A holokauszt és Illyés Gyula (most megnyíló) levelesládája

• Horváth István • A HOLOKAUSZT ÉS ILLYÉS GYULA (MOST MEGNYÍLÓ) LEVELESLÁDÁJA

Horváth István

A holokauszt és Illyés Gyula (most megnyíló) levelesládája A magyarországi zsidóság helyzetét Kállay Miklós miniszterelnöksége alatt (1942–44) az európai katonai és politikai helyzet szempontjából kétféleképpen lehetett jellemezni. Egyrészt a Kállay-kormány igyekezett ellenállni a fokozódó német nyomásnak a zsidókérdést illetôen, így több európai állammal ellentétben Magyarországon ebben az idôszakban a zsidóság viszonylag biztonságban érezhette magát. A magyar zsidóság és a Lengyelországból, a Cseh–Morva Protektorátusból és a Szlovákiából Magyarországra menekült zsidók 1944 tavaszáig joggal reménykedhettek abban, hogy elkerülik baltikumi, lengyel, szlovák vagy szerb társaik sorsát. Másrészt viszont ijesztô jelek is voltak: a korábbi évek életben levô zsidótörvényei erôsen szankcionálták a zsidóságot, 1941 augusztusában megtörtént a kamenec-podolski mészárlás,1 1942 januárjában az újvidéki vérengzésben a zsidók ellen is irányult a pogrom, és mindezek közben folyamatosan munkaszolgálatra hívták be a zsidó férfiakat. A helyzet kettôsségébôl felrémlô fenyegetés a társadalmi változásokra érzékenyen reagáló írókat, költôket is mélyen érintette, Sándor Kálmán esetében azonban mindezt még tetézte egyre súlyosbodó tüdôbetegsége is. 1943 júliusában barátja, Illyés Gyula megpróbált közbenjárni, hogy Sándor mihamarabb orvosi ellátáshoz jusson, és esetleg szanatóriumba kerülhessen.2 A háború közepén ez korántsem volt egyszerû dolog: jelentôs kapcsolatot kellett szerezni. Illyés elôször is levelet írt Fenyô Lászlónak,3 melyben felvázolta Sándor egyre romló egészségi állapotát, majd megkérdezte, hogy kihez lehetne fordulni Sándor érdekében. Fenyô válasza 1943. augusztus 5-én érkezett meg:4

írtál, írjad meg báró Kornfeld Moricznak7 (Iregszemcse);8 biztosra veszem, hogy levelednek meglesz a kívánt hatása. Szíves kézszorítással Fenyô László Mielôtt Illyés felkereste volna a két említett személyt, levelet írt Sándornak, melyben tájékoztatta ôt az eddigiekrôl, és kikérte a véleményét a várható közbenjárásokról. Sándor válasza 1943. szeptember 13-án érkezett meg:9

Kedves barátom, Sándor Kálmán dolgát szívesen ajánlom Weiss Edit bárónô5 figyelmébe. De mivel hogy tanusítványos ember6 szava még a zsidóknál sem jelent sokat, javaslom a következôket: ugyanazt, amit nekem

• 32 •

Kedves Gyuszi, csatolok egy rövid kritikát a már említett lélektani könyvrôl.10 Ami a Várnai Zseni ügyet illeti, végigolvastam a könyvet,10 természetesen nem irodalom, de engem éppen a naivitása és közvetlensége fogott meg bizonyos mértékig. Egy rövid recenzióban valódi véleményemet megírom majd, ha akarod, egyszerûen dobd el. Én sajnos, egy gyenge pillanatban megígértem, hogy írok róla és a hazugságért magam elôtt szégyelném magam. A szanatóriumi dologban nagyon hálás vagyok már most is neked. Hogy kell e írni Kornfeldnek is, avagy sem, azt én semmikép sem tudom eldönteni. Csak gondolom, ha Fenyô felhívta erre figyelmedet, semmikép sem ártana, mert talán ô egymagában nem tudja elég nyomatékkal elintézni. (Nem ugyan a tanusitvány miatt, mert ennek ehhez semmi köze, hanem talán befolyása nem elég közeli hozzá.) Kérdés azonban, nem feszélyez e téged, hogy egy ilyen zsidó kapitalistától – akár számomra is – kérj valamit. Én ezt tökéletesen megérteném, csak csacsi vagy, mert elég jó barátod vagyok és elég sokat tettél már értem, hogy nyugodtan megmondhasd, ha így van. Ami a báró Weiss-éknél való bármiféle jelentkezést illeti, erre semmi szükség nincs! De nem is akarok, sem a báró Weiss család városi villájában, sem a bárónô Hidegkuti úti villájában a többi koldussal együtt jelentkezni. (Nem a koldusokat nem szeretem, hanem a zsidó bárókat. Mondjuk bárókkal együtt szívesen jelentkeznék egy koldusnál.) A dolog technikai elintézése ugyanis az, hogy az én pártfogóm megkapja lakáscímemet, ezt egyszerûen eljuttatja báró Weissékhez, azok pedig írnak egy levelet a szana-


bokros teendôid megengedik, gyere be. Amennyiben nem érsz rá, hívj telefonon aznap 2 óra tájt [olvashatatlan]nál 166–174 alatt. (Egyuttal átadom majd összegyûjtött költeményeim kéziratát taglalás végett.) Ölel Sándor Kálmán

Sándor tehát 1943 szeptemberétôl szanatóriumban volt. Kétségtelen, hogy tüdôbetegsége súlyos volt, és ellátásra szorult, de az is valószínûsíthetô – és talán Illyés szándéka mögött is az rejlett –, hogy a szanatóriumi elhelyezéssel Sándor egyfajta búvóhelyet talált, és eltûnhetett a hatóságok elôl. Sándor felesége, Thury Zsuzsa is erre utal az 1943 októberében Illyéshez írt levelében,14 hogy „Kálmán jól van, 3 kilót hízott eddig, nagyon szeret ott lenni, talán áprilisig marad, ami igazán nagy szerencse a jelen körülmények között, bár nekem meglehetôsen hiányzik. Köszönöm kedvességedet, drága Gyuszi és melegen üdvözöllek.” Ha tehát Illyés pusztán csak segíteni akart egy beteg barátján, és nem búvóhelyet akart szerezni, hanem megfelelô orvosi ellátást: 1943 végén zsidóként – a munkaszolgálatra hurcolások és a zsidókra vonatkozó számtalan szankció közepette – valóban kivételes szerencse volt hónapokra szanatóriumba kerülni vidéken. A tervezett, áprilisig tartó mátraházai tartózkodás azonban nem valósult meg: Sándor jóval korábban elhagyta ezt az intézetet. Ennek oka és idôpontja ma már nem ismert. Az Illyés-hagyatékban fellelt következô tôle érkezett levél már a budakeszi Erzsébet-szanatóriumból volt címezve 1944. február 16-án.15 Hogy Sándor Kálmán mikor került be ebbe az intézménybe, és hogy történtek-e ez ügyben is baráti erôfeszítések, nem derült ki a levelezésbôl.

Illyés Gyula

tóriumnak. A szanatórium feljegyzi adataimat és amint hely üresedik automatikusan behív. Végeredményben tehát, ha neked nem kellemetlen, írj egy levelet annak az izraelitának. Isten fizesse meg szívességét, nagyságos úr! Tüdôvészem szépen halad elôre. Köhögök, fogyok és mindig fáradt vagyok. Nem hiszem, hogy használna télen künn maradni a nagyvilágban. Lángeszem sem a régi már, csak humorom tündöklik még mindig. (Látod: épen olyan levelet írtam neked, mint lovag Feszt Ernô.12 Azért tettem, hogy neked igazad legyen és ha akarod, szívesen írok gyalázkodó levelet akármelyik Weiss bárónak, akitôl szanatóriumi felvételem függ.) Ölellek szeretettel Sándor Kálmán

Illyés vállalta a Sándor által említett „pártfogó” szerepet, és vagy személyesen, vagy más úton megkereste a Weiss családot. Fáradozásainak eredményérôl Sándor egy 1943. október 23-án kelt képeslapon tájékoztatta Illyést: végre behívták a szanatóriumba Mátraházára.13 Kedves Gyuszi! Néhány nap múlva utazom Mátraházára, behívott a szanatórium, néhány hónapot bizonyára ott töltök majd. Elutazásom elôtt szeretnék veled találkozni, Hétfôn d.u.5 óra után, 1/2 6kor bemegyek a Philadelphiába, ha

• 33 •

II. 16. Kedves Gyuszi, a Magyar Csillag febr. 1-ig megjelent számait megkaptam és köszönöm. Sok érdekes, tanulságos és erkölcsnemesítô dolgot olvastam ki belôlük. Van különösen egy munkatársa, az egy zseniális férfi, kár hogy olyan keveset ír,16 aztat én mindig olyan élvezettel olvasom, még nagyobbal, mint Cs. Szabót. Ja igaz, Sándor Kálmánnak hívják ezen írót, akit én talán még a „Hunok Párizsban” utolsó folytatásában17 említett összes izraelita lángeszeknél is többre tartok az ô nemes lelkülete és hozzám közelálló gondolatjárása következtében. Gyuszi, jól vagyok, erôsen kövéredem, úgyhogy nagyon szuszogok már a járásnál. Az egészségem azonban elég jó, noha persze új tüdôt nem képesek adni az


15-én puccsot hajtottak végre, és a Szálasi Ferenc vezette nyilasok vették át a hatalmat. A budapesti zsidóság sorsa megpecsételôdött. Sándor Kálmánt annyi sorstársához hasonlóan szinte azonnal deportálták. 1944. november 18-án érkezett meg az ôt szállító vonatszerelvény a dachaui koncentrációs táborba.19 Sorsáról elhurcolása után semmit nem lehetett tudni. Illyés is csak egyetlen hírt említett késôbb: valahol Sopron környékén még látták Sándort. Ezután néma csönd.20 A háború vége után lassan megindult az élet az országban, a könyvkiadók is újra mûködni kezdtek. Az Anonymus Irodalmi és Mûvészeti Kiadó Részvénytársaság azt tervezte, hogy 1945 ôszén-telén kiadja Sándor Kálmán még 1930ban írt és azóta kéziratban lévô A legsoványabb tehén esztendeje címû könyvét. Mivel mindenki halottnak hitte Sándort, a kiadó felkérte Illyés Gyulát egy méltató elôszó megírására. Illyés eleget is tett a felkérésnek, és eljuttatta a megírt elôszót a kiadónak.21

orvosok. Valamelyik napon közölte velem az alorvos, hogy már nincs feltétlen szükség szanatóriumi kezelésre. Megbeszéltem tehát vele, hogy március tizenötödikére kimegyek innen – egyenesen a Múzeum lépcsôihez, ahol ekkorra remélem te kibontod már végre azon lázadás lobogóit, amelyet én már nagyon várok. Egyszóval, ha látsz egy kövér, középkorú urat az egybesereglett Déldunántúli Paraszthadak között, az én leszek – kasza nélkül. Lassan és egyhangúan telnek a napok, mindenfélét összeolvasgatok, ez a fôszórakozásom itt, azonkívül a rádióban néha a zene. Zsuzsa, mikor künn volt, említette: ha egyszer ráérsz, meglátogatsz. Természetesen én igen örülnék neked, noha esetleges látogatóimat – Zsuzsa kivételével – távoltartom innen, mert nem szeretek ápolti szerepkörben nyilvánosan fellépni. Persze csak akkor szánd rá magad a kijövetelre, ha ténylegesen nincs jobb dolgod, mert ez nem valami nagy élvezet. Igen unom már ezt a háborút is és attól félek, hogy írásban adott ígéretedet, hogy ez volt az utolsó háborús tél, nem tudod betartani. Kérlek, lépj kissé erélyesebben fel, mert ezek a tollbamondók még mindig okvetetlenkednek. Elvégre egy író csak kell, hogy akkora hatalom legyen, hogy egy tollbamondónak parancsolni tudjon. Látod a Babits, ô megmondta: Legyen béke már.18 És lett. No, hülye vagyok. Ölellek szeretettel Sándor Kálmán

Mint levelében is írta, Sándor szerette volna március 15-ig elhagyni a szanatóriumot: ha így is történt, már hazaengedett gyógyultként szembesülhetett a néhány nappal késôbb, március 19-én bekövetkezô német megszállással. Mint ismeretes, Magyarország helyzetében a megszállás drámai fordulatot hozott. Kállay helyére a németbarát Sztójay Döme került, és az ország a németek vazallus-államává vált. Az erôforrásokat teljesen a német hadi érdekek szolgálatába állították, megkezdôdött az ország teljes kirablása és a zsidóság szervezett elpusztítása. Már március 29-én meghozták az elsô zsidóellenes jogszabályokat, április 5-tôl kötelezôvé tették a megkülönböztetô sárga csillag viselését, majd példátlanul gyorsan és szervezetten gettóba zárták, és július elejéig deportálták a teljes vidéki zsidóságot. Az újabb kormányváltás (augusztus 29.) után Lakatos Géza lett a miniszterelnök, aki megkezdte a háborúból kilépés és a fegyverszünet elôkészítését, ezzel egy idôben pedig leváltotta a szélsôjobboldali politikusokat. A várható kiugrási kísérlet miatt azonban a németek október

• 34 •

Vonakodva [fogok ezekbe a sorokba] kezdem ezeket a sorokat. Elôszóba csak [kez] induló írók [és] vagy [rég] meghalt írók könyve elején botlik az ember. Sándor Kálmán velem együtt indult írónak. Az a kínzó érzés bujkál bennem, hogy mûvét ezzel a néhány sorral teszem posthumusszá, ezzel mondok le a reményrôl, hogy mégis csak rám nyitja az ajtót. [Egy] Másfél éve, hogy nem láttam; lassanként egy éve várom – egyre bizonytalanabb bizakodással – hogy hírt kapok felôle. Bárcsak rám nyitná az ajtót baráti, fölényes mosolyával; bárcsak kigúnyolna ezért az ünnepélyeskedéstôl alig menthetô irodalmi mûfajért, ezért az elôszóért. Mert ô semmiképpen sem helyeselte volna. Azok közé az írók közé tartozott, aki az írásban az irodalmit szenvedhette a legkevésbbé. Ennél ô többre tört. Kemény társadalmi és erkölcsi [fel] világképe volt, s az írással is cselekedni akart, olyat, amit csak írással lehet végbevinni. Úgy persze, hogy az író erkölcsébôl, a függetlenségbôl se engedjen. Büszke volt, zárkózott, [majd] azok szemében, akik kevéssé ismerték, majdnem gôgös. Ezért vetette meg azt a sikert, amelyért csak egy jottányi engedményt kellett volna tennie; ezért választotta inkább egy életre a fél-ismeretlenséget. Elhárította a baráti segítséget is. Amikor a Nyugat, majd a Magyar Csillag hasábjai megnyíltak elôtte, épp csak a névjegyét tette le, mintegy udvariasságból az udvariasságra. „Mit írjak, mondta, ha a lényeget azon melegén úgysem írhatom meg?” Oly tárgyilagos volt, hogy a hallgatás sem bántotta. Végül alig írt. [Proletár-származék volt] Szegény családból szár-


mazott (korán elhalt kishivatalnok apa, fiai taníttatásáért kifôzéssel bajlódó anya), de egy nagy úr közönyével nézte a jelent. A jövô volt a birtoka. Az a rövid idô, amióta nem láthattam, elég az emlékezetnek arra, hogy másfél év elôtti alakja helyett azt a képet idézze elém, ahogy legelôször, tizen[nyolc]hét esztendôs korunkban láttam. A magántisztviselôk akkori szervezeti helyiségének egyik kis szobájában esett meg ez, az akkori kezdô írók egyik találkozóhelyén. Mindnyájan forradalmárok voltunk, irodalmilag mindnyájan legalább is futuristák, mindnyájan szertelenek, szinte programszerûen. Ahogy másokat a gomblyukba tûzött jelvény, bennünket a zsebünkben hordott Majakovszkij, Kassák és Apollinaire szerint lehetett volna osztályozni. Csak egy társunk hordott s húzott ki klasszikust. Sándor, Swiftet. A mi tüntetô szertelenségünk közepette ô a nyugalmával, hideg fölényével volt környezet-riasztó forradalmár. Külsejével is Gulliver szerzôjének népére emlékeztetett. Nyúlánk volt, jó magas; fôtartása, arcéle épp oly angol szabású, akár ruhája. A jelleget még egy angol pipával húzta alá. Háromszor is meggondolta, amíg egyet szól, de annak akkor vágni kellett. Lénye volt ez vagy felöltött magaviselet, nem tudom. De lényére késôbb valóban ez lett jellemzô, a fölényes szemlélet, a kimértség, a ragaszkodás az egyszer elfogadott életszemlélethez és gondolatvilághoz. Történelmi materialista volt, már akkor széles tudományos alapozottsággal. A szertelenség s annak ellenhatása sokunkat kilengetett [jobbra-balra] erre-arra. Ô tíz év elteltével is, amikor mindkettônk külföldi bolyongása után ismét viszontláttuk Pesten egymást, pontosan az volt, [mint] ami azelôtt. Nyomtalanul múlt el fölötte az idô; ami dicséretnek számít olyan korban, amikor a lelken az idô csak rossz nyomot hagy. Akkor már abban, a még mindig fiatalnak mondott és kezelt írótársaságban találkoztunk, amelyhez József Attila is tartozott. József Attilának tán ô volt a legkitartóbb vita-társa: úgy álltak szemben egymással, hogy tulajdonképpen egy alapon álltak, azért mérkôztek, hogy [erôsítsék egymást] kölcsönösen erôsödjenek, ellentétük kiegészítette egymást. József Attila verset is írt róla, egy mai napig elmerültet. Emlékezetem szintjén a versnek csak egy sora lebeg: „És Sándor úrnak sárga bôrkeztyûje van.” 22 Valóban finom szarvasbôrkeztyûje, raglánja, kalapja volt akkor is, amikor már éhezett. Lelkülete épp ilyen változatlan külsôvel tartotta magát. Az az ember volt, aki ha orvosnak megy, haláltusáját is tárgyilagos szemmel figyeli és tárgyilagos feljegyzést hagy róla hátra. A kevés zsidóeredetûek közé tartozott, akin a legembertelenebb megalázás sem fogott, abból az egyszerû okból, hogy sosem érezte [magát a zsidóság

Sándor Kálmán: Zord idôk

tagjának s errôl], hogy az embert a származása köti bármihez is, s ennek ellenkezôjérôl egy országnyi politikus által sem engedte meggyôzetni magát. Nyugodtan fogadta a megszégyenítésre szánt intézkedéseket, tudta, hogy mind csak átmenet s neki nem az átmenetek voltak sohasem a fontosak. Nem akart bujkálni, alkalmazkodni sem. Tiltakozása csak egy volt. Nem volt hajlandó felvarrni a megbélyegzô csillagot. Márciusban beült egy kis szobába s ott ült – változatlan fölénnyel és tárgyilagossággal – egész addig, míg egy decemberi23 napon útnak nem indították nyugat felé, gyalog, félcipôben, egy nyári felöltôben. Utoljára Sopron környékén látták. Ez minden hírünk róla s azokról is, akik vele voltak. Meglehet – s a reménykedés ezt próbálja elhitetni –, hogy régi fölényével és tárgyilagosan fürkészô tekintetével egy angol fogolytáborban ül, egykedvûen [várva] és biztosan várva a jövôt, a maga igazát. Meglehet, egy tömegsírban fekszik.

• 35 •


Hét-nyolc évvel ezelôtt, mikor rám is elkövetkezett a világtól való csendes elvadulás ideje, mikor elszakítottam az addig is ritka társasági és baráti szálak utolsóit is, féléjszakákat vele ültem át együtt. Olyan kocsmákba vezetett, ahol engedélykérés nélkül telepednek le az ember asztalához a napszámosok és szeneslegények. Ezekkel sem beszélt, ezek közt sem az „élményt” kereste. Épp csak figyelte ôket. Ez volt az ô szemében a figyelemre és könyörületre méltó élet, ahogy az olvasó [az itt következô lapokon is látni fogja.] e baráti gondozásban s – mégis, ma is – utólagos jóváhagyás reményében megjelenô könyv lapjain is látni fogja. Illyés Gyula

Ekkor azonban váratlan fordulatként az Anonymus kiadó hírt kapott arról, hogy Sándor Kálmán életben van. Ezért 1945. november 23án az elkészült elôszót egy levél kíséretében visszaküldte Illyésnek.24 Anonymus Irodalmi és Mûvészeti Kiadó Részvénytársaság Budapest, VII, Somogyi Béla-út 25. Telefon: 428–726 1945. november 23. Illyés Gyula szerkesztô úrnak, Budapest Igen tisztelt Szerkesztô Úr! Azt az örvendetes hírt kaptuk, hogy Sándor Kálmán barátunk és munkatársunk életben van és nyilvánvalóan az elsô adandó alkalommal hazatér. Ilyen körülmények között nem merjük felhasználni könyvének elôszavaként igen tisztelt Szerkesztô Úr kéziratát, sôt a regény kiadásával is várunk addig, amíg a kézirat szerzôje a regényt saját kezûleg imprimálja és ellenôrizheti a távollétében történt javításokat. Fenntartjuk azonban magunknak azt a jogot, hogy Sándor Kálmán barátunk hazaérkezése és a tôle nyert imprimatúra után újból igen tisztelt Szerkesztô Úrhoz fordulhassunk a regény bevezetôje érdekében. Addig is kérjük, fogadja ôszinte tiszteletünket és nagyrabecsülésünk nyilvánítását. Teljes tisztelettel [olvashatatlan aláírás]

tos stílusban – a Dachauban tapasztalt borzalmakról. A dachaui koncentrációs tábort 1945. április 29-én szabadították fel az amerikai hadsereg 42. és 45. hadosztályai. A felszabadított táborban dühöngött a vérhas és a tífusz, az amúgy is gyenge tüdejû Sándor Kálmán ismét megbetegedett, és túlélô társaival a gautingi25 szanatóriumba került, amely néhány héttel korábban még a Luftwaffe rehabilitációs intézményeként mûködött – most az amerikai zónában UNRRA-kórházként26 az egykori táborlakók gyógyítását kellett végeznie. Sándor egy újabb hosszú lábadozás során tehát a gautingi kórházban írta meg a Zord idôket, melyet Illyés Gyulának akart eljuttatni, és amely levél öt hónap után az elsô életjelként szolgált az itthoniaknak. Az Illyéshagyaték most zajló feldolgozásakor újra megtalált levél sok – eddig nem tisztázott – részletre derített fényt. Elôször is kiderült, hogy a levél egy Moskovits János27 nevû dachaui fogolytárs által került Magyarországra. Sándor a hazainduló Moskovitsra bízta a Zord idôket rejtô, lezárt borítékot, melyre ezt írta: „Illyés Gyula író. Címe megtudható: Szabad Szó napilap, Nyugat (Magyar Csillag?)28 szerkesztôségében vagy Magyar Írók Szövetségénél.” Az Illyésnek eljuttatni kívánt Zord idôk befejezését Sándor a levélben 1946. május 28-ra datálja, Moskovits tehát ezen idôpont után indulhatott haza Magyarországra. Útja nyilván nem volt könnyû az akkori körülmények között, mert majdnem egy hónap telt el, mire a hazaért Moskovits egy újabb, nagyobb borítékba tette és postára adta a Zord idôket rejtô, még mindig lezárt és Sándor által megcímzett borítékot. Az Illyés-hagyatékban elôkerült tehát az autográf Zord idôk a megcímzett borítékjával, és Moskovits borítékja a következô levélkével:29 Sándor Kálmán megbízásából Moskovits János Budapest VI. Laudon u.30 6.III.1 Bpest, 1946. VI. 19. Igen Tisztelt Illyés Úr!

Sándor Kálmán tehát életben volt, de helyzetérôl, sorsáról még mindig nem lehetett semmit tudni, így 1945 novemberétôl újabb hónapokat kellett várni az író jelentkezéséig. Ez az elsô életjel volt 1946 májusában a Zord idôk, melyben Sándor beszámolt – a tôle megszokott igen sajá-

• 36 •

Sándor Kálmán barátom kért ennek a levélnek Önhöz való továbbítására. Sajnos egészségi állapotom nem engedi meg, hogy személyesen felkeressem, ezért postán küldöm Sándor sorait. Kérem szíveskedjék a levél kézhezvételérôl engem postán értesíteni. Teljes tisztelettel Moskovits János


A kutatás során az is kiderült, hogy a Zord idôk késôbbi publikálásai számtalan pontatlanságot és elírást tartalmaztak, és nem is voltak teljesek, ugyanis egy újabb – Sándor Kálmán által hatodiknak számozott – autográf oldal is elôkerült. Illyés tehát a Zord idôknek a most következô, teljes szövegét vette kézbe 1946 júniusának közepén:31 Zord idôk [Egy megfôzött levele idegenbôl] Levél idegenbôl Illyés Gyulának szeretettel Mint rituális mosószappan írom ezt a levelet. Mélyen tisztelt Uram, fogóddzon meg jól, egy szerény izraelita tisztítószer szól Önhöz e sorokból magyar nyelven; egy egyszerû szappan, melyet néhai Himmler Henrik parancsára fôztek szorgos német kezek boldogult Sándor Kálmán magyar íróból. Hja ilyen az élet, tisztelt Uram, mi csak felnövünk, elbeszéléseket írunk, [külföldre] külországba exportálnak bennünket, a végén a messzi idegenben megfôznek, és nincs tovább! Mily tanulsága is van nemzetek, fajok, népek, családok, egyének sorsának! Itt van például boldogult Fenti élete! Ha meggondoljuk mily érdekes sorsból is származott, mi minden volt már családjában: bádogosok és fôrabbik, fülorvosok és sekrestyések, lakatosok és metszôk, hegedûmûvészek és tóramásolók, zsibárusok és bölcsek is akadtak atyjafiai közt; szegény Vilmos bácsija egyszerû érsek volt Olmützben, a piperkôc Ignác bácsi pedig ellenôr a Burvasutnál!32 Mi minden volt már. Szappan azonban még sohasem volt az ô családjában! Ô, szegény, az elsô. De hagyjuk ezt a fájdalmas témát. Hajdani nyersanyagom (boldogult S. K.) utolsó kívánságát teljesítem, amikor szerény okulásul leírom az ô egyik szürke hétköznap délelôttjét Önnek íme, kedves Szerkesztô Úr. Hiszen ô gyakran emlegette, hogy az Ön emléke nemcsak mint igaz Baráté, mint Kongeniális Írótársé, hanem egyben mint értékes Hitelezôé is feledhetetlen az ô számára. Hiszen ô még az üstben sem felejtette el azt a zacskó dohányzás elleni mogyorót, s azokat a pénzösszegeket, amelyeket Öntôl kapott. Hiszen ô még a messzi [Németországban] idegenben is gyakorta emlegette, mily baráti érzés igaz szálai fûzték Önhöz, s mennyire szerette volna Önt viszontlátni: vajha továbbra is együttmûködhettek volna otthon rendhagyó igeragozásunk további felvirágoztatása és magánhangzóink hathatós kiküszöbölése terén. És erre mily sokáig minden remény megvolt! Hiszen még röviddel a külországi fôzések megkezdése elôtt is arról volt szó illetékes tényezôk körében, hogy szegény Boldo-

• 37 •

gult, mint utolsó magyar izraelita spirituszban, a Magyar Nemzeti Múzeumba kerül kiállításra. Vajha így esett volna! Bizonyosan így is történik, ha néhai Hitler A. nem ígéri ezt több ízben nyomatékosan másként a sóvárgó német népnek. Boldogult Zsiradékforrásom – akit továbbiakban egyszerûség kedvéért csak B. Zs. [szó] megjelöléssel illetek – szóbanforgó hétköznap délelôttjét az alábbiakban van szerencsém röviden vázolni az Ön számára, Érzôszívû Jóbarát. Délelôtt tíz óra van: B. Zs. [akkor] ezidôben még [mint] csak [mint] egyszerû, ámde rovott [jövôjû fegyenc ôrzi egyazon szalmazsákot Párizs városának válogatott centerhalfjával, valamint M. szovjet tüzérezredessel.] jövôjû [fegyenc] szappanjelölt: Dachau rabkórházában ôrzi az ágyat. Egyazon ágyat ôrzik még vele együtt: G., Franciaország válogatott centerhalfja33 és M. szovjet tüzérezredes,34 továbbá a gondos német egészségügyi felügyelet megbízásából egy SS [fegyveres ôr] katona, aki töltött fegyverrel és szigorú pártatlansággal vigyáz arra, nehogy a szappanjelöltek közül bárki is visszaharapja a tüdôvészbacillusokat, ilyképpen alattomos szabotálással hátráltatván azoknak a német vezérkar tervei szerint megszabott hadifontosságú munkáját. A szalmazsák bal oldali egyharmad részén fekvô kiváló francia középfedezet idônként szürrealista költôktôl szaval, kissé rekedten s lelkes hangsúlyával erôsen Önre emlékeztetve és ha B. Zs. behunyja a szemét, gyakorta képzeli azt, hogy – az élôsdieket leszámítva – az Ön társaságában van, Kegyes Barát. A szalmazsák jobb oldali harmadrészén – taglejtéseit szigorúan Philippe Soupault35 mondanivalóihoz szinkronizálva – a szovjet ezredes magyarázza, jelbeszéddel, oroszul nem tudó zsiradékforrásomnak a hadihelyzet állását. A teremben körös-körül kötelességtudóan haldokolnak a szappanjelöltek, künn a blokk udvarán, tisztelettudó arccal folynak az ürülékkaparás gyorsasági világrekordjának megjavításával kapcsolatos munkálatok; mint az e rövid bevezetésbôl is tüstént látható, általában minden a legnagyobb rendben van a világon, amikor boldogult Sándor Kálmán egyharmad ágyának fejénél megáll [százny] mintegy száznyolcvanhat kiló és három méter kilencvennégy centiméter, a teremben [álló] ôrzött katolikus lelkészi kar képviseletében. Ebbôl kilencvenkét kiló és száznyolcvannégy centiméter: Raggl András36 innsbrucki lelkiatya sört hoz a kiváló Zsiradékforrásnak, kilencvennégy kiló és kétszáztíz centiméter: Ketzlick Johann37 hannoveri antifasiszta plébános viszont kis sétára hívja ôt. S jobbra-balra köszöngetve már indulnak is a faágyak háromemeletes útvesztôjében. És most e praestabilizált harmóniá[ból]ban a munkamegosztás természettôl eleve determinált célszerûsége következik. A né-


met lelkiatya feje spontán a harmadik emelet magasságában vonul, a mintegy negyed méterrel rövidebb B. Zs. pedig a második emelet lakóit üdvözli végig. A földszinten amúgy is többnyire üdvözlésre különösebb igényt nem tartó, és e helyütt csupán lábszámozásra váró szappanjelöltek fekszenek. E leibnitz-i (praestabilizált) harmónia, e létezô legjobb világ második emeletén két albán politikus dominózik sötét arccal, egy földszinti ágyon éppen a holland haditengerészet félig kihûlt fôkormányosának hamis fogsorát lopja [ki] el egy [fegyenc] lánykereskedô Szkutari városából, a harmadik emeleten töprengve ül öt liter bükkönybôl fôzött leves elôtt A. [Valaszov] Vlaszov38 ukrán fôkönyvelô, a nagybányai metszô behunyt szemmel éppen imádkozik, a terem sarkában egy hordó [megcsapolásával] sörbe a friss csapot veri be a kórház spanyol kantinosa; V. Kololajev39 orosz páncélgépkocsi-vezetô pillanatra abbahagyja a gitározást, kissé kiölti nyelvét, s egy régi, illusztrált lap képébôl körömheggyel vakarni kezdi Hitler A. szemét, a kommunista német könyvtáros a polcról a Filozófia történetét adja ki valakinek, az elsô emeleti ágyakon vizeletet öntöget át több kisebb bádogdobozból egy nagyobba a [lengyel] mongol szobaszolga, a belga parlament egyik tagja csokoládét eszik, egy lett feleségdaraboló tûnôdve szidja éppen a zsidókat, majd szemrehányó pillantással leheli ki a lelkét. A praestabilizált harmóniát elsô látásra mintha kissé zavarta volna Békeffi László.40 Boldogult Zsiradékforrásom e sorstársa ugyanis gatya nélkül, kissé sértôdött arccal álldogált odakünn, a drótráccsal elzárt ablakon kívül, ahol az imént vázolt rekordjavítási kísérletek folytak. Tizenegy órát csengettek odakünn, amikor a kétszáztíz centiméteres lelkiatya zsebébôl egy magyar nyelvû könyvet húzott elô, s átadta a kerek huszonöt centiméterrel rövidebb B. Zs.-nak. E Károli Biblia elsô oldalára kusza ceruzával ezt írta egy kéz: „Kaptam ezt a könyvet egy bajtársamtól és én bízom az én Jézusomban, hogy ô hazasegít Engem. Magyaróvár, 1944. nov. 15. este hat óra Kohn Ignác”.41 B. G.,42 tizennégy esztendôs, salgótarjáni cigánygyermek ágya elôtt történt mindez; boldogult Zsiradékforrásom ekkor – mintha éppen most [olvashatatlan] jutott volna eszébe valami, mintha majdnem elfelejtette volna – a homlokára ütött és lábujjhegyre ágaskodva, elszontyolodott arccal súgta a lelkiatya kétméter háromcentiméter magasságban fekvô, kissé szôrös fülébe Isten létezésére vonatkozó régi elvi kételyeit. – Az a te bajod – mondta udvarias sajnálkozással, de ellentmondást nem tûrôen az Óriás – azért tolmácsolhatsz! E pillanatban már az útrakészülô kis cigány földszinti ágyának szélén ültek, fejük felett az elsôemeleti

ágyon a mongol szobaszolga folytatta a vizeleteknek a kisebb bádogdobozokból a nagyobba való átöntögetését, jobbra a sarokban a német írnok elôrelátó gondossággal éppen B. G. halotti lábszámát írta egy madzaggal átfûzött papendeklire, mert a kiscigány halála aznap estére volt hivatalosan elôirányozva; a haldokló fiúcska huncutul B. Zs.-ra hunyorított az Óriás háta mögött, Boldogult Zsiradékforrásom visszahunyorított, s a két gaz cinkos megkezdte a jámbor Óriás, a gyanútlan lelkiatya rút hitegetésére vonatkozó alávaló játékát. Hangosan kimondott szavaik[ban] és ájtatos arcuk [szigorú pontossággal követte a szertartás formaságait]: dogma és rítus teljes szigorát tudatosabban és hûbben tükrözték, mint a cinkosi hierarchiájukból kihagyott gyermeki lelkipásztoré; becstelen tökélylyel játszották ezt a halálos játékot: a csak magyarul tudó haldokló és a szertartást tolmácsoló gaz izraelita B. Zs. nem hittek istenben, de a szent áldozás, gyónás és olajozás e pillanataiban a [gyermeki] lelkiatya kedvéért szívdobogva és visszafojtott szusszal megjátszották a hitet s a haldokló (valóság) vallásilag követelt komolyságát. A fôbûnös persze a haldokló volt, a fiatalkorú, cigány szélhámos! Fizetség volt ez, hiszen kárpótolni akarták valamivel e pompás Óriást, e hívô gyermeket, aki szakadatlanul és különbség nélkül pazarolta már két esztendeje kincseit Dachauban: minden ételét, elpusztíthatatlan testi erejét, vidám gyakorlatiasságát, basszus énekhangját, [és] ártatlan komolyságát [és], erôs hitét – a barakkban lakó összes szappanjelöltekre. A gaz B. Zs. az ellágyulás ôszinte pillanataiban néha cinikus ígéretet is tett a lelkiatyának: „Ha valaha hiszek majd istenben, ez csak a te kedvedért történik s akkor sürgönyzök Hannoverbe.” – Marha – volt a válasz és Ketzlick iszonyú öklével mély sajnálattal hátbavágta nagyot nyekkenô Boldogult Zsiradékforrásomat. A játék véget ért, a haldokló felkészült, Ketzlick Johann eltette a szent olajat tartalmazó üvegcsét, zsebébôl némi kotorászás után egy fô fokhagymát vett elô, s azt megosztotta a haldokló és a tolmács: e két becstelen hamisjátékos között. A kis cigánygyerek mosolyogva szagolta a fokhagymát: – Há mán tidébájos vágyok, csák á térgyem ne reszketne, tisztelendô úr – szólt végül. [olvashatatlan] A felsô ágyon a mongol szolga befejezte a vizeletöntögetést és a bádogdobozzal kifelé indult; a lábszám elkészült, a világrekordot odakünn megjavították; A. Vlaszov ukrán fôkönyvelô elfogyasztotta az öt liter bükkönylevest, a holland haditengerészet fôkormányosának fogsora eltûnt, ebédre csengettek: a bacillusok vidáman harapdáltak tovább. Általában már elsô pillantásra is tüstént látszott, hogy minden a legnagyobb rendben van e világon, csak a nagybányai metszô imádkozott behunyt szemmel tovább és Békeffi László álldogált kissé sértôdött arccal,

• 38 •


még mindig gatya nélkül a drótráccsal elzárt ablaknál. Kegyes Barát, Kongeniális Írótárs, Érzôszívû Hitelezô: íme, fentiekben sikerült boldogult S. K. végsô óhajának eleget téve elôadnom a Néhai Megfôzött egy szürke, hétköznapi délelôttjét Dachau táborában. Belátom, e rajz szerfelett távol áll a tökéletességtôl, sôt a részletezô teljességtôl is, amelyet egyes, eddig még egyáltalán meg nem fôzött íróknak otthon megközelíteniük oly sokszor és oly nagymértékben sikerült korszerû realista regényekben. És ámbár éppen a közelmúltban volt példa rá, hogy egy oláh szappanfôzô készítménye mint halhatatlan költô is beváljon, én magam tudom, hogy a hozzám hasonló korlátolt képességû izraelita mosószer irodalmi munkássága sohasem is tartandhat igényt különösebb széptani megbecsülésre! Ámde ha mérsékelt is a nemzeti okulás, mely belôle meríthetô, ha gyarlandó is az irodalmi forma, melyet szerény szappani mivoltomban e mûnek kölcsönözni képes voltam, ha világnézeti szándokaim nem is mindig a legnemesebbek, mégis határozottan sejtetni merem azonban, hogy B. Zs. végakaratával egyáltalán nem állna ellentétben e kisigényû beszámolómnak egy Önhöz, Kegyes Barát, közelálló irodalmi közlönyben magyar nyelven történendô napvilágra hozatala. De idôm betölt! A kötelesség hív. Várnak a bajor férfierô roppant vásznai, vár a germán szennyes: szólít a német gatyamosás! Nem habozom tovább. Távol a hazától, e messzi Germániából baráti búcsúm küldöm

[A világban sok helyütt újabb szappanfôzés készül, és a mi szemünk elôtt az ôrjöngô társadalmi rend, e rossz szagú Üst alatt gyújt már: a tûz újra fortyog.] Az ôrjöngô társadalmi rend: e rossz szagú Üst újra fortyog. Az emberiesség, a kegyelet, a szabadság leple mögött – B. Zs. borzadva látja – újabb nagy Fôzés készül. Hiszen az emberbôl szappantgyártás okleveles nagymestereit, 25 ezer SS katonát, kihízlalt rablógyilkosokat éppen most bocsátották szabadon [az] Németország amerikai zónájának táboraiból.

A meglehetôsen szokatlan hangvételû kézírásos levél talán még Illyéséknél le lett gépelve,44 majd értesítették Déry Tibort, hogy segítsen leközölni az írást. Nem lehet tudni, hogy több lapnál is próbálkoztak-e, vagy értesítettek-e más írókat is, a hagyatékban mindössze egyetlen erre vonatkozó levél maradt fenn, az Új Magyarország szerkesztôségétôl:45 Új Magyarország szerkesztôsége Budapest, 1946, augusztus 7. Budapest, V., Zoltán-utca 6. II. 1. (Bal lépcsô) Telefon: 122–802. Mélyen tisztelt képviselô Úr!

boldogult Sándor Kálmán nevében. Gauting, bei München, 1946. május 28. U. i. Az Üst Szélén ezek voltak bold. S. K. különös nyomatékkal mondott utolsó szavai: Aki megfizetett érte, [annak] joga van saját sorsával cinikusnak lennie. Különben43 pedig [nem] a szennyest nem savanyúcukorral, hanem lúgkôvel szokták kezelni! A Megfôzöttek, a Megszomorítottak, az Agyonvertek, a saját éhezô társaid által kannibáli módon Felfaltak emlékét éppen az gyalázza meg, aki eltûri, hogy a [szeretet] kegyelet kenetteljes szavai, az uniformizált gyász erôszakos érzelgôssége mögött ismét megbújjon a hazugság és a kiköszörült orgyilok. Pokolba a Gyengéd [Érzelmesség] Gyász Bajnokaival, a Sérthetetlen Érzelmek Konformistáival, az Egyperces Felállás Specialistáival, a Hit és Bölcsesség Egyedárusaival! A könyörtelenül megfôzöttek emlékének semmi másra nincs szüksége, csak az igazságra. Mert különben még Budapestre is visszajöhet az a hívô kor, amelyben a terézvárosi nyilvános vizeldék használatához is keresztlevél kellett.

Körülbelül két héttel ezelôtt Déry Tibor felkeresett bennünket szerkesztôségünkben és átadta nekünk a jelenleg még külföldön tartózkodó Sándor Kálmán írónak „Zord Idôk” címû igen eredeti írását, azzal a megjegyzéssel, hogy az Ön megbízásából jár el és ha a kézirat nem felelne meg, Önhöz juttassuk vissza. Elolvastuk a rendkívül érdekes és – ismételjük – rendkívül eredeti írást, azonban közlésétôl éppen eredetisége miatt kell lemondanunk. Ilyen természetû mû fennállása óta nem jelent meg lapunkban s megjelentetése olyan mérvû újítás lenne, amivel mi Boldizsár Iván46 fôszerkesztônk távollétében nem próbálkozhatunk. Ezért most nagy sajnálattal visszaküldjük Önnek és egyben köszönetünket fejezzük ki, hogy módot adott elolvasására és reánk gondolt, ugyanakkor pedig kérjük, tolmácsolja sajnálkozásunkat alkalomadtán Déry Tibornak is. Fogadja Képviselô Úr kiváló nagyrabecsülésünk nyilvánítását Tisztelettel [pecsét és olvashatatlan aláírás]”

Ezzel a levéllel együtt küldte vissza a szerkesztôség a Zord idôk korábban Illyéséknél legépelt – és most szintén újra megtalált – példányát.

• 39 •


Az elején az Új Magyarország szerkesztôségébôl származó, ceruzával írott megjegyzés szerepel, miszerint „Déry Tibor hozta. Ha nem kell, vissza Illyés Gyulának vagy Thury Zsuzsának, gróf Teleki Pál utca”. A Zord idôk cím szintén ceruzával meg van csillagozva, és a lap alján ehhez Illyés kézírásával szerepel a lábjegyzet: „Sándor Kálmánt, a kitûnô szatirikus novellistát, a Nyugat és a Népszava munkatársát sokáig halottnak hitte a magyar irodalom. Ez az elsô hír és írás, amely tôle érkezik. Ebben sem tagadja meg magát.” A hiányos és pontatlan Zord idôk leközlésére végül több mint harminc évig kellett várni: 1983-ban jelent meg Sándor Kálmán A sírásó és a bába címû elbeszéléskötetében, majd az említett Ezredvég folyóiratban 2003-ban. Sándor Kálmán az átélt borzalmak hatására mély letargiába esett a táborból szabadulása után, a gautingi tartózkodása alatt pedig szembesült saját sorstársainak emberi gyarlóságaival és a német rémtettek elkövetôinek megmenekülésével. Ezért – oly sok túlélô sorstársához hasonlóan – úgy döntött, hogy nem tér haza. Az Illyésnek eljuttatott Zord idôk azonban újabb életjelként is szolgált: a férjérôl eddig semmit nem tudó Thury Zsuzsa azonnal levelet írt Sándornak, akit ez rövidesen kizökkentett csüggedésébôl. Megmenekülésének híre után írótársai is folyamatosan hívták haza, így végül 1946 októberében – kereken két évnyi „zord idô” után – visszatért Magyarországra. Az írásban szereplô forrásokat betûhív átírásban közöljük. – A szerk.) JEGYZETEK: 1

2

A magyar hatóságok körülbelül 20–25 ezer zsidót szállítottak ki a már németek által ellenôrzött ukrajnai és galíciai területekre, hogy a kárpátaljai zsidóság és „az ország területére korábban beszivárgott, de illegálisan itt tartózkodó káros zsidó elemek visszakerüljenek eredeti származási helyükre.” Az átadás tulajdonképpen kiszolgáltatás volt: a németek – kevés túlélô kivételével – valamennyi kiszállított zsidót meggyilkolták. Az 1940-es évek elején a gyógyintézetek férôhelyeinek több mint fele (56,4%) általános állami és közkórházakban, 10,9% egyetemi klinikákon, 16,2%-a pedig magánkórházakban és szanatóriumban volt elhelyezve. Az intézmények több mint 70%-ának mûködését az állam vagy a közigazgatási testületek finanszírozták. A betegágyak körülbelül 10%-át társadalmi egyesületek tartották fenn, a betegbiztosítók és bányatársaságok a hitfelekezetekkel csaknem azonos rész (6–7%) üzemeltetését vállalták, a maradék 5–6% költségeit magánszemélyek biztosították. Scholtz K., Magyarország kórházai és más gyógyintézetei az 1940. évben. (Budapest, 1940) 7.

3

Fenyô László (1902–1945) a Nyugat második nemzedékének jelentôs költôje és verskritikusa volt. Írásai ezenkívül a Válasz, Tükör és a Magyar Csillag hasábjain jelentek meg. 1942-ben és 1944 májusában is munkaszolgálatra vitték, ez utóbbiból megszabadult ugyan, de végül 1944 végén ismét elfogták és nyugat felé hurcolták. Nem sokkal Kôszeg után – sok társával együtt – az SS agyonlôtte. 4 Illyés-hagyaték, 1 gépelt oldal. 5 Weiss Edit (1899–1967) Weiss Manfréd hatodik gyermekeként széles körû karitatív tevékenységet végzett a háború idején. Ô építette ki a Weiss Manfréd Rt. szociális ellátását, a család hatalmas vagyonából adakozva pedig számtalan zsidó és nem zsidó szervezetet támogatott. Megalapította az Magyar Izraelita Pártfogó Irodát, és anyagilag támogatta a zsidótörvények által érintett katolikusok védelmét ellátó Magyar Szent Kereszt Egyesületet. 1944. május 17-én a Weiss család szerzôdést kötött Kurt Becher SS Obersturmbannführerrel, melynek értelmében az SS 25 évre megkapta a kezelôi jogot a Weiss, Chorin, Mauthner és Kornfeld családok vagyona felett, cserébe a családtagok elhagyhatták Magyarországot, és semleges országba (Portugáliába) utazhattak. Weiss Edit az emigrációból is folytatta karitatív tevékenységét. 1951-ben az ô közbenjárására került nyilvánosságra a recski munkatábor foglyainak névsora a nyugati médiában. 6 Mivel Fenyôt már 1942-ben is munkaszolgálatra rendelték, zsidó származása közismert volt. Ha 1943-ban rendelkezett is nem zsidó származást igazoló tanúsítvánnyal, az nem lehetett eredeti. 7 Kornfeld Móric (1882–1967) közgazdász, nagyiparos. 1905 és 1918 között a Ganz-Danubius Gyár igazgatója, majd vezérigazgatója volt, majd az 1920-as évektôl a Weiss Manfréd Mûvek igazgatója. Az említett SS-szel kötött szerzôdés értelmében ô is elhagyhatta az országot 1944-ben. 8 A tárgyalt idôszakban a Kornfeld család tulajdonában volt az 1820-ban épült kastély Iregszemcsén. 9 Illyés-hagyaték, autográf, 2 oldal. 10 Az említett könyv ismeretlen, a levélhez mellékelt kritika pedig nem maradt fenn az Illyés-hagyatékban. 11 Várnai Zseni Peterdi Máriával közösen írt önéletrajzi regényérôl van szó. A szerzôk által dedikált kötet megtalálható az Illyés-hagyatékban. 12 Ottlik Géza A drótszemüveg címû mûvének fiktív fôhôse. 13 A Mátrai Gyógyintézet mátraházai egységének építési munkálatai az 1924-ben megalakult Tuberculosis Elleni Küzdelem Országos Bizottságának kezdeményezésére 1927 nyarán kezdôdtek meg. Az építkezés befejezését követôen 1932. június 15-én nyílt meg Közép-Kelet Európa legmodernebb és Magyarország legnagyobb közegészségügyi intézménye, a Mátrai Magyar Királyi Gyógyintézet mely a korabeli férôhely kapacitásokhoz mérten kiugróan magas, 300 ágyas befogadó képességgel várta a tébécében és egyéb légzôszervi megbetegedésben szenvedôket. 14 Illyés-hagyaték, autográf, 1 oldal. A pontos dátum olvashatatlan. 15 Illyés-hagyaték, autográf, 2 oldal. 16 Az Illyés által szerkesztett – és a Nyugat utódjának tartott – Magyar Csillagban Sándor Kálmán recenziói az 1943-as III. évfolyamban (14., 20. és 24. szám) lettek közölve a Figyelô rovatban. 17 Illyés mûve valóban folytatásokban lett közölve a Magyar

• 40 •


Csillagban, de a lap 1944. áprilisi betiltása miatt nem kerülhetett sor a mû teljes közlésre. 18 Utalás Babits Mihály Húsvét elôtt (1916) címû versére. 19 Sándor Kálmán dachaui nyilvántartási lapja: vezetéknév: Sandor; keresztnév: Koloman; született: 1903. 01. 14.; születési hely: Neupest; érkezett: Budapest; fogolyszám: 129913; érkezés: vonattal 1944. november 18-án; státusz: magyar zsidó. Bôvebben: http://stevemorse.org/ dachau/dachau.html. 2012.05.29. 20 Illyés máig kiadatlan ostromnaplójában beszámol arról, hogy a budapesti ostrom befejezése után elôször 1945. március 30-án találkozott Thury Zsuzsával: kétségbeesetten találgatták, hogy vajon életben lehet-e Sándor. 21 Illyés-hagyaték, 3 gépelt oldal, kézzel javítva. Ezt az elôszót már közölte az Ezredvég folyóirat (XIII. évf., 1. szám) kisebb hibákkal, az itt közlésre kerülô szövegben kijavítottam a korábbi hibákat, és szögletes zárójelbe tettem az Illyés által kihúzott részeket, változtatásokat. 22 József Attila: Kiszombori dal (1927) címû mûvérôl van szó. Az említett verssor valójában így szól: „Sándor úrnak jó keztyûje van.” 23 Illyés rosszul emlékezett: Sándort októberben hurcolták el és november 18-án már Dachauban volt. 24 Illyés-hagyaték, fejléces papíron, 1 gépelt oldal. 25 Település Münchentôl néhány kilométerre délnyugatra. Sándor Kálmán a gautingi élményeit a Tolvajok kertje címû mûvében írta meg (1949), a képzeletbeli Grauing városába helyezve a cselekményt. Sok további közlésben tévesen ez a – nem létezô – város szerepel háború utáni gyógyulásának helyszíneként. 26 United Nations Relief and Rehabilitation Administration. Az ENSZ segélyezési és újjáépítési hivatala. 27 Moskovits János dachaui nyilvántartási lapja: vezetéknév: Moskovits; keresztnév: Johann; született: 1923. 08. 27.; születési hely: Budapest; érkezett: Budapest; fogolyszám: 126421; érkezés: vonattal 1944. november 14-én; státusz: magyar zsidó. Bôvebben: http://stevemorse.org/ dachau/dachau.html. 2012.05.29. 28 Sándor nem tudhatott az említett lapok betiltásáról, illetve esetleges háború utáni újraindulásukról. 29 Illyés-hagyaték, autográf, 1 oldal. 30 A mai Káldy Gyula utca. 31 A Zord idôk jelen közlésében tehát helyesbítettem a korábbi értelemzavaró elírásokat, szögletes zárójelbe tettem Sándor kihúzott szavait, és beillesztettem az eddig ismeretlen 6. oldalt. 32 Az 1896-tól mûködô Budapest-Újpest-Rákospalota Villamos Közúti Vasútról van szó, melyet köznapi néven BÚR-vasútnak hívtak. 33 Azonosítatlan.

34

Azonosítatlan. Philippe Soupault (1897–1990) francia író, költô, kritikus és politikai aktivista. 36 Josef Raggl innsbrucki lelkipásztorról van szó. A késôbbiekben is látható lesz, hogy a Sándor által említett keresztnevek nem mindig azonosak a valódi személyek keresztneveivel. Elképzelhetô, hogy Sándor rosszul emlékezett, de az is lehet, hogy megváltoztatta a neveket, mert egy túlélôt nem akart egy késôbbi említéssel kellemetlen helyzetbe hozni. Josef Raggl dachaui nyilvántartási lapja: vezetéknév: Raggl; keresztnév: Josef; született: 1899. 02. 03.; születési hely: Schönwies; érkezett: Zöblen; fogolyszám: 29235; érkezés: vonattal 1942. február 16-án; státusz: német lelkipásztor. Túlélte a tábort. Bôvebben: http://stevemorse.org/dachau/dachau.html. 2012.05.29. 37 Sándor itt is más keresztnevet említ: Bernhard Ketzlick hannoveri lelkipásztorról van szó. Bernhard Ketzlick dachaui nyilvántartási lapja: vezetéknév: Ketzlick; keresztnév: Bernhard; született: 1907.10.16.; születési hely: Hannover; érkezett: Hamm (Westphalia); fogolyszám: 29131; érkezés: vonattal 1942. január 30-án; státusz: német lelkipásztor. Ô is túlélte a tábort. Bôvebben: http://stevemorse.org/dachau/dachau.html. 2012.05.29. 38 Azonosítatlan. 39 Azonosítatlan. 40 Békeffi László (1891–1962) komikus, konferanszié, kabarészerzô. A két háború között fellépésein rendszeresen kifigurázta a Horthy-rendszert, emiatt gyakran került összetûzésbe a hatóságokkal. 1943-ban a Színészkamara feljelentette Békeffi Lászlót okmányhamisítás miatt. Összehasonlították Békeffi Lászlónak és híres zeneszerzô unokaöccsének, Békeffi Istvánnak (Turay Ida férjének) a bevallott adatait, és megállapították, hogy László a közös nagyapát más vallásúnak tüntette fel, mint István. A zsidó származásúnak nyilvánított Békeffi Lászlót elôször Sopronkôhidára, majd onnan a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. Túlélte, de haza már nem tért: 1949-ig Angliában élt, késôbb az USA-ban, majd Svájcban telepedett le. 41 A név gyakorisága miatt az azonosítás bizonytalan. 42 Azonosítatlan. 43 Itt kezdôdik a korábban említett – és eddig ismeretlen – 6. oldal. 44 Elképzelhetô, hogy már ekkor keletkeztek – sietség vagy figyelmetlenség miatt – a korábban említett elírások, pontatlanságok. 45 Illyés-hagyaték, fejléces papíron, 1 gépelt oldal. 46 Boldizsár Iván (1912–88) író, újságíró 1945 és1948 között volt az Új Magyarország szerkesztôje. 35

• 41 •

A holokauszt és Illyés Gyula (most megnyíló) levelesládája

Recommend Documents