A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN
KABAI IMRE, KENÉZ ANIKÓ, KRISZTIÁN VIKTOR
ÉS IHAROSI TAMÁS
„PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN” 2015.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________
ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA „PEGAZUS” PROJEKT TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011 ________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
BEVEZETŐ Mind jobban elszakadni látszik a felsőoktatás a munkaerőpiactól. Erre a dilemmára adhat – a fejlettebb nyugati társadalmak tapasztalatai szerint – megfelelő választ a diplomás pályakövetés, amely a munka és a felsőoktatás világa között kialakuló diszkrepanciákat hivatott áthidalni. A Zsigmond Király Főiskola pályakövető „párbeszéd-modellje” révén pontos és jól használható információkra tesz szert végzett hallgatói sorsáról, melyeket – a képzése minőségének javítása érdekében – az oktatói és aktív hallgatói, a menedzsment, valamint a munkáltatók részére visszacsatolja. Kísérleteinkkel a felsőoktatás egyfajta paradigmaváltásának irányát jelöljük ki: a munkaerő-piachoz alkalmazkodó – azzal egyenrangú félként párbeszédet folytató, együttműködő – nyitott felsőoktatás rendszerét. Ugyanakkor komplex módon képes felkészíteni aktív hallgatóit arra, hogy megfelelő „válaszokat” adjanak a posztindusztriális társadalmak összetett kihívásaira, vagy ahogy Anthony Giddens fogalmaz: „merészen beilleszkedjenek…”
NEMZETKÖZI ÉS HAZAI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI KIHÍVÁSOK A posztindusztriális társadalmak kialakulásának főbb tendenciái – és következményei (U. Beck, J. Zinnecker, F. Fukuyama, A Giddens és mások nyomán):
Megjelent a „tömeges flexibilis alulfoglalkoztatottság”;
„A felsőoktatás expanziója”;
A tanulás és a munka „életvilága közötti lavírozás” („posztadoleszcens” jelenségek, a „Pán Péter jelenség”);
A munkaerőpiacon egyszerre jelentkezik bizonyos területeken a „mennyiségi túlkínálat” és a „minőségi hiány”,
…amelynek legfontosabb okai a gazdaság és a felsőoktatás közötti „kommunikációs anomáliák” – „szakadék”.
CÉL: Az „Innovatív Európa” „TRACKIT” – „Knowledge Alliances” – „Bridge on the Gap”
PÁLYAKÖVETÉS EURÓPÁBAN
EUA „TRACKIT 2011-2012” Végzett hallgatók pályakövetése országos szinten Forrás: http://www.eua.be/trackit
AZ EUA DELEGÁCIÓ LÁTOGATÁSA A ZSKF-EN A brüsszeli delegáció a „TRACKIT!” Projekt keretében látogatta meg a ZSKF-et 2011. november 23–án, az európai pályakövető „best practice”-ek feltérképezése során. Vendégeink voltak: Michael Gaebel (EUA; Head of HIGHER EDUCATION POLICY UNIT), Lewis Purser (IRISH UNIVERSITIES ASSOCIATION; director of academic affairs) és Viera Farkasova (SLOVAK ACADEMIC ASSOCIATION FOR INTERNATIONAL COOPERATION; coordinator, researcher)
http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=25918
A ZSKF „PÁRBESZÉD-MODELLJÉNEK” NEMZETKÖZI BEMUTATÓJA
„Tracking the Higher Education Student Lifecycle” EUA nemzetközi konferencia University of Aarhus (Copenhagen Campus), Koppenhága, Dánia, 2012. június 5-6. Kenéz Anikó és Krisztián Viktor
AZ EUA „TRACKIT!” PROJEKTJÉNEK ZÁRÓTANULMÁNYÁBÓL „King Sigismund College is clearly professionally oriented, and sees the project as an opportunity to further enhance its graduate survey activities.„ (Forrás: http://www.eua.be/Libraries/Publications_ho mepage_list/EUA_Trackit_web.sflb.ashx ; 41. oldal) (Megjelent nyomtatásban: 2012. szeptember)
ZSKF TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT
ZSKF TKK Műhely
Rétegződéskutató Csoport
A ZSKF TKK 2006 szeptemberében alakult, vezetője Dr. Kabai Imre (matematikus-szociológus) főiskolai tanár, munkatársak: Krisztián Viktor (szociológus) vezető kutató, Kenéz Anikó (szociológus, PhD hallgató) kutató és Iharosi Tamás (MA szociológus hallgató) kutató. A kutatóközpont elsősorban oktatóink és hallgatóink tudományos kutatómunkáját hivatott elősegíteni, de az oktatásban is jelentős szerepet vállalunk. Konkrét céljaink:
kutatóbázis kialakításra a Főiskolán;
tudományos közéleti aktivitás (konferenciák), publikációs és tudományos tevékenységek segítése („ZSKF TKK Könyvek” 1-2. és „ZSKF TKK Füzetek” 1-16. SPSS, PSPP, MySyrvey);
a kutatási eredmények oktatásban való felhasználása („Oktatási DPR csomag”);
különböző szolgáltatások, közérdekű kutatások („Elégedettség-vizsgálatok”);
kapcsolatépítés a munkáltatókkal („Kapcsolati DPR csomag”), üzleti célú adatfelvételek.
Mindezeket A HALLGATÓK AKTÍV KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL: kutatási terepet, komoly szakmai tevékenységet, gyakorlati tanulást és publikációs lehetőséget kínálunk számukra: Eddig 80 kutatást valósítottunk meg (Face-to-Face, online, telefonos, ankétszerű, mélyinterjús, fókuszcsoportos és „hall-teszt” technikákkal), amelyek során összesen több, mint 30 000 személyt kérdeztünk meg 1000-nél is több hallgató közreműködésével.
A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE (Nemzetközi és hazai előzmények) Külföldi gyakorlat: Nemzetközi együttműködésen alapuló kutatások: CHEER TSER-program 1998-1999; 11 európai ország és japán. Témák: iskolai pályafutás, elhelyezkedés, munkaerő-piaci karrier, elégedettség munkával, iskolával, kompetenciák. Folytatása 2004-ben a REFLEX 15 országban (európai és japán), elsődleges hangsúly a kompetenciák fejlődésén.
Két alapvető típus a nemzetközi DPR gyakorlatban:
(1) Központilag koordinált adatfelvételek (pl. Svájc, Kanada, Írország, Kanada, Egyesült Királyság, Dánia, Svédország. (2) Intézményi adatfelvételek (pl. Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Németország).
A magyar rendszer sajátosságai: A két alapmodell kombinációja: (1) összehangolt intézményi kutatások (egységes kérdések – adatok a központba). Támogatás EU forrásokból (31 felsőoktatási intézmény a TÁMOP 4.1.1. keretén belül); (2) központi (országos) adatfelvételek az Educatio Kht. révén; (3) az intézményi pályakövetések központi szakmai támogatás : a DPR intézményi modell kialakítása a „helyzetfeltárástól” az „auditált intézményi DPR”-ig (a TÁMOP 4.1.3. keretein belül).
A ZSKF szerepe a magyar DPR rendszer módszertani kialakításában: „Módszertani kézikönyv” (kutatásmódszertani alapok, reprezentativitás)
„SÚLYOZOTT ADATBÁZISOK: A REPREZENTATIVITÁS KULCSA” ORSZÁGOS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS (III.) AZ EDUCATIO NONPROFIT KFT. RENDEZÉSÉBEN, 2010. MÁJUS 20.
www.felvi.hu/diploman_tul/szakmai_tamogatas/rendezvenyek/szakmai_tovabbkepzes3
A ZSKF KUTATÁSI ELŐZMÉNYEI (1) A Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP 3.3.1. pályázat) 2006-2007 A pályázat címe: „Szakmai gyakorlatszervezés, gyakorlatorientált képzések megvalósítása és szolgáltató-központ kialakítása”. A projekt 2005-től 2010-ig tartott, Alappopuláció: öt felsőoktatási intézmény (AVKF, BMF, ELTE ÁJK, WJLF és ZSKF) 1990 és 2004 között végzett hallgatóinak reprezentatív vizsgálata. Módszer: személyes kérdőív, minta 1928 fő Témája: kompetenciák (17 - a TSER mintájára). A kutatásban közel 200 hallgató vett részt („diák-instruktorok” vezetésével), a „Diákkötet”-et is ők írták, szerkesztették.
(2) „Szakképzés-vizsgálatok” (37/tkOKA II. pályázat) 2008-2010 Alappopuláció: 16 oktatási intézmény 390 végzett tanulóját (villanyszerelőket, villamosipari technikusokat, villamosmérnökasszisztenseket – „hierarchikus pályakövető modell”) -> „visszacsatolás”. Kidolgoztuk a „PÓKHÁLÓÁBRÁT”, felvetődött a munkáltatók megkeresése.
A „DIÁKKÖTET”
KOMPETENCIA-KÉRDÉSEK „Végzett hallgatók vizsgálata 2006-2007” Készségek, kompetenciák: 01. Elméleti szaktudás, felkészültség 02. Szaktudás alkalmazása a gyakorlatban 03. Innovatív készség, újító szellem 04. Probléma-megoldási készség, leleményesség 05. Nagy munkabírás, kitartás 06. Beszédkészség 07. Íráskészség, fogalmazási készség 08. Kézügyesség 09. Nyelvtudás 10. Számítógép-ismeret, informatikai tudás 11. Emberi konfliktusok kezelése 12. Konfliktustűrés 13. Együttműködés egy csapattal 14. Megfelelő csapatszellem kialakítása 15. Munkaszervezés 16. Mások szakmai vezetése 17. Mások irányítása, utasítás 18. Egyéb 1: ____________________________ 19. Egyéb 2: ____________________________ 20. Egyéb 3: ____________________________
V.A. Mennyire szükséges munkájához
V.B. Menynyiben rendelkezik vele
V.C. Amilyen munkát végezni szeretne
A „PÓKHÁLÓ-ÁBRA” HIERARCHIKUS MODELLJE A PÁLYAKEZDŐ VILLANYSZERELŐK, TECHNIKUSOK ÉS MÉRNÖK-ASSZISZTENSEK SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁI A MUNKAVÁLLALÓK (VOLT TANULÓK) SZERINT. (ÁTLAGOK AZ ÖTFOKOZATÚ
SKÁLÁN:
1 = „EGYÁLTALÁN
08 Kézügyesség (*) 02 Szaktudás alkalmazása a gyakorlatban
29 Fegyelem, szabályok követése
NEM SZÜKSÉGES”;
15 Munkaszervezés 5,00
5 = „NAGYON
NAGY MÉRTÉKBEN SZÜKSÉGES”.)
06 Beszédkészség
4,50
28 Tolerancia, más nézetek tisztelete
4,00 3,50
27 Rendszerező gondolkodás, átlátóképesség
3,00 2,50
01 Elméleti szaktudás, felkészültség
10 Számítógép-ismeret, informatikai tudás
2,00
26 Koncentrációkészség, a figyelem összpontosítása
16 Előrelátás, tervezőkészség
18 Mások irányítása, utasítása
17 Mások szakmai vezetése 07 Íráskészség, fogalmazási készség
19 Gyakorlati szakismeret 09 Nyelvtudás
Mérnökasszisztens (N=32)
Technikus (N=119)
Villanyszerelő (N=47)
Forrás: „Szakképzés-vizsgálatok 2008-2010.” ZSKF TKK (N=188)
A „PEGAZUS” PROJEKT (2010-2016) (TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011 pályázat) A projekt címe: „A diplomás pályakövetés, az alumni, komplex hallgatói humán szolgáltatások és tehetséggondozás az ANNYE, az AVKF, a WJLF és a ZSKF alkotta konzorcium intézményeiben, valamint vezetői információs rendszer kiépítése a ZSKF-en.” A projekt sajátosságai: (1) NÉGY INTÉZMÉNY SZOROSAN ÖSSZEHANGOLT MUNKÁJA a kutatások előkészítése, lebonyolítása, elemzése, a „visszacsatolás” terén. (2) „MINTA-TERVEZŐ MODELL” alkalmazása, amely lehetővé teszi az online önkitöltős kérdőívek esetén (is) a minta reprezentativitását – ehhez külön kérdőív-szerkesztő felületet fejlesztettünk ki (MySurvey©). (3) Kutatásainkat A „PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN” MODELLRE ÉPÍTVE kiterjesztettük a munkáltatókra, az oktatókra és a leendő hallgatókra is. A vizsgálatok 2 éves ciklusokban folynak.
A PROJEKT KUTATÁSI TERVE
AZ ÖTSZEREPLŐS „PÁRBESZÉD-MODELL”
I. év
II. év
2. Végzett hallgató
Kompetencia
Kompetencia Visszacsatolás
3. Munkáltató
Kompetencia
Eredmények
Elégedettség Visszacsatolás Eredmények
1. Aktív hallgató
Kompetencia
Visszacsatolás Kapcsolat
4. Oktató
5. Leendő hallgató
- Marketing - Alumni - Karrier - Kapcsolatok
ZSKF Szenátus
VIR HÖK TO
Alumni (2)
AVKF (2)
Karrier Centrum (2)
ANNYE
Alumni (3)
(3)
Karrier Centrum (3)
WJLF (4)
Alumni (4) Karrier Centrum (4)
AVKF képviselő (2)
Konzorciumi DPR Kutatócsoport
ANNYE képviselő (3)
(„K-DPR-K”)
WJLF képviselő (4)
Oktatók
ZSKF képviselő (1)
Kutatók
Alumni (1) Karrier Centrum (1)
ZSKF (1)
ZSKF Társadalomtudományi KutatóKözpont
Hallgatók
Field: Kérdezők
Kérdőívek, adatbázisok, címlisták, SPSS
Online , Telefonos Survey, Mélyinterjú
Fókusz, In-hall teszt
Közös adatfelvételek Közös kutatási eredmények
Közös együttműködésimegállapodás Közös pályázatok Kutatási együttműködési megállapodás
EGYÜTTMŰKÖDÉSEK: -Közös rendezvények -- Szolgáltatás-cserék -- Közös publikációk -- „Best practice”-ok -- Oktatás, fejlesztés -- Lépések a munkáltatók felé -- Alumni együttműködések -- Hazai és nemzetközi konferenciák
Közös elemzések Közös csatlakozás az országos DPR-hez
AZ ANNYE, AZ AVKF, A WJLF ÉS A ZSKF KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSE (A „K-DPR-K”)
ZSKF TKK Műhely
PÁLYAKÖVETŐ KUTATÁSOK A 4 INTÉZMÉNYBEN A Konzorciumi-DPR-Kutatócsoport kutatásai 2010-2016. 2010.
2011.
2012.
2013.
2014.
2015.
2016.
1.
1.
1.
1.
1.
1.
1.
2.
1.1. Hallgatói motivációs 1460 vizsgálatok (online) 1.2. a. Végzős illetve végzett hallgatók pályakövetése (online) 1.2.b. Végzős, illetve végzett hallgatók pályakövetése (Face-to-Face)
2040
1.4.b. Oktatási vizsgálatok (Fókuszcsoportok) 1.5. „Szigetkutatások” ÖSSZESEN
2.
2.
2.
2.
2.
1460
1460
1460
1460
1460
1460
10220
2040
2040
2040
2040
2040
2040
14280
800
1.3. Munkáltatói vizsgálatok (online) 1.4.a. Oktatói vizsgálatok (mélyinterjúk)
2.
ÖSSZSZESEN
800
800
2400
400
400
400
400
400
400
400
2800
35
35
35
35
35
35
35
35
280
5
5
5
5
5
5
5
5
40
400
400
400
400
400
400
400
2800
3540 1640 3500 840 3500 840 3500 1640 3500 840 3500 840 3500 1640 32820
MEGÚJÍTHATÓ-E A FELSŐOKTATÁS? MIRE JÓ A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER – „FELSŐFOKON”? EDDIG az oktatási intézmények olyan „üzemek” voltak, amelyek nem csak maguk „értékesítették a terméküket”, hanem ezt – tegyük hozzá: „felelőtlenül” – rábízták a végzett tanulóikra, hallgatóikra is! Mi a Diplomás Pályakövető Rendszer keretein belül ezen változtatni kívánunk! A KUTATÁS-SOROZATUNK ALAPKONCEPCIÓJA, MODELLJE: A 2005. évi „Felsőoktatási törvény” kötelezően előírja minden egyetem, főiskola számára, hogy kövessék nyomon a végzett hallgatóik sorsát: kérdezzék meg őket, hogyan boldogulnak a munka világában! Ezt nevezzük „Diplomás Pályakövető Rendszernek”. Mi ezt TOVÁBBFEJLESZTETTÜK és ennek keretein belül az egyes szakok/szakmák/hivatások jellegzetességeit vizsgáljuk „a kompetenciák nyelvén” (online kérdőíveink segítségével). Megkeressük volt hallgatóinkat (a munkavállalókat), munkáltatóikat, megkérdezzük az adott szakmához/hivatáshoz SZÜKSÉGES készségeket, kompetenciákat (30 kompetencia esetében egy ötfokú skálát alkalmazunk); majd rákérdezünk arra is, hogy milyen mértékben RENDELKEZNEK ezekkel a kompetenciákkal a végzettjeink. Hasonló módon megkérdezzük aktív hallgatóinkat is: mit gondolnak leendő hivatásuk gyakorlásához milyen mértékben van szükség az egyes kompetenciákra, illetve jelenleg milyen mértékben rendelkeznek ezekkel.
AZ EREDMÉNYEKET VISSZACSATOLJUK A FELSŐOKTATÁSBA: Megismertetjük az oktatókkal a kutatási eredményeket, felhívjuk a figyelmüket, mire kell különösebb hangsúlyt fektetni az oktatásban, hogy a végzettjeink jobban beváljanak, sikeresebben elhelyezkedjenek a munka világában. De bemutatjuk eredményeinket az aktív, a volt hallgatóinknak és munkáltatóiknak is. Megbeszéljük velük (egyfajta „PÁRBESZÉDET FOLYTATUNK”), valójában mi is akadályozza a felsőoktatásunk hatékonyságát, kikérjük véleményüket, tanácsaikat, mit kell másképpen csinálnunk, hogy elháruljanak az akadályok végzettjeink karrierje elől. Az Interneten a leendő hallgatóink is megismerkedhetnek a modellünkkel, elképzeléseinkkel és eredményeinkkel.
E MODELL KERETEIN BELÜL TEHÁT AZT KÍNÁLJUK HALLGATÓINKNAK, HOGY A MI INTÉZMÉNYEINKBEN ÚGY KÉSZÜLHETNEK LEENDŐ HIVATÁSUKRA, HOGY ISMERIK A MUNKÁLTATÓK ELVÁRÁSAIT – ÉS A TANÁRAIK IS ENNEK TUDATÁBAN OKTATJÁK ŐKET.
A MODELL KIDOLGOZÓI ÉS ALKALMAZÓI (EGY „TÁMOP 4.1.1.” PÁLYÁZAT KERETEIN BELÜL): A ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA (ZSKF) ÉS PARTNEREI: ANDRÁSSY GYULA BUDAPESTI NÉMET NYELVŰ EGYETEM (ANNYE); APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA (AVKF); WESLEY JÁNOS LELKÉSZKÉPZŐ FŐISKOLA (WJLF).
TAKÁCS NÓRA (ÓZON - ZSKF)
http://youtu.be/gURDfLZ4TyQ
A „MySurvey©” ONLINE KÉRDŐÍV-SZERKESZTŐ
A „MySurvey©”„MINTA-TERVEZŐ MÁTRIXA” MINTA-TERVEZŐ MÁTRIX - AKTÍV HALLGATÓK ZSKF 2009. 12. 19. (N=925; Populáció=3953) 2. KMI
KÉRDŐÍV (DB.)
MINTA
LÉTSZÁM
KÉRDŐÍV (DB.)
MINTA
LÉTSZÁM
KÉRDŐÍV (DB.)
MINTA
LÉTSZÁM
10. Szociológia BA KÉRDŐÍV (DB.)
2. KMI
MINTA
3. NPTI
6. Nemzetközi tanulmányok, nemzetk. kapcsolatok 7. Pénzügy és 8. Politológia 9. Szabad BA számvitel BA BA bölcsészet BA KÉRDŐÍV (DB.)
KÉRDŐÍV (DB.)
MINTA
LÉTSZÁM
KÉRDŐÍV (DB.)
MINTA
LÉTSZÁM
KÉRDŐÍV (DB.)
MINTA
1. GVI
LÉTSZÁM
3. NPTI
MINTA
1. GVI
3. 4. Gazdálkodási Kommunikáció 5. és és Nemzetközi menedzsment médiatudomány gazdálkodás BA BA BA LÉTSZÁM
KÉRDŐÍV (DB.)
MINTA
2. KMI
LÉTSZÁM
1. GVI
2. Emberi erőforrások, HR BA LÉTSZÁM
KÉRDŐÍV (DB.)
AKTÍV HALLGATÓK 2009.
1. GVI
1. Andragógia BA
MINTA
SZAKOK:
2. KMI
LÉTSZÁM
Intézetek:
(a) Alap
a1. Évfolyam 1.
1. évfolyam
1. évfolyam
a1.a.a. nappali nő
66
14 3,3
SÚLYOK:
0,81284035
a1.a.b. nappali férfi
15
9 2,1
19
1. évfolyam 5
0,655198585 2
6 1,4
12
2,8
0,935997979 2
8
1,9
1,052997727
0,701998484
1,871995958
a1.b.a. levelező nő
78
76
32
SÚLYOK:
0,651855736
1,046115388
a1.b.b. levelező férfi
16 3,7
20 4,7
28
6
18
17
7,5
34
10
1. évfolyam 12
37
8,7
16
114
27
4
7
37
8,7
3,5
1. évfolyam 4
20
4,7
35
13
3
3
9
2,1
2,6
1. évfolyam 2
16
3,7
2
45
6
11
13
6
3
6,3
1. évfolyam 7
22
5,1
40
4
9,4
10
5
2,3
1,9
1. évfolyam 2
25
5,8
6
3
1,4
16
1
1,403996969
2
30
7
33
7,7
1. évfolyam 7
1,103140475
1,94999579
1,871995958
5
8
0,935997979
1,286997221
1,754996211
2
27
0,90256948
0,623998653
1,520996716
5
11
1,286997221
1,559996632
0,762169783
8
15
0,877498105
2,164495327
0,46799899
3
43
0,83849819 1
SÚLYOK:
18
1. évfolyam 3
3,7
1,6
1
1,637996464 3
6
1,4
1
1,247997306
1,403996969
27
26
6,3
10
0,631798636
7
7
13
3
6,1
8
0,760498358
4
14
3,3
3
SÚLYOK:
0,623998653
1,559996632
1,136568975
1,731596261
1,052997727
0,608398686
1,169997474
1,002854978
0,760498358
1,091997642
a2. Évfolyam 2.
2. évfolyam
2. évfolyam
2. évfolyam
2. évfolyam
2. évfolyam
2. évfolyam
2. évfolyam
2. évfolyam
2. évfolyam
2. évfolyam
a2.a.a. nappali nő
40 9,4
23 5,4
SÚLYOK:
1,169997474
a2.a.b. nappali férfi SÚLYOK:
6 1,4
8
1
9
14
2
15
0,597998709 11 2,6
3,3
4
0,818998232 3,5
1,286997221
0,701998484
a2.b.a. levelező nő
36 8,4
93
44
SÚLYOK:
0,290482131 4
29
a2.b.b. levelező férfi
17
SÚLYOK:
1,988995706
2
22
27
0,80599826 17
4
1,988995706
10
40
12
9,4
2,339994948
11
36
8,4
94
22
40
9,4
0,719998446
1,6
3
6
1,4
38
14
3,3
9
2,1
1,052997727
4,4
5
9
2,1
4
0,526498863 7
0,46799899 13
19
0,88919808 2
0,701998484
0,578840856 4
7
0,545998821 6
1,403996969
0,857998148 2
10
0,914725298 5
1,403996969
43
47
11
2
17
4
2
1,988995706
11
15
3
0,7
1
0,701998484
0,701998484
15
20
3,5
2
1,754996211 8
1,374747032
45
40
9,4
19
0,492630515 12
2,8
1
2,807993938
4,7
18
2,1
10
2,3
21
4,9
2
25
5,8
8
1,9
0,935997979
1,9
1
6
1,4
1
1,403996969 8
0,731248421 1
8
1,871995958 3
1,637996464
1,052997727
2,339994948
2
2,105995453 3
1,559996632 9
4,2
14
3,3
8
0,409499116 2
5
1,2
1
1,169997474
(Részletek)
KOMPETENCIA-KÉRDÉSEK
A K-DPR-K KÉRDŐÍVEKBEN: „Kérjük, osztályozza az alábbi készségeket, kompetenciákat:
(A) Mennyire van rájuk szükség a (leendő ) szakmája gyakorlásában! Az 5-ös azt jelenti, hogy nagyon nagy mértékben szükséges ebben a szakmában; az 1-es azt, hogy egyáltalán nem szükséges. A közbülső értékekkel árnyalhatja véleményét. (B) És mennyire rendelkezik velük Ön jelenleg! (rendelkezett velük végzésekor) Az 5-ös azt jelenti, hogy nagyon nagy mértékben rendelkezik (rendelkezett) vele, az 1-es azt, hogy egyáltalán nem rendelkezik. A közbülső értékekkel árnyalhatja véleményét.”
Kompetenciák: 01 Elméleti szaktudás, felkészültség 02 Szaktudás alkalmazása a gyakorlatban 03 Innovatív készség, újító szellem 04 Probléma-megoldási készség, leleményesség 05 Nagy munkabírás, kitartás 06 Beszédkészség 07 Íráskészség, fogalmazási készség 08 Kézügyesség 09 Nyelvtudás 10 Számítógép-ismeret, informatikai tudás 11 Emberi konfliktusok kezelése 12 Konfliktustűrés 13 Együttműködés egy csapattal 14 Megfelelő csapatszellem kialakítása 15 Munkaszervezés 16 Előrelátás, tervezőkészség 17 Mások szakmai vezetése 18 Mások irányítása, utasítása 19 Gyakorlati szakismeret 20 Tanulási képesség 21 Precizitás, részletekre figyelés 22 Időbeosztás 23 Kritikai gondolkodás 24 Önálló munkavégző képesség 25 Alkalmazkodóképesség 26 Koncentrációkészség, a figyelem összpontosítása 27 Rendszerező gondolkodás, átlátóképesség 28 Tolerancia, más nézetek tisztelete 29 Fegyelem, szabályok követése 30 Általános tájékozottság, műveltség
(B) Mennyire rendelkezik jelenleg (rendelkezett végzésekor)
(A) Mennyire szükséges (leendő) szakmájához 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
-
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
-
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
-
4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4
-
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
-
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
-
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
-
4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4
-
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
(A) MENNYIRE SZÜKSÉGESEK AZ EGYES KOMPETENCIÁK? (ÁTLAGÉRTÉKEK AZ ÖTFOKÚ SKÁLÁN)
3,80 17 Mások szakmai vezetése
3,15 2,11 4,59
24 Önálló munkavégző képesség
4,52
4,37 4,34 30 Általános tájékozottság, műveltség
4,11
3,94 0,00
Aktív hallgatók (N=497)
1,00
2,00
Végzett hallgatók (N=231)
3,00
4,00
Munkáltatók (N=205)
Forrás: „Munkáltatók, aktív és végzett hallgatók online vizsgálata, ZSKF 2010. Ősz.” ZSKF TKK
5,00
(B) MENNYIRE RENDELKEZNEK VELÜK? (ÁTLAGÉRTÉKEK AZ ÖTFOKÚ SKÁLÁN)
3,22 17 Mások szakmai vezetése
3,04 2,65 4,19
24 Önálló munkavégző képesség
4,34
3,50 3,92 30 Általános tájékozottság, műveltség
4,00
3,90 0,00
Aktív hallgatók (N=497)
1,00
2,00
Végzett hallgatók (N=488)
3,00
4,00
Munkáltatók (N=205)
Forrás: „Munkáltatók, aktív és végzett hallgatók online vizsgálata, ZSKF 2010. Ősz.” ZSKF TKK
5,00
(C) A ”RENDELKEZIK” ÉS A ”SZÜKSÉGES” KÜLÖNBSÉGE (ÁTLAGÉRTÉKEK AZ ÖTFOKÚ SKÁLÁN)
-0,58 17 Mások szakmai vezetése
-0,11 0,54 -0,40
24 Önálló munkavégző képesség
-0,17
-0,87 -0,42 30 Általános tájékozottság, műveltség
-0,11
-0,03 -1,00
Aktív hallgatók (N=497)
-0,50
Végzett hallgatók (N=231)
0,00
0,50
Munkáltatók (N=205)
Forrás: „Munkáltatók, aktív és végzett hallgatók online vizsgálata, ZSKF 2010. Ősz.” ZSKF TKK
1,00
A ZSKF „PÓKHÁLÓ-ÁBRÁJA” Munkáltatói és végzett hallgatói vélemény-eltérés pl. az „Önálló munkavégző képesség” 24-es kompetencia esetében: a munkáltatók szerint -0,87 a „hiány”, míg a végzett hallgatóknál csak -0,17 (e kettő között a különbség -0,70 pont az ötfokú skálán ez az érték szerepel a zárójelben). Ugyanakkor a „Mások szakmai vezetése” 17-es kompetencia esetében a munkáltatók szerint „túlképzés” folyik a felsőoktatásban, mivel szerintük +0,40 ez esetben a „többlet”. A végzett hallgatók -0,11 „hiányt észleltek” (a különbség +0,51 pont), míg az aktív hallgatók szerint -0,58 pont a „pótlandó” hiány.
24 Önálló munkavégző képesség (-0,70) 0,75 17 Mások szakmai vezetése (+0,51) 07 Íráskészség, fogalmazási készség (-0,63) 0,50 0,25 18 Mások irányítása, utasítása (+0,58) 13 Együttműködés egy csapattal (-0,59) 0,00 -0,25 -0,50 -0,75 30 Általános tájékozottság, műveltség (+0,08) 04 Probléma-megoldási készség, lelemény. (-0,58) -1,00 -1,25 -1,50 -1,75 12 Konfliktustűrés (+0,01) 05 Nagy munkabírás, kitartás (-0,53)
01 Elméleti szaktudás, felkészültség (-0,10)
16 Előrelátás, tervezőkészség (-0,48)
22 Időbeosztás (-0,39)
20 Tanulási képesség (-0,46)
06 Beszédkészség (-0,39)
09 Nyelvtudás (-0,46)
02 Szaktudás alkalmazása a gyakorlatban (-0,40)
Munkáltatók (N=205)
Végzett hallgatók (munkavállalók) (N=231)
Aktív hallgatók (N=497)
Forrás: „Munkáltatók, aktív és végzett hallgatók online vizsgálata, ZSKF 2010. Ősz – 2012. Tavasz” ZSKF TKK
A WJLF „PÓKHÁLÓ-ÁBRÁJA” A munkáltatók és a végzett hallgatók „vélemény-különbsége”. Pl. az „(03) Innovatív készség, újító szellem” esetében a végzett hallgatók -0,21 „hiányt érzékeltek”, míg a munkáltatók -1,44 –et az ötfokú skálán; a kettő különbsége: -1,23. Vagy a „(18) Mások irányítása, utasítása” esetében a végzettek -0,19 „hiányt érzékeltek”, míg a munkáltatók szerint ebből a szempontból „túlképzettek” (+0,46 pont) – a kettő különbsége: +0,65 az ötfokú skálán.
03 Innovatív készség, újító szellem (-1,23) 27 Rendszerező gondolkodás, 0,50 18 Mások irányítása, utasítása (+0,65) átlátóképesség (-0,85) 0,25 07 Íráskészség, fogalmazási készség 0,00 17 Mások szakmai vezetése (+0,37) (-0,81) -0,25 -0,50 29 Fegyelem, szabályok követése (-0,75 05 Nagy munkabírás, kitartás (-0,64) 0,43) -1,00 -1,25 -1,50 28 Tolerancia, más nézetek tisztelete (06 Beszédkészség (-0,62) -1,75 0,50)
11 Emberi konfliktusok kezelése (-0,52)
24 Önálló munkavégző képesség (-0,61)
10 Számítógép-ismeret, informatikai tudás (-0,54)
16 Előrelátás, tervezőkészség (-0,60) 30 Általános tájékozottság, műveltség (0,59) 21 Precizitás, részletekre figyelés (0,58)
20 Tanulási képesség (-0,57)
Munkáltatók (N=52)
Végzettek (N=50)
Aktív hallgatók (N=219)
Forrás: „Diplomás Pályakövetés WJLF” 2011. Tavasz. Végzett hallgatók (N=50); 2010. Ősz. Munkáltatók (N=52), 2010. Tavasz. Aktív hallgatók (N=219)
„OKTATÁSI DPR CSOMAG” A „PÁRBESZÉD-MODELL” BEMUTATÓ KLIPJE
TAKÁCS NÓRA (ÓZON- ZSKF) A KLIP ITT ÉRHETŐ EL: http://youtu.be/gURDfLZ4TyQ
03 Szakdolgozati témavezetés 04 Gyakornokok Fogadása (Szakmai gyakorlat) 05 Részvétel az intézmény nyílt napjain 06 Részvétel az intézmény "karriernapján" 07 Részvétel a készségfejlesztő és egyéb tréningeken 08 Részvétel óraadóként az oktatásunkban 09 Együttműködés a tananyagfejlesztésében 10 Együtt működés a cég problémáinak szakmai megoldásában 11 Együttműködés a cégen belüli oktatásban 12 Együttműködés a cégen belüli kutatásban
10 BAT Pécsi Dohánygyár Kft. 02 Szakdolgozati szakmai konzultáció
No. A CÉGEK neve: 1 Adecco Személyzeti Közvetítő Kft. 01 Szakdolgozati témaadás (témajavaslat)
MUNKÁLTATÓI KAPCSOLATOK
ANYAGOK A KAPCSOLAT-ÉPÍTÉSHEZ AZ OKTATÓKNAK (RÉSZLET)
3 3 3 5 3 4 3 3 3 2 2 2
2 Agora Oktatási kft. 1 1 1 1 2 3 3 3 3 3 2 3
3 Alba Volán Zrt. 4 5 4 3 1 1 1 5 4 2 1 1
4 ALFA-HUMAN KFT 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
5 Állami Számvevőszék 4 4 4 4 2 2 4 5 4 2 2 2
6 Amerikai Nemzetközi Iskola 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
7 Angyalföldi Gyermek és Ifjúsági Ház 3 3 4 5 2 2 4 2 2 3 4 2
8 AUDI Hungaria 5 5 5 5 1 1 5 5 3 2 3 2
9 AWD Magyarország Kft. 5 5 4 4 5 5 5 5 5 1 1 1
3 1 2 5 2 2 3 4 2 2 1 3
(Folytatás: 11-99)
A MUNKÁLTATÓK EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÉSZSÉGE „Tanácsadó, Közkapcsolati és Alumni Centrum”
Szakdolgozati témavezetés
51,5%
Részvétel – óraadóként – az oktatásunkban
20,5%
48,5%
Együttműködés a cégen belüli kutatásban
14,0%
56,0%
0%
20%
9,5%
33,5%
16,5%
40%
18,5%
60%
18,0%
4,0%
9,5%
80%
egyáltalán nem - inkább nem (1+2)
talán igen, talán nem (3)
inkább igen - biztosan igen (4+5)
NT/NV
Forrás: „Munkáltatói vizsgálatok 2011 Ősz – 2013. Tavasz” ZSKF TKK (N=300 végzett; 99 munkáltató - PANEL)
100%
Mennyire vonzó az az intézmény, amely használja ezt a modellt? (%; átlagértékek az ötfokú skálán)
Összesen (3,89)
célcsoport (3,99)
6,1
2,8
nem célcsoport (3,77)
24,7
69,2
26,2
9,8
0%
- PR és Marketing Centrum
71,0
23,1
20%
1-2 egyáltalán nem, kicsit
67,0
40% 3
60% közepesen
80% 4-5 eléggé, nagyon
Forrás: ZSKF „SZIGET-KUTATÁS, 2012.” (N=401)
100%
„OKTATÁSI DPR CSOMAG” HATÁSVIZSGÁLAT 2013. Tavasz Mi a véleménye: mennyiben alkalmasak ezek a bemutatott anyagok (a film és az adatok) arra, hogy növeljék a képzés hatékonyságát a ZSKF-en?” (százalékok; átlag = 3,75) „
NT/NV; 30,1
1 - egyáltalán nem alkalmas; 2,4 2; 6,1
5 - teljes mértékben alkalmas; 18,7
3; 16,6
4; 26,2
Forrás: „ZSKF Aktív hallgatók online vizsgálata 2013. Tavasz (N= 219)
„OKTATÁSI DPR CSOMAG” HATÁSVIZSGÁLAT 2013. Tavasz „Arra is kíváncsiak vagyunk, mennyiben hasznosíthatóak ezek az információk a munka világában?” (százalékok; átlag = 3,48) 5nagymértékben hozzájárul; 15,0 NT/NV; 16,3
1 - egyáltalán nem járul hozzá; 5,3
2; 7,5 4; 28,4 3; 27,4
Forrás: „ZSKF Aktív hallgatók online vizsgálata 2013. Tavasz (N= 219)
A KÉPZÉS FELTÉTELEINEK VIZSGÁLATA A BEAVATKOZÁSOK EREDMÉNYE (Aktív hallgatók)
(Különbségek: elégedettség – fontosság. 2009 – 2011 - 2013. (Átlagok eltérései 1.)
11) jó elhelyezkedési lehetőséget biztosítson az itt szerzett diploma 02) gyakorlatorientált, praktikus oktatás
-1,04
-1,37 -1,39 -1,33
-0,89 -1,16
12) megfelelő gyakorlati helyet biztosítson a szakmai gyakorlathoz 03) érdekes, élvezetes órák
-1,02 -0,99 -1,27
-0,83 -1,15
15) megalapozott tudással lehessen diplomát szerezni
-1,00 -0,94
01) az oktatás magas színvonala, jól felkészült tanárok
-1,31
13) megfelelő szolgáltatásokat nyújtson a karrierem építéséhez 23) munkavállalói, családi kötelezettségek összehangolása a tanulmányokkal
-0,56
-0,99
-1,27
-1,15
-0,44
-1,04
10) jó továbbtanulási lehetőségek más felsőoktatási intézményben
-1,60
-0,35
-0,84 -0,82
09) jó továbbtanulási lehetőségeket biztosítson a főiskolán belül (master, Ph.D)
2009
-0,55
-0,89 -0,99
05) jó intézményi ügyintézés a Tanulmányi Osztályon
2011
-0,56
-0,84 -0,94
14) segítsen az elhelyezkedésemben, a munkahelykeresésben
2013
-0,81
-0,76 -0,93 -0,85 -0,70 -0,97 -0,82 -0,62 -1,02
20) jó jegyzetellátás, oktatási segédanyagokhoz való hozzájutás lehetősége
08) segítse a megfelelő információkhoz jutást
-0,86
-0,64 -1,40
-1,20
-1,00
-0,80
-0,46 -0,60
-0,34
-0,40
-0,20
Forrás: „Hallgatói elégedettség-vizsgálatok, ZSKF 2009 és 2011.” ZSKF TKK; 2009. december ( N=925), 2011. május (N=600) és 2013. június (N=456)
0,00
A KÉPZÉS FELTÉTELEINEK VIZSGÁLATA A BEAVATKOZÁSOK EREDMÉNYE (Aktív hallgatók)
(Különbségek: elégedettség – fontosság. 2009 – 2011 - 2013. (Átlagok eltérései 2.)
07) jó elektronikus ügyintézést biztosítson
-0,83
06) jó intézményi ügyintézés az Intézetben -0,93 19) jó könyvtári szolgáltatások
-0,33
-0,68
-0,29
-0,53
-0,28
-0,67
-0,38
18) jó tanár-diák viszony
-0,15 -0,31 -0,26 -0,13
04) az oktatás feltételeinek magas szintű biztosítása 24) jó kutatási, publikációs, tudományos előrehaladási lehetőségek biztosítása a diákoknak
-0,18
-0,37 -0,46
-0,61 -0,61
26) jó étkezési lehetőségek
-0,22
-0,05 0,08
-0,03 -0,12
21) megfelelő művelődési, szórakozási, sportolási lehetőségek biztosítása 28) jól működő diák önkormányzat, aktív diákszervezet
0,05 0,10
-0,34
22) kollégiumi ellátás biztosítása
-0,41
0,01 0,33 -0,04
25) erős tudományos diákköri mozgalom (TDK)
0,07 0,00
27) kulturált, igényes környezet, szép épület
2009
-1,00
0,29
-0,01
16) könnyen lehessen diplomát szerezni
2011
0,39
0,15
17) magas szintű szolgáltatásokat nyújtson a végzett hallgatóinak, törődjön velük
2013
0,35
0,52
0,09 -0,80
-0,60
-0,40
-0,20
0,00
0,20
0,42 0,48
0,40
0,60
0,71
0,80
Forrás: „Hallgatói elégedettség-vizsgálatok, ZSKF 2009 és 2011.” ZSKF TKK; 2009. december ( N=925), 2011. május (N=600) és 2013. június (N=456)
1,00
„ÉRDEKES, ÉLVEZETES ÓRÁK” Mennyire teljesül – Mennyire szükséges – SZAKONKÉNT 2011 - 2013. (Átlagok) 3,72
ÖSSZESEN
4,56
3,42
4,69
3,63
Összes MA
4,62
3,57
4,94
4,12
Szociológia BA
4,76
3,77
4,59
3,85
Szabad bölcsészet BA
4,76
3,54
4,91
3,75
Politológia BA
4,21
3,40
4,89
3,64
Pénzügy és számvitel BA
4,51
3,29
4,62
3,62
Nemzetközi tanulmányok BA
4,82
3,81
4,62
3,24
Nemzetközi gazdálkodás BA
4,40
3,29
4,67
3,97
Kommunikáció és médiatudomány BA
4,58
3,30
4,70
3,62
Gazdaságinformatikus (BA)
4,51 3,69
Gazdálkodási és menedzsment BA
4,52
3,49
4,70
3,66
Emberi erőforrások BA
4,46
3,06
4,57
3,74
Andragógia BA
4,49
3,43
3,00
Teljesül (2013)
3,50
Szükséges (2013)
4,72
4,00
Teljesül (2011)
4,50
Szükséges (2011)
Forrás: „Hallgatói elégedettség-vizsgálatok, ZSKF 2011.” 2011. május (N=600) és 2013. június (N=456)
5,00
-0,10
-0,20
-0,30
-0,50
Politológia BA
nappali tagozat
Nemzetközi gazdálkodás BA
elsős évfolyam
Gazdálkodás és menedzsment BA
Nemzetközi tanulmányok BA
Összes MA szak
levelező tagozat
nő
Emberi erőforrások BA
Pénzügy és számvitel BA
Andragógia BA
Szociológia BA
köztes évfolyam (BA-nál másodéves)
férfi
Eredeti
végzős évfolyam
0,40
Kommunikáció és médiatudomány BA
-0,40
Szabad bölcsészet BA
A sztenderdizált összesített „elégedettségi mutató” teljes faktoriális modellje A teljes minta átlagától (=0,00) való eltérések.
0,50
Adjusztált
0,30
0,20
0,10
0,00
Forrás: „Hallgatói elégedettség-vizsgálatok, ZSKF 2011.” ZSKF TKK 2011. május (N=600)
„PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN”
TOVÁBBFEJLESZTÉS (EU Pályázatok) A NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSI RENDSZEREK SÉMÁJA („Stratégiai Partnerségek”) Konferenciák, Rendezvények, Publikációk, ZSKF honlap
Kapcsolatok külföldi és belföldi egyetemekkel, intézményekkel
1.Együttműködő cég
Disszemináció, népszerűsítés, PR
ZSKF PR
KÜLSŐ „Innovációs Híd”
II/a.
2. Együttműködő cég
ZSKF Kapcsolatok
Zsigmond Király Főiskola
3. Együttműködő cég
I/a. ZSKF TTK
1. Egyetem
A „Párbeszéd-modell” átadása, fejlesztése (kutatások)
ZSKF Karrier
Más cégek
BELSŐ „Innovációs Híd”
II/b. Más egyetemek 2. Egyetem
I/b.
ZSKF hallgatók, oktatók
Nemzetközi EU pályázat terve (2015) Konferenciák, rendezvények, kiadványok, honlap
Legjobb Vagyok Kft (Debrecen, Magyarország) (+tréningek)
„KÜLSŐ INNOVÁCIÓS HÍD” (+PDT)
Disszemináció, népszerűsítés, PR
Kapcsolatok külföldi és belföldi egyetemekkel, intézményekkel
UKF (Nyitra, Szlovákia) „BELSŐ INNOVÁCIÓS HÍD”
„KÜLSŐ INNOVÁCIÓS HÍD” (+PDT)
ZSKF PR
ZSKF Kapcsolat
ZSKF (Budapest, Magyarország) ZSKF Karrier ZSKF TKK
A „párbeszéd-modell” fejlesztése (Kutatások +PDT)
„BELSŐ INNOVÁCIÓS HÍD”
PKE (Nagyvárad, Románia) „BELSŐ INNOVÁCIÓS HÍD”
Együttműködő 1. cég
„KÜLSŐ INNOVÁCIÓS HÍD” (+PDT)
Együttműködő 2. cég Más cégek cégek Más
A ZSKF hallgatói, oktatói
GYEMSZI – ZSKF TKK PROJEKT ONLINE KÉRDŐÍVEK
A „PERCEPCIÓS DISZKREPANCIA-TÉRKÉP” („PDT”) MUNKÁLTATÓI ALKALMAZÁSA (EGY PÉLDA, 2013-2014) A beosztott munkavállalók (3190 fő) nyilatkoztak az általuk végzett munkatevékenységhez kapcsolódó kompetenciákról abban a tekintetben, hogy (A) „mennyire szükségesek” ezek, majd arról is, hogy (B) „mennyire rendelkeznek” ezekkel (egy-egy ötfokú skálán); ugyanígy nyilatkoztak róluk közvetlen vezetőik (775 fő): szerintük „mennyire szükségesek” az egyes kompetenciák az adott munka során, illetve „mennyire rendelkeznek” ezekkel beosztottjaik. A leglényegesebb információkat azok az adatok szolgáltatták, ahol A KÉT „VÉLEMÉNY-ELTÉRÉS”, A „PERCEPCIÓS DISZKREPANCIA” A LEGNAGYOBB: feltételezhetően ezek az elsődleges munkahelyi – munkavégzéssel kapcsolatos – „konfliktus-források, gyengeségek”. Ahol e diszkrepanciák a legkisebbek, ott az adott munkahely „erősségeiről, innovációs forrásokról” beszélhetünk. (Az ábrák súlyozott adatokat tartalmaznak!)
(A) „Mennyire szükséges?”
(B) „Mennyire rendelkeznek vele?”
01. elméleti szaktudás, felkészültség 34. türelmesség 5,00 02. döntésképesség 33. előítélet-mentesség 03. előrelátás, tervezés 32. tolerancia 04. helyzetfelismerés 4,90 31. stressztűrés 05. megbízhatóság 30. segítőkészség 29. konfliktuskezelő és konfliktusmegoldó képesség
4,80 4,70 4,60
28. határozottság
06. megfigyelőkészség 07. munkaszervezés 08. nagy munkabírás, terhelhetőség
4,50 27. felelősségtudat, felelősségvállalás
09. önálló munkavégzés 4,40
26. fegyelem, szabályok követése
10. pontosság, precizitás 11. problémaelemzés, problémamegoldás
25. empátia 24. együttműködés 23. alkalmazkodás
12. rendszerező gondolkodás, átlátóképesség 13. szaktudás alkalmazása a gyakorlatban
22. közérthetőség 14. etikus magatartás 21. kapcsolatteremtő, és -fenntartó 15. fejlődőképesség, önfejlesztés képesség 16. koncentráció, 20. információgyűjtés és -továbbítás figyelemösszpontosítás 19. hatékony kérdezés 17. tanulási képesség 18. beszédkészség, fogalmazás
Beosztott (N=3801)
Vezető (N=164)
01. elméleti szaktudás, felkészültség 34. türelmesség 4,90 02. döntésképesség 33. előítélet-mentesség 03. előrelátás, tervezés 32. tolerancia 04. helyzetfelismerés 4,70 31. stressztűrés 05. megbízhatóság 4,50 30. segítőkészség 06. megfigyelőkészség 4,30 29. konfliktuskezelő és 07. munkaszervezés 4,10 konfliktusmegoldó képesség 28. határozottság 27. felelősségtudat, felelősségvállalás
3,90 3,70
08. nagy munkabírás, terhelhetőség 09. önálló munkavégzés
3,50
26. fegyelem, szabályok követése 25. empátia 24. együttműködés 23. alkalmazkodás
10. pontosság, precizitás 11. problémaelemzés, problémamegoldás 12. rendszerező gondolkodás, átlátóképesség 13. szaktudás alkalmazása a gyakorlatban
22. közérthetőség 14. etikus magatartás 21. kapcsolatteremtő, és -fenntartó 15. fejlődőképesség, önfejlesztés képesség 16. koncentráció, 20. információgyűjtés és -továbbítás figyelemösszpontosítás 19. hatékony kérdezés 17. tanulási képesség 18. beszédkészség, fogalmazás
Beosztott (N=3801)
Vezető (N=164)
A „PERCEPCIÓS DISZKREPANCIA TÉRKÉP” („PDT”) 21. kapcsolatteremtő, és -fenntartó 31. stressztűrés 34. türelmesség 0,10 28. képesség határozottság 01. elméleti szaktudás, felkészültség 07. munkaszervezés 08. nagy munkabírás, terhelhetőség 11. problémaelemzés, problémamegoldás 15. fejlődőképesség, önfejlesztés
0,00 -0,10 -0,20
23. alkalmazkodás 29. konfliktuskezelő és konfliktusmegoldó képesség 25. empátia
-0,30
32. tolerancia
-0,40 09. önálló munkavégzés
14. etikus magatartás
-0,50 -0,60
17. tanulási képesség
26. fegyelem, szabályok követése
-0,70 24. együttműködés
33. előítélet-mentesség
03. előrelátás, tervezés
10. pontosság, precizitás
27. felelősségtudat, felelősségvállalás 30. segítőkészség 22. közérthetőség
06. megfigyelőkészség 04. helyzetfelismerés 20. információgyűjtés és -továbbítás
12. rendszerező gondolkodás, 18. beszédkészség, fogalmazás átlátóképesség 05. megbízhatóság 13. szaktudás alkalmazása a gyakorlatban 16. koncentráció, figyelemösszpontosítás 02. döntésképesség 19. hatékony kérdezés
Teljes minta (N=3965)
X egység (N=477)
Európai szinten elismert pályakövetési rendszer (Wéber Anikó; 2014. 10. 30. www.edupress.hu) (…) A szekció zárásaként egy olyan modell került bemutatásra, amely segítheti, hogy a hallgatók és oktatók a munkaadók által elvárt kompetenciákat fejlesszék, és a már vállalatnál dolgozók és közvetlen vezetőik között hatékony párbeszéd jöhessen létre. A Zsigmond Király Főiskola Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársai dr. Kabai Imre vezetésével az európai szinten elismert diplomás pályakövetési modelljük eredményeiből kiindulva alakítják ki a dolgozók munkahelyi fejlesztésének eszközét: a „Percepciós Diszkrepancia Térképet”.
Krisztián Viktor
Kenéz Anikó
Gonda Ágnes
Iharosi Tamás
http://www.zskf.hu/dpr/olvas/permalink:hireink
Szatmáriné dr. Balogh Mária Dr. Kabai Imre – Dr. Kabainé Tóth Klára (Kecskeméti Főiskola 2015. 03. 26.)
A DUÁLIS KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ INTÉZMÉNYI ÉS VÁLLALATI OKTATÓK SZEMÉLYISÉGALAPÚ KOMPETENCIA FELMÉRÉSE (2014. december – 2015. február)
Kompetencia-különbségek elemzése a teljes faktoriális modell segítségével 1. (A főiskolai oktatók önmagukról és a diákjaik róluk – összesített adatok)
Kompetencia-különbségek elemzése a teljes faktoriális modell segítségével 2. (A főiskolai oktatók önmagukról és a diákjaik róluk – összesített adatok)
Mennyire rendelkeznek az egyes kompetenciákkal a vállalati oktatók, mínusz mennyire van rá szükség? (DUÁLIS KÉPZÉS, KF) 01 Teljesítmény-, eredmény- és minőségorientáció 43 Sikerek elismerése, ünneplése 02 Fenntarthatóság: körny. és társ. felelősségvállalás 42 Ellenőrzés, értékelés 03 Felelősségv. önmagáért és a hallgatókért 1,00 41 Változatos, érdekes oktatási módszerek alkalmazása… 04 Tanulékonyság: nyitottság az újdonságokra és… 40 Motiválás, bátorítás, elismerés adása
0,75 0,50
39 Modellnyújtás: műveletek bemutatása 38 Feladatkiadás, utasítások, elvárások megfogalmazása
0,25
0,00
37 Iránymutatás, reális célok kitűzése
-0,25
36 Tananyagok összehangolása más oktatókkal
05 Elhivatottság, szakmaszeretet 06 Pozitív beállítódás a hallgatók felé, hit a fejlődésükben 07 Segítőkészség, támogató viselkedés
08 Előítélet-mentesség 09 A főiskolán tanított tananyag tartalmának ismerete
-0,50 35 Tananyagtervezés, fejlesztés
-0,75
34 Hallgatók tudásszintjének felmérése
-1,00 -1,25
33 Stressz és konfliktusok kezelése 32 Csoportokban együttműködő tanítás
12 Rendszerekben és munkafolyamatokban való…
14 Munkatervezési-, szervezési és időgazdálkodás a…
30 Kapcsolatteremtés, kezdeményezés
15 Önismeret, önkritika
29 Idegen nyelv használata
16 Magabiztosság: önbizalom, határozottság
28 Konzultálás hallgatókkal
17 Gondolkodás és viselkedés rugalmassága
27 Visszajelzések adása 26 Kifogások kezelése 25 Meggyőzés, érvelő és vitakészség 2423 Előadói készség, prezentálás Meghallgatási készségek, kérdezés
Hallgató
11 Gyakorlatorientáció: szaktudás és eljárások korszerű…
13 Problémamegoldó készség
31 Együttműködés az oktatók között
Oktató
10 Friss elméleti szaktudás azon a területen, amit tanít
HR-es
18 Innovatív készség, találékonyság és kreativitás 19 Fegyelem, a szabályok követése 20 Következetesség: kitartás a célok mellett 21 Beszédkészség: érthető magyarázat 22 Tiszteletteljes, asszertív kommunikáció
A „NÉGYDIMENZIÓS RÉTEGZŐDÉSMODELL” BEMUTATÓJA
PÁRKAPCSOLAT – IDŐSEBB 25. év
16,1
24. év
21,5 22,6
5,9
48,1
32,1
22. év
20,2
39,9
21. év
18,9
4,7 0,4
37,6 15
61
19. év
3,20,4
32,6 15,2
20,2
12,2 88,8
17. év
2,2 0,2
21,6
78
18. év
1,4
5,3 0,6
42,6
50
20. év
(SZÁZALÉK)
55,1
23,4
23. év
LEVELEZŐN VÉGZETTEK
9,1 6,9
97,3
0,7 0,2 0 3,60,7 0 2,3 0,4
16. év
99,1
0,9 00
15. év
100
00
14. év
100
00
0%
10%
20%
Még nem volt partnere Már veszített el partnerét
30%
40%
50%
60%
Már élt partnerkapcsolatban Új kapcsolatba lépett
70%
80%
90%
Már élt házasságban
ZSKF TKK „Végzett hallgatók vizsgálata 2006-2007” (N= 303)
100%
PÁRKAPCSOLAT – NAPPALI 25. év
TAGOZATOS FIATAL NŐK
37,8
24. év
(SZÁZALÉK)
46,6 49,1
23. év
13,8 38,5
11,3
60,1
22. év
33,6 71,7
21. év
0 1,1
15,2
91,1
18. év
1,1 0
0 3,50,7
19,1
84,5
19. év
1,1 0
5,3 24
79,9
20. év
1,4 0,4
0 0,4
8,9
95,7
00
4,3 00
17. év
98,2
1,8 00
16. év
98,9
1,1 00
15. év
100
00
14. év
100
00
0%
10%
20%
Még nem volt partnere Már veszített el partnerét
30%
40%
50%
60%
Már élt partnerkapcsolatban Új kapcsolatba lépett
70%
80%
90%
Már élt házasságban
ZSKF TKK „Végzett hallgatók vizsgálata 2006-2007” (N=283)
100%
PÁRKAPCSOLAT – NAPPALI 25. év
TAGOZATOS FIATAL FÉRFIAK
57,8
24. év
(SZÁZALÉK)
37,3 67,4
23. év
4,1 0,8 0
30,3
74,8
22. év
22,9
79,1
21. év
1,8 0,5 0
1,8 0,5 0
20,1
84
15,2
0,5 0,3 0
0,5 0,3
20. év
91,5
5,4
0
19. év
94,6
5,4
0
18. év
96,7
3,30
17. év
99,7
0 0,3
16. év
99,7
0 0,3
15. év
100
00
14. év
100
00
0%
10%
20%
Még nem volt partnere Már veszített el partnerét
30%
40%
50%
60%
Már élt partnerkapcsolatban Új kapcsolatba lépett
70%
80%
90%
Már élt házasságban
ZSKF TKK „Végzett hallgatók vizsgálata 2006-2007” (N= 389)
100%
A „NÉGYDIMENZIÓS RÉTEGZŐDÉSMODELL”
OKOZATOK
KIEGÉSZÍTŐ ELEMEK
MAGYARÁZANDÓ JELENSÉG
(pl. „kulturális-interakciós” kettős modell)
OKOK 3. RÉTEGHELYZET „Hova?”
2. ÉLETÚTELEMEK „Hogyan?”
4. HÁTTÉRELEMEK „Milyen körülmények között?” (pl.: nem, lakóhely, jövedelem stb.)
1. SZÜLŐI RÉTEGHELYZET „Honnan?”
A RÉTEGZŐDÉSMODELL EMPIRIKUS MŰKÖDÉSE („Teljes faktoriális modell”)
MAGYARÁZANDÓ VÁLTOZÓ
P: 0,55
ÉLETMÓD (összesített)
A: 0,24
BE NEM VONT TÉNYEZŐK
A: 0,21 B: -0,26
B: -0,37
„RÉTEGHELYZET”
„HÁTTÉR-ELEMEK”
A: 0,10
A: 0,27 B: -0,33
„ÉLETÚT-ELEMEK”
„SZÜLŐI
B: -0,34
RÉTEGHELYZET”
Jelmagyarázat: „A” értékek: a Béta értékek „B” értékek: a Béták és Éták különbségei (interferenciák)
Ifjúság 2000. (A 25-29 évesek csoportja, N=2553)
„ÖSSZESÍTETT ELÉGEDETTSÉG-MUTATÓ” P: 0,86 C= -0,03
B: 0,22
„RÉTEGHELYZET” B: 0,17 C= -0,05
B: 0,14
C= -0,06
„HÁTTÉR-ELEMEK”
„ÉLETÚT-ELEMEK”
C= -0,04
B: 0,11
AZ „ÖSSZESÍTETT ELÉGEDETTSÉGMUTATÓ” TELJES FAKTORIÁLIS MODELLJE AZ ÖSSZEVONT RÉTEGKÉPZŐ TÉNYEZŐKRE
„ELŐZMÉNYEK”
B: Beta értékek;
C: az interferenciák (az Eta és a Beta értékek különbsége); P: a be nem vont változók magyarázóereje. (A bevont változók a magyarázandó változó szórásának 14 százalékát magyarázzák.) Forrás: ZSKF Társadalomtudományi Kutatóközpont „Végzett hallgatók vizsgálata 2006-2007”. (N= 1523)
Az ÉLETÚT-CSOPORTOK átlagértékei az „összetett elégedettségmutatón” (sztenderdizált változó átlagértékei; Eta2 = 0,043) A "LEGBOLDOGABBAK" 24 Önállósodás: önálló lakásban; van partner; nincs gyerek; van teljes állás; befejezte az egyetemet N=117
0,43
4 Önállósodás: otthon, önellátó; nincs partner; nincs gyereke; csak ideiglenes munka; elkezdte az egyetemet N=26
0,26
12 Önállósodás: már elköltözött; van partner; nincs gyerek; van teljes állás; nem kezdte el az egyetemet N=70
0,25
9 Önállósodás: otthon, önellátó; nincs partner; nincs gyerek; van teljes állás; befejezte az egyetemet N=106
0,18
28 Önállósodás: önálló lakásban; van partner; van két gyerek; van teljes állás; nem kezdte el az egyetemet N=34
0,15
A "LEGKEVÉSBÉ BOLDOGOK" 21 Önállósodás: már elköltözött; van partner; van gyerek; van teljes állás; elkezdte az egyetemet N=39
-0,21
10 Önállósodás: otthon, önellátó; nincs partner; nincs gyerek; van teljes állás; nem kezdte el az egyetemet N=48
-0,23
2 Önállósodás: otthon; nincs partner; nincs gyerek; van teljes állás; elkezdte az egyetemet =72 7 Önállósodás: otthon, önellátó; van házastárs; van gyerek; van teljes állás; nem kezdte el az egyetemet N=19
-0,31 -0,37
1 Önállósodás: otthon; nincs partner; nincs gyerek; van teljes -0,41 állás; nem kezdte el az egyetemet N=23 -0,50
-0,40
-0,30
-0,20
-0,10
0,00
0,10
0,20
0,30
0,40
Forrás: ZSKF Társadalomtudományi Kutatóközpont „Végzett hallgatók vizsgálata 2006-2007”. (N= 1523 fő; besorolható: 1488 fő; 97,7%)
0,50
A SAJÁT RÉTEGHELYZET-CSOPORTOK átlagértékei az „összetett elégedettség-mutatón” (sztenderdizált változó átlagértékei; Eta2 = 0,079) A "LEGBOLDOGABBAK" 2 vállalkozó (nagyobb hozzáadott értékkel: 4-5) N=41
0,59
17 beosztott diplomás (nagyon magas hozzáadott érték: 5; nagyobb munkahely) N=38
0,58
1 vállalkozó (kisebb hozzáadott értékkel: 3-ig) N=58
0,40
15 beosztott diplomás (magas hozzáadott érték: 4; nagyobb munkahely) N=42
0,33
3 felsőszintű vezető N=62
0,29
A "LEGKEVÉSBÉ BOLDOGOK" 9 beosztott diplomás (nagyon kis hozzáadott érték: 1; nagyobb munkahely)N=108
-0,13
16 beosztott diplomás (nagyon magas hozzáadott érték: 5; kisebb munkahely) N=72
-0,31
19 egyéb szellemi, szolgáltató (nagyobb hozzáadott értékkel: 45) N=53
-0,51
23 inaktív eltartott (munkatapasztalat nélkül) N=23
-0,55
20 fizikai dolgozó N=34 -1,05 -1,20
-1,00
-0,80
-0,60
-0,40
-0,20
0,00
0,20
0,40
0,60
0,80
Forrás: ZSKF Társadalomtudományi Kutatóközpont „Végzett hallgatók vizsgálata 2006-2007”. (N= 1523 fő; besorolható: 1523 fő; 100,0%)
A SZÜLŐI RÉTEGHELYZET-CSOPORTOK átlagértékei az „összetett elégedettségmutatón” (sztenderdizált változó átlagértékei; Eta2 = 0,028) A "LEGBOLDOGABBAK" 20 Diplomás szabadfoglalkozású; nincs érettségizett nagyszülő N=20
0,35
1 Mezőgazdasági fizikai, mg. Kisvállalkozó N=18
0,27
21 Diplomás szabadfoglalkozású; van érettségizett nagyszülő N=34
0,27
25 Felsővezető; nincs érettségizett nagyszülő N=27
0,26
14 Egyéni vállalkozó; van érettségizett nagyszülő; alacsonyabb anyagiak N=61
0,24
A "LEGKEVÉSBÉ BOLDOGOK" 2 Betanított munkás; nincs érettségizett nagyszülő N=69
-0,18
5 Szakmunkás; nincs érettségizett nagyszülő; átlagos anyagiak N=198
-0,18
10 Alsó vezető; nincs érettségizett nagyszülő N=43
-0,21
18 Beosztott értelmiségi; van érettségizett nagyszülő; alacsonyabb anyagiak N=110
-0,23
3 Betanított munkás; van érettségizett nagyszülő N=16 -0,44 -0,50
-0,40
-0,30
-0,20
-0,10
0,00
0,10
0,20
0,30
0,40
Forrás: ZSKF Társadalomtudományi Kutatóközpont „Végzett hallgatók vizsgálata 2006-2007”. (N= 1523 fő; besorolható: 1490 fő; 97,9% )
A „HÁTTÉR”-CSOPORTOK átlagértékei az „összetett elégedettség-mutatón” (sztenderdizált változó átlagértékei; Eta2 = 0,069) A "LEGBOLDOGABBAK" 16 Nő; idősebb; fővárosi; felső anyagi helyzet N=42
0,58
35 Nő; idősebb; vidéki; felső anyagi helyzet N=24
0,57
4 Férfi; fiatalabb; vidéki; felső anyagi helyzet N=33
0,50
6 Férfi; fiatalabb; fővárosi; felső anyagi helyzet N=43
0,40
8 Férfi; fiatalabb; vidéki; középső anyagi helyzet N=36
0,39
A "LEGKEVÉSBÉ BOLDOGOK" 20 Férfi; fiatalabb; fővárosi; alsó anyagi helyzet N=43
-0,30
14 Nő; fiatalabb; vidéki; alsó anyagi helyzet N=56 27 Nő; fiatalabb; fővárosi; alsó anyagi helyzet N=50 24 Nő; középkorú; fővárosi; középső anyagi helyzet N=74 33 Nő; középkorú; vidéki; középső anyagi helyzet N=34 -0,60
-0,33 -0,36 -0,39 -0,41 -0,40
-0,20
0,00
0,20
0,40
0,60
Forrás: ZSKF Társadalomtudományi Kutatóközpont „Végzett hallgatók vizsgálata 2006-2007”. (N= 1523 fő; besorolható: 1523 fő; 100,0% )
A „SZIGET-KUTATÁS” (OKTATÓI – HALLGATÓI KÖZÖS KUTATÁSOK)
KÖZÉPISKOLÁS KUTATÁSOK
„HA FIGYELEMBE VESZED MÁSOK VÉLEMÉNYÉT IS, AMIKOR A FELSŐOKTATÁS KAPCSÁN DÖNTESZ, KIK AZOK?” A) szülők
84,7
C) testvér(ek), barát(ok), osztálytárs(ak)
57,2
D) tanár(ok)
47,9
B) egyéb felnőtt, rokon(ok)
43,5
E) egyéb személy(ek)
10,9
0,0
10,0
20,0
Forrás: „Középiskolás kutatás ZSKF, 2013-2014. Ősz” (N= 646)
30,0
40,0
50,0
60,0
70,0
80,0
90,0
KÖZÉPISKOLÁS KUTATÁSOK
„MI AZ, AMIÉRT DIPLOMÁT SZERETNÉL SZEREZNI?” (ÁTLAGOK AZ ÖTFOKÚ SKÁLÁN) 1) Hogy egy számodra megfelelő munkahelyet elnyerj
4,72
3) Hogy egy neked megfelelő életszínvonalat, anyagi biztonságot kialakíts
4,71
2) Hogy egy számodra megfelelő munkahelyet megtarts
4,43
4) Hogy társadalmi elismertséget, magas presztízst szerezzen
3,40
5) Hogy külföldön alakíts ki új egzisztenciát
3,03
2,50
3,00
Forrás: „Középiskolás kutatás ZSKF, 2013-2014. Ősz” (N= 646)
3,50
4,00
4,50
5,00
KÖZÉPISKOLÁS KUTATÁSOK „MILYEN SZEMPONTOKAT VESZ FIGYELEMBE, AMIKOR A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK KÖZÜL VÁLASZT?” (ÁTLAGOK AZ ÖTFOKÚ SKÁLÁN) 4,27
1) mennyire piacképes az ott szerzett diploma
4,17
6) milyen a vágyaimnak megfelelő szak híre 5) milyen az intézmény tudományos színvonala, kutatási nívója
4,01
15) az önköltség mértéke
3,99 3,92
14) az, hogy Budapesten található
3,81
8) milyen helyet foglal el a felsőoktatási intézmények rangsorában 9) milyenek az intézmény külföldi kapcsolatai, a csere- és vendégtanulmányi lehetőségek
3,50 3,45
3) milyen ott a diákélet, a szabadidő eltöltésének lehetőségei
3,39
16) segítő programok (mentor, ösztöndíjas, részösztöndíjas) 4) milyen nyelvtanulási lehetőségeket biztosít
3,33
12) milyen a választék, mekkora az intézmény szakjainak a száma
3,31 3,26
2) milyen hallgatói juttatásokat (ösztöndíjakat, támogatásokat) ad
3,13
7) milyen az épített környezet (az épület, a tantermek) igényessége
2,84
10) szervez-e nyílt napokat az intézmény
2,65
11) milyen az intézmény megjelenése, arculata (plakátok, hirdetések)
2,48
13) milyen az intézmény honlapja 1,50
2,00
Forrás: középiskolás kutatás ZSKF, 2012 - 2013 - 2014. Ősz” (N= 646)
2,50
3,00
3,50
4,00
4,50
ELSŐS KUTATÁSOK „MELY FORRÁSOKBÓL SZERZETT TUDOMÁST A ZSKF-RŐL?” (ÁTLAGOK AZ ÖTFOKÚ SKÁLÁN) 3,31
G, internetes forrásokból
I, barátoktól, évfolyamtársaktól, munkatársaktól
2,85
3,66
3,12
2,23 2,19
A, hivatalos tájékoztatókból K, személyes tájékoztatókból (pl. nyílt napok)
1,67
H, szülőktől, testvérektől, egyéb rokonoktól
1,60
M, egyéb forrásokból
1,27
D, szakmai folyóiratokból
0,86 1,02
F, televízióból
1,03 1,02
E, rádióból
,95
J, tanároktól
2,05 2,41
1,61
1,29
,95
1,52
0,91 ,77
B, napilapokból
0,69 ,74
C, hetilapokból L, pályatanácsadó szakemberektől
,71 ,00
Forrás: „Elsős kutatás ZSKF, 2013 - 2014. Ősz” (N= 122 és 136)
1,00
2013 1,05
2014 2,00
3,00
4,00
ELSŐS KUTATÁSOK „MENNYIRE FONTOSAK AZ ALÁBBI TÉNYEZŐK AHHOZ, HOGY ÖN JÓL ÉREZZE MAGÁT A ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLÁN?” (ÁTLAGOK AZ ÖTFOKÚ SKÁLÁN) 01) az oktatás magas színvonala, jól felkészült tanárok 04) segítse a megfelelő információkhoz jutást 11) megalapozott tudással lehessen diplomát szerezni 03) jó intézményi ügyintézés (*) 02) az oktatás feltételeinek magas szintű biztosítása (előadók, szemináriumi szobák, géptermek stb.) 14) jó tanár-diák viszony 07) jó elhelyezkedési lehetőséget biztosítson az itt szerzett diploma a munka világában (**)
16) jó jegyzetellátás, oktatási segédanyagokhoz való hozzájutás lehetősége (**)
3,86
4,14
19) kereső tevékenység, családi kötelezettségek megfelelő összehangolása a tanulmányi követelményekkel (**)
3,51 4,07 4,07 4,08 3,97 3,98 3,94
05) jó továbbtanulási lehetőségeket biztosítson a főiskolán belül (master, Ph.D) 06) jó továbbtanulási lehetőségeket biztosítson az itt szerzett diploma más felsőoktatási intézményben (master, Ph.D) 1,50
4,80 4,83 4,71 4,60 4,66 4,44 4,55 4,58 4,46 4,45 4,53 4,26 4,41 4,48 4,23 4,41 4,46 4,28 4,37 4,21 4,79 4,29 4,45
2,00
2,50
3,00
3,50
Forrás: „Elsős kutatás ZSKF, 2014. Ősz” (N= 136) (**) szignifikáns; (*) gyengén szignifikáns eltérések
4,00
4,37
Összesen levelező nappali 4,50
5,00
A „PÁN PÉTER JELENSÉG POZITÍV FORGATÓKÖNYVE”
A „Pán Péter jelenség” és annak társadalmi hatásai Zsigmond Király Főiskola Társadalomtudományi Kutatóközpont
(„The Peter Pan Syndrome” Dan Kiley, 1983)
EGYES TÁRSADALMI JELZŐSZÁMOK ALAKULÁSA 1982 ÉS 2003 KÖZÖTT „Az, hogy a gyermekek mennyi ideig függenek szüleiktől, a nemzeti felsőoktatási rendszerektől és munkalehetőségektől függ, és a tanulmányok egyes esetekben akár a harmincas évek elejéig is elhúzódhatnak.” (Liddle-Lerais, 2007: Az európai társadalmi valóság.) 70,0
60,0
50,0
40,0
30,0
20,0
10,0
0,0 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003
Gyerek, munkahely és lakás 25 évesen (%) A 20-24 évesek közül továbbtanul (%)
Aktív kereső 16-x éves (%)
Az adatok forrása: Kolosi - Keller (2010), Laky (2003), Kabai (2009; „Életünk fordulópontjai II.” KSH 2005.)
A „LEGBOLDOGABB” ÉS „LEGBOLDOGTALANABB” ÉLETÚT (IHAROSI TAMÁS)
Forrás: "Magyar Ifjúság 2012." (25-29 évesek; N=2776-ból 175)
Vagyis: „Kik a legboldogabbak?” Akik 22 évesen kezdik a „felnőtté válást”.
És: „Kik a legboldogtalanabbak?” Akik 20 évesen már befejezik a „felnőtté válást”.
A MODELL BEMUTATÁSA EGY TV CSATORNÁN
Hegyvidék TV Interneten: https://www.youtube.com/watch?v=5ENVCOtyHyw
A MODELL BEMUTATÁSA EGY NEMZETKÖZI KONFERENCIÁN
IHAROSI TAMÁS ÉS KOTÁNYI DÓRA ELŐADÁSA: „PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN” A ZSKF PÁLYAKÖVETŐ MODELLJE „Innováció és kreativitás az oktatásban és a tudományban” című Nemzetközi Tudományos Konferencia Selye János Egyetem, Komárom 2015.9.16 - 17.
INTÉZMÉNYI PUBLIKÁCIÓK
A ZSKF „Párbeszéd-modellje” az Interneten: http://www.zskf.hu/dpr
A FELSŐOKTATÁSSAL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁK „Elkerülhetetlen a magyar felsőoktatási rendszer átalakítása, mert a piacon használhatatlan tudást ad a diplomásoknak. (…) A képzés gyengeségét mutatja, hogy folyamatosan romlik a diplomások körében a foglalkoztatási ráta, nő a felsőfokú végzettségűek munkanélkülisége, mert tudásuk nem piacképes.” Parragh László: Áramvonalasítás kell az oktatásban. (Magyar Nemzet 2012. december 17. ) Interneten: http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/parragh-aramvonalasitas-kell-azoktatasban-1125296
Az egyes országok munkanélküliségi rátája, képzettségi szint bontásban. (%) Forrás: Education at a Galance. OECD 2010 vizsgálat. alapfokú végzettség
középfokú végzettség
felsőfokú végzettség
Magyarország
17,3
6,3
2,3
Anglia
6,0
3,7
2.0
USA
10,1
5,3
2,4
Franciaország
9,8
5,6
4.0
Olaszország
7,4
4,6
4,3
OECD átlag
8,7
4,9
3,2
Ország
Interneten: http://www.oecd.org/dataoecd/45/39/45926093.pdf OECD, Párizs, 2010.
Az egyes országok kereseti rátája képzettségi szint bontásban. (Az adott ország átlagkeresetét tekintjük 100nak.) Forrás: Education at a Galance. OECD 2010 vizsgálat. alapfokú végzettség
középfokú végzettség
felsőfokú végzettség
Magyarország
67
121
237
Anglia
69
-
150
USA
70
-
180
Franciaország
76
-
178
Olaszország
61
-
146
OECD átlag
72
113
166
Ország
Interneten: http://www.oecd.org/dataoecd/45/39/45926093.pdf OECD, Párizs, 2010.
Mennyire elégedett az egyes tényezőkkel? (Átlagértékek az ötfokú skálán.) 3,85
ÖSSZESEN
3,62 3,89
agrár
3,70 3,86
bölcsészettudomány
3,51 3,63
gazdaságtudományok
3,56 3,83
informatika jogi és igazgatási
3,72 3,85 3,43 3,79
műszaki
3,61 4,13
orvos- és egészségtudományi
3,89 4,03
pedagógusképzés
3,74 3,92
társadalomtudomány természettudomány
3,73 3,93 3,51
3,25
3,75
4,25
A tanult ismeretek alkalmazhatósága Az elhelyezkedés során hasznosítható általános készségek, kompetenciák kifejlesztése
Forrás: „A 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben végzettek országos szintű felmérése, 2010.” (Educatio Kht. N=4511)
A vizsgált szempontok szerint a ZSKF helyezései (A ZSKF helyezései a 28 intézményből; 2008-2010 végzett hallgatók együtt) 1. Elégedettség a munka összességét tekintve [Országos átlag a négyfokú skálán: 2,96; ZSKF: 3,15]
1
2. Munkanélküli periódus előfordulása a végzettség megszerzésekor [Országos: 31,4%; ZSKF: 29,5%]
9
3. Havi nettó átlagjövedelem [Országos: 163e Ft; ZSKF: 173e Ft]
10
4. A végzett munkaerő-piaci státusza: munkanélküli [Országos: 6,8%; ZSKF: 7,2%]
15
5. A munkakeresés átlagos időtartama [Országos: 5,0 hónap; ZSKF: 5,3 hónap]
15
6. Felsőfokú végzettséget nem igénylő munkát végzők aránya [Országos: 22,1%; ZSKF: 33,7%]
22
7. A felsőfokú tanulmányok során szerzett ismereteket munkájukban egyáltalán nem hasznosítók aránya [Országos: 12,5%; ZSKF: 23,2%]
23
A HELYEZÉSI ÁTLAGOK SZERINTI ÖSSZESÍTETT SORREND
12 0
5
10
15
20
Forrás: Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. Országos DPR vizsgálati eredmények, 2011. (N=19.168)
25
KÖSZÖNJÜK A MEGTISZTELŐ FIGYELMET! KABAI IMRE, KENÉZ ANIKÓ, KRISZTIÁN VIKTOR ÉS IHAROSI TAMÁS