* a fôszerkesztô: TISZTELT OLVASÓ!

FALU VAROS REGIO

1. oldal, összesen: 1

2000/03/* a fôszerkesztô: TISZTELT OLVASÓ!

TISZTELT OLVASÓ!

Elsôként Ángyán József: Mezôgazdálkodás, vidék, környezet címû írására hívnám fel Olvasóink figyelmét. Teszem ezt azért, mivel mint köztudomású, a mezôgazdaság fejlesztésérôl vallott korábbi megközelítéseink revízióra szorulnak, és ez az írás világos argumentumokat tartalmaz annak a váltásnak a szükségességéhez, mely az Európai Unió agrárpolitikájának jelenleg folyó reformját is életre hívta. A hazánkban végbement fôhatósági változások, a területfejlesztésnek-vidékfejlesztésnek az FVM-hez történt csatolása lényegében ugyanezt a szemléletet tûkrözi, és a most induló SAPARDprogram prioritásai is már az új megközelítéshez igazodnak. Dávid Jánosnak A stratégiai programtól az operatív programig címû írása rendkívûl aktuális szellemi muníciót ad egy olyan idôszakban, amikor az európai elôcsatlakozási alapok sikeres pályázása járulhat hozzá elsôsorban a vidékfejlesztéshez. Európai uniós követelmény ugyanis, hogy az egyes támogatást elnyert projektek stratégiai és operatív programokba illeszkedjenek. Sain Mátyás Japánnal foglalkozó beszámolója rendkívül érdekes betekintést ad egy tôlünk földrajzilag és szemléletileg is igen távol álló országba, jelzi ugyanakkor, hogy a világméretû globalizáció Japánt sem hagyja érintetlenül, és a modern társadalmigazdasági élet tipikus problémáitól ez a távoli ország sem mentesülhet. A japánok minden valószínûséggel töretlen optimizmusukkal legalábbis bizonyos távlatokban még úgy fognak ezekre a kihívásokra válaszolni, hogy közben gazdaságilag és kulturálisan is elôbbre jutnak. Az EU-hírek rovatunkban közölt francia agrárorientációs törvény különösen figyelemre méltó, amikor éppen annak a SAPARD-programnak az indítása van napirenden, mely eszmei tartalmának az EU agrárpolitikájához kell igazodnia. Híreinkben a szakma kitüntetettjeit ismerhetjük meg és még néhány olyan eseményrôl szerezhetünk tudomást, melyek tisztelt Olvasóink érdeklôdésére számot tarthatnak. a fôszerkesztô

file://V:\Informatika\WEBRA\VATI-webre\20070711\cikkek\98\00-03-01.HTM

2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


2000/03/* ÁNGYÁN JÓZSEF: MEZÔGAZDÁLKODÁS, VIDÉK, KÖRNYEZET

ÁNGYÁN JÓZSEF egyetemi tanár, intézetigazgató, Szent István Egyetem, Gödöllô, Környezetgazdálkodási Intézet

MEZÔGAZDÁLKODÁS, VIDÉK, KÖRNYEZET

1. A PROBLÉMA Milyen az a mezôgazdálkodás, amely úgy állít elô értékes, szermaradványmentes, egészséges és piacképes élelmiszereket, valamint nyersanyagokat és megújuló energiahordozókat, hogy közben megôrzi a vidéket, a tájat, az élôvilágot, a környezetet és benne az embert és közösségeit? Hogyan tud a termelési, fogyasztási, társadalmi, szociális, regionális és védelmi feladatoknak megfelelni az a többfunkciós mezôgazdaság, amely a gazdálkodás és a vidékfejlesztés összekapcsolásával Európa és a világ fejlôdési tendenciáit jelzi? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kell ma választ adnia annak, aki a magyar mezôgazdaság helyzetét az ezredfordulón értékelni és fejlesztésének lehetôségeit, illetve korlátait elemezni akarja. A mezôgazdálkodás hazai helyzete, megítélése és fejlesztése körül élesedô vitákat két egymásnak feszülô napjaink szakmai közvéleményét át meg átszövô véleménycsokor vázlatos, címszavas bemutatása jellemezheti a legjobban az alábbiak szerint. Az 1. véleménycsokor szerint "az iparszerû, nagy mesterséges energiaigényû, erôsen kemizált és automatizált mezôgazdálkodás Magyarország agroökológiai potenciálja szinte egyetlen erôforrása kihasználásának legmegfelelôbb rendszere. A jelentkezô problémák a tulajdonosváltás miatti felaprózottságból, valamint a technológiai hibákból fakadnak, és az ipari eredetû anyagok, eszközök és energia felhasználásának jelentôs visszaesése komoly károkat okoz az országnak. Nem szabad "szétverni" a magyar mezôgazdaság korábban kialakult infrastruktúráját, vagy ahol az már bekövetkezett, ott sürgôsen állami intézkedéseket kell hozni, és költségvetési támogatást kell nyújtani a rendszer "helyreállításához". A mezôgazdaság "lerombolása" a nemzetközi porondon szinte egyetlen versenyképes ágazatunkat ve-szélyezteti. A végrehajtásba "becsúszó" hibákat kell csupán kiküszöbölni, a technológiákat és a biológiai alapokat kell csak tökéletesíteni, és növelni kell a technológiai fegyelmet. "Nekünk termelnünk kell! Az egyebeket hagyjuk a zöldekre!" Még az EU-csatlakozásunk elôtt ismét a '80-as évek közepének megfelelô szintre kell a termésátlagokat és a terméktömeget felfuttatni, hogy nagy kvótákat tudjunk a csatlakozási tárgyalásokon elérni. A demográfiai robbanás és a sokasodó világélelmezési problémák tükrében egyébként is ez az egyetlen etikailag elfogadható és gazdaságilag racionális fejlesztési irány." A 2. véleménycsokor szerint "az iparszerû gazdálkodás teljesítette történelmi feladatát. Ez a gazdálkodási rendszer nem a helybelieknek ad munkát, egészséges környezetet és ehetô táplálékot, hanem a helyi hagyományokkal és kulturális értékekkel szemben, szinte kizárólag a beszállító iparok és az ezeket zömében megtestesítô multinacionális cégek érdekeit szolgálja. Ez a rendszer a természeti és társadalmi környezetet egyaránt


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


veszélyezteti, energetikai és közgazdasági szempontból is irracionális, hosszú távon fenntarthatatlan, termékei rossz minôségûek, kemikáliákkal szennyezettek, táplálkozásfiziológiai értékük rossz, fogyasztásuk komoly humán-egészségügyi problémákhoz vezet, és a fizetôképes piacokon mindezek következtében alig értékesíthetôk. A világélelmezési problémákat nem az eddig is intenzíven mûvelt régiók ipari ráfordításainak további növelésével lehet megoldani, hanem annak a helyzetnek a felszámolásával, amelyben egy svájci vagy egy amerikai állampolgár az erôforrások és a javak több mint negyvenszeresével rendelkezik, mint egy szomáliai vagy egy etióp. Álságos, demagóg és az igazi lobbyérdekeket elfedô tehát ilyen körülmények között az élelmezési problémákra és a demográfiai robbanásra hivatkozva követelni a nagyobb ráfordítást és a több ipari eredetû anyag- és energiafelhasználást. Vajon a keletkezett többletet az érdekelt multinacionális csoportok ellenszolgáltatás nélkül átadják a nehéz helyzetben lévô régióknak? Nyilvánvalóan nem! E problémák a rendszer logikáján belül maradó "technológia-tökéletesítéssel" és ipari ráfordítás növelésévell nem oldhatók meg. Olyan gazdálkodási stratégia-, rendszer- és szerkezetváltásra van szükség, amely a környezet érzékenységét, terhelhetôségét, termelési adottságait, valamint a mezôgazdálkodás egyéb (környezeti, regionális, foglalkoztatási, szociális, kulturális stb.) feladatait is figyelembe veszi." A kétféle helyzetértékelés és az ebbôl következô jövôkép olyannyira eltér egymástól, hogy erre az eltérô lobbyérdekek sem adnak elegendô magyarázatot. E vita láttán az embernek az a gyanúja támad, hogy a vitatkozó felek "mezôgazdálkodáson" nem ugyanazt, sôt megkockáztathatjuk, teljesen mást értenek. Nem könnyû ebben a helyzetben a magyar mezôgazdaságról, kilátásairól, fejlesztésének irányairól, lehetôségeirôl közmegegyezéses értékelést adni, és a feladatokat, teendôket megfogalmazni. Minderre azonban kísérletet sem igen lehet tenni, ha nem tudunk a mezôgazdálkodás céljait, feladatait illetôen megegyezésre jutni. Nézzük elôször, hogy milyen fejlôdési utat járt be a mezôgazdálkodás, hogyan változtak céljai és feladatai. 2. A MEGTETT ÚT 2.1. A fejlôdés általános iránya, alapjellege A mezôgazdálkodás kezdetei óta azon igyekszik, hogy a termékei iránti állandóan növekvô keresletet a földhasználat intenzitásának növelésével minél jobban kielégítse. E változások során alakultak ki azok a gazdálkodási formák, amelyeknek a fejlôdését kezdetben a kizárólag legeltetô, késôbb a legelôt feltörô, majd a nyomásos gazdálkodás jellemezte. Ezeket a most említett kategóriákat a mezôgazda általában abban látja, hogy ameddig a korábbi "legelôgazdálkodás" idejében minden földet legeltetnek, mert az egyetlen hasznosítás az állattartás, addig a legelôt föltörô, "legelôt váltó" gazdálkodásnak nevezhetô forma esetében a földet itt-ott már idônként szántónak is használják. Ha a termelôképessége csökken, újra legelônek hagyják, s helyébe másutt törnek fel legelôt. Ez a módszer idôvel odáig fejlôdik, hogy a szántóföldnek legalkalmasabb területet szakaszokra osztva, fölváltva használják, egy ideig szántónak, egy ideig legelônek, majd a szükségletek növekedésével és a szabad, szûz területek csökkenésével a földeket fölváltva legeltetik, használják szántónak és pihentetik. Az elmondottak jelzik ha tulságosan elnagyoltan is az általános fejlôdés fontosabb szakaszait, az állattartó legeltetéstôl a szántó-vetô földmûvelésig, vagyis a növénytermesztésig. (Gaál, 1978) Ez az intenzitásnövelési törekvés az egymás után következô földmûvelési rendszerek kialakulásán, fejlôdésén, egymást váltó folyamatán jól nyomon követhetô. A parlagos, legelô- és erdôváltó földmûvelési rendszert az jellemezte, hogy a földterület egy kis részét a település közvetlen környékén mûvelésbe vonták, melyet néhány (46) évi használat után 5060 évig parlagon hagytak. Ezeken az elhagyott területeken a természeti adottságoknak megfelelôen ismét az eredeti ôsnövényzet alakult ki. A parlagos és a legelôváltó a sztyeppes (füves), az erdôváltó viszont az erdôs övezetek


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


jellemzô rendszere volt, amelyek az összterületnek csak mintegy 510%-át hasznosították. A földmûvelés parlagos rendszerében a szántó általában a lejtô középsô harmadára korlátozódott. A vízválasztót erdô borította, a lejtô felsô részén legelô volt, az alsó részén pedig a rétek terültek el (1. ábra).

1. ábra: A mûvelési ágak kialakulása a parlagos földmûvelési rendszerben Amikor azonban a szántóföldek már nagyobb arányt foglaltak el, csökkenteni kellett a parlagoltatás idejét. Így a parlagidôszakból azok a stádiumok maradtak el, amelyek a talajtermékenység helyreállítását segítették elô. A gyomosodás viszont egyre nagyobb méreteket öltött. Ezen okok következtében a termés már nem elégítette ki a szaporodó lakosság igényét, tehát fokozatosan újabb az ugaros földmûvelési rendszer alakult ki a parlagos rendszerbôl. Európában a VII. század körül jelent meg, és mintegy háromszáz év múlva, vagyis a XXI. század körül vált általánossá. Ebben a rendszerben fokozatosan kialakultak a mûvelési ágak, és állandósult a szántóföldi mûvelés. A települések közvetlen környékén konyhakerti növényeket termesztettek, sôt gyümölcsösöket is telepítettek. A rétek és legelôk fôleg a szántónak kevésbé alkalmas területekre szorultak vissza. A növények a szántóterület 5060, sôt esetenként 80%-át foglalták el, tehát a parlagos rendszerhez viszonyítva az arányok teljesen megváltoztak. A talaj egy-két évi pihentetésének célja a gyomok irtása, a talaj szerkezeti állapotának javítása és a természetes tápanyagok feltáródásának elôsegítése volt, ugyanis a rendszer mindenekelôtt a talaj természetes tápanyagainak felhasználására épült. Jellemzôje a nyomásos gazdálkodás volt. A kétnyomásos rendszerben a szántót két részre osztották: az egyik felén gabonát termesztettek, a másik felén ugaroltak (gabona-ugar). A háromnyomásos rendszerben a gabona a terület kétharmadát, az ugar pedig egyharmadát foglalta el (gabona-gabona-ugar). A szántóföldeken takarmánynövényeket nem termesztettek. A takarmányszükségletet a közös használatban levô rétek és legelôk fedezték. Az alapvetôen saját szükségletre termelô rendszer egyensúlyát az árutermelés megjelenése bontotta meg. Kezdetben ezt újabb területek szántóföldi mûvelésbe vonásával oldották meg az erdôk és a legelôk rovására. A legelôterületek csökkenése következményeként kezdôdött az ugarok legeltetése, mely az egyébként sem magas színvonalú talajmûvelés romlásához vezetett, s így a termésátlagok tovább csökkentek. Ebben az idôben az ugaros földmûvelési rendszer már a népesség szaporodása, valamint az ipar fejlôdése miatt megnövekedett mennyiségi igényeket nem tudta kielégíteni. Az ugaroltatás felváltására kialakult többféle földmûvelési rendszer közül a legnagyobb arányban a vetésváltó földmûvelés terjedt el. Legelôször a XVIXVII. században alakult ki a mai Belgium és Hollandia területén. A XVIII. század folyamán Angliában, majd Franciaországban, a XIX. században pedig Németországban vált uralkodóvá. Magyarországon a vetésváltó rendszer a múlt század végén kezdett terjedni, elôször a városokhoz, ipari létesítményekhez (cukorgyárak) közeli, valamint az istállózott,


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


intenzív állattenyésztést folytató gazdaságokban. A korábbi rendszerhez viszonyítva lényegesen megváltozott a talajhasználat, a talajtermékenység fenntartása, továbbá új termelôeszközök és termelési módok jelentek meg. A talajhasználat alapvetôen megváltozott. Minden szántóföldi mûvelésre alkalmas természetes takarmánytermô területet feltörtek. Természetes takarmánytermô területként csak a nagy hozamú rétek, a mély fekvésû, vízrendezetlen rétek és legelôk, valamint a szikes legelôk maradtak meg. A takarmánynövények termesztése a szántóföldre helyezôdött át. Különösen az intenzívebb állattenyésztést folytató gazdaságokra jellemzô a növénytermesztés ilyen rendszerének kialakulása. Jelentôsen bôvült a szántóföldön termesztett növényfajok száma. Az ugaros rendszerre jellemzô gabonaféléken kívül nemcsak a takarmány-, hanem az ipari növények aránya is jelentôsen megnövekedett. Megszûnt az ugarolás. Egyik jellemzô törekvés volt, hogy a szántóföldön évenként bevetetlenül hagyott terület ne maradjon. Kialakult a növényfajok évenkénti váltására alapozott növénytermesztés. A szántóföldön termesztett növényeket két csoportba sorolták: talajtermékenységet kimerítô és gazdagító csoportba. Olyan növényi sorrendet alkalmaztak, amelyben a két növénycsoport évenként váltotta egymást. A rendszert tehát a változatosabb növényi összetétel és ennek megfelelô vetésforgó jellemezte. Az intenzívebb és sokoldalúbb talajhasználat mellett a vetésváltó földmûvelési rendszer a talajtermékenység fenntartása terén is változást hozott az ugaros rendszerhez viszonyítva. Az ugarszakasz helyét elfoglaló évelô vagy egyéves pillangós takarmánynövények javították a talaj termékenységét. A fejlôdô állattenyésztés lehetôvé tette az istállótrágya rendszeres használatát. Az istállótrágyát általában a kapás növények (burgonya, cukorrépa, kukorica stb.) alá adták, amelyek igencsak meghálálták azt, de az istállótrágya több éves hatásánál fogva a kapásokat követô növények termését is javította. Az intenzívebb állattenyésztô gazdaságokban 23 ha szántóra jutott egy számosállat. Ez lehetôvé tette az istállótrágya négyévenkénti rendszeres használatát. Az istállótrágya mellett a múlt század második felében már a mûtrágyákat is használni kezdték. A mûtrágyaipar kialakulása a nyugat-európai országokban már a XX. század elsô évtizedeiben lehetôvé tette a rendszeres, kiegészítô mûtrágyahasználatot. A vetésváltó rendszerben, fôleg pedig annak második szakaszában jelentôs tényezôvé vált a gépesítés fejlôdése. A jobb talajmûvelô eszközök, a gôzeke majd a traktor megjelenése lehetôvé tette a mélyebb talajmûvelést. Ez az igény fôleg a kapás, az évelô és az ipari növények termesztésével került elôtérbe. A cséplôgép megjelenése az állatokkal végzett nyomtatást, és az emberi erôvel végzett kézi cséplést váltotta fel. Ezt követte az aratás gépesítése, majd pedig az aratás és a cséplés egyidejû végzésére alkalmas kombájn megjelenése. Magyarországon ez a felvázolt folyamat a múlt század 6070-es éveitôl számítva mintegy 7080 év alatt ment végbe. Ez a sokoldalú fejlôdés a termésátlagok nagymértékû növekedését segítette elô anélkül, hogy ez a talaj termékenységének csökkenését, vagy a környezet egyensúlyának megbomlását okozta volna. A nyugat-európai országokban az ôszi búza termése az ugaros rendszerben 78 q/ha volt a XVII. században. A vetésváltó rendszer kezdeti elterjedése idején az 18401880 közötti években a búza hektáronkénti termése 1617 q-ra, majd az 19001930 közötti idôszakban 2530 q-ra növekedett. Magyarországon ugyanezen értékek az egymást követô idôszakokban 67 q/ha, 810 q/ha majd a századfordulót követôen 1520 q/ha között alakultak. 2.2. Az iparszerû mezôgazdálkodás A XVIII. és XIX. század fordulóján kezdôdött el az az újabb szakasz, amely a földhasználat intenzitásának leírt növelési folyamatába illeszkedik, és még ma sem fejezôdött teljesen be. Alapvetô kiváltó oka a felgyorsult népességnövekedés és az ebbôl fakadó kereslet- és árnövekedés volt. A gazdálkodás kezdetben új területek meghódításával (szûzföldek feltörése stb.) és különbözô melioratív beavatkozásokkal


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


(mocsarak lecsapolása, folyamszabályozás stb.) igyekezett lépést tartani a népesség növekedésével. Ez a folyamat hamarosan korlátokba ütközött annak ellenére, hogy a társadalmak döntô többsége a XX. század közepéig arra törekedett, hogy az "érintetlen természet" utolsó szigeteit is mûvelésbe vonja. A területnövelésben rejlô termelésnövekedés lehetôségei éppen akkor kezdtek végleg kimerülni, amikor elkezdôdött a demográfiai robbanás, amelynek következtében ma már 6 milliárd ember él a Földön (Láng, 1991), és a népesség a XXI. század végére meghaladhatja a 10 milliárd fôt. Mindezek ellenére a vita ma már nem arról folyik, hogy el tud-e ennyi embert tartani a Föld. A szakértôk sokkal inkább a népességnövekedés földrajzi eloszlását, gazdasági, szociális és ökológiai következményeit tartják aggasztónak. Megdöbbentô, hogy miközben a népszaporulatnak 9798%-a azokra a fejlôdô országokra jut, amelyekben ma is a Föld népességének 80%-a él, aközben a világ népességének 1/5-ét kitevô "legfejlettebb" társadalmak tartják ellenôrzésük alatt a világ bruttó jövedelmének 4/5-ét, és fogyasztják el a javak valamint szolgáltatások 86%át. Errôl a tényrôl persze az intenzitásnövelést szorgalmazó tôkés érdekkörök amelyek éppen ebbôl a régióból származnak hallgatnak. A XX. század közepén megjelenô iparszerû mezôgazdálkodástól azt remélték, hogy jelentôsen képes növelni az elôállított termékek mennyiségét. Ezzel a rendszerrel az ipar logikája (zárt, ember által szabályozott tér, funkcionális kapcsolatokon alapuló, kívülrôl vezérelt, pontosan kiszámított és kiszámítható folyamatok stb.) mint ideál jelenik meg a mezôgazdálkodásban, melyet Schuhmacher (1974) az alábbiak szerint jellemez: "A modern ipar alapelve abban áll, hogy emberek által kitalált folyamatokat használ fel, amelyek csak akkor mûködnek megbízhatóan, ha emberek által kitalált élettelen anyagokra alkalmazzák ôket. Az ember alkotta anyagokat többre becsülik a természetes anyagoknál, mert mérték szerint lehet elôállítani ôket, és minôségük tökéletesen ellenôrizhetô. Az ember alkotta gépek megbízhatóbban és kiszámíthatóbban dolgoznak, mint az olyan élô valóságok, mint az ember. Eszményképe az eleven tényezô kiküszöbölése ideértve még az emberi tényezôt is annyira, hogy a termelôfolyamat teljesen gépek dolga legyen. Alfred North Whiteheadhez hasonlóan, aki az életet a világegyetem önmagát ismétlô gépezete elleni támadásként határozta meg, a modern ipart is úgy határozhatjuk meg, mint támadást az élô természet kiszámíthatatlansága, pontatlansága, egyetemes szeszélyessége és megátalkodottsága ellen." Az iparszerû mezôgazdaság további jellemzôi ebbôl az alaplogikából jól levezethetôk. A biológiai és társadalmi élettérrel szinte egyáltalán nem törôdik, figyelmét kizárólag a termelési feladatokra irányítja. A megoldásokat, technológiai folyamatokat azok termelékenysége, hatékonysága és gazdaságossága alapján választja ki és használja. Mi sem fejezi ki jobban ezt a szemléletmódot, mint a német mezôgazdaság klasszikusának (akit sok magyar mezôgazda még ma is szellemi atyjának ismer el), Albert Thaernek a megállapítása, aki 1810-ben! így jellemzi a mezôgazdaságot: "A mezôgazdaság olyan ipar, amelynek a célja, hogy növényi és állati eredetû termékek elôállításával profitot termeljen." Ennek érdekében koncentrációra és centralizációra törekszik, a méreteket (üzem, tábla, gép) növeli, igyekszik minél nagyobb "homogén" területeket kialakítani, ezek révén a "központi vezérlést, manipulálhatóságot", a folyamatok "kézbentartását" minél hatékonyabbá tenni. Alapmódszere a környezet átalakítása az elhatározott feladatok és tevékenységek igényei szerint, vagyis a teret alakítja a feladathoz, és nem a tér adottságaihoz illeszkedô tevékenységeket keres. Alaptörekvése továbbá a függetlenedés, mesterséges szabályozás, a természeti erôforrások fokozatos kicserélése (helyettesítése) mesterséges erôforrásokkal (pl. a talaj növénytápláló funkcióinak helyettesítése ún. "irányított növénytáplálással"). Ezzel a folyamattal szükségszerûen összefügg a felhasználásra kerülô mesterséges erôforrások mennyiségének növelése, amely kezdetben tudatos és elviselhetô mértékû, késôbb a környezet összeomlásával kényszerûvé válik, és egyre nagyobb teher lesz. Miközben ez az intenzív, növekvô ipari ráfordításokkal, energiabevitellel jellemezhetô mezôgazdálkodás igen jelentôs termelésnövekedést vont maga után, aközben egyre


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


nagyobb számban jelentkeztek azok a problémák, amelyek kedvezôtlenül hatnak magára a termelésre, de a helyi társadalomra és a globális emberi létfeltételekre is. Ezek a negatív jelenségek többségükben az energiaintenzív földhasználat és az ezzel együtt járó növekvô közvetlen (üzemanyag) és közvetett (mû-trágya, növényvédôszer) energiabevitel környezetterhelô hatásának tulajdoníthatók, de okai között a mezôgazdaságon kívüli problémák (ipari, kommunális szennyezés stb.) is igen jelentôs szerepet játszanak. A negatív jelenségek elsô csoportjába a termelési alapokat romboló olyan tünetek sorolhatók, mint például a termôtalaj pusztulása (szervesanyag-tartalmának, biológiai életének csökkenése, savanyodása, vizenyôsödés, láposodás, szikesedés vagy éppen sivatagosodás, kiszáradás, talajvízszint-süllyedés, a talajszerkezet romlása, porosodás, tömörödés), a növényi és állati genetikai alapok beszûkülése, pusztulása, a biodiverzitás csökkenése, a gyomosodás, fajspektrum-beszûkülés, a növényvédôszerek hatástalanná válása a megmaradó gyomfajokkal szemben. Ugyanakkor a mezôgazdasági területeket és termékeket mezôgazdasági, ipari, közlekedési és kommunális eredetû szennyezôdések is terhelik, a gazdálkodásra rendelkezésre álló területet pedig az iparosítás és az urbanizáció is csökkenti. A negatív jelenségek másik csoportja az emberi létfeltételeket közvetlenül veszélyezteti. Idetartozik a vadon élô növény- és állatfajok élôhelyének veszélyeztetetése, az élôvizek (talajvíz, rétegvíz, ivóvízbázisok) elszennyezôdése, a szermaradványok feldúsulásának és bomlástermékeik nyomon követhetetlen rekombinálódásának kiszámíthatatlan hatása az élôlényekre, köztük az emberre. Ezzel egyidôben az élelmiszerek beltartalma felhígul, táplálkozási és környezeti eredetû humán egészségkárosodások lépnek fel. A tájkép egyre sivárabbá válik, az emberek kénytelenek ingerszegény környezetben élni. Ennek következtében az ember belsô (pszichikai, fizikai, biológiai) és külsô (természeti, társadalmi és épített) környezete erôsen pusztul, szükségszerûen bekövetkezik a szellemi és lelki elsivárodás. Ugyanakkor számos olyan jelenség is felerôsödött, amelyek a közgazdasági, piaci, társadalmi közeg megváltozására, az iparszerû gazdálkodás ellehetetlenülésére utalnak. Ilyenek például a vidéki munkanélküliség és elvándorlás felgyorsulása, a negatív externáliák (társadalmi költségek) rohamos növekedése, az energiaigényes gazdálkodás erôs függôsége az energetikai piactól, a véges mennyiségû kôolaj árának hosszú távú törvényszerû és exponenciális emelkedése, amelynek könnyen belátható következménye, hogy a petrolkémiai bázisú anyagok és energiahordozók felhasználására alapozó gazdálkodási stratégia elôbb-utóbb veszteségessé válik és ellehetetlenül. A gyenge minôségû tömegáruk iránti fizetôképes kereslet a piacokon erôteljesen csökken, a változatosabb élelmiszer-kínálat iránti igény nô. A közvélemény nyomása fokozódik a "biztonságosabb" élelmiszerek elôállítása érdekében, érzékelhetôek az elôítéletek az új technológiák (besugárzás, biotechnológia, génsebészet) segítségével elôállított élelmiszerekkel szemben. Növekszik az emberek érzékenysége környezetük iránt, többé már nem elhanyagolhatóak az állatvédelmi megfontolások sem. E jelenségek a 70-es évek elejétôl már Magyarországon is mutatkoztak. Lássuk ezek néhány jellegzetes vonását, majd vizsgáljuk meg a fejlesztés lehetôségeit. 3. BELSÔ FOLYAMATOK A magyar mezôgazdaság fejlôdését az elmúlt évtizedekben a közvetlen és közvetett energiabevitel rohamos növekedése jellemezte. Az ipari eredetû, illetve feldolgozású anyagok részaránya a mezôgazdaság összes anyagfelhasználásán belül a 60-as évek elején még elenyészô volt, de a 1980-as évek közepére megközelítette a 60%-ot. A gyors ütemû iparosodó fejlôdés hatására 25 év alatt a területegységre jutó hozamok megkétszerezôdtek (2. ábra, 1. táblázat), az éves termésingadozás jelentôsen csökkent (2. táblázat). Magyarország élelmiszerekbôl önellátóvá vált, sôt jelentôs export árualapot is elôállított, amely a fizetési mérleg egyensúlyban tartásának egyik legfontosabb


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


elemévé vált. Ugyanakkor alapjaiban megváltozott a parasztság évszázadok alatt kialakult hagyományos, a természeti folyamatokhoz közelálló életmódja, a termelési módszerek, az alkalmazott fajták, a tápanyagellátás, a növényvédelem egész rendszere (Madas, 1985). Az intenzív, növekvô ráfordítások, az energiabevitel kezdeti látványos sikerei azt sugallták, hogy az ipari folyamatokhoz hasonlóan szabályozható és környezetétôl egyre inkább függetleníthetô a gazdálkodás. Ez csak úgy valósítható meg, ha a "kikapcsolt" természeti erôforrások pótlására a rendszerbe egyre több mesterséges energiát viszünk be. Azt a felfogást, hogy a kibocsátott termék mennyisége a meghatározó, ami csaknem kizárólag az energiaátalakító rendszer (növényfajta) teljesítôképességétôl és a bevitt energiák mennyiségétôl függ, jelzi a fajtaváltás felgyorsult folyamata (3. ábra), és a termelésben felhasznált mûtrágyák és növényvédôszerek mennyiségének robbanásszerû növekedése (3. és 4. táblázat). A környezetnek az elhatározott feladatok és tevékenységek igényei szerinti átalakításával, a természeti erôforrások kikapcsolásával járó rohamos mesterséges energiaráfordítás-növelési kényszer azonban olyan önmagát gerjesztô folyamat, amely már a termésátlagok növekedése idôszakában is káros változásokat indít el a környezetben, majd ezen rejtett folyamatok romboló környezeti és gazdasági hatásai már a felszínen is jól látható módon megjelennek. Ekkor a termésátlagok még igaz, hogy egyre nagyobb ráfordításokkal, energiabevitellel és így természetesen egyre gazdaságtalanabbul, de növekedhetnek. A jelek arra utalnak, hogy a magyar mezôgazdaság az 1980-as évek végére ebbe a "fejlôdési" szakaszba jutott. A mezôgazdaságot ebben az állapotában érte a politikai-gazdasági rendszerváltás és a tulajdonosi és birtokszerkezet átalakulása. Sokan önmagában ennek tulajdonítják a termés-átlagok és termelési eredmények hirtelen romlását, ám biztonsággal megállapíthatjuk, hogy ehhez maga a leírt folyamat és gazdálkodási logika legalább ilyen ha nem nagyobb mértékben hozzájárult. Az energiaintenzív rendszer ugyanis abban a pillanatban összeomlik, ha abból akár pénz szûkében, akár más megfontolásból kivesszük a természeti erôforrásokat helyettesítô mûtrágyákat, növényvédô szereket, a közvetett és közvetlen energiabevitelt, miközben a gazdálkodás egyéb összetevôit, logikáját, rendszerét nem változtatjuk meg. A 3. és 4. táblázatban jelzett ráfordításcsökkenés megfosztva az iparszerû gazdálkodást lételemeitôl legalább olyan mértékben hozzájárult a visszaeséshez, mint maga a tulajdonosi és birtokstruktúra megváltozása. 4. KÜLSÔ KÖRÜLMÉNYEK Mindezen belsô folyamatokon túl azt is látni kell, hogy a világ és különösen Európa számos térségében az ökoszociális piacgazdasági modell térhódításával az elmúlt 3540 év során a vidéki táj és környezet szerepe, megítélése jelentôs változásokon ment át. A vidéki térség hagyományosan szinte egyetlen vagy messzemenôen meghatározó feladata az élelmiszerek, a növénytermesztési és állattenyésztési nyersanyagok elôállítása mellett elôtérbe kerültek az egyéb feladatok, amelyek közül érdemes külön kiemelni a közösség érdekeit szolgáló, "közjavakat" elôállító környezet-, természet- és tájvédelmi, valamint fogyasztási és szolgáltatási funkciók széles körét. Rá kellett ébredni ugyanis arra, hogy a vidéki térség nem csupán a mezôgazdasági termelés színtere, hanem egyben biológiai és társadalmi élettér is, és ha beavatkozásainkat csupán a termelés hatékonyságának növelése vezérli, akkor az élettérfunkciók komoly veszélybe kerülhetnek. Ilyen körülmények között a környezet degradálódása nem csupán a termelés visszaeséséhez vezet, hanem az emberi létfeltételeket is komolyan veszélyezteti.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO



2007.07.11.

FALU VAROS REGIO



2007.07.11.

FALU VAROS REGIO



2007.07.11.

FALU VAROS REGIO



2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


A természetvédelem és a mezôgazdaság egymásrautaltságának felismerésével kétségtelenül el kellett vetni az úgynevezett szegregációs modellt, amelynek alapelve a természetvédelem meghatározott természetvédelmi területekre és más védett felületekre való korlátozása, és minden egyéb területen megengedi a környezetorientált felelôsség és korlátozás nélküli mezôgazdálkodást. De az a másik szélsôség sem volt tartható, amely szerint az egész mezôgazdálkodás általános külterjesítésére ("extenzifikálására") lenne szükség. Ez a nézet nemcsak a gazdasági szempontok miatt tarthatatlan, hanem


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


éppen a mezôgazdasági rendszerekben élô fajok védelme szempontjából sem egészen igaz. A mezôgazdálkodás által létrehozott antropogén agrárökoszisztémák új élôhelyeket és lehetôségeket nyitottak olyan fajok számára, amelyek az erdôvel borított természeti tájakon nem találták volna meg létfeltételeiket. Erre, vagyis a föld használatbavételével összefüggô biodiverzitás növekedésre és annak mértékére igen szemléletes példát ad a közép-európai flóra diverzitásának változási tendenciáit szemléltetô 4. ábra. Megállapítható, hogy a növényzet sokszínûsége, fajgazdagsága az ipari forradalom idôszakára érte el Közép-Európában a maximumát. A földtörténeti középkor és újkor határán (Kr.e. 4500) a diverzitás ennek még 50%-a sem volt. Az ábra egyúttal azt is jelzi, hogy az ipari forradalmat követô erôteljes intenzifikáció, a környezet túlhasználata, a terhelhetôségét aránytalanul meghaladó mesterséges, ipari eredetû energiaráfordítás-növelés drasztikus diverzitáscsökkenést okozott, s amit a környezet kíméletes és fokozatos használatbavétele e tekintetben 2500 év alatt felépített, azt a túlhasználat 250 éve tökéletesen lerombolta. A tendencia folytatásának beláthatatlanok a következményei. Nem lehet tehát egyetérteni azokkal a szélsôséges nézetekkel, amelyek környezeti megfontolások alapján számûznék a mezôgazdálkodást. Sokkal inkább a környezetnek megfelelô intenzitási fok és gazdálkodási forma megtalálása a feladat. Fel kell ismerni ugyanakkor azt is, hogy a helyi, passzív és utólagos büntetésre épülô természet- és környezetvédelem rendszere csôdöt mondott. Sokkal jobb eredményt ígér, ha helyette az aktív, területfedô védelem alapelveinek megfelelôen a termelési és fogyasztási célú környezethasználat rendszerét alakítjuk át úgy, hogy a vidéki térségek a termelési feladataik mellett növekvô jelentôségû népességmegtartó, társadalmi, kulturális és környezetstabilizáló feladataikat is el tudják látni. A vidéki térségek jellemzô vonásainak, értékeinek és feladatainak ismeretében azt is be kell látni, hogy ezek pótolhatatlan értékek az egész társadalom számára, a városi és vidéki területek ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz, a Vidéki Térségek Európai Chartájának (1996) megfogalmazása szerint "közös sorson osztoznak". A vidéki térség fejlesztése során tehát a mezôgazdálkodás fogalmát tágabban kell értelmeznünk, egyre inkább megtöltve környezetgazdálkodási tartalommal, vagyis a természet- és környezetvédelmi (stabilizálási), a termelési, valamint a fogyasztási-szolgáltatási, társadalmi, közösségi, kulturális funkciókat egyaránt figyelembe kell venni. Hosszú távon csak az a gazdálkodás lehet fenntartható (értékôrzô), amely e hármas szempontrendszerre épül. Az európai értékrendszerben, az EU Közös Agrár és Vidékpolitikájában (CARPE, 1998), valamint az ennek 7 éves költségvetési kereteit megteremtô AGENDA-2000-ben ezek az elképzelések és értékek egyre erôteljesebben jelennek meg. Hogy a leírtakat Európa és a világ egyre inkább felismeri, azt többek között az is bizonyítja, hogy az Európa Tanács Mezôgazdasági Bizottsága a "Committe on Agriculture and Rural Development" (Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság) nevet viseli, s mezôgazdaság-fejlesztési koncepcióit is a "European Charter for Rural Regions" (Vidéki Térségek Európai Chartája) elnevezésû vidékfejlesztési koncepcióba ágyazva fogalmazta meg. Ezt jelzi a kutatás és fejlesztés irányváltása is, amelyet pl. az EU 5. keretprogramjának megfelelôen komplexitásra törekvô projektek jellemeznek. Ugyancsak e felismerési folyamatra utal az agrár-felsôoktatás gyorsuló ütemû átalakulása melynek fô jellemzôje a szûken vett technológiai jellegû képzés kiszélesedése, fokozatos kibôvítése környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési reál és humán ismeretekkel , elmozdulása az agrárértelmiségi képzés irányába. E felismerésre utal továbbá a Közös Agrár Politika (CAP: Common Agricultural Policy) reformjának egyre világosabban körvonalazódó fô iránya, mely a támogatások súlypontját fokozatosan a többfunkciós mezôgazdálkodás nem termelési (környezeti, társadalmi, szociális, foglalkoztatási, kulturális stb.) funkcióira helyezi át (5. ábra).


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


6. ábra: Magyarország területének elhelyezkedése az agráralkalmassági-környezetérzékenységi értékskálán (Ángyán et al., 1998) A CARPE javaslat lényege, hogy a mezôgazdasági politikának tovább kell haladnia abban, hogy ne csak szektorális politika legyen, amely a gazdálkodókat segíti a termékpiacokon, hanem egy területileg meghatározott, sokkal inkább integrált politika, amely az állami politika más elemeivel együtt hozzájárul a vidéki térségek fejlôdéséhez. Ehhez a CAP-ot úgy kell átalakítani, hogy a piaci ártámogatások helyett több közvetlen kifizetést adjon a kulturális, környezeti és területi feladatokért. A CARPE célja hogy lehetôvé tegye a gazdaságilag hatékony és környezeti szempontból fenntartható mezôgazdaságot, miközben serkenti az unió vidéki területeinek integrált fejlôdését. A CARPE elôsegíti, hogy csökkenjen a konfliktus a mezôgazdaság és a vidéki térségek között. Négy fô elembôl áll: piacstabilizáció, környezeti és kulturális tájra vonatkozó kifizetések, vidékfejlesztési kezdeményezések, az átmenethez szükséges átalakulás segítése. Az elképzelés szerint 2002-re a kompenzációs kifizetések és a piaci támogatások amelyek most a CAP költségeinek több mint 80%-át teszik ki teljesen megszûnnének, és részben az átalakulást segítô támogatásokra, de jelentôsebb részben a környezeti és vidékfejlesztési feladatokra csoportosítanák át közvetlen kifizetések formájában. Hangsúlyozottan kifizetésrôl, díjról (payment) van szó és nem támogatásról vagy segélyrôl (subsidy), mivel ez közpénzekbôl kerül kifizetésre a közösség számára szerzôdéses alapon végzett környezeti szolgáltatásokért. (A közalkalmazottak sem "segélyt" kapnak munkájukért, fizetésüket nem hívjuk így, csak azért, mert nem magánszemélynek vagy magánvállalkozásnak dolgoznak, hanem közalkalmazottak.) A jelenlegi strukturális politikai és agrár-környezetvédelmi intézkedések helyét az egyre bôvülô agrár-környezeti és vidékfejlesztési kifizetések vennék át. Az exporttámogatások is teljesen megszûnnének, és a termeléskorlátozó (kvóta és egyéb) rendszerre már nem lesz szükség, tehát megszûnne a CAP minden piactorzító és feszültséget okozó hibája. (Szakál, 1998; 1999)


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


2000/03/* Dávid János: A STRATÉGIAI PROGRAMTÓL AZ OPERATÍV PROGRAMIG

Dávid János változás menedzser, szakirány igazgató, ELTE

A STRATÉGIAI PROGRAMTÓL AZ OPERATÍV PROGRAMIG

A stratégiai tervezés. Az elôadás-sorozat során külföldi és magyar elôadóktól egyaránt hallhattuk, hogy a Strukturális Alapok eléréséhez meghatározott, ma már kötött szerkezetû dokumentumok elkészítésére van szükség. Azt is tudjuk, hogy a rendszerváltás után megindult hazai fejlesztéstervezési folyamatban fokozatosan alakult és alakul ki az egyes tervdokumentumok szerkezete, melyek még nagy valószínûséggel idôrôl idôre változnak, de a lényegük ma már elég jól letisztult, egyik-másik dokumentumtípus tartalma már rendeletben is szabályozott. Akár az európai, akár a magyar dokumentumokról van szó, lényegük ugyanaz: a stratégiai tervezés modelljét követik, mely szerint: a nagy, legáltalánosabb összefüggésekbôl indulunk ki, ezeket strukturáljuk, dimenziókra, illetve fejlesztési területekre bontjuk, majd az egyes fejlesztési területekre operatív program formájában meghatározzuk a tennivalók céljait, várható eredményeit, a szükséges forrásokat stb. Tehát az általános megállapítástól haladunk a konkrétabb, gyakorlatiasabb felé. Az általánostól a gyakorlati felé a területfejlesztés tervezése vonatkozásában azt jelenti, hogy az érintett térségben végbemenô általában statisztikai eszközökkel megragadható társadalmi, gazdasági folyamatokból stratégiai szintû megállapításokat teszünk. A stratégiai megállapítások egyenértékûen két forrásra támaszkodnak: -- helyzetelemzés, problémaérzékelés; -- jövôkép, vízió. A helyzetelemzést szakemberek végzik hagyományos szakmai-tudományos módszerekkel, ebbôl azonban még nem következik egyenesen a jövôbeli fejlôdési irányokat és az ezek érdekében megteendô lépéseket megfogalmazó stratégia. A stratégiaalkotás során valamelyest mindenképpen el kell rugaszkodni a jelenlegi problémáktól, a múltra vonatkozóan statisztikailag érzékelhetô valóságtól, s egyrészt észre kell venni a jelent jellemzô folyamatok között azokat, amelyek a jövôbe mutatnak, másfelôl el kell képzelni, vizionálni kell a jövôt éppen azért, hogy az ne a jelen maradéktalan folytatása, hanem valami más, új minôség legyen. A stratégia tehát az a momentum, amely új irányba tereli a jelenlegi folyamatokat, vagy ha nincsenek ilyen megerôsítendô folyamatok, akkor új fejlôdési pályákat kijelölve meghatározza azokat a lépéseket, amelyek e fejlôdési pályára állítják a térséget. Ez utóbbi gyakorlatias megértéséhez szükséges megemlíteni a stratégiai tervezés modelljének kollektív más kifejezéssel élve participatív tervezési jellegét, vagyis azt, hogy mivel a tervek -- közpénzek felhasználásával fognak megvalósulni és -- nem vezethetôk le egzakt módon a helyzetelemzésbôl, széles körben elfogadottnak kell lenniük. Ilyen terv azonban csak úgy készíthetô, ha azok a megoldások, amelyeket a folyamatba bevont szereplôk javasolnak (akár egy-egy érzékelt problémából indultak ki, akár egy, a jelenlegi problémákból nem levezethetô


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


jövôkép áll a középpontban), megjelennek a tervben. A stratégiai terv tehát a fejlôdés-fejlesztés céljait, irányait, legfontosabb területeit fogalmazza meg. Jellegzetessége, hogy az átfogó célokból vezeti le a részcélokat. A dokumentumok szerkezete. Az EU-követelmények, s hamarosan a magyar követelmények is megjelennek a dokumentumok szerkezetében, mint elvárások. Igaz, idônként változik a dokumentumok elvárt belsô szerkezete, de e változások nem érintik a lényeget, a szemléletet. A komplex, az összefoglaló helyzetleírásból, a javasolt stratégiai beavatkozásokból indul ki és kéri, hogy -- indokoljuk meg a beavatkozás szükségességét és területeit, -- írjuk le, hogy milyen eredményeket várunk a tervezett beavatkozásoktól. E dokumentum nézôpontját a szponzor jelöli ki. Ez az Európai Unió, avagy a magyar kormány, vagy mindkettô. Ugyanis azt szeretnék látni, hogy érdemes-e a programot támogatni. Az operatív program szintén a szponzor elvárásai szerint készül, fô célja az, hogy már ellenôrizhetô, gyakorlatias részletezettségben mutassa be, hogy a programot megvalósító szervezet miként operacionalizálta a stratégiai programban megfogalmazott célokat, és reális-e, hogy a választott megoldásokkal célt érhet. Már többféle dokumentumszerkezetet láttunk, amely alapján operatív programot kellett készíteni. A legelterjedtebb a log-frame programszerkezet, amely arra ösztönöz, hogy a tervezôk logikusan gondolkozzanak, és egyenes logikai lépéssorozatban mutassák be a stratégiai céloktól a tervezett akciókig vezetô utat, s közben ne feledkezzenek meg azokról a kísérô feltételekrôl sem, amelyek a megvalósításhoz szükségesek. Így mutassák be -- a menedzsment szervezet (általában ügynökség) alkalmasságát a program megvalósítására; -- a rendelkezésre álló idô megfelelôségét, a megvalósítás idôbeli realitását; -- az addicionalitás elve alapján a tervezett támogatás mellé társuló, rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat; -- s végül a program tervezett eredményeit jelzô mutatószámokat, mellyel elôre becsülhetô a terv realitástartalma, és egyúttal alkalmas a terv hatásainak utólagos mérésére is. Itt újra kell hangsúlyoznom, hogy e dokumentumok a fejlesztési tervtôl az operatív programig a programfinanszírozó számára készül. A stratégiai program elkészítéséhez egyértelmû módszert ad a stratégiai tervezési módszer a fentebb bemutatott szabályaival. Az operatív program azonban egyúttal a megvalósító szervezet munkaterve is. Nemcsak a donor meggyôzését szolgálja, hanem a kitûzött célok megvalósítását is. Így nem elegendô, hogy logikus szerkezetével meggyôzô legyen a donor számára, hanem az is szükséges, hogy empirikusan megalapozott és a választott beavatkozási módszerek tekintetében reális legyen. Úgy vélem, hogy az operatív programok ma még nem kellô megalapozottsággal készülnek. Ebbôl nem következik az, hogy nem szabad még fejleszteni, de tudnunk kell, hogy a jövôben ki kell alakítani azokat a folyamatokat, amelyek valóban lehetôvé teszik a megalapozott tervezést. Erre nemcsak a donorok meggyôzése miatt van szükség, sôt nem is elsôsorban ezért, hanem mert félô, hogy nem kellô hatékonysággal fogjuk fölhasználni a rendelkezésünkre álló forrásokat régiónk fejlesztésekor. Az ábrával azt a teret szeretném modellezni, amelyben az operatív program készül. Az elvont térben jelen vannak a fejlesztés stratégiai céljai, melyek lehetséges tartalmát egyfelôl az EU és a kormányzati fejlesztési politikák, másfelôl a fejlesztési tervkészítés folyamatába bevont regionális szereplôk elképzelései határozzák meg. Ez utóbbira természetesen befolyással vannak a tervezési folyamatban részt vevô regionális szereplôk ismeretei a régió helyzetérôl, de ezek az ismeretek a régió gazdaságának és társadalmának statikus eredménymutatóin alapulnak. E térben elvileg jelen vannak a gazdaság és a közszféra szereplôi, vállalkozók,


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


önkormányzatok, iskolák, civil szervezetek stb. Ma még azonban kevés ismeretünk van arról a "rendes statisztikák" sem ezt mérik , hogy e szereplôk miként képzelik el jövôjüket, a fejlesztés milyen akadályait észlelik, s milyen külsô segítségre lenne szükségük ahhoz, hogy fejlesszenek. Miután ezen ismereteink hiányoznak vagy esetlegesek, azt sem tudhatjuk, hogy a szereplôk egyik vagy másik csoportjának fejlesztési céljai homogenizálhatók-e? (Pedig a stratégiai célkitûzések megfogalmazásánál ezt tesszük.) Hasonlóképpen nem tudjuk, hogy a szereplôk fejlesztési elképzelései megvalósulásának támogatásához, mely beavatkozási eszközök lennének a legalkalmasabbak. Pedig az operatív programban ezeket is meg kell határozni. Véleményem szerint az operatív programozás kétoldalú iteratív folyamat, amelynek középpontjában az operatív program mint a régió fejlesztésének ügynökség által menedzselt terve áll. Amikor készítjük, akkor egyik oldalról az EU-val és a kormányzati elképzelésekkel, másik oldalról a régió szereplôinek szándékaival, fejlesztési elképzeléseivel kell iteratív lépésekkel az operatív program által rögzített megoldást kialakítani. Az operatív program megalapozása A régió szereplôinek fejlesztési elképzeléseirôl speciális adatfelvételeket kell készíteni. Ideális esetben folyamatos kétoldalú kommunikációt lehet folytatni a régió vállalkozásaival és a közszféra szereplôivel arról, hogy milyen fejlesztési akciók megvalósításával látják reálisnak gazdasági eredményességük javulását, illetôleg ha közszereplôkrôl van szó milyen fejlesztési akciók segítenék a felelôsségi körükbe tartozó funkciók eredményesebb, célszerûbb, elôremutató stb. mûködtetését. Az ilyen tartalmú információk fejlesztési célú elemzése útján juthatunk el mind az általánosítható fejlesztési célok kitûzéséhez, mind a hatékony beavatkozások megtervezéséhez. Napjainkra sok, Európában kipróbált és eredményesnek mutatkozó fejlesztési beavatkozás alakult ki, melyek nálunk is megfelelôek lehetnek. Ennek ellenére nem feledkezhetünk meg arról, hogy Magyarországon a piacgazdaság csak tíz éve mûködik, s ezért szinte minden kipróbált beavatkozási eljárás csak bizonyos módosításokkal alkalmas. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az Európai Közösség területén az elmúlt évtizedekben gyakorolt fejlesztési eljárásokat a gazdaság meghatározó problémáinak változásaival együtt változtatták, ma más típusú beavatkozás eredményességében hisznek, mint pl. 15 évvel ezelôtt. Ugyanakkor ma a mi problémáink lehetnek igen hasonlóak egy délfrancia, spanyol vagy északolasz régió 15 évvel ezelôtti problémájához, vagyis azokat a korabeli fejlesztési eljárásokat kellene használnunk, amelyeket ma már mint meghaladottakat tartanak számon az Európai Unióban. Ezért meg kell ismernünk az Európában 1015 évvel ezelôtt alkalmazott fejlesztési eljárásokat, s el kell érnünk, hogy azokat alkalmazhassuk. Másrészt ki kell dolgoznunk azokat az eljárásokat, amelyek itt és most alkalmasak a szóban forgó régió gazdasági és társadalmi folyamatainak módosítására, fejlesztésére.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Az operatív programozás modellje Az operatív programok jó megalapozásához nemcsak azt kell látnunk a régió, illetve ezen belül a releváns területi egységekre hogy milyen fejlesztési célokat tûznek ki a különbözô szereplôk, hanem azt is, hogy miként alakulnak a kormányzati, a regionális és a megyei fejlesztési támogatások célrendszerei, azaz milyen fejlesztési-támogatási programokból finanszírozhatók a régió szereplôi által megvalósítani tervezett fejlesztések. A kormányzat, gyakorlatilag az egyes ágazatok évrôl évre döntenek fejlesztési programjaikról. Ezek általában február végén jelennek meg pályázati formában. A pályázati kiírásokból olvashatók ki, hogy -- milyen fejlesztési célokat támogatnak; -- kik lehetnek a támogatások kedvezményezettjei; -- milyen mértékû a támogatás és milyen konstrukcióban jelenik meg; -- milyen szempontok alapján kell kidolgozni a pályázati anyagot. Az elmúlt években mereven elkülönült egymástól a regionális tervezés és a kormányzati fejlesztési támogatások filozófiája. A regionális fejlesztés régióban gondolkodik. E szintre készíti helyzetelemzését, és ennek alapján határozza meg a régióban végrehajtandó fejlesztés fô irányait, az ezeket szolgáló programokat és alprogramokat, majd elkészítené operatív tervét is, ha lenne reálisan elérhetô fejlesztési forrása erre. A fejlesztési filozófia lényege a programfinanszírozás, azaz az a megközelítés, amely szerint a támogatási források felhasználásának hatékonyságát növelni lehet, ha egy-egy a stratégiából levezethetô fejlesztési területre koncentráltan (szükség szerint több projekttel együttesen) "lövünk", ha biztosítjuk a projektek közötti szinergikus kapcsolatok érvényesülésének lehetôségeit, ha olyan projekteket támogatunk, amelyek megvalósulásával együtt nem járnak olyan negatív hatások, mint az úgynevezett "kiszorító hatások". A kormányzati fejlesztés az elmúlt évekre ez volt a jellemzô centralizált, és projekt finanszírozási filozófiára épül. Nem a régió elemzésébôl, hanem jó esetben a nemzetgazdaság, rosszabb esetben az ágazat helyzetének elemzésébôl indul ki, és a tapasztalt anomáliákra és hiányokra építve határozza meg célrendszerét. A kitûzött célok megjelenítôje a támogatási pályázat, melyet központilag bírálnak el. Így a bírálathoz rendelkezésre álló információt csakis a pályázó nyújtja, s az csupán a tervezett projekt megvalósíthatóságáról, gazdasági értelemben vett életképességérôl szólhat. A pályázó projekt elbírálásánál nem jelennek meg regionális vagy térségi szempontok. Így a döntések megfelelôsége, a támogatási források felhasználásának hatékonysága nem is mérlegelhetô. A kritizált projektfinanszírozási rendszer évtizedes gyakorlatának kialakulása érthetô volt mindaddig, amíg nem voltak megyei, illetôleg regionális fejlesztési stratégiák, ameddig ezeknek nem volt megyei-regionális szakmai képviseletük. A 90-es évek közepén azonban már azt is tapasztaltuk például a Borsod megyei integrált (Phare) regionális program esetében, hogy ágazati érdekként megjelenített érdekek akadályozzák a területi szempontok érvényesülését a fejlesztési források


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


felhasználásáról szóló döntéseknél. Valójában arról van szó, hogy a megye gazdasági helyzetének elemzésébôl nem ugyanazok a fejlesztési prioritások bontakoztak ki egyegy ágazat fejlesztése vonatkozásában, s ezen új törekvésekben az ágazat szakmai befolyásának gyengítését látva, ellenállt. A másik, talán ennél is fontosabb akadályozó tényezô a térségi szemléletû fejlesztés természetébôl adódott. E szemlélet az integrált, az ágazatok közötti együttmûködést hangsúlyozza, arra a kézenfekvô jelenségre utalva, amely szerint egy-egy fejlesztési területre irányuló program különbözô ágazatok fejlesztési feladatait integrálhatja. 1995ös példával élve: megoldhatatlan problémának mutatkozott a rurális területek mezôgazdasági (agrár ágazat), turisztikai (ipari ágazat) és közlekedési (KHVM) összekapcsolt finanszírozása. Azóta sem történt lényegi szemléletváltás, az egyes ágazatok nem kívántak egymással együttmûködni egy-egy terület érdekében. A hatalmi kérdéseken túl ezt az is magyarázta, hogy az ágazatoknak nem volt kormányzati szinten összehangolt fejlesztési stratégiájuk. E stratégia létrehozása 1999-ben kezdôdött meg kormányzati szinten, de sajnos messze vagyunk még attól, hogy az ágazatok közötti együttmûködés létrejöjjön, és az egyes régiók integrált finanszírozást igénylô fejlesztési programjai alapul szolgáljanak a fejlesztési támogatások odaítélésénél. A Phare kísérleti program keretében jelentôs korlátokkal ma is folyik integrált finanszírozású programmegvalósítás. E programok lényegében függetlenek a kormányzati tervezési, döntéshozatali és finanszírozási mechanizmusoktól, mivel 5075%-ban Phare-forrásokból táplálkozik, és az EU programfinanszírozási elveit követi. A kormány egy összegben járul hozzá e programokhoz, s így válik lehetôvé az integrált finanszírozás. Azonban e programok 34 milliárdos korlátozott nagyságrendje eleve kizár egyes nagyon fontos fejlesztési területeket: közlekedési, környezetvédelmi, infrastruktúra stb. E programok tervezése és megvalósítása decentralizáltan történik, újabb feszültséget teremtve a kormányzati/ágazati projektfinanszírozás és a regionális tervezésen és döntéshozatalon alapuló integrált finanszírozási rendszerek között. Ha hiszünk abban, hogy néhány éven belül kialakulnak azok az új tervezési, döntéshozatali és finanszírozási mechanizmusok, amelyek lehetôvé teszik a régiók által készített (a kormányzati tervekkel összehangolt) fejlesztési programok finanszírozását, akkor addig a következô elôremutató lépéseket lehet megtenni az operatív programozás és a programfinanszírozás eszméjének érvényesítése érdekében. Ismernünk kell minden fontosabb gazdasági, társadalmi folyamatot, amely a régióban zajlik, és ezen belül nemcsak statisztikai, hanem egyedi szinten is információkkal kell rendelkeznünk arról, hogy az adott folyamat szereplôi vagy azok az intézmények, amelyek a folyamatért felelôsek, mit terveznek tenni annak érdekében, hogy a vizsgált szempontból a régióban a helyzet megváltozzon, javuljon, fejlôdjön. E rendkívül összetett feladat csak akkor valósítható meg hatékonyan, ha a figyelemmel kísérendô folyamatokat olyan kategóriákba rendezzük, amelyek összhangban vannak a kormányzati szintû tervezési folyamatokkal. Ismeretes, hogy 1999-ben a csatlakozási felkészülés részeként megkezdôdött az úgynevezett Átfogó Fejlesztési Terv készítése, amely a kormányzat fejlesztési koncepcióját tartalmazza, és az EU elvárásainak megfelelôen a 20002006 közötti idôszakra, hét évre szól. A kormányzati fejlesztési elképzelések 8 program alá rendezôdnek, melyek a következôk: 1. Szerkezetátalakítás és vállalkozásfejlesztés 2. Agrárgazdasági és vidékfejlesztési program 3. Kutatás, innováció és információs társadalom 4. Infrastruktúra-fejlesztés 5. Környezetvédelem fejlesztése


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


6. Emberi erôforrás fejlesztés 7. Egészségügyi fejlesztés 8. Intézményfejlesztés. Az egyes programokon belül a kormányzat által megadott struktúra a jelenleg általában több éve mûködô ágazatonként kibocsátott pályázati rendszereket sorolta fel mint alprogramokat, amelyek mögött egy-egy költségvetési sor, cél-elôirányzat húzódik meg. Az alprogram-struktúra egyértelmûen jelzi a fejlesztési programok, illetve alprogramok ágazati kötöttségeit, s mutatja, hogy kormányzati szinten sem stratégiai tervezési, sem finanszírozási szempontból nem történt áttörés az integrált (ágazat-független) tervezés és finanszírozás felé. ÁFT programok és alprogramok listája 1. Szerkezetátalakítás és vállalkozásfejlesztés (GM) Feldolgozóipari szerkezetátalakítási alprogram Ipari park fejlesztési alprogram Környezetvédelmi ipari beruházási alprogram Marketingfejlesztési alprogram Beszállító ipari beruházási alprogram KKV-k mûködési feltételeinek a javítása Finanszírozási lehetôségek bôvítése Piaci ismeretek bôvítése Vállalkozási ismeretek bôvítése Energiatakarékossági alprogram Turisztikai vonzerô fejlesztés Belföldi turizmus elômozdítása Turisztikai marketing fejlesztése Turisztikához kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése Mûemlékvédelmi fejlesztési alprogram (NKÖM) 2. Agrárgazdaság és vidékfejlesztés (FVM) A biológiai alapok, a génvagyon fenntartása, fejlesztése Családi gazdaságok kialakítását, fejlesztését szolgáló alprogram Termelést, termékfeldolgozást és értékesítést szolgáló építési beruházási alprogram Ültetvénytelepítési alprogram Mezô- és erdôgazdálkodás mûszaki fejlesztési alprogramja Talajvédelmi, meliorációs alprogram Bioenergia elôállítása Mezôgazdasági oktatás fejlesztése Környezetkímélô mezôgazdasági termelés fejlesztése (KöM-mel közös) Erdôfelújítási és erdôtelepítési alprogram Halászati fejlesztési alprogram Vidékfejlesztés Élelmiszerfeldolgozó kis- és középvállalatok fejlesztése 3. Innovációs és információs társadalom (OMFB) Tudásbázis fejlesztése, hálózatépítés Genetikus technológiák fejlesztése Innovációs képesség fejlesztése K+F infrastruktúra fejlesztése Nemzetközi TéT együttmûködés Gazdaság informatizálási alprogram Minôségfejlesztési alprogram (GM) Információs kultúra és technológia fejlesztése


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


a felsôoktatásban (OM) Felsôoktatási kutatótevékenység elômozdítása (OM) 4. Infrastruktúra-fejlesztés (KHVM) Autópálya fejlesztés Gyorsforgalmi utak építése Közúthálózat fejlesztése Településeket elkerülô utak fejlesztése A vasút rekonstrukciója Közlekedési eszközállomány rekonstrukciója Volán autóbusz rekonstrukció Postai infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése Informatikai és adatátviteli rendszerek fejlesztése Kombinált fuvarozás fejlesztése Logisztika-fejlesztés Egyéb közlekedés (kikötô, rév és komp) fejlesztése Árvízvédelem fejlesztése és egyéb vízügyi beruházások 5. Környezetvédelem fejlesztése (KöM) Kommunális és ipari levegôszennyezés csökkentése Ivóvíz minôségének fejlesztése (KHVM) Ivóvízbázis védelme (KHVM) Települési szennyvízelvezetés és -tisztítás fejlesztése (KHVM) Balaton vízminôségének javítása (KHVM) Települési és termelési hulladékgazdálkodás fejlesztése Környezetkímélô közlekedési infrastruktúra fejlesztése Élô és élettelen természeti értékek védelme Környezetbiztonság fejlesztési alprogram Környezettudatosság 6. Emberi erôforrások fejlesztése (OM) Hátrányos helyzetû régiók, kistelepülések tanulóinak támogatása Kollégiumi rendszer fejlesztése (közoktatásban) Nyelvoktatás fejlesztése Közoktatási értékelési, ellenôrzési és minôségbiztosítási rendszerének fejlesztése Közoktatás tartalmi és infrastrukturális fejlesztése Hátrányos helyzetûek közoktatásának fejlesztése Szakképzés eredményességének fejlesztése Szakképesítési rendszer korszerûsítése Szakképzési infrastruktúra fejlesztése Pályaválasztás, orientációs és korrekciós rendszer fejlesztése Hátrányos helyzetûek szakképzési intézményhálózatának fejlesztése Tanulási jog kiterjesztése A felsôoktatási intézményhálózat korszerûsítése Tudásalapok és képzési technológiák fejlesztése A kollégiumi rendszer fejlesztése a felsôoktatásban A tartós munkanélküliek munkaerôpiacra történô visszasegítését szolgáló alprogram (SzCsM) A tartós munkanélküliség kialakulásának megakadályozását elôsegítô alprogram (SzCsM) Ifjúsági munkanélküliség csökkentését elôsegítô alprogram (SzCsM) Megváltozott munkaképességûek reintegrálását, ill. munkaerôpiacon maradását elôsegítô alprogram (SzCsM) Önfoglalkoztatás ösztönzése (SzCsM) Munkaerôpiaci képzés (SzCsM) Rehabilitáció (SzCsM) Munkahelyteremtô és -megôrzô pályázati rendszer (GM)


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Szociális intézmények rekonstrukciója (SzCsM) Aktív szociálpolitikai alprogramok eszközrendszerének bôvítési alprogramja (SzCsM) Szociális alap- és szakellátás fejlesztési alprogram (SzCsM) Fogyatékosügyi alprogram (SzCsM) Gyermekvédelmi intézmények és szolgáltatások fejlesztése (SzCsM) Az önkormányzati bérlakásállomány bôvítése (SzCsM) Fiatalok otthonteremtése (GM) Nyugdíjasházak létesítése (GM) Mozgáskorlátozott otthon házai (GM) Múzeumok fejlesztése (NKÖM) Levéltári fejlesztési alprogram (NKÖM) 7. Egészségügyi fejlesztés (EüM) Minôségbiztosítási rendszer fejlesztése Alap- és járóbeteg szakellátás területi kiegyenlítô alprogramja Regionális egészségügyi informatikai rendszer Orvostechnikai gép- és mûszerpark fejlesztése Védônôi hálózat fejlesztése Intézményi rekonstrukciós alprogram Katasztrófa-ellátás kiépítése Egészségügyi képzés, továbbképzés Járóbeteg-szakellátás fejlesztése Fekvôbeteg-ellátás szerkezetének átalakítása Sürgôsségi ellátás rendszerének kiépítése Ápolásfejlesztés Vérellátó rendszer strukturális átalakítása Egészségügyi állapot monitorozási alprogramja Általános egészségnevelési és kommunikációs alprogramok Egészségfejlesztési civil kezdeményezések, egészséges színterek Primer és szekunder prevenció Mentálhigiéniás és szenvedélybetegségek megelôzése AIDS alprogram Egészségfejlesztési rétegprogramok Népegészségügyi rendszer Környezetegészségügyi alprogram 8. Intézményfejlesztés (MeH) Infrastrukturális intézményrendszer Bel- és igazságügy Vámrendszer Agrárgazdasági intézményrendszer Területfejlesztési intézményrendszer Környezetvédelmi intézményrendszer Foglalkoztatási és szociális intézményrendszer Áruk szabad áramlásával kapcsolatos intézmények SPP E terv készítésének folyamatába a kormányzat bevonta a régiókat is, felkérve ôket, hogy fejlesztési programjaikat és alprogramjaikat helyezzék el ebben a szerkezetben, valamint a megadott sarokszámok alapján hét évre tervezzék meg alprogram szinten a fejlesztések költségeit. E feladatot, mint annyi hasonlót, a régiók formálisan teljesítették, de valójában minden szereplô számára nyilvánvaló volt, hogy a feladat komolyan nem vehetô és megoldhatatlan is. Az okokat két csoportba sorolhatjuk. Az egyik a kormányzati és regionális tervezési filozófiákban megmutatkozó koncepcionális eltérés, a másik az operatív programozást megalapozó információk hiánya.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


A kormányzati megközelítés mint már említettük, ágazati szemléletû, s ezen belül az ágazat fejlôdési-fejlesztési problémáiból vezeti le programjait, amelyet pályázati formában jelenít meg. Ezzel szemben a régiók, legalábbis azok, amelyek az elmúlt években elkészítették fejlesztési programjaikat, a Phare-programok támogatásával olyan fejlesztési filozófiát alakítottak ki, melynek fôbb jellegzetességei a következôk: -- helyzetelemzése a régió adottságaira épül; -- a helyzet értékelésnél figyelembe veszi a gazdaságfejlôdés nemzetközi trendjeit; -- a fejlesztési stratégia alkotásánál nagy figyelmet szentel a régió földrajzi pozíciójának, s ennek lehetséges elônyeit kívánja kihasználni; -- a fejlesztésnél nem elégszik meg a pályázatok lehetséges kedvezményezettjeinek kezdeményezéseivel, hanem törekszik annak a fejlesztési infrastruktúrának a kialakítására is, amelynek célja -- új fejlesztô szereplôk felszínre hozatla, megteremtése; -- a létezô, jelenleg fejleszteni nem képes szereplôk képessé tétele a fejlesztésre információellátással, piaci kapcsolatteremtés segítésével, tudás és technológia transzferrel stb. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a kormányzati megközelítés autokratikus, passzív befogadó jellegû, a regionális megközelítés jellemzô filozófiája a szolgáltató, aktív befogadó jelleg. A régiók által gyakorolt megközelítés törekszik annak a szakmai-támogató közvetítô háttérnek a kialakítására, amely alkalmas új projektek életre hívására, s ennek alapján ezután tekinti feladatának a finanszírozást. A kormányzati megközelítés újabban egy-egy kivétel itt is van elsôsorban támogatáselosztási kérdésnek tekinti a fejlesztést. A regionális megközelítésbôl következik a komplexitás az integrált programokban való gondolkozás, a kormányzatiból a projektfinanszírozási szemlélet. A kormányzati fejlesztési programokat áttekintve láthatjuk, hogy azok nem célozzák meg és nem finanszírozzák a fejlesztés szakmai információs hátterének létrehozását. Így a más szemlélettel közeledô régiók helyzetelemzéseibôl levezetett feladatok alig illeszthetôk a kormányzati programokhoz, hiszen a régiókban (és megyékben) csak az elmúlt néhány esztendôben kezdôdött meg a fejlesztés szakmai intézményeinek létrehozása, és napjainkra ez még nem tekinthetô kiépültnek. A régiók elsô lépésként ezt kívánnák létrehozni, s ezen szakmai intézményektôl várják el az egyes fejlesztési programok projektekkel való kitöltését. Ugyanakkor látnunk kell, hogy ma még a régiók sem rendelkeznek elegendô információkkal a régió gazdasági és társadalmi szereplôinek fejlesztési terveirôl, szándékairól. Amíg ez így van, addig nincsenek reális alapjai a tervezésnek, egy-egy program megvalósítását lehetôvé tevô forrásokért való lobbizásnak. Ez a hiány nyilvánvalóvá vált az ATF készítésénél, amikor ki kellett volna elégíteni a kormányzat kíváncsiságát arról, hogy a következô hét esztendôben az önkormányzatok, más civil szervezetek és a vállalkozók, milyen fejlesztéseket, milyen önrészvállalás, illetve támogatási igény mellett kívánnak végrehajtani. Az információ szükségessége, ha nem is évre és forintra lebontott pontossággal, nem megkérdôjelezhetô. Ahhoz azonban, hogy erre választ lehessen adni, több folyamatnak kellene zajlania. -- Az önkormányzatok számára hosszú távon érvényes kereteket kellene biztosítani a tervezéshez. Mivel jelenleg a fejlesztési források centralizáltak, és évrôl évre változó pályázati feltételek mellett pályázhatók meg esetleges sikerrel, nem valószínûsíthetô, hogy képesek lennének hosszabb távra tervezni. -- Szükséges lenne, hogy az önkormányzatok és a regionális fejlesztés tervezômenedzserei között (regionális fejlesztési ügynökség) olyan kommunikációinformációáramlás alakuljon ki, amely alapján a régió fejlesztési ügyeit, s ezen belül finanszírozását menedzselô ügynökség mindenkor tudhatja, hogy az önkormányzatok milyen fejlesztéseket terveznek, illetve mely aktuális fejlesztések finanszírozására


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


törekszenek a megfelelô ágazathoz benyújtott pályázatok formájában. Ezen információk alapján lehetôvé válna, hogy -- a régión belüli önkormányzati fejlesztések egymással összhangba kerüljenek; -- a regionális fejlesztési ügynökség szükség esetén egyeztethessen az önkormányzatok között egyrészt fejlesztés-szakmai szempontok alapján, másrészt, hogy az önkormányzati igényeket a reálisan elérhetô központi források méretéhez igazítsa; -- a reális tervezés érdekében az önkormányzatok mindig rendelkezzenek információkkal a kormányzati fejlesztési prioritásokról és pályázati kritériumokról, valamint a régió fejlesztési stratégiáján alapuló prioritásokról. -- Szükséges lenne, hogy a régió fejlesztéséért, legalábbis annak koordinációjáért felelôs regionális fejlesztési ügynökség együtt a megyei, kistérségi menedzsment szervezetekkel és más ügynökség típusú szervezetekkel, mindig rendelkezzenek információkkal a régió vállalkozóinak fejlesztési elképzeléseirôl, illetve a vállalkozások fejlôdését akadályozó tényezôkrôl. Ennek célja, hogy -- a regionális fejlesztési ügynökség a mindig megfelelô szolgáltatásokat nyújthassa a fejlesztést akadályozó tényezôk leküzdésére; -- a regionális fejlesztési ügynökség összehangolhassa a jelenleg egyedi, egymástól elszigetelve keletkezô pályázati formába öntött vállalkozói fejlesztési elképzeléseket a régió fejlesztési stratégiájával, s így a projekteket projekt csomaggá formálva, együtt képviselje a támogatási döntéseket meghozó kormányzati döntéshozó bizottságok elôtt; -- a vállalkozói fejlesztési elképzelések ismerete alapján a regionális fejlesztési ügynökség idôrôl idôre javaslatot tehessen a regionális fejlesztési program módosítására, tudomásul véve, hogy a vállalkozók a konkrét piaci és termelési viszonyok között lehetséges megoldásokat közvetítik; -- a regionális fejlesztési ügynökség mindig érzékelhesse, hogy a vállalkozói fejlesztési irányok milyen, a közszféra felelôsségi körébe tartozó háttérfejlesztéseket igényelnek a közép- és felsôfokú szakképzés, a munkaerôpiaci képzés, a vállalkozói területek, ipari parkok létesítése, a vállalkozásokat támogató szakmai szolgáltatások terén; -- a regionális fejlesztési ügynökség mindig idôben érzékelhesse a konjunkturális ingadozásokból vagy a struktúraváltásból eredô vállalkozások szociális következményeit (alacsony munkaerô-kereslet, tömeges elbocsátások stb.). Az operatív programok elkészítése Megítélésünk szerint annak az ideális állapotnak az elérésére kell törekedni, hogy a régiófejlesztés finanszírozásának alapjául szolgáló operatív program mindig valóságos fejlesztési igényeket tükrözô, reálisan, ténylegesen megvalósítható fejlesztési kezdeményezésekre épülhessen az önkormányzatokkal, más nonprofit szervezetekkel és vállalkozókkal folytatott interaktív kommunikáció és erre alapozott információgyûjtés alapján. Ezen az információs alapon kell állnia az operatív programnak akkor is, addig is, amíg a kormányzat nem mutat hajlandóságot arra, hogy az ágazati fejlesztési forrásokat integrálja, az ágazati vagy integrált döntéseket a regionális fejlesztési program, illetve az operatív program alapjaira helyezze, mert az így készült operatív program alapozhat meg olyan, a régió fejlesztése mellett szóló érveket, amelyeket az ésszerûség határain belül nem hagyhat figyelmen kívül a kormányzat.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


2000/03/* SAIN MÁTYÁS: SZEMINÁRIUM TERÜLETFEJLESZTÉSRÔL ÉS TERVEZÉSRÔL

SAIN MÁTYÁS tervezômunkatárs, VÁTI Kht.

SZEMINÁRIUM TERÜLETFEJLESZTÉSRÔL ÉS TERVEZÉSRÔL Századvégi élmények Japánból

A hagyományos japán erkölcsi normarendszer egyik alappillére, hogy a kölcsönt vissza kell fizetni, a kapott jóval adósnak maradni nem lehet. Japán, 1868-as nyitása után, a nyugati típusú fejlôdés útjára lépett, amihez a modelleket a legjobb külföldi eredményektôl "kölcsönözte". A szigetország azóta a világ egyik vezetô hatalmává lett, így elérkezett az idô a kölcsön törlesztésére. Ennek jegyében mûködik a Japán Nemzetközi Kapcsolatok Hivatala évente több ezer, fejlôdô országokból érkezô szakember fogadásával és képzésével, valamint több száz japán szakember külföldi szolgálatával. A területfejlesztésrôl és -tervezésrôl szóló általános menedzsment szemináriumon az északi sziget tartományi fôvárosában, Sapporoban volt szerencsém 1999. október 11-tôl december 7-ig részt venni.

A múltból a mába Japán középkori történelmét a sogunátusok elzárkózó politikája határozta meg. Némi angol, holland és kínai külkereskedelmi kapcsolatot leszámítva, a szigetország nem tartott fenn kapcsolatot a külvilággal. Az évszázadokig tartó elzárkózás alatt alakult ki és ért meg az az egyedülálló kultúra, ami Japánt olyan markánsan megkülönbözteti Kelet-Ázsia többi országától. A világpolitikai változásoknak, valamint a technika fejlôdésének köszönhetôen meginduló "globalizáció" azonban az elzárkózás feladására kényszerítette Japánt. Az 1868-ban bekövetkezett Meiji restauráció gyökeresen megváltoztatta az ország gazdasági-politikai berendezkedését. A szamurájok (katona-földesurak) és vezetôjük, a sógun hatalmát a császár eltörölte, és az országot megnyitotta az amerikai és európai kultúra és gazdaság felé. A nyitás egyben gyors és szisztematikus tanulási folyamat kezdetét is jelentette. Az Európába szétküldött japán diákok és szakemberek pár évtized alatt átvették mindazt, ami a kontinensen a legfejlettebbnek és legmodernebbnek számított. Így készült például a japán testôri egyenruha a svéd testôrökéhez hasonlóra, a könnyûlovasságé viszont a magyar huszáröltözéket mintázva.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


A második világháború után, 1947-ben meghozott új, amerikai típusú alkotmánnyal a társadalmi, politikai rendszer is alapjaiban megváltozott. A japán nép, a többi ázsiaihoz hasonlóan, valamiféle kollektív tudatállapotban él, ahol az EGÉSZ maga a nemzet, amit a császár egyszemélyben irányít. Japán korántsem önként tért át a nyugati típusú demokratikus politikai berendezkedésre, ezt a háború után a japán közigazgatási rendszert újraszervezô amerikai megszálló hadtest vezette be. A kollektivitás eszménye azonban mind a mai napig észrevehetô a vállalatvezetésben, munkaszervezésben éppúgy, mint a mindennapi élet etikai normáiban. Amit Japánnak ezáltal sikerült elérnie és mindmáig megtartania, az egyfajta jól értelmezett "szocializmus", az egyenlôek társadalma. Nincs olyanfajta jövedelmi megoszlás, mint például Amerikában, a vezetô beosztásúak és az alkalmazottak bérezése nem áll egymástól olyan távol. Ezt progresszív adórendszer (max. 65%) és magas örökösödési adó (max. 60%) tartja fenn. Emellett a területi különbségek sem túl számottevôek, a meglévôket pedig nagy mennyiségû közmunkával és speciális fejlesztési ügynökségekkel próbálja a kormány visszaszorítani. Az adók 70%-a a központi kormányzat, 30%-a helyi önkormányzatok kasszájába kerül. Mezôgazdaság Japán természetföldrajzi adottságai, vulkanikus hegységei láttán érthetô, hogy még ma is területének 65%-át erdô borítja, mezôgazdaság csak 13%-on folyik (ennek felén rizstermesztés). 120 milliós lakossággal az egy fôre jutó mezôgazdasági terület tehát igen alacsony, mindössze 4,1 ha (Németországban 21, Franciaországban 52). A világháború után az agrárszektorban is jelentôs változások következtek be. Folyamatosan bôvült a munkalehetôségek köre, ami a mezôgazdaságban dolgozók nagy részét elvonzotta. Jelentôs területhasználati változás zajlott le azzal, hogy az ipari, szolgáltató és lakófunkciók megerôsödtek a mezôgazdasági földhasználat rovására. Ezzel együtt az ingatlanárak az égbe szöktek. A mezôgazdaságban dolgozók jövedelmének növelésére a hatalmas városi konglomerátumok piacaira termelô zöldségés gyümölcskertészet térnyerése adott lehetôséget. A mezôgazdasági termelés alapegysége a családi farm, kicsi, átlagosan másfél hektáros területtel. A farmerek többsége (85%) részmunkaidôben foglalkozik csak mezôgazdasággal. Ezt a jó szervezés, a sokszintû szövetkezések és a magas szintû gépesítettség teszi lehetôvé. A japán mezôgazdaság azonban az ország élelmiszerszükségletének kevesebb, mint felét tudja csak elôállítani. A szektor hozzájárulása a GDP-hez 1960-ban még 9% körüli volt, ma már csak 1,4%. Érdekes viszont, hogy a teljes munkaidôben mezôgazdasággal foglalkozók jövedelme ma magasabb (112%-a) az


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


irodában, alkalmazottként dolgozókénál. Ugyanakkor a részmunkaidôs farmerek jövedelmének csak 17%-át adja a mezôgazdasági tevékenység. A japán mezôgazdaság fô terméke még mindig a rizs. Az öntözéses gazdálkodás alapja a társadalmi összefogás, a kollektív részvétel. A rizstermesztéshez szükséges nagy volumenû birtokrendezést, vízszintes termôterületek és öntözôrendszerek kialakítását az 1949-tôl érvényben lévô birtokrendezési törvény szabályozza. Az öntözôrendszerek kiépítésének támogatása többszintû. A fô hálózati elemek megépítése 75%-os nemzeti támogatással, mint nemzeti szintû projekt történik. Az alrendszerek prefektúra szinten 50%-os, a helyi rendszerek pedig 45%-os támogatással készülnek. Támogatásra az egyes farmerek pályázhatnak, és csak ôk, tehát csak közvetlen termelôk. Ezenkívül feltétel, hogy minimum 15 farmernek kell összeállnia ahhoz, hogy a helyi szintû projekt elindulhasson. Japán sem kerülheti el a globalizáció okozta válságokat és reformokat. A japán mezôgazdaság pillanatnyi helyzetét tekintve a fô témák a következôk: -- a kereslet és a kínálat szétválása; -- a hazai és az importtermékek árkülönbségének problematikája; -- az élelmiszer-önellátás arányának visszaesése; -- a vidéki területek elnéptelenedése; -- a vidéki és mezôgazdasági területek többfunkciós jellegének megszûnése. Megoldást, útkeresést a következôk jelenthetnek: -- biogazdálkodás: jövôre várható minôsítési rendszer bevezetése, speciális támogatás jelenleg nincs; -- környezetbarát mezôgazdaság: szabályozások és tiltások; -- befektetés mezôgazdasági vállalkozásokba: számtalan támogatási forma elérhetô (pénzügyi intézmények, kormánykölcsönök stb.); -- szövetkezés: a japán mezôgazdaság alapja az erôs szövetkezeti rendszer. Ez részint területi alapon szervezôdik (szinte minden településen van önálló szövetkezet), részint speciális célra szervezve mûködik (pl. a japán tejtermelôk 100%-osan szövetkezetekbe tömörültek). A különbözô szövetkezetek prefektúra és nemzeti szinten egyaránt képviselik a termelôket és igen erôs érdekképviseletnek számítanak. Vidékfejlesztésrôl csak egyszer hallottam az alábbi célokkal: -- a mezôgazdasági termelés hatékonyságának növelése; -- vizes területek és erdôk átalakítása mezôgazdasági termôterületté; -- öntözôrendszerek kiépítése; -- mezôgazdasági technológiai központok létrehozása. Ebbôl és hasonló témájú beszélgetésekbôl úgy tûnt, hogy olyan komplex, természeti, társadalmi, kulturális és gazdasági tényezôket együttesen figyelembe vevô vidékfejlesztésre, amilyenre Magyarországon törekszünk, Japánban eddig nem merült fel komoly igény. Gazdaság A Meji reform egyik alappillére és legelsô intézkedése a postahálózat kiépítése volt, amelynek keretében a legkisebb, legtávolabbi településen is létesült postahivatal. Az intézkedés lényege azonban nem a postai szolgáltatások biztosításában állt, hanem a postahivataloknak egy járulékos funkcióján, a postai megtakarítások rendszerén. A lakossági megtakarítások a postahivatalok hálózatán összegyûjtve olyan jelentôs erôforrást biztosítottak a japán kormányzatnak, ami lehetôvé tette a reform utáni hihetetlenül gyors fejlôdés beindítását. Ez a rendszer egyfajta második költségvetésként funkcionált.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


A világháború óta eltelt idôszakban a japán gazdaságban is megfigyelhetô az a fejlôdô országokat jellemzô tendencia, hogy a foglalkoztatottság aránya erôsen eltolódik a termelô szektortól a szolgáltató szektor irányába. Jelenleg a népesség 7,2%-a dolgozik az elsôdleges szektorban, viszont a GDP-nek csak 2,6%-a származik innen, ami egyes közgazdászokat arra késztet, hogy alábecsüljék a termelô szektor életben tartásának fontosságát. A másodlagos szektor közel 40%-kal vesz részt a GDP megtermelésében, ennek felét a nehéz- és a vegyipar adja. A japán exportot 1965-ig a hajógyártás, ezután az autógyártás, '75-tôl pedig elsôsorban a high-tech szórakoztató-elektronikai cikkek gyártása határozta meg. Ez utóbbi iparra jellemzô, hogy csak a legújabb fejlesztésû, legdivatosabb készülékek gyártása történik japán földön, néhány év után a gyártás áttevôdik valamelyik feljövô ázsiai országba. Ez az idôrés folyamatosan szûkül. A változó világgazdasági körülmények a japán gazdaságot is krízisbe sodorták. A közel évszázados prosperitás után a kormányzatnak súlyos dilemmákkal kell szembenéznie. -- A globalizált gazdasági környezet nem teszi lehetôvé az eddigi nagymérvû, jelentôs kiadásokkal járó állami szabályozást. Elkerülhetetlennek látszik bizonyos mértékû privatizáció, ez azonban véget fog vetni a relatív anyagi egyensúlynak. Ezzel Japán társadalmi egyensúlya és állampolgárainak megszokott jóléte forog kockán. -- Hasonló dilemma az iparfejlesztés területén, hogy a munkaigényes vagy az automatizált, high-tech szektorokat támogassák-e. Az elôbbi munkalehetôséget teremt, ami társadalmi szempontból kívánatos, az utóbbi viszont a versenyképességet növeli, amire a globalizációs tendenciák kényszerítik a japán gazdasági vezetést is. A japánok azonban töretlen optimizmussal néznek szembe a problémákkal. Történelme folyamán Japán mindig meg tudta ôrizni függetlenségét és a kihívásokra oly módon tudott válaszolni, hogy közben gazdaságilag és kulturálisan elôbbre jutott. A nemzeti szolidaritás biztonságában megengedhették maguknak azt is, hogy egy rövid évszázad alatt tökéletesen átvegyenek egy idegen társadalmi-gazdasági rendszert. Persze léteznek azok az írók, egyetemi tanárok is, akik ma szkeptikusan nézik a globalizáció új, terjeszkedô világrendjét. SZÁZADVÉGI ÉLMÉNYEK JAPÁNBÓL ... Az elsô találkozás a japán várossal iszonyú sokk. Amerikai filmekben látni néha lepusztult külvárosokat, ahol minden hullámbádog és csak a neonreklámok adnak valami kis életet. A japán építészetifelület-alkotás ugyanis mindig informatív volt, zászlókkal, transzparensekkel, kalligrafikus lampionokkal, míg a nyugati a formára


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


helyezi a hangsúlyt, vagyis dekoratív, esztétikai kompozícióban gondolkozó. Aztán itt van a fizikailag is mindent elborító felirat- és jelrendszertömeg. A japánok ugyanis nem hierarchizálják az információt. Az újság címlapján ezernyi kis kép és felirat jelenik meg ugyanolyan betûméretben. A város szerkezetét ugyanez a strukturálatlan információdömping jellemzi. ... Igen jó modern épületeik vannak, sokak szerint ma a japán modern építészet a legjobb a maga nemében. Persze az is igaz, hogy hihetetlen mennyiségû új iroda- és minden egyéb rendeltetésû épület készül folyamatosan mindenhol. Ami jó, az viszont tényleg jó, és nem csak minôségileg, hanem azáltal is, hogy tisztán felfedezhetôk benne a hagyományos japán építészet értékei (hogy nem a falé a fôszerep, hanem a padlószinté, hogy a belsô és a külsô terek mindenhol kapcsolódnak, szinte nincs is néha különbség, olyan folyamatos az átmenet, vagy hogy az egész épület befelé van szervezve és nem az utca felé, mint az európai). Nagy élmény volt az is, hogy végre láttam valami igazan japánosat. Igazából most találtam meg itt-ott azt a japánt, amit az elejétôl keresek, merthogy Hokkaido nem kimondottan régi, ott lent meg azért megmaradt egy s más. Megtaláltam az egészen keskeny sikátorokat (ez jellemzô volt a szegény kerületekre) kicsiny házakkal (nagaya), ahol a házak ugyan elég zártak az utca felé, de a helyszûkébôl adódóan mégis megjelenik a magánélet az utcán, például kiteregetett ruhák, mindenféle limlomok meg egy csomó csodálkozó gyerek formájában. Megtaláltam a másik jellegzetes épületformát is, a középréteg háztípusát (machya), itt is keskenyek az utcák, de kevésbé, viszont a földszinten kicsi nyitott boltok és éttermek vannak szinte minden házban, úgy, hogy az utca szinte egybemosódik az épületbelsôkkel (az utca náluk amúgy sem lényeges elem a város szerkezetében, az csak szükséges szabadon hagyott terület). ... Egy érdekes adalék az épített környezet minôségét illetôen: A japán telekadórendszerbôl kifolyólag, ha a telek nem üres, azaz valamilyen értéket hordozó építmény áll rajta, akkor az adó jóval kisebb vagy nincs is egyáltalán. Ezért aztán a telekkel rendelkezôk olcsó bérházakat építenek (kis, kétszintes, favázas épület, átlag négy 4050 m2-es lakással). Az ilyen beruházás megtérülési ideje 15 év, az épület tervezett életkora (a minôségi követelményeknek megfelelôen) kb. 30 év. Vagyis 1520 év után ezeket a házakat általában lebontják, és eladják a telket, vagy építenek rajta új házat. Állami, illetve önkormányzati szinten hasonló építési tempó zajlik, ez esetben azonban nem az adózás, hanem a munkahelyteremtés és -megtartás végett. A bérlôk egyébként keresetük függvényében jelentôs támogatást kapnak. Az alsóbb kategóriába esôknek csak kb. a bér negyedét kell fizetniük, a többit az önkormányzat állja. Ez még zéró jövedelem eseten is kifizethetô az átlagtámogatásból. Ez persze felvetette bennem a kérdést, hogy akkor honnan a rengeteg hajléktalan. Ezzel kapcsolatban kiderült, hogy a lakástámogatásnak van egy feltétele: csak házaspárok vehetik igénybe. Ez alól kivételt képeznek az 55 év feletti nôk, illetve a 60 feletti férfiak. A hajléktalanság alapvetô okait persze itt is leginkább a lelki tényezôk között kell keresni.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


... Úgy tûnik, hogy a hagyományos japán értékrendben a családnak az európainál is nagyobb jelentôsége van. Nálunk a család haszonelvû egység mind a létfenntartást, mind a gyereknevelést illetôen. Japánban a társadalmi megbecsültség alapvetô követelménye, az önálló felnôtt élet szimbóluma. Sôt, a házasság ehhez még nem is teljesen elég, a gyermekáldással kezdôdik a valódi felnôttség. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb a japán családi élet válsága. A házasság alapja a férfi és a nô közötti kölcsönös függôségi viszony. Ezt nagyrészt a társadalmi elvárások determinálják, a nemi szerepek még mindig erôsen befolyásolják a családok életét. A férfi a család pénzkeresôje, köztudottan sokat dolgozik. A nô otthon neveli egy vagy két gyerekét. A férfi munka után azt gondolja: sokat dolgoztam, hagyjatok békén, pihenni akarok. Gyereknevelésre nincs idôm, erre itt van a feleségem, akinek ez a dolga. A nô pedig ezt: meg kell érteni, ô tart el minket, az ô munkája nélkül szegénységben élnénk. Az egész persze a mai japán értékrenden, az anyagi jólét eszményítésén nyugszik. A folyamat nyilvánvalóan önromboló. A házastársak eltávolodnak egymástól, hiszen külön világban élnek. A nô otthon a gyerekkel, a férj a munkahelyén. Nem csoda, hogy a férfi egyre több idôt tölt ott, hiszen ez életének fô színtere. Munka után szívesebben marad kollégáival. A munka utáni közös kiruccanás egyre jellemzôbb a japán férfiakra. A város számtalan lehetôséget biztosít az ilyen idôtöltésre. ... Hét végén voltunk egy érdekes eseményen. Elautóztunk egy kisvárosba, ahol részt vehettünk az ajnu kisebbség ünnepén. Az ajnuk Hokkaido-sziget eredeti lakosai. A múlt század végén, amikor a japánok felköltöztek ide, ôk még szabadon éltek az ôstermészetben, fôként édesvízi halászatból. A japánok elsô dolga az volt, hogy megtiltották nekik a halászást Valami hasonló lehet Kanadában az indiánokkal. Már eddig a pontig legalábbis, mert az ajnuk ezután kénytelenek voltak integrálódni. A nyelvüket majdnem tökéletesen elfelejtették, és felvettek az ûzött japán életritmust. Most, úgy tíz éve, rádöbbentek, hogy ha nem kérdezik meg sürgôsen az öregeket, hogy milyen is volt az eredeti kultúra errefelé, akkor az örökre elvész. Ezért is szervezik meg ezt az ünnepséget minden évben. Az idôpont aktualitását a térség szimbólumának, egy shishamu nevû halnak a halászati ideje adja. A hal maga amúgy pici, 1015 centiméteres, Isten a vízbe hullott fûzfaleveleket változtatta shishamuvá, hogy a nép ne éhezzen. A szertartás után estére egy épületbe tértünk, nem csak mi, hanem a térség fôajnujai is. A ház, a japán belsôépítészeti hagyományoknak megfelelôen üresen áll, más szóval polifunkcionális. A japán ugyanis nem determinálja a szoba használatát nehéz bútorokkal. A cipôt az ember leveszi, mielôtt fellép az épület szintjére (a vécében pedig papucsot vált), úgyhogy az egész épület tiszta és alkalmas a földön folytatott életre. A nagyobb szobába bevittünk három szônyeget, majd körberaktunk alacsony, kinyitható asztalokat, amiket gyorsan megpakoltak további shishamu- és saké-hegyekkel.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Korbeültük és megkezdôdött a vidékfejlesztési fórum. Bár inkább ünnepség volt. Mindenki tartott egy rövidke beszédet, amit persze nem értettünk. De nem baj, ôk sem értették, amit nekem kellett mondanom a csoport nevében. Az ajnuk hihetetlenül barátságosak voltak. Figyelték, hogyan eszünk pálcikával, és gondolom azt is, hogy mit vagyunk hajlandóak megenni. Aztán elôrehaladt az éjszaka, hiszen tíz órakor kezdtük a programot. A beszédek után egy népzenész elôhozta gitárját és hosszasan játszott rajta. Ehhez lekapcsolták a villanyt és gyertyákat gyújtottak, amiket színes lampionokkal takartak le. Ilyen pillanatokban úgy tûnt, hogy még tudnak élni a japánok...


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


2000/03/* Szikla Gyula: ÁRVÍZ UTÁN HEVESVEZEKÉNYBEN

ÁRVÍZ UTÁN HEVESVEZEKÉNYBEN Szerkesztôségünk április elején meghívást kapott Hevesvezekénybe, ahol dr. Pintér Sándor belügyminiszter és Sós Tamás Heves Megye Közgyûlésének elnöke tett látogatást. A belügyminiszter úr korábban is járt már a helyszínen. Elôször 1999. július 13-án az árvízkatasztrófa idején, majd október 19-én az újjáépítés, helyreállítás alkalmával, és most a helyreállítások vége felé, melyek befejezésének végsô határideje június 30-a. A vendégeket Hevesvezekény polgármester asszonya köszöntötte és tájékoztatta a helyreállítási munkákról. A polgármester tájékoztatásából megtudtuk, hogy az 1999. júniusjúliusi esôzések, viharkárok, majd a falura zúduló árvíz a település 300 lakóházából 228 lakást rongált meg, ebbôl 29 lakás teljesen megsemmisült. Az árvíz után az önkormányzati feladatok három munkaterületre irányultak. Az elsô a kötelezô önkormányzati feladatok ellátásához szükséges épületek helyreállítása. Erre a feladatra négy és félmillió forint gyorssegélyt kaptak. A munkálatokat 1999 novemberében elvégezték. A második feladat a magántulajdonban lévô lakások pótlása, helyreállítása volt. A megsemmisült 29 lakásból mind a 29 lakás pótlását megkezdték, ebbôl 11 lakás újjáépítése történt hitelbôl + támogatásból, 4 család régi lakást vásárolt, 9 család támogatással sem tudta vállalni az építkezést. Számukra az önkormányzat 2 család esetében bérlakást vásárolt, másik 2 család részére pedig új bérlakás építését kezdte meg.

Az újonnan épített lakások közül 5 lakást a Soform Studió épít fel. Szombathelyi Imrétôl a Soform Studió ügyvezetô igazgatójától megtudtuk, hogy az ô technológiájukkal építenek más árvízkárosult településeken is, pl. Átányon, ahol már átadták az elkészült házakat. A kiutalt, összességében több mint kétszázmillió forintból minden igényt ki tudtak elégíteni hangzott el a polgármesterasszony tájékoztatóján. Sôt a befolyt biztosítási összegekkel csökkenteni is tudták a keretet több mint hatvanmillió forinttal. Árvíz után az önkormányzat a polgármesteri hivatal udvarán nyílt TÜZÉP-telepet létesített, ahonnan a rászorultak a mûszaki ellenôr által jogosnak ítélt anyagokat


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


elvihették, melyeket az önkormányzat finanszírozott. Ugyancsak kifizették számla ellenében az elvégzett munkák után járó összegeket is. Így az önkormányzat, jó gazda módjára, a kapott támogatás minden forintját a kárelhárításra költötte, és minden forinttal el tud számolni. A harmadik feladat az önkormányzati tulajdonú helyi utakon, hidakon keletkezett károk helyreállítása. A 14 millió forintos kár helyreállításához kapott 50%-os állami támogatás sajnos kevésnek bizonyult, mivel a település nem rendelkezik elég saját forrással, így a munkálatok csak lassan folynak. Az önkormányzat intézkedett, hogy a település készítsen csapadék-elvezetési tervet is. Szintén intézkedtek a fô belvízelvezetô csatornák kitisztításáról is, melyhez a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács 40%-os támogatást nyújtott pályázat alapján. Második lépésben a települést körülvevô gátak megerôsítését végezték el. Jelenleg a szennyvíz elvezetésének problémáját kívánják megoldani térségi szinten 6 önkormányzat összefogásával. Az erre vonatkozó pályázatot is benyújtották.

Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatta a beszámolót, majd megtekintette a helyreállítási munkálatokat és az elkészült önkormányzati bérlakásokat. A polgármester asszony megköszönte a látogatást és a kapott támogatásokat, és bizakodó lakossági hangulatról számolt be, remélve, hogy a víz nem tesz több kárt Hevesvezekényben. Szikla Gyula


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


2000/03/* : KÖNYVISMERTETÉS

KÖNYVISMERTETÉS Miklóssy Endre: A regionális tervezés alapjai Könyvismertetés dr. Kindler József és dr. Vidor Ferenc lektori véleménye alapján A közelmúltban megjelent Miklóssy Endre "A regionális tervezés alapjai" címû könyve, melyet dr. Kindler József és dr. Vidor Ferenc lektori véleménye alapján ajánl a szerkesztôség Olvasóink figyelmébe. Miklóssy Endre könyve idôálló mû, mivel a távlatokat helyezi elôtérbe, és valóban nem marad meg a szûk gazdasági szempontok mellett, hanem mint igazi regionális tervezô elsajátítja "fôleg az urbanisztika által képviselt emberközpontú holisztikus szemléletet, mivel enélkül nem lehetséges a gazdaság és társadalom problémáinak a korszerû megoldása". Jellemzôje az "egészlátó" szemlélet, azaz nem marad meg a mégoly szakszerûnek látszó "korszerû", de a részletekbe beleveszô valamilyen szaktudomány bûvkörében, hanem abból bátran kilépve Lewis Mumford szavaival "az ember tevékenységének a központjába egyénisége szétforgácsolt részeinek egyesítését állítja". A tervezést olyan komplex folyamattervezésnek fogja fel, "amely a gazdaságra és a társadalomra vonatkozik, és alapvetô sajátossága a térbeli dimenzió". Hangsúlyozni kell, hogy egészlátó szemlélete mellett eleget tesz a hozzáértô szakszerûségnek is, miként ezt maradéktalanul tanúsítják saját korábbi publikációi is. A jól megválasztott könyvrészletek és az egyes fejezetek végén található jegyzetek is bizonyítják mindezeket. A könyv alapvetô mottójának, miszerint legfontosabb célja "nem is a konkrét tárgyi és tervezéstechnikai ismeretek elsajátítása, hanem a világszemlélet horizontjának a kitágítása", meghatározóan eleget tesz, s mai, széthullástól forgácsolt világunkban ennél többet és igazabbat nem is lehet mondani. Éppen ezért csak a régi "vedd és olvasd" jelmondatával ajánlható az elmélyült, átfogó szemléletadásra fogékony olvasók számára. dr. Kindler József egyetemi tanár *** Miklóssy Endrének "A regionális tervezés alapjai" címû könyv-kézirata úttörô vállalkozás. Jóllehet, sok könyv jelent meg a legutóbbi években Magyarországon is elsôsorban az MTA RKK munkatársai tollából , melyek a regionális problematika elméleti és gyakorlati vonatkozásait egyaránt kiemelik, azonban a szakterület mélységeit kutató és elemzô olyan (tan)könyvet, amely a témát a legalapvetôbb fizikai törvényekhez (entrópia), az élô rendszerek legújabb feltárásaihoz (Gaia) kapcsolja, a magyar szakirodalomban még nem publikáltak. A kézirat a "Bevezetô"-t követôen négy fô fejezetre oszlik. Az elsô, "A körfolyamat elmélete" címû, nyolc alfejezetével az igen szélesre terített alapokat rakja le a következô két fejezethez: "A piaci egyensúly elméleté"-hez, illetve "A regionális gazdaságtan alapjai"-hoz. A negyedik fejezet aztán a tématerület konkrét történeti elôzményeire és


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


szellemi alapjaira építve mutatja be elôbb a "klasszikus" formákat, majd a tervezés tágabb, újszerû értelmezésével utal napjaink gyakorlatára. Ismertetésre kerülnek egyebek között - a szubszidiaritás alapelvei, az érdekek struktúrái, majd magukra a tervezési mûveletekre kerül sor: a célok, a vizsgálatok, a tennivalók és a megvalósítások elemzésére. Miklóssy Endre ura tárgyának. Nemcsak igen részletesen és kellô alapossággal ismerteti a regionalizmus természettudományos és gazdasági hátterét, hanem mindezen túl meglévô korlátainkat is figyelembe véve rámutat a tématerület holisztikus karakterére. Emeli a kézirat értékét, hogy a tulajdonképpeni munka említett négy fejezetét Miklóssy Endre néhány korábbi tanulmánya (elôadása), továbbá egyes külföldi (hazai) szerzôk írásai, illetve ezek kivonatai egészítik ki. dr. Vidor Ferenc a mûszaki tudományok doktora


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


2000/03/* : HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL

HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL A FRANCIA NEMZETGYÛLÉS ÁLTAL 1999-BEN ELFOGADOTT AGRÁRORIENTÁCIÓS TÖRVÉNY A közösségi szén- és acélpolitika után a közös agrárpolitika (KAP, angolban CAP: Common Agriculture Policy) vált az európai építkezés elômozdítójává s az Európai Gazdasági Közösség hosszú ideig egyetlen valódi közös politikájává. Még ma is a közösségi költségvetés kiadásainak 50%-át fordítják e politika céljaira. Ma, 35 évvel megszületése után azonban a közös agrárpolitikát az uniós tagállamok már nem egységük kovászának, nem olyan eszköznek tekintik, amely közös politikai elképzelésük kialakítását megkönnyítené, hanem inkább megosztó tényezônek, akadálynak az európai bôvítés során. Olyannyira igaz ez, hogy az Európai Unió egyik soros elnöke immár felhatalmazva érezte magát arra, hogy a KAP lebontását javasolja. Ezen állásfoglalás súlyából semmit sem von le az a tény, hogy olyan ország orientációját tükrözi, amely hagyományosan ellenezte a KAP-ot. Részét képezi egy olyan tendenciának, amely alapjában kérdôjelezi meg azt a harminc évvel ezelôtt kidolgozott közösségi támogatási formát, amely világos perspektívát volt hivatott szolgálni: azt, hogy Európa megtermelje saját élelmiszerszükségletét. E célt elértük, sôt jelentôsen túl is haladtuk, hiszen ezen idôszak alatt Európa a világ elsô számú élelmiszerexportôrévé vált. Pedig a KAP elsôdleges célja nem az volt, hogy Európából élelmiszerexportáló nagyhatalmat csináljon. Hogyan is lehetett volna ez a célja, amikor arra irányult, hogy magas, a világpiaci árakat meghaladó árakat garantáljon a belsô piacon, hatékony védelmet építve ki az európai határokon különbözô importvámok kivetésével. Európa csak azért jelent meg a világpiacokon, hogy kezelni tudja azokat a feleslegeket, amelyek a KAP által lehetôvé tett és kiváltott hatalmas termelékenységnövekedés következtében keletkeztek. Lehetôsége nyílt ezáltal arra, hogy gazdasági növekedését továbbvigye, s a továbbiakban ezért folytatta elhivatottsággal e politikát. Ez a mezôgazdasági expanziós európai politika akkor vált problematikussá, amikor 1986-ban Punta del Estében az a döntés született, hogy a multilaterális kereskedelmi tárgyalásokba, amelyek késôbb az 1994-es marrakechi egyezményekhez vezettek, a mezôgazdaságot is bevonják. Európát az e keretek között rákényszerített megkötöttségek arra indították, hogy már 1992-ben megreformálja agrárpolitikáját, lehetôvé téve ezzel az Uruguayban elkezdett tárgyalások eredményes befejezését. E reform azonban a mezôgazdaság támogatásának csak a formáját módosította, hogy a Világkereskedelmi Szervezet azt ne kifogásolhassa azonnal. A gazdálkodók jövedelemtámogatása lépett az ártámogatás helyébe. Az a tény, hogy öt évvel késôbb az Európai Uniónak a KAP újabb reformjáról kell tárgyalnia, azt jelzi, hogy elérkezett az idô, amikor a francia és az európai hatóságoknak nemcsak a támogatások módozatait, hanem a célkitûzéseket is revideálniuk kell a mezôgazdaság területén. Az agrárpolitika immár nem érheti be azzal, hogy a termelés növelését ösztönözze, lehetôvé kell tennie új megállapodás elérését olyan tágabb és tartalmasabb célkitûzésekre vonatkozóan is, amelyek megfelelnek annak a helynek, amelyet Európa a


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


maga mezôgazdaságának kijelöl. A gazdák várják e revideálás eredményét. A termelés és a termelékenység növekedésével párhuzamosan gazdaságok százezrei tûntek el. A gazdaságok eltûnésének ez a folyamata elfogadható volt mindaddig, amíg a mezôgazdasági munkaerô a városokban munkát talált, de ma már nem az, mert munkanélküliséghez és a vidék szociális infrastruktúrájának szétrombolásához vezet. A gazdaságok és a termelés koncentrációja, a gazdák közti jövedelemkülönbségek továbbélése (a Creuse megyei gazdák átlagjövedelme csaknem húszszor kevesebb, mint az Aube megyeieké), az alapanyag-termelôk pozíciójának gyengülése a feldolgozókkal és a forgalmazókkal szemben megannyi tényezô, amely miatt a gazdák a játékszabályok revideálását kívánják. A kergemarhakór csak tovább növelte a fogyasztók félelmeit, akiknek nagyon nagy többségük városokban él, s egyre fokozottabb mértékben feldolgozott, a nyers mezôgazdasági termékektôl és a termelôktôl egyre távolabb esô termékeket fogyaszt. E válság, amely megmutatta, milyen félelmek élnek az emberekben az élelmiszerekkel szemben, a vádlottak padjára ültette azt a mezôgazdaságot, amely a rövid távú gazdasági érdekek oltárán feláldozza a közegészségügy érdekeit. S a gazdák bármennyire igazságtalanok is azok a vádak, amelyekkel ma ôket illetik, hiszen gyakran ôk maguk sem tudják igazán, hogy mi az összetétele azoknak a tápoknak, amelyekkel állataikat etetik , nem tekinthetik úgy, hogy e válság bekövetkeztével mi sem változott. A fogyasztók egyre több tájékoztatást kérnek és fognak kérni arról, amit esznek, a termékek eredetérôl, a feldolgozás és a csomagolás során alkalmazott eljárásokról. A gazdákat, akiket hosszú idôn át szülôföldünk letéteményeseinek és természeti erôforrásaink biztosítékainak tartottak, most azzal vádolják, hogy mindezt veszélybe sodorják túlságosan intenzív termelési módszereikkel. E téren is gyakran szélsôséges vádak hangzanak el. A városlakók hulladékaikat olyan tisztítótelepekre továbbítják, amelyeknek iszapját azután a termôföldekre terítik szét, illetve olyan égetômûvekbe, amelyeknek kibocsátásai nagyon károsak lehetnek a környezetre. A szennyezésért tehát mindenki felelôs. A mezôgazdasági termelôknek tett szemrehányások mégsem nélkülöznek minden alapot. A vizek nitrogénszennyezése, a túlzott öntözés, a tájpusztulás nem kivételes vagy marginális jelenség, hanem gyakran a mezôgazdasági tevékenység velejárója. Olyan korban élünk, amikor minden közösségi politikával kapcsolatban kétségek merülnek fel, de különösen azokkal kapcsolatban, amelyek állami beavatkozással valósulnak meg. Ez alól az agrárpolitika sem lehet kivétel. Az adófizetôk csak akkor hajlandóak tartósan jelentôs közpénzeket fordítani a mezôgazdaság támogatására, ha ezzel hozzájárulnak a munkalehetôségek megôrzéséhez, a természeti erôforrások védelméhez és az élelmiszerek minôségének javításához. A mezôgazdasági termelôk gazdasági, szociális és környezeti funkciót is betöltenek. Alapvetô feladatuk az élelmiszertermelés és bizonyos nem élelmiszergyártás céljára használt alapanyagok elôállítása. E szerepet azonban csak akkor tudják tartósan betölteni, ha figyelmet fordítanak azoknak a természeti erôforrásoknak a megôrzésére és megújítására, amelyektôl munkalehetôségeik közvetlenül függenek. Végül a mezôgazdasági tevékenység fejlôdése azon szociális infrastruktúra minôségétôl és sûrûségétôl is függ, amelyben a mezôgazdasági termelôk élnek. Elsivatagosodott vidéken nem folyhat tartós mezôgazdasági tevékenység sem, de a mezôgazdasági termelôk hozzájárulhatnak a munkaerô foglalkoztatásához az általuk létrehozott közösségi szolgáltatásokon keresztül. Jelen agrárorientációs törvénytervezet figyelembe veszi a mezôgazdasági termelôk hármas küldetését, s ennek megfelelôen definiálja az új alapokra helyezett és korszerûsített állami beavatkozás céljait. A mezôgazdaság útkeresztezôdéshez érkezett. Az Európai Unió agrárpolitikájának újabb reformja van elôkészületben. Elviseljük-e a reformot azzal az egyetlen perspektívával, hogy az alapanyagárak tovább csökkennek, s e csökkenést a gazdáknak nyújtott közvetlen támogatások növelése fogja többé-kevésbé kompenzálni? Vagy képes lesz-e


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Franciaország ismét olyan javaslattevôvé válni, olyan új agrárpolitikát meghatározni, amely ismét legitimmé teszi a mezôgazdaságnak nyújtott köztámogatásokat? Az európai mezôgazdaság a vesztébe rohan, ha egyetlen célként azt tûzi maga elé, hogy a világpiacon a világ legversenyképesebb konkurens termelôiével azonos áron tudjon alapanyagokat értékesíteni. Ez csak úgy válhatna lehetségessé, ha legalább 300 000 francia és sok százezer európai gazdaságot felszámolnának. Ilyen eredményre senki sem törekszik. A közületi intervenciónak csak akkor van értelme, ha elôsegíti olyan, magas hozzáadottérték-tartalmú termékek elôállítását, amelyek vevôre találnak Európában és az egész világon, mert más érvek is mellettük szólnak, nem csak a hozzájuk kapcsolódó árak. Csak akkor indokolt, ha tartós és kiegyensúlyozott gazdasági fejlôdést támogat, elôsegíti a gazdaságok fennmaradását, a foglalkoztatást, azaz fiatal gazdák letelepedését, s megerôsíti a gazdák szolgáltatás- és tájteremtô szerepét. Az agrárpolitikai célok ezen revideálásával együtt kell járnia a közületi beavatkozást kezelô korszerû eszközök megteremtésének. A mezôgazdasági közkiadásokat jelenleg lényegében a közös piaci szervezetek által meghatározott szabályok mechanikus alkalmazásával foganatosítják. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a köztámogatások mértéke arányos a gazdaság méreteivel. Ez a rendszer az olyan individualista stratégiákat támogatja, amelyeknek célja a gazdaságok méreteinek növelése, hozzájárul a gazdálkodás és a tevékenységek koncentrációjához, a területi és környezeti egyensúly megbomlásához, a munkahelyek számának csökkenéséhez. Ezt kell megváltoztatni a mezôgazdasági politika szerzôdéses alapra fektetésével. Ez az új megközelítés abban a területi gazdálkodási szerzôdésben fog megtestesülni, amelyet a termelôk megköthetnek, függetlenül attól, hogy hol található a gazdaságuk és mit termelnek benne. Azok a tervek, amelyek mellett a gazdák ezzel elkötelezik magukat, a gazdálkodás minden aspektusát felölelik, legyen szó magáról a termelésrôl, a termelés körülményeirôl vagy a mezôgazdasági termeléshez kapcsolódó szolgáltatásokról. E szerzôdésekben találkozniuk kell a gazdák mezôgazdasági termelôi terveinek és az országos, regionális és megyei programokban szereplô kollektív célkitûzéseknek. A mezôgazdasági termelôknek nyújtott köztámogatások részben attól fognak függeni, hogy a kollektív célokat milyen mértékben veszik figyelembe. Az e szektornak nyújtott köztámogatások kezelésének alapvetô korszerûsítésérôl van tehát szó. A közpolitika kezelésének a módosításával elôkészítjük az agrártámogatás elkerülhetetlen leválasztását a termelésrôl. Olyan helyzetbe hozzuk gazdaságainkat, amelyben jó feltételekkel mûködhetnek azon keretek között, amelyek holnap mindenkire kötelezôek lesznek. Nem a múlt iránti nosztalgiáról van tehát szó, nem arról, hogy visszafelé menjünk, hanem éppen ellenkezôleg arról, hogy elônyt szerezzünk, s Franciaország ismét javaslatokat tudjon letenni az asztalra a közös agrárpolitika kidolgozása során, hisz ezt már nagyon régen nem teszi. Az agrártámogatások egyik rendszerérôl a másikra természetesen nem lehet egy csapásra áttérni. A mezôgazdasági politikában a szerzôdéses rész fokozatosan jut majd egyre nagyobb szerephez, s egy ideig mellette fennmaradnak még a múltból származó támogatások is. Ezt az új orientációt mégis világosan jelezni kell, hogy a gazdák fokozatosan alkalmazkodni tudjanak hozzá. Egy orientációs törvény szerepe az, hogy jelezze a bekövetkezô változásokat, s lerakja a jövôbeni fejlôdés alapjait. Ez nem azt jelenti, hogy a múltban tett minden erôfeszítést hiábavalónak kell tekinteni. A gazdák az elmúlt évtizedek során olyan kollektív fejlesztési eszközöket teremtettek, amelyek természetesen szerephez jutnak a jövôbeni fejlesztéseknél is. Annál inkább betölthetik majd szerepüket, minél jobban megerôsíti a gazdák helyzetét a társadalomban az agrárpolitika új orientációja. A mezôgazdasági és élelmiszeripar csak nyerhet azzal, ha a jövôben is sok dinamikus gazdálkodó lesz, akik együttmûködnek vele a magas hozzáadottérték-tartalmú termékek elôállításában. Az élelmiszeripar a kutatásnak és az újításoknak köszönhetôen tudta növelni piaci részesedését mind Európában, mind pedig a világ többi részén, nem pedig


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


azzal, hogy alapanyagokat forgalmazott olcsó áron. Az egyre nyitottabb piacok még határozottabb elmozdulást követelnek meg ebben az irányban. A közpolitika dolga, hogy az Európai Unión kívüli külsô piacokra irányuló kereskedelemfejlesztési erôfeszítéseket megfelelô intézkedésekkel támogassa. Természetesen idôvel a gazdaságokra érvényes törvényi, adó- és szociális szabályozásnak is módosulnia kell. A mezôgazdasági tevékenység definíciója az agrárpolitika céljainak függvényében történik. A gazdaságokra érvényes adózási és társadalombiztosítási szabályoknak tehát figyelembe kell venniük a mezôgazdasági tevékenység új definícióját. Új jogszabályokat kell kidolgozni, hogy teljes egészében figyelembe lehessen venni az új orientáció jegyében végbemenô változásokat, tiszteletben tartva a tisztességes verseny elvét a többi tevékenységi ággal. Jelen törvény elindítja ezt a folyamatot. Ezen túlmenôen olyan jogszabályi rendelkezések kerülnek a törvényhozás elé a ciklus végéig, amelyek lehetôvé teszik a legszerényebb nyugdíjak fokozatos emelését. E törvényjavaslat olyan rendelkezéseket irányoz elô, amelyek lehetôvé teszik társaságok és természetes személyek azonos módon történô ellenôrzését. Lehetôvé teszik, hogy a megyék igazi agrárszerkezet-orientációs politikát folytassanak. Nem az a cél, hogy az ország egész területén azonos méretû gazdaságok jöjjenek létre, hanem az, hogy a megyei orientációs bizottságoknak legyenek eszközeik a gazdaságok társasági formái továbbfejlôdésének kézbentartásához. Arról is szó van, hogy e beavatkozásoknak a lehetô legátláthatóbb módon kell történniük mind a gazdák, mind az állampolgárok összessége számára. Az agrárorientációs törvény javítani kívánja a gazdaságokban dolgozó olyan házastársak jogállását is, akik nem társgazdálkodók és nem is társult tagok. A tervezetben szereplô rendelkezések lehetôvé teszik számukra nemcsak azt, hogy jogosultságot szerezzenek az átalánynyugdíjra, hanem azt is, hogy arányos nyugdíjat kapjanak a jelenleginél kedvezôbb feltételek között. A bérbôl élôk mezôgazdasági alkalmazásának elôsegítése érdekében egyszerûsíteni fogják azokat az adminisztrációs kötelezettségeket, amelyek a foglalkoztatókra hárulnak, s javítani fogják a foglalkoztatói társulások létrejöttének feltételeit. Ugyanakkor javulnia kell a bérbôl élôk helyzetének, s e célból megteremtik a szociális intézmények megyei bizottságai létrehozásának feltételeit, s megerôsítik a bérbôl élôk képviseletének módozatait. A gazdák gazdasági szervezôdéseinek elôsegítése érdekében a mezôgazdasági szövetkezetekre vonatkozó törvényt korszerûsíteni fogják, hozzáigazítva az unió belsô határainak eltörléséhez, s biztosítva a tagok hatékonyabb tájékoztatását. Revideálják a Mezôgazdasági Szövetkezetek Fôtanácsának feladatait is. A szakmaközi szervezetek szerepét és közremûködési lehetôségeit hozzá kell igazítani a versenytörvény fejlôdéséhez, figyelembe véve azokat a gyakorlati nehézségeket, amelyek az utóbbi években e területen jelentkeztek. Az a lehetôség, hogy a minôség jegyében speciális szakmaközi szervezetek jöjjenek létre, erôsítheti a termelôk szerepét azokban a folyamatokban, amelyek hozzáadott értékhez segíthetik a mezôgazdaságot. Pontosításra kerülnek az Országos Eredetvédelmi Intézet feladatai, hogy koherensebbé váljék a minôségvédelem és a termékazonosítás rendszere. Módosul a termôföldek és erdôterületek kezelésének törvényi szabályozása, hogy figyelembe lehessen venni a gazdasági, környezeti és szociális funkciókat egyaránt. Szükségesnek bizonyult olyan rendelkezések meghozatala is, amelyek lehetôvé teszik a földhasználat, illetve -igénybevétel módja minden olyan megváltoztatásának kézbentartását, amely alkalmas a mezôgazdasági és biológiai potenciál tartós módosítására, hogy elkerülhetô legyen a szántó- és erdôterületek ellenôrizetlen tönkretétele a városok körüli övezetekben. Átdolgozzák a mezôgazdasági képzés feladatait is, hogy összhangban legyenek az ezen ágazatban érvényesülô politika új célkitûzéseivel, s ugyanígy új definíciót kap a mezôgazdasági és állategészségügyi kutatásoknak a mezôgazdasági és élelmiszeripari vertikumok versenyképességének fejlesztésében betöltött szerepe is.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Végül szentesítik a pluralizmus elvét a mezôgazdasági fejlesztésekre szánt hitelek kezelésében. A törvény összes rendelkezése kötelezô erejû lesz a tengerentúli megyékben is a szükséges hozzáigazításokkal, amelyek az e célból elôirányzott eljárással fognak megtörténni.


2007.07.11.

* a fôszerkesztô: TISZTELT OLVASÓ!

Recommend Documents