FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 – 000 ; 531 – 001 E-mail:
[email protected]
Iktatószám:1605-2/2013.
3. ELŐTERJESZTÉS – a Képviselő-testülethez– Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciójára (II.)
Készítette: Dr. Vinczéné Kiss Mariann jegyző Diószeginé Kovács Éva pénzügyi irodavezető
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2013. NOVEMBER 28.
Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló törvény (Áht.) és a végrehajtására kiadott Kormány rendelet értelmében: a jegyzőnek - a tervezett bevételek, a kötelezettségvállalások és más fizetési kötelezettségek, a Kormány, valamint az Áht. 13. § (1) bekezdése szerinti döntései figyelembevételével - el kell elkészítenie az önkormányzat következő évre vonatkozó költségvetési koncepcióját. Tekintettel arra, hogy a költségvetési koncepció képviselő-testülethez történő benyújtásának és elfogadásának Áht-ban előírt határideje április 30. volt, képviselőtestületünk 2013. április 24-én megtárgyalta és el is fogadta azt. Időközben módosították a koncepció készítésének határidejét a tárgyévet megelőző év október 31-ére (a 2013. évet megelőzően úgy szólt a törvényi előírás, hogy a helyi önkormányzat gazdálkodásának háromnegyed éves helyzetéről a költségvetési koncepció ismertetésével egyidejűleg kell írásban tájékoztatni a képviselő-testületet, s ennek határideje november 30. volt). Képviselő-testületünk már megtárgyalta az anyagot, határozatot hozott a 2014. évi költségvetés készítésénél menetéről, figyelembe veendő szempontjairól. Jelen előterjesztésben az új információkra szeretnénk felhívni a figyelmet, melyek befolyásolhatják a 2014. évi tervezési munkákat. Rendelkezésünkre áll a 12415. számú költségvetési törvényjavaslat, mely alapján vázolhatók a jövő évi kilátások. Az önkormányzati finanszírozás várható rendszere A 2014. évben az önkormányzatok finanszírozása a 2013. évtől bevezetett – megváltozott önkormányzati feladatellátáshoz igazodó – feladatalapú támogatási rendszerben történik. A finanszírozási struktúra alapjaiban nem tér el a 2013-ban kialakított és alkalmazott feladatalapú forrásmegosztástól. A 2013. évi gyakorlati tapasztalatok alapján azonban megtörténik a finanszírozási rendszer kiigazítása. Már 2013-ban is történtek intézkedések a szerkezetátalakítási tartalék felhasználásával. A strukturális kiegyenlítést szolgáló kiegészítő támogatások a 2014. évben beépülnek az alapfinanszírozásba. Az önkormányzatok fő feladata a köznevelési ágazatban továbbra is az óvodai ellátás lesz, melyhez a központi költségvetés több elemű támogatással járul hozzá. Biztosítja az óvodapedagógusok illetményét, igazodva az Országgyűlés által elfogadott és 2013. szeptemberétől bevezetésre került pedagógus életpálya előmeneteli rendszer többletköltségeihez. Emellett továbbra is kötött felhasználású támogatás illeti meg a fenntartó önkormányzatokat az óvodai nevelést biztosító eszközök, felszerelések beszerzéséhez, a feladatellátásra szolgáló épület folyamatos működtetéséhez. Továbbra is fontos önkormányzati feladat a gyermekétkeztetés, melynek támogatásánál a valós kiadásokhoz és az igényekhez jobban igazodó finanszírozás fog érvényesülni, a 2013. évben a szerkezetátalakítási tartalékból biztosított kiegészítő támogatás elveire építve. Az önkormányzatok kulturális feladatainak ellátásához (közművelődés, nyilvános könyvtári ellátás) 2014. évben is önálló előirányzatot biztosít a központi költségvetés. Az önkormányzatoknál maradó feladatok nagyobb részét továbbra is a klasszikus értelemben vett önkormányzati feladatok (gazdálkodás, igazgatási feladatok, településüzemeltetés, közvilágítás,
helyi adóztatás, …stb.) teszik ki. A helyi önkormányzatokat megillető, helyben maradó személyi jövedelemadó részesedés 2013tól megszűnt, a jövedelemkülönbség mérséklésére szolgáló támogatással együtt. A helyi adók – így az iparűzési adó – rendszerét a finanszírozás átalakítása nem érinti, az ebből származó bevétel továbbra is teljes egészében az önkormányzatok saját bevétele marad. Várhatóan a gépjárműadó 40 %-a marad az önkormányzatoknál 2014-ben is, a 2013-as rendszerrel megegyezően. Az önkormányzatokat megillető egyes költségvetési támogatásokat csökkenti az ún. „beszámítás”, ugyanakkor remélhetőleg a 2013. évinél differenciáltabb módon. Az első év tapasztalatai alapján az alacsony helyi adóbevételi potenciállal rendelkező településeket ily módon a csökkentés egyáltalán nem fogja érinteni a törvényjavaslat szerint, e felett pedig sávosan növekvő mértékben terheli a beszámítás az önkormányzatokat.
Önkormányzatunk jövő évi gazdálkodási kilátásai A feladatfinanszírozási rendszer önkormányzatunk esetében a 2013. költségvetési évben sajnos nem váltotta be a reményeket, nagyon nehéz körülmények között gazdálkodtunk. Komoly anyagi erőfeszítésünkbe került a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ részére a havi 2.550 eFt hozzájárulás megfizetése. Ez az éves szinten kb. 31 mFt nagyon hiányzott költségvetésünkből. Igazságtalannak érezzük, hogy míg a 3000 fő alatti településeknek nem kell hozzájárulniuk az iskolájuk működtetési kiadásaihoz, addig az alig 4200 fős településünknek igen, méghozzá nem is kis összeggel. Saját bevételek között önkormányzati szinten legjelentősebb tételt a helyi adóbevételek jelentik, ezen belül is az iparűzési adó. Figyelembe véve a 2013. évi adóbevételeink alakulását, sajnos nem számolhatunk iparűzési adóbevétel-növekedéssel. A helyi adók a törvényjavaslat szerint továbbra is az önkormányzatok saját bevételei maradnak. A beszedett gépjármű adó csupán 40 %-a marad az önkormányzatoknál 2013-ban, a 2014. évi költségvetési törvényjavaslat is ezzel számol. Az intézmények saját bevételei főként az étkeztetésből származó bevételek, a bérleti díjbevételek. Az iskola állami fenntartásba történő vétele az étkeztetést nem érinti, így szükséges annak mind a bevételeivel, mind a kiadásaival számolni. Az önkormányzat adósságkonszolidációja teljes körűen megtörtént 2012. év végével. Jelenleg hiteltartozásunk nincs. Támogatás-előfinanszírozáshoz vettünk fel kölcsönt uniós beruházásaink bonyolításához, a kölcsönt a megérkező támogatásból kívánjuk visszafizetni. Likviditási problémáink áthidalására nagyon nagy szükségünk lenne hitelre, de a bankok elzárkóznak a folyószámla-hitelkeret jellegű hitelszerződés megkötésétől. Mi magunk sem látjuk biztosítottnak, hogy miből tudnánk visszatörleszteni az igénybevett összegeket. A fejlesztések, beruházások vonatkozásában számos elképzelés van, de csak azoknak van realitása, melyek megvalósítására az önkormányzat már kötelezettséget vállalt, pályázati pénzt nyert el. 2013-ban két fő beruházás megvalósítása történik: a Községi piactér kialakítása már
befejeződött, a Földes Nagyközség csapadékelvezetés S1-S2 rendszer I. ütem megvalósítása is a végéhez közelít. A beruházások pénzügyi bonyolítása komoly kihívás önkormányzatunknak, hiszen az utófinanszírozott tételek esetében nagy összegeket kell előre kifizetni, a támogatás pedig csak hónapokkal később realizálható. Mindezek ellenére fontos a pályázati figyelő rendszer, hiszen számos területen szükség lenne fejlesztésekre, melyek segítségével csökkenthetők lennének a működtetési, fenntartási kiadásaink. Folyamatban lévő, illetve tervezett pályázatok: • épület-energetikai korszerűsítés (Polgármesteri Hivatal, óvodai telephelyek) a pályázat sorsa kérdéses • szennyvíztelep bővítés, rekonstrukció • Északi sor, Fő u. útfelújítás (jelenleg tartalék listán van) • Megújuló energia hasznosítása (napelem, geotermikus energia, K-29 kút hasznosítása) • Fürdőfejlesztés, faházak bővítése, falusi turizmus Az önkormányzatok jövő évi pénzügyi helyzetét nehéz megbecsülni, a jövő évi költségvetési törvényjavaslat még sokat fog változni az elfogadásáig. Kérjük a tisztelt Képviselő-testületet, hogy Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepcióját ismételten tárgyalja meg, s döntsön a már elfogadott határozat megerősítéséről vagy annak módosításáról!
Földes, 2013. november 22.
Dr. Vinczéné Kiss Mariann s.k. jegyző
Diószeginé Kovács Éva s.k. pénzügyi irodavez.
FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 76/2013. (IV.24.). számú HATÁROZATA Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciójáról A Képviselő-testület Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24.§ (1) bekezdése alapján Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepcióját az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően elfogad ja és a 2014. évi költségvetés elkészítéséhez a következő irányelveket h atározza meg: 1. A költségvetési koncepció összeállításánál alapvető célja az önkormányzat mindenkori pénzügyi egyensúlyának megőrzése. 2. A működési bevételek és kiadások – felhalmozási bevétel felhasználása nélküli – egyensúlyának megteremtésére tett intézkedések betartásának fokozott ellenőrzése. 3. Az önkormányzat hitelt – likviditási hitel kivételével- 2014. évben nem tervez felvenni. 4. A költségvetési előirányzatok tervezésekor a kötelező önkormányzati feladatok prioritását biztosítani kell. Önként vállalt feladat a költségvetésben akkor tervezhető, ha annak pénzügyi fedezete az önkormányzat saját bevételéből megteremthető. Az önként vállalt feladat kiadásainak finanszírozása a kötelező önkormányzati feladat ellátását nem veszélyeztetheti. 5. A helyi szociális rendeletben és egyéb rendeletekben meghatározott önkéntes vállalt önkormányzati juttatások, támogatások felülvizsgálata. 6. A helyi társadalmi szervezetekkel való együttműködés és azok támogatása, melyek a kötelező önkormányzati feladatok ellátásában az önkormányzattal kötött megállapodás szerint részt vesznek. 7. A pályázati lehetőségek figyelemmel kisérése, és kihasználása. A fejlesztések érdekében költségvetésben meg kell teremteni a pályázati önrészeket. 8. Az Önkormányzat forgalomképes ingatlanjainak felülvizsgálata, ingatlanok értékesítésének, hasznosításának vizsgálata, és megvalósítása. Ingatlanértékesítés bevételei csak beruházásra és felújításra fordítható, illetve a pályázatok önrészeinek biztosítására. 9. Újabb beruházási és felújítási kötelezettségek vállalása előtt fokozottabban kell megvizsgálni a meglévő, többéves kihatással járó kötelezettségeket, továbbá a fedezetül szolgáló bevételek realizálását.
10. A saját bevételek növelése érdekében meg kell vizsgálni új helyi adó/k bevezetésének lehetőségét és tovább kell folytatni a kintlévőségek behajtása érdekében tett következetes végrehajtási és ellenőrzési tevékenységet. 11. Felül kell vizsgálni az önkormányzat által nyújtott szolgáltatások bevételeinek összegeit, és lehetőség szerint a piaci árakhoz közelítve kell megemelni azokat (helyiségek bérleti díjai, strandjegyek, …stb.) 12. Működési kiadások meghatározásakor a takarékos és hatékony gazdálkodás elvét érvényre kell juttatni. A költségek vonatkozásában a szükséges és reális fedezetet biztosítani kell a tervezés során. 13. A költségvetés előkészítésekor a jogszabályon, szerződésen, megállapodáson alapuló kiadások elsődlegességét biztosítani kell. A Képviselő-testület utasítja a Jegyzőt, hogy a 2014. évi önkormányzati költségvetés tervezésekor a koncepcióban elfogadott döntéseket vegye figyelembe.
Határidő: 2014. évi költségvetés készítése Felelős: Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester Dr. Vinczéné Kiss Marianna jegyző
Földes, 2013. április 24.
Jeneiné dr. Egri Izabella s.k. polgármester
Dr. Vinczéné Kiss Mariann s.k. jegyző
FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK .…/2013. (XI….).számú HATÁROZAT–TERVEZETE Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciójáról (II.)
A Képviselő-testület A.) változat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosított 24.§ (1) bekezdése alapján Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciójáról szóló 76/2013.(IV.24.) számú határozatát ismét áttekintette, az abban foglaltakat megerősíti. B.) változat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosított 24.§ (1) bekezdése alapján Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciójáról szóló 76/2013.(IV.24.) számú határozatát ismét áttekintette, az abban foglaltakat az alábbiak szerint módosítja/ kiegészíti: .……………………………………………………………………………………… .………………………………………………………………………………………
F e l h a t a l m a z z a a polgármestert, hogy az önkormányzat 2014. évi költségvetésének készítésekor a költségvetési koncepcióban foglaltak betartásáról gondoskodjon. Határidő: 2014. évi költségvetés készítése Felelős: Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester Dr. Vinczéné Kiss Marianna jegyző
Földes, 2013. november 28.
Jeneiné Dr. Egri Izabella s.k. polgármester
Dr. Vinczéné Kiss Mariann s.k. jegyző