3 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 8/2011. (III.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.§ (1) bekezdésében, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Törvény 65. §-ban foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet hatálya 1. § A rendelet hatálya Szeged Megyei Jogú Város önkormányzatára és annak szerveire, az önkormányzat felügyelete alatt álló költségvetési szervekre, az önkormányzati társulásokra, a kisebbségi önkormányzatokra, valamint a támogatásban részesített magánszemélyekre, jogi személyekre és jogi személyiségekkel nem rendelkező szervezetekre terjed ki. Költségvetés bevételei és kiadásai 2. § /1/ A Közgyűlés az önkormányzat 2011. évi költségvetésének Költségvetési kiadását ebből: általános tartalék:
67.265.743 eFt-ban 1.380.524 eFt-ban
Költségvetési bevételét
67.265.743 eFt-ban
Költségvetési hiányát
8.496.919 eFt-ban
állapítja meg. /2/ A Közgyűlés a költségvetési hiány belső finanszírozására 3.536.214 eFt előző évi pénzmaradványt külső finanszírozására 2.780.889 eFt hosszúlejáratú hitel felvételt 3.903.351 eFt finanszírozási hitelt 444.874 eFt 2008. évi panelrekonstrukciós pályázati felhalmozási célú hitelfelvételt 1.269.464 eFt értékpapír értékesítésének bevételét - 33.561 eFt rövidlejáratú hitel törlesztést - 3.404.312 eFt hosszúlejáratú hitelek törlesztését jóváhagyja. 3. § Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat 2011. évi összevont költségvetési mérlegét az 1. sz. melléklet, 2011. évi bevételi és kiadási előirányzatainak fő összegeit a 2. sz. melléklet,
4 az Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodási körébe tartozó bevételi előirányzatokat a 3. sz. melléklet, a társulás bevételi előirányzatát a 4. sz. melléklet, a Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodási körébe tartozó kiadási előirányzatokat az 5.-8. sz. mellékletek, a társulás kiadási előirányzatát a 9. sz. melléklet, a kisebbségi önkormányzatok bevételi – kiadási előirányzatait a 10.-11. sz. mellékletek, a költségvetési szervek bevételi és kiadási előirányzatait a 12.-13. sz. mellékletek, a költségvetési szervek kiadási előirányzatainak kiegészítő adatait a 14.-16. sz. mellékletek, a 2011. évi létszám előirányzatát a 17. sz. melléklet, a 2011. évi előirányzat-felhasználási és likviditási tervét a 18. sz. melléklet, a 2012-2013. évre várható bevételeket és kiadásokat a 19. sz. melléklet, a többéves kihatással járó feladatok előirányzatait a 20.-21. sz. melléklet, az Európai Uniós támogatással megvalósuló beruházásokat a 22.- 46. sz. mellékletek a költségvetési intézmények Európai Uniós támogatással megvalósuló fejlesztéseit a 47.sz. melléklet szerint jóváhagyja. 4. § A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői illetményalapja 2011. január 1-jétől 43.000 Ft. 5. § A költségvetési rendelet végrehajtási szabályait külön rendelet szabályozza. Hatálybalépés 6. § (1) E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2011. január 1-jétől kell alkalmazni. (2) E rendelet a belső piaci szolgáltatásról szóló, az Európai Parlament és Tanács 2006/123/EK irányelveknek való megfelelést szolgálja. Dr. Botka László sk. polgármester
Dr. Mózes Ervin sk. címzetes főjegyző
Megalkotta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2011. február 25.-én tartott ülésén. Kihirdetve Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Közlönyében.
5 1. sz. melléklet
Szeged Megyei Jogú Város 2011. évi összevont költségvetési mérlege ezer Ft
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK Megnevezés B. Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele működési célra Előző évek vállalkozási maradványának igénybevétele működési célra Belső finanszírozásra szolgáló pénzforgalom nélküli C. bevételek működési célra Értékpapírok értékesítésének működési célú bevételei Kötvény kibocsátás bevétele Rövidlejáratú hitelek felvétele Költségvetési hiány belső finanszírozását meghaladó külső finanszírozásra szolgáló működési D. célú bevételek Működési célú bevételek összesen:
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK
Szeged MJV
Társulások
Költségvetési
Kisebbségi
Közp. gazdálkodás
bevételei
intézmények
Önkormányzatok
27 545 251
3 750
3 152 403
0
0
627 102
Megnevezés
14 256 A. Működési célú költségvetési kiadások 8 174
10 433 0 1 269 464
0
637 535
Társulások
Költségvetési
Kisebbségi
kiadásai
intézmények
Önkormányzatok
3 750
18 955 585
21 924
33 561
0
0
0
13 596 074
3 750
18 955 585
21 924
0
2 442 950
583
Felhalmozási célú kiadások összesen:
3 404 312 3 404 312 32 244 877
0 0
0 2 442 950
0 583
Forgatási célú értékpapírok kiadásai
13 562 513 0
Befektetési célú értékpapírok kiadásai 8 174
Rövidlejáratú hitelek törlesztése
33 561
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése E. Működési célú finanszírozási kiadások
0
1 269 464
0
0
0
28 814 715
3 750
3 789 938
22 430
Működési célú kiadások összesen:
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK B. Felhalmozási célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele felhalmozási célra Előző évek vállalkozási maradványának igénybevétele felhalmozási célra Belső finanszírozásra szolgáló pénzforgalom nélküli C. bevételek felhalmozási célra Értékpapírok értékesítésének felhalmozási célú bevételei Kötvény kibocsátás bevétele Hosszú lejáratú hitelek felvétele Költségvetési hiány belső finanszírozását meghaladó külső finanszírozásra szolgáló D. felhalmozási célú bevételek
Szeged MJV Közp. gazdálkodás
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK
22 837 197
1 778 094
2 773 797
116 631
A. Felhalmozási célú költségvetési kiadások 77
0 2 773 797
116 631
Forgatási célú értékpapírok kiadásai
77
Rövidlejáratú felhalmozási hitel törlesztése Hosszú lejáratú hitelek törlesztése E. Felhalmozási célú finanszírozási kiadások
0
0
Befektetési célú értékpapírok kiadásai
0 0 7 129 114 7 129 114
28 840 565
0
Felhalmozási célú bevételek összesen:
32 740 108
0
1 894 725
77
B.) KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN
50 382 448
3 750
4 930 497
14 256
A.) KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN
42 403 078
3 750
21 398 535
22 507
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY - TÖBBLET (A. - B.)
8 496 919 E.) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN
3 437 873
0
0
0
45 840 951
3 750
21 398 535
22 507
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSSZESEN (C.+D.)
11 172 375
0
754 166
8 251
ÖSSZES BEVÉTEL (B.+C.+D.)
61 554 823
3 750
5 684 663
22 507
BEVÉTELEK FŐÖSSZEGE
67 265 743
ÖSSZES KIADÁS (A.+E.)
KIADÁSOK FŐÖSSZEGE
67 265 743
6 2. sz. melléklet
Szeged Megyei Jogú Város 2011. évi bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatonként
Bevételek
Megnevezés
Működési bevételek
Önkorm. Működési sajátos támogatások bevételei 15 678 122 9 642 158 0
Önkorm.hiv.,közp.gazd kör műk bevételei Önkorm.hiv, közp gazd. kör felhalm. bevét. Parkolóalap bevétele Lakásalap bevételei Vízügyi Építési alap bevételei Környezetvédelmi alap bevételei
1 424 214 4 000 29 065 0 12 872
25 214
Központi gazdálkodás bevételei
1 470 151
15 703 336
Társulások bevételei Költségvetési szervek bevételei Kisebbségi Önkormányzat bevételei
3 750 2 397 397 0
ÖSSZES BEVÉTEL:
3 871 298
0
15 703 336
9 642 158
9 642 158
Felhalm. és tőkejell. bevételek 5 096 220
Támogatás értékű bev. Működési Felhalm. célú célú 581 831 13 580 568
138 000 1 623 577
1 381 665 0
6 857 797
581 831
14 962 233
Átvett pénzeszközök Működési Felhalm. célú célú 0
Támogatási Külső kölcsönök finanszíroz. visszatér. bevételek 147 775 1 094 786 0 962 117 7 129 114 13 850 174 678 41 200
0
55 050
1 109 892
Előző évi Alap és vállalk. tev elsz.
2 773 797
0
0
0
0 627 102 8 174
116 631 77
0
10 433
0
635 276
2 890 505
0
10 433
0
68 713 840 386 474 460 0 114 888 2 629 209 0
Pénzeszköz átadás Terv.marad. államháztartáson kívülre tartalék felhalm. c. al. és váll.elsz. működési c. 1 115 091 4 239 535 613 825 0 16 617 401 0 532 269 386 381 0 0 0 17 850 258 468 40 000 100 000 0 444 518 340 516 352 940 0 0 0 268 229
Kölcsönök nyújtása törlesztése 28 365 627 236 0
4 127 656
18 130 858
4 339 535
1 499 034
1 357 596
655 601
0
0
0 5 650
0 0
16 776 6 152
32 775
0
0
4 345 185
1 499 034
1 380 524
688 376
0
0
686 125 14 256
1 635 218
68 881 0
126 160
13 365
6 861 148
1 282 212
16 597 451
68 881
181 210
1 123 257
8 398 578
Összes bevétel
támogatások, visszatérülések
0
3 351
8 398 578
Pénzforgalom nélküli bevételek Pénzmaradv.igénybevét. Pénzforg. Előző évi Működési Felhalm. nélküli váll.eredm. célra célra elszámolás ig.vétele 0 0 262 468 0 585 212 1 657 888 268 229
0
28 568 886 26 768 019 280 318 2 308 620 3 322 665 306 315
0
61 554 823 3 750 5 684 663 22 507
0
67 265 743
Kiadások
Megnevezés
Személyi juttatás
Munkaadói járulék
4 344 373 39 500 22 500 4 000 68 698 0 4 300
Egyéb folyó kiadás 585 348 492 569 0
Támogatás értékű kiadás államháztartáson belül felhalm. c. működési c. 686 023 587 049 0 0 0 1 738 839 0 0 0 0 0 1 381 665 0 0
Egyéb tám. és ellátott. juttatásai
Felújítás
Beruházás
Önkorm. hiv., közp. gazd. működési kiadásai Önkorm hiv., közp gazd. felhalmozási kiadásai Önkorm. hiv., közp gazd. felújítási kiadásai Parkolóalap kiadásai Lakásalap kiadásai Vízügyi Építési alap kiadásai Környezetvédelmi alap kiadásai
1 788 790 0
Központi gazdálkodás kiadásai
1 788 790
502 632
4 483 371
Társulások kiadásai Költségvetési szervek kiadásai Kisebbségi Önkormányzatok kiadásai
0 9 725 542 870
0 2 602 880 0
3 750 5 975 441 9 252
173 727 0
93 817 0
367 402 0
48 900
359 265
0 2 002 010 583
11 515 202
3 105 512
10 471 814
1 298 156
779 840
954 451
3 169 404
4 486 921
20 133 451
ÖSSZES KIADÁS:
502 632 0
Dologi kiadás
35 045 0 11 467 1 124 429
686 023
587 049
3 120 504
Előző évi pénzmar átad. Működési Felhalm. célra célra 0
Finanszírozási kiadások
0
0
33 561 3 258 187
Összes kiadás
22 319
14 593 305 24 532 768 496 960 280 318 2 308 620 3 322 665 306 315
3 437 873
45 840 951
123 806
3 750 21 398 535 22 507 3 437 873
67 265 743
7 3. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodási körbe tartozó 2011. évi bevételi előirányzatai Cím Al Jogc. Jogc. cím cspt szám 1
Elő ír.
Cím
Al Jogc. Jogc. Előirányzat cím cspt megnevezése
Önkormányzati hivatal költségvetési bevételei Költségvetési bevételek Működési bevételek Működési bevételek
I 1 1 1.1. 1.1.1 1.1.2 1.2 2 2.1 2.3 2.4 2.5 2.7 2.8 2.9 3 3.1 3.1.1 3.2 3.2.1 3.3 3.4
4
Közhatalmi bevételek Igazgatási szolgáltatási díj Okmányiroda saját működési bevételei Egyéb igazgatási szolgáltatási díj Bírság bevétel Közhatalmi bevételek összesen Egyéb saját működési bevétel Áru- és készletértékesítés ellenértéke Egyéb saját bevétel Továbbszámlázott (közvetített) szolg. értéke Bérleti díj bevétel Alkalmazottak térítései Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz ebből: Követelés elengedés, tartozás átvállalás Alk. kártérítése, egyéb térítések Egyéb saját működési bevételek összesen Működési célú ÁFA bevételek - visszatérülések Működési kiadásokhoz kapcs ÁFA visszatérülés Parkolási közszolgáltatás ÁFA visszatérülése Kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFA-ja Parkolási ágazat ÁFA-ja Fordított ÁFA miatti bevétel
46 000 6 761 44 160 96 921 3 500 37 695 5 500 60 291 2 100 8 500 8 000
500 118 086
126 240 713 283 197 134
Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak ÁFA-ja ÁFA bevételek, visszatérülések összesen Működési célú hozam- és kamat bevételek
Működési bevételek összesen
1 036 657 172 550 1 424 214
Önkormányzatok sajátos működési bevételei
2
755 000
1 2 2.1 2.5 2.7
Illetékek Helyi adók Építményadó Idegenforgalmi adó Iparűzési adó Helyi adók összesen
1 753 600 81 000 7 150 000 8 984 600
3 3.1 3.2 3.3 3.5
Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó helybenmaradó része Jövedelemkülönbség mérséklésére Gépjárműadó Termőföld bérbeadásából származó jövedelem Átengedett központi adók összesen
2 303 458 810 278 1 173 200 50 4 286 986
4 4.1 4.2 4.3 4.4 4.5 4.6 4.7
Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Bírságok, pótlékok (helyi adó) Bírságok, pótlékok (egyéb jogcímen) Közterülethasználati díj Ingatlanhasznosítás (IKV Zrt haszonbérleti díj) Egyéb sajátos bevétel Közút nem közlekedési célú igénybevétele Parkolási bevételek Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek
Önkormányzatok sajátos működési bevételei 3
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban
Működési támogatások
103 000 44 000 700 000 16 000 788 536 1 651 536 15 678 122
8 3. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodási körbe tartozó 2011. évi bevételi előirányzatai Cím Al Jogc. Jogc. cím cspt szám
Elő ír.
1 1.1 1.2
2 4 5 5.1 5.2 5.3 5.5
4 1 1.1 1.2 1.3 1.4 2 2.1 3
4
Cím
Al Jogc. Jogc. Előirányzat cím cspt megnevezése Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Normatív állami hozzájárulás - lakosságszámhoz kötött Normatív állami hozzájárulás - feladatmutatóhoz kötött Normatív hozzájárulások összesen Központosított előirányzatokból működési célúak Helyi önkormányzatok előadó-művészeti támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Kiegészítő támogatás egyes oktatási feladatok ellátására Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatok ellátására Normatív kötött felh. támogatás - Tűzoltóság Egyéb központi támogatás Működési támogatások összesen Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Megyei könyvtári feladatokra Egyéb támogatásértékű bevétel Mozgáskorlátozottak támogatása Fordított ÁFA fedezetének átvétele a Lakásalaptól Támogatásértékű működési bevétel összesen Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Egyéb átvett pénzeszköz Működési célra átvett pénzeszközök összesen Előző évi működési célú pénzmaradvány átvétel Előző évi költségvetési kiegészítések, visszatérülések Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átv. Előző évi támogatások, visszatérülések összesen Előző évi költségvetési kiegészítések, visszatérülések Működési célú költségvetési bevételek összesen
II
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban
327 198 8 028 651 8 355 849
622 300 45 630 2 792 615 587 9 642 158
20 500 561 331
581 831
0
0 0 27 326 325
Felhalmozási bevételek
Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
1 1 1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 1.5.1 1.5.2 1.5.3 2 2.1 2.2 2.3 2.4 3 3.1 3.2 3.3 3.4
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Telekértékesítés Egyéb felhalmozási és tőkejellegű bevételek Vagyoni értékű jog értékesítése Felhalmozási célú ÁFA visszatérülések Hulladék ÁFA visszatérülés önrész után Vízügyi Építési alap ÁFA visszatérülés Elektromos tömegközlekedés ÁFA visszatérülés Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése összesen Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkejellegű bevételei Nem lakás célú helyiségek értékesítése Hulladékszállító-, gyűjtő eszközök és a központi hulladéktelep bérleti díja Elektromos tömegközl. projekthez kapcs. vagyon bérbeadásából szárm. bev. SZKT-nak üzemeltetésre átadott eszközök bérleti díja Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkejellegű bevételei Pénzügyi befektetések bevételei Osztalék Üzletrészek, részvények értékesítése Felhalmozási kamat bevételek Felhalmozási célú realizált árfolyamnyereség bevétele Pénzügyi befektetések bevételei összesen Felhalmozási és tőke jellegű bevételek összesen
2
Felhalmozási támogatások
2 089 430 132 608 27 256 5 000 66 529 739 931 1 392 298 4 453 052 10 290 168 713 47 037 226 040 416 800 328
417 128 5 096 220
9 3. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodási körbe tartozó 2011. évi bevételi előirányzatai Cím Al Jogc. Jogc. cím cspt szám
Elő ír. 1 2 2.1
3 1 1.1
2
Cím
Al Jogc. Jogc. Előirányzat cím cspt megnevezése Központosított előirányzatok Fejlesztési célú támogatások Fejlesztési és vis major feladatok támogatása Felhalmozási támogatások összesen Egyéb felhalmozási bevételek Támogatásértékű felhalmozási bevétel Európai unió támogatásértékű bevétele államháztartáson keresztül Tarján Víztorony tér rekonstrukció Újszegedi Liget - játékok kertje Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása I. Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása II. József Attila Iskola akadálymentesítése Béke utcai Ált.Iskola rekonstrukció DAOP Magyarország-Románia együttműködési program HU-RO Vadaspark Csongrád-Szeged összekötő út külter.szak.m.kerékpárút kial. Városrehabilitáció I. projekt Városrehabilitáció II. projekt Elektromos tömegközlekedés fejlesztése AGÓRA - TIOP Vitéz u.bölcsőde kapacitás fejlesztés, bővítés Acél utcai rendelő felújítása Vadaspark Zsiráfház építés Két állatkert "TwoZoos" projekt Színház energetikai korszerűsítése Szeged-Szőreg-Novi Knezevac kerékpárút építés TIOP 1.1.1. Tanulói laptop program TIOP 1.1.1.-07 IKT fejlesztés az iskolában Szeged-Szabadka Piacok között együttműködés Bálint Sándor Emlékház és kutatóközpont AGÓRA-KEOP villamos energia AGÓRA-KEOP hőigény kielégítése Biodiverzitás és természetvédelem Szeged-Temesvár Szeged agglomeráció közlekedésfejlesztése Nagykörút közösségi közlekedési sáv kialakítása Európai Unió támogatásértű bevétele államháztartáson keresztül Központi támogatás támogatásértékű bevétele Tarján Víztorony tér rekonstrukció Újszegedi Liget - játékok kertje Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása I. Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása II. József Attila Iskola akadálymentesítése Béke utcai Ált.Iskola rekonstrukció DAOP Magyarország-Románia együttműködési program HU-RO Vadaspark Csongrád-Szeged összekötő út külter.szak.m.kerékpárút kial. Városrehabilitáció I. projekt Városrehabilitáció II. projekt Elektromos tömegközlekedés fejlesztése AGÓRA - TIOP Vitéz u.bölcsőde kapacitás fejlesztés, bővítés Acél utcai rendelő felújítása Vadaspark Zsiráfház építés Két állatkert "TwoZoos" projekt Színház energetikai korszerűsítése Szeged-Szőreg-Novi Knezevac kerékpárút építés TIOP 1.1.1. Tanulói laptop program TIOP 1.1.1.-07 IKT fejlesztés az iskolában Szeged-Szabadka Piacok között együttműködés Bálint Sándor Emlékház és kutatóközpont
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban
0
151 262 14 444 168 030 173 201 25 475 52 685 37 474 97 833 788 634 1 020 000 5 568 455 982 637 51 390 27 201 31 399 52 586 204 128 99 491 65 261 381 335 20 636 34 312 7 136 45 081 10 203 47 190 81 707 10 239 186 26 693 2 549 29 652 30 565 4 495 9 298 1 478 17 264 139 171 180 000 982 668 173 407 12 916 4 800 5 541 6 170 36 023 11 709 21 753 127 112 2 421 6 055
10 3. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodási körbe tartozó 2011. évi bevételi előirányzatai Cím Al Jogc. Jogc. cím cspt szám
Elő ír.
3
5 6
Cím
Al Jogc. Jogc. Előirányzat cím cspt megnevezése AGÓRA-KEOP villamos energia AGÓRA-KEOP hőigény kielégítése Biodiverzitás és természetvédelem Szeged-Temesvár Szeged agglomeráció közlekedésfejlesztése Nagykörút közösségi közlekedési sáv kialakítása Központi támogatás támogatásértékű bevétele összesen Egyéb központi támogatás támogatásértékű bevétele Belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése Egyéb központi támogatás támogatásértékű bevétele összesen Felh.c.támogatás értékű fejlesztési forrásképzése Konyhai eszközök bérleti díja Támogatásértékű felhalmozási bevétel összesen
2
Felhalmozási célra átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről
3
Előző évi felhalmozási pénzmaradvány átvétel
III 1 1 2 3 4
2 1 2 3 4 5
Támogatási kölcsön visszatérülése Működési célú támogatási kölcsön visszatérülés Ifjúsági Ház tagi kölcsön visszatérülése Tisza Volán Sportclub Hivatásos Kézilabda Szakosztály kölcsön visszatérülés Szeged Pólus Np. Kft. Szegedi Vadaspark Működési célú támogatási kölcsönök visszatérülése összesen Felhalmozási célú támogatási kölcsön visszatérülés Lakástámogatások törlesztése Egyéb támogatási kölcsön visszatérülés Szegedi Közlekedési Kft tagi kölcsön IKV Zrt tagi kölcsön visszatérülés Szegedi Vásár és Piac tagi kölcsön térülés Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése összesen Költségvetési bevételek összesen
1 864 898 48 519 48 519
1 381 665 46 300 13 580 568
0
5 000 50 000 60 000 32 775 147 775
58 892
280 000 623 225 962 117 47 113 005
Költségvetési hiány belső fianaszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra
V 1 2
VI 1 1 2 2 1 2
VII 1 1 1.2 1.3 1.4
2
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban 1 259 7 955 1 197 8 328 14 419
Költségvetési hiány belső finanszírozását meghaladó összegének külső finanszírozására szolgáló bevételek Értékpapírok értékesítésének bevétele Működési célú Forgatási célú értékpapírok bevételei Befektetési célú értékpapírok bevételei Felhalmozási célú Forgatási célú értékpapírok bevételei Befektetési célú értékpapírok bevételei Felhalmozási célú értékpapírok bevételei összesen Hitelek felvétele, kötvény kibocsátás bevételei Működési célú hitel felvétele, kötvény kibcsátás működési célra Működési célú hitel felvétele Rövid lejáratú hitelek felvétele Hosszú lejáratú hitelek felvétele Hitel hiány finanszírozására Működési célú hitelek összesen Felhalmozási célú hitel felvétele, kötvény kibcsátás felhalmozási célra
1 094 786
1 094 786
0 0
11 3. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodási körbe tartozó 2011. évi bevételi előirányzatai Cím Al Jogc. Jogc. cím cspt szám
Elő ír. 1 1.1 1.2 1.3 1.4
2 2.1 2.2
Cím
Al Jogc. Jogc. Előirányzat cím cspt megnevezése Felhalmozási célú hitel felvétele Rövid lejáratú hitelek felvétele Hosszú lejáratú hitelek felvétele (jóváhagyott hitel) Hitel hiány finanszírozására 2008.évi panelrekonstrukciós pály. felhalmozási célú hitel lehívása Felhalmozási célú hitelek felvétele összesen Kötvények kibocsátásának bevétele Forgatási célú kötvények kibocsátása Befektetési célú kötvények kibocsátása Felhalmozási célú kötvény kibocsátás bevételei Finanszírozási bevételek összesen
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban
2 780 889 3 903 351 444 874 7 129 114
0 8 223 900
Parkolóalap bevételei Működési bevételek
I 1 4
II 3 2 2.1
Működési bevételek Hozam és kamatbevétel Működési célú költségvetési bevételek összesen Felhalmozási bevételek Egyéb felhalmozási bevételek Felhalmozási célra átvett pénzeszközök áh-on kivülről Egyéb átvett pénzeszköz Felhalmozási célú költségvetési bevételek összesen Költségvetési hiány belső fianaszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Felhalmozási célra Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen Parkolóalap bevételei összesen
V 2
4 000 4 000
13 850 13 850
262 468 262 468 280 318
Lakásalap bevételei Működési bevételek
I 1 3 4 2 4.7
29 065
29 065
Felhalmozási bevételek Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
II 1 1 2 1
3 1
V 1 2 VI 1 1 2 2
Működési bevételek Működési célú ÁFA bevételek, visszatérülések Hozam és kamatbevétel Önkormányzatok sajátos működési bevételei Egyéb sajátos bevétel (bérleti jog) Működési célú költségvetési bevételek összesen
Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Lakásértékesítés bevétele
Egyéb felhalmozási bevételek Támogatásértékű bevétel Felhalmozási bevételek összesen Költségvetési hiány belső fianaszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Értékpapírok értékesítésének bevétele Működési célú Forgatási célú értékpapírok bevételei Befektetési célú értékpapírok bevételei Felhalmozási célú
138 000
1 381 665 1 519 665
0 585 212
174 678
12 3. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodási körbe tartozó 2011. évi bevételi előirányzatai Cím Al Jogc. Jogc. cím cspt szám
Elő ír. 1 2
Cím
Al Jogc. Jogc. Előirányzat cím cspt megnevezése Forgatási célú értékpapírok bevételei Befektetési célú értékpapírok bevételei Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen
Lakásalap bevételei összesen
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban
759 890 2 308 620
Vízügyi Építési alap bevételei Működési bevételek
I 1 2 2.3
II
Működési bevételek Egyéb saját működési bevétel Egyéb saját bevétel Működési bevételek összesen
0
Felhalmozási bevételek
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
1 2 5 6
3 1 2 2.1 2.2 2.3 2.4 2.5
V 2
Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Üzemeltetésből, koncesszióból származó folyó évi bevétel Egyéb felhalmozási és tőkejellegű bevétel Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei összesen Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
1 623 577 1 623 577 1 623 577
Egyéb felhalmozási bevételek Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kivülről Egyéb átvett pénzeszközök Csatornafejlesztési hozzájárulás Vízműtől Vízvezeték építése, társulattól átvett pénzeszköz ISPA csatorna építésre társulattól átvett pénzeszköz ISPA Tiszai keresztezések, garanciális lebonyolítási díj Felhalmozási célra átvett pénzeszköz államháztartáson kivülről összesen Felhalmozási bevételek összesen Költségvetési hiány belső fianaszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Felhalmozási célra Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen
Vízügyi Építési Alap bevételei összesen
31 200 10 000 41 200 1 664 777
1 657 888 1 657 888 3 322 665
Környezetvédelmi alap bevételei Működési bevételek
I 1 4 2 4 4.1 4.2 4.3 4.4
V 2
Működési bevételek Hozam és kamatbevétel Önkormányzatok sajátos működési bevételei Bírságok, pótlékok, egyéb sajátos bevételek Környezetvédelmi bírság Talajterhelési díj Vízterhelési díj Légszennyezettségi bírság Önkormányzatok sajátos működési bevételei összesen Működési célú költségvetési bevételek összesen Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Felhalmozási célra Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen
Környezetvédelmi Alap bevételei összesen
Önkormányzati hivatal költségvetési bevételei összesen
12 872
14 881 2 000 8 300 33 25 214 38 086
268 229 268 229 306 315 61 554 823
15
4. sz. melléklet
Társulások 2011. évi bevételi előirányzatai ezer Ft
Cím
Alcím Jogcím Jogcím cspt szám
Előir.
Cím
Alcím jogcím Jogcím Előirányzat csp megnevezése
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban
Szeged és Térsége Területfejlesztési Társulás
1
Működési bevételek
I 1 2 4
Működési bevételek Egyéb saját működési bevétel Hozam és kamatbevétel Működési célú költségvetési bevételek összesen Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Finanszírozási bevételek összesen Szeged és Térsége Területfejl. Társ. bevételei összesen
V 1
3 750 3 750
0 3 750
Szeged-Algyő Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás
2
Működési bevételek
I 1 2 4
V 1
Működési bevételek Egyéb saját működési bevétel Hozam és kamatbevétel Működési célú költségvetési bevételek összesen Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Finanszírozási bevételek összesen Szeged-Algyő Ivóvízminőség-jav. Önkormányzati Társ. bev. össz.
Társulások bevételei összesen
0 0
0 0
3 750
16 5. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodás körbe tartozó 2011. évi működési kiadásai M Ű K Ö D É S I Cím Al- Jogc. Jogc. Elő Cím Al- Jogc. Jogc. Előirányzat Személyi cím csopt ir. cím csop juttatás száma megnevezése 1 Önkormányzati hivatal költségvetési kiadásai 1 Működési kiadások 1 Fejlesztési feladatok 1 Városrendezési tervek 2 Városrendezési tanulmánytervek 3 Tápai "Öregtemető" részletes rendezési terve 4 Közlekedés tervezés 5 Beruházások, pályázatok előkészítése (Fe) 6 Informatika 7 Hálózat karbantartás 8 Informatikai szolgáltatások 9 Polgármesteri hivatal hardver karbantartása 10 Gépvásárlás 10 Szoftver vásárlás 11 Műszaki nyilvántartás, feldolgozás 12 Önkormányzati közműnyilvántartás vezetése 13 Földhivatali digitális térkép használata 14 Helyközi autóbusz járatok helyi személyszállítása 15 E-önkormányzati rendszer fejlesztése 0 Fejlesztési feladatok összesen 2 Városüzemeltetés 1 Szegedi Közlekedési Társaság - helyi tömegközlekedés 2 Repülőtér üzemeltetése (SZKT Kft) 3 Helyi tömegközlekedés normatív állami támogatása 4 Tisza Volán Zrt. helyi tömegközl. 2010. évi önk. tám.elsz. Szegedi Környzetgazdálkodási Nonprofit Kft. 5 Környzetgazdálkodás működési támogatása 6 Közlekedésszervezés támogatása 7 Környezetgazd. Nonprofit Kft. közvetített szolg. Speciális keretek 8 Választókörzeti keret 9 Településrészi önkormányzati keret 10 Lakótelepi közösségi terek fejlesztési kerete 11 Szegedi Sport és Fürdők Kft. támogatása 12 Szegedi Sport és Fürdők Kft. sportlétesítm. üzemeltetése 13 Ritek Zrt támogatása 14 Ritek Zrt. szolgáltatási szerződése 15 SZINT Kft. támogatása 16 Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. támogatása 17 Helyi közszolgálati televíziózás (VTV Nonprofit Kft.) 18 Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. 19 Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Nonprofit Kft. 20 Szegedi Pólus Nonprofit Kft működési támogatása 21 Tápéi komp üzemeltetése 22 Közvilágítás 23 Vállalkozói kompenzálás 24 Orvosi rendelők karbantartása 25 Szabálytalan játszóterek felülvizsgálata, elbontása 26 Beruházások, pályázatok előkész.közbesz.bevont szakért. (Vü) 27 Hatósági feladatokhoz kapcs. kiad., lakótelepi közter. nyilv. akt. 28 Parlagfű mentesítés 29 Szeged város fakataszterének elkészítése 30 Farekonstrukció és növényeü. felülvizsgálat 31 Véderdő telepítés 32 Óvodák és ált. iskolák fáinak nyesése, kivágása 33 Közkifolyók vízfogyasztási díja; vízgazd hozzájárulás 34 Parkolási közszolgáltatás költségei 35 Belvárosi árvízvédelmi rendszer üzemeltetése 36 Külterületi vízkár elhárítása és belvíz mentesítése 37 Gyálaréti játszótér fásítása 0 Városüzemeltetés összesen 3 Egészségügy 1 Foglalkozás-egészségügyi feladatok 2 Fogászati ügyeleti ellátás, ügyeleti ellátás felelősségbiztosítás díja 3 Háziorvosi rendelő bérleti díja 4 Drogprevenciós feladatok 5 Acél utcai rendelő felúj.kapcs.felmerülő költségek 6 HPV elleni védőoltás 7 Társadalombiztosítás által nem tám. egyéb védoltás
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK
K I A D Á S O K
Munka-
Dologi
Egyéb
Támog.ért.
Pénzeszk.
Pénzmaradv
Egyéb tám.
adói
kiadás
folyó
kiadás
átadás
átadás
és ellátott.
járulék
kiadás
működési célra
Beruházás
juttatásai
45 096 31 500 27 361 58 033
16 951 17 367 16 596 362
0
Támogatási
Pforg nélk k. Ir szervtől
Finanszírozási kiadások
ezer Ft
Támog.ért.
Pénzeszk.
Pénzmaradv
kölcsönök
Érték-
Hitelek
Terv.mar.
költségv.
Összes
kiadás
átadás
átadás
nyújtása,
papírok
törleszt.
eredm.
szervnek
kiadás
törlesztése
kiadásai
tartalék
foly. támog.
felhalmozási célra
37 474 13 226 2 350 5 580 34 151
22 500 19 375 5 000 49 600 2 488 243 020
Felújítás
413 2 350
82 983 47 076 2 350 32 941 93 434
1 250 10 000
29 974 8 750
0
0
0
0
0
200 714
14 013
0
0
0
0
0
0
0
0
457 433 15 000 522 331 364 293
271 273
728 706 15 000 522 331 364 293
388 910
8 422
397 332 165 734 566 107
165 734 453 107
113 000 90 000 22 500 9 000 431 169
8 000 2 000 800
2 000 500 200 93 831
105 000 29 000
20 000
575 350 104 600 85 776 45 500 265 000 53 972 17 315
29 650 20 400 14 224
137 100
83 000 4 500 10 264
550 000
50 000 678
0 0 0 12 500 2 000 0 10 000
10 000 4 000 10 000
10 000 5 000
5 000 3 000 504 960 4 500 10 000 0
1 962 901 27 000 9 000 900 2 300
0
0
26 951 17 367 16 596 30 336 8 750 22 500 19 375 5 000 49 600 2 488 457 747
3 477 827
0
0
1 500 214 300
400
900 8 000 1 000
2 700
0
555 564
0
0
0
0
0
0
100 000 25 000 10 000 525 000 105 000 49 000 137 100 605 000 125 000 100 000 45 500 348 000 58 472 27 579 600 000 678 10 000 4 000 10 000 12 500 2 000 10 000 10 000 5 000 5 000 3 000 504 960 4 500 10 000 1 500 6 213 292 27 000 9 400 900 2 300 900 8 000 1 000
17 5. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodás körbe tartozó 2011. évi működési kiadásai M Ű K Ö D É S I Cím Al- Jogc. Jogc. Elő Cím Al- Jogc. Jogc. Előirányzat Személyi cím csopt ir. cím csop juttatás száma megnevezése 8 Önkormányzati rendezvények egészségügyi biztosítása 0 Egészségügyi feladatok összesen 4 Szociális ellátás 1 Szegedi Kistérség Többcélú Társulása-Szociális int.mük. 2 Szegedi Kistérség Többc.Társulás - Ifj.Dorgcentrum tám. 3 Segélyezés 4 Lakbértámogatás, valamint lakáshoz jutás támog. 5 Közcélú foglalkoztatás kiadásai 6 Követelés elengedés, tartozás átvállalás 7 Védőernyő a Díjhátralékosoknak Alapítvány/Adósságkezelés támog. 8 Idősügyi támogatási keret 9 Idősügyi és városrészi közösségi programok, keret progr. 10 Fogyatékosügyi támogatási keret 11 Szociális, Gyermek és Családvédelmi támogatási keret 12 Karácsonyi programok 13 Személyi tulajdonú lakások kárenyhítése 14 Prémium/gyermek véd. ágazatban szakmai munka elism. 15 Szociális Igazgatási Mintahely 16 Szociális Munka Napja 17 Országos közmunkaprogramból rövid időtart.közfogl. 0 Szociális ellátás összesen 5 Oktatás Központi oktatási feladatok 1 Szegedi Kistérség Többcélú Társulás támogatása 2 Oktatási intézmények eszközfejl + pály saját forrás 3 Pedagógiai szakmai szolgáltatás, szakértői tev. 4 Integrációs és képesség-kibontakoztató felk progr. 5 Bursa Hungarica 6 Tanulmányi ösztöndíjak 7 Arany J. Tehetséggondozó program ösztöndíj 8 Oktatási ágazat vez. kiem. munkavégzésért járó ker.kieg. 9 779 9 Oktatási együttműködések (SZTE) 10 Oktatási támogatási keret 11 Díszdiplomások ünnepségére 1 920 12 Ped Szogálati Érdeméremmel kitüntetettek jutalma 700 13 Pedagógus "Életműdíj" 300 14 Szeged Ifjú Tehetsége 603 15 Szakképzési fejlesztési program 290 16 Iskolák külföldi diák-kapcsolatai 17 1000 mester Nonprofit Kft. támogatása 18 TIOP 1.1.1-09 Tanulói laptop program 463 19 TIOP 1.1.1-07 IKT fejlesztés az iskolákban 7 350 21 405 Oktatás összesen 6 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23
Kultúra, sport Központi kulturális feladatok Zenei rendezvények Városi rendezvények Évfordulós rendezvények Kiadványok Nemzetközi programok Ifjúsági és sportrendezvény Egyéb rendezvény Kulturális együttműködések MASZK Egyesület támogatása Jazz napok Szeged-Art Nemzetközi Képzőművészeti Fesztivál Képzőművészeti és városesztétikai feladatok Magyar Kultúra Napja, Magyar Kultúra díj Városi díjakra Nemzetközi kult. kapcsolatok kiadásai Művészeti ösztöndíjak, alkotói támogatások Kulturális támogatási keret Ifjúsági támogatási keret Jogdíjak Kult. és közművelődési ágazat szakmai munka elismerése Sportlétesítmények bérlése Bálint Sándor Emlékház működési költség Szeged Monográfia I.kötet reprint kiadás
875 750
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK
K I A D Á S O K
Munka-
Dologi
Egyéb
Támog.ért.
Pénzeszk.
Pénzmaradv
Egyéb tám.
adói
kiadás
folyó
kiadás
átadás
átadás
és ellátott.
járulék
kiadás
0
300 39 500
működési célra
400
0
0
Felújítás
juttatásai
0
Támogatási
900
0
ezer Ft
Pénzeszk.
Pénzmaradv
kölcsönök
Érték-
Hitelek
Terv.mar.
költségv.
Összes
kiadás
átadás
átadás
nyújtása,
papírok
törleszt.
eredm.
szervnek
kiadás
törlesztése
kiadásai
tartalék
foly. támog.
felhalmozási célra
9 000
Pforg nélk k. Ir szervtől
Finanszírozási kiadások
Támog.ért.
0
0
0
0
0
0
0
0
300 49 800
0
151 119 10 000 678 000 45 000 23 8 000 5 000 12 000 5 000 4 000 3 200 14 368 5 000 750 200 600 18 000 960 260
0
388 463 85 394 12 860 1 910 15 000 14 000 405 12 419 4 400 4 000 2 497 898 543 766 366 720 8 468 89 008 508 447 1 150 564
151 119 10 000 34 000
644 000 15 000 23
15 000
15 000
8 000 5 000 12 000 5 000 4 000 3 200 14 368 5 000 750 200 600 34 000
20 168
8 000
161 869
24 200
0
18 000 677 023
0
0
0
20 000
0
15 000
0
0
0
388 463 85 394 12 860 1 910 15 000 14 000 165
240 2 640 2 400 281 189 81 163 76
296 9
131 1 985 5 546
3 944 10 579 30 558
170 270
6 821 5 480 4 896 11 280 800 842 1 700 12 376
2 000 4 000
162
720 8 468
17
650 200 2 130
175 126 572
4 700
800
8 000 3 980 1 407
162
390 863
43 633
80 17 200 6 500 8 000
456 3 600
240 8 000 4 000 1 200
7 685
Beruházás
2 086 16 400 5 000 3 712
0
0
84 470 488 533 658 397
0
0
0
0
0
0
0
0
7 866 6 500 4 896 11 280 800 939 1 700 29 576 6 500 8 000 8 000 4 805 2 189 2 702 3 600 5 740 8 000 4 000 1 200 9 771 16 400 5 000 3 712
18 5. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodás körbe tartozó 2011. évi működési kiadásai M Ű K Ö D É S I Cím Al- Jogc. Jogc. Elő Cím Al- Jogc. Jogc. Előirányzat cím csopt ir. cím csop száma megnevezése 24 Homokháti Hungária Kupa NK verseny Kultúra, sport összesen 7 Igazgatási kiadások Hivatali igazgatási költségek 1 2 Egyéb igazgatási kiadások 3 Reprezentációs kiadások 4 Frakcióköltségek 5 Külkapcsolati költségek 6 Népszámlálás 7 Országos és területi kisebbségi önk.kép.vál. Igazgatási kiadások 8 Egyéb feladatok 1 Kiemelt sportegyesületek támogatása 2 Sport célú támogatási keret 3 Kiemelt sportesemények támogatása 4 Polgármesteri keret 5 Egyházi támogatási keret 6 Idegenforgalmi támogatási keret 7 Kiemelt városi rendezvények 8 Információs kiadványok 9 Városmarketing 10 Per és egyéb költségek 11 Vagyonbiztosítási kiadások 12 Könyvvizsgálat 13 Ingatlanvagyon-kataszter és értékelés 14 ÁFA kiadások 15 Folyószámla és rulírozó hitel kamata 16 Bankköltségek 17 Központi támogatás maradv. visszafizetése 18 Kisebbségi önkormányzatok önkormányzati tám. 19 Kisebbségi önkormányzatok állami támogatása 20 Kisebbségi székház üzemeltetési tám. 21 Duna-Körös-Maros-Tisza regionális együttműködés 22 Rendőrség támogatása 23 Bűnmegelőzési Tanács 24 Polgárőri tevékenység támogatási kerete 25 Polgárvédelmi feladatok 26 Esélyegyenlőségi Iroda működtetése 27 Sándorfalvi okmányiroda aliroda működtetése 28 Hatósági és információs feladatok elvégzése 29 Területfejlesztési költséghozzájárulás 30 Hulladékgazdálkodási Társulás működési támogatása 31 Bérlakások óvadéka 32 Egyéb kiadás (üres int.ép.üz.költsége) 33 Szegedért Alapítványhoz kapcs. feladatok támogatása 34 Szeged Város Közösségéért Közalapítvány 35 Kobak Állatbarát és Állatvédelmi Egyesület 36 Esély a Stabilitásra Közalapítvány 37 Máltai Szeretetszolg. játszótér üzemeltetés 38 Egyéb ágazat szakmai munka elismerése 39 Parkolási közszolgáltatás költségeinek ÁFA-ja 40 Szegedi Vadaspark részére kölcsön nyújtása 41 Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Ideiglenes Bizottság 42 Mars téri kereskedők kártérítése 43 Rövidlejáratú hitel törlesztése 44 Intézményfinanszírozás kiadásai Egyéb feladatok összesen
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK
K I A D Á S O K
Személyi
Munka-
Dologi
Egyéb
Támog.ért.
Pénzeszk.
Pénzmaradv
Egyéb tám.
juttatás
adói
kiadás
folyó
kiadás
átadás
átadás
és ellátott.
járulék
16 990
4 216
1 748 820
458 315
1 000
400
15 1 749 835
4 458 719
kiadás
500 79 634 648 627 19 700 8 000 9 768 5 000 1 000 9 692 104
536
működési célra
0
52 300
Beruházás
juttatásai
0
0
0
0
Támogatási
0
0
0
0
40 780
52 000
40 780
52 000
Pforg nélk k. Ir szervtől
Finanszírozási kiadások
ezer Ft
Támog.ért.
Pénzeszk.
Pénzmaradv
kölcsönök
Érték-
Hitelek
Terv.mar.
költségv.
Összes
kiadás
átadás
átadás
nyújtása,
papírok
törleszt.
eredm.
szervnek
kiadás
törlesztése
kiadásai
tartalék
foly. támog.
felhalmozási célra
55 000
55 000
Felújítás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
500 153 676
0
3 003 542 19 700 8 000 9 768 6 400 1 000 28 3 048 438
560
151
1 276 488
521 250
34 317
641 575
0
0
0
0
0
38 261
0
13 365
0
33 561
0
15 713 872 15 713 872
246 110 41 200 55 400 10 675 40 000 4 000 14 650 14 000 16 480 195 300 54 000 7 000 25 813 911 390 403 774 30 000 117 476 8 030 6 226 15 735 230 15 000 7 415 16 000 2 000 6 075 3 061 45 500 5 000 20 611 3 000 2 500 1 000 1 000 1 500 3 250 4 500 711 126 240 13 365 750 30 000 33 561 15 713 872 18 273 400
Szegedi Önkormányzat, közp. gazd. körbe tartozó működési kiadásai összesen 1 788 790
502 632
4 344 373
585 348
587 049
4 239 535
0
686 023
1 115 091
68 713
0
613 825
0
28 365
0
33 561
0
15 713 872
30 307 177
246 110 41 200 55 400 10 675 40 000 4 000 14 650 14 000 16 480 195 300 54 000 7 000 25 813 911 390 403 774 30 000 117 476 8 030 6 226 15 735 230 15 000 7 415 16 000 2 000 6 075 3 061 45 500 5 000 12 350 3 000 2 500 1 000
560
151
8 261
1 000 1 500 3 250 4 500
126 240
13 365
750
30 000
33 561
20
6. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodás körbe tartozó 2011. évi felhalmozási kiadásai
Cím Al- Jogc. Jogc. Elő Cím Al- Jogc. Jogc. Előirányzat cím csopt ir. cím csopt száma megnevezése 1 Önkormányzati hivatal költségvetési kiadásai 2 Felhalmozási kiadások Fejlesztési feladatok 1
M Ű K Ö D É S I Dologi Egyéb kiadás folyó kiadás
FELHALMOZÁSI
K I A D Á S O K Támog.ért.
Pénzeszk.
kiadás
átadás
Beruházás
Egyéb tám.
Felújítás
és ellát.
működési célra
KIADÁSOK
Támogatási
Pénzeszk.
Pénzmaradv
kölcsönök
átadás
átadás
Támog.ért. kiadás
juttatásai
Értékpapírok kiadásai
nyújtása,
felhalmozási célra
Finanszírozási kiadások
törlesztése
Pénzforgalom nélk. kiadás
Hitelek törleszt.
ezer Ft
Terv. maradvány, tart. működési felhalmozási célra célra
Korábbi években benyújt., de el nem bírált pály. önrésze Pályázati keret új fejlesztésekhez Közlekedés
3
Elektromos tömegközlekedés nagyprojekt kivitelezés
7 475 262
7 475 262
4
Vásárhelyi Pál u. komplex felújítása I.ütem
491 420
491 420
5 6
Vásárhelyi Pál u. komplex felújítása II.ütem Nagykörút közösségi közlekedési sáv létesítése
300 000 377 361
300 000 377 361
7
Csongrád-Szeged összekötő út külter. szak.m. kerékpárút kial.
175 097
175 097
8
Szeged-Szőreg és Novi Knezevac köz. kerékpárút ép.
145 245
145 245
9
Szeged agglomeráció közlekedésfejlesztése
58 715
58 715
10
Tarján, Víztorony téri közlekedés fejlesztése
16 993
16 993
11
Autóbusz megállóhelyek biztonságossá tétele
15 000
15 000
12
Új autóbusz megállóhelyek létesítése
18 750
18 750
13
Csillapított forgalmú övezetek kialakítása
20 000
14
Szeged- Szőreg, Hősök tere- Makai út körforgalmi csomópont
15
Gyalogátkelő, Szőreg Szerb u.
4 000
4 000
16
Kerékpártárolók építése
7 000
7 000
17
Csomópontok átépítése, tervezése Kiemelt infrastrukturális beruházások
6 200
6 200
18
Városrehabilitáció I. projekt
266 159
266 159
19
Városrehabilitáció II. projekt (Biopolisz-park)
1 608 370
1 608 370
20
AGÓRA-TIOP
1 396 632
1 396 632
21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44
AGÓRA-KEOP villamos energia AGÓRA-KEOP hőigény kielégítése Színház energetikai korszerűsítése Tisza-parti Ált. Isk. és Óvoda felújítása Béke u. Ált. Iskola rekonstrukció Acél utcai rendelő felújítása Zsiráfház építése Újszegedi Liget - Játékok Kertje Szeged-Szabadka piacok közötti együttműködés Bálint Sándor emlékház kialakítása Vitéz utcai bölcsőde Árvízvédelmi rendszer fejlesztése előkészítése Két Állatkert "TwoZoos" projekt Biovárosok "Biodiverzitás és természetvédelem" Iparosított techn készült lakóépületek felújítása (2009.) Kémény felújítási program (2008.) Kémény felújítási program (2009) Tűzoltóság eszközfejlesztése Tűzoltóság eszközfejlesztése II. Helyi védelem alatt álló objektumok megóvása Szegedi Logisztikai és Szolgáltató Központ Szegedi Regionális Repülőtér Marostő járdaépítés Deák Ferenc utcai járdarekonstrukció
14 242 92 993 401 474 212 017 14 524 56 466 14 601 6 028 24 271 40 899 2 506 57 081 61 907 12 000
386 381
14 242 92 993 401 474 212 017 14 524 56 466 14 601 6 028 24 271 40 899 2 506 57 081 61 907 12 000 444 874 11 875 21 520 21 080 25 450 35 000 87 571 3 507 14 000 2 300 0 14 457 415
0
266 114 231 109 385 127 304 796 27 013 5 849 15 000 500 2 000 2 000 1 000 500 1 241 008
Fejlesztési feladatok összesen Városüzemeltetés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
236 381 150 000
Összes kiadás
1 2
2
3
Személyi Munkajuttatás adói járulék
Városüzemeltetés összesen Egészségügyi ellátás
20 000 10 644
10 644
444 874 11 875 21 520 21 080 25 450 35 000 87 571 3 507 14 000 2 300 0
0
0
0
0
0
0
Hulladékszáll.-, gyűjtő eszk., közp. hulladéktlp. pótlása és felúj. Szegedi Vásár és Piac Kft tagi kölcsön Szegedi Közlekedés Kft tagi kölcsön Úthálózat rekonstrukció Újszegedi Liget rekonstrukciója Szeged-Tápé Búcsú tér rendezése Karácsonyi díszvilágítás Ivókút kialakítása a Lidicei téren Kiskundorozsma "Malom" fedett buszváró ép. Rendező tér rekonstrukció folytatása Kutyafuttató kialakítása a Szabadság téren Sebességmérő berend. telepítése a Gyálaréti úton 0
13 500 591
0
57 174
513 269
0
0
0
0
0
266 114 231 109 385 127 304 796
0
0
0
0
0
0
27 013 5 849 15 000 500 2 000 2 000 1 000 500 53 862
236 381 150 000
570 910
0
0
0
616 236
0
0
0
21
6. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodás körbe tartozó 2011. évi felhalmozási kiadásai M Ű K Ö D Cím Al- Jogc. Jogc. Elő Cím Al- Jogc. Jogc. Előirányzat Személyi Munka- Dologi cím csopt ir. cím csopt juttatás adói kiadás száma megnevezése járulék SZTE vagyonkez. szerz. kapcs. támog. az I. Kórház bevételéből 1 SZTE fejlesztési támogatás (önkorm. eü. feladatokhoz) 2 Egészségügy összesen 0 0 0 Kultúra, sport 6 1 Vadkerti téri szoborcsoport restaurálása 1 500 2 Magyar származású Nobel-díjasok emlékparkja I. üt. 3 Szent Rozália Kápolna, kovácsoltvas rács beépítés tám. Nepomuki Szent János szobor restauráció 4 Kultúra, sport összesen 0 0 1 500 Egyéb feladatok 8 Hiteltörlesztések és hitelkamatok Átvállalt hitelek (K&H Bank) 1 Infrastruktúra hitel I/B 2 Infrastruktúra hitel II 3 Panel-hitel OTP 4 Panel-hitel Erste Bank 5 Panel-hitel 2. OTP 6 Beruházási fejlesztési hitel (5.000 mFt) 7 2008. évi panelrekonstrukció felhalmozási célú hitele 8 Beruházási fejlesztési hitel (1.000 mFt) 9 Kötvény kamat elszámolások 10 Rövid lejáratú hitel törlesztése (felhalmozási bevételek) 11 Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás 12 Hulladékgazdálkodási beruházás ÁFA önrész 13 Vízügyi Építési Alap ÁFA 14 Elektromos tömegk. visszaig. áfa 15 Önkormányzati dolgozók lakásépítési- vásárlási tám. 16 Intézményi dolgozók lakásépítési- vásárlási támogatása 17 Területelőkészítés, telekvásárlás 18 Közbeszerzési eljárások kötelezettség-vállalási kerete 19 Egyéb értékesítés, telek értékesítés lebony. díj 20 38 000 Zsidó Hitközség épület felújításának támogatása 21 Újszegedi Református Egyház templomépítési tám. II. üt. 22 Egyéb feladatok összesen 0 0 38 000 Szegedi Önkormányzat, közp. gazd. körbe tartozó felhalmozási kiadásai összesen
0
0
39 500
É S I Egyéb folyó kiadás
FELHALMOZÁSI
K I A D Á S O K Támog.ért.
Pénzeszk.
kiadás
átadás
0
Felújítás
Támogatási
Pénzeszk.
Pénzmaradv
kölcsönök
átadás
átadás
kiadás
juttatásai
0
KIADÁSOK
Támog.ért.
és ellát.
működési célra
0
Beruházás
Egyéb tám.
0
0
0
200 000 100 000 300 000
0
Értékpapírok kiadásai
nyújtása,
felhalmozási célra
törlesztése
0
Finanszírozási kiadások
0
Pénzforgalom nélk. kiadás
Hitelek törleszt.
0
ezer Ft
Terv. maradvány, tart. működési felhalmozási célra célra
0
0
0
200 000 100 000 300 000
0
1 500 15 000 3 000 3 500 23 000
15 000 3 000 0
0
0
0
3 500 18 500
0
0
3 000
0
0
0
0
0
Összes kiadás
492 569
0
0
0
3 044 448
269 476
1 381 665
4 000 12 000 16 000
0
11 000
0
3 258 187
0
0
556 138 256 899 102 284 48 045 79 505 226 231 79 212 39 585 32 163 84 118 2 246 576 1 381 665 66 529 739 931 1 392 298 7 000 4 000 1 015 166 100 000 38 000 4 000 12 000 8 511 345
492 569
0
0
0
16 617 401
840 386
1 738 839
532 269
0
627 236
0
3 258 187
0
386 381
24 532 768
131 180 56 029 24 284 6 885 6 362 32 751 79 212 39 585 32 163 84 118
424 958 200 870 78 000 41 160 73 143 193 480
2 246 576 1 381 665 536 984 1 392 298
66 529 202 947 7 000 4 000
1 015 166 100 000
22 7. sz. melléklet
Önkormányzati hivatal, központi gazdálkodás körbe tartozó 2011 évi felújítási kiadásai
Cím Al- Jogc. Jogc. Elő Cím Al- Jogc. Jogc. Előirányzat cím csopt ir. cím csopt száma megnevezése 1 Önkormányzati hivatal költségvetési kiadásai 3 Felújítási kiadások Városüzemeltetés 2 Szemünk Fénye Program 1 2 3 4 5 6 7 8 3 1 4 1 2
1 2 3 4 5
1 2
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
Felújítás
és ellátott. juttatásai
22 500
kiadás
átadás
Tervez. maradv., tartalék
nyújtása, törlesztése
ezer Ft
Összes kiadás
8 425
9 000
9 000
10 000
10 000
10 000
10 000
0
0
0
0
0
10 000 45 000 35 000 171 425
0
0
0
0
0
10 000 10 000
0
20 000 611 0 20 611
0
100 000 4 719 433 712 3 000 0 108 864
0
15 000 17 500 32 500
0
10 000 12 000 180 180 3 200 25 560
0
0
0
0
Egészségügyi célú felújítások összesen Szociális ellátás
0
0
0
0
0
0
0
0
10 000 10 000
Szociális célú felújítások keretösszeg Agyagos utcai bölcsőde hidegb.jav.
Pforg nélk k.
Hiteltörlesztés
kölcsönök
44 000
0
Orvosi rendelők felújítása
Támogatási Finansz kiad.
8 425
22 500
20 000 611 0
0
0
0
0
0
0
0
Oktatási célú feladatok keretösszeg Móravárosi Szakközépiskola régi ép.erősáramú fővez.kiép Móravárosi Szakközépiskola régi ép.könyvtár tető jav. Vasvári Pál Szki.udvari szennyvízh.felúj. Orczy István Ált Iskola, nyílászáró felújítás és csere
20 611
0
0
0
0
100 000 4 719 433 712 3 000 0
0
0
0
0
0
0
0
108 864
0
15 000 17 500 32 500
0
10 000 12 000 180 180 3 200 25 560
Kulturális célú felújítások keretösszeg Sport decentrumok fejlesztési keret 0
0
0
0
0
0
0
Kiskundorozsmai kirendeltség felújítása József A. sgt. 39.főép.tető, homl.felúj Szőregi Kirendeltség fűtési rendszer korszerűsítés Tápéi Kirendeltség gázkonvektor csere Tápéi kirendeltség felújítása, fűtés korszerűsítés I. ütem 0
0
0
0
0
0
0
Intervenciós keret Önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolg. épületek felújítása Érintésvédelmi vizsg., hiányok pótlása Önkormányzati épületek statikai felülvizsgálata Önk. tul. épületek falfirka elleni védelme
Egyéb feladatok összesen
Pénzeszk.
21 500
0
Szegedi Önkormányzat, közp. gazd. körbe tartozó felújítási kiadásai összesen
KIADÁSOK
Támog.ért.
felhalmozási célra
0
Igazgatási kiadások összesen Egyéb feladatok
8
Beruházás
Városüzemeltetés összesen Egészségügyi célú felújítások
Kultúra, sport feladatok összesen Igazgatási kiadások
7
Egyéb tám.
10 000 45 000 35 000 148 925
Oktatási feladatok összesen Kultúra, sport
6
FELHALMOZÁSI
M Ű K Ö D É S I K I A D Á S O K MunkaDologi Egyéb Támog.ért. Pénzeszk. adói kiadás folyó kiadás átadás járulék kiadás működési célra
Külterületi utak önerős munkáinak támogatása Automata öntözőrendszerek sajátkutas vízellátása (kútfúrás, tervezés) Lakótelepi utcabútorok felújítása, cseréje Kárász utca díszburkolat, utcabútorok, növények felújítása Közterületi közl.és vízelv.problémák kezelése(interv.alap) Játszótér felújítási és fejlesztési keret Kiskerti útkeret
Szociális ellátás összesen Oktatás
5
Személyi juttatás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
100 000 10 000 10 000 3 000 5 000 0
0
0
0
0
0
0
0
128 000
0
0
0
0
0
100 000 10 000 10 000 3 000 5 000 0 128 000
0
0
22 500
0
0
0
0
0
474 460
0
0
0
0
0
496 960
23 8. sz. melléklet
Alapok 2011. évi kiadási előirányzatai
Cím Al- Jogc. Jogc. Elő Cím Al- Jogc. Jogc. Előirányzat cím csopt ir. cím csopt száma megnevezése 1 2
Parkoló alap kiadásai Felhalmozási kiadások
2
Lakásalap Felhalmozási kiadások
2 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
Személyi juttatás
2 1 2 3 4 5
2 1 2 3
Beruházás
Egyéb tám. juttatásai
KIADÁSOK
Támog.ért.
Pénzeszk.
kiadás
átadás
Finanszírozási kiadások HitelÉrtéktörlesztés papírok kiadásai
Támogatási kölcsönök nyújtása,
felhalmozási célra
4 000
törlesztése
Pénzforgalom nélk. kiadás
ezer Ft
Tervezett maradvány, tart.
Működési célra
Felhalmoz. célra
17 850
24 198 22 000
258 468
35 045
0
352 940 811 789 1 817 420 10 000 330 516 0 3 322 665
123 806 0 1 381 665 20 000 444 518
0
0
68 698
35 045
0
100 000
0
40 000
114 888
1 381 665
0
0
123 806
0
0
352 940 811 789 1 817 420 10 000 330 516 0
0
0
0
0
0
0
340 516
2 629 209
0
352 940
0
0
0
0
4 300 11 467
0
0
4 300
11 467
22 319
0
0
0
0
0
0
0
0
22 319
0
280 318
444 518
20 000 2 500 800 19 200
Összes kiadás
139 086 22 000 100 000 20 000 2 500 800 158 851 19 200 1 381 665 20 000 444 518 0 2 308 620
114 888 100 000
Környezetvédelmi alap Felhalmozási kiadások Intézkedési terv alapján bizottsági hatáskör Infrastrukturális hitel törlesztése Felhalmozási célú támog.ért.kiadás Környezetvédelmi alap összesen
Felújítás
és ellátott.
Vízügyi építési alap Felhalmozási kiadások Közműfejl. közalapítványi hozzájárulás Felújítások Beruházások Ispa Csatorna építés szolgalmi jog Vásárhelyi Pál utca komplex felúj.kapcs.közműép. Vízügyi építési alap összesen
4
FELHALMOZÁSI
M Ű K Ö D É S I K I A D Á S O K Dologi Egyéb Támog.ért. Pénzeszk. kiadás folyó kiadás átadás kiadás működési célra
Lakóép. felújítás tervezés, kivitelezés Bérlakásértékesítés költsége Társasházi tulajdonrészek Bérleti jog vásárlás Bérlőkijelölési joggal terhelt Bankköltségek Hiteltörlesztés, hitelkamat Lakásmobilitás Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás Lakásvásárlás Támogatásértékű elszámolások fedezete Fordított ÁFA fedezetének átadása
Lakásalap összesen 3
Munkaadói járulék
22 319
245 910
22 319
245 910
4 300 33 786 268 229 0 306 315
24
9. sz. melléklet
Társulások 2011. évi kiadásai előirányzatai
M Ű K Ö D É S I Cím
Jogc. Jogc. Elő Cím cím csopt ir. Al-
száma
1 1
2 1
Jogc. Jogc. cím csopt Al-
Előirányzat
Személyi juttatás
megnevezése
Szeged és Térsége Területfejlesztési Társulás Működési kiadások Szeged és Térsége Ter. Fejl. Társ. össz.
Munka
Dologi
adói
kiadás
járulék
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK
K I A D Á S O K
Egyéb
Támog.ért.
Pénzeszk.
Egyéb tám.
folyó
kiadás
átadás
és ellátott.
kiadás
működési célra
Beruházás
Felújítás
juttatásai
Támog.ért.
Pénzeszk.
kiadás
átadás
Finansz kiad.
Pforg nélk ki.
Hiteltörlesztés
Tervezett
Összes
mar.eredm.
kiadás
felhalmozási célra
ezer Ft
tartalék
0
0
3 750 3 750
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
3 750
Szeged-Algyő Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Működési kiadások Szeged-Algyő Ivóvízmin-jav. Önk. Társ össz. 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
3 750
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
3 750
Társulások kiadásai összesen
0
25 10. sz. melléklet
Kisebbségi önkormányzatok 2011. évi bevételi előirányzatai Cím
Alcím Jogcím Jogcím cspt szám 1 I 1 IV 1
Előir.
Cím
Alcím jogcím Jogcím Előirányzat csp megnevezése
Szegedi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Működési bevételek Működési bevételek
1 2 2 1
V 1 2
Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célra átvett pénzeszközök áh-on kivülről Egyéb átvett pénzeszköz Egyéb működési bevételek összesen Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Cigány Kisebbségi Önkormányzat bevétele összesen
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban
566 730 1 296
0 1 296
27 27 1 323
Szegedi Görög Kisebbségi Önkormányzat Működési bevételek
2 I 1 IV 1 1 2 2 1
V 1 2
Működési bevételek Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célra átvett pénzeszközök áh-on kivülről Egyéb átvett pénzeszköz Egyéb működési bevételek összesen Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Görög Kisebbségi Önkormányzat bevétele összesen
566 730 1 296
0 1 296 786 786 2 082
Szegedi Horvát Kisebbségi Önkormányzat
3 I 1 IV 1 1 2
V 1 2
Működési bevételek Működési bevételek Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Horvát Kisebbségi Önkormányzat bevétele összesen
566 730 1 296 1 296 79 79 1 375
Szegedi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat
4 I 1 IV 1 1 2 2 1
Működési bevételek Működési bevételek Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célra átvett pénzeszközök áh-on kivülről Egyéb átvett pénzeszköz Egyéb működési bevételek összesen
566 730 1 296
0
26 10. sz. melléklet
Kisebbségi önkormányzatok 2011. évi bevételi előirányzatai Cím
Alcím Jogcím Jogcím cspt szám
Előir.
V 1 2
Cím
Alcím jogcím Jogcím Előirányzat csp megnevezése Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat összesen
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban 1 296 986 986 2 282
Szegedi Német Kisebbségi Önkormányzat
5 I 1 IV 1 1 2 2 1
V 1 2
Működési bevételek Működési bevételek Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célra átvett pénzeszközök áh-on kivülről Egyéb átvett pénzeszköz Egyéb működési bevételek összesen Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Német Kisebbségi Önkormányzat bevétele összesen
566 730 1 296
0 1 296 548 548 1 844
Szegedi Örmény Önkormányzat
6 I 1 IV 1 1 2 2 1
V 1 2
Működési bevételek Működési bevételek Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célra átvett pénzeszközök áh-on kivülről Egyéb átvett pénzeszköz Egyéb működési bevételek összesen Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Örmény Önkormányzat bevétele összesen
566 730 1 296
0 1 296 609 609 1 905
Szegedi Román Önkormányzat
7 I 1 IV 1 1 2
V 1 2
Működési bevételek Működési bevételek Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Román Önkormányzat bevétele összesen
Szegedi Szerb Kisebbségi Önkormányzat
8 I 1 IV
Működési bevételek Működési bevételek Egyéb működési bevételek
566 730 1 296 1 296 341 341 1 637
27 10. sz. melléklet
Kisebbségi önkormányzatok 2011. évi bevételi előirányzatai Cím
Alcím Jogcím Jogcím cspt szám 1
Előir.
1 2
V 1 2
Cím
Alcím jogcím Jogcím Előirányzat csp megnevezése Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Szerb Kisebbségi Önkormányzat bevétele összesen
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban 566 730 1 296 1 296 4 238 50 4 288 5 584
Szegedi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat
9 I 1 IV 1 1 2 2 1
V 1 2
Működési bevételek Működési bevételek Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célra átvett pénzeszközök áh-on kivülről Egyéb átvett pénzeszköz Egyéb működési bevételek összesen Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat bevétele összesen
566 730 1 296
0 1 296 267 267 1 563
Szegedi Ukrán Kisebbségi Önkormányzat
10 I 1 IV 1 1 2 2 1
V 1 2
Működési bevételek Működési bevételek Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célra átvett pénzeszközök áh-on kivülről Egyéb átvett pénzeszköz Egyéb működési bevételek összesen Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Ukrán Kisebbségi Önkormányzat bevétele összesen
566 730 1 296
0 1 296 77 77 1 373
Szegedi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat
11 I 1 IV 1 1 2 2 1
V 1 2
Működési bevételek Működési bevételek Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célra átvett pénzeszközök áh-on kivülről Egyéb átvett pénzeszköz Egyéb működési bevételek összesen Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra
566 730 1 296
0 1 296 243
28 10. sz. melléklet
Kisebbségi önkormányzatok 2011. évi bevételi előirányzatai Cím
Alcím Jogcím Jogcím cspt szám
Előir.
Cím
Alcím jogcím Jogcím Előirányzat csp megnevezése Finanszírozási bevételek összesen Szegedi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat bevétele összesen
Bevételi előirányzat ezer Ft-ban 243 1 539
Kisebbségi Önkormányzatok bevételei összesen I 1 IV 1 1 2 2 1
V 1 2
Működési bevételek Működési bevételek Egyéb működési bevételek Támogatásértékű működési bevétel Állami támogatás támogatásértékű bev. Egyéb támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célra átvett pénzeszközök áh-on kivülről Egyéb átvett pénzeszköz Egyéb működési bevételek összesen Működési célú költségvetési bevételek Előző évek pénzmaradványának igénybevétele Működési célra Felhalmozási célra Finanszírozási bevételek összesen
Kisebbségi Önkormányzatok bevétele összesen
0
6 226 8 030 14 256 0 0 14 256
8 174 77 8 251 22 507
30 11. sz. melléklet
A kisebbségi önkormányzatok 2011. évi kiadásai ezer Ft Cím
Jogc. Jogc. cím csopt Al-
száma
1 1 2
2
Elő ir.
Cím
Jogc. Jogc. cím csopt Al-
Előirányzat
Személyi juttatás
megnevezése
Szegedi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Működési kiadások Roma ház működtetése Szegedi Cigány Kisebbs. Önk. Összesen
1
Szegedi Görög Kisebbségi Önkormányzat Működési kiadások
1
Munka
Dologi
adói
kiadás
járulék
460 460
Egyéb
Egyéb tám.
folyó
és ellátott.
kiadás
juttatásai
Támogatásértékű kiadás államháztartáson belül működési c.
Felújítás
Pénzeszköz átadás
Beruházás
államháztartáson kivülre
felhalm célú
működési c.
felhalm célú
630 0
Hiteltörl.,
Összes
mar.eredm.
egyéb
kiadás
tartalék
kiadás
233 0
0
0
0
0
0
0
233
0
0
700
Szegedi Horvát Kisebbségi Önkormányzat Működési kiadások
730
645
1
Szegedi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Működési kiadások
1 150
280
852
2 282
1
Szegedi Német Kisebbségi Önkormányzat Működési kiadások
396
900
548
1 844
1
Szegedi Örmény Önkormányzat Működési kiadások
1 405
300
1
Szegedi Román Önkormányzat Működési kiadások
870
426
1
Szegedi Szerb Kisebbségi Önkormányzat Működési kiadások
1 240
160
1
Szegedi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat Működési kiadások
240
1 163
1
Szegedi Ukrán Kisebbségi Önkormányzat Működési kiadások
870
326
177
1 373
1
Szegedi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat Működési kiadások
689
750
100
1 539
4
5
6
7
8
9
10
11
Kisebbségi önkormányzatok összesen
160
870
0
9 252
0
0
0
0
5 650
100
1 323 0 1 323
1 032
3
250
630
Tervezett
2 082
1 375
1 905
200
50
341
1 637
4 134
5 584
1 563
0
0
583
6 152
0
22 507
31 12. sz. melléklet
A költségvetési szervek 2011. évi bevételi előirányzatai
ezer Ft Működési bevételek Előirányzat Cím Alcím Cím Alcím megnevezése
Hatósági
Egyéb működési bevétel ÁFA
Hozam- és
Támogatás-
Pénzeszköz-
Pénzma-
átvétel
radvány átvétel
jogkörhöz
Int ell díjak,
Egyéb
bevétel,
kamat-
értékű
köthető
alkalmaz.
saját
vissza-
bevételek
bevétel
bevétel
térítései
bevételek
térülés
Felhalm és tőkejjelgű Értékesí-
Egyéb felhalmoz. bevétel Támogatás-
Pénzeszköz-
Pénzma-
tési
értékű
átvétel
radvány
bevételek
bevétel
működési célra
Támog kölcs. visszatér.,
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzPénzmar. Vállalkoz maradvány
igénybevét..
igénybevétele
átvétel
felhalmozási Működési
felhalmozási célra
célú
célra
Alap és
Irányító
Intézmény
Összes
elszámolás,
eredmény
vállalk.
szervtől
bevételei
bevétel
sajátos
elszám
tev elsz.
kapott
összesen
Felhalm
pforg.nélk
célra
elszám.
támogatás
Oktatási intézmények Nev.-Okt.Int. Gazd. Szolgálata
2 1
Óvodák Igazgatósága
42
6 759
18
2 907
223
35 322
997
2 004 259
62 795
2 067 054
686
825
141 181
5 356
146 537
1 672
1 458
181 981
13 580
195 561
668
1 576
146 378
5 244
151 622
1 484
700
151 905
9 900
161 805
4 998
804
169 562
20 102
189 664
1 527
668
106 171
7 776
113 947
2 325
586
138 940
5 526
144 466
608
53
700
128 140
2 571
130 711
280
3 416
702
109 428
8 798
118 226
19 452
Általános Iskolák 2
Alsóvárosi
3
Arany J.
4
Béke u.-i
100
2 600
5
Bonifert Domonkos
151
3 538
21
4 006
6
Dózsa Gy.
20
10 760
40
3 100
7
Fekete I.
40
1 729
70
3 592
8
Gedói
1 085
1 440
9
Gregor József
9
1 201
10
Jerney
11
Király-König Zeneiskola
12
Madách I Két Tanítási Nyelvű
13
Orczy I.
14
Petőfi S.
15
150
770
10 450 300 380 150
90
1 000
3 400
16 300
700
2
200
5 769
3 389
171 927
26 360
198 287
129
8 046
1
3 579
2 263
1 341
172 644
15 359
188 003
4 100
4 210
735
112 984
9 045
122 029
131
5 638
1 385
1 309
183 512
8 463
191 975
Rókusi
185
5 769
2 704
1 619
237 714
10 277
247 991
16
Rókusvárosi II.
520
3 770
1 591
1 400
193 637
8 581
202 218
17
Tabán Ált.Isk. és Műv.Alapisk.
980
4 031
724
381
151 007
6 116
157 123
18
Tarjáni Kéttan. és Alapf. Művészetokt. Int.
1 200
3 506
414
1 570
176 908
6 690
183 598
19
Tiszaparti
900
813
134 931
1 713
136 644
20
Vörösmarty
134 868
3 000
137 868
21
Zrínyi
120 178
14 664
134 842
3 063 996
189 121
3 253 117
Ált. iskolák összesen
70
2 130
108
4 445
21 046
78 660
550
400
150
200
800 0
51
4 154
397
185
22 821
3 935 640
2 500 0
150
150
2 700
1 400
300
0
0
2 317
692
39 019
20 455
0
0
0
Középfokú oktatás 22
Deák F. Gimnázium
3 000
16 204
6
1 400
23
Radnóti M. Gimnázium
4 800
12 200
200
21 000
24
Tömörkény I. Gimnázium
550
7 360
25
Szeg. Műszaki és Környvéd.Szkisk.
1 500
57 500
300
26
Szeg. Ipari és Szolgáltató Szkisk.
1 500
68 400
27
Szeg. Szolgáltatási Szakközépisk.
8 390
72 770
28
Szeg. Keresk.,Közgazd.és Vend.Szkisk.
444
27 998
29
Szeged Városi Kollégium
4 500
26 000
3 800
3
Középfokú oktatás össz.:
24 684
288 432
13 660
899
4 000
2 800
200
9 270
7 050
3 260
153
21 600
6 300
120
10 975
17 850
217
35 707
12 815
103 952
43 587
2 432
4 325
274 964
28 912
303 876
2 079
294 713
66 714
361 427
8 914
1 772
340 694
25 396
366 090
200
21 250
22 758
6 950
801 880
126 978
928 858
50
18 000
22 175
6 769
907 433
141 907
1 049 340
1 550
53 050
34 862
2 716
729 525
208 583
938 108
20 860
19 656
1 246
603 754
118 943
1 0
1 637 26 435
1 801
8 000 1 400
121 460
0
0
17 755
2 798
154 192
28 655 120
0
0
0
722 697
495 830
65 289
561 119
4 448 793
782 722
5 231 515
10 302
2 571
12 873
12 094
3 284
15 378
Művelődési házak 30
Bálint Sándor
2 000
451
31
Móricz Zsigmond
2 150
1 134
32
Petőfi Sándor
3 500
743
151
20 802
4 394
25 196
33
Heller Ödön
4 243
505
234
13 104
4 982
18 086
34
Tömörkény István
2 085
239
9 182
2 324
11 506
35
Petőfi-telepi
4 500
677
8 255
5 360
13 615
36
Kecskési
1 825
327
6 338
2 152
8 490
80 077
25 067
105 144
Művelődési házak összesen
0
20 303
0
37
Nev. Okt. Int.GSZ központ
10 420
68 046
3 240
38
NGSZ jogkörű előirányzatok
566 573
84 602
357 344
622 765
546 802
374 244
NGSZ intézmények összesen
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
276 314 1 307
422 539
183
4 076
688
94 748
50 956
0
0
0
632 254
227 410
859 664
1 649 903
1 456 490
3 106 393
11 879 282
2 743 605
14 622 887
778 061
145 119
923 180
555 205
83 507
638 712
1 333 266
228 626
1 561 892
24 480
377 440
138 397
515 837
1 073
56 770
77 198
133 968
78 956
255 093
334 049
53 543
33 728
87 271
171 657 47 522
0
1 951
1 550
124 160
0
0
499 014
101 751
0
0
0
Szociális intézmények 3
SZMJV Bölcsödéi
64 962
12 040
40 992
4
Dr. Waltner K. Otthon
78 260
2 050
532
143 222
14 090
41 524
18 185
Szociális intézmények összesen
0
4 000 0
4 000
23 125 0
0
0
0
0
0
0
1 390
1 275
24 515
1 275
0
0
0
Kulturális intézmények 5
Somogyi Könyvtár
27 468
6
Százszorszép Gyermekház
29 175
7
Szegedi Vadaspark
8
Kövér Béla Bábszínház
67 638 288
144 600
35 350
8 440
5 277
45 662
626 1 000 32 775
11 286
2 000
13 365
9 273
7 297
2 817
5 908
10 433
0
32 12. sz. melléklet
A költségvetési szervek 2011. évi bevételi előirányzatai
ezer Ft Működési bevételek Előirányzat Cím Alcím Cím Alcím megnevezése 9 10
Hatósági
ÁFA
Hozam- és
Támogatás-
Pénzeszköz-
Pénzma-
átvétel
radvány átvétel
jogkörhöz
Int ell díjak,
Egyéb
bevétel,
kamat-
értékű
köthető
alkalmaz.
saját
vissza-
bevételek
bevétel
bevétel
térítései
bevételek
térülés
Nemzeti Színház Szimfonikus Zenekar
Kulturális intézmények össz.:
Egyéb működési bevétel
0
0
186 000
131 500
27 360
20 800
423 043
211 112
Felhalm és tőkejjelgű Értékesí-
Egyéb felhalmoz. bevétel Támogatás-
Pénzeszköz-
Pénzma-
tési
értékű
átvétel
radvány
bevételek
bevétel
működési célra
Támog kölcs. visszatér.,
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzPénzmar. Vállalkoz maradvány
igénybevét..
igénybevétele
átvétel
felhalmozási Működési
felhalmozási célra
célú
célra
Alap és
Irányító
Intézmény
Összes
elszámolás,
eredmény
vállalk.
szervtől
bevételei
bevétel
sajátos
elszám
tev elsz.
kapott
összesen
Felhalm
pforg.nélk
célra
elszám.
támogatás
55 000 135 000
6 500
288
259 586
7 500
0
0
33 401
2 000
0
13 365
6 743
400
99 386
13 605
0
10 433
0
1 022 005
372 500
292 499
196 803
1 394 505 489 302
1 881 213
1 073 719
2 954 932
Egyéb ágazatok 11
12
Hivatásos Önk. Tűzoltóság
100
16 900
2 000
620 111
24 187
644 298
Egyéb ág. intézmények össz.:
100
0
16 900
2 000
0
0
0
0
1 000
0
0
0
0
4 187
0
0
0
0
620 111
24 187
644 298
Költségvetési szervek bevételei
100
765 987
1 000 835
628 880
1 595
686 125
55 022
0
2 951
34 951
126 160
0
13 365
627 102
116 631
0
10 433
0
15 713 872
4 070 137
19 784 009
400
1 600 267
1 614 526
1 614 526
Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás
1 000
13 859
4 187
33 13. sz. melléklet
A költségvetési szervek 2011. évi kiadási előirányzatai M Ű K Ö D É S I Cím
Al- Cím Alcím
száma
cím
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
megnevezése
K I A D Á S O K
Egyéb
Támog.ért.
folyó
kiadás
kiadás
FELHALMOZÁSI
Pénzeszk.
Pénzmaradv
Egyéb tám.
átadás
átadás
és ellátott.
működési célra
KIADÁSOK
Támog.ért. Beruházás
Felújítás
kiadás
juttatásai
Támogatási
Pénzforg nélküli kiadás
ezer Ft
Pénzeszk.
Pénzmaradv
kölcsönök
Terv.mar.
Alap és
Összes
átadás
átadás
törlesztése
eredm.
vállalk tev.
kiadás
tartalék
kiadásai
felhalmozási célra
Oktatási intézmények Nev.-Okt. Int. Gazdasági Szolgálata
2 1
Óvodák Igazgatósága
1 490 109
402 807
72 014
3 574
97 553
Önkormányzati támogatásból
1 464 919
399 165
41 887
735
97 553
7 058
1 813
17 605
18 132
1 829
12 522
2 839
Alsóvárosi
99 596
26 844
6 745
0
Önkormányzati támogatásból
97 438
26 502
4 764
1 995
297
1 503
163
45
478
Arany J.
134 209
36 583
11 136
108
9 477
Önkormányzati támogatásból
129 741
35 515
5 142
108
9 185
2 290
3 530
950
5 378
292
300
938
118
616
Béke u.-i
103 724
28 024
7 973
96
10 229
Önkormányzati támogatásból
103 682
28 024
4 347
96
10 229
Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából
0
0
0
997
0
0
0
0
0
0
2 067 054 2 004 259 26 476
997
36 319
Általános Iskolák 2
Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából 3
Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából 4
Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából 5
7
8
9
42
3 524
550
5 116
307
77
1 068
Dózsa Gy.
125 414
33 677
17 234
265
10 669
Önkormányzati támogatásból
12
13
11 271
0
0
146 537 3 845
0
2 590
1 458
1 511 0
0
0
0
0
0
0
0
0
195 561 181 981 10 450
1 576
3 130 0
0
0
0
0
0
151 622 146 378
78
10 669
0
0
684
700
2 244 0
0
0
0
0
0
652
161 805 151 905 7 716
32 328
5 274
4 627
1 249
8 424
Előző évek pénzmaradványából
1 094
100
3 536
187
Fekete I.
80 597
21 775
6 751
265
3 891
Önkormányzati támogatásból
77 551
20 955
3 509
265
3 891
2 069
557
2 955
977
263
287
Gedói
98 959
26 785
6 203
157
9 815
Önkormányzati támogatásból
96 856
26 560
3 788
60
9 815
573
154
1 788
1 530
71
627
97
Gregor József
91 979
24 845
6 748
55
6 105
Önkormányzati támogatásból
91 979
24 845
4 877
55
6 105
0
0
32
700
1 601
804
2 184 0
0
0
0
0
0
189 664 169 562
1 520
14 300 0
0
81
804
0
668
5 802 0
0
0
0
0
0
113 947 106 171 5 581 2 195
668 0
0
1 961
586
0
0
0
0
0
0
2 615 586
0
0
279
144 466 138 940
1 861 100 700
2 911 0
0
0
0
0
0
130 711 128 140
279
1 818
1 818 53
700
Jerney
79 628
21 716
8 033
126
7 909
Önkormányzati támogatásból
76 560
20 939
3 894
126
7 909
2 900
736
932
168
41
3 207
Király-König Zeneiskola
130 690
35 525
24 520
Önkormányzati támogatásból
0
0
112
702
753 0
0
0
0
0
0
4 680 702
1 563
130 366
35 437
5 561
563
200
54
13 348
1 000
Előző évek pénzmaradványából
124
34
5 611
Madách I Két Tanítási Nyelvű
130 030
34 829
11 800
Önkormányzati támogatásból
0
0
0
1 600
4 389
1 600
1 000
4 118 0
0
0
0
0
0
198 287 171 927 17 202 9 158
3 389 245
118 226 109 428
112
Intézményi bevételből
9 758
122 277
33 163
7 446
Intézményi bevételből
6 416
1 320
3 774
Előző évek pénzmaradványából
1 337
346
580
Orczy I.
79 744
21 423
8 944
350
9 447
Önkormányzati támogatásból
78 314
21 253
2 394
190
9 447
1 430
170
2 340
160
Intézményi bevételből
0
11 271
119 693
Előző évek pénzmaradványából
11
0
Intézményi bevételből
Előző évek pénzmaradványából
0
3 000
29 219
Intézményi bevételből
0
1 576
2 050
Intézményi bevételből 10
0
141 181
626
107 239
Előző évek pénzmaradványából
0
3 000
Önkormányzati támogatásból
Intézményi bevételből
825
1 458
9 708
Előző évek pénzmaradványából
50
825
29 846
Intézményi bevételből
0
50
109 596
Előző évek pénzmaradványából
0
12 477
Bonifert Domonkos Intézményi bevételből
6
12 477
0
0
0
1 341
0
0
0
0
0
0
188 003 172 644
9 758 245
11 755 3 604
1 341 0
0
1 386 1 386
735
0
0
0
0
0
0
122 029 112 984 4 100
34 13. sz. melléklet
A költségvetési szervek 2011. évi kiadási előirányzatai M Ű K Ö D É S I Cím
Al- Cím Alcím
száma
cím
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
megnevezése
17
átadás
és ellátott.
Beruházás
Felújítás
35 103
4 159
745
101
4 123
800
1 385
1 309
0
13 637
169 755
46 241
10 599
131
16 929
Önkormányzati támogatásból
131
16 929
45 407
5 878
540
3 399
Előző évek pénzmaradványából
1 088
294
1 322
Rókus II.
132 150
35 857
9 282
Önkormányzati támogatásból
131 306
35 629
4 630
Intézményi bevételből
315
85
3 813
Előző évek pénzmaradványából
529
143
839
Tabán Ált. Isk. és Műv. Alapisk.
106 031
28 708
6 572
Önkormányzati támogatásból
104 422
28 273
2 881
1 599
432
2 980
10
3
711
Tarjáni Kéttannyelvű és Alapfokú Művészetokt. Int.
125 080
33 653
6 888
Önkormányzati támogatásból
124 080
33 653
2 968
1 000
3 506
Előző évek pénzmaradványából
0
0
13 637
Rókusi
2 000
1 188
96 632
26 566
7 630
Önkormányzati támogatásból
96 632
26 566
5 917
Intézményi bevételből
900
Előző évek pénzmaradványából
813
0
0
2 717
Terv.mar.
Alap és
Összes
átadás
átadás
törlesztése
eredm.
vállalk tev.
kiadás
tartalék
kiadásai
2 109
4 945 0
0
0
0
0
0
1 619
5 769 2 694 0
0
0
0
0
0
5 954 4 323
1 619 19 401
0
0
19 401
13 151
2 400
0
0
0
0
0
0
0
0
13 151
107
1 000
80
1 400
2 280
55
5 590 2 991 326
0
0
0
0
0
5 011 200
14 032
0
0
14 032
2 175
55
326
1 570
0
1 105 0
0
0
0
0
4 706 1 984
1 570 0
5 816
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
900 813
5 913
Önkormányzati támogatásból
94 023
25 421
5 483
920
150
430
200
500
Zrínyi
86 736
23 728
7 339
158
8 850
Önkormányzati támogatásból
82 740
22 564
2 985
3 349
978
2 870
647
186
1 484
Ált. iskolák összesen
2 205 663
597 400
189 685
4 189
202 989
0
0
24 836
Önkormányzati támogatásból
2 160 991
587 356
89 421
1 672
202 197
0
0
22 359
35 718
8 323
72 397
2 233
792
0
0
2 284
8 954
1 721
27 867
284
0
0
0
193
Deák F. Gimnázium
212 293
57 573
25 359
300
1 300
0
0
1 026
Önkormányzati támogatásból
209 293
56 763
6 738
150
1 300
2 284
617
17 899
150
716
193
722
Radnóti M. Gimnázium
237 816
63 740
36 441
625
5 097
Önkormányzati támogatásból
145
3 708
Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából
136 644 134 931
5 816
25 571
Előző évek pénzmaradványából
183 598 176 908
2 175
200
94 943
Intézményi bevételből
157 123 151 007
2 280
200
10 125
0
0
9 625
316
0
800
0
0
0
0
0
137 868 134 868
316 800
3 000
Előző évek pénzmaradványából 21
202 218 193 637
2 671
270 0
2 858
247 991 237 714
15 270
191 975 183 512
2 702
Vörösmarty Intézményi bevételből
ezer Ft
kölcsönök
1 188
414
Tiszaparti
Pénzforg nélküli kiadás
Pénzmaradv
735
129 425
166 667
Támogatási
Pénzeszk. felhalmozási célra
4 210
Intézményi bevételből
kiadás
juttatásai
Önkormányzati támogatásból
Intézményi bevételből
20
átadás működési célra
KIADÁSOK
Támog.ért.
9 667
Előző évek pénzmaradványából
19
Egyéb tám.
35 204
Intézményi bevételből 18
kiadás
Pénzmaradv
130 170
Előző évek pénzmaradványából
16
folyó
FELHALMOZÁSI
Pénzeszk.
Petőfi S. Intézményi bevételből
15
Támog.ért.
kiadás
Előző évek pénzmaradványából 14
K I A D Á S O K
Egyéb
0 0
0
8 850
3 039
692
4 300
0
0
0
0
0
134 842 120 178
3 039
158
11 655
4 300
3 009
692 5 426
0
0
0
0
0
3 253 117
0
0
0
0
0
0
0
3 063 996
2 800
5 100
0
0
0
0
0
129 647
20 129
326
0
0
0
0
0
59 474
5 325
700
0
0
0
0
0
303 876
300
1 000
700
6
4 325
15 629
2 079
22 929
Középfokú oktatás 22
Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából 23
24
25
210 007
56 923
12 119
Intézményi bevételből
17 662
4 979
14 170
Előző évek pénzmaradványából
10 147
1 838
10 152
480
Tömörkény I. Gimnázium
266 269
71 756
18 446
61
3 533
Önkormányzati támogatásból
61
3 533
720
0
0
274 964 22 950 5 962 0
0
0
0
0
0
294 713
11 811
38 200
1 389
257 005
69 594
9 848
Intézményi bevételből
4 444
877
5 789
Előző évek pénzmaradványából
4 820
1 285
2 809
Szeg. Műszaki és Környvéd.Szakközépiskola
639 044
169 736
72 494
2 996
2 268
Önkormányzati támogatásból
2 268
0
0
3 818
2 079
1 453
4 572
28 514 0
0
0
0
0
0
14 710
2 800
10 686
1 772
612 039
165 615
20 954
384
16 388
2 581
42 661
890
Előző évek pénzmaradványából
10 617
1 540
8 879
1 722
0
0
1 620
37 900
500
33 250
500
2 300
620 1 000
366 090 340 694
653 800
Intézményi bevételből
361 427
0
0
0
0
928 858 801 880
4 650
97 270 2 300
29 708
35 13. sz. melléklet
A költségvetési szervek 2011. évi kiadási előirányzatai M Ű K Ö D É S I Cím
Al- Cím Alcím
száma
cím
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
megnevezése 26
28
folyó
kiadás
kiadás
FELHALMOZÁSI
Pénzeszk.
Pénzmaradv
Egyéb tám.
átadás
átadás
és ellátott.
működési célra
699 862
186 429
129 569
1 228
4 541
Önkormányzati támogatásból
677 706
184 253
39 533
728
4 541
16 420
1 920
73 853
500
Előző évek pénzmaradványából
5 736
256
16 183
Szeg. Szolgáltatási Szakközépiskola
580 668
155 744
125 398
5 323
2 087
Önkormányzati támogatásból
2 087
0
Beruházás
Felújítás
2 892
24 819
2 220
Terv.mar.
Alap és
Összes
átadás
átadás
törlesztése
eredm.
vállalk tev.
kiadás
tartalék
kiadásai
0
0
0
0
112 963 28 944
6 769 0
0
11 622
57 266
0
0
0
0
0
0
360
1 660
84 964
2 145
10 437
54 550
Előző évek pénzmaradványából
12 449
1 194
18 876
1 518
825
2 716
Szeg. Keresk.,Közgazd.és Vend.Szakközépiskola
484 148
130 735
75 390
366
1 724
5 967
24 367
Önkormányzati támogatásból
453 002
123 161
21 600
246
1 724
23 582
5 649
43 623
120
7 564
1 925
10 167
Szeged Városi Kollégium
328 088
88 084
79 141
802
31 310
Önkormányzati támogatásból
311 513
84 496
50 544
302
26 580
22 395
10 000
1 890
22 545
500
1 300
500
Előző évek pénzmaradványából
6 575
1 698
6 052
Középfokú oktatás összesen
3 448 188
923 797
562 238
11 701
51 860
0
0
63 104
Önkormányzati támogatásból
3 283 801
891 429
182 894
3 676
45 741
0
0
41 252
105 763
22 439
305 504
4 305
2 689
0
0
17 203
58 624
9 929
73 840
3 720
3 430
0
0
4 649
Bálint Sándor
8 111
2 105
2 417
120
0
0
0
0
Önkormányzati támogatásból
7 433
2 007
862
Intézményi bevételből
550
63
1 267
Előző évek pénzmaradványából
128
35
288
Móricz Zsigmond
9 556
2 448
3 178
Önkormányzati támogatásból
0
171 005 37 578 0
0
0
0
0
0
98 041
23 121
20 902
1 246 0
0
22 895
3 430
722 697 603 754
4 021 1 946
938 108 729 525
21 558
0
1 049 340 907 433
3 926
Előző évek pénzmaradványából
0
ezer Ft
kölcsönök
18 050
150 624
Intézményi bevételből
0
Pénzforg nélküli kiadás
Pénzmaradv
672
14 983
Intézményi bevételből
Támogatási
Pénzeszk. felhalmozási célra
553 236
Előző évek pénzmaradványából
kiadás
juttatásai 0
KIADÁSOK
Támog.ért.
Intézményi bevételből
Intézményi bevételből 29
Támog.ért.
Szeg. Ipari és Szolgáltató Szakközépiskola Intézményi bevételből
27
K I A D Á S O K
Egyéb
0
0
0
0
0
561 119
5 338
5 461
3 001
5 000
2 337
461
161 666
6 661
2 300
0
0
0
0
5 231 515
0
0
0
0
0
0
0
4 448 793
135 772
6 200
0
0
0
0
0
599 875
25 894
461
2 300
0
0
0
0
182 847
120
0
0
0
0
0
0
12 873
495 830 44 736 20 553
Művelődési házak 30
31
32
1 220
71
1 133
Előző évek pénzmaradványából
244
65
825
Petőfi Sándor
13 991
3 548
7 226
Önkormányzati támogatásból
12 680
3 425
4 697
1 105
67
2 048
206
56
481
10 090
2 581
5 016
Önkormányzati támogatásból
8 743
2 360
2 001
Intézményi bevételből
1 290
206
2 597
150
57
15
418
15
Tömörkény István
6 890
1 787
2 684
145
Önkormányzati támogatásból
6 183
1 670
1 329
622
94
1 224
85
23
131
Petőfi-telepi
6 687
1 709
4 867
Önkormányzati támogatásból
5 635
1 521
1 099
Intézményi bevételből
1 000
174
3 157
52
14
611
Kecskési
4 606
1 186
2 618
Önkormányzati támogatásból
4 196
1 133
1 009
360
40
1 345
50
13
264
Művelődési házak összesen
59 931
15 364
28 006
Önkormányzati támogatásból
53 432
14 428
5 677
715
822 138 466
Heller Ödön
Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából 35
Előző évek pénzmaradványából 36
Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából
Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából 37
Nev. Okt. Int.GSZ központ
0
0
0
0
0
571 0
0
0
0
0
0
15 378 12 094
2 312
750
Előző évek pénzmaradványából 34
196
8 562
Előző évek pénzmaradványából
2 000 120
Intézményi bevételből
Intézményi bevételből 33
10 302 120
196
2 150 1 134
280
0
0
0
0
151
0
0
0
0
0
0
25 196 20 802 3 500
280 151 165
0
0
0
0
234
894 0
0
0
0
0
0
18 086 13 104 4 243
234 0
0
0
0
0
739 0
0
0
0
0
0
11 506 9 182
145
2 085 239
169
0
0
0
0
183
0
0
0
0
0
0
13 615 8 255 4 500
169 183 80
0
0
0
0
0
860 0
0
0
0
0
0
8 490 6 338
80
1 825 327
1 155
0
0
0
0
688
0
0
0
0
0
0
105 144
12 217
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
80 077
12 771
1 140
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
20 303
221
3 018
15
0
0
0
0
688
0
0
0
0
0
0
4 764
37 607
252 393
3 067
15 000
0
0
0
40 000
326 531
46 600
0
0
0
0
859 664
36 13. sz. melléklet
A költségvetési szervek 2011. évi kiadási előirányzatai M Ű K Ö D É S I Cím
Al- Cím Alcím
száma
cím
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
megnevezése Önkormányzati támogatásból Intézményi bevételből NGSZ jogkörű előirányzatok
Támog.ért.
folyó
kiadás
kiadás 135 412
36 757
128 664
3 054
850
29 327
Előző évek pénzmaradványából 38
K I A D Á S O K
Egyéb
0
0
Pénzmaradv
Egyéb tám.
átadás
átadás
és ellátott.
működési célra
2 721
94 402
346
3 026 553
79 840
1 570 063
79 840
Intézményi bevételből
1 284 833
Beruházás
kiadás
Pénzforg nélküli kiadás
Támogatási
15 000
40 000
ezer Ft
Pénzeszk.
Pénzmaradv
kölcsönök
Terv.mar.
Alap és
Összes
átadás
átadás
törlesztése
eredm.
vállalk tev.
kiadás
tartalék
kiadásai
felhalmozási célra
632 254
273 700
81 706
46 600
145 704
50 956 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
3 106 393 1 649 903 1 284 833 171 657
171 657
7 342 357
1 976 975
4 130 889
103 526
367 402
0
0
87 940
Önkormányzati támogatásból
7 098 555
1 929 135
2 025 146
88 644
360 491
0
0
157 270
34 140
1 722 437
7 678
3 481
0
0
86 532
13 700
383 306
7 204
3 430
0
457 406
123 842
332 235
9 697
0
0
454 956
123 210
190 198
9 697
Intézményi bevételből
1 040
250
120 704
Előző évek pénzmaradványából
1 410
382
21 333
356 918
95 932
168 732
9 978
356 369
95 859
95 803
1 297
495
73
71 593
8 681
Előző évek pénzmaradványából
Felújítás
juttatásai
NGSZ intézmények összesen Intézményi bevételből
KIADÁSOK
Támog.ért.
1 875
Önkormányzati támogatásból Előző évek pénzmaradványából
FELHALMOZÁSI
Pénzeszk.
226 280
338 618
48 900
0
0
0
0
14 622 887
63 611
40 000
19 487
138 572
273 700
0
0
0
0
0
11 879 282
13 175
46 600
0
0
0
0
0
4 842
2 142 840
47 708
51 743
2 300
0
0
0
0
600 765
0
0
0
0
0
0
0
0
0
923 180
Szociális intézmények 3
SZMJV Bölcsödéi Önkormányzati támogatásból
4
Dr. Waltner K. Otthon Önkormányzati támogatásból Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából
Szociális intézmények összesen Önkormányzati támogatásból
54
778 061 121 994 23 125 0
0
0
5 877
1 275
0
0
0
0
0
0
638 712 555 205
5 877
80 842
1 336
2 665
1 275
814 324
219 774
500 967
19 675
0
0
0
5 877
1 275
0
0
0
0
0
0
1 561 892
811 325
219 069
286 001
10 994
0
0
0
5 877
0
0
0
0
0
0
0
1 333 266
Intézményi bevételből
1 535
323
192 297
8 681
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
202 836
Előző évek pénzmaradványából
1 464
382
22 669
0
0
0
0
0
1 275
0
0
0
0
0
0
25 790
272 838 236 536 30 218
70 578 63 678 5 603
167 036 74 824 75 113
4 102 2 402 1 700
0
0
0
0
1 283
0
0
0
0
0
0
515 837 377 440
6 084
1 297
17 099 700
0
Kulturális intézmények 5
6
Somogyi Könyvtár Önkormányzati támogatásból Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából Százszorszép Gyermekház
39 094
9 882
84 292
Önkormányzati támogatásból
24 594
6 682
25 494
Intézményi bevételből
14 500
3 200
57 725
Előző évek pénzmaradványából 7
Szegedi Vadaspark
61 004
16 562
1 234
156
21 441
3 569
133 754
6 500
Előző évek pénzmaradványából 9
Nemzeti Színház Önkormányzati támogatásból Intézményi bevételből Szimfonikus Zenekar
141 331
6 656
2 307
623
6 343
38 554
10 409
27 596
465
33 502
9 054
10 522
465
5 000
1 350
52
0
0
0
0
31 005
0
0
0
0
0
32 775
16 776
32 775
6 343
7 297 0
0
0
0
8 247
14 314
1 339
3 000
0
5
2 760
661
5 247
395 101
106 616
757 390
110 000
9 000
335 101
90 716
591 790
4 398
60 000
15 900
110 600
12 000
110 000
9 000
28 000
3 400
28 000
3 000
16 398
0
334 049
0
0
0
228 090
10 433
0
27 003
0
0
87 271
0
0
0
0
25 003 8 725 0
0
0
0
0
1 394 505 1 022 005 317 500 55 000
55 000 94 289
133 968
53 543
12 205
0
0
0
0
61 837
2 064
7
49 657
7 784
90 795
10 424
3 279
260
1 430
1 774
Kulturális intézmények össz.:
1 111 866
288 120
1 271 934
40 526
0
0
0
0
Önkormányzati támogatásból
919 328
248 529
705 928
7 428
0
0
0
0
Intézményi bevételből
180 816
37 406
482 301
31 324
0
0
0
0
11 722
2 185
83 705
1 774
0
0
0
0
7 958
Előző évek pénzmaradványából
0
78 956
228 591
Előző évek pénzmaradványából
0
23 708
69 881
Intézményi bevételből
0
76 125
281 527
Önkormányzati támogatásból
0
2 000
Előző évek pénzmaradványából 10
0
1 073
Intézményi bevételből
Intézményi bevételből
0
1 073
Önkormányzati támogatásból
Önkormányzati támogatásból
0
56 770
20 754
Kövér Béla Bábszínház
0
113 917 24 480
700
84 752
Előző évek pénzmaradványából 8
1 283
0
0
0
0
0
489 302 292 499 189 660
400
172 288
7 143
20 647
0
0
0
32 775
16 776
0
2 954 932
0
0
0
0
0
164 330
15 000
0
0
0
0
1 881 213
0
32 775
6 343
0
5 647
0
0
950 295
0
0
10 433
0
123 424
37 13. sz. melléklet
A költségvetési szervek 2011. évi kiadási előirányzatai M Ű K Ö D É S I Cím
Al- Cím Alcím
száma
cím
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
megnevezése
K I A D Á S O K
Egyéb
Támog.ért.
folyó
kiadás
kiadás
FELHALMOZÁSI
Pénzeszk.
Pénzmaradv
Egyéb tám.
átadás
átadás
és ellátott.
működési célra
KIADÁSOK
Támog.ért. Beruházás
Felújítás
kiadás
juttatásai
Pénzforg nélküli kiadás
Támogatási
ezer Ft
Pénzeszk.
Pénzmaradv
kölcsönök
Terv.mar.
Alap és
Összes
átadás
átadás
törlesztése
eredm.
vállalk tev.
kiadás
tartalék
kiadásai
felhalmozási célra
Egyéb ágazatok 11
Hivatásos Önk. Tűzoltóság Önkormányzati támogatásból
453 295
117 015
62 488
10 000
451 766
116 600
42 945
8 800
17 300
1 200
Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából
0
0
0
1 500
0
0
0
0
0
0
644 298 620 111 20 000
1 500
1 529
415
2 243
453 295
117 015
62 488
10 000
0
0
0
0
451 766
116 600
42 945
8 800
0
0
0
0
0
17 300
1 200
0
0
0
1 529
415
2 243
0
0
0
9 721 842
2 601 884
5 966 278
173 727
367 402
9 280 974
2 513 333
3 060 020
115 866
360 491
Intézményi bevételből
339 621
71 869
2 414 335
48 883
Előző évek pénzmaradványából
101 247
16 682
491 923
8 978
3 700
996
9 163
1 600 667
1 614 526
3 700
996
9 163
1 600 667
1 614 526
Egyéb ág. intézmények összesen Önkormányzati támogatásból Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából
Költségvetési szervek kiadásai összesen Önkormányzati támogatásból
12
0
Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás
4 187
1 500
0
0
0
0
0
0
644 298
0
0
0
0
0
0
0
0
620 111
0
1 500
0
0
0
0
0
0
20 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
4 187
0
0
93 817
401 343
359 265
48 900
0
0
16 776
0
19 784 009
0
0
69 488
40 000
273 700
0
0
0
0
0
15 713 872
3 481
0
0
19 487
304 402
28 175
46 600
0
0
32 775
6 343
0
3 315 971
3 430
0
0
4 842
56 941
57 390
2 300
0
0
0
10 433
0
754 166
Önkormányzati támogatásból Intézményi bevételből Előző évek pénzmaradványából
32 775
0 0
39 14. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi
kötött felhasználású céltámogatásai Intézmény megnevezése
Felmentési illetmény Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
Végkielégítés
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
Prémium évek program
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
Jubileumi jutalom
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
ezer Ft
Összesen
járulék
Oktatási Intézmények Nevelési-Oktatási Int. Gazd. Szolg. Óvodák Igazgatósága
21 497
5 804
27 301
4 269
1 153
5 422
2 052
554
2 606
0
0
0 0
30 758
8 305
39 063
3 047
823
3 870
2 538
685
3 223
2 332
630
2 962
Általános iskolák Alsóvárosi Arany J.
1 511
408
1 919
Béke u.-i
1 312
354
1 666
Bonifert Domonkos
3 168
855
4 023
3 467
936
4 403
5 311
1 434
6 745
6 474
1 748
8 222
Dózsa Gy.
3 172
856
4 028
6 750
1 823
8 573
1 836
496
2 332
2 330
629
2 959
Fekete I.
902
244
1 146
0
1 600
432
2 032
1 282
346
1 628
Gedói
934
252
1 186
373
1 287
347
1 634
Gregor József
911
246
1 157
0
2 585
698
3 283
Jerney
797
215
1 012
0
1 951
2 660
718
3 378
0
0
0
800
216
1 016
230
0
1 951
3 590
969
4 559
0
0
618
167
785
4 006
1 082
5 088
Király-König P. Zeneiskola Madách I Két Tanítási Nyelvű
181
49
Orczy István
294
2 109
Rókusi
1 128
305
1 433
0
2 815
760
3 575
Rókusvárosi II.
1 031
278
1 309
0
1 868
504
2 372
Tabán Ált. Iskola és Műv. Alapisk.
420
113
533
1 694
1 101
297
1 398
Tarjáni Kétt. és Alapf.Művokt. Int.
2 738
739
3 477
0
2 239
605
2 844
Tiszaparti
968
261
1 229
0
2 643
714
3 357
Vörösmarty
940
254
1 194
0
1 137
307
1 444
Zrínyi
117
32
149
0
1 699
459
2 158
22 432
6 055
28 487
47 051
12 704
59 755
0
0
1 067
288
1 355
Radnóti M. Gimnázium
3 977
1 074
5 051
0
2 877
777
3 654
Tömörkény I. Gimnázium
5 123
1 383
6 506
0
8 518
2 300
10 818
14 991
4 048
19 039
8 289
2 238
10 527
16 295
4 400
20 695
1 941
415
448
360
5 652
1 536
415
1 661
1 334
1 202
1 536
Petőfi S.
Általános iskola összesen
4 450
79
15 271
524
4 124
2 465
19 395
Középfokú oktatás Deák F. Gimnázium
Szeg. Műszaki és Környvéd.Szakközépisk.
8 815
2 380
11 195
11 651
3 146
14 797
0
Szeg. Szolgáltatási Szakközépiskola
8 695
2 348
11 043
0
1 939
524
2 463
11 202
3 025
14 227
Szeg. Keresk.,Közgazd.és Vend.Szakközépisk.
8 702
2 350
11 052
0
1 665
450
2 115
13 312
3 594
16 906
Szeged Városi Kollégium
1 840
497
2 337
0
1 800
486
4 123
1 113
5 236
Középfokú oktatás összesen
48 803
13 178
61 981
4 097
9 217
2 490
64 379
17 383
81 762
1 543
417
1 960
0
1 160
313
1 473
0
0
Szeg. Ipari és Szolgáltató Szakközépisk.
Nevelési-Okt. Int. Gazd.Szolg.
Művelődési házak Bálint Sándor
3 226
3 226
871
871
4 097
3 813
1 030
4 843
9 421
0
40 14. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi
kötött felhasználású céltámogatásai Intézmény megnevezése
Felmentési illetmény Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
Végkielégítés
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
Prémium évek program
Összesen
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
Móricz Zsigmond
0
0
Petőfi Sándor
0
0
Heller Ödön
0
0
Tömörkény István
0
0
Petőfi-telepi
0
0
Kecskési
0
0
Művelődési házak összesen
Személyi
Jubileumi jutalom
ezer Ft
Összesen
járulék 0 216
58
274
710
192
902
0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
926
250
1 176
94 275
25 454
119 729
23 790
6 424
30 214
24 488
6 614
28 816
144 274
38 955
183 229
0
5 320
1 436
6 756
Dr. Waltner K. Otthon
756
204
960
432
117
549
3 967
1 071
5 038
Szociális Intézmények összesen
756
204
960
432
117
549
9 287
2 507
11 794
2 647
715
Nevelési-oktatási intézmények összesen
Szociális Intézmények SZMJV Bölcsődéi
Kulturális Intézmények
Somogyi Könyvtár
0
0
0
0
3 362
0
7 384
1 994
9 378
Százszorszép Gyermekház
0
0
444
120
564
Szegedi Vadaspark
0
0
Kövér Béla Bábszínház
0
0
Nemzeti Színház
0
0
Szimfonikus Zenekar
1 809
488
2 297
Kulturális Intézmények összesen
4 456
1 203
5 659
Egyéb ágazati intézmények összesen
0
0
Költségvetési szervek összesen:
99 487
26 861
Egyéb ágazatok
Hivatásos Önk. Tűzoltóság
0
0
0
0
0
126 348
24 222
6 541
0
0 0 5 063
1 367
6 430
0
910
246
1 156
2 813
760
3 573
0
910
246
1 156
15 704
4 241
19 945
0
0
0
0
0
0
0
30 763
25 398
6 860
29 972
169 265
45 703
214 968
0
0
41 14. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi
kötött felhasználású céltámogatásai Intézmény megnevezése
ezer Ft
Műszakpótlék Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
Kedvezményes étkeztetés Összesen
járulék
Ingyenes tankönyv támogatás
Támogatás-
Dologi
Dologi
Egyéb tám.
értékű
kiadás
kiadás
és ellátott.
kiadás
Norm. kötött
Pedagógusok kiemelt munkavégzésért
Szociális továbbképz.
járó kereset-kiegészítése
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
juttatásai
Összesen
járulék
Nevelési-Oktatási Int. Gazd. Szolg. 0
97 553
26 460
7 144
33 604
2 220
2 161
583
2 744
3 000
2 993
808
3 801
Általános iskolák Alsóvárosi
197
12 477
2 220
Arany J.
0
9 185
750
Béke u.-i
0
10 229
2 112
2 112
2 363
638
3 001
Bonifert Domonkos
0
11 271
2 052
2 052
1 840
497
2 337
Dózsa Gy.
0
10 669
597
2 088
2 262
611
2 873
Fekete I.
0
3 891
1 068
1 068
1 449
391
1 840
Gedói
0
9 815
437
2 184
2 268
612
2 880
Gregor József
0
6 105
1 692
1 692
1 953
527
2 480
Jerney
0
7 909
1 872
1 872
1 556
420
1 976
0
3 150
851
4 001
2 220
2 772
748
3 520
Király-König P. Zeneiskola
155
337
42
91
2 250
1 491 1 747
428
Madách I Két Tanítási Nyelvű
0
9 758
2 220
Orczy István
0
9 447
462
1 386
1 848
1 777
480
2 257
Petőfi S.
0
13 637
1 616
964
2 580
2 426
655
3 081
Rókusi
0
16 929
1 090
2 702
3 792
3 812
1 029
4 841
Rókusvárosi II.
0
19 401
1 136
2 500
3 636
3 071
829
3 900
Tabán Ált. Iskola és Műv. Alapisk.
0
13 151
2 280
2 280
2 363
638
3 001
Tarjáni Kétt. és Alapf.Művokt. Int.
0
14 032
612
1 836
2 448
2 930
791
3 721
Tiszaparti
0
5 816
1 848
1 848
2 205
595
2 800
Vörösmarty
0
9 625
2 052
2 052
2 142
578
2 720
Zrínyi
0
8 850
495
1 485
1 980
1 953
527
2 480
24 331
18 641
42 972
47 446
12 808
60 254
2 604
4 284
1 157
5 441
3 780
3 969
1 072
5 041
Általános iskola összesen
0
492
133
625
202 197
Deák F. Gimnázium
643
174
817
1 300
2 604
Radnóti M. Gimnázium
138
37
175
3 708
2 646
Tömörkény I. Gimnázium
978
264
1 242
3 533
2 760
2 760
4 662
1 259
5 921
Szeg. Műszaki és Környvéd.Szakközépisk.
1 301
351
1 652
2 268
6 000
6 000
11 277
3 045
14 322
Szeg. Ipari és Szolgáltató Szakközépisk.
1 928
521
2 449
4 541
9 960
9 960
13 230
3 572
16 802
Szeg. Szolgáltatási Szakközépiskola
3 768
1 017
4 785
2 087
7 440
7 440
9 576
2 586
12 162
0
1 724
7 344
7 344
8 600
2 322
10 922
0
4 347
1 174
5 521
39 888
59 945
16 187
76 132
Középfokú oktatás
Szeg. Keresk.,Közgazd.és Vend.Szakközépisk. Szeged Városi Kollégium
3 791
1 024
4 815
26 580
Középfokú oktatás összesen
12 547
3 388
15 935
45 741
Nevelési-Okt. Int. Gazd.Szolg.
Művelődési házak Bálint Sándor
0
0
38 754
1 134
1 134
0
Munka-
juttatás
adókat terh. járulék
Oktatási Intézmények Óvodák Igazgatósága
Személyi
0
42 14. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi
kötött felhasználású céltámogatásai Intézmény megnevezése
ezer Ft
Műszakpótlék Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
Kedvezményes étkeztetés Összesen
járulék
Ingyenes tankönyv támogatás
Támogatás-
Dologi
Dologi
Egyéb tám.
értékű
kiadás
kiadás
és ellátott.
kiadás
Norm. kötött
Pedagógusok kiemelt munkavégzésért
Szociális továbbképz.
járó kereset-kiegészítése
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
juttatásai
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
járulék
Móricz Zsigmond Petőfi Sándor Heller Ödön Tömörkény István Petőfi-telepi Kecskési
Művelődési házak összesen Nevelési-oktatási intézmények összesen
0
0
0
0
0
0
0
0
13 039
3 521
16 560
345 491
0
63 085
19 775
82 860
133 851
36 139
0
0
169 990
0
0
624
168
624
168
0
0
Szociális Intézmények SZMJV Bölcsődéi
6 490
1 752
8 242
Dr. Waltner K. Otthon
14 239
3 845
18 084
Szociális Intézmények összesen
20 729
5 597
26 326
327
88
415
Kulturális Intézmények
Somogyi Könyvtár Százszorszép Gyermekház
0
Szegedi Vadaspark
0
Kövér Béla Bábszínház
0
Nemzeti Színház
0
Szimfonikus Zenekar Kulturális Intézmények összesen
101 073 0
101 073
0
0
0
0
0
0
0
0
30
143
282
1 328
1 159
312
1 471
0 327
88
Egyéb ágazati intézmények összesen
0
0
0
0
0
0
0
0
Költségvetési szervek összesen:
34 095
9 206
43 301
345 491
101 073
63 085
19 775
82 860
Egyéb ágazatok
113 1 046
Hivatásos Önk. Tűzoltóság
415 0
135 010
36 451
171 461
0
0
624
168
43 14. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi
kötött felhasználású céltámogatásai Intézmény megnevezése
Normatív kötött felhasználású támogatások Szociális továbbképz. Dologi kiadás
Összesen
Pedagógus szakvizsga és továbbképzés Személyi
Munka-
Dologi
juttatás
adókat terh.
kiadás
ezer Ft
"Szeged pótlék"
Energia költségekre
Osztályfőnöki pótlék
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
Dologi
Összesen
kiadás
járulék
Oktatási Intézmények Nevelési-Oktatási Int. Gazd. Szolg. Óvodák Igazgatósága
500
135
3 775
4 410
0
40 233
10 863
51 096
Alsóvárosi
360
360
348
Arany J.
499
499
512
94
442
2 624
708
3 332
138
650
3 576
966
Béke u.-i
394
394
389
4 542
105
494
2 789
753
Bonifert Domonkos
307
307
3 542
287
77
364
2 761
745
Dózsa Gy.
372
3 506
372
362
97
459
3 120
842
3 962
196
242
164
44
208
2 121
573
2 694
Gedói
378
378
328
88
416
2 677
723
3 400
Gregor József
326
326
307
83
390
2 499
675
3 174
Jerney
259
259
246
66
312
1 966
531
2 497
Király-König P. Zeneiskola
525
525
0
3 507
947
4 454
376
462
471
127
598
3 317
896
4 213
296
296
287
77
364
2 156
582
2 738
Általános iskolák
Fekete I.
Madách I Két Tanítási Nyelvű
36
68
10
18
Orczy István Petőfi S.
127
34
240
401
389
105
494
3 324
897
4 221
Rókusi
75
20
540
635
655
177
832
4 391
1 186
5 577
Rókusvárosi II.
512
512
450
122
572
3 721
1 005
4 726
Tabán Ált. Iskola és Műv. Alapisk.
394
394
348
94
442
2 847
769
3 616
Tarjáni Kétt. és Alapf.Művokt. Int.
488
488
430
116
546
3 317
896
4 213
Tiszaparti
368
368
361
98
459
2 597
701
3 298
255
357
348
94
442
2 620
707
3 327
325
325
328
88
416
2 294
619
2 913
7 410
7 900
7 010
1 890
8 900
58 224
15 721
73 945
714
714
649
175
824
5 788
1 563
7 351
474
662
553
149
702
5 346
1 443
6 789
777
777
573
155
728
6 528
1 763
8 291
1 273
1 845
1 521
411
1 932
16 124
4 353
20 477
2 205
2 205
1 986
536
2 522
18 068
4 878
22 946
1 596
1 515
409
1 924
14 340
3 872
18 212
1 433
1 433
1 413
381
1 794
11 526
3 112
14 638
725
725
1 044
282
1 326
7 403
1 999
9 402
7 601
9 957
9 254
2 498
11 752
85 123
22 983
108 106
0
0
7 459
Vörösmarty
80
22
Zrínyi Általános iskola összesen
386
104
148
40
0
Középfokú oktatás Deák F. Gimnázium Radnóti M. Gimnázium Tömörkény I. Gimnázium Szeg. Műszaki és Környvéd.Szakközépisk.
450
122
1 257
339
Szeg. Ipari és Szolgáltató Szakközépisk. Szeg. Szolgáltatási Szakközépiskola Szeg. Keresk.,Közgazd.és Vend.Szakközépisk. Szeged Városi Kollégium Középfokú oktatás összesen Nevelési-Okt. Int. Gazd.Szolg.
Művelődési házak Bálint Sándor
1 855
501
44 14. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi
kötött felhasználású céltámogatásai Intézmény megnevezése
Normatív kötött felhasználású támogatások Szociális továbbképz.
Pedagógus szakvizsga és továbbképzés
Dologi
Összesen
kiadás
Személyi
Munka-
Dologi
juttatás
adókat terh.
kiadás
ezer Ft
"Szeged pótlék"
Energia költségekre
Osztályfőnöki pótlék
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
Összesen
Személyi
Munka-
juttatás
adókat terh.
járulék
Dologi
Összesen
kiadás
járulék
Móricz Zsigmond Petőfi Sándor Heller Ödön Tömörkény István Petőfi-telepi Kecskési
Művelődési házak összesen Nevelési-oktatási intézmények összesen
0
0
0
0
0
2 741
1 182
1 974
818
818
2 000
2 792
740
Szociális Intézmények SZMJV Bölcsődéi Dr. Waltner K. Otthon Szociális Intézmények összesen
Kulturális Intézmények
0
0
0
0
0
0
0
0
0
18 786
22 267
16 264
4 388
20 652
183 580
49 567
233 147
7 459
63
63
63
63
, 0 0
0
54 079
0 0
0
0
32 269 0
0
0
Somogyi Könyvtár
86 348 36 124
Százszorszép Gyermekház Szegedi Vadaspark Kövér Béla Bábszínház
327
Nemzeti Színház
80 239
Szimfonikus Zenekar Kulturális Intézmények összesen
Egyéb ágazatok
0
0
0
0
0
0
0
0
116 690
Hivatásos Önk. Tűzoltóság Egyéb ágazati intézmények összesen
0
0
Költségvetési szervek összesen:
2 000
2 792
2 741
740
18 849
22 330
0
0
0
0
0
0
0
16 264
4 388
20 652
183 580
49 567
233 147
210 497
45 15. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi egyedi céltámogatásai
ezer Ft
Intézmény megnevezése Céltámogatás jogcíme Óvodák Igazgatósága ODU (5 fő 12 havi bér és járulék költsége) Javítási, karbantartási feladatok Falevél hulladék szállítási költsége Karbantartási anyagok beszerzése Gyógypedagógiai pótlék (K) Óvodák Igazgatósága összesen Alsóvárosi Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
Egyéb
Egyéb tám.
folyó
és ellátott.
kiadás
juttatásai
Támogatás értékű kiadás
Felújítás
Egyedi céltámogatások összesen
Beruházás
államháztartáson belül működési c.
felhalm. c.
11 361 12 894 3 620 3 000 154 154
41 41
30 875
0
0
633
0
0
0
0
11 361 12 894 3 620 3 000 195 31 070 633 0
Arany János Általános Iskola Tanulói bérletek költsége Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
1 160
Béke utcai Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
903
903 0
628
628
Bonifert Domonkos Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Dózsa Gy. Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Tanulói bérletek költsége Fekete I. Általános Iskola Kisbusz üzemeltetése Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Gyógypedagógiai pótlék (K) Gedói Általános Iskola Tanulói bérletek költségére Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
40
738 29 1 638 313 102
242
738 29 1 880 313 130
28 114 695
40 1 160 0
114 695
Gregor J. Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
630
630 0
Jerney J. Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
521
521 0
2 459 1 317 439
3 500 1 317 439
1 150
1 150
Király Kőnig P. Zeneiskola Fricsai Fúvósok Kihelyezett tagozat bérleti díja Közös költség Madách Imre Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
820
221
46 15. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi egyedi céltámogatásai
ezer Ft
Intézmény megnevezése Céltámogatás jogcíme
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
Egyéb
Egyéb tám.
folyó
és ellátott.
kiadás
juttatásai
Támogatás értékű kiadás
Felújítás
Egyedi céltámogatások összesen
Beruházás
államháztartáson belül működési c.
felhalm. c.
0 Orczy István Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
557
557 0
Petőfi Sándor Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
847
847 0
Rókusi Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
1 402
1 402 0
Rókusvárosi II. Általános Iskola Tanulói bérletek költségére Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Gyógypedagógiai pótlék (K) Tabán Általános Iskola és Művészeti Alapiskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
171 51
14
Tarjáni Kéttannyelvű és Alapfokú Művészetokt. Int. Tanulói bérletek költségére Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Tiszaparti Átalános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Szállítási költségekre Vörösmarty M. Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Zrínyi I. Általános Iskola Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Általános Iskolák összesen Deák F. Gimnázium Érettségiztetés, szakvizsgáztatás támogatása Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Radnóti Miklós Gimnázium Érettségiztetés, szakvizsgáztatás támogatása Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Arany J. Tehetséggondozó Program Tömörkény István Gimnázium Érettségiztetés, szakvizsgáztatás támogatása Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása
171 991 65
991
854
854 0
29 919
29 919 0
817 1 026
817 1 026
639
639 0
803 973
263
22 108
803 242
354
1 350
3 510
0
0
0
23 940
1 682
1 350 1 682 0
1 460 7 200
1 044 1 460 31 710 0
1 044 13 000
0
1 242 1 509
8 000
1 242 1 509
47 15. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi egyedi céltámogatásai
ezer Ft
Intézmény megnevezése Céltámogatás jogcíme Modell díj Szegedi Műszaki és Környezetvéd. Középiskola Érettségiztetés, szakvizsgáztatás támogatása Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Szegedi Ipari és Szolgáltató Szakközépisk. Szakmai vizsgáztatás SZFP II pályázat Tanműhelyi költségekre Szemléltető eszközökre Tanulói bérletek költsége Érettségiztetés, szakvizsgáztatás támogatása Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása 1000 Mester Kft eszközeinek költségére Gyógypedagógiai pótlék (K) Szegedi Szolgáltatási Szakközépisk. Gyakorlóhelyi díj Érettségiztetés, szakvizsgáztatás támogatása Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Szegedi Keresk.,Közgazd.és Vend.Szakközépisk. Tankonyhai nyersanyag beszerzés Érettségiztetés, szakvizsgáztatás támogatása Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása Tankonyhai nyersanyag beszerzés Városi rendezvények szervezése Szeged Városi Kollégium Arany J. Tehetséggondozó Program Cigány tanulók étkeztetése Hétvégi ügyelet ellátása Arany J. Kollégiumi Szakisk program (2010) Középfokú oktatás összesen NGSZ Központ Balatonkenesei gyermeküdülő működési költségei NGSZ Központ bérleti díja Intézményi felújítások Munka és tűzvédelem Érintésvédelmi feladatok Játszóeszközök felülvizsgálata, felújítása Óvodai konyhai eszközök (HACCP) Intézmények rágcsáló- és rovarmentesítése Magyaregregy fenntartása
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
515
Egyéb
Egyéb tám.
folyó
és ellátott.
kiadás
juttatásai
Támogatás értékű kiadás
Felújítás
Egyedi céltámogatások összesen 654
Beruházás
államháztartáson belül működési c.
felhalm. c.
139
3 858
3 858 2 949 0
2 949
4 918 80
1 328 22
6 246 1 808 7 960 2 986 305 3 552 2 145 6 978 2 275
1 706 7 960 2 986 305
3 552 2 145 6 978 1 791
484 4 700
4 700 2 502 2 264 0
2 502 2 264
0 2 850 2 546 3 000 3 000
2 850 2 546 3 000 3 000 6 900
1 863
12 120 7 606 63 328
3 272 2 054 12 672
4 600
1 242
590
159
23 517 620 15 115 91 642 8 138 17 891 0 11 400 16 000 0 0 3 300 186
10 000
0
8 000 26 000
0
0
0 27 700 87 000
40 000 10 000
0
42 280 620 15 392 32 775 193 642 41 680 17 891 87 000 11 400 16 000 40 000 10 000 3 300 935
48 15. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi egyedi céltámogatásai
ezer Ft
Intézmény megnevezése Céltámogatás jogcíme Közlekedési költségtérítés Pénzszállítás Informatikai és ügyviteli kellék beszerzés Lapostetők takarítása Gépészeti rendszer ellenőrzése Közbeszerzési közzétételi díj Parketta felújítás Iskolaorvosok, műsz hiányosságok megszüntetése Fűtő berendezések felújítása, korszerűsítése Vagyon és tűzvédelmi rendszerek felújítása Tiszaparti Ált Iskola, gazdasági út létesítése NGSZ központ összesen Móricz Zsigmond Művelődési Ház Nagyrendezvények Petőfi Sándor Művelődési Ház Grafikai művésztelep Pedagógus Női Kar Nemzeti ünnep Nagyrendezvények Szélmalom Gazdasági iroda bérleti díj Heller Ödön Művelődési Ház Nemzeti ünnep Nagyrendezvények Tömörkény Művelődési Ház Nemzeti ünnep Nagyrendezvények Petőfitelepi Művelődési Ház Nemzeti ünnep Nagyrendezvények Kecskési Művelődési Ház Nagyrendezvények Művelődési házak összesen Nevelési-oktatási intézmények összesen SZMJV Bölcsődéi Munka és védőruha Sószoba működtetése Játéktevékenység fejlesztése Szabadban tartózkodás feltételei Ellátott gyermeknek textília Intézeti szakmai textília
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
Egyéb
Egyéb tám.
folyó
és ellátott.
kiadás
juttatásai
Támogatás értékű kiadás
Felújítás
államháztartáson belül működési c.
felhalm. c.
1 526 2 832 3 500 15 000 16 000 1 500 0 2 500
5 000 81 000 23 000
6 716
0 71 171
1 401
0 14 377
98 247
0
0
0
0
273 700
Egyedi céltámogatások összesen 1 526 2 832 10 000 13 500 15 000 16 000 1 500 5 000 2 500 81 000 23 000 30 000 30 000 40 000 420 064
Beruházás
400
400
1 300 500 400 200 500 361
1 300 500 400 200 500 361 0
300 200
300 200
300 200
300 200
50 220
50 220
180 5 111 247 983 2 450 700 1 769 3 733 700 500
0 242
0 26 354
0 0
0 0
0 273 700
0 40 000
180 5 111 673 827 2 450 700 1 769 3 733 700 500
49 15. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi egyedi céltámogatásai
ezer Ft
Intézmény megnevezése Céltámogatás jogcíme 1993 évi III tv. - egy havi bérkieg. támogatás Bölcsődei átadók bútorzata Informatikai fejlesztés Térítési díjak és melegétel utalványok beszed. Csoportszobák padozatának cseréje Rehabilitációs hozzájárulás (9 fő) SZMJV Bölcsődéi összesen Dr. Waltner Károly Otthon 1993. évi III. tv.- egy havi bér kieg. támogatás Nevelőszülői térítési díj, nevelési díj Gondozottak élelmiszer beszerzésére Védőruha és védőfelszerelés Bérmosatás Gyógyszer beszerzés kieg támogatás Ellátottak felsőruházata, utazási költsége, egyéb kiadás Ellátottak pénzbeli juttatásai Nevelőszülős ellátottak ellátmánya Dr. Waltner Károly Otthon összesen Szociális intézmények összesen Somogyi Könyvtár Megyei módszertani feladatok Könyvhét megrendezése Szakmai feladat ÁFA kiad támogatás Szeged folyóirat kiadásának költségei Zenei évfordulók, zenei album TÁMOP 08/1,11/10 jelű pályázat le nem vonható ÁFA Rehabilitációs járulék (2,2 fő) Somogyi Könyvtár összesen Százszorszép Gyermekház Városi rendezvények Művészeti csoportok, alkotókörök működésére Nyári napközis tábor TÁMOP 3.2.3/08/2 kieg támogatás Százszorszép Gyermekház összesen Szegedi Nemzeti Színház MEZZO Fesztivál Dömötör díj gála Szegedi Nemzeti Színház összesen Szimfonikus Zenekar Prémium Pr. - étkezési utalvány utáni SZJA Vaszy Viktor kórus működtetése
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
3 352
Egyéb
Egyéb tám.
folyó
és ellátott.
kiadás
juttatásai
Támogatás értékű kiadás
0
Egyedi céltámogatások összesen 4 257 1 740 1 295 396 500 8 680 0 26 720
0 0
0 0
1 596 1 080 8 463 846 21 446 4 000 9 878 2 628 3 249 0 53 186 79 906
0
20 500 1 640 4 541 6 894 630 4 000 2 122 40 327
0
3 000 2 000 6 276 15 000 26 276
0
25 000 1 000 26 000
Felújítás
Beruházás
államháztartáson belül működési c.
felhalm. c.
905 1 740 1 295 396 500
3 352
905
1 257 1 080
339
13 783
8 680 8 680
0
0
0
8 463 846 21 446 4 000 9 878 2 628 3 249 2 337 5 689
339 1 244
44 633 58 416
3 000
540
2 956
610
16 960 1 640 4 541 3 328 630 4 000
5 956
1 150
500 1 764
135 476
2 264
611
3 000 1 365 4 036 15 000 23 401
0
25 000 1 000 26 000
0
31 099
0 8 680
2 122 2 122
0
0 7
1 980
5 877 5 877
0
0
0
0 0
0
0
0
0 0
0
0
0
0
0
0
7 1 980
50 15. sz. melléklet
Költségvetési szervek 2011. évi egyedi céltámogatásai
ezer Ft
Intézmény megnevezése Céltámogatás jogcíme Szimfonikus Zenekar összesen Kulturális intézmények összesen Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Casco biztosítási díj Egyéb ágazat intézmények összesen Költségvetési szervek összesen
0
0
1 980
0
0
0
0
0
Egyedi céltámogatások összesen 0 1 980
8 220
1 761
82 480
2 122
0
0
0
0
0
94 583
0
0
0
4 524 4 524
0
0
0
0
0
4 524 4 524
85 080
17 382
388 879
15 568
32 231
0
0
273 700
40 000
852 840
Személyi
Munkaadói
Dologi
juttatás
járulék
kiadás
Egyéb
Egyéb tám.
folyó
és ellátott.
kiadás
juttatásai
Támogatás értékű kiadás
Felújítás
Beruházás
államháztartáson belül működési c.
felhalm. c.
52 16. sz. melléklet
Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata jogkörébe vont 2011. évi előirányzatok
ezer Ft
Dologi kiadások Intézmény megnevezése
Nevelési-Okt. Int. Gazd. Szolgálata Oktatási Intézmények Óvodák igazgatósága Általános Iskolák Alsóvárosi Arany J. Béke utcai Bonifert Domonkos Dózsa Gy. Fekete I. Gedói Gregor József Jerney Király-König Zeneiskola Madách I. Két Tanítási Nyelvű Orczy I. Petőfi S. Rókusi Rókusvárosi II. Tabán Ált. Isk. és Műv. Alapiskola Tarjáni Kéttan. és Alapf. Művokt. Int. Tiszaparti Vörösmarty Zrínyi I. Ált. iskolák összesen Középfokú oktatás Deák F. Gimnázium Radnóti M. Gimnázium Tömörkény I. Gimnázium Szeg. Műszaki és Környvéd.Szakközépisk. Szeg. Ipari és Szolgáltató Szakközépisk. Szeg. Szolgáltatási Szakközépiskola Szeg. Keresk.,Közgazd.és Vend.Szakközépisk. Szeged Városi Kollégium Középfokú oktatás összesen
Művelődési házak
Bálint Sándor Móricz Zsigmond Petőfi Sándor Heller Ödön Tömörkény István Petőfi-telepi Kecskési Művelődési házak összesen
Nev-Okt. Int. Gazd. Szol jogk előirányzatok
Energia költségek
Élelmezési Élelmezési kiadás +ÁFA rezsi költség
Távközlési díjak
Egyéb üzem. Szakmai és Pénzmar-ból, szolgáltatás nem szakm.a. bevételből
Dologi kiadások összesen
Egyéb folyó k. NGSZ jogkörű Rehabilitációs kiadások hozzájárulás összesen
159 753
379 204
216 118
6 044
7 954
3 467
50 926
823 466
20 196
843 662
15 864 14 150 10 343 14 474 17 864 7 787 9 770 10 149 7 465 3 003 16 694 9 919 13 033 17 133 13 348 15 191 14 132 11 558 13 935 5 636 241 448
28 767 23 022 33 239 24 052 24 839 11 250 23 252 23 954 17 765
16 162 13 359 19 559 13 883 14 848 6 305 13 182 13 092 10 108
40 094 17 308 31 751 44 753 40 900 33 191 36 558 27 368 24 510 30 268 536 841
23 678 9 836 18 612 26 303 23 223 19 091 21 276 15 814 12 565 17 447 308 343
313 581 480 300 538 480 110 480 461 348 420 228 769 1 176 600 648 378 480 162 480 9 432
188 488 468 922 583 466 571 399 203 117 328 337 365 482 772 619 527 867 312 226 9 240
159 874 272 114 298 141 349 289 169 120 478 150 472 473 305 399 502 326 261 350 6 501
6 735 5 634 6 602 2 440 10 186 4 354 2 739 3 965 4 830 1 496 10 903 4 716 8 002 10 604 3 379 2 940 7 927 6 869 7 186 4 640 116 147
68 188 58 108 70 963 56 185 69 156 30 783 49 973 52 328 41 001 5 084 92 595 42 494 73 004 100 924 82 527 72 079 81 300 63 282 58 931 59 047 1 227 952
1 771 2 264 1 692 807 689 1 340 1 190 1 573 688 2 615 2 075 1 534 2 539 2 804 2 424 1 887 2 419 1 534 1 643 1 539 35 027
69 959 60 372 72 655 56 992 69 845 32 123 51 163 53 901 41 689 7 699 94 670 44 028 75 543 103 728 84 951 73 966 83 719 64 816 60 574 60 586 1 262 979
31 943 20 979 27 076 109 516 87 278 95 400 38 810 62 764 473 766
7 163 19 888 17 145 14 969 13 678 9 601 8 603 53 160 144 207
3 785 11 069 10 287 7 523 6 714 4 268 4 376 31 896 79 918
960 367 536 2 850 3 900 2 112 1 975 1 854 14 554
825 493 1 135 1 229 2 197 2 357 1 881 1 707 11 824
120 55 640 887 2 624 1 197 709 147 6 379
15 547 8 790 14 085 47 340 36 558 36 257 18 831 44 063 221 471
60 343 61 641 70 904 184 314 152 949 151 192 75 185 195 591 952 119
3 529 2 806 3 807 3 916 2 995 2 149 808 4 607 24 617
63 872 64 447 74 711 188 230 155 944 153 341 75 993 200 198 976 736
103 100 32 115 81 277 78 786
54 240 354 110 110 242 20 1 130
835 1 165 897 1 960 1 059 1 180 598 7 694
2 424 5 046 2 595 5 302 3 105 2 870 1 674 23 016
0
2 424 5 046 2 595 5 302 3 105 2 870 1 674 23 016
29 804
17 477
396 238
3 026 553
79 840
3 106 393
1 234 3 302 987 2 919 1 637 1 062 869 12 010
0
0
198 239 325 198 218 109 109 1 396
886 977
1 060 252
604 379
31 426
53 17. sz. melléklet
2011. évi létszám-előirányzat és az egyéb oktatási feladatok számított létszáma Cím Al- Cím Alcím cím száma megnevezése
Szeged MJV Önkormányzat Polgármesteri hivatal Oktatási intézmények
1 2
Nevelési-Oktatási Int. Gazd. Szolgálata Óvodák igazgatósága TÁMOP 3.1.5-09/A/2 pályázati forr-ból Általános Iskolák 2 Alsóvárosi Ált. Iskola 3 Arany J. Ált. Iskola Saját bevételből 4 Béke u.-i Ált. Iskola 5 Bonifert Domonkos Ált. Iskola TÁMOP 3.1.5-09/A/2 pályázati forr-ból 6 Dózsa Gy. Ált. Iskola TÁMOP 3.1.5-09/A/2 pályázati forr-ból 7 Fekete I. Ált. Iskola TÁMOP 3.1.5-09/A/2 pályázati forr-ból 8 Gedói Ált. Iskola 9 Gregor József Ált.Iskola 10 Jerney Ált. Iskola 11 Király-König Zeneiskola 12 Madách I. Két Tanítási Nyelvű 13 Orczy I. Ált. Iskola 14 Petőfi S. Ált. Iskola 15 Rókusi Ált. Iskola 16 Rókusvárosi II. Ált. Iskola 17 Tabán Ált. Isk. és Műv. Alapiskola 18 Tarjáni Kéttanny. és Alapf. Művészetokt. Int. 19 Tiszaparti Ált. Iskola 20 Vörösmarty Ált. Iskola 21 Zrínyi Ált. Iskola TÁMOP 3.1.5-09/A/2 pályázati forr-ból Ált. iskolák összesen Középfokú oktatás 22 Deák F. Gimnázium 23 Radnóti M. Gimnázium 24 Tömörkény I. Gimnázium 25 Szeg. Műszaki és Környvéd. Szakközépisk. 26 Szeg. Ipari és Szolgáltató Szakközépisk. TÁMOP 3.1.5-09/A/2 pályázati forr-ból 27 Szeg. Szolgáltatási Szakközépiskola Saját bevételből 28 Szeg. Keresk.,Közgazd. és Vend. Szakkisk.. Saját bevételből 1
29
Szeged Városi Kollégium Középfokú oktatás össz.: Művelődési házak 30 Bálint Sándor 31 Móricz Zsigmond 32 Petőfi Sándor 33 Heller Ödön 34 Tömörkény István 35 Petőfi-telepi 36 Kecskési Művelődési házak összesen 37 Nev. Ok. Int. Gazdasági. Szolgálat Saját bevételből NGSZ intézmények összesen
Szociális intézmények
Szakmai Technikai (pedagógus) (nem szakm) létszám (fő)
Engedélyezett létszám összesen
Egyéb oktatási feladatra szám. létszám (fő)
504,00
504,00
420,00 0,50
338,25
758,25 0,50
20,23
34,30 47,50
9,00 9,25 0,50 8,00 9,00
43,30 56,75 0,50 45,50 38,20 1,50 45,90 1,50 33,25 1,00 44,00 40,50 34,70 56,00 53,00 36,70 55,00 71,00 58,25 46,00 55,50 42,50 42,50 38,50 1,50 943,05
0,50 2,20
37,50 29,20 1,50 35,90 1,50 23,00 1,00 36,00 31,00 24,70 50,00 44,00 28,20 38,50 60,50 48,75 37,50 46,50 35,00 34,00 31,00 1,50 758,55 68,00 63,00 74,00 179,00 210,00 2,00 152,00 136,50 0,75
10,00 10,25 8,00 9,50 10,00 6,00 9,00 8,50 16,50 10,50 9,50 8,50 9,00 7,50 8,50 7,50 184,50 16,50 13,50 19,75 52,10 77,00 69,00 0,50 40,50
2,00 0,60 2,20 2,20 1,20 0,60 1,10 2,80 3,20 1,00 2,70 2,70 0,60 2,00 3,40 2,40 0,60 2,20 36,20
84,50 76,50 93,75 231,10 287,00 2,00 221,00 0,50 177,00 0,75
4,80 4,10 6,20 10,00 16,50 12,30 16,00
69,00 954,25
50,50 339,35
119,50 1 293,60
19,43 89,33
2,00 2,50 2,00 2,00 1,50 2,00 1,00 13,00
1,00 2,00 4,50 2,00 1,00 1,00 1,00 12,50 58,40 1,00 934,00
3,00 4,50 6,50 4,00 2,50 3,00 2,00 25,50 58,40 1,00 3 080,30
145,76
2 146,30
54 17. sz. melléklet
2011. évi létszám-előirányzat és az egyéb oktatási feladatok számított létszáma Cím Al- Cím Alcím cím száma megnevezése 3 SZMJV Bölcsődéi 4 Dr. Waltner K. Otthon Szociális intézmények összesen
Engedélyezett Szakmai Technikai létszám (pedagógus) (nem szakm) összesen létszám (fő) 305,67 213,92 91,75 199,35 135,10 64,25 505,02 349,02 156,00
Egyéb oktatási feladatra szám. létszám (fő)
Kulturális intézmények 5 6 7 8 9 10
13,50 65,50 99,50 295,50
28,00 7,50 14,00 1,00 2,50 122,50 6,00 181,50
117,50 12,00 37,00 1,00 16,00 188,00 105,50 477,00
152,00 152,00
5,00 5,00
157,00 157,00
Költségvetési szervek összesen:
2 942,82
1 276,50
4 219,32
145,76
Önkormányzat összesen: Kisebbségi Önkormányzatok
3 446,82
1 276,50
4 723,32
145,76
1,00
1,00
1,00
1,00
Somogyi Könyvtár Százszorszép Gyermekház Vadaspark Saját bevételből Kövér Béla Bábszínház Nemzeti Színház Szimfonikus Zenekar Kulturális intézmények össz.:
89,50 4,50 23,00
Egyéb ágazatok 11
Hivatásos Önk. Tűzoltóság Egyéb ágazati intézmények össz.:
Szegedi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Kisebbségi Önkormányzatok összesen
Közfoglalkoztatottak létszám előirányzata
0,00
55
18. sz.melléklet
Szeged Megyei Jogú Város 2011. évi előirányzat-felhasználási és likviditási terve Bevételek Megnevezés
Önk.hiv. közp gazd k. működési bevételei Önk hiv közp gazd.k. felhalmozási bevételei Parkolóalap bevétele Lakásalap bevételei Vízügyi Építési alap bevételei Környezetvédelmi alap bevételei Társulások bevételei Kisebbségi Önkormányzat bevételei Költségvetési szervek bevételei Összes bevétel
január
1 771 000 800 000 262 468 610 211 90 000 275 000 320 1 876 450 000 4 260 875
február
1 857 000 1 000 000 1 500 28 000 90 000 1 500 320 1 876 450 000 3 430 196
március
4 000 000 1 500 000 1 500 28 000 200 000 4 000 320 1 876 490 000 6 225 696
április
2 000 000 1 600 000 1 500 28 000 250 000 1 200 320 1 876 480 000 4 362 896
május
június
2 571 000 1 500 000 1 500 30 000 350 000 1 300 320 1 876 480 000 4 935 996
2 000 000 3 000 000 1 500 30 000 250 000 4 000 320 1 876 470 000 5 757 696
július
1 714 000 3 500 000 1 500 35 000 250 000 1 200 320 1 876 400 000 5 903 896
augusztus
2 571 000 3 200 000 1 500 35 000 250 000 1 000 320 1 876 490 000 6 550 696
szeptember
4 142 000 2 500 000 1 500 35 000 300 000 4 000 320 1 876 460 000 7 444 696
október
2 286 000 3 000 000 1 500 1 406 665 350 000 1 100 320 1 876 480 000 7 527 461
november
2 000 000 2 900 000 1 500 25 000 200 000 1 100 320 1 876 480 000 5 609 796
december
1 656 886 2 268 019 2 850 17 744 742 665 10 915 230 1 871 554 663 5 255 843
ezer Ft Összes bevétel 28 568 886 26 768 019 280 318 2 308 620 3 322 665 306 315 3 750 22 507 5 684 663 67 265 743
Kiadások Megnevezés
Önk.hiv közp gazdálk. k. működési kiadásai Önk hiv közp gazd.k. felhalmozási kiadásai Önk hiv központi gazd. k. felújítási kiadásai Parkolóalap kiadásai Lakásalap kiadásai Vízügyi Építési alap kiadásai Környezetvédelmi alap kiadásai Társulások kiadásai Kisebbségi Önkormányzatok kiadásai Költségvetési szervek kiadásai Összes kiadás
január
1 100 000 2 041 939 15 000 23 500 25 000 50 000 200 320 1 876 1 700 000 4 957 835
február
1 150 000 2 041 939 20 000 23 500 35 000 55 000 500 320 1 876 1 750 000 5 078 135
március
1 250 000 2 041 939 25 000 23 500 65 000 100 000 8 000 320 1 876 1 900 000 5 415 635
április
1 150 000 2 041 939 35 200 23 500 60 000 90 000 500 320 1 876 1 750 000 5 153 335
május
1 250 000 2 041 939 35 200 23 500 65 000 80 000 500 320 1 876 1 800 000 5 298 335
június
1 300 000 2 041 939 37 000 23 500 90 000 200 000 80 000 320 1 876 1 900 000 5 674 635
július
1 150 000 2 041 939 45 000 23 500 60 000 350 000 600 320 1 876 1 650 000 5 323 235
augusztus
1 150 000 2 041 939 45 000 23 500 75 000 130 000 700 320 1 876 1 800 000 5 268 335
szeptember
1 350 000 2 041 939 50 000 23 500 100 000 120 000 80 000 320 1 876 1 850 000 5 617 635
október
1 350 000 2 041 939 40 000 23 500 1 525 000 150 000 500 320 1 876 1 700 000 6 833 135
november
1 250 000 2 041 939 38 000 23 500 95 000 900 000 500 320 1 876 1 850 000 6 201 135
december
1 143 305 2 071 439 111 560 21 818 113 620 1 097 665 134 315 230 1 871 1 748 535 6 444 358
Összes kiadás 14 593 305 24 532 768 496 960 280 318 2 308 620 3 322 665 306 315 3 750 22 507 21 398 535 67 265 743
56 19.sz. melléklet
Előrejelzés a 2012-2013. Költségvetési évek bevételeiről és kiadásairól Megnevezés
2012. évi előrejelzés
2013. évi előrejelzés
MŰKÖDÉS Működési célú bevételek Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkormányzatok költségvetési támogatása és átengedett személyi jövedelemadó bevétele Működésű célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Támogatásértékű működési bevétel Továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel Működési célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Rövid lejáratú hitel Rövid lejáratú értékpapírok értékesítése, kibocsátása Működési célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele Működési célú bevételek összesen Működési célú kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre, egyéb támogatás Támogatásértékű működési kiadás Továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Működési célú kölcsönök nyújtása és törlesztése Rövid lejáratú hitel visszafizetése Rövid lejáratú hitel kamata Rövid lejáratú értékpapírok beváltása, vásárlása Tartalékok Működési célú kiadások összesen
3 950 000 15 200 000 12 150 000 58 000 1 382 709 0 40 000 0 0 0 32 780 709
3 885 000 14 900 000 11 549 000 51 000 1 288 563 0 0 0 0 0 31 673 563
11 815 236 3 186 428 11 891 045 3 995 000 955 000 0 898 000 40 000 0 0 0 0 32 780 709
11 999 835 3 189 252 11 459 565 3 271 911 955 000 0 798 000 0 0 0 0 0 31 673 563
226 000 3 322 000 0 185 000 1 950 000 0 0 0 50 000 0 0 0 5 733 000
238 000 3 099 000 0 175 000 1 895 000 0 0 0 45 000 0 0 0 5 452 000
2 995 000 720 381 40 000 0 100 000 0 0 1 293 057 584 562 0
2 677 893 699 000 40 000 0 100 000 0 0 1 494 414 440 693 0
5 733 000
5 452 000
38 513 709 38 513 709
37 125 563 37 125 563
FELHALMOZÁS Felhalmozási célú bevételek Önkormányzatok felhalmozási és tőke jellegű bevételei Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei Fejlesztési célú támogatások Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel Továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel Beruházási és felújítási áfa visszatérülése Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak utáni áfa-ja Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Hosszú lejáratú hitel Hosszú lejáratú értékpapírok kibocsátása Felhalmozási célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felhalmozási célú bevételek összesen Felhalmozási célú kiadások Felhalmozási kiadások Felújítási kiadások Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak utáni áfa befizetés Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű felhalmozási kiadás Továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése Hosszú lejáratú hitel visszafizetése Hosszú lejáratú hitel kamata Hosszú lejáratú értékpapírok beváltása Tartalékok Felhalmozási célú kiadások összesen ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN Bevételek Kiadások
57 20. sz. melléklet
Kimutatás a többéves kihatással járó kötelezettség-vállalások évenkénti összegéről Kgy.határozat Működés 368/2010.(VI.25.) 447/2007.(IX.14.) Szerződés szerint Megállapodás szerint Megállapodás szerint Megállapodás szerint Megállapodás szerint Szerződés szerint Szerződés szerint Szolgáltatási szerz. Szerződés szerint Szerződés szerint 446/2010.(VIII.13.) VÉA-Megállapodás
Kötelezettség-vállalás megnevezése Szegedi Szabadtéri Játékok megrendezésére működési támogatás Egészségügyi ellátási, vagyonkezelési szerződés Tápéi komp üzemeltetés Máltai Szeretetszolgálat játszótér üzemeltetése Víziközmű vagyon nyilvántartás Vagyonvédelmi Szolgálat Huszár utca bérleti díj Szegedi Olimpiai Központ bérleti díj Szemünk Fénye Program Építési Iroda - Műszaki nyilvántartás Építési Iroda - Borítékoló gép bérleti díja SZÉSZ 10 évenként esedékes felülvizsgálata EUROPAN 11 Nemzetközi tervpályázat Közműfejlesztési közalapítványi hozzájárulás
3/1986.(II.21.)IM rend, 149/1997. Gyámhivatal - (szakértői díj, Hivatásos-, eseti- és (IX.10.)Korm.rend:134,136,137,77,6 ügygondnokok megbízási díja, otthonteremtési 9.§. támogatás, gyermektartásdíj megelőlegezés) 9523-250/2008.(VI.18.)
Foglalkozás-egészségügyi feladatok Kulturális tárgyú együttműködések 597/2008. (XI.7.) Arany János Tehetséggondozó Program 642/2007. (XII.14.) Tanulmányi ösztöndíjak 841/1999. (IX.03.) Tudományegyetemmel 460/2008. (VI.27.) 454/2009.(IX.25) Kgy.sz. 461/2008.(VI.27.)Kgy.sz. 456/2010. infláció követésével emelkedő összegek) 510/2007.(IX.14.) 540/2008.(IX.26.) Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati 450/2009.(IX.25.) Ösztöndíj Megbízási szerződés szerint
Fogászati ügyeleti ellátás
9523-314/2008. (VII.15.) Eü.Szoc.Biz.sz.hat.
Háziorvosi rendelő bérleti díja
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása 421/2007. (VII.5.) 684/2008.(XII.12.)Kgy.sz. feladatellátásért fizetett díj 601/2007. (XI.9.)
Szegedi Kistérség Többcélú Társulás - Közoktatási feladatok és Pedagógiai Szakszolgálat
2012.évi összege 250 000 100 000 17 122 4 500 4 750 40 000 11 035 1 400 44 500 9 375 1 200 1 370 3 500 175 200
2013.évi összege
2014.évi összege
Adatok eFt-ban 2014.évet Összesen követő összege
250 000 100 000
100 000
300 000
5 000 40 000 11 035
5 250 10 000 11 035
5 500 22 070
1 200
1 200
1 200
39 924
27 000 33 034 150 10 000 4 400 49 220
500 000 600 000 17 122 4 500 20 500 90 000 55 175 1 400 44 500 9 375 4 800 1 370 3 500 175 200 39 924
27 000 32 200 125 10 000 4 400 15 735
27 000 75 10 000 4 400
108 000 25 Határozatlan idejű Határozatlan idejű
2011.évben 15.000 eFt Az Önkormányzat minden évben a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázathoz történő csatlakozásáról szóló döntéskor határozza meg az ösztöndíj támogatások keretösszegét A tárgyévi kötelezettség-vállalás összege a mindenkori éves költségvetésben kerül jóváhagyásra 2011-ben 890 eFt, majd évente az infláció mértékével emelkedik A tárgyévi kötelezettség-vállalás összege a mindenkori éves költségvetésben kerül jóváhagyásra A tárgyévi kötelezettség-vállalás összege a mindenkori éves költségvetésben kerül jóváhagyásra
189 000 65 234 375 30 000 13 200 64 955
58 20. sz. melléklet
Kimutatás a többéves kihatással járó kötelezettség-vállalások évenkénti összegéről Kgy.határozat
Kötelezettség-vállalás megnevezése
2012.évi összege
2013.évi összege
2014.évi összege
Adatok eFt-ban 2014.évet Összesen követő összege
378/2008. (V.16.)
Szeged Korai Fejlesztést és Integrációt Támogató Alapítvánnyal kötött közoktatási megállapodás
600/2008.(XI.07.)
A támogatás összegét a mindenkori költségvetési törvény normatív Szegedi Kistérség Többcélú Társulásával kötött hozzájárulásai és az OEP-pel kötött finanszírozási szerződés keretösszege ellátási és vagyonkezelési szerződés szerinti figyelembe vételével az Önkormányzat mindenkori éves költségvetési támogatás a Dr. Farkasinszky T. Drogc.működéséhez rendeletében határozza meg
Működési kiadások kötelezettség-vállalásai összesen: Felhalmozás Fejlesztési célú hitelek és kötvény tőke- és Szerződés szerint ISPA beruházás keretében beszerzett kamatfizetési kötelezettsége Megállapodás szerint hulladékszállító, gyűjtőeszközök felújítása 539/2010.Kgy.sz. Csillapított forgalmú övezetek 144/2010.Kgy.sz. Árvízvédelmi rendszer fejlesztése 246/2010.Kgy.sz. Tűzoltóság eszközfejlesztése 602/2005.(XI.11.) Szeged, elektromos tömegközlekedés fejlesztése AGÓRA-TIOP Agóra Pólus a közművelődés 527/2010. (XII.10.) Kgy. sz szolgálatában 4.2.0/B (hőigény kielégítése) 527/2010. (XII.10.) Kgy. sz AGÓRA-KEOP 527/2010. (XII.10.) Kgy. sz AGÓRA-KEOP 4.4.0/A (villamos energia) Felhalmozási kiadások kötelezettség-vállalásai összesen: Kötelezettség-vállalások összege összesen:
2018.06.30-ig érvényes, 5 álláshely valamint járulékainak megfelelő összegű kiadás tervezése az Óvodák Igazgatósága intézményi költségvetésbe
827 680
496 695
168 960
436 795
1 930 130
1 877 619 110 000 10 000 160 500 21 000 63 383 127 938 16 376 500 2 387 316 3 214 996
1 935 107 117 000
1 563 080 125 000
16 452 113 426 000
2 052 107 2 548 802
1 688 080 1 857 040
16 878 113 17 314 908
21 827 919 778 000 10 000 160 500 21 000 63 383 127 938 16 376 500 23 005 616 24 935 746
60 21.sz. melléklet
Kimutatás az önkormányzati fenntartású költségvetési szerveknél többéves kihatással járó kötelezettség-vállalásokról Megnevezés SZMJV Óvodák Igazgatósága TÁPOM-3.1.5-09/A-2010-0027 Dózsa György Általános Iskola TÁMOP-3.1.5-09/A-2010-0027 Fekete István Általános Isklola TÁMOP-3.1.5-09/A-2010-0193 Jerney János Általános Iskola TÁMOP-3-1.5.-09/A-2-2010-0026 Orczy István Általános Iskola COMÉNIUS 10/0242-C/1103 Iskolai együtt működés Zrínyi Ilona Általános Iskola TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0431 Pedagógia korszerűsítése Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola TÁMOP 3.1.5.-09/A/2-2010-0056 Pedagógus képzések Szegedi Ipari,Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola TÁMOP-3.1.5.-09/A/2 Pedagóguskompetenciák fejl. szakképzésben Szegedi Szolgáltatási Középiskola TÁMOP 3.1.5.-09/2-100 Pedagógus továbbképzés Szegedi Nemzeti Színház Dömötör-díj Összesen
2012. évi
2013. év
2014. év
2015. év
2016. év
2017.év
2018. év
2019. év
5939 1918 1172 1058 1240 1288 3322 4678 1964 1000 23579
1000 1000
1000 1000
1000 1000
1000 1000
1000 1000
1000 1000
1000 1000
61 22. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” „Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása I. ütem" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
106 445
Saját forrás A projekt keretében el 21,66% nem elszámolható költségekre
187 293
38,11% támogatás
DAOP 197 682
40,23%
Összesen 491 420 100,00%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2009.év (tény) -
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 197 682 -
2011.év eredeti ei. 197 682 -
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2009.év (tény) -
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 332 682 436 420 -
Bevétel
Kiadás
-
-
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
2011.év eredeti ei. 491 420 -
62 23. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” „Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása II. ütem" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 11,99% elszámolható költségekre
35 959
60 275
DAOP 203 766
20,09% támogatás
67,92%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
Bevétel Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 203 766 -
Kiadás
-
Index %
előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 300 000 -
Bevétel
Kiadás
-
-
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
Összesen 100,00% 300 000
63 24. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” „Szeged, Nagykörút közösségi közlekedési sáv kialakítása" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 11,12% elszámolható költségekre
83 646
194 589
DAOP 473 995
25,87% támogatás
63,01%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
Bevétel előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 2012.év eredeti ei. 96 126 377 869 -
Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
-
-
Kiadás előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 2012.év eredeti ei. 377 361 374 869 -
Index %
-
-
Bevétel
Kiadás
-
-
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
Összesen 752 230 100,00%
64 25. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” „Újszegedi Liget - Játékok kertje" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
49 956
Saját forrás A projekt keretében el 44,26% nem elszámolható költségekre
12 958
11,48% támogatás
DAOP 49 956
44,26%
Összesen 112 870 100,00%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2009.év (tény) 49 956 49 956 19 000 38,0%
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 30 956 30 956 13 462 43,5%
2011.év eredeti ei. 16 993 -
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2009.év (tény) 99 912 120 000 3 111 2,6%
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 116 889 116 889 103 731 88,7%
Bevétel
Kiadás
32 462
106 842
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
2011.év eredeti ei. 6 028 -
65 26. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” „Tarján, Víztorony téri közlekedés fejlesztése” 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
33 605
Saját forrás A projekt keretében el 7,11% nem elszámolható költségekre
142 542
30,16% támogatás
DAOP 296 510
62,73%
Összesen 472 657 100,00%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
Bevétel Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Index %
2008.év (tény) 296 510 -
adatok e Ft-ban 2009.év (tény) 2010.év (tény) 150 000 192 732 150 000 192 732 103 778 69,2%
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
-
2011.év eredeti ei. 177 955 -
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2008.év (tény) 375 510 2 415 0,6%
adatok e Ft-ban 2010.év 2009.év (tény) (tény) 377 392 367 889 483 392 367 889 115 503 337 746 23,9%
Bevétel
Kiadás
103 778
455 664
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
91,8%
2011.év eredeti ei. 16 993 -
66 27. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN”
„Elektromos tömegközlekedés nagyprojekt kivitelezés” (Önkormányzati rész) 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum:
A beruházás forrásmegosztása ( Ft-ban): Saját forrás Önkorm.saját 2 531 929 221 1 494 809 358 SZKT önrész saját. Önerő össz. 4 026 738 579 Bevétel Önkormányzat Eredeti előirányzat tám. tartalma előirányzat Teljesítés Index %
2008.év (tény) -
13,84% 13,63% 13,76%
támogatás önkorm. támogatás SZKT Támogatás összesen:
adatok e Ft-ban 2010.év eredeti 2009.év (tény) ei. 5 710 657 10 765 301 5 710 657 4 900 865 1 759 682 4 561 369 30,81%
93,07%
2011.év eredeti ei. 6 454 889 -
Kiadás 2012.év Önkormányzat eredeti ei. 4 318 Eredeti előirányzat SZKT önrész saját előirányzat Teljesítés
-
-
Index %
Tám.Szerz. szerint
2010.december 31-i tényadat mindösszesen:
KÖZOP 15 755 821 014 9 475 668 678 25 231 489 692
összesen 86,16% 18 287 750 235 86,37% 10 970 478 036 86,24% 29 258 228 271
adatok e Ft-ban 2010.év eredeti 2011.év eredeti 2008.év (tény) 2009.év (tény) ei. ei. 869 840 6 621 819 14 872 377 7 475 262 6 371 434 214 364 379 626 644 1 530 307 7 669 814 5 652 618 87 928 2 228 770 5 652 618 29,06%
100,00%
-
-
716 159
10 359 821
12 856 399
5 325 848
0
Kiadás
6 321 051
7 969 316
* A vissza nem igényelhető ÁFA 13,76 %-a az SZMJV önerő részét képezi.
2012.év eredeti ei. 5 007 62 548 -
5,75%
Bevétel
* A táblázat adatai a nagyprojekt PIB által jóváhagyott műszaki kivitelezési terveken alapulnak.
100,00% 100,00% 100,00%
SZMJV Önk.Kiadás részletes adatai SZMJV önerő SZKT önerő VNI ÁFA 86,24% Támogatás szállítónak
2009 434 214
434 214
2010 1 565 043 364 379 226 033 9 482 786 11 638 241
2011 41 152 626 644 2 694 255 225 925 715
2012 689 62 548 146 4 172 67 555
67 28. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Csongrád-Szeged összekötő út külterületi szakasz munkálatai és kerékpárút kialakítása" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
20 000
Saját forrás A projekt keretében el 11,42% nem elszámolható költségekre
40 000
DAOP 115 097
22,84% támogatás
65,73%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 115 097 115 097 115 097 -
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
-
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 160 097 175 097 160 097 -
-
Bevétel
Kiadás
-
-
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
Összesen 100,00% 175 097
68
29. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Szeged-Szőreg-Tiszasziget-Újszentiván-Novi Knezevac kerékpárút építése" 609/2009.(XII.11.)Kgy.sz.hat. 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 4,11% elszámolható költségekre
6 053
30 000
Hungary-Serbia IPA CCP 2007-2013 2.1.2 20,37% támogatás 75,52% 111 200 - ezen belül EU-támogatás: 89,5% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 10,5%
Bevétel Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés
2010.év (tény) 111 200 -
Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
-
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 111 200 -
Kiadás Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 145 245 117 253 2 008 -
Index %
1,7%
-
Bevétel
Kiadás
-
2 008
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
Összesen 100,00% 147 253
69 30. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Agóra-TIOP - A közművelődés szolgálatában" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
307 610
Saját forrás A projekt keretében el 15,66% nem elszámolható költségekre
94 675
4,82% támogatás
TIOP 1 562 390
79,52%
Összesen 100,00% 1 964 675
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
2010.év (tény) 450 000 450 000 -
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 1 156 044 -
2012.év eredeti ei. 406 346 -
-
-
-
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
2010.év (tény) 609 970 609 970 82 228
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 1 396 632 -
2012.év eredeti ei. 485 815 -
13,48%
-
-
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
Bevétel
Kiadás
-
82 228
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
70
31. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Szeged Agóra Pólus hő- és hűtési igényének kielégítése megújuló energiaforrásokkal" KEOP-2009-4.2.0/B 365/2009. (VI.26.)Kgy.sz.hat. 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
51 933
Saját forrás A projekt keretében el 38,23% nem elszámolható költségekre
6 000
4,42% támogatás
KEOP-2009-4.2.0/B 77 900
57,35%
Összesen 135 833 100,00%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
2010.év (tény) 38 950 -
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 53 036 -
2012.év eredeti ei. 24 864 -
-
-
-
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
2010.év (tény) 64 950 59
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 92 993 -
2012.év eredeti ei. 42 781 -
,09%
-
-
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
Bevétel
Kiadás
-
59
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
71
32. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” Beruházás megnevezése:
"Szeged Agóra Pólus villamosenergia igényének kielégítése napenergiával" KEOP-2009-4.4.0/A 365/2009.(VI.26.)Kgy.sz.hat. 2010-12-31
Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
5 597
Saját forrás A projekt keretében el 37,33% nem elszámolható költségekre
1 000
6,67% támogatás
KEOP-2009-4.4.0/A 8 395
56,00%
Összesen 14 992 100,00%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
2010.év (tény) 4 400 -
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 8 395 -
2012.év eredeti ei. -
-
-
-
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
2010.év (tény) 7 200 -
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 14 242 -
2012.év eredeti ei. 750 -
-
-
-
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
Bevétel
Kiadás
-
-
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
72 33. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Színház energetikai korszerűsítése - KEOP-2009-5.3.0/A" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 36,36% elszámolható költségekre
161 198
42 002
KEOP-2009-5.3.0/A 240 150
9,47% támogatás
54,17%
- ezen belül EU-támogatás: 89,5% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 10,5%
Bevétel Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés
2010.év (tény) 240 151 -
Index %
-
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 240 151 -
Kiadás Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 401 474 402 268 -
Index %
Bevétel
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
-
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
-
Kiadás
Összesen 443 350 100,00%
73
34. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Béke utcai Általános Iskola rekonstrukció" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
10 596
Saját forrás A projekt keretében el 6,44% nem elszámolható költségekre
58 474
35,56% támogatás
DAOP 95 357
57,99%
Összesen 164 427 100,00%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2009.év (tény) 95 358 -
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 95 358 95 358 33 375 -
2011.év eredeti ei. 61 983 -
Kiadás 2009.év (tény) előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
115 358 1 538 1,33%
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 115 358 163 601 148 365 90,69%
Bevétel
Kiadás
33 375
149 903
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
2011.év eredeti ei. 14 524 -
74 35. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Városrehabilitáció I. ütem" (Önkormányzati rész) 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
309 195
Saját forrás A projekt keretében el 23,78% nem elszámolható költségekre
63 000
4,85% támogatás
DAOP 927 805
71,37%
Összesen 100,00% 1 300 000
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2009.év (tény) -
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 930 000 930 000 -
2011.év eredeti ei. 927 805 -
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2009.év (tény) 250 000 401 695 108 407 26,99%
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 1 289 287 1 289 287 887 460 68,83%
Bevétel
Kiadás
-
995 867
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
2011.év eredeti ei. 266 159 -
75
36. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Városrehabilitáció II. ütem - Biopolisz park" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
812 493
Saját forrás A projekt keretében el 32,50% nem elszámolható költségekre
0
0,00% támogatás
DAOP 1 687 507
67,50%
Összesen 2 500 000 100,00%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
2010.év (tény) 639 000 639 000 -
adatok e Ft-ban 2012.év eredeti ei. 1 200 000 -
2012.év eredeti ei. 487 507 -
-
-
-
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2010.év (tény) 752 150 752 150 404 123 53,73%
adatok e Ft-ban 2012.év eredeti ei. 1 608 370 -
Bevétel
Kiadás
-
404 123
2012.év eredeti ei. 487 507 -
76
37. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” „Szeged agglomeráció - közösségi közlekedés fejlesztése" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 5,44% elszámolható költségekre
3 197
0
DAOP 55 518
0,00% támogatás
94,56%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
Bevétel Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 55 518 -
Kiadás
-
Index %
előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 58 715 -
Bevétel
Kiadás
-
-
Összesen 58 715 100,00%
77
38. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” „Biodiverzitás és természetvédelem a környezettudatos testvérvárosokban" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 5,00% elszámolható költségekre
600
0
DAOP 11 400
0,00% támogatás
95,00%
- ezen belül EU-támogatás: 85% - ezen belül hazai társfinanszírozás: 15%
Bevétel Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 11 400 -
Kiadás
-
Index %
előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 12 000 -
Bevétel
Kiadás
-
-
Összesen 100,00% 12 000
78
39. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Szeged-Szabadka Piacok közötti együttműködés" 520/2009.(XI.05.)Kgy.sz.hat. 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 4,54% elszámolható költségekre
1 350
Bevétel Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés
2010.év (tény) 25 650 -
Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
-
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 23 057 -
2 734
Hungary-Serbia /0901/211/159 9,19% támogatás 86,26% 25 650
Kiadás Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 24 271 27 000 5 463 20,2%
-
Bevétel
Kiadás
-
5 463
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
Összesen 100,00% 29 734
79
40. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "TwoZoos projekt - A szegedi Vadaspark és a Palicsi Állatkert közötti együttműködés erősítése - Pingvin bemutatóhely a Szegedi Vadasparkban" 517/2009.(XI.6.)Kgy.sz.hat. 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 5,09% elszámolható költségekre
3 151
Bevétel Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés
2010.év (tény) 58 756 -
Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
-
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 58 756 -
0
Hungary-Serbia 58 756
0,00% támogatás
Kiadás Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
94,91%
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 61 907 61 907 -
-
Bevétel
Kiadás
-
-
Összesen 61 907 100,00%
80
41. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "A szegedi Vadaspark látogatóbarát fejlesztése - Zsiráfház építése - DAOP-2.1.1"
Beruházás megnevezése: Dátum:
2010-12-31
A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 47,08% elszámolható költségekre
62 426
Bevétel Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2010.év (tény) 62 400 24 960 40,00%
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 36 940 -
7 760
DAOP-2.1.1/E-09 62 400
5,85% támogatás
Kiadás Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés
47,06%
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 14 601 130 231 117 985 -
Index %
-
-
Bevétel
Kiadás
-
-
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
Összesen 100,00% 132 586
81
42. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Belvárosi bölcsőde - a szegedi Vitéz utcai bölcsőde kapacitás bővítése és komplex fejlesztése" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 9,69% elszámolható költségekre
10 993
Bevétel Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2010.év (tény) 98 933 34 627 35,00%
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 64 306 -
3 549
3,13% támogatás
Kiadás Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
DAOP-4.1.3/C-2f-2009-0013 98 933 87,18%
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 2 506 113 475 106 702 94,0%
-
Bevétel
Kiadás
34 627
106 702
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
Összesen 113 475 100,00%
82
43. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "A Szeged Acél utcai orvosi rendelőépület felújítása, korszerűsítése" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 8,80% elszámolható költségekre
5 493
Bevétel Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés
2010.év (tény) 49 232 -
Index %
-
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 32 001 -
7 722
DAOP-4.1.1/A-09-2010-0027 12,37% támogatás 49 232 78,84%
Kiadás Eredeti előirányzat előirányzat Teljesítés
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 56 466 65 292 5 981 -
Index %
Bevétel
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen: * a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
9,2%
Kiadás
5 981
Összesen 62 447 100,00%
83
44. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Bálint Sándor emlékház kialakítása" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 10,88% elszámolható költségekre
11 098
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2010.év (tény) 67 279 26 912 40,00%
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 40 367 -
23 652
DAOP 67 279
23,18% támogatás
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
65,94%
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 80 000 40 899 101 600 61 130 60,2%
-
Bevétel
Kiadás
26 912
61 130
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
Összesen 102 029 100,00%
84
45. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "Tanulói laptop program" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 0,00% elszámolható költségekre
0
Bevétel előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
2010.év (tény) 89 193 2 179 2,44%
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 87 014 -
1 495
1,65% támogatás
Kiadás előirányzat előirányzat Teljesítés Index %
TIOP-1.1.1-09/1-2010-0091 89 193
98,35%
adatok e Ft-ban 2010.év (tény) 2011.év eredeti ei. 89 008 89 193 1 680 1,9%
-
Bevétel
Kiadás
2 179
1 680
* a projekt teljes kiadási előirányzata és teljesítése az el nem számolható költségek fedezetéül szolgáló saját forrás kiegészítés miatt haladja meg a támogatási szerződés elszámolható költségelemeinek költségvetési főösszegét.
Összesen 90 688 100,00%
85
46. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁSOK „PROJEKT-SZEMLÉLETBEN” "IKT fejlesztés az iskolában" 2010-12-31
Beruházás megnevezése: Dátum: A beruházás forrásmegosztása (e Ft-ban): A projekt keretében elszámolható költségekre
Saját forrás A projekt keretében el nem 0,00% elszámolható költségekre
0
Bevétel Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Index %
2010. december 31-ig tényadat mindösszesen:
0
TIOP-1.1.1-07 508 447
0,00% támogatás
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 508 447 -
Kiadás
-
Index %
előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés
100,00%
adatok e Ft-ban 2011.év eredeti ei. 508 447 -
Bevétel
Kiadás
-
-
Összesen 508 447 100,00%
86 47. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS támogatással megvalósuló intézményi projektek Intézmény
Tervezett
Tervezett
kezdési
befejezési
Támogatott program megnevezése, célja SZMJV Óvodák Igazgatósága TÁMOP-3.1.5-09/A - 2010-0027 Pedagógus továbbképzés Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0001 Tehetségfejlesztés Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Bonifert Domonkos Általános Iskola TÁMOP-3.1.5-09/A - 2010-0027 Pedagógus továbbképzés Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Dózsa György Általános Iskola TÁMOP-3.1.5-09/A/2/0169 Dózsás tanárok az oktatás fejlesztéséért Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Fekete István Általános Iskola TÁMOP-3.1.5-09/A-2010-0193 Pedagógus továbbképzés Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Jerney János Általános Iskola TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0026 Pedagógus továbbképzés Előirányzat 2010.
határidő
határidő
2010-05-01
2012-07-31
Támogatott programok kiadásai bevételi forrásonként EU
Központi
Önkorm.
támogatásból támogatásból támogatásból
Intézményi
Egyéb
bevételből
forrásból
20 000 7 000
20 000 7 000 2 018 7 061
7 061
2010-05-01
2010-07-01
2010-07-01
2011-10-31
2012-02-19
2012-08-31
16 472 5 615
2 907 991
10 532
1 859
5 239 2 157
924
3 082
924
7 650 2 632
2010-03-01
2012-08-31
2012-03-31
6 024 2 108
1 063 372
2 920
515
5 904 2 066
309
73 382
19 379 6 988 6 988 12 773
6 163 2 157 1 861 4 006
7 650 2 632 1 867 3 100
3 100
2010-06-01
ezer Ft
Kiadások összesen
7 087 2 480 1 431 3 435
5 904 2 066
87 47. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS támogatással megvalósuló intézményi projektek Intézmény
Tervezett
Tervezett
kezdési
befejezési
Támogatott program megnevezése, célja Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Orczy István Általános Iskola COMÉNIUS 10/0242-C/1103 Iskolai együttműködések Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Zrínyi Ilona Általános Iskola TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0431 Pedagógia korszerűsítése a Zrínyi I. Ált.Iskolában Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium TÁMOP 3.2 9/B-08/2-2010-0030 Audiovizuális emlékgyűjtés Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés
határidő
határidő
TÁMOP 3.4 3-08/2-2009-0052 Tehetséggondozás formáinak fejlesztése Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola TÁMOP 3.1.5.-09/A/2-2010-0056 Pedagógusképzések Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés
Támogatott programok kiadásai bevételi forrásonként EU
Központi
2012-09-30
5 800 4 560
2012-10-01
11 860 4 151
2009. 12. 1.
2009-09-01
2011-07-31
2011-12-31
2012-09-01
8 500 2 975
1 500 535
5 525
975
17 000 5 950
3 000 1 050
11 050
1 950
19 376 6 780 9 274
forrásból
4 151 1 932 6 421
6 421
2010-04-01
Egyéb
bevételből
5 800 4 560 1 658 0
0
2010-09-01
Intézményi
1 781 2 780
2 780
2010-08-20
Önkorm.
támogatásból támogatásból támogatásból
ezer Ft
Kiadások összesen
10 000 3 510 2 908 6 500
20 000 7 000 1 919 13 000
19 376 6 780 1 705 9 274
88 47. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS támogatással megvalósuló intézményi projektek Intézmény
Tervezett
Tervezett
kezdési
befejezési
Támogatott program megnevezése, célja Szegedi Ipari,Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola TÁMOP-3.1.5.-09/A/2 Pedagóguskompetenciák fejl. a szakképzésben Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Szegedi Ker.,Közgazd. És Vendéglátóipari Szakképző Isk. TÁMOP 3.2.9/B-08/2-2010-0031 Bennünk élő velünk élő történelem Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés TÁMOP 3.4.3-08/2-2009-0044
határidő
határidő
Tehetség éve-Minden ember tehetséges valamiben.
Előirányzat Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés TÁMOP 3.1.5.-09/A/2-2010-0513 Tanuló tanáraink Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés TIOP-1.2.3.-09/1-2010-0025
2010-04-15
2012-09-30
Előirányzat Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés LDV-HU-09-TAN-1044-1046-1073-1087-1088 Egész éven át tartó tanulás Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés
EU
Központi
2010-04-01
2010-04-01
2011-07-31
2011-07-31
2010-07-01
2010-04-15
2012-12-31
2011-03-31
2010.
2010-06-01
2011-05-31
Önkorm.
támogatásból támogatásból támogatásból
17 720 4 435
12 123 4 243
2 139 749
7 879
1 391
13 745 4 810
2 425 849
8 933
1 577
17 000 5 950
3 000 1 050
7 905
1 395
5 336 1 867
942 330
3 469
612
5 751 4 630 1 121
Intézményi
Egyéb
bevételből
forrásból
ezer Ft
Kiadások összesen
17 720 4 435 3 693 8 607
8 607
2010.
Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejl.
Támogatott programok kiadásai bevételi forrásonként
14 262 4 992 5 607 9 270
16 170 5 659 6 204 10 510
20 000 7 000 4 201 9 300
6 278 2 197 3 390 4 081
5 751 4 630 1 527 1 121
89 47. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS támogatással megvalósuló intézményi projektek Intézmény
Tervezett
Tervezett
kezdési
befejezési
Támogatott program megnevezése, célja TEMPUSZ Közalapítvány HU-2010.-Leo-PA-6018 Partnerségi pályázat Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Szegedi Szolgáltatási Középiskola TÁMOP 3.1.5.-09/2-100 Pedagógus továbbképzés Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Somogyi Könyvtár TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0066
határidő
határidő
Könyvtári hál.nem form. és inform. képz.szer. erősítése
2010-09-07
2010-09-01
2012-08-30
2012-06-30
2010-10-01
2011-09-01
Előirányzat Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0111 Előirányzat Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés TIOP-1.2.3.-08/1-2008-0054 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejl. Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Százszorszép Gyermekház Új.Mo.Fejl.Terv.Társ.Megúj.Op. Program Építő köz.közműv.int.élethosszig tart.tanulás Előirányzat 2010. Teljesítés
EU
Központi
Önkorm.
támogatásból támogatásból támogatásból
Intézményi
Egyéb
bevételből
forrásból
2010-10-15
2011-07-31
2010.
ezer Ft
Kiadások összesen
4 379
4 379 0
4 379
4 379
12 054 4 200
12 054 4 200 4 200 5 890
5 890
2010.
Nev.-ok. Int. Tanórai,tanórán kívüli és szabadidős tev.
Támogatott programok kiadásai bevételi forrásonként
50 827 17 789
5 700 2 500
33 038
3 200
39 578 9 894
800
29 684
800
2 775 2 775
2009-09-15
2010-09-30
61 039 61 039
2009-07-01
2011-06-30
66 301 35 040
56 527 20 289 6 482 36 238
40 378 9 894 3 296 30 484
63 814 63 814 63 814 0
290
66 301 35 330 27 886
90 47. sz. melléklet
EURÓPAI UNIÓS támogatással megvalósuló intézményi projektek Intézmény
Tervezett
Tervezett
kezdési
befejezési
Támogatott program megnevezése, célja Előirányzat 2011. Teljesítés Szegedi Vadaspark Hungary-Serbia IPA Cross-Border Co-Operation Programme 2007-13 Előirányzat 2010. Teljesítés Előirányzat 2011. Teljesítés Kövér Béla Bábszínház HU-SZB/0901/222/025 CLT
határidő
határidő
Magyarország-Szerbia IPA Hat.Átnyúló Együttműk.Progr.
2010. 2011.
Előirányzat Teljesítés Előirányzat Teljesítés
Támogatott programok kiadásai bevételi forrásonként EU
Központi
Önkorm.
támogatásból támogatásból támogatásból
Intézményi
Egyéb
bevételből
forrásból
31 261
2010-08-01
2011-07-31
33 200
31 261
3 906
1 950 13 514
2010-05-01
2011-05-31
ezer Ft
Kiadások összesen
39 056 13 514 13 514 25 542
20 053
3 539
1 950
9 533
1 122
561
11 216 0
9 533
1 122
561
11 216