- Alliance Environnement európai gazdasági egyesülés
EURÓPAI BIZOTTSÁG Mezőgazdasági Főigazgatóság
A közös piacszervezési intézkedések és a KAP közvetlen támogatási intézkedései környezeti hatásvizsgálatára vonatkozó keretszerződés Szerződés száma: 30-CE-0067379/00-89
A sertés-, a húsbaromfi- és a tojáságazattal kapcsolatos KAP-intézkedések környezeti hatásvizsgálata
Rövid összefoglaló
2010. november
Ezt a tanulmányt az alábbi társaságokat magában foglaló GEIE ALLIANCE ENVIRONNEMENT készítette:
Institute for European Environmental Policy (IEEP) 28 Queen Anne’s Gate - London - SW1H 9AB Tel.: +44 20-77 99 22 44 Fax: +44 20-77 99 26 00 E-mail:
[email protected] Képviseletében: David Baldock, igazgató
OREADE–BRECHE Sarl 64 chemin del prat - 31320 Auzeville FRANCE Tel.: +33 5 61 73 62 62 Fax: +33 5 61 73 62 90 E-mail:
[email protected] Képviseletében: Thierry Clément, ügyvezető
Ezt a jelentést az Európai Bizottság finanszírozta, azonban a benne foglalt nézőpontok kizárólag a szerzőket kötelezik, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Bizottság álláspontját.
1
PREAMBULUM
A vizsgálat a sertéshús-, a baromfi- és a tojáságazat közös piacszervezésével foglalkozik. A közös piacszervezés keretében határintézkedések (behozatali vám és export-visszatérítés), a magántárolásához nyújtott támogatás, a sertéságazatnak nyújtott támogatás, valamint a szóban forgó ágazatokban bekövetkező súlyos egészségügyi veszélyhelyzetek esetén rendkívüli intézkedések állnak rendelkezésre. A mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetések nem szerepelnek az eszközök között. A vizsgálat célja az volt, hogy felmérje a szóban forgó eszközök alkalmazásával járó környezeti hatásokat az 1993–2009 közötti időszakban. A vizsgálat a 15 tagú Európai Unióra összpontosult, bizonyos utalásokat téve a 27 tagú EU-ra. A megszokott értékelési eszközök mellett 19 nemzeti tanulmány és 10 esettanulmány megvalósítására került sor. E jelentés esetében a fő nehézséget elsősorban a mezőgazdasági üzemek szerkezetére, a behozatalra, a kivitelre, a megvalósításra stb. vonatkozó egyes adatok megbízhatósága, valamint a trágya/hígtrágya kezelésével kapcsolatos konkrét adatok hiánya jelentette.
2
A KÖZÖS PIACSZERVEZÉS ÉS MÁS TÉNYEZŐK HATÁSA AZ ÁRRA ÉS A TERMELÉSRE
Az értékelés tárgyát képező ágazatok közös piacszervezése meglehetősen kis jelentőségű, hatásai a vizsgált időtartam alatt csökkenő tendenciát mutatnak. A CAPSIM-modell alkalmazása azt mutatja, hogy a határintézkedések némi hatással voltak az árakra, ami a termelés növekedésével járt. E növekedés mértéke az 1990–1992, illetve a 2000–2002 közötti időszakban a sertéságazat tekintetében 2,6 % és 1,4 %, a baromfiágazat esetében 11,8 % és 6,6 %, a tojáságazat esetében 14,6 % és 4,3 % volt ahhoz a helyzethez képest, ha nem került volna sor semmilyen eszköz alkalmazására. A modellezést a 2002. évet követően kiegészítő elemzés tanúsága szerint a hatások az időszak végén tovább csökkentek. 1993-tól 2008-ig a baromfihús-termelés 28 %-kal, a sertéshústermelés pedig 26 %-kal emelkedett, a tojástermelés stabilizálódott. A növekedés jóval meghaladta a közös piacszervezési eszközöknek tulajdonítható növekedést. Jól látható tehát, hogy a szóban forgó ágazatokban (eltekintve a tojáságazattól) a fejlődés jelentős mértékben meghaladta a közös piacszervezés által kiváltott hatásokat, valamint a fejlődés folytatódott, holott a közös piacszervezés hatásai erősen visszaestek. A termelés szóban forgó növekedése tehát más tényezőkkel magyarázható, így a – főleg nagyméretű – termelőgazdaságok jó és az érintett időszak alatt növekedő mértékű – ugyan általában ciklikus – megtérülésével, a technika és a genetika területén elért nagymértékű fejlődéssel, valamint a fogyasztással. A fogyasztásra vezethető vissza egyébként a különösen a tojáságazatban az alternatív termelési módok terén tapasztalható nagyfokú fejlődés, ami mutatja a fogyasztók egy részének elvárásait, akik a minőségi és a méltányos feltételek mellett előállított termékekért cserében készek magasabb árat fizetni.
3
A
KÖZÖS PIACSZERVEZÉS ÉS MÁS TÉNYEZŐK HATÁSA AZ ÉRINTETT ÁGAZATOK EGYÉB
FEJLŐDÉSI TÉNYEZŐIRE A termelés alakulása összefüggésben áll az állomány alakulásával. Az EU-15-ben a sertésállomány az 1990-es 105 millió egyedről 2007-re 121 millió egyedre növekedett, a baromfiállomány 492 millióról 621 millióra, a tojótyúkok száma nem változott és maradt 380 millió körül. Ugyanakkor a sertéstermelő üzemek átlagos mérete 164 %-kal, a húsbaromfi-üzemeké 177 %-kal, a tojótyúküzemeké pedig 153 %-kal növekedett. Tovább fokozódott a szakosodás is. A nagyobb üzemekre eső állomány tehát erőteljesen megnövekedett, és a termelés nagy része a tevékenységüket egyre inkább az említett iparágakra összpontosító mezőgazdasági üzemekből származik. A felvázolt jelenség közvetlenül összefügg a nagyméretű, szakosodott gazdaságok kis gazdaságokhoz viszonyított méretgazdaságosságával, ami lehetővé teszi az említett nagyobb gazdaságok hosszú távú fennmaradását. Mindezt megerősíti a mezőgazdasági számviteli információs hálózat alapján általunk végzett relatív jövedelmezőségi elemzés is. Végezetül mindhárom ágazatban gyakran az állomány nagyfokú földrajzi koncentrációja figyelhető meg. A szóban forgó ágazatok között, illetve más ágazatokkal – például a tejtermeléssel – még regionális szinten is koncentráció tapasztalható. Az említett regionális koncentráció elsősorban gazdasági tényezőkre vezethető vissza.
4
AZ ÁGAZAT FEJLŐDÉSE ÁLTAL KIVÁLTOTT KÖRNYEZETTERHELÉS
Mivel a sertés és a baromfi tenyésztése legtöbbször üzemépületben történik, a környezetterhelés fő forrása a trágya/hígtrágya kialakulásával és kezelésével kapcsolatos.
1
A rendelkezésre álló adatok és becslések alapján megállapítottuk, hogy a vizsgált tagállamokban a sertéstenyésztés területén összesen évente mintegy 190 millió tonna, a baromfitenyésztés területén pedig 28 millió tonna trágya/hígtrágya keletkezett. A sertéságazat tekintetében ez 920 000 tonna N-nek, 435 000 tonna P2O5–nek és 575 000 tonna K2O-nak, a baromfiágazat tekintetében pedig 530 000 tonna N-nek, 290 000 tonna P2O5–nek és 440 000 tonna K2O-nak felel meg. Nem rendelkezünk információval e mennyiségek alakulásával kapcsolatban, de hasonlónak kell lennie az állomány alakulásához. Ugyanakkor a takarmányozás és a genetika terén elért haladásnak köszönhetően a szóban forgó trágya összetétele javult. Az állattartásból származó trágya tekintetében a vizsgált tagállamokban a három ágazat részesedése 11 %-tól (Franciaország esetében) 54 %-ig (Dánia esetében) terjed. Ennek nagy részét majdnem minden országban a szarvasmarhatartásból származó trágya/hígtrágya teszi ki. Az extrapolált modellezési eredmények szerint a közös piacszervezési eszközök alkalmazásából adódó többlettrágya aránya a vizsgált időszakban csekély és csökkenő tendenciát mutat. Ezzel párhuzamosan megfigyelhető, hogy az épületek és az erőforrások (takarmány, víz, elektromos áram stb.) felhasználása javult, valamint a trágyatároló létesítmények száma általában növekedett és több tagállamban e létesítmények átlagosan legalább 6 hónapnyi kapacitással rendelkeznek. Úgy tűnik, hogy a szivárgás ellenőrzése – habár az összes tagállamban kötelező – csak egyes tagállamok esetében történik rendszeres jelleggel. A takarmányozás és a genetika terén tapasztalható jelentős fejlődés révén az állatok – a fajtától és a vizsgált tényezőktől függően – 5–35 %-kal kevesebb hulladékot bocsátanak ki. E módszerek alkalmazása gazdasági és környezeti szempontból egyaránt előnyösnek bizonyult. A trágyakezelés általában még továbbra sem elterjedt. A sertéságazatban elsősorban hígtrágya, a baromfiágazatban baromfiürülék keletkezik. Mivel a ketreceket egyre inkább felváltja a madárház rendszer, a szerves trágya mennyisége jelentősebb. A sertéstrágyát túlnyomórészt géppel szétterítik (Dánia és Hollandia kivételével, ahol előírás a talajba szántás), ami környezeti szempontból a legártalmasabb (ammónia-kibocsátással és maximális szagképződéssel járó) módszer. A baromfitrágya kisebb problémát okoz, mivel lazább szerkezete és magasabb agronómiai értékénél fogva a nagy koncentrációjú régiókon kívül helyezhető el. Nem találtunk olyan tanulmányt, amely összehasonlítja a kis- és nagyméretű mezőgazdasági üzemek környezetgazdálkodását, de nem úgy tűnik, hogy a méret növekedése szisztematikusan negatívabb környezeti hatással párosulna, ami különösen arra vezethető vissza, hogy a nagyobb üzemek szigorúbb ellenőrzés alá esnek. A szóban forgó nagyobb koncentráció esetén a döntő szempont az, hogy a trágya kijuttatáshoz rendelkezésre álle földterület vagy sem. Ebben az összefüggésben a mezőgazdasági üzemek regionális koncentrációja tűnik számunkra a legproblematikusabbnak. Ez egyértelműen kiderül akkor, ha az állomány regionális eloszlását, valamint a többletnitrogént mutató térképeket összehasonlítjuk. A túl nagy egyedszámú területeken a mezőgazdasági üzemek a trágyakezelésre nem találnak kielégítő megoldást, és ennek nagyfokú környezetterhelés a következménye.
5
A HÁROM ÁGAZAT ÁLTAL OKOZOTT TERHELÉS KÖRNYEZETI HATÁSAI
A szóban forgó hatásokat a mezőgazdasági (más tenyésztési tevékenységekből származó hulladék és egyéb kibocsátás, a növénykultúrák műtrágyázása stb.) és nem mezőgazdasági (városi és ipari szennyezés) eredetű szennyezés számos egyéb forrásainak figyelembe vételével kell vizsgálni, amelyek mindegyike egyidejűleg hozzájárul a terheléshez. Az egyazon környezetre gyakorolt terhelés hatásait tehát tágabb perspektívába kell helyezni. Ezenkívül gyakran lehetetlen pontosan megállapítani a szennyezés forrását (OECD 2008). A mezőgazdasági területeken felhasznált műtrágya teljes mennyiségét illetően a vizsgált tagállamokban az összes nitrogénbevitel (szerves és szervetlen) 9 %-a, az ásványi foszfor 25 %-a, valamint az ásványi kálium 28 %-a származik a szóban forgó három ágazatból. A feltüntetett adatok nemzeti átlagértékek, ezért a nagy állatlétszámú régiókban az említett arányok sokkal jelentősebbek lehetnek. Megmutatkozik mindazonáltal – anélkül, hogy alábecsülnénk a vizsgált állattartó ágazatoknak a vízi környezetre gyakorolt hatásait –, hogy a vízi környezet állapota elsősorban nem a szóban forgó három ágazat által kifejtett terheléstől függ. Meglepő módon egyes térségekben a trágya túlzott mennyisége ellenére továbbra is nagyon nagy mennyiségű nitrogénműtrágyát alkalmaznak. A túlzott trágyakijuttatás mindenesetre hatással van a vízminőségre és hozzájárul a vízi környezet eutrofizációjához. Ezért a sűrű állatlétszámú területeken továbbra is súlyos problémát jelent a vízszennyezés. Egyes területeken, illetve tagállamokban az állatsűrűség és a trágya kijuttatása céljából rendelkezésre álló mezőgazdasági hasznosítású földterület között nagyfokú kiegyensúlyozatlanság figyelhető meg. A már említett, egy állatra eső terhelés csökkenése ellenére az esettanulmány által érintett régiókban vizsgált vízminőség alakulása azt mutatja, hogy a vizsgált időtartam alatt nem következett be számottevő változás. Köztudott azonban, hogy a vízminőség helyreállítása (valamennyi szennyező anyagot figyelembe véve) mindig lassú, sőt nagyon lassú folyamat. A sertés- és baromfitenyésztés talajra gyakorolt hatásai elsősorban a műtrágya, illetve a mérgező anyagok túlzott mértékű vagy folyamatos bevitelével, valamint az NH3–tartalmú csapadékkal függ össze, amely a talaj elsavasodásához vezet.
2
Az említett kibocsátás (a mezőgazdasági kibocsátás 16 %-a a sertéstenyésztésből, 10 %-a pedig a baromfitenyésztésből származik) hatására nitrogéntartalmú eső hullik a talajra, ami évente hektáronként 50–60 N-egységet is kitehet azokban a régiókban, ahol az állattartás során igen nagy az állatsűrűség (a területek nagy részében 10–20 kg/hektár/év). A szóban forgó kibocsátás általában csökkenő tendenciát mutat, azonban további csökkentésre is mód lenne, ahogy azt azoknak a tagállamoknak a példája is mutatja, amelyek szigorúbb környezetvédelmi szabályokat alkalmaznak. Az állattartás következtében a talajba kerülő mérgező anyagok tekintetében abban az esetben, ha a tojótyúk ürülékét rendszeresen ugyanarra a parcellára terítik, az cink- és rézszennyezést eredményezhet, mivel a szóban forgó állatok takarmánya általában feleslegesen nagy mennyiségben tartalmazza ezt a két fémet. Az üvegházhatású gázok tekintetében megállapítható, hogy az EU-15-ben a CH4 elsősorban a kérődzőkre, az N2O pedig a nitrogéntartalmú műtrágyákra vezethető vissza. Az elemzést érintő nagyfokú módszertani korlátok ellenére látható, hogy a vizsgált ágazatok viszonylag kis hatással vannak az üvegházhatásúgáz-kibocsátásra. Ezenkívül nincs szerepe annak, hogy az érintett állatok tenyésztése az EU-n belül vagy kívül történik, hiszen világszinten mindenképpen megjelenik az említett kibocsátás. Ha a tenyésztett állatok genetikai sokféleségét vizsgáljuk, az érintett időszakban megfigyelhető, hogy ugyan a tenyésztett fajok száma csökkent, de a termelésre szánt fő fajták nagyobb változatosságot mutatnak. A természetes biológiai sokféleség, valamint az élőhelyek biológiai sokfélesége tekintetében a túlzott mértékű trágyakijuttatás és a gáz-halmazállapotú szennyezőanyag-kibocsátás következtében kialakuló szennyezés károsan hat a vadon élő, a szárazföldi, illetve a vízi élőlényekre. A trágya kijuttatása ugyanakkor pozitív hatású is lehet a biológiai sokféleség és a talaj szempontjából, annál is inkább, mivel a talajnak szüksége van szerves anyagokra. Megemlítendő végül, hogy a sertéstenyésztés is hozzájárulhat néha az ökoszisztémák sokszínűségének a megőrzéséhez, mint például Spanyolországban a Dehesa legelőin tartott sertések esetében. Végezetül a szóban forgó három ágazatban a takarmány (elsősorban a gabonafélék és a fehérjenövények) előállítása egyike azon tevékenységeknek, amelyek a legszámottevőbb környezeti hatással járnak. E hatások egy részét vizsgálta uniós szinten a szántóföldi növényekre vonatkozó közös piacszervezési intézkedések környezeti hatásaival foglalkozó értékelés (Alliance Environnement 2007). Egyéb, az EU-n kívül jelentkező hatásokat nem vizsgáltunk, mert nem szerepelt a feladatmeghatározásban, habár egyesek igen nagy hatást válhatnak ki, mint például a szójatermelés céljából a trópusi erdők irtása.
6
A 3,
ÁGAZATI KÖZÖS PIACSZERVEZÉS ÖSSZHANGJA A KÖRNYEZETVÉDELEM
KAP-BA
TÖRTÉNŐ BEILLESZTÉSÉRE VONATKOZÓ KÖVETELMÉNNYEL Az ilyen „korlátozott”, a termelőknek nyújtott közvetlen támogatást nélkülöző közös piacszervezés keretében nehéz környezetvédelmi hatással járó intézkedéseket megvalósítani. Ugyan a közös piacszervezés nem támaszt feltételeket a sertés- és baromfiüzemek felé, ugyanakkor ezen üzemek nagy többségének a 2003. évi reform óta mégis eleget kell tennie bizonyos követelményeknek, mivel más módon közvetlen kifizetésben részesülnek. A feltételesség ugyanis ilyen esetben minden egyes mezőgazdasági üzemre, így a sertés- és baromfiüzemekre is vonatkozik. Elmondható, hogy e mechanizmus révén a 2003. évi reform óta az ágazati támogatások nagyobb összhangban állnak azzal a követelménnyel, hogy a környezetvédelmi követelményeket be kell illeszteni a KAP-ba. Más környezetvédelmi politikák, így a nitrátokról szóló irányelv, a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló irányelv stb. nagyban hozzájárultak a helyzet javításához, különösen a vizsgált időszak elején, amikor még a kölcsönös megfeleltetés nem létezett.
7
AZ EGYÉB ÉRINTETT POLITIKÁK KERETÉBEN HOZOTT INTÉZKEDÉSEK HATÁSA A HÁROM ÁGAZAT KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNYÉRE
A vizsgált három ágazatnak meg kell birkóznia a környezetvédelmi és állatjólléti követelményekkel járó többletköltségekkel. Ugyanakkor a termelékenység növelése érdekében innovatív megoldásokat találtak. Az előírások visszafogták a sertés- és főleg a tojástermelés növekedését és elősegítették a műszaki teljesítmény javulását, valamint korlátozták a három ágazat termelékenységének növekedését. A szóban forgó szabályok gátat szabtak a sertéstermelés koncentrációjának, ugyanakkor hozzájárultak a baromfiés a tojótyúküzemek bizonyos koncentrációjához. Mindenesetre mindhárom ágazatban kettős hatás figyelhető meg, amely kedvező: egyrészt a koncentráció szempontjából (növekedési tendencia a költségek viselése érdekében), másrészt a koncentráció korlátozása szempontjából (a küszöbök és határértékek révén). Az előírások általánosságban elősegítették a sertéságazat szakosodását, míg a másik két ágazatét nem. A regionális elosztásra gyakorolt hatás országonként és régióként változik. Úgy tűnik, hogy az előírások és a támogatások az infrastruktúra és a trágyakezelés fő mozgatórugói.
3
Végeredményben főleg a nitrátokról szóló irányelv (a trágyaterhelés csökkenése) és a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló irányelv (a mezőgazdasági nagyüzemek nyomon követése és ellenőrzése) tette lehetővé a szóban forgó ágazatokban a környezeti terhelés korlátozását. A kölcsönös megfeleltetés (amely előírja az irányelvek alkalmazását), a tenyésztés céljából tartott állatok védelméről szóló irányelv (elhelyezés), az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről szóló irányelv (NH3), egyes agrár-környezetvédelmi intézkedések, a mezőgazdasági bevált gyakorlatok bevezetése, valamint egyes nemzeti szintű szabályok és intézkedések is kedvező hatással jártak. A víz nitrátkoncentrációja (és így az alkalmazott politikák hatása) tekintetében nem állapítható meg egyértelmű általános tendencia, mivel a szennyező anyagok mozgása igen lassú folyamat. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az állattartás szempontjából leginkább érintett területeken a jogszabályok (a nitrátokról szóló irányelv, illetve a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló irányelv), valamint a felszerelési célú támogatás együttes hatására csökkent a víz nitrátkoncentrációja. Ezzel ellentétben, azokban a térségekben, ahol nincsenek kötelező előírások, a helyezet sokszor romlik (Ferrand, 2009 és országos tanulmányok). A szabályozás segít a levegőszennyezés csökkentésében és ezáltal kedvezően hat a levegőminőségre (vagy legalábbis fékezi a romlást). Egyes szabályozás másodlagos hatással járhat (a szállítás fejlesztése, a trágya elégetése). Az előírások által a természeti környezetre és a tájra gyakorolt hatásokról csak nagyon kevés információ áll rendelkezésre, kétségkívül azért, mert az erre vonatkozó szabályozás kevéssé kötelező jellegű.
4
8
AJÁNLÁSOK
Mivel a szóban forgó közös piacszervezési intézkedések csak kis hatással vannak a szóban forgó ágazatokra és nem terjednek ki a termelőknek nyújtott közvetlen kifizetésekre, nehéz olyan ajánlásokat megfogalmazni, amelyek magára a közös piacszervezésre vonatkoznak. Az ajánlások tehát a termelést szabályozó egyéb intézkedésekre vonatkoznak. A nagyobb hatékonyság érdekében, különösen a nitrátokra vonatkozó irányelv tekintetében, a következőkre lenne szükség: -
a termelők jobb tájékoztatása és ismeretük növelése a racionálisabb – szerves vagy szervetlen – műtrágyahasználatról,
-
a tagállamok ösztönzése, hogy hozzanak az állattartás regionális koncentrációját korlátozó szabályokat,
-
a veszélyeztetett övezetekben a kiegyensúlyozott nitrogéntartalmú műtrágyahasználat elvének jobb és konkrétabb meghatározása,
-
a tagállamok ösztönzése arra, hogy a foszfor mezőgazdasági célú felhasználására vonatkozóan kötelező erejű intézkedéseket hozzanak,
-
a trágya tárolásával és kijuttatásával kapcsolatos gyakorlatok javítása,
-
az alacsonyabb input-felhasználású agrártechnikai módszerek kutatásának és promóciójának, valamint a trágyakezeléssel kapcsolatos legjobb módszerek kidolgozásának az ösztönzése.
Ezenkívül ajánlatos fenntartani a mezőgazdasági üzemek önkéntes alapon történő, extenzívebb termelési rendszerekre (például biotermelés) való átállását ösztönző intézkedéseket, valamint a vidékfejlesztési rendelet, illetve tagállami programok révén támogatni azon mezőgazdasági kisüzemeket, amelyek egyre nehezebben tudják fedezni a környezetvédelmi és állatjóléti kiadásokat, annak érdekében, hogy a családi gazdaságok fennmaradjanak, valamint az általuk okozott környezetterhelés csökkenjen.
5
