H U N G Á R I Á N 1989.
M O N I T O R I N G
december
HETFO
18.
Hungárián Monitoring
1989.december 18. - HÉTFŐ
Ö S S Z E F O G L A L Ó Ma megkezdődött a komrány idei utolsó, négy naposra ter vezett ülésszaka. - A komrány felelősségéről és komp romisszumkészségéről FODOR László, a parlament elnöke.
1304
A mai ülésen napirendi pontokról, a lakásgazdálkodási kon cepcióról, az építési hitelekről és a törvényhozás mandá tumának hosszúságáról folyt a vita. Több parlamenti bizott ság is ülésezett egyidőben. - Beszámolók, tudósítások. 1309,1314,1327,1331, KOHL kancellár parlamenti beszédében ismételten felajánlotta az NSZK támogatását, de ajánlotta a szigorú költségvetés elfogadását, ill. hangsúlyozta annak szükségességét. 1315 Parlamenti tudósítás, képviselői indítványok, miniszteri válaszok és javaslatok. - összefoglaló a nap esmeényeiről. 1335, 1356-1362 Kohl nyugatnémet kancellár és NÉMETH Miklós miniszterelnök a Hilton Szállóban tartotta közös sajtóértekezletét. A nyu gatnémet vendég hangoztatta a magyar reformkísérletek si kerének fontosságát, míg NÉMETH Miklós a romániai helyzet ről mondott bíráló kritikát. 1333,1337 - A Hilton Szálló dolgozó kollektívája közben sztrájkot hir detett a kombinát áron aluli kiárusítása miatt. 1354 Budapesti látogatásának befejeztével a nyugatnémet kancellár elutazott hazánkból.
1338
Nyugatnémet-magyar munkaügyi megállapodásokat írt alá Buda pesten HALMOS Csaba államtitkár és R.Blühm nyugatnémet munkaügyi miniszter.
1321
Ma érdekképviseleti szervekkel konzultált a kormány. Az állami vagyonról, illetve vagyonvédelemről szóló törvényjavaslat előterjesztését elfogadták a meghívottak. 1316 A komrány januárban a különféle pártokkal és környezetvédőkkel tervez eszmecserét folytatni a Bős-nagymarosi építkezés to vábbi teendőiről. 1341 "A Valuta Alap túl szigorú feltételei megtörhetik Magyarországon a demokratizálódási folyamatot." - mondta SZŰRÖS Mátyás, aki francia új geulleisták vezetőit fogadta. 1341 SZŰRŐS Mátyás fogadta az újonnan kinevezett magyar katolikus vezetők egy csoportját is. A megbeszélésen jelen volt PASKAI László is. 1352 Mostantól civilként látja el feladatát KÁRPÁTI Ferenc honvé delmi miniszter. A Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke egyetértett ezzel.
1352
Állami tisztviselők ma a Belügyminisztériumban esküt tettek a Magyar Köztársaság Alkotmányára. 1354 A temesvári tüntetésről és TŐKÉS László elhurcolásáról aggasz tó hírek érkeztek a nap folyamán. - Csóóri Sándor és Csurka István közleménye élő lánc alkotására szólít fel, a diktatúra elleni tiltkaozásul. 1307,1316,1327,1331,1332
- 2 Ismét átjutott egy TŐKÉS László által írt segélykérő levél a határon, amelyet most L.Walesához intézett.
1305
Interjú egy erdélybői jött fiatalemberrel, aki szemtanúja volt az óriási katonai készültségnek ERdély pár városában. 1339 "Csöngettek, Dracula!" "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" A Magyar Demokrata Fórum felhívására ma több mint 40 ezer ember fáklyás demonstrációt tartott a Hősök terén, ERdély és TŐKÉS László védelmére. - Az egyik ünnepi szónok CSŰR1362 KA István volt. Elterjedt a hír, hogy megakadályozzák az öröklakás-tulajdonosok tartozásainak gyors visszafizetését. - BÉKÉSI László pénz ügyminiszter visszautasítja a kormányt ért vádakat. 1302 Hamarosan visszautazik hazájába Mark PALMER nagykövet, hogy átadja helyét új kollegájának Budapesten, - írja a Washing ton Post. 1347 "Erős az áthallás az új MSZMP és a Magyar Szocialista Párt között!" - Ma az MSZP budapesti szervezete tartotta meg párt értekezletét, amelyen szervezeti és személyi kérdésekben is döntöttek. 1348 Az MSZMP hajnalig tartó kongresszusán új vezetőséget választot tak és elfogadta a testület az alapszabályt. - Interjú az új elnökkel, THÜRMER Gyulával, aki GRÓSZ Károly tanácsadója volt. 1297,1300 A Magyarországi Szociáldemokrata Párt visszautasította azt a feltételezést, hogy a választások után hajlandó koalícióra lépni mind az MSZMP-vel, mind az MSZP-vel. 1349 "Végre képviselhető állásfoglalás kell Bős-Nagymarossal kapcso latban!" - Ma az Építési és Városfejlesztési Minisztériumban az illetékesek a nagymarosi vízlépcső munkálatainak állásáról vitatkoztak. 1323 Egy stockholmi alapítvány felajánlott támogatásából a csehszlo vákiai magyar ellenzék is részesül, - adja hírül NAGY László, a Független Magyar Kezdeményezés vezetője. 1346 A főváros gondja az áldatlan lakáshelyzet. - A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága ismét napirendre tűzte az ügyet. 1324 HORVÁTH Ede vezérigazgató megy végre, vagy marad? - Az Ipari Minisztérium jogásza maradását jósolta, HORVÁTH Ede azonban feladta a harcot: bejelentette nyugdíjba vonulását. 1325,1352 Akik elégedetlenek hivatalos képviseletükkel: a magyarországi horvátok önálló nemzetiségi szervezetet alakítottak. 1334 "A húsipari vállalatok nem raktároznak az áremelés utáni idők re!" - jelentette ki a Húsipari Központ vezérigazgatója. 1349 "Budapestre azért jöttem, hogy részt vegyek a kibucmozgalom, illetve a cionista ifjúsági mozgalom itteni újraindításában" - nyilatkozta E.Rabin, a mozgalom izraeli főtitkára. 1351 •/.
- 3 Részvénytársasággá alakult a Hungária Biztosító. - A megállapo dást BÉKÉSI László pénzügyminiszter és W.Schieren nyugatnémet biztosító társasági elnök írta alá. 1334 Az új szlovák kormány magyar származású min.elnökhelyettese fontosnak tartja, hogy a kulcstárcáknál a miniszterhelyet tesek között magyarok is legyenek.
1320
"Az NDK keleti határai érinthetetlenek!" - Ma a Demorkata Fórum szervezésében a Neues Fórum -képviselők tartottak sajtótájé koztatót Budapesten. 1322 "Mire tetszett költeni a Minisztertanács karácsonyi nyugdíj kiegészítését?" - "Természetesen kosztra!" - Interjú három nyugdíjassal.
1323
Harkányban kigyulladt egy szálloda. Az oltási munkálatokat ne hezítette, hogy a vizet más helységből kellett odavinni. 1303 LAPSZEMLE: Segíts magadon, Isten is megsegít, - ajánlja ANTAL József, a kormány főtanácsadója. - A szakember nemcsak szak tudásból áll. - Egy magyar találmány bénáknak. 1295 FALURÁDIÓ: Bizalom és bizonytalanság. - Vegyszerégetés környe zeti ártalommal. 1311 A VASÁRNAPI ÚJSÁG befejező része: - postabontás.
1329
KÜLPOLITIKA: Új vezetősége van a szlovák kommunista pártnak (1300,1319) - A nyugat német államfő óvatosan fogalmaz, ha a német újraegyesítésről beszél (1301) -A panamai-amerikai incidens tovább tart (1301) - Gorbacsov elnök is részt vett Szaharov búcsúztatásán (1321) - A Rude Pravo bocsá natot kért sok-sok régebbi cikkéért (1334) -Sevardnadze aláírta a SZÜ és az EG tíz évre szóló gazdasági szerződését (1342) - Több tízezren búcsúztatták Moszkvában Szaharov akadémikust (1342) - Megtartották kongresszusukat a keletnémet szociáldemorkaták (1344) - Szlovákia ezentúl nagyobb önállóságot kíván magának a csehszlovák külügyek intézésében (1345) - . H Í R V I L Á G : - Elfogadja-e az MSZP az MSZMP által felajánlott koalíciós lehetőséget? - Interjú NYERS REzsővel, az MSZP elnökével.
1364
- Az esti órákban csak igen nehezen lehetett feloszlatni a román diktátor elleni tüntető tömeget, amely a román nagy követség előtt is demonstrált Budapesten.
1365
- Külföldi értesülések az erdélyi városokban lezajlott ese ményekről és a lehetséges helyzetről.
1366
-Az Európai Gazdasági Közösség gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsa jóváhagyta a Magyarországnak szánt 1 milliárd dollár nyi áthidaló kölcsönre szóló javaslatot. 1367 - A szokásos NDK-beli hétfői tütnetések kapcsán ma Lipcsében a sztálinizmus áldozatai előtt tisztelegtek 150 ezren.
1367
- 4 - "V.Havel személyében okos, tisztességes elnöke lesz Csehszlo vákiának" - mondta Cisar, aki lemondott a drámaíró javára elnökjelöltségéről. 1368 - Csehszlovákiában katonai puccskísérletről szóló híreket ter jesztenek röplapokon. 1369 - Az NDK szeretné felvenni a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, az izraeli közvélemény is örülne ennek, de egyelőre akadályok állnak a kapcsolatfelvétel útjában. 1369
o 0 o
- 1295 1989^
£ecember_ _18^
*Lé_t_f_ő_^_
KOSSUTH - adó. JÓ REGGELT. Az időjárásról: Budapest fölött erősen felhős az ég. Élénk nyugati szél fúj. 11 fok van. Napközben folytatódik a meleg, tavaszi idő. Hamarosan jelntősen csökken a felhőzet, megszűnik az eső. Napos idő várható legfeljebb átmeneti felhősödéssel, megélénkülő, helyenként megerősödő délnyugati széllel. 14-19 fok közötti délutáni csúcshőmérséklettel és még késő este 9-14 fokra számithatunk. HÍREK.
is
6 h. 30.
Elsőként egy temesvári beszámoló: Sok ezer ember követelte, hogy N. Ceausescu távozzon az ország élé ről. A zavargások szombaton éjjel kezdődtek, amikor a rendőrség meg próbálta kilakoltatni TŐKÉS LÁSZLÓ lelkészt. Az emberek azonban élő gyűrűt vontak az épület kör. Vasárnap délelőtt a tömeg a tanács házához vonulva követelte a conducator lemodnását és a szabadságot. A karhatalom könnygázt és vizágyút vetett be a tömeg ellen. Több ember letartóztattak. LAPSZEMLE.
6 h. 33.
Szöllős István összeállítása. Segits magadon az Isten is megsegit. Ez a nem kifejezetten gazdaság politikai teória lehet az alapja az ország menekülésének a csődbő, állitja ANTAL LÁSZLÓ, a kormány gazdasági főtancsáadója a MAGYAR NEMZET ben. Az elemző interjúban egyebekközött arról van szó, hogy a kormány nak előbb kell nagyon, határozott jelét mutatnia, hogy ellenőrizni tudja az eladósodási folyamatot és csak akkor épithetünk akülföldi, azon belül is első sorban a magántőke beáramlására. A következő egy-két év gazdaságpolitikájában változatlanul a fizetési mérleghiány megfékezése kell elsődleges legyen. ANTAL LÁSZLÓ másik igen fontos megállapítása az, hogy véreskezüen szigorú pénzpolitikát kell folytatni
- 1296 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) amelyben a drága pénz az egyik leglényegesebb antiinflációs tényező. Ugyanis a kamatpolitikával szabályozni lehet a pénz megtakarítást, a pénzmenyniség korlátozáűsa pedig a pénz romlás megakadályozásának egyik lényeges eleme. A szakember nemcsak szaktudásból áll, hanem ember is. Szaktudását sazkképzéssel, emberségét pedig humán képzéssel fejlesztheti. Ez a vélemény a MAGYAR NEMZET - Emberkép - mellékletéből származik. Maróth Miklós a HNF lapjában az elmúlt 4o év magyar nevelés ügyét boncolgatva azt irja, hoyg a humán képzés elvesztette jelen tőségét a gimnáziumokban. A korábbiakhoz képest e tárgyak óraszáma ^ a felére csökkent. Iskolarednszerünkben csendben egy antihumanista reform megnt végbe. Ez azt jelenti, hoyg a középiskola ma már nem készi fel általában az egyetemre. A nyelvtanulásra legalkalamsabb életkor ban nem tanit nyelvet. A jelenlegi magyar gimnáziumok a természet tudományok területén felmutatott kiváló eredményei mellett, nem nyúj tanak elegendő alapot az Európához valóscatlakozásra, kulturális területre. És ennek a leépülésnek káros következményeit mára már világosan láthatjuk. Az elemző szerint ezek ismeretében kell egy humán-reformot végrehajtani és nemcsak azért, hogy Európához csatlakozhasusnk, hanem annak érdekébenis, hoyg boldogabbak legyünk,. jobban megférjünk embertársainkkal. Humanitárius ügyben cikkez a NÉPSZAVA is. Bemutat egy gyógyászati segédeszközt, amely erősiti az izmokat és segítségével a lábára béna beteg bizonyos esetekben újra tanulhatja a járást. Ez az elektro mos szimulátor magyar találmány, ám az orvosok egy részéhez még nem jutott el, nem ismerik, nem rendelik. Léténak szomorú pikantériája, hogy miközben állami dotációval kerül forgalomba, forgalmi adót vet ki rá az illetékes hivatal. Az ismertetését pedig a TV reklámfőnök. slége azzal utasitotta vissza, hogy gyógyszert, alkoholt és dohányárut nem lehet a képernyőn népszerűsíteni. És hogy magáról a készülékről is szóljunk, nem nagy, nyakba vagy vállra akasztva viselhető, energi áját 9 voltos elem adja. Segitséget jelenthet mindazoknak, akik kopona, agyi vagy gerinvelő eredetű bénulásban szenvednek és ebből kifolyólag nemtudják kábfejüket mozgatni.
- 1297 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) 6 h. 45. REGGELI PÁRBESZÉD. Hajnalig tartott az MSZMP XIV. kongresszusáan első része. Ezen elfogad ták a szevrezti szabályzatot és új vezetőséget is választottak. Meg választották az uj elnökséget is, elnököt is, THÜRMER GYULA személyéber Domány András interjúja következik: - Éjjel fél három után néhány perccel jelentették be, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke THÜRMER GYULA lett, akiről annyit tudunk,h oyg 36 éves és GRÓSZ KÁROLY, korábbi MSZMP főtitkár kül politikai tanácsadójaként találkozhatott vele a közvélemlény. - THÜRMER: Tőzsgyökeres fővárosinak számitok. Középiskolai tanulmá nyaimat a Fazekas Mihály gimnáziumba végeztem, majd egyetmet Moszkvá ban. Dolgoztam a külügyminisztériumban és 1982-től mintegy hat eszten dőn keresztül az MSZMP KB külügyi osztályán tevékenykedtem. - Mi ez a Magyar Szocialista Munkáspárt, amelyet önök - mondhatnám úgyis, hogy újra alakitottak vagy újjá alakitottak a mostani kong resszuson? Miylen helyewt, szerepet szánnak neki ismerve a közvélemény ben meglévő aggályokat, ellenvéleményeket is? - Meggyőződésem, hogy Magyarorzságon szükség van baloldali pártra, sőt balodlali pártokkra. Az MSZMP arra vállalkozik, hoyg képviselje a munkások, a sdzövetkezeti parasztság, sztellemi dolgozók és álta lában a dolgozó emberek politikai érdekeit. Szeretnénk folytatni a korábbi MSZMP pozitiv hagyományait, épiteni a magyar munkásmozgalom kommunista és szociáldemorkata értékeire, de egyidejűleg megpróbálni választ adni azokra a kérdésekre, amelyek ma, 1989-ben és a követke ző esztendőkben a magyar nemzet előtt állnak. - Ugye ön is érzi egyébként és sok flszólalásbab el is hangzott, hogy bizonyára lesznek kételyek e szépen hangzó dolgok hitelével kapcsoaltban. Egyszerűen azon az alapon, hogy az ilyen nevű párt sok szép dolgot, sok éven át hangoztatott és az eredmény nem mindig azt mutatta. - Termésezetsen vannak. A mi feladatunk, hogy mi ezeket a kételyeket eloszlassuk. A mai kongreszsuson nagyon nagy lépést tettünk ez irányba. Teljesen uj szdrvezeti szabályzata van az MSZMP-nek, ami egy oylan párt körvonalait vázotla fel, amely demorkatiksu felépitésű, amely - és ez többször elhangzott a kongresszuson- a tagság prátja. Ezenkivül
- 1298 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) uj vezetést választott a kongresszus. Jelentő smértékben megfitalodott az MSZMPvezetése és gyakolatilag csak új arcokból áll a mostani vezetés. - Igen, ahogy hirlik még arról is vita volt, hogy a PÚJA- BERECZGRÓSZ- RIBANSZKI négyes egyáltlaán vezető tisztség nélkül, de a KB-ba bekerüljön-e. Végül bekerültek, ám avezetés fiatalodása nem jelenti azt, ahogy hallottam, hogy a tagság között is sok lenne a fiatal, inkább idősebbek közül kerülnek ki és ahogy itt elnéztem a padsorokat, hát itt bizony sok olyan korábbi p-rt- és állami funkcionáriust is lehetett látni, aki terhet is jelenthet az önök számára. - Idősebb emberek állitották talpra az elmúlt hónapokban a pártot é^> ez a magyar munkásmozgalomban mint történelmi érdem fog szerepelni. Ugyanakkor, talán már ma is lehetett az arcokon látni, bogy megjelentek a közép generáció képviselői, sőt egy-egy huszonéves is. - A Magyar Szocialista Munkáspárt itt a kongresszuson békés nyilat kozatot tett a Magyar Szocialista Pártnak. Ugyanakkor azonban vagyon jogi ügyek kapcsán elhangzott harcias kijeelntés is, az is, hogy akár biróság elé is mennek. A MSZP elnökségének tagja, akit esti rádióműsorunkban megkérdeztünk, meglehetősen elzárkózott és azt mndta, hogy az MSZMP-t, ezt az MSZMP-t ők uj pártnka tekintik és nem a régi MSZMP utódjának, mert az csak az MSZMP. - A kongresszus is azt hangsúlyozta, hoyg a Magyar Szocialista Mun káspárt korrekt együttműködésre és jó viszonyra törekszik a Magyar Szocialista Párttal. Mi nenm tekintjük elelnségnek, ellenfélnek sem, hanem politikai partnernek és nem szeretnénk testvérharcot. THÜRMER GYULÁVAL, az MSZMP elnökével Domány András beszélgetett.
KRÓNIKA.
7 h.
A mikrofonnál Kardos Ernő. Temesvárott állitólag még az este is folytatódtak a tüntetséek, de pontos hireket nem lehet szerezni, mert a várost minden valószinüség szerint körülzárták. Szemtanuk azt mondták, hogy a tanácsházánál több ezer ember gyűlt össze Ceausescu távozását követelve. A rend őrség és a hadsereg nagy erőket vettt be ellenük. Többen harckocsikat
- 1299 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) is láttak másoknak pedig lövöldözésről van tudomásuk. Hirek szerint a hatóságok sok emebrt őrizetbe vettek és az összecsapásokban is sokan megsérültek, jelentéseket kaptunk arórl is, hogy a
magyar
román határról az ottani határőrség visszaküldi a magyar utasokat és korlátozásokat vezetek be a jugoszláv-román határon is. Vasárnap is ülésezett a magyar kormány. A minisztertanács üléséről Bánkuti Gábor számol be: - Jövő évtől a betéti és letéti összegek kamatának első határa látra 14 %, tartós lekötés esetén pedig 26 % lesz. átszervezik a bel ügyminisztériumot. A léyneg, hogy áttekinthetőbb legyen az állampol gárok és a parlament számára is a működés. Országos rendőrfőkapitány ság és önálló nemzetbiztonsági hivatal alakul ezen belül. KÁRPÁTI FERENC honvédelmi miniszetr kérte, hogy helyezzék tartalékos állo mányba. Ha ezt teljesiti az ideiglenes köztársasági elnök, akkor civilkétn vezeti majd a tárcát. Döntöttek, hoyg jövőre még nem korlátozzák a nyugdij felsőhatárát, mint azt korábban javaslatokban szerepelt, mert a törvénytelen lenne. 91-től viszont, a társadalombiztosítás egy bizo nyos jövedelem határpn felül nem fogad el járulékot sem és igy termé szetes lesz, hoyg nem biztosit ezután nyugdijat. Egyelőre csak az a változás, hoyg a férfiak ugyanugs lesznek jogosultak özvegyi nyugdijra mint a nók. A kiküldetési dijakról is döntöttek. A költségek tértiése midnenütt kc>telező lesz, de vagy kollektiv szerződés vagy megegyezés szabályozza ahelyi mértékét. A gépkocsi haszbnálatért az általányt 5oo helyet, havi ezer kilóméetrben szabták meg. A kor ány azonnali hatállyal kivonta a környezetvédelmi minisztérium hatás köréből a Bős - Nagymaros-i épitkezést és ügyeket és UDVARI LÁSZLÓ kormánybiztosra ruházta át. Ugyancsak átruházták a mezőgazdasági termények, élelmiszerek és élvezeti cikkek árával kapcsolatos ügyeket a mezőgazdasági és élelmiszeripari minisztériumra,de ezt január 1-től. Ma kezdődik az országgyűlés idei, utolsó ülésszaka, amelyen várha tóan a parlament feloszlatásáról is döntenek. A képvisleők az elkövetkező négy napban több mint 2o törvényt és törvén módositási javaslatot, tájékoztatót és határozat tervezetet vitatnak meg. Ezek közül a legfontosabb a jövó évi költségvetés sorsa. Mint NÉMETH MIKLÓStormá;nryfőkijelhintette,csak annak elfogadása esetén őriz-
- 1300 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) heti meg az ország korányozhatósága és a gazdaság talpon maradása. Hajnalig tartott az MSZMP XIV., kongreszsusának első része. Orosz Józse összefoglalója következik: - THÜRMER GYULÁT választotta az MSZMP XIV. kongresszusa a párt elnökévé. THÜRMER GYULA 3 6 éves, tanulmáynait a SzU-ban végezte, majd a külügyministériumban, 1982-től az MSZMP KB apparátusában dolgozott külügyi szakértőként. KÉsőbb GRÓSZ KÁROLY személyi tanácsadója volt. A kongresszus a párt alelnökévé választotta KOI TIBORT, NYIRŐ SÁNDORT valamintPOZSONYI ATTILÁT. Ugyanakkor létrehozta a 13 tagú központi bizottságot. Ennek a testüeltnek a tagja többek között. BERECZ J Á N O í ^ GRÓSZ KÁROLY, PÚJA FRIGYES és RIBANSZKI RÓBERT. Őket, négyőjüket külön is köszöntette az MSZMP első embere THÜRMER GYULA. Ugyanakkor örökös tiszteletbeli KB taggá válaszotta a kongreszsus MAROSÁN GYÖRGYÖT. Tegnap egyébkétn a tanácskozás eltörölte azt az 1962-es, MSZMP KB határozatot, amelyben apárt akkori vezeőti megfosztották MAROSÁNT mindenféle állami és práttisztségétől. Az MSZMP XIV. kongresszusa létrehozta a 9 tagú titkárságot és a 17 tagú tanácsadó testületet. Kinevezte az etikai bizottság és a pénzügyi elelnőrző bizottság vezetőjét, ugyanakkro VIRÁGH FERENC személyében megválasztotta a párt lapjának, SZABADSÁGNAK a főszerkesztőjét. A prát elnöke THÜRMER GYULA a kongreszsuhoz intézett első szavaiban azt mondta,hogy a két napos tancáskozason egységes és korszerű MSZMP-t siekrült megalakit^i. A már elfogadott szervezeti szabáylzat értlemében a MSZMP marxista politikai párt, amely bármelyik baloldlaimozgalommal, illetve párttal hajlandó szövetségre lépni. Ezzel végetért az MSZMP XIV. kongresszu sának első szakasza és határoztak arórl, hoyg a második fordulót a jövő hét elején tartják meg. Szlovákiában tudósitása:
uj vezetősége van a kommunista pártnak. Nyárádi Péter
- Hajnalig tartó vita után az eredeti terv szerint 93 tagú központi bizottságot választott a szlovák kom. párt rendkivüli kongreszsusa. Ez a konzervatívabb delegátusoknak köszönhető,de hogy meddig marad fenn a szlovák párt egységem, az kérdéses. A fiatal tagok ugyanis a végefelé egyre élesedő vitában kifejtették, hoyg elégedetlenek az elért változásokkal és igy a dmeorkatikus kommunisták forma elneve-
- 1301 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) zésü reformszárny sorait erősitik a jövőben. Ez pedig előre vetiti a szakadást, vagy a jelentős frakció működésének lehetőségét. A szlovák pádt egyelőre nem vltoztat nevet. Törekszik arra, hogy minél több elismert értelmsiégit vonjon be vezetőségi sorába és keresi a koali_ ció lehetőségét a többi baloldlai erővel. Ezek a program főbb potnja. A viták azonban nem zárultak le. Első sorban a múltjukban nem makulát lan vezetők további jelenléte és a gyorsabb reformokra képtelen csoport aggályoskodása okozza a gondot. A reform szárny ugyanis nem győzött ezn a kongresszuson, a párton kivüli tömege körében azonban népszerűbb mitn a konzervatívabb kommunsiták tábora. Az uj vezetésben kb. lo %- a magyar Szlovákiában. A nyugatnémet államfő óvatosabban fogalmaz a németé urjaegyeistésről mint más bonni politikusok. Bedő Iván berlini beszámolója: - Az NSZK elnöke megerősítette, hogy orzsága kész segiteni az NDK-nak. Weizsaecker elnök tegnap este váratlanul találkozott Modrow kormányfővel, amikor magánlátogatásra Potsdanmba utazott. Ami a segifcséget illeti nyilván már az is számit,hogy msűá nyugatnémet politikuso hoz képest az elnök óvatosabban nyilatkozott a német egységről és hangsúlyozta, hoyg mindkét német állam kötelezettségei vannak saját szövetségi rendszerében. Az is jól eshetett Modrow miniszterelnökne,hoyg a magas nyugatnémet vendég fontosnak nevezte az NDK korma hatóságát és az berlini kormny stabilitását. A nem hivatalos csőcs két nappal előzte meg a hivatalosat, amikor is Drezdában a két kormányfő. Modrow és Kohl találkozik. Egy incidens után továbbéleződik a feszültség Panama és az Egy. Álla mok között. Bolgár Györgyöt hallják New Yorkból: - 25 év óta a legsúlyosabb incidens Panama és az Egy. Államok között. Ulgy értékelik többe is azt a sz9mbat esti lövöldözést, amelynek követ keztében egy amerikai katona meghalt Panama városban. Hogy mit történt 25 éve azt meg nem mondom, de azt sem lehet egész pontosan tudni , hogy mirtörténtrtegnapelőtt.A panamaiak ugyanis azt állitják,hogy 4 amerikai ktona tüzetlni kezdett a panamai hadsereg főparancsnoksága előtt megsebesitve egy katonát és két civilt. Az amerikaiak viszont ugy ahogy van, az egészet cáfolják. Hanguslyozva, hogy az amerikai kat nák fegyvertelenek voltak. Az incidens nyomn az amerikai egységeket riadókészültségbe helyezték. A Fehér Ház nyilatkozatban Ítélte el a
- 1302 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) gyilkosságot, a védelmi minisztériumban pedig eégzs nap folytak az amerikai katonai vezetők tárgyalásai. A kérdés az, hoyg miről. Mert egyelőre ugyan ugy látszik, hogy az Egy. Államok hajlandó elszige telt esetként kezelni az ügyet, de tény, hogy a panamai rendszer pénteken kihirdette a hadi állapotot az amerikaiakkal. Akkor ezt a Fehér Ház lényegtelennénk neveztem, de vajon egy amerikai katona halála után is kitart-e a léynegtelen minősités mellett? Az Orzságos Takarékpénztár fiókjaiban ujabb hosszú sorok állnak. Az öröklakás tulajdonoisok igyekeznek visszafizetni tartozásaikat, miután elterjedt a hir, hogy megszűnik az eddigi 45 %-os kedvezmény. Eddig ugyanis - mondjuk - loo.ooo foritnos tartozás esetén 55.ooo-ret kellett egy összegben kifizetni, ha valaki rendezni akarta tartozá sát. Hogy ez megszűnik-e valóban arról BÉKÉSI LÁSZLÓ pénzügymiisztert kérdezte Gárdái László. - A városban elterjedt az a hír,hogy felfüggesztette a kormáyn az elő fizetések törlesztését, pontosabban nem lehet betenni most már pénzt. - A kormány nem függesztett fel semmit! Minden bizonnyal sor fog kerülni az eddigi lakásfinanszirozáson belül a kamatoknak és a törlesztő rendszernek amódositására is. De hogy ez a módositás milyen, azt végülis a parlament modnja ki. Jelenleg arról van szó, hogy az egyik változat között szerepi - négy változat van szeretném ezt is hangsúlyozni - hogy a törlesztő részleteknek a hitel visszatörlesztés nek a gyorsítására kerüljön sor, tehát az eredetihez képest, de ^P azonos kamatok mellett, azonos összteher mellett, hamarabb kerüljön sor a hitelek visszafizetésére. HOgy ha ilyen döntés születnék, akkor ebben az esetben természetesen a hitel visszatörlesztés ösztönzésének a jelenlegi mértékét csökkenteni kellene. Hiszen akkor az a nagy kedvezmény, ami jelenéig uyge 45 %, ez elvinné azt a többleztet, ami a hitel törlesztés gyorsításából szrámazna. Ha nem ez a változat kerül elfogadásra, hanem amásik 3 változat bármelyike, amiben kamatemelés, vagy a támogatást ellentételező kamatadó, vagy anan valemiylen kombinációja, ebben az esetben szó sincs a törlesztő részle tek ösztönző mértékének csökkentéséről. Tehtá ma azt tudom mondani, hoyg 1. A kormány semmit nem függesztette fel, Megy a rednszer ugyanúgy mint eddig. Hoyg jövőre mi lesz az a parlamentz döntésétől függ és annak függvényében lehet szó arról, hogy esetleg ez a konstrukció valamelyest változik.
- 1303 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) Időjárás jelentés. Az IBUSZ RT irodáiban 199o január 2-a és 6-a között szünetel a bel földi devizaszámla ügyintézés. Ezt az év végi zárlati munkák miatt vezették be. Az IBUSZ Kéri a tisztelt ügyfelekmegértését. Sport. Davis-kupa eredmény. Totó nyeremények: A tiz darab telitalálatosra egyenként 725.8o7 forintot fizetnek. Tizenhárom találatot 12 fogadó ért el. nyereményük egyneként 418.735 forint. A tizenkettesek 11.72o, a tizenegyesek 9oo, a tizesek pedig 176 forintot érnek. MOst katuk ahirt, hoyg kigyulladt a Szieszta Szálló Harkányban. Bellénesi Csaba jelenti: - A kár az elsőbecslések alapján 4o millió forintra tehető, de szeren csére senki nem sérült meg. A tetőszerkezet lobband lángra és méd min dég ég, dacára annak,h oyg órák óta 54 tűzoltó és 16 tűzoltó autó dolgozik a helysznen. Neheziti a mukájukat, hogy nincs elegendő viz. Mohácsról tartálykocsikban kell pótolni az oltóanyagot. Bár a tűz oltók ég nem erósitették meg a hirt, de a helyszinről szerzett érte sülések szerint vilám vágott bele a szálló épületébe. Tegnap 19 fok volt a csúcshőmréséklet Baranyában, mára virradóra több helyütt zápor eső esett,Harkányban pedig villámlással kisért, valóságois nyári vihar szabdalta a decemberi éjszakát.
7 h. 3o. HÍREK. Temsvárot sok eze rtüntető követelte Ceausescu távozását és a zavar gásoknak hirek szerint sérültjei is vannak. Buadpesten ma kedződik az országgyűlés utolsó idei ülésszaka. A leg fontosabb napirend a jövó évi kötlségvetés.
- 1304 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) Az MSZMP XIV. kongresszusa a 36 éves THÜRMER GYULÁT választotta elnök ké. Ő koprábban GRÓSZ KÁROLY személyes tanácsadója volt. Brüsszelben tartózkodik Sevardnadze szovjet külügyminiszter, aki délután aláirja orzsága és a Közös Piac megálalpodását a kereske delmi együttműködésről. Belrinben holnapra tüntetést hirdettek meg az ujraegyesités ellen, egyidőben azzal,hoyg az NDK-ba látogat Kohl nyugatnémet kancellár. Ma kezdődik az országgyűlés utolsó, idei ülésszaka, amelyen várható^* a parlament feloszlatásáról is döntenek. A parlament elnökével Kerekes András beszélget: - NÉMET MIKLÓS ugye oly annyira fontonak tartota, hogy személyesen űis érveljen javaslatai, a kormány törvénytervezeti mellett, hogy lerövidítette londoni programját, 3 nap helyett 1 napot töltött csak a brit fővárosban. Megérte-e? Mi az ön megitélése, hoyg személye sen is latba vetett mindent? - Telkjesen érthetőnek tartom a kormány részérőkl azt, hogy minden lehetőséget maragad arra és minden esztközt, ezt nem prejorativ érte lemben monddom, minden lehetőséget megraagad arra, hyg a képviselőket próbálja meggyőzni, hiszen ennek akormáénynak semmi érdeke nem fűző dik ahhoz, hoyg propagandisztikus célokat próbáljon a parlamenti vita során érvényesíteni, tehát, hogy ha azt mondják, hogy baj van most nagyon leegyszerűsítem a dolgot - akkor azt komolyan kell venni, hogy baj van. És én ebben a magatartásban akormány részéről csak a felelősségérzetet tudom kivenni.Ugyanakkor miakor a kormány részéről iylen nagy presszió, ilyen nagy nyomás nehezedik egyik oldalról a parlamentre, meg kell mondanom,hogy legalább iylen yomás nehezedik a palrlamentre a másik oldalról, aközvéleméyn, atársadalom oldaláról. Ennek rendkivül sok megnyilvánulási formája tapasztalható. Volt az elmúlt héten peticiókat vettem át sorozatban, a levelet pedig szőmolatlanul érkeznek, amelyek tiltakoznak a lakhatás költségeivel kapsolatban tervezett intézkedések ellen. - Elkőpzelhető-e, hogy e tekintetban kezik be azülésszakon?
valamiféle kompromisszum követ
- Igen.Remélem, hoyg igy lesz. Nincs arra lehetőségem, hogy elébe menjek a parlamen-Jilvitának. legfőképpen a parlament döntésének és
- 1305 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) állásfoglalásának, de azt nyugodtan elmndhatom, hogy már a ülések folyamán is több megnyilvánulása volt annak, hoyg a misszum készség első sorban és ezt szeretném hangsúlyozni, részéről fennáll. Nagy mrétékbenközeledtek az álláspontok. vita a kormáyn és az illetékes bizottság között ma reggel, az ülsészak előtt törétnik meg.
bizottsági kompro a kormány Az utolsó közvetlenül
- A parlament mmostani ülésszakának másik fotnos témája, a madátum leröviditése, a parlament feloszlása, az uj választások kiirása. Az ember azt gondola, hoyg ezzel kedződik és valószinűleg talán ezzel fog befejeződni a tanácskozás sorozat? - Ha nem is ezzel fog befejeződni de én azt gondolom, ohyg addig semmi képpen sem szabad ezzel a kérdéssel foglalkozni, amig ez a parlament és ez a kormáyn nem telejsitette azt a feladatát, hogy az 199o-es év gazdasági és szociálkis intézkdéseit törvénybe nem iktatta. Tehát midnenképpen azok után a napirendi pontokután kell majd ezzel foglaloznunk, amikor a költségvetésen tol vagyunk. - Ez viszont valöszinüsiti azt, hoyg március 18-án semmiképpen nem lehet választásokat tartani majd Magyarországon. Mert ahhoz december 18-án ki kellene irnia a köztársaság ideiglenes elnökének a vűálasztásoakt. tehát prognosztizálható, nem kell hozzá túlnagy jóstehetség, hogy ez akkor a következő vasárnap lesz. Mi az ön tapasztalata most már, a bizottsági ülések után is, hogyan állnak ehhez hozzá a par lament különféle irá-nyzatokat képviselő törvényhozói? - Az én tapasztalatom szerint ebben akérdésben ma már egységesebb az állásfoglalás a képviselők részéről. Ha a parlament magáévá teszi ezt az álláspontot és ennek megfelelő határozatot hoz, akkor ezt követően aköztársasági elnök feladata meghatározni a választások idő pontját.
7 h.
42.
Hála a román biztonsági szolgálat és hadsereg azon tisztjeinek, akik a Ceausescu
diktatúra utáni korszakban gondolkodnak, ismét eljutott
hozzánk egy levél TŐKÉS LÁSZLÓTÓL. A lelkész kb. lo napjai ezelőtt L. Walesádhoz fordult segitségértA dokumentum, amelynek most egy rész letét ismertetjük közvetlenül a temesvári zavargások előtt jutott át a határon.
- 1306 Hung. Monitoring 18.12.89.-e ( Jó reggelt. ) Lech Walesa Urnák, a Szolidaritás Elnökének. Lengyelország. Tisztelt Elnök Ur! Ne vegye zokon, tolakodásnak, hogy ismeretlen ismerősként levelem mel megkeresem, hiszen a testvériesülő Európában és közép-KeletEurópa-i sorsközösségünkben mi sem természetesebb mint hoyg keressük egymással a kapcsolatot. Lengyelbarát magyarként és hivő emberként irom, hogy Ön és harcostársai uj tarta-lmat adtak a Szolidaritás eszmé jének. E szolidaritás szellemében kérem figyelmét és lehetséges segitségét ügyünkben. Évek óta súlyos zaklatásoknak és hátrányos megkülön böztetésnek vagyok kitéve, melyek azutóbbi hónapokban üldözéssé foko zódtak. A hatósági terror kiterjedt egész családomra. Barátaimra, közvetlen környezetemre és gyülkezetem tagjaira. A titkosrendőrség garázdálkodásainak halálos áldozata is van. A féléim és keserűség lett úrrá a lelkeken. Helyzetünk tarthatatlan és válságos. Egyházunk opportunistaveztősége egy kézre játszik a diktatórikusállami közegekkel, minek folytán állásomból törvénytelenül elhelyeztek és kizártak a papságból. Karhatalommal akarnak kilakoltatni otthonomból, állapotos feleségemmel és 3 éves kisfiámmal együtt. Az országos méretű társa dalmi elnyomorodásban a vallási és nemzeti kisebbség sorsa kétszeresen sanyarú. A menekülés és az erőszakos asszimiláció létünkben fenyeget bennünket. Kérem az Elnök Urat, vesse latba megszenvedtet és megérdemelt tekintélyét és emelje fel a messzehangzó szavát érdekünkben nemes ügyünk védelmében. Kérjük, hathatós támogatásátI Tisztelői szeretettel hive, TŐKÉS LÁSZLÓ lelkipásztor. Temesvár,1981P* adventjében.
7 h. 53. LAPASZEMLE munkába inulknak röviden. VÉreskezüen szigorú pénzpolitikát kell folytatni,mert a külföldi tőke csak akkor segit, ha a ormáyn előbb határozott jelét mutatja annak, hogy ellenőrizni tudja az ekladósodási folyamatot. Ez a meg állapítás
ANTAL LÁSZLÓTÓL a kormányo. gazdasági főtancásadójától
száőrmazik és a MAGYAR NEMZETBEN jelent meg.
t
- 1307 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Jó reggelt. ) Nem a lakásfenntartás, hanem az IKV a drága, közli a NÉPSZABADSÁG a lakásbérlők egyesületének véleményét. A szövetség elnök számokkal próbálja befolyásolni az olvasót és nyilván a parlamenti képviselő ket is a ma kezdődő ülésszak előtt a lakbéremelés ellen. Az orzsággyülés, ha végpl a krizis költségvetés mellett voksol, vagy ha elveti azt midnenképpen beirja magát a századvéd honi történelem könyvébe, tudatja a MAGYAR HÍRLAP. A tisztelt ház igazán jó döntést nem hozhat, de talán a kisebbik rossz még elérhető.
KOSSUTH - adó. HÍREK.
: :•:.-
8 h.
Temesvárott állitólag még az este is folyattódtak a tüntetések, de pontos hireke tnem lehet szerezni mert a várost midnen valószínűség szerint körülzárták. Szemptanuk azt mndták, hogy a tanácsházánál több ezer ember gyűlt össze Ceausescu távozását követelve. A rendőrség és a hadsereg nagy erőké tvetett be ellenük. Többen harckocsit is láttak, másoknak pedig lövöldözésről van tudomásuk. Hirek szerint a hatósá gok sok emebrt őrizetbe vettek és az összecsapásokban is sokan megsé rültek. Jelentéseket kaptunk arról is, hogy a magyar -román határról az ottani hatóságok visszaküldik a magyar utasokat és korltáozásokat vezettek be a jugoszláv határon is. Budapesten több tárca sorsáról is döntött tegnapi ülésén a miniszter tanács. A jövőben ketté válik a honvédelmi minsiztréium, és civilt is kinevezhetnek a tárca élére, átszervezik a belügymiisztériumot. Elkülönítik egymástól az állambiztonsági és közbiztonsági feladatokat. A kormány azonnal hatálylal elvette a környezetvédelmi minisztérium tól a Bős-nagymarosi vízlépcső ügyének irányítását. Az MSZMP XIV. kongresszusa a 36 éve THÜRMER GYULÁT választotta elnökké. ( Ismétlés.)
- 1308 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. (
Hírek 8 h. )
Szlovákiában nem aratott győzelmet areform szárny a kom. párt kongreszsusán. Az ujvezetőség megválasztásáról Nyárádi Péter küldött tudósitást Pozsonyból. ( Ismétlés. Lás da 13ooo oldalon. ) Brüsszelben tartózkodik a szovjet küklügyminiszter, aki délután aláirja országa és a Közös Paic megállapodását akereskedlémei és gazda sági együttműködésről. Sevardnadzet és ak étoldalő szovjet-belga tárgyalások mellett fogadja a NATO központjában M. Wörner főtitkár is. A. Szaharov temetésére MOszkvába utazik L. Walesa a lengyel Szolida-^í ritás mozaglom vezetője, akinek ez az első útja a SzU-ba. Varsóban nem tartják kizártnak,hoyg a Szolidaritás elnöke a temetés után találkozik M. Gorbacsovval. Szagarovtóül tegnap százezrek vettek végső bucsut ravatalánl. A Nóbeldijas fizkus és emberjogi aktivista polgári gyászszertartását a luzswnyiki-stadionmelletti téren tartják a szovjet fővárosban. Harkányban hajnalbankigyulladt a Fieszta Szálló. Senki nem sérült meg, de a kárt 4o millió dforitnra becsülik és alángokat egyelőre nem sikerült megfékzeni. Valószinünegk tartják, hogy a tüzet villámcsapás okozta Harkányban.
o 0 o
- 1309 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. KOSSUTH - adó. Pontosan lo óra van. Kedves Hallgatóink elhivjuk figyelmüket, hogy mostantól helyszni közvetitést adunk az országgyűlés ülésszakáról a Kossuth-rádió URH sávján, középhullámon pedig a kiadott műsort közvetitjük. HÍREK. Buadpeszen ezekben a petrcekben kezdődik az országgyűlés idei utolsó ülésszaka. Jelenleg H. Kohl kancellár beszédet mond a parlamentben. A parlamentből jelenti munkatársunk Kerekes András. - A jövó évi költségvetés továbbá a lakásgazdálkodásban tervezett intézkedések vitája miatt a közvélemény már jóelőre értesült arról, hoyg a parlament ezekben a percekben kezdődő decemberi ülésszaka sors döntő. Amiatt is azonban,hyg ezúttal kell aképvisleőknek állást foglalniok abban is, lerövidik-e a törvényhozás eredetileg júniusig érvényes mandátumát, lehetővé téve ezzel, hoyg a köztársaság ideig lenes elnöke márciusra kiirhassa az általánso választásokat. Ezt az orzság legfontosabb politikai erői egyöntetűen kivántosnak tartják. Ezekről ak érdesekről azonban csak a 4 naposra tervezett ülésszak máso dik felében születik döntés. Előbb néhány olyan törvényjavaslat sor sáról határoznak, amelyek mrá korábban, az alkotmánymódosítás kapcsán sürgőssé váltak. így az ügyészségről valamint a büntető törvénykönyv ről és a büntető eljárásról szóló törvények, illetve a tüntetésekről szóló törvényerejű rendelet módosításáról. Határoznak még az illeték törvény módosításáról, megtárgyalják a társadalombiztosítási alap jövő évi kötlségvetését, mósoditják a társadalombiztosításról szóló 1975-ik évi törvényt. Megtárgyalják a vezető állami tisztségviselők munkadijáról szóló törvényjavaslatot, valamint az állami számvevő szék szervezeti elépítéséről, létszámáról és költségvetéséről szóló javsslatot. Előbb azonban, néhány perc múlva magasrangú vendéget köszöntenek a képviselők. Helmut KOHL, az NSZK kancellárja mond beszédet a magyar törvényhozásban. Romániában egyes értesülések szerint a biztosnági erők körülzárták Temesvárt és Aradot. Temesvárott heves összetűzések voltak miután szombat este több ezer ember gyűlt össze, hogy megakadályozza TŐKÉS LÁSZLÓ református lelkész kilakoltatását. A tüntetők később
- 1310 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. (
Hírek 10 h. )
Ceausescuellenes jelszavakat kiabáltak és összecsaptak a biztonsági erőkkel. Szemtanúk több sebesült fiatalt láttak,lövésekről és letartóztzatásokról számoltak be. Az osztrák televizió jelentése szerint a hét végén Aradon is voltak tüntetések. Teheránba utazik ma N. Ceausescu. Személyében először tesz román államfő látogatsát Iránban. Ceausescu az egyik teheráni lapnak adott nyialtkozatában kijelentette, Bukarest békés eszköökkel kivanja meg oldani nézeteltéréseit más országokkal. A szovjet csapatok kivonásáról tárgyal a héten Moszkvában Marian
^^
Calfa, csehszlovák kormányfő és Jiri Dienstbier külügyminiszter. Erről a csehszlovák diplomácia vezetője száolt be Pozsonyban a szlovákiai politikai pártok és fügetlen kezdeménezések képviselői vel tartott találkozóján. Utalt arra is, hoyg már a közeljövőben újra értékelik Prága kapsoaltát a Vatikánnal, a két méemt állammal és Romániával. Valamint tervezik, hogy uj konzulátusokat nyitnak a szlovák fővárosban. Pozsonyban hajnalig tartó vita után 93 tagú KB-t választott a szlovák kom. párt rendkivüli kongresszusa. Mint tudósitónk beszámolt róla ez a konzervatívabb delegátusok sikereként könyvelhető el. A fiatalabbak eléegdettek akongresszus eredményeivel és jelezték, hoyg a jövőben a demorkatikus kommunisták fóruma nevű reformszárny sorait erősitik a práton belül. Az MSZMP késő éjszakai órákban befejeződött XIV. kongresszusán THÜRMER GYULÁT választották meg a párt elnökének. A 36 éves politikus a külügyminsztériumban dolgozott, majd GRÓSZ KÁROLY külpolitikai tanásadója volt. megválasztása után ugy nyilatkozott,h ogy mielőbb megbeszéléseket akarnak kezdeni az MSZMP-vel és a szakszervezetek kel is. Valószínűleg villámcsapás okozta a harkányi szálloda-tüzet. Hajnali 4 órakor lángra kapott a hitel tetőszerkezete és két órás küzdelem után sikerüti csak megfékezni a
lágnokat. A 45 szállóvendég épségben
távozott, de az anygai kár jelentős. o 0 o
*
- 1311 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. KOSSUTH - adó. FALURÁDIÓ.
5 h. 40.
A mikrofonnál Veres Tibor. Mindig gondolkodóba ejt amikor valakik rémhireket találna ki és méginkbáb rémit az, amikor a hir és rémhir keveredik. Mai első beszél getésünknek a
közelgő karácsony és aközelgő szabadárak adnak aktuali
tást. Zala Simon Tjbor beszélgetése elé két szó kivánkozik. Bizalom és bizonytalanság: - A karácsony előtti megszokottnál is nagyobb a forgalom most itt a bpesti HUS nagykereskedlemi közös vállalat portáján. Az igazgató, dr. Ináncsi miklós ismondja, hoyg nem tapasztaltak még ilyen nagy keres let élénkülést, tehát tulajdonképpen sokkal több hus fogy, meg sok kal több húst kérnek, meg húskészítményt mint korábban, máskor ilyen időszakban. - Msot felvásárolnak. Jórészt be fogják spájzolni. 89 január elején is volt hús áremelés, de ha a karácsony, szilveszter előtti hetet nézem 15-2o vagonnal hetente kevesebb húst vásároltak fel itt Buda pesten mitn amit most. Ez azt sejteti,hogy a lakosság ugy érzi, hogy most nagyobb áremelésről lesz szó, mint tavaly amikor meg volt hirdetve hogy 13-14 %-os átlag áremelés lesz. - Nyilvánvaló, hogy a lakosság is jobban felkszült erre mint korábban hiszen tudjuk, hogy idén mennyivel több hűtőládát vásároltak. De ez a húsmenyniség amire igény jelentkezett meglesz-e? - meglesz és mi már ezt 2-3 hónappal ezeltőt gondoltuk,hogy egy nayobb méretű felvásárlásra lesz szükség, ezért október, november hó napban mitnegy 45 vagon tőkehúst bespájzoltunk mi is, fagyasztott húsként. Most ez hozzuk kereskedlmei forgalomba. A lakosság olajfoygasztásra állt át. Hiány termelést harangoztak be, na nem a válla latoknál, hanem a laksoság. Ez egy ilyen rémhir. És azt a mennyiségű olajat amit a múlt évben is forgalomba hoztunk hasonló időszakban azt most is forgalomba tudjuk hozni és a margarinokat. Csupán a felvásárlási láz következtében most nem leeht olajat kapni sok helyen. Ezért átálltak zsirra. Tény,h oyg növényolajat csak keveset találni az üzletekben úgyhogy a
- 1312 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Falurádió. ) vásárlónak kell különválasztani a rémhirt és a tényeket. A rémhirt, egyébkétn- talán egyetértenek velem- tekinthetjük szelelmi életünk környezetszennyezésének. A párthuzamot ne véletlenül emlitem. Termő természetünk szennyezés és annak megelőzése a további interjú köz ponti gondolata. A műtrágyázást sokáig az egyetlen termésnövelő módszernek tanitották ezért szinte számolatlanul adtuk és adtuk volna midnenre. ma már többet tudunk szennyező hatásáról is. Ezt vagyyis a túladagolás tismerte fel PappJános is a kertészeti és élelmiszeripari egyetemen, aki doktori értekezést irt agyümölcsönösök táplálásáról. - Hány év munkáját foglalja össze ez az értekezés? - 2.5 évtiezde foglalkozun a gyümölcstermelő növények tápanyag igé-_ nyének illetvaz ültetvények tápanyag szükségletével kapcsolatos kutatá sokkal . ( üzemi viszgálatokkal a gyaorlat számára is hasznosítható eredmények születtek. A tápanyag igényt az almánál, a piros ribiszkénél és a málnánál tanulmányozták. Első sorba a levélanalizis volt a döntő. Különösen a 6o-as évek évégnm, a 7o-es évek elején tőlzott műtrágya használat volt. A csökkenés a 7o-es évek végén kezdődött és napjainkban is tart. Ma a gyümölcsösökbe 2-3-szor kevesebb mütráygát használnak.) MOst Trebics Péetr riportja következik Forráskútról. - Most prima a levegő sokkaljobb mint a panelházak tövábe. De viszont ha azt vesszük estefelé, amikor kezd a harmat leszállni, akkor mene külni kell a lakásba. A mellettünk lévő szeméttelep árassza a büzt.^^ - Egész hetekig van,hogy füstöl. - Kihozázk a permetező csomagolóanygaokat. HOgy jobban égjen a fóliát rágönygyöliti. Aztán abba van amit csak el lehet képzelni,mérget tároló üvegtől kezdve ami létezik. Még a gobaölő szer is ha ég borzasz tó büdös tud lenni. Nylonzsáékba hoznak gyógyszeres dobozt, hoznak ezt, hoznak azt. Ezegy lapos helye. Nagy esőkbe megáll a viz, mossa azok nak a különböző mérges dobozok, meg fóliáknak,meg nyavalyának a levit, az meg mind folyik bele a csatornába. - és a csatorna? - Hát a csatorna hát tudja afeni. de van aki locsol belőle, pl. a tsz. Szántóföldet locsol. - És nem dordultak még sehova? - De irtunk már levelet a KÖJAL-hoz. Kijöttek megnézni és nem csináltak smemi. A tanács se intézkedik smemit, nem tudják hova tenni.
- 1313 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( Falurádió. ) - Kertész György a belügyminisztérium
a kommuná
lishulladék kezelés orzságos iráynitása tartozik. -A tanácsok most kényszer pályán vannak, olyan helyeken is jelölnek ki hulladéklerakó helyeket ahol nem lenne szabad. Én ugy vélem, hogy önerőből, egy vagy több települési tabcás is, de még regionális tanács , de még egy megyei tanács sem rendelkezik akkora összegekkel, olyan beruházási forrásokkal, amely tényleg egy korszerű hulladék ártal matlanná tételéhez kell vagy elegendő. Továbbra is a hagyományos hulladék lerakásba gondolkodnak. MI szeretnénk ezt a kérdést a minisztertancás elé vinni. Szeretnénk a jövő évben egy olyan komplex, az egész magyar hulladék probémát átfogó előetrjesztést, viszgálati programot késziteni, ami remélhetőleg, ha nem is egy ütemben, de két ezerig, bizonyos lépcsős bontásokban közelebbhoz minket amegoldás lehetőségeihez. A hivataloknak is komoylan kell venni a környezet megóvását, de azt hiszem a legtöbbet mégis azok tehetik, akik ott helyben döntenek akárcsak egyetlen vegyszere zsák égetéséről. Különben csak mérgezett föüldjein maradnak és nem termőföldek.
o 0 o
- 1314 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. KOSSUTH - adó. DÉLI KRÓNIKA.
12 h.
A szerkesztő ma B. Király Györgyi, a műsorvezető Gárdái László. Müsorétlap. Most kapcsoljuk az Orzságházat. A tudósitó Domány András és Kerekes András: - Jelen pillanatban szünet van. Majd a szüent tuán az ügyészség ről szóló törvényjavaslatról szavaznak, a büntető törvénykönyvről ééq0. büntető eljárási törvény módosításáról szóló javaslatot fogja meg vitatni az országgyűlés.Ezlesz az első napirendipont. -A képviselők a jövőben is ugy hoznak határozatot, ahogy eddig, vagyis nyilt, egyidejű listás szavazás esetén a szavazatszámláló gép megfelelő gombjának megnyomásával. Állásfoglalásukat pedig ezentúl is név szerint közzéteheti a sajtó. Ebben az ügyrendi kérdésben hoz ta első határozatát a parlament. Az elmúlt 2 órába ezenkivül még a tárgyasorozat megállapítás afért bele. - A törvényhozók a kormáyn sürgősségi kérése ellenére elutasították, hyg ég ezen az ülsészakon megtárgyalják avezető állami tisztségvisleők munkadíjáról szóló törévnyjavaslatot, ám igy is maradt annyi megtárgyalnivalójuk, hogy meglehet, kevésnek bizonyulniajd az ülés szakra tervezett négy nap. Minthogy a kulskérdésnek tekinthető költ ségvetésről csak az után lehet dönteni,ho yg határozat született néhány hozzá kapcsolódó ügyben is, a lakásgazdálkodásról szóló törvényjavaslatokról azonban még ma reggel is folytak az egyeztető tárgyalsáok és az ott született dötnéseket a képviselőknek tanulmá nyozniuk kell, ezét ugy állapították meg a napirendet, hoyg ezekről leg korbban csak holnap kelljen csak állsáfoglalniok a törévnyhozóknak. - A tárgysorozat meghatározásakor KIRÁLY ZOLTÁN ujabb napirendit ponto javasolt annak érdekében, hogy még ma állásfoglalást hozhasson az országgyűlés TŐKÉS LÁSZLÓ temesvári reormátus lelkész ügyében. A képviselő az ellenzéki demorkata törvényhozók csoportjának nevében javasolta, a parlament arórl is döntsön, hogy egyúttal parlamenti dele gációt küld a Magyar Demorkata Fórum szervezésében estére meghirde tett tüntetsére. A külügyi bizottság, amely korábban mrá megvizsgálta
*
- 1315 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( DK. ) azt a javaslatot, hoyg TŐKÉS LÁSZLÓT terjesszék fel Béke- Nóbeldijra, még a nap folyamán visszatér erre az inditványra is. - Reggel ülést tartott az épitési és özlekedési bizottság, amely nem támogatja a bérlakások bérleti dijának loo %-os emelését, csak 35 %kai értene egyet még akkor is, ha ezáltal a lakások fenntartási szinvonala csökkenhet. A bizottság a kedvezméynes épitési és felújí tásihiteleknél plusz adó fizetését javasiolja. Ez átlagban 3-7oo forin tos emelést jelentene. De mindez csak javaslat. Mint hallottuk holnap kerül ez a napirendee. - Ilyen
közel még alig álltak egymáshoz németek és magyarok - mondta
lo óra után néhány perccel kezdett parlamentzi beszédében Helmutl Kohl a Német Szövetségi köztársaság kancellárja, amikor ismételten megkö szönte a magyar kormány és a nép szeptemberben nyújtott segitségét az NDK álalmpolgárainak. Felhivta hallgatóit a két ország közti emberi kapcsolatok és a politikai párbeszéd további széelsitésére. Méltatta a magyaroszágio németek helyzetét, példaszerűnek nevezve a magyar nemeztiségi politikát. Kijelentette, szeretné, ha minél gyorosabban tárgyalások kezdődhetnék a vizűm kötelezettség megszüntetéséről. Bezsélt arról a gazdasági segitségről is, amelyet a Nyugat ad Magyar országnak és ennek kapcsán elmondta. Mint politikus és képviselő jól tudja milyen nehéz dolog n-épszerütlen intézkedésekete hozni. És nem kivan beavatkozni a magyar parlament dötnésébe, de kéri, fogadják meg baráti tancását. Bátor és messzire látó határozatokkal tárjanak ajtót a magyar gazdaság szerkezeti megújulása előtt, hogy Magyarország saját, elengedhetetlen erőfeszitséeivel együtt érvénesülhessen a barátok támogatása. Ezzel a vendég félreérthetetlenül a várható költ ségvetési vitára utalt. - H. Kohl szólt a német kérdésről is. Kimondta, tudja, hogy ez nemcsak a németekre tartozik. ŐPk is felelősek szomszédaik biztonságáárt. Szeretnék,hoyg a német nép szabad önrednelekzsé után vissza nyerhesse egységét. Ugyanakkor az NSZK midnenképp el fogja fogadni az NDK-beli németek döntését, bármi lesz is az., És ugyanezt várja a többi országtól. - Még mindig tart a szünet az országgyűlésben., A továbbiakról termé szetesen bezsámolunk. Most a szó ismét a stúdióé. PÉnteken a pártokkal, ma reggel az érdekvédelmi képviseletekkel kozltált a kormány. Mint ismeretes az állami vagyonalapról, illetve
•
- 1316 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( DK. ) vagyon védelemről szóló törvényjavaslatot, akkor három párt kivételé vel elfogadták, ma viszont egy kérdés kivételével valamennyi érdek képviselet
elfogadta az előtérjesztsét. A találkozóról Hollauer
Tibor tudósit: - kell valamilyen bizottság amelynek tagjai folyamatosan fiygelemmel kisérik.: az állami vagyon sorsát, esetleg, átmenetileg fel is kellene függeszteni az átalakulási törvény egyes passzusait,mondta NAGY SÁNDOR a SZOT főtitkráa. nem szabad, átmenetileg sem hozzányúlni egyetlen törvényhez sem, amely a külföldi működő tőke beáramlásának folyamatát megakasztaná, vélte ezzel ellentétben MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök helyettes. Kompromisszumos megoldásként- felmerült, létre kell hozi^^ egy bizottságot, amelybe a parlament, akormány, a pártok és az érdekkép viseleti szervek küldenének szakértőket. E konzultativ bizottság azonban mint elhangzott, nem rednelkezhetne jogi eszközökkel, egyes vállalatok átalakulásána megakadályozására. S hogy akkor mégis mire lesz jó? Nos, ez majd akésőbbiek folyamán derül ki. Ugyanis NAGY SÁNDOR a mai ülés kezdetén a parlament elé terjesztette e bizottsgá létrehozásának tervét. A képviselők az - egybeek- témakörban tárgyalnak majd róla. Szemtanukra hivatkozva lemondtuk,hogy több ezres tübtetés volt Temesvárott. Minderről a BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG részletes beszámolót is közöt. Ezt ismerteti Cseh Éva: - Lökösházán a tegnap este fél 9-kor érkező vonat utasa, az NSZKbneli Bauer Kordozana elmondta, hogy szombaton este lo óra körül temesvár központjában a Mária ut és a bazilika között, mintegy 5.ooo embert látott. Nem kell a suszter- kiáltották, Mig nem a pajzzsal és vizágyúval felszerelt rendőrökbe ütköztek. A legérdekesebb információ, állitása szerint vasárnap hajnalban 2 és 5 óra között a securite kilopta lakásából TŐKÉS LÁSZLÓT akinek további sorsa ismeretlen. Egyébkétn az orosházi határőr kerület törzsfönkétől, BÁLINT GYÖRGY alezredestől megtudtam, hogy gyakorlatilag megállt azélet a határ átkelőhelyeken. Se ki, se be nem léphet senki sem. Ma éjféltől reggel 9 óráig 77- bői csak egyetlen egy magyar állampolgár jutott át Romá niába Kötegyánnál. Pl. a reggeli Orient Expressz lo magyar utasát is visszaküldték. De valamennyi határátkelő elyen hasonló a helyzet, sőt Biharkeresztesnél nem engedtek belépni
hazánkba 45 olyan
- 1317 Hung. Monitoring 18.12.89.-e. ( DK. ) román állampolgárt, akik kishatár átlépővel rendelkeznek. A kamionok Nagylaknál kb. 4, Gyulánál pedig 3 órát várakoznak. Ma Béksé meyge több városában szervez a Magyar Demorkata Fórum és az erdélyikör békés, gyrtyás tüntetéstm a temesváriakért és TŐKÉS LÁSZLÓÉRT,. Gyulán a fptérre, Oroszházán a művelődési ház elé, Békés csabáén a Kossuth -térre várják este fél hétre a város lakóit.
( Folytatás a következő oldalon. )
- 1318 -
Hung.Monitoring, 18.12/89 - s
(DK) - Ma este ugyancsak fél 7-kor a Hősök-terén gyűlés kezdődik TŐKÉS László és az erdélyi magyarok védelmére, a romániai emberi szabadság jogokért. A gyűlést az MDF, a SzDSz és a FIDESZ szervezi. Az MSZP budapesti szervezete kéri tagjait és a szimpatizánsokat, hogy vegyenek részt a gyűlésen. Itt mondjuk el, hogy az MDF és a református egyház ugyancsak fél 7-kor Debrecenben szervez egy nagygyűlést.
- Még mindig román vonatkozású hirek, de már külföldről: - Románia a tegnapi temesvári tüntetés után teljesen lezárta Jugosz láviával szomszédos határát. A hirt az egyik belgrádi lap közölte ^ ^ szemtanukra és a jugoszláv határőrségtől kapott értesüléseire hivatkos va. A londoni lapok az MTI, a Magyar Rádió és a TV jelentései alapján első oldalukon tudósitanak arról, hogy a tüntetés Tőkés László leikés: hétfőre virradóra időzitett kilakoltatása robbantotta ki. A Times diélomáciai forrásokból ugy értesült, hogy a megmozdulás pénteken kezdődött, amikor 2oo-an vették élő láncként körül Tőkés László házát. A tüntetők száma később 5oo-ra emelkedett, ám egyes hirek szerint tegnap már lo.ooo-es demonstráció volt. Londoni emigráns források ugy tudják, hogy a tüntetők emberláncot alkotva visszaszorították a rendőri erőket és a hatóságok ekkor vetették be a hadsereget. A Párizsban angol nyelven megjelent Int.Herald Tribüné szintén első oldalas jelentést közöl a tüntetésekről és ismerteti Tőkés László ügyében a kialakult helyzetet. Az osztrák TV-ben számtanuk sz ámoj^Rk be arról, hogy szombaton Aradon is volt tüntetés és a biztonsági erők Temesvárt és Aradot egyaránt körülzárták.
Teheránba utazik ma N.Ceausescu. Személyében először tesz román államfő látogatást Iránban. Ceausescu egy teheráni lapnak kijelentet te, Románia békés ezsközökkel kivanja megoldani nézeteltéréseit más országokkal.
További külföldi hirek: - A szovjet csapatok kivonásáról tárgyal a héten Moszkvában M.Calfa csehszlovák kormányfő és J.Dienstbier külügyminiszter. - Erről a prágai diplomácia vezetője számolt be Pozsonyban a szlová kiai politikai pártok és független kezdeményezések képviselőivel tar-
< 1319
"
Hung.Monitoring, 18.12/89 - s
(DK) tott találkozóján. Utalt arra is, hogy már a közeljövőben újraértékeli Csehszlovákia kapcsolatát a Vatikánnal, a két német állammal és Romániával, valamint, uj konzulátusokat nyitnak Pozsonyban.
- Végetért a szlovák kommunisták tanácskozása Pozsonyban. Nyárádi Péter jelenti: - Pozsony népe nem, az egyedül hozzáférhető a pártsajtó azonban át fogóan foglalkozik a szlovák párt ma hajnalban végetért rendkivüli kongresszusával. A párt napilapja a Pravda kiemeli, ilyen még nem volt. És való igaz, korábban kényszerből ünneplő tömeg rendőrkordon, forgalom korlátozás, sok transzparens, a vezetők képei jellemezték a pártkongresszusokat errefelé. Ennek pont az ellentéte zajlott most. Sehol egy plakát, a külföldi érdeklődő még a helyszint, a pozsonyi vásár pavilonját és alig tudta kihúzni a helyi szervezőkből. A munkastilus szintén újdonság, hiszen teljesen a bázisból érkeztek a küldöttek és a sajtó minden eseményt, beleértve a titkos választások is, végig követhetett. Hogy mégis inkább tanácstalanság és bizonyta lanság tükröződött a képviselőkön, az a hirtelen változó körülmények nek köszönhető. Hiszen tiz napja még biztosan uralkodó párt volt ez a mostani, amely egyelőre csak tanulja a hatalomvesztés által fela dott leckét. Az első lépést azonban megtették. A kongresszus hajnalbar. felfüggesztette az előző elnökség legtöbb tagjának párttagságát és a különleges helyzetre való tekintettel az uj központi bizottságot nem elnökség és elnök, hanem kollektiv végrehajtó bizottság irányitja. És amig a párt bizonytalan, addig az ellenzék már nekilendült. Az alig néhány napja a börtönből szabadult Jan Carnogulsky radikális ellenzéki politikus ma délelőtt telt házas előadást tartott sztrájkolc egyetemi diákságnak az egyetem aulájában. A népszerüsödési törekvés dicséretes, amódszer azonban kevésbé tetszetős. Az idős ellenzéki politikus ugyanis érzelmi alapon, igy a magyarság és a zsidóság habon előtti szerepének ecsetelésével kivánta lelkesiteni hiveit. A megfi gyelő érzése azonban az, hogy ez visszalépés. És semmiképp se szolgál hatja az éppen most függetlenedő szlovák nemzet érdekeit, már csak azért sem, mert problémáink, megoldásaink hasonlósága sokkal jobban összeköt napjainkban, mint elválaszt. És ne feledjük, éppen az előző csehszlovák kormányzat volt az, amely a nacionalizmus háttérből való szításával igyekezett előnyöket szerezni a maga számára.
Hung.Monitoring, 18.12/89 - s (DK) - Még mindig magyar vonatkozású hirek Csehszlovákiából. Forró Evelyn lapszemléje: - Az uj szlovák kormány magyar miniszterelnök helyettese fontosnak tartja, hogy a kulcstárcáknál, v agyis a kulturális, az oktatásügyi és a m,ezőgazdasági minisztériumban a helyettesek között legyenek magyar nemzetiségűek, akik figyelemmel kisérik a kiebbség érdekeinek érvényesülését. Varga Sándor az első magyarnyelvű független napi lapnak nyilatkozott. Hangsulyota, hogy újra megfelelő rangot kell adni a szlovák kormány mellett működő nemzetiségi titkárságnak, amely 1969 után fokozatosan leépült és eredetileg 15 emberrel dolgozott. Most viszont már csak hárman vannak. Újjá kell szervezni a kormány tancsadó testületét a nemzetiségi tanácsot is, mondta Varga Sándori A posta szeszélye folytán Prágába csak most elért ám már a múlt hét végén megjelent újság interjút közöl Durai Miklóssal is, aki kifejtei, ha Csehszlovákiában nem lesz meg a demokráciának néhány alapeleme, mint pl. a tolerancia, a nemzeti kisebbségek leszavazhatóságának korlátozása, és ha ebben a rendszerben nem lehet érvénye síteni a kollektiv jogokat, akkor Csehszlovákiában ugyanolyan tipusu demokrácia lesz, mint amilyen a két világháború között volt. Még pedig a többségi nemzet demokráciája. Durai megemlitette, hogy azok, akikkel egy platformon volt évek óta a Chartában, most nemáll tak ki a nemzetiségi ügy mellett. Ezt ugy fogalmazta meg, hogy amikor egy volt ellenzék számára a hatalom tétje kerül közelbe, akkor meg szűnik az ellenzéki szolidaritás. A NAP cimü újság mellett még eg-^^ kiadványt kaptam Pozsonyból. A Független Magyar Kezdeményezés mozga lom tájáékoztatójának első két számát. Cime: Szabad kapacitás. Ebből az derül ki, hogy nem elszigetelt magyar csoport akar lenni, hanem együttműködik a hasonlóan gondolkodó szlovákokkal is, hiszen több közleményt szlovákul is megjelentettek a tájékoztatóban.
Szerbiában ezentúl nem akadályozzák meg adminisztratív eszközökkel uj politikai pártok alakitását. Ezt a jugoszláviai tagköztársaság kommunista szövetségének rendkivüli kongresszusán jelentették ki. A határozat szerint a párt ugyanakkor ellenzi az olyan politikai pluralizmust, amely megkérdőjelezi a föderativ Jugoszlávia létét és lehetővé tenné nemzeti jellegű pártok létrehozását. A jugoszláviai Titogradban megalakult a Crnagorai Demokrata Párt. A
í
1321 Hung.-Monitoring, 18.12/89 - s (DK) legkisebb jugoszláviai tagköztársaság második demokratikus ellenzéki pártja legáliskeretek között kivan résztvenni a politikai életben és ezért hivatalos bejegyezését kérte a hatóságoktól.
M.Gorbacsov is résztvett a napokban elhunyt Andrej SZAHAROV akadémiai búcsúztatásán. Barát József jelenti Moszkvából: - A világsajtót alighanem bejárja a kép, amikor a megrendült Gorbacso\ fejezi ki részvétét Szaharov özvegyének Jelena Bonnernek. A.Szaharov testtét reggel fél 9-kor az akadémia elnökségében ravatalozták fel, majd átvitték a.Lebegyev- fizikai intézetbe, ahol haláláig dolgozott. Illetve, amelynek egy ideig tudományos igazgató helyettese volt. Kora délután a luzsinyiki stadion előtt tartanak polgári búcsúztató szer tartást, majd délután 3 órakor a votriakovszki temetőben helyezik örök nyugalomra. Saját kérésére szülei mellett. Sokan Oroszország élő lelkiismeretének nevezték Szaharovot, akinek búcsúztatása már tegnap megkezdődött. Az ifjúsági palotában eredetileg déltől délután 5-ig lehetett volna virágot elhelyezni az akadémikus holtteste mellett A sokszázezres tömeg azonban nem oszlott szét, igy a palotát késő éjszakáig nyitva tartották.,A több kilóméteres sort állitólag 7oo.oooel álltak végig.
Krakkói kongresszusán uj elnököt választott a lengyel magánparasztok Szolidaritás szervezete. G.Janovszki szenátor már jelezte, hogy előd jével ellentétben nem támogatja, hogy a Paraszt-Szolidaritás politika. párttá alakuljon. Az uj elnök támogatásától biztosította a Mazowieczk: kormányt és varsói megfigyelők szerint ezzel erősiti a lengyel kabinéi helyzetét. Tokióban megkezdte 4.megbeszélését a 2.világháborút lezáró japán szovjet békeszerződés kidolgozásával megbizott munkacsoport. A külügy miniszter helyettesi szintű megbeszélésen Japán, a Reuter jelentése szerint, vissza követeli a Kurili-szigetcsoportnak a SzU-hoz csatolt 4 szigetét. Moszkva ugyanakkor a szovjet-japán kapcsolatok javitását kivanja a tárgyalásokközéppontjába állitani. - Ismét hazai beszámolók: - Budapesten magyar-nyugatnémet munkaügyi megállapodásokat irtak alá. Róbert Blühm munkaügyi miniszter és HALMOS Csaba államtitkár három
1322
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
(DK) keret-megállapodást kötött. Az első lehetővé teszi, hogy magyar programozók, számítógépes szakemberek egy évig munkavállalási engedély nélkül dolgozhassanak az NSZK-ban. A második egyezmény 5oo magyar szakmunásnak ad lehetőséget, hogy az NSZK-ban szakmai ismereteiket és német nyelvtudásukat bővítsék vendégmunkásként. A harmadik keretmegállapodás szerint az NSZK két magyar átképző központ felszereléséhez nyújt anyagi és szellemi segítséget. - Az NDK-beli ellenzéki szervezet a Neues Forum tartott délután sajtótájékoztatót a MDF szervezésében. Ez az első eset, hogy az Új Fórum egy szocialista ország ellenzéki szervezetének vendé geként vehetett részt a hétvégén különböző politikai rendezvénye ken. A szervezet politikai elképzeléseiről Nej György készített összefoglalót. - Közép-Kelet-Európa közös törekvése Európa felé. Ezzel a gondo lattal nyitotta meg a tájékoztatót Kiss Gy. Csaba a MDF szóvivője, majd átadta a szót az immár 2oo ezer aláírással, taggal rendelkező új Fórum NDK_beli ellenzéki mozgalom három képviselőjének. Egyelő re valóban szellemi, politikai mozgalomként működnek, de a válasz tásokon pártként vesznek részt, hasznosítva majd az MDF-től szer zett tapasztalatokat. Legfontosabb politikai állásfoglalásaik a következők voltak: Az NDK keleti határai érinthetetlenek. A 37-es állapotok visszaállítása teljesen ki van zárva és ugyanilyen hatá rozott vélemény hangzott el az ország nevének változtatásáról is, vagyis erre csakis a két német rész egyesülése után kerülhet sor. A két német állam egyesüléséről azt hallottam, hogy erőteljes vi ta folyik róla, de egyelőre a tudományos-kulturális kapcsolatok erősítése van napirenden, ami nem jelenti azt, hogy normális nem zeti törekvésként az egynemzetbeliek egy államban élhessenek majd, de ennek a folyamatnak nem szabad túlzott sebességűnek lenni, ne hogy derékba törjön. Egység tehát csak később. Kétségtelen viszont, hogy az Új Fórum képviselői a szocializmus mellett foglaltak állást, ami céljaikat, elképzeléseiket illeti. Amikor megkérdeztem mit ér tenek a társadalomépítés szocialista gyakorlatán, ill. elméletén, azt a választ kaptam, hogy eddig a múltban az NDK-ban nem szocia lizmus volt, hanem sztálinizmus és ők az emberek között fölépítendő erkölcsi értékeket értik szocializmuson, vagyis a szociális biztonságot,
1323
Hung. Monitoring, 18.12.89
(DK) a szociális igazságosságot és a szolidaritást a harmadik világ gal, ill. minden politikailag elnyomott emberrel kapcsolatban. Ezeket nevezhetjük akár keresztény, avagy akár humanista érté keknek is, - mondta az Új Fórum egyik vezetője. - Ahogy már önök is értesültek róla, a kormány döntése értel mében a vízlépcső építése már nem a környezetvédelmi- és víz gazdálkodási minszterérium hatáskörébe tartozik. Az építésiés városfejlesztési minisztériumban a nagymarosi munkálatok állásáról tanácskoztak az illetékesek. Puliszka László tudósítása. Kellé, hogy végre legyen határozott, képviselhető magyar állásfoglalás Bős-Nagymarossal kapcsolatban. - hangzott el a bizottság ülésén. A jelenlegi Bős-nagymarosi állapotok az októ ber 31-i megállapodások szerint alakulnak. A Nagymarosnál mos tanság tapasztalható nagy nyüzsgés oka az osztrák vállalkozók elvonulása. Mint Udvari László kormánybiztos elmondta, napi 3-4 vagonnyi munkaeszközt szállítanak el, de m ég ilyen tempó mellett is jövő július 3o-ig tart az itt lévő osztrák eszközpark felszámolása. További fejlemények Bős-Nagymarosról: január 5-én várhatók, amikor is a kormány pártokkal és a környezetvédő mozgalmakkal ül tárgyalóasztalhoz, hogy a CS-i változások tükrében áttekintsék a magyar álláspntot a vízlépcsővel kapcs-olatban.
- A Közelmúltban arról döntött a Minisztertanács, hogy a nyugdíjasok még karácsony előtt ezer, ill. kétezer ft. egy szeri nyugdíjkiegészítést kapnak. Az Ígéret szerint a mai napig ezt az összeget a postának kézbesítenie kellett. Hollós János azokkal beszélgetett, akik már korábban megkapták ezt az összeget. - Mire tetszett költeni? - Ó Istenem, ezt kérdi? A kosztra, pedig olyan kicsit eszünk mint egy madár.
1324
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
(DK) - Még majd ezután lesz a bevásárlás az unokok, a gyerekek részére. - Miért nem magára költi? - Magamra is kell, élelemről kell gondoskodni,
mert 1-től még
drágább lesz minden. - nekem van egy nyomorék betegem, aki teljesen bénán fekszik az ágyban lábak nélkül. Hát nekünk van mire elkölteni. Beolvad a házatartásba. Nekünk a kettőnk részére mint betegnek most az emelés után 6oo3 ft van. Ahhoz kellett ez a 2 ezer. - Tehát nem karácsonyi ajándékot tetszett venni? - Majd mi várunk a gyerekektől. - Van egy családom, és azoknak valami ajándékot, vagy saját részemre ami szükséges. - Mit tetszett szólni amikor megjött ez a pénz? - Nagyon örültem. Odamennék és megköszönném, megsimogatnák azt az illetőt, aki kitalálta, hogy gondolnak az öregekre. Nekem még 4 ezer forint nyugdíjam sincs, és mást nem tudunk, legfeljebb egy fohászt az Istenhez.
- A múlthéten hosszantartó vita volt a fővárosi lakáshelyzetről a Tanács ülésén is. Most a VB az ügyet ismét napirendre helyez te. Vajda Zsuzsa a helyszinről jelenti. - A főváros számtalan gondja közül az egyik legnagyobb az áldat lan lakáshelyzet, amelynek oka, mint az olvasom a VB mai ülésére készült anyagból, hogy gyakorlatilag csaknem megszűnt a szociális lakásépítés. A legsürgősebb feladat e döntés felülvizsgálata. El lenkező esetben visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el. Ugyanis a főváros belső kerületeiben megüresedő alacsony kom fortfokozatú lakásokat utalják ki a legnehezebb sorban lévőknek. Egyre több lesz az állami gondozásra szoruló gyermek,emelkedik a neurotikus betegek száma, terjed az alkoholizmus. Az utólagos kezelés, a gyógyítás, a nevelőotthon építés többe kerül mint a szociális lakások építése. A Főv. Tanács a legrászorultabbak segítésére programot dolgoz ki a következő három éves időszakra.
1325
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
(DK) amelynek célja javítani a lakáshelyzetet, segíteni a legrászorultabbakat. A pályakezdőket, a nagycsaládosokat, az idősebbeket. Hogy egyetlen fővárosi lakosnak se kelljen a létminimum alatti jövedelemből vegetálnia.
- Mindez persze attól is függ, hogy a kormánynak és a parlament nek sikerül-e a költségvetésről megegyeznie. Mert akkor legalább esély van erre. - Hosszú vita folyik a Rábában, hogy Horváth Ede megy vagy marad. A legújabb fejleményekről Forgács Sádnor tudósít. - Hatályon kívül helyezte a győri Városi Bíróság a Rába vállalati tanácsának október 12-én hozott határozatát, amellyel 1992 decem ber 31-ig meghosszabbították Horváth Ede vezérigazgató kinevezését. A vállalati tanács két mosonmagyaróvári tagja Kovács Sándor sé Varga László fordultak a bírósághoz, mert a testület tagjait előzetesen nem értesítették, holott a vállalat szervezeti sza bályzata lo nap felkészülési időt ír elő. Az ülés levezetésében is több kivetni valót tapasztaltak. Eredetileg a vállalati jogász is szabálytalannak minősítette a sebtében összehívott ülést, d e a törvényességi felügyeletet gyakorló ipari minisztérium jogásza dr. Dankó János kijelentette: nincs akadálya, hogy a vezérigazga tót tisztségében megerősítsék. így aztán a testület jelenlegi tag jai beletördődtek és hat ellenszavazattal elfogadták a vezérigaz gató által személyesen beterjesztett kérést. A bíróság semmisnek ítélte a határozatot. Jogilag Horváth Ede, tehát jövő jövő év júniusáig elsőszámú vezetője a Rábának, ha csak a délután 2 órakor kezdődő vállalati tanácsülés másként nem dönt.
- Megalakult a nemzeti rák alapítvány az Onkológiai Intézet ben. Ezáltal lehetővé válik, hogy a 2oo ezer rákbeteg sorsát fi gyelemmel kisérjék. Mire használható még egy ilyen katalógus? -
1326
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
(DK) Erről kérdezte Péter Zoltán fővárost Ércfalvi András. - Az Onkológiai Inétzet új számítógépekkel bővült, és ennek a rákosbetegek láthatják hasznát. - Ez egy nyilvántartás lesz arról, hogy milyen rákos betegségek fordultak elő, milyen gyakorisággal. Nemzetközi adatokkal össze hasonlítjuk, figyeljük a rákos betegeknek a kórlefolyását, tehát mi történik velük, ennek megfelelően a kezelésüket is valószínű leg jobban meg lehet oldani. Ehhez a számítógépeket az vettük, és ők egy alapítványt hoztak létre. A egy részét az alapítvány, vagyis az adat adta az országos onkológiai intézetnek.
Reklám:
A DK véget ért. - Búcsúzik a műsorvezető Gárdái László.
1327
Hung. Monitoring, 18.12.89-
KOSSUTH ADÓ HÍREK
14.oo h
Először a parlament délelőtti tanácskozását foglalja össze munka társunk Szörényi Péter. - Az országgyűlés eltörölte a szigorított őrizet intézményét, mivel ez hatástalannak bizonyult. így Kulcsár Kálmán igazságügyi minisz ter javaslatára a honatyák elfogadták a Btk. módosításáról szóló törvényjavaslatot, valamint a büntetőeljársáról szóló törvényja vaslatot is. Ezután a képviselők az illetéktörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot vitatták meg. Az egyetlen hozzászóló M.... Gyula Zala megyei ellenzéki képviselő további módosító javaslatot tett. Ennek lényege, hogy a progresszív örökösödési illetéket el kellene törölni. Jelenleg ugyanis ha valaki nagyszüleitől három millió Ft-ot örököl, akkor több mint egymillió Ft-ot kell illeték gyanánt fizetnie. Ez a rendszer pedig egyáltalán nincs összhangban a meghirdetett piacgazdaság elvével. így ugyanis pénzügyi akadályia vannak a magánvagyonok felhalmozásának. A törvény kormányjavaslata ráadásul meg kíván szüntetni egy eddig létező kiskaput is, mely szerint az ajándékozás után nem kell illetéket fizetni, ha vala ki megtartotta annak haszonélvezeti jogát. A képviselő érvelése szerint ennek megszüntetése az a már említett tőkefelhalmozáson kivül a családi magánszférát is sérti. Az ügyrend szerint e javaslatot a jelenleg i s tartó szünetben megtárgyalja a tervés költségvetési bizottság. Mindenesetre magánértesüléseink sze rint a törvényjavaslat módosítását a jövő évre fogják elnapolni annak bonyolultsága miatt.
A romániai hírközlés nem számolt be a temesvári és az aradi
tün
tetésekről. A Reuter hírügynökség jelentése szerint ugyanakkor a bukaresti rádió a törvények betartására szólította fel a lakossá got. A Libera c. lap pedig mai vezércikkében arra figyelmeztetett, hogy súlyos törvénysértést követ el és komolyan büntetendő az, aki szembe száll a hatóságok döntéseivel. Egyébként a román
1328
Hung. Monitoring, 18.12.89
(hírek, 14) hatóságok ma hajnalban gyakorlatilag lezárták a magyar-román határt. Azóta nem engedik át a magyar utasokat és azt a 45 román állampolgárt is visszaküldték, akik kis határútlevéllel Magyarországra igyekeztek. A magyar határőrség ezért kéri a Románia ill. a Románián keresztül utazni szándékozókat, hogy csak halaszthatatlan esetben induljanak útnak.
Ma este fél 7-kor Bepsten a Hősök terén gyűlés kezdődik Tőkés László és az erdélyi magyarok védelmében az emberi szabadságjo gokért Romániában. A gyűlést a MDF, a SZDSZ és a FIDESZ szervezi. Az MSZP bpesti szervezete is kéri tagjait, hogy vegyenek részt ezen a gyűlésen. TEheránba érkezett N. Ceausescu, a román államfőt a repülőtéren az iráni elnök fogadta. Ceausescu újságírókkal közölte, hogy a kétoldalú kapcsolatokról és nem zetközi kérdésekről tárgyal a teheráni vezetőkkel. A nyuggati hírügynökségek felhívják a fi gyelmet arra, hogy Elena Ceausescu ezúttal nem kísérte el férjét. Moszkvában M. Gorbacsov is lerótta kegyeletét A. Szaharov rava talánál. A szovjet vezető részvétét fejezte ki a tudós özvegyének, Jelena Bonnernak. A kedvezőtlen moszkvai időjárás miatt Leningrád ban kényszerűit leszállni L. Walesa,aki Szaharov temetésére indult a szovjet fővárosba. A lengyel Szolidaritás elnöke később utazik tovább Moszkvába. Időjárás: Ma cask időnként, holnap napközben a Dunántúlon már gyakran megnöveszkszik a felhőzet és Nyugaton eső, zápor is várható. A déli-délkeleti szél többfelé megélénkül. Holnap helyenként viharossá fokozódik. A Dunántúlon északnyugatira fordul. Éjszaka általában 2-7, a Dunántúlon lo fok lesz a hőmérséklet.
1329 KOSSUTH ADÓ VASÁRNAPI
ÚJSÁG
(Második rész)
8 00 h (December 17.-i adás)
-Postabontás. Nagy visszhangja volt SándoR Anikó múlt heti riportjá nak, amely többek között azt firtatta, hogy hogyan vonhatnak elmegyó gyászati kezelés alá valakit. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem pszichiátriai klinikájának igazgatója levelet írt hozzánk, most ez következik: (Levélíró nagyon örült, hogy végre szakember is foglalkozott ezzel a misztikus témával. A társadalmi ismeretek nagyon hiányosak ezen a té ren, jó, hogy végre a médiák is foglalkoznak. Meghívja a főszerkesztőt a klinikára, gyakorlati bemutatóra és beszélgetésre. - Dr. Magyar István egyetemi tanár, klinikai igazgató.) -MÁsodik levelünket egy pedagógus írta. (Nagy OLga leveléről, aki Sütő András mellé állt Tőkés László védelmében. Nevét nem akarja meg adni, mert sűrűn utazik. ) - Kedves Nagy OLga! December 10.-én elhang zott, Erdélyből küldött levelét meghatódva hallgattam. A női hang ha rangját húzta meg, melyhez döbbenetes erő kell. Mi nők ugyanis, bioló giai adottságunknál fogva nem harcra születtünk. Könnyebben összeroppanthatók vagyunk, mint a férfiak. Ön mégis megszólalt. EZért kétsze res tiszteletet érdemel. Elhangzott elveleének egy modnatára szeretnék reflektálni, mely így szólt, mi negyven éven keresztül elfeledkeztünk Erdélyről. Ez így nem teljesen igaz. INkább azt mondanám, a hatalom, mely minket is hallgatásra kényszerített, felejtkezett meg Erdélyrő. Csakhogy negyven éven keresztül beforrasztott szájúak voltunk, s né mán, családi körben, barátok között mertünk beszélni székely barátaink ról. Kedves Nagy Olga, higgye el, nagyon sokan, éveken ezelőtt is, habárcsak némán, de figyelték a Hargita minden mozdulását, fóförgetegeit, lavinaomlásait. Köszörültük torkunkat, s vártuk, hogy megszólal hassunk. Szólnak a vészharangok itt is, ott is. Mi itt összeszorult torokkal izgulunk Önökért. Aggódtunkévekkel ezelőtt is. Bizonyítsa ezt egy zsengém, melyet 1982-ben írtam, a főiskola lapjában alcím nél kül jelenhetett meg. "Testvéreimnek" - Négysoros Erdélynek, (szöveg) Nagy tisztelettel, F.A. pedagógus. - Ugynacsak nem maradt visszhang nélkül Győry Bélának Horváth Edével készült beszélgetése. Sok-sok levél közül most kérésükre a Rába gazda-
133o Hung. Monitoring 18.12.89. - h (Vasárnapi Újság)
sági és műszaki igazgatója által aláírtat olvassuk fel. (Visszautasít ja azt az elhangzott vádat, hogy a szakigazgatók névtelen levelekben vádolják egymást. Ha ilyen levelek tényleg vannak a főszereksztő bir tokában, akkor ezek provokációk. Ha nem, akkor az is provokáció, a szakigazgatók lejáratására. A szakigazgatók minden döntésükért és cse lekedetükért a nyilvánosság előtt. A szerkesztőt tájékozatlansággal és egyoldalúsággal vádolja. - Zalán Barnabás gazdasági igazgató, Imre Gyula műszaki igazgató valamennyi igazgató megbízásából.) - A felelős szerkesztő válasza: (A névtelen levelek megvannak. Miér^V nem válaszoltak rögtön a vádaskodásra, a botrány kirobbanásakor, Hor váth megvádolásakor. Horváthnak egyetlen "bűne" van, hogy sztahanovis ta esztergályosból gyárigazgató lett. Ő feleéségt sohasem üdültette külföldön ávllalati pénzen.) Kedves szakigazgató urak! Nem felel meg a valóságnak, hogy nem tájékozódtam a Rábánál. Olyannyira, hogy már a konspirációs szabályokat megtaníttatták vele Önöknél. Mert félnek az emberek. Félnek a telefonok lehallgatásától, gyáron belül, és igen, legjobban féltik a kenyerüket az emberek. Uraim! Kérésük teljesítése a sajtónak, így nekem is, kötelesség. Ez a kötelesség a jog birodalmá ba tartozik. Ezen túl van más is. Etika. Megkeresett az interjú után bennünket Augusztin Ferenc, a mosonmagyaróvári gyár munkástanácsának elnöke is. Ő is el akarja mondnai, saját magukról, a saját vélemén; _ket. Kértem, a beszélgetést halasszuk későbbre, mert a Rábánál holnap, 18.-án a válalalti tanács ülést tart. A választási törvény szerint az aktus előtt 24 órával külső erők nem avatkozhatnak be belső folyama tokba. Ezzel a válaszlevéllel sem ez a szándékom. Bízom abban, hogy a szakigazgató urak most már nem zsarolásra vállalkoznak, mint tették ezt vezérigazgatójukhoz írt legutolsó levelükben, hanem a helyzet nor malizálására törekszenek. Maradok a Rába változatlan híve, Bp., dátum Győry Béla. Befejezésül a 69. zsoltár az Ószövetségből, Bubik István előadásában. "Ments meg, Istenem..."
- 0 - 000 - 0 -
1331
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
KOSSUTH ADÓ TIZENHAT
ÓRA
16.oo h
- Jó napot kíván a műsorvezető szerkesztő Ónódy György. - Tartalom: - Kapcsoljuk a parlamentet a mikrofonnál Szörényi Péter. - A képviselők a jövőben is úgy hoznak határozatot,ahogy eddig. Vagyis nyilt, egyidejű listás szavazás esetén a szavazatszámláló gép megfelelő gombjának megnyomásával, állásfoglalásukat pedig ezentúl is névszerint közzéteheti a sajtó. Ebben az ügyrendi kér désben hozta első határozatát a parlament. A délelőtt további részében a képviselők meghatározták az idei utolsó ülésszak menet rendjét. Délután a honatyák elfogadták a Btk. módosításáró szóló 111. a büntető eljárásról szóló törvényjavaslatot is. Ebben az országgyűlés eltörölte a szigorított őrizet intézményét. Itt arról van szó, hogy eddig a többszörösen visszaeső bűnözők esetében a bíróság a börtönbüntetés mellett egy további, határozatlan időre szóló elzárást is kiszabhatott, amelynek legrövidebb ideje 2, leg hosszabb ideje 5 év lehetett. A nap krónikájához tartozik még, Kohl nynémet kancellár felszólalása a parlamentben. Aki kijelentette, hogy ilyen közel még alig álltak egymáshoz a németek és a magyarok. Jelenleg a társasdalombiztosítási alap 199o. évi költségvetését tárgyalja a költségvetés.
- Hetek óta Tőkés Lászlóról és családjáról érkező hírek tartjk feszültségben az európai közvéleményt. Nehéz pontos információkat kapni a temesvári lelkész sorsáról, a temesvári tüntetés szétve réséről. Munkatársaink a határnál az ott átérkező külföldiektől igyekeztek tájékozódni. Először Ladányi Zsuzsát hallják. - A magyar-román határon Nagylaknál végeláthatatlan hosszúságban kamionok több órás kényszer pihenőn. Délelőtt amikor ott jártam, csak ezeket az áruszállító kocsikat engedték be Romániába. 4-5 óránként egyet. A személygépkocsikat, utasaik nemzetiségére való tekintet nélkül visszaküldték. Odaátról is alig-alig érke zett valaki. Kora délelőtt néhány nyugati felségjelzésű autó
—
1332
Hung. Monitoring, 18.12.89
(hírmagazin) a határon és pár lengyel kocsi. Vagy rokonlátogatóból haza, az NSZK-ba igyekvő fiatalasszony elmondta, hogy Temesvár közelébe érve rendőrök állították meg őket. Papírjaikat átvizsgálták. Miután meggyőződtek róla, hogy román állampolgárok ülnek a kocsi ban, tovább küldték őket, megtiltva, hogy a városban valahol is megálljanak. Amikor behajtottak Temesvárra, mindenütt fegyveres katonákat, tankokat láttak, betört kirakatokat és utcai lámpákat. A tilalom ellenére kis időre mégiscsak megálltak és kérdezősköd tek. Az emberek arról bezséltek, hogy a katonákat Nagyváradról vezényelte Temesvárra a hatalom, mert a helyiekben nem bíztak. A katonák rá is lőttek a tüntetőkre, az emberek tudnivélik, hogy a kisgyerekes anyát Az NSZKból igyekvő román fiatal asszonytól megtudtam még a határon, hogy Arad előtt és után szin tén láttak tankokat, katonákat és rendőröket a városon áthajtva nem tapasztaltak rendkívülit.
- És most egy békéscsabai jelentés Cseh Évától.
(Ism. 1316)
- Csoóri Sándor és Csurka István egy közleményt juttatott el a Tizenhat óra szerkesztőségéhez. Ebben a következő áll. Nekünk magyaroknak most az a kötelességünk, hogy folytassuk azt az élő láncot, amit Temesvárott kezdtek összeilleszteni. Ezért hívunk fel minden, testvéreink iránt felelősséget érző honfitár sunkat, jöjjön ki fél 7-kor a Hősök terére, és tartson velünk a szolidaritási tüntetésen. Összetartásunkat fejezzük ki,hogy ott állunk amellett az -erkölcsi erő mellett, amely szét fogja törni a diktatúrát Romániában. - fejeződik a két neves író által aláírt közlemény. - A szervezők egyébként felhívnak mindenkit, hogy méltósággal és nyugalmát megőrizve fejezze ki támogatását és egyetértését a temesvári rendőrroham szenvedő alanyaival.
1333
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
(hírmagazin) - A román hírközlés nem számolt be a temesvári és aradi tüntetés ről. (Ism.) Teheránban érkezett N. Ceausescu. (Ism.)
- A nyugatnémet kancellár és a magyar miniszterelnök közös sajtó értekezletet tartott. Erről tudósíti Zentai Péter. - Néhány kulcsgondolat az NSZK kancellárjától. Országának, és mitöbb az egész nyugati világnak elemi érdeke a magyarországi reformok sikere. Ugyanis kudarc esetén megállhat az egész európai egségfolyamat, elvégre annak előfeltételeit jelentik a kelet-eu rópai változások. Vagyis megalapozatlan a félelem amiatt, hogy az NSZK esetleg az NDK kedvéért felhagy Magyarország segítésé vel. Példaként hozta fel a kancellár a szükséges támogatás meg adását ha esetleg a télen a magyaroknak energiaellátási nehézsé gei támadnának. A sajtóértekezleten szóba került a romániai hely zet is. Érdemes idézni Németh Miklós magyar miniszterelnök vá laszát. Eszerint egy elnyomó rendszer semmiképpen sem alkalmas arra,hogy beépüljön az Európa egységét célzó folyamat és ezt Kohl is mondta mindenképpen helyér van az európai házban. Egy másik kérdésre válaszolva (átmenetileg érthetet len) Mihail Gorbacsov is lerótta kegyeletét A. Szaharov ravatalánál a szovjet Tudományos Akadémia épületében. A Nobel díjas tudós és emberi jogi harcos temetésén résztvesz L. Walesa a SzaLidaritás elnöke is. Prága: Az olasz ipar kész Cs-ban beruházni és hozzájárulni az ország gazdaságának modernizálásához. Ezt Craxi az olasz szo cialista párt főtitkára jelentette ki Prágából való elutazása előtt. Kíséretében volt J. Pelikán, aki 1968-ban a CS TV igaz gatója volt és most Olaszországban él. - Az elnökválasztással kapcsolatos alaptörvény megváltoztatását javasolják Prágában - jelenti Forró Evelyn.
1334
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
(hírmagazin) - Bocsánatot kért a Rude Pravo sok-sok régi cikkért, amelyekért nagyon szégyellik magukat. Egyebek között ilyennek nevezte a lap a V. Havel és az A. Dubcek ellen közölt irományokat is. A megbí zott főszerkesztő a mai vezércikkben hangsúlyozza, hogy a Rude Pravo ezentúl az egész párt és nem kizárólag a KB szócsöve akar lenni. A parlament holnapi ülése előtt az alkotmányjogi bizott ságban három képviselő javasolta, hgy változtassák meg az alap törvény egyik cikkelyét, és ne 14 hanem 4o napon belül kelljen megválasztani az új államfőt. V. Havel elnökké választását tá mogatja a második legnagyobb ellenzéki szervezet az állampolgárok szabadságjogaiért küzdő mozgalom. Helene Nemczovatól? a mozgalom egyik vezetőjétől megtudtam, hogy mint a polgári fórum tagjai ők is elvetik a népszavazás gondolatát.
Részvénytársasággá alakult át a Hungária biztosító. Az erről szóló megállapodást Békési László pénzügyminiszter Wolfgang Schieren a nyugatnémet Alliance biztosító társaság elnöke írta alá. A magyar állam hárommilliárd ft-tal 51 %-os részvényhánya dot kapott. A müncheni székhelyű biztosító társaság pedig 49 %-os részvényhányadhoz jutott. önálló nemzetiségi szervezetet alakítottak azok a hazai horvátok, akik elégedetlenek a hivatalos szervezet, a magyarországi dél szlávok demokratikus szövetsége munkájával. Az alapítók szövet ségüket anyanyelvi elnevezéssel jegyeztették be a Cég bíróságon. A szervezet székhelye Pécsett lesz.
Időjárás: Holnap napközben a Dunántúlon már gyakran megnő a felhőzet és nyugaton eső, zápor is várható. A déli-délkeleti szél többfelé megélénkül, holnap helyenként viharossá fokozódik. Éjszaka álta lában 2-7, a Dunántúlon lo fok lesz. Koradélután holnap 15-2o fok körül lesz a hőmérséklet.
»
1335
Hung. Monitoring, 18.12.89
KOSSUTH ADÓ ESTI MAGAZIN
18.3o h
A mikrofonnál B. Király Györgyi. - A mai nap legfontosabb eseménye,hogy megkezdődött a parlament sorsfordító ülésszak. Elvégre az ország költségvetése és ebből következendően működőképessége a tét. Igaz, amennyire nyomon követtük a mai parlamenti tudósításokat a valóban sorsdöntő kérdések még nem kerültek sorra. - Kerekes Andrást halljuk. - Sőt, elfogadott költségvetés nélkül lát munkához január 1-én az Állami Számvevőszék, mirthogy a képviselők ugy döntöttek István előterjesztését első olvastnak tekintik és januárban ismét visszatérnek rá.De menjünk sorjába. Az országgyűlés első szónoka ma a NSZK kancellárja, H. Kohl volt. Az ő, mintegy fél órás beszéde után kezdtén csak el a képviselők a tárgysorozat meghatározását és délig mindössze addig jutottak, hogy elhatá rozták, a jövőben is úgy döntenek, ahogy eddig. Vagyis nyilt egyidejű listás szavazás esetén a szavazatszámláló gép megfelelő gomjának megnyomásával. És állásfoglalásukat ezután is népszerint közzéteheti a sajtó. A zsúfolt napirendből pedig kivettek egy pontot. Ezúttal nem kerül sor a vezető állami tisztségviselők munkadíjáról szóló törvényjavaslat megtárgyalására. Maradt azonban így is elég megvitatni való. Ezek közül ma először megszavazták az ügyészségről szóló törvény módosítását, majd módosították a Btk.-et. Ennek leglényegsebb eleme, hogy megszhünik a szigorított őrizet intézménye. Módosították az ille téktörvényt is, majd a társadalombiztosítási alap jövő évi költségvetéséről hoztak törvényt. Lényeges elem, hogy bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat már január 1-tŐl a társadalombiz tosítás kasszájából fizetnek, a családi pótlékot pedig a költ ségvetés április 1-től átveszi a Társadalombiztosítástól. A következő döntéssel a képviselők a társadalombiztosítási törvény módosították. A jövőben mindenki jogosult gyermekgon dozási díjra, aki terhességi, gyermekágyi segélyben részesült. És változik január 1-től az özvegyi nyugdíjrendszer is. Jelen leg ilyenre csak nő jogosult, a jövőben a férj is kaphat özvegyi
336
Hung. Monitoring, 18.12
(EM) nyugdíjat, ha legalább egy árva ellátásban részesülő gyermeket nevel. Jelentős előrelépésnek látszik, hogy januártól havi 6 ezer ft-ra emelkedik az a határösszeg, ameddig együtt folyó síthatják az elhalt férj, ill. feleség nyugdíját. Természetesen ezt az összeget is rendszeresen karbantartják. A sorsdöntőnek nevezett feszült figyelemmel várt törvények mégcsak ezután kerülnek a képviselők elé. A parlament holnap először megtár gyalja a kormány jövő évi gazdaságpolitikai programjáról szóló tájékoztatót, majd a lakásgazdálkodási rendszer reformja és a jövő évi intézkedések kerülnek terítékre. Őket követi a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat megtárgyalása. Az országgyűlés ma állást foglalásban biztosította támogatásáról és szolidaritásáról Tőkés László temesvári református lelkészt, és határozottan tiltakozott a román hatóságok vele szemben al kalmazott jogtipró önkényes eljárása miatt. A Magyar országgyű lés felszólítja a román kormányt, tartsa tiszteletben a nem zetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit és számolja fel a nemzetiségi lakossággal szemben alkalmazott hátrányos megkülön böztetést. Egyúttal felkéri a magyar kormányt, hogy az ország gyűlési nyilatkozatot juttassa el az ENSZ főtitkárához, valamint az illetékes nemzetközi fórumokhoz és szervezetekhez. A képvise lők egyúttal támogatták a külügyi bizottságnak azt az állásfog lalását is, amely egyetért azzal a kezdeményezéssel, hogy Tőkés Lászlót és román polgárjogi harcost, Cornea asszonyt terjesszék föl a Nobel béke díj várományosai közé. - Köszönjük a jelentkezést. - Most pedig műsorunk tartalmából:
(folytatás a következő oldalon)
>
1337
Hung.Monitoring 18.12.89 -1
( EM ) - Részléetes jelentéseinkkel folytatjuk az EM-t. Helmut Kohl az NSZK szövetségi kancellárja nemzetközi sajtóértekezletet tartott a Hiltonban. A kancellár biztosított bennünket a magyar változások iránti rokonszenvéről és konkrét támogatást igért. Az Ígéret egy része legalábbis aláírások formájában már realizálódott is, ugyanis az illetékes miniszterek aláírásával megszületett a magyar-NSzK légügyi- és közúti egyezmény, valamint egy munkaügyi egyezmény is. Zentay Péter összefoglalóját hallják. - Helmut Kohl azon nyugati államférfiak közé tartozik, akik képesek dialektikusan gondolkodni - mondta hiltonbéli sajtóérekezlet előtt a kancellár leszűkebb személyi kíséretéhez tartozó egyik férfiú, akit ugy hivnak, hogy Efraim Kishon, azaz Kishont Fe renc, magyarszármazású izraeli állampolgár, akinek a neve az NSZK-ban tán még jobban cseng mint Magyarországon, vagy Izraelben. Ő aztán elmondhatja, hogy ismeri a kancellárt, hisz évtizedek óta elválaszt hatatlan jóbarátok. Ennyit erről, mert lényeg a dialektikában van. Hallgassuk csak H. Kohlt, ...alsdeutscher und európer elementar azt mondja, hogy a németeknek és egész Európának alapvető érdeke, hogy Magyarország gazdasági, politikai és társadalmi reformok si keresek legyenek és odaát tisztában vannak a magyar parlament előtt álló döntések óriási jelentőségével. A gondolatmenet úgy folytatódik, hogyha amagyarok kudarcot vallanak, akkor veszély be sodródnak a változások a többi kelet-európai államban, legfőképpen és Kohlék számára a legfájóbban az NDK_ban, következésképpen nem elég a magyaroknak drukkolni, hanem segíteni is kell őket. Hem haggyuk cserben barátainkat - jelenti ki a vendég, és egyből az jut az eszébe, hátha a télen energiaellátási nehézségei lesznek Magyarországnak és akkor az NSZK majd segít. A feltételezéseken túlmenően történtek azonban konkrétumot is a két állam kapcsola tában. A közúti árúszállítás egyezmény alapján a magyar fuvarozók korlátozásmentesen jelenhetnek meg ezentúl az NSZK és nyilván az egész nyugat-európai piacon,. A léguügyi egyxezmény szerint az NSzK hét leszálló pontot biztosít a magyar repülőknek. Jómagam arra voltam kíváncsi, hogy vajon a munkaügyi megállapodás alapján hányszorosára növelik az NSZK-ban munkalehetőséget kapó magyarok számát? Nos a kancellárnak némi fejtörést okozott a válaszadás, ezért Blüm munkaügyi miniszternek adta át a szót. Blüm bizony
1JJÖ
Hung.Monitoring 18.12.89 -1
( EM ) kiábrándította a kérdezőt, ugyanis szó sincs egyelőre itt nagy számokról, amelyekről előzetesen a hivatalos magyar propaganda gépezet szólott, bár az tény, hogy néhány százzal emelkedik a magasan képzett magyar szakemberek és szakmunkások továbbképzési és nyelvtanulási lehetősége az NSZK-ban. Ám a magyar vállalatok NSZK-beli megjelenése esetén marad továbbra is a 2.650-s plafon, pedig a magyar várakozások ennek a többszörösét irányozták elő. Azután a sajtóértekezleten szóba került még Románia is. Kohl diplomatikusabb volt mint magyar kollegája, NÉMETH Miklós, a vendég inkább általánosságban bizonygatta, hogy az Európa-házban minden nemzetnek képviseltetnei kell magát, és az NSZK-t nem haggya közön^^ bősen a Romániában élő több, mint 150 ezer németajkú sorsa. NÉMETH Miklós mindehhez csatlakozott ám nagyon határozottan kijelentette, egy elnyomó rendszer képtelen beépülni az európai egység megterem tését célzó folyamatba.
Budapesti látogatása befejeztével elutazott a nyugatnémet kormányfő. Kohl előzőleg még fogadta ANATALL Józsefet az MDF elnökét és majd KERESZTES Sándorral, a ker.dem.néppárt, MÁRTON Jánossal a Magyar Néppárt és Vörös Vincével, a Kisgazdapárt vezetőjével folytatott megbeszélést. A kancellár déelőtt tárgyalt SZŰRÖS Mátyás ideig lenes államfővel is. A két oldalú kapcsolatokat mindketten prob- ^ ^ lémamentesnek Ítélték, fontosnak nevezték, hogy háromoldalú gazda sági együttműködés alakuljon ki a két német állam és Magyarország között. Kohl szerint erősítené az államközi viszonyt a szövet ségi köztársasággal, ha szorosabb együttműködés alakulna ki Magyar ország, az NDK, CS és esetleg Lengyelország között. Magyar nyugatnémet vegyesvállalati formában megalakult az ózdi acél részvénytársaság, az ózdi kohászati üzemek, ill. az NSZk-beli részvényesek fele-fele arányban
( folytatás a következő oldalon )
1339
Hung.Monitoring 18.12.89.-z.
( EM ) Magyar-nyugatnémet vegyesvállalati formában megalakult az ózi Acél Részvénytársaság. Az Ózdi Kohászati üzemek, ileltve az NSZK-beli részvényesek fele-fele arányban jegyezték az alaptőkét. Most át alakítások következnek és a tervek szerint a gyárból hamarosan nem zetközileg is versenyképes, miniacélmű is lesz, amely külföldre is termel. Hogy Romániában egészen pontosan mi történik, azt nem tudjuk, de anynyit igen, hogy Temesvárott tüntettek és hogy a rendőrség szétverte a tüntetést. Feltehetően a kialakult helyzet következményeként, meg szűnt a kishatárforgalom a magyar-román határon - és ahogy Ladányi Zsuzsa tudósításából hallhatják - a kamionok átkelése sem zökkenő mentes . - A magyar-román határon, Nagylaknál
(Ismétlés. 1331 oldal.)
Bezséltem a nagylaki határállomáson egy romániai magyar férfival is, akit - csodák csodája - mégiscsak átengedtek Magyarországra. - (Romániai magyar) Az egyész úton a kongresszus utáni időszaknak a nyomait lehet érezni, hogy az újraválasztás megtörtént, és hát a környező országokban végbement változások erősen kihatnak Romániára is. A városok és a falvakban megerősített katonaság, rendőrség, sőt, a gyári munkásokat is bevonják munkásőrség gyanánt, úgyhogy ötösével hatosával cirkálnak az utcákon. Ez ugyanúgy az éjszaka folyamán is megvan. Aradon, most hogy keresztüljöttem, ott szintén azt lehet észrevenni, hogy egész laktanya, de nemcsak Aradon, erre visszafelé, még a temesvári elágazónál lehetett tapasztalni, hogy tulajdonképpen valami történt Temesváron, mert már ott kiszűrték a kocsikat, hogy ki merre megy és ez a szűrés egészen a határig ötször megtörtént. Négy-ötösével állnak, mondom, a rendőrök és a katonák. Az ember egy két laktanya mellett eljött, ott lehetett látni a készültséget. - Mivel a román határőrizeti szervek a belépni szándékozók mintegy 80 %-át visszaküldők, a Magyar Határőrség Országos Parancsnoksága kéri a Romániába utazókat, hogy csak halaszthatatlan esetben indul janak útnak.
1340.
Hung.Monitoring 18.12.89.-z.
( EM ) r
A Román Vasutak arról értesítette külföldi partnereit, - köztük a MÁV-ot -, hogy további intézkedésig nem engedik be a vonaton érkező külföldieket az országba. Kivételt csupán a diplomaták, a szolgálati úton levők, valamint a tranzit-utasok, és a Romániában tanuló kül földi diákok jelentenek. Meg nem erősített hírek szerint TEmesvárott a román állambiztonsági erők helikopterről lőttek a tízezres tömegre, amely TŐKÉS László lelkész deportálása ellen tüntetett. A BBC világ szolgálat román adásának egyik vezető munkatársa úgy tudja, hogy ha lálos áldoaztok is és sebesültek is voltak. A tömegtüntetésben nemcsak magyarok, hanem románok is részt vettek és a megmozdulás Ceausescu ellenes tütnetéssé vált. A bukaresti brit nagykövet szerint ugyan- ^0 akkor - bár minden jel szerint az értesülések megfelelnek a való ságnak -, egyelőre nincs mód a temesvári tüntetésről szóló jelentések helyszíni ellenőrzésére. A román közvélméeny is csak a külföldi rádió adásokból értesült a megmozdulásokról. Amerikai értesülések szerint nemcsak Temesvárott volt nagy tütnetés. A brit külügyminisztérium fi gyelmeztette a Romániába készülő utasokat, hogy alaposan fontolják meg, hogy elindulnak-e. A szófiai rádió közléséből kiderül, hogy bár Magyarország és Jugoszlávia felé Románia lezárta a határait, Bul gária felé nyitottak a határok. Holland aktivisták, akik éppen Romá niából tértek vissza, magyar újságírókkal közölték, hogy TŐKÉS László
( Folytatás a következő oldalon... )
1341.
Hung. Monitoring, 18.12.89-
(EM) Holland aktivisták, akik éppen Romániából tértek vissza, magyar újságírókkal közölték, hogy Tőkés Lászlót és feleségét hajnali 2 órakor elhurcolták házukból a rendőrök és azóta senki nem tud róluk. Közben arról is jelentést kaptunk az osztrák külügyminisz tériumból, hogy a román hatóságok megtiltották az osztrák állam polgároknak a Romániába utazást. Bécsi források szerint az intéz kedést egyelőre két hétre vezették be, és máris visszatoloncoltak két osztárk állampolgárt a bukaresti repülőtérről. Teheránban tárgyal N. Ceausescu. A román vezető ma érkezett az iráni fővárosba. Korábbi útjainak gyakorlatáól eltérően azonban ezúttal nem kísérte el felesége, aki hivatalosan is Románia máso dik embere.
- A magyar kormány januárban a pártokkal és a környezetvédő szervezetekkel is tanácskozik a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos további teendőkről. Ezt a beruházást az állam.... biztosan - mondta a Minisztertanács által kezdeményezett társadalmi szakbizottság ülésén. Udvari László közölte, hogy Nagymarosnál az osztárk kivitelezők megkezd ték a levonulást, és a jövő nyár közepéig végeznek is az összes berendezés elszállításával. Most fontos feladat a CS partnerekkel közösen végzendő árvízvédelem. Laczkó László belügyminiszterhelyet tes arról adott tájékoztatást, hogy az eredeti tervek megváltoz tatásától fügetlenül fejleszteni kívánják az érintett három megye infrastruktúráját mégpedig a lakosság terheinek növelése nélkül.
SZŰRÖS Mátyás azt mondta, hogy a jaltai megállapodás betöltötte feladatát, stabilitást szavatolt Európában, de nem oldott meg több kérdést. így a német problémát sem. Az ideiglenes köztársasági
1342
Hung. Monitoring, 18.12.89
(EM) elnök ezt akkor fejtette ki, amikor fogadta a francia új gaullisták vezetőjét. Szűrös Mátyás arra is rámutatott, hogy a Valutaalap túl szigorú feltételei megtörhetik Magyar éországon a demokratizálódási folyamatot. Egyben reményét fejezte ki, hogy a franciák is résztvállalnak a magyar gaz daság korszerűsítésében. Idekapcsolódik, hogy francia menedzser képző központ létesült a Marx Károly Közgáz. Egyetemen.
Külföld: Elsőként Baracs Dánest hallják Brüsszelből. - Ezekben a percekben írja alá E. Sevardnadze a SZU és az Európai Gazdasági közösség első, tíz évre szóló szerződését. Az a tény, hogy a szovjet külügyminiszter személyesen jött Brüsszelbe ebből az alkalomból, jól mutatja, hogy nemcsak a három évtizedig tartó nem ismerjük egymást szakasz ért véget, hanem valami jelentős új dolog kezdődött. A szovjet diplomata úgy fogalmazott, hogy létre kell hozni az új európai gazdasági térséget, amely magában foglalja majd mind a keleti, mind a nyugati gazdaságokat. Az egyik alapkő ehhez a most aláírt szer ződés lehet. A keretet pedig a helsinki folyamat adhatja, amely nek az EGy.Államok és Kanada is részese. Európa politikai egy sége után tehát most a gazdasági integrációt is kívánatosnak célnak minősítik. Persze, ez hosszú folyamat lesz, figyelmez tet a szovjet diplomata, de ha végére akarunk érni azu útnak, előbb rá is kell lépni.
Több tízezren vettek részt azon a bucsúztatási ceremónián Moszk vában, amelyet A. Szaharov emlékére rendeztek. Barát József jelenti. — A. Szaharov nemcsak az orosz értelmiség kiemelkedő alakja volt, de az egész mai világ egyik nagyja. Valóságos modern
>
1343
Hung. Monitoring, 18.12.89
(EM) próféta, aki az erkölcsi megújulást sürgette. így méltatta Szaharovot D. Lihacsov akadémikus. Jevtusenko, Tolsztoj és Dosztojevszkij hagyományainak folytatójaként jellemezte akadémikus, aki együtt dolgozott Szaharovval a szovjet hidro gén bombán, elmondta, hogy Szaharov sosem került ellentmondás ban önmagával. Hihetetlen munkabírással és leleményességgel azért dolgozott a bombán, mert meggyőződése volt, hogy a béke megőrzésé hez az kell, hgy a SZU elérje a katonai egyenlőséget az Egy.Álla mokkal. Amikor viszont megvolt a bomba, mindent megtett azért, hogy a nukleáris kísérleteket megakadályozza. Hogy a SZU-t vissza tartsa azoktól a lépésektől, melyeket ő helytelennek ítélt. A leszerelésért, a szabadságért, az emberi jogokért vívott harc Oroszországban a SZU-ban, eztán majd mindig Szaharov nevét juttatja az emberek eszébe. Propov professzor, aki Szaharovval együtt munkálkodott a szovjet parlamenti ellenzék kialakításán, arra emlékeztetett, hogy az akadémikus az általános emberi érté kek szószólója volt és maradt. Annak a történelmi kompromisszum nak volt a munkása, melyet az átalakuló kapitalizmusnak és a reformok utján most elindult szocialista rendszernek meg kell kötnie egymással az emberiség fennmaradásának érdekében. A szertartáson beszélt az olasz külügyminiszterhelyettes, a lengyel Szolidaritás képviselője és sokan mások. Votl aki arra emlékeztetett, hogy Szaharov utolsó parlamenti felszólalásában a párt vezető szerepének eltörlése mellett szállt síkra. A terü letközi képviselői csoportban pedig a szovjet vezetést a reformo kat halogató politikája miatt bírálta. Szaharovot a délelőtt fo lyamán a szovjet Tudományos Akadémia épületében ravatalozták fel, ahol M. Gorbacsov is lerótta kegyeletét az első számú szovjet másként gondolkodó holttesténél. A temetést a késő délután folya mán családi körben tartották meg.
Japán továbbra is visszaköveteli azokat a szigeteket, amelyek a második világháború után kerültek szovjet fenntartóság alá. Tokió a szigetek sorsától teszi függővé a békeszerződés megkö tését Moszkvával. A mai japán-szovjet külügyminiszterhelyettesi tanácskozáson éppen ezért kevés haladást értek el. A szovjet fél ugyanis a háború utáni határok tiszteletben tartását kérte
1344
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
(EM) ezt viszont a japán kormány képviselője teljes mértékben elvetette. Berlinben az NDK_beli kerekasztal-tárgyalások résztvevői elutasí tották a német újraegyesítés gondolatát. A k-német pártok képvi selői olyan javaslatot fogadtak el, amely felszólítja Kohl kan cellár és Modrow kormányfőt, hogy holnapi drezdai találkozóju kon terjesszék ki a két ország közötti gazdasági együttműködést. Ugyanakkor arról is döntöttek, hgy ezentúl ujabb szervezetek csatlakozhatnak a kerekasztal tárgyalásokhoz. - A k eletnémet szociáldemokraták kongresszusáról jelenti Bedő Iván. - A német egység kérdése egyelőre szinte minden mást háttérbe szorított a nynémet szoc.demokraták kongresszusán. Pedig a küldöttek azért jöttek össze, hogy 3o évvel új pártprogramot fogadjanak el. A több kilós kötetet a küldöttek nyilván még tanulmányozzák. A mai beszédek jórészt az NDK -béli fejlemények hatása alatt álltak. Igaz, már a pártkongresszus helyszínét is emiatt tették át Brémából Ny-Berlinbe. W. Brandt a párt tekintélyes díszelnöke azt a hasonlatot alkalmazta, hogy a német egység nem maradhat egy holtvágányon, amíg az egységes Európa vonata egyszer majd megérkezik. A tudósító ehhez azt te heti hozzá, hogy a német egység mintha már nem is holtvágányon állna, hanem egyre gyorsabban robogna, csak éppen nem egészen világos, hogy iilyen irányba. Igaz, maga Brandt is hozzáfűzte, hogy újraegyesítésrőlnem lehet szó, hiszen amit most egyesí teni lehetne, az ilyen formában sohasem tartozott össze. Brandt szerint mindenesetre a német egység valamilyen formában csak idő kérdése. A mostani pártelnök H-J Vogel 7 pontos tervet terjesztett elő a német egységről. Az első lépcső egy államszö vetség lenne, amely Vogel szerint néhány év alatt a fennálló katonai szövetségeken belül is megvalósítható. Egyszóval hamar a vonatos hasonlat elhangzott, a nynémet szoc.demokraták, akik eddig a két német állam viszonyában a kislépések óvatos poli tikáját követték, most tekintettel az NSZK-beli választási harcra, késésben érzik magukat és igyekeznek felugrani a német egység vonatára.
>
1345
Hung. Monitoring, 18.12.89
(EM) - Két CS-i hangos-hír. - Előbb Pozsonyból halják Nyárádi Pétert. - Szlovákia ezentúl sokkal nagyobb önállóságot követel magának a CS külügyek intézésében. Erről tárgyalt ma Pozsonyban a szlovák kormány miniszterelnöke Milán Cic, a szövetségi külügyminiszterrel Diensbierrel. Mint szlovák részről elmond ták, erre azért van szükség, hogy a szlovák terület a kül kapcsolatok terén ne maradjon el a cseh országrésztől. Szlovákiában ennek érdekében több új konzulátust és külképvi seletet nyitnak. Először az Egy.Államok és Kanada kerül sorra. A szlovák kormányfő és a CS külügyminiszter tárgyalásán szó esett arról is, hogy pontos ütemtervet kell kidolgozni a szovjet csapatoknak CS-ból való kivonulására. A szlovák kormány szóvivője egyébként elmondta, hogy a testület élvezi a lakosság bizalmát. Ezt a statisztikai hivatal felmérése is igazolja, mivel a megkérdezettek közül 55 % válaszolt igennel és további 2o véli úgy, hogy a kormány nagyjából megfelel az el várásoknak. Egy érdekesség annak illlusztrálására, hogyan változik a helyzet CS-ában. A pozsonyi rádió műsort közölt Romániáról, amelyben a Magyar Rádióra hivatkozott a minapi temesvári események ismertetésekor. Ez eddig nem igen fordult elő. Ezután saját tudósítójának beszámolóját közölte, melyből az derült ki, hogy Románia a Ceausescu dinasztia korlátlan hatalma miatt jutott a szakadék szélére. És hogy a Ceausescuklán minden tagja többször elkövette azokat a bűnöket, amelyekért az NDK-ban bíróság elé állítanak pártvezetőket.
(folytatás a következő oldalon)
1346
Hung.Monitoring 18.12.89 -1
( EM ) - És most Forró Evelynt hallják. - A független magyar kezdeményezés nevű nemzetiségi ellen zéki szervezet is részesedik abból az egy millió dollárból, amelyet a Chrta-77 nevű stockholmi alapítvány ajánlott fel a csehszlovákiai demokratikus változások támogatására. Erről tájékoztatta a magyar Rádió prágai tudósítóját Á. Nagy László, a szervezet egyik vezetője. Mint mondta az összeg kezelésével Jan....úr a Polgári Fórumot és a nyilvánosság az erószak ellen mozgalmat bízta meg, és a létreho zott kuratóriumban helyet kapott a magyar csoport képvisleője is. A független magyar kezdeményezésre eső 30-40 ezer dollárt a NAP c. újságnak adják. A pénzből szedőgépet, számítógépet, telefaxot kívánnak vásárolni a lapnak. Külön tárgyaltak Soros Györggyel, aki a napokban CS-ban járt. Szó volt arról, hogy pozsonyi központtal hozná létre az un. Középeurópa Egyetemet, ahol magyar, csehslovák, lengyel, jugoszláv és a balti államok kihelyezett fakultásai kap nának helyet. Sorosnak az volt a javaslata, hogy a szlovák kormány teremtse meg ennek technikai feltételeit vagyis adjon épületet áés ő anyagilag támogatja a programot. A szlovák kulturális miniszter helyettes, Snapkó, hírek szerint Ígéretet tett arra, hogy akormányzat részéről mindent megtesz. A.Nagy Lászlótól megtudtam még, Soros györgy nem zárkózott el attól, hogy nyelvi laboratóriumok, idegen nyelvű oktatási programok megvalósítására adjon pénzt, a szlová kiai magyar iskoláknak. Ennek részleteiről a közeljövőben ismét tárgyalnak.
Bulgáriában a főügyészség új vizsgálatot indít egy ismert TV-s bemondó meggyilkolása ügyében. A bolgár közvélemény szerint ugyanis Zsivkov pártfőtitkár fia ölte meg tavaly a bemondónőt, akkor el kezdődött a nyomozás, de bűncselekmény hiányában hamarosan beszün tették. Ugyancsak uj vizsgálatot rendeltek el a csoportosan el követett nemi erőszak miatt Zsikov unokája ellen. A SzU is tervezte a 60-s években űrhajósok Holdra szállását, de nem volt ehhez megfelelő hordozórakétája. Ezt az amerikai sajtó jelentette a SzU-ban járt amerikai tudósokra hivatkozva. Az erede ti elképzelések szerint még 1968-ban tehát egy évvel a sikeres amerikai Hold expedíció előtt indították volna útjukra a szovjet
»
1347
Hung.Monitoring 18.12.89 -1
( EM ) űrhajósokat, azonban az ehhez kifejlesztett hordozórakéta kudarcot vallott és ezért a terveket fel kellett adnia a SzU-ban. A jugoszláv kormány azt javasolja, hogy a dinár árfolyamát a jövő ben kapcsolják az NSZK márkáihoz és fagyasszák be. A. Markovic miniszterelnök a parlamentben ma terjesztette elő gazdasági csomag tervét, amelynek fő célja a hiper infláció megfékezése. A terv ér telmében a jövőben tízezer jelenlegi dnár érne majd egy konverti bilis dinárt, és egy nyugatnémet márkáért 7 konvertibilis dinárt adnának. Ez az árfolyam a jövő év közepéig változatlan marad. Mar kovic elképzelése szerint 1990 június végéig az árak az infrastruk túra és a szolgáltatások kivételével szabadon alakulhatna, a fize téseket pedig a nyugatnémet márka árfolyamához kötődő Ma újból leértékelték a zlotyt. A lengyel nemzeti valutát ezúttal nemcsak a konvertibilis valutákhoz képest, hanem a szoc.országok valutáihoz képest is leértékelték. Ezentúl a lengyel bankok egy dolláért hatezer zlotyt adnak, a forint pedig valamelyest több, mint 80 zlotyt ér. - Hamarosan elutazik Magyarországról Mark Palmer az Egy.Államok jelenlegi nagykövete, Bolgár Gy. jelenti New Yorkból: - Új amerikai nagykövetet neveznek ki hamarosan Budapestre. Erről számolt be a WASHINGTON POST c. újság, anélkül azonban, hogy közölte volna, mikorra várható a váltás. Külügyminisztériumi forrá sokra hivatkozva a lap azt irja, hogy az Egy.Államok új magyar országi nagykövete Charles Thomas lesz, aki a REagan kormányzat második négy évében az európai és kanadai ügyekkel megbízott kü lügyi államtitkár helyettese volt. Thomas jelenleg magyarul tanul és annak a Matk Palmernek lesz az utódja, aki példátlanul aktív és példátlanul közismert Magyarországon, de akit itt Amerikában és kelet-európai szaktekintélynek tartanak és gyakran idéznek. A buda pesti helycserével egyidőben új amerikai nagykövet kerül Varsóba is, ugyancsak egy vezető külügyi tisztviselő, Tohams Simon szemé lyében, vagyis az amerikai kormányzat mindkét pontot továbbra is jólismert szakemberre bízza és nem azt a gyakorlatot alkalmazza, hogy politikai, - mármint amerikai belpolitikai gesztusként pl. nem
V
1348
Hung.Monitoring 18.12.89 -1
( EM ) igazán hozzáértő üzletembrt nevezzen ki, ahhoz úgy látszik Buda pesten és Varsóban tul sok minden történik.
- Ismét itthonról. Budapesti pártértekezletét tartja ezekben a
percekben is az MSZP, ezen az értekezleten határozta meg a mintegy kétszáz küldött a választási programot, és dönt a fővárosi párt testület felépítésről és természetesen személyi kérdésekről is. Orosz J. tudósításából ezekre a kérdésekre még nem igen kaphatnak választ. Kollegám inkább az eddigi tanácskozás hangulatát villant-^r ja fel. - Három órája tanácskozik az MSZP bpi pártértekezlete, hogy megválaszza a párt fővárosi vezető testületeit. Az elképzelések szerint vagy elnökséget ill. intézőbizottságot, vagy pedig egy kb. száz tagú válsztmányt hoznának létre, elnökökkel az élén. Mi előtt a kb. két óráig tartó ügyrendi vitán az értekezlet 200 kül dötte átvergődte volna magát, mindenki kézhez kapta a bpi inté ző bizottság egyetlen platformok szerint választott tagjának a levelét. Szántó György azt irja, hogy a mostani vezető testület létrejötte és működés nem demokratikus, vezető személyiségei múlt juk miatt kompromittálódtak. Budapesten sokhelyütt a reformerők a kilépés fontolgatják. Gyakorlatilag a platformok szövetsége nem ^ működik, Budapesten rendkívül erősen a volt MSZMP vezetés, valamint a többi párt hadállásai. Szántó György szerint a népszavazás külö nösen pedsig Budapesten történt elpuskázása óta, a végképp nem lehet kétségei affelől, hogy a reformerők együtt sírnak vagy együtt nevetnek a MSZP-ban. A levélirő felveti, hogy a január 6-i országos választmányi gyűlés helyett inkább az októberi kongresszust kellene befejezni, és erőteljes vezetésű pártot létrehozni, ezt a levelet egyébként kétzhez kapta NYERS Rezső is, akit meghívtak a bpi pártrétekezletre. Szántó Gy. levelében azt írja, hogy erős az áthallás az uj MSZMP és a Magyar Szocialista Párt között. Noha taglétszámu kat nem hasonlították össze az MSZMP-vel, csupán közölték az ada tot, Budapesten 17.500, az országban pedig mintegy 50.000 tagja van a Magyar Szocialista Pártnak - nem sokkal a parlamenti válasz tások előtt.
>
1349
Hung.Monitoring 18.12.89 -1
( EM ) A Magyarországi Szociáldemokrata Párt nyilatkozatban utasította vissza azokat a vélem én yeket, amelyek szerint a választások után lehetséges lenne koalició párt, valamint az MSZP és az MSZMP közöttaz állásfoglalás szerint a Magy.Szoc.Munkáspárt nem törekszik a szakítással a kommunista diktatórikus módszerekkel, és a totalitá rius ideológiával. A Magyar Szocialista Pártban pedig nagyon sok, már korábban kompromittálódott vezető van, akik csupán csak saját. hatalmát akarja átmenteni. Ráadásul a szociáldemokraták az MSZP kommunista gyökerei miatt sem látnak eshetőséget a szorosaabb együtt működésre. Az MSZDP egyébkét elhatárolta magát a Szociáldemokrata Párt nevű tömörüléstől, és közölte, hogy nem vesz részt az un. Történelmi Pártok Szövetségében. - A kormány szóvivője az Arany-vasárnapi minisztertanácsi ülés után azt mondta a sajtó képviselőinek, hogy a húsipari vállalatok az áremelés utáni időkre spejzolnak, ami már csak a közelgő ünnepek miatt is elfogadhatatlan. A húsipar vezetői most tiltakoznak. VAjda. Zsuzsa mikrofonja előtt Miké Imre a Húsipari Központ vezérigazgatója. - Én azt látom, hogy ön ideges, remeg a keze. - MIKÉ: Az elmúlt fél évben más sem hall az ágazat, hgy a húsipar nem akarja belföldi ifényeket kielégíteni, ez soha sem volt igaz, hetente pénteken a kereskedelmi minisztériumban tárcaközi bizottsági értekezletet tartunk, a Szórádi Sándor fócsportfőnök vezetésével, ahol a TERMINPEX külkereskdelmi vállalat, a hús nagykereskdelmi közös vállalat, a regionális üzemek részéről,valamint a húsipari központ részéről én is részt veszek. - Most pénteken is volt ilyen értekezlet? - Múlt héten pénteken is volt a minisztérium illetékes főosztályai val, a vállalat igazgatóival, ismételten áttekintettük az utolsó három hét belföldi ellátásának igényét. A vállalati igazgatóink átérezve az ellátási felelősséget, önként vállalták azokat a plusz mennyiségeket, amelyeket Budapestre fel kell hozni. Ezt követően történt pénteken az tárcaközi bizottságnak az ülése, ahol megnyug tatóan vittük az ágazatnak a számait, tehát számunkra elfogadha tatlan, hogy hétvégén a Minisztertanács ülésen olyan kritika ért bennünket, hogy spejzolunk, illetve a belföldi ellátást maradékta lanul nem hajtjuk végre. Sohsem az alapanyag hiánya miatt volt a
1350
Hung.Monitoring 18.12.89 -1
( EM ) belföldi ellátás területén gond, hanem az ágazatnak az érdekeltsé gét nem teremtették meg. Ebben az esztendőben várhatóna egy mrd. forintot fizetünk rá a belföldi forgalomra, ezt kezdeényezük az év második felében, hogy a kormányzat valamilyen formában térítse meg, tehát vitatkoztunk és menet közben arra törekedtünk, hogy a fogyasztókat károsodás ne érje, a második félév folyamán. Máról holnapra kénytelenk a vállalataink igazodni a belföldi kereskede lemnek az igényéhez, annyit jogosan elvárunk a partnereinktől, hogy együttesen, készüljenek fel egy zökkenőmentes ellátásra. A kereskedelemnek is el kellene gondolkodni, mert azt nem lehet meg csinálni, hogy maróié holnapra száz tonnákat pluszban szállítsunk fel Budapestre, ill. az orsaágos ellátási forgalomba. CSak említsek meg még egy példát, hogy a húsellátási gondok milyenek voltak. A másopdik félévben is folyamatosan történt az exportálás, tehát alapanyag hiány soha nem volt.
( folytatás a következő oldalon )
1351
Hung.Monitoring 18.12.89.-z.
( EM ) A kibuc héber szó, magyarul csoportot jelent. A kibuc-tagok Izrael lakosságának 3,5 %-a, sajátos színt visznek az roszág életébe. Bár mennyire is hitetlenül hangzik, az ő számukra nem jelent csábítást a magántulajdon, ők nem keseregnek azon, mert nincs saját autójuk, bankbetétjük, nyaralójuk a tengerparton. Hogy egy kibucban valóban paradicsomi állapotok uralkodnak-e, azt nem tudom, viszont Márványi Péter beszégető partnere az izraeli kibucmozgalom egyik vezetője, meg van győződve erről. - Esra Rabin úr az Ifjú Őr nevű kibucmozglaom főtitkára. ( Izrael ben három mozglaom tömöríti a 260 kibucot, ez a második legnagyobb, mint megtudjuk az ismertetőből. Eszmeisége valahol az izraeli Munkás Párt ideológiai vonalán hatá rozható meg. ) - (E.Rabin) Mi adjuk Izrael mezőgazdasági termelésének 35 %-át, noha a teljes népességnek csak 3 % él és dolgozik a kibucokban. Innen kerül ki az ipari termékek 8 %-a. A kibucmozgalom számít a leghaté konyabb termelő ágazatnak Izraelben. - De az, hogy a kibucban élők létszáma nem növekszik - vetettem közbeaz talán annak a jele, hogy az amerikanizálódó izaeli életforma kö zepette ez a közösségi lét nem annyira vonzó, mint mondjuk 30-40 évvel ezelőtt. - Budapestre azért jöttem, hogy részt vegyek a kibucmozgalom, illet ve a cionista ifjúsági mozgalom itteni indulásában-újraindulásában. E mozgalmak persze a múltban már léteztek Magyarországon is. A cioniz mus szónak Magyarországon az utóbbi 30-40 évben meglehetősen pejoratív felhangja volt, - mondta - sőt, előfordult, hogy hivatalosan a náciz mus ellenpárjaként emlegették. Rabin úr ezt szörnyű összehasonlításnak nevezte és kifejtette; a cionista mozgalom a zsidó nép magáratalálása, újjáéledése Izraelben, semmi más! A cionista mozgalom nagyrésze meg győződéssel vallja, hogy békében élne a szomszéd arab népekkel is, - bár ezt nem könnyű elérni. Ami pedig a magyar zsidó fiatalok kibucba lépési, vagy kibucalakítási terveit illeti, Rabin úr utalt arra, hogy már jónéhányan jártak rövidebb-hosszabb időre meghívással izraeli kibucokban. Az ő saját döntésükön múlik, hogy egész életre választ ják-e a kibuc-életet.
1352 Hung.Monitoring 18.12.89.-z. ( EM ) SZŰRÖS Mátyás magyar katolikus egyházi vezetőket fogadott és a ta lálkozón szóba került, hogy a tervek szerint hamarosan önálló teoló giai fakultás indul a budapesti Tudományegyetemen. A megbeszélésre az adott alkalmat, hogy Mayer Mihály pécsi megyéspüspök és Katona István váci püspök személyében nemrégiben új egyházi tisztviselőket neveztek ki, illetve szenteltek fel. Az eszmecserén jelen volt PASKAI László bíboros prímás, esztergomi érsek és CSERHÁTI József, az eddigi pécsi megyéspüspök, akinek SZŰRÖS Mátyás köszönetet mondott negyed százados püspöki munkásságáért. Bár októberben a Rába Vállalati Tanácsa megerősítette HORVÁTH EDét^gr az igazgatói székben egészen 1992 végéig, december elején a cég kilenc szakigazgatója ultimátumot intézett a Rába legendás hírű igazgatójához: mondjon le tisztségéről és menjen nyugdíjba, mert a személye elleni támadások már szinte akadályozzák a vállalat ésszerű gazdálkodását. Horváth Ede nem válallata tovább a harcot és a Válla lati Tanács mai ülésén bejelentette, hogy nyugdíjba megy. - Délelőtt a gyaci Városi Bíróság hatályon kívül helyezte a Rába Vál lalati Tanácsának október 12-i határozatát, amellyel Horváth Edét 1992 végéig bízták meg a gyár vezetésével. A bírósági döntésnek azonban csak formailag van jelentősége, mert Horváth Ede levelet írt a Vállalati Tanács elnökének, amelyben tudatja szándékát, hogy a mai naptól nyugdíjba megy. A testület délutáni ülésének ez a napiren di pontja tehát módosult. Nem arról kellett dönteni, hogy maradjon-e a vezérigazgató. A tnaács 49 jelenlévő tagja közül 48-an elfogadták Horváth Ede lemondását. A testület ROMVÁRI Ferencet, a volt műszaki igazgatót bízta meg a vezérigazgatói teendőkkel addig, amíg pályá zat útján új vezetőt nem választ a Rába kollektívája.
Forgács Sándor tudósított. Mostantól civilként látja el feladatát a magyar honvédelmi minisz ter. KÁRPÁTI Ferenc maga kérte, hogy helyezzék tartalékállományba, mivel szét akarják választani a tárca és a Néphadsereg parancsnok ságának tevékenységét. SZŰRÖS Mátyás ideiglenes köztársasági elnök eleget tett a kérésnek.
1354
Hung.Monitoring 18.12. 89.-z.
( EM ) Állami tisztségviselők számára tartottak eskütételt a Belügyminiszté riumban. A Fővárosi Tanács elnöke, illetve a megyei tanácsok vezetői mellett minisztériumi főosztályvezetők, csoportfőnökök, országos pa rancsnokok, rendőrfőkapitányok, valamint az intézmények igazgatói esküdtek föl a Magyar Köztársaság Alkotmányára. Igen kultúráltan, de a Hilton Szálloda dolgozói is beálltak a sztráj kolok sorába, ugyanis a tulajdonos, - a Danubius Vállalat- el akarja adni a Hiltont, ráadásul,a szálloda dolgozói szerint, áron alul kó tyavetyélné el. Miközben a nemzetközi hírű szálloda értéke 62,5 mil lió Ft, a Danubius egy koreai partnerrel megalakítandó RT-ba csak 37 millió Ft értékű apportot vinne be. Uliszka(?) László mikrofonja előtt KÖRÖSI András , az önálló Hilton-szaksezrvezet választmányi vezetője. - (Körösi) A Hiton önálló szakszervezete és a Hilton teljes kollek tívája megdöbbenéssel értesült arról, hogy ebben a sezrződésben a dolgozók, az alkalmazottak érdekvédelmével, fizetésével, bérezésével, egyéb juttatásával kapcsolatban semmiféle megállapodás nincs. Állam polgárként pedig tiltakozunk az ellen, hogy meggyőződésünk szerint az első és nem a legkedvezőbb ajánlatot fogadta el a vállalat, nem versenyeztette meg a Hilton. Számunkra elfogadhatatlan az a dönté si mechanizmus, ami a. múltban működött, de ma már, a mai körülmények között elfogadhatatlan, - nevezetesen az, hogy egy 600 fős kollektíva feje fölött, megkérdzése nélkül, egzisztenciájukat, jövőjüket befo lyásoló, alapvető döntéseket hoznak, véleményüket nem kérik ki, kon szenzusra nem hajlandó, - tehát ez az, amiért a sztrájkot meghirdet tük. Természetesen itt a vendégeknek kellemetlenséget, bajt okozni nem óhajtottunk, ezért olyan időpontra tűztük ki, hogy a Kohl kancel lár - NÉMETH Miklós miniszterelnök sajtótájékoztatóját ne zavarja, a vendégeket időben, pontosan mindenről tájékoztattuk három-nyelvű levélben. Megkértük őket, hogy amennyiben a sztrájk idején óhajtanak távozni, akkor előtte* rendezzék le számláikat, az alapvető közszolgál tatásokat biztosítjuk, - tehát villany, fűtés, víz működik, telefon kimenő automata vonalak léteznek -, minden egyéb szolgáltatás leáll a házban.
»
1355.
Hung.Monitoring 18.12.89.-z.
( EM ) Részvénytársasággá alakult a Hungar Hotels és értékpapírjainak többségét a Quintus(?) nevű svéd beruházási konzorcium szerezte meg. Az 52 %-nyi részvényért a külföldi partner 283 millió nyugatnémet már kát fizet. Ebből a Hungar Hotels megtéríti adósságait és így lehe tősége nyílik, hogy alapot hozzon létre a felújításra. Sokat siránkoztunk már a kivándorlások miatt, - hogy kiemelkedő tu dósok és művészek távoztak az elmúlt évtizedekben hazánkból és boldo gították a külföldet. Idegenbe szakadt hazánk fiai nem feledkeztek meg a tehetséges magyar főiskolásokról és egyetemistákról és termé szetesen tőkével is támogatják a Sikeres Magyarok Alapítványát. E&0 váth Katalin Dr.ERDŐSI Gyulát, az alapítvány elnökét kérdezi: - A Sikeres Magyarok Alapítvány ez év augusztus 2-án jött létre. Ak kor 100-ezer Ft-juk volt. Mennyi van most? - (Erdős) Kzel 2-millió Ft-unk van, de ez az összeg emelkedni fog, nagyvállalaotk támoagtják az alapítványt. A külföldön élő magyarok tól is kapunk kisebb-nagyobb összeget, ezek folyamatosan fognak ér kezni az alapítvány számára. - (A kérdés alig érthető) és egyetmei hallgatók részére. Dr. .... Lajos az egyik alapító... - (Alapító) Ez év december 1-én lehetett megpályázni, három témakör ben. Az egyik témakör a nyelvtanulás támogatását szorgalmazza, a második az informatika és a harmadik a menedzsment-módszerek el sajátítását igyekszik támogatni; ezeknek a költségeknek a finanszí rozását igyekszik szorgalmanzi ez az alapítvány. Mindenkitől kértünk egy önéletrajzot, - honnan indult, hová tart, hol tart pillanatnyi lat - és azt kértük, indokolja meg írásban meg azt a pénzt, amit kapna az alapítványtól, azt milyen célra és hogyan kívánja elkölteni. Ez a pénz, a 25 ezer Ft egy hallgatónak,.... fordítja, hogy itthon beiratkozzon egy nyelvtanfolyamra, elmenjen Oxfordba, vagy Cambridgebe, hogy megszerezzen egy már egész Európában, vagy a világon el ismert nyelvvizsgát. - Ma van az eredm,ényhirdetés napja, önök viszont nem rendeztek ün nepélyes eredményhirdetést. - Mindenkit személyesen, postán értesíteni fogunk. Januárban fogunk tartani egy ünnepélyes eredményhirdetést.
• *
1356.
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
(EM) - Adásunk elején már kapcsoltuk a parlamentet, és távirati stílusban beszámoltunk a ma kezdődött négy napos ülésszak első napjának munkájáról. Most következzék a részletes be számoló Kerekes Andrástól és Domány Andrástól. - Igen zsúfolt ülést kezdett ma az országgyűlés és az is eltartott egy darabig, hogy megállapodjanak a napirendről. A mindenki által leginkább várt költségvetési vita pld. csak holnap kezdődhet, mert a hozzá szorosan kapcsolódó lakásgaz dálkodási témában még ma is folyt az egyezkedés. Az építésiés közlekedési bizottság pld. a lakbéreknél csak 35 %-os eme léssel ért egyet. A kedvezményes építési és felújítási hitelek tulajdonosaira pedig olyan adó fizetését fogadná el, amely át lagban 3oo-7oo ft-os emelést jelentene. - A kormány kérése ellenére nem vették fel a napirendi pontok közé a vezető állami tisztségviselők díjazásáról szóló javas latot. - A mai nap egyébként H. Kohl kancellár látogatásával és beszé dével kezdődött az országgyűlésben. A vendég ismételten meg köszönte a magyar kormánynak és a népnek azt a segítséget, amelyet szeptemberben nyújtott az NDK állampolgárainak. Szót emelt a politikai kapcsolatok bővítéséért, tárgyalásokat java solt a vízumkötelezettség megszüntetéséről, amit a magyar kor mány már régen javasol és szólt arról a gazdasági segítségről, és amelyet a Nyugat ad Magyarországnak. Kohl kancellár bár természetesen kijelentette, hogy nem kíván beavatkozni a magyar parlament döntésébe, és tudja, hogy ilyen népszerűtlen dolog népszerűtlen intézkedéseket hozni, úgymond baráti tanácsként félreérthetetlenül a holnapi költségvetési vitára célzott. Hoz zanak a magyar képviselők bátor határozatot a gazdaság szerkezeti megújulásáért, mert a barátok támogatása az ország elengedhetetlen saját erőfeszítéseivel együtt érvényesülhet. - Király Zoltán javaslatára az országgyűlés ma második alkalommal fogadott el felhívást Tőkés László temesvári református lelkész érdekében. Ebben felszólítják a román kormányt a törvénysértések megszüntetésére, az emberi jogok, a nemzetközi egyezméynek és az ország saját alkotmányának tiszteletben tartására. Egyúttal a
1357.
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
(EM) képviselők állást foglaltak arról is, hogy Tőkés Lászlót, Cornea asszony román polgárijogi aktivistával együtt javasolják a Nobel béke díj jelöltjei közé. - Még az is a napirenden kívüli döntésekhez tartozik, hogy az or. szággyűlés a szavazás eddigi módszerei mellett foglalt állást. Vagyis a nyilt szavazás a szavazatszámláló gép segítségével tör ténik és a sajtó ezentúl is névszerint közzéteheti, ki hogyan szavazott. - Mindezek után tértek rá a napirend első pontjára. És módosították a Btk-et. Ennek leglényegesebb eleme az, hogy megszűnik a szigorí tott őrizet intézménye. Ez eddig azt jelentette, hogy a többszörösen visszaeső bűnözők esetében a bíróság a börtönbüntetés lejárta után további 0 és 5 év közötti, de meg nem határozott időtartamú elzárást is kiszabhatott. Ez ellen mint emlékezetes, néhány hó nappal ezelőtt fellázadtak az elítéltek, de számos jogász is elfogadhatatlannak tartotta ezt a módszert. Az akkori események után minden szigorított őrizetes szabadlábra került. A mai döntés pedig azt jelenti, hogy sem ők nem vihetők vissza börtönbe korábbi cselekményekért, sem másokat a jövőben nem fognak szigorított őrizetre ítélni. - Módosítást fogadott el az országgyűlés az illetéktörvényben. Marx Gyula Zala megyei ellenzéki képviselő vitatta azt, hogy helyes lenne megszüntetni az örökösödési illeték megkerülésé nek olyan lehetőségét, hogy valaki még életében 2o évre szóló haszonélvezet fejében átadja ingatlanát a majdani örökösnek. Ugyanis ennek megszüntetését javasolja a törvényjavaslat. A képviselő általában is irreálisan soknak tartja az örökösödési illetéket, amelyik gátolja a magánvagyon gyarapítását és sok ember számára lehetetlenné teszi , hogy tényelgesen átvegye az örökölt ingatlant, mert kénytelen azt eladni. - Igazság szerint az volt a tudósítók benyomása, hogy a haszon élvezettel kapcsolatos bonyolult kérdést elég kevesen értették a T. Házban. Maga a képviselő is a független jogászfórumnak a mai MAGYAR NEMZET-ben megjelent állásfoglalását ismertette. TAlán ezért is sikerült a pénzügyminiszternek a bizottsági ülésen el fogadtatnia, hogy a felvetett kérdéseket utalják át az egész illetéktörvény jövő évi módosításának hatáskörébe. Most viszont
1358.
Hung. Monitoring, 18.12.89-b
(EM) fogadják el a miniszteri előterjesztést. Ez meg is történt, aminek az érintett jövendő ingatlantulajdonosok nemigen fognak örülni.
(folytatás a következő oldalon)
•
1359.
•
•
Hung.Monitoring 18.12.89 -1
( EM ) - A következő napirendi pont a társadalombiztosítás jövőévi költségvetése volt. CSEHÁK J. miniszter elmondta, hogy a társada lombiztosítási alapnak 15 mrd. forinttal meg kell hiteleznie a kormányt, a költségvetés nehéz helyzete miatt, ami ugy fog meg történni, hogy bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat már január elsejétől a társadalombiztosítás kasszájából fizetnek, a jövőben ám állampolgári jogon járó családi pótlékot azonban a kormány költség vetése április 1-től veszi át a társadalombiztosítástól. Az ille tékes országgyűlési bizottság nevében Szirtesné Tomsics Erika tör vényi garanciát kért arra, hogy ezt az összeget a kormány 1992-ig a legmagasabb betéti kamattal növelt összegben visszafizeti. Ja- ^r vasolta azt is, hogy jöjjön létre biztonsági tartalékalap a járu lék bevételek többletéből, és ezt államilag garantált értékpapírok ba fektessék. Vállalkozásba fektetni, kockáztatni ezt a pénzt ne lehessen. - Szorgalmazta a képviselő a társadalombiztosítási önkormányza tok mielőbbi megteremtését is, hogy megvalósuljon a szóbanforgó hatalms összegek felhasználásának társadalmi ellenőrzése. A minisz terasszony kötelezettségt vállalt arra, hogy hamarosan elkészül az erre vonatkozó javaslat. - Elhangzott az is, hogy az éveleji átlagosan 800 ft-s nyugdíjkiegészítés csak 15 %-s fogyasztói áremelkedést ellensúlyoz, az ennél nagyobb infláció hatásának kivédését esetleg évközben továbba^r nyugdíjemelések szolgálhatják. - Kifogásolta egy felszólaló azt, hogy azonos összegeű jelen legi nyugdíj mellett miért kap kisebb kiegészítést az, akinek ké sőbb állapították meg a nyugdiját, CSEHÁK J. elismerte, hogy a megoldás vitatható és a költségvetés gondjainak kényszere szülte, azonban mégis adott némi magyarázatot, akik nemrég mentek nyug díjba, azok egyrésze általában inkább képesek kiegésztiő jövedel em szerzésére mint az idősebbek, továbbá,, mivel az uj nyugdijak szömmel magasabbak, a fiatalabb nyugdijasok között sokkal kevesebb alacsony nyugdíjas, támogatásra szoruló ember, mint a már régen nyugállományban lévők között. - A parlament elfogadta a társadalombiztosítási költségvetést. Említést érdemel az is, amiről nem született határozat, de a mi niszter tájékoztatójában szerepelt. A tartósan beteg gyermekek
•- .
1360
Hung.Monitoring 18.12.89 -1
( EM ) otthon nevelő anya, jövőre a nyugdijhoz hasonló nagyságú ápolási dijat kaphat az elképzelések szerint. Szó van a gyermekgondozási díjra jogosultak körének kiterjesztéséről is. ugyanakkor szűkíteni kívánják a korkedvezményes nyugdijbavonulás lehetőségét, és a kitün tetésekkel járó kedvezményeket. - A parlament ezután módosította a társadalom biztosításról szóló törvényt. A jövőben mindenki jogosult gyermekgondozási dijra, aki terhességi gyerek.....egélyben részesült, vagy ennek hiányá ban rendelkezik a terhességi gyerekágyi segélyhez szükséges jogo sultsági feltételekkel. Változik továbbá január 1-től az özvegyi nyugdíjrendszer is, jelenleg ilyenre csak nő jogosult, a jövőben a feleség halálát követő egy év tartamára a férj is kaphat ideig lenes nyugdijat, ha legalább egy, a feleség jogán árva ellátásá ban érszesülő gyermeket nevel. Ha a feleség halálakor már mind a ketten nyugdijasok voltak, állandó özvegyi nyugdíj jár, a nyug díjas férfi adott esetben a sajátjogú nyugdija helyett a magasabb, özvegyi nyugdijat választhatja, vagy a kettőt együtt folyósíthatják a részére, az együtt folyósítási határösszeg 3.890 forint jelenleg, januártól azonban a havi 6.000 ft-ra emelkedik és természetsen ez az összeg emelkedik majd a következő évek folyamán. Az előter jesztő CSEHÁK Judit miniszter figyelmeztetett, hogy a folyósítást egyedi kéréssel fogjákintézni, minthogy a jogosultakról nincs té teles listájuk. - A következő, és egyben utolsó napirendi pont, az Állami Szám vevőszék szervezeti felépítéséről, létszámáról és éves költség vetéséről szóló előtrjesztés volt. Hágelmayer István, a Számvevő szék elnöke elmondta, hogy ez az intézmény már létezett a magyar jogrendben, de 1948-ban megszüntették, vélhetőleg azért, hogy ne korlátozza az államhatalom gyakorlásának eszközeit. A közelmúlt ban hozták létre újra. Hagelmyer István előterjesztéséből kiderül, hogy az Állami Számvevőszék területi szerveződésével kapcsolatban két javaslat született, az egyik szerint a szervezet a megye-rend szernek megfelelően tagozódna, a másik regionális felépítést java solt, öt régió létrehozásval. - Hágelmayer István ez utóbbi tartotta szerencséesebbnek, mond ván, hogy ezáltal csökken a helyi összefonódások, korrupciók ve szélye, az első hozzászóló Ballá Éve, ezt megütközve vette tudomásul,
• 1361
Hung.Monitoring 18.12.89 -1
( EM ) mondván, nem érti miért van szükség egy mindenek felett álló függet len ellenőző szervezetre, ha rögtön az indulásnál fel kell tételez nünk, megvesztegethetőségét. - Ezután a képviselőnő részletesen ismertette kifogásait, az Állami Számvevőszék jövő évi 377 millió forintos költségvetésével kapcsoaltban. Mint mondta, teljesen érthetetlen számára, hogy a
( folytatás a következő oldalon )
1361.
Hung.Monitoring 18.12.89.-z.
( EM ) - Ezután a képviselőnő részletesen ismertette kifogásait az Állami Számvevőszék jövévi 377 millió Ft-os költségvetésével kapcsolatban. Mint mondta, teljesen érthetetlen számára, hogy a megszűnő népi el lenőrzési székház irodáinak átalakítására, irodabútorok és irodagé pek vásárlására több mint 44 millió Ft-ot irányoztak elő akkor, amikor a leromlott iskolák felújítására jövőre összesen 30 millió Ft jut. Sokallta a fizetéseket is, nem is elsősorban az érdemi dolgozóknál, mert kiemelte a titkárnők havi 24 ezer Ft-ra tervezett díjazását. A takarékos, racionális gazdálkodás gazdálkodást - mondta BALLÁ Éva -, amelynek meghonosítására az Állami Számvevőszék egyebek között létrejött, úgy látszik e szervezet maga sem tartotta eléggé szem előtt Ezért a képviselőnő javasolta a költségvetési javaslat elvetését. - HAGELMAYER István, az Állami Számvevőszék elnöke válaszában közöl te, ő is úgy érezte, egy kicsit túlméretezett ez a költségkeret és ezért azt javasolta, legyen ez most első olvasat. Szavazás után ki derült, hogy a képviselők többsége is így gondolkodik, ezért január ban módosított kötlségvetéssel ismét a parlament elé kerül majd a tervezet. - Az országgyűlés mai napja néhány perccel 6 óra előtt ért véget. Holnap a kormány gazdaságpolitikai programjának és a költségvetési tervezetnek megvitatásával folytatódik az ülésszak.
A Parlamentből Domány András és Hollauer Tibor tájékoztatta önöket. Itt az EM.Gyertyás tüntetést hirdetett ma estére a Magyar Dmeorkat aFórum a budapesti hősök terén. A demonstrációhoz csatlakozott a Magyar Szo cialista Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége, a FIDESZ, a Kisgazda Párt és a DEMISZ is. - A helyszínről Trebbics Péter jelentkezik: -"Csöngettek Drakula! Szabadságot, védelmet TŐKÉS Lászlónak! Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" - ilen feliratú táblák a magas ban, az egyre gyorsabban sűrűsödő tömegben itt, a Hősök terén. Ren-
1363.
Hung.Monitoring 18.12.89.-z.
( EM ) geteg az ember, mintegy 40-ezren lehetnek, kisiskolásoktól az idő sekig minden korosztály jelen van. Az égő fáklyák, gyertyák, mécse sek mellett sok a reflektor; több külföldi televíziós társaság is helyszíni beszámolót ad az eseményekről. Ki-ki maga, társasággal, vagy alkalmi csoportokba verődve várta a tiltakozó demonstráció szónokait. Vannak, akik az alkalmat megragadva hirdették nézeteiket, mint például Dr.NAGY László ügyvéd is, aki közönségének az ország szemforgató poltiikájáról beszélt és radikálisabb eszközök beveté sét szorgalmazta. Vannak, akik a Szabad Európa Rádió adását hallgat ják, amelynek romániai hírei egyelőre, - mint hallottam én is - nem tartalmaznak több információt a Magyar Rádióban elhangzottakénál. A tüntetés első szónoka CSURKA István, aki jelenleg is beszél. A temesvári eseményeket a prágai és berlini tüntetésekhez-történésekhez hasonlította. Mint mondta, Temesváron is lehullni látszik egy fal. Bezsédét többször szakítják meg TŐKÉS László nevének ütemes, együttes kiáltásával, vagy a "Le Ceausescuval! Vesszen Ceausescu!" kiáltásokkal. "Forradalom van Romániában! - mondta CSURKA István de hányan fognak meghalni?" -tette hozzá aggódóan. A Hősök terére még tudósításom idején is érkeznek a tütnetők, az együttérzők, a szolidaritást vállalók. Sokak szemében könny; azért jöttek és jönnek, hogy hitet tegyenek erdélyi testvéreik mellett.
Köszönjük a beszámolót, most reklám az EM-ban. Megismételjük adásunk főbb híreit.
- 0 - 000 - 0 -
w
1364. KOSSUTH _
Hung.Monitoring 18.12.89.-z.
adó
H Í R V I L Á G ;
- A mikrofonnál: Onody György. - Tartalomjegyzék: A négy naposra tervezett parlamenti ülésszakról hallják Hollauer Tibor beszámolóját. (Rövidítve megismétli az EM-ban részletesen ismertetetteket. ) A Magyar Szocialista Párt budapesti pártértekezletén munkatársunk, Orosz József interjút készített NYERS Rezsővel, az MSZP elnökével: - Az MSZMP XlV-ik, ma hajnalban véget ért kongresszusa a magyarországi baloldali erők számára én úgy gondolom, hogy egyfajta koalíciós lehetőséget kínált föl; a választások előtt egy új baloldali blokk megalakítását. Ebbe belefér-e a Magyar Szocialista? NYERS Rezső sze rint hajlandók-e ezt az - úgymond - baráti jobbot elfogadni? - (NYERS) A mi pártunk baloldali összefogáson munkálkodik hosszú távon és ez teljes egészében összefér a mi pártunkkal, - a gondolat. Ami azonban az MSZMP és a Szocialista Párt közötti koalíciót illeti, ez kevés egy baloldali egységhez, ennél többre lenne szükség és én arról nem tudok nyilatkozni, hogy ez jelenleg készülőben lenne. Ezt nem elég így kinyilatkoztatni, egyeztetni kell ehhez a politikai célo kat, a módszereket. Eddig az MSZMP a Szocialista Párttól inkább az elkü lönülést mutatta. Annak én örülök, hogy ezen a kongresszuson - amennyi re gyors információból tudom - sokmindent magukévá tettek abból, amit mi az "MSZMP '89" elnevezésű kongresszusunkon, - ahol átalakultunk Szocialista Párttá - fogadtunk el. Ez maga egy kedvező odlog és az jó, hogyha a baloldalnak a centruma felé orientálódik az MSZMP. A bal oldal centrumában, véleményem szerint, a Szocialista Párt van. Ugyan akkor azonban nem tudom megállapítani még a tényleges politikai irá nyultságát az MSZMP-nek, mert abban egymástól nemcsak eltérő, hanem egymással ellentétes áramlatok jelenlétét is látom. - ön milyen jelentőséget tulajdonít a számoknak? Az MSZMP XlV-ik kongresszusán az hangzott el, hogy pártjuknak megközelítően százezer tagja van, míg a Magyar Szocialista Pártnak ezidáig körülbelül 50 ezer tagja van.
1365.
Hung.Monitoring 18.12.89.-z.
( H í r v i l á g ) - (NYERS)
Én egy 65 ezres számról is olvastam az MSZMP vonatkozásában.
Nézze, beismerik, hogy nincs dokumentálva náluk. Nálunk az 50 ezer tag dokumentált 50 ezer tag, ez biztos. De az engem nem lep meg,hogy az MSZMP taglétszám szempontjából gyorsan talpraálló, gyorsan növekvő párt, - egy bizonyos határig - és hogy nagylétszámú. Ez egyáltalán nem lep meg. A kérdés az, hogy a választásokon milyen vonzereje lesz és milyen jövője van.
Több tízezer ember gyűlt ma össze a Hősök terén és vonult a román követség elé, hogy titlakozzon TŐKÉS László üldöztetése és a temes- ^ ^ vári tüntetés brutális elfojtása ellen. Trebics Péter tudósítását hallják: - Sötét a román nagykövetség épülete. A homlokzaton minden redőny le van eresztve, csak oldalt jelzi némi fény: otthon vannak. A sok ezres tömeget leblokkolták az élen haladók, illetve állók. A Demorkata Fórum elnökségének közleményét hangosbeszélőn adják közre. A követ ség épületét egyszerűen öltözött egyenruhások, tehát nem rohamrendőrök védik. Előttük sorfalat állnak a rendezők is. TŐKÉS László nevét or dítja ütemesen a tömeg, de a leggyakrabban a "Vesszen Ceauí"-t hallani. Füttyszó, hangorkán, kulcscsörgetés, sokszor hátborzangató, félelme tes hangulat. Elrepült és összetörött egy üveg is, a követség mellet ti lakóépület erkélyéről szintén valaki dobálni kezdett. Fel-felcsen^ dül az Erdélyi Himnusz, amelyet elnyom a vad, dühödt tombolás. Több szöri felszólítás után is csak nagyon nehezen kezd továbbvonulni az emberáradat. A követség kapujában a tüntetők érkezésekor egy magát megnevezni nem akaró éhségsztrájkoló férfi ült. Mostanra ketten csatla koztak hozzá. A fákon, kerítéseken, oszlopokon csüngenek a fiatalok és együtt skandálják a tömeggel: "Hol van Tőkés?" A gyertyák és fáklyák égnek, a címeres zászlók a magasban, - nehezen oszlik a nép. Az imént előkerült egy csúzli is, a tüntetők lelkesedése továbbra sem lankad. Terv szerint innen vissza a Hősök terére vonulnak, ahol újból gyertyát gyújtanak, kifejezésre juttatva erdélyi testvéreinkkel való együttér zésüket, támogató szolidaritásukat. Egyelőre azonban a Thököly úton áll a forgalom, állnak az emberek, a továbbhaladásra felszólítókat pe dig lehurrogják.
1366.
Hung.Monitoring
18.12.89.-z.
( H í r v i l á g ) Csendes tütnetést tartottak Tőkés Lászlóért és a temesvári, illetve aradi megmozdulás résztvevőiért Békés, valamint Veszprém megyében is. A felvonulás színhelye Békéscsaba, Gyula, Orosháza, továbbá Veszprém volt. Románia gyakorlatilag lezárta valamennyi határát. Állampolgárságra való tekintet nélkül a román határőrök nem engedik be az országba a külföldieket. Általában azt mondják, hogy legalább 3-4 napig határzár lesz Romániában, éppen ezért nem lehet pontosan tudni, hogy valójában mi történt, illetve mi történik jelenleg Romániában. Egyes jelentések szerint a hétvégén helikopterről lőtték a tütnetők ezreit. Szinte bi zonyosra vehető, hogy a megmozdulásoknak voltak áldozatai is, de bogy hánya, arról eltérő becslések vannak. Egyesek szerint a halottak szá ma több százra tehető. Vannak olyan források, amelyekk újabb inciden sekről számolnak be. A jugoszláv Tanjug hírügynökség ugyanakkor úgy tudja, hogy a tüntetések véres elfojtása óta Temesvárott nyugalom van. Valamennyi szemtnaú egybehangzóan igen nagy katonai készültségről szá molt be, igen sok katonát és páncélost lehet látni Temesvárott, Aradon, Brassóban, sőt, még Bukarestben is. Más beszámolók pedig arról szól nak, hogy készültségbe helyezték a hadsereget a Székelyföldön is. R bukaresti brit nagykövet szerint azonban egyelőre nincs mód a temes vári tüntetésről szóló jelentések közvetlen helyszíni ellenőrzésére. A BBC román adásának vezető munkatársa szerint megjósolhatatlan, hogy meddig tartja magát a Ceausescu rendszer. Egy másik brit újságíró úgy véli, hogy Ceausescu már eléggé biztonságban érzi magát,hiszen eluta zott Iránba, ugyanakkor hozzáteszi, hogy felesége, Elena asszony, aki a hatalom igazi birtokosa Romániában, otthonmaradt. Az amerikai kül ügyminisztérium egyelőre mérlegeli, milyen formában tiltakozzon Ro mániánál a temesvári tüntetés leverése ellen és TŐKÉS László emberi jogainak megsértése miatt. A temesvári jugoszláv főkonzul röviddel ezelőtt arról tájékoztatotta a Tanjug hírügynökséget, hogy a kétnapos csatározás után mára megnyugo dott a helyzet Temesváron és a jelek szerint a rendőri erők teljesen uralják a várost. A legforgalmasabb pontokat biztonsági erők ellenőr zik a romániai városban.
1367-
Hung.Monitoring
18.12.89.-z.
( H í r v i l á g )
Egyébként a nyugatnémet televízió is részletesen foglalkozott a te mesvári eseményekkel. Bernát György beszámolója.( (Az adás rossz. A nyugatnémet televíizó szemtanúkat szólaltatott meg, akik arról számoltak be, hogy Temesváron halottakat láttak az ut cákon. A katonaság feltűzött szuronnyal és lőfegyverekkel támadták a kb. tízezres tömegre. ) Az Európai Közösség gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa jóváhagy ta a Magyarországnak szánt 1 milliárd dollár áthidaló kölcsönre szóló javaslatot. A döntés azt jelenti, hogy most már véget ért az engedé] zési eljárás és amennyiben megszületik a megállapodás Magyarország és a Nemzetközi Valuta Alap között, akkor a jövő év első negyedében már fo lyósítják a Közös Piac-i támogatás első részletét. "Ha a magyarok kudarcot vallanak, akkor veszélybe sodródnak a változá sok a többi kelet-európai államban is" - hangoztatta mai budapesti sajtókonferenciáján Kohl kancellár. A sajtóértekezletről szóló beszá molót Zentai Péter készítette. (Ism.) H.Kohl holnap Drezdába érkezik, ahonnan kiküldött tudósítónk, Kanyó László jelentkezik: - ( A kancellár politikai fogadtatása nem látszik kellemesnek. ^ A repülőtérről bevezető úton fehér festékkel mázolt felirat: "Az NDK nem Kohlónia!" - A keletnémetek közül sokan nem kívánják, hogy országuk a nyugatnémetek alárendeltje legyen. A Neues Deutschland egy szóval sem említi a kancellár érkezését. Holnap délelőtt két órás megbeszélést tervez a két német elnök, majd több tízezer drezdai előtt mond beszédet.. ) 150 ezer ember tisztelgett Lipcsében a sztálinizmmus előtt. A gyors hírt Bedő Iván küldte Berlinből: - Lipcsében sikerült elejét venni az utóbbi hetek kellemetlen hangoskodásainak és az idei utolsó hétfői tüntetés csendben zajlott. A
1368.
Hung.Monitoring
18.12.89.-z.
( H í r v i l á g ) szótlan emberlánc negyed óra hosszat tisztelgett gyertyával a kézben, a sztálinizmus áldozatai előtt, körülbelül 150 ezren vettek részt. A hétfői tütnetések sorozata karácsony és újév után folytatódik, de a cél az erőszakmentesség demonstrálása. Az utóbbi hétfők ugyanis han gos szópárbajt és kisebb dulakodásokat hoztak a német egyesítés hívei és ellenfelei között. A két német állam kölcsönösen kémeket bocsát szabadon. Az NDK-ban 25, az NSZK-ban pedig négy, hosszabb ideje börtönben lévő ügynököt engednek szabadon. Egyes értesülések sezrint az ügylet ekretében a berlini kormány elenged száz olyan politikai foglyot is, akiket disszidálási kísérlet, vagy a menekülőknek nyújtott segítség miatt ítéltek el. Sevardnadze szovjet külügyminiszter tíz évre szóló egyezményt írt alá Brüsszelben a Közös Piaccal. - Erről tudósít a belga fővárosból Baracs Dénes, Moszkvából pedig Barát József. (Ismétlés.) Krakkóban, a LEMP helyi székházában kezdte meg működését a város első tőzsdéje. Az első napon a legaktívabbak a magánvállalkozók és a lengyelroszági vegyesvállalatok képviselői voltak. A lengyel tőzsdén hamarosan megkezdődik az építőanyag és valutaértékesítés is. A jelek szerint egyszerűsödik a csehszlovák elnökválasztási kampány, - jelenti prágai tudósítónk, Forró Evelyn. - Lemondott V.Havel javára az elnökjelöltségről Cisar. - Ez a cseh szlovák elnökválasztási kampány legújabb fejleménye. A politikus, aki 1968-ban egyszer már elnökjelölt volt, esti televíziós beszédé ben azt mondta, enm akarja elmélyíteni az ellentéteket, ezért kéri, ne javasolják az állcimfői posztra. Ha Havel kerül a Várba, személyé ben okos, tisztességes elnöke lesz Csehszlovákiának, - hangsúlyozta Ci sar. A Polgári Fórumnak az a véleménye, a kommunista párt csak az időt húzza azzal, hogy népszavazást javasolt. Az ellenzéki mozgalmakat tömörítő Fórum sajtóértekezletén úgy vélték, hogy a kommunista párt rendkívüli kongresszusának befejezéséig, - vagyis csütörtök estig nem várható semmiféle megegyezés. Elhangzott az a vélemény is, hogy
1369.
Hung.Monitoring
18.12.89.-z.
( H í r v i l á g ) a kommunisták ezzel az időhúzási taktikával maguknak ártanak a leg többet, és ráadásul nemcsak hogy nem beszélnek, nem is hallanak; nem hallják meg az emberek követelését.
A csehszlovák védelmi minisztériumban cáfolták azokat a híreket, mi szerint a hadsereg keddre katonai hatalomátvételt készít elő. Több he lyen a puccsveszélyre szóló röplapokat osztogattak. A szóvivő elí télte a röplapterjesztőket, mert szerinte ezzel csak az a cél, hogy pánikot keltsenek a lakosság körében és ellenséges érzelmeket táplál janak a hadsereggel szemben. Rövidjelentés adta tudtul; az NDK diplomáciai kapcsolatok felvételé re készül Izraellel. Izraelnek azonban van egy feltétele, - jelenti Tel avivi tudósítónk, benedek Pál: - ( A keletnémet miniszterelnök bejelentette, hogy fel akarják ven ni a zsidó állammal a diplomáciai kapcsolatot, ennél több azonban nem történt. A dolog háttere, hogy Kelet-Németország és Izrael között soha nem volt diplomáciai kapcsolat, sőt, igen rossz volt a kapcso lat a két állam között. Izrael feltétele: Kelet-Németország soha nem ismerte el azokat a bűnöket, amelyeket a német nép elkövetett a zsi dó nép ellen a 40-es évek elején. A formális tárgyalások még meg sem kezdődtek, de remélhetőleg hamarosan mégiscsak sor kerül a kap-^^ csolatfelvételre, hiszen az izraeli közvélemény kifejezetten örülne ennek. ) Ománban nyílt meg az olajkirályok csúcsértekezlete. - Eszes Tibor, az MTI kairói tudósítója jelenti a térségből. - ( Olaj, jövedelem, egyensúlypolitika és a közel-keleti térség befolyásolása, - a hat gazdag öböl-menti állam napirendjét röviden így lehetne összefoglalni. ) És még egy külföldi jelentés:
1370.
Hung.Monitoring
18.12.89.-z.
( H í r v i l á g ) brazíliában az elnökválasztáson a szavazatok többségének összeszám lálása után C.Demello, a jobboldal jelöltje vezet. Eddig a szavazatok 75 %-át nézték át és ennek ismeretében magabiztosan vezet a jobboldali jelölt. A ejlötet főleg a kisvárosok és a falusiak támogatták szava zatukkal. Sportvilág. Időjárásjelentés:
o 0 o