A hazai alkoholfogyasztási szokások és azok halandóságra gyakorolt hatása a felnıtt korú népesség körében 1980 és 1999 között Évközi dolgozat
Készítette: Kiss Judit EF szak
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Népegészségügyi Iskola 2003. október
Tartalomjegyzék
ÖSSZEFOGLALÓ..................................................................................................................... 3 BEVEZETÉS ............................................................................................................................. 4 1. AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS TÍPUSAI ÉS AZOK EGÉSZSÉGRE GYAKOROLT HATÁSA .................................................................................................................................... 6 1.1. 1.2.
AZ ABSZTINENCIÁTÓL AZ ALKOHOLIZMUSIG ............................................................... 6 AZ ALKOHOL ÉS AZ EGÉSZSÉG KAPCSOLATA ............................................................... 7
2. AZ ALKOHOLIZMUS TÁRSADALOMTÖRTÉNETI VONATKOZÁSAI........................ 8 3. AZ ALKOHOLFOGYASZTÁSI SZOKÁSOKAT VIZSGÁLÓ HAZAI KUTATÁSOK .... 11 4. AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTRA KIFEJTETT HATÁSOK MÉRÉSÉT SZOLGÁLÓ INDIKÁTOROK ......................................................... 15 4.1. KÖZVETETT INDIKÁTOROK ............................................................................................ 15 4.2. KÖZVETLEN INDIKÁTOROK ............................................................................................. 16 5. AZ ALKOHOLSPECIFIKUS HALANDÓSÁG ALAPVETİ HAZAI TRENDJEI 19801999 KÖZÖTT ......................................................................................................................... 17 5.1. ANYAG ÉS MÓDSZER ....................................................................................................... 17 5.2. AZ ALKOHOL EREDETŐ HALÁLOZÁS ALAPIRÁNYZATA .................................................... 17 5.3. AZ ALKOHOLSPECIFIKUS HALANDÓSÁG NEMEK SZERINTI STRUKTÚRÁJA ....................... 18 5.4. AZ ALKOHOLSPECIFIKUS HALANDÓSÁG KORSTRUKTÚRÁJA ............................................ 19 5.5. AZ ALKOHOLSPECIFIKUS HALANDÓSÁG OKSTRUKTÚRÁJA .............................................. 21 6. JAVASLATOK AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS OKOZTA PROBLÉMÁK CSÖKKENTÉSÉRE ................................................................................................................ 25 IRODALOMJEGYZÉK ........................................................................................................ 27
2
Összefoglaló Közismert tény, hogy Magyarország - európai viszonylatban - nagyon kedvezıtlen pozíciót tölt be a középkorú népesség (a 35 és 70 év közöttiek) morbiditási és mortalitási statisztikáit illetıen. A halálozási viszonyok több évtizede tartó, egészen az 1970-es évekre visszanyúló folyamatos rosszabbodásában az alkoholfogyasztásból eredı megbetegedéseknek kiemelkedı szerepe van. Munkám célja a hazai alkoholepidemiológiai helyzet bemutatásán túlmenıen a probléma össztársadalmi szintő visszaszorítására tett kísérletek közül a legutóbbi népegészségügyi program vonatkozó célkitőzéseinek és feladatainak ismertetése. Dolgozatomban a szakirodalmi áttekintés után az alkoholspecifikus halandóság alapirányzatát, majd a férfiak és nık alkoholos eredető halálozásának különbségeit mutatom be. Ezt követıen felvázolom a korspecifikus, alkohol okozta halálozás fıbb jellemzıit, végül pedig röviden kitérek az alkoholspecifikus mortalitás okstruktúrájának elemzésére. A magyarországi népesség halálozására vonatkozó statisztikák a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisaiból álltak rendelkezésemre. Az adatok az évenkénti halálozások jellemzıinek nem, életkor, halálok szerinti - feldolgozásából elıállított adatbázisból származnak az 1980 és 1999 közötti idıszakra vonatkozóan1. (KSH, 2003.). Legfontosabb megállapítások és következtetések:
Magyarországon az 1980 és 1999 közötti idıszakban az életkorra standardizált2 alkoholspecifikus halandóság 35 %-kal emelkedett.
1980-ban az alkohol okozta halálozások részaránya az összhalálozásban 8,8 % volt, 1999-re 13%-ra emelkedett ez az arány .
1999-ben a férfinépességben az alkoholnak tulajdonítható halálozások 64%-a a 35–64 éves korcsoportban következett be.
Az elmúlt 20 évben közel kétszeresére emelkedett az alkoholspecifikus halálozás a középkorú férfiak körében.
Az alkoholizmus epidémia az 1990-es évek közepén tetızött, azóta csökkenı tendenciát mutat, azonban a halálozási statisztikák továbbra is rendkívül kedvezıtlen halálozási viszonyokra utalnak.
Az 1990-es években mindkét nem esetében a májbetegségek és a különféle daganatok uralják az alkoholspecifikus mortalitást.
1
Az európai népességre vonatkozó adatok forrása a WHO Európai Regionális Hivatalának Health for All (HFA) adatbázisa.
3
„Az a jelentıs szerep, amelyet az alkoholtartalmú italok termelése és fogyasztása a nyugati társadalmak gazdasági és társadalmi életében játszik, nem szabad, hogy elkendızze elılünk a tényt, miszerint az alkohol egymagában nagyobb problémákat okoz, mint az összes többi drog együttvéve.” (Jaffe: Terápiás kezelés farmakológiai alapjai c. mőve)
Bevezetés Dolgozatom célja annak bemutatása, hogy a magyarországi felnıtt korú népesség körében jellemzı alkoholfogyasztási szokások milyen hatást gyakorolnak az évtizedek óta folyamatosan romló mortalitási viszonyokra, külön kihangsúlyozva az 1980 és 1999 közötti idıintervallumot. Mindezt annak tudatában teszem, hogy a halandóság rizikó faktorok szerinti elemzése számos, elsısorban kvantitatív jellegő tévedés lehetıségét hordozza magában, azonban a kérdéskör népegészségügyi prioritásként való kezelése, valamint a vizsgált területen mutatkozó hiányosságok indokolttá teszik az ilyen típusú elemzéseket. Ismeretes, hogy hazánkat a 20. században a devianciák egyes típusai közül két tradicionálisan elterjedt viselkedésforma jellemezte: az alkoholizmus és az öngyilkosság. A mértéktelen alkoholfogyasztás ma is sokkal súlyosabb egészségügyi és társadalmi következménnyel jár, mint a többi deviáns viselkedésforma - nevezetesen a drogfogyasztás és a bőnözés - amelyek napjainkban nagyobb hangsúlyt kaptak kriminológiai jellegük miatt, holott prevalenciájuk nemzetközi összehasonlításban is kedvezıbb képet mutat, mint a hazai alkoholhelyzet. (Elekes, 2000.) Bár a 90-es években pozitív változások következtek be mind az alkoholizmus, mind az öngyilkosságok elıfordulását illetıen a korábbi évek statisztikáihoz viszonyítva2, azonban ezek a devianciatípusok még mindig társadalmunk legfontosabb problémái közé tartoznak. Az alkohol mellett a másik fontos, függıséggel járó életmódbeli kockázati tényezı a dohányzás. Az elmúlt évtizedekben a dohányzásspecifikus halandóság sem emelkedett olyan súlyos mértékben, mint az alkoholspecifikus mortalitás (KSH, 2003.), holott mindkettı megelızhetı lenne a kockázati tényezı felszámolására tett primer prevenciós lépésekkel. Természetesen a rizikófaktorok teljes körő kiiktatása nem elképzelhetı, de az erre való törekvések támogatása fontos állami feladat lenne, hiszen a probléma népesedés- és családpolitikai jelentısége is indokolttá tenné a megfelelı beavatkozásokat. Mindezek 2
Ezeknek a statisztikai változásoknak az értelmezését megnehezítik az adatok regisztrálásában bekövetkezett változások, mint pl. a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) kategóriáinak folyamatos revíziói.
4
ellenére 2002-ig nem történtek érdemi beavatkozások az alkoholfogyasztás visszaszorítására Magyarországon. 2003-ban az Országgyőlés elfogadta az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programját. A tízéves népegészségügyi program „Alkohol és drogmegelızés” címő alprogramja az elızıekben felvázolt alkoholepidemiológiai helyzetbıl indult ki, elsıdleges célkitőzésként az alkohol és drogfogyasztás jelentıs mértékő visszaszorítását szem elıtt tartva. A szakértık által kidolgozott program a kiinduló helyzet ismertetésén, a célok és a megvalósításukat szolgáló eszközök felsorolásán kívül megfogalmazza azokat a várt eredményeket is, amelyek a feladatok elvégzése után valósulhatnának meg. A dolgozatban a következı kérdésekkel foglalkozom: 1. Az alkoholfogyasztás típusainak (absztinencia, mértékletes fogyasztás, alkoholabuzus, alkoholizmus) definíciója, az egészségre gyakorolt hatásuk bemutatása a jelenlegi tudományos álláspontok alapján 2. Az alkoholizmus társadalomtörténeti vonatkozásai Magyarországon – összehasonlítás a nemzetközi trendekkel 3. Az alkoholfogyasztási szokásokat vizsgáló hazai kutatások eredményeinek vázlatos bemutatása 4. Az alkoholfogyasztás és az egészségi állapotra kifejtett hatások mérését szolgáló indikátorok rövid ismertetése 5. Az alkoholspecifikus halandóság alapvetı hazai trendjei 1980-tól napjainkig: az adatok prezentálása és elemzése 6. A kapott eredmények kapcsán a Népegészségügyi Program célkitőzéseinek és tennivalóinak bemutatása
5
1.
Az alkoholfogyasztás típusai és azok egészségre gyakorolt hatása
1.1. Az absztinenciától az alkoholizmusig Mind az alkoholfogyasztási szokásokat kutató vizsgálatok, mind a különbözı táplálkozási ajánlások különbözı módokon határozzák meg a napi alkoholfogyasztás mértékeit. Az amerikai táplálkozási ajánlások a férfiak esetén legfeljebb napi 30 grammban, nık esetében napi 15 grammban állapítják meg a mértékletes alkoholfogyasztás napi limitjét (a szakmailag szigorú ajánlások emellett az életkort és a testsúlyt is figyelembe veszik). Az ettıl a mennyiségtıl többet fogyasztókat iszákosnak, nagyivónak, vagy alkoholistának minısítik (KSH, 2003). A differenciáltabb megközelítések különbözı fokozatokat határoznak meg a fogyasztás kapcsán. Ennek alapján absztinensnek minısülnek azok, akik soha nem fogyasztanak alkoholt, vagyis teljes mértékben tartózkodnak az alkoholos termékek mindenfajta típusától. A mértékletes alkoholfogyasztók az elıbbiekben említett ajánlott napi mennyiségeket nem lépik túl, továbbá ide tartoznak azok is, akik csak alkalomszerően fogyasztanak kisebb mennyiségő alkoholt. Az alkoholabuzus a napi 0,8 gramm/testsúlykg-ot meghaladó mennyiségő alkohol rendszeres fogyasztását jelenti, amely azonban még nem jár fizikai és pszichés függıséggel (Gerevich,1994.). Az alkoholabuzusban szenvedık még nem szenvedélybetegek, az ivás gyakran konfliktuskezelési képtelenségük egyik megnyilvánulása. Az igazi problémát az jelenti, hogy ez általában csak egy átmeneti állapot, amely az esetek többségében dinamikusan fejlıdik elıre, és végül alkoholizmushoz vezet. Az alkoholfüggıség vagy alkoholizmus3 az olyan jellegő, rendszeresen ismétlıdı, nagy mennyiségő italfogyasztást jelenti, amely ártalmas a fogyasztó fizikai és mentális egészségére, illetve dependenciához vezet. Az alkoholizmusnak természetesen nagyon sokféle definiálási kísérlete van, attól függıen, hogy melyik tudományág (orvostudomány, magatartástudomány, tanuláslélektan, szociológia, stb.) milyenfajta szemszögbıl közelíti meg a kérdést. Így megállapítható, hogy egyszerre több definíciónak is létjogosultsága lehet, de szinte mindegyik meghatározás tartalmaz két közös komponenst: az önmegtartóztatásra való képtelenséget és a kontroll hiányát (Atkinson és tsai, 1997.).
3
A kifejezést 1849-ben Magnus Huss, svéd orvos alkalmazta elıször „Alcoholismus chronicus” címő tanulmányában. (Fact Intézet, 1999.)
6
Kialakulásának okait illetıen sincs konszenzus, már csak amiatt sem, mivel az okok egyénenként változóak lehetnek: a genetikai tényezıkön át, a kulturális mintákig, szocializációs hatásokig, személyiségzavarokig sok minden állhat a hátterében.
1.2. Az alkohol és az egészség kapcsolata Számos epidemiológiai kutatás foglalkozott már az alkoholfogyasztásnak az egészségi állapotra és a halandóságra gyakorolt hatásának vizsgálatával. Corrao és munkatársai közel négyszáz 1966 és 1998 között végzett vizsgálat metaanalízisével arra jutottak 1999-ben, hogy szignifikáns összefüggés létezik a mértéktelen alkoholfogyasztás és a májzsugorodás, az emésztı- és légzırendszer felsı szakaszának daganatai, az agyvérzés, valamint az erıszakos cselekményekbıl származó sérülések között. Bár a jelenlegi tudományos álláspont szerint az alkohol önmagában nem karcinogén, de az mégis tény, hogy a krónikus alkoholfogyasztók körében gyakoribbak a rosszindulatú daganatok (szájüregi, nyelıcsı, gége, colorectalis carcinomák, májrák, stb). Ez részben magyarázható azzal is, hogy az alkoholisták többsége dohányzik, rosszabb a szájhigiénéje, de emellett egyre több tudományos publikáció foglalkozik az alkoholmetabolitok kokarcinogén hatásával, vagyis az alkohol lebomlása során keletkezı acetaldehid rákkeltı jellegével. Az alkohol mértéktelen fogyasztása számos szerv károsodását okozhatja, hozzájárulva azok megbetegedéseihez. Nevezetesen károsítja a nyelıcsı (nyelıcsı-adenocarcinoma), a gyomor (reflux, gastritis, gyomor-carcinoma), a máj (zsírmáj, fibrosis, cirrhosis, hepatitis, májrák), a hasnyálmirigy (pancreatitis), és a belek (vékonybél-kontamináció, colorectalis carcinoma) mőködését. Emellett hozzájárulhat az idegrendszer (akut alkoholos intoxikáció, epilepszia, polineuropátia, kisagyi atrófia), a kardiovaszkuláris
rendszer
(magas
vérnyomás,
szívritmus-zavar,
szív-infarctus),
a
csontrendszer (osteoporosis), és a hormonrendszer (zavart nemi mőködés, porfirinanyagcsereváltozás) zavaraihoz, és egyéb anyagcsere betegségekhez (zsíranyagcsere-zavar, cukorbetegség) egyaránt. Számos pszichiátriai kórképet hozhat létre, mint például depresszió, szorongás, Korsakow szindróma pszichés tünetei, hallucinózis, delirium tremens (Szalay, 2003.). Ami az alkohol protektív szerepét illeti, erre vonatkozóan szintén Corrao és munkatársai - 80 ezer amerikai nı bevonásával elvégzett - vizsgálatának eredményei szerint a mértékletesen ivók között feleannyi szívroham fordul elı, mint az ugyanolyan testsúlyú, absztinens, rendszeres testmozgást is végzı kontrollcsoportban. A vizsgálat tanulsága szerint az absztinencia ugyanolyan rizikófaktor lehet a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását 7
illetıen, mint a túlsúly, vagy a mozgáshiány. Hasonló eredményekre jutottak egy több ezer középkorú dán férfi bevonásával végzett esetkontroll-tanulmány, valamint egy 10 ezer kaliforniai felnıtt körében lefolytatott vizsgálat kutatói egyaránt. Ezt a felismerést erısíti meg az ún. „francia paradoxon” is, amelyet egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat tanulságaként fogalmaztak meg, miszerint bár a franciák viszonylag sok magas koleszterintartalmú ételt fogyasztanak, mégis alacsony körükben a szívkoszorúér-betegség aránya. A jelenség okát a rendszeres és mértéktartó vörösborfogyasztásban jelölték meg a kutatók (KSH, 2003.). Ezek a kutatási eredmények is alátámasztják azt a közhelyszerő megállapítást, amely szerint „az alkohol kismértékben gyógyszer, nagymértékben méreg ”.
2. Az alkoholizmus társadalomtörténeti vonatkozásai Az italfogyasztási szokások nagyon változatos képet mutatnak a világ különbözı országaiban. Általánosságban elmondható, hogy a fejlett nyugat-európai országokban a fokozódó jólét már az 1950-es évektıl átalakította az ivási szokásokat, ennek hatására emelkedett az alkoholisták száma, megnövekedett a tizenéves fiatalok alkoholfogyasztása és sokkal több az alkoholos eredető erıszakos cselekmény (közlekedési baleset, bőnözés, testi sértések), vagyis az alkoholizmus sok európai országban komoly társadalmi problémává vált. Az is megállapítható, hogy azokban a földközi tengeri országokban, ahol mindennapos az alacsony alkoholtartalmú borok fogyasztása, kevés alkoholista van és alacsony az alkoholspecifikus halandóság részaránya is az összhalálozásban (1. ábra). A kelet- és középeurópai országok, köztük Csehország, Szlovákia és Lengyelország italfogyasztási szokásai sok hasonlóságot mutatnak a hazai helyzettel: a sör- és a rövidital-fogyasztás rendkívül elterjedt, a borfogyasztás kevésbé, viszont az alkoholspecifikus mortalitás ezekben az országokban alacsonyabb, mint nálunk. Az alkohol okozta mortalitás Magyarországon mintegy 78 százalékkal nagyobb az európai uniós átlagnál. Az európai országok az alkoholspecifikus halálozások gyakorisága szerint 5 csoportba sorolhatók: kiemelkedıen magas a mortalitás a szovjet utódállamokban, ezek után következnek a közép-és kelet európai volt szocialista országok, majd a legtöbb nyugat európai ország; legalacsonyabb a halandóság a skandináv országokban (Finnország kivételével) és néhány mediterrán országban (KSH, 2003.).
8
Európai átlag:71,8
<300 <240 <180 <120 <60 Nincs adat
1. ábra 100 ezer fıre jutó alkoholspecifikus halálozás (SHA)4 az európai országokban 1999-ben (Forrás: HFA, 2003.)
Magyarországon az 1950-es évek végén jelent meg ez a probléma össztársadalmi szinten, elsısorban a szocialista iparosítás „eredményeként”. A szocialista propaganda hatására a hagyományos nagycsaládok felbomlottak, az egyházak háttérbe szorultak, összességében társadalmi szintő anómia, értékvesztettség jött létre. A háború utáni szegénység, az alacsony iskolázottság és más tényezık sok esetben együtt jártak a kisebb stressztőréssel, a megküzdési készségek hiányával. Az alkohol a problémák elıl való menekülés útja lett, így ebben a társadalmi szituációban kifejezetten nonkorformmá váltak az absztinensek. Mindemellett a szocialista eszmék befogadása is könnyebben ment alkoholos befolyásoltság állapotában, így nem véletlen, hogy valamennyi szocialista országban és az
4
SHA=standardizált halálozási arányszám: a korspecifikus halálozási arányoknak a WHO „európai népességé ”-nek kormegoszlása szerint súlyozott átlaga.
9
egykori Szovjetunió utódállamaiban egyaránt súlyos társadalmi problémává vált az alkoholbetegség. (Kopp, Skrabski, 1995.) Jelenleg úgy tőnik, hogy a rendszerváltozás után létrejött demokratikus, piaci típusú, teljesítménycentrikus társadalomban ezzel ellentétes tendenciák kezdenek kirajzolódni, vagyis az alkoholizmus korábbi trendjei némileg visszaszorulnak, amit az is jelezhet, hogy az egy fıre jutó alkoholfogyasztás 1989 óta csökkenıfélben van (2. ábra).
13 12 11 10 9 8 7 1970
1975
1980
1985
1990
1995
2000
2005
Magyarország Európai átlag Közép-kelet európai átlag 2. ábra Az abszolútalkohol-fogyasztás (liter/fı) mennyiségének alakulása hazánkban (1970-2000) (Forrás: HFA, 2003.)
A helyzet azonban sokkal összetettebb annál, minthogy ezekbıl a számadatokból messzemenı következtetéseket tudnánk levonni, hiszen ezek a statisztikák nem tartalmazzák az illegális csempészetbıl és a házi kifızésekbıl származó italmennyiségeket, amelyek jelentıs mértékben torzíthatják a valós helyzetet. Az is bizonyos, hogy az alkoholspecifikus morbiditás és mortalitás még jó ideig magas marad, hiszen az alkoholizmus következményei hosszabb távon nyilvánulnak meg, így azok, akik már a rendszerváltozás elıtt ebben a betegségben szenvedtek, többségében napjainkra váltak gyógyíthatatlan, dezintegrálódott személyiségő alkoholbeteggé.
10
3. Az alkoholfogyasztási szokásokat vizsgáló hazai kutatások Magyarországon az 1980-as évek óta több reprezentatív kutatás foglalkozott a felnıtt korú lakosság5 egészségi állapotát meghatározó tényezık (életmód, egészségre káros szokások, kockázati tényezık), ezen belül is az alkoholfogyasztással kapcsolatos attitődök vizsgálatával. Ezek a kutatási eredmények nélkülözhetetlenül fontos adatokat szolgáltatnak az epidemiológiai
elemzésekhez,
hiszen
információt
nyújtanak
az
alkoholspecifikus
többlethalálozás kiszámításához szükséges, kockázatnak kitett populáció különbözı paraméterek szerinti megoszlásáról. 1. A Központi Statisztikai Hivatal 1984-es mikrocenzusához kapcsolódva a 14 év feletti népesség alkoholfogyasztási szokásait is felmérte (KSH, 1987.), majd 10 évvel késıbb az 1994-es Egészségi Állapotfelvétel során a 15-64 év közöttiek alkoholepidemiológiai jellemzıit tárta fel kérdıíves adatfelvétel formájában. Az 1994-es vizsgálatban a 15-64 év közötti férfiak 16%-a, a nık 40 %-a vallotta magát absztinensnek, míg a minden nap szeszes italt fogyasztó férfiak aránya 22 %, a nıké 6 % volt (KSH, 1996.). 2. A SOTE Magatartástudományi Intézetének 1995-ös felmérésében a 16 évesnél idısebb népesség alkoholfogyasztási szokásairól is győjtött adatokat. Többek között azt vizsgálták, hogy a kérdezettek milyen típusú és mennyiségő alkoholt fogyasztanak, milyen körülmények között. Az eredmények értelmében a megkérdezett férfiak 85 %-a, a nık 76 %-a fogyasztott már bizonyos mennyiségő alkoholt élete során. A férfiak egy-egy alkalommal átlagosan 0.9 dl tömény szeszt, 8,2 dl sört és/vagy 4,4 dl bort fogyasztottak, míg a nık 0,7 dl tömény szeszt, 2,7 dl sört és 4,5 dl bort ittak (Csoboth, 1997.). 3. A TÁRKI 1996-os vizsgálatának eredményei szerint a 14 évesnél idısebbek 9 %-a naponta, 19 %-uk legalább hetente egyszer, 14 %-uk havonta több alkalommal, 21 %-uk pedig ennél ritkábban fogyasztott alkoholt, míg a megkérdezettek 37 %-a absztinensnek vallotta magát (TÁRKI, 1998.). 4. A FACT Intézet 1999-es vizsgálata szerint a 18 évesnél idısebb megkérdezett válaszadók önbesorolás alapján- 8%-a tekintette önmagát nagyivónak, míg 20%-uk rendszeres, de 5
Számos vizsgálat (pl. rendszeres idıközönként megismételt HBSC és ESPAD kutatások) foglalkozik a gyermekek egészségi állapotát meghatározó életmódtényezıkkel, de terjedelmi okok miatt ezek eredményeinek bemutatásától most el kell tekintenünk.
11
mértéktartó alkoholfogyasztónak, 25%-uk rendszeresen keveset fogyasztónak, további 47%uk alkalmi alkoholfogyasztónak vallotta magát (Fact Intézet, 1999.). 5. A 2000-ben lefolytatott Országos Lakossági Egészségfelmérésben6 (OLEF 2000) két kérdés az alkoholfogyasztás gyakoriságának megállapítására, további három pedig az elfogyasztott mennyiségre irányult. A kutatók a fogyasztási gyakoriság és a mennyiség alapján négy csoportba sorolták a megkérdezetteket: alkoholt nem fogyasztók, ritkán fogyasztók, mértékletes fogyasztók és nagyivók. A felmérés eredményei szerint a nık 37 %-a, a férfiak 10%-a mondta magát absztinensnek, míg nagyivónak bizonyult a nık 5,2 %-a, illetve a férfiak 19,4%-a (lásd 1. táblázat).
Fogyasztási típusok
Nık (%)
Férfiak (%)
alkoholt nem fogyasztók
36,7
10,2
alkoholt ritkán fogyasztók
37,2
24,9
mértékletes fogyasztók
20,9
45,5
nagyivók
5,2
19,4
1. táblázat Az alkoholfogyasztási szokások nem szerinti megoszlása (Forrás: OLEF 2000.)
A fogyasztási szokások kor és nem szerinti megoszlását a 3. ábra szemlélteti. Az összefüggés-elemzés eredményei alapján egyértelmően megállapítható, hogy a nagyivás esélye a vizsgált tényezık közül kapcsolatban volt a nemmel, az életkorral, az iskolázottsággal, a foglalkozással, a munkaviszonnyal, a csalásszerkezettel, a társas támogatottsággal, a munkaintenzitással és a településnagysággal (EFKI, 2001.).
6
Az Egészségfejlesztési Kutatóintézet a WHO és az EU ajánlásainak megfelelı, országos vizsgálatában 5500 személyt kérdeztek meg reprezentatív minta alapján. A folytonosság biztosítása érdekében a felmérést 3 évente tervezik megismételni: 2003-ban az Országos Epidemiológai Központ szervezésében, Dr. Vitrai József irányításával hajtják végre.
12
3. ábra Az alkoholfogyasztási szokások kor és nem szerinti megoszlása (Forrás: OLEF 2000.)
6. Az egyik legjelentısebb hazai alkoholepidemiológiai kutatást: az Országos Lakossági Alkohol és Drogepidemiológiai Vizsgálatot (ADE 2001) a felnıtt lakosság körében folytatták le
2001-ben.
A
vizsgálat
célja
a
felnıtt
népesség
drogérintettségének
és
alkoholfogyasztásának becslése, valamint szocio-demográfiai illetve pszicho-szociális prediktorok keresése. A vizsgálatot a 18-65 év közötti magyarországi lakosság 2500 fıs, régiók és településméret szerint rétegzett random mintáján végezték el.7 A kutatás rendkívül gazdag mennyiségő információt tartalmaz mind az alkoholfogyasztási szokásokról, mind a fogyasztás társadalmi-demográfiai meghatározottságát illetıen (Elekes-Paksi, 2001.). A vizsgálat eredményei közül szeretném kiemelni a fogyasztás különbözı típusú prevalenciáinak kor- és nemspecifikus megoszlását (2. táblázat).
7
A kérdıívet az EMCDDA felnıtt populációs vizsgálatok vonatkozásában megfogalmazott ajánlásai, a WHO egészség vizsgálatának szempontrendszere és az IRGGA „Gender Culture, and Alcohol: A Multi-National Study” címő programjának törzskérdései, illetve a hazai sajátosságok, kutatási hagyományok figyelembevételével állították össze (Elekes-Paksi, 2001).
13
Férfi (%) Az alkoholfogyasztás jellemzıi 19-30 évesek
Nı (%)
31-50 évesek
51-65 évesek
19-30 évesek
31-50 évesek
51-65 évesek
Életprevalencia
94,4
89,6
87,9
76,3
73,1
59,9
Éves prevalencia
94,3
90,2
86,5
84,2
75,8
63,3
Elızı havi prevalencia
73,8
76,5
68,4
44,4
42,2
31,7
- minden nap ivott
2,5
12,3
14,8
-
1,2
1,7
- heti 1-4 alkalommal ivott
29,5
36,0
36,8
11,5
11,0
8,7
- ritkábban, mint hetente ivott
41,8
28,3
16,8
32,9
30,1
21,2
2. táblázat Az alkoholfogyasztás különbözı idejő prevalenciái, illetve a havi prevalencia néhány jellemzıje nemenként és korcsoportonként (Forrás: Elekes-Paksi, 2001.)
A
vizsgált
szocio-demográfiai
változók
alapján
megállapítható,
hogy az
életkor
elırehaladtával nı az absztinensek aránya férfiaknál és nıknél egyaránt. A fiatalokra inkább a ritkább, havi néhányszori fogyasztás a jellemzı, ekkor azonban nagyobb mennyiséget fogyasztanak (a fiatalok között a legnagyobbak a nagyivás és a lerészegedés prevalencia értékei is). A kutatás néhány fontosabb megállapítása:
A lerészegedés havi prevalenciái inkább az alacsony iskolai végzettségőek között magasabbak, bár az élet és éves prevalencia értékek, valamint a fogyasztásból eredı problémák a felsıfokú és a szakmunkás végzettségőek között a legnagyobbak.
Az egy fıre jutó jövedelem alapján a leggyakoribb fogyasztás a legnagyobb jövedelmőeket, a legnagyobb mennyiségő fogyasztás pedig a legalacsonyabb jövedelmőeket jellemzi.
A lerészegedés havi prevalenciája a legszegényebbek között a legnagyobb. Az adatok a jobb jövedelmőek kevésbé problémás alkoholfogyasztására utalnak.
A gyakori, legnagyobb mennyiségő, és a legtöbb problémát okozó alkoholfogyasztás a nıtleneket, hajadonokat jellemzi.
A település típusa szerint a fıvárosban lakókat a gyakori és nagyobb mennyiségő alkoholfogyasztás jellemzi. A községekben ritkábban fogyasztanak alkoholt, de akkor nagyobb mennyiséget - fıleg bort és tömény szeszt -, emellett a nagyivás gyakorisága is a községekben a legmagasabb. 14
4. Az alkoholfogyasztás és az egészségi állapotra kifejtett hatások mérését szolgáló indikátorok Az alkohol és drogfogyasztásról tájékoztató jelzıszámok többsége a probléma jellegét, elterjedtségét, idıbeli változását próbálja becsülni. Ezek az indikátorok olyan viselkedési formákat próbálnak mérni, amelyek tiltottak vagy társadalmi elítélés alá esnek, így ez a fogyasztókat és környezetüket gyakran a jelenség eltitkolására készteti. Mindemellett számolni kell a felejtéssel, a visszaemlékezési torzítással és a fogyasztás növekedésével párhuzamosan együtt járó pontatlansággal. Az adatgyőjtés módját illetıen megkülönböztethetjük a közvetett – makroszinten győjtött statisztikák - és a közvetlen indikátorokat – kérdıíves adatfelvételek során alkalmazott mutatók -, emellett természetesen még többfajta csoportosítási mód is létezik. 4.1. Közvetett indikátorok A közvetett indikátorok körébe tartoznak azok a statisztikai adatok, intézményi nyilvántartások, amelyek önmagukban is alkalmasak a fogyasztásból eredı problémák mérésére. Az alkoholproblémák mérésére használt közvetett indikátorok (KSH, 2002.): •
Az egy fıre jutó alkoholfogyasztás összesen és italfajtánként eladási adatok alapján
•
A nem regisztrált alkoholfogyasztás mértéke
•
A krónikus májbetegségben meghaltak száma
•
Az egyéb alkoholfogyasztásra visszavezethetı halálesetek száma
•
Az alkoholfogyasztással összefüggı balesetben meghaltak száma
•
Az alkoholfogyasztással kapcsolatos bőncselekmények száma
•
A kezelt alkoholisták száma, ebbıl adott évben újonnan kezelésbe vettek száma
A nemzetközi szakirodalomban számos egyéb mutatót is alkalmaznak az alapindikátorok által jelzett trendek korrigálására, ellenırzésére. Fontos azonban valamennyi indikátorral kapcsolatban hangsúlyozni annak közvetett jellegét, azaz, hogy csak indirekt módon jelzik az alkoholprobléma alakulását.
15
Magyarországon a KSH a következı alkoholfogyasztással kapcsolatos adatokat győjti:
Nyilvántartott alkoholisták száma nemenkénti és területi bontásban
Addiktológiai gondozók fıbb adatai (számuk, betegforgalmuk alakulása)
Alkoholos májbetegségben elhunytak száma (ennek alapján az alkoholisták becsült száma)
4.2. Közvetlen indikátorok Az alkoholepidemiológiai szakirodalom már az 1900-as évek elejétıl folyamatosan beszámol alkoholfogyasztással kapcsolatos kutatásokról. A kutatások jelentıs terjedésérıl és a módszerek fejlıdésérıl elsısorban a 20. század második felétıl beszélhetünk. Az alkoholproblémák mérésével foglalkozó szakirodalomban jelenleg 3 fı trend érvényesül. Az egyik arra törekszik, hogy az alkalmazott kérdésekkel a lehetı legjobban leírhatók legyenek a DSM IV és a BNO X. diagnosztikai kritériumai. A másik irányvonal az alkoholfogyasztás és az ebbıl adódó problémák részletes elemzését tartja szem elıtt, míg a harmadik viszonylag kevés kérdéssel igyekszik mérni az alkoholfogyasztásból eredı problémákat, azt csupán egyetlen tárgykörnek tekintve. Ebbıl is kitőnik, hogy az alkoholprobléma mérésének nincs egyetlen elfogadott módszere, ugyanakkor a nemzetközi szervezetek (pl. WHO, IRGGA8, EMCDDA9) körében egyre nagyobb az igény a nemzeti vizsgálatok összehasonlíthatóságára. Ennek
érdekében
részletes
ajánlásokat
készítenek
az
országos
felmérések
alkoholfogyasztással kapcsolatos kérdéseit illetıen. Ezek részletes ismertetésére terjedelmi korlátok miatt nincs lehetıség, emiatt csak azokat a minimumkérdéseket szeretném bemutatni, amelyeket valamennyi nemzetközi standard tartalmaz (KSH, 2002.): •
Az elızı évi fogyasztás gyakorisága italfajtánként (éves prevalencia nem- és korcsoport-bontásban)
•
A szokásos alkalommal elfogyasztott összes alkohol mennyisége az elızı évben (standard ital meghatározásával)
•
A nagyivás gyakorisága az elızı évben (éves prevalencia nem- és korcsoportbontásban)
8 9
Addiktológiai gondozók fıbb adatai
IRGGA= International Research Group on Gender and Alcohol EMCDDA= European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction
16
5. Az alkoholspecifikus halandóság alapvetı hazai trendjei 1980-1999 között 5.1. Anyag és módszer A magyarországi népesség mortalitási adatai a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisaiból származnak: a népesség lélekszámára vonatkozó adatok forrásai a népszámlálások, a halálozási adatok az évenkénti halálozások jellemzıinek: nem, életkor, halálok szerinti feldolgozásából elıállított adatbázisának adatai az 1980 és 1999 közötti idıintervallumból (KSH, 2003.). Az alkoholspecifikus halandóság alapirányzatának áttekintése után, a férfiak és nık alkoholos eredető halálozásának különbségeit szeretném bemutatni, ezt követıen pedig a korspecifikus alkohol okozta halálozás fıbb jellemzıit. Végül röviden felvázolom az alkoholspecifikus mortalitás okstruktúráját, elsısorban a kiemelt halálokok szerint.
5.2. Az alkohol eredető halálozás alapirányzata Az
elmúlt
két
évtizedben
az
alkoholspecifikus
halálozások
száma
közel
másfélszeresére nıtt: az 1980. évi 12620 személyrıl 17226-ra emelkedett 1999-ben az alkohol okozta betegségekben elhunytak abszolút száma. Az adatok további elemzése kapcsán jól kitőnik, hogy Magyarországon az 1980 és 1999 közötti idıszakban az életkorra standardizált10 alkoholspecifikus halandóság 35 %-kal emelkedett. Mindemellett 1980-ban az alkohol okozta halálozások részaránya az összhalálozásban 8,8 % volt, 1999-ben már 13%, vagyis közel 50%-kal emelkedett ez a részarány (4. ábra).
10
A standardizált halálozási arány a korspecifikus halálozási arányoknak a WHO „európai népességé”-nek kormegoszlása szerint súlyozott átlaga.
17
16,0
200
14,0
180 160 140
10,0
120
8,0
100
6,0
80
százezrelék
százalék
12,0
60
4,0
40
részarány
1999
1998
1997
1996
1995
1994
1993
1992
1991
1990
1989
1988
1987
1986
1985
1984
1983
0 1982
0,0 1981
20 1980
2,0
gyakoriság
4. ábra Az alkoholspecifikus halandóság gyakorisága (100 ezer fıre) és annak részaránya (%) a magyar lakosság összhalálozásában 1980 és 1999 között (Forrás: KSH, 2003.)
Ezzel szemben a fenti idıszakban az alkoholtól független, egyéb okokból származó mortalitás több mint 8 %-kal csökkent. Az egy fıre jutó abszolútalkohol-fogyasztás csökkenése és az alkoholspecifikus mortalitás alapirányzata arra utalnak, hogy az alkoholizmus epidémia az 1990-es évek közepén tetızött, azóta csökkenı tendenciát mutat, azonban a halálozási statisztikák továbbra is rendkívül kedvezıtlen halálozási viszonyokra utalnak.
5.3. Az alkoholspecifikus halandóság nemek szerinti struktúrája Közismert, hogy az alkoholisták túlnyomó többsége férfi, így az alkohol okozta halálozások is elsısorban az ı körükben fordulnak elı. Ezt igazolja az is, hogy az 1980–1999 közötti idıszakban hozzávetılegesen kétszer annyi férfi halt meg a mértéktelen alkoholfogyasztás következtében, mint nı, illetve, hogy az életkorra standardizált, alkoholspecifikus halandóság a férfinépességben másfélszeresére nıtt, míg a nıi népességben az emelkedés 26 % volt (3. táblázat).
18
Évek
Összes Alkohol okozta halálozás halálozás (abszolút számban) (abszolút számban)
Alkohol okozta halandóság az összhalandóság százalékában nyers
standardizált
Férfiak
Nık
Férfiak
Nık
Férfiak
Nık
Férfiak
Nık
1980
76 729
68 626
8 019
4 601
10,5
6,7
10,1
6,9
1985
78 034
69 580
9 698
5 087
12,4
7,3
12,1
7,7
1990
76 936
68 724
10 851
5 503
14,1
8,0
13,6
8,7
1995
77 344
68 087
13 433
5 935
17,4
8,7
16,8
9,9
1999
74 641
68 569
11 981
5 245
16,1
7,6
15,5
8,7
3. táblázat A férfiak és nık alkoholspecifikus halálozásának száma és gyakorisága 1980 és 1999 között (Forrás: KSH, 2003.)
A táblázat adataiból látható, hogy az utolsó vizsgálati évben, 1999-ben a férfiak halálozásainak 15,5 %-a volt alkoholos eredető, a nıknél a részarány ennek közel fele: 8,7 %. 5.4. Az alkoholspecifikus halandóság korstruktúrája 1999-ben a férfinépességben az alkoholnak tulajdonítható halálozások 64%-a a 35–64 éves korcsoportban következett be (5. ábra) és ehhez képest csak 31%-a a 65 évnél idısebbek körében. Ennek magyarázata lehet, hogy az alkoholisták nagy többsége még 65 éves kora elıtt meghal, valamint az, hogy az idıs népességben növekszik a szervezet elhasználódásából származó (nem alkohol okozta) halálozások részaránya. A nıi népességben az alkoholspecifikus halálozás nagyobbik része a 65 éves és idısebb korcsoportban fordult elı. Az alkohol okozta halálozások viszonylag kisebb hányada a 35–64 éves nıi korcsoportban azzal magyarázható, hogy ebben a populációban, 1999-ben a halálozások mindössze 18,5 %-a fordult elı.
19
Nık
Férfiak
3%
5% 31%
41% 56%
64%
< 35 éves
35—64 éves
< 35 éves
≥ 65 éves
35—64 éves
≥ 65 éves
5. ábra Az alkoholspecifikus halálozások megoszlása korcsoportok szerint a férfi és a nıi népességben (Forrás: KSH, 2003.)
1999-ben a 35 évnél fiatalabb népességben mintegy 800 volt az alkoholspecifikus halálozások száma, ez az összes alkohol okozta halálozások mindössze 4,7 százaléka. Megállapítható, hogy a 35 évesnél fiatalabbak alkoholspecifikus mortalitása mindkét nemben igen alacsony, révén, hogy az alkoholizmus fıként hosszútávon, több évtized alatt fejti ki irreverzibilis egészségkárosító hatásait. A gyermek- és fiatal felnıtt korban elhunytak nagyobbrészt baleset vagy öngyilkosság következtében halnak meg. Mint ismeretes, a halálozási viszonyok rosszabbodásában kiemelkedı jelentısége van a középkorú férfinépesség folyamatosan emelkedı halandóságának, amelyben az alkohol okozta halálozás emelkedésének is jelentıs a szerepe. A 6. ábra azt mutatja be, hogy az elmúlt 20 évben közel kétszeresére emelkedett az alkoholspecifikus halálozás a középkorú férfiak körében és ez több mint másfélszerese az ugyanilyen korú nık mortalitási statisztikáinak.
20
35 30 25 20 15 10 5
Férfiak
1999
1998
1997
1996
1995
1994
1993
1992
1991
1990
1989
1988
1987
1986
1985
1984
1983
1982
1981
1980
0
Nık
6.ábra A 35-64 éves népesség alkoholspecifikus halálozásának részaránya (%) az összhalálozáson belül 1980 és 1999 között (Forrás: KSH, 2003.)
5.5. Az alkoholspecifikus halandóság okstruktúrája Az alkoholizmusnak, mint járványnak a korai szakaszában elsısorban az erıszakos eredető halálokok (balesetek, mérgezések, öngyilkosságok, testi sértések, stb.) uralják az epidemiológiai helyzetet, míg a késıbbi szakaszokban az alkohol okozta krónikus betegségek miatt bekövetkezett halálozásoktól, illetve azok gyakoriságától függ az alkoholspecifikus halandóság szintje. Magyarországon ez a korai szakasz az 1970-es évekre tehetı, míg az epidémia tetızése a 90-es évek közepén volt jellemzı, amelyet az alkoholspecifikus halandóság okstruktúrájában bekövetkezett változások is jól mutatnak. Ismeretes, hogy az alkoholizmus az érintett belsı szervek közül többnyire a májat betegíti meg. A szívkoszorúér-betegség, az agyérbetegségek és a tüdırák után az alkoholos májbetegségek okozzák a legtöbb férfi halálát. Ez utóbbi betegség és az alkoholos eredető szájüregrák okozta mortalitás Magyarországon a legmagasabb a WHO Európai Régiójában (7. ábra). 21
Európai átlag:16,2
<100 <80 <60 <40 <20 Nincs adat
7.ábra 100 ezer fıre jutó krónikus májbetegség és májcirrózis okozta halálozás (SHA) az európai országokban, 1999-ben (Forrás: HFA, 2003.)
A 8. ábra azt mutatja, hogyan alakult a krónikus májbetegség és májcirrózis okozta halandóság Magyarországon 1980 és 1999 között a két nem esetében. Jól látható, hogy amíg a nık esetében több mint kétszeresére emelkedett a 100 ezer fıre jutó halandóság mértéke, addig a férfiak esetében háromszoros a növekedés értéke két évtized alatt. A férfiak és nık mortalitási statisztikái közötti különbség mértéke egyre fokozódott az évek során, így napjainkban már háromszor annyi férfi hal meg alkoholos eredető májbetegség következtében, mint nı. Az is jól kivehetı az ábrából, hogy a halandóság ugrásszerő megemelkedése, illetve tetızése az 1990-es évek közepére tehetı, ezt követıen csökkenı tendencia érvényesült mindkét nem esetében, majd egyfajta stagnálás érzékelhetı.11 11
A statisztikák értelmezését megnehezítik az adatok regisztrálásában bekövetkezett változások, mint pl. a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) kategóriáinak folyamatos revíziói.
22
140 120 100 80
férfiak nık
60 40 20
1999
1998
1997
1996
1995
1994
1993
1992
1991
1990
1989
1988
1987
1986
1985
1984
1983
1982
1981
1980
0
8. ábra 100 ezer fıre jutó krónikus májbetegség és májcirrózis okozta halandóság (SHA) Magyarországon 1980 és 1999 között (Forrás: HFA, 2003.)
Amennyiben tematikusan is megvizsgáljuk az alkoholnak tulajdonítható halálozások megoszlását a 35 évesnél idısebb férfiak és nık esetében (9-10. ábra), azt láthatjuk, hogy napjainkban mindkét nem esetében a májbetegségek és a különféle daganatok uralják az alkoholspecifikus mortalitást. A férfiak esetében az alkoholos mentális betegségek (6,8%) és az öngyilkosság (6,3%) részaránya is igen jelentıs, illetve az „egyéb betegség” -ként megnevezett kategória (ide tartoznak a légzı- és emésztırendszer betegségei, az endokrin betegségek, az idegrendszer betegségei, a fertızı betegségek és az erıszakos halálokok) az alkohol eredető halálozások ötöd részéért felelıs.
A máj betegségei
20,0%
Daganatok 41,9%
5,9% 6,3%
Alkoholos mentális betegségek Öngyilkosságok Agyérbetegségek
6,8%
Egyéb betegségek
19,1%
9. ábra Az alkoholnak tulajdonítható halálozások megoszlása (%) kiemelt halálokok szerint a 35 évesnél idısebb férfi népességen belül 1999-ben
23
A nıi népességen belül a májbetegségek és „egyéb betegségek” mellett kiugróan magas az agyérbetegségek (16,7%) részaránya az alkoholspecifikus halandóságon belül. Lényegesen alacsonyabb viszont a férfiakhoz képest az alkoholos eredető mentális betegségek százalékos aránya (10. ábra).
A máj betegségei Daganatok 32,8%
33,8%
Öngyilkosságok Agyérbetegségek
0,8% 16,7%
4,7%
11,2%
Alkoholos mentális betegségek Egyéb betegségek
10. ábra Az alkoholnak tulajdonítható halálozások megoszlása (%) kiemelt halálokok szerint a 35 évesnél idısebb nıi népességen belül 1999-ben
24
6. Javaslatok az alkoholfogyasztás okozta problémák csökkentésére Dolgozatom záró részében szeretném felvázolni a probléma össztársadalmi szintő visszaszorítására tett kísérletek közül a legutóbbi népegészségügyi program alapvetı célkitőzéseit és megvalósításának várható eredményeit. 2003-ban az Országgyőlés elfogadta az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programját. A tízéves népegészségügyi program „Alkohol és drogmegelızés” címő alprogramja az elızıekben felvázolt alkoholepidemiológiai helyzetbıl indult ki, elsıdleges célkitőzésként az alkohol és drogfogyasztás jelentıs mértékő visszaszorítását szem elıtt tartva. A szakértık által kidolgozott program a kiinduló helyzet ismertetésén, a célok és a megvalósításukat szolgáló eszközök felsorolásán kívül megfogalmazza azokat a várt eredményeket is, amelyek a feladatok elvégzése után valósulhatnának meg. A program hatékonyságának mérésére létrehoztak egy monitorozási alprogramot, amely a szakmai elvárásoknak megfelelı indikátorrendszer kidolgozásával követi nyomon a megvalósítás lépéseit, létrehozva ezzel a visszacsatolás lehetıségét is.
Az „Alkohol és drogmegelızés” c. alprogram célkitőzései 2012-ig Távlati célkitőzések •
A fejenkénti alkoholfogyasztás 2008-ig számottevı, 2012-ig lényeges csökkentése.
•
Az alkohol okozta pszichoszociális problémák (elsısorban a családra és a benne felnövı gyerekekre gyakorolt káros hatások, ill. az alkohollal összefüggı balesetek) jelentıs mértékő, mérhetı csökkentése.
•
Az ifjúsági alkoholfogyasztás elıfordulási gyakoriságának és mennyiségének jelentıs csökkenése. Az alkohol gyermekkori és ifjúsági kipróbálásnak lényeges csökkenése és koreltolódása a felnıttkorhoz közeli életszakaszok felé.
Közvetlen célkitőzések •
Gyermekkori ill. iskolai (elsıdleges és másodlagos) megelızés fejlesztése, Ifjúsági megelızı és ártalomcsökkentı programok fejlesztése (egyház, szabadidıprogramok, életszínterek – pl. plazák, munkahelyek, stb.).
•
„Minimális intervenciós programok” mőködtetése az alapellátásban.
25
•
Orvosok és egészségügyi dolgozók ill. társadalmi aktivisták képzése (különös tekintettel
a
felismerés,
a
motiválás
és
a
hatékony
ill.
segítı
terápiás
viselkedésbefolyásolás technikáit illetıen).
•
A kezelés és a rehabilitáció korszerő intézményeinek kialakítása, hatékony mőködtetése, javuló elérhetısége és növekvı igénybevétele (különösen a korai kezelésbevétel elveinek megfelelıen)
•
Civil szervezetek és önsegítés fejlesztése, lehetıségek bıvítése.
•
Médiamunka – médiastratégia a társadalmi szemléletformálás érdekében.
Várható eredmények •
A mértéktelenül, problematikus módon ill. egészségkárosítóan ivók száma 2008-ig 15 % -kal, 2012-ig 30 %-kal csökken.
•
Az alkohol okozta megbetegedések prevalenciája 2008-ig 10 %-kal, incidenciája 15 %-kal csökken, 2012-re a csökkenés 20 % ill. 25 %.
•
Az alkohollal összefüggı halandóság 2008-ig 10 %-kal, 2012-ig 25 %-kal csökken. Az alprogram jelenlegi stádiumában a szakmai munkát végzı civil szervezetek
támogatását nyílt pályázatokkal próbálják megvalósítani. Ebben az évben 4 pályázat kiírására került sor, amelyek közül két pályázatra beérkezett pályamővek elbírálása jelenleg folyamatban van, a másik két pályázat nyertes pályázóival való szerzıdéskötési eljárás megindult. Az alprogram célkitőzései remélhetıleg 2004-ben is prioritást fognak élvezni az egészségügyi kormányzat részérıl, többek között az alkohol- és drogproblémák elızıekben felvázolt
népegészségügyi
egészségpolitikai
jelentısége
kezdeményezések
miatt
is.
önmagukban
Természetesen nem
a
elegendıek
felülrıl a
jövı
probléma
visszaszorítására, igazi eredmények csak össztársadalmi elkötelezettséggel és összefogással érhetık el az ilyen jellegő népegészségügyi kérdések megoldását illetıen.
26
Irodalomjegyzék
Atkinson, R.L., Atkinson, R.C., Smith, E.E., Bem, D.J.: Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest 1997. (p. 175.)
Az alkohol hatása a halandóságra Magyarországon, 1970-1999. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 2003. (CD adattár)
Csoboth Cs.: Egészségkárosító magatartásformák – életmód. Végeken, 1997/2-3.
Dohányzás és alkoholfogyasztás. Fact Intézet, Pécs 1999.
Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja. Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest 2003.
Egészségi állapot, egészségkárosító szokások az 1984. évi mikrocenzus alapján. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 1987.
Egészségi állapotfelvétel. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 1996.
Egyes deviáns viselkedési formák fontosabb indikátorai. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 2002.
Elekes Zs.: Alkoholprobléma az ezredvégi Magyarországon. In: Elekes Zs., Spéder Zs. (szerk.):
Törések
és
kötések
a
magyar
társadalomban.
Andorka
Rudolf
Társadalomtudományi Társaság - Századvég Kiadó, Budapest 2000. (p. 152-168.)
Elekes Zs., Paksi B.: A felnıtt népesség droghasználata és alkoholfogyasztása Magyarországon. Kutatási Beszámoló ADE 2001., Budapest 2001.
Empirikus felmérés a népesség egészségi állapotának meghatározottságáról. Zárójelentés. TÁRKI, Budapest 1998.
Gerevich J. (szerk.): Mentálhigiéné. Twins Kiadó, Budapest 1994. (p. 214.)
Kopp M., Skrabski Á.: Magyar lelkiállapot. Végeken Kiadó, Zsámbék 1995. (p. 304.)
Országos Lakossági Egészségfelmérés 2000. Egészségfejlesztési Kutató Intézet, Budapest 2001.
Szalay F.: Alkohol okozta betegségek. Orvostovábbképzı Szemle, 5. 2003.
27
