10. Egy mindenesetre biztos: kívül más vagyok, mint belül. És ha a belsőm fog kívülre kerülni, az lesz a legnagyobb örömöm!

1991/10 MEGKÉRDEZTÜK Kinek mi jelent örömet? Anyagi jólét, családi harmónia, nyugalom, szeretet? Van akinek szakmai sikereket, politikai karriert, érvényesülést. Másoknak apró, mindennapos gyönyöröket! Kamaszoknak, gyerekeknek? Vallomások az 1991-es év legnagyobb öröméről. Az Élet lehetőség Legnagyobb öröm az, hogy élek, hogy létezem, hogy lélegzem, és egyáltalán vagyok a világon. Az életet úgy képzelem el, mint egy lehetőséget, amelyen keresztül én irányíthatom a jövőmet, és csak tőlem függ, hogy hogyan alakul át a természet azon parányi része, amelyhez közöm van. Eddigi életemre nem nagyon emlékszem, hiszen kicsi voltam. Úgy gondolom, az igazi küzdelmek, örömök és szenvedések csak most következnek. Szeretnék belevágni határozottan az önállóságba, de félek is tőle, úgyhogy inkább maradok egyelőre a szülői szárnyak alatt. Sokszor mondják, hogy kissé komoly és rideg vagyok a koromhoz képest, de ez csak a látszat. Van bennem egy adag különcség, az igaz, de én érzem, hogy lelkem mélyén szenvedélyesség rejtőzik. Várok valamire, de nem tétlenül; valamire vagy valakire, akármire, ami ezt felszabadítja. Lehet az a valami egy komoly munkalehetőség, amelyen keresztül megvalósíthatom álmaimat; de lehet ez egy szerelem is! Egy mindenesetre biztos: kívül más vagyok, mint belül. És ha a belsőm fog kívülre kerülni, az lesz a legnagyobb örömöm! R. B. 8. osztály Hát nem is tudom: mit írjak, hisz oly sok vidám dolog történt velem! Pl. az osztálykirándulás, a bizonyítványosztás, a nyári szünet, és az olaszországi út. Az osztálykirándulás csodálatos volt! Nagyon jól éreztem magam, és az is nagyon jó ötlet volt, hogy mi magunk készítettük az ételeket. Nagyon örültem annak, hogy a bizonyítványom is jó lett. Nyáron a Balatonnál és Visegrádon nyaraltam. Visegrádon arra a strandra jártunk, ahol ötödikben voltunk osztá1ykiránduláson. (Lepencefürdő) Szeptemberben az egyik hétvégén elmentünk Olaszországba. Nagyon jó volt látni az Appennineket. Velence is gyönyörű volt. Ezenkívül még rengeteg jó dolog' történt velem, amit le sem tudnék írni! D. A. 8. osztály Nekem mindig az a legnagyobb boldogság, ha nincs iskola! Nagyon szoktam örülni, ha bármilyen szünet van. Végre egy kis pihenés. Az a sok feleltetés, dolgozat egész évben. Kész őrület! És mindegyikre készülni kell. Főleg most, hogy itt vannak a felvételik, és vinni kell az ellenőrzőkönyvet. Jaj és milyen jól tud esni egy kis pihenés! Isteni a semmittevés! Nem kell a tankönyveket bújni, hanem fürödhetünk a Balcsiban és napozhatunk. Az iskola gondolata pedig teljesen elszáll a fejünkből. Tehát imádom az összes olyan szünetet, amikor nem kell tanulni. Ezenkívül még nagyon sok minden van, aminek örülök! H. D. 8. osztály

1991/10 Semmi örömöm nincsen ebben az életben! (Sajnos.) Sz. J. 8. osztály Az elmúlt évben Galyatetőn voltunk az osztállyal. A fiúk és a lányok külön szobában laktak. Volt telefonunk, TV-nk. Külön fürdőszobánk. Szobáinkban emeletes ágyak, szekrény, asztal, és néhány szék volt. Nagyon jól éreztük magunkat, késő estig kint lehettünk. Barátnőimmel sokat csavarogtunk. Felfedeztünk egy pár nyaralót, mezőt. Egy síterepet is találtunk, ahol jól elbeszélgettünk. Házunk előtt volt egy rét, ahol labdáztunk és nevettünk. Az utolsó éjszaka 10-ig kint lehettünk (lefekvés éjfélkor volt). Másnap dél körül indultunk haza, és nagyon szomorúak voltunk. Hát ez volt az én legnagyobb örömöm! L. V. 8. osztály Nekem az a legnagyobb örömöm, hogy ha az osztálytársaimnak tudok segíteni, testileg, lelkileg és minden téren. Annak is örülök, ha az osztályfőnököm boldog! Én éppen úgy érzek egyes helyzetekben, mint az, aki éppen bajban van. Szeretem, ha valaki boldog! Gy. A. 8. osztály Nehéz megírni ezt, mert sok örömöm volt nekem. De legnagyobb nemigen volt. Talán akkor, mikor elköltöztünk! Szerintem nem csak egyetlenegy öröm létezik az ember számára, hanem sokféle. Mint pl.: a nyár, és még sok más apróság. De mégis mi volt a legnagyobb öröm számomra? Akkor, mikor a szüleimmel, szóval az egész családdal külföldre utaztunk. Olyan jó volt! Az is öröm, amikor ajándékot kapok (pl. szü1etésnapra). Nem szeretem viszont a hétköznapokat, mert tanulni kell. A hétvégék meg olyan gyorsan telnek el. A nyár kezdetét is nagyon szeretem. Amikor osztálykirándulás volt, jól éreztem magam. Remélem, lesznek még örömök az életemben. M. J. 8. osztály Keresztfiam született Tizenkilenc éves nővérem terhes volt. Két hete mentem haza, a buszon találkoztam az unokatesómmal. Megkérdezte mihez vágok ilyen savanyú képet, tán ahhoz, hogy megszületett a keresztfiam? Először nem akartam elhinni, azt hittem szívat, de végül rájöttem, hogy igazat szólt. És akkor - soha nem hittem volna - de olyan boldogság tört ránk, hogy elkezdtünk sírni, majd nevetni a buszon. A fél busz hülyének nézett, de akkor mindez nem érdekelt. Boldog voltam, és kész! K. J. I. gimn. A felejthetetlen görög tengerpart A családdal elhatároztuk, hogy az idei nyáron nagy útra indulunk. Görögországba mentünk kocsival, de Szegednél lerobbantunk. Csakhamar találtunk egy szerelőt, aki .a hibát kijavítva lehetővé tette egynapos útunkat a tengerpartig. A szállásra érkezve fáradtan tértünk nyugovóra. Másnap ragyogó napsütésre

1991/10 ébredtem, és az ablakból kinézve láttam a tengert. A tengerpart homokja úgy felforrósodott, hogy csak papucsban lehetett közlekedni. Jókat úszkáltunk, és rengeteg kagylót találtunk, amelyeket haza is hoztunk emlékbe. Magyarokkal is találkoztunk. Tizenkét éves gyerekek árulták a „száraz fánkot” a parton. A pizza is nagyon finom volt. Ha hűvösebb volt, óriási hullámok keletkeztek, ha nem ugrottunk jókorát, teljesen beterített bennünket. Egyszer sikerült nagyot nyelnem a rendkívül sós tengervízből. Életem legszebb nyaralása volt, még akkor is, ha az út nagyon hosszú volt. I. R. I. gimn. Végre saját bungink van A nyáron haverjaimmal gondoltunk egy merészet, és úgy döntöttünk, hogy rendet csinálunk a pincénkben. Minden nap összejöttünk és lázasan takarítottunk. Augusztus tizedikére elkészült a rezidenciánk, és azóta majdnem minden nap lent vagyunk. Így lett igazi búvóhelyünk, itt nem háborgat minket senki. Ny. P. I. gimn. Legkedvesebb élményem J991-ben Úgy elszállt ez a nyár, hogy szinte alig voltam valahol, máris jött a suli. Apámmal melóztam, jól jött a pénz, ebből mentem építőtáborba. Ha szép élményt kellene találnom, akkor ez valóban az. Bár tavaly is elmentem, a mostani csapat valami nagyszerű volt. Lehettünk vagy hatszázan, Sátor helyen, egy állami gazdaság kukoricacímerező táborában. Gimisták, egészségügyis lányok, meg f6ként a mi sulinkból a legjava. Lenn voltunk a jugó határon, jó id6ben át lehetett látni a túloldalra. Éjszaka meg hallottuk a lövöldözést. Eléggé félelmetesnek látszott. Ennek ellenére jól éreztük magunkat. A munka nem volt nehéz, az els6söket hamar betanítottuk, ment is rendesen minden. Az esti programok pedig minden fáradalmat feledtettek. Diszkó, vetélked6k; tánc, lábszépségversenyek, filmvetítés, szinte minden estére jutott valami. Anyám szerint lusta vagyok, most pedig minden sportrendezvényen részt vettem. Fociztunk, rögbiztünk, futóversenyen rohangáltunk, szépen eltelt az id6. Na, meg persze, a lányok. A tanárok most különösen rendesek voltak, nem piszkáltak minket, úgy, hogy én is összejöttem valakivel. A tábor után már együtt mentünk le a Balcsira. Még megvan, s ha megmarad, jövőre együtt megyünk táborba. Ilyen bulit vétek lenne kihagyni! Klassz nyarunk volt! A hétköznapok apró örömei Az igazat megvallva eget rengető örömeim nem sűrűn vannak életem során. Megszokott hétköznapjaimat viszont apró kis örömök slIr1In teszik gazdaggá, ünneppé. Ilyen apró gyönyörűségek, a kirándulások szüleimmel, osztálytársaimmal, ha' megsimogathatom beteg nagyapám fáradt kezét, ha hancúrozhatok a kutyuskámmal, vagy sikereket érek el a tanulásban. Közülük az idei legemlékezetesebbet most elmesélem. A nyári szünetben elutaztunk édesanyával Pestre, hogy egy kicsit csavarogjunk. Végre kettesben anyával, minden gondot félre téve! El6ször felmentünk a Várba, ahol első célpontunk a Galéria volt, végre kedvemre gyönyörködhettem a híres festményekben eredetiben. Régi vágyam is valóra vált, megnézhettem a Mongóliában feltárt dinoszaurusz leleteket. Visszafele megálltunk a Margitszigetnél. Rengeteget sétáltunk, figyelve az embereket, közben egy jókora fagyit nyalogatva. Este egészségesen elfáradva tértünk vissza szálláshelyünkre. Szép volt, öröm volt számomra ez a nap, ma is szívesen emlékszem vissza rá.

1991/10 Először a fővárosban Nagy izgalommal vártam azt a napot, amikor szüleimmel Budapestre mentünk. Úticélunk a vidámpark és állatkert volt. A vidámparkban sok mindenre felültem. Jártam az elvarázsolt kastélyban és a szellemvasúton. A viharvasút nagyon félelmetes volt. A vidámpark után az állatkert következett. Megcsodáltam, miféle hangokat adtak majmok izgalmukban. Majd meglátogattuk az elefántokat, tigriseket, oroszlánokat és még számos állatot. Izgalmas volt METRO-n utazni. Nagyon gyorsan közlekedik, szinte pillanatok alatt fel kell rá szállni. Élveztem a mozgólépcsőzést is. Elmentünk a Skála Áruházba is, csodálkozva láttam hatalmas méreteit. Hazafele megálltunk az Autós Sztrádában. Emlékezetes marad ez a nap. N. M. és M. A. 5. osztály Végre nyaralhattam Az elmúlt nyáron egy szép csendes vasárnap este elindultunk szüleimmel az unokatestvéremékhez Szentmiklósra. Odaérve örömmel üdvözöltük egymást, meg vacsoráztunk, majd lefekvésig TV-t néztünk. Másnap délelőtt legóztunk, majd a focipályára mentünk. A meccset öten játszottuk; a tesóm, a két unokatestvérem, a nagynénim, meg én. A tesómmal mi nyertünk. Máskor játékpisztolyokkal, puskákkal harcoltunk egymás ellen. A faházba a szénarakás tetejére menekültem, a tesóm meg utánam, kéményseprőként hagytuk el a terepet. Nagynénim majd elájult, mikor meglátta, hogy nézünk ki. Rögtön a fürdőbe zavart bennünket. Csütörtök volt maga a végzet, megérkeztek anyukámék, hogy a tesómat hazavigyék, - hál' isten nem engem - és egy másik testvéremet hagyták ott. Mi ugyanis hatan vagyunk testvérek. Másnap az én nyaralásom is véget ért, még az idő is velem szomorkodott, esni kezdett, amikor három óra felé bánatosan hazaindultam szüleimmel. Sz. F. 5. osztály Indiántáborban Egy szép napon, amikor hosszú, izgalmas álmomból felébredtem, anya állt az ágyam mellett és sürgetett: Kelj hamar, mert elkésel! Gyorsan kiugrottam az ágyból, ettem, ittam, és máris szaladtam az iskolába. Ott már sok gyerek volt, és közben egyre hozták őket a szüleik autóval. Közben a tanárnénik is megérkeztek. Néhány gyermekkel együtt kocsival előre mentünk az erdőbe. Segítkeztünk a tábor teljes rendjének helyreállításában, és egyszercsak megérkeztek a többiek is. Megcsodálta mindenki a sátrát, ami négy napig lesz szálláshelye. Berendezkedtünk, ettünk, és jöttek a változatos, érdekes programok, vetélkedők. így ment ez négy napon át. A negyedik nap éjszakáján két társam és Csaba bácsi eltűntek. Elhurcolták, és megkötözték őket. Riadó, riadó - kiabálták az ügyeletes őrök. Mindenki talpon volt pillanatok alatt, csakhamar kiszabadítottuk őket, és visszatértünk jó meleg sátrunkba. Ötödik nap uszodába is elmentünk, kár, hogy én még nem tudok jól úszni. A Sámán vezette záróünnepség után ért véget ez a csodálatos öt nap. Sohasem fogom elfelejteni. H. G. 5. osztály Kemptenben Nagyon szeretek a Soproni Ifjúsági Fuvószenekarba járni, mert ott jó barátokra leltem, és mindig jól érzem magam köztük. Sokfelé járunk koncertezni, Magyarországon és külföldön egyaránt. A. nyáron

1991/10 Németországban voltunk 11 napig. Első állomásunk Neudrossenfeld volt, ahol családoknál laktunk. Izgalmas volt, mert ők nem tudtak magyarul, mi meg nem sokat beszéltünk németül, de ha kézzel-lábbal is, azért megértettük egymást. Sokszor éjjel háromig beszélgettünk, kinn az utcán. Nappal is meg este is adtunk koncerteket. Ezeket nagyon szeretem, mert jó a hangulat, az emberek énekelnek, táncolnak, mikor mi játszunk. A kempteni szálláshelyünk a laktanya volt. Sokat nevettünk a katonákkal. Már egész jól belejöttünk a beszélgetésbe is. Jó hogy van, ez a zenekar. B. B. I. gimn. Öröm ha együtt a család Édesapám külföldön dolgozik, és négyhetente jár haza. A legnagyobb örömöm amikor hazaér. Ilyenkor a legboldogabb mindenki a családban. Anyu feloldódik, és rendesebb mindenkivel. A testvérem, aki egy rosszcsont, ilyenkor úgy ül, mint egy kisangyal. Egyszóval ilyenkor tökéletes a család. Ennél nagyobb öröm nem létezik számomra. L. A. I. gimn. Nyilatkozat a papírkosárba Tagdíj tortúra TÁKISZ módra A főváros messze van, tartják még némely vidékeken, s míg a törvények leérnek hozzájuk, bizony, alszanak rá egyet. Mi mással volna magyarázható, hogy néhány jobb sorsra érdemes padagógus, kik voltak oly bátrak tagjaivá válni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, a mai napig nem képesek tagdíjat fizetni. Nem a szándékban van a hiba, hanem az odavezető útban., E sorok írójával is megjáratta a TÁKISZ fedőnevet viselő, magát hatóságnak vélő szervezet, a hadak útját. A történet ez év júliusában kezdődött, mikor a Parlament elfogadta a XXIX. törvényt, a munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről. Ez egyértelműen kimondja, ha a munkavállaló megbízza a munkáltatót azzal, hogy szakszervezeti tag díj át a munkabéréb61 vonja le, utaltassa át a megjelölt érdekképviseleti szervnek, ezt az köteles megtenni. Nem tagadhatja meg, ha már legalább egy, bármilyen hasonló megbízást teljesít. Mivel a Pedagógusok Szakszervezete ezt a folyamatot intenzíven gyakorolja, jogosnak tűnt a PDSZ tagság igénye, is. Elküldte tehát a gyanútlan tanerő aláírt nyilatkozatát, mely havi 100 forint tagdíj átutalásáról intézkedik. Ezt a nevében szolgáltató szervezet azzal utasította vissza, hogy kizárólag százalékos levonást áll módjában teljesíteni. A tanácstalan pedagógus zavarában ellentmond kongresszusi határozatának, s belemegy az 1 %-os levonásba. Mondván, ha a régi szakszervezet megérdemel ennyit, talán jár az újnak is. Ezt most már kissé ingerülten, azzal dobja vissza a hatóság (lásd. szolgáltatás címszó alatt!), hogy nincs szerződése ezzel a kétes egzisztenciájú szervezettel. A kör bezárult. Mint adófizető állampolgár, megbízok egy szervezetet az ügyeim intézésére, tisztes jutalékért, s ennek fejében ők döntik el mit akarhatok. Az eset azonban egyáltalán nem egyedi. Mint Hegedüs Zsuzsától, a PDSZ ügyvivőjétől megtudtuk, teljes a káosz ezen a területen. A beérkezett visszajelzésekből kitűnik, néhány helyen, mint pl. Fejér megyében minden különösebb probléma nélkül a szolgáltató szervezet, szerény jutalékért, naprakészen bonyolítja a tagdíjátutalást. Más helyeken vagy keményen megzsarolják a PDSZ csoportot, vagy

1991/10 egyszerűen elutasítják kérésüket. A Pest megyei TÁKISZ először több százezer forintot kért a program átállítására, százalékos levonás helyett konkrét összeg átutalása miatt, majd mikor minderről részletes számlát kellett volna biztosítaniuk, ez a követelés hirtelen elfelejtődött. Helyette részletes kimutatást, külön nyilatkozatokat, a nyilatkozattevők személyi számait kérték. Mint Hegedüs Zsuzsa elmondta, jelenleg a tárgyalások holtponton vannak. Nincs egységes állásfoglalás, nincsenek megfelelő kondíciók a tárgyalásokhoz. Úgy tűnik, minden megyével egyszerű alku tárgya lesz a megegyezés. Itt több százezer forint, ott magas százalék, amott egy konyakosmeggy. A PDSZ állásfoglalást kérő levelére a Belügyminisztérium a mai napig nem válaszolt. A bölcsnek ennyi is elég - idézhetnénk a mondást, csakhogy attól a dolgok nem oldódnak meg. Bejelentés érkezett, mely szerint néhol az igazgató dobta vissza önkényesen a kitöltött dokumentumokat, másutt a GAMESZ szervezetek fektették el, irattározták (lásd. papírkosár!), a jóhiszeműen beküldött tagdíj fizetési nyilatkozatokat. Az aláírók jóhiszeműen várnak, az átutalás nem realizálódik, a PDSZ segélykérő levelére pedig számos polgármesteri hivatal ingerült elutasítással válaszol. Van egy szervezet, amit a jobbítani akaró pedagógusok alulról építkezve, szabadon, saját maguk hoztak létre. Az elmúlt évek során ez a képviselet kemény harcban bizonyította be létjogosultságát. S amit nem tudtak megtenni a hatalmasságok, azt megteszi néhány, még ma is körmét reszelgetd', kényelmesen üldögélő, magát hatósági személynek képzeld' alkalmazott. Ezért szükséges most valamennyi, az ügyben, komolyan bízó pedagógusnak a tenni akarása. És a figyelme, hogy amíg nem jelenik meg a fizetési jegyzékén a levonás, a megszokott sárga csekken fizesse a tagdíjat. Méltatlan vereség lenne ez a bürokrácia apparátusától. A törvények nemcsak azokra vonatkoznak, akik betartják azokat. Mindenkire, egyaránt. CS. B. „Amerikából jöttem” Mesterségem címere: tanár Szép, fiatal, és tanárnő. Az egyik budapesti szakközépiskolában tanít angol nyelvet, ugyanis ez az anyanyelve. Neve: Jo Lamson, 27 éves hajadon; születési helye: North Carolina USA. Mohos Sándor beszélget vele magyarul. Mohos Sándor: Hogy kerül egy fiatal amerikai tanárnő - olyan országba - nevezetesen hazánkba -, ahová semmiféle rokoni, származásbeli kapcsolat nem fűzi? A kommunizmust tanulmányozta Jo Lamson: Amerikában orosz és kelet-európai tanulmányokat folytattam. 1986-ban elhatároztam, hogy a tankönyvekbő1 ismert kommunizmust az egyik kommunista országban a va1óságban is megismerem. Így kerültem egy évre a szegedi József Attila Tudományegyetemre, ahol a már tanult orosz és francia nyelv után magyarul kezdtem tanulni. Szerencsém volt mert olyan családnál laktam, amelynek egyetlen

1991/10 tagja sem beszélt angolul. Ezért rá voltam kényszerítve, hogy minél gyorsabban sajátítsam el az önök nyelvét. Aztán minél több időt töltöttem itt, úgy jöttem rá, hogy mennyire szeretem ezt az országot. Imádom a jó magyar borokat, hogy ne is a legfontosabbakkal, hanem a legkedvesebbekkel kezdjem... De sorolhatnám hosszan a vonzódásom okait. M. S.: 1986 óta folyamatosan itt él? J.L.: Nem. 1987-ben az egyetem befejezése miatt haza kellett utaznom. Ettől kezdve mindent megpróbáltam, hogy visszajöhessek, de ez évekig nem sikerült. Közben Washingtonban dolgoztam a Fujitsu cégnél, ahol jó és érdekes munkám volt, szépen kerestem, kényelmesen éltem: Mindig kérdeztem tőlük, mikor jön a Fujitsu Magyarországra, hogy én is jöhessek velük. Azt mondották, pár év múlva; Nem akartam ezt kivárni. Aztán ezen a nyáron 6 hétig itt dolgoztam egy nemzetközi szövetségnél, és találkoztam egy magyar kolléganőmmel, aki mondta, hogy ebben az iskolában van szerződéses angoltanári állás. Örömmel vállaltam. M. S.: Ön még annyira fiatal, hogy emlékszik az amerikai középiskolás éveire is, most meg itt tanít egy középiskolában. Millyennek látja a két oktatást? Különbségek, pozitívumok? J. L.: Amerikában a diákok sokkal nyugodtabbak. Jobban vallanak gondolataikról és jobban vállalják véleményüket. Itt nagyon nehéz rájönni arra, hogy mi a tanuló véleménye, mit gondol. Ugyanakkor Magyarországon a fiatalok jóval fegyelmezettebbek a tanórán és azután is. Nálunk például a diákok átgázolnának, átlépnének mondjuk a folyosón a tanárokon, ellöknék őket, ha sürgős dolguk lenne anélkül hogy észrevenné mit csináltak. Itt látványosabban, észrevehetőbben tisztelik a tanárokat. M. S.:Szabadabb ifjúságot; Melyik módszert érzi hatékonyabbnak? Az Önökét, amiben nem olyan fegyelmezettek, nem olyan tisztelettudóak, de jobban véleményt nyilvánítanak, szabadabbak? J. L.: Jobb, ha szabadabbak! Bár nehezebb a tanárnak, de a diák úgy érzi, ha bármit tud mondani gondolok itt elsősorban a nyelvtanulásra - az jelent valamit. És bármit lehet mondani, ami gondolkodáson, a saját véleményen alapul, s nem csak azt kell visszaadni, amit meg kellett tanulni. S ha kezdődik egy nagy vita a diákok és én köztem, vagy csak közöttük, akkor azt engedni kell. M. S.: S hogy megy ez nálunk, az Ön gyarkorlatában? Meg tudja-e valósítani az Ön által jónak tartott metodikát? Bevallom, én is ezt tartom jónak, még ha nehéz is a tanárnak. J. L.: Négy csoportot tanítok. A felsősökkel nehezebb, a 15 évesekkel könnyeb. A nulladik osztályosok (ebben az iskolában a négyéves képzést megelőzi egy erősen nyelvre orientált nulladik év, Mohos S.) nagyon akarnak beszélni. Úgy érzem, az óráim fölszabadultak, közvetlenek. M. S.: Milyenek a magyar gyerekek? Szorgalomban, tehetségben, akarásban, magatartásban? J. L.: Komolyabban veszik például a házi feladatot itt, mint nálunk. Ott fiatalabbak, gondtalanabbak, mint Magyarországon. Miközben nálunk arra gondolnak a 15 évesek milyen lesz az új kocsijuk vagy a ruhájuk…

1991/10 M.S.: Arra nem is merek rákérdezni, megtud-e élni itt, mert mi, magyar pedagógusok csak tengődünk. J. L: Nem tudok pótolni, de tudok élni... Az iskolai alapítvány bérli a kétszobás, telefonos lakásomat, aminek a rezsijét én fizetem. ,M. S.:Honvágya? Családja? J. L.: Időnként érzek honvágyat, de gyorsan elmúlik. Szüleim Mexikóban élnek, hat testvérem körül három Alaszkában, az egyik bátyám Washingtonban dolgozik, a másik Észak-Karolinában… Legutóbb 1987-ben volt együtt a család, sajnos én akkor nem tudtam velük lenni. Csak földrajzilag vagyunk távol egymástól, lélekben nagyon közel. M. S.: Milyen tervei vannak nálunk? Tanítani akar vagy esetleg pályát módosít Ön is, mint annyi tanár Magyarországon? J. L.: Később, amikor már jobban beszélem a magyar nyelvet, szeretnék egy olyan kereskedelmi irodát működtetni, amely tanácsokkal látná el az idejövő külföldi üzletembereket. De ez még távolabbi terv. Addig angol nyelvre tanítom a fiatalokat, s közben én meg tőlük tanulom a magyar nyelvet. A TÁRGYALÁSOKON BESZÉLNI KELL A hazai oktatási rendszer bírálói és védelmezői talán egyetlen területen értenek egyet, a nyelvoktatás helyzetének megítélésében. A politikai kényszer, a hozzá nem értők általános uralma, az erőltetés kudarcra ítélték a tisztességes kevesek áldozattá válását. Az eredmény pedig, nyelveket nem, vagy törve beszélő, nyelvhasználatban kulturálatlan iskolát végzett tömeg. Miként látja a mai helyzetet, merre tart a nyelvoktatás – kérdezzük Brahmi Djamelt, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium franciatanárát. Locsogni, fecsegni -, Mar érezhető a változás - válaszolja az Algériából áttelepült pedagógus, hiszen jóval nagyobb a tanári szabadság. Igaz, még élnek a régi tantervek, kötnek a tanmenetek; de az átalakítás folyamatos. Az eddigi szemlélet megelégedett egy lexikális tudással rendelkező, a tankönyv szövegét fordítani tudó diákkal. Aki a papírízű mondatokat képes volt lefordítani, már nyelvet tudó embernek számított. Pedig ellenkezőleg, beszélni kell megtanítani mindenkit. Aki magabiztosan lép fel, mondandóját, mint a vízfolyás adja elő, sokkal könnyebben jut eredményre. A nyelvtanításnak a kommunikációs készségek fejlesztésén kell nyugodnia. Beszéltetni kell a gyerekeket, locsogjanak-fecsegjenek és sajátítsák el a mindennapos fordulatokat. Természetesen egyáltalán nem akarom lebecsülni a szabályokat. A nyelvtant, a kötöttségeket mindenképpen ismerni kell, de elsődlegesnek én a beszédet tartom. Sokan félnek attól, hogy beszéd közben nyelvtanilag hibáznak. Pedig a tapasztalatok azt mutatják, a nyelvet szerető, azt folyékonyan, pergőn beszélő könnyebben fejezi ki magát Az intenzív társalgó folyamatosan képes kijavítani az esetleges hibákat. - Mennyiben tudja megvalósítani az elképzeléseit a tanítás során?

1991/10 - A beilleszkedéshez nagy segítséget nyújtott feleségem, Ilona, aki szintén pedagógus. Sok hasznos tanácsot kaptam kollégáimtól, de nagymértékben segítettek a továbbképzések. Részt vettem a minisztérium és á Francia Intézet által szervezett módszertani tanfolyamon, ahol a pedagógiát, a tanítás gyakorlatát tanultam meg. Óraadó, tanárként dolgozom a Kereskedelmi és Vendéglátóipari, valamint a Külkereskedelmi Főiskolán is. Francia társálgást tanítok, s módomban áll összehasonlítani a hallgatókat. Míg a gimnazisták előképzettség nélkül kezdik a nyelvtanulást, a főiskolások már többé-kevésbé ismerik a nyelvet. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is. Diákjaimmal, bárhol is tanuljanak, azt próbálom megértetni, minden körülmények között merjenek beszélni. Többségük, ha hall egy kérdést, először lefordítja magyarra, majd ezt fordítja vissza franciára. Ezért megy olyan nehezen a tanulás. Bár a főiskolások nem az alapoknál kezdenek, a hagyományos stílusban tanultak nem mindig teszik képessé őket az új befogadására. A középiskolások fogékonyabbak. Igyekszem sűríteni az anyagot, hogy több időnk maradjon a társalgásra. Tapasztalatom szerint a gyerekek nagyon élvezik, lelkesen dolgoznak, élmény velük az óra. Határok nélküli polgár - Nem okoz gondot, számukra, hogy tulajdonképpen mégis egy külföldi tanítja őket? - Nem érzem magam idegennek ebben az országban. A középiskolát Jászberényben végeztem, diplomámat a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szereztem. Villamos-üzemmérnök, vagyok, mégis tanár lettem. Ennek több oka van. Egyrészt a családi hagyomány, bátyám testnevelő tanár, húgom angol nyelvet tanít. Főiskolás koromban nősültem, feleségem szintén pedagógus. Mindezek mellett nagymértékben szerepet játszott a döntésemben a francia nyelv szeretete. Algériában francia iskolába jártam, az ottani középiskola is ilyen volt. Furcsa, de jobban ismerem ezt a nyelvet, mint az arabot. Így aztán, mikor lehetőség nyílott a tanításra, örömmel vállaltam. Szeretek tanítani, jó közösségben dolgozom, s a gyerekek lelkesedése minden gondon átsegít. - És miként fogadta el Ön ezt az országot, ezt a népet? - Határok nélküli polgárnak érzem magam, így idevalósinak is. Itt élek, kislányom itt jár iskolába, barátaim vannak. Szeretek itt lenni. Dolgoztam Algériában, tanultam Párizsban és mégis idehúzott a szívem. A magyarok nem is tudják, hogy milyen jók. Állandóan elégedetlenek, folyton panaszkodnak és közben aranyból van a szívük. Nyílt, barátságos, egyenes emberek. Soha, semmiféle konfliktusom nem volt senkivel. Hallani néhány ostoba, durva lelkű emberről, akik másként látják a helyzetet, de én elkerülöm őket. A magára kicsit is adó nem ereszkedhet le hozzájuk, bármilyen nemzetiségűek is legyenek. De, ismétlem, talán szerencsém is volt, hogy még nem találkoztam ilyenekkel. Kollégáim segítőkészek, barátaim, elfogadnak, szeretek itt lenni. --Miben látja a legfőbb hiányosságokat a magyar oktatásügyben? - Legfőképpen abban, hogy nem tanítják meg olvasni, írni, beszélni a fiatalokat. Nincs magabiztos fellépésük, mert nem tudják kifejezni magukat. Zavartak, dadognak és valahol ezérthető is. Az óráimon, gyakran játszatok velük szituációjátékokat. Éljék bele magukat a helyzetbe, fecsegjenek, járjon a szájuk, így alakul ki a tudás, amire vágynak. Ez a pálya ilyen. Amikor az ember egyedül áll szemben egy csapat gyerekkel, akkor a helyzet nagyon kemény. Akkor minden, eldőlhet. Kinevetnek az akcentusom miatt; vagy átérzik a mondandóm lényegét. Azt mondják, az beszéli jól a nyelvet, aki már a vicceket is érti. Gyakran játszunk együtt, ők magyar, én francia tréfákat, szójátékokat mondok el. Próbálkozunk, ki ért

1991/10 meg többet. És szerintem, ez a lényeg, a könnyedség, a játék, a nyitottság. Bárki bármit mondjon róla, szép ez a hivatás. Örülök, hogy erre az általam oly szeretett nyelvre fogékony gyerekeket taníthatok egy remek iskolában. Remélem, sikerrel járunk mindannyian. Cs.B. KINEVET, HA KAP EGY (CSÚF) NEVET? Még meg sem melegedtem új iskolámban, a népszerű nevén csak vasvillának (pardon: Vas'Villának) becézett meglehetősen vegyes profilú intézményben, amelyben az eredeti vas és villamossági szakmunkásképzés mára kibővült szakközépiskolai, sőt gimnáziumi oktatással is, a tanulóifjúság máris csúfnevet akasztott rám. Annak idején abban az öregműintézetben, ahol maturáltam, Lehel bácsi és Szili Feri (csak így, semmi tanár úr) kivételével mindenkinek volt gúnyneve. Limbi, Ruha, Pacsó bácsi, Rehabola, Teke, Ad-am bácsi, Sztyópa, Laricsev. Kinek a tantárgya, kinek a magatartása, hozzánk való viszonya volt a névadó oka. Kiss Zoltán tanár úr, az ábrázoló tanárunk például a megfellebezhetetlen matematika tudásáért kapta az akkor divatos matek szöveggyűjteményről a becenevét. Tudta, hogy így hívják, de nem haragudott ezért. Ahogy cserélődtek az évfolyamok, szájról szájra hagyományozódtak a nevek, csak az okok merültek feledésbe. Elsőben - az újonc a kapufélfának is köszön - minden tanárt kellő tisztelettel és félelemmel fogadtunk. Nevüket még alig tudtuk, de gúnyneveik bevésődéséről idejekorán tettek a felsőbb évesek. Aztán ez a név a jelenséggel azonosult. A legcsúnyább hangzású nevet is szeretettel használja a diák, ha viselőjéhez közel érzi magát, amíg az „Iksz Ipszilon tanár úr” titulust is lehet utálattal ejteni. A hóhért akasztják Most, hogy a „hóhért akasztják”, úgy hiszem, minden tanárunk tudta, hogyan nevezik el diákjai, csak minthogy szemtől szembe ments isten, hogy elhangozzék - alkalma nem volt kifogást emelni ellene. A katedra másik oldalán szerzett tapasztalataim szerint azonban a tanárok egy része igen rosszul viseli el az elkeresztelést. Csúfneveik hallatán - persze, ha a becézés nem éppen hízelgő - megemelkedik a vércukorszintjük aminek következtében - nomen est omen - tudatosítják a diákban, hogy találó nevet választottak. Mások meg elviselik, mondván: ha látjuk a nebulók, hogy őt ,.hidegen hagyja” az újsütetű keresztség - minden csoda három napig tart -, akkor abbahagyják. Sokan azt hiszik, ez is része a hagyományos diák-tanár párharcnak. Ha így van, akkor olyasféle harc ez, mint az egyszeri parasztemberé, aki azért akasztotta a szoba falára Sztálin atyuska képét, hogy naponta leköphesse: Ennyit az iskolai demokráciáról. Szóval most itt állok, mint Kattani felügyelő. Csak tudnám, miért vagyok az. Rendőri a modorom? Vagy éppenséggel szívós és állhatatos lennék? Vagy tán pusztán őszbecsavarodott hajkoronám, ihlette névadómat? Ez utóbbi tartalmazhat igazságmagot, mert ennek előtte is szóltak a tévébúvárok ebbéli „alteregó”, állapotomról: Unszolásukra néztem meg egy epizódot a sorozatból - szerencsére, így legalább azt tudom, hogy pozitív hős a névadóm. Csak hát rendőr is. Jó lenne tudni az igazi „névválasztós” okot, de otrombának tartok bármilyen szépen csomagolt direkt rákérdezést. Így diákrangsorbéli helyem megállapítására, az esetleges megváltoztatandók megváltoztatására más

1991/10 információm nem marad, mint az órai munkából, a kötetlen beszélgetésekből kiszűrhető viszonyesszencia. Azt azonban valahogyan mindenki tudomására hozom, hogy nincs kifogásom a gúnynév ellen. Nem azért, mert eredetileg pozitív hős viselte, hanem azért, mert ha a diákok közt ilyen gyorsan elterjedt, bizonyára megérdemeltem. Kattani a Vas'-Villá-ban monológ Az iskolának régi hagyománya, hogy új dolgozói ,;einstandolnak” a testület előtt. Ez azt jelenti, hogy különböző produkciókkal működésbe hozzák hallgatóságuk nevetőizmait. Ezen a november „égi monstre estén - többek között - sort kerítettem arra, hogy „válaszoljak” a néhányuk által már általánossá tett 'felügyelő úr' -azásra. Ezt a ml1vészinek nem nevezhető, de az alkalomhoz ,illő produkciót alább közlöm. Okulásul. (Be, kezében táblai rajzeszközök, nyolc-tíz matekkönyv, rajta fehér köpeny, leejti a könyvek egy részét. Felszedi, közben körülnéz, majd olyan arckifejezéssel vonul vissza, mint aki rossz helyre jött. Ismét be, görnyedve egy iskolai áramtalanító alatt. Pár lépést tesz, majd fejcsóválva kimegy. Ismét be, orrán régimódi szemüveg, köpenye félregombolva, hóna alatt Platón összes művei. Révedő tekintettel néz körül, hozzákészül a filozófiaórához.) Már eszembe jutott, miért akartam én idejönni: azért, hogy vallomást tegyek. (Leveti a köpenyt, leteszi a szemüveget. Rajta egy matricás trikó: egy megtermett polip rajza.) Az egész úgy kezdődött, hogy a vízöntő jegyében születtem, akinek jobb körökben Neptun a neve, és vasvilla-szerű három ágú szúrószerszámáról ismerik meg. Mondta is a bába: nahát, ez a gyerek biztosan halász lesz. Esetleg vízfejű. Hát, halász az nem lettem… hacsak a polipvadászat miatt nem. Már gyerekkoromban megszerettem a vasvillát. Különösen trágyarakáskor, ami - mint tudjátok - télen van, így aztán, ha a gumicsizmával beletoccsantottam a ganajlébe, olyan jól melegített, hogy senkivel se cseréltem volna. Kapálni nem szerettem, de a lovak körül mindig ott tüsténkedtem, így aztán hamarost a kezemhez nőtt a vasvilla. Azt meg a filmsorozatból tudhatja mindenki, hogy én a tenyeremen hordom a szívemet… ennél közelebb csak akkor kerülhetett volna a vasvilla szívemhez, ha úgy járok, mint a Bogdán Dádé, akit a búcsúban vasvillával szúrtak szíven. Erről jut eszembe: A Gazsit a börtönben faggatják a társai: mivégre ül itt? - Hát, a Dádéba belevágott a villám. - No de ilyet!? Hallatlan! És te. bűnhődsz ezért? - Hát csak azért, mert éppen akkor én fogtam a villám nyelét. Ezzel még nincs vége a felsorolásnak: legkedvencebb állatom a szép, villás szarvú, címeres ökör. Huszonöt éve nős vagyok. Aztán, meg itt ez a felügyelőség: naphosszat polipra vadászok, amit ugye nem pisztollyal kell, ahogy az a bősz városi forgatókönyvíró, képzelte, hanem háromágú szigonnyal.

1991/10 Vannak persze néhányan a városban, akik azt állítják, hogy egyáltalán nincsenek ilyen gyökerei az idekerülésemnek. Mindig mondják, olyan munkahelyen dolgoztam, néhány évig, ami lapátra (nem vasvillára!) került, és emiatt vonultam a vasvilla fedezékébe. Szemenszedett rágalom. Annyi igaz az egészből, hogy ott dolgoztam, de csak azért, mert a rendőri munkához hozzátartozik a helyzetekhez való alkalmazkodás. (Előszed egy dzsekit, felveszi, egy lendülettel le is veti, kifordítja és így veszi fel. Felhajtott gallérral, serlokholmszos tekintettel körül kémlel.) Csupán visszatértem a kaptafához… akarom mondani a vasvillához. Már csak az a gondom, hol találok itt polipot. (Előhúz egy kisméretű szigonyt.) Függöny (T)OKTATÁSI TÖRVÉNY Meditáció, variáció, kombnáció Vonjátok vissza, kedves kollégák azt, hogy nem törődik veletek senki, hogy a minisztérium csak a személycserékre összpontosítja figyelmét. Sírtatok, kiabáltatok, hogy magatokra hagynak benneteket. Jelszavakat duruzsoltak a fületekbe, holnaptól önállóak lesztek! Autonóm iskolák, nagykorú pedagógusok! S lám, még nagykorúságunkat tudomásul se vettük, át se gondoltuk, mit kezdünk vele, egy hirtelen ötlettel (mint II. József annakidején), egy tollvonással keresztülhúzták reményeinket. Hogy ki, s miért tette, csak sejteni lehet. Készüljetek föl a beTOKosításra! Életbe kívánják léptetni a Területi Oktatási Központot, a MKM 8 kinyújtott karját. A minisztérium főTOKosa -- csak találgatni .lehet,- mi okból _ egyik napról a másikra elkészítette TOKosítási tervet. Ami előtte történt, ma már csak rossz álom. Két éve a NAT-on vitatkoztunk több ezren, érveltünk, magyaráztunk, részt vettünk. Aztán jött a Gazsó-törvény, s újra összegyűltünk. Egy hosszú esztendőn át bíráltuk, kifogásoltuk, javítgattuk, módosítottuk közösen. Majd egy hirtelen karmesteri mozdulat fölülről, eddig tartott s nem tovább. Félre a komolykodóan vitatott törvénytervezettel- csak nem gondoltátok, hogy beleszólhattok? Vicc volt ez kérem, úgy is mondhatjuk, próba meddig tart a vitakedv. De most már túl nagyra nyitottátok a szátokat, túlságosan komolyan vettétek ezt a játékot, hát elég legyen. Újabb játék következik, a TOKtatási törvénytervezet TOKtúrája. Nehogy azt higgyétek, majd ti döntitek el, TOKkal vagy TOK nélkül kívánjátok a pedagógiát. Még másfél hónap s tudomásul veszitek, itt a TOK az úr. Mikor belépsz, az osztályodba, a TOK csukja be utánad az ajtót, s reszkess, ha kimondja alkalmatlanságodat. Vizsgáztatni akarsz? A TOK ellenőrzi tételeidet, följegyzi, miből, mennyit tanítottál. Ha iskolákban fórumot, rendezvényt szervezel, el ne mulaszd TOKodnak bejelenteni. S igazgatódat sem választhatod magad, a TOK jelölheti csak. Autonóm iskoláról álmodsz? A TOKkal számolnod kell. Terveidben, igyekezetedben, kísérleteidben a TOK jelen van. Mikor órádra készülsz, a TOK szemével olvasod az anyagot, s a TOK vezeti kezed, ha vázlatot írsz. A TOK figyeli lépéseidet, beszámolni is neki vagy köteles.

1991/10 Volt egy kis, szabadságunk a 40 év után, mikor búsan panaszoltuk magunknak, egymásnak, végrehajtóvá tett ez az elmúlt 40 év. Fellélegeztünk végre; gyanakodva szívtuk a hirtelen szabadság levegőjét. S most a büntetés. Hát eddig tanon, még nem is éltünk igazán vele, s máris visszavonták. Minket TOKolnak az elmúlt két esztendőért. Megkötik - éppen csak tapogatózó - kezeinket, többet, jobbat kívánó gondolatainkat. Sebeink még frissek, épphogy tisztulni kezdenek s máris beTOKosodnak. Gyűlik majd alatta a genny, feszít, sajog, de rövid idő múlva robbanásra kész. Elemi erővel törnek felszínre a sérelmek, a fájdalmak. Fölvesszük a harcot. Sokan vagyunk, nem volt hiábavaló a kétéves edzés. De hátha a harc mégis megelőzhető? Ha még idejében kapunk észbe, s nem hagyjuk magunkat úgy egyszerűen betokosítani senkitől, semmikor. Pecsenye Éva Budapest. 1991. november 10. Mi a bajom az oktatási törvény tervezettel? November 10-én, vasárnap délután elolvastam és első gondolatom az volt, nem tudok igazgatóként ebbe a rendszerbe beilleszkedni. Ez újra valamiféle középkelet-európai kemény hang, száműzve a humanizmust, a személyközpontú megközelítést. Akik megírták - az az érzésem - nem ismerik a hazai könyvpiacot is végre elárasztó vezetéselméletet, vezetéspszichológiát, aminek teljes figyelmen kívül hagyásával a „jól bevált” autokratizmust erősítették meg. A törvénytervezetben az intézmények hatalma dominál az emberek együttműködése helyett. Az „átkos” pártállamban a vezetőnek el kellett döntenie, kiknek akar inkább megfelelni: a. pedagógusnak, szülőknek, gyereknek vagy feletteseinek. Én például a néhány külső szakember szemléletével, elvárásával szemben mindig előnyben részesítettem a felelősségem alá tartozó több száz ember szempontjait. Még a statisztika is engem igazol. Kicsi a valószínűsége annak, hogy az iskola belső életét nem ismerő, azt nem átélő, de az ítélkezés jogával felruházott felettesek annyival különbek lehetnek emberileg, szakmailag, hogy, jobban képviselhetik az iskola ügyét az iskola saját szakembereinél, az iskolával közvetlen kapcsolatban álló szülőknél. Nem azt állítom, hogy nincs szükség semmiféle külső kontrollra, de ennek szerepét elsősorban a mérésben, a mérésen alapuló visszajelzésben, a támogatásban, a változáshoz szükséges segítségben látom. A törvényben először említett Területi Oktatásügyi Központok túlhangsúlyozott szerepe, hatalma veszélyessé válhat, ha elképzelem, kik lesznek azok, akik elég okosnak .érzik majd magukat valamennyi a törvényben nekik ítélt - kérdés eldöntésére. Az igazgatók majd megint felfelé tekintenek (finoman fogalmazva) és lefelé ki tudja, látnak-e. A rendszerváltás okozta bizonytalanság arra kényszerítette őket, hogy - a pártállamban felülről szerzett magabiztosságukat elvesztve - a pedagógusok, a gyerekek, a szülők felé forduljanak elsősorban. A pedagógusok lassan kezdenek kitörni az egyoldalúan végrehajtói szerepből, és mindenütt fellelhetők az alkotó légkör csírái. Ezek végleg veszendőbe fognak menni a törvényben erőteljesen megfogalmazott, felülről vezérelt rendszerben. Bizalom, szeretetteljes légkör, együttműködés, felelősség-megosztás elképzelhetetlen hogy megéljen ott, ahol a Házirendhez felülről adnak irányelveket, ahol megint ajánlott módszer a pedagógus munkájának - számára izzasztóan megalázó - passzív szemlélése. A Területi Oktatásügyi Központnak -: véleményem szerint. - egyetlen feladata lehet: az objektív mérés, a vizsgáztatás lebonyolítása, valamint a mért adatok alapján az összehasonlítás, a visszacsatolás.

1991/10 Megdöbbenve olvasom azt is a tanuló kötelességei közé sorolják; hogy őrizze az intézmény jó hagyományait, tanúsítson tiszteletet a pedagógusok munkája iránt, becsülje a társait stb. Hová tegyük, eddigi elképzeléseinket a nevelésről? Például azt, hogy a pedagógus személyes hatásával olyan belső változást indítson el a gyermekben, amelynek következtében az a hagyományokat nem kötelességből, hanem belső igényből ápolja. Egyébként hogyan érhetjük el, hogy élete későbbi szakaszaiban is ne elsősorban kötelességből, hanem saját jóérzése, boldogsága érdekében hasznosítsa, használja a tőlünk tanultakat? Ha a felsoroltak az iskolában csupán kívülről ráerőltetve működnek benne, teljesen bizonytalanok lehetünk nevelésünk végkimenetelében. Persze a jó pedagógus fütyülni fog erre a passzusra. De akadnak majd néhányan, akik a 4.1§ (3) pontjára hivatkozva fegyelmiket osztogatnak, osztogattatnak, mert a tanuló nem tiszteli őket, akkor ezek a pedagógusok újra szabad kezet kapnak a pálya lejáratásában. Folytathatnám a sort, és szívesen folytatnám, ha igényelnék segítségemet. Vannak a törvénynek erényei is, de mindezeket elnyomja az autokrata, bürokratikus szellem, amit sugároz. Kár lenne - az idő sürgetésére hivatkozva - megszavaztatni ezt a tervezetet a parlamenttel! Ha eddig tudtunk várni, még egy kis időt rászánhatunk. Ellenkező esetben a magam részéről vállalom a már megszokott harcot. Barlai Róbertné ált. isk. igazgató A Független Pedagógus javaslata a művelődési és közoktatási miniszter által adományozható elismerések rendjére 1./ Az FPF a tárgyban 1990 tavaszán kiadott egy állásfoglalást, amelyet továbbra is érvényesnek tekintünk. (Megjelent Élet és Irodadom 1990. április 1.) Ennek leglényegesebb elemeit az alábbiakban, megismételjük, és további javaslatokkal egészítjük ki. 2./Nyomatékosan hangot adunk azon véleményünknek, hogy a pedagógusok a Magyar Köztársaság értelmiség ének meghatározó és integráns részét alkotják. Ezért magasszintű elismerésük nem történhet a többi értelmiségi rétegtől elkülönítetten, hanem csakis velük egyidőben és együtt. A kormányzatnak ezzel a gesztussal is illusztrálnia kell az oktatásügyről, közvetve tehát a pedagógusokról szóló egyébként igen pozitívan értékelhető – deklarációit. Abból a körülményből, hogy a pedagógusok nem szakíthatók el az értelmiségtől, két javaslat következik. a./ Részesülhessenek Széchenyi-díjban a legkiemelkedőbb pedagógusok is; 1-2-3 évente 1-1 fő. Azokat tartjuk méltóknak erre a díjra, akik munkásságukkal kisugárzó hatást gyakorolnak az oktatásügyre. b./ A művelődési és közoktatási miniszter által alapított legmagasabb szintű elismeréseket (amelyeknek mibenlétére az alábbiakban teszünk javaslatot) a pedagógusok ugyanakkor - a Köztársaság nemzeti ünnepeihez kapcsolódóan - vehessék át az Országházban, mint amikor más értelmiségiek is. A miniszteri elismerések pedagógusnaphoz kötése ugyanis továbbra is a megosztottságot erősítené, és nem szolgálná, e rétegek kívánatos közeledését sem a valóságban, sem a közmegítélésben.

1991/10 3./ Maradjon meg továbbra is az Apáczay-díj azon pedagógusok elismeréseként, akik méltán szereztek maguknak munkásságukkal országos tekintélyt. Az éves számot szükségtelen 5-10fölé emelni. Ám a vele járó anyagi juttatást méltóképpen kell megállapítani; a mindenkori pedagógus havi átlagbérnek mintegy 5-8-szorosában. 4./ Javasoljuk továbbá a Kiváló Pedagógus cím eltörlését. Helyette az oktatásügy különböző fokozatain (óvodában, alapiskolában, középiskolában, speciális iskolákban és a felsőoktatásban) kimagasló eredményeket felmutató pedagógusok azonos erkölcsi értékű, de külön-külön elnevezésű díjakat vehessenek át a minisztertől, ugyancsak a Magyar Köztársaság valamelyik nemzeti ünnepéhez kapcsolódóan. E díjakat olyan magyar személyiségekről ajánljuk elnevezni, akik vitathatatlan érdemeket szereztek a magyar szellemtörténetben - és ezen belül az oktatásügyben is -, és akiknek neve minőséget fémjelez, tekintélyt parancsol. Konkrétan Eötvös Józsefre, Brunszvik Terézre, Karácsony Sándorra és Németh Lászlóra teszünk javaslatot. E díjak jutalmazottainak száma évente 10-30 fő legyen díjanként. Az elismeréssel együtt járó pénzjutalom összege a mindenkori pedagógus átlag bér mintegy 3-5-szöröse. 5./ Megfontolandónak tartjuk az oktatásügy területén nem pedagógus munkakörben dolgozók miniszteri szintű elismerését is. Ennek formája pénzjutalommal (átlagbér 2-3 szorosa) együtt járó oklevél lehetne. Az, elismerésben részesülők száma évente 10-30 fő lehetne. ő./ Szükségtelennek tartjuk a miniszteri dicséret megtartását annak formális volta és megalázóan alacsony. pénzjutalma miatt. Javasoljuk, hogy váltsák fel a miniszteri dicséretet az iskolafenntartók által alapított különböző elismerési formák. Az MKM ajánlásokkal ösztönözze a fenntartókat ily_n elismerések alapítására, valamint arra, hogy a járulékos pénzjutalom összege ne legyen alacsonyabb az egy havi átlagbérnél. 7./ Kívánatosnak tartanánk a helyi alapítású elismerések szaporodásának ösztönzését. 8./ Minden egyes elismerési formánál fontosnak tartjuk azt a szempontot követni, hogy inkább kevesebb darab kerüljön kiosztásra, de a velejáró összeg ne alázza meg a kitüntetettet. 9./ A készülő miniszteri rendeletnek pontosan meg kell határoznia, hogy milyen kör jogosult a javaslattételre. Helyesnek tartanánk, ha a diákok, a szülők és a tanári karok is élvezhetnék ezt a jogot. 10./ Gesztusértékű lépésnek tekintenénk az MKM részéről, ha a rendelettervezet szövegét a pedagógiai sajtóban nyilvánosságra hozná, megadván a beleszólás jogát valamennyi érdekeltnek. Budapest, 1991. október 17. Független Pedagógus Fórum TANULÁS AZ ERDŐBEN A soproni Petőfi Sándor Általános iskola 5. b osztályos tanulói egy hetet az ún. erdei iskolában töltöttek. A komplex esztétikai nevelés a magyar irodalom a rajz és az, ének-zene összehangolt foglalkozásain valósult meg. A tanulókban elmélyült és gazdagodott a népköltészetrő1, a népművészetrő1 szerzett ismeret, bővült népdalkincsük, gyarapodott népzenei élményük, formálódott egyéniségük, kibontakozhatott önálló alkotótevékenységük.

1991/10 A brennbergi táborban együtt töltött idő több alkalmat kínált az osztállyá szerveződésre, ez egyén és a közösség harmonikusabb kapcsolatainak kialakítására. Fokozottabban érvényesülhetett az önállóságuk, öntevékenységük. A csodálatos természeti környezet azt sugallta, hogy a gyönyörködésen kívül jobban ismerjék meg szülővárosuk növény- és állatvilágát, és az eddigieknél jobban óvják, védjék természeti kincsünket. A szakmai program rendezőelvét az irodalom „népköltészet” témaköre adta, biztosítva a többi tantárgy egyenrangúságát, így a „testvérmúzsák” kapcsolata valóban élővé vált. A gyermekek önállóan mesét, írtak, mondát találtak ki a környék beszélő neveihez, illusztrációkat készítettek népmesékhez, rajzoltak, festettek, különböző rajztechnikákat tanultak meg, bábfigurákat alkottak, jelmezeket terveztek, népi játékokat tanultak, népdalokat énekeltek, népzenét hallgattak. A szakmai foglalkozásokat kiegészítették a kirándulások. Szép sikert aratott a „táncház” és egyéb mozgásos játékok megtanulása. Játékra, sport foglalkozásra, szabad időre futotta a napi elfoglaltságok közepette, közkedveltek voltak a tábori fából faragott játékok. Akadtak azonban buzgólkodó gyermekek is, akik minden idejüket „alkotásra” fordították. Kezük nyomán egyre színvonalasabb művek születtek; a látogatók csodálatára és a szaktanáraik örömére. Esténként felidéztük a mesevilág hangulatát, a közös összejövetel a „,tábori- erdei manók tanácskozása” nevet viselte, amely az esti mesével fejeződött be, más és más gyermek előadásában. Az egyhetes tevékeny együtt munkálkodás zárófoglalkozása képzeletben a „fonóba” vitte el a táborlakókat. A gyermekeknek és tanáraiknak igazi élményt jelentett az egy hét, amit erdőben töltöttek, és várják a tavaszi folytatását. Roskó Mária A gazdag-szegények karácsonya Szerencsémnek mondhatom, hogy Belső-Somogy egy eldugott kis falujában, nagyszüleinknél tölthettem gyermekkorom karácsonyait. A világtól elzárt kis szegletbe az ötvenes évek bőrkabátos fenyegetettsége nem ért el, igaz, a kultúra, áldásai sem. Így aztán az ünnep olyan volt, milyen bárhol az országbán lehetett a századelőig. Nem tudta az sem elvenni a kedvemet, hogy a szenteste betlehemi játékában Borsos plébános úr évről évre rám testálta Boldizsár, a szerecsen király szerepét, én pedig hetekig nem tudtam magamról lemosni a kormot és a csúfnevet. A télen is szorgos állattenyésztő, dohánytermelő parasztemberek karácsonyi előkészülete az advent elején kezdődött, és a lámpafényes estékre korlátozódott. Nagyanyánk akkor főzte meg a karamellt, mi, gyerekek meg vágtuk a, papírost, hogy aztán nagyapánk készítette formákba nyomkodva a masszát, kellő szárítás után egy szöges-madzagos szerkezet segítségével elkészüljön a csomagolt szaloncukor. Nincs ma sem szebb, finomabb csemege azoknál, amiket derekas „férfimunkával” magunk készítettünk. Attól vált felülmúlhatatlanná a többi dísz is - a fölmadzagolt piros álma, a sztaniolba csomagolt, horgos dróttál fölakasztott dió, az évközben gyűjtött

1991/10 kocsigyertyacsonkokból készült, magunkmerítette gyertyák -, hogy kezünk fáradtságában éreztük az értékét. Az előeste szürkületekor kezdtük díszíteni a fát, amelyet nagyapánk választotta ki a kert végén álló még a régi nagyból megmaradt - minierdejéből. Mi díszíthettük: a csak a falusi közmegegyezés erejéig misejáró nagyapánk hatására nem nekünk hozta a Jézuska a fát, hanem mi építettük azt a kis megváltó tiszteletére, ahogy a háromkirályok is hoztak, és nem vittek. Munkánk eredménye olyan gyönyörűséggel töltött el bennünket, hogy az ünnepi vacsora, akár puliszka is lehetett volna, mi már csak a sült tök (ahogy ott mondják, kertészpecsenye) ízénél eszméltünk a válóságra, éppen idejében, mert a vacsora végeztével volt az ajándékkeresés: nagyanyánk kötötte ruhadarabok, nagyapánk faragta játékok, facipők kerültek sorra elő - többre nem nagyon tellett, de nekünk eszünkbe se jutott más. Aznap soha nem volt alvás. A „Mennybő1 az angyal...”-tól minden előírásos rend szerint zajlott: nagyanyánk felerősítette a petróleumlámpa fényét, nagyapánk elővette a malomtáblát és a színes babszemeket, és játszottunk egészen addig, amíg az éjféli mise elkezdődött… Ma a karácsony értékét sokak számára a fa alatt tornyosuló ajándékok árának puszta összege adja, az összmunka családformáló szerepét az elvárás szelleme veszi át. Pedig - úgy tűnik - ezután túl sokat nem várhatnak tőlünk a gyerekek. Vagy talán mégis? pa-ul Karácsonyi kívánságom Karácsonyról, karácsonyi előkészületekről, olyan sok szép mindent lehetne írni. Már novemberben tervezgetem, listát írok, hogy milyen ajándékot spórolok ki a zsebpénzemből, mit készítek, ki fogja a fát díszíteni, milyen legyen az ünnepi asztal... a fenyőfa égőit is meg kell vizsgálni, mert biztos akkor fognak majd kiégni. Na és a szónoki kérdés mit szeretnél? Valami olyat kérnék az idén… ami szokatlan, ami… amit, … szóval valami nagyszerűt. Olvastam egy újságban, hogy van valahol egy kft. aki vállalkozik arra, hogy utána néz a családfának. Varga:-vonalra is kíváncsi lennék, de főképp a Kozma-családfára. A dédi, mikor még élt, mesélte, hogy ük és ük részről cseh bárók is voltak. Ma úgy is sokat foglalkoznak a kártalanítással, kárpótlással, visszaigénylésekkel… Szóval még az is kiderülhetne, hogy akár én bárókisasszony, is lehetnék. Pillanatképek egy osztály életéből Belép a tanár. A sors különös szeszélyének köszönhetően még észre is veszik a tanulók, noha egyéb irányú közhasznú elfoglaltságaikra is jelentős figyelmet pazarolnak. Akár letargikus kezdésnek is tűnhetne, hogy senki sem lambadázik az asztal tetején; nem kóstolgatják a halakat az akváriumból, és nincs tüzérségi össztűz sem a tábla irányába. Mintha csendes nap elé nézne az osztály.

1991/10 Ingerelhető, tehát történelemtanár Persze balhé esetén sincs különösebb gond: tanára válogatja! A töritanár imádja a balhékat. Sajátos aberrációja szerint számára konfliktusok megoldásán át valósul meg az eszményi cél, amit iskolákban általában úgy hívnak, hogy nevelés. Rendes tag, csak egy kicsit földönkívüli. Az elhivatottak nagy családjához tartozik. „Meggyőződéses!” Ragaszkodik a szokásaihoz: tíz-húsz évig hord egy nadrágot (anyagi gondjai lehetnek?), fölöslegesen nem szól senkihez és irtózatos nagy rendcsináló. Úgy tartják: „kemény” fickó! Ha nincs, megelégedve a „protokollal”, mindenkit kizavar a folyosóra, és saját ízlése szerint átrendezi az óra eleji közállapotokat. A felfejlődést segítendő, homályos célzásokat röpködtet a levegőben az emberiség többezer éves kultúrájáról, miegyebekről. Nem haragszanak rá, tudják, hogy rendmániákus. Ez a kis bogarásság már rég beépült a tanulók megbocsátó szeretetébe. Ingerelhető, tehát ember. (Descartes nyomán!) A diákok sokszor nem gondolkoznak, tehát vannak? (Nem jön össze.) De miért nem? Mert az ész nem, kis részben alkati adottság, és működése olykor labilis. A legdemokratikusabb ifjúság legzsengébb hajtásai is túllőnek olykor a célon. Bekalkulálható, kezelhető! Nyugis ember a töritanár, de azért ismeri a dialektikát. Néha mára puszta célzásai is célba érnek, ha mégsem, elferdíti a folyamatokat a francia forradalom jakobinus irányvonalának megfelelően. Robespierre sem készült diktátornak. A körülmények… Ha ingerlése a klasszikus állatkísérletek mintájára jól sikerül, berág! Ilyenkor műfajt, stílust, és hangnemet vált. Elfajuló baritonnal, görög idézetekkel vegyes magyar intelmeket intéz népéhez, lecsillapodásig. A tanulók többnyire jegyzetelnek, mert követelhetetlen a shakespeare-i szóözön. Nincs jobb, mint egy felgerjedt tanár. Ilyenkor a magyar irodalmat alapaiban megrengető mondatkreálmányok zuhognak a torkából. Visszatérő kedvenc metaforája: „Augiász istállója!”. Az ennek kitakarításával kapcsolatos többes számú elképzelései - úgy tűnik - nehezen válnak valóra. Lehűlés után tök normális, és hatását méltánylandó a méhkas duruzsolásnál harsányabb hangok már csak ritkán feszélyezik az órakezdő állapotok idillikus csendjét. Riszálástól a nyelvöltögetésig Kezdődik a tortúra! Az igazi Hérodotosz - így hívják - végignéz az osztályon, de soha nem lehet olvasni az arcáról, mert indián módon palástolja az érzelmeit. Egyszerűen nem engedi, hogy az arcvonásain át a lelkébe láthassanak. Rezzenéstelenül komoly tud lenni, csak a szemei fürkészik a tájat. Ez az, ami idegesítő benne, ez a vizslatás. Egy szemüveg - fekete ablaküveg jól állna neki, hogy ne lehessen látni a kukkerjait. Suszter Zita beadja a jelentést. Csipőkaszálást végez lehetetlen, irányokba, és közben állandó fogkrémreklámokat produkál. Mosolyog, mosolyog, tényleg: mit mosolyog? Hirtelen mozgást vált, előre-hátra elkezd lüktetni. Töménytelen mennyiségű szexuális ingert bocsát ki magából. Nem is úgy viselkedik, mint egy nyolcadikos, legalább úgy, mint egy „tizedikes”. Csacsog-motyogva elhadar valami ki tudja mit, aztán egy nagylányos kacsintással berekeszti sok csé-ből tákolt mondanivalóját. A tanár a kacsintás miatt elrontottnak tudja be a jelentést, ezért megismételteti. Rita vigyorogva újra darálja, aztán

1991/10 eltűnik a színről, mint egy Csárdáskirálynő. „Lépcsőmenéssel” halad, ügyelve arra, hogy a fenekét úgy riszálja, mint akit kétoldali helyrehozhatatlan csipőficammal áldott meg a sors. Nehéz, helyzetben van a tanár, mert ha elneveti magát, akkor az egész osztály nagy röhögésbe kezd, és igencsak beindul a hóka-móka, ha viszont erősen összeharapja belül a száját, …akkor vérezni fog. Feszült pillanatok következnek: kit fog felszólítani? Beírja az anyagot, majd kérdőn felnéz. Nála ez azt jelenti, hogy „na ki szeretne megnyilatkozni csak úgy magamagától?”. Mindenki maga elé bámul, tehát annyira azért nem szeretnének! Megpróbálnak eltűnni a süllyesztőben, megpróbálnak nem látszódni, nem jelen lenni, terepszínűvé válni. Barna Magdi színét vesztve az ajtót nézi, hátha bejön valaki. Kell, hogy jöjjön, kell, hogy történjen valami, mert ha „ez” felszólítja, neki befellegzett. Hegedüs Leonóra ritmusosan fel-lesüti igéző szempilláit, ő se venné jó néven, ha molesztálnák. Na, nem azért - ő végülis tanult -, de mire jó ez az egész frász? Hagyják őt békén, van neki baja elég. Nem nagyon biztos a dolgában. Isten nem ver bottal, ezért Tóth Saci nyelvét öltögeti a tanárra. Démokritosz zavarban van. Saci nem annyira! Érdekesek ezek a reakciók! A tanerő megpróbál Tóth Saci mellett elnézni, de hát olyan szép nyelve van. Az osztály is szemügyre veszi. Saci erre már behúzza testének legékesebb kilógó nyúlványát, és átmegy kígyónézésbe. – Brrr…! Toma Angéla a cipőjét nézegeti, hogy ki van-e pucolva rendesen. Azért ő ad magára! Fel se néz az óra eleje óta, mert hogy alaposan és elmélyülten szeretne meggyőződni róla. Csak egy pillanatra, egész véletlenül zökken ki nehéz testtartásából, és máris magán érzi a tanár kérdő tekintetét. Pfuj! Száját dühösen megrántja, bosszúsan félrekapja a fejét és vérfagyasztó ősi átkokat mormol hosszasan maga elé. Sokat tudhat… Morcos kis buksiját ütemesen rázogatva – igazolja, hogy egyetért saját nézeteinek lényegesebb pontjaival. Herceg Gábor emberesen felüti a fejét: hadd lássa ország-világ. Ő nem fél. Lesz, ami lesz alapon, bátran néz sorsa elé. Kecskés Tóni egy tanulógép,de azért átmegy mindig pirosba. Az ő érzelmei egyszerűbbek: szerinte jól állna ennek a tanárnak egy akasztófa, és akkor megszabadulhatnának a hülye kérdéseitől. Utálja a politikát, a történelmet, az egész francot,… de azért bemagolja az utolsó betűig. Nehéz eset. Suszter Zita mosolyogva rángatódzik. Forog előre-hátra, ha felszólítanák, idegesen tiltakozná: „ne most! Miért pont most?” Ő nem akar felelni. „Most” nem! Inkább majd holnap! Nem szólítják fel. Tovább vigyorog, tovább rángatódzik. Rákosi Tomi, mióta „szétültették”, nem bohóckodik annyit, de felelni neki se lenne nagy kedve. Inkább leveleket írogat, a legtávolabbi padsorokban ülő csajoknak. A tanári önkény lecsap rá, a címzett Herman Mónika. Az elcsípett levél egy drámai vallomás: szeretlek, írjál! Két oldalon két szó! Mintha csak egy lövészárokban íródott volna az utolsó zaklatott pillanatok maradék erejével. És íme, még célba sem juthatott e minden posták legpostábbika.

1991/10 Herman Mónika tudja, hogy szeretik, de hogy írnia is kéne, lehet, hogy már soha többé nem fogja megtudni. El van foglalva nagyon. Testi kondíciója megőrzése érdekében almát nyeldekel nagy műgonddal. Tudja, hogy illegális harapdáló tevékenysége zajjal járhat, és nem szeretne feltűnni. Érthető! A felelő ellenáll Tájfunszerű sikollyal, nyögéssel és sóhajjal lélegzik fel az osztály, amikor Démokritosz kiszólítja Sós Rékát. Pedig tudhatnák, hogy a veszély egyáltalán nem múlt el, hiszen Réka kifejezetten nem egy bőbeszédű alkat. Nem szokta húzni az időt Most is teljes csodálkozással néz a tanárra -. Mit akar ez tőle? Még hogy a fasizmus...? Teljesen idegen számára még a gondolat is. Nem, nem! Nem nyilatkozik. Még a lelke is elborzad, ha csak rágondol. Hát lehet arról beszélni…? Buzánszki most nem röhög, mint rendesen, mert részvétet érez a fasizmus által közvetlenül fenyegetett sorstársa iránt. Sós Réka értetlenül néz. Egyszerűen nem érti, hogy mit akarnak tőle. Miért zavarják, az ő köreit? Archimedesz is azért emelt szót. Különben is, nem kenyere a beszéd; legalábbis nem az órákon. Pontosabban, az órákon ő egyéb témákról szeret értekezni. Megvannak a világos elképzelései, hogy miről. Makacsul hallgat, mint a Gestapo börtöneiben ártatlanul megkínzott rabok. Csak néz, néz, néz… - Nem készültél, fiam? - Micsoda hülye kérdés! Ő momentán öt-hat éve nem készül, és amikor már végre kialakulna róla egy valamire való összkép, hát épp most rengesse meg egy véletlenül elfogadható felelettel? Nem, ilyet ő nem tesz. Nem tehet! Micsoda következetlenség lenne az ilyesmi! Az ember legyen gerinces! Hősiesen ellenáll, egy szót se szól, csak diadalmasan vigyorog, amikor leültetik. Csak leültetik, mert az egyest már be sem írják. Engem leültethetnek, de le nem osztályozhatnak! - ezt sugallja a tekintete. Tiszta Hemingway: „Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.” Ez igen! Ez aztán a párhuzam! És az óra megy tovább. Korányi Tibor Környezeti nevelés-oktatás az alsó- és középfokú oktatási intézményekben Hazai oktatási rendszerünk alsó- és középfokán a korszerű környezeti világkép és kultúra kialakítását alapvetően nevelési feladatnak tekintjük, hiszen a társadalmi igények elsősorban a megfelelő szokások, viselkedési formák, magatartás létrejöttét sürgetik. Természetesen a nevelési célok elérése csak meghatározott ismeretekkel együtt, azok révén lehetséges. A környezeti nevelés ismereteit három körbe foglalhatjuk: Az ismeretek első csoportját az ún. természetismeret öleli fel, amely elsősorban a szűkebb, majd az oktatás magasabb szintjein tágabban értelmezett természetes környezet gyakori növény- és állatfajait, társulásait foglalja magába.

1991/10 A második ismeretkör az előzőekben foglaltakra támaszkodva a természetben megnyilvánuló törvényszerűségeket tárja fel, vagyis az alapvető ökológiai jelenségeket és összefüggéseket tartalmazza. Az ismeretek harmadik csoportját a környezet- és természetvédelmi ismeretek alkotják. MI A ZÖLD SZÍV? A ZÖLD SZÍV elsősorban a 6-14 éves korú gyerekek ifjúsági természetvédő mozgalma, de egyre több fiatalabb és idősebb tagunk is van. A részvétel a gyerekek számára ingyenes, a felnőttek pedig, 100 forintot fizetnek évente. Célunk a természet szeretete, értékeinek megbecsülése, megóvása. Feladatunk, hogy egy-egy kisebb, természeti területet a védnökségünk alá vegyünk. El lehet egy patak, rét, erdő, nádas, vagy akár egy öreg fa – kinek mi található a saját környezetében. Ezt azután rendszeresen figyeljük, gondozzuk, s óvjuk a károsító hatásoktól. Kiemelt figyelmet fordítunk a természetes felszíni vizek állapotára. Igyekszünk felkutatni a befolyó szennyvizek forrásait, s lépéseket tenni megszüntetésük, érdekében. Szívünkön viseljük nagy folyóink, tavaink sorsát is. A Duna mentén megfigyelőállomásokat szervezünk gyerekek segítségével a Feketeerdőtől a Fekete-tengerig. Ilyen csoportokat siketült már létrehoznunk Ulmban, Regensburgban, Bécsben, Budapesten, Belgrádban. Szeretnénk a magyar Duna-szakaszon is több pontot felállítani, majd az Al-Dunán is megszervezni a láncolatot. Bár fő feladatát ki-ki saját területén végzi, időnként rendezünk nagyobb, közös programokat is, ahol megismerhetjük egymást, és tapasztalatainkat tovább bővíthetjük. Ilyen rendezvény az évenkénti országos találkozónk, valamint a „Találkozás a természettel” kirándulás-sorozatunk, ahol minden alkalommal más és más természeti területtel ismerkedhetünk meg közelebbről. Szeretettel várjuk sorainkba a természetkedvelő gyerekeket és felnőtteket. Címünk: ZÖLD SZÍV Ifjúsági Természetvédő Mozgalom 1364, Budapest 4. Postán maradó! Legyél te is zöldszíves! Mozgalmunk 1989. szeptember 1-jén indult. A mai napig 1341 tagunk van, ebből 208 felnőtt. Tagjaink az ország 76 településén laknak. Öt külföldi országban is vannak zöldszíveseink, így például Romániában három erdélyi csoport, Németországban két csoport, valamint Ausztriában, Jugoszláviában és Hollandiában egy-egy csoport. Aki még nem tagunk, de szeretne hozzánk csatlakozni, az töltse ki a 8. oldalon található szelvényt, vágja ki, és küldje el postacímünkre: ZÖLD SZÍV Ifjúsági Természetvédő Mozgalom 1364 Budapest 4. Postán maradó! Ezeken a helyeken laknak zöldszíveseink: 1. Pomáz (Központ) 2. Budapest 3. Törökbálint 4. Lajosmizse 5. Szolnok 6. Csákvár

1991/10 7. Balatonföldvár 8. Ásotthalom 9. Tiszakeszi 10. Várpalota 11. Eger 12. Karcag 13. Nagytarcsa 14. Letenye 15. Pécs 16. Veszprém 17. Ajka 18. Balatonszentgyörgy 19. Göd-felső 20. Tápióbicske 21. Ózd 22. Nagyatád 23. Császártöltés 24: Fertőendréd 25. Hajdúdorog 26. Novaj 27. Verőce 28. Gulács 29. Miskolc 30. Szerep 31. Tomajmonostora 32. Mezőtárkány 33. Kesznyéten 34. Kisújszállás 35. Hollád 36. Vörs 37. Tikos 38. Balatonberény 39. Kalocsa 40. Tarpa 41. Tivadar 42. Szigethalom 43. Budakalász 44. Ágasegyháza 45. Táp 46. Budakeszi 47. Szentendre 48. Fülöpháza 49. Újszász 50. Jászberény 51. Pellérd 52. Oroszlány 53. Kőszeg

1991/10 54. Kétérköz 55. Hódmezővásárhely 56. Alattyán 57. Csomafalva (Románia) 58. Marosvásárhely (Románia) 59. Andornaktálya 60. Arad (Románia) 61. Gyál 62. Zaandam (Hollandia) 63. Belgrád (Jugoszlávia) 64. Komló 65. Kiskunhalas 66. Sárvár 67. Szombathely 68. Mátraderecske 69. Pilisszentkereszt 70. Csobánka 71. Szomőd 72. Szigetszentmárton 73: Sajóvelezd 74. Pilisszentiván 75. Erdőkürt 76. Szigetcsép ZÖLD SZÍVKÜLDI Kedves Zöld Szíves Barátaink! 1991 májusában veletek együtt kb. 20 helyen végezték el a Duna mentén élő gyerekek azokat a vízvizsgálatokat, amelyekhez a feladatlapokat elküldtük. Nagyon örülünk annak, hogy vállaltátok a feladatokat, s hogy elküldtétek az eredményeiteket. A legfontosabb az, hogy - remélhetőleg egy picikét még jobban a mi öreg Dunánkat, de az is fontos, hogy a kapott eredmények már most is érdekesek és tanulságosak. Mellékelten küldjük az eredmények vizsgálatonkénti összesítését. A természettudományokban alapvető szabály, hogy egyetlen mérésből még nem szabad következtetéseket levonni. „Egy mérés: nem mérés” - szoktuk mondani. Ti is láthatjátok, hogy a kapott eredmények között esetenként igen nagy eltérések vannak. Azt csak a rendszeresen és pontosan megismételt vizsgálatok alapján tudjuk majd megmondani, hogy ezeknek mi az oka. Lehet, hogy egyszerűen valami mérési hiba, de lehet az is, hogy valami olyan természetes vagy ember okozta hatás (esetleg szennyezés), aminek érdemes kinyomozni az eredetét. Bízunk abban, hogy van kedvetek folytatni a vizsgálódást, ezért mellékelten küldünk néhány üres feladatlapot, s azt kérjük, hogy minden tanévben egyszer ősszel és egyszer tavasszal végezzétek el a vizsgálatokat (pl. október közepén és április közepén), s azonnal küldjétek el a kitöltött feladatlapokat. Mi pedig azt ígérjük, hogy időnként beszámolunk Nektek az eredményről és a levont tanulságokról. Szeretettel üdvözöl benneteket: Orgoványi Anikó és Dr. Victor András

1991/10 Megmérettetés felsőfokon HELYZETKÉP AZ ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEKRŐL Az egyre keményedő küzdelem a továbbjutásért nemcsak a harcmodort, de a célhoz vezető utat is módosíthatja. A magasra emelt léc, a felvételi pontszámok módosulása, a felsőoktatási intézményekbe történő bejutás megnehezülése megnöveli az egyéb eszközök jelentőségét. Így értékelődik fel egyre jobban az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek rendezvénysorozata is. Erről faggatta Csillei Béla Varga Mártát, az Országos Közoktatási Intézet Szolgáltató Irodájának igazgatóhelyettesét. Csillei Béla: - Túléli-e a változásokat ez az évtizedes múltra visszatekintő verseny? Varga Márta: - Ez ma a gyerekek valós megmérettetésének egyetlen fóruma, semmiképp sem mondhatunk le róla. A lebonyolítás módja, formája, a kitűzött jutalmak elegendőnek bizonyultak, ahhoz, hogy immár évek óta egyre gyarapodó számban vegyenek részt benne jó képességű diákok. A közel negyvenezer résztvevő, a megtapasztalt lelkesedés arra késztet mindannyiunkat, hogy továbbfejlesszük, kibővítsük a versenyeket. Megszűnésről, gyökeres változtatásról szó sincs. Feladatunk most a megfelelő felkészítéshez történő segítségnyújtás, a zökkenőmentes lebonyolítás. Cs. B.: - Milyen keretek között zajlik idén ez a megmérettetés? Változtak-e valamelyest a szabályok? Egyértelmű versenyszabály V. M. - A legnagyobb váltózásnak azt tartom, hogy végre megszületett a versenyszabályzat, amely a jövőre nézve egyértelművé tesz minden lényegi kérdést. Szabályozza nemcsak a jelentkezés, szervezés, de a lebonyolítás módját is. Rendelkezik a résztvevők bejutási feltételeiről, a bizottságok helyzetéről, feladatköréről. Komplex szabályzat egyértelmű garancia a felmerülő félreértések, kétségbe vonható döntések megfelelő kezelésére. Bár eddig is szinte valamennyi rendezvény zökkenőmentesen zajlott le, a hellyel-közzel előforduló panaszok, reklamációk egyértelművé tették, egy ekkora nagyságrendű esemény nem működhet szájhagyományokra épülő törvények szerint. Az áprilisban megtartott miniszteri értekezlet végül jóváhagyta az elkészült tervezetünket. A mű rövidebb ugyan, mint az érettségi vizsgaszabályzatok, de horderejét tekintve semmivel sem kisebb értékű. Így a mindenki számára közreadott összeállítás, mely a Művelődési Közlöny 1991/16. számában jelent meg, elkerülhetővé teszi a felesleges vitákat, zavaró értelmezési különbségeket. Az elmúlt esztendőkben gyakran jelentkeztek szülők, diákok, de megyei intézmények is hasonló problémákkal. Remélhetőleg, mostantól kezdve már könnyebb lesz a megoldás. Cs. B.: - Melyek a legfontosabb tételei ennek a kimunkált rendszernek? V. M.: - Mindenekelőtt az, hogy tisztázza nemcsak a jelentkezések formáit, hanem a bírálat módját, a bírálóbizottságok összetételét is. Egyértelműen leszögezi, elnök csak köztiszteletben álló, a tudományt, a tantárgyat magas szinten ismerő személyiség lehet. Rendszerbe foglalja a háromfordulós verseny

1991/10 lebonyolításának módozatait, az iskolák szerepét az Országos Közoktatási Intézet feladatait. Pontosítja a feltételrendszert, a tételek kibocsátásának módját, a pályázatok beérkezési határidejét. Mindezeket teszi egyértelműen és részletekbe menően. Ennek ellenére legnagyobb változásnak mégsem ezt tartom, hanem a nevezési díj befizetési kötelezettségének elrendelését. Valamennyi jelentkező diák tantárgyanként kettőszáz forintot köteles befizetni. Ez a rendelkezés természetesen sokakban ellenérzést szült, többen azonban támogatták. A miniszteri értekezlet ez utóbbi állásponttal értett egyet. Fizessen a diák Cs. B.: - Mivel indokolják ezt az első hallásra meghökkentő intézkedést? V. M.: - Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek célja hármas. Először a tehetséggondozás folyamatába illeszkedően speciális versenylehetőség biztosítása a gyerekek számára. Másodszor a tárgyi-tantárgyi tudás és képességek megfelelő mérése. Végezetül pedig a valóban legtehetségesebbeknek a kiválasztása. A nevezési díj ellenzői arra hivatkoznak, talán nem is alaptalanul, hogy senkinek nincs joga belenyúlni a gyerekek zsebébe. Már csak azért sem, mert napjainkban ez az egyetlen megmérettetési lehetőség számukra. Az ellentábor szintén erre hivatkozott, csak ellenkező előjellel. Az anyagi felelősségvállalás teljes hiánya kockázatmentessé tette a jelentkezést. Néhányan bizony meggondolatlanul és fölkészületlenül jöttek el, nem érezvén a verseny súlyát. Magam is úgy vélem, ez egyfajta szűrőt eredményez, biztosítván az ambiciózus, felkészült, a versenyre több éve szorgalmasan tanuló diákok részvételét. Bízom benne, ez meggondolásra készteti a felkészítő tanárokat is, hogy elküldjék-e a nem elegendő tudással rendelkező diákjukat egy presztízsértékű. jelenlét érdekében. Cs. B.: - Ebben a tanévben miként zajlik majd le a verseny? V. M.: - Az iskolai, területi döntőkre a tételeket az Országos Közoktatási Intézet küldi ki, s ennek álapján alakul ki, mely tanulók kerülhetnek az elődöntőbe. Azoknál a tárgyaknál, mint pl. történelem, magyar irodalom, ahol pályázhat a belépő, külön figyelmet fordítunk a szint megőrzésére. A megyei elődöntők tavasszal már a legjobbak kiválasztására szolgálnak. A nyelvi döntők április elején, a többiek április végén kerülnek megrendezésre. A győztesek szabályok értelmében a verseny tárgyból egyetemi, főiskolai felvételt nyernek, csupán a másik választott tárgyból kell vizsgázniuk. Egy nemrég elvégzett felmérésük szerint a győztesek a későbbiekben valamennyien megállták helyüket a felsőoktatási intézményekben. Ezért bízom a sikerben. Még akkor is, ha találkozni nem kellőképpen felkészült gyerekkel, kevés felelősségtudattal rendelkező felkészítő pedagógussal. Cs. B.: - Lesz-e pénz ezekre a programokra? V. M.; - A költségvetés biztosította számunkra a szükséges összeget, bár az áremelkedések miatt valószínűleg mégsem lesz elegendő. Segíthetnek a nevezési díjakból befolyó összegek is, de úgy vélem, a jövőben további forrásokat is fel kell kutatnunk. Szeretnénk megjutalmazni az évek óta eredményesen dolgozó

1991/10 tanárokat, kollégákat. Ünnepélyes keretek közé kívánjuk visszahelyezni a díjkiosztás emlékezetes pillanatait. Meggyőződésem, hogy ezek a lehetőségek tovább növelik a versenyek presztízsét. - Mindeneke1őtt az, hogy tisztázza nemcsak a jelentkezések, formáit. „Szerelme s büszke dísze nemzetünknek!” (Kazinczy Ferenc: Gróf Széchenyi Istvánhoz - 1831 - ) SZÉCHENYI Széchenyi István születése 200. évfordulójára a Helikon Kiadó gyönyörű képes albumot jelentetett meg; olyan emlékművet állítva a haza fiának, amely ereklyeként diszíthet minden magyar otthont. Than Mór nagyméretű, színes Széchenyi-portréjával díszített, luxus kötésű emlékkönyve „a legnagyobb magyar” életét ábrázolja képekben, saját műveivel és a kortársak írásaiból vett idézetek kíséretében. A válogatás a fellelhető teljes Széchenyi-hagyatékból történt, többnyire a művek első kiadásai, és az eddig kiadatlan dokumentumok alapján. Egy részük fordítás: német, angol, francia eredetiből. Széchenyi István, gróf (Bécs, 1791. szept. 21.-1860. ápr. 8. Döbling) rendkívül jelentős államférfi és politikai író, gondolkodó, a magyar polgári reformmozgalom egyik elindítója s kiemelkedő alakja. Gazdag főúr, aki reprezentatív környezetben nőtt fel: apja a könyvtárt alapító gróf Széchenyi Ferenc, anyja Festetics Júlia grófnő, a Georgikont létesítő Festetics György nővére. - Én nem a tagadás, hanem a teremtés embere vagyok. - (Széchenyi István) Nincs párja történelmünkben, ha az embert nézzük, az európait, vagy a magyart. Személyes sorsként, egyéni tragédiaként, élte át saját magyarságát. Kora szellemi áramlatait nem csupán felhasználta, hanem eredeti felismerések alapján saját eszmét is teremtett. S ami a legfőbb eszmealkotónak nem adatik meg: részt vehetett tételei kipróbálásán, igazíthatott azokon, és így bizonyíthatta felismerése életrevalóságát, ahogy maga mondta: emberi hasznát. „Ne tegyünk semmi haszontalant, semmi olyat, ami nem visz előre” - mondotta. Máshol így fogalmaz: „Jóformán minden, amit kezdeményeztem, áll és él még! S vajon miért? A véletlen vagy a jó szerencse folytán? Nem, nem azért; hanem azért, mert mélyen átgondoltam minden körülményt, minden lehetséges akadályt mérlegeltem és számításba vettem, s így vagy elhárítottam vagy legyőztem őket.”(Intelmei Béla fiához, 1857.) Kicsi gyermekkorától mélyen vallásos: ez rajongó természetéből és családi hagyományaiból következik. Vágya, hogy ő tényleg jó, nemeslelkű legyen. „Az ember magában hordja az Istent, és gyakorta akar emberfeletti lenni.” (Napló, 1815.) Fáradtságos munkája mellett tevékenyen részt vett a politikai, életben az 1832-33 és 1839-40-i országgyűléseken, mint főrend. 1848. márc. 15-én, történelmünk e legnevezetesebb napján Széchenyi is pályafutásának legmagasabb csúcsára jut. Elismeri, hogy a kossuthi politika célirányos. Határozottan és lelkesen csatlakozott a kibontakozó forradalmi mozgalomhoz.

1991/10 Széchenyi fő művének az életét, a magyar nemzet javát szolgáló cselekedeteit tekintjük: Irodalmi munkássága - így naplói is - írói alkotások. Széchenyi igazábő1 írói tehetség, olyan költő; aki versek helyett hidat és intézményeket hozott létre, életművet. „Gyakran mondják: Isten segítségével! Én azt hiszem, nem megy Isten kegyelme nélkül; de segítséget előzetesen adott az embernek a józan ésszel, melyet neki kiosztott” '(Széchenyi István levele Széchenyi Bélának, 1857. aug. 6.) ,;Az ész erő, s így az ész boldogság.” (Hitel, 1830.) „A munkálódó jutalma a derűs nyugalom, amit hasznos tevékenysége révén szerez meg.” (Napló 1820. szept. 16.)” A könyvben látható a Széchenyi család színes grófi címere; családfája és egy érdekes táblázat gróf Széchenyi István kortársairól, akik hatottak rá, akikkel személyesen kapcsolatban állt, illetőleg kiknek életműve meghatározó hatással van a kor politikai, tudományos vagy művészeti életére. Festmények sora ábrázolja őt, és hozzátartozóit, szerelmeit, barátait, metszetek sokasága élete színhelyeit, s, ezekből kínál az album gazdag válogatást, kiegészítve fontos történelmi dokumentumok másolataival, kedves tárgyainak fotóival, műveiből vett részletek hasonmásaival, átfogva életét Bécstől Nagycenken, Pozsonyon, Pesten át Döblingig. Nemcsak szakemberekhez szól a képeskönyv (összeállította remek szakavatottsággal Fenyő Ervin), hanem a történelmi ismeretekkel felvértezett olvasókhoz is. Széles körben érdemes ajánlani. Az élet több területérő1 vett idézetek lehetőséget adnak az olvasónak arra, hogy saját értelmezésükben olvassa Széchenyi gondolatait, de indíttatást ad, hogy a közönség e remekbe szabott köteten túl is tanulmányozza életművét és a róla szóló irodalmat. A Helikon Kiadó ezúttal is olyan remekművet alkotott, amilyeneket már korábban is létrehozott. Az emlékalbum „késő, de hálás adója” a nemzetnek, tisztelgés nemcsak, egy nagy ember, de „egy éltető eszme” előtt is: Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élete kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye: Óhajt, remél, hisz és imádkozik. Te sem haltál meg, népem nagy halottja! Nem mindenestül rejt a cenki sír; Oszlásodat még a család siratja - ' Oh, mert ily sebre hol van balzsamír? ... Mi fölkelünk: a fájdalom vigasztal: Egy nemzet gyásza nemcsak leverő:

1991/10 Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, Van élni abban hit, jog és erő! (Arány János: Széchenyi emlékezete) (Helikon Kiadó Budapest, 1991.) Dr. Domonkos János ÍGY ÍRUNK MI SZÉCHENYIRŐL Az évforduló kapcsán születtek meg általános iskolások tollából alább az olvasható gondolatok. A magyar történelem legnagyobbja „Ujjait a kor ütőerére tevé és megértette lüktetéseit, és ezért egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak.” - mondta róla Kossuth, és vele együtt minden igaz magyar régen is, ma is. De hogyan szolgált rá erre a nem mindennapi jelzőre? Az ő szeme előtt tűnt fel a magyar nép életmódjának hanyatlása és az ország romlása. Aggasztották a magyarországi állapotok. Ezen dolgok létrehozták benne a tennivágyást. Érezte, hogy tenni kell valamit ezért az országért, ezért a népért, a magyar hazáért. Hallatlan munkabírással fogott hozzá, hogy nemzetünk felemelkedésén dolgozzon. Neki köszönhetjük a Lánchidat, a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának elősegítését, a gőzhajózás életre hívását, a Kereskedelmi Bank alapítását, és még számos dolgot, amit ezért a nemzetért tett. Születésének 200. évfordulója alkalmából emlékezünk. A méltó tisztelet megadása minden magyar számára kötelesség. Ilyen ember egy volt, aki annyit tett a hazáért és ez az ember mindent elkövetett, hogy a nemzetén segítsen. „Ha leszegik szárnyamat, gyalogolni fogok, ha levágják lábamat, kezemen járok, ha ezeket is kiszakítják, hason csúszom, csak használhassak nemzetemnek.” Népének szeretete és áldozatkészsége, az akaratereje a magyar történelem nagyjai, ezen belül is a legnagyobbjai közé emeli. Kiss Éva 8. b. „Magyarország nem volt, hanem lesz!” (Interjú Széchenyi Istvánnal) Az 1840-es évek elején élünk. Egyik vasárnap délután Széchenyi Istvánt, a különböző társadalmi körökben jól ismert földbirtokost meglátogattam nagycenki kastélyában és egy riportot készítettem vele. Ezt az interjút pedig szeretném a Pesti Hírlapban megjelentetni, hogy mindegyik társadalmi réteg olvashassa.

1991/10 - Mindannyian tudjuk, hogy az 1825. évi országgyűlésen összes birtokainak egy évi jövedelmét fölajánlotta egy a magyar nyelvet művelő Akadémia létrehozására. Mi vezetett erre? - Ráébredtem magyarságomra, és elhatároztam, hogy teszek valamit a nemzetemért. Így jött ez az ötlet. - 1830-ban elkészült a Hitel című könyve, konkrétan melyik társadalmi rétegnek íta? - A földbirtokosoknak. - Miért ezt a címet választotta? - Tulajdonképpen a könyv lényege a hiteltörvény hiányáról szól, megpróbálom megértetni birtokostársaimmal, hogy hitel felvétele nélkül nem lesz változás a mostani életünkben. - A hitel felvételén kívül még milyen törekvésekről számol be a könyv? - El kell törölni az ősiséget, a robotot,a kilencedet, a céheket, a belső vámokat. Javaslom a könyvben a paraszti és földbirtokosi földek elkülönítését. Még ezeken kívül megfogalmaztam jópár változtatást, ezek mind a polgári átalakulás irányába mutatnak. - A könyv milyen hatást gyakorolt az emberekre? - Kezdetben; megjelenésekor elutasítottak, később, 1830 júniusában már az országban mindenhol olvasták. Egyesek elfogadták, mások viszont parasztlázítónak tartottak. „:” Milyen könyveket írt még a. Hitel után? - Második könyvem a Világ, majd ezt követte a Stádium. - Később úgy hallottam, hogy vállalkozásokba fogott. Melyek voltak ezek? - Hozzáfogtam az Al-Duna, majd a Tisza, szabályozásához. Javasoltam a Kaszinó létesítését és a lótenyésztést. Elindítottam a gőzhajózást a Dunán, támogattam a vasútépítést és belelekezdtem a Lánchíd építésébe, ezek mind a kereskedelmünk erősödését segítik elő. - Köszönöm Széchenyi Istvánnak a beszélgetést, köszönöm, hogy válaszolt kérdéseimre. Kívánom a jövőre vonatkozóan, hogy vállalkozásai sikerrel járjanak. Ács Krisztina 8. b. A 'verseny óta másképp látom Őt Széchenyi Istvánról többnyire mindenkinek az jut eszébe, hogy ő a „legnagyobb magyar” Talán tavaly, ha ezt a szót említik e1őttem: - Széchenyi… Akko rén is csak erre gondolok. Megváltozott a felfogásom a grófról, mikor jobban megismertem, tanulmányaimból és egy Széchenyi-versenyre való felkészülésből. Tavasszal sokat foglalkoztam e témával. Csapattársaimmal közösen megírtunk egy írásbeli pályázatot Széchenyiről, munkásságáról és koráról. Csapatunk írásbeli munkája kiérdemelte, hogy bejussunk a szóbeli döntőbe. A versenyt megnyertük, ezért egy kéthetes, „Kortársunk Széchenyi” táborban vettünk részt. A tábor Széchenyit, a reformkort, e kor politikai és irodalmi nagyságait, a kor szellemét, fejlettségét, a gazdasági és politikai előrehaladottságot mutatta be. Széchenyi tevékenyember volt. Cselekedetre született: Mindig valami hasznos dolgon törte a fejét. A köz érdekében valósította meg terveit. A félmegoldást nem ismerte. Cselekedetei nagy gondolatokra épültek, ezt szolgálta teljes ifjúsága. Széchenyi 1825. november 3-án tűnt fel a politikai palettán. Felsőbüki Nagy Pál hatására elmondotta a híres akadémiai felajánlását. Ekkor ismerték, meg. A haladás híve volt. Ezért írta meg az 1830-as évek elején a Hitelt, a Világot és a Stádiumot. E könyvekben támadta az elavult törvényeket, amelyek akadályozták a külföldi tőke beáramlását. Míg politikai téren sok vitát folytatott nézetei elfogadása érdekében, addig gyakorlati tettei is voltak: az Al-Duna, a Tisza szabályozása, melyben Vásárhelyi segítette, a dunai gőzhajózás, a balatoni gőzhajózás,

1991/10 a selyemhernyó-, és lótenyésztés. Élete főműve a Lánchíd. A Lánchíd jelképezte a közteherviselést. Élete célkitűzése volt a közteherviselés megteremtése. Kossuth kiszabadul. .Elkezdődnek a híres politikai viták. Széchenyi kijelenti: - Kossuth kitűnő ellenség. Széchenyi szerint: - Nem dicsőség szidni a másikat. - A kiváló embert meggyőzni nagy dicsőség. Nem hiába nevezte még életében Kossuth Széchenyit a legnagyobb magyarnak. Kiérdemelten kapta ezt a jelzőt. Fülöp Gábor 8. c. oszt Mi is emlékeztünk 1991. szeptember 20-án volt születésének 200. évfordulója. Erről a mi iskolánk is megemlékezett. Nagycenkre látogattunk, mert ott van a Széchenyi kastély is. Itt nagyon sok mindent neveztek el Széchenyi Istvánról: az iskola, .a kút, van egy Széchenyi emlékmű, a mauzóleum, és a templom, ami Széchenyi nevéhez fűződik. Igaz, hogy kis késéssel mentünk el, de voltunk és megemlékeztünk róla. Nagycenkre érve, útunk egyenest a Széchenyi Mauzóleumhoz vezetett. A mauzóleum. előtt egy kis ünnepséget rendeztünk, és még csendes megemlékezés is volt. Ezután néhány ember lement a síremlékhez és gyertyát gyújtott előtte. Aztán megindult az osztályonkénti levonulás. Az ötödikesek kezdték, addig a többi osztálynak szabadprogramja volt. Néhányan elmentünk és megnéztük a templomot, nagyon tetszett mindenkinek. Utána lesétáltunk az emlékműhöz. A megbeszélt időpontra a mauzóleum elé mentünk. Sorbaálltunk és bementünk, A kápolnában beszéltek a kripta történetéről. Aztán a kriptában Széchenyi István síremlékénél álltunk meg. Itt meséltek róla és a család többi tagjáról is. Meg lehetett nézni Széchenyi István koponyadarabját és Széchenyi Pál múmiáját. Voltak, akik nem merték megnézni. Megköszöntük a felvilágosítást és indultunk a nagycenki Széchenyi kastélyhoz. Itt elénekeltük a Himnuszt. Pihenhettünk egyet, de aztán mentünk megnézni a lovardát. Láttuk, hogy hogyan patkolja a lovat és megnéztünk néhány lófajtát. Egy másik teremben beszéltek a különböző lovakon használt lószerszámókról. Megtekintettük a kocsikiállítást is. Aztán indultunk vissza a kastélyhoz, ahol egy vetélkedőn kezdődött. Feladatlapokat osztogattak, melyen a kérdésekre a választ a kiállításon lehetett megkeresni. A lapok leadása után egy füves terepre mentünk, amely a kastéllyal szemben volt és fasor vette körül. Itt pihentünk, de, aki benevezett az futott, vagy lovazott. A játék befejezése után fogtuk a kerékpárunkat és indultunk haza. Ez a nap nekem nagyon tetszett, de, szerintem másoknak is. Hát így emlékeztünk meg mi a legnagyobb magyarról. Szelenczey Szilvia 8. c. Döblingben A boltíves folyosó, melyen végighaladtunk, szürke volt és rideg. Lépteink kopogása visszhangzott az épületben. Egy ajtóhoz értünk. Az előttem haladó orvos hirtelen megfordult.

1991/10 - Nagyon kérem ne sokáig zaklassa a gróf urat. Pihenésre van szüksége - mondta, majd benyitott. Nem gondoltam, soha hogy ilyen egy elmegyógyintézet. A falak kitapétázva a függönyök hófehérek. A falon festmények lógtak. A sarokban kandalló állt. Minden épp olyan, mintha csak egy kastély valamelyik szalonjában lennénk. Egy komornyik sietett elénk. Az orvos azt kérte, jelentsen be minket a grófnak, majd hozzám fordult. - Látom, , hogy nem így képzelte el a gróf szobáját. Ámulatból magamhoz térve így szóltam: - Be kell hogy valljam, így: van, ahogy ön mondja. Korántsem így képzeltem e. a döblingi intézetet. Annyi rosszat mondanak róla, hogy… Itt félbemaradt a beszélgetés. Kinyílt az ajtó, és előttem állt a gróf. Háziköntös volt rajta. Bajsza, szakálla a sok gondtól megőszült. Barátságosan rám nézett és így szólt: - Úgy hallom, riportot szeretne készíteni velem. - Így van, ha a gróf úr beleegyezik. - Semmi okom nincs rá, hogy, kérését megtagadjam. Jöjjön, üljön le, mondta, miután kiment a doktor. Én közben elővettem a füzetemet és a tollamat. A gróf is kényelmesen elhelyezkedett egy puha karosszékben. ,,1860”'- írtam a dátumot a lap tetejére. Aztán a grófhoz fordultam: - Mondja gróf úr, hogy telnek a napjai, és mi a véleménye az intézetről? - hangzott első kérdésem. - Hogy sorjába menjünk, először is: hogy telik egy napom? Szerencsére, olyan a természetem, hogy hamar feltalálom magamat. Reggel felkelek, olvasok, eszem, délután kezelésre járok, látogatókat fogadok, olvasom és lefekszem. - Mindennap így telik el az ideje? - kérdeztem, és tudtam, le lehet olvasni az arcomról, nem ilyen választ vártam. - És hogy tetszik az intézet? - szóltam. - A kiszolgálás jó és, mint látja, minden kényelmem megvan - mondta. - És mi ösztönözte arra, hogy megalapítsa az Akadémiát - szögeztem neki következő kérdésem. - Hogy mi ösztönzött rá? Az országnak fejlődnie kell! Ezzel bizony sok-nemes nem törődik! Nekik az a fontos, hogy meglegyen a pénzük, és a kényelmük! Az ország, ah, azzal nem törődnek! - felugrott, és idegesen járkálni kezdett a szobában. Egy kis idő múlva azonban leült mellém, és barátságosan így szólt: - Ne haragudjon kedves barátom, de így van ez, ha az országról kérdeznek. Más témára igyekeztem terelni a szót. - A felesége gyakran látogatja? - Nem olyan sokszor. - És a fiúk? - Azok elég gyakran itt vannak, úgy is mondhatnám, hogy mindennap eljönnek hozzám. - felelte. Még nagyon sokat kérdeztem volna tőle, de sajnos az időnk lejárt. Az orvos felszólított, hogy hagyjam magára a grófot. - Isten Önnél gróf úr - köszöntem el tőle. - Isten vele, kedves barátom - kiáltott utánam, majd az ajtó becsukódott mögöttem. Molnár Barbara 8. a. Találkozás (riport) Döblingben vagyok. Amikor az intézetben meghallották, hogy Széchenyit keresem, rögtön gyanakodni kezdtek rám. Végül mégis beengedtek hozzá, ha vonakodva is. Útközben gondolkodtam: ez az ember egész eddigi életének munkáját áldozta a hazájáért. Mikor bekopogtam, odabentről egy mély férfihang szólalt meg:

1991/10 - Tessék! Ahogy beléptem, rögtön láttam, hogy nem akármiért kapta a legnagyobb magyar címet. Beszédét ugyanis így kezdte: - Drága barátom! Kérlek, mesélj nekem arról, hogy szeretett népemnek hogy megy a sorsa, hisz két éve az ápolókon kívül senkit sem láttam! Hogy van Kossuth? Hiszen akkor láttam utoljára, amikor a legnagyobb magyarnak nevezett! Bár tudom, hogy ellenségek, voltunk, én mégis tisztelem és becsülöm őt hiszen a szabadságharc nagy lépésnek számított. Én így utólag belegondolva rájövök, hogy szerintem igen is Széchenyi volt az, aki kimozdította az országot, az elavult feudális állapotokból. Erről inkább hallgatok, hagyom; hadd beszélje végre ki magát. Ő így folytatta: - Amikor nem tudtam hazamenni édesapám temetésére, a Dunán zajló jég miatt, megvilágosodott előttem, hogy Magyarországot reformálni kell. És látva az angliai állapotokat, tervet is sikerült készítenem erről. Például tudtam azt, ha a parasztság rájön, hogy mit, és miért kell tennie, sokkal könnyebb dolgom lesz. Ezért kellett lépéseket tennem a közművelődés fejlesztése érdekében. Én máig is hiszem és vallom: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”. Bár sajnos a főurakban csalódnom kellett, azért hálás vagyok nekik, hogy összesen 250 ezüstforintot ajánlottak fel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Az emberek nem is tudják, hogy én mennyire szeretnék segíteni nekik. És ide kellett volna a műveltség. Mivel nem tudtak olvasni, nem tudták mit írtam le a Hitelben, így azt sem tudták, hogy én csak a javulásukat akarom. Azért annak örülök, hogy a vasutakat sikerült elkezdeni. Ejnye, ha most nem lennék bezárva ide! Itt elcsuklott, a hangja, és én megértem. De tudom, hogy az utókor majd meg fogja adni Széchenyi Istvánnak a tiszteletet. Mert ha valaki, akkor ő az, aki megérdemli, hiszen önzetlenül fáradozott hazája felvirágoztatásán. Hadarits Diána 8. c. oszt Így kellett meghalnia? Sok éve foglalkoztatja az embereket, hogy megőrült-e Széchenyi 1848 nyarán? Meggyógyult-e Döblingben? Valóban összeesküvés színhelye volt az elmegyógyintézet? Miért a halálban talált kiutat? Sok könyvet kell elolvasni ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre pontos választ tudjunk adni. Én Kosári Domonkos Széchenyi Döblingben című könyvét olvastam el, megnéztem Széchenyi drámáját és egy fél éven keresztül tanultam az életét az iskolában. Megpróbálom tudatom alapján megválaszolni a kérdéseket. Szerintem Széchenyi gróf tényleg megőrült 1848 nyarán. Döblingbe került az elmegyógyintézetbe. Teljes minőségben meggyógyul! Megírta a Blicket, aminek tartalma törvényellenes, és felségsértő volt. Tömör, valós. borsos kézirat. Az emberek az írás tartalmából arra következtettek, hogy Széchenyi az írója. Ezért a titkosrendőrség házkutatást tartott a döblingi Széchenyi lakosztályban. Mellesleg nem találtak semmi bizonyítékot, de kiderült, hogy az ápolója besúgó, és az egész házkutatás tőle származik. Széchenyi folytatta munkáját, minél több iratot gyűjtött a látogatói beszédeiből. Osztrákoktól, magyaroktól egyaránt. Felesége meglátogatta. Az esemény Széchenyit megzavarta, nem szerette, ha hazudnia kellett szeretett feleségének. Megint házkutatást rendeztek Széchenyi lakosztályában. Megtalálták, amit kerestek, Széchenyi lebukott. Barátját, a püspököt kérdezte meg, hogy bűn-e az öngyilkosság, ha nincs más kiút?! Fejbe lőtte magát. A golyó a bal szeménél hatolt be a koponyába és szétroncsolta az agyát.

1991/10 Szörnyű tény, hogy a legnagyobb magyarnak, aki annyit tett a hazáért, az emberekért, így kellett meghalnia. Az országunk sok éven keresztül, még máig is, és ezek után is végtelen tisztelettel érez Széchenyi emléke iránt. Fekete Zsuzsanna 8. b. „Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincset.” Széchenyi István: munkássága, tervei, elképzelései az egész ipart, mezőgazdaságot, kereskedelmet körülölelte. Az élet fejlődését, annak előrelépését szolgálta. Nemcsak megfogalmazta ezeket a gondolatokat, mint író, hanem azoknak gyakorlati alkalmazását is biztosította. Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született. A nemzet gazdagodásában nagy szerepe volt. Életét áldozta felebarátjáért, az emberiségért. Ő igazán olyan embernek mondható, aki nem bírta elviselni azoknak a gondoknak a terhét, amelyek miatt saját magát is okolhatta. Önmagától jött rá olyan dolgokra, amelyek később nagyon hasznossá váltak az emberiség történetében. A közlekedés fejlődésétől kezdve: vasútépítés, Duna-Tisza szabályozás, a Lánchíd építésén át egészen a lótenyésztésig, és még ezenkívül is nagyon sok találmányig jutott el. Az iparon és a mezőgazdaságon kívül, a politikában is jelentős szerepet játszott. Közlekedésügyi miniszterként foglalt helyet az országgyűlésen. Ha az ember csak egyetlen elképzelését említi, az az egy is rengeteg munkába és fáradságba került. Példaként említsük csak a Lánchíd építését. Az ötlet tulajdonképpen nem Széchenyitől származott. Már Zsigmond, Mátyás király és II. József korában is szóba került ez a terv. Az ember érthetetlenül gondolkodik azon, vajon ,miért is volt szükség erre a hídra? Bizony rendkívüli veszteséget jelentett azoknak az embereknek, akik még nem élvezhették ennek létezését. A mai ember persze, szinte nem is tudja felfogni ezt. A jégzajlás miatt megszűnt az összeköttetés a két városrész között. Ezért volt szükség a hídra, amely, mint egy összekötő elemként is felfogható. A Lánchíd építése és annak előzményei nem is voltak olyan egyszerűek. Mivel Széchenyi sokat utazott Európában, azon belül volt Angliában, Ausztriában, Franciaországban, nagyon sok tapasztalatot lesett el a fejlettebb Nyugattól. Bizony a pénz előteremtése sem volt könnyű. Kétmillió pengő forintba került a Lánchíd építése. Később megegyeztek, hogy részvénytársaság építi majd fel. Széchenyi 1832-ben Angliába utazott, hogy egy nyugati híd formájára építtesse meg a magyar hidat. 1839-ben megkezdődő munkálatokat ő is nagy izgalommal figyelte. 1842. augusztus 24-én ünnepélyesen is felavatták. 1848 tavaszán befejezés előtt állt a híd, majd kis idő múlva teljesen elkészült. A Lánchíd építése azonban csak egy munkája a sok közül. Említhetnénk a Magyar Tudományos Akadémia létesítését, amelyhez egyévi jövedelmét ajánlotta fel. Ezenkívül még rengeteg tervét fel tudnánk sorolni. Széchenyi sokat adott hazájának, de ő közben tönkrement, végképp összeomlott. A bizonytalan politikai helyzet, a válságos idők tönkretették az idegeit. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet folytán háziorvosa a döblingi elmegyógyintézetbe utaltatta be. Még az intézetben is saját felelősségének tekintette, hogy az országban olyan bizonytalan a helyzet. Sok barátot fogadott, de előttük nem nagyon mutatta betegségének súlyosságát. Főleg feleségét nyugtatta szüntelen a dolgok rendes menetéről. Ő azonban folyton-folyvást gyötörte magát, álmatlan éjszakákat virrasztott át és utolsó reményét vesztve 1860. április 8-án főbe lőtte magát: rögtön életét vesztette. Kovács Katalin 8. a.

1991/10 Az iskola szerepkörei Megbízott végrehajtó vagy alkotó résztvevő? Montpellier-ben, egy nyári egyetem keretében megrendezett konferencián, ahol az iskolai intézmény tereiről, az iskolaműködés elemzéséről volt szó, G. Berger előadása nyomán ismertet két modellt Kovács Sándor Az iskolának az oktatási szisztémában elfoglalt helye jelentős mértékben meghatározza pozícióját magában a társadalmi szervezet- és intézményrendszerben is, de ugyancsak erős befolyással van arra, hogy a tanintézet falain belül melyik egység, csoport milyent mértékben és súllyal vesz részt a tanítási, nevelési funkciók teljesítésében. A jelenség föltárása, a tények elemzésének megkönnyítése érdekében kissé leegyszerűsítve a körülményeket – két modell vázolható föl az irányítás és az iskolára gyakorolható presszió viszonyai tekintetésben. Az ún. vertikális változat a hagyományos irányítás- és kapcsolattípust jeleníti meg. G. BERGER nyomán a „vertikális” modell. Eszerint az oktatási rendszerben két előnyben és figyelemben részesített hely van: az oktatáspolitikai központ (minisztérium) és az osztály. Az előbbitől az utóbbiig húzható egyirányú és felülről lefelé mutató nyíl egyértelműen kifejezi az intézkedésekhez szükséges hatáskörök természetét, elrendeződését. A minisztérium szinte kizárólagos mértékben, pénzeli a rendszert, igazságot oszt, uralja a pedagógusok alkalmazásának körülményeit, adatokkal, programokkal, látja el az iskolákat, szervezi a felügyeletet. Célja az egységesítés. Az ellenőrzés a kötelező normától való eltérés megállapítására irányul. Ezzel együtt minden lényeges esemény az osztályban történik. A pedagógus itt találkozik az iskolai lét teljes problematikájával. A képzési folyamatok úgy bonyolódnak le, hogy adott időben egy tanár egy osztályban, a centrumból kapott instrukciók (tantervek) segítségével, kollégáitól, gyakorlatilag izoláltan dolgozik. Az iskola valójában osztálygyűjtemény, igazán csak azon őrködik, hogy ezekben a tanulói csoportokban jól menjenek a dolgok. A minisztérium és az osztály közötti rendszerelemek - az ellenőrzésért közvetlenül felelősök, az iskolavezetők körüli intézményes keretek pl. a szakmaí munkaközösségek - csak olyan mértékben és addig kapnak fölhatalmazást a beavatkozásra, ameddig megbízhatóan közvetítik a központi akaratot. A főségtől az osztályig húzható és a hierarchiát megjelenítő függőleges vonal mentén nem lehet számottevően hatást gyakorló „állomást” találni. A tanító, a tanár ebben a környezetben megbízott végrehajtó (agent), nem pedig alkotó résztvevő (acteur). Az átalakulásban lévő vagy átalakított oktatási rendszerben, ahol a decentralizálás, és az iskolai intézmény önállóságának megteremtése, megőrzése a cél, a horizontális modell a mérték, a mérce. Persze ebben az esetben sincs szó az oktatáspolitikai központ befolyásának teljes kioltásáról, viszont az iskola intézményautonómiája, az oktatási-nevelési funkció teljességében játszott szerepe átütően megnő. G. BERGER nyomán a „horizontális” modell Az iskola és a centrum közötti tevékenységcsere, a kettős irányú „közlekedés” azt jelenti, hogy a lefelé áramló ideák, információk, követelmények kialakítása, korrekciója, újraformálása az intézményi szinttel folytatott eszmecsere beiktatásával történik, s hogy az ellenőrzés-típusú közbeavatkozást az értékelési forma váltja fel. Ez utóbbiban fontos szerepet játszanak az „audit” (átvilágítás) jellegűek, valamint az önértékelés-fajták, amelyek konzekvenciái természetesen igen használható információt adnak, az oktatás politikai központnak is, Az értékelés jobbára a tevékenységek közepette történik, az oktatás-nevelés

1991/10 következményeit az érdekeltek, a felelősök a „tanhelyzettől” eltérő szituációkban, a növendékek magatartásában, a társas és közösségi akciókban keresik. A stratégiák kialakítása, a fő elhatározások az iskolaintézményben esnek meg, természetesen általában nem teljesen függetlenül a politikai központban képviselt elképzelésektől, s a horizontális térsíkban elhelyezkedő partnerekkel folytatott véleménycsere nélkül. A környezeti ágensekkel, szülőkkel, választott képviselőkkel létrehozott és művelt kapcsolat nem az egyoldalú tájékoztatásban nyilvánul meg, hanem az eszmecserékben, a kommunikációban. A centrum is, a környezet is valójában az intézményen keresztül érintkezik az oktatás-nevelés „első vonalával”, az osztállyal. Ez a szisztéma érzékeny az értékek pluralizálódására, az iskola partneri klienscsoportjai érdekeinek többféleségére, a tanulók közötti (adottság-, képesség-, érdeklődés-, tanulási ritmus-, tanulási módszer-, szükségletbéli) különbségekre. Ezekre a differenciákra igazán nem az oktatáspolitika felső színterein, s nem is az osztályban, hanem az intézményi keretek között lehet valójában reagálni. Az iskola, mint intézmény az egyetlen megfelelő helye az oktatással, neveléssel kapcsolatos helyi igények, a sajátos és egyedi helyzetek elemzésének. Ez az a terep, ahol a növendékek érdekeit ki lehet békíteni a tanítók, tanárok érdekeivel, ahol az ehhez szükséges szervezet is kigondolható, létrehozható. Itt lehet a személyekhez eljuttatott információkkal „részvételre” ösztönözni a pedagógusokat, tanulókat, szülőket az intézményfejlesztés érdekében. Hasonlóképp, a tanárok képzettségének, továbbképzésnek hatásosságának mértékéről is ebben a keretben lehet biztonságosan ismereteket szerezni. LECKE TÁRSADALOMISMERETBŐL „Széljegyzetek” egy tankönyvhöz, egy tantárgy tetszhalálához Azért nem lehet - mondják a bennfentesek - a „Bevezetés a filozófiába I.” tantárgyat tanítani, mert nem készült el a tankönyv. Elegendő érvanyag - gondolhatnánk csakhát rnás tantárgyak tankönyve sem áll korlátlanul rendelkezésre. És emellett azt nem értem, hogy a két és fél évezredes bölcselet mért nem adott elegendő anyagot egy tankönyv összehozására? A filozófusok többnyire leírták gondolataikat, többségüket a diktatúrák is, mint veszélytelent, életben hagyták, így minden önmagára valamit is adó iskolái könyvtárban szép kollekció gyűlhetett össze az alapművekből. Egy - a diákok számára írt feladatgyűjtemény összeállítása igazán nem jelentett volna olyan nagy gondot, már csak azért sem, mert az eddiginek is csak annyiban volt „múlt-rendszer”-szaga, amennyiben a tankönyvíróknak biztosítaniok kellett a szalonképességet. A filozófia túlélte a kommunizmust A vita ilyetén állásán szokták bevetni az adut: a kommunista erkölcsön nevelődött, torzult, értékrendű tanárokkal, nem lehet… Több az ártalom, mint a haszon. Tekintsünk most el a sokat hangoztatott érv ideológikus töltetétől és leszámolás-jellegétől. Akit magával ragadott a bölcselet varázsa, mindenki tudja, hogy a filozófia nem tűri a zablát. A politikai hatalom által fölszerszámozott gondolatok a szárnyalásból hamarost ügetésbe, dogmatikába csapnak át, mivel az igazságkeresés és a rendszerteremtő igény rövidesen beleütközik a rendszer állította akarat-falakba. Aki

1991/10 Platónt, Nietzschét, Kierkegaardot, Tamást, Bacont a jó és a rossz dobozaiba gyömöszölte - tette ezt bármilyen kényszerítő hatásra -, az nem „kommunista emlőkön nevelkedett, torzult szemléletű”, hanem bármilyen politikai előjel nélkül - nincs érzéke a filozófiához. Megkockáztatom a feltételezést: az igénytelenség volt ennek a fő kiváltó oka, ami szerint az tanította a tárgyat, akinek nem volt meg saját tantárgyából a kötelező óraszáma. Igaz, a „dolgozó nép hatalmát” kisajátító - éppen ezért szerzett jogára féltékeny - régi rendszer belelépett a csapdába: minden erővel igyekezett dogmatikává, a rendszer ideológiájává silányítani a világegész „tudományát”. A filozófia túlélte. Most meg nem lehet tanítani. Mitől félünk? Talán attól, hogy tanítói nem örülnek a „láncok lehullásának”? Vagy - adja isten, hogy ne így legyen - még nem vagyunk készen a saját képünkre formálásával? Mert, ha hagyjuk a dogmák kényszerzubbonyában, csak más szolgálatába fogjuk, ismét ellenzékbe vonul. Ennél csak az a rosszabb, ha agyonhallgatjuk. Másrészt a filozófia nem sorolható álhagyományos értelemben felfogott „tananyag” kategóriába sem. Az egészben látás képességét, a diákok a ráeszmélés, a felfedezés élményével szerzik, ahogy annak idején Arisztotelész peripatetikusai. Ehhez azonban sok ismeretet kell begyűjteniük. A természetről. A gondolkodásról. A társadalomról, aminek azonban jelentős világnézeti vetületei vannak. Ha valahol ártani lehet a politikai hatalomnak, a társadalmi alapos elemzésével igen. Ezért mi, érdekeltek, nem értettük mért éppen társadalomismeretet lehet tanítani. Jó, gondolhatjuk, de a rendszerváltáshoz égetően szükséges, hogy rendet rakjunk a fejekben összekavarodott gondolatok között. Az azonban már némi slamposságra enged következtetni, hogy épen ehhez nem kaptak időben segítséget a „kommunista emlőkön nevelkedett” szaktanárok. Aki persze valóban szaktanár, az elmúlt évben is tudta, hogy Spencerhez, Tocquevillehez, Mannheimhez, a fátylat eddig is minduntalan fellebbentő, szociológiához, a be nem sározódott pszichológiához, na és a Grundrisse félre nem magyarázott Marxához kell fordulnia. De ha a filozófiatörténet tanításához megbízhatatlanok voltak az örökségtől fertőzött szaktanárok, a társadalomismereti neveléshez miért nem voltak azok? A rendszerváltás mintatankönyve Idén október közepén kaptuk kézhez a tankönyvet, azaz a tankönyv-szöveggyűjtemény egyveleget. Tévedés ne essék, az utóbbi megjegyzés csupán ténymegállapítás volt, pejoratív felhang nélkül. Forgatva, sőt,, immáron tanítva is az új tankönyvet, és összehasonlítva a megmaradtakkal és más „rendszerváltósakkal”, az a meggyőződésem alakult ki, hogy a rendszerváltás mintatankönyvét kaptuk kézhez. Nincsenek benne ideológiai felkiáltójelek, tendenciózus csúsztatások, agyonhallgatások és rejtett hatalomöntömjénezések. Nem kiáltja ki magát a tudomány egyedüli fáklyahordozójává, az igazság birtokosává, csak lépésről lépésre tudományos megalapozottsággal halad a mikrokozmosztól a makrokozmoszig, a személyiség kialakulásától a nagy társadalmi ellentmondásokig, a természet és társadalom mai összehorzsolódásaiig. Különösen taníthatóvá teszi a könyvet, hogy, mindvégig a diákok, közvetlen tapasztalatain keresztül igyekszik a legelvontabb fogalmakat is megértetni.

1991/10 Kimutatja gondolkodásunk csere-paneljeit, túlhaladott, de le nem vetett szokásainkat, a társadalomirányítás soha-nem-éppen-tudományos megalapozottságát, mindazt; amit ténynek fogadunk el, és amitől éppen emiatt nem vagyunk képesek szabadulni. És éppen ennél az utóbbi erénynél savanyú a szőlő: a könyv alapvető vizsgálódási területe - különösen az elején - a diákok legközvetlenebb környezete, az iskola. Pellengérre kerül a mindennapos frontális óravezetés, az ezt kiszolgáló térkialakítás, a hozott hátrányok nem szándékolt, de annál hatékonyabb fokozása, az egyéniséget inkább elnyomó, mint serkentő belső világ. Bár a céltábla, az egész nevelési rendszer, így, az iskola - többnyire - feloldozást kap a bűnök alól, de - csupán a könyv olvastán kialakulhat a negyedikesekben az a képzet, hogy tizenkét évig módszeres idomításuk és átgondolatlan butításuk folyt. Néhány szakmabéli ismerősön a tankönyv margóra helyezését fontolgatja, az iskola tekintélyét és ebből fakadó nevelőerejét megőrzendő. De hát ha jó a könyv, nem kellene inkább alkalmazni a mondanivalóját? Nem kellene nagyobb kaput nyitni, akik a pedagógia modorosság-falát akarják lebontani? De igen. Csakhogy ehhez az oktatás (a tantestületek, a tanárok) koncepcióváltását kellene elérni. Nehéz munka, mert a parancsuralmi rendszerű oktatás diáksága könnyebben kormányozható a demokratikusénál. Az újra fogékony pedagógustársadalom kevésbé nyitott azokra a felvetésekre, amelyek a megszokott taposómalom hajtását - bár egyes területeken eredményesebbé tennék - csak nehezítenék. A magánszorgalomból olvasók érdekes kuriózumként fogják föl, a „rejtett tanterv” szükségszerű károkozását, de lepörög róluk a figyelmeztetés, mint az erős dohányosról az antinikotinista propaganda. Aki meg esetleg okul belőle, az magányos fecske, tehát nem csinál nyarat. Az együttes lépéshez az lenne a minimális előfeltétel biztosítása, ha a testületekkel feldolgoztatnánk a „Társadalomismeret” tankönyv iskolára vonatkozó részeit, ajánlásait. Enélkül - meggyőződésem -, a könyv megjelenésével az iskolák egy részét (többségét?!) öv alatti .ütés érte. pa-ul Bizonyítvány - vizsga nélkül Versenyben a szakmatanuló ifjúság Kevés állandó maradt meg mára a szakképzés terén. A válság, amely eddig csalhatatlannak vélt módszereket szüntet meg, bevált gyakorlatokat alakít át gyökeresen, bizonytalanná tett minden eddigi értéket. Talán éppen ez értékeli fel a versenyszellem további kibontakozásának az igényét, a szakmai megmérettetés óhaját. Minden bizonnyal ez tartja ismételten napirenden a szakmunkásversenyek, a szakmatanulók országos versenyeinek rendszerét. - Mit hoz ez a tanév a folyamatos változásoktól lassan ,már megedződött pedagógus társadalomnak? Lesz-e bizonyítási lehet6ség tanárnak, diáknak egyaránt? A szakképzés ünnepei

1991/10 - Elsősorban, bármennyire is meglepő, a folytonosságot hozza - válaszolja Dr. Murányi Pál, a Nemzeti Szakképzési Intézet, igazgatója -, ami a mai világban nem elhanyagolható szempont. Meghirdettük az Országos Szakmai, Tanulmányi Versenyt; valamint a Szakmai Tantárgyi Tanulmányi versenyt, a szakközépiskolák részére. Továbbá idén is indul a Szakma Kiváló Tanulója és a Szakmai Tantárgyi Komplex Tanulmányi versenysorozat. Ez a lassan negyedszázados múltra visszatekintő versenysorozat olyan nagyszámú diákot vonz, hogy felszámolásáról egyszerűen szó sem lehet. Ezek a rendezvények tulajdonképpen a szakma, a szakképzés ünnepei. Nincs más ünnepünk. Nem akarok szentimentális lenni, de kiemelném azt a tényt, hogy ez a szakma legvalósabb megmérettetésének, a szakoktatás eredményei bemutatásának a legvalósabb fóruma. Ebben részt vesznek nemcsak az iskolák, de az egyetemek, a szakminisztériumok, vállalatok is. Ez természetes; hiszen így tudják valós módon megismerni, azt a jövendő szakembergárdát, amellyel a jövőben dolgozni fognak. Kiválasztani a legjobbakat, építve rájuk a továbbfejlesztés, az átalakulás érdekében. - A szakközépiskolások részére szervezett versenyek körében várható-e valamiféle változás? - Továbbra is három fordulós a megmérettetés. Először az iskolák rendezik meg selejtezőjüket, eldöntve, kik képviselhetik, majd intézményüket a továbbiakban. Ezt idén kibővítettük azzal, hogy adott esetben az önkormányzatok is rendezhetnek területi válogatót, amennyiben képesek vállalni a felmerülő problémák megoldását. A Nemzeti Szakképzési Intézet ehhez minden segítséget megad, de a döntés az övék. A továbbiakban, már központi szervezésben zajlanak az elődöntők és végül áprilisban kerül sor a döntőre. A változás elsősorban ott figyelhető meg, hogy eddig minden központi előírás szerint történt, mára már az iskolák szakmai önállóságuk alapján maguk dönthetik el a selejtezők formáját, minősegét. Mi mindössze olyan kontrollt alkalmazunk, hogy a továbbjutásra javasoltak eddigi jegyeit bekérjük egyfajta szűrés céljából. A továbbjutók 1.200 forint nevezési díjat kötelesek fizetni, amit gyakorta az iskola áll. A versenyek korrektségét kipróbált szakembergárda biztosítja, mely a szakma, elismert képviselőiből, a szakminisztériumok illetékeseiből, valamint az egyetemek oktatóiból áll. Ez érthető, ők is kíváncsiak az elkövetkezendő évek egyetemi hallgatóira. A győztesek, mint köztudott, egyúttal megkapják ,az érettségi bizonyítványt. Ez az elismerés komolyvonzerőt jelent, a diákok, tanárok számára, jelentkézőkben bizonyára nem lesz hiány. A szakmai versenyek tehát gépipari, villamosipari, könnyűipari és a többi mellett meghirdetjük a tantárgyi-tanulmányi versenyeket kereskedelmi, vendéglátóipari és közgazdasági területen is. Változik-e a szakmunkástanulók versenye? - A szakképzés válsága talán itt jelentkezik a leglátványosabban. Ez a képzési forma komoly mértékben gyakorlatigényes, a munkahelyek átalákulásával, megszűnésével pedig ez a lehetőség vész el a leghamarabb. Ennek ellenére komoly szerepet szánunk a Szakma Kiváló Tanulója és a Szakmai Tantárgyi Komplex versenyeknek. Elsősorban azokat az iskolákat várjuk, ahol jelentős létszámban folyik a képzés. Nyilvánvalóan nincs értelme olyan szakmákat erőltetnünk; melyekben már csak pár tucat gyerek tanul. Több szakma jelentősen átalalkult, némelyek megszűntek, mások újonnan jöttek létre. Ahol nincs meg a szükséges létszám, ott az iskolákra bízzuk a döntést. Szervezzék meg maguk, s a Nemzeti Szakképzési Intézet minden segítséget megad ehhez. Ezek a versenyek lebonyolításra kerülhetnek vállalatok, szakszervezetek bevonásával, mi azonban a főhangsúlyt a működő, most felfutó szakmákra helyezzük. A gépipari, villamos- és műszeripari, a vegyipari, fa- és könnyűipari szakmák rendelkeznek akkora háttérrel, szakmunkás tanulói létszámmal, hogy a részükre meghirdetett rendezvények méltó színvonalon zajlanak le. A változás azonban itt is megjelenik. A jövő szakmunkásának nem gombnyomogatónak, vagy akár „mindentudó Jani bácsinak” kell lennie, hanem továbbképzésre, átállásra

1991/10 képes egyéniségnek. Nemsokára kifut a hagyományos esztergályosképzés, ugyanakkor belépnek a díszműkovácsok, könyvkötők és a többiek. Megszűnt a régi értelemben vett szerszámkészítő szakma és mások is kerülhetnek erre a sorsra. Nekünk is követnünk kell a változásokat. Nyitottak vagyunk minden olyanra, mely a régi, hasznos, tiszteletet érdemlő szokások, a szakma megbecsülésének a visszaállítását szolgálja - A gyerekek felkészültsége, tudása megfelel-e az elvárásoknak? - Sajnos nem minden esetben. Összességében nincs gond, hiszen nemrég készítettünk egy felmérést, mely megállapítja, a versenyeken győztesek valamennyien megállták helyüket az egyetemeken, szakmájukban. Úgy tűnik, az iskolák megnézik, kire költik az 1.200 Ft nevezési díjat. Igaz, találkozni olyannal is, aki valakinek a valakije és mindenképpen indulnia kell, de ezek hamar lemorzsolódnak. A túlnyomó többség azonban tisztességes, jó fejű, ügyes kezű gyerek. Bízom benne, hogy a májusi döntőn sok tehetséges diák kapja meg a szakmunkásbizonyítványt. Csillei Béla AZ ÉRZELMI KULTÚRA MEGALAPOZÁSA ÉS FEJLESZTÉSE (dr. Zsolnay József) I. PROBLÉMAHÁTTER Az érzelmi kultúrának nincsenek olyan jól megállapítható paraméterei, mint például a technikai kultúrának, a környezetkultúrának. Mégis tudjuk, hogy van, létezik. Leginkább azokból „a reakciómódokból, lehet következtetni a milyenségére, jellemzőire, amelyek az állásfoglalásokban, véleménynyilvánításokban, az érintkezésben, az önfeltárulkozásbanészlelhetők. Az érzelmi kultúra jelenség- és lényegvilága persze ennél jóval több. Érezni annyit jelent, mint a világot elsajátító és alakító tevékenységünkbe belefoglalni önmagunkat: én-fenntartásunkat, én-kiterjesztésünket. Jelenti még, hogy ebben a meghatározottságban értékeljük gyakorlati erőfeszítéseinket, múltbéli tapasztalatainkat, és minden minket ért hatást. Érzéseink akkor működnek jól, ha tartalmazzák önmaguk megítélését is a mindenkor adott társadalom követelményrendszere és szokásrendszere szerint. (Heller Ágnes) Ilyenkor mondjuk, hogy urai vagyunk érzelmeinknek. Ez esetben van szó érzelmi kultúráról. Ebben az összefüggésben lehet beszélni a személyek, kisebb-nagyobb társadalmi csoportok, azonos érdekű és értékvilágú szervezetek színvonaláról, foglalkozási csoportok érzelmi kultúrájának jellemző jegyeiről. Az most már a kérdés, hogy, az érzelmi kultúra formálható-e iskolai pedagógiai eszközökkel. II. CÉLKITŰZÉS Az érzelmek alakulásának, tanulásának olyan segítését és támogatását kell az egyes iskolákban biztosítani, amely kitüntetetten épít a tanulók aktív és közvetlen önértéktudatára, pozitív énképére, és fellép az unalom, az érdektelenség, a közöny ellen. Ennek elemi feltétele a tanulói életutak megismerése, személyiségük tiszteletben tartása, továbbá a diákok mindennapi életét átható és alakító érzelem típusok (affektusok, emóciók, hangulatok) megismerése és befolyásolása az emberi kultúra hagyományai és tisztelt értékei, a művészetek érzelmeket mozgósító alkotásai révén. III. SZAKMAI HÁTTÉR

1991/10 Az érzelmi kultúra fejlesztésében meglehetősen szűkös a pedagógus szakma tudása. Kimondható, hogy az „érzelmi nevelés elméletének” fölvázolásával Magyarországon alig foglalkoztak. Ebből persze nem következik, hogy az igényes iskolák gyakorlata ne rendelkezne felhasználható tapasztalattal. Az érzelmi kultúra alakításához a pszichológia és a szociál-antropológia tanításának felhasználásával ma már olyan háttértudással rendelkezünk, amelyre fejlesztő programok építhetők. IV. FEJLESZTÉSI PROGRAM Az érzelmi kultúra fejlesztéséhez külön részprogramok csak abban az esetben adhatók meg, ha tisztázzuk, hogy az ember érzelemvilágának milyen elkülöníthető és jellemző típusai vannak. S feltételezzük, hogy azok a kultúra egyes részterületei által befolyásolhatók, humanizálhatók. Ilyen részterületek, „érzelemtípusok” az alábbiak a) Késztetések, illetve késztetéses érzések. Ezek az emberi organizmusnak, a szervezetnek a jelzései. „Valami nincs rendben, keresd a megoldást!” típusú érzésekről van szó. Például az, éhség, a fájdalom, a szomjúság szükségletének érzései ezek. Kielégítésük rituális alkalmakhoz, szokásokhoz kötött. Kommunikációs programok, az illemtanulás, a szellemi néprajz programjai nagyban segítenek ezen érzések identifikációjában, humanizált szabályozásában, „fegyelmezésében”. Szexuálkultúra programok ugyancsak humanizáló szerepet tölthetnek be. b) Az affektusok mint társadalmi eredetű érzéstípusok fejlesztéséhez ugyancsak a kommunikációs programok jelenthetnek eszközt. Minden affektus ugyanis kifejeződik mimikában, hanghordozásban, gesztusban. Mindegyik kommunikatív és összemberi jellegű, nincs emberi társadalom, ahol a félelmet, a szégyent, a dühöt, stb. ne ismernék. Az érzelmi kultúra fejlesztése e területen az affektusok felismerésének és kifejezésének finomítására, tökéletesítésére irányulhat. Báb, pantomim, drámajáték, tánc programok kitűnően segíthetnek ebben. c) Az orientációs érzések mint igen-érzések, illetve nem-érzések kialakítói azok a társadalmi objektivációk (a termelés, a gazdálkodás, a sport, a művészetek stb.), amelyekre vonatkozóan az egyének előzetes tapasztalattal, tudással rendelkezhetnek. Ízlések, kritikai állásfoglalások, szeretet, gyűlölet, rokonszenv, ellenszenv érzésének befolyásolására, gazdagítására a mai gyakorlat iskolája szűkös kultúrkínálatával alig alkalmas. Az orientációs érzelmek humanizálására a művészeti tárgyak, programok választékával lehet sikert remélni. Többek között az alábbiakkal: karikatúra, fotó, virágkötészet, népművészet, hangverseny, színház, a filatélia. d) Az emócióknak mint kognitív és egyben szituációhoz kötött érzelmeknek a fejlesztése rendkívül nehéz. Az emóciókhoz az öröm, a lelki fájdalom, a félelem, a szerelem, a barátság tartoznak. Az életben való sikeres helytállás követeli, hogy sok féle emócióval, emócionális típussal szembesülhessenek a diákok. Az irodalom, az önismeret, az önnevelés programok kivitelezése segíthet abban, hogy az emóciók kezelése öntökéletesítéshez, önfejlesztéshez vezessen. 1. A fejlesztő-intézetek szerepe az érzelmi kultúra megalapozása és fejlesztése terén a) Az érzelmi kultúra terjesztéséhez olyan programcsomagok kidolgozása szükséges, amelyekben, vizualitásnak (video, dia) kitüntetett szerepe van.

1991/10 b) Pedagógusok számára tanfolyamokat, továbbképzéseket kezdeményeznek - önismereti programokkal egybekapcsolva - az érzelmi kultúra fejlesztési lehetőségeinek megismerése végett. 2. Az iskolák szerepe az érzelmi kultúra megalapozása és fejlesztése terén a) Szakmai viták keretében ajánlatos tisztázni, hogy a művészetoktatás, a kommunikációtanulás segíti-e az érzelmi kultúra kibontakozását, avagy az „iskolai gépezet” maga alá gyűri, leckésíti, így hatástalanítja kognitivizálja, a művészeti programokat. b) Törekedni kell arra, hogy az érzelmi kultúra ugyanolyan preferenciákat élvezzen, mint a természettudományos és a matematikai kultúra ügye. 3. Az oktatási rendszer környezetének szerepe az érzelmi kultúra megalapozása és fejlesztése terén Az érzelmi kultúra alakításához rendkívül mostohák a körülmények. A mamutiskolák által sugallt légkör, az iskola intellektualizáló világa rossz hagyoányt teremtett a szülők körében. Szinte leszoktak az emberléptékű, érzelemgazdag iskolai környezet megköveteléséről. A helyzet radikális és kedvező megváltozása csak kölcsönös erőfeszítés árán képzelhető el. A MAGYAR NYELV KÖNYVE E hatalmas, több mint hatszáz oldalas könyvet egy eddig alig hallott, mostanában azonban meghökkentően magas színvonalat felmutató szellemi műhely, a Trezor Kiadó jelentette meg. A friss kiadónagyszerű, ugyancsak friss szerzőgárdát mozgósított. Csak három, más könyvből ismert szerzőt említenék most közülük. A(damikné) Jászó Anna, e kötetszerkesztője és egyik szerzője ugyanilyen kettős minőségben szerepel A magyar olvalástanítás története című könyvben (Tankönyvkiadó, 1990.). Hangay Zoltán a pápalátogatás idején megjelent A pápák könyve és több más történelmi, nyelvészeti mű szerzője. Cs. Nagy Lajos pedig egész tankönyvsorozatot készített - a Trezor kiadásában. A magyar nyelv könyve - címéhez méltóan - teljes körképet ad a nyelv (magyar nyelv) jelenségeiről - a kommunikációelmélettől a pszicho- és szociállingvisztikáig, a hangtantól a mondattanig. A kötet felépítése kiegyensúlyozott, arányos. Az első fejezet - Általános ismeretek a nyelvről és nyelvtudományról - először a nyelv „mibenlétét”, sokféleségét, típus és eredet szerinti osztályozását, majd a nyelvtudomány problematikáját, területeit, módszereit és rövid történetét tárgyalja. A Hangtan c. fejezetben összefoglaló áttekintést kap az olvasó a beszédhangok képzéséről, osztályozásáról, a hangtani jelenségekről, s újdonságokat is: a beszédpercepcióról, a kiejtési normáról, a beszédhangok expresszivitásáról stb. A Szótan című fejezet belső taglalása: szókészlettan, szófajtan, szóalaktan és a szóalkotás - korrekt, változatos, leíró nyelvtani összefoglaló. Hasonló a Mondattan című főfejezet is, amelynek különösen érdekes záró egységei - a mondatrend, a mondatátszövés, nyelvhelyességi tudnivalók - gazdagok friss információkban.. A Jelentéstan és Szövegtan korszerű, tudományos értékű, mégis közérthető, a pedagógusok számára is jól használható ismereteket közvetít, A mai magyar nyelvjárások c. fejezet pedig gyakorlatiasan ötvözi a hangtani, alaktani és mondattani jelenségeket. A kötet sajátos fejezete a Gyermeknyelv, amely jelzi, hogy tanítóképző főiskolai tanárok fogtak össze, alkották kötetünket. Az utolsó főfejezet – A nyelvtudomány

1991/10 interdiszciplináris kapcsolatai - tovább tágítják a könyv kitekintési körét a nyelvészeti tanulmányok perspektíváit. A kötet higgadt hangvételét, gördülékeny nyelvezetét egyaránt érzékelteti a következő néhány mondat: „A világon mintegy háromezer nyelvet beszélnek. Számukat nem tudjuk pontosan meghatározni. Egyrészt azért, mert még mindig felbukkanhatnak - kihalt vagy élő - feltáratlan nyelvek, másrészt azért, mert. nem mindig tudja megvonni a határt a nyelv és nyelvjárás között: pl. vannak olyan tudósok, akik a délszláv nyelvcsoportokhoz tartozó macedónt önálló nyelvnek tekintik, mások pedig a bolgár nyelv egyik nyelvjárásának.” (20. lap.) „A finnugor nyelvek mondatszerkesztésére jellemző a névszói (nominális) állítmány, továbbá az, hogy a jelző a jelzett szó előtt áll, és nem veszi fel a jelzett szó ragjait; a számnévi jelző után egyes számban van a jeltett szó.” (38. lap.) „A mezőépítkezés módja, a fogalmak kapcsolódási jellegzetességei az emberi nyelvek közötti különbségeknek a legjellemzőbb megnyilvánulásai… Egyes nyelvekben az adott fogalomkörben a fölérendeli fogalomra nincs külön szó, az alárendelt mező egyes elemei viszont megvannak. Mindez fordítva is lehetséges. Az is előfordul, hogy az egyik nyelv több vagy kevesebb nyelvi jellel fejez ki valamit, mint a másik. Ezért nem találunk olyan szót, amelynek a jelentése két nyelv között teljesen azonos volna. A magyar szín főnévnek megfelelő angol colour szó sok egyezés mellett „festék” jelentésével eltér a magyarétól.” (449. lap.) A fogalmak, jelenségek leírása közben a konkrét példák nemcsak pontosítják, megvilágítják az elméleti tudományos mondandót, hanem változatossá, színessé, érdekessé teszik a szöveget. Valamennyi fejezet - olykor alfejezet - után bőséges, minden tekintetben korrekt irodalomjegyzék található, így a könyv használói teljes rálátást kapnak a magyar nyelvészet eddigi eredményeire. A jól olvasható, logikusan tipografizált szöveget egyszerű, mégis informatív ábrák és táblázatok teszik teljessé. A szövegbeli - tipográfiai - kiemelések (kurzív, félkövér, ritkított antikva és kurzív) ugyancsak finoman árnyaltak, következetesen jelzők. A szép és jó - sajnos napjainkban ritka - megoldások közé tartozik az élőfej alkalmazása, érdekes megoldás a pagina ide helyezése. Meggyőződésem, hogy A magyar nyelv könyve egyaránt hasznos a magyar (vagy más) nyelv tanárainak csakúgy, mint bármelyik, anyanyelve iránt érdeklődő pedagógusnak, de ajánlható akár középiskolások számára is. Valódi tankönyv tehát tanulásra, önművelésre, tanításra igen-igen alkalmas kiadvány, valamint egyszerűségében is szépségdíjért kiáltó könyv született. Legföljebb a 760 forintos ár zárja ki a tömegesebb (közép)iskolai terjedését, használatát… A közelgő karácsonyra szép ajándék lehet ez a kellemes, ízléses küllemű könyv, amely egyaránt dicséri a szerzői közösség és a Trezor Kiadó gondos munkáját. Utóbbi dicséretére szól egy másik nyelvészeti könyv kiadása is. A Trezor Kiadó - ugyancsak 1991-ben Bárczi Géza: Magyar szófejtő szótár.c. munkáját is megjelentette, pontosabban újra kiadta az 1941-es kiadás nyomán. E kötet is példamutatóan gondos, ízléses és szép kivitelezésű, amelyet bármely nagyobb, régibb „hivatásos” kiadó is megirigyelhet. Dr. Karlovitz János

1991/10 Gondolkodni pedig kell Görögdinnye Radnóti fején Érdemes ellátogatni egyszer a bajai angoltáborba. Száz magyar gyerek tanulhat itt nyaranta angolul, viszonylag olcsón, anyanyelvi tanárokkal, ami ma már talán nem nagy szenzáció (kilenc éve az első bajai táborban még az volt). Az viszont ma is bajai specialitás, hogy a magyar gyerekek angol diákokkal lehetnek együtt, ami eszményi lehetőséget jelent a kötetlen, spontán nyelvtanulásra. Vannak a táborban világszövetséges magyarok is, Norvégiából, Venezuelából, Németországból vagy az USA-ból. Némelyikük jól beszél magyarul, a többség azonban csupán magyar származású és nyelvünket akarja megtanulni itt. Megmártózni a másságban De nem is erről akarok én beszélni. Hanem arról, hogy mennyi minden egyebet tanulhat itt az ember. Megmártózhat a csupa nagybetűs másságban, ami hol mámorosan izgalmas és szép, hol szinte elviselhetetlen. Kicsit mások a kinti gyerekek. Ha benyitsz egy hálószobába, a földön ruhák hevernek szerteszét, tiszták és piszkosak vegyesen. Hogy elpakoljon maga után egyszer is, bármit is, úgy tűnik, a szabad világban ismeretlen dolog. Meglepő a tanárokkal szembeni, szinte hihetetlenül trágár, szemtelen beszédmodor is. A derék angol gyerekek közül talán senki sem dohányzik (civilizált országból érkeztek; tíz éve országos és eredményes antinikotinista kampány zajlik odaát), viszont a nyugati pénztárcához olcsó magyar kocsmák után este telehányják a hálót vagy fürdőszobát. És milyen viccesek: görögdinnyehéjat tesznek a kollégiumi Radnóti-szobor fejére, másnap kirúzsozzák a száját vagy condomot akasztanak a fülére; új ötlet jut minden egyes napra. Pedig tudják, ki volt Radnóti, hogyan élt, alkotott és halt meg, hiszen az első eset után elmondtuk nekik. El kellett persze mondani. A magyar gyerekek rendre elbűvölik az angol diákokat, s főként tanárokat azzal, hogy milyen sokat tudnak az angol kultúráról, történelemről, földrajzról, s viszonzásként türelmesen elmagyarázzák, hogy mi nem szláv nép vagyunk, nincs tengerpartunk, kisebb országunk területe, mint Nagy-Britanniáé és az ortodox vallás nem általános nálunk. Hogy csibészségeket magyar diákok is elkövetnek? Hogy égbekiáltó tájékozatlanság, műveletlenség nálunk is előfordul? Hát persze. De ez mégis kilenc év egyértelmű tapasztalata, hogy a magyar gyerekek jobbak, fegyelmezettebbek, többet tudnak, műveltebbek, s ez nem előítélet: különböző országok, városok, iskolatípusok és korosztályok, magyarországi és „nyugati” gyerekeinek egybevétése évről-évre megerősíti ezt a képet. Csakhogy mindez csupán az érem egyik oldala. Az érem másik oldala Mert ha felmerül valami probléma, vagyis izgalmas vitakérdés, gondolkodtató szituáció, mi, magyarok, rögtön állva maradunk. Igaz, be kell számítanunk, hogy az angolok anyanyelvükön vitatkoznak, a mieink pedig az ő nyelvükön próbálják kifejezni magukat. De tolmácsolás esetén sem változik a kép: a nyugati diákok problémaérzékenysége százszor jobb. Veszik a lapot, ügyesen csoportosítanak érveket és ellenérveket, méltányolják mások véleményét, de szívósan védik a maguk álláspontját, sohasem

1991/10 tévesztik össze a vitát a veszekedéssel. Kitűnő vitakultúrájuk kreativitással, eredetiséggel párosul. Bátrabbak, vállalkozóbbak, ötletesebbek. Egy összeszidott magyar diák talán sír, vagy konokul, leszegett fejjel hallgat, esetleg durván felesel. Az, angol őszintén sajnálja a történteket, reményét fejezi ki, hogy hasonló eset többé nem fordul elő, mindazonáltal felhívja a figyelmet arra, hogy az adott esetben a tanár is hibázott. Egyszóval, sarokba szorítva is okosan és pontosan fogalmaz, nem esik pánikba, nem adja meg magát, de nem is ront fejjel a falnak. S mindezen nem is lehet csodálkozni. Mert a kollégák is ilyenek. Amikor az amerikai felsőosztálybeli fiú már angol mércével is elképesztően rendetlen, a tanár nem tart lelkiprédikációt. Ehelyett azt mondja: Ebben az országban a politikai rendőrség néha házkutatást szokott tartani külföldieknél, most is valami ilyesmi várható, érdemes elpakolni. A beavatott szobatársak is szövetségesek, komolyan, rendet csinál az egész társaság. Aztán, amikor a trehány amerikai is elpakolt, bevallják, hogy vicc volt az egész, jót nevet mindenki. A történetnek még nincs vége. Ebédnél a megtréfált fickó odaront tanárához, és a fejére borítja a főzeléket. S a tanár még most sem üvölt, nem ad pofont, hanem mosolyogva mondja asztaltársainak, ájm szorri, de attól öfrejd, fel kell mennem a szobába átöltözni. Az angol kollégák nem a gyerekek helyett döntenek, hanem velük együtt. A diákok a fegyelmi tárgyaláson is partnerek, mint mindenben. A tanárok műveltség-képe is diákjaikéhoz hasonló, David például Cambridge-ben végzett, de amikor Livius kerül szóba, visszakérdez, Livius görög volt vagy római. Cambridge az európai antikvitás és klasszika-filológia kutatás egyik fellegvára. Ja, persze. David újkorra specializálódott. Mutatom neki történelemkönyveinket, felhívom figyelmét az angol vonatkozásokra. Kajánul kérdezem: ők mit tanítanak a magyar történelemről. Náluk csak egyetemen, történelem szakon oktatnak kelet-európai (Közép-Európa vagy Közép-Kelet-Európa - javítom szemtelenül) történelmet, persze, csak ha erre specializálódik valaki. Aztán ő kérdez vissza” mit szoktam választani a tankönyvből. Hogyhogy mit? Hát megtanítok mindent, az ókortól napjainkig. Ahol választani lehet, az a fakultáció, ott tavaly félévig Rómát tanítottam, félévig Árpád-kort. Azt már nem teszem hozzá, hogy a kollégák többsége a fakultáción sem „választ”, hanem a történelemtankönyvet tanítja, ugyanazt, amit rendes órán, ismétel, gyakorol, súlykolja az anyagot, hiszen ez kell a felvételin meg a versenyeken: Tanár, diák, szülő és igazgató hallgatólagos egységfrontba tömörülve halad a gyengébb ellenállás irányába, elszabotálva az egész fakultáció értelmét, lelkét, a szabad választáson alapuló műhelymunkát. Mert itt van a kutya elásva. Ez a lényege ennek az egész angol-magyar, szép-csúnya másságnak. Motozást vagy biflázást? Hogy a magyar, azaz, hogy porosztus iskolarendszer kulcsa az ismeret: mennél több információ átadása és visszakérdezése, a történelmileg felhalmozódott műveltséganyag meg (vagy: be- ?) tanítása. És mindez nem kategórikusan rossz, nem haszontalan, sőt értékes is. Csak nem igazán gyakorlatias. Matematikus kollégám szerint egy negyedikes gimnazista általában nem intelligensebb, mint egy elsős, és kifejezetten kevésbé kreatív. Viszont százszorta többet tud. Tényeket, adatokat, összefüggéseket, elméletet. Míg az angolszász, főként az amerikai iskolarendszer mindenekelőtt gondolkodni tanít. Önálló, bátor, kezdeményező, alkotó gondolkodásra nevel. Arra, hogyan kell elvállalni és eladni önmagunkat, kihozni a

1991/10 bennünk levő maximumot, többnek-jobbnak látszani, mint ami van, jól és sikeresen fellépni, kultúráltan vitázni, bölcsen visszavonulni, vagy épp szívósan verekedni. Hogy melyik a jobb? A szabadszellemű dán iskolarendszer egyik, ezerdiákos iskolájának igazgatója meséli, az idén először sikerült egy tanévben tíz gyilkosság alá menni. Merthogy az elmúlt tíz évben mindig kétszámjegyű volt azoknak az eseteknek a száma, amikor az iskola diákja sikeres vagy sikertelen kísérletet tett osztálytársa, tanára vagy mások megölésére. Viszont a hazánkéhoz sok szempontból hasonló történelmi és természeti adottságok között fejlődött Dánia mennyivel gazdagabb nálunk. Állítólag az USA-ban vannak olyan iskolák, ahol fotocellás berendezés „motozza meg” reggelente az iskolába lépő diákot (mint a repülőtereken), van-e nála fegyver. Köztudott, hogy, sok, amerikai főiskola olyan vagy rosszabb színvonalú, mint egy átlag magyar gimnázium. S közismert a két ország közötti életszínvonal-különbség is. Átvenni készülünk az angol vizsgarendszert, melyet ott épp megszüntetni akarnak. Mennyit beszélünk Magyarországon túlterhelésről és maximalizmusról, miközben odaát kezdik felismerni, hogy vissza kell hozni a felesleges magolás, reproduktív tanulás címén kisöpört műveltséganyagot, mert enélkül egy ponton túl az ízig-vérig amerikai tesztek, kreativitás- és intelligencia-fejlesztő gyakorlatok sem használhatók igazán. Nagy amerikai és japán számítástechnikai cégek szívesen települnek olyan országokba, ahol az iskolarendszer kifejezetten ismeret- és műveltségcentrikus, mert még a gondolkodás- és ötletigényes számítástechnika sem nélkülözheti az alapos, pontos tárgyi tudást. Jó lenne kombinálni a kettőt. A gondolkodó, aktív, szuverén állampolgárt nevelő angolszász és a fegyelmezett, művelt alattvalót „termelő” porosz iskolarendszert. De vajon lehet-e? Ujlaky István ÍGY ÍROK ÉN - Gyermekversek Magamról vidáman Legtöbbször vidám vagyok, Bár van, amikor szomorkodom. Szomorkodom, de hát Istenem. Az ember legyen valamilyen. Okos vagyok, szép és szerény Hát ki legyen az, ha nem én? Szívesen járok iskolába Csák tanulni ne kéne egyfolytában. Ha fagyievést oktatnának Nálam szorgalmasabbat nem találnának Mit mondjak még? Jegyeim jók, ezek a fontos tudnivalók. (Werly Szilvia 5. c.)

1991/10 ESZEVESZETT ESZPERENTE Reggel vekkerem hevesen csenget: Ellenkezem, de felkelek. Eszek, egy cseppet vedelek, S testemet melegbe hengergetem. Eleven gyerekekhez megyek, S egyszerre becsengetnek. Fegyelmezett ember nevel, csendet teremt, Engem feleltetve versemen nevet. Ez lehetetlen? (Horváth Viktória 5. c.) Halál Az élet egyszer megáll, mint az óra, amikor lejár. Mint a fa, melynek nagy a lombja, de télen csupasz. Egyszer eliramlik az élet Lejár, mint egy óra, már nem mondja TIK-TAK-TIK-TAK csak hallgat és, elveszik a csöndben. A gyermek Amikor megszületik, azt sem tudja ki ő, de mikor kinyitja apró szemeit, mindent látni akar, tudni mindent mi létezik, mi mozog. Megfogni, megragadni, szagolni, érezni. Alszik, eszik, sír, nevet. Micsoda kis apró kezek! Lábával rúgkapál, és ha, nincsen enni, a hüvelykujj is épp megteszi Amikor nevet, még a bánatos embernek is jókedve lesz. Ez a világnak a legszebb gyümölcse, a kisGYERMEK! Isten Sok ember van, ki hitét Istennek adja. Sok ember van, ki reményét nem adja fel soha. Sok ember van, kit Isten megsegít, de kevés ember van, kit magához emel Ő maga mellé. Az unalom Ülök a fotelban, és nézem a falat, mely barnás színt vett fel a fényben. Hallom a legyet, mely felettem zümmög. Rászáll a falra, dörzsöli lábát, mintha azt mondaná

1991/10 - Úgy kell Neked, magadra maradtál! Ekkor, begurultam, már nem is unatkoztam Odamentem és rácsaptam. Zümmögött egyet, lába remegni kezdett, mintha azt mondta volna: - Győztél, győztél! Lecsúszott a falról, csak a foltja látszott. És én újból néztem, az unalmas falat. Mi a szerelem? Álmom mindig hozzád húz, Szívem mindig, hozzád szó1, de persze nem szavakkal, hanem apró dobbanással. Minden apró dobbanás egy rövid betű, és így áll össze ez a szó: SZERELEM És közben dobog a szívem halkan, Majd, hangosan így ni: figyelj csak: DIB-DOB, DIB-DOB (Eisenhauer Krisztina 8 e.) Éjjeli álom Csodaszépet álmodtam az éjjel. Nádi világot vadkacsacsemetékkel. Békák daloltak kőhalmon, Hangyacsapattal a vízparton. Én pedig a csónakomon Horgásztam az ezüst tavon. Szeretet Hogy mit jelen a szeretet? Megmondom én azt neked. Azt jelenti kapcsolat, mely összeköt, barátokat. S, ha sírni látod akit szeretsz, van egy dolog amit tehetsz. Büszkén, bátran ,mondd neki, hogy van miért még örülni.

1991/10 Mert van egy igaz barátod, ki megvígasztal meglátod. És megérzed a lényeget, hogy mit jelent a szeretet. Anyám Ó anyám, szerető, nevelő anyám. Gondoztál, ápoltál, de mégis szigorú voltál. De az a lényeg, hogy jó voltál hozzám, És lám, most olyan vagyok, mint apám. (ifj. Lajer László 2. a.) SZŐKE HERCEGRŐL ÁLMODOM Ez nem vicc - csak tréfa Ha hazamegyek az iskolából, megkezdődik az energiafogyasztás. Bekapcsolom a magnót, a tévét, a videot, a lámpát. A magnóból rockzene szól és tánclépések közepette vetem le a „nincs” köpenyem. Belapátolom a tanuláshoz szükséges csokoládétömböket. Először az éneket tanulom meg, majd a rajzot, a tesit, végül az osztályfőnökit. Más tantárgyakra nem pocsékolom a drága időmet. A délután többi részét kikapcsolódással, pihenéssel, szórakozással töltöm. Így készülök fel a másnapi fizika dolgozatra. Meleg habfürdőt veszek és szőke hercegről álmodom. (Csipkerózsika, aki mellesleg 7. osztályos)