A JÖVŐ NEMZEDÉKEK KÉPVISELETE FÉLÉVES JELENTÉSE november 30

A JÖVŐ NEMZEDÉKEK KÉPVISELETE FÉLÉVES JELENTÉSE 2001. november 30.

A JÖVŐ NEMZEDÉKEK KÉPVISELETE FÉLÉVES JELENTÉSE 2001. november 30.

szerkesztette Kajner Péter

Védegylet, 2001 1

A Jövő Nemzedékek Képviseletének munkáját, és a kiadvány megjelenését támogatták: Holland Királyság Nagykövetsége Ökotárs Alapítvány A Védegylet a Jövő Nemzedékek Képviselete ügyében végzett munkájáért a Sasakawa Peace Foundation díját nyerte el 2000-ben

Segítségüket köszönjük

ISBN 963 00 5160 Kiadja: Védegylet Felelős szerkesztő: Kajner Péter Nyomás: Rexprint Nyomda Budapest, 2001

2

Tartalom

Bevezetés

4

I. Zöldterületek csökkenése Budapesten és agglomerációjában

7

I.1 Budapesti ügyek

7

I.1.1 I.1.2 I.1.3 I.1.4

Mélyparkoló a Budapest-terézvárosi Jókai téren Lakópark a pesthidegkúti Erzsébetligeten Gercse középkori temploma Társasház az Ugató-szikla előtt

I.2.1 I.2.2 I.2.3

A „VICO-lovarda” A rendületlenül épülő ház a Rézsű utcában A hatósági bontások problémái

I.2 Engedély nélküli építkezések

I.3 A főváros terjeszkedésének hatásai

7 18 19 20

23 23 25 26

28

I.3.1 Az agglomerációs települések növekedésének problémája Piliscsaba példáján 28

I.4 A Fák védelméről szóló Kormányrendelet felülvizsgálata I.5 A zöldterületek védelmében

33 36

II. A mezőgazdasági géntechnológia Magyarországon

45

III. A győr-bácsai hulladékégető

61

IV. A kistelepülési szennyvíztisztítók szabályozásának és finanszírozásának módosítása

72

V. A természettel együttműködő gazdálkodás kísérlete a Bodrogközben 79 2000. évi ......... törvény a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról

93

3

Bevezetés Tudatában annak, hogy a jövő nemzedékek sorsa a jelen döntésein és tettein múlik, a Védegylet vezetősége 2000 márciusában, nem sokkal a szervezet megalakulása után célul tűzte ki, hogy körvonalazza egy olyan szószóló feladatait és kötelességeit, aki a Magyar Köztársaság Alkotmányával összhangban, a döntéshozatali folyamatok során képviselheti az ezen döntésekből kirekesztett eljövendő nemzedékek érdekeit, és ellenőrzi, hogy azok ne sérülhessenek. Felkérte ezért Sólyom László professzort, az Alkotmánybíróság volt elnökét, a Védegylet vezetőségének tagját, hogy készítsen törvénytervezetet a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa intézmény felállításáról. A törvénytervezet 2000 nyarán elkészült (e füzet végén olvasható), és a Védegylet abban a reményben látott népszerűsítéséhez, hogy az előremutató kezdeményezés eredményeképpen Magyarországon rövidesen létrejöhet az új ombudsmani intézmény. Sajnos nem így történt, a törvénytervezet politikai fogadtatása nem igazolta várakozásainkat. Jelentőségének és időszerűségének sokoldalú megvilágítására a Védegylet 2000 szeptemberében tudományos tanácskozást hívott össze a Magyar Tudományos Akadémián. Itt fogalmazódott meg a gondolat, hogy amíg az Országgyűlés nem alkotja meg az általunk szorgalmazott törvényt, társadalmi szervezet lássa el a jövő nemzedékek érdekeinek képviseletét. Ezért tanácskozást hívtunk össze 2000. október 14-én a Komárom-Esztergom megyei Agostyánba, s oda meghívtuk számos civil szervezet képviselőjét, hogy körvonalazzuk a tennivalókat és az együttműködés módját. E megbeszélés nyomán 2000. november 20-án Budapesten megalakult a Jövő Nemzedékek Képviselete (JŐNEK). A Képviselet feladata, hogy a nem-kormányzati szervezet rendelkezésére álló szűkösebb keretek között, de mindenben a törvénytervezet elveit követve, jogi és politikai téren valamint a nyilvános tájékoztatás eszközeivel fellépjen a jövő nemzedékek érdekeinek védelmében. A Képviselet olyan esetekben vizsgálódik és folyamodik jogorvoslatért, ahol a hatóságok döntése vagy magánszemélyek tevékenysége sérti az utánunk jövők jogát a földi életlehetőségek gazdag változatosságához illetve az egészséges környezethez. A JŐNEK a következő alapelvek szerint alakította ki munkarendjét: 1) A Képviselet elsősorban olyan esetekben vizsgálódik, és folyamodik jogorvoslatért, ahol a hatóságok döntése vagy valamely 4

2)

3)

4) 5)

6)

magánkezdeményezés súlyosan sérti az utánunk jövők elidegeníthetetlen jogát az egészséges, emberhez méltó természeti és épített környezethez. A JŐNEK feladatát, eszközei elégtelensége folytán, csak korlátozott számú esetben tudja ellátni. Ezek kiválasztásánál elsőrendű szempont, hogy olyan precedens-értékű ügyekkel foglalkozzon, amelyeket vizsgálva a közvélemény figyelmét ráirányíthatjuk az emberiség örökségét kockáztató beavatkozások természetére és jellegzetes válfajaira (pl. a természetvédelem, a mezőgazdasági géntechnológia, a településfejlesztés, a közlekedéspolitika stb. területén). Eljárásaink során a civil kezdeményezés számára biztosított valamennyi törvényes lehetőséggel élni kívánunk, így eszköztárunkban polgári peres eljárások, ombudsmani beadványok, lobbi-tevékenység, sajtókampány, nyilvános demonstrációk, figyelemfelkeltés, konferencia-szervezés vagy az érdekelt felek közti kapcsolatépítés egyaránt szerepelhetnek. A Képviselet a problémák feltárásán és elemzésén túl minden esetben igyekszik megoldási javaslatokat, alternatívákat is felvázolni. Legfontosabb eszközünk a nyilvánosság. Valamennyi vizsgált esetünket a nagyközönség elé tárjuk. Hisszük, hogy a széleskörű társadalmi nyilvánosság a leghatékonyabb visszatartó erő az utódaink és saját magunk létfeltételeit fenyegető döntések megelőzésében, illetve a hibás döntések korrekciójában. Tevékenységünkkel bizonyítani kívánjuk, hogy Magyarországon a jövő nemzedékek elemi jogai napról napra sérülnek, ezért ha nem akarjuk őket megfosztani a részvétel, a figyelembevétel és az önvédelem jogától, haladéktalanul gondoskodni kell alkotmányos képviseletükről. Fel kívánjuk hívni a figyelmet a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa intézmény létrehozásának rendkívüli fontosságára és sürgősségére, arra késztetve a Magyar Köztársaság Országgyűlését, hogy törvényjavaslatunk tárgyalását mihamarabb tűzze napirendjére, és azt fogadja el.

A Jövő Nemzedékek Képviselete 2000 novemberében megkezdte munkáját. Az első félévben igyekeztünk feltárni és megismerni a kiválasztott eseteket, és megkerestük az alkalmasnak tűnő eszközöket a megfogalmazott célok elérésére. Az első féléves munkánkról szóló jelentésünket 2001. április 22-én, a Föld Napján jelentettük meg. Az azóta eltelt fél esztendőben számos ügyön tovább dolgoztunk, és újakkal is foglalkozni kezdtünk. Ennek során újabb társadalmi szervezetek kapcsolódtak be a JŐNEK munkájába. Mindeközben a Képviselet titkári tevékenységét Jávor Benedektől Kajner Péter vette át.

5

A JŐNEK ügyeinek képviseletében az elmúlt félév során az alábbi szervezetek vettek részt: Hidegkúti Érdekvédő Egyesület Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Ökotárs Alapítvány Piliscsabáért Egyesület Védegylet WWF Magyarország Zöld Erő Környezetvédő Egyesület. A Képviselet munkáját segítő koordinátori feladatok ellátásáért külön köszönet illeti meg Szabó Katalint (Védegylet) és Kiss Edgárt (Védegylet). Amennyiben tevékenységünk felkeltette érdeklődését, és bekapcsolódna munkánkba, bármely egyéb módon támogatná azt, vagy pusztán részletesebben szeretné megismerni, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Jövő Nemzedékek Képviseletével a Védegylet címén: 1051 Budapest Vörösmarty tér 1. (06-1) 317-6482 [email protected]

6

I. Zöldterületek csökkenése Budapesten és agglomerációjában I.1 Budapesti ügyek I.1.1

Mélyparkoló a Budapest-terézvárosi Jókai téren

Hogyan szolgálja a környezetvédelmet a mélygarázs-építés és miért jelentenek környezetvédelmi problémát a nyárfák? A Jövő Nemzedékek Képviselete első féléves jelentésében hírt adtunk arról, hogy a főváros egyik legszennyezettebb levegőjű, zöldterületekben legszegényebb kerületében, a Terézvárosban, a Jókai téren mélyparkoló építését tervezik, amely a téren jelenleg található park elpusztításával járna. A tervezett, 570 férőhelyes mélygarázst a felszínről lefelé építkezve, a teret kiásva alakítanák ki. Emiatt a téren álló hatalmas fákat ki kellene vágni, helyükre – bár park kialakítása szerepel a tervekben – csak kisebb méretű fák és bokrok kerülhetnek, ami a mélygarázs feletti földtakarás vékonysága miatt azt jelenti, hogy a jelenlegihez fogható értékű növényzet soha többé nem élhetne a Jókai téren. Ezt a megoldást a JŐNEK elfogadhatatlannak tartotta és tartja, ezért döntött úgy, hogy a tér sorsát figyelemmel kíséri, és aktívan közbeavatkozik a park megmentéséért. A Jókai tér ügyét több szempontból is precedensértékűnek tartjuk. A közlekedési, parkolási gondok megoldásának fontossága a fővárosban és az országban is egyre többször kerül konfliktusba a városi zöldfelületek és egyéb környezeti értékek védelmével, és a konfliktusból rendszerint az utóbbiak kerülnek ki vesztesen. A fővárosban igen gyakoriak a hasonló konfliktusok: említhetjük itt a Roosevelt téri, a Szent István téri, a Corvin téri mélygarázsok ügyét, de maga a fővárosra nehezedő elviselhetetlen mértékű forgalom is ilyen „ügy”, még ha jellegéből adódóan nem is kísérik látványos tüntetések, botrányok. A zöldfelületek elpusztítása a közlekedési infrastruktúra bővítése érdekében egyre gyakoribb jelenség a növekvő forgalom számára szükséges utak, autópályák, parkoló-létesítmények, benzinkutak stb. számának növekedésével. Több olyan összefüggés is megfigyelhető a Jókai téri mélyparkoló-építéssel kapcsolatban, amely a JŐNEK jelentésében szereplő más ügyeknél is fontos szerepet játszik. Ilyenek a helyi demokrácia működésének visszásságai, az 7

önkormányzati akarattal szembeni lakossági érdekérvényesítés szinte lehetetlen volta, és az önkormányzati „gazdálkodás” ingatlanértékesítési tranzakciók sorává redukálódásának káros hatásai. Mindezek, a zöldfelületeknek a közlekedési igények kielégítése érdekében történő csökkentése mellett precedensértékűvé teszik a Jókai téri mélygarázs ügyét. Terézváros történelmi városszerkezete a 60-as évek elhibázott közlekedésfejlesztési koncepciójának köszönhetően ma óriási mértékű áthaladó gépkocsiforgalmat kénytelen elviselni. A Budapest szívébe vezetett országos jelentőségű főutak a főváros zöldterületekben legszegényebb, legsűrűbben beépített területeit terhelik. Az Oktogon környékén – ahol az Andrássy út és a Nagykörút keresztezik egymást – ennek köszönhetően szinte elviselhetetlen mértékű a zaj- és légszennyezés, amit Terézváros környezeti állapotfelmérése is alátámaszt. A közlekedési eredetű légszennyező anyagok (szén-monoxid, nitrogén-oxid, szálló por, formaldehidek) koncentrációja öt terézvárosi mérési pont közül négynél rendszeresen meghaladják a megengedett határértékeket. A nappali és éjszakai zajterhelés szintén általában nagyobb az elfogadhatónál. Mindehhez hozzájön az is, hogy a VI. kerületben az egy főre jutó zöldfelület nagysága az ajánlott 21 m2/fő helyett 1 m2/fő alatt van. Az óriási áthaladó forgalom mellett a parkolás sem megoldott a Terézvárosban. A városrész szerkezetének XIX. század végi kialakulása idején még nem számolhattak az autóközlekedés ilyen vonzataival, a parkolólétesítmények kialakítása csak a forgalom és az autótulajdonlás XX. század végi robbanásszerű emelkedésével vált égetően szükségessé. Ma a VI. kerületben hivatalos adatok szerint 2700 parkolóhely létezik, ezzel szemben 4800-an fizetnek itt súlyadót, ráadásul az itt lévő irodák, üzletek, színházak, szórakozóhelyek is igen nagy forgalmat vonzanak. A parkoló-létesítmények utólagos megteremtése a főváros történelmileg kialakult városrészeiben igen drága, és minden egyes lépés konfliktusokkal terhelt. A VI. kerület terézvárosi önkormányzat a megoldást mélygarázsok és parkolóházak építésében látja. Az érvényes részletes rendezési tervek értelmében mélygarázst terveznek többek között a Nagymező utca Andrássy út és Király utca közötti részére, a Liszt Ferenc tér északi és déli oldalára és a Jókai térre. Parkolóházak kialakítása is folyamatban van: az Aradi és Eötvös utca sarkán már elkészült egy parkolóház, a Jókai térhez közel eső Ó utcában folyamatban van egy újabb építése, és az érvényes rendezési tervek szerint több más telken is ilyen épületet köteles emelni a tulajdonos. E parkoló-létesítmények az indoklások szerint a felszíni parkolásban uralkodó áldatlan állapotokat hivatottak rendezni, azaz visszaadni az utcákat a gyalogosoknak, ezzel együtt – csökkentve a parkolóhelyet a háztömbök körül hiába kereső autók felesleges köreinek számát – a légszennyezést is enyhítik a parkoló-létesítmények körül. 8

A Jókai téren, amint azt a terézvárosi főépítész asszony és az alpolgármester úr is több ízben kinyilvánította, további áldásos hatásokkal is jár majd a kanadai nyárfák „lecserélése”, ugyanis ezek a fák termésükkel allergiás reakciókat váltanak ki (irritálják az erre érzékenyek hörgőit), sőt öregek, betegek, egy közülük pedig korhadt ágai miatt még életveszélyes is a járókelőkre nézve. A JŐNEK álláspontja a Jókai téri mélygarázzsal kapcsolatban A Jövő Nemzedékek Képviselete a fenti érvelést több ponton is hibásnak, a parkok, fák feláldozását pedig megengedhetetlennek tartja a parkolólétesítmények érdekében. Amint azt az önkormányzat környezetvédelmi állapotfelmérése is elismeri, a kerület aktív zöldfelületekben igen szegény, egy ilyen helyzetben pedig a „parkok helyére parkolók”-elv nem tartható. Mint korábban is rámutattunk, a parkokban, fasorokban álló fák nemcsak esztétikai szempontból értékesek, hanem fontos „szolgáltatásokat” is nyújtanak: zöld szigetekként menedéket adnak madaraknak és más élőlényeknek, megkötik a szén-dioxidot és más szennyezőanyagokat, oxigént termelnek, vízpárával javítják a környék mikroklímáját, amit különösen a kőrengetegben élő helyiek értékelnek a nyári forróságban. Az eltüntetendő 15 fa helyett a mélygarázs kürtőin keresztül – Dr. Radó Dezső számításai szerint – naponta másfél tonna szennyezőanyag kerül majd a három oldalról házak, a negyedik oldalról pedig az Andrássy út által határolt katlanba. Nem sokat segít ezen a helyzeten az sem, hogy a beruházó Jókai-téri Mélyparkolóépítő és Üzemeltető Kft. park telepítését ígéri. A kiültetendő fák lombfelülete az ígéretek szerint másfélszerese lesz a mostaniakénak, azonban ezt az érvelést némileg kétkedéssel kell fogadnunk. A ma 60-70 éves fák helyére ezt megközelítő korú fák nem telepíthetők, tehát a téren elhelyezendő park esztétikai és biológiai értéke már a garázs megépülte után jelentősen csökken. Soha nem is érheti el a mai értéket, ugyanis a mélygarázs feletti 2,8 méteres földrétegben ekkora fák nem élnek meg, legfeljebb cserjék. Igaz, a beruházó képviselőjének véleménye szerint a fák, ha kipusztulnak, legfeljebb tíz év múlva kicserélik őket, akár a köztéri bútorokat. Az önkormányzat egyik fontos érve amellett, hogy a fák kivághatók, sőt ki is kell vágni őket, hogy a fák irritálják a termésükre allergiás embereket és a helyi lakók maguk kérték panaszos levélben a növények eltávolítását. Nem kérdőjelezzük meg a panaszos levelek meglétét, mérlegelendő azonban, hogy ez elégséges indok-e a fák kivágásához? Köztudott, hogy az allergia valódi oka a szervezetünkbe belégzéssel, ételeinkkel, italainkkal jutó nagy mennyiségű szennyező és ismeretlen hatású mesterséges vegyület, többek között a kipufogógázok. A nyárfa virágzása valóban allergiás reakciókat válthat ki, azonban a fák kivágása hosszú távon csak álmegoldása a problémának, rövid 9

távon pedig feltehetően több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. Ha az évrőlévre növekvő számú allergiás beteg megóvásának igazi módszere az irritatív növények kiirtása lenne, akkor igen kevés fajta növénynek kegyelmezhetnénk a szakorvosok véleménye szerint. Sokkal célravezetőbb megoldás a valódi okokat keresni, így inkább a szinte belélegezhetetlen minőségű, allergia mellett rákot, légúti és egyéb megbetegedéseket okozó kipufogógázok forrását, az óriási mértékű gépkocsiforgalmat lenne indokolt kritikus szemmel figyelni. Jóllehet, elfogadhatónak tartjuk a terézvárosi kerületi városrendezési és építési szabályzat azon rendelkezéseit, amely bizonyos – többek között irritatív és megbetegedésre hajlamos – fafajok, mint pl. a vadgesztenye, nyír, nyár és eperfa telepítését nem engedélyezi, de a meglévő fák kivágását hasonló indokok alapján nem tartjuk elfogadhatónak. A fák betegségét, életveszélyességét illető érvekkel alább foglalkozunk. Feltétlenül szólnunk kell a mélygarázs-beruházás forgalmi hatásairól is. A parkoló-létesítmények megépítése olyan területeken, ahol a forgalmat éppen csillapítani kellene, nem pedig odavonzani az autózást kiszolgáló létesítményekkel, megkérdőjelezhető döntés. Nehezen feloldható ellentmondás, hogy a felszín kulturált rendezését, az autók eltüntetését szolgáló létesítmények hosszú távú „üzenete” az, hogy mégiscsak érdemes idáig autóval eljönni, hiszen kényelmesen meg is lehet állni. Fontosnak tartjuk az ügy azon mozzanatát, ami tulajdonképpen lehetővé teszi a park „eladását”. Több JŐNEK-ügy kapcsán is felmerült, hogy a forráshiányos, bevétel-orientált önkormányzatok választási ciklusról-ciklusra ingatlanvagyonukat élik fel, csökkentve ezzel a lehetőségét, hogy az utánuk következők szabadon dönthessenek a közvagyonnak a köz érdekében történő legoptimálisabb hasznosításáról, csorbítva ezzel a jövő generációk beleszólási lehetőségeit saját közterületeik sorsába. A Jókai tér esetén alkalmazott megoldás gyakran előfordul más beruházások esetén is. Az önkormányzati ingatlanvagyon „mostohagyermekei” a parkok, közterek a vagyongazdálkodók szemében, mivel az Önkormányzati törvény 79/a §-a szerint forgalomképtelen önkormányzati törzsvagyont képeznek, tehát nem eladhatóak. Ezt a nehézséget úgy hárították el esetünkben, hogy a téren mélygarázs építéséről állapodtak meg a beruházóval, a felszíni létesítmények alapterületét pedig 99 évre bérbe adták számára. Tekintve, hogy a mélygarázs megépítése a fent leírt következményekkel járhat a park szempontjából és a föld alatti létesítmény felszámolása, más célú hasznosítása szinte kizárható (még akkor is, ha kiderül, hogy veszteséges vagy ad absurdum még ingyen sem hajlandóak beállni az autósok) ez a lépés a jövő nemzedékek jogainak igen erős korlátozása. Az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének Humánökológia szakirányán 2001. első félévében kutatószeminárium indult, amely a Jókai tér 10

ügyét járta körül. A szemináriumon végzett munka nagy mértékben segítette a JŐNEK munkáját és igen sok érdekes összefüggésre derített fényt, amelyekről az alábbiakban szólunk. Javasolt megoldások hosszú és rövid távon A JŐNEK fontosnak tartja, hogy a felszíni parkolás ügye is mihamarabb megoldódjon, a közterület, a járda újra az embereké lehessen. Ennek azonban nem egyedüli módja a parkoló-létesítmények építése. A problémák alapvető oka az, hogy Budapesten ma elviselhetetlen mértékű a gépkocsiforgalom. Az ebből adódó légszennyezettség, zaj, balesetveszély lassan-lassan oda vezet, hogy az emberek egyre kevésbé szívesen tartózkodnak az utcán, a közterületeken az emberek helyét átveszik a gépek. A főváros közlekedési rendszere ma egyre inkább az autózást szolgálja ki: a tömegközlekedés színvonala romlik, kerékpárutak nem épülnek. Ezzel szemben jellemzőek az autózást előnyben részesítő forgalmi, infrastrukturális megoldások, beruházások. Ez pedig a forgalom további növekedését gerjeszti. Hosszabb távú megoldásnak e folyamat megállítását tartjuk: egységes fővárosi közlekedési koncepció érvényesítését, amely magas színvonalú, a környéki rendszerekkel integrált közösségi közlekedésre épít, és különböző módszerekkel a gépkocsi-használat csökkentésére ösztönöz. Ezen egységes koncepció részének kell lennie a főváros egészét szem előtt tartó parkolási rendszer létrehozásának, amelynek hangsúlyos célja az érzékeny, sűrűn lakott területektől a forgalmat távol tartani. Ebben a gondolatmenetben a városba áramló forgalmat még ezen érzékenyebb területek előtt „felfogják” a P+R parkolók, ahonnan a tömegközlekedés szállítja tovább az utasokat. A forgalomcsillapított területeken e megoldás szerint csak korlátozott számú és igen drága parkolóhely fenntartása lenne megengedhető. Ebben a rendszerben minden autóhasználónak kellene parkolási díjat fizetni, még a helyi lakosoknak is, utóbbi személyek esetében a lakáshoz közel természetesen jelentős kedvezményeket lehetne igénybe venni. A vázolt rendszer a fővárosi és kerületi önkormányzatok ellentéte, és egyéb okok miatt egyelőre nem valósult meg, és nehezen elképzelhető, hogy a közeljövőben Budapesten ezen elvek szerint alakul majd a parkolási rendszer. Ígéretes jelek tapasztalhatók ugyan: a Fővárosi Parkolási Társuláshoz egyre több kerület csatlakozik, egyre több helyen kell fizetni a parkolásért, így Terézváros Nagykörúton belül eső részén is. A helyi lakosok azonban kivétel nélkül minden kerületben ingyen parkolhatnak. Kevéssé valószínű egyelőre, hogy egy egész Budapestre kiterjedő, egységes, ésszerű, a gépkocsiforgalom helyett a kevesebb közlekedést, azon belül is a közösségi közlekedést preferáló, a kerékpáros közlekedés feltételeit javító 11

rendszer valósuljon meg. A közlekedési rendszer ilyen irányú befolyásolása hosszú távú stratégia célja lehet, de rövid távon is kielégítő megoldást kell találni a parkolási, forgalmi gondokra. Sajnos azonban minél kisebb területre vonatkozik egy rendezési elképzelés – tekintve, hogy a főváros egyes részeinek közlekedési terhelése összefügg – annál távolabb áll az optimális megoldástól. Jelen pillanatban úgy ítéljük meg, hogy a Terézvárosban – annak ellenére, hogy a parkolók létesítésének hosszú távú hatása megkérdőjelezhető forgalomvonzó hatásuk miatt – szükség van parkolóhelyek létesítésére. Ennek mikéntje azonban korántsem elhanyagolható részletkérdés. A Jövő Nemzedékek Képviselete jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartja a Jókai térre érvényes Részletes Rendezési Tervet és a mélygarázs terveit a fentiekben felsorolt indokok miatt. Mindazonáltal nem vitatjuk, hogy a Terézvárosban szükség van parkoló-létesítmények építésére annak érdekében, hogy kulturált módon lehessen rendezni a felszíni parkolás ügyét. Nem mindegy azonban, hogy hol, mekkora garázs kerül kialakításra, és mindez milyen értékek sérülésével, pusztulásával járhat. A terézvárosi önkormányzat több beruházás esetén bizonyította is, hogy lehetséges olyan rendezési tervet készíteni, ahol a parkoló-létesítmény kialakítása kisebb környezeti kárral jár. (Ebben talán szerepe volt a tiltakozásoknak is.) 2001. január 1-jétől hatályos Budapest Főváros Terézváros Önkormányzati Képviselőtestületének 40/2000. (XII. 20.) rendelete a terézvárosi kerületi városrendezési és építési szabályzatról (TEKVÉSZ). A Szabályzat szerint a Jókai tér nem beépíthető fásított köztérnek minősülne. A TEKVÉSZ 49.§-ának (2) bekezdése szerint az ilyen területek esetén: „A területen a terepszint alatti létesítmények elhelyezésénél a meglévő fák megtartásáról gondoskodni kell, kivágásuk csak faegészségügyi szempontból engedhető meg, a gyökérzetnek megfelelő méretű, természetes talajközegű területet kell biztosítani. A KSZT előírhatja a meglévő értékes fák megtartása érdekében, hogy a terepszint alatti építmény egyes részei bányászati módszerekkel kerüljenek megvalósításra.” E mindenképpen tiszteletre méltó rendelkezéseket érvényesítik a Liszt Ferenc téren és a Nagymező utcában épülő garázsoknál. A Liszt Ferenc tér parkosított részén bányászati módszerekkel kerül kialakításra a mélyparkoló, a Nagymező utcában pedig a fák gyökere alatt 5 méterrel helyezkedik el a létesítmény födéme. A Jókai tér azonban – tekintve, hogy a Részletes Rendezési Tervet a TEKVÉSZ hatályba lépése előtt adták ki – nem élvez ilyen védelmet. Itt megengedett a felülről lefelé építkezés és a fák kivágása. Bár jelenleg is viták folynak arról, hogy a fák elvágása az altalajtól még ilyen talajvasatagság esetén is lehetővé teszi-e a nagyméretű, koros fák túlélését, e műszaki megoldások esetén erre van esély, míg a felülről lefelé történő építkezés és 3 méternél kevesebb talajvastagság esetén bizonyosan nincs.

12

Álláspontunk szerint a Jókai téri mélygarázs megépítése a jelenlegi paraméterekkel nem indokolt. Az Ó utcai, az Aradi utcai, a Liszt Ferenc téri és Nagymező utcai garázsok ugyanis nagy számú autó elhelyezését teszik lehetővé a Jókai tértől nem messze. Így egy újabb 570 autót befogadó parkoló túlméretezettnek tekinthető. Annak fényében továbbá, hogy a környező utcákban további, hasonló beruházások számára alkalmas – ma is felszíni parkolóként üzemelő – foghíjtelkek vannak, felesleges áldozatnak tartjuk a park alá elhelyezni egy újabb garázst. Az Ó és Mozsár utca közötti telekre szintén nagyméretű parkolókomplexumot terveznek. Ezt tekintetbe véve kétséges, hogy a Jókai tér alatti létesítményt megfelelően ki lehetne használni. Szakértőink figyelmeztetnek arra is, hogy Európában többé nem épülnek 300 gépkocsinál nagyobbra méretezett parkolók, mert az autósok ezeket nemcsak „lassúnak”, hanem egyre inkább veszélyesnek is tartják, és ezért elkerülik. Kisebb méretű parkoló kialakítása esetén pedig a faállomány megkímélése nem jelentene nehézséget. A felszínen, a Jókai téren az áthaladó forgalmat megszüntetni tervezik. Ma a téren körülbelül 80 autó parkol. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy egy-egy parkoló ún. merítési távolsága (az a távolság, amennyit az autós hajlandó megtenni a parkolóhely és úti célja között gyalog) a tapasztalatok szerint 350 méter, nehezen látható, miért állna be ide ennyi gépkocsi? További komoly kérdés, hogy miért választaná valaki 3-400 forintért a mélygarázst, amikor a felszínen 100 forintért parkolhat óránként, ráadásul a garázsba a be- és kihajtás is időt vesz igénybe? (Tapasztalatok szerint a gépkocsivezetők inkább tesznek kéthárom kört a tömb körül üres helyet keresve, mint hogy a drágább helyet válasszák, még ha ez ésszerűtlenebb megoldás is.) Ezzel kapcsolatban néhány érdekes gondolatmenetre okot adó tényre kívánjuk felhívni a figyelmet. A mélygarázsok építése esetén is érvényes a méretgazdaságosság elve, ami azt jelenti, hogy minél nagyobb a garázs, annál olcsóbb egy-egy parkolóhely kialakítása, annál hamarabb megtérülhet a beruházás. Továbbá, a felszínt többé-kevésbé érintetlenül hagyó, kíméletesebb bányászati módszerek alkalmazása nagyságrenddel többe kerülhet, mint a felülről lefelé történő építkezés. Érdemes tehát utánagondolni annak, miért éri meg a Liszt Ferenc téren 380 autó számára bányászati módszerekkel kialakítani egy mélygarázst, amikor a Jókai téren a beruházó véleménye szerint mind a befogadóképesség csökkentése, mind a bányászati módszerek előírása az önkormányzat részéről a vállalkozást veszteségessé tenné. Elgondolkodtató továbbá, hogy a közeli parkolóházak és a térrel szemközt megvalósuló garázsok erős versenyében hogyan tud egy ekkora garázs megfelelő számú fizető vendégre szert tenni? Ha pedig nem állnak be a mélygarázsba, akkor mi indokolja a megépítést?

13

Az itt bemutatott indokok alapján a JŐNEK 2001 februárjában Farkas György polgármester úrhoz, illetve a terézvárosi önkormányzat frakcióvezetőihez eljuttatott levelében javasolta, hogy a Jókai téri Részletes Rendezési Tervet vizsgálják felül. Javaslatunk szerint Terézváros lakóinak és az itt elhelyezkedő irodák parkolási igényeinek kielégítésére kell elsősorban parkoló-létesítményeket (parkolóházakat vagy mélygarázsokat) megvalósítani. Köztudott ugyanis, hogy az ilyen létesítményeket azok veszik igénybe, akik adott helyen hosszabb ideig kívánják autójukat leállítani. A felszíni parkolási lehetőségeket az új beruházásokkal párhuzamosan szűkíteni kell, és díjait jelentősen meg kell emelni. Javasoltuk továbbá, hogy parkolóházakat vagy mélygarázsokat olyan kihasználatlan területeken valósítsanak meg, amelyek ma nem közparkként funkcionálnak. Ilyen területek lehetnek a Jókai tér környékén található, nagy alapterületű, beépítetlen telkek, ahol jelenleg is szabadtéri parkolók üzemelnek (Pl. Mozsár, Ó, Zichy, Dessewffy és Lovag utcában). Elengedhetetlennek tartottuk javaslatunkban, hogy a megvalósuló parkolók be- és kijáratait, szellőztetését olyan módon oldják meg, hogy az a környéken lakók életminőségét ne rontsa, ne vonzzon feleslegesen forgalmat a környékre. Arra az esetre, amennyiben a Jókai téren elkerülhetetlenné válik a mélygarázs megépítése, javasoltuk, hogy épüljön akkora befogadóképességű létesítmény, amekkora a fák túlélését biztosítja. A beruházást a felszínen található fák védelmének érdekében bányászati módszerekkel valósítsák meg, a garázst lezáró födém feletti – a Liszt Ferenc téri tervekhez hasonlóan – legalább 5 méteres földréteg megtartása mellett. A szellőztető kürtők végét vezessék a házak teteje feletti magasságig. Az önkormányzat Városfejlesztési Programirodájának 2001 júniusi felmérése szerint a téren található 16 fa közül hétnek ferde a törzse, többüknek félig elszáradt a koronája, van köztük életképtelen, de olyan is, ami életveszélyes, mivel egy vihar során nagy méretű ág tört le róla. Valószínűsíthető, hogy a felmérés valódi célja az volt, hogy bebizonyosodjon, ezek a fák már olyan betegek, öregek és veszélyesek, hogy kivágásuk egyenesen elkerülhetetlen. Mindazonáltal, mint laikusok is megállapíthatjuk, hogy a ferde törzs nem ok egy faóriás kivágására, de esetleg az életveszély is megszüntethető, ha az elszáradt ágakat levágják. Laikus véleményünk mellé szakértői véleményt is kértünk az Állami Erdészeti Szolgálattól. A Szolgálat szakértőjének előzetes megállapítása szerint a fák a városi környezethez képest szokatlanul egészségesek, egy kivételével. Tény, hogy 60-70 éves korukra tekintettel hamarosan szükség lesz pótlásukra. Ennek helyes módja azonban nem a fák azonnali kivágása (valamint mélygarázs építése) és facsemeték kiültetése; hanem az előnevelt fákat most kell elültetni annak érdekében, hogy 20 év múlva, amikor az öreg fák végleg elhalnak, már nagy fák állhassanak a téren. 14

A mélyparkoló-építés fordulatai A Jókai térre már a 90-es évek eleje óta mélygarázst álmodtak, azonban ez máig sem valósult meg. Először 1995-ben kötöttek szerződést egy spanyol céggel, amely azonban nem tudott építési engedélyt szerezni, így 1996-ban opciós joga lejárt. 1998-ban az önkormányzat a Jókai-téri Mélyparkolóépítő és Üzemeltető Kft.-vel kötött bérleti szerződést. Ebben a Kft. vállalja, hogy a Jókai téren mélygarázst épít, az önkormányzat pedig a telek azon területét, amelyre a garázshoz tartozó létesítmények esnek, 99 évre bérbe adja a cégnek. Megállapodtak továbbá a bérleti díjban is. Az önkormányzat vállalta, hogy a térre és környékére szabályozási tervet készít, a vállalkozó pedig azt, hogy az ezt kihirdető rendelet hatálybalépésének napjától számított 120 napon belül építési engedélyt szerez, az engedély kézhezvételétől számított 90 napon belül pedig megkezdi az építkezést. A szerződés rögzíti, hogy amennyiben e kötelezettségeinek a Kft. nem tesz eleget, azt az önkormányzat súlyos szerződésszegésnek tekintheti és a szerződést felbonthatja. A vállalkozó ismereteink szerint a mai napig nem szerezte meg az építési engedélyt, és a bérleti díjat sem fizette meg. A szerződés jelenleg is érvényben van. Az építkezéshez a környéken lakók kezdettől fogva elutasítólag viszonyultak. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy az eredeti tervek szerint a mélygarázst szellőztető kürtőket a házak teteje fölé vezették volna, azonban egyik szomszédos ház sem járult hozzá ahhoz, hogy ezt az ő tömbjén keresztül tegyék. Az építési engedélyt a közigazgatási szabályok szerint valamely más fővárosi kerület adhatja ki a beruházó számára. Ehhez több szakhatóság hozzájárulása is szükséges. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) VI. kerületi intézete azonban két ízben tagadta meg a hozzájárulás kiadását arra hivatkozva, hogy a mélygarázs építése következtében a környék amúgy is rossz levegője tovább romlik majd. A vállalkozó a hozzájárulás elutasítását mind a kétszer sikeresen fellebbezte meg, így harmadszorra várható, hogy megadják a hozzájárulást. Az indok, ami miatt másodfokon (országos ÁNTSZ) megsemmisítették az első fok (kerületi ÁNTSZ) állásfoglalását: nem volt bizonyítva, hogy valóban romlani fog a levegőminőség. A beruházó ezután saját pénzen végeztetett levegőminőségi méréseket a környéken, majd meggyőzően bizonyította, hogy a garázs megépítése éppen hogy javítani fogja a levegő minőségét. Még akkor is, ha a szellőzőkürtők az új tervek szerint 4 méterrel a föld felett végződnének, helyileg pedig körülbelül félúton a játszótér és a Kolibri Gyermekszínház között helyezkednének el. A garázs áldásos hatásai arra vezethetők vissza, hogy a tér jelenlegi átmenő forgalma és a környéken parkolóhelyet kereső forgalom megszűnik, ellenben a garázs mélyében az 15

autóknak csupán néhány százaléka mozog, a többi áll. Elgondolkodtató, hogy ha egy független szakhatóság pénz hiányában képtelen alátámasztani álláspontját, kénytelen elfogadni a beruházó – saját maga számára vélhetően pozitív – mérési és számítási eredményeit, akkor mi garantálja azt, hogy a hatóság pártatlanul, kellő megalapozottsággal képes érvényt szerezni a jogszabályoknak? Mi garantálja az objektivitást, ha a szabályozott által szolgáltatott adatok alapján engedélyez a hatóság? Érdemes abba is belegondolni, hogy mi történik akkor, ha az elkészült milliárdos beruházásról kiderül, hogy a számítások tévedtek, és a garázs működése következtében a levegőminőség a környéken elviselhetetlen mértékben romlik? A kerületi ÁNTSZ akár be is zárathatja. Vajon bezárja-e majd, ha esetleg így alakulnának a dolgok? Vagy korlátozza-e olyan mértékben a mélyparkoló működését, hogy az a vállalkozónak komoly üzleti veszteséget okoz? És végül egy apró érdekesség: a Jövő Nemzedékek Képviselete információkérés és egyeztetés céljából bejelentkezett a kerületi ÁNTSZ főorvosához. Itt meglepő módon azonban a beruházót képviselő a TM Janeda Kft. munkatársával is találkoztunk, aki tisztázatlan minőségben, gyakorlatilag a főorvos asszony szakértőjeként vett részt a beszélgetésen. Az illetékes Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség (KDKF) idáig háromszor adott ki elutasító szakhatósági állásfoglalást az építési engedélykérelemhez, utoljára 2001 márciusában. A beruházó mindannyiszor megfellebbezte a Felügyelőség elutasító szakhatósági állásfoglalását. A harmadik, legutóbbi esetben a KDKF – hivatkozva a tervdokumentáció előzetes felmérésére, amely utal arra, hogy a 70-es években a téren üzemanyagtöltő-állomás működött és jelentős szénhidrogén-szennyezés valószínűsíthető a föld mélyében – a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról szóló 33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet alapján a beruházót kármentesítésre kötelezi. A beruházó a határozatot megfellebbezte: tekintve, hogy a károkozásért nem felel, kármentesítésre sem kötelezhető. Azonban, ha az építési engedélyt a kármentesítési határozattal együtt kiadják részére, akkor hajlandó elvégezni a munkálatokat. (Talajszennyezés esetén a talaj kiemelését és megtisztítását vagy veszélyes hulladéklerakóra szállítását kell elvégezni. A garázsépítés folytán a föld kiemelését mindenképpen végre kell hajtani, többletköltséget jelent azonban még így is a szennyezett talaj megfelelő kezelése, kezeltetése.) A KDKF e megoldás helyett kérte az önkormányzatot, nevezze meg, hogy ki üzemeltette a töltőállomást, hogy a kötelezést e cég számára küldhessék ki. Az önkormányzat utóbbi megkeresésre nem válaszolt. Mindeközben a beruházó elvégezte a szennyezés lehatárolását, azaz pontos felmérését. A Környezetvédelmi Főfelügyelőség pedig megsemmisítette a KDKF határozatát a kötelezésről, és az első fokú hatóság bizonyítási kötelezettségére tekintettel a KDKF-et utasította, hogy kutassa fel a károkozót és bizonyítsa a károkozást. A Jókai-téri 16

Mélyparkolóépítő és Üzemeltető Kft. továbbra is fenntartja hajlandóságát arra, hogy a károkozótól átvállalja a kármentesítést, ha csak ez a feltétele az építési engedélynek. A felelős megtalálása és az egyeztetés azonban még igen hosszú hatósági procedúrát jelenthet. A civil szervezetek 2000 óta kísérik figyelemmel a beruházást. A Levegő Munkacsoport többször nyilvánosan, illetve az önkormányzatnál is tiltakozott a mélygarázs megépítése ellen. A Humanista Mozgalom VI. kerületi szervezete és a helyi lakosság 2001. március 22-én tüntetésen tiltakozott a kerületi mélygarázsprogram ellen. A kerület országgyűlési képviselője, Dr. Illés Zoltán több ízben kinyilvánította, hogy meggyőződése szerint elhibázott, kártékony beruházásról van szó. A Jövő Nemzedékek Képviselete 2001-ben levélben és személyesen több ízben is megkereste a kerületi polgármestert és alpolgármestert, hogy ismertesse fentiekben bemutatott álláspontunkat. A JŐNEK együttműködött a Terézvárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának elnökével azon határozat előkészítésében, amely indítványozza az eredeti szerződés felülvizsgálatát. Amint arra a fentiekben utaltunk, a Jókai-téri Mélyparkolóépítő és Üzemeltető Kft. nem teljesítette szerződésben foglalt kötelezettségeit, amennyiben nem tudott építési engedélyt szerezni a beruházásra a megadott határidőn belül, illetve nem fizette meg a megállapodás szerinti bérleti díjat. Az Önkormányzatnak ennek alapján joga van (de nem kötelessége) felbontani a szerződést. Az önkormányzati testület 2001 júniusában határozatot hozott arról, hogy meg kell vizsgálni, hogy a szerződés felbontása a Polgármesteri Hivatal felé milyen jogi és anyagi következményekkel járhat. Abban az esetben, ha a szerződés felbontására sor kerül, a Jókai téri mélygarázs ügye gyakorlatilag újra indul, ami azt jelenti, hogy érvényes rá a TEKVÉSZ. Továbbá, tekintve, hogy a beruházó a szakhatósági hozzájárulások hiányában idáig nem tudott építési engedélyt szerezni az építkezéshez, a kérelemért újfent folyamodnia kell majd, ami szintén új eljárást jelent, azaz érvényes rá a TEKVÉSZ. Amint fent láttuk, ez azt jelentené, hogy legfeljebb bányászati módszerekkel, a jelenlegi park megkímélésével lenne megépíthető a garázs. Kiskaput jelent persze, ha sikerül bebizonyítani, hogy a fák betegek és kivágásuk elkerülhetetlen. Ennek cáfolatát a JŐNEK által az Állami Erdészeti Szolgálattól megrendelt szakértői állásfoglalás tartalmazza majd. A Városfejlesztési Programiroda felmérése azt is megállapítja, hogy a Jókai tér sivár, lepusztult, kutyát sétáltatók és hajléktalanok használják, rekreációra alkalmatlan. Nem nehéz belátni, hogy a tér évtizedes elhanyagoltságának oka abban keresendő, hogy a tervekben régóta szerepel a föld alatti beruházás terve, erre hivatkozva halogatták a tér felújítását. Ezzel viszont az itt üzemelő kávéházak, vendéglátóipari egységek és színház számára okoznak jelentős veszteséget évek óta. Elég csak összehasonlítani az itt uralkodó körülményeket az Andrássy út túloldalán 17

elhelyezkedő, igényesen felújított Liszt Ferenc térrel, valamint összevetni a Jókai téri szórakozóhelyek átlagos forgalmát a virágzó Liszt Ferenc tériekével. 2001 nyarán úgy tűnt: a szerződés módosítása vagy felbontása megmenti a Jókai téri fákat. Az ígért intézkedések elmaradása, a szerződés felülvizsgálatának elhúzódása, a fák egészségi állapotának célzatos firtatása az önkormányzat részéről, sajnos, inkább arra enged következtetni, hogy kitartanak az építkezéssel kapcsolatos eredeti elképzeléseik mellett. A Jövő Nemzedékek Képviselete ennek ellenére bízik abban, hogy Terézváros Önkormányzata megérti és elfogadja érveinket, és egy kíméletesebb megoldást választ vagy végleg megvonja pártfogását a sok tekintetben időszerűtlenné és okafogyottá lett tervtől. Ellenkező esetben peres úton kíséreljük meg a jogi tényállás kiderítését és a fák megvédését. Az összefoglalót készítette: Kajner Péter Munkatárs: Lányi András Köszönjük az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének Humánökológia szakiránya „Terézváros” kutatószemináriumában részt vett hallgatók munkáját: Bernát Anikó, Boros Zsolt, Bölöni Kata, Bumberák Mária, Gergely Júlia, Kollár Eszter, Popovics Lilla, Szebeny Judit, Székely Katalin

I.1.2

Lakópark a pesthidegkúti Erzsébetligeten

A II. kerületi Önkormányzat a pesthidegkúti, 59174/2 helyrajzi számú, 9 hektáros külterület belterületbe vonását és lakóterületté való átminősítését kérelmező beadványt terjesztett a Fővárosi Közgyűlés elé, amint azt előző jelentésünkben leírtuk. A térség az érvényes városfejlesztési tervekben mint fejlesztési tartalékterület szerepel. A pesthidegkútiak tiltakozó akcióira, a kerületi önkormányzat döntését megtámadó beadványaikra hivatkozva a Jövő Nemzedékek Képviselete levélben, majd személyesen is felkereste a kerület polgármesterét. A környezetvédők képviselői a Fővárosi Főépitészi Iroda által szervezett egyeztetésen ismételten kifejtették álláspontjukat. Érveik között szerepelt -az új beépítések következtében a kerület infrastruktúrájára, elsősorban a fő közlekedési útvonalakra nehezedő, már ma is elviselhetetlen terhelés további növekedése, 18

-a természetvédelmi terület közvetlen szomszédsága, ami az értékes, részben védett fajok élőhelyéül szolgáló rétek és legelők védőövezetként való megőrzését indokolja, -a tervezett beépítés által érintett zöldterület közvetlen kapcsolata a főváros egyik legnépszerűbb kirándulóhelyével, -a területen húzódó nagyfeszültségű elektromos távvezeték kiváltásának kérdése, amire a lakótelep létrehozása után csak a természetvédelmi terület rovására kerülhetne sor. Az Erdőfelügyelőség képviselője határozottan az átminősítés és az ezzel összefüggő, a parkerdő területén átvezető út építése ellen nyilatkozott. A megjelentek észrevételezték, hogy az előterjesztéshez mellékelt szakhatósági vélemények köre hiányos, a szükséges dokumentumok között nem szerepel a Környezetvédelmi Felügyelőség, a Duna-Ipoly Nemzeti Park, valamint a vitorlázó repülőtér közelsége miatt érintett Légügyi Igazgatóság hozzájárulása. (A beterjesztő hivatkozása szerint ezeket sorra megkereste, s mivel 30 napon belül nem tettek észrevételt, jogszerűen járt el, amikor ezt hallgatólagos beleegyezésnek tekintette.) A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése 2001. szeptember 27-i ülésének napirendjén a kezdeményező II. kerület előterjesztését pártoló és elutasító határozati javaslat egyaránt szerepelt. A Közgyűlés két tartózkodás mellett egyhangú szavazással az utóbbi mellett döntött: elutasította az érintett erzsébetligeti tartalékterületek belterületbe vonását. A döntést megelőző bizottsági viták és egyeztetések alapján okkal állíthatjuk, hogy a kedvező – és precedens értékű – döntésnél elsősorban a helyi lakosság és a környezetvédő szervezetek részéről tapasztalt ellenállás tényét vették figyelembe, s csak másodsorban a tiltakozók érveit. Ez utóbbiak közül álláspontjának kialakításánál a főváros elsősorban a helyi infrastruktúra hiányosságaira volt tekintettel. Az összefoglalót készítette: Szabó Ágnes, Hidegkúti Érdekvédő Egyesület Kiss Edgár Lányi András

I.1.3

Gercse középkori temploma

Erzsébetliget szomszédságában, a Budai Tájvédelmi Körzet határán, idillikus természeti környezetben áll Pesthidegkút elődjének, Gercse falunak középkori temploma. A templomot adományokból és pályázati támogatásból újjáépítették, 19

erődfalai ma is föld alatt vannak. A Rozmaring Termelőszövetkezet utódjaként létrejött részvénytársaság tervei szerint – amelyek a II. kerületi Önkormányzat támogatását is élvezték – a templom körül, az egykori erődfal rekonstrukciójával exkluzív urnatemetőt alakítottak volna ki. A Műemlékvédelmi Főfelügyelőség a vállalkozást nem ellenezte, illetékes szakemberei el is készítették a szükséges terveket. A kezdeményezésről és a fejleményekről a lakosságot nem tájékoztatták. A Hidegkúti Érdekvédő Egyesület a helyi lakosság körében közvéleménykutatást végzett. Ennek eredménye azt mutatta, hogy a helyiek határozottan elutasítják az urnatemető gondolatát. További fontos eseményként értékelhetjük az ügyben a régi, Véka utcai temető újranyitását – utóbbi gyakorlatilag indokolatlanná teszi a tervezett beruházás megvalósítását. A Védegylet kezdeményezésére az ügy az elmúlt esztendőben többször is széleskörű nyilvánosságot kapott, a lakosság és a környezetvédők ellenállása pedig, úgy tűnik, az érintetteket szándékaik felülvizsgálatára késztette. 2001 augusztusában a Duna Televízió Zöld Kalendárium című műsorában a templom újjáépítését kezdeményező és megszervező Zelnik József, valamint a Hidegkúti Érdekvédők vezetője, Szabó Ágnes eszmét cserélhettek Murvai Lászlóval, a területet birtokló Rozmaring Rt vezérigazgatójával, illetve Porkoláb Mátyás kerületi alpolgármesterrel. Az utóbbiak nyilatkozatából kiderült, elálltak eredeti szándékuktól, és nem foglalkoznak a legalább annyira kegyeletsértő, mint környezetromboló beruházás megvalósításával. Porkoláb alpolgármester a beruházás elvetésének indokai közül azt emelete ki, hogy az Önkormányzatnak nincs pénze az urnatemető létrehozásához szükséges infrastruktúra kialakítására. Az összefoglalót készítette: Szabó Ágnes, Hidegkúti Érdekvédő Egyesület

I.1.4

Társasház az Ugató-szikla előtt

Első jelentésünkben beszámoltunk róla, hogy a XI. kerületi önkormányzat természetvédelmi területre, az Ugató-szikla közvetlen szomszédságába társasház építtetését tervezi. A Budapesten napról napra fogyatkozó zöldterülethez képest ez a néhány tized hektár szinte szóra sem érdemes. Mégis úgy éreztük, foglalkoznunk kell vele, hiszen ha már az országos jelentőségű természetvédelmi terület sem szent, akkor a természeti értékek rovására bárhová bármit fel lehet építeni.

20

Az előzmények A Sas-hegyen 1957-ben hozták létre az országos jelentőségű természetvédelmi területet. A 30 hektáros védett területbe tartozott – és tartozik – bele a 2391/16 helyrajzi számú földrészlet, az Ugató-szikla nevű geológiai képződmény és környéke. A fél hektár nagyságú területen már 1957-ben is megvolt a Süveg utca 15. című üzemrészből és lakásokból álló ház, a földrészletet a házzal együtt nyilvánították védetté. A védetté nyilvánítás célja nyilvánvalóan az volt, hogy – még ha a telek csekély részén áll is egy épület – minden további beépítést megakadályozzon, és így biztosítsa az Ugató-szikla körüli terület természeti értékeinek fennmaradását. Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzata azonban úgy értelmezte a jogszabályokat, hogy ha a Kerület anyagi érdeke úgy kívánja, országos védettség alatt álló területre is lehet építkezni. 1999. februárjában el is készült egy négylakásos társasház építési engedélyezési tervdokumentációja, 1999. júliusában az ügyiratok már egy ugyanide tervezett hatlakásos társasház építési engedélyezésével foglalkoznak. A hivatásos természetvédelem figyelmetlenségei Az Önkormányzat "vállalkozó kedvének" alapját az adja, hogy a természetvédelmi hatóságok nem figyeltek az adminisztrációra. Bár a Sas-hegyi Természetvédelmi Terület fő tömbjét a 60-as években bekerítették, az Ugatószikla körüli tömb határait a terepen táblák kihelyezésével nem tették egyértelművé, és nem ügyeltek arra, hogy az 1960-ban életbe lépő, majd az egyre újabb rendezési tervekben a védett terület minden négyzetmétere "Zöldterület" besorolásba kerüljön. Ma már elmondhatjuk, súlyos hiba volt, hogy a 90-es évek elején, az állami vagyon felosztásakor az Ugató-szikla telke önkormányzati tulajdonba került. Ráadásul 1996-ban a Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság jóváhagyta, hogy a kérdéses 2391/16 helyrajzi számú telket az övezeti határ mentén két részre osszák. Így az önkormányzatnak, mint újdonsült tulajdonosnak, sikerült az országos jelentőségű védett területen belül kialakítani egy lakóterület övezetbe tartozó telket. Természetesen ez a terület természetvédelmi jogállását nem változtatta meg, de a XI. Kerületi Önkormányzat egyre határozottabb lépéseket tett a terület beépítésére. A polgárok hosszú távú érdekei, az egészséges környezethez való jog, a természeti értékek megőrzése mind elhalványulnak a vagyonkezelési szempont mellett. A polgármesteri hivatal legfőbb – néha úgy tűnik, hogy egyetlen – céljának azt tekinti, hogy az önkormányzati tulajdonú területekből a lehető legtöbb bevételre tegyen szert.

21

Mi lehet a megoldás? Álláspontunk szerint a helyzet hosszú távú megoldását az jelenti, hogy a Süveg utca 15. számú ház körül – a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzatnak megfelelően – ki kell alakítani egy 1000 négyzetméter nagyságú telket, amely L6 jelű lakóterület övezetbe kerül, de természetesen az országos jelentőségű természetvédelmi terület része marad. Így a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság továbbra is minden változást ellenőrizhet, ugyanakkor elhárul az akadály az elől, hogy a bérlők a lakásaikat megvásárolják. Az egykori 2391/16 helyrajzi számú telek "maradékát" – vagyis nagyobbik részét – az eredeti helyrajzi számon egyesíteni kell, és E-TT természeti terület kategóriába kell sorolni. 2001 április elején felkértük a Főpolgármesteri Hivatal Főépítészi Irodáját, hogy a fentieknek megfelelően kezdeményezze a Fővárosi Szabályozási Keretterv módosítását. Mi történt az első jelentésünk óta? A terepen a legfontosabb esemény az volt, hogy lebontották a Süveg utca 15. számú házhoz csatlakozó "zizigyárat" (A fiatalabbak kedvéért: a zizi puffasztott és tarkára színezett édesség, melyet egykor zörgős celofánzacskóban árultak.) Mikor a Sas-hegyen a zizigyár elődjét, az arany- és ezüstolvasztót megépítették, a hegy még lakatlan terület volt. Az 50-es években elkezdődött zizigyártás sem sok embert zavart. Aztán a hegyoldalban egyre több ház épült, és egyre többen panaszkodtak a zajos termelésre, amit végül 1999-ben szüntettek meg. A környékbeli lakóknak a zizigyár egyáltalán nem hiányzik, de a bontást gyanakodva figyelték. Az augusztus végén megkezdett munka lényegileg befejeződött, novemberre már csak az utómunkálatok maradtak. Meg a kételyek. Vajon mi a Hivatal célja? 1. Az eredeti terveknek megfelelően építkezni. A bontásra azért volt szükség, hogy minél nagyobb házat építhessenek. 2. Egy igazi környezetvédelmi beruházást üdvözölhetünk, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság elutasítása után a XI. kerületi döntéshozók letettek építési szándékukról. 2001. november 14-én a Jövő Nemzedékek Képviselete nevében felkerestük a XI. kerület főépítészét, Schreffel Jánost. A korrekt és barátságos tájékoztatás után cseppnyi kétség sem maradt: az 1. változat van érvényben. A Hivatal változatlanul társasházat akar építeni a természetvédelmi területre. 2001. november 19-én részt vettünk a Főpolgármesteri Hivatal Főépítészi Irodáján tartott megbeszélésen, melynek tárgya az Ugató-szikla körüli terület övezeti besorolása volt. Mint megtudtuk, a védett területen belül a szikla másik oldalán, a 2373/9-es helyrajzi számú telken is építkezni szeretnének. Örömmel 22

tapasztaltuk, hogy a Főépítészi Iroda munkatársai meg vannak győződve arról, hogy feladatuk a természetvédelmi terület megőrzése, az építkezések megakadályozása. A természetvédelmi hatóságoktól várnak egyértelmű nyilatkozatot, melyből kiderül, hogy a védett terület védettségét nem kívánják feloldani, építkezésekhez nem járulnak hozzá. Mit tehetünk ezután? A XI. Kerületi Önkormányzatot nem tudjuk meggyőzni, csak akkor mondanak le építési szándékukról, ha minden jogi kiskapu bezárult előttük. Ennek érdekében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tehet a legtöbbet. Nem a jelenlegi munkatársak hibája, de tény, hogy 1957 óta sem a földnyilvántartásban, sem az övezeti besorolásban, sem a terepen nem vált nyilvánvalóvá a védett terület határa. Ezért 2001. november 16-án a WWF Magyarország levélben fordult dr. Vas Jánoshoz, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatójához, amelyben tisztelettel kérte az évtizedek óta elmaradt munkák elvégzését és az övezeti átsorolás szorgalmazását. A következő JŐNEK-jelentés idejére az ügy lezárulhat. Az összefoglalót készítette: Gadó György Pál, WWF Magyarország

I.2 Engedély nélküli építkez ések I.2.1

A „VICO-lovarda”

A Budakeszi Erzsébet-majorban lovarda ürügyén épített nyaralóépületek fennmaradási kérelmét először 1993 októberében utasították el. Azóta több, mint 8 év telt el, ám az engedély nélkül épített úszómedence partján az engedély nélkül épített pihenőházak ma is állnak. A Jövő Nemzedékek Képviselete senkitől sem irigyli a kényelmes fürdőzés lehetőségét, és egyáltalán nem kíván foglalkozni a VICO cég ügyeivel. Ebben az ügyben mi csak annyit szeretnénk elérni, hogy a törvényeknek és bírósági határozatoknak érvényt lehessen szerezni. Ellenkező esetben a jövő nemzedékeknek nincs sok esélyük. Sem Budakeszi határában, sem az ország más részein. A Budakeszi 0184 és 0185 helyrajzi számú földrészletek állami tulajdonban vannak, összterületük 3,4 hektár. A terület a Budai Tájvédelmi Körzet része. 1993. május 10-én a Pilisi Parkerdőgazdaság Rt és a VICO Rt. erre a területre 10 éves 23

haszonbérleti szerződést kötött, melyben az szerepelt, hogy a bérelt területen lovarda létesül, ami az ingatlanon lévő két épületet átalakításával és felújításával jár. A szerződésről a természetvédelmi hatóságot nem értesítették. Még ebben az évben megkezdődtek az építkezések, ám a felújításoknál jóval tovább mentek. A két jókora pihenőház és az úszómedence felépítését már a szerződéskötő Pilisi Parkerdő Rt. is aggályosnak tartotta. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság 1993 októberében egyértelműen elutasította az engedély nélkül épített épületek fennmaradási kérelmét. Néhány nappal később, 1993. október 27-én a Budakeszi Polgármesteri Hivatal meghozta a 3859/4/1993 számú határozatát az építkezés leállításáról. A Budakeszi Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya 1994. február 11-én a VICO Rt. fennmaradási kérelmét elutasította, és elrendelte az építmények bontását. A VICO Rt. fellebbezett, a fellebbezést a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal 1994. június 21-én elutasította. Az újabb fellebbezéseket követően 1998. szeptember 15-én a Budakörnyéki Bíróság, majd a Legfelső Bíróság is helybenhagyta a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal döntését. Időközben 1999 októberében a VICO Ingatlan Rt. Igazgató Tanácsa a haszonbérlői jogot egy hölgyre átruházta. 2000 júliusában a lovarda épületét és néhány karámot a haszonbérlő lebontott, de az igazán jelentős létesítmények érintetlenül maradtak. 2001 tavaszán a JŐNEK levélben kérte Majorné Dr. Stahácz Évát, Budakeszi Város jegyzőjét, hogy szerezzen érvényt a Legfelsőbb Bíróság döntésének. Nem állíthatjuk, hogy a levél és a 2001. április 22-i féléves jelentésünk hatására nagyon felgyorsultak volna az események. Budakeszi Város Önkormányzatának jegyzője 2001. július 31-i hatállyal felszólította a bérlőt, hogy bontsa le az engedély nélkül épített épületeket. Miután ez nem történt meg, az önkormányzat kiszabta a lehetséges maximális pénzbírságot, 100.000 Ft-ot. A környezetvédelmi irodalomban a törvényhozás mellett gyakran emlegetik az „enforcement”, vagyis a törvények végrehajtatásának, kikényszerítésének jelentőségét. A „VICO-lovarda” ügye tipikusan erről szól. Bírósági úton nem lehet annál tovább jutni, mint hogy jogerős legfelső bírósági ítélet rendelje el az engedély nélkül épített épületek bontását. A JŐNEK nem nyugszik bele a törvénytelen állapot fenntartásába. Az önkormányzatoknak is van felettes hatóságuk, akiknek magukra kell vállalniuk a bírósági döntés végrehajtatását. Úgy látjuk, példaértékű ügyről van szó, hiszen országszerte megálljt kell parancsolni az engedély nélküli építkezéseknek. Reméljük, hogy következő jelentésünkben az ügy sikeres lezárásáról számolhatunk be. Az összefoglalót készítette: Gadó György Pál, WWF Magyarország 24

Munkatárs: Jávor Benedek

I.2.2

A rendületlenül épülő ház a Rézsű utcában

2000 áprilisában a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat képviselőtestülete 31/2000. (IV. 4.) számú határozatával döntött a II. ker. Rézsű utca 84. szám alatt található 1798 m2 méretű üres telek értékesítéséről László Attila részére 16.200.000 Ft vételárért, oly módon, hogy az adás-vételi szerződésben a következők kerültek rögzítésre: „Felek a vételárat az alábbi értékcsökkentő tényezők figyelembevételével határozták meg: Az ingatlan korábban Csatári Ottó által bérelt 720 m2 térmértékű része jelenleg nincs az Önkormányzat birtokában, így azt nem tudja a Vevő birtokába adni. Az Önkormányzat erre az ingatlanrészre jog és kellékszavatosságot nem vállal. Az ingatlan felett keresztül húzódik egy 20 KV-os elektromos vezeték. Az ingatlan egyes határvonalai között nagymértékű a szintkülönbség.” (Hidegkúti Hírek, 2000. 5. szám 18. old.) 2000. október 24-én a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat képviselőtestülete ismét tárgyalt az immár elidegenített Rézsű utca 84. szám alatti ingatlanról, az új tulajdonosának övezeti besorolás megváltoztatása iránti kérelméről. A testület fele nem tartotta indokoltnak, hogy a korábban erdőterületként nyilvántartott telket építési területnek minősítsék át. (Ld. Hidegkúti Fókusz, 2000/12. szám 3. old.) A „döntetlenre álló” szavazás végére a II. kerületi testület tett pontot az átminősítési kérelem továbbításával a Fővárosi Közgyűléshez, amely hozzájárulása szükségeltetett a terület-felhasználási mód megváltoztatásához. Idén azonban építkezni kezdett a telektulajdonos anélkül, hogy az átminősítést megkapta volna és persze érvényes építési engedély nélkül. Küller András, II. kerületi önkormányzati képviselő tájékoztatása szerint az önkormányzat az építkezést leállító határozatot hozott, majd bontási határozatot is az ingatlanon egyre növekvő épületre. Ennek ellenére 2000 júniusában a Rézsű utcai ház még mindig állt. Ottjártunkkor éppen a tetőszerkezet fedésével voltak elfoglalva az ácsok. Egyéb érdekes adalékok az ingatlannal kapcsolatban, hogy pár hónappal a Rézsű utca 84. alatti telek eladását megelőzően, 1999. december 21-én a közeli Rézsű utca 119. szám alatti ingatlan nyilvános árverésen 18.600.000 Ft-ért kelt el. Méretük összehasonlítása alapján a Rézsű utca 84., mint építési telek 33.500.000 Ft-ot ért volna! 2000. májusában pedig az II. kerületi Önkormányzat Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsága úgy döntött, hogy a Rézsű utca 84. szám alatti ingatlan 720 25

m2-es részét bérlő polgár részére 288.650 Ft kártalanítást fizet a haszonbérlet megszüntetése miatt. Az események fényében érdeklődéssel várjuk milyen lépéseket foganatosít a II. kerületi Önkormányzat a jogtalanul építkező tulajdonos ellen. 2000 júniusa óta a főváros, mint ismeretes, elutasította az átminősítési kérelmet, de a II. kerületi Önkormányzat részéről további lépés – tudomásunk szerint – még nem történt. A házat – október végén ottjártunkkor – kívülről már befejezve találtuk, már csak a kert rendezése van hátra. Az összefoglalót készítette: Penney Éva, Hidegkúti Érdekvédő Egyesület Munkatársak: A Hidegkúti Érdekvédő Egyesület aktivistái

I.2.3

A hatósági bontások problémái

Az építési engedély nélkül, vagy az engedélyben meghatározottaktól jelentősen eltérő módon létrehozott építmények esetében az illetékes elsőfokú építési hatóság (az önkormányzat) megtagadhatja az építmény használatbavételi engedélyét, illetve bontást rendelhet el. Tapasztalataink szerint azonban a bontási határozatok végrehajtására csak elvétve kerül sor az önkormányzatok helyzete, illetve a vonatkozó szabályozás nehézkessége folytán. Az elsőfokú hatóságként eljáró önkormányzat határozatát a bontásra kötelezett megfellebbezheti, és így az a területileg illetékes megyei vagy fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz, mint másodfokú hatósághoz kerül. A Közigazgatási Hivatal által hozott döntéssel szemben az építtető fellebbezési joggal bír a területi (megyei) bíróságoknál, illetve ezt követően a Legfelsőbb Bíróságnál. A hatósági határozatok illetve bírósági döntések megtámadásával az illetékes szervezetek túlterheltségéből fakadó lassú döntéshozatala folytán az építtető évekkel elodázhatja a bontási határozat jogerőre emelkedését. Az általunk vizsgált budakeszi „VICO-lovarda” esetében az önkormányzat első határozata az építkezés leállításáról 1993. október 27-i dátummal kelt, míg a Legfelsőbb Bíróság – immáron jogerős – az önkormányzati bontási határozatot helybenhagyó döntése csak 1998. végén született meg, az ügy tehát több mint öt éven keresztül húzódott, mialatt az engedély nélküli épületek zavartalanul fennálltak. A gond azonban a határozatok jogerőssé válásával korántsem oldódik meg, az építtető továbbra is bízvást reménykedhet a jogellenes építmények további fennmaradásában. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi 26

LXXVIII. törvény 47. § (4) bekezdése kimondja, hogy amennyiben a kötelezett a bontást a felszólításban szereplő határidőig nem hajtotta végre, a bontást a kötelezett terhére, a felmerülő költségek megelőlegezésével az önkormányzat maga végezteti el. Az önkormányzatok anyagi lehetőségei azonban oly mértékben korlátozottak, hogy a hatósági bontás több millió forintos költségeinek megelőlegezése nem áll módjukban, jóllehet a költségek erejéig az ingatlanra jelzálogot jegyeztethetnek be, és a követelés adó módjára behajtható köztartozásnak minősül. Az idézett törvény 50. §-a ugyan az állami költségvetés Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetében építésügyi célelőirányzat létrehozását írja elő, mely az 50. § (1) bekezdés c.) pontja értelmében a hatósági végrehajtások elvégzésére is fordítható, azonban a célelőirányzat kerete az épített környezet alakítását és védelmét szolgáló feladatok rendkívül széles körének elvégzésére fordítandó, s így a hatósági bontások végrehajtására alig-alig marad pályázható keret. A célelőirányzatban levő teljes összeg információink szerint jelenleg 12 millió forint, ami a törvényben előírt feladatok léptékéhez mérten egyszerűen nevetséges. A bontás elmulasztása esetén kiszabható bírságok alacsony mértéke szintén olyan tényező, amely az engedély nélküli építkezések fennmaradásához járul hozzá. Az építésügyi bírság ugyan az engedély nélkül létesített építmény számított értékének 50 %-a, a bírság azonban nem szabható ki, amennyiben a hatóság az építtetőt bontásra kötelezte. Ebben az esetben csak az államigazgatásról szóló 1957. évi IV. törvény 82. § (1) bekezdés c.) pontjában meghatározott maximum 100.000 forint összegű bírságot vethet ki, melynek a bontással kapcsolatos költségek és a képződő kár mértéke miatt nincs valós visszatartó ereje. További nehézséget okoz, hogy amennyiben az építtető a hatóság által elrendelt bontást akár a határidő letelte után megkezdi, a hatósági bontás nem végezhető el. A hatóság által megbízott bontást végző cég megjelenésekor ezért az építtető maga megkezdi a bontást, majd a hatóság eltávozása után a bontási munkálatokat abbahagyja, és az eredeti – engedély nélkül fennálló – állapotot helyreállítja. A hatósági bontás ezért nagyon nehezen megvalósítható. Javaslataink a vázolt helyzet megoldására: 1) Az önkormányzatok, a közigazgatási hivatalok és a bíróságok munkájának felgyorsítása nagyon nehezen képzelhető el. Felvetődik azonban a lehetőség az ilyen jellegű eljárások egyszerűsítésére, illetve a bíróságok kötelezése a közigazgatási hivatalok döntéseit illető fellebbezések sürgőséggel való tárgyalására.

27

2) A hatósági bontások és más építésügyi hatósági eljárások költségeinek fedezésére elkülönített célelőirányzatot kell létrehozni. Az építésügyi bírságokból befolyó összegek felosztásában fenntartható a jelenlegi rendszer, melyben 30% az érintett építmény helye szerinti települési önkormányzatot, 30% pedig az első fokon eljáró építésügyi hatóságot illeti, ezek az összegek azonban ne legyenek más építészeti, településfejlesztési célra fordíthatók, kizárólag a hatósági végrehajtások elvégzésére. Az egyéb építésügyi feladatok támogatására külön keret álljon rendelkezésre. Szigorúan ellenőrizni kell az önkormányzatokat, hogy a bírságokból befolyó összegeket valóban az építésügyi határozatok – bontások illetve helyreállítások – végrehajtására fordítsák. Az e célt szolgáló, a költségvetés Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetében szereplő célelőirányzat keretét a központi költségvetés terhére ki kell pótolni olyan mértékig, hogy az arányban álljon a ténylegesen elvégzendő feladatok mértékével. 3) A bontási határozatok végre nem hajtása esetére az Államigazgatásról szóló törvényben szereplő 100.000 forint maximális összegű bírság helyett nagyobb, az egyéb építésügyi bírságok mértékével (az építmény számított értékének 50%-a) arányos léptékű büntetések kiszabását kell lehetővé tenni. Ez egyben a határozatok végrehajtásának költségeit fedező célelőirányzat keretét is megfelelőképpen növelné. Az ilyen összegű büntetések komolyabb visszatartó erőt képviselnének az engedély nélküli építkezésekkel szemben. 4) A bontásra felszólító határozatban megszabott határidő után a bontást az építtető ne végezhesse el, kötelezni kell a hatósági bontás tűrésére. Az összefoglalót készítette: Jávor Benedek

I.3 A főváros terjeszkedésén ek hatásai I.3.1

Az agglomerációs települések növekedésének problémája Piliscsaba példáján

A főváros agglomerációjához tartozó települések többségében végbement vagy folyamatban lévő lakosságszám- és belterület-növekedés már a 90-es éveket megelőzően elkezdődött, de az elmúlt két-három év során e folyamat rendkívüli mértékben felgyorsult. Gyáltól Pilisjászfaluig ugyanazok a tényezők jellemzik a folyamatot: a településekhez tartozó külterületek belterületbe kerülése, mezőgazdasági művelési ágba tartozó földek ipari- szolgáltató- vagy lakóövezetté 28

minősítése, zöldmezős beruházások indulása, nagy forgalmú kereskedelmi központok elszaporodása, a meglévő település-szerkezettel kapcsolatot nem találó lakóparkok kiépülése, a régi faluközpontok lemaradása, a hagyományos faluszerkezet felbomlása, és további társadalmi, gazdasági és közlekedési problémák. A növekedés elsődleges előnye az adóbevétel növekedése lenne, ez a multinacionális cégeket letelepítő községekben realizálódik is, ahol ez viszont nem sikerül, ott az adóbevétel nem teremt fedezetet a megnövekvő lakosságszám ellátásához. Az „eredeti földfelhalmozás” A történet mindenütt a kárpótlással kezdődik, amely révén a régi tulajdonosok vagy leszármazottaik egy-egy település külterületi földjeihez jutottak. Már a kezdeteknél megjelentek a spekulánsok, akik szinte fillérekért vásároltak fel a kiszolgáltatott kispénzű tulajdonosoktól nagyobb földterületeket. A felvásárlások révén egy-egy személy, cég vagy más érdekcsoport nagyobb ingatlanokhoz jutott, és innentől kezdve ők váltak a folyamat irányítóivá. Az agglomerációs települések zömének fejlődését így nem az önkormányzati testületek, hanem a befektetői érdekek határozták meg. Különösen igaz ez a befektetői érdekek számára kiszolgáltatottabb, kevesebb forrással rendelkező települések esetén. Az ilyen önkormányzatok sorra hozták határozataikat újabb és újabb belterületbe vonásokról, illetve ahol tulajdonuk volt, annak a kiárusításáról. Így lassan saját vagyonukat élték fel, és úgy járultak hozzá településük hirtelen nagy mértékű növekedéséhez, hogy ennek fejében nem jutottak hozzá a fejlődéssel járó infrastrukturális fejlesztések fedezetéhez. Rövid távú érdekeikért feláldozták az átgondolt, céltudatos hosszú távú fejlesztés lehetőségét. Az agglomeráció egészét tekintve összehangolatlan, sokszor egymás és a főváros érdekeit is sértő lépések történtek. E folyamatok tervszerű folytatását szolgálta volna az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága elnökének törvényjavaslata az agglomerációs fejlesztések összehangolására, ill. a törvény életbelépésig a további területi átsorolások megakadályozását célzó moratóriumra. A törvényjavaslat elbukott az Országgyűlés politikai csatáiban, így várhatóan semmi sem gátolja a további befektetői igények maximális kielégítését ezen a területen, hacsak nem azok a lakossági tiltakozások, népszavazási kezdeményezések, amelyek több településen (Budakeszi, Törökbálint, Solymár, Piliscsaba) eddig is előfordultak már.

29

A piliscsabai példa Piliscsaba a rendszerváltást követő néhány évben jelentős fejlődésen ment keresztül, a személyi jövedelemadó helyben maradó része lehetőséget adott számos, korábban elmaradt infrastrukturális fejlesztés megvalósítására. A legnagyobb lépés a község számára a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Piliscsabán történt letelepedése volt, ez alapjában meghatározta a fejlesztések további irányát. Az önkormányzati testület ekkor úgy határozott, hogy a község oktatási, kulturális, idegenforgalmi fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, s célja a térség ilyen központjává válni. Ennek lehetőségét egyrészt az óvodától az egyetemig áthidaló oktatási intézményhálózat, az ebből adódó kulturális igényszint növekedés, másrészt a vonzó természeti környezet adja. A valóság a tervhez képest azonban másképp alakult. Az egyetem letelepült a volt orosz laktanya helyén, a MAKONA Stúdió által tervezett impozáns épületek benépesültek hallgatókkal. Az egyetemnek a községgel való szerves kapcsolatát azonban a mai napig nem sikerült megteremteni, sem a településfejlesztés, sem a kulturális együttműködés területén. Az egyházi iskolához és óvodához képest az önkormányzatiak kevésbé fejlődtek, a faluház gyakorlatilag kiüresedett, az újabb és újabb külterületek lakóövezetté nyilvánításával pedig a vonzó természeti környezetet is feladni látszik a község vezetése, turisztikai célú fejlesztésre gyakorlatilag próbálkozás sem történt. A község belterületének növekedése a 90-es évek végén gyorsult fel. Az önkormányzati testület meghatározó személyiségei évről évre pénzhiányra hivatkozva javasolták az újabb belterületbe vonásokat, mondván, hogy a község így azonnali bevételhez jut a beruházó vállalkozóktól, valamint telkeket is kap a parcellázott területeken, melyeket később értékesíthet. E javaslatok mögött azonban minden esetben a vállalkozói érdek állt, amely kihasználva a főváros körüli zöldövezeti telkek iránti megnövekedett igényt, igyekezett minél gyorsabban helyzetbe kerülni. Településfejlesztési koncepció hiányában fel sem merült, hogy ezt a valós igényt kihasználva a község is elébe mehetne a folyamatnak. Piliscsaba természeti és kulturális adottságai révén sokkal kedvezőbb alkupozícióban van, semmint hogy pusztán az átmeneti költségvetési hiány áthidalására hivatkozva átgondolatlanul kielégítse a vállalkozók igényeit. A növekedés ára A belterületté minősítéséket soha nem előzte meg annak a megfontolása, hogy az új területek benépesülése milyen következményekkel jár majd. Nem készültek számítások arra vonatkozóan, hogy a hirtelen megnövekedő lakosság számára 30

szükséges óvodai, iskolai férőhelyek létesítése és fenntartása, az egészségügyi ellátás bővítése, úthálózat fejlesztése, közvilágítás korszerűsítése, közlekedés megoldása milyen költségekkel jár. Piliscsabán 2001-ig összesen 6 lakópark és egy ipari, szolgáltató övezet létestése számára 246 hektár területtel nőtt a község eredeti területe, és újabb 67 hektár belterületbe vonását tervezi az önkormányzat. Az itt kialakított telkek számából következtethetően a lakosság száma az elkövetkező 5 évben várhatóan 4000 fővel fog gyarapodni, vagyis a község területében és lélekszámában is megduplázódik. A lakossági ellátásra vonatkozó törvényi előírások alapján könnyen kiszámítható, hogy menyi óvodai, iskolai férőhelyre, új orvosi rendelőre, stb. lesz szükség, és ezek mennyiből építhetők meg, és tarthatók fenn. A megnövekedő lakosságszám következtében szükségessé váló beruházások becsült költsége: Kiadás megnevezése Orvosi rendelő megépítése Temetőbővítés Két új óvoda építése Két új iskola építése Sportcentrum Faluház bővítés Szennyvíztelep bővítés Ivóvízbázis kapacitás növelése Önkormányzati határozathoz kapcsolódó esetleges biztatási kár Egyszeri kiadások összesen:

Egyszeri kiadás összege 80 millió Ft 15–20 millió Ft 300 millió Ft 1.000 millió Ft 300–400 millió Ft 150 millió Ft 100 millió Ft 300 millió Ft 30 millió Ft

2.245–2.350 millió Ft*

Az önkormányzati intézmények és közművek fenntartásával kapcsolatos éves kiadások a lakóparkok teljes benépesülését figyelembe véve, éves szinten kb. 150 millió Ft-tal növelik meg a község jelenlegi 460 milliós költségvetését. Egy m2 új belterületi ingatlanért a község átlagosan 53,– Ft községfejlesztési hozzájárulást kért, ugyanakkor minden egyes m2-re 751,– Ft-ot kell majd költenie. Az ilyen alacsonyan, és a majdani fejlesztési szükségleteket figyelmen kívül hagyó községfejlesztési hozzájárulás valóban csak az aktuális költségvetési hiány pótlására elegendő. A község vezetői azonban sem rövid, sem középtávú elképzelést nem alakítottak ki arról, hogyan kezeljék ezt a helyzetet. 31

Éles különbség mutatkozik az újonnan kialakított lakóterületek és a régi falu közműellátottsága között, és esély sem látszik az utóbbi felzárkózására. Az új településrészek eleve nem a hagyományos faluközpont köré szerveződnek, lakóik csak átutazók lesznek saját községükben. Az ingázással kapcsolatos közlekedési gondok kezelése már túlmutat Piliscsaba kompetenciáján, és jól szemlélteti, hogy a Budapest körüli zöld gyűrű beépülése ugyanúgy a főváros problémája is. Népszavazás civil kezdeményezésre Az önkormányzati testület településfejlesztéssel kapcsolatos lépései hívták életre azt a civil szervezetet, amely megpróbálja megállítani a folyamatot. A Piliscsabáért Egyesület népszavazást kezdeményezett arról, hogy a község 10 évig maradjon meg az 1999-ben elfogadott – az addig már belterületbe vont lakóövezeti fejlesztéseket magában foglaló – belterületi határok között. A népszavazási kezdeményezés pánikszerű intézkedésekre sarkallta az önkormányzati testület meghatározó tagjait, akik rögtön a népszavazási kérdések hitelesítése után, a testületi ülésen előzetes, napirenden kívüli eljárás keretében döntöttek újabb jelentős területek belterületbe vonásáról, majd megszüntették a településfejlesztési bizottságot, aminek egyetlen célja az volt, hogy a bizottság népszavazás-párti elnökének további érdemi lépéseit megpróbálják megakadályozni. A képviselők cinizmusát látványosan mutatja, hogy a népszavazás időpontját december 23-ára tűzték ki. E döntések nyomán vizsgáltuk meg, hogy a testület hangadó képviselőinek van-e személyes érintettsége a legutóbbi területi átminősítés kapcsán. A földhivatali dokumentumok alapján kiderült, hogy az átminősítés előterjesztői és támogatói közül 6 képviselő, illetve közvetlen családtagjaik jelentős méretű telkekkel rendelkeznek az általuk most belterületbe vont részeken, így anyagi előnyhöz jutnak a döntés által. Amennyiben érintettségüket a törvényi előírásoknak megfelelően bejelentik, és a testület az elvárható etikus hozzáállással kizárja őket a szavazásból, akkor nem lett volna meg a határozathoz szükséges többség. Tapasztaltunk szerint az agglomeráció összes településén lejátszódott hasonló folyamatok egyik meghatározó mozgatója a képviselők személyes érintettsége. Miután ez sehol sem zárható ki, ezért csak a településfejlesztésre vonatkozó törvényi előírások megfelelő módosítása, ill. az agglomeráció fejlesztésének egységes szabályozása adhat erre megoldást. Az összefoglalót készítette: Csonka András

32

Munkatársak: Kiss Antal, Piliscsabáért Egyesület László Erika, Piliscsabáért Egyesület Könczey Réka, Piliscsabáért Egyesület

I.4 A Fák védelméről szóló Kormányrendelet felülvizsgálata A fővárosi és agglomerációs zöldterület-pusztulások okai többrétűek. A beruházói, építtetői érdekek erőteljes megjelenésén, és az önkormányzatok érdektelenségén – vagy éppen a beruházásokban való érdekeltségén – túl a jogi szabályozás is messzemenően megkönnyíti a legfontosabb aktív zöld lombfelületet biztosító fák ellenőrizetlen, átláthatatlan kivágását. A fák kivágásának feltételeit jelenleg Magyarországon a Fák védelméről szóló 128/1999. (VIII.13.) módosító Kormányrendelet szabályozza. A Kormányrendelettel kapcsolatos problémákkal már előző, 2001. áprilisában a nyilvánosság elé tárt jelentésünkben is foglalkoztunk. Emlékeztetőül röviden a 2000 novemberi helyzet. A Magyar Köztársaság területén a fák kivágását az 1970. évi 21. sz. Kormányrendelet szabályozta. Ennek hatálya „a községek, városok belterületén, valamint külterületén álló fákra, ideértve a zártkertben álló, továbbá a közutak tartozékát alkotó, valamint a közút határától 10 m távolságon belül álló fákat is” terjedt ki. Kivágási szándék esetén a rendelet valójában valamennyi településen álló illetve az utakhoz kapcsolódó fa esetében bejelentési kötelezettséget írt elő. Jóllehet a jogszabály messze elmarad az Európában szokásos – például a szomszédos Ausztriában érvényes – védelem mértékétől, a magyar jogalkotás még ezt is túl keménynek érezhette. A fák kivágásának indokai egyedülállóan széleskörűek hazánkban, köztük az árnyékolástól, mely gyengébb zöldséghozamot eredményez, kezdve, az ősszel váratlanul lehulló levelek által okozott szemétképződésen át a szomszéd kerítésén átnyúló faágakig terjed, melyek zavarják a kilátást. Csoda, hogy van még egyáltalán fa Magyarországon, hisz a jelek szerint bármely fa kivágható, amelyre valaki szemet vetett. Ez azonban még így is túl szigorúnak bizonyult. A Magyar Köztársaság Kormányának 1999. évi 128. sz. rendelete úgy módosította a fenti jogszabályt, hogy az tovább bővítette a fák kivágásának lehetőségeit. A 21/1970. számú rendelet hatályát leszűkítették úgy, hogy az nem vonatkozik sem a lakóterületek fáira, sem pedig az utcai fasorokra. Ezek bejelentési kötelezettség nélkül, szabadon kivághatók. Semmiféle indok nem szükségeltetik a magánterületen álló fák kivágásához, amelyhez korábban a területileg illetékes hatóság – lakott területeken a jegyző – hozzájárulása kellett. 33

Éppen abban az időszakban történt ez a könnyítés, amelyben a félelmetes méreteket öltő telekspekuláció, illetve a bevásárlóközpontok, lakóparkok és egyéb beruházások robbanásszerű elterjedése amúgy is végveszélybe sodorta városaink faállományát. Mindezen túl a módosítás 5. §-a a korábbi rendelkezéssel szemben, mely csupán a kiszáradt fák kivágására vonatkozott, részletesen meghatározza, hogy „az életet és a vagyon biztonságát veszélyeztető” fát a tulajdonos köteles eltávolítani, ráadásul sürgős veszély esetén csupán utólagos bejelentési kötelezettség mellett még akkor is, ha a fa kivágása amúgy engedélyköteles is volt. A szabadon irtható faállományon túl tehát a többi esetben is pusztán a vagyon biztonságának – végtelenül rugalmasan értelmezhető – veszélyeztetését kell bizonyítani ahhoz, hogy a fák kivághatók legyenek. A fák védelme a 128/1999.-es módosító Kormányrendelettel tehát alaposan lecsökkent. A Magyar Köztársaság Alkotmányának 18. §-a az egészséges környezethez, a 70/D. § (2) bekezdése pedig a „lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez” való alapvető alkotmányos jogot biztosítja. Az Alkotmánybíróság 28/1994. sz. határozatának 1. bekezdése pedig kimondja, hogy „az Alkotmány 18 §-ában megállapított, az egészséges környezethez való jog a Magyar Köztársaságnak azt a kötelezettségét is magában foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti”. Az Indoklás III. fejezetének 1. Bekezdése leszögezi, hogy „az állam kötelességeinek magukban kell foglalniok az élet természeti alapjainak védelmét”. A 128/1999. számú módosító Kormányrendelet ennek fényében olyan alkotmányos jogokat sért, melyeket az állam minden polgára számára biztosítani köteles. A Jövő Nemzedékek Képviselete ezért 2000 novemberében bejelentéssel élt Dr. Gönczöl Katalinnál, az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosánál, amelyben felhívtuk az Országgyűlési Biztos Asszony figyelmét a hivatkozott Kormányrendelet alkotmányos állampolgári jogokat sértő voltára, és kértük, hogy a rendelet alkotmányellenességét állapítsa meg, egyben tegyen ajánlást a Magyar Köztársaság Országgyűlése számára az alkotmányos visszásság megszüntetésére. Az Országgyűlési Biztosok Hivatala bejelentésünket 2000. decemberében OBH 6353/2000. ügyiratszám alatt hivatalosan nyilvántartásban vette. Dr. Gönczöl Katalin 2001. június 14-i válaszában úgy tájékoztatott, hogy bár a beadványunkban felvetett sérelem a hatályos szabályozással kapcsolatos, s így az 1993. évi LIX. törvény alapján az országgyűlési biztosnak lehetővé teszi az ügy vizsgálatát, azonban a sérelem nem a hatályos jogszabály fölöslegességéből, ellentmondásosságából illetve a jogszabály hiányából fakad, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálat lefolytatására hatáskörrel nem rendelkezik. 34

Az Országgyűlési Biztos Asszony javasolta, hogy írásbeli indítványunkat az Alkotmánybíróságnál terjesszük elő. Ismeretes azonban, hogy az AB a vizsgált ügyek nagy száma miatt erősen túlterhelt, így a beadványunkkal való foglalkozásra előreláthatólag csak több év múlva kerülne sor. Úgy véljük, hogy a hazánkban, és ezen belül is elsősorban Budapesten illetve az agglomerációban zajló zöldfelület-fogyatkozás olyan súlyos és égető környezeti probléma, amelynek minél sürgősebb megoldása mindannyiunk szívügye. Félőnek tartjuk, hogy mire beadványunk vizsgálatára az AB sort kerít, alig-alig marad zöldterület, melyet a Kormányrendelet megszüntetése megmenthetne. Mivel az országgyűlési biztosokról szóló 1993. évi LIX. törvény 22. §-ának a.) pontja értelmében az országgyűlési biztos kezdeményezheti az Alkotmánybíróságnál egy jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát, 2001. október 25-i dátummal levélben fordultunk Dr. Lenkovics Barnabáshoz, az Állampolgári Jogok 2001-ben hivatalba lépett Országgyűlési Biztosához, melyben kérelmezzük, hogy az idézett törvényi szakasz alapján beadványunkkal az Országgyűlési Biztosok Hivatala, illetve személyesen az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa forduljon az Alkotmánybírósághoz. Ebben az esetben „remélhető, hogy az AB hamarabb sort kerít a beadvány vizsgálatára, ezáltal lehetővé téve, hogy a zöldterületek pusztítását előidéző, véleményünk szerint alkotmányellenes állapot feloldása korábban megtörténjen”. Összességében az ügy kapcsán azt a tapasztalatot kellett leszűrnünk, hogy bizonyos környezeti problémák és konfliktusok esetén a Magyarországon jelenleg működő intézmények keretén belül nincs belátható időn belül érvényesíthető jogorvoslat. A hatásköri hézagok, az Alkotmánybíróság túlterheltsége és egyéb okok miatt a Magyar Köztársaság jogrendjében hosszú éveken keresztül fennállhat olyan alkotmányellenes állapot, mely az egészséges környezethez fűződő elemi érdekeinket és jogainkat sérti. Amennyiben a létező intézmények működése nem zárja ki ezen helyzetek kialakulását, úgy be kell látnunk, hogy az intézményi keretek elégtelenek magunk és utódaink elemi jogainak biztosítására. Különösen fájdalmas ez egy olyan esetben, melyben a jelenleg végbemenő folyamatok, a zöldfelületek eltűnése, viharos sebességgel zajlik, feleslegessé és nevetségessé téve az esetleg sok év múlva megszülető jogorvoslatot; miközben hatásai, Budapest zöldterületeinek elpusztulása, zöldövezeti, kertvárosias negyedeinek sűrű beépítése, az agglomeráció beépítettségének fokozódása, hosszú távon hat, alapvetően befolyásolva az utánunk jövő generációk életfeltételeit. Mindezek fényében az ügy, a Fák védelméről szóló 128/1999. Kormányrendelet alkotmányellenessége, és az alkotmányellenes állapot sürgős feloldásának lehetetlensége azt bizonyítja, hogy mielőbbi szükség van a környezetünk állapotát és a jövő generációk érdekeit óvó Jövő Nemzedékek 35

Országgyűlési Biztosa intézmény létrehozására. Mivel a Sólyom László professzor által készített törvényjavaslat 2. § 3. bekezdése értelmében a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa véleményezi a környezetvédelemre vonatkozó jogszabályok tervezetét, az ombudsmani hivatal működése esetén a megtámadott Kormányrendelet eleve meg sem születhetett volna, minthogy az Ombudsman már a Kormányrendelet tervezetét elvetette volna. Ezzel elkerülhetővé vált volna egy alkotmányellenes állapot évekig való fennállása, és hatalmas zöldterületek eltűnése. Úgy véljük, utódaink legelemibb érdeke, és a jelen generációk megkerülhetetlen felelőssége a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa intézmény felállítása. Az összefoglalót készítette: Jávor Benedek

I.5 A zöldterületek védelmé ben Budapest zöldterületeinek fogyatkozása méltán aggasztja a város lakóit. A kertvárosi részeket, villanegyedeket elcsúfító építkezési láz következményei: a növekvő zsúfoltság, a levegő minőségének romlása, a helyi élővilágnak okozott jóvátehetetlen veszteség, műemléki jelentőségű épületek és utcaképek megsemmisítése – különösen a budai dombvidéken – ma egyike Magyarországon a legsúlyosabb környezeti problémáknak. Ha meg akarunk őrizni az utánunk jövők számára valamit abból, ami a Duna két partján, ideális természeti környezetben, lakóhelyüket műgonddal és előrelátással építő nemzedékek keze nyomán felvirágzó várost oly vonzóvá tette egykor, haladéktalanul cselekednünk kell. A Védegylet április 22-én, a Föld Napján emléktúrát szervezett a pusztuló budai zöldövezetbe. Ugyanezen a napon felhívásunkra száz neves értelmiségi nyílt levélben fordult az Országgyűléshez, moratóriumot sürgetve a zöldterületek átminősítésére és beépítésére, a következő szöveggel: Magyarország fővárosát ostromgyűrűbe fogta az ingatlanspekuláció. Budapestet és környékét sorra fosztják meg maradék zöldterületeitől. Küzdelem folyik: házról-házra, utcáról-utcára, Pest közterein ugyanúgy, mint a budai kertekben és a közeli településeken. Tömegével irtják a fákat, roncsolják Európa talán legszennyezettebb levegőjű fővárosának tüdejét. Nem kímélik a város arculatát meghatározó régi épületeket sem. Pusztul mindaz, ami a várost és vidékét vonzóvá teszi. A lakosság tiltakozásával senki sem törődik. 36

Döbbenten tapasztaljuk, hogy a város megmentését szolgáló intézkedések újra és újra a pártküzdelmek játékszerévé válnak. Az Országgyűléshez fordulunk, hogy figyelmeztessük felelősségére. Maholnap országrészek néptelenednek el, miközben a budapesti agglomerációt az elviselhetetlen zsúfoltság és a tervszerűtlen építkezés teszi tönkre. Budapest csak akkor fejlődhet, ha nem növekszik tovább! Felszólítjuk a képviselőket, sürgősen alkossanak törvényt − a fák és a városi zöldterületek védelméről, − a főváros körüli települések rákos burjánzásának megfékezésére, − és kezdeményezzenek hathatós intézkedéseket a város és vidéke teherbíró képességét messze meghaladó járműforgalom csillapítására, az elővárosi vasúthálózat illetve a fővárosi tömegközlekedés fejlesztése érdekében. Ne a környezetrombolásban, hanem a jövő nemzedékek örökségét biztosító jogrendszer megalkotásában járjunk elől az európai nemzetek sorában! Bár utóbb a parlament Környezetvédelmi Bizottságának elnöke is nyújtott be indítványt e tárgyban, kezdeményezésünknek nem lett foganatja. Ehelyett hétrőlhétre egyre újabb panaszok érkeznek hozzánk a fővárosból és a környező településekről a lakóparkok terjeszkedéséről, külterületek építési övezetté nyilvánításáról, műemlék jellegű villák bontásáról. A Jövő Nemzedékek Képviselete első jelentésében szerepelt a pesthidegkúti Erzsébetliget határában beépítésre szánt terület ügye, melynek fejleményeit jelen kiadványunk I.1.2 alfejezete tartalmazza. Azóta a Képviselet több hasonló ügyben próbált segítséget – vagy legalább bátorítást – nyújtani a lakóknak illetve helyi civil szervezeteknek (pl. XII. ker. Diósárok út 50/52., Csillagvölgyi út 2-6., II. ker. Zivatar u. 14/a, Labanc út 15. és 17., Bíró u. 19., Gercse árpádkori község romtemploma, budakeszi Álomvölgy, Piliscsaba stb.). Az épített és természeti környezet pótolhatatlan értékeit a rövid távú nyereség reményében gátlástalanul romboló szemlélet térhódítása és a saját kudarcaink figyelmünket a folyamatok törvényes szabályozásában mutatkozó hiányosságokra irányították. A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának jogkörét meghatározó, 2000ben nyilvánosságra hozott törvényjavaslatunk szellemében, e nemzedékek képviseletében az alábbi javaslatokkal fordulunk az illetékes jogalkotókhoz és jogalkalmazókhoz: 1.

A belterületek beépítésének szabályozása

A zöldövezeti jellegüket fokozatosan elveszítő területek eredeti arculatának megőrzése, a jelenleginél sűrűbb beépítés megakadályozása a hatályos jogszabályok biztosította lehetőségek kihasználásával illetve ezek szigorításával feltétlenül indokolt, különösen a budai kerületekben. 37

− Városképi, idegenforgalmi és rekreációs szempontból felbecsülhetetlen értéket jelent e területek gazdag és változatos élővilága, az eredeti növénytakarót részben megőrző, részben gazdagító kertes beépítés, amely részben legalább ellensúlyozta a főváros többi részének kirívó szegénységét fákban illetve zöldterületekben. − A város levegőjének katasztrofális szennyezettsége miatt, amit újabban a gépkocsiforgalom elviselhetetlen növekedése súlyosbít, megengedhetetlen minden olyan beruházás, amely számottevően csökkenti a levegő tisztításában pótolhatatlan szerepet játszó faállományt. Az építkezések nyomán az elmúlt évtizedben fák ezrei tűntek el, az erdőhatár visszahúzódott, a felaprózott és sűrűn beépített telkeken az új épületek körül biológiai és esztétikai értelemben egyaránt szegényes, igénytelen zöldterületek alakultak ki, a kertkultúra hanyatlása szembeötlő. − A zöldövezetek lakossága a telepszerű, sűrű beépítés következtében megnövekedett, a tömegközlekedés fejlődése nem tartott lépést ezzel a folyamattal, a személygépkocsi-forgalom robbanásszerű növekedése pedig olyan terhet ró a városrészek úthálózatára, amelynek elviselésére az nem alkalmas. 1.1. Ezért javasoljuk, különösen a budai kerületek önkormányzatainak, hogy éljenek az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló Kormányrendelet (OTÉK) 111.§ (1)-ben biztosított jogukkal: a helyi építési szabályzatokban illetve szabályozási terveikben a hatályos övezeti besorolásokon belül rendeleti úton mérsékeljék a beépíthető területek részarányát. A jelenlegi gyakorlat szinte mindenütt a megengedett maximális hányaddal számol, bár a jogszabály csak annak felső határát állapítja meg, és lehetővé teszi, hogy a kerületek ennél szigorúbb paramétereket írjanak elő. Ilyen esetben azokat a telektulajdonosokat, akik nem rendelkeznek érvényes építési engedéllyel, semmiféle kártérítés nem illeti meg ingatlanjaik értékcsökkenésére való hivatkozással. Az építési jog forrása ugyanis nem az övezeti keretbesorolásokat tartalmazó Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat (BVKSZ), hanem a hatályos helyi szabályozás, amely az önkormányzat kizárólagos jogköre. Az OTÉK a helyi szabályozási terv elkészítését az önkormányzatok kifejezett kötelességévé teszi többek között azokban az esetekben, amikor az építkezés természeti adottságai vagy településszerkezeti összefüggései miatt érzékeny területet érint. Megítélésünk szerint a budai zöldövezetek további beépítésére irányuló tervek mindkét fenti ismérvnek megfelelnek. 1.2. Az intézményi zöldterületekre (IZ-övezet) megállapított lényegesen magasabb beépítési hányad a vélhető jogalkotói szándék szerint a közületi beruházások kedvéért került a BVKSZ-be. Javasoljuk a Fővárosi 38

Önkormányzatnak, hogy a BVKSZ módosításával mondja ki: az IZ övezetben kizárólag az intézményi beruházásokat lehet megvalósítani a magasabb beruházási hányaddal. Helyesnek tartanánk ezen túlmenően is az intézményi zöldterületek nem-intézményi jellegű beépítésének szigorú korlátozását. Tűrhetetlennek tartjuk ugyanis a közvagyon kiárusítását, elfogadhatatlannak azt, hogy a főváros értékes zöldterületein a közintézmények ne rendelkezzenek olyan beépítetlen tartalékterületekkel, amelyeken, mint eddig, a jövőben is épülhetnek új oktatási, egészségügyi, kulturális stb. intézmények. Amennyiben mégis sor kerülne ilyen telkek magánosítására, illetve nem intézményi jellegű beépítésére, javasoljuk, hogy a beépíthető terület részarányát automatikusan a legközelebbi lakóövezet besorolásának megfelelően szabályozzák. (Az IZ övezet beépítési lehetőségeivel való „jogszerű visszaélés” számos esetével találkoztunk. A közeli jövőben hasonló veszély fenyegeti többek között a II. kerületben a Budakeszi út mentén, a Dénes utcától az Irén utcáig terjedő telkeket, a XII. kerületben a Béla király úti kormány-ingatlant.) 2.

Külterületek belterületbe vonásának korlátozása

Az érvényes Fővárosi Szabályozási Keretterv megítélésünk szerint elfogadhatatlan mértékben növeli a főváros belterületét. A tervben fejlesztési tartalékterületté minősített egykori külterületek között olyanok is találhatók, amelyek eredeti jellegét (erdő, rét, vizes terület, mezőgazdasági terület) mindenképpen fenn kellene tartani, mivel ezek fontos szerepet játszanak a biológiai sokféleség megőrzésében, a rekreációs lehetőségek biztosításában, a levegő minőségének védelmében, illetve természetvédelmi területek védőövezetéül szolgálnak. Ezek a zöldterületek a közvagyon rendkívül értékes részét képezik, üzleti célú „hasznosításuk” pótolhatatlan közjavak elherdálásával egyértelmű. A JŐNEK kötelességének tartja, hogy fellépjen az ilyen törekvések ellen. Üdvözöljük a Fővárosi Közgyűlés precedens értékű döntését, amelyben elutasította a II. kerületi Erzsébetligeten az 59174/2 helyrajzi számú szántóföld (mintegy 90.000 m2) belterületbe vonását. (lásd az I.1.2 alfejezetet). Meggyőződésünk szerint elérkezett az ideje annak, hogy a külterületek további csökkentését általános tilalom alá helyezzék. A jelenlegi gyakorlat, sajnos, egyrészt túlságosan engedékeny az ingatlanok beépítésében érdekelt befektetőkkel szemben, másrészt az engedély nélkül építkezőket bátorítja, akik okkal számíthatnak arra, hogy az általuk jogellenesen beépített külterületeket idővel átminősítik, azaz a jogalkotó alkalmazkodik a jogsértő tevékenységhez és legalizálja azt. Az FSzKT ennek a kettős folyamatnak kirívó példáit tartalmazza, 39

ilyennek tartjuk a XXII. kerületi Tétényi-fennsík, a XI. kerületi Kamaraerdő, a II. kerületi Petneházy-rét környéke, a III. kerületi Csúcshegy jelentős külterületeinek átminősítését, valamint a pesti oldalon a Rákos-patak mentén fejlesztési tartalékterületnek kijelölt részeket. A Jövő Nemzedékek Képviselete a közeljövőben vizsgálni kívánja az FSzKTban megszüntetett külterületek helyzetét, természeti állapotát, tulajdonviszonyait, lehetséges és kívánatos szerepét a város fejlődésében, illetve a belterületbe vonásukhoz vezető döntési folyamat körülményeit. Kérjük ehhez a Főváros együttműködését, és felszólítjuk az illetékeseket, hogy 2002-ben ne tárgyaljanak e területek aktivizálására vonatkozó előterjesztéseket. Következő jelentéseink tartalmazni fogják vizsgálataink eredményét, valamint az érintett területek hasznosítására vonatkozó javaslatainkat. 3.

Döntési mechanizmusok

A területfejlesztéssel, ingatlan-hasznosítással kapcsolatos döntések jogi kereteit a településrendezési tervezést szabályozó országos rendelkezések tartalmazzák (Törvény az épített környezet alakításáról és védelméről1, Területfejlesztési törvény2, Országos településrendezési és építési követelmények3, stb.). Ezek gondoskodnak róla, hogy a településrendezési tervek a komplex összefüggések figyelembe vételével, sokoldalú mérlegelés és egyeztetési eljárások nyomán kerüljenek elfogadásra. A továbbiakban azonban a hatályos jog nem nyújt megfelelő védelmet az olyan módosítási törekvésekkel szemben, amelyek a kialakított vagy kívánatosnak tartott arányoktól és településszerkezettől függetlenül szolgálnak egyedi beruházásokkal kapcsolatos érdekeket. Így a terv kötelező jellege a gyakorlatban éppen csak addig érvényesül, amíg valakinek érdekében nem áll, hogy változtasson rajta. Ilyenkor a kezdeményezés a közszférából egyértelműen az üzleti szférába kerül: az eredeti szabályozástól eltérő területhasználathoz jogalapot teremtő részletes rendezési tervet és az ehhez kapcsolódó hatásvizsgálati anyagokat a beruházó rendeli meg, és ő finanszírozza elkészítésüket. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről; 1999. évi CXV. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról 2 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről; 1999. évi XCII. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról 3 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről és módosításai 40 1

Aligha meglepő, hogy az így keletkező tervek és hatásvizsgálatok minden esetben a beruházó szándékát tükrözik, és a (többségében laikus) döntéshozók elé szinte kivétel nélkül olyan szakanyagok kerülnek, amelyek a tervezett beruházás létjogosultságát igazolják, nem tartalmaznak más fejlesztési alternatívákat, és nem biztosítják más érdekek, értékszempontok vagy társadalmi célok egyenrangú figyelembe vételét. Ezért az alábbiakban az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény egyes rendelkezéseinek módosítására teszünk javaslatot, és a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz fordulunk, hogy ezek figyelembe vételével dolgozza ki, és terjessze elő ebbéli javaslatát. 1. A településrendezési (szabályozási) terv egyes elemeinek módosítását kizárólag a terv egészére reflektáló, és ennek megfelelően nagyobb kiterjedésű terület-felhasználási egységekre készített új előterjesztés keretében lehessen tárgyalni. Ez jelentős mértékben megnehezítené az eredeti övezeti besorolástól vagy funkciótól eltérő új szabályozás elfogadtatását, ugyanakkor még körültekintőbb, távlatos gondolkodásra kötelezné a településrendezési tervek alkotóit. 2.

A szabályozási tervet és az ehhez kapcsolódó környezeti és egyéb hatásvizsgálatokat a módosítást kezdeményező beruházó költségére, de az önkormányzat által létrehozott szakmai testülettől nyert megbízatás alapján kell elkészíteni. Csak így biztosítható az épített és természeti környezet épségének megőrzéséhez fűződő érdekek érdemi képviselete. A „gombhoz varrt kabát”, azaz a beruházási szándékot kiszolgáló szabályozási terv és hatástanulmányok jelenlegi gyakorlata eltorzítja és korrumpálja a demokratikus döntéshozatal mechanizmusait. Tisztázandó a tervkészítést kezdeményező, ellenőrző és szakmailag minősítő testület jellege. Példaként olyan delegált, de személyükben felelős, képzettségük szerint illetékes tagokból álló testület lebeg a szemünk előtt, mint az egykori Közmunkatanács vagy a Városszépítő Bizottság. A testületet tanácsadó jelleggel és egyetértési joggal hoznák létre a városi jogú települések önkormányzatai. 4.

Tervszerű városfejlesztés

Sokan kérdik, ha akadályozni kívánjuk a zöldterületek beépítését, és a főváros körüli agglomeráció további terjeszkedésének is ellene vagyunk, milyen megoldást kínálunk a lakni és építkezni vágyó embereknek. Erre a válaszunk kettős: 1. Miközben a fővárosban és környékén a túlzott építkezés okoz megoldhatatlan gondokat, az ország számos vidékén a lakosság elvándorlása teremt ökológiai, gazdasági és szociális válsághelyzetet. A megoldás kézenfekvő: 41

olyan regionális fejlesztési politikát kell folytatni, amely biztosítja a jelenleg hátrányos helyzetű térségek népesség-megtartó képességét. 2. Számos tanulmány rámutatott, hogy a pesti oldalon a belső kerületek körül a felhagyott ipari létesítmények és környékük kihasználatlanul, leromlott állapotban várnak a hasznosításra. Egy előrelátó várospolitika elemi feladata volna, hogy a lakás- és egyéb célú fejlesztésekben érdekelt beruházókat a lényegesen kedvezőbb – és könnyen tovább javítható – közlekedési adottságokkal rendelkező, funkcióváltásra váró, jelenleg siralmas állapotot mutató „rozsdaövezet” felé terelje. E megoldás előnyeit s az ezzel kapcsolatos tennivalókat illetően ritka egyetértés tapasztalható az urbanisztikai szakirodalomban, amely számos hasonló, sikeres rehabilitáció példájára támaszkodhat. Komoly reményekkel kecsegtet a hosszú ideje készülő Budapest Városfejlesztési Koncepciója című anyag. A több évtizedre előretekintő koncepciótervezet pontosan a rozsdaövezet, a Munkás-körút fejlesztésében látja Budapest jövőjének egyik kulcsát. A gyakorlati, napi politikai lépések azonban nem vesznek tudomást a lassan készülő koncepcióról. A nagykörút-menti belső kerületek slumosodása, a volt ipari övezet romlása és ezzel egyidejűleg a budai villanegyedek tönkretétele, a zöldövezeti jelleg megszűnte, a zsúfoltság és az infarktusos közlekedési helyzet együttesen igen rövid idő alatt a főváros történtében (a háborús időszakoktól eltekintve) példátlan hanyatláshoz vezethetnek. Félő, hogy mire az egységes várospolitika megszilárdulhatna, a fővárosban alig marad olyan érték, amelyet érdemes lenne megvédeni, a város leépülése tovább fokozódik. Ma Budapest egy belülről korhadó, a szélein egészségtelenül burjánzó város képét mutatja, s ezek a tendenciák sok tekintetben semlegesítik, a jövőben tönkre is tehetik a rendszerváltás után beindult városfejlődés eredményeit. Itt kell szólnunk a városfejlődés rendelkezésére bocsátott források célszerűtlen felhasználásáról. Meggyőződésünk, hogy az épületek felújítására vállalkozó tulajdonosokat, bérlőket és egyéb pályázókat kedvezőbb finanszírozási és hitelfeltételekkel kellene ösztönözni, mint az új lakások építőit, hiszen így az újraelosztásra kerülő források a lakásigény kielégítésével egyidejűleg a meglévő lakásvagyon vészes értékcsökkenését tudnák megakadályozni. Ez gazdaságilag és a környezetvédelem szempontjából egyaránt jobb megoldás volna. A jelenlegi gyakorlat – s ez alól a Széchenyi-terv sem kivétel – ennek éppen az ellenkezője. Kulcsfontosságúnak tartjuk továbbá a jogszabályok fent ismertetett változtatásai mellett olyan gazdasági szabályzó eszközrendszer kidolgozását, amely – nemcsak Budapesten, hanem országos viszonylatban is – képes a zöldterületek beépítésének ütemét lassítani. Ilyen lehetne a külterületek belterületbe vonása után fizetendő járulék, illetve a zöldterületek beépítése után fizetendő járulék. E járulékok megfizettetésének elvi alapja az, hogy a belterületbe vonással, de 42

leginkább a zöldterületek elépítésével tőkefelélés valósul meg. A belterületbe vonás aktusa után az ingatlanok értéke jellemzően megemelkedik. A tulajdonosok (köztük az önkormányzat) ösztönzötté válnak a beépítésre vagy az ingatlan építési telekként való értékesítésére. A belterületbe vonás az első lépés a zöldterület elpusztítása felé, az építési engedély kiadása a következő, a tényleges építkezés pedig az utolsó. Az ingatlanpiac a folyamat minden állomása során a más, hasonló adottságú, de nem zöldövezeti, belterületi ingatlanokénál magasabb árral ismeri el a telkek egyedülálló természeti környezetét. Az ismert folyamatok szerint viszont minél jobban emelkedik egy terület beépítettsége, annál jobban csökkennek az ingatlanárak, ez is igazolja, hogy a természeti értékeknek gazdasági értéke is van. Szükség van ezért arra, hogy a helyi hatóságok ne legyenek mértéken felül ösztönzöttek e tőke felélésére. A természeti tőke, amely az önkormányzatok sáfárkodására van bízva, nem csak az aktuális önkormányzati ciklus hiányainak pótlását szolgálja, de a jövő nemzedékek jólétét is4. A normatív szabályozás fent javasolt szigorítása mellett vagy annak kiegészítéseként a külterületek belterületbe vonásakor fizetendő járulék mértékét úgy kellene meghatározni, hogy az egyenlő legyen az adott területen az átminősítés révén várható fajlagos ingatlanár-növekedéssel. Így a belterületbe vonás üzleti hasznának (vagy annak egy részének) elvonásával csökkenteni lehetne az önkormányzatok ösztönzöttségét a zöldterületeik korlátlan mértékű felélésére, településeik beépített területének koordinálatlan, burjánzó növelésére. Míg a belterületbe vonás után fizetendő járulék a koordinálatlan városfejlesztés ellen próbál hatni, és a zöldterületek beépítésének közvetett módon próbál gátat vetni, a zöldterület beépítése után fizetendő járulék közvetlen módon jelezné a tulajdonosok felé, hogy a természeti tőke felélése a lehető legkisebb mértékűre szorítandó tevékenység. A zöldterületeken építhető ingatlanok ára a járulék miatt megemelkedik, ami az ingatlanfejlesztő társaságok extraprofitját csökkenti, visszafogva ezzel pl. a lakópark-építési lázat. 5.

Önkormányzatok szerepzavarban

A JŐNEK által vizsgált esetekben érintett városi és kerületi önkormányzatok magatartását az jellemezte, hogy a döntéshozók és szakapparátusok elé kerülő, a természeti és az épített környezet jövőjét érintő ügyekben minden esetben a Jólét alatt természetesen nem csupán a szűken értelmezett anyagi jólétet értjük. A jövő nemzedékek jólétének része az a lehetőség is, hogy ők is elmehetnek sétálni abba az erdőbe, ami ma még megvan. Ez a joguk – így jólétük – csorbul, ha az erdő helyére lakópark épül vagy az erdőt bekerítik. 43

4

tervezett beruházás megvalósítását, az abból származó közvetett és közvetlen pénzbevételt részesítették előnyben a környezet védelmével kapcsolatos szempontok rovására. Tapasztalataink egyöntetűsége kizárja, hogy a magyarázatot egyes testületek szakszerűtlen, elfogult vagy korrupt viselkedésében keressük. A jelenség lehetséges okai közül kettőt szeretnénk kiemelni: − Az önkormányzatok egy beruházás megvalósítását eleve politikai sikerként könyvelik el, és ekként tudják kommunikálni választóik felé, függetlenül annak tényleges előnyeitől és hátrányaitól. Ezzel szemben egy beruházás elmaradása – szolgálja mégannyira a közösség érdekeit – megítélésük szerint nem javítja számottevően a testület megítélését. Ez az öncélú és költségérzéketlen beruházás-párti szemlélet az államszocialista fejlesztési politika öröksége (Gyökereit ld. pl. Vági Gábor: Versengés a fejlesztési forrásokért, Bp. KJK 1982). − A rendszerváltás után kialakult hallgatólagos közmegegyezés az önkormányzat tényleges feladatát (a közvagyon védelmét) összetéveszti az ingatlanvagyon hasznosításával, majd a hasznosítást aggálytalanul azonosítja az értékesítéssel. Ez a kettős csúsztatás oda vezet, hogy az önkormányzatok többsége egy ingatlanfejlesztő ügynökség észjárását követi gyakorlatában, és ennek megfelelően bevétel-orientált tevékenységet folytat olyan esetekben is, amikor a közösség és a közvagyon hosszabb távú érdekei forognak veszélyben. Ez az eljárás amennyire kártékony, annyira erkölcstelen is. Az összefoglalót készítette: Lányi András Munkatársak: Benyhe Hajnalka Fleischer Tamás Jávor Benedek Kacz Ivett Kajner Péter Lányi András Miklóssy Endre Somogyi Dávid

44

II. A mezőgazdasági géntechnológia Magyarországon A Jövő Nemzedékek Képviselete megbízásából a 2000/2001-es tanév tavaszi félévében Géntechnológia és társadalom címmel kutatószemináriumot indítottunk az ELTE-n, amelynek keretében elsősorban az alábbi kérdésekre kerestük a választ: • • • •

Van-e létjogosultsága hazánkban a mezőgazdasági géntechnológiának (azaz valóban a közjót szolgálja-e avagy csupán egy szűk csoport érdekeit)? Megfelelő-e a mezőgazdasági géntechnológia mai törvényi szabályozása hazánkban? Képes lehet-e egyáltalán a jogi szabályozás a mezőgazdasági géntechnológia kockázatainak kiküszöbölésére? A törvényi kötelezettség ellenére miért nem ellenőrzik, illetve jelölik megfelelően a hazánkban kapható, géntechnológiai úton módosított élőlényekből készült élelmiszereket? Hogyan jelent meg a mezőgazdasági géntechnológia a honi sajtóban az utóbbi években?

A kutatószemináriumon mintegy két tucat hallgató vett részt két egyetemről (ELTE, PPKE), különféle szakokról (pl. szociológus, biológus, pszichológus, jogász). Az alábbiakban saját ismereteink mellett jelentős mértékben az ő munkájukra támaszkodunk. Bevezetés A géntechnológiai úton módosított (GM) haszonélőlények tömeges elterjedése visszafordíthatatlan változásokhoz vezethet a természetben és a társadalomban egyaránt. Ezek kívánatossága azonban erősen megkérdőjelezhető: többségük minden bizonnyal rontaná a bennünket követő nemzedékek életlehetőségeit. A mezőgazdasági géntechnológia legfőbb célja a hozamnövelés. Ennek érdekében haszonélőlények szervezetébe egy másik élőlényből származó gén(eke)t juttatnak be. 2000-ben világszerte összesen 44 millió hektáron (azaz csaknem öt magyarországnyi területen) termeltek GM haszonnövényeket*, * Noha a mezőgazdasági géntechnológia nem csak növények, hanem haszonállatok genetikai manipulációját is magában foglalja, mi itt és most kizárólag a növényeket tárgyaljuk, mivel ezek alkalmazása egyrészt elterjedtebb, másrészt jelentősebb kockázatokat rejt magában, mint az állatoké. 45

túlnyomó részüket az amerikai földrész négy országában: az Egyesült Államokban, Kanadában, Argentínában és Uruguayban. Az Európai Unió egyelőre ellenzi a GM növények termesztését. Az EU elutasító magatartása miatt a biotechnológiai vállalatok az elmúlt években Közép- és Kelet-Európában próbáltak új piacokat keresni. Ezek közül a tavalyi évig csak Magyarországon létezett a géntechnológiára vonatkozó jogi szabályozás (azóta elkészült a magyarhoz sok tekintetben hasonló cseh törvény is). A többi ország ennek híján ki van szolgáltatva a vállalatok felől érkező nyomásnak. Nem áll módjukban, hogy nemet mondjanak az EU-ban el nem fogadott fajták termesztésére, ez pedig az egész térségre hatást gyakorolhat a kereskedelem, valamint az országhatárok menti termesztés miatt. Hazánkban egyelőre még csak kísérleti ültetvények léteznek, a GM haszonnövények kereskedelmi célú termesztése a hosszan tartó engedélyeztetési folyamat miatt leghamarabb 2003-ban indulhatna meg.

1. Van-e létjogosultsága hazánkban a mezőgazdasági géntechnológiának (azaz valóban a közjót szolgálja-e avagy csupán egy szűk csoport érdekeit)? 1.1 A géntechnológiában érdekelt vállalatok szempontjai A legtöbb, a világon ma kereskedelmi forgalomban lévő, illetve nálunk szántóföldi kipróbálás alatt álló GM fajtát néhány nagy multinacionális vállalat fejlesztette ki. Az általuk alkalmazott eljárások, módszerek és termékek szabadalmi védelem alatt állnak. Vizsgálatunk során a három legfontosabb géntechnológiával foglalkozó multinacionális cég (Monsanto, Syngenta és Aventis CropScience) magyarországi képviseletét kerestük fel. Hazai tevékenységük mindezidáig főként a mezőgazdaságban használatos vegyszerek előállításában és terjesztésében nyilvánult meg. E vállalatok hazai „üzlete” felszálló ágban van, gyakorlatilag már minden megyében rendelkeznek területi képviselővel, holott igazi profiljukat, a kereskedelmi célú mezőgazdasági géntechnológia alkalmazását még meg sem kezdhették (mivel a jelenleg érvényes jogszabályok ezt még nem teszik lehetővé). A cégek úgy vélik, hogy a GM növények engedélyeztetési eljárása csak felesleges nyűg, amelynek egyetlen eredménye, hogy hátráltatja a fejlett technológiák térhódítását hazánkban. Ennek mentén kifogásolják, hogy miért kell a GM növényekhez kereskedelmi kibocsátási engedélyt kérni, amikor más, nem GM hibrideknél ez nem feltétel; valamint azt, hogy az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI) a minősítésekért a szokásosnál jóval magasabb összeget kér. (Ennek oka egyébként a hatóság által előírt 24 órás őrzés költségeinek beépítése a minősítési díjba.) A megkérdezett cégek körében egyetértés mutatkozott abban, hogy a mezőgazdasági géntechnológia magyarországi jövője 46

nagy mértékben az Európai Uniótól függ, attól, hogy miként alakul ott a közvélemény, hogyan változik a szabályozás. A megkérdezett cégképviselők úgy vélik, hogy a géntechnológia egyaránt előnyt jelent a termelők, a kereskedők és a fogyasztók számára is. E technológia egyszerű és hatékony módszereket biztosít a termelőknek, alacsony költségekkel. Leveszi a vállukról az „intellektuális terheket”, mivel nem kell kiszámítaniuk a megfelelő vegyszer-dózist (ezeket a számításokat készen kapják a géntechnológiai cégektől), és az esetleges túladagolás sem tesz kárt a növényvédő szerekkel szemben ellenálló GM növényekben. A géntechnológia oly módon segíti – a cégek elképzelése szerint – gondolkodni nem szerető, kényelmes gazdálkodót, akit minden cselekvésében hasznossági és gazdaságossági szempontok vezérelnek, hogy időt, fáradtságot és intellektuális erőfeszítést takarít meg neki, nagyobb kényelmet és hasznot biztosítva. A cégek szerint a kereskedők is jól járnak, mivel jobb minőségű termékekkel indulhatnak a piaci versenyben. A kisebb mértékű vegyszerhasználat jóvoltából a fogyasztók is előnyösebb helyzetbe kerülnek, hiszen a megvásárolt termékeken kisebb valószínűséggel lesznek szermaradványok; valamint a géntechnológia egészségesebb, vitamindúsabb növényeket biztosít számukra. Egyes cégek képviselői azt gondolják, hogy a zöld mozgalmak érzelmi kérdéssé egyszerűsítik a géntechnológia bonyolult problémáját, és közvetett módon maguk is üzleti tevékenységet folytatnak. Munkájuk abban rejlik, hogy blokkolják azokat a lehetőségeket, amelyek a fogyasztóknak sok hasznot hozhatnának. Mások igyekeznek nevetségessé tenni a környezetvédők félelmeit, megkérdőjelezve, hogy például miért kell napi 24 órás biztonsági szolgálatot állítani az ilyen kísérleti parcellák mellé, veszélyként kezelve azokat. Érvrendszerükben gyakoriak viszont az olyan fogalmak, mint „környezetkímélő technológia”, „toxinmentes takarmány”, „kímélő talajművelés”, „fenntartható technológiák”, „környezetbarát termék”. Jellemző tehát, hogy míg nyíltan vagy burkoltan támadják a környezetvédőket, terminológiájukat, jelszavaikat előszeretettel használják. 1.2 A jövő nemzedékek szempontjai A mezőgazdasági géntechnológia egyesek szerint gyógyírt kínálhat a mai mezőgazdálkodás által előidézett problémákra. Valójában azonban éppen ennek az ellenkezője tűnik igaznak: a mezőgazdasági géntechnológia a jelenlegi, környezeti és társadalmi szempontból egyaránt fenntarthatatlan iparszerű, intenzív mezőgazdálkodási formák továbbvitelét jelenti. A GM növények termesztése éppúgy igényli a vegyszerezést és a gépesített, monokultúrás művelést, mint „hagyományos” párjaiké. Egyrészt az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának vizsgálatai azt igazolják, hogy a GM növények 47

termesztése – az ígéretekkel ellentétben – nemhogy kevesebb, hanem egyenesen több vegyszert igényel, ráadásul még a hozamokat sem növeli meg jelentősen. Másrészt a már termesztésben lévő GM fajták túlnyomó részét képviselő, rovarkártevőknek illetve gyomirtóknak ellenálló növények felgyorsítják a gyomés rovarirtó szerekkel szemben ellenálló gyomok és kártevők megjelenését, ami nagyobb hatású – és gyakran még mérgezőbb – vegyszerek bevetését teszi szükségessé. Harmadrészt kísérletes bizonyítékok is alátámasztják már azt a feltételezést, hogy számos nem kártevő élőlény is áldozatául esik a GM haszonnövény által termelt mérgező anyagnak, vagyis a GM növények termesztése csökkenti a biológiai sokféleséget. A GM növények elterjedése ráadásul újfajta problémákat szülhet, és szül is. Ezek egy része ökológiai természetű. Például a GM haszonnövények a természetes élőlénytársulásokba bejutva a bevitt idegen génnek köszönhetően túlélési előnybe kerülhetnek, s így kiszoríthatnak onnan más, őshonos fajokat. Az ökológiai kockázatok mellett egészségügyiek is léteznek. Egy új gén bevitelének egy élőlény evolúciósan összecsiszolt, visszacsatolások és kölcsönhatások által finomam szabályozott génjeinek működésére vonatkozó következményeit még csak alig sejtjük. Átfogó vizsgálatok hiányában nehéz előre jelezni, hogy szervezetünk hogyan fog reagálni az új, gyakran vírusokból, baktériumokból származó gének termékeire: kelthetnek-e allergiát, lehetnek-e mérgezőek? Az eddigi sajnálatosan szórványos kísérleti adatok korántsem megnyugtatóak: arra utalnak, hogy számolnunk kell nemkívánatos „mellékhatások” megjelenésével. Hosszabb távon alighanem a géntechnológia legkomolyabb kockázata, hogy a – már amúgy is monokultúrákra alapozott – mezőgazdaságot még tovább uniformizálja, mivel nem csupán egyetlen faj alkotja az ültetvényeket, hanem még az egyedek is gyakorlatilag azonosak genetikailag, hiszen a termelőknek rövid távon az éri meg, ha kizárólag a nagyobb hozamot biztosító GM „szuperfajtát” ültetik. A mezőgazdasági géntechnológia emiatt csökkenti az élelmiszerellátás biztonságát, mivel az egyforma egyedekből álló agrártársulás rendkívül sérülékeny a kártevőkkel, illetve az élettelen környezet módosulásaival (pl. éghajlatváltozás) szemben. Ennek oka, hogy egy genetikailag azonos egyedekből álló társulásban nincs esélye arra, hogy felbukkanjon egy, a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni képes egyed, így a termés teljesen megsemmisülhet. Ugyanakkor a fajok illetve a fajták változatosságának fennmaradása jelentené a jövőbeli nemesítési és szelekciós munka, a változó körülményekhez és igényekhez alkalmazkodó új fajták létrehozásának alapját. A fajták megőrzéséről a génbankok önmagukban nem képesek gondoskodni: a termelésből kivont változatok előbb-utóbb vagy csíraképtelenné válnak, vagy végzetes 48

beltenyésztésen mennek keresztül, s így örökre elvesznek számunkra. Az intenzív mezőgazdaság negyven-ötven éve alatt már tájfajták, változatok ezrei tűntek el mindörökre a nagy hozamú, „modern” változatok egyeduralmának árnyékában. Mivel a géntechnológia rendkívül pénz- és tudásigényes eljárás, szinte kizárólag nagy multinacionális cégek foglalkoznak vele. A nagy költségekkel kifejlesztett GM fajták megtérülését szem előtt tartó biotechnológiai vállalatok minél gyorsabb piaci terjeszkedésre törekszenek. A géntechnológia alkalmazása jelentősen felgyorsította a világ agráriparában az elmúlt években megindult példátlan vállalat-összeolvadási és kivásárlási hullámot, aminek következtében ma már maroknyi szereplő irányítja a világ vetőmag- és élelmiszertermelésének és -kereskedelmének zömét. A géntechnológia terjedése maga után vonta a szabadalmi rendszerek módosítását is: a felfedezés és találmány közötti különbség elmosásával lehetővé vált az élő anyag – sejtek, szövetek, sőt élőlények szabadalmaztatása is. Voltaképpen ez a tényező áll a géntechnológiai fejlesztések eredményeinek erőltetett ütemű piacra dobása mögött: a vetőmagok után begyűjtött jogdíjak és licencek hozzák az igazi hasznot. A mezőgazdasági géntechnológia elterjedésével Magyarország nagyon kiszolgáltatottá válhat a multinacionális biotechnológiai vállalatok fejlesztéseivel szemben. A GM növények termesztése a jogdíjak, a hozzájuk kapcsolódó vegyszerek és egyéb tényezők miatt olyan költségekkel jár, ami csak az intenzív művelést alkalmazó nagygazdálkodók számára teszi kifizetődővé ezek termesztését, a kistermelők számára viszont végzetes eredménnyel járhat, a kisés középgazdaságok egy részének fennmaradása kétségessé válna. Ezért nagyon nagy mértékű gazdasági kár, óriási tőkekivonás, a társadalom nemkívánatos átrendeződése következne be, ha ezeket a termékeket bevezetnénk. A géntechnológia által elérhető esetleges hozamnövekedésre sincs szüksége hazánknak, mivel a magyar mezőgazdaság a hazai ellátáson túl mintegy hárommillió embernek elegendő, kivitelre kerülő élelmiszert termel. Ráadásul uniós csatlakozásunk után minden bizonnyal csökkentenünk kell mezőgazdasági termelésünket. A fenntartható és az élelmiszer-biztonság szükségleteit kielégítő mezőgazdaság az iparból átemelt módszerek helyett a természettől tanul, a tájba illeszkedik, a sokféleségre alapozva teszi stabillá a termelést, szelíd, organikus módszereket alkalmaz. Ebben a jövőképben a GM növényeknek nincs helyük. *** 2. Megfelelő-e a mezőgazdasági géntechnológia mai törvényi szabályozása hazánkban? Képes lehet-e egyáltalán a jogi szabályozás a mezőgazdasági géntechnológia kockázatainak kiküszöbölésére? 49

2.1. A géntechnológia jogi szabályozásának kialakulása; a hatályos magyar törvény főbb elemei Az első géntechnológiai kísérletek az 1970-es években történtek. A szakemberek ekkor – felismerve az új eljárásban rejlő veszélyeket – egy 1975-ben, Asilomarban rendezett konferencián önkéntes moratóriumot léptettek érvénybe magukra nézve. Ennek hatálya azonban csak az 1980-as évekig tartott, márpedig a technológia gyakorlati alkalmazása éppen ekkor vette kezdetét. Szükségessé vált tehát a géntechnológia átfogó, nemzetközi szintű jogi szabályozása. Az ENSZ az 1990-es évek elején kezdett el foglalkozni a problémával. Az első komolyabb lépés 1992-ben történt, amikor a riói „Környezet és fejlődés” világkonferencián megalkották a Biológiai Sokféleség Egyezményt, amely az élőhelyek és a fajok védelmére irányult. (Az egyezményt az 1995. évi LXXXI. törvénnyel hirdették ki Magyarországon.) Az egyezmény felismerve a biotechnológia jelentőségét, de veszélyeit is, ajánlásokat fogalmaz meg. Kimondja, hogy minden ország maga rendelkezik saját genetikai erőforrásai felett, ám biztosítani kell más államoknak és szervezeteknek a biológiai és környezetvédelmi szempontból biztonságos felhasználás lehetőségét, valamint hogy a biotechnológiával rendelkező országoknak a biológiai sokféleség fenntarthatósága érdekében meg kell osztaniuk tudásukat más államokkal. 19.§-a előírja, hogy szükséges a GM élőlények előállításának, tárolásának, szállításának, felhasználásának és kezelésének szabályozása. Az ennek nyomán született, a biológiai biztonságról szóló Cartagenai Jegyzőkönyvet (Biosafety Protocol) hosszas viták után 2000 januárjában fogadták el 130 ország képviselői Montrealban. A világ államai a tárgyalásokon gazdasági érdekeik szerint oszlottak három fő csoportra. A nagy gabonaexportáló országokat magába foglaló csoport – élükön az Egyesült Államokkal – a lehető legszűkebb hatáskörű jegyzőkönyv mellet érvelt, szemben a „fejlődő” országok többségét összefogó csoporttal, amely a trópusi országok élővilágkincsének megvédését és a kisbirtokos gazdák érdekeit tartotta szem előtt. A két ellentétes érdekű tömörülés közötti álláspontot képviseltek az európai országok. A végül elkészült dokumentum a GM élőlények határokon átnyúló kereskedelmét, szállítását szabályozza, hivatkozva a megelőzés elvének érvényesítésére. Az Európai Unió szabályozásának alapja a 90/219/EC direktíva a zárt rendszerű felhasználásról és a 90/220/EC direktíva a GM élőlények környezetbe bocsátásáról. (Ez utóbbi helyébe lépett az ötéves vita után elfogadott, jelentős szigorító módosításokat tartalmazó 2001/18/EC.) Ezekre épülnek az egyes területek speciális kérdéseit szabályozó rendeletek, például a 258/97 EC rendelet az „új élelmiszerekről” (ez írja elő a GM élőlényekből készült vagy ilyen összetevőt tartalmazó élelmiszerek jelölését is), amelyek megalkotásával az adott 50

terület – pl. fogyasztóvédelem, egészségügy – jogrendje foglalkozik. A legfontosabb problémát a GM élőlények felhasználásának jelölése jelenti. A jelölés szükségessége nyilvánvaló: mindenkinek törvényes joga a választás lehetősége a GM és a nem módosított élelmiszerek között. Azonban a géntechnológia negatív társadalmi megítélése miatt a GM élelmiszerek előállításával és forgalmazásával foglalkozó vállalatok érdeke az, hogy minél kevesebb termék legyen jelölésköteles. Kérdés, hogy mikor számít egy feldolgozott élelmiszer géntechnológiai úton módosítottnak? Az Egyesült Államokban és Kanadában érvényben levő felfogás szerint a géntechnológiai beavatkozás tényét csak akkor kell jelölni, ha az így készült élelmiszer bármely tulajdonságában különbözik a hasonló, de GM összetevőt nem tartalmazó terméktől. Így csak igen kevés terméken kell a géntechnológiai beavatkozás tényét feltüntetni. Ezzel szembenálló felfogást próbálnak elfogadtatni a különböző környezetvédelmi szervezetek. Véleményük szerint minden olyan élelmiszert jelölni kellene, amely bármilyen kapcsolatba hozható egy GM élőlénnyel. Az EU szabályozás az előbbi két megközelítés közötti álláspontot képvisel. Az 1139/98/EC számú rendelet szerint egy élelmiszerben akkor kell a GM összetevő jelenlétét jelölni, ha abban a géntechnológiai módosításból származó – és így kimutatható – fehérje vagy DNS van jelen. Ezt az elvet követi a magyar szabályozás is. További probléma a GM összetevőt igen kis mértékben tartalmazó termékek jelölése. Sok esetben nem zárható ki teljesen ezek jelenléte véletlen keveredés, a nyersanyag nem teljes „tisztasága” miatt. Ha azonban a génmanipulált összetevőtől mentesnek nyilvánított termékben a hatóság mégis talál ilyet, az ebből eredő következményeket a „jóhiszemű” gyártó, illetve forgalmazó vállalatnak kell viselnie. Ezért nem jó megoldás a negatív állítás („géntechnológiai úton módosított szervezetet nem tartalmaz”) széleskörű használata. További két megoldás a „tartalmazhat” megjelölés – amelyet azonban éppen bizonytalan tartalma miatt éles bírálatok értek, így ennek elfogadása nem valószínű –, valamint egy konkrét határérték megállapítása, ami alatt nem, felette viszont kötelező jelölni a génmanipulált összetevő használatát. Az EU-ban folyó viták eredményeként ez a határérték valószínűleg 1% lesz. A GM élelmiszerekről szóló 258/97 EC rendelet mindössze azt írja elő, hogy a GM összetevők jelenlétét deklarálni kell. A rendelkezés hatálya valamennyi élelmiszerre kiterjed, kivéve az aromákat, adalékanyagokat és az extrakciós oldószereket. A rendelkezés megvalósulásának akadálya azonban a GM összetevők pontos mennyiségi meghatározására rutinszerűen alkalmazható analitikai módszerek hiánya, illetve kevéssé elterjedt volta. Magyarországon a géntechnológia felhasználásával a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény foglalkozik, ami egy keretjellegű 51

jogszabály. A részletes szabályozással az 1/1999 FVM rendelet (a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény mezőgazdaság és élelmiszeripar területén történő végrehajtásáról); a 44/1999 FVM rendelet (a géntechnológiai tevékenység engedélyezéséért fizetendő szolgáltatási díjakról); valamint a 45/1999 FVM-EüMGM rendelet foglalkozik. A törvény nagy mértékben követi az EU-ban hatályos jogi szabályozást, alapja a 90/219 és a 90/220 direktíva, de egyes vonatkozásaiban szigorúbb előírásokat tartalmaz ezeknél. A jogszabály megengedő szellemű, alapja egy kétlépcsős engedélyezési folyamat. Engedély szükséges géntechnológiai laboratórium létesítéséhez, természetes szervezet géntechnológiai módosításához, a módosított szervezet kibocsátásához, forgalmazásához, szállításához, tehát minden ilyen szervezettel kapcsolatos tevékenységhez, kivéve a kísérleti, zárt rendszerű géntechnológiai tevékenységet. A benyújtott kérelmeket a független, nem szakmák, hanem küldő intézmények szerint összeválogatott Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság (GEVB) véleményezi (ennek tizenhét tagja közül hat képvisel valamilyen társadalmi szervezetet, négyen környezetvédő, ketten egészségügyi kérdésekkel foglalkozó csoportokat). Az állásfoglalás alapján az FVM géntechnológiai hatósága megadhatja, elutasíthatja, illetve feltételhez kötheti az engedélyt, de nem írhatja felül a bizottság véleményét. A GM növényeket hazánkban termeszteni kívánó vállalatoknak előbb kísérleti kibocsátási engedélyt kell kérniük, majd ennek esetleges pozitív elbírálása és a vizsgálatok sikeres lefolytatása után folyamodhatnak forgalmazási engedélyért. Az előkísérletek után a fajtaelismeréshez szükséges a hagyományos engedélyezési folyamat is (ez a vetőmagtörvényen alapul), ami egy legalább hároméves eljárást jelent. Eszerint hazánkban leghamarabb 2003-ban, de inkább csak 2004-ben kerülhetnek GM fajták a kereskedelmi termesztésbe. Eddig egyetlen beadott engedélykérelem sem talált végső elutasításra, a GEVB legfeljebb kiegészítő adatokat kért, vagy bizonyos biztonsági megszorító intézkedések (pl. védősáv kijelölése, a termés megsemmisítése) megszabását javasolta a hatóságnak. (Úgy tűnik, mintha az OMMI késleltetni akarná az első Magyarországon termesztendő GM fajták piacra dobását a bevizsgálás procedúrájának igen alapossá tételével, többlépcsős rendszeren keresztül. Nem pusztán gazdaságpolitikai szempontok alapján, hanem a népegészségügyi kockázatok figyelembe vételével is.)

2.2. A géntechnológia szabályozásának elvi és gyakorlati hiányosságai A látszólag jól működő rendszernek azonban komoly, olykor a végrehajtást akadályozó hiányosságai vannak. Nem tisztázott a különböző érdekelt hatóságok (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, Környezetvédelmi, Egészségügyi 52

Minisztérium) és a GEVB együttműködésének módja, egymáshoz való viszonyuk a döntéshozatalban. Az FVM-en kívül a többi erre felhatalmazott minisztérium a mai napig nem készítette el végrehajtási rendeleteit. Az érvényben lévő rendelet pedig nem alkotott részletes szabályokat például a géntechnológiai laboratóriumok engedélyezésére, a fajtakísérletekkel szemben támasztott speciális előírásokra, a GM élőlényeknek az országba történő behozatalára, illetve külföldre való kivitelére vonatkozóan. Különösen szembetűnő az egyébként szakhatósági jogkörrel felruházott Környezetvédelmi Minisztérium passzivitása, ahol gyakorlatilag senki sem foglalkozik a kérdéskörrel. Ennek „eredménye”, hogy az Országgyűlés a mai napig nem ratifikálta a tavaly aláírt Cartagenai Jegyzőkönyvet. Emellett a törvény nem tér ki a felelősségbiztosítás és a kártérítés kérdéskörére, és nem tartalmazza a „genetikai kár” fogalmát sem, holott világszerte érzékelhető az erre irányuló törekvés. Szükséges lenne egy kötelező felelősségbiztosítási rendszer kidolgozása, hiszen a jelen helyzetben az esetleges környezeti károk (illetve egészségügyi problémák) következményeit a társadalom egésze fizetné meg. Hasznos lenne továbbá, ha a törvény előírná egy kutatásról és hasznosításról szóló etikai kódex megalkotását is. Ennek természetesen nem lehet célja a tudományos kutatás szabadságának korlátozása. Az is megengedhetetlen azonban, hogy bárki bármit kitalálhasson a tudomány „égisze” alatt, mivel ez a szóban forgó szakterületen különösen nagy veszélyekkel járhat. Az engedélykiadás során a törvény szerint nem kell foglalkozni a közvetett környezeti, gazdasági és társadalmi hatások vizsgálatával sem. A géntechnológiai törvény megjelenését és a GM élőlények esetleges jövőbeli magyarországi bevezetését eddig még nem előzte meg sem környezeti, sem gazdasági, sem társadalmi hatástanulmány. A hazai (és a nemzetközi) szabályozás speciális hiányosságain kívül alapvető elvi problémát jelent, hogy elméletileg sincs lehetőség a géntechnológiai eljárás során az élőlényekbe beültetett idegen gének (az ún. transzgének) elterjedésének megakadályozására. Egyre több idevágó nemzetközi tapasztalat bizonyítja, hogy az izolációs távolságok ellenére a virágpor elterjedése és a termés szétszóródása meggátolhatatlan. Hasonlóképpen, szinte elkerülhetetlen a GM növények keveredése a nem módosítottakkal az aratás, a tárolás és a feldolgozás folyamán. Emiatt a világ több országában kellett már vetőmagtételeket, illetve élelmiszereket a forgalomból visszahívni. Ezek közül talán a legnagyobb figyelemben az amerikai Starlink-ügy részesült: tavaly ősszel egy, csak állati takarmányozásra és ipari célokra engedélyezett GM kukoricafajtát találtak több kiskereskedelmi forgalomban árusított, feldolgozott élelmiszerben. Az eset nyomán a fajtatulajdonos cég, az Aventis több százmillió dolláros költségek árán kényszerült rá a teljes Starlink-termés elkülönítésére, begyűjtésére és a 53

gazdálkodók kártalanítására. A vetőmag-szállítmányokba keveredő GM fajtákkal kapcsolatban sajnos már hazai tapasztalataink is vannak. A gödöllői Mezőgazdasági és Biotechnológiai Központ tavaly háromszáz körüli vizsgálatot végzett, és ebből több mint tíz pozitív eredményt hozott: kis mennyiségben GM vetőmagot találtak a mintákban. Az esetek túlnyomó többségében nehéz, illetve lehetetlen volt utolérni a szennyezés forrását. A szabályozással kapcsolatos további elvi probléma, hogy miként határozzuk meg a GM élőlények használatának az emberre illetve más élőlényekre gyakorolt hatásait? Számos környezeti hatás ér minket (és a többi élőlényt is), ezek általában összegződnek, így nemigen lehet tudni, hogy mi volt éppen az a küszöbön túli hatás, ami problémát okozott. Vagyis nagyon nehéz ezek közül kiválasztani a géntechnológia alkalmazásából származó következményeket. A fenti okok miatt jelenleg sem hazánkban, sem másutt a világon nem kielégítő a géntechnológia törvényi szabályozása. A különböző jogszabályok és nemzetközi egyezmények nem számolnak a lehetséges következmények súlyosságával, és a technológia fejlődésével esetlegesen felmerülő újabb kockázatokkal. Sokszor a törvényhozók sem kellően informáltak a géntechnológiával kapcsolatban. Mivel a jogi szabályozás a természettudományos ismeretanyagra támaszkodik, itt viszont még számos kérdés megválaszolatlan, illetve számos probléma megjósolhatatlan, a jog önmagában nem képes a géntechnológiában rejlő kockázatok kiküszöbölésére, legfeljebb a kockázatok minimalizálására és a kockázatkezelés hatékony megvalósítására törekedhet. *** 3. A törvényi kötelezettség ellenére miért nem ellenőrzik, illetve jelölik megfelelően a hazánkban kapható, géntechnológiai úton módosított élőlényekből készült élelmiszereket? 3.1 A hatósági oldal Az import révén már ma is kaphatók hazánkban GM élőlényekből készült termékek. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint például Magyarország évente 650-680 ezer tonna szóját importál (az EU 13 milliót) állati takarmányként, illetve élelmiszerek összetevőjeként. Ennek jó része az Egyesült Államokból származik, tehát figyelembe véve az ottani termesztési arányokat, valószínűleg mintegy fele géntechnológiai úton módosított. Azonban mivel ez a mennyiség túlnyomórészt feldolgozott formában kerül az országba (extrudált szójadara), a gyakorlatban mégsem minősül géntechnológiai úton módosítottnak, így behozatali engedély sem szükséges hozzá.

54

A jelölést a törvény csak azokra a termékekre írja elő, amelyekben a GM összetevő fehérje vagy DNS formájában van jelen, s nem vonatkozik az adalékanyagokra, aromákra és az extrakciós oldószerekre, így az érintett élelmiszerek nagy része kiesik a hatálya alól. Az előírások szerint kétféle jelölést kellene használni: az egyiket a géntechnológiával előállított összetevőt tartalmazó élelmiszerekre, a másikat a géntechnológiával előállított, de géntechnológiával módosított összetevőt nem tartalmazó termékekre. E jelölések és elnevezések nehezen érthetők az átlagember számára. A jogszabályi hiányosságok mellett gyakorlati nehézségek is felmerülnek. Magyarországon az élelmiszerellenőrzést négy minisztérium tizenhat hatósága végzi, egymással párhuzamosan, sokszor nem is tudva egymásról. Ezért az egyik fő gond, hogy egymástól elszigetelten történnek bizonyos rendszeres ellenőrzések, illetve lakossági panaszok hatására speciális vizsgálatokat is végeznek. Az ellenőrző intézetek a következők: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megyei szervei, az Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomások hálózatának megyei szervei, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségek, valamint a Környezetvédelmi Felügyelőségek. A megfelelő ellenőrzési háttér hiánya lehetetlenné teszi a jelölési kötelezettség betartatását. A szükséges vizsgálatokat ugyanis az erre kijelölt hatóság, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) anyagi és technológiai hiányosságok miatt még mindig nem tudja elvégezni, bár ígéretük szerint ez év végéig létrejön a szükséges laboratóriumi háttér. Az OÉTI szerint a végrehajtási rendelet anélkül jött ki, hogy a szükséges feltételeket bárki biztosította volna. Tehát le vagyunk maradva, az ellenőrzési módszerek kullognak az innovatív lépések után. A hatóságok kezében nincsenek meg a megfelelő eszközök arra, hogy tudják, mi is történik valójában. Egy vizsgálat díja 30-50.000 Ft között mozog, amit a kisebb tételben behozott áruk nem bírnak el. Ezért a jogszabálynak az ilyen jellegű betartatása pusztán deklaratív jellegű, azaz az importőr nyilatkozatán nyugszik. 3.2 Az élelmiszer-áruházláncok álláspontja Vizsgálatunk során három nagy élelmiszer-áruházlánc (Tesco, Spar, Auchan) véleményét is megkérdeztük. A témában valamennyien meglehetősen tájékozottnak bizonyultak, és az elmúlt időszakban próbáltak is lépéseket tenni a GM összetevőt tartalmazó élelmiszerek ügyében, de ők is az ellenőrzési háttér hiányának problémájába ütköztek. A vállalatok úgy érzik, hogy Magyarországon a beszállító cégeknek nincs különösebb kötelezettsége például annak bizonyítására, hogy nem GM vetőmagból dolgoznak. Ugyanakkor a készételek növekvő piacán (vízzel felöntött porok, dehidratált termékek stb.) sokkal nagyobb

55

a GM összetevők felbukkanásának veszélye, hiszen nemigen lehet tudni, miből is készülnek ezek valójában. A Tesco saját márkájú termékeiben biztosítani tudja azok mentességét a GM összetevőktől (ahogy azt teszi az angol anyavállalat is). Egy élelmiszervizsgáló cég vizsgálja be, és ellenőrzi a termékek minőségét; illetve azoknak a gyártóknak, akik saját márkás termékeket gyártanak a Tesco számára, szintén kötelező minőségbiztosítási rendszereket alkalmazniuk az élelmiszertörvénnyel összhangban. Az egyéb áruk esetében azonban közvetlen beavatkozásra nincs mód. A hazai importőrön keresztül a Tescoba kerülő árukat már a behozatalnál bevizsgálja az OÉTI vagy a KERMI, és ha ezeket emberi fogyasztásra alkalmasnak minősítik, a Tesco úgy érzi, nincs további feladata, nem az ő beszerzőik dolga az ellenőrzés. A Spar osztrák anyavállalata azt hirdeti magáról, hogy semmiféle GM élelmiszert nem forgalmaz. Magyarországon azonban ezt nem merik megtenni, mivel nem lehet tudni, hogy miben van és miben nincs GM alkotóelem, hiszen bármely alaptermékben szerepelhet, a kukoricaliszttől kezdve a gabonáig. A nagyon nagy százalékban géntechnológiai módosítással előállított szója például a feldolgozott élelmiszerek kb. 60%-ában jelen van, és nemigen lehet mivel helyettesíteni. Az pedig nem ellenőrizhető, hogy ki milyen szójalisztet használ fel. Az ipar, a gyártók sem tudják igazolni, hogy egyetlen összetevő sem géntechnológiai úton módosított, mivel nekik is vannak beszállítóik. A Spar munkatársa szerint: „A törvény előírja, hogy fel kell tüntetni, ha ilyen összetevőt tartalmaz az étel, de csak bízhatunk benne, hogy fel is tüntetik minden esetben.” *** 4. Hogyan jelent meg a mezőgazdasági géntechnológia a honi sajtóban az utóbbi években? Vizsgálatunk során mind az elektronikus, mind pedig az írott sajtó megismerésére törekedtünk – előbbit egy rádiós (Kossuth Rádió) és egy televíziós (M1) szerkesztővel készített interjúkkal, utóbbit pedig egy napi- illetve egy hetilap cikkeinek elemzésével végeztük. 4.1 Elektronikus sajtó Az interjúkból kiderült, hogy „géntechnológia” alatt a sajtó munkatársai legtöbbször az emberi géntérkép elkészítésére irányuló HUGO (Human Genom Organization) programot és a klónozást értik. Ez alól azok az interjúalanyok sem voltak kivételek, akiket pedig az interjúk előtt tájékoztattunk, hogy a mezőgazdasági géntechnológia sajtó-megjelenésére lennénk kíváncsiak. Mégis, a

56

beszélgetés során automatikusan a fent említett két témakörből, vagy a tudomány egyéb területeiről hoztak példákat. A szerkesztőségekben is szinte kizárólag csak akkor csörögnek a telefonok, ha valamilyen gyógyítással, vagy betegséggel kapcsolatos géntechnológiai módosításról adnak hírt. A televíziók a GM élelmiszerekkel alig-alig foglalkoztak, ám ha mégis előkerült erről egy-egy hír, arra ritkán érkezett reagálás. A témának elsősorban a hírtartalmát dolgozzák fel, a mai magyar elektronikus sajtó alig, vagy egyáltalán nem foglalkozik a társadalmi hatások elemzésével. Általában minden komoly sajtóorgánum objektivitásra törekszik, és ezt nézeteik szerint a puszta hír közlésével lehet leginkább elérni, mindenfajta egyéb vélemény vagy kommentár nélkül. A géntechnológia bemutatása kapcsán inkább a tudományos eredmények sajtóbeli „tálalásának” általános problémái merülnek fel. Részben a tematikus csatornák hiánya miatt műveltségileg igen sokrétű közönséget kell kiszolgálni. A sokvendéges, hosszú elemzésekbe bonyolódó műsorok érdektelenségbe fulladnak, ez pedig alapvető ellentétben van a készítők érdekeivel, hiszen a jelenlegi piaci versenyben a néző-, vagy hallgatószám a túlélés kulcsa. 4.2 Írott sajtó A Népszabadság és Heti Világgazdaság (mint a legnagyobb példányszámú országos napilap, illetve az egyik legtekintélyesebb hetilap) 1999-2000-ben, a témával kapcsolatban megjelent cikkei alapján a következő kép rajzolódik ki: A Népszabadságban 29, a HVG-ben 2 db cikknek volt főtémája a mezőgazdasági géntechnológia e két évben; további 16 ill. 7 esetben melléktéma volt, illetve említés szintjén került elő az ügy. Az összesen 54 cikk közel fele (26) negatív színben tüntette fel a mezőgazdasági géntechnológiát, több mint harmaduk (19) semleges illetve kiegyensúlyozott volt, és csupán a fennmaradó 17% (9) festett pozitív képet. Ugyanakkor az 54 cikkben szereplő támogató- illetve ellenérvek száma, valamint a támogató illetve elutasító hozzáállású szereplők megszólaltatásának aránya gyakorlatilag egyforma volt. A cikkek közel fele a géntechnológia kérdéskörét globálisan, az egész világot érintő ügyként tárgyalta, és csak kevés írás foglalkozott az egy-egy országot – köztük hazánkat – érintő speciálisabb kérdésekkel. 5. A JŐNEK ajánlásai A fentiek alapján egyértelmű, hogy a magyar géntechnológiai szabályozás módosításra, kiegészítésre szorul, de ezt a géntörvény hatályba lépése óta eltelt időszakban bekövetkezett változások is indokolják. Azaz az Országgyűlésnek a

57

közeljövőben mindenképpen napirendre kell tűznie a törvény átfogó és mélyreható módosítását. 1. Az Európai Unió vonatkozó direktíváinak módosításai olyan új szigorító intézkedéseket tartalmaznak, amelyek a magyar jogszabályban még nem szerepelnek. Ilyenek például: − a kockázatelemzés kiterjesztése a másodlagos, hosszú távú és kumulálódó hatásokra; − a megfigyelés (monitoring) folytatása a GM termék piacra dobása után; Ezenkívül több új, a géntechnológia egyes kérdéseit érintő EU-jogszabály megalkotása is várható. Ezek közül a legfontosabbak a felelősségbiztosításról illetve a nyomon követésről szóló direktívák. (A de facto moratóriumot továbbra is fenntartó tagországok ezek elfogadásához kötik az engedélyezési folyamat újbóli beindítását). A felelősségbiztosítás terén részletes szabályokat alkotott a közelmúltban hatályba lépett lengyel törvény, de ezt tervezik a szlovének is. Ennek értelmében a GM élőlények kibocsátását engedélyező hatóság kockázat fennállása esetén feltételül szabhatja biztosítás megkötését vagy letéti alap befizetését, illetve a közvetlenül érintettek és a társadalmi szervezetek kártérítést is követelhetnek a GM élőlények által okozott környezeti vagy egyéb károk miatt. Végül, a törvénytelen géntechnológiai tevékenység büntetőjogi felelősségre vonást, sőt akár a termék vagy a technológia elkobzását is maga után vonhatja. A nyomon követés az élelmiszerek alapanyagait a „tanyától a tányérig” végigkövető új azonosítási rendszer létrehozását jelenti, ami a GM élőlényeken kívül az élelmiszer-biztonságra, a termelési és feldolgozási lánc egészére is hatással lesz. A fenti intézkedéseket előbb-utóbb Magyarországnak is meg kell tennie – saját biztonságunk és a jövő nemzedékek érdekében elé kellene menni a várható változásoknak, és a hazai törvény módosításába mihamarabb bele kellene építeni mindezeket az elemeket. 2. Az elmúlt években két olyan nagy jelentőségű nemzetközi egyezmény is létrejött, amelyek közelről érintik a GM élőlények kérdését, és amelyeknek hazánk is aláírója: a.) Az idén október 30-án hatályba lépett Aarhusi Egyezmény a környezeti információkhoz való hozzáférés, a társadalmi részvétel és a jogorvoslat nemzetközi szabályait fektette le. 11. bekezdésében külön kitér a GM élőlényekkel kapcsolatos döntéshozatalban való társadalmi részvételre. Ez a követelmény jelen formájában még túl általános, részletes tartalommal az Egyezmény Részes Feleinek további tárgyalásai kell hogy megtöltsék. 58

Az Aarhusi Egyezményt Magyarország is ratifikálta. Noha a hazai géntörvény lehetővé teszi a társadalom beleszólását a GM élőlényekkel való tevékenységek engedélyezési folyamatába (főként a Géntechnológiai Bizottság révén), az egyezmény a részvételt ennél sokkal tágabban értelmezi, részletes szempontrendszert adva eljárásaira. Ezt össze kell hangolni a géntechnológia hazai szabályozásával. b.) A fentebb már említett Cartagenai Jegyzőkönyv a kevés számú ratifikáció miatt még nem lépett hatályba, erre talán 2003-2004 folyamán kerülhet sor. Ezzel együtt, számos ország már megkezdte a felkészülést a dokumentumnak a hazai joggal való összevetésére, illetve az abba való átültetésére. Hazánk – elsősorban a Környezetvédelmi Minisztérium passzivitása miatt – még nem ratifikálta a Jegyzőkönyvet. Véleményünk szerint az Országgyűlésnek ezt minél hamarabb meg kellene tennie! 3. A fentiek mellett a világban több ország is alkalmaz különféle egyedi megoldásokat a GM élőlények kockázatainak csökkentésére. Ennek legszélsőségesebb esete a moratórium hirdetése – ezzel élt például Sri Lanka. (Az erről szóló jogszabály azonban az Egyesült Államok nyomásgyakorlása miatt még nem lépett életbe.) Egy további, rugalmasabb megoldással próbálkoznak a szlovének: készülő törvényükben szeretnének lehetőséget biztosítani a helyi önkormányzatoknak arra, hogy területüket GM-mentes övezetté nyilvánítsák. Erre is van létező (bár jogilag nem szentesített) példa: a walesi parlament hozott ilyen intézkedést (ennek ellenére a brit kormány továbbra is ad ki kísérleti kibocsátási engedélyeket Wales területére). Szintén ilyen, területi korlátozást jelenthet az az eljárás, amely a védett természeti területek illetve az ökológiai (bio)gazdaságok köré rajzol GM-mentes puffer területet. Norvégia úttörő törvénye eddig az egyetlen, amelynek értelmében mérlegelni kell a GM élőlények kibocsátásának társadalmi hasznosságát illetve a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulását. A társadalmi-gazdasági hatások figyelembe vétele a Cartagenai Jegyzőkönyv tárgyalásai során is forró kérdés volt. Megfontolandó lenne e szempontoknak a hazai jogrendszerbe való beépítése is, pl. a GM növények kereskedelmi célú termesztésének megkezdése előtt elvégzendő stratégiai hatástanulmány előírása, és/vagy a Bizottság összetételének megváltoztatása (közgazdászok, szociológusok, gazdálkodók stb. bevonása) révén. Számtalan példa és eljárás adódik tehát Magyarország számára, amelyek alkalmazásával, jogi kodifikálásával korlátozhatja a GM élőlények alkalmazásából eredő veszélyek mértékét. Meg kell fontolni, hogy ezek közül melyeket, hogyan 59

vesz át – egyes szabályok alkalmazása néhány éven belül egyébként is kötelező lesz, de a hazai törvényhozás szabadságában áll a lehetőségek és eszközök minél alaposabb kiaknázása. Az összefoglalót készítette: Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány Takács-Sánta András, ELTE TTK Köszönjük a szemináriumon résztvevő hallgatók munkáját: Baranyi Johanna, Bőhm Júlia, Dormán Emese, Duliskovich Zoltán, Gál Anikó, Gríniusz Ádám, Gulyás Magda, Hann Eszter, Homok Melinda, Horváth Mihály, Horváth Zsófia, Kardos Levente, Király Gábor, Kővágó Angéla, Králl Attila, Lausek Eszter, Nagy Zsolt, Náfrádi Zoltán, Pákh Éva-Mária, Székely Levente, Vízi Csenge, Vörösváry Bálint.

60

III. A győr-bácsai hulladékégető Előzmények Az égetővel kapcsolatos első dokumentum a győri önkormányzat Műszaki Osztályának 1989-ben kiadott határozata, melyben a hatóság engedélyt ad a Graboplast Rt. részére Győr-Bácsán kommunális, ill. ipari hulladékégető (nem veszélyes hulladékra!!!) telephely létesítésére. A Műszaki Osztály egyben kijelenti, hogy a létesítéshez építési engedély nem szükséges. 1991. júliusára a mű elkészül, annak végleges használatba vételi eljárását - minden illetékes szakhatóság jóváhagyása mellett - rendben le is folytatják. 1992-ben az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (ÉDuKöFe), Gerencsér Tivadar igazgató aláírásával feljogosítja az égetőmű épp aktuális tulajdonosát, a Grabocenter Kft-t immár veszélyes hulladékok égetésére, illetve a hulladékok harmadik féltől történő átvételére is. A határozat indoklásában a Felügyelőség rámutat, hogy a berendezés megítélésük szerint alkalmas veszélyes hulladékok ártalmatlanítására is, „megfelelő üzemeltetése esetén a környezetet károsan szennyező anyagot nem bocsát ki, azaz nem lépi túl a (...) meghatározott légszennyezési határértékeket”. Hogy Gerencsér úr ebben mekkorát tévedett, ma már tudjuk. A kommunális és ipari hulladékok elégetésére beszerzett kazán – minden pótlólagos beruházás nélkül – így fejlődött fél év alatt veszélyes hulladékot égető művé. Ekkor az égető tevékenység bővülését még meg lehetett volna akadályozni, hiszen a műnek ekkor még megfelelő füstgáztisztító berendezése sem volt. Sajnos a rendszerváltás hajnalán erre még senki sem figyelt fel. 1993-ban egy újabb tulajdonos, az ASA Grabo Kft. benyújtotta fejlesztési elképzeléseit a szakhatóságokhoz, melyre akkor már a Reflex Környezetvédő Egyesület is felfigyelt, és bekapcsolódott az egyeztetési folyamatba. A Környezetvédelmi Felügyelőség is ekkor, két év múltán vette észre, hogy a veszélyeshulladék-kezelés és -ártalmatlanítás feltételei nem állnak fenn, holott a műnek - tőlük - érvényes működési engedélye volt. A Felügyelőség emlékeztetője rögzíti, hogy az Égetőmű területén a „hulladék tárolás és raktározás javításra szorul..., fedett tárolóhelyet kell kialakítani...,” (2000. júniusában már épül is) „a füstgáz tisztító alulméretezett, nem tud eleget tenni a követelményeknek..., a dioxin probléma nincs kezelve...(l. újra 2000. június), a telepnek nincs figyelőkút rendszere, ... az égetőmű salakját minősíteni kell..., stb. Ez utóbbi pl. nem az Égetőmű kötelessége, hanem a Felügyelőségé, ám két évig véletlenül (?) nem 61

jutott eszükbe. A jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy az Égetőmű emissziós értékeit az üzemelés első két évében egyáltalán nem mérték, arra hivatkozva, hogy a berendezés új. Szükséges megjegyezni, hogy a szakhatóságok váratlan ébredését több éves álmukból feltehetőleg nem a fejlesztési tervek, hanem egy bácsai nyugdíjas mérnök, Fekete István panaszos levele okozta. E levélben szerepel először az az aggály, hogy a mű a győri ivóvízbázis közvetlen közelében létesült. Gerencsér Tivadar válaszlevelében azzal indokolja a létesítéshez történt felügyelőségi hozzájárulást, hogy a mű alól kiáramló vízrészecskék, ill. az esetleges szennyezés öt évet meghaladó időtartam alatt érheti el a vízbázis kútjait. Valószínűleg, ha Fekete úr nem ír, figyelőkút még ma sincs. Az első botrány után lázas építkezés kezdődött, majd 1994-ben, Simon Márton Péter, a KTM helyettes államtitkára felavatta az 1992 januárja óta amúgy működő veszélyeshulladék-égetőt. Az ASA úgymond a nemzetközi környezetvédelmi normáknak megfelelő korszerűsítést végzett. A valóságban a fentiekben leírt hiányosságok többségét ekkor sem orvosolták, de a kapacitást 2 ezer tonna/évről 3,5 ezer tonnára növelték és - kétségtelen - ekkor létesült a száraz elven működő füstgáztisztító. 1995-ben az Égetőmű tevékenysége kibővítését kérte újabb hulladékcsoportokkal: festékek, lakkok, növényvédő szeres göngyölegek, melyet meg is kapott. 1996-ban az Égetőmű kapacitását „a gyűjtési technológia korszerűsítése” mellett évi 5,6 ezer tonnára emelték, melyhez az ÉDuKöFe hozzájárult. Egyidejűleg sor került a tevékenységi kör bővítésére, ezúttal a kórházi veszélyes hulladékokkal. 1997-ben az Égetőmű ismét tulajdonost váltott (Palota Kft.), neve Győri Hulladékégető Kft-re változott. A tulajdonosváltás ismét teljesítménybővüléssel járt: évi 7,9 ezer tonnára nőtt. 1998. márciusában újabb botrány pattant ki. A Pannonvíz Rt. figyelmeztette az Égetőművet szennyvize határérték feletti nehézfém szennyezettségére (cink, kadmium, réz, ólom), illetve jelezte, hogy az üzem leállítását fogja kezdeményezni a szakhatóságoknál. Az ÉDuKöFe hirtelen aktívvá vált, és párhuzamosan a figyelőkutakban higany, kadmium és króm szennyezettségre lett figyelmes. Végül 1998. májusában - a Reflex kezdeményezésére - elrendelték az Égetőmű teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatát. Ez végül nem készült el, mert a Kft. egy olyan „környezetvédelmi teljesítményértékelést tartalmazó dokumentációt” nyújtott be, melynek alapján a felügyelőség az eljárást tárgyév novemberében megszüntette. Garéi hordók

62

A hírhedt garéi hulladék ártalmatlanítását a Palota Kft. - Geohidroterv Kft. konzorcium nyerte meg, melyből - mint láttuk - a Palota egyben a győri Égetőmű tulajdonosa is. Mivel a kármentesítési szerződés a hulladék 15%-a vonatkozásában szabad kezet ad a vállalkozónak (a hulladék külföldön történő ártalmatlanítására van kötelezettségük), így a Garén kiürített, szennyezett hordómaradványok 1999. októberétől kezdve elindultak Győrbe. Az Égetőmű vezetése ragaszkodik ahhoz a verzióhoz, hogy ide nem garéi anyag, hanem kizárólag kiürített hordók kerültek. A 2000. februárjában bemért először 13szoros, majd 55-szörös dioxin-kibocsátás túllépés mellett persze mindenki gondolhat bármit, az igazságot kideríteni utólag lehetetlen. Az ÉDuKöFe ekkor még beérte egy olyan határozattal, mely megtiltotta a halogén- és klórtartalmú hulladékok égetését, majd a közfelháborodás és az ügyben született magas szintű politikai állásfoglalások nyomán tagadta meg ez év márciusában az Égetőmű veszélyeshulladék-kezelési és -ártalmatlanítási engedélyének meghosszabbítását. Engedély nélkül A történet alapján nem meglepő, hogy a környéken élő lakosság, az időközben megalakult Zölderő Környezetvédő Egyesület a háttérben gazdasági és politikai összefonódások sorát sejti, és követeli az Égetőmű végleges bezárását. A Kft. vezetése ezzel szemben a számára először komoly hátrányt okozó, ám minden bizonnyal egyedüli helyes intézkedést megfellebbezte (ennek elbírálása máig folyamatban van), majd lázas beruházási tevékenységbe kezdett a határozat indoklásában szereplő hiányosságok pótlására. Ennek során kiderült, hogy az Égetőmű jelenlegi formájában már építési engedély köteles lenne. (Nem csak egy kazán és kémény áll a helyszínen, mint ahogy azt az építés-műszaki önkormányzati hatóság 1991-ben vélelmezte.) Az építési engedély kiadása azonban akadályba ütközik, mert a területre a városnak még részletes rendezési terve sem készült. A hatóságok az Égető érdekében ismét munkába lendültek. Kidolgozásra került a rendezési terv és a helyi építési szabályzat testre szabott módosítási terve. Ezt a Zölderő, a HuMuSz és a Reflex elutasították, a szakhatóságok kivétel nélkül támogatták. Ha Győr város közgyűlése is elfogadja, úgy nem lesz akadálya annak, hogy az Égető megkapja az építési engedélyt. Az engedély kiadása borítékolható, de sok időbe telik. Nyolc év múltán A Kft. vezetése a beruházási munkák során az építési engedély köteles folyamatokat (fedett tárolótér) is végrehajtotta. Az engedély nélküli építés tényét 63

a Zölderő Egyesület az építési hatóságnak bejelentette, amely feltehetően minimális építésrendészeti bírság kiszabása mellett fennmaradási engedélyt fog kiadni, mihelyt a terület építési szabályzata elfogadásra kerül. Kialakításra került az 1000 kg/h üzemi teljesítmény fenntartásához szükséges folyamatos számítógépes emissziómérő rendszer. A műszer a porkibocsátás mellett a HCl, CO, NOx, SO2 kibocsátás folyamatos regisztrálására és nyomon követésére alkalmas. A száraz füstgáztisztító kiegészítésre került egy mechanikus(!) működtetésű dioxin-elnyelő berendezéssel, mely aktív koksz-mészhidrát szűrőrészecskék adagolásával működik. Folyamatban van a hulladék-tárolótér és -tartály, valamint a beadagolórendszer lefedése. Elkészült a térburkolat teljes felújítása. A talajvíz és a vízbázis veszélyeztetettsége miatt mostantól havonta biztosítják a mintavételeket a figyelőkutakból és az ipari vízkútból. Társadalmi kontroll Az Égetőmű vezetése és a helyi Zölderő Egyesület közötti érdekellentét tompítása, feloldása nem volt lehetséges az üzemben tett látogatás során. A HuMuSz és a Zölderő Egyesület kérték az Égetőmű vezetését, hogy a mű esetleges újraindítása esetén a jövőben biztosítsák a teljes társadalmi nyilvánosságot, a betekintést a regisztrált emissziós és vízminta-adatokba, valamint a rendszeres belépés lehetőségét az Égetőmű területére. A HuMuSz a társadalmi ellenőrzés feltételeiről a Kft. ügyvezetésével írásos megállapodást kíván kötni. A környezetet, a vizet és a lakosságot rendszeresen veszélyeztető működés miatt a HuMuSz a Környezetvédelmi Felügyelőségnél kezdeményezni kívánja az Égetőmű által ártalmatlanítható hulladékok körének teljes felülvizsgálatát, különösen a halogéntartalmú és klór-benzol hulladékok vonatkozásában. Amennyiben ilyen hulladékfajták továbbra is átvehetőek, úgy a 7%-os halogéntartalmat a hulladék átvételkori összetételére kérjük érvényesíteni, mert a megfelelő bekeverési arányt a jelenlegi technológia mellett nem látjuk garantáltnak. Ezek a megkötések egyben elejét vennék a garéi hulladék további átvételének. A beépített dioxin-elnyelő esetében elengedhetetlennek tartjuk a mechanikus helyett az automatikus adagolás biztosítását, mert a szűrőanyag költségigénye miatt nem látjuk biztosítottnak a biztonságos üzemelést és az elhasznált szűrőanyag rendszeres cseréjét. Fel kívánjuk kérni az ÉDuKöFe-t az Égetőmű salakjának ismételt minősítésére, illetve annak vizsgálatára, hogy a jelenleg III. veszélyességi osztályba tartozó 64

salakot az azt átvevő Tatai Környezetvédelmi Kft. (az almásfüzitői vörösiszaptározók más veszélyes hulladékokkal való feldúsításáról hírhedtté vált cég) hova helyezi el. Beadvánnyal fordulunk a Környezetvédelmi Minisztériumhoz a garéi hulladék ártalmatlanítására pályázatot nyert konzorciummal történő megállapodás felülvizsgálatára annak érdekében, hogy a hulladék belföldi égetéses ártalmatlanítására vonatkozó próbálkozások véglegesen beszűntethetőek legyenek. Égetőpróba 2000 nyarán az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség hatósági engedélyt adott ki a Győri Hulladékégető Kft-nek, mely alapján a győri veszélyeshulladék-égető ismét megkezdhette működését. Az engedély tartalma, kiadásának körülményei miatt a Hulladék Munkaszövetség a Felügyelőség határozatát megfellebbezte. Az Égető júliusban demonstratív mintaégetést tartott saját tökéletessége igazolására, miközben a helyi lakosság továbbra is a végleges bezárást követeli. Az ügy pikantériája, hogy a Felügyelőség engedélye jogilag tisztázatlan helyzetben született, közvetlenül a Felügyelőség által tavasszal előírt építési engedély nélküli beruházások befejeződése után, amit az Égető vezetésének agresszív magatartása idézett elő. Az Égető ugyanis megfellebbezte a Felügyelőségnek a működési engedély meghosszabbítását megtagadó határozatát, így az a mai napig nem emelkedett jogerőre. Emiatt a HuMuSz az ügyészséghez fordult azzal a kérdéssel, lehetséges-e egy államigazgatási eljárásban új, ráadásul az előzőtől tartalmilag is eltérő működési engedélyt kiadni, ha a korábbi engedély meghosszabbítását megtagadó határozat jogszerűségének elbírálása még nem fejeződött be. Ha igen, úgy szerintünk előállhat az az abszurd helyzet, hogy ha a Bíróság a cégnek ad igazat, két érvényes, ám egymástól eltérő tartalmú engedélye lesz. Az új engedély több, szerintünk indokolatlan bővítést tartalmaz az égethető hulladékok köre és az égetés módja tekintetében. Ezért és egyéb jogi aggályaink miatt részletes fellebbezést nyújtottunk be a Környezetvédelmi Főfelügyelőséghez az alábbiak szerint. Eljárásjogi hiányosságok Kifogásoltuk, hogy az új engedély kiadására a korábbi határozat jogerős elbírálásának befejeződését megelőzően került sor. Ezért új eljárásra lett volna szükség. Ebben az esetben pedig minden vonatkozásban a 102-es 65

kormányrendelet1 (továbbiakban: Rendelet) új engedély kiadására vonatkozó előírásai szerint kellett volna eljárni. Az új engedély kiadását megelőzően a Kft. égető-berendezését új műszaki létesítményekkel szerelte fel. A Felügyelőség az új engedély kiadását megelőzően nem rendelte el a Rendeletben megítélésünk szerint kötelezően előírt ellenőrzött próbaüzemet. Az új engedély kiadása egy teljes engedélyezési eljárás lefolytatását igényelte volna, amely a Vállalkozó által alkalmazott technológia teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezését is jelenti. Alkalmatlan berendezés A Kft. iratanyagának tanulmányozásából és a kapcsolódó híradásokból kiderült, hogy a Felügyelőség az Égető működését többek között azért függesztette fel, mert 1999. októberében 13,14-szeres, 2000. januárjában 55,13szoros határérték feletti dioxin kibocsátást mértek. A dioxin-emisszió súlyos, határérték feletti mértéke feltételezhetően a garéi hulladék átcsomagolásakor kiürített hordómaradványok elégetéséből származott. A Felügyelőség új határozata az ártalmatlanítható veszélyes hulladékok körében a legfeljebb 7 tömegszázalék halogéntartalmú hulladékokat megtartotta. A 7 tömegszázalék mérték meghatározásának műszaki, technológiai feltételeit, azok teljesíthetőségét nem indokolta. A korábban észlelt - az emberi egészséget és az élővilágot súlyosan veszélyeztető – dioxin-kibocsátás megszűnését az újonnan beépített, próbaüzemben nem tesztelt, mozgó töltetes, ellenáramú dioxin adszorber berendezéstől várják, melynek megbízhatóságára a Felügyelőségnek adata nincs. A határozat úgy fogalmaz, hogy a kibocsátás az adszorber révén „várhatóan” nem haladja meg a megengedett technológiai határértéket. A Felügyelőség által kiadott indoklás az élővilágra halálosan veszélyes szennyezőanyag várható emissziós értékét tekintve felelőtlen és megengedhetetlen. A határozat előírja ugyan a halogéntartalmú hulladékok vonatkozásában az égetéskor szükséges, minimum 1250 Celsius fokos tűztérhőmérsékletet, a füstgáz-utóégetőben történő tartózkodási időtartamát, illetve a kimenő füstgáz legalább 6 térfogatszázalék oxigéntartalmát, ám az ennek biztosításához szükséges műszaki paraméterek, átalakítás, korszerűsítés hiányában, feltehetőleg továbbra sem adottak. A Felügyelőség korábbi határozata ugyanis megállapította, hogy az égető-berendezésben a 3 tömegszázaléknál magasabb halogéntartalmú hulladékok égetéséhez a Rendelet szerint szükséges legalább 1250 ±50 Celsius fokos hőmérséklet az 1999. október 7-i mérések eredményeként 1

102/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékokról 66

igazoltan nem biztosított. Az égető-berendezés tehát a 3 tömegszázaléknál magasabb halogéntartalmú hulladékok égetésére bizonyítottan alkalmatlan. Ismeretünk szerint az Égető jelenlegi technológiája nem alkalmas arra, hogy az égető-berendezésbe adagolt halogéntartalmú hulladék megfelelő keverési arányát pontosan biztosítsa. A fentiek miatt a halogéntartalmú hulladékok átvételét és égetés útján történő ártalmatlanítását nem lett volna szabad engedélyezni. Mekkora az Égető kapacitása? Az Égető összesen 7000 t/év, de legfeljebb 980 kg/óra veszélyes és nem veszélyes hulladék égetéses ártalmatlanítására kért és kapott engedélyt. Ismeretünk szerint a kazán névleges teljesítménye ennél jóval nagyobb, 1770 kg/óra. Információnkat alátámasztják azok a korábbi felügyelőségi határozatok, melyek a veszélyes hulladékok égetési aránya vonatkozásában az engedélyezett teljesítmény rendszeres túllépéséről, ezáltal az Engedély megsértéséről szólnak. A határozat ezért - megítélésünk szerint - megsérti a Rendelet azon meghatározását, mely szerint „Égetőmű az 1000 kg/óránál nagyobb, égetőberendezés az 1000 kg/óránál kisebb teljesítményű, veszélyes hulladékok égetéssel történő ártalmatlanítására szolgáló létesítmény.” Megítélésünk szerint környezetbiztonsági okokból a besorolás alkalmazásánál nem a kérelmező által igényelt, és később rendszeresen túllépett teljesítményt, hanem a mű névleges teljesítményét kell figyelembe venni. A jogalkotó szándéka sem lehetett más, figyelemmel például azon előírásra, melyben a folyamatos mérési kötelezettséget az Égetőmű esetében az aktuálisan alkalmazott teljesítménytől függetlenül rendeli el. A HuMuSz véleményét támasztja alá az a 11/1991-es számú, a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeinek megállapításáról szóló KTM-rendelet is, amely a mérési feltételek meghatározásánál egyértelműen 1000 kg/óra névleges kapacitásnál húzza meg a határt. Amennyiben pedig az Égető égetőműnek (nem pedig égető-berendezésnek) tekintendő, úgy működésének feltételei a vonatkozó jogszabály értelmében nem állnak fenn. Visszaforgatás A határozat lehetővé teszi a kazánpernye, víztelenített filterpor, a szennyvíziszap és az elhasznált adszorbens tömegarány megkötés nélküli, bár regisztrációköteles visszaforgatását az égető-berendezésbe. Az Égető korábbi ártalmatlanítási engedélye a visszaforgatás mértékét 5 tömegszázalékban 67

korlátozta, mely korlátozást az Égető működése során rendszeresen megsértette. Tekintettel arra, hogy az Égető működése során keletkezett salak minősítése tartósan III. osztályú veszélyes hulladék, ám a visszaforgatásra és újraégetésre kerülő összetevők osztálybesorolása ennél feltehetőleg magasabb (I. osztályú), a visszaforgatás tényét és annak megkötés nélküli alkalmazását a salak ilyen esetben célszerűnek mutatkozó bevizsgálása hiányában rendkívül aggályosnak tartjuk. Építési engedély nélkül A Kft. előkezelési és ártalmatlanítási tevékenységi engedélyének meghosszabbítását megtagadó korábbi határozat kijelenti, hogy a Kft. a hulladék fogadóhelyek lefedését, csapadéktól való védettségének biztosítását elmulasztotta, illetve a konténeres hulladékokat fedetlen helyen fogadja, a hordós tárolótér lefedését elmulasztotta. Hasonlóképpen nem teljesítette azon előírást sem, mely szerint az égetés során keletkező salakot csak zárt tárolótérben lehet gyűjteni. Az új engedély a fentiekkel szemben ezen előírások betartatása helyett lehetővé teszi, hogy a Kft. a veszélyes hulladékokat nyitott betonozott területen gyűjtse, továbbá a képződő salakot fedett tárolótér helyett ponyvával takart konténerben gyűjtse. A határozat előírja, hogy a bunker körbeburkolását 15 napon belül, tehát a határozat legkorábbi hatályba lépési időpontjáig biztosítani kell. Indoklásában ugyanakkor szerepel, hogy Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala határozatban kötelezte a Kft-t a telephelyén engedély nélkül épített vasszerkezet építmény 30 napon belül történő elbontására. Megítélésünk szerint a Felügyelőség helytelenül ítélte „nem ügydöntő jelentőségűnek” a Polgármesteri Hivatal bontási határozatát, tekintettel arra, hogy az illegálisan épített vasszerkezet építmény pontosan a határozatban előírtak biztosítására, a bunker körbeburkolására szolgál. Így az Égető a határozatban előírtak biztosítására törvényes úton képtelen. Védőtávolság Az Engedély a Rendeletben a Felügyelőség kötelezettségeként előírt, környezetvédelmi hatásvizsgálat értékeléséhez kötött „védőtávolság” kijelölését mellőzi. Mindössze a határozat indoklása tartalmaz egy tájékoztató mondatot arról, hogy a létesítmény a belterület határától „mintegy” 900 m távolságra van. Megállapítja továbbá, hogy Győr város rendezési tervében a szabályozási terv 1000 m védőtávolságot jelöl a szennyvíztelepet is tartalmazó övezet körül. A 68

határozat ezáltal sérti a Rendelet vonatkozó előírását, és nem kezeli az Önkormányzati hatóság által megjelölt védőtávolság és a tényleges lakóterületi távolság közötti ellentmondást sem. A Környezetvédelmi Főfelügyelőség fenti tartalmú, 2000. júliusában benyújtott fellebbezésünket a mai napig nem bírálta el, így a Felügyelőség határozata még nem jogerős. A Főfelügyelőség ugyanakkor 5 napon belül elbírálta az Égető azon kérelmét, hogy „súlyos anyagi hátrány kockázata miatt” a működést az Engedély jogerőre emelkedését megelőzően is megkezdhesse. Ez adott lehetőséget az égetési tevékenység ismételt beindítására. Próbaégetés Az Égető 2000 júliusában számos helyi és országos személyiség és a média meghívása mellett „próbaégetést” tartott, mely alkalommal 3 független minősítő intézetet (Pécsi Környezetvédelmi Kft., Környezetgazdálkodási Intézet, TÜVAusztria) bízott meg a dioxin-kibocsátás mérésével annak bizonyítására, hogy az új dioxinszűrő megbízhatóan üzemel. A mérés eredménye a Környezetgazdálkodási Intézet esetében 13-szoros túllépést mutatott, míg a másik két intézet határérték alatti adatot mért. A HuMuSz ebben az esetben a TÜV-Ausztria által mért értéket tartja irányadónak, mert egyedül ez az intézmény rendelkezett a mérés időpontjában akkreditációval. Főfelügyelet Szeptember végén a Győr-Bácsai Részönkormányzat meghívására Győrben járt Dr. Ughy Katalin, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség igazgatója. A helyi Zöld Erő Egyesület képviselője azonnal élesen támadta személyét és a Főfelügyelőségnek az ügyben tanúsított magatartását, ami erősen rányomta bélyegét a tanácskozás további menetére. Dr. Ughy Katalintól megtudhattuk, hogy a Főfelügyelőség véleménye szerint a vállalkozó magatartását a problémák kezelése tekintetében preventívnek tartja, szerinte a helyi felügyelőség helyesen minősítette az engedélykérelem alapján égető-berendezésnek a létesítményt, a korábbi jogi visszásságok ügyében pedig nem tud nyilatkozni, mert nem volt módja az iratok részletes tanulmányozására. Berendezés vagy mű? Úgy tűnik, az ügy kulcspontja az Égető besorolása. Ez akadályozhatja elsősorban a másodfokú határozat kiadását. A tények azt mutatják, hogy nem égető-berendezésről, hanem égetőműről van szó, ezt előbb vagy utóbb, de ki kellene mondani. Ha nem a másodfokú határozatban, akkor adott esetben 69

bíróság előtt. Ha pedig ez igaz, úgy az Égető működésének jogszerűsége erősen megkérdőjelezhető, illetve a további működéshez a már teljesítetteken túl számos további jogszabályi előírásnak meg kell majd felelnie. A részletes környezetvédelmi hatástanulmányon, a folyamatos emissziómérésen és annak ellenőrizhetőségén túl meg kell majd küzdeni a védőtávolság problematikájával, a próbaüzemmel, a szennyvízkezeléssel is, melyek idáig a kikerülhető kérdések körébe tartoztak. Erre utal, hogy Biacs Tamásné, a KöM Hulladékgazdálkodási és Környezettechnológiai Főosztályának vezetője egyértelműen a névleges kapacitás szerinti besorolás mellett foglalt állást egy Balatonöszödön megrendezett konferencián, sőt a későbbiekben a szabályozás egységesítését, az „égetőberendezés” besorolás megszüntetését helyezte kilátásba. Ugyanott a Geohidroterv Kft. képviselője jelen írás egyik szerzőjét felkészületlenséggel vádolta amiatt, hogy az égetésre kerülő hulladéktömeg mellett nem veszi figyelembe annak hőértékét, ami adott esetben az 1000 kg/óra feletti beadagolást a túlhevülés veszélye miatt lehetetlenné teszi. A szerző szerényen, közgazdász voltát, így hiányos szakmaiságát elismerve megjegyzi, hogy a hőérték figyelembe vételét a jogszabály sem írja elő jelenleg, tehát a Győri Égető, akárhogy is csűrjük-csavarjuk, égetőmű. A lakosság és a környezet védelme, biztonsága szempontjából tehát minimális elvárás, hogy az égetőművekre előírt feltételrendszernek megfeleljen. A győri hulladékégető pereskedik A Győri Hulladékégető Kft. és a garéi hulladék ártalmatlanítását a GP konzorcium tagjaként végző Palota Környezetvédelmi Kft. külön-külön beperelte Illés Zoltánt, a Parlament Környezetvédelmi Bizottságának elnökét egyes kijelentései miatt, sőt az MTI-t, az MTV-t és két napilapot is, mert ezekről hírt adtak. A Garén kiürített vashordókat a győr-bácsai égetőbe szállították (a minisztériummal kötött szerződés értelmében erre lehetőségük volt), és ott elégettek mintegy 1500 tonnát. Az egyik kereskedelmi TV-ben egy pirospozsgás győri vadász számolt be arról, hogy bibircsesek az őzikék a környéken, ezzel kezdődött a botrány, mely a mai napig tart. Illés Zoltán kijelentését, miszerint „a győri hulladékégető alkalmatlan a garéi veszélyes hulladék égetésére, mivel nem biztosítja a kellő hőfokot és a tartózkodási időt”, részben az ÉDuKöFe is alátámasztja, amikor az égethető hulladék halogéntartalmát először 7, majd 4 tömegszázalékban maximálja, márpedig a garéi klórbenzol-tartalmú hulladék több mint 60 (!) tömegszázalék klórt tartalmaz. Az anyag homogén égetése esetén ez semmiképpen nem jöhet 70

össze, a klórbenzollal szennyezett üres hordók esetében talán. Az égetési hőmérsékletet halogéntartalmú hulladék égetésekor 1250±50 fokban határozta meg a hatóság, de miután a 1999 októberi mérések alapján nem látta ezt biztosítottnak, a korlátozást, illetve a tiltást látta indokoltnak. A felperesek nem is vitatják, hogy „a garéi veszélyes hulladék rákkeltő, magzatkárosító és genetikai elváltozásokat okoz”, de sérelmezik, hogy Illés ezt azzal hozza összefüggésbe, hogy a győri hulladékégetőben garéi fémhordókat égettek el. „A Győri Hulladékégető Kft. a győri égetéssel magyar állampolgárok egészségének veszélyeztetése révén akar extraprofithoz jutni, miközben 150 000 ember élete forog veszélyben.” - nyilatkozta Illés Zoltán. A II. és III. kerületi Bíróság pontosításra visszaadta a kereseteket a felperesnek, mert nem volt tiszta, hogy kire és miért haragszanak. Illés Zoltán a perek kapcsán nagyon veszélyes tendenciákat vél felfedezni. Egyrészt, ma évekig el lehet halasztani egy-egy hatósági döntés végrehajtását fellebbezésekkel és egyéb praktikákkal, még akkor is, ha közvetlen környezeti veszélyek leselkednek a polgárokra, ezért talán az államigazgatási törvényt is érdemes lenne felülvizsgálni. A másik tendencia, hogy a veszélyes hulladékos cégek polgári és büntető feljelentésekkel próbálják megfélemlíteni a környezetvédőket és az újságírókat, pedig a nyilvánosság eszközeivel sok környezetvédelmi problémát meg lehetne oldani. Mindenképpen szükség lenne még egy többéves képzési folyamatra, ahol környezetvédelemről oktatják a nyomozati szervek, a bíróságok és a szakhatóságok alkalmazottait, mert sok esetben a képzetlenség miatt akadozik az államigazgatás. Az összefoglalót készítette: Bödecs Barnabás, Hulladék Munkaszövetség Szilágyi László, Hulladék Munkaszövetség Munkatársak: A Hulladék Munkaszövetség és a Zöld Erő Környezetvédő Egyesület aktivistái

71

IV. A kistelepülési szennyvíztisztítók szabályozásának és finanszírozásának módosítása A Jövő Nemzedékek Képviselete első féléves jelentésében felvetésre került a szennyvíztisztítás természetközeli, a fenntartható fejlődés elvein alapuló módszereinek fontossága, azok magyarországi helyzete és alkalmazásának főbb nehézségei. A jelentésben áttekintettük ezen lehetséges „technológiák” működésének legfontosabb elvi alapjait, illetve alkalmazásuk társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi hatásait. Ismertetésre került, hogy a szennyvízkezelés jelenlegi jogi, gazdasági és pénzügyi szabályozása (különös tekintettel az EU előírásaira) a 2000 fő alatti lélekszámú kistelepülésekre nem, vagy csak igen korlátozott mértékben teszik lehetővé ezen bio-tisztítók alkalmazásának lehetőségét. Míg a tervezésre vonatkozó előírások kötelező jelleggel előírják alternatív megoldás vizsgálatát (így a természetközeli eljárásokét is), addig az ilyen eljárások létesítéséhez nincsenek meg, illetve kifejezetten gátló formában léteznek a jogi szabályozások, ráadásul a gyakorlatban szinte teljesen kizárt a pénzügyi támogathatóság esélye. E problémák megoldásához elsősorban az ágazati, országos szintű szabályozások megváltoztatására, illetve a meglévő, helyenként pozitív szabályozások helyi alkalmazási módjának módosítására van szükség. Mindez széleskörű összefogást igényel. Az eltelt fél évben több szinten, mind elvi, mind gyakorlati szempontból fontos előrelépés történt az ügy érdekében. A téma felvetését a „Kistelepülések szennyvíz elhelyezésének megoldása” című szakmai tanulmány kidolgoztatásával kezdeményező Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács az eddigi eredmények alapján folytatta a megkezdett munkát. Az időközben kidolgozásra került, és a Regionális Fejlesztési Tanács által elfogadott Előzetes Regionális Fejlesztési Programban az Életminőség prioritás alatt szerepel a régió kistelepülésein a természetközeli szennyvíztisztítási eljárások tervezése, illetve alkalmazása, mint támogatási cél. Ennek alapján a Regionális Fejlesztési Tanács „PHARE Tükörprogram” elnevezésű, szeptember elején megjelent, összesen közel 1 milliárd Ft nagyságú, 2001. évi pályázati felhívásában lehetőséget biztosított e cél támogatására maximum 100 millió Ft nagyságrendben. A pályázati felhívásra beérkezett pályamunkák elbírálása jelenleg folyamatban van, döntés 2001. december 10-ig születik. A beérkezett pályázatok alapján remény van arra, hogy a régió számos településén megkezdődhet az engedélyezési tervek készítése. Az ily módon 72

elkészülő tisztítórendszerek száma önmagában is fontos érvként szolgálhat majd a támogatási-szabályozási változtatásokra. A nyugat-dunántúli régióban eddig Kám és Kacorlak településeken kapott kísérleti jelleggel működési engedélyt nád-gyökérzónás szennyvíztisztító, illetve Tófej településen egy tavas rendszerű tisztító. Ezek közül Kám esetén járt le a próbaüzemi engedély, amelyet követően jelenleg a hatóság kérésére további próbaüzemi mérések kerülnek végrehajtásra decemberig, mivel a határértéket kis mértékben meghaladja a kibocsátott ammónia értéke. (Ez azonban folyamatosan javuló értéket mutat.) A zárójelentés elbírálásra a márciusra elkészülő üzemeltetési engedélykérelem alapján, 2002 tavaszán várható. Ennek kiadása mérföldkő lehet, hiszen precedenst teremt azzal, hogy régiónkban elsőként kapna a Nyugat-Európában egyébként közel 20-30 %-ban alkalmazott elvekre alapuló technológia végleges működési engedélyt. A telep működési tapasztalatai rendelkezésünkre állnak, a későbbi tervezési, engedélyezési szakaszokban az itt felhalmozott tapasztalatok jól hasznosíthatók lesznek. A Nyugat-dunántúli régióban egy civil szervezet koordinálása mellett megkezdődött, illetve azóta is folyik egy kistérségi társulás néhány településére vonatkozóan a természetközeli szennyvíztisztítási lehetőségekre alapuló engedélyezési tervek kidolgoztatása. Ezek megvalósulása az első, térségi szinten is megvalósuló komplex tervezési folyamat lehet. A megkezdett munkák alapján felvettük a kapcsolatot a Dél- illetve a Középdunántúli Régiók Regionális Fejlesztési Ügynökségeivel, illetve a Balatoni Fejlesztési Tanács Integrációs Ügynökségének munkatársaival is. A kezdeményezést követően több találkozóra került sor, amelyek során megállapítottuk, hogy a Nyugat-Dunántúlhoz hasonlóan jelentős mértékben aprófalvas településszerkezetű Dél-Dunántúl, illetve Közép-Dunántúl a szennyvízkezelés terén hasonló nehézségekkel küzd, amelynek okait is hasonlóképpen ítéljük meg. Ennek alapján a régiók Ügynökségeinek munkatársai megállapodtak egy közös tervezési - érdekképviseleti eljárásrend kidolgozásában, mely jelenleg folyamatban van. A dél-dunántúli régióban ez alapján az interregionális kapcsolatok keretén belül konkrét kezdeményezés született a természetközeli szennyvízkezelési technológiák ottani alkalmazási lehetőségeinek, feladatainak kidolgozására. Ehhez hasonló szándéka alapján várhatóan a Közép-dunántúli régióban is születik hasonló lépés, amelyet követően elmondható, hogy a teljes Dunántúlt érintő kérdésről van szó. Országos, ágazati szinten időközben megkezdődött a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) készítésének a folyamata. Az NFT az EU-csatlakozást követő évekre vonatkozóan a területfejlesztési célokat foglalja össze - előreláthatóan öt Operatív Programra lebontva. Jelentőségét az adja, hogy a nemzeti fejlesztési célok fejlesztési dokumentumban történő rögzítését jelenti a tervezési időszakra (200073

2006), illetve hogy az EU pénzügyi támogatást ezen tervezési periódus alatt csak és kizárólag az ebben szereplő fejlesztési célokra ad. E folyamatban a Nyugatdunántúli Régió kezdeményezésére, de a többi dunántúli régió és a Balatoni Fejlesztési Tanács támogatásával mind a helyzetfeltárás, mind a stratégia készítése során beépítésre kerültek a kistelepülések természetközeli szennyvíztisztításának feladatai, problémái. Bár a fenti fejezetek lezárására még nem került sor, valamint az NFT készítése, illetve a várható EU támogatási lehetőségek még további, igen jelentős egyeztetést igényelnek, elmondható, hogy az illetékes minisztériumi szervezetek jelenleg támogatják e cél megjelenítését az NFT-ben. Ezen egyeztetéseken több, jelenleg is forrással rendelkező szervezet képviselői is részt vesznek, ezért a téma felvetése önmagában is felkeltett bizonyos érdeklődést a részükről. Jelenleg több, előcsatlakozási alapokkal foglalkozó szervezet vizsgálja e megoldások támogathatósági lehetőségét, amely ha valóban sikerülhet, úgy az engedélyezési, kiviteli tervek elkészülésének időszakára támogatási forrást biztosíthatnak a megvalósításhoz. További nagy jelentősége van annak, hogy az érintett minisztériumok részéről nem csak az NFT kidolgozásáért felelős részlegek, hanem további munkatársak is találkoznak ennek kapcsán e témával, így szembesülhetnek a fontosságával is. A Nyugat-Dunántúlon elszórtan a már most folyamatban levő tervezéseken túl, további településeken is felmerült ezen igény – elsősorban ott, ahol a jelenlegi helyzetben számukra az agglomerációkba (településcsoportokba, amelyek elérik a 2000 LEÉ (lakosegyenértéket) tömörülni már nincs lehetőségük, így támogatáshoz további 10-15 évig biztosan nem juthatnak. Ilyen településből pedig még jó néhány van az egész országban - itt komoly felvilágosítási, tájékoztatási munkára van még szükség. A jelentés címében is szerepelt a nyilvánosság, mint az e téren előttünk álló feladatok egyik leghatékonyabb eszköze. Az EU területfejlesztési, kohéziós politikájának egyik legfontosabb eleme ez a partnerség mellett. Ennek biztosítása közvetlen haszonnal jár mind a döntéshozói, mind az alkalmazói szinteken. A fent is említett, hátrányos helyzetű települések, amelyek a ma alkalmazott csatornázási és tisztítási módszerekben méretük, illetve anyagi helyzetük miatt nem tudnak részt venni, 10-15 évig a jelen szabályozások alapján biztosan nem juthatnak tisztítási lehetőséghez. Legalábbis így tudják. Számukra megoldást jelenthetne a természetközeli tisztítási módszerek alkalmazása, amelyekről azonban gyakorta semmilyen részletes információval nem rendelkeznek, esetenként nem is hallottak róla, hiszen a mai vízügyi szakemberek ezt a témát még a kötelezően megvizsgálandó esetekben is sokszor figyelmen kívül hagyják. A nyilvánosság révén biztosítható, hogy amely település önkormányzata meg kívánja oldani a szennyvizének kezelését, az értesülhessen egy alternatív megoldásról. Ma már megtalálhatók azon szervezetek és személyek, amelyek e témában további technikai segítséget, tájékoztatást tudnak 74

nyújtani ahhoz, hogy a település önkormányzata eldönthesse, akarja-e a természetközeli eljárások alkalmazását. Az eltelt fél esztendő során, elsősorban a Jövő Nemzedékek Képviselete jelentésének hatására több országos sajtóorgánum is érdeklődött a téma iránt. Érdeklődésük azért is fontos, mert a közvélemény figyelmét is ráirányítják a témára. A nyilvánosságnak fontos szerepe van a mai beidegződések, összefonódások oldásában is, amelyek gyakorta személyi vagy szervezeti érdekeket helyeznek a társadalmi érdekek elé, és amelyek miatt sok esetben kényszerberuházások születnek. Amennyiben korrekt, más irányokat is tartalmazó tájékoztatás jut el az érintett településekhez, úgy már módjukban áll felelős döntéseket hozni, illetve lehetősége van a legérintettebbeknek, a lakosságnak is, hogy bizonyos információkhoz jusson a beruházás árán és ütemezésén kívül. Végezetül röviden ismertetnék néhány természetközeli technológiát, amely alkalmazására már sor került, illetve amelyek alkalmazása az EU-ban már gyakorlat. 1.

Nád gyökérzónás szennyvíztisztító A tisztítási teljesítményt a nád gyökérzetén és a környező talajban megtelepedő mikroorganizmusok biztosítják. A nád gyökérzete megakadályozza ugyanakkor a szűrőmező eltömődését, elősegíti annak levegőztetését, nyáron pedig nagy mennyiségű vizet párologtat el. Mindezen túl élőhelyet biztosít több rovar-, hüllő-, kétéltű- és madárfajnak. A szennyvíz áteresztése lehetséges függőlegesen, felülről lefelé történő szivárogtatással, illetve horizontális, tehát oldalirányú átáramoltatással. Függőleges áteresztés esetén a felületigénye mintegy 3 m2/LEÉ, a medence mélysége ilyenkor kb. 1 m. Horizontális átfolyás esetén a felületigény 5 m2/LEÉ 0,6 méter mély medence esetén. Németországi tapasztalatok alapján 500 LEÉ alatti méretek esetén jelent jó lehetőséget, kommunális szennyvizek tisztítására. Szakaszos üzemmódban működnek, ami elősegíti a szűrőmező áteresztőképességének hosszú távú megőrzését, és fokozza a tisztítási teljesítményt. Hátrányaként esetleg az hozható fel, hogy a folyamatokba kevés a beavatkozási lehetőség (más megközelítésben nem szükséges a beavatkozás). Németországi tapasztalatok alapján főbb előnyei a következők: − nagy hatásfokú tisztítás − magas pufferképesség lökésszerű terhelésekkel szemben − csekély, szinte nulla energiafelhasználás − természetközeli eljárás, mely élőhelyet teremt, illetve javítja a tájképi megjelenést 75

− fokozatos kiépíthetőségű, bővíthető a szűrőmezők soros vagy párhuzamos bekapcsolásával − decentralizált megoldás, ami miatt sok csatornaépítési költség takarítható meg − beruházási költsége harmada a hagyományos művi technológiáknak, ami saját kivitelezéssel tovább csökkenthető Kám és Kacorlak településen megvalósult a Prof. Kickuth által kidolgozott horizontális átfolyású eljárás. Próbaüzemük folyamatban van. 2.

Tavas, „lagúnás” technológiák Németországban és Franciaországban gyakran alkalmazott megoldás. Németországban az utóbbi 25 év során több mint 1000 fakultatív szennyvíztó jött létre és működik azóta is! Az 1000 LEÉ alatti településekre alkalmazható eljárás, különösen az aprófalvas- és a szórványtelepülések esetében előnyös. E fakultatív szennyvíztavak esetén az oxigént nem mesterséges és főként energiaigényes levegőztetés, hanem a nagy felület és a vízi növényzet fotoszintézise biztosítja. A többnapos tartózkodási idő és a nagy felület biztosítja a hatékony tisztítást. A tó megosztása ajánlatos, általában három közel egyforma, nagyságukat tekintve 40-30-30 %-os egymáshoz viszonyított arányú medencét alakítanak ki. Az első tó esetén a 4 m2/LEÉ és a 40 % aránya alatti értékek kialakítása szükséges, ami biztosítja a denitrifikációs folyamatokat. Átlagos felületigénye 12 m2/LEÉ. A 25 éves németországi tapasztalatok alapján előnyei a következők: − ideális tájképi elemek, vizes biotópok, melyek élőhelynek kitűnőek, így bővítik a biodiverzitást − teljesen természetes anyagokból lehet létrehozni, nincs, vagy csak igen csekély mértékű a gépesítettség − alacsony beruházási és beüzemelési költség − az iszapkivétel 1-4 évente szükséges, de több tó esetén 25 év alatt összesen egy alkalommal került rá sor − igen nagy a pufferképessége a lökésszerű hidraulikai terhelésekkel szemben Hátrányaként éppen a nagy felületigény és a nyáron esetleg fellépő algavirágzás említhető. Bűzhatás azonban gyakorlatilag nincs.

76

3.

Organica Élőgépek A 80-as évek végén, 90-es évek elején kifejlesztett technológia, mely a legújabb ökológiai elvek és ismeretek egységes felhasználásával került kialakításra. A rendszer alapvetően a hagyományos eleveniszapos reaktoroknál alkalmazott levegőztetett reaktorokból és az azokra telepített – mintegy 2-3000 fajból álló – ökoszisztémákból épül fel. A tisztításban a baktériumok mellett zooplanktonok, algák, különböző növények, csigák, kagylók és halak is részt vesznek. A növények a levegőztetett tartályok tetején elhelyezett rácsra vannak telepítve. A szennyvízbe 1-1,5 méter mélyen benyúló gyökérzetük révén hatalmas felületet és kiváló életteret biztosítanak a tisztításban részt vevő élővilágnak. Elhelyezése a mi éghajlati viszonyaink között üvegházban képzelhető el, amelynek feladata, hogy a téli időszakban is biztosítsa a növények számára a minimális 6 Celsius fokos hőmérsékletet. Építési és üzemeltetési költségei a hagyományos technológiákhoz képest jóval kedvezőbbek. Ennek oka: − az önfenntartó és önszabályozó ökológiai rendszer jóval kevesebb gépészeti és szabályozó elemet igényel − kis alapterület-igény − a felhasznált üvegház a mezőgazdaságban gyakorta alkalmazott építészeti eljárás − a tisztításban részt vevő növények a napfény energiáját is hasznosítva csökkentik az energiaigényt − a rendszerben igen kevés fölös iszap keletkezik, ami tovább csökkenti a költségeket További előnye még, hogy igen attraktív és jellegénél fogva (sok növény és állatfaj, üvegházas elhelyezés, ki alapfelület, szabályozott körülmények) kiválóan alkalmas oktatási, környezettudatosságot fokozó programokra. A munkába fogott biodiverzitás egyik legjobb eszköze a környezetvédelmi oktatásnak. Emellett teljesen szagtalan, illetve igen jelentős mennyiségű dísznövény előállítására is alkalmas.

Mint az a fenti rövid ismertetésből is látható, van lehetőség a kistelepülések esetén olyan alternatív eljárások alkalmazására, amelyek mind anyagukban, mind működtetésükben környezetbarátok, önszabályozók és tájba illőek, illetve kiváló lehetőségei a környezettudatosság növelésének. A hagyományos technológiák ellentétei abból a szempontból, hogy egy-egy település vonzerejévé is válhatnak. Több évtizedes működési tapasztalatok, illetve komoly ökológiai háttértudás biztosítja, hogy a hagyományos rendszerekkel azonos tisztítási fokot 77

biztosítsanak, miközben nem okoznak további környezetterhelést. Összességében fenntartható rendszerek a szó eredeti, komplex társadalmi-gazdasági-környezeti hatásait tekintve. Mint ilyen, ritka kivételt jelent, amelynek elterjedését minél hamarabb biztosítania kell Magyarországnak is! Az összefoglalót készítette: Bozzay Balázs, Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. Munkatárs: Győrffy Gábor, Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.

78

V. A természettel együttműködő gazdálkodás kísérlete a Bodrogközben Elvi alapvetés A Kárpát-medence eredeti vízháztartása sérült. E sérülés következményeként sajátos rendszerlengés alakult ki, mely az adott esetben a szélsőségek erősödését, általánossá válását jelenti. A vízháztartás alapvető jellegzetessége, hogy egyre csökkenő vízkészletek mellett nagy kárt okozó ár- és belvizek sújtják az alföldi területeket. Az elkülönített, ágazati keretek között zajló védekezés képtelen a probléma kezelésére. A vízkárok, nevezetesen a víz bőségéből fakadó ár- és belvizek, illetve a víz hiányából következő aszálykárok nem külön-külön jelentkező gondok, hanem ugyanannak a problémának, nevezetesen a vízháztartás sérülésének következményei. Mindez azt jelenti, hogy hosszú távon nem a keletkező károk ellen kell védekezni, hanem a vízháztartást kell számunkra kedvező módon befolyásolni. A vízháztartás befolyásolásának két lehetséges módja a vízelvezető és a vízvisszatartó vízrendezés. A mai vízgazdálkodás elsődlegesen a víz gyors levezetésére épül. Ugyanakkor a rövid és közép távú előrejelzések szerint a Kárpát-medencében, de különösen a Tisza vízrendszerében a vízkészletek néhány tíz százalékban kifejezhető szűkülésével kell számolni. Ilyen körülmények között a víz elvezetése katasztrofális következményekkel járhat. A vízháztartást tehát a víz visszatartásának irányában kell befolyásolni. A vízvisszatartás egyes módszerei közül a legkézenfekvőbb a felszíni víztározók kialakítása, ugyanakkor ez veti fel a legtöbb problémát is. Nincs ugyanis elég olyan mély medencénk, melyben biztonsággal tározhatnánk a vizet. A kiterjedt sekély tavak vize viszont könnyen eutrofizálódik, miként azt a tiszalöki és a kiskörei vízlépcsők menti tározóterek példája is mutatja. A másik probléma, hogy a felszíni víztározók hatása térben meglehetősen korlátozott. Ahhoz, hogy jelentősen befolyásolja a térség vízháztartását, kiterjedt, nagy távolságokon elszórt tározóknak kellene sorakozniuk. Megoldást jelenthet viszont, ha a vizet nem statikusan, hanem az egyes kisebb tájak, tájegységek vízkörforgásába kényszerítve ejtjük csapdába. Ehhez egyfelől rendszeresen ismétlődő időszakos vízpótlásra, másfelől a vízkörforgás megteremtésére alkalmas mozaikos tájszerkezetre van szükség. Napjaink legjelentősebb tájformáló tényezője a nagyüzemi szántóművelés. E mezőgazdasági forma igényeinek az egysíkú, homogén táj felel meg, amely 79

azonban képtelen megtartani és tározni a vizet. A monokultúrák – legyenek azok lágyszárú, vagy fás növények – mindig vízfelhasználók, létük a folyamatos, ugyanakkor meghatározott keretek között maradó vízutánpótlástól függ, a vízhiányra és -feleslegre egyaránt érzékenyek. A mozaikos, és a szukcesszió adott szintjének megfelelő növényzetű tájszerkezet ezzel szemben több szinten is képes visszatartani a vizet: így a talajban, az avarban, a növényzetben illetve a növényzettel borított légrétegekben. E mellett a felszíni tározókkal ellentétben a mozaikos tájszerkezet hatása – egy bizonyos nagyságrend felett – magán az adott tájszerkezeten túl is érvényesül. A víz visszatartása érdekében tehát célszerű tavakkal, időszakos vízállású rétekkel, erdőkkel, tarkított tájat kialakítanunk, és annak vízpótlását – az árvizek szabályozott megcsapolása révén – rendszeresen ismétlődve biztosítanunk. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy e területek gazdasági szempontból teljesen hasznavehetetlenek lennének. Egyfelől mert az egyes mozaikokra a nekik megfelelő haszonvételsor telepíthető, másfelől, mert a mozaikok között helye és szerepe lehet a szántóknak is. Helyzetkép A mintaterület helye a folyóvölgy ökológiai rendszerében A Kárpát-medence természeti viszonyai között folyóink ökológiai szerepe tehát a vízháztartásnak a csapadékeloszlás térbeli és időbeli, illetve a folyók vízjárásának egyenetlenségeiben megnyilvánuló szélsőségeinek kiegyenlítése volna. A jelenlegi, vízlevezetésen alapuló vízrendezés következtében kialakított vízrendszer e kérdés kezelésére képtelen, miért is folyóvölgyeink, így a Tisza mente is, egyaránt szenved a víztől és annak hiányától. Kimagasló ár- és belvizes időszakokat hihetetlenül rövid időn belül rendkívüli szárazság követhet. A 2000. évben a Tisza-völgyben azonos, vagy egymáshoz nagyon közel fekvő területeken egy éven belül jelentkezett, és okozott gondot a belvíz illetve az aszály. A folyóvölgy ökológiai rendszerének rendszerlengésben megnyilvánuló sérülései olyan természeti adottságokat teremtettek, melyhez a térség gazdasága képtelen alkalmazkodni. Ugyanazon a területen néhány éves, sőt kirívó esetben néhány hónapos késéssel a víz bőségéhez, illetve hiányához kellene alkalmazkodni. Erre azonban a jelenlegi körülmények között nincs lehetőség. Különösen jellemző ez a helyzet a Bodrogköz jelentős részére, ahol az elmúlt évek szélsőséges időjárási viszonyai közepette sorra mentek tönkre a mezőgazdasági vállalkozások. Jelen körülmények között a Tisza völgyében, így a Bodrogközben is az ár- és belvizek, illetve az aszály árnyékában élnek az emberek. A folyóvölgy rendszerlengése hovatovább már az élet jelenlegi formáinak létét veszélyezteti. A Természettel való szembenállás, a folyamatos 80

harc mind gazdasági, mind társadalmi, mind pedig mentális síkon kimerítette a térség lakosságát. A változtatás, a Természettel való együttműködés konkrét formáinak kialakítása a folyóvölgy, de hosszú távon a Kárpát-medence teljes lakosságának létérdeke. Ezzel együtt a kialakult helyzet lehetőséget is teremtett a Bodrogközben a változtatásra. A térség gazdálkodásának áttekintésekor látni fogjuk: tovább már nem lehet „hagyományos” módszerekkel gazdálkodni. A vidék gazdasági lehetőségeinek gyors beszűkülése egyfelől nehezíti egy, a kitörésre lehetőséget nyújtó program kidolgozását, másfelől viszont éppen a működő gazdasági egységek hiányából illetve korlátozott voltából fakadóan egyedülálló helyzetet teremt egy gazdasági szerkezetváltás számára: a térségben ugyanis nincs számottevő ellenérdekeltség. A lakosság és a vállalkozók tekintélyes része bármilyen változásnak örülne, így lehetőség adódik egy, a folyóval való együttműködésen alapuló gazdálkodási forma kipróbálására. Az érintett önkormányzatok ennek tudatában maguk kezdeményezték az alább ismertetendő program elindítását, anyagi erőforrásaikhoz mérten támogatják azt, tevékeny részt vállaltak a programiroda létrehozásában, és határozottan együtt akarnak működni mind a tervezésben, mind pedig a kivitelezésben. A programkészítés háttere A vázolt (és alább alaposabban bemutatandó) helyzet tudatában tizenkét bodrogközi helyi önkormányzat (Alsóberecki, Bodroghalom, Felsőberecki, Karcsa, Karos, Kisrozvágy, Nagyrozvágy, Pácin, Semjén, Tiszacsermely, Tiszakarád, Vajdácska), és három civil szervezet (E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, Nyíregyháza; Magyar Környezetgazdaságatni Központ [MAKK] Alapítvány, Budapest; Palocsa Egyesület, Zalkod) képviselői 2001. június 5-én, BOKARTISZ Környezetgazdálkodási és Táj-rehabilitációs Kht. néven közhasznú társaságot hoztak létre, melynek célja a fenntartható fejlődés követelményein, illetve a Természettel való együttműködésen alapuló gazdaságfejlesztési stratégia, illetve program kidolgozása. A mintaterület gazdasági helyzete ma A mintaterületről rendelkezésre álló információk alapján végzett elemzésből levonható a következtetés, hogy az ökológiai adottságoknak nem megfelelő környezeti feltételek kialakítására és fenntartására alapozott mezőgazdasági termelési gyakorlat gazdasági szempontból életképtelen. A vízvisszatartás helyett a víz elvezetésére építő gazdálkodási struktúra fenntartása folyamatosan pótlólagos erőforrásokat igényel, aminek fedezetét a helyi gazdaság nem termeli ki. Ez a folyamat a térség egyre nagyobb mértékű kiszolgáltatottságát 81

eredményezte, és ésszerűtlen irányba terelte a helyi jövedelmeket is, ellehetetlenítve az itt működő gazdaságokat és itt élő embereket. Jóllehet a terület ökológiai szempontból vett túlhasználatára utaló jelek – a termelési szerkezet átalakulásában – már a folyószabályozások előtti gazdálkodási mód keretei között is kimutathatóak voltak, a folyószabályozások a Bodrogköz környezeti feltételeit a még intenzívebb, nagytáblás szántóföldi termelés igényeihez alakították. A túlhasználás mértéke, a jelen felé haladva drasztikusan tovább növekedett. A mintaterület 26 ezer hektáros területéből 60% körülire tehető a mezőgazdasági területek aránya és 5% körüli a települések területe. A mezőgazdasági területeken belül ma 70-80% a szántók aránya. A folyószabályozások kora óta domináns maradt a nagybirtokok jelenléte a mezőgazdasági területek megoszlásában, az adatok tanúsága szerint a XIX-XX. század folyamán arányuk végig 50-60% maradt. Ma, a termelőszövetkezetek felbomlása után polarizált, elaprózott birtokszerkezet jellemző a területre. A termelési szerkezet elemzése azt mutatja, hogy ma a mintaterületen a termelt növények aránya továbbra is az országos átlaghoz közelít, a földek nagy részén búzát és kukoricát termesztenek. Az országos átlagot messze meghaladó azonban a ma már nem művelt területek aránya. Azon növények közül, amelyek az ökológiai adottságok alapján sikeresebben lennének termeszthetők, csak a kömény, a káposzta, a repce és a gyümölcstermesztés jelenik meg, igen kis arányban. A történelmi időkig visszanyúlóan nagy hagyományokkal rendelkező állat-, (elsősorban szarvasmarha) tenyésztésnek csak a maradványai vannak meg, mivel a szocialista mezőgazdaság keretei között nem válhatott a terület húzóágazatává, a mezőgazdasági tevékenységek kereteit meghatározó központi elszámolási rendszer előnytelen feltételei miatt. Az ökológiai adottságoknak nem megfelelő termelési szerkezetet csak egyre növekvő költségigényű beruházásokkal lehetett fenntartani. A kisebb vízelvezető árkok megszüntetése, a lefolyástalan területek alkalmazása szántók részeként, a növényzet változatosságának megszüntetése, a mezőgazdasági gépek okozta talajtömörödés és egyéb, az intenzív mezőgazdálkodással összefüggő káros hatások tovább fokozták a termelés ellehetetlenülését. A választ általában az előremenekülésben – pl. a 80-as években a komplex meliorációban – látták. A talaj kémiai és fizikai adottságainak javítása valamint a monokultúrás termelés fenntartásához szükséges egyéb beruházások (pl. növényvédelem) költségigényei az ökológiai rendszer gyorsuló degradációját eredményezték. Így a beavatkozások önmaguk rontották tovább a termelés feltételeit, és újabb nagyobb költségű beruházásokat gerjesztettek. A növekvő szélsőségekhez (folyamatos belvíz- és aszály-fenyegetettség, amely szélsőségek akár néhány hét különbséggel is jelentkezhetnek egymás után) ezekkel a műszaki jellegű, fenntartó beruházásokkal ma már képtelenség alkalmazkodni. A mezőgazdálkodás tehát 82

egyre növekvő ráfordítások mellett sem volt képes egyre nagyobb hasznokat elérni, sőt veszteségei egyre fokozódtak, mivel ezeket, az átlagot messze meghaladó költségeket nem lehetett és nem lehet érvényesíteni a termékek árában. Az egyre növekvő költségeket fenntartó gazdasági lehetőségek megszűnése (elsősorban az állami támogatási rendszer átalakulása), valamint a gazdálkodó egységek anyagi hátterének kimerülése után a területen élők elsődleges jövedelemforrásának számító mezőgazdaság összeomlott. Jól mutatja ezt a nem művelt területek gyors növekedése. A terület szempontjából, hosszú távon elhibázottnak tekinthető, hogy a természeti környezet átalakítását – a gazdálkodókra kirótt hozzájárulástól eltekintve – külső forrásokból finanszírozták, csakúgy, mint a szántóföldi művelés feltételeinek javítására irányuló újabb és újabb beruházásokat. A (termés)eredmények azonban rendre elmaradtak a várakozásoktól. A központi források mellé rendelt helyi források alapja így meg sem teremtődött, és így egy rossz struktúra fenntartásába csatornázta a helyi erőforrásokat is. Ráadásul a be nem vált rendszerek fenntartását is a helyi erőforrásokból kellett volna folytatni. Ilyen módon a terület elmaradottságát felszámolni kívánó állami meghatározottságú beavatkozások a helyi erőforrások központosítását eredményezték, rendszerint tovább rontva a helyi életlehetőségeket. Az ökológiai rendszer összeomlása tehát a gazdasági rendszer összeomlását okozta, amellyel párhuzamosan zajlott a társadalmi rendszer degradációja. A térség immár két évszázada – hagyományos, Természettel együttműködő gazdálkodási struktúráinak erőszakos megszüntetése óta – elmaradottnak számít, leszakadása nemhogy csökkenne, de fokozódik. A gazdasági lehetőségek gyors beszűkülése hatására egyértelműek a válságtünetek: elvándorlás, a népesség elöregedése, a közösségi funkciók leépülése, deviáns jelenségek terjedése, abszolút és relatív értelemben is hatalmas arányú munkanélküliség. (1989 és 1999 között 7,5%-ról 31,8%-ra nőtt a munkanélküliek aránya a Bodrogközben, míg Magyarország viszonylatában ez az arány 7-ről 10%-ra nőtt.) A kilátástalan helyzet pedig az emberek cselekvőképességét, reményét is aláássa, így önerejükből ma gyakorlatilag képtelenek a kialakult helyzetből továbblépni. A komplex válságjelenségekre csak komplex válasz adható. Tájrehabilitációs programunk alapelve, hogy csak az a gazdasági-társadalmi rendszer lehet hosszú távon életképes, amely a Természettel együttműködik. A Bodrogközben ezen állítás megfordítva sajnos bizonyítottnak tekinthető: a Természettel együttműködésre képtelen emberi rendszerek összeomlásra vannak ítélve. Mintaprogramunk a környezeti feltételeket az évszázadokig jól működő gyakorlat szerint, de a mai kor technikai eredményeinek felhasználásával az ökológiai adottságoknak megfelelően kívánja kialakítani. A víz szabályozott módon történő kivezetése az ártérre egyes területek időszakos vízborítását 83

eredményezi a térszinteknek megfelelően. A folyó légzése – áradása, apadása – jelentős energiákat takarít meg a vele együttműködő gazdálkodó rendszerek számára több szempontból is. Egyrészről a víz mozgásának energiája hasznosítható a gazdálkodási rendszer céljai érdekében (pl. szivattyúzás nélkül biztosítható a területek vízellátása, az áradások hordaléka tápanyagot hoz, javul a mikroklíma stb.); másrészről pedig a védekezésre, az ökológiai adottságok megváltoztatására fordítandó költségek jelentős része megtakarítható, ha pontosan ezekre az adottságokra építünk. A program lehatárolása A mintaterület kiválasztásának szempontjai Mintaterületünket az alábbi szempontok alapján választottuk ki: − Természeti adottságai révén viszonylag kis költséggel elkülöníthető legyen a hagyományos gazdálkodási formákkal művelt területektől. − Viszonylag egyszerűen, kis költséggel bekapcsolható legyen a terület a folyó természetes légzésébe, áradásába-apadásába. − Megfelelően differenciált felszínű legyen, részben, hogy az árasztást nehezen viselő állatoknak maradjon menedéknek elég kiterjedt szárazulat, részben, hogy az árasztáshoz kapcsolódó haszonvételek köre mind szélesebb lehessen. − A terület lakossága legyen kész a változások fogadására. A mintaterület kiválasztásakor és a mintaprogram tervezésekor ezzel együtt tekintettel voltunk arra is, hogy jól működő, jövedelmező mezőgazdasági termékszerkezet mellett lehetetlen a szerkezetváltás, ha még oly nyomós indokai vannak is. Ezért olyan térségeket kerestünk, ahol a mezőgazdasági termelés fenntartása – elsősorban a vízháztartás sérülése miatt – nagy nehézségekbe ütközik. Ezért esett a választásunk a Bodrogközre, ahol a jelenlegi körülmények között nem, vagy csak külön erőfeszítések mellett lehet a ma szokásos módszerekkel gazdálkodni. A mintaprogramunk koncepciószinten a Bodrogköz egészére vonatkozik, ideértve a földrajzi egység határainkon kívülre szorult szakaszát is. E koncepció lényege a vízvisszatartás és a vízpótlás, valamint az ezen alapuló mezőgazdasági szerkezetváltás. A Bodrogköz egészéből 12 önkormányzat közigazgatási területét választottuk ki, ahol a koncepción túlmenően tanulmánytervet készítünk, melyben vázoljuk a vízvisszatartáshoz, illetve a belső területek vízpótlásához szükséges rendszert, körvonalazzuk milyen változások szükségesek a mozaikos tájszerkezet kialakítása és majdani működése érdekében. Vázoljuk, milyen jellegű haszonvételekre kerülhet sor e keretek között. 84

Mintaprogramunk harmadik elemeként egy konkrét területen megtervezzük, és reményeink szerint kivitelezzük a szerkezetváltást. A mintaterület, és jellemzői A terület Bodroghalom község mellett a Vécsei- és a Karos-szerdahelyi csatorna között terül el. Három jelentősebb tava a Keselyűs-tó, a Tiszta-tó és a Farkas-tó vize a Karos-Szerdahelyi csatornán keresztül pótolható. A területen lévő laposok, homokdombok és tavak olyan differenciált tájszerkezetet alkotnak, melyen könnyűszerrel kialakítható egy mozaikos élőhelyhálózat, és az erre épülő haszonvételsor. A tájgazdálkodás alapja: a vízrendszer A vízpótlás elvei A mozaikos tájszerkezeten alapuló tájgazdálkodás alapja a rendszeresen ismétlődő vízpótlás, a terület tavainak, ereinek feltöltése, mélyebben fekvő részeinek időszakos elárasztása. Ez ad ugyanis lehetőséget arra, hogy a kialakuló élőrendszer egyes elemei vízzel telítődjenek. Miután elég időt hagytunk arra, hogy a talaj, illetve a növényzet magába szívja a vizet, a felesleget le kell vezetni a területről. Eközben ügyelni kell arra, hogy a víz a lehető leglassabban vonuljon le a vidékről. Ennek érdekében a már meglévő csatornákon a víz levonulását lassítani kell, az újakat pedig – a természetes medrek mintájára – a legmélyebb területeken kanyarogva kell kialakítani. A vízrendszer elemei és a szükséges beavatkozások A kiépítendő vízrendszer támaszkodik a ma meglévő táji és mesterségesen létrehozott (pl. belvízcsatornák, töltések) adottságokra, azonban ezen túlmenően további jelentős munkálatokra lesz szükség. Többek között szakaszoló műtárgyat kell építeni a Felsőberecki-főcsatornára és a Karos-szerdahelyi csatornára. Karos községben két mellékutca hídját kell átalakítani, vízáteresztő képességüket bővíteni. (Ez utóbbit a község hatásos belvízvédelme érdekében is meg kellene tenni.) Szükséges továbbá a Karos-szerdahelyi csatorna kitisztítása, a csatorna partjain egy húsz-húsz méteres sáv erdősítése. A vízrendszer teljessé tétele érdekében meg kell oldani a tavak és a Karos-szerdahelyi csatorna összekötését és a tavak kotrását. A vízrendszer működése A rendszer kialakításának célja egy olyan mozaikos tájszerkezet megteremtése, mely jelentős mennyiségű vizet képes lekötni és keringetni, ezáltal a számunkra kedvezőbb irányba mozdítja el a terület vízháztartását, s olyan mikroklímát teremt, amelyben a kialakuló mozaikos tájszerkezet egyes elemei ele85

gendő vízhez jutnak. A tervezéskor korlátozó tényezőként vettük tekintetbe a tulajdonviszonyokat és a jelenlegi gazdasági szerkezetet. Ennek megfelelően a terület határait a programban résztvevő gazdák és birtokosok területéhez igazítva húztuk meg, a vízpótlás nyomvonalának meghatározásakor pedig ügyeltünk rá, hogy más haszonvételen alapuló kiterjedt térségek, illetve belterületek belvízvédelmét ne veszélyeztessük. A vízpótlás a tervek szerint a Felsőberecki-főcsatornából és a Karosszerdahelyi csatornán keresztül a Bodrogból történne. A Karos-szerdahelyi csatornán a területre folyó vizet szakaszoló műtárgy segítségével terítenénk szét a laposokon, és töltenénk fel velük a tavak medrét. Az elborítás ideje és mértéke igazodna a mindenkori belvízborítottsághoz. Nagyobb belvizek idején a rendszer ideiglenes tározóként is működhetne. A vízrendszer átalakításának hasznai A program hasznai a Bodrogközben és az ezen túlmutató hatások A vízrendszer átalakításának közvetlen haszna, hogy segítségével a gyakorlatban megvalósítható egy a vízjárásokhoz, illetve a belvízborításokhoz alkalmazkodó haszonvételsor. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a költségek legnagyobb hányada – a tavak kotrása, illetve a gátak és csatornák egy részének kiépítése – a rendszer izolálásának követelményeiből, illetve abból a tényből fakad, hogy a tavakat hosszú időn keresztül nem, vagy nem megfelelően kezelték, így azok állaga fokozatosan leromlott. Ugyancsak közvetlen haszonként könyvelhető el, hogy a rendszer példát adhat más területeken a víz visszatartására. A globális éghajlatváltozás egyik modellezett következményeként a közeljövőben a Kárpát-medence, de különösen a Tisza mente tekintetében a vízkészletek néhány %-ától néhány 10%-áig terjedő csökkenésével kell számolnunk. A vízkészletek, így a vízvisszatartás jelentősége is egyre nő. A mintaterületen vázolt vízrendszer mintegy 20-25 millió m3 víz visszatartását és ökológiai, illetve gazdasági célú hasznosítását tenné lehetővé. Ugyanakkor a rendszer mintát adhatna ennél nagyobb kiterjedésű területek, első lépésként az egész Bodrogköz ilyetén való átalakítására. Ez esetben a vízrendszer működésének közvetlen hasznai közé felsorakozna a jelenlegi belvízelvezető rendszer fenntartásának és működtetésének költsége is. A vízrendszer átalakításának tapasztalatait hasznosítani lehetne minden olyan térségben – így a Hortobágyon, a Nagykunságon, Jászságon, Körösök teknőjében stb. –, ahol a terepadottságok nagy kiterjedésű, de alacsony vízszintű elborítást tesznek lehetővé. A lehetséges gazdasági haszonvételek 86

A szóba jöhető haszonvételek közül elsődlegesen a gazdák és a földtulajdonosok igényeinek megfelelőek kialakítását tervezzük. Halászat, horgászat. A tavak és a vízpótlás alapját szolgáló vízjáték kialakítása minden további erőfeszítés nélkül lehetőséget teremt a térség természetes halállományának elszaporítására. A halak kedvelt ívóhelyei az ártéri laposokra kiáramló, sekély, könnyen felmelegedő vizek. A történeti tapasztalatok szerint az ártéri gazdálkodás biztosította vízjáték nagy mértékben hozzájárult a Tisza legendás halbőségéhez. Tekintettel azonban arra, hogy e halállomány jelentős részben tájidegen törpeharcsákból és ezüst kárászokból áll, az első években célszerűnek látszik őshonos fajok telepítése is. Ridegállattartás. Az érintett területen feküdtek Bodroghalom disznólegelői, később a tsz-korszakban is sertéstelep működött itt. Talán ennek tudható be, hogy a tulajdonosok elsősorban a sertéstartást helyezik előtérbe, két lehetséges formában: 1.) Háznál tartott állomány legeltetése. 2.) Fiaztató, és éjszakázó szárnyék kiépítése mellett 30-40 kocából és a szaporulatból álló állomány tartása. Mindkét esetben a ridegtartást kedvelő fajták, így elsősorban a mangalica sertés adná az állomány magját. Idegenforgalom, szakmai turizmus. Programunk egyik legfontosabb eleme az idegenforgalomból várható haszon mellett a program bemutatása és mind szélesebb körű megismertetése. Ennek célja, hogy minden olyan területen, amely valamely szempontból értékes, illetve amelyen valamilyen mintaértékű kezdeményezés folyik, szálláslehetőséget biztosítsunk, illetve módot adjunk arra, hogy az érdeklődők valamilyen formában részt vehessenek a munkánkban. Ezért szeretnénk kialakítani egy tájközpont-hálózatot. Ennek legfontosabb eleme a terület központjában fekvő mintegy harminc fő befogadására alkalmas, jól felszerelt oktatóközpont, illetve az ezt kiegészítő kisebb, az egykori tanyavilág szerkezetéhez illeszkedő oktatóházak hálózata. A Bodroghalom melletti Medvetanyán átalakítandó épületegyüttes ennek egyik eleme lehetne. Szántóművelés. A jelenleg „hagyományosnak” számító szántóművelés a területen elképzelhetetlen. Előzetes felméréseink szerint a tulajdonosok nem is erőltetnék. Ugyanakkor a mozaikos tájszerkezethez idomuló, erdők, gyümölcsösök, legelők, rétek, tavak közé ékelt kertek és viszonylag kis alapterületű szántók a differenciált tájgazdálkodás fontos elemét képezik. Ezek példaértékű kialakítására a program egésze szempontjából nagy szükség volna. Ennek megfelelően kerestünk olyan területeket, amelyeken ilyen jellegű elképzelések is megvalósíthatók. Erre a mintagazdaság területének magasabb hátai részben alkalmasnak tűnnek. Ugyanakkor emellett Karcsa és Pácin községek között az önkormányzatok tulajdonában fekvő mintegy 20 hektárnyi 87

területen lehetőséget látunk egy elsődlegesen szántó- és kertművelésen, illetve gyümölcstermesztésen alapuló mozaikos tájszerkezet kialakítására. A tájrehabilitáció egyéb gazdasági összefüggései Várakozásaink szerint a tervezett rendszer gazdasági életképessége igazolható; azonban a gazdálkodási rendszer tervezése és a konkrét költséghaszon számítások elvégzése még hátravan. A rendszer kialakítása jelentős általános költségekkel (vízkormányzási rendszer kialakítása és ennek járulékos költségei) és konkrét költségekkel jár, utóbbiak az egyes konkrét haszonvételekhez kapcsolódnak. A várható hasznok egy része a konkrét haszonvételekhez kapcsolódik, más részük pedig nehezen számszerűsíthető, de rendkívüli fontosságú ökológiai szolgáltatás, ami a terület egészének élővilága (köztük a helyi emberek) életminőségének nagyfokú javításához járul hozzá, és a területen túlnyúló hatásai is vannak. (Pl.: vízháztartás-szabályozás, árvízcsillapítás, mikroklimatikus viszonyok szabályozása, a talaj termőképességének fenntartása, biodiverzitás növelése, a légkör kémiai összetételének szabályozása [szén-dioxid-megkötés, oxigén-termelés], hulladékasszimiláció stb. Emellett pedig az ökológiai rehabilitáció teremti meg a feltételeket a bemutatott gazdasági haszonvételek számára.) A rendszer kialakítása egyszerre indíthatja meg a bodrogközi mintaterület ökológiai, gazdasági és társadalmi öngyógyítását, ami példával szolgálhat más, hasonlóan nehéz helyzetben lévő területek számára. A konkrét gazdasági tevékenységeket a területen kialakítandó vízborítás szintjei határozzák meg elsődlegesen. A haszonvételek három fő csoportját tervezzük: 1. mezőgazdálkodás természetközeli módszerekkel, 2. Erdőgazdálkodás, 3. természeti és kulturális értékek őrzése, idegenforgalom. A konkrét tevékenységek mindegyikének tervezésekor, megindításakor és működtetésénél elsődleges szempont, hogy azok a természetes adottságokhoz illeszkedjenek, és ne veszélyeztessék a rendszer hosszú távú fenntarthatóságát. A felsorolt haszonvételek gazdasági értelemben is fenntarthatóak lehetnek megfelelő színvonalú tervezés és működtetés mellett. Az ökologikus, alkalmazkodó módszereket használó földművelés, állattenyésztés, nádgazdálkodás lehetnek a területen folytatandó fő tevékenységek. Az adottságoknak megfelelő gazdálkodási rendszer kialakítását a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézetének hasonló téren komoly tapasztalatokkal rendelkező kutatócsoportjának bevonásával tervezzük. A biotermékek rohamosan bővülő nemzetközi, és növekedő hazai piaca, valamint e termékek komoly felára a hagyományos termékekhez képest kedvező gazdasági perspektívákat jelentenek. Jóllehet a biogazdálkodásra való áttérés a jelenlegitől jelentősen eltérő szervezésbeli, tudásbeli, műszaki hátteret igényel, ez az áttérés 88

programunk esetében nem csak lehetőség, de alapkövetelmény is a fenntarthatóság érdekében. Az ökologikus gazdálkodás jelen esetben nem egyszerűen gazdasági cél, de a kialakítandó környezeti feltételeknek egyedül megfelelő mezőgazdálkodási módszer. Hasonlóképpen tervezett, Magyarországon, de a világon is ritkaságnak számító szálalásos, kíméletes módszereken alapuló erdőéltetési programunk is a tájrehabilitáció fenntarthatóságának biztosítéka. Az ökológiai, vízháztartási feltételeket javító erdők telepítése nehezen számszerűsíthető hasznai mellett közép távon az erdei termékek gyűjtésére, feldolgozására építő tevékenységek, de a szakmai és rekreációs turizmus kialakítására is lehetőséget ad. Hosszú távon pedig faanyag is kitermelhető lesz ezekből az erdőkből a folyamatos erdőborítást lehetővé tevő szálalásos módszerrel. A helyi termékek helyi feldolgozási lehetőségének megteremtését kiemelten fontosnak tartjuk több szempontból is. Az erre az elvre épülő gazdasági vertikum biztosíthatja azt a gazdasági szegmenst, ahol a mezőgazdasági termeléssel nem foglalkozók számára új munkaalkalmat lehet teremteni, amely nemcsak megélhetésük, de életük teljessé tétele érdekében is igen lényeges. Az értelmes, jövedelmező munka lehetősége az emberek számára visszaadhatja identitástudatukat, azt az érzést, hogy jó a Bodrogközben élni, ami pedig a társadalmi rendszer „gyógyulását” hozhatja. A hagyományok, mesterségek őrzése, a táj esztétikai értékének emelkedése lehetővé teheti, hogy a mintaterület turisztikai szempontból is értékessé váljon. A „szelíd” turizmus különböző ágai (szakmai-, rekreációs, falusi, horgászturizmus stb.) hasznos kiegészítői lehetnek a gazdálkodásnak, és piaci jövedelmet biztosíthatnak a helyben nem előállítható termékek és szolgáltatások megszerzéséhez. E tevékenységek kialakításánál persze körültekintően kell eljárni, hogy ezek felfuttatása a térségben ne hasson a fenntarthatóság ellenében. Programunk céljainak megvalósításához léteznek hazai és nemzetközi támogatási források, amelyeket a kezdeti nehézségek leküzdésére igénybe kívánunk venni. A hasonló programok tapasztalata azonban az, hogy egy-egy kistérség akkor minimalizálja kockázatait, ha a külső források mennyiségét a lehető legkisebb mértékre csökkenti. Ezért a hitelek, támogatások szerepét a program beindításában és fenntartásában lehetőleg minimalizálni kívánjuk. Nehézséget jelent ezek elnyerésénél, hogy a támogatások többsége csak önrész bemutatása mellett igényelhető, ami nagyobb összegek esetén a helyi gazdaság teljesítőképességét meghaladja. Ezért folyamatosan kutatunk olyan források után, amelyek nem támogatási formában ismerik el programunk ökológiai és egyéb hasznait (pl. az erdőtelepítések hasznainak elismertetése a klímavédelmi folyamat egyes mechanizmusai segítségével).

89

A bodrogközi mintaprogram jelentősége a folyóinkkal való fenntartható együttélés szempontjából A Természettel együttműködő gazdasági rendszer – a fenntartható fejlődés lehetséges útja A fentiekben ismertetett tájrehebilitációs program önmagán túlmutató várható hasznaira fent már utaltunk, ezzel kapcsolatban még néhány gondolatot szükséges kiemelni. A Tisza mentén, mint láttuk, bebizonyosodott, hogy a jelenleg uralkodó szemlélet, ami a gazdasági életet, illetve a folyókkal való együttélést is meghatározza, tarthatatlan. A természetes rendszerekkel folytatott folyamatos harcra épülő, a Természetet kiaknázandó nyersanyagok tárházának tekintő gazdaság hosszú távon saját alapjait éli fel, és szükségszerűen összeomlik. A folyószabályozások egyik fő célja az volt, hogy a folyótól elhódított ártéri területen az ökológiai adottságoknak nem megfelelő gazdálkodást folytatva lehessen gabonát termeszteni, és így haszonvételekre szert tenni. Az elmúlt százötven év alatt nem csak az bizonyosodott be, hogy a folyó nem tartható úgy kordában, ahogy elképzeltük, de az is, hogy a folyamatos harc felemészti erőforrásainkat, és a rövid távú hasznok hosszabb távon ökológiai, gazdasági, társadalmi összeomlást idéznek elő. Azon gazdasági erőforrások kimerültével, amelyek a természetes rendszerek ellenében a jelenlegi folyószabályozási gyakorlatot fenntartják, illetve az időjárási szélsőségek növekedésével az elmúlt években tapasztaltaknál sokkal nagyobb katasztrófákra számíthatunk. Ebben a helyzetben létérdekünk, hogy amilyen gyorsan csak lehet, megértsük, hol tévedtünk, és hogyan lehet egy hosszú távon fenntartható rendszert létrehozni. Nem számonkérés, hanem kiútkeresés a célunk. A Természet ellenében működő gazdasági rendszer életképtelensége a Tisza mentén élőknek nem az alternatív közgazdászok zavaros lázálma, hanem valóság. Könnyen elképzelhető, hogy a globalizálódó, ijesztően instabil gazdasági világrendről is néhány éven belül mindenki számára bebizonyosodik, – a napi realitásokon keresztül – hogy tovább nem tartható fenn, mert azok az erőforrások, amelyek a Természet elleni harc hátországát biztosították, kimerültek. A bodrogközi tájrehabilitáció különös jelentősége abban rejlik, hogy alternatívát mutathat azoknak, akik a jelenlegi fenyegető gazdasági válságból a kiutat egy hosszú távon stabil, a Természettel együttműködő gazdaság megteremtésében látják. A mintaprogram résztvevői ezen felelősségük tudatában a program konkrét tevékenységein túl aktív kapcsolatot tartanak a Tisza menti olyan kezdeményezésekkel, amelyek hasonló célokat kívánnak megvalósítani. A Jövő Nemzedékek Képviselete a Bokartisz Kht. munkájának megismertetésében aktív szerepet vállalt és vállal. 2001. augusztusában a JŐNEK segítségével a Duna Televízió Zöld Kalendárium című műsora számolt be a programról.

90

Koncepcióváltás a folyóinkkal való gazdálkodásban Az elmúlt évek rendkívüli árvizei a vízügyi szakma számára is nyilvánvalóvá tették, hogy a Széchenyi és Vásárhelyi nevével fémjelzett Tisza-szabályozási koncepció a ma körülményei között már nem működik megfelelően. Ez a felismerés azonban nem eredményezett koncepcióváltást a folyókkal kapcsolatos szemléletmódban. 2001 végén folyik a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) koncepciójának vitája, amelynek végleges formájáról 2002 január végén dönt a kormány. A koncepció három fő pillére a gátak kiépítése az előírt magasságra, a hullámtéren belül a lefolyási körülmények javítása (értsd: a növényzet kiirtása, ahol csak lehet), illetve vésztározók kialakítása. Utóbbiak a rendkívüli vízmennyiségek elhelyezésére szolgálnak, céljuk többek között, hogy elkerülhetőek legyenek az olyan esetek, mint pl. 2001-ben a beregi öblözet településeinek kényszerű elárasztása. A vésztározók akár az ártéri gazdálkodás lehetőségét is felcsillantják, azonban a VTT nem számol ökológiai célú tározással, illetve ezekre építhető gazdasági haszonvételekkel. A vésztározók – tekintve, hogy rendszertelenül, kizárólag árvízvédelmi szempontokat figyelembe véve lennének elárasztva – ilyen célokra nemhogy nem alkalmasak, de az árasztások következtében ökológiai degradációval is számolhatnánk e területeken. Mindazonáltal a Bokartisz Kht. szakértői lehetőséget látnak arra, hogy a VTT jelenlegi szempontjai és megoldásai közé a folyóval való együttműködésre építő szemlélet integrálható legyen. A kijelölt vésztározók rendszeres, ökológiai szempontokat is figyelembe vevő elárasztása, illetve e vízből az Alföld egyes vízfolyásainak, laposainak megfelelő vízkormányzási módszerekkel megvalósított vízpótlása már alkalmas lehet arra, hogy a bodrogközihez hasonló fejlesztés indulhasson el a Tisza mentén egyre több helyen. Nem kétséges, hogy a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése a Tisza-mente hosszú távú fejlődésének kulcsa. A Bokartisz Kht. szakértői ezért széleskörű együttműködést kívánnak kialakítani a vízvisszatartó gazdálkodást helyeslő szervezetekkel, tudósokkal annak érdekében, hogy az utóbbi kompromisszumos megoldás jegyében sikerüljön a VTT-t módosítani. Az ily módon létrehozandó folyógazdálkodási koncepció elismeri az árvízi védekezés szükségességét közép távon, mindazonáltal hangsúlyt helyez arra, hogy a folyóval való együttélésben az együttműködésre, és nem a harcra kell helyezni a hangsúlyt. Az összefoglalót készítette: Kajner Péter Munkatársak: Agócs József, Palocsa Egyesület Botos Csaba, E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület Molnár Géza, Palocsa Egyesület 91

Priksz Gábor, E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület Ungvári Gábor, Magyar Környezetgazdaságtani Központ Vágvölgyi Gusztáv, E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület

92

2000. évi ......... törvény a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról A jelenleg élő és a jövő generációk élete és egészsége természeti alapjainak megőrzésére és az emberi méltóságának megfelelő környezeti feltételek fenntartására vonatkozó felelőssége tudatában (annak érdekében, hogy a jövő nemzedékek számára a választás szabadságát, az élet minőségét és a természeti erőforrásokhoz való akadálytalan hozzáférést megtartsa), az Alkotmány 32/B.§ (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az Országgyűlés a következő törvényt alkotja.

1.§ (1) Az Országgyűlés a jövő nemzedékek életfeltételeit alapvetően befolyásoló, hosszú távú döntéseknél e nemzedékek érdekeinek képviseletére, továbbá az Alkotmány 18.§-ában elismert és érvényesíteni rendelt, az egészséges környezethez való jog, valamint a természet és a környezet védelméről szóló törvények megvalósulása érdekében megválasztja a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát. Az Országgyűlés a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát azok közül a magyar állampolgárok közül választja, akik felsőfokú végzettséggel, a környezetvédelem vagy a természetvédelem területén kiemelkedő elméleti tudással vagy legalább tíz éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek, s a természet- vagy környezetvédelmet érintő eljárásokban, azok felügyeletében, vagy a természet- és környezetvédelemre vonatkozó jog érvényesítésében, vagy a tudományos kutatásban jelentős tapasztalatot szereztek, s köztiszteletnek örvendenek. (2) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosára - az e törvényben írott eltérésekkel - az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló, 1993. évi LIX. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

2.§ (1) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa ellenőrzi az Alkotmány, és az egyéb jogszabályok azon rendelkezéseinek érvényesülését, amelyek a jelenleg élő és a jövő generációk élete és egészsége természeti alapjainak megőrzésére és környezeti feltételeinek fenntartására vonatkoznak (e körben hivatalból vizsgálatot folytathat, és kivizsgálja a hozzá érkezett bejelentéseket.) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa véleményt nyilvánít az olyan 93

jogszabálytervezetekről, amelyek a bennük foglalt hosszú távú döntések révén alapvetően befolyásolják a jövő nemzedékek életfeltételeit. (2) A környezet tevőleges, vagy mulasztásban megnyilvánuló veszélyeztetése, továbbá szennyezése vagy károsítása esetén a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa: a) felhívja a környezethasználót a veszélyeztetés vagy a károsítás megszüntetésére. A környezethasználó haladéktalanul köteles a megtett intézkedésekről a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát 30 napon belül írásban tájékoztatni. b) a tájékoztatás elmulasztása, továbbá az intézkedések elmulasztása vagy nem kielégítő volta esetén a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a környezethasználó ellen hatósági intézkedéseket kezdeményezhet, pert indíthat a jogsértő magatartástól való eltiltásra és a kármegelőzésre való kötelezésre, továbbá szabálysértési és büntető feljelentést tehet. c) Ha a károsult nem kívánja érvényesíteni kártérítési igényét a károkozóval szemben, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a kártérítési igényt - a károsult erre vonatkozó nyilatkozata alapján - a környezetvédelmi alap javára érvényesítheti. d) Ha hatóság elmulasztja környezetvédelemre vonatkozó intézkedés megtételét, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa felhívja az intézkedésre. A hatóság kđ6teles az intézkedésről a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát a felhívástól számított 30 napon belül tájékoztatni. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a felhívással egyidejűleg a hatóság felettes szervéhez is fordulhat, a határidő eredménytelen eltelte után a felettes szervhez fordul. e) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a környezet veszélyeztetésének vagy károsításának tényét és az arra vonatkozó adatokat, továbbá a hatósági intézkedések adatait a vizsgálat befejezése, illetve az a) és d) pontban meghatározott határidő eredménytelen eltelte után nyilvánosságra hozza. (3) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa javaslatot tesz a környezetvédelemre vonatkozó jogszabályok megalkotására és módosítására, véleményezi az ilyen jogszabályok tervezetét. (4) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa felhívására az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben (1995. évi LIII. törvény - a továbbiakban Környezetvédelmi törvény - 49.§) kezelt, a lefolytatott vizsgálattal összefüggő adatot felül kell vizsgálni, a vizsgálat által megállapított adatot az Információs Rendszerben fel kell tüntetni. 94

(5) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa vizsgálata által megállapított tartós környezetkárosodás tényét, mértékét és jellegét az ingatlannyilvántartásban a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa kérelmére fel kell tüntetni. A bejegyzésre egyebekben a Környezetvédelmi törvény 52.§-a irányadó. (6) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosát a Környezetvédelmi törvény 93.§-a szerinti közmeghallgatásra meg kell hívni, a közmeghallgatási jegyzőkönyvet számára meg kell küldeni. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa kezdeményezésére a Környezetvédelmi törvényben meghatározott eseten kívül is – különösen az egyes területek fejlesztési terveivel, valamint az illető területet érintő, a jövő generációk életfeltételeit alapvetően befolyásoló jogszabálytervezetekkel kapcsolatban - közmeghallgatást kell tartani. (7) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa előzetesen véleményt nyilvánít a Magyar Köztársaság azon nemzetközi kötelezettségvállalásairól, amelyek az emberiség közös örökségét és az emberiség közös ügyét alkotó térségekkel, erőforrásokkal és jelenségekkel, továbbá a környezetvédelemmel és a természetvédelemmel kapcsolatosak, abból a szempontból, hogy a kötelezettségvállalás a jövő nemzedékek érdekeit kellően figyelembe veszi-e. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa az ilyen kötelezettségek végrehajtása ügyében az illetékes szervekhez fordulhat.

3.§ Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosához bejelentést tegyen és vizsgálatot kérjen, kivéve, ha az adott ügyben bírósági eljárás van folyamatban.

4.§ (1) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa feladata ellátása során minden természetes és jogi személytől, valamint minden környezethasználótól minden olyan kérdésben felvilágosítást és adatot kérhet, minden olyan adatot, körülményt, tényt, eljárást megismerhet, amely a környezet állapotával, különösen annak veszélyeztetettségével vagy károsodásával összefügghet. (2) Az államtitok, a szolgálati titok és az üzleti titok a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát e §-ban meghatározott jogai gyakorlásában nem akadályozhatja, de az államtitok és a szolgálati titok megtartására vonatkozó rendelkezések őt is kötelezik.

95

5.§ A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa évente beszámol az Országgyűlésnek. A környezet állapotát érintő rendkívüli események kapcsán a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa meghallgatását kérheti az Országgyűléstől és javasolhatja az ügy kivizsgálását.

6.§ Az ügyvitel és előkészítés feladatát a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa hivatala látja el.

7.§ (1) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosát az Országgyűlés legkésőbb a törvény hatálybalépése előtt két hónappal megválasztja. (2) Ez a törvény 2001. január 1-jén lép hatályba. (3) A Környezetvédelmi törvény 39.§ d) pontja e törvény hatálybalépésével hatályát veszti.

Indokolás Általános indokolás Mint az UNESCO 1997. évi deklarációja megállapítja, a jövendő nemzedékekért mindenki, így az államok is felelőséget viselnek. A magyar Alkotmányban biztosított emberi jogok legfontosabbika, az élethez és az emberi méltósághoz való jog (54.§) felöleli az állam kötelességét „a jövendő generációk életfeltételeinek biztosítására”. (64/1991. (XII.17.) Ab határozat, ABH 1991,303.)

Az ezredforduló különös alkalmat ad arra, hogy az Országgyűlés kifejezze elkötelezettségét és felelősségét a jövendő nemzedékek sorsa iránt, és olyan intézményt hozzon létre, amely hatékonyan elő tudja segíteni az életfeltételek megőrzését utódaink számára, valamint képviseletet biztosít érdekeiknek az ő életfeltételeiket lényegesen befolyásoló hosszú távú döntéseknél, s különösen a környezet állapotára vonatkozó jogszabályok érvényesülését az országgyűlési biztosok eszközeivel előmozdítja.

96

Az Alkotmány 32/B.§ (4) bekezdése felhatalmazza az Országgyűlést, hogy egyes alkotmányos jogok védelmére külön országgyűlési biztost válasszon. Az Országgyűlés már a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény megalkotásakor kifejezte, hogy a környezetvédelmi feladatok megoldásában szükségesnek tartja országgyűlési biztos közreműködését. A törvény 39.§-a szerint „az Országgyűlés a környezet védelme érdekében ... meghatározza az állampolgári jogok országgyűlési biztosa környezetvédelmi feladatait”. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának hatásköre azonban csak arra terjed ki, hogy „hatóságoknál” folytasson vizsgálatot, vagyis a magánszféra, ahol pedig a fő szennyező források találhatók, nem esik tevékenységi körébe. Eszközei - mint például a felettes szervnek tett ajánlás szintén nem a környezetvédelmi ügyekre szabottak. A Javaslat ezért külön országgyűlési biztos választását tartja szükségesnek arra a feladatra, hogy a jövő nemzedékekkel szemben fennálló felelősségének az élet természeti alapjainak megóvása, fenntartása, a fejlődés ezzel összhangban tartása területén eleget tegyen. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa hatásköreinek és eszközeinek kialakítása leginkább az adatvédelmi biztoséra hasonlít, aki a magánszférába tartozó adatkezelőkkel kapcsolatban is védi a személyes adatokhoz való jogot. Részletes indokolás 1.§ A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa választására, az összeférhetetlenségi okokra, mentelmi jogára, a megbízatás megszűnésére, s jogállásának többi elemére is az állampolgári jogok országgyűlési biztosára vonatkozó törvényt kell alkalmazni. Eltérés annyiban van, hogy a Javaslat a megválaszthatóság feltételei között nem jogi, hanem felsőfokú végzettséget ír elő, s ennek megfelelően természet- vagy környezetvédelmi szakmai gyakorlatot követel meg. „A természet- és környezetvédelemhez való jog érvényesítésében szerzett jelentős tapasztalat” mint alternatív választhatósági feltétel azt teszi lehetővé, hogy az Országgyűlés az e tárgyba vágó társadalmi mozgalmakban dolgozó jelentős személyiséget is országgyűlési biztossá választhasson, s az ilyen személyek „szakmai gyakorlata” körül ne lehessen vita.

2.§ (1) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa hatáskörét a Javaslat összefoglaló névvel - a „környezetvédelemre” vonatkozó jogszabályokkal határolja be. Vizsgálódási jogosultsága kiterjed tehát mindazokra a területekre, amelyeket a környezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 97

és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, valamint az ezekben meghatározott külön törvények szabályoznak. Véleménynyilvánítási joga ennél szélesebb: kiterjed azokra a jogszabálytervezetekre is, amelyek a bennük foglalt hosszú távú hatás révén a jövő nemzedékek életfeltételeit lényegesen befolyásolják. (2)-(7) A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa eszközei felölelik mindazokat az intézkedéseket és jogokat, amelyekkel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa élhet. Az országgyűlési biztosnak nincs utasítási joga egy állami szervvel szemben sem, s a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa természetszerűen nem utasíthatja a magánszférában működő környezethasználókat sem. Az ombudsman fő eszköze a nyilvánosság. Ennek felel meg, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a környezet – mind tevőleges, mind mulasztásban megnyilvánuló - veszélyeztetésének vagy károsításának tényét és az arra vonatkozó adatokat nyilvánosságra hozhatja a vizsgálat befejezése után. Ha a biztos a törvényben meghatározott határidőben nem kap tájékoztatást a veszélyeztetés vagy a kár elhárítására megtett intézkedésekről, vagy az intézkedések nem kielégítőek, az adatokat nyilvánosságra kell hoznia. Vonatkozik ez a hatósági intézkedések nyilvánossá tételére is; mind abban a vonatkozásban, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a kiszabott bírságokat és más szankciókat is közzéteheti, mind úgy, hogy - ha a biztos állami vagy önkormányzati szervet szólított fel intézkedésre - ennek eredményét is a közvélemény elé tárja. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosát emellett megilleti néhány olyan jog is, amellyel a környezetvédelmi törvény értelmében környezetvédelmi egyesületek, a miniszter vagy más hatóságok élhetnek, s amelyek a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa feladatkörébe is beleillenek. Ilyen a veszélyeztetés megszüntetésére vagy a kármegelőzésre indított per, a károsult joglemondása esetén a kártérítés érvényesítése a környezetvédelmi alap javára, a tartós környezetkárosodás bejegyeztetése az ingatlan-nyilvántartásba (amely nemcsak a környezet állapotáról vezetett információs rendszert egészíti ki közhitelű nyilvántartással, hanem az ingatlantulajdonost is fellépésre készteti a szennyező ellen). Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer további kiépülésének és naprakész állapotban tartásának a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának jogai, amelyeket a Javaslat tartalmaz, fontos ösztönzői lesznek. A közmeghallgatásról való tájékoztatás azt teszi lehetővé, hogy a biztos a fontos engedélyezési eljárásokról tudomást szerezzen. Az általa kezdeményezett közmeghallgatás természetesen nem része valamely hatósági eljárásnak, hanem az országgyűlési biztos nyilvánosság-munkájának eszköze. 98

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának véleménynyilvánítása a nemzetközi kötelezettségvállalások előtt arra szolgál, hogy ne csak a jogszabálytervezetekkel kapcsolatban, hanem a tevékenységi területét illetően hasonlóan fontos, sőt meghatározó nemzetközi kötelezettségvállalások előtt is képviselhesse a jövő nemzedékek érdekét. A törvényjavaslat szóhasználata részben a nemzetközi egyezményekhez igazodik. A biztos az egyezmények végrehajtásával kapcsolatos véleményével is az illetékes hatóságokhoz fordulhat. Véleményét és az arra következő hatósági reagálást természetesen nyilvánosságra hozhatja. 3.§ Elegendő a törvényben azt kiemelni, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosához bárki fordulhat. A bejelentő védelmére az általános szabályok külön utalás nélkül is érvényesek.

4.§ A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa vizsgálódását - a többi országgyűlési biztoséhoz hasonlóan - mindenkinek tűrnie kell, ebben állam- és szolgálati titokra hivatkozva sem lehet őt akadályozni. A fegyveres erőknél és a nemzetbiztonsági szolgálatoknál folytatott vizsgálat korlátaira az általános szabályok érvényesek. Mivel a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa - úgy mint az adatvédelmi biztos is - az állami szférán kívül is, mindenkinél vizsgálódhat, a Javaslat külön kiemeli, hogy jogai gyakorlásában az üzleti titokra hivatkozva sem lehet korlátozni. Az üzleti titoknak fogalmi eleme, hogy titokban maradásához jogosultjának méltányolható érdeke fűződik. A környezet veszélyeztetése vagy károsodása ellenében azonban, különösen, ha a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa felszólítására sem tesz a titokbirtokos kielégítő intézkedést, a környezetre vonatkozó adat titokban maradása nem „méltányolható”.

5.§ Az Országgyűlés előtti évenkénti beszámoló minden országgyűlési biztos kötelessége. A rendkívüli meghallgatás és a kivizsgálási javaslat megismétlését e törvényjavaslatban a környezetvédelem jellege indokolja: sürgős intézkedést követelő rendkívüli események itt nagy valószínűséggel előfordulhatnak.

99

6. és 7.§ A hatálybalépés, megválasztás és a hivatal felállításának határideje azzal számol, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa 2001-ben megkezdi működését.

100