1 „A misszionárius vezető” A hívő keresztény vezető, - avagy menedzser, - missziója a hitért és az Egyházért. Arra a kérdésre, hogy a keresztény értelmiségiek egy jelentős részét kitevő gazdasági vezetők, menedzserek hogyan segíthetik egyházukat szakmai ismereteikkel, vagy sajátos tevékenységükre jellemző emberi kapcsolataik során, az egyre hitetlenebbé váló világunkban, a válasz látszólag könnyen elhangzik: Vállaljanak részt az egyház egyik alapvető feladatában, a keresztény hit eljuttatásában, a környezetükben működő, vagy éppen beosztottjaikként dolgozó lelkiekben közömbös, - vagy csak közömbösnek látszó, - embertársaikhoz. Nehezebbnek látszik már a válasz egy további kérdésre: Mindezt hogyan? Hogyan legyen a vall ásos meggyőződésű vezető, menedzser munkája során a keresztény hit missziónáriusa? Amíg a tizenkilencedik században és a huszadik század első felében a keresztény egyházak misszionáriusainak tevékenysége a „bennszülötteknek”, az őserdők lakóinak, a keresztény kultúrától oly távoli népeknek a megtérítésére irányult, a múlt század második felétől egyre inkább a magát fejletkultúrának tartó társadalmak számára vált szükségessé a keresztény hit szerepének visszatérítése. A keresztény társadalmi hagyományokat a világ egy részén az önző gazdaság szabadelvű gondolkodásának terjeszkedése, egy másik részén egy már elbukott társadalmi rendszer szellemi utóhatásával társult önző gazdasági szemlélettel ötvözött „modern” öntudata próbálja elsöpörni. Az emberiség igen nagy része a múlt században de talán még századunkban is úgy nevelkedett, élt és halt meg, hogy azokról a szellemi értékekről, amit például a vallás közvetített nem is hallott, vagy olyan beállításban kapott információt ezekről, ami eleve kizárta nem csak az ismeretszerzést, hanem az ilyen irányú gondolkodás megindulását is. Az anyagelvű gondolkodásmód, amit Magyarországon is az elmúlt rendszerben az oktatás, művelődés és ismeretterjesztés keményen képviselt nem múlt el nyomtalanul. A felnövekedett generációk, ha családi indíttatásból hellyel-közzel valamiféle készséget mutatnak is az anyag monizmusával való szakításra, az elmúlt rendszer tudatos tevékenysége a nagy többséget szembeállította a hagyományos felekezetek eszméivel, de legfőbbképpen a Katolikus Egyház eszmerendszerével. A legfőbb probléma, hogy ezeknek az eszméknek olyan torzképe alakult ki jelentős létszámú generációkban és társadalmi rétegekben, aminek gyors megváltoztatására a hagyományos információs csatornákon keresztül, - amelyekkel ez a réteg egyáltalán elérhető lenne -, aligha van mód, hiszen az érintettek nem járnak templomba, nem olvasnak egyházi újságokat, és talán még a televíziót vagy rádiót is lezárják az eg yházi jellegű műsoroknál. Az elérhetőség mellett további kérdés a meggyőzhetőség, amit hihetetlen mértékben befolyásolnak még ma is a korábbi rendszer továbbélő eszmei maradványai és a szabadelvű gondolkodás újabb hatásai, de főként az átalakulást jellemző politikai és gazdasági ellentmondások. Nagyon valószínű, hogy ez a jelentős réteg direkt módszerekkel nem is késztethe tő olyan gondolkodásra, amellyel a keresztény eszmék iránt legalább valamilyen affinitás kialakulna és ezzel a társadalomban, és a közfelfogásban megindulhatna egy egészségesebb erkölcsi szemlélet kialakulása. Ez vezethet ahhoz a gondolathoz, hogy ha gyors, eredményes változást nem is hozhat, de hosszabb távon talán indirekt módszerekkel még is elindítható a keresztény felfogásban gyökeredző becsületes társadalmi, gazdasági szemlélet. Ha azt keressük, hogy a keresztény értelmiség egyik, - talán nem túl nagy csoportja, - a vallásos meggyőződésű, és hitük érvényesítésére is kész vezetők mi módon segíthetik egyh ázukat, - az anyagi vonatkozású segítségtől eltekintve,- akkor talán az említett indirekt befolyás lehetőségét érdemes vizsgálni.
2
Az indirekt befolyás egyik járható útjának látszik, ha a gazdaságban ma már megtalálható vallásos szemléletű keresztény-katolikus vezetők tisztességes vezető-irányító módszerekkel, de mindenek előtt személyes példamutatással „befolyásolják” beosztottjaikat, azok számára is közvetítve a keresztény szemléletet, akikhez egyébként ez a szellemiség más úton aligha juthat el. Az elmúlt, - úgynevezett szocialista rendszer időszakában nagyon kevés vezető tudta érvényesíteni tetteiben vallásos meggyőződését. Egyrészűk "elvérzett" a vezetési stílusukban megnyilvánuló keresztény felfogásuk nem mindig sikeres érvényesítésében, hiszen a vezetőképzés minden tekintetben a szocialista vezetőtípus kinevelését tűzte zászlójára, és elzárt minden olyan lehetőséget, amely egy vezető számára a keresztény szellemiség beleszövésének a legkisebb lehetőségét megcsillanthatta volna vezetői munkájában. Más részük látva a szinte kilátástalan küzdelmet, nem az eszmeiséget adta fel, hanem vezetői munkájukban megnyilvánuló sajátos emberséggel és a "hivatalos világnézet" csendes elfelejtésével álltak beosztottaik elé nap mind nap. A beosztottak ez esetbe magukban, vagy néha még egymás között is feltették a kérdést: milyen ember is a főnök, honnan az a magas szintű moralitása amellyel dönt, miből táplálkozik bizalma munkatársai iránt és honnan táplálkozik a nyugalma, optimizmusa amit a legválságosabb időpontokban is megőriz, és így tovább.... Ilyen megnyilvánulások a beosztottak részéről néha napjainkban is elhangzanak, ami talán erősíti azt a gondolatot, hogy bár a körülmények változtak, de a vezetői magatartás egy gondolkodás megindulásához elvezethet. Amikor a keresztény-szellemiségű vezetési elveiről beszélünk, nagyon nehéz elvonatkoztatni a letűnt rendszerben kialakult gyakorlattól. Különösen akkor, amikor a társadalmat és a gazdaságot egyesek ma is, mintegy sterilizálni akarják minden eszmeiségtől, de legfőképpen a vallásos eszmeiségtől. Az elmúlt rendszer talaján álló és továbbra is annak vallásellenes eszmei ideológiáját érvényesíteni kívánók kiválóan használják fel azokat a liberális áramlatokat, amelyek a világot világnézeti semlegességgel vélik szemlélhetőnek hinni. Ha a keresztény-szellemiségű vezető elfogadja azt a bibliai küldetést, hogy hirdessük az evangéliumi igazságot, akkor meg kell találnia azt a legalkalmasabb módszert, amivel éppen a hitetlen emberek, és főként az eszmeiség nélküliek közelébe juthat. A társadalom tagjainak közel kétharmada az iskolai tanulmányai során, nem hallott, vagy tudatosan elferdítve hallott a hitről, a vallásról, az erkölcsről vagy a keresztény egyházakról. Az ez időszak alatt kialakult, tulajdonképpen eszmeiség nélküli társadalmi csoport, egy tudatos, több évtizedes antikeresztény pszichozis hatására vált olyan beszűkült tudatúvá, amit ész-érv alapján a keresztény szellemiség aligha tud közvetlenül feloldani. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az akkori időszak hivatalos ideológiájában megfogalmazott eszmeiségnek látszó tanok a mi ndinkább nyilvánvalóvá vált ellentmondásaival, magát a keresztény eszmei elkötelezettséget, mint nemes emberi tulajdonságot devalválta az ostobaság jelképévé. E többségében jó szándékú tömeg ma már egyszerűen nem tud mihez kezdeni ilyen fogalmakkal, mint önkén t vállalt lemondás, irgalmasság, megbocsátás, nem beszélve a keresztény hitéletnek a materialista érdekszférától még távolabb eső fogalmairól. Ahhoz, hogy egy gazdasági vezető napi munkája során felvállaljon valamiféle apostoli mu nkát nemcsak küldetésre, de lelki elhivatottságra is szüksége van. Ehhez azonban ismerni kell a "bennszülöttek természetrajzát", kiszámíthatóságukat és kiszámíthatatlanságukat, szokásaikat és azokat a módszereket, amelyekkel közelükbe lehet férkőzni és végül megnyerni őket. A munkatársak, beosztottak eszmeisége, világnézete tapasztalati úton is viszonylag könnyen megismerhető, nem szükséges ehhez mesterséges interjú, vagy kérdőív. Bárki tapasztalhatja munkatársainak hétköznapi megnyilvánulásaiból, panaszaiból, indulataiból, vagy éppen „őszinteségi rohamaiból” – de félretéve az iróniát, - a munkatársak legegyszerűbb közlései-
3 ben, gesztusaiban, vagy teljesen semleges tárgyú beszélgetéseikben megjelenik szellemiségük arculata. Még a szellemiségüket tudatosan rejtegetők is az idők folyamán , ha szavaik nem, de tetteik személyiségük árulójává válik. Mindezekkel együtt a stabil eszmeiséggel nem rendelkező ember gondolatvilága, a természet színeinek sokféle árnyalatához hasonlóan tág határok között változhat. Az információk a szellem motorját, a gondolkodást bármelyik irán yba forgatni képesek. Ráadásul ez a forgás nem irreverzibilis, nem megváltoztathatatlan irányú, a tapasztalatnak, a tetteknek nagy jelentősége van. Bár mennyire is az egész emberiségnek szól a Tamás apostolhoz intézett krisztusi felhívás a sebek megtapasztalásá ra, a földhöz ragadt emberi természet más területen is tapasztalni akar, feláldozva még a kialakuló hit boldogságát is. Ahhoz, hogy a beosztottak számára bármilyen eszmeiséget közvetítsen, egy vezető, ahhoz először saját személyiségét kell elfogadtatni. Ez még nem jelenti azt, hogy bizalmukat is megnyerte, csupán annyit, hogy őt mint vezetőt elfogadják. Az elfogadásnak a különböző beosztottak közösségétől függően több feltétele lehet: biztos szakmai ismeretek, határozottság, műveltségbeli fölény, gyors felfogóképesség, a beosztottak iránti megértéssel párosuló következetesség, segítőkészség, és más, számos olyan pozitív tulajdonság, ami még csak az elfogadás feltétele. Ne felejtsük el azonban azt a tényt, hogy a vezetőnek sajátos és a vezetéstudományban exakt módon meghatározott funkciókat kell ellátni tevékenysége során (tervezés, döntés, szervezés, ellenőrzés stb.). Mindezeken túl ismernie kell a vezetői mesterségnek azokat a korszerű egyéb módszereit is, amelyek nélkül ma már aligha lehet nagyobb gazdasági szervezet vezetésére vállalkozni. Ezek a funkciók kikerülhetetlenek a vezetési folyamatban. A keresztény szellemiség érvényesítését, a hit valamiféle közvetítését a beosztottak felé mindezek keretében lehet csak végezni. Sajnos a gazdasági vezetők egy jelentős része, köztük elismert szaktekintélyek is, akik egyébként a keresztény eszmeiség elkötelezettjeiként hívő vallásos emberek, állítják, hogy a gazdaságban, de legfőképpen a gazdasági vezetésben nincs helye a keresztény gondolkodáson alapuló magatartásnak, különösen nincs a mai piacgazdaság farkastörvényei között. A keresztény szemléletű gazdasági vezetésnek gondolatát is abszurdnak tartják, és véleményük szerint eleve kudarcra van ítélve minden olyan vezető, aki ilyen elvek alapján próbálkozik vezetni. De valóban nem irracionális az állítás, hogy magát a keresztény eszmeiség elkötelezettjének valló vezető a gazdaság mindennapjaiban nem viselkedhet, nem cselekedhet keresztény módon? Napjaink gazdaságában a vezetői beosztások még mindig magukon hordják követelmények tekintetében a múlt rendszer egyes jegyeit. Sajnos, a tapasztalatok szerint, a gazdaság területén az esetek többségénél még ma sem kívánatos a vezető munkájában a vallásos meggyőződés érvényesítése, de különösen nem a meggyőződésének hirdetése. A nyílt hitvallás ma talán nem eredményez azonnali retorziót, de nagy valószínűséggel olyan folyamatot indít el, ami lejáratását, ellehetetlenítését esetleg teljes tönkretételét célozza és ebben a lejár atóknak leginkább a beosztottak a partnerei. A gúnyos megjegyzést ezzel kapcsolatban nem egyszer hallani: "… ja, az emberevő bennszülöttek felfalják a térítőt." Ezt látszik megerősíteni Helen J. Alfors O.P. és Michael J. Naughton: Menedzsment, ha számít a hit című ma gyar nyelven is megjelent könyvüknek egyik fejezete. Ebben a fejezetben a szerzők a vezető, és a munkatársak kapcsolatának egy prófétai modell lehetőségét vázolják fel, ami lényeg ében a hit és a munka elmélyült kapcsolatának szükségességére épülve a vezető a beosztottakban nyílt, közvetlen ráhatással indítaná el a vallásban gyökeredző gondolkodást. A gazdaságiüzleti életben nagyon is járatos szerzők, azonban hozzá teszik, - ami hazai viszonyok között is jól tapasztalható, - hogy a prófétai modell természeténél fogva könnyen vezethet konfliktusokhoz a „próféta” és a „hallgatósága” azaz a beosztottak között. Mindezek ellenére az ”emberközpontú” vezetés, a humán szellem érvényesülése a vezetésben, a menedzsmentben ma már a modern vezetéstudomány divatossá vált irányzata lett. A tudomány felfedezte a vezetettekben az embert, azt az embert, aki nem csak a munkáját
4 végzi, hanem él, gondolkodik, érez és megfelelő célokért hajlandó együttműködni a vezeté ssel. Az ”emberközpontú” vezetésről mára már számos keresztény szellemiségű szakcikk, tanulmány, és könyv jelent meg világszerte és Magyarországon is. Ezek mindegyike részletesen vagy kevésbé részletesen foglalkozik a vezető szerepének azzal a részével, amivel a gazdasági tevékenységet a keresztény erkölcs határai között lehet és kell művelni. Többségük eljut a vezetéstudományban ma már elfogadott olyan tézisekig, hogy eredményes tevékenység nehezen valósítható meg a vezetettek, a beosztottak együttműködő magatartása nélkül. De mi motiválja a vezetőt abban, hogy gondoskodó, megértő, már-már szinte jóságos legyen? A válasz egyértelmű: a munka hatékonyságának növekedése. Ez egy vállalkozásban közvetve a profit érdeket fejezi ki. A különböző elméletek természetesen ezt a kérdést más és más megvilágításban mutatják be és helyenként már-már súrolják a keresztény felfogást és gondolkodást. Az angol nyelven elterjedt fogalom a strokes magyarra fordítva, a „cselekvés elismerés” már osztályozza a strokes indítékait és végső soron olyan megállap ításra jut, hogy igazából az érdek nélküli elismerésnek van igazi értéke. Az elemzők azonban itt sem ju tnak el odáig, hogy mélyebben vizsgálják a vezetői humanitás indítékait. Arra pedig, hogy a keresztény szellemű vezetés milyen lehetőséget teremt a hit felébresztésére a vezetette kben, sajnos még a keresztény szellemiségű szakcikkekben, tanulmányokban sem találunk nagyon utalást. Ma már számos keresztény felsőoktatási intézmény adott helyet a közgazdaság okta tása során a korszerű menedzserképzésnek, és ez talán lehetőséget biztosít arra is, hogy a gazdasági etikát létrehozó gondolatok közé, a hit motiváló ereje is egyre nagyobb súlyt kapjon. A vezetői magatartás mindössze az elindítója lehet egy keresztény szemlélet kialakulá sának a beosztottak körében, de az biztos hogy a gondolkodás távlatokban rendszerint cselekvésre is készteti a gondolkodót. A vezetőképzésnek ma már világszerte olyan széleskörű és valóban tudományos irodalma van, amelyből a vezetési szakma szinte minden mozzanata megtanulható. A vezetői tréni ngek szinte valamennyi vezetési szituációra kiterjedően felkészítést adnak a különböző szinten és területen tevékenykedő vezetők számára. Ma már azonban az is teljesen világos, hogy a politikai - ideológiai "fűszerezésű" a technokrata szemléletű vezetés módszerei nem vezetnek megoldásra. A gazdasági vezetés "tárgya" minden esetben az ember és ha a tárgy nem tárgy hanem személy, nyilván való, hogy a probléma nem közelíthető a materiális olda lról. A vezetési funkciók ugyanis igen csekély összefüggésben állnak a vezetettek szerves és szervetlen anyagokból álló szerkezetével - bár tagadhatatlan, hogy fizikai valóságuk alapvetően fontos, - annál jelentősebb a szellemi létük, a gondolkodásuk, akaratuk és pszichikai állapotuk. (Ez utóbbit még a materialista beállitódású szakirodalom is lelki állapotnak fordítja, ami talán tudat alatt a lélek létezését is elismeri). A vezetéstudomány ma már egyre jobban távolodik, a taylori scientific management téziseinek azon részétől, amely a vezetést igyekszik elvonatkoztatni a vezetői feladatok emberi vonásaitól. Túlnőtt azonban a vezetéstud omány a fayoli teorizáló iskolán alapuló pszichológiai-szociológiai irányzat rendkívül elasztikus felfogásán is, amit az adott helyzet politikai-gazdasági felfogásának megfelelően hajlítottak. A napjainkban legkorszerűbbnek vélt "ember központú" vezetés megpróbálja kizárólagosan tudományos alapon közelíteni a vezetés feladatát, módszereit és funkcióit, elvonatkoztatva minden politikai vagy szellemi áramlattól. Ez a vállalkozás, amely egy steril vezetéstudomány létrehozását célozza minduntalan azokba a hatásokba – beleértve a hit megnyilvánulását is, - ütközik, amelyektől éppen saját magát, a tudományt kívánja óvni és előbb utóbb be kell látni, hogy éppen azért mert a vezetéstudomány "tárgya" az ember, amely létében hordja szellemiségét nem választható el a szellemiséggel járó lelki jelenségek ki- és besugárzásától. Amikor a hit szellemében cselekvő és irányító vezető szerepét vizsgáljuk, nyilvánvaló, hogy nem egy modern világ fejlett, - vagy talán túlfejlett - társadalmában működő misszionárius
5 tevékenységét várhatja el tőle az egyház. A hit felé fordulás során, és a hit kiteljesedésének segítésében már inkább az egyháznak, az egyház intézményeinek és eszközeinek, de főként a mélyebb teológiai ismeretekkel rendelkező „szakembereknek” kell szerepet vállalni. Ez azért is fontos, mert a hit világába elinduló vezetettek a még rendszerint bennük élő nagyon is szekularista gondolkodás nyomán olyan teológiai kérdések közé tatozó felvetésekkel is előállhatnak, amelyek megválaszolása egy laikus vezető számára talán megoldhatatlan feladatot jelenthet, néha pedig éppen a lejárató szándékú beosztott tesz fel provokatív céllal kérdéseket. Példaként állhat egyik kérdező enyhén gúnyos felvetése: Mondja főnök maga hisz a feltámadásban? A kérdezett vezető természetesen igennel felelt. A kérdező azonban gúnyos mosollyal folytatta: És akkor, ha az elmúlt sok ezer évben elhunyt sok milliárd ember feltámad, milyen szorosan kell majd egymás mellett és egymás mögött állniuk, hogy elférjenek ezen az állítólag isten-teremtette földünkön? Ez esetben a vezető - ahogy ezt a történetet elmesélték, - egy pillanatra megdöbbenten nézett a kérdezőre, majd, ha nem is szigorúan vett teológiai tartalmú, de frappáns választ adott: Mit gondol, hogy az emberi tudomány által végtelennek tartott világűrben miért teremtett Isten sok milliárd talán a földhöz is hasonló égitestet, és meddig tart Istennek azt lakhatóvá tenni a feltámadottak részére.? Az szinte természetes, hogy naiv, vagy egyes esetekben éppen provokatív kérdések érhetik a vallásos meggyőződést sugárzó vezetőt akkor is, ha a külső szemlélők, vagy a beosztottak nem a térítés direkt szándékát érzékelik, és csupán a magatartása alapján következtetnek a ki nem mondott céljaira. A keresztény vezetői magatartás egymagában még nem valamiféle hittérítés. A hit végső soron Isten adománya és a már hittel bíró ember csak szerény közvetítője lehet ennek az adománynak. A szállítmányozás a gazdasági életben is szakértelmet és megfelelő felk észültséget igénylő szakma, különösen az, amikor sérülékeny, törékeny árut kell szállítani. A törékeny hit közvetítése is nagy felkészültséget és komoly "eszközöket" igénylő feladat. A „szállítmányozás" eszközeit azonban a gazdaságban sem a szállítók készítik! A szállítók, feladatként – inkább a legmegfelelőbb utat keresik, amelyen az „árut” eredményesen célba juttathatják. Valahol itt kell keresni tehát a keresztény vezetők feladatát, az "út csinálásban", az eszközök biztosításában, a talaj előkészítésében. Mintha a mai keresztény vezetőkhöz is szólnának Keresztelő Szent János szavai: "...készítsétek az Úr útját...". Lehet, hogy a ma vezetőinek szól a krisztusi példabeszéd halhatatlan allegóriája a magokról, ... a jó földbe esőről, amely százszoros termést hoz; (Lukács 8.8) lehet, hogyha a talajt jobban előkészít enénk, több mag hozna nemes termést ? Mai technikánkkal - amire oly büszkék vagyunk talán a sziklákból is tudnánk talajt készíteni, hogy a sziklára hullott magok is termést hozz anak? A keresztény elhivatottságú vezető, ha csak beosztottaik gondolkodását indítja el a hit világa felé, talán a sziklát tördeli szét és alakítja lassan termőtalajjá. A mag, a levegő, a magban rejlő csíra és a csírázás feltételei az isteni természet adománya, de éppen a feltételek biztosítása a csírázáshoz és a szárba szökkenéshez nagyon is emberi feladat. Talán valahol itt kell keresni a keresztény szellemiségű vezető feladatait az egyház kiteljesedésének segítésében. Ahhoz, hogy ez a segítség az Egyház számára igazán kiteljesedjen, és eredményes legyen, még további útkeresésre lesz szükség. A megoldás kulcsa talán a vezetéstudomány különböző téziseinek keresztényszemléletű elemzésében rejlik, de, hogy ez a kulcs el tudja -e mozdítani a zár nyelvét és az ajtó kitárul-e rövidesen, erre ma még nehéz választ adni.
