46. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR FENNTARTHATÓ URBANIZÁCIÓ? A fenntarthatóság vitatott és sok szempontból lejáratott fogalom, mégis a legtöbb felelősen gondolkodó emberben felmerül a kérdés: merre tart a világ? Mi az emberiség jövője, milyen lesz az épített környezetünk, milyenek településeink, urbanizált és rurális térségeink, tájaink? Mit tegyünk ma, hogy a jövő generációk „felnézzenek” ránk?
PROGRAM 2013. július 19-21. Tervező tábor – Vas-hegy (Vaskeresztes, Felsőcsatár) SZAKMAI PROGRAM A tervező tábor a Vas-hegy (Vaskeresztes, Felsőcsatár) szőlőhegyével és Vaskeresztes falujával fog foglalkozni. Feladat a szőlőhegy és a falu építészeti, táji, természeti, kerti jellegzetességeinek összegyűjtése és dokumentálása, valamint a hagyományokra épülő korszerű lakó és pince-présház épületek tervezése, telek elrendezése (terepre ültetése, minimális tereprendezés, növénytelepítés), ajánlati "kézikönyv" összeállítása, fejlesztési javaslatok a falvak számára. A nyitónapon a helyszínt és a környéket bemutatja: Rónai Károly építész és dr. Józsa Miklósné tájépítész. A tervező tábor során a résztvevőkkel együttműködik Kutnyánszky László szombathelyi főépítész, Majoros Ágnes településmérnök és Körmendy Imre.
2013. július 19. Szombathely - Vas-hegy (Vaskeresztes, Felsőcsatár) Helyszín: (Martineum Felnőttképző Akadémia, 9700 Szombathely, Karmelita u. 1.) 12.00 -
Megérkezés, szállásfoglalás
14.00
Indulás a tervezőtábor helyszínére
20.00
Vacsora
2013. július 20. Vas-hegy (Vaskeresztes) 08.00
Tervező tábor programjai
20.00
Vacsora
2013. július 21. Vas-hegy (Vaskeresztes)
További információk a www.sune.hu honlapon!
08.00
Tervező tábor programjai
18.00
Indulás vissza Szombathelyre
SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM 0. nap – 2013. július 21. – Nulladik nap Helyszín: Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület (Szombathely, Kőszegi u. 2.) 19.00 –
A megérkezettek üdvözlése – Büfévacsora
1. nap – 2013. július 22. – Első nap Helyszín: Megyeháza Díszterme (Szombathely, Berzsenyi tér 1.) 09.00-10.00
Megérkezés, regisztráció
10.00-10.45 Ünnepélyes megnyitó Moderátor: Körmendy Imre 10.45-12.05 Bevezető előadások Ahhoz, hogy előre tekinthessünk, vissza kell néznünk: mit tartottak fontosnak eleink, mire törekedtek, s abból mit sikerült megvalósítaniuk. S meg kell vizsgálnunk a jelent: hol állunk, merre haladunk, milyenek térségeink, tájaink, városkörnyékeink és településeink. Melega Miklós: Az urbanizáció eredményei. Városnövekedés és infrastrukturális fejlődés Szombathelyen, 1867-1918 A "modern város" létrejöttének előfeltételei és következményei - történeti áttekintés Osskó Judit: A városkép, mint az identitás kialakításának és megőrzésének eszköze 12.10-14.10 Ebédszünet 14.10-15.30 Előadások Persányi Miklós: A „fenntarthatóságról.” Kerekes Sándor: Fenntartható környezetgazdálkodás A mai gazdasági rend szolgálja-e az emberiség jövőjét? Milyen kérdéseket vet fel a globális gazdaság, a termelés Ázsiában költöztetése. 18.00
Vacsora
2. nap – 2013. július 23. – Agglomerációk jövője
További információk a www.sune.hu honlapon!
Helyszín: Martineum Felnőttképző Akadémia (9700 Szombathely, Karmelita u. 1.) A tavalyi évben a Balaton térségével foglalkozott a nyári egyetem. Idén a másik kiemelt térség kerül napirendre, a Budapesti Agglomeráció. E térségben él hazánk lakosságának majd’ 30%-a, itt sűrűsödnek mindazok a problémák, amelyek az épített és a természeti környezet egyensúlyi kérdéseit felvetik. 09.00-09.10 Felvezetés Moderátor: Zábránszkyné Pap Klára 09.10-09.50 Előadás Salamin Géza: A városok szétterülése Az „urban sprawl” jelensége, hatásai és veszélyei 09.50-09.55 Átvezetés 09.55-10.35 Előadás Schuchmann Péter: A Budapesti agglomeráció területrendezési tervében a fenntarthatóság érvényesülése Milyen mértékben sikerült a törvényalkotók számára meggyőzően bemutatni döntéseik következményeit? 10.35-10.50 Átvezetés, átpakolás, szünet 10.50-11.50 Kerekasztal beszélgetés 11.50-13.50 Ebédszünet 13.50-14.00 Felvezetés 14.00-14.40 Előadás Molnár László: Fenntartható közlekedés? A közösségi közlekedés fejlesztése, a közlekedési szokások alakulása, az egyén szabadsága és a közlekedés „korlátozása” 14.40-14.45 Átvezetés 14.45-15.25 Előadás Mezősné Szilágyi Kinga: Tájépítészeti elvek és eszközök az élhető, fenntartható települési táj tervezésében. Az emberi lét szorosan kötődik a természethez. Az urbánus táj egyensúlyi kérdései.
További információk a www.sune.hu honlapon!
15.25-15.50 Szünet 15.50-17.00 Kerekasztal beszélgetés 18.00
Vacsora
20.00-23.00 Kulturális programok a csillagok között a Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumban (9700 Szombathely, Szent Imre herceg u. 112.)
3. nap – 2013. július 24. - Fenntarthatóság a város és vidékén, a megyében Helyszín: Martineum Felnőttképző Akadémia (9700 Szombathely, Karmelita u. 1.) 09.00-09.10 Felvezetés Moderátor: Meggyesi Tamás 09.10-09.50 Előadás Berndt Mihály: A stratégiai zajtérkép, mint a fenntarthatóság eszköze A fővárosra és környező 22 településre zajtérkép tanulságai, kvalitatív és a kvantitatív szabályozás különbözősége; a nagyvárosok zajtérképei. 09.50-09.55 Átvezetés 09.55-10.35 Előadás Dövényi Zoltán: A város és a víz kapcsolata – különös tekintettel az árvíz és belvíz problémájára A vizek közelsége évszázadok óta az ember megtelepedésének elsődleges helye, egyidejűleg a víz áldás és végzetes veszély 10.35-10.50 Átvezetés, átpakolás, szünet 10.50-11.50 Kerekasztal beszélgetés 11.50-13.50 Ebédszünet 13.50-14.00 Felvezetés 14.00-14.40 Előadás Ónodi Gábor: Falufejlesztési stratégiák A falvak fenntarthatóságáról a III. évezredben 14.40-14.45 Átvezetés 14.45-15.25 Előadás
További információk a www.sune.hu honlapon!
Turi Attila: Újjáépítés Kolontáron és Devecseren, valamint a Felső-Tiszavidéken A katasztrófák utáni újjáépítés fenntarthatósági szempontjai, tanulságai 15.25-15.40 Szünet 15.40-16.40 Kerekasztal beszélgetés 18.00
Vacsora
19.00
Főépítészek Fóruma – Kötetlen beszélgetés a fenntarthatóságról
Az est házigazdái: Zábránszkyné Pap Kára és Tóth Zoltán Témafelvetés: Tóth Zoltán: Az Európai Urbanisták Tanácsának dokumentumaiból Kutnyánszky László: Szombathely fejlesztéseiből mi bizonyult „fenntarthatónak”.
4. nap – 2013. július 25. – A korszerű város jövője Helyszín: Martineum Felnőttképző Akadémia (9700 Szombathely, Karmelita u. 1.) A város napon kiemelt szerep jut idén Savariának, az otthont adó városnak és a településtervezésnek 09.00-09.10 Felvezetés Moderátor: Portschy Tamás 09.10-09.50 Előadás Szabó Árpád: A fenntarthatóság szempontjai a településtervezésben 09.50-09.55 Átvezetés 09.55-10.35 Előadás Arnóth Ádám: a műemlékek újrahasznosítása, mint a fenntarthatóság egyik eszköze 10.35-10.50 Átvezetés, átpakolás, szünet 10.50-11.50 Kerekasztal beszélgetés 11.50-13.50 Ebédszünet 13.50-14.00 Felvezetés 14.00-14.40 Előadás
További információk a www.sune.hu honlapon!
Locsmándi Gábor: Az elmúlt évtizedek budapesti fejlesztései a fenntarthatóság szempontjából Milyen általános következtetések vonhatók le a fenntartható várostervezésről, fejlesztésről? 14.40-14.45 Átvezetés 14.45-15.25 Előadás Kalocsai Péter: Éhen Gyula és a munkáslakáskérdés Történész szemmel. 15.25-15.40 Szünet 15.40-16.40 Kerekasztal beszélgetés 16.40-18.40 Tervező tábor projektbemutatója 19.00
Vacsora
5. nap – 2013. július 26. Helyszín:
Tervező Tábor
Kirándulás a Tervező Tábor helyszínére A kirándulás kezdetén Szombathelyen az Éhen-telep megtekintése 9.00
Indulás busszal Szombathelyről
14.00
Érkezés Szombathelyre
További információk a www.sune.hu honlapon!