BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT SZAKDIPLOMÁCIA SZAKIRÁNY
A ciprusi konfliktus alakulása és megoldási alternatívái a kezdetektől napjainkig, a nagyhatalmi és regionális érdekek érvényesülésének tükrében
Készítette: Vas Korinna Nóra
Budapest, 2006. december 1.
Tartalomjegyzék I. Bevezetés ............................................................................................................. 4. oldal II. A nagyhatalmi és regionális érdekek megnyilvánulása ..................................... 7. oldal II. 1. Az ottomán birodalomi fennhatóságtól a brit koronagyarmatig ........ 7. oldal II. 2. A gyarmatsorstól a „függetlenségig” ................................................. 9. oldal II. 3. Az alkotmánytól a török invázióig ................................................... 14. oldal II. 4. A török intervenciótól az Annan-tervig............................................ 20. oldal II. 5. Az EU - csatlakozástól napjainkig ................................................... 27. oldal III. A ciprusi konfliktus legfőbb megoldási javaslatai .......................................... 31. oldal III. 1. A MacMillan – terv ......................................................................... 31. oldal III. 2. Az Acheson – terv ........................................................................... 32. oldal III. 3. A Clifford – Nimetz terv ................................................................. 33. oldal III. 4. Butrosz Butrosz-Gáli „Set of Ideas” elnevezésűterve.................... 34. oldal III. 5. Az Annan - terv ............................................................................... 36. oldal IV. Az ENSZ Ciprusra vonatkozó tevékenysége.................................................. 39. oldal IV. 1. Az UNFICYP.................................................................................. 39. oldal IV. 1. 1. A kezdetek ...................................................................... 39. oldal IV. 1. 2. Az ENSZ-misszió tevékenysége, struktúrája .................. 41. oldal IV. 1. 3. A misszió napjainkban .................................................... 43. oldal IV. 1. 4. A brit részvétel ................................................................ 44. oldal IV. 2. A főtitkár jószolgálati missziója ..................................................... 45. oldal IV. 3. Az ENSZ-tárgyalások kudarcának vélhetőokai ............................. 47. oldal V. A megoldás perspektívái.................................................................................. 49. oldal V. 1. Az Európai Unió nyújtotta lehetőségek ........................................... 49. oldal V. 2. A NATO szerepe a megoldásban ..................................................... 52. oldal V. 3. A TRNC jövőjével kapcsolatos kérdések ........................................ 54. oldal V. 4. Az érintett felek lehetőségei a jövőre nézve .................................... 58. oldal VI. Zárszó ............................................................................................................. 61. oldal VII. Mellékletek.................................................................................................... 63. oldal 1. sz. melléklet: A háromhatalmi garanciaszerződés (angol nyelven) ...... 63. oldal 2. sz. melléklet: Demográfiai arányok Cipruson....................................... 67. oldal VII. Felhasznált irodalom ..................................................................................... 69. oldal
3
I. Bevezetés
„A ciprusi zászló a legjobb a világon, mert ez az egyetlen, amiért senki sem halna meg” /Glafkosz Kleridesz/1
1. számú ábra: A Ciprusi Köztársaság zászlaja
A fenti mondat valószínűleg a ciprusi konfliktus, vagy ahogyan a világsajtóban megjelenik, a „ciprusi probléma” valaha volt legtömörebb és legtalálóbb jellemzése. Ciprus szétválasztásáért, vagy Görögországhoz csatolásáért már sokan életüket áldozták, de az egyesülésért, egy egységes Ciprusért még soha senki. Ha megnézzük Ciprus zászlaját, csupa ellentmondást észlelhetünk rajta. Középen a réz-sárga színárnyalatban megjelenített sziget helyezkedik el, utalva a sziget nevének görög eredetére, mely a „küprosz”, azaz réz szóból származik. Ezen ábrázolásból a Ciprusi Köztársaság oszthatatlan egysége árad, mely a sziget területének egészére kiterjed, holott az elkülönült északi török ciprusi lakosság nem ismeri el a Ciprusi Köztársaság fennhatóságát maga fölött. A sziget képe alatt két egymásból kiinduló olajág, mintegy a megegyezés
és
a
béke
reményének
szimbóluma
jelenik
meg.
Egy olyan
megegyezésnek, aminek a görög ciprusiak értelmezése szerint 32 éve, tehát az 1974-es török inváziótól, a török ciprusi értelmezés szerint pedig 43 éve, vagyis az 1963-as etnikumok közti véres harcok kitörésétől számítva soha nem volt igazán jelentős esélye. A megegyezés azért is rendkívül nehéz, mert a felek teljes mértékben különböző módon szemlélik mind a múltbeli, mind a jelenlegi helyzetet. A görög ciprusi népesség szerint a konfliktus maga 1974-ben, a sziget de facto két részre különülésének idején
1
Glafkosz Kleridesz görög ciprusi politikus, a Ciprusi Köztársaság elnöke 1993 és 2003 között, a görög ciprusi kormány főtárgyalója a közösségek közti tárgyalások során.
4
kezdődött, a török ciprusiak nézőpontja szerint azonban akkor fejeződött be. Ez a lényeges különbség mindig megmutatkozott a tárgyaló felek álláspontjában, céljaiban és alapvetőmegoldási feltételeiben. Ciprus történelme során számtalanszor ütköztek a nagyhatalmak, a szigeten élő közösségek anyaországai és természetesen a lakosságot alkotó közösségek érdekei. A gyarmatbirodalmát veszni látó Nagy-Britannia, a ciprusi szovjet-orientációt nyugtalanul szemlélő Egyesült Államok, valamint a Ciprus függetlenségében és el nem kötelezettségében és a görög-török szembenállásban a NATO összeomlását remélő Szovjetunió érdekei folyamatosan nyomást gyakoroltak Ciprus bel- és külpolitikájának, magának a konfliktusnak alakulására. Görögország és Törökország, vagyis a két „anyaállam” szembenállása több egyéb fronton is jelen van, de kétségtelen tény, hogy Ciprus a legkritikusabb pont mind közül. E két állam befolyása a sziget mindennapi életére nézve máig oly mértékű, hogy a problémát semmiképpen sem lehetséges az ő szempontjaik, érdekeik figyelembe vétele nélkül kezelni. A két közösség, jóllehet akiket görög ciprusiak mindig is preferáltak kisebbség-többség relációban emlegetni, konfliktusai, ellenségeskedése kétségkívül sok esetben külsőhatásnak tudható be, nem csupán öngerjesztőfolyamatról beszélünk. Érdekeik kevés kivételtől eltekintve az anyaországok stratégiai megfontolásai mentén alakultak, s alakulnak ma is. A konfliktus a hidegháború politikailag és katonailag legélénkebb időszakában eszkalálódott. A nagyhatalmak érdekellentétei mégsem feszültek itt olyan mértékben egymásnak,
mint
a
korszak
szuperhatalmi
ellenségeskedésének
„kihelyezett
háborúiban”. Ciprus geostratégiai jelentősége volt az a momentum, ami megmentette őt attól, hogy a nagyhatalmi konfrontálódás direkt helyszínévé váljon, ám pont ezen indokból kifolyólag sohasem válhatott függetlenné a nagyhatalmi és regionális befolyásolás alól. Görögország és Törökország évszázadok óta tartó szembenállásának csak egyik tere Ciprus szigete, emellett az égei-tengeri kontinentális talapzat és az abban talált olaj, a két ország légtere, egy sor égei-tengeri sziget feletti tulajdoni vita mind konfliktusok sorának forrása volt és forrása ma is, NATO tagságuk azonban az 1950-es évektől már megakadályozta a komolyabb háborús konfliktus kialakulását. Ciprus mind közül mégis a legkritikusabb, hiszen e sziget sorsán áll vagy bukik Törökország európai uniós aspirációinak jövője. Dolgozatom elsőrészében a már említett nagy- és regionális hatalmi érdekek kihatását szándékozom megvizsgálni Ciprus történelmének, a konfliktus alakulásának 5
szempontjából, hatásukat a két közösség közti viszály folyamatára. A két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, ezen kívül a térség két meghatározó hatalma, Görögország, Törökország és a gyarmatbirodalmi kötelék okán létfontosságú Nagy-Britannia attitűdjeinek kialakulását, változását követem nyomon munkámban, kronológiai sorrendben bemutatva a ciprusi konfliktusra, valamint a két közösségre gyakorolt hatásukat. Ezek után rátérek a krízis főbb megoldási javaslataira, köztük mind az ENSZ égisze alatt, mind a rendezésben részt vevőfelek tárgyalóinak tevékenysége
nyomán
létrejött
tervekre,
programcsomagokra
a
függetlenség
kivívásának előkészítésétől a napjaink Ciprus-politikáját leginkább meghatározó Annan-tervig2. Ezután röviden bemutatom az ENSZ ciprusi missziójának, az UNFICYP-nek3 42 éves történetét, kiemelve a brit részvételt. Az ENSZ 1964 óta tartja napirendjén a ciprusi konfliktust, számtalan Közgyűlési és BT határozat 4 született e tárgyban. ENSZ főtitkárok sora próbált meg rendezést elérni az ügyben, mindmáig szinte teljesen eredménytelenül. Megvizsgálom az ENSZ-tárgyalások, a főtitkárok jószolgálati missziói kudarcának vélhetőokait. Végül elemzem a jelenlegi helyzet nyújtotta megoldási lehetőségek valószínűsíthető hatását, különös tekintettel a nemzetközi szervezetek bevonásának várható eredményeire. Görögország és Törökország alkotják a NATO délkeleti szárnyának gerincét, a köztük lévőfolyamatos ellenségeskedés mérséklése e szárny működőképességének egyik alapfeltétele. Az Európai Unió 2004-es bővítése rendkívül releváns szerepet játszott mind Törökország, mind Görögország Ciprus-politikájában, valamint a két közösség tárgyalópozícióját is jelentősen befolyásolta. A különböző források egyoldalú elkötelezettségének nagy foka miatt erős forráskritikával kellett élnem kutatásaim során, segítségemre volt ebben konzulensem, aki a magyar ENSZ békefenntartó misszióban szolgált Cipruson 1995 és 1997 között. Igyekeztem határozott kritikával élni a szélsőségesen az egyik oldalt támogató forrásokkal szemben, mely az ilyen jellegűanyagok meglehetősen nagy száma miatt nehéz, de nem megoldhatatlan feladatnak bizonyult.
2
Értem ez alatt az Annan-terv ötödik, azaz jelen pillanatban végsőverzióját, mely 2003-ban készült el a Kofi Annan ENSZ-főtitkár által vezetett tárgyalások alapján. 3 UNFICYP: United Nations Peacekeeping Force in Cyprus, azaz az Egyesült Nemzetek Szervezetének békefenntartó ereje Cipruson, melyet az ENSZ BT 1964. március 4-i, 186-os számú határozata hozta létre. 4 Szám szerint 118 ENSZ BT-határozat született a tárgyban, 2006. novemberéig.
6
II. A nagyhatalmi és regionális érdekek megnyilvánulása
II.1. Az ottomán birodalomi fennhatóságtól a brit koronagyarmatig
Ciprus 1191 és 1571 között előbb a frankok, majd a velenceiek uralma alatt szenvedett azok elnyomó és katolizáló törekvése miatt. Valóságos felszabadítóként üdvözölték a török hódítást, hiszen az új urak nemcsak az ortodox egyház tekintélyét és központi helyzetét állították vissza, de a görög parasztokat is felszabadították a jobbágysággal járó terhek alól. Török telepesek érkeztek a szigetre, hogy javítsanak a ciprusi gazdaság teljesítményén. 1821-ben azonban a kezdődőgörög szabadságharc hírétől megrettent török vezetés 500 görög ciprusit végeztetett ki összeesküvés vádjával, „a ciprusi társadalom ekkor szakadt ketté vallási és etnikai törésvonalak mentén”. /Romsics Gergely: Működő „bukott” állam(ok): Ciprus , 175. o./ A görög nacionalizmus ebben az időszakban alakult ki szerte a Mediterráneum déli részén. A „megali ideá”-nak , vagyis „nagy eszmé”-nek nevezett irányzat hívei a Bizánci Birodalom felélesztését tűzték ki célul, Konstantinápoly központtal, s ennek fő akadályának a Török Birodalom létét tekintették. Oroszország is az I. Miklós cár által „Európa beteg emberének” titulált Ottomán Birodalom lerombolására törekedett. Oroszország már az 1853-56-os török-orosz háborút is a Földközi-tengerre kivezetőút, tehát a szorosok5 feletti hatalomátvétel érdekében indította el. Ciprus jelentős adóbevételi forrásként szolgált a Porta számára, aki a brit részvényesek felé fennálló jelentős mennyiségű adósságát törlesztette a Cipruson befolyt jövedelmekből. Nagy-Britannia főkülpolitikai prioritása a Mediterráneumban ez időtájt az volt, hogy megelőzzék a Török Birodalom Oroszország általi megbuktatását, és ez által területek és befolyás szerzését a Földközi-tenger keleti medencéjében. 1878ban a berlini kongresszuson a Török Birodalom és Nagy-Britannia vezetői aláírták a Ciprusi Egyezményt, melynek értelmében a szultán a szigetet brit ellenőrzés alá bocsátotta (de a sziget török fennhatóság alatt maradt), cserébe Nagy-Britannia megvédi a törököket Oroszország terjeszkedésével szemben. A török fél feltételül azt szabta, hogy ha Nagy-Britanniának nincs szüksége tovább Ciprusra, az visszakerül az Ottomán Birodalomhoz. Nagy-Britannia a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetének 5
A Boszporusz és a Dardanellák.
7
birtoklása által látta biztosíthatónak az Indiába vezetővízi utat (a Szuezi-csatornán át), valamint fontos műveleti bázisnak tekintette egy Örményországba történőorosz betörés esetére. Emellett kelet-afrikai, közel-keleti terjeszkedésében stratégiai előnyt jelentett a sziget feletti rendelkezés. 1881-ben kezdte el Görögország titokban bátorítani lakossága egy részének Ciprusra történőemigrációját, hogy megszervezzék a görög ciprusi közösséget az annexió (Görögországhoz), vagy görög elnevezéssel enózisz érdekében. Görögország már 1878-ban reménykedett abban, hogy Nagy-Britannia átadja neki a törököktől megszerzett Ciprust, ahogyan azt a Ión-szigetek esetében is tette, ám figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a sziget jogilag továbbra is török fennhatóság alatt maradt, emellett stratégiai szempontokból rendkívül fontos volt Nagy-Britannia számára. Mikor világossá vált, hogy új tulajdonosa nem kíván megválni a szigettől, a görögök kampányt indítottak a szigeten levőbrit jelenlét ellen. Igyekeztek meggyőzni a görög ciprusi közvéleményt, hogy szorítsák ki a briteket a szigetről, ami a kizsákmányoló brit adópolitika miatt egyébként is megfordult már a helyi lakosok fejében. 1882-ben azonban a sziget vesztett geopolitikai jelentőségéből a Szuezi-csatorna brit kézbe kerülésének eredményeképpen, emellett Egyiptomban, Alexandriában is katonai bázisokat épített ki Nagy-Britannia. A brit gyarmatosító uralom etnikai toleranciája mindkét közösség felé érvényesült, sőt felül-reprezentációt biztosítottak a török ciprusi lakosság részére a törvényhozásban. A brit politikai elit az „oszd meg és uralkodj” ősi elvét követve az etnikumok közti konfliktus élesztésével igyekezett hatalmát konzerválni. A török ciprusiak e kivételezett bánásmódot a britek felé irányuló lojalitással hálálták meg, emellett tudták, hogy kizárólag Nagy-Britannia tud gátat szabni a görög nacionalizmus terjedésének6. Gyarmatosítók elleni mozgalmak a 19. század végén, 20. század elején még csak a görög ciprusi oldalon jelentkeztek, melyeket a ciprusi ortodox egyház vezetett, ezért a brit uralom a muszlim vezetőnek (muftinak) elsőbbséget biztosított az ortodox érsekkel szemben. Az 1882-es brit gyarmati alkotmány pedig egyenlőjogokat adott mindkét közösség tagjainak. 1914-ben Törökország a központi hatalmak oldalán lépett be az elsővilágháborúba, így Anglia, a neki küldött török hadüzenet miatt érvénytelennek nyilvánította az 1878as egyezményt, és annektálta Ciprust. 1915-ben Nagy-Britannia felajánlotta a szigetet
6
Krétán is a brit hadsereg avatkozott be 1897-ben, mikor a görög kisebbség a török többség módszeres mészárlásába kezdett, igaz, e beavatkozás már nem tudta meggátolni, hogy a felborult népességeloszlás eredményeként Kréta 1913-ban végül csatlakozzon Görögországhoz.
8
Görögországnak, ha az az Antant oldalán csatlakozik a harcokhoz, ám Görögország ezt elutasította, sőt, 1917-ben a központi hatalmak oldalán lépett be a háborúba. 1919-ben Lloyd George, Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke mégis kijelentette, hogy Ciprus előbb-utóbb Görögország része lesz. Ez arra késztette a török ciprusiakat, hogy 1923-ban az enózisztól való félelmükben meglátogassák az újonnan létrejött Törökország vezetőjét, Kemal Atatürköt azzal a szándékkal, hogy nyomást gyakoroljanak rá Ciprus Törökországhoz csatolásának érdekében. Ám a békesség politikájának szellemében7 a török vezetőe kérést elutasította. 1923-ban a Lausanne-i békekonferencián Törökország feltétel nélkül lemondott Ciprusról. A frissen létrejött Törökország és Nagy-Britannia között nem volt kifejezetten barátságos a viszony, főleg abból kifolyólag, hogy Kemal Atatürknek meglehetősen jó kapcsolata volt a Szovjetunióval, ezért Lloyd George támogatta azt a próbálkozást, mely szerint Görögország bekebelezte volna Anatólia egy részét8. E brit-török feszült viszony majdnem háborúba is torkollott. Ezekben az időkben az Egyesült Államokban még az izolacionalizmus politikája érvényesült, így egyik oldal felé sem kötelezte el magát e konfliktusokban. A görög nacionalizmus tovább terjedt, bár a törökök a köztük lévőfeszültségek ellenére is bíztak Nagy-Britanniában, hogy az megakadályozza a görögök hellenizáló törekvéseit Cipruson. 1925-ben Nagy-Britannia e kihívásra a sziget koronagyarmattá nyilvánításával válaszolt.
II. 2. A gyarmatsorstól a „függetlenségig”
1931-ben egy rövid életűés sikertelen, görög ciprusiak által szervezett felkelés tört ki a brit gyarmati uralom ellen, mely az 1920-as, 30-as évek pán-turanizmusának amúgy is éledezőeszméjét, nacionalista felhangját erősítette a török ciprusi lakosság körében. E lázadást követően mindenféle politikai aktivitást betiltott a brit kormányzó, csupán a szakszervezetek maradtak életben, melyekből az 1941-ben kezdődőreformfolyamatok 7
Kemal Atatürk úgy vélte, hogy a frissen létrejött államnak először belsőügyeit kell rendbe tennie, ezért meghirdette a „békesség belföldön és békesség a határainkon túl” elvét, ezért elutasított minden olyan kezdeményezést, mely újabb területek szerzését kívánta meg a saját válságán békés környezetben túljutni kívánó országtól. 8 Mind az 1897-es, mind az 1920-as évek görög-török háborúi ilyen területszerzési célzattal törtek ki. Mindkét háborús időszakban harcoltak görög ciprusiak és török ciprusiak, egymás ellen (nem is teljesen önkéntes alapon), ez szintén elmélyítette a két közösség közti éledezőkonfliktust.
9
eredményeként létrejövő pártok első tagjaként az AKEL9 elnevezésű valójában kommunista orientációjú csoportosulás nőtt ki. A második világháborúban görög ciprusiak is harcoltak a brit és a görög hadsereg kötelékein belül, míg Törökország semleges maradt. 1947-ben
Nagy-Britannia
súlyos
gazdasági
válságának
következtében
át
kényszerült adni az Egyesült Államoknak a Kelet-Mediterráneum, azon belül Görögország és Törökország szovjet expanzió elleni védelmének feladatát. Így az 194749-es görög polgárháborúban a royalista konzervatív erőket már az Egyesült Államok támogatta a kommunista gerillákkal szemben, cserébe a görög vezetés nem folytathatott kampányt a brit gyarmatok (konkrétan Ciprus) megszerzéséért, de Görögország gazdasági függősége továbbra is fennállt Nagy-Britannia felé. Mindkét anyaállam fontos tényezővé vált az Egyesült Államok Truman-doktrínának nevezett feltartóztatási politikájában. Nagy-Britanniát, Törökországot és Görögországot közös érdek kötötte össze, mégpedig a térség védelme a szovjet befolyástól. 1952-ben a két utóbbi állam ezért felvételt nyert a NATO-ba, ám már a tárgyalások kezdetekor világossá vált, hogy a NATO (és ez által az USA) számára a törökök geopolitikai helyzete nagyobb jelentőséggel bír, mint a görögöké. A NATO-n kívül mindkét ország bizonyította elköteleződését az ügy iránt az 1954-es Balkáni Paktum aláírásával (Görögország, Törökország és Jugoszlávia között), majd Törökország a Bagdadi Paktum megkötésével, Irakkal, Iránnal és Pakisztánnal külön is a nyugati hatalmak mellett foglalt állást a keleti blokkal szemben. Ezen elköteleződések a két anyaállam és NagyBritannia között harmonikus kapcsolatot igényeltek, melyet a ciprusi folyamatok minduntalan aláástak. Palesztina 1948-as elvesztésével és egyiptomi pozíciójának gyengülésével NagyBritannia számára Ciprus stratégiai fontossága tovább nőtt, ide helyezték át a teljes Közel-Keleti Főparancsnokságot, ezek után a függetlenség esélye tovább csökkent, a britek Ciprust egyenesen stratégiai jelentőségűgyarmattá nyilvánították10, és kifejezték azon szándékukat, hogy Ciprusnak sosem szabad teljes mértékűfüggetlenséget adni, ellenben nagyarányú önigazgatást ajánlottak a ciprusiaknak, de brit főhatalom alatt. Nagy-Britannia igyekezett beszervezni az addig a téma iránt nem sok érdeklődést mutató Törökországot, valamint a török ciprusi lakosságot az egyre növekvőgörög 9
AKEL: Progressive Party of the Working People, azaz a Dolgozók Haladó Pártja. 1954 -ben Henry Hopkins gyarmatügyi miniszter így nyilatkozott: „Mindig érthetőés egyértelművolt, hogy vannak olyan bizonyos területek a Nemzetközösségben, melyek, köszönhetően a körülményeknek, soha nem válhatnak teljesen függetlenné.” /Robert K. Scheffer: Severed states, 278. oldal/ 10
10
ciprusi gyarmatellenes mozgalmak ellenfeleként, s így a világ közvéleményét megpróbálta meggyőzni, nem is sikertelenül, hogy egyedül a brit gyarmati uralom folytatódása lenne képes megakadályozni egy Görögország és Törökország között a szigetért vívott esetleges háborút. 1954-ben Görögország, a görög ciprusi vezetőség unszolására, az ENSZ elé vitte Ciprus függetlenségének problémáját, de javaslatai elakadtak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ellenállásában. 1955-ben gyarmatellenes küzdelem tört ki Cipruson, mely először csak a brit gyarmati hatalom, majd az azt támogató török ciprusi lakosság ellen irányult. Görög ciprusi oldalon az EOKA11-nak nevezett félkatonai szervezet harcolt Georgiosz Grivasz tábornok vezetése alatt, mely az enózisz elősegítése érdekében és a brit uralom ellen jött létre. Az enóziszt akadályozó főtényezőnek a görög ciprusi lakosság nacionalista érzelműrésze a brit uralmat és a török ciprusiak létét tekintette. Az EOKA erőszakos gerillaháborúba kezdett, melyhez anyagi forrásokat és fegyvereket a Szovjetunió és Görögország, kiképzést pedig az utóbbi biztosított. III. Makariosz érsek, a későbbi ciprusi államfőpedig az egyház vezette ellenállást szervezte meg, valamint támogatta Grivasz tábornokot és militánsait. Az EOKA nagyszabású terrorkampányba kezdett, melyre válaszul megalakult a TMT12, a török ciprusiak Törökországból támogatott katonai különítménye, melynek célja a török ciprusi lakosság védelmének megszervezésén kívül a takszim, azaz a sziget felosztása és az északi rész Törökországhoz csatolása volt. Törökország szerette volna megelőzni, hogy déli partjaitól mindössze 65 km-re görög provincia jöjjön létre, a török lakosság akaratának semmibevételével. A harcokat a brit hadsereg 1959-re leverte, s értelmi szerzőit, köztük Grivaszt és Makarioszt száműzték a szigetről.
11
EOKA az Ethniki Organosis Kypriakon Agoniston, azaz a Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezetének rövidítése. 12 TMT a Turk Mudafa Teskilat, azaz a Török Védelmi Szervezet rövidítése.
11
2. számú ábra: Ciprus földrajzi helyzete
Szuez 1956-os elvesztése kapcsán azonban a már atomhatalom Nagy-Britannia újragondolta kelet-mediterrán politikáját, és tárgyalásokba kezdett Görögországgal, valamint a ciprusi konfliktusba hivatalosan az 1955-ös londoni konferencián bevont Törökországgal. Utóbbi tökéletesen meg volt győződve arról, hogy a britek nem szándékoznak elhagyni a szigetet, de arra az eshetőségre, ha Nagy-Britannia netán mégis letenne róla, ez esetben egy az enóziszt megelőzőkatonai csapással fenyegetett. A görög kormány felajánlotta Nagy-Britanniának, hogy az enóziszért cserébe nem csak Cipruson, de Görögországban is újabb NATO-bázisokat telepíthetnek. Nagy-Britannia azonban egyik NATO-szövetségesét sem szerette volna maga ellen hangolni, ezért egy ún. „kettős enózisz” megoldást ajánlott, vagyis sziget a két anyaállam közti felosztását, de a brit katonai bázisok megmaradhattak volna Ciprus területén. Ezt a görög fél megvitatás nélkül elutasította. Az Egyesült Államok is a felosztás mellett foglalt állást, hiszen az szolgálta volna legjobban a térségbeli, a NATO kohézióját féltőérdekeit (bázisok megőrzése, a Szovjetunió felé történőkémkedés). Végül a britek mégis letettek a felosztás lehetőségéről, és 1957-ben MacMillan miniszterelnök már egy hármas (brit – görög - török) partnerségi adminisztráción alapuló állam képét vázolta fel a tárgyalóknak. A britek hatalomátruházó szándékát látva azonban a visszatérőMakariosz érsek egyre inkább kardoskodni kezdett a sziget függetlensége mellett, többé nem akarta Ciprust alárendelni a görög uralomnak, sem Törökországot hazája ellenségévé változtatni. Makariosz tudta, hogy ha továbbra is elutasítja a függetlenség gondolatát, akkor Törökország akár meg is győzheti Nagy-Britanniát az ország felosztásáról. NagyBritannia végül úgy döntött, Makariosznak adja át a sziget feletti hatalmat, gondolván 12
arra, hogy az érsek ahhoz nem lesz elég erős, hogy a brit katonai jelenlétet megakadályozza, de ahhoz igen, hogy a közösségek közti konfliktusban békét teremtsen. Görögország is felismerte, hogy a közeljövőben nem sok esély mutatkozik az enózisz kivívására, így végül tárgyalásokba bocsátkozott a többi féllel egy új, független Ciprus
állami
és
alkotmányos
kereteiről.
Az
1959-es
Zürich
és
London
Megállapodásokon formálódott az új ország képe, az anyaállamok és a volt gyarmati uralom képviselői a ciprusi tárgyalók megkérdezése nélkül hozták meg a háromhatalmi szerződéseket. A NATO kohéziója, egy görög-török háború elkerülése és Ciprus etnikai megosztottsága azt követelte, hogy a görög kormány gyakoroljon nyomást a görög ciprusi félre, hogy fogadják el e megállapodásokat. 1960-ra így született meg egy olyan megoldás, melyet voltaképpen senki nem szeretett volna, az 1960-as alkotmányt a görög ciprusiak az enózisz „halálos ágyaként” definiálták, míg a török ciprusiak a folytatódó brit jelenlétet vagy a takszimot kívánták volna elérni. 1960. augusztus 16-án Ciprus független szuverén állam lett, egy hónappal később pedig az ENSZ tagja. Ugyanezen a napon életbe lépett a Garanciális Szerződés, mely egy olyan háromoldalú egyezmény volt, amely mindhárom országot felhatalmazta, hogy együtt vagy külön-külön megvédjék az alkotmányos rendet, Ciprus területi integritását, függetlenségét és biztonságát, illetve a megállapodás érvényesülését egyoldalúan biztosítsák. A Szövetségi Szerződés szerint görög (950) és török (650) katonák állomásozhatnak a szigeten, Nagy-Britannia, megőrizheti Dhekeliában és Akrotiriben lévőkatonai bázisait ún. szuverén bázis területként. Az Alapító Szerződés tartalmazta az állam alkotmányát, de biztonsági okokból a másik két szerződés lényeges elemeit ebbe is beleépítették. A szerződések tiltották a más államokkal való egyesülést, uniót, ezzel kívánták mindörökre kiküszöbölni az enózisz és a takszim felmerülésének lehetőségét. Az alkotmány 70-30 %-os arányban megosztotta a politikai hatalmat a görög és török lakosság között, vétójogokkal látta el mind a görögök által választott elnököt, mind a törökök által választott alelnököt. Az alkotmány a görög ciprusiak szerint lakosságszámhoz képest aránytalanul nagy és kiterjedt jogokat biztosított a török kisebbségnek, így nem csoda, ha Makariosz életrajzírója, Stanley Mayes így nyilatkozott az előállt helyzetről: „Ciprus az elsőolyan állam a világon, melynek saját alkotmánya tagadta meg a többség uralmát.”13. A ciprusi alkotmány által nyújtott 13
Idézet: Stanley Mayes: Makarios, St. Martin’s, New York, 1981., in: Michael Stephen: The cyprus question, p. 39.
13
kisebbségi előjogok és a felek etnocentrizmusa garantálta a közösségek közti konfliktusok kiéleződését.
II. 3. Az alkotmánytól a török invázióig
A független szigetország görög ciprusiak által választott elsőelnöke Makariosz érsek, a török ciprusiak által választott elsőalelnöke Dr. Kücsük lett. Mindketten különbözőmódon gondolkodtak Ciprus külpolitikai prioritásairól. Makariosz elnök, látván, hogy a nagyhatalmak a status quo fenntartásával értenek egyet, új utat választott, s eltávolodott Nagy-Britanniától és az Egyesült Államoktól, míg Dr. Kücsük bennük látta Ciprus prosperitásának kulcsát. Makariosz korán felismerte, hogy a kis és gyenge államok a nagyhatalmak párharcát kihasználva befolyáshoz juthatnak, ezért csatlakozott az el nem kötelezettek mozgalmához és jó kapcsolatot épített ki a Szovjetunióval. 1963-ra a ciprusi állam az alkotmány garanciális biztosítékai, valamint a török ciprusi elnök túlzott vétóhasználata miatt működésképtelenné vált. Makariosz elnök tizenhárom pontból álló alkotmánymódosítási javaslatot14 terjesztett be, melyben a török ciprusiak garanciális jogaik és privilégiumaik leépítését, és kisebbségi státuszba való lefokozásukat látták, ezért megvétózták őket. Válaszul a ciprusi országgyűlésből gyakorlatilag kizárták a török ciprusi képviselőket, felszámolták az ország kettős felépítését, és szinte minden téren korlátozták a török lakosság jogait. Makariosz elnök már 1961-ben felkérte az EOKA-tagból belügyminiszterré lett Tasszosz Papadopuloszt, hogy szervezzen meg egy új, EOKA-típusú titkos hadsereget, és készítsen el egy több lépcsőből álló programot, az ún. Akritasz-tervet15, melynek célja az enózisz elérése, a török ciprusiakra gyakorolt katonai nyomással, valamint a nemzetközi közvélemény meggyőzése az alkotmány csődjéről. Az alkotmányos revíziókat erőszakkampány kísérte, majd 1963 decemberében megkezdődött a közösségek közti harcok sorozata. A görög milíciák a török lakosságot a sziget területének 3 %-át jelentőenklávékba kényszerítették. Az 1963-64-es összecsapások alatt Törökország többször is invázióval fenyegetett, de a katonai készülődés leállt, köszönhetően az amerikai 6. flotta jelenlétének a 14
A főkonfliktusforrások az alkotmányban: a 70:30-as arány a közszférában, adók kérdése, ciprusi hadsereg összetétele, külön helyhatóságok az etnikumoknak, az alelnök státusza. 15 Az Akritasz-tervhez hasonló Iphesztosz-terv pedig 1971-ben készült el.
14
térségben, és Lyndon Johnson amerikai elnök nyers modorú levelének, melyben figyelmeztette a törököket, hogy ne avatkozzanak be a konfliktusba, mondván, hogy az amerikai fegyverek használata a szigeten megsértené a köztük lévő bilaterális egyezményt. A harcok elfajulásának veszélye miatt Makariosz elnök arra kényszerült, hogy felkérje a briteket a rend helyreállítására. A brit katonák beavatkoztak és a háborúzó közösségek közé helyezték csapataikat, létrehozva a Nicosia görög ciprusi és török ciprusi részét elválasztó „zöld vonalat”16. A brit békefenntartó erők anyagi és fizikai kimerülése következtében felmerült a NATO bevonásának gondolata, ám ezt Makariosz határozottan ellenezte, s az ENSZ általi megoldást preferálta. Makariosz elnök bízott jó kapcsolataiban a hruscsovi „rubeldiplomáciát”17 Ciprus felé is lelkesen alkalmazó Szovjetunióban, az el nem kötelezettek mozgalmához való közeledés miatt vele baráti viszonyban lévőharmadik világ államaiban, köztük az olajkitermelés növekvése miatt egyre nagyobb befolyásra szert tevőarab államokban. 1964 márciusán Makariosz az ENSZ elé vitte az ügyet, a török intervenció fenyegetésének áldozataként mutatva be országát. U Thant főtitkár jóindulatának 18, a Szovjetunió és a harmadik világ államai támogatásának köszönhetően, valamint NagyBritannia és az Egyesült Államok erélytelen ellenkezésének következtében, az ENSZ a kizárólag görög ciprusiakból álló kormányt elfogadta Ciprus hivatalos kormányaként. A török ciprusiak így az ENSZ-ben is képviselet nélkül maradtak, a török ciprusi vezetőt, Rauf Denktast is csupán magánszemélyként hallgatták meg Biztonsági Tanács ülésein. A Szovjetunió Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat azzal vádolta, hogy megpróbálnak NATO katonai befolyást szerezni Ciprus felett. A ciprusi kormány ENSZ általi elismerésének okaként említhetjük, hogy a szigetország görög ciprusiak általi vezetése nem sértette a nyugati érdekeket, és Ciprus a hidegháborús konfliktusokban nem volt stratégiailag döntő, emellett mindenképpen el akartak kerülni egy görög-török
16
A brit békekontingens december végéig létrehozott egy ütközőzónát Nicosiában, melyet a „zöld vonal” névre keresztelték. Az elnevezést arról kapta, hogy Peter Young vezérőrnagy, a kontingens vezetője a térképen zöld filctollal húzta meg a két közösség közti választóvonalat. 17 A gyarmati felszabadító mozgalmak illetve az új, független államok egy részének hol erősebb, hol gyengébb Nyugat-ellenessége lehetőséget kínált a kapitalista világ ellentéteiből történőprofitálásra, ezért a Szovjetunió az ENSZ-ben az el nem kötelezettek patrónusaként tetszelgett, és gazdasági segítséget nyújtott ezen országoknak. 18 A kongói származású U Thant ENSZ főtitkár az országa és Ciprus problémáinak hasonlósága miatt, valamint az el nem kötelezettek mozgalmának közismert támogatója lévén rokonszenvezett Makariosz ügyével.
15
háborút. Az ENSZ BT 1964. március 4-én kelt 186-os számú határozata hozta létre az UNFICYP-et, az ENSZ ciprusi békefenntartó erejét illetve misszióját. Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a NATO érdekei Cipruson a sziget katonai bázisainak, titkosszolgálati létesítményeinek fenntartására és az Ankarával való jó viszony megőrzésére koncentrálódtak. 1964-ben tárgyalások kezdődtek a két Cipruson élőetnikum között, de még mielőtt megegyezhettek volna, a brit közvetítőt, Martin Packardot, igen átlátszó indokkal eltávolították a szigetről, s az amerikai küldöttek az ENSZ-tárgyalóknak is mindig tudtára adták, hogy az amerikai álláspont szerint a lehető legjobb megoldás a sziget felosztása lenne a két anyaállam között. A törökök által elfogadott, de a görögök által elutasított Acheson-terv (1964/65) is a kettős enóziszt vázolta fel. Az Egyesült Államok a viszály megoldását a két anyaállam között kötendő egyezményben látta. Törökország vitatta egyedül a ciprusi görögök azon jogát, hogy az egyedül képviselheti mind két közösséget, azok előzetes megállapodása nélkül. Törökország, látván a nyugati hatalmak tétlenségét az 1963-64-es konfliktusban a Szovjetunió felé kezdett közeledni. Keretet adott ennek a folyamatnak a détente által nyújtott kedvező nemzetközi környezet, amely a két zsdanovi tábor országai közti viszonyok javulását elősegítette. A Szovjetunió jól fogadta Törökország lépéseit, esélyt látott benne a NATO kohéziójának megbontására, s lehetőséget kínált, hogy az Egyesült Államok mellől eltávolítsa egyik legfontosabb hidegháborús szövetségesét. 1964-től Makariosz
Szovjetuniótól,
Csehszlovákiától
és
Szíriától
rendelt
fegyvereket az általa alapított Nemzeti Gárda megerősítésére, azonban a nyugati hatalmak nyomására végül csak könnyűfegyverzetet adtak el Ciprusnak. A törökszovjet közeledés Makariosznak diplomáciai kudarcot jelentett, a Szovjetunió először csökkentette, majd befagyasztotta fegyverszállításait Ciprus felé. Makariosz ezért törekedni kezdett az Egyesült Államokhoz fűződőviszonyának javítására; engedélyezte a CIA-nek a brit légi bázis használatát Akrotiriben a Közel-Kelet és a vasfüggöny államainak titkosszolgálati megfigyelés céljából. Makariosz el nem kötelezett, független politizálása és az AKEL-lel (kommunista párttal) ápolt jó kapcsolata miatt szálka volt nem csak a nyugati hatalmak, hanem az 1967-ben az Egyesült Államok által hallgatólagosan támogatott, katonai puccsal hatalomra került görög junta, az „Ezredesek” diktatúrájának szemében is. A
16
Törökországgal titkos tárgyalásokat folytató 19, a kettős enózisz pártján álló Karamanlisz-rezsimet felváltotta egy olyan rendszer, mely a Nemzeti Központ doktrínájának meghirdetésével át akarta venni a hatalmat az enóziszért való küzdelemben Makariosztól, valamint ellenőrizni kívánta a ciprusi elnök minden külpolitikai vonatkozású lépését. Az új görög hatalom Makarioszt kirekesztőpolitikája a görög ciprusi vezetőt újra a semlegesség, a török ciprusiakkal való kiegyezés és a keleti blokk felé fordulásra késztette, mely nem tett jót sem Makariosz, sem országa nyugati megítélésének. Emellett az enózisz gondolatát a Makariosz politikai bázisát jelentő AKEL sem támogatta, hiszen ezekben az időkben a kommunista párt Görögországban be volt tiltva, valamint az anyaországgal való egyesülés maga után vonta volna Ciprus NATO-tagi státuszát is. 1966-ban Makariosz minden általa elérhetősajtóorgánumban, Athéntől Londonig mindenhol elmondta, „Kinyilvánítom, hogy az 1960-as szerződések megszűntek és eltemettük
őket.”20
Tehát
Ciprus
államfőjének
kijelentése
már
1966-ban
ellehetetlenítette a későbbiekben a ciprusi alkotmány megvédelmezésével érvelőgörög, görög ciprusi és brit politikusok indokait az 1974-es török invázió, majd az északciprusi államalakulat létrejötte ellen. 1967-ben az egyik török enklávéval kapcsolatos helyi konfliktus elmérgesedett, görög ciprusi alakulatok támadtak a török ciprusi lakosságra, ennek nyomán Törökország inváziós előkészületeket tett és ultimátumot küldött a juntának. Johnson elnök követe, Cyrus Vance egy olyan egyezményt fogadtatott el a juntával, melynek értelmében 45 napon belül ki kell vonniuk az illegálisan Cipruson állomásozó csapatokat, fel kell oszlatni az időközben teljesen a görög diktatúra irányítása alá került Nemzeti Gárdát, meg kell növelni az UNFICYP erejét a szigeten, valamint meg kell szüntetni az 1964-ben bevezetett török enklávék elleni gazdasági blokádot. A junta bizonyos követeléseknek mégsem tett eleget, a görög ciprusiak Nemzeti Gárdája továbbra is fennmaradt, és az ENSZ békefenntartó erejét sem növelték, bár az azt csapataival rendszeresen támadó Grivasz tábornokot visszahívták a szigetről. Ezen események ekkor a nemzetközi közvélemény érdeklődésének perifériájára kerültek, mivel ugyanekkor zajlottak a Közel-Keleten az izraeliek és az arab koalíció közti újabb összecsapás, ismertebb nevén a „hatnapos háború”. 19
Titkos tárgyalások folytak 1966 tavaszán a görög-török határon is, majd a Párizsi Jegyzőkönyvben (1966) is lefektették szándékukat a kettős enózisz véghezvitelére. 20 „I declare that the 1960 Agreements had been abrogated and buried.” UK Common Select Committee jelentése 1966 februárjában, in: Stephen, Michael : The Cyprus question, London, 2001, p. 32.
17
1967-től kezdve Makariosz és a görög „Ezredesek” uralma közti viszony végképp megromlott. 1968-tól hat éven át szinte heti rendszerességgel tárgyalt Glafkosz Kleridesz, görög ciprusi alelnök, és Rauf Denktas, a török ciprusi vezető. Ekkor kezdett el formálódni a junta terve, mely célul tűzte ki Makariosz elnök „trónfosztását” és az enózisz az anyaország által irányított véghezvitelét. 1971-től sikertelen merényletek sorát készítettek előés hajtottak végre Makariosz ellen, majd Georgiosz Grivasz tábornokot is visszaküldték azzal az utasítással, hogy hozza létre az 1955-59-es polgárháború során alakult EOKA terrorszervezet célokban, eszközökben és nem utolsó sorban módszerekben változatlan módon fellépőjogutódját, az EOKA-B-t21. Ciprus stratégiai jelentősége 1967 után csökkent, mivel az azt megelőzően a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren át vezetőközel-keleti olaj útja az arab-izraeli háborúnak köszönhetően a tengeri utat elzáró hajóroncsok miatt megváltozott. Az 1967 és ’75 közötti időszakban Afrika megkerülésével szállították a Közel-Kelet fekete aranyát. 1973 őszén kitört egy újabb, szám szerint a negyedik arab-izraeli háború (Yom Kippur), ahol az Egyesült Államok és a Szovjetunió is élesen konfrontálódott. Az ennek következtében kialakult olajárrobbanás nyomán a világgazdaság fejlődése megtorpant, súlyos csapást mérve az olajimportőr országokra. 1973-ban egy újabb katonai puccs által a keményvonalas és egyoldalú enózisz párti Dimitriosz Ioannidesz került hatalomra. A görög állam az olajárrobbanás következtében mélyülőgazdasági válság és a katonai diktatúra legitimitáshiánya miatti kialakult politikai krízisét az Ioannidesz-rezsim Ciprus annexiójával szerette volna enyhíteni. Ezért megkezdődött egy nagyszabású terv előkészítése, melynek keretében Cipruson egy, az 1967-es görög katonai puccshoz hasonló hatalomátvételben távolítanák el Makarioszt, és egyesítenék Ciprust Görögországgal. 1974 elejétől erőszakos cselekedetek sorának végrehajtásába kezdett az EOKA-B, melyet a ciprusi kormány képtelen volt megállítani. Az 1974 februárjában az égeitengeri kontinentális talapzatban talált olaj pedig a görög-török vitában indukált háborús előkészületeket. Cipruson 1974. július 15-én reggel megkezdődött az ún. „Elnök 21
Az 1998-ban napvilágra került konspirációs elméletek szerint mind az EOKA, mind az EOKA-B, sőt egyes híresztelések alapján a görög junta is a CIA kreációi voltak. Egy a Pentagon adattárában talált dokumentum szerint készült egy terv a sziget felosztásáról, bár a Pentagon szóvivője azt nyilatkozta, hogy minden más lehetséges variációról is készült ehhez hasonló terv. Tény, hogy ezekben az időkben az amerikai adminisztráció a kétfejű kutya képét mutatta, a Külügyminisztérium és a CIA mind nyilatkozataikban, mind utasításaikban teljesen ellentétes kommunikációt folytattak, s hétköznapi szóhasználattal élve azt is mondhatnánk, hogy „nem tudta a bal kéz, mit csinál a jobb”.
18
hadművelet”, más néven „Aphrodité hadművelet”, melynek célja Makariosz eltávolítása és a katonai hatalomátvétel volt, végpontjában az enózisszal. Makariosz Londonba menekült, helyére Ioannidesz elnök személyes jó barátja és az 1964-es tettei miatt „omorphitai mészáros”22-nak nevezett Nikosz Szampszon került, aki deklarálta a Ciprusi Hellén Köztársaság létrejöttét, mely az enózisz de facto elérését jelentette, ám a szovjet barátsága és el nem kötelezett politikája miatt Nyugaton amúgy sem szívlelt Makariosz elnököt eltávolító rezsimet a nyugati hatalmak és nyomásukra az ENSZ hivatalosan nem ítélte el semmilyen formában. Az Elnöki Palota és más kormányépületek elfoglalása után a Szampszon-kormány karhatalmi alakulatai megkezdték Makariosz elnök támogatóinak felkutatását és likvidálását. Törökország ezután ultimátumot küldött Athénba, amit a görög junta elutasított, bízva abban, hogy a nyugati hatalmak, akik eddig a törökök minden inváziós kísérletét letörték, most is gátat szabnak majd egy ilyen támadásnak. Törökország újonnan megválasztott elnöke, a nyugati politikusokkal jó viszonyt ápoló, Bülent Ecevit Londonba ment, hogy rábírja Nagy-Britanniát, hogy közösen intervencionáljanak Cipruson, ám Nagy-Britannia úgy vélte, hogy szuverén bázis területeken állomásozó katonai ereje kevésnek bizonyulna, valamint figyelmét jobban lekötötték az IRA zavargásai. Törökország ezért, valamint látva az Egyesült Államok hajlandóságát a megváltozott status quo elfogadására és Denktas török ciprusi vezetőkifejezett kérésére, egyoldalúan avatkozott be. Július 20-án hadserege partra szállt a sziget északi részén, és megkezdődött a „Béke Művelet”-nek, más néven „Attila Hadművelet”-nek nevezett invázió. A Szampszon-kormány politikai és katonai rövidlátásáról tanúbizonyságot téve egyáltalán nem készült fel egy török támadásra, s Görögország hadereje a gazdasági válság hatásai miatt sem volt olyan műszaki állapotban, hogy segíteni tudott volna Ciprus bábkormányának. Szampszon így július 23-án megbukott, magával rántva az Ezredesek hét éve tartó uralmát is. Nagy-Britannia be nem avatkozásának okát már említettem. Az Egyesült Államok helyzete még ennél is bonyolultabb volt, Nixon elnök Watergate – botránya politikai krízissel és az államszervezet időleges működésképtelenségével járt. Emellett a vietnami háború, az arab-izraeli konfrontációk, a Helsinki folyamat előkészítését megakasztó Yom Kippur - háborús szembenállás okozta feszült viszony a 22
Omorphita Nicosia török ciprusiak által lakott része; Nikosz Szampszon rendkívül tevékenyen részt vett az 1963-as mészárlásokban, ezért nevezték el őt „omorphitai mészárosnak” és „törökevőnek”.
19
Szovjetunióval nagyságrendekkel fontosabb volt az Egyesült Államok számára egy kis, földközi-tengeri sziget sorsánál. A görög-török háború elkerülése, egyetlen a szigethez fűződőérdeke, a sziget felosztása és a görög junta katonai felkészületlensége miatt elkerülhetőnek látszott. Az ópiumvita miatt Törökországgal nem volt éppen felhőtlen az Egyesült Államok kapcsolata. Mindazonáltal az USÁ-t már egyébként is régóta aggasztotta a baloldal ereje Cipruson, valamint feltételezte, hogy egy független és unitárius államban a bázisok nagy valószínűség szerint nem maradhatnának a britek kezében, ezért a török invázióval tulajdonképpen megvalósuló partíciót örömmel fogadta. A Szovjetuniónak sem volt ellenére a kialakult helyzet, hiszen mind Görögországban, mind Cipruson megbukott az antikommunista kormány, és a török invázióval a török-görög szembenállás, mely a NATO kohézióját veszélyeztette, tovább mélyült.
II. 4. A török intervenciótól az Annan-tervig
1974. július 22-én fegyverszüneti megállapodás született, majd a garantáló hatalmak és a ciprusi vezetők részvételével békekonferencia kezdődött Genfben. A nemzetközi közvélemény ekkor még a Garancia Szerződés IV. cikkelyében lefektetett intervenciós jogával élőTörökországgal szimpatizált, majd a második genfi konferencia kudarcát követőújabb, az Egyesült Államok által jóváhagyott, de az ENSZ alapelvekkel ellenkezőinváziós hullám, és az antidemokratikus görög junta helyét elfoglaló új, demokratikus polgári kormány léte a törökök ellen hangolta az államok túlnyomó többségét. Az augusztus 14-én induló második invázióval világossá vált, hogy Törökország nemzetközi jogilag visszaélt intervenciós jogával, és a sziget felosztását akarta elérni. Azonban felmerül a kérdés, hogy a diplomáciai eszközök kimerülésével volt-e Törökországnak más lehetősége, hogy a Nikosz Szampszon által kikiáltott új államalakulat okozta de facto görög annexió véglegesítését és a folytatódó népirtást megakadályozza. Emellett nagymértékű tudatosságot és stratégiai koncepciót is felfedezhetünk e mozzanatban, hiszen a második támadás Nicosia kettéosztásával is járt, így a felek mindegyike rendelkezhetett fővárossal, tehát egy északi állam létrehozása már a terv része lehetett. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a török hadsereg számbeli és technikai fölénye a sziget teljes lerohanásához is elegendő
20
lett volna, azonban Törökország nem kívánt egy totális görög – török háborúra indokot adni, csupán egy észak-ciprusi török állam alapkövét szándékozta lerakni. Az augusztus közepén zajló támadás a sziget 36 %-ának elfoglalásával, és a két közösséget elvileg elválasztó ütközőzóna (Buffer Zone) ENSZ általi kialakításával végződött. A mindkét oldalon fellángoló etnikai tisztogatások és véres zavargások hatására menekültáradat23 indult el, görög ciprusi tömegek délre, török ciprusiak északra húzódtak, így megvalósult a sziget de facto kettéválása. Az új görög elnök, Konsztantin Karamanlisz, szovjet katonai segítséget kért, de Moszkva, aki addigra már Törökország mellett kötelezte el magát a konfliktusban, nem akarta elidegeníteni magától frissen szerzett „barátját”, e kérést elutasította. Az Egyesült Államok felszólította a görög kormányt, hogy a háború elkerülése végett katonai eszközökkel ne tegyen semmit a ciprusi török jelenlét ellen; ezt megerősítette a Görögországba akkreditált német nagykövet azon kijelentése, miszerint athéni hadüzenet esetében északról támadás érheti Görögországot. Az Egyesült Államok, mivel látta, hogy a Szovjetunió a török felet támogatja annak érdekében, hogy ne legyenek NATO – bázisok Észak-Cipruson, ezért a görög felet kezdte el támogatásáról biztosítani. Az egységes görög lobbi a kongresszusban a Ford – adminisztráció
rosszallása
ellenére
keresztülvitte
a
Törökországgal
szembeni
fegyverembargó bevezetésének javaslatát. Erre válaszul Törökország bezárt minden olyan, területén lévőtitkos-ügynökséget, amely a Szovjetuniót figyelte, és amelyek az Egyesült Államokkal bilaterális megállapodás alapján működött, valamint átvette a hatalmat a Törökországban lévőamerikai bázisokon. 1978 áprilisában a Szovjetunió és Törökország kereskedelmi és barátsági szerződést kötött. Az Egyesült Államok, félve szövetségese elvesztésétől, gyorsan feloldotta a fegyverembargót. Görögország felháborodott azon, hogy nem kapta meg a remélt támogatást és védelmet a NATO-tól, ezért kilépett annak katonai szárnyából, s majd csak 1980-ban tért vissza hosszas alkudozás után, melynek eredményeképpen egy új NATO parancsnokságot hoztak létre Görögországban, mely egy török támadás ellen elrettentőerőként szolgálhatott volna. 1974-ben a görög ciprusiak kikiáltották a Ciprusi Görög Köztársaságot, melyre az ENSZ máig is egész Ciprusra kiterjedőállamként, a pusztán görög ciprusiakból álló kormányra, pedig egész Ciprus végrehajtó szerveként tekint. Erre válaszul a török ciprusi vezetés proklamálta a Ciprusi Török Szövetségi Államot, hogy kinyilvánítsa Törökország által is támogatott szilárd akaratát egy föderáció létrehozására. 1974 óta az
23
180000 görög ciprusinak, és 25000 török ciprusinak kellett elhagynia otthonát.
21
északi részt gazdasági embargó sújtja, mely még inkább aláássa a két közösség közti bizalmat. 30000 török katona állomásozott (és állomásozik ma is) a szigeten. Az invázió után telepesek tömegei érkeztek Törökországból a jobb élet reményében és a török kormány kifejezett támogatására, valamint az északi fél növekvőTörökországgal való integrációja volt tapasztalható. E tényezők késztették a görög ciprusi kormányt engedmények tételére. 1959-től Törökország kiállt a föderációs gondolat mellett, s most megváltozott alkupozíciója lehetővé tette e javaslat elfogadtatását a görög ciprusi oldallal. 1977-es találkozójukon Makariosz és Denktas négy irányvonalban24 egyezett meg a tárgyalások jövőjére vonatkozólag, melyek egy független, el nem kötelezett, bikommuniális és bizonális felépítésűszövetségi államot vázoltak fel, mindezidáig azonban nem történt komolyabb előrelépés az egyezmény végrehajtásában. 1978-ban egy amerikai – kanadai - brit közös javaslat született meg Clark Clifford és Matthew Nimetz küldöttek nevével fémjelezve, mely a sziget „leplezett partíció”-ját irányozta elő, melynek alapján két gyenge kötelékkel összefont szövetségi állam, a mozgás- és letelepedés szabadságának részleges korlátozásával regionális és etnikai elkülönülés alapján egy föderációt alkot. Makariosz halála után az új ciprusi elnök, Szpürosz Küprianou tárgyalt 1979-ben Denktas török ciprusi vezetővel, egy tíz pontból álló egyezményt írtak alá, melyben a görög ciprusi elnök formálisan elhagyta az enózisz célkitűzésének gondolatát. A görög ciprusi álláspont egy erős központi kormánnyal rendelkező, független, a török ciprusiaknak korlátozott helyi autonómiát biztosító egységes államot vázolt fel, míg a török ciprusiak egy független, gyenge központi kormánnyal rendelkező, laza föderációt képzeltek el Ciprus államformájaként. Eredménytelen tárgyalások sora után 1983. november 15-én a török ciprusiak deklarálták függetlenségüket, és új államuk, az Észak-Ciprusi Török Köztársaság, angol rövidítéssel TRNC25 létrejöttét, melynek elsőelnökévé Rauf Denktast választották. A TRNC-t máig csak a vele szoros katonai – gazdasági - politikai kapcsolatban álló Törökország, valamint Törökország régi barátja, Azerbajdzsán ismerte el, míg az ENSZ 24
A négy irányvonal: 1, Ciprus egy független, el nem kötelezett, bikommuniális szövetségi köztársaság legyen. 2, Területi alapon mindkét közösségnek saját közigazgatása legyen. 3, A három alapszabadságnak (mozgás-, letelepedés- és tulajdonjog szabadsága) a török ciprusiakat előnyben részesítve kell érvényesülnie. 4, A központi kormány funkcióiról, hatalmáról szóló elvek. 25 Turkish Republic of Northern Cyprus.
22
BT felszólította az ENSZ tagjait, hogy ne ismerjék el az egyoldalú deklarációval létrehozott államalakulatot. A rendezési tárgyalásokat ez végképp holtpontra juttatta, hiszen Denktas, a török ciprusi főtárgyaló, ettől kezdve állama nemzetközi elismerését állította a tárgyalások folytatásának, patthelyzetből való kimozdításának alapfeltételéül, és azután nem elégedett meg a föderációs javaslatokkal, már az államszövetség, a konföderációs rendezés mellett érvelt hajthatatlanul. Ettől kezdve a két fél egymásra mutogatott, felelőst vagy bűnbakot keresve a tárgyalások sikertelenségére. A problémáról
meglehetősen
egyoldalúan
gondolkodó
nemzetközi
közvélemény
szemében a görög ciprusi fél, akit egész Ciprus kormányaként ismer el, képviseli az ENSZ-konform álláspontot, míg a renitens török ciprusi kisebbség katonai erőáltal biztosított helyi hatalmát félti. A ’80-as évek elején Törökország és az Egyesült Államok „kiterjesztett partnersége” tovább mélyült, köszönhetően a Szovjetunió afganisztáni inváziójának, s megszületett az Amerikai-Török Védelmi és Gazdasági Egyezmény (1980). Törökország a térség egyetlen olyan állama volt, aki NATO-bázisait használni engedte az Egyesült Államok hadseregének, megengedte, hogy az amerikai utánpótlásútvonalak átmenjenek rajta. Görögországban eközben nagyfokú Amerika-ellenesség uralkodott, sőt, a Szovjetunió felé is közeledett a mediterrán ország. 1981-ben azonban Görögországot felvette tagjai közé az Európai Közösség, majd később a NyugatEurópai Unió, e tagállami státusza lényegesen megerősítette Görögország stratégiai helyzetét és nemzetközi alkupozícióit, így erősebben tudta érvényesíteni érdekeit Törökországgal szemben. Azt a politikát, ami a NATO-ban nem járt sikerrel, most eredményesen kamatoztatta az Európai Közösségben az 1980-as katonai puccsa után minden európai segélytől megfosztott Törökország ellen. 1987-ben Törökország is jelentkezett az EK-ba, de tagjelölti kérését az EK elutasította, illetve a hivatalos szóhasználat szerint elhalasztotta e kérés elbírálását. Törökország helyzete azonban a 80-as évek végétől a szuperhatalmi párharc lecsengésének ellenére még inkább felértékelődött. Az iszlám fundamentalizmus, a Szovjetunió felbomlása, Közép-Ázsia destabilizálódása és az Öböl-háború Törökországot újra az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesévé tette26. 1996-ban pedig stratégiai partnerségi szerződést írt alá 26
Törökország az Iszlám Konferencia tagjaként tudja képviselni a nyugati álláspontot az iszlám fundamentalizmus terjedése ellen, emellett az Iszlám Közös Piac létrehozása mellett érvelve gazdasági kooperációt is el kíván érni az érintett országokkal. Törökország a Szovjetunió felbomlása után is rendkívül jó viszonyt ápol a közép-ázsiai volt tagköztársaságokkal, mind a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés Szervezete (1998), mind a kaukázusi államokkal a Baku-Tbiliszi-Ceyhan kőolajvezeték
23
Izrael és Törökország, az arab államok felháborodásával követve, bár ők inkább Izraelt ítélték el, mint a NATO-tagsága által befolyásolt Törökországot. A NATO számára a mediterrán térség felértékelődött a szuperhatalmi rendszer felbomlása után. A regionális válságok, nyersanyag útvonalak, tömegpusztító fegyverek proliferációjának gyakorisága miatt a NATO útjára indította a térségbeli stabilitás erősítését célzó Mediterrán Partnerség Programot. Görögország nem teljesítette eközben mind az EU, mind a NATO által a délszláv rendezésben elvárt regionális stabilizáló szerepét, sőt az ENSZ által Szerbiára mért szankciókat megszegve segítette a szintén keleti ortodox vallású népet. 1992-ben Macedónia el nem ismerésével27 játszotta el végül a belé vetett bizalmat. A bipoláris világrend felbomlása Ciprus külpolitikai orientációjának új irányt adott. Az el nem kötelezett országokkal, a Közel-Kelet államaival fenntartott jó kapcsolatait eldobta az európai integrációs csatlakozás reménye miatt. Főkülpolitikai célja ezután egyértelműen az EU-s tagság (illetve ekkor még EK-i) lett. 1990-ben jelentkezett, majd 1993-ban a török ciprusiak és Törökország óriási felháborodását kiváltva az EU felvette tagjelöltjeinek sorába. Az EU ezzel a Ciprusi Görög Köztársaságot egész Ciprus feletti fennhatóságát ismerte el. A török ciprusi oldal szerint ez több ponton is sérti a nemzetközi jogot, hiszen az 1960-as szerződésekben megtiltották a más országokkal való egyesülést, uniót, kivéve, ha annak mindhárom garantáló hatalom tagja, ami az EU esetében nem állt fenn, hiszen Törökország akkor még a tagjelöltség kapujában sem állt. A görög ciprusi fél a Német Szövetségi Köztársaság és Ausztria példáját állította szembe ezen érvekkel28 , valamint kifejtette azon véleményét, miszerint az európai uniós csatlakozás katalizátor szerepet fog játszani a ciprusi rendezés tekintetében. A görög fél szerint az EU nyújtotta gazdasági előnyök kimozdíthatják a tárgyalásokat a holtpontról, és belátásra bírják a török ciprusiakat egy átfogó rendezés gazdasági-politikai szükségességéről. Az Európai Unió ekkor még a csatlakozási tárgyalások feltételéül szabta a rendezést, lehetőleg az újraegyesítés sémája alapján. Ám 1994-ben Athén nyomására gazdasági szankciókat rendelt el a TRNC ellen, ami megtorpedózta a török kapcsán. Törökország próbált meg közvetíteni Örményország és Azerbajdzsán között a Hegyi Karabah konfliktusban, valamint az öböl-háború idején fontos logisztikai támogatást is nyújtott az Egyesült Államok harcoló csapatainak. 27 Görögország ellenezte az ENSZ és NATO által támogatott Macedónia elismerését, mert félt, hogy az észak-görögországi szlavofil hellének is el akarnak majd szakadni területétől. 28 A Német Szövetségi Köztársaság csatlakozása szintén aggályosnak tűnhet, hiszen a kettéosztott Németország nemzetközi jogi státusza és jogalanyiságának jogutódlása nem volt meghatározott. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy az NSZK nem az egész régi Németországot képviselte, csak a saját területén lévőállamalakulatot. Ausztria vitás helyzete semlegességéből fakad.
24
ciprusiak EU - vezette rendezésre vonatkozó reményeit. Athén többször is beavatkozott a bővítési folyamatba Ciprus érdekében. Theodor Pangalosz görög külügyminiszter megfenyegette az Európai Uniót, hogy ha az elutasítja Ciprus felvételi kérelmét, akkor Görögország megvétózza a teljes keleti bővítést. 1992-ben az Egyesült Államok fegyverembargót vezetett be Ciprus mindkét része felé, látván a két oldal erőteljes fegyverkezésének veszélyeit egy görög-török háborúra nézve. Ezt, és Törökország amerikai támogatását látva Görögország és Ciprus 1993-ban Közös Görög-Ciprusi Védelmi Térséget hozott létre, hogy Görögország megmutassa eltökéltségét a ciprusi görögség megoltalmazására. Görögország és Görög Ciprus újdonsült orosz-barátsága a közös ortodox irányultság mentén katonai együttműködést hozott 1996-ban, mikor görög ciprusi – orosz együttműködési egyezmény született, melynek keretében a görög ciprusi vezetés Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket vásárolt Oroszországtól. Az Egyesült Államok ebben Oroszország a mediterrán övezetben történő befolyásának növelésére irányuló szándékát vélte felfedezni, s mélyen elutasított azt, ugyanúgy, ahogyan a közös görög-ciprusi hadgyakorlatokat is. Törökország ennél jóval tovább ment. Figyelmeztette Dél-Ciprust, hogy amennyiben e rakétarendszereket Oroszország leszállítja, a török haderőmég az út során meg fogja azokat semmisíteni. Hosszas alkudozások után a rakétakomplexumot Kréta szigetén helyezték el. A „ciprusi rakétaválság” és a kurd botrány29 kirobbanása tovább rontotta Dél-Ciprus és Törökország kapcsolatait. 1998-ban pedig már az orosz fél javasolta az egész sziget demilitarizációját, s közvetítőnek is ajánlkozott a tárgyalásokban. Ankara ekkor egyébként is Athént vádolta saját EU - csatlakozási kérelmeinek folyamatos elhalasztása miatt, nem is teljesen alaptalanul. 1996-ban végül a Ciller - Kleridesz paktumnak30 köszönhetően létrejött az EU - török vámunió. Az Európai Unió ekkor két lehetőséget fontolgatott: vagy tárgyal Ciprussal, és ekkor elidegeníti magától Törökországot, vagy nem tárgyal vele, és akkor egyrészt
29
1997-ben nyilvánosságra került, hogy görög és görög ciprusi területen is képeztek ki kurd terroristákat, akik több ezer ember halálát okozták Törökországban különbözőmerényletekben, és a kurd terroristavezetőt, Abdullah Öcalant is ők bújtatták. Emellett fény derült arra is, hogy örmény törökellenes megmozdulásokat is pénzelt a két ország. Az USA haragját is magára vonta Dél-Ciprus, hiszen a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek is átengedte területét azok gerillái kiképzésére. 30 A török általános választások előtt pár héttel Tansu Ciller, Törökország miniszterelnöke Londonba ment, s itt Tony Blairnek elmondta, hogy ha az Európai Szocialista Párt az Európai Parlamentben nem szavazza meg a vámuniót Törökországgal, akkor az iszlámisták kerülnek hatalomra Törökországban. Ekkor Glafkosz Kleridesz, ciprusi államfőis kapcsolatba lépett a brit Munkáspárttal, hogy szavazzanak a vámunió mellett. Mindezen cselekedetek a Ciller – Glafkosz paktumon alapultak, melynek értelmében Görögország nem vétózza meg a vámuniót Törökországgal, s cserébe az Európai Unió csatlakozási tárgyalásokba kezdhet Ciprussal a kormányközi konferencia után hat hónappal.
25
Görögországot idegeníti el, másrészt precedenst teremt Oroszországnak, amit az felhasználhat a balti államok csatlakozási reményeinek letörésére. Az EU az első alternatívát választotta, s felhagyva a ciprusi rendezéssel kapcsolatos fennen hirdetett kondícionalitásával, a rendezési feltételt eltörölte a Ciprussal folytatandó csatlakozási tárgyalások útjából. Így az 1997 decemberében a luxemburgi csúcson döntés született a csatlakozási tárgyalások megkezdődéséről Ciprussal. Erre válaszul Törökország megszakította kapcsolatait az EU-val, és azzal fenyegetett, hogy megvétózza a NATObővítést és annektálja Észak-Ciprust. Ekkor született meg a TRNC és Törökország közös nyilatkozata, amelyben az 1997-es Görögország és Törökország által kiadott Madridi Közös Nyilatkozat31 szellemével ellentétesen, a TRNC Törökországhoz való részeleges integrációjának jövőbeli lépéseiről szóltak. A TRNC hivatalos elismeréséig egy speciális kapcsolat épülne ki a két entitás közt, diplomáciai, pénzügyi és gazdasági téren. Ezen drasztikus lépések, és Ciprus EU - csatlakozásának reménye új lendületet adott az ENSZ tárgyalásoknak is. Kofi Annan ENSZ-főtitkár elődje, Butrosz ButroszGáli 1992-ben kelt „Set of Ideas” elnevezésűprogramját átdolgozta, és az európai uniós előnyök bevonásával új, átfogó rendezési tervet mutatott be a feleknek, amelyet azok ugyan több alkalommal is elutasítottak, de később népszavazást írtak ki róla. 1999-ben a Helsinki csúcson az EU hivatalosan tagjelöltjévé nyilvánította Törökországot. 2002-ben kedvezőpolitikai átalakulások kezdődtek Törökországban és a TRNC-ben is. 2002-2003-ban ezrek tüntettek az EU - csatlakozás kerékkötőjeként ismert Denktas elnök ellen. A török ciprusiak a gazdasági embargó okozta elszigeteltség miatti kiábrándultságukban, nyomorúságos gazdasági helyzetükben és Törökország túlzott gyámkodásától szenvedve elfordultak Denktas elnök makacsságától, s pártolni kezdték a sziget újraegyesítését. Denktas elnök az előremenekülést választva 2003-ban teljesen váratlanul megnyitotta a két részt addig 29 éve hermetikusan elválasztó „zöld vonalat”. 2003 decemberében végül mégis a megoldás pártján álló Mehmet Ali Talat nyerte meg a parlamenti választásokat, de e kedvezővezetőcsere csak a Törökországban végbemenő pozitív politikai változások után válhatott a kiegyezési hajlandóság növekedésének elősegítőjévé. Törökországban Recep Tayip Erdogan kormánya került hatalomra, aki azonnal kinyilvánította készségét a ciprusi probléma megoldására, mely 31
1997. július 8-án írta alá a görög és a török miniszterelnök. A nyilatkozat nem kötelezőérvényű dokumentum, a két állam közti elveket fekteti le, úgymint egymás szuverenitásának tiszteletben tartása, a viták békés rendezésének elve, az egyoldalú akciók elkerülésének elve és a nemzetközi jog alapvető elveinek tisztelete.
26
a legfőbb akadályt jelenti Ankara számára az EU felé vezetőúton. E kedvezőváltozások azonban mégsem adtak zöld utat a rendezésnek. A történelem iróniája, hogy a görög ciprusi oldalon viszont pontosan ellentétes irányú tendenciák mutatkoztak. 2003 elején Glafkosz Kleridesz elnök, Dél-Ciprus mérsékelt és a megegyezés mellett kiálló elnöke elvesztette a választásokat a keményvonalasnak számító Tasszosz Papadopulosz32 elnökjelölttel szemben. Ezek az események újra megakasztották az ENSZtárgyalásokat, végül a török oldal engedélyezte Kofi Annan főtitkárnak, hogy a le nem zárt részeket saját maga szabályozza az Annan-tervben. Az Annan-terv immáron ötödik verziójáról mindkét ciprusi oldalon 2004. április 24-én, az EU - csatlakozás előtt 7 nappal külön népszavazást tartott a két közösség, hogy pozitív eredmény esetén a sziget mindkét része együtt léphessen be az Európai Unióba, s így az EU is mentesülne egy belsőprobléma alól. Az eredmény azonban mindenkit meglepett. Hiába kampányolt lelkesen a török ciprusi oldalon Mehmet Ali Talat elnök az igen mellett, Tasszosz Papadopulosz görög ciprusi államfőaz Annan-tervet mereven elutasító televíziós beszédei és kampánya keresztülhúzta a rendezési számításokat. A török ciprusiak 65 %-a az igen mellett, a görög ciprusiak 76 %-a a nem mellett szavazott. A világ közvéleménye értetlenül állt a felborult papírforma okozta helyzet előtt.
II. 5. Az EU-csatlakozástól napjainkig
2004. május 1-jén így formálisan ugyan teljes Ciprus, gyakorlatilag azonban csak a görög ciprusi rész lépett be az Európai Unióba. Papadopulosz elnök az általa vezetett rész EU-tagságának biztos tudatában egy későbbi, a görög ciprusi fél számára az Annan-tervnél előnyösebb megoldásra apellált. Nagy valószínűség szerint a mindezidáig kompromisszum-késznek mutatkozó görög ciprusiak abban a hiszemben utasították el az ENSZ-főtitkár tervét, hogy EU - tagságuk erősebb alkupozíciót biztosít majd nekik, hiszen EU - tagállamként vétójog illeti meg őket, amivel Törökország tagságát akár meg is akadályozhatná, ezzel gyakorolva nyomást a török kormányzatra annak katonai kivonulásának érdekében. A terv elutasítása a török ciprusi lakosság
32
Érdemes megjegyezni, hogy ez a Tasszosz Papadopulosz volt Makariosz elnök belügyminisztere, az EOKA volt vezetője és a törökirtó Akritasz –terv atyja.
27
szemében újabb bizalomvesztéssel járt, és Cipruson is felkeltette a ’90-es évek növekvő pán-turanizmusát. Papadopulosz elnök azzal fenyeget, hogy akadályt állít Törökország EU - csatlakozásának minden lépése elé, ám ezzel csak saját magát fogja elszigetelni a többi EU - tagállam szimpátiáját elvesztve. Az Európai Unió már így sem lelkesedik Törökország az integrációba belépéséért, aggodalmat kelt a török jogrend sokszor antidemokratikus jellege, az emberi jogok sárba tiprása, a nők helyzete, de ami az EU nagyhatalmai szemében még ennél is jóval fontosabb: Törökország mérete és lakosságszáma miatt rendkívül nagy hatalomra tenne szert az EU bizonyos ilyen elv alapján működőintézményeiben és döntéshozatali eljárásaiban. Emellett figyelembe kell venni, hogy a hidegháborús ellentétek végével új hatalmi szembenállás kialakulásának lehetünk tanúi, mely az Európai Unió és az Egyesült Államok között húzódik. Ezért az Európai Unió érthetően nem túl lelkes ellenfele egyik volt csatlósát pártfogása alá venni, gazdaságát súlyos eurókért fellendíteni. Az Európai Uniós csatlakozás végül nem egyesítő, hanem megosztó tényezővé vált a két közösség közt. Dél-Ciprus bátorítja lakosságát, hogy nemzetközi jogi fórumokon szerezzen érvényt ingatlanai 1974-es elvesztéséről szóló panaszainak. A zöld vonal megnyitása sok embert szembesített azzal, hogy az időnem állt meg 1974 óta, meg kell ismerni és elfogadni azt a valóságot, amit eddig a zöld vonal léte miatt nem láthattak. Az etnikumközi interakciók száma megnőtt ugyan, de ez nem jelenti automatikusan a két közösség tagjai bizalmának helyreállását. Dél-Ciprus továbbra is ugyanannyit költ katonai kiadásokra lakosság számának arányában, mint az Egyesült Államok. Pesszimista szakértők szerint a tulajdonjogi perek, és az új görög ciprusi oldalon született ilyen irányú, a bizalomhiányt még az eddigi mértékhez képest is megnövelő törvények hatására kialakult ellenérzés a két oldal tagjai felé újra a zöld vonal lezárásával járhat. A görög ciprusi „nem” és e tulajdonjogi problémák újra elfordíthatják a török ciprusiakat a rendezés felől. Törökországban eközben olyan kezdeményezésekről szólnak a hírek, miszerint meg kell kezdeni az anyaország rossz gazdasági helyzetben élőtörökjeinek betelepítését Ciprusra, hogy felborítsák a népesség etnikai arányait, és gyakorlatilag néhány évtizeden belül eltörökösítsék Ciprust. Az arányok az északi részen már így is ijesztő képet mutatnak, az 1974-ben ott élőtörök ciprusiak közül rengetegen hagyták el hazájukat az embargó okozta szörnyű gazdasági helyzet következtében, míg mindezidáig 80000 török bevándorló kapott állampolgárságot a TRNC-től. A görög ciprusiak követelik, hogy a török betelepülők és katonák hagyják el a szigetet. 28
Görögország mind jobb kapcsolatokat ápol Oroszországgal, s ez Ciprusra is hatást gyakorol. Jelenleg mintegy 2000 orosz tulajdonban lévővállalkozás van bejegyezve a szigeten, az orosz olajoligarcák előszeretettel mentették ki vagyonukat Ciprusra, így fordulhat előaz, hogy Oroszország egyik főtőkeimportőre az alig 800000 lakost számláló kis szigetország. A Nabucco-terv még el nem készült bolgár-görög kőolajvezetékének legnagyobb támogatója is Oroszország, aki látván Törökország Kaszpi-térséggel való kapcsolatainak javulását, és az Oroszországot elkerülőHajdar Alijevről elnevezett Baku – Tbiliszi - Ceyhan vonalon 2005-ben átadott kőolajvezeték esetét, bőszen támogatja a Kaukázust elkerülőKözép-Európa felé irányuló bolgár – román - görög vezeték megépülését. Megfigyelhetőa görög - EU és görög - NATO kapcsolatok kiüresedése is, jó példa erre, hogy Görögország jelenleg is tárgyal Oroszországgal Szuhoj típusú vadászgépek vásárlásáról. /Samuel P. Huntington. A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, 173. oldal/ A BTC olajvezeték megnövelte Ciprus stratégiai fontosságát Törökország szemében. Törökország ezért nem fogja megengedni, hogy a török ciprusi nép kisebbségi státuszba fokozódjon le, mivel ez a görög ciprusiakat olyan pozícióba hozná, mely potenciális veszélyt jelentene Törökország új és létfontosságú olaj útvonalára. Törökország igyekszik még az eddiginél is jobb kapcsolatot fenntartani a NATOval, hiszen ha Ciprus vezetői valóban sorozatosan meg fogják vétózni EU – tagságát, akkor az Európától való elszigetelődés ellen az egyébként is kelet felé terjeszkedő, és az ez ügyben Törökországban partnert kereső NATO-hoz fűződő kötelék adhat biztosítékot. Idén decemberben újfent elutasíthatják a csatlakozási tárgyalások megkezdését Törökországgal, aki továbbra sem hajlandó a Dél-Ciprusról érkező kereskedelmi hajókat beengedni kikötőibe, s nem ismeri el a Ciprusi Köztársaság létét, aki az EU egyik tagállama, annak az integrációnak, ahova Törökország csatlakozni akar. A jelenleg elnöklőFinnország javaslata szerint két ENSZ által ellenőrzött észak-ciprusi kikötőn keresztül megkezdődhetne a kereskedés az elszigetelt északi résszel. Ám ezért cserébe Törökországnak meg kellene nyitnia kikötői a Ciprusi Köztársaság előtt. Amennyiben e javaslat nem jár sikerrel, elhalaszthatják a tárgyalásokat a renitens tagjelölttel, és hosszú évekre befagyaszthatják a ciprusi rendezés ügyét az EU-ban. A jövőlegfontosabb kérdése, hogy Görögország EU -, vagy Törökország NATO – kapcsolata lesz-e fontosabb a világ közvéleményét formáló nagyhatalmak számára. Tény, hogy az új világrend toleránsabb a kiválást és felosztást célul kitűzőmozgalmak felé, ám a török-görög relációban, ahol emellett még egyéb területeken is kiélezett vita 29
folyik a két ország között, nem valószínű, hogy az egyesülés kikényszerítése vagy a TRNC elismerése a közeljövőben megtörténhet. Sem az ENSZ, sem a NATO nem fogja felvállalni, hogy nyíltan az egyik fél oldalára álljon, hiszen egyik ország sem nélkülözhetőa NATO délkeleti szárnyából, s amíg mindkét állam megengedi amerikai bázisok jelenlétét területén, addig az USA-nak sem lesz érdeke elidegeníteni egyiküket sem. A megoldás kulcsa véleményem szerint azonban nem az együttélés nagyhatalmi kikényszerítésében rejlik, hanem egy kompromisszum elérésében, mely Ciprus két közössége közti bizalom javulását okozza, s amely a csúcsdiplomácia beavatkozását a továbbiakban szükségtelenné teszi. A ciprusi konfliktust ugyan a nagy- és regionális hatalmi beavatkozás élezte ki, de a megoldásban, a görög ciprusi és török ciprusi hétköznapi emberek közti kapcsolat javításában nekik rendkívül kevés szerepük van.
30
III. A ciprusi konfliktus legfő bb megoldási javaslatai
III. 1. A MacMillan – terv
1955
augusztusában
Nagy-Britannia,
Görögország
és
Törökország
külügyminiszterei háromoldalú konferenciára gyűltek össze Londonban, az az év áprilisában kezdődött ciprusi polgárháború okán. Törökország ekkor lett először hivatalosan bevonva Ciprus ügyeibe, Görögország meglehetősen nagy felháborodására, aki esküdt ellenségét igyekezett mindig is távol tartani remélt következőprovinciájától. A Szuezi-csatorna 1956-os elvesztése után a brit Ciprus - politika megváltozott, Nagy-Britannia több hajlandóságot kezdett mutatni Ciprus eleresztése felé, amihez addig stratégiai szempontokból görcsösen ragaszkodott. Harold MacMillan, Nagy-Britannia akkor külügyminisztere, a szuezi fiaskó után miniszterelnöke, a londoni konferencián szerzett információk alapján 1957-re egy háromoldalú partnerségi adminisztrációt magába foglaló javaslatot mutatott be a ciprusi probléma megoldására. A résztvevőfelek, így Nagy-Britannia és a két anyaország látta volna el a közigazgatási teendőket a szigeten. A sziget gyakorlatilag a három hatalom közös birtokává vált volna. A ciprusi nép fokozatosan részesült volna az önrendelkezés jogában, míg a folyamat végén a brit nemzetiségűkormányzó csupán a közbiztonság, a külügyek és a védelempolitika terén gyakorolta volna irányítói jogosultságait. A ciprusi közgyűlésben a két etnikum lakosság arányában kapott volna mandátumokat, a kormányban pedig helyet biztosítottak volna a három nagyhatalom képviselőinek is. Felállítottak volna egy olyan háromoldalú felügyelő bizottságot, mely szintén a nagyhatalmak biztosaiból tevődik össze, s feladata a hozzá beérkezett etnikai diszkriminációs ügyek kivizsgálása. A tárgyalások végeredményeként szolgáló tervet azonban nem fogadta el sem a görög, sem a görög ciprusi fél. Hiába dolgozták át a későbbiekben a Radcliffe alkotmányban, a próbálkozás kudarccal végződött, sőt tovább növelte a szigeten lévő feszültséget. Makariosz érsek három feltétellel volt hajlandó tovább tárgyalni a javaslatról. Először is kivette volna a kormányzó kezéből a belbiztonság ügyét, másodszor a török ciprusiaknak biztosítandó kisebbségi privilégiumokat a szabad vallásgyakorlásra és
31
török nyelvűoktatásra korlátozta volna, harmadszor azonnali és általános amnesztiát követelt a polgárháborús bűneikért bebörtönzött görög ciprusiaknak. Mind a brit, mind a török fél tiltakozott e változtatások ellen. Nagy-Britannia azzal fenyegette meg a görög felet, hogy ha továbbra is hajthatatlan marad, akkor egyoldalúan bevezeti a Radcliffe – alkotmányt. E fenyegetés bírta rá Makariosz érseket és Görögországot, hogy hajlandó legyen Zürichben majd Londonban tárgyalni egy új egyezményről, mely végül az 1960-as háromhatalmi szerződésekben öltött testet.
III. 2. Az Acheson - terv
Az 1960-as alkotmány csődje és az 1963/64-es véres zavargások után 1964 júliusában, Genfben tárgyalások kezdődtek az ENSZ égisze alatt. Lyndon Johnson amerikai elnök nem hivatalos megfigyelőként a konferenciára küldte Dean Achesont, speciális ciprusi ügyvivőjét, aki egy politikai üzletet ajánlott Görögországnak és Törökországnak. Az Acheson - tervként elhíresült javaslatcsomag szerint Ciprus választhatna az enózisz vagy a függetlenség között. Emellett egy török katonai bázist telepítenének a Ciprus északi-részén lévőKarpasz-félszigetre, amelyet Törökország oszthatatlan részévé nyilvánítanának. A Törökország déli partjainál fekvőKastellorizon görög sziget szintén török fennhatóság alá kerülne, valamint három, helyi autonómiával rendelkezőkantont kapnának a török ciprusaik a szigeten, innen kitelepítenék a görög ciprusi lakosságot. Az autonóm tartományokon kívül élőtörök ciprusiak jogait, pedig diszkriminációt vizsgáló nemzetközi biztost jelölnének ki. A Karpasz-félsziget és Kastellorizon szigete a török déli kikötők biztonságát szavatolandó kerültek volna Törökországhoz, hiszen a partjaitól csupán 65 km-nyire létrejövőgörög tartomány, ismerve a görög-török viták évszázados természetét, jelentős bizonytalansági tényezőt jelentett volna a térségben. Az Acheson – terv ezen, elsőverzióját először mindkét anyaállam elfogadta, majd Görögország, Makariosz elnök határozott követelésére, azt elutasította. Makariosz elnök nem volta hajlandó feladni függetlenségét, de legalábbis országa bizonyos területeit semmiképp. A ciprusi elnök magát a megoldási módot is kifogásolta, hiszen két idegen kormány vitázott Ciprus jövőjéről, ráadásul a pártatlannak kikiáltott ENSZ égisze alatt a
32
közismerten a sziget kettéválását támogató Egyesült Államok egy diplomatája tollából született tervről, melynek megtárgyalásán őjelen sem volt. Ezután Acheson egy újabb verziót dolgozott ki, azzal a változtatással, hogy a török bázist Törökország nem kapná meg örökre és viszonosság nélkül, hanem bérleményként vehetné igénybe, évenként jókora gazdasági segítséget nyújtva ez által Ciprusnak. Ezt természetesen a törökök utasították el, végül mindkét fél letett arról, hogy e terv a jövőbeli tárgyalások alapjául szolgáljon. 1965-ben egy újabb ENSZ javaslat született a ciprusi rendezésről, már Galo Plazanak, U Thant főtitkár speciális Ciprus képviselőjének33 jelentése alapján. A görög ciprusaik által jelentősen befolyásolt Galo Plaza terve egy olyan megoldást javasolt, melyben Ciprus unitárius alkotmányos rendszerben működőállam lenne, melynek alapszerződése megtestesítené a török ciprusiaknak nyújtott kisebbségi jogok általános rendelkezéseit, főként átmeneti jellegűintézményekkel, egy ideiglenes ENSZ-biztos felügyelete alatt. A török fél ezt a tervet oly mértékben elutasította, hogy kijelentette, többet nem hajlandó Galo Plazával tárgyalni.
III. 3. A Clifford – Nimetz terv
Az 1974-es török invázió után az Egyesült Államok fegyverembargót vezetett be Törökország ellen, ám ezt a szovjet - török közeledést látva 1978-ban feloldotta. Carter elnök emellett megdicsérte Törökországot és a török ciprusi felet tárgyalási modoruk javulása miatt, figyelembe véve Szpürosz Küprianou frissen megválasztott görög ciprusi elnök kompromisszumképtelen és Amerika-ellenes magatartását. Ezen tényezők alapján nem csoda, hogy a 1978. végén benyújtott Clark Clifford és Matthew Nimetz közös kanadai – brit – amerikai együttműködésben készült terve már inkább a törökök által preferált föderációs megoldás mellett érvelt. A tizenkét pontból álló terv egy bikommunális, két külön régióra oszló szövetségi állam képét mutatja be, melyben a két régió nem csatlakozhatna semmilyen más entitáshoz. Az állam alkotmányos szerkezete az 1960-as alapszerződés rendelkezésein és az ENSZhatározatokon alapulna. A szövetségi kormány irányítása alatt maradna a külügyek, a védelempolitika, az árfolyam és a központi bank, a régióközi- és külkereskedelem 33
Special Representative for Cyprus
33
felügyeletének, a szövetségi pénzügyek, a vámok, az emigráció és a polgári repülés területe. Minden más ügyben a regionális kormányok szabad kezet kapnának. A törvényhozói
hatalmat
az
országban
egy
kétkamarás
parlament
képviselné.
Létrehoznának egy ügynökséget, mely a két régió közti együttműködéseket irányítaná. A régiók területét gazdasági termelékenység, az „élhetőség” biztosításának feltételei alapján határoznák meg. A terv több pontja is egyetértést váltott ki török ciprusi részről, még területi engedményekre is hajlandóak lettek volna, ám az újraegyesítést pártoló görög ciprusi oldal ezt nyilvánvalóan nem fogadhatta el, még megtárgyalni sem volt hajlandó róla. 1985-ben azonban az ENSZ-főtitkár felújította e tervet, amely azonban ismét sikertelenségre lett ítélve.
III. 4. Butrosz Butrosz-Gáli „Set of Ideas” elnevezésűterve
Az Annan-tervig Butrosz-Gáli ENSZ főtitkár „Set of Ideas” programcsomagja volt a legrészletesebb, legátfogóbb rendezési terv a ciprusi konfliktus megoldására. Az 1988-ban a merev álláspontú Szpürosz Küprianout Geogiosz Vasziliu elnök váltotta a görög ciprusi elnöki székben. Török ciprusi oldalon is enyhülés volt tapasztalható, az alkotmányos struktúra és a részek területének kérdésében engedményekre is vállalkozott volna Denktas „elnök”. A „Set of Ideas” szerint a ciprusi szövetségi köztársaság egyetlen és osztatlan szuverenitással rendelkezne, amely mind a görög ciprusi, mind a török ciprusi félre egyaránt kiterjedne. A két szövetségi állam azonos hatalommal és funkciókkal lenne felruházva, s a szövetségi kormány nem avatkozhatna be e hatalmi jogosultságaik által meghatározott ügyeikbe. Kétházas törvényhozás működne szövetségi szinten, ahol az alsóházban 70:3034, a felsőházban 50:50 lenne a két közösség képviseletének aránya. A kabinetben, valamint a közszolgálatban szintén a 70:30-as arányt alkalmaznák. Az elnök és az alelnök külön vagy együttesen megvétózhatna bármely döntést vagy törvényt a külügyek, a védelempolitikai, a költségvetés, az adók, a bevándorlás és az állampolgársági ügyek területén. Mindkét közösség saját rendőri erővel bírna. A törvényhozás török ciprusi részének a terv tizenkét vétót biztosítana évente, ami újra a 34
Természetesen görög ciprusi fölénnyel.
34
ciprusi államszerkezet paralíziséhez vezethetne. A görög ciprusiak által előszeretettel hangoztatott három szabadság kérdéskörét a javaslat későbbi tárgyalások vitaanyagába utalja. Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy az ENSZ-főtitkár terve megengedi a sziget közösségei kettéválásának intézményesülését. A törvényhozásra, közszolgálatra vonatkozó részei pedig egyértelműen a rendkívül hamar működésképtelenné lett 1960as alkotmányt idézik. A terv továbbá az ENSZ által ezektől az időktő l kezdve szorgalmazott bizalomépítő intézkedések35
végrehajtását
1993/94-től indítványozta
elő. Ezek
keretében
megkezdődhetne Varosha város helyreállítása, amely a török ciprusiak évi költségvetését 20 %-kal fellendítené, ám ők ezt a külvilág számára érthetetlen módon elvetették. A terv végül teljes kudarccal járt. A főtitkár ezt a politikai akarat hiányaként definiálta a török ciprusi oldalon, ám hozzá kell tenni, hogy a görög ciprusiak sem repestek a gondolattól, hogy az újraegyesítés esélye a terv elfogadásával végleg elszáll. A probléma gyökere valószínűleg az volt, hogy egyik oldal sem volt ekkor még annyira elégedetlen a kialakult helyzettel, hogy ilyen mértékűváltoztatásokat elfogadjon. Másrészt a nemzetközi nyomás nem igazán foglalkoztatta egyik felet sem, hiszen azok főleg anyaországaikra nehezültek. Az ENSZ–főtitkár próbálkozásainak sikertelenségét látva három javaslattal szolgált az ENSZ BT számára: Az ENSZ egyszerűen hagyja magára Ciprust, és más, termékenyebb talajba vesse az ottani rendezés által felemésztett dollár milliárdokat. Vagy alkalmazzanak kényszerítőintézkedéseket, hogy rávegyék a török ciprusiakat, hogy egyezzenek bele a CBM megkezdésébe. Vagy
térjenek
vissza
a
teljes
újraegyesítéses
rendezési
javaslat
támogatására. Az ENSZ BT e javaslatokat ugyan elutasította, de 1993-tól az UNFICYP eddig önkéntes formában működő pénzügyi bázisát kijelölt kvóták alapján rendezte, csökkentett forrásokkal, valamint mérsékelték a ciprusi békefenntartó erőkészültségi állapotát is.
35
Angolul ismertebb nevén Confidence Building Measures.
35
III. 5. Az Annan – terv
A kilencvenes években új lehetőségek is mutatkoztak a konfliktus kezelésére. A TRNC egyre komolyabb gazdasági válságba került, nem utolsósorban nemzetközi jogi státusának rendezetlensége miatt. Ezzel párhuzamosan Dél-Ciprus vezetése számára is megnőtt a megegyezés várható haszna: a kilencvenes évek derekától kezdve zajlottak az előkészületek az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamat megkezdésére, Brüsszel azonban az
“abszolút kondícionalitás” politikáját képviselte, azaz
a sziget
újraegyesítését a csatlakozás előfeltételének tekintette. 1999-től kezdve újra felélénkültek a tárgyalások: Kofi Annan ENSZ-főtitkár felújította elődje, Butrosz Butrosz-Gáli 1992-es béketervét, kibővítette azt, és az EU együttműködése révén komplex rendezési javaslattal ált elő. Ez a terv az Európai Uniót használta volna fel olyan új szereplőként, amely egyrészt garantálja mindkét fél érdekeinek védelmét, másrészt mindkét fél gazdasági előnyöket kovácsolhat belőle. Annan főtitkár több tárgyalási fordulót is megrendezett, a terv egyre újabb verzióit hozva nyilvánosságra. Amikor 2002 novemberében újra megszakadtak a tárgyalások, előkészítette az ötödik változatot, amely 2003-2004-ben csaknem meg is valósult. Az Annan-terv végsőformájában az Európai Unió politikáiba „kódolta” bele az újraegyesítés lépcsőfokait. Az elképzelés szerint Ciprus egységes államként csatlakozott volna a közösséghez, ám olyan, konföderatív jellegűtagja lett volna az uniónak, amelynek részei is képviselhetik az egészet, illetve esetében az állami szuverenitás, bár nem kettős, de megosztottan gyakorolható. Így gyakorlatilag a közös kormány csak néhány kulcspozícióba delegált volna küldötteket, az időszakonként ülésezőtanácsok és az egyéb ügynökségek tagjait a görög ciprusi, illetve a török ciprusi fél maga állította volna össze, meghatározott kvótarendszer és esetleg egy kidolgozandó rotációs módszer alapján36 . A belpolitikában a két közösség messzemenően autonóm lett volna, csak a biztonságpolitika kulcskérdései, a nemzetközi szerződések megkötése és a külpolitikai képviselet számított volna közös területnek. Az államelnöki pozíció helyén kilenctagú Elnökségi Tanács jött volna létre, legalább három török ciprusi taggal. A Tanács elnöke és alelnöke mindig különböző etnikumból került volna ki, a pozíciók, pedig húszhavonta gazdát cseréltek volna. Az alsóház görög ciprusi többségét a szenátusban 36
Belgium európai uniós képviselete is ilyen formában működik, a két etnikuma, a flamand és a vallon így rotációs rendszerben vehetnek részt a tanácskozásokon.
36
egyenlőarányban helyet foglaló képviselők ellenőrizték volna, bizonyos döntésekhez pedig a terv mindkét közösség szenátorainak legalább kétötödös támogatását írta elő, ezzel sikerült megkerülni a török ciprusi fél által a közösséget vezetőképviselőszámára követelt vétójogot. Az állam területének 28,8%-a maradt volna a török közösség igazgatása alatt, ezzel lehetővé téve 90 000 görög ciprusi visszatérését egykori otthonába. A török területre visszatérni kívánók jogosultak voltak földjeik egyharmadának visszaigénylésére, vagy, ha azokat délről elvándorolt török ciprusiak birtokolnák, értékének egyharmadára, valamint a fennmaradó kétharmad részért arányos kárpótlásra. A terv nem írta előCiprus azonnali katonai kiürítését, ám menetrendet állított fel a török és görög csapatok létszámának radikális, 6000 főre történőcsökkentésére. A közösségek biztonságát szolgálta volna az eredeti Garancia Szerződés megújítása. A török ciprusi közösség védelmét szolgálta volna az acquis communoutaire implementálásának a függelékben meghatározott módja. Eszerint öt éves moratórium akadályozta volna meg a görög ciprusi lakosság északra települését. Ennek lejárta után négy évig a helyi lakossághoz viszonyítva 6%-ban, majd újabb négy évig 12%-ban, végül még egy négyéves periódus erejéig 18%-ban maximálták az egyes településekre történőáttelepülések számát. Mindkét közösség rendelkezett ezen túl az „identitás megvédelmezésének” jogával, amely lehetővé tette, hogy ne engedélyezzenek áttelepüléseket, ha a más etnikumú lakosság aránya a közösségen belül elérné az egyharmadot. Végül a tulajdonszerzés jogát a török ciprusi hatóságok egészen addig (de legalább húsz évig) korlátozhatták a török ciprusi közösség területén három évnél rövidebb ideje állandó lakosként bejelentett állampolgárok számára, amíg a török ciprusi területek GDP-je el nem éri a görög közösség GDP-jének 85%-át. Ennek ára azonban a Törökországból érkezett telepesek körülbelül felének, mintegy 50-60000 főnek a visszatelepítése lett volna. A terv utóéletét már ismerjük. A 2004. április 24-én tartott népszavazás megpecsételte az ötödik verzió sorsát. A történelmi előzmények ismeretében ez mégsem annyira meglepő, mint amennyire megdöbbentette a világ közvéleményét. A terv alkotója a görög ciprusi fél beleegyezését és támogatását teljesen biztosnak tekintette, s a tárgyalások utolsó szakaszában már szinte csak a török ciprusi fél kegyét keresve túl sok és a görög ciprusi fél számára vállalhatatlan engedményeket tett a török ciprusiak felé. A török hadsereg továbbra is tartós jelenléte a szigeten, Törökország Garancia Szerződésben lefektetett intervenciós jogának újbóli megerősítése, és a török telepesek 37
egy részének37 adott állampolgárság az Annan – tervet már nem tette olyan kiegyensúlyozott javaslatcsomaggá, mint ahogyan azt a görög ciprusiak remélték. Az Annan – terv bukásának másik nyilvánvaló oka a már említett „abszolút vagy teljes kondícionalitásnak” a felfüggesztése az EU részéről, amely a kiegyezésre késztette volna a görög ciprusi felet. Igaz, az EU azon álláspontja is jogosnak tűnik, miszerint miért büntetnék az országuk területének több mint egyharmadát elvesztő görög ciprusiakat még azzal is, hogy elveszik tőlük az EU nyújtotta gazdasági lehetőségek kihasználását.
37
80000 török telepes érkezett 1974 óta Észak-Ciprusra, és az Annan - terv szerint 50-60000 telepest telepítettek volna ki a TRNC-ből.
38
IV. Az ENSZ Ciprusra vonatkozó tevékenysége
IV. 1. Az UNFICYP
IV. 1. 1. A kezdetek
Az 1963 decemberétől kezdődőesemények kiterjedésétől félve 1964. február 15-én Nagy-Britannia és Ciprus kormányzata követelte a Biztonsági Tanácsban, hogy az ENSZ mihamarabb avatkozzon be a ciprusi konfliktusba. Így 1964. március 4-én született 186-os számú határozata a ciprusi konfliktusba történőkülsőbeavatkozás megtiltása és az erőszak megállításának sürgetése mellett javasolta az „ENSZ Békefenntartó Ereje Cipruson”, azaz az UNFICYP felállítását, emellett egy közvetítő kinevezését is előirányozta. 1964. március 27-ére meg is alakult a békefenntartó szerv; március és április között 6396 ENSZ-katona érkezett a szigetre, Finnországból, Svédországból, NagyBritanniából, Írországból, Kanadából és Ausztriából, a békefenntartó erőazóta is folyamatosan állomásozik a szigeten. Az ENSZ-erők márciustól így fokozatosan átvették a békefenntartás feladatait a brit csapatoktól. Mandátumuk szerint feladatuk megelőzni a két közösség közötti harc kiújulását, hozzájárulni a jog és a rend helyreállításához és fenntartásához, valamint visszavezetni a társadalmat a normális körülményekhez. Az UNFICYP tevékenységét mindkét fél más módon szemlélte. A török ciprusiak saját emberi jogaik védelmezőit látták bennük, míg a görög ciprusiak a török katonai válasz elleni oltalmazóknak tekintették őket. 1964. április 14-ére az ún. UNCIVPOL, azaz az „ENSZ Civil Rendőrsége” (UN Civilian Police) is felállt. Feladata: Kapcsolatépítés és –tartás a ciprusi rendőrséggel Ciprusi rendőrjárőrök kísérete az ellenőrzéseken Bizonyos kritikusabb területeken az ENSZ rendőri megfigyelőposztjain történőszolgálatteljesítés A görög ciprusiak és a török ciprusiak közötti incidensek kivizsgálása Eltűnt személyek felkutatása
39
Az UNCIVPOL keretében ausztrál, osztrák, dán, új-zélandi és svéd alakulatok vettek részt 1964 áprilisától a rendőri munkában. A békefenntartás elsőtíz évében a különbözőkontingensek lefedték az általuk szektorokra osztott sziget szinte egész területét38, e szektorok a fennálló közigazgatási határokhoz igazodtak. Nicosiában kettő, és további öt válságkörzetben39 állomásoztak ENSZ-katonák, a különbözőkontingensek egy-egy ilyen területért (szektorért) feleltek. 1964. szeptember 10-én U Thant ENSZ-főtitkár megfogalmazta az UNFICYP vezérelveit, melyek a következőek: Az UNFICYP az ENSZ kizárólagos irányítása és ellenőrzése alá tartozik. Főparancsnokát a főtitkár nevezi ki és kizárólag a főtitkárnak tartozik felelőséggel. A békefenntartó erőnek teljes mértékben pártatlannak kell lennie. Nem avatkozhatnak be a felek közti összecsapásba, csak az önvédelemre szorítkozhatnak, és az ENSZ ellenőrzőállásokat védhetik meg fegyveres támadás ellen 40. Az UNFICYP teljes mozgásszabadsággal rendelkezett a sziget területén (kivéve a szuverén bázisterületeket), ám az 1964-74 közti periódusban, azaz a békefenntartó erő történetének legsötétebb, legvéresebb időszakában e szabadságukat a konfrontálódó felek nemigen tartották tiszteletben, többször tűz alá is vették a kéksisakosokat. Az 1964-et követőtíz évben az UNFICYP erőfeszítései ellenére az erőszak tovább folytatódott, nem jártak sikerrel a feszültség csökkentésében. 1967-ben a krízis kiújulása bekövetkezett, ennek nyomán kibővítették az UNFICYP mandátumát41. A sorozatos fegyvercsempészések nyilvánosságra kerülése miatt az 1963 óta alakult helyi erők fegyverzetcsökkentésének ellenőrzése is a békefenntartó erők hatásköre lett, melynek keretében fokozottabban koncentráltak a fegyverimport felügyeletére. 1965 elejétől a török invázióig fokozatosan csökkent az UNFICYP-ben részt vevő katonák száma. 1973-ban az osztrák, a finn, a svéd, az ír kontingenseket a KözelKeleten felálló Sürgősségi Erő(Emergency Force) megalakításához vezényelték át. 38
Természetesen a brit fennhatóság alatt lévőszuverén bázisterületekre nem léphettek be. A további öt válságkörzet: Kyrenia, Lefka, Larnaca, Limassol és Paphos városai és környékük. 40 Ezért tartják a ciprusi ENSZ missziót a hagyományos, ún. „első generációs” békefenntartás iskolapéldájának. Az önvédelem kizárólagosságának elvét előbb a Butrosz-Gáli-, majd a Brahimi-jelentés írta fölül, melyek rávilágítottak a béketeremtés kényszerítőjellegűoldalának szükségességére. 41 A mandátum bővítéséről az 1967. december 22-én született 244-es számú ENSZ BT határozatban döntöttek. 39
40
1974-ben aztán újra megnőtt a szükség a békefenntartó erők növelésére. A de facto tűzszünet után az UNFICYP feladata volt a konfrontálódás területeinek vizsgálata. Kialakították az ún. ütközőzónát (Buffer Zone), mely 180 km hosszan húzódik Kato Pürgosztól Dhereniáig, s amely elválasztja egymástól a szembenálló feleket.
3. számú ábra: Az ütközőzóna Cipruson
VI. 1. 2. Az ENSZ-misszió tevékenysége, struktúrája
A török invázió után számos határozattal kibővítették a békefenntartó misszió mandátumát. Ezentúl felügyelte azt a de facto tűzszünetet, ami 1974. augusztus 16-án lépett életbe, emellett fenntartotta a sziget területének 3 %-át jelentőütközőzónát a görög ciprusi Nemzeti Gárda és a török illetve török ciprusi erők vonalai között. Formális tűzszüneti egyezmény nem lévén az UNFICYP által feljegyzett adatok szerint kialakított zónahatárok lettek az általánosan elfogadottak42, amelyek alapul szolgálnak az egyezménysértéseknek és az azokról szóló jelentéseknek. Számos helyi egyezmény rögzíti a katonai status quo-t, melyek ugyan nem a szembenálló felek, hanem az UNFICYP egységei és külön-külön az érintett közösség között születtek. Minden egyes funkciót az UNFICYP egységei a görög ciprusi kormánnyal és a török
42
Ennek ellenére a felek folyamatosan kísérleteket tesznek a zóna határainak számukra kedvezőbb átalakítására.
41
ciprusi vezetőséggel kötött, valamint szükség esetén Görögország és Törökország bevonásával kidolgozott szerződés és konzultáció szerint látnak el, ezért szükséges a folyamatos kapcsolattartás a két etnikum hatóságaival. Az UNFICYP felhívta a két fél vezetőit, hogy tartózkodjanak a provokatív akcióktól, melyek mélyíthetik a bizalmatlanságot és a két nép közti konfliktusok kiújulásához vezethetnek. Az UNFICYP mandátumát a mindenkori főtitkár jelentése alapján a Biztonsági Tanács hat hónapos intervallumonként szintén hat hónapra meghosszabbítja. Az UNFICYP segíti a normális élet helyreállítását az ütköző zónában, támogatja a bentlakók kapcsolatát a zónán kívül élőkkel, valamint elektromos- és vízellátásukat segíti. A békefenntartó erőbizonyos humanitárius funkciókat is ellát mind az északon élőgörög ciprusi enklávék, mind a délen élőtörök ciprusiak felé, ez magába foglalja különbözőcsomagok, pénzügyi segélyek szállítását a közösségektől az enklávékba. Az UNFICYP történetének során több száz egyezménysértésre került sor, főként azokon a területeken, ahol az ütközőzóna meglehetősen keskeny, így például a fővárosban, Nicosiában. 1989-ben az UNFICYP-nek sikerült elérnie egy egyezményt, mely szerint bizonyos kritikusabb területekről a szembenálló felek kivonják, avagy ott csökkentik a megfigyelőposztokon lévőkatonákat, illetve azok számát és fegyverzetét. Ennek következtében sikerült jelentős mértékben csökkenteni a konfliktusok gyakoriságát. 1992-re az UNFICYP-ből történő folyamatos csapat- és forráskivonások következtében veszélybe került a misszió működőképessége. Ezért Butrosz-Gáli ENSZfőtitkár meggyőzte a Biztonsági Tanácsot a finanszírozási struktúra átalakításáról. Az addig főleg önkéntes alapon működőfinanszírozást ezután az ENSZ és bizonyos kvóta alapján a görög ciprusi és a görög kormányzat egészíti ki. Az UNFICYP struktúrája szerint alapvetően két részre osztható, a civil és a katonai divízióra. A misszió vezetője, a Chief of Mission, civil személy, olyan politikus és diplomata, aki a legfelsőbb szintűpolitikai kapcsolatokért felel, a szembenálló felek vezetőivel találkozik, és az ENSZ New York-i központja felé irányuló jelentésekről egyeztet, majd közvetíti azokat. A misszió vezetője egyedül az ENSZ-főtitkárnak felelős, ugyanígy a misszió katonai vezetője, az ún. Force Commander, vagyis a békefenntartó erőfőparancsnoka. Emellett a főtitkár speciális ciprusi képviselője szintén a misszió része, de őinkább megfigyelőként, mintsem döntéshozóként vesz részt a misszióban.
42
IV. 1. 3. A misszió napjainkban
1993-ban
a
finanszírozás
módjának
megváltoztatása
mellett
a
misszió
újjászervezésére is sor került. Átstrukturálták a megfigyelőállások rendszerét, és több hangsúlyt helyeztek a járőrözésre. A 2004-es sikertelen népszavazás után Kofi Annan ENSZ-főtitkár javasolta a katonai komponens csökkentését 1224-ről 860-ra, melyet azzal indokolt, hogy a ciprusi biztonsági helyzet fokozatosan javul a szigeten, s a harcok kiújulása valószínűtlen. A népszavazás miatt azonban megszakadt a kapcsolat a görög ciprusi és a török ciprusi vezetőség között, ennek ellenére az ENSZ stabilnak látja a helyzetet. 2005. május 6-a és 11-e között az ENSZ egy felülvizsgáló munkacsoportot küldött a szigetre, melynek feladata az állapotok elemzése volt, valamint annak a vizsgálata, hogy a csökkentett számú békefenntartó erőelégséges lesz-e a funkciói ellátásához. Az eredmény szerint még további csökkentések is elképzelhetőek lesznek, a tűzszünetet fenntartó misszió teljes felszámolása azonban az ellenségeskedés kiújulásához is vezethetne, tehát az átfogó rendezésig az UNFICYP-nek a szigeten kell maradnia. Sőt, a „zöld vonal” megnyitásával felmerült az igény további ellenőrzőpontok létrehozására a megnövekedett forgalom és a személyközi kapcsolatok bővülése miatt. Legutolsó adatok szerint43 916 ENSZ katona illetve rendőr44 állomásozik a szigeten, melyben egy 107 fős magyar kontingens is megtalálható. A Biztonsági Tanács 2006. június 15-én 1678-as számú határozatában meghosszabbította az UNFICYP misszióját újabb hat hónappal, amely 2006. december 15-én jár le, s minden valószínűség szerint azt újra meghosszabbítják.
43
Azaz a 2006. szeptember 30-ai adatok szerint. Összetételük szerint: A katonai komponens kontingenseinek küldő országai: Argentína, Ausztria, Horvátország, Magyarország, Nagy-Britannia, Szlovákia. A rendőri komponens kontingenseinek küldő országai: Argentína, Ausztrália, BoszniaHercegovina, Hollandia, Horvátország, India, Írország, Olaszország, Salvador. 44
43
IV. 1. 4. A brit részvétel
A brit kontingens mindig is a legnagyobb létszámú volt az abban az időben Cipruson állomásozó csapatok közül, ami azért is szokatlan, mert általában az ENSZbékefenntartó erőkből a Biztonsági Tanács tagjai igyekeznek kimaradni, ők inkább a nagypolitika és a finanszírozás szintjén vállalnak szerepet. A görög és török nemzetiségűkatonák egyáltalán nem vehetnek részt a ciprusi békefenntartó munkában, ellenben a britek túlzott súllyal is. Joggal felmerülhet a kérdés, hogy a görög ciprusi félt a konfliktus kezdete óta lelkesen támogató britek jelenléte a békefenntartásban nem befolyásoljae negatív irányba az ENSZ egyik fontos alapelvének, a pártatlanságnak érvényesülését. Ráadásul a brit kontingens az egyetlen, amely az UNFICYP megalakulása óta, azaz 42 éve permanensen a szigeten tartózkodik, így az ENSZ
történetének
eddigi
harmadik
leghosszabb
missziójában
folyamatosan jelen van, vállalva annak minden költségét, ami igencsak megterhelőlehet, hiszen emellett a brit, az esetek túlnyomó többségében, a legnagyobb létszámú kontingens volt Cipruson. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy ha a konfliktusban álló felek anyaországait
kihagyják
a
békefenntartó
tevékenységből,
akkor
a
történelmileg a szigettel rendkívül összefonódott, és az országhoz fűződő igen fontos érdekekkel bíró Nagy-Britanniát sem tekinthetjük abszolút külső államnak, már csak a szuverén bázisterületek brit fennhatóság alatt léte önmagában is akadálya lenne ezen „abszolút kimaradásnak”. Ahogy azt dolgozatom második fejezetében már bemutattam, NagyBritannia mindig nagy hatással volt az ENSZ Ciprus-politikájára. A Martin Packard tanulmányában45 leírtak, miszerint a britek többször sikeresen megakadályozták a kiegyezést a két fél megoldást keresőpolitikusai között, az Egyesült Államok - Nagy-Britannia egységfront a NATO kohéziójának érdekében mind azt bizonyítják, hogy Nagy-Britannia a legkevésbé sem pártatlan a konfliktusban, és ezt már számtalan formában ki is mutatta.
45
Tanulmány, in: Buorntonis, Dimitris – Evriviades, Marios: The United Nations for the Twenty-First Century, Peace, Security and Development, Kenwer Law International, Hága, 1996
44
Érdemes felhívni a figyelmet arra a tényre is, hogy a misszión belül bizonyos kulcspozíciók öröklésében stabilan érvényesül a brit szupremácia, azaz egyes posztok konstans módon a britek kezében maradnak. „Furcsa mód” a Nicosiát magába foglaló szektor is a brit csapatok hatáskörébe került. A lokális beavatkozás pedig globális szinten sokkal inkább elmosódhat, értem ezalatt azt, hogy a jelentések pártatlansága vagy pártossága az ENSZ-statisztikák által a világ elé tárt képből már nem visszavezethető.
IV. 2. Az ENSZ-főtitkár jószolgálati missziója
Az ENSZ 1964 óta állandóan napirenden tartja a ciprusi kérdést, és nagy erőfeszítéseket tesz a rendezés érdekében. A világszervezet javaslatainak és célkitűzéseinek középpontjában alapvetően Ciprus újraegyesítése állt és ez a törekvés jellemzi jelenleg is kezdeményezéseit. Az ENSZ főtitkárok jószolgálati misszióinak alapvetőfeladatai magas szintű tárgyalások megszervezése a két ciprusi fél, Görögország, Törökország és NagyBritannia (!) között, valamint a megegyezés kereteinek kidolgozása. E tevékenységekről a főtitkár jelentéseket készít a Biztonsági Tanácsnak. A jószolgálati misszió létezésének és fenntartásának nélkülözhetetlen kelléke és feltétele az UNFICYP. A ciprusi konfliktus története során öt főtitkár próbálkozott meg többé-kevésbé sikeresen azzal, hogy közelebb hozza a két szembenálló fél álláspontját, és elősegítse a teljes rendezés elérését. Először U Thant mianmari (burmai) ENSZ-főtitkár vállalta fel e jószolgálati feladatot 1968-ban az ENSZ Biztonsági Tanácsának kérésére, aki a misszió irányvonalait is meghatározta. Őt 1972-től Kurt Waldheim követte, minden bizonnyal neki volt a legnehezebb a tárgyalások megszervezése, hiszen a török intervenció idején próbálta összeegyeztetni a két közösség érdekeit. 1982-től Javier Perez de Cuellar lett az ENSZ-főtitkár. Bár tény, hogy a főtitkár mandátuma elején érezhetőenyhülés volt tapasztalható a török ciprusi vezetők politikájában, s az ENSZ főtitkár fokozottabban koncentrált mindkét fél érdekeire és követeléseire, ám az ezek szerint kialakított javaslatai még így sem feleltek meg a tárgyaló feleknek.
45
Ezután pangás volt tapasztalható a ciprusi probléma megoldási folyamatában, amit Butrosz Butrosz-Gáli egyiptomi diplomata intenzív próbálkozásai oldottak fel, aki mind az EU nyújtotta lehetőségek kihasználására való törekvése, mind egyiptomi származása46 miatt megfelelőlehetett volna mindkét fél számára, mint tárgyalópartner. Sajnálatos módon a Set of Ideas elnevezésűterve mégsem lendítette fel annyira a megoldási folyamatot, mint ahogyan azt a nemzetközi közösség elvárta, hiába erősítette meg a terv minden részletét a Biztonsági Tanács határozataiban. 1992 novemberében aztán a főtitkár informálta a BT-t, hogy terve alapján sem sikerült megegyezést elérni, és javasolta a bizalomépítőintézkedések (CBMs) alkalmazását. 1993-94-ben ButroszGáli e javaslat véghezvitelének előnyeiről igyekezett meggyőzni a két oldalt, ám a török ciprusi fél ellenérzése és tiltakozása miatt nem sikerült elérni Varosha városának újjáépítését és rendezését, holott az északi résznek meglehetősen nagy gazdasági előnyökkel járt volna 47. Az intézkedések tartalmazták volna a Nicosiai Nemzetközi Repülőtér mindkét fél használatára történőújranyitását, amit viszont a görög ciprusi fél nem pártolt kellőmértékben48 . 1999-ben az új ENSZ-főtitkár, Kofi Annan vezetésével jószomszédi párbeszéd kezdődött a két közösség vezetői között, míg végül 2002 januárjától 2003 februárjáig közvetlen találkozókra is sor került. 2002 novemberében mutatta be Kofi Annan „Basis for a Comprehensive Settlement of the Cyprus Problem” azaz a Ciprusi Probléma Átfogó Rendezésének Alapja elnevezésűtervét, melynek ötödik verziójáról rendeztek végül az időközben megakadt tárgyalások ellenére népszavazást a felek. Az eredményt és annak okait már korábban ismertettem. A hagyományokat követve valószínűleg a frissen megválasztott Ban Ki Mun délkoreai főtitkár is törekedni fog a megegyezés elősegítésére, bár az Európai Unió szakértőinek véleménye szerint az elkövetkezőévekben jegelni fogják a problémát, és inkább a Törökország - EU kapcsolatokra fog koncentrálni a csúcsdiplomácia.
46
Egyiptom szinte az egyetlen olyan arab ország, amelynek Törökországgal kifejezetten jó kapcsolatai vannak, bár az izraeli-török stratégiai partnerségi szerződés és közeledés ezt az utóbbi időben megtépázta. 47 A TRNC bruttó nemzeti össztermékét nem kevesebb, mint 20 %-kal növelte volna. 48 A déli résznek már van nemzetközi repülőtere, az északinak azonban nemzetközi el nem ismerése miatt csak rendkívül kevés kapcsolata van a külvilággal, repülőtereit csak török gépek használják.
46
IV. 3. Az ENSZ-tárgyalások kudarcának vélhetőokai
Az ENSZ a konfliktus 1963-as kirobbanásakor elfogadta a csupán görög ciprusiakból álló kormányt az egész sziget lakossága felett szuverenitást gyakorló végrehajtó szervként, és ezáltal a török ciprusiak érdekképviseleti tevékenységét ellehetetlenítették. A konfliktus eszkalálódásának és a mészárlás folytatódásának rémképe azonban gyors reagálást követelt meg a Biztonsági Tanácstól. Mivel akkoriban Makariosz török ciprusi minisztereket nélkülöző, s ilyetén módon alkotmányellenes kormánya volt az egyetlen olyan ciprusi „kormányszerűképződmény”, amely az ENSZ égisze alatt folyó béketeremtés
megkezdéséhez
kötelezően
szükséges
beleegyezést
és
felhatalmazást meg tudta adni, az ENSZ a lehetőleggyorsabb cselekvés érdekében inkább a törvénytelenül felálló kormány elismerését választotta a vélhetőleg
sok
száz
ciprusi
életébe
kerülő időhúzást
jelentő
konszenzuskeresés helyett. Ugyanakkor a brit érdekek is Makariosz követeinek elismerését célozták, hiszen ennek elmaradása esetén fennállt az a veszély, hogy az érsek által vezetett Ciprus kilép a Brit Nemzetközösségből, ami a régi gyarmatbirodalmi státuszt védelmezőbrit közvéleményt az akkori brit kormány megbuktatására is késztethette volna. A későbbiekben is megfigyelhetőe kettős mérce jelenléte a Ciprusról folyó ENSZ-tárgyalásokban. A török ciprusi fél politikai egyenlőségét a gyakorlatban soha sem ismerték el49, sőt, őket nem ciprusiaknak, hanem törököknek tekintik. A török ciprusiak semmilyen nemzetközi fórumon nem vehetnek részt, hisz egyrészt államukat, a TRNC-t nem ismerik el, másrészt a ciprusi delegációkból ugyan általában önként, de szintén kimaradnak. Az észak-ciprusi országrésszel szembeni nemzetközi gazdasági embargó sem a globális pártatlanságot mutatja. Az ENSZ-tárgyalásokon fokozottabban érvényesültek a nagyhatalmi érdekek, főleg a két anyaországé, s a világszervezet erőfeszítései sokkal inkább Cipruson kívülre, főként egy görög-török háború elkerülésére és az amerikai katonai bázisok fenntartására koncentráltak a NATO délkeleti szárnyának két 49
Elsőalkalommal Kofi Annan ENSZ-főtitkár javasolta azt a Biztonsági Tanácsban, hogy a felek egyenlő státuszát el kell ismerni.
47
legfontosabb államában. Az amerikai és brit állásponttal ellenkezőirányú megoldási javaslatok így eleve kudarcra voltak ítélve. Újabban egy olyan szemlélet terjedt el, mely a probléma főokát a politikai akarat mindkét oldalon fennálló hiányaként aposztrofálja. A közkeletűnézet szerint egyik oldal sem elégedetlen a jelenlegi status quo-val annyira, hogy komolyabb engedmények megtételére legyen hajlandó. A török ciprusi fél számára az 1974-es invázió a békét, az etnikai mészárlások végét és a nyugalmat hozta el; míg a görög ciprusiak számára a nemzetközi segélyek folyamatos áramlása, az EU tagságból származó előnyök teremtenek közel ideális helyzetet. Emellett az újraegyesítéssel a gazdagabb déli rész feladatává válna az igen elmaradott észak gazdasági felzárkóztatása és az újjáépítés. Az Európai Unió zöld utat adott a feltétel nélküli ciprusi csatlakozásnak, ezzel drasztikusan lecsökkentette az erre apelláló ENSZ-tárgyalások sikerének valószínűségét, főleg mivel a görög ciprusi vezetők az európai uniós tagságot a török csapatok Ciprusról történő elmozdításának jogi, politikai és akár katonai eszközének tekintik. Mind az UNFICYP-et, mind magát az ENSZ-t sok kritika éri mindkét oldalról. Az egyik fél egyezménysértése elleni fellépések a másik oldal részéről rendszerint kemény bírálatot szülnek, például az 1974-ben görög ciprusi eltűntek felkutatására létrehozott ENSZ iroda harminc sikertelen év utáni bezárásakor is felhördült a görög ciprusi közvélemény, és az iroda újranyitását követelték.
48
V. A megoldás perspektívái
V. 1. Az Európai Unió nyújtotta lehetőségek
Ciprus 1961 óta tagja az Európa Tanácsnak, s az Európai Gazdasági Közösség már 1972-ben társulási szerződést kötött a szigetországgal. 1987-ben jött létre a vámunió Ciprus és az európai integráció között, ezt követően 1990-ban csatlakozási kérelmet nyújtott be, melyet az Európai Unió a török ciprusiak nagy felháborodására 1993-ban el is fogadott. Az addig vonakodó Európai Unió végül Athén nyomásra felvállalta a ciprusi problémát. Az EU külpolitikájában a Balkán és a Mediterráneum megkülönböztetett szereppel bír, ezen, az unió számára „közel-külföldként” nyilvántartott területek az EU stabilizációs politikájának speciálisan kezelt helyszínei, melyek mind politikai–, gazdasági- és presztízs szempontokból jelentősek a közösség számára. A ciprusi konfliktus erős destabilizáló tényezőként van jelen e régióban, ezért Görögország joggal érvelt amellett, hogy a ciprusi rendezés az integráció déli, délkeleti kapcsolatrendszerében kedvezőkörülményként szolgálna. Ennek érdekében az unió teljes támogatásáról biztosította a ciprusi rendezés tervén dolgozó ENSZ-főtitkárt. Az EU nyújtotta előnyök a rendezési folyamatban mind a török, mind a török ciprusi félnek rendkívül kecsegtetőajánlatnak tűntek. A görög ciprusiak azonban, ahogy azt már korábban említettem, abban a reményben, hogy vétójoggal, rendelkezőteljes jogú tagként felhasználhatják majd az EU-t50 arra, hogy a tagjelölt Törökországot engedményekre kényszerítsék a ciprusi kérdésben, nem szavazták meg a sziget újraegyesítését jelentőtervet. Céljuk így feltehetőleg az, hogy legkésőbb a török csatlakozási folyamat végéig, tehát optimista jóslatok szerint öt éven, pesszimista jövendölések szerint tizenöt éven belül, egy számukra lényegesen előnyösebb megoldást érjenek el. Míg korábban felmerült, hogy valódi befolyást rendelkezésre álló gazdasági eszközeivel elsősorban az EU gyakorolhat, addig az Annan - terv görög ciprusi elutasításával az unió közvetítői státuszának támogatottsága a török ciprusi oldalon jelentősen megcsappant. A görög ciprusiak meglehetősen ellenzik azt, hogy az Európai Unió közvetlen gazdasági és kereskedelmi kapcsolatot létesítsen Észak50
Az Európai Unió a lehetőlegteljesebb mértékben elutasítja a ciprusi konfliktus kifejezetten konföderációs javaslaton alapuló rendezését.
49
Ciprussal, ami pedig arra ösztökélhetné a sziget török ciprusi lakosságát, hogy továbbra is pártolják az újraegyesítés ügyét. A görög ciprusi kormány nyíltan támogatja, hogy az 1974-ben tulajdonaikat elvesztett görög ciprusi polgárok az Európai Unió jogi fórumain keressenek peres úton jóvátételt. Ez szintén megrengeti a török ciprusiak EU-ba vetett hitét. 2005 októberében megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Törökországgal is. DélCiprus a tárgyalási fejezetek megnyitásának feltételéül a nicosiai kormány török elismerését követelte51 . Végül a dél-ciprusi kormány is beleegyezését adta, mivel a török vezetésnek egy jegyzőkönyvet kellett aláírnia a török - EU vámuniót a tíz új tagállamra történő kiterjesztéséről, mely elvileg Dél-Ciprus de facto elismerését jelentette
volna,
ám
végül
Törökország
kérésére
nyilatkozatot
csatoltak
a
jegyzőkönyvhöz, mely szerint a dokumentum aláírása nem jelenti a Ciprusi Köztársaság elismerését. Az Európai Unió szerint az iszlám világ semmiképp sem jelenthet olyan politikai vagy gazdasági alternatívát Törökország számára, amelyért cserébe feladná nyugati, azon belül is, európai uniós aspirációit. Törökországban viszont az uniós lelkesedés egyre inkább alábbhagy. Míg korábban a népesség háromnegyede, most csupán kevesebb, mint fele gondolja úgy, hogy a közösségi normáknak való megfelelés érdekében tett török erőfeszítések megérik a fáradtságot. Az EU a következőterületeken vár el reformokat a török kormánytól: Először is Törökország ismerje el az 1915-ös örmény népirtás tényét52. Történjen meg a polgári és katonai, s a politikai és intézményi keretek alkotmányos szétválasztása. Folytatódjék a demokratizálódási folyamat. Jószomszédi kapcsolat létrehozása Görögországgal, a vitáik békés rendezésének kívánalma. Tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot /emberi jogok, nők helyzete, gyermekmunka, ENSZ-határozatok betartása területén/.
51
A csatlakozási tárgyalások folyamán egy-egy fejezet megnyitásához mindig mind a huszonöt tagország beleegyezése szükségeltetik, ami a gyakorlatban vétójogként funkcionál. 52 Nemrégiben a francia – török kapcsolatokban következett be drasztikus romlás, mikor a francia törvényhozás elfogadott egy olyan törvényjavaslatot, mely szerint szabadságvesztéssel sújtandó az az állampolgár, aki nem ismeri el a törökök általi az elsővilágháború idején történt örmény népirtás tényét.
50
A ciprusi rendezés nem jelenik meg ugyan, mint kizáró feltétel, de a Ciprusi Köztársaság elismerését, a dél-ciprusi hajók török kikötőkbe történő beengedését elvárják Törökországtól. Nemrégiben egy olyan javaslat is született, miszerint Törökországtól meg kell követelni, hogy tagsága esetén ne akadályozza meg az EU - tagok csatlakozását más nemzetközi szervezetekhez. Ezzel vélhetőleg azt kívánják kiküszöbölni, hogy Törökország ne vétózza meg Ciprus esetleges NATO-csatlakozását. Továbbá Ausztria azt javasolta, hogy Törökország számára egy olyan státuszt biztosítsanak az Európai Unión belül, mely nem jelenti a teljes tagságot, ám a társult jogi állapotot lényegesen meghaladja. Törökország azonban kijelentette, hogy ha nem kap teljes jogú tagságot az unióban, abban az esetben ezúttal végleg visszavonja csatlakozási kérelmét. Az Európai Unió azonban nem merné felvállalni azt a kockázatot, hogy ehhez hasonló lépésekkel Törökországot az iszlám világ „karjaiba taszítsa”. Jelenleg az EU és Törökország kapcsolata súlyos válságban van, az unió állandó, és a
társadalom
szemében
egyre
terhesebb
reformköveteléseinek
köszönhetően
Törökország egyre kevésbé lelkesedik az integrációba történőbelépésért. A reformok lelassultak, az eddig megszületett döntések végrehajtásában is a hajlandóság hiánya jelentkezik. Ez a ciprusi konfliktus megoldásának aspektusából nézve az Európai Unió nyújtotta előnyök alapján körvonalazódó megoldás esélyeinek drámai csökkenését mutatja, hiszen ha a török ciprusiak anyaországa távolodik az uniótól, az egyértelműen maga után vonja Észak-Ciprus lelkesedésének alábbhagyását is, bár az is igaz, hogy a török ciprusi társadalom 2002 óta egyre inkább szabadulna a gazdaságilag is terhes elszigetelődéstől. Az International Crisis Group53 elemzése szerint az Európai Uniónak, ha valóban meg kívánja oldani a problémát, az északi rész integrációját elősegítendő kezdeményezéseket kellene tennie, gondolok itt arra, hogy tárgyalásokba kezdjen egy észak-ciprusi delegációval, megvizsgálja a török - EU vámunió az északi részre gyakorolt közvetlen hatásait. Az északi rész pedig megkezdhetné az aquis communoutaire átvételére, a jogharmonizációra való felkészülést, hogy ezzel is jelezze az EU - tagságra való felkészültségét és törekvését. Tény, hogy az Európai Unió valóban rendelkezik a válság rendezésének gazdasági ösztönzőivel, azonban a török ciprusi rész bizalomvesztése, Törökország az EU általi 53
Az International Crisis Group egy olyan nemzetközi szervezet, mely jelentéseivel, előrejelzéseivel segíti a nemzetközi szintűválságok kezelését, menedzselését. Forrás: www.crisisgroup.com
51
talonban tartása és az unió török csatlakozással kapcsolatos bizonytalankodásai fokozatosan kiveszik az integráció kezéből a megoldás eszközeit. Törökország gyors beengedése az Európai Unióba azonban félő, hogy a ciprusi konfliktus rendezési hajlandóságát csökkentené a török oldalon, hiszen ezzel gyakorlatilag megszűnne az a lehetőség,
hogy
Törökországot
a
Ciprusról
történő kivonulásra
a
tagság
„mézesmadzagával” bírják rá. Az is kétségekre ad okot, hogy a zöld vonal 2003-as megnyitása után történt tulajdonjogi peres procedúrák újra kiélezik a két etnikum közti konfliktust, mely a zöld vonal újbóli lezárásához vezethet, akkor pedig a két közösség közti bizalom kialakulásának esélye is jó időre elveszik.
V. 2. A NATO szerepe a megoldásban
A két anyaország már 1952-ben belépett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe, majd 1957-ben John Foster Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere a ciprusi polgárháború megoldásaképpen azt indítványozta, hogy Ciprus is legyen tagja a Szövetségnek. Ezután a Szervezet akkori főtitkára, Paul-Henri Spaak is egy NATO-n alapuló megoldási alternatívát tárt a felek elé. Mindkét lehetőséget elutasította a görög ciprusi vezetőség. 1964 februárjában Nagy-Britannia azt javasolta Makariosz elnöknek, hogy a kimerülőben lévőbrit békefenntartók munkáját egy NATO-erővegye át, ám ez a ciprusi elnök határozottan elutasította. Az 1974-es török invázió után Görögország hat évre kilépett a NATO katonai szervezetéből, s 1981 után is erős NATO-ellenesség volt tapasztalható a kormányra kerülőszocialisták részéről Görögországban. Természetesen a NATO egyik oldalon sem avatkozhat be politikai okokból, hiszen a minkét szembenálló fél NATO-tagállam, ez a tény az, amiért a katonai nyomásgyakorlás nem járható út a NATO számára. A NATO célja mindazonáltal az 1974-es status quo megőrzése a szigeten. A Szövetség második legnagyobb katonai erejével
rendelkező országa
Törökország,
valamint
a
délkeleti
szárny
működőképességéhez mindkét állam szükségeltetik, ezért a NATO alapvetőérdeke egy a két fél közti kompromisszumos megoldás, hiszen bármelyik fél a ciprusi konfliktussal kapcsolatos konkrét állásfoglalással való elidegenítése megrengetheti a NATO kohézióját.
52
A két ország közti megoldatlan ellentétek miatt a konfliktusok, incidensek kialakulása állandó veszélyt jelent, ezek kezeléséhez szükséges a NATO befolyása mindkét szövetséges államra, hiszen ismét létrejöhetnek a korábbi összetűzésekhez hasonló helyzetek, amelyek következményei megbéníthatják a katonai együttműködést az érintett fegyveres erők között. Mindazonáltal remény is mutatkozott a kooperáció sikerességére, mikor görög és török békefenntartó erők együtt teljesítettek szolgálatot az SFOR keretében Boszniában, s együttműködés mutatkozott az Adrián Albánia stabilitásának biztosításában. Ez utóbbi két példa meggyőzően bizonyítja a NATO meghatározó
szerepét
és
lehetőségeit
a
hatáskörébe
tartozó
tényezők
kiegyensúlyozásában. A balkáni konfliktus egészében azonban újabb konfliktus színtere is volt a két állam között, itt ugyan csak diplomáciai tekintetben konfrontálódtak, a két ország szembenálló oldalon tagozódott be a balkáni érdekellentétekbe, Törökország a térség muzulmán, Görögország pedig az ortodox államait támogatta. Görögország egyre inkább pártolja, hogy Ciprus a közeljövőben a NATO tagja legyen, miközben mind a Szövetség, mind az Egyesült Államok elítélte Ciprus azon szándékát, hogy Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket vásárol Oroszországtól. Emellett Athén sürgette a NATO-t, hogy a szervezeten belül fejlesszenek ki egy vitarendezési mechanizmust, ami segítene békésen megoldani a NATO-tagországok közti vitákat, s így teljesítse be kollektív biztonsági és védelmi feladatát a konfliktusok tekintetében. Mind Theodore A. Couloumbis 54, mind Thomas F. Farr55 úgy vélik, hogy Ciprus függetlensége és biztonsága egyedül a NATO által lehetne garantált. E garancia magába foglalná egy NATO-erőCipruson való állomásozását, mely az ENSZ békefenntartók feladatát venné át, és meghatározott ideig tartózkodna a szigeten. E NATO-erőugyan multilaterális alapon működne, de nagyszámú görög és török katonákból álló kontingenst is tartalmazna. Feladatául azt tűzné ki, hogy politikai partnerséget építsen ki a görög ciprusiak és a török ciprusiak között. Ez utóbbi tényezőazt a felismerést tükrözné a NATO részéről, miszerint valódi rendezést a két fél bevonása és kompromisszuma nélkül nem lehetséges elérni. Tehát e megoldási javaslat illetve út szerint a megszüntetnék a két anyaország Ciprus katonai ügyeibe való beavatkozását, s 54
Az Athéni Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok szakának professzora, valamint a Hellén Alapítvány az Európai- és Külpolitikáért igazgatója, aki az 1997-es NATO Academic Forum-on beszélt Görögország és a NATO-bővítés összefüggéseiről. 55 Az USA külügyminisztériumának Ciprussal foglalkozó munkatársa, valamint az Amerikai Légierő Akadémia Politikai Tudományok tanszékének professzora.
53
melyet kombinálnának egy mindkét fél számára elfogadható rendezéssel, amelyet a NATO garantál. Sőt rendezés esetére a szerzők azzal számolnak, hogy Nagy-Britannia átengedné egyik szuverén bázisát a Szövetség ciprusi erejének. Véleményem szerint e rendezési javaslat több ponton is gyengélkedik, ebből fakadóan sikerének esélye is megkérdőjelezhető: Először is a Szövetségi erőegy görög ciprusiak és török ciprusiak közti politikai partnerség eléréséig szándékozik a szigeten maradni, ilyen kiegyezést pedig, mint tudjuk, már körülbelül 50 éve nem sikerül elérni, azaz a NATO-nak vélhetőleg még igen hosszú ideig kellene itt állomásoztatni katonáit, ami rendkívül nagy költségekkel járna a szervezet számára, mely költség a várható eredménnyel egyáltalán nem lenne egyenes arányú viszonyban. Figyelembe kell venni, hogy az Annan-terv elutasítása után a rendezés esélyei tovább romlottak, ezért a közeljövőben nem valószínűa megoldás elérése. Másodszor, a NATO erő bevonulása az ütköző zónába, nem sokat változtathatna a kialakult helyzeten, kivéve, ha a török csapatok elhagyják északot, s ez jelen pillanatban abszolút elképzelhetetlennek látszik. Harmadszor, arra sincsen semmilyen garancia, hogy a görög ciprusi fél beleegyezését adná e cseréhez, hiszen az érkező NATO erőben meglehetősen nagy arányú lenne a török kontingens. Így az ütközőzóna területén is megjelennének az ellentétes érdekűfelek katonái, ugyan a NATO égisze alatt.
V. 3. A TRNC jövőjével kapcsolatos kérdések
Az Észak-ciprusi Török Köztársaság a török ciprusi vezetőség egyoldalú deklarációjával jött létre 1983. november 16-án, s ekkor kiáltották ki szintén a sziget északi felének függetlenségét, ezután minden későbbi tárgyaláson a török ciprusiak a rendezés feltételeként emlegették államuk elismerését. Az 541-es számú ENSZ BT határozat (1983) helytelenítette, és jogilag érvénytelenné nyilvánította a függetlenség unilaterális kinyilvánítását, valamint felszólította a török ciprusi „kormányt” a kijelentés visszavonására. Ennek köszönhetően mindmáig csupán Törökország és Azerbajdzsán
54
ismerte el az észak-ciprusi államalakulatot. Mindazonáltal több próbálkozás is történt a TRNC nemzetközi jogi elismerésére. Elsőként Banglades kívánta elismerni, ugyan csupán de facto módon a török ciprusi államot, ám az Egyesült Államok kijelentette, hogy ez esetben megvonja Banglades pénzügyi támogatását, ezért a TRNC-hez meglehetősen hasonló módon kialakult56, ám a nemzetközi közösség által azonnal elismert ázsiai ország visszavonta elismerési szándékát. Ugyanígy járt Pakisztán is. 1999 júliusában a TRNC akkori miniszterelnöke részt vett a Török államok közti Szolidaritás, Barátság és Testvériség Konferencián, ahol közös nyilatkozatban bírálták a G-8 és az ENSZ BT döntéseit, mely annak a Görög Ciprusi Köztársaság „kalandor” politikáját
támogatja,
mely
a
térség
békéjét
veszélyezteti.
Ugyanezen
év
szeptemberében Lamberto Dini, Olaszország külügyminisztere közös sajtónyilatkozatot adott ki Ismail Cem török külügyminiszterrel, melynek lényege a TRNC nemzetközi jogi elismerése szándékának kifejezése volt. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia meglehetősen nagy nyomást gyakorol a nemzetközi közösség államaira a TRNC el nem ismerésének érdekében, bár a Bill Clinton által a térségbe küldött amerikai diplomata, a béketeremtés nagy szakértőjeként ismert Richard Holbrooke57 egy olyan megoldást javasolt, amely a görög és görög ciprusi politikusok szerint a TRNC helyzetének megerősítésével, s annak de facto nemzetközi elismerésével járt volna. A TRNC nemzetközi elismerésének okait a következőfőbb pontokban lehetne összegezni: Nagy-Britannia az 1960-as alapszerződésekben elkötelezte magát, hogy minden eszközzel igyekszik megakadályozni a sziget más országgal létrejövőunióját, valamint a sziget felosztását, s így a TRNC elismerésével a sziget területének kettészakadását is el kellene ismernie. Nagy-Britannia megfeledkezik arról a tényről, hogy sem az 1963-64-es konfrontálódásban, sem pedig az 1974-es görög puccs majd török invázió esetén nem élt intervenciós jogával, így tulajdonképpen nem teljesítette szerződéses kötelezettségét, kudarcot vallott. Nagy-Britannia precedenst sem kíván teremteni az ír probléma ilyen módon történőmegoldásához. Emellett azt is 56
Bangladest Pakisztántól való elszakadásában is egy harmadik állam, India segítette, ám ott a nemzetközi közösség azonnal elismerte a létrejött államot, s azóta Pakisztán és Banglades kapcsolata is rendeződött, jószomszédi viszony alakult ki közöttük. India és Pakisztán viszonya azonban azóta sem mutat lényeges javulást. 57 Az ügy súlyát bizonyítja az is, hogy az amerikai elnök az üzleti szférából visszahívta kiváló tárgyalásvezetőjét, Richard Holbrooke amerikai diplomatát, aki előzőleg a boszniai rendezés szülőatyja is volt.
55
figyelembe kell vennünk, hogy maga az Európai Unió is megosztó erővel bír jelenleg a szigetre. Nagy-Britannia ugyan nem ismeri el a TRNC-t, de gyakorta emlegeti, hogy fenntartotta a kapcsolatot a sziget északi részével, főként kereskedelmi vonalon. Azt már sokkal ritkábban hangoztatják, hogy e jó kapcsolat ellenére vízumkötelezettséget vezetett be a török ciprusiakkal szemben, melynek díját ráadásul a kötelezettség alól mentes görög ciprusiak valutájában kéri. A nyugati diplomácia sűrűn emlegetett érve az elismerés ellen az, hogy így a török ciprusiak gyakorlatilag a semmiért cserébe kapnának nemzetközi támogatást, valamint egy ilyen lépéssel vélhetőleg a török ciprusiak többé nem lennének érdekeltek a rendezésben, s visszavonulnának a párbeszédtől. Emellett a sziget kettéosztottsága háborús hódítással jött létre, s a nemzetközi közösség nem kíván precedenst teremteni az ilyen módon létrejövőállamképződmények számára. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ellenállása a ciprusi rendezéssel szemben arra is visszavezethető, hogy a jelenlegi helyzetben könnyen megfenyegethetik a görög ciprusi államot, hogy ha az akadályokat támaszt a szuverén bázisterületek ottlétével kapcsolatban, az esetben e két ország elismeri a TRNC-t, mely a török ciprusi állam teljes nemzetközi elismerésével és az unitárius államban történőújraegyesítés reményének abszolút elvesztésével járna. A két anyaország relációja szintén létfontosságú eleme az el nem ismerésnek, hiszen a két NATO ország mindegyikében található amerikai és NATO katonai bázisok, valamint a NATO működőképessége arra ösztönzi a nyugati hatalmakat, hogy mindenképpen elkerüljék a szembenálló felek bármelyike melletti elköteleződést, mely a kapcsolat megromlásával járna, s a TRNC elismeréséből ez következne. Továbbá mindennél fontosabb egy görög-török háború elkerülése, ami a térség stabilitásának összeomlását okozná. A nemzetközi elismerés hiánya Észak-Ciprust teljesen függővé tette Törökországhoz, majd a déli rész felvétele az EU-ba részleges integrációs folyamatot indított el a két entitás között. A TRNC a mindennapi életben török pénznemet használ, pénzügyi segélyt kap anyaországától, valamint
56
automatikusan állampolgárságot garantál a török bevándorlóknak, így egyes vélemények szerint nem függetlenebb Törökországtól, mint Észak-Írország Nagy-Britanniától. Ezt megcáfolja az a tény, hogy a TRNC mára egy szilárd, demokratikus pluralizmusnak és a hatalmi ágak szétválasztásának mindenben megfelelő politikai intézményrendszerrel bír, melyben az alapvető demokratikus struktúrák kielégítően funkcionálnak, független bíróságok
működnek,
érvényesül
a
sajtószabadság,
és
szabad
szakszervezetek is tevékenykednek. A TRNC el nem ismerése ellenére nemzetközi kapcsolatai az Annan - terv nagyarányú török ciprusi támogatottságának következtében javulni kezdtek. Az Egyesült Államok méltatta a török ciprusiak bátorságát, amiért kiálltak az ENSZ főtitkár terve és az újraegyesítés mellett. Sőt, nagy számban érkeztek amerikai üzletemberek
Észak-Ciprusra
a
gazdasági
–
kereskedelmi
együttműködés
lehetőségeinek felmérésére, aminek követeztében növekvő mennyiségű külföldi működőtőke érkezett a turisztikai szempontból még a délinél is kecsegtetőbbnek számító északi részre58. Az utóbbi időben aggodalomra ad okot Ciprus demográfiai szerkezetének átalakulása. Míg a görög ciprusi részen az EU - tagállamokra oly jellemzőelöregedési tendencia mutatkozik, addig az északi részen, mind a természetes népességszaporulat növekedésének, mind az anyaországból érkezőbevándorlóknak köszönhetően jelentős lakosságszám növekedés tapasztalható. Anatóliából tömegesen telepítenek be török családokat az északi részre, eddig hozzávetőlegesen 70-80 ezer főt, hogy ilyen módon változtassák meg a nemzetiségi arányokat. A tudatos betelepítés célja, hogy huszonöt éven belül a török ciprusiak aránya meghaladja a görög ciprusiakét, és így Ciprus annexió általi visszaszerzésére megnövekedjen az esély Törökország számára, legalábbis a szélsőséges iszlámista török pártok jövőképe szerint. Egyes források szerint a nemzetközi elismerés végre ráébresztené a realitásoktól elrugaszkodott görög ciprusiakat, hogy az időnem visszafordítható, és el kell fogadniuk az „új valóságot”, valamint egyenlőségüket a török ciprusiakkal. A szerzők szerint a két államalakulat Banglades példáját követve előbb-utóbb oly mértékben megbékülne egymással, hogy közös programok, az országaik közti együttműködések is
58
Már az 1990-es évek közepén hirdette országát a TRNC Turisztikai Hivatala, többek között a londoni metró területén plakátokon, aminek következtében görög ciprusi szélsőségesek fenyegették meg a brit kormányt egy, a londoni metró elleni robbantásos merénylet végrehajtásának lehetőségével.
57
megvalósulhatnának, melynek nyomán elindulhatna egy integrációs közeledés a két entitás között. /Stephen, Michael, p. 153-154.; Farr, Thomas F, p. 45-47./ Véleményem szerint ezek a jelen helyzetben hiú ábrándok, hiszen a két népesség közti szembenállás a társadalom minden szféráját megfertőzte59 , s felnőtt az elsőolyan nemzedék, mely a hajdan volt etnikumközi kooperáció és békés együttélés előnyeit már nem élvezhette, csupán az időről időre kiéleződőkonfliktus a társadalom nyugalmára nézve rendkívül káros hatásainak elszenvedője volt.
V. 4. Az érintett felek lehetőségei a jövőre nézve
A jelenlegi patthelyzetből az előbbiekben vizsgált nemzetközi szervezetek nem lendítették ki a ciprusi problémát, és a közeljövőre nézve nem is körvonalazódnak újabb tervek, megoldási javaslatok. A konfliktus végét senki sem látja, főként nem az érintett felek. Mindkét ciprusi közösség hirtelen pálfordulása egy olyan új helyzetet teremtett, ahol a megszokottól eltérően a görög ciprusiak meggyőzése és a török ciprusiak lelkesedésének megmentése a cél. A nemzetközi aktorok próbálkozásai kevésnek bizonyultak, s a két anyaország bevonása pedig ahogyan az a konfliktus kezdetétől jól érzékelhető, csak rontott az esélyeken. A kialakult helyzetben egyoldalú erőfeszítések sorozatára van szükség a konfliktus helyi és nemzetközi szereplőinek részéről egy bikommunális, bizonális berendezkedésűállam létrehozására. Tasszosz Papadopulosz görög ciprusi elnök negatív attitűdje és török ciprusi ellenes politikája gátat szabhat bármilyen jövőbeli rendezési javaslat sikerességének. DélCiprusnak fel kell ismernie, hogy a nemzetközi partnerekhez történőelköteleződés visszautasítása, valamint a reális helyzet semmibevétele végképp megoszthatja a szigetet, és ahhoz vezethet, hogy a nemzetközi közösség elismeri az újabban együttműködőhírében álló északi részt. A „zöld vonal” 2003-as megnyitásával hirtelen megtapasztalhatták mind a görög ciprusiak, mind a török ciprusiak, hogy az élet 1974 óta is tovább folyt az egymástól elzárt részeken, s a gyarapodó népességűészaki rész török lakossága egy újraegyesítéses rendezés után már semmiképp sem lenne besorolható az „egyszerű” kisebbség kategóriájába. Az erőviszonyok megváltoztak. 59
A mészárlások képei a társadalom minden szintjén jelen vannak, az iskoláktól a televíziós propagandáig, az út menti a szörnyűségeket ábrázoló tábláktól a vallási istentiszteletekig. A régi sebeket nem hagyják begyógyulni, s ezzel az ellenségeskedés lángját is folyamatosan életben tartják.
58
Míg 1963-ban, sőt még 1974-ben is, az északi rész egy kialakulatlan közigazgatási rendszerrel rendelkezett, addig mára, egy az államiság követelményeinek mindenben eleget tevőállamalakulat jött létre, működődemokráciával, annak minden strukturális elemével, s nem utolsó sorban az emberi jogok nagymértékűtiszteletével60. A török ciprusi rész Annan – terv iránti lelkes támogatásának tendenciáját továbbra is fenn kell tartani. A javasolt bizalomépítőintézkedések várható hasznát fel kell tárni a közösség előtt, hogy ők dönthessenek a komoly gazdasági előnyökkel járó rendelkezések sorsáról. Az északi résznek fel kell készülnie az újraegyesítéssel járó európai uniós tagsági kötelezettségek vállalására, hogy ezzel a felzárkóztatás költségeitől is
tartó
görög
ciprusiakat
meggyőzzék
a
mielőbbi
rendezés
szükségességéről. Ehhez ugyan először is fel kell számolni az északkal szembeni gazdasági embargót, amire nemzetközi szinten is történtek már lépések. Emellett az ésszerűgörög ciprusi kérések megvitatása és a gyors intézkedés, vagy egyelőre legalább a szándék kifejezése mielőbb szükséges. Görögország mindezidáig Dél-Ciprus tényleges hátországa, legfőbb támogatója volt, kockára tette ezért európai megítélését is. Most azonban minden eddiginél világosabban meg kell fogalmaznia rendezési hajlandóságát, és nyomást gyakorolni a görög ciprusi közösség vezetőire. Elsőlépés lehetne erre a sokak által támadott közös védelmi doktrína felfüggesztése, a közös katonai tevékenység61 beszüntetése vagy mérséklése, s a Nemzeti Gárda kiképzéséből, műveleteiből történőkivonulás. Ha Görögország Ciprust szívesen látná a NATO tagjai között, akkor semmiképpen nem célszerűaz Egyesült Államokban és a NATO-ban erős nemtetszést kiváltó közös hadgyakorlatokat szervezni, emellett az orosz haditechnikai ipar pedig egyébként is általában tabunak számít a NATO-tagok és NATO-aspiránsok hadianyag-beszerzésének tekintetében. Törökország szerepe a rendezésre nézve a jelenlegi szituációban felértékelődött. Amennyiben eleget tesz az Európai Unió kérésének, és kiterjeszti a vámuniót mind a huszonöt uniós tagállamra, s így megengedi kikötői használatát a Ciprusi Köztársaság hajóinak, abban az esetben ugyan elismeri azt, ám jelentősen megerősíti elköteleződését 60
A Freedom House nemzetközi szervezet éves Freedom in the World jelentésében a TRNC a politikai és polgári szabadságjogok skáláján a nem elismert államok között kiemelkedőnek számító, 2-es értékelést kapott, míg ugyanezen jelentésben Románia csupán 2,5-es pontszámot ért el, igaz a Ciprusi Köztársaság 1-es minősítésűlett. 61 1996-ban végrehajtották a „Toxitis” és a „Nikephorus” fedőnevűgyakorlatokat, amelynek során a görög légierő, haditengerészet és a szárazföldi csapatok elsőízben hajtottak végre közös manővereket a Ciprusi Nemzeti Gárdával.
59
a rendezés felé. Katonái részleges visszavonása pedig a legnagyobb horderejűesemény lenne a konfliktus történetének utóbbi 40 évében, ám valószínűleg jelentősen megrengetné
a
török
ciprusiak
Törökországhoz
való
viszonyát,
valamint
biztonságérzetét. E részleges visszavonásról ezért mindenképpen bilaterális alapon, azaz a török és a török ciprusi vezetés együttműködésének keretében kell megállapodni. A török telepesek repatriálása szintén igen kényes kérdés, tekintve, hogy e családok sok esetben már negyven éve a török ciprusi társadalom részévé váltak. A további letelepedések tiltása lehetne járható út a demográfiai arányok felborításának megakadályozására, ami azonban ellentétes a sziget későbbi török annexiójára való törekvésekkel. Felmerülhet a kérdés, hogy megéri-e Törökországnak egy olyan lépés megtétele, ami az évszázados konfliktusokat a két, haditechnikailag rohamosan fejlődő országot,
Görögországot
és
Törökországot
egy
modern
háborúba
sodorná,
veszélyeztetve nemcsak a NATO, de az egész dél-mediterrán térség stabilitását. A válasz egyértelműen nem. Azonban Törökország esetében mindig figyelembe kell venni a hadsereg meglehetősen nagy befolyását mind a bel-, mind a külpolitikába, és azt a tényt, hogy az iszlámista pártok még mindig, sőt néha erősödőmértékben, a politikai élet meghatározó tényezői. Mindazonáltal egy görög-török háború belátható időn belüli bekövetkeztét minden józan szemlélő, így én is, ugyan nem lehetetlennek, de rendkívül valószínűtlennek ítéli. Törökország számára Észak-Ciprus ellátása igen jelentős gazdasági teher, melytől az EU keretein belül szabadulni tudna. Azonban egy, Törökország „Nyugat védőpajzsa” jellegűstátuszát ignoráló, s a tagságot helyettesítő alárendelt állapot regionális hatalmi presztízsének, az európai biztonsági struktúrában való előkelő helyének lebecsülése lenne, melybe Törökország semmiképpen sem egyezne bele, még ha ezzel a csatlakozási tárgyalások folyamatát jó időre megakasztja is. Összességében elmondható, hogy a ciprusi konfliktus megoldására a közeljövőben nem kínálkozik olyan lehetőség, mint amilyennel az Annan - terv 2004-ben szolgált. Egyelőre a két közösség közti bizalom erősítésére van szükség, mely alapot adhat egy későbbi rendezés támogatásának és elfogadásának Ciprus mindkét részén. A bizalom kiépítése nem rövid folyamat, mert az ellenségeskedés az emberek mindennapi életében van jelen. A nagyhatalmi rendezésről a továbbiakban le kell mondani, egyrészt azért, mert a ciprusi embereknek elegük lett abból, hogy a beleegyezésük nélkül alakították ki a saját jövőjükről szóló terveket, másrészt, mert a kívülről érkezőmegoldások igen sokszor
tovább
mélyítették 60
a
konfliktust.
VI. Zárszó
A ciprusi konfliktus gyökerei ugyan a görög-török szembenállás tekintetében évszázadokra nyúlnak vissza, viszont ha csupán magát, Ciprust vizsgáljuk meg, már sokkal összetettebb képet látunk. Ahogy azt már a bevezetőben is bemutattam, a ciprusi probléma eredete az anyaországok nacionalizmusában, a nagyhatalmi ellenétekben, s a sziget területi adottságaiban keresendők. Ciprus népe évszázadokon át relatív nyugalomban élt, mígnem a brit gyarmati uralom kiélezte az anyaországok által gerjesztett nacionalista érzelmek összeütközését. A regionális- és nagyhatalmi, illetve szuperhatalmi érdekek találkozása megpecsételte a szigetország sorsát, bel- és külpolitikáját egyaránt a nemzetközi kapcsolatok alakulása határozta meg, melynek következtében Ciprus történelme e hatalmi viszonyok leképeződése lett. A „ciprusi” kifejezéssel önmagában, nemzetiségi jelző nélkül, igen kevés alkalommal találkoztam kutatásaim során, holott a ciprusiak évszázadokon át békében éltek együtt, csupán a 19. század végétől kezdődött el egy olyan tendencia, ami a sziget lakosságát alkotó két etnikumot végül egymás esküdt ellenségeivé tette, az ebben érdekeltek nagy megelégedésére. Egy másik ellentmondás az elnevezéssel kapcsolatban a „görög ciprusi” illetve „török ciprusi”, és a „ciprusi görög” illetve „ciprusi török” szavakban rejtőzőállásfoglaláshoz fűződik. Látnunk kell azt, hogy ez előbbiek, az ENSZ - konform elnevezések, a Cipruson élők nemzetiségét magához a szigethez, míg utóbbiak az anyaországokhoz kötik. Ez utóbbi szemléletmód idegenítette el a problémát a kis szigetországtól, s helyezte azt rá a nagy- és regionális hatalmi érdekellentétek sakktáblájára. Mára a nagyhatalmi ellentétek mérséklődtek, a regionális hatalmi helyzet pedig egy felsőbb érdek, a térség stabilitása, valamint a NATO- és EU elköteleződés által befolyásolt. Kihasználva az anyaországok e két nemzetközi szervezet által megkötött kezét, végre elkezdődhetne egy a szigetlakók érdekeit figyelembe vevőrendezés, azonban rengeteg gátló tényező van jelen. Gondolok itt a török európai uniós csatlakozás sorsára, a TRNC és Törökország kapcsolatára, a görög – görög ciprusi katonai közeledésre. Ezek közül bármelyik elem negatív irányba való fordulása a rendezés sikerébe kerülhet. Ellenben az is felmerül, hogy negyvenkét év patthelyzet után vajon milyen mértékűés irányú változásnak kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a ciprusi konfliktus végre megoldódjék.
61
Ilyen nagyfokú változás lehetne egy újabb népszavazás kezdeményezése egy ismételten átdolgozott Annan-, avagy immáron Ban Ki Mun – tervről, mely egyenlő mértékben koncentrál a két etnikum igényeire, javaslataira. Ehhez azonban a görög ciprusi elit régebbi, ENSZ álláspontjával azonosulni vágyó szándékának visszatérése, egy újabb pálfordulás szükségeltetne. A jelenlegi kormányzat törekvéseinek középpontjában legkevésbé sem a gyors rendezés, sokkal inkább egy hosszú éveken át tartó alkufolyamat áll, melyben az uniós vétójog játssza majd a főszerepet. Vagy még ennél sokkal megdöbbentőbb fejlemény lenne, ha a nemzetközi közösség elismerné a TRNC létezését és állam-voltát. Törökország gyors felvétele az Európai Unióba szintén katalizátorhatással lenne a történésekre. Sajnos e három esemény bekövetkeztének valószínűsége a közeljövőben meglehetősen elenyésző. Ezért jelenleg egyoldalú felajánlásokra, engedményekre, kezdeményezésekre van szükség ahhoz, hogy elindulhasson egy olyan folyamat, melynek végcélja a sziget kompromisszumon alapuló újraegyesítése lenne. Bekövetkezhetne a megbékélés, és a hosszú évtizedek ellenségeskedése után az az állapot, mikor a zászlón lévőkét békeág már nem csak egy elfelejtett álmot, hanem valódi törekvéseket szimbolizál.
62
VII. Mellékletek
1. számú melléklet:
A háromhatalmi garanciaszerződés Forrás: Gillian King: Documents on International Affairs 1959, Oxford University Press, London, 1963
Treaty of Guarantee between the Republic of Cyprus and Greece, the United Kingdom and Turkey The Republic of Cyprus of the one part, and Greece, the United Kingdom and Turkey of the other part:I. Considering that the recognition and maintenance of the independence, territorial integrity and security of the Republic of Cyprus, as established and regulated by the basic articles of its Constitution, are in their common interest; II. Desiring to co-operate to ensure that the provisions of the aforesaid Constitution shall be respected: Have agreed as follows: ARTICLE 1 The Republic of Cyprus undertakes to ensure the maintenance of its independence, territorial integrity and security, as well as respect for its Constitution. It undertakes not to participate, in whole or in part, in any political or economic union with any State whatsoever. With this intent it prohibits all activity tending to promote directly or indirectly either union or partition of the Island. ARTICLE 2 Greece the United Kingdom and Turkey, taking note of the undertakings by the Republic of Cyprus embodied in Article 1, recognize and guarantee the independence, territorial integrity and security of the Republic of Cyprus, and also the provisions of the basic articles of its Constitution. They likewise undertake to prohibit, as far as lies within their power, all activity having the object of promoting directly or indirectly either the union of the Republic of Cyprus with any other State, or the partition of the Island. ARTICLE 3 In the event of any breach of the provisions of the present Treaty, Greece, the United Kingdom, and Turkey undertake to consult together, with a view to making representations, or taking the necessary steps to ensure observance of those provisions. In so far as common or concerted action may prove impossible, each of the three guaranteeing Powers reserves the right to take action with the sole aim of reestablishing the state of affairs established by the present Treaty. ARTICLE 4 The present Treaty shall enter into force on signature. The High Contracting Parties undertake to register the present Treaty at the earliest possible date with the Secretariat of the United Nations, in accordance with the provisions of Article 102 of the Chapter. E. A. -T.
F. R. Z. 63
S. L. A. M.
F. K.
Treaty of Alliance between the Republic of Cyprus, Greece and Turkey 1. The Republic of Cyprus, Greece and Turkey shall co-operate for their common defence and undertake by this Treaty to consult together on the problems raised by this defence. 2. The High Contracting Parties undertake to resist any attack or aggression, direct or indirect, directed against the independence and territorial integrity of the Republic of Cyprus. 3. In the spirit of this alliance and in order to fulfil the above purpose a tripartite Headquarters shall be established on the territory of the Republic Of Cyprus. 4. Greece shall take part in the Headquarters mentioned in the preceding article with a contingent of 950 officers, non-commissioned officers and soldiers and Turkey with a contingent of 650 officers, non-commissioned officers and soldiers. The President and the Vice-President of the Republic of Cyprus, acting in agreement, may ask the Greek and Turkish Governments to increase or reduce the Greek and Turkish contingents. 5. The Greek and Turkish officers mentioned above shall be responsible for the training of the Army of the Republic of Cyprus. 6. The command of the tripartite Headquarters shall be assumed in rotation and for a period of one year each by a Cypriot, Greek and Turkish General Officer, who shall be nominated by the Governments of Greece and Turkey and by the President and the Vice-President of the Republic of Cyprus. E. A. -T.
F. R. Z. S. L.
A. M.
F. K.
Declaration by the Government of the United Kingdom, 11 February DECLARATION BY THE GOVERNMENT OF THE UNITED KINGDOM The Government of the United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland, having examined the documents concerning the establishment of the Republic of Cyprus, comprising the Basic Structure for the Republic of Cyprus the Treaty of Guarantee and the Treaty of Alliance, drawn up and approved by the Heads of the Governments of Greece and Turkey in Zurich on February 11, 1969, and taking into account the consultations in London, from February 11 to 16, 1969, between the Foreign Ministers of Greece, Turkey and the United Kingdom Declare: A. That, subject to the acceptance of their requirements as set out in Section B below, they accept the documents approved by the Heads of the Governments of Greece and Turkey as the agreed foundation for the final settlement of the problem of Cyprus. B. That, with the exception of two areas at (a) Akrotiri – Episkopi - Parmali, and
64
(b) Dhekelia - Pergamos - Ayios Nikolaos - Xylophagou, which will be retained under full British sovereignty, they are willing to transfer sovereignty over the Island of Cyprus to the Republic of Cyprus subject to the following e conditions:1. that such rights are secured to the United Kingdom Government as are necessary to enable the two areas as aforesaid to be used effectively as military bases, including among others those rights indicated in the Annex attached, and that satisfactory guarantees are given by Greece, Turkey and the Republic of Cyprus for the integrity of the areas retained under British sovereignty and the use and enjoyment by the United Kingdom of the rights referred to above; 2. that provision shall be made by agreement for:(i) the protection of the fundamental human rights of the various communities in Cyprus; (ii) the protection of the interests of the members of the public services in Cyprus; (iii) determining the nationality of persons affected by the settlement; (iv) the assumption by the Republic of Cyprus of the appropriate obligations of the present Government of Cyprus, including the settlement of claims. C. That the Government of the United Kingdom welcome the draft Treaty of Alliance between the Republic of Cyprus, the Kingdom of Greece and the Republic of Turkey and will co-operate with the Parties thereto in the common defence of Cyprus. D. That the Constitution of the Republic of Cyprus shall come into force and the formal signature of the necessary instruments by the parties concerned shall take place at the earliest practicable date and on that date sovereignty will be transferred to the Republic of Cyprus. SELWYN LLOYD. ALAN LENNOXBOYD. E. A. -T. A. M.
F. K.
F. R. Z.
ANNEX The following rights will be necessary in connexion with the areas to be retained under British sovereignty:(a) to continue to use, without restriction or interference, the existing small sites containing military and other installations and to exercise complete control within these sites, including the right to guard and defend them and to exclude from them all persons not authorised by the united Kingdom Government (b) to use roads, ports and other facilities freely for the movement of personnel and stores of all kinds to and from and between the abovementioned areas and sites (c) to continue to have the use of specified port facilities at Famagusta; (d) to use public services (such as water, telephone, telegraph, electric power, etc.); (e) to use from time to time certain localities, which would be specified, for troop training; (f) to use the airfield at Nicosia, together with any necessary buildings and facilities on or connected with the airfield to whatever extent is considered necessary by
65
the British authorities for the operation of British military aircraft in peace and war, including the exercise of any necessary operational control of air traffic; (g) to overfly the territory of the Republic of Cyprus without restriction; (h) to exercise jurisdiction over British forces to an extent comparable with that provided in Article VII of the Agreement regarding the Status of Forces of Parties to the North Atlantic Treaty, in respect of certain offenses committed within the territory of the Republic of Cyprus: (i) to employ freely in the areas and sites labour from other parts of Cyprus; (j) to obtain, after consultation with the Government of the Republic Of Cyprus, the use of such additional small sites and such additional rights as the United Kingdom may, from time to time, consider technically necessary for the efficient use of its base areas and installations in Cyprus. Additional article to be inserted in the Treaty of Guarantee The Kingdom of Greece, the Republic of Turkey and the Republic of Cyprus undertake to respect the integrity of the areas to be retained under the sovereignty of the United Kingdom upon the establishment of the Republic of Cyprus, and guarantee the use and enjoyment by the United Kingdom of the rights to be secured to the United Kingdom by the Republic of Cyprus in accordance with the declaration by the Government of the United Kingdom. S. L. A. M.
E. A. -T.
F. R. Z. F. K.
The agreement on Cyprus was approved by the Greek Parliament on 28 February, by 170 votes to 118 by the Turkish Parliament on 4 March, by 347 votes to 139 with 2 abstentions, and by the House of Commons on 19 March with no division, after an opposition amendment criticising the Government's policy since 1954, had been defeated by 299 votes to 246. On 10 November 1959 agreement was reached on the question of executive authority in the new constitution. On 13 December Archbishop Makarios was elected first President of the future republic of Cyprus, he received 70 per cent of the votes. The state of emergency on the island ended on 4 December 1959.
66
2. számú melléklet:
Demográfiai arányok Cipruson Forrás: http://lcweb2.loc.gov/frd/cs/cyprus; Library of Congress (USA)
5. számú táblázat. Ciprus népessége, Kiválaszott évek, 1491-1973 Év Népesség 1491 168000 1575 180000 1881 1891 1901
186200 209300 237000
1911 1921 1931
274100 310700 348000
1946 1960 1973*
450100 573600 631800
*De Jure népszámlálás. Források: A L.W. St. John-Jones, The Population of Cyprus, Hounslow, Middlesex, United Kingdom, 1983, 33; and Republic of Cyprus, Ministry of Finance, Department of Statistics and Research, Statistical Abstract, 1987 and 1988, Nos. 33-34, Nicosia, 1989, 33.
6. számú táblázat:. Ciprus népessége, Kiválasztott évek, 1975-88 Év Teljes terület A Ciprusi Köztársaság fennhatósága alatti terület 1975 618000 498300 1978 616000 501300 1980 627000 513300 1982 1984 1986
640000 657000 673000
524600 538400 550900
1988
688000
562700
Források: Ciprusi Köztársaság Pénzügyminisztériuma, Statisztikai és Kutatási Főosztály, Statistical Abstract, 1987 and 1988, Nos. 33-34, Nicosia, 1989, 41, 45.
67
7. számú táblázat:. Török ciprusi népesség, Kiválasztott dátumok, a XVI. századtól 1988-ig Dátum XVI. század
Népesség* 40000 - 60000
XVIII. század 1881 1911
60000 45458 56428
1921 1931 1946
61339 64245 80548
1960 1963 1972 1978
104333 120000 78000 146740
1982 1986 1988
152239 162676 167256
* Az 1960-as évek statisztikai számadatainak alapját a török és brit becslések és népszámlálások képezik. Az ezt követőadatokat a török ciprusi hatóságok szolgáltatták.
68
VIII. Felhasznált irodalom Könyvek: Attalides, Michael A.: Cyprus, Nationalism and international politics, St. Martin’s Press, New York, 1979 Benkes Mihály: Szuperhatalmak kora 1945-92, Korona Kiadó, Budapest, 1999 Buorntonis, Dimitris – Evriviades, Marios: The United Nations for the Twenty-First Century, Peace, Security and Development, Kenwer Law International, Hága, 1996 Fischer Ferenc: A megosztott világ: A Kelet - Nyugat, Észak - Dél nemzetközi kapcsolatok fővonásai 1941-91, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2001 Hale, William: Turkey and Regional Politics after the Cold War: Greece, Cyprus, Turkish Foreign Policy, 1774-2000, Frank Cass Publishers, London, 2000 Huntington, Samuel P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (eredeti angol nyelvűcím: The Clash of Civilizations and the Remaking of the World Order), Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 King, Gillian: Documents on International Affairs 1959, Oxford University Press, London, 1963 Oberling, Pierre: The road to Bellapais, The Turkish Cypriot exodus to Northern Cyprus, Social Science Monographs, Columbia University Press, New York, 1982 N. Rózsa Erzsébet – Póti László: Európa régi-új régiója: A Mediterráneum, Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, Budapest, 1998 Schaeffer, Robert K.: Severed states, Dilemmas of the democracy in a divided world, Rowman & Littlefield Publisher, Oxford, 1999
69
Stephen, Michael : The Cyprus question, A concise guide to the history, politics and law of the Cyprus question, Northgate Publications, London, 2001
Tanulmányok: Apostolou, Andrew: "Turkey, the European Union, and Cyprus" [104-121], The Middle East, 2000 (No.298) Bryant, Rebecca: A dangerous trend in Cyprus, Middle East Riport, Vol.35, No.2, 2005, p. 30-37.
Cipruson a helyzet változatlan, Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítvány, Budapest, 1999 Couloumbis, Theodore A.: Greece and NATO enlargement, NATO Academic Forum, Washington, 1997 Farr, Thomas F.: Overcoming the Cyprus Tragedy: Let Cypriots be Cypriot, Mediterranean Quarterly, 1997/ No.4., p. 32-64. Faustmann, Hubert: A Földközi-tenger keleti térségének eltérőérdekei a ciprusi konfliktusban
(eredeti
unterschiedlicher
német
Interessen
nyelvű cím: im
Der
Zypernkonflikt
östlichen
Mittelmeer),
im
Spiegel ComCult,
www.eduvinet.de/comcult/hu/regiokonf/cochutla401.htm, Letöltve: 2006. okt. 25. Gazdag Ferenc: A válságkezelés technikái: Békefenntartás és válságkezelés, Rubicon, Budapest, 2006/2-3. Iskit, Temel: Turkey and world developments, US Department of Defence, NATO’s 16 nations, Special Supplement, 1998 Marinov Iván: A ciprusi konfliktus, konfliktus.index.hu/ciprus.html, Letöltve: 2006. okt. 25. 70
Moran, Michael: United Nations and the divided island: 1964, www.cyprusconflict.net/Moran%20-UN-64%20-%20pt1.htm, Letöltve: 2006. okt. 25. Romsics Gergely: Működő„bukott” állam(ok): Ciprus, in.: Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok központja: Államok és államkudarcok a globalizálódó világban, Budapest, 2006, p. 172-192. Savvides, Philippos K.: Cyprus: The dynamics of partition, Department of Political Science, University of UTAH, 1999 Smith, Bruce: Turkey and NATO’s changing role, US Department of Defence, NATO’s 16 nations, Special Supplement, 1998
The Middle East and North Africa 2003,Cyprus (p. 241-282.), Turkey (p. 1107-1159.), Europe Publications, London, 2002 Felhasznált Internet-oldalak:
www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/cy.html
www.crisisgroup.org
www.europa.eu.int
www.honvedelem.hu/honvedseg/szarazfold/unficyp
www.hvg.hu
www.lcweb2.loc.gov
www.unficyp.org
www.un.org/documents/scres.htm 71
