BALI BARBARA A holokauszt emlékezete és a generációs különbségek Kutat{som célja az volt, hogy két gener{ció tükrében vizsg{ljam meg és t{rjam fel a különbségeket a holokausztról és annak feldolgoz{s{ról való gondolkod{sban. Kív{ncsi voltam, vajon a fiataloknak vagy nagyszüleiknek van jobban kialakult véleménye a történelemnek erről a fejezetéről, melyikük hogyan részesedik a kollektív emlékezetből, vajon szerintük a film és kifejezetten a t{rgyalt film alkalmas-e arra, hogy form{lja a holokausztról való emlékeinket. Kutat{som sor{n két gener{ció, nyugdíjasok és huszonévesek csoportj{t vizsg{ltam fókuszcsoportos beszélgetéseken keresztül, melyek sor{n a holokausztról és az előzőleg megtekintett, a Roberto Benigni rendezte Az élet szép című filmről beszélgettek ir{nyított kérdések segítségével és különböző feladatok alapj{n. Valamint egy előzetes kérdőívet is kitöltettem velük, aminek segítségével az egyéni emlékeket is vizsg{lni tudtam. Az emlékezetre gyakorolt hat{st teh{t a Benigni filmjén keresztül vizsg{ltam, ami megjelenésekor saj{t haz{j{ban is kétes fogadtat{sra tal{lt újszerű {br{zol{smódja miatt, ugyanis a holokausztot nem a végtelen szenvedés, hanem a túlélni akar{s szemszögéből mutatja be, és a film ink{bb vígj{ték, mint dr{ma, teli mesés elemekkel. A film lényege pedig az, hogy az apa megvédje fi{t a kialakult őrült vil{g borzalmaitól és azt hazudja neki, mikor deport{lj{k őket, hogy ez csak egy j{ték. A főszereplő/rendező pedig végigj{tssza azt, amibe előtte sz{zezrek haltak bele. A rendező maga így vélekedik filmjéről: a néző a film nézése közben „nevet, de szíve sz{z darabra törik”.
201
A kollektív emlékezet, kultur{lis emlékezet fogalm{t sok kutató sokféle módon közelíti meg, de legjobban úgy lehetne defini{lni, hogy minden, „amit a t{rsadalom minden korszakban a maga mindenkori vonatkoztat{si keretei közt rekonstru{lni képes”. 1 A kollektív emlékezet Murai szerint „meglehetősen radik{lis és totaliz{ló kifejezés”. 2 Ezért sok szakértő vélekedik úgy, hogy a kollektív emlékezet helyett valami kevésbé radik{lis kifejezést kellene haszn{lni. Maurice Halbwachs a „kollektív memória” (mémoire collective) fogalm{t részesíti előnyben, mert véleménye szerint b{rmilyen közösség, mint egység bír emlékezettel. Jan Assmann ezzel szemben a „kultur{lis emlékezet” fogalm{t haszn{lja, míg Young az „összegyűjtött emlékezet” kifejezéssel él. Susan Sontag szerint: „Amit kollektív emlékezetnek neveznek, az nem emlékezet, hanem meg{llapod{s.” 3 Ennél a mondatn{l érdemes egy kicsit elidőzni. Hiszen, ha belegondolunk nyilv{nvaló, hogy az egyén emlékezettel bír, amit ha lehetősége van r{, képes kivetíteni a t{rsadalom többi tagj{ra is. Gondolhatunk itt a holokauszt magyar vonatkoz{s{ban Kertész Imrére, aki megannyi művén keresztül adta {t a – nem csak a magyar – t{rsadalomnak az emlékeit a l{gerben töltött évekről. Emellett megemlíthetjük azokat, akik a „tragikus múlt megőrzését” hivat{sukként v{llalt{k, mint Primo Levi vagy a Nobel-békedíjas író és emberi jogi aktivista Elie Wiesel, akik szintén szükségét érezték annak, hogy emlékeiket valamilyen form{ban megőrizzék és tov{bbadj{k.4 Az ő emlékezetük pedig Assmann, Jan: A kultur{lis emlékezet. Ír{s, emlékezés és politikai identit{s a korai magaskultúr{kban. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1999. 41.p. 2 Murai, Andr{s: Film és kollektív emlékezet, Savaria University Press, Szombathely, 2008. 26.p. 3 Uo. 22-23.p. 4 Braun, Róbert: A „Bitburg-ügy”: emlékezet és történelem hat{r{n in: Holocaust, elbeszélés, történelem. Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 60.p. 1
202
kivetül a t{rsadalom többi tagj{ra és azt mindannyian különböző módon fogadj{k be. Így a t{rsadalomnak, azaz a „kollektív{nak” lehet emlékezete valamiről, de az majdnem biztos, hogy egyénenként eltérő. Teh{t, ha kollektív emlékezetről beszélünk, akkor az egyfajta kompromisszumot is mag{ban kell, hogy hordozzon. A t{rsadalom tagjai egyéni emlékezetüket „hozz{ igazítj{k” a „kollektíva” emlékezetéhez. Ez az, amit Sontag „meg{llapod{s”-nak hív. Az elmúlt két évtizedben pedig különösen sürgetővé v{lt az „emlékezet és az emlékezés” kutat{sa5 a holokauszt terén, hiszen lassan kihal az a gener{ció, amelyiknek közvetlen, empirikus élményei lehetnek a m{sodik vil{gh{borúval és a holokauszttal kapcsolatban, így nemsok{ra m{r csak különböző közvetítő közegeken keresztül form{lhatjuk a t{rgyalt korról kialakult képünket. Ezek a közvetítő közegek pedig a legkülönfélébbek lehetnek, a múzeumok t{gas termeitől kezdve, az emléknapokon keresztül a mozi v{szonj{ig. Jean Améry holokauszt-túlélő filozófus szerint mindazok, akik szembesültek a koncentr{ciós t{borok vil{g{val, örökké *…+ magukban hordozz{k a hal{lt, ami egyben azt is jelenti, hogy közöttük s azok között, akik e tapasztalattól megkíméltettek, aligha lehetséges a kommunik{ció.6 A holokauszt ezért egyedi, ezért nehéz {br{zolni, elmondani, vagyis ink{bb mindezeket helyesen tenni. Ezek Murai, Andr{s: Film és … i.m., 11.p. Fehéri, György: „Lehetetlen, de musz{j… teh{t lehetséges…” A holokauszt {br{zol{sainak problém{i in: Gantner, B. Eszter - Réti Péter: Az eltűnt hi{ny nyom{ban - Az emlékezés form{i, Nyitott Könyvműhely, Budapest 2009. 10.p. 5 6
203
szerint hi{ba írj{k le, mesélik el a kamer{k előtt, mutatj{k be archív felvételeken, nekünk, akik sosem éreztük a szelet, ami égő {ldozatok utolsó leheletét fújta, sosem lesznek a holokausztról teljesen elsaj{tított emlékeink, b{rmennyire is szeretnénk tudni és érteni mi történt. A holokauszt esetében teh{t élesen vetődik fel a kérdés, hogy lehet-e {br{zolni azt a borzalmat, amit elképzelni sem lehet, és ha igen, akkor hogyan. A XX. sz{zad kevés eseményét dokument{lt{k ennyire alaposan vagy dolgozt{k fel ilyen sok form{ban, és tették így azt a kultur{lis emlékezetünk szerves részévé, mint a holokausztot. A feldolgozók között sz{mos olyan embert tal{lunk, akik maguk is {télték a t{borok borzalmait. Magyarorsz{gon Kertész Imre tett tanús{got az {télt szörnyűségekről - többek között - legismertebb, Sorstalans{g című könyvében, amit később Koltai Lajos moziv{szonra is adapt{lt. Heller Ágnes így vélekedik „Auschwitz újrafelfedezéséről”: nem Auschwitzra emlékeznek, hanem Auschwitz fikciój{ra. Erről az Auschwitzról filmet lehet forgatni, könyveket és emlékiratokat kiadni, tisztelegni lehet előtte, beszédet tartani róla, könnyet ejteni érte, helyszíneit turistaként fölkeresni s ott emlékművet {llítani.7 Kérdés teh{t, hogy eléri-e a célj{t egy filmmű, képes-e közvetíteni a közvetíthetetlent. A filmek, melyek közelebb hozz{k a ma emberéhez a múlt történeteit, alapvető fontoss{ggal bírnak az ún. kollektív
Heller Ágnes: Auschwitz és Gul{g, Múlt és jövő Kiadó, Budapest, 2002. 89.p. 7
204
emlékezet kialakul{s{ban és a kultur{lis emlékezet fenntart{s{ban. A film és kollektív emlékezet teh{t ma m{r elv{laszthatatlanok egym{stól, hiszen a film ma a legnépszerűbb közvetítő közeg, megelőzve a könyvet is. Teh{t a holokauszt-film és a holokausztról való kollektív emlékezet szorosan összekapcsolódik. Több sz{z, a holokauszttal foglalkozó film készült az ötvenes évektől kezdve. Az első tömegfilm a tém{ban pedig 1994-ben l{tott napvil{got. Ez volt Spielberg Schindler list{ja című filmje. A tém{val kapcsolatos m{sik mérföldkőnek sz{mító film az amerikai NBC csatorn{n bemutatott 1978-as Holocaust című filmsorozat volt. Ez ut{n kezdődött el a holokauszt-filmek tömeges gy{rt{sa szerte a vil{gon. A felelősségteljes {br{zol{smód feltétele mellett Tzvetan Todorov bolg{r filozófus kihangsúlyozza, hogy ha „szentté avatjuk” a holokausztot vagy mítoszt teremtünk belőle, és azt mondjuk, hogy „nem lehet megérteni”, „nem lehet {br{zolni”, „nem lehet kimondani”, valój{ban azt értjük alatta, hogy „nem szabad”. Ez pedig csak nehezíti az emlékezetben való fennmarad{st és nem könnyíti meg az utódok életét, illetve azt, hogy a következő gener{ciók tanuls{got tudjanak belőle levonni vagy képesek legyenek megérteni azt, amit úgy hívunk: holokauszt. 8 A kérdésre, hogy {br{zolható-e az {br{zolhatatlan Fehéri György azt v{laszolja: Lehetetlen, de musz{j…teh{t lehetséges…9 Ezek ut{n az a kérdés maradt, hogy milyen nyelv segítségével {br{zoljunk: dokumentumok, archív felvételek és fotók segítségével vagy j{tékfilmeken keresztül. Persze
Todorov, Tzvetan: Az emlékezet felhaszn{l{sa in: Todorov, Tzvetan: A rossz emlékezete, a jó kísértése. Mérlegen a XX. sz{zad. Napvil{g Kiadó, Budapest, 2005. 155-156.p. 9 Fehéri, György: „Lehetetlen… i.m., 10.p. 8
205
felmerül, hogy hiszünk-e annak, amit l{tunk, a fényképeknek, hiszünk-e abban, aki filmre vitte a történteket és bízunk-e benne, hogy azt {br{zolta, ami valóban történt. Ha filmeken {br{zolj{k a holokausztot, akkor milyen legyen az {br{zol{s, hogy lehet elérni, hogy nézői megértsék azt? 10 A holokauszt tematik{jú *…+ alkot{sok szemléletmódja kialakított egyfajta elv{r{s rendszert, *…+ egyfajta holokauszt-k{nont. 11 Hogy mit takar ez a k{non? Assmann felfog{s{ban „a »k{non« fogalm{n a tradíciónak azt a form{j{t értjük, amely tartalmilag a legnagyobb fokú kötelező erővel, formailag pedig a legnagyobb mérvű rögzítettséggel bír”. És ami a legfontosabb, hogy v{ltoztatni semmi esetre sem szabad rajta. A kollektív emlékezet „emlék fenntartó” szerepe mellett fontos mítoszteremtő funkciója is. Ebből a k{nonból való kitörést jelentette a holokausztról szóló j{tékfilmek megjelenése, amelyek nem vették komolyan a mítosz és a k{non kereteinek előír{sait, így Az élet szép című film is. A film első fele a főhős gondtalan életét mutatja be, tal{lkoz{s{t élete szerelmével, mesei elemekkel teletűzdelve. A fordulópont gyerekük születésekor és a vil{gh{borús helyzet fokozód{s{val jön el. A kisfiú elkezd cseperedni és kív{ncsi lesz. Apja pedig mint védőburok óvja a fiút a rideg vil{gtól. De deport{lj{k őket és a feladat egyre nehezebb lesz, az apa viszont nem csügged és tov{bbra is cipeli mag{val a nevetés rettentő erejét. Az utat, melyeken ezrek haltak meg előtte, ő nevetve masírozva teszi meg, tov{bbra is óvva fi{t. A film a m{r felnőtt gyermek Uo. 12-13.p. Kisantal, Tam{s: A holokauszt és a kultúra, avagy a szakad{s történetisége in: Kisantal, Tam{s: Túlélő történetek – Ábr{zol{s és történetiség a holokauszt művészetében, Kij{rat, Budapest 2009. 73-74.p. 10 11
206
visszatekintéséből mutatja be a l{ger életét, azt l{ttatva amit ő érzett és élt {t a t{borban. Az élet szép-ben csak gondosan leplezett utal{sokkal tal{lkozunk, amik az őrült vil{g borzalmaira utalnak, a t{borban j{tszódó jelenetek sor{n sem alkalmaznak naturalista {br{zol{smódot. A film végén az apa meghal, miközben fia egy szekrényben rejtőzködik, ezért a nézők - ahogy a fiú is - csak a puska ropog{s{t hallj{k, ahogy kioltj{k a főhős életét. Lehetséges, hogy eljött az idő, amikor m{r nem csak megengedett, hanem szükségszerű is a k{non hat{rainak feszegetése vagy az abból való teljes kitörés, hiszen annyi alkot{s készült m{r bemutatva a végtelen gyötrelmet és szenvedést, amiből megtudhattuk, hogy mi történt valój{ban. Ma fel kell szabadítanunk az {br{zol{s korl{tait és ezzel magunkat is a teher alól és elmondani: volt, aki túlélte, volt, aki nevetve j{tszott a végső pillanatig, voltak, akik deport{lt{k magukat, hogy nehogy deport{lj{k őket (Radu Mihălileanu: Életvonat)… vagy legal{bbis kellett volna, hogy legyen. Benigni pont erre a „kellett voln{”-ra épít: Guido a kisfia kérdéseire mindig ésszerű logik{val v{laszol, amit pedig {ltal{ban hitetlen nevetés kísér, ami az „ugyan m{r, hiszen ilyen nem létezik!” gondolat{t takarja. Ez a gondolat {ll a film fókusz{ban, hogy teljesen irre{lis volt, ami történt, mégis megtörtént és rengetegen voltak, akik – ahogy a főszereplő is – belehaltak ebbe az irrealit{sba. Kutat{som sor{n teh{t két gener{ció, nyugdíjasok és huszonévesek csoportj{t vizsg{ltam, fókuszcsoportos beszélgetéseken keresztül. A gener{ciók képviselői mind azt mondt{k, hogy a film alkalmas arra, hogy a holokauszt emlékét közvetítse, még azoknak is, akik nem tudj{k, mit értünk ez alatt. Ugyanúgy tetszett nekik és ugyanolyan értékesnek tal{lta a művet mindkét csoport. Mindezek ellenére volt ellentét a két csoport véleménye között. A vizsg{lt csoportok között nagy eltérés mutatkozott a kultur{lis emlékezetből való részesedés tekintetében. A
207
kutat{s végén nem v{rt eredményeket kaptam, előzetes hipotézisemmel ellentétben a nyugdíjasok elfogadóbbnak mutatkoztak a holokauszt ilyen módon való feldolgoz{s{val szemben, mint a fiatalok. Bebizonyosodott az a feltevésem is, miszerint az idősebbek lényegesen kevesebb filmélménnyel rendelkeznek, mint a huszonévesek. A két gener{ciónak m{r a tém{hoz való hozz{{ll{s{ban is lényeges különbséget lehetett felfedezni. A fiatalok mag{tól értetődően, szenvtelenül beszélgettek a tém{ról, míg az idősek minden igyekezetük ellenére visszafogottabbak voltak, és volt résztvevő, aki ki is mondta: „Erről azért még mindig nem szeretünk beszélni!” Ez pedig maga ut{n vonta az érzelmeket is, míg a fiatalok majdnem teljesen érzelemmentesek és objektívak maradtak végig a beszélgetés sor{n, addig a m{sik csoport tagjain l{tható volt, hogy megérinti őket a téma és nem tudnak érzelemmentesen hozz{{llni a holokauszthoz, amit persze nem is kellett, hogy tegyenek. Ez azt eredményezi, hogy b{r a fiatalabbak szerte{gazóbb ismerettel rendelkeznek a holokausztról, az idősebbek viszont - akik tal{n épp azért, mert a t{rgyalt kor gyermekei - sokkal közelebbinek érzik magukhoz a történelemnek eme sötét foltj{t. Által{ban kliséket vetettek papírra a holokausztról, mindannyian azt fogalmazt{k meg, hogy emlékeznünk kell a holokausztra, hogy ne történhessen meg még egyszer. A t{jékozotts{g mértékében megmutatkozó különbségek betudhatók annak is, hogy az időseknek nem tanított{k ezt az iskol{ban, a kommunizmus buk{s{ig a holokauszt nem lehetett téma. Amennyi tapasztalatuk erről van, azt elbeszélések alapj{n szerezhették, ami jóval csekélyebb és kevésbé analitikus, mint amit ma a fiatalok a holokausztról szerezhetnek. Jól péld{zta ezt a legfiatalabb résztvevő a fiatalok csoportj{ban, aki bevall{sa szerint csak a tanór{k anyag{ból szerzett tud{s{ra, illetve az interneten szerzett ismeretekre t{maszkodik, mégis több és jobb megnyilatkoz{sai voltak, mint sokaknak a nyugdíjasok csoportj{ból.
208
A fiatalok teh{t jól t{jékozottnak bizonyultak és kimerítő v{laszokat adtak kérdéseimre. Volt olyan résztvevő is közöttük, akinek zsidó vall{sú dédnagyapja és annak csal{dj{nak nagy része a m{sodik vil{gh{ború alatt vesztette életét. Az élet furcsa fintora pedig, hogy a l{ny külföldi tanulm{nyai sor{n szerzett legjobb bar{tja dédnagyapja pedig n{ci katonaként szolg{lt, de ez sosem jelentette sz{mukra konfliktusok forr{s{t. A jog{szhallgató szerint „pontosan ezt kell, hogy tanítsa nekünk a holokauszt, hogy mindezen borzalmak ellenére ma együtt tudjunk élni békében és együttműködésben, egy emberi jogokat tisztelő demokr{ci{ban, ahol az emberek különböző sz{rmaz{sa csak sokszínűbbé és tulajdonképpen teljessé teszi a t{rsadalmat”. Valamint ő volt az, aki a legtöbb filmet l{tta és a legtöbb könyvet olvasta a tém{ban. Esetében valószínűleg a személyes érintettség az oka ennek a nagyfokú érdeklődésnek, a tém{ban való – az {tlagosn{l – alaposabb elmélyedésnek. Ez teh{t nagyban meghat{rozhatja a kultur{lis emlékezetből való részesedés mértékét. Az idősebbek csoportja a beszélgetés sor{n unok{ik gener{ciój{ra fókusz{lt, szerintük a holokausztnak az effajta {br{zol{sa a legtökéletesebb sz{mukra, „mint drogot csepegteti az emlékeket beléjük” és valószínűleg eléri azt a film - lévén, hogy nem mindenre kiterjedően alapos holokauszt bemutat{sról van szó - hogy megtekintése ut{n ut{nanézzenek és elmélyedjenek a tém{ban. Véleményük szerint ma m{r a felnövekvő gener{cióra kell gondolniuk a filmkészítőknek, akik így lassan sz{z év t{vlat{ban lehet, hogy azt fogj{k mondani, hogy mindez, ennyi borzalom meg sem történhetett. Ha viszont dokumentumfilm-szerűen mutatj{k be az eseményeket, akkor a nézők megrettenhetnek, és azt mondhatj{k, hogy ez teljes képtelenség. Így tal{n, ha furcs{n hangzik is, hitelesebbnek élhetik meg a befogadók, ha nem a
209
nyers valós{got {br{zolj{k, ami persze nem a történelem elferdítését jelenti. Emellett viszont ott van a m{sik oldal, mely szerint, ha így mutatj{k be, mint Benigni, akkor fenn{ll a veszélye annak, hogy elbagatelliz{lódik a téma, a nézők azt mondj{k, hogy „ó, hiszen csak nyaralni mentek oda, ahogy akkoriban mondt{k is” – nyilatkozott az egyik nyugdíjas csoporttag. Teh{t a két {br{zol{smód egyensúly{t kell megteremteni, ak{rmilyen alkot{sról beszélünk. A két csoport alapvetően egyetértett abban, hogy a holokauszt kultur{lis emlékezetben való fennmarad{sa főleg azért fontos, hogy tanuls{gokat tudjunk levonni belőle, és ilyen hib{t ne engedjünk újra elkövetni. Abban is egyetértettek a fiatalok az idősebbekkel, hogy a t{rgyalt film megfelelő a kollektív emlékezet form{l{s{ra, de ők nem teljesen fogadt{k el azt. Szerintük, ha csak ilyen alkot{sok l{tn{nak napvil{got, akkor az emlékezet egy idő ut{n teljesen elferdülne és több évtized t{vlat{ban m{r nem arra emlékeznénk, ami valóban történt. Éppen ezért van nagy szükség a dokumentum- vagy dokumentumfilm-szerű filmekre és a leplezetlen valós{g bemutat{s{ra is. A fiatalok feladat megold{saiból kivil{glott, hogy a holokauszt emlékezetben tart{s{ra a filmalkot{sok szempontj{ból legalkalmasabbnak a fekete-fehér, szenvedést, a puszta valós{got bemutató archív felvételeket alkalmazó filmeket vélik. Szerintük a kultur{lis emlékezetre a legjobban ható erő a filmek terén teh{t a dokumentumfilmek ereje lehet. A kultur{lis emlékezetnek ma a holokauszt szerves része, az viszont egyértelmű, hogy az egyes emberek nem azonos mértékben részesednek belőle, ellenben az is megmutatkozott, hogy a csoport tagjai - külön az idősek és külön a fiatalok csoportj{nak résztvevői - meglehetősen nagy hasonlós{got mutatnak az abból való részesedés tekintetében. Ugyan jelen kutat{som esetében nem vonhatok le az egész t{rsadalomra jellemző következtetéseket, ennek ellenére
210
úgy tűnik, hogy a ma gener{ciója sokkal könnyebben jut inform{ciókhoz a tém{ban - ha nem is elsősorban írott dokumentumokon, mint ink{bb a médi{n, az interneten, a moziv{sznon keresztül -, analitikusabb tud{ssal rendelkezik róla, mint azok, akik a vil{gh{ború alatt vagy rögtön ut{na születtek. Így – főleg a volt szocialista orsz{gokban – a kultur{lis emlékezetből való részesedés tekintetében szakadék t{tonghat a gener{ciók között. Akik {télték a borzalmakat és csal{djaik jól tudj{k mit jelent a holokauszt, de akiknek nem volt, ki {tadja ezt a tapasztalatot, akik Magyarorsz{gon a R{kosi és K{d{r-rendszer alatt éltek és nőttek fel, jóval kevesebb inform{cióhoz juthattak hozz{. Ezt kellett vagy lehetett bepótolniuk a rendszerv{lt{s ut{n, ha tették. Viszont akik a nyolcvanas évek végén születtek, azok sz{m{ra m{r minden inform{ció szabadon rendelkezésre {llt és azok csak egy karnyújt{snyira voltak és vannak tőlük. A holokausztról való tanul{s is természetes ma m{r, van iskola, ahol a Légy jó mindhal{lig mellett Anne Frank naplója és a Sorstalans{g is kötelező olvasm{ny. Hamarosan pedig, ahogy erről m{r szó volt, nem lesz, akinek közvetlen tapasztalatai lennének a „l{ger létről”, így a mai fiatalokra fog nehezedni az emlékezetben tart{s terhe, az ő feladatuk lesz, hogy tov{bbéljen az emlék, hogy ne történhessen meg újra. A két csoport véleménye teh{t ellentmondott egym{snak, viszont a jelen kutat{sn{l {tfogóbb felméréssel fényt lehetne deríteni arra, hogy valój{ban mi lenne a legmegfelelőbb mód arra, hogy a felnövekvő gener{ciók hűen emlékezhessenek elődeink szenvedéseire. De tal{n nem is kellene végleges megold{st keresnünk, hiszen a filmiparnak, az irodalomnak, a múzeumoknak és a megemlékezéseknek olyan egyre növekvő lehetőségei vannak, ahol békében megfér egym{s mellett a valós{g hű {br{zol{sa és
211
annak tökéletes elferdítése, ak{r a fikció is. A felelősség viszont akkor m{r a befogadóké lesz, r{juk h{rul a v{laszt{s, az alapos t{jékozód{s és a helyes értelmezés terhe, valamint az, hogy a modern feldolgoz{sokat múlt hamisít{sként, vagy a művészi szabads{g lehetőségeként fogj{k-e majd értelmezni. Irodalom: ASSMANN, Jan: A kultur{lis emlékezet. Ír{s, emlékezés és politikai identit{s a korai magaskultúr{kban. Atlantisz Könyvkiadó Budapest, 1999. BRAUN Róbert: A „Bitburg-ügy”: emlékezet és történelem hat{r{n in: Holocaust, elbeszélés, történelem. Osiris Kiadó Budapest, 1995. FEHÉRI György: „Lehetetlen, de musz{j… teh{t lehetséges…” A holokauszt {br{zol{sainak problém{i in: Gantner, B. Eszter - RÉTI Péter: Az eltűnt hi{ny nyom{ban - Az emlékezés form{i Nyitott Könyvműhely Budapest 2009. HELLER Ágnes: Auschwitz és Gul{g Múlt és jövő Kiadó Budapest, 2002. KISANTAL Tam{s: A holokauszt és a kultúra, avagy a szakad{s történetisége in: Kisantal Tam{s: Túlélő történetek – Ábr{zol{s és történetiség a holokauszt művészetében Kij{rat Budapest 2009. MURAI Andr{s: Film és kollektív emlékezet Savaria University Press Szombathely, 2008. TODOROV, Tzvetan: Az emlékezet felhaszn{l{sa in: Todorov, TZVETAN: A rossz emlékezete, a jó kísértése. Mérlegen a XX. sz{zad Napvil{g Kiadó Budapest, 2005.
212
