Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.
I
IA IB
és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek
II
bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként II.Aa II.Ba II.b
III
Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek Pénzügyi mérleg -bevételeinek Kiadások Az önkormányzat és kiadásainak részletezése önállóan
II.c II.d B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B7-B8 B8 C1
részlezetve Polgármesteri Hivatal bevételei Polgármesteri Hivatal kiadásai Részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek bevételei és kiadásai Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetése Német Kisebbségi Önkormányzat költségvetése összesítő táblázat igazgatási és hivatalhoz tartozó feladatok szociális gondoskodás városüzemeltetési feladatok támogatások beruházások, felújítások, egyéb felhalmozási kiadások tartalékok tartalékokból megvalósult munkák felhalmozási céltartalékból megvalósítani tervezett munkák Éves létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként
1/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása I.A
I. Pénzügyi mérleg - Bevételek Megnevezés I. 1.
Működési bevételek Intézményi műk.bevételek
2007.
2007.
2007.
változás
eredeti ei.
2.sz.mód.(09.)
3.sz.mód.
%
4 322 447 492 474
4 330 492 493 021
4 399 187 578 916
101,6 117,4
3 690
3 690
3 690
100,0
391 677
392 140
409 814
104,5
67 107
67 191
71 433
106,3
30 000 3 829 973
30 000 3 837 471
93 979 3 820 271
313,3
3 350 500
3 350 500
3 350 500
100,0
464 628
454 926
454 926
100,0
14 845
32 045
14 845
46,3
1 038 989 966 250
1 226 102 957 085
1 304 947 957 085
106,4
1 430
196 810
273 935
139,2
53 582
53 590
53 590
100,0
22 673
22 673
22 673
100,0
30 909
30 917
30 917
100,0
0 17 727
0 18 617
0 20 337
109,2
1.1.Hatósági jogkörhöz kötődő műk.bevétel 1.2. Egyéb saját bevételek 1.3. ÁFA bevétel és viszatérülés 2.
1.4. Hozam és kamat bevételek Önkorm.sajátos működési bevételei 1.1. Helyi adók 1.2. Átengedett központi adók 1.3. Egyéb sajátos bev., bírságok
II. 1.
Támogatások Normatív támogatások
2.
Központosított előirányzatok
3.
Normatív kötött felhaszn. támogatások ebből:Kieg.tám. közokt.feladatokhoz Jöv.pótló és közcélú fogl.tám.
4.
Tűzoltóságok támogatása Fejlesztési célú támogatások ebből: Cél- és címzett támogatás Fejlesztési támogatások
5.
0
0
18 617
18 617
100,0
100,0
0
0
1 720
1.
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszk. és immateriális javak ért.
10 956 9 500
10 956 9 500
10 956 9 500
2.
Önk. sajátos felhalm. és tőke jell. bev.
1 456
1 456
1 456
100,0
3.
Pénzügyi befektetések bevételei
0
0
0
#ÉRTÉK!
Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel
706 833 335 209
486 541 363 898
506 996 369 752
104,2
1.
ebből:társadalombizt.alaptól átvett pénzeszköz
234 650
234 650
234 650
100,0
73 008
129 248
135 102
104,5
III
IV
Egyéb fejlesztési támogatás, vis maior
0 17 727
99,6
100,0 100,0
101,6
EU támogatás elk.állami pénzalaptól átvett 2.
egyéb költségvetési szervtől átvett Előző évi egyéb kv-i kieg.visszatérítés
3.
Támogatásértékékű felhalmozási bevétel
6 085
ebből:társadalombizt.alaptól átvett pénzeszköz
VII
VIII
#ÉRTÉK!
0
0
#ÉRTÉK!
131 159
106,9
299 046 6 000
284 940 6 000
304 736 19 699
106,9
293 046
278 940
285 037
25 805 102 25 703
25 805 102 25 703
25 805 102 25 703
102,2 100,0 100,0 100,0
pénzforgalom nélküli bevételek kivételével
6 404 076
6 364 836
6 552 627
Hitelek Működési célú hitel felvétel Felhalmozási célú hitel felvétel Fejlesztési célú kötvény kibocsátás bevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétel
1 135 557
1 135 557
1 135 557
1 135 557
0
41 618 41 618 22 880
2 362 816 0 323 101 2 039 715 60 091 60 091 41 353
1. 2.
Felhalmozási célú pe.átvét.államháztart.kívülről
1. 2. 3.
Támogatási célú kölcsön, értékpapír értékesít. Müködési, támogatási kölcsön visszatérülése Felhalmozási támogatási kölcsön visszatérül. Értékpapír értékesítés Bevételek összesen - finanszírozási és
1.
106,9
0
122 643
Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pe.átvétel államházt.kívülről
1. 2. 3.
131 159
0
0
egyéb költségvetési szervtől átvett
VI
122 643
0 371 624
elk.állami pénzalaptól átvett V
371 624
ebből: működési célú
2/106
328,3
103,0 208,1 28,5 144,4 144,4 180,7
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
felhalmozási célú Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Bevételek összesen
18 738
18 738
100,0
7 539 633
7 542 011
8 975 534
119,0
7 539 633
7 542 011
8 975 534
0
0
0
3/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
I.
I.B
Pénzügyi mérleg - Kiadások Megnevezés
I
Működési kiadások 1 Személyi juttatás
2007.
2007.
2007.
változás
eredeti ei.
2.sz.mód.(09.)
3.sz.mód.
%
5 238 996 2 317 991
2 Munkaadót terhelő járulék
5 319 051 2 334 095
5 399 723 2 340 063
101,5 100,3
676 175
680 931
685 270
100,6
1 640 074
1 695 708
1 734 587
102,3
4 Egyéb folyó kiadások
23 888
22 452
47 597
212,0
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
10 993
12 153
12 153
100,0
223 725
238 155
235 393
98,8
3 Dologi kiadások
6 Társadalom és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás
960
3 505
2 545
72,6
345 190
330 452
340 515
103,0
0
1 600
1 600
100,0
1 656 777 840 969
1 699 750 325 299
1 754 545 337 063
103,2 103,6
767 128
870 596
909 327
104,4
3 Pénzügyi befektetések
0
0
0
#ÉRTÉK!
4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás
0
0
0
#ÉRTÉK!
48 680
503 855
508 155
100,9
8 Működési célú pénzeszköz átadás államh.kívülre 9 Kamatkiadás 10 Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés 11 Pénzforgalom nélküli kiadás II
Felhalmozási és tőkejellegű kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás
5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államh.kív. 6 EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadása III
0
Tartalékok 1 Általános tartalék (működési) 2 Felhalmozási céltartalék 3 Államháztartási tartalék
231 231 74 656
95 481 35 228
1 367 799 50 145
1 432,5 142,3
156 575
60 253
1 317 654
2 186,9
0
0
0
35 669 8 302 102 8 200
35 669 23 402 102 23 300
61 157 23 652 102 23 550
171,5 101,1 100,0 101,1
Finanszírozási kiadások 1 Működési hitel
368 658 231 658
368 658 231 658
368 658 231 658
100,0 100,0
2 Felhalmozási hitel
137 000
137 000
137 000
100,0
7 539 633
7 542 011
8 975 534
119,0
IV V
Hitel kamatai Támogatási célú kölcsön nyújt.,értékpapír vás. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
VI
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadás Kiadások összesen
4/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
5/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve II.Aa Polgármesteri Hivatal bevételei Megnevezés
I.
II.
1.
Működési bevételek Intézményi műk.bevételek
2.
1.1.Hatósági jogkörhöz kötődő műk.bevétel 1.2. Egyéb saját bevételek 1.3. ÁFA bevétel és viszatérülés 1.4. Hozam és kamat bevételek Önkorm.sajátos működési bevételei
3 690 166 101 37 600 93 941 3 820 271
3 350 500 697 000 25 500 14 000 2 614 000 0 464 628 381 237 -669 995 623 386 130 000 0 14 845 1 038 989 966 250 1 430
3 350 500 697 000 25 500 14 000 2 614 000 0 454 926 381 237 -669 995 613 684 130 000 0 32 045 1 226 102 957 085 196 810
53 582
53 590
3 350 500 697 000 25 500 14 000 2 614 000 0 454 926 381 237 -669 995 613 684 130 000 0 14 845 1 304 947 957 085 271 835 2 100 53 590
22 673 30 909 0 17 727
22 673 30 917 0 18 617
17 727
18 617
10 956 9 500 1 456 0 683 221 27 551 0
10 956 9 500 1 456 0 422 234 29 651 0
27 551
29 651
371 624 0
122 643 0
371 624 6 000 278 046 25 805 102 25 703
122 643 6 000 263 940 25 805 102 25 703
121 670 14 661 270 037 25 805 102 25 703
pénzforgalom nélküli bevételek kivételével
5 809 135
5 742 759
5 903 315
1. 2. 3.
Hitelek Működési célú hitel felvétel Felhalmozási célú hitel felvétel Fejlesztési célú kötvény kibocsátás bevétele
1 135 557
1 135 557
1 135 557
1 135 557
2 362 816 0 323 101 2 039 715
1.
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétel
0
9 581 9 581
28 054 28 054
1. 2.
1. 2. 3. 1.
2. 3.
V. VI.
VII.
VIII.
2007. 3.sz.mód. 4 121 603 301 332
3 690 148 901 37 600 30 000 3 837 471
4.
IV
2007.
3 690 148 901 37 600 30 000 3 829 973
3.
III
2007.
eredeti ei. 2.sz.mód.(09.) 4 050 164 4 057 662 220 191 220 191
1. 2. 1. 2. 3.
ebből: Helyi adók - Építményadó - Magánszem. kommun.adó - Vállalkozók kommun. adó - Helyi iparűzési adó - Egyéb bevételek,bírság(pótlékok,bírság önell.) Átengedett központi adók - SZJA helyben maradó rész - SZJA jöv.kül. mérséklés - SZJA norm.módon elosztott rész - Gépjárműadó - Termőföld bérbead.sz.adó - Egyéb sajátos bevételek, bírságok Támogatások Normatív támogatások Központosított előirányzatok Egyéb központi támogatások Normatív kötött felhaszn. támogatások
a ebből:Kieg.tám. közokt.feladatokhoz b Jöv.pótló és közcélú fogl.tám. c Tűzoltóságok támogatása Fejlesztési célú támogatások a ebből: Cél- és címzett támogatás b Fejlesztési támogatások c Egyéb fejlesztési támogatás, vis maior Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszk. és immateriális javak ért. Önk. sajátos felhalm. és tőke jell. bev. Pénzügyi befektetések bevételei Véglegesen átvett pénzeszközök Támogatásértékékű műkűködési bevétel
ebből:társadalombizt.alaptól ávett pénzeszköz EU támogatás elk.állami pénzalaptól átvett egyéb költségvetési szervtől átvett Előző évi egyéb kv-i kieg.visszatérítés Támogatatásértékű felhalmozási bevétel ebből:társadalombizt.alaptól ávett pénzeszköz EU támogatás elk.állami pénzalaptól átvett egyéb költségvetési szervtől átvett Működési célú pe.átvétel államházt. kívülről Felhalmozási célú pe.átvét.államháztart.kívülről Támogatási célú kölcsön, értékpapír értékesít. Működési, támogatási kölcsön visszatérülése Felhalmozási támogatási kölcsön visszatérülése Értékpapír értékesítés Bevételek összesen -finanszírozási és
6/106
22 673 30 917 20 337 18 617 1 720 10 956 9 500 1 456 0 440 004 27 551
27 551 6 085 121 670
változás % 1,6 136,9 100,0 111,6 100,0 313,1 99,6 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 #ÉRTÉK! 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 #ÉRTÉK! 46,3 106,4 100,0 138,1 100,0 100,0 100,0 #ÉRTÉK! 109,2 #ÉRTÉK! 100,0 100,0 100,0 100,0 104,2 92,9 #ÉRTÉK! #ÉRTÉK! 92,9 99,2
244,4 102,3 100,0 100,0 100,0 102,8 208,1 28,5 292,8 292,8
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
ebből: működési célú felhalmozási célú Bevételek összesen
6 944 692
7/106
9 581
28 054
6 887 897
8 294 185
120,4
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Polgármesteri Hivatal kiadásai
II.Ba
Megnevezés I
II
Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társadalom és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 9 Kamatkiadás 10 Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés 11 Pénzforgalom nélküli kiadás Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 6 EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadása
III
Tartalékok 1 Általános, és működési céltartalék 2 Felhalmozási céltartalék 3 Államháztartási tartalék
IV V
Hitel kamatai Támogatási célú kölcsön nyújt.,értékpapír vás. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
VI
Finanszírozási kiadások 1 Működési hitel 2 Felhalmozási hitel Kiadások összesen
2007. 2007. eredeti ei. 2.sz.mód.(09.) 1 983 334 2 022 754 406 948 408 253 125 023 125 568 869 885 905 527 13 463 11 904 0 0 223 725 238 155 0 2 545 344 290 329 202 1 600
2007. 3.sz.mód. 2 066 557 408 322 125 576 916 714 37 392 0 235 393 2 545 339 015 1 600
változás % 2,2 0,0 0,0 1,2 214,1 -1,2 0,0 3,0 0,0
1 641 777 840 969 752 128 0 0 48 680
1 650 227 325 299 821 073 0 0 503 855
1 685 887 337 063 840 669 0 0 508 155
2,2 3,6 2,4
231 231 74 656 156 575 0
95 481 35 228 60 253 0
1 367 799 50 145 1 317 654 0
1 332,5 42,3 2 086,9
35 669 8 302 102 8 200
35 669 23 402 102 23 300
61 157 23 652 102 23 550
71,5 1,1 0,0 1,1
368 658 231 658 137 000
368 658 231 658 137 000
368 658 231 658 137 000
4 268 971
4 196 191
5 573 710
0,0 0,0 0,0 32,8
4 268 971
4 196 191
5 573 710
0
0
0
8/106
0,9
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Egészségügyi ágazat 101 Városi Rendelőintézet Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev.(OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Működési célú pénzeszköz átvét. áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pénzeszköz pe.átvétel áh-n kív. Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
9/106
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
2007. 3.sz.mód.
333 754 0 18 950 1 140 0 0 0 185 000 0 128 664 0
349 539 0 18 950 1 140 0 0 0 185 000 0 144 449 0
333 754
349 539
349 539 0 18 950 1 140 0 0 0 185 000 0 144 449 0 0 0 349 539
333 754 147 478 42 418 143 364 494
333 754 147 478 42 418 143 364 494 0 0 0 0 0 0
333 754 147 478 42 418 143 364 494 0 0 0 0 0 0
0
15 785 0 15 785
15 785 0 15 785
349 539
349 539
333 754
változás %
0,0 0,0 0,0
0,0 0,0
0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
#ÉRTÉK! 0,0 0,0
0,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Egészségügyi ágazat 102 Háziorvosi Szolgálat Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Működési célú pénzeszköz átvét. áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pénzeszköz pe.átvétel áh-n kív.
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
10/106
2007. 3.sz.mód.
változás %
76 607 0 4 930 0 0 0 0 49 650 0 22 027 0
76 607 0 4 930 0 0 0 0 49 650 0 22 027 0
76 607
76 607
76 607 0 4 930 0 0 0 0 49 650 0 22 027 0 0 0 76 607
76 607 48 390 14 218 13 847 152 0 0 0 0 0 0
76 607 48 390 14 218 13 847 152 0 0 0 0 0 0
76 607 48 390 14 218 13 847 152 0 0 0 0 0 0
0
0
0 0 0
76 607
76 607
76 607
0,0 0,0
0,0 0,0
0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
0,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Szociális ágazat 103 Szociális Intézmények Igazgatósága Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
11/106
2007. 3.sz.mód.
változás %
315 287 0 86 686 4 444 0 41 020 0 0 0 183 137 0
315 887 0 86 686 4 444 0 41 020 500 0 0 183 237 0
315 287
315 887
316 187 0 86 748 4 444 0 41 020 500 0 0 183 151 324 0 0 316 187
315 287 172 337 48 274 92 999 1 557 120 0 0 0 0 0
315 887 172 654 48 353 93 203 1 557 120 0 0 0 0 0
316 187 172 678 48 353 93 479 1 557 120 0 0 0 0 0
0
0
0 0 0
315 287
315 887
316 187
0,1 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0
0,1 0,1 0,0 0,0 0,3 0,0 0,0
0,1
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Szociális ágazat 104 Bóbita Bölcsőde Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
12/106
2007. 3.sz.mód.
változás %
130 559 0 20 275 3 633 0 0 0 0 0 106 651 0
130 559 0 20 275 3 633 0 0 0 0 0 106 651 0
130 559
130 559
131 367 0 20 275 3 633 0 0 0 0 0 107 459 0 0 0 131 367
130 559 68 728 19 557 41 753 521
130 559 68 728 19 557 41 753 521 0 0 0 0 0 0
131 367 69 340 19 753 41 753 521 0 0 0 0 0 0
0,6 0,0 0,0
0,8
0,6 0,6 0,9 1,0 0,0 0,0
0 0
130 559
130 559
131 367
0,6
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Óvodai ágazat 105 Napsugár Óvoda Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
13/106
2007. 3.sz.mód.
201 041 0 9 282 1 749 0 0 0 0 0 190 010 0
201 827 0 9 247 1 742 0 7 855 0 0 0 182 983 0
201 041
201 827
202 879 0 9 247 2 497 0 7 855 0 0 0 183 280 0 0 0 202 879
201 041 120 431 34 205 46 002 403 0 0 0 0 0 0
201 827 121 251 33 437 46 732 407 0 0 0 0 0 0
202 546 121 251 33 437 47 451 407 0 0 0 0 0 0
0
0
333 0 333
201 041
201 827
202 879
változás %
0,5 0,0 43,3 0,0
0,2
0,5 0,4 0,0 0,0 1,5 0,0
0,5
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Óvodai ágazat 106 Benedek Elek Óvoda Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
14/106
257 847 0 16 665 3 333 0 0
2007. 3.sz.mód.
változás %
0 0 237 849 0
258 347 0 16 665 3 333 0 0 500 0 0 237 849 0
257 847
258 347
263 825 0 16 665 5 520 0 0 500 0 0 241 140 0 0 0 263 825
2,1
257 847 158 582 46 245 52 541 479 0 0 0 0 0 0
257 847 158 582 46 245 52 541 479 0 0 0 0 0 0
262 738 160 527 47 039 54 693 479 0 0 0 0 0 0
0
500 0 500
1 087 0 1 087
117,4
257 847
258 347
263 825
2,1
0,0 65,6 0,0 1,4
2,1 1,9 1,2 1,7 4,1 0,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Óvodai ágazat 107 Paks Térségi Pedagógiai Szakszolgálat Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
15/106
2007. 3.sz.mód.
77 333 0 0 0 0 31 988 0 0 0 45 345 0
77 333 0 0 0 0 31 988 0 0 0 45 345 0
77 333
77 333
81 223 0 0 0 0 31 988 0 0 0 49 235 0 0 0 81 223
77 333 54 587 15 399 7 165 182 0 0 0 0 0 0
77 333 54 587 15 399 7 165 182 0 0 0 0 0 0
79 223 54 587 15 399 9 055 182 0 0 0 0 0 0
0
0
2 000 0 2 000
77 333
77 333
81 223
változás %
5,0
0,0
8,6
5,0 2,4 0,0 0,0 26,4 0,0
5,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat 108 Bezerédj Általános Iskola Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
16/106
2007. 3.sz.mód.
247 077 0 14 885 2 978 0 0 0 0 0 229 214 0
247 077 0 14 885 2 978 0 0 0 0 0 229 214 0
247 077
247 077
248 970 0 14 885 3 548 0 0 0 0 0 230 065 472 0 0 248 970
247 077 143 717 42 664 58 856 422 1 418 0 0 0 0 0
247 077 143 717 42 664 58 856 422 1 418 0 0 0 0 0
248 109 143 717 42 664 59 888 422 1 418 0 0 0 0 0
0
0
861 0 861
247 077
247 077
248 970
változás %
0,8 0,0 19,1
0,4
0,8 0,4 0,0 0,0 1,8 0,0 0,0
0,8
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat 109 Deák Ferenc Általános Iskola Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
17/106
2007. 3.sz.mód.
199 904 0 11 007 2 123 0 0 0 0 0 186 774 0
200 954 0 11 007 2 123 0 0 1 050 0 0 186 774 0
199 904
200 954
202 749 0 11 007 2 473 0 0 1 050 0 0 187 568 651 0 0 202 749
199 904 111 858 32 705 53 351 449 1 541 0 0 0 0 0
200 954 111 858 32 705 54 401 449 1 541 0 0 0 0 0
202 129 111 858 32 705 55 576 449 1 541 0 0 0 0 0
0
0
620 0 620
199 904
200 954
202 749
változás %
0,9 0,0 16,5
0,0
0,4
0,9 0,6 0,0 0,0 2,2 0,0 0,0
0,9
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat 110 II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
18/106
2007. 3.sz.mód.
415 558 0 21 293 3 877 0 0 0 0 0 390 388 0
438 079 0 21 749 3 968 0 18 734 3 240 0 0 390 388 0
415 558
438 079
441 143 0 21 749 4 348 0 18 734 3 240 0 0 391 791 1 281 0 0 441 143
415 558 238 168 69 145 103 908 650 3 687 0 0 0 0 0
438 079 247 412 71 735 113 316 769 4 847 0 0 0 0 0
440 331 247 412 71 735 115 568 769 4 847 0 0 0 0 0
0
0
812 0 812
415 558
438 079
441 143
változás %
0,7 0,0 9,6 0,0 0,0
0,4
0,7 0,5 0,0 0,0 2,0 0,0 0,0
0,7
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat 111 Gazdag Erzsi Általános Iskola és Diákotthon Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
19/106
2007. 3.sz.mód.
89 237 0 1 918 0 0 0 0 0 0 87 319 0
96 306 0 1 960 0 0 0 0 0 0 94 346 0
89 237
96 306
96 592 0 1 960 0 0 0 0 0 0 94 532 100 0 0 96 592
89 237 55 585 16 042 16 065 182 1 363 0 0 0 0 0
96 306 59 924 18 352 16 485 182 1 363 0 0 0 0 0
96 536 60 024 18 352 16 615 182 1 363 0 0 0 0 0
0
0
56 0 56
89 237
96 306
96 592
változás %
0,3 0,0
0,2
0,3 0,2 0,2 0,0 0,8 0,0 0,0
0,3
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat 112 Pro Artis Alapfokú Művészeti O.I. Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
20/106
2007. 3.sz.mód.
142 926 0 6 994 0 0 0 0 0 0 135 932 0
143 026 0 6 994 0 0 0 0 0 0 136 032 0
142 926
143 026
146 356 0 6 994 0 0 0 0 0 0 139 362 0 0 0 146 356
142 926 99 577 27 249 15 768 332 0 0 0 0 0 0
143 026 99 577 27 249 15 868 332 0 0 0 0 0 0
144 435 99 577 27 249 17 277 332 0 0 0 0 0 0
0
0
1 921 0 1 921
142 926
143 026
146 356
változás %
2,3 0,0
2,4
2,3 1,0 0,0 0,0 8,9 0,0
2,3
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Középiskolai ágazat 113 Vak Bottyán Gimnázium Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
21/106
2007. 3.sz.mód.
257 585 0 12 503 4 321 0 0 0 0 0 240 761 0
261 492 0 12 503 4 321 0 0 3 907 0 0 240 761 0
257 585
261 492
268 571 0 12 503 4 321 0 75 3 907 0 0 247 115 650 0 0 268 571
257 585 158 141 46 260 51 373 414 1 397 0 0 0 0 0
261 492 158 141 46 260 55 280 414 1 397 0 0 0 0 0
268 190 161 561 47 635 57 183 414 1 397 0 0 0 0 0
0
0
381 0 381
257 585
261 492
268 571
változás %
2,7 0,0 0,0 0,0 2,6
2,7 2,6 2,2 3,0 3,4 0,0 0,0
2,7
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Középiskolai ágazat 114 I. István Szakképző Iskola Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
22/106
2007. 3.sz.mód.
változás %
133 784 0 2 257 0 0 0 0 0 0 131 527 0
148 261 0 2 257 0 0 0 14 477 0 0 131 527 0
15 000 148 784
15 000 163 261
155 951 0 2 257 0 0 6 776 14 477 0 0 132 241 200 7 489 15 000 178 440
5,2
133 784 87 174 25 710 19 009 424 1 467 0 0 0 0 0
134 223 87 174 25 710 19 448 424 1 467 0 0 0 0 0
140 037 88 624 25 930 23 592 424 1 467 0 0 0 0 0
15 000
38 403 0 38 403
32,3
15 000
29 038 0 29 038
148 784
163 261
178 440
9,3
0,0
0,0 0,5 0,0 9,3 4,3 1,7 0,9 21,3 0,0 0,0
32,3
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Kulturális ágazat 115 Pákolitz István Városi Könyvtár Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
23/106
2007. 3.sz.mód.
51 243 0 1 400 0 0 0 0 0 0 49 843 0
51 400 0 1 400 0 0 0 157 0 0 49 843 0
51 243
51 400
54 706 0 1 400 0 0 950 157 0 0 51 089 1 110 0 0 54 706
51 243 29 739 8 946 12 528 30 0 0 0 0 0 0
51 400 29 739 8 946 12 685 30 0 0 0 0 0 0
54 608 30 306 9 179 15 093 30 0 0 0 0 0 0
0
0
98 0 98
51 243
51 400
54 706
változás %
6,4 0,0
0,0 2,5
6,4 6,2 1,9 2,6 19,0 0,0
6,4
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Kulturális ágazat 116 Városi Múzeum Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
24/106
2007. 3.sz.mód.
változás %
46 671 0 420 0 0 0 0 0 0 46 251 0
54 063 0 420 0 0 0 7 392 0 0 46 251 0
46 671
54 063
58 143 0 520 0 0 0 7 392 0 0 49 981 250 2 000 0 60 143
46 671 28 352 8 471 9 766 82 0 0 0 0 0 0
49 863 28 352 8 471 12 958 82 0 0 0 0 0 0
54 443 29 380 8 711 16 270 82 0 0 0 0 0 0
0
4 200 0 4 200
5 700 0 5 700
35,7
54 063
60 143
11,2
46 671
7,5 23,8
0,0 8,1
11,2 9,2 3,6 2,8 25,6 0,0
35,7
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
előir. cím, előirányzat neve Tűzoltóság ágazat 117 Tűzoltóság Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
25/106
2007. 3.sz.mód.
270 761 0 13 151 1 909 0 0 0 0 0 255 701 0
270 761 0 13 151 1 909 0 0 0 0 0 255 701 0
270 761
270 761
272 797 0 13 379 1 909 0 0 0 0 0 257 509 0 0 0 272 797
270 761 185 753 53 036 28 502 3 470 0 0 0 0 0 0
270 761 185 753 53 036 28 502 3 470 0 0 0 0 0 0
272 196 182 180 54 232 32 684 3 100 0 0 0 0 0 0
0
0
601 0 601
270 761
270 761
272 797
változás %
0,8 1,7 0,0
0,7
0,8 0,5 -1,9 2,3 14,7 -10,7
0,8
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve (tájékoztató táblázat)
cím
előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
26/106
2007. 3.sz.mód.
változás %
415 558 0 21 293 3 877 0 0 0 0 0 390 388 0
418 798 0 21 293 3 877 0 0 3 240 0 0 390 388 0
421 862 0 21 293 4 257 0 0 3 240 0 0 391 791 1 281
0,7
0,4 Hiba:503
415 558
418 798
421 862
0,7
415 558 238 168 69 145 103 908 650 3 687 0 0 0 0 0
418 798 238 568 69 145 106 748 650 3 687 0 0 0 0 0
0,5 0,0 0,0 2,1 0,0 0,0
0
0
421 050 238 568 69 145 109 000 650 3 687 0 0 0 0 0 812
0,0 9,8
812
415 558
418 798
421 862
0,7
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve (tájékoztató táblázat)
cím
előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat Pusztahencsei tagiskola Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen Költségvetési törvény alapján járó időarányos normatíva: 3.sz. melléklet teljesítmény-mutató miatt várható napközis tanulók támogatása bejáró tanulók támogatása tankönyv támogatás (általános) tankönyv támogatás (ingyenes) 3.sz. melléklet összesen: 8.sz. melléklet ped.továbbképzés tagintézményi támogatás (alsó tagozat) kistelepülési tagintézményi támogatás (alsó tagozat) bejáró gyermekek támogatása bejárók után a helyben tanuló gyerm. jutó támogatás 8.sz. melléklet összesen: normatív támogatás összesen: Paks város kieső normatívája Pusztahencse által térítendő
változás %
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 809 0 0 0 0 8 809 0 0 0 0 0
8 809 0 0 0 0 8 809 0 0 0 0 0
0,0
0
8 809
8 809
0,0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 809 4 336 1 276 2 586 101 510 0 0 0 0 0
0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
0
0
8 809 4 336 1 276 2 586 101 510 0 0 0 0 0 0
0
8 809
8 809
0,0
2 720 218 390 63 510 3 901 20 863 370 827 400 2 480 6 381 -1 020 3 448
27/106
2007. 3.sz.mód.
0,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
cím
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve (tájékoztató táblázat)
előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat Németkéri tagiskola Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
II.b
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen Költségvetési törvény alapján járó időarányos normatíva: 3.sz. melléklet teljesítmény-mutató miatt nemzetiségi nyelvet tanulók támogatása várható napközis tanulók támogatása bejáró tanulók támogatása tankönyv támogatás (általános) tankönyv támogatás (ingyenes) kedvezményes étkezés 3.sz. melléklet összesen: 8.sz. melléklet ped.továbbképzés tagintézményi támogatás (alsó tagozat) kistelepülési tagintézményi támogatás (alsó tagozat) bejáró gyermekek támogatása bejárók után a helyben tanuló gyerm. jutó támogatás 8.sz. melléklet összesen: normatív támogatás összesen: intézményi saját bevétel (étkező tanulók térítése) Paks város kieső normatívája Németkér által térítendő
28/106
2007. 3.sz.mód.
változás %
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 472 0 456 91 0 9 925 0 0 0 0 0
10 472 0 456 91 0 9 925 0 0 0 0 0
0,0
0
10 472
10 472
0,0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 472 4 508 1 314 3 982 18 650 0 0 0 0 0
0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
0
0
10 472 4 508 1 314 3 982 18 650 0 0 0 0 0 0
0
10 472
10 472
0,0
4 250 1 020 506 345 68 480 770 7 439 23 1 050 0 773 240 2 086 9 525 547 -1 020 1 420
0,0 0,0 0,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve II.b
(tájékoztató táblázat)
cím
előir. cím, előirányzat neve Óvodai ágazat Napsugár Óvoda Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
29/106
2007. 3.sz.mód.
változás %
201 041 0 9 282 1 749 0 0 0 0 0 190 010 0
193 972 0 9 247 1 742 0 0 0 0 0 182 983 0
195 024
0,5
9 247 2 497 0 0 0 0 0 183 280
0,0 43,3
201 041
193 972
195 024
0,5
201 041 120 431 34 205 46 002 403 0 0 0 0 0 0
193 972 116 092 31 895 45 582 403 0 0 0 0 0 0
194 691 116 092 31 895 46 301 403 0 0 0 0 0 0
0,4 0,0 0,0 1,6 0,0
0
0
333
0,2
333
201 041
193 972
195 024
0,5
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve II.b
(tájékoztató táblázat)
cím
előir. cím, előirányzat neve Óvodai ágazat Pusztahencsei tagóvoda Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen Költségvetési törvény alapján járó időarányos normatíva: 3.sz. melléklet teljesítmény-mutató miatt várható napközis tanulók támogatása bejáró tanulók támogatása tankönyv támogatás (általános) tankönyv támogatás (ingyenes) kedvezményes étkezés 3.sz. melléklet összesen: 8.sz. melléklet ped.továbbképzés tagintézményi támogatás (óvoda) kistelepülési tagintézményi támogatás bejáró gyermekek támogatása bejárók után a helyben tanuló gyerm. jutó támogatás 8.sz. melléklet összesen: normatív támogatás összesen: intézményi saját bevétel (étkező tanulók térítése) Paks város kieső normatívája Pusztahencse által térítendő
30/106
2007. 3.sz.mód.
változás %
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 855 0 0 0 0 7 855 0 0 0 0 0
7 855 0 0 0 0 7 855
0
7 855
7 855
0,0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 855 5 159 1 542 1 150 4 0 0 0 0 0 0
7 855 5 159 1 542 1 150 4 0 0 0 0 0 0
0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
0
0
0
0
7 855
7 855
3 400 0 0 0 0 0 3 400 12 1 097 0 0 0 1 109 4 509 0 0 3 346
0,0
0,0
0 0 0 0 0
0,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve II.c Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetése
cím 150
előir.
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
cím, előirányzat neve
Cigány Kisebbségi Önkormányzat Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamatbevétel 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás
3 314
2007. 3.sz.mód.
változás %
3 381
3 687
9,1
67
153 67
0,0
640 2 674
640 2 674
640 2 827
0,0 5,7
3 314
3 381
3 687
9,1
3 314 1 196 158 1 778 182
3 381 1 196 158 1 845 182
3 687 1 425 235 1 845 182
9,1 19,1 48,7 0,0 0,0
0
0
0
0
0
3 314
3 381
8 Működési célú pénzeszköz átad.áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalm.kiadás 5 Felhalm.célú pénzeszköz átad.áh-n kívülre 7 Céltartalékok Kiadások összesen
31/106
3 687
9,1
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve II.d Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat költségvetése
cím 151
előir.
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.)
cím, előirányzat neve
Német Kisebbségi Önkormányzat Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamatbevétel 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad.áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalm.kiadás 5 Felhalmozási célú kölcsön 6 Felhalmozási célú hitel visszafizetés 7 Céltartalékok Kiadások összesen
32/106
2007. 3.sz.mód.
változás %
5 174
5 921
6 043
2,1
160
160
244
52,5
38 747
747
0,0
640 4 374
640 4 374
640 4 374
0,0 0,0
5 174
5 921
6 043
2,1
5 174 1 250 450 1 614
5 921 1 329 450 1 932
6 043 1 426 450 2 640 27
2,1 7,3 0,0 36,6
960 900
960 1 250
0 1 500
-100,0 20,0
0
0
0
5 174
5 921
6 043
2,1
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot III.B1
cím
Kiadások
Részben önállóan gazdálkodó int. 101-102egészségügyi ágazat 103-104szociális ágazat 105-107óvodai ágazat 108-112alapfokú oktatás ágazat 113-114középfokú oktatás ágazat
2007.
2007.
2007.
változás
eredeti ei.
2.sz.mód.(09.)
3.sz.mód.
%
3 262 174 410 361
3 336 518 426 146
3 392 094 426 146
1,7 0,0
445 846
446 446
447 554
0,2
536 221
537 507
547 927
1,9
1 094 702
1 125 442
1 135 810
0,9
406 369
424 753
447 011
5,2
97 914
105 463
114 849
8,9
270 761
270 761
272 797
0,8
8 488 3 314
9 302 3 381
9 730 3 687
4,6 9,1
115-116kultúra ágazat 117 tűzoltóság ágazat Kisebbségi önkormányzatok 150 CKÖ 151 NKÖ
5 174
5 921
6 043
2,1
3 900 313 790 654
3 827 533 790 654
5 205 052 844 021
36,0 6,7
302 szociális gondoskodás
268 125
270 225
270 225
0,0
303 városüzemeltetés
656 717
689 999
691 719
0,2
304 támogatások
337 309
328 908
332 885
1,2
1 616 277
1 652 266
1 698 403
1 616 277
1 527 555
1 534 154
2,8 0,4
Polgármesteri Hivatal kiadásai 301 igazgatási és hivatalhoz tartozó felad.
Beruházások, felújítások 310 áthúzódó fejlesztések tartalékból megvalósult munkák Tartalékok
124 711
164 249
31,7
231 231
95 481
1 367 799
1 332,5
389 általános tartalék 390 céltartalékok
22 656
15 491
37 829
144,2
208 575
79 990
1 329 970
1 562,7
7 170 975 368 658
7 173 353 368 658
8 606 876 368 658
20,0
Kiadások összesen - finanszírozási kiadások kivételével Finanszírozási műveletek tőke kiadásai
0,0
401 értékpapír 502 hitel Kiadások összesen Függő,átfutó kiadás Kiadások összesen
368 658
368 658
368 658
0,0
7 539 633
7 542 011
8 975 534
19,0
4 268 971
4 196 191
5 573 710
33/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
III cím: 301 cím 1,2
előir.
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.) 728 275 728 275 372 401 372 401 109 360 109 360 174 366 174 366 49 132 49 132
cím, előirányzat neve önkormányzati igazgatás 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
9 016 4 000 10 000
2 6 4 10
330 686 000 000
III.B2 /1 2007. 3.sz.mód. 779 248 372 401 109 360 174 366 100 105 2 6 4 10
változás % 7,0 0,0 0,0 0,0 103,7
330 686 000 000
0,0 0,0 0,0 0,0
3
Kistérségi munkaszervezet 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
24 669 18 099 5 364 1 206
24 669 18 099 5 364 1 206
24 669 18 099 5 364 1 206
0,0 0,0 0,0 0,0
4
Rendezvények (hivatali szervezés) 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
5 643
5 643
5 643
0,0
5 643
5 643
5 643
0,0
3 795 780 250 2 765
3 795 780 250 2 765
3 795 780 250 2 765
0,0 0,0 0,0 0,0
5
Prelátus üzemeltetése 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül.
34/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése III feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot cím: 301 6 Tourinform iroda 7 834 1 Személyi juttatás 4 252 2 Munkaadót terhelő járulék 1 285 3 Dologi kiadások 2 297 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
III.B2 /2 7 834 4 252 1 285 2 297
7 834 4 252 1 285 2 297
0,0 0,0 0,0 0,0
7
dolgozók üdültetése 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
1 008 142 16 850
1 008 142 16 850
1 008 142 16 850 0
0,0 0,0 0,0 0,0
8
nemzetközi kapcsolatok 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
14 000
14 000
14 000
0,0
14 000
6 13 548 36
6 13 548 36
0,0 0,0 0,0
410
410
0,0
35/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
III
III.B2/3
cím: 301 9
djak 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
1 430 1 288 142
1 430 1 288 142
1 430 1 288 142
0,0 0,0 0,0
10
kiváló sportolók jutalmazása 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
4 000 3 030 970
4 000 3 030 970
4 000 3 030 970
0,0 0,0 0,0
11
szavazás, népszavazás 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön intézmények számítástechnikai,rendszerg.tev. 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön
0
0
0
0
0
2 394
12
36/106
2 394
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Összesen összesen 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön
790 654 790 654 399 992 117 387 201 127 49 132 0 0 0 9 016 4 000 10 000 0 0 0 0 0
37/106
790 654 790 654 399 992 117 393 200 675 49 168 0 0 2 330 7 096 4 000 10 000 0 0 0 0 0
844 021 844 021 399 992 117 393 203 069 100 141 0 0 2 330 7 096 4 000 10 000 0 0 0 0 0
6,7 6,7 0,0 0,0 1,2 103,7 0,0 0,0 0,0 0,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
Polgármesteri hivatal kiadásai cím: 302
cím előir. 302
302 1a 1b 2a 2b 2c 3a 3b 4 5 6 7a 7b 7c 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26a 26b 27 28 29 30 31
III.B3 2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.) 268 125 270 225
cím, előirányzatneve szociális gondoskodás 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön Szociális gondoskodás Rendsz. nevelési segély pénzben Rendsz. nevelési segély természetben Ápolási díj alanyi jogon Ápolási díj méltányos Ápolási díj TB Rendszeres szoc. segély tartós munkanélküli Rendszeres szoc. segély egyéb jogcímen Közlekedési támogatás Közgyógyellátás Átmeneti segély Lakásfenntartási támogatás normatív Lakásfenntartási támogatás alanyi jogon Lakásfenntartási támogatás helyi Fűtési támogatás Első lakáshoz jutók támogatása Helyi támogatás Lakhatást veszélyeztető támogatás Munkáltatói kölcsön Temetési segély Köztemetés Munkanélk. jöv. pótló támog. Otthonteremtési támogatás Kiegészítő gyerm.véd.tám. és egyszeri támogatás Rendkívüli gyermekvéd.tám. Időskorúak járadéka Szociális kölcsön Pénzbeni kárpótlás gyógyszertámogatás kábeltelevízió tám. esélyegyenlőségi támogatás adósságkezelési támogatás diákbérlet óvodások, iskolások szállítása iskolatej Bursa Hungarica karácsonyi ajándékcsomag szoc.gyermekétkeztetés (nyári) vizitdíj visszafizetés
38/106
2007. 3.sz.mód. 270 225
változás % 0,0
5 460 26 638
5 460 3 147
5 460 3 147
0,0 0,0
223 725
235 578
232 816
-1,2
1 738
4 500
158,9
4 000 102 8 200
3 000 102 21 200
3 000 102 21 200
0,0 0,0 0,0
268 125 9 500 13 500 9 000 17 000 5 460 43 000 2 000 3 800 7 000 8 000 21 000 1 000 22 000 5 000 3 000 12 000 1 000 8 200 2 500 280 0 0 8 500 27 000 1 800 102 125 2 000 3 500 1 500 2 000 12 000 3 147 5 211 4 500 2 500 0 0
270 225 9 500 13 500 9 000 17 000 5 460 43 000 2 000 3 800 7 000 8 000 21 000 1 000 22 000 5 000 3 000 12 000 1 000 8 200 2 500 280 0 0 8 500 27 000 1 800 102 125 2 000 3 500 1 500 2 000 12 000 3 147 5 211 4 500 2 500 2 100 0

0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
Polgármesteri hivatal kiadásai cím: 303
cím előir. 303
303 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39
III.B4
cím, előirányzat neve városüzemeltetés 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön városüzemeltetési feladatok Köztisztaság Parkfenntartás Belvízmentesítés,viziközmű üzemeltetés Strand szolgáltatás Települési vízellátás Helyi utak fenntartása Földutak karbantartása Telepaks Kht tám.(TV+újság) Városgazdálkodás egyéb feladatok Állategészségügy Közhasznú és közcélú foglalkoztatás Szúnyogirtás Bérlakás üzemeltetés Irodaház Nem lakáscélú bérlemények üzem. TelePaks Kht fejlesztési támogatás Ingatlan ért-s és vásárlás kiadásai Temetőfenntartás Karácsonyi díszítés Közvilágítás Pince Mezőőri szolgálat Veszélyelhárítási keret Árvíz, rendkívüli helyzetek Fortuna rádió műsorszolgáltatása térinformatika vizitársulati hozzájárulás Egészséges Városért Alap Parlagfű elleni.védekezés környezetvédelmi alap környezetvédelmi programból adódó feladatok Intézmények 2007.évi festése és mázolása Gyermekorvosi körzet(dr Tajdina) Nem csatornázott tel.r.szennyvízelsz.d. HÉSZ+SzT módosítása Körny.véd. program és hull.gazd.t.felülv. Térkép másolatok,közbesz.ajánlati felhívások,stb. Kábítószer Egyeztető Fórum
39/106
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.) 656 717 689 999 6 956 6 956 2 176 2 328 642 120 674 313 5
2007. 3.sz.mód. 691 719 6 956 2 328 676 033 5
változás % 0,2 0,0 0,0 0,3 0,0
2 965
2 577 175 3 145
2 577 175 3 145
0,0 0,0 0,0
500
500
500
0,0
2 000
0
0
656 717 126 075 66 996 15 000 76 860 1 368 25 000 5 000 0 44 210 7 452 62 696 9 483 27 995 45 348 20 847 2 000 7 000 366 3 096 71 003 0 8 104 247 0 3 000 7 290 201 600 2 000 0 0 12 000 480 1 000 3 000 1 000 0 0
689 999 126 075 91 922 15 000 76 860 1 368 25 000 5 000 25 701 19 284 7 452 62 696 9 483 27 995 45 348 20 847 0 7 000 366 3 096 71 003 0 8 104 247 0 3 000 7 290 201 600 2 000 0 0 12 000 480 1 000 3 000 1 000 8 081 1 500
691 719 126 075 91 922 15 000 76 860 1 368 25 000 5 000 25 701 19 284 7 452 62 696 9 483 27 995 45 348 20 847 0 7 000 366 3 096 71 003 1 720 8 104 247 0 3 000 7 290 201 600 2 000 0 0 12 000 480 1 000 3 000 1 000 8 081 1 500
0,2 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot Polgármesteri hivatal kiadásai cím: 304 III
cím előir. 304
304 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
III.B5
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. ei. (09.) 337 309 328 908
cím, előirányzat neve támogatások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön
2007. 3.sz.mód. 332 885
változás % 1,2
332 309
306 708
310 275
1,2
5 000
22 200
22 360
0,7
250
támogatások Egészségügyi és szociális célok Környezetvédelmi célok Oktatási és kulturális célok Ifjúsági és sport célok Nagyadózók rendelkezései Polgármesteri és alpolgármesteri keret Részönkormányzatok kerete Többcélú Kistérségi Társulás PSE támogatás PSE létesítmény fenntartás Paksi Közműv. Kht támogatás Közműv. Kht (fejlesztési támogatás) Dunakömlőd SE támogatás Telepaks Kht tám.(TV+újság)
337 309 0 0 0 0 0 0 0 0 53 066 20 307 73 743 0 3 150 25 701
328 908 0 0 0 0 0 0 0 0 68 266 20 307 73 743 0 3 150 0
332 885 0 0 0 0 0 0 0 0 68 266 20 307 73 970 0 3 150 0
0 0 075 500 500 757 500 0 0 650 0 600 000
2 000 0 6 075 1 500 500 12 757 1 500 0 0 3 650 0 111 700 12 000
2 000 0 6 075 1 500 500 12 757 1 500 0 0 3 050 0 111 700 12 000
15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27
Telepaks Kht (fejlesztési támogatás) Fortuna rádió támogatás Egyházak támogatása Városi Nyugdíjas Klub Dunakömlődi Nyugdíjas Klub Tűzvirág táncegyüttes Parlagfű Alapítvány Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Vízitársulati hozzájárulás Közbiztonság javítás Egészségesebb Városért Alap Atomerőmű SE (PA Rt építményadó) Rendezvények
28 29 30 31 32 33 34
Gasztroblues Fesztivál támogatása Kutyamenhely támogatása Közműfejlesztési támogatás védett épületek támogatása Kábítószer Egyeztető Fórum Írott és elektronikus sajtó Letelepedési támogatás szökőár okozta katasztrófa következményeinek
3 000 0 160 1 000 0 0 4 000
3 000 0 160 1 000 0 0 4 000
3 000 0 160 1 000 0 0 4 000
35 36 37 38 39 40 41
enyhítése helyi közl.támogatása gyermekorvosi körzet (Tajdina dr) tám. kommandós verseny GFC Nem csatornázott tel.r.szennyvízellsz.d. Fiatalok életkezdési támogatása
0 0 0 0 0 0 3 600
0 0 0 0 0 0 3 600
0 0 0 4 350 0 0 3 600
6 1 12 1 3 111 12
40/106
1,2
0,0 0,0 0,3 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 -16,4 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
0,0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
III Polgármesteri Hivatal kiadásai adatok e Ft
Beuházások, felújítások, egyéb felhalmozási kiadások
III.B6
2007. 2007. 2.sz.mód. eredeti ei. (09.) Beruházások Öreghegy u. út és csap.víz.elvez.közmű átépítés
2007. 3.sz.mód.
változás %
741 628
775 597
778 056
0
b-3 Barátság u. rendelő akadálymentesítése jóteljesítés
1 461
1 461
1 461
0
b-4 teniszsátor építése jóteljesítése 2005. évi szilárd burkolatú belterületi utak felújításának
3 500
3 500
3 500
0
53 339
53 339
53 339
0
b-1 jóteljesítés Béke u.41-95. útfejújítás,ivóvíz ,csapadékvíz b-2 elvez.jóteljesítés
b-5 jóteljesítése b-6 Hulladékudvar kivitelezési munkái jóteljesítés b-7 Kurcz Gy. u. útfelújítás, közmű építés és átépítés jóteljes. Akác u. u. útfelújítás és útszélesítés, közmű építés és b-8 átépítés jóteljesítés b-9 Sárgödör téri út és közmű rekonstrukció jóteljesítés b-10 Családsegítő kialakítása az Ifjúság úti bölcsődében b-11 Síksor út és közmű kivitelezés
23 781
23 781
23 781
0
b-12 PSE klubház kivitelezése I. ütem
147 462
147 462
147 462
0
b-13 PSE klubház tervezői művezetés
1 980
1 980
1 980
0
539
539
539
0
b-14 PSE kerítés építése hazai parkoló köré b-15 PSE kerítés építés vendég parkoló köré b-16 PSE mobil lelátó építés b-17 Képtár kialakítás I. ütem
1 389
1 389
1 389
0
15 504
15 504
15 504
0
249 600
249 600
249 600
0
b-18 Képtár állandó kiállítás előkészítése és létrehozása
5 228
5 228
5 228
0
b-19 Képtár raktáraiba tároló rendszer
6 500
6 500
6 500
0
b-20 Képtár tervezői művezetés
1 584
1 584
1 584
0
50
50
50
0
5 220
5 220
5 220
0
41 660
41 660
41 660
0
b-24 felújítása
42 210
42 210
42 210
0
b-25 Lussónium II. ütem
32 924
32 924
32 924
0
2 000
2 000
2 000
0
b-21 Képtár telekhatár kitűzése Képtár,PSE klub,Dk.öltöző,Családsegítő
műszaki
b-22 ellenőrzése b-23 Gyár,Vak B.,Zápor,Hősök tere burk felújítása Bástya,Nyár,Jámbor,Kalap,Domb,Szérűs,Csendes u.burk.
b-26 Kutyamenhely elhelyezése b-27 Játszótér átépítése (Kresz park II, III.rész)
11 500
11 500
11 500
0
b-28 Történelmi városközpont rekonstrukciós terv II.ütem
4 877
4 877
4 877
0
b-29 Deák-ház teljes kivit.terve
7 357
7 357
7 357
0
96
96
96
0
432
432
432
0
2 040
2 040
2 040
0
1 480
1 480
1 480
0
b-30 Deák F. Á.I., Dunakömlődi faluház akadálymentesítés terv b-31 Páli árok, Árok u. átemelő szivattyúk tervezése Anna utcában, és a Bezerédj Általános b-32 parkolók,gyalogátk.terve
Iskolában
b-33 Vácika 3.tömb telekalakítás tervezése
41/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
b-34 Vácika III.tömb közművek tervezése
2 000
2 000
2 000
2007. 2007. 2.sz.mód. 2007. eredeti ei. (09.) 3.sz.mód. b-35 olajtartályok megszüntetés tervezése (Váci, Bezerédj Ált.I.) 456 456 456 b-36 "NA 500 SENTAB" ivóvíz tölt.vez.tárgyában pályázat kész. 13 548 13 548 13 319 b-37 Hévízkút állapotfelmérés 816 816 816 b-38 Pmh előtt mozgássegítő korlát építése 95 95 95 b-39 Egynapos sebészet 30 000 62 889 62 889 b-40 Lidl áruház építése kapcsán csap.csatorna és közmű kiv. 15 000 15 000 15 000 b-41 kerékpárút építés 10 000 10 000 10 000 b-42 kisbuszok 6 000 6 000 6 000 b-43 digitális város-turisztikai térkép készítése 0 1 080 1 080 Benedek Elek Óvoda Kishegyi úti tagóvoda fényforrások b-44 cseréje, villamos kiviteli munkái I. István Szakképző Iskola új központi mérő kiépítése, és a
744
b-45 hozzátartozó járulékos munkák elvégzése b-46 Városi Múzeum villamos csatlakozó átépítésének munkái Napsugár Óvoda Gyermeksziget tagovóda fűtés-
1 614 101
automatikus
szabályozás
beépítése
és
radiátor
b-47 termosztatikus szelepek beépítése Rendelőintézet II., Háziorvosi rendelők Barátság u.2.
0 változás %
0 -2 0 0 0 0 0 0 0
188
b-48 automatikus ajtózáró berendezések felszerelése
41
Felújítások 836 969 f-1 művészeti iskola főépület felújítás jóteljesítés 0 f-2 orvosi ügyelet kivitelezésének jóteljesítése 2 384 f-3 régi rendelő felújítás, átalakítás tervezése 9 042 f-4 régi rendelő terv felülvizsgálata 960 f-5 közvilágítás korszerűsítésének tervezése 3 294 f-6 Művészeti iskola I. ütem kiegészítő építési beruházás jóteljesítés 0 f-7 Panelépületek energiatakarékos felújítása 448 694 f-8 I. István Szakképző Iskola födém- és tetőátépítési terv f-9 I. István Szakképző Iskola födém- és tetőátépítési statika
275 803 0 2 384 9 042 960 3 294 0 0
275 803 0 2 384 9 042 960 3 294 0 0
0 0 0 0 0
2 532
2 532
2 532
0
540
540
540
0
f-10 Pollack útburkolati jelek festés tervezése
216
216
216
0
f-11 Zápor u. járda, kapubejáró csap.víz elvezetés tervezése Belter.utak felúj.terv (Tavasz,Báthory,Kossuth, Május 1.)
720
720
720
0
3 572
3 572
3 572
0
2 627 4 549 696 1 560 1 080 240 1 056 252 4 080 520
2 627 4 549 696 1 560 0 240 1 056 252 4 080 520
2 627 4 549 696 1 560 0 240 1 056 252 4 080 520
0 0 0 0
300 516
300 516
300 516
0 0
f-25 átalakításával f-26 Szabadság u.-Forst Kft közötti út aszfaltozása f-27 Lakótelepre vezető kerékpárút tervfelülvizsgálata Szakértői vélemény készítés paneles és hagyományos
3 866 482 3 840
3 866 482 3 840
3 866 482 3 840
0 0 0
f-28 lakóépületek en.tak. Temető utcai gáz-házibekötések meghosszabbításának
15 000
8 024
8 024
0
f-29 tervezése f-30 Dunakömlődi sportpályán lévő öltöző felújítása
270 13 665
270 13 665
270 13 665
0 0
f-12 tervezése Belter.utakfelúj.terv
(Tolnai,Csárda,Jókai,Dk.Présházsor)
f-13 tervezése f-14 Belter.u.f.terv(Váci,Zsíros-Kápolna,Kurcz,Kishegyi,Újt.) f-15 Váci tömb felmérése, tervezése f-16 Kölesdi-Tolnai-Dankó vízrendezés tervezése f-17 digitális város-turisztikai térkép készítése f-18 Prelátus emelet felújítás tervezési munkái f-19 Április 4. utcai panelépületek diagnosztikája f-20 Temető u. út-és közmű rekonstrukció terv felülvizsgálata f-21 Árok u. út-és közmű rekonstrukció terv felülvizsgálata f-22 Gyapai Gagarin-Kishegyi-Barátság tervezési ivóvízvezeték térkép telekalakításhoz u. tömb szükséges f-23 tervezése f-24 Kálvária temető K-i oldal vízrendezés tervezése Bőrgyógyászat kialakítása a Barátság u. 2.
rendelő
42/106
0 0 0 0 0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása Gesztenyés
u.13.sz.társasház
energiatakarékos
f-31 felújításának tervezése Fenyves u.15.sz. alatti társasház energiatakarékos Deák Ferenctervezése u. 18.szociális bérlakás felújításának f-32 felújításának f-33 tervezése
központi
tér
és
park
500
500
0
500 500
500 500
500 500
0 0
2007. 2007. 2.sz.mód. 2007. eredeti ei. (09.) 3.sz.mód. 500 500 500
f-34 Bazársor alatti nyílvános WC felújításának tervezése Lakótelep
500
változás %
0
megújításának
f-35 tervpályázata, engedélyezési terveinek elkészítése Öreghegy u. és Wiedemann u. gyalogos összekötésének
20 000
20 000
0
000 000 000 416 000 000 000 000
1 000 8 000 0 110 000 15 000 17 000 17 000 16 000
1 000 8 000 0 110 000 15 000 17 000 17 000 16 000
0 0
37 680
476 155
480 295
1
7 680
7 680
7 680
0
30 000
30 000
30 000
0
17 806
17 806
0
e-4 Panelép.energiatak.felújítása - Alkotók u.10-13.
6 761
7 779
15
Panelép.energiatak.felújítása - Alkotók u.14-17.
5 302
5 432
2
Panelép.energiatak.felújítása - Kurcsatov u.2-3.
38 625
39 109
1
Panelép.energiatak.felújítása - Újtemplom u.22-24.
39 671
38 763
-2
Panelép.energiatak.felújítása - Ifjúság u.8-10.
36 120
37 610
4
Panelép.energiatak.felújítása - Ifjúság u.12-14.
36 823
37 700
2
Panelép.energiatak.felújítása - Rajk L. 1-2.
35 307
36 202
3
Panelép.energiatak.felújítása - Szabó E.u. 9-11.
32 488
33 278
2
Panelép.energiatak.felújítása - Újtemplom u.18-20.
39 046
38 578
-1
Panelép.energiatak.felújítása - Árnyas u.2-4.
34 467
34 380
0
Panelép.energiatak.felújítása - Gesztenyés u. 1-3.
38 118
38 118
0
Panelép.energiatak.felújítása - Gesztenyés u.5-7.
38 982
38 982
0
Panelép.energiatak.felújítása - Kurcsatov u.22-23.
38 959
38 878
0
1 527 555
1 534 154
0
f-36 tervezése f-37 Csapadékvíz elvezető rendszer javítása, felújítása f-38 Hagyományos lakóépületek energiatakarékos felúj. f-39 utak felújítása f-40 történelmi városközpont rehabilitáció f-41 II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola felújításának tervezése f-42 Városi Műv.Központ felújításának tervezése f-43 Fő utca felújításának tervezése
20 000 1 8 15 199 15 17 17 16
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államh.kvülre e-1 Táncsics-Dózsa körforgalmi csomópont kialakítása e-2 Viziközmű felújítások e-3 Hagyományos lakóépületek energiatakarékos felúj.
Áthúzodó beruházások és felújítások összesen:
1 616 277
43/106
0 0 0 0 0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot Tartalékok cím: 389-390
cím 389-390
2007. 2007. eredeti 2.sz.mód. 2007. ei. (09.) 3.sz.mód. 231 231 95 481 1 367 799 22 656 15 491 37 829
cím, előirányzat neve Tartalékok Általános tartalék
389 390
B7
1 1a
Céltartalékok
208 575
működési céltartalékok ebből: nagyadózói céltartalék
79 990 1 329 970
52 000 0
19 737 0
12 316 0
1b
bizottsági támogatási keret tartaléka
10 000
2 925
925
1c
választókerületi tartalék
10 000
6 600
6 200
1d
környezetvédelmi céltartalék
3 000
1 500
1 500
1e 1f 1g 2 2a
államháztartási tartalék részönkormányzatok tartaléka keret polgármesteri és alpolgármesteri tartaléka felhalmozási céltartalékok ebből: gazdaságfejlesztési céltartalék
2b
pályázati tartalék
2c
intézményi eszközfejlesztési céltartalék oktatási intézmények kötelező eszközfejl.tart.
2d 2e
eü.intézmények eszköz beszerzési tartaléka tűzoltóság pályázati saját forrásai felhalmozási céltartalék pályázati forrásból megvalósuló beruházások céltartaléka Fejlesztési célú kötvény kibocsátás bevétele
44/106
0
0
0
20 000
1 950
1 615
9 000
6 762
2 076
156 575 2 100
60 253 0
1 317 654 0
20 000
11 877
11 877
100
0
0
3 674 14 000
0 14 000
0 14 000
116 701
34 376
2409
1 289 368
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása III
Polgármesteri Hivatal kiadásai Tartalékok felhasználása kiemelt előirányzatonként 1.sz.táblázat
Összesen 1a nagyadózói céltartalék 2006.évről áthúzódó támogatások utalásai
fel-
működ. működ.
halmoz
személy célú célú á-si 2007.2. i egyéb tám.ért. pénzesz célú sz.mód. Teljesítés folyó kiadás k átadás felújítás beruh. kölcsön 2007.09.30. (09.) juttatás járulék dologi 124 711 963 285 28 667 620 40 12 527 16 470 8 832 2 100 73 004 0 0 0 0 0 1 048 0 0 0 1 048 1 048 1 048
1b bizottsági támogatási keret tartaléka Egészségügyi és Szociális Bizottság Oktatási és Kulturális Bizottság Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság
7 075 2 115 3 000 1 960
0
1c
választókerülti tartalékból megvalósuló munkák 1. számú választókerület 2. számú választókerület 3. számú választókerület 4. számú választókerület 5. számú választókerület 6. számú választókerület 7. számú választókerület 8. számú választókerület 9. számú választókerület 10. számú választókerület
3 400 1 000 250
0
1d környezetvédelmi céltartalék Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 500 1 500
0
0
0
0
0
1 500 1 500
0
részönkormányzatok tartaléka 18 050 Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat 8 050 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Gyapa 2 500 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Csámpa2 500
893
278
0
0
400
443
321 321
105 96
5 574 631 1 366 949
1f
0
368
0
0
7 389 1 934 2 061 3 394
0
0
0
7 757 1 934 2 429 3 394
0
0
0
300
985
0
1 869 534 0 0 0 985 0 0 0 0 350
0
0
1 500 1 500
364
0
10 452 3 131 2 192 1 809
368
0
584 534
850 1 000
985
300
50
45/106
300
400
443
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Biritó 2 500 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Cseresznyés 2 500
251
77
2 259 369
364 fel-
működ. működ. célú
2 951 369
halmoz
célú
á-si 2007.2. személy tám.ért. pénzesz célú sz.mód. Teljesítés i juttat. járulék dologi e.folyó kiadás k átadás felújítás beruh. kölcsön (09.) 2007.09.30. 1g polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka 2 138 70 7 2 325 2 40 2 190 0 0 0 4 634 polgármesteri és alpolgármesteri keret felhasználása 2 138 70 7 2 325 2 40 2 190 4 634 2a gazdaságfejlesztési céltartalék 2006.évről áthúzódó támogatás utalása
2 100 2 100
0
0
0
0
0
0
0
0
2 100 2 100
2 100 2 100
2b pályázati tartalék pályázati tartalék felhasználása
8 123 8 123
0
0
10 403 10 403
618 618
0
0
0
480 480
0
11 501 11 501
82 325 82 325
0
0
9 413 9 413
0
0
0
15 727 15 727
7 003 7 003
0
32 143 32 143
2d felhalmozási céltartalék Gazdasági Bizottság döntései alapján
46/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
III
Polgármesteri Hivatal kiadásai 2.sz. táblázat Tartalékok
III-B7-8 felműköd. működ. személy 2007. 3.sz. mód.
i
célú
egyéb
célú
á-si
tám.ért. pénzesz
pénzeszk.
juttatás
járulék
1 374 0
395 0
34 465 0
3 0
40 0
13 999 0
57 260 0
52 113 0
2 100 0
2 500 0
1b bizottsági támogatási keret tartaléka Egészségügyi és Szociális Bizottság Oktatási és Kulturális Bizottság Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság
9 075 2 115 3 000 3 960
0
0
0
0
0
9 075 2 115 3 000 3 960
0
0
0
0
1c
választókerülti tartalékból megvalósuló munkák 1. számú választókerület 2. számú választókerület 3. számú választókerület 4. számú választókerület 5. számú választókerület 6. számú választókerület 7. számú választókerület 8. számú választókerület 9. számú választókerület 10. számú választókerület
3 800 1 000 250 0 850 1 000 100 0 0 0 600
0
0
3 000 1 000 250
0
0
0
300
500
0
0
1d környezetvédelmi céltartalék Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 500 1 500
0
0
0
0
0
1 500 1 500
0
0
0
0
1f
19 135
1 305
387
7 742
0
0
400
5 800
1 001
0
2 500
részönkormányzatok tartaléka
folyó
célú
célú
164 249
Összesen 1a nagyadózói céltartalék 2006.évről áthúzódó támogatások utalásai
dologi
fel-
halmoz halmozási
kiadás k átadás felújítás beruh. kölcsön
350 1 000 100
500
300
47/106
átadás
300
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat 9 135 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Gyapa 2 500 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Csámpa2 500 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Biritó 2 500 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Cseresznyés 2 500
435 435 435
129 129 129
2 1 1 1 1
050 536 436 720 000
400
4 000
585
300
200 216
1 500
2 500
felműköd. működ. 2007. 3.sz. mód.
1g polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka 6 224 polgármesteri és alpolgármesteri keret felhasználása 6 224
célú
személy i juttat.
célú
á-si
tám.ért. pénzesz járulék
dologi
e.folyó
fel-
halmoz halmozási célú
célú
pénzeszk.
kiadás k átadás felújítás beruh. kölcsön
átadás
69 69
8 8
3 080 3 080
3 3
40 40
3 024 3 024
0
0
0
0
2a gazdaságfejlesztési céltartalék 2006.évről áthúzódó támogatás utalása
2 100 2 100
0
0
0
0
0
0
0
0
2 100 2 100
0
2b pályázati tartalék pályázati tartalék felhasználása
8 123 8 123
0
0
7 643 7 643
0
0
0
0
480 480
0
0
114 292 ###
0
0
13 000 13 000
0
0
0
51 160 50 132 51 160 50 132
0
0
2d felhalmozási céltartalék Gazdasági Bizottság döntései alapján
48/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
49/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
50/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
51/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
52/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
53/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
54/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
55/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
56/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
57/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
58/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
59/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
60/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
III
cím 310
a)
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot III.B8 Felhalmozási céltartalékból megvalósítani tervezett munkák Gazdasági Bizottság döntése esetén elindítható felújítások, beruházások ! cím, előirányzat neve Felhalmozási céltartalék A költségvetés készítésekor nem ismert, azonnali beavatkozási igénylő munkák
b)
Hivatali felújítási, beruházási munkák
c)
Intézményi felújítások Rendelőintézet III.sz.Rendelőintézet (Deák Ferenc u.7.) II.sz. Rendelőintézet (Barátság u.2.) Központi rendelőintézet
Szociális Intézmények Igazgatósága Átmeneti Szálló Gondozási Központ Bóbita Bölcsőde Kápolna utcai épület Napsugár Óvoda Kereszt.u. tagóvoda Dunakömlődi tagóvoda Munkácsy utcai tagóvoda
Vörösmarty u. tagóvoda
61/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Valamennyi tagóvoda játszótéri eszközei alá ütéscsillapító talaj kialakítása, burkolat elkészítése Benedek Elek óvoda Mesevár tagóvoda
Kishegyi úti tagóvoda
Hétszínvirág tagóvoda
Bezerédj Általános Iskola Deák Ferenc Általános Iskola Dózsa Gy. utca Tolnai utca
II Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Gazdag Erzsi Általános Iskola és Diákotthon Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Vak Bottyán Gimnázium
62/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
I. István Szakképző Iskola
Pákolitz István Városi Könyvtár
Városi Múzeum Közművelődési Kht Sóstó VMK Faluház Külső településrészi önkorm.
63/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
ármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási enként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot III.B8
ozási céltartalékból megvalósítani tervezett munkák ági Bizottság döntése esetén elindítható felújítások, beruházások ! A költségvetés készítésekor nem ismert, azonnali beavatkozási igénylő munkák Hivatali felújítási, beruházási munkák Hivatal és irodaház vagyonvédelmi átjelzés átalakítása Ürgemezei tó vízellátásának megoldása Dunakömlődi tornaszoba felújításának befejezése Gyalogátkelő helyek kialakítása (engedélyeztetés folyik)
Duna-parti WC tetőszigetelés felújítása Ürgemezei WC, mosdó kialakítása Dunapart 8. sz. (volt Nev.Tan.) épületének felújítása, átalakítása Városi Tv tetőszigetelés Városi Strand gyermekmedence fölé árnyékoló felszerelése Intézményi felújítások
Nyílászárók javítása, cseréje Korlátkészítés és belső korlát javítása Épület körüli tereprendezés, vízelvezetés,lábazat javítása, járda bontás, építés
ti rendelőintézet
Graffity elleni védelem felújítása Linoleum burkolat állagmegőrző viaszolása
tézmények Igazgatósága
Tető héjalás javítása, tető beázás megszüntetése Nyílászáró csere Akadálymentesítés Nyílászáró csere Teraszburkolatok átépítése Tetőfelújítás, beázás megszüntetése Ivókút felszerelése ( 2 db.)
mlődi tagóvoda Tetőfelújítás, beázás megszüntetése
sy utcai tagóvoda Folyosók PVC burkolatának javítása, cseréje Udvartéri burkolatjavítás, burkolatcsere
arty u. tagóvoda Helyiségek penészesédésnek megszüntetése
64/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Előtér beázásának megszüntetése Ivókút felszerelése ( 2 db.) nnyi tagóvoda játszótéri eszközei alá ütéscsillapító talaj kialakítása, burkolat elkészítése
Csapadékvíz elvezetés Térburkolat felújítása tervezés Kerítés javítása Pancsoló medence megszüntetése, a helyén fedett játszóhely kialakítása
i úti tagóvoda Kerítés felújítása Térburkolat felújításának tervezés Pancsoló medence megszüntetése
virág tagóvoda Pancsoló medence megszüntetése, helyén udvar füvesítése Tornaszoba külső vakolása
talános Iskola 11 tanterem és a folyosók linóleum bevonatolása
c Általános Iskola 2 db. fejlesztő terem kialakítása Iskolabolt helyének kialakítás Liget utca felöli bejárat akadálymentessé tétele Liget utca felöli kerítés javítása
erenc Általános Iskola Tetőszigetelés Járdaépítés a művelődési ház feleöli udvarrészen Északi oldalon a tantermek nyílászáróinak javítása Játszótér kialakítása a napközis udvaron Az udvar aszfaltozása a felfagyott helyeken Az udvari padok folyamatos felújítása
si Általános Iskola és Diákotthon
A sportudvar Dunapart felőli részének 1,5 méterrel való dróthálós magasítása apfokú Művészetoktatási Intézmény
Vízbetáp rendezése, régi vízbetáp szabványos megszüntetése Kültéri hűtőgépekhez festett védőrács gyártása, elhelyezése Pongrácz ház tető javítása n Gimnázium
Csatorna tisztítás és javítás I. emeleten a balesetveszélyes hidegburkolat cseréje Tornatermi vizesblokkok bűzelzáró rendszerének cseréje Tornatermi ablakok újraüvegezése Öntöttvas radiátorok szakaszos vízkőmentesítése Az elektromos hálózat felújsításának befejezése a 2. emeleten Épület körüli csatornázás és szigetelés befejezése
65/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
akképző Iskola Mosdók és WC-k szennyvíz elvezetése Ebédlőnél dugulás elhárítás és eternitcső csere Az iskola területén a busz és járműforgalom megszüntetése Iskolaudvar kialakításához kerítés létesítése Kazánház külső bejáratúvá tétele ván Városi Könyvtár A bejárat előtti műmárvány cseréje térkőre A könyvtár bővítése a szomszéd épülettel Deák-ház felújításának előkészítéseként vakolat leverés, falbontás és egyéb járulékos munk. Sóstói tábor vizesblokk felújítása előtéri velúrburkolat javítása akadálymentesítés elektromos teljesítmény növelés
ülésrészi önkorm. közösségi ház vásárlása, és felújítása
66/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2007. évi létszáma Éves létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként érvényes Intézmény
C1 .
Telj.mid.
Részm
Átsz.
Megbíz.
Átsz.
Nyugdíjas
Átlagos
fő
fő
fő
fő
fő
fő
stat.létsz.
Polgármesteri Hivatal
114
7
3,25
117,25
- igazgatás
109
7
3,25
112,25
- kistérségi munkaszervezet
5
5
101 Városi Rendelőintézet
64
102 Háziorvosi Szolgálat
18
2
1,76
103 Szoc.Int.Igazgatósága
90
4
2
104 Bóbita Bölcsőde
39
4
3
105 Napsugár Óvoda székhely intézmény
49
4
2,5
51,5
106 Benedek Elek Óvoda
62
1
0,75
62,75
107 Paks Térségi Ped.Szakszolgálat
21
108 Bezerédj Általános Iskola
54
2
1,5
55,5
109 Deák F. Általános Iskola
41
2
1
42
110 II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola székhely intézmény
97
6
2,75
99,75
111 Gazdag E. Általános Iskola
29
2
1,5
30,5
112 Pro Artis Alapfokú Műv.Okt.I.
34
7
5,55
113 Vak B. Gimnázium
52
2
1
2
114 I.István Szakmunkásképző Isk.
33
5
2,05
1
115 Pákolitz István Könyvtár
10
1
0,5
9
4
2,25
116 Városi Múzeum 117 Városi Tűzoltóság
2
1
6
65
0
19,76
17
3,2
95,2
2
0,1
42,1
21
3
39,55
0,43
1
53,43
0,3
2
35,35 10,5
1
3
64
11,25 64
Német Kisebbségi Önkorm.
0
Cigány Kisebbségi Önkorm.
0
Összesen
880
46
28,11
67/106
32
8,28
15
916,39
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2007. évi létszáma Éves létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként
C1 .
(tájékoztató táblázat) Intézmény Napsugár Óvoda Pusztahencsei tagóvoda II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola
Telj.mid.
Részm
Átsz.
Megbíz.
Átsz.
Nyugdíjas
Átlagos
fő
fő
fő
fő
fő
fő
stat.létsz.
44
3
1,75
45,75
5
1
0,75
5,75
83
5
2,5
85,5
Pusztahencsei tagiskola
7
Németkéri tagiskola
7
7 1
0,25
7,25 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
68/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Összesen
58
4
2
0
0
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2007. évi létszáma Éves létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként 3.sz.módosítás Intézmény
0
60
C1 .
Telj.mid.
Részm
Átsz.
Megbíz.
Átsz.
Nyugdíjas
Átlagos
fő
fő
fő
fő
fő
fő
stat.létsz.
Polgármesteri Hivatal
114
7
3,25
117,25
- igazgatás
109
7
3,25
112,25
- kistérségi munkaszervezet
101 Városi Rendelőintézet 102 Háziorvosi Szolgálat 103 Szoc.Int.Igazgatósága 104 Bóbita Bölcsőde 105 Napsugár Óvoda székhely intézmény 106 Benedek Elek Óvoda 107 Paks Térségi Ped.Szakszolgálat 108 Bezerédj Általános Iskola 109 Deák F. Általános Iskola 110 II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola székhely intézmény 111 Gazdag E. Általános Iskola 112 Pro Artis Alapfokú Műv.Okt.I. 113 Vak B. Gimnázium 114 I.István Szakmunkásképző Isk. 115 Pákolitz István Könyvtár 116 Városi Múzeum 117 Városi Tűzoltóság
5
5
64
2
1
6
2
1,76
0
19,76
90
4
2
39
4
3
17
3,2
95,2
2
0,1
49
4
2,5
42,1 51,5
62
1
0,75
62,75
54
2
1,5
55,5
41
2
1
42
97
6
2,75
99,75
29
2
1,5
30,5
34
7
5,55
3
39,55
52
2
1
2
0,43
1
53,43
33
5
2,05
1
0,3
2
35,35
10
1
0,5
13
3
1,5
21
21
10,5 3
64
14,5 64
Német Kisebbségi Önkorm.
0
Cigány Kisebbségi Önkorm. Összesen
65
18
0 884
45
27,36
69/106
31
8,28
15
919,64
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2007. évi létszáma Éves létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként
C1 .
(tájékoztató táblázat) Intézmény
Telj.mid.
Részm
fő Napsugár Óvoda Pusztahencsei tagóvoda II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola
fő
Átsz.
Megbíz.
Átsz.
Nyugdíjas
Átlagos
fő
fő
fő
fő
stat.létsz.
44
3
1,75
45,75
5
1
0,75
5,75
83
5
2,5
85,5
Pusztahencsei tagiskola
7
Németkéri tagiskola
7
7 1
0,25
7,25 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen
58
4
2
70/106
0
0
0
60
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Intézmények bevételei és kiadásai összefoglaló segédtábla
329 775
106
I. számú Óvoda
107
Nevelési Tanácsadó
105
II. számú Óvoda
104
Bóbita Bölcsőde
103
Szoc.Int. Ig.
Városi Rendelőintézet 1 Működési bevételek
102
Háziorvosi Szolgálat
101
110 312
248 727
120 611
205 184
229 224
55 622
0
0
47 945
4 300
6 608
12 494
0
3 Alaptev-gel összefüggő egyéb 4 300 bev.
1 200
9 019
9 587
531
539
0
4 Intézmény egyéb sajátos bevételei 2 100
2 802
1 765
27
0
0
0
200
0
3 423
1 880
991
1 873
0
0
0
0
0
0
0
0
4 400
0
22 485
0
0
0
37 059
2 Alaptevékenység bevételei
5 Ált.forgalmi adó bev. 6 Kamatbevételek 7 Átvett pénzek 8 Pénzmaradvány
21 349
3 186
8 321
6 216
1 065
2 453
1 233
9 OEP finanszírozás
190 000
63 860
0
0
0
0
0
10 Állami támogatás
0
0
0
0
0
0
0
Önkormányzati támogatás107 426
39 264
155 769
98 601
195 989
211 865
17 330
0
0
320
0
0
0
0
Bevételek összesen.
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
1 Működési kiadások
314 250
109 072
241 383
120 611
204 624
228 614
54 722
2 Személyi juttatás
143 652
61 888
127 587
65 626
123 728
134 466
37 205
3 Munkaadót terhelő járulék 43 512
19 282
39 678
20 922
37 876
40 861
10 841
4 Dologi kiadások
125 917
27 762
72 510
33 611
42 666
52 909
6 676
1 169
140
1 416
452
354
378
0
0
0
120
0
0
0
0
7 Működési célú pénzeszköz átadás0
0
72
0
0
0
0
8 Működési célú támogatási kölcsön0
0
0
0
0
0
0
9 Működési célú hitel visszafizetés 0
0
0
0
0
0
0
10 Rövid lejáratú értékpapírok vásárlása 0
0
0
0
0
0
0
11 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
Céltartalékok
0
0
0
0
0
0
0
15 525
1 240
7 664
0
560
610
900
0
0
0
0
0
0
0
15 525
1 240
7 664
0
560
610
900
0
Felhalmozási bevételek
5 Egyéb folyó kiadások 6 Ellátottak pénzbeli juttatása
1 Felhalmozási kiadások 2 Felújítás 3 Beruházás 4 Pénzügyi befektetések
0
0
0
0
0
0
5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 0
0
0
0
0
0
0
6 Felhalmozási célú kölcsön
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
32 349
7 188
93 278
22 010
9 195
17 359
38 292
190 000
63 860
98 376
39 504
73 187
97 360
0
851
598
510
585
9 300
0
7 Felhalmozási célú hitel visszafizetés 0 Céltartalékok Kiadások összesen
intézményi saját bevételek OEP finanszírozás szabad felhasználású állami támogatások kötött felhasználású állami támogatások
71/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás bevételek összesen
190 000
63 860
99 227
40 102
73 697
97 945
9 300
107 426
39 264
56 542
58 499
122 292
113 920
8 030
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
0
0
0
0
0
0
0
személyi kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
101,5
78,7
59,3
46,3
45,6
55,9
19,4
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
57,6
57,9
39,8
33,2
35,9
42,7
16,7
ellenőrző szám:
72/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
114
115
116
Városi Múzeum
I. István SzI
Vak Bottyán G.
113
Városi Könyvtár
112
Művészeti Iskola
111
Gazdag Erzsi ÁI
Bezereédj ÁI
110 II. számú Általános Iskola
109
Deák F. Ált. Isk.
108
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
13 902
11 855
19 160
1 766
5 357
10 809
4 506
0
50 021 0
0
80
1 722
651
0
100
150
1 000
700
158
280
240
433
287
100
200
634
0
2 124
1 868
3 004
423
0
1 562
0
0
0
0
0
0
0
0
0
600
0
0
0
330
92
0
0
2 646
15 000
1 000
4 040
480
1 000
6 261
880
0
2 732
8 193
470
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
242 061
175 939
393 030
78 423
121 452
234 973
118 723
40 246
45 281
0
0
0
0
0
0
0
0
0
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
257 284
188 568
421 761
82 372
125 886
250 425
123 315
42 950
46 881
150 766
107 215
248 412
50 880
87 400
151 372
78 249
23 011
27 590
45 685
33 014
75 906
15 433
26 518
46 141
24 070
7 278
8 739
56 563
45 334
91 324
14 917
11 675
50 516
17 988
12 636
10 480
403
350
600
142
293
315
344
25
72
3 867
2 655
5 519
1 000
0
2 081
2 664
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 441
2 784
1 748
204
1 210
2 497
24 057
400
3 140
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 441
2 784
1 748
204
1 210
2 497
24 057
400
3 140
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
16 664
15 413
30 479
4 153
5 644
17 949
28 649
3 104
4 740
122 437
93 566
195 420
54 794
54 877
182 608
103 775
1 761
1 228
2 903
384
570
3 053
1 314
73/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
124 198
94 794
198 323
55 178
55 447
185 661
105 089
0
0
117 863
81 145
194 707
23 245
66 005
49 312
13 634
40 246
45 281
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
0
0
0
0
0
0
0
0
0
63,2
67,6
61,2
83,2
48,7
94,0
102,7
0,0
0,0
48,0
49,5
46,8
66,8
43,6
73,4
71,3
0,0
0,0
74/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
összesen
Tűzoltóság
117
263 544
3 139 922
0
138 702
0
29 579
9 066
18 092
1 800
19 148
0
600
0
87 052
deák
7 814
71 653
ii
0
253 860
0
0
244 864
2 521 236
0
320
263 544
3 140 242
255 730
3 068 448
178 267
1 797 314
54 003
549 759
23 440
696 924
20
6 473
672
0
17 906
6906
0
72
7578
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
7 814
71 794
0
0
7 814
71 794
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
263 544
3 140 242
18 680
365 146
m
f 330
szaki
2646 vbg
mú
1000 kö
szaki
15000 1390 mú
szoci
250 672
24436 25108 7578
253 860
1 115 904
236 164
4400 rend
92
259 221
75/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
236 164
1 628 985
8 700
1 146 111
263 544
3 140 242
263 544
3 140 242
0
0
101,7
69,4
89,6
51,9
76/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Intézmények bevételei és kiadásai összefoglaló segédtábla 105
106
107 Nevelési Tanácsadó
Benedek Elek Óvoda
104 Napsugár Óvoda
Szoc.Int. Ig.
Városi Rendelőintézet
103 Bóbita Bölcsőde
102 Háziorvosi Szolgálat
101
333 754
76 607
315 287
130 559
201 041
257 847
77 333
1 hatósági jogkörhöz
0
0
0
0
0
0
0
2 egyéb saját bevétel
18 950
4 930
86 686
20 275
9 282
16 665
0
3 ÁFA bevét és vissza
1 140
0
4 444
3 633
1 749
3 333
0
4 hozam és kamat bevét
0
0
0
0
0
0
0
5 támért.műk.bevétel
0
0
41 020
0
0
0
31 988
6 Pénzmaradvány
0
0
0
0
0
0
0
185 000
49 650
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
9 önkormányzati tám.
128 664
22 027
183 137
106 651
190 010
237 849
45 345
10 műk.c.átvét áh-n kív
0
0
0
0
0
0
0
Működési bevételek
7 tám.ért(OEP) 8 állami támogatás
1 támért.felh.bev. 2 felh.célú pe.átvét
0
0
0
0
0
0
0
Bevételek összesen.
333 754
76 607
315 287
130 559
201 041
257 847
77 333
Működési kiadások
333 754
76 607
315 287
130 559
201 041
257 847
77 333
147 478
48 390
172 337
68 728
120 431
158 582
54 587
42 418
14 218
48 274
19 557
34 205
46 245
15 399
143 364
13 847
92 999
41 753
46 002
52 541
7 165
494
152
1 557
521
403
479
182
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
120
0
0
0
0
6 társad.és szoc.pol.
0
0
0
0
0
0
0
7 tám.ért.műk.kiadás
0
0
0
0
0
0
0
8 mc.pe.átadás áh-n kív
0
0
0
0
0
0
0
9 általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 Felújítás
0
0
0
0
0
0
0
2 Beruházás
0
0
0
0
0
0
0
3 Pénzügyi befektetések
0
0
0
0
0
0
0
4 tám.ért.felh.kiadás
0
0
0
0
0
0
0
5 felhalm.c.pe.átad.áh-n
0
0
0
0
0
0
0
6 céltartalékok
0
0
0
0
0
0
0
333 754
76 607
315 287
130 559
201 041
257 847
77 333
93 278
22 010
9 195
17 359
38 292
98 376
39 504
73 187
97 360
0
851
598
510
585
9 300
99 227
40 102
73 697
97 945
9 300
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások
10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
Kiadások összesen
intézményi saját bevételek
32 349
7 188
OEP finanszírozás szabad felhasználású állami támogatások kötött felhasználású állami támogatások állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
190 000
63 860
107 426
39 264
56 542
58 499
122 292
113 920
8 030
bevételek összesen
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
190 000
63 860
77/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
0
0
0
0
0
0
0
személyi kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
101,5
78,7
59,3
46,3
45,6
55,9
19,4
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
57,6
57,9
39,8
33,2
35,9
42,7
16,7
ellenőrző szám:
78/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
114
115
116
Városi Múzeum
I. István SzI
Vak Bottyán G.
113
Városi Könyvtár
112 Művészeti Iskola
111 Gazdag Erzsi ÁI
Bezereédj ÁI
110 II.Rákóczi Iskola
109 Deák F. Ált. Isk.
108
247 077
199 904
415 558
89 237
142 926
257 585
133 784
51 243
46 671
0
0
0
0
0
0
0
0
0
14 885
11 007
21 293
1 918
6 994
12 503
2 257
1 400
420
2 978
2 123
3 877
0
0
4 321
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
229 214
186 774
390 388
87 319
135 932
240 761
131 527
49 843
46 251
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
247 077
199 904
415 558
89 237
142 926
257 585
148 784
51 243
46 671
247 077
199 904
415 558
89 237
142 926
257 585
133 784
51 243
46 671
143 717
111 858
238 168
55 585
99 577
158 141
87 174
29 739
28 352
42 664
32 705
69 145
16 042
27 249
46 260
25 710
8 946
8 471
58 856
53 351
103 908
16 065
15 768
51 373
19 009
12 528
9 766
422
449
650
182
332
414
424
30
82
1 418
1 541
3 687
1 363
0
1 397
1 467
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
247 077
199 904
415 558
89 237
142 926
257 585
148 784
51 243
46 671
16 664
15 413
30 479
4 153
5 644
17 949
28 649
3 104
4 740
122 437
93 566
195 420
54 794
54 877
182 608
103 775
1 761
1 228
2 903
384
570
3 053
1 314
124 198
94 794
198 323
55 178
55 447
185 661
105 089
0
0
117 863
81 145
194 707
23 245
66 005
49 312
13 634
40 246
45 281
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
79/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
0
0
0
0
0
0
0
0
0
63,2
67,6
61,2
83,2
48,7
94,0
102,7
0,0
0,0
48,0
49,5
46,8
66,8
43,6
73,4
71,3
0,0
0,0
80/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
összesen
Tűzoltóság
117
270 761
3 247 174
0
0
13 151
242 616
1 909
29 507
0
0
0
73 008
0
0
0
234 650
0
0
255 701
2 667 393
0
0
m deák ii
f 330
4400 rend
92
szaki
2646 vbg
mú
1000 kö
szaki
15000
0 0
15 000
270 761
3 262 174
270 761
3 247 174
185 753
1 908 597
53 036
550 544
28 502
766 797
3 470
10 243
672
0
10 993
6906
0
0
7578
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
0
15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
270 761
3 262 174
18 680
365 146
1390 mú szoci
250 672
25108 7578
253 860 1 115 904 236 164
259 221
236 164
1 628 985
8 700
1 146 111
263 544
3 140 242
263 544
3 140 242
24436
81/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
0
0
101,7
69,4
89,6
51,9
82/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Intézmények bevételei és kiadásai összefoglaló segédtábla 105
106
107
Nevelési Tanácsadó
Benedek Elek Óv oda
104
Napsugár óvoda
Szoc.Int. Ig.
Városi Rendelőintézet
103
Bóbita Bölcsőde
102
Háziorvosi Szolgálat
101
349 539
76 607
315 887
130 559
201 827
258 347
77 333
0
0
0
0
0
0
0
18 950
4 930
86 686
20 275
9 247
16 665
0
1 140
0
4 444
3 633
1 742
3 333
0
4 hozam és kamat
0
0
0
0
0
0
0
5 tám.ért.műk.bev
0
0
41 020
0
7 855
0
31 988
6 pénzmaradvány
0
0
500
0
0
500
0
185 000
49 650
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
144 449
22 027
183 237
106 651
182 983
237 849
45 345
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Bevételek összesen.
349 539
76 607
315 887
130 559
201 827
258 347
77 333
Működési kiadások
333 754
76 607
315 887
130 559
201 827
257 847
77 333
147 478
48 390
172 654
68 728
121 251
158 582
54 587
42 418
14 218
48 353
19 557
33 437
46 245
15 399
143 364
13 847
93 203
41 753
46 732
52 541
7 165
494
152
1 557
521
407
479
182
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
120
0
0
0
0
6 társ.és szoc.pol
0
0
0
0
0
0
0
7 tám.ért.műk.kiad
0
0
0
0
0
0
0
8 mc.pe.átad.áh-n kív
0
0
0
0
0
0
0
9 általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 785
0
0
0
0
500
0
0
0
0
0
0
0
0
15 785
0
0
0
0
500
0
3 Pénzügyi befektetések
0
0
0
0
0
0
0
4 tám.ért.felh.kiad
0
0
0
0
0
0
0
5 felh.c.oe.átad.áh-n kív
0
0
0
0
0
0
0
6 céltartalékok
0
0
0
0
0
0
0
349 539
76 607
315 887
130 559
201 827
258 347
77 333
32 349
7 188
93 278
22 010
9 195
17 359
38 292
190 000
63 860 98 376
39 504
73 187
97 360
0
851
598
510
585
9 300
99 227
40 102
73 697
97 945
9 300
Működési bevételek
1 hatósági jogkörhöz 2 egyéb saját bev 3 ÁFA bevétel
7 tám.ért (OEP) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 mc.áh-n kív. 1 támért felh.bev. 2 felh.c.pe.átvét.
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások
10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások
1 Felújítás 2 Beruházás
Kiadások összesen
intézményi saját bevételek OEP finanszírozás szabad felhasználású állami támogatások kötött felhasználású állami támogatások állami támogatások összesen
190 000
63 860
tényleges önkormányzati finanszírozás
107 426
39 264
56 542
58 499
122 292
113 920
8 030
bevételek összesen
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
83/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
0
0
0
0
0
0
0
személyi kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
101,5
78,7
59,3
46,3
45,6
55,9
19,4
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
57,6
57,9
39,8
33,2
35,9
42,7
16,7
ellenőrző szám:
84/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
114
115
116
Városi Múzeum
I. István SzI
Vak Bottyán G.
113
Városi Könyvtár
112
Művészeti Iskola
111
Gazdag Erzsi ÁI
Bezereédj ÁI
110 II. számú Általános Iskola
109
Deák F. Ált. Isk.
108
247 077
200 954
438 079
96 306
143 026
261 492
148 261
51 400
0
0
0
0
0
0
0
0
54 063 0
14 885
11 007
21 749
1 960
6 994
12 503
2 257
1 400
420
2 978
2 123
3 968
0
0
4 321
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
18 734
0
0
0
0
0
0
0
1 050
3 240
0
0
3 907
14 477
157
7 392
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
229 214
186 774
390 388
94 346
136 032
240 761
131 527
49 843
46 251
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000 247 077
200 954
438 079
96 306
143 026
261 492
163 261
51 400
54 063
247 077
200 954
438 079
96 306
143 026
261 492
134 223
51 400
49 863
143 717
111 858
247 412
59 924
99 577
158 141
87 174
29 739
28 352
42 664
32 705
71 735
18 352
27 249
46 260
25 710
8 946
8 471
58 856
54 401
113 316
16 485
15 868
55 280
19 448
12 685
12 958
422
449
769
182
332
414
424
30
82
1 418
1 541
4 847
1 363
0
1 397
1 467
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
29 038
0
4 200
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
29 038
0
4 200
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
247 077
200 954
438 079
96 306
143 026
261 492
163 261
51 400
54 063
16 664
15 413
30 479
4 153
5 644
17 949
28 649
3 104
4 740
122 437
93 566
195 420
54 794
54 877
182 608
103 775
1 761
1 228
2 903
384
570
3 053
1 314
124 198
94 794
198 323
55 178
55 447
185 661
105 089
0
0
117 863
81 145
194 707
23 245
66 005
49 312
13 634
40 246
45 281
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
85/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
0
0
0
0
0
0
0
0
0
63,2
67,6
61,2
83,2
48,7
94,0
102,7
0,0
0,0
48,0
49,5
46,8
66,8
43,6
73,4
71,3
0,0
0,0
86/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
összesen
Tűzoltóság
117
270 761
3 321 518
0
0
13 151
243 079
1 909
29 591
0
0
0
99 597
0
31 223
0
234 650
0
0
255 701
2 683 378
0
0
0
72,24
0 15 000
270 761
3 336 518
270 761
3 286 995
185 753
1 923 317
53 036
554 755
28 502
786 404
3 470
10 366
0
12 153
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
49 523
0
0
0
49 523
0
0
0
0
0
0
0
0
270 761
3 336 518
18 680
365 146 253 860 1 115 904
236 164
259 221
236 164
1 628 985
8 700
1 146 111
263 544
3 140 242
87/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
263 544
3 140 242
0
0
101,7
69,4
89,6
51,9
88/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Intézmények bevételei és kiadásai összefoglaló segédtábla 105
106
107 Nevelési Tanácsadó
Benedek Elek Óvoda
104 Napsugár Óvoda
Szoc.Int. Ig.
Városi Rendelőintézet
103 Bóbita Bölcsőde
102 Háziorvosi Szolgálat
101
349 539
76 607
316 187
131 367
202 879
263 825
81 223
1 hatósági jogkörhöz
0
0
0
0
0
0
0
2 egyéb saját bevétel
18 950
4 930
86 748
20 275
9 247
16 665
3 ÁFA bevét és vissza
1 140
4 444
3 633
2 497
5 520
Működési bevételek
4 hozam és kamat bevét 5 támért.műk.bevétel
41 020
6 Pénzmaradvány 7 tám.ért(OEP)
7 855
500
31 988 500
185 000
49 650
9 önkormányzati tám.
144 449
22 027
183 151
107 459
183 280
241 140
49 235
10 műk.c.átvét áh-n kív
0
0
324
0
0
0
0
8 állami támogatás
1 támért.felh.bev. 2 felh.célú pe.átvét
0
0
0
0
0
0
0
Bevételek összesen.
349 539
76 607
316 187
131 367
202 879
263 825
81 223
Működési kiadások
333 754
76 607
316 187
131 367
202 546
262 738
79 223
147 478
48 390
172 678
69 340
121 251
160 527
54 587
42 418
14 218
48 353
19 753
33 437
47 039
15 399
143 364
13 847
93 479
41 753
47 451
54 693
9 055
494
152
1 557
521
407
479
182
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
6 társad.és szoc.pol.
0
0
0
0
0
0
0
7 tám.ért.műk.kiadás
0
0
0
0
0
0
0
8 mc.pe.átadás áh-n kív
0
0
0
0
0
0
0
9 általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 785
0
0
0
333
1 087
2 000
10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
1 Felújítás
120
0
0
0
0
0
0
0
15 785
0
0
0
333
1 087
2 000
3 Pénzügyi befektetések
0
0
0
0
0
0
0
4 tám.ért.felh.kiadás
0
0
0
0
0
0
0
5 felhalm.c.pe.átad.áh-n
0
0
0
0
0
0
0
6 céltartalékok
0
0
0
0
0
0
0
349 539
76 607
316 187
131 367
202 879
263 825
81 223
1
1
1
1
1
1
1
2 Beruházás
Kiadások összesen
intézményi saját bevételek OEP finanszírozás szabad felhasználású állami támogatások kötött felhasználású állami támogatások állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás bevételek összesen
89/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
ellenőrző szám:
0
0
0
személyi kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%) kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
90/106
0
0
0
0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
114
115
116
Városi Múzeum
I. István SzI
Vak Bottyán G.
113
Városi Könyvtár
112 Művészeti Iskola
111 Gazdag Erzsi ÁI
Bezereédj ÁI
110 II.Rákóczi Iskola
109 Deák F. Ált. Isk.
108
248 970
202 749
441 143
96 592
146 356
268 571
155 951
54 706
58 143
0
0
0
0
0
0
0
0
0
14 885
11 007
21 749
1 960
6 994
12 503
2 257
1 400
520
3 548
2 473
4 348
4 321
0
18 734
75
6 776
950
1 050
3 240
3 907
14 477
157
7 392
230 065
187 568
391 791
94 532
139 362
247 115
132 241
51 089
49 981
472
651
1 281
100
0
650
200
1 110
7 489
250 2 000
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
248 970
202 749
441 143
96 592
146 356
268 571
178 440
54 706
60 143
248 109
202 129
440 331
96 536
144 435
268 190
140 037
54 608
54 443
143 717
111 858
247 412
60 024
99 577
161 561
88 624
30 306
29 380
42 664
32 705
71 735
18 352
27 249
47 635
25 930
9 179
8 711
59 888
55 576
115 568
16 615
17 277
57 183
23 592
15 093
16 270
422
449
769
182
332
414
424
30
82
1 418
1 541
4 847
1 363
1 397
1 467
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
861
620
812
56
1 921
381
38 403
98
5 700
0
0
0
0
0
0
0
0
0
861
620
812
56
1 921
381
38 403
98
5 700
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
248 970
202 749
441 143
96 592
146 356
268 571
178 440
54 706
60 143
1
1
1
1
1
1
1
1
1
91/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
0
0
0
0
0
92/106
0
0
0
0
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
780 járműért
összesen
Tűzoltóság
117
272 797
3 367 605
0
0
13 379
243 469
1 909
33 833 0 107 398 31 223 234 650 0
257 509
2 711 994
0
5 038
m deák ii
f 330
4400 rend
92
szaki
2646 vbg
mú
1000 kö
szaki
15000
9 489 0
15 000
272 797
3 392 094
272 196
3 323 436
182 180
1 928 890
54 232
559 009
32 684
813 388
3 100
9 996
672
12 153
6906
0
0
7578
0
0
0
0
0
0
0
0
601
68 658
0
0
601
68 658
0
0
0
0
0
0
0
0
272 797
3 392 094
1390 mú szoci
250 672
24436 25108 7578
1
365 146 253 860 1 115 904 259 221 1 628 985 1 146 111 3 140 242 3 140 242
93/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
0
0
69,4
51,9
94/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Intézmények bevételei és kiadásai összefoglaló segédtábla
327 887
106
107
Nevelési Tanácsadó
Benedek Elek Óvoda
105
Napsugár Óvoda
104
Bóbita Bölcsőde
103
Szoc.Int. Ig.
Városi Rendelőintézet 1 Működési bevételek
102
Háziorvosi Szolgálat
101
75 958
266 634
119 897
197 505
240 479
68 393
0
0
50 385
4 761
6 155
12 954
0
3 Alaptev-gel összefüggő egyéb 4 700 bev.
2 990
9 099
11 797
550
356
0
4 Intézmény egyéb sajátos bevételei 3 300
2 Alaptevékenység bevételei
230
2 427
0
0
0
0
750
0
3 075
2 352
1 006
1 996
0
6 Kamatbevételek
0
0
0
0
0
0
0
7 Átvett pénzek
0
0
0
0
0
0
0
8 Pénzmaradvány
0
0
0
0
0
0
0
9 OEP finanszírozás
193 500
50 300
0
0
0
0
0
10 Állami támogatás
0
0
0
0
0
0
0
Önkormányzati támogatás125 637
22 438
201 648
100 987
189 794
225 173
68 393
5 Ált.forgalmi adó bev.
0
0
0
0
0
0
0
Bevételek összesen.
327 887
75 958
266 634
119 897
197 505
240 479
68 393
1 Működési kiadások
327 887
75 958
266 634
119 897
197 505
240 479
68 393
2 Személyi juttatás
145 120
48 701
146 615
65 427
121 996
142 116
47 070
3 Munkaadót terhelő járulék 41 027
14 258
44 576
19 218
35 507
40 933
13 377
4 Dologi kiadások
141 320
12 859
74 028
34 757
40 002
57 430
7 946
420
140
1 295
495
0
0
0
Felhalmozási bevételek
5 Egyéb folyó kiadások 6 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
120
0
0
0
0
7 Működési célú pénzeszköz átadás0
0
0
0
0
0
0
8 Működési célú támogatási kölcsön0
0
0
0
0
0
0
9 Működési célú hitel visszafizetés 0
0
0
0
0
0
0
10 Rövid lejáratú értékpapírok vásárlása 0
0
0
0
0
0
0
11 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
Céltartalékok
0
0
0
0
0
0
0
1 Felhalmozási kiadások
0
0
0
0
0
0
0
2 Felújítás
0
0
0
0
0
0
0
3 Beruházás
0
0
0
0
0
0
0
4 Pénzügyi befektetések
0
0
0
0
0
0
0
5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 0
0
0
0
0
0
0
6 Felhalmozási célú kölcsön
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
327 887
75 958
266 634
119 897
197 505
240 479
68 393
32 349
7 188
93 278
22 010
9 195
17 359
38 292
190 000
63 860
98 376
39 504
73 187
97 360
0
0
7 Felhalmozási célú hitel visszafizetés 0 Céltartalékok Kiadások összesen
intézményi saját bevételek OEP finanszírozás szabad felhasználású állami támogatások
95/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
kötött felhasználású állami támogatások állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás bevételek összesen
851
598
510
585
9 300
190 000
63 860
99 227
40 102
73 697
97 945
9 300
107 426
39 264
56 542
58 499
122 292
113 920
8 030
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
0
0
0
0
0
0
0
személyi kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
101,5
78,7
59,3
46,3
45,6
55,9
19,4
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
57,6
57,9
39,8
33,2
35,9
42,7
16,7
ellenőrző szám:
96/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
114
115
116
Városi Múzeum
I. István SzI
Vak Bottyán G.
113
Pákolitz István Könyvtár
112 Pro Artis Alapfokú Műv.Okt.Int.
111
Gazdag Erzsi ÁI
Bezereédj ÁI
110 II.Rákóczi F. Általános Iskola
109
Deák F. Ált. Isk.
108
247 226
188 518
408 674
86 507
132 366
254 384
143 964
43 552
11 381
11 029
18 263
1 882
5 796
10 446
2 438
0
41 740 0
0
0
1 750
655
0
100
150
860
700
158
300
240
435
289
360
250
290
0
1 746
1 714
3 004
0
0
1 579
0
0
0
0
0
0
0
0
0
600
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
233 941
175 475
385 417
83 535
126 281
241 899
125 526
42 402
41 040
0
0
0
0
0
0
0
0
0
247 226
188 518
408 674
86 507
132 366
254 384
143 964
43 552
41 740
247 226
188 518
408 674
86 507
130 491
254 384
127 914
43 552
41 740
147 830
109 699
247 396
55 461
92 819
161 239
85 643
24 796
24 399
43 157
32 235
72 131
15 766
26 699
47 249
25 098
7 186
7 157
54 154
44 093
83 871
14 311
10 641
43 708
14 804
11 540
10 112
0
351
826
0
332
453
469
30
72
2 085
2 140
4 450
969
0
1 735
1 900
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 875
0
16 050
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 875
0
16 050
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
247 226
188 518
408 674
86 507
132 366
254 384
143 964
43 552
41 740
16 664
15 413
30 479
4 153
5 644
17 949
28 649
3 104
4 740
122 437
93 566
195 420
54 794
54 877
182 608
103 775
97/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
1 761
1 228
2 903
384
570
3 053
1 314
124 198
94 794
198 323
55 178
55 447
185 661
105 089
0
0
117 863
81 145
194 707
23 245
66 005
49 312
13 634
40 246
45 281
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
0
0
0
0
0
0
0
0
0
63,2
67,6
61,2
83,2
48,7
94,0
102,7
0,0
0,0
48,0
49,5
46,8
66,8
43,6
73,4
71,3
0,0
0,0
98/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
összesen
Tűzoltóság
117
271 592
3 115 276
0
135 490
0
33 707
10 645
18 924
2 049
19 271
0
600
0
15 000
0
0
0
243 800
0
0
258 898
2 648 484
m deák ii
f 330
4400 rend
92
szaki
2646 vbg
mú
1000 kö
szaki
15000
0
0
271 592
3 115 276
271 592
3 097 351
179 665
1 845 992
54 477
540 051
34 158
689 734
7578
3 292
8 175
672
0
13 399
6906
0
0
7578
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
17 925
0
0
0
17 925
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
271 592
3 115 276
1390 mú szoci
250 672
25108
2 497
18 680
24436
365 146 253 860
1 115 904
99/106
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
236 164
259 221
236 164
1 628 985
8 700
1 146 111
263 544
3 140 242
263 544
3 140 242
0
0
101,7
69,4
89,6
51,9
100/106
félév alkotók 10-11,12,13 alkotók 14,15,16,17 kurcsatov 2,3 újtemplom 22-24 ifjúság 8-10 ifjúság 12-14 rajk l 1-2 szabó e.9-11 újtemplom 18-20 árnyas 2-4 gesztenyés 1-3 gesztenyés 5-7 kurcsatov 22-23 újtemplom 17-19 összesen
háromnegyedév alkotók 10-11,12,13 alkotók 14,15,16,17 kurcsatov 2,3 újtemplom 22-24 ifjúság 8-10 ifjúság 12-14 rajk l 1-2 szabó e.9-11 újtemplom 18-20 árnyas 2-4
teljes 6 761 089 5 301 838 38 624 850 50 687 777 39 671 366 36 120 575 36 823 258 35 306 552 32 488 294 39 045 798 219 455 843 34 467 532 38 117 977 38 981 650 38 958 640 40 072 917 150 525 799 420 669 419
teljes 7 778 593 5 432 192 39 108 966 52 319 751 38 763 525 37 610 158 37 700 215 36 201 596 33 277 712 38 577 999 222 131 205 34 380 001
állami 1 600 000 1 600 000 12 874 950 16 074 950 12 000 000 10 836 172 11 046 977 8 000 000 8 000 000 11 057 296 60 940 445 10 340 259 12 000 000 11 600 000 11 687 592 12 000 000 45 627 851 122 643 246 29
önkorm. 1 600 000 1 600 000 12 874 950 16 074 950 12 000 000 11 197 378 11 046 977 8 000 000 8 000 000 11 794 449 62 038 804 10 684 934 12 000 000 11 600 000 11 687 592 12 000 000 45 972 526 124 086 280 29
lakosság 3 561 089 2 101 838 12 874 950 18 537 877 15 671 366 14 087 025 14 729 304 19 306 552 16 488 294 16 194 053 96 476 594 13 442 339 14 117 977 15 781 650 15 583 456 16 072 917 58 925 422 173 939 893 41
állami 1 600 000 1 600 000 12 874 950 16 074 950 11 427 454 10 836 172 11 046 977 8 000 000 8 000 000 10 917 573 60 228 176 10 103 882
önkorm. 1 600 000 1 600 000 12 874 950 16 074 950 11 427 454 11 197 378 11 046 977 8 000 000 8 000 000 11 650 555 61 322 364 10 440 678
lakosság 4 578 593 2 232 192 13 359 066 20 169 851 15 908 617 15 576 608 15 606 261 20 201 596 17 277 712 16 009 871 100 580 665 13 835 441
7 778 593 5 432 192 39 108 966
52 319 751 38 763 525 37 610 158 37 700 215 36 201 596 33 277 712 38 577 999
222 131 205 34 380 001
gesztenyés 1-3 gesztenyés 5-7 kurcsatov 22-23 újtemplom 17-19 összesen
38 117 977 38 981 650 38 878 000 40 072 917 150 357 628 424 808 584 4 139 165
12 000 000 11 600 000 11 663 400 12 000 000 45 367 282 121 670 408 29 -972 838
12 000 000 11 600 000 11 663 400 12 000 000 45 704 078 123 101 392 29 -984 888
38 117 977
14 117 977 15 781 650 15 551 200 16 072 917 59 286 268 180 036 784 42 6 096 891
38 981 650 38 878 000
-16 072 917 150 357 628 424 808 584
1687,5 részb.ön.
intézmény 106 benedek 108 bezerédj 103 bóbita 109 deák 111 gazdag 105 napsugár 110 rákóczi 117 tűzoltók 104 szoc.o. 113 vak b.gimi 112 pro artis 101 rendelő 102 házi orvos 107 nev.tan 114 szakképz. 115 könyvtár 116 múzeum összesen CKÖ NKÖ
kiv.gép
jó gép
még h.gép
csere gép
int.össz.
2 17 0 8 2 1 27 10 2 21
3 1 2 9 8 0 10 2 2 19
0 0 0 0 2 1 7 2 0 14
2 16 1 4 1 5 13 3 2 0
90
56
26
47
kivastagított részben önálló = leadott árajánlat alapján biztosra vehető intézményvezetői szándék szeptember 12-én kapott anyag alapján
7 34 0 21 13 7 57 17 15 0 18 0 0 0 0 0 3 192 0 0
összeg 2007.év 11813 35438 57375 172125 0 0 35438 106313 21938 65813 11813 35438 96188 288563 28688 86063 25313 75938 0 0 30375 91125 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5063 15188 324000 972000 0 0 324000 0 324000
35 172 0 106 66 36 289 86 76 0 91 0 0 0 0 0 15 972
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2007. évi létszáma Éves létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként Intézmény
C1 .
Telj.mid.
Részm
Átsz.
Megbíz.
Átsz.
Nyugdíjas
fő
fő
fő
fő
fő
fő
Polgármesteri Hivatal
114
7
3,25
- igazgatás
109
7
3,25
2
1
- kistérségi munkaszervezet
5
101 Városi Rendelőintézet
64
102 Háziorvosi Szolgálat
18
2
1,76
103 Szoc.Int.Igazgatósága
90
4
2
17
3,2
104 Bóbita Bölcsőde
39
4
3
2
0,1
105 Napsugár Óvoda
51
3
1,75
106 Benedek Elek Óvoda
62
1
0,75
107 Paks Térségi Ped.Szakszolgálat
21
108 Bezerédj Általános Iskola
54
2
1,5
109 Deák F. Általános Iskola
41
2
1
110 II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola
83
5
2,5
111 Gazdag E. Általános Iskola
22
2
1,5
112 Pro Artis Alapfokú Műv.Okt.I.
34
7
5,55
113 Vak B. Gimnázium
52
2
1
2
0,43
1
114 I.István Szakmunkásképző Isk.
31
5
2,05
1
0,3
2
115 Pákolitz István Könyvtár
10
1
0,5
9
4
2,25
1
44
27,11
32
116 Városi Múzeum 117 Városi Tűzoltóság
6
0
3
3
64
Német Kisebbségi Önkorm. Cigány Kisebbségi Önkorm. Összesen
859
105/106
8,28
15
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása
Átlagos stat.létsz. 117,25 112,25 5 65 19,76 95,2 42,1 52,75 62,75 21 55,5 42 85,5 23,5 39,55 53,43 33,35 10,5 11,25 64 0 0 894,39
106/106