Petőfi Sándor Napköziotthonos Óvoda 2510 Dorog, Iskola út 2.
A 2003 - 2008 év munkájának értékelő beszámolója
Készítette: Schmeráné Eichardt Gizella Óvodavezető
Bevezető gondolatok Tartalmas és összességében eredményes öt éves ciklus vége felé közeledünk. Az elmúlt öt év során – közvetlen vagy közvetett visszajelzések alapján – folyamatosan érezhettük az óvodahasználó szülők megbecsülését és a gyermekek szeretetét, intézményünk fennállásának 75. évfordulója alkalmából pedig a fenntartó elismerését is. 1992- óta töltök be vezetői tisztséget az intézményben. Az 2003-2008-as ciklusra a képviselőtestület újra megbízott a vezetői feladatokkal. A vezetői pályázatomban megfogalmazott szakmai és fejlesztési feladatok nagyrészt megvalósultak az elmúlt öt évben.
Az elmúlt öt év értékelő beszámolójának alapjai a következő dokumentumok: Vezetői pályázat 2003-2008 évre „Ép testben ép lélek” helyi óvodai program Vezetői munkatervek Nevelőtestületi jegyzőkönyvek Tanévvégi beszámolók
1. Rövid szakmai, vezetői áttekintés Vezetői munkám során nagy gondot fordítottam arra, hogy napra kész vezetői és szakmai információk birtokába jussak. Az elmúlt 5 évben több tanfolyamon, továbbképzésen is részt vettem, melyek segítettek vezetői és szakmai munkám sikeresebb elvégzésében. Rendszeresen részt vettem az országos rendezvényeken, aktív résztvevője voltam a kistérségi programoknak is. Jogszabályi változásokból adódó feladatok az elmúlt 5 évben 2003/2004-es tanév: HOP felülvizsgálata MIP kidolgozása COMENIUS I: minőségfejlesztési modell kiépítésének bevezetése 2004/2005-ös tanév: Az intézmény belső értékelési rendszerének kidolgozása Létszámleépítés- a 36/2005 (III. 25) számú Képviselőtestületi határozat megszüntetett egy dajka álláshelyet A Házirend és a Szervezeti és Működési Szabályzat ellenőrzése, felülvizsgálata, módosítása a 30/2004. (X. 28.) rendelet alapján 2006/ 2007-es tanév: Munkaidő nyilvántartás értelmezése, bevezetése Feladat ellátási terv készítése A MIP kiegészítése a pedagógusok és a vezetői feladatokat ellátók teljesítményértékelésének szempontjaival
2
2004-ben került sor Helyi Nevelési Programunk felülvizsgálatára. A felülvizsgálat folyamán a Nevelőtestület megállapította, hogy az általunk adaptált program a helyi sajátosságokkal kiegészítve a gyakorlat során jól megvalósítható óvodánkban. Az évek során beigazolódott, hogy a nevelési program az eddig megtett módosításokkal a gyakorlatban jól alkalmazható. 2004. április közepére intézményünk kidolgozta a COMENIUS I. minőségfejlesztési modellt, s ezzel elkészült az óvoda partnerközpontú minőségirányítási rendszere. Kérdőívek, interjúk segítségével felmértük partnereink igényeit, elégedettségüket, elégedetlenségüket. Az igény és elégedettségmérés kiterjedt az óvodai élet minden területére. A 2003/2004-es tanév másik hangsúlyos feladata volt az intézmény Minőségirányítási Programjának elkészítése. Ebben meghatároztuk az intézmény minőségpolitikáját, küldetésnyilatkozatát, a fenntartó intézményünkre vonatkozó minőségi céljait, pedagógiai minőségcéljainkat, szervezeti minőségcéljainkat, valamint az intézmény minőségirányítási rendszerét. Szabályoztuk a programban az intézmény legfontosabb folyamatait. 2005-ben szakértő segítségével kidolgoztuk az intézmény belső ellenőrzési, értékelési rendszerét. A vezetői ellenőrzésekre és értékelésekre az öt éves tervnek megfelelően, az éves munkatervekben meghatározott területek és időpontok figyelembevételével került sor. A rendszer kidolgozásának célja az egyén és a szervezet teljesítményének javítása, a munkatársak erős és gyenge pontjainak megismerése, a munkavégzés hatékonyságának fejlesztése volt. 2007-ben a törvényi előírásoknak megfelelően kiegészítettük az intézmény Minőségirányítási Programját a vezetők és a pedagógusok teljesítményértékelésének szempontjaival. Az értékelés szempontjait, az értékelés rendjét az érintettek bevonásával alakítottuk ki. A mérőeszközök elkészítése után a 2007/2008 –s tanévben próbamérést végeztünk. A kiértékelést követően felülvizsgáljuk, s ha szükséges korrigáljuk a rendszert.
2. Személyi, tárgyi feltételek Pedagógiai munkánk alapja volt a megfelelő személyi és tárgyi feltételek biztosítása, a megfelelő szakmai háttér. Ezek nélkül nem tudtunk volna eredményeket elérni, céljainkat megvalósítani. Személyi feltételek Az elmúlt öt év alatt egy alkalommal volt létszámleépítés az intézményben. A Képviselőtestület döntése szerint 2005-ben egy dajka álláshelyet kellett megszüntetni. Így az addigi 7 fő helyett a törvényben előírt 6 főre csökkent a dajkák száma. A leépítésnél igyekeztünk a lehető legjobb megoldást választani a megvalósításnál. Évek óta összeszokott stabil testületben dolgozunk. Azonos értékrend és elhivatottság jellemzi közösségünket. Munkaerő gondok az intézményben az elmúlt években nem voltak. Minden álláshelyünk betöltött, 20 fő dolgozik az óvodában. A nevelő-fejlesztő munka személyi feltételei biztosítottak óvodánkban, az óvodapedagógusok száma 13 fő, valamennyien rendelkeznek a munkakörükre előírt képesítéssel. Pedagógus szakvizsga, vagy azzal egyenértékű képzettség 3 fő birtokában van. Az óvodapedagógusok végzettségeik alapján képesek, alkalmasak arra, hogy a helyi nevelési program cél és feladatrendszerének megfelelően magas színvonalú nevelő-fejlesztő munkát végezzenek, és kifelé képviseljék az intézményben folyó nevelőmunka szakmai értékeit.
3
Nevelőtestületünk szemléletének egysége szempontjából állandóságot biztosít a hosszú évek óta együtt dolgozó "mag", amely segíti az újonnan belépő kollégák beilleszkedését és azonosulását nevelésfilozófiánkkal. Nevelőtestületünk szakmailag jól képzett, humánus, empátiával bíró, megújulásra képes óvodapedagógusokból áll. Pedagógiai munkánk hatékony segítői a logopédus és a fejlesztőpedagógus. A pedagógusok munkáját szakképzett dajkák segítik, akiket elhivatottság, a gyermeki személyiség tiszteletben tartása jellemez. Az óvodapedagógusok és a dajkák munkája a gyermekek harmonikus fejlesztése és a nevelési célok maradéktalan megvalósítása érdekében minden esetben összehangoltan történik. Szakmai, pedagógiai munkánk színvonalának emelése érdekében óvodapedagógusaink évről évre számos továbbképzésen vettek, illetve vesznek részt a jövőben is. Nevelési programunk minél magasabb színvonalon történő megvalósítása érdekében azokat a továbbképzéseket preferáljuk, amelyek szorosan kapcsolódnak nevelőmunkánk profiljához. Az óvónői párok jól kiegészítik egymás pedagógiai munkáját emberi és szakmai tekintetben is. Meghatározó tényező programunkban, az óvodánkban működő két szakmai munkaközösség. A munkaközösségek fontos szerepet töltenek be az óvoda szakmai fejlesztésében, az innovációs folyamatok szervezésében, gerjesztésében. Az egészségnevelő munkaközösség a gyerekeket, de az óvoda dolgozóit és a szülőket is megmozgatta a nyílt napokon. A Petőfi Sándor Általános Iskola által szervezett Sulisprint futáson az óvoda gyermekeinek 36 %-a vett részt szüleivel. Évek óta dobogós helyezéseket érnek el óvodásaink ezen a sporteseményen. A vízhez szoktató tanfolyamon a tanköteles korú gyermekek ingyenesen vesznek részt a Városi uszodában. A gyermekek egészséges táplálkozásának megvalósítása érdekében a szülők segítségével vitamin napokat tartunk minden csoportban. A munkaközösség által szervezett egészségnapok, sportnapok nem csak a szülők , hanem a Város Általános Iskoláinak alsós pedagógusai által is látogatottak. Környezeti munkaközösség A környezet- és természetvédelem fontossága napjainkban az egyre gyakrabban, és súlyosabban tapasztalt ökológiai változások miatt-melyeknek magunk is okozói vagyunk, -társadalmi igényként fogalmazódik meg felénk, akik a nevelés, az oktatás legelső szintjeinek részei, művelői vagyunk. Ezért alakítottuk meg, ezért szeretnénk tovább is megtartani a környezeti munkaközösségünket. Nevelőtestületünk célja, hogy gyermekeink számára ideális környezetet alakítsunk ki. Célul tűztük ki az óvodai környezeti nevelés terén: a természeti és társadalmi környezethez fűződő pozitív érzelmi viszony alakítását; a gyermekek közvetlen környezetében lévő világ értékeinek megismertetését; az élő és élettelen környezeti tényezők leglényegesebb összefüggéseinek megláttatását a helyi sajátosságok felhasználásával; olyan szokások, szokásrendszerek, viselkedési formák megalapozását, olyan képességek és készségek tudatos fejlesztését, amelyek elősegítik a természetes és az ember által épített, létrehozott környezettel való harmonikus kapcsolat, a környezeti problémák iránti érzékenység, a helyes értékrendszer, a környezetbarát életmód kialakulását.
4
Mindezen célok megegyeznek az adaptált programunk céljaival, valamint az Óvodai nevelés Országos Alapprogramjában kitűzött általános feladatokkal is. A környezetről az aktív cselekvés nyújtja a legfontosabb képet. Nem az ismeretek halmozása az elsődleges cél, hanem annak a megismerő megfigyelő képességnek a kialakítása, amellyel később képessé válik önálló megfigyelésre, önálló eligazodásra is a kisgyerek. Nevelésünk során arra törekedtünk, hogy a környezeti nevelés részeként, játékos feladatokkal próbáljuk az óvodáskorú gyermekek környezetbarát szokásait formálni! A szakképzettség és a továbbképzés helyzete: Az óvodapedagógusok egy fő kivételével teljesítették a törvény által előírt kötelező 120 órás képzési kötelezettséget. A hiányzó egy fő a Gyes ideje alatt már 90 órát teljesített, a még hiányzó 30 óra elvégzésére a 2008/2009-es tanévben kerül sor. Óvodapedagógusaink szakirányú végzettségei Közoktatás vezetői szakvizsga Óvodai szakértő és szakvizsga Környezeti nevelő Könyvtáros
2 fő 1 fő 1 fő 1 fő
Egyéb tanfolyamok, továbbképzések teljesítése A COMENIUS 2000 I. modelljére kiírt pályázat megnyerése, a minőségfejlesztési rendszerünk kiépítésének megkezdése óta a témával kapcsolatos tanfolyamon 3 fő vett részt. Rendszeresen látogattuk a szakmai konferenciákat, társintézményeink által szervezett előadásokat. Elkészült az intézmény továbbképzési terve a következő 5 évre, főként a pedagógus szakvizsgára felkészítő képzések, valamint Programunk kiemelt területeit célzó továbbképzések szerepelnek benne. Az elmúlt 5 évben az óvodapedagógusok az alábbi továbbképzéseken vettek részt: A továbbképzés témája Környezeti nevelés az erdőben Tájékozódási vizsgálat és fejlesztési ötletek Tanulási nehézségek megelőzése Számítógépkezelő – használó és alkalmazásfejlesztő Barkácsolás 3-10 éves korig Vizsgáló eljárás és játékos fejlesztési ötletek az óvodai munka hatékonyságának fokozására a sajátos nevelési igény kielégítése érdekében Zene szeretetére nevelés Internet használati alapismeretek Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése Tanügy igazgatási auditor Dohányzás vagy egészség- kiegészítő óvodai program Korszerű módszerek, technikák, eszközök a vizuális nevelésben
5
A továbbképzés éve 2003 2004 2004 2004 2005 2006
Résztvevők száma 1 fő 1 fő 1 fő 1fő 1 fő 2 fő
2005-2006 2006 2007 2007 2007 2007-2008
4 fő 1 fő 3 fő 1 fő 1 fő 3 fő
A képzéseken azok is önként vettek részt, akiket a törvény ez alól mentesít. Az intézmény a továbbképzések díjának 80 százalékát finanszírozta. Saját szervezésű továbbképzések Rendszeresek voltak az intézményben a saját szervezésű továbbképzések is. Belső továbbképzések színterei: Nevelőtestületi tanácskozások Óvónői értekezletek Dajkai értekezletek Nyitott szakmai napok A dajkák részére szervezett továbbképzés ingyenes volt. A többi továbbképzésen az intézményből a szervezésért cserébe 2 óvodapedagógus ingyen vehetett rész az akkreditált tanfolyamokon. Tanév 2003/2004 30 óra 2004/2005
Résztvevők köre A Kistérség óvodáinak dajkái
Dorog és vonzáskörzetének 3 alkalom óvodapedagógusai 2005/2006 A Kistérség óvodáinak óvónői, 60 óra tanítónői 2006/2007 Óvodapedagógusok, 30 óra tanítónők 2007/2008 Óvodapedagógusok, alsós tanítónők 60 óra
Téma A család és az óvoda kapcsolata, az óvoda egészségmegőrző szerepe Vizuális nevelés
Zenei nevelés
SNI gyerekek integrált nevelése Korszerű módszerek, technikák, eszközök a vizuális nevelésben
Előadó dr. Solymos Andrásné A megyei ÁNTSZ osztályvezetője Horváthné Csapucha Klára vizuális szakértő Balázs Gabriella az ALAP Pedagógiai Központ zenetanára dr. Torda Ágnes dr.Balázsné Szűcs Judit és az ALAP Pedagógiai Központ művésztanárai
A törvényi elvárásoknak megfelelve, munkatervünk tartalmazta a személyre szóló feladat ellátási tervet. Mindenki előtt markánsan jelent meg a kollégák tényleges leterheltsége. Tapasztalatainkat felhasználva, a feladat ellátási tervekkel célunk az intézményi feladatok minél egyenletesebb elosztása lesz. A gyermekekkel összefüggő statisztikai adatok és azok elemzése Gyermekeink szociokultúrális összetétele Az óvoda lakóhelyi vonzáskörzete bizonyos fokig meghatározza az intézményünkbe járó gyermekek körét. Mivel óvodánk nagy kiterjedésű lakókörzetet lát el, ez heterogén képet mutat. Vannak optimális életfeltételek között élő családokból és ingerszegény környezetből hozzánk járó gyermekek. A társadalom viselkedéskultúrája visszahat az emberek közötti kapcsolatokra, a kiegyensúlyozott családi életet gyakran hátrányosan befolyásolja a megélhetésért, a jobb körülmények között élésért való küzdés. Ennek következtében emelkedett a zaklatott, társaival szemben türelmetlen, ingerlékeny gyermekek száma, akik közül egyre többen vannak olyanok, akiknek anyanyelvi-kommunikációs képességei elmaradnak az életkoruknak megfelelő szinttől. Ezért ezek a gyermekek egyéni bánásmódot és differenciált fejlesztést igényelnek.
6
Általános adatok Férőhely kihasználtságunk az elmúlt 5 évben mindig meghaladta a 100%-ot, létszám túllépésünk a körzetünkbe év közben beköltözött gyermekek miatt volt. Jelenleg a beírt gyermekek száma 160 fő. Továbbra is törekszünk a gyermeklétszám megőrzésére. Az intézmény gyermek létszámának alakulása: Évévfolyam 2003/2004 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008
I. csoport 31 fő 26 fő 23 fő 24 fő 24 fő
II. csoport 26 fő 18 fő 24 fő 24 fő 26 fő
III. csoport 30 fő 24 fő 26 fő 28 fő 28 fő
IV. csoport 26 fő 25 fő 24 fő 25 fő 26 fő
V. VI. csoport csoport 26 fő 26 fő 28 fő 29 fő 27 fő 30 fő
26 fő 26 fő 27 fő 26 fő
Összesen 165 fő 147 fő 152 fő 155 fő 160 fő
Az óvodai férőhelyek megállapítása 100% szerint
Az óvodai férőhelyek kihasználtsága 2003-ban
Az óvodai férőhelyek kihasználtsága 2008-ban
145 fő – 100%
165 fő - 114 %
160 fő - 110 %
A demográfiai hullám csökkenése miatt, a gyermeklétszámban az elmúlt öt évben számottevő változás nem volt. A jelenlegi 110 %-os feltöltöttség a túljelentkezésből adódó sajátosság, ami a működésünk szülők általi elégedettségéből fakad. A térítésmentes és egyéb kedvezményben részesülő gyermekek hiányzását – a szülők kötelességtudatának erősítése mellett a takarékos gazdálkodás elveinek is megfelelve – naponta nyomon követjük. A költség hatékony működés érdekében az érintett szülőket személyesen kérjük meg, hogy gyermekeik hiányzása esetén tegyenek eleget a Házirendben is rögzített (hiányzás esetén az étel adag lerendelése) kötelezettségeiknek. A családokkal való együttműködés során ezen a területen mérhető, pozitív változás tapasztalható, mindössze néhány családnál kell fokozott odafigyelést alkalmazni. Az étkezést évente átlag 130 gyermekünk vette igénybe. Az ételallergiás gyermekek speciális étkeztetésének megszervezése sajnos még nem megoldott az intézményben. Jelenleg a szülők biztosítják számukra az ételt. A jövőben feladatként jelenik meg ennek megszervezése. Elsősorban a szülők igényeire alapozva szerveztünk szabadidős fejlesztő foglalkozásokat a gyermekek számára. Német nyelvhez szoktató tanfolyamot, melyet anyagilag támogat a Német Kisebbségi Önkormányzat is, Zenés, tartásjavító tornát, Ayres tornát, a túl mozgékony gyermekek számára, Sí-oktatást, Vízhez szoktató tanfolyamot – melyre az idei tanévben nagycsoportosaink már térítésmentesen járhatnak az Önkormányzat jóvoltából, Játékos angol nyelvtanfolyamot, Ovi-focit, Katolikus hittant, Gyermek jógát, Kempót Nyári táborozást a város tulajdonában lévő pilismaróti üdülőtáborban. 7
Speciális törődést, gondozást igénylő gyermekek Nevelési programunk szellemisége és pedagógiánk értelmében minden gyermek speciális bánásmódot igényel, illetve törekvésünk szerint kap is óvodánkban. Különleges gondozást és speciális fejlesztést igénylők adatai a 2007/2008-as tanévben Száma Megjegyzés Veszélyeztetettek 2 fő A gyermekvédelmi felelőstől, az óvodapedagógusoktól gondos odafigyelést, törődést és segítséget igényelnek Rendszeres gyermekvédelmi 11 fő Számuk folyamatosan változik kedvezményben részesülők az év folyamán Halmozottan hátrányos 3 fő Jegyző állapítja meg helyzetű Tanulási, magatartási, 2 fő Vizsgálatuk folyamatban van. beilleszkedési zavarral küzdő /Vadaskert/ gyermekek száma Logopédiai foglalkozáson 25 fő Az év eleji szűrővizsgálat részvevők megállapítása szerint Fejlesztő foglalkozáson 11 fő Az év eleji szűrővizsgálat résztvevők megállapítása szerint Sajátos nevelési igényű 1fő Szakértői Bizottság vizsgálta gyermekek száma /beszéd-és nyelvfejlődés zavara miatt/ Óvodánk tárgyi felszereltsége összességében jónak mondható. A kollektívának köszönhetően esztétikus, jól karbantartott környezetet tudunk biztosítani az óvodánkba járó gyermekek számára. Szinte minden évben valamilyen önerős felújításra, korszerűsítésre kerül sor az otthonosabbá tétel érdekében. Óvodánk eszközállományának tudatos fejlesztését, bővítését 1998-ban kezdtük el. Ez szorosan összekapcsolódott a jelenlegi nevelési programunkhoz szükséges eszközök beszerzésével. A játékállomány mennyiségi és minőségi bővítésekor a folyamatosan elhasználódott, a mindennapos játéktevékenységhez nélkülözhetetlen alapvető kellékek, (tartós, jó minőségű) biztosítását tűztük ki célul. A minőségi fejlesztést olyan speciális fejlesztő játékok beszerzése jelenti, ami a gyermekek számára teljesen új lehetőségeket biztosít a játékban és a megismerési folyamatban egyaránt.( pl. Ravensburger játékok, Ayres eszközök ) Ezek lehetővé teszik a spontán szerveződő, valamint az irányított játékok bőséges tárházát, biztosítják a gyermekek sokoldalúbb megismerését, speciális fejlesztését, a nyelvi oktatás elősegítését, megkönnyítését. Szakmai eszközök minőségi bővítése: Az innovációs tevékenységünk megkezdésekor fő célunknak tűztük ki az óvoda szakmai eszköztárának, könyvtárának bővítését. Folyamatosan és célirányosan a fejlesztő programunkhoz nélkülözhetetlen eszközök, szakmai segédanyagok beszerzésére törekeszünk. Elsőként különböző mozgásfejlesztő eszközöket, majd a részképesség problémáinak feltárására, korrigálására, fejlesztésére alkalmas játékeszközöket szereztünk be. Jelenleg folyamatban van a zenei kelléktár és a vizuális eszközök bővítése. A játékállomány, valamint a szakmai eszközök beszerzése, folyamatos bővítése eredményes pedagógiai munkánknak köszönhető. Szakmai eredményeinknek és sikeres pályázatainknak köszönhetően a gyermekek számára kellő lehetőségeket, eszközöket tudunk biztosítani. 8
Az óvoda udvarán lévő játékokat szükség szerint cseréljük, bővítjük. Az udvari mozgásfejlesztő eszközeink felújítását, fejlesztését, korszerűsítését, bővítését az EU szabványnak megfelelő eszközökkel folyamatosan cserélni, bővíteni szükséges. Az udvaron a rögzített és mobilizálható tárgyak, eszközök a mozgásfejlesztést segítik. Célirányosan törekszünk a sport- és mozgásfejlesztő eszközök beszerzésére, az udvari játék feltételeinek javítására. Ezeket a költségvetésen túl pályázatok útján elnyert összegekből, valamint az óvoda alapítványa segítségével sikerült fedeznünk. Óvodánkról elmondható, hogy minden csoportban az életkornak megfelelő készségeket, képességeket fejlesztő, speciális, jó minőségű játék és foglalkoztató eszköztár áll rendelkezésünkre, de szükséges folyamatos pótlásuk, bővítésük. Karbantartás-fejlesztés Az elmúlt 5 évben a kisebb karbantartói munkálatokat elsősorban belső erőink mozgósításával, szülői segítséggel, valamint közhasznú munkások igénybevételével láttuk el. Pl: sövény ültetése, udvari játékok festése, javítása. A nevelő/fejlesztő tevékenység feltételeinek biztosításából is kivették részüket a szülők. Lehetőség szerint folyamatosan biztosítottak – az egészséges életmód szokásrendszerének kialakításához és gyakorlásához – néhány nélkülözhetetlen tisztálkodási eszközt és anyagot. A vizuális kultúra ápolását és fejlesztését rajzpapírok és egyéb kellékek felajánlásával támogatták. A rendelkezésünkre álló eszköznorma felhasználásával – a kötelező eszköz és felszerelés jegyzéket is figyelembe véve – bővítettük játék és textilkészletünket. Az adminisztrációs feladatok zavartalan ellátását biztosítva, az informatikai normatíva terhére vásároltunk egy fénymásolót, illetve felújítottuk, bővítettük egyik számítógépünket. Intézményünket az óvoda alapítványa, a Gyermekünk Egészségéért, Egészségesebb Jövőért Alapítvány az elmúlt 5 évben 2955 E. Ft-tal támogatta. A támogatást az alábbiakra fordítottuk: felújítottuk a hat csoportszoba bútorzatát, képességfejlesztő játékokkal bővítettük a csoportok játékkészletét, az udvari játékok felújítására, ütés csillapító talaj kiépítésére, galéria építésére, úszás finanszírozására, árnyékoló kialakítására. Pályázati forrásból /100 E. Ft/ és a városüzemeltetési KHT jóvoltából megújult az intézmény bejárata, mely már nagyon balesetveszélyes volt. Épületünk állagát is folyamatosan javítjuk az önkormányzat közreműködésével. Az elmúlt 5 évben az alábbi felújításokra került sor: Tanév 2003/2004 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/ 2008
Az elvégzett felújítás jellege Tisztasági festés, az óvoda bejáratának felújítása, térkövek lerakása Tisztasági festés, a terasz fölötti árnyékoló javítása, az udvari világítás kialakítása, ütéscsillapító talaj elhelyezése a nyújtók alatt Parketta felújítása 3 csoportban, nyílászárók mázolása, radiátor szelepek javítása, gumitéglák elhelyezése a hinta alatt Lapos tető felújítása, mosogatók cseréje a tálalókonyhában, tisztasági festés, az óvoda bejáratánál a hibás járdaszakasz felújítása Tervezett felújítások: a homokozó feletti árnyékoló javítása, tisztasági festés, zuhanytálcák felújítása, kerítés festése, udvari játékok felújítása, szabványosítása, világítótestek felülvizsgálata, javítása
9
Rendelkezünk az előírt szakmai és irodatechnikai eszközökkel, mivel az előző években központi támogatások és pályázati források segítségével sikerült jó színvonalra eljutni. Továbbra is feladatként jelentkezik a nevelőmunkát segítő eszköz- és felszerelések, a minimum feltételek teljesítésének kialakítása, mely az anyagi vonzata miatt csak a Fenntartó segítségével valósítható meg. Az udvari játékeszközök szabványossági vizsgálatát a 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet alapján a TÜV Rheinland Inter Cert Kft már elvégezte. A balesetveszélyes, azonnali intézkedést igénylő játékokat már eltávolítottuk, a többi játéknál megállapított hiányosságokat folyamatosan pótoljuk. Az eltávolított játékok helyét új, az EU szabványnak megfelelő eszközökkel igyekszünk pótolni.
Minőségfejlesztés A 2003/2004-es tanév egyik hangsúlyos feladata volt az intézmény Minőségirányítási Programjának elkészítése. Nélkülözhetetlen eleme volt óvodai minőségfejlesztő munkánknak a partnerkapcsolatok fejlesztése, hiszen az óvoda csakis akkor működik igazán hatékonyan, ha sikerül partnereivel kölcsönösen előnyös, a bizalom, a tudás megosztásán alapuló kapcsolatot kiépíteni és fenntartani. Az informálás, kapcsolatépítés és a közös programok szervezése mellett nagy hangsúlyt fektettünk a szülők óvodai életbe való bevonására. Minden szülői részvételi és együttműködési formát szívesen fogadtunk, természetesen megtartva az óvodapedagógus szakmai kompetenciáját, felelősségét. Minőségfejlesztési rendszerünk kiépítésének pozitív hatása, hogy az alkalmazotti kör közvetlen kommunikációja, szakmai párbeszéde megélénkült. Pedagógiai programunkból kiindulva a közös szakmai célokat, az intézmény humán és anyagi erőforrásait figyelembe véve próbáltuk partnereink igényeit minél szélesebb körben kielégíteni. A partneri igények folyamatos mérése és elemzése alapján határoztuk meg további feladatainkat, melyeket intézkedési tervekben rögzítünk, folyamatosan elemzünk, értékeljük azokat. Az eddig elért eredményeink, a közösen kialakított elkötelezettségünk mellett szeretnénk a csoportok közötti együttműködést elősegíteni, nyitottabbá tenni, az azonosság és különbözőség intenzívebb kiaknázását elősegíteni a minőségi partnerkapcsolat kialakítása érdekében. Ezek az értékek szervezeti kultúránk alapjait is jelentik. Célunk a közös munkálkodás során intézményünk profiljának erősítése, erősségeink folyamatos fejlesztése, a szervezeti kultúra teljes intézményi szintű kialakítása. A minőségelvű intézményi működést támogató Team kiemelt feladata volt a MIP –dokumentum törvényhez igazítása. Tekintettel arra, hogy 2005-ben már kidolgoztunk egyfajta értékelési rendszert, ezúttal korrekciót hajtottunk végre. Új elemként jelentkezett a vezetők értékelése, illetve más alapokra helyeztük az óvodapedagógusok teljesítményének megítélését. Rendszerünk célja az egyének, csoportok, és az intézmény egészének fejlesztése. Közösen határoztuk meg a szempontokat az általunk fontosnak tartott területeken. A havi rendszerességgel lebonyolított tisztasági szemlék eredményeiről részletes visszajelzést kaptak az érintettek. Megállapítottuk, hogy hasznos volt a havonta kiemelt területek kijelölése. A felmerülő problémák javítására intézkedési tervek készültek.
10
Vezetői ellenőrzésekre és értékelésekre az éves munkatervben meghatározott területek és időpontok figyelembevételével került sor, azok célja a segítségnyújtás, közös elemzés, értékelés volt. A teljesítményértékelési rendszer működtetésével még konkrétabb és jól körülhatárolható szempontok segítik a vezetői ellenőrzést és értékelést. A rendszer ugyanakkor bevonja az ellenőrzés és értékelés folyamataiba a vezetés minden tagját, illetve valamilyen mértékben a szervezet valamennyi tagját is. Az intézményi mérések eredményei A minőségfejlesztési munka során már megismertük partnereink vélekedését az intézményről, és velünk szemben támasztott igényeiket, kéréseiket is feldolgoztuk. Partner intézmények véleményének összegzése: Tevékenységeinket, nevelő munkánkat nagyon jónak ítélték a pedagógusok. A gyermekeink neveltségi szintjét igen magasnak vélték.(100%-a 5-ős minősítés) A legalacsonyabb minősítést az intézményünkről kapott információ kapta.(50%-a 3-as minősítés ) Közvetlen partnereink, a szülők, gyerekek, pedagógusok, alkalmazottak véleménye szerint az intézménnyel való elégedettségük mutatója jó. Elismerően nyilatkoznak az óvodában végzett munkáról. Partnereink méltányolják munkánk fontosságát és eredményei A nevelés-oktatás színvonalának megítélése a szülők véleménye alapján 2005/2006-os tanév illetve a 2007/2008-as tanév tükrében: Nevelés-oktatás színvonalának változása 2005-2008-ig
40 30 20 10 0 Nagyon jó
jó
Elfogadható
2005/2006
Rossz
2007/2008
A partneri igényfelmérés és saját önértékelésünk során feltárt hiányosságok tekintetében egybecsengenek saját és partnereink vélekedései. Fő fejlesztendő területek: a tájékoztatás, kapcsolattartás a nevelésioktatási intézményekkel, a hatékonyság emelése. A helyzetelemzésből fény derült erősségeinkre és gyenge pontjainkra. Erősségünk a jó intézményi elhelyezés és kielégítő tárgyi feltételek mellett a magas szintű szakmai felkészültség, az összeszokott team, a rugalmasság. Gyenge pontunk tájékoztatás - főként ebből fakadnak az igényfelmérésből feltáruló hiányosságok.
11
Alkalmazotti klíma mérés eredménye 2006/2007 A kérdőívben vizsgáltuk az alkalmazottak közérzetét a társas kapcsolatok és a vezetés függvényében. Az elemzésből egyértelműen kiderült, hogy munkatársaink 95%-a jól, illetve nagyon jól érzi magát intézményünkben, ami igen kimagasló eredménynek mutatkozik. A következő (II.) kérdéscsoportból kitűnik, hogy nem jellemző az alkalmazotti körünkre a személyes ellentétek kialakulása (2, 5), de a barátságok (2, 9) sem. Amit viszont a legjellemzőbbnek ítélnek meg, az a dolgozók rendezett külleme (4, 4), a kultúrált, igényes beszéde (4) az együttműködésre (4) és a munkaköri teendők pontos végrehajtására való törekvés (4, 1). Az óvoda vezetésének megítélése átlagban igen magas szintet ért el (4, 3). A legkevésbé jellemzőnek a részrehajlás mentességet (3, 8) és a szigorúságot, következetességet (3,9), a legjellemzőbbnek a szakmailag jól képzettséget(4,7!) és a kollégák iránti bizalmat (4,7)tartják. III. Az óvodavezetésre jellemző megállapítások 5
4,7
4
3,8
3,9
Részrehajlás men-
Következetesség
4,7
4,6
4,5
4,5
4,4
4,5 4,25
3,9
3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0 Szakm. Jól kép.
Barátságos
Jó szerve-
Szigorúság
Bizalom a kollégák iránt
Nyílt döntésváll.
Figy. az egyénekre is
Probl. megold.ban segít
Az intézményünkben meglévő munkakapcsolatok megítélése szerint, a dajkák egymás közötti viszonyát (3, 7) tartják a legkevésbé jónak, a legjobb munkakapcsolat az óvodatitkár és a vezető (4, 7) és az alkalmazottak (4, 4), illetve a vezető és helyettese között alakult ki (4, 3).
IV.Az alkalmazottak közötti kapcsolatok jellemzői 5 4,5
4,7 4,4
4,2
4,1
4
4
4,1
4,2
4,3
Vez.hely és nevelők
Vezető és helyettese
3,7
3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0 Ó.titkár és alkalm.
Ó.titkár és vez
Nev.test. Tagjai között
Dajkák tagjai között
Dajkák és vezető
12
Nevelők és vezető
Vez.hely. És dajkák
Az óvodát és az udvart megfelelően felszereltnek ítélik meg a szülők és az alkalmazottak is egyaránt. Elégedettség százalékos megoszlásban 8%
3%
Az udvar és az óvoda helységeivel való elégedettségi mutató 15
15%
10 5 0
Teljes
Többnyire
Néha nem
Egyáltalán
Az ó.udvara
10
9
1
0
Az ó.helységei
6
7
5
2
74%
Teljes mértékben
Többnyire igen
Néha nincs
Egyáltalán nincs
Gazdálkodás A bérgazdálkodásban önálló, a gazdálkodás többi területén részben önállóan gazdálkodó az intézmény. Kiemelt feladatomnak tekintettem a takarékos bérgazdálkodást, hiszen az itt termelődő maradvány képezte azt a jutalom keretet, amit a jól dolgozó kollégák jutalmazására fordíthattam. Az átalakuló és megváltozott társadalmi, gazdasági helyzetben a szűkös költségvetési keretek miatt az önkormányzat intézményünk közüzemi számláinak kiegyenlítését, működési feltételeink minimális szinten tartását tudta biztosítani. Szakmai értékeink megőrzéséhez, továbbfejlesztéséhez meg kellett keresni a megoldást a finanszírozási gondok enyhítésére./ pályázatok készítése, alapítvány létrehozása, szponzorok felkutatása / Visszatekintve az elmúlt időszakra úgy érzem az óvoda zökkenőmentesen működött. A rendelkezésre álló költségvetési keretet igyekeztem úgy felhasználni, hogy az intézmény elfogadott költségvetését a lehető leggazdaságosabban használjam fel. Pedagógiai munka értékelése Napirendünk a gyermekek igényeihez és szükségleteihez igazodott: elegendő időt biztosítottunk a gyermeki alaptevékenységre, a játékra. A gyermekek fejlesztése, tapasztalatainak gazdagítása is a játékba integráltan, kötött vagy kötetlen formában, egyénileg vagy mikro csoportokban történt. A gyermekek harmonikus fejlődése érdekében fontosnak tartottuk a családdal való együttműködést. Fejlesztő munkánk alapja a részletesen, körültekintően kidolgozott negyedéves nevelési terv volt, mely a gyermekek egyéni és életkori sajátosságait figyelembe véve a következő területeket foglalta magába: érzelmi nevelés, értelmi nevelés, anyanyelvi nevelés, munkára nevelés, egészséges életmódra nevelés és egészséges környezet, szocializáció. Nevelésünk kereteit a gyermekek természetes megnyilvánulásai, a mozgás és a játék adták. Ezekből kiindulva, velük szorosan összefonódva gondoskodtunk a változatos élményszerzésről, a sokszínű tevékenységről – kultúra átadásról. Programunkban hangsúlyos szerepet kapott a gyermekek mozgásigényének kielégítése, a nagy és finommozgások fejlesztése, ezért egész nap biztosítottuk a lehetőséget a különböző mozgásos tevékenységekre. Minden nap alkalmat teremtettünk arra, hogy minél több időt töltsenek a gyerekek a szabadban. Az udvari tevékenység mellett a séta és a kirándulás egészítette ki a levegőzést. Gyakran szerveztek az óvodapedagógusok sport- és ügyességi játékokat. Mivel a lakótelepen a gyermekek mozgástere leszűkül, szükségesnek tartották az óvónők a tervszerű mozgás megszervezését. Ennek egyik módja a mindennapi testnevelés és a kötelező testnevelés foglalkozás volt. 13
Ezek megszervezésénél problémát jelentett, hogy intézményünk nem rendelkezik tornateremmel, és a közeli sportcsarnokot csak heti egy órában vehettük igénybe. Változatos eszközök használatával igyekeztünk ezt kompenzálni. Mobil, és stabil eszközöket biztosítottunk a csoportoknak a teremben és az udvaron is, melyek a nagy és finommozgások fejlesztésére egyaránt alkalmasak voltak. Az egyensúlyérzék kialakítására speciális eszközöket is használhattak a gyerekek. A tanulás egész folyamatában is érvényesült a játékosság. Foglalkozásaink játékos jellege lehetővé tette, hogy a különböző életkorú, és fejlettségű gyermekek akkor kapcsolódjanak be, és addig vegyenek részt, ameddig erre motiváltak és képesek. A tervszerű foglalkozások nagy részét kötetlen formában szervezték az óvodapedagógusok. Az 5-7 éves gyermekeknél napi egy alkalommal kötelező képességfejlesztő foglalkozást szerveztek, mely a játékos cselekedtetést, egyéni manipulálást célozta. Ennek időtartama változó volt, de mindenkor a gyermekek érdeklődése határozta meg. Az egyes részképességekben elmaradt gyermekeknél egyéni vagy mikro csoportos fejlesztést végeztünk, logopédus és fejlesztőpedagógus együttműködésével. Nevelőmunkánk tervezésénél nem az adott életkort, hanem a gyermekek egyéni képességeit, aktuális állapotát vettük figyelembe. A játékban rejlő lehetőségeket használtuk ki az egyéni képességek és a részfunkciók fejlesztésére. Ezek tették lehetővé, hogy a lemaradt gyermekeket felzárkóztassuk és a tehetséges gyermekeket még tovább fejlesszük.
3. Az óvoda nevelőmunkáját segítő kapcsolatrendszer Kiemelt vezetői feladatom volt a jó és tartalmas munkakapcsolatok ápolása és fejlesztése az óvoda fenntartójával, társadalmi szervekkel és mindazon szervezetekkel, akik szakmai munkánkat elősegítették. A gyermekek fejlődése szempontjából igen fontosnak tartottuk a családdal való jó kapcsolatunk megszilárdítását. Az újonnan érkező gyermekek számára biztosítottuk a „szülős beszoktatás” lehetőségét, ismerkedő délutánok keretében mutattuk be óvodánkat. Közös programokat szerveztünk (előadások, kirándulások, ünnepek). Játszóházat, munkadélutánokat, kézműves foglalkozásokat terveztünk. Meggyőződésünk, hogy a szülőkkel való szoros kapcsolat kiszélesíti, és hatékonnyá teszi az óvodai nevelésünket. Építettünk a gyerekek otthonról hozott tudására, érdeklődésére. A szülők folyamatos tájékoztatást kaptak a gyermekeik fejlődéséről, megismerhették az óvodában folyó munkát, a csoportok napi tevékenységeit. A gyermekek életében fontos fordulópont az iskolába lépés. A zökkenőmentes iskolakezdés megvalósításán, az összehangolt, gyermekközpontú szemléleten alapuló óvoda-iskola kapcsolat kialakításán munkálkodtam. Szakmai munkánk folyamatos fejlesztése, szinten tartása érdekében jó kapcsolat kialakítására törekedtünk a KEMPI óvodai szakértőjével, az Oktatási Bizottsággal, Pedagógiai Szakszolgálattal. A Pedagógiai Szakszolgálat szakembereivel a kapcsolattartásunk folyamatos volt. Jelenleg 11 gyerek jár fejlesztőpedagógushoz, 25 gyerek logopédushoz, és 3 nagycsoportos kisgyerek iskolaérettségi vizsgálatát kértük. Az óvodában minden év elején logopédiai szűrést végeztek a szakemberek. Eredményesek és tanulságosak voltak a Pedagógiai Szakszolgálat továbbképzései a nevelőtestület körében.
14
4. Összegezve Óvodavezetői tevékenységemben a törvényszerűségre, jogszerűségre, szakszerűségre törekedtem. Az elmúlt 5 év munkáját eredményesnek ítélem, melyet a partneri mérések is alátámasztanak. Az intézmény pedagógiai hatékonysága jó színvonalú, folyamatosan alakul belső ellenőrzési, értékelési rendszerünk kiépítése. Ésszerű takarékosság figyelembe vételével zajlott az óvoda gazdálkodása. A helyi nevelési program alkalmazása által a gyermekeink számára játékközpontú óvodai életet biztosítottunk. Terveinket, céljainkat hozzáigazítottuk a környezet változásaihoz, a gyermekek és szülők igényeihez, elvárásaihoz. Természetesen csak olyan ötletekre voltunk és leszünk nyitottak, melyek megegyeznek pedagógiai hitvallásunkkal. Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy munkánk minőségén javítsunk, és hogy partnereink elégedettek legyenek a munkánkkal. Nem csak partnereinknek, hanem önmagunknak is meg akarunk felelni, vagyis azt szeretnénk, ha gyermekeink továbbra is jól éreznék magukat nálunk. Célunk, továbbra is versenyben maradni a szolgáltatást igénybe vevők körében. Az elmúlt évek alatt sokat dolgoztunk kollégáimmal azért, hogy óvodánkban még magasabb szintre emeljük szakmai munkánkat. Ez a munka az elkövetkező években sem lesz kevesebb. Remélem, hogy a közösen kialakított értékeinket meg tudjuk őrizni az Önkormányzat támogatásával és segítségével.
Dorog, 2008-05-30. Schmeráné Eichardt Gizella intézményvezető
15