LÁCACSÉKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1/2011. (II. 16.) számú rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl Az önkormányzat képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, továbbá figyelembe véve a pénzügyi bizottság írásos véleményét és a könyvvizsgálatról készített írásos jelentést a 2011. évi pénzügyi tervérıl (költségvetésérıl) az alábbi rendeletet alkotja. 1. § A rendelet hatálya (1) A rendelet hatálya a képviselı testületre, Lácacséke község Önkormányzat költségvetési szervére, valamint Lácacséke-Dámóc-Semjén községek körjegyzıségére terjed ki. (2) E rendelet rendelkezéseit a települési kisebbségi önkormányzat vonatkozásában a kisebbségi önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló 3-2011. (II.09.) számú határozatában foglaltak figyelembevételével lehet alkalmazni. 2. § A költségvetés címrendje (1) Az államháztartásról szóló törvény 67. § (3) bekezdésében foglaltak alapján az önkormányzat költségvetésének címrendjét a (2) bekezdés szerint állapítja meg. (2) A községi Önkormányzat, mint önálló gazdálkodási jogkörrel felruházott költségvetési szerv, valamint az önkormányzat irányítása alatt önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv külön-külön alkotnak egy-egy címet. Alcímet alkotnak a községi Önkormányzaton belül az igazgatási tevékenység, a szociális gondoskodás, városközséggazdálkodási feladatok, stb. A címrendet a költségvetési rendelet 13. számú mellékletei tartalmazzák. 3. § A költségvetés bevételei és kiadásai (1) A képviselı-testület az önkormányzat 2011. évi költségvetését: 90.947 E Ft 106.230 E Ft 15.283 E Ft 15.283 E Ft
Költségvetési bevétellel Költségvetési kiadással Költségvetési hiánnyal -ebbıl mőködési
állapítja meg. (2) Az (1) bekezdésében megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását mérlegszerően önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási célú mőveletek bevételeit és kiadásait a rendelet 1. számú melléklete alapján határozza meg a képviselı-testület.
1
(3) A mőködési és felhalmozási célú bevételi és kiadási elıirányzatokat – tájékoztató jelleggel – mérlegszerően önkormányzati szinten a 2/a. és 2/b. számú melléklet szerint állapítja meg a képviselı-testület. (4) A kisebbségi önkormányzat bevételeit, kiadásait elkülönítetten tartalmazó mérleget a 3/a. sz. melléklet szerint hagyja jóvá a képviselı-testület. (5) A normatív hozzájárulásokat jogcímenként a képviselı-testület a 4. számú melléklet alapján hagyja jóvá. 4. § A Képviselı-testület az Önkormányzat 2011. évi költségvetését részletesen a következık szerint állapítja meg: (1) Az önkormányzat költségvetésében szereplı felhalmozási kiadások feladatonkénti részletezését az 5. számú melléklet szerint. (2) Az önkormányzat költségvetésében szereplı felújítási kiadások célonkénti ütemezését a 6. számú melléklet szerint. (3) A községi Önkormányzat költségvetésének feladatonkénti megoszlását a rendelet 7. számú melléklete szerint. (4) A több éves kihatással járó kötelezettségek (feladatok) elıirányzatait éves bontásban a 8. számú melléklet szerint fogadja el azzal, hogy a késıbbi évek elıirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg. (5) Az önkormányzat által nyújtott hitelek és kölcsönök állományát lejárat és eszközök bontásban a 9. sz. számú melléklet szerint. (6) Az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat a 10. számú melléklet szerint. (7) Az önkormányzat által adott céljellegő támogatásokat a 11. számú melléklet szerint. (8) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósult projektekhez való hozzájárulást a 12. számú melléklet szerint. (9) A 3. § (2) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások címenkénti megoszlását, és az éves létszám elıirányzatot költségvetési szervenként, feladatonként a 13/1.a., 13/1/b.,13/1/c.,13/1/d.,13/1/e.,13/1/f.,13/1/g.,13/1/h.,13/1/i., 13/1/j., 13/1/k.,13/2., számú mellékletek szerint. (10) A 3. § (4) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások címenkénti megoszlását, és az éves létszám elıirányzatot kisebbségi önkormányzatonként, a 13/4.a., számú melléklet szerint. (11) A képviselı-testület az önkormányzat 2011. évi elıirányzat-felhasználási ütemtervét havi bontásban a 14/a., számú. melléklet szerint hagyja jóvá. (12) A képviselı-testület a nem a költségvetési szervei útján végeztetett lakossági és közösségi szolgáltatások támogatását a 17. számú mellékletben meghatározottak szerint hagyja jóvá. (13) A közfoglalkoztatottak 2011. évi éves létszám-elıirányzatát 7 fıben állapítom meg. 5. §
2
A költségvetés végrehajtásának szabályai (1) Az önkormányzati szintő költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a körjegyzı a felelıs. (2) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetıségeit. 6. § Amennyiben a költségvetési szerv 30 napon túli, elismert tartozásállományának mértéke eléri az éves eredeti kiadási elıirányzatának 10%-át, akkor az Önkormányzat önkormányzati biztost jelöl ki. 7. § A költségvetési szerv vezetıje e rendelet 16. számú mellékletében foglalt adatlapon köteles a tartozásállományról adatot szolgáltatni. A költségvetési szerv az általa elismert tartozásállomány tekintetében - nemleges adat esetén is - havonta a tárgyhó 25-ei állapotnak megfelelıen a tárgyhónapot követı hó 5-éig az önkormányzat körjegyzıje részére köteles adatszolgáltatást teljesíteni. 8. § (1) A 3. § (1) bekezdésében kimutatott költségvetési hiány fedezetének megteremtése érdekében a képviselı-testület elrendeli, hogy az Önkormányzat készítse elı az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe jutott önkormányzati kiegészítı támogatás benyújtásához szükséges igénybejelentést, és elı kell készíteni a pénzintézethez benyújtandó hitelkérelmet. (2) Az (1) bekezdés szerinti intézkedések megtételérıl és a támogatási igény kimunkálásáról, valamint a hitelkérelem és határidıben történı benyújtásáról a polgármester gondoskodik, külön képviselı-testületi döntés alapján. 9. § (1) A képviselı-testület a jóváhagyott kiadási elıirányzatok közötti átcsoportosítás jogát minden esetben fenntartja magának. (2) A képviselı-testület az év közben engedélyezett központi támogatások (pótelıirányzatok) felhasználásáról, a körjegyzı által történı elıkészítés után, a polgármester elıterjesztése alapján, – az elsı negyedév kivételével – negyedévente, de legkésıbb a költségvetési évet követı év február 28-áig - december 31-i hatállyal dönt a költségvetési rendelet módosításáról. (3) Amennyiben év közben az Országgyőlés elıirányzatot zárol az önkormányzatnál, annak kihirdetését követıen a körjegyzı haladéktalanul a képviselı-testület elé terjeszti a költségvetési rendelet módosítását. 10.§.
3
(1) Az önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv rendeletben meghatározott bevételi és kiadási elıirányzatai felett a szerv vezetıje elıirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkezik. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott költségvetési szerv a többletbevétele terhére is csak a forrásképzıdés mértékének, illetve ütemének figyelembe vételével és a költségvetési szerv biztonságos mőködésének szem elıtt tartásával vállalhat kötelezettséget. (3) Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szerv a többletbevétele terhére, a felhalmozási jellegő kiadási elıirányzataikat saját hatáskörben nem emelheti fel, csak a képviselı-testület jóváhagyását követıen. (4) Az önállóan mőködı költségvetési szerv felel a számára a saját költségvetésében meghatározott elıirányzatok felhasználásáért. Köteles feladatai ellátásáról, munkafolyamatai megszervezésérıl úgy gondoskodni, hogy az biztosítsa az önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv költségvetésében megállapított elıirányzatok gazdaságos, hatékony és takarékos felhasználását. (5) Az önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szervek saját hatáskörben végrehajtott elıirányzat-változtatásáról a körjegyzı elıkészítésében a polgármester a képviselı-testületet harminc napon belül tájékoztatja. Az önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv vezetıje a saját hatáskörben végrehajtott elıirányzat-változtatásról 30napon belül köteles a képviselı-testületet tájékoztatni. 11. § (1) Az önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv vezetıje köteles saját hatáskörben kialakítani számviteli rendjét, és azt a számviteli politikájukban és számlarendjükben rögzíteni. (2) Az önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv köteles belsı szabályzatban rögzíteni a mőködéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelısség a körjegyzıt terheli. 12. § . A feladat elmaradásából származó – személyi és dologi – megtakarítások felhasználására csak a képviselı-testület engedélyével kerülhet sor. (2) A képviselı-testület által jóváhagyott kiemelt elıirányzatokat az önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv köteles betartani. Az elıirányzat túllépés fegyelmi felelısséget von maga után. 13. § A községi Önkormányzat, valamint az önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv tekintetében az évközi elıirányzat-módosításokról a körjegyzı által elrendelt formában kötelezı naprakész nyilvántartás vezetése. 14. §
4
A költségvetés végrehajtásának ellenırzése (1) A költségvetés végrehajtása az éves ellenırzési munkatervében foglaltak szerint történik. Az ellenırzés tapasztalatairól a polgármester a zárszámadási rendelettervezet elıterjesztésekor köteles a képviselı-testületet tájékoztatni. (2) A körjegyzı köteles mőködtetni az önállóan mőködı költségvetési szervek tekintetében a belsı kontrollrendszert, ezen belül a FEUVE-t. Köteles továbbá megszervezni és mőködtetni a költségvetési szerv belsı ellenırzését.
15. §. Záró és vegyes rendelkezések (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, de rendelkezéseit 2011. január 1-jétıl kell alkalmazni. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejőleg hatályát veszíti: az 1/2010.( II.15.) számú önkormányzati rendelet. (3) A rendelet kihirdetésérıl a körjegyzı gondoskodik az önkormányzat hirdetıtábláján történı kifüggesztéssel.
Sipos Zoltánné körjegyzı
Fedor László Polgármester
A kihirdetés napja: 2011. február 16. Sipos Zoltánné körjegyzı
5
Költségvetési rendelet őrlapjainak összefüggései:
2009. évi tényadatok BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 8 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 11 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 12 sora =
2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 3. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 3. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 3. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 3. oszlop 23. sor
2010. évi várható BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 4. oszlop 8 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 4. oszlop 11 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 4. oszlop 12 sora =
2/a. számú melléklet 4. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 4. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 4. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 4. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 4. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 4. oszlop 23. sor
2011. évi elıirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 5. oszlop 8 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 5. oszlop 11 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 5. oszlop 12 sora =
2/a. számú melléklet 5. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 5. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 5. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 5. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 5. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 5. oszlop 23. sor
2009. évi tényadatok KIADÁSOK 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 3. oszlop 5 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 3. oszlop 6 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 3. oszlop 7 sora =
2/a. számú melléklet 7. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 7. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 7. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 7. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 7. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 7. oszlop 23. sor
2010. évi várható KIADÁSOK 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 4. oszlop 5 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 4. oszlop 6 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 4. oszlop 7 sora =
2/a. számú melléklet 8. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 8. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 8. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 8. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 8. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 8. oszlop 23. sor
2011. évi elıirányzat KIADÁSOK 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 5. oszlop 5 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 5. oszlop 6 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 5. oszlop 7 sora =
2/a. számú melléklet 9. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 9. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 9. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 9. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 9. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 9. oszlop 23. sor
1. sz. melléklet
..............................Önkormányzat 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE BEVÉTELEK Ezer forintban !
1. sz. táblázat Sorszám
Bevételi jogcím
1 1. 2. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4.
2 I. Önkormányzat mőködési bevételei (2+3)
4. 4.1. 4.2. 4.3. 4.4. 4.5. 4.6. 4.7. 4.7.1. 4.7.2. 4.7.3.
II. Támogatások, kiegészítések (4.1+…+4.7) Normatív hozzájárulások* Központosított elıirányzatokból támogatás Színházi támogatás Normatív kötött felhasználású támogatás* Kiegészítı támogatás Mőködésképtelen önkormányzatok támogatása Fejlesztési célú támogatások (4.7.1+…+4.7.3)* Cél- címzett támogatás Fejlesztési és vis maior támogatás Egyéb fejlesztési támogatás
5. 5.1. 5.2. 5.3.
III. Felhalmozási és tıkejellegő bevételek (5.1+…+5.3)* Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tıkebevételei* Pénzügyi befektetésekbıl származó bevétel
6. 6.1. 6.1.1. 6.1.2. 6.1.3. 6.1.4. 6.2. 6.2.1. 6.2.2. 6.2.3. 6.2.4. 6.3. 6.4.
IV. Véglegesen átvett pénzeszközök (6.1+6.2+6.3+6.4) Támogatásértékő mőködési bevételek (6.1.1.+…+6.1.4.)* OEP-tıl átvett pénzeszköz EU-s támogatásból származó bevétel Elkülönített állami pénzalapoktól átvett pénzeszköz Egyéb kvi szervtıl átvett támogatás Támogatásértékő felhalmozási bevételek (6.2.1.+…+6.2.4.)* OEP-tıl átvett pénzeszköz EU-s támogatásból származó bevétel Elkülönített állami pénzalapoktól átvett pénzeszköz Egyéb kvi szervtıl átvett támogatás Mőködési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülrıl* Felhalm. célú pénzeszk. átvétel államháztartáson kívülrıl*
I/1. Intézményi mőködési bevételek* I/2. Önkormányzat sajátos mők. bevételei (3.1+…+3.4)* Illetékek Helyi adók* Átengedett központi adók* Bírságok, egyéb bevételek
7.
V. Támogatási kölcsön visszatérítése, igénybevétele (7.1+7.2)
7.1. 7.2.
Mőködési célú kölcsön visszatérítése, igénybevétele Felhalmozási célú kölcsön visszatérítése, igénybevétele
8. 9. 10. 11. 11.1. 11.2. 11.3. 11.4. 11.5. 11.6.
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+4+5+6+7)
12.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8+9+10+11)
VI. Elızı évi várható pénzmaradvány igénybevétele VII. Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele VIII. Finanszírozási célú mőveletek bevétele (11.1+…+11.6) Rövid lejáratú hitelek felvétele Likvid hitelek felvétele Hosszú lejáratú hitelek felvétele Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása, értékesítése Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok kibocsátása, ért. Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek
2009. évi tény
2010. évi várható
2011. évi elıirányzat
3
4
5 14 050 604 13 446 120 13 326 46 060 19 153 26 697
210
30 837 17 635 2 856
14 779 13 202 13 202
90 947
15 283 15 283
106 230
A bevételek részletesebb bontásban is tagolhatók, illetve legalább * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli részletezést külön mellékletben célszerő bemutatni.
1. sz. melléklet
..............................Önkormányzat 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE KIADÁSOK 2. sz. táblázat
Ezer forintban !
Sorszám
Kiadási jogcímek
1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12.
2 I. Mőködési célú kiadások (1.1+…+1.12) Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadások* Egyéb folyó kiadások Mőködési célú pénzmaradvány átadás Támogatásértékő mőködési kiadás Mőködési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés
2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7.
II. Felhalmozási és tıke jellegő kiadások (2.1+…+2.7) Felújítás* Intézményi beruházási kiadások* Támogatásértékő felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre Pénzügyi befektetések kiadásai Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadásai
3. 3.1. 3.2.
III. Tartalékok (3.1+...+3.2) Általános tartalék Céltartalék
4. 5. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 6.5. 6.6.
IV. Egyéb kiadások KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3+4)
7.
2009. évi tény
2010. évi várható
2011. évi elıirányzat
3
4
5 84 059 13 096 3 709 11 056 420 28 368
Társadalom- és szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatása Pénzforgalom nélküli kiadások Kamatkiadások
27 410
16 445 16 445
100 504 5 726 3 274
VI. Finanszírozási célú mőveletek kiadásai (6.1+…+6.6) Rövid lejáratú hitelek törlesztése Likvid hitelek törlesztése Hosszú lejáratú hitelek törlesztése Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, vásárlása Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása bevált. Függı, átfutó, kiegyenlítı kiadások
2 452
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5+6)
106 230
A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerő tervezni, illetve bemutatni.
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE 3. sz. táblázat 1
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 8. sor - költségvetési kiadások 5. sor) (+/-)
-9 557
FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE 4. sz. táblázat 1.
Finanszírozási célú mőveletek egyenlege (1.1 - 1.2) +/-
0
0
9 557
1.1.
Finanszírozási célú mőv. bevételei (1. sz. mell.1. sz. táblázat 11. sor)
0
0
15 283
1.2.
Finanszírozási célú mőv. kiadásai (1. sz. mell .2. sz. táblázat 6. sor)
0
0
5 726
2/a. számú melléklet
I. Mőködési célú bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) Ezer forintban ! Bevételek Sorszám
Kiadások
Megnevezés
2009. évi tény
2010. évi várható
2011. évi terv
2
3
4
5
1
Megnevezés
2009. évi tény
2010. évi várható
2011. évi terv
6
7
8
9
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
Int. mőködési bevételek
Finanszírozási bevételek (16+…+24)
15 283
Finanszírozási kiadások (14+…+24)
26.
ÖSSZES BEVÉTEL (13+14+15+25)
93 028
ÖSSZES KIADÁS (13+25)
27.
Költségvetési hiány:
604
Személyi juttatások
13 096
Önkorm. sajátos mőködési bevételei
13 446
Munkaadókat terhelı járulék
Támogatások, kiegészítések
46 060
Dologi kiadások
17 635
Pénzmaradvány átadás
Támogatásértékő bev.
3 709 11 056
Egyéb folyó kiadások
Véglegesen átvett pénzeszk.
420
EU támogatás
Támogatásértékő mők.kiadás
Mőködési célú kölcsön visszatér., igényb.
Garancia- és kezességváll. kiadás
…stb.
Társadalom- és szociálpol. jutt.
28 368
Ellátottak pénzbeli juttatása
27 410
Pénzforgalom nélküli kiadások Mőködési célú kamatkiadások Tartalékok Költségvetési bevételek összesen:
77 745
Költségvetési kiadások összesen:
Elızı évi mők. célú pénzm. igénybev.
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
Elızı évi váll. eredm. igénybev.
Likvid hitelek törlesztése
Rövid lejáratú hitelek felvétele
15 283
84 059 3 274
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
Likvid hitelek felvétele
Forg. célú belf. értékpapírok beváltása
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
Forgatási célú értékpapírok vásárlása
Forg. célú belf. értékpapírok kibocsátása
Bef. célú belföldi értékpap. beváltása
Forgatási célú értékpapírok értékesítése
Bef. célú értékpapírok vásárlása
Bef. célú belföldi értékpap. kibocsátása
Bef. célú külföldi értékpapírok beváltása
Bef. célú értékpapírok értékesítése
Függı, átfutó, kiegyenlítı kiadások
2 452
Bef. célú külföldi értékpapírok kibocsátása Függı, átfutó, kiegynlítı bevételek
----
----
6 314
Költségvetési többlet:
5 726 89 785 ----
----
----
2/b. számú melléklet
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) Ezer forintban ! Bevételek Sorszám
Kiadások
Megnevezés
2009. évi tény
2010. évi várható
2011. évi terv
2
3
4
5
1
Megnevezés
2009. évi tény
2010. évi várható
2011. évi terv
6
7
8
9
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.
Tárgyi eszközök, imm. javak értékesítése
Felújítás
Önkormányzatok sajátos felham. bevételei
Intézményi beruházás
Pénzügyi befektetésekbıl származó bevétel
Támogatásértékő felhalmozási kiadás
Cél-, címzett támogatás
Pénzügyi befektetések kiadásai
Egyéb központi támogatás
Felhalm. célú pénzeszközátadás
23.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (11+12+22)
24.
Költségvetési hiány:
Fejlesztési és vis maior támogatás
Tartalékok
Közp. elıirányzatokból támogatás
EU-s támogatásból megvalósuló projekt
Támogatásértékő bevételek
Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás
Átvett pénzeszk. államháztart. kívülrıl
Felhalmozási célú kamatkiadások
EU-s támogatásból származó forrás
13 202
Költségvetési bevételek összesen:
13 202
16 445
Egyéb kiadások Költségvetési kiadások összesen:
Elızı évi felh. célú pénzm. igénybev.
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
Rövid lejáratú hitelek felvétele
Likvid hitelek törlesztése
Likvid hitelek felvétele
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
Forg. célú belf. értékpapírok beváltása
Forg. célú belf. értékpapírok kibocsátása
Forgatási célú értékpapírok vásárlása
Forgatási célú értékpapírok értékesítése
Bef. célú belföldi értékpap. beváltása
Bef. célú belföldi értékpap. kibocsátása
Bef. célú értékpapírok vásárlása
Bef. célú értékpapírok értékesítése
Bef. célú külföldi értékpapírok beváltása
Bef. célú külföldi értékpapírok kibocsátása
Függı, átfutó, kiegyenlítı kiadások
16 445
Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek Finansírozási célú bev. (13+…+21)
Finansírozási célú kiad. (12+...+21) 13 202 ----
----
3 243
KIADÁSOK ÖSSZESEN (11+22) Költségvetéso többlet:
16 445 ----
----
----
Költségvetési rendelet őrlapjainak összefüggései:
ELTÉRÉS
2009. évi tényadatok BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 8 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 11 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 12 sora =
0 0 0
2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 3. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 3. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 3. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 3. oszlop 23. sor
0 0 0
0 0 0
0 0 0
2/a. számú melléklet 4. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 4. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 4. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 4. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 4. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 4. oszlop 23. sor
0 0 0
0 0 0
90 947 15 283 106 230
2/a. számú melléklet 5. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 5. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 5. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 5. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 5. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 5. oszlop 23. sor
90947 15283 106230
0 0 0
0 0 0
2/a. számú melléklet 7. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 7. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 7. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 7. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 7. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 7. oszlop 23. sor
0 0 0
0 0 0
0 0 0
2/a. számú melléklet 8. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 8. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 8. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 8. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 8. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 8. oszlop 23. sor
0 0 0
0 0 0
100 504 5 726 106 230
2/a. számú melléklet 9. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 9. oszlop 11. sor 2/a. számú melléklet 9. oszlop 25. sor + 2/b. számú melléklet 9. oszlop 22. sor 2/a. számú melléklet 9. oszlop 26. sor + 2/b. számú melléklet 9. oszlop 23. sor
100504 5726 106230
0 0 0
2010. évi várható BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 4. oszlop 8 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 4. oszlop 11 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 4. oszlop 12 sora =
2011. évi elıirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 5. oszlop 8 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 5. oszlop 11 sora = 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 5. oszlop 12 sora =
2009. évi tényadatok KIADÁSOK 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 3. oszlop 5 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 3. oszlop 6 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 3. oszlop 7 sora =
2010. évi várható KIADÁSOK 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 4. oszlop 5 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 4. oszlop 6 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 4. oszlop 7 sora =
2011. évi elıirányzat KIADÁSOK 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 5. oszlop 5 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 5. oszlop 6 sora = 1. sz. melléklet Kiadások táblázat 5. oszlop 7 sora =
3/a. sz. melléklet
..............................Kisebbségi Önkormányzat 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE
BEVÉTELEK Ezer forintban ! Sor-szám
Bevételi jogcím
1 1. 2. 2.1. 2.2. 2.3.
2 I. Önkormányzat mőködési bevételei II. Támogatások, kiegészítések (2.1+…+2.3) Központi támogatás Önkormányzati támogatás Egyéb
3. 3.1. 3.2. 3.3.
III. Felhalmozási és tıkejellegő bevételek (3.1+…+3.3) Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tıkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei
4. 4.1. 4.2. 4.3. 4.4.
IV. Véglegesen átvett pénzeszközök (4.1+...+4.4) Támogatásértékő mőködési bevételek Támogatásértékő felhalmozási bevételek Mőködési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülrıl Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel államháztartáson kívülrıl
5. 5.1. 5.2.
V. Támogatási kölcsön visszatérítése, igénybevétele (5.1+5.2) Mőködési célú kölcsön visszatérítése, igénybevétele Felhalmozási célú kölcsön visszatérítése, igénybevétele
6. 7. 8.
VI. Elızı évi várható pénzmaradvány igénybevétele VII. Finanszírozási célú mőveletek bevételei
9.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (6+7+8)
2009. évi tény
2010. évi várható
2011. évi elıirányzat
3
4
5 210 210
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2+3+4+5)
210
210
KIADÁSOK Ezer forintban ! Sor-szám
Kiadási jogcímek
1 1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
2 I. Mőködési célú kiadások (1.1+…+1.6) Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Támogatásértékő mőködési kiadás Mőködési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4.
II. Felhalmozási és tıke jellegő kiadások (2.1+…+2.4) Felújítás (áfával) Intézményi beruházási kiadások (áfával) Támogatásértékő felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
3. 3.1. 3.2.
III. Tartalékok (3.1+3.2) Általános tartalék Céltartalék
4.
IV. Egyéb kiadások
5. 6.
V. Finanszírozási célú mőveletek kiadásai
7.
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5+6)
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3+4)
2009. évi tény
2010. évi várható
2011. évi elıirányzat
3
4
5 210
210
210 210
4.sz. melléklet
A 2011. évi normatív hozzájárulások alakulása jogcímenként
Jogcím
1 Település igazgatási feladatok
Fajlagos mérték
Mutatószám
Összesen (2x3)
Ft/fı
fı (ellátott)
E Ft
2
3
4
2 769
388
1 074 372
2 525 628
1
2 525 628
4 221
388
1 637 748
Normatív hozzájárulás pénzbeni szociális juttatás
5 215 884
1
5 215 884
Falugondnoki szolgálat
1 996 550
1
1 996 550
294 240
1
294 240
12 231 644
1
12 231 644
Körjegyzıség ösztönzı
297 000
12
3 564 000
Körjegyzıség alap
253 350
12
3 040 200
2 612
37
96 644
Kiegészítés Társadalmi-gazdasági és infrasturkturális szempontból elmaradott önkormányzatok feladatai
SZJA helyben maradó része Jövedelemdifferenciálódás mérséklése
Külterülettel kapcsolatos
Összesen:
31 676 910
5. számú melléklet
Beruházási (felhalmozási) célú kiadások elıirányzata feladatonként
Ezer forintban !
ÖSSZESEN:
Beruházás megnevezése
Teljes költség
Kivitelezés kezdési és befejezési éve
Felhasználás 2010. XII.31-ig
2011. évi elıirányzat
2011. év utáni szükséglet
1
2
3
4
5
6=(2-4-5)
Felújítási kiadások elıirányzata célonként
6.számú melléklet Ezer forintban !
Felújítás megnevezése
Teljes költség
Kivitelezés kezdési és befejezési éve
Felhasználás 2010. XII.31-ig
2011. évi elıirányzat
2011. év utáni szükséglet (6=2 - 4 - 5)
1
2
3
4
5
6
Belterületi utak felújítása Lácacséke-Perbenyik útfelújítás
ÖSSZESEN:
13 935
13 935
2 510
2 510
16 445
16 445
7.számú melléklet
Polgármesteri hivatal kiadási elıirányzatai feladatonként Ezer forintban ! KIADÁSI JOGCÍMEK Polgármesteri hivatal igazgatási feladatok Kisebbségi önkormányzat Közvilágítási feladatok Város- és községgazdálkodás m. n. s. szolgáltatások Anya- és csecsemıvédelem Idısek nappali ellátása Rendszeres szociális segély Idıskorúak járadéka
Eredeti elıirányzat 7 128 210 4 946 21 135 3 483 757 21 751 325
Lakásfenntartási támogatás
3 481
Ápolási díj alanyi jogon
1 141
Ápolási díj méltányossági alapon
351
Átmeneti segély
200
Egyéb pénzbeli ellátások
200
Közgyógyellátás Köztemetés
50 200
Falugondnoki szolgálat
3 789
Közcélú foglalkoztatás
6 191
Önkormányzatok elszámolása költségvetési szerveikkel Finanszírozási mőveletek
27 618 3 274
Intézményfinanszírozás Általános tartalék Céltartalék
ÖSSZESEN:
106 230
Többéves kihatással járó döntésekbıl származó kötelezettségek célok szerint, évenkénti bontásban
8.számú melléklet
Ezer forintban ! Sorszám
Kötelezettség jogcíme
1
2
1.
Mőködési célú hiteltörlesztés (tıke+kamat)
2.
............................
3.
............................
4.
Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tıke+kamat)
5.
............................
6. 7.
Beruházás feladatonként
8.
............................
9.
Felújítás célonként
10.
............................
11.
Egyéb
12.
............................
Összesen (1+4+7+9+11)
Köt. váll. éve
2011. elıtti kifizetés
3
4
Kiadás vonzata évenként 2011.
2012.
2013.
2013. után
5
6
7
8
Összesen
9=(4+5+6+7+8)
Az önkormányzat által nyújtott hitel és kölcsön alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban
9.számú melléklet
Ezer forintban ! Sorszám
Hitel, kölcsön
1
2
1.
Rövid lejáratú
2.
............................
3.
............................
4.
............................
5.
............................
6.
Hosszú lejáratú
7.
............................
8.
............................
9.
............................
10.
............................
11.
Összesen (1+6)
Kölcsönnyújtás éve
Lejárat éve
3
4
Hitel, kölcsön állomány január 1-jén 2011.
2012.
2013.
2013. után
5
6
7
8
10. sz. melléklet
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) Ezer forintban ! Sorszám 1
Bevételi jogcím
Kedvezmény nélkül elérhetı bevétel
Kedvezmények összege
2
3
4
1.
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történı elengedése
2.
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történı elengedése
3.
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése
4.
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése
5.
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen
6.
-ebbıl:
Építményadó
7.
Telekadó
8.
Vállalkozók kommunális adója
9.
Magánszemélyek kommunális adója
10.
Idegenforgalmi adó tartózkodás után
11.
Idegenforgalmi adó épület után
12.
Iparőzési adó állandó jelleggel végzett iparőzési tevékenység után
13.
Gépjármőadóból biztosított kedvezmény, mentesség
14.
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, menteség
15.
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, menteség
16.
Egyéb kedvezmény
17.
Egyéb kölcsön elengedése
18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27.
Összesen:
11. sz. melléklet
KIMUTATÁS a 2011. évi céljelleggel nyújtott támogatásokról
Sorszám
Támogatott szervezet neve
Támogatás célja
Támogatás összge (E Ft)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33.
Összesen:
0
12. sz. melléklet
Európai uniós támogatással megvalósuló projektek bevételei, kiadásai, hozzájárulások EU-s projekt neve, azonosítója:
Belterületi utak felújítása Ezer forintban!
Források
2011.
Saját erı
2012.
2012. után
Összesen
733
733
13 202
13 202
- saját erıbıl központi támogatás
0
EU-s forrás Társfinanszírozás
0
Hitel
0
Egyéb forrás
0 0
Források összesen:
13 935
Kiadások, költségek
2011.
0
2012.
0
2012. után
13 935
Összesen
Személyi jellegő
0
Beruházások, beszerzések
13 935
13 935
Szolgáltatások igénybe vétele
0
Adminisztratív költségek
0 0 0 0
Összesen:
13 935
EU-s projekt neve, azonosítója:
0
0
13 935
Lácacséke-Perbenyik útfelújítás Ezer forintban!
Források
2011.
Saját erı
2012.
2012. után
Összesen
2 510
2 510
- saját erıbıl központi támogatás
0
EU-s forrás
0
Társfinanszírozás
0
Hitel
0
Egyéb forrás
0 0
Források összesen:
2 510
Kiadások, költségek
2011.
0
2012.
0
2012. után
2 510
Összesen
Személyi jellegő
0
Beruházások, beszerzések
0
Szolgáltatások igénybe vétele
0
Adminisztratív költségek
0 0 0 0
Összesen:
0
0
0
0
Önkormányzaton kívüli EU-s projektekhez történı hozzájárulás 2011. évi elıirányzat Támogatott neve
Összesen:
Hozzájárulás (E Ft)
0
13/1/a. számú melléklet Cím neve, száma
Polgármesteri hivatal
01
Alcím neve, száma
Igazgatási feladatok
01
Ezer forintban ! Elıirányzatcsoport
Kiemelt elıirányzat
Elıirányzat-csoport, kiemelt elıirányzat megnevezése
Elıirányzat
3
4
száma 1
2
Bevételek 1 1 2 3 4
Intézményi mőködési bevételek Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek
1 2 3 4 5 6 7
Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Támogatásértékő mőködési bevételek Támogatásértékő felhalmozási bevételek EU-s forrásból származó bevétel Mőködési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele
2 3
4
Önkormányzati támogatás
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 5 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Mőködési célú kiadások Személyi juttatások - személyi juttatásból céljellegő kiadás Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadások* Egyéb folyó kiadások Mőködési célú pénzmaradvány átadás Támogatásértékő mőködési kiadás
10 11
Mőködési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre Társadalom- és szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatása - ellátottak pénzbeli juttatásából céljellegő kiadás Pénzforgalom nélküli kiadások Kamatkiadások
1 2 3 4
Felhalmozási célú kiadások Felújítás* Intézményi beruházási kiadások* Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás Egyéb fejlesztési célú kiadások
6
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
Éves létszám elıirányzat (fı) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerő tervezni, illetve bemutatni.
7 128 5 022 1 294 812
7 128
5
13/1/b. számú melléklet Cím neve, száma
Polgármesteri hivatal
01
Alcím neve, száma
Közvilágítási feladatok
02 Ezer forintban !
Elıirányzatcsoport

4 696
4 696
4 696
13/1/c. számú melléklet Cím neve, száma
Polgármesteri hivatal
01
Alcím neve, száma
Város- és községgazdálkodás
03 Ezer forintban !
Elıirányzatcsoport
Kiemelt elıirányzat
Elıirányzat-csoport, kiemelt elıirányzat megnevezése
Elıirányzat
3
4
száma 1
2
Bevételek 1 1 2 3 4
Intézményi mőködési bevételek Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek
1 2 3 4 5 6 7
Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Támogatásértékő mőködési bevételek Támogatásértékő felhalmozási bevételek EU-s forrásból származó bevétel Mőködési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele
2 3
4
27 981 14 779 13 202
Önkormányzati támogatás
BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
27 981
Kiadások 5 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Mőködési kiadások Személyi juttatások - személyi juttatásból céljellegő kiadás Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadások* Egyéb folyó kiadások Mőködési célú pénzmaradvány átadás Támogatásértékő mőködési kiadás
4 690
3 740 200 750
10 11
Mőködési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre Társadalom- és szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatása - ellátottak pénzbeli juttatásából céljellegő kiadás Pénzforgalom nélküli kiadások Kamatkiadások
1 2 3 4
Felhalmozási célú kiadások Felújítás* Intézményi beruházási kiadások* Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás Egyéb fejlesztési célú kiadások
16 445 16 445
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
21 135
6
Éves létszám elıirányzat (fı) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerő tervezni, illetve bemutatni.
13/1/d. számú melléklet Cím neve, száma
Polgármesteri hivatal
01
Alcím neve, száma
Ellátottak juttatásai (882…)
04 Ezer forintban !
Elıirányzatcsoport
Kiemelt elıirányzat
Elıirányzat-csoport, kiemelt elıirányzat megnevezése
Elıirányzat
3
4
száma 1
2
Bevételek 1 1 2 3 4
Intézményi mőködési bevételek Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek
1 2 3 4 5 6 7
Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Támogatásértékő mőködési bevételek Támogatásértékő felhalmozási bevételek EU-s forrásból származó bevétel Mőködési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele
2 3
4
Önkormányzati támogatás
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 5 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Mőködési kiadások Személyi juttatások - személyi juttatásból céljellegő kiadás Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadások* Egyéb folyó kiadások Mőködési célú pénzmaradvány átadás Támogatásértékő mőködési kiadás
10 11
Mőködési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre Társadalom- és szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatása - ellátottak pénzbeli juttatásából céljellegő kiadás Pénzforgalom nélküli kiadások Kamatkiadások
1 2 3 4
Felhalmozási célú kiadások Felújítás* Intézményi beruházási kiadások* Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás Egyéb fejlesztési célú kiadások
6
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
Éves létszám elıirányzat (fı) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerő tervezni, illetve bemutatni.
27 709
299
27 410
27 709
13/1/e. számú melléklet Cím neve, száma
Polgármesteri hivatal
01
Alcím neve, száma
Idısek nappali ellátása
05 Ezer forintban !

757
757
757
13/1/f. számú melléklet Cím neve, száma
Polgármesteri hivatal
01
Alcím neve, száma
Falugondnoki szolgálat
06 Ezer forintban !

3 789 1 384 347 1 838 220
3 789
1
13/2. számú melléklet Cím neve, száma
II. Költségvetési szerv
02
Alcím neve, száma
Lácacséke-Dámóc-Semjén Körjegyzıség
------------------------Ezer forintban !
Elıirányzatcsoport
Kiemelt elıirányzat
Elıirányzat-csoport, kiemelt elıirányzat megnevezése
Elıirányzat
3
4
száma 1
2
Bevételek 1 1 2 3 4
Intézményi mőködési bevételek Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek
1 2 3 4 5
Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Támogatásértékő mőködési bevételek Támogatásértékő felhalmozási bevételek EU-s forrásból származó bevétel Mőködési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel
2 3
4 5 6 7 8
27 618 27 618
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek Önkormányzati támogatás
27 618
BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
27 618
Kiadások 9 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Mőködési célú kiadások Személyi juttatások - személyi juttatásból céljellegő kiadás Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadások* Egyéb folyó kiadások Mőködési célú pénzmaradvány átadás Támogatásértékő mőködési kiadás
10 11
Mőködési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre Társadalom- és szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatása - ellátottak pénzbeli juttatásából céljellegő kiadás Pénzforgalom nélküli kiadások Kamatkiadások
1 2 3 4
Felhalmozási célú kiadások Felújítás* Intézményi beruházási kiadások* Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás Egyéb fejlesztési célú kiadások
10
11 12
27 618 16 888 4 069 6 661
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN Függı, átfutó, kiegyenlítı kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
Éves létszám elıirányzat (fı) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerő tervezni, illetve bemutatni.
27 618
8
13/4/a. számú melléklet Cím neve, száma
………….. Kisebbségi Önkormányzat
Alcím neve, száma
----------------------------------------------------------
04 ------------------------Ezer forintban !
Elıirányzatcsoport
Kiemelt elıirányzat
Elıirányzat-csoport, kiemelt elıirányzat megnevezése
Elıirányzat
3
4
száma 1
2
Bevételek 1 1 2 3 4
Intézményi mőködési bevételek Ellátottak térítési díja Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek
1 2 3 4 5
Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Támogatásértékő mőködési bevételek Támogatásértékő felhalmozási bevételek EU-s forrásból származó bevétel Mőködési célú pénzeszközátvétel Felhalmozási célú pénzeszközátvétel
2 3
4 5 6 7 8
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek Önkormányzati támogatás
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 9 1 2 3 4 5 6 7 8 9
Mőködési célú kiadások Személyi juttatások - személyi juttatásból céljellegő kiadás Munkaadókat terhelı járulékok Dologi kiadások* Egyéb folyó kiadások Mőködési célú pénzmaradvány átadás Támogatásértékő mőködési kiadás
10 11
Mőködési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre Társadalom- és szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatása - ellátottak pénzbeli juttatásából céljellegő kiadás Pénzforgalom nélküli kiadások Kamatkiadások
1 2 3 4
Felhalmozási célú kiadások Felújítás* Intézményi beruházási kiadások* Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás Egyéb fejlesztési célú kiadások
10
11 12
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: Függı, átfutó, kiegyenlítı kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
Éves létszám elıirányzat (fı) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerő tervezni, illetve bemutatni.
Elıirányzat-felhasználási ütemterv (tervezett adatok alapján) 2011. évre Sorszám
Megnevezés
1.
Bevételek
2.
Pénzkészlet
3.
Mőködési bevételek
4.
Támogatások
5.
Felhalmozási és tıkejellegő bev.
6.
Támogatásértékő bevételek
7.
Átvett pénzeszközök
8.
Finanszírozási bevételek
9.
Elızı évi pénzmaradvány
10.
Elızı évi vállalkozási eredmény
11.
Egyéb bevételek
12.
Bevételek összesen:
13.
Kiadások
14.
Személyi juttatások
15.
Járulékok
16.
Dologi jellegő kiadások
17.
Felhalm. és tıkejell. kiadások
18.
Támogatások, elvonások
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
14/a. sz. melléklet Ezer forintban !
Auguszt.
Szept.
Okt.
Nov.
Dec.
Összesen:
1 120
1 120
1 120
1 120
1 120
1 724
1 121
1 121
1 121
1 121
1 121
1 121
14 050
3 838
3 838
3 838
3 838
3 838
3 838
3 838
3 838
3 838
3 839
3 939
3 740
46 060
1 231
14 433
1 231
1 231
1 231
1 231
1 231
1 231
1 231
1 231
1 231
1 238
27 981
18 139
18 139
6 189
19 391
6 189
6 189
6 189
6 793
6 190
6 190
6 190
24 330
6 291
6 099
106 230
1 091
1 091
1 091
1 091
1 091
1 091
1 091
1 091
1 091
1 092
1 093
1 092
13 096
309
309
309
309
309
309
309
309
309
309
309
310
3 709
921
921
1 021
921
921
921
1 021
921
1 041
925
921
1 021
11 476
2 510
13 935
16 445
19.
Támogatásértékő kiadások
2 365
2 365
2 365
2 365
2 365
2 365
2 363
2 363
2 363
2 363
2 363
2 363
28 368
20.
Ellátottak pénzbeli juttatása
2 284
2 284
2 284
2 284
2 284
2 284
2 284
2 284
2 284
2 286
2 284
2 284
27 410
21.
Tartalékok
22.
Hitelek kamatai
23.
Finanszírozási kiadások
364
364
364
364
364
364
364
364
362
24.
Egyéb kiadások
204
204
204
204
204
204
205
205
205
205
204
204
2 452
25.
Kiadások összesen:
7 538
10 048
21 573
7 538
7 538
7 538
7 637
7 537
7 655
7 180
7 174
7 274
106 230
26.
Egyenleg
-1 349
9 343
-15 384
-1 349
-1 349
-745
-1 447
-1 347
-1 465
17 150
-883
-1 175
3 274
A rendeletben csak ezt a táblát kell szerepeltetni! A 14/b. és a 14/c. táblázat a tényadatokat, illetve a terv és tényadatok eltérését mutatja.
16.sz. melléklet a ........./2011. (.....) sz. rendelethez Adatszolgáltatás az elismert tartozásállományról
Költségvetési szerv neve:
Községi Önkormányzat Lácacséke
Költségvetési szerv számlaszáma:
11734138-15546032
Éves eredeti kiadási elıirányzat: 106230 ezer Ft 30 napon túli elismert tartozásállomány összesen: ……………… Ft Sorszám
Tartozásállomány megnevezése
1.
Állammal szembeni tartozások
2.
Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás
3.
Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás
4.
TB alapokkal szembeni tartozás
5.
Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé
6.
Összesen:
30 nap alatti állomány
30-60 nap közötti állomány
60 napon túli állomány
Át-ütemezett
Összesen:
......................, 2011. .......................... hó ..... nap
költségvetési szerv vezetıje
17. sz. melléklet a ……../2011. (…..) rendelethez Kimutatás a lakossági és közösségi szolgáltatások támogatásáról
Sorszám
Szolgáltatást végzı megnevezése
Támogatott szolgáltatás megnevezése
Támogatás mértéke (ezer Ft)
13/1/g. számú melléklet Cím neve, száma Alcím neve, száma
Elıirányzat-csoport
Polgármesteri hivatal Közcélú foglalkoztatás Kiemelt elıirányzat
01 06 Ezer forintban !
Elıirányzat-csoport, kiemelt elıirányzat megnevezése
Elıirányzat
3
4
száma 1
2
Bevételek 1
Intézményi mőködési bevételek 1
Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel
2
Egyéb saját bevétel
3
Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések
4
Hozam- és kamatbevételek
2
Felhalmozási és tıkejellegő bevételek
3
Véglegesen átvett pénzeszközök 1
Támogatásértékő mőködési bevételek
2
Támogatásértékő felhalmozási bevételek
3
EU-s forrásból származó bevétel
4
Mőködési célú pénzeszközátvétel
5
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel
6
Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele
7
Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele
4
Önkormányzati támogatás
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 5 1
Mőködési kiadások
6 191
Személyi juttatások
4 875
- személyi juttatásból céljellegő kiadás 2
Munkaadókat terhelı járulékok
3
Dologi kiadások*
4
Egyéb folyó kiadások
5
Mőködési célú pénzmaradvány átadás
6
Támogatásértékő mőködési kiadás
7
Mőködési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre
8
Társadalom- és szociálpolitikai juttatások
9
Ellátottak pénzbeli juttatása
1 316
- ellátottak pénzbeli juttatásából céljellegő kiadás 10
Pénzforgalom nélküli kiadások
11
Kamatkiadások
1
Felújítás*
2
Intézményi beruházási kiadások*
3
Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás
4
Egyéb fejlesztési célú kiadások
6
Felhalmozási célú kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
Éves létszám elıirányzat (fı) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerő tervezni, illetve bemutatni.
6 191
7
13/1/h. számú melléklet Cím neve, száma Alcím neve, száma Elıirányzatcsoport
Polgármesteri hivatal Anya- és csecsemıvédelem
Kiemelt elıirányzat
01 06 Ezer forintban !
Elıirányzat-csoport, kiemelt elıirányzat megnevezése
Elıirányzat
3
4
száma 1
2
Bevételek 1
Intézményi mőködési bevételek 1
Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel
2
Egyéb saját bevétel
3
Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések
4
Hozam- és kamatbevételek
2
Felhalmozási és tıkejellegő bevételek
3
Véglegesen átvett pénzeszközök
2 856
1
Támogatásértékő mőködési bevételek
2 856
2
Támogatásértékő felhalmozási bevételek
3
EU-s forrásból származó bevétel
4
Mőködési célú pénzeszközátvétel
5
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel
6
Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele
7
Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele
4
Önkormányzati támogatás
BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
2 856
Kiadások 5 1
Mőködési kiadások
3 483
Személyi juttatások
1 815
- személyi juttatásból céljellegő kiadás 2
Munkaadókat terhelı járulékok
3
Dologi kiadások*
4
Egyéb folyó kiadások
5
Mőködési célú pénzmaradvány átadás
6
Támogatásértékő mőködési kiadás
7
Mőködési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre
8
Társadalom- és szociálpolitikai juttatások
9
Ellátottak pénzbeli juttatása
463 1 205
- ellátottak pénzbeli juttatásából céljellegő kiadás 10
Pénzforgalom nélküli kiadások
11
Kamatkiadások
1
Felújítás*
2
Intézményi beruházási kiadások*
3
Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás
4
Egyéb fejlesztési célú kiadások
6
Felhalmozási célú kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
Éves létszám elıirányzat (fı) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerő tervezni, illetve bemutatni.
3 483
1
13/1/i. számú melléklet Cím neve, száma Alcím neve, száma Kiemelt elıirányzat száma
Elıirányzatcsoport
1
Polgármesteri hivatal Önkormányzatok elszámolása kv szerveikkel
01 06 Ezer forintban !
Elıirányzat-csoport, kiemelt elıirányzat megnevezése Elıirányzat
2
3
4
Bevételek 1
Intézményi mőködési bevételek 1
Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel
2
Egyéb saját bevétel
3
Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések
4
Hozam- és kamatbevételek
2
Felhalmozási és tıkejellegő bevételek
3
Véglegesen átvett pénzeszközök 1
Támogatásértékő mőködési bevételek
2
Támogatásértékő felhalmozási bevételek
3
EU-s forrásból származó bevétel
4
Mőködési célú pénzeszközátvétel
5
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel
6
Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele
7
Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele
4
Önkormányzati támogatás
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 5
Mőködési kiadások 1
Személyi juttatások
2
Munkaadókat terhelı járulékok
3
Dologi kiadások*
4
Egyéb folyó kiadások
27 618
- személyi juttatásból céljellegő kiadás
5
Mőködési célú pénzmaradvány átadás
6
Támogatásértékő mőködési kiadás
7
Mőködési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre
8
Társadalom- és szociálpolitikai juttatások
9
Ellátottak pénzbeli juttatása
27 618
- ellátottak pénzbeli juttatásából céljellegő kiadás 10
Pénzforgalom nélküli kiadások
11
Kamatkiadások
1
Felújítás*
2
Intézményi beruházási kiadások*
3
Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás
4
Egyéb fejlesztési célú kiadások
6
Felhalmozási célú kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
27 618
Éves létszám elıirányzat (fı) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerő tervezni, illetve bemutatni.
1
13/1/j. számú melléklet Cím neve, száma Alcím neve, száma Elıirányzatcsoport
Polgármesteri hivatal Finanszírozási mőveletek
Kiemelt elıirányzat
01 06 Ezer forintban !
Elıirányzat-csoport, kiemelt elıirányzat megnevezése
Elıirányzat
3
4
száma 1
2
Bevételek 1
Intézményi mőködési bevételek 1
Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel
2
Egyéb saját bevétel
3
Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések
4
Hozam- és kamatbevételek
2
Felhalmozási és tıkejellegő bevételek
3
Véglegesen átvett pénzeszközök 1
Támogatásértékő mőködési bevételek
2
Támogatásértékő felhalmozási bevételek
3
EU-s forrásból származó bevétel
4
Mőködési célú pénzeszközátvétel
5
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel
6
Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele
7
Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele
4
Hitelfelvétel
15 283
BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
15 283
Kiadások 5
Mőködési kiadások 1
Személyi juttatások
2
Munkaadókat terhelı járulékok
3
Dologi kiadások*
4
Egyéb folyó kiadások
3 274
- személyi juttatásból céljellegő kiadás
5
Mőködési célú pénzmaradvány átadás
6
Támogatásértékő mőködési kiadás
7
Mőködési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre
8
Társadalom- és szociálpolitikai juttatások
9
Ellátottak pénzbeli juttatása - ellátottak pénzbeli juttatásából céljellegő kiadás
10
Pénzforgalom nélküli kiadások
11
Hiteltörlesztés
1
Felújítás*
2
Intézményi beruházási kiadások*
3
Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás
4
Egyéb fejlesztési célú kiadások
6
3 274
Felhalmozási célú kiadások
KIADÁSOK ÖSSZESEN:
Éves létszám elıirányzat (fı) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerő tervezni, illetve bemutatni.
3 274
1
13/1/k. számú melléklet Cím neve, száma Alcím neve, száma Elıirányzatcsoport
Polgármesteri hivatal Önkormányzatok elszámolása
Kiemelt elıirányzat
01 06 Ezer forintban !
Elıirányzat-csoport, kiemelt elıirányzat megnevezése Elıirányzat
száma 1
2
3
4
Bevételek 1
Intézményi mőködési bevételek 1
Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel
2
Egyéb saját bevétel
3
Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések
4 2
13 446 13 446
Hozam- és kamatbevételek Felhalmozási és tıkejellegő bevételek
3
Véglegesen átvett pénzeszközök
46 060
1
Támogatásértékő mőködési bevételek
46 060
2
Támogatásértékő felhalmozási bevételek
3
EU-s forrásból származó bevétel
4
Mőködési célú pénzeszközátvétel
5
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel
6
Elızı évi pénzmaradvány igénybevétele
7
Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele
4
Hitelfelvétel
BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
59 506
Kiadások 5
Mőködési kiadások 1
Személyi juttatások
2
Munkaadókat terhelı járulékok
3
Dologi kiadások*
4
Egyéb folyó kiadások
- személyi juttatásból céljellegő kiadás
5
Mőködési célú pénzmaradvány átadás
6
Támogatásértékő mőködési kiadás
7
Mőködési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre
8
Társadalom- és szociálpolitikai juttatások
9
Ellátottak pénzbeli juttatása - ellátottak pénzbeli juttatásából céljellegő kiadás
10
Pénzforgalom nélküli kiadások
11
Hiteltörlesztés
6
Felhalmozási célú kiadások 1