VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2015/2016 TANÉV A VERSENY CÉLJA: -
az általános és középfokú oktatási intézményekben tanuló karatékák közös versenyeztetése, a diákolimpiai címek eldöntése, a Kyokushin karate népszerűsítése, a sportágon belüli barátság elmélyítése, az utánpótlás nevelés és kiválasztás lehetőségeinek bővítése válogatás az Európa Bajnokságra.
A VERSENYEK IDEJE ÉS HELYE: TERÜLETI SELEJTEZŐK: A csoport B csoport C csoport ORSZÁGOS DÖNTŐ: NEVEZÉSI HATÁRIDŐ:
Debrecen, 2016. február 20. (szombat) Várpalota, 2016. február 28. (vasárnap) Szentes, 2016. március 5. (szombat) Veszprém, 2016. március 26. (szombat)
2016. február 12. (péntek) 24:00
A VERSENY RENDSZERE: A Diákolimpia az eddigi évek hagyományainak megfelelően olyan rendszer szerint kerül megrendezésre, hogy a területi selejtezőkön továbbjutott versenyzők egy külön megrendezésre kerülő döntőben mérik össze tudásukat. Mivel a diákolimpia bizonyos utánpótlás kategóriákban kétféle szabályrendszer szerint kerül megrendezésre, ezért az alábbi táblázat foglalja össze, hogy melyik szabályrendszerben, melyik csoportban (A, B, C), hol kell a selejtezőkön részt venni. Egy versenyző csak egyféle kumite szabályrendszer szerint vehet részt a Diákolimpián! KATA Nem KNOCK DOWN TESTVÉDŐS RSZ. Fiú C A, B A, B Gyermek I. Lány C A, B A, B Fiú C A, B A, B Gyermek II. Lány C A, B A, B Fiú C A, B A, B Serdülő Lány C A, B A, B A, B Fiú A, B, C Ifjúsági A, B Lány C A, B A, B Fiú A, B, C Junior A, B Lány A, B, C A csoport: azon klub vagy egyesület, melynek székhelye az alábbi megyék egyikébe esik: BorsodAbaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Heves, Csongrád, Békés megye Kategória
B csoport: Minden egyesület, mely nem az „A csoport”-ba tartozik. C csoport: Ezen a helyszínen kerülnek megrendezésre: knock-down rendszerű gyermek, serdülő,
és ifjúsági lány küzdelmek selejtezői és döntői. Az ifjúsági fiú, junior lány és fiú FULL CONTACT kumite kategóriák tekintetében ezen a helyszínen csak selejtezés zajlik. Ezen csoport konkrét versenykiírását ez a versenykiírás nem tartalmazza!
1
Az ifjúsági fiú és a junior fiú és lány kategóriák továbbjutott versenyzői mindhárom területi selejtezőről kvalifikálják magukat a közös megrendezésű döntőre. A VERSENY RÉSZTVEVŐI:
Az MKSZ által nyilvántartott Egyesületek versenyzői.
A VERSENY RENDEZŐJE:
A Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Karate Szakszövetség megbízásából a Magyar Kyokushin Karate Szervezet kinevezett egyesületei.
VERSENYSZÁMOK:
Egyéni KYOKUSHIN KUMITE Egyéni KYOKUSHIN KATA zászlós rendszerben
VERSENYSZABÁLYOK:
Knock down kategóriákban az MKSZ érvényben lévő KNOCK-DOWN KYOKUSHIN versenyszabálya szerint. Egyéb kategóriákban az MKKSZ érvényben lévő Kyokushin kumite és KATA versenyszabálya alapján. A mellkasvédős (testvédős) ifjúsági lány kategória az A, B csoportban, illetve a döntőben az MKKSZ Közgyűlése által 2014 januárban elfogadott szabályok szerint kerül megrendezésre. Az érvényes versenyszabályok letölthetőek a MKKSZ www.kyokarate.hu honlapjáról. INDULÁSI FELTÉTELEK:
-
általános vagy középfokú tanulmányok folytatása 2016 évre érvényes szervezeti tagsági igazolvány (BUDO PASS), korcsoportnak megfelelő övfokozati bejegyzéssel érvényes MKSZ VERSENYENGEDÉLY érvényes "VERSENYEZHET" sportorvosi bejegyzés a versenyző nem rendelkezik 6 hónapnál korábbi „fej KO.” bejegyzéssel helyszíni orvosi vizsgálaton való megjelenés és alkalmasság versenyenkénti nevezési díj megfizetése nevezés a nevezési határidőn belül
KATEGÓRIÁK: (születési év, minimum övfokozatok, súlycsoportok)
A súlycsoportok változásának jogát fenntartjuk. Gyermek I
Gyermek II
Serdülő
Ifjúsági
Junior
Fiúk 2006-2007
2004-2005
2002-2003
2000-2001
1999-1998-1997
9. kyu
8. kyu
8. kyu
8. kyu
7. kyu
29 kg 36 kg +36 kg
35 kg 40 kg 45 kg 55 kg +55 kg
42 kg 50 kg 60 kg 70 kg +70 kg
55 kg 65 kg 75 kg +75 kg
65 kg 75 kg +75 kg
Lányok
2
2006-2007
2004-2005
2002-2003
2000-2001
1999-1998-1997
9. kyu
8. kyu
8. kyu
8. kyu
7. kyu
29 kg 35 kg +35 kg
35 kg 45 kg +45 kg
48 kg 58 kg +58 kg
55 kg 60 kg +60 kg
55 kg 65 kg +65 kg
VÉDŐFELSZERELÉSEK (A, B területeken):
-
gyermek fiúk részére: lábszárvédő, testvédő, fejvédő, seikenvédő, herevédő gyermek lányok részére: lábszárvédő, testvédő, fejvédő, seikenvédő, altestvédő serdülő fiúk részére: lábszárvédő, testvédő, fejvédő, herevédő serdülő lányok részére: lábszárvédő, testvédő, fejvédő, altestvédő ifjúsági lányok részére: lábszárvédő, altestvédő, testvédő, fejvédő, seikenvédő kesztyű ifjúsági fiúk részére: lábszárvédő, herevédő, fejvédő junior fiúk részére: lábszárvédő, herevédő, fejvédő junior lányok részére: lábszárvédő, altestvédő, kosaras mellvédő, fejvédő
NEVEZÉSI HATÁRIDŐ:
2016. február 12. (péntek) 24:00
A versenyre nevezni az alábbi linken online módon lehet: http://karate.main1.hu/index.php. Az oldalon megtalálható leírás szerint kell regisztrálni az egyesületet, illetve a versenyzőket a versenyre. Az online regisztráció mellett az érvényes regisztrációhoz kötelező papír alapon a NEVEZÉSI LAP ISKOLÁNKÉNT című nyomtatványt kitölteni, az iskola képviselőivel aláíratni, és a területi selejtezőkön a szervezőnek leadni. A döntőre külön nevezni nem kell, a továbbjutók automatikusan regisztrálnak a döntőre. A DÖNTŐN CSAK AZOK A VERSENYZŐK INDULHATNAK, AKIK KVALIFIKÁLTÁK MAGUKAT VALAMELYIK SELEJTEZŐN! A továbbjutók névsora az utolsó selejtezőt követően az online nevezési felületre lesz feltöltve. Onnan tájékozódni mindenkinek a saját kötelezettsége! NEVEZÉSI CÍM:
http://karate.main1.hu/index.php
1.500 Ft az egyéni versenyszámokra (kata, kumite). Együttes nevezés esetén 2.000 Ft a díj személyenként. A nevezési díj versenyenkénti maximális összege egyesületenként 30.000 Ft. NEVEZÉSI DÍJ:
DÍJAZÁS: Az I. helyezettek serleg, érem, oklevél, a II.-III. helyezettek érem és oklevél
díjazásban részesülnek. KÖLTSÉGEK: A verseny költségei
a versenyrendezőket terhelik, minden egyéb a résztvevőket. A belépődíjak mértéke versenyenként változik, melyet az egyedi kiírások tartalmaznak. Egyesületenként minden megkezdett tíz versenyző után egy kísérő ingyen mehet be.
3
TERÜLETI SELEJTEZŐ – „A CSOPORT” DEBRECEN, 2016. FEBRUÁR 20. (SZOMBAT) A VERSENY RENDEZŐJE:
KYO. HUNGÁRIA SE, Senpai Tokaji Norbert
A VERSENY HELYSZÍNE:
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5.
A VERSENY FŐBÍRÁJA:
Sensei Pápai Zoltán 4. Dan
VERSENY PROGAMJA:
8.00 -10.00
10.00 -11.00 11.00-12.00 12.0018.00 kb.
mérlegelés, orvosi vizsgálat (gyerek, serdülő kumite, utánpótlás kata versenyzők) mérlegelés (ifjúsági, junior kumite versenyzők) sorsolás, bírói értekezlet megnyitó, Kata verseny, Kumite verseny eredményhirdetés
INFORMÁCIÓ:
e-mail.:
[email protected] tel.: 30/239-3215
BELÉPŐDÍJ:
1.000.- Ft (a versenyzőkön és hivatalos kísérőkön kívül)
TERÜLETI SELEJTEZŐ – „B CSOPORT” VÁRPALOTA, 2016. FEBRUÁR 28. (VASÁRNAP) A VERSENY RENDEZŐJE:
Várpalotai Bányász Sportkör, Főnix Dojo Shihan Schwarcz Róbert
A VERSENY HELYSZÍNE:
Városi Sportcsarnok, 8100 Várpalota, Fehérvári út 1.
A VERSENY FŐBÍRÁJA:
Shihan Dr. Bogdán Olivér 5. Dan
VERSENY PROGAMJA:
8.00 -10.00
10.00 -11.00 10.00-11.00 11.0018.00 kb. INFORMÁCIÓ:
mérlegelés, orvosi vizsgálat (gyerek, serdülő kumite, utánpótlás kata versenyzők) mérlegelés (ifjúsági, junior kumite versenyzők) sorsolás, bírói értekezlet megnyitó, Kata verseny, Kumite verseny eredményhirdetés
Tel.: 30/9379-067 E-mail.:
[email protected]
BELÉPŐDÍJ:
4
1.000.- Ft (a versenyzőkön és hivatalos kísérőkön kívül)
KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2015/2016 TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ
VESZPRÉM, 2016. MÁRCIUS 26. (SZOMBAT) A VERSENY RENDEZŐJE:
Veszprémi FITT SE, Sensei Móninger László VBSK. Főnix Dojo Várpalota, Shihan Schwarcz Róbert
A VERSENY HELYSZÍNE:
Március 15. úti Sportcsarnok Veszprém (8200, Március 15. út)
A VERSENY FŐBÍRÁJA:
Shihan Schwarcz Róbert 5. Dan
VERSENY PROGAMJA:
08.00 – 9.00 08.00 – 9.00 09.00 – 09.30 09.30 – 10.00 10.00 – 10.30 10.30 – 11.00 09.30 – 10.30 10.30 – 11.30 11.30 – 12.30 12.30 – 13.00 13.00 – 15.00 15.00 – 18.30
bírói értekezlet utánpótlás kata (minden korosztály!!!) orvosi vizsgálat gyermek I. kumite orvosi vizsgálat gyermek II. kumite orvosi vizsgálat serdülő kumite orvosi vizsgálat ifi, junior kumite orvosi vizsgálat utánpótlás kata verseny minden korosztály gyermek I. küzdelmek gyermek II. küzdelmek, serdülő selejtezők Ünnepélyes megnyitó, Kata és Gyermek I-II korcsoport kumite eredmény hirdetések serdülő mérkőzések, eredmény hirdetés ifi, junior mérkőzések, eredmény hirdetés
Kérjük a klubvezetőket, hogy a gyermek korcsoportok orvosi vizsgálati időrendjének betartására fokozottan figyeljenek, mert a kata versenyszámok 09.30-tól kezdődnek és a nagy létszám miatt csúszást nem engedhetünk meg. INFORMÁCIÓ:
e-mail.:
[email protected] e-mail.:
[email protected]
tel.: 30/691-2357 tel.: 30/9379-067
BELÉPŐDÍJ:
1.000.- Ft (a versenyzőkön és hivatalos kísérőkön kívül)
EGYÉB:
A versenyzőnek abban a súlycsoportban kell indulnia, amelyben a selejtezőn is indult és onnan tovább jutott. A versenyen ismételt mérlegelésre is sor kerülhet, melyen előírás, hogy a továbbjutás kategóriájának megfelelő súlyt tartani kell az ifjúsági és junior korosztályba tartozó versenyzőknek. Minden versenyző mögött a küzdelem ideje alatt egy fő tartózkodhat, sport öltözékben! Felkérünk minden klubvezetőt és edzőt arra, hogy a kísérőket és a szülőket készítse fel arra, hogy a verseny ideje alatt csak a nézőtéren tartózkodjanak, ezzel is segítve a versenyrendezők munkáját.
Mindenkinek jó felkészülést és eredményes versenyzést kívánnak a versenyszervezők. OSU! Siófok, 2016. január 20. Shihan Kálóczi József MKKSZ ügyvezető elnök 5