BADACSONYTÖRDEMIC TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE (Egységes szerkezetbe foglalva 2015. november 18.) Jelen településszerkezeti terv Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 43/2002. (VIII.29.) számú határozattal megállapított Településfejlesztési Koncepcióján alapul. A településszerkezeti terv figyelembe vette továbbá a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvényben foglaltakat és a 283/2002. (XII.21.) Korm. rendeletét a Balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeiről. A/1. A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV LEÍRÁSA 1. A településszerkezeti terv hatálya (1) A településszerkezeti terv hatálya kiterjed Badacsonytördemic község közigazgatási területére. (2) A településszerkezeti terv jelen leírásból és a településszerkezeti tervlapból áll, amely M=1:8000 léptékű térképen összefüggően ábrázolja a teljes igazgatási területet. 2. Térszerkezeti kapcsolatok, regionális összefüggések (1) Badacsonytördemic község a Közép-Dunántúli régió Veszprém megyei Tapolcai kistérségéhez tartozik. Része a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetnek, ezen belül a Balatonfelvidéki Nemzeti Parknak. (2) A Tapolcai kistérség települései: Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonederics, Balatonhenye, Balatonrendes, Gyulakeszi, Hegyesd, Hegymagas, Kapolcs, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóőrs, Köveskál, Lecencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Mindszentkálla, Monostorapáti, Nemesgulács, Nemesvita, Raposka, Révfülöp, Salföld, Sáska, Szentbékkálla, Szigliget, Taliándörögd, Tapolca, Uzsa, Vigándpetend és Zalahaláp. (3) Badacsonytördemic községen áthalad a 71. számú II. rendű főút, valamint a 7431.j. (Római út), összekötő út, továbbá a délnyugati irányban leágazó, Szigliget felé vezető 73139.j. bekötőút (Debrecenyi Gyula utca), amely a 71.sz.II. rendű főúttal köti össze a települést. Ebből az útból ágazik ki a 73311.j. Badacsonytördemic - Szigliget vasútállomáshoz vezető út. Áthalad rajta a Szabadbattyán – Tapolca közötti vasúti fővonal. (4) A településrendezési terveknek a 71. számú II. rendű főút számára részben új nyomvonalat kell biztosítaniuk a 2000. évi CXII. törvényben foglaltaknak megfelelően. 3. Népesség, ellátás (1) A település lakónépességét a terv távlatában (10 év) max. 1000 fővel kell figyelembe venni. (2) A település üdülőterületeit az alábbiak szerint kell megállapítani: - a meglévő és tervezett üdülőterületi területeken 3000 fő; - a meglévő és tervezett kereskedelmi szállásférőhelyeken 1000 fő; - kiránduló népesség 1000 fő;
1
(3) A település ellátó létesítményeit 1000 fő lakónépességre és 4000 fő üdülőnépességre kell méretezni. Nyári népességi csúcs: 6000 fő. 4. A településszerkezeti terv elemei (1) A településszerkezeti tervlap elemei: a) Közigazgatási határ b) Belterületi határ c) Közutak (főforgalmi utak, forgalmi utak, gyűjtőutak) nyomvonalai és csomópontjai d) Területfelhasználási egységek területi meghatározása, belterületen az általános építési használat szerint (kivételt képeznek az üdülő és különleges területek, ahol a sajátos építési használat is kötelező eleme a településszerkezeti tervnek), külterületen pedig a sajátos használat szerint e) Fejlesztési területek f) A területfelhasználást jelentősen befolyásoló védőtávolságok, védősávok g) Védett természeti-táji értékek, területek h) Védett művi értékek, területek i) Régészeti lelőhelyek j) Gyalogos, és kerékpáros utak k) Erózióveszélyes terület határa l) Part-rehabilitációval érintett terület határa m) Balaton Törvénnyel összefüggő korlátozás határa 5. Településszerkezet, területfelhasználás, belterületi határ (1) A település igazgatási területe a területhasználat intenzitásától, illetve a jogi állapottól függően belterületre, illetve külterületre oszlik. (2) Az igazgatási terület korrekciója javasolt a vasút vonala és a jelenlegi igazgatási határ közötti beékelődő Szigligeti területen. (3) A település közigazgatási területe építési szempontból: a) beépítésre szánt (beépített, további beépítésre kijelölt), illetőleg b) beépítésre nem szánt (4) A belterület nagysága csak a tényleges használatba-vételének megfelelően, ütemezetten és a jelenlegi korlátozó tényezők megszűnése esetén növelhető. Északon a Szent István utca fölötti területen falusias lakóterület számára A Szent István utca és a vasútvonal között kereskedelmi gazdasági terület számára A Római út alatti lakóterület és a vasút között; lakó- és különleges sport, valamint közpark terület kialakítására (5) A beépítésre szánt terület szintterület-sűrűsége az alábbi lehet: Szintterület-sűrűség közművesítettség a) Lakóterület max. kisvárosi 0,8 teljes kertvárosi 0,5 teljes falusias 0,3 részleges b) Vegyes terület településközpont 1,0 teljes központi 0,8 teljes
2
c) Üdülőterület üdülőházas hétvégi házas d) Gazdasági terület kereskedelmi, szolgáltató e) 1, 2Különleges terület idegenforgalmi, szabadidőközpont, sport kemping strand vízi közlekedési, sport és turisztikai célú kikötő temető 3 turisztikai terület honvédelmi (6) A beépítésre nem szánt terület: a) Zöldterület - Közpark b) Erdőterület védelmi I.o. szőlőkataszterbe tartozó c) Mezőgazdasági terület kertes általános általános, korlátozott funkciójú d) Egyéb terület vízgazdálkodási felszíni vízvédelmi terület e) Közlekedési és közműterület
0,7 0,2
teljes teljes
0,8
teljes
0,1 0,2 0,1 0,2 0,1 0,75 0,6
teljes teljes teljes teljes részleges teljes teljes
6. Lakóterületek, lakásellátás (1) Badacsonytördemic község lakóterületei: a) nagyvárosi lakóterület nincs és nem is kerül kialakításra b) kisvárosi lakóterület: - az Alsó Kolónia kialakult területe c) kertvárosi lakóterület: - a Béke, Jókai, Pados, Rodostó, Debreceni, Zöldfa, Iskola, Tavasz utcák meglévő és tervezett beépítései - a Római úthoz kapcsolódó meglévő és tervezett lakóterületek d) falusias lakóterület az összes többi meglévő lakóterület 7. Településközponti vegyes területek, intézményellátás (1) A község történeti magja – a Szent István utca és a Hősök útja, Malom és Tavasz utcák közötti szakasza. 1
Módosítva az 58/2015. (IV.28.) önkormányzati határozattal Módosítva a 166/2015. (XI.18.) önkormányzati határozattal 3 Elfogadva a 82/2009. (XII.29.) önkormányzati határozattal 2
3
(2) A településközponti vegyes terület befoglalja a meglévő (és tervezett) alapfokú intézményeket, valamint a település központjának történetileg kialakult sűrűbb beépítésű vegyes funkciójú területeit. (3) Településközponti vegyes területen a település jellegéből adódóan üdülőépület is építhető. (OTÉK-tól való eltérés) 8. Központi vegyes terület (1) A volt „Kastély” tervezett egészségügyi (sport-rehabilitációs) funkciója – a településfejlesztési koncepciónak megfelelően – térségi (országos, regionális) funkciót ellátó intézmény. 9. Gazdasági területek (1) Badacsonytördemic tervezett gazdasági területei a 71.sz. főközlekedési úthoz, valamint a vasútállomás területéhez kapcsolódnak. (2) A község szövetébe korábban beékelődött üzemi terület a szőlőfeldolgozáshoz kapcsolódik. (Nem egyéb ipari gazdasági, hanem kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területként szabályozható távlatban) 10. Üdülési területek, idegenforgalom (1) Badacsonytördemicen a „Rodostó-ház” képezi az üdülőházas üdülőterületet, amelyhez fejlesztési területek nem kapcsolódnak. (2) Badacsonytördemic üdülőterületeinek nagyobb része hétvégi házas üdülőterület, amely a Balaton-parthoz és a hegyek lábához húzódik. (3) A rendezési terv nem tartalmaz új (tervezett) üdülőterületi telekosztást. Meglévő beépítetlen belterületi telkeken a hétvégi-házas üdülőterületi funkció kismértékű fejlesztése tervezett. 11. Különleges területek (1) A különleges idegenforgalmi camping terület a meglévő campingek (Városi és Honvédségi) területeit foglalja magába. (Balatoni OTÉK) (2) A különleges kikötő terület a meglévő csónak-kikötő területét foglalja magába. (Balatoni OTÉK) (3) A különleges terület továbbá: - a meglévő és tervezett zöldfelület jellegű létesítmények területe (sportpálya, strand, temető) (4) Új strand kialakítását nem tartalmazza a terv. (5) 4Új különleges turisztikai terület kerül kialakításra az idegenforgalmi camping területtől észkara, a korábbi borászati üzem és a hétvégi házas üdülőterület egy részének felhasználásával. A mintegy 3 hektáros terület magába foglalja a Ranolderpincét és ingatlanát is. A területen szálloda kialakítása tervezett.
4
Elfogadva a 82/2009. (XII.29.) önkormányzati határozattal
4
(6) 5Új különleges honvédelmi terület kerül kialakításra a különleges kemping területből, a HM kezelésében lévő területen. A mintegy 1,3 hektáros terület a honvédelmi feladatok ellátásához szükséges létesítmények számára kijelölt építési övezet. Az építési övezetben szálláshelyet tartalmazó vendéglátó rendeltetésű épület is elhelyezhető
12. Közlekedési és közműterületek (1) A községnek az országos közúthálózatba tartozó útjai, valamint települési főútjai (gyűjtőutak) közlekedési területnek minősülnek. (2) Országos főút a 71.sz. út meglévő és tervezett nyomvonala. (3) Országos mellékutak - a Római út, a 7341.j. Badacsonytomaj - Badacsonytördemic -i összekötőút, - a Szigliget felé vezető 73139.j. bekötőút, - a 73311.j. Badacsonytördemic – Szigliget vasútállomáshoz vezető út (4) A Szent István utca településközponti szakaszát forgalomcsillapítással kell védeni. (5) Települési mellékutak (gyűjtőutak): - az Újhegy út belterületi és kertes mezőgazdasági területen haladó szakasza. - a község keleti belterületi határán haladó meglévő és tervezett szakaszokból álló út a Virág- árokig (6) Meglévő jelentős közparkolók: - a Vasútállomás és a Strand mellett megtartandó (7) A Római úton (útvonalként) jelölt kerékpárút balesetveszélyes, ezért megszüntetendő. Helyette a vasút felettiterületre a tervezett közparkok mellett haladva javasolt kialakítása. Az Iskola utcán térhet vissza a Római út magasságába, ahol végighalad a Szent István út forgalomcsillapításra tervezett szakaszán, majd Tapolca felé kiépítendő önálló kerékpárúton halad a közigazgatási határig. (8) A községen áthalad Szabadbattyán – Tapolca-i hazai törzshálózati vasúti fővonal egyvágányú diesel üzemű vonala. A településen két megállója megtartandó - Badacsonylábdihegy vasúti megálló - Badacsonytördemic - Szigliget vasútállomás 13. Zöldterületek (1) A község meglévő zöldterületei - Vasútállomás mellett - Kolónia mellett (2) Tervezett közparkok: Balatoni vízpart rehabilitációval kapcsolatban : - A strand és a kempingek előtti terület ( feltöltéssel) - Strand és kikötő melletti terület (3) A vasúti pálya mellett a sportterülethez kapcsolódva és a Béka utca melletti közparkhoz kapcsolódva 5
Módosítva a 166/2015. (XI.18.) önkormányzati határozattal
5
14. Mezőgazdasági területek (1) Mezőgazdasági terület a tájkarakter a táji, természeti értékek védelmi, a Balaton vízminőség védelme, továbbá a tájba illő hagyományos gazdálkodás biztosítása érdekében a következő településszerkezeti egységekre tagolódik: a) kertes mezőgazdasági terület b) általános mezőgazdasági terület c) általános mezőgazdasági terület korlátozott funkciójú (2) Kertes mezőgazdasági terület a Balaton törvényben akként meghatározott terület a Beépíthető legkisebb telek 3500 m2 (3) Korlátozott funkciójú mezőgazdasági terület a természet, a tájkarakter és a vízminőség védelme érdekében került kijelölésre a Szigligeti határ és az Eger-malom csatorna között (4) Általános mezőgazdasági terület az összes többi mezőgazdasági terület 15. Erdőterületek (1) A védelmi rendeltetésű erdőterületek meglévő természetvédelmi oltalom alatt álló erdők (2) A Tördemici kilátóhely és a Ranolder kereszt alatti területek turisztikai használatú védett erdőterületek (3) A község déli határában lévő erdőterületek az I. osztályú szőlőkateszterbe eső erdőterület 16. Egyéb terület (1) Egyéb terület az OTÉK 30.§-a szerint a vízmedrek területe és a vízmű terület továbbá a Balaton törvény alapján a felszíni vízminőség-védelmi területek (2) Egyéb terület a sajátos használat a környezetvédelmi táj és természetvédelmi érzékenység alapján következő területfelhasználási egységekre tagolódik a) vízgazdálkodási terület b) felszíni vízminőség-védelmi terület (3) Vízgazdálkodási terület a Balaton vízmedre (4) Felszíni vízminőség-védelmi terület - a vízmű területek - a Balaton külterületi parti sávja teljes egészében 17. Települési értékvédelem, táj és természetvédelem (1) Badacsonytördemic Országosan védett területeit függelék tartalmazza (2) Badacsonytördemic majdnem teljes igazgatási terület a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett területe ( teljes belterület, 02/1-024/2.039/1-0100 hrsz) (3) A község helyi karaktervédelemre javasolt területe a Badacsonytördemici történeti mag területe (4) Tájképi helyi védelemre javasolt terület a hegytetők erdősült terület alatti 50 méteres sáv, amelyen különleges építési szabályzat vonatkozik (5) Helyi védettségi településszerkezeti elem a Római út
6
(6) A község helyi védelemre javasolt épületei közül a tájképi szempontból kiemelkedőket környezetükkel együtt kell megőrizni. 18. Környezetvédelem (1) Levegő tisztaságvédelmi szempontjából Badacsonytördemic teljes igazgatási területe kiemelten érzékeny (2) Badacsonytördemic teljes igazgatási területén zaj és rezgésvédelmi szempontból " csak olyan létesítmények üzemeltethetők, amelyek nem okoznak a vonatkozó jogszabályban az üdülőterületre előírt határértéknél nagyobb zaj, illetve rezgésterhelést. (3) Badacsonytördemic területe vízminőség-védelmi szempontból fokozottan érzékeny terület 6
19. A területrendezési tervvel való összhang igazolása
2003. évi XXVI. törvény az Országos Területrendezési Tervről (rövidítve: OTRT) OTRT övezet neve
Települési térség 100-500 ha között 71. sz. főútvonal vasút országos j. kerékpárút teljes közigazgatási terület
Településrendezési tervvel előírt összhang megteremtése Nagyvárosias lakóterületet és vegyes területet nem jelöltünk ki. Hatályos szerk. terv szerint, nem változott. kialakult állapot szerint kialakult állapot szerint Btv. szerint Btv. szerint.
nem érintett
-
település északi határa mentén hegytető
tervmódosítással nem érintett
teljes közigazgatási terület
Btv. szerint
teljes közigazgatási terület
Btv. szerint
teljes közigazgatási terület
Btv. szerint felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület -
Érintettség Mezőgazdasági térség
Az Ország Szerkezeti Terve
Országos ökológiai hálózat övezete Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezete Jó termőhelyi adottságú erdőterület övezete Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezete Országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezete Világörökségi és világörökségi várományos terület övezete Országos vízminőségvédelmi terület övezete Nagyvízi meder és a Vásárhelyiterv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók területének övezete Kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezete
6
nem érintett
teljes közigazgatási terület
tervmódosítással nem érintett
1304/1. hrz, különleges honvédelmi területbe sorolva
Módosítva az 58/2015. (IV.28.) önkormányzati határozattal
7
A 2000. évi CXII. törvény a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról (Btv.) Btv. övezet neve
Érintettség
Erdőgazdálkodási térség
Mezőgazdasági térség
Térségi Szerkezeti Terv
Települési térség
Vízgazdálkodási térség
Főút Térségi jelentőségű kerékpárút
4/1 sz. melléklet
Egyéb törzshálózati vasútvonal Nagyközépnyomású földgázvezeték Ö-1 Magterület
Ö-2 Ökológiai folyosó Ö-3 Pufferterület
4/2. sz. melléklet
T-1 Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezete
4/3. sz. melléklet 4/4. sz. melléklet
T-2 Történeti települési terület
4/5. sz. melléklet 4/6. sz. melléklet
T-3 Világörökség és világörökség várományos települési terület T-3 Világörökség és világörökségi várományos terület övezetébe tartozó települési térség L-1 Szélerőmű elhelyezéséhez vizsgálat alá vonható terület A-1 Ásványi nyersanyaggazdálkodási terület
Településrendezési tervvel előírt összhang megteremtése A szerkezeti terven jelölt erődterületek nagysága 121,9 ha, meghaladja a Btv.-ben szereplő nagyságot, így a 95%-os előírást túl is teljesíti (110,04%) a szerkezeti terv. A szerkezeti terven jelölt mezőgazdasági területek nagysága 259,6 ha, kisebb, mint a Btvben szereplő nagyság. A 95%-os előírást teljesíti (95,92 %) a szerkezeti terv. A meglévő és tervezett települési térségnek megfelelő területfelhasználású terület 184,7 ha, kisebb, mint a Btv-ben szereplő nagyság. A településen áthaladó vízfelületek teljes mértékben feltüntetésre kerültek a szerkezeti terven, összhangban a Btv.-vel. A 95%-os előírást teljesíti a szerkezeti terv (100,63%). A főutak nyomvonalát a Btv.-nek megfelelően feltünteti a szerkezeti terv. Ábrázolva, a vasúttal párhuzamosan Ábrázolva Tényleges nyomvonalán ábrázolva A település közigazgatási területén magterületben a hegytető erdősült területe, továbbá a vasútvonaltól, illetve a főúttól nyugatra elterülő gyepek, nádasok, valamint a Balaton találhatók Nem érintett A település tördemici településmagja (mely nem tartozik az ökológiai hálózat-ba), valamint a magterület kivételével a település közigazgatási területének to-vábbi területei. Az erdősölt hegytető és a települési térség (belterület) közt húzódó területsáv, illetve a vasúttól nyugatra, továbbá a vasút és a nemesgulácsi összekötő út között fekvő terület MEGSZŰNT A település közigazgatási területe világörökség és világörökség-várományos területbe sorolt.
Nem érintett Nem érintett
8
Btv. övezet neve 4/7 sz. melléklet 4/8 sz. melléklet
Érintettség R-1 Térségi jelentőségű komlex tájrehabilitációt igénylő terület Sz-1 Felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület
4/9. sz. melléklet
P-1 Földtani veszélyforrás terület
4/10. sz. melléklet
P-2 Vízeróziónak kitett terüelt
4/11. sz. melléklet 4/12. sz. melléklet
F-1 Felszíni vízminőség-védelmi terület D-1 Tómeder H-1 Térésgi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület övezete U-1 Települési térség
U-2 Gazdasági terület 4/13. sz. melléklet
M-1 Általános mezőgazdasági terület M-2 Kertgazdasági terület
E-1 Erdőterület
4/14. sz. melléklet
4/15. sz. melléklet 4/16. sz. melléklet
E-2 Erdőtelepítésre alkalmas terület M-3 Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület E-3 Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület Ü-1 Turisztikai fejlesztési terület C-1 Szőlőtermőhelyi kataszteri terület K-1 Kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezete által érintett település
Településrendezési tervvel előírt összhang megteremtése Nem érintett A településen felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület a mBf 110-es szintvonaltól mélyebb területeket érinti (a vasúttól nyugatra fekvő területek, il-letve a vasúttól keletre fekvő mintegy 250-es területsáv A Badacsony hegy meredekebb, nyílt területe, ahol a bazalt a felszínen is lát-ható, földtani veszélyforrás terület Vízeróziónak kitett terület a külterület szőlőműveléssel hasznosított területe. A 71. sz. főút és a Balaton tómeder között fekvő terület felszíni vízminőség-védelmi területbe tartozik A Balaton vízfelülete került a tómeder területbe Nem érintett Települési területbe jellemzően a település jelenlegi belterülete került, kisebb északi bővítéssel. A BTSZ a szigligeti közigazgatási határ korrekciójára is ja-vaslatot tesz, a vasúton túra átnyúló szigligeti terület települési területbe soro-lásával A település közigazgatási a szigligeti bekötőút mentén meglévő, illetve a BTSZ által bővítésre tervezett gazdasági terület A település északi részén, jellemzően nagytáblás mezőgazdasági területek kerültek általános mezőgazdasági területbe A belterület és a hegytető erdősölt területei közé ékelődő szőlőhegy területe került kertgazdasági területbe. A Badacsony hegy tetején található erdősült terület erdőterület ként került áb-rázolásra. Nem érintett Nem érintett A hegytetőn található erdőterület egy része tartozik kiváló termőhelyi adottsá-gú erdőterület kategóriába Nem érintett Jellemzően a belterület és a hegytető erdősölt területei közé ékelődő szőlő-hegy területe került kertgazdasági területbe Nem érintett
9
7
20. Biológiai aktivitás érték számítás eredménye A település változtatással érintett területének (változtatás előtti) biológiai aktivitásértéke a hatályos településszerkezeti tervből számolva: TERÜLETHASZNÁLAT
TERÜLETNAGYSÁG
ÉRTÉKMUTATÓ
BIOLÓGIAI AKTIVITÁSI ÉRTÉK
0 0,97
2,7 2,4
0 2,328
0,01
0,5
0,005
0
0,5
0
0,05 1,28 0
1,5 1,5 1,5
0,075 1,92 0
0,11
0,5
0,055
0,06
6
0,36
0,53
9
4,77
0,69 0,74
5 3,7
3,45 2,738
0,09
6
0,54
HA BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK
lakóterület kertvárosias lakóterület falusias lakóterület üdülő terület hétvégiházas üdülőterült vegyes terület településközpont vegyes terült különleges terület kikötő terület kemping terület honvédelmi terület BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK
közlekedési és közmű területek országos mellékutak … vasúti pályák
zöldterület 3 ha alatt erdőterület védelmi, gazdasági rendeltetésű mezőgazdasági terület kertes általános vízgazdálkodási terület ÖSSZESÍTÉS
7
4,63
16,241
Módosítva az 58/2015. (IV.28.) önkormányzati határozattal
10
Függelék: Badacsonytördemic Országosan védett műemlékei: Törzsszám utca hrsz
megnevezés
típus
9178 5131 5132 5129
Présház, pince Présház Rk Plébánia ház Rk Templom
népi népi egyházi egyházi
Római út 39 Szent István u. 28.
876/7 636 416/3 585
12