106
A középiskolai munka néhány mutatója 2003
3. A ������������ ��������� � ��������� ������� (�/�) ������� 1998*, 1999, 2000, 2002, 2003 ������������� ���������������� ������� Felsőoktatásba felve�ek száma (F) / 12. osztály létszáma (L) A táblázatban csak azok a középiskolák szerepelnek, amelyeknek ebből az öt évből legalább négynek az adatai rendelkezésre állnak. *A 2001-es adatok hiánya mia� szerepel 1998 a táblázatban. A **-gal jelze� iskolák esetében az 1999. évi eredmények hiányoznak az átlagból, mert a középiskolák azokat helytelennek minősíte�ék. ***Tudomány-, gazdasági, orvostudományi és művészeti egyetemek. K.=Középiskola; G.=Gimnázium; Sz.=Szakközépiskola Középiskola neve
Radnóti Miklós G. K. L. T. E. Gyakorló G.-a Apáczai Csere János G. Tóth Árpád G. ** Ságvári Endre G. Radnóti Miklós G. Fazekas Mihály G. Krúdy Gyula G. Varga Katalin G. Földes Ferenc G. Patrona Hungariae G. Ferences G. Németh László G. Leőwey Klára G. ** Református Kollégium G.-a Zrínyi Ilona G. Belvárosi G. Piarista G. Teleki Blanka G. Bencés G. ** Bethlen Gábor G. Deák Ferenc G. Móricz Zsigmond G. Dugonics András G. Garay János G. Nagy Lajos G. Fazekas Mihály G. Református Koll. G.-a Trefort Ágoston G. Berzsenyi Dániel G. Baár-Madas Református G. Herman O�ó G. Budapesti Evangélikus G. Révai Miklós G. Szent István G. Bányai Júlia G. III. Béla G. Evangélikus G. Lovassy László G. Magyar–német Iskolaközpont
Középiskola székhelye
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
GIMÁZIUMOK Szeged 1. Debrecen 2. Budapest 3. Debrecen 4. Szeged 5. Budapest 6. Budapest 7. Nyíregyháza 8. Szolnok 9. Miskolc 10. Budapest 11. Szentendre 12. Budapest 13. Pécs 14. Debrecen 15. Nyíregyháza 16. Békéscsaba 17. Budapest 18. Székesfehérvár 19. Pannonhalma 20. Hódmezővásárhely 21. Szeged 22. Budapest 23. Szeged 24. Szekszárd 25. Szombathely 26. Debrecen 27. Kecskemét 28. Budapest 29. Budapest 30. Budapest 31. Miskolc 32. Budapest 33. Győr 34. Kalocsa 35. Kecskemét 36. Baja 37. Budapest 38. Veszprém 39. Pécs 40.
59,7 58,8 58,5 52,6 52,1 52,0 51,8 51,6 50,8 49,0 46,5 46,5 45,7 45,7 45,3 45,2 44,7 44,5 43,0 42,4 42,3 42,0 41,6 41,2 41,0 40,8 40,4 40,3 39,9 39,9 39,4 39,3 39,2 39,2 38,9 38,6 38,5 38,3 37,6 37,4
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
121. 49. 10. 37. 81. 23. 4. 14. 77. 5. 59. 63. 12. 143. 60. 61. 82. 6. 15. 2. 102. 213. 46. 187. 45. 17. 50. 40. 27. 34. 42. 32. 57. 9. 104. 72. 64. 39. 8. 96.
8,4 12,9 19,2 14,6 11,0 15,8 22,9 17,9 11,3 22,6 12,5 12,3 18,4 7,4 12,5 12,4 11,0 22,6 17,3 24,9 9,2 4,4 13,1 5,5 13,2 16,8 12,9 13,7 15,4 14,8 13,6 15,1 12,6 19,6 9,2 11,7 12,2 14,0 21,1 9,7
Főiskolák sorrend F/L
263. 260. 274. 258. 238. 239. 236. 162. 168. 265. 176. 228. 165. 191. 154. 84. 89. 235. 178. 282. 145. 184. 169. 242. 78. 143. 194. 131. 195. 213. 247. 157. 207. 15. 42. 171. 55. 200. 124. 34.
15,8 16,3 13,6 16,5 19,7 19,6 19,8 25,6 25,3 15,1 24,7 20,9 25,4 23,7 26,0 30,3 30,0 19,9 24,6 12,5 26,4 24,0 25,2 19,2 30,7 26,5 23,4 27,3 23,4 22,1 18,2 25,9 22,5 39,0 35,1 25,2 33,3 23,0 27,7 35,9
3. melléklet Középiskola neve
Katona József G. és Sz. Verseghy Ferenc G. ** Karinthy Frigyes G. Toldy Ferenc G. Városmajori G. Avasi G.** Rózsa Ferenc G. Magyar–angol T. Ny. G. Eötvös József G. Lehel Vezér G. Svetits Katolikus G. Táncsics Mihály G. ** Magyarországi Németek G.-a Karolina G. Zrínyi Miklós G. Illyés Gyula G. és Sz. Fráter György G. ** Sancta Maria G. Nagy Lajos G. Veres Péter G. Szent István G. Szent Imre G. Árpád G. Czuczor Gergely G. Ady Endre G. Janus Pannonius G. és Sz. Bolyai János G. Piarista G. Alternatív Közg. G. Kölcsey Ferenc G. Dobó István G. Bibó István G. Petőfi Sándor G. Török Ignác G. Árpád Fejedelem G. Móra Ferenc G. József A�ila G. Széchenyi István G. Óbudai G. Német Nemzetiségi G. Perczel Mór G. és Sz. Vajda János G. Szent Imre Katolikus G. Vörösmarty Mihály G. Petőfi Sándor G. Szilágyi Erzsébet G. ** Erkel Ferenc G. Bibó István G. és Sz. Kossuth Lajos G. Szent István G. Balassi Bálint G. Zrínyi Ilona G. Veres Pálné G. Református G. Horváth Mihály G. Bocskai István G. Berze Nagy János G.
107 Középiskola székhelye
Kecskemét Szolnok Budapest Budapest Budapest Miskolc Békéscsaba Balatonalmádi Budapest Jászberény Debrecen Kaposvár Baja Szeged Zalaegerszeg Dombóvár Miskolc Eger Pécs Budapest Esztergom Budapest Budapest Győr Debrecen Pécs Salgótarján Kecskemét Budapest Nyíregyháza Eger Kiskunhalas Mezőberény Gödöllő Pécs Kiskunfélegyháza Makó Dunaújváros Budapest Budapest Siófok Keszthely Nyíregyháza Érd Bonyhád Eger Gyula Hévíz Cegléd Budapest Balassagyarmat Miskolc Budapest Pápa Szentes Hajdúböszörmény Gyöngyös
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97.
37,4 37,3 37,0 36,5 36,5 35,9 35,7 35,7 35,0 34,9 34,8 34,7 34,6 34,4 34,1 34,0 33,9 33,8 33,7 33,5 33,4 33,1 32,9 32,8 32,7 32,1 32,0 31,8 31,8 31,6 31,4 31,3 31,3 31,2 31,1 30,6 30,6 30,4 30,3 29,6 29,5 29,4 29,3 29,2 29,1 29,0 28,8 28,8 28,6 28,2 27,6 27,4 27,4 27,3 27,1 27,1 27,0
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
151. 19. 71. 20. 33. 56. 183. 108. 38. 18. 237. 83. 174. 226. 26. 130. 24. 148. 145. 7. 62. 58. 11. 3. 124. 133. 75. 120. 175. 152. 88. 144. 160. 16. 224. 156. 206. 21. 36. 234. 65. 51. 159. 13. 112. 80. 119. 165. 162. 1. 100. 28. 44. 31. 198. 171. 89.
7,2 16,1 11,7 15,9 14,8 12,6 5,9 8,9 14,5 16,4 3,3 10,8 6,4 3,7 15,4 7,8 15,8 7,3 7,4 21,5 12,4 12,5 18,7 24,7 8,3 7,7 11,4 8,4 6,4 7,2 10,6 7,4 6,9 17,1 4,0 7,0 4,8 15,9 14,6 3,4 12,2 12,8 7,0 18,0 8,8 11,1 8,4 6,8 6,9 25,1 9,3 15,4 13,3 15,2 5,1 6,7 10,6
Főiskolák sorrend F/L
90. 116. 126. 225. 180. 172. 70. 5. 83. 6. 103. 205. 4. 190. 25. 100. 91. 74. 186. 149. 66. 257. 161. 139. 113. 108. 38. 217. 96. 14. 104. 44. 164. 45. 159. 37. 62. 59. 61. 20. 123. 79. 26. 85. 39. 133. 138. 56. 141. 87. 72. 110. 119. 75. 117. 81. 99.
29,9 27,9 27,5 21,0 24,4 25,1 31,4 42,6 30,3 42,2 29,2 22,6 43,3 23,7 37,0 29,3 29,8 31,1 23,9 26,2 32,0 16,5 25,8 26,8 28,2 28,5 35,3 21,8 29,6 39,2 29,0 35,0 25,4 34,9 25,8 35,5 32,3 32,4 32,3 37,4 27,7 30,6 36,9 30,2 35,2 27,1 26,8 33,2 26,7 30,1 31,3 28,4 27,8 31,1 27,9 30,4 29,3
108
A középiskolai munka néhány mutatója 2003 Középiskola neve
Református Koll. G.-a Vasvári Pál G. Nagyboldogasszony G. Eötvös József G. Prohászka O�okár G. Ságvári Endre G. Szilágyi Erzsébet G. Madách Imre G. Kazinczy Ferenc G. Bolyai János G. Kőrösi Csoma Sándor G. Radnóti Miklós G. Református Liceum Kölcsey Ferenc G. Babits Mihály G. Széchenyi István G. Kisfaludy Károly G. Károlyi Mihály G. Arany János G. Tolnai Lajos G. Hunyadi János G. és Sz. Budapesti Református G. Kölcsey Ferenc G. Bessenyei György G. Táncsics Mihály G. Árpád Vezér G. Kempelen Farkas G. Berzsenyi Dániel G. József A�ila G. Terézvárosi Ké�annyelvű G. Lauder Javne Iskola Arany János G. Szinyei Merse Pál G. Ciszterci Szent István G. Apáczai Csere János G. Vetési Albert G. Könyves Kálmán G. Szlovák Tanítási Nyelvű G. B.M.E. Nemzetközi K. Szent Orsolya G. Kanizsai Doro�ya G. Szent Norbert G. Szent-Györgyi Albert G. és Sz. Béri-Balogh Ádám G. Diósgyőri G. Lévay József G. Szent László G. Esze Tamás G. és Sz. Temesvári Pelbárt G. Pázmány Péter G. Szilády Áron G. Eötvös József G. Ba�hyanyi K. G. és Sz. Eszterházy K.T. F. G. Kürt Alapítványi G. Berzsenyi Dániel G. Miroslav Krleza G.
Középiskola székhelye
Sárospatak Székesfehérvár Kaposvár Tata Budakeszi Kazincbarcika Budapest Budapest Győr Kecskemét Budapest Dunakeszi Gödöllő Zalaegerszeg Budapest Sopron Mohács Budapest Budapest Gyönk Bácsalmás Budapest Budapest Kisvárda Budapest Sárospatak Budapest Sopron Budapest Budapest Budapest Nagykőrös Budapest Székesfehérvár Pécs Veszprém Budapest Budapest Budapest Sopron Szombathely Szombathely Budapest Tamási Miskolc Miskolc Budapest Mátészalka Esztergom Budapest Kiskunhalas Szeged Szigetszentmiklós Eger Budapest Celldömölk Pécs
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. 128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154.
26,9 26,9 26,6 26,3 26,3 25,9 25,9 25,7 25,7 25,6 25,5 25,4 25,4 25,3 24,7 24,7 24,6 24,4 24,4 24,3 24,2 24,1 23,8 23,8 23,8 23,7 23,6 23,6 23,3 22,8 22,7 22,7 22,7 22,7 22,6 22,6 22,5 22,2 22,2 22,2 22,1 21,9 21,6 21,5 21,4 21,3 21,0 21,0 20,8 20,7 20,7 20,7 20,6 20,5 20,4 20,3 19,8
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
87. 109. 146. 22. 70. 48. 98. 105. 52. 116. 149. 97. 35. 169. 74. 30. 122. 184. 67. 215. 219. 84. 176. 177. 73. 137. 47. 94. 66. 90. 106. 118. 141. 76. 264. 29. 41. 257. 125. 95. 85. 68. 150. 92. 79. 43. 153. 179. 69. 283. 163. 240. 55. 186. 216. 53. 271.
10,6 8,9 7,3 15,8 11,9 13,0 9,4 9,1 12,8 8,6 7,3 9,4 14,7 6,7 11,5 15,3 8,4 5,8 12,1 4,3 4,2 10,7 6,4 6,3 11,6 7,6 13,1 9,8 12,2 10,5 9,0 8,5 7,5 11,3 1,3 15,3 13,7 1,9 8,3 9,8 10,7 12,0 7,2 10,2 11,1 13,5 7,1 6,2 11,9 0,0 6,9 3,1 12,6 5,7 4,3 12,7 0,9
Főiskolák sorrend F/L
49. 36. 98. 58. 125. 65. 233. 188. 3. 19. 209. 111. 33. 24. 73. 29. 48. 148. 170. 82. 43. 220. 107. 53. 147. 18. 28. 64. 189. 153. 102. 11. 150. 142. 202. 50. 115. 268. 156. 31. 10. 41. 135. 40. 132. 134. 179. 136. 221. 17. 47. 203. 130. 13. 30. 22. 230.
34,2 35,5 29,4 32,4 27,5 32,1 20,2 23,8 44,4 37,6 22,4 28,3 35,9 37,0 31,2 36,6 34,4 26,2 25,2 30,4 35,1 21,7 28,8 33,5 26,3 37,6 36,7 32,1 23,7 26,0 29,2 40,2 26,1 26,5 22,8 34,1 28,0 14,8 25,9 36,4 40,3 35,1 26,9 35,2 27,2 27,0 24,4 26,9 21,3 37,9 34,7 22,8 27,3 39,8 36,5 37,3 20,7
3. melléklet Középiskola neve
Dobó Katalin G. Csokonai Vitéz Mihály G. Kossuth Lajos G. Pasaréti G. Szent Margit G. Amerikai Alapítvány Iskola Arany János G. Baksay Sándor G. és Sz. Hőgyes Endre G. és Sz. Ady Endre G. Ady Endre G. és Sz. Zalka Máté G. Kassák Lajos G. Váci Piarista G. Vörösmarty G. II. Rákóczi Ferenc G. Szerb Antal G. Korányi Frigyes G. II. Rákóczi Ferenc G. Jedlik Ányos G. Pásztorvölgyi G. Kodály Zoltán G. N. Balcescu Román G. Sztárai Mihály G. Kossuth Lajos G. Bárdos László G. és Sz. Bethlen Gábor G. Teleki Blanka G. Vak Bo�yán G. Nagy László G. Medgyessy F. G. és K. Petőfi Sándor G. Hunyadi János G. és Sz. Nagy László G. Szepsi Csombor M. G. Kner Imre G. és Sz. Karácsonyi János G. Balassi Bálint G. Magyar László G. Budai Nagy Antal G. Vasvári Pál G. Piarista G. Kossuth Lajos G. Budapesti Osztrák Iskola Kölcsey Ferenc G. Jókai Mór G. és Sz. Vörösmarty Mihály G. Bercsényi Miklós G. Padányi Bíró Márton G. Felsőbüki Nagy Pál G. Móricz Zsigmond G. Humán Intézet Magáng. Horvát G. II. Rákóczi Ferenc G. Petőfi Sándor G. Petőfi Sándor G. II. Géza G.
109 Középiskola székhelye
Esztergom Debrecen Budapest Budapest Budapest Budapest Nyíregyháza Kunszentmiklós Hajdúszoboszló Zalaegerszeg Ráckeve Fehérgyarmat Budapest Vác Budapest Szentendre Budapest Nagykálló Budapest Budapest Eger Pécs Gyula Tolna Mosonmagyaróvár Tatabánya Budapest Budapest Paks Komló Debrecen Pápa Mezőkovácsháza Budapest Szikszó Gyomaendrőd Gyula Budapest Dunaföldvár Budapest Nyíregyháza Mosonmagyaróvár Nyíregyháza Budapest Körmend Komárom Szentgo�hárd Törökszentmiklós Veszprém Kapuvár Szentendre Szolnok Budapest Vásárosnamény Aszód Budapest Bátaszék
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
155. 156. 157. 158. 159. 160. 161. 162. 163. 164. 165. 166. 167. 168. 169. 170. 171. 172. 173. 174. 175. 176. 177. 178. 179. 180. 181. 182. 183. 184. 185. 186. 187. 188. 189. 190. 191. 192. 193. 194. 195. 196. 197. 198. 199. 200. 201. 202. 203. 204. 205. 206. 207. 208. 209. 210. 211.
19,6 19,6 19,5 19,4 19,1 18,9 18,7 18,6 18,6 18,4 17,9 17,9 17,8 17,8 17,7 17,6 17,4 17,4 17,3 17,3 17,1 17,0 16,7 16,5 16,5 16,4 16,3 16,1 16,0 16,0 15,9 15,9 15,9 15,7 15,5 15,5 15,3 15,3 15,1 15,0 15,0 15,0 14,7 14,6 14,4 14,3 14,2 14,0 13,8 13,6 13,4 13,3 13,3 13,3 13,1 12,9 12,8
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
91. 182. 136. 196. 126. 243. 25. 249. 154. 168. 117. 193. 110. 86. 194. 195. 115. 161. 155. 54. 103. 263. 236. 142. 113. 131. 107. 181. 138. 235. 208. 123. 222. 140. 199. 203. 228. 158. 230. 93. 172. 114. 233. 111. 101. 127. 129. 170. 164. 78. 223. 283. 201. 139. 173. 188. 210.
10,2 5,9 7,6 5,1 8,2 2,7 15,6 2,5 7,1 6,8 8,5 5,2 8,9 10,7 5,1 5,1 8,6 6,9 7,1 12,7 9,2 1,4 3,3 7,4 8,8 7,8 9,0 6,0 7,5 3,3 4,7 8,4 4,1 7,5 5,0 5,0 3,7 7,0 3,6 10,1 6,6 8,7 3,4 8,9 9,2 8,2 8,0 6,7 6,9 11,2 4,0 0,0 5,0 7,5 6,6 5,4 4,5
Főiskolák sorrend F/L
68. 152. 46. 193. 206. 251. 86. 69. 214. 27. 109. 137. 210. 261. 192. 129. 226. 146. 121. 166. 77. 237. 114. 60. 197. 8. 106. 163. 94. 196. 204. 21. 67. 229. 234. 144. 80. 101. 118. 35. 16. 248. 175. 212. 52. 151. 12. 71. 93. 2. 174. 54. 158. 57. 128. 173. 112.
31,6 26,0 34,8 23,5 22,5 17,6 30,1 31,6 22,0 36,7 28,4 26,8 22,3 16,2 23,6 27,3 21,0 26,3 27,8 25,4 30,7 19,8 28,0 32,3 23,3 41,6 28,9 25,5 29,6 23,4 22,7 37,3 31,7 20,8 20,1 26,4 30,5 29,2 27,9 35,9 38,2 18,1 24,7 22,2 33,7 26,1 40,1 31,4 29,7 45,6 25,0 33,3 25,8 32,8 27,3 25,0 28,3
110
A középiskolai munka néhány mutatója 2003 Középiskola neve
Református Kollégium G.-a Szent László G. Jurisich Miklós G. Nádasi Ferenc G. Tamási Áron G. Móricz Zsigmond G. Kőrösi Csoma S. G. Báthory I. G. Madách Imre G. Csokonai Vitéz Mihály G. III. Béla G. I. Rákóczi György G. és Sz. Budenz József G. Váci Mihály G. Ady Endre G. Klebelsberg Kuno G. Kispesti Deák Ferenc G. Táncsics Mihály G. Toldi-lakótelepi G. Kesjar Csaba G. Váci Madách Imre G. Leőwey Klára G. Testnevelési Alternatív K. Széchenyi István G. Miskolci Matura G. Mikes Kelemen K. Thury György G. és Sz. Ecsedi Báthory István G. Táncsics Mihály G. és Sz. Radnóti Miklós G. és Sz. Közgazd. Politechn. G. és Sz. Táncsics Mihály G. és Sz. Szerb G. Ráday Pál G. Dienes László G., Sz Tizenkét Karátos G. Bocskai István G., Sz. Kisfaludy Sándor G. Vajda János G. Scheiber Sándor G. Hunyadi Mátyás G. Váci Mihály G. Dózsa György G. Gönczi Ferenc G. Lengyel József G. és Sz. Vörösmarty Mihály G. Batsányi János G. és Sz. Táncsics Mihály G. Szent-Györgyi Albert K. Szegedi Kis István G. Nagy Sándor József G. Váry Emil G. Zrínyi Miklós G. és Sz. Vörösmarty Mihály G. Németh László G. Móra Ferenc G. Qualitas G.
Középiskola székhelye
Pécs Szob Kőszeg Budapest Budapest Tiszakécske Budapest Nyírbátor Salgótarján Csurgó Zirc Derecske Budapest Tiszavasvári Budapest Budapest Budapest Mór Kaposvár Budaörs Vác Budapest Pécs Szolnok Miskolc Ba�onya Várpalota Nagyecsed Dabas Jánoshalma Budapest Siklós Budapest Pécel Debrecen Budapest Biharkeresztes Sümeg Budapest Budapest Budapest Bátonyterenye Budapest Lenti Oroszlány Budapest Tapolca Budapest Szombathely Békés Budakeszi Demecser Budapest Kápolnásnyék Kecskemét Győr Budapest
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
212. 213. 214. 215. 216. 217. 218. 219. 220. 221. 222. 223. 224. 225. 226. 227. 228. 229. 230. 231. 232. 233. 234. 235. 236. 237. 238. 239. 240. 241. 242. 243. 244. 245. 246. 247. 248. 249. 250. 251. 252. 253. 254. 255. 256. 257. 258. 259. 260. 261. 262. 263. 264. 265. 266. 267. 268.
12,7 12,7 12,5 12,2 12,0 12,0 11,7 11,6 11,6 11,4 11,4 11,3 11,1 10,9 10,9 10,9 10,9 10,9 10,7 10,6 10,3 10,3 10,3 10,3 10,2 10,2 10,1 10,1 10,0 9,9 9,8 9,7 9,6 9,4 9,1 9,1 9,1 9,0 9,0 8,8 8,1 8,1 7,6 7,5 7,5 7,3 7,1 7,0 6,9 6,8 6,5 6,1 6,0 5,8 5,8 5,8 5,6
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
283. 190. 166. 283. 189. 192. 246. 227. 204. 209. 185. 244. 217. 202. 157. 252. 248. 220. 200. 191. 238. 218. 279. 167. 134. 266. 128. 283. 132. 253. 251. 254. 245. 205. 270. 259. 232. 211. 212. 178. 135. 241. 214. 99. 197. 242. 180. 283. 256. 267. 147. 221. 255. 207. 282. 229. 280.
0,0 5,3 6,8 0,0 5,4 5,3 2,6 3,7 4,9 4,7 5,7 2,7 4,3 5,0 7,0 2,2 2,5 4,2 5,0 5,3 3,2 4,2 0,6 6,8 7,7 1,3 8,1 0,0 7,7 2,1 2,2 2,0 2,6 4,9 1,0 1,8 3,6 4,5 4,5 6,3 7,7 2,8 4,3 9,3 5,1 2,8 6,1 0,0 1,9 1,1 7,3 4,1 1,9 4,8 0,3 3,6 0,6
Főiskolák sorrend F/L
177. 167. 63. 292. 187. 95. 255. 97. 211. 216. 198. 264. 88. 208. 120. 201. 259. 218. 246. 267. 241. 185. 266. 92. 182. 244. 215. 243. 223. 105. 245. 127. 285. 249. 224. 51. 262. 222. 122. 256. 160. 271. 219. 32. 155. 275. 231. 278. 7. 227. 23. 181. 281. 183. 199. 76. 286.
24,6 25,4 32,2 2,3 23,8 29,6 16,9 29,5 22,2 21,9 23,2 15,3 30,1 22,5 27,8 22,8 16,3 21,7 18,5 14,9 19,2 24,0 15,0 29,7 24,4 18,6 22,0 19,0 21,3 28,9 18,5 27,5 9,6 18,0 21,1 33,8 16,2 21,3 27,8 16,9 25,8 14,2 21,7 36,2 25,9 13,5 20,7 13,0 41,6 21,0 37,1 24,4 12,7 24,3 23,1 31,0 7,5
3. melléklet Középiskola neve
Jankó János G. Külvárosi Tankör Telepy Károly Iskola Petőfi Sándor G. Csanádi Árpád Sportiskola Szlovák Nyelvű G. Béri-Balogh Ádám G., Sz. Szabó Ervin G. és Sz. Alternatív G. K.-E. Megyei Önk. G.-a és Sz. Passuth L. G. Jerikó Humán G., Sz. Szilágyi Dániel G. és Sz. Bródy Imre G. Álmos Vezér Téri G. Petőfi Sándor G. II. Béla K. TIT Alapítványi K. Petz Lajos Sz. Dugonics András G. Rosti Pál G. és Sz. MH Béri-Balogh Á. G. és Sz. Taverna Vendéglátóipari K. Mikes Kelemen K. Novus G. és Sz. Greater Grace Academy Bartók Béla Sz. Béke Téri Kodály Zoltán K. Kodály Zoltán G. és Sz. Bartók Béla Sz. és G. Művészeti Sz. Kodály Zoltán Sz. Bartók Béla Sz. Művészeti Sz. Művészeti Sz. Dohnányi Ernő Sz. Kodály Zoltán Kórusiskola Zeneművészeti Sz. Győri Bale� Művészeti Sz. Szent István Király Sz. Richter János Sz. Erkel Ferenc G. Zichy Mihály Sz. Weiner Leó Sz. Képző- és Iparművészeti Sz. Puskás Tivadar Technikum Széchenyi István Sz. Jedlik Ányos K. Energetikai Sz. Deák Ferenc Sz. Pa�antyús Á. Géza Sz. Széchenyi István Közg. Sz. Gépipari és Inform. Sz. Vásárhelyi Pál G., Sz. Csányi László Sz.
111 Középiskola székhelye
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
Tótkomlós 269. 5,4 Budapest 270. 5,4 Budapest 271. 5,1 Budapest 272. 5,0 Budapest 273. 5,0 Békéscsaba 274. 4,7 Zalaszentgrót 275. 4,1 Budapest 276. 4,0 Szolnok 277. 3,9 Dorog 278. 3,9 Budapest 279. 3,9 Budapest 280. 3,7 Hajdúhadház 281. 3,7 Budapest 282. 3,5 Budapest 283. 3,4 Vecsés 284. 3,4 Pécsvárad 285. 2,3 Kaposvár 286. 2,0 Győr 287. 1,9 Budapest 288. 1,8 Dunaújváros 289. 1,8 Győr 290. 1,6 Budapest 291. 1,6 Tatabánya 292. 1,3 Budapest 293. 1,3 Budapest 294. 0,0 MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁk Békéscsaba 2. 28,7 Székesfehérvár 16. 9,9 Kecskemét 1. 33,8 Budapest 8. 15,3 Szombathely 9. 14,1 Debrecen 4. 24,1 Miskolc 5. 19,2 Nyíregyháza 12. 12,1 Pécs 10. 12,8 Veszprém 6. 17,3 Budapest 3. 24,7 Vác 15. 10,1 Győr 17. 9,8 Budapest 13. 11,8 Győr 7. 16,1 Budapest 11. 12,5 Kaposvár 19. 7,0 Budapest 14. 10,3 Budapest 18. 7,0 SZAKKÖZÉPISKOLÁK Budapest 169. 2,8 Komárom 25. 10,3 Győr 97. 5,2 Paks 14. 13,1 Győr 27. 10,3 Győr 378. 0,2 Nyíregyháza 1. 22,5 Szombathely 151. 3,4 Nyíregyháza 115. 4,5 Zalaegerszeg 4. 16,1
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
Főiskolák sorrend F/L
281. 231. 274. 239. 269. 283. 260. 272. 225. 250. 283. 258. 261. 268. 265. 273. 283. 283. 275. 283. 277. 262. 276. 278. 247. 283.
0,6 3,6 0,8 3,2 1,1 0,0 1,7 0,9 3,9 2,3 0,0 1,9 1,6 1,1 1,3 0,9 0,0 0,0 0,8 0,0 0,7 1,6 0,8 0,7 2,6 0,0
232. 291. 254. 253. 240. 9. 250. 276. 277. 273. 290. 270. 284. 283. 279. 269. 280. 294. 140. 288. 252. 1. 287. 289. 272. 293.
20,5 3,6 17,0 17,2 19,3 40,6 17,9 13,2 13,2 14,0 4,4 14,4 11,6 12,2 12,9 14,5 12,8 1,5 26,8 6,8 17,3 48,4 7,0 4,7 14,1 2,1
16. 3. 4. 15. 13. 16. 11. 9. 14. 10. 1. 16. 5. 6. 16. 2. 8. 12. 7.
0,0 4,4 3,7 0,3 0,5 0,0 0,9 1,5 0,4 1,0 8,2 0,0 2,9 2,8 0,0 5,0 1,8 0,6 2,4
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
37,9 37,4 37,0 29,1 28,2 26,6 26,3 24,6 22,0 21,4 21,2 19,4 18,6 15,6 15,2 14,4 14,3 12,8 11,3
2. 17. 1. 6. 66. 27. 39. 11. 13. 60.
20,4 8,0 24,7 15,7 3,8 6,8 5,2 10,6 8,8 4,1
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
49,5 41,3 41,3 39,4 36,6 35,4 35,0 34,9 34,4 32,6
112
A középiskolai munka néhány mutatója 2003 Középiskola neve
Széchenyi István Sz. ÁFEOSZ Ker., Közg. Sz. Hild József Építőipari Sz. Bolyai János Sz. Pálfy János Sz. Károlyi Mihály Sz. Xantus János K. Keresk. és Vend.ipari Sz. Egri Közgazdasági Sz. Gépészeti és Szám.techn. Sz. II. Rákóczi Ferenc Sz. Egészségügyi Sz. Szent László Sz. Zipernowsky Károly Sz. Széchenyi István Sz. Vásárhelyi Pál Sz. Wigner Jenő K. Közgazdasági Sz. Rudas K. Széchenyi István Sz. Bessenyei György Sz. Deák Ferenc Sz. és G. Baross Gábor Sz. Vedres István Sz. Hermann László Zeneiskola Széchenyi István Sz. Sipkai Barna Sz. Vak Bo�yán János Sz. Boros S. Sz. Déri Miksa Ipari Sz. III. Béla Sz. Kőrösy József Sz. Cserháti Sándor Sz. Pollack Mihály Sz. Mechwart András Sz. Széchenyi István Sz. és G. Jókai Mór Sz. Szent-Györgyi Albert Sz. Gábor Dénes K. Wa�ay K. Budai Nagy Antal Sz. Gépészeti Sz. Táncsics Mihály Sz. Trefort Ágoston Sz. és G. Bolyai János Sz. Kandó Kálmán Sz. Dózsa György K. Közgazd. és Informat. Sz. Bethlen Gábor Sz. Kalmár László Sz. Gregus Máté Sz. Szent Erzsébet Sz. Széchenyi István Sz. Kada Elek Sz. Kiss János K. Berzeviczy Gergely Sz. I. István Ker. és Közg. Sz.
Középiskola székhelye
Székesfehérvár Kecskemét Győr Budapest Szolnok Budapest Budapest Szombathely Eger Békéscsaba Kiskunhalas Kaposvár Kisvárda Pécs Békéscsaba Szolnok Eger Szombathely Dunaújváros Százhalomba�a Bere�yóújfalu Zalaegerszeg Győr Szeged Székesfehérvár Kecskemét Nyíregyháza Gyöngyös Szentes Szeged Szentgo�hárd Szeged Nagykanizsa Pécs Debrecen Zalaegerszeg Pápa Kecskemét Debrecen Kiskőrös Nagykálló Mátészalka Salgótarján Budapest Mosonmagyaróvár Miskolc Kalocsa Cegléd Nyírbátor Budapest Hódmezővásárhely Esztergom Ózd Kecskemét Budapest Miskolc Székesfehérvár
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
130. 11. 325. 139. 41. 53. 15. 55. 21. 146. 10. 341. 36. 155. 6. 46. 50. 23. 82. 118. 43. 138. 133. 129. 3. 64. 38. 134. 8. 59. 205. 2. 144. 79. 19. 204. 44. 94. 34. 299. 92. 107. 71. 80. 45. 66. 72. 32. 274. 61. 73. 47. 35. 12. 18. 26. 67.
4,0 13,5 1,0 3,8 8,8 7,9 12,6 7,7 11,2 3,6 13,6 0,8 9,2 3,3 14,3 8,5 8,0 10,8 5,8 4,4 8,6 3,8 3,9 4,0 17,4 6,9 9,2 3,9 14,1 7,3 2,3 19,5 3,7 6,0 11,6 2,3 8,6 5,3 9,4 1,2 5,3 4,8 6,6 6,0 8,5 6,9 6,3 9,8 1,4 7,1 6,3 8,3 9,4 13,5 11,7 10,3 6,9
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
9. 142. 10. 34. 35. 136. 261. 349. 225. 16. 55. 351. 41. 46. 161. 163. 7. 211. 71. 86. 148. 135. 113. 52. 351. 165. 111. 75. 206. 33. 153. 107. 14. 102. 5. 62. 123. 169. 19. 207. 90. 40. 162. 25. 20. 12. 224. 199. 299. 181. 18. 94. 116. 271. 104. 73. 95.
11,6 2,0 11,0 5,8 5,5 2,1 0,7 0,2 1,0 8,1 4,4 0,0 5,0 4,9 1,8 1,8 13,0 1,1 3,5 3,2 1,9 2,2 2,6 4,6 0,0 1,7 2,7 3,5 1,3 5,9 1,8 2,8 8,6 2,9 16,4 3,9 2,4 1,7 7,7 1,2 3,1 5,1 1,8 7,0 7,5 10,5 1,0 1,4 0,5 1,5 7,7 3,1 2,5 0,6 2,8 3,5 3,0
Főiskolák sorrend F/L
11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67.
31,9 31,3 31,1 31,0 30,9 30,2 30,2 29,7 29,5 29,2 29,2 29,1 28,6 28,5 28,0 27,5 27,3 27,2 27,1 26,9 26,7 26,6 26,3 26,2 26,1 26,0 25,9 25,8 25,8 25,7 25,7 25,5 25,4 25,3 25,2 25,1 24,9 24,5 24,4 24,3 23,8 23,8 23,7 23,4 23,3 22,9 22,1 22,0 22,0 21,9 21,7 21,5 21,4 21,2 21,0 20,9 20,8
3. melléklet Középiskola neve
Közgazdasági Sz. Hunfalvy J. Sz. Türr István Sz. Bethlen Gábor Sz. I. Géza király Sz. Közgazdasági Sz. Petőfi Sándor Sz. Péchy Mihály K. Kandó Kálmán Sz. Fellner Jakab Iskola Károlyi István Gyk. Sz. Fáy András Sz. Pataky István Sz. DUNAFERR Sz. Közgazdasági Sz. Bezerédj István Sz. II. Rákóczi Ferenc Sz. Jáky József Sz. Károlyi Mihály Sz. Ganz Ábrahám Sz. Szent-Györgyi Albert Sz. Közgazdasági Sz. Mezőgazdasági Gépész Sz. Puskás Tivadar Sz. Baross Gábor Sz. Bánki Donát Ipari Sz. Savaria Sz. Eötvös József Sz. Beregszászi Pál Ipari Sz. Bugát Pál Sz. és G. Bánki Donát Sz. Ruhaipari Sz. Szigeti György Műszaki Sz. Porpáczy Aladár K. Quantum Üzleti Iskola Hugonnai Vilma Sz. Fáy András Közgazd. Sz. Veress Ferenc Ipari Sz. II. Rákóczi Ferenc Sz. Pálffy Miklós K. Handler Nándor Sz. Közgazdasági Sz. Nádasdy Tamás Sz. Vásárhelyi Pál Sz. Varga Jenő Sz. Bláthy O�ó Vill.ipari Sz. Ipari, Keresk. és Vend. Sz. Jókai Mór K. Lestár Péter Sz. Lukács Sándor Sz. Öveges József Sz. Stromfeld Aurél Sz. Árpád Sz. Dr. Marek József Sz. Jendrassik György Sz. Egry József Sz. és G. Apáczai Csere János Sz.
113 Középiskola székhelye
Hajdúszoboszló Budapest Baja Debrecen Vác Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Debrecen Kecskemét Tatabánya-Sárberek Fót-Gyermekváros Sopron Budapest Dunaújváros Sátoraljaújhely Szekszárd Budapest Székesfehérvár Cegléd Zalaegerszeg Szekszárd Veszprém Seregélyes Szombathely Siófok Nyíregyháza Szombathely Hódmezővásárhely Debrecen Székesfehérvár Ajka Szolnok Budapest Fertőd Győr Békéscsaba Miskolc Hajdúböszörmény Kisvárda Győr Sopron Keszthely Csepreg Békéscsaba Budapest Miskolc Vásárosnamény Kazincbarcika Kecskemét Győr Balatonfűzfő Salgótarján Székesfehérvár Mohács Szolnok Zánka Dombóvár
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
17. 24. 33. 13. 48. 172. 215. 216. 167. 187. 77. 176. 223. 373. 51. 117. 69. 201. 153. 283. 135. 42. 147. 233. 95. 142. 309. 70. 159. 60. 221. 161. 199. 121. 302. 124. 9. 52. 78. 231. 202. 40. 57. 131. 83. 29. 225. 141. 342. 362. 86. 113. 171. 74. 198. 249. 186.
11,8 10,6 9,6 13,3 8,3 2,8 2,2 2,2 2,9 2,5 6,2 2,7 2,1 0,4 8,0 4,5 6,6 2,3 3,4 1,3 3,9 8,7 3,6 2,0 5,3 3,7 1,1 6,6 3,2 7,2 2,1 3,1 2,4 4,4 1,1 4,2 13,8 7,9 6,1 2,0 2,3 8,8 7,6 4,0 5,8 10,2 2,0 3,8 0,8 0,5 5,5 4,6 2,8 6,2 2,4 1,8 2,5
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
84. 201. 159. 63. 56. 270. 167. 81. 193. 99. 219. 110. 130. 151. 140. 192. 220. 76. 239. 38. 297. 43. 61. 205. 87. 47. 100. 335. 65. 132. 103. 351. 30. 285. 210. 328. 42. 32. 183. 173. 156. 119. 82. 72. 216. 3. 182. 168. 347. 154. 70. 58. 194. 144. 77. 351. 117.
3,2 1,4 1,8 3,9 4,4 0,6 1,7 3,2 1,4 3,0 1,0 2,7 2,3 1,9 2,0 1,4 1,0 3,4 0,9 5,3 0,5 5,0 4,1 1,3 3,2 4,8 2,9 0,2 3,8 2,2 2,9 0,0 6,3 0,5 1,1 0,3 5,0 6,0 1,5 1,6 1,8 2,5 3,2 3,5 1,1 20,1 1,5 1,7 0,2 1,8 3,6 4,2 1,4 2,0 3,3 0,0 2,5
Főiskolák sorrend F/L
68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124.
20,4 20,1 19,9 19,9 19,5 19,2 19,0 18,7 18,7 18,6 18,5 18,2 17,9 17,8 17,8 17,7 17,5 17,5 17,4 17,2 17,1 17,0 17,0 17,0 16,9 16,9 16,9 16,8 16,7 16,6 16,5 16,5 16,5 16,4 16,3 16,2 16,2 15,8 15,8 15,7 15,6 15,5 15,5 15,5 15,4 15,3 15,2 15,1 14,9 14,8 14,7 14,7 14,6 14,4 14,4 14,4 14,4
114
A középiskolai munka néhány mutatója 2003 Középiskola neve
Kazinczy Ferenc Sz. Nagyváthy János Sz. Széchenyi István Ipari Sz. Noszlopy Gáspár Sz. Vályi Péter Sz. Hunyadi Mátyás Sz. Toldi Miklós Sz. Dr. Hetényi Géza K. Mathiász János K. Egressy Gábor Sz. Török János Sz. Bartha János Sz. Tótfalusi Kis Miklós Sz. 516. sz. Ipari Sz. Petőfi Sándor Sz. Baross Gábor Sz. Kós Károly Építőipari Sz. Neumann János Sz. Kocsis Pál Sz. Kolos Richárd Sz. Selye János K. Keresk. és Vend.ipari Sz. Korányi Sándor Sz. Herman O�ó Sz. Gábor Áron Műszaki K. Vendéglátóipari Sz. Báthory István Sz. Károly Róbert Sz. Lórántffy Zsuzsanna Sz. Bányai Júlia Sz. Virágh Gedeon Sz. Vasvári Pál Sz. Kemény Gábor Sz. Erdei Ferenc Sz. Hunyadi Mátyás K., Sz. Gundel Károly Sz. Wesselényi Miklós Sz. Tatay Sándor G., Sz. Lippai János Sz. Széchenyi István Sz. Ba�hyány Lajos Sz. Fényes Elek Sz. Teleki Blanka Sz. és G. Budapesti Külkeresk. Sz. Építész, Faip. és Környg. Sz. Kvassay Jenő Sz. Pollák Antal Sz. Rejtő Sándor Sz. Kossuth Lajos Sz. Brassai Sámuel Sz. Asbóth Sándor Sz. Schulek Frigyes Sz. Kossuth Zsuzsa Sz. Sághy Mihály Ipari Sz. Vásárhelyi Pál Sz. Táncsics Mihály Sz. Kossuth Lajos Sz.
Középiskola székhelye
Komló Keszthely Nyíregyháza Kaposvár Tamási Székesfehérvár Nagykőrös Budapest Balatonboglár Budapest Cegléd Szentes Budapest Dombóvár Fehérgyarmat Debrecen Miskolc Budapest Kecskemét Budapest Vác Békéscsaba Miskolc Szombathely Miskolc Sopron Zalaegerszeg Budapest Dunaújváros Baja Kunszentmiklós Szeged Békéscsaba Makó Szekszárd Budapest Nyíregyháza Székesfehérvár Nyíregyháza Hatvan Pápa Budapest Szombathely Budapest Szolnok Budapest Szentes Győr Győr Debrecen Zalaegerszeg Budapest Kalocsa Csongrád Budapest Veszprém Orosháza
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
102. 105. 180. 39. 219. 106. 170. 116. 62. 276. 229. 5. 358. 280. 75. 122. 236. 65. 63. 267. 218. 206. 126. 87. 58. 185. 132. 360. 250. 253. 356. 22. 382. 140. 311. 181. 266. 99. 37. 136. 54. 152. 376. 100. 125. 238. 351. 194. 382. 184. 254. 251. 375. 168. 214. 230. 98.
4,9 4,9 2,6 8,9 2,1 4,9 2,8 4,5 7,1 1,4 2,0 15,2 0,6 1,4 6,2 4,3 1,9 6,9 7,1 1,5 2,1 2,3 4,1 5,4 7,6 2,5 3,9 0,5 1,8 1,8 0,6 10,8 0,0 3,8 1,1 2,6 1,5 5,1 9,2 3,8 7,7 3,4 0,4 5,1 4,2 1,9 0,7 2,4 0,0 2,6 1,8 1,8 0,4 2,9 2,2 2,0 5,2
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
229. 45. 236. 158. 351. 186. 290. 208. 133. 138. 141. 59. 351. 200. 185. 124. 23. 68. 48. 49. 203. 334. 311. 28. 15. 351. 230. 134. 223. 351. 281. 274. 184. 330. 214. 312. 218. 245. 108. 252. 88. 278. 351. 300. 147. 21. 143. 98. 197. 106. 292. 29. 256. 189. 249. 101. 195.
1,0 4,9 0,9 1,8 0,0 1,5 0,5 1,2 2,2 2,1 2,0 4,1 0,0 1,4 1,5 2,4 7,4 3,7 4,8 4,7 1,3 0,2 0,4 6,4 8,5 0,0 1,0 2,2 1,0 0,0 0,6 0,6 1,5 0,3 1,1 0,4 1,1 0,9 2,8 0,8 3,2 0,6 0,0 0,5 1,9 7,5 2,0 3,0 1,4 2,8 0,5 6,4 0,7 1,4 0,8 2,9 1,4
Főiskolák sorrend F/L
125. 126. 127. 128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. 158. 159. 160. 161. 162. 163. 164. 165. 166. 167. 168. 169. 170. 171. 172. 173. 174. 175. 176. 177. 178. 179. 180. 181.
14,3 14,3 14,3 14,2 14,2 14,2 14,1 14,0 13,8 13,7 13,6 13,5 13,3 13,3 13,1 13,1 13,1 13,0 13,0 12,9 12,9 12,9 12,8 12,8 12,8 12,7 12,6 12,5 12,5 12,5 12,4 12,3 12,3 12,2 12,1 12,1 12,1 12,0 12,0 11,9 11,8 11,8 11,7 11,6 11,6 11,5 11,5 11,4 11,4 11,4 11,4 11,3 11,2 11,2 11,2 11,0 11,0
3. melléklet Középiskola neve
Szent István Sz. Keresk. és Vendéglátóip. Sz. Ruhaipari Sz. Vasvári Pál Sz. Keresk, Idegenf. és Vend. Sz. Vay Miklós Sz. Keresk. és Vendéglát. Sz. Bársony István Sz. Ipari Sz. Ferenczi S. Sz. Bereczki Máté Sz. Bánki Donát Sz. Perczel Mór Sz. 138. sz. Ipari Sz. Klapka György Sz. Hiradásipari és Keresk. Sz. Reguly Antal Sz. Szterényi József K. Váci Mihály Sz. Bornemissza Gergely Sz. Petrik Lajos Sz. Marcali Sz. Közgazdasági Sz. és G. Békésy György Sz. Kempelen Farkas Sz. Irinyi János K. József A�ila Sz. Széchenyi I. Sz. Könnyűipari Sz. Jelky András Sz. Ádám László Sz. Székács E. Sz. Béri-Balogh Ádám Sz. Kiss Ferenc Sz. Barabás György K. Csukás Zoltán Sz. Mezőgazdasági K. T. I. Sz. Műszaki Sz. Bródy Imre K. és G. Fáy András Sz. Podmaniczky F. Sz. Hajnik Károly Sz. és G. Gáspár András Sz. Almásy Pál Sz. 508. sz. Kertvárosi Sz. Bem József Sz. Berzeviczy Gergely Sz. Műszaki Sz. Keresk. és Vend.ipari Sz. Keresk. és Vend.ipari Sz. Kossuth Lajos K. Borbély Lajos K. Kelenföldi Műszaki K. Bőrfeldolgozóipari Sz. Mezőgazd. és Él.ipari Sz. Hefele Menyhért Sz. Keresk. és Idegenforg. K.
115 Középiskola székhelye
Budapest Gyöngyös Békéscsaba Tiszavasvári Pécs Sárospatak Esztergom Csongrád Komárom Miskolc Baja Tatabánya Bonyhád Mátészalka Jászberény Fonyód Zirc Monor Székesfehérvár Eger Budapest Marcali Budapest Budapest Komárom Kazincbarcika Gyöngyös Hajdúböszörmény Debrecen Baja Nagykőrös Törökszentmiklós Vasvár Szeged Sárvár Csorna Jánoshalma Celldömölk Ózd Bátonyterenye Budapest Budapest Kecskemét Gyöngyös Pécs Cegléd Esztergom Kalocsa Szolnok Debrecen Budapest Salgótarján Budapest Budapest Kiskunfélegyháza Szombathely Tokaj
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
114. 255. 338. 156. 103. 226. 354. 269. 382. 145. 217. 370. 101. 252. 263. 188. 286. 337. 235. 162. 31. 154. 143. 191. 261. 84. 285. 108. 297. 357. 382. 112. 301. 20. 306. 160. 91. 382. 284. 308. 148. 210. 281. 89. 317. 287. 90. 240. 335. 245. 322. 208. 336. 368. 96. 366. 209.
4,5 1,7 0,8 3,3 4,9 2,0 0,6 1,5 0,0 3,7 2,1 0,4 5,0 1,8 1,6 2,5 1,3 0,8 1,9 3,1 9,9 3,3 3,7 2,4 1,6 5,7 1,3 4,8 1,2 0,6 0,0 4,6 1,2 11,3 1,1 3,2 5,4 0,0 1,3 1,1 3,5 2,2 1,3 5,4 1,1 1,3 5,4 1,9 0,9 1,8 1,0 2,3 0,9 0,5 5,3 0,5 2,2
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
242. 331. 326. 188. 286. 309. 351. 97. 74. 209. 257. 112. 339. 187. 310. 178. 228. 351. 294. 118. 26. 351. 234. 298. 295. 85. 348. 80. 280. 213. 351. 115. 175. 22. 254. 57. 241. 351. 93. 351. 267. 172. 152. 155. 287. 283. 321. 235. 243. 127. 44. 291. 340. 301. 253. 146. 227.
0,9 0,2 0,3 1,4 0,5 0,4 0,0 3,0 3,5 1,2 0,7 2,6 0,2 1,5 0,4 1,6 1,0 0,0 0,5 2,5 6,8 0,0 1,0 0,5 0,5 3,2 0,2 3,3 0,6 1,1 0,0 2,6 1,6 7,4 0,7 4,2 0,9 0,0 3,1 0,0 0,7 1,7 1,8 1,8 0,5 0,6 0,3 0,9 0,9 2,3 4,9 0,5 0,2 0,5 0,7 1,9 1,0
Főiskolák sorrend F/L
182. 183. 184. 185. 186. 187. 188. 189. 190. 191. 192. 193. 194. 195. 196. 197. 198. 199. 200. 201. 202. 203. 204. 205. 206. 207. 208. 209. 210. 211. 212. 213. 214. 215. 216. 217. 218. 219. 220. 221. 222. 223. 224. 225. 226. 227. 228. 229. 230. 231. 232. 233. 234. 235. 236. 237. 238.
11,0 10,9 10,9 10,6 10,5 10,5 10,5 10,4 10,4 10,4 10,3 10,1 10,1 9,8 9,7 9,7 9,5 9,5 9,5 9,5 9,4 9,4 9,4 9,4 9,4 9,3 9,3 9,2 9,2 9,2 9,2 9,1 9,0 9,0 9,0 9,0 8,9 8,9 8,8 8,7 8,7 8,7 8,7 8,6 8,6 8,6 8,6 8,6 8,5 8,5 8,5 8,4 8,3 8,3 8,3 8,3 8,2
116
A középiskolai munka néhány mutatója 2003 Középiskola neve
Szepsi Laczkó Máté Sz. Andrássy Gyula K. Kossuth Lajos Sz. Szemere Bertalan Sz. Kanizsai Doro�ya Sz. Gárdonyi Géza Sz. Képességfejlesztő Magáng. Széchenyi István Sz. Rippl Rónai József Sz. Eötvös Loránd Sz. 626. sz. Sz. Surányi Endre Sz., G. Csepel Műszaki Sz. Fáy András Sz. 504. sz. Ipari Sz. Ujhelyi Imre Sz. Radnóti Miklós Sz. Pestszentlőrinci Sz. Krúdy Gyula Sz. Csonka János Sz. Garbai Sándor Sz. Trefort Ágoston Sz. Baross Gábor Sz. Mezőgazdasági Sz. Munkácsy Mihály Sz. Zsoldos Ferenc Sz. MODELL Divatiskola Wesselényi Miklós Sz. Pálóczi Horváth István Sz. Eötvös József Sz. Fodor J. G. és Sz. Varga Márton Sz. Építőipari, Faipari Sz. Kiskunlacházi Sz. Róth Gyula Sz. Teleki Blanka Sz. és G. Bethlen Gábor Sz. Kereskedelmi Sz. Acsády Ignác Sz. Madách Imre Sz. Bercsényi Miklós Sz. 12. sz. Ipari és Ker. Sz. Kossuth Lajos Sz. Kaesz Gyula Faipari Sz. Széchenyi István Sz. Szent-Györgyi Albert Sz. Klauzál Gábor Sz. Móricz Zs. K. (Radnai) Corvin Mátyás Sz. Thúry György Sz. Vadas Jenő Erdészeti Sz. Faller Jenő Sz. Verebély László Sz. Halásztelki Ref. Agrárium Ipari Sz. Keresk. és Vend.ipari Sz. Kós Károly Sz.
Középiskola székhelye
Sátoraljaújhely Miskolc Budapest Miskolc Salgótarján Dunakeszi Székesfehérvár Mezőkövesd Kaposvár Oroszlány Mezőtúr Kazincbarcika Budapest Budapest Bonyhád Szentlőrinc Pécs Budapest Siófok Szeged Kiskunhalas Sátoraljaújhely Miskolc Pétervására Zalaegerszeg Szentes Budapest Budapest Örkény Gyál Szeged Budapest Kaposvár Kiskunlacháza Sopron Budapest Gyomaendrőd Mezőtúr Pápa Gödöllő Ajka Budapest Kiskunfélegyháza Budapest Kaposvár Ajka Budapest Budapest Hódmezővásárhely Nagykanizsa Mátrafüred Várpalota Budapest Halásztelek Nagykáta Eger Érd
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
157. 7. 158. 127. 193. 241. 109. 227. 259. 382. 305. 177. 334. 374. 289. 120. 104. 228. 119. 234. 298. 382. 260. 123. 344. 211. 349. 279. 359. 222. 265. 56. 330. 192. 30. 220. 275. 382. 348. 189. 377. 182. 270. 272. 353. 371. 346. 295. 332. 304. 271. 174. 380. 190. 382. 239. 290.
3,3 14,1 3,2 4,0 2,4 1,9 4,6 2,0 1,7 0,0 1,1 2,7 0,9 0,4 1,3 4,4 4,9 2,0 4,4 1,9 1,2 0,0 1,7 4,3 0,7 2,2 0,7 1,4 0,6 2,1 1,5 7,6 1,0 2,4 10,0 2,1 1,4 0,0 0,7 2,4 0,3 2,6 1,5 1,4 0,6 0,4 0,7 1,2 0,9 1,1 1,4 2,7 0,2 2,4 0,0 1,9 1,3
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
351. 4. 303. 120. 149. 351. 128. 176. 170. 221. 351. 145. 238. 78. 129. 64. 351. 275. 263. 266. 289. 179. 54. 137. 232. 333. 351. 351. 131. 315. 314. 50. 122. 248. 36. 306. 191. 351. 264. 247. 202. 244. 351. 323. 217. 304. 313. 308. 338. 337. 69. 293. 260. 121. 268. 325. 272.
0,0 18,8 0,4 2,5 1,9 0,0 2,3 1,6 1,7 1,0 0,0 1,9 0,9 3,3 2,3 3,9 0,0 0,6 0,7 0,7 0,5 1,5 4,4 2,1 1,0 0,2 0,0 0,0 2,2 0,3 0,4 4,7 2,4 0,8 5,4 0,4 1,4 0,0 0,7 0,8 1,3 0,9 0,0 0,3 1,1 0,4 0,4 0,4 0,2 0,2 3,6 0,5 0,7 2,4 0,7 0,3 0,6
Főiskolák sorrend F/L
239. 240. 241. 242. 243. 244. 245. 246. 247. 248. 249. 250. 251. 252. 253. 254. 255. 256. 257. 258. 259. 260. 261. 262. 263. 264. 265. 266. 267. 268. 269. 270. 271. 272. 273. 274. 275. 276. 277. 278. 279. 280. 281. 282. 283. 284. 285. 286. 287. 288. 289. 290. 291. 292. 293. 294. 295.
8,2 8,1 8,1 8,1 8,1 8,0 8,0 8,0 8,0 7,9 7,9 7,8 7,8 7,8 7,8 7,8 7,7 7,7 7,7 7,7 7,6 7,6 7,5 7,5 7,5 7,4 7,3 7,3 7,3 7,2 7,2 7,2 7,1 7,1 7,1 7,1 7,1 7,1 7,1 7,0 7,0 7,0 6,9 6,9 6,8 6,7 6,7 6,7 6,6 6,6 6,5 6,5 6,5 6,5 6,5 6,4 6,4
3. melléklet Középiskola neve
615. Székely Mihály Sz. Ihász Dániel Sz. és G. 614. sz. Ipari Sz. Szentpáli István Sz. Hansági Ferenc Sz. Galamb József Sz. Petzelt József Sz., K. Pannon Lovas Akadémia Veress Péter Sz. Táncsics Mihály Sz. Eötvös József Sz. Csiha Győző Ipari Sz. Magyar Gyula Sz. Széchenyi István Sz. Vörösmarty Mihály Sz. Tisza Lajos Sz. Él.ipari és Földmérési Sz. Kultsár István Sz. Baross László Sz. Keresk. és Vendéglátóip Sz. Bánki Donát Sz. Király Endre Sz. Széchenyi István Sz. Radnóti Miklós Sz. Szász Ferenc Sz. Eötvös Loránd Sz. Damjanich János Ipari Sz. Povolny Ferenc Sz. Fáy András Sz. 501. sz. Csizmazia Gy. Sz. Nagyatádi Sz. Velinszki L. G. és Sz. Leővey Klára Sz. Móra Ferenc Sz. Soós István Sz. Debreczeni M. G. és Sz. 118. sz. Szerencsi Sz. Szent István Sz. Brozik Dezső Sz. Dobos C. József Sz. Mezőgazdasági Sz. Lengyel Gyula Sz. Petőfi Sándor Sz. és G. Széchenyi István Sz. Békés Glasz Sz. Keresk. és Vendéglátóip Sz. Arany János Sz. Hunyadi Mátyás Sz. 500. sz. Angster József Sz. Mezőgazd. és Erdészeti Sz. Széchenyi Ferenc Sz. Bethlen Gábor Sz. Mezőgazd. és Él.ipari Sz. Bay Zoltán Sz. Vendégl., Idegenf., Ker. Sz. Csonka János Sz. Kinizsi Pál Sz.
117 Középiskola székhelye
Szarvas Budapest Mezőhegyes Miskolc Szeged Makó Szentendre Kaposvár Győr Vác Bere�yóújfalu Hajdúnánás Budapest Tapolca Székesfehérvár Szeged Szombathely Komárom Mátészalka Tatabánya Budapest Vác Nagykanizsa Mohács Budapest Budapest Hatvan Debrecen Pécel Komló Nagyatád Pusztaszabolcs Budapest Szeged Budapest Miskolc Szerencs Székesfehérvár Bere�yóújfalu Budapest Abaújszántó Budapest Budapest Budapest Budapest Székesfehérvár Budapest Mosonmagyaróvár Pécs Piliscsaba Balatonfüred Budapest Szabadkígyós Budapest Keszthely Budapest Zalaegerszeg
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
200. 321. 264. 258. 110. 248. 294. 16. 28. 68. 278. 88. 93. 315. 149. 196. 183. 268. 197. 224. 365. 350. 300. 165. 326. 361. 379. 382. 310. 324. 244. 175. 257. 137. 163. 166. 164. 85. 203. 293. 111. 381. 262. 282. 312. 49. 314. 179. 212. 273. 76. 246. 243. 313. 333. 328. 232.
2,3 1,0 1,6 1,7 4,6 1,8 1,2 12,6 10,2 6,8 1,4 5,4 5,3 1,1 3,5 2,4 2,6 1,5 2,4 2,1 0,5 0,7 1,2 2,9 1,0 0,5 0,2 0,0 1,1 1,0 1,9 2,7 1,7 3,8 3,0 2,9 3,0 5,6 2,3 1,2 4,6 0,2 1,6 1,3 1,1 8,2 1,1 2,6 2,2 1,4 6,2 1,8 1,9 1,1 0,9 1,0 2,0
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
317. 160. 262. 231. 351. 198. 351. 8. 24. 37. 327. 276. 166. 269. 31. 318. 174. 164. 89. 180. 316. 246. 250. 324. 351. 126. 336. 351. 79. 171. 322. 332. 343. 345. 277. 190. 279. 157. 92. 351. 53. 305. 226. 350. 351. 109. 51. 114. 341. 258. 251. 222. 351. 215. 344. 196. 177.
0,3 1,8 0,7 1,0 0,0 1,4 0,0 12,6 7,3 5,4 0,3 0,6 1,7 0,6 6,1 0,3 1,6 1,7 3,2 1,5 0,3 0,8 0,8 0,3 0,0 2,3 0,2 0,0 3,3 1,7 0,3 0,2 0,2 0,2 0,6 1,4 0,6 1,8 3,1 0,0 4,6 0,4 1,0 0,1 0,0 2,7 4,6 2,6 0,2 0,7 0,8 1,0 0,0 1,1 0,2 1,4 1,6
Főiskolák sorrend F/L
296. 297. 298. 299. 300. 301. 302. 303. 304. 305. 306. 307. 308. 309. 310. 311. 312. 313. 314. 315. 316. 317. 318. 319. 320. 321. 322. 323. 324. 325. 326. 327. 328. 329. 330. 331. 332. 333. 334. 335. 336. 337. 338. 339. 340. 341. 342. 343. 344. 345. 346. 347. 348. 349. 350. 351. 352.
6,3 6,3 6,3 6,3 6,3 6,1 6,1 6,0 5,9 5,8 5,7 5,7 5,6 5,6 5,6 5,6 5,5 5,5 5,5 5,4 5,3 5,3 5,3 5,3 5,2 5,2 5,2 5,2 5,1 5,0 5,0 5,0 4,9 4,9 4,8 4,8 4,8 4,7 4,6 4,6 4,6 4,5 4,5 4,4 4,4 4,4 4,4 4,3 4,3 4,3 4,3 4,3 4,2 4,1 4,1 4,0 4,0
118
A középiskolai munka néhány mutatója 2003 Középiskola neve
Építőipari és Díszítőműv. Sz. Perczel Mór Ipari Sz. Illési Sándor Sz. Mezőgazdasági Sz. Berzeviczy Gergely Sz. Gábor Á. Ipari Sz. Irinyi János K. és Sz. Eötvös József Sz. Ujhelyi Imre Tejipari K. Keresk. és Vend.ipari Sz. Medgyaszay István Sz. Géza Fejedelem Ipari Sz. Jávorka Sándor Sz. Kozma Lajos Sz. Lipthay Béla Sz. 208. sz. Csonka János Sz. Lábassy János Sz. Deák Ferenc Szk. I. Diósgyôr-Vasgyári Sz. Földes Ferenc Sz. Bercsényi Miklós Sz. Lippai János Sz. Varga István Sz. Rázsó Imre Sz. Csepeli Vendéglátóipari K. Mezőgazd. Középfokú Sz. Gervay Mihály Sz. Apponyi Sándor Sz. Művelődésért Alapítv. K. Szabóky Adolf Műszaki Sz. 142. sz. Móricz Zs. Sz. Déri Miksa Sz. MATURA Sz. Terézvárosi Keresk. Sz. Vend., Idegenf. és Keresk. K. Szondi György Sz. Keresk. és Vendéglátóip. Sz. Kereskedelmi Sz. Magyar Hajózási Sz. Krúdy Gyula Sz. Kossuth Zsuzsanna Sz. Kézműipari Sz. Giorgio Perlasca Sz. Ganz Ábrahám K. Varró István Sz. Tiszaparti G. és Sz. ** Krúdy Gyula G. és Sz. Árpád G. és Sz. Batsányi János G. és Sz. Ba�hyány Lajos G. és Sz. Tinódi Sebestyén G. és Sz. Deák Ferenc G. és Sz. Türr István G. és Sz. Vásárhelyi Pál G. és Sz. I. Béla G. és K. Eötvös József G. és Sz.
Középiskola székhelye
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
Budapest 277. 1,4 Mór 296. 1,2 Kisújszállás 288. 1,3 Eger 150. 3,5 Budapest 178. 2,6 Ózd 345. 0,7 Budapest 207. 2,3 Miskolc 213. 2,2 Vitnyéd-Csermajor 237. 1,9 Dunaújváros 318. 1,1 Veszprém 256. 1,7 Esztergom 355. 0,6 Tata 81. 5,9 Budapest 195. 2,4 Szécsény 340. 0,8 Szigetszentmiklós 327. 1,0 Törökszentmiklós 291. 1,3 Kazincbarcika 316. 1,1 Miskolc 247. 1,8 Budapest 369. 0,4 Budapest 323. 1,0 Sopron 128. 4,0 Budapest 303. 1,1 Körmend 382. 0,0 Budapest 352. 0,7 Vép 382. 0,0 Budapest 343. 0,8 Lengyel 242. 1,9 Kaposvár 382. 0,0 Budapest 319. 1,0 Fehérgyarmat 320. 1,0 Budapest 331. 0,9 Kaposvár 329. 1,0 Budapest 382. 0,0 Budapest 173. 2,8 Balassagyarmat 347. 0,7 Salgótarján 292. 1,2 Vác 382. 0,0 Budapest 367. 0,5 Szeged 364. 0,5 Dabas 382. 0,0 Budapest 363. 0,5 Budapest 372. 0,4 Budapest 307. 1,1 Karcag 339. 0,8 VEGYES KÖZÉPISKOLÁK Szolnok 9. 23,0 Győr 21. 16,5 Tatabánya 8. 23,2 Csongrád 7. 24,8 Nagykanizsa 4. 28,2 Sárvár 39. 13,9 Jászárokszállás 36. 14,0 Pápa 25. 15,7 Polgár 22. 16,5 Szekszárd 31. 14,4 Sopron 114. 3,1
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
Főiskolák sorrend F/L
282. 351. 302. 105. 265. 351. 212. 255. 91. 204. 139. 307. 67. 125. 83. 351. 320. 351. 96. 351. 351. 351. 240. 288. 319. 150. 351. 273. 284. 259. 351. 329. 233. 346. 351. 351. 351. 351. 237. 351. 351. 351. 342. 296. 351.
0,6 0,0 0,4 2,8 0,7 0,0 1,1 0,7 3,1 1,3 2,0 0,4 3,7 2,4 3,2 0,0 0,3 0,0 3,0 0,0 0,0 0,0 0,9 0,5 0,3 1,9 0,1 0,6 0,6 0,7 0,0 0,3 1,0 0,2 0,0 0,0 0,0 0,0 0,9 0,0 0,0 0,0 0,2 0,5 0,0
353. 354. 355. 356. 357. 358. 359. 360. 361. 362. 363. 364. 365. 366. 367. 368. 369. 370. 371. 372. 373. 374. 375. 376. 377. 378. 379. 380. 381. 382. 383. 384. 385. 386. 387. 388. 389. 390. 391. 392. 393. 394. 395. 396. 397.
4,0 3,9 3,8 3,8 3,7 3,6 3,6 3,5 3,5 3,4 3,4 3,4 3,3 3,3 3,2 3,2 3,2 3,2 3,2 3,2 3,1 3,0 2,9 2,9 2,9 2,8 2,8 2,8 2,8 2,8 2,8 2,8 2,7 2,6 2,6 2,5 2,5 2,4 2,3 2,3 2,3 2,1 1,8 1,3 0,8
61. 16. 5. 20. 3. 14. 82. 6. 36. 19. 87.
4,3 8,1 11,3 7,6 12,1 8,8 3,3 11,1 5,9 7,7 3,1
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
46,4 43,2 39,9 39,9 38,0 37,7 37,6 37,4 35,7 35,1 34,5
3. melléklet
119
Középiskola neve
Középiskola székhelye
Tóparti G. és Sz. Bajza József G. és Sz. Liska József Sz. és G. Ward Mária G.és Sz. Hajnóczy József G. és Sz. Petőfi Sándor G. és Sz. Gárdonyi Géza G. és Sz. Görög Katolikus G. és Sz. Neumann János G. és Sz. Hunyadi János G. és Sz. Munkácsy Mihály G. és Sz. Bródy Imre G. és Sz. Zay Anna G. és Sz. Lóczy Lajos G. és Sz. Mátyás király G. és Sz. Szent-Györgyi Albert G. és Sz. Vajda Péter G. és Sz. Boronkay György K. és G. Illyés Gyula K. Eötvös Loránd K. Mikszáth K. G. és Sz. ** Babits Mihály G. és Sz. Táncsics Mihály G. és Sz. Kossuth Zsuzsa Sz. Szent László ÁMK G. Tömörkény István G. és Sz. Bercsényi Miklós G. és Sz. Kőrösi Csoma S. G. és Sz. Ady Endre G. és Sz. Teleki Blanka G. és Sz. Ady Endre Ipari Sz. Móricz Zsigmond G. és Sz. Eötvös József K. Bláthy O�ó Titusz Sz. és G. Német Nemzetiségi G. és Sz. Kossuth Lajos G. és Sz. Szent-Györgyi A. G. és Sz. Evangélikus G. Sz. Bocskai István G. és Sz. Vas- és Villamosip. Sz., G. Dr. Mező Ferenc G. és Sz. Kossuth Lajos G. és Sz. József A�ila G. és Sz. Széchényi Ferenc G. és Sz. Tevan Andor Sz. és G. Móricz Zsigmond G. és Sz. Szent László G. és Sz. Széchenyi I. G. és Sz. Eötvös József G. és Sz. Váci Mihály G. és Sz. Péter A. G. és Szigeti E. Sz. Ady Endre G. és Sz. Mészáros Lőrinc G. és Sz. Szegedi Kis István G. Karacs Ferenc G. és Sz. Bánki Donát Sz. és G. Petőfi Sándor G. és Sz.
Székesfehérvár Hatvan Jászberény Kecskemét Tiszaföldvár Sárbogárd Eger Hajdúdorog Eger Csorna Kaposvár Ajka Nyíregyháza-Ökrösföld Balatonfüred Fonyód Balassagyarmat Szarvas Vác Budaörs Kaposvár Pásztó Pécs Orosháza Eger Baja Szeged Győr Hajdúnánás Csenger Mezőtúr Szekszárd Kisújszállás Heves Budapest Pilisvörösvár Sátoraljaújhely Győr Békéscsaba Szerencs Sopron Nagykanizsa Tiszafüred Monor Barcs Békéscsaba Ibrány Mezőkövesd Szeged Tiszaújváros Encs Szeghalom Nagyatád Jászapáti Mezőtúr Püspökladány Dunaújváros Kiskőrös
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
6. 33. 107. 10. 38. 44. 15. 14. 5. 94. 16. 27. 72. 13. 20. 24. 41. 61. 3. 123. 47. 1. 11. 95. 68. 2. 117. 19. 64. 43. 90. 55. 48. 88. 51. 32. 118. 12. 28. 105. 35. 23. 56. 42. 73. 101. 45. 70. 18. 50. 30. 66. 69. 65. 46. 103. 37.
26,4 14,2 4,1 21,7 14,0 12,9 18,9 19,0 27,0 5,1 18,8 15,3 8,1 19,0 16,5 15,8 13,5 10,5 30,5 2,7 12,6 34,4 21,4 5,1 8,5 33,1 2,9 16,6 9,7 13,0 5,4 11,2 12,5 5,6 11,8 14,3 2,9 20,2 15,0 4,3 14,1 16,3 11,2 13,0 7,7 4,5 12,9 8,4 16,7 12,0 14,4 8,9 8,4 9,4 12,7 4,4 14,0
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
9. 10. 50. 48. 73. 30. 38. 74. 4. 51. 15. 25. 135. 11. 12. 69. 37. 2. 8. 28. 24. 13. 40. 144. 91. 76. 85. 22. 99. 72. 46. 80. 71. 57. 83. 53. 75. 49. 31. 21. 52. 34. 64. 86. 89. 144. 27. 141. 1. 23. 26. 17. 102. 54. 32. 70. 55.
9,9 9,5 4,6 4,7 3,7 6,3 5,8 3,7 11,4 4,6 8,4 6,5 0,4 9,4 9,3 3,8 5,8 14,1 10,3 6,4 6,6 9,1 5,6 0,0 2,9 3,6 3,3 7,4 2,6 3,7 4,9 3,4 3,8 4,4 3,3 4,6 3,7 4,7 6,2 7,6 4,6 5,9 4,0 3,2 3,0 0,0 6,5 0,2 16,1 6,7 6,5 7,9 2,5 4,5 6,0 3,8 4,4
Főiskolák sorrend F/L
12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68.
33,5 31,9 31,9 31,6 31,3 30,7 30,4 30,3 29,7 29,6 29,5 29,5 29,4 29,3 29,3 29,0 28,8 28,8 28,4 28,2 27,8 27,6 27,3 27,1 26,3 26,3 25,8 25,6 25,6 25,6 25,4 25,0 24,9 24,9 24,9 24,7 24,7 24,2 24,0 24,0 23,9 23,8 23,8 23,7 23,6 23,5 23,4 23,3 23,2 23,1 22,8 22,8 22,6 22,5 22,4 22,4 22,2
120
A középiskolai munka néhány mutatója 2003 Középiskola neve
Tokaji Ferenc G. és Sz. Petőfi Sándor G. és Sz. Bolyai János G. és Sz. Táncsics Mihály G. és Sz. Kossuth Zsuzsanna G. és Sz. Zrínyi Miklós G. és Sz. Humán K. József A�ila G. és Sz. Arany János G. és Sz. Kossuth Lajos Sz. Gábor Áron G. és Sz. Baktay Ervin G. és Sz. Irinyi János G. és Sz. Árpád Fejedelem G. és Sz. Széchenyi I. G. és Sz. Dózsa György G. és Sz. Corvin Mátyás G. és Sz. Kiss József G. és Sz. Bo�yán János G. és K. Nagy László G. és Sz. Veres Péter G. Kandó Kálmán Sz Nagyváthy János K. Ipari Sz. és G. Mechatronikai Sz. és G. Gábor Dénes G., Sz. Dráva Völgye K. Vay Ádám G., Sz. Damjanich J. G. és Sz. Bajcsy-Zsilinszky E. G. és Sz. Kolumbusz Kristóf G. és Sz. Kinizsi Pál G. és Sz. Berzsenyi Dániel G. és Sz. G. és Sz. Ványai Ambrus G., Sz. Vajda János G. és Sz. Izsó Miklós G. és Sz. Rudnay Gyula K. Erdey-Grúz Tibor Sz. Kossuth Zsuzsa Sz. és G. Kossuth Zsuzsanna G. és Sz. Pech Antal Sz. és G. Teleki Blanka G. és Sz. Irinyi János K. és G. Flór Ferenc G. és Sz. Ké�annyelvű Sz. és G. G. és Műszaki Sz. Ady Endre-Bay Zoltán G. Remenyik Zs. G. és Sz. Trefort Ágoston Sz. Vas László Sz. és G. Juhász Gyula Sz. és G. Veress J. Sz. és József A. G. Kanizsai Doro�ya Sz. Balásházy János Sz. Mikszáth Kálmán K. Jendrassik György Sz.
Középiskola székhelye
Tokaj Aszód Ócsa Kisbér Szeged Szigetvár Budapest Ózd Bere�yóújfalu Tatabánya Karcag Dunaharaszti Nyergesújfalu Kistelek Pécs Kiskunmajsa Budapest Mezőcsát Esztergom Kunhegyes Balmazújváros Záhony Csurgó Veszprém Budapest Szeged Barcs Baktalórántháza Nagykáta Újfehértó Etyek-Botpuszta Abony Marcali Törökbálint Túrkeve Bicske Edelény Tab Debrecen Budapest Hódmezővásárhely Tatabánya Tiszalök Debrecen Kerepestarcsa Budapest Újszász Sarkad Füzesabony Békéscsaba Tatabánya Makó Kunszentmárton Budapest Debrecen-Pallag Balassagyarmat Veszprém
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
29. 49. 58. 126. 89. 63. 121. 52. 34. 78. 26. 104. 92. 54. 59. 93. 82. 85. 115. 119. 57. 122. 81. 79. 91. 76. 67. 137. 71. 97. 60. 84. 40. 100. 75. 109. 83. 62. 17. 110. 86. 111. 113. 77. 87. 139. 136. 96. 99. 129. 145. 133. 80. 112. 74. 130. 124.
14,6 12,1 10,7 2,5 5,5 10,0 2,8 11,6 14,2 6,6 15,6 4,4 5,3 11,2 10,7 5,3 6,5 5,9 3,0 2,9 10,9 2,7 6,5 6,6 5,4 6,9 8,7 1,7 8,3 4,8 10,6 6,1 13,8 4,6 7,0 3,8 6,2 10,1 17,2 3,7 5,9 3,3 3,2 6,7 5,7 1,4 1,8 4,9 4,7 2,2 0,8 1,8 6,6 3,3 7,5 1,9 2,6
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
68. 45. 77. 60. 122. 84. 94. 58. 90. 121. 56. 103. 104. 119. 78. 134. 47. 59. 88. 138. 118. 43. 62. 18. 41. 112. 44. 127. 114. 63. 7. 95. 105. 29. 35. 109. 33. 66. 42. 113. 107. 67. 110. 65. 79. 81. 125. 108. 92. 124. 133. 144. 117. 130. 39. 136. 98.
3,9 5,0 3,6 4,3 1,0 3,3 2,8 4,3 2,9 1,1 4,4 2,5 2,5 1,2 3,6 0,4 4,8 4,3 3,0 0,3 1,3 5,1 4,2 7,8 5,6 2,0 5,1 0,7 1,5 4,1 10,6 2,7 2,4 6,3 5,9 2,2 5,9 4,0 5,5 1,9 2,3 4,0 2,1 4,0 3,4 3,4 1,0 2,2 2,8 1,0 0,4 0,0 1,4 0,6 5,7 0,4 2,6
Főiskolák sorrend F/L
69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125.
22,2 21,9 21,9 21,6 21,6 21,1 21,1 20,9 20,9 20,7 20,7 20,4 20,0 19,9 19,9 19,8 19,5 19,5 19,2 19,0 18,3 18,2 18,0 17,9 17,8 17,8 17,8 17,5 17,2 17,1 17,0 17,0 16,8 16,6 16,6 15,7 15,2 14,6 14,6 14,6 14,5 14,3 13,8 13,4 13,4 13,3 13,3 13,2 12,6 12,1 11,4 11,2 10,6 10,5 10,3 9,7 9,6
3. melléklet Középiskola neve
Csapó Dániel Sz. Pogány Frigyes Sz. és G. Martfűi Sz. és G. Öveges József G. és Sz. Munkácsy Mihály K. Farkas Gyula Sz. és G. Bókay János Sz. és G. Dolgozók G.-a és Sz. Serényi Béla G. és Sz. Szentannai S. Sz. és G. Zsigmond téri G., Sz. Jelky András Sz. és G. Kinizsi Pál Sz. Ba�hyány S. L. Sz. és G. Szily Kálmán K. Csete Balázs K. Katona J. Sz. és G. Pesti Barnabás Sz. Fodor József Sz. és G. Március 15. G. és Sz. Semmelweis Ignác Sz. és G. Kenderesi K.
121 Középiskola székhelye
Szekszárd-Palánk Budapest Martfű Budapest Gyula Békés Budapest Győr Putnok Karcag Budapest Budapest Kaposvár Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Lőrinci Budapest Kenderes
Tudományegyetemek*** sorrend F/L
106. 127. 102. 141. 140. 120. 135. 146. 53. 98. 116. 142. 125. 128. 132. 138. 131. 108. 143. 147. 134. 144.
4,3 2,4 4,4 1,3 1,3 2,9 1,8 0,2 11,5 4,8 3,0 1,1 2,5 2,2 1,9 1,5 1,9 3,9 1,1 0,0 1,8 1,0
Műszaki és agrár e. sorrend F/L
106. 97. 137. 120. 143. 116. 126. 139. 93. 115. 101. 142. 96. 131. 100. 140. 132. 111. 128. 144. 129. 123.
2,4 2,6 0,3 1,2 0,1 1,4 0,8 0,2 2,8 1,5 2,5 0,2 2,7 0,5 2,6 0,2 0,5 2,0 0,7 0,0 0,7 1,0
Főiskolák sorrend F/L
126. 127. 128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147.
9,6 9,5 9,5 9,3 9,1 9,1 8,3 8,2 8,2 7,4 7,4 7,4 7,2 6,8 6,6 6,6 6,5 6,4 5,3 3,7 3,6 3,1