szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
12:33
SZÁVAI GÉZA
8. fejezet
A mélység tetején „Amerre a víz eljár, ott az ember is átjut.” Henri Durand-t kisgyerekként is a folyóvizek érdekelték. Eugénie Durand gyakran emlékeztette unokáját: „Kiskatonám, ahol víz folyik, ott a vízzel ember is vándorol.” A nagymamának az édesapja is Bonaparte Napoleon katonája volt, elég fiatalon meghalt férje, Aurélien Durand is harcolt Napoleon alatt, és tudták, mit beszélnek, hát a nagymama is fontos dolgok tudója volt. A kis Henri Durand hamar megtanulta, mely folyóvizek, patakok mentén lehet felkapaszkodni Svájcba. Vagyis Genfbe. Neki Genfbe kellett megérkeznie. Genf Svájcnak a része, de Genf több, mint Svájc. Roland Charpier szerint ez minden svájci ember lelke mélyén olyan sejtés, amely máris „elindult a tudatos fejlõdés útján.” Hogy bizonyossággá, meggyõzõdéssé váljék. Léonard Barillon csitítani próbálta a svájci szövetségi államapparátus ranglétráján mind fennebb hágó Charpier-t, aki különben nagyon fegyelme-
64
Page 64
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
Csodálatos országokba hoztalak zett hivatalnok volt. Titkos feladatokat látott el, kiválóan. Léonard Barillonnak a családi tanácskozótermében a fiatal õrnagy olykor elengedte magát, és visszavedlett kis hazája küldetését szenvedélyesen keresõ, a világtörténelem nagy katonai teljesítményeitõl elbûvölt kamasszá. – A civilizált világ fõvárosa Párizs – sóhajtott Léonard Barillon. Henri Durand kissé képmutatónak vélte ezt a genfi francia sóhajtást. És derûsen ámuldozva érezte, hogy a világ fõvárosának emlegetésekor megemelkedik a saját önérzet-szintje. A többiek szemében picit megnõ ilyenkor Henri Durand. Hiszen Henri Durand Párizsban született, ott töltötte élete elsõ tíz esztendejét. – Genf – Roland Charpier õrnagy hangjának emelkedettsége kitartott… – Genf – mondta Charpier õrnagy – a keresztény világot évszázadok óta reformáló kálvinisták Rómája. Róma pedig a csúcs. A földkerekségen mindenki tudja. Róma csúcstartó: legtovább volt a Föld fõvárosa. Ami most Párizs. Ám Genf az emberek hitének bátor megújítója – és a „világot a hit menti meg!” –, hát szóval, Genf: világváros. Henri Durand ugyan nem értette, hogy hazafias lendületében mire utalhat Charpier, amikor Genf és Svájc és a világ egymáshoz viszonyított fontosságrendjében Genfet az õrnagy „elindulni látja a tudatosított fejlõdés útján”, csupán az ötlött az eszébe, hogy a gyerekkorában beléje ívódott festõi
65
12:33
Page 65
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
12:33
SZÁVAI GÉZA és regényes mellé a hitre vonatkozó jelzõt is meg kell találni, és Svájc jellemzõi közé kell sorolni. Svájc definíciójába kell emelni a – valamilyen – hitet. Marie Claparède ekkor már Léonard Barillon felesége volt, és gyakran elüldögélt õ is az elsõ emeleti családi tanácskozóteremben. Csendesen, a háttérben. Mint „késõi betolakodó”, észrevétlenségre törekedett, és törekvése száz százalékosan sikeres volt. Ám Henri Durand pillantása gyakran megállapodott egy-két ihletett másodpercre ezen a megnyugtatóan kellemes jelenségen, aki Marie Claparède volt, aki harmincnyolc évesen ment feleségül a nála jóval idõsebb Léonard Barillonhoz, aki már ötéves korától százesztendõs jövendõmondónak készül. A lassú és ráérõs Léonard azért szánta el magát végül a – szerinte még mindig túl korai – házasságkötésre, hogy az ne húzódjon át a következõ évszázadra, hanem még 1900 elõtt három esztendõvel megtörténjék, és a régi évszázadból ez a három év Marie rendelkezésére álljon az elsõ Barillon gyerek megszülésére. Henri Durand a lány ihletõ jelenlétében, ezt a festõi, regényes és hittel átitatott, kedves lényt figyelve fogalmazta át a definíciót: – Svájc egy csodálatos ország: festõi, regényes és genfi! Az értelmes és bátor, önmegújító hitre nem talált megfelelõ kifejezést, így annál maradt, hogy az: genfi!
66
Page 66
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
Csodálatos országokba hoztalak Barillonné asszony, aki már második éve a higgadt szerelmesek hitével várta a késlekedõ gyermekáldást, Marie Claparède játékos és nyugodt tekintetével nézett vissza; egyenesen, nyíltan: bele Henri Durand szemébe. És csak akkor nevette el magát, amikor Potocki alezredes afféle nemzetközi nyelvre átfordította Henri Durand mondatát: – A csodálatos Svájc: pittoreszk, romaneszk és genevieszk! – Bizony, ha a hódító és uralkodó birodalomban hajdan azt mondták, „minden út Rómába vezet”, akkor manapság talán joggal kockáztathatnánk azt az észrevételezést, hogy az értelem és a lélek útjai Genfbe vezetnek. – Dr. Émil Ségal, a lélektan egyetemi magántanára, a genfi elmegyógyászati rendelõintézet és szanatórium igazgatóhelyettese nem gondolta egészen komolyan ezt az állítását. Bár kiváltotta vele a beszélgetõtársak tetszését, igazán komolyan csupán Charpier õrnagy vette az utóbbi idõben egyre híresebbé váló pszichiáter megjegyzését... Õ súlyos gondolatként értékelte, olyannyira súlyosnak, hogy arról neki, a svájci szövetségi állam egyik fõhivatalnokának már nem ildomos bármit is nyilatkoznia. – Még szerencse, hogy az úton megbotló, törött lelkeket nem kell sínbe tenni, begipszelni – dörmögte morózusan Albert Fromm, a sebész. Gunyoros párhuzamaival akkoriban már nem tudott ártani Ségal professzor – eddig – enyhén lenézett szakterületének. Az már egy „emelkedett régió” volt Émil Ségal és kollégái, tanítvá-
67
12:33
Page 67
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
12:33
SZÁVAI GÉZA nyai számára, akik kötelezõ államfõi szerénységgel, de fontosságuk teljes tudatában álltak régiójuk határán. * A negyvenéves Henri Durand olyan emelkedettséget és telítettséget érzett ezen a századvégen, aminõt más századfordulókon talán nem tapasztaltak az emberek. 1899-ben a negyvenkét éves Marie Claparède úgy élte az életét, mintha kamaszlány, de legalábbis nagyon fiatal lány lenne; aki boldog, mert – mondjuk – eddig félt a terhességtõl, de most már örömmel, kíváncsian várja. Az ötvenhat éves Léonard Barillont nem foglalkoztatta az idõ múlása. Koraérett kisfiúk közömbösségére emlékeztetõ „emelkedettségét” érteni vélte Henri Durand: egy százesztendõs jövendõmondó számára majd csak százévesen kezdõdik az élet. Addig kitart az ifjúság, negyvenkét éves felesége még csak bakfis, és a kisszerû idõ nem érdekes, csakis a benne zajló nagyformátumú mozgások számítanak. Na, és azok iránya! A Törökországból, Bukarestbõl kézzel festett könyvekkel mindegyre felbukkanó Elekes László tiszteletes, az erdélyi Dávid Elemér, a budapesti Ernst Lajos pedig millenniumi lázat terjesztett Genfben is. A magyarok éppen ezer esztendeje érkeztek Ázsiából, és alapították meg államukat Európa közepén, a Duna mentén. Ezeresztendõs évfordulójuk, millenniumi rendezvényeik miatt számukra ténylegesen egy évezred ért véget. Hatásuk
68
Page 68
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
Csodálatos országokba hoztalak alatt Henri Durand a századfordulót olykor ezredfordulónak gondolta, afféle „emelkedett századfordulónak”, pedig jól tudta, hogy a Krisztus utáni második évezredbõl, 2000-ig van még csekély száz esztendõ. A genfi pszichológusok is ezer évrõl beszéltek. Ezer évente, sok ezer évente egyszer fordul elõ, hogy az ember olyan fontos felfedezést tegyen, mint ezen a századvégen: Emil Ségal-ék és Sigismund Freud-ék Bécsben meglátták az emberek lelkét. Egy csodálatos országot. Sok-sok csodálatos országból álló beláthatatlanul hatalmas régiót. * A negyven esztendõs Henri Durand izzón fiatalnak érezte magát. Százévenként egyszer-kétszer – emelkedett hangulatban – mondhat ilyent hangosan is egy ámuldozó fiú: – Isten leszúrt egy ágacskát a tengerparton, és kihajtott belõle a csodálatos város, Odessza. * A nagymama, Eugénie Durand csak annyit szokott megismételni néha: „ Isten leszúrt egy ágacskát a tengerparton…” És az õ õsz fejében is, kisunokája kerek kobakjában is azonnal kinõtt a mondat másik fele, amelyet soha nem kellett kimondaniuk: „…és kihajtott belõle a csodálatos város, Odessza.” A földszinti és az elsõ emeleti Svájcban Henri Durand, ha közönyösséget színlelve néha megen-
69
12:33
Page 69
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
12:33
SZÁVAI GÉZA gedte magának hangosan kimondani ezt a mondatot, akkor végig kellett mondania, hogy a többiek is megérthessék. És mindenki azt értette belõle, hogy csodálatos hely Odessza. * Henri Durand már a negyvenet is betöltötte, és még soha nem utazott el Svájcból. Az ötvenévesen is gyönyörû, szeszélyes, világjáró Sophie M. bizonyára Odesszában is járt. Henri Durand nem szeretett – képtelen volt – faggatózni. És Sophie M. esetében különösen óvakodnia kellett. Bármit kérdezett az ötvenévesen is gyönyörû nõtõl, az rögtön visszakérdezett: „Mondd, egyáltalán szeretsz te engem?!” Ha az emberek számára olyan fontos a hit, mint ahogyan Henri Durand legokosabb barátai mondják, akkor a svájci kálvinista református szépaszszony a kálvinista Rómából ösztönei szerint a kálvinista utakat kalandozza be. Sophie M. ugyan bejárta talán az egész világot, de ha – ritkán – utazásait emlegette, akkor ilyen városokról beszélt Henri Durand-nak, mint Isztambul, az erdélyi Brassó, Szentpétervár, az amerikai Pittsburg, a holland Amsterdam, csupa olyan hely, ahová a genfi Róma hitét vallók eljutottak, és saját világot teremtettek maguknak. Henri Durand vizeket, viziutak sûrûn telerajzolt térképét képzelte Sophie M. köré. „Amerre a víz eljár, ott az ember is átjut.” Hát
70
Page 70
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
Csodálatos országokba hoztalak így terjed a hit, mondta volna Henri Durand némi „svájci jellegû társalkodási iróniával”, de a hitrõl sem szeretett hangosan beszélni. Legfennebb a vizekrõl. „A víz mellett ember is nõ.” Ezt arra értette a nagymama, akárcsak férje, Aurélien Durand hadnagy, hogy Odessza csodálatos módon fog benépesedni. Mint ahogyan a rét füvesedik. Persze, nem mellékes körülmény, hogy Nagy Katalin cárnõ óta az Odesszát benépesíteni hívott telepeseknek föld és mindenféle kedvezmény járt. Aki katonákat is hozott magával, az tiszti rangfokozatot kapott. Ha viszonylag ifjú hadnagyként Aurélien Durand nagyapa megérkezik Odesszába már nem egészen fiatal feleségével és akár útközben toborzott néhány kósza katonával, hát bizonyára a csodálatos város oszlopává válik. Odeszszában szabad volt minden vallás, és a harminchat évesen még fiatalnak számító Aurélien Durand hadnagy harmincnégy évesen fiatalnak már nem mondható felesége, Eugénie Durand egy Genfnél is nagyobb Genfet képzelt Odessza homokjára, az ottani Róma, Delhi, Marseille és a többi mellé. De a harmincnégy éves fiatalasszony negyvenévesen már özvegyasszony volt. Aurélien Durand kapitány negyvenkét éves korában meghalt az 1830-as párizsi felfordulásban. Eugénie Durand soha nem jutott el Odesszába. De mélyen hitte, hogy „a víz mellett ember is nõ”, és az odesszai tengerparton olyan emberek élnek,
71
12:33
Page 71
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
12:33
SZÁVAI GÉZA mint õ és korán elhalt férje. Akár máshonnan sodorta oda õket a víz, akár helyben nõttek, Odeszszában bizonyosan csak „szeretem” emberek élnek. Eugénie Durandnak az édesapja is, a férje is szolgált Bonaparte Napoleon alatt, de a nagymamától nem lehetett egyetlen jó szót sem hallani a világhódító császárról. – Kiskatonám, az az ember csak szelet kavart. Porfelhõt, vihart, a hegyek tetejéig… Mind, mind elmúlik... – suttogta a nagymama. – Ám a vizek állandóan folynak. Bele a tengerbe. És a vizek folyása mellett, ezt már nagyon kicsi gyerekként tudta Henri Durand, el lehet jutni a Nílus és a tenger partjára, a csodálatosan szabad, tiszta, gazdag Odesszába. Már aki akar. Mert nem mindenki akar eljutni Odesszába. De mindenki élni akar. És fel kell nõni. Elõbb fel kell nõni. „Genf és Dubois!” El kell jutni oda, ott biztonságosan fel lehet nõni, „neked is, akinek senkid nincs ezen a szomorú világon, csak én, egyetlenem, okos kiskatonám, ne félj!” * Az ötvenévesen is gyönyörû Sophie M. ritkábban követelõzött azzal, hogy „szeretsz?!”, ám gyakrabban, és láthatóan komolyan kérdezte: „Ugye, nem hagysz el engem soha? Esküdj meg! Fogadd meg!” Henri Durand mélyen elgondolkozott, és megfogadta:
72
Page 72
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
Csodálatos országokba hoztalak – Nem hagylak el soha. Én soha nem hagytam el senkit. Sophie M. azt sziszegte „Ilyen nincs!”, aztán a férfi csendes derûjéhez igazodva szinte hangtalanul sóhajtott: „De ha van, akkor legalább az enyém is!”, és miután magához húzta, már magabiztosan lihegte a fülébe: „Csak az enyém vagy!” Hiszen ugyan kinek kellene Henri Durand, „mármint örökre”. Mert hiszen egy felnõni képtelen, infantilis ember. Csak egy ilyen mély érzelmû nõ tart ki mellette örökre, mint amilyen Sophie M. – Nézz a szemembe, te nyápic lator amikor engem baszol! Mélyen bele a szemembe! Félsz? Félsz attól, amit ott látsz? Félsz a mélységtõl? Henri Durand valóban nem kedvelte amikor Sophie M. tágranyitott szemeivel kergette, hajszolta, trágár szavakkal ingerelte az õ csendes szemeit. Sophie M. el akarta fogni, és fogva akarta tartani Henri Durand tekintetét. A férfi válaszolt, hogy nem fél. Szerette volna még hozzátenni, hogy õ egészében szeret gyönyörködni Sophie M.-ben, akkor is, amikor éppen – most is éppen – ritmikusan benne van, így belülrõl szeret kinézni belõle. Kinézni belõle, és õt, Sophie M.-et nézni amikor Henri Durand éppen benne van! Egészben látni Sophie M.-et, amint válla megtörik, ahogy vállát felhúzza, háta ívbe feszül, és egész teste sétál, siet, lohol felfelé valahová, ritmikusan menetel, menetelés közben a vele menetelõ
73
12:33
Page 73
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
12:33
SZÁVAI GÉZA Henri Durand-nak is vezényel, és nekivadultan keresi a tekintetét: – Belém! Belém nézz… Te félsz mindentõl, ami mély. Igenis, félsz. – Nem félek – nyögte Henri Durand, és kitartóan menetelt elõre, felfelé Sophie M.-mel. – Te csak mész, mész, lengedezel. Csak megy felfelé, bennem. Mintha egy hídon. Mintha egy hídon menetelnénk, mely egyre jobban kileng, már ritmust kellene váltani, mert még jobban kileng a híd, és mindjárt leszakad alattunk. – Nem is tudod, mi az, hogy mély. Félsz mélyen belenézni a szemembe. Kiállni velem a legmagasabb csúcsra. Csak ketten, meztelenül. Te félsz lenézni a mélybe. – Nem félek… – Félsz. Félsz a szédítõ magasból lenézni a mélybe. Félsz olyant mondani nekem, amit még egy parancsolgató orosz hadnagy is érzelemmel képes kiejteni: „Milájá májá!” A leszakadt híd mellett Henri Durand félálomban azt mondta: – A sivatagban például nincs mélység. Amikor pár perc múlva felébredt, szabatosan elmagyarázta a meglepõdött Sophie M.-nek: – Mondjuk, ha a sivatagban mélységet akarsz látni, akkor felmászol a teve hátára. Vagy homokból kupacot hordasz össze, és a tetejére állsz… De még a sekély víznek is van mélysége. A víz tetején mindig van mélység.
74
Page 74
szavai_csodalatos orszagokba_130x200_belivek.qxd
2012.12.07.
Csodálatos országokba hoztalak – Reménytelen vagy. De én téged mindig szeretni foglak, mert talán mégsem vagy reménytelen – fogadkozott Sophie M., és saját fogadalma neki elég is volt. Így Henri Durand nem részletezte látomását a vizekrõl, melyek pedig ott folytak és hullámoztak Sophie M. alakja mögött. Valahová lenn, az óceán legmélyebb pontja fölé fektetve képzelte el Sophie M.-et: a vízfelületen hosszasan, elsüllyeszthetetlenül, lebegve szeretkezni – vele, a mélységtõl tényleg nem félõ Henri Durand-nal.
75
12:33
Page 75
