Amint már a Mit tenne ma Jézus? c. könyvemben említettem, a munkanélküliségnek két fő oka van, egyik a nők, másik a gépek nagy mérvben való alkalmazása. E kettő az, mely túl nagy arányban foglalja el a munkahelyeket, minélfogva kiszorítja a munkásokat, amiért is csak e két ok minél nagyobb mérvben való apasztása hozhatja meg a férfi, illetve családos munkanélküliek számának apasztását. A megoldást illetőleg e célból két szervre van szükség: egyik a női minisztérium, másik a munkásminisztérium. Itt csak az elsőt tárgyaljuk.
A pogány világ mértékegységében első a származás, második a képzettség vagy diploma, harmadik a használhatóság és negyedik lenne — ha volna — a szükséglet kérdése. Ezzel szemben a kereszténység szelleme szerint — éppen fordítva — első a szükséglet (Ap. Csel.), másik a használhatóság s csak aztán jön a képzettség és végül a származás… Amíg a mai világrend nem épül át oda, hogy első feltétele legyen a szükséglet megoldása, addig sem az Isten, sem a nép békés nyugalmát nem biztosíthatja! E füzet célja a szükséglet kielégítésének minél nagyobb mérvben való biztosítása s evégből kívánja a munkanélküliség megszüntetését, vagy legalább is csökkentését az ellátott nők jogos mellőzésével véghezvinni. Az alap, amelyből kiindulok, a következő matematikai igazság: 1. A munkanélküliség nagy arányban véve körülbelül 5-10% között ingadozik időnkint és helyenkint. 2. A mai születési és népszámlálási arány szerint 1000 férfira 1062 nő esik, azaz 6% a többlet, tehát ezrenkint csak 62 nő. De ezzel szemben 3. a kereső nők arányszáma 28%, azaz 1000 kereső férfira 280 kereső nő jut, az 1. pont alatti 5—10% munkanélküliséggel szemben 28%. Több, mint az állásnélküli férfi. Másként véve 2.932.864 kereső férfira 1.066.378 kereső nő jut, vagyis 1000 férfira 364, az 1930. évi összeírás szerint. Maga ez a statisztika elég arra, hogy a munkanélküliség megoldását részben a nőkérdés megoldásában keressük. Nem a női munkások minősége, hanem azok mennyisége a munkanélküliség egyik fő okozója. Ennek a nagy %-nak a kiegyensúlyozását volna hivatva keresztülvinni a női minisztérium. A nőkérdés megoldása előtt tekintettel kell lenni arra is, hogy kétféle kenyérkereső nő van. Egyik, amelyik a szükségesre keres, másik, amelyik feleslegesre. Első alá tartozik az élelem, lakás, fűtés, ruha; a másik alá a testápolás, nyaralás, flanc, dohány, arcfestés, pedikűr, stb. Hogy ki mire keres, kinek van, kinek nincs eltartója, apja, férje, vagyona, magánjövedelme stb., ezek megállapítására a férfi képtelen, mert adottságánál fogva eleve elfogult, kivált a szép nővel szemben. A nő azonban ismeri a nőt s mentes minden elfogultságtól, s ha kell, a legjobb barátja, de egyben a legjobb ellenőre is… Másik érvünk, hogy mindenki csakis ott felelhet meg hivatásának, ahová természeténél fogva rendelve van, minélfogva férfié a világ, nőé az otthon, mint munkaterület. Férfi a kereső, nő a
beosztó munkára hivatott. Van némi kivétel, mint ápolónő, orvosnő, tanítónő, stb. De ezekkel ki is merülne a női többlet születési százalék nagy része. A női minisztérium mintegy a nemzet anyja lenne, amennyiben kizárólagos hatáskörébe tartozna a család erkölcsi és anyagi egyensúlyban tartása és felsegélyezése, illetve állásba helyezése, valamint a nők minden tekintetben való képviselete. A nő ugyanis természeténél fogva inkább erkölcsre hajló, mint a férfi. Ennél fogva a nő inkább nevelésre, míg a férfi csak a tanításra alkalmasabb. A nőnek ezt az Istentől való beállítottságát kívánnám a női minisztérium és szervei útján érvényesíteni, annál inkább, mert a nő egyéni kincseinek a kihasználása a nőnek, mint nemzetvédelmi, illetve boldogító erkölcsi erőnek az igénybevétele még sehol se történt meg s bizony ez az oka annak, hogy a világ így néz ki, azaz szeretet, melegség, illetve „anya” nélkül. Egy nemes szívű és intelligens gondolkozású nő, illetve családanya több értéket hord magában a nevelés és családvédelem szempontjából, mint akár száz átlag — s kivált önző szívű — tudós, politikus, vagy oly nagyra tartott közgazdász férfi. Akiknek a nőben nemcsak szeretőt, de ideált is volt alkalmuk megismerni, azok láthatják, hogy úgy a család, mint annak környezete területén a nő egészen más területeket lát meg és nemesít át, mint a férfi. S ha eme női sajátnak nagyobb hatáskör jut, úgy a nő az egész nemzetre nemesítő és boldogító hatást fog gyakorolni, míg így, a nők mellőzésével vezetett államok olyanok, mint az a nagy család, melyben vagy nincs asszony, illetve anya, vagy annak semmi köze férjuram mellett a ház és család kérdéseihez. Ellenben ahol ideális családi élet folyik, ott mindenhol van az anyának is „perdöntő” befolyása a maga területén s ilyen helyen egész más a család erkölcsi és anyagi keresztmetszete is. Mert amíg a férfi inkább csak a család gazdasági eltartója, addig a nő, illetve anya erkölcsi irányítója is. S az állam sem más, mint egy nagy család, de olyan, melyben az anyának — azaz nőnek — semmi beleszólása a férfi egyoldalú elgondolásaiba. Ilyen egyoldalúan berendezett államokban, még ha a föld minden részét gyarmatukká teszik is, mint a mai nagy gyarmatállamok, akkor se tudnak boldogságot, békét és örömöket nyújtani alattvalóiknak, mert ahhoz kevés az anyagi jólét, oda lelki tartalom is kell s ezt sohase a nyers apa, hanem csakis a gyöngéd és nemes szívű anya tudja megadni a családjának! Lélektanilag tehát a nők közigazgatási és nemzetvédelmi beállítása nemcsak indokolt, hanem szükségszerű is! Gyakorlati rész. 1. A női minisztérium minden tagja — altiszttől miniszterig — csakis nő lehet, mert csak így biztosítható a nő hódító erejének és befolyásának, valamint a főnök úr gyengeségének a kizárása. 2. A női minisztérium célja: az ellátott nők felmentése, míg az ellátatlan nők — kivált családfenntartók! — elhelyezése a következőképpen:
a) Felülvizsgálná az összes állásban lévő nő vagyoni és családi állapotát, valamint jövedelmét s ha az a létminimumot elérte, akkor felmentené állásától s helyére olyan családfenntartót, vagy ellátatlan nőt helyezne, akinek még a létminimum sem jutott ki… Az így felmentett nőnek előjog adódna saját helyére valamelyik családfenntartó rokonát, fiát, vagy testvérét ajánlani, esetleg férjét és szerzett jogait annak — utódjának — átengedni, mint pl. nyugdíjévekbe beszámítható szolgálati éveit stb. Ez esetben sokszor csak álláscseréről volna szó, a nő — mint anya vagy feleség — méltó helyre kerülne, be a család szentélyébe s a férfi is a maga hivatáshelyére: íróasztalhoz vagy munkapadhoz. b) Másik célja lenne a nősülendő férfiaknak is teret nyitni akként, hogy minden nő helyét és szerzett jogait vőlegényének átengedné, s esküvő után átadná. Sok nősülés és férjhez menés megoldódna. c) Harmadik célja volna, mennél több ellátatlan nőt, illetve özvegyet is elhelyezni akként, hogy minden férfielhalálozás esetén az anyakönyvi hivatal hivatalból és soron kívül értesítené a női minisztérium helyi szervét — ugyanígy tenne özvegy nő elhalálozása esetén is —, amely aztán megjelenve a gyászos háznál, a megfelelő kérdőív kitöltése mellett megállapítaná, hogy az elhalt visszamaradt családjának, anyjának, feleségének, gyermekeinek, testvérének stb. van-e megélhetési alapja, vagy nincs. Amennyiben nem volna, az esetben a női minisztérium venné nyilvántartásba és gondoskodna — nem az időrend, hanem a szükséglet nagyságának sorrendjében — elhelyezésükről. 3. A női minisztérium szervei, illetve osztályai a következők volnának: a) A jogi és erkölcsi osztály, mely a nők védelmét és erkölcsi ellenőrzését gyakorolná minden téren! b) A tanító és nevelő osztály, mely vándor tanfolyamok, előadások, könyvtárak útján nevelné a nőt, mint a ház orvosát, gazdaasszonyát, ideálját, vallási bázisát, azaz a család papnőjét — az illető egyháza támogatásával. c) Az egészségügyi osztály, mely kivált az anyák, fiatalasszonyok és minden menyasszony kitanítását és oktatását végezné. d) A szociális osztály, mely a nők felsegélyezése, elhelyezése és gazdasági talpra állítása érdekében működne minden — a család benső köreibe tartozó — területen. Ez szervezné meg az államilag kezelendő születési, kiházasítási és temetkezési biztosításokat is. 4. A gyakorlati részt, a nők elhelyezését és ellenőrzését illetőleg törvénybe kellene iktatni, hogy addig, amíg minden családos ember nincs állásban — illetve családfenntartó nő is —, sem a családnélküli nős emberek, sem a nőtlenek, vagy hajadonok nem juthatnak állásba, mert az igazi keresztény világnézet — a morális — szellemén át vizsgálva a kérdést, az igazi keresztény világrend egyetlen tétele a családvédelem, melybe beletartozik minden törvényes formák között élő egyén. Mert mégis csak furcsa, hogy akkor, amikor családos emberek állás nélkül vannak, vagy csak havi 100—150 P-t keresnek, magányos nők és férfiak 200—300— 400 P-t tesznek zsebre… Ide kemény megoldás kell! Ha nő — akár özvegy, akár hajadon — a családfenntartó, ez esetben őt illeti meg a családfői jog; a kenyérkereshetőségi lehetőség, amely jogot nem előzhet meg semmiféle kiváltság, legyen az tanultság, származás, vagy bármi.
Továbbá, épp a nősülés érdekében, amíg csak egyetlen ellátatlan nő is állás nélkül van, addig egyetlen, vele azonos képzettségű nőtlen férfi se jusson állásba. Eme női előjog azért adandó, mert a nő nagyobb arányban van képviselve és kitéve a kényszerből eredő süllyedésnek, másrészt, a nő úgyis átadhatja közvetve, vagy közvetlen helyét vőlegényének, miáltal a házasuló férfi nem veszít, sőt nyer. Végül a nőtlenek közül is — ugyancsak a nősülési lehetőség és jogosultság érdekében — előbb a hasonló képzettségű, de idősebb nőtlenek helyezendők el, hogy alapja és módja legyen a családalapításra, mert ez az erkölcsiség követelménye és alapja is, nem a protekció! A kicserélés annál könnyebben mehetne — mint említettem —, mert minden nőnek joga volna helyét átadni hozzátartozójának, ha az illető arra a fenti szellem értelmében jogos és rászorult volna. Ez az igazi keresztény elv s nem az, hogy mit ír elő a pogány Rómától átvett jogrend, hanem, mit kíván a keresztény testvéri szeretet! E szerint pedig nem az a fő, hogy a kenyérhez még kalácsot is adjunk, hanem az, hogy akinek még kenyere nincs, legalább kenyere legyen. Mert mindenek első követelménye az erkölcsi egyensúly, nem pedig a jogszokás… A fentiekből folyólag három osztály volna felállítandó. Első a családos, illetve családfenntartóké, másik a nős, de gyermekteleneké, harmadik a nőtlen s hajadon személyeké. A fizetési csoportok alapösszegének is ezek szerint kellene igazodniuk. Eme utóbbiba sorozandók az elvált házasfelek is. Családfenntartónak számítandó mindaz, aki legalább önmagán kívül még két személyt tart, ha azok mindjárt fogadott gyermekek volnának is. A nőtlenek sohase véglegesíthetők, amíg meg nem nősülnek, szükség esetén bizonyos időhöz, pl. félévhez kötött felmondással elbocsáthatók, mert az állam nem udvarlók, hanem családalapítók érdekképviseletét köteles elsőnek tartani. A nőtlenek ennél fogva csak létminimumot kaphatnak s esetleg idők multán némi korpótlékot. Kivétel esetleg, aki betegség folytán nem nősülhet; ez véglegesíthető volna. Minden női elhelyezés közzéteendő is volna a nők hivatalos lapjában, hogy ezáltal is ellenőriztessék, hogy a minisztérium nem követ el visszaélést protezsáltak előbbre síbolásával… Olyanok, akiknek szülei élnek s leányukat eltarthatják, semmi esetre sem alkalmazhatók, mert nem az a cél, hogy rúzsra és manikűrre keressenek, hanem, hogy a családos emberek családjukat eltarthassák! Itt a szocializmus gyökere, itt egyedül, a családalapítás és eltarthatás megoldásában, nem a szép és kedves nők elhelyezésében… 5. A kedvezményeket illetőleg minden anyai kötelességének eleget tett nő, akinek legalább két-három gyermeke van, az őt — férje után — megillető nyugdíjának teljes összegét kapja. Olyan nő, akinek csak egy gyermeke van, az egykések, férjük után az őket megillető nyugdíjnak csak a felét, azaz 50%-át kaphatják, másik fele a női minisztérium gyermeknevelési céljaira fordítandó! Így bizonyára nem lesz egykézés többet… Ama nők pedig, akiknek egy gyermekük sincs, illetve nem volt, mert az elhalálozás mindig kivétel, férjük után őket megillető nyugdíjnak csak a negyedét, azaz 25%-át kapják. Magányosnak ez is elég, mert ha nincs családja, menjen keresni, nem tartathatja el magát semmittevéséért az állammal akkor, mikor hasznos munkát végezhet. Mert utóvégre az, hogy valaki
nyugdíjashoz ment férjhez, nem érdem arra, hogy eltartassék semmiért, ha nem tett eleget anyai hivatásának… Ha 25-%-os nyugdíja a létminimumon aluli, úgy föltétlen állásba helyezendő. Kedvezményekben, mint amilyenek a vasúti jegyek, csakis anyák részesülhetnek!!! Gyermektelen feleségek nem! Az egykések pedig csak 25% és nem 50%-os vasúti kedvezményt kapjanak. Elvált nők, ha a válás az ő hibájukból történt, amelynek megállapítására a női minisztérium volna hivatott a bírósággal karöltve, semmi kedvezményre nem számíthatnak. Így majd megszűnik a válási divat. Az özvegyi nyugdíj is szabályozandó. Nem a magányos, tejen és kávén élő öregeknek kell a nagy nyugdíj, hanem azoknak, akik 3—6—10 gyereket nevelnek özvegyen, azaz szükséglet szerint… E téren ázsiai állapotok vannak a nyugdíjak körül… Kedvezmények adandók azonban minden többgyermekes családnak, ha közalkalmazott az, ha nem, ha szegénységi bizonyítványa van, vagy jövedelme a családdal arányban nem teszi ki a középosztály jövedelmének maximumát. Az ilyen három, vagy többgyermekes családnak félárú kedvezmény adandó, hogy ha pedig nagy a család, az esetben évente egyszer — mint a vasúti személyzetnek — rezsijegy adandó, hogy utazhassanak. Ne csak egy osztály, de minden osztály élvezhesse érdemei gyümölcsét! A családi pótlék is megvonandó minden középvonalú jövedelmen felüli jövedelműektől azok javára, kiknek nagy családja van s rászorultak. S ha ez másként nem, akkor úgy oldandó meg, hogy adóelengedési kedvezményeket kapjanak a nagy családok, ha szegények. Nem kaphat családi pótlékot az a feleség, akinek két-három éven belül sincsen gyermeke. Nagy családoknál, ahol háromnál több gyermek van, cselédtartásra külön egy személynek megfelelő családi pótlékot kell utalni, mert nagy családnál az anya cseléd nélkül valóságos rabszolganő. Ne azon múljon a családi pótlék megadása, hogy valaki állami vagy nem, hanem azon, hogy rászorul-e és érdemes-e a pótlékra? Ha nem méltó, éljen meg a létminimumból, mert abból él a nemzetek nagyobb fele… Sőt nagyon soknak még a létminimuma sincs biztosítva! A nősülési, illetve berendezkedési segélyt is meg kelt adni mindenkinek, aki arra rászorult, egy szoba s konyha bevásárlására. 6. A fizetések és jövedelmek ellenőrizhetése céljából bevezetendő a lakhely szerinti számfejtési ellenőrség, minek folytán senkinek sem lehet eldugott jövedelme… 7. A nők fegyelmijét illetőleg egyedül a nők, illetve a női minisztérium volna hivatott ítélkezni, mert a nő ismeri a nőt. Erre azért is szükség van, mert a főnök úr haragja néha nem a használhatatlan, hanem az erényes nő ellen fordul… A cselédjei, vagy alkalmazottjai bérét visszatartók ellen kíméletlen törvény hozandó, bár ezt a női minisztérium köteles ellenőrizni, hogy a bérek előre fizettessenek minden „bizonytalan”
helyen… Mert lázító, hogy cselédek és munkásnők nem kaphatnak bért néhol, holott az úr libázik… a nagysága nyaral… a kölyök csábít… Külön osztály képviselje a női munkások és a női munkaadók érdekeit, hogy egyik se játszhassa ki a másikat. Azon nők, kik minden jóakarat dacára sem akarnak női hivatásuk erkölcsi fokán megmaradni, internáltassanak! E célból női munkatáborok volnának felállítandók, ahol aszerint mérnének, hogy — aki nem dolgozik, ne is egyék… Ezen táborok vallás szerint volnának megszervezendők, hogy az illető nők valláserkölcsi nevelést is kaphassanak, az e téren működő szervek bevonásával. Végül a részeges, kártyás és könnyelmű férj keresetét a női minisztérium lefoglalhatná és az asszony kezeihez, vagy az általa megjelölt hitelezőhöz utaltatná! Végre mindama perekben, ahol nőkről, vagy nő érdekéről van szó, a női minisztérium is hivatalból képviseltetendő, válópertől—gyermektartásig!… A pénzügyi rész. Annak idején, mikor 1938 márciusában jelen tervezetet Zadravecz István püspök úr soraival felterjesztettem a miniszterelnökséghez, azt a választ adták a püspök úrnak, hogy a női minisztérium felállításához és fenntartásához pénz kell… Erre az érvre felelek az alábbiakban. Elsősorban is egy erkölcsi megalapozáshoz inkább kell tudni pénzt szerezni, mint bármi máshoz… Másodsorban ezen minisztérium kiadásai megtérülnének ott, hogy az elhelyezett családos apáknak és családoknak nem kellene segélyeket nyújtani. Harmadszor pedig újabb és jogos bevételi forrásokat nyújthatnának az alábbiak: a) Minden, a női minisztérium által meghatározandó női luxustárgyra felemelt adót, illetve %-ot kellene kivetni, ilyenek illat- és piperecikkek, finom és selyemszövetek, manikűrös üzletek, szóval azok, amik nem szükséges dolgok a normálisan élő nő életéhez s ez fedezné részben a női minisztérium kiadásait, b) másrészt, az agglegényadót is felemelni s e célra fordítani, c) ahol egyke — egyse, azaz gyermektelen a család, ott gyermektelenségi adót kellene kivetni, melyet, mint a gyermektelenség folytán megmaradt s megtakarított pénz mások szegény gyermekei részére a női minisztériumoknak utalnák, d) a létminimumon felül kereső nőkre is bizonyos % női adó volna vetendő eme célból, e) s a belügyminisztérium kiadásainak ama része, mely a gyermek- és családgondozásra fordíttatik, a női minisztériumnak jutna,
f) végül a gyermeknapok s más hasonló szellemű gyűjtések összegei lennének a női minisztérium hatáskörébe utalva. Az az érv tehát, hogy a női minisztérium pénzbe kerül, nem ellenérv! Annál inkább nem, mert mindenki, — anyja, felesége, leánya, nővére stb. révén érintve van azáltal, hogy nem tudni, a sors folytán nem juthat-e olyan helyzetbe, hogy választania kell az utca vagy a női minisztérium támogatása között… Ilyenkor aztán milliók hálálkodnának, hogy van egy szerv, mely tisztán és tökéletesen kezeli és oldja meg a nők ügyét, védve úgy nyomortól, mint az utcára, a bűnbe és kitaszítottságba jutástól! Nem a mások, hanem magunk női családtagjain át vizsgáljuk a kérdést s belátjuk, hogy minden pénzt megérne egy olyan szerv felállítása, mely a nőt: anyánkat, feleségünket, leányunkat és nővérünket — s nem a másét, nem a szeretőnket — védi, óvja s menti az élet ingoványaitól, Magunkon át mérjünk le mindent s akkor jobban megértjük, mintha másokon át mérjük üres és könnyelmű lélekkel… S ha már semmi más mód nem volna, akkor bízzuk a nőkre, hogyan fogják megoldani a maguk érdekképviseletének pénzügyi részét… Van hozzá érzékük és finom elgondolásuk, anélkül, hogy az átlagférfiak nehéz gondolkozását igénybe vennék A női minisztérium ily messzemenő jogkörére azért van szükség, mert egyedül a nő a nő legjobb barátja, de ha kell, bírája és őre. Mert a nő külön nem, külön karakter, melynek tökéletes megismerésére és megértésére csakis a másik nő képes és jogosult, nem pedig nemiségénél fogva a vele szembe mindenkoron elfogult — s néha túl gyenge ellenállóképességű — férfi. Az erkölcsnevelés szempontjából pedig azért kell a nőnek több teret adni, mint a férfinak, mert a nő jobban tud nevelni, míg a férfi inkább csak tanítani. Már pedig a nevelés, a jellemképzés a fő, nem pedig a tanulás és tudás… A nő szívbeli, míg a férfi észbeli inkább. Egyiket a szeretet, másikat az igazság vezérli. Mindkettő magában félérték, de együtt — mint 1 és 0 — 10-et képeznek. Ha a női minisztériumnak kellő szerep jut, akkor a divat- és festett hölgyek helyét a nemes családanyák fogják betölteni… Akik pedig a társadalmi igazságok kiegyensúlyozását tartják erkölcsi kötelességüknek, azok nem mehetnek el a női minisztérium gondolata mellett közönnyel, mert — ismétlem — ami a családban az anya, az volna a nemzetben a női minisztérium. E nélkül, a nőkérdést és a családvédelmet sohasem lehet kellően megoldani, mert a férfi éppúgy nem ért ahhoz, mint a nő a férfiak munka- és szellemi területeihez. Két világ, két lélek, két látószög a férfi és a nő. Kétoldalról látnak együtt, míg külön-külön csak egyoldalú úgy a világnézetük, mint a társadalmi berendezettségük. Ezt láthatjuk a ma tényein át.
Végül kérdezzük csak meg azokat a szegény bukott nőket, akiket a nagyon hangoztatott keresztény társadalom világszerte elhanyagolt s a férfiak csak eszköznek tekintenek, hogy és mint kerültek oda, ahol vannak… Nagy részükkel szemben nem megvetést, hanem részvétet fogunk érezni… s belátjuk, hogy az ő bűnüknek a fele — az Úr előtt! — minket terhel, minket, akik csak kérni járunk az Úr elé, de máson segíteni se hajlamosak, se áldozatkészek nem vagyunk… Ne jólétből nézzük a nyomort, hanem közelről, esetleg gyakorlatból s akkor megtanulunk ítélni, de amíg csak elméletből ismerem a bűnre kényszerítő kényszerhelyzetet, addig nem ítélhetek más felett… Végre mivel, — mint említettem, — a munkanélküliség két főoka a sok nő és a sok gép alkalmazása, ennélfogva a másik kérdésről — a gépről — a munkásminisztérium című füzetemben fogok beszámolni. Befejezés. A mai világrend keresztmetszete ez: Megadni a kiválóknak a sokat, és ami marad, azt adni, azt osztani meg a tömeg között. Az igazi keresztény világrend erkölcsi tengelye azonban éppen ellenkező, ez: Megadni mindenkinek a létminimumot, s ami marad, azt osztani meg a kiválók között. Ma a sok mínusz árán nőnek a pluszok, akkor majd a pluszok feláldozásával szűnnek meg a mínuszok. Persze ezt a pogánylelkű önzők „kommunizmusnak” szeretnék elvádolni, csakhogy ez nem kommunizmus, hanem „krisztianizmus”! A kommunizmus elve: elvenni! A krisztianizmus elve: odaadni! Ez az igazi krisztianista világrend biztosítja mindenki jelenét és jövőjét egyaránt, míg a mai világrendben azt se tudjuk, hogy hol végzik gyermekeink, a leányaink, de maguk a feleségeink sem… Hiába nyugdíj, vagyon, állás, — a korszellem vihara mindent elsöpörhet egy perc alatt s a biztos ma, bizonytalan jövővé válhat fent is, lent is… Az államfők jövője épp olyan bizonytalan, mint az alattvalóké… de egy igazságosan megalapozott államrend, mely a mínuszok megszüntetését és nem a pluszok növelését tartja első kötelességének, megszünteti a mindnyájunkat fenyegető jövő bizonytalanságait, vagy legalább is lecsökkenti. A női minisztérium, mint a nemzet anyja, mindnyájunk helyett gondol majd árváinkra, özvegyeinkre és elhagyatott hozzátartozóinkra jobban, mert a nő finomabb lelkületű általában, — mint a férfi. S ha kevesebb is lesz a nagyjövedelem, de biztosabb és nyugodtabb lesz a megélhetés fent is, lent is. S minden logikusan gondolkozó és nemesen érző léleknek csak ez lehet a célja, nem pedig a — félrebillent mérleg, melynek egyik tányérja üres, míg a másik telve van… Ezt az áldozatot meg kell hozni annál inkább, mert ha a hazáért halni hősi dolog, mennyivel inkább a nemzetért élni, illetve áldozatosan élni: áldozatot hozni! Mert a nemzetért van a haza s nem a hazáért a nemzet! S amíg így nem cselekszünk, addig, hiába minden törvény és rendőri karhatalom, sose vonul el épp a jólétben lévők feje fölül a damokleszi kard… a forradalmak lelke… az Isten igazságosan bűntető keze… Nem a szegények, hanem elsősorban a gazdagok érdeke, ha egyes rövidlátók nem is látnak eddig, — hogy a mérleg egyensúlyban álljon, mert ha billen, csakis az ő kárukra billenhet…
S ha a kormányok komolyan óhajtják a nemzet elhanyagolt részének a felkarolását, az esetben nem mellőzhetik egy olyan és teljes hatáskörű női szervnek, mint amilyen a női minisztérium — mielőbbi felállítását. Ha nem is tökéletes és nem mindeneket kimerítő is jelen tervezet, annyi bizonyos, hogy van olyan szükséges, mint a még ma sem egészen tökéletes — zsidótörvény… De bízzuk a nőkre, majd fogják tudni, mit — hogyan oldjanak meg… Vezesse őket az Úr Szentlelke a család, a nő, a nemzet elhagyatottjainak a megmentésében…
