Az Internet
avagy a hálózatok hálózata
Az Internet története 1.
A hidegháború egy fontos problémája Amerikában a hatvanas évek elején:
Az amerikai kormányszervek hogyan tudják megtartani a kommunikációt egy esetleges nukleáris háború alatt, illetve után? decentralizált hálózat
Az Internet története 2.
a Pentagon egyik szervezete kifejleszti: ARPANET-et, (az Internet őse) 1960-as évek végére már működik
A hálózat létrejötte után furcsa dologra derült fény: a hálózatot hírek és személyes üzenetek árasztották el, sokan privát kommunikációra használták Ebben az időben születtek az első levelezési listák.
Az Internet története 3.
Az 1980-as évekre az USA minden egyeteme rácsatlakozott a hálózatra 80-as évek közepén megjelenik Nyugat-Európában 90-es évekre elérte Közép-Kelet-Európát
Az Internet története 4.
Az ARPANET-be bármilyen számítógépet be lehetett kötni, ami ismerte a hálózat kommunikációs szabványát Nem számított a gép márkája, a tartalma, sőt még tulajdonosának a kiléte sem. Az ARPANET 1989-ben formálisan megszűnt. A felhasználók szinte észre sem vették a változást, hiszen az ARPANET funkciói nemcsak tovább éltek Internet nevű utódjában, de jelentősen javultak is.
Az Internet működése
Az Internet gerincét a szerverek alkotják, amelyeket valamilyen adatátviteli közeg kapcsolnak össze egymással. Ezekhez a gépekhez közvetlenül vagy Internetszolgáltatókon keresztül csatlakoznak az egyes felhasználók - kliensek. Bármely kliens a gerinchálózaton keresztül el tudja érni a hálózat bármely másik pontját függetlenül attól, hogy az egymással kapcsolatba került számítógépek fizikailag hol helyezkednek el.
A hálózat sikerének titka
Az adó feldarabolja az üzenetet kis csomagokra és elküldi a vevő irányába.
Minden csomagnak saját címe van.
A csomag útvonala lényegtelen.
Ha egy csomag nem érkezik meg, a vevő újra lekéri azt.
Részletesebben…
Az üzeneteket kis csomagokra bontják szét. Minden számítógép kap egy címet. Ez az IP cím. Az üzenet kap egy fejlécet, hogy melyik számítógépről melyikre megy. A csomag tartalmaz egy sorszámot is. A címzett gép ezeket összeszedi majd sorrendbe rakja. Ha eltűnik egy csomag, akkor a fogadó visszajelez, hogy kéri az elmaradt csomagot. Tehát az Internetnek a csomagkapcsolt hálózat az alapja.
TCP/IP protokoll
Kommunikációs szabvány a számítógépek számára.
A szabvány teljesen nyilvános, így a különböző fejlesztésű gépek problémamentesen tudtak kommunikálni egymással (közösen beszélt nyelv)
Ez a protokoll felel az üzenetek küldéséért / fogadásáért
IP-cím
193.224.63.54 (4 szám 0-255) A számítógépek ezt az azonosítást egymás közt használják. Minden számítógépnek van IP címe amely rá van kötve az Internetre. A címek hierarchikus rendszerben kerülnek kiosztásra. Ez a címzés kb. 4 milliárd cím kiadását teszi lehetővé. Magyarországon a címek kiadását az MTA-SzTAKI látja el.
Domain név
Mivel az IP címek emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlanok, ezért kialakították a domain neveket, amelyek általában értelmes rövidítések.
Példa: travis.hu ahol a travis a számítógép neve, a hu pedig azt jelöli, hogy a gép Magyarországon van. Jobbról balra olvassuk. Domain regisztráció
A valóság ennél egy fokkal bonyolultabb…
Web
A web az Internet leglátványosabb és leggyorsabban bővülő része.
Multimédiás felületet (kép, zene,…) Weblapok (szervereken) Bárhonnan és bármikor el lehet érni Böngészőprogramok…
HTML
Az weboldalak HTML (hyper text markup language) formátumú dokumentumok.
Linkek / hivatkozások segítségével össze vannak kötve más oldalakkal.
Minden oldalnak saját webcíme, URL-je van, ennek beírásával juthatunk el arra a szerverre, ahol az adott weboldalt fenntartják.
URL, vagy webcím
Az Interneten megtalálható fájlok szabványosított címe
Példa: http://travis.hu/chucknorris.jpg Egyetlen címben összefoglalja a dokumentum megtalálásához szükséges alapvető információkat:
a protokollt (itt: http) a gép vagy tartomány nevét (itt: travis) a fájlhoz vezető elérési utat a célgépen belül (itt: chucknorris.jpg)