A Fotex Elso Amerikai-Magyar Vagyonkezelo Rt. 2005. I-XII. havi gyorsjelentése
A Fotex Csoport 2005. I-XII. havi tevékenységét bemutató gyorsjelentését az IFRS eloírásainak megfeleloen készítette el. Az adatok konszolidáltak, de nem auditáltak. A konszolidációba vont társaságok köre a beszámolási idoszakban az elozo negyedéves gyorsjelentés óta és a bázisidoszakhoz viszonyítottan is jelentosen változott. Kibovült a konszolidációs kör a harmadik negyedévben alapított Upington Investments Ltd. ciprusi bejegyzésu leányvállalattal, valamint a DVDrent Kft-vel, viszont kikerült az üzletrész értékesítése miatt a Fotex-Ofotért Optika-Fotó Kft., valamint annak cseh és lengyel leányvállalata is. Az év végi konszolidáció során a felszámolás alatt lévo Keravill Rt. konszolidációs körbol való kivezetése is megtörtént. A konszolidációba bevont társaságok körét, illetve ezen társaságokban lévo konszolidált tulajdoni hányadunkat külön táblázat tartalmazza. A szavazati arány és a konszolidált tulajdoni hányad az egyes leányvállalatok kereszttulajdonlása miatt néhány esetben egymástól eltér.
I. Termelési és forgalmi adatok
Árbevétel
A Fotex Csoport strukturális átalakítása a bázisévhez hasonlóan tovább folytatódott 2005. évben is. A Csoport folyamatosan szünteti meg, vagy fejleszti vissza a veszteséges, vagy szukülo piaca miatt a Csoport elvárásai szerint nem kello hatékonysággal muködtetheto tevékenységeit. A strukturális átalakításon túl a konszolidációs körbe vont társaságok körében bekövetkezett változás is jelentos hatással volt a Csoport árbevétel alakulására. A bázissal való összevetéskor szükséges figyelembe venni, hogy a Csoport bázisadatai még tartalmazzák az akkor még muködo Keravill Rt. és Dália Kft. adatait. A tárgyévben értékesítésre került a Csoportnak a Fotex-Ofotért Optika Kft-ben lévo üzletrésze, melynek következtében a Fotex-Ofotért Optika Kft., a Fotex Ceska és Fotex Polska 2005. december 15-ével kikerült a cégcsoportból. A Csoport értékesítési árbevétele még tartalmazza idoarányosan az adataikat. Ugyancsak tartalmazza a felszámolás alatt lévo Keravill Rt. tevékenységének megszüntetésébol keletkezett bevételi adatokat is. A Fotex Csoport értékesítési nettó árbevétele elozo évhez viszonyítva 17,5 %-kal csökkent. Exportárbevétele 96,8 %-a, míg a belföldi konszolidált forgalma 80,9 %-a az összehasonlító idoszakinak. Csoportszinten a termelés, a kis- és nagykereskedelmi tevékenység árbevétele visszaesést mutat a bázishoz viszonyítottan, az egyéb alaptevékenység bevétele jelentosen, 15 %-kal emelkedett a beszámolási idoszakban.
A Csoport termelo tevékenységének folyóáras összárbevétele 18,9 %-kal csökkent. A Csoport termelésbol származó árbevételének csökkenését befolyásolja az a tény, hogy az elmúlt év második felében megszunt a Dália Kft. termelési tevékenysége. A Kft. hatásának kiszurésével a termelo tevékenység 17,1 %-os csökkenést mutat az elozo év hasonló idoszakához viszonyítottan. A Csoport termelo tevékenységét meghatározó két társaságunk árbevétel lemaradást realizált 2005. évben. Az Ajka Kristály Kft. árbevétele a bázistól 10,7 %-kal maradt el, míg a bútorgyártó vállalatunk termelési tevékenységbol származó összárbevétele 47,2 %-kal csökkent. Ez a csökkenés javarészt a központosított közbeszerzés csökkenésének köszönheto, illetve tartalmazza azon tényezo hatását, hogy a Balaton Bútorgyár Rt. termelo tevékenységét 2005. szeptember 1-jétol az újonnan alapított Társaság (BEBUFA Kft.) látja el. A Balaton Bútorgyár Rt. és a BEBUFA Kft. együttes árbevétele is azonban 21,9 %-kal csökkent a bázisidoszakihoz viszonyítottan. Az exportbevételek a belföldi értékesítéshez hasonlóan nem érték el a bázis évi forgalmat a Csoport termelo tevékenységét lényegében meghatározó fent említett társaságainknál. Az Ajka Kristály Kft. exportbevételeinek forintban kimutatott értéke a tényleges volumencsökkenést meghaladó visszaesést mutat. A beszámolási idoszakban az árfolyam alakulása még kedvezotlenebbé vált, ennek következtében az exportárbevétel forintértéke elmaradt az elozo év azonos idoszakához képest. A Kft. döntoen a termékszerkezet drasztikus átalakításából eredo árszintváltozásával sem tudta ellensúlyozni az árfolyam-erosödés forintban kimutatott forgalomcsökkento hatását. A Csoport bútordivíziójának exportárbevétele a belföldi értékesítésnél kisebb mértékben csökkent. A Balaton Bútorgyár Rt. elsosorban az EU tagállamainak piacára szállít, s forintban kimutatott árbevételének alakulását nem befolyásolta a dollárárfolyam változásához hasonló mértéku negatív árfolyamváltozás. Csoportszinten a termelés egyre növekvo hányadát realizáltuk exportálással a tényidoszakban. Külkereskedelmünk célországai közül az USA-ban jelentkezo gazdasági konjunktúra miatti keresletélénkülés ellenére sem érheto el a forintban kimutatott árbevétel növekedés a dollár forinthoz viszonyított alacsony árfolyama miatt. Bár az euro-övezet gazdasági teljesítményében kisebb mértéku, de termelovállalataink e relációba irányuló export forintbevételei kedvezobben alakultak. A termelo vállalataink belföldi értékesítése a beáramló olcsó import és a belföldi fizetoképes kereslet, valamint a közbeszerzési piac szukülése miatti szükségszeru mérséklésébol eredoen az exporttal szemben nagyobb mértékben csökkent. A Csoport kiskereskedelmi forgalma folyóáron a bázishoz viszonyítottan 31,3 %-kal csökkent. A kiskereskedelmi forgalom csökkenése egyrészt a tudatos visszaszorulás eredménye, mely során a Csoport kivonult a muszaki cikk kiskereskedelem piacáról, s társaságainak kevésbé rentábilis egységei bezárásra kerültek - a kozmetikai, zenei, fotó, muszaki és a lakás-felszerelési üzletágunkban -, másrészt a kereskedelmi kapacitások nemzetgazdasági szintu túlfejlesztése miatti forgalomszétterülés, s a vásárlói szokások átstruktúrálódásának eredménye. Az elmúlt idoszakokban belépo kínálati többletkapacitások, az uniós csatlakozással belépo új piaci szereplok, s a még tovább élezodo árverseny, a fogyasztás mérséklodo ütemével párosulva a bevételeinek jelentos részét továbbra is a belföldi kereskedelemben realizáló Fotex Csoportnak egyre nehezebbé váló gazdasági környezetet jelentenek, melynek eredményeként a Csoport fokozatosan csökkenti a kiskereskedelemben való részvételét. A muszaki kiskereskedelemi tevékenységét - a Keravill Rt. elozo év decemberében hozott, jogutód nélküli megszüntetését elhatározó tulajdonosi döntéssel - a Csoport lényegében megszüntette. Ezen tevékenység forgalma még a bázisadatokban 5,3 Mrd Ft-tal szerepelt, s melynek korrigálásával a csoportszintu kiskereskedelmi forgalom 13,7 %-os visszaesést mutat
a többi boltbezárás forgalomkieso hatását is tartalmazóan. Nagymértéku forgalomcsökkenés következett be a fotó üzletágban a technikai fejlodés okozta vásárlói szokások változása miatti kereslet-visszaesés következtében. A technikai fejlodés, az internetes zenei letöltések, az MP3 technológia megjelenése, a zenei ágazat nemzetközi szinten is tapasztalható visszaesése miatt a Csoport az elozo években megkezdte a zenei üzletág visszafejlesztését, melynek forgalma a bázishoz viszonyítottan csökkenést mutat. A Csoport bútor-divíziójának kiskereskedelmi forgalma szintén csökkent. A kozmetikai divízió kiskereskedelmi forgalma együttesen bázis szint alatti, míg az exkluzív termékeket és szolgáltatásokat nyújtó kozmetikai szalonok egy új egység nyitásával növelni tudták árbevételüket, addig a hagyományos kozmetikai boltok az ágazatban szintén keményen folyó konkurenciaharc következtében forgalmukat a bázisidoszakétól jelentosen elmaradva realizálták, jelentos számú kiskereskedelmi egység bezárása mellett. A papír üzletág forgalma szintén elmaradt a bázisszinttol a végrehajtott boltbezárások miatt, gyakorlatilag részben értékesítésre, részben az év végén a tevékenység megszüntetésre került. Bázisszint fölötti az optika üzletágak által elért árbevétel. A ruházati kiskereskedelem forgalmának 3,1 %-os emelkedése elsosorban a bázisévben még nem szereplo új egység által indukált forgalomnak köszönheto. Fokozatosan megszünteti kiskereskedelmi tevékenységét a Kontúr Lakásfelszerelési Kft., így forgalma a bázisszint egyhatodára csökkent. Saját bolti hálózatát megszüntette a bázisadatok között még szereplo, s ott saját termelését közvetlenül értékesíto Dália Bútorgyár Kft. A Csoport nagykereskedelmi tevékenysége 27,8 %-kal csökkent. Ezen tevékenység a bázisévet megelozo idoszakban végrehajtott döntések és megtett intézkedések - hang- és képhordozók nagykereskedelmi tevékenységébol való kivonulás és a telecom üzletággal kapcsolatos vagyoni értéku jog értékesítése miatti telecom nagykereskedelmi tevékenység megszunése - miatt a Csoport összforgalmában mindössze 5,5 %-ot képvisel. Jelentos növekedést a konszolidált forgalomban nem jelentkezo, a külföldi leányvállalat áruellátását megerosíto forgalomból eredoen az optikai üzletágban tapasztalunk. Csökkent a kozmetikai nagykereskedelmünk. Legnagyobb mértéku csökkenés a fotó nagykereskedelem terület múlt év októberi értékesítése miatt következett be. A bázisszintet 15,2 %-kal meghaladó, az összárbevétel egyre növekvo hányadát kitevo egyéb alaptevékenység árbevételében került kimutatásra az ingatlanhasznosítás, bérleményeztetés, a zenei kiadói tevékenység, a reklámtevékenység árbevétele, illetve internetes áruházi értékesítés árbevétele. A Csoport bérleti díjbevételei ingatlanbefektetései bovülésének és a bérleti díjak emelkedésének köszönhetoen jelentosen növekedtek a bázishoz képest. A DVDrent Kft. 2005. decemberével került be a Fotex-csoportba. DVD kölcsönzésbol származó árbevétele tovább növelte az egyéb alaptevékenységbol származó árbevétel összegét az elozo évhez képest.
II. Fedezet A Csoport bruttó fedezeti tömege 11,9 %-kal növekedett a bázishoz viszonyítottan. A bruttó fedezeti tömeg jelentos változását a 17,5 %-os konszolidált forgalom-visszaesés mellett a nagyobb mértéku, 39,1 %-os értékesítési költségek csökkenése okozta. Ezek következtében a fedezeti szint 15,1 %-os növekedést mutat a bázishoz képest. A tárgyidoszakban 10,0 %-nyit bovült ténylegesen a kiskereskedelmi tevékenység fedezeti szintje, 8,0 %-nyit emelkedett a nagykereskedelemé, s 2,4 %-nyit csökkent a termelésé.
Az egyéb alaptevékenység árbevétele a bázisnál magasabb szinten realizálódott, míg kereskedelmi és termeloi tevékenységünk forgalma csökkent. Ezen tevékenység részaránya 7,7 %-kal megemelkedett. A kiskereskedelmi árrésszint 10,0 %-kal bovült a forgalom 31,3 %-os és a fedezet kisebb arányú, 12,4 %-os csökkenése mellett. A kiskereskedelemben ténylegesen csak a ruházati és az optikai üzletág ért el árrésszint növekedést. A ruházati üzletág árrésszint bovülése 3,7 %-os. Az optikai üzletág jelentos árréstömeg növekedését a forgalomnövekedésének és a 2,6 %-os fedezeti szint növekedésének köszönheti. A fokozott piaci árverseny legtöbb társaságunk tekintetében fedezeti szint csökkenést okozott. A kiskereskedelmi forgalom- illetve fedezetkiesést nagymértékben befolyásolta a bázis adatok között még 20,5 %-os forgalmi részarányú muszaki kiskereskedelmi tevékenység megszunése. Ezen alacsony árrésszintu tevékenység kiesése az átlagos fedezeti szint emelkedésére is jelentos hatással volt. Fedezetkiesés mutatkozik a kozmetikai, bútor kiskereskedelmünkben, valamint az alaptevékenységét visszafejleszto Kontúr Lakás Kft-nél. A bútor üzletág az import részarány növelése ellenére sem tudott elérni forgalom- illetve fedezetnövekedést. A nagykereskedelmi árrésszint 8,0 %-kal növekedett a forgalom 27,8 %-os csökkenésével és 9,2 %-os fedezetkiesés elérésével. A nagykereskedelemben forgalomnövekedésbol eredo árrésszintnövekedés egyik üzletágnál sem figyelheto meg. A ruházati nagykereskedelemnél mutatkozik csekély mértéku (1,8 %) árrésszint emelkedés, mely az 5,0 %-os árbevétel csökkenés mellett a 0,4 %-os árréscsökkenésnek együttes hatásának köszönheto. A fotó nagykereskedelem árrésszintje 6,5 %-kal bovült, amely az árbevétel nagymértéku csökkenésébol ered - 2004. októberében a tevékenység megszunt -, melynek mértékét azonban a fedezet csökkenése nem érte el. Az optika nagykereskedelemben elért jelentos (34,0 %-os) fedezettömeg növekedés a 49,7 %os forgalomnövekedéssel magyarázható. A muszaki kereskedelemmel foglalkozó társaságunk 2004. december 10-i kezdettel jogutód nélküli megszüntetés alá került. A termelo tevékenység fedezeti szintje 2,4 %-kal csökkent, a 18,9 %-os forgalomkiesés és a fedezet 24,0 %-os kiesése mellett. A csoport bútorgyártását ezidáig meghatározó Balaton Bútorgyár Rt. termelo tevékenységét 2005. szeptember 1-jétol a Bebufa Kft. végzi. A Balaton Bútorgyár Rt. és a Bebufa Kft. együttes fedezeti tömege és árbevétele is a bázis idoszaki adatok alatt maradt. A bútorgyártásban bekövetkezett változás másrészrol a központosított közbeszerzés ezen piacon való jelentos csökkenésének tudható be. A Dália Bútorgyár a termelésnek a bázisév augusztusi megszunése miatt a tényidoszakban nem realizált fedezeti tömeget. A termelo tevékenységet végzo cégek közül egyedül az Ajka Kristály Kft. ért el elenyészo (0,6 %-os) fedezeti szint növekedést. Fedezeti tömege az értékesítés volumenének csökkenése miatt szukült.
III. A Csoport meghatározó társaságainak helyzete
A Csoport meghatározó társaságainak körében jelentos változás következett be a beszámolási idoszak negyedik negyedévében. A bázisidoszak Csoport szintu mérleg és eredménykimutatását jelentosen befolyásoló két társaságunk, a Fotex-Ofotért Optika Kft, és a Keravill Rt. a tényidoszak fordulónapi konszolidációs körébol kikerült. A Keravill Rt. kereskedelmi tevékenységének megszüntetésével a Csoport muszaki kiskereskedelmi üzletága, a Fotex-Ofotért Optika Kft-ben lévo teljes üzletrész értékesítésével az optikai üzletága szunt meg. A Keravill Rt. 2004. december 9-én megtartott rendkívüli közgyulése a részvényesek egyhangú szavazata alapján meghozott közgyulési határozattal a Társaság gazdálkodási eredményei és piaci lehetoségei alapján döntött a Keravill Rt. jogutód nélküli, végelszámolással történo megszüntetésérol. A végelszámolási eljárás alatt a társaság kereskedelmi és egyéb üzleti tevékenységét lezárta. Az üzleti-kereskedelmi tevékenység megszüntetése során a meglévo jelentos árukészlet, valamint a rendelkezésre álló egyéb eszközállomány nem volt a tervezett árszinten értékesítheto. A végelszámolási közbenso mérleg és az azt alátámasztó fokönyvi és analitikus nyilvántartások alapján a gazdálkodó szervezet vagyona az ismert hitelezok követeléseinek fedezetére nem volt elegendo, annak ellenére sem, hogy a Cégcsoporthoz tartozó társaságok a jogutód nélküli megszunést kimondó Közgyulési határozat napján fennálló, a Keravill Rt-vel szembeni követeléseikrol lemondtak a végelszámolási eljárás lefolytathatósága érdekében. A fentiek figyelembe vételével a végelszámoló 2005. március 11-én felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelmet nyújtott be a Fovárosi Bírósághoz. A jogutód nélküli megszüntetési eljárás 2005. április hó végén a Fovárosi Bíróság jogeros végzése alapján a társaság fizetoképtelensége miatt felszámolási eljárásba került. Tekintettel arra, hogy a Csoporthoz tartozó társaságok a végelszámolással történo jogutód nélküli megszüntetés érdekében tettek a fennálló követéseikrol lemondó nyilatkozatot, a Társaság felszámolási eljárása miatt a felszámoló felé a felszámolásból eredoen hatályát veszíto jognyilatkozatuk miatt hitelezoi követeléseiket bejelentették. Jelenleg a felszámolási eljárás folyamatban van. A felszámolási eljárás jelenlegi állása szerint a Csoport a Társaságba fektetett teljes vagyonát elveszítette, a Társaság tényleges tevékenysége már megszunt, így a konszolidációs körbol kikonszolidálásra került. A Csoport tulajdonában lévo Fotex-Ofotért Optika-Fotó Kft-ben lévo teljes részesedését a HAL Holding NV. Szakmai befekteto magyarországi leányvállalatának értékesítette, melynek következtében a társaság, valamint a közvetlen tulajdonában álló Fotex Ceska és Fotex Polska is a konszolidációs körbol 2005. december 15-tol kikerült. Az F-O Optika-Fotó Kft. a társaság taggyulésének döntése alapján kiválással átalakult, melyet a Cégbíróság 2005. 07. 29. napján jegyzett be. Az átalakulás során a társaság alaptevékenysége nem változott, továbbra is az optikai termékek kis- és nagykereskedelmét, valamint ezen termékekhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását s termelotevékenységet (lencsegyártást) végezte, kiegészítve a fényképészeti termékek és szolgáltatások, valamint a T- Mobile-hoz kapcsolódó dominókártya értékesítéssel. A kiváló társaság az F-O Optika-Fotó Kft., mint jogelod saját tulajdonában lévo ingatlanok, az ahhoz kapcsolódó jogok, a befektetések, és a muzeális értéket képviselo eszközök kezelésére jött létre Fotex Ofotért Ingatlanhasznosító Kft-ként, illetve a 2005. decemberi névváltozás után Azúr Ingatlanhasznosító Kft-ként. Ezen átalakulással az Optika üzletágban is szétválasztásra kerültek a kereskedelmi és az ingatlanhasznosító, vagyonkezeloi feladatok. Az üzletrész
értékesítés a nem kiváló társaságra vonatkozik. Az ingatlanhasznosítással foglalkozó társaság továbbra is a Csoport tulajdonát képezi. AZ F-O Optika és Fotó Kft. üzletrészének értékesítésekor a társaság 92 kiskereskedelmi egységet üzemeltetett a hazai piacon. A Kft. a cca. 8 Mrd Ft konszolidált éves forgalmát közel 8.000 m2 eladótér felhasználásával, 596 fo átlaglétszám alkalmazásával realizálta. A Kft. 51,0 %-ban birtokolt egy cseh- és egy lengyelországi optikai üzlethálózatot, melyek a csoportszintu konszolidációs körbol szintén kikerültek. A két hálózat a felvásárlás elott L’Optique Carrefour márkanév alatt muködött, 16 lengyel és 12 cseh üzletet foglalt magában, melyek többsége olyan bevásárlóközpontban muködik, ahol Carrefour hipermarket is található. A két, együttesen 120 fot foglalkoztató optikai hálózat a tárgyidoszakban 1,4 Mrd Ft konszolidált árbevételt realizált. Az Ajka Kristály Kft. konszolidált árbevétele 10,6 %-kal csökkent a bázisidoszakhoz viszonyítottan. Exportárbevétele 11,7 %-kal, belföldi konszolidált forgalma 3,2 %-kal kisebb a bázisidoszakinál. Export árbevételét – mely összforgalmán belül 85,2 %-os részarányt képvisel – döntoen az üvegértékesítéssel (kehely, pohár és díszmuáru), s kisebb hányadában a porcelánértékesítéssel realizálja. Exportbevétele USA dollárban számolva 11,1 %-kal csökkent. A társaság bázishoz viszonyított export volumene 11,8 %-kal csökkent. Termékeinek átlagos deviza egységárai mindössze 0,7 %-kal bovültek, az új termékekre kialkudott magasabb fajlagos egységárak eredményeként, mivel a mindkét évben gyártott, összehasonlítható termékek esetében a vevok által elfogadott áremelés nagyon csekély mértéku. A keresletnek megfeleloen az összehasonlított idoszakban az értékesített termékcsoportok összetételében jelentos arányváltozás következett be. A piacon kialakult keresleti viszonyoknak megfeleloen nott a magasabb kilogrammonkénti egységárú kehely, pohár termékkategória részaránya a díszmuáruk rovására. A tárgyidoszakban a társaság értékesítési bevételeit meghatározó dollár árfolyama átlagosan 200,7 Ft az elozo év azonos idoszak 202,7 Ft átlagárfolyammal szemben, melynek következtében 24,8 M Ft-nyi árbevétel kiesést szenvedett el a társaság. Az évek óta tartó kedvezotlen árfolyamváltozás következtében az értékesítés fedezete alacsony szintuvé vált, az önköltség folyamatos csökkentése mellett is. A társaság a keresletcsökkenéssel arányosan lecsökkentette termelokapacitásainak muködtetését is, üvegolvasztó kemencepark kapacitását 10,6 %-kal, fizikai állományú létszámát 13,2 %-kal. Jelenleg három nagyteljesítményu ólomüveg olvasztókemencével muködik. A társaság kiemelt figyelmet fordít európai forgalmának növelésére, az osztrák, német és francia piacokon az elozo évek recessziója miatt elvesztett pozíciók újjáépítése mellett a Benelux államok és Észak-Európa piacain is szeretne megjelenni. Mind márkabolti, mind egyéb belföldi üvegértékesítése emelkedett, azonban belföldi áruértékesítéseinek csökkenése miatt a belföldi árbevétele együttesen 2,5 %-kal csökkent. A belföldi üvegértékesítés a minimális volumencsökkenés mellett foként az „Überfang” kehely- és díszmuáruk árváltozásának következtében emelkedett. Belföldi porcelánértékesítése a kerámiaipar recessziója miatt évrol évre csökken, s a termékek iránt mutatkozó kereslet egyre kisebb. A társaság 10 márkaboltot üzemeltet. Az értékesítés nettó árbevételének csökkenése, a tárgyidoszakban a szigorúbb költséggazdálkodás szorgalmazása, valamint a beszámolási idoszakban egyéb bevételek között elszámolt 196 M Ft munkahelymegorzo támogatás együttes hatása üzemi eredményét a bázishoz képest javította, de még így sem tud pozitív eredmény kimutatni. A társaság adózott eredmény szinten veszteséges, de mértéke az elozo idoszakénál - az elszámolt támogatás eredményjavító hatását figyelmen kívül hagyva is - kisebb. Finanszírozási helyzetének javítása érdekében szükségessé vált készletállomány csökkentést nem sikerült végrehajtani. Fordulónapi készletállománya az árbevétel csökkenése ellenére emelkedett a bázishoz viszonyítottan, elsosorban a saját termelésu készletállomány növekedése miatt. A Társaság négy hónapra
szóló – májustól egyenlo részletekben folyósított – dolgozónként mintegy havi hetvenezer forintnyi munkahely-megorzési támogatást nyert, s szerzodéses kötelezettséget vállalt arra, hogy további hat hónapig megtartja a szerzodésben szereplo munkahelyeket. A Fotex Rt. 220 M Ft-os tokeemelést hajtott végre – melynek cégbírósági bejegyzése megtörtént. A Domus csoport áruforgalmi, bérbeadásból és egyéb szolgáltatásokból származó bevételeinek konszolidált összárbevétele 10,0 %-kal csökkent az elozo év azonos idoszakához viszonyítva. Áruértékesítésébol származó nem konszolidált nettó kereskedelmi árbevétele változatlan áron számolva 4,0 %-os csökkenést mutat múlt év hasonló idoszakához viszonyítva, s az értékesítési árszínvonal is 6,0 %-kal alacsonyabb az egy évvel korábbitól. Az árbevétel alakulásában nyilván szerepet játszik szinte az egész év folyamán tapasztalható kedvezotlen fogyasztói hangulat, a lakosság eladósodottsága, a használatba vett lakások számának csökkenése és különösen a bútorkereskedelmi kapacitások folytatódó bovülése, s az ehhez kapcsolódóan erosödo verseny. Tavasszal 30.000 m2 -en megnyílt a MaxCity bútorpláza Törökbálinton, a fótival együtt már 5 üzletet üzemeltet a nagyobb hálózatot kiépíto dán Jysk, az utolsó negyedévben a legnagyobb budapesti áruházunktól alig néhány száz méterre nyitott a lakberendezési cikkeket és szolgáltatásokat kínáló több tízezer négyzetméteres Material Center, de a vizsgált idoszakban érzékelheto az utoljára nyílt KIKA forgalomelszívó hatása is. A Társaság 2004. áprilisában a Sugár Bevásárlóközpontban és 2005-ben a MOM Parkban nyitott fiókáruházat, melyek által realizált árbevétel 3,0 %-kal emelte meg a társaság összforgalmát a bázisidoszakihoz viszonyítottan. A vevoszám Budapesten az új fiókboltok nélkül kisebb a tavalyinál, viszont az új egységekkel együtt a bázisnál több vevot szolgáltak ki. A vidéki hálózatban a vevoszám az átlagos 10,0 %-os forgalomcsökkenéssel szemben csak 2,0 %-kal volt kisebb, ami az alacsonyabb egyedi értéku cikkek kínálata bovítésének köszönheto. Általános tendencia, hogy a kereslet eltolódott a kisebb egyedi értéku, illetve az alacsonyabb árkategóriájú cikkek irányába. Ennek következtében egyrészt csökken az értékesítés árszínvonala, csökken az átlagos vásárlási érték, másrészt csökken az átlagos árrés-szint. A konkurens hálózatokétól eltéro kínálat biztosítása érdekében, illetve néhány hazai nagybeszállító kínálati problémája miatt folytatódott az import eredetu cikkek forgalmi részesedésének bovülése a belföldi rovására. Az import bovülését nem csupán a választéki elkülönülés szempontja ösztönzi, hanem a kereslet követése is, mivel a hazai gyártóknál az elmaradt fejlesztések miatt nincs új választék az alacsony és közepes árfekvésu árukörben, melyekben viszont a kereslet meghatározó hányada jelentkezik. A belföldi beszerzésu bútorok forgalma az átlagosat jóval meghaladó csökkenésével szemben a saját import cikkek értékesítésében 2,0 %-os bovülés tapasztalható, ami további arányeltolódást eredményezett az import forgalom javára. A Domus csoport áruforgalmi árréstömege az árbevételt meghaladó mértékben csökkent. Árrésszintje 0,4 százalékponttal csökkent, ami 25 M Ft-ot meghaladó fedezetkiesést jelent. Az árrésszint csökkenését a korábban már említett összetétel eltolódások, kisebb részben pedig a versenyképesebb árak kialakítását szolgáló egyedi árréscsökkentések okozták. A Domus csoport fordulónapi zárókészlete a bázisnál 90 M Ft-tal kisebb, a MOM Parkban megnyílt új egység mintáinak mintegy 50 M Ft-nyi állandó készletállományának ellenére. A forgalom nagyobb arányú csökkenése miatt azonban a napokban mért forgási sebesség a tavalyi 126-ról 131 napra romlott. A Domus csoport kimutatott eredménye az elozo év hasonló idoszakához viszonyítottan romlott, annak ellenére, hogy a tárgyidoszak ingatlanértékesítésbol származó 200 M Ft-ot meghaladó nyereséget is tartalmaz. Az eredményromlás alapvetoen az árbevétel kedvezotlen alakulására, és az árrésszint csökkenésére vezetheto vissza.
A Balaton Bútorgyár Rt. beszámolási idoszaki konszolidált árbevétel adata 16,2 %-kal csökkent a bázishoz viszonyítottan. Belföldi értékesítése 23,5 %-kal, exportértékesítése 6,7 %-kal csökkent az elozo év azonos idoszakához viszonyítva. Belföldi bútoreladásait a társaság az elozo évinél 20,0 %-kal csökkentett szinten tervezte. A tárgyidoszakban a tényleges teljesítés közel tervszinten alakult, mivel a belföldi bútorárbevétel 22,0 %-kal volt a bázis szint alatti. A belföldi árbevétel visszaesése meghatározó módon a központosított közbeszerzés 246 M Ft-os csökkenésének tudható be, mely 49,0 %-os teljesítést jelent a bázishoz viszonyítva. E piacon a költségvetés romló helyzete, az e körüli folyamatos bizonytalansági tényezok, valamint az e piacra beszállítók számának megduplázódása egyaránt hozzájárul a társaság piaci pozíciójának romlásához. Javította a társaságnak az eladási lehetoségeit a közbeszerzésen kívüli pályázatok (foleg szállodaépítések és felújítások) megduplázódása. A központosított közbeszerzések és pályázatok területén viszont - jórészt a többszörös költségvetési elvonásokra és létszámleépítésekre visszavezethetoen - a már két éve kezdodött csökkenés folytatódott. A közbeszerzésen kívüli pályázatok által elnyert értékesítési lehetoségek mértékükbol adódóan nem tudják pótolni a központosított rendeléskiesést. Exportbevételei a belföldinél kisebb mértékben csökkentek. A társaság exportja elsosorban az EU tagállamok felé irányul. A társaság szigorú költséggazdálkodást folytat, de kieso árbevételét nem tudta ezzel pótolni. Gazdálkodása üzemi eredményszinten veszteséges volt elsosorban a tevékenységének átszervezése miatt, de adózott eredménye bázisszintu pozitív eredményt mutat. A Társaság ez év júniusában egy új társaságot alapított, 3 M Ft-os törzstokével, melyben a Társaságnak 2,9 M Ft-os, a Fotex Rt-nek pedig 0,1 M Ft-os közvetlen tulajdonosi részesedése volt. Az új, Kft. formában muködo társaság a szükséges engedélyek megszerzése, és tevékenységéhez szükséges tokeemelések után a Balaton Bútorgyár Rt. kereskedelmi tevékenységéhez szükséges árualap termelését végzi, a Balaton Bútorgyártól jogutódlással átvett mintegy 200 fovel. A BEBUFA Kft. tényleges termeloi tevékenységét 2005. szeptember 1-tol végzi. Az Rt. a teljes köru kereskedelmi és ingatlankezeloi feladatokat látja el az évközi változás után. A Balaton Bútorgyár Igazgatóságának 2005. IX. 1-i határozata alapján a BEBUFA Kft. részére nem pénzbeni betétként alaptoke növelésre átadott – apportált - 310 M Ft értéku eszközt, mely tárgyi eszközöket (termelo berendezéseket, targoncákat, gépkocsikat), illetve vásárolt és saját termelésu készleteket foglalt magába. A Dália Bútorgyár Kft. döntoen konyhabútorokat gyártó termelo tevékenységét 2004. évben megszüntette. A termelés leállását követoen a gépek, termelo berendezések, raktáron maradt készletek értékesítése folyik. Termelo berendezéseinek egy részét már sikerült is értékesíteni, a meglévo eszközeinek hasznosítására többirányú tárgyalásokat folytat, s értékesítésük folyamatban van. A társaság tulajdonában lévo, nem bútortermeléshez specifikált eszközeit bérbeadás útján kívánja átmenetileg hasznosítani. A tulajdonában lévo ingatlan egy kisebb hányadát már bérbeadással hasznosítja. Az ingatlan forgalmas foútvonal mellett lévo, nagy parkolóval, kiépített infrastruktúrával rendelkezik. Bérbeadásával, vagy az ingatlan más irányú hasznosításával kapcsolatban továbbra is többirányú tárgyalások folynak. Az Azúr Rt. a fordulónapon 12 kiskereskedelmi egységet 1.577 m2 eladótérrel, 78 fo teljes munkaidos záró-létszámmal üzemeltet. Az elozo évi fordulónapon 31 üzletben 2.759 m2 eladótéren, 155 fo záró-létszámmal értékesített. A társaság konszolidált forgalma 58,7%-os bázisindexu. A tárgy- és a bázisidoszak során 35 üzlet került bezárásra, melynek a forgalomcsökkento hatása megközelítoen 1.000 M Ft-nyi. A boltcsökkenés tartalmazza a festék üzletág kihelyezésével a társaság által tovább nem üzemeltett üzletág boltjait is, melyeket 100 %-os Azúr tulajdonnal létrehozott új társaságba helyezett át. Ezen társaságot április hónapban értékesítette az Azúr Rt. külso, konszolidációs körbe nem tartozó harmadik
fél felé. Ugyancsak kihelyezte a profiltisztítás és a kozmetikai profil letisztítása érdekében tett lépéssorozatok között a vegyszer értékesítési tevékenységét is az általa létrehozott, ilyen foprofilú társaságba. A bezárt boltok forgalomkiesést jelentenek, de mint veszteségforrások megszüntetésével az eredményalakulásra pozitív hatásúak. A fordulónapon a muködo boltok forgalma 3,5 %-kal haladta meg a bázis hasonló idoszakiét, s árrésszintjük is javult az elozo évhez képest. Boltbezárásaihoz kapcsolódó tárgyi eszköz értékesítésein elért jelentos nyereség ellenére muködési eredménye bár a bázisnál mintegy 40,0 %-kal kisebb, de jelentos veszteséget mutat. A Fotex Cosmetics Kft. a márkás kozmetikai termékek nagy- és kiskereskedelmével, valamint luxus kozmetikai szolgáltatás nyújtásával elért konszolidált forgalma 20,0 %-kal, míg nem konszolidált összforgalma 30,0 %-kal csökkent, a konszolidált forgalmat jelento társvállalati – elsosorban Azúr Rt. - beszerzések visszaesése miatt. A társaság összforgalmának 67,9 %-át négy saját kiskereskedelmi egységbol álló hálózatában realizálja, mely tevékenysége 14,1 %os forgalomnövekedést mutat. A forgalomnövekedés döntorészt annak köszönheto, hogy az elozo év novemberében a Sugár Üzletközpontban megnyitott szalon forgalmi adatai a bázisévben még nem teljes évi forgalommal szerepeltek, viszont 2005. július 31-ével a Váci utcai szalon bezárásra került. Tényleges forgalomnövekedést ért el az e tevékenységre kiemelt lokalizációjú MOM Park Bevásárlóközpontban lévo szalon, de a Duna Plazában muködo egység is. A forgalomnövekedés és e tevékenység 6,5 %-nyi árrésszint csökkenése mellett kiskereskedelmi fedezettömege 1,6 %-kal csökkent. Nem konszolidált nagykereskedelmi tevékenységének összforgalma a bázisadatok 37,5 %-ra csökkent, mivel az Azúr felé történo értékesítése a társvállalat boltbezárásaiból következoen kisebb, valamint annak következtében, hogy az Azúr Rt. a félszelektív termékeket nem a Társaságon keresztül szerzi be. A harmadik fél felé történo értékesítése is visszaesett. A nagykereskedelmi árréstömege, e tevékenység árrésszintje és árréstömege egyaránt csökkent. A társaság tevékenységét koncentrálja, kiskereskedelmét és szolgáltatásait az eddigi négy szalon helyett a tényidoszak júliusi Váci utcai szalonjának bezárása után három egységben kívánja nyújtani, nagykereskedelmi tevékenységét pedig folyamatosan szukítette. A beszámolási idoszakban a Kft. felbontotta a kizárólagos magyarországi forgalmazói szerzodését a Kenzo és a Bourjois cégekkel. Az év végén pedig a nagykereskedelmi tevékenység megszüntetésérol döntött a társaság, mellyel egyidejuleg felbontásra került a Givenchy és a Shiseido céggel a kizárólagos magyarországi forgalmazói szerzodés. Gazdálkodásának szokásos eredménye az elozo évi veszteségnek a többszörösét meghaladja, de adózott eredménye is jelentos veszteséget mutat. 2005. október 28-án bejegyzésre került a Fotex Cosmetics Kft-bol a Lux Ingatlan Kft. kiválása. A kiváló társaság többségi tulajdonosa a kiválással a Fotex Cosmetics addigi kisebbségi tulajdonosa lett. Az átalakítás után a Társaság a kereskedelmi és szolgáltató tevékenységét végzi, a kiváló társaság - LUX Ingatlan Kft. - pedig a társaság tulajdonában lévo ingatlan hasznosításával foglalkozik. A Fotex Rt. vezetésének döntése alapján a Csoport a továbbiakban a hang- és képhordozók hagyományos nagykereskedelmi tevékenységébol két éve kivonult, csökkentette ezen üzletágban lévo kiskereskedelmi kapacitásait, változatlanul - a piaci igényekhez alkalmazkodva - folytatja kiadói tevékenységét a Hungaroton Records Kft-n keresztül, s gondozza a hangtárat a Hungaroton Music Rt. muködtetésével. A Fotex Records Kft. konszolidált árbevétele 44,5 %-ra csökkent. A zenei kiadványok kiskereskedelmi forgalma a bázisidoszakhoz nem hasonlítható, mivel a MOM Park Bevásárlóközpontban üzemelo egyetlen boltja február l-tol szervezetileg a Hungaroton Records Kft. muködtetése alá került. Ezzel a Kft. a kereskedelmi tevékenységét megszüntette,
muködése csak a MOM Parkban lévo bérlemények kezelésére és hasznosítására korlátozódik. A Kft. tevékenységi körébe tartozó bérleményeztetés árbevétel növekedést mutat az általa tovább-bérleményeztetett ingatlan bázisidoszaki átépítése miatt kiesett bérleti díjak bázist csökkento hatása miatt. Likviditására és eredményességére is jelentos pozitív hatással van ezen tevékenysége. Tárgyévi tevékenysége alacsony mértéku nyereséget mutat, azonban az elozo év hasonló idoszakához képest jelentosen javult. A Hungaroton Records Kft. konszolidált árbevétele 11,0 %-kal, konszolidálás elotti összárbevétele 12,7 %-kal emelkedett a bázisidoszakhoz viszonyítottan. Kiskereskedelmi forgalomnövekedése a bolthálózatának (belso szervezeti átcsoportosítás) bovülésébol ered. A növekedés a bázisban még nem szereplo boltok forgalmának köszönheto, mivel a Sugár Üzletközpontban a múlt év végén nyílt meg egy kiskereskedelmi egysége. Ez év február l-tol a Fotex Csoport tevékenységének átszervezése miatt, az addig Fotex Records Kft. által muködtetett MOM Park Bevásárlóközpontban lévo kiskereskedelmi egység is a társaság kiskereskedelmi tevékenységi körét bovíti. Ezen technikai kiskereskedelmi forgalomnövekedés nélkül kiskereskedelmi bevétele csökkent. A kiskereskedelmi egységek egy társaságba történo szervezése nem jelenti ezen tevékenység fejlesztését, hiszen a technikai fejlodés, a zenei muvek internetrol történo letöltésének elterjedése, az illegális piac szélesedése nem indokolja azt. A kiadói tevékenység árbevétele az eladott licencek és jogdíjak elszámolásával lényegesen emelkedett. Az exportbevételek forintban mért folyóáras változása a dollárárfolyam csökkenése ellenére emelkedett, mivel két új vevo (koreai és romániai terjeszto) lépett be. Üzemi eredményszintu vesztesége az elozo idoszakéhoz képest 25,0 %-kal nott. A Kontúr Rt. konszolidált bevételét 80,9 %-kal, konszolidálás elotti forgalmát 17,2 %-kal tudta növelni. Az Rt. közvetlen kereskedelmi tevékenységet nem folytat. Közvetlen bevételeit saját tulajdonú ingatlanainak bérbeadásából származó bérleti díjjal, önkormányzati bérlemény albérletbe adásából eredoen, továbbszámlázott költségekkel, valamint ügyviteli szolgáltatások nyújtásával realizálta. Bevétel-növekedését elsosorban a bérleti díjak emelkedése, másrészt a korábban a saját leányvállalatainak bérbe adott helyiségeinek - magasabb díjat fizeto - idegen bérlok részére történo kiadása okozta. Konszolidált bevétele az eddig Csoporttagoknak kiadott bérleményeknek idegen, a Csoporton kívüli bérlok részére történo bérbeadás növekedésének tudható be. Adózott eredménye 52,6 %-os növekedést mutat. A közelmúltig papír- és irodaszer termékcsoport értékesítéssel foglalkozó leányvállalatának kiskereskedelmi forgalma a bázisnál 44,0 %-kal kevesebb. A társaságnál a 2005. év folyamán fokozatosan szunt meg a kereskedelmi tevékenység, az év végére már nem maradt üzemelést folytató bolt. Ezen bezárt boltok bérbeadással hasznosításra kerültek, illetve a budapesti üzletek bérleti joga csoporton kívüli, harmadik fél felé értékesítésre került. Adózott eredménye az elszámolt bérleti jogértékesítések eredménynövelo hatása miatt megnövekedett. A lakás-felszerelési tevékenységének konszolidált árbevétele a bázis 23,3 %-a. Az árbevétel csökkenésének oka az, hogy a társaság az elozo év második felétol kezdodoen átalakítja tevékenységi körét. Kiskereskedelmi tevékenységet már csak két egységben folytat, többi boltját pedig bérbe-, illetve albérletbe adással hasznosítja. Gazdálkodásának eredménye az elozo évhez viszonyítottan a forgalomkiesések, készlet kiárusítások, végkielégítések, felmondási bérek költségnövelo hatása ellenére is csekély mértékben javult. Tulajdonosi döntés alapján a lakásfelszerelési kereskedelmi tevékenysége folyamatosan megszunik. A Primo Rt. nettó árbevétele 1,9 %-ot csökkent az elozo év hasonló idoszakához viszonyítva. Belföldi árbevétele 3,5 %-kal volt alacsonyabb az elozo év azonos idoszakának árbevételénél, melyen belül a kiskereskedelmi forgalom 3,1 %-kal volt több, a belföldi nagykereskedelmi
forgalom pedig 8,0 %-kal alacsonyabb a bázisidoszakénál. A bázisidoszakban is alacsony mértéku exportja a beszámolási idoszakban 39,5 %-kal emelkedett, de nagyságrendje nem számottevo. Belföldi kiskereskedelmi forgalomnövekedése elsosorban a bázisban még nem szereplo új egység forgalmának, s a Sugár Üzletközpontban lévo üzletéhez kapcsolódó, az üzletközpont emeleti „piacterén” nyitott akciós üzlet forgalomnövekedésének köszönheto. A beszámolási idoszak májusában az V. kerületi Váci utcában lévo üzletét bezárta. A társaság a fordulónapon 5 frekventált helyen lévo kiskereskedelmi egységgel rendelkezik, melyekben összárbevételének mintegy 40,0 %-át realizálja. Nagykereskedelmi tevékenységének árbevétele bázisszint alá csökkent, a ruházati termékek piacán jelentkezo keresletszukülés miatt, valamint azért, mivel a partnerei egy jelentos köre, akik még a bázisidoszakban komoly üzleti forgalmat bonyolítottak le, vagy megszuntek, vagy ruházati üzletágukat nagymértékben szukítették. A piacon jelentkezo egyre több kínai, alacsony árfekvésu áru hátrányosan érinti a Társaság márkás termékeinek forgalmazását. A társaság beszerzéseire kedvezo hatást gyakorolt a dollár árfolyamának alakulása. Takarékos költséggazdálkodása ellenére a megtermelt árrés csak minimális pozitív üzleti eredmény elérését tette lehetové. Az Rt. forgalmához viszonyítva magas készletállománnyal rendelkezik, bár forgási sebessége javult, de még így is 359 nap. A Fotex 2000 Kft. fotószolgáltatásból, fotócikkek kiskereskedelmébol, röntgen alapanyagok és kiegészíto termékek nagykereskedelmébol, valamint mobil telekommunikációs szolgáltatások és eszközök kiskereskedelmi értékesítésébol realizálja árbevételét. Konszolidált árbevétele 8,3 %-kal, összárbevétele 15,5 %-kal csökkent a bázisévhez viszonyítottan. A fotó üzletágban 36,0 %-kal romlottak az értékesítési mutatók, melybol 18,0 % árbevétel kiesést három gazdaságtalanul muködo üzlet 2005. évben történo bezárása indokol. A fotópiacot nemzetközi szinten jellemzo tendenciák nem kerülik el a Társaság ezen üzletágának gazdálkodását sem. A nagy nemzetközi fotóalapanyag és fotócikk gyártó cégek súlyos megszorító intézkedésekkel próbálnak a fotószolgáltatás piacán felszínen maradni, sot a nagy múltú német Agfa GmbH. végelszámolásra került és a japán Konica Ltd. is felszámolja teljes fotó üzletágát. A digitális fotótechnika elterjedésének köszönhetoen az analóg fotókidolgozások száma csökkeno tendenciát mutat és bár a digitálisan készített felvételek száma radikálisan növekszik, ugyanakkor az elohívott képek darabszáma nem pótolja a kieso analóg felvételek mennyiségét. Mivel a fotószolgáltatás jelentos mértékben eltolódott a digitális kidolgozás irányába, ez ésszeruvé tette a Társaságnál a fotókidolgozás centralizációját. A kisebb forgalmú egységek on-line továbbítják a muködo laborokba a digitális megrendeléseket. Ezzel a racionalizálással a - szolgáltatás gyorsaságának megorzésével – a szolgáltatás költséghatékonysága nagymértékben javítható, ellensúlyozandó a kieso árbevételt. Jelentos mértékben visszaesett a fotóáru értékesítés árbevétele, köszönhetoen a film és az analóg fényképezogép értékesítés háttérbeszorulásának, valamint a digitális fényképezogépek és adathordozók fogyasztói árának folyamatos csökkenésének. A fotócikk kereskedelem árbevételének nagymértéku visszaesését foként a fényképezogépek árának rohamos csökkenése okozta. Az azonos kategóriájú digitális gépek és azok kiegészítoinek árai két év alatt a felére estek vissza. Ezzel egyidejuleg árrésszintjük is folyamatosan csökkent. A hagyományos fényképezés visszaszorulása jelentosen csökkentette a filmértékesítés és az analóg fényképezogépek forgalmát is. A digitális fényképezés, mely alig 4 éve hódított teret, máris újabb jelentos változáson megy keresztül, mivel egyre nagyobb jelentoséget kapnak a mobil telefonokba épített kamerák. Ezen eszközök penetrációjának növekedése jóval meghaladja a „hagyományos” digitális kamerákéét és újabb változásokat generál a fotózási szokások és fotókidolgozás területén.
A fotó nagykereskedelmi tevékenységet ugyanezek a negatív hatások jellemezték, hiszen a viszonteladói partnerek hasonló értékesítési gondokkal küzdöttek. A fotópiac szukülése és az árharc következtében folyamatosan csökkeno nagykereskedelmi árrésszint miatt ezen üzletág gazdaságossága kedvezotlenül alakult, ezért a társaság 2004. IV. negyedév elején megszüntette ezen tevékenységét. A telekom üzletág, mely 2004. június 1-jén került a Társaság tulajdonába, 2005. évben 154 %-os árbevétel realizált. A bázis idoszakban 15 üzletbol álló hálózatot a 2005. harmadik negyedévében 12 egységre csökkentette a Társaság, tekintettel a bezárt egységek gazdaságossági mutatóira. A partner irodák tevékenysége szigorúan szabályozott a Szolgáltató által, árbevételük nagymértékben függ a T-Mobile Rt. promóciós aktivitásától. A tárgyév értékesítési darabszámai megfelelnek a piaci helyzetnek, valamint a Társaság és a TMobile Rt. elvárásainak. A tevékenység jövedelmezoségének emelése érdekében a Társaság növelni kívánja a teljes köru ügyfélszolgálatot nyújtó irodák számát. A röntgen üzletág árbevétele 2,0 %-kal marad el a 2004. évi forgalmától, mely a mindinkább digitalizálódó röntgen terület piaci erosödésre utal. A Társaság ezen tevékenysége erosítheto a speciális eszközök (pl.: sugárzásmérok) nem csak egészségügyi területen történo értékesítésével. A Kft. a fotóüzletág árbevétel-kiesésébol származó fedezetkiesését nem tudta pótolni költségracionalizálásával, a telecom termékek és szolgáltatások értékesítésébol, valamint az újonnan bevezetett termékek többletforgalmából származó bevételével. Mind üzemi, mind adózás elotti eredményszinten vesztesége jelentosen növekedett. A Fotexnet Kft. konszolidált árbevétele 21,5 %-a a bázisidoszakénak, mivel a társaság 2004. október 31-én felfüggesztette fo árbevételi forrását, az Internet áruházi kereskedelmi tevékenységét. Internetes áruháza annak átalakítása után, 2005. július 29-én logisztika nélküli szolgáltatással ismét megnyílt. A társaság az átalakítás során az Áruházat „Bevásárló Központ” jellegu muködtetésuvé szervezte át. Az áruházat az átalakítás után az elozo gyakorlattól eltéroen döntoen külso partnerek termékeivel tölti fel a társaság, az értékesített termékek kiszállítása az értékesíto partner feladata. A társaság az értékesítési felületet, annak megbízhatóságát és ismertségét nyújtja. Az internetes felület értékesítése fix havi bérleti díj, vagy bérleti díj és forgalmi jutalék fizetése ellenében veheto igénybe. Az internetes szolgáltatásra az eltelt idoszakban a folyamatosan bejelentkezo partnerek számának bovülése alapján igen nagy az érdeklodés, így várhatóan az értékesítés év végéig tovább fog bovülni. A Társaság új tevékenységi köre a piackutatás, melyet megbízás alapján végez, külso partnerek részére, mely során az internetes adatgyujtéshez kapcsolódóan azok kiértékelését is elvégzi. A Társaság a tárgyév elso negyedévében folytatta a „100 % Fradi” újság kiadói-, és más különféle reklámtevékenységét. Az újság kiadói tevékenységét tulajdonosi döntés alapján 2005. március 31-étol kezdodoen más társaság végzi. A Fotexnet Kft. internetes szolgáltatásai továbbra is szélesköruek: kutatómunkától kezdve a különféle felmérések készítésével, szoftverfejlesztéseivel, stb. ügyfelei szolgálatára áll. A társaság tevékenységi köre a múlt év június 15-étol a DVD kölcsönzéssel is bovült, melyet 2005. január 1-jétol a DVDrent Kft. végez, a Fotexnet rendszerüzemeltetésével és támogatásával. A társaság költségei az áruház bezárásával arányosan csökkentek. Tevékenységéhez szükséges fedezetet nem tudta kitermelni, muködése továbbra is veszteséget eredményezett, mely azonban az elozo idoszakhoz képest jelentosen csökkent. A társaság 2004. évi mérlegbeszámolójának elfogadásakor a saját toke jegyzett toke arányának rendezése miatt a taggyulés döntött a Kft. jegyzett tokéjének 3 millió forintra történo leszállításáról, mely a Cégbíróság bejegyzése alapján 2005. szeptember 1-jétol hatályos. A Fotex Rt. 34 M Ft vissza nem térítendo pénzeszközt adott át a Társaság részére.
A Sigma Kft. éves összbevétele 22,2 %-kal emelkedett, konszolidált bevétele 50,6 %-kal csökkent. Összbevétel növekedése annak köszönheto, hogy lezárult két, hosszú ideje tartó, nagy értéku ingatlanközvetítése, valamint a Csoport több olyan jó helyen lévo üzlethelysége került a kiajánlandó kínálati listára, melyek bérbeadása viszonylag rövid idon belül realizálódott. A Társaság jelentos és eros piaci pozíciót szerzett a budapesti ingatlanpiacnak ezen a területén, s ezt az árbevétel összetételének alakulása is tükrözi. Bevételének több mint háromnegyed része ebbol a tevékenységébol származó közvetítoi és tanácsadási díjból realizálódott. Az árbevétel közel 25,0 %-át iroda és raktár bérbeadásából származó közvetítoi díjból, illetve az év elso negyedévében realizálásra került befektetési célú eladáshoz kapcsolódó és egyéb tanácsadásból érte el. A beszámolási idoszakban 80 üzlethelyiség került bérbeadásra. A bérbe adott üzletek összterülete közel 11.000 m2 , de emellett mintegy 4.000 m2 iroda- és raktárterület bérbeadása is megtörtént a beszámolási idoszakban. A Társaság fo feladata továbbra is a Cégcsoport ingatlanportfoliójában felszabaduló ingatlanok bérbeadásában, hasznosításában való közremuködés, s egyben mint ingatlan tanácsadó és közvetíto cég, egyéb külso ingatlanfejlesztok és bérbeadók, illetve ingatlant kereso cégek igény-, illetve üzletközvetítése. Tevékenysége az ingatlanpiac valamennyi szegmensére kiterjed. Konszolidált forgalma dinamikusan növekvo, de nagyságrendje csoportszinten nem jelentos. A Keringatlan Kft. ingatlanhasznosító társaságként muködik, jelentos nagyságú ingatlanvagyont kezelve. Bevételeit döntoen ingatlan-bérbeadásokból realizálja. Ez év július 27-i fordulónappal az Alfa-Örs Kft., valamint a Szivárvány Rt. beolvadt a Keringatlan Kft-be. Ezen társaságok a Keringatlan Kft. befektetés-vásárlásának következtében kerültek a konszolidációs körbe. Mindkét beolvasztott társaság a Sugár Üzletközpontban lévo ingatlantulajdonuk bérbeadásával foglalkozott. Bevételeik csak ezen tevékenységbol realizálódtak, ill. a bérbeadáshoz kapcsolódó közüzemi díjak továbbszámlázásából. A beolvadásra tulajdonosi döntés alapján került sor. Az átalakulást a Cégbíróság 2005. július 27i dátummal bejegyezte. Ezen idoponttól a jogelod cégek bevételei és költségei is a Keringatlan könyveiben szerepelnek, így a bázishoz viszonyított változásuk csak soronkénti korrekcióval lehetséges. A Keringatlan Kft. konszolidálás elotti összárbevétele 26,3 %-kal haladja meg az elozo év azonos idoszakát, konszolidált árbevétele pedig 82,5 %-kal magasabb a bázisidoszakinál. Bevételeinek több mint felét realizálja Csoporton kívüli partnerektol. A Kft. eredményesen gazdálkodik, mind üzleti, mind adózás elotti nyeresége jelentos nagyságrendu. Ingatlanvagyonát folyamatosan bovíti. Beruházásai, illetve ingatlanvásárlásai miatt tárgyi eszközei 1,5 Mrd Ft-tal növekedtek a bázisidoszakhoz viszonyítva. További növekedést jelentett a beolvadásból származó „technikai” növekedés (1,8 Mrd), mivel ezen eszközök a jogelod társaságok nyilvántartásaiban szerepelnek. Mindhárom társaság csoportszinten a konszolidációs körbe tartozott, ezért az átalakulás önmagában csoportszintu mérlegekben változást nem okozott, csak a Keringatlan Kft. mérleg- és eredményadatait változtatta meg jelentosen. Likviditását 2003. év szeptember 30-i fordulónapi Alfa-Örs Kft. üzletrész vásárlásáig hitel nélkül tartotta fent. Likviditása a hitelfelvétel után is tervezett. A Kft. két éve vásárolta meg az Alfa-Örs Kft. 100,0 %-os tulajdonrészesedését, majd ezt követoen a Szivárvány Vagyonkezelo Rt. 100,0 %-os részvénypakettjét. Az üzletrész-, illetve a részvényvásárláshoz euro hitelt vett fel. Mindkét felvásárolt társaság közvetlen résztulajdonosa volt a beolvadásig a Sugár Üzletközpont elnevezésu ingatlannak. E két tranzakció eredményeként a Kft-nek a Sugár Üzletközpontban lévo ingatlantulajdona 98,8 %ra nott, mely az idoközben bekövetkezett újabb vásárlások következtében 100,0 %-ra változott, ami a beolvadás után közvetlen tulajdonná vált. A befektetéseinek megvásárlására felvett hitelek kamatvonzatai jelentos eredménycsökkento hatásúak. Az elmúlt évben megkezdte a Kft. - két volt leányvállalatával közösen - a Sugár Üzletközpont átépítését. Az
átépítés finanszírozására a Keringatlan Kft., az Alfa-Örs Kft. és a Szivárvány Rt. adóstársként bankhitelt vett fel. A két társaság beolvasztásával ez megszunt, csak a Keringatlan Kft. mint egyedüli tulajdonos a beruházó és a hitelfelvevo is. Az üzletház teljes felújításának elso szakasza múlt év november elején elkészült, a második szakasz építése a beszámolási év novemberére fejezodött be, s a harmadik szakasz engedélyeztetési eljárás alatt van. A felújítás alatt az üzletközpont folyamatosan üzemelt, s az átépítés további szakaszában is üzemeltetni kívánják. A konszolidációs körbe vont reklámtevékenységet folytató Europrizma Kft., illetve az Europtic Kft. konszolidált forgalma nem számottevo. Árbevételét mindkét Kft. döntoen a konszolidációs körbe vont társaságok reklámközvetítési tevékenységén realizálja.
IV. A költségek alakulása A Csoport muködési költségei bázis idoszakhoz képest 1,3 % csökkenést mutatnak. A költségek összehasonlíthatóságát befolyásolja, hogy a bázisidoszakban a Keravill Rt. még folytatta döntoen kiskereskedelmi tevékenységét, s ugyancsak végezte termelo tevékenységét a Dália Kft. is, melybol eredoen az árbevétel eléréséhez szükséges költségek és ráfordítások is megjelentek a bázisadatok között. A tényadatok viszont már tartalmazzák a Keravill jogutód nélküli megszuntetésébol eredo – kiárusítások, végkielégítések, selejtezések, értékvesztések, stb. – költségeit is. A tevékenység racionalizálása érdekében társaságaink a nem rentábilisan muködo kiskereskedelmi egységeket bezárták, szükség esetén tevékenységeket szüntettek meg, a kereskedelmi profiljukat szukítették, illetve bovítették, a forgalomcsökkenésbol eredo tevékenység-szuküléssel arányosan létszámleépítést hajtottak végre. Összességében a társaságok a forgalomcsökkenést költségracionalizálással próbálták ellensúlyozni. A muködési költségeken belül a legnagyobb részarányt (41,3 %) a személyi jellegu költségek jelentik. A személyi jellegu költségek a bázis évhez képest 7,6 %-kal csökkentek, míg a teljes munkaidos átlagos létszám 76,7 %-ra csökkent. Csoportszinten a teljes munkaidoben foglalkoztatottak bérszínvonala 11,7 %-kal emelkedett, elsosorban a bekövetkezett összetétel változások miatt, illetve az egyes csoporttagok által végrehajtott bérfejlesztés következtében. A létszámleépítésekkel kapcsolatosan a beszámolási idoszakban kifizetett végkielégítések, felmondási bérek adnak magyarázatot a személyi jellegu költségek nem létszámarányos változására. A tevékenységét megszünteto Keravill Rt-nél a létszám leépítése miatt éves szinten 60,1 %-os személyi jellegu költségcsökkenés mutatkozott. Tényleges bérfejlesztés és létszámbovülés eredményeként nott az F-O Optika-Fotó Kft., a Fotex Ceska és Fotex Polska költsége. A Keringatlan Kft. személyi jellegu ráfordítása a Sugár Üzletközpont Egyesülés felszámolása következtében 2005. január 1-jétol átvett üzemeltetési dolgozók bére és az utána fizetett járulékok miatt emelkedett. A fent kiemelt társaságainkon kívül szinte minden Csoporttag a kieso forgalommal arányos létszám-racionalizálást hajtott végre a bázisidoszakhoz viszonyítottan. Jelentos költségmegtakarítást ért el az Azúr Rt., Balaton Bútorgyár Rt., Dália Kft., Ajka Kristály Kft. és a Kontúr Lakásfelszerelési Kft. A Csoport teljes munkaidoben foglalkoztatott átlagos állományi létszáma több mint 700 fovel csökkent egy év alatt.
A muködési költségeken belül a második legnagyobb részarányt (38,2 %) az anyagjellegu költségek képviselik. Értékük a bázis idoszakhoz képest 13,3 %-kal emelkedett. Anyagköltségeink csoportszinten társaságonként jelentosen változtak. A Csoportszintu anyagköltség visszaesése elsosorban a termelo vállalatok és a Fotex 2000 Kft. anyagköltségének visszaesésével magyarázható. A Fotex 2000 Kft. anyagköltségének csökkenését a fotószolgáltatáshoz felhasznált fotóanyag forgalomarányos csökkenése okozta. Az anyagköltségeken belül Csoportszinten a legnagyobb részarányt az alap és segédanyagok, valamint a víz, gáz és energiaköltségek teszik ki. Csoportszinten az igénybevett anyagjellegu költségekbol a legnagyobb arányt a bérleti díjak, valamint a hirdetési és reklámköltségek képviselik. A hirdetési és reklámköltségek csökkentek, a külso partnerek felé fizetett bérleti díjak az önkormányzati boltvásárlások következtében bázisszint alatt maradtak. A takarékos anyagjellegu költségfelhasználás szinte a Csoport valamennyi tagjánál megállapítható. Az anyagjellegu költségeken belül csökkent a bérmunka díj költsége, ami a forgalom-visszaeséssel magyarázható. Legnagyobb volumenu költségcsökkentés a Keravill Rt-nél jelentkezik, tevékenységének megszunése miatt, valamint az Azúr Rt-nél a jövedelmezoség javítása érdekében bezárt boltok kieso költségeibol eredoen. A Cégcsoport költségeit növelték viszont a két külföldi székhelyu optikai társaság költségei. Növelték továbbá a Csoport anyagjellegu költségfelhasználását az F-O Optika-Fotó Kft. esetében a bérleti díjak, valamint az ügynöki jutalékok. A tárgyévben bekövetkezett boltbezárások és a bevezetett költségcsökkento intézkedések hatására Csoportszinten csökkentek a vagyonvédelmi költségek, az igénybevett szakértoi díjak, a kommunikációs költségek, valamint a karbantartási költségek is. Az ügynöki jutalékok az elozo év azonos idoszakához képest 25%-kal emelkedtek. Csoportszinten az amortizációs költségek a muködési költségek 9,1 %-át teszik ki, melyek értéke a bázis idoszakhoz képest 18,2 %-kal csökkent. Az amortizációs költségek esetében az elozo évhez képest megfigyelheto majdnem 20,0 %-os csökkenés több okra vezetheto vissza. Egyrészt köszönheto annak, hogy a legtöbb társaság egyedi könyveiben tárgyévben megjelent amortizációs költség a bázisszinthez képest elmaradt. Az átlagnál nagyobb csökkenés mutatkozik a Keravill Rt-nél eszközállományának értékesítése miatt, de csökkentek termelo vállalataink, valamint a hálózatukat visszafejleszto társaságaink által elszámolt amortizációk is. Csoporton belül kimagasló a Keringatlan Kft. amortizációs költségének növekedése, egyrészt annak eredménye, hogy a Keringatlan Kft. piaci pozíciója megerosítése érdekében különbözo mértéku ingatlanvásárlásokat, s azokon szükséges fejlesztéseket hajtott végre a tárgyidoszakban, másrészt az Alfa Örs Kft. és a Szivárvány Rt. Keringatlan Kft-be történo beolvadása következtében jelentosen megnott a Keringatlan Kft. eszközállománya. A Csoportszintu amortizációs költség csökkenésének másik oka, hogy a tárgyévben nem lett értékcsökkentve az IFRS szabályok változása miatt - az elozo évtol eltéroen - a Csoportszintu goodwill. Az egyéb ráfordítások a muködési költségek 11,3 %-át teszik ki a beszámolási idoszakban. Értékük 3,6 %-kal csökkent az elozo év azonos idoszakához képest. Az egyéb ráfordítások cégenkénti alakulását tekintve eltéroek. Egyik legjelentosebb mértéku csökkenés a Fotex Rt. esetében figyelheto meg, melynek oka, hogy elozo évben terven felüli értékcsökkenésként elszámolt összeg egyszeri tételt jelentett, idén nem jelent meg a
könyvekben. Csoportszinten jelentos összegu készlet értékvesztés került elszámolásra az Ajka Kristály Kft. készletével kapcsolatban.
Eredményalakulás
A Csoport 2005. I-IV. negyedévét - a bázisidoszakkal ellentétben - jelentos nyereséggel zárta. A nyereség alakulására nagymértékben hatott a cégcsoport folyamatban lévo átalakulása, mely tevékenységi körök változásán túl a konszolidációs körbe vont társaságok körében bekövetkezett jelentos változást is magukban foglalják. A bázissal való összevetéskor szükséges figyelembe venni, hogy a Csoport bázisadatai még tartalmazzák a Keravill Rt., a Fotex-Ofotért Optika, Fotex Polska, illetve Fotex Ceska adatait. Ezen társaságaink a beszámolási idoszak fordulónapján már nem tartoztak a konszolidációs körbe vont társaságaink közé, mivel a Csoport a Fotex –Ofotért Optika Kft-ben lévo teljes üzletrészét december 15-én értékesítette, a felszámolás alatt lévo Keravill Rt-ben pedig a teljes befektetését és vele szembeni követelését a felszámoló tájékoztatása alapján leírta. A Fotex Polska és Fotex Ceska Kft. a Fotex-Ofotért Optika Kft. közvetlen leányvállalata volt, így a Csoport tulajdonosi érdekeltsége az F-O Optika Kft. üzletrész-eladásával megszunt. A konszolidációs kör módosulása az eredménykimutatás üzemi- üzleti eredményét idoarányosan módosítja. A tényleges kivezetések eredményrontó és javító hatásai a pénzügyi muveletek egyéb során kerültek kimutatásra. A Cégcsoport bruttó fedezete a bázis idoszakhoz képest 11,9 %-kal, azaz 1,954 Mrd Ft-tal emelkedett. A bruttó fedezet bázishoz viszonyított emelkedésének oka az értékesítési költségek az értékesítés nettó árbevételénél nagyobb mértéku csökkenése. Míg az értékesítés nettó árbevétele elozo idoszakhoz képest 6,806 Mrd Ft-tal (17,5%) csökkent, addig az értékesítési költségek esetében 8,760 Mrd Ft (39,1 %-os) csökkenés figyelheto meg. A tevékenység érdekében felhasznált muködési költségek tömege 235 M Ft-tal csökkent a beszámolási idoszakban. A fentiek összevont hatása alapján a Csoport üzemi, üzleti eredménye 2005. I-IV. negyedévében 949,5 M Ft. A Csoport pénzügyi muveleteinek eredménye 7,704 Mrd Ft. A bázis idoszakhoz viszonyított jelentos emelkedés legfobb oka a Fotex-Ofotért Optika és Fotócikk Kereskedelmi Kft. értékesítésébol realizált nyereség. A Fotex-Ofotért Optika és Fotócikk Kereskedelmi Kft. Cégcsoportból történo kikerülésével a két külföldi optikai társaság (Fotex Polska, Fotex Ceska) kivezetése is megtörtént. Továbbá kivezetésre került a felszámolás alá került Keravill Rt is. Ezek együttes hatásának köszönheto a tárgyévben elért jelentos pénzügyi eredmény. Adózás elotti eredményünk a fent említettek hatására 8,653 Mrd Ft, mely 9,897 Mrd Ft-os javulást mutat a bázisidoszakhoz viszonyítva. A kisebbségi részesedésre jutó eredményhányad 32 M Ft-tal növeli a Csoport eredményét. A kisebbségi tulajdonosok a leányvállalatok eredményébol tulajdoni hányaduk alapján részesülnek. A Csoport kisebbségi részesedéssel korrigált adózott eredménye 8,351 Mrd Ft.
A Csoport eszközei és forrásai A cégcsoport mérleg-foösszege 19,7 %-kal növekedett a bázis idoszakhoz képest. Jelentos mozgásokat indukált a Csoport eszköz- és forrásállományában a Cégcsoport átalakításával kapcsolatos tevékenységi körök arányváltozása, és a konszolidációs kör változása. A muszaki kiskereskedelmi tevékenységet folytató, felszámolás alatt álló Keravill Rt. és az optikai üzletágat (F-O Optika Kft., Fotex Polska Sp. Z.o.o, Fotex Ceska Republica S.r.o.) képviselo cégek konszolidációs körbol való kikerülése nagymértékben befolyásolta a Csoport mérlegtételeinek értékét. A konszolidációs körbe az átalakulások miatt újonnan bekerülo BEBUFA Kft., Azúr Ingatlan Kft., Upington Ltd. adatai a konszolidált mérlegre nem hatottak, mivel azok Csoporton belüli tevékenységek átsorolása miatti eszköz és forrás átcsoportosítást jelentettek csak. Az új cégként bekerülo DVDrent Kft. nagyságrendjébol eredoen csoportszinten nem befolyásoló tényezo. A befektetett eszközök minden sorában - a good will sorától eltekintve - jelentos csökkenés mutatkozik. Az immateriális javakban bekövetkezett 17,6 %-os csökkenés a bekerült, illetve a kivált tagok által okozott változásokból ered. A tárgyi eszközök állománya 15,7 %-kal csökkent a tagok kiválása következtében, ezzel szemben a Keringatlan Kft. beruházásai és ingatlanvásárlásaiból adódóan 9,1 %-kal növekedett. A befektetések 20,8 %-os csökkenését a kikerült vállalatok tulajdonában lévo külso befektetések miatt bekövetkezett változás, és az Ajka Kristály Kft. tulajdonában lévo tartós hitelviszonyt megtestesíto értékpapír állományában bekövetkezett 83,9 %-os csökkenés okozza. A good-will sor közel 50,0 %-os növekedése a kikerült Csoporttagok good-will kivezetésébol és az elozo évi negatív cégértékének a nemzetközi számviteli standardek változása miatti elszámolási különbözetbol, illetve a DVD Rent Kft. bekerülo good-will értékébol ered. A forgóeszközök együttesen jelentosen, 54,4 %-kal növekedtek a bázis állományhoz viszonyítottan. Ezen belül a pénzeszközöknél mutatkozik a legnagyobb pozitív irányú változás, mely az F-O Optika Kft-ben lévo üzletrész értékesítésébol, és az APEH-tol visszakapott Áfakövetelés, illetve ennek kamata miatti bankbetétnél bekövetkezett jelentos mértéku növekedésébol adódik. A konszolidációs körbol kikerült cégek bázis idoszaki követelésein kívül – mely a teljes követeléscsökkenés 72,7 %-át teszi ki - a vevokövetelések, illetve az egyéb követelések változásának köszönheto a Cégcsoport követeléseinek nagymértéku (30,1 %-os) csökkenése. A készletek nagyarányú, 42,3 %-os csökkenését az év során elszámolt értékvesztések – mely az Ajka Kristály Kft-nél volt a legjelentosebb -, valamint a forgalomcsökkenéssel együtt járó racionális készletcsökkentések, és a konszolidációs kör megváltozásából eredo változások okozzák. Az értékpapírok állományában kisebb mértéku növekedés figyelheto meg. A csoporttagok tulajdonában lévo forgatási célú, hitelviszonyt megtestesíto értékpapírok állománya megnövekedett, melyek közül a pénzeszközök közé átsorolásra került a 3 hónapon belüli lejárattal rendelkezo értékpapírok értéke. A Csoport forrásállományának 17,9 %-át teszik ki a kötelezettségek, mely az elozo évhez képest 8,9 %-os csökkenést jelent. A kötelezettségek 44,0 %-át a hosszú lejáratú kötelezettségek, 56,0 %-át pedig a rövid lejáratú kötelezettségek jelentik.
A hosszú lejáratú kötelezettségek 44,2 %-os növekedését a Keringatlan Kft. által, a tulajdonában lévo Sugár Üzletközpont felújításához igénybe vett hitel összege (hosszú lejáratú bankhitelek), másrészt pedig az általa kimutatott, a bérloktol kapott kaució (egyéb kötelezettségek) okozza. Rövid lejáratú kötelezettségeink mérleg szerint 40,8 %-kal csökkentek, mely soron belül a rövid lejáratú bankhitelek értéke 34,0 %-kal, az egyéb tartozások értéke pedig 42,5 %-kal csökkent elozo évhez képest. A rövid lejáratú hitelek csökkenése a tárgyévben történt hitel visszafizetésekkel magyarázható. Az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek állományának csökkenése a konszolidációs kör változásával magyarázható nagyrészt. A szállítói állomány csökkenése a konszolidációs kör változásán túl a kereskedelmi készletek csökkenésének köszönheto. Jelentosebb szállítói állománycsökkenés figyelheto meg a Fotex 2000 Kft., a Fotex Cosmetics Kft. és a Kontúr Papír Kft. esetében. A Csoport forrásán belül a saját toke aránya 78,9 %. A saját toke egyéb tartalék (good-will) sorának csökkenését a tárgyévben elszámolt értékcsökkenés okozza. A kisebbségi részesedés változása dönto részt az F-O Optika Kft. üzletrész értékesítésébol ered, mivel a bázisadatok tartalmazzák még a kisebbségi tulajdonra jutó adózott eredményt és a meglévo tokehányadot.
Személyi és szervezeti változások
Az Azúr Rt. a tervezett átalakításának befejezéséhez közeledve a Társaság Igazgatósága a társaság ügyvezetésének kereskedelemorientáltságának erosítése érdekében Rónai Sándorné vezérigazgatót visszahívta, s Prokopy Zoltánt bízta meg ezen feladatok ellátásával 2005. május 1-tol. A Balaton Bútorgyár Rt. 2005. június 14-én megalapította a BEBUFA Kft-t (Belsoépítészeti, Bútorgyártó és Faipari Korlátolt Felelosségu Társaság) 3 M Ft-os törzstokével, melyben tulajdonrésze van a Fotex Rt-nek is. A BEBUFA Kft. ügyvezetojének Pauer Károlyt nevezték ki. A Balaton Bútorgyár Rt. az új társaság keretei között valósítja meg kereskedelmi tevékenységéhez szükséges árualap termelését, s az anyavállalat a kereskedelmi és ingatlanhasznosítással kapcsolatos feladatokat látja el. Az új társaság alapításával kapcsolatosan személyi változások is történtek. A Balaton Bútorgyár Rt. Igazgatóságába Dr. Katzer Zoltán urat (eddigi FB tagot), a Felügyelo Bizottságba pedig Kormos Erno urat választották. A Balaton Bútorgyár Rt. 2005. szeptember 1-jén megtartott rendkívüli közgyulése Szabó Lászlónét felmentette igazgatósági tagsága alól. A Balaton Bútorgyár Rt. Igazgatósága 2005. szeptember 1-jén megtartott Igazgatósági ülésén a BEBUFA Kft. alaptokéjének 310 millió Ft-os emelését határozta el. Ezzel összefüggésben a BEBUFA Kft. 2005. szeptember 1-jei taggyulésén könyvvizsgáló és Felügyelo Bizottság választására is sor került. Felügyelo Bizottsági tagként Szabó Lászlónét, Prokopy Zoltánt és dr. Tóth Lászlót választották meg.
A BEBUFA Kft. az alaptoke emeléssel egyidejuleg 2005. szeptember 1-jétol megkezdte tényleges termelo tevékenységét. A Keringatlan Kft., az Alfa-Örs Kft. és a Szivárvány Rt. átalakulásának a Cégbírósági bejegyzése 2005. július 27-én megtörtént. Ezen fordulónappal az Alfa-Örs Kft. és a Szivárvány Rt. a 100,0 %-os tulajdoni hányadukkal rendelkezo Keringatlan Kft-be beolvadt. 2005. július 29-i dátummal a Cégbíróság bejegyezte a Fotex Ofotért Ingatlanhasznosító Kftnek az F-O Optika-Fotó Kft-bol történo kiválását. A kiválás eredményeként az F-O OptikaFotó Kft. kereskedelmi és termeloi tevékenységét végezte, az ingatlan kezelés, hasznosítás feladatait a kiválással létrejött új Kft. fogja a továbbiakban ellátni. A Fotex-Ofotért Ingatlanhasznosító Kft. 2005. december 1-jei névváltozása miatt Azúr Ingatlanhasznosító Kftre változott. A Fotex Rt. a beszámolási idoszak negyedik negyedévében 100,0 %-os tulajdonát képezo, ciprusi székhelyu Upington Investments Limited nevu leányvállalatot alapított. A leányvállalat 4,5 Mrd. HUF-nak megfelelo értéku, a Fotex Rt. tulajdonában lévo egyes vagyoni értéku jogokból és üzletrészbol álló apport juttatásával került megalapításra. A Fotex Rt. 100,0 %-os tulajdonában lévo ciprusi leányvállalata, az Upington Investments Limited a Hal Holding N.V. szakmai befekteto magyarországi leányvállalatával, a HAL Hungary Holdings Vagyonkezelo Kft-vel a Fotex-Ofotért Optika és Fotócikk Kereskedelmi Kft. jegyzett tokéjében 94,7 %-ot képviselo üzletrész átruházására adásvételi szerzodést kötött, s így 2005. december 15-ével a Fotex Csoport tulajdoni érdekeltsége a Fotex-Ofotért Optikai Fotócikk Kereskedelmi Kft-ben megszunt. A Sigma Kft. szervezetében szintén történt változás a tárgyévben. A 2005. márciusi Taggyulés határozata alapján Gyorffy Csabáné ügyvezeto a társaság tagja lett, a Társaság törzstokéje 26,650 ezer Ft-ra emelkedett. Majd 2005. áprilisában a Fotex Rt. megvásárolta a Keringatlan Kft. Sigma Kft-ben lévo üzletrészét. Szervezeti változás a Domus csoporton belül is történt, melyet a Domus, mint tozsdei cég önállóan tesz közzé.
Egyebek
A társaság 23/2000. sz. közgyulési határozatának megfeleloen 2001. május 2-i idoponttal - a Keler Rt. közremuködésével - a Fotex Rt. részvényeinek teljes köru cseréjét végrehajtotta. A fordulónappal 70.388.664 db részvény kicserélésre került, 334.986 db régi részvényt a tulajdonosa nem váltott át. Az át nem váltott részvényeket a hatályos jogszabályoknak megfeleloen a társaság érvénytelennek nyilvánította. Az érvénytelenített részvények helyébe lépo új részvényeket a társaság a részvényesek érdeke szempontjából a leheto legoptimálisabban értékesítette. A befolyó vételárat a felmerülo költségek levonása után az érvénytelenített értékpapírok helyébe lépo teljes részvényállomány értékesítését követo 30. nap után, 2001. november 15-étol a régi, be nem cserélt, érvénytelennek nyilvánított részvényei fejében, az érvénytelenített részvény tulajdonosának adja át. Az érvénytelenített
részvényekbol 147.955 db-ra jutó ellenérték került a mai napig kifizetésre, 187.031 db érvénytelenített részvény tulajdonosa még nem jelentkezett. A Fotex Rt. 2004. április 28-án megtartott évi rendes közgyulése döntött a Fotex Rt. által kibocsátott nyomdai úton eloállított részvények dematerializált értékpapírrá történo átalakításáról. A részvények dematerializált formába történo átalakításának napja 2004. november 11. volt. A részvények átalakítása a részvényekhez fuzodo jogokat nem érinti. A nyomdai úton eloállított részvények benyújtására rendelkezésre álló idotartam 2004. szeptember 10-tol 2004. november 10-ig tartott. A nyomdai úton eloállított részvényeket a Fotex Rt. 2004. november 11-ével érvénytelenné nyilvánította. Az érvényesen be nem nyújtott részvények helyére lépo dematerializált részvényeket összesen 135 eFt névértékben - a társaság 241 Ft-os árfolyamon értékesítette BÉT-en 2005. február 15-én befektetoi szolgáltató közremuködésével. A Fotex Rt. az értékesített dematerializált értékpapírok ellenértékét az értékesítésig felmerült költségekkel csökkentve fizeti ki az érvénytelenített részvény átadása esetén a részvény utolsó igazolt tulajdonosának, az értékpapírban megtestesített követelés elévülésére irányadó szabályok figyelembevételével. A dematerializálás miatt érvénytelenített részvényekbol 860 db-ra jutó ellenérték került a mai napig kifizetésre, 490 db érvénytelenített részvény tulajdonosa még nem jelentkezett. 2001. szeptember 20-án a Fotex Csoport a MOM PARK bevásárló központban közel 7.000 m2 területen kiskereskedelmi egységeket nyitott. Az üzletközpontban szinte valamennyi kiskereskedelemmel foglalkozó társaságunk exkluzívan képviselteti magát. A Fotex Rt. keresetet nyújtott be a Fovárosi Bírósághoz - 2001. decemberében - a MOM-Park Bt. ellen, a tapasztalt bérbeadói mulasztások, hiányosságok miatt. A per folyamatban van. A Fotex Csoport a Bérbeadóval közös megállapodást kötve - 2003. év végi fordulónappal - a MOM PARK bevásárló központban lévo bérleményét cca. 1.500 m2 -rel csökkentette. 2004. december 9-én a Keravill Rt. rendkívüli Közgyulésén a tulajdonosok a Társaság végelszámolásáról határoztak. A végelszámoló 2005. március 11-én a Fovárosi Bírósághoz felszámolási kérelmet nyújtott be, mivel a tevékenység megszüntetése során a meglévo vagyonelemek értékesítésébol befolyó bevételei a meglévo kötelezettségekre nem nyújtottak fedezetet. A Fovárosi Bíróság a Keravill Rt. felszámolási eljárását 2005. április 26-i hatállyal rendelte el, a felszámolás eljárás jelenleg is folyamatban van. A 2004. május 1-jei Európai Uniós csatlakozást követoen a cégcsoport álláspontja szerint a helyi iparuzési adó megállapítása ellentétes a közösségi joggal, mivel az tiltott forgalmi adónak minosül, s melybol következve ezen idoponttól kezdodoen a helyi iparuzési adó fizetési kötelezettségünk megszunt. Tekintettel arra, hogy a helyi Önkormányzatok ezzel ellentétes álláspontot képviselnek, azon Önkormányzatok helyi iparuzési adó fizetési kötelezettségrol szóló fizetési meghagyásait, melyek jelentosebb adókötelezettséget róttak ki, a Csoport tagjai megfellebbezték. A másodfokú elutasító határozatok ellen bírósági eljárást kezdeményeztünk. A Fotex Rt. nagy összegu, 2003. november havi általános forgalmi adó visszaigénylését elutasító elso- és másodfokú adóhatósági határozatát a Pénzügyminisztérium felügyeleti eljárás keretében hatályon kívül helyezte, s az elso fokon eljáró adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az új eljárás eredményeképpen az adóhatóság a visszaigényelt adót jogosnak minosítette, s az eljárás eredményeként kamattal növelten a Társaságnak kiutalta. A gyorsjelentés adatai az adóhatóság határozatainak hatályon kívül helyezése és az új eljárás megállapításai miatti eredményjavulást is tartalmazzák.
A Fotex Rt. a Tokepiaci Törvény 68-78 §-a alapján 2005. december 12-én nyilvános vételi ajánlatot nyújtott be a Domus Kereskedelmi Részvénytársaság valamennyi, az Ajánlattevo tulajdonában nem lévo törzsrészvényére, 1600,- Ft részvényenkénti ajánlati áron. A PSZÁF az ajánlatot jóváhagyta. Az ajánlat elfogadására nyitva álló elfogadási idoszak 30 naptári nap, mely 2006. január 31-én lezárult. A vételi ajánlat eredményeképpen a Fotex 22.914 db egyenként 1000,- Ft névértéku, névre szóló, dematerializált, szavazásra jogosító törzsrészvényre fogadott el érvényes vételi ajánlatot, mellyel együtt a Csoport 947.409 db részvény tulajdonosa lett, s ezzel 58,0 % többségi irányítást biztosító befolyással rendelkezik. A Fotex Rt. az ajánlati árat a részvényátruházási szerzodések alapján 2006. február 3-án átutalta az ajánlatát elfogadó részvényeseknek. A gyorsjelentés a valóságnak megfelelo adatokat és állításokat tartalmaz, nem került oly tény elhallgatásra, amely a kibocsátó helyzetének megítélése szempontjából jelentosséggel bír.
Budapest, 2006. február 13.
Kenedi Robert vezérigazgató