A füvészkert titka
1910. június 14. Hűs szellő simogatta Budapest házainak falait.Tökéletes csend uralkodott az utcában, majd csengetés zaja hallatszott. Mint a hangyák a hangyabolyt, úgy árasztották el a diákok az iskolaudvart, ugyanis utolsó óráról csengettek ki. De miért ne ugornánk egyenesen a közepébe? Nos a vidám arcok tengeréből mindig előtűnt a legvidámabb, aki ebben az esetben egy Glücklich Ferkó nevű fiú volt, akinek neve németül azt jelenti hogy Szerencsés Ferkó. Ez az ötödik osztályos fiú mindig szeretett tréfálni, vagy másokat megtréfálni, és ebbe sohasem unt bele. Mindig nyílt körű személyiség volt, kedves a lányokhoz, viszont tanulás nem tartozott a kedvenc tevékenységei közé. Apja mérnök volt, anyja pedig kerámikus. Házuk épp a nagy múltú füvészkertre nézett, ahova napmint nap bejárt két barátjával Palkóval és Dáviddal. Ez a füvészkert sok részből állt, de túlnyomó részt fák borították. Található benne egy mestervéges várrom, egy sziget amit víz vesz körül, és egy üvegház is ami rengeteg növényt tárol el, és melegítve tart. De menjünk csak vissza Ferkóhoz, aki éppen nevetve jön ki az iskolaajtón. Két barátja ott van körülötte. Majd a fekete hajú Ferkó odamegy az iskolakapuhoz és megvárja a többieket.Amikor már mindannyian összegyűltek elkezdik szokásos iskola utáni beszélgetésünket. - Kinek van kedve eljönni hozzánk?- kérdezte a többi fiútól Ferkó. - Hát nem is tudom, még nyelvtan dolgozatra is készülnöm kéne! - mondta Palkó. - Ugyan kinek van ideje a tanulásra amikor a padlásszobába is mehetünk?- érvelt Ferkó. - Padlásszoba? - Igen! A szüleim szerint sok régi holmi van ott, és nem akarják kidobni ezért évente 2-szer mindig kitakarítják és idén most vasárnap lesz az első alkalom hogy kitakarítjuk! Általában egy héttel a takarítás előtt kinyitják hogy ne keljen sokat bajlódni vele, és én úgy tudom hogy már ki van nyitva. - Hisz ez nagyon jó! - örvendezett Dávid - Az én szüleim sohasem nyitják ki, mindig be van zárva. - Az én szüleim is! - Hát akkor mire várunk még? Szerintem rengeteg titkot találni majd ott! Lehet hogy a végén még kicset találunk a porkupac alatt! - ámélkodott Ferkó. - De azért ne igyunk előre a medve bőrére! Lehet hogy semmit sem találunk! - Lehet de megpróbáljuk! Rajta! - mondta majd mind a hárman elindultak a napsütötte utcán. A füvészkert messze volt az iskolától, hát akkor még Ferkóék háza!Nem igazán volt kellemes ebben a nagy melegben víz nélkül az utcán járni, de most ők fontosabb célt követtek. Ferkóék házában már várta őket a titkos padlásszoba.Hamarosan befordultak egy utcába ami a Mária ucta nevet viselte. Ez az utca több dologról volt híres. Az egyik hogy még Ferkó kis korában hallotta keresztapja egyik meséjit, miszerint itt egy nagy csata volt, mármint ami nagynak számít a gyerekek körében. Ferkó keresztapja volt Csónakos, aki mint azt már ő tudta megvívott a grundért a vörösingesekkel még régebben. De már a grund korántsem volt grund. Helyére egy nagy emeletes házat építettek ami a környék egyik legszebb épülete. Most értek éppen elé. A nagy ház árnyékot vetett rájuk, így egy kicsit enyhített a nap könyörtelen sütésétől. És akkor amikor már régen elhagyták a hajdan volt grundot megpillantották a füvészkert magas kerítését. És már látták is Ferkóék házát amint az egyenesen a füvészkertre nézett. A három fiú bement a lakásba, levették a cipőjüket és halkan titokban már rohantak is fel a lépcsőn ami felülre a padlás felé vezetett. A lépcső nyikorgott, és a szőnyeg ami rajta volt néha elcsúszott helyéről. A három fiú azomban nem jutott fel az ajtóig zaj nélkül, többször is meg kellett állniuk. Felül egy nagyon kicsi ˝folyosó˝ fogadta őket.Sötét volt , itt nem volt szőnyeg csupán egy ajtó körvonalai látszottak, és egyébként sem volt már itt fent. Ferkó odament az ajtóhoz, és kinyitotta. A padlás egy nagy alakú szoba volt, a falakon letakart festmények lógtak, közüttük pedig kinyitott ablakok így sok fény jutott a szobába. A helyiség tele volt mindenféle holmikkal, és rengeteg doboz illetve láda került fel ide. A három fiú rögvest nekiállt pakolászni, nem kevés pókhálóba, és felboruló dobozba ütközve. A legtöbb helyen papírok és könyvek voltak, bár a régi bútorok sem maradtk figyelmen kívül. Dávid egy ládát próbált kinyitni, Palkó a felborult dobozokat pakolta a helyükre, Ferkó pedig egy könyvet tartott a kezében.Érdekes egy könyv volt, úgy írt az író benne mintha vele történtek volna meg a lejegyzett esetek, és akkor Ferkó rájött hogy ez egy napló. Csupán pár oldal volt kitöltve a többi oldala mind üres volt. Ez állt az utolsó napon ami ki volt töltve: 1852. március 21.
A titkot sikerült elrejtenem a piros láda alsó felébe. Remélem senki nem talál rá a kardos ládára. Őriznem kell azt, de nem tudom hisz elköltözök innen és a Glücklich családra hagyom a házat. Ha valaki rájönne hogy hol van az, akkor sem találná meg.Egy személynek kell megtalálnia azt, de hogy kinek azt nem árulhatom el. Segítségül adok egy rejvényt annak aki a naplómat olvassa. Aki meg tudja fejteni az lesz az az örököse: ˝Öreg kúria a hölgyre szenvedélyesen néz, vízben égben nincsen, találd ki hová vész. Szaggatott vonal jelzi térképét, x jelenti nyughelyét. Az azra más is vigyáz nem csak föld, számos csapda illetve növény. Aki úgy érzi felkutatja, szerencse legyen társa az útra....... - és tovább nincs.
- Vajon mit jelent ez? - kérdezte magától. - Mi mit jelent? - kérdezte Dávid ami menetkörben beleunt a ládának a kinyitásába. - Találtam egy naplót. - mondta Ferkó majd barátainak felolvasta a szöveget. - Na ez mit jelent? - kérdezte megint Palkó. - Talán valamiféle kincsről van szó...-találgatott Dávid. - Lehet, de azt írja hogy itt van egy láda ami fontos dolgot rejt. - Keressük meg! - javasolta Palkó. - Rendben! Elindult a kersés. Hamarosan, talán öt perc sem volt Ferkó talált egy ládát egy újságkupac alatt amire illett a leírás. Egy Vörös ládát húztak ki a padlás hátuljáról, ami már öreg lehetett nagyon, hisze centikben állt rajta a por. Lakat volt rajta, de ez a láda már olyan régi volt hogy csak hozzá kellett érni és máris kinyílt. Benne csak egy öreg szobor, pár könyv egy régi penna, és újságpapír volt. Kincsnek se híre se hamva.Ekkor rájött Dávid hogy a láda alsó felét kell nézniük, így megkopogtatták az alját. Arra jutottak hogy a láda alja üreges, így csak egy kalapács kellett és máris feltörték a láda alsó felét. Ott pedig egy öreg papírdarabot találtak. - Nahát! Egy kincsestérkép! - kiáltott fel Ferkó. És valóban, a papírlapon egy nagy X volt, és egy kanyargós szaggatott vonal, mely egy rajzolt szoborból indult. - Nézd, ez a szobor a rajzon olyan mint az kicsi ami a ládában van, és az a szobor úgy néz ki mint a füvészkerben lévő! - Igazad van! És a vers első része az hogy ˝Öreg kúria a hölgyre szenvedélyesen néz...˝ Lehet hogy ez az a ház amiről beszél, és hölyg pedig az a szobor a füvészkertben! - Akkor a füvészkertben van valami nagy titok. Ki kell derítenünk! - javasolta Ferkó. - Hát mejünk! Hozd magaddal a naplót és a tárképet is! - mondta Ferkónak Dávid. Hárman lerohantak a lépccsőn, és kiléptek a néptelen utcára. Odaosontak a kerítéshez és kikeresték azt a részt ahol még régebben Boka, Nemecsek, és Csónakos osont be egy fára mászva. Sikeresen bejutottak. Fák egész tengere köszöntötte őket, néhol egy-egy bokor is előbukkant. Madárcsicsergés hallatszott a fejük felett, a fák levelei zöldek voltak minden egyes ág fürödt a napban. A három jó barát elindult megkeresni a szobrot ami a titok kiindulópontja volt. A zöld fű néhol vizes volt, és a nap is melegítette a levegőt. A kék égbolton egy felhő sem látszott, pompás idő. Míg a többiek azt figyelték hogy merre lehet a szobor, addig Dávid a fákat bámulta. Néhol egészen vén fák is előbukkantak, kérgük nagyon megrepedezett, törzsük elég vastag volt. Ekkor fény tűnt elő, és egy kis tisztáson találták magukat. Ez volt a szépítkező nő szobrának a helye. A szobor szépen megmunkált darab volt, áramlott belőle a vidámság. A három barát rögtön elővette a térképet és mind ránéztek. - Azt írja hogy északnak kell menni 20 lépést. - így megnézték hol van észak Palkó iránytűjén. A 20 lépés be a fákkal teli részbe vezetett. Ott a térkép azt mutatta hogy 10 lépést tegyenek kelet felé. A 10 lépés megvolt, és már messziről látták a füvészkert kerítését. - Most mit ír? - kérdezte Palkó. - Innen 50 lépésnyire dél-nyugatra van egy hatalmas tölgy. Oda kell mennünk. - De hiszen tudom hol van! Amikor a szobor felé mentünk láttam azt a fát. - Akkor vezess! Dávid vezetésével elindultak dél-nyugatnak ahol már árnyékos ösvény vezetett arra az útra ahol eljöttek. Még pár lépést tettek és utána meglátták a nagy tölgyet. Itt már újra előbújt a nap, melegebb volt itt mint azon az ösvényen ahol jöttek. Ferkó megnézte a térképet.
-Innen még 30 lépés nyugat felé és egy nagy sziklához kell érkeznünk.- elindultak nyugat felé, ahol végig sütött a nap és a madarakat is látni lehetett hogy etetik kis fiókáikat. Majd amikor odaértek a megnevezett sziklához, észrevették hogy más is van itt nemcsak ők. Egy csapat ládzsás őr állt a szikla előtt. A sziklán egy bajszos ember ült, aki most pillantott fel a könyvéből. - Üdvözlöm önöket uraim! - kezdte barátságos hangon. - Jó napot! - köszönt vissza Ferkó - Én úgy tudom hogy a szabadságharcnak már vége! De az is lehet hogy a naptár rossz ami az osztályteremben van. - Jól tudod! Viszont korántsem a szabadságharc miatt jöttünk! Úgy tudom van valamilyen térkép nálad...- kezdte gyanúsan az öreg. Ekkor Dávid gyorsan, észrevétlenül eltette a kezében lévő térképet , mert amióta Ferkó a kezében a napló volt Dávid vitte azt. - Ööö..hmm... Milyen térkép? Nincs nálunk semmilyen térkép sem! - próbált hazudni, de az öreg kaitányt egy pillanatig sem tévesztette meg. - Ha nem adjátok ide mi vesszük el. - Mondom hogy nincs nálunk semmilyen térkép! - Dehogy nincsen! Megkötözni őket! - utasította a kapitány a lándzsás őröket akik egy pillanat alatt megkötözték a három gyereket. Az egyik őr átkutatta őket, a zsebükbe nyúlt, és amikor Dávidhoz ért elvette tőle a talált régi papírdarabot. - Főnök ez volt náluk! - mondta majd odavitte az öreghez a térképet. - Áhhá! Szóval nincs nálatok semmilyen térkép? Nem szabad hazudni édes fiam! Az igazság úgyis kiderül előbb-utóbb! - itt Ferkó dühösen nézett az öreg kapitányra - Gyertek megkeressük a kincset!- kiáltotta majd az őrökkel együtt elment és a három fiút pedig egyedül maradt. Egy kis ideig mind a hárman csak ültek némán, egyikük sem szólalt meg.A madarak éneke és a szellő susogása volt az egyetlen zaj a füvészkert ezen részén. Kik voltak ezek? Mit akarnak? Milyen kincsről beszéltek?Palkó megunta a várakozást. Szerencsére kiszabadította az egyik kezét, és így elérte a zsebét. Onnan egy zsebkést húzott elő és elkezdte felaprítani a kötelet ami fogva tartotta. Csakhamar felállt, kinyújtóztatta végtagjait és kiszabadította társait akik most az egyszer komoly arcal néztek végig egymáson. Szemükben égett a vágy hogy visszaszerezzék a térképet, de ennyi katonával nem voltak képesek elbánni. - Kik voltak ezek? - kérdezte Dávid. - Nem tudom. - jött a válasz - De vissza kell szereznünk azt a térképet! Mi akartuk felkutatni a titkot! - Igen! Az a mi titkunk! - értett egyet barátaival Palkó. - Mit csináljunk? - kérdezte Ferkó. - Ennyi lándzsás katonával nem bánunk el hárman! - Többet ésszel mint erővel! Ha mi nem bánunk el velük, majd megteszi más! - És mégis ki? Rajtunk meg ezeken a jelmezes bohócokon kívül nincs más a füvészkertben. - A válasz egyszerű. - mondta Dávid - Csapdát állítunk nekik! - Hogyan? Van ásótok? - Az nincs viszont hálónk az van! - Honnan?- kérdezte Ferkó Dávidtól. - Mármint nekünk nincs, de az őrnek biztos van egy jó nagy! - Lopjuk el az örtől? Azért ilyen dologra én sohasem vetemednék.- vázolta fel Palkó a ˝nem szabad lopni másoktól˝ szabályt. - Nem! Csak kölcsönvesszük! Majd ha már nálunk lesz a térkép akkor majd valaki visszaviszi. - Értem! Így rendben. - mondta Palkó. - És van terved? - kérdezett Ferkó. - Egy igen. Csak jól süljön el. - Próbáljuk meg! - mondta Palkó. - RAJTA!!! - kiáltottak egy emberként. És megkezdődtek az előkészletek. A három fiú gyorsan odafutott a őr házához. Egy fából épült házikó volt, aminek jobb oldalán vödrök és deszkák sorakoztak. A házikó mögött pedig egy nagy háló volt összetekerve. Palkó és Dávid ketten megfogták és halkan elvitték a sziklához. Ott aztán Dávid részletesen elmondta a tervet hogy hogy fogják csapdába csalni az ˝ellenségeiket˝. Elmondta hogy amikor eltette a térképet, megnézte hova fognak menni az őrök
ha őket egyedül haggyák. Így hát a kijelölt helyen, ami egy fűzfa volt a szigetet körülvevő víz partján, felállították a csapdát ami abból állt hogy a hálót leterítették a földre és homokot, füvet, és leveleket hordtak rájuk, hogy egyáltalán ne látszódjon. A háló köeleit felkötötték észrevétlenül a fára, és elhelyeztek a fűzfa közelében egy zsinórt ami beíndítja majd a csapdát. - Az utolsó simítások! - súgta oda Ferkó Dávidnak. - Rendben! - mondta. A három fiú 5 perc múlva végzett a munkával, a hálót nem is lehetett látni . Odasétáltak a nádashoz, és lehasaltak a fűben így nem lehetett őket észrevenni. Hamarosan léptek zaja törte meg a fűzfa körül uralkodó csendet, majd lándzsás katonák léptek elő a fák közül. A csapat közepén volt a bajszos kapityány amint a térképet nézegette. Valami olyasmit mormogott hogy ˝itt kell lennie....˝, aztán intett a katonáinak hogy menjenek előre, ő csap 2 lépéssel utánuk ment. Amikor már mind a fűzfánál voltak az öreg kettőt hátra majd egyet előre lépett ezzel beindítva a csapdát. A fűzfán egy nagy darab fatönk volt fellógatva azt pedig egy hosszú bot tartotta a magasban. Amikor a kapitány megbotlott a zsinórban az elszakadt így a kis botot már semmi nem tartotta egyensúlyban. A kis fadarab eldőlt így nem tartotta semmi a nagy fatönköt, az a földre esett. Mivel a fatönkhöz volt kötözve a háló kötele, a súly felhúzta azt a magasba, és velük együtt a katonákat is. Az öreg megszeppenve nézett ki a hálóból , kezéből kiesebb a térkép így a nádasból előbújó fiúk azt könnyen elvették. - Most mondjon valamit kapitány úr! - viccelődött Dávid.De Ferkó korántsem volt ilyen jókedvű. - Válaszoljanak! Kik maguk? Mit akarnak? - Persze még válaszolok egy pólyásnak! - Kit nevez pólyásnak?! - kiáltott vissza Ferkó - Na jól van, akkor maguk itt maradnak, mi meg megkeressük a titkot! - Ne! Várjatok! - Igen? Mit akar mondani? - kérdezte Palkó. - Elmondok mindent! Csak ne haggyatok itt! - Megegyeztünk! Na daloljon! - Mi mint látod katonák vagyunk! A rokonaim között évszázadokkal ezelőtt volt egy mérhetetlenül dazdag ember, és meg akarom találni a rám hagyott örökségét, és lehet hogy itt ebben a kertben van elásva. - Az a mi kincsünk! Az én örökségem bármi legyen is az! Maga milyen származású? - Német és Francia. - Akkor Magyarországon nem lehet a kincse. - De akkor hol van?! - Nem tudom talán nyomoznia kéne! - De.... - Semmi de! Most mi megyünk megkeressük a titkot és magukat pedig szabadon engedjük ha mi már végeztünk.Gyertek! - mondta Dávid aki eddig csak figyelte Ferkó és a kapitály szóváltását. Magukra hagyva a katonákat, úgy mint azelőtt őket, indultak el a térképpel együtt. Nem tudták hová mennek, de azt igen hol fogják kezdeni. Mivel a térkép már náluk volt a nagy fűzfától kellett indulniuk mégbedig észak-keletnek 20 lépést. A levegő már hűvösebb volt mint délben, már javában délután volt. Mind a hárman fáradtak voltak de csak a célt tartották maguk előtt. A fák között haladva egyre megszaporázták a lábaikat nehogy megint idegenekkel találkozzanak. Még 15 percig hosszú sétálás és lépésszámolás következett. Mindig ugyan ott kötöttek ki ahonnan elindultak a nagy sziklánál. - Szerintem...-lihegte Palkó - Körbe körbe járunk! - Szerintem is! -Van valakinél ceruza? - Nálam de minek az? - Megnézzük hogy tényleg körbe körbe járunk-e. -Tessék. - mondta Dávid és átnyújtotta a piros ceruzát.Ferkó lefektette a térképet a sziklára és bejelölgette hol jártak eddig.Mikor minden helyet összeszedtek, Ferkó összekötötte a pontokat és egy nagy X jött ki belőle - Tessék egy nagy X. - A térképen is van X, de az a kiindulópontot jelenti.
- Akkor ez az X.... - A titok helyét! - jött izgalomba Palkó. - De itt egy szikla van! - Lehet hogy a szikla alatt van! -Igen! Csak ez lehet a megoldás! - Rendben! Palkó menj vissza a vadőr házához és hozd ide az ásót! - Miért pont én?! - vitatkozott. - Akkor Dávid! - Máris megyek! - mondta majd elrohant a fák sűrűjében.
A két fiú próbálkozott a szikla felemelésével és odébbtételével, de ez nehéz munka volt nagyon. Pár perc múlva aztán tényleg sikerült odébbtenniük a sziklát. Faágakkal amennyit tudtak túrtak a földben, majd amikor már Dávid visszatért már ásóval folytatták a munkát. Nagy mennyiségű földet ástak ki de kincsnek se híre se hamva.Egy percig már kezdték feladni, de nem volt okuk rá mivel egy pillanattal később már egy vagy vasdarabba ütköztek. - Találtam valamit! - kiáltott fel Palkó. - Mi az?! - Egy nagy darab vasvalamibe ütköztem! - Ásd ki! - Csinálom! - Iparkodj, mert ránkesteledik! - Kintvan! A három fiú felhúzta a ládát a földre majd leültek és örültek hogy megtalálták a kincset! De ekkor a fák közük futólépések zaja hallatszott és csikorgás. Majd egy pillanat múlva körülvették őket a katonák akiket még fél órája a hálóba felkötöttek. Hogy kerülnek ide?- kérdezte magától gondolatban Ferkó. Az öreg kapitány lépett elő a fák közül, kaján vigyorral az arcán. Odasétált a gyerekekhez és intett a katonáknak hogy vegyék el a ládát amiben az állítólagos kincs volt. És tényleg volt benne valami mert a katonák alig bírták el. - Csak nem gondoltátok hogy szótlanul tűröm hogy itthaggyatok?! Szerencsére egy lándzsa még kéznél volt. És most ti ittmaradtok.- most a katonákra nézett - Ti vigyáztok rájuk hogy amíg mi elvisszük a ládát addig ne mozduljanak! - De azt mi ástuk ki! - tört ki hirtelen Palkóból. - Igen! Jó munkát végeztetek. Jutalmatok hogy élve elmehettek majd. - Maga gaztevő! - Lehet hogy az vagyok, de ez az én örökségem! - Ezt már megbeszéltük! Nem a magáé! - Na, és akkor mi van? A magamévá teszem! - Azt nem! - mondta Ferkó , megpróbált feállni de visszaült mert egy lándzsa épp felé tartott és épphogy csak megállt. - Remélem érthető voltam. A kapityány hátrafordult és a ládával együtt elindult a fák felé. Már csak apró emberkék voltak a távolban amikor az őket őrző két katona is megindult a fák felé, ismételten magukra hagyva a három barátot.Esteledett. A nap nyugaton eltűnni készülődött, és a csillagok is megjelentek hogy köszöntsék a holdat. A napközben alig érezhető szél a délután folyamán hűs szellővé alakult, de most már hideg szél lett. Egyre több felhő volt az égen, és mindhárom fiú szomorúan nézte őket, mintha minden felhő azt mondta volna hogy a kincs már nem az övék. - Ebből elég! - kiáltott fel Dávid. - Miért? Már messze járnak! - Naés?! Lennie kell itt valaminek! - mondta majs az ásót megfogva ásni kezdett a láda helyén. - Akkor segítek! - mondta Palkó, és rövid idő elteltével már Ferkó is csatlakozott hozzájuk. Ástak ahogy csak bírtak, de még csak nagyobb höldkupacot sikerült felhalmozniuk. Már sötét volt , már csak Ferkó ásott a többiek pedig már összepakoltak a hazainduláshoz. A fák leveleit egyre jobban fújta a szél, amikor
egy furcsa dolog történt. Ferkó felkiáltott. - Találtam valamit! - Mi történt?!- odafutottak hozzá aki most egy nenéz ládát akart kihúzni a földből. - Találtam valamit...- mondta. Mind a hárman egyszerre húzták felfelé. Egy pillanat múlva már a láda kint volt. Felnyitották is rögtök elvakultak, mert a láda tartalma olyan fényes volt hogy úgy világított a sötétben mint a nap. Mindenki felsikontott. Éljeneztek, és ujjongak mert megtalálták a kincset. De akkor mi volt a másik ládában? Ez most őket nem érdekelte. Zsákokban vitták haza az aranykincseket, körtük poharakat, fejdíszeket, és gyémántok, ékkövek ezreit.Nagyon örültek neki, hogy egy egész napi fáradozás után meglelték a kincset, amit aztán elosztottam egymás között.Közben egy pár kilométerre tőlük a kapitány örjöng mivel észkevette abban a ládában amit ők hoztak el csak kövek voltak. Aztán mint ahogy a mesékben általában lenni szokott , Ferkó neve most szerencsét hozott, életét gazdagsában töltötte, úgy mint két barátja is. Ferkónak még az unokái is gazdagok voltak, és ez a családban tovább öröklődött. Még ma is köztünk élnek ezek a leszármazottak, de más néven vagy ha nincsenek is itt akkor másik országban élnek békésen, boldogan.
