2. Lesum, 1951. Aug. 18. Kedves Nyuszim! - remélem első lapomat, amit még csütörtökön délután írtam innen és a Stiftungba címeztem, idejében megkaptad és már tudod, hogy hol vagyunk. Elhelyezésünk nagyon rendes, koszt kifogástalan és már munkánk is van. Én könyvtáros vagyok az YMCA-nál, Ágnes néni hetenként kétszer be kell járjon az egyik konyhára és a gyerekek reggel 9-től délután 5-ig iskolában vannak. Úgy hírlik, hogy kb. 10 napig leszünk itt. Tegnap még egy nagy olasz transport érkezett Triestből és egy vegyes transport Párisból. Sok magyarral találkoztam és egy egész kis kolóniánk van. Gr. Almássy és a vöröshajú nő (Wentorfból ismered) kedden indulnak a déli hajóval. A gyerekekkel csak reggel és este találkozom, mivel külön étterembe járunk. Én az I. számúba, Vid és Huba a II. számúba és Miki, Géza a III. számúba. Ágnes néni nagy bánata hogy még a szobát sem takaríthatja, mert erre külön takarítóasszony jár be, egy német. Házunk előtti padnál nagy forgalom van, mert sorra keresnek föl a magyarok. Vasárnap Istentiszteletet tartok nekik, közkívánatra. 3. The Knolls, 1951. Szept. 3. Kedves kis Nyuszikám ! Utolsó levelem óta egy hét telt el. Annyi minden történt azóta - olyan hosszú az idő, ahogy most visszanézek rá - hogy odahaza egy évnek is elég lett volna. Sok mindent megtudtam, megtanultam és ellestem ebből a különös világból. Először is az „Ohio Dairy Service" nem valami titokzatos vállalat, hanem egyszerűen a farm tehenészetét hívják így, ezt a harminc sovány dögöt. Itt minden második farm valamilyen „dairy" és gyönyörű neveik vannak: „Blue Star Dairy" „Liberty Dairy" stb. Elég, ha van valakinek egy tucat rongyos tehene, már dairynek mondhatja magát. A „The Knolls" elnevezés az olyan, mint pl. „Plarnhof". A gazdálkodásról azonban fogalmuk sincs az itteni népeknek. Azt onnan tudom, mert tegnap elvitt Mrs. Fay - minden nap elrángat valahova - a „country agricultury officer"-hez - olyasmi, mint nálunk odahaza volt a vármegyei gazdásági felügyelőség - és a tisztelt felügyelő úrnak például fogalma sem volt arról, hogy a silót légmentesen kell elzárni és préselni és hogy a lucernát magára kell vetni, nem zabbal. Arra gondoltam, amíg beszélgettem vele, hogy egy német gazdának a hajszála égnek állana, ha hallaná, hogy az itteni „szakember" mennyire járatlan a mai modern gazdálkodás alapelemeiben. De ezzel szemben meg kell hagyni, hogy szívesen hallanak újat és beszélgetésünk eredménye az volt, hogy fölkért télen a gazdagyűlésen egy előadás tartására „modern takarmánytermelés" címmel. Ne rázd a fejed, ha a téli előadásomra gondolsz. De most rázd: Mrs. Fay ma elvitt Burnsville-be, ez ide kb. 100 km és a női club gyűlésén kellett egy előadást tartsak. Két nappal ezelőtt jelentette ezt be nekem és majd lefordultam a székről ijedtemben. De aztán nem használt semmi könyörgés: neki kellett feküdnöm és meg kellett írnom angolul egy 15 perces felolvasási anyagot, amit Mrs. Fay aztán kijavított és négyszer fölolvastatott velem, hogy ne legyen baj a kiejtéssel. Hát aztán ma délután megtörtént a nagy bemutatkozás. Valami 50 amerikai fehérnép előtt olvastam föl művemet és állítólag meg
is értették. Mindenesetre megkönnyezték és meghatottan szorongatták a kezemet utána. 10 dollárt kaptam a felolvasásért. Hazajövet a Mrs. Fay nagy Studebaker-jét én kellett vezessem, városon, piros lámpákon, mindenen keresztül, olyan pokoli autóforgalomban, amilyent még soha nem láttam, kivéve New Yorkban. Hajamszálai percenként emelkedtek a levegőbe. De baj azért nem történt. Egyáltalán ez a nő mindent szörnyű iramban végez. Annyit beszélt, hogy már úgy ahogy tudok „társalogni" is angolul és majdnem mindenkit megértek. Csak éppen azokat nem, akikkel együtt kell dolgozzak. Lee-t azért nem, mert ütődött és valami hülye pidinget beszél. Herr Gustavot pedig azért nem, mert bár perfekt német - hiszen fiatalkorában jött ki Németországból - de éktelenül dühös rám, amiért én vagyok fölötte a „boss" és nem akar németül beszélni velem. Csak dünnyög valamit, amit nem lehet érteni. Így aztán a farmon nem könnyű a helyzetem, de valahogy már alakul. Bár fizetésről nem beszélünk - részemről szándékosan - az első hét béreként 25 dollárt kaptam. Ez sok, ha számításba vesszük, hogy egy pár jó cipő 7 dollár és ha számításba vesszük, hogy a négy gyerek élelmezése - és Mrs. Fay igazán anyailag gondoskodik róluk - legalább ha 200 dollárba kerül. Ezt Sojietól tudom, aki nehezen tartja magát az öt fiával, bár az idősebbik is keres. Sojien kívül más magyarral még nem kerültem itt össze. Nála néhány nappal ezelőtt voltunk, egyik fia születésnapja alkalmából. A nagyobbik két fiú még tud magyarul. Az utánuk jövő kettő már csak németül és a legkisebbik már csak angolul. A mi gyerekeink nagyon szépen belejöttek már az itteni életbe. Vid, Huba és Miki bátran törik az angolt, csak Géza nem akar még megszólalni. Csupán vigyorog, ha szólnak hozzá. Az iskolában jó dolguk van. A School-Bus itt áll meg fél nyolckor a ház előtt és ha kell még vár is reájuk. Minap itt felejtette őket és húsz perc múlva visszajött értük. Én is kezdek már beletörődni az itteni életbe. Csak a hatórai fölkelés zavar még egy kicsit. De itt nincs ember, aki hatkor ne lenne talpon. Ágnes néni az egyetlen köztünk, aki még nem nyugodott bele Amerikába. Ő azóta is makacsul takarítja a házat, ablakot pucol és porol, seper. Mindenki rajta nevet és hagyják, hogy játssza ki magát. Itt az ilyesmivel, mint rendetlenség és egy kis takarítatlanság, nem érnek rá törődni az emberek. Valóban nem érnek rá. Itt van pl. Mrs. Fay: reggel hatkor talpon van, elkészíti a reggelit a családnak, utána belök minden edényt a mosogatógépbe és ugrik az autójába. Leautózza a maga 200 kilométerét, bejár öt-hat várost és délben féltizenkettőkor itt van megint. Félóra alatt előkerül a különböző skatulyákból az ebéd, tizenkettőkor asztalhoz ülünk, egykor már újra a kocsijában van és nyargal vissza a városokba. Félhatkor tér haza, összeüti a vacsorát és hatkor eszünk. Nyolcig megtárgyaljuk a nap eseményeit, megbeszéljük a másnapi munkát és nyolckor elhangzik a varázsszó: munkáról nem szabad beszélni többet. Kilencig eltréfálgatunk, akkor vagy Mrs. Fay, vagy a leánya, vagy a fia leülnek a zongorához és elénekelnek együtt néhány igazán nagyon szép egyházi dalt. Utána megy mindenki aludni. Az itteni műveltebb emberek vallásossága engem valóban meglepett. Komolyan vallásosak, nem csak a felszínen. Hisznek Istenben és abban, hogy baj velük az életben nem történhet, mert Isten vigyáz reájuk. A vallásos dalaik pedig csodaszépek: csupa melódia. Nem olyan kemények és zordak, mint a mi zsoltáraink. Egyiket: „God will take care of you" már mi is tudjuk énekelni. Te ügyedben még nem tudok semmi újat. Folyik a kísérlet, hogy a DP-Comissio útján törvényesen kihozzanak. Annyit megtudtunk, hogy ha látogatási vízummal jössz be, soha
sem lehetsz állampolgár és örökös zaklatásnak leszel kitéve. Újra ki kell menj és kint kell kérjed a bevándorlási engedélyt. Taftot egyelőre nem akarja igénybe venni Mrs. Fay, mert azt mondja, hogy törvény ellen úgysem cselekednek és tartogatja végső esetre. Mindenesetre azt ajánlja, hogy iratkozz föl már most a német kvótára, mint „hozzátartozó", hogy induljon el az ügyed, mert ez még akkor is jó, ha látogatási vízummal jössz ki. Ebben az esetben talán be lehet adni itt is az állampolgársági kérvényt. Az egész családot ölelem. Téged ezerszer csókollak: Albi 4. Sept. 23, 1951 Dear Mrs. Wass: I am anxious to hear from you about your doctor's report, so that I can send it on to Washington. I hope a letter comes tomorrow. Lovingly, Elizabeth Jay Kedves Mami, Máma voltam előszőr az iskolaban. Nagyon érdekes. Felnőttekel egyűt ülök a padban. Papi nem szereti kedveli az amerikaikat. Papi mindent megirt. Sokszor Csókol Vid 9. 1951. Nov. 4. Kedves Évácskám! Képzeld: tegnapelőtt lehullt a hó és beállt a fagy. Komoly fagy. Álla hó, bokáig ér. A tulipánfák és a hikorik még zöldek az erdőn és fehér hó áll ráfagyva a zöld lombokra. Bolond idő. Gazdáinkkal sikerült megvétetni egy kis kerti traktort, amivel a kertészetünket indítjuk el. Először spárga, rhebarbara, paradicsom, dinnye és virág lesz a főcikk. A virággal itt, ahogy látom, igen jól lehet keresni. Házunk előtt, az út szélén, sátrat állítunk föl nyáron és délutánonként ott áruljuk a friss virágot az autósoknak. Ezt itt senki sem csinálja és biztos, hogy jó lesz, mivel itt az emberek mindég sietnek és szívesen vásárolnak pillanatok alatt, útközben, mivel városon a vásárlás körülményesebb. Előbb parkolóhelyet kell keresni, üreset és ez már egy nagy probléma. Az ember soha sem lel üres helyet ott, ahova menni akar, mindég csak néhány utcával odébb. Tehát az országúti virágárulásnak lehet jövendője. A Te dolgodban Pantó Béláék affidavitot küldenek - ez a németkvóta-vonal Dobozyék lutheránus vonalon akarnak kihozni mint beteg DP-feleséget úgy, hogy az egyház garantálja a kigyógyításodat és végül Taft útján fut az újrafelvételi kérés. Valamelyik a három közül majd csak átsegít ide. Most vasárnap délután van. A kandallómban ég a tűz - komoly hikori - tűz és csönd van. A gyerekek Bibivel autózni mentek, miután délelőtt kiunatkozták magukat részben a methodista templomban, részben a keresztény tudomány istentiszteletén. Valószínűleg
valamilyen autós moziba viszi őket. Miki nagyszerűen fejlődött itt a néhány hét alatt. Megkerekedett és már súlyban veri Gézát. Az iskolát nagyon szeretik mind. Jó is ott, minap én is fölkerestem őket ott. Nem olyan az iskola, mint nálunk. A gyerekek vannak otthon, a tanítónő csak olyan mellékes kellék. Kiki dolgozik, amin akar. Egyik rajzol, másik ír, a harmadik alszik, ha akar. Mikor beléptem, Géza éppen egy kislánynak segített rajzolni. A kislányt Juddy-nak hívják és ő a Géza girl-friend-je. tegnapelőtt bolondok estéje volt, Bellairebe kellett menjek én is a gyerekekkel, Maskarában vonultak végig a városon és sok hülyeséget csináltak, gyerekek és felnőttek egyszerre. De talán a felnőttek többet. Szeretettel csókol Albi Nyuszikám, kiderült, hogy mi nálad egy nagy akadály. A washingtoni DP-Comissio hivatalos jelentésében az áll, hogy ügyed azért nehéz, mivel nagyapád alapította azt a tüdőszanatóriumot, amelyikben kezelnek és amelyikben ma is élsz!!! - és hogy ennél fogva természetes, hogy minden német doktor mindent elkövet, hogy segítsen neked. Továbbá benne van a jelentésben, hogy a bemutatott röntgen-képen -a régiek valószínűleg hamisak. Most két kísérlet folyik: egyházi úton áthozni téged mint beteget, ezt intézi Dobozy. És német kvótán kijönni, ezt intézzük innen. 10. The Knolls, 1951. Nov. 7. Kedves Mamikánk! Ma nagyon szomorú napunk van. Tafttól megjött a válasz nov. 5-i keltezéssel és az áll benne, hogy a németországi vicekonzul jelentése szerint a Te ügyedet újra fölvenni nem lehet, mert Téged a legfelsőbb orvosi komisszió tüdőbajosnak talált és visszautasításod végleges. Az amerikai törvények szerint nem vándorolhatsz be ide. Most nem tudjuk, hogy ez a vicekonzuli jelentés mikori dátumú. Hogy utána van a Te hamburgi kísérletezésednek, vagy még előtte? Mindenesetre annyit látunk, hogy ez az út nem járható. Marad a Dobozy által jelzett lehetőség, vagyis hogy a luth. egyház kihoz mind beteget és betesznek itt egy kórházba. És a német kvóta. Ha mindezek nem sikerülnek annyit látok már, hogy a törvényeket itt nagyon komolyan veszik - akkor marad Canada. És legfeljebb mi hagyjuk itt ezt a dombot és eggyel odébb megyünk, át Canadába. Nincs nagyon messze, autón egy nap alatt el lehet oda jutni. S talán ott is akad valami jobb. Nem hittük, hogy ilyen hosszú időre elválasszon egy ilyen hülyeség és lám mi lett belőle. S ha az ember elgondolja, hogy mindezt egy kis idétlen orvosocska pillanatnyi okoskodása okozta, akkor eszébe kell jusson a lavina, mely egy egészen kis hólabdával indul el és lent falvakat temet be. Ezt a hólabdát egy kis német orvos indította el s Isten tudja, mikor ér véget ez a sok folytatólagos bonyodalom, mely mind annak az egynek a következménye. Rossz érzésem van. Félek, hogy még sok idő telik el, amíg összekerülhetünk. Mi ugyanis itt nem sokat tehetünk. A protekció Taftnál ki van merítve, többet nem lehet hozzá fordulni ebben az ügyben, mert törvénytelen. A levele is elég hideg hangú és ki lehet érezni belőle a rosszallást, hogy törvény ellen akarták őt fölhasználni. Egyebet nem tudunk tenni, minthogy nyaggassuk Dobozyt s ő nyaggatja tovább az egyházat és hogy küldünk egy affidavitot a német kvótára. Sajnos mégis jó
lesz, ha elfogadod az Erzsébet meghívását. Hátha majd ott könnyebben kapsz vízumot, ha a többi nyomok bedöglenek. Pantó Béla írt ma, hogy kapott egy ügyvédi felszólítást a Foto-Prost-tól, aki követel rajta 120 párkát. Kérdezd meg Hansit, hogy miként áll ez az ügy. Én kértem őt, hogy ha tudja, intézze el és úgy emlékszem, hogy azt mondta, még amikor Lesumban voltam, hogy rendezve van a számla. Lilocskát csókolom és Hansit ölelem, de azt üzenem nekik, hogy ide azért mégse jöjjenek. Ide annak szabad csak jönni, akkor máshol éhen halna. Az aztán itt dolgozhat kedvére és könnyen megkeresheti jó munkával a pénzt, amiből megél. De az élet apró európai örömeiről le kell mondania. Még akkor is, ha szerencséje van és valamivel többet keres a szükségesnél. Nem a pénzen múlik. Egyszerűen hiányzanak azok az örömök, amikhez mi szokva voltunk. Erre gondoltam magam is, mikor kijöttem, de azt hittem, hogy vannak helyette más örömök. Hát nincsenek. Itt az emberek apró örömök nélkül élnek. Valószínűleg az a magyarázata ennek, hogy mind a munkásosztályból való szegény bevándorlóktól származnak, akiknek az öröm evést és alvást jelentett és egy emberséges lakást, mást semmit. Amit itt "felső" osztálynak" neveznek, annak szellemi színvonala és életfelfogása megfelel a mi nyárspolgárunknak. Az élet központja a gyerek. Az első gyerek születésétől kezdve az anya és az apa már csak azért él és dolgozik, hogy fölnevelje a gyerekét. Ez minden életcélja, hivatása, rendeltetése és öröme. Az emberi élet legfontosabb fogalma, ami körül az élet forog, a "food", az élet. Ez az asszony kezében van és ez által uralkodik és emiatt szent és sérthetetlen. Ez az egyetlen, amire büszke és amiért fontosnak érzi magát. Hogy ő eteti a családot, saját kezeivel. Ő főz. Ez passzió, öröm, hivatás, minden. Isteni rendeltetésnek tartják. Ez az asszony pozíciója Amerikában, a "food", ami az ő kezében van. A férfi dolga, hogy ehhez megszerezze a pénzt. Egyéb feladata aztán nincs is. Ez a magyarázata a színvonalának is. A gyerekek most jöttek haza az iskolából. Leveledet olvassák, amit ma kaptak meg. Nagyon bizonykodom, hogy írni fognak még ma, különösen Miki. ÖlelemMargitot és Carolát, Haraldot. De add át üdvözleteimet Hans bácsinak is, Kurt Hartwigéknak, Ursuláéknak, Ludwignak és mindenkinek. Olyan, mintha hosszú évekkel ezelőtt lettem volna együtt velük. Lehet, hogy a mi összekerülésünket Churchill fogja megoldani, egy gyors háborúval. Ebben az esetben menj azonnal, ahogy tudsz Erzsébethez*. Én az első magyar hadosztállyal ott leszek. De minden Isten kezében van, a mi sorsunk is. Most megkérdezhetnéd Kelét, hogy lám mit mond. Eddig igaza volt. Ölel és csókol, Albi *Kenese Erzsébet írónő 11. 1951. Nov. 14. Kedves kis Évám! Legelőször is egy fejmosással kell kezdjem, hogy essünk túl a nehezén. Te írtál Bibinek egy levelet, melyben utasításokat adtál neki a gyerekekre vonatkozólag. Ez a
kisebbik baj. A nagyobbik, hogy ebben a levélben utaltál arra, hogy tudod, miszerint Joenak "tapasztalatai vannak a nőkkel" . Édes Évám, ez egy súlyos hiba volt. Régi hibád, hogy ha én bizalmas vagyok Hozzád, azt Te "visszamondod". Neked nem szabad tudnod arról, hogy Joe-val mi történt. Ez itt nem Európa. Ami Joeval megesett, ez itt a családra nézve halálos szégyen. És célzást tenni erre még a nagyszülőknek sincs joguk, egyedül csak a szülőkre tartozik. Ilyesmiért itt ölni szabad. Most a jövőd érdekében, nagyon komolyan megkérlek, hogy ne tégy ilyesmit többet. Egyáltalán feledd el, hogy mit írtál. És főleg ne próbáld most egy új levéllel helyre hozni a hibát. Ezzel csak rontanál a dolgon. Ha írsz Bibinek, írj magadról, de semmiről, amit én írtam neked. És főleg ne arról, hogy én ebben a levélben figyelmeztettelek valamire. Ezt kérlek vedd komolyan. Te nem érted itt ezt a világot. Nem is értheted. Európai ember nem értheti meg Amerikát. A kép, amit a filmvászonról, vagy a magazinokból kapsz Amerikáról, hamis. Az csak egy egészen kis new-yorki klikknek az életét mutatja. Amerika más. Egy egészen más, külön világ. Nem lehet megérteni, csak ha az ember itt van és belelát a dolgok mélyére. Hogy itt egy idegen asszony úgy gondoskodik a gyermekeidről, mintha sajátjai volnának, az egy természetes cselekedet. De amíg ő eteti őket és nem te, addig neked semmi beleszólásod nincs abba, hogy ő mit lát jónak és mit nem a gyerekeidre vonatkozóan. Amerika ma is pionír ország és ez a pionír-törvény. Ha Te ide megérkezel, nem leszel többé grófné, csak Mrs. Wass. Ha a házad rendes lesz a gyerekeid tiszták és jóltápláltak, vidámak, a kerted szép és a férjed pocakot ereszt, akkor beveszik Mrs. Wasst maguk közé az emberek. A napszámosné éppen úgy, mint a polgármesterné. De ez még nem jelenti azt, hogy Évának fognak szólítani. Ez a Te személyes varázsodtól függ. Ha szimpáthiát érez irántad a napszámosné, vagy a polgármesterné, akkor Éva leszel. Ha nem, akkor maradsz Mrs. Wass. Ha pedig nem Te teszed az asztalra minden reggel 7-kor a reggelit és nem Te csomagolod be a gyerekeidnek az iskolába viendő "lunch-box"-ot, akkor nem fognak tisztelni és nem köszönnek neked. Itt csak annyi leszel, amennyi vagy. Sem Siemers, sem Wass, egyszerűen csak egy asszony, akinek joga van úgy élni, ahogy akar de, akit aszerint ítélnek meg, hogy hogyan akar élni. A minap meglátogattuk Bromfieldet, a híres írót és erről akarok beszámolni neked. Egy kék overallos embert találtunk a tehénistállóban. Ez volt Bromfield. Pucolta egy acélseprűvel a tehenek előtt a jászlat. Aztán ott voltam, amíg megetette a teheneket és segítettem neki. Ez az ember a könyveivel ma átlag egy havi 50,000-et keres. De nem tudja elképzelni az életét a tehénistálló nélkül. Reggel ötkor kel, akárcsak én, vagy más. És nem a könyveire büszke, hanem a teheneire. Hát látod, ez Amerika. Hogy engem a Jóisten ide terelt, még mindég nem tudom, hogy örvendjek neki, vagy nem. Egészséges és őszinte élet, de talán igen hosszasan voltam európai. Azonban már kezdem megszokni. Már magamtól ébredek föl ötkor és pyjamában szaladok le megetetni a teheneket. Sokat dolgozom a két kezemmel és fizikailag határozottan megerősödtem és megfiatalodtam. És ez az életmód folytatódni fog megszakítás nélkül akkor is, ha Te itt leszel, mivel másképpen itt nem lehet élni. Január 1-től bérlője leszek a farmnak. Én felesbe akartam, ők harmadán adták. Úgy, hogy két rész az enyém, egy rész az övék. Ez is Amerika. Segíteni minden vállalkozást és többnek ismerni el a munkát, mint a vagyont. Ők adják a pénzt, az egész gazdaságot, gépekkel, állatokkal, földdel és én csak a munkát. Mégis a jövedelem kétharmada lesz az enyém és csak egyharmada az övék. És a jövedelmet itt nem úgy számítják, mint nálunk. A készpénzkiadásokat egyszerűen levonják a készpénzbevételből és ez a jövedelem. Társnak bevettem Rátz Palit, aki Michiganből ide
jön január elsején. Számításunk szerint az első félévben kb. 250-250 dollár keresetünk lesz nekünk is, neki is. Azután emelkedni fog. Tavasszal veszek egy kocsit, persze nem egy húsz-dollárost, hanem egy jobbat, úgy 500 dollárért. Még egy érdekes különbség Európa és Amerika között. Itt nem ismerik a flörtöt! Hátsóajtóromantika, hálószoba-titok, ilyesmi itt nincs. Csak egyenes szerelmek. Ezért az a sok válás. Ha valaki beleszeret egy nőbe, elveszi feleségül. Aztán elválnak, ha megunják egymást. Néha furcsa, mély és titkos tragédiák játszódnak le az emberekben. Például tegnap volt az esküvője egy 78 éves férfinek és egy 80 éves asszonynak. Negyvenkét évig vártak egymásra, anélkül, hogy megérintették volna egymás kezét. Évente egyszer találkoztak csak, a karácsonyi istentiszteleten. Az asszonynak a férje bolondokházában élt és nem lehetett elválni tőle. Most végre meghalt. Ma regényt írnák róluk, Európában kikacagnának. Be kell fejezzem a levelet, mert megjött a hat tonna zab, át kell vegyem és ez sok időbe telik. Isten Veled, Nyuszikám. Szeretettel csókol Albi 12. Bellaire, 1951. Nov. 26. Kedves Évám! Leveled hosszasan meggondolkoztatott, azért nem válaszoltam rá rögtön. Közben érdeklődtem Washingtonban is és azt a választ kaptam, hogy előre láthatólag éven belül nem jöhetsz amerikai földre semmilyen módon, de lehet az is, hogy soha. Már most látod, elgondolkodva ezen, lehetetlen nem látni benne valamilyen isteni ujjmutatást. Te azzal tisztában kell légy ennyi idő után, hogy házasságunk nem volt egészen az, aminek lennie kellett volna. Bizonyos pontokon soha sem találkoztunk össze és ha a bajorerdei nyomorúság közelebb is hozott egymáshoz, egyikünk számára sem volt a boldogság tökéletes. Nehéz és rossz természetem sok könnyet okozott Neked és bennem felgyűlt egy kinemmondott hiányérzet. Kérlek ne értsd félre: én most is ugyanúgy szeretlek Téged, mint félévvel ezelőtt, vagy egy évvel ezelőtt. Ha talán nem is úgy, ahogy egy feleséget kellene, de mindenesetre igyekeztem, igyekszem és ezentúl is igyekezni fogok jó unokabátyád lenni, aki kis húgocskáját nagyon szereti és soha el nem hagyja a bajban. Viszont szükségesnek tartom kimondani most már, hogy az elkövetkezendő éveket nem bírom másképpen elképzelni, minthogy visszaadjuk egymás szabadságát, hogy változó idők és életkörülmények között ne akadályozzuk egymást. Nehéz mondat, tudom, amit leírtam és megdöbbent Téged. De kérlek gondold el józanul: Te ott vagy az otthoni viharban, rokonaid, szeretteid között, én meg itt az idegenben, szembe kerülve egészen új életfeltételekkel és egészen új életszabályokkal. A négy fiú és a magam érdeke azt kívánja, hogy itt maradjak és fölverekedjem magam ennek a világnak a módján és tudom azt, hogy ha Te itt lennél, halálosan szerencsétlen lennél, mert nem bírnád az itteni életet. Nem bírnál naponta reggel ötkor kelni és rohanva dolgozni estig, magad foglalkozni a házzal, étkezéssel, gyerekekkel, kerttel. Ha pedig erőszakot tennél magadon és megcsinálnád mégis, tönkre mennél egészségileg és
lelkileg. Ha nem: mindenki lenézne itt. Ez egy más világ, egészen más, mint ott és az anya, aki nem maga eteti a gyerekeit, maga öltözteti, mosdatja, ügyeli, maga főz, mos és varr: nem megy a színházba itt. Ehhez hozzájárul az én nehéz természetem, kielégítetlenségem, hogy nem tudok ma még szellemi munkát végezni. Mindez annyira rád nehezedne, hogy volt oka Istennek, amikor nem engedett ide. Én érintkezésbe léptem egy bankkal és sikerült elérnem, hogy törvényes úton küldhetek Neked havi 100 dollárt, ami itt hivatalos áron, DM-ben kifizet egy másik bank. Ez havi 420 márka, amiből Bandival kettesben úri módon megélhettek. Remélem, hogy márciustól már 150-et tudok küldeni, ami 630 márka lenne, havonta. Tehát nem leszel az elkövetkezendő években kiszolgáltatva senkinek sem rokonnak, sem idegennek és élhetsz úri módon, ahogy itt soha sem élhettél volna. Irigyellek kissé ezért az életért. Én a négy fiúval megpróbálok felkapaszkodni. Esetleg minden nyáron elküldhetnék kettőt a fiúkból, hogy együtt lehess velük valahol a hegyek között néhány hétre. Később, ha leveszik rólad a zárlatot, bármikor átjöhetsz ide látogatóba és akár itt is maradhatsz, ha a politikai helyzet úgy kívánja. Bár nem hiszem, hogy lenne kedved itt maradni. Viszont én szabad kell legyek. Kemény kenyérbe űzött ide ki Európa és hozzá kell esetleg nyúlnom az új világ fegyvereihez, ha meg akarok állni benne. Egy nem jelenlévő, de mégis mindenbe beleszóló feleség pedig olyan akadály, amit nem bírok el. Akadály Ágnes néni is, aki nem, hogy segítség lenne, de mindent ellenkezőleg csinál, mint ahogy kellene. De őt könnyen el tudom helyezni valahol, ahol csak cseléd kell és nem anya és háziasszony. Egyelőre Rátz Paliékkal fogok összeköltözni, ha december 15-én megjönnek, hogy aztán mit hoz a jövő, azt nem tudom. De valahogy majd lesz. Egyelőre a Te sorsod jobban aggaszt, mint az enyém. Mihelyt látom, hogy a helyzet háború szempontjából kiélesedik, azonnal beadom a válási kérést és azt itt hat hét alatt elintézik. Nem szabad terheljen a nevem odaát, ezekben a zavaros időkben amik jönnek. Mert én itt erősen belefekszem majd a politikába, mihelyt megérik rá az idő. Ez nem jelenti azt, hogy valamikor ne kerülhessünk még össze az életben, bár őszintén kívánom Neked, hogy találd meg ott, teljes szabadságodban, azt az embert, aki jobban talál hozzád, aki nem gyötör meg naponta, aki mellett nem kell annyit sírj és aki boldogabbá tud tenni, mint én. S akit boldogabbá tudsz tenni Te is. Kérlek még egyszer, értsd meg: nem szakítani akarok Veled, arról szó sincs. Csak szép barátságban szabaddá akarlak tenni és szabaddá akarom tenni magamat. Természetes, hogy továbbra is gondoskodni akarok Rólad, ameddig élek, sőt azon túl is. Mindenben segítségedre leszek, erőmhöz mérten és szeretlek továbbra is, mint gyermekeim anyját, mint unokahúgocskámat és mint az együtt eltöltött könnyű és nehéz évek – de innen nézve mégis inkább pehelykönnyű évek – összegyűlt emlékeinek társát. A gyerekekkel szemben minden úgy marad, mint eddig, kettőnk között, legalább is egy ideig. Nem tudom, később hova érik a dolog. Nehéz itt megélni egyedül négy gyerekkel, különösen farmer embernek, ezt tudnod kell. Nem főzhetek és nem moshatok magam reájuk, reájuk és a farm munkásaira. Valakit föl kell fogadnom magam mellé, ehhez kétség nem fér, előbb-utóbb. De olyan amerikai asszony nincs, aki alávesse magát egy láthatatlan és ismeretlen háziasszony, anya is feleség parancsainak. Nekem viszont szintén szükségem van testileg is, lelkileg is szabadságra.
Kedves Évám, tudom, hogy mindezt nehéz lesz megemésztened. Mert Te még ott élsz és nem ismered ezt a világot itt és mindent a magad régi szemszögéből nézel és látsz és azt szeretnéd hinni, hogy ami volt, az visszajöhet még egyszer. Sajnos a múlt nem tér vissza soha. Az idő rohan velünk és folyton változik. S nekünk alkalmazkodnunk kell hozzá. Szomorú talán, hogy minden így jött, de lehet az is, hogy valamikor rájövünk még mind a ketten, hogy így volt jó. Neked is, nekem is és talán a gyerekeknek is. Ha egy mondat elromlott, nem lehet javítgatni rajta, hanem ki kell húzni és újat kezdeni. Gondolj „pacsirtára”, milyen boldog, hogy a férje nélküle ment Ausztráliába. Pedig igazán jó barátok voltak és jól megértették egymást. Ha valamikor Szentgothárd visszakerül, Tied lesz a haszonélvezete életed végéig és valamilyen fiú majd elgazdálkodik ott melletted. És én is fölkereslek majd gyakran, bizonyára. S talán még egyszer el is kezdhetünk mindent elülről, Isten tudja. Múlt héten föladtam egy karácsonyi csomagot szanatóriumi címedre. Több kis csomag van benne, mindegyiken a neve annak, akinek szól. Légipóstán adtam föl, remélem baj nélkül és idejében megkapod. Bandinak külön megy, mert amit akartam, nem kaptam még meg. Vid és Huba becsületesen segítenek a farmmunkában. Egyik reggel egyik kel föl velem együtt ötkor, másik reggel a másik. Félhétkor végzünk a fejéssel, etetéssel, megfőzzük magunknak a reggelit és aztán ők mennek iskolába. Januártól összevásároljuk a környékbeli farmerektől a tejet és pasztörizálva, homogenizálva, szépen palackozva szállítunk majd le a városokba napi 2–3000 litert. Egy szép autót is veszünk hozzá a jövő hónapban „Wass and sons dairy” ez lesz rajta. (persze nem személyautóról van szó, hanem tejesautóról, hűtőkészülékkel, automatikus palack föl és lerakódóval.) Kérlek, írd föl nekem egy papírra a család ott lévő tagjainak születésnapjait! Itt lévő holmiidat egy ládában a karácsonyi csomagforgalom megszűntével visszaküldöm, biztosan szükséged van rájuk. Az ezüstöt majd külön küldöm, megbízható emberrel, aki Németországba utazik. Változatlan szeretettel ölel Albi 13. 1951. December 6. Kedves Évám! Leveled nagyon elszomorított. Szomorú vagyok, hogy szomorú vagy és fáj, hogy szomorúságot kellett okozzak Neked. De talán fogd föl úgy, ahogy van: elengedtél egy háborúba és onnan - csodák csodája - visszatértem. Aztán elengedtél egy másik háborúba és abból nem tértem vissza. A férjedet Európa kidobta magából, mint ahogy egy döglött macskát kidobnak a szemétre. Nagyobb és súlyosabb háború volt ez számomra, mint Ukraina. Jól mondtam annak idején, a család búcsúebédjén: előőrsbe megyek. Előőrsbe jöttem valóban és látod: nem tértem vissza. Ti ezt onnan nem tudjátok megérteni. Többször is megírtam, hogy ez itt egy másik világ. Nem más földrész: más világ. Mint ahogy egy más világba mennek azok, akik meghalnak. Én előbb átjöttem abból a világból ebbe és csak azután haltam meg, talán, mert szívósabb voltam, mint más. Más talán már a hajóról beugrott volna a tengerbe
azokkal az érzésekkel megrakódva, amiket én hordoztam magamban, amikor Európa elmaradt. Amikor minden elmaradt mögöttem, ami szép volt, kedves volt, családias volt. Amikor az utolsó megmaradt családtagok is elmaradtak. Nem tudom megérted-e ezt. Nem én hagytam el Európát és titeket, hanem Ti és Európa löktetek ki magatok közül, mert nem volt számomra hely. És én elindultam meghódítani egy idegen világot. Azt hiszem sikerült. De akinek sikerült, az nem ugyanaz az ember, mint aki elindult a hajón. Az a Wass Albert meghalt, gyászjelentését régen közölhették volna már az újságok. Vedd te is úgy, hogy meghalt, hősi halált halt a négy fiáért, akik már ennek a világnak boldog és semmi teherrel nem terhelt polgárai. Én most boldog vagyok és megelégedett ebben az új formámban, ahogy a halálból feltámadtam. Megelégedetten veszem kezembe reggelenként a vasvillát és nem érzek semmi feszélyezettséget, ha marhatrágyás cowboycsizmámban esténként meg kell jelenjek valahol egy teremben és előadást kell tartsak okos és figyelő embereknek arról hogy mi történt Európával. Esténként legújabb könyvemet írom, levelezek Tafttal és Mac Arthurral és reggel ötkor már takarítom az istállót. És ebben nincs sem mártíromság, sem elégedetlenség: ez az élet. Missziót teljesítek az írásaimmal, de ahhoz hogy missziót teljesíthessen az ember enni is kell és enni csak akkor van mit, ha a tehenek jól tejelnek és a föld terem. A könyv, amit írok, Koreában játszódik, egy sziklás hegygerincen, ahol hét amerikai fiú, köztük egy magyar, reménytelenül harcolnak a túlerővel szemben és rendre elesnek. Az egész egy hosszú levél, amit a magyar fiú ír mielőtt meghal az anyjának. De három dimenziója van: az egyik hatszáz évvel ezelőtt, amikor hatezer keresztes vitéz magára hagyva harcolt a bolgár hegyekben a török ellen, a másik az utolsó háborúban a Kárpátokon és a harmadik Korea ma. Mindhárom ugyanegy: egy kis kétségbeesett csapat hősiesen hull el a kereszténység védelmében és a keresztény világ közömbösen nézi. Azt hiszem legjobb könyvem lesz ez a regény. Ahogy írom, azonnal fordítják angolra és már van angol kiadóm is. Nagyon aktuális téma itt a választások előtt. A könyv címe: Why? Miért? És azt kérdi meg a világtól és Amerika vezetőitől, hogy miért kellett annak a néhány száz keresztes vitéznek segítség nélkül elpusztulnia a kereszténység védelmében, hogy utána a török másfél évszázadig uralhassa fél Európát és mért kellett a magyaroknak elvérzeni a Kárpátokon és mért kellett a magyaroknak itt eladni az oroszoknak mint a juhokat és végül: mért kell ma lassan elvérezni Koreában az amerikai fiúknak, élelem nélkül, repülőgépek nélkül, fegyverzet nélkül és megerősítés nélkül, miért nem siet segítségükre egész erejével Amerika, aki oda küldte őket? nagy port fog felverni a könyv, már előre látom. Szóval ne hidd, hogy szellemi munkát nem végzek és hogy ez baj. Nincs itt semmi baj, kis öreg, hidd el idegen befolyásról sem lehet beszélni. Éppen csak, hogy a férjed elesett ebben a harcban, amire kiküldtétek és én egy másik ember vagyok, aki véletlenül a nevét hordom az elesettnek. Ha te egy év múlva még mindég akarsz Amerikába jönni, én segítségedre leszek mindenben. Állást is szerzek Neked. DE az életedet magad kell fölépítsd itt, bár ahhoz is minden segítséget megkapsz. Bandi jelenleg anya és apa nélkül van – ezt itt eltitkolom, mert ha megtudnák ebben a világban, hogy a gyermek nincs veled, nem ismernének el anyának többé. Az anyákról itt más fogalmak vannak. Ha kívánod, Bandit bármikor áthozathatom, itt jó helyen lesz. Szó sincs arról, hogy elszakítsalak a gyermekeidtől. Erre egy pillanatig sem gondoltam. Tegnap megkérdeztem tőlük, hogy melyikük akar visszamenni Hozzád Németországba. Egyik sem akart. Szeretik itt, amit nem is csodálok. Itt nem idegenek, Azonban kettőt-kettőt minden évben
átküldhetek Hozzád néhány hónapra, vagy Te jöhetsz át ide hozzájuk. S mondom, ha mégis, minden tanácsom ellenére valamikor átköltöznél ide, akár veled lehetnek mindég. De alig hiszem, hogy ez huzamos ideig örömödre válna. A gyermekekkel itt nagyon sok munkájuk van az asszonyoknak, olyasmi, amit otthon cselédmunkának neveztünk. Itt anyamunka a neve. A havi száz dollárt bank útján megkapod. Jól fog az neked, hidd el. Ott van értéke a pénznek: úri módon élhetsz, dologtalanul, ha pénzed van. Itt akármennyi a pénzed, magad kell főzz és moss és gyermekruhát varrj. Tudom, ezt nem érted, ez egy más világ. De látod, biztos vagyok benne, hogy ha ez a sokk elmúlt, nem fogod bánni, hogy szertefoszlott a grófi álom és az írói álom. Rájössz magad is, hogy egy mocskos cowboy aki ír, nem érdekes jelenség. Hetenként egyszer borotválkozik csak és alkoholt nem iszik. Szerencsétlen figura. És rendre rájössz majd arra, hogy jobb neked valóban ott Európában, ahol nem kell dolgozzék az, akinek pénze van, hanem színházba járhat és moziba. És ősszel már eszedben sem lesz, hogy eljöjj ebbe a különös nyers világba, ahol minden más és idegen és ahol nem lehet még egy otthon falain belül sem kicsieurópát játszani, hanem vagy elpusztul az ember, vagy átváltozik. Lehet, hogy valamikor én is visszatérek Európába, a jövendőt nem lehet tudni. De félek, hogy ott sem leszek többé az, aki voltam. Mert akit kidobtak a frontra és elesett a hazáért, vagy egyébért, az ritkán támad föl. De azt az egyet ne feledd el soha: bármi bajban légy, komoly bajban – nem egy sértett szív fájdalmaira gondolok, mert azon nem lehet segíteni – én mindég itt vagyok úgy a te, mint a család bármely tagja számára. Leveleimben rendesen beszámolok továbbra is az itteni dolgokról, gyermekekről, mindenről és a család minden tagja számíthat reám, mintha semmi sem történt volna. Éppen csak hogy az érzelemvilágom valahol elveszett az óceánban. Szeretettel ölel kicsi Évám Albi 14 The Knolls, 1951. Dec. 18. Kedves Nyuszi! Utolsó leveledből azt érzem ki, hogy nem értettél meg tisztán. Itt nincs szó arról, hogy ne szeretnélek Téged, vagy cserben akarnálak hagyni. Szeretetem irányodban nem változott. Mindössze tisztán és őszintén megmondtam és megmondom most újra, hogy az itteni életforma - s ezt az életformát most már hogy itt vagyok vállalnom kell amíg anyagilag olyan helyzetbe nem kerülök, hogy túltehessem magamat rajta - ez az életforma nem Neked való és nem tudlak elképzelni benne. Te is, én is szerencsétlenek lennénk. Ezt hidd el, mert ez így van. Sokkal okosabb tehát, ha kényszerű különválásunkat meghosszabbítjuk odáig, amíg a körülményeim megváltoznak. Lehet hogy olyan lépésekre leszek kényszerítve, amiket nem fogsz megérteni, amik fájdalmat okoznak neked. De mindez a magam és a fiúk életmegoldása miatt lesz. Remélem, hogy néhány év alatt feltornázom magam odáig, hogy újra együtt élhessünk. De egyelőre nem lehet. Belepusztulnál ebbe a munkába, vagy pedig állandó csetepatéink lennének, ami megkeserítené az életet. Ha ősszel mégis kijössz, szerzünk Neked lakást a közelben és ha a gyerekeket egy időre átveszed, majd meglátod, hogy mit jelent itt anyának lenni,
milliók nélkül. Ágnest is megkaphatod, ő csak tehertétel. Amerikában teljesen használhatatlan, mert csak takarítani tud, arra pedig itt sem idő, sem szükség nincsen. A gyerekek erősen készülnek a karácsonyra. Bibivel három napja díszítik a házat. Itt kívül is földíszítenek minden házat, már egy héttel karácsony előtt. Bibi úgy törődik a gyerekekkel, mintha a sajátjai volnának. Reggel hatkor fölkel, hogy elkészítse a reggelijüket, becsomagolja a lunch-táskáikat, mosdatásukat, ruhájukat ellenőrzi és elindítja őket csókkal iskolába. Ruhákat varr nekik, mindenüket rendben tartja, vacsora után a kicsik külön öröme, hogy az ágyába bújhatnak és ő mesél nekik. Minden nap szerez nekik valamilyen apró örömet, jelentéktelen kicsiségeket, de színessé teszi általuk az életüket. A gyerekek nagyon szeretik. Körülbelül azt a szerepet tölti be náluk, amit Nálad Nana és Amalie együttesen. Ugyanis a konyhába is beszoktatta őket és együtt sütik a süteményeket és eteti őket minden jóval. Miki és Huba nagyon jól haladnak az iskolában. Géza kissé nehézfejű és Vid kissé lusta, mint mindég. De Bibi ismeri az összes tanerőket és jóban van velük és így eligazítja a kisebb bajokat. Miki és Géza nagyon megönállósodtak, amióta hosszú nadrágot viselnek, véleményük van a dolgokról és azt bátran ki is mondják, még ha ellenkezik is a nagyokéval. De persze minden szemtelenség nélkül, egészen természetesen. Általában rájöttem, hogy az amerikai gyerekek nem olyanok, amilyen a hírük volt nálunk. Akik olyanok, amilyeneknek mi hallottuk emlegetni az amerikai gyerekeket, azok - sajnos - kivétel nélkül európaiak. A Sója gyerekei például rettenetesek, aztán van itt egy másik magyar család, ott is van három iszonyú neveletlen kölyök és az iskolában akik a rosszak és neveletlenek, azok olaszok, lengyelek, vagy csehek. Mivel Amerikában vannak, hát persze most amerikaiak. De ezt a neveletlenséget a DP táborokból hozták, magukkal. Joe most nincs a háznál. Munkát kapott Columbusban és így átment az ottani gimnáziumba. A munkája esténként négy óra és jól fizetik. Ezt a pénzt meggyüjti az egyetemre. Vid is ilyen módon akar majd College-ba jutni, de nem nagyon hiszek benne. Mikinél elhiszem. A College itt olyan drága, hogy azt a szülők csak a legritkább esetben tudják fizetni. A fiúk maguk munkájával szokták megkeresni hozzá a pénzt. A Pat férje például erdészeti munkát végez és ebből jár az egyetemre. Itt most állt be a tél. Kétaraszos hó van és az az autóforgalom szünetel. Ez persze pánikkal jár. Mivel sem a sínadrágot, sem a bakancsot, sem a meleg ruhát nem ismerik - a fűtött autók miatt - most fáznak, akik gyalog kell munkába menjenek. A Lilo csomagja megjött, karácsonykor bontom majd föl. Nyuszim, mindnyájatoknak boldog ünnepeket kíván és szeretettel csókol Albi Remélem, a csomagot idejében megkaptátok és Julianak jó a ruha. 15. 1952. Jan. 16. Kedves Éva! Kissé goromba és bántó leveledet köszönettel megkaptam. Meg kell nyugtassalak, hogy „szerető”-ről nincsen szó európai értelemben, itt ilyesmit sajnos nem lehet kezdeni, túlságosan erkölcsösek az emberek. Így csak annyit erről: amit eddig tettem és amiket ezentúl tenni fogok, bármilyen érthetetlenek lesznek ezek számodra, azért történnek és történtek, mivel nem maradt más választásom. És mert ez az egyetlen lehetőség, hogy
megkíméljem magamat és a gyerekeket és Téged is egy hosszú és keserves napszakos élettől s ugyanakkor irodalmilag működhessek és politikailag szolgálhassam azt a feladatot, mely életcélom kell legyen, bármilyen áldozatokba is kerüljön. Ezért próbállak előkészíteni arra, hogy útjaink egy időre szét fognak válni. Egy időre csak, remélem. Ezt ne feledd el később se, bármi is történjen, amit nem tudsz megérteni. Múlt héten lent jártam Floridában és a mexicoi öbölben. Gyönyörű vidék, narancserdők, most érik a narancs. Azt gondoltam, hogy ilyen szép volna ott Neked egy kis ház, egy narancserdőben. Remélem nyárára már meg tudom Neked szerezni. Én máshol leszek, de a gyerekek Hozzád mehetnek, ha úgy kívánod. Azon múlik az a floridai ház, hogy sikerülnek-e a terveim. És sok minden múlik azon is, hogy Te tudsz-e okosan viselkedni, vagy nem. Ha nem tudsz, akkor elfogok válni Tőled egy időre, hogy ne legyen „furcsa” a különélésünk. Aztán majd összeesküdhetünk megint, ha eljön az ideje. Az embernek az életben mindég fizetni kell mindenért. Egyszer ezzel, másszor azzal. A gyerekek jól vannak, vidám életük van. De sajnos – kezdenek Téged elfeledni. Ezt nem úgy értem, hogy nem szeretnek és nem imádkoznak érted minden este. De igen elfoglalja őket az élet és nagyon otthon vannak ebben a házban, úgyhogy nem vágynak el innen és félnek a gondolattól, hogy ezt a házat és Bebe-t esetleg el kell hagyják, ha jössz. Most már nem csak Rátz Pali, de Bende Feri is itt vannak a farmon. Ferit most hoztuk Alabamából, ahol nagyon rossz helyen volt szegény. Meglátogattuk Soós Gézát is. Hosszú utunk volt, kereken 5500 kilométer, nyolc nap alatt. Voltunk havasokon és két tenger partján. (Atlanti óceán és mexicoi öböl). Láttunk szarvast, mosómedvét, aligátort, papagájt, majmot, cápát, polipot, óriásteknőst és amerikai struccot. Három zsák narancsot hoztunk haza a gyerekeknek, amiket Bebe-vel ketten szedtünk a fákról. Meg egy zsák friss grape-fruit-ot. Az első száz dollárt remélem hamarosan megkapod. Igyekszem minden hónapban küldeni. A farm ma már rosszul megy és csak ráfizetés, de írásaimból remélem hamarosan több pénzt látok és a farmot átengedhetem egészen Palinak. Látod, talán Isten akarata volt, hogy ne jöjj velem, mert akkor sok minden másképpen alakult volna és rosszabbul. Nehezebben volnánk. te is, én is és főként a gyerekek. Nem lett volna módom arra, hogy ilyen hamar betörjek az angol nyelvű irodalomba és hogy politikailag szolgálhassam hazámat és Erdélyt. Tudom, hogy Neked ez nehéz és keserves. De meg kell hozd ezt az áldozatot, ha igazán nagy lelked van és erős szíved. És ha hinni tudsz abban, hogy a végén minden jóra fordul és szebb lesz, mint valaha. Azonban ha akarod ezt, akkor ne áruld el soha, semmilyen körülmények között, hogy ezt én ígértem meg neked, mert ezzel mindent elrontanál. Két évről van csak mindössze szó, Évácska. De kérlek, hogy ezt a titkot nagyon erősen őrizd és senkinek, de senkinek ne írj és ne szólj róla, mert nagyon megbánnád a következményeket. De jobbnak ítélem politikailag használni tudni, írni tudni és ugyanakkor úri életet szerezni az egész családnak – még ilyen áron is – mint évekig napszámosnak és napszámosnőnek lenni és nem használni senkinek semmit ezzel. Florida nagyon jó lenne Neked. Gyönyörű ország! Pálmaerdők, narancsligetek, szép kicsi házak és az élet olcsó. Ha a filmem befut, meg tudom venni Neked nyáron az egyik kis villát (aranyos ötszobás kis ház pálmák alatt, narancskerttel) De Leon Springben, Daytona Beach-től húsz mérföldre. Havi száz dollárból jól megélsz ott a gyerekekkel együtt, vagy időnként a gyerekekkel, ahogy tetszik. De tanulj meg autót vezetni, az Istenre kérlek, ez nagyon fontos! Vizsgát nem kell ott letégy, csak vezetni
tudj. A vizsga itt könnyű. De enélkül nem élsz meg. Nem tudsz bevásárolni menni sem. Itt minden út „autobahn” és aki húsz kilométerre él a várostól, az azt mondja „a városban élek” és ez így is van. Bent a városokban nem lakik senki, ott csak a boltok vannak. De Leon Springtől Daytona Beach-ig dzsungelen átautózol, remek autobahnon. És ha nem vigyázol könnyen elgázolhatsz egy kölyök-alligátort, vagy egyéb állatot moziból hazajövet. Kigyók viszont nincsenek, azokat már kipusztították. Alligátor is csak azért van, mert törvény védi őket. A dzsungel nemzeti park. Hát kicsi Éva, fel a fejjel és ne duzzogj. Vágj vidám pofikát a nehéz játékhoz és meglátod: nem is lesz olyan nehéz. Úri módon élni, szép helyen, kényelemben minden körülmények között jobb, mint hajnaltól estig dolgozni és beleöregedni a fáradtságba. Szeretettel ölel: Albi 16. The Knolls, 52, 2. 7. Kedves Éva! Sietve írok, mert rengeteg dolgom van. A szerelem olyan kis öreg, ami jön és megy. Most másba vagyok szerelmes, nagyon. Ez ellen nincs mit tenni, bele kell nyugodni, én is belenyugodtam. Azonban ez a tény nem változtat semmit azon, hogy igyekezni fogok rólad gondoskodni és ha ki akarsz ide jönni, úgy mindent megteszek, hogy ki is jöhess, bár tudom, hogy ebben a nyers, idegen világban itt nem érzed majd jól magad és vissza fogsz kívánkozni Európába, mint mindenki, aki onnan jön ide. Itt persze majd dolgoznod is kell, mert anélkül nincs élet és szóba sem állnak veled a szomszédaid, ha európai módon akarod élni itt is a "háztartási" asszony életét. Azt itt úgy mellékesen csinálják a nők. Hogy milyen munkát vállalsz, az tetszésedre van bízva. Attól függ, hogy mihez értesz. Nagyon jó munkakör a bolti elárusítónői állás, könnyű és jól fizetik. Jó munkakör minden, ami kozmetikával kapcsolatos. De még azzal is lehet pénzt keresni, ha a magad kertje mellett a mások virágoskertjének gondozását is elvállalod. Neked itt nagy előnyöd lesz, hogy tudsz angolul. Még titkárnői állást is kaphatsz, de az nem a legkönnyebb. Német nyelvórákat is adhatsz, keresik. Én a fiúk költségein kívül egyelőre csak havi 30at és a fiúk, ha Bandi is itt lesz, havi 100-at. Ez persze, amikor Nálad lesznek a gyerekek, szintén a Te háztartási pénzedhez csatolódik. Ez tehát őszintén a helyzet, kis öreg. Sajnálom, hogy így van, de így van. Azonban mondom, ez mind nem változtat azon, hogy ezentúl is gondoskodom Rólad. Kötelességeimmel mindég tisztában voltam. És szeretlek kis öreg, hidd el, csak nem szerelemmel, hanem szeretettel, nagy-nagy szeretettel. Sokat gondolok Rád és szomorú vagyok, ha Rád gondolok. De ez a szerelem sorsszerűen jött, Isten rendelése folytán, nem tehettem ellene semmit. Idősebb mint te, nem olyan bájos mint te: csak éppen, hogy szerelmes vagyok belé. Talán elmúlik, talán nem: nem lehet tudni. Én azt hiszem, hogy nem. itt Amerikában egyébként sem játék a szerelem. Férfi és nő egyenrangú felek, de a szerelem egyúttal kötelez is, jobban mint Európában. Ennyi az egész. Látod: kivántad hogy őszinte legyek, hát őszinte vagyok. Mind a négy fiú tanul zongorázni. Vid már komoly fiatalember, Huba boxoló, Miki a legjobb tanuló és Géza: ő a baby, utolsó az iskolában, nehézfejű és visszamaradt. De mindenki nagyon szereti, bár sok bajt csinál.
Ágnes nénit képzeld el megnyírva, ondolálva, kifestett szájjal és körömmel, nilonharisnyában, úri kalappal a fején. Megfiatalodott mindezektől. Az itteni egyházi nők először erőszakkal vitték el a beauty-shop-ba, mert szégyellték őt a templomban vasárnaponként. De aztán őmaga is rájött az ízére. Rátz Palitól Isten segítségével megmentődtem: tipikus intellektuell volt, semmi munkára nem jó. Most helyette fölvettem egy frissen érkezett keletporosz német családot, egy hete vannak itt, azt hiszem jók lesznek. És nagy segítség Feri is, aki most éppen két disznót öl, marosmenti módra és káromkodik, hogy az itteni préselt szalma nem akar égni. A fiukról hamarosan küldök egy képet, hogy láthasd mi lett itt belőlük. A kép még decemberben készült, de a fényképész csak most küldte el. Persze DP ez is, ezért olyan pontatlan. Februárban még öt előadást kell tartsak különböző helyeken az európai problémákról. Tegnap este tartottam egyet az ohioi lelkészeknek. Forrásban van Amerika és Taft elnöksége már majdnem biztos. Akkor pedig követelni fogják a vasfüggöny mögötti országok számára a szabad választásokat, UNO-csapatok ellenőrzése mellett s az oroszoknak ki kell menni. Ha nem: háború. Lehetséges ezért, hogy jövő évben már haza is mehetünk. A háború nem Európában lesz: Koreán és Szibérián át mennek reá az oroszra. Azt a bizonyos 100 dollárt remélem megkaptad közben, bár edmundstali címedre ment. Most újra feladattam ötvenet. Azt hiszem ebből futja majd, hogy letedd az autóvezetői vizsgát. Nagyon fontos! Szeretettel ölel igaz barátod Albi 17. 1952. Március 21. Kedves Évácska! Remélem a csomagok azóta már befutottak s ha Hans bácsi nem is kaphatta meg az övét idejében, de Hansi igen. Ha mindenáron Amerikába akarsz jönni ismételten figyelmeztetlek, hogy vissza fogsz kívánkozni és jobb lenne, ha várnál még vele – akkor keresd föl Wentorfban a C.W.S.-t. Az assurance, amivel elindult az ügyed, az újabb rendelkezések szerint még mindég érvényes, tehát a DP-kvótában vagy. Mindazonáltal ismétlem, hogy okosabban tennéd, ha maradnál még. Ha szereted a csöndet, nyugalmat, kényelmet, akkor ne gyere. A pénz, amit én adni tudok Neked, az ott érték, de itt nem jössz ki vele. A gyerekek pedig nehezen szakadnának el a farmtól, különösen mióta Bebe egy pónit is vett nekik. Próbálom lassanként előkészíteni őket arra, hogy ha Te jössz, akkor Hozzád kell menjenek és csak akkor jöhetnek hozzám és Bebéhez, amikor Te engeded. De nem nagyon örvendenek ennek a gondolatnak. Ha a hatóságok ki is mondják itt a válást valószínűleg hamarosan, azt a Te kivándorlásod érdekében egyelőre titokban fogjuk tartani. A gyerekek egyébként jól vannak. A három apró bolondul a póniért. Az én dolgaim lassan haladnak. A farmmal sok a baj és a vesződség, sok a váratlan meglepetés ezzel a számomra ismeretlen időjárással. Három nappal ezelőtt még fagyott és ma nyári hőség van. Tegnap még sem rügy sem bimbó nem látszott és ma már zöld néhány bokor és virágok is vannak. Viszont lehet, hogy holnapután újra hó lesz.
Édes Évácskám, vedd a helyzetet úgy ahogy van, tenni ellene nem lehet. Én egészen jól megvagyok, rajtam sem segíteni, sem a bajból kihúzni, sem nemtudommit csinálni nem kell. Viszont minden körülmények között számíthatsz reám, ezt már sokszor megírtam. Kezeidet csókolja Albi 18. Bellaire, 1952. Jun. 3. Kedves Éva! Kötelességem tudatni Veled, hogy a bíróság a múlt hónapban kimondta a válást. Az amerikai törvények szerint jogod van a gyermekekhez, viszont úgy az ők, mint a Te eltartásodról nekem kell gondoskodni. Nem hiszem, hogy Téged mindez meglepetésként ér, mert hiszen régóta megírtam már, hogy a válás elindult. Ezen most már változ............... nem ismerted föl világosan a helyzetet, akkor hamarosan fölismered majd, hogy így volt jó és helyes. Mindenesetre erkölcsösebb - akármit is gondolsz most - mint együtt élni kisebb nagyobb kiugrásokkal, veszekedésekkel és egy állandó hiányérzettel. Ha nem akarsz ezek után Amerikába jönni, de Németországban sem akarsz maradni, úgy legjobb lenne ha arra a Spanyolország melletti szigetre költöznél, amelyikről Ráthonyiékkal beszéltünk. Ott a dollár nagyon sokat ér és kényelmesen, úri módon élhetsz belőle Bandival. Hiszem, hogy tiszta szívből szeretsz majd s aki nem okoz annyi bánatot mint én. Szeretnélek megsimogatni és megvigasztalni, de messze vagy. Szeretném megmagyarázni Neked, hogy mindez el kellett jöjjön egyszer s talán jobb lett volna, ha már hamarabb eljön., még otthon Erdélyben. Minden ok meglett volna már akkor is, csak az én kényelmességemen múlott, Ha jót tesz Neked, akkor haragudj reám, szidj, mondj rám minden rosszat, ami csak eszedbe jut. De ne feledd el, ha bajba kerülsz valaha is, hogy én nem hagytalak el. Csak feloldottam egy kapcsot, mely erkölcstelen volt és törvényellenes is. (Első fokú unokatestvérek vagyunk és házasságunknak nem volt lényegi tartalma, csak testvéri szeretet kötötte össze.) De mint kedves kis testvérkémet, mindég és mindenben segíteni foglak és szívből kívánok boldogságot Neked egy jobban hozzád illő emberrel, akit bizonyára megtalálsz hamar. ott lévő vagyonom a fiaimat illetik és haszonélvezetük a Tied. Addig is, ha itt akarnál élni, minden gyermek után havi 20 dollárhoz van jogod és tiszta jövedelmem 10%-a Téged illet. remélem, hogy egy év múlva ez már egészen szép kis összeg lesz. Kérlek, hogy ne írj rögtön. Egy hónapon belül semmiféle Európából érkező levelet nem bontok föl. Gondolkozz és akkor belátod majd, hogy ez volt a legjobb, legtisztább és legokosabb. Kezeidet csókolja: Albi 19. 19.
1990. márc.
Kedves Éva! Szép tőled hogy nem haragszol reám. Én sem haragszom, miért is lenne okom? Mindössze annyi az egész hogy nincs semmi közös alap már ahol összejöhetnénk. A múlt elsüllyedt régen, nem is létezik már s lassan az emlékek is elfakulnak. Ezt a kéthárom évet ami még hátra van számomra igyekszem okosan felhasználni. Még van bennem egy utolsó könyv, azon dolgozom. De napi két óránál többet már nem tudok gépelni, mert ha elfáradok, mellé ütök a betűknek. Könyveim most egymásután jelennek meg Magyarországon, hívnak nagyon a májusi könyvnapokra is, de nem megyek. Nincs értelme. Nincs oka annak hogy kapcsolatot keressünk egymással, Éva. Eltelt az idő. Áldjon meg a Jóisten továbbra is. Albi
5. The Knolls, 1951.Szept.24. Kedves Európaiak! Három nap van mögöttem ezen a farmon. Annyi minden gyűlt össze, hogy azt sem tudom, hol kezdjem el. Hát elkezdem ott, ahol abba hagytam: megérkeztünk New Yorkba. Először is sem szabadságszobrot, sem felhőkarcolókat a mai napig nem láttam. Láttam ködbevesző dokkokat, ocsmány olajos vizet sok döglött hallal. Aztán kiszálltunk és láttam egy hatalmas csarnokot - kilométer hosszú födött, üres hodályt - és ott várnunk kellett, amíg a csomagjainkat kirakták, s amíg hozzájuk jutottunk. Itt először is egy jó tanács minden utánam jövőnek: adja ott el mindenét, vegyen egy fényképezőgépet és jöjjön egy aktatáskával. A csomagokkal iszonyú sok baj van. A hajón a leszállás előtt a kézicsomagokat is elveszik és csak órák múlva találod meg őket újra - ha megtalálod. Mindened elázik, megpenészedik, eltörik. S ami megmarad, az itt értéktelen szemét és nem jó semmire sem, csak költséget okoz és helyet foglal - egy országban, ahol a helyet centiméterenként pénzzel kell meg fizetni. Szóval a nagy hodályban várni kellett a csomagokra. Mivel nekem volt a legtöbb csomagom, tehát én vártam legtovább. D.e. 10től d.u. 5-ig. Étlen-szomjan, leülési lehetőség nélkül. Mrs. Fay már kilenctől ott várt, de nem tudtunk összekerülni 5-ig, mivel engem nem eresztettek ki és őt nem eresztették be. Dobozy útján érintkeztünk, aki olyan kedves volt és várt a leszállásnál, s mint „karszalagos" hivatalos személy ki és be járhatott. Egy rakás magyar is várt, de azokkal sem tudtam találkozni a csomagok miatt, mivel öt órás várakozás után megéheztek és hazamentek. Csak Pantó és Lippóczy tartottak ki. Azonban csak 5 percet beszélhettem velök, mivel Mrs. Fay sietett haza és indulnunk kellett. Szerencsére vele volt Sojie is és így az ismerkedés első perceiben segítségemre volt. Később sajnos nem, mivel ő New Yorkban maradt, egy hétre. Mrs.Fay feladta vonatra a ládáinkat, minket a kézipoggyásszal berakott egy autóba - egy olyanszerű autóba, mint a Báthonyié - és fél hatkor elindultunk. Sütött még a nap - nálatok éjfél körül járt akkor az idő - és így még láttam egyet s mást New Yorkból is. Másfél órát autóztunk New Yorkon keresztül. Nem azért, mert a távolság olyan nagy, hanem mert annyi az autó. Képzelj el három sor egyirányba haladó autót egymás mellett egy utcán és három sort visszafelé. Minden kétszáz méteren piros lámpák. Amelyik sorba belekerülsz, azzal élsz és halsz. És mind nagy kocsik. Óriás kocsik. Kicsi kocsit, amilyen pl. a Hansié, vagy a Baetzé, nem is látni egész Amerikában. Legalább is én eddig nem láttam. Szóval másfél óra múlva elhagytuk New Yorkot. Én Viddel elöl ültem a nő mellett és a nő beszélt, beszélt és én nem értettem belőle egy szót sem. Akkor rákerültünk egy autobahn-féle valamire, ahol 100 km-es sebességnél lassabban nem szabad menni és megállni sem szabad. Itt is autó-autó mögött. Már szédültem. De ez az autobahn nem olyan mint a németországi. Itt össze-vissza kereszteződnek az autobahnok és maga Mrs. Fay New Yorktól idáig 8-szor tévedt el és kellett jó darabot visszatérjen velünk. Én soha sem tudnám keresztül rágni magamat ezen a hálózaton. Este nyolckor bementünk egy vendéglőbe és megvacsoráztunk, ami igen jól fogott, mert reggel 5 óta nem ettünk semmit. Azonban rövid volt ez a szünet is, mivel Mrs. Fay megmagyarázta, hogy sietnünk kell, ő reggel nyolcra otthon akar lenni, hogy kilenckor hivatalba mehessen. Hát mentünk tovább. Ha nyolcra nem is, de félkilencre valóban itt voltunk. Egyenes úton még véletlenül sem jártunk, csupa girbe-gurba
kanyaros, de nagyon jól kiépített „autobahnokon" repített minket a nő és beszélt, beszélt, hogy a fáradtságtól el ne aludjon. Rengeteg városon jöttünk keresztül, amiknek a nevét nem is tudta. Mikor virradni kezdett, dombos, erdős vidéken futottunk föl és le. Aztán Wheelingba értünk, átjöttünk az Ohio-folyón -kb. akkora, mint Pestnél a Duna - itt voltunk. A vidék emlékeztet a Mezőségre. Tücskök ciripelnek este, álmos dombok, kis szomorú erdőcskék. De vad, az nincs, egy szem se. Mókusokra vadásznak itt a népek. De az emberek is olyanok, mintha a Mezőségen lenne az ember. Csupa elhanyagolt farmépület, dudvás szántók, tövises legelők, parlagon heverő kertek. És gyom, gyom, gyom, magosabb, mint az ember. Még nincs tiszta képem, de úgy érzem, hogy az emberek itt többet beszélnek, mint amennyit dolgoznak. A Mc. Clean-ház Záhra emlékeztet. Nem építésében, hanem izében és hangulatában. Nem a nagymama-féle Záhra, hanem amikor mi menekültünk oda. Rendetlenség, családias levegő, patriárkális légkör, primitívség. Az öreg Mc.Clean kalappal a fején ül a pipázóban és a padlóra köp, 15 kutya van körülötte és egy macska. A rendetlenség olyan biztosan egyszerű, mint a világ teremtése. Ha leteszed pl. a zsebkendődet a szalonban az asztalra, nyugodt lehetsz, hogy 18 év múlva is ugyanott leled meg. Ha még olyan piszkos is. Szóval szombaton reggel félkilenckor megérkeztünk, az öregúr kezet fogott sorra velünk és morgott valamit, megmutatták a szobáinkat, aztán mindenki ment a dolga után és mi ott maradtunk. Találtunk a konyhában egy rakás szalonnát, tojást és egyéb földi jót, azokat megettük és megpróbáltunk berendezkedni. Azonban csak a próbálkozással maradtunk, mivel itt nem lehet berendezkedni. Itt már berendeztek mindent 200 évvel ezelőtt. Nekem egy nagyon szép sarokszobám van az emeleten, íróasztallal. Tágas nagy szoba, a gyümölcsösre néz és valami erdőutánzatra. De hely benne nincs. Próbáltam kicsomagolni de szerencsére közbejött Mrs. Fay és megtanított rá, hogy itt nem szokás kicsomagolni. Az ember csak annyit tesz be az egyetlen kis szűk szekrénykébe, ami egy hónapra kell és az két ing, két gatya, két rend ruha és két pár cipő. Mosás három naponként van. Ha egy ing elhasad, vagy unalmassá válik, 50 centért veszel másikat és ezt eldobod a szemétre. A ház körül valóban találtam is nyolc hatalmas, öles burjánok közé elrejtett szeméthalmot, ahol kalapok, cipők, autók, drótok, törött székek, edények és ezer minden ismeretlen dolog hever 100 év óta talán, amíg egyszer majd humusszá válik és elenyészik. Az én szobám mellett van a gyerekek szobája. Kandallós, szép tágas szoba. Fürdőszobánk is van, ahol néha van víz, néha nincs. Ágnes-néni a földszinten lakik. A ház olyan régi, mintha Noé építette volna, rögtön miután kikötött. A budi hol működik, hol nem. Ha az egyik nem működik, az ember megy a másikba. Van belőle négy. Csak jó előre megnézni, mert különben magad kell eltakarítsd, amit odacsináltál, különben ott marad ítéletnapig. Egyáltalán: itt mindent magad kell csinálj. Ha nem működik a budi és súlyt helyezel arra, hogy működjék, ki kell találd, hogy mi a baja és meg kell igazítsd. A háziak nem törődnek ilyesmivel. Igaz, hogy azt se bánják, ha nem csinálod meg. Az egyetlen, amit megmondta az az étkezési rend: reggeli hattól nyolcig, ebéd 12-kor és vacsora 6-kor. Ezeket köteles az ember betartani, mást nem. Ilyenkor az öreg Mc. Cean aki egy kis gnómra emlékeztet - imát mond és utána a padlóra köp. Az első nagy csalódás ott ért, hogy Imberyné nincs itt. Nem is jön vissza. Állásba ment Columbiába. Így nincs tolmácsom és az értekezés a háziakkal nagyon bajos. Az öregurat egyáltalán nem értem meg, mert csak morog, de ez őt nem izgatja és ma már engem sem. Lee, a gazdaság egyetlen számottevő cselédje, aki öt éve van már itt, szintén
nem érti őt meg. Egyáltalában rájöttem, hogy itt Amerikában az emberek nem nagyon értik meg egymás beszédjét, de nem is érdekli őket, hogy mit mond a másik. Kiki végzi a maga dolgát, ahogy jónak látja s ha valaki ordít, csak akkor kérdezik meg, hogy mi a baja. Ez a Lee az asztalnál eszik. Egy fiatal félsüket lengyel, aki semmilyen nyelven nem beszél jól s így ő az egyetlen, akivel értekezni tudok. Rajta kívül még van egy cseléd, egy öreg német, a Gust, ez nős ember és egy külön kis házban él. Ez állítólag tud németül, de az én fülemnek érthetetlen az ő német beszéde. Most pedig írjam le a főszemélyt, Mrs. Fay-t. Emlékszel a záhi Lázárnéra, Ilonkára? Emlékeztet reá. Csinos fej, de combnyi karok és az eleje traktornak is beválna. Külömbség: Ilonka határozottan dáma volt mellette. Nálunk azt mondanák, hogy szakácsné-típus. De itt első társaságbeli úri hölgy. Viszont itt mind ilyenek. Azonban nagyon jó indulatú és sok nagy terve van velem. Sajnos még nem tudtam rájönni, hogy mik ezek a tervek, mivel nem nagyon értem meg, hogy mit mond. Beszél, beszél és kérdőleg rámnéz, akkor tudom, hogy most kérdezett valamit. Eleinte becsületesen bevallottam, hogy nem értem, mire hosszas magyarázatokba kezdett. Tekintve azonban, hogy akkor sem értettem meg, egy idő múlva belefáradtam és egyszerűen csak igent mondok vagy nemet, ahogy éppen jön. Ha nevet, akkor tudom, hogy nem találtam el. Általában sokat nevet és a nevetése mindég megnyugtató, mert erről tudom, hogy nagy baj nincsen. Itt van a házban a kisebbik leány is, aki tavasszal ment férjhez. Gyereket vár, egész nap hever és zongorázik. Aztán Joe, a fiú, 16 éves és fél fejjel nagyobb mint én. Becsülöm 80 kilóra. De jó vidám fiú. Az beszédét értem meg legjobban, mivel keveset beszél és csak kacag nagyokat. Szombaton délelőtt összeszedtünk egy kis teherautóra való öklömnyi barackokat a földről és délután, Mrs. Fay beültetett az autóba és én kellett vezessek. Hiába mondtam, hogy nem merek előzetes próba nélkül elindulni, csak nevetett. Így aztán elindultunk. Nekünk jött egy fa, egy kerítés és egy árok. Erre, miután a barackot eladtuk, kivitt valami sporttér félére és ott vezetési leckét adott. Aznap hatszor voltunk egyébként Bellaireben autóval. Egyáltalán, itt mindenki mindég autón ül. Mind ahogy az ősmagyarokról mondták, hogy még a szomszéd sátorig is lóháton mentek, hát itt is így van. Két autó van, egy teherautó és egy traktor. Bellaire-ben láttam egy alig tízévesnek látszó leánykát egy óriás autót vezetni, teljesen egyedül ült benne és amikor csodálkoztam, Mrs. Fay megmagyarázta, hogy ha a gyerekeim itt élni akarnak, úgy egy féléven belül meg kell tanuljanak autót vezetni, mert anélkül is nem lehet élni. Szóval szombaton nem aludtunk, hanem autóztunk. Este Mrs. Fay még külön beautózott a gyerekekkel Bellaire-be és vett nekik ruhákat. Egy hétköznapi sötétkék „owerall"-t és egy barna hosszúnadrágot krémszínű inggel. Másnap ezt kellett felvegyék és elmentünk mind a templomba. Nagyon jól nézett ki a négy kölyök az egyforma ruhában. A templom, amelyikbe mentünk, egy methodista templom volt és nagyon kedvesen kezelgettek le velem az emberek. Felvettek a közösségbe, vasárnapi iskolát és istentiszteletet csináltunk végig reggel nyolctól délig ezer furcsa szertartással. Nagyon furcsa vallás ez. Reformáltságban az unitáriussal van egy síkon - egy az Isten és más nincs mellette - de ezer mágikus dolgot tartott meg az ókeresztényektől. Fekete taláros nők jönnek és mennek a pap körül, a közönség aktive vesz részt az istentiszteletben, hol ez mond egy szólót, hol az és így. Még aznap meglátogattunk három virágkertészetet, négy várost és filmfelvételt készítettek a gyerekekről. Jövő héten neked is küldünk képeket. Ez volt tegnap. Ma aztán, reggel hatkor elindultam a gazdaságban. Hát tudod én
már láttam néhány elhanyagolt gazdaságot a Mezőségen. De ilyent még nem. Nem. Ilyen nincs. De a szomszédé is ilyen és mindenkié itt, amit eddig láttam. Az istálló azt hiszem soha sem volt még takarítva, amióta fölépítették. Két óra hosszat izzadtam, amíg két szegény lovat kiástam a trágya közül. Négy villanyvonatnyi trágyát fuvaroztam ki, amíg betudtam végre jutni hozzájuk. Mert persze, a trágyát azért villanyvonattal viheted ki - ha eszedbe jut, hogy kividd. Holnap megpróbálom megközelíteni ugyanilyen módon a borjakat. Ahogy a falra felmászva be tudtam nézni hozzájuk - mert öles trágyahalomba vannak beépítve - csak csont és bőr állatok. Persze, nem lehet enni adni nekik rendesen, a takarmányt a trágyán keresztül dobják be hozzájuk - ha eszükbe jut. A tehenek? Senki se tudja megmondani, hogy mennyi tejet adnak. De persze fejőgéppel fejik őket. Fejés után kiengedik a legelőre és ügyel rájuk a Jóisten. Gondoltam én, hogy két emberrel nem lehet semmit sem csinálni. Annyi lenne a munka, hogy a két ember nem is csinál egész nap jóformán semmit mert nem tudja, hogy mit végezzen előbb. Ugyanez van a földeken is. Tízezer tő paradicsom: karó nélkül, összefonódva. Közte egy-egy sor paprika. Valami öt hold rebarbara, ugyanannyi spárga. Persze mindez valahol a gyom alatt. De a föld, az remek. Ilyen földet még nem láttam. A kukoricát egyszer sem kapálták meg az idén és mégis két méter magos, két cső van minden tövön. Igaz, hogy a gyom három méternyi közte. Kb.300-400 gyümölcsfa van. Hogy pontosan mennyi, azt senki sem tudja, így én sem ma még. Aztán van még kb.60 hold rossz lucernás és kb.100 hold legelőnek nevezett hegyoldal,ahol a tehenek nem látszanak ki a tövis alól. Ennyit egyelőre a gazdaságról. Egy bizonyos: a föld remek. A kukoricaföldeken emberemlékezet óta csak kukoricát termelnek és emlékeznek, hogy volt egy év, amikor kétszer is megkapálták. De az rég volt nagyon. És mégis szép kukoricájuk van. Két hatalmas silóba vágnak be mindent, gabonás nincs is. A gazdaság a tehenekre épül. Rossz, sovány állatok de sokan vannak és így sok a tej is. A paradicsom-őserdőből minden nap előásnak egy teherautó paradicsomot és viszik a piacra. Hát, ha én megszorítom a nadrágszíjamat, jövőben olyan csodát csinálhatok, hogy összefut a híres Ohio. Mert itt nem csak az a baj, hogy nem értenek hozzá, hanem az is, hogy lusta az amerikai farmer. Egy magyar vagy német paraszt, ha ide kerülne öt év alatt milliomos, lenne. Még az étkezésekről számoljak be, mert ez egészen más, mint amihez szokva voltunk. Víz helyett, tejet iszunk, mert a víz kénes és ihatatlan. Ezt isszuk liter számra minden étkezéshez. Minden nap hús és egy kenyérnek nevezett hófehér kalács, ami celofánpapírból kerül elő. Sok édesség. A szeszféle ismeretlen és kárhozatos dolog. Amikor megemlítettem, hogy ebből a sok hullott almából jó pálinkát lehetne csinálni, úgy nézett rám az öreg manó, mintha az apját öltem volna meg. „Ezen a farmon" mondta „nem fognak soha szeszt gyártani, mert az az ördög itala." Nem is dohányzik senki. De nekem eltűrik, bár hamutartó nincs a házban. Egyáltalán velem nagyon kedvesek és nekem mindent szabad. Azt mondták: nézzek körül és csinálják amit akarok. Ha majd tisztán látok és kialakul valami tervem, szóljak és a továbbiakat megbeszéljük. Az embereknek, mint „manager"-t mutatnak be és már két szomszéd is jött tanácsot kérni tőlem, mint „szakemberhez". Az egyik kivitt autóm egy kukoricáshoz és megkérdezte, hogy vágja-e le, vagy várjon még vele, a másik pedig félórát autóztatott egy ócska lucernáshoz, hogy vajjon mi lehet ott a hiba. Persze zabbal együtt vetette a lucernát és nagyon elcsodálkozott, amikor megmondtam, hogy a lucernát egyedül kell vetni. Ők itt mindég zabbal vetették.
A gyerekek ma voltak először iskolában. Gézával egy kis baj volt, mert bőgött, ordított és nem akart ott maradni. Mrs. Fay vitte őket oda autón. Miki a második, Huba a negyedik osztályban van és Vid a „high school"-ban. De este már vidáman jöttek haza az autóbusszal. Szobáinkat persze magunk kell rendben tartsuk és olyanok is. Ágnes már három napja kétségbeesetten takarít ezeréves pókhálókat a házban, de még a földszintnél tart mindég. Hát így vagyunk. A levél hosszúra nyúlt és még a felét sem mondtam el. A Te dolgodban folyik a nagy munka, legközelebb arról számolok be, ha többet tudok. Bizony most nagyon hiányzol! Hans bácsit, Lilot, Hansit, Carolát, Haraldot, Margitot: ölelem, csókolom, mindenkit, ahogy illik. Persze a kis Bandit is. De jó, hogy még ott van! S téged Nyuszikám sok öleléssel és csókkal vár, de nagyon vár Albi (Mister Wass) + u.i.: Tudd meg, hogy Canadába hogy lenne hajód. Ha a Mrs. Fay „nagy terve" nem sikerül, akkor legbiztosabb, ha Canadába kérsz látogatási vízumot Ákoshoz és Mrs. Fay fölmegy érted, így egy nap kocsival és behoz. A canadai konzul vizum biztosabb, mint az Usa-consulé, aki tudja a storynkat. + Itt neveznek így. Grófnak lenni nem jó, mert sok szélhámos európai elrontotta a grófok hitelét.
6. The Knolls, 1951. Okt. 13. Kedves Évám! (…) A gyerekek itt néha nagyon jól érzik magukat, néha kevésbé jól. Ha dolgozniok kell, akkor nem érzik jól magukat. Dolgozni pedig minden nap kell, mihelyt hazajönnek az iskolából. Itt elképzelhetetlen, hogy egészséges ember ne dolgozzék, még ha gyerek is. Talán ez az oka annak, hogy az itteni gyerekek felnőttebbek, mint a mieink. Komolyan és okosan beszélgetnek üzletről, munkáról, gazdasági dolgokról. Furcsa nép és furcsa ország. Csak arra az egyre nem tudtam még rájönni, hogy miért is élnek ezek tulajdonképpen? Ami a Te ügyedet illeti, Nyuszikám, az elég komplikáltnak látszik ma még. Mrs. Fay mindent elkövet, hogy ügyedet újra fölvegyék, naponta tucatjával írja a leveleket. Kérte, hogy a hamburgi főkonzulátusi orvos személyes jelenlétében vizsgáljanak meg egészségileg, vagyis Dr. Gross kell megvizsgáljon. Ha ő átenged, azonnal jöhetsz, mint kivándorló. Másképpen fel kell iratkozz a német kvótára, átjöjj látogatóba és újra visszamenj, amikor a kvótában sor kerül reád. Ha közben azonban Taft elnök lesz - amit mindenki remél - akkor azonnal itt is maradhatsz. Mert Taft tud rólunk és erősen pártfogol. De ez a pártfogás ma sok embernél nem haszon, hanem akadály, különösen IRO-körökben. Mrs. Fay karácsonyra itt akar látni téged, azt hiszem főként azért, mert a gyerekeink sok dolgot adnak neki. Na meg aztán a farmon is sok munka vár reád. Az F. F.-től kaptam egy levelet, itt van a közelben - valami 400 milesre - farmon. Az a tervem, hogy jövőre idehozatom őket és közösen vesszük ki feles haszonra a farmot. Egyedül nem győzöm meg, az itteni fizetett munkásoktól pedig őrizzen meg mindenkit az Isten. Lilonak, Hansinak, Margitnak, Carolának és Haraldnak sok üdvözlet és mond meg nekik, hogy írok, mihelyt a munka alább hagy. Egyelőre még tíz vagon almám van a fán és minden föld szántatlan. (Ne feledkezz meg a spárgáról és a rebarbaráról!) Hansi bácsit tisztelettel és szeretettel köszöntöm. Téged és Bandit ezerszer csókollak: Albi Szombat este van, Vid és Huba Autómoziban, Miki és Géza pedig a „Bibi" szobájában (ez Mrs. Fay) mesélnek
7. The Knolls,1951. Okt. 21. Kedves Évácskám! Kérlek, írj sürgősen Feri bácsinak, hogy ha teheti, jöjjön ide. Társat keresek a farmhoz. Az ő dolga lenne a tejeskocsival reggelenként bejárni a városba és a tejház gépeit kezelni. Könnyű munka. Sajnos a címét nem lelem. Az FF-et is próbálom ide csalni. Egyébként jól halad minden. Tegnapelőtt elvittek egy republikánus gyűlésre, ahol vendégként „tiszteltek" és megkérdezték a véleményemet. Én bizony meg is mondtam. Megmondtam nekik, hogy joguk lett volna isolatioról beszélni az első világháborúban, joguk lett volna megtartani a Vilson-pontokat, melyekkel felidézték a második világháborút, joguk lett volna isolálódni a második világháború alatt is, de nincs joguk most magára hagyni Európát, mivel az oroszt ők szabadították reánk. Érdekes volt, hogy nem sértődtek meg, sőt nagyon udvariasan még segítettek hogy megtaláljam a megfelelő éles szavakat. Aztán megköszönték az „új szempontokat" melyekkel még soha sem találkoztak és megígérték, hogy gondolkozni fognak azokon, amiket mondtam. Utána, haza menet Bibi azt állította, hogy „politikai karrierem" elindult Amerikában. Lehet benne valami, mert azóta az emberek, akik azon a gyűlésen jelen voltak, már messziről ordítják felém a „hallo"-t ha találkozunk és vidáman rázzák az öklüket. Ez az ökölrázás itt a köszöntést jelenti, kalapemelés helyett csinálják. Mindenki a keresztnevemen szólít és ha én valakit Mr. X-nek, vagy Mrs. Y-nak szólítok, nyomban fölírják egy darab papirosra a keresztnevüket, hogy ne feledhessem el. Nagyon kedves vadak. Albi
8. Oct. 29, 1951 Dear Mrs. Wass: Your letter came last week. I am so glad to hear that you are better. I can't understand why you have not received my letter with the Taft letter and pictures enclosed. I mailed it directly from the Post Office. So far, I have heard nothing further from Senator Taft, but your husband tells me that with an affidavis you can come through on the regular immigration quota he thinks. I think that will be far more certain. We are having an exceptionally beautiful fall this year. The tree are beautiful in their many colors, against the blue of the sky. However, we do need rain, and I think when it starts to rain, we will have a great deal of water to contend with along the river valleys I hope there are no floods along the Ohio. The children are all well. Miklos seems to be much quiter in all ways since he has gotten a little fatter. Vid seems happy in his school, so far as I can tell, although I am not sure how well he is doing scholasticall Huba and Miklos received their first report cards and got very good grades, considering that they were only in the school three weeks. Gejsa is very happy and lovable. I think all the children like America. Agnes is doing very well, although at times I think she is a little overwhelmed by the fact that I am not at home all the time to care for the details of the house. Things are so slow in hearing from the letters I have written. I have had no answer from the DF Commission in Washington. I don't know what the trouble is wioth it all. Have you heard anything more? Be very sure that you are in good health before you come up for examination on the immigration quota, for it seems according to my friend in Washington, that many Europeans have bribed doctors to let them immigrate and the American Doctors have become very suspicious of all cases. They say, according to this woman in Washington, that the influence of your family would make the German doctors pass you, no matter what your condition. Therefore, it is imperative that you be able to show that there is no further activity in the lungs spot, or your immigration would be held up for a long time. Something was said about no X-rays taken and dated 1949 were to be considered as evidence. I don't quite understand what happened in Germany, but something of a scandalous nature occurred in 1950, which has made the American Health authorities very suspicious. I think that is what has caused you so much trouble, not your individual case. We have chairs, a bed and all the necessary things for a baby, from my grandsons, and I will send what I can for Christmas. I do hope there is still time to get a box to you. I must go to town now for the mail. Do take care of yourself. Lovingly, Elizabeth
