2012.10.29.
Bodnár Istvánné Rehabilitációs gazdasági szakértő Elérhetőség: 30‐3756186 bodnarnerozi@t‐online.hu Debrecen, 2012. október 29. 1
„Ismertem egyszer egy vak embert, aki mindkét szemére elvesztette látását. látását „Vak Vak”-nak nak nevezték. nevezték Pedig nyugodtan nevezhették volna kiváló gépírónak, szorgos munkásnak, jó tanulónak vagy munkanélkülinek. Képtelen volt ugyanis munkát kapni egy áruház közönségszolgálati osztályán, ahol az alkalmazottak a telefonon beérkező rendeléseket írták gépbe. A személyzetis már alig várta, hogy a felvételi beszélgetés véget érjen. „Nézze, maga vak”, mondta folyton. y A személyzetis y azt hitte,, ha valaki bizonyos szempontból sérült, egyúttal minden más szempontból is alkalmatlan” Allport: Társas lény
2
1
2012.10.29.
Miről is beszéljünk ma!!! 1. Komplex rehabilitáció ‐ megváltozott munkaképesség ‐ p g p g foglakozási rehabilitáció ‐ FNO (8. és 9. fejezet) 2. Foglalkozás‐egészségügyi ellátás 3. Ergonómiai ismeretek hogyan alakítsuk ki a személy adottságainak megfelelő munkakörnyezetet
3
1. Komplex rehabilitáció intézményrendszerének rövid történeti áttekintése y
1907. évben a választott bíróság tárgyalásaihoz betegség – keresőképtelenség – ügyben „kijelölt orvosok is meghívandók szigorú sorrend alapján”. (1907. évi XIX. Törvénycikk 165.§)
y
1908‐ban létrejön az Állami Munkás Biztosítási Hivatal Orvosi Tanácsa, mint orvosszakértői szervezet. t
y
1927‐ben a XXI. Törvénycikk Betegségi és Baleseti kötelező biztosítás címen előírja a rokkantság orvosszakértői véleményezését.
y
1951. évi 136. (XII.18.) Egészségügyi Miniszteri rendelet szabályozza a munkaképesség‐ csökkenést véleményező orvosi bizottságok működését.
y
1960‐ban, az Egészségügyi Miniszter a létrehozza a Munkaképesség‐csökkenést Véleményező Orvosi Bizottságok Országos Igazgatóságát (44/1960. EüM.U).
y
1967‐ben a szervezet hatáskörébe tartozik a munkaköri (szakmai) alkalmassági orvosi véleményezése másodfokon, valamint az orvosi felülvizsgálat során keresőképesnek nyilvánított biztosított keresőképességének orvosi döntőbizottsági felülvizsgálata is. il á ít tt bi t ít tt k őké é é k i dö tőbi tt á i f lül i ál t i
y
1971‐től megalakul az Országos Orvosszakértői Intézet. (45/1970 EüM.U.)
y
2007‐ben létrejön az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet. (213/2007. VIII. 7. Korm. rend.)
y
2011 –ben Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (331/2010. (XII.27.) Korm. rend)
y
2012. július 1‐től Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv fok (Kormányhivatal –eljárási rend I. fok) és a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (II. fok) 4
2
2012.10.29.
1. Az I. fokú eljáró szerv 2012. 07. 01‐ 1. Az I. fokú eljáró szerv 2012. 07. 01‐től Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Akiket a felülvizsgálat során nem minősítettek megváltozott g munkaképességűnek vagy nem lett jogosult ellátásra, azok álláskeresőként ügyfelekké válhattak.
Nemzeti Rehabilitációs és
Szociális Hivatal a nyugdíjbiztosítási szakigazgatás szerv által továbbított felülvizsgálati kérelmek befogadása, ütemezése, a felülvizsgálatok elvégzése, valamint az érintett és a nyugdíjbiztosítási szakigazgatási szerv értesítése.
Nyugdíjbiztosítási Szakigazgatási Szerv az érintett
személyek kiértesítése, felülvizsgálatára irányuló kérelmek befogadása, továbbítása a rehabilitációs hatósághoz
Rehabilitációs Szociális Szakigazgatási Szerv
5
1. Az RSZSZ és NRSZH döntési mechanizmusai Komplex rehabilitáció
orvosszakértő, a megmaradt egészségi állapot mértékét (egészségi állapot értékelése szervrendszerenként, illetve betegségcsoportonként – szakorvosi leletek, illetve szakértői vizsgálat során szakértői vizsgálat során észlelt aktuális állapotképezi, FNO elvei alapján)
foglalkoztatási szakértő, a foglalkoztathatósági szempontokat ( 15 szempont, személyi adottságokat képzettséget, szakmai gyakorlatot, tanulási képességet, munkaerő‐ piaci lehetőségeket pontozás 1‐3 pont, nem t á 13 t rehabilitálható 17 pont alatt)
szociális szakértő, szociális szempontokat szociális szempontból foglalkozási rehabilitációja nem javasolt, ha családtagja ápolásra szorul, vagy önellátásában akadályozott, illetve az értékelő adatlap szerint 12 pont alatt. (10 12 pont alatt. (10 szempont szociális körülményekre, az elérhető szolgáltatások igénybevételére)
6
3
2012.10.29.
Komplex bizottság
Foglallkozási szakértő
Szociális szakértő
Orvosszakértő
1. A komplex bizottsági munka szakaszai
7
1. Komplex minősítés és a hozzákapcsolódó ellátások (áttekintő tábla) egészségi állapot
minősítési kategória
rehabilitálhatóság
ellátási forma
60% feletti egészségi állapot
________________
rehabilitáció nélkül foglalkoztatható
________________
50‐60 % közötti egészségi állapot
B1 ________________________
B2
30‐50% közötti egészségi állapot
C1 ________________________ C2
30% alatti egészségi állapot
D
Önellátásra részben vagy egyáltalán nem képes
E
Foglalkoztatatási rehabilitációval helyreállítható____________ Egészségi állapota alapján rehabilitálható, de külön jogszabály alapján nem rehabilitálható Fogalakoztatása tartós rehabilitációt igényel__________________ Egészségi állapota alapján rehabilitálható, de külön jogszabály alapján nem rehabilitálható Csak folyamatos támogatással foglalkoztatható Egészségi állapota és önellátási képesség hiánya miatt nem foglalkoztatható
Rehabilitációs ellátás ________________________
rokkantsági ellátás
Rehabilitációs ellátás ________________________
rokkantsági ellátás
Rokkantsági ellátás
Rokkantsági ellátás 8
4
2012.10.29.
1. Az ügyfél útja a komplex eljárásban J O G O R V O S L A T I E L J Á R Á S
Munkaügyi Bíróság
kereset
NRSZH. II. fokú hatósági eljárás ‐ > II fokú határozat
Fellebbezés 30 nap RSZSZ I fokú hatósági eljárás I fokú határozat 9
10
5
2012.10.29.
11
1. FNO alkalmazása Statisztikai eszközként (populációs vizsgálatok, átfogó felmérés irányító információs rendszer). Kutatási eszközként (életminőség, környezeti tényezők). Klinikai eszközként ( szükséglet vizsgálat, kezelések összevetése, foglalkozás‐ egészségügyi felmérések, rehabilitáció eredményei értékelése..). Szociálpolitika eszközeként (szabályozás, rendeletek előkészítése és végrehajtása, szociális gondoskodás megtervezése, kompenzációs rendszerek……). g g , p ) Oktatási eszközként (életpálya választás, megtervezése, ismeretek bővítése, szociális tevékenység végrehajtásának a segítése). Társadalmi környezet alakítása, és a foglalkoztatás elősegítése (akadálymentesítés, elfogadás, foglalkozatás támogatása munkahelyi szinten…) 12
6
2012.10.29.
1. Az FNO rendszere
Rövid, tömör változat
Részletes változat
13
1. FNO kódolás alkalmazása Az FNO kategóriái „egymásba illeszthetők” A tágabb kategóriák magukba foglalják a magasabb rendű kategória szűkebb értelmezésű alkategóriáit is. Pl. a Mobilitás magában foglalja az állás, az ülés, a járás, a helyzet változtatás, a hely változtatás a tárgyak hordozása stb. kategóriákat. A rövid tömör négy A ö id ö ö változat kettő ál k ő szintet tartalmaz, míg a teljes, részletes változat i l í lj é l ál é szintet. A rövid és teljes változat kódjai egymásra épülnek. Az FNO kód csak valamilyen minősítővel– amely megadja az egészség szintjének a mértékét, egy probléma súlyosságát‐ együtt teljes értékűek. Az FNO kódoknál szükség van egy vagy több minősítő használatára is, amelyek pl. egy vizsgált szempontnál az egészségi állapot szintjét, a károsodást, vagy a probléma súlyosságát jelölik. úl á át j lölik A minősítőket egy pontjel után hozzáadott, egy, kettő vagy több számmal kódoljuk. Bármelyik kódhoz legalább egy minősítőt kell hozzárendelni, hogy jelentése legyen. A minősítők nélkül a kódoknak nincs saját, önálló jelentésük. (A WHO a nem teljes kódokat úgy tekinti, mint egy probléma hiányának a jelzését— xxx.00) 14
7
2012.10.29.
1. FNO mérési eredményei A testi funkciók és struktúrák károsodása esetén, valamint a környezeti tényezők esetén az első minősítők, a tevékenységek és esetén az első minősítők a tevékenységek és részvétel esetén a teljesítmény és a képesség minősítők mutatják a problémák mértékét az alábbiak szerint. xxx.0 NINCS probléma (enyhe, elhanyagolható, jelentéktelen.) 0‐4 % xxx.1 ENYHE probléma (csekély, kismértékű…) 5‐24 % xxx.2 MÉRSÉKELT probléma (közepes, meglehetős…) 25‐49% xxx.3 SÚLYOS probléma (nagymértékű, jelentős….) 50‐95% xxx.4. TELJES probléma (teljes, totális… ) 96‐100%
15
1. Képességvizsgálatok - a teljesítmény értékelése
A vizsgálat eredménye y normális teljesítmény (nincs
Produktív teljesítmény a munkaidő 67‐100%‐ában
probléma) y enyhe teljesítmény‐korlátozottság
a munkaidő 34‐66%‐ában
y jelentős teljesítmény‐korlátozottság
a munkaidő < 33%‐ában
y súlyos teljesítmény‐korlátozottság
fizikai munkavégzésre alkalmatlan
16
8
2012.10.29.
Maslow szükséglet piramisa V. szint Önmegvalósítás igénye
IV. szint
A Megbecsülés (siker) igénye
III. szint Az Elfogadás igénye (társak)
II. szint
A Biztonság igénye
I. szint
A Megélhetés igénye
Ösztönzés a munkára, a tevékenységre
17
Munkatevékenység motivációja Maslow alapján
Önmegvalósítás Önbecsülés Szeretet és kapcsolatok
Épség és biztonság Fiziológiai szükségletek
18
9
2012.10.29.
2. Foglalkozás‐ 2. Foglalkozás‐egészségügy általános feladatköre A munkavégzéssel kapcsolatos egészségügyi tevékenységek:
¾
Munkaköri alkalmasság vizsgálata
¾ ¾
Gyógyítás? Gyógyítás? ‐ elsősegélynyújtás!!!! Megelőzés színterei: Egészségmegőrzés Munkahelyi balesetek megelőzés–egyéni védőeszközökkel kapcsolatos tanácsadás Foglalkozási megbetegedések‐ kivizsgálása, egészségkárosító kockázatok értékelése, veszélyforrások feltárása és megszüntetésére javaslatok készítése Munkahigiéne Munkahigiéne: g : A munkahelyi környezet mennyiségi‐ és minőségi paramétereire vonatkozó előírások, szabványok kidolgozása Munkavédelem: 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről Munkavédelem: Kockázatértékelés , kockázatbecslés – minden munkáltatónak kötelező ergonómiai feladatok. 19
• Alkalmazkodás: (félelem harag, fizikai környezethez, időhöz, aszociális környezethez • Növekszik az idegrendszeri aktivitás, adrenalin, noradrenali kiválasztás fokozódik ‐ > magas vérnyomás
• Szociális helyzet , lakóhelytől • távoli munka, • több műszakos munka, • alkohol, drog, • kényszerű lakóhely változtatás, • munkanélkülisé
Pszichoszociális megbetegedés
Szociális tényezők
Munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések oki tényezői Felelősség veszélyhelyzet • Rossz munkaszervezés • Elismerés hiánya • Túlzott ellenőrzés • Vezetői bánásmód • intrikák
Feladatból adódó
• Túlterheltség – alulterheltség • Több műszak • Időkényszer, sürgősség • Monotónia
20
10
2012.10.29.
Megváltozott egészségi állapot előfordulhat Életciklus 0‐X évig
öregedés szerveink kopnak, deformálódnak
egészséges
betegség
Visszafordítható
rehabilitálható
Visszafordíthatatlan
habilitálni, szinten tartani
állapot
baleset
halál születés
fogyatékkal • • • • • •
értelmi mozgási látási hallási érzelmi, akarati halmozottan
b t é betegség
állapot
baleset
Habilitálni, szintentartani
öregedés szerveink kopnak, deformálódnak 21
2. Megváltozott egészségi állapotban a rehabilitáció színterei Foglalkoztatás elősegítése céljából a szociális hátteret vizsgálja és készít javaslatot a szociális szolgáltatások, és az ellátórendszer igénybe vételére.
Orvosi rehabilitáció: ‐ Kórházak Rehabilitációs osztályai
Szociális rehabilitáció:
‐minősítő bizottságok, RSZSZ, NRSZH, Tanulási képességet vizsgáló bizottság,
‐szociális, mentálhigienés, pszichológiai szolgáltatások, Pénzbeli ellátások, rehabilitációs intézmények
Foglalkozási rehabilitáció vizsgálat, felmérés: ‐ munkafolyamat (iroda, műhely vagy szolg. Környezet) ‐tevékenység folyamata , munkaeszközök, fizikai környezet, szociális környezet ‐> kapcsolata az
ergonómiával
Foglalkozási rehabilitáció : ‐RSZSZ, aktív és , passzív eszközök rendszere, alternatív munkaerő‐piaci szolgáltatások köre
22
11
2012.10.29.
3. Ergonómia fogalma és munkaterületei „A "human factors" (ergonómia) feltárja és alkalmazza mindazokat az ismereteket az emberi viselkedésről, képességekről, korlátokról és más emberi jellemzőkről, amelyeket figyelembe kell venni az eszközök, a gépek, a , , y , rendszerek, a munkafeladat, a munkakör és a környezet tervezése során, mint a hatékony működés, valamint a biztonságos és kényelmes emberi használat (alkalmazás) feltételeit” (Sanders & McCormick, 1993). (A tervezés során figyelembe veendő emberi képességek, korlátok és más sajátosságok ismeretanyaga.)
• A tervezésben felhasználható emberi alapadatok l d k felhasználása
Ergonómia ismeretrendszere • Elvek El k • Módszerek • alapadatok
Kutatás
• Az ergonómiai ismeretek felhasználása a tervezésben é b • kialakításban az üzemeltetésben és a karbantartásban
Alkalmazás 23
3. Egészségkárosodások, ‐panaszok 3. Egészségkárosodások, ‐ panaszok‐‐ és problémák forrásai és következményei A problémák forrásai: y y y
Sokat ülünk (10‐14 órát is): munkahelyen és este otthon (tv, Internet), és napközben az autóban. Többnyire nem helyes testtartással és rosszul (az ergonómiai követelményeknek nem megfelelően) kialakított munkahelyen és munkakörnyezetben. Életmódunkból és munkakultúránkból hiányzik az egészségtudatos magatartás.
A problémák következményei • Nem vagyunk (eléggé) igényesek a munkahelyi/otthoni munkafeltételek kialakításában, és az ergonómiai értékek megőrzésében 5‐10 év alatt a képernyős munkahelyeken az egyébként jelentéktelennek tekintett terhelő hatások súlyos egészségkárosodássá alakul(hat)nak: – A rossz testtartásból eredően a nem megfelelő szék és a nem helyes munkatér‐elrendezés: vázizomzat‐ derék, kar, nyak – RSI (Repetitive Strain Injury) kumulatív hatások az ujj és csukló, stb. ízületekben – Látásromlás és pszichés zavarok a nem megfelelő szem‐monitor távolság, ‐árnyékolás,, Lá á lá é i hé k f l lő i á l á á ék lá kontraszthatások stb. miatt – Egészségkárosodás a rossz klíma miatt – Pszicho‐szociális díszkomfort az irodai zsúfoltság, a nem elégséges és védett személyes tér (privacy) miatt • A következmények hatásával szembe kell nézni: egyéni – szervezeti/vállalati – társadalmi szinten
24
12
2012.10.29.
3. FNO szerinti tevékenységcsoportok támogató technológiák • Tanulás és ismeretalkalmazás eszközei • Otthoni és munkahelyi feladatvégzést támogató megoldások Otth i é k h l i f l d t é é t tá tó ldá k • Kommunikációt támogató termékek és technológiák • Számítógép‐használatot támogató technológiák • Helyzetváltoztatást és testhelyzet változtatást támogató technológiák • Önellátást támogató megoldások , g g g g • Otthoni élet, egészségmegőrzés támogató eszközei • Személyközi interakciók támogató technológiái • Oktatásban, munkavégzésben, ügyintézésben támogató technológiák • Közösségi, társadalmi és magánéletet támogató technológiák 25
3. Ergosz – munkaszimulátor Az ERGOS a munkafeladatokat és a munkakörülményeket szimuláló rendszer, a munka által támasztott követelményeket és az egyén terhelhetőségét veti egybe. A rendszer öt, egymással összekapcsolt egységből áll: a statikus és a dinamikus erőkifejtés vizsgálatának egysége a test mozgásterjedelmét vizsgáló egység a harmadik egység az állóképességet vizsgálja ismétlődő válogató, emelő, hordozó, járó és kúszó tevékenységek vizsgálata kapcsán a negyedik egység az állómunka‐tűrőképességet vizsgálja az ülő munka végzésének képességét vizsgálja az ötödik egység. A készülék 60 millió forintba került. A gépbe több mint tízezer foglalkozást programoztak, egy teljes vizsgálat 5‐6 órán át tart, de erre nincs mindig szükség: nem minden esetben kell a nehéz súlyok, dobozok emelésétől‐húzásától kezdve az aprólékos, kézügyességet, vagy éppen monotónia tűrést igénylő próba. Itt kiderül: valaki alkalmas‐e a futószalag melletti munkára, vagy inkább más foglalkozást keressen.
A rendszer mérési eredményei és összehasonlító vizsgálata lehetővé teszi a vizsgált személy számára a neki leginkább megfelelő munkakörbe/munkakörülmények közé történő biztonságos visszatérést. Ha az egészségi állapot, az ellátható munkakörök és az előzmények egybevetése szakmaváltási, kiegészítési javaslathoz vezetnek, vizsgálni kell annak megvalósíthatóságát: az érintett adottságait és a szükséges képzés elérhetőségét. Ez a vizsgált terület már átvezet a rehabilitálhatóság kérdésköréhez.
Forrás : http://www.softfederation.eu/isa2012/02_kerteszadrienn Letöltve: 2012. 10. 22.
26
13
2012.10.29.
3. Ergonómia a mindennapokban új helyzet -mozgássérült mozgássérült-- a családban y
A lakás minden területén : akadálymentesítés‐rámpa, nyílászáról cseréje, küszöbök lesüllyesztése padlószinttel egy szintre
y
WC‐ben: kapaszkodó felszerelése, ajtóra fogas felszerelése, falra rögzíthető WC kefe felszerelése, mosdókagyló mindkét oldalára kapaszkodó felszerelése, papír‐törlőkendő, és folyékony szappanadagoló felszerelése, billenő tetejű szeméttartó elhelyezése, WC papírtartó falra történő felszerelése, jelzőcsengő felszerelése
y
Fürdőszobában: zuhanyzó tálca, kabin kialakítása kapaszkodók felszerelése, egy méter magasságban elhelyezett tükör felszerelése, hogy a kerekesszékben ülő ember is tudja használni, csúszásmentes padozatra kell kicserélni a burkolatot , villanykapcsoló 1,10 – 1,25 m‐ig történő felszerelése, földelt konnektorok alkalmazunk a hajszárító és a hajsütővasak használatához + kiemelt részek
y
Lakószobában : a megfelelő pihenés biztosítása céljából –orvos által javasolt ágyat kell beszerezni, amelyen már ki van alakítva a kapaszkodó, a fejpárna‐emelő berendezés, biztosított az ágy rögzíthetősége, ki kell alakítani a jelzőrendszert. Kis szekrények biztosítása a személyes tárgyak tárolására 1,20 m‐ig. Villanykapcsoló 1,10 – 1,25 m‐ig történő felszerelése, földelt konnektorok
y
Nem szabad elhelyezni olyan eszközt és tárgyat (szőnyeg) amely akadályozza a biztonságos közlekedését a kerekesszékkel. 27
3. Ergonómia a mindennapokban új helyzet -mozgássérültmozgássérült- a családban A konyha rendeltetésszerű használatának megoldásához ; y g ; ¾ mosogatónál a kétoldali kapaszkodó felszerelésére. ¾ A konyhabútor minden polcrendszerét kihúzhatós fiókra kell átalakítani, amely az eszköz kivétele után a gázrugó segítségével a helyére visszamegy. ¾ A gázfőzőlapot kicserélni kerámia lapra, mert a sima lapon nehezebben billen meg és borul fel a főzőedény. ¾ Az előkészítő asztal és a mosogatót 60 –70 cm magasra szereltetni, hogy a használója kényelmesen meg tudja tisztítani és elő tudja készíteni a konyhai nyersanyagokat a felhasználáshoz. (pl. félkörív alakban) k t f lh álá h ( l félkö í l kb ) ¾ A biztonság érdekében felszereltetni a jelzőberendezés ¾ A szellőző berendezés vezérlő kapcsolójának 1,10 –1,35 m magasságban való elhelyezésére.
28
14
2012.10.29.
3. Ergonómia a mindennapokban - konyha akadálymentesítése mozgáskorlátozott személy számára
29
3. Az 50/1999. (XI.3.) EüM rendelet a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről
A képernyős munkahely: olyan munkaeszközök együttese, p y y y gy , amelyhez a képernyős eszközön kívül csatlakozhat adatbeviteli eszköz (billentyűzet, scanner, kamera, egyéb adatbeviteli eszköz), egyéb perifériák (mutatóeszköz, nyomtató, plotter, lemezegység, modem stb.) A munkáltató a munkafolyamatokat úgy szervezi meg, hogy a folyamatos képernyő előtti munkavégzést óránként legalább tízperces – össze nem vonható ‐ szünetek szakítsák meg, továbbá a képernyő előtti tényleges munkavégzés összes ideje a napi hat órát ne haladja meg.
30
15
2012.10.29.
3. Számítógépes munkahely Megoldások
Javasolt számítógépes munkahely elrendezése
„Az év irodai munkaszéke „ 2004. év
Számítógépes munkahely állítható elemei
31
3. SzámítógépSzámítógép-használat eszközei különböző felhasználói csoportok számára ¾ Vak felhasználók – Braille‐eszközök, felolvasó programok ¾ Gyengénlátó emberek emberek – betűméret nagyítás, kontrasztnövelés, színbeállítás, betűméret nagyítás kontrasztnövelés színbeállítás kurzorkereső, stb. (Windows, „kisegítő lehetőségek”) ¾ Színtévesztők és színvak felhasználók – nagy kontrasztú megjelenés, információhordozók ne csupán színek, hanem egyéb jelek is legyenek (pl. csillag, aláhúzás, stb.) ¾ Hallássérült emberek – írásos és egyszerűen fogalmazott magyarázatok, figyelmeztető hangok láthatóvá tétele (kisegítő lehetőségek), rádióműsorok szöveges megjelenítése honlapokon, YouTube szöveggel (automatikus f l feliratozással) l) ¾ Mozgáskorlátozottak: remegő kéz – billentyűzetszűrés, csak mutatóeszköz vagy csak billentyűzet használata, képernyő billentyűzet, fejegér
32
16
2012.10.29.
3. Munkahely átalakítása Munkahely átalakítása ‐‐ centrális idegrendszeri sérülés, végtagok korlátozott használata y Az irodában dolgozó hölgynek feladatai közé tartozik, g gy ,
hogy papírlapokat fűzzön le és ehhez lyukakat készítsen rájuk. y Az eszközök pozicionálásához és megtartásához azonban nincs elég kézügyessége. Ebben segíti őt egy házilag készített eszköz: a fa lapalátétre könnyen ráhelyezi és p , g y pp leveszi a lapot, kialakítása megkönnyíti a lap pozícionálását és a lyukasztót is rögzítették. http://www.workrerc.org/case_study/viewCaseStudies.php?casestudy=631
33
3. Munkahely átalakítása - éttermi kisegítő munka A CP‐s sérültnek olyan munkaasztalt alakítottak ki, a e y e a e e ess é e ö ye o á é , e é a amelyhez a kerekesszékkel könnyen hozzáfér, eléri az asztalon a munkaeszközöket. Evőeszközöket csomagol be egy étteremben, az evőeszközöket asztallapba süllyesztett tárolókban tartja, Így kivételükkor nem borul fel a tartó. (CP ‐ újszülöttkori agykárosodás )
http://www.workrerc.org/case_study/viewCaseStudies.php?casestudy=663 34
17
2012.10.29.
3. Munkahely átalakítása - nyeregkészítő ízületi betegséggel A munkája során a csuklóját érte károsodás és fájdalmai vannak a k d f d l k karjában, hátában is. A munkahelyét úgy alakították át, hogy kisebb igénybevételt igénylő szerszámokat választottak. Így a hagyományos kalapács helyett egy – a bútoriparban is használatos ‐ pneumatikus kalapácsot használ. Ezzel nem p p kell a csuklóját j terhelnie, , mert ez a kalapács tenyérbevehető és erőt sem kell kifejtenie.
Forrás: http://www.workrerc.org/case_study/viewCaseStudies.php?cases tudy=357
35
3. Munkahely átalakítása Munkahely átalakítása ‐‐ tanári munkahely adaptálása a megváltozott képességekhez Egy autóbaleset után a ö ép s o a ta á ő deg középiskolai tanárnő idegi sérülése miatt jobb kezét alig tudja használni, sokáig állva maradni sem tud. Ezért óráit az asztalánál ülve tartja (ergonomikus irodaszékben), számítógépe segítségével az interaktív táblát használva vetíti le és használja az előre elkészített óravázlatot. http://www.workrerc.org/case_study/viewCaseStudies.php?casestuy=664d 36
18
2012.10.29.
3. Akadálymentes (tömeg)közlekedés • Közlekedési „kultúra”…??? • Parkolás • DKV, • MÁV, • MÁV • VOLÁN..
37
3. Hotel Viktória Sárvár mozgássérültek számára kialakított szoba
http://www.hotel‐viktoria.hu/ 38
19
2012.10.29.
„Csak a munka fejti ki, csak az tartja fel a testnek és léleknek erejét; csak munka tesz hasznossá magunk és polgártársainkra nézve.” ( Deák Ferenc) „A munka pedig arra jó, hogy elűzzön az embertől három nagy gondot: a bűnt, az ínséget és az unalmat.” (Voltaire, Candide)
Felhasznált szakmai anyagok: -NRSZH anyagai, -Szakmai internetinternet-es portálok -Gyöngyös Károly Róbert Főiskola képzési anyagai -Saját feldolgozás
39
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket!
40
20