A háború „Der Krieg ist also ein Akt der Gewalt, um den Gegner zur Erfüllung unseres Willens zu zwingen.” Carl von Clausewitz
„A háború tehát erőszak alkalmazása, hogy ellenfelünket saját akaratunk teljesítésére kényszerítsük.”
ZMNE-Gőcze István
A háború a fegyveres küzdelem állapota, amely harci jellegű műveletek végrehajtásában fejeződik ki két „fél" illetve államok, nemzetek, koalíciók, vagy erőcsoportosítások között. Az ellenségeskedések a szembenálló felek között formális hadüzenet megküldésével, vagy anélkül is megkezdődhetnek. A háborút meghatározott és kinyilvánított politikai, katonai valamint gazdasági (és más) célok, továbbá egymással szembenálló dominancia érvényre juttatása érdekében, vagy ellen folytatják.
ZMNE-Gőcze István
ÚJ KONVENCIONÁLIS HÁBORÚ (ÚKH) új típusú regionális középhatalmak létrejötte: jelentős gazdasági, politikai és katonai erő, ezeknek a középhatalmaknak a regionális konfliktusai az ÚKH-k. Jellemzők: *a helyi háborúk, fegyveres konfliktusok legkoncentráltabb, leggyorsabb illetve legnagyobb intenzitású formája és szakasza, *határozott kezdete és vége van, *reguláris csapatok meghatározott frontvonalon vívják, *döntően a katonai eszközök dominálnak: a haditechnika döntő szerepet játszik, a szembenálló felek határozott katonai stratégiát követnek, *a háború kimenete rendszerint egy döntő csatához kötődik, amely az egyik fél vereségével végződik. *ÁGH Attila: Konfliktusok, háborúk. -Bp.: Zrínyi K., 1989. -p. 178.
ZMNE-Gőcze István
NEM KONVENCIONÁLIS HÁBORÚ alapeset: Irak vs. Irán; nemzeti felszabadító háborúk, polgárháború, külső intervenció; általában a fejlődő országok egymás közötti háborúi; általában reguláris haderők vívják, de mégsem konvencionális háború, új jellemzők jelentkeznek;
általában a felek sajátságos stratégiát követnek; hosszan elhúzódó konfliktusok, nagy részére a spontán összecsapások jellemzőek, további erősödés esetén gerillaháborúk, majd nem konvencionális háború!csak rövid szakasz konvencionális; ez a konvencionális rész a legintenzívebb és a legrövidebb szakasz. ZMNE-Gőcze István
DESTABILIZÁCIÓS HÁBORÚ formái: népi felkelések, nemzeti felszabadító mozgalmak; a hangsúly már nem a katonai erőn és célokon van; elhúzódó, alacsony intenzitású konfliktus, ahol már a cél nem az ellenség katonai legyőzése, hanem teljes kifárasztása, majd összeomlásának kierőszakolása minden lehetséges eszközzel; eltűnik a front fogalma; destabilizáció: társadalmi, gazdasági szerkezet és a politikai uralom destabilizálása; nincs egyértelmű vég! nem biztos a destabilizációs erők sikere; pl. Dél-Amerika (Nicaragua, Venezuela, Bolívia, …). ZMNE-Gőcze István
ANÓMIÁS HÁBORÚ alacsony szintű, (0) intenzitás; hatalmas belső feszültség, idegengyűlölet, vallási fanatizmus; klasszikus eset: libanoni polgárháború: minden etnikumnak saját milíciája van, amely a politikai párt fegyveres szervezete is; ezek között állandó fegyveres harc folyik; ide tartozik a szeparatista mozgalmak jelentős része is, amelyek még nem emelkedtek a nyílt háború szintjére; a terrorizmus is.
Irak vs. Irán mind a négy kisháború típus tipikus példája! ZMNE-Gőcze István
KATONAI MÛVELETEK NEM HÁBORÚS MŰVELETEK
HÁBORÚS MŰVELETEK
VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK FEGYVERES MŰVELETEK ÁLTALÁNOS NAGYMÉRETŰ HÁBORÚ
REGIONÁLIS (HADSZÍNTÉRI) HÁBORÚ
SZUBREGIONÁLIS (HELYI) HÁBORÚ
BELSŐ (POLGÁR) HÁBORÚ
BÉKE FEGYVERES (TÁMOGATÓ) KONFLIKMŰVELETEK TUS
*
TERROR ELLENI KÜZDELEM, SZABADSÁG KITERJESZTÉSÉNEK KATONAI TÁMOGATÁSA
FEGYVER NÉLKÜLI MŰVELETEK
(BE)FOGADÓ NEMZETI TÁMOGATÁS
BELSŐ REND HELYREÁLLÍTÁSA
*: NATO: válságreagáló műveletek
ÁLLANDÓ (BÉKEIDŐSZAKI) MŰVELETEK
POLGÁRI KATONAI (CIMIC) MŰVELETEK MIGRÁCIÓ KEZELÉS KATONAI TÁMOGATÁSA
KATASZTRÓFÁK ELHÁRÍTÁSÁBAN RÉSZVÉTEL
KUTATÁS – MENTÉS
HUMANITÁRIUS SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
LÉGTÉR ELLENŐRZÉS
FEGYVERZET ELLENŐRZÉSI FELADAT
INFORMÁCIÓS (FELDERÍTŐ) MŰVELETEK
DEÁK János: Napjaink és a jövő háborúja. - Hadtudomány, 2005., XV. évf. 1. sz., – ISSN 1215-4121
INFORM. VÉDELMI (DEFENZÍV) MŰVELETEK
KATONAI MÛVELETEK NEM HÁBORÚS MŰVELETEK
HÁBORÚS MŰVELETEK
Megelőző diplomácia ÁLLANDÓ (BÉKEIDŐSZAKI) Béketeremtés (peace-making):MŰVELETEK a már kirobbant
VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK
konfliktushelyzetet kezelni diplomáciai és megelőző katonai FEGYVER NÉLKÜLIkell MŰVELETEK lépésekkel, azok együttes alkalmazásával. A békéltetés diplomáciai eszköze lehet a közvetítés, tárgyalás, esetleges blokádok kiBÉKE KATASZT- felvonultatása a béke eléalakítása. A katonai erők demonstratív FEGYVERES (TÁMOGATÓ) (BE)FOGADÓ RÓFÁK KUTATÁS – KONFLIKrésének megelőző katonai lépéseként jelenik meg; MŰVELETEK NEMZETI ELHÁRÍFEGYVERES MŰVELETEK
ÁLTALÁNOS NAGYMÉRETŰ HÁBORÚ
REGIONÁLIS (HADSZÍNTÉRI) HÁBORÚ
SZUBREGIONÁLIS (HELYI) HÁBORÚ
BELSŐ (POLGÁR) HÁBORÚ
TUS
TERROR ELLENI KÜZDELEM, SZABADSÁG KITERJESZTÉSÉNEK KATONAI TÁMOGATÁSA
* BELSŐ REND HELYREÁLLÍTÁSA
TÁSÁBAN Békefenntartás (peace-keeping):
TÁMOGATÁS
MENTÉS
katonai erő alkalmazása a nemzetközi béke RÉSZVÉTEL és biztonság megőrzése céljából, csak önvédelemre alkalmas könnyű-fegyverzet, a két szembenálló fél HUMANILÉGTÉR közé telepítés, a szembenálló felek bele-egyeztek!, „kéksapkások, POLGÁRI TÁRIUS ELLENKATONAI kék sisakosok.” SEGÍTSÉGŐRZÉS
(CIMIC) NYÚJTÁS Békekikényszerítés (peace enforcement): MŰVELETEK
az érintett felek nem egyeznek bele a viszonylag békésebb diplomáFEGYVERciai, gazdasági, katonai szankciók alkalmazásába, jelentős erőföINFORMÁZET *: NATO: lényű, támadó MIGRÁCIÓ CIÓS katonai erő alkalmazása. ELLEN-
KEZELÉS (FELDERÍTŐ) válságreagáló ŐRZÉSI Békeépítés (peace-building): a háború utáni rendeKATONAI MŰVELETEK műveletek FELADAT TÁMOGATÁSA
zés, az érintet a térség visszavezetése a normális hétköznapokba.
INFORM. Humanitárius segítségnyújtás (humanitarian VÉDELMI relief): háború, természeti csapás, katasztrófa utáni segítség(DEFENZÍV)
DEÁK János: Napjaink és a jövő háborúja. - Hadtudomány, 2005., XV. évf. 1. sz., nyújtás. – ISSN 1215-4121
MŰVELETEK
KATONAI MÛVELETEK NEM HÁBORÚS MŰVELETEK
HÁBORÚS MŰVELETEK
VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK
Nem 5. cikk szerinti válságreagáló műveletek (Crisis Response BÉKE KATASZTFEGYVERES (TÁMOGATÓ) (BE)FOGADÓ Operations): RÓFÁK KUTATÁS – KONFLIKMŰVELETEK NEMZETI ELHÁRÍMENTÉS TUS Humanitrárius segítségnyújtás TÁMOGATÁS TÁSÁBAN * RÉSZVÉTEL támogatása; BELSŐ HUMANITERROR Katasztrófaelhárítás támogatása, LÉGTÉR POLGÁRI REND TÁRIUS ELLENI ELLENKATONAI HELYRESEGÍTSÉGKutatás-mentés; KÜZDELEM, ŐRZÉS (CIMIC) ÁLLÍTÁSA NYÚJTÁS SZABADSÁG MŰVELETEK Nem harcolók kimenekítésének KITERJESZTÉSÉNEK FEGYVERtámogatása; INFORMÁKATONAI ZET *: NATO: MIGRÁCIÓ CIÓS TÁMOGAELLENKivonási műveletek KEZELÉS (FELDERÍTŐ) válságreagáló TÁSA ŐRZÉSI KATONAI MŰVELETEK műveletek Katonai segyítség/támogatás a civil FELADAT TÁMOGATÁSA hatóságok részére; INFORM. VÉDELMI Szankciók és embargók(DEFENZÍV) DEÁK János: Napjaink és a jövő háborúja. - Hadtudomány, 2005., XV. évf. 1. sz., MŰVELETEK kikényszerítése. – ISSN 1215-4121 FEGYVERES MŰVELETEK
ÁLTALÁNOS NAGYMÉRETŰ HÁBORÚ
REGIONÁLIS (HADSZÍNTÉRI) HÁBORÚ
SZUBREGIONÁLIS (HELYI) HÁBORÚ
BELSŐ (POLGÁR) HÁBORÚ
ÁLLANDÓ (BÉKEIDŐSZAKI) MŰVELETEK
FEGYVER NÉLKÜLI MŰVELETEK
A 21. századi háborúk felosztása (Robert COOPER alapján) MODERN Államok közötti hagyományos hadviselés.
POSZTMODERN Korlátozott háború, béketeremtés, békefenntartás, humanitárius katonai intervenció.
PREMODERN A korszerű háború kezdetleges formája, az állami szint alatti és az államokon átnyúló hadviselési formák egyvelege.
Átfedik egymást és kölcsönösen hatnak egymásra USA NAVY 3 blokkos háború doktrínája
Klasszikus hadviselés, magas technológiai színvonalon álló, reguláris haderők szárazföldi, légi, tengeri összecsapásai. (pl.: I.,II. vh., Öböl-háború)
Nem veszélyeztetik a nemzeti biztonságot, a high-tech fegyveres erők vívják, de a hadviselés már megfontolt veszteségkorlátozáson és óvatos stratégián alapul. (pl.: 1999-es koszovói háború)
A modern hadviselés ellentéte: az aszimmetrikus hadviselés. Antimodern gondolkodásmód. Keveredik a hagyományos vagy félkatonai tevékenység az aszimmetrikus hadeljárás módszereivel. A haderő általában az azonos kulturális platformon álló, nem állami szereplőkből áll. Kulturális lázadás a nyugati liberális filozófia ellen. (pl.: etnikai tisztogatás, vallási háború, Bosznia, Szudán, Kelet-Timor) ZMNE-Gőcze István
ZMNE-Gőcze István
A magyar PRT-tábor Baghlan tartományban
ZMNE-Gőcze István
RC(N)
RC(W)
RC(C) RC(E)
RC(S)
ZMNE-Gőcze István
KORMÁNY KB (KÜM,HM,PÜM,MEH,IRM,NFGM)
GKM
ÖTM
FVM
EÜM
KÜM
HM
KATONAI RÉSZ
IRM
NEM KATONAI RÉSZ
POLAD
NGO-k, magánszféra, egyéb intézmények ZMNE-Gőcze István
ZMNE-Gőcze István
ÉGHAJLATI ÉS INFRASTRUKTURÁLIS HATÁSOK
HAZAI GKM
ÖTM
IRM
EÜM
KÜM
FVM
HM
HELYIEK
NEMZETKÖZI
NEMZETISÉGI KISEBBSÉGEK
EGYÉNEK JÁRÁSI ORSZÁGOS TARTOMÁNYI VEZETŐK SZINTŰ VEZETŐK SZERVEK VALLÁSI VEZETŐK
PRT
RC (N)
ISAF
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK
HIA
VÉNEK TANÁCSA ICRC
BA
EUPOL
EU
UNAMA
UN
ICMA BDN BRAC NRC HALO TRUST
IO-k
NATO
FGA
DCoA
AKDN ACTED
NGO-k ZMNE-Gőcze István
5. Aleh Khodjah
Mecsetnek hangszórók 8. Mangal
4. New Baghlan
Kórházfal magasítás
Alsótagozatos iskola nyílászáróinak cseréje
19. Mangal
Anyagok biztosítása kútépítéshez
5. Old Baghlan
Mecset tető felújítás 1. Folowl-e Bala
1. Kock Chinar
Felsőtagozatos iskola építése
10. Hasan Tal
9. Bajram Chesma
Víztároló építése
Útépítés Burka és Old Baghlan között
Szenyvízrendszer kialakítása
3. Folowl-e Bala
Klinika építés
OKTATÁSÜGY
7. Industrial Baghlan
Hídépítés
INFRASTRUKTÚRA
6. Sharshar
Felsőtagozatos iskola építése
3. Industrial Baghlan
Abuzar-e-Ghaffari iskola, tetőfelújítása
4. Gurgorak
Kútépítés
EGÉSZSÉGÜGY
6. Nahrin
Roncselszállítás
11. Pol-e-Khomri 2. Pol-e-Khomri
Madan lányiskola padlózatának cseréje
14. Shashad Koti
Áteresz építés
1. Saqi area
Mai-Han középiskola, Könyvtár építés
ÁRVÍZVÉDELEM
4. Khwajeh Jeyran
Középiskola felújítás
3. Pol-e-Khomri
Homokzsák, gabion háló(egész tartomány)
9. Pol-e-Khomri
Hazrat Zaid középiskola, fal és kapu építése 1. Pol-e-Khomri
Betonút építés
8. Panjsheri
Rendőrségi épület felújítása,bővítése
16. Pol-e-Khomri
2. Yarme Ulya
Kövezett út építés
Vízforrás tisztítás
EGYÉB
17. Pol-e-Khomri
Betonút építés 12. Dand-e-Ghory
Alaudin zsilip
7. Zardaspan 18. Pol-e-Khomri
TBC klinika elektromos hálózatba bekötése
3. Pol-e-Khomri
2. Pol-e-Khomri 1. Dande Ghory
Klinika váróterem
Betonút és járdaépítés a TBC klinika előtt
TBC klinika előtti terület tisztítása
Középiskola építésének befejezése
10. Yarme Ulya
Alsótagozatos iskola építésének befejezése
7. Pol-e-Khomri
Szögesdrót beépítése a fiatalkorúak börtönében
15. Pol-e-Khomri
Kiképző épület építése
11. Kaylahgay Naseri
Mecset építés befejezése
2. Kampirak
Klinikafal építés
3. Mazar Darah
2. Nawbahar
Gyaloghíd építés
Védőfal építés
6. Rabat
Törpe vízerőmű
5. Khenjan
Khan Shan lányiskola, falépítés
5. Khenjan
Klinika építés
6. Tala wa Barfak
Klinika építés 4. Khenjan
Kapu és szögesdrót beépítése a fiatalkorúak börtönében 13. Tala wa Barfak
Mezőgazdasági tároló építése
ZMNE-Gőcze István
politikai
nemzetközi jogi
nemzetbiztonsági
katonai kisebbségi
emberi jogi információs és technológiai
közegészségügyi
gazdasági
környezeti
pénzügyi
ZMNE-Gőcze István
A hálózatközpontú és hatásalapú, illetve a „kontaktus nélküli” hadviselés egyes elemeinek megjelenésével, az ún. „össze nem függő harctér”-en vívott fegyveres küzdelem a polgári lakosság továbbá az anyagi javak jelentős veszteségét eredményezte. Az I. világháború áldozatainak 90%-a volt a frontokon harcoló katona; a II. világháborúban a civil veszteségek megközelítették, egyes országokban meghaladták a katonai veszteségeket; az ezredfordulón a halottak és sebesültek 80%-a polgári személy. ZMNE-Gőcze István
FÔBB JELLEMZÔI régi, új, hibrid hadviselési formák, azok „fejlődése”: terrorgerillahagyományos! Kiszámíthatatlanság, váratlanság; szimmetria aszimmetria komplex kezelése; a haderő új feladatai, azok kombinációja; moduláris típusú, összhaderőnemi erők; kiterjednek minden földrajzi térre; összhaderőnemi műveletek; szövetségi illetve koalíciós műveletek; hálózatközpontú műveletek; hatásalapú műveletek; össze-nem-függő harctér; kontaktus nélküli háborúk.
ÖSSZEGEZVE
új mûveleti fajták, formák és módok; új típusú szervezetek; új technológiák.
A rendelkezésre álló katonai és más erőket, eszközöket átfogó, egymást kiegészítő Sziget jellegű harcrend, anincs módon alkalmazzák közvetlen és kitűzött célokszomszéd (súlypontok, Számítógépes-műholdas A robotika forradalmának kapcsolat.megvalósítása A közös cél végállapot) információs rendszer teljes köszönhetően a robototok érdekében összhaderőnemileg érdekében. Cél:kapcsolat nem a a integrált hálózati illetve a harci robotok együttműködő, de egymástól célpontok szenzorok, amegsemmisítése, döntéshozók a megjelenése a harctéren.ésAz távoli harcoló hanem a célul kitűzött tüzet kiváltó eszközök között. ember csak irányító, később erőcsoportosítások. összetett „csak” hatások szemlélő. Hálózatközpontú vezetés. (végállapot) elérése. ZMNE-Gőcze István
FÔBB JELLEMZÔI régi, új, hibrid hadviselési formák, azok „fejlődése”: terrorgerillahagyományos! Kiszámíthatatlanság, váratlanság; szimmetria aszimmetria komplex kezelése; a haderő új feladatai, azok kombinációja; moduláris típusú, összhaderőnemi erők; kiterjednek minden földrajzi térre; összhaderőnemi műveletek; szövetségi illetve koalíciós műveletek; hálózatközpontú műveletek; hatásalapú műveletek; össze-nem-függő harctér; kontaktus nélküli háborúk.
ÖSSZEGEZVE
új mûveleti fajták, formák és módok; új típusú szervezetek; új technológiák. ZMNE-Gőcze István
FÔBB JELLEMZÔI régi, új, hibrid hadviselési formák, azok „fejlődése”: terrorgerillahagyományos! Kiszámíthatatlanság, váratlanság; szimmetria aszimmetria komplex kezelése; a haderő új feladatai, azok kombinációja; moduláris típusú, összhaderőnemi erők; kiterjednek minden földrajzi térre; összhaderőnemi műveletek; szövetségi illetve koalíciós műveletek; hálózatközpontú műveletek; hatásalapú műveletek; össze-nem-függő harctér; kontaktus nélküli háborúk.
ÖSSZEGEZVE
új mûveleti fajták, formák és módok; új típusú szervezetek; új technológiák.
Számítógépes-műholdas információs rendszer teljes integrált hálózati kapcsolat a szenzorok, a döntéshozók és a tüzet kiváltó eszközök között.
ZMNE-Gőcze István
FÔBB JELLEMZÔI régi, új, hibrid hadviselési formák, azok „fejlődése”: terrorgerillahagyományos! Kiszámíthatatlanság, váratlanság; szimmetria aszimmetria komplex kezelése; a haderő új feladatai, azok kombinációja; moduláris típusú, összhaderőnemi erők; kiterjednek minden földrajzi térre; összhaderőnemi műveletek; szövetségi illetve koalíciós műveletek; hálózatközpontú műveletek; hatásalapú műveletek; össze-nem-függő harctér; kontaktus nélküli háborúk.
ÖSSZEGEZVE
új mûveleti fajták, formák és módok; új típusú szervezetek; új technológiák.
A rendelkezésre álló katonai és más erőket, eszközöket átfogó, egymást kiegészítő módon alkalmazzák a kitűzött célok (súlypontok, végállapot) megvalósítása érdekében. Cél: nem a célpontok megsemmisítése, hanem a célul kitűzött összetett hatások (végállapot) elérése. ZMNE-Gőcze István
FÔBB JELLEMZÔI régi, új, hibrid hadviselési formák, azok „fejlődése”: terrorgerillahagyományos! Kiszámíthatatlanság, váratlanság; szimmetria aszimmetria komplex kezelése; a haderő új feladatai, azok kombinációja; moduláris típusú, összhaderőnemi erők; kiterjednek minden földrajzi térre; összhaderőnemi műveletek; szövetségi illetve koalíciós műveletek; hálózatközpontú műveletek; hatásalapú műveletek; össze-nem-függő harctér; kontaktus nélküli háborúk.
ÖSSZEGEZVE
új mûveleti fajták, formák és módok; új típusú szervezetek; új technológiák.
Sziget jellegű harcrend, nincs közvetlen szomszéd és kapcsolat. A közös cél érdekében összhaderőnemileg együttműködő, de egymástól távoli harcoló erőcsoportosítások. Hálózatközpontú vezetés. ZMNE-Gőcze István
FÔBB JELLEMZÔI régi, új, hibrid hadviselési formák, azok „fejlődése”: terrorgerillahagyományos! Kiszámíthatatlanság, váratlanság; szimmetria aszimmetria komplex kezelése; a haderő új feladatai, azok kombinációja; moduláris típusú, összhaderőnemi erők; kiterjednek minden földrajzi térre; összhaderőnemi műveletek; szövetségi illetve koalíciós műveletek; hálózatközpontú műveletek; hatásalapú műveletek; össze-nem-függő harctér; kontaktus nélküli háborúk.
ÖSSZEGEZVE
új mûveleti fajták, formák és módok; új típusú szervezetek; új technológiák.
A robotika forradalmának köszönhetően a robototok illetve a harci robotok megjelenése a harctéren. Az ember csak irányító, később „csak” szemlélő. ZMNE-Gőcze István
ZMNE-Gőcze István
A hálózat központú hadviselés („Network Centric Warfare“)összetevői
SZENZOROK (felderítés)
VEZETÉS/ ELLENŐRZÉS
FEGYVEREK/ (tűzvezetés)
Pc H Á L Ó Z A T O K
Olyan művelettervezési szemléletmód, amely nem a megsemmisítendő célpontok által keltett hatásokat szerint működik, hanem azt kutatja, hogy az elérendő (politikai, katonai) végállapot milyen hatásokkal érhető el, és ezekhez mely célpontokat milyen ütemezéssel kell támadni.
VÉGLEGES ÁLLAPOT T E R V E Z É S
POLITIKAI
KATONAI
CIVIL
CÉLOK
HATÁSOK
GAZDASÁGI
V É G R E H A J T Á S
AKCIÓK ZMNE-Gőcze István
TÁRSADALMI
INFRASTRUKTÚRÁLIS INFORMÁCIÓS
KATONAI
POLITIKAI
GAZDASÁGI
ZMNE-Gőcze István
ZMNE-Gőcze István
ZMNE-Gőcze István
1. 2. 3. 4.
LACZKÓ Mihály: Katonai stratégia alapismeretek CLAUSEWITZ, Karl von: A háborúról ÁGH Attila: Konfliktusok, háborúk. –Bp.: Zrínyi K., 1989. ORMOS Mária: A háborúról és a terrorizmusról Hadtudomány, 2005. 4. szám (http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2005/4/2005_4_7.html /2008. 02. 25./)
5.
SZENES Zoltán: Katonai kihívások a 21. század elején Hadtudomány, 2005. 4. szám (http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2005/4/2005_4_5.html /2008. 02. 25./)
6.
NAGY Zoltán: A 21.század fegyveres küzdelmeinek irányai és kihívásai a NATO szemszögéből Hadtudomány, 2005. 4. szám (http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2005/4/2005_4_4.html /2008. 02. 25./)
7.
MAKK László: A katonai erő alkalmazása a 21. században Hadtudomány, 2005. 4. szám (http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2005/4/2005_4_9.html /2008. 02. 25./)
8.
DEÁK János: A katonai műveletek hadászati jellemzői napjainkban Hadtudomány, 2005. 4. szám (http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2005/4/2005_4_6.html /2008. 02. 25./)
9.
DEÁK János: Napjaink és a jövő háborúja Hadtudomány, 2005. 1. szám (http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2005/1/2005_1_3.html /2008. 02. 25./)
ZMNE-Gőcze István