Márciusi nyitóoldal
MÁRCIUS
MARTIUS Mars hadisten hava, az õsidõkben évkezdõ hónap. Rómában a tavasz-újévet március idusán, holdtöltekor ünnepelték, ekkor köszöntötték az év megújulásának istennõjét, Parenna anyát, miután elõzõ nap kikergették a városból az elmúlt évet jelképezõ agg Mamurius Veturiust.
2008 BÖJTMÁS HAVA 1
Szo Albin, Albina
2
V
Lujza
3
H
Kornélia, Nelli
4
K
Kázmér, Zorán
5
Sze Adorján, Adrián
6
Cs
Leonóra, Inez
Róma többi márciusi ünnepe a hadi évadra való felkészülés jegyében zajlott.
7
P
Tamás, Tomaj
Március 1-jén indult a Salius papok körmenete Mars égbõl hullott városvédõ pajzsával és annak 11 másolatával (minden hónapra egy). 14-én volt a lovasszemle, az Equirria napja, ami késõbb a lóversenyek ideje lett. 17-én öltöttek tógát a felserdült ifjak, ami a katonaköteles kor eljöttét is jelentette számukra (Liberalia). Hagyományosan ez volt a hadjáratok kezdetének ideje is, amikor a consul megrázta Mars szent lándzsáját ezzel a felkiáltással: Mars, légy éber! 19-23 között tisztították meg a télen berozsdásodott fegyvereket (Quinquatrus), továbbá ez Minerva istennõ napja is. 23-án próbálták ki a harci kürtöket seregszemlére összetrombitálva a hadkötelezetteket.
9
V
Franciska, Fanni
10
H
Ildikó, Melissza
11
K
Szilárd, Borsika
A hónap régi magyar neve: Böjtmás hava, arra utalva, hogy ez a nagyböjt 2. hónapja. A március 21-ével kezdõdõ új csillagászati év elsõ hónapja, ez alapján Kos havának is nevezik. Húsvét nélkül március liturgikus ünnepekben ugyanúgy szegény, ahogy február második fele, hisz a böjthöz nem illik az ünneplés. A régi naptár szentjei közül is elsõsorban azok kaptak helyet, akik tevékenysége valahogy kötõdik Húsvéthoz.
42
8
Szo Zoltán
12
Sze Gergely
13
Cs
Krisztián, Ajtony
14
P
Matild, Tilda
15
Szo Nemzeti ünnep, Kristóf, Krisztofer
16
V
Henrietta, Vidor
17
H
Gertrúd, Patrik
18
K
Sándor, Ede
19
Sze József, Bánk, Józsa
20
Cs
Klaudia, Alexa
21
P
Benedek, Napsugár
22
Szo Beáta, Izolda, Lea
23
V
Húsvét, Emôke
24
H
Húsvét, Gábor, Karina, Miléna
25
K
Irén, Írisz, Irina
26
Sze Emánuel, Larissza, Manuéla
27
Cs
Hajnalka, Alpár
28
P
Gedeon, Johanna, Hanna
29
Szo Auguszta
30
V
Zalán
31
H
Árpád, Benô
Március 1. 100 éve történt (1908) Megszületett Hegedûs Lajos nyelvész, tanár, aki létrehozta az elsô fonetikai laboratóriumot, és az általa készített felvételekbôl megalapította a magyar nyelvjárások múzeumát. Március 3. 130 éve történt (1878) Megkötötték a San-Stefanó-i békét Oroszország és Törökország között, amelyben Törökország elismerte a balkáni államok függetlenségét. Március 4. 330 éve történt (1678) Megszületett Antonio Vivaldi olasz barokk zeneszerzô és hegedûvirtuóz. Leghíresebb mûve a Négy évszak. Március 5. 70 éve történt (1938) Meranoban meghalt Déri Miksa mérnök, elektrotechnikus. 450 éve történt (1558) Francisco Fernandes bemutatta Európában a dohányt. Március 6. 10 éve történt (1998) Meghalt Rab Zsuzsa költô, mûfordító. 80 éve történt (1928) Aracatacában megszületett Gabriel García Márquez kolumbiai író, regényíró, elbeszélô, aki 1982-ben irodalmi Nobel-díjat kapott regényeiért és elbeszéléseiért. Március 7. 400 éve történt (1608) Trónra került hajdúinak segítségével Báthory Gábor erdélyi fejedelem.
Március 19. 120 éve történt (1888) Megszületett Kabos Gyula színész-komikus (Hyppolit, a lakáj). Március 21. 240 éve történt (1768) Megszületett Jean-Baptiste-Joseph Fourier francia fizikus, matematikus. Március 22. 30 éve történt (1978) Meghalt Ortutay Gyula állami díjas mûvelôdéspolitikus, néprajztudós. 60 éve történt (1948) Megszületett Andrew Lloyd Webber, angol zeneszerzô (Evita, Jézus Krisztus Szupersztár, Az Operaház fantomja). Március 25. 60 éve történt (1948) A magyar kormány bejelentette, hogy államosítják a 100 fônél több dolgozót foglalkoztató vállalatokat, az ipari, közlekedési és bányavállalatokat, valamint az elektromos mûveket. Március 26. 90 éve történt (1918) Meghalt Claude Achille Debussy francia zeneszerzô, zongoramûvész és karmester, a zenei impresszionizmus egyik kiemelkedô alakja. Március 27. 40 éve történt (1968) Tisztázatlan körülmények között repülôgép-szerencsétlenségben meghalt Jurij Gagarin, az elsô ûrhajós. Március 28. 50 éve történt (1958) Meghalt Rácz Aladár Kossuth-díjas cimbalommûvész. Kiváló mûvész, fôiskolai tanár volt, a a cimbalom Lisztje-ként emlegették.
Március 8. 40 éve történt (1968) Több ezer egyetemista tüntetett Varsóban a sajtószabadságért és a demokráciáért.
140 éve történt (1868) Nyizsnyij Novgorodban megszületett Makszim Gorkij (eredeti nevén: Alekszej Makszimovics Peskov) orosz író, a szocialista realizmus egyik megalapítója.
Március 18. 150 éve történt (1858) Megszületett Rudolf Diesel német gépészmérnök, a róla elnevezett belsô égésû motor feltalálója.
Március 30. 20 éve történt (1988) 37 fiatal értelmiségi a Bibó István Szakkollégiumban megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét.
43
MÁRCIUS
Évfordulók
MÁRCIUS
1848 hónapról hónapra Március Százhatvan év távlatából is szívet-lelket melengetõ évszám! Miért nem feledjük, miért ragyog ma is töretlen fénnyel megkerülhetetlen történelmi évszámaink között? Feltehetõen azért, mert 1848 szelleme újra és újra önbecsüléssel, lelkesedéssel, dicsõsséggel tölti el szívünket. Érezzük valahol ebben az évszámban, hogy akkor a magyarságnak egy csodálatos esélye adatott az önálló, demokratikus Magyarország megteremtésére. Az országot eggyé kovácsolta, hogy elege volt a Habsburg-uralomból, amely már hosszabb idõn keresztül taposta a magyar föld szellemi, s rabolta a magyar föld anyagi javait, mint a török megszállás pusztító idõszaka. Pedig itthon egy modern európai ország alapjai készen álltak, számtalan okos, haladó politikust, katonaembert, értelmiségit, mûvészt, sok nemzetiségû polgárt, kétkezi munkást zászlaja alá gyûjtve, amely elõször volt történelmünkben piros-fehér-zöld. Az ország várt egy jelre, a fejekben az egyenlõségen alapuló állam modelljével, a magyar nyelv tiszteletével, a friss Himnusszal, Szózattal, a magyar ízlés, a szárnyaló szellem és fantázia tenniakarásával. S a csodajel az 1848-as európai forradalmak képében megérkezett. A palermói, nápolyi, milánói, párizsi majd a bécsi felkelés után a szabadság angyala leszállt Pest városában. A március 15-i pesti forradalom eseményeit jól ismerjük már iskolás korunktól fogva. Igen: a pesti Márciusi Ifjak, Petõfi, Jókai, Irányi, Vasvári, Bulyovszky, Pilvax kávéház. Szónoklatok az egyetemen és a Károlyi-palota elõtt, aztán a Landerer és Heckenast nyomda cenzura nélkül kinyomtatott két röplapja: a 12 pont és Petõfi Sándor Nemzeti dala. Ebédszünet, délután 3-kor tömeggyûlés a Nemzeti Múzeumnál, tárgyalás Pesten és Budán a város elöljáróival, Táncsics Mihály író, politikai fogoly kiszabadítása, aztán este a Nemzeti Színházban ünnepi mûsor és éjszakai kivilágítás... Mi volt a pesti forradalom jelentõsége? Valójában a Márciusi Ifjak tettének legfõbb üzenete az volt: az egységes akaratú magyar nép saját kezébe tudja venni irányítását, és nem érdekli, hogy vezényel-e a zsarnokság ellenük fegyveres katonákat vagy sem. Lelkesedésük legyõzheti a félelmet, a hitetlenkedést, az apátiát. A szó, hogy szabadság, valóságos formát ölthet... A forradalom híre aztán futótûzként elérte Pozsonyt, Bécset. Mindkét helyen a sok politikai szócsatározást tettek válthatták fel, a magyar politikusok bátran támadásba lendülhetettek az új alkotmányért. Van amire talán kevésbé emlékszünk, pedig jövõnk számára döntõ fontossággal bírt: a pozsonyi országgyûlés küldöttsége egy peticióval hajóra szállt március 15-én, és vitte Kossuth vezetésével Bécsbe az országgyûlés Magyarország önállóságára, modernizálására vonatkozó kívánalmainak listáját. S két nap múlva visszatért diadalmasan Pozsonyba a császári udvar által ratifikált irattal. Gyõzõtt hát a két helyszínen, két fronton megvívott magyar forradalom! A magyarok boldogsága nem ismert határt, és a hír megállíthatatlanul terjedt az országban. Egy alig ismert dokumentum, egy levél (amely az aradi múzeumban található) csodálatosan festi le ezeket a napokat. A levélíró báró Reviczky Mária, Lázár Vilmos, a majdani aradi vértanú hitvese. A család Pozsonyban lakott ezidõtájt, s Lázár Vilmos ekkor még a Középponti Magyar Vasúttársaság alkalmazottja volt. A feleség így írt sógornõjéhez: ...Hogyan számoljak be neked mindarról a jóról, ami alig néhány nap alatt itt a szemünk elõtt lejátszódott? E hó 15-én egy gõzhajó, a Franz Carl indult egy küldöttséggel Bécsbe, élén a ná-
44
Pozsonyból gôzhajón Bécsbe indul a magyar országgyûlés küldöttsége
45
MÁRCIUS
dorral, délelõtt, 1000 és 1000 Éljen kíséretében és óriási ágyúdörgés közepette, délután pedig sok száz nemzeti viseletbe öltözött fiatalember (mindannyian országgyûlési jurátusok) cigányzenekarral, amely a Rákóczy indulót játszotta, kivont kardokkal és hatalmas Éljennel és ágyúdörgéssel. Aki ezt nem látta, el sem képzelheti. Az ünnepség alatt még a nemzeti lobogót is felhúzták a hajóra és a bal mellén mindenkinek ott volt a nemzeti kokárda, amit még aznap mindenki feltûzött és még most is ott van. Azt hiszem, sokért nem adtad volna, ha 17-én fél ötkor láttad volna azt az ujjongást, ami kitört a két gõzhajó visszatértekor, majd egyfolytában tartott, amikor Kossuth a hatalmas embertömegnek a Grünenbaum Gasthof (Zöldfa-Vendéglõ) balkonjáról bejelentette az összes kívánság jóváhagyását... Ehhez add még hozzá, hogy a bécsi ifjúság magyar nemzeti zászlókkal és a Rákóczi indulóval járt-kelt, és a bécsi nõk az ablakból virágot, koszorúkat, egyebeket, sõt fáklyákat és német zászlókat (amelyekbõl számtalant hazavittek) szórtak rájuk a szó szoros értelemben, amerre csak jártak... Kossuthot kiemelték kocsijából és a kezükben vitték és miután a bécsiek követelték, hogy beszédet mondjon, majdnem széttépték, csókolták, átkarolták és szorongatták... Kossuthnak aznap, amikor megérkeztek, ötször kellett beszélnie és egy kimondhatatlanul nagy Éljent kapott a Bécsiektõl, akik ezt tõlünk tökéletesen megtanulták... Nos, most Isten segítsen nekünk, hogy minden rendben folyjon le, különben az ország a legnagyobb veszélybe kerül. Kokárda nélkül itt most nem lehet élni. 17-én István nádor királyi hozzájárulással gróf Batthyány Lajost miniszterelnöknek nevezte ki. A hónap folyamán elkezdõdött a magyar nemzetõrség felállítása. Joszip Jellasics horvát bán lett. A román, horvát, szerb, szlovák nemzetiségek is önállósági gondolataikról kezdtek nyilatkozni. Mindezen események a jövõ hónapok drámai fényeit és árnyait vetítették elõre...
MÁRCIUS
Lelki útravaló
Húsvét üzenete: ,,Életünk Krisztussal Istenben van elrejtve A fagyos télre üdítõen hat az örömhír: Jézus Krisztus feltámadt. Húsvétkor az Egyház ezt az örömet kívánja felszítani bennünk, amikor az elsõ század tanúinak, az apostoloknak és evangelistáknak a vallomásait olvastatja fel. Ezekbõl az írásokból érzõdik a frissesség és a lendület. Szinte látjuk magunk elõtt, hogy az asszonyok hogyan mennek a sírhoz, hogyan viszik el a hírt az apostolokhoz, és a félelmükben elmenekült tanítványok hogyan találkoznak Jézussal és kezdik lassan felfogni az örömhírt: Jézus él! Terveik nem omlottak össze. Az öröm megtapasztalása azonban igényesebbé tesz minket: Hogyan lehet ezt az örömhír tüzét még jobban felszítani bennünk, hiszen az ésszel és a képzelettel felfogott üzenet nem mindig hat el a szívünkig. Más szavakkal: Húsvét üdvösségtörténeti eseményét hogyan lehet még jobban jelenvalóvá tenni számunkra? Szent Pál apostol egy nagyon megfontolandó mondatot fogalmaz meg a kolosszeiekhez írt levelében: életetek Krisztussal Istenben van elrejtve (Kol 3,3). Az apostol a kolosszeiek tekintetét és a mi figyelmünket is nem csupán a fényes múltra, hanem a jelenre irányítja. Higgyünk abban, hogy a feltámadás nem csupán egy nagy történelmi jel számunkra, hanem hétköznapi valóság. A feltámadt Jézus sorsközösséget vállal velünk. Jézus szenvedésével, halálával és föltámadásával összekapcsolta életét a mi életünkkel. A mi oldalunk felõl nézve: kifejezi együttérzését a szenvedésünkben és a feltámadás távlatát állítja elénk. Ezt a kapcsolatot, az isteni életben való elrejtettséget kell minden Húsvétkor újragondolni, felfedezni. Ehhez azonban egyre jobban mélyülõ hitre van szükség. Húsvét üzenetének egyre mélyebb megértésére, életünkkel való összekapcsolására sok szép példát láthattunk. Néhány évvel ezelõtt az egyik ilyen megrendítõ élmény volt a nagypénteki Colosseumban tartott keresztút. A betegsége miatt mozgásában korlátozott II. János Pál pápa a keresztút végén imát mondott. Úgy tûnt, hogy eltért az elõzõ évek hagyományától, mert nem egy elõre megírt elmélkedést olvasott fel, hanem szabadon beszélt. Nem a papírból, hanem a szívébõl olvasott. Azt mondta el mindenki számára, ahogyan õ, mint egy idõs, beteg és az emberiség jövõjéért aggódó ember, a világ plébánosa, erõt merít Krisztus szenvedésébõl, keresztjébõl. Ennek a mély hitbõl fakadó tapasztalatnak az egészen egyszerû, néha szavakat keresgélõ megfogalmazása tette számukra közelivé a pápát és általa a kereszt misztériumát. Nyitotta rá a szemünket arra, hogy ha keresztjeinket a feltámadt Jézussal együtt hordozzuk, akkor a kereszt és a haláltól való félelem megtapasztalása, a remény forrása is lehet számunkra. Hiszen: halálunkat halálával megtörte és a feltámadásban új életet szerzett nékünk (húsvéti prefáció) Húsvétot ünnepeljük, húsvéti idõt élünk. Ez a megszentelt idõ akkor válik valóban a kegyelem forrásává számunkra, ha életünk eseményeit egyre mélyülõ hittel, vagyis a végsõ, de az életünkben már megvalósuló üdvösség távlatából nézzük. Így ,,Krisztussal Istenben elrejtve erõt kaphatunk keresztjeink hordozásához, reményük erõsödéséhez és örömeink továbbadásához. BERAN FERENC
46
MÁRCIUS
A gondolkodás szabadságát igyekeztem fenntartani Beszélgetés Ács Margit író, közíró, szerkesztõvel Évekkel ezelõtt olvastam a Kard, korbács, alamizsna címû novelláskötetét, és a Magyar Nemzet elõfizetõjeként az abban megjelent könyvismertetõit, kritikáit, majd késõbb a Kortársban közzétett tanulmányai némelyikét is. Ám csak múlt évben tudtam meg Vathy Zsuzsától, hogy maga is itt él a Ferencvárosban. Nagyszerû, van olvasóm! Igaz ugyan, hogy ma már nem az az Ács Margit vagyok, aki azt a kötetet írta. Egyébként Újpesten születtem, de már tízévesen elkerültem vidékre, majd vissza a fõvárosba, Zuglóba, sokáig éltem a szomszédos Józsefvárosban is. Az a novelláskötet pedig a harmadik könyvem, amelyet megelõzött a Csak víz és levegõ címû elbeszélésgyûjtemény és egy kisregény, a Beavatás. Ezt csak nemrég kezdtem olvasni, és tudom, hogy szlovákul is megjelent. Igen, de nem ezen a címen, mert ezt klerikálisnak minõsítették. Bizonyára azt is tudja a fülszövegekbõl, hogy egyetemistaként a Szépirodalmi Könyvkiadó ösztöndíjasa voltam, amihez igen kemény feltételeknek kellett megfelelnem. Egy idõ után az ott lektorként dolgozó Domokos Mátyáshoz osztottak be, így nagyon jó iskolám volt, ebbõl azután szoros kapcsolat, házasság lett, két gyerekkel. A fiaink felnõtté válása után én elköltöztem közös otthonunkból. 1996-ban idekerültem a Bakáts térre, s nem sokkal az ô közelmúltbeli halála elõtt elváltunk. Talán az írás állt közénk, ezt nem lehetett sebek nélkül megúszni, holott jó lektorként és jó olvasóként kezdetben ösztönzött az írásra, sõt, mintegy öt évig csak õ olvasta a novelláimat, ugyanis öt évig tartott, míg kételyeimet félretéve el tudtam szánni magam arra, hogy nyilvánosság elé lépjek velük. Írni is csak akkor kezdtem, amikor úgy láttam, az önmutogatáson már túljutottam; a prózaíráshoz egyfajta személytelenség szükséges, azt nem lehet úgy csinálni, hogy csak én bírok versemnek hõse lenni (Babits Mihály: A lírikus epilógja K. F.). Egyébként mindig az szorított bele az írásba, ha meg akartam érteni valamit. A Szépirodalmi Könyvkiadónál lektorként végzett munkája láthatólag fõleg a kortárs és a közelmúltbeli magyar irodalomra terjedt ki. Néhány nagy név: Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezsõ, Németh László, Kuncz Aladár, Vas István, az erdélyi Szilágyi István. Érdekes volt számomra Gozsdu Elek vagy az alkoholizmusába korán belehalt Hajnóczy Péter. Gozsdu életmûve érdekes és értékes része a XIX. század vége magyar irodalmának. Szilágyi István nagyon jó barátom, kiváló író, Hajnóczyt pedig, ezzel dicsekedhetem, én segíthettem kezdetben megjelenéshez a Szépirodalminál, miután mindenhol elutasították. Ezt a szerkesztõi-lektori pályám egyik nagy teljesítményének gondolom. Bár az ô világa az enyémtõl teljesen idegen, de észleltem az igazságát, megláttam benne az ábrázolás és kifejezés erejét, valamint az írásai valóságértékét. Ezeket én nagyon fontosnak tartom az irodalomban. Most viszont meglepett, hogy az Osiris Kiadó a Halál kilovagolt Perzsiából-t a Diákkönyvtár sorozatában jelentette meg,
47
MÁRCIUS
mivel tananyag! Nem gondolom ugyanis, hogy ennek jó hatása van a fiatalságra a mai narkomániás világban. Hátha nevelõ a szándék, hiszen elrettentõ lehet az, ahogy a fõhõst a döbbenetesen ábrázolt alkoholizmusa minden értékes kapcsolatától megfosztotta és kiszolgáltatottá tette. Reménykedjünk. Egyébként ez az ô sajnálatos reakciója is volt a Kádár-rendszer megalázásai ellen, amelyekben már fiatal korától folyamatosan része volt. Itt mondom el: harmadéves egyetemista koromtól kaptam feladatokat a kiadótól, ahol Illés Endre és az akkor már nagy tekintélyû kollégák: Mátyás, Réz Pál és a többiek, akik messze mûveltebbek voltak nálam, meglátták bennem az adottságot, hogy felismerem az értéket az irodalomban, hogy az a bizonyos hatodik érzékem az esetek többségében jobban mûködik, mint nem egy sokkal tapasztaltabb lektortársban. Például a Magvetõ visszautasította a 70-es évek elején Kertész Imre Sorstalanság címû regényét, amelyet én értékes írásnak találtam, sikerült is megjelentetni a Szépirodalminál, és 1975-ben a Magyar Nemzetben egy rövid értékelõ kritikát is publikáltam róla. Késõbb én szerkesztettem a többi könyvét is, legutoljára a Kaddis a meg nem született gyermekért címû regényt, akkor már a Magvetõnél. Kertész Imrével nagyon jó barátságba kerültünk, amely azonban politikai okból 1990-ben megszakadt. Abban a kritikában nagyon megragadott a következõ mondata: a kívülállót a helyzete meggátolja a lágerviszonyok felfogásában. Na de változott-e idõközben a kapcsolatuk? Nincs semmilyen kapcsolatunk. A Nobel-díj idején az újságírók megkerestek persze, de nem nyilatkoztam. Visszatérve a pályám meghatározó motívumaihoz: a Jeleneink és múltjaink címû, 2006-ban megjelent legújabb kötetemben publicisztikák, esszék egy interjúban Laczkó András készítette elmondtam, hogy a családomban valami furcsa kivételként jó tanuló voltam. Meg is ijedtek tõlem, nem tudtak velem mit kezdeni, s idegenné lettem közöttük, ami nekem, félárvának rettenetes volt. De nemcsak az én családomban volt ez így, hanem általában a magyarországi munkáscsaládokban. Sajnos ez máig ható. Magyarországon mindig volt egy kulturális szakadék a fent és a lent között. Azért is kezdett foglalkoztatni a népi írók mozgalma, mert ott megtörtént, hogy azok, akik szólni tudtak, meg is szólaltatták a néma kínt (Illyés Gyula), s erre ma is nagy szükség volna. Bár tudjuk, hogy õk is inkább a néprõl írtak, és nem a népnek, amelyik bár voltak kivételek, de általában inkább könnyebb fajsúlyú irodalmat akart olvasni. A kulturáltságnak vannak fokozatai, ezt el kell fogadnia az elit-mûvésznek is. Ám régebben tisztelet illette meg a magas kultúrát azok részérõl is, akik idegenkedtek tõle. Ma az a nagy baj, hogy a kultúra teljes, fölényes elutasítással találkozik. Most lett igazán mély a szakadék. Mivel én a fiatalkoromban ezt fájdalmasan éltem meg, fontos nekem, hogy a magyar társadalom kulturális szintje javuljon, ilyen értelemben polgáriasodjon. Ez egy más életminõséget jelentene, amihez persze szükség van létbiztonságra is. A létbiztonság nem azonos a jómóddal, és a jómód és az életminõség nincsenek egymással egyenes arányban. Boldog vagyok, hogy a fiaim s a barátaik is felismerték ezt, persze nem kis fejtörést és tépelõdést követõen, s úgy vélem, sokan mások is. Még ha sajnos sokan be is dõlnek az önpusztító életvitelnek. Nagyon tetszett egy tanár-diák kapcsolatról szóló novellája, amit talán a Csak víz és levegõ címû elbeszéléskötetében olvastam. Tudtommal nem tanított. Valóban, abban a kisfiú vagyok én. Amirõl az elõbb beszéltem: egy helyzetet próbáltam megérteni ezen az íráson keresztül, beleélve magamat egy gyerekkori szituációba. Ez is nagyon fontos egy prózaíró számára: a mások gondolatvilágába való beleérzõ képesség, még olyankor is, amikor az ábrázolt figurát esetleg gyûlöli. Késõbb, 89-90-ben leálltam az írással, mert teljes valómmal a politikai és társadalmi változásokra figyeltem. Tevékenyen be is kapcsolódtam, fela-
48
49
MÁRCIUS
datokat vállaltam, szervezkedtem. Közben az élet nagyon megváltozott, baráti körök hullottak szét, a szakmai feltételrendszer is gyökeresen átalakult. 1992-ben eljöttem a Magvetõ Kiadótól, ahol 1987-tõl voltam szerkesztõ, s beálltam a Kortárs folyóirathoz rovatvezetõnek, ami egy egészen más feladatkör. Volt tehát a család mellett bõven elfoglaltságom, így körülbelül 2000-ig nem voltam olyan állapotban, hogy szépprózát írjak. 1995-tõl viszont esszéket kezdtem írni, foglalkozom közéleti írásokkal, tanulmányok írásával is, és egyre erõsebben foglalkoztatott a már érintett téma, a népiség, népiesség, nemzetiesség az irodalomban, a társadalomban. Fõleg azért kezdtem ezt akkoriban, mert a nemzeti gondolatot, irodalmat folyamatos támadások érték, ami bántott és dühített is egyszerre. A fiatalság is szembefordult a hagyományokkal, erõsen hatott egyfelõl a folyamatosan újat sulykoló neoliberális sajtókampány, másfelõl rossz hatása volt az Antall-kormány idején annak, hogy a nemzeti érzésrõl, tudatról általában pátoszos önsajnálattal esett szó, mintha eleve a korszerûség, az elõre jutás, a sikeresség ellentéte volna, ahogyan azt az ideológiai ellenfelek, politikai konkurrensek hangoztatták is. Gondoljunk csak vissza 1990 õszére, amikor Csoóri Sándor Nappali hold címû írása ellen példátlan, elsöprõ támadás folyt, amely természetesen súlyos gyanú és kiátkozás alá helyezte, amit Csoóri neve jelképezett, tehát a magyar tradíció fontosságát. Nem sokkal késõbb pedig következett a még erõsebb politikai támadás az ún. taxisblokád formájában, s ezek jól mutatták az erõviszonyokat, a nemzeti oldal tehetetlenségét is. Akkor én teljes depresszióba estem, de ma már elég bölcs vagyok ahhoz, hogy örüljek, amiért a rendszerváltozás bármekkora kiábrándultsággal tekinthetek rá vissza azt a lehetõséget mindazonáltal mégis meghagyta nekem, hogy ezeket most magának elmondhatom, s hogy maga mindezt leírhatja. A gondolkodás szabadsága mindennél fontosabb a számomra, azt igyekeztem fenntartani már a Kádár-rendszer alatt is, akkoriban ez volt az ellenzékiség, ma meg ez az egyetlen méltó értelmiségi feladatvállalás. Örülök annak is, hogy 2000-tõl a nemzeti tudat pozitívan változott, sok embernek megjött az esze, s felnõtt egy újabb generáció, amelyik észreveszi az értéket a nemzeti összetartozásban. Ebben szerepe lehet az Orbán Viktor által vezetett, jobbára nemzeti érzelmû fiatalokból álló sikeres polgári kormánynak is, amelyik rácáfolt az elõítéletekre. Mivel foglalkozik most, mik a tervei, hogy érzi magát a Ferencvárosban? A kerületi közéletben nem veszek részt, nem is kerestük egymást, van éppen elég elfoglaltságom. Nagyon szeretek itt lakni, élvezem ezt a kissé a mediterrán városéletre emlékeztetõ Bakáts teret. Fõleg a Belsõ-Ferencvárost ismerem, de mindig fedezek fel új dolgokat a peremvidékre vezetõ expedícióimon. A fiaim, unokáim is a közelben laknak. 2000 októberétõl 2006 végéig ugyanis hét unokám született, és én egyikbõl sem akarok kimaradni. Újra elkezdtem szépprózát is írni, regényen és novellán is dolgozom, ezekben fõleg a rendszerváltás emberi kapcsolatokban létrejött anomáliáival foglalkozom, és elkezdtem összegyûjteni az emlékeimet, megmentve a foszló idõtõl. Esszéírásra meg továbbra is akad elég ok: például 2005-ben a választások elõtt, változást is remélve, írtam egy tanulmányt arról, hogyan próbálták felhasználni különbözõ politikai kurzusok a Kiegyezés eszméjét, s hogy annak a mai helyzethez semmi köze sincs. Megpróbáltam érvelni amellett, hogy a súlyos sebek ellenére abba kéne hagyni a sérelmek örökös felemlegetését, hiszen az emlékezés nem lehet azonos a sebek kultuszával ezeket a dolgokat mindegyre tovább kell gondolnom az új és új helyzetekben. Mindig megtalálnak új feladatok is, a közelmúltban például a vajdasági Magyarkanizsán tartottam elõadást egy ott különösen fontos témáról, a regionalizmus és a provincialimus jelenlétérõl a jelenlegi nemzeti identitásban.
MÁRCIUS
Mostanában fejeztem be Lázár Ervin naplójának kiadásra való elõkészítését, nagyon kedves feladat volt. Mintha vele lettem volna. Más vonatkozásban azonban rossz a közérzetem. Az értelmiség és különösen az írótársadalom egymással szembenálló szekértáborokra bomlott, és nem akarják felismerni vagy belátni, hogy ezzel végzetes károkat okoznak a magyarságnak, önmaguknak, s a jövõ nemzedékeinek. Ma is folyik a Kulturkampf! Példa rá, hogy a nemrég megjelent A magyar irodalom történetei címû, egyetemi tankönyvnek szánt kiadványban nem szerepel Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Szilágyi István, és csupán 1920-ig követi Móricz Zsigmond életmûvét, Tamási Áronét egyáltalán nem veszi figyelembe, s ez csak apró ízelítõ a hiányleltárból. Mint ahogy most is, úgy a kritikáiban is nagyon egyértelmûen fogalmaz, azokból teljesen hiányzik az azért igen, mert nem típusú állásfoglalás. Ez vonatkozik mind a dicséretre, mind a fenntartásra. Az is tetszik, hogy figyel a vitapartnereire. Azt is észleltem, hogy az írása tárgyától függõen választ stílust. Az elõbbi észrevételeire annyit tudok válaszolni, hogy igen, erre mindig is törekedtem és örülök, hogy így is történt. Az utóbbira azt kell mondanom, hogy az idõ is eltelt, másrészt az ember természetszerûen használ más-más nyelvet. A szépprózai írásban különbözõ személyeket kell megszólaltatni, akikhez a külön nyelvet meg kell találni. Az esszékben, tanulmányokban érvelni akarok, ott tehát a stílus világossága a lényeg, és én ebben szigorú vagyok önmagamhoz is. A stílus világosságánál persze még fontosabb, hogy ott, azon a magasabb szellemi szinten legyen világosság, ahol az ember munkája történik, de hát éppen ez az, amirõl a nyelv, a stílus mindent elárul. Még két kérdés: a Szent István terv, illetve hogyan látja a magyarság jövõjét, különösen annak fényében, hogy 2004. december 5-ét nagyon pontosan undorító árulás-nak bélyegezte? A Szent István terv elkészítésére Orbán Viktor kérte fel 2002 ôszén a Professzorok Batthyányi Körét, én teljesen véletlenül kerültem bele, mint a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja, a kultúráról szóló fejezet megírásával. Ez a nemzetpolitikai vázlat a magyar értelmiség meghatározó részének véleményét, igényét tükrözi a politika alapkérdéseiben, és bár a parlamenti választás eredménye miatt sem érhette el célját, de támpontot adhat minden további ilyen munkálkodásnak. A magyarság fennmaradásában nem kételkedem, bár félelmetes tendenciák mutatkoznak. A hagyományos kisközösségek felbomlása, bomlasztása riasztó és elkeserítõ mind Magyarországon, mind az utódállamok magyarsága körében. Az is figyelmeztetõ, hogy több helyen nem tartják vonzónak most az anyaországot. Mégis remélem és hiszem, hogy amit néhány évtizede Illyés Gyula szava nyomán idehaza csak kevesen tekintettek ügyüknek: a magyar nemzet megtartása ma áthatja a magyar emberek többségét, s ez az akarás és erõfeszítés elegendõ kell legyen, hiszen korábbi évszázadokban sem számíthattunk többre. Útjelzõi: Füst Milán-díj, József Attila-díj, Kölcsey-díj, Arany János-jutalom, 2001-ben A hely hívása címû esszé- és kritika-kötete Az év könyve lett. A Magyar Írószövetség közelmúltbeli tisztújításakor az Elnökség tagjává választották, amihez szívbõl gratulálok. És köszönöm a beszélgetést. KEÖVES FERENC
50
Rövid áttekintés Budapest jelenlegi közigazgatási határain belül ma 60 bejegyzett önálló református egyházközség van. Ezek közül egy található a IX. kerületben: a Kálvin téri. Ennek az egyházközségnek is van gyülekezeti újságja a Kálvin Téri Lapok. A ferencvárosi református sajtó azonban nem csupán ennyibõl áll. Egyrészt a kerületben mûködik a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatala, amelynek idõnként szintén volt sajtóorgánuma, másrészt az itt tevékenykedõ egyházi vezetõk (pl. Ravasz László püspök, vagy Muraközy Gyula Kálvin téri lelkipásztor) nem egy jelentõs, némelykor országos egyházi hetilapot is szerkesztettek a Kálvin téren. A Budapesti Református Teológiai Akadémia (Ráday utca 28.), szintén folytatott ha nem is mindig, és nem is kiemelkedõ jelentõségû sajtótevékenységet, például a Kálvin tér 8. szám alatt mûködött 1948-1956 között Az Út, és 1957. március 31. és 2007. február 1-je között a Reformátusok Lapja címû országos hetilapok szerkesztõsége és kiadóhivatala. Ekkor költözött el ez utóbbi a XI. kerületi Tas vezér utca 15. szám alá. (A Reformátusok Lapjáról lásd külön írásunkat: Fél évszázados a református egyház hetilapja.) Ezt a rövid sajtótörténeti áttekintést teljesen önkényesen kezdjük a kerületünkben megjelenõ egyetlen gyülekezeti idõszaki újsággal, a Kálvin Téri Lapok-kal. A Kálvin Téri Lapok [sic!] 1933-ban indult, Ravasz László kezdeményezésére, mint a kálvintéri református gyülekezet értesítõje [sic!]. Eleinte évente kétszer vagy háromszor, 1936-tól évente többször is. Szerkesztése a Kálvin téri lelkészi hivatalban történt. A szerkesztésért és kiadásért felel: Muraközy Gyula lelkipásztor. A lap 1946-ban számos más egyházi sajtóorgánummal együtt megszûnt. 1999. ádventjén Kálvin Téri Lapok címen (a cím írása eltér ugyan, de tartalma azonos) Gyülekezeti Hírmondó A Budapest-Kálvin Téri Református Egyházközség lapja címmel indult újra, felelõs szerkesztõje Kun András Nándor, a gyülekezet egyik lelkipásztora. Az I. évfolyam mindössze egyetlen számból állt, a II. évfolyamtól évi 4 számmal jelenik meg. A Kálvin tér 7. szám alatti lelkészi hivatalban (vagy a szomszéd házban, a Kálvin tér 8-ban az akkor egy ideig ott lévõ esperesi hivatalban) több, országos jellegû és jelentõségû hetilapot is szerkesztettek. Nagyobb részének Ravasz László volt a fõszerkesztõje, Muraközy Gyula (1892-1961.; 1932-tõl Bp. Kálvin téri lelkipásztor) a felelõs szerkesztõje és kiadója. Ilyen volt pl. a Református Élet címû egyháztársadalmi hetilap, amelyet Ravasz László 1934-ben alapított, majd 1945. júniusában egybeolvadt a Református Jövõ-vel, Élet és Jövõ címmel, amely 1949. júliusában csatlakozik az 1948-ban alapított Az Út címû, akkor már egyetlen református hetilaphoz. Ravasz László 1934-1937 között Sebestyén Jenõ teológiai professzorral szerkesztette a Magyar Kálvinizmus címû, szigorúan konfesszionális irányzatú, tudományos folyóiratot is. A Dunamelléki Református Egyházkerületnek 1924 és 1944 között is volt havonta megjelenõ folyóirata, a Dunamelléki Egyházkerületi Közlöny, amelyet 1924-tõl 1930-ig Kis Ödön, 1930tól 1944-ig Nagy Sándor egyházkerületi tanácsos szerkesztett. Hosszú szünet után 2003-tól Dunamellék címen új kerületi sajtóorgánum indult: a Dunamelléki Református Egyházkerület hivatalos lapja, amelynek felelõs szerkesztõje Varga László egyházkerületi lelkészi fõjegyzõ, szerkeszti Regéczy-Nagy Enikõ külügyi titkár és Bölcsföldi András lelkész. 1855 óta a Ferencvárosban mûködik a Budapesti Református Teológiai Akadémia, 1993 óta ez az intézmény a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara. 1855. október 10-én a
51
MÁRCIUS
Református sajtó a Ferencvárosban
MÁRCIUS
Kálvin téri templomban Báthory Gábor helyettes superintendens az egyházkerület nevében ünnepélyesen megnyitotta a pesti theologiai intézetet, amely 1912-ig a Kálvin téri egyházközség épületének helyiségeiben mûködött. Az 1912. június 19-én tartott évzáró ünnepélyen vett búcsút az ifjúság és tanári kar a régi otthonától, 1912. november 2-án avatták fel ünnepélyesen a Ráday utca 28. szám alatti épületet. (Az intézmény történetével ez alkalommal részletesebben nem foglalkozunk, csupán a sajtójára fordítjuk figyelmünket, arra is csupán igen röviden, vázlatosan.) Elég hamar megalakult a Budapesti Református Teológiai Akadémia Baráti Szövetsége, amely késõbb körlevelekkel is igyekezett tartani a kapcsolatot tagjaival. Nevezetesebb, nyomtatott Körlevele az 1942. pünkösdi és 1943. március 31-én kibocsátott írás. Az ifjúság is próbálkozott saját sajtóorgánumot létrehozni. Rövid ideig, rendszertelenül jelent meg egy Papsajtó címû diáklap, azonban komolyabb, színvonalasabb lapot csak a legutóbbi idõben sikerült alapítani. 2006. szeptemberében jelent meg a Protestáns Téka I. évfolyam 1. száma, amely már igényes, színvonalas, jól szerkesztett lap, évi 8 számmal (szeptembertõl májusig havonta). Fõszerkesztõje Esztergály Elõd Gábor lelkész szakos hallgató, de minden évfolyam és a vallástanár szak is képviselve van a szerkesztõbizottságban. Hitélet, Hagyomány, Kultúra, Tudomány és Szórakozás rovatai vannak. A Ráday utca 28. számú épületben (a Dunamelléki Református Egyházkerület székháza és Konferenciaközpont) kap helyet a Magyar Református Presbiteri Szövetség, amelynek 1992 óta szintén van évente 6 számmal megjelenõ sajtóorgánuma a Presbiter. Népes és tekintélyes szerkesztõbizottság élén jelenleg dr. Békefy Lajos lelkész áll. A IX. kerületben volt és van még néhány olyan intézmény, keresztyén egyesület, amely sajtótermékeivel érintõlegesen kapcsolódott-kapcsolódik a református egyházhoz, azonban ezekre ez alkalommal nem térünk ki. LADÁNYI SÁNDOR
In memoriam Kaszás Attila Kaszás Attila, a tavaly (március 23-án) fiatalon és tragikus hirtelenséggel elhunyt kivételes tehetségû színmûvész kerületünk lakosa volt. Ferencvárosban alapított családot, és 2003-ban szerzõdött a szintén Budapest IX. kerületében található Nemzeti Színház társulatához. Színmûvészként és emberként is harmóniát sugárzott. Szerette hazáját, családját, büszkén vállalta magyarságát. Sokan tisztelték a szakma nagy kihívásaiban való remek helytállásáért. Amint mûvésztársa, Törõcsik Mari fogalmazott, a magyar színházi élet olyan alakja volt, akit mindenki fenntartás nélkül szeretett. A Nemzeti elõtt a Vígszínház társulatában, késõbb szabadúszóként dolgozott. Emlékezetes alakítást nyújtott többek között a Tizenkét dühös ember, a Holdbéli csónakos, a III. Richárd, a Bánk Bán, a Csongor és Tünde címû darabokban, illetve számos filmszerepben. Az 56 csepp vér címû musicalfilmben Lõrinc barát szerepét játszotta. A film díszbemutatóját azonban már nem érhette meg. Emléked mindörökre megõrizzük! BALLA ÁGNES
52
Sajtótörténeti áttekintés 1957. március 31-én indult Reformátusok Lapja címen a Magyarországi Református Egyház egyháztársadalmi hetilapja. 1956. november 1-jén szinte az ország minden részérõl az adott lehetõségek között lelkészek, presbiterek (sõt néhány egyházi vezetõ is) nagy számban jelentek meg a Budapesti Református Teológiai Akadémia épületében, a Ráday-teremben. Az egybegyûltek nagy lelkesedéssel a magyar református egyház lelki és szervezeti újjáépítésére Országos Intézõbizottságot alakítottak, amelyben mindegyik egyházkerület képviselve volt. Az Intézõbizottság számos egyéb intézkedése mellett indítványozta a magyar református egyház kilenc esztendõn át erõsen kompromittálódott Az Út címû hetilap helyett Reformáció címen új református hetilap indítását, mert úgy ítélte meg, hogy az egyháznak reformációra van szüksége. A lap fõszerkesztõjéül Ravasz Lászlót kérték fel, szerkesztésével pedig Gyökössy Endrét bízták meg. A Reformáció elsõ és egyetlen száma 1956. október 31-én jelent meg. A második szám koncepcionálisan készen volt, de kivitelezésére november 4-e után, az ismert külsõ körülmények alakulása következtében már nem volt lehetõség. Harminchét évi szünetelés után újraindult 1993. január/február, I. évfolyam 2. szám jelzéssel, amivel, valamint hogy tiszteletbeli fõszerkesztõnek Gyökössy Endrét tünteti fel, a kontinuitást igyekszik bizonyítani, valójában a fõszerkesztõ Hegedûs Loránt, a felelõs szerkesztõ Pápai Szabó György volt Ravasz László akkor már nem élt. A lap kéthavonta, évi hat számmal jelent meg, a Dunamelléki Református Egyházkerület lapjaként, és 2002ben megszûnt. A forradalom leverése után a megrázkódtatásából, sokkos állapotából magához térõ államapparátus átgondolta egyebek között az egyházpolitikáját is. Ehhez ki kellett dolgoznia a hosszú távú tervét, stratégiáját. Ennek körvonalai jelentkeztek már a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1957. január 5-én, a legfontosabb feladatokról köztük az állam és az egyház viszonyáról is hozott és másnap deklarált nyilatkozatában (Népszabadság, II. évf. 1957. január 6.). Már itt két, egymással szorosan összefüggõ vonal, szempont bontakozott ki. Az egyik: kíméletlen harc az ellenforradalom maradványai felszámolására, a másik: annak bizonyítása, hogy a szocialista állam és az egyház között lehetséges a békés egymás mellett élés. Ezt még számos, a kormányon, a Magyar Szocialista Munkáspárton belüli és ezeknek az egyházak kiválasztott vezetõivel folytatott tárgyalás követte. 1957. januárjában az államhatalom felfüggesztette a gyülekezési szabadságot. Az Állami Egyházügyi Hivatal (akkor szervezetileg a Mûvelõdésügyi Minisztérium része) rendeletet adott ki arról, hogy minden egyházi gyûléshez, rendkívüli összejövetelhez, valamint sokszorosítványhoz, körlevélhez ezentúl az ÁEH elõzetes engedélye szükséges. Ebbe az ügykörbe tartozik az egyházi sajtó is. Azonban az állam és az egyház jó kapcsolatához, a vallásszabadsághoz hozzátartozik, hogy az egyházaknak, a hívek igényeinek (valamelyes) kielégítésére sajtójuk (rendszeresen megjelenõ újságjuk, könyvkiadásuk) is legyen. Az egyelõre csak a Református Egyház címû hivatalos, és a Reformátusok Lapja címû hitbuzgalmi hetilapra vonatkozó tárgyalások már 1957 januárjában megkezdõdtek az ÁEH és a Református Egyetemes Konvent vezetõi között. Február 1-jén a Református Egyetemes Konvent elnök-
53
MÁRCIUS
Fél évszázados a Reformátusok lapja
MÁRCIUS
sége megbízásából Muraközy Gyula, a Konventi Iroda megbízott vezetõje írásban fordult Szamosközi Istvánhoz, a Budapest-Északi Református Egyházmegye espereséhez annak érdekében, hogy az engedélyezendõ egyháztársadalmi lap szerkesztését elvállalni és a lap megindítása érdekében a szükséges elõmunkálatokat elvégezni szíveskedjék. Szíveskedjék Esperes Úr a lap szerkesztõbizottságára és a lap címére is mielõbb javaslatot tenni, és esetleg egyéb, a lap programjára vonatkozó elgondolásait az elnökséggel közölni. Az Egyetemes Konvent elnöksége, illetve Elnökségi Tanácsa elõreláthatólag február 8-9. napjain foglalkozik érdemben a lap ügyével. Az Egyetemes Konvent elnöksége Esperes Úr szerkesztõi megbízása tekintetében minden ezzel ellenkezõ korábbi intézkedést tárgytalannak tekint
(Szamosközi 1956. június 8-tól, az október 21-27-i, utolsó szám megjelenéséig Az Út felelõs szerkesztõje és kiadója volt, tehát volt már némi gyakorlata a lapszerkesztésben.) 1957. március 1-jén a Mûvelõdésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala Szigorúan titkos 0011-3/1957/Eln. szám alatt 5 oldalas, majd kiegészítéssel is ellátott Elõterjesztés néhány egyházpolitikai kérdés rendezésére címmel beadványt készített a Minisztertanács részére 10 példányban. Eszerint Az Új Ember c. katolikus hetilap, a Vigilia c. katolikus folyóirat, Az Út c. református hetilap, a Református Egyház c. félhavi lelkészi folyóirat, a Hungarian Church Press c. angol-francia-német nyelvû kõnyomatos, az Evangélikus Élet c. hetilap, a Lelkipásztor c. evangélikus havi folyóirat, az Új Élet c. izraelita havi lap, az Egyházi Krónika c. gör. kel. havi lap engedélyezendõ. Ezeket az egyházi lapokat a régi terjedelemben és keretek között engedélyezni kell, tekintettel arra, hogy a megfelelõ szerkesztõség biztosítva van. [eredeti kiemelés! L.S.]. A Reformátusok Lapja indítása-indulása tehát az adott viszonyok között nem volt sima ügy. Például szolgál erre, hogy még a lap egy alkalmi, húsvéti kiadása példányszámának háromezerrel történõ emelésének kérelme is az ÁEH-n keresztül, nehézkes, bürokratikus úton intézõdhetett csak el. A lapkiadási engedélyt rendszeresen meg kellett újítani, az egyházi lapokat újra és újra engedélyeztetni. Gyakran ennek indoka a formanyomtatványok, dokumentumok cseréje, megújítása volt. Aprólékosan szabályoztak mindent, a külföldi terjesztési díjaktól a példányszámig. Az 1945. utáni egyházi (és nem egyházi) lapok megszüntetésének leggyakoribb indoka egyébként a papírhiányra való hivatkozás volt. Szamosközi István 1958-ig töltötte be a lapszerkesztõi posztot, amikor lemondott arról, mivel az egyházkerület a szükséges állami hozzájárulások után dunamelléki püspökké választotta. Érdekesség, hogy elõdje, Bereczky Albert 1956. november 1-jén és 1957. január 2-án már lemondott dunamelléki püspöki tisztérõl, amelyeket azonban a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nem fogadott el, csupán harmadszori lemondását, 1958. december 20-án. Az Egyetemes Konvent ezután dr. Finta Istvánt nevezte ki felelõs szerkesztõnek. Mindezt persze a legmagasabb szinten is figyelemmel követték: Horváth János, az ÁEH elnöke az alábbiakról értesíti a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Tájékoztatási Hivatala elnökét, Gyáros Lászlót: A Reformátusok Lapja felelõs szerkesztõjét és kiadóját, Szamosközi Istvánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökké választotta. Szamosközi István püspökké való beiktatása után, 1959. április 1-jével a felelõs szerkesztõi és kiadói tisztérõl lemondott. A Református Egyetemes Konvent Elnöksége dr. Finta István református lelkipásztort bízza meg a Reformátusok Lapja felelõs szerkesztõi és kiadói tisztének ellátásával. Kérem, hogy a Reformátusok Lapja felelõs szerkesztõjének és kiadójának dr. Finta Istvánt szíveskedjék megjelölni és errõl hivatalunkat is értesíteni. Mellékelem a Református Egyetemes Konvent elnökségének kérését. A válasz hamarosan megérkezett: bejelentése alapján tudomásul veszem, hogy a »Reformátusok Lapja« felelõs szerkesztõje és kiadója 1959. április 1-tõl dr. Finta István református lelkipásztor. Finta Istvánnak ugyanekkor a következõ levél ment az ÁEH-ból: Értesítem, hogy a Miniszterta-
54
55
MÁRCIUS
nács Tájékoztatási Hivatalának elnöke bejelentésünkre IV/235/1959. sz. átiratában tudomásul vette az Ön felelõs szerkesztõi és kiadói megbízását a »Reformátusok Lapjá«-nál 1959. április 1-jei hatállyal. Teljes tisztelettel Horváth János. 1959. október 1-jén a Tájékoztatási Hivatal elkészítette az új lapengedélyt is a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala számára. Ebben a felelõs szerkesztõ már dr. Finta István, a lap tartalom szerinti jellege: egyházi hetilap, felügyeleti szerve: az Állami Egyházügyi Hivatal, megjelenik hetente egyszer, terjedelme 4 oldal, mérete 13/3, példányszám: negyedévenkénti megállapodás szerint. Meghatározza a nyomdát (Zrínyi Nyomda, majd késõbbi években az Athenaeum Nyomda), sõt a terjesztési árat, elõfizetési díjat, a papír minõségét, az elôállítás technikáját is: rotációs papír, magasnyomású. A rendszerváltás változást hozott a Reformátusok Lapja életében is. 1990. június 30-án dr. Kocsis Elemér, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke igazolást állít ki a Reformátusok Lapja címû hitlap számára és azt megküldi Komlós Attila szerkesztõ részére: A Fõvárosi Bíróság a Lelkiismereti és Vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 22. §-a alapján a Magyarországi Református Egyház bírósága nyilvántartásba vette. A bírósági nyilvántartás lajstromszáma: 6. PK.63367. A nyilvántartás száma: 5. A bejegyzés alapján az Ön által képviselt szervezeti egység bejelentésünk szerint az egyházon belül mûködõ önálló jogi személy. Ezek után néhány esztendõvel a Reformátusok Lapja olvasói meglepõ hírrel találkozhattak a Lap 1996. szeptember 8-i 36. száma 1. oldalán: Szerkesztõi változás kiemelt cím alatt. Ebbõl megtudhatták, hogy a Magyarországi Református Egyház Zsinati Bíróságának Elnöksége a Reformátusok Lapja szerkesztésével, azonnali hatállyal Hegyi-Füstös István református lelkészt bízta meg, valamint, hogy ezen intézkedés indoklása a Református Egyház címû hivatalos folyóiratban jelenik meg. A Református Egyház 1996. évfolyama 239. oldalán, a Hivatalos Rész szakaszban valóban valamivel több információhoz juthat az olvasó. A Zsinati Bíróság Elnöksége 4/1996. sz. határozatával Komlós Attilát, a Reformátusok Lapja felelõs szerkesztõjét állásából azonnali hatállyal felfüggeszti, és elrendeli ellene a fegyelmi eljárás lefolytatását. Egyidejûleg a Zsinati Bíróság elnöksége a Reformátusok Lapja felelõs szerkesztésével Hegyi-Füstös Istvánt bízza meg és felhívja arra, hogy hivatalát a jelen határozat kézhezvételétõl számított 24 órán belül vegye át. Az indoklásban ez áll: Az újságban szándékosan a valóságnak meg nem felelõ tájékoztatások történtek. E tájékoztatás a jelen választási idõszakban a választási légkör elfogulatlanságát veszélyezteti. A háttér: a Reformátusok Lapja 1996. július 7-i és 18-i számában a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara június 21-én tartott évzáró ünnepségén elhangzott beszédeket leközölte és szerkesztõi jegyzetet is fûzött hozzá. Az 1996. szeptemberétõl kinevezett új szerkesztõ, Hegyi-Füstös István szerkesztési elve (1996. szeptember 15-i szám) általános érvényû, de az adott körülmények között különös jelentõségû: Vezérigém: »Hogy mindenek épülésre legyenek!«. Tudományos mûhelyproblémák, tisztázatlan, még ki nem forrott eszmék találjanak fórumot más egyházi kiadványokban. A személyi torzsalkodásoknak, bíróságok elé tartozó csetepatéknak is piros-tilos jelzést mutatunk. Az ezután lezajlott tisztújító választások változást hoztak: az 1997. február 27-én megválasztott új Zsinati Bíróság Elnöksége a Komlós Attila ellen elrendelt fegyelmi eljárást és állásából történt felfüggesztést megszünteti. A Zsinati Bíróság megállapította, hogy a fegyelmi eljárást és felfüggesztést elrendelõ határozat óta több, mint 7 hónap telt el. Ez alatt az idõ alatt az ügy kivizsgálása csak részben történt meg, és az eljárás tovább folytatásától eredmény nem várható. A Zsinat Elnöksége Nagy Lenkét nevezte ki Hegyi-Füstös István utódául. Az õ felelõs szerkesztõsége idején a lap külsõ megjelenési formájában is, és belsõ tartalmában is színes lett. Nagy
MÁRCIUS
Lenke felelõs szerkesztõ és kiadó tisztérõl 2006. február 6-án lemondott. A Zsinat Elnöksége 2006. február 7-én Tóth Lajos református lelkészt, a Református Egyház címû hivatalos lap felelõs szerkesztõjét bízta meg a Reformátusok Lapja felelõs szerkesztõi és kiadói teendõinek ellátásával. A Reformátusok Lapja elmúlt fél évszázada messze nem ment el olyan távolságra a lehetõségekhez képest az igen változó korszak követelményeihez való igazodásban, mint több más, 1945. vagy akár 1957 utáni sajtótermék: viszonylag sokkal bölcsebb, mértéktartóbb volt. Az elmúlt évtizedek alatt a lapban megjelent írásokat megérteni, helyesen értékelni, megítélni csak abban az idõközegben, azokban a politikai és egyházpolitikai körülményekbe belehelyezve lehet, amelyben keletkeztek. A lap megindulásakor, az elsõ számban jelent meg Szamosközi István: Gondolatok egy közös imádsághoz Néhány szó elsõ számunkhoz címû programnyilatkozata, ebbõl idézzünk fel néhány mondatot: azt a szerkesztési elvet, megoldást választotta a szerkesztõ(ség), amely a lapban kínálkozó helyet mindjárt kezdetben gyakorlati hasznává teszi és tapasztalat útján mutatja be terveink egy részét. Aki cikkeinket testvéri szívvel végigolvassa, úgyis észreveszi majd célkitûzéseinket, hogy az igehirdetés szolgálatának egyik sajátos és nélkülözhetetlen eszköze óhajtunk lenni. Ezért hétrõl-hétre kívánjuk végezni a hitébresztés, az evangélizáció munkáját, a gyülekezetek hitének ápolását és elmélyítését, a pasztorációt, a könyörülõ szeretetre való buzdítást, vagyis a diakóniai szolgálatunkat, a Szentírás rendszeres olvasásának és megértésének könnyítését, az egyetemes egyházi célokért folyó közös imádság elõsegítését, a gyülekezetek kölcsönös épülésére szolgáló egyházi események és hírek közlését, a közös bizonyságtétel munkálását hazai és külföldi testvéregyházainkkal, történelmünk felelevenítésével mai egyházi életünk megerõsítését.
minden írásunkkal gyülekezeteink Jézus Krisztusban való növekedését kívánjuk szolgálni. Ez a munka mint olvasóink látják rovatokban folyik. Ezek a fontosabb állandó rovatok lényegében máig azonosak: az Ige mellett; Apróságok a heti bibliai rész (jobb) megértéséhez; Imádkozzunk; Templomok falvak gyülekezetek; Gyülekezeteink életébõl; Lelkészbeiktatások; Látogatások. Az elsõ évfolyamban jelent meg Bottyán János sorozata a magyar nyelvû bibliafordításról. Sok esetben valóban a tájékozódást, a hitmélyítést szolgálta az Elolvasásra ajánljuk sorozat. Az olvasókkal való kapcsolatot ápolta az Olvasóink írják rovat, a múltunkra való emlékezés építõ jelleggel az Évfordulók. A gyermekek számára is volt hely, ha rovatcím néha változott is: Kis olvasóinknak, vagy Bibliai történetek gyermekeknek stb. Természetesen helyet kapott a Hivatalos beszámolók rovat is, fontos a Hírek, az Istentiszteleti rend egyre bõvülõ köre: nemcsak a budapesti, hanem a debreceni és a miskolci is. Fontos a Halottaink és a nekrológok közlése, a kulturális rész a hitmélyítõ-építõ jellegû versek, egyéb szépirodalmi jellegû írások, stb. Megállapíthatjuk hálaadással , hogy az utóbbi években a lap mind külsõ megjelenési formájában, mind tartalmában is egyre színesebb lett, és egyre jobban sikerül valódi küldetéséhez mind közelebb és közelebb kerülnie. Isten adjon ebben további tökéletesedést, haladást, az Õ áldása legyen mind teljesebb egyházunk hetilapján, hogy legyen az egyház Urának használható eszköze abban, hogy egyházunk élete, gyakorlata, megnyilvánulásai mind jobban, teljes õszinteségben és nyíltabban a Szentírás normáihoz igazodjék. Ladányi Sándor írása alapján összeállította: SZABÓ ZSOLT
56
Az 1838-as év fontos mérföldkõnek bizonyult Ferencváros késõbbi fejlõdése szempontjából. A XVIII-XIX. században többször sújtották Pestet különbözõ természeti katasztrófák, pestis, illetve kolerajárványok is számos alkalommal tizedelték meg a fõváros lakosságát. Egyik tragédia sem bizonyult azonban olyan pusztítónak, mint az az árvíz, amely 1838. március 13-án árasztotta el Pestet, Budát és Óbudát. A katasztrófa elõszele már az év elején tapasztalható volt, hiszen az 1838. esztendõ szokatlanul magas Duna-vízállással köszöntött Buda és Pest lakóira. Ahogyan azt a Regélõ január 4-i száma írta: A Duna vize rendkívül hamarsággal áradott még Karácsony elõtt. Különös, hogy a jégzaj 27-én és 28-án mindinkább fogyott s már 29-én, 30-án semmi jég nem úszott a Duna hátán. A jég megjelenése után gyorsan emelkedni kezdett a folyam szintje. A hivatalos jellegû Vereinigte Ofner Pester Zeitung január 7-i száma közli a vízállást a budai mérce szerint az elõzõ napokról. Január 4-én 16 láb és 9 hüvelyk, 5-én 19 láb és 4 hüvelyk, 6-án pedig már 20 láb 2 hüvelyk magas lett a Duna vízállása. (Egy bécsi láb 316 milliméter.) Ugyanekkor közli a lap azt is, hogy Buda külvárosait: Vízivárost és Rácvárost elöntötte a víz. Sok lakos elmenekült, s a külvárosok utcáin az emberek csónakokon közlekednek. A tél keményen tartotta magát s februárban is erõsen fagyott, egészen a hónap utolsó napjáig. Bár a jég nem indult meg, de a Duna szintje egyre emelkedett: február 27-én még csak 13 láb volt nulla felett. Március 2-án már 15 láb fölé emelkedett. Március 4-én 3 vonal híján elérte a 17 lábat s 6-án már 18 láb 3 hüvelyk 9 vonal magas volt. Mivel Buda partjai alacsonyabban voltak a pestinél, ez a vízállás magassága elegendõ volt ahhoz, hogy a víz kilépjen medrébõl s megjelenjen a jobbpart mélyebben fekvõ részein: a Duna 6-án elöntötte a Vízivárost, Újlakot, Óbudát és a Rácvárost. Az utcákon ismét csónakokkal közlekedtek s számos család újra elmenekült a veszélyeztetett és víz alá került területekrõl. A víz március 12-én azután rohamosan kezdett emelkedni. A budai mércén 12-én 27 láb 6 hüvelyk; 13-án 22 láb 3 hüvelyk; 14-én 26 láb volt a vízmagasság. A víz gyors emelkedése miatt az elöntött budai külvárosi utcákban a házak emeletén is megszûnt a biztonság és sokan csak az ablakokon át tudtak menekülni. Ekkor már a több nap óta vízben álló óbudai külvárosi házak közül több megroggyant s ettõl kezdve sûrû egymásutánban omlottak be a vízben álló budai házak. Március 13-án délután 3 órakor mozsarak dördülése jelezte, hogy a jég végre megindult. A pesti nép nagy tömeggel lepte el a partot, hogy tanúja legyen a veszedelem elvonulásának. Egy óra múlva az egyre emelkedõ szintû Duna ismét felemelte a jeget. Azonban a RÁDAY U. 51. jég egyre lassabban haladt elõre,
57
MÁRCIUS
A nagy pesti árvíz
MÁRCIUS
egymásra tolult s estére ismét megállott. A víz rohamos emelkedése Budának már napok óta elöntött mélyebb részein most már a házak emeletét kezdte nyaldosni. Pestet egyelõre még védte a hármas gát: a váci, a Belváros elé most húzott ideiglenes és a soroksári gát. A most húzott gát valamivel volt magasabb, mint az 1775-ben tapasztalt legmagasabb vízállás. Éjfél LILIOM U. 25. után másfél órával pedig a vízszint 27 láb fölé emelkedett, és ekkor már átlépte a gátakat. Este 9 órakor több helyen elérte a víz az ideiglenes gát magasságát s átcsapott rajta. A városnak mélyebben fekvõ részei, mint a Városház piaca, csakhamar egy ölnyire víz alá kerültek. Azok, akik ilyen fekvésû vidéken laktak s nem készültek fel a hirtelen árra, alig tudtak házaikból kimenekedni, mert az ablakokon keresztül tört reájuk a víz. A víz elõször az alacsonyabban fekvõ utcákat lepte el: így került elsõnek víz alá a Német Színháztól (mai Vigadó) lefelé a Híd (Deák Ferenc utca) és Váci utca, a Városház piaca , a Molnár és a Lipót utca. Déltõl éjfélig 3 és fél lábat emelkedett a víz. Ekkor a hatalmas víz a feltorlódott jéggátat elnyomta a tábori kórháztól (a mai Lágymányosi-híd környéke) a soroksári Dunaág kezdeténél egészen SorokBERZENCZEY U. 9. sárig. Reggeli öt óra tájban az ismét megtorpant ár áttörte a soroksári gátat, közvetlenül a tábori kórház alatt, s a víz közel egyméteres magassággal özönlött a Ferencváros felé, amelyet percek alatt elöntött s tovább hömpölygött a Józsefváros utcáiba. A Belvárost hamarosan átlag 203 cm, a Ferencvárost 260 cm, a Józsefvárost 216 cm, a Terézvárost 208 cm és a Lipótvárost 150 cm magas vízréteg borította, de volt olyan hely, ahol 380 cm magaVIOLA U. 33. san állott a víz.
58
Az ár levonulása után nagyszabású, ugyanakkor hosszú évtizedekig elhúzódó felújítási munkálatok indultak meg. Az elpusztult házak helyén újakat építettek, számos utca szintjét megemelték, vonalukat megváltoztatták, a folyó partjának mentén pedig a mai Haller utcáig kiépített gátak magasságát is megnövelték. Ezeknek a munkálatoknak köszönhetõen nyerte el a mai napig is meglevõ utcaszerkezetét a Belsõ- és Középsõ-Ferencváros. GÖNCZI AMBRUS
59
MÁRCIUS
A meglepett ferenc- és józsefvárosi lakosok a magasabban fekvõ vámvonalak felé futottak keleti irányba, minél távolabb a Dunától. A Ludovika épülete már készen állt, de még üres volt s az árvíz a legmagasabb vízálláskor is csak az épület elõtti park széléig hatolt el. A 37 nagy teremben, 17 konyhában, 62 kamrában és 124 szobában március 16-án már mintBOKRÉTA U. 32. egy 6000 menekült volt, mely szám késõbb mintegy 10.000re emelkedett. Az Új épület tágas falai között elhelyezett pattantyús kaszárnyában is több ezer ember lelt hajlékra. A katonai sütôdék és konyhák az elsõ szükségtõl kezdve minden erejükkel azon voltak, hogy az egyre fenyegetõbb élelmiszerhiányon segítsenek. A nagy katonai kórházban, az invalidusok házában, 14-én délben már 200, este 600 ember keresett menedéket. Másnap már 1000 s estére 3000 fõre tehetõ menekült szállta meg az épülettömböt. A pusztítás rövid leírása után egyetlen számadat álljon még itt a károk érzékeltetésére: Ferencváros 529 épületébõl 438 dõlt össze, de a megmaradt házak közül is szinte mindegyik kisebb-nagyobb mértékben megrongálódott. A kár mértékét természetesen csak megmagyarázza, de nem kisebbíti az a tény, hogy az elKINIZSI U. 31. pusztult épületek legtöbbje vályogból épült falusias jellegû házacska volt, s így a víz ereje könnyedén mosta el õket. Egyedül a Kálvin tér környékén található épületek álltak ellent a víz támadásának. A fennmaradt metszet-ábrázolásokon jól látszik, hogyan menekülnek például az emberek a református templom lépcsõsora felé.
MÁRCIUS
Mindenütt, ahol történik valami A 9STV elsõ hat éve Ferencvárosban Üres falak, rendetlenség, elhanyagolt helyiségek a Ferencvárosi Mûvelõdési Ház II. emeletén ez fogadott bennünket, amikor 6 évvel ezelõtt lehetõséget kaptunk, hogy a kerület nézõit ezentúl tájékoztassuk arról, mi is történik körülöttük. Mára ebbõl megmaradt az FMK és a II. emelet, de hangulatos, barátságos stúdiót és szerkesztõséget hoztunk létre, ahol klubhangulat alakul ki adások végén; sokan itt találkoznak egymással hosszú idõ után, és bizony van mirõl beszélgetni. És hogy kik járnak a stúdiónkba? Minden kedden élõ adás kezdõdik este 6 órakor, de addigra már rendszerint túl vagyunk egy-két felvételen is. A kedd délután ugyanis a kulturális mûsoroké, ilyenkor nagy a jövés-menés, a mûvészet minden ágának képviselõi megfordulnak nálunk. Nézzük csak a mûsorvezetõk névsorát: Dolly, Kékes Zoli, Makrai Pál, Majsai Gábor, Várfi Sándor, Gerdesits Ferenc, Clementis Tamás, Illényi Katica, Hévizi Éva, Beregi Péter, Nagy Miklós, Igaly Diana, Horváth Zoltán, Dénes Gábor, Petõ Zsuzsa, dr. Keskeny Sándor, Zubornyák Zoltán, Gönczi Ambrus. Aki e neveket ismeri, talán már sejti, hogy a 9STV-ben a színház, film, sport, képzõmûvészet, opera, könnyû zene, természetgyógyászat, egészségügy külön mûsorral jelentkezik. Legfontosabb mûsorunk azonban a keddenként jelentkezõ Magazin mûsorunk, amely hétrõl hétre tudósít a kerületi eseményekrõl. Ahova meghívnak bennünket, mindenütt ott vagyunk, legyen az a Polgármesteri Hivatal, óvoda, iskola, kiállítóhely, színház, nyugdíjas ház, rendõrség, tûzoltóság, egyéb intézmények. Ott vagyunk kameránkkal akkor is, ha a kerületben élõk keresnek meg bennünet gondjaikkal, örömeikkel. Rendszeresen utánajárunk ezeknek a kéréseknek, és bizony nagy öröm, amikor sikerül segítenünk! Az idén szeptembertõl már heti 3 adásnappal jelentkezünk, így mûsoridõ jutott vitamûsorokra, jazz zenére, dokumentumfilmekre is. Sokan keresik a kerületi iskolákat bemutató sorozatunkat, és a kerület kitüntetettjeirõl készült portréfilmek is népszerûek. Hetente jelentkezünk a kerület emlékeit bemutató sorozatunkkal, amellyel reméljük, hogy hozzájárulunk Ferencváros emlékeinek megõrzéséhez. Üzemeltetünk egy honlapot, ahol minden adásunkat megtekinthetnek: www.keruletitv.hu. Mûsorainkat átveszi a Fõnix, a Zenit, az Újbuda TV is, így nézettségünk jónak mondható. A Ferencváros újság
60
Egészségügyi tanácsok Kora tavaszi egészségpercek
A tavasz közeledtével, a kerti munkák szaporodásakor az edzetlen fizikum okozhat bajokat. A napi munka végeztével számos esetben léphet fel kórházi kezelést is igénylõ ritmuszavar, mellkasi fájdalom. Zavart okozhat a túlzott folyadékveszteség, s a nem kellõ folyadékpótlás. A fizikai munka alatt fogyasztott alkohol is inkább vizet von ki a szervezetbõl, mintsem pótolná az elvesztett mennyiséget. Nem árt tudni, hogy a kávé vízhajtó hatású, ami tovább rontja a vízháztartás egyensúlyát. Tavasszal a fronthatások is ronthatják a szívbetegek állapotát. A melegfrontot kíséri a levegõ páratartalmának emelkedése és a légnyomás csökkenése, amely változások fokozzák a szimpatikus idegrendszer mûködését. Hatására emelkedik a vérnyomás, fokozódik az anyagcsere. Megnövekszik a keringési igény, amit a szívbetegek nehezen tudnak kompenzálni. Emiatt gyakoribbá válik a szívinfarktus, növekszik a keringési elégtelenség veszélye. Szívbillentyû betegeknél könnyebben jelentkezik fulladás, lábdagadás, látszólag indokolatlan fáradtság, melyek mind-mind a fokozódó szívgyengeség tünetei. Szívbetegekben gyakoribbá válik a ritmuszavar is. Melegfront érkezésekor emelkedhet a vérnyomás. A vérnyomás ingadozás miatt gyakrabban célszerû a vérnyomást ellenõrizni és az orvos tanácsai alapján a gyógyszerelést esetleg változtatni. Tavasszal érezzük a téli rendszeres torna jótékony hatását, mert az erõnlét megõrzése szükséges a tavaszi kerti munkák zavartalan végzéséhez. Aki szívbeteg, nem árt, ha tisztában van terhelhetõségével. Évenként legalább egy alkalommal végeztessen szívultrahang és terheléses EKG vizsgálatot a keringési rendszer, a szív állapotának felmérése érdekében. Nem árt ismerni azt a pulzusszámot, amelyen büntetlenül végezhetünk fizikai munkát. Ezt a pulzusszámot a terhelés során határozzuk meg és munkapulzusnak hívjuk. Dr. Szirmák Eszter Viola Kardiológia www.violakardiologia.hu 1094. Budapest, Viola utca 50.
61
MÁRCIUS
minden számában közli mûsorainkat és az FMK mûsorfüzetébõl sem maradhatunk ki hónapról hónapra. Stúdiónkban évek óta oktatjuk a médiába kívánkozó fiatalokat, többen közülük nálunk bontogatják az iskola elvégzése után szárnyaikat. Stúdiónk (az Önkormányzatnak köszönhetõen) jól felszerelt, digitális technikával dolgozik. Magam 23 éve dolgozom helyi televíziókban, így van összehasonlítási alapom, és kijelenthetem, ebben a kerületben nyugodtan, békében lehet dolgozni. Senki nem szól bele munkánkba, nem irányítanak, az ellenzékkel is mindvégig jó kapcsolatban voltunk/vagyunk, õk is önálló mûsorblokkban vitathatják meg a kerület ügyeit a polgármesterrel. Sok fõszerkesztõ kollégám irigyel is ezért. Stúdiónk falát a riportalanyokról készült fényképek díszítik, bizony már kevés a hely a falon, de megoldjuk, csak jöjjenek, keressenek és fõleg nézzenek bennünket. Tel: 218-2121, e-mail: 9stv@ keruletitv.hu. Köszönöm a Kalendárium készítõinek, hogy megjelenhettünk, így megerõsödött bennünk, hogy a kerület részéve vált az elmúlt 6 esztendõben a 9STV. MODROCZKY KRISZTINA 9STV fõszerkesztõ
DOBAI PÉTER:
Fekvô akt Lotz Károly festményének elragadtatásában Miféle magasságos és magányos, egyszemélyes édenben pihen e szôkének virult leányzó, oly bimbózó, virágzó, nagyságosan mezítelen, oly emléktelen, oly eszméletlen? Déltengeri álmát, tündértestének tetszhalálát, ismeretlen személyének trópusi szirmát szatíri virrasztás vigyázza, két karja szárnyként hátravetve, röpülni-nyílva, hosszú, atléta combja széttárva s rejtôzô lényének leányi fénye lángok után maradt, utolsó aranyalkonyat-sugár. Ô maga volt lobogó láng! Most lezuhant fénykéve. Mire lesz, ha lesz ébredése? Táncra, orgiára, angyal-mivoltának megmutatására, tengerbefutásra, végleg virággá-változásra? Avagy álma örökre bezárta volna vágyai végtelen labirintusába, Júlia-halálba?
