- BESZÁMOLÓ a CENTURIO szakmai csereprogramról 2005. október 10-21. Brandenburg Tartomány EU Képviselete
Gyakornok neve: KRIZSAI Anett Munkahely: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Cím: 5001 Szolnok, Kossuth Lajos u. 2. Tel: 56/505-282 E-mail:
[email protected]
Szakmai program: 1.nap: A repülőgép október 10-én, 16.30-kor érkezett a Brüsszeli Repülőtérre, ahol a képviselet munkatársa, dr. Heike Wagner már várt rám. Szálláshelyem, a Derby Hotel mind a Brandenburg tartományi képviselethez, mind pedig az EU negyedhez és a városközponthoz közel volt, gyalog kényelmes távolságra. Az esti program keretében a Brandenburg tartomány Brüsszeli képviseletén tartott szakmai esten vehettem részt. A meghívott vendégek körét a Brüsszeli német tartományi képviseletek munkatársai illetve az EU intézmények német hivatalnokai, gyakornokai alkották. Az est díszvendége Brandenburg tartomány déli részén fekvő Elbe-Elster járás volt. A vendégek a kiállított térképek, ismertetők és kiadványok által a járás alapvető gazdasági, társadalmi, környezeti jellemzőit ismerhették meg, kiemelt hangsúlyt fektetve a turisztikai vonzerők bemutatására. A három folyó által határolt járás érdekes és gazdag turisztikai kínálatot nyújt az ide látogatók - különösen a természetbarát turizmus kedvelői – számára (pl. kerékpárutak, lovastúrák, vidéki vendégfogadók, ipari emlékművek, helyi termékek, változatos növény- és állatvilág stb.). Elbe-Elster járás elöljárói kiemelt figyelmet fordítanak a járás területén fekvő Niederlausitzer-Heidelandschaft Nemzeti Park védelmére, élővilága megóvására.
1. kép: Brandenburgi est
2. kép: Kiadványok, prospektusok Elbe-Elster járásról
2. nap: Ezen a napon, lehetőségem nyílott, a képviseleten gyakornoki idejét töltő, lengyel Malgosia Biüczyk kíséretében az Európai Parlamentbe látogatni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság ülésén vettünk részt a hallgatóság részére elkülönített részben. Az ülés keretében 10 napirendi pontot tárgyaltak meg. A napirendi pontok keretében a bizottság tagjai a szakterület aktuális problémáit vitatták meg (pl. madárinfluenza terjedésének helyzete, a védekezés lépései, megelőző intézkedések az EU tagállamok részéről; cukoripar szerkezetátalakítása).
3. kép: Európai Parlament épülete kívülről
……. és belülről
Az Európai Parlament épületében működő Információs Irodában valamennyi EU tagállam nyelvén találhatók kiadványok, tájékoztató füzetek, melyek az EU és intézményei működéséről, felépítéséről nyújtanak alapvető információt.
3. nap: A délelőtt folyamán Dr. Dietmar Woidke, Brandenburg tartomány vidékfejlesztésért, környezet- és fogyasztóvédelemért felelős minisztere, látogatott a képviseletre. A képviselet munkatársai valamennyien bemutatták a szakterületüket, milyen aktuális feladattal foglalkoznak, milyen problémákkal találkoznak. Délután számomra is lehetőség nyílott a képviselet és a munkatársak alaposabb megismerésére. A Brandenburg tartomány EU képviseletét 1992-ben alapították, alapvetően azzal a céllal, hogy biztosítsa a tartományi érdekek EU szintű képviseletét, valamint a tartományi kormány és az EU közti széleskörű információáramlást. E célok, részletesebben az alábbi feladatokat jelentik:
információ-szerzés az európai uniós döntéshozatal korai szakaszában;
a tartományi miniszterek tájékoztatása a csúcstalálkozók, a tanácskozások, a bizottsági és
parlamenti
ülések
és
más
európai
intézményben
lezajlott
tanácskozás
eredményeiről;
a tartományi érdekek képviselete az európai érdekérvényesítő folyamatokban az EU intézmények döntéshozóival való kapcsolattartás által;
együttműködés más német tartományok brüsszeli képviseleteivel és irodáival illetve más tagállamok képviseleteivel, regionális irodáival;
kapcsolattartás a Brandenburg tartományi EU hivatalnokokkal és a Brüsszelben dolgozó brandenburgiakkal;
közvetítői szerepkör a Brandenburg tartományi járások, közösségek, főiskolák, vállalatok számára;
nyilvánosság biztosítása.
A képviselet irányítását Dr. Marcus Wenig látja el. A képviseleten dolgozók száma összesen 12, ebből 7 fő a szakmai feladatokat látja el, 5 fő az adminisztratív munkát végzi. A szakembergárda tagjai 4 minisztériumból érkeznek ún. rotációs alapon, ezek a minisztériumok a következők: Igazságügyi Minisztérium, Belügyminisztérium, Mezőgazdasági Minisztérium és Gazdasági Minisztérium. 4. nap: A nap során az Open Days – European Week of Regions and Cities, 2005. október 1013. között lezajlott szakmai rendezvénysorozathoz kapcsolódó kiállításokat tekintettem meg. Sajnos a szemináriumokon az előzetes regisztráció hiánya miatt nem tudtam részt venni. A tagállami képviseleteken, regionális irodákon megrendezett kiállítások közül a spanyol Valencia régióról valamint a német Schlesswig-Holstein tartományról kiállított anyagokat tekintettem meg, gyűjtöttem turisztikai kiadványokat, prospektusokat és térképeket.
4. kép: Valencia Regionális Iroda
5. nap: A nap egy közös irodaértekezlettel kezdődött. A minden hét utolsó munkanapján megtartott irodaértekezlet célja, hogy a képviselet munkatársai beszámoljanak a hét folyamán végzett fontosabb feladatokról, lezajlott eseményekről továbbá, hogy megbeszéljék a következő hét előttük álló feladatait. Az irodaértekezletet követően Ellen Kray munkájával ismerkedhettem meg, aki a képviseleten a
környezet
és
természetvédelem,
a
térségfejlesztés,
illetve
foglalkoztatáspolitika
szakterületekért felelős. Bemutatta Brandenburg tartomány természetvédelmi területei, nemzeti parkjai, bioszféra rezervátumai fenntarthatósági és fejlesztési tervét illetve beszélt a turizmus területén, tartományi szinten jelentkező problémákról. Az egyik fő probléma e területen, Berlin és agglomerációja zsúfoltsága illetve a ritkábban lakott vidéki területek közti feszültség, illetve a vidékiek turistákkal ’idegenekkel’ szembeni távolságtartása, gyanakvása.
5. kép: Nemzeti park, természetvédelmi területek és bioszféra rezervátumok Brandenburg tartományban
Délután az EU negyedben működő Európai Információs Pontot kerestem fel, illetve az EU intézményeket néztem meg. Az EU negyed, Brüsszel központjában fekszik. Az itt található uniós intézmények a következők: Berlaymont/Európai Bizottság, Európai Parlament és az Európai Tanács.
6 . kép: EU intézmények Brüsszelben – Berlaymont, Európai Parlament, Európai Tanács
6-7. nap: A hétvégén Brüsszel legfőbb nevezetességeit, látnivalóit kerestem fel. A városban a forgalom rendkívül jól szervezett, a személygépkocsik mellett a buszok részére szinte mindenütt külön sáv van fenntartva, sőt a kerékpárosok számára is – külön kerékpárutak kijelölésével, kerékpár-tárolók kialakításával - adottak a biztonságos közlekedés feltételei. A városban rengetek a zöldövezet, a kisebb-nagyobb parkok a városban járva újra meg újra feltűnnek.
7. kép: Parkok Brüsszelben
9. kép: …. és még több park
8. kép: Brüsszeli parkok
10. kép: Kerékpárral a városban
8. nap: Ezen a napon dr. Joachim Domeratzky munkájával ismerkedhettem meg. Az ő szakterülete a mezőgazdaság, az erdészet és a fogyasztóvédelem. Németországban a vidékfejlesztés és a mezőgazdaság szorosan összekapcsolódik (pl. helyi termékek előállítása, értékesítése, természeti környezet védelme a földhasználat során), ami egyúttal a fenntartható turizmus szerepének felértékelődést is hordozza. Brandenburg tartomány honlapja (www.brandenburg.hu) valamennyi szakterület szempontjából hasznos információt tartalmaz. Este a Hessen tartomány Brüsszeli képviseletén, „Az emisszió-kereskedelem első tapasztalatai” címmel megrendezésre kerülő pódiumbeszélgetésre kaptam meghívást. 9. nap: A képviselet tanácstermében került sor egy a környezetvédelem témakörében tartott előadásra, a szakma érintett képviselői részvételével, címe: Tematikus stratégiák a levegőtisztaság védelem érdekében és javaslat egy „új” levegőminőség-védelmi irányelvre. Az előadó, Stefan Jacobi vázolta a jelenlegi jogszabályi helyzetet, beszélt a CAFE (The Clean Air for Europe Programme) szerepéről, annak főbb elemeiről, a levegőszennyező anyagok egészségkárosító hatásairól, a negatív tendencia következményeiről. Az előadás végén az együttműködés fontosságára, a jogszabályok közelítésére, a folyamatos monitoring jelentőségére hívta fel a figyelmet, mint a kedvezőtlen folyamatok megállításának kulcstényezői.
11. kép: Környezetvédelmi szeminárium
10. nap: Ezen a napon dr. Joachim Domeratzky kíséretében a Felső-ausztriai Tartomány EU Képviseletére látogattam el. A 3 fős iroda munkatársai: Gerald Lonauer/irodavezető, Wilfried Riener/asszisztens, Inge Hiesl/titkársági munkatárs illetve külső és belső gyakornokok. A képviselet 1994-ben lett alapítva, az alábbi célok és feladatok érvényesülése, teljesítése érdekében: a Felső-ausztriai tartomány érdekeinek képviselete, valamennyi fontos szakpolitika területén; szolgáltatóként az információ gyors, minőségi, hatékony és vevőorientált közvetítése; a Felső-ausztriai tartomány céljainak és helyzetének szervezeti és belső támogatása, a látogatók kísérete, a látogatások előkészítése, a személyes kapcsolatok kiépítése, ápolása. A képviselet által végzett tevékenységet igénybe vevők köre: a Felsőausztriai tartományi kormány 9 tagja; hivatali szervei; a Felső-ausztriai tartományban tevékenykedő vállalkozások, érdekképviseleti szervek, oktatási intézmények, szövetségek, stb.; illetve az állampolgárok.
12. kép: Felső-Ausztria térképe
11. nap: Ezen a napon a Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletén, a VÁTI Kht. által szervezett információs napon vettem részt. Az előadók ismertették a VÁTI Kht.
tevékenységét, az elkészített, aktuális hazai fejlesztési tervdokumentumok felépítését egy jövőbeni együttműködés lehetőségének reményében. A rendezvényen megismerkedtem a Budapest Város Brüsszeli Irodájának vezetőjével, Mátyási Gizellával. Az Iroda feladata alapvetően a pályázatok, információk figyelése és továbbítása illetve a rendezvényeken való megjelenés révén kapcsolatépítés és tájékozódás az aktuális helyzetről.
Összegzés A Brüsszelben töltött 2 hetet több szempontból is hasznosnak találtam. Egyrészt a Brandenburg tartományi képviselet munkatársaival folytatott beszélgetések részén betekintést nyerhettem a képviselet szerteágazó tevékenységébe, a képviseleten dolgozók munkájába, másrészt az Európa Parlamentben tett látogatás illetve a regionális irodákban, EU tagállami képviseleteken megtartott konferenciákon, szakmai workshopokon való részvétellel ízelítőt kaptam a Brüsszelben zajló gazdag, színes szakmai életről, valamint a politikai szinten folyó eseményekről. A fenntartható turizmus szempontjából J. Domeratzky-val és E. Kray-jel folytatott beszélgetések nyújtották a legtöbb segítséget. Brandenburg tartományban a nemzeti parkok, bioszféra rezervátumok védelmét alaposan kidolgozott, átfogó fejlesztési koncepciók, programok segítik. A tervek kidolgozása mellett a tervdokumentumban foglaltak megvalósulására is hangsúlyt fektetnek. Németországban a vidékfejlesztés és a mezőgazdasági tevékenység egyre több ponton kapcsolódik össze, amit jól működő, gyakorlati példák is igazolnak. A vidéken élő közötti összefogás, a civil szervezetek, a vállalkozók és politikai szereplők közötti együttműködés számos területen érezteti előnyét, pl. a helyben előállított termékek értékestése,
falusi
turizmus. Ezek mind olyan pozitív példák, melyek alapos tanulmányozása, a gyakorlati tapasztalatok megismerése hasznos lehet Jász-Nagykun-Szolnok megye számára.
Melléklet
Konferenciák, szemináriumok, egyéb programok a résztvevő hivatalnokok felsorolásával
1) Brandenburg Tartomány EU Képviselete 1/a. Brandenburgi est – díszvendég: Elbe-Elster járás - dr. Marcus Wenig / Brandenburg tartományi képviselet vezetője 1/b. Tematikus stratégiák a levegőtisztaság védelem érdekében és javaslat egy „új” levegőminőség-védelmi irányelvre c. szeminárium -
Stefan Jacobi / Európai Bizottság; Környezet Igazgatóság, Levegőtisztaság és szállítás osztály
-
Ellen Kray / Brandenburg tartományi képviselet referense
2) Európa Parlament/ Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság ülése - Malgosia Biüczyk/ Brandenburg tartományi képviselet gyakornoka 3) Hessen Tartomány EU Képviselete -
Ellen Kray / Brandenburg tartományi képviselet referense
- Malgosia Biüczyk/ Brandenburg tartományi képviselet gyakornoka 4) Felső-ausztriai Tartomány EU Képviselete - dr. Joachim Domeratzky / Brandenburg tartományi képviselet referense - Gerald Lonauer / Felső-ausztriai Tartomány EU Képviselet irodavezetője 5) Magyarországi Régiók Képviselete/VÁTI Kht. Információs Nap - Braun Gyula / Magyarországi Régiók Képviseletének igazgatója - Mátyási Gizella / Budapest Város Brüsszeli Irodája igazgatója