8. MEGKÉRDEZTÜK a gyerekeket Miként vélekednek a televízióról, a televízió műsorairól

1991/8 MEGKÉRDEZTÜK a gyerekeket… Miként vélekednek a televízióról, a televízió műsorairól A televízió kétségtelenül hasznos készülék, ha megfelelően élünk a lehetőséggel. A különböző műsorok nem mindenkit érintenek, az adásokat olyan időkben kellene sugározni, amikor az a korosztály tudja nézni, amelyikhez szólni kíván. Hiányolom továbbá a színvonalas reklámok sugárzását is. Rendben van, hogy a reklám legyen minél feltűnőbb, minél színesebb, de ne legyen undorító, vagy unalmas! Tiniknek szólóreklámokban legyen sok zene, minél ritmusosabb, érdekesebb. Ezekhez a fiatalokhoz szóló műsorokat délután négytől ötig, hatig kéne leadni, mert ezek után a szüleink már várják a filmet meg a Híradót, azelőtt meg az iskolában vagyunk, és így nem tudjuk nézni a tévét, kényelmesen, egy üveg Coca-Cola mellett. A műsorok közt, vagy a műsorokban klippek is legyenek! Engem kifejezetten érdekelnek a világ furcsaságai: például a Delta műsora is, de ez a műsor sincs megfelelő időben. Kifejezetten szeretem a vidám filmeket (a komolyakat megnézhetem este a szüleimmel is). Azért szeretném a komikus filmeket hétköznap délután, hogy amikor nézem a tévét, anyukám ne sürgessen, hogy vidd le a szemetet, menj el kenyérért, tanuld meg a leckéd!". A tanulnivalóval nincs gond, meg tudom én azt csinálni más időben is! Jó lenne, ha a televízióban lenne telefonos LECKEMEGOLDÓ, hogy ha valamit nem tudunk, fel lehessen hívni a 'műsort, és zene kíséretében megtudhatnánk a választ… Természetesen jó is van a magyar televízióban, de a későbbi időkben több jót is várok. Néha hasznos, de van, amikor csak hülyeségeket tanul belőle az ember. Vannak olyan műsorok; amiket szeretek. Pl.: jó filmek, érdekes tini műsorok… stb. De nem tudom, minek van az, hogy bemutatnak mondjuk öt embert, akik megvitatják az okosságukat. Ehelyett adhatnának valami jó filmet, vagy a New Kids egyik koncertjét. A TV-nek és az elnöknek is mindig a pénzen ját az esze, mert feleannyit kell fizetni pár embernek, mint amennyibe egy film levetítése kerül! Véleményem szerint fontos és jó, hogy van televízió. Hogy miért? Azért, mert rengeteg dologra irányítja rá a figyelmünket. A Híradóban a napi eseményeket mondják el, illetve azt, amire számíthatunk az elkövetkezendő időkben. Őszintén bevallom, nem szeretem a Híradót, mert politikáról szól és nem bírom, ahogy egyes pártok kicikizik egymást! Nem szeretem azokat a műsorokat, melyekben sokat beszélnek értelmetlen dologról. Azt hiszem, lényegében jók a műsorok! Én általában a magyar reklámokkal nem vagyok megelégedve! És néha a magyar filmek is borzasztóak! Még változnunk kell, hogy műsoraink olyanok legyenek mint pl. SAT 1, SUPER, RTL, SKY, MUSIC TÉ-VÉ, TV S, SAT 5, ÖST. Kedvenc mesém pl. Csipet-csapat, Tom és Jerry, Hupikék törpikék. Az amerikai mesék mindig jók, nagyon szeretem őket. Eggyel viszont nem értek egyet, miért kell 6-szor ugyanazt a filmet megismételni? Minimum 2-szer, de azt nem egymás után! Kedvenc filmjeim a bűnügyi filmek, ill. a Zenélő filmkockák. Kedvenc reklámom az autós reklámok, a Liberóreklám és az A kávé habbal - Antal Imrével. Szerintem jó is, de van benne rossz is! Azért jó, mert lehet a természettudományi filmekből tanulni, és sok érdekes (kis)filmet szoktak vetíteni a természetvédelemről. Ártalmas is, mert az ember elsatnyul

1991/8 tőle, egyre rosszabb filmeket vetítenek! Csak a filmnapon voltak jó filmek, este. Nem értem, miért nem lehet ilyen filmeket vetíteni hétköznap? Azt hiszem, ilyen helyzetben nem a háborús filmekre van szüksége az embereknek, hanem valami humoros filmre, műsorra. Pl.: a Déri János elég jó fej, jó szövege van. (Szerintem.) De az olyan filmekről, amelyek túl elvontak, megvan a véleményem. Tudom, hogy sokszor hangoztatják, hogy a Magyar Televíziónak kevés a pénze, de akkor legalább unalmas filmeket ne vetítenének! Mostanában nincsenek olyan aranyos rajzfilmek, mint pl.: Walt Disney. Most már annyiból áll a mese hogy: Tüty-tü-rüty, ide totyog - oda totyog… és kész… Ezért vannak olyan értelmi színvonalon a kisebb gyerekek, mert ezt a mesét kénytelenek végignézni, ha szeretnének mesét látni, vagy hallani. (A szüleik ugyanis nem érnek rá, dolgozniuk kell, hogy meg tudjanak élni. Estére már nem marad türelmük a gyerekeikre.) Szóval a tévé nem is olyan szuper, mint ahogy azt eleinte hitték (mikor feltalálták)! Nekem megoszlik a véleményem. Sok, igazán jó műsor van, de akad rossz is! Jó műsorok közé tartoznak a természet-, ifjúsági-, mese-, és történelmi filmek. Mert hány ember nem jut el külföldre, de a természetfilmekből megtudhatja, milyen is a világ! A mesék közül a gyerekeknek a legjobbak a tanulságos filmek, pl. Fabulák, Magyar népmesék… stb. A történelmi és ifjúsági filmek szüleink korát és a múlt eseményeit mutatják be. A nekem nem tetsző műsorok közé a horror, pornó, krimi, és azok a mesefilmek tartoznak, melyben a halálharc és öldöklés körül forog a cselekmény. Hány gyerek és felnőtt lát ilyen filmet és próbálja ki a valóságban! (Sajnos!) Sok ember ül naphosszat a tévé előtt és értelemromboló filmeket néz, evvel is rongálva a szemét!... Egyrészt jó, mert az ember a tévében megnézheti, amit még nem látott. Manapság már olyan hülyeségeket is adnak, hogy nézni is rossz! Miért nem adnak több természetfilmet, színházi előadást, és a régebbi jó filmeket? Unalmas lett a magyar adás, főleg a reklámok! Azt nem értem, hogy örökké ugyanazokat „lövik be”, mint pl.: a FA tusfürdő reklámja. Az emberek lassan már csak a külföldi adásokat nézik, most sok helyen bevezették. A végén még megtanulunk angolul, németül, franciául stb… Én elég sokmindent megváltoztatnék az l-es és a 2-es műsorokon! Nemcsak hétvégén adnék mesefilmeket (többet), hanem hétköznap is, hogy azok a gyerekek is tudják nézni, akik otthon vannak. Csak este adnám a fontos dolgokat (politika). Többször adnék az emberek érdekében az egészségről szóló filmet. Szóval sok megváltoztatni való lenne a tv-ben! Remélem egyszer így lesz! Szerintem a televízió akkor hasznos, ha valaki nem csak összevissza nézi azt, ami éppen van. Nekem leginkább a dokumentumfilmek, komédiák és más jó filmek tetszenek. De a hírek, időjárás stb. is hasznos. Szerintem jobb, ha inkább néha-néha van egy nagyon jó film, minthogy sok rossz film, amit az ember már csak unalomból néz meg. Igazából azt nem tartom túl jónak, hogy sokszor a mi korosztályunknak való programok vannak vagy iskolaidőben, vagy este, amikor a szülők a Híradót nézik stb… Én tulajdonképpen szeretek televíziót nézni, bár néha olyan unalmasak a műsorok, hogy az embernek csak elmegy a kedve tőle. Szerintem túl sok a politika a Magyar Televízióban. A külföldi televíziókban fele ennyi sincs! Nem elég a magyar híradó két kiadása, még beraknak külföldi hírműsorokat is (BBC stb.). Bár szerencsére ezeket késő estére teszik. A reklámok szerintem néha nagyon idegesítőek és unalmasak, ettől függetlenül sok jó reklám is van. Én inkább a jó filmeket szeretem. Szerintem - bár lehet, hogy a felnőtteknek nem ez a véleményük - kevés a popzene az MTV-ben. (Itt nem a Music Televisionra gongolok!) Ezen kívül azt sem igazán szeretem, hogy mindent ,,60-szor” ismételnek. De persze csak az olyan „szörnyű” sorozatokat, mint a „Rabszolgasors”. A sportműsorok pedig eléggé

1991/8 alacsony színvonalon állnak, már amennyi van belőlük. Az a tizenöt-húszperces Telesport, az éppen annyi, mintha nem is lenne… Vannak érdekes műsorok, mint például az egyes angol-amerikai western, illetve krimi. A TV-játékok között is találunk kedvünkre valót. A krimit sokan elítélik, szerintem ok nélkül. Ezek a bűnügyi filmek az élet primitívségét mutatják be. És azt is sokan elfelejtik, hogy ezek a filmek valóságra épülnek, vagy legalább is megtörténhetnek. Meglepve tapasztalom, hogy vannak olyan reklámok, amelyek vetítésekor teljesen másról beszélnek, mint ami a reklámfilmekben van. Lehet, hogy ez a bizonyos „reklám” és az a bizonyos „szöveg” valamire „utal”?! Mindenesetre azt az „utalást” senki, vagy csak nagyon kevesen értik. Én személy szerint Jancsó Miklós filmjeit elítélem, mert számomra összefüggéstelen, értelmetlen gondolkodásmódra vall. Tanulságosnak tartom a Panorámát, mert sokat meg lehet tudni belőle a világból. Híreik hitelességét video filmekkel bizonyítani is tudják. A magyar filmekkel sem stimmel valami! Nincs bennük eredetiség. (Vagy csak igen csekély számban.) Visszatérve a reklámokra; vannak olyanok, amelyekkel csak húzzák az időt. Sok nézője van a sorozatoknak is! De nekem a véleményem mégis az, hogy nem elég változatos a magyar műsor. Vegyük például a SAT, RTL, Super stb. műholdas adásokat. Sok sci-fi film, krimik, rajzfilm, vetélkedők tarkítják. A mi műsorunkban kevés vetélkedő van! A Kerék-bár-t is kopírozták (csak magyar változatban) a műholdas adásról. (Elég szerény eredménnyel.) Hát ez a véleményem a TV-ről és műsoráról. Ha összehasonlítjuk a külföldi és a magyar TV-t, akkor a mienk nagyon elmaradott! Azért jó műsorok is vannak. Én például nagyon szeretem a szórakoztató msorokat, krimiket, egyes játékokat. De néha szerintem olyan pocsék filmek is szoktak menni, hogy inkább elmegyek aludni. Például: én nem szeretem a magyar filmeket, amelyeket szoktak játszani. Csak az Angyalbőrben-t néztem meg mindig. Viszont véleményem szerint több zenés műsort kéne adniuk. És nem ártana néha mozifilmeket is, vagy sci-fit! Szerintem egyes reklámokkal is húzzák az időt. Vannak olyan reklámok, amelyekből ki sem lehet venni, hogy most miről is van szó tulajdonképpen?... Szerintem nagyon jó, hogy van televízió, mert az emberek ismereteket is szerezhetnek belőle. Nekem nagyon tetszenek a reklámok, a filmek, a természetfilmek, a mesék. Régebben a reklámok nem voltak olyan jók, mint mostanában. De az már elmúlt. Minden vasárnap szokott lenni a tévében a Walt Disney... Én általában megnézem. Az nagyon fölháborított, hogy egyszer a Csipet-csapatot félbeszakították a pápalátogatás miatt. Az egészben az volt a fölháborító, hogy ment a rajzfilm. ... és egyszercsak mutatták a pápát. Ez egyáltalán nem zavart volna, ha bemondják, hogy: Kedves nézőink! Most félbeszakítjuk a műsorunkat a pápalátogatás miatt. Elnézésüket kérem… Körülbelül így! Például a politikát én nem szeretem, de apukám mindig nézi. Azért meg tudom érteni azokat, akik nézik a politikai műsorokat, mert megtudják, mi lesz a jövőjük, mi várható még... stb. Szerintem az MTV nem a legjobb! Mert a magyar TV-ben mindig vegyesen adnak mindent. Úgy kéne, hogy a TV 1-en politikai, társadalmi műsorok, s filmek volnának, a TV 2-őn pedig sport, tudomány és vetélkedő lenne, úgy, mint pl.: az RTL-en szinte csak filmek vannak. Vagy a SUPER-CHANNEL, ahol mindig csak zene van. Vagy a TV 5 EUROPE, ahol mindig csak politika! Így még talán a műholdas programok között is lehetne a magyar TV. A reklám szerintem egy nagy hülyeség! Én azt sem tennék ml1sorba, esetleg csak nagyon ritkán és akkor is csak színvonalas reklámokat. No persze mindehhez pénz kell!

1991/8 Én szeretek televíziót nézni. Vannak műsorok, melyeket kimondottan hasznosnak tartok. Például a „Delta”, a tudományos műsor, de még ilyen a „Dimenzio” is. Vannak viszont olyanok, amiket nem nekünk szánnak a televízióban: pl.: a Parlamenti napló. De a reklámok 70%-a sem hozzánk szól! Vannak reklámok, amikről azt sem tudom, miről van szó! Ilyen pl.: a Kontrax-reklám is. Ki nem lehet belőle venni, hogy mi van most, mit akarnak reklámozni! Ilyen még a Postabank egy-két reklámja is. Szerintem a televízió dolga, hogy szórakoztassa a tévénézőket. Ami manapság ritka, hisz egyfolytában ismételnek, de nem a jó műsorokat! A sportműsorokat nagyon kedvelem! Láttam egy lovassport-közvetítést, a műsorvezetó Rózsa György volt! Olyan furcsaságokat mondott a műsor lefolyása alatt, hogy már a hasunkat fogtuk a röhögéstől… Szerintem sok hasznos, de sok fölösleges műsort is adnak a tévében. A televízió feladata, hogy információkat adjon egyes dolgokhoz, s egyben szórakoztasson is. Ha valaki hazamegy a nehéz munka után, az ki akar kapcsolódni és nem a reklámokat és az általában unalmas, húsz évig tartó sorozatokat akarja bámulni, mit sokat ismételnek. Vegyenek példát a nyugati tévéktől. Ott majdnem mindig csak színvonalas reklámot adnak, szerintem nagyon sokat. Elégítsék ki a tévénézők vágyait! Sokkal több akciófilmet, krimit és vígjátékot kellene adni, és sokkal kevesebb sorozatot. Próbálják meg néha a jó filmeket nem 22.00 órakor adni, hanem 19 órakor, vagy 20 órakor. Az sem emeli a tévé színvonalát, hogy minden műsor késik. Nyáron pedig több gyermekműsor kellene. De ne „Lolke-Bolkó”-t, hanem színvonalasabb filmeket, s rajzfilmeket. A nyáron a délelőtti adás ne 10.00 óráig tartson, hanem 2 órával tovább, vagy egész nap folyamatosan tartson. Az én véleményem, hogy akkor jó egy TV-adás, ha mindenkit érdekel. Ezt azzal lehet elérni, ha az adás sokszínű és színvonalas! AHOL A MINISZTER NYITOTTA A TANÉVET FERENC GRÓF ISKOLÁJA Nem lepett meg különösebben, hogy idén (is) faluról közvetítette a televízió a kultuszminiszter tanévnyitóját. Talán célirányos volt Fertőszéplak kiválasztásában, hogy - mivel a Kisalföld az Alpok felé haladtában itt vet először hullámot - „kameragén” falucska, és csaknem százszázalékos vallásosságával kiváló minta. Ezenkívül azt is tudtuk - mert annak idején írtunk róla -, hogy a széplaki iskolának van egy alapítványa, amit a leszármazottak hoztak létre a falu hajdani épít6mesterének és bírájának, az iskola építőjének tiszteletére. Méltónak kell tartanunk, hogy az iskola idei végzős nyolcadikosainak legeminensebbje, Horváth Katalin a tévé nyilvánossága előtt veszi át az első ízben kiosztott Pokker János Díjat. És - mint értesültünk róla - ez alkalommal vette föl a fertőszéplaki iskola a falu szülöttjének, gróf Széchényi Ferencnek a nevét. Motívum tehát volt bőven, én mégis a tettekben kifejeződő előzmények után érdeklődtem Karner Vilmos igazgatótól. Felvilágosított, hogy a minisztert ők hívták meg, mert úgy érezték, hogy igazán nagy eseményhez érkezett a kis falu. Nemcsak arról van szó, hogy a névválasztással elkezdődhet egy sokrétű kapcsolattartás az ország számos Széchenyi Istvánról elnevezett iskolájával, mondhatnám: pezsgő „társadalmi élet”, hanem - sőt, főképpen - arról, hogy ez a keresztelő egy jelentős kutatómunka záróakkordja volt.

1991/8 ELEMISTA TÖRTÉNÉSZEK - Kutatómunka egy alig kétezres kisközségben? - Először is - mondja Sass Béláné, a „tettes” - csupán arról volt szó, hogy a Széchényi Zsigmond széplaki gróf ma magtárnak használt kastélyát visszaszerezzük az enyészettől, aztán tegyünk rá egy táblát, hogy a Legnagyobb Magyar tehetségben egyáltalán nem kisebb édesapja itt született. Amire lett volna pénz és közös akarat, az nem volt elég a műemlékfelügyelőségnek, ami meg a műemlékeseknek volt a vágya - na és nekünk is, csak az óhaj még nem számíthat a megvalósulásra -, arra meg csak üres zsebeinket mutogathattuk. A koszlott magtárépület a dombtetőn, az iskola, a népház és a templom karéjában továbbra is sötéten hallgatott előkelő múltjáról. '76 óta csak bátorító levelek tanúskodnak törekvésünkről. - A magtár még ma sem kastély. A tábla sem a falára került, hanem az Iskola kapujában elhelyezett emlékoszlopra, pedig az Iskola viseli gróf Széchényi Ferenc nevét. Csupán a rendszerváltásnak köszönhető? - Talán tekinthetjük előlegnek - segíti át a „kényes ponton” a válaszadót az igazgató - bár nem valószínű, hogy azok, akik segítenének, jobban állnak ma anyagiakkal, mint akkor, amikor segíteni akartak. Az iskola, pontosabban dr. Sass Béláné honismereti szakköre azonban megtette a tőle telhetőt: Sassné, a gyerekek bevonásával alapos kutatómunkát végzett, és ennek végeredményeként elkészített egy Széchényi Ferenc-dolgozatot. Így aztán névadónk és családja életéről, apa és fia munkásságának szétválaszthatóságáról és egységéről többet tudnak a széplaki gyerekek; mint a szinte csak Széchenyi István munkásságát, annak egy-egy szeletét vagy még azt sem ismerő „hálás utókor”. - Aki ismeri a levéltári kutatások módját, nehezen tudja elképzelni, hogy általános iskolás gyerekek eredményesen művelhetik. Mi feladata volt ebben a munkában a honismeretiseknek? - Egyáltalán nem az volt a célom - veszi vissza a fonalat a szakkörvezető -, hogy kutatást végeztessek a gyerekekkel, de az egész munka el6ttünk, mondhatnám: „beavatottságuk mellett” folyt. Rengeteget segítettek az anyaggyűjtésben, a szűk határidővel megszerzett könyvek adatainak kimásolásában. A legnagyobb eredmény ebben, hogy ízelítőt kaptak a kutatási metodikából. - Széchényi Iratok Pesten, legfeljebb Sopronban találhatók. Miféle adatgyűjtésben segíthettek a gyerekek? - Természetesen nem az Országos Széchenyi Könyvtárban (ez is egy hiba: a könyvtár gróf Széchényi Ferenc adományából született, nem gróf Széchenyi István - é helyett e-vel írt nevét kellene viselnie) végeztek kutatást a gyerekek. Az egész dolgozat - céljából adódóan - lokálpatrióta szemszögből készült: azt akartuk bemutatni, milyen volt Széplak és a Széchenyiek viszonya, milyen volt emberileg Ferenc gróf. A kétszáz éven túl is áthagyományozódó emlékek felkutatásában szép számmal volt gyerekeknek való munka. Másrészt, amikor rájöttünk, hogy a nem nagyon gazdag grófi családnak kezdetben a domb alján volt egy nagyobb parasztház formájú kúriája, a gyerekekkel raktuk össze a mozaikokat, hogy megállapítsuk: ez az épület még ma is áll, a téesz szerelőműhelynek használja. Na és, Fertőszéplak tekintélyes múlttal rendelkező falu, a szakkör munkája nemcsak a Széchényi család életének felderítése volt.

1991/8 AZÉ A FALUMÚZEUM, AKI… - Hagyományos tevékenységünk a falutörténeti feltárás illusztrációjaként a régi használati tárgyak gyűjtése. A néhány éve alapított, a szegény család életmódjától a módos gazdáéig bemutató, négy házból álló látogatott falumúzeumunk anyagának nagy részét a gyerekek „hordták össze”. Így ismerkedtek meg - őseink élete mellett a múzeumi tárgyak feldolgozásának, rendszerezésének módjával. Megtanulták az öregektől az itt használt hövelyi csipke horgolását, a kóbor - gyékényből vagy szalmából font gabonatároló edény - fonását. Készítettünk néhány dolgozatot is: a régi és új ünnepi süteményekről; az iskola történetéről, amelyben egymás mellé került a Pokkerek és az idei Pokker-díjas bizonyítványa. „Nagyanyáink gyermekjátékai” című pályázatunkkal egy népművészeti táborban vehettünk részt. Főként innen, de már néha előbbről is figyelemmel kísérte és segítette munkánkat Timaffy László, Barsy Ernő, Novák József. Volt sajtófigyelő szolgálatunk: mindent összegyűjtöttünk, ami a falunkról az újságokban megjelent. A búvárkodás alatt a falu két híres egykori lakójára is ráleltek a gyerekek. Barabás István, az Országos Tűzoltóegylet alapítója volt, Fábián István plébánosnak pedig ismertek a Kalevala-fordításai. Annak ellenére, hogy nem vagyok a falu szülötte, úgy érzem, nyugodt szívvel adhatom át a stafétabotot. KULCS A SZÍVEKHEZ - Margit néni nyugállományba vonul, de nem vállalja tovább a szakkör vezetését sem? - Úgy érzem, az eredményes szakkörvezetéshez szükséges a gyerekekkel való egyéb kapcsolat is. Attól nem félek, hogy törés következne be a szakkör életében, mert egyik legkedvesebb tanítványom lesz az utódom. És ő a falu szülötte, kulcsa van a szívekhez is. Talán Zsuzsi képes lesz megalapozni azt a monográfiát is, amit a múltkorában olyan rosszallóan kért tőlünk számon a polgármester. - Nincs túlontúl nagy teher abban a puttonyban - kérdeztem Robotka Csabánét, az utódot - amit Margit néni a vállaidra rak? - Ha azt nézzük, hogy a falunak ma más gondja is van, mint támogassa múltjának feltárását, akkor nehéz ezt a lendületet tovább vinni. Ha úgy közelítjük meg, akkor Margit néni sok fáradtságos munkát végzettvégeztetett, aminek most érik be a gyümölcse, akkor könnyű. Ha a gyerekeket nézem, akkor szívesen vállalom. Ami a monográfiát illeti, valóban megkezdhető lehet, de a megírásához egy egész - más dolgokkal kevésbé terhelt - élet lenne szükséges. Valamikori leendő írójának sokat fog segíteni az az anyaghalmaz, amit a honismeretisek összeszedtek. Én például még nem olvastam arról sehol, hogy gróf Széchenyi Zsigmond, Fertőszéplak egykori ura a nagy Széchényi család egy viszonylag szegényoldalága volt csak. Ferenc, a második gyereke úgy lett az országot behálózó nagybirtok ura, hogy testvérbátyja halála után a gyerektelen nagybácsi őt tette meg örökösévé. így aztán a Széplakiak büszkén állíthatják, hogy a Legnagyobb Magyar földijük, csak a véletlen sodorta el tőlük. Azt hiszem - beletekintve ebbe a tükörbe -, Széplak nemcsak a múltjára lehet büszke. Pápai Gyula

1991/8 SZÁZÉVES A HARKAI ISKOLA Hosszú évekig csöndes kisközség volt Harka ('47-től Magyarfalva). A csöndet és nyugalmat zártsága indokolta, hisz az egykori Pozsony-Trieszt főútvonal, amely keresztül vezet a falun - részben már 1921 után, de véglegesen a II. világháborút követően - a határ miatt zsákutcává lett. Így Harka, ahol valaha pezsgő kulturális élet volt, évente többször jelentős vásárokkal, egy kissé félreeső, semmilyen átmenő forgalommal nem rendelkező, zárt község lett. Ebben a néhány éve még alig nyolcszáz lelkes községben az utóbbi években nagyarányú építkezés kezdődött. Ma kb. 1100 lakos él itt. Sok szép új házzal, nyolc új utcával bővült a falu. Az érdekl6dés érthető, hisz közel a város, gyönyörű a környék, és a telekárak olcsóbbak, mint Sopronban. A korábbi zártságot megszüntette a tavaly decemberben megnyitott új, jó minőségű út, amely közvetlenül a 85-ös főúttal köti össze Harkát. Ez a fejlődő, szép község az utóbbi id6ben többször is felhívta magára a környék figyelmét: - 1987-ben volt az evangélikus templom építésének 200. évfordulója. - 1989. októberében népszavazás döntött a faluban arról, hogy a község ismét visszakapja régi, történelmi nevét. Így 1990. április 1-jétől ismét Harka váltotta fel a jellegtelen Magyarfalva nevet. - Április 29-én méltó és látványos ünnepségen történt a község „visszakeresztelkedése”, majd május 1jén a szomszédos Nyékkel (Neckemart) együtt egy jól sikerült piknikre került sor az Istenszékén. Most már hagyományként ebben az évben is megrendezik a falunapot és a pikniket. A tavalyi évben alapították meg a Harka Baráti Kör tagjai az evangélikus egyház tulajdonában levő eredeti harkai népi stílusú házban a falumúzeumot, értékes és jelentős helytörténeti és néprajzi anyaggal. Az elmúlt tanév volt a századik a jelenlegi iskola épületében, ugyanis 1890. augusztus 17-én, búcsú napján szentelték fel az új iskola épületét. Harkán 1588-ban volt már iskola (!). Ez protestáns volt. 1674-t61csak katolikus iskola működhetett. II. József Türelmi Rendelete mindenki számára szabad vallásgyakorlatot engedélyezett, így 1783-ban ismét megalapíthatták az evangélikus iskolát. 1890-ig egy tanító tanította a nebulókat. Ekkor már kb. 160 iskolás volt, így szükség volt még egy tanítóra és az iskola bővítésére. Ekkor avatták fel az Evangélikus Népiskolát, ahol Benedek Ottó, Neubauer Károly, Panczer Gertrúd több mint harminc, évig tanított. Az utóbbi az iskola államosításától '60-ig volt az iskola igazgatója. 1965-ig Szájer József (Sopron jelenlegi „szenátorának” apja), majd '75-ig Dancsók Gyula Károly vezette az intézményt. Az iskolaépület eredetileg csak egy tanteremből, egy tanítólakásból, egy községi teremből és egy csendőr őrszobából állt. A tanulócsoportok Bővülése kikényszerítette az iskola fokozatos bővítését is. A nagy termet kettéválasztották, a tanítólakást is termékké alakították át. A szomszédos parasztházakat újjáépítve 1962-re nyolc tantermet alakítottak ki: A hatvanas évek végén is több változás történt az iskolában: a vaskályhák helyére cserépkályhák kerültek, megszűnt az eredeti bejárat, a szép, népiesen berendezett verandából kamra (?!) lett, és sajnos leverték az épületről az eredeti stukkódíszítés vakolatot (?). A kőből formált eredeti „Evangélikus Népiskola” felirat is lekerült a főhomlokzatról. Az elmúlt évben ismét bővült a harkai iskola. Most az egész épületegyüttes szép és egészen egyedi.

1991/8 1975-től Palóczi Mihályné az iskola igazgatója. E felelősségteljes munkában segítsége és helyettese Rázó Józsefné, aki huszonöt év óta tanít a községben. Mindketten sokat foglalkoznak a gyerekekkel tanórákon kívül is. Szükségképpen osztályt is vezetnek. Még egy pedagógus tanít itt nagyon régen (29 éve): Szűcs-Szabó Sándorné. Sok farsang, kirándulás, tábor fő szervezője. Az oktatás 1976 óta szaktantermekben folyik. Az iskola tanulóinak száma alacsony, jelen tanévben száztizennyolc. Kevés gyerekből kevesebb a kiemelkedő képességű, de azért minden versenyen, vetélkedőn megjelenik az iskola; gyakran szép sikerekkel. Az énekkar évtizedek óta nagyon jó min6sítéssel tér haza az „Éneklő Ifjúság” hangversenyekről. '69-ben egy - akkor hatodikos - fiú a tévében szerepelt az országos „Csillagok, csillagok” népdaléneklő verseny döntőjében. A kamarakórus, a trió, a citerazenekar és a bábszakkör is több körzeti és megyei versenyen jeleskedett. Minden rajzpályázaton szép számban vesznek részt a harkai gyerekek, ugyancsak a sport - és KRESZ-vetélkedőkön. Az általános iskolában többször működött néptánccsoport. Hajdan még a soproni színházban is szerepeltek. Napjainkban is van egy nagyon aktív tánccsoport. Iskolai és falusi ünnepélyeken mindig ügyes, szép műsorral örvendeztetik meg a szülőket és a lakosságot. Hasonlóképpen a tornászok is. Az alsótagozatos nevelők segítségével a kicsinyek gyakran a korukat meghazudtoló szép és igényes műsorral lepik meg az anyukákat, apukákat. Mindezek a sikerek és szereplések sok plusz munka eredményei a nevelők és a gyerekek részéről egyaránt. Ebből a kis falusi iskolából a háború előtt - amikor köztudottan kevés parasztgyerek tanulhatott - négy fiúból tanító lett (közülük egy később egy hatvannégy tanerős iskola rektora az NSZK-ban) és két evangélikus lelkész (egyikük a neves Payr Sándor teológiaprofesszor nagyapja). Az utóbbi években többen tanultak különböző főiskolákon, egyetemeken tovább: óvónő, tanító, tanár, mérnökember, egészségügyi szakember lett belőlük. Sokan szereztek érettségit különféle középiskolákban. Május 25-én délután 5 órakor méltó ünnepséggel és sportbemutatóval emlékeztek meg az iskola pedagógusai és tanulói az iskolaépület építésének századik évfordulójáról. Ehhez az évfordulóhoz kapcsolódóan nyílt meg április 28án, a falunapon az evangélikus paplak földszintjén a Harka Baráti Kör tagjai által rendezett iskolatörténeti kiállítás, amely háromszász évet ölel föl, egészen az államosításig. Magam, e sorok írója is ebben az iskolában jártam, követve édesapámat és minden apai ősömet. Milyen szívesen gondolok vissza ezekre az évekre, mennyi kedves emlék köt ide! Boldog vagyok, hogy kisfiam is szeptembertől ennek az iskolának a tanulója lett. Harisné Payer Ilona Mozaikok az oktatás helyzetéről, jövőjéről 1. Oktatás és kormányprogram Nem felejtettük el, hogy mit ígértünk. Ma is valljuk, hogy az oktatás stratégiai ágazat, hogy a gazdasági felemelkedés elképzelhetetlen az oktatás megújulása nélkül. De más a szándék és más a lehetőség.

1991/8 Megváltoztak az utóbbi 1-2 évben a körülmények, az ígéretek beváltására csak hosszabb távon van remény. A 21 milliárd dolláros adósságot tudtuk, de az iraki válság, a tavalyi aszály, a KGST összeomlása, a régi kereskedelmi partnereink szinte teljes fizetőképtelensége váratlanul ért bennünket, s az iparszerkezet elavulásáról, az ország teljesítőképességéről nem voltak pontos adataink. Ha mindent pontosan megtudott volna, vagy megérzett volna Antall József és az új Kormány megalakulásakor odaül a tv elé, és mindent őszintén elmond az ország lakóinak, akkor talán ma kevesebben zúgolódnának, de lehet, hogy a külföldi tőke elmenekült volna tőlünk. 2-3 évvel ezelőtt sokan jobban éltek, mint ma, mégis szükséges volt az átalakulás megkezdése, mert így legalább reményünk van a felemelkedésre. Ha pedig úgy marad minden mint volt, menthetetlenül elsüllyedünk. 2. Az állam szerepének megváltozása Régen a „fehérházban”, a pártközpontban születtek a legfontosabb döntések. Az Elnöki Tanács, az Országgyűlés és a minisztériumok ezeknek a döntéseknek a szellemében hoztak törvényeket, törvényerejű rendeleteket, miniszteri rendeleteket és az egész országot behálózó tanácsrendszer eljuttatta a központi akaratot minden intézményhez és egyénhez. Demokráciában a törvényhozó és a végrehajtó tevékenység elhatárolódik egymástól, a döntések a nyilvánosság előtt, a különböző érdekek, vélemények összeütközése után többnyire megegyezések után születnek. Az iskolák többsége önkormányzati, de vannak egyházi, alapítványi és magániskolák is. A minisztérium többnyire csak szakmai kérdésekbe szólhat bele, a közvetítő csatornák és a háttérintézmények rendszere szétzilálódik. Elegendő pénz és illetékesség nélkül nehéz a felelősséget vállalni szinte mindenért. Ne felejtsük el azonban, hogy a demokráciában minden szabad, ami nem tilos és kevés dolog tilos. Tehát nem „felülről” kell várni az első lépést, hanem sokkal bátrabban kellene kezdeményeznie az iskoláknak és az egyes pedagógusoknak és mindent megtenni, amit a lelkiismeretünk diktál és nem ütközik jogszabályokba, nem sérti mások jogait. A minisztérium feladata csupán a kormányzás lehet (lepusztult „útviszonyok” között, öreg „autót” és kevés „üzemanyagot” örökölve). Eddig mindig reformokról beszéltek, pedig csupán tanügyi intézkedésekkel próbálták befolyásolni az iskolák működését. A reform majd az lesz, ha a változások kimunkálásában is részt fognak venni a tanítók, tanárok, mert a közösen hozott döntéseket jobban a magukénak fogják érezni. A pedagógus körökben tapasztalható bizonytalanság egyik oka az, hogy nem csupán a Művelődési Közlönyben vagy a Köznevelésben megjelent információkat veszik készpénznek, hanem a napilapokban, a rádióban, a televízióban közvetítetteket is. Ma már egyre több újságíró törekszik korrektségre, s különválasztja a hírt és a saját véleményét („a hír szent, a kommentár szabad”), de sajnos még előelőfordul szenzációhajhászó felnagyítás, torzítás, részigazságok közlése is.

1991/8 3. A működőképességről Az egy-egy óvodásra, illetve iskolásra a Parlament által megszavazott normatív támogatás csak ott elég, ahol nem kell az épületet tatarozni, olcsó az energiaellátás (pl. nem olaj), alacsonyak a tanári fizetések és magasak az osztálylétszámok. Ha ezek közül csak egy is hiányzik, akkor az önkormányzatoknak (vagy más iskolafenntartónak) ki kell egészítenie ezt az összeget. Az óvodák esetében mindenütt, az iskolákban a legutóbb sokhelyütt ez meg is történt. Nincs külön oktatási, egészségügyi stb. költségvetése egy-egy településnek, csak egyetlen „önkrományzati költségvetés” létezik. A kötelező feladatokat tehát akkor is el kell látniuk, ha az csak helyi adó bevezetésével, hátrányos helyzet esetén pótigénnyel vagy kölcsönfölvételével lehetséges. Kétségtelenül épült jónéhány új iskola az elmúlt évtizedekben is, de lényegesen kevesebb az igényeknél. Különösen nagy a lemaradásunk a tornatermek és a tanuszodák területén. Mintegy ezer olyan általános, illetve középiskola van Magyarországon, amelynek nincs tornaterme, s közel ugyanennyiben az udvaron sem lehet testnevelési órát tartani. Miközben a melegforrások számát tekintve Európában az élmez6nyhöz tartozunk tanuszodáink sűrűségét vizsgálva pedig a sereghajtók táborához. 1991-ben 2,6 milliárd forintot kaptak tanterem, illetve tornaterem építésére azok az önkormányzatok, amelyek a céltámogatási pályázaton sikeresen szerepeltek. Mivel a költségek 60%-át az önkormányzatoknak kellett biztosítani több településnek jutott a pénzből, és ez az eljárás buzdítja iskolaépítésre a településeket a mérlegelést körültekintőbben kell végezni, mint idén és jobban oda kell figyelni azokra a hátrányos helyzetű falvakra, városokra, amelyek a 60%-ot sem tudják biztosítani. Az erőszakolt iskolakörzetesítésnek több hátránya volt, mint haszna. Vigyáznunk kell azonban arra, nehogy megint átessünk a ló túlsó oldalára. Helyeselhető, ha a kistelepülések vissza akarják állítani az alsó tagozatot (növelve a diplomás emberek számát községükben, és megszűntetve a kisgyermekek utaztatását), de az 5-8. osztályt csak oda érdemes telepíteni, ahol a szaktanárokkal való ellátás biztosítható. Központi forrásból a dologi kiadásokra csak 10%-kal biztosítottak többet, mint az el6z6 évben. Ez nem csupán azért kevés, mert az infláció ennél lényegesen magasabb, hanem azért, mert az 1990-es években 0% volt a dologi automatizmus, és előtte is évtizedeken keresztül az oktatásra csak a maradék jutott. A pedagógus bérek emelésére az állam idén 30%-ot adott az önkormányzatoknak. Ebből 10%-ot kötelező volt továbbadni, további 20%-ot pedig a képviselő-testületek józan belátására bíztak. A legtöbb esetben ez meg is történt, s6t volt ahol 35%-ot, Kerepestarcsán 40% fizetésemelést kaptak a tanítók, tanárok. Nem teljes körű felméréseink szerint az országos átlagban 27,3%-os volt az év eleji fizetésemelés. Volt iskola, ahol későbbre tudták csak kiharcolni a 30%-ot. A legtöbb sérelem a technikai dolgozókat érte. Tavaly ősszel minden minisztérium elkészítette a költségigényét. Bár mindenkit figyelmeztettek, hogy csak a legszükségesebbet kérje, a Nemzetközi Valutaalap azonban csak 78 milliárd hiányt „engedélyezett”, így erőszakkal kellett az igényekből lefaragni. Tárcánk 5,7 milliárdot veszített. Azóta sem tudtuk kiheverni.

1991/8 Utánanéztem a kormányülések jegyzőkönyveiben és a levelezésekben. Andrásfalvy Bertalan miniszter úr és munkatársai sokat harcoltak azért, hogy ne így legyen. Ebben az évben a költségvetés 13,4%-át költjük oktatásra (2,2%-ot a felsóoktatásra, 11,2%-ot a közoktatásra). Ez lényegesen kisebb hányad annál, amit a fejlett európai országok költenek, de valamivel több annál, amit mi fordítottunk eddig erre a területre. Az utóbbi hetekben néhány „csatát” sikerült megnyernünk. 575 milliót kaptunk a tartalékalapból a legégetőbb gondjaink megoldására. További 50 milliót átcsoportosítással arra, hogy ne 800, hanem 1000 olyan orosztanár szerezhessen második nyelvtanári diplomát, akinek sikerült középfokú nyelvvizsgát megszereznie angol, német, francia, spanyol vagy olasz nyelvből. Azt a 34 millió forintot is megkaptuk végre, amelyet az 1989-ben jó vagy jeles eredménnyel intenzív továbbképző tanfolyamot vagy doktori címet szerzett kollégák fizetéskiegészítésére ígért a minisztérium. A legnagyobb „fegyvertény” azonban valószínűleg az volt, amikor az egyik kormányülésen (ellenszavazat sőt tartózkodás nélküli) sikerült elfogadtatni az Országos Testnevelési és Sporthivatallal közösen benyújtott tornaterem-építési programot, mely szerint a következő 5-6 évben mintegy 30 milliárd forint értékben 640 tornatermet kell építeni Magyarországon. Budapest, 1991. szeptember 23. Dr. Kálmán Attila politikai államtitkár (Folytatás a következő számban.) Struccpolitika vagy csipkerózsika HONNAN HOVÁ A NEVELÉSTUDOMÁNY? Hogy honnan, azt jobb nem is feszegetni. Tudományos elemzések, vizsgálatok nélkül csak pontatlan általánosításokig lehetne eljutni. További vizsgálatoknak kell majd kimutatni tudományunk politikai függőségének mértékét, önállóságának, mozgásterének beszűkítését, s mindezeknek végeredményeként mérhetetlen hitelvesztését. De e vizsgálatok nélkül is tudjuk, hogy HOVÁ kérdésre még választ kell adnunk. Mint ahogy 1945-ben sem kellett megvárni az azt megelőző korszak nevelés történeti feltárását ahhoz, hogy megkezdődjön egy új, a korábbitól gyökeresen eltérő társadalom igényeihez illeszkedő neveléstudomány alapjainak lerakása. Az 1945 utáni id6szak szellemi pezsgését, a MEGÚJULÁST, a. neveléstudomány korábbi eredményeinek az új társadalom igényeihez való illesztését olyan nevek fémjelezték mint Kiss Árpád, Zibolen Endre, Karácsony Sándor vagy Mérei Ferenc. Az 1945-ben megjelent Demokrácia és köznevelés című kötet szerzői között ott találjuk Veres Pétert és Molnár Eriket, Kosáry Domokost és Andics Erzsébetet, Hajnal Istvánt és Kovács Mátét. A gyökereiben eltérő szellemi előzmények, különböző tudományos iskolák találkoztak egy közös szándékban; egy új neveléstudomány vagy pedagógiai szemlélet megalkotásában. A tenniakarás, a változtatás szükségességének elfogadása közös szándék volt. A részleteket - mint már említettem - egy későbbi kutatás sorozatnak kell feltárni, de úgy gondolom, hogy már a hipotézis is elegendő ahhoz, hogy analógiát keressünk 1945 és 1991 között. Vajon, hogy reagálta le (vagy reagálja le) a neveléstudomány a mai változásokat, melyek jellegükben talán nagyobb horderejűek mint az 1945-ös változások voltak?

1991/8 Természetesen ez is felmerülhet, hogy vállalt-e szerepet a neveléstudomány a változások előidézésében? A nevelés történetben jártasnak persze az is eszébe jut, hogy politikailag elkötelezett pedagógiai folyóirat hogyan cikkezett a bekerített Budapesten, a Madarak és fák napjáról. 1956-ban nem a forradalom, hanem csak a politikai nyomás enyhülése idején - itt a balatonfüredi konferenciára gondolok - a neveléstudomány jobb képviselőinek volt ereje és bátorsága, hogy szerepet vállaljanak a változások el6idézésében. Igaz, hogy e bátorság egyesek számára életre szóló hátrányokkal járt, de mégis tény, hogy a neveléstudomány nem csak követte, hanem megelőzte az eseményeket. Most viszont az ön- és átmentés számtalan jelével találkozhatunk. De akár struccpolitikát folytat, akár csipkerózsika álmát alussza a neveléstudomány, tudomásul kell vennie a társadalmi változások új igényeit. Ki kell húzni fejünket a homokból, fel kell ébredni, s le kell dönteni, ki merre indul. Nem egymás múltját kell feszegetni - gondoljunk az 1945-ös példára -, hanem az újhoz kell viszonyulni. El kell dönteni, hogy ki, milyen értékeket kíván szolgálni. Szocialista munkaiskolát, vagy Don Boscot, a tehetségesekkel való foglalkozást vagy a hátrányos helyzet felszámolását, közösségi vagy individuális, vallásos vagy ateista nevelést, sokoldalú közösségi embert vagy ügyes vállalkozókat kívánunk nevelni. Állást kell foglalni, nem azért, hogy bármilyen irányzat, elképzelés preferenciát élvezzen, hanem azért, mert a korábban oly sokat emlegetett társadalmi igény ezt várja tőlünk. Ki kell alakulni markáns irányzatoknak, s az új kutatásoknak fel kell vállalni ilyen vagy olyan célokat. Nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk, mert különben nevezhetjük cserkésznek az úttörőt, a tantervet nemzetinek, lehet a korábbi egy helyett másfélszáz pedagógiai egyesületünk, akkor is minden marad a régiben. Marad a tényektől független neveléstudomány, és az ettől független pedagógiai valóság. De mindez elképzelhetetlen. A neveléstudománynak előbb vagy utóbb valódi kérdésekre kell tudományos válaszokat adni. A kérdés csak az, hogy előbb vagy utóbb, illetve ki és mit válaszol. J. K. Nem európai, de attól még követhető A III. Erdei Iskola Konferenciáról Visegrád és Salgótarján után Szeged került sor harmadízben a konferenciára. Megrendezését az Erdei Iskola Egyesület kezdeményezte, jelezve intézményesítését ennek az „új” oktatási formának Magyarországon. A három nap során neves előadókat hallgathatott a mintegy hatvan főnyi érdeklődő. A témák között szerepelt az ökológia általános tárgy köre, zenében a természet - természetben a zene, a társadalomtudományok és a környezetvédelem. Tájékoztató hangzott el a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola azon tervéről, miszerint az országban elsőként kíván környezetvédelmi szakot indítani. A szándék a résztvevők teljes egyetértésével találkozott. A konferencia külföldi vendégprofesszora Angliából érkezett, a „Field Studies Council” nevű szervezetet képviselte, amely ott az erdei iskolák működését hivatott felügyelni. Előadásából megtudtuk, hogy Angliában és Walesben már ötven éve sikeresen alkalmazzák a „környezetről, környezetben, környezetért” elvet az oktatásban. A módszer hatékonyságát napjainkra ott már az állami hatóságok is elismerték olyannyira, hogy az iskolai oktatásban integráltan kapott helyet a tananyagban a környezet

1991/8 megismerésének, a környezetvédelemnek ezen formája, sőt az erdei iskolai tevékenység a nemzeti tanterv része. Célja, hogy a gyermekek aktív - tevékenységre épülő - tanulással, a tudományos megismerés módszereinek segítségével a helyszínen ismerkedjenek meg közvetlen környezetükkel, és ezzel párhuzamosan a környezet- természetvédelem legfontosabb kérdéseivel. Kidolgozták e tanítási forma pontos metodikáját. Nem csak biológiát, de zenét, irodalmat, történelmet, képzőművészetet, sőt matematikát is oktatnak a szabadban, mindezt egy-egy téma komplex vizsgálatával. Megteremtették hozzá központilag az oktatási bázisokat egy jellegzetes természeti környezetben, és elkészítették azokat a programcsomagokat, amelyek segítségével a „mit” mellett a „miért”-et is elsajátíthatják a résztvevők. Angliában az erdei iskolákat a hatóságok is támogatják, a „Field Studies Council” pedig rendszeresen szervez „erdei” tanfolyamokat a tanároknak, gazdasági vezetőknek, sőt a politikusoknak is. A konferencia során ellátogattunk Nagyszéksóstóra, abba a tanyai iskolába amely 1977-ben szűnt meg iskolaként funkcionálni - a helybeliek akarata ellenére - és amelynek egyik épülete még gróf Klébelsberg Kunó idejéből való. Közel tizenöt év szünet után ismét gyermekzsivaj váltja fel a némaságot, Mórichalom városi önkormányzat jóvoltából, aki felfogva az erdei iskolai oktatási forma jelentőségét, rendelkezésre bocsátotta a két épületet. Könnyek csillogtak az egykori tanyasi tanító szemében, amikor felkérték az erdei iskola gondnoki feladatainak ellátására. Soha nem hittem volna, hogy mégegyszer gyermekek vesznek körül - mondta meghatottan. Az épületekre ugyancsak ráfér a felújítás, és nem kevés pénzbe kerül a labor - és szálláshely kialakítása, de biztos vagyok abban, hogy az önkormányzatok és a természetvédelmi egyesület lelkesedése és összefogása nyomán hamarosan birtokukba vehetik a gyermekek Csongrád megye első erdei iskoláját. Reméljük, hogy a kezdeményezés példaként szolgál az ország legkülönbözőbb területein, ott ahol fáradtságot nem ismerő lelkes pedagógusok, sok-sok utánjárással próbálnak meg helyet keresni az általuk kidolgozott programok megvalósításához, mert hiszik, hogy csak ilyen módon lehet a jövő generációt természetszeretetre nevelni. Évről-évre nő a konferencia iránt érdeklődők száma, mely ezen alternatív pedagógia népszerűségének növekedésére vall. Sajnos az intézmények és szülők egyre romló anyagi feltételei miatt mind nehezebb a megkezdett munka folytatása az óvodákban és iskolákban, nem is beszélve a most belépni akaró intézményekről. Vajon hány év kell ahhoz, hogy ama még néhány tucat iskola által fontosnak tartott erdei iskolaprogramok - angliai mintára - a kötelező tananyag részévé váljanak, illetve helyük legyen a nemzeti tantervben, és ezáltal megvalósításukhoz az anyagi fedezetet az állam pénztárcája biztosítsa? Pápai Gyuláné ISKOLA AZ EGÉSZSÉGÉRT ALAPÍTVÁNY Az alapítvány célja Olyan bázis létesítése, mely információi, szakértői és szakanyagai révén valamint szervező tevékenysége segítségével hozzájárul a korszerű egészségnevelési ismeretek közoktatásbeli terjesztéséhez.

1991/8 A holisztikus, komplex mentálhigiénés kultúra szellemében az Alapítvány által képviselt egészségnevelés alapelve a testi-lelki-szellemi-érzelmi képességek azonos arányú fejlesztése, és ezzel a humanisztikus pedagógia értékrendjének er6sítése a nevelő-oktató intézményekben illetve az azt használók körében. Az Alapítvány nyitott mindazon kezdeményezések felé, melyek az egészséges életmód szokás rendszerének, környezetének kialakítását, erősítését, fejlesztését célozzák (beleértve ebbe az embertermészet-társadalom viszonyára vonatkozó korszerű ökologikus elméletek nevelési szándékú törekvéseit is). Az Alapítvány szolgáltatásait - a mai magyar oktatáspolitikai tendenciákkal összhangban - a készülő Nemzeti Alaptanterv szellemében, a közoktatás biztosította lehetőségeken belül, az iskolák sajátos igényei szerint kívánja biztosítani (pl. tantervi alternatívák, szervezeti alternatívák, téma-modulok, bázisiskola létesítés, sajátos tematikájú képzések stb.) Az Alapítvány céljai megval6sításához épít az egészségnevelést érintő magyarországi iskolai és nem iskolai innovációkra, országos szakirányú intézmények törekvéseire, a rendelkezésére bocsátott nemzetközi (pl. amerikai) szakanyagokra. Az alapítvány által preferált témák - Az egészséges életmódhoz szükséges ismeretek (biológiai, fiziológiai, szociológiai, ökológiai stb.) - Korszerű higiéniai ismeretek - Az egészséges fogyasztói magatartás kiépítéséhez szükséges ismeretek (pl. reklámpszichológia, marketing egészségre „veszélyes” manipulációi - illetve a tömegkommunikáció szerepe az egészségnevelésben, használati útmutatók alkalmazása stb.) - Betegség prevenció, betegápolás - Elsősegély - A „fitt”-ség érzetét biztosító szokáskultúra, rekreáció, testedzés - Stresszkezelés (jóga; relaxáció stb.) - Önismeret (fejlődés - érés biológiai, fiziológiai, pszichológiai kérdései, szociálpszichológiai ismeretek az egyén oldaláról) - Szexuálkultúra - Családi életre nevelés (korszerű háztartástan) - Drogprevenció (drogismeret, konfliktuskezelés, döntésképesség-fejlesztés pszichológiai, szociológiai módjai, asszertivitás képességének erősítése) - Táplálkozáskultúra, iskolai étkeztetés - Biokultúra, természetgyógyászati alapismeretek - Ökokultúra, környezetvédelem (Gaia-szemlélet), korszerű iskolai környezet - Közegészségügy lokális és országos intézményei, szervezetei - Balesetmegelőzés Az Alapítvány működési formái 1. Egészségnevelési innovációk, szakértők, kiadványok, médiák, egészségneveléssel kapcsolatos szervezetek adatbázis jellegű nyilvántartása, ezekről információszolgáltatás.

1991/8 2. Nemzetközi katalógusok alapján az egészségneveléssel kapcsolatos külföldi szakanyagok nyilvántartása, beszerzése. 3. Egészségneveléssel kapcsolatos médiatár működtetése. 4. Az egészségnevelést igénylők speciális igényeinek nyilvántartása, lehetőség szerint folyamatos kielégítése. 5. Speciális képzések szervezése az egészségnevelés egyes témaköreiből 6. Időszakos rendezvényekkel (módszervásárokkal) létesít kapcsolatot az egészségneveléssel kapcsolatos szolgáltatást igénylők és szolgáltatásokat nyújtók között. 7. Szervezi az egészségneveléssel kapcsolatos magyar és nemzetközi szakanyagok közoktatásbeli felhasználásra alkalmas adaptációját. 8. Terjeszti az egészségneveléssel kapcsolatos magyar iskolai innovációkat és más kiadványokat. 9. Lehetőségeihez mérten ösztönözni az egészségneveléssel kapcsolatos innovációk feltárását, kiadását, terjesztését. 10. Lehetőségeihez ménen közvetlen kapcsolatot létesít külföldi egészségnevelési bázisok és magyar igénylők között. Szervezeti információk Az Alapítvány nyitott, így az Alapítvánnyal a következő formákban lehet kapcsolatot létesíteni: 1. Pénzösszegbeli vagy infrastrukturális támogatással alapítóként (az 500.000 Ft feletti adományozók, amennyiben igénylik, kuratóriumi tagsági jogkört kapnak); 2. Együttműködési szerződések formájában kölcsönös szolgáltatások biztosítása (pl.: rokon jellegű szervezetekkel, intézményekkel, innovátor iskolákkal); 3. Szakértők menedzselése; 4. Szakanyagok menedzselése; 5. Általános információk folyamatos igénylése (önköltséges), 6. Speciális informáci6k folyamatos igénylése (önköltséges). 7. Képzések, előadások, rendezvények igénylése (önköltséges). Postacím: Szöllősi Zsuzsanna (programmenedzser) Budapest, 1041 Rózsa u. 71. IV/13. Tel.: 189-4646 MI IS JÁRTUNK ISONZÓNÁL „... Ki ismered vérünk izét tény vallást, karszti kő…” Mostanában sokat gondolok Stefán bácsira. Félelemmel vegyes borzadállyal - s mégis kíváncsian szoktam elnézni folyton rezgő fejét, csonka bal kezét. Délutánonként, mikor a Pincéknél bokorba ültek az öregek valamelyik présháznál, a beszélgetés fonala hamar a kedvenc téma felé gombolyodott: hogy is volt, amikor ...emlékszik még, sógor ... s ki tudja, hányadszor morzsolgatták el a lezuhant „messzersmit”, a hadifogság vagy a nagy bányarobbanás históriáját. Históriák, meg nem emésztett és ki nem beszélt élmények pedig voltak bőven - ezek az emberek egyidősek voltak a századdal.

1991/8 Stefán bácsinak két története volt. Az albániai harcok és az olasz sebesülés. Igazából soha nem értettem teljesen, amit mondott; a légnyomástól akadozó beszédjébe számomra ismeretlen szavakat is fűzött. Nem mertem túl sokat izegni édesapám ölében, hogy mondaná meg, mi az, hogy „cukszfrer”, meg „manlikker”, s ilyenkor inkább a kicifrázott kulacsot, a színét vesztett „háromcsászár” képet, vagy Stefán bácsi sárgaréz hamu- és gyufatartóját nézegettem. A hatvanas évek végén Stefán bácsi szép csendben átköltözött egykori katonapajtásai mellé. Tán el is felejtettem volna, ha nem látom a Gulyás testvérek szívbemarkoló dokumentumfilmjét - ...Én is jártam Isonzónál...”. A vetítés közben - midőn megannyi Stefán bácsi mesélte-sírta-zihálta a kameráknak világháborús emlékeit - ekkor értettem meg az egykori Pince sori délutánok oly sok momentumát. Azt hiszem, sokunk érezhetett hasonlóan - talán mindenkinek volt a családjában, szomszédságában egy hasonló, frontot járt öregember. Mindezeket egy újabb emlékidézés során vetettem papírra, mikor a megértés élménye mellé az átérzés élményét is megélhettem. Néhány napra ismét előbukkantak az esti mesélések, s szellemi útitársammá vált a rég elhunyt öreg pinceszomszéd. Történt ez év július végén, hogy a győri Révai Gimnázium diákjai által taposott ösvényen, az Országos Béketanács és a Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet segítségével egy csoport történelemtanárral együtt nekivághattam, felkereshettem az olvasmányokból, elbeszélésekből már megismert hadszíntereket. A TALÁLKOZÁS megrendítő, s egyben döbbenetes volt - noha testben-lélekben felkészültünk a szembesülésre. Volt, aki ideges gyorsasággal fotózott le mindent, hogy el ne felejtődjön, el ne veszelődjön semmi a látványból, az érzésből. Volt, aki Gyóni Gézát idézte halkan: „... halkabban járjon aki él, s dúdoljon csendes éneket...” - s így próbálta elviselni azt a tényt, hogy százezer katona csontja porlad látogatásunk egyik helyszínén, a lépcsőzetesen emelkedő redipugliai olasz katonatemetőben. Volt, aki az egykori katonák keze által fényesre koptatott tárgyakat érintette meg, táskájába tette a Monte dei sei Busi fehér kövét, vagy gázolt bele nem kevés veszélyt vállalva a Tagliamento jéghideg vízébe. A Monte San Michelén - amit a Magyar Golgotának neveztek a katonák - önkéntelenül tódultak ajkunkra a „szakszavak”: kaverna, drótakadály, karszt… és ismét a versek: „... vértől vöröslő kopár kőkoporsó, égre öklöző megkövült átok...”, „... Csak egy éjszakára...” Salkano - magyar katonatemető. Alattunk a szakadékban habzik az Isonzó vize, felettünk az egykor vérben fürdött hegy, a Monte Sabotino. Ismét a szavak: csatárlánc, rajvonal, srapnel. Az utolsó állomás Bovec - idilli kakukkfüves temető. A katonanótát itt énekeltük együtt utoljára. Azt hiszem, igazán itt értettük meg: „... feltekintek a csillagos nagy égre, csillagos ég, merre van a magyar hazám...” A szegedi, hevesi, debreceni, somogyi bakák azt láthatták-érezhették a völgykatlanok mélyén, amit mi: éggel találkozó hegyek ellenséges szorítását és a szülőföld irgalmatlanul messzi voltát. Az időnk lejárt, gyertyáink csonkig égtek… visszaindultunk - térben és időben. Ahogy távolodott az Isonzó valószerűtlenül kék vize, ahogy fogytak a hegyek, s lett egyre síkabb a táj, az útitársak rendre kifejtették, hogyan, s mennyire fogja ősztől máshogyan tanítani a gyerekeknek az első világháborút (is). Hiszen, mi láttuk ... mi ott álltunk ... mi olvastuk a Monte San Michelen: „... Ezeken a hegytetőkön ' az olaszok és a magyarok

1991/8 vitéz harcuk után a halálban barátkoztak össze...” S mikor már itthon végiglapoztuk az újságokat, meghallgattuk a híreket arra gondoltam, hogy egyszer az életben talán mindenkinek el kéne menni az Isonzóhoz vagy Przemyslhez, a Marne-hoz, Sztarij Oszkolba, vagy akárhová, hogy elmúljon a terepszínű katonaruhák, a fényes hevederek, s a baljósfeketén domborodó gépfegyverek romantikája, hogy több hősi emlékművet ne kelljen a túlélőknek emelni. Robotka Csaba HONUNK A HAZÁBAN Történeti és néprajzi visszatekintés A hagyományőrzés, az értékápolás nem csupán a lokálpatrióták dolga, hanem mindenkié: közügy. Szerencsésen szaporodik azok száma, akik a szűkebb pátria eredményeit nemcsak az otthoniak körében, hanem egy tágabb közösség számára is fel szeretnék mutatni. A mai Magyarország jónéhány nevezetes alakja kötődik Vas megyéhez is; ritkábban úgy, hogy megmaradt lakójának, többnyire inkább akként, hogy magával vitte a gyermekkor-meghatározó élményvilágát, amely ott tükröződik alkotásaiban, tevékenységében, de említhetők azok is, akik még mindig visszajárnak az élmény adó forrásvidékhez. Vas megyei Hosszúpereszteg 900 éves, és a falu egyik jeles személyisége P. (Pecöli) Kovács Imre tanár, újságíró, a Köznevelés főszerkesztőhelyettese - aki évtizedekkel ezelőtt elhagyta a bölcsőhelyet, de igazából soha nem szakadt el tőle - most egy 270 oldalas könyvet írt róla. Könnyű országúton megközelíteni vagy a térképen megtalálni Hosszúpereszteget a Székesfehérvártól Grácba tartó nyolcas számú főút 126. kilométerkövénél. P. Kovács Imre: Hosszúpereszteg kilenc évszázada (alcíme: Történeti és néprajzi visszatekintés) c. műve oldott stílusú lírai hangvételű, önvallomás - olyan tudományos és ismeretterjesztő munka, melyből nem csupán egy falu, de a faluközösségek története is nyomon követhető az Áprád-kortól napjainkig. A falu történetíró bevezetőjében egyetlen szóval a nemzetfenntartó népek sorába állítja a peresztegieket: Más érdeme és nevezetessége talán nincs is, hogy lakói sok száz éven keresztül éltek és termeltek, „kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell”, vagyis fenntartották az életet és a nemzetet. A kötet összeállításakor elkerülhetetlenül szubjektív szempontok is érvényesültek: „Könyvem megírásában szülőfalum s népe iránt érzett szeretetem vezérelt, valamint a tények, az igazság konok tisztelete.” A kiadvány nyilván elsősorban a környezet számára készült, de bízvást állíthatjuk, hogy a néprajz, a név tan, a helytörténet, s nyugodt lelkiismerettel kijelenthető, hogy az egész magyar honismeret jelentős mértékben gazdagodott megjelentetésével. A benne rejlő számtalan és sokoldalú leletmentő érték miatt a kutatók forrásmunkaként fogják használni, a helyi, környéki lakosság utódai pedig nagy örömmel forgatják majd őseink történetét, korábbi életét rögzítő könyvet. A szerző összeállításával értékes szolgálatot tett a társadalomtudományok több ágazatának. Hozzáértő, kutatói szakértelemmel végzett áldozatvállalói sikere ösztönző példa lehet mások számára is. A könyv kellemes olvasmánnyá varázsolt szöveggel történeti áttekintést nyújt a magyar falu évszázadairól. A honfoglalás kori falukép, majd az évszázadok viharaiban pusztuló s újraéledő, fejlődő község elevenedik meg korszakról korszakra. Az egyházi vonatkozások kellő szerepet kapnak -

1991/8 Templom, vallás, hitélet vagy a Plébánosok Peresztegen c. fejezetekben - s közben megfejti a Pereszteg szó jelentését s azt, hogy milyen alakváltozásokon ment át ez a név. A mindent tudó könyv színes képeket fest - a leginkább római katolikus valláshoz kötődő - hagyományos peresztegi népszokásokról: a búcsúsok és keresztállítókról, az ünnepek és hétköznapok hagyományaiból (májusfa, pünkösd, a búcsú, a lakodalom, Luca-naptól aprószentekig, a virrasztóénekek), a földrajzi nevekről, a peresztegi nyelvről, a régi és a mai iskoláról, a mezőgazdasági termelőszövetkezet történetéről. A Mit hoz a jövő? c. fejezet már 1990 februárjában készült „... a szocializmusnak nevezett felelőtlen kaland látványosan megbukott Európában. Először nálunk, aztán más országokban is sorra összedőlt...” - írja a szerző és kiemeli: „... sikert csak a szorgalmas, értékteremtő munka hozhat...” Napjaink bizonyossága, hogy a szerző mai, friss értékítéletei állják az időt, a közelmúlt felvázolása is hiteles; az értékelő megjegyzései találóak. Sajnos a könyvben sok nyomdai hiba található: betűcsúszások, kimaradások, helytelen elválasztások, értelmüket vesztett szavak. A könyv értékét növelik az eredeti levéltári fénymásolatok, összesítők, népi mondókák, egyházi énekszövegek, termelőszövetkezeti belépési nyilatkozat másolata, valamint a róluk olvasható legfontosabb irodalom alfabetikus címjegyzéke is. Reméljük, hogy P. Kovács Imre könyve az érdekelt intézmények és közmlivelődési könyvtárak mellett, helyet kap iskolai könyvtárakban s jól használható a tanári gyakorlatban is. E legjobb értelemben vett lokálpatriotizmus érdemi megnyilvánulását csak nagy elismeréssel és őszinte köszönettel lehet nyugtázni. (Hosszúpereszteg Községi Önkormányzat és az Egyetértés MGTSZ Kiadó 1991.) Dr. Domonkos János A MŰVÉSZET EREJÉVEL MEGVÁLTOTT PEDAGÓGIA Pécsi Géza könyvének alkalmazása a nevelőképzésben „Végre valami, amitől nemcsak a fej tágul, hanem a szív és a lélek is. Végre valami, ami az egész embert megérinti!” - írta egy tanárjelölt, aki részt vett - Pécsi Rita zenepedagógus vezetésével - a „Kulcs a muzsikához” című összeállítás (könyv és hanglemezsorozat szemléltető táblákkal) értő feldolgozását és megtanítását elősegítő féléves studiumon A sok elismerő vélemény, amely a lelkes munkát követő felmérés anyagában olvasható, elemi erővel igazolja, hogy a főiskolai (egyetemi) hallgatók nagy többsége ezúttal találkozott igazán a zene varázserejével, a komolyzene emberformáló melységeivel. Hűséget és jóságot sugározva Fájó ellentmondás, hogy hazánkban, bár Kodály Zoltán munkássága nyomán éppen a zenetanításban váltunk példaadóvá a világban, nem sikerült hatékony utat találni az ifjúság zöméhez. Ezért írhatta Bárdos Lajos a fent említett könyv előszavában: „Nagy misszió vár rá!” És ez a misszió, Pécsi Géza művészi-pedagógiai alkotásával, most van kiteljesedőben. Sajnos csak most. Az alkotás régebben készen állt, várta a megvalósulást. Az első nagy siker éppen a legnehezebb terepen, a szakmunkásképzés körülményei között született.

1991/8 „Sorsom ehhez a célhoz azt a rögös pedagógiai életutat adta, amelyhez nem járult sem íróasztal, sem hatáskör. Így aztán magunkra maradva az évről évre egyre több családi melegséget nélkülözőgyermekéletekkel, megpróbáltuk a művészetek erejével megismerni a munkaszeretetet, a hitet, a hűséget és mindig visszatérő kiemelt hangsúllyal az emberi jóságot” - írta Pécsi Géza. A pedagógusképzés hivatott lett volna annak felismerésére, hogy a „Kulcs a muzsikához” című anyag hiánypótló és nagyszerűen alkalmazható a nevelők felkészítésében. Csakhogy - amint az oktatásügyben általában - a felsőoktatásban is az ismeretközpontúság uralkodott mindmáig. A művészetek háttérbe szorultak, az osztályfőnöki tematikák is elszürkültek, az órán és iskolán kívüli foglalkozások kiüresedtek. A zene ugyan állandóan jelen volt a tanulók életében, de csak egyoldalúan a könnyűzene. A divathullámokkal sodródtak legtöbben, igényesebb művekhez csak kevesen jutottak el, ők is inkább családi hatások révén. Elsősorban közülük kerültek ki azok a tanulók, akik zenei tagozatokba iratkoztak, zeneiskolába jártak. Szomorú, hogy az utóbbiak értékes többlettudása alig hatott át a tanterem falain, jelenlétük alig változtatta a kortárskörnyezetet. Ennek az is oka lehetett, hogy a művészeti (ének-zenei) tagozatok inkább befelé fordultak, csatlakozva más (pl. matematikai vagy nyelvi) elit csoportokhoz, melyek az egyetemi felvételik leszűkült, speciális követelményei szerint működtek. Külön is érdemes megemlítenünk, hogy az ének-zene szakra felvettek tárgyi tudása, hangszerismerete az utóbbi évek során jelentősen emelkedett, ugyanakkor a zene megszerettetésére, átadására való képességük csökkent. A művészetek esetében különösen fájó, hogy pedagógus képviselői csak a tanulók kis részére képesek hatni. A művészeti tárgyak nevelési funkciója ugyanis jóval többet igényel! A missziót, amire Kodály Zoltán adott példát és amire Bárdos Lajos figyelmeztetett. Az ének-zene szakosoknak (összefogva más humán tárgyak tanáraival) a legfogékonyabb kisgyermekkortól kezdve olyan metódust kell találniuk, amely valamennyi gyermek (de legalább a többség) számára utat mutat a művészet világába. Ez a feladat nem azonos a művészével, mint ahogy a tudós szerepe sem azonos a tanáréval. Még akkor is így van ez, ha szívesen vesszük minél több művész és tudós jelenlétét az iskolában. Lehetnek tehát - és legyenek is - tudós és művésztanárok is. A pedagógusképzésben azonban nem cserélhető fel ez a két feladat. Pécsi Géza az 1988/89-es tanévben végzett kísérletei után megállapította, hogy az ének szakos tanárjelöltek számára nagyrészt ismeretlenek a tanításra kijelölt művek, többségük nem hallotta elejétől végéig Mozart Varázsfuvoláját sem. Nincs átfogó horizontjuk a zene és a művészetek kapcsolatáról, nincs liturgikus zenei élményük, nem tudják egyszerű, közérthető szavakkal megfogalmazni a zenei stílusokat, formákat, műfajokat. A pedagógusjelöltek zöme távol tartja magát a fiatalabbakkal együttes közös éneklés, az aktív muzsikál ás alkalmaitól. A tanárjelöltek általában magas szintet érnek el a tudományban és a művészetben, de mindezt a gyermekek világától eltávolodva, a szaktanszékek zárt falai között teszik. Az ének szakosok kórusai például világversenyeken szereznek kiváló minősítéseket, ugyanakkor a tanárjelöltek alig jutnak el éneklő gyermekközösségekbe. Nem véletlen tehát, hogy jónéhány végzett hallgató - és nemcsak ének szakos - tehetetlennek érzi magát, amint iskolába kerül, nem képes utat találni növendékeihez. A felnövekvő nemzedékek zenei (és általában művészeti) fejlődése más forrásokból táplálkozik, egyre jobban elszakadva azoktól az elit kiscsoportoktól, akik beavatottak, akik a különböző tagozatok és különórák révén műértőkké vagy aktív muzsikusokká válhatnak.

1991/8 A humánum fejlesztése Belátható, hogy korántsem csupán az énektanárok ügyéről és nem is csupán a művészeti tárgyak helyzetéről van szó. Igaz, ezek a tárgyak rendelkezhetnének a legtöbb eszközzel az ember esztétikai, erkölcsi fejlesztésében. Fájó, hogy erre az általános és középiskolák tanterveiben, még kevésbé a szakmunkásképzésben nem adottak a lehetőségek. Az alapvető baj mélyebben keresendő! Éppen ott, ahol a zenével nevelés (és általában a nevelés) lényegét Pécsi Géza is keresi. A nevelés feladata: „... az értékek felmutatása, a feléjük való törekvés állandó motiválása...” A „Kulcs a muzsikához” című eszközrendszer ezen a felismerésen alapul. Amint már utaltam erre, a felmérésen túl a szerző kezünkbe adta a megoldás kulcsát. A leghitelesebb bizonyíték saját munkássága. Személyiségének rendkívüliségét és módszertanának eredményeit rég közzétették, bár sajnos nem az oktatásirányítás szakértői, hanem alkotó művészek, értő kritikusok, társadalomkutatók. A kezdeményezés alulról, de biztos és tiszta forrásból, hiteles kísérletek alapján terjedt. A tanárképzésben alig volt érezhető a felfedezés, még Pécsett sem igazán, ahol nem lehetett nem látni a szakmunkás kórus és a szakmunkás koncertek átütő erejű sikerét. Több próbálkozás után, csak az 1990/91-es tanévben, Pécsi Rita személyes bekapcsolódásával sikerült végre teret nyernünk egy speciálkollégium számára. Ennek eredményéről tájékozódtunk kérdőív segítségével is, a feldolgozás adataiból idéztünk a bevezető bekezdésben. A pedagógiai tárgyakhoz kapcsolt studiumra 130 hallgató jelentkezett (10 fő ének szakos, a többi más, humán és természettudomány szakokról verbuválódott). 123-an eredményesen el is végezték a speciálkollégiumot. Általános véleményként fogalmazták meg ezek a hallgatók, hogy a tanárképzésben helyet kell kapnia ennek az anyagnak. Elgondolkodtató, hogy mi a siker titka! Három tényezőnek lehet alapvető szerepe a tömeges jelentkezésben és a lelkes, önkéntes munkában. Az egyik a szerző és az oktató rendkívül szuggesztív egyénisége, a másik a kézbe adott teljes tananyag, és végül az ifjúságban felgyülemlett hiányérzet. Talán ez vezette a működő pedagógusok egyre növekvő táborát (nem csupán ének és művészeti tárgyak tanárait), akik személyesen kérték a szerzőtől a szak anyagokat, majd leveleikkel ostromolták a főhatóságot, a könyvkiadót, egészen addig, amíg tanítványaik kezébe adhatták a szükséges eszközöket. A következő tanévtől az általános iskola 5-8 osztályaiban választható tankönyvként használható a „Kulcs a muzsikához”. A középiskolában is ajánlott ugyanez. A szerző újabb útmutatót készít a vállalkozó pedagógusok részére. Várható ezek után, hogy az ének-zene szakosok felkészítéséhez is használni fogják a kitűnő eszközrendszert. Ugyancsak bevezetésre kerülhet ez az óvó- és tanítóképzőkben. Megítélésem szerint kiemelt helyet kell biztosítanunk a pedagógiai tárgyak között - építve a kedvező tapasztalatokra - a zenével (művészettel) nevelés Pécsi-féle modelljének. Lehet ez továbbra is választható tárgy, egyfajta alternatív pedagógia. Olyan nevelési szisztéma, amely bármely tárgykörhöz adaptálható, és - amennyiben a tanár ke1l6 rátermettséggel, meggyőződéssel vállalja - szinte minden más tevékenységet maga köré rendez. Németh László tantárgyi integrációs törekvéseihez hasonlítható a Kulcs-tantárgy. Rendkívül ígéretes törekvés helyi tantervet készíteni a benne rejlő rendszer alapján. A szerző birtokában lévő számos szakértői vélemény között gyakran szemünkbe tűnik néhány tipikus megnyilatkozás, mint: „az egész embert, a humánumot fejleszti” (Rajczi Péter), „a gyerekek fejében

1991/8 mozaikokban élő ismeretanyagot egységes képpé alakítja” (Detrich Pálné). Az eredményeket azért is érdemes felhasználni a tantervek korszerűsítésekor, mert belátható, hogy a részekre szabdalt tantárgyi oktatás nem képes az egyénben koherens világszemléletet kialakítani, ugyanakkor sehol sem alapozódhat meg az emberközpontúság és az önfejlesztés egyéni útja. Az iskolát és az iskolai munkára felkészítő oktatást végre valóban embernevelő műhelyként kell értelmeznünk, amelyben fontos a személyes, meghitt kapcsolat, a tudás mellett kellő helyet kap az élmény, kialakulhat az „elcsendesedés képessége”, fogékony lehet a gyermeki lélek a belső (lelkiismereti) hangokra, motiválttá tehető a jóra. Az ismeretközpontú, az emberi tudás gőgjével működő oktatási rendszer így visszanyerheti egyensúlyát, hiszen nemcsak a megfogható, determinált világ, hanem az emberi képzelet szép álmai, a lélek felfelé ívelő vágyai, sőt a hit világa is „tanítható”. Ehhez azonban a humán fejlesztést középpontba kell helyeznünk, az egészséges személyiség és környezete értékét elismernünk, hasznosítva a néphagyományok (néprajzi támpontok) felkínált lehetőségeit is. Mindez benne rejlik Pécsi Géza könyvében, munkásságában. Vastagh Zoltán SZÜLŐK, DIÁKOK ROVATA Miből lesz a cserebogár? A pedagógus pályaalkalmassági vizsgálatokkal foglalkozók - ismereteim szerint - a kívánatos tulajdonságok, képességek alapján dolgoznak. Ezzel szemben érdemes lenne a problémát a másik oldalról megközelíteni: azt kellene számba venni, melyek azok a személyiségvonások, amelyek nem kívánatosak a pedagóguspályán. Sok unalmas tanárra emlékszem. Az átaludt, vagy elalvással küszködésben telt órákat felidézve azt kell gondolnom, hogy az emberi nyíltság, az érzelmek hiányától vagy visszafogottságától voltak unalmasak, szürkék. De a tananyag önmagában is lehet érdekes, ha az összefüggések, a valóság felfedezéséről van szó. Az unalmas órákon azonban gondolati izgalom sincs, a tanár gondolkodása, látásmódja leegyszerűsíthető. Nincs igazán jelen, s ebből arra lehet következtetni, hogy nem meri önnönmagát beleengedni a tanításba, nem bízik önmagában. A fegyelmet mindenek elé helyező, keményen rendet tartó pedagógusok nemigen figyelnek a gyermeki igényekre, a gyerekek fejlettségére, a maguk normáit nemcsak mindenek felettinek, hanem mindenhatónak is képzelik. Mennyire képes a decentrálásra az ilyen kolléga? Mennyi benne a tolerancia? Sőt, arra is gondolhatok, hogy el6ítéletekre hajlamos. S nem hiszem, hogy messzire megyek, ha arra következtetek, hogy mindennek alapja önértékelésének alacsony foka. Félnek a gyerekek az olyan pedagógustól, aki kiszámíthatatlan. Van, amikor elnéző, máskor kis vétségekre is indulatosan reagál. A kongruencia, a belső biztonságon alapuló összerendezettség és önkontroll lehet gyenge az ilyen emberben.

1991/8 A főiskolai, egyetemi évek során sokmindent megtanulhatnak a pedagóguspályára készülők, ezen belül sok lehetőség van a pedagógus-mesterség elsajátítására is. A jelentkezőket ebből a szempontból is érdemes lenne vizsgálni: van-e kizáró ok, van-e olyan személyiségtényező bennük, ami kevéssé reményteli a pedagógussá válásban, a képzés során való fejlesztésben. Minden pedagógus-jelölt tanul fejlődéslélektant. Meg lehet tanulni, jól vizsgázni is lehet úgy, hogy a tantárgy tantárgy, fölmondható, de nem átélt, nem alkalmazható a vizsgázó számára. Ha a hallgató, jövendő pedagógus gyermekkori élményei földolgozatlanok, akkor segíthetünk a képzés során a földolgozásban, de ha személyisége ennek mereven ellenáll, ha olyan erős énvédő mechanizmusok alakultak ki, hogy nem képes saját problémáival szembesülni, akkor talán jobb, ha máshol próbál boldogulni. Ha nem képes önmaga gyermeki élményeivel nyitottan foglalkozni, akkor aligha lehetséges, hogy növendékeit megértse, őket valós gyermekként, nem pedig tanulóként kezelje. Arra is gondolok, hogy a különböző értékek között nehézkesen eligazodó, egy-egy értékkörhöz mereven ragaszkodó, frigid gondolkodású jelölt nemigen lesz képes önálló (nemhogy alkotó) tanulásra, majd tanításra, ezen belül differenciált értékelésre. Miért gondolkodom ezen, kinek szánom elképzeléseimet? Jó lenne, ha érdeklődő, vállalkozó kollégákkal össze lehetne fogni ilyen alkalmasság-vizsgálat kidolgozásához. Föl kellene készülni arra, ha majd a pedagógusképző intézmények nemcsak szaktárgyi felkészültség szerint válogathatnak a jelentkezők közül, ha annyian jelentkeznek felvételre, hogy a pályaalkalmasság is szelekciós szempont lehet. Ez esetben azoknak, akik igen kis eséllyel válhatnak jó pedagógussá, ezen vizsgálatok alapján tanácsolni lehetne, hogy válasszanak más foglalkozást, ne készüljenek pedagógusnak. (dr. Galicza János) OSZTÁLYZAT ÉRDEM SZERINT Parasztember létére politikus nagyapám szokta mondogatni, hogy minden hatalmat a gonoszok és az ostobák tesznek zsarnoksággá. - Mert tizenkilencben - toldotta meg példával a bölcsességet - azt hirdették égen-földön, hogy eljött a mi országunk, de az új bíró, aki addig csak kondás volt, beült a tiszttartó hintajába, és száguldozva a faluban lövöldözött, meg ordította, hogy ezután mi leszünk az urak. Kár, gondoltam, hogy az öreg nem érte meg ezt az új őrség (pardon, rendszer-) váltást. Persze, amilyen sasszeme volt, hamar kiszúrta volna a visszásságokat. Mert a hatalom megint a miénk, csak hát mindannyian nem gyakorolhatjuk. Akiket meg megválasztunk, azok a legjobb esetben is csak szakmájuk kiválóságai voltak, nem politikusok. Azokról nem is beszélek, akiknek érdemei kimerülnek abban, hogy negyven éven át hősiesen hallgattak, esetleg nem is hallgattak, de titokban tudták tartani egykori odaadó hízelgésüket. Példánk honatyája messze e vidéken neves pék. Említésére mindenkinek megindul a nyálelválasztása, és lelki szemei el6tt ott lebeg a meleg, jó illatú, finom, foszlós kenyér. Nincs abban semmi csoda, hogy szülőhelye javasolta a testületbe.

1991/8 Ám - bár minden ember egyenlő -, Isten bizony egyenlőtlenül osztotta el a szellemi javakat; így aztán egy szép napon a pék gyermeke olyan jegyet kapott az iskolában, amivel nem szoktak dicsekedni. - Minden tanító szarházi. Egynek se adok ezután kenyeret - duzzogott a híres mester a kemence előtt, és ez önmagában is felért egy átokkal, mert ezután a pedagógusoknak a keserű bolti kenyeret kellett enniük. Talán meg is érteném a péket, mert egy igazságtalan jegyre milyen választ is adhat szegény kiszolgáltatott szülő, de ő - mintegy a nyomaték kedvéért így folytatta: - Mi, a község vezetői, akik értük fáradozunk, igazán megérdemelhetnénk, hogy a gyerekeinknek jobb jegyet adjanak, mint másokénak. Minden ember egyenlő. Különösképpen én. pa-ul Tisztelt Közoktatási Főosztály! Olyan problémával kerültem szembe, amire a legrosszabb álmomban sem gondoltam volna a XXI. század küszöbén még akkor sem, ha a mai Magyarországon élek. Két fiúgyermekem van, az egyik középiskolás korú, a másik most kezdte az általános iskola első osztályát. Dunaújvárosból költöztünk ki 1985-ben Rácalmásra. Ez a község kb. 8-10 km-re van a várostól, általános iskolája van, idejárnak a szomszédos Kulcs községből is a tanulók. Az iskola most van felújítás alatt, Makovecz Imre tervei alapján. Vidéki viszonylatban nem éppen szokványos ugye? Gyermekem, aki most lett tanköteles, annak rendje és módja szerint, be lett íratva ebbe az iskolába. Nagyon szimpatikus, délelőttös és délutános tanító nénit kaptunk, gyermekem nagyon lelkesen vette az iskolába járás tényét. Ez sem elhanyagolható szempont egy gyermek életében ugye? Mellesleg, mai zaklatott világunkban éppen nekem sem mindegy, hogy a gyermekem milyen élménnyel tért haza első „találkozásából”. Tehát, jó volt a közérzetünk mindaddig, amíg meg nem tudtuk mégis keresnem kell egy új iskolát a városban, mert ebben az iskolában a napköziotthonos ellátásba nem szerepel a reggeli ügyelet. Azaz, amikor az édesapja és én is délelőttre megyünk dolgozni, (a nagyobbik testvérnek a városban 7.30-kor kezdődik az első órája, így a 6.40-sel el kell indulnia) a gyerekemet jobb híján ki kell tennem az utcára, mert az iskola nem fogad még 1/2 7-től sem. Otthon nem hagyhatom, mert most van a „félőskorszak”, nem marad még akkor sem a lakásban egyedül szívesen, amikor otthon vagyunk mindannyian, de éppen kint lenne dolgunk. Sosem gondoltam, hogy 6 éves gyerekem bizonyítványát magyaráznom kell amiatt, mert nem önálló lény. Nekem minden reggeli/27-re bent kell lennem a munkahelyemen, a keresetemre igen nagy szükségem van. Az édesapjuknak úgyszintén van munkahelye hál' Istennek, az ő keresete is nélkülözhetetlen a gyerekek eltartásához. Gondolom, ezek sem szolgálnak különösebb magyarázatra!

1991/8 Diákok nyári munkán Építőipari mozaikok Robog a különvonat, több mint hatszáz diákot visz Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Sátorhelyre, a Bólyi Állami Gazdaság címerezőtáborába: Évtizedek óta élő ez a kapcsolat, kölcsönös előnyökön nyugszik. A gazdaság megbízható munkaerőt kap erre a hálátlan feladatra, s a diákok sem járnak rosszul. Tábor, hangulat, diszkó, ismerkedés, szerelem és tisztes pénz. Mi kell ennél több a nyári szünidőben? Talán sírjuk vissza a régi időket? A zászlófelvonást, táborrendet, ahol mozgalmi nóták hangja mellett ajánlották fel önként keresményüket a fiatalok a mindenható ifjúsági szervezetnek. Amikor az építőtábor és a jellemzés szorosan összefüggött, felvételizni szándékozó meg sem kockáztathatta a lázadást. Politikai előadások és brómos tea, fővárosi művészek hakniműsora és faliújságkészítő verseny, ez foszlott „napjainkra” szerteszét. A mostani tábor már nem az a tábor. Eltűntek a haszonélvező mozgalmi funkcionáriusok, a gyerekek pénzével sajátosan gazdálkodó ifjúsági vezetők. A mai csapat már egészen másokból áll. Pedagógusokból, hozzáértő, gyerekszerető fiatal tanárokból. De azért a magasból még fölényesen mosolyog az utódszervezet. Igaz, az első telefontól az utolsó napi munkáig mindent az iskolák végeznek, egy múltból ittmaradt rendelet értelmében csak rajtuk keresztül bonyolódhat a szervezés. Az így elnyert jutalék magas, a szervező munkát más végzi, a hangulat remek. Hajnali ébredés, forró kakaó, álomittas sorakozó. Kannák, brigád-jelvény, harmat elleni nejlonköpenyek. Zsebekben pótreggeli, fülekben a rádió hírei. A határmelletti falvak odaát szinte személyes ismerősök, többségük szabad szemmel is látható. A kihalt cukorgyár, a domboldalon álló kistemplom, színmagyar nevű települések és katonai csapatmozgás. Éjszaka repülőgépzúgás, fegyverdörgés, nappal két brigád berepülő helikopterrel találkozik. A faluban már hírek a menekülőkről, ha vége a címerezésnek a sátortábor új lakókkal telik majd meg. A horvát televízió reggeltől estig háborút sugároz. A határ mellett néhány méterre címerező diákok szembetalálkoznak a történelemmel. Élő, egyenes adásban. A végeláthatatlan kukoricatábla rezzenéstelenül nyeli el a behatolókat. A címerek gőgösen lobognak, a sor vége talán Kazahsztánban, vagy Horvátországban van. A kezek ütemesen tépkedik a kukoricacímert, a levegő szinte remeg a rekkenő hőségben. A kezdeti vágyálmok a sor közepe felé hideg zuhannyá, végre már lajtoskocsivá, pohár vízzé redukálódnak. A földön hörcsög fut, s mérgesen fúj az őt megzavaróra. Csodálkozó szemű őzikék rohannak át a kukoricatáblán. Egy kíváncsi őzbak barátkozni próbál, de az ijedtében karateállásba ugró fiút látván tovalép. Majd máskor, egyszer. Az először kiérő csapat ravaszdiképű rókát lát befutni az erdőbe, s a tócsa tele vaddisznólábnyomokkal. Élettel teli a határ. Melyik városi gyereket érdekli most a meleg és a fáradtság? A kukoricalevélen pirosszemű, zöldszínű levelibéka üldögél. A vízhordó fiú tenyerébe zárja, s tudományos kísérletbe kezd. Melyik lány csókjától válik királyfivá az elvarázsolt jószág? A sorra felhangzó kétségbeesett sikoltás jelzi, merre is tart a vizsgálódás. Sajnos a kísérlet végülis nem járt eredménnyel. Lassan oszladozik a tömeg, a látványosságnak vége, a nézőközönség távozik. A drámai színjáték elnyerte tetszésüket. Elébb híre ment, hogy egyik lány elcsábította egy másiknak a táborban megismert kedvesét. Majd utóbb kiderült, közeleg a leszámolás. Jött is tombolva az áldozat, s- Te piszok! kiáltással a gaz csábító hajába markolt. Emez vissza, s állt az ókori gladiátorokat is megszégyenítő küzdelem. Miközben a közönség fogadásokat kötött, a megcsalatott áldozat végül elfutott. A csábító szedné rendbe magát, de visszafut az elhagyott, s pihegve közli az újabb hírt. A himpellér közben elpártolt egy harmadik lányhoz. A tragédia teljes, a két lány egymás vállára borul. A fogadók csalódottan távoznak. Csak a szívettépő zokogás hallatszik szűnni nem akaróan.

1991/8 Eleve -és mégsem Valahogy így foglalnám össze ezt a másik evilágot, a gyermekotthonét. Eleve hátrányos helyzet, baljós adottságok egyfelől, jobbító törekvés, előlegezett bizalom és remény másfelől. A bajtetőző kendőzés ellenében a „Mégis” józan vállalása, a munkáshit próbál érvényesülni. Volt szerencsém, ha egy évig is, a Gyermekotthonhoz. Igenis szerencsém. Mert itt, ahova a „külvilág” bajaiból zártak be egy seregnyit, sarkítva tárult elém az, amire a rossz, az emberi, a különböző társadalmi nyavalyák rányomták bélyegüket (alkoholizmus, prostitúció, bűnözés, felelőtlenség, elidegenedés, öröklött bajok), s az is, ami a jóra, az értékesre a mélyben, avagy már igényekben megkapaszkodva, kitüremkedve nyilvánul itt meg, ugyancsak feltűnőbb formákban mint másutt, mint „kint”. Aki ide belép, az szinte ostrom alá veszi a köréje sereglő gyermekek, serdülők szeretet-, jóság-, pártfogás-sóvárgása, a pazar bizalom s remény az új (esetleg megváltó) irányában, mely épp oly gyorsan lankadhat is; amilyen hirtelen kikívánkozott a „bentiekből”. Mert többnyire meg tudják érezni, ha a közeledés színlelt, a jóság csak kényszeredetten, „Sajnálom, de” félén nyilatkozik meg. A jóindulat, ha nem következetes a „szívesen, természetesen teszek érted” - atmoszféra művi, reklámlégkörnek mutatkozik, akkor bizony jóvátehetetlen mulasztás történik. Csalódottság, bizalmatlanság, csökönyösség, át nem gondolt, többnyire önromboló lázongás áll útjába az önzetlen jószándéknak is. Volt szerencsém, mert meglátni tanultam, s elhinni mi mindenre lehetünk képesek rosszban, jóban. „Otthon”beli gyermekek. Korlátolt kapcsolatuk a külvilággal kihat világképük alakulására is. Az iskolában úgy ahogy beléjük sulykolt világnézet kérdések egész sorát hagyja megválaszolatlanul előttük, megannyi fehér foltot „pszichognoszeológiai térképükön”. A szakavatott vitapartner, (készséges) felvilágosító többnyire nincs kéznél, az ilyen jellegű gondokkal terhelt problémák orvoslása elmarad, s megoldandó, a bajos felgyülemlik. A pluralizmus a gondolkodásban, hitben, az egyéni meglátás pozitív jelenség. Azonban a gyermekben a káosz érzetét, a bizonytalanságét is keltheti, ha nincsen meg az egyértelmű alap, amely később akár alapjában is megváltozhat, bizonyos új értelmi-érzelmi ráhatások következtében. Az egyértelmű alap elsajátítása, persze sose járjon együtt kizárólagosságánk a hangoztatásával. Ez utóbbi ugyanis a dogmatizmus számára készítené elő a (jobbra érdemes) talajt... Komoly gond itt az önállóságra nevelés. Ez csak a látszatnak mond ellent. Az, akit szülei nevelnek, többször kerül olyan helyzetbe, hogy magának kell döntenie, boldogulnia mint az Otthon kötelékében mondhatni állandóan irányított növendék. Akinek még a szabad ideje is lényegében az „otthoni” program alapján meghatározott. Ha úgymond kikerül az életbe - és sajnos kevés alkalma van előbb a „kinti” élettel megismerkednie - bizony gyakran tájékozatlannak, ügyetlennek bizonyul. Szülőföld, néphagyományok: mindez a gyermekotthonbeli számára nem oly szerves, természetes velejárója a közösségi életnek, mint egy kinti számára. A hovatartozás értékőrző - és teremtő érzése, tudata itt áttételesen nyilvánul meg, az Otthonnak mint intézménynek, időnkénti felvilágosítónak, s nem mint éltető-emlékeztető mindennapi élménynek a

1991/8 közvetítésével. Legalábbis általában. Mert jó példák is vannak. Így nagyra értékelem a farsangi álarcosbál hagyományos megrendezését. S jónak látnám a „bentiek” bekapcsolását a „kint” által megtartott, éltetett népszokásokba. S amit a kinti a családban megtud(hat) falujáról, a környékről, közösségéről, népéről, úgy mint népköltészetet, népismeretet, ami önismeretének nélkülözhetetlen eleme, azt a „benti”nek bizony gyakran elmulasztjuk megadni szűntelen, lehetőleg élményszerűen, - pedig szüksége van rá. Kezdve a valahol otthonossá tevő szavaktól, kifejezésektől, azok ízétől, zamatától egész verssé, dallá, alkotó elkötelezettséggé rendeződésükig. És mindez már nemcsak a nyelvre tartozik. Zsigmond Győző ÍGY LÁTNAK MINKET NYUGATON! Magyarország a képzés és oktatás segítségével várja a fellendülést A Magyar Köztársaságból érkező jelek és jelzések még nem mindig egyértelműen pozitívak, sokszor inkább bizonytalankodók és kicsit felemásak. Vajon sikerül-e az egykori keleti tömb mintaországának, amely a pragmatikus „gulyáskommunizmus”-nak és a viszonylag nagyszámú magánvállalkozás takaréklángon való életbentartásának köszönhetően jobban tudott manőverezni a parancsuralmi gazdasági rendszer zátonyai között, mint kelet-európai szomszédai, a demokrácia és a piacgazdaság jegyében is gyorsan lábra kapnia? A Magyar Köztársaság lassan túljut azon a gazdasági mélyponton, amelyet a rendszerváltás és a piacgazdaságra történő átállás óhatatlanul maga után vont. A kivezető út fontos építőkövei az oktatás és a szakképzés, ahol most igazi fellendülés tapasztalható. Az oktatás és képzés robbanás előtt áll Az országban a képzés és oktatás igazi forradalma megy végbe. Az építési területeket övez ő kerítések és a házak falai tele vannak nyelv- és számítógép-tanfolyamokat hirdető plakátokkal. Az eddig kényszerből első helyen álló idegen nyelvet, az oroszt, háttérbe szorítja az angol és a német. Ezeken a nyelveken viszont hiány van tanárokból, sok orosztanár jelentkezik intenzív átképzésre. A mérnökök, technikusok és szakmunkások is egyre inkább felismerik a továbbképzés szükségességét. A gyerekek és fiatalok is mind jobban ráébrednek, milyen fontos későbbi egzisztenciájuk számára a technika- és gazdaságorientált oktatás. A magyarok szerencsés helyzetben vannak, mert olyan pedagógiai és didaktikai tapasztalatokra nyúlhatnak vissza, amelyekben a zenei és a kreatív képzés is egyaránt fontos szerepet játszik. A technika és az ipar kényszerei tehát semmiképpen sem feledtethetik a kultúra fontosságát. Ez a kiindulási helyzet ideális alapul szolgál a küszöbönálló HUNGARODIDACT oktatási, oktatástechnikai és képzési szakkiállítás és -vásár számára, amely 1991. október 8. és 11. között először kerül megrendezésre Budapesten, a Hungexpo Vásárközpontjában. Sajtótájékoztatón hallottuk A kiállítók átfogó kínálattal várják a látogatókat, oktatási és taneszközöktől a tankönyvekig , az iskolai berendezésektől az audio-vizuális médiákig, a számítógépektől, perifériáktól és szoftverektől a szakmai továbbképzést szolgáló műszaki berendezésekig, a CNC-vezérlésű szerszámgépek vagy a CAD/CAM-

1991/8 rendszerű tervezés és gyártás oktatásáig változatos és gazdag anyag kerül bemutatásra. A bemutatót átfogó keretprogram egészíti ki, amelynek védnökei a magyar Művelődési és Közoktatási, valamint a Munkaügyi Minisztérium támogatói olyan nemzetközi képzési intézmények, mint az UNESCO ICEM szervezete (International Council for Educational Media), az Európai Szakképzési Központ, a CEDEFOP, a Nemzetközi Mérnökképző Társaság, az IGIP és a bécsi Média Központ, és amelyet számos magyar képzési és oktatási intézmény szervez, így az OMIKK (Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár), a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, a Mérnöktovábbképző Intézet, az Országos Közoktatási Intézet, a Nemzeti Szakképzési Intézet, a Szakmai Továbbképző és Átképző Vállalat, a Vállalkozók Országos Szövetsége, a Budapesti Műszaki Egyetem, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem, olyan vidéki egyetemek, mint a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, a debreceni Kossuth Lajos és a szegedi József Attila Tudományegyetem, valamint az ország összes pedagógiai és tanárképző főiskolája. A szakmai orientáció elősegítésére A magyar szakminisztériumok és az iskolai oktatásért felel6s intézmények a HUNGARODIDACT szakkiállítás ideje alatt ISINFO - Első Országos Pályaorientációs, Innovációs és Átképzési Szakkiállítás elnevezéssel külön bemutatót tartanak, melynek célja a pályaválasztás megkönnyítése a tanulók számára. A bemutató megismertet a magyar oktatási rendszerrel, közép- és szakközépiskola típusokkal, valamint tantervekkel. A látogatók megismerhetik a szakmai képzést elősegítő új taneszközöket és a munkaerőpiaci keresletnek megfelelő átképzési lehetőségeket. Biszterszky professzor úr, kulturális minisztériumi államtitkár az általános és szakképzés összefüggéseiről tart előadást, dr. Szl1cs Pál a Munkaügyi Minisztérium képviseletében mutatja be előadás keretében a magyar szakképzés továbbfejlesztésére indított Világbank által támogatott programot. A Nemzeti Szakképzési Intézet önálló program keretében mutatkozik be, amelyet további intézmények, oktatási központok és néhány ipari nagyvállalat" prezentációi egészítenek majd ki. A tervek között szerepelnek még műhely- és kerekasztalbeszélgetések a televízió, az audio-vizuális eszközök, számítógépes programok és on-line-adatbankok szak- és továbbképzésben való alkalmazásáról. Magyar specialitás: a zenepedagógia Önálló „zeneszekció” nyújt majd bepillantást a zenepedagógiába, a zeneközpontú szakközépiskolai oktatásba, valamint ismerteti ezeknek az egyéb képzési területekre gyakorolt hatását. A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet mellett a budapesti Zeneakadémia és a pedagógiai főiskolák is közreműködnek a szekció munkájában. Nagyon gazdag és átfogó kínálattal várja a látogatókat a „felsőoktatási szekció”, amelyben számos egyetem, szakfőiskola és tanárképző működik majd közre. Bemutatásra kerülnek a természettudományos és az idegennyelvoktatás, az általános képzés és a didaktika területén szerzett tapasztalatok és alkalmazott oktatási módszerek. Szó esik majd a képzés- és oktatáspolitika alapkérdéseiről is: az Országos Közoktatási Intézet olyan témákkal mutatkozik be, mint pl. „Törekvések az iskola humanizálására - személyközpontú pedagógiai, környezetbe illő iskolák” vagy „Játékos informatika”. További érdekes téma lesz a gyógypedagógia, különös tekintettel az egészséges és fogyatékos gyerekek koedukációjára az óvodában és az általános iskolában.

1991/8 A középpontban Európa Mivel Magyarország következetesen Európa és az európai integráció irányába kíván haladni, a keretprogramban természetesen olyan európai témák is fontos szerepet játszanak majd, mint pl. az „Európa-mérnök”-képzés, a képzés, továbbképzés és átképzés mint európai feladat, az európai belpiac és az európai képzési tevékenység kölcsönhatása stb. A program szervezésében olyan német intézmények ml1ködnek közre, mint a marienbergi Európa-ház Alapítvány és a hamburgi Szak-, Tovább- és Átképzési Intézet. Csonka Kati Tanévkezdés kérdőjelekkel NYELVTÖRVÉNY UTÁN A VAJDASÁGBAN (Csillei Béla riport ja) A szigorú határellenőrzésen átjutó látogató első találkozása a szerb nyelvtörvénnyel, a cirill és latin betűs vadonatúj Subotica felirat a vasútállomás peronján. A falakon politikai falfirkák, egyik-másik ügyeletes vezért dicsőítve. Az első szembejövő fiatal lány trikóján pedig a hírhedt csetnikvezér arcképe feszül. Megváltozott a város. Szabadka már nem a turisták és az üzletelők paradicsoma. Nyomott a légkör, s a feltámadó szellő félig letépett politikai plakátokat lebegtet. E sorok írásakor, pár tucat kilométerrel odébb, még dörögnek a fegyverek. A kisebbségekkel nem számoló tanterv - Lesz-e tanévkezdés a magyar tannyelvű iskolákban - kérdezzük Kocsis Mihály iskolaigazgatót, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége városi tanácsának tagját. - Számunkra a nyelvtörvény bevezetése hozta meg a reménytelenség érzését. A tartományok megszüntetése, a kisebbségeket teljesen figyelmen kívül hagyó egységes tanterv a még meglévő kulturális és oktatási autonómiát is veszélybe sodorta. A kizárólagos központi szisztéma nemcsak a napi munkát teszi nehezebbé, de komoly mértékben akadályozza az anyanyelven történő továbbtanulást is. Anyagilag és politikailag ellehetetlenülő iskolák, megzavart gyerekek és óvatos, bizonytalan szülők indulnak neki a tanévnek. Partnereik pedig az állásukat, egzisztenciájukat féltő, néhol komoly fenyegetettségben élő, talajt vesztett pedagógusok. Indul a tanév, de a gondok meglehetősen nagyok. - Ebben a megváltozott világban van-e még magyar nyelvű iskola a Vajdaságban? Szólhat-e anyanyelvén a pedagógus magyar diákjához? - Ezen a tájon nem jellemző a nyelvileg különválasztott iskolatípus. Az óvodákban többnyire párhuzamos szerb-horvát és magyar csoportokat indítanak, az általános iskolákban pedig magyar tagozatokat. A szabadkai Ivo Lola Ribar általános iskolán kívül, melynek igazgatója vagyok, csak Hajdújárás községben van színmagyar iskola. A többi észak-bácskai községben csak magyar tagozatok találhatók. Bár az osztályok minden tantárgyat magyarul tanulnak, önálló iskola nem létezik. A középszintű oktatás terén sem jobb a helyzet. A bánáti, bácskai és szerémségi területeken egy-egy magyar tagozatos középiskola található. Szerémségben már a tantárgyak zömét is szerbhorvát nyelven tanulják a gyerekek. A felsőoktatás . pedig egyenesen elszomorító. A Szabadkai Pedagógiai Akadémia és

1991/8 a kétéves műszaki főiskola kivételével semmilyen formában nem lehet anyanyelven tanulni. Marad a magyarországi segítség, az ottani beiskolázás. Ez persze csak keveseknek adatott meg. Nehéz, bonyolult most a helyzet. Nagy türelem, kitartás és ügyes taktikamegválasztás kell, hogy jobbra fordíthassuk az állapotokat. - Úgy tűnik, a problémák ellenére optimista. Milyen lehetőségeket, módszereket lát a helyzet megváltoztatására? - A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége következetesen harcol minden túlkapás ellen. Mi úgy véljük, minden körülmények között meg kell találnunk azokat az embereket, akikkel szót lehet érteni. A szerb értelmiség többsége érti a problémánkat, s ha türelmesen, konkrét tényekkel, megcáfolhatatlan érveléssel lépünk fel a tárgyalásokon, sokmindent elérhetünk. Szerbia nemcsak a Vajdaság, hanem Koszovó is. A törvények az egész országra szólnak. Így a módosítási javaslatainkkal ennek kell elébe mennünk. Az egységes tanterv keretében például Bulgáriáról többet kellene tanítanunk, mint Magyarországról. Huszadrangú bolgár írókat kell elemeznünk a magyar irodalom nagyjai helyett. Ennek a feszültségnek a feloldása csak óvatos és kitartó munkával vált lehetővé. Az idei tanterv már figyelembe veszi az elvárásainkat. Elértük, hogy a felsőoktatásban magyar nemzetiségű oktatónál lehessen anyanyelven vizsgázni. Elfogadhatunk könyveket az anyaországból. Ez utóbbi persze nem ment könnyen. Régebben még gondolni is életveszélyes volt erre. Ma talán már nem kíséri akkora fölháborodás. Bár még most is hallani, különösen a szerb sajtóban olyan hangokat, amelyek elképesztő vádakkal illetnek minket, de remélhetőleg nem ez marad a jellemző. Feszültség és félelem - Miként jelentkezik az utóbbi idők elszabadult indulatainak hatása a szülők, gyerekek körében? - Érezhető a feszültség és a félelem. A gyerekek teljesen tanácstalanok, elbizonytalanodtak, nem értik mi történik itt. Azok, akik eddig szomszédaink voltak, most dühödten acsarkodnak. Feszültebbé válik a mindennapi élet és nem látják a biztatóbb jövőt. A szülők pedig felülnek a szóbeszédnek, óvatosabbá válnak, és szerb-horvát iskolába íratják gyermeküket. Itt, Szabadkán talán még jobb a helyzet, de délebbre már nő a feszültség, érezhetőbb a félelem. Mi, pedagógusok megpróbálunk minden tőlünk telhetőt megtenni a bizonytalanság oldására, de magunk sem lehetünk nyugodtak. Az új törvény szerint tanügyi munkás nem politizálhat az iskolában. De ki tudja eldönteni, hogy egy jól megtartott földrajz-, vagy történelemóra mikor politika. Ennek ellenére kitartunk. Iskolánk négy különálló épületben működik 34 magyar és 9 szerb-horvát tagozattal. Szaktantermeink, nemrég átadott modern tornacsarnokunk van, a lehetetlent kísértve szereztünk pénzt a fejlesztésre. Tavasszal barátsági találkozót rendeztünk valamennyi Ivo Lola Ribar nevét viselő iskolával Jugoszlávia minden tájáról. Itt is a megértés és a testvériség szellemét próbáltuk terjeszteni. Hihetetlen mérvű nehézségeink vannak. A szubjektív félelmektől a mindennapi anyagi gondokig egyaránt. Én mégis optimista vagyok. - Miben tudunk mi segíteni? Segít-e áttörni a meg nem értés falát az anyaországi támogatás? - A nemzetiségi öntudatra nevelés soha nem volt nyugalmas tevékenység. Ma pedig egyenesen veszélyes. Ha kapunk egy könyvcsomagot, segédanyagokat, már röpködnek is a nacionalista, irredenta, szeparatista jelzők. Arra pedig, hogy tankönyveket kérjünk, még gondolni sem lehet. Marad a szerbről lefordított, gyengén kezelhető szakirodalom. Mégis erre volna a legnagyobb szükség. Könyveket, videofelvételeket, munkafüzeteket szeretnénk, minden olyan ismerethordozót, amely mentes az

1991/8 ideológiától, mindössze tényeket közöl. És szerintem ma ez lenne a legfontosabb. A tiszta tények, a józan hang, az egyenes beszéd. És mindenekelőtt a nyilvánosság. Ha ezt magunk mögött érezhetnénk. összehasonlíthatatlanul könnyebb lenne. Az iskola világa A tanár Az óra keretei, a létszám, az anyag nagyjából meghatározza minek kellene történnie a tanórákon, mégis egészen eltérő kép fogadná a látogatót, ha valahogy bepillanthatna egy tanórára. (Persze csak fogadná, hisz a bemutató óra egészen más műfaj. Ilyenkor egy helyre kerülnek az iskola még működő technikai eszközei, tanár, diák napokig készül az eseményre). Egészen más persze egy technika, egy testnevelés vagy egy matematika óra világa. Más a mozgósított ml1veltséganyag. Legfőképp azonban más a tanárok személyisége. Más az értékrendjük, más a pedagógusi magatartásuk, és ez már nem a szaktárgy által meghatározott. Vannak persze szaktanár típusok, a rajz, és ének szakos ugye „művészember”, a testnevelő faragatlan sportember, a matematikus szakbarbár, de most nem ezekre a klisékre gondolok, hanem a pedagógiai attitűdre, viselkedésre. A klasszikus tekintélyelvű tanártípust Fekete István formázza meg kitűnően: „Valamit azonban előrebocsátok, és világosan tudnotok kell, hogy amíg én itt benn vagyok, csak én beszélhetek, és aki a tárgyra vonatkozóan valamit kérdez, vagy akit én kérdezek.” „A fiúk letörve, szárnyaszegetten, de tisztelettel, egyenként vonultak el meghajolva a katedra előtt.” (Tüskevár) A tanulót óra elején vigyázzba kell állítani, fölé kerekedni, szűnjék meg körülötte a világ, ne maradjon más belőle, csak az ismereteket közlő tanár. Amíg itt tartózkodik, ebben a csendben, biztonságban tudhatja magát, amint kilép innen, fenyegetésben lesz része. Hatékony módszer lelkileg egészséges, tudásvágyó gyerekek intenzív képzésére. Én határozott didaktának nevezem ezt a típust, a gyerekek félnek tőlük, de tisztelik őket. Nem túl népszerűek, sem a diákok, sem a kollégák körében, de később mindenki pozitívabb érzésekkel emlékezik rájuk. Van olyan határozott didakta is, aki a kicsöngetéskor leveti vasálarcát, tréfálkozik, óráit is derűssé varázsolja, de csak szigorúan a fenti keretek között. Mások kevésbé tartják fontosnak, hogy a gyerekek fejébe sulykolják a tényanyagot, inkább gondolkodni szeretnék megtanítani, meghozni a kedvét, hogy magától is foglalkozzék a dologgal. Ez oldottabb óravezetési stílust igényel. Közben rájönnek, hogy a gyerekek távolról sem olyan szilárdak lelkileg mint az kívülról látszik. Megpróbál hát belül kerülni, olyan helyzeteket teremteni, ahol a gyerekek szabadon nyilvánulnak meg. Ó a lelkész típusú nevelő. Tanítványai általában nem nyernek díjakat, de évek múlva is visszajárnak hozzá, neki mesélik el első felnőtt-élményeiket is. A menedzser típusú nevelő mindent egy lapra tesz fel. Sikert aratni, bármi áron. Tudja, hogy óriási tartalékok vannak a gyerekekben, összeszed hát egy csomó anyagot, eszközt, rengeteget dolgozik az órák előkészítésén, csoportmunkát szervez, órák után is együtt tartja legtehetségesebb tanítványait. Nem olyan érzékeny a gyerekek

1991/8 neveltségi szintjére mint a lelkész típus. Amíg megy a munka, nem vesz részt a gyerekek konfliktusainak feloldásában, ha a munka rovására menne, közbelép… Olyan menedzser is akad, akit inkább a klasszikus értelemben vett kertésznek nevezhetnénk, aki nem tudja szétválogatni a gyerekeket tehetségesekre és tehetségtelenekre. Neki a teljesítmény önmagában még nem sokat jelent, csak ha olyan csoporthangulatot tud teremteni ami meleg, barátságos légkörű munkához vezet. Órái már nem is igazi tanórák, az osztályba érkező gyerekek letelepszenek, előveszik elmúlt órai munkáikat, magától értetődő természetességgel folytatják azokat, alig venni észre melyikük a tanár. Didakta, lelkész, menedzser, kertész, más és más értékrend alapján működik, de valamilyen módon mindannyian eredményesek. Főleg ha módszereik rugalmasak, tudnak alkalmazkodni az egyes osztályok, iskolák eltérő stílusához. Sokkal gyakoribb azonban, hogy a tanár valahol elvéti a dolgot. A tekintélyelvű didakta például nem rendelkezik azzal a lelki szilárdsággal ami a hűvös, dermedt csend kialakításához szükséges. Nem tudja átfogni pillantásával az egész osztályt, nem képes tartós, kettős figyelemre, vagy szerepjátékra. Még gyakoribb, hogy nincs annyira otthon az anyagban, hogy állandóan leterhelje az egész osztályt, azaz nincs meg az a mély szaktudása, ami megteremthetné tekintélyét a gyerekek előtt. A lelkész típus könnyen lehanyagolja óráinak felépítését, beszélgetőklubbá alakulnak, ahol valami éles stílusváltásra van szükség, hogy valamit dolgozzanak is. A menedzser azt hiszi, hogy a didaktika, az óra szervezésének tudománya tökéletesen elég a sikerhez, a kertész eszközei pedig könnyen kevésnek bizonyulnak a feladathoz. Ő azért érkezett az osztályba, hogy kertet varázsoljon magának, ahol szívesen dolgozik, pihen, egy elvadult osztályban esetleg lemond eredeti szándékáról, átmenti teljesítményét a szívéhez közelebb álló osztályokba. Elkezdődik az órákon a szokásos fecsegés, a pad alatti különakciók, visszaesik a teljesítmény, konfliktusok szikráznak, szaporodnak a rossz jegyek. Ebben a helyzetben a nevelőnek két eszköze van. Egyik: nem észrevenni a bajokat. Istenem! Gyerekek… hangoskodnak. Nem tanulnak, erőszakosak. Verekszenek. Nem baj. Lassabban haladunk. Többször elmondom. Túlkiabálom őket. Néha megállunk. Azért csak tanulnak valamit. A másik eszköz az erőszak. Ha újra elolvassuk a Tüskevár tanárának mondatait, feltűnik, milyen sok benne a töltelékszó, aminek nincs információs tartalma, csak arra jó, hogy a fenyegetést hosszabbá tegye. Hangsúlyosabbá. Ezt az eszközt nem intézhetjük el néhány mondattal, kénytelenek vagyunk kissé hosszabban szemügyre venni. Szávai István RÉSZLETEK A KÖZOKTATÁS MINÓSÉGI MEGÚJÍTÁSÁNAK PROGRAMJÁBÓL A PROFESSZIONÁLIS PEDAGÓGIAI KULTÚRA KIALAKÍTÁSA ÉS FEJLESZTÉSE 1. PROBLÉMAHÁTTÉR A pedagógusfoglalkozást a magyar társadalom elsősorban hivatásnak tekinti. S hivatásként definiálják maguk a pedagógusok is. Míg más értelmiségi (orvosi, mérnöki stb.) pályák esetében a szakmai professzionalizáció következetesen végbement, a pedagóguspálya - folyamatosan inflálódó presztizse és viszonylagos anyagi elismertsége mellett - megőrizte hivatásjellegét. Az oktatásszociológusok már a '80as évek elején jelezték, hogy a nevelésnek és az ismeretátadásnak nincs meg a társadalom által

1991/8 egyértelmtűen elismert és tiszteletben tartott szakmaszerűsége. Ezáltal vált megengedetté, hogy a pedagóguspályán laikusok jelenhessenek meg és tevékenykedhessenek mind a mai napig. A pedagógiai gyakorlat magas szintű értelmiségi szakmaként való művelésére azért sincs mód, mert a napi pedagógiai tevékenység végzéséhez szükséges szakmai tudás hiányos, homályos, hamis, szélsőségesen normatív jellegű, olykor jelszószerű. Pedagógusjelöltjeink elsősorban a különböző iskolafokokon folytatandó szaktárgyi tanításra kapnak fölkészítést. S e kultúrközvetítő munkaszerepet is egyoldalúan, a tanítás és nem a tanulás szempontjából sajátítják el. A magyar oktatásügy gyakorlatában csak elvétve vetődött föl az a kérdés, hogy a pedagóguspálya mint szakma - a kultúraközvetítői szerepen túl - milyen szerepeket foglaljon magába, s a pedagógus mint szakember milyen munkaszerepeket lásson el professzionális szinten. Nem tételeződik a pedagógus sem fejlesztőként, sem vezetőként. Munkaszerepei közül hiányzik a pedológusi, a „lélekvezetői”, a minősítő-értékelő, sőt a családpedagógusi szerep is. A fenti munkaszerepekre érvényes szakmai tudás, képesség-együttes és szakmai attitűdkészlet, - amely együttesen jelentené a professzionális pedagógiai kultúrát - nem jellemzi napjaink pedagógustársadalmát, s nem számol vele a pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés mai praxisa sem. Ilyen- széles körű háttérrel megalapozott szakmai felkészítést csak az alternatív értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógiai program, valamint a Waldorf-pedagógia adaptációja feltételez ma Magyarországon. II. CÉLKITŰZÉS Az Európához való felzárkózás, a minőségi megújulást sürgető társadalmi, politikai, gazdasági kihívások érdekében alapfeladatnak kell tekinteni a pedagóguspálya professzionalizálását, s az óvodától a pedagógusképzésig egy új, széles körű tudományos háttérrel megalapozott pedagógiai kultúra elterjedését kell elérni. III. SZAKMAI HÁTTÉR A sokféle munkaszerepet magában foglaló pedagógusszakmára való felkészítés során a pedagógusok képességeinek fejlettségét, szakmai attitűdjét legalább olyan értékűnek kell tekinteni, mint a tudásukat. Amennyiben a pedagógusképzés és -továbbképzés ezzel nem számol, s a képzési idő arányai nem módosulnak a gyakorlati felkészítés javára, a tömegméretű professzionális pedagógiai kultúra kialakításának lehetőségei továbbra sem teremtődnek meg hazánkban. Égető gondot jelent továbbá az, hogy van-e (lesz-e) a pedagógusoknak kompetenciájuk arra, hogy reális szakmai énképet alakítsanak is önmagukról, s ez alapján képessé váljanak saját önművelésük, önképzésük és önnevelésük megtervezésére és megszervezésére. Végül, de nem utolsó sorban számolni kell azzal az andrangógiai problémával, amelyet a felnőttkori tanulás motívumai jelentenek (így például a sikerre való törekvés, a kudarc elkerülése, meggyőződés az elsajátítandó ismeretek és tevékenységek nélkülözhetetlenségéről, a tudáshiány belátása, törekvés e hiány csökkentésére stb.). IV. FEJLESZTÉSI PROGRAM A professzionális pedagógiai kultúra kialakítása és fejlesztése a) új tudományos háttér tudás megszerzését;

1991/8 b) a pedagógiai képességek megteremtését és művelését jelenti mind a pedagógusképzés, mind pedig a pedagógus-továbbképzés és -önképzés keretében. 1. A kultuszkormányzat teendői a professzionális pedagógiai kultúra kialakításában és fejlesztésében a) Intézkedik arról, hogy a pedagógusképzés szakmai követelményrendszere a kívánatos pedagógusmunkaszerepeknek (fejlesztő, vezető, szervező, pedológus, „lélekvezető”, minősítő-értékelő, családpedagógus) megfelelő tudástő képességeket és attitűdöket rögzítse. b) Elrendeli, hogy a fenti szakmai követelmények jegyében kerüljenek megfogalmazásra mind a pályaalkalmassági, mind pedig a diplomaszerző, illetve diplomamegújító vizsgák követelményei. c) Intézkedik arról, hogy a pedagógusképzésben, a pedagógus-továbbképzésben a sokféle pedagógus munkaszerepre való felkészülést elősegítő - elméleti és gyakorlati jellegű - diszciplinák (például szociálpszichológia, kommunikációelmélet, szervezés- és vezetéselmélet) helyet kapjanak. d) Elrendeli az elméleti és gyakorlati képzés időarányainak megváltoztatását, megnöveli a gyakorlati képzésre fordítandó képzési időt. e) Az Országos Közoktatási Tanáccsal együttműködve kiemelt támogatásban részesíti azokat a pedagógusképzési programokat, amelyek a professzionális pedagógiai kultúra meghonosításának jegyében születnek. f) Pénzalapot különít el azoknak az iskoláknak a támogatására, amelyek bizonyíthatóan és vizsgákkal, összemérésekkel ellenőrizve a szakmai professzionalitás kritériumainak megfelelően működnek. 2. Az Országos Közoktatási Tanács lehetséges teendői a professzionális pedagógiai kultúra kialakításában és fejlesztésében a) Információs bázist épít ki és működtet avégett, hogy nyilvántartsa, majd nyomon kövesse azokat a pedagógiai programokat, amelyek a professzionális pedagógiai kultúra kialakítását és fejlesztését kívánják megoldani. b) Szakemberekkel propagáltatja a pedagógusképzés és -továbbképzés számára jóváhagyott tanterveket, programokat, jegyzeteket. c) Támogatásra - finanszírozásra - ajánlja azokat a programokat, amelyek a professzionális pedagógiai kultúra kialakítás jegyében születnek. 3. A fejlesztő-intézetek szerepe a professzionális pedagógiai kultúra kialakításában és fejlesztésében a) Szerepet vállalnak az új szakmai követelmények és az e követelményeknek megfelelő vizsgakritériumok, illetve pedagógusminősítési kritériumok kidolgozásában. b) Megszervezik és működtetik az új szakmai kritériumokat figyelembe vevő továbbképzési rendszert és szaktanácsadói hálózatot. c) Megszervezik a professzionális kultúra terjesztése jegyében működő szakmai propagandát az önkormányzatok, a szülők és a pedagógusok körében. d) Közreműködnek a professzionális pedagógiai kultúra terjedését segítő jegyzet- és szakkönyvkiadásban és terjesztésben. 4. Az önkormányzatok és iskolaszékek lehetséges szerepe a professzionális pedagógiai kultúra kialakításában és fejlesztésében a) Szakértők bevonásával tájékozódnak az általuk működtetett iskolákban a pedagógiai kultúra színvonaláról, az egyes pedagógusi munkaszerepnek megfelelő pedagógiai tudás, képességegyüttes és szakmai attitűd meglétéről. b) Tájékozódnak arról, hogy a professzionális pedagógiai kultúra kialakítására a fejlesztőintézetek és a regionális központok milyen programkínálattal rendelkeznek.

1991/8 c) Pénzalap elkülönítésével, illetve pályázatokon való közreműködéssel támogatják azokat a pedagógusokat, illetve nevelőtestületeket, amelyek bizonyíthatóan, vizsgákkal, összeméréssel ellenőrizhetően a szakmai professzionalitás kritériumainak megfelelően működnek. d) Az önkormányzat felügyelete alatt működő iskolák pedagógusai közül azokat, akik tartósan nívós szakmai munkát végeznek - a szülők képviselő - testületének javaslatára - külön anyagi és erkölcsi elismerésben részesítik. 5. Az iskolák szerepe, a professzionális pedagógiai kultúra kialakításában és fejlesztésében Még mielőtt az iskolák lehetséges feladatai tisztázódnának, nyomatékosan le kell szögezni, hogy a professzionális pedagógiai kultúra helyi kialakítása és fejlesztése elképzelhetetlennek látszik olyan intézményekben, amelyek irányítását nem alkotó, innovatív beállítódású vezető látja el. a) A professzionális pedagógiai kultúra kialakításában és fejlesztésében nélkülözhetetlen a nevelőtestület teljes szakmai együttgondolkodása, az önművelésre, önképzésre való beállítódása. b) Az iskola igazgatójának - valamennyi nevelőtestületi. taggal külön konzultálva - tisztáznia kell, hogy milyen nívójú szakmai önismerettel rendelkeznek munkatársai. c) A reális szakmai önismeret birtokában az iskola igazgatójának gondoskodnia kell a belső továbbképzések megszervezéséről és működtetéséről, a pedagógusok önképzésének nyomonkövetéséről, ellenőrzéséről. d) A pedagógusok szakmai teljesítményét, illetve teljesítményelégtelenségét figyelembe vevő, differenciált bérezési és premizálási rendszert ajánlatos kialakítani az iskolákban. e) A pedagógusok alkalmazása során a határozatlan időre szóló és besorolást rögzítő munkaszerződések helyett a határozott időre szóló, valamint a pedagógusteljesítmény kritériumait rögzítő munkaszerződéseket célszerű meghonosítani az iskolákban. 6. Az oktatási rendszer környezetének szerepe a professzionális pedagógiai kultúra kialakításának és fejlesztésének szorgalmazásában A szülők érdekképviseleti testületei jelenthetik kitüntetetten azt a szervezeti bázist, amelyek a szabad iskolaválasztás jogán késztethetik az iskolákat a szakmai megújulásra, a minőségi pedagógiai munkára. 7. Számbavehető következmények Az új, széles körű, megalapozott pedagógiai kultúra birtoklása a legfőbb garancia arra, hogy a magyar oktatási rendszer megújulása bekövetkezzen. S az is könnyen belátható, hogy a pedagóguspálya professzionalizálttá tétele igényli a legkevesebb anyagi ráfordítást, hiszen az önképzésnek, a folyamatos tanulásra való beállítódásnak jóval csekélyebbek az anyagi konzekvenciái, mint például a közoktatás infrastrukturális hiányosságainak pótlása. A professzionális pedagógiai kultúra kialakításának, fejlesztésének elodázása viszont beláthatatlan következményekkel jár. S hiába állnak majd rendelkezésre a jó minőségű, sikeres programok és taneszközök, puszta létük nem garantálja a minőségi megújulást.

1991/8 Gondolatok A professzionális pedagógiai kultúra és kialakításáról és fejlesztéséről A pedagógusképző intézmények a kultúraközvetítő munkaszerepet egyoldalúan, a tanítás s nem a tanulás szempontjából sajátíttatják el. (Zs. J.) Ennek megváltoztatása, az elmélet és a gyakorlat megfelelő arányá nak kialakítása az ő dolguk. Nyilvánvalóan nem történik meg egyik napról a másikra, mint ahogy a már pályán lévő pedagógusok szemléletének, attitűdjének átalakulása sem. A központi, egyetlen tanterv felülről való utasításainak végrehajtása nem igényelt különösebb felkészültséget. Elegendőnek tűnt a szaktárgyban, a vonatkozó tudomány bizonyos szintjén való tájékozottság. Senki sem kívánt a pedagógustól oktatáspolitikai ismereteket, kommunikációelméleti jártasságot, publikációs tevékenységet. A politikai s ezen belül is a közoktatási reform, az Európához való csatlakozás reménye új, megváltozott feladatokat ró mindazokra, akik oktatásüggyel foglalkoznak bármilyen szinten, legyen az kutató, iskolavezet6, tanár, óvodapedagógus. A pedagógus társadalom e különböző csoportjai között elkerülhetetlen az együttműködés, mert hiába történnek sorra az ún. „alulról jövő” kezdeményezések, ha nincs meg felülről egy kompetens ellenőrző, menedzselő grénium, amely a hasznos innovációk, kísérletek számára lehetőséget biztosít. S ugyanez fordítva is igaz. Hiába a NAT, a „Minőségi megújulás programja”, ha a megvalósításhoz hiányoznak a személyi feltételek. Az oktatás irányítás egyik fő feladata, hogy megteremtse a szakmai művelődés lehetőségét, mindenki számára biztosítsa a hozzáférhetőséget. Az iskoláknak egy elkülönített alapból módjuk legyen fedezni a tantestület tagjainak továbbképzési költségeit, fórumokon való részvételét. Azonban nem elég az anyagi lehetőségeket megteremteni, a minőséget is garantálni kell. Célszerű lenne a tanfolyamok tematikájának kidolgozását gyakorló pedagógusokra bízni, hiszen sok esetben ők jobban felismerik azt a tudáshiányt, amit pótolni kell. Ezeket a pedagógusokat természetesen megfelelő módon honorálni kell. A szolgáltató intézmények (OKI, Oktatáskutató) feladata, hogy a továbbképzéseket vállaló iskoláknak, személyeknek szakmai segítséget nyújtson. Remélhetőleg az iskolák hamarosan felismerik érdekeltségüket pedagógusaik szakmai színvonalának, kulturáltságának növelésében. A kialakulóban lévő versenyhelyzet szinte kényszerítő erőként hat a fejlesztés, önfejlődés mielőbbi megvalósítására. Minden iskolában akadnak felszínen lévő és még kiaknázatlan kreatív erők, melyeket mozgósítani lehet. Ez az iskolavezetés feladata. Sajnos a pedagógusok nagy része nem ismeri fel az önképzés, önművelés szükségességét, s idő- és pénzhiányra panaszkodva nem vállalja az energiaráfordítást. Célszerű megoldásnak tűnik egy belső pályázati rendszer működtetése: hónapról hónapra egy-egy megadott témában munkacsoportok vagy egyének fejthetnék ki véleményüket, álláspontjukat. A pályázatok elbírálását a tantestület többi tagjából álló bizottság végezné (ez talán éppoly fejlesztő lenne, mint maga a munka rögzítése). A pályázók természetesen díjazásban részesülnek az elkülönített alapból. A nyertes munkák ismertetése a tantestület egésze előtt történik. Így megvalósítható lenne egy szakmai együttgondolkodás és az önképzésre, önművelődésre való beállítódás. Napjainkban akadnak iskolák, ahol olyan innovációs tevékenységek folynak, amelyek (amelyeket) érdemes lenne nyilvánossá tenni, adaptálni. Azonban még nem működik egy pedagógus menedzseriroda, amely foglalkozna ezek fölkutatásával, gondoskodna minősítéséről, bonyolítaná piacát. Érdemes lenne az ilyen innovatív iskolákban tanfolyamok indítása, s ez egyben fölvállalná a továbbképzések adott

1991/8 területét. A bevétel (a tanfolyami díjak) természetesen az iskolát illetné, s ebből fedeznék az előadók honoráriumát, az írásos anyagok elkészítését. A pedagógiai intézetek, az önkormányzatok gondoskodnak a tanfolyamok szaksajtóban való megjelentetéséről, meghirdetéséről, esetleg egy-egy előadás videofilmre rögzítéséről. A professzionális pedagógiai kultúra kialakítása és fejlesztése - úgy gondolom - elsősorban a gyakorló kreatív pedagógusok és a kutatók feladata, azonban külön-külön való törekvésük nem vezet célhoz, mindenképpen az ő együttműködésük határozhatja csak meg a helyes irányt. De ez sem megy máról holnapra, hiszen az évtizedes beidegz6dés igencsak eltávolította egymástól a gyakorlatot és az elméletet. Feltehetően ennek káros hatását szenvedi meg a jelenlegi közoktatás. Pecsenye Éva TALLÓZÓ Hogyan tovább Természetes életmódra nevelés Nem tudom, van-e nagyobb hiba, mint a hazugságra nevelés. Egész életünket meghatározzák azok a személyiségjegyek, melyek azért alakulnak ki bennünk, mert kisgyermekkorunkban megtanították: ne fogadd el magad, ha ilyen vagy! Ugye nem kell felsorolni, mennyi mindent nem szabad elfogadnunk? De tiltás ide, tiltás oda, az elfojtott tulajdonságok tovább élnek. „Normális” emberi kapcsolatokban nem is veszünk róluk tudomást. Legfeljebb nem értjük, honnan van túlzott szeretetigényünk, agresszivitásunk, miért nem tudunk másokat végighallgatni, hiszen beszéd közben már a válaszoláson, a másik kioktatásán jár az eszünk, miért bántódunk meg sokszor apróságokon. Gondoljuk meg, milyen ritka a kommunikáció, amelyben nyitottan, érdeklődéssel befogadjuk a másikat, milyen ritka, amikor nyitottan, érdeklődéssel befogadnak engem. Hibáimmal együtt. Ahogy vagyok. Számomra egy humanisztikus pszichológiai módszer, a DIÁDOZÁS eredményezte azt a felismerést, hogy mennyire feleslegesek, útban vannak ezek a bizonyos gátlásaim. Jung „árnyéknak” nevezi. A tudat fénye elől elrejtett, és mindenhová elkísér. A diádozás technikáját Magyarországra Ken Cadigan hozta először. A múlt évben két kurzust tartott: elsőként „Az ártatlanság ünneplése” címűt, mely a tűzön járás nagyszerű élményét és az ehhez szükséges lelki hozzáállást nyújtotta. Másodikként az „Intenzív megvilágosodás” címűt, mely a maga három és fél napos éjjel-nappali munkájával - ebből reggel 6-tól éjfélig ébren, amikor egy szó, egy gesztus erejéig sem volt szabad a megvilágosodás technikájától eltérni - valóban a legintenzívebb lelki fejlődést eredményező módszer, mellyel valaha találkoztam. Tűzön járás: próbált-e már vörösen izzó parázson sétálni, táncolni? Hogy nem lehetséges? Nos, 1990ben százegy résztvevőből 95-en tanúsíthatjuk, hogy de igen, lehetséges! Egy résztvevőnek lettek kissé komolyabb sebei, messze többségünknek semmi baja. A lehetőség, a képesség mindnyájunkban benne van. A módszer: ismét megtanulni azt a gyermeki nyitottságot, előítéletmentességet, felszabadult örömöt, mely lehetővé teszi, hogy félelmeimet, gátlásaimat vezetni, kezelni tudjam. Nem arról van szó, hogy ne féljünk, amikor rálépünk az izzó, 700 fokos parázsra. Arról van szó, hogy megtanuljuk, hogyan kell félelmeinket vezetni, hogy ne a félelem, a szorongás vezessen minket. Megtanultuk felfedezni, milyen gátlás, feszültség van bennünk, eldöntöttük: hogy ettől meg akarunk szabadulni, kidolgoztuk, hogy

1991/8 egészen konkrétan mit kell ennek érdekében tennünk. És megtesszük. Ha ilyen egyenes lelkülettel cselekszünk, mindent meg tudunk tenni. Az élet tüzein is át tudunk menni. Ha nem tudom a félelmeimet, gátlásaimat kezelni, meg van kötve a kezem. Ha tudom, lehetőségeim határtalanná válnak. Ilyen egyszerű ez. Meg kell tanulnom szabadnak lenni. Szabadnák saját gátlásaimtól. Ez valami egészen más, mint hogy meg kell tanulnom viselkedni, alkalmazkodni. Az utóbbiakra oktatnak. Az előbbire soha. Csak akkor vagyok képes mindenre, ha elfogadom magam. Ha szeretettel magamhoz ölelem hibáimat. Hárítással, magammal szembeni agresszív hozzáállással csak neurózis, rák vagy más betegség születik. Depresszió és boldogtalanság. Izolálódás. Nagyon nehéz elfogadni magam. Mert számtalanszor megaláztak. Belém vésték, mikor, miért kell szégyenkeznem. Csak akkor tudom a másik embert elfogadni olyannak, amilyen, ha elfogadom magam. A másik elfogadása, nem megítélése a kulcsa a kreatív ember nevelésének. Ahogy ezt a humanisztikus pszichológusok: Rogers, Gordon, Maslow, Cardell stb. tanítják. Lelki alapelvek 2. Évezredeken keresztül neveltek minket arra, hogy lényeg az objektivitás, a szubjektív hozzáállás nem fontos. Ugye mindnyájan tudjuk, mekkora a különbség aközött, hogy valaki ugyanazt a feladatot magabiztosan vagy önmagában kételkedve látja el. Hogyan fogja az egyik és a másik ember legyőzni az akadályokat? Ugye mindnyájan ismerünk „szerencsés” és „peches” embereket? Valójában minden cselekedetünk sikere hozzáállásunktól függ. Ha az úgynevezett nevelésünk során gátlásokat, kisebbségi érzést ültettek belénk, minden rosszul sikerül, és újra és újra megtapasztaljuk: Lám, lám igaza volt a nevelőnek, én erre alkalmatlan vagyok. Az, hogy gondolkodásunk, beszédünk pozitív vagy negatív hatású-e, mindent meghatároz. Ha azt mondom gyerekemnek, „meg fogsz fázni”, sokkal nagyobb valószínűséggel fázik meg, mintha szuggesztív hatás nélkül csak figyelmeztetem: Lehet, hogy megfázol. Ha azt mondom: „ügyetlen vagy”, elvágja a kezét, kitöri a lábát. Kimutatott tény, hogy a balesetek jó részének lelki háttere van, és még az is lelki tényezőktől függ, melyik testrészemet éri a baleset. Ha úgy érzem, elviselhetetlen az életem, szervezetem gondoskodni fog róla, hogy ne kelljen elviselni. Daganatos betegek messze többségénél kimutatható, hogy olyan körülmények közé kerültek, amelyet legalábbis tudat alatt - kikerülhetetlen és elviselhetetlen csapdának tartanak. Ennek az ellenkezője is igaz. Gyógyulásra csak akkor van esély, ha valóban tudat alatt is élni akarunk, nem burkolt megoldás életcsapdáink számára a halálos betegség. Emberi kapcsolatainkban ugyanilyen döntő a hozzáállás szerepe. Gondoljunk arra, milyen érzés az, ha valakit szeretünk. Tehát bármit, mindent jóra magyarázunk. Elhagyhat, de ha visszajön, bármikor visszafogadjuk. Ez a feltétel nélküli elfogadás csak a szeretet sajátja. És bizonyára mindnyájunknak van ismerőse, aki nem szimpatikus. Bármit tehet, bármilyen jót cselekedhet, nem fogadjuk be teljesen. Kapcsolataink kialakulását jórészt - nem tudatos - hozzáállásunk határozza meg. A bennünk levő feszültségek, gátlások mennyisége, milyensége jelentősen befolyásolja, ki az, akit szeretettel befogadunk és ki az, akit távol tartunk magunktól. Csak azok az emberek tartoznak hozzánk, akiket be tudunk

1991/8 fogadni. Csak ezekre vagyok jó hatással. Azokra az emberekre számíthatok igazán, akiknek odaadtam magam. Nem a gondolataimat, érzéseimet, hanem magamat mindenestül. Boldogság számomra nem létezik ott, ahol nem adhattam oda magam teljesen. Ahol nem egész lényemmel vagyok. Ha úgy gondolom, ilyen helyzet számomra nem lehetséges, nem is lesz. - És ez az én választásom. Az is az én választásom, ha nem vagyok hajlandó olyan körülmények között élni, mely megnyomorít, boldogtalanná, szomorúvá tesz. Az én döntésem, amikor azt mondom, felnőtt, komoly emberhez nem méltó, hogy egész nap önfeledt boldog legyen, mint egy kisgyermek. Az én döntésem, mikor sopánkodom, sóhajtozom és ezzel naponta sokszor megerősítem a bennem levő negatív, kellemetlen érzéseket. És az én döntésem, mikor tudatosan abbahagyom a rossz dolgok számlálását, az önmagam - „jogos” - sajnálatát, annak érdekében, hogy kellemes, pozitív, szeretetteljes érzéseknek adjak helyet magamban. Siker, egészség, betegség, más emberekkel való harmonikus kapcsolat, boldogság… Tanították-e valaha gyerekeiknek, hogy mindennek elemi feltétele a pozitív gondolkodás? Nem? Nos, itt az ideje. Dr. Kapuváry András Tisza-Party Szösszenések Örkény István: RENDŐRKÉZEN EGY ANGOL VONATRABLÓ J. P. Jerrys, akit az Interpol két éve eredménytelenül körözött, befejezte bűnügyi pályafutását. Az lett a végzete, hogy hazánkban is folytatni próbálta üzelmeit. A nagy bandavezér, aki feltűnően sokszor fordult meg Magyarországon, mindig Csehszlovákia felől lépte át a határt, és azzal hívta fel magára a vámőrség figyelmét, hogy erős juhtúrószagot árasztott. E csekély nyomon elindulva, rendőrségünk nyomban teljes apparátussal figyelni kezdte. Kiderül, hogy Jerrys nagylábon él, éjszakai mulatóhelyeken szórja a pénzt, s egy esős vasárnap délutánon, csak úgy unalmában, laposra kalapálta a Gellért szálló előtt veszteglő Mercedes kocsiját. Ráadásul a bőkezű „turista” gyanús alakokkal barátkozott; egy titokban készült fényképfelvétel bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy Jerrys egy Wesselényi utcai talponállóban egy zacskó pirospaprikát vett át N. N. rovott múltú fiatalkorútól, akinek a világszerte keresett magyar fűszerért hét forint hatvan fillért és egy hosszúlépést fizetett. Bűnügyi szerveink azonban csak akkor csaptak le rá, amikor állszakált ragasztva fölszállt a BudapestMakó gyorsvonatra. Az egész útvonalon adó-vevő készülékkel fölszerelt őrszemélyzet figyelte a szerelvényt, melyet egy rendőrségi helikopter is kísért. Magán a vonaton számos civil ruhás nyomozó tartotta szemmel Jerryst, és épp abban a pillanatban fülelték le, amikor rátört a békésen szendergő D. Tihamérra, a Budapest-déli vendéglátóipar idős

1991/8 fűszerfelvásárlójára, és pisztolyát mellének szögezve, arra akarta kényszeríteni, hogy adja át neki a nála levú tíz deka köménymagot. A veszedelmes bűnöző, aki egyébként, azzal védekezett, hogy az ily módon összeharácsolt körözöttet nem akarta az országból kicsempészni, hanem szállodai szobájában kenyérre kenve szerette volna elfogyasztani. Azt azonban beismerte, hogy több ízben becsöngetett ismeretlen lakásokba, és - többnyire gyerekektől vagy hiszékeny öregektől - a legkülönbözőbb ürügyekkel sót kért kölcsön. A rendőrség ezúton szólítja föl a károsultakat, hogy a nyomozás sikere érdekében jelentsék be sóigényüket. John Lennon szavaival: Ha mindenki vállalja majd önmagát, ahelyett, hogy színlelne valamit, akkor lesz csak béke. Az erőszak erőszakot szül, ez egyetemes törvény. A szeretetb6l sosem elég. Minden, ami történik: változás. Egy világ vagyunk! Egy faj, egy nép. Akár tetszik, akár nem. Igaz? Úgy teszünk, mintha országokra lennénk osztva, de az igazság az, hogy egy világ és egy faj vagyunk. Az én dalaimat nem lehet úgy értelmezni, mint a Mona Lisát. Művészet-e a szeretet? Ha igen, akkor tudást és erőfeszítést igényel. Vagy kellemes érzés, amit megtapasztalni a vaksors műve, olyasmi, amibe az ember ha szerencsés „beleesik”? Noha az emberek nagy többsége manapság az utóbbi nézetet vallja. Nem mintha nem volna fontos a szeretet. Élnek-halnak érte: boldog és boldogtalan szerelmi történetek garmadáját nézi végig a moziban, s szerelemről szóló bárgyú dalok százait hallgatják végig - azt azonban jóformán senki sem hiszi, hogy szeretni meg kellene tanulnia.

1991/8 A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem, nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Legáltalánosabban úgy írhatjuk le a szeretet cselekvő jellegét, hogy szeretni elsősorban annyi, mint adni, nem pedig kapni. (Erich Fromm nyomán: Cs. Mari) Kuncogó Ketten vitatkoznak, hogy kinek van jobb szabója. - Az én szabóm - mondja az egyik - a múltkor kifordította a ruhámat, és meg sem látszik, hogy ki van fordítva. - Az semmi - mondja a másik - az én szabóm a múltkor kivasalta a nadrágomat, és meg sem látszik, hogy ki van vasalva. Kovácséknál a fürdőszobából őrült sivítás hallatszik. Kovácsné kiszól: - Pistike, miért ordítoztok úgy? - Hajótörésest játszunk - mondja Pistike - és ez a rossz Jenőke nem akar vízbe fulladni! A tanár felszólítja Pistikét: - Mondj nekem egy gytfjt6sz6cskátl - Persely. Két párna beszélget: - Hogy vagy? - Rosszul. - Miért? - Huzatot kaptam. Pistike megkérdi a mamáját: - Mama kérem, van a ribizkének lába? - Nincs - feleli az anyja. . - Akkor mégis Katicabogarat ettem. Pistikére rászól a nagymamája: - Ejnye, Pistike, miért ásítasz olyan csúnyán? Ha én ásítok a kezem a szám elé teszem. Tudod-e, miért csinálom ezt? - Hogy ki ne essen a fogsorod. Pistikét atlétikai versenyre viszi el a papája. Izgalmas futószámot néznek. Közben Pistike kérdez: - Papa azok a bácsik miért futnak? - Azért, mert az első díjat kap. - Azt értem, hogy miért fut az első, de miért fut a többi? Ül két rendőr a moziban. Azt mondja az egyik a másiknak: - Hé, jön a Hepiend! - Jó, csak elénk ne üljön!

1991/8 Megy két rendőr az utcán. Az egyik a. hidegben leheli a kezét. Azt kérdezi a másik: - Miért nem dugod be a zsebedbe? - Nem lehet, benne van a kesztyű! - feleli a másik. RÍMPARÁDÉ Elveszett a Jancsi kulcsa Keresi a kancsi Julcsa. A pusztába túzok zörög Mérges vagyok: zúzok, török. Itt ballag a kacska medve Elillant a macska kedve. Biztonságban van a konda Mert az őre anakonda. Siklik kecses gondolom „Velence szép” - gondolám. Összeállította: Nagy Attila Gondolatok a haza szeretetéről Történelmünkben gyakran voltak olyan időszakok, amikor függetlenségünk hiányában nemzeti érzéseink, hazafias águnk nem bontakozott ki a maga valóságában, de mégis az elmúlt 40 évben szorult igazán csak a háttérbe. A XX. század végére eljutottunk oda, hogy önmagunkat keressük. Választ próbálunk találni olyan elemi kérdésekre, hogy mit jelent ma a haza, a magyarság tudat és milyen módon lehet a nemzetnek, az egyénnek visszaadni önbecsülését. Az elmúlt közel félévszázad misztifikált eszmerendszere teljesen elsorvasztotta a nevelésnek e fontos területét. A tennivalók, a világos cél mellett is, igen összetettek és bonyolultak. Bár gondoljuk, hogy mi a teendő, de a hogyan kérdése sokakat visszavonulásra kényszerít. Ez egyrészt abból is adódik, hogy még nem rendelkezünk egy iránymutató, kiforrott, egészséges szellemiséggel. Míg ez nem alakul ki, bizony fennáll annak a veszélye, hogy a nevelés folyamatában vadhajtások nőnek, holt vágányra jut, vagy éppen kezelhetetlenné válik. Ha jól körülnézünk, ezek a jelek már felfedezhetők és egyre csak erősödnek. Éppen ezért mielőtt bármibe is belekezdenénk, tisztáznunk kell, hogy mit jelent számunkra ma a haza, a nemzet, a nacionalizmus, hol van az a határ, ahol a hazafiság megmarad a patriotizmus szintjén és nem csap át sovinizmusba? Mit bír el nagyobb konfliktusok nélkül nemzeti környezetünk, vagy a mai divatos szóhasználattal élve az európai ház kultúrája és szellemisége. Ha túl tekintünk határainkon, nap mint nap láthatjuk, hogy az említett nemzeti környezet milyen szélsőséges hatásoknak van kitéve és félő, nem ezek az utolsó megpróbáltatások. A haza mint gondolati belső vagy akár mint fogalom is, emberenként más-más érzéseket szabadít fel. Mások a kötődések, mások a belső tartalmak. Ez teljesen érthető és logikus, de kapcsolódó pontoknak lennie kell, hiszen ekkor lehet csak igazán egészséges egy nemzeti tudat. A Berzsenyi Dániel Irodalmi

1991/8 Társaság 1988-ban kiadott „Vallomások a hazáról” c. tanulmánykötetében található egy sokatmondó megközelítés. „ ...a haza elkezdődik a bölcsőben, aztán tágul a szobára, konyhára, kertre és udvarra, majd utána ki a falu vagy város határáig. Itt megvárja a gyermekkor végét, hogy aztán tovább táguljon az országhatárig, még tovább a magyar szó végéig”. Az idézet Lafferton Vilmosnétól származik. Ezek a gondolatok világosan mutatják a nevelés színtereit, ugyanakkor igazi magyarság tudattal bírnak. A hazaszeretetre való nevelés folyamatában, véleményem szerint két szakaszt lehet megkülönböztetni. Az elsőbe a gyermekkor tartozik, ahol els6sorban az érzelmi ráhatásokra kell a hangsúlyt fektetni. Ekkor lehet megteremteni az érzelmi, jellembeli és erkölcsi alapot, amely döntő a további építkezésben. A szervezett játékok, magyar gyermekdalok, versek, népmesék, regék, mondák stb. meghatározó szerepűek. Ezt követően a második szakaszban fokozatosan kapcsolódhat be az értelmi nevelés. Az iskolák mellett egyre nagyobb szerepet kell kapnia a különböző szakköröknek, szervezeteknek, szövetségeknek, társulatoknak és nem utolsósorban a honvédelmi képzésnek. A hazafias nevelés területei tehát kiszélesednek, összetettebbé válnak, ugyanakkor talán jobban szervezhetőbbek, irányíthatóbbak. Külön ki kell emelnem egy olyan szövetséget, amely bár évtizedek óta. létezik, mégsem kapta meg az őt megillető fórumot. Ez a Honismereti Szövetség, amely nagy erőfeszítéseket tesz, hogy az ismert és kevésbé ismert értékeinket bemutassa. Az általuk képviselt „gondolat” talán a legjobb alapja lehet a hazafiságra nevelés problematikájának. Soraikban minden korosztály megtalálható, de az előbbiekben említettek alapján úgy gondolom több szülőnek és pedagógusnak kellene közelebbről megismerni ezt a nemzetért felelősséget érző szövetséget. Komolyan el kell gondolkodni a nacionalizmuson, hogy fér ez össze a hazafisággal. Az elmúlt évtizedekben a nacionalizmust csak mint negatívumot, bűnös rosszat hallottuk emlegetni, pedig ennek sok értéke és progresszív tartalma is van. Bizonyos fokú nacionalizmus nélkül nem lehet hazafiságról beszélni, nem alakulhat ki igazi hazaszeretet. Nélküle nem jöttek volna létre nemzeti társadalmak, nem lettek volna. szabadságharcok, s talán a mai társadalmi változásaink sem következhettek volna be ilyen gyorsan és ilyen fokon. Ebből adódóan a nacionalizmust nem elvetni, hanem megfelelően értelmezni és kezelni kell. Fontos terület, még a honvédelmi nevelés. Ez szerves része ugyan az általános nevelésnek, de mégis kicsit speciális terület. Feladatai a Varsói Szerződés feloszlása után, nehezebbek és bonyolultabbak lettek. Az „eszme” védelme után, most végre a haza védelme került a fő helyre. A felkészítésnek fel kell ölelnie a honvédelmi előképzést, a katonai szolgálati időt és az utóképzést. Ez a hazafias nevelés egyik utolsó szervezett formája kell hogy legyen sokak számára. Nem könnyű feladat, de a gondolatsor elején említett kritériumok nélkül is lépnünk kell, mert félő, hogy késő lesz. A gyerekeink, ha most nem kapnak valami megfoghatót, talán elveszítik az utolsó lehetőséget. „Én először is kiteszek egy magyar zászlót az ablakba…” Horváth Csaba

1991/8 A PEDAGÓGUSOK MEG A „BALOLDALISÁG” - MA A „baloldaliság” parlamenti eredetű megjelölés. Akik a képviselőházban balra foglaltak helyet, azok lettek a „baloldaliak”; hozzájuk viszonyítva jobbra a „jobboldaliak”. (A „szélső bal”, a „szélső jobb” meg a „centrum” már fentiekbő1 adódik.) Az egész terminológia tehát a parlamentizmusból, a demokráciából ered, ami magában véve is sokat mond. Ugyanis már emiatt az eredet miatt is el kell ismerni a „baloldaliság” létjogosultságát (akármennyire is lejáratódott az, önhibáján kívüli, közismert okokból). Ahol nincs „bal”, ott nincs „jobb”, ott egyszínű, egysíkú, egy-pártrendszerű totalitárius diktatúra van - akár „keresztény-nemzeti”, akár „bolsevik”, ,,őskommunista”, „poszt-sztalinista” mezben. A magunk részéről nem rajongunk a napi politikáért, jól emlékszünk az átpolitizálásra, az erőltetett aktualizálásra. Most viszont ezeknek visszája, azaz egy új típusa van kialakulóban. Semmivel sem jobb mint a régi. Az újságok, folyóiratok tekintélyes része arra figyelmeztet, hogy veszélyben a demokrácia. Veszélyben, ha a tekintély-elvűség lábra kap; ha a tekintély (elveket helyettesítő) elv lesz (ebből csak tekintély-elvű pedagógia következhet); ha a talpnyalás, a hízelgés, a bennfentesség ismét karrierképző kifutópályává válik; ha görbe szemmel néznek bírálatra és bírálóra; ha egyfelől a (káder-rendszerrő1) és (a rendszer káderéről beszélnek) az elmúlt 40 évre vonatkoztatva (másfelől ismét kádereznek) vállalatvezetőkről, szakszervezeti aktivistákról stb. különböző testületek és szervek különböző adatokat kérnek és gyűjtenek; ha a politikai megbízhatóság csak a korábbitól eltérő másféle előjellel, más színezettel - ismét elébe vág a köznapi tisztességnek és a szakértelemnek. E sorok írójának volt egy „Semleges iskola” című (vita-) cikke a Köznevelés 1990; február 9-i számában. Abban azt fejtegette (klasszikusokat - ezúttal nem a marxizmus, hanem a magyar nevelés klasszikusait, Finaczyt, Weszelyt, Prohászkát - is idézve), hogy a „világnézet-mentesség”, a „politikai semlegesség” - hol jóhiszemű, hol képmutató - illúzió, utópia. Vegyes érzelmekkel fogadták. Egyesekben az a gyanú támadt, hogy a szerző a maga soha meg nem tagadott negyvenegynéhány éves múltjával nyilván vissza akarja csempészni a „politikai komisszárok” (Ludassy Mária, a Magyar Filozófiai Szemle új) seprű (fószerkesztőjének kedvelt kifejezése) által ajnározott marxizmus-leninizmus kötelező. Legyen szabad ehelyütt a Népszava 1991. szeptember 10-i számának „Szerintem” rovatábó1 az „Óvodás világnézet” című cikkét elővennem. Ebben szó esik Gerendás községről, aholis tizenhat szülő kifogásolja gyermekeinek megkérdezés nélküli imádkoztatását (aki egyen-vallást keres, itt megtalálhatja). A szegedi római katolikus püspök véleményével ellentétben mi ezt nem a lelkiismereti szabadság gyakorlásának, hanem megsértésének tekintjük, egyetértve a cikk-íróval: „Azzal, hogy imádkoztatjuk ezeket a csöppségeket és vallásos nevelést adunk nekik (3-5 évesekről van szó) máris befolyásoltuk őket világnézetük kialakításában, talán egész életükre kihatóan.” (íme, semleges iskola ez esetben óvoda - a valóságban - vagyis, „alulnézetben”.). Nem egyedülálló eset. Volt, ahol a plébános utasí. tásokat (igaz, nem „tervutasításokat”) küldött .a tanítónak, egyszersmind megtiltva, hogy ezekkel bármely fórumhoz forduljon (amiből sajtóvita lett). Kiss János, az SZDSZ elnöke nemrégiben egy újfajta diktatúra veszélyével kapcsolatban többek közt azt írja: „Ezúttal minden hatalmat nem a szovjeteknek, hanem az MDF-nek!; reszkessen mindenki, akinek nem tetszik az MDF uralma. Eddig is tapasztalható volt - írja -, hogy az MDF és a kormány támadást intézett fontos közjogi intézmények, az Állami Számvevőszék, az Alkotmánybíróság és a köztársasági

1991/8 elnök szuverenitása ellen ... A Kónya-féle irat az első dokumentuma annak - hansúlyozta az SZDSZ elnöke -, hogy az európai demokrácia alapelveinek elfogadása, a kormánytól független (bírói, elnöki, önkormányzati) hatalom elismerése ... csak átmeneti taktika volt...” (Mint az köztudott, Montesqieu óta a hatalom megosztva a demokrácia alfája és omegája szemben azzal a hatalom-koncentráló törekvéssel, amelynek mostanság tanúi lehetünk.) De hagyjuk a volt ellenzék jelenlegi ellenzékét és vessünk egy pillantást a 26 MDF-képviselő programplatformjára (Népszava 1991. szeptember 10.), melyet a Demokrata Fórum politikájának erőteljes jobbrafordulásával kapcsolatban fogalmaztak meg (aláírói közt ott van az egyébként hívő katolikus Beke Kata is). „Elutasítunk minden szélsőséget - írják - félelmet gerjesztő hangulatkeltést, a mindenütt ellenséget kereső gyanakvást (valamikorról ismerős ez F. SZ.), a „leszámolás” újonnan felbukkanó igényét, a magyarság kisajátítását.” A „leszámoláshoz” meg akarták nyerni - a Justicia-terv újraelővételével - egy fehér könyv erejéig a Magyar Tudományos Akadémiát is; Kosáry Domokos azonban nemet mondott. Berend T. Iván a (Kritika 1991/9. számában közölt interjú során) örömének adott kifejezést, hogy az Akadémia jelenlegi elnöke így döntött. Fehér könyvekre már volt példa, de bűnlajstrom összeállítása nem a történész-kutatás feladata. „Ez - mondja Berend T. Iván - megítélésem szerint a megfélemlítést kívánja szolgálni.” Itt térünk vissza „a magyarság kisajátítására” - vagyis: a csurkaizmusra. Röviden: aki nem úgy érez és gondolkodik, mint ő, illetve pártja, az nem lehet igazi magyar. „Valahol megint utat tévesztettünk” - olvashatjuk a Kritika 199111. számában (Szalai Pál: Levél Csoóri Sándorhoz). „Nagy Imrével a szellemét is eltemettük. Miközben e sorokat írom, Csehszlovákiában le akarják váltani Dubceket a ,,68-asság” szitok szóvá változott. És nálunk? Nagy Imre? Maléter Pál? Kommunisták voltak. Dudás József? Az is. Bibó Iván? ... ki olvassa már? Munkástanácsok? Kommunista utópia ... Ki és hogyan beszél ma a magyar ellenállásról? Budapesten ledobálják Ságvári és Schönherz emléktábláit. Miskolcon ledobálják a Mokon résztvevőinek emléktábláit, noha a Mokon valamennyire maga szabadította fel a várost és egyáltalán nem volt hajlandó a bürokratikus pártvezetés „füttyszavára táncolni”. Tudok olyan községről, ahol már Bajcsy-Zsilinszky Endre utcatábláit is leszedik. Felvetődhetett az az ötlet Szegeden, hogy vegyék le a vértanú költő Radnóti Miklós emléktábláját ... a Teleki Lászlók, Jászi Oszkárok, Bibó Istvánok magyarsága megint kisebbségben van.” Ennyit a magyarság kisajátításáról. Hogy minek ez a sok politika és hogy kerül ide, egy pedagógiai szaklap hasábjaira? Nos, ez azért van, mert akár akarjuk (szeretjük), akár nem, a politika beleszól hétköznapi életünkbe, átszövi azt, a menzától az iskolán, az utcán át a bérekig, árakig és adókig, a különböző rétegek fokozását elszegényedéséig, (amiről annyi cikk, tanulmány, statisztika, szociálpolitikai elmélkedés jelenik meg), illetve szupermeggazdagodásig, az autósztrádáktól és autócsodáktól, a sztriptízbároktól, a szépségkirálynő-, iskola-, orvos-, temetői kripta-választásoktól, kacsalábon forgó kastélyoktól, szóval „új-gazdagokétól” a kis nyugdíjasokig, az öregekig, a könyvválasztékig (és árakig), a cukorbajosokig, a mozgássérültekig (őrájuk nem vonatkozik a „kárpótlás”), a cs6hálókig, a koldusokig, az ingyen konyhákig, az egyre szaporodó munkanélküliség (populizmus nélkül legyen mondva). A politika beleszól életünkbe - általában és mindig -, de mostanság különösen (Kónyáéknál már valamilyen titkos - kommunista-gyanús - maffiáról beszélnek és sürgetik a keményebb fellépést a múlt

1991/8 rendszer bűnöseivel, a volt kommunistákkal, általában a „másként gondolkodókkal” szemben, s igénylik a sajtó, a rádió, a tv kormány-elkötelezettségét, szellemének gyökeres megváltoztatását; lásd bővebben: szólásszabadság. És mivel egyes megfigyelők már arról beszélnek, hogy a családi harc nem is a kormány és az ellenzék, hanem a kormány és az elnök közt folyik, megindult a koncentrált támadás az elnök jogköre ellen. Kónyáék ezzel nagy szolgálatot tesznek a demokrácia híveinek. Aki ugyanis mindebből semmilyen következtetést nem tud levonni, az megérdemli - az előléptetést.) Neveléstudományi elmélkedések helyett: A jelenlegi 72 egyházi oktatási intézménnyel kapcsolatban (melyeknek létét természetesen egyáltalán nem kifogásoljuk) a Köznevelés 1991. szeptember l3-i számában kérlelni kellett az intézményvezetőket, hogy legalább 3 év kifutási időt biztosítsanak intézményük új (illetve nagyonis régi, patinás) szellemiségével egyet nem értő köz-pedagógusokat, hogy tisztességgel munkahelyet változtathassanak... S végül itt van Török Katalin. „A rettegés szabadsága” című interjúja a „rémület” Erzsi nénivel, egy tanyai iskola régi pedagógusával. Ahhoz, hogy Török Katalin riportot, illetve interjút készíthessen, Erzsi néni három engedély megszerzését kérte (az anyaiskola igazgatója; a közeli nagyközség polgármestere, az önkormányzat oktatási bizottságának vezetője - engedélyét). A szuverén egyéniség a liberális demokrata pluralizmus kellős közepén. Íme: „Azt sem tudom, milyen adatokat mondhatok el önnek?” Faludi Szilárd kandidátus