6. A KÖNYVTÁR KATALÓGUS-, SZAK- ÉS RAKTÁROZÁSI RENDSZERE

207 6.

A KÖNYVTÁR KATALÓGUS-, SZAK- ÉS RAKTÁROZÁSI RENDSZERE

6.1.

A könyvtár katalógusrendszere 1945 előtt

Katalógusok szerkesztése és rendezése, a könyvtári osztályozás kialakítása és fejlesztése, a dokumentumok helyes tárolása, megőrzése és igénybevétele – megannyi fontos alapkérdés a könyvtárakban. Ezért e fejezetben sorra vesszük a könyvtárban kialakult katalógusok, a szakrendszer és a raktározási mechanizmus általános és speciális összetevőit, jellemzőit. A magyar parlamenti könyvtár hármas alappillérének szemügyre vétele a következők miatt külön is fontos: 1. A könyvtár 1952-ig, és 1991-től újra, szervezetileg része a jogi és politikai élet központjának, a parlamentnek. Működése a jelentős személyekhez fűződő kapcsolata, a legfelső állami és politikai szervekhez való közelsége miatt a szakmán kívül is érdeklődésre tarthat számot. 2. A könyvtár katalógusai – változatos funkciók mellett – hagyományos és más könyvtáraktól eltérő jellegzetességeket egyaránt felmutatnak. 3. A szakrendszer, amely a könyvtár önálló fejlődésének eredménye, eltér a számos helyen alkalmazott tizedes osztályozástól, s az országban teljesen egyedi, egyedülálló. 4. A raktározás helyének tervezése, megteremtése STEINDL Ime hírneves építészünk, az Országház megalkotójának nevéhez fűződik. Valamennyi ok és tényező a téma részletesebb kifejtését, az Országgyűlési Könyvtár katalógus-, szak- és raktári rendszerének bővebb ismertetését igényli. 6.11. A könyvtár katalógusai 1945-ig Egy könyvtár állományát a bármilyen módon beszerzett művek, dokumentumok összességét – az olvasóknak és könyvtárosnak egyaránt – a katalógusok tárják fel, tükrözik vissza. A katalogizálást, katalógusok készítését egyetlen olyan könyvtár sem mellőzheti, amelynek kötetszáma a folyamatos szaporulat következtében egy bizonyos szintet elér, és amely hatékonyan akarja szolgálni a könyvtárhasználók érdekeit. Ennek felismerését bizonyítja, hogy a Képviselőház Könyvtára nem sokkal megalakulása után, 1873-ra elkészítette első katalógusát "A képviselőház könyvtárában található könyvek betűszerinti lajstroma 1872" címmel (M.4.1.), amely kötet alakban jelent meg, és a törvényhozóknak gyorsabb utat biztosított a könyvtár állományához, ugyanakkor fontos munkaeszközt jelentett a könyvtárnoknak is. A múlt században a képviselőház az akkor kedvelt kötetformában jelentette meg katalógusait: kis helyet foglaltak el, kedvezőek voltak a csoportosítási, a tömörítési lehetőségek, a használatuk nem volt helyhez kötött. Az első világháború előtti időszakban – különösen a múlt század utolsó negyedében – a könyvtár rendszeresen adott ki nyomtatott katalógust (M.4.1.): a másodikat már 1874-ben. Ekkor és 1875-ben szaporulati, 1876-ban összefoglaló kötetkatalógus jelent meg. Ez utóbbihoz 1880-ban és 1885-ben pótfüzeteket nyomtattak ki, s közben 1882-ben az évi szaporulatról is megjelent egy kötet. 1894-ben összefoglaló katalógust adtak ki az 1866–1893 közötti idő-

208 szakban beérkezett művekről, s ennek pótkötete 1899-ben került a képviselők kezébe. Ezt követően 1918-ig csak az 1912-es és 1913-as év szaporulati katalógusa jelent meg kinyomtatva. A könyvtár első öt évtizedében kiadott kötetkatalógusokról a következőket mondhatjuk el: a katalógusok vagy egy rövid időszak szaporulati anyagát tartalmazták (1873, 1874, 1875, 1882, 1912, 1913), vagy egy hosszabb időszakot fogtak át a kezdetektől számítva (1876, 1866–1893), illetve ezeket több évre szóló pótkötetekkel egészítették ki (1880, 1886, 1899). A kiadott kötetkatalógusok három fajtáját láthatjuk: – csak betűrendes (ilyen összesen egy volt, 1873-ból az első kötet), – a szakosított formában összeállított katalógusok (a képviselői kutatás megkönnyítésére ezt hamar bevezették: 1873 második kötet és 1875), – a kettő kombinációja segített legjobban a könyvtárhasználat hatékonyabbá tételében: ilyen kötetek jelentek meg 1873/74-ben, 1876-ban, 1880-ban, 1886-ban, 1894-ben (az 1866–1893 időszakról), 1899-ben (az 1893–1899-es évekről), 1912-ben és 1913-ban. A kötetkatalógusok komoly hátránya volt, hogy a rövidebb periodusokra (például egy évre) vonatkozó kötetek a párhuzamos keresés miatt nehézkessé tették a keresett művek megtalálását. E probléma kiküszöbölése céljából adtak ki időről időre, a kezdetekig visszamenőlegesen összefoglaló, összesített kötetkatalógusokat. Az első 1876-ban jelent meg, ezt két pótkötet egészítette ki: 1880-ban az 1876-tól megjelent művek, 1886-ban pedig az 1880-tól 1885-ig állományba vett könyvtári dokumentumok feltárása került kötet formában a törvényhozás tagjaihoz. Ismét több kötet forgatása árán lehetett tehát eljutni a kívánt művek megtalálásához. Egy ideig ezek egybekötésével igyekeztek segíteni, majd a képviselőház könyvtári bizottságának határozata során a könyvtár új, összefoglaló, nyomtatott katalógust készített KÜFFER Béla szerkesztésében. Ez a munka hat évig tartott, 1894-ben jelent meg, és 1893mal bezárólag felölelte a teljes állományt (közel 30 ezer dokumentumot). A kötet, amelynek megjelenése a könyvtári szakirodalomban is élénk – pozitív – visszhangot keltett, betűrendes tárgy- és névmutatóból és egy – igen részletesen tudományokra bontott – tárgyi katalógusból állt. A tervbe vett éves szaporulati katalógusok kiadásának elmaradása után e katalógusnak is megjelent egy pótkötete 1899-ben. Ez az utolsó hat évi gyarapodást tartalmazta az előzőhöz hasonló módon, amellyel – a képviselők könyvtárhasználatának megkönnyítésére – egybekötötték, s a betűrendes név- és tárgymutatót elkészítették az egész (összevont) katalógushoz (1866–1899). A keresett műveket tehát egy kötetben két helyen lehetett megtalálni. A kötetkatalógusokon kívül a könyvtár cédulakatalógusokat is vezetett. Ennek létezéséről első ízben a könyvtári bizottság 1892. május 6-i előterjesztése tanúskodik, amely háromféle cédulakatalógusról számolt be: az egyik betűrendes katalógus csupán az 1885 szeptembere óta beszerzett műveket, a másik betűrendes katalógus pedig az összes könyvtári egységet tartalmazta, míg a harmadik ugyancsak az összes mű alapján készült, tudományszakonként és tárgykörönként csoportosított tárgyi katalógus volt. A Ház könyvtára tehát – szolgálati célból – valamennyi műről folyamatosan szerkesztett egy betűrendes és egy tárgyi katalógust is, amelyek az összefoglaló kötetkatalógusok elkészítésének és az állomány pontos, teljes nyilvántartásának alapjául szolgáltak, és – szükség szerint – olyan ideiglenes katalógust is, amely a pótkötetek kiadásához nyújtotta a gyarapodást tükröző adatokat. Az új Országházba költözés (1902) után tervbe vették a Képviselőházi Könyvtár újrarendezését, amely együtt járt a katalógus-, a szakrendszer és a raktári rendszer tervezett fejleszté-

209 sével, összehangolásával. E munka elvégzéséig a könyvtár nem látta értelmét új katalóguskötetek kiadásának. 1901-től 1910-ig csak kőnyomatos, litografált katalógusokat készítettek a képviselők részére, mindössze 20 példányban. Az 1907-es könyvtári bizottsági határozat végrehajtását a nagy könyvtárrendezésről – komoly előkészületi munka után – ténylegesen 1910-ben indították meg teljes erővel. 1912-ben és 1913-ban – menet közben – még 1–1 kötet szaporulati katalógust adtak ki. A nagyszabású munkálatokat azonban a háború félbeszakította, meghiúsította: a tisztviselők hadba vonultak. A helyén maradó egy segédmunkaerő a legszükségesebb napi teendőknek is csak egy részét tudta elvégezni. A beérkező kötetek, az addigi katalógusok, a széthordott és rendezetlenül hagyott könyvek kaotikus állapotba kerültek: a könyvtár újrarendezésének szép tervei, az öt–hatéves befektetett energia eredményei nagyrészt megsemmisültek. A háború, a forradalmak és a trianoni békekötés utáni súlyos gazdasági helyzet által előidézett könyvtári vegetálás nem kedvezett az újrarendezés és a katalógusok ügyének sem, noha NAGY Miklós könyvtárigazgató igyekezett a kérdést állandóan napirenden tartani. 1921. december 12-én kérte a könyvtári bizottság döntését, mert – mint jelezte – a régi létszámmal szemben a könyvtárban csupán három tisztviselő van, "akiket a hivatalos órák alatt teljes mértékben leköt a folyó ügyek intézése", és a békebeli létszám "teljes igénybevétele mellett is évekre volna szükség, hogy az újrarendezés befejezést nyerjen, és az új összefoglaló katalógus elkészüljön". "A bizottság a nagy költségekre való tekintettel" még nem tartotta időszerűnek a munka intenzív folytatását (Kbiz. jkv. 1921. december 12.). 1922. december 15-én NAGY Miklós ismét kérte a bizottság meghatalmazását az újrarendezés folytatásához, aminek "megtörténte után sor kerülhetne a teljes revideált katalógusnak vagy esetleg az 1912–22. évi gyarapodásnak kimutatására. Ez utóbbi kb. 20 nyomtatott ív terjedelemben 600 ezer korona költséget igényelne" (Kbiz. jkv. 1922. december 15.). A bizottság az újrarendezés folytatásához hozzájárult, de "a katalógusok kinyomtatását... a nagy költségek miatt" mellőzte (uo.). A könyvtárrendezés ténylegesen 1923. április 15-én indult meg ismét, összekötve az állományrevízióval, amely a – valószínűleg a háború és a forradalmak alatt elveszett – művek felkutatására irányult. A leltározás érdekében az addigi tárgyi és betűrendes katalógusok mellett új katalógus felállítását vezették be, a – könyvtárakban ma is elengedhetetlenül fontos – helyrajzi katalógust (ezt a könyvek raktári helyének jelzete szerint vezették), "melynek alapján ... a könyvtár állománya is állandóan ellenőrizhető lesz" (Kbiz. jkv. 1923. december 13.). Könyvtárrendezés, állományellenőrzés és új kötetkatalógus szerkesztése külön-külön is jelentős munka, együttvéve hatalmas feladat, mellyel – miként NAGY Miklós igazgató visszatérő jelleggel panaszolta – nem állt arányban a munkaerő. A munkában rendszeresen a három könyvtári tisztviselő, a könyvkötő és egy könyvtári altiszt vett részt. Az irodai gépírónők a másolási munkákba csak akkor segítettek be, amikor a Ház nem tartott ülést. Az újrarendezés időigényes, nem ritkán komoly szakértelmet követelő munkálataiból kivette részét TAKÁTS Sándor, a Képviselőházi Könyvtárban évtizedekig dolgozó főlevéltárnok is, aki "a XVII. és a XVIII. században tartott országgyűlésekről GYURIKOVITS György által kéziratokban kiadott tudósítások gazdag anyagát tárgymutatóval ellátta, és ezzel mint e korszak legkitűnőbb ismerője a kutatók számára is hozzáférhetővé tette". A nagy segítségért a könyvtári bizottság jegyzőkönyvben mondott köszönetet a történésznek (uo.).

210 Több mint egyéves bíztató előrehaladás után, 1924. július 1-jétől a könyvtárrendezési munkálatok leálltak, "mert a könyvtári tisztviselők 50%-os létszámcsökkenése folytán a hivatalos órák alatt a rendezés nem folytatható", és "a délutáni külön munkáért felszámítható óradíjakra nincs költségvetési fedezet". Még a másolási munkák is szüneteltek a gépírónő kilépése miatt. A képviselőház és a könyvtári bizottság elnökének indítványára azonban a sajnálatos helyzet felszámolása érdekében a bizottság határozatilag kimondta, hogy "a legközelebbi költségvetésbe az újrarendezés folytatására megfelelő összeg állítandó be". A következő évben NAGY Miklós újból kérte a könyvtári bizottságot, hogy a gazdasági bizottsággal együtt gondoskodjon a rendezés folytatásához szükséges összegről, és részletesen taglalta az 1914– 24. évek gyarapodásáról szóló nyomtatott katalóguskötet várható kiadásának költségeit (40 nyomtatott ív, 1000 példányban kb. 80–100 millió korona). A könyvtári bizottság az újrarendezéshez szükséges pénzügyi alapok folyósításával kapcsolatos intézkedéseket elnöki hatáskörbe utalta, az elkészítendő katalógus kinyomtatásához pedig – a következő költségvetési évre vonatkozóan – hozzájárult. Erre az időre elkészítették az A1 (Könyvészet), A2 (Lexikonok, szótárak) és A3 (Szépirodalom) szak teljes revízióját, elvégezték az újjárendezés munkálatait, és elkezdték az A4 (Évkönyvek, folyóiratok) és B1 (Törvények, rendeletek) szak rendezését. A fenti okok miatt azonban "ismét bizonytalan időre tolódik ki a Könyvtár végleges rendjének és vele kapcsolatban az új, teljes szakkatalógus elkészítése" (Kbiz. jkv. 1924. december 16.). A félbeszakított könyvtárrendezési munkálatok 1926 októberében indultak meg újra, de a folyamatosságot a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet alacsony volta és betegségek is zavarták. Ennek ellenére megtörtént a folyóiratok rendszerezése, és a Ház feloszlatása után az egyik legforgalmasabb szakot – a B6 Közjog és közigazgatást – vették munkába. A rendezési munkák mellett 1927 elején elhatározták, hogy még abban az évben kinyomatják az 1914 és 1926 között beérkezett művek gyarapodási katalógusának egy részét, amelyre 6400 pengőt biztosított a Ház. A könyvtári bizottság a felsőház megalakulására tekintettel, a megjelenő katalóguskötet példányszámát ezerről ezerötszázra módosította. Létszámhiányok és a pénzügyi fedezet elég- telensége következtében a munka lassan haladt, s így az 1927-re tervezett kiadás nem valósulhatott meg. A B6-os szak elkészülésének újabb határidejét 1928 márciusára halasztották. A közjogi és közigazgatási jogi szak újrarendezése során a könyvtári bizottság megváltoztatta azt az álláspontját, hogy az 1914-től beérkezett művek gyarapodási katalógusát adja ki, ehelyett "a rendkívül fontos szak önálló, teljes katalógusának kinyomatását" (Kbiz. jkv. 1927. február 24.) rendelte el, amely a kezdetektől (1866) 1928-ig tartalmazza a B6-os tudományszak anyagát. A bizottság 1928. májusi ülése idején ez a katalógus már készült a nyomdában. Ugyanazon az ülésen a bizottság végleg elvetette az utolsó kötetkatalógus megjelenése (1913) óta bekövetkezett gyarapodási katalógus kiadását. NAGY Miklós könyvtárigazgató, valamint PEKÁR Gyula könyvtári albizottsági elnök javaslatára – aki a külföldi nagy könyvtárak páldájára hivatkozott – úgy döntöttek, hogy fontossági sorrendben az egyes szakok teljes anyagát jelentetik meg a könyvtár alapításától 1928-ig számítva. Ennek értelmében a B6 után először – a gazdasági kérdések állandó napirenden szereplése és keresettsége miatt – a közgazdasági szak (B8-as) állománya kerülne sajtó alá, ezt követően folyamatosan a publicisztikával és földrajzzal kiegészített történelmi szakok (a C1–C4 és a D), a fennmaradó nyolc jogés államtudományi, végül pedig az A-val jelölt általános szakok kötetkatalógusaival fejeződne be a könyvtár összállományát magában foglaló, tudományszakonként csoportosított szakkatalógus kiadásának nagy vállalkozása. Az elképzelés nem volt rossz, megvalósítását a könyvtári

211 bizottság határozattá is emelte, a tervből azonban nem lett valóság. A közjog és közigazgatási szak – némi késéssel – 1929 áprilisában jelent meg, a közgazdasági szak (B8) elkészülését 1930 decemberére tervezték, de kiadása személyi okok (betegségek), a gazdasági válság hatására redukált létszám miatt, és mert a korábban elajándékozott GHYCZY-gyűjtemény időközben visszaszerzett részének gazdag közgazdasági anyagát is bele akarták dolgozni a kiadásra kerülő katalógusba, halasztást szenvedett. Végül ezer példányban 1932-ben jelent meg. A két megjelent vaskos kötetkatalógusnak belföldön és külföldön is nagy sikere volt (NAGY Miklós jelentésében beszámolt a kedvező angliai, amerikai és németországi fogadtatásról), és – ALMÁSY László házelnök szerint – "a könyvtár használhatóságát nagyban elősegítő katalóguskötetek méltó reprezentánsai a magyar kultúrának", illetve "újabb bizonysága a magyar parlament áldozatkészségének és kulturális fölényünknek" (Kbiz. jkv. 1932. december 12.), kiadásukra "nehéz időkben" került sor. A Ház elnöke és a könyvtári bizottság erre való tekintettel jónak látta leszögezni: "a történeti szakok katalógusának közrebocsátását elvileg helyesli, de ... nehéz viszonyok között ... a végleges intézkedést függőben óhajtja tartani" (l. uo.). 1932 decemberében – amikor költségvetési fedezet egyáltalán nem remélhető – a könyvtárigazgató sem mondhat mást a bizottság ülésén: "a könyvtári hivatal megteszi a szükséges intézkedést a történelmi szakok, C1, C2, C3 és C4 katalógusának előkészítő munkálataihoz" (uo.). Egy év múlva NAGY Miklós jelentette a könyvtári bizottságnak, hogy a történeti szakok feldolgozásának felével elkészültek és jelezte, hogy újabb egy év leforgása alatt kéziratban elkészül az említett négy szak teljes címjegyzéke is, a gazdasági viszonyok miatt azonban még semmiféle előterjesztést nem tett. 1934 decemberében a történeti szakok kiadása ismét a könyvtári bizottsági ülés napirendjén szerepelt. Az igazgató részletesen ismertette az egyes szakok terjedelmére és kinyomtatási költségeire vonatkozó számításait: eszerint a négy szak kiadása 1000 példányban összesen 21 553 pengőt igényelne. NAGY Miklós azt javasolta, hogy a történeti katalógust két kötetben adják ki, először a C1 (Világtörténet) és a C3 (Külföldi országok története) összevont anyagát (költségkihatása 13 789 pengő), a következő évben pedig a C2 (magyar történelem) és C4 (publicisztikai, politikai irodalom) együttes anyagát (kb. 7 ezer pengő), hogy a költségek ne csak egy költségvetési évet terheljenek. A könyvtári bizottság határozatot hozott a C1es és C3-as szakok együttes kiadására, és felkérte az elnököt, hogy "a szükséges fedezetről a folyó költségvetési évben várható megtakarításokból gondoskodni szíveskedjen" (Kbiz. jkv. 1934. december 12.). Az országgyűlési ciklus befejeződése miatt ALMÁSY László házelnök (aki a könyvtár működésének egyik leghatékonyabb támogatója volt) már nem tudott fedezetet biztosítani a katalóguskötet megjelentetéséhez. Az új elnök, SZTRANYAVSZKY Sándor ugyan biztatóan kijelentette, hogy "a könyvtár katalógus nélkül nem töltheti be hivatását", és ígéretet tett a szükséges pénzösszegek "legközelebbi hónapokban" való előteremtésére, már nem bizonyult olyan bőkezű mecénásnak. Ígéretét egy év múlva a történeti katalógus kéziratban való elkészülése után nem teljesítette, de általánosságban ismét megújította. Ugyanígy járt el a következő évi könyvtári bizottsági ülésen, 1937 decemberében anélkül, hogy több év alatt bármi is történt volna a katalógusok kiadásának költségfedezete ügyében. Az elnöki székben SZTRANYAVSZKY Sándort felváltó DARÁNYI Kálmán volt miniszterelnök is csak egy korlátozott ígéretig jutott el: "határozatot azonban ez ügyben nem óhajt addig, amíg a költségvetési év le nem zárult". Miután határozatot csak a bizottsági ülésen lehetett hozni, az pedig a gyakorlat szerint év végén, vagyis decemberben ült össze, a költségvetési év nyári lezá-

212 rulásával a kérdés ismét háttérbe szorult, és DARÁNYI rövid, egyéves működése alatt már szóba sem kerülhetett. 1939-ben pedig kitört a II. világháború, amely az ennél jelentősebb és nagyobb méretű vállalkozásokat is derékba törte. A bizottság 1939. december 1-jei ülésén NAGY Miklós hiába fejtette ki immár sokadszor, hogy "a könyvtári hivatal... az utóbbi években ismételten ígéretet kapott arra, hogy a Ház költségvetési hiteleiből megtakarított összegből megfelelő tétel fog rendelkezésre bocsáttatni," ő is világosan látta: "most ... még kevesebb kilátás van rá, hogy a háború tartama alatt ez a rendkívül gazdag és értékes anyag, illetőleg ennek címjegyzéke kinyomassék" (Kbiz. jkv. 1939. december 1.). A bizottság már nem is foglalkozott a napirendi ponttal tovább, a történelmi katalógus pedig sohasem került kiadásra. A kötetkatalógusok sorsa, szerkesztése, kiadása tehát így végződött. A háromféle cédulakatalógus (a betűrendes, a szak- és a helyrajzi) készítése, "karbantartása" természetesen tovább folytatódott. A kötetkatalógusok elavulása és kiadásuk megszűnése után ezek töltötték be a könyvtári állomány feltárásának és a használat legfőbb segédeszközének funkcióját. A betűrendes katalógus – TRÓCSÁNYI György 1948-as megfogalmazását alapul véve – a könyvek szerzői, társszerzői, valamint a szerző nélküli vagy háromnál több szerzős műveknél a címből vett első értelmes szó ABC-rendjében tartalmazta a könyvtári állományt. A helyrajzi cédulakatalógus pedig változatlanul a raktári rend számsoros nyilvántartására épült. 6.12. A szakrendszer kialakulása és fejlődése 1945-ig A könyvtári állomány növekedése, a dokumentumok téma szerinti gyors megkeresésének természetes felhasználói igénye miatt a könyvtárak igyekeztek minél praktikusabb osztályozási rendszert bevezetni. A múlt században a könyvtári szakrendszerek általában a tudományok felosztásának, csoportosításának valamely filozófiai rendszerén alapultak. A Ház könyvtárában (ahol műfaji, dokumentumtipológiai szempontokat is figyelembe vettek) az 1873–74es nyomtatott katalógus 13 főcsoportba sorolta a műveket (M.4.1.): I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII.

Magyarországi törvények és rendeletek Törvényhozási naplók és irományok Jog- és államtudományok Történelem Alkalmi művek, röpiratok Politikai napi- és hetilapok Földrajz és statisztika Enciklopédiák, szemlék és különféle folyóiratok Vallás és bölcsészet Újkori remekírók, szépirodalom Ó- és középkori remekírók és fordításaik Vegyesek Kéziratok

A főcsoportokon belül a szakrendszer – számos következetlenséggel – alcsoportokra tagolódott. A kögazdaságtan és politika például a III. Jog- és államtudományon belül egy-egy alcsoport, de a főcsoportok elkülönülése is több helyen vitatható: az I. és a II. pont részben öszszekapcsolható, illetve a III. főcsoport alá tartoznak. A folyóiratok szak (a VIII. főcsoportban

213 összeházasítva az enciklopédiákkal) valójában a VI-hoz áll közelebb, a földrajz és statisztika egybekapcsolása, a X. és XI. szakok, amelyek egy tudományághoz tartoznak, mesterséges elkülönítése sem szerencsés. Így tehát a következetlen könyvtári gyakorlat is szerepet kapott a szakrendszer kialakításában (az 1876-os kötetkatalógus, az 1880-as és 1885-ös pótlások még az előbbi felosztást követték). Mindenesetre ez volt a könyvtár szakrendszerének alapja, amelyet a későbbiekben ésszerűsítettek, s az 1888-ban kiadott, Otto HARTWIG-féle szakrendszer ismeretében – onnan egyes elemeket átvéve – továbbfejlesztettek úgy, hogy attól lényegesen eltérő, a tudományok differenciálását és a gyakorlati követelményeket egyaránt figyelembe vevő, önálló szakrendszer jött létre. A folyamat tehát nem sokkal a könyvtár létrejötte után kezdődött: 1894-re az osztályozási rendszerben jelentős változások érlelődtek meg, majd az új Országházba költözést követően, az újrarendezés során, 1914-ig, illetve a 20-as és 30-as években a rendszer elemeit s egészét továbbfejlesztették és – a tudományok fejlődésétől, valamint a mindennapi gyakorlati követelményektől determinálva – szinte megszakítás nélkül finomították. Az 1894-ben kiadott összefoglaló kötetkatalógus (M.4.1.) a következő felépítésű szakrendszert tartalmazta: Jog- és államtudomány (B) B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B8

Törvények, rendeletek, parlamenti nyomtatványok Jogi lexikonok, gyűjteményes művek Politika, jogbölcselet és jogtörténet Magánjog, kereskedelmi és váltójog Büntetőjog Közjog és közigazgatás Nemzetközi jog Nemzetgazdaság és pénzügy

Történelem (C) C1 Egyetemes C2 Magyar C3 Külföldi történet Földrajz és statisztika (D) Kézikönyvek, irodalom, folyóiratok (A) A1 A2 A3 A4

Könyvészet Szótárak, enciklopédiák Irodalom és röpiratok Folyóiratok

E szakokon belül római és arab számok, valamint a kis ábécé (szimplán és kettőzve) felhasznált betűi segítségével felsorolhatatlan mennyiségű alcsoportra tagolták a szakrendszert.

214 Az ésszerűsítések könnyen felfedezhetők. A régi (1873/74-es) I. és II. szak az állam- és jogtudományok része lett, az alkalmi (V.), a vegyes (XII.) és a kéziratos (XIII.) műveket a megfelelő tudománycsoportokba osztották szét. Különválasztották az enciklopédiákat a folyóiratoktól, amelyekhez a külön fel nem tüntetett napilapok is kerültek. Egységes szakot kapott a régi X. és a XI. csoport is (irodalom), a közigazgatás a politikától a közjoghoz (a B6ba) került, a nemzetközi jogot pedig elkülönítették a jogbölcselettől stb. Itt vethető fel a kérdés: milyen hasonlóságot fedezhetünk fel a HARTWIG-féle osztályozási rendszerrel? Otto HARTWIG, aki 1878-tól 1898-ig a hallei egyetemi könyvtár vezetője volt, 1888-ban jelentette meg idealista filozófiai alapon felépített könyvtári szakrendszerét. A HARTWIGrendszer 20 főszakból állt. Ezeket az ABC nagybetűivel jelölték, az osztályokat kisbetűvel, az alosztályokat római számokkal, a szakokat arab számokkal. A könyvészet és az általános művek osztálya A-val jelölve állt az élen, majd sorban következtek: három nyelvtudományi (B., C. és D.), kilenc szellemtudományi (E-N.), egy földrajzi (O.) és hat természettudományi (PU.) főosztály. A KÜFFER Béla könyvtárnok által szerkesztett 1894-es katalógus – mint láttuk – az ábécé nagybetűit használja a főcsoportok, kisbetűit, római és arab számait pedig az alcsoportok, szakok jelölésére. Hasonlóság az egyes betűk, számok alkalmazásánál és az A szakok jelölésénél mutatkozik, de a továbbiakban teljes eltérést észlelhetünk (B-C-D szakok) a Ház könyvtárának gyűjtőköre, funkcióbeli különbözőségei és belső sajátosságai, tapasztalatai, gyakorlata miatt. Az 1873–74-es katalógus szakrendszerének a fentiekben ismertetett beosztása – mint erre kitértünk – módosult ugyan, de az alapok innen származnak, holott ez jóval megelőzte a HARTWIG-féle rendszer megjelenését. A szakrendszer továbbfejlesztése szorosan összefüggött a könyvtár újrarendezésével. E feladat teljesítése az egyre fokozódó ütemű gyarapodás körülményei között az 1902-es nagy költözködés után vált szükségessé, ugyanis egy véglegesen kialakított, jó szakrendszerrel összhangban akarták megoldani a könyvek elhelyezését (raktározását) a könyvek gyors kikeresése, és a raktári férőhely minél gazdaságosabb kihasználása érdekében. Az újrarendezést megelőzően más könyvtári rendszereket is vizsgáltak, de a könyvtári bizottság a HEGEDŰS Lóránt bizottsági tag által 1904-ben javasolt DEWEY-féle decimális rendszer (Kbiz. jkv. 1904. június 14.) helyett FÜLÖP Áron könyvtárvezető ún. "magazinrendszer"-javaslatát fogadta el 1907-ben (Kbiz. jkv. 1907. december 18.). A DEWEYrendszer megvalósítására a politikai helyzet, személyi változások, a gyengébb helykihasználás és amiatt nem került sor, mert az önállóan kialakult egyedi rendszerről való áttérést már ebben az időben is nehéznek, hosszadalmasnak és költségesnek tartották. NAGY Miklós igazgató még egy 1937-ben tartott, a könyvtárról szóló előadásában is így beszél: a decimális rendszer "merev kereteivel ... egyes előnyei mellett sem mutatkozik könyvtárunkban kívánatosnak" (OK Irattár, 1937.). Kényszerű várakozás, a végleges döntés politikai okokból történő elhúzódása és hosszabb előkészületek után intenzíven csak 1910-ben kezdődhetett el a munka, és 1916-ra, a könyvtár megalapításának 50 éves jubileumára tervezték a befejezést.

215 Végül is az újrarendezés során a régiből átvették változatlanul a négy főcsoportot: a jogtudományt (B.), a történelmet (C.), a földrajzot (D.) és az A. jelzésű főcsoportot (könyvészet, irodalom stb.), csak bizonyos alcsoportokat változtattak meg. A B3 szakban önálló alszakot kapott a szociológia (a politika és a jogbölcselet mellett), a jogtörténetet a B3-ból beolvasztották a magánjog és közjog történetébe. A B6-ból az egyházjogot, valamint az egyházpolitikát kiemelték, és az egyéb szakokba szétszórt vallástörténettel, illetve teológiával együtt új főszakot létesítettek, a B9-et. A földrajzi és más szakokban kallódó statisztikai művekből pedig a B10-es önálló szakot alakították ki, míg a néprajz a földrajzhoz társult (a D.-be). Új szakot állítottak fel a szépirodalomtól elvont politikai és a röpirat-irodalom számára is (A5-ös jelzéssel). Az A3 szakba az irodalom mellé került a nyelvtudomány, a filozófia és a neveléstudomány is. A szakrendszer felépítése 1912-ben tehát a következő: Jog- és államtudományok (B.) B1. Törvények, rendeletek, döntvénytárak. Országgyűlési nyomtatványok. B2. Jog- és államtudományi lexikonok. Gyűjteményes és vegyes tartalmú jogi és államtudományi művek. B3. Szociológia. Politika. Jogbölcselet. B4. Magánjog. B5. Büntetőjog. B6. Közjog és közigazgatási jog. B7. Nemzetközi jog. B8. Közgazdaságtan és pénzügytan. B9. Vallástörténet. Theológia. Egyházjog és egyházpolitika. B10. Statisztika. Történelem (C.) C1. Ókori és egyetemes történelem. C2. Magyar történelem. C3. Külföldi történelem. Föld- és néprajz (D.) D. Föld- és néprajz.

Könyvészet. Szótárak. Enciklopédiák. Irodalom. Bölcselet. Évkönyvek. Folyóiratok. Politikai irodalom és röpiratok. (A.) A1. Könyvészet. A2. Szótárak. Enciklopédiák. Lexikonok. A3. Szépirodalom. Irodalomtörténet. Nyelvtudomány. Bölcselet. Neveléstudomány. A4. Évkönyvek. Cím-, név- és naptárak. Folyóiratok. A5. Politikai irodalom. (Publicisztika. Politikai szónoklatok. Röpiratok.)

216 (M.4.1.) A bővített és újonnan kialakított szakrendszer tervezetét jóváhagyásra az egyes tudományterületek szakértőinek is bemutatták (pl. CONCHA Győző egyetemi tanárnak, FÖLDES Béla egyetemi tanárnak stb.). A rendszer kialakításánál, illetve változtatásánál az ő véleményüket is figyelembe vették. Az 1912-es könyvtári katalóguskötetben az előbbiekben részletezett szakrendszert láttuk. Az 1913-as kötetben újabb módosításokat észlelhetünk: Az A5-ös "Publicisztika. Politikai szónoklatok. Röpiratok." szakot a Történelem főszakba sorolták C4-es jelzettel. Az A5 szak megszűnt; az A jelű szakok – a szakok eddigi fontossági sorrendjét felváltva – az osztályozási rendszer végéről annak elejére kerültek. Az A4-es "Évkönyvek. Cím-, név- és naptárak. Folyóiratok." szak a napilapokkal is kiegészült (ezeknek megőrzéssel egybekötött gyűjtését a könyvtári bizottság ebben az évben határozta el). 1914-ben, a háború kitörésének évében, amikor az újrarendezés befejezéséig már csak egykét év volt hátra, a szakrendszer felépítése az alábbiak szerint alakult: Általános tartalmú szakok (A.) A1. Könyvészet. A2. Szótárak, lexikonok. A3. Szépirodalom. Irodalomtörténet. Nyelvészet. Bölcselet. A4. Évkönyvek. Cím-, név- és naptárak. Folyóiratok és napilapok. A5. (Megszűnt.) Jog- és államtudományok (B.) B1. Törvények. Országgyűlési nyomtatványok. Rendeletek és döntvények. B2. Jog- és államtudományi lexikonok. Gyűjteményes és vegyes tartalmú jog- és államtudományi művek. B3. Szociológia. Politika. Jogbölcselet. B4. Magánjog. B5. Büntetőjog. B6. Közjog és közigazgatási jog. B7. Nemzetközi jog. B8. Közgazdaságtan és pénzügytan. B9. Egyházjog. Egyházpolitika. B10. Statisztika. Történelem (C.) C1. Ókori és egyetemes történelem. C2. Magyar történelem. C3. Külföldi történelem. C4. Publicisztika. Politikai szónoklatok. Föld- és néprajz (D.) D. Föld- és néprajz. Úti kalauzok. Útleírások. Térképek. (M.4.1.)

217

A könyvtár szakrendszerének képe tehát megközelítőleg már 1914-re, az újrarendezés tervezett befejezése előtt kialakult. Ekkor hiányzik még az A5-ös szak, nincs bontva a D. szak, és az E. betűvel jelzett, új nagy főcsoport megjelenése sincs tervbe véve. Az előző fejezetben részletesen láthattuk a háborús és a forradalmi éveknek az újrarendezésre gyakorolt kedvezőtlen hatását, valamint a 20-as évek gyötrelmes újrarendezési kísérleteit, a nagy munka többszöri elakadását, leállítását és folytatását is. E munkálatok során 1932-re vált véglegessé (a B8.K. szak kivételével) a könyvtár önálló, egyedi szakrendszere, amely – mint láttuk – a HARTWIG-féle német könyvtári szakrendszerrel néhány vonatkozásban rokon, de attól eltérően – a már ismertetett módon – fejlődött ki. 1914-hez viszonyítva a szakrendszeren a következő változások mentek végbe, amelyeket az 1929-ben megjelent B6-os katalóguskötet (A Magyar Országgyűlés Könyvtárának katalógusa. 1. kötet. Közjog és közigazgatási jog. Bp. 1929. 341. p.) egyértelműen érzékeltet: Általános tartalmú szakok (A.) A1: változatlan. A2: változatlan. A3: itt nagyobb változás történt. A filozófia elvált az irodalomtól, és – A5-ös jelzettel – új, önálló szakká vált. Ugyanakkor a szépirodalom mellett megmaradt az irodalomtörténet és a nyelvészet anyaga is (ezek az 1922-ben megalkotott kötelespéldány-törvény következtében még nagyobb mennyiségben érkeztek a könyvtárba). A4: változatlan. A5: Bölcselet (új önálló szak). Jog- és államtudományok (B.) B1-B10: A fő felosztást tekintve a jogi szakok változatlanok maradtak. Módosítás az alcsoportosítások bővítésében, az új fogalmak, témák részletezésében figyelhető meg (különösen a kiadott B6-os szaknál). Történelem (C.) C1-C4: Ugyanaz érvényes, mint a jogi szakoknál. D. főszak: szintén nem változott. A következő katalóguskötet (A Magyar Országgyűlés Könyvtárának katalógusa. 2. kötet. Közgazdasági és pénzügyi irodalom. Bp. 1932.) megjelenéséig újabb változások, módosítások történtek, amelynek során az egyes szakok és alszakok belső felépítésének részletes felosztására, bővítésére és finomítására is sor került. Hatalmas munka volt ez, különösen a legnagyobb szak, a B8-as közgazdasági szak kinyomatása előtt, amelynek részletes bontása a kötet elején 62 oldalt vett igénybe. A közgazdasági szak analitikus összeállításában neves gazdasági szakértők is jeleskedtek, pl. HELLER Farkas és NAVRATIL Ákos egyetemi tanár. Már itt is felfedezhető, hogy a Képviselőházi Könyvtár állománya 1922-től gyorsabb ütemben nőtt, így a gyűjtőkör bővülése, általánosabbá, egyetemesebbé válása is némi változásokat követelt a

218 szakrendszerben. Ezek a mósosulások az alapvető főgyűjtőköröket (jog és történelem) nem érintették.

A szakkatalógus 1932-es rendszerét megvizsgálva ismét változást észlelünk az A3 szakban, amelyben az irodalom és a nyelvészeti tudományok mellett a művészetek története is helyet kapott: A3. Szépirodalom. Nyelvészet. Irodalomtörténet és művészetek története. A B. és C. szakok változatlanok maradtak, a D. szakot viszont tovább bővítették, és két részre tagolták: Föld- és néprajz (D.) D1: Föld és néprajz. Útikalauzok. Útleírások. D2: Térképek. A térképek külön szakba helyezése nemcsak a megkeresésüket gyorsította, de könnyítette a kezelési és tárolási problémák megoldását is (raktári elhelyezésük is elkülönítve történt). A fentieken kívül még egy nagy változást regisztrálhatunk: új főszakot hoztak létre a természettudományok számára. E jelzettel. Erre azért került sor, mert a társadalomtudományi gyűjtés elsődlegessége nem zárta ki a jelentősebb természettudományi kézikönyvek, alapművek, illetve a határtudományokba tartozó könyvtári dokumentumok gyarapítását sem, különösen, mivel egyre több köteles példány érkezett. A könyvtár szakrendszere, amely NAGY Miklós szavai szerint "egészen önálló, egyidős a könyvtárral, s a gyakorlat, s a tudomány igényei szerint szervesen nőtt és változott, míg mai formáját elérte" (M.3.3. NAGY Miklós: Tájékoztató.), 1932-re csaknem végleges formát öltött. A "végleges" forma természetesen a szakrendszer fő vázára, a 22 főszak (5 általános tartalmú, 10 jogi, 4 történelmi, két földrajzi, 1 természettudományi) kialakulására, változatlan felépítési rendszerének fennmaradására vonatkozik és nem az alcsoportok, alszakok és legkülönbözőbb témák és fogalmak állandóságára. A 30-as években, a történelmi szakok rendezésekor s a többi szakokban is a társadalmi élet változását és a gyakorlati életet követő sok-sok apró módosítást hajtottak végre, de mindig a sajátosan kialakult szakrendszer alapkeretei között. E változtatások a társadalomtudományi dokumentumokat gyűjtő könyvtár rugalmas szakrendszerének természetes, a szüntelenül mozgásban levő, fejlődő tudományokhoz kötődésnek, a könyvtári szolgálat hatékonyabbá tételének pedig elkerülhetetlen velejárói voltak, s ma is azok. TRÓCSÁNYI György, aki, mint több tudományág jeles művelője – egyaránt otthonosan mozgott a jogtudományokban, a szociológiában, és erősen vonzódott a közgazdasághoz, történelemhez, valamint az irodalomtudományokhoz is – a régi "nagyok" közül talán legtöbbet tanulmányozta tudományos alapossággal és sokoldalú összefüggéseiben a könyvtár szakrendszerének a fejlesztését. Ennek kapcsán 1930-tól két évtizeden át behatóan foglalkozott "a rendszernek az anyag növekedése által is megkövetelt részletesebb alosztályokra való tagolásával és korszerűbbé tételével" (OK Irattár, 1948.). Az Országgyűlési Könyvtár egyedi, speciális szakrendszerét a következőképpen jellemezte 1948-ban:

219 – Egyes Hartwig-szempontok átvétele ellenére a könyvtár osztályozási rendszere – több mint fél évszázados fejlődés eredményeként – "eredeti szakrendszer"-nek tekinthető. – Ez a szakrendszer "nem a tudományok valamely filozófiai rendszerén alapszik, hanem sokkal inkább, kezdettől fogva, a magyar felsőoktatásban jogi és államtudományoknak nevezett tudományszakok s azok egyes ágazatainak fogalmi rendszere szerint alakult", ami nem jelenti azt, hogy az egyetemi tankönyvekbe foglalt fogalmi rendszert vettek át változatlanul, hanem "hogy az elmúlt félévszázad alatt az ország gazdasági, politikai és társadalmi struktúrájának megfelelő felsőoktatási rendszer" és tananyaga "rányomta ... bélyegét az elsősorban társadalomtudományok gyűjtési feladatát tekintő könyvtár katalógusrendszerére". – Minthogy "nagyobb könyvtárak szakkatalógus-rendszerüket ... nem változtathatják meg alapjaikban a tudományok vagy egyes tudományos rendszerek változását követően, ... a magyar parlamenti könyvtár ... igyekszik a korszerű tudományosság igényeinek megfelelően tagolni szakrendszerét, mindig annak határozott tudatában, hogy már egy közepes nagyságú könyvtár sem vállalkozhatik szakokba rendezett anyagának még oly indokolt átrendezésére sem". – A szakrendszer "a meglévő könyvanyaghoz ruganyosan igazodóan fejlesztetett", kivétel a magánjogi és büntetőjogiszak (B4 és B5), melyek "fogalmi rendszere sokkal aprólékosabban van kidolgozva, mint azt az anyag gazdagsága indokolttá tenné", valamint a természettudományok és alkalmazott tudományok főszak (E), melynek "rendszerezését ... a bevált és kiválóan használható decimális rendszerből vettük át". – A szakrendszer fejlesztésében a könyvtár minden alszakozással foglalkozó és cédulaelhelyező munkatársa érdekelt, azért saját tudományterületükön mindannyian felelősek és kötelesek hatékonyan közreműködni. – A további tagoláshoz a nagy és kis abc betűi mellett, az arab és római számokkal, valamint a görög abc betűit és ezek kombinációit is alkalmazták a szakozásban. – A kartotékdobozban elhelyezett szakkatalógus kezelésének megkönnyítéséhez az egyes szakok elején betűrendes rendszómutatót és az illető szakban foglalt könyvekről betűrendes szerzői katalógust helyeztek el. – A szak szerint készített nyilvántartásokhoz még a szakoknak megfelelően önálló kötetekbe kötött számsoros leltári naplót, valamint a beszerzések időrendjében vezetett beszerzési naplót is használtak. (OK, Irattár, 1948.) Még az 1945 előtti áttekintéshez tartozik, hogy a könyvtár katalóguscéduláit az 1930-as évek elejéig kézzel írták. Változást jelentett az 1930-ban beszerzett Creif-rendszerű, stencil eljárással működő kézi sokszorosító gép, amely ettől kezdve (de visszamenőlegesen: nem) lehetővé tette a cédulakatalógus korszerűsítését. A két nagy katalóguskötet megjelenése (1929ben a B6. Közjog és közigazgatás, 1932-ben a Közgazdasági és pénzügyi irodalom) azonban sok-sok és már bemutatott előnye mellett a cédulakatalógus fejlesztésére hátrányosan hatott. A kezdetektől feltárt és összesített két szak kiadás előtti céduláit ugyanis elhanyagolták, mert a betűrendes és szakkatalógus funkcióját egyaránt betöltő kötetek sok példányban mindenki számára rendelkezésre álltak. Ezt követően tehát csak a kiadás óta megjelent műveknek gépelt és az új géppel sokszorosított céduláit gondozták következetesen (közben a keresés fokozatosan egyre nehezebbé vált, hiszen a kötetek mellett a cédulakatalógust is böngészgetni kellett). Bonyodalmat okozott az is, hogy a külföldi folyóiratok, a törvény- és rendelettárak, a szociológia, politikaelmélet, jogbölcselet, a magánjog, a büntetőjog, a nemzetközi jog, az egyházjog, a föld- és néprajz, a térképek (A4 és B1 egy része, a B3, B4, B5, B7, B9, D1, D2 szakok)

220 régi anyagát – kézírásos formában – az új technológiával készített (gépelt és sokszorosított) céduláktól dobozokban elkülönítve tárolták. 1930-tól ugyanis a könyvtár középfokú végzettségű munkatársai igyekeztek e hiányosságot megszüntetni, és másfél évtizedes munkával – a napi feladatok mellett, folyamatosan – stencilre vették az A1, A2, A3, az A4 magyar folyóirat-anyagát, az A5-öt, a B1 parlamenti dokumentumait, a B10, a C1, C2, C3, C4 és E szakok teljes anyagát. Ez is párhuzamos keresést okozott, és a katalógusok használatát nehézkessé tette. 1947–1948-ban TRÓCSÁNYI a lemaradás felszámolását – a B1 szak parlamenti részén és a még feldolgozatlan GHYCZY-könyveken kívül – újabb három évre becsülte. A cédulakatalógusba helyezett kartonok nagysága már az újrarendezés időszakában kialakult. Ez a nemzetközi levelezőlap 10x15 cm-es méretét követte, és utána az elkészített katalógusszekrényekhez igazodva meg is maradt. A címfelvétel így nem a nemzetközileg elfogadott 7,5x12,5 cm-es nagyságú könyvtári kartonlapokon történt, ami szintén eltért az általános magyar könyvtári gyakorlattól. A pozitívumok és negatívumok összevetése után – a hiányosságok ellenére is – azt állapíthatjuk meg, hogy a Képviselőházi Könyvtár a korabeli tudományos élethez igazodó, a könyvtári állomány teljességét maradéktalanul feltáró, és a lehetőségekhez képest (nyilvánvalóan a technikai és személyi feltételek által behatárolva) jól használható katalógusrendszert épített ki. A könyvtár történetének első nyolc évtizedében a katalógusrendszer kialakításáért, átszervezéséért, gyökeres változtatásaiért, majd harmonikus fejlesztéséért és folyamatos módosításaiért BASSÓ Ármin, KÜFFER Béla, PLECHL Béla, NAGY Miklós és TRÓCSÁNYI György tették a legtöbbet, akik vezetőként és munkatársként egyaránt (közvetlenül is) jelentős részt vállaltak a Képviselőházi Könyvtár alapvető szaktevékenységében. Megjegyzendő még, hogy a II. világháborúig a könyvtárnak nem volt külön folyóiratkatalógusa. Az újságok, folyóiratok és az egyéb periodikumok címei a könyvekkel együtt a kötetkatalógusokban és a cédulakatalógusokban betűrend, szak (A4) és helyrajzi szám szerint kaptak helyet. 6.13. Az időszaki sajtókiadványok szakrendszere Az 1894-es KÜFFER-féle kötetkatalógusban (M.4.1.) az Évkönyvek és folyóiratok már az akkor kijelölt A4 szakba voltak besorolva az alábbiak szerint, nyelvenkénti bontásban: A4. Évkönyvek és folyóiratok a) Évkönyvek, naptárak, címtárak és megszűnt folyóiratok. b) Akadémiai értekezések. c) Negyedévi, havi, heti és napi folyóiratok. aa) Általános, irodalmi és könyvészeti folyóiratok. bb) Jogtudományi és közigazgatási folyóiratok. cc) Közgazdasági és statisztikai folyóiratok. dd) Történeti és földrajzi folyóiratok. N. B.: Ebben az időben az egyetlen katalogizált napilap a német Allgemeine Zeitung, amely 1824 óta volt meg a könyvtár állományában. Ez nem jelenti azt, hogy több lap nem járt. A könyvtár természetesen a fontosabb magyar és külföldi

221 napilapokat megrendelte a képviselők számára, de ezeket nem vette állományba és nem őrizte meg. Az 1912-es, FÜLÖP Áron igazgató szerkesztette katalóguskötet (M.4.1.) az A4-es főszakot (az alszakokat itt is nyelvenkénti bontásban) már részletesebb felosztásban tartalmazta: A4 Évkönyvek. Cím-, név- és naptárak. Folyóiratok. 1. Évkönyvek. a) Általános tartalmú évkönyvek. Törvényhozási és közjogi évkönyvek. b) Közigazgatási évkönyvek. c) Tanügyi és közegészségügyi évkönyvek. d) Hadügyi évkönyvek. e) Külügyi és nemzetközi jogi évkönyvek. f) Közgazdasági évkönyvek. g) Családtörténeti évkönyvek. h) Szépirodalmi évkönyvek. 2. Cím-, név- és naptárak. 3. Folyóiratok. a) Általános tartalmú folyóiratok. b) Jog- és államtudományi folyóiratok. c) Történelmi, nép- és földrajzi folyóiratok. d) Nyelvtudományi, szépirodalmi, bölcseleti és könyvészeti folyóiratok. Megjegyzés: a kötetben napilap egyáltalán nem szerepel. Alig egy év múlva az 1913-as évi gyarapodást tartalmazó kötetkatalógusban már újabb módosításokat láthatunk az A4-es szakon belül: A4. Évkönyvek. Cím-, név- és naptárak. Folyóiratok és napilapok. 1. Évkönyvek. a) Nincs változás. b) Nincs változás. c) Tanügyi és közművelődési évkönyvek. d-e-f-g-h) Változatlan. i) Társadalmi évkönyvek. 2. Cím-, név- és naptárak. (Változatlan.) 3. Folyóiratok. a-b) Nincs változás. c) Történelmi, természettudományi, nép- és földrajzi folyóiratok. d) Változatlan. e) Katonai folyóiratok.

222

4. Napilapok. Az 1912. december 6-i könyvtári bizottsági határozat alapján a könyvtár 8 hazai és 4 külföldi lapot gyűjt és őriz meg. Ez jelenik meg tehát az 1913. évi katalóguskötetben egyéb, az előbbiekben bemutatott módosítások mellett, amelyek pontosítanak, egységesítenek vagy a gyarapodásnövekedés miatt részletezőbb bontást tükröznek. Az 1929-es és 1932-es katalóguskötetek, minthogy ezek csak egy-egy tudományág (a B6 és a B8) teljes körű állományát tartalmazták a könyvtár alapításától kezdve, az A4-es szakot nem részletezték. Ennek újabb módosításait, további finomításait, bővítéseit, egységesebb és következetesebb felosztását részletesen a 40-es évek elejéről származó könyvtári iratanyagban fedezhetjük fel. Az A4 szakban az évkönyvek, cím-, név- és naptárak után elhelyezkedő folyóiratok és újságok osztályba sorolási rendjét (amely természetes módon követte a könyvtár állományában az eltelt időszakban bekövetkezett jelentős mértékű gyarapodást és fejlődést) az alábbiakban szemléltetjük: I.

(A1) könyvészeti folyóiratok

II.

(A3)

III. IV. V. VI. VII. VIII.

(A5) bölcseleti és lélektani folyóiratok (B1) országgyűlési nyomtatványok folyóiratai (B2) jog- és államtudományi folyóiratok (B3) jogbölcseleti, társadalomtudományi és társadalom politikai folyóiratok (B4) magánjogi folyóiratok (B5) büntetőjogi folyóiratok

IX.

(B6)

1. szépirodalmi folyóiratok 1a. irodalomtörténeti " 2. nyelvtudományi " 3. művészeti " 4. iparművészeti " 5. élclapok (a politikai élclapok a C4 szakban) 6. vegyes tartalmú folyóiratok

1. közjogi folyóiratok 2. közigazgatási jogi " 3. rendőrségi " 4. közegészségügyi " 5. népjóléti " 6. közoktatásügyi " a) általános nevelésügyi " b) alsó, közép és felső oktatásügyi " c) iskolán kívüli népoktatásügyi " d) népművelési " e) testnevelési " f) cserkészeti " g) ifjúsági mozgalmi " h) gyorsírási " 7. közművelődési " 8. társadalmi egyesületek folyóiratai 9. igazságügyi "

223 10. hadügyi (katonai)

"

X.

(B7) nemzetközi jogi folyóiratok

XI.

(B8)

XII.

(B9)

XIII. XIV. XV.

(B10) statisztikai folyóiratok (C2) magyar történelmi folyóiratok (C3) külföldi történelmi folyóiratok

XVI.

(C4) 1. belpolitikai 2. pártmozgalmi 3. népi és vallási kisebbségek folyóiratai 3A. Magyarország területén élő kisebbségek 1. együtt 2. cionizmus Magyarországon 3B. külállamok kisebbségügyeivel foglalkozó 4. szabadkőműves 5. külpolitikai 6. élclapok (a nem politikai élclapok a II/5. alszakban)

1. általános tartalmú közgazdasági folyóiratok 2. társadalom- és gazdaságpolitikai " 3. szocialista-kommunista " 4. keresztényszocialista, nemzeti szocialista " 5a. általános mezőgazdasági " 5b. kertészeti, gyümölcstermesztési, szőlészeti, borászati " 6. állattenyésztési " 7. vadászati és halászati " 8. erdészeti és bányászati " 9. ipari és munkaügyi " 10. kereskedelemügyi " 11. közlekedés- és postaügyi " 12. pénz-, bank- és hitelügyi " 13. állami önkormányzati pénzügyi (adóügyi) " (a kereskedelmi és iparkamarák folyóiratai az XL/10. alszakban)

1. vallás- és egyháztörténeti, hittudományi 2. egyházpolitikai, egyházjogi, egyháztársadalmi 3. hitéleti (a cionista folyóiratok a XVI/3/A alszakban)

" " "

" " " " " " " "

XVII. (D1) föld- és néprajzi folyóiratok XVIII. (E) természettudományi folyóiratok (az orvostudományi folyóiratok a IX/4. alszakban) (OK Irattár, 1942.) A változások azzal is összefüggnek, hogy a történelmi idők eseményeinek, a nemzetközi helyzet és körülmények mindenkit érintő hatásainak következtében a II. világháború alatt megnőtt az érdeklődés a kül-, bel- és gazdaságpolitikai mozgásokat követni képes lapok, folyóiratok iránt. TRÓCSÁNYI György könyvtárigazgató javaslatára, hogy a képviselők lássák, milyen sok és értékes időszaki sajtótermék van a könyvtár állományában, a könyvtári bizott-

224 ság – figyelemfelhívó célzattal – az 1942. évi kinyomtatott jelentéséhez mellékletben közreadta az Országgyűlési Könyvtárba beérkező periodikus kiadványok jegyzékét (M.2.2.). Ezzel párhuzamosan a körülmények (a fokozódó érdeklődés, valamint az 1943. évi leltározással összefüggő feladatok) arra ösztönözték az igazgatót, hogy az addig beszámozatlanul tárolt A4 szakot – a használat és a mindenkori leltári ellenőrzés megkönnyítésére – rendezés alá vegye. Ennek főbb irányelvei a következők voltak: – I. évkönyvek: A4/1-től kezdődő sorszámot kapnak (a megvalósítás során kb. 1300-ig jutottak el a beszámozással, és a szaporulatnak több száz helyet hagytak ki). – II. folyóiratok: A4/2000-rel fognak kezdődni. A magyar és külföldi folyóiratok számára külön számtartományt jelölnek ki. – Az időszaki kiadványok kartotékra felvételénél a helyszám beírandó, a szerkesztőváltozások feltüntetendők. – A stencil készítése előtt a sajtótermékeket méret szerint két csoportba osztják és helyszámozással látják el. – A stencilről 7 kemény karton (4 lyukasztott) és 3 szívó cédula készül az alábbi elhelyezéssel: 1 1 2 1 1 1

a betűrendes katalógusba az A4 szakkatalógusba a folyóirat tartalmának megfelelő szakokba a Nyilvános olvasóterembe a szakban levő mutatóba a kartoték-nyilvántartás kiegészítésébe kerül.

– A folyóirat szerkesztőiről utaló cédulát helyeznek 1 példányban a betűrendes katalógusba. – A kurrens folyóirat-anyagról 4 példányban betűrendes jegyzéket készítenek (vétel, kötelespéldány, hivatalos megküldés és csere bontásban). Ezeket a következőképpen helyezik el: 1 a könyvtárhelyiségben 1 a Képviselői olvasóteremben 1 a Felsőházban 1 a kartoték-nyilvántartás kiegészítésére (ha még sikerül egy 5. példányt olvashatóan lehúzni, azt a Nyilvános olvasóteremben függesztik ki). – A már nem járó és a kurrens folyóiratokról összefoglaló hiánykimutatást is vezetnek. – III. Napilapok: számozásuk A4/5000-rel kezdődik. Bontásuk: magyar, külföldi, már nem járó és kurrens. Feldolgozásuk azonos a folyóiratokéval. Kivétel: a szerkesztőket nem tüntetik fel. (OK Irattár, 1943.) A munkálatokat a háború alatt megkezdték, az egyre súlyosbodó létszám- és a háború okozta egyéb nehézségek miatt azonban befejezni nem tudták. (Az időszaki kiadványok rendezési munkálatai majd a világégés befejeződése, a károk helyreállítása után folytatódnak, és a Könyvtári Évkönyv tervezett kiadásának felgyorsuló előkészületei alatt kapnak új lendületet.)

225

6.2.

Változások a katalógusrendszerben 1945 után

A II. világháború után a könyvtár kötetkatalógusokat – a Tanácsköztársasági különgyűjtemény katalógusát kivéve (részletesen majd lásd a 6.24.1. fejezetben) – nem adott ki. Az ötvenes években megjelent néhány gyarapodási jegyzék, az új szerzeményeket tartalmazó vékony füzetecske nem tekinthető annak. Az intézmény osztályozási rendszerében már kevés jelentősebb változás történt. Az apróbb módosítások, folyamatos, de kisebb mértékű fejlesztések és finomítások azóta is – természetesen állandó jellegűek. A katalógusrendszer alakulásában komolyabb eseményeket a történelmi körülmények (az egypártrendszer felé vezető diktatórikus lépések erősödésének légköre), valamint az állomány növekedésével összefüggésben egyes dokumentumtípusok különválasztásának szükségessége (pl. a periodikus kiadványok praktikus okokból történő elkülönítése vagy a könyvtár különgyűjteményeinek megszervezése) s a különböző szempontok miatt végrehajtott ún. rekatalogizálások idéztek elő.

6.21. Új szak kialakítása a szakkatalógusban Az 1945-ös változások után először a B8K szak megalkotására került sor. A B8K (Marxizmus. Szocializmus. Kommunizmus.) szak – amint erre az 1945 előtti áttekintésben már utaltunk – csak a II. világháború után lett önálló szak, amikor az 1945 utáni politikai mozgások szellemében az 1948-ban kiadásra tervezett évkönyv lapjain mintegy dokumentálni akarták azt a kívánalmat, hogy a régi politikai uralkodóosztályt szolgáló Képviselőházi Könyvtár is lépést tud tartani a fejlődéssel. TRÓCSÁNYI – egy korabeli barátjának visszaemlékezése alapján – konzultált a Nemzetek Szövetsége könyvtári kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának szovjet tagjával is, aki a könyvtárban többször meglátogatta az oroszul jól tudó könyvtárvezetőt. A főigazgató – szakmai hozzáértését maximálisan hozzáadva – nem kis erőfeszítések árán oldotta meg a feladatot, hogy az új szak szovjet mintára ugyan (az L. N. Tropovszkijféle 3K jelzetű marxizmus-leninizmus-kommunizmus tudományszak több szovjet nagykönyvtárban is külön szakként szerepelt), de az Országgyűlési Könyvtár régi szakrendszeréhez igazítva jöjjön létre. A szakkatalógus rendszerének új elemét ténylegesen a közgazdaság szakból emelték ki, ahol mint alszak már az 1913-as katalógusban is szerepelt a B8. II/C. pont alatt, részleteiben pedig az 1932-ben kiadott B8-as katalógus vaskos kötetében került kidolgozásra a B8 F. Szocializmus (kommunizmus) és a vele összefüggő kérdések című részben (hat pontban, két és fél oldal terjedelmű felosztásban). Ezt a viszonylag részletes vázat a korabeli (1945 utáni) változásokkal összhangban bővítették, a marxista ideológia befolyásának növekedése szerint igazították, és tovább bontották, részletezték, majd mindezekkel párhuzamosan a B8-as szakraktári teremből kivéve átszámozták és elkülönítették.

226 6.22. A folyóiratok rendezésének befejezése A II. világháború idején elkezdett, majd félbeszakadt periodikarendezési munkálatok 1946-ban folytatódtak, 1947-ben felgyorsultak. Ennek közvetlen oka az volt, hogy az első parlamenti könyvtáros, VASVÁRY Károly kinevezésének 100. évfordulójára jubileumi évkönyvet terveztek kiadni, amelyben az időszaki sajtótermékeknek külön fejezetet szántak. A tényleges ok azonban itt is a dokumentumok ésszerűbb elhelyezése, gazdaságosabb tárolása, az állomány tartalmi megismertetésének könnyítése s a használatuk iránt fokozódó igények gyorsabb, pontosabb teljesítése volt. 1947. május 30-án a fenti rendezési tevékenységről, az elméleti-gyakorlati tennivalókról feljegyzés készült. Ennek alapján (OK Irattár, 1947. május hó.) az alábbiak összegezhetők: – Minden időszaki kiadványról (folyóirat, napi- és hetilap) külön dobozban mutatócédulát helyeztek el (rajta: cím, alcím, megjelenési idő, szerkesztők neve, kiadó, nyomda, évfolyam, címváltozások, megszűnés hiteles ténye, szünetelés ideje stb.). – A kurrens folyóiratokat kartotékra vették, amelyen a folyóirat számát és a hiányokat is folyamatosan feltüntették. Ezt követte a stencilkészítés, majd megállapították, hogy milyen, esetleg hány szakba sorolható a folyóirat, s annyi példányt húzattak le. Végül jegyzékek készültek, betűrendben magyar és külföldi bontásban. – A Nemzetgyűlés Könyvtárában – erre az időre – csak a Magyarországon megjelenő magyar és idegen nyelvű, illetve a külföldön megjelenő magyar nyelvű folyóiratokat látták el sorszámmal. (Ezt követte az évtized végén, a nyilvánossá válás előkészítése kapcsán – a kockázatos mérlegeléssel megállapított számkihagyások után – a külföldi folyóiratanyagnak, majd végül a hírlapoknak a számozása és felvétele). Az 1948. január 14-i főigazgatói utasítás (OK Irattár, 1948. január hó.) alapján, amelyet egy 1948. július 30-i feljegyzés (l. uo.) is kiegészít, szintén fontos információkat nyerhetünk: 1.

A korábbi hármas osztályozás helyett a magyar folyóiratokat két csoportba osztották: a) 35 cm-nél kisebb b) 35 cm-nél nagyobb kiadványokra.

2.

Az átcsoportosítást – első menetben – 1945-től kezdődően hajtották végre.

3.

1945 és 1947 között a könyvtár 329 féle beérkezett magyar folyóiratot tartott nyilván (ebből 85 volt 5 cm-en felüli).

4.

A nagy formátumú folyóiratok A4/2.000-től 2.299-ig terjedő nyilvántartása 1947 végén betelt. Folytatás: A4/5.000-nél (a 35 cm-nél nagyobb kiadványoknál)

5.

A 35 cm-nél kisebb folyóiratokat korábban 2.300-nál kezdték el számozni. 1948 elejére elértek a 3.032. sorszámhoz. A számsor 5.000-ig rendelkezésre áll (ez előreláthatólag több évtizedre elegendő).

6.

Az átszámozás a régi szám áthúzásával a számsor-, a betűrendes, a szakkatalógusban és a kartotékban, illetve a régi szám áthúzásával magukon az időszaki sajtótermékeken történt meg.

7.

A stencilezett folyóiratkartonokról 3 lyukasztott karton (1 a betűrendes katalógusba, 1 a számsorkatalógusba, 1 az A4-es szakkatalógusba) készült. A lyukasztott kartonok száma növekedett, ha a cédulát több szakban, vagy alszakban is el kellett helyezni.

227 Egyéb célokra (pl. munkaeszközként a folyóiratfeldolgozónak, raktárosnak) még 3 sima kartont is készítettek. A külföldi időszaki sajtótermékek, napilapok és folyóiratok számozása az évkönyvszerkesztési munkálatokból kimaradt. Erre a munkára a magyar időszaki sajtótermékek feldolgozásának a befejezése után került sor, már az évkönyvtől (amely soha nem jelent meg) függetlenül a nyilvánossá válás előkészítésének lázas időszakában, amikor az említett katalóguskartonok felhasználásával külön kezelhető folyóiratkatalógust állítottak össze az olvasók számára. 6.23. A katalógusok a nyilvánossá válás időszakában Az 1940-es évek végén a cédulakatalógusok valójában az egypéldányos szolgálati katalógus szerepét töltötték be. Ezeket főleg a könyvtár munkatársai használták, s bár a képviselőknek is lehetőségük volt keresni bennük, ezt helyettük általában a könyvtári személyzet végezte el. A külső olvasók csak a könyvtáros jelenlétében lapozgathatták a cédulákat az 1940-es évek végéig. Ebben az időben – miután a katalógusszekrényekben 3 évnyi gyarapodási hely volt a nagyméretű kartotékok számára – a könyvtár még TRÓCSÁNYI vezetése alatt elhatározta, hogy ezzel egyidejűleg áttér a 7,5x12,5 cm-es nemzetközi szabványra, bár problémát okozott, hogy a kisebb cédulákon az alszakokra történő szöveges utalást – hely híján – el kellett volna hagyni, ami a felhasználók – egyedi szakrendszer alkalmazásánál jogosan megkívánt – több irányú tájékoztatását szűkítette volna. Ezért, és a pénzügyi–munkaügyi feltételek hiánya miatt végül is az áttérés soha nem következett be. Ugyanez lett a sorsa a 40-es évek végén újra megfogalmazott célnak, hogy a könyvtár térjen át a decimális szakrendszerre. Új helyzet állt elő a könyvtár nyilvánossá válását előkészítő időszakban, amelynek csúcsideje 1950–1951-re esett. Kötetkatalógus 1932 óta nem jelent meg, akkor is csak két szak – a B6 és a B8 – teljes anyaga állt rendelkezésre. A többi tudományszakot tartalmazó cédulakatalógusok vegyes minőségben (kézzel írott, illetve gépelt és sokszorosított formában), a háborús idők alatt részben tönkremenve, hiányosan vagy töredékesen maradtak meg. A könyvtár munkatársai azt tervezték, hogy a valójában szolgálati jellegű cédulakatalógust hasonló céllal megőrzik, az olvasók részére pedig a betűrendes és a szakkatalógus másodpéldányát elkészítve külön olvasói katalógust állítanak fel. A könyvtár tervezett megnyitásának közeli időpontjai (először 1950. szeptember 1., majd 1951. november 7.) miatt rohammunkában kellett létrehozni olvasói céllal egy egységes és teljes (betűrend szerinti és tematikus jellegű) katalógusrendszert, másodkatalógus megteremtésére idő, munkaerő és pénz sem volt elegendő. A nagy munkát – TOMBOR Tibor könyvtáros (1946 és 1953 között dolgozott az Országgyűlési Könyvtárban és e munkának ő volt a felelőse) 1951-ben készült feljegyzése szerint – a következőképpen végezték el (OK Irattár, 1951.): a) A korábban könyv alakban kiadott (és sok példányban megmaradt) két katalóguskötetet, amely a B6-os közjogot és közigazgatási jogot, valamint a B8-as közgazdaság szakot tartalmazta, a könyvkötők – az egyes címfelvételek szerint – annyi példányban vágták fel, amennyi a betűrendes, a szak- és a helyrajzi katalógus szükségleteinek megfelelt. Ezeket katalóguskartonokra ragasztották. Ily módon a betűrendes és a helyrajzi katalógusokba 23 000–23 000, a szakkatalógusba kb. 50 000, összesen 96 000 felragasztott cédula került.

228 b) A munkatársak – ugyancsak rohammunkában – vállalták, hogy a B3, B4, B5, B7 "korszerűen és szakszerűen fel nem dolgozott régi anyagait", amelyek kézzel írt cédulákon maradtak külön dobozokban elhelyezve (ezek egy része a II. világháború alatt tönkrement, elkallódott, elveszett), újraosztályozással feldolgozzák, és a címfelvételeket írógéppel rögzítik (határidő: 1952. május 1.). Ezzel a rekatalogizálási módszerrel a betűrendes és a helyrajzi katalógus számára 8000–8000, a szakkatalóghoz pedig kb. 15 000, összesen 31 000 cédulát kellett elkészíteni és elhelyezni. c) Ugyanebben az időszakban készült el – bár az A4 szak a folyóiratokat, heti és napilapokat is változatlanul tartalmazta – az olvasói célra elkülönített (betűrend, témakör és földrajzi felosztás szerint csoportosított) folyóiratkatalógus is. 1951 november 8-án az Országgyűlési Könyvtár megnyitotta kapuit a nyilvánosság előtt. Erre az alkalomra könyvtári útmutatót (M.4.2.1.) készítettek, amelyből a katalógusra vonatkozó változásokról is több információt nyerhetünk, elsősorban a szakrendszert illetően. A fontosabbak a következők: – Az A5 szakban – a filozófia és a pedagógia mellett – a pszichológia is helyet kapott. – Több elnevezés, illetve egyes alszakok sorrendje megváltozott: az A1-ben, A3-ban, B6ban, B8-ban, B9-ben, C1-ben és C4-ben. – A filozófia (A5), politikaelmélet és jogbölcselet (B3), alkotmányjog és államigazgatási jog (B6), valamint a B8 közgazdaságtan (a politikai gazdaságtan új részei miatt) szakok belső szerkezetében jelentősebb módosításokat hajtottak végre. Az 1951-es útmutató alapján a könyvtári szakrendszer – 23 fő szakkal – a változások átvezetése után így épült fel: A1 A2 A3 A4 A5

Könyvtártan. Könyvészet. Dokumentáció. Enciklopédiák. Szótárak. Szépirodalom. Művészet. Nyelvtudomány. Évkönyvek. Cím-, név- és naptárak. Folyóiratok és napilapok. Bölcselet. Lélektan. Neveléstudomány.

B1 Törvény-, rendelet- és döntvénytárak. Országgyűlési nyomtatványok. B2 Jog- és államtudományi lexikonok. Vegyes jogtudományi művek. B3 Szociológia. Politika. Jogbölcselet. B4 Magánjog. B5 Büntetőjog. B6 Alkotmányjog (közjog). Államigazgatási (közigazgatási jog). B7 Nemzetközi jog. B8 Közgazdasági és pénzügyi irodalom. Társadalompolitika. B8K Marxizmus–leninizmus. Szocializmus, kommunizmus. B9 Vallás- és egyháztörténet. Hittudomány. Egyházjog. Egyházpolitika. B10 Statisztika. C1 C2 C3 C4

Egyetemes történelem (világtörténelem). Magyar történelem. Külföldi történelem. Közirodalom (publicisztika).

229

D1 Föld- és néprajz. Útleírások. Úti kalauzok. D2 Térképek. E Természettudományok. (Az Országgyűlési Könyvtár a szocialista tudomány szolgálatában. Bp. 1951. 17 p.) A nyilvánosság előtt kapuit megnyitó könyvtár a szakrendszer fő- és alszakjairól, valamint fontosabb fogalmairól áttekintő, (évtizedeken át s még 1995-ben is használt) nagy, tájékoztató falitáblát helyezett el a katalógusteremben, a fentebb látható főfelosztás bemutatásával. A több mint 15 000 fogalmat felölelő szakkatalógusban a keresést részletes betűrendes tárgymutató (index) elkészítésével könnyítették meg, amelyet FITZ József, ÜRÖGDI Györgyné és WIXNÉ LÁSZLÓ Boriska szakértői véleménye (OK Irattár, 1951. szeptember hó.) alapján 1952-ben fejeztek be (a véleményezést a három szakértő 1951. szeptember 3-án a könyvtár kérésére végezte el és küldte meg az Országos Könyvtári Központ vezetőségének). 1952-től az alábbi katalógusok álltak az olvasók rendelkezésére: 1. Könyvkatalógusok a) betűrendes b) szakkatalógus c) Cirill-katalógus (orosz nyelvű könyvek, betűrendben) és ezekhez járult egy szolgálati (nem olvasói célú) katalógus: a már korábban ismertetett d) helyrajzi katalógus 2. Folyóiratkatalógusok a) betűrendes b) tárgykörök szerinti (szakkatalógus) c) földrajzi (országok szerinti)

6.24. A különgyűjteményi katalógusok Komolyabb változást a könyvtár katalógusrendszerében – az 1950-es évek végén és a 60as évek elején – a különgyűjtemények megszervezése eredményezett.

230 6.24.1.

A Magyar tanácsköztársasági különgyűjtemény katalógusai

A Magyar tanácsköztársasági különgyűjtemény 1958. november 20-i ünnepélyes megnyitójára jelent meg a gyűjtemény kötetkatalógusa, amely a tanácsköztársaság előtti és alatti időszakban megjelent kommunista–szocialista jellegű kiadványokat tartalmazta a következő rendszerben (l. M.4.2.1.): A) A tanácsköztársaság előtt (a KMP megalakulásától) megjelent kiadványok (1918. november 20. – 1919. március 21.) B) A tanácsköztársaság idején megjelent kiadványok (1919. március 21. – 1919. augusztus 1.) Mindkét csoporton belül a következő alcsoportok szerint osztották fel a dokumentumokat (betűrendben): I. periodikumok II. könyvek, brosúrák, röpiratok III. röplapok IV. plakátok. A dokumentumok téma szerinti áttekintéséhez a tanácsköztársaság előtti résznél 6, a diktatúra alatti időszakhoz 22 szakcsoportot állítottak össze (ezeket az anyag mennyiségétől függően további alszakokra, témákra bontották). (Megjegyzés: a könyvtár a későbbiek során, 1974-ben és 1981-ben a különgyűjtemény gyarapodásáról a Magyar tanácsköztársasági különgyűjteményben vezetett cédulakatalógus alapján, még kétszer, hasonló felépítésű – pótkatalógusként funkcionáló – füzeteket adott ki. 1983-mal bezárólag pedig belső kiadványként, 1984-ben új, összesített kötetkatalógus jelent meg. 1992-ig egyéb említésre méltó esemény a katalógusok terén sem történt. A különgyűjtemény funkciója és létalapja az 1990-ben kezdődő rendszerváltozás időszakában – mint már említettük – megszűnt, és az 1958-ban megszervezett, illetve mesterségesen fenntartott gyűjtemény, közel 3 és fél évtized után különgyűjteményként befejezte működését.) A tanácsköztársasági kiadványok katalóguscédulái a könyvtár összkatalógusában a betűrendes, valamint a szakrendi felosztásban egyaránt szerepeltek, és mindkét helyen továbbra is megtalálhatók. 6.24.2.

Az ENSZ-gyűjtemény katalógusai

Az 1960-tól működő ENSZ-letéti gyűjteményben elhelyezett speciális dokumentumok visszakeresését a könyvtár hagyományos és speciális katalógusokkal is segítette. Az első években az alábbi katalógusok készültek a különgyűjteményben: 1. betűrendes (az ENSZ testületei, egyéni szerzők és sorozatcímek szerint) 2. tárgyi katalógusok – szakkatalógus (a könyvtár szakrendszerében témák szerint) – tárgyszókatalógus 3. symbol-katalógus (az ENSZ-kiadványok belső jelzete szerint)

231 4. helyrajzi katalógus (az ENSZ-kiadványok különgyűjteményi raktározási rendje szerint) 5. folyóiratkatalógus (betűrendes és tárgyszavas elrendezésben) (M.3.4. VEREDY Katalin: Az Egyesült Nemzetek Szervezetének kiadványai az Országgyűlési Könyvtárban.) Később az ENSZ-kiadványok gyarapodásával a katalógusrendszer is változott, ez csak kis mértékű volt. Az ENSZ által kiadott dokumentumok katalóguscédulái a könyvtár nagykatalógusában is helyet kaptak. A kezdeti időkben a betűrendes és a szakkatalógusban, később (a 70-es évek közepétől) csak az utóbbiban, 1990-ig. (1990-től a különgyűjtemény katalógusait is számítógépen készítik és tárolják.) 6.24.3.

A parlamenti különgyűjtemények katalógusai

Az 1962-ben létrehozott két különgyűjtemény (Magyar országgyűlési írások gyűjteménye és a Külföldi parlamenti kiadványok gyűjteménye) a könyvtár katalógusaiban több változást eredményezett: A gyűjtemények megszervezéséhez a könyvraktárból összegyűjtötték a parlamenti dokumentumokat (naplókat, irományokat, jegyzőkönyveket, országgyűlési almanachokat, házszabályokat, lakáskönyveket, költségvetéseket, zárszámadásokat stb.). A kiválogatott és kiszedett anyagok miatt a raktározási szakrendszer megváltozott, és miután a parlamenti nyomtatványokat a gyűjtemények külön kezelték, és más rend szerint csoportosították, az addigi B1 szakból a kivont magyar és külföldi dokumentumokat újraosztályozták (rekatalogizálták). Ennek értelmében a B1 szak 1962-től egy alszakkal kevesebb lett és a parlamenti nyomtatványok nélkül így alakult: B1. Törvények, rendeletek és döntvénytárak. A másik változás az új egységekhez, vagyis magukhoz a különgyűjteményekhez kapcsolódik. A különgyűjteményi olvasótermekben olvasói és könyvtárosi célra egyaránt külön katalógusokat állítottak fel. Ezek szerkezete a következő volt:

6.24.31. A Magyar országgyűlési írások különgyűjtemény katalógusai 1. időrendi cédulakatalógus az országgyűlések házai (képviselőház, felsőház) szerint, országgyűlési ciklusonként; 2. betűrendes cédulakatalógus a címek sorrendjében; 3. helyrajzi katalógus a dokumentumok különgyűjteményi helyének betű- és számsoros rendjében. (M.4.2.1. 1962. VÉRTES György.)

232

6.24.32. A Külföldi parlamenti kiadványok gyűjteménye katalógusai 1. országok szerint, időrendben (külön alsó- és felső házi bontásban); 2. testületi szerző szerint (betűrendben); 3. cím szerint (betűrendben); 4. jelzet szerint (helyrajzi katalógus). ( M.4.2.1. 1986. PINTÉR Katalin.) Mindkét parlamenti különgyűjtemény időrendi és betűrend szerint szerkesztett katalógusait később (a 70-es években) olvasói használatra, külön egységként a könyvtár katalógustermében is elhelyezték, míg a helyrajzi katalógus – szolgálati katalógusként – a különgyűjteményi olvasótermekben maradt. 6.25. A rekatalogizálások okozta változások A rekatalogizálásokra 1945 után először a nyilvánossá válás előkészítése során került sor, amikor a régi, kézzel írt, elavult (és elveszett) katalóguscédulák pótlására, korszerűsítésére a különböző – már korábban említett – szakokban elhelyezett műveket újra feldolgozták (elkészítették a címleírást és besorolták a szakkatalógus rendszerébe). E munkák 1953-ig elhúzódtak. Az ötvenes évek közepe felé kezdődött meg a könyvtár gyűjtőkörébe nem tartozó állomány felülvizsgálata, amit – szükség szerint – rekatalogizálással is egybekötöttek. Az ötvenes évek második felében egy erre a célra a könyvtár különböző részlegeinek szakembereiből megszervezett bizottsága a D1 földrajz és a B9 vallás- és egyháztörténet, hittudomány, egyházjog szakból választotta le a gyűjtőkörbe tartozó állománytól idegen, illetve értéktelenebbnek tartott műveket. Ezeket más könyvtáraknak, intézményeknek adták át. 1960-ban terv készült raktári szak megszüntetésével járó rekatalogizálásra (OK Irattár, 1962.). A munkát öttagú bizottság vezetésével 1961-ben kezdték meg: az E. Természettudományok szakraktári terem felülvizsgálata után a meghagyott, fontosabb műveket rekatalogizálva besorolták a 300 ezres sorszámmal kezdődő művek családjába, a többit pedig kiiktatták a könyvtár állományából. Ezzel az E. mint önálló, elkülönített raktári tudományszak 1961 januárjában megszűnt, a szakkatalógus rendszerében viszont továbbra is megmaradt. Még ugyanebben az évben hasonló rendszerrel indult meg a B9. Vallás és egyháztörténet szak rekatalogizálása, amely 1963-ban fejeződött be. 1962-től a parlamenti különgyűjtemények összeállítása kapcsán került sor a B1 szak részleges rekatalogizálására. Ennek során a törvénygyűjtemény-sorozatokat leválasztották a parlamenti dokumentumokról, s a parlamenti nyomtatványok alszakot törölték a szakrendszerből is, és kivonták a könyvraktárból is. Erről már beszámoltunk. Még a 60-as évek első felében került sor három tudományszak felülvizsgálatára, selejtezési és rekatalogizálási tevékenységre. A B8 Közgazdaság, a B8K Marxizmus–leninizmus, valamint az A3 Irodalom szakból 4812 művet emeltek ki 5010 kötetben és töröltek az állományból. (Ebből az Országos Pedagógiai Könyvtárnak 2095 művet adtak át 2133 kötetben az 1965-ös év folyamán.)

233 Ugyancsak az 1960-as évtizedben választották le az A4-es szakból a folyóiratok, napilapok (A4/2000 feletti) részt, így ez a tudományszak a következő elnevezéssel maradt meg: A4 Évkönyvek. Címtárak. Névtárak. Naptárak. Kisebb rekatalogizálások (egy–kétszázas nagyságrendben) folyamatosan zajlottak a 60-as évek végén és 1971 után is – lényegi változások nélkül. Jelentősebbekre csak a 70-es évek második felében került újra sor. Az E. és a B9. szakokhoz hasonló nagyobb rekatalogizálások zajlottak le a későbbiek során: 1976–1977-ben a B1. Törvények, rendeletek, döntvények, valamint 1978 és 1983 között a D2. Térképek tudományszakokban (l. a gyarapítási osztály éves jelentéseit). Mindegyik esetben a raktári szak megszűnt, a szakrendszeri beosztás nem változott. A B1-es szak kötetei – főgyűjtőköri jellegük miatt – más raktári jelzetet kaptak, selejtezésre nem kerültek, raktári elhelyezésüket, katalógusbeli visszakeresési lehetőségüket kedvezőbben oldották meg. A B9 és D2 szakok lényeges része átszámozva megmaradt a könyvtár állományában, a többi, idegen gyűjtőkörű, illetve kevésbé fontos, vagy értéktelenebb művek más könyvtárakhoz kerültek.

* * * A vizsgált időszak, a könyvtár történetének első évszázada 1970-ben véget ért. A – lényegét tekintve – változatlan, de sokszor módosított katalógusrendszerben nagyobb változások 1990-ig nem történtek. A könyvtár katalógusrendszerét 1971-ben az alábbi felosztás mutatja be: I. Könyvkatalógusok 1. Betűrendes katalógus – a szerzők (szerkesztők, összeállítók), testületek, több mint három szerző esetében a címek, valamint a sorozatcímek, illetve a címekben található jelentősebb tárgyszók, földrajzi fogalmak ABC sorrendjében szerkesztett olvasói és szolgálati cédulakatalógus.

2. Szakkatalógus – olvasói és szolgálati használatú cédulakatalógus; – a felosztása kisebb módosítások, további alcsoportok, újabb fogalmak beépítése után, valamint hangsúlyeltolódások következtében több helyen az elnevezésekben is változott: A1 A2 A3 A4 A5

Könyvtártan. Könyvészet. Dokumentáció. Enciklopédiák. Lexikonok. Szótárak. Irodalomtudomány. Nyelvtudomány. Irodalom. Művészet. Évkönyvek. Címtárak. Névtárak. Naptárak. Bölcselet. Lélektan. Pedagógia.

234

B1 B2

B8K B9 B10

Törvénytárak. Rendelettárak. Döntvénytárak. Jogi és államigazgatási lexikonok. Jogtörténet. Gyűjteményes, sorozatos és vegyes tartalmú művek. Szociológia. Politika. Államtudomány. Jogelmélet. Polgári jog. Polgári eljárásjog. Termelőszövetkezeti jog. Földjog. Családjog. Büntetőjog. Büntető eljárásjog. Államjog. Államigazgatási jog. Törvénykezési szervezet. Nemzetközi jog. Nemzetközi szervezetek. Közgazdaságtan. Mezőgazdaság. Ipar. Kereskedelem. Közlekedés. Pénzügy. Pénzügyi jog. Munkajog. Munkaügy. Marxizmus-leninizmus. Szocializmus. Kommunizmus. Vallás és egyháztörténet. Egyházjog. Hittudomány. Statisztika.

C1 C2 C3 C4

Világtörténelem. Magyar történelem. Külföldi országok története. Publicisztika. Politikai irodalom.

D1 D2

Földrajz. Néprajz. Útleírások. Térképek.

E

Természettudományok. Alkalmazott tudományok.

B3 B4 B5 B6 B7 B8

(A rendszerhez áttekintő falitábla, kétkötetes betűrendes tárgymutató és tudományszakonként teljes részletességű szisztémamutató is segítségül szolgált.) 3. Helyrajzi katalógus – a leltári ellenőrzés alapjául használható szolgálati katalógus, amely a raktári jelzetek számsorrendjében összeállított cédulakatalógus. 4. Cirill-katalógus (az orosz nyelvű művek katalógusa: a 60-as évek végétől sorvadásnak indult, és a 70-es évek közepén megszüntették). 5. Kézikönyvtári katalógus a) betűrendes (a szerzők, illetve címek ABC sorrendje alapján a katalógusteremben elhelyezett) olvasói cédulakatalógus; b) helyrajzi (a kötetek olvasótermi kézikönyvtárban elhelyezett, számmal jelzett sorrendjében, polconként, vagyis tudományágankénti) szolgálati cédulakatalógus. II. Időszaki kiadványok katalógusa 1. Kurrens (élő) újságok és folyóiratok katalógusa. 2. Újságok és folyóiratok teljes katalógusa. 3. Újságok és folyóiratok földrajzi katalógusa.

235 4. Újságok és folyóiratok időrendi kötetkatalógusa (országonként évi bontásban). III. Különgyűjteményi katalógusok 1. Tanácsköztársasági kiadványok kötetkatalógusa a) betűrendes, b) szak. 2. Az ENSZ-gyűjtemény katalógusai a) betűrendes (cím és testületi szerző szerint), b) szak (téma szerint), c) kiadói jelzet (sales number) szerint, d) belső jelzet (symbol) szerint, e) folyóiratkatalógus (cím, közreadó testület és időrend szerint). 3. A Magyar országgyűlési írások katalógusai a) időrendi (országgyűlési ciklusonként), b) betűrendes. 4. A Külföldi parlamenti kiadványok katalógusai a) időrendi (országgyűlési ciklusonként), b) betűrendes. Az évszázados fejlődés alatt kialakított sajátos, a decimálistól eltérő katalógusrendszerről még a következőket állapíthatjuk meg: – A szakrendszer felépítése, csoportosítása nem következetes. Ez a jogtudományi (B.) szakoknál feltűnő, amelyek között nem oda tartozó tudományágak is szerepelnek, mint a jogtudomány részei; kétségtelen, hogy ezek többbsége valamikor a korabeli tudományos felfogás értelmében a joghoz kapcsolódott, illetve annak szerves része volt. Ilyen a B3 szak két alszakja is: a politika és a szociológia. Ugyanez a helyzet a B8 közgazdaság, valamint a B9 alatt szereplő egyházpolitika, vallástörténet, hittudomány és a B10 statisztikai szak egészével is. E tudományok a későbbi fejlődés során már külön betűjellel ellátott osztályba sorolást igényeltek volna. – A decimálistól eltérő rendszer használata a későbbiek folyamán visszatérő gondokat okozott a tizedes osztályozáshoz szokott olvasóknak és könyvtáraknak is. – A szakok bővítése és új fogalmak beépítése csak korlátozott lehetőségeket ad(ott). Bizonyos szinten túl az ilyen jellegű sorozatos beavatkozások a szakrendszer egységét veszélyeztetik, mert a kompromisszumos következetlenségek a fő- és alfogalmak korábbi rendszerét logikailag ellentmondásossá teszik, használatát megnehezítik. Mindezek ellenére megállapíthatjuk, hogy a könyvtár egyedi szakrendszere 1945 előtt az akkori tudományos színvonalhoz igazodó, a bel- és külföld által elismert jó rendszerezés volt, amely funkcióját a követelményeket teljesítve látta el. Az 1945 óta eltelt időben a jól-rosszul, olykor következetlenül, vagy sürgősen – a kellő hozzáértés nélkül – lebonyolított változtatások gyengítették az osztályozási rendszer színvonalát, bár ezt a könyvtár igyekezett

236 rendbehozni, korrigálni. A rendszeresen visszatérő szakrevíziós munkálatokhoz kapcsolódott pl. az is, hogy a könyvtár a 70-es évek végén a politikai gyűjtőköri dokumentumok használhatóságának megkönnyítésére a világ összes országára kiterjedő politikai szakmutatót, az 1951ben a nyilvánosság előtti megnyitáshoz a szakkatalógushoz készített kétkötetes betűrendendes index helyett pedig új betűrendes indexet és földrajzi szakmutató-köteteket állított össze. Egy más (pl. decimális) katalógusrendszerre történő esetleges áttérést – amely évtizedeken át többször is napirendre került az intézményben – a könyvtár mindig elutasította. Ennek egyik oka, hogy a ráfordítandó mennyiségű munkaerő és költségkeret soha nem állt rendelkezésre. A másik ok: olyan szakrendszert, amely pozitívumaival egyértelműen az Országgyűlési Könyvtárban használt szakrendszer felett áll, és amelynek bevezetéséért érdemes akkora áldozatot vállalni, nem sikerült találni. A kérdés végső rendezését valószínűleg az 1990-es évek második felének vagy a XXI. század elejének számítógépes alternatívái jelenthetik. 6.3. A raktári rendszer változásai Míg a jó katalógus a könyvtár használatának nélkülözhetetlen eszköze, a raktár a szellemi kultúra tartós megőrzését biztosító könyvtári dokumentumoknak fontos könyvtári részlege. Az állomány rendszerezett tárolásával elősegíti a könyv vagy periodikum gyors kikeresését, a használatbavétel megkönnyítését is. A jól funkcionáló raktári rendszer biztosítja az állomány raktári elhelyezésének összhangját a katalógusrendszerrel, és az ezeket jól ismerő raktárkezelő személyek gondos, tudatos tevékenységét is. Mindemellett még sok egyéb (helykihasználási, tűzbiztonsági, könyvmozgatási stb.) követelményt kell kielégíteni. A Ház könyvtára – ismerve a kezdeti helyiségviszonyokat – sokáig raktár nélkül, kényszermegoldásokkal tengődött. A Sándor utcai képviselőház építésekor könyvtárra még egyáltalán nem is számítottak. A helyviszonyok szűkös volta, a zsúfoltság meghatározta a "raktári rendet" is: KÜFFER Béla írta 1894-ben, összefoglaló katalógusának Tájékoztató című előszavában (M.4.1.):"A könyvtártan elmélete szerint is az eszményi fölállítás" az lenne, "ha a könyvek úgy állíttatnak föl, amint itt a tárgyi katalógusban össze vannak szedve". A valóság jellemzői ehelyett a zsúfoltság, szétszórtság, a könyvek kényszerűen rendezetlen elhelyezése kulcsos szekrényben, szekrény és asztal tetején. A helyszűke ellenére is igyekeztek azonban a könyveket úgy tárolni, hogy megtalálhatók legyenek: ezért az akkor 16 szakcsoport szerint szakonként, betűrendben tárolták őket. A korabeli tájékoztató útmutatása alapján a könyvek kikéréséhez nem kellett egyéb, mint "a szerző neve, utána röviden a tárgy, vagy ha szerző nincs, az a jelszó, mely a katalógusban vastagabb betűkkel áll a czím elején, és aki a könyvtáros dolgát nagyon meg akarja könnyíteni, hozzáírja azt a jelzést, mely a lapfejeken zárjelben áll, például: ZLINSZKY, magánjog B.4." Ebben az időszakban a főszak utáni sorszám (helyrajzi szám) még nincs feltüntetve a könyveken, s a betűrend szerinti keresés kissé nehézkes és lassú volt. A raktározási helyzet csak az új Országházba történő költözés után javulhatott, amikor a könyveket a STEINDL Imre által könyvtári célokra tervezett, megfelelő nagyságú, hőmérsékletű, világítású, fapolcokkal és -állványokkal felszerelt raktárhelyiségekben helyezték el, még mindig betűrendben. A már említett újrarendezés, a szakrendszer és a katalógusok fejlesztése a raktári rendszer változását is magával hozta. A könyvek rohamos szaporodása miatt 1907. december 18-án a könyvtári bizottság az elhelyezés kérdésében a régi alfabetikus rendszer helyett a magazinrendszer mellett foglalt állást, hogy "a tér kihasználását jobban biztosító,

237 szemre is tetszetősebb, de főleg a könyvek kikeresését és elhelyezését jelentékenyen meggyorsító... modernebb rendszerre térjen át" (Kbiz. jkv. 1907. december 18.). Az újrarendezés során – 1910-et követően – rátértek a szakok (tudományágak) szerinti raktározásra, a könyvek raktári helyszámmal és címkével való ellátására, amely hosszú komoly munka során valósulhatott csak meg. Az 1912-es és 1913-as szaporulati katalógusból "hiányzik még a raktárrendszer által megkívánt számozás, mivel ez ideig az egész anyagon még nem volt keresztülvihető" (M.4.1. 1913, 1914.). A háború itt is megakasztotta a munkálatokat, amelyek az újrarendezés megkezdése előtt 1920-ban ismét megindultak (1920 és 1922 között történt meg "négy szaknak áthelyezése", amikor "30–32 ezer kötet cserélt helyet" az új raktárrendszer mielőbbi befejezése érdekében) és később az újrarendezéssel összekapcsolódva folytatódtak. 1929-ben NAGY Miklós igazgató befejezett tényként említi a raktári rendszer kialakítását: "a könyvanyag a korábbi alfabetikus sorrend helyett minden tudománycsoportban külön kezdődő számozással, a térkihasználást, áttekinthetőséget és a könnyű kezelést leginkább biztosító raktárrendszernek megfelelően nagyság szerint van elhelyezve és folyószámmal ellátva" (M.4.1. 1929. NAGY Miklós.). A könyvanyagot három nagyságrendben helyezték el a különböző szakokon belül, egyes termekben több kisebb szakot elkülönítve tároltak. Az új raktári rendszer, amely már részben 1910–11-ben is működött, csak a 20-as évek végén, a 30-as évek elején vált teljessé, és hosszú időre meghatározta a könyvtár dokumentumtárolási rendjét (a szakonkénti raktározást a könyvtár a régi,1950 előtti – nem rekatalogizált tudományágak köteteinek esetében nem szüntette meg teljesen, részben ma is fenntartja). Az A4 szak raktári elhelyezése a II. világháború alatt kidolgozott irányelveknek (OK Irattár, 1943.) megfelelően így kezdett kialakulni: I. évkönyvek (IV. terem: A4/1-es sorszámtól folytatólagosan beszámozva, II. folyóiratok: 2000-rel kezdődő sorszámozással magyar folyóiratok: az V. teremben, német folyóiratok: a III. teremben, a többi külföldi folyóirat: a IV. teremben, azaz a Nagyteremben. III. napilapok: A4/5000-rel kezdődő sorszámozással magyar napilapok a IX. teremben, külföldi napilapok a X. teremben. A II. világháború időszakában állományvédelmi okok érdekében elrendelt légoltalmi intézkedések következtében az értékesebb dokumentumokat, illetve tudományszakokat – mint korábban említettük – védettebb helyekre költöztették. Visszarendezésük után 1947-ben TRÓCSÁNYI György a raktár(ozás)i helyzetet a következőképpen jellemezte: "a raktár 17 osztályra (kisebb nagyobb teremre) oszlik... Több szak tárolására szolgál az úgynevezett nagyterem, amely eredetileg könyvtári olvasóteremnek készült, ennek azonban sem nehezen megközelíthetése, sem a világítási nehézségek, sem a fűtési nehézségek miatt nem felel meg. A könyvtár állványzatának folyóméterhossza 10.000 méterre becsülhető, az állványok zsúfoltak, de ha az eddig túlnyomórészt használt faállványok helyett a jövőben fémállványok al-

238 kalmazására tér át a könyvtár, úgy évi 7–8000 kötet szaporulatot számítva, az egyes raktárhelyiségek beállványozása s a nagyterem raktárhelyiséggé való átalakítása esetén, 25–30 év szaporulatnak helye biztosítva van. A raktárhelyiségeknek osztályokra való tagoltsága lehetővé teszi azt, hogy az olvasóhelyiséghez közel eső osztályokba azokat a szakokat helyezzük el, amelyek a leghasználtabbak. A leggondosabb elhelyezés sem segíthet azon, hogy a Könyvtár olvasó- és hivatali helyiségei, valamint raktárhelyiségei a modern könyvtárépítési elvek legteljesebb elhanyagolásával épültek", mert ezek egymástól "teljesen el vannak szakítva" (OK Irattár, 1947.). A korlátozott nyilvánosság bevezetése előtt, 1950. szeptember 1-jén a könyvtár munkahelyei, olvasótermei és egyes raktárai – az Országház épületének VI. kapuja felett elhelyezkedő területeket átadva – 180 fokos fordulattal a Duna felőli oldalra költöztek. 1951. január 1-jétől az intézmény – a régi szakraktári rendszert lezárva – a szakok szerint újra kezdődő folyószámos rendszerről rátért a dokumentumok – méret szerinti – egységes folyószámos, ún. numerus kurrens raktározási rendszerére (l. M.4.2.1. Az Országgyűlési Könyvtár a szocialista tudomány szolgálatában.). Az A1. és E. közötti tudományszakokban a raktározást csak megkezdett sorozatok folytatólagos beérkezése esetén folytatták, egyébként állományba vételkor a 300 000-rel kezdődő számcsoportba sorolták a műveket – a takarékos helykihasználás érdekében – méret szerint elkülönítve. Az elhelyezésnél 1951 óta tehát a könyvek szerzőjén és nyelvén kívül – amelyek addig sem számítottak – már a művek tematikája sem játszik szerepet. A helynyerést az jelentette, hogy a méret szerinti tagolást nem (olykor kis mennyiségű) szakonként, hanem 100 ezres egységenként – sokkal nagyobb terjeszkedései lehetőségekkel – lehetett megvalósítani. Az 1950 és 1953 között zajló nagymérvű költözési munkák következtében az olvasótermek, kutatószobák, a könyvtári munkahelyek és a raktárhelyiségek közelebb kerültek egymáshoz, ezért és egyáltalán a nyilvánossá válási feladatok megoldásához a raktárban is többszörös átrakás történt (ne feledjük: 1950-ben a képviselői és nyilvános olvasóterem korábbi raktártermek helyén jött létre, s a nagy olvasóterem egyben több szak raktározásának is helyet adott). TRÓCSÁNYI György elképzeléséből csak néhány terem vasállványozása valósult meg: a nagy olvasótermet nemhogy raktárteremmé nem alakították át, de – a nyilvánosság kiterjesztésének ismert okai miatt – raktározási részfunkcióit is meg kellett szüntetni. A nagyszabású helynyerés terve tehát meghiúsult, a könyvtár szervezeti elszakítása az Országgyűléstől pedig a további, még oly reális helyigények kielégítését is folyamatosan elodázta és megtorpedózta. Ehhez az is hozzájárult, hogy az államhatalom két legfőbb szerve, az Országgyűlés és Elnöki Tanács mellett az államigazgatás központi szerve, a Minisztertanács is hivatali apparátusával óriási területet foglalt el az Országházban. Jelentősebb helyváltozásokat az 50-es évektől az alábbi események okoztak: – az egyes raktári szakok selejtezési célú felülvizsgálata (az 50-es években: a B9. Vallás, egyház, a D1. Földrajz; a 80-as években: a B8. Közgazdaság, valamint a 300 ezerrel kezdődő raktári számtartomány); – bizonyos raktári szakok megszűnésével járó rekatalogizálások (1961-ben az E szak, 1961 és 1963 között a B9 szak, az 1970-es évek közepén a B1 szak, 1978 és 1983 között a D2 szak); – a különgyűjtemények megszervezése 1958 és 1962 között (leválasztások a B1-ből és az A4-ből), valamint a 60-as évek végén a történelmi különgyűjtemény kialakításának előkészületei;

239 – a folyóiratraktározás egységének megteremtése; – kétszintes raktári termek kialakítása 1960 és 1975 között (a félemeleti és a földszinti raktárban); – a tömörraktári rendszer bevezetése és terjedése 1974-től (az utolsó nagy raktári terem átalakítása 1990 és 1992 között történt meg nagy átköltöztetési munkálatokkal egybekötve); – a belső munkahelyek átszervezése; – a különgyűjtemények létrehozása (1960-ban az ENSZ gyűjtemény és 1962-ben a két parlamenti különgyűjtemény kialakítása), valamint ezek átköltöztetése és a kapcsolódó munkaerők elhelyezése a 70-es években komoly raktári helyveszteséggel járt; – a feladatok növekedésével és a létszám emelkedésével új szolgálati helyek létrehozása (előbb a gyarapítás leválasztása a feldolgozástól, majd 1960 körül a szaktudományi osztály megszervezése, a 70-es évek elején az információs és dokumentációs osztály, illetve a jogi csoport, nem sokkal később a különgyűjteményi osztály kialakítása) olvasói kutatószobák és raktári férőhelyek megszüntetését is okozta; – a gépesítés és egyéb technikai fejlesztés megvalósítása (kötészeti üzem, számítógépesítés, másolóberendezések) szintén helycsökkentést idézett elő a raktár számára is. Az elmúlt évtizedekben a raktári férőhelyhiány vissza-visszatérő és időnként egyre kilátástalanabbá váló kérdését a következő – részben már ismert – tényezőkkel sikerült átmeneti időre megoldani (az 1990-es évek elején a dokumentumok raktározására szolgáló hely 1543 négyzetméter, ami kb. 20 000 polcfolyóméternek felel meg): – – – – –

a numerus kurrens raktári rendszer bevezetése, a két szintes raktári termek kialakítása, a tömörraktározás térnyerése, a gyűjtőkörtől idegen és értéktelenebb könyvtári egységek kiselejtezése, a terjedelmes sorozatok (időszaki kiadványok, parlamenti dokumentumok stb.) mikrofilmváltozatának beszerzése, – egyes kis mértékben forgalmazott és használt gyűjtőköri periodikus kiadványok (régi külföldi újságok, vidéki lapok stb.) átadása az OSZK törökbálinti raktárának stb. A könyvtár, amely 1952-től raktározási célra újabb helyet nem kapott, a belső helynyerési lehetőségek kiaknázásának végére ért. A szűkös helyviszonyokból és az egészségtelen zsúfoltságból származó, az intézmény normális működését akadályozó súlyos probléma végleges rendezését az Országgyűlési Könyvtár és anyaintézménye, a Magyar Országgyűlés történelmi kapcsolatainak helyreállítását követő valóságos helyzetfelmérésből adódó szükségszerű felismerés és a törvényhozó hatalom sokáig már nem halogatható politikai–szakmai szándéka, az ad hoc kényszerhelyzeteken felülemelkedő akarata hozhatja csak meg.