Romana különszám
8. FEJEZET
Raine meghallotta az ajtó nyílásának zaját. – Itt vagyok kint, a virágcserepeknél! – kiabált be a teraszról. A férfi nem is mondta, hogy benéz ma hozzá. – Szia! – üdvözölte mosolyogva, amint meglátta Maxet. – Mi a helyzet? – Épp most jártam a szüleidnél. Raine megdermedt. – Hogyhogy? – Beszélni akartam velük, mielőtt visszamegyek L. A.-be. A lánynak összeszorult a gyomra. – De az csak egy hónap múlva esedékes. A férfi a falnak támaszkodott. – Bronson ma reggel felhívott. Mielőbb el akarja kezdeni a forgatást. A hét végén, amint a darab utolsó előadása is lemegy, visszarepülők L. A.-be. Raine tisztában volt vele, hogy egyszer elérkezik ez a pillanat. Csak arra nem számított, hogy ilyen hamar. Könnyek égették a szemét. – Igazából csak közölni akartam a szüleiddel, hogy ne nehezítsék meg továbbra is az életedet. De amikor megérkeztem, Marshall is ott volt, és sikerült pár bombát robbantania. Raine az utolsó magokat is befedte földdel, aztán lehúzta a kertészkesztyűt, és Max felé fordult. – Miféle bombákat? – A szüleid próbálták megakadályozni az örökbefogadást, Marshall pedig segített nekik ebben. A lány elszörnyedve kapkodott levegő után. – Erre még ők sem lennének képesek! Max csak sokatmondóan felvonta a szemöldökét. Raine vetett egy pillantást Abbyre, aki békésen aludt a babaringatóban. – Miért? – suttogta végül. – Mert még mindig uralkodni akarnak feletted. A lány megdörgölte a keze fejével a homlokát. Mégis hogyan lehettek en�nyire kegyetlenek a szülei? – Megtudtam még valamit – folytatta csendesen Max. 272
Az év legromantikusabb napja
A lány ránézett. A férfi arcán rángatózott egy izom, a tekintete is komor volt. Itt valami nagyon nem stimmelt. – Gyerekünk volt. Max tehát tudja… Raine megkapaszkodott a munkapadban, mert nem akart térdre rogyni. – Igen, terhes voltam. – Tekintete a férfiét kereste, majd belekapaszkodott a karjába. – Kisfiú lett volna… Annyira sajnálom, Max! Raine többé már nem volt képes visszafojtani a könnyeit. Azoknak a sötét hónapoknak az emléke is megelevenedett, amelyek során mindent elveszített, ami fontos volt neki. – El akartad mondani valaha is? A lány lenyelte a könnyeit. Nem volt mit tenni, ennek a beszélgetésnek meg kellett történnie. – Valamikor igen – felelte őszintén. – Egyelőre azonban képtelen voltam rá. Annyira féltem! Max ellökte magát a faltól, és keményen megragadta Raine vállát. – Már akkor is tudtad, mielőtt elmentem? – Nem – suttogta a lány. – A távozásod előtti éjszakán szeretkeztünk. Akkor estem teherbe. A férfi kék szemében könnyek csillogtak, és Raine átölelte, mintha azzal átvehetné a fájdalma egy részét. – Meg akartam neked mondani, Max. De arra vártam, hogy hallass magadról, és… igen, azt már mindketten tudjuk, mi történt utána. – Gyűlölöm őket – mormolta a férfi. – Mi történt a kisfiunkkal? – A huszonnyolcadik héten beindult a szülés. Még nem volt elég fejlett, így nem tudták megmenteni. Max letörölte Raine könnyeit. – El sem tudom képzelni, min mehettél keresztül. Meghasad a szívem, ha a közös gyermekünkre gondolok. – Életem legrosszabb időszaka volt. Éppen ezért annyira fontos a számomra Abby. Őt nem veszíthetem el. – Nem is fogod. Arról gondoskodtam. Egy darabig némán, egymást szorosan ölelve álltak ott. Aztán Max hátrébb lépett. – Miért nem mondtál semmit, amikor visszajöttem? A lány reszketeg sóhajt hallatott. – Érzelmileg még annyira bizonytalanok voltunk… És nekem még mindig borzalmasan fájt ez a veszteség. Képtelen voltam elviselni a gondolatot, hogy neked is át kelljen élni ezt a fájdalmat, pont amikor éppen sikerült újra beléd szeretnem. Max a fejét csóválta. 273
Romana különszám
– Kérlek, Raine, ne mondd nekem azt, hogy szeretsz! Nem maradhatok, és nem akarok még egyszer fájdalmat okozni neked. Túl késő. – Tudom, hogy elmész, de el kell mondanom, mit érzek irántad. – Én nem adhatom meg neked azt, amire vágysz, amit megérdemelsz. A lánynak egyszerűen muszáj volt megkérdeznie: – Szeretsz engem? A férfi rezzenéstelenül nézett rá azzal a csodálatos kék szemével. – Jobban, mint azt valaha is lehetségesnek tartottam volna. Bár Raine gyűlölte magát érte, sírni kezdett. Az arca elé kapta a kezét, ám Max erős, meleg karja átölelte. A mellkasához simulva siratta a szerelmet, amelyet mindketten éreztek, de amely így sem volt elég erős ahhoz, hogy áthidalja a szakadékot, amelyet az eltelt évek teremtettek közöttük. Végül elhúzódott a férfitól. – Sajnálom. A lelkem mélyén tudtam, hogy úgysem fog működni. Max megtörölte a szemét. – Nem kérhetem tőled, Raine, hogy gyere velem. Én viszont nem maradhatok. Úgy tűnt, a szerelemnek is vannak határai, mert ha a férfi megkérte volna rá, akkor ő vele tartott volna. De talán Max még nem áll készen arra, hogy családja legyen, talán szeretné még szabadon élni az életét L. A.-ben. – Indulnom kell a színházba, mert az előadás ma hamarabb kezdődik – közölte a férfi. – A szüleim is eljönnek. Nem kérdezed meg Sashát, tud-e vigyázni Abbyre, hogy még egyszer az első sorból nézhesd az előadást? Bár Raine szívesen megtette volna, nem lehetett. Azt akarta, hogy az a csodás este legyen az utolsó emléke a színházról, amelyen a férfi öltözőjében szeretkeztek, majd együtt vacsoráztak a színpadon. Kételkedett benne, hogy valaha is még egyszer beteszi a lábát az épületbe. – Nem vagyok rá képes – nyögte ki nagy nehezen. – Jobb lesz így. – Akkor ez itt most a búcsú? Raine csak bólintott, mert túl felindult volt a beszédhez. Max a két tenyere közé fogta az arcát, és mélyen a szemébe nézett. – Szeretlek, Raine. Ha valaha is szükséged lenne rám, hívj fel! Neki itt és most lett volna szüksége a férfira. Társként, és hogy a sziklája legyen a hullámverésben. De nem lett volna fair arra kérnie őt, hogy adja fel miatta az életét Hollywoodban. A férfi egy darabig még némán nézte, majd lehajolt, és megpuszilta a szunyókáló Abby homlokát. – Vigyázz helyettem az anyukádra, kicsim! Raine közel járt hozzá, hogy megragadja Max karját, és könyörögni kezdjen neki, hogy ne menjen el, de uralkodott magán. A férfi még utoljára visszanézett. 274
Az év legromantikusabb napja
– Viszlát, Raine! – Vigyázz magadra, Max! Aztán a férfi távozott. Raine egy pillanattal sem tudta tovább tartani magát. Zokogásban tört ki, a kezébe temette az arcát, és könyökével a munkapadra támaszkodott. Hogyan törhet össze kétszer egy szív, és hogyan képes még ezek után is dobogni? Tudta, hogy ezt is túl fogja élni, hiszen erős… és olyan sok mindene van, amiért érdemes élni. Itt van neki Abby. Egyszer majd biztosan képes lesz újra mosolyogni. De nem most. Most el akart merülni az önsajnálatban, és siratni azt, ami elveszett. Hirtelen egy nagy tenyér nehezedett a karjára. Megpördült, és meglátta Maxet. A kabátját és a haját is hó borította. – Mit keresel te itt? – suttogta, szégyellve, hogy a férfi tanúja lehetett az összeomlásának. – Elestem – felelte Max nevetve. – Bess és Lulu belelökött egy hókupacba. Aztán csatlakoztak hozzájuk a tyúkok is. Raine élénken el tudta képzelni a jelenetet, ezért önkéntelenül is felnevetett. Aztán gyengéden megérintette a férfi arcát. – Megsérültél? Max megragadta a kezét, és jéghideg tenyere közé fogta. – Igen. Kutyául vagyok. Még csak két perce intettem búcsút neked, de már nem bírom a távolságot. Hogyan élhetnék az ország másik végében, amikor ide húz a szívem? A lányban halványan pislákolni kezdett a remény. Kérlek, kérlek, kérlek, mondd azt, hogy többet akarsz ennél! – Nekem mindegy, hol lakunk – jelentette ki a férfi. – Szívesen élek itt a gazdaságban, és amikor kell, L. A.-be repülök. Csak az a lényeg, hogy ne kelljen elhagynom téged. Mert arra képtelen lennék. Raine Max karjába vetette magát, és átölelte a nyakát. – Mitől változott meg a véleményed? – Amikor azok az őrült kecskék felborítottak, hangosan nevetni kezdtem. Rájöttem, hogy képtelen vagyok elhagyni téged. Szeretek itt lenni. Szeretnék családot alapítani veled és Abbyvel, ha te is beleegyezel. Még ha az örökbefogadás emiatt el is húzódik egy kicsit… – Komolyan gondolod? – vágott a szavába Raine. – Szeretnél az apja lenni? A férfi előrehajolt, és bensőségesen megcsókolta a lányt. – Igen. És a te férjed. Raine örömujjongása felébresztette Abbyt, de a lány csak nevetett. – Majd én felveszem – közölte Max. 275
Romana különszám
Kivette a kicsit a ringatóból, és a mellkasához szorította, amely a hótól kissé nedves volt. – Enyém a világ két legszebb nője. – A másik karjával átkarolta Raine vállát. – Ennél semmi sem lehet fontosabb a számomra. – De mi lesz a filmeddel? – Pár hétig ott lehetsz velem a forgatáson, amíg be nem indul a termelői piac. – Nem kínos neked, hogy a leendő feleséged egy biotermelő? Úgy értem, te bármit megvehetsz magadnak, én meg kozmetikumokat készítek, és épphogy megélek belőle. – Szereted a hivatást, amit választottál, Raine. Soha nem szeretném elvenni tőled. A lány erre ragyogó mosollyal ajándékozta meg a férfit. – Szeretlek! Max homlokon csókolta. – Én is szeretlek. De több jószágra lesz szükségünk, és a házat is tataroztatni kell, méghozzá sürgősen. – Hogy eladhassuk? – Eladni? Dehogy! Mindegyik parton lehet egy otthonunk. Szerintem sokat fogunk utazni, mert olyan sok időt szeretnék veled tölteni, amennyit csak lehetséges. Ráadásul szeretnék még gyerekeket. Raine csak nevetett. – Te aztán telhetetlen vagy! Megdöbbentő, milyen eredmények elérésére képes Bess és Lulu. – Már régóta szerelmes vagyok beléd, Raine. Nálad jobb dolog nem történt velem egész életemben.
276
