Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 1
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
1
ZSINATI TÖRVÉNYEK, HATÁROZATOK Békéscsaba, 2011. május 13–14.
Zsinati határoZatok 12/2011. (V. 13.) zsinati határozat egyházi bíróság jegyzője választásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (4) bekezdés a) pontja alapján – utalva az egyház törvényes rendjének és békéjének megőrzéséről szóló 2005. évi IX. törvény 17. § (2) bekezdésére Bede Tamást és dr. Dancs Csillát a Magyarországi Evangélikus Egyház egyházi bírósága nemlelkészi jegyzőjévé választja az általános tisztújítás időpontjáig, 2012-ig. 13/2011. (V. 13.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (5) bekezdés b) pontja alapján – utalva a 140. § (2) bekezdésére – Ittzés János püspök jelentését a 2010. évben végzett elnök-püspöki, országos tisztségviselői tevékenységről elfogadja. 14/2011. (V. 13.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (5) bekezdés b) pontja alapján – utalva a 140. § (2) bekezdésére – az országos ügyész országos tisztségviselőnek a 2010. évben végzett tevékenységről szóló jelentést elfogadja. 15/2011. (V. 13.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (5) bekezdés b) pontja alapján – utalva a 140. § (2) bekezdésére – az országos irodaigazgató országos tisztségviselőnek a 2010. évben végzett tevékenységről szóló jelentést elfogadja.
16/2011. (V. 13.) zsinati határozat jelentés meghallgatásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (5) bekezdés c) pontja alapján az országos számvevőszék 2010. évben folytatott tevékenységéről szóló jelentést meghallgatta. 17/2011. (V. 13.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (5) bekezdés b) pontja alapján – utalva a 140. § (2) bekezdésére – a zsinat lelkészi elnökének Korányi András és nemlelkészi elnökének Muntag András országos tisztségviselőknek 2010. évben folytatott tevékenységéről szóló jelentést elfogadja. 18/2011. (V. 13.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (5) bekezdés b) pontja alapján – utalva a 140. § (2) bekezdésére – Novotny Zoltán országos sajtóbizottsági elnök, országos tisztségviselő 2010. évben folytatott tevékenységéről szóló jelentést elfogadja. 19/2011. (V. 13.) zsinati határoza kiskőrösi oktatási intézmény alapításáról és országos fenntartásba vételéről A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (7) bekezdés a) pontja alapján – utalva 65/2011. (VI. 28.) országos presbitériumi határozatra – a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség által alapított Harangvirág Evangélikus Óvoda oktatási intézmény országos fenntartásba vételéről szóló fenntartói határozatot tudomásul veszi. 20/2011. (V. 13.) zsinati határozat szentendrei oktatási intézmény alapításáról és országos fenntartásba vételéről A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. tör-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2
2011.08.04.
21:27
Oldal 2
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
vény 104. § (7) bekezdés a) pontja alapján – utalva 66/2/2011. (VI. 28.) országos presbitériumi határozatra – a Szentendrei Evangélikus Egyházközség által alapított Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda oktatási intézmény országos fenntartásba vételéről szóló fenntartói határozatot tudomásul veszi. 21/2011. (V. 13.) zsinati határozat Evangélikus roma szakkollégium alapításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (6) bekezdés d) pontja alapján az alábbi feltételek teljesülése esetén az Evangélikus Roma Szakkollégiumot megalapítja. 1) A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága írásban nyilatkozik arról, hogy a) a szakkollégiumi normatíva mikor kerül bevezetésre, b) az addig terjedő időben a képzés anyagi hátterét milyen formában és mekkora összeggel tudja támogatni. Határidő: A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság képviseletében Lakner Zoltán a május 10-i egyeztető tárgyaláson azt ígérte, hogy a támogatás mértékéről június közepéig nyilatkoznak. 2) 2011. május 31-ig elkészül az intézmény szakmai programja, amelyet a felsőoktatási szakértők bevonásával megtárgyal és jóváhagy. A spirituális modul felelőse Molnár Erzsébet lelkész, a roma-magyar identitást erősítő modul felelőse Erdei Virág, romológus, a közismereti modul felelőse Dezanove Bartolomeu szociológus, intézményvezető. A szakmai programot megvitatja és elfogadja – felsőoktatási szakértő bevonásával – az országos oktatási és nevelési bizottság június 7. napján megtartandó ülése. 3) 2011. május 31-ig elkészül az intézmény költségvetése, amelyet az országos gazdasági bizottság 2011. június 15-i ülésén megtárgyal és jóváhagy. A költésvetés elkészítésének felelőse: Karahuta Jánosné, az Oltalom Szeretetszolgálat gazdasági vezetője. 4) A Nyíregyházi Főiskolával 2011. június 15-ig megszületik az együttműködési megállapodás arról, hogy a Szakkollégium a Főiskola Campus Kollégiumában milyen anyagi feltételekkel nyer ideiglenesen elhelyezést és milyen tárgyi eszközöket bocsátanak rendelkezésre milyen feltételekkel – így biztosított az intézmény infrastruktúrája. Az együttműködési megállapodást az országos presbitérium hagyja jóvá. Felelős: Kákay István és Laborczi Géza 5) 2011. június 15-ig az Magyarországi Evangélikus Egyház megállapodást köt az Oltalom Szeretetszolgálattal, amelyben az intézmény (átmenetileg) vállalja az abban meghatározott feltételekkel a Szakkollégium gazdasági ügyeinek elkülönített vitelét és kezelését.
2011. július 20.
Felelős: Kákay István, Laborczi Géza 6) Az intézmény igazgatójának megbízása az országos presbitérium döntésével, melyet megelőzően – felsőoktatási szakértő véleményének ismeretében – az országos oktatási és nevelési bizottság támogató döntést be kell szerezni. Előkészítésért felelős: dr. Fabiny Tamás, Kákay István, Bakay Péter, Laborczi Géza. Határidő: legkésőbb 2011. június 15. 7) Az országos oktatási és nevelési bizottság és a gazdasági bizottság ülését követően az országos presbitérium – a zsinati elnökség egyetértési jogának erre az esetre történő fenntartásával– megtárgyalja az alapítás helyzetét és felhatalmazza az országos elnökséget az alapító okirat jóváhagyására. A zsinat e határozat meghozatalával felhatalmazza a zsinati elnökséget egyetértési jogának gyakorlására. Határidő: legkésőbb 2011. július 15. Az alapítás körülményeire tekintettel a zsinat – e határozat elfogadásával – előkészítő bizottságot hoz létre, melynek vezetője dr. Fabiny Tamás püspök és Muntag András zsinati elnök; tagjai: Kákay István országos irodaigazgató, Csorba Gábor a gazdasági osztályvezető, Hajdó Ákos oktatási osztályvezető, dr. Benkő Ingrid jogtanácsos, Bakay Péter cigánymisszióért felelős referens, Laborczi Géza lelkész, Szovcsics Erika, szükség esetén a bizottság kooptálhatja az EHE és a Luther Szakkollégium delegáltját. Az előkészítő bizottság gondoskodik az ideiglenes szervezeti és működési szabályzat elkészítéséről. 8) Az intézmény nyilvántartásba vétele. Felelős: Kákay István Határidő: az intézmény 2011. szeptember 1. napjával megkezdhesse működését. 22/1/2011. (V. 14.) zsinati határozat Lajoskomárom nagyközség Önkormányzatával megkötendő ellátási szerződésről A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (7) bekezdés a) pontja alapján – az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 73. § (1) bekezdésére – a Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzatával kötendő – gyermekjóléti szolgáltatás és családsegítő szolgáltatásokra vonatkozó – ellátási szerződés aláírásához hozzájárul. 22/2/2011. (V. 14.) zsinati határozat agape szeretetszolgálat szolgáltatásának bővítéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (7) bekezdés a) pontja alapján – az egyház
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:27
Oldal 3
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 73. § (1) bekezdésére – az Agape Szeretetszolgálat szolgáltatásának bővítéséről gyermekjóléti alapszolgáltatás, és családsegítő szolgálat megszervezésével, az állami hatósági engedélyeztetés megkezdéséhez hozzájárul. 23/2011. (V. 14.) zsinati határozat bobai diakóniai intézmény alapításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (6) bekezdés d) pontja alapján – utalva a 73/2011. (IV. 28.) országos presbitériumi határozatra – a Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat (Boba) diakóniai intézményt megalapítja, mely szolgálat keretei között az étkeztetés és házi segítségnyújtás szolgáltatások működését Kemenesalja területén biztosítja. 24/2011. (V. 14.) zsinati határozat piliscsabai diakóniai intézmény alapításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (6) bekezdés d) pontja alapján – utalva a 74/2011. (IV. 28.) országos presbitériumi határozatra – a Gyermeksziget Evangélikus Családi Napközi (Piliscsaba) diakóniai intézményt megalapítja. 25/2011. (V. 14.) zsinati határozat a Magyarországi Evangélikus Egyház 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104. § (6) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház háztartásáról szóló 2000. évi I. törvény 4.§ (1) bekezdésére – a Magyarországi Evangélikus Egyház 2010. évi beszámolóját 18.983.084 eFt mérlegfőösszeggel és 62.562 eFt negatív eredménnyel elfogadja Békéscsaba, 2011. május 13-14. Korányi András s.k. lelkészi elnök
Muntag András s.k. nemlelkészi elnök
Isó Dorottya s.k. lelkészi jegyző
Dr. Szabó Zsuzsanna s.k. nemlelkészi jegyző
3
MúLt és jÖVő határán? ELnÖk-püspÖki bEsZáMoLó aZ MEE Zsinatának békéscsabán, 2011. Május 13-án tartott üLésE ELé Főtisztelendő Zsinat! Kedves Testvérek! A beszámolóm címében feltett kérdés bizonyos értelemben személyes élethelyzetemre is utal. Sőt, szándékom szerint arra a közhelyszerű megállapításra is vonatkozik, hogy minden alkalommal, amikor megszólalunk vagy döntést hozunk, állásfoglalásunkkal szükségszerűen vonalat húzunk a már megtett és a még előttünk lévő út közé. Igen, ezt remélem most is. Illúzióim azonban nincsenek. Ennek következtében ezt az utolsó elnök-püspöki beszámolómat nem szeretném sem többnek, sem kevesebbnek tartani, mint ami. Ez a beszámoló egyrészt szükségszerűen nagyon rövid utalás a 2010-es esztendőre, másrészt egyfajta vázlatos elemző összegzés szeretne lenni egyházunk mai helyzetéről – abból az alkalomból, hogy ezzel a beszámolóval elérkezem utolsó közegyházi feladatomhoz. Ha erre tekintettel a Zsinat megkülönböztetett figyelmét remélhetem, megtisztelő lesz számomra. i. Mindenekelőtt utalni szeretnék a szolgálati naplóra, amelyet 1. sz. mellékletként csatoltam beszámolómhoz. Ebben megtalálhatóak a 2010. január 1. és november 26. közötti időszak tevékenységei, amelyek kifejezetten az elnök-püspöki megbízáshoz, feladathoz kapcsolódtak. A naplóban felsorolt eseményekről, három kivételtől eltekintve, nem kívánok külön részletesen szólni, de készséggel válaszolok az esetleg felmerülő kérdésekre. – Ahogy látható, a tavaszi parlamenti választások, majd az új kormány felállása után a beszámoló által érintett időszakban nem került sor a kormányzat és a történelmi egyházak legmagasabb szintű találkozójára. Annak ellenére sem, hogy az illetékes államtitkárnál augusztus 25-én történt konzultáción az az információ hangzott el, hogy ez a találkozó a miniszterelnökkel szeptemberre tervezett ötoldalú tárgyalás előkészítése. Ennek ellenére november végéig sem került erre sor. S mivel a testvéregyházakkal való konzultációk rendszerint közvetlen kapcsolatban voltak az éppen aktuális kormánnyal való tárgyalások előtti egyeztetéssel, tekintettel a múlt évi helyzetre, ilyen sem történt november végéig. – Június elején részt vettem Turkuban a Finn Evangélikus Egyház új érsekének, Kari Mäkinennek a beiktatásán, aki a nyugdíjba vonult Jukka Paarma érsek utódjaként tölti be szolgálatát. E helyen is Isten áldását kérjük az új finn érsekre és a finn testvéregyházra. – Örömmel emlékeztetem a tisztelt Zsinatot, hogy a
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:27
Oldal 4
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
4
2011. július 20.
testvéregyházi megállapodás újabb ötéves meghosszabbítása és a dokumentum ünnepélyes aláírása alkalmából bajor testvéregyházunk páratlanul magas rangú küldöttséggel látogatott hozzánk, hiszen dr. Johannes Friedrich püspök vezetésével az összes regionális püspök (Regionalbischof/innen) is vendégünk volt.
hely juthatott az eszembe: „Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.”2 Ha egyáltalán lehet fokozni, még idekívánkozik a következő ige is: „Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.”3
ii.
Van-e jövője gyülekezeteinknek?
Elnök-püspöki beszámolómnak ebben a részében azt a helyzetelemzést és kérdéssort kívánom az igen tisztelt Zsinat elé tárni, amelyet először a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület Celldömölkön, 2011. április 16-án tartott közgyűlése elé terjesztett püspöki jelentésemben fogalmaztam meg, s amelyet nemcsak a mi egyházkerületünkre nézve, hanem egész egyházunkra nézve is érvényesnek tartok.
Nem lehet elégszer, egymás és önmagunk vigasztalására, idéznünk Jézus Krisztus Urunk szavát: „…én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta”4; és emlegetnünk az atyák hitvallását: „Tanítják továbbá, hogy az egy szent egyház minden időben megmarad”5. De semmiképpen nem ringathatjuk magunkat az idézett mondatokra hivatkozva illúziókban! Éppen a kisázsiai gyülekezetek sorsa, s nemcsak az ítélet idézett üzenetét kapó laodiceaié, de a többi haté is, mutatja, hogy Jézus Krisztus globális ígérete nem biztosít feltétlenül lokális biztonságot, sérthetetlenséget. Hová lettek az egykori kisázsiai gyülekezetek? Vigyázzunk tehát, hogy ne csak helyesen tudjunk kérdezni – Mi lesz veled, egyház? –, de a helyes válaszok is megszülethessenek, és azok szerint cselekedjünk is!
A legnagyobb veszély az érdektelenség Magam is beszéltem már több ízben – például a Biblia évében tartott előadásaimban és gyülekezeti ünnepek alkalmával – arról, hogy az elnyomatásnál, a kritikus, sőt olykor kifejezetten rosszindulatú kérdéseknél is nagyobb veszélyt jelent egyházunkra és gyülekezeteinkre az érdektelenség. Az az állapot, amikor már nem is kérdezünk, amikor már nem is foglalkoztat a téma, amikor nem lehet semmivel sem kimozdítani a hűvös távolságtartásból, semmi nem hoz ki a sodrunkból (legfeljebb az esetleg szóba hozott egyházfenntartásemelés vagy a liturgia kérdése)… Egyébként „Nekünk így is jó”. Remélem, tudják, Testvéreim, hogy ez a Nekünk így is jó kifejezés idézet. Annak az elemző cikknek a címe, amelyet az elmúlt évben végzett egyházszociológiai felmérés vezetője írt a Credóban.1 Sokan és sokféleképpen utaltak a mögöttünk lévő hónapokban erre a felmérésre, sokan többnyire egy irányba mutató következtetést vontak le belőle, de a lényegre, véleményem szerint, kevesen tapintották rá olyan világosan, mint Fábri György. Nem a püspöki jelentés a helye és alkalma annak, hogy a hivatkozott diagnózisírást elemezzük, tegyék meg ezt az egyházmegyék, az egyházközségek vezető testületei és a Zsinat; de a Fábri-írás keserű címére és az azt indukáló gondolatmenetre mégis utalnom kell. Bizony szomorú, hogy az önpusztító érdektelenség keserű diagnózisa a végső következtetés! Szerintem nem az a legnagyobb baj (persze távol álljon tőlem, hogy megnyugtatónak nevezzem), ami a felmérés adathalmazának feldolgozásakor diagramokban, táblázatokban elénk kerül, hanem az a nekünk így is jó-letargia, amellyel szembesülve csak egy bibliai
Milyen az életképes gyülekezet? Öt tételben foglalom össze a választ erre a kérdésre. Nem gondolom, hogy olyan újdonságokat fogok mondani, amelyekről még ne hallottunk volna, de sajnos mégis sok újdonság lesz ezekben, ha a válaszokat egyházunk, gyülekezeteink életének általános jelenségeivel vetjük egybe. Az életképes gyülekezet: – Az Isten igéjére figyelő, az oltár szentségével élő és azt megbecsülő közösség. Ezzel egyértelműen megvallom azt a meggyőződésemet, hogy a gyülekezet az ige és az úrvacsora által létrehozott és általuk karban tartott közösség. Nem becsülöm le, sőt sokra tartom a rétegalkalmakat, a különféle gyülekezeti aktivitásokat, de hogy az adott közösség egyház-e, az az igéhez és a szentséghez való viszonyán mérhető le. Senkit sem akarok dicsérni, sem pellengérre állítani, ezért elkerülöm a népmozgalmi adatok párhuzamos idézését. Azt azonban nem hallgathatom el, hogy ige/istentisztelet és úrvacsora nélkül lehet eleven egyesületi élet, lehet mozgalmas közösségi aktivitás, de az még nem egyházi élet! Hitem és meggyőződésem szerint itt nincs 2
Jel 3,15–16 Jel 3,1 4 Mt 16,18 5 CA VII., A MEE hitvallási iratai II. Luther Kiadó, Budapest, 2008. 24. 3
1 Fábri György: Nekünk így is jó? Egyházszociológiai felmérés tükrében a magyarországi evangélikusság. Credo, XVI. évf., 2010/3–4. 101–114.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 5
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
alternatíva, ezért a lét és nem lét kérdése mindig tartalmi, pontosabban teológiai kérdés. – A praxis pietatist a hétköznapokban is megélő közösség. Újra és újra szomorú tapasztalatokba ütközöm. Nemcsak az evangélikus iskoláknak nevezett tanintézmények kapuján kitóduló tanulóifjúság trágár beszédére gondolok, hanem az egyébként többé-kevésbé egyházunkhoz hű családok életgyakorlatára, ahol pl. magától értődővé vált a fiatalok házasságkötés nélküli együttélése, ahol legkönnyebb arra mentséget találni, miért nem tartja be valaki Isten értékrendjét a hétköznapokban, és ahol a heti 167 óra szemben 1 órával versenyében majdnem mindig az előbbi győz. Bizony „miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között” (Róm 2,24). – Missziói és befogadó közösség. Ez bizony közhely. Elméletben. Mert a gyakorlat általában mást mutat. Időnként még a kis gyülekezeteink magja is olyan exkluzív társaság, amelyik nehezen nyílik meg a tartósan vagy éppen rövid látogatásra érkezők előtt. Persze nem a különféle ünnepségek alkalmával megterített asztalok vendégseregére gondolok (oda tradicionális magyaros vendégszeretettel tágasra nyitott ajtókon lehet bejutni), hanem arra a belső testvéri közösségre, ahol valóban lelki otthonra lelhetnek azok, akik eddig anélkül szűkölködtek, vagy ami még nehezebb: újra hazatalálhatnak azok, akik életük korábbi vargabetűi miatt eltávolodtak a gyülekezet közösségétől. Hogy pesszimista lenne ez a diagnózis? Akkor miért hallok néhány (igen, csak néhány!) esetben évek múlva is hálálkodást azoktól, akiket egyik-másik gyülekezetünkben váratlan szeretettel fogadtak be, vagy fogadtak vissza? Vagy azoktól, akik valahova istentiszteletre „betévedve”, érdeklődéssel, kedves invitáló hívogatással találkoztak? Tudom, nehéz lecke ez, de hát nem vagyunk-e a saját templomunkban és a saját életünkben is tulajdonképpen vendégek mi magunk is? Ez sem etikett, hanem teológiai kérdés! – Nem kiszolgálást igénylő, hanem tagjaiban élő és szolgáló közösség. Kézenfekvőnek és magától értődőnek tűnhet sokaknak, hogy itt a 2011 az önkéntesség éve fontos programjára gondolok. Bizonyos értelemben igen, de mégis sokkal többre is. Ugyanis amire én most a hangsúlyt helyezni szeretném, nem az egyébként maximális tiszteletre és megbecsülésre méltó tematikus évek kérdése, hanem egész magatartásunkat, mentalitásunkat érinti, illetve kérdőjelezi meg. Azzal általában nincs gond, hogy ha rövid, intenzív akciókban van szükség ránk, de az aprómunkában, a hosszú távú hűséget igénylő és rövid távon látványos sikereket és publicitást nem ígérő feladatokban kell helytállni, gyakran már más a helyzet. Pedig Jézus Krisztus földön küzdő egyháza életében főleg ilyenekre van, ilyenekre lenne szükség. A kevésen is hűségesekre, a hosszú távon is kitartókra, a nemcsak nyilatkozatokban, hanem
5
valóságosan áldozatkészekre. Azokra, akiknek a Mester ígérete szól: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál…”6 Egy alkalommal már egész jelentést szenteltem e témának7, most csak nem szűnő aktualitása miatt utalok rá ismét. Lehet, hogy ebből a szempontból is fontos és érdemes lenne az egyetemes papság reformátori elvének divatos (olykor félre-)értelmezéséről külön is szólni. Példaértékű felfedezéseket tehetnénk, hogy első – reformációkorabeli – megfogalmazásukkor még egyértelmű üzenetek és állásfoglalások könnyen áldozatául eshetnek a közvélemény érzelmektől fűtött, szak- és tárgyszerűtlen elvárásainak. Pedig a pásztori felelősséggel együtt járó felelős szeretet nem tehetne engedményeket! – Áldozatkész közösség. Igen, az anyagiak! Utoljára hagytam, mert az utolsó hely illeti meg, bár sajnos egyre több jel mutatja, hogy nem kevesen szeretnék az első, de ha nem is az első, legalább a második helyre tenni. Pedig a kérdés az, hogyan nézne ki a ház fejtetőre állítva, és az már nem is kérdés, lehetne-e benne így lakni. Szomorú, hogy ami napi életünk összefüggésében triviálisan magától értődő, az közel sem az egyházunk, gyülekezeteink életében. Áldozatkészség a lehetőség és az egyházszeretet mértéke szerint? Hamis egyenlősdi? Hogy a pénztárca tér meg utoljára? Hogy sok lelkész sem fizet egyházfenntartási járulékot, és a mozgó perselyezésnél valahogy sohasem érnek el a papi padhoz? Ezek olyan kérdések, amelyek egészséges (igen, egészséges!) egyházi közéletben fel sem vetődnének. Hogy egyáltalán közöttünk szóba jönnek, mutatja, hogy ezen a téren sem vagyunk egészségesek. Amíg el nem jutunk – lelkészek, gyülekezeti tisztségviselők és egyháztagok – arra a felismerésre, hogy csak és egyedül vertikális tájékozódásban születnek meg egészséges horizontális aktivitásaink, mondhatunk bármit, elvétettük a dolgot.8 Remélem, értjük: akkor egészséges, ha kereszt formájú még az etika, az anyagiakhoz, az egyházunk, gyülekezetünk pénzügyeihez való viszonyunk is! A minőség forradalma Amikor Németh László az 1930-as években „bedobta” ezt a fogalmat a magyar közélet köztudatába, ki gondolta volna, hogy egyik, mai egyházi közéletünk szem6
Mt 25,21 Hűséges sáfárok kerestetnek. Püspöki jelentés a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Gyenesdiáson 2007. április 28-án tartott közgyűlése elé. 8 Megrökönyödve hallottam egy beszélgetésben a közelmúltban, hogy az egyházfenntartás sávjainak elméleti megállapításánál az 50 ezer Ft/fő/év összegnél nem mertek feljebb menni a beszélgetés résztvevői (egyházunk legfőbb testületének képviselői). Mintha ez már az abszolút álomhatár lenne! És hol van a bibliai tized, és hol vannak azok, akiktől illetményük, jövedelmük alapján gyülekezetük és egész egyházunk jóval többet is elvárhatna? 7
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
6
2011.08.04.
21:27
Oldal 6
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
pontjából alapvető fontosságú feladatunkat is kijelölte. Oly sokszor hivatkozunk az ételt élvezhetővé tévő csipetnyi só példázatára.9 Ne felejtsük, Jézus Urunk példázata nem a kicsiny voltunkra hivatkozó mentegetőzésre szabadít fel bennünket, hanem a kevés voltunk ellenére is nélkülözhetetlen szolgálatra kötelez. Nem a mennyiség, a minőség a fontos! Ezt a sokaknak örömöt és az élet „élvezhetőségét” jelentő ízt, minőséget nem mi állítjuk elő, de nélkülünk nem lesz jelen a világban. Hiszem, hogy ha kisebb-nagyobb gyülekezeteink ezzel a lelkülettel lennének jelen környezetükben, és így töltenék be elhívatásukat, akkor nem kellene aggódnunk vagy kétségbe esnünk egyházunk, gyülekezeteink jövője felől. E nélkül azonban, tegyünk bármit, produkáljuk akár a látszatélet számos divatos jelenségét, nincs ígéretünk a megmaradásra. Ezért, Testvéreim, vigyázzatok, hogy „senki meg ne tévesszen titeket”!10 iii. az elvétett döntések évtizedei Minden bizonnyal számomra ez az utolsó alkalom, amikor hivatalos minőségben Zsinatunkhoz és egész egyházunk közvéleményéhez fordulhatok. Távol álljon tőlem, hogy a most következő elemző, összegző mondataimat egyfajta lelki végrendeletnek tekintsem, és erre hivatkozva kérjek fokozott figyelmet a hallgatóktól, illetve a majdani olvasóktól. Azt azonban semmiképpen nem hallgathatom el, hogy lelkiismeretem kényszerít arra, hogy hittestvéreimmel megosszam ezeket a gondolataimat, amelyekkel a mögöttünk lévő bő két évized eseményeit – és az azokból következő mai konzekvenciákat – szeretném legalább vázlatosan áttekinteni. Mielőtt azonban ezt a szándékomat valóra váltom, emlékeztetek arra – a lelkészek számára közismert, de talán a bibliaolvasók számára sem ismeretlen – tényre, hogy a bibliai szóhasználatban különleges íze és súlya van a görög kairos szónak, amelyet talán leghelyesebben fontos alkalomnak, a későbbiekre nézve hatással bíró döntési helyzetnek kell fordítanunk. S amelyről tudjuk, hogy soha nem tér vissza! Én magam szívesen használom a kairos értelmének érzékeltetésére a váltóállító alkalom kifejezést is, amely pontosan fejezi ki a lényeget. Tudniillik az így vagy úgy hozott döntéseink 9
Mt 5,13: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” Mk 9,50: „Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással.” Lk 14,34: „Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni?” 10 Ef 5,6: „Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait.” 1Jn 3,7: „Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz.”
2011. július 20.
után „visszafordíthatatlanul” elindulunk egyik vagy másik irányba, s nem ritkán olyan kényszerpályákra kerülünk, amelyeket ugyan később lehet akár rajtunk kívül álló okoknak is tulajdonítani, de amelyekről azért pontosan tudhatjuk, hogy mi magunk is jelentős mértékben hozzájárultunk a dolgok ilyetén alakulásához. (Hacsak az önámítás mesteri fokára jutva be nem csapjuk magunkat, és a még a nyilvánvaló tényeket is sikerrel radírozzuk ki egyéni és kollektív emlékezetünkből.) Fájdalommal kell megállapítanom, hogy látásom szerint a mögöttünk lévő évtizedekben voltak ilyen – máig, s ki tudja, még meddig ható – elvétett döntéseink. A kérdés csak az, hogy milyen sorrendben említsem őket, mert az itt következőtől eltérően is meg lehetne ezt tenni, különösen is az első és második helyen szereplőket lehetne megcserélni. – Meggyőződésem szerint a MEVISZ ún. kétlépcsős zsinattervezetének11 elvetése végzetes következményekkel járt. Mert miközben ez a szerencsétlen döntés „megvédte” a hivatalban lévők pozícióját és a magunkkal hozott status quót, prolongálta, sőt elmélyítette azt a bizalmi deficitet, amelyre aztán az 1991–97 közötti zsinat – válaszul a korábbi diktatórikus egyházvezetésre is – egyebek mellett például a püspöki jogkör erőteljes, nem ritkán a működést jelentősen megnehezítő korlátozásával is reagált. Ennek következményeitől máig, s még ki tudja, meddig, szenvedünk. 9
Mt 5,13: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” Mk 9,50: „Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással.” Lk 14,34: „Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni?” 10 Ef 5,6: „Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait.” 1Jn 3,7: „Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz.” 11 A „Gyógyító emlékezés” fórumsorozat záró alkalma: Rendszerváltoztatási kísérletek, 1987–1990, Bp-Deák tér, 2009. dec. 15. – Ifj. Zászkaliczky Pál előadása a Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetségről (MEVISZ) „Az új zsinattal kapcsolatban a MEVISZ megfogalmazta a kétlépcsős zsinat elvét. Az 1966-os törvénykönyvhöz képest új alapokra kellett volna helyezni a zsinat és az egyház működését. 1991 májusában 750 aláírással nyújtották be a javaslatot. Frenkl Róbert ezt kifogásolta, akiről pedig utóbb belügyi kapcsolatok derültek ki. Cserháti Péter MEVISZ-elnök az egyházi vezetőség részéről kettős magatartást észlelt. A tájékoztatás tárgyilagossága csorbult, mikor a vezetőségtől eltérő vélemények az egyház hivatalos sajtójában nem jelenhettek meg, míg a cáfolatok mégis megjelentek. Bár úgy tűnt, hogy egy találkozáson Frenkl Róberttel kompromisszumot értek el, a kétlépcsős zsinat javaslata mégis elbukott. Cserháti Péter MEVISZ elnök erre zsinati mandátumáról lemondott. Ez jelképes lehetett volna a múlttal való szakításban, de erre nem volt képes az egyház. Jellemző lett a következményeknélküliség.”
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 7
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
– Elmaradt a diktatúra teológiai örökségének, a diakóniai teológiának kritikus elemzése. Amikor pedig a KÉMELM segítségünkre jött, hazai egyházunk részéről méltatlan fogadtatásban, az ügyet lejáratni és elértékteleníteni akaró vádaskodásban volt része.12 Ebben a beszámolóban nyilván nem vállalkozhatom a kérdés alaposabb átvilágítására, de azt a meggyőződésemet az elvétett döntéseknek ebben a szikár katalógusában is le kell írnom, hogy ezt az örökséget soha nem fogja tudni egyházunk úgy „körülizzadni”, hogy az irritáló – legtöbbször a maga tárgyszerűségében és valóságában a többség részéről tudomásul sem vett – kínzó „porszemből” egyszer csak valami igazgyöngy legyen. Mögöttünk hagyni csak a tudatos feldolgozás fáradságos és fájdalmas munkájával lehetne! Mert bennünket nemcsak a mai teológiai és kegyességi divatok veszélyeztetnek, hanem főként ez a magunkkal hozott örökség, amelynek nem kis szerepe volt és van abban, hogy egyházunkat valaki a fájdalmas lumpen lutheranizmus jelzővel illethette. Ezt a kifejezést csak azért merem egyáltalán leírni, mert nem én fogalmaztam meg, hanem egy olyan hittestvérünk, akit egyházunkban sokan ismernek és becsülnek, és aki nem teológusként is sokakat megszégyenítő felelősséggel gondolkodik közös dolgainkról. Elismerem, rettenetes ez a megállapítás, és bizonyára sokan megdöbbennek hallatán – de mielőtt követ ragadnánk, hogy így juttassuk kifejezésre (önleleplező) haragunkat, töprengjünk el inkább azon, hogyan is állunk a két nagy történelmi testvéregyház közé ékelt (beszorult?) egyházunk létét egyedül legitimáló reformátori örökségünkkel! Mert annak kijelentésével, ismételgetésével, hogy kik és mik nem akarunk lenni, még semmi nincs elintézve, és főként nincs megoldva. Inkább azon kellene szomorkodnunk, hogy azok sem vagyunk, aminek mondjuk magunkat, tudniillik a lutheri reformáció örökségét valóságosan őrző és aszerint élő közösség. Hogyan készülünk 2017-re, a lutheri(!) reformáció kezdetének félévezredes évfordulójára? Úgy vélem, hogy a 2017 felé jelszót, programot ki kell egészítenünk: Bűnbánattal 2017 felé! – Az elvétett, illetve elmaradt döntések között kell megemlítenem az elmaradt tényfeltárás ügyét is. Még akkor is, ha annak idején az aktuális kormányzati döntés hozott bennünket sajátos kényszerhelyzetbe, tudniillik az, amelyik az egyházi vezetőket kivonta a kötelezően átvilágítandó személyek közül. Itt erről nem kívánok most többet szólni, de a rövid ténymegállapítással is hangsúlyosan jelezni szeretném, hogy a cezúra meg12
KÉMELM: Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége. (A téma iránt érdeklődőknek kiindulásként szíves figyelmébe ajánlom azt az írásomat, amely A többszörösen megnyúzott és mégis eleven róka esete – Reflexiók dr. Frenkl Róbert írására címmel jelent meg az Evangélikus Élet 2005. évi 40. számában.
7
vonása nélkül nem lehet lezárni a múltat. Az egyházban sem. A tényfeltáró bizottság munkája nélkülözhetetlen, és folytatandó, de – fájdalom – megkésett. – Bizonyos értelemben más jellegűek ugyan, de néhány további ügyet is szóba kell hoznom. Az egyik ezek közül – nem találok jobb szót rá – az intézményalapítási láz. Itt elsősorban oktatási intézményeinkre, főként gimnáziumainkra gondolok. Fenntartom azt a véleményemet, hogy rossz irányt vettünk, túlvállaltuk magunkat. Nem először mondom, írom, ezért bízom abban, hogy ez a rövid összefoglalás is elegendő lesz annak megvilágítására, miről is van szó. Jól végiggondolt és konkrét példákkal is alátámasztható álláspontom szerint elegendő lett volna néhány (maximum négy-öt) középiskola újraindítása. Csak annyi iskoláé, amennyit „el tudtunk volna látni” tantestületenként legalább 80%-ban elkötelezett evangélikus pedagógussal (bár lehet, hogy akkor a 4–5 is soknak bizonyul?!), és amennyiben legalább (!) ugyanilyen arányban lennének evangélikus tanulók. És ezután jön a java! Mert minden, de legalábbis majdnem minden iskolavárosban evangélikus diákotthonokban kellett volna összegyűjteni, intézményenként egy-két elkötelezett pedagógus vezetésével, azokat az evangélikus fiataljainkat, akik az elmúlt húsz évben tízezer számra ingáztak naponta lakóhelyük és iskolájuk között, vagy állami és önkormányzati kollégiumokban töltötték a tanórákon kívüli idejük jelentős részét. Püspöki szolgálatom nagy kudarcának tartom, hogy ebben az ügyben nem tudtam áttörni az egyházunkhoz méltatlan fiskális szemlélet falát. És kénytelen vagyok kimondani, hogy a többször is említett kezdeményezésemre adott elhárító válaszok – „erre (tudniillik a kollégiumokra) nem jár egyházi kiegészítő normatíva!” – megdöbbentettek és kétségbe ejtettek. Vagyis hogyan állunk az ifjúságért és az egyház jövőéért hordozott felelősségünkkel? Az állami finanszírozás dönt el mindent? Ha egy szál magamban maradok is keserűségemmel, akkor sem tudok álláspontomon változtatni: szerintem rettenetesen nagyot tévedtünk, és mulasztásunk már nem helyrehozható! – A húsz év elvétett döntései között meg kell említenem az ingatlankártalanítási ügyek közül azokat, amelyeknél az egyházközségek presbitériumai sorozatosan rossz döntéseket hoztak. Sokszor igényeltek vissza természetben olyan lepusztult, rendkívül rossz állapotban lévő ingatlanokat is, amelyek esetében nyilvánvaló volt, hogy a pénzbeli kártalanítás, illetve az életjáradék kérése a helyi közösség javát sokkal jobban szolgálta volna. Miközben az anyagiakban, az ingatlanok esetében olyan hatékonyan érveltek sok helyen „az apáink építették, mi nem hagyjuk” mondattal, az egyházhűség, az áldozatkészség ügyében már könnyedén túlteszik magukat az elődök példáján. Nagy terhet jelentettek, jelentenek ezek a rossz állapotban átvett ingatlanok nemcsak az
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
8
2011.08.04.
21:27
Oldal 8
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
egyes gyülekezeteknek, hanem egész egyházunknak is, amikor használható állapotba kellett, kell hozni őket. – A végére hagytam néhány strukturális, egyházkormányzati kérdést. Lehet, hogy némelyek szerint ebben a témában nekem már nem is lenne szabad véleményt nyilvánítanom. Ha vannak is (vannak!), akik az elnökpüspökségről való 2010. november végi lemondásom és a két hónap múlva esedékes nyugdíjba menetelem miatt, ha illetéktelennek nem is, de legalábbis fogatlan oroszlánnak tartanak, mégis veszem a bátorságot, és röviden megfogalmazom javaslataimat. Ezt egy részben önkritikus megállapítással kezdem. Ami a jelenlegi ciklusban egyházkerületi szinten jónak bizonyult, az országos szinten nem volt helyes döntés. A mögöttünk lévő évek tapasztalatai alapján is jónak látom, hogy a kerületi szinten sokszor szükségtelen és terhes ismétléseket okozó párhuzamosságot megszüntettük, és a presbitérium kiiktatásával a közgyűlés hangsúlyosabbá vált. Az országos közgyűlés és zsinat „összevonását” azonban problematikusnak ítélem. Tudom, hogy a közeljövőben, a folyó év további zsinati ülésszakain kerülnek majd elő ezek a kérdések, ezért mintegy megelőlegezett hozzászólás-vázlatként ajánlom az igen tisztelt Zsinat figyelmébe a következőket. – Javaslom, hogy a Zsinat, egyházunk régi tradíciója szerint ismét kizárólag törvényalkotással megbízott testület legyen. – Javaslom, hogy a korábbi közgyűlés feladatát felelevenítve a jelenlegi OP – a zsinat elnökeivel és az országos ügyésszel mint szavazati jogú tagokkal kiegészülve – alakuljon át az egyház életét operatív módon vezető, irányító testületté. Neve maradhatna országos presbitérium. Minden korábbi ún. közgyűlési hatáskör kerüljön vissza ide a zsinattól. Évente kötelezően négy ülést tart. – Javaslom, hogy az előző bekezdésben leírt testület (OP) válassza meg választási ciklusonként a pályázók közül az országosiroda-igazgatót (a megnevezés így módosítandó). – Javaslom, hogy a kerületi elnökségekből és az országos felügyelőből új testület álljon fel, nevezzük konzisztóriumnak, amely egyházunk legfőbb kormányzati szerveként, az országosiroda-igazgató tanácskozási jogú tagságával, az OP-ülések közötti időben teljes felhatalmazással dönt az egyházat érintő kérdésekben, ügyekben. Üléseit kötelezően havonta tartja. – A püspöki tanács – az országos felügyelő és az országosiroda-igazgató tájékoztatásával, esetenként tanácskozási jogú részvételével – dönt az egyház nevében kiadandó teológiai állásfoglalásokról, az ordinációval és liturgiával kapcsolatos kérdésekről. – Javaslom, hogy a három egyházkerület kapjon autonóm utalványozási jogot az országos költségvetésben meghatározott keretösszeg határáig, beleértve mindegyik (!) költségvetési sort. Vagyis az éves országos költség-
2011. július 20.
vetési törvények csak a kerületek rendelkezésére bocsátott teljes költségkeretet állapítsák meg, a költségvetési sorok összegeit az illető egyházkerületek maguk dönthessék el. A nehezebbnek tűnő előzetes egyeztetés után könnyebbséget jelentene, hogy sem az országos bizottságoknak, sem az OP-nak nem lenne feladata a konkrét napi, eseti ügyek intézése. Ez nem jelent többletmunkaerő-igényt a püspöki hivatalokban, mert az utalási és könyvelési feladatok maradnának a Gazdasági és Pénzügyi Osztálynál. Igen tisztelt Zsinat! Utolsó jelentésem beterjesztésével elköszönök testvéreimtől. A testület munkájára Isten áldását kérem. Kívánom, hogy úgy tudják munkájukat végezni, döntéseiket meghozni, hogy minden esetben tiszta lelkiismerettel elmondhassák, állásfoglalásaikkal, döntéseikkel egyéni szempontok és csoportérdekek kiszolgálása nélkül a ránk bízott gyülekezetek és egész egyházunk javát és az Úristen nevének dicsőségét szolgálták. Ha így lesz, akkor megnyugszik a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatán Isten áldása! Kérem jelentésem elfogadását. Győr – Budapest, 2011. május 1. Ittzés János püspök 1. sz. melléklet szolgálati napló, 2010 Ez a kivonat csak az elnök-püspöki feladatokat sorolja fel, a teljes szolgálati naplóm az egyházkerületi közgyűlés elé terjesztett jelentés mellékleteként olvasható. Január 7. Bpest / orsz. iroda, újévi köszöntés 27. de.: Bpest / reformációi emlékbizottság Február 6. Veszprém / Marian Cozma emlékművének avatásán 8. Győr / tárgyalás a Magyarok Szövetsége vezetőjével 22. megbeszélés Rátóti Zoltán magyarföldi polgármesterrel 23. Bpest / Frenkl Róbert temetésén Deák tér / megbeszélés az EOMúzeum helyzetéről 24. Győr / a FÉSZEK-Klub összejövetelén, tájékoztató előadás 25. Bpest / megbeszélés Albert Gáborral (Evangéliumi Színház) Március 2. Bpest / de.: ONOB ülése 5. Révfülöp / MAEK konferencián 7. Sopron / ev. gimnáziumok kórustalálkozója, istentiszt. szolg.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 9
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
9
11. Bpest / megbeszélés a honvédség vezérkari főnökével (Tömböl L.) megbeszélés Csepregi Andrással 12. du.: Győr / megbeszélés a KOMISZ (integrált színházi) alapítvány vezetőivel 23–25. Weiden/Bay. / a bajor zsinaton 31. Bpest / Protestáns Szakkollégium – ökum. böjti istentisztelet
Augusztus 10. Bpest / megbeszélések az orsz. irodában 18. Bpest / OI: megbeszélés az irodaigazgatóval és az okt. ov.-vel intézményvezetői konferencia 19. este: Bpest / a MEÖT ünnepi alkalma 25. Bpest / ötoldalú megbeszélés Szászfalvi L. államtitkárnál
Április 8. de.: Bpest OKM / ingatlan-egyeztetőbizottság 12. Bpest / MEÖT-elnökség ülése 14. Bpest / de.: EHE, Dies Academicus 15. este: Bpest, Szt. István-bazilika / gyászistentisztelet a lengyel elnöki gép katasztrófája áldozatainak emlékére 20. de.: Balatonszárszó / okt. intézményvezetők konf., előadás este: Bpest / az Evang. Színház kuratóriuma 24. Bpest, Prot. Szakkoll. / szakkollégiumi konferencia, áhítat
Szeptember 7. Balatonszárszó / okt. intézményvezetők konf., áhítat 14. Kaposszekcső / diakóniai szakmai konf., előadás 16. Mályi (Borsod m.) / ökum. diakóniai konf., áhítat 25. Bpest, Deák tér / az Evangélikus Diakónia Napja, igehirdetés 27. Bpest / Evangélium Színház kuratórium 29. de.: Bpest / reformációi emlékbizottság
Május 4. Miskolc / egyetemi lelkészek ökumenikus konferenciáján 5. Vác, BV-intézet / 10 éves a börtönlelkészi szolgálat 6–7. Bpest / az „Egyházüldözők” konferencián, kiállítás megnyitása 11. de.: Bpest, Ref. Zsinati Iroda / tárgyalás a Grahamlátogatásról Vizitáció a Budavári Egyházközségben 25. Győr / megbeszélés Kákay István orsz. irodaigazgatóval 28. Győr / tárgyalás a Napfény Otthon Alapítvány vezetőivel Június 5–7. Turku / K. Mäkinen új finn érsek beiktatásán 17. Győr / de.: tárgyalás Szászfalvi L. államtitkárral 21. du.: tárgyalás az Evangélikus Gerontológiai Társaság vezetőivel 25. Bpest / részvétel az EHE tanévzáróján 29–30. Bonyhád / orsz. pedagóguskonferencia, záróistentiszt. szolg. Július 1. Bpest / egyeztető megbeszélés a Lelkészakadémia ügyében 14–17. Szarvas / Szélrózsa (pénteken: püspökök órája) 17. Szarvas / MAEK küldöttgyűlés
Október 1. Bpest / zsinat (a nov. 26-i hatállyal történő lemondás bejelentése) 5. Nyíregyháza / 10 éves az Oltalom, konferencia, hálaadás 11–13. Budapest / bajor–magyar ünnep – igehirdetés; szerződés aláírása 13. Pilisszentkereszt / ünnepi konf., 10 éves börtönlelkészi szolg. 16. de.: Gyenesdiás, Kapernaum / hálaadó ist., du.: Pogány / Baldauf Szeretetotthon szentelése 19. Bpest / az Ordass- és Prónay-díj kuratóriumának ülése 20. Bpest, Sándor-palota / közt. elnök és egyházi vezetők az alkotmányról 29. Bpest, Deák téri isk. / a Sztehlo-ösztöndíj első kiosztása, áhítat 30. Bpest, Deák tér / a Luther Szövetség Háló konferenciája, áhítat 31. Bpest, Deák tér / de.: igehirdetés a tévés istentiszteleten este: előadás a MEÖT ünnepi alkalmán November 5–7. Révfülöp / felügyelők orsz. konferenciája – esti áhítat és úrv. ist. 21. du.: Pápa / jótékonysági ökum. zenés áhítat (vörösiszap), igehirdetés 22. Bpest / Csepregi Z. MTA-doktor védésén 23. Bpest / MEÖT elnökségi ülés megbeszélés orsz. irodán (igazgatói minősítés) 26. Bpest / zsinat – elnök-püspöki szolg. vége (lemondás hatálya)
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
10
2011.08.04.
21:27
Oldal 10
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
kiVonat a MagyarorsZági EVangéLikus EgyháZ 2010. éVi bEsZáMoLójábóL
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 11
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
11
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
12
2011.08.04.
21:27
Oldal 12
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
X7010400
X7010401
X7010500
X7010501
X7010600
8.
9.
10.
11.
12.
X7020302
Pályázat (missziói offertórium + kiegészítés)
X7020405
28.
29.
3 200
700 800
Kórházi szolgálat
Börtönlelkészi szolgálat
X7020403
X7020404
27.
2 000
2 000
NĘi missziói szolgálat
X7020402
26.
747
9 000
Missziói bizottsági feladatok
X7020401
16 700
25.
0
1 000 0
24.
2 000
Gyülekezeti anyakönyvek restaurálása
Evangélizációs és missziói bizottság
X7020312
X7020400
23. 747
5 500
6 500
Egyházközségi gyĦjtemények mĦködtetésére
0
3 000
10 000
19 500
8 000
6 000
14 000
131 300
300
300
300
300
100
100
4 000
4 000
1 500
1 500
4 500
4 500
10 700
X7020310
0
0
0
1 700
0
0
0
0
0
0
0
Költség
X7020311
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Beruházás
21.
0
0
0
7 500
0
0
0
0
0
0
0
Követelés, kötelezettség változás
22.
Pályázatok
MĦködési támogatás - vidéki szakgyĦjtemények
Költözés elĘkészítése, selejtezés (ÜllĘi út)
X7020301
20.
0
19.
5 964
X7020202
X7020300
17.
Orgonaprogram
707
6 671
18 178
0
0
0
0
GyĦjteményi tanács
Egyházzenei bizottsági feladatok
Egyházzenei bizottság
Bizottságok
Bíróság mĦködési költsége
Bíróság
SzámvevĘszék mĦködési költsége
SzámvevĘszék
Püspöki tanács mĦködési költség
Püspöki tanács
Elnökségi különkeret
Elnökség
Országos Presbitérium mĦködési költség
Országos Presbitérium 0
0
Zsinat mĦködési költség
Zsinat
Bevétel
3 200
800
700
2 000
9 000
16 700
1 000
5 500
6 500
3 000
10 000
19 500
8 000
6 000
14 000
133 000
300
300
300
300
100
100
4 000
4 000
1 500
1 500
4 500
4 500
10 700
Kifizetések összesen
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
2 182
0
30
2 146
703
5 061
616
0
616
0
0
616
0
0
0
22 078
Bevétel
Követelés, kötelezettség változás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
9
9
0
0
0
0
0
0
0
253
253
5 701
0
0
0
0
0
0
0
0
691
691
25
25
716
Beruházás
3 760
845
709
3 972
11 035
21 916
871
5 475
6 346
2 305
10 000
18 651
5 942
5 796
11 738
135 539
71
71
131
131
9
9
3 499
3 499
1 237
1 237
2 818
2 818
7 765
Költség
3 760
845
709
3 972
11 044
21 925
871
5 475
6 346
2 305
10 000
18 651
5 942
6 048
11 990
141 241
71
71
131
131
9
9
3 499
3 499
1 928
1 928
2 843
2 843
8 481
Kifizetések összesen
az evangélizációs és missziói bizottság elnöka
az OP által kijelölt személy
az OP által kijelölt személy
az OP által kijelölt személy
az evangélizációs és missziói bizottság elnöka
az országos levéltár igazgatója
a gyĦjteményi tanács elnöke
a gyĦjteményi tanács elnöke
a gyĦjteményi tanács elnöke
az egyházzenei bizottság elnöke
az egyházzenei bizottság elnöke
a bíróság elnöke
a számvevĘszék elnöke
az elnök-püspök
az országos elnökség egyik tagja
az országos irodaigazgató
a zsinat egyik elnöke
Szakmai ellenjegyzĘ
21:27
18.
X7020201
X7010301
7.
X7020200
X7010300
6.
16.
X7010201
5.
15.
X7010200
4.
X7010601
X7010101
3.
X7020000
X7010100
2.
0
Testületek
2009. évi maradvány
adatok ezer FtͲban
2011. július 20.
13.
X7010000
1.
Megnevezés
2010. évi tényleges
2011.08.04.
14.
Kód
Ssz.
2010. évi tervezett
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd Oldal 13
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
13
Határon túli magyarok
Járadék + kiegészítés
SZJA részesedés (felajánlás+kiegészítés)
Kiadott ingatlanok bérleti díja - szabad felhasználású
/2
/3
58.
85 860
385 795
Országos Egyház
Országos Egyház feladatai
766 984
0
9 300
9 300
Önkormányzatok
Bizottságok mĦködési költségei
Bizottságok mĦködése
Sztehlo Gábor bizottság - ösztöndíj
Sztehlo Gábor bizottság
Reformációi emlékbizottság feladatai
Reformációi emlékbizottság
/1
X7031001
54.
55.
0
7 000
487 500
1 363 800
1 913 800
1 927 300
2 112 700
0
0
0
113 000
113 000
113 000
0
0
0
5 000
19 000
19 000
0
0
0
0
19 000 13 000
296 000
643 400
1 353 800
5 000
5 000
5 000
5 000
5 000
5 000
6 000
8 500
57.
X7031000
53.
0 0 4 500
0
0 0
Utazási és programköltségek
0
13 000
Tagdíjak
Külügyi kapcsolattartás költsége
Külügyi kapcsolatok 0
16 000
0
0
0
414 000
775 400
1 485 800
5 000
5 000
5 000
5 000
5 000
5 000
6 000
8 500
4 500
13 000
19 000
13 000
4 800
3 500
16 000
37 300
3 500
3 500
4 250
3 750
8 000
0 0
5 135
489 573
1 361 282
1 949 468
2 261 206
2 466 412
0
0
124
124
0
0
0
5 208
5 208
5 208
0
2 294
2
4 600
6 896
6
6
4 167
0
4 167
Bevétel
Követelés, kötelezettség változás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0
4 974
54 626
60 716
0
0
0
0
2 250
2 250
0
68
68
68
0
0
47
3 067
3 115
0
0
0
7
7
Beruházás
303 481
956 864
1 804 356
2 927
2 927
5 219
5 219
1 443
1 443
4 548
14 036
3 498
17 534
22 082
13 000
4 819
3 888
16 907
38 613
3 316
3 316
8 235
1 400
9 635
668
927
Költség
az OP által kijelölt személy
az OP által kijelölt személy
a sajtóbizottság elnöke
országos szlovák lelkész
Szakmai ellenjegyzĘ
az egyetemi gyülekezetekért felelĘs püspök
az OP által kijelölt személy
a külögyekért felelĘs püspök
a külögyekért felelĘs püspök
a Szélrózsa találkozó vezetĘje
0
0
0
308 455
1 011 490
1 865 073
2 927
2 927
5 219
5 219
az országos irodaigazgató
a Sztehlo bizottság elnöke
3 693 a Reformációi Emlékbizottság elnöke
3 693
4 548
14 104
3 498
17 602
22 150
13 000
4 819 a gyermek és ifjúsági bizottság elnöke
3 935
19 974 a gyermek és ifjúsági bizottság elnöke
41 728
3 316
3 316
8 235
1 406
9 641
668
927
Kifizetések összesen
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
56.
X7029001
X7030000
52.
X7021101
X7029000
50.
51.
X7021001
X7021100
48.
49.
X7020902
X7021000
46.
/2
47.
/1
X7020901
45.
X7020900
42.
43.
3 500 37 300
4 800
Szélrózsa találkozó
2 000
0
Gyermek és ifjúsági pályázat (ifjúsági offertórium + kiegészítés)
3 500
0
3 500
1 460
5 500
3 500
Egyetemi Gyülekezetek feladatai
Gyermek és ifjúsági feladatok
1 460
0
1 700
6 300
0
1 000
Kifizetések összesen
21:27
44.
X7020803
39.
X7020804
X7020802
38.
Tényfeltáró bizottsági feladatok
Ifjúsági bizottság
0
1 700
1 000
Költség
adatok ezer FtͲban
14
40.
X7020801
37.
0
0
Beruházás
2 550
Tényfeltáró bizottság 0
0
Követelés, kötelezettség változás
Zákeus Média Centrum (ZMC)
Bevétel
3 750
0
2009. évi maradvány
Sajtó bizottsági feladatok
Sajtó bizottság
Reptéri lelkészi szolgálat
Szlovák szolgálat
Megnevezés
2010. évi tényleges
2011.08.04.
41.
X7020701
X7020800
36.
X7020602
33.
X7020700
X7020601
32.
35.
X7020600
31.
34.
X7020407
X7020409
30.
Kód
Ssz.
2010. évi tervezett
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd Oldal 14
2011. július 20.
2 500 5 000
7 656 77 001
LelkésznĘk szülési szabadságára járó ellátás
Nyugdíjba vonuló lelkészek lakás vásárlási támogatása
Általános tartalék
X7031008
X7031009
X7031010
X7031011
X7031012
83.
84.
85.
86.
87.
20 000
5 000
120 000
29 000
Pályázat elĘkészítés, önrész, elĘfinanszírozás
X7031005
82.
189 672
6 200
Számítástechnika - internetes szerver üzemeltetés, fejlesztés
X7031004
81.
Egyházi személyek egészség és nyugdíjbiztosítási járulékai Lelkészek, világi tisztségviselĘk, országos irodai alkalmazottak egészségi állapotfelmérése
23 600
Ingatlanok fenntartása, mĦködtetése
X7031003
80.
9 000
20 000
5 000
2 500
5 000
120 000
29 000
6 200
23 600
9 000
2 000
0
0
0
0
1 033
0
0
6 301
271
1 558 0
0
0
0
0
0
0
0
1 697
Egyéb nem részletezett költségek, ráfordítások
GépjármĦvek fenntartása, mĦködtetése
/23
X7031002
78.
79.
Nyomtatás - fénymásolás
/22
77.
33 561
5 592
3 920
5 141
107 767
45 848
7 258
29 315
10 329
4 746
633
1 426
Üzemorvos, munka és tĦzvédelem
/21
76.
2 403 1 667
Továbbszámlázott eszközök, szolgáltatások
Szakkönyvek, jogtár
/19
2 393
1 707 45 781
/20
2 000
1 500 45 500
1 152
22 101
186 065
1 395
7 375
18 655
578
2 178
1 662
3 956
Költség
74.
45 500
4 974
Beruházás
75.
2 603
1 500
Munkába járási költségek
Bérjárulékok
/17
/18
72.
2 000
19 000
5 588
11 700
Követelés, kötelezettség változás
0
0
33 561
5 592
3 920
5 141
107 767
45 848
7 258
31 013
10 329
4 746
633
1 426
1 667
2 403
45 781
1 707
1 152
22 101
186 065
1 395
7 375
18 655
578
2 178
1 662
3 956
4 974
Kifizetések összesen
a 2. § szerint
a kerületi elnökség egyik tagja, országos irodaigazgató a kerületi elnökség egyik tagja, országos irodaigazgató a kerületi elnökség egyik tagja, országos irodaigazgató a kerületi elnökség egyik tagja, országos irodaigazgató
a pályázati szabályrendelet szerint
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos presbitérium
Szakmai ellenjegyzĘ
21:27
73.
2 000
19 000
7 114
Természetbeni juttatások
Hitéleti rendezvények reprezentációs költsége
/15
/16
70.
183 000
2 500
8 500
23 000
2 000
1 000
1 000
5 000
5 000
72 239
Bevétel
adatok ezer FtͲban
2011.08.04.
71.
2 500 183 000
9 143
Bankköltség
Illetmények
/13
/14
68.
8 500
0 113 000
Kifizetések összesen
2010. évi tényleges
2011. július 20.
69.
23 000
Szakértés, könyvvizsgálat, üzleti tanácsadás
Posta- és telefonköltség
/11
/12
66.
67.
1 000 2 000
Karbantartási költségek
Oktatás, továbbképzés
/9
/10
64.
65.
5 000 1 000
Irodai anyagok
Költség
Utazás, kiküldetés
5 000
Beruházás
/7
113 000
Követelés, kötelezettség változás
/8
5 500
50 000
Bevétel
62.
67 000
2009. évi maradvány
63.
Hosszútávú befektetés
Irodai berendezések
/5
/6
60.
61.
Kamat - szabad felhasználású
Megnevezés
/4
Kód
59.
Ssz.
2010. évi tervezett
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd Oldal 15
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
15
0
37 812
116.
X7033202
Különkeret 9 823
16 000
26 800
40 100
56 100
13 300
2 000
0
Illetmények és bérjárulékok
0
Egyéb költségek, ráfordítások
2 000
2 000
/1
0
9 823
/2
Északi Egyházkerület feladatai
Északi Egyházkerület
16 000
114.
X7033201
0
35 200
16 000
13 300
26 800
40 100
56 100
16 000
13 400
21 800
35 200
51 200
162 100
0
0
0
0
10 000
42 000
32 000
12 000
935
1 899
1 899
2 834
686
1 469
1 469
2 155
10 347
263 578
9 973
10 540
20 513
0
0
19 662
0
0
58
0
320
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
710
710
710
0
471
471
471
1 326
0
0
0
40 682
7 273
0
0
0
0
0
0
0
0
0
47 955
Beruházás
18 056
15 388
27 054
42 442
60 499
17 154
8 750
21 942
30 692
47 847
165 751
323 761
94
9 789
9 883
8 563
1 189
26 582
7 345
4 463
2 021
633
3 057
9 766
0
0
1 024
398 286
6 366
Költség
a déli kerületi elnökség egyik tagja
a déli kerületi elnökség egyik tagja
a déli kerületi elnökség egyik tagja
az országos presbitérium
az országos presbitérium
az országos felügyelĘ
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az OP által kijelölt személy
az OP által kijelölt személy
az OP által kijelölt személy
az országos irodaigazgató
az országos elnökség egyik tagja
az országos elnökség egyik tagja
az országos elnökség egyik tagja
az országos elnökség egyik tagja
a 2. § szerint
Szakmai ellenjegyzĘ
18 056 az északi kerületi elnökség egyik tagja
16 098 az északi kerületi elnökség egyik tagja
27 054 az északi kerületi elnökség egyik tagja
43 152
61 209
17 154
9 221
21 942
31 164
48 318
167 077
323 761
94
9 789
9 883
8 563
41 870
33 855
7 345
4 463
2 021
633
3 057
9 766
0
0
1 024
446 241
6 366
Kifizetések összesen
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
115.
X7033200
112.
113.
0
0
51 200
162 100
13 400
Különkeret
2 100
0
0 0
Egyéb költségek, ráfordítások
2 100
0 0
/2
X7033102
111.
24 603
4 800 2 100
0
110.
0
24 603
0
21 800
Déli Egyházkerület feladatai
Déli Egyházkerület
0
Illetmények és bérjárulékok
X7033101
108.
0
/1
X7033100
107.
Egyházkerületek
Befektetett eszközökhöz kapcsolódó vagyonváltoz
Vörösiszap offertórium
Árvíz offertórium
Rendkívüli offertóriumok
42 000 10 000
Egységes ügyviteli rendszer kiépítése
Szociológiai felmérés
109.
X7033000
106.
/2
X7031901
104.
105.
/1
X7031156
102.
103.
X7031154
X7031155
100.
22 000
3 700
1 400
300
3 200
0 0
Követelés, kötelezettség változás
21:27
101.
4 000 10 000
8 000
13 500
Aszódi kastély (állagmegóvás)
Gépkocsi program
X7031108
97.
X7031152
1 400 3 700
Gyülekezeti munkatársképzés
Lelkészakadémia
X7031107
96.
X7031153
300
X7031106
95.
0 304 133
Bevétel
adatok ezer FtͲban
16
98.
3 200
Lelkész-, egyéb konferenciák
Evangélikus papné találkozó
X7031105
94.
10 000
250
250
1 000
116 100
25 000
Kifizetések összesen
2010. évi tényleges
2011.08.04.
99.
250
X7031104
93.
10 000
Prónay-díj
1 %-ot gyĦjtĘ kampány, egyházi kommunikáció
X7031103
92.
1 000 250
3 418
25 000 102 100
Péterfy Sándor-díj
14 000
Költség
Ordass-díj
0
Beruházás
X7031101
Követelés, kötelezettség változás
X7031102
13 500
Bevétel
90.
3 418
22 188
2009. évi maradvány
91.
Kiemelt célok, feladatok
X7031013
X7031100
89.
Vis Major/katasztrófa alap
Megnevezés
88.
Kód
Ssz.
2010. évi tervezett
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd Oldal 16
2011. július 20.
Számítógép pályázat, szoftvare fejlesztés, tanfolyamok
X7035005
X7040000
X7040100
X7040101
138.
139.
140.
141.
Oktatási intézmények (kiegészítĘ)
Oktatási intézmények (kiegészítĘ korrekció)
/1
/2
144. 350 000
1 985 000
2 335 000
145.
1 788 000 1 110 090
Oktatási intézmények tartalék alap
143.
4 123 000
4 205 500
5 878 700
142.
1 110 090
1 132 952
1 962 524
15 630
277 152
Oktatási intézmények (normatíva)
Oktatási intézményi normatív alapú támogatások
Oktatási
Intézmények, alapok
BelsĘ egyházi kártalanítás
X7035003
X7035004
136.
137.
207 000
0
0
0
125 000
0
0
0
315 000
1 985 000
2 314 000
1 788 000
4 102 000
4 298 500
6 131 200
3 200
20 000
56 000
72 000
315 000
1 985 000
2 314 000
1 788 000
4 102 000
4 423 500
6 338 200
3 200
20 000
56 000
72 000
0 2 100
Egyéb
Felújítási támogatás (egyházmegyék döntése alapján) Szabályrendelet szerinti felújítási támogatások, vásárlás
/9
X7035002
134.
135.
0 0
Gusztáv Adolf Werk (GAW) támogatás
Egyéb külföldi céltámogatások
4 600
48 000
/7
4 600
48 000
51 500 128 000
/8
4 600
48 000
51 500 128 000
132.
142
4 417
128 000
133.
Kistelepülési illetmény pótlék
Gusztáv Adolf Segélyszolgálat (GAS) adomány, offertórium terhére
/5
/6
130.
596
39 000
85 000
356 100
507 300
41 000
41 000
455 181
1 995 016
2 511 191
1 850 034
4 361 225
4 420 246
6 300 422
853
0
2 500
0
186
5 951
9 023
5 003
47 947
123 398
191 507
194 859
0
0
595
4 763
0
0
0
0
0
0
0
116 000
116 000
Követelés, kötelezettség változás
0
0
49 269
67 274
4 764
0
0
0
0
0
4 764
0
0
0
145
145
145
Beruházás
367 932
1 982 200
2 609 626
1 866 055
4 475 681
4 675 293
6 872 613
0
0
201 811
73 900
186
5 951
7 559
4 970
53 797
126 577
47 983
36 600
82 870
366 491
642 202
39 540
39 540
18 148
13 069
26 189
39 258
57 406
Költség
Szakmai ellenjegyzĘ
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
az országos GAS-lelkész
a kerületi elnökség egyik tagja
az országos irodaigazgató
a kerületi elnökség egyik tagja
a kerületi elnökség egyik tagja
az országos irodaigazgató
az országos elnökség egyik tagja
367 932
1 982 200
2 609 626
1 866 055
4 475 681
4 840 561
7 055 887
4 764
0
201 811
az országos presbitérium
az országos presbitérium
az oktatási osztály vezetĘje
az országos irodaigazgató
az országos presbitérium
az országos presbitérium
73 900 az egyházmegyei elnökség egyik tagja
186
5 951
7 559
4 970
53 797
126 577
47 983
36 600
82 870
366 491
646 966
39 540
39 540
18 148 a nyugati kerületi elnökség egyik tagja
13 214 a nyugati kerületi elnökség egyik tagja
26 189 a nyugati kerületi elnökség egyik tagja
39 403
57 551
Kifizetések összesen
21:27
131.
Központi illetménypótlék
Hitoktatói díjak
/3
/4
128.
12 000 16 000
4 763
5 358
Bevétel
adatok ezer FtͲban
2011.08.04.
129.
22 494
356 100
507 300
39 000
0
0
85 000
0
0
16 273
180 600
180 600
Járadékfizetés
43 922
338 804
41 000
41 000
MĦködési támogatás
Egyházközségek feladatainak támogatása
Egyházközségek
0
/1
X7035001
0
/2
X7035000
124.
125.
4 573
4 573
Egyházmegyék mĦködésének támogatása
Egyházmegyék
126.
X7034001
123.
16 000
26 800
38 800
54 800
Kifizetések összesen
2010. évi tényleges
2011. július 20.
127.
X7034000
122.
3 386
Különkeret 0
38 800
12 000
X7033302
121.
700
0
54 800
Egyéb költségek, ráfordítások
0
0
Költség
/2
700
0
Beruházás
120.
0
700
Követelés, kötelezettség változás
26 800
Nyugati Egyházkerület feladatai
3 386
Bevétel
Illetmények és bérjárulékok
X7033301
118.
Nyugati Egyházkerület
2009. évi maradvány
/1
X7033300
117.
Megnevezés
119.
Kód
Ssz.
2010. évi tervezett
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd Oldal 17
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
17
43 000
0
Diakóniai intézmények (kiegészítĘ korrekció)
/2
174.
446 146
0
570 300
570 300
Diakóniai intézmények (kiegészítĘ)
Diakóniai intézmények tartalék alap
/1
0
0
0
0
0
570 300
570 300
782 900
1 353 200
3 500
0
570 300
570 300
782 900
1 353 200
1 549 000
2 000
2 200
71 419
599 034
695 243
862 873
1 558 117
1 671 512
7 516
0
0
0
0
0
0
934
934
4 951
0
0
0
0
0
45 707
502
0
598 784
914 035
857 496
1 771 532
1 863 650
7 279
2 149
3 500
2 506
15 433
404
az országos presbitérium
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
az oktatási osztály vezetĘje
az oktatási intézmények tartalék alap szabályrendelete szerint
Szakmai ellenjegyzĘ
0
598 784
914 969
857 496
1 772 466
1 868 601
7 279
2 149
3 500
2 506
15 433
404
a gazgasági osztályvezetĘ
az országos presbitérium
az országos presbitérium
a diakóniai osztály vezetĘje
az oktatási és nevelési bizottság elnöke
az OP által kijelölt személy
az OP által kijelölt személy
az oktatási osztály vezetĘje
az országos irodaigazgató által kijelölt személy az országos irodaigazgató által kijelölt 2 személy az országos irodaigazgató által kijelölt 47 851 személy
502
16 421
az országos irodaigazgató által kijelölt személy az országos irodaigazgató által kijelölt 68 515 személy
133 696
10 000
36 000
80 000
126 000
4 088
14 000
55 000
1 988
75 076
14 676
259 494
Kifizetések összesen
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
173.
172.
1 353 200 782 900
446 146
Diakóniai intézmények (normatíva)
Diakóniai intézményi normatív alapú támogatások
171.
1 506 000
X7040201
1 503 000
170.
426 886
X7040200
169.
Diakóniai
2 000
Oktatási intézmények offertórium
X7040115
168.
2 000
Evangélikus Gimnáziumok Kórusainak Országos Találkozója 2 331
3 500 2 200
Pedagógus találkozó
X7040112
X7040114
166.
167.
2 000
9 700
0
1 000
0
7 516
2 000
9 700
Oktatási szakmai feladatok
2 000
Oktatáshoz kapcsolódó feladatok
X7040110
X7040111
164.
2 331
1 000
165.
0
TIOP-1.1.1-09/1-2010-0080
/6
163.
1 000
0
2 2 144
1 018
TIOP-1.1.1-07/1-2008-1159
/5
162.
475
66 065
TÁMOP 3.1.3-10/1-2010-002
2 450
/3
48 959
/4
64 500
160.
64 500
161.
64 500
13 749
Budapesti gimnáziumoknak eszközfejlesztésre (céltámogatásból)
15 811
TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0215
610
10 000 84 427
/2
1 527
0 49 269
159.
15 000
0
10 000
4 088
14 000
55 000
1 988
75 076
14 676
259 494
6 307
15 000
0 51 504
0
0
0
0
0
0
0
0
Költség
TÁMOP 3.1.4-08/1-2009-0024 15 000
10 000 80 500
36 000
80 000
116 000
0
Beruházás
/1
0
45 000
80 000
0
0
Követelés, kötelezettség változás
21:27
158.
0
10 000 80 500
80 500
20 531
Egyéb
Pályázatok
/3
156.
X7040104
45 000
Bonyhádi tornacsarnok várárlás II. részlet
/2
4 300 135 000
0
0
0
0
0
60 995
Bevétel
adatok ezer FtͲban
2011.08.04.
157.
80 000
Békéscsabai Kollégiumvásárlás V. részlet
/1
155.
0
14 000
55 000
2 000
75 300
21 000
14 000
Kifizetések összesen
2010. évi tényleges
18
154.
125 000
4 300 0
10 000
0
Magyar Protestáns Kollégium
Beruházási, felújítási támogatások
/4
152.
X7040103
14 000
Luther Otthon - Szakkollégium
153.
55 000
Evangélikus Hittudományi Egyetem
2 000
75 300
/3
0
/2
0
21 000
14 000
Költség
151.
0
Beruházás
150.
0
Követelés, kötelezettség változás
Térségi Integrált SzakképzĘ Központ (TISZK) mĦködési költség
MĦködési támogatás
Oktatási módszertani feladatok
1 110 090
Egyéb támogatott célok
Bevétel
/1
X7040102
148.
/3
2009. évi maradvány
Megnevezés
149.
X7040105
Kód
147.
146.
Ssz.
2010. évi tervezett
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd Oldal 18
2011. július 20.
X7040512
Pályázatok
2 400
203.
1 894
17 700
Egyéb költségek, ráfordítások
0
79 500 17 700
/2
0
0 0
12 000
12 000
202.
0
0 0
0
12 000
117 000
15 300
1 894
0
47 700
0
0
6 500
123 500
123 500
14 000
14 000
Illetmények és bérjárulékok
Evangélikus Országos Könyvtár feladatai
1 894
17 495
0
0
0
0
0
94 800
94 800
12 000
25 000
25 000
7 000
7 000
/1
X7040511
200.
Evangélikus Országos Könyvtár
GyĦjteményi
1 467
375
51 988
53 830
0
39 000
39 000
39 000
0
0
0
0
Költség
201.
X7040500
X7040510
Gyógykezeltetési offertórium
/3
197.
198.
Partnerhilfe
/2
196.
199.
Szociális támogatások
/1
Szociális alap ellátásai
195.
X7040401
194.
53 830
Nyugdíjkifizetések
Szociális alap
/5
192.
X7040400
2 000
Nyugdíjas offertórium
/4
191.
193.
22 500
Országos Járulék
/3
190.
15 000 83 000
324 761
122 500
122 500
Egyházi személyek nyugdíjjárulék befizetései
324 761
324 761
Nyugdíj alap mĦködése
Nyugdíj alap feladatai
Nyugdíj alap
/2
X7040301
187.
/1
X7040300
186.
0
0
Diakóniai szakmai feladatok
Diakóniai szakmai feladatok
0
Beruházás 0
0
2 400
15 300
17 700
17 700
79 500
0
0
12 000
12 000
12 000
117 000
0
0
0
45 500
162 500
162 500
14 000
14 000
94 800
94 800
55 000
0
25 000
25 000
7 000
7 000
Kifizetések összesen
353
357
357
2 383
52 088
0
7 734
0
7 734
7 734
2 222
21 186
99 203
18 157
140 769
140 769
6 940
6 940
38 813
38 813
53 762
13 880
0
13 880
0
0
24 790
Bevétel
Követelés, kötelezettség változás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
701
701
731
13 055
0
0
0
0
0
0
0
0
4 017
4 017
0
0
0
0
0
934
Beruházás
1 018
1 653
15 973
17 627
20 866
85 443
1 480
8 115
2 930
12 525
12 525
111 999
0
0
4 553
116 552
116 552
20 794
20 794
10 836
10 836
14 608
13 880
25 000
38 880
7 000
7 000
315 251
Költség
1 018
2 355
15 973
18 328
21 597
98 497
1 480
8 115
2 930
12 525
12 525
111 999
0
0
0
4 553
116 552
116 552
20 794
20 794
14 852
14 852
14 608
13 880
25 000
38 880
7 000
7 000
316 185
Kifizetések összesen
az országos könyvtár igazgatója
az országos könyvtár igazgatója
a kerületi elnökség egyik tagja, országos irodaigazgató a kerületi elnökség egyik tagja, országos irodaigazgató a kerületi elnökség egyik tagja, országos irodaigazgató
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a diakóniai osztály vezetĘje
az OP által kijelölt személy
a gazgasági osztályvezetĘ
az országos presbitérium
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a diakóniai intézmények tartalék alap szabályrendelete szerint
Szakmai ellenjegyzĘ
21:27
189.
X7040211
185.
0
0
43 000
Követelés, kötelezettség változás
adatok ezer FtͲban
2011.08.04.
188.
X7040210
184.
94 800 94 800
0
55 000
0
0
DAOP 4.1.3/2008-0021
Pályázatok
/1
X7040206
-19 260
0
0
Bevétel
2010. évi tényleges
2011. július 20.
183.
182.
Egyéb
Kakas Lídia Evangélikus Szeretetotthon megszüntetése
/2
X7040205
181.
180.
Beruházási, felújítási támogatások
Kapernaum, Gyenesdiás
MĦködési támogatás
446 146
Egyéb támogatott célok
Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség szeretetotthon építés III.
/1
/3
2009. évi maradvány
Megnevezés
/1
X7040204
X7040203
Kód
179.
178.
177.
176.
175.
Ssz.
2010. évi tervezett
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd Oldal 19
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
19
232.
/1
Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ, Révfülöp
MĦködési támogatások 0
6 600 0
0
0
0
0
0
X7040701
12 000
54 000
58 000
0
12 000
54 000
58 000
5 000
5 000
4 600
6 900
1 700
2 300
3 900
29 300
37 200
48 700
53 700
800
800
0
0
0
8 073
0
0
0
0
0
0
0
0
46 292
46 292
2 200
1 214
1 214
3 414
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
3 374
7 860
815
8 675
12 049
141
134
134
275
30
Beruházás
12 000
55 000
65 353
5 197
5 197
4 600
7 340
1 160
2 300
3 900
29 300
36 660
48 600
53 797
917
917
0
6 300
6 892
28 002
41 194
41 194
2 162
2 252
18 052
20 304
22 466
2 222
Költség
12 000
55 000
65 353
5 197
5 197
4 600
7 340
1 160
2 300
3 900
29 300
36 660
48 600
53 797
917
917
3 374
7 860
6 300
7 707
28 002
49 869
53 242
2 303
2 386
18 052
20 438
22 740
2 252
Kifizetések összesen
a gazgasági osztályvezetĘ
az országos elnökség egyik tagja
a gazgasági osztályvezetĘ
az országos elnökség egyik tagja
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gyĦjteményi tanács elnöke
az országos presbitérium
az országos elnökség egyik tagja
az országos múzeum igazgatója
az országos múzeum igazgatója
az országos levéltár igazgatója
az országos levéltár igazgatója
Szakmai ellenjegyzĘ
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Egyéb intézmények
X7040700
231.
5 000
5 000
230.
0
Könyvek, kiadványok kiadásának támogatása
X7040621
229.
0
Könyvek, kiadványok kiadásának támogatása
X7040620
228.
0
4 600 0
6 900
Kiadványok elĘfizetési díjai
Honlap
X7040612
X7040613
226.
1 700
Evangélikus Közlöny
/4
227.
2 300
Credo
/3
29 300
37 200
48 700
225.
0
0
224.
0
0
800 53 700
3 900
0
0
0
800
Lelkipásztor
0
0
0
0
Evangélikus Élet
Kiadványok ártámogatása
Luther Kiadó
0
46 300
0
/2
221.
0
1 272
46 300
/1
X7040611
220.
GyĦjteményi közös mĦködési költségek
Kiadói
1 272
223.
X7040610
219.
Pályázatok
GyĦjteményi közös mĦködés
222.
X7040541
X7040600
218.
X7040532
X7040540
216.
0
6 300
6 150
27 200
39 650
39 650
0
3 350
0
Követelés, kötelezettség változás
21:27
217.
Támogatás (kiállító helység)
Múzeum bĘvítés - beruházás
/3
/4
214.
215.
21 350 18 000
0
1 673
Bevétel
adatok ezer FtͲban
2011.08.04.
6 300
6 150
1 400
39 650
39 650
27 200 11 044
0
0
Illetmények és bérjárulékok
0
0
Egyéb költségek, ráfordítások
1 400
1 400
/1
11 044
11 044
/2
Evangélikus Országos Múzeum feladatai
Evangélikus Országos Múzeum
212.
X7040531
211.
0 21 350
Kifizetések összesen
2010. évi tényleges
20
213.
X7040530
210.
Pályázatok
3 350
X7040522
209.
3 285
21 350
21 350
Egyéb költségek, ráfordítások
0
0
Költség
/2
0
0
Beruházás
208.
0
0
Követelés, kötelezettség változás
18 000
3 285
Bevétel
Illetmények és bérjárulékok
Evangélikus Országos Levéltár feladatai
3 285
2009. évi maradvány
/1
X7040521
206.
Evangélikus Országos Levéltár
Pályázatok - OTKA
Megnevezés
207.
X7040513
X7040520
204.
205.
Kód
Ssz.
2010. évi tervezett
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd Oldal 20
2011. július 20.
0
0
0
1 200 2 000 1 500 1 500
FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület
Lutheránia Egyházzenei Alapítvány
Magyar Evangélikus Konferencia (MAEK)
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet - tagdíj
/3
/4
/5
/6
/7
/8
244.
245.
246.
247.
248.
249.
7 658 200
Egyéb
/12
253. 2 769 686
4 900
Magyar Bibliatársulat Alapítvány
/11
252.
ÖSSZESEN
1 400
SzĘlĘtĘ Alapítvány (Györköny)
251.
254.
4 400 2 000
SárszentlĘrinci NépfĘiskola
/9
/10
250.
1 600
31 200
7 998 900
4 900
1 400
2 000
4 400
1 600
8 500
1 500
1 500
2 000
1 200
1 000
1 200
31 200
8 788 912
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
8 073
8 073
0
0
0
0
0
0
0
0
116 000
Követelés, kötelezettség változás
0
0
0
0
0
0
0
0
134 408
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Beruházás
8 851 474
4 900
1 400
2 000
4 400
1 600
8 500
1 500
1 500
2 000
1 200
1 000
1 200
31 200
31 200
10 353
10 353
1 000
6 000
12 000
12 000
12 000
Költség
9 101 882
4 900
1 400
2 000
4 400
1 600
8 500
1 500
1 500
2 000
1 200
1 000
1 200
31 200
31 200
10 353
10 353
1 000
6 000
12 000
12 000
12 000
Kifizetések összesen
az országos elnökség egyik tagja
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
az országos presbitérium
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
a gazgasági osztályvezetĘ
Szakmai ellenjegyzĘ
21:27
8 500
1 000
4 000 4 000
Bevétel
adatok ezer FtͲban
2011.08.04.
Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ)
1 200
20 700
31 200 31 200
Evangélium Színház
320 000
0 0
Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME)
7 998 900
0 0
/2
22 000
0 0
4 000 4 000
/1
22 000
22 000
6 600
6 600
243.
Egyesületek, alapítványok támogatása
Egyesületek, alapítványok
Egyéb
1 000
5 000
12 000
12 000
12 000
Kifizetések összesen
2010. évi tényleges
2011. július 20.
242.
X7050000
X7050101
240.
241.
239.
Beruházási, felújítási támogatások
Telekgerendás
/6
237.
/1
5 000 1 000
Evangélikus Missziói Központ, Cinkota
/5
236.
X7040702
12 000
KántorképzĘ Intézet, Fót
238.
12 000
Béthel Missziói Otthon, Piliscsaba
/4
Költség
/3
Beruházás
235.
Követelés, kötelezettség változás
234.
Bevétel 12 000
2009. évi maradvány
Evangélikus Konferencia és Missziói Központ, Balatonszárszó
Megnevezés
/2
Kód
233.
Ssz.
2010. évi tervezett
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd Oldal 21
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
21
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
22
2011.08.04.
21:27
Oldal 22
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 23
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
23
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
24
2011.08.04.
21:27
Oldal 24
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 25
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
25
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
26
2011.08.04.
21:27
Oldal 26
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
ORSZÁGOS PRESBITÉRIUM Budapest, 2011. április 28., május 26., június 23.
a MagyarorsZági EVangéLikus EgyháZ orsZágos prEsbitériuMa 2011. ápriLis 28., 2011. Május 26. és 2011. június 23. napján MEghoZott határoZatai 44/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat a Magyarországi Evangélikus Egyház 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés a) pontja alapján a Magyarországi Evangélikus Egyház 2010. évi beszámolóját 18.983.084 eFt mérleg főösszeggel és 62.562 eFt negatív eredménnyel zsinati elfogadásra javasolja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. április 29. 45/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény 2009. évi módosított beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Luther Márton Kollégium oktatási intézmény 2009. évi módosított beszámolóját 269.596 eFt mérleg főöszszeggel és 11.019 eFt negatív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 45/2/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Luther Márton Kollégium oktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 261.100 eFt mérleg főösszeggel és 16.365 eFt negatív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
45/3/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat bonyhádi oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Bonyhádi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium oktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 510.228 eFt mérleg főösszeggel és 6.012 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 45/4/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat aszódi oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma oktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 1.030.285 eFt mérleg főösszeggel és 12.878 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 45/5/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Deák téri oktatási intézmény 2009. évi módosított beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Deák Téri Evangélikus Gimnázium oktatási intézmény 2009. évi módosított beszámolóját 69.760 eFt mérleg főösszeggel és 20.405 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 45/6/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Deák téri oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Deák Téri Evangélikus Gimnázium oktatási intéz-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 27
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
27
mény 2010. évi beszámolóját 80.165 eFt mérleg főöszszeggel és 8.054 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
116.144 eFt mérleg főösszeggel és 5.691 eFt negatív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
45/7/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról
45/11/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Líceum oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium oktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 225.471 eFt mérleg főösszeggel és 28.761 eFt pozitív eredménynyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 45/8/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat miskolci oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola oktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 440.348 eFt mérleg főösszeggel és 19.718 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 45/9/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Fasori oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium oktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 568.367 eFt mérleg főösszeggel és 1.717 eFt negatív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 45/10/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat rózsák tere oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiuma oktatási intézmény 2010. évi beszámolóját
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium oktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 593.974 eFt mérleg főösszeggel és 61.764 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 45/12/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat soproni oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola oktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 189.608 eFt mérleg főösszeggel és 31.879 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 45/13/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat békéscsabai oktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 644.172 eFt mérleg főösszeggel és 148.075 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
28
2011.08.04.
21:27
Oldal 28
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
46/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat EhE felsőoktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Hittudományi Egyetem felsőoktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 148.783 eFt mérleg főösszeggel és 2.629 eFt negatív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
47/3/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat aszódi oktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma oktatási intézmény 2011. évi költségvetését 394.565 eFt bevételi és 410.971 eFt kiadási összeggel, 76.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
46/2/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Luther otthon felsőoktatási intézmény 2010. évi beszámolójáról
47/4/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Deák téri oktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Luther Otthon-Szakkollégium felsőoktatási intézmény 2010. évi beszámolóját 10.726 eFt mérleg főösszeggel és 2.364 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Deák Téri Evangélikus Gimnázium oktatási intézmény 2011. évi költségvetését 203.152 eFt bevételi és 203.152 eFt kiadási összeggel, 5.106 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
47/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény 2011 évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Luther Márton Kollégium oktatási intézmény 2011. évi költségvetését 111.078 eFt bevételi és 119.391 eFt kiadási összeggel, 0 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 47/2/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat bonyhádi oktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Bonyhádi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium oktatási intézmény 2011. évi költségvetését 630.000 eFt bevételi és 597.400 eFt kiadási összeggel, 30.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
47/5/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium oktatási intézmény 2011. évi költségvetését 284.499 eFt bevételi és 271.494 eFt kiadási összeggel, 10.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 47/6/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat miskolci oktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola oktatási intézmény 2011. évi költségvetését 338.463 eFt bevételi és 338.463 eFt kiadási összeggel, 23.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 29
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
47/7/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Fasori oktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium oktatási intézmény 2011. évi költségvetését 362.774 eFt bevételi és 352.523 eFt kiadási összeggel, 45.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 47/8/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat soproni oktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola oktatási intézmény 2011. évi költségvetését 177.937 eFt bevételi és 190.788 eFt kiadási összeggel, 13.781 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 47/9/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat rózsák tere oktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiuma 2011. évi költségvetését 81.273 eFt bevételi és 79.274 eFt kiadási összeggel, 1.800 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 47/10/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Líceum oktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium oktatási intézmény 2011. évi költségvetését 433.124 eFt bevételi és 389.698 eFt kiadási összeggel, 43.426 eFt felhalmozási kiadással elfogadja.
29
Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 47/11/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat békéscsabai oktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási intézmény 2011. évi költségvetését 507.265 eFt bevételi és 568.717 eFt kiadási összeggel, 494.169 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 48/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat EhE felsőoktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Evangélikus Hittudományi Egyetem 2011. évi költségvetését 225.000 eFt bevételi és 237.100 eFt kiadási összeggel, 5.700 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 48/2/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Luther otthon felsőoktatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Luther Otthon- Szakkollégium 2011. évi költségvetését 41.796 eFt bevételi és 41.741 eFt kiadási összeggel, 0 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat agape diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Agape Evangélikus Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 60.515 eFt mérleg főösszeggel és 865 eFt negatív eredménnyel elfogadja.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
30
21:27
Oldal 30
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/2/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat éLiM diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az ÉLIM Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 367.940 eFt mérleg főösszeggel, és 4.660 eFt negatív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/3/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat EMMaus diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az EMMAUS Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 821.177 eFt mérleg főösszeggel, és 46.842 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/4/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kaposszekcsői diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Diakóniai Otthon diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 82.641 eFt mérleg főöszszeggel, és 11.352 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
2011. július 20.
49/6/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat békéscsabai diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Szeretetotthon (Békéscsaba) diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 422.526 eFt mérleg főösszeggel, és 11.196 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/7/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kőszegi diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Kőszegi Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 58.036 eFt mérleg főösszeggel, és 4.606 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/8/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kondorosi diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Kondorosi Nyugdíjasház – Evangélikus Egyház diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 75.990 eFt mérleg főösszeggel, és 14.354 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
49/5/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat balassagyarmati diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról
49/9/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat johanneum diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Szeretetház (Balassagyarmat) diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 15.606 eFt mérleg főösszeggel, és 3.013 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 117.293eFt mérleg főösszeggel, és 16.085 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 31
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
49/10/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat oltalom diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Oltalom Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 444.008 eFt mérleg főösszeggel, és 8.803 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/11/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat szarvasi diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Ótemplomi Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 110.384 eFt mérleg főösszeggel, és 29.802 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/12/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat sarepta diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 1.191.540 eFt mérleg főösszeggel, és 166.366 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/13/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat szombathelyi diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Túróczy Zoltán Szombathelyi Evangélikus Idősek Szeretetotthona diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 18.333 eFt mérleg főösszeggel, és 193.eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
31
49/14/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat rákospalotai diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Rákospalotai Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 172.054 eFt mérleg főösszeggel, és 7.586 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/15/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kapernaum diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a „Kapernaum” Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 299.169 eFt mérleg főösszeggel, és 9.616 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 49/16/2011. (iV. 25.) országos presbitériumi határozat kistarcsai diakóniai intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Papnék, Johannita Szeretetotthon diakóniai intézmény 2010. évi beszámolóját 133.036 eFt mérleg főösszeggel, és 11.484 eFt negatív eredménynyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 50/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat agape diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Agape Evangélikus Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 105.150 eFt forint bevételi és 113.450 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
32
2011.08.04.
21:27
Oldal 32
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
50/2/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat éLiM diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az ÉLIM Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 100.684 eFt bevételi és 100.684 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
50/6/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat békéscsabai diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Szeretetotthon (Békéscsaba) diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 169.531 eFt bevételi és 144.015 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
50/3/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat EMMaus diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről
50/7/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kőszegi diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az EMMAUS Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 216.962 eFt bevételi és 216.962 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Kőszegi Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 55.160 eFt bevételi és 54.160 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
50/4/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kaposszekcsői diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről
50/8/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kondorosi diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Diakóniai Otthon diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 150.865 eFt bevételi és 145.929 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Kondorosi Nyugdíjasház – Evangélikus Egyház diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 72.985 eFt bevételi és 70.209 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
50/5/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat balassagyarmati diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről
50/9/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat johanneum diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Szeretetház (Balassagyarmat) diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 33.787 eFt bevételi és 33.728 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 311.853 eFt bevételi és 322.507 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:27
Oldal 33
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
33
50/10/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat oltalom diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Oltalom Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 446.501 eFt bevételi és 435.177 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
50/14/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat rákospalotai diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Rákospalotai Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 76.104 eFt bevételi főösszeggel és 73.495 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
50/11/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat szarvasi diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről
50/15/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kapernaum diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Ótemplomi Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 225.472 eFt bevételi és 210.470 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a „Kapernaum” Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 104.770 eFt bevételi és 104.770 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
50/12/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat sarepta diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről
50/16/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kistarcsai diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 415.000 eFt bevételi és 394.500 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Papnék, Johannita Szeretetotthon diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 68.235 eFt bevételi főösszeggel és 72.905 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
50/13/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat szombathelyi diakóniai intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Túróczy Zoltán Szombathelyi Evangélikus Idősek Szeretetotthona diakóniai intézmény 2011. évi költségvetését 65.876 eFt bevételi és 65.876 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
51/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat béthel konferencia- és üdülőközpont 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Béthel Missziói Otthon intézmény 2010. évi beszámolóját 3.599 eFt mérleg főösszeggel, és 3.599 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
34
2011.08.04.
21:27
Oldal 34
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
52/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Luther kiadó tájékoztatási intézmény 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Luther Kiadó tájékoztatási intézmény 2010. évi beszámolóját 97.433 eFt mérleg főösszeggel és 2.277 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 53/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat béthel konferencia- és üdülőközpont 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Béthel Missziói Otthon intézmény 2011. évi költségvetését 33.876 eFt forint bevételi és 29.856 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 54/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Luther kiadó tájékoztatási intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Luther Kiadó tájékoztatási intézmény 2011. évi költségvetését 186.347 eFt forint bevételi és 185.168 eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 55/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat bács-kiskuni egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Bács-Kiskuni Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 5.542 eFt bevételi és 5.383 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 55/2/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kelet-békési egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló
2011. július 20.
2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 11.085 eFt bevételi és 11.007 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 55/3/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat pesti egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Pesti Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 8.684 eFt bevételi és 7.005 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 55/4/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat budai egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Budai Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 7.462 eFt bevételi és 6.677 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 55/5/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat nógrádi egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 9.399 eFt bevételi és 9.688 eFt kiadási öszszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 55/6/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat fejér-komáromi egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 9.679 eFt bevételi és 7.480 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 35
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
55/7/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat győr-mosoni egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 8.478 .eFt bevételi és 9.281 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 55/8/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat somogy-zalai egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 7.447 eFt bevételi és 7.257 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 55/9/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat veszprémi egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 9.040 eFt bevételi és 7.224 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 56/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat egyházmegyékre vonatkozó határidő elmulasztása következményéről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés b) pontja alapján 2011. július 1-től a határidőt mulasztó egyházmegyék a megkezdett hónaponként havi 200.000.- Ft működési támogatás megvonásban részesülnek. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 57/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat bács-kiskuni egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alap-
35
ján a Bács-Kiskuni Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 6.560 eFt bevételi és 6.560 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 57/2/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kelet-békési egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 9.592 eFt bevételi és 8.272 eFt kiadási összeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 57/3/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat pesti egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Pesti Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 8.972 eFt bevételi és 8.540 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 57/4/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat budai egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Budai Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 7.903 eFt bevételi és 8.104 eFt kiadási öszszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 57/5/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat nógrádi egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 6.390 eFt bevételi és 7.390 eFt kiadási öszszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
36
2011.08.04.
21:28
Oldal 36
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
57/6/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat fejér-komáromi egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 6.771 eFt bevételi és 9.907 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
Ehhez a maga részéről úgy kíván hozzájárulni, hogy a hívei adományaiból és saját forrásaiból kettő db mentőautót vásárol az Országos Mentőszolgálat részére, összesen mintegy 50 millió Ft értékben. Erre a célra várja a felajánlásokat a MEE 11707024-20478070 számú számlájára, „mentőautó” jelzéssel. Az országos presbitérium szándéka szerint az egyház feladatátvállalásával felszabaduló összeg az államadósság csökkentésére fordítható. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
57/7/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat győr-mosoni egyházmegye 2011. évi költségvetéséről
62/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat Deák téri oktatási intézmény intézményvezetője megválasztásáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 6.215 eFt bevételi és 6.215 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 57/8/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat somogy-zalai egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 5.725 eFt bevételi és 5.534 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 57/9/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat veszprémi egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 6.613 eFt bevételi és 9.405 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 61/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma átérezve hazánk nehéz gazdasági helyzetét, csatlakozik azokhoz az egyéni és közösségi kezdeményezésekhez, amelyek célja a nyomasztó államadósági teher csökkentése.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17/B. §-ra – a Deák Téri Evangélikus Gimnázium oktatási intézmény intézményvezetőjének Gadóné Kézdy Editet újraválasztja. Az intézményvezetői megbízás 6 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2017. július 31. napjáig szól. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. május 28. 63/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat aszódi oktatási intézmény intézményvezetője megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17/B. §-ra – az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma oktatási intézmény intézményvezetőjének Dr. Roncz Bélát újraválasztja. Az intézményvezetői megbízás 6 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2017. július 31. napjáig szól. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. május 28. 64/1/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény intézményvezetője megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17/B. §-ra – a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium oktatási intézmény intézményvezetőjének Tar Jánosnét újraválasztja. Az intéz-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 37
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
ményvezetői megbízás 6 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2017. július 31. napjáig szól. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. május 28. 65/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kiskőrösi oktatási intézmény alapításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 7. §-ra – a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség által alapított Harangvirág Evangélikus Német Nemzetiségi Óvoda oktatási intézményt, amennyiben az alapításhoz és fenntartáshoz szükséges jogszabályi feltételeknek megfelel (ingatlan megfelelősége, a közoktatási okiratok megléte) országos fenntartásba veszi. Ezzel egyidejűleg kéri e tény zsinat általi tudomásulvételét. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 66/2/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat szentendrei oktatási intézmény alapításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 7. §-ra – a Szentendrei Evangélikus Egyházközség által alapított Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda oktatási intézményt, amennyiben az alapításhoz és fenntartáshoz szükséges jogszabályi feltételeknek megfelel (ingatlan megfelelősége, a közoktatási okiratok megléte) országos fenntartásba veszi. Ezzel egyidejűleg kéri e tény zsinat általi tudomásulvételét. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 67/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat miskolci oktatási intézmény alapításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola oktatási intézmény általános iskolai tagozattal történő bővítését – önkormányzati általános iskola átvételével – támogatja, az intézmény alapító okiratát módosítja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
37
68/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény alapító okirata módosításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium oktatási intézmény átszervezésével az alapító okiratot módosítja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 69/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat békéscsabai oktatási intézmény alapító okirata módosításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012/13 tanévtől kezdődő átszervezésével az alapító okiratot módosítja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28. 70/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat veszprémi oktatási intézmény intézményvezetője megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére – Örömhír Evangélikus Óvoda (Veszprém) oktatási intézmény intézményvezetőjének Rádóczy Ágnes Krisztina megbízza. Az intézményvezetői megbízás 1 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2012. július 31. napjáig szól. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. május 28. 71/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat egyházi intézmény alapításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. IV. törvény 104. § (6) bekezdés d) pontjára – Roma Szakkollégium (Nyíregyháza) oktatási intézmény alapítását kezdeményezi, és kéri a zsinatot, hogy dr. Fabiny Tamás püspököt hatalmazza fel a működési megkezdéséhez szükséges nyilatkozatok, közlések megtételére azzal, hogy az alapító végső határozatot e
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
38
2011.08.04.
21:28
Oldal 38
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
határozat meghozatalától számított legfeljebb 6 hónapon belül a zsinat elé kell terjeszteni. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
Sztehlo Gábor ösztöndíjbizottság elnökeként Bencze Andrást jelöli ki. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
72/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat kőszegi oktatási intézmény igazgatótanácsa tagjáról
76/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat országos szabályrendeletről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium oktatási intézmény igazgatótanácsába – Gregersen-Labossa György lemondásának tudomásul vétele mellett – a fenntartót képviselő tagnak Schwahofer Pétert megválasztja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján – utalva az egyházi jogszabályokról szóló 2005 évi VI. törvény 4. § (3) bekezdésére – a Magyarországi Evangélikus Egyház pályázati rendszeréről szóló 1/2011 (V. 26.) országos szabályrendeletet elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26.
73/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat bobai diakóniai intézmény alapításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján támogatja a Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat (Boba) diakóniai intézmény zsinati alapítását, és a szolgálat keretei között az étkeztetés és házi segítségnyújtás szolgáltatások működését kemenesalja területén. Felelős: Buda Annamária Határidő: 2011. május 28. 74/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat piliscsabai diakóniai intézmény alapításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján támogatja a Gyermeksziget Evangélikus Családi Napközi (Piliscsaba) diakóniai intézmény zsinati alapítását. Felelős: Buda Annamária Határidő: 2011. május 28. 75/2011. (iV. 28.) országos presbitériumi határozat sztehlo gábor ösztöndíjbizottság elnökéről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján – utalva a Sztehlo Gábor ösztöndíjról szóló 1/2009. (IX. 10.) országos szabályrendelet 5. § (2) bekezdésére – a
81/1/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat balatonszárszói konferencia- és üdülőközpont 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Konferencia és Missziói Otthon intézmény 2010. évi beszámolóját 76.702 eFt mérleg főösszeggel és 32.496 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 81/2/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat cinkotai missziói központ 2009. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Missziói Központ intézmény 2009. évi beszámolóját 3.450 eFt mérleg főösszeggel és 1.641 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 81/3/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat cinkotai missziói központ 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Missziói Központ intézmény 2010. évi beszámolóját 2.774 eFt mérleg főösszeggel és 87 eFt negatív eredménnyel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 39
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
82/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat balatonszárszói konferencia- és üdülőközpont 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Konferencia és Missziói Otthon intézmény 2011. évi költségvetését 104.470 eFt tervezett bevétel, 85.350 eFt tervezett ráfordítás és 48.000 eFt tervezett felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 83/1/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat tolna-baranyai egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 6.504 eFt bevételi és 6.628 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 83/2/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat nyugat-békési egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 8.130 eFt bevételi és 7.421 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 83/3/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat soproni egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Soproni Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 5.541 eFt bevételi és 5.785 eFt kiadási öszszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 83/4/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat dél-pest megyei egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbi-
39
tériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Dél Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 6.476 eFt bevételi és 6.536 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 84/1/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat tolna-baranyai egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 6.090 eFt bevételi és 6.221 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 84/2/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat nyugat-békési egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 7.344 eFt bevételi és 7.266 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 84/3/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat soproni egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Soproni Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 7.607 eFt bevételi és 7.607 eFt kiadási öszszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 84/4/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat dél-pest megyei egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye 2011.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
40
2011.08.04.
21:28
Oldal 40
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
évi költségvetését 5.850 eFt bevételi és 6.190 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 88/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat kőszegi oktatási intézmény helyzetéről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján szakértői bizottságot hoz létre, melynek feladata, hogy javaslatot tegyen arra, hogy az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium oktatási intézmény 2012/13 tanévtől kezdődően milyen profilban működjön – figyelembe véve a beiskolázási lehetséges gyermeklétszámot és finanszírozási lehetőségeket, valamint az új profilhoz szükséges dologi, anyagi és személyi feltételeket is. A szakértői bizottság két tagját az országos presbitérium jelöli ki, illetve kéri az országos oktatási és nevelési bizottságot és a gazdasági bizottságot, hogy a szakértői testületbe delegáljon 2-2 főt legkésőbb a soron következő ülésén. Az országos presbitérium a 2011/12. tanévre megbízandó intézményvezető feladataként határozza meg, hogy a jelenlegi dologi, tárgyi és személyi kiadásokat csökkentse. Az országos presbitérium kéri az országos irodaigazgatót, hogy a jövőben a bizottságok közötti együttműködés és információáramlás érdekében fokozott figyelemmel járjon el. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 89/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat fasori oktatási intézmény intézményvezetői pályázatáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére – a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium oktatási intézmény intézményvezetői állására kiírt pályázatot – eredménytelennek nyilvánítja. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. június 26. 90/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat bonyhádi oktatási intézmény intézményvezetői pályázatáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbi-
2011. július 20.
tériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére – a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium oktatási intézmény intézményvezetői állására kiírt pályázatot – eredménytelennek nyilvánítja. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. június 26. 91/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat kőszegi oktatási intézmény intézményvezetői pályázatáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére – az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium oktatási intézmény intézményvezetői állására kiírt pályázatot – eredménytelennek nyilvánítja. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. június 26. 92/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat győri oktatási intézmény intézményvezetője megválasztásának jóváhagyásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 61. § (5) bekezdésére – a Péterfy Sándor Oktatási Központ oktatási intézmény intézményvezetőjének, Hallgatóné Hajnal Juditnak fenntartói megválasztását jóváhagyja. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. június 26. 93/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat rózsák téri oktatási intézmény intézményvezetője jogviszonya megszűntetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 18. § (5) bekezdésére – a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiuma oktatási intézmény intézményvezetőjének, Károlyfalvi Zsoltnak a munkajogviszonyát 2011. július 31. napjával közös megegyezéssel megszünteti. Egyidejűleg Károlyfalvi
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 41
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Zsolt intézményvezetői megbízásáról 2011. július 31. napjával való lemondását tudomásul veszi. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. június 26. 94/1/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat sztehlo oktatási intézmény intézményvezetője megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére – a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium oktatási intézmény intézményvezetőjének Cselovszki Jenőt megbízza. Az intézményvezetői megbízás 1 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2012. július 31. napjáig szól. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. június 26. 95/1/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat kiskőrösi oktatási intézmény intézményvezetője megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére – a Harangvirág Evangélikus Óvoda oktatási intézmény intézményvezetőjének Dénes Istvánnét megbízza. Az intézményvezetői megbízás 1 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2012. július 31. napjáig szól. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. június 26. 96/1/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat szentendrei oktatási intézmény intézményvezetője megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére – a Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda oktatási intézmény intézményvezetőjének Bittó Viktóriát megbízza. Az intézményvezetői megbízás 1 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2012. július 31. napjáig szól. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. június 26.
41
97/1/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat mezőberényi oktatási intézmény intézményvezetője megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére – a Katicabogár Evangélikus Német Nemzetiségi Óvoda oktatási intézmény intézményvezetőjének Révész Józsefnét megbízza. Az intézményvezetői megbízás 1 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2012. július 31. napjáig szól. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. június 26. 99/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat oktatási intézmények intézményvezetőinek díjazásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 18. § (2) bekezdésére – a 79/2010. (V. 27) országos presbitériumi határozatot akként módosítja, hogy az egyházi pótlékban nem részesülnek az újonnan alapított intézmények egy év időtartamra megbízott intézményvezetői. 100/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat oktatási tartalékalap cél meghatározásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyházi oktatási kiegészítő támogatás, valamint az egyházi kiegészítő támogatás korrekciós összegének, és tartalékba helyezett részének felhasználásáról szóló 5/2008. (XII. 22.) országos szabályrendelet 17. § (1) bekezdésére és a 11/2011. (II. 3.) országos presbitériumi határozat módosításával – a 2010/2011 és 2011/2012 tanévben támogatható, evangélikus nevelést erősítő közművelődési programok céljaként a következőket jelöli ki: versenyek, konferenciák, találkozók, külföldi egyházi iskolákkal való cserekapcsolatok. Felelős: Hajdó Ákos Határidő: 2011. június 26. 102/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat Epk működésének megszüntetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
42
2011.08.04.
21:28
Oldal 42
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
VIII. törvény 9. §-ra – az Evangélikus Pedagógiai Központ működésének megszűntetését kezdeményezi 2011. május 31. napjáig. Az országos presbitérium kéri e tény zsinat általi megerősítését. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 31. 103/1/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat piliscsabai diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagjai megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – a Gyermeksziget Evangélikus Családi Napközi diakóniai intézmény igazgatótanácsába a fenntartót képviselő tagokként megválasztja Andaházy Emesét, Nagy Zsuzsát. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 103/2/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat piliscsabai diakóniai intézmény igazgatótanácsa elnökének megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 12. § (1) bekezdésére – Gyermeksziget Evangélikus Családi Napközi diakóniai intézmény igazgatótanácsa elnökének Balogh Zoltánt választja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 104/1/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat bobai diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagjai megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – a Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat diakóniai intézmény igazgatótanácsába a fenntartót képviselő tagokként megválasztja Gregersen Labossa Györgyöt, Fehérné Gyömörey Katalint, Kovácsné Tóth Mártát, Baráth Gézánét. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26.
2011. július 20.
104/2/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat bobai diakóniai intézmény igazgatótanácsa elnökének megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 12. § (1) bekezdésére – Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat diakóniai intézmény igazgatótanácsa elnökének Gregersen Labossa Györgyöt választja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. június 26. 105/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat nádasdi diakóniai intézmény fenntartóváltásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 7. §-ra – a Nádasdi Evangélikus Szociális Központ diakóniai intézmény országos egyházi fenntartásba vételéről szóló döntést egy évvel elhalasztja. Felkéri az országos iroda diakóniai osztályát, hogy ezen időszak alatt végezzen átfogó szakmai vizsgálatot, melynek ki kell terjednie az intézmény vezetőségével együtt rendezendő gazdasági vezetés kérdésére is. Felelős: Buda Annamária Határidő: 2011. június 26. 106/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat tábori püspöki tisztség betöltéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése – utalva az egyházi szolgálat külön területeiről szóló 1997. évi V. törvény 93.§-ra – Jákob János jelenlegi tábori püspökhelyettest javasolja tábori püspöki tisztség betöltőjének. Felelős: Gáncs Péter Határidő: 2011. június 26. 107/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozat országos irodaigazgatói jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (1) bekezdés c) pontja alapján az országos irodaigazgató 2010. évben végzett tevékenységről szóló jelentését nem fogadja el. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2011. május 26.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 43
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
117/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat kántorképző 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Kántorképző Intézet 2010. évi beszámolóját 31.562 eFt mérleg főösszeggel, és 210 eFt negatív eredménnyel elfogadja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23. 118/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat révfülöpi konferencia- és üdülőközpont 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ intézmény 2010. évi beszámolóját 58.342 eFt mérleg főösszeggel, és 5.340 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23. 119/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat cinkotai missziói intézmény 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Missziói Központ (Cinkota) 2011. évi költségvetését 16.874 eFt forint bevételi és 17.179 eFt kiadási összeggel, 0 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23. 120/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat kántorképző 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján a Kántorképző Intézet 2011. évi költségvetését 22.760 eFt bevételi és 22.015 eFt kiadási összeggel, 1.200 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23. 121/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat révfülöpi konferencia- és üdülőközpont 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbi-
43
tériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés e) pontja alapján az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ intézmény 2011. évi költségvetését 45.610 eFt bevételi és 42.546 eFt kiadási összeggel, 14.500 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23. 122/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat borsod-hevesi egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 7.393eFt bevételi és 7.315 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23. 122/2/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat észak-pest megyei egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján az Észak-Pesti Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 7.327eFt bevételi és 8.355 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23. 122/3/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat hajdú-szabolcsi egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 13.937 eFt bevételi és 14.512 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
44
2011.08.04.
21:28
Oldal 44
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
122/4/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat vasi egyházmegye 2010. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Vasi Evangélikus Egyházmegye 2010. évi beszámolóját 7.736 eFt bevételi és 8.356 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23.
123/4/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat vasi egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Vasi Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 6.779 eFt bevételi és 7.580 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23.
123/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat borsod-hevei egyházmegye 2011. évi költségvetéséről
124/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat oktatási tartalékalap felhasználásának átcsoportosításáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 3.972 eFt bevételi és 3.972 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23. 123/2/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat észak-pest megyei egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján az Észak-Pesti Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 5.610 eFt bevételi és 5.610 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23. 123/3/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat hajdú-szabolcsi egyházmegye 2011. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye 2011. évi költségvetését 8.345 eFt bevételi és 8.345 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. Felelős: Csorba Gábor Határidő: 2011. július 23.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja – utalva az egyházi kiegészítő támogatás korrekciós öszszegének felhasználásáról szóló 5/2008. (XII. 22.) országos szabályrendelet 4.§ (3) bekezdésére és a 71/2010. (IV. 29.) országos presbitériumi határozat g) pontjára – a 2010. évben közművelődési programok támogatására előirányzott, de fel nem használt 7.629.000,- Ft-ot átcsoportosítja a 2011. költségvetési évben a közművelődési programok támogatására előirányzott összeghez. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 129/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat bonyhádi oktatási intézmény intézményvezetője megbízásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére és a 90/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozatra – a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium oktatási intézmény intézményvezetőjének Ónodi Szabolcsot megbízza. Az intézményvezetői megbízás 1 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2012. július 31. napjáig szól. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 130/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat kőszegi oktatási intézmény intézményvezetője megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbi-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 45
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
tériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17/A. §-ra – az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium oktatási intézmény intézményvezetőjének Rodler Gábort megválasztja. Az intézményvezetői megbízás 6 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2017. július 31. napjáig szól. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 131/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat kőszegi szakértői bizottság fenntartói képviselőiről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján az általa, a 88/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozattal létrehozott, a kőszegi oktatási intézmény működését vizsgáló szakértői bizottságba a fenntartót képviselő tagnak Kutasi Mária és Beér Lászlót jelöli ki. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 132/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat Evangélikus roma szakkollégium alapításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva Evangélikus Roma Szakkollégium alapításáról szóló 21/2011. (V. 13.) zsinati határozatra – az illetékes szakmai bizottságok határozatának figyelembevételével megtárgyalta az Evangélikus Roma Szakkollégium alapításának helyzetét és – az előkészítő bizottság egyetértő döntéses esetére – felhatalmazza az országos elnökséget az egyházi intézmény alapító okiratának aláírására. Felelős: országos elnökség Határidő: 2011. június 23. 132/2/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat Evangélikus roma szakkollégium igazgatótanácsa tagjai megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján– utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – az Evangélikus Roma Szakkollégium egyházi intézmény igazgatótaná-
45
csába a fenntartót képviselő tagként Barthel-Rúzsa Zsoltot és Laborczi Gézát megválasztja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 132/3/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat Evangélikus roma szakkollégium intézményvezetője megbízásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére – az Evangélikus Roma Szakkollégium egyházi intézmény intézményvezetőjének Molnár Erzsébetet megbízza. Az intézményvezetői megbízás 1 tanévre, 2011. szeptember 1. napjától 2012. július 31. napjáig szól. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 133/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat veszprémi oktatási intézmény igazgatótanácsa tagjai megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján– utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – az Örömhír Evangélikus Óvoda (Veszprém) oktatási intézmény igazgatótanácsába a fenntartót képviselő tagként Isó Dorottyát és Bereczky Gyulát megválasztja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 133/2/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat veszprémi oktatási intézmény igazgatótanácsa elnökének megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján– utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 12. § (1) bekezdésére – az Örömhír Evangélikus Óvoda (Veszprém) oktatási intézmény igazgatótanácsa elnökének Isó Dorottyát választja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
46
2011.08.04.
21:28
Oldal 46
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
134/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat sztehlo oktatási intézmény igazgatótanácsa tagjai megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján– utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium oktatási intézmény igazgatótanácsába a fenntartót képviselő tagként Szemerei Zoltánt és Johann Gyulát megválasztja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 134/2/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat sztehlo oktatási intézmény igazgatótanácsa elnökének megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján– utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 12. § (1) bekezdésére – a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium oktatási intézmény igazgatótanácsa elnökének Győri Gábort választja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 135/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat kiskőrösi oktatási intézmény igazgatótanácsa tagjai megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján– utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – a Harangvirág Evangélikus Óvoda (Kiskőrös) oktatási intézmény igazgatótanácsába a fenntartót képviselő tagként Lupták Györgyöt és Szabó Istvánnét megválasztja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 135/2/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat kiskőrösi oktatási intézmény igazgatótanácsa elnökének megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló
2011. július 20.
2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 12. § (1) bekezdésére – a Harangvirág Evangélikus Óvoda (Kiskőrös) oktatási intézmény igazgatótanácsa elnökének Lupták Györgyöt választja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 136/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat szentendrei oktatási intézmény igazgatótanácsa tagjai megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – a Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda oktatási intézmény igazgatótanácsába a fenntartót képviselő tagként Horváth-Hegyi Olivért és Papp Kornélia megválasztja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 136/2/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat szentendrei oktatási intézmény igazgatótanácsa elnökének megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 12. § (1) bekezdésére – a Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda oktatási intézmény igazgatótanácsa elnökének Horváth-Hegyi Olivért választja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 137/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat mezőberényi oktatási intézmény igazgatótanácsa tagjai megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – a Katicabogár Evangélikus Német Nemzetiségi Óvoda (Mezőberény) oktatási intézmény igazgatótanácsába a fenntartót képviselő tagként Lázárné Skorka Katalint és Sík Zsoltot megválasztja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 47
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
137/2/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat mezőberényi oktatási intézmény igazgatótanácsa elnökének megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 12. § (1) bekezdésére – a Katicabogár Evangélikus Német Nemzetiségi Óvoda (Mezőberény) oktatási intézmény igazgatótanácsa elnökének Lázárné Skorka Katalint választja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 138/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat fasori oktatási intézmény intézményvezetője megbízásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére és a 89/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozatra – a BudapestFasori Evangélikus Gimnázium oktatási intézmény intézményvezetőjének Dr. Roncz Bélát megbízza. Az intézményvezetői megbízás 1 tanévre, 2011. augusztus 1. napjától 2012. július 31. napjáig szól. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 139/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat piliscsabai diakóniai intézmény intézményvezetője megbízásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére és a 90/2011. (V. 26.) országos presbitériumi határozatra – a Gyermeksziget Családi Napközi diakóniai intézmény intézményvezetőjének Kézdy-Brózik Verát megbízza. Az intézményvezetői megbízás 1 tanévre, 2011. július 1. napjától 2012. június 30. napjáig szól. Felelős: Buda Annamária Határidő: 2011. július 23.
47
140/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat bobai diakóniai intézmény intézményvezetője megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17/A. §-ra – a Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat diakóniai intézmény intézményvezetőjének Mórótzné Kis Györgyit megválasztja. Az intézményvezetői megbízás 6 évre, 2011. július 1. napjától 2017. június 30. napjáig szól. Felelős: Buda Annamária Határidő: 2011. július 23. 141/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat ótemplomi diakóniai intézmény kapacitás-bővítéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján az Ótemplomi Szeretetszolgálat diakóniai intézmény szolgáltatásának bővítéséhez – meglévő szolgáltatásainak kapacitásbővítéséhez, valamint Örménykút településen a házi segítségnyújtás, étkeztetés és idősek nappali ellátása szolgáltatások indításával –, és az állami hatósági engedélyeztetés megkezdésével hozzájárul. Felelős: Buda Annamária Határidő: 2011. július 23. 142/1/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat kőszegi diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagja megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján– utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – a Kőszegi Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény igazgatótanácsába Koczor Lajost megválasztja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 142/2/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat kőszegi diakóniai intézmény igazgatótanácsa elnökének megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
48
2011.08.04.
21:28
Oldal 48
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 12. § (1) bekezdésére – a Kőszegi Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény igazgatótanácsa elnökének Koczor Lajost választja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 143/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat kapernaum diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagja megválasztásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. § (2) bekezdésére – a „Kapernaum” Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény igazgatótanácsába a fenntartót képviselő tagként – Szemerei János lemondásának tudomásulvételével egyidejűleg – Deme Dávidot megválasztja. Felelős: Kákay István Határidő: 2011. július 23. 144/2011. (Vi. 23.) országos presbitériumi határozat johanneum diakóniai intézmény intézményvezetője jogviszonya megszűntetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 18. § (5) bekezdésére – a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ diakóniai intézmény intézményvezetőjének, Szabó Jenőnének a munkajogviszonyát 2011. július 1. napjával kezdődően 2012. február 28. napjára, közös megegyezéssel megszünteti. Felelős: Buda Annamária Határidő: 2011. október 31.
1/2011 (V. 26.) orsZágos sZabáLyrEnDELEt a MagyarorsZági EVangéLikus EgyháZ páLyáZati rEnDsZErérőL A szabályrendelet célja az egyház szervezeteinek segítése a különböző pályázati források megszerzésében, a pályázati folyamatok, a finanszírozási támogatások egyházon belüli szabályozása. i. fejezet általános rendelkezések 1. § (1) E szabályrendelet hatálya kiterjed az országos
2011. július 20.
egyház, az egyházkerületek, egyházmegyék és egyházközségek továbbá a Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: MEE) szervezetébe tartozó egyéb egyházi szervezetek, valamint az általuk fenntartott intézmények pályázataira. (2) E szabályrendelet hatálya kiterjed valamennyi az Európai Unió, illetve a Magyar Állam finanszírozásában megvalósuló (így különösen az Új Magyarország Fejlesztési Terv, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, valamint az Európai Területi Együttműködés és az EGT Finanszírozási Mechanizmus) programokból, pályázati konstrukciókból származó támogatások igénylésére. Ugyancsak e szabályrendelet rendelkezései érvényesek a fenntartói nyilatkozat kiadását, pályázati előkészítés támogatását, önrész kiegészítést, illetve előfinanszírozást igénylő egyéb pályázatok esetében is. (3) Fentiekkel összefüggésben, e szabályrendelet hatálya a Magyar Köztársaság és/vagy az Európai Unió tagállamainak és/vagy az Európai Területi Együttműködés kedvezményezett országok területén megvalósuló pályázati projektekre terjed ki. (4) E szabályrendelet szerinti támogatás iránti kérelem benyújtására nem jogosult, akivel szemben az egyház törvényes rendjének és békéjének megőrzéséről szóló 2005. évi IX. törvény 86. § (1) bekezdés a–c) pontjában meghatározott kényszerintézkedést, valamint e szabályrendelet 14. § (3)–(4) bekezdésében foglalt kizáró határozat esetén, a jogkövetkezmény kiszabásától számított 2 éven belül. (5) Ugyancsak nem igényelhet támogatást az az egyházközség, amely a központi ingatlanfelmérésben vagy az évenkénti népmozgalmi adatszolgáltatás során nem szolgáltatott adatot, továbbá az az egyházközség, amelynek lejárt határidejű tartozása van az országos egyházzal, egyházmegyével, egyházkerülettel vagy bármely egyházi intézménnyel szemben. Nem igényelhet támogatást az az egyházi szervezet, egyéb egyházi szervezet és intézmény sem, amellyel szemben jogerősen megállapítást nyert, hogy jelen szabályrendeletet megsértette, az erről szóló jogerős döntés meghozatalától számított két évig. ii. fejezet értelmező rendelkezések 2. § E szabályrendelet alkalmazásában: 1. Országos pályázati referens: A MEE országos irodája által, a pályázati ügyek országos koordinációjával megbízott személy. 2. Egyházkerületi pályázati felelős: az a természetes személy, vagy szervezet, akivel a MEE bármely egyházkerületének illetékességi területén, a pályázati rendszer segítésével, irányításával és ellenőrzésével megbízott személy. 3. Pályázati munkacsoport: Az országos pályázati refe-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 49
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
rensből és az egyházkerületi pályázati felelősökből álló, a pályázati rendszerrel kapcsolatos feladatokat ellátó csoport. A pályázati munkacsoport koordinálását az országos pályázati referens végzi. 4. Egyházi szervezet: egyházközség, egyházmegye és egyházkerület, valamint az országos egyház 5. Egyéb egyházi szervezet: a MEE szervezetébe tartozó olyan, általában egyházi jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely nem egyházi szervezet, valamint nem egyházi szervezet által fenntartott intézmény. 5. On-line pályázati felület: A bejelentési kötelezettségek, illetve a támogatási kérelmek ügyintézését, gyors bírálatát lehetővé tevő kötelezően alkalmazandó internetes portál, ahol a bejelentő/kérelmező jelszóval védett felületen kitölti a pályázati adatlapot, illetve feltölti a szükséges nyomtatványokat. Az így létrejött felülethez a pályázónak, valamint az e szabályrendelet szerinti adott eljárás elbírálásában résztvevőknek van csak hozzáférésük. 6. Szervezet: egyházi szervezet, egyéb egyházi szervezet és intézmény iii. fejezet bejelentési kötelezettség Előzetes projektötlet bejelentés 3. § (1) Az egyház stabilitásának, a finanszírozási források tervezhetőségének érdekében fontos, hogy előzetesen fel lehessen mérni a gyülekezetek pályázati fejlesztési céljait. Ezért, az előkészítési-, önrész- és előfinanszírozási támogatás megítélését előzetes projektötlet bejelentési folyamat előzi meg. (2) Az egyházi szervezetek, az egyéb egyházi szervezetek, valamint intézmények minden év január 31-ig kötelesek bejelenteni az adott naptári évben pályázati forrásból finanszírozandó, tervezett projektötleteiket, függetlenül attól, hogy ahhoz igényelnek-e a jelen szabályrendeletben szabályozott támogatásokat. (3) Amennyiben egy projektötlet a január 31-i előzetes bejelentési határidő után kerül azonosításra, lehetőség van a határidőn túli, de az azonosítás utáni haladéktalan bejelentésre. (4) A bejelentők tervezett projektjeik tekintetében kötelesek kikérni az országos iroda illetékes osztályának szakmai támogató javaslatát. Nem részesülhet pályázati támogatásban az a pályázati cél, amely nem rendelkezik e szakmai támogató javaslattal. Pályázati bejelentés 4. § (1) Az előzetes projektötlet bejelentésen túl szükséges hogy az országos egyház döntéshozó és szakmai
49
testületei tisztában legyenek az egyházi szervezetek, egyházi egyéb szervezetek és intézmények pályázati szerep és kockázatvállalásával. (2) A projektötlet kidolgozásának megkezdésekor, a projektötlet megvalósításáról szóló – egyházi szervezetek, egyéb egyházi szervezetek esetén az adott önkormányzati szint presbitériumi, az intézmények esetén igazgatótanácsi – határozat meghozatalát követően, a pályázók kötelesek bejelenteni az illetékes egyházkerületi pályázati felelősnek, valamint az on-line pályázati felületre feltölteni valamennyi 1.000.000 forintnál nagyobb projekt-költségvetésű pályázati projektjüket, függetlenül attól, hogy ahhoz igényelnek-e a jelen szabályrendeletben szabályozott támogatásokat. (3) Építési beruházásra, illetve felújításra vonatkozó pályázati eljárást megelőzően be kell szerezni az országos iroda építési osztályának írásos véleményét a beruházásról. (4) Szociális fejlesztésre vonatkozó pályázati eljárást megelőzően be kell szerezni az országos iroda diakóniai osztályának írásos véleményét a fejlesztésről. (5) Oktatási fejlesztésre vonatkozó pályázati eljárást megelőzően be kell szerezni az országos iroda oktatási osztályának írásos véleményét a fejlesztésről. (6) A bejelentés tudomásul vételéhez szükséges egyházi szervezet és egyéb egyházi szervezet esetén a területileg illetékes egyházmegye, egyházkerület elnökségének támogató nyilatkozata, intézmény esetében pedig az igazgatótanács írásbeli jóváhagyása. (7) A konzorciumban megvalósítandó projekteket a konzorciumi megállapodás megkötését megelőzően kell bejelenteni. Amennyiben egyházi szervezet, egyéb egyházi szervezet és intézmény valamely más szervezettel konzorciumban pályázik, csak olyan együttműködésben vehet részt, amelynek során a döntési folyamatban egyetértési joga van, illetve ahol a konzorciumban résztvevőjeként jogi garanciát kap arra, hogy nyertes pályázat estén az őt illető támogatáshoz maradéktalanul hozzájut. (8) Pályázati bejelentés a pályázati dokumentáció támogatóhoz történő benyújtását követően nem nyújtható be, a bejelentés elmulasztása a pályázati szabályrendelet megsértését jelenti. (9) Amennyiben az illetékes egyházkerületi pályázati felelős, az országos pályázati referens, az országos iroda illetékes osztálya a pályázatot nem tartja megvalósíthatónak, fenntarthatónak, köteles ezzel kapcsolatos észrevételeit és a módosításra vonatkozó javaslatait a bejelentő, a projektötlet megvalósításáról támogató határozatot hozók, valamint a területileg illetékes egyházmegyei és egyházkerületi elnökségek tudomására hozni. (10) A pályázati bejelentéshez mellékelni kell: a) a projekt szakmai-pénzügyi megvalósulását, fenntarthatóságát bemutató adatlapot,
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
50
2011.08.04.
21:28
Oldal 50
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
b) az önrész meglétét igazoló dokumentumot, c) e szabályrendelet 4. § (3)–(5) bekezdésében meghatározott véleményt, d) e szabályrendelet 4. § (6) bekezdésében meghatározott jóváhagyó határozatot, e) az illetékes egyházkerületi pályázati felelős véleményét f ) amennyiben más egyházi jogszabály úgy rendeli, a pályázat szempontjából illetékes egyházi szervezet véleményét vagy állásfoglalását, g) konzorciumi pályázat esetén a konzorciumi megállapodást. (11) A pályázatot benyújtó szervezet sikeres pályázat esetén, a pályázati támogatás tényéről, még a támogatási szerződés aláírása előtt köteles az országos irodát, illetve az illetékes kerületi pályázati referenst tájékoztatni. iV. fejezet Finanszírozási támogatások 5. § A MEE lehetőségeihez mérten támogatja a pályázati célok pénzügyi megvalósítást az e szabályrendeletben meghatározott módon és keretek között pályázati előkészítés, önrész támogatás nyújtásával, valamint részt vesz a pályázatok előfinanszírozási folyamatában. 6. § (1) A MEE zsinata az egyház éves költségvetésében alapot hoz létre, amelyből egyházi szervezetek, egyéb egyházi szervezetek és intézmények pályázataikhoz előkészítési, önrész és előfinanszírozási támogatást igényelhetnek. 7. § Jelen szabályrendeletben meghatározott finanszírozási támogatás csak olyan egyházi szervezet, egyéb egyházi szervezet vagy intézmény javára ítélhető meg, amelyik az előzetes projektötlet, illetve pályázati bejelentési kötelezettségének eleget tett, a jelen pályázati szabályrendelet 3. § és 4. §-ban szabályozott eljárás szerint. Pályázati előkészítés támogatása 8. § (1) Ezen szabályrendelet rendelkezései alapján a 2. § 6. pontjában meghatározott szervezetek jogosultak az erre a célra létrehozott pénzügyi alapból pályázati előkészítésre támogatást kérni, a pályázat benyújtását megelőzően. (2) Támogatásra az a szervezet jogosult, aki eleget tett előzetes projektötlet, illetve pályázati bejelentési kötelezettségének, akinek pályázati szándékát az illetékes pályázati felelős, és az országos iroda illetékes osztálya megvalósíthatóság és fenntarthatóság szempontjából támogatandónak ítéli.
2011. július 20.
(3) Támogatást a pályázati előkészítés költségeinek legfeljebb 80 %-ának fedezésére lehet igényelni. (4)Támogatható valamennyi, a pályázati dokumentáció előkészítésével kapcsolatos költség, így a szakmai, műszaki felmérés, tervezés, a pályázatírás, a szükségletfelmérések, megvalósíthatósági tanulmányok, fenntarthatósági-, megtérülési mutatók összeállítása is. (5) A támogatási kérelmet a 3. számú melléklet szerinti űrlapon lehet benyújtani a pályázati kiírás megjelenését követően. A kérelem mellékleteként az alábbi dokumentáció benyújtása kötelező: a) a pályázat elkészítésére adott árajánlatok (feladatonként 3 különböző vállalkozótól származó hivatalos, cégszerűen aláírt árajánlat), b) a kérelmet megelőző gazdasági év beszámolója és a tárgyév költségvetési terve, c) a minimum 20 % saját erő meglétéről szóló banki igazolás, és kötelezettségvállaló határozat d) építési, felújítási, és energetikai fejlesztéseknél a jogszabályi megfelelőséget igazoló dokumentáció, és a megtérülést megalapozó mérések, számítások. (6) Az egyházkerületi pályázati felelős az egyházkerületi elnökség véleményét kikérve, javaslatát öt munkanapon belül juttatja el az országos irodának. (7) Az országos iroda a támogatás megítéléséről és annak összegéről javaslatot fogalmaz meg, amelyet 10 munkanapon belül az országos presbitérium által kijelölt országos irodaigazgató keretgazda elé terjeszt. A javaslat alapján a keretgazda eseti döntést hoz a támogatás odaítéléséről. A döntés ellen jogorvoslatot az országos presbitériumhoz benyújtott, a kifogást részletesen megindokoló, felülvizsgálati kérelemmel lehet. (8) A keretgazda döntése alapján támogatási keretöszszeg kerül meghatározásra, melyet a kérelmező a pályázati előkészítés finanszírozására használhat fel. A keretösszeg lehívására az országos irodával megkötött támogatási szerződés aláírása, és az előkészítési tevékenységek megvalósítása után, a kérelmező képviselője által teljesítés igazolt számlamásolatokkal és szerződésekkel kerülhet sor. A támogatás lehívásának feltétele továbbá a kérelmező által vállalt 20 % saját erő felhasználásának számlamásolattal, szerződéssel, és a kifizetést igazoló bizonylattal való igazolása, valamint a támogatásból finanszírozott, elkészült pályázati dokumentáció benyújtása, és annak a MEE országos iroda illetékes osztálya általi elfogadása. (9) Az előkészítési támogatással finanszírozott költségeket, kérelmező köteles a pályázati kiírás szerinti megengedett maximális mértékig a pályázati költségvetésbe betervezni. Nyertes pályázat esetén a pályázó az előkészítési támogatást köteles visszafizetni, a vele kötött támogatási szerződés alapján. (10) Amennyiben a támogatást elnyert szervezet a pályázatot önhibájából nem nyújtja be, a támogatásra kifizetett összeget köteles a mindenkori jegybanki alap-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 51
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
kamattal növelve visszafizetni. Annak bizonyítására, hogy a pályázat beadása nem a támogatást elnyert hibájából maradt el, a pályázati határidő lezárultát követő nyolc napon belül a keretgazdához címzett, az országos irodának benyújtott igazolási kérelmet terjeszthet elő. A kérelem elfogadásáról az országos iroda javaslatára a keretgazda dönt. Döntése alapján a támogatás összegének visszafizetésétől részben vagy egészben eltekinthet. Önrésztámogatás 9. § (1) Ezen szabályrendelet rendelkezései alapján a 2. § 6. pontjában meghatározott szervezetek jogosultak az erre a célra létrehozott pénzügyi alapból önrész támogatást kérni, a pályázat benyújtását megelőzően. (2) Támogatásra az a szervezet jogosult, aki eleget tett előzetes projektötlet, illetve pályázati bejelentési kötelezettségének, akinek pályázati szándékát az illetékes pályázati felelős, és az országos iroda illetékes osztálya megvalósíthatóság és fenntarthatóság szempontjából támogatandónak ítéli. (3) Támogatást a pályázati kiírás szerint elvárt önerő legfeljebb 80 %-ának fedezésére lehet igényelni. (4) Az önrésztámogatás iránti igény nem lehet több, mint a projekt összköltségvetésének 35 %-a, de legalább 350.000.- forint. (5) Az önrész kiegészítés iránti támogatási kérelmet a 4. számú melléklet szerinti űrlapon lehet benyújtani. (6) Az önrész-kiegészítési támogatás iránti igényt legalább 21 nappal a pályázat beadásának határidejét megelőző országos presbitériumi ülés előtt be kell nyújtani. Amennyiben az országos presbitérium ülésrendje miatt indokolatlan késedelmet szenvedne a pályázat benyújtása, lehetőség van sürgősségi eljárást kérni, ebben az esetben legalább 21 nappal a pályázat beadási határideje előtt be kell nyújtani a kérelmet. (7) A kérelem mellékleteként, az alábbi dokumentáció benyújtása kötelező: a) a pályázati útmutató szerint benyújtani rendelt valamennyi, a projekt szakmai-pénzügyi megvalósulását bemutató dokumentum, b) építés, felújítás, műszaki fejlesztés esetén a pályázati kiírás, illetve a vonatkozó jogszabályok szerinti tervdokumentáció és költségvetés, c) a minimum 20 % saját erő meglétéről szóló banki igazolás, d) a kérelmet megelőző gazdasági év beszámolója és a tárgyév költségvetése, e) e szabályrendelet 4. § (3)–(5) bekezdésében meghatározott véleményt, h) amennyiben más egyházi jogszabály úgy rendeli, a pályázat szempontjából illetékes egyházi szervezet véleményét vagy állásfoglalását, i) nyilatkozatot arról, hogy az országos iroda illetékes
51
osztályai, vagy az általuk kirendelt szakértők a pályázati cél megvalósítása során előre egyeztetetten megjelenhetnek a pályázat megvalósításának helyszínén, az iratokba betekinthetnek, a pályázó munkatársaitól felvilágosítást kérhetnek, a projekt megvalósítását leellenőrizhetik. (8) Az egyházkerületi pályázati felelős javaslatát öt munkanapon belül juttatja el az országos irodának. (9) Az önrészalap felhasználásáról az országos presbitérium eseti jelleggel dönt. Döntése során figyelembe veszi a) a felhasználható keretösszeg nagyságát, b) a pályázati felelős, illetve az országos iroda szakmai osztályainak javaslatait, c) az önrészt igénylő szervezet általános anyagi helyzetét, d) a pályázati projekt jelentőségét az evangélikus egyház szempontjából. (10) Az országos presbitérium az önrész kiegészítésről a pályázat benyújtását megelőzően az országos gazdasági bizottság véleményének ismeretében azzal a feltétellel dönt, hogy a kiegészítéséről szóló döntés akkor válik véglegessé, ha a támogatott pályázó nyer a pályázatával és az éves költségvetési keretből a támogatás kifizetésére még van lehetőség. Az önrész odaítéléséről szóló okmány az országos presbitérium határozatának kivonata. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. (11) Az országos presbitérium eseti döntésével, az egyház stratégiájával megegyező pályázati célokra automatikusan rendelkezésre álló önrészt is megállapíthat. Ilyen esetekben a meghatározott céllal pályázatot benyújtó szervezet az önrészre külön döntés nélkül jogosult. (12) Amennyiben a pályázónak az országos presbitérium önrész hozzájárulást szavazott meg, az országos iroda egyedi támogatási szerződést köt a pályázóval. Az országos presbitérium döntése alapján a támogatási szerződésben az adott fejlesztésre jellemző speciális feltételek is szerepelhetnek, valamint szerződést biztosító mellékkötelezettség is kiköthető a visszafizetés biztosítására. (13) Az önrész támogatás keretösszeg. Annak lehívására, az elnyert pályázathoz kapcsolódó szerződések (országos iroda és illetékes irányító hatóság) aláírását követően, az adott pályázati tevékenységek megvalósulása után kerülhet sor a pályázó képviselője által (műszaki tevékenységeknél műszaki ellenőr) teljesítés igazolt számlamásolatok benyújtásával. Amennyiben a pályázati támogatási szerződés előírja, az önrész támogatás összege a projekt megkezdése előtt is átutalható. (14) Az önrész támogatást kapott pályázó az önrész támogatás és a saját erő felhasználásával köteles a pályázat lezárását követően elszámolni. (15) A pályázat beadását követően önrész-kiegészítő támogatás igénylésére nincs lehetőség, kivéve azokat
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:28
Oldal 52
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
52
az eseteket, amelyekben a (szabályrendelet szerint előzetesen bejelentett és az országos egyház által tudomásul vett és támogatott) pályázatra a megítélt pályázati támogatás kevesebb, mint a pályázatban igényelt öszszeg. Ezekben az esetekben is a jelen szabályrendelet önrész támogatásra vonatkozó rendelkezései alapján kell igényelni a támogatást. Ilyen esetben önrész támogatás csak a projektdokumentációba betervezett, de nem támogatott költségekre igényelhető. Előfinanszírozás 10. § (1) Tekintettel arra, hogy az Európai Unió pályázati rendszere nagyrészt utófinanszírozásra épül, a zsinat rendelkezik előfinanszírozási alap létrehozásáról. Ennek célja, hogy az ütemezett feladatok elvégzéséhez szükséges, az önrészt meghaladó anyagi erőforrások a pályázó szervezetek rendelkezésére álljanak. (2) Az előfinanszírozási alap megteremtése az országos iroda feladata, amellyel mind az előkészítés, mind az alap felhasználásának során együttműködik a pályázati munkacsoport. Az alap létrehozásánál tekintettel kell lenni az egyház éves költségvetésének kereteire, valamint az előzetesen bejelentett pályázati projektötletekre is. 11. § (1) E szabályrendelet rendelkezései alapján az 1. § (1) bekezdésében felsorolt szervezetek jogosultak az erre a célra létrehozott pénzügyi alapból előfinanszírozási támogatást kérni, nyertes pályázataik likviditásának biztosítására. (2) Támogatásra az a szervezet jogosult, aki eleget tett előzetes projektötlet, illetve pályázati bejelentési kötelezettségének, akinek pályázati szándékát az illetékes pályázati felelős, és az országos iroda illetékes osztálya megvalósíthatóság és fenntarthatóság szempontjából támogatandónak ítéli. (3) Az előfinanszírozás iránti támogatási kérelmet az 5. számú melléklet szerinti űrlapon lehet benyújtani. (4) Az előfinanszírozási támogatás iránti igényt legalább 21 nappal az aktuális országos presbitériumi ülés előtt be kell nyújtani. (5) A kérelemhez mellékelni kell a) a 9. § (7) bekezdésében felsorolt dokumentumokat, amelyek az e szabályrendelet hatálya alá tartozó eljárásban korábban nem lettek benyújtva, b) amennyiben a pályázat utófinanszírozású, de ütemezett kifizetések kezdeményezhetőek, a pályázati megvalósítás ütemezésébe illeszkedő, a pályázati költségvetésen alapuló előfinanszírozási ütemezési tervet, c) szükség esetén a pályázatról szóló döntésben meghatározott projektmódosításról készült dokumentációt, d) az illetékes támogató szervezet eljárási rendje szerinti jogerős határozatot, ígérvényt, szerződést a támogatásról.
2011. július 20.
e) nyilatkozatot arról, hogy a projekt lebonyolításához, ellenőrzéséhez szükséges szakszerű apparátus (műszaki, pénzügyi, közbeszerzési) közreműködése biztosított, f ) nyilatkozatot arról, hogy az országos iroda illetékes osztályai, vagy az általuk kirendelt szakértők a pályázati cél megvalósítása során előre egyeztetetten megjelenhetnek a pályázat megvalósításának helyszínén, az iratokba betekinthetnek, a pályázó munkatársaitól felvilágosítást kérhetnek és kapnak, a projekt megvalósítását leellenőrizhetik. (6) Az előfinanszírozási kérelmet az illetékes pályázati referens formailag véleményezi, majd öt napon belül felterjeszti az országos irodának. (7) Az országos iroda a kérelemben foglaltakat pénzügyi ütemezési szempontból, valamint a pályázati szabályrendelet rendelkezéseinek megtartása szempontjából véleményezi és beterjeszti a gazdasági bizottsághoz előzetes véleményezésre. (8) A gazdasági bizottság véleményének ismeretében az országos presbitérium dönt az egyedi kérelmekről. (9) Az előfinanszírozás odaítéléséről szóló okmány az országos presbitérium határozatának kivonata. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. (10) Az előfinanszírozási támogatás keretösszeg. Annak lehívására, az elnyert pályázathoz kapcsolódó szerződések (országos iroda és illetékes irányító hatóság) aláírását követően, az adott pályázati tevékenységek megvalósulása után kerülhet sor a pályázó képviselője által (műszaki tevékenységeknél műszaki ellenőr) teljesítés igazolt számlamásolatok benyújtásával. (11) Az előfinanszírozás történhet kamatmentesen vagy az előfinanszírozás futamideje alatt a mindenkori jegybanki alapkamat felszámítása mellett. Amennyiben a pályázónak az országos presbitérium előfinanszírozást biztosít, az országos iroda egyedi kölcsönszerződést köt a pályázóval, mely szerződésben ki kell kötni, hogy az előfinanszírozási kölcsön összege, a pályázati támogatási összegnek az előfinanszírozást kérő számlájára történő jóváírását követően haladéktalanul átutalásra kerül az országos egyház számlájára. A szerződésben a szerződést biztosító mellékkötelezettség is kiköthető a visszafizetés biztosítására. Az országos presbitérium döntése alapján a támogatási szerződésben az adott fejlesztésre jellemző speciális feltételek is szerepelhetnek, az előfinanszírozás kifizetésének ütemezése mellett. (12) A szerződésnek ki kell térnie arra, hogy amennyiben a pályázati utófinanszírozás részben vagy egészben a pályázó hibájából hiúsul meg, az előfinanszírozási szerződést kötő pályázó a nem finanszírozott összeget köteles annak kamatával együtt megfizetni az országos egyháznak. (13) A rendelkezésre álló keretösszeget meghaladó, nagyszámú előfinanszírozási kérelem benyújtása ese-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 53
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
tén az illetékes egyházkerületi elnökség a benyújtott kérelmek között rangsort állapít meg, a kérelmek elbírálása e sorrend alapján történik. V. fejezet országos fenntartású intézmények pályázataira vonatkozó szabályok 12. § (1) A pályázatok beadásában és a sikeres pályázatok végrehajtásában külön esetet képviselnek a MEE által fenntartott intézmények fenntartó által benyújtott pályázatai. Ilyen intézmények lehetnek: a) oktatási intézmények, b) diakóniai intézmények, c) egyéb intézmények, melyek fenntartója az országos egyház. (2) Az országos fenntartású intézmények fenntartói pályázatainak esetében a 3–11. § szabályai a következőkkel egészülnek ki: a) a projektötlet azonosításától kezdve az intézmény köteles együttműködni az országos iroda pályázati referensével, és az illetékes szakmai osztállyal a pályázat megtervezésében, a pályázati dokumentáció összeállításában. b) A pályázati anyag összeállításával kapcsolatos megállapodás, szerződés, csak az országos irodaigazgató jóváhagyásával köthető. c) A pályázatra benyújtandó teljes anyag – annak beadását megelőzően 21 nappal – benyújtása kötelező az országos iroda szakmailag illetékes (a fenntartó szakmai képviseletét ellátó) osztálya számára. Az adott osztály a pályázati anyagot írásban véleményezi. d) Az országos iroda szakmailag illetékes osztályának írásos véleménye alapján az országos irodaigazgató, mint a fenntartó képviselője dönt a pályázat beadásáról, és előre egyeztetett időpontban cégszerű aláírásával látja el az anyagot. e) A fenntartói pályázatok országos irodai ügyintézésének biztosítására, a projektmenedzsment és a pénzügyi feladatok biztosítására, az országos iroda által meghatározott 1-1 fő megvalósítót kötelező betervezni a pályázati projekt megvalósítói közé. f ) A pályázat beadásával egy időben az országos egyház az adott fejlesztési projektre vonatkozó alszámlát hoz létre. A fejlesztési projekttel kapcsolatos költségek csak erről az alszámláról teljesíthetők. Az intézmény saját kezelésében lévő önrész összege és az esetleges (e szabályrendelet szabályai szerint igényelt) finanszírozási támogatás is ezen az alszámlán kerül elhelyezésre. g) Sikeres pályázat esetén az országos presbitérium erre irányuló határozatában rendelkezhet arról, hogy a projektvezető a pályázati program végrehajtásában (csak erre a programra vonatkozóan) az országos egyház képviselőjeként járjon el, az országos egyház
53
nevében a pályázati program végrehajtására vonatkozóan szerződéseket kössön és megbízásokat adjon, melyeket köteles benyújtani az országos egyház szakmailag illetékes osztályának. (3) Az országos fenntartású intézmények, által benyújtott pályázathoz fenntartói nyilatkozatot csak az országos irodaigazgató állíthat ki. (4) Fenntartói nyilatkozat csak az előzetes projektötlet bejelentést, illetve pályázati bejelentést teljesített pályázatok esetében állítható ki. A fenntartói nyilatkozat kiadásának feltétele jelen szabályrendelet 12. § a–b) pontjainak betartása. Vi. fejezet a támogatások felhasználásának ellenőrzése 13. § (1) A támogatások pályázati szabályrendelet szerinti felhasználást az országos iroda köteles ellenőrizni. (2) Az ellenőrzés egyrészt a benyújtott számlák, teljesítésigazolások, szerződések és nyilatkozatok ellenőrzéséből, másrészt a pályázati célt megvalósító szervezetnél végzett helyszíni ellenőrzésből áll. (3) A pályázati referens, illetve az országos iroda illetékes osztályai vagy az általuk kirendelt szakértők a pályázati cél megvalósítása során előre egyeztetetten megjelenhetnek a pályázat megvalósításának helyszínén, az iratokba betekinthetnek, a pályázó munkatársaitól felvilágosítást kérhetnek, a projekt megvalósítását leellenőrizhetik. (4) Az ellenőrzések kiterjednek a pályázati projekt szakmai és pénzügyi megvalósulására, az előkészítési, az önrész és előfinanszírozási támogatás felhasználására. A vizsgálatról és annak eredményéről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a pályázó helyszínen tartózkodó képviselőjével alá kell íratni. (5) Az ellenőrzést végzőknek a pályázati projekttől, illetve a támogatási szerződésekben rögzítettektől való szakmai, és pénzügyi eltérés észlelése esetén fel kell hívniuk a pályázó figyelmét az eltérésre, és javaslatot kell megfogalmazniuk a kiigazításra. Amennyiben a felhívás ellenére a pályázó nem végzi el a szükséges kiigazításokat, az a pályázati szabályrendelet megsértésének minősül. Vii. fejezet jogkövetkezmények 14. § (1) Amennyiben a 2. § 6. pontjában meghatározott szervezet nem alkalmazza a jelen szabályrendeletben foglalt rendelkezéseket, az országos iroda az előkészítési, önrész, illetve előfinanszírozási támogatás iránti kérelmet hivatalból, mérlegelés nélkül elutasítja. (2) Amennyiben a 2. § 6. pontjában meghatározott szervezet a pályázati szabályrendelet által előírt előzetes projektötlet bejelentési, illetve pályázati bejelentési
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:28
Oldal 54
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
54
kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a szabályrendelet egyéb rendelkezéseit megsérti, az országos iroda előterjesztésére az országos presbitérium által meghozott döntés alapján két évig nem részesülhet a jelen szabályrendelet által szabályozott előkészítési, önrész támogatásban és előfinanszírozási rendszerben. (3) Amennyiben a pályázó a megítélt pályázati forrást nem, vagy nem úgy használja fel, ahogyan az a támogató szervezettel kötött támogatási szerződésben szerepel és emiatt a támogató elmarasztalja, az országos iroda előterjesztésére az országos presbitérium által meghozott döntés alapján a 2. § 6. pontjában meghatározott szervezet 3 évig nem részesülhet a jelen szabályrendelet által szabályozott előkészítési, önrész támogatásban és előfinanszírozási rendszerben. (4) Különlegesen indokolt esetben e jogkövetkezmények alól az országos presbitérium egyedi döntésével felmentést adhat az illetékes pályázati felelős előterjesztése alapján. Viii. fejezet a pályázati rendszer felügyelete 15. § (1) A pályázati rendszert az országos presbitérium az országos gazdasági bizottság (a továbbiakban: gazdasági bizottság) útján felügyeli. Ennek keretében félévente átnézi a szabályrendelet végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokat, vizsgálja annak eredményességét. (2) A gazdasági bizottság vizsgálata során a) bekérheti az aktuális időszak pályázati dokumentációit,
2011. július 20.
b) meghallgathatja az országos és az egyházkerületi pályázati felelősöket, c) utasíthatja a pályázati felelősöket kimutatások elkészítésére, d) megvizsgálja a felkészülési támogatások, az önrész kiegészítések odaítélésének gyakorlatát, valamint az előfinanszírozási rendszer pénzügyi folyamatát, e) megállapításai alapján – szükség esetén – javasolja a szabályrendelet módosítását. Vii. fejezet Záró rendelkezések 16. § (1) E szabályrendelet az elfogadása napján lép hatályba. (2) E szabályrendeletet a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni. (3) E szabályrendelet hatályba lépésével egyidejűleg Magyarországi Evangélikus Egyház pályázati rendszeréről szóló 1/2008 (V. 29.) országos szabályrendelet hatályát veszti. (4) E szabályrendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben a Magyarországi Evangélikus Egyház pályázati rendszeréről szóló 1/2008 (V. 29.) országos szabályrendeletnek az e szabályrendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. Budapest, 2011. május 26.
PÜSPÖKI TANÁCS a püspÖki tanács kÖZLEMényE A Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati (Dunántúli) Egyházkerülete új püspökének beiktatását követően, 2011. június 25. napjától kezdődően egyházunk püspökei a szolgálati ágak felügyeletét az alábbiak szerint végzik: Dr. Fabiny Tamás diakóniai szolgálat, külügy, média
Gáncs Péter oktatás, egyházzenei szolgálat Szemerei János gyermek és ifjúsági munkaág, missziói szolgálat, az Evangélikus Hittudományi Egyetem felügyelete a 2011/2012. tanévben. Kérjük az ügyintézés során ennek figyelembevételét.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 55
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
55
EGYHÁZKERÜLETEK KÖZLEMÉNYEI
DéLi EVangéLikus EgyháZkErüLEt püspöki jelentés a Déli Evangélikus Egyházkerület közgyűlésén Kecskemét, 2011. április 29. „Lényeg-mag-centrum” A 2010-es esztendő legjelentősebb hazai evangélikus eseménye a Szélrózsa találkozó volt, amelynek Szarvas adott otthont. Az ifjúsági fesztivál mottója „Középkezdés veled” a „lényeg-mag-centrum” keresésére és megtalálására bátorított. Meggyőződésem, hogy egész egyházunk szolgálatára nézve éppúgy, mint püspök munkámmal kapcsolatban, jelenleg is ez a legfontosabb megválaszolandó kérdés: mi a lényeg, mi a mag, mi a centrum?! Amikor mérleget készítek püspöki szolgálatom immár hetedik esztendejéről, szeretném tisztán látni, mikor voltam a „lényeg-mag-centrum” közelében, és mikor tévedtem a sürgősnek, fontosnak tűnő, de valójában lényegtelen kérdések útvesztőjébe. Mikor foglalkoztam magvas dolgok helyett meddő ügyekkel? Mikor sodródtam a centrumból a perifériára? Olyan kérdések ezek, amelyekkel nemcsak a püspöknek érdemes évről évre őszintén szembesülnie… A témának különös aktualitást ad az a szekuláris kontextus is, hogy jelenleg folyik az új egyházügyi törvény előkészítése, melynek kapcsán újra felvetődnek a legalapvetőbb ekkléziológiai kérdések. Mi az egyház? Mitől egyház az egyház? Mitől lesz történelmi, elfogadott, elismert? A lényeg Evangélikus hitvallásaink, bár a 16. században születtek, mivel mély bibliai gyökerekből táplálkoznak, ma is segíthetnek időtálló választ találni az egyház lényegét kutató kérdéseinkre. Az Ágostai hitvallás VII. cikke 2011-ben is korszerű egyházfogalmat kínál: „Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki.” Ez a tágölelésű egyházértelmezés szabadságot ad liturgiai, szervezeti kérdésekben, de ugyanakkor világossá teszi, hogy az egyház létének és szolgálatának szíve közepe, „lényeg-mag-centruma” az evangélium hirdetése, mi több, tanítása! Hallható formában: ez az igehirdetés. Látható és hallható formában: ez a szentségek ajándékával való szolgálat. Mindennek kerete, színtere és eszköze „a szentek gyülekezete”, a keresztény közösség. Fontosnak látom, hogy reformátor eleinknek ez a felismerése, hitvallása újra gondolkozásunk, szolgála-
tunk, értékrendünk centrumába kerüljön. Kétségtelen, hogy az evangélium továbbadása történhet oktatási és diakóniai intézményekben is. De az egyház alapvető életmegnyilvánulása, szolgálata a gyülekezetekben és a gyülekezeteken keresztül valósulhat meg a 21. századi Magyarországon is. Becsülöm azokat a szolgatársaimat, lelkészeket és nem lelkészi gyülekezeti vezetőket, akik a gyülekezetépítő munka mellett intézmények fenntartásában is részt vállalnak. De hitem és meggyőződésem szerint mindezeken csak akkor és csak addig nyugszik Isten áldása, amíg ez a munka nem a gyülekezetépítés helyett vagy annak rovására folyik. Tapasztaljuk, hogy napjainkban az állam, az önkormányzatok igen készségesen adnak át oktatási és szociális feladatokat, intézményeket az egyházaknak, nem utolsó sorban, finanszírozási meggondolásokból… Ugyanakkor nem várhatjuk el, hogy cserébe az állam vállalja fel a primer egyházi szolgálatot, amire mi kaptunk mandátumot a missziói parancsban! Isten irgalmazzon annak a gyülekezetnek, amelynek lelkészi és nem lelkészi vezetői identitászavarba kerülve intézményvezetői, menedzseri szerepkörbe kényszerülnek. Szomorú tény, hogy a pásztor nélkül maradt nyáj hamar szétszéled, amit a legfrissebb gyülekezeti népmozgalmi adatok sok helyütt drámai módon jeleznek. Ahol már nincs idő lelkigondozásra, látogatásra, pásztori munkára, ott a statisztikailag talán virágzó intézmény mellett lassan elsorvad a gyülekezet. Ebben az összefüggésben is megszívlelendő a jól ismert figyelmeztetés: „A lényeg, hogy a lényeg maradjon a lényeg!” A mag Remélem, senkinek se kérdés, hogy 2011-ben sincs szükség semmilyen korszerűsített, „génmanipulált” vetőmagra egyházunkban. A mag változatlanul Isten igéje. De hogyan is állunk a magvetés szolgálatával, a magvetők felkészültségével? Látogatva a lelkészi munkaközösségéket tapasztalom, hogy az igehirdetésre való készülés olykor bizony periférikus üggyé válik az egyéb témák, előadások, esperesi bejelentések mellett. Pedig ma sincs fontosabb feladata egy lelkésznek és egy lelkészi munkaközösségnek, mint a magvetésre való felkészülés. Ma is érvényes Luther 62. tétele: „Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma.” Ha nem ezt a kincset próbáljuk minden erőnkkel és képességünkkel továbbadni, akkor templomaink kiürülnek, gyülekezeteink elfogy-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
56
2011.08.04.
21:28
Oldal 56
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
nak. Egyházunk csupán intézményeket fenntartó szervezetté, csontvázzá torzulhat. Annak érdekében, hogy előmozdítsuk az igehirdetés rangjának, becsületének helyreállítását, ezen a közgyűlésen szeretnénk meghirdetni egy olyan pályázati lehetőséget, ami reménységünk szerint segítheti az igényes, korszerű, élő igehirdetések megbecsülését és közkinccsé tételét. A centrum Húsvét ünnepének közelében, fényében tartjuk ezt a közgyűlést. A feltámadott Úrról János evangélista leírja, hogy a tanítványi kör közepében jelent meg (Jn 20,19). Az ő helye ugyanis mindig az egyház centrumában van. Ha perifériára szorul, ha más kerül a centrumba, akkor szükségszerűen megkezdődik a tanítványi közösség, az egyes gyülekezetek, valamint az egész egyház hanyatlása. Jó lenne, ha újra szívüggyé, centrális kérdéssé lenne egyházunkban, hogy ki vagy mi áll szolgálatunk középpontjába! Egyházunk, egyházkerületünk és gyülekezeteink egy jelentős részének statisztikailag immár vitathatatlan kríziséből egyetlen kiutat látok. Ha újra meghalljuk, ha újra szíven talál minket Pál apostol biztatását: „Az az indulat legyen bennetek, ami a Krisztus Jézusban is megvolt…” (Fil 2,5) Ha újra az ő indulata, lelkülete, Lelke tölti be a szívünket, akkor újra rátalálunk a „lényegmag-centrumra”, ami segíthet tisztán látni küldetésünk prioritásait, azt az utat, amelyen ma is előttünk jár feltámadott Mesterünk. Hálásan köszönöm mindazoknak – elnöktársamnak, helyettesemnek, a püspöki hivatal dolgozóinak és minden szolgatársamnak –, hogy mellettem voltak, és tovább kísérnek ezen az úton. Erős vár a mi Istenünk! Gáncs Péter Püspöki szolgálatok 2010. április 23-tól 2011. április 29-ig – Kivonat 2010. április 23. Egyházkerületi közgyűlés, Dunaújváros 24. Igeszolgálat, Országos gyereknap, Piliscsaba 25. Parókiaszentelés, Pestújhely 26. Bonyhádi atlétikai centrum avatása Május 2. Igeszolgálat, Rákosszentmihályi ref. templom 7. Selmeczi János temetése 9. Ribárszki Ákos vizsgaistentisztelete, Orosháza Látogatás Takács Jánosnál, Hódmezővásárhely 10. Előadás a Luther Márton Szakkollégiumban 11. LMK, Pesterzsébet 13. Vladika Zsófia vizsgaistentisztelete, Kecskemét 15. Egyházkerületi missziói nap, Bonyhád 16. Unyi Anikó vizsgaistentisztelete, Dombóvár
22. 24. 30.
2011. július 20.
Molnár Iván iktatása, Dunaföldvár Igeszolgálat és közgyűlés, Dunaegyháza Harangszentelés, Apostag Hálaadó istentisztelet Kendeh György szolgálatáért, Angyalföld
Június 2. Igeszolgálat, Diakóniai konferencia, Révfülöp 3. Teremtési ünnep, Pesthidegkúti Ökumenikus Iskola 8. Esperesi értekezlet, Pápa 9. Előadás a Békés megyei valláskonferencián, Békéscsaba Lelkészcsalád látogatása, Megyesegyháza 12. Ballagás, Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, Szarvas 17–19. Egyházkerületi rekreációs napok, Békéscsaba 19. Imaszolgálat Ez az a nap rendezvényen, Margit sziget 22. Igeszolgálat, Konfirmandus tábor, Bonyhád 23. Igeszolgálat a MÖSZ és Mága Zoltán jótékonysági koncertjén, Deák tér 24. Ordinációs felkészülés, Piliscsaba 25. Évzáró istentisztelet, EHE 26. Fórumbeszélgetés, REND, Pápa 27. Hálaadó istentisztelet Varsányi Ferenc szolgálatáért, Pécs 30. Pedagógus konferencia, Bonyhád Július 2. Igeszolgálat, Budai egyházmegye családos hétvégéje, Piliscsaba 4. Igeszolgálat, Missziói konferencia, Piliscsaba 10. Unyi Anikó ordinációja, Mohács 11. Igeszolgálat, Missziói konferencia, Piliscsaba 14–18. Szélrózsa, Szarvas 18–28. LVSZ nagygyűlés, Stuttgart Augusztus 14. Ribárszki Ákos ordinációja, Kondoros 19 Ökumenikus istentisztelet, MEÖT 22. Ökumenikus istentisztelet, Orvosok világtalálkozója, Deák tér 23–25. Munkaévkezdő lelkészkonferencia, Balatonszárszó 28. Vladika Zsófia ordinációja, Pécs 29. Tanévnyitó, új szárny átadása, Orosháza Tanévnyitó, Benka Gyula Ev. Általános Iskola, Szarvas Szeptember 1. Igeszolgálat tanévnyitó istentiszteleten, Békéscsaba 1. Péterné Benedek Ágnes iskolalelkész iktatása, Békéscsaba
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 57
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
5.
Igeszolgálat a tanévnyitó istentiszteleten, Rákosszentmihály 6. Előadás a hatodévesek konzultációján, EHE 7. LMK, Balatonszárszó 8–9. Igeszolgálat és előadás, Egyházkerületi lelkészértekezlet, Kolozsvár 12. Bibliakiállítás megnyitója, Pécs 14. Igeszolgálat, Deák tér 17. EHE tanévnyitó 18. Laczi Roland iktatása, Szarvas Újtemplom 19. Igeszolgálat és ételosztás, Pitvaros 20. Előadás az Esperesi Tanácson, Balatonszárszó 22. Igeszolgálat, püspöki fórum az esperesi tanácson, Balatonszárszó 24. Gyülekezetlátogatás, Gyönk 25. Igeszolgálat, Pesti nyolcak, Zugló 26. Igeszolgálat, Teremtés ünnep, Szent Imre templom Október 1. Szélrózsa találkozó kiértékelése, Balatonszárszó 2. Jubileumi ünnepség, 15 éves az óvoda, Orosháza 3. Igeszolgálat hálaadó istentiszteleten, Zugló 9. Igeszolgálat, Doktoranduszok Országos Szövetsége, Károli Egyetem Országos evangélizáció, Deák tér 11. Előadás a gödöllői egyetemen 12. Bajor–magyar partnerszerződés aláírása, Fasor 16. Evangélikus családi matiné, Pécs Baldauf Szeretetotthon átadása, Pogány 17. Reformációi gálaest, Uránia Filmszínház 20. Szlovákiai evangélikus egyházvezetés látogatása 21. Gyülekezetlátogatás: Tolnanémedi, Tamási 22. Tárgyalás Kiskőrös polgármesterével Canonica visitatio, Soltvadkert 23. Igeszolgálat, Arany Alkony Idősek Otthona 26. LMK, Békéscsaba Megbeszélés a mezőberényi polgármesterrel Canonica visitatio – Kondoros 28. Reformációi ünnepségsorozat megnyitása, Bécs 30. – nov. 6. Konferencia, Korea November 8. LMK, Paks 10. Találkozó déli elsőéves teológusokkal 11. GAS ülés Egyházmegyék elnökségeinek megbeszélése 12. Egyházkerületi közgyűlés, Angyalföld Igeszolgálat, Fasori Evangélikus Gimn. szalagavató bálján 21. Templomfelújítási hálaadás, Bikács 25. Megbeszélés a pestlőrinci polgármesterrel 26. Elnök-püspöki beiktatás, Fasor 28. Szépfalusy-megemlékezés, Deák tér, Kerepesi temető
30.
57
Igeszolgálat, Oktatási intézményvezetői konferencia, Révfülöp Előadás a Keresztény Értelmiségiek Szövetségében, Fasor
December 3. Nyugdíjas lelkészek találkozója, Rózsák tere 11. Látogatás Pusztaföldváron 12. Igeszolgálat, Szarvas 14. TV-felvétel, Duna Televízió 20. Interjú, Infó Rádió 22. Ökumenikus istentisztelet az Onkológiai Intézetben 25. Látogatás az angyalföldi gyülekezetben 2011. január 3. Igeszolgálat, Üllői út 4. Tárgyalás a Baptista Egyház központjában Interjú az Új Ember katolikus lapnak 5. Rádiós istentisztelet megbeszélés, Északi Püspöki Hivatal 6. Az EU-elnökség átvételének ceremóniája, Parlament 9. Látogatás a fasori angol nyelvű istentiszteleten 10. Örömhír TV műsor felvétele 12. Pesti LMK, Puskin u. 13. Interjú a TV2-ben 15. Bajor–magyar konferencia, Győr 16. Igeszolgálat imahét országos nyitó alkalmán, fasori ref. templom 17. Találkozó a miniszterelnökségen Igeszolgálat, Ökumenikus imahét, Tihany 18. Megemlékezés a budapesti gettó felszabadításának 66. évforduló 19. Megbeszélés a kórházlelkészekkel 20. Ökumenikus istentisztelet, Békéscsaba 23. Ökumenikus istentisztelet, Orosháza 24. Előadás, Budahegyvidéki Értelmiségi Kör 25. Esperesi tanács, Üllői út 26. Grendorf-lelkészházaspár meglátogatása, Angyalföld 27. Egyeztetés Hoffmann Rózsa államtitkárral 28. Interjú a mindennapi.hu riporterével Február 2. Interjú a Magyar Nemzet újságírójával 4. Ökumenikus püspöki tanács, Üllői út 9. Előadás LMK-n, Baja 10. Asztali beszélgetés Jókai Annával, Petőfi Irodalmi Múzeum 12. Szélrózsa utótalálkozó, Budapest 14. Igeszolgálat a Protestáns Kollégiumban 16–22. EVT Központi Bizottsági ülés, Genf 24. Prőhle-megemlékezés, Dies Academicus, EHE
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
58 25.
2011.08.04.
21:28
Oldal 58
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám A kommunizmus áldozatainak emléknapja, Terror háza
Március 1–6. Látogatás a svéd testvér-egyházkerületben, püspökiktatás, Linköping, Uppsala 9. Pesti LMK, Pestújhely 11. Interjú a Magyar Hírlap újságírójával 12. Igeszolgálat, KIE jubileum, Balatongyörök 15. Ünnepség a Kossuth téren és a Múzeumkertben 16. Egyeztetés iskolaátvétel ügyben, Pécs 18. Megbeszélés a Silóban, Piliscsaba 18–19. Egyházkerületi felügyelői konferencia, Piliscsaba 20. „Dunabékehullám”-istentisztelet, Komarno 22–23. Igeszolgálat, Missziói konzultáció, Piliscsaba 25. Igeszolgálat evangélikus borfesztiválon, Révfülöp 26. Igeszolgálat a lelkészi csendesnapon, EHE 27. Igeszolgálat: Egyházaskozár, Mágocs, Mekényes 28. Presbiteri ülés, Józsefváros 30. Tárgyalás Szászfalvi László államtitkárral 3. Gyülekezetlátogatás, Józsefváros Április 5. Megbeszélés a szarvasi gyülekezetek vezetőivel Egyeztetés Fedor Tiborral 6. Egyeztetés Bölcskei Gusztávval és Tarr Zoltánnal 9. Tárlatvezetés a Munkácsy trilógiánál, Nemzeti Galéria 10. Igeszolgálat a presbiterképzőn, Révfülöp 11. Intézményvezetői konferencia, Balatonszárszó 12. Missziói lelkészek megbeszélése 13. Interjú Laborczi Dórával (hirszerzo.hu) Igeszolgálat és látogatás a Karácsony Sándor utcai idősek otthonában 14. Megbeszélés beosztott lelkészekkel 17. Igeszolgálat, TV-s istentiszteleten, Rákoskeresztúr 20. Igeszolgálat, Dunahullám, Deák tér 25. Hálaadás a felújított templomért, Sárszentlőrinc 29. Egyházkerületi közgyűlés, Kecskemét Felügyelői jelentés – 2011 Egyházkerületi felügyelői jelentésemnek most is részét képezi a látogatások jegyzéke. Mint láthatja mindenki, igen sok helyen megfordultam. Persze hiányzik, mióta felügyelő vagyok, az egy gyülekezethez tartozás, egy bizonyos gyülekezet mindennapi életében való aktív részvétel, de azért jó érzés sokhelyütt tapasztalni: jó evangélikusnak lenni! Mindenütt van módom a gyülekezetek tagjaival beszélgetni, országszerte sok-sok „hívem” van, s azt tapasztalom, amit korábban riporterként is mindig, az emberek szeretnek beszélgetni, szívesen megnyílnak, szeretik egyházukat, vannak elvárásaik, amiket nem tesznek szóvá, mert bíznak megoldásukban, ragaszkodnak hagyományaikhoz…
2011. július 20.
Ahogy bölcs „lelkészbarátom” mondta, ha a lelkész hat napig nem láthatatlan, és a hetedik napon nem érthetetlen, bizony akkor egészen jól mennek a dolgok. Mert a gyülekezetek azért választanak lelkészt, hogy együttműködhessenek vele. Sok múlik a választott vezetőkön. A világi társadalomban is és természetesen egyházunkban is. A felügyelők választott vezetők, fontos, hogy tájékozottak, jól informáltak legyenek. Első kézből kapják az ismereteket, ne manipulált forrásokból. Ezért tartom szükségesnek a felügyelői konferenciákat. Igyekszem ezeket úgy szervezni, hogy mindenki időben megtudja, hol lesz és mikor. Célom, hogy tartalmas, magas színvonalú összejövetel legyen. A programot úgy állítom össze, hogy a résztvevők közszereplőktől országos kitekintésű információkat kapjanak, valamint súlyt helyezek arra is, hogy az evangélikus identitás erősödjön. Meg vagyok elégedve a konferenciákon való részvétellel – bár minden gyülekezetünk istentiszteletén ennyien lennének! Előadónk volt többek közt az evangélikus Font Sándor országgyűlési képviselő, az evangélikus Czerván György agrárfejlesztési államtitkár, Tőkéczki László professzor, református főgondnok… Ők mindannyian megvallják hitüket is a felügyelők közössége előtt. Külön köszönöm a felügyelők okos, gyakorlatias kérdéseit, hozzászólásait, biztosíthatok mindenkit, hogy előadóink is örömmel nyugtázzák, megérte eljönni… Természetesen mindig „saját” előadóink is vannak, például Péczka Ferenc vagy Koszorús Oszkár, akik megszívlelendő tapasztalataikról, felügyelői tevékenységükről, gyülekezetépítő munkájukról is beszámolnak a többiek számára tanulságosan. Mindig megkérem a vendéglátókat, szervezzenek ajándékműsort a fiatalságuk szereplésével. Kell a „kézzel fogható” bizonyosság, hogy van, lesz jövőnk! Megismerkedhetnek a felügyelők a vendéglátók templomával, múltjával, jelenével. Köszönöm itt is a felügyelők együttműködését, nekik köszönhető a konferenciák sikere, az, hogy a jelenlévők tartalmas nap élményeiről számolhatnak be az otthoniaknak, munkájukhoz – remélem – emlékezetes segítséget kaptak. Bízom benne, hogy kapcsolatok is létrejönnek gyülekezetek között. Jelentésemben kiemelten szeretnék foglalkozni az „Idősek az egyházban” témával, mert a Bács-Kiskun és a Tolna-Baranyai Egyházmegye soltvadkerti, valamint a Nyugat-Békési és a Pesti egyházmegye kondorosi felügyelői konferenciáján a résztvevők e téma kapcsán fontos ajánlást szavaztak meg, fogadtak el, amit természetesen írásban is rögzítettek, és továbbítottak az evangélikus megújulás stratégiája kidolgozóihoz. Fontos cél legyen – állapították meg –, hogy minden egyházközség vegye számba idős híveit, szervezzék meg magányos egyháztagjaik látogatását. Ahol lehetséges, hozzanak létre evangélikus nyugdíjasklubot, ahol az egyháztagok napközben is kulturált körülmények kö-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 59
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
zött, értelmesen tölthetik idejüket. Sok evangélikus nyugdíjas értelmiségi szívesen megosztaná tudását, tapasztalatait másokkal. Hívő önkénteseket is be kell kapcsolni e munkába, elvárják a fiatalabb nemzedék diakóniai szolgálatát. Szeretném még kiemelni jelentésemben, hogy mivel az egyházfenntartói járulékomat havonta én a pitvarosi gyülekezetnek fizetem, ezért a gyülekezet tagjának tekintem magam. Ezt a gyülekezetet és a szomszédos ambrózfalvi és csanádalberti gyülekezeteket óriási természeti katasztrófa érte, kötelességem volt odamenni, segíteni lehetőségeim szerint. Köszönöm egyházunk diakóniai osztályának, munkatársainak segítségét. Fontosnak tartom még rögzíteni, hogy minden erőmmel és befolyásommal támogatni kívánom a Soltvadkerti Evangélikus Egyházközség új óvoda építési terveit. Ők már bizonyítottak – bárki, bármikor ezt megtapasztalhatja. Terveik az evangélikus jövőt alapozzák. Továbbra is megkülönböztetett figyelemmel kísérem egyházkerületi felügyelőként a női lelkészek munkáját, anyagi megbecsülését. Végezetül köszönetet szeretnék mondani Kis János lelkész úrnak, aki házigazdája mai közgyűlésünknek. Ugyanolyan precíz és szeretetteljes a szervező munkája, vendéglátása, mint volt néhány évvel ezelőtt kerületi felügyelői beiktatásomkor. Erős vár a mi Istenünk! Radosné Lengyel Anna Egyházkerületi felügyelői látogatások 2010. április 25. Pestújhely – gyülekezeti ház és lelkészlakás felszentelése 26. Budahegyvidéki gyülekezet (Kékgolyó u.) – Hogyan tovább? előadás 28. Déli Egyházkerületi központ – Országos iroda dolgozóinak látogatása a kerület elnökségénél 28. Déli Egyházkerületi központ – Megbeszélés, melynek témája a szarvasi újtemplomi iskola ügye Május 3. Budapest, Országos Evangélikus Múzeum – Réti Zoltán festőművész Mikszáth kiállításának megnyitása 4. Soltvadkert – tárgyalás az új óvoda építéséről 6. Pécs – Találkozás a gyülekezet elnökségével és presbitériumával (Varsányi-ügy) 15. Bonyhád – Egyházkerületi missziói nap 22. Dunaegyháza – Molnár Iván beiktatása Június 4. Piliscsaba – Előadás a kórházlelkészek tanácskozásán 14. Szarvas – ballagási ünnepség
19. 20. 24. 25.
59
Budapest-Deák tér – tanévzáró a gimnáziumban Ambrózfalva, Csanádalberti, Pitvaros – természeti katasztrófa utáni látogatás, állapotfelmérés Budapest – találkozás Hoffman Rózsa oktatási államtitkárral Budapest, Művészetek Palotája – egyházunk képviselete a református kórusok találkozóján
Július 3. Ambrózfalva, Csanádalberti, Pitvaros – élelmiszer és ruhaadományok átadása 10. Mohács – Unyi Anikó ordinációja 12. Balatonszárszó – közbeszerzési bizottság ülése 14. Szarvas – Szélrózsa Augusztus 2–3. Bonyhád, Kakasd, Szekszárd – Lotz János tehetséggondozó nyelvi tábor (előadások, fővédnökség) 14. Kondoros – Ribárszki Ákos ordinációja 14. Szarvas – találkozás a szarvasi újtemplom új lelkészével, Laczi Rolanddal 16. Győr – 100 éves a győri diakonissza otthon – konferencia 19. Budapest – Ökumenikus Központ – ünnepi istentisztelet Szeptember 2. Balatonszárszó – közbeszerzési bizottság ülése 9. Budapest, Üllői út – emléktábla-avatás 10. Vecsés – előadás 12. Pécs – bibliakiállítás megnyitója 18. Soltvadkert – a bács-kiskuni és a tolna-baranyai felügyelők konferenciája 19. Pitvaros – ételosztás a természeti katasztrófa sújtotta térség lakóinak 24. Gyönk, Murga, Kalaznó, Hőgyész, Udvari, Miszla, Szárazd, Keszőhidegkút, Belecska – canonica visitatio – gyülekezetlátogatások 25. Kondoros – kelet-és nyugat-békési és a pesti egyházmegyék felügyelőinek konferenciája 27. Budapest, Puskin u. – találkozás az egyházkerület ösztöndíjasaival 29. Balatonszárszó – közbeszerzési bizottság ülése Október 2. Orosháza – 15 éves az óvoda 3. Budapest-Zugló – hálaadó istentisztelet 8–9. Sopron – Pedagógus csendesnap-konferencia 10. Soltvadkert – az új óvodások avatása 14. Budapest, Üllői út – kerületi oktatási intézményeink igazgatóinak vezetői értékelése 15. Piliscsaba – kórházlelkészek konferenciája – előadás
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
60 16. 16. 17. 21. 22. 22. 22. 26. 26. 26. 29. 31.
2011.08.04.
21:28
Oldal 60
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám Pécs – a MEE bemutatkozása Európa kulturális fővárosában Pogány – a Baldauf otthon avatása Budapest , Uránia mozi – MEÖT kulturális est Budapest, Üllői út – kerületi oktatási intézmények igazgatóinak vezetői értékelése Soltvadkert – canonica visitatio Kiskőrös – találkozás a város polgármesterével óvoda és iskola átvételéről Bócsa – találkozás a felügyelővel Békéscsaba – LMK Mezőberény – találkozás a város polgármesterével óvoda átvételéről Kondoros – canonica visitatio Budapest, Deák tér – Sztehlo-ösztöndíjak átadása Budapest, Reformáció Emlékpark – ünnepi beszéd megtartása
November 5–6. Révfülöp – felügyelők országos konferenciája 11. Budapest, Puskin u. – egyházmegyei elnökségek megbeszélése 12. Budapest-Angyalföld – egyházkerület közgyűlés 12. Budapest-Fasor – szalagavató 20. Aszód – szalagavató 21. Bikács – látogatás 28. Maglód – előadás December 3. Budapest-Fasor – oktatási konferencia 19. Pusztaföldvár – látogatás (leégett parókia) 19. Pitvaros – gyülekezetlátogatás, gyermekkarácsony 2011. január 3. Budapest, Üllői út – évkezdő istentisztelet 12. Budapest, Puskin u. – LMK 19. Budapest, Puskin u. – találkozás és megbeszélés a kórházlelkészekkel Február 9. Budapest – Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ülése 19. Aszód – jótékonysági bál Március 18–19. Piliscsaba (Béthel) – kerületi felügyelői konferencia 27. Egyházaskozár, Mekényes, Mágocs – gyülekezetlátogatás Április 11. Balatonszárszó – Intézményvezetői konferencia 25. Sárszentlőrinc – Hálaadás a felújított templomért 29. Kecskemét – egyházkerületi közgyűlés
2011. július 20.
Ezen kívül részt veszek az Országos Presbitérium, a Zsinat, az Országos Nevelési és Oktatási Bizottság, a Fegyelmi Tanács, a balatonszárszói és révfülöpi oktatási központok, az Evangélikus Missziói Központ igazgatótanácsainak munkájában, tagja vagyok az Evangélikus Élet szerkesztőbizottságának, a Deák téri Evangélikus Gimnázium iskolaalapítványának és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnak. személyi változások a Déli Evangélikus Egyházkerületben a 2010. évben Ordináció Unyi Anikó ordinációja 2010. július 10-én, Mohácson történt. A lelkésznő 2010. augusztus 1-től beosztott lelkészként Pécsett szolgál, a gyülekezetben és a Baldauf Gusztáv szeretetotthonban. Ribárszki Ákos ordinációja 2010. augusztus 14-én, Kondoroson történt. A lelkész 2010. augusztus 15től beosztott lelkészként Orosházán szolgál, a gyülekezetben és a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium intézményében. Vladika Zsófia ordinációja 2010. augusztus 28-án, Pécsett történt. A lelkésznő 2010. szeptember 1-től beosztott lelkészként a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközségben szolgál. Parókusi alkalmassági vizsga Grendorf Péter és Grendorf-Balogh Melinda a Déli Egyházkerület Püspöki Hivatalában 2011. május 25-én sikeres parókusi alkalmassági vizsgát tett. Megválasztás Laczi Rolandot a Szarvas-Újtemplomi Egyházközség megválasztotta lelkészének. Szolgálatát 2010. augusztus 1-jén kezdte. Iktatása 2010. szeptember 18-án volt. Hulej Enikőt a Kecskeméti Egyházközség megválasztotta másodlelkészének. Szolgálatát 2010. szeptember 1-jén kezdte. Kiküldés Dr. Csepregi Andrást a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba iskolalelkészként 2010. augusztus 1gyel, Óvári Pétert a Tolnanémedi, Tamási és Környéke Evangélikus Egyházközségekbe helyettes lelkészként 2010. augusztus 1-gyel, Jámborné Szabados Reginát a Tolna-Baranyai Egyházmegyébe egyházmegyei kisegítő lelkészi szolgálatra 2010. augusztus 1-gyel,
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:28
Oldal 61
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
Dorn Rékát egyházmegyei kisegítő szolgálata mellett a Békéscsabai Evangélikus Egyházközségbe beosztott lelkészként 2010. augusztus 1-gyel, Bácsi Jánost rendelkezési állományból a Dunaegyházi Evangélikus Egyházközségbe beosztott lelkészi szolgálatba 2011. március 1-től 2012. február 29-ig, Kovács Áront a Budapest- Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközségbe beosztott lelkészként 2011. július 1-től 2012. június 30-ig, Deák Lászlót a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium intézményébe iskolalelkészi szolgálatra 2011. augusztus 1-gyel küldte ki Gáncs Péter püspök. Felmentés Zátonyi Jánost 2010. augusztus 1-gyel felmentette a Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközségben végzett helyettes lelkészi szolgálat alól Gáncs Péter püspök. Munkáját az Ótemplomi Szeretetszolgálatban folytatta. Nyugdíjazás Krähling Dániel 2011. január 3-től nyugdíjba vonult és helyettes lelkészként Bonyhádon május 29-ig, majd 2011. június 19-től Komlón szolgál. Házasság Mónus Györgyi 2010. november 12-én Pécsett házasságot kötött Hlaszni Lajossal Honti Irén 2010. december 20-án házasságot kötött Németh Istvánnal Gyermekszületés Szabó Bertalan lelkésznek és Szabó-Haraszti Dórának Ágoston nevű első gyermeke született 2010. augusztus 6-án. Nagy Dorottya lelkésznőnek és Izaak Jozias de Hulsternek Noé Kornél nevű első gyermeke született 2010. október 26-án. Solymár Péter Tamás lelkésznek és Nemestóthy Ildikónak 2010. december 6-án Boróka Janka nevű első gyermeke született. Péter Atilla és Péterné Benedek Ágnes lelkészeknek Mirjam Sarolta nevű harmadik gyermeke született 2011. január 17-én. Szpisák Attila lelkésznek és Kornsée Máriának Ruzsena Júlia nevű negyedik gyermeke született 2011. január 25-én. Horváth Zoltán Olivér és Horváth Anikó lelkészeknek Janka nevű első gyermeke született 2011. január 25én.
61
Szabó Szilárd és Szücs Eszter lelkészeknek Luca nevű második gyermeke született 2011. január 31-én. Szántó Enikő lelkésznőnek és Schneller Domonkosnak Johanna nevű második gyermeke született 2011. május 26-án. Haláleset Zátonyi János lelkész elhunyt 2011. június 10-én. az év igehirdetése díj A Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete 2011-ben megalapítja „Az év igehirdetése” elnevezésű díjat a kerület lelkészei számára. A díj alapításával kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy a biblikus és korszerű igehirdetés, amely erős teológiai alapokon áll és megfelel a homiletikai kritériumoknak, a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétel legfontosabb eszköze. Nélkülözhetetlen szerepe van a hit ébresztésében, táplálásában és elmélyítésében, és megkerülhetetlen eleme az egyház építésének. A díj alapításával biztatni szeretnénk a lelkészeket színvonalas igehirdetések készítésére, és támogatni szeretnénk azt az elmélyült munkát, amely a hallgatót gazdagító igehirdetéshez vezet. A díj egyben szerény megbecsülése azoknak az igehirdetőknek, akik komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a jól megértett szentírási üzenetet tolmácsolják. Az egyházkerület a díjazott igehirdetéseket közzé teszi. Ezzel példát kíván adni valamennyi igehirdető számára és lelki táplálékot nyújtani az olvasóknak. A pályázatra benyújtott igehirdetés a 2011. szeptember 1-től 2012. január 31-ig terjedő időszak bármely vasárnapjának elhangzott, magyar nyelvű igehirdetése lehet. Két példányban, A/4-es lapon, kettes sorközzel gépelve kell benyújtani a Déli Egyházkerület Püspöki hivatalába (1088 Budapest, Puskin u. 12.), pályázati formában, azaz jeligével ellátva, kettős, zárt borítékban. A borítékon fel kell tüntetni „Az év igehirdetése” megnevezést is. Beküldési határidő: 2012. február 28. A pályázatok elbírálására a Déli Egyházkerület öttagú bíráló bizottságot hoz létre. A bizottság elnöke az egyházkerület püspökhelyettese, tagja a kerület püspöke, felügyelője, a Hittudományi Egyetem mindenkori homiletika oktatója és rendszeres teológia tanára. A díjat az egyházkerület missziói napján adják át és méltatják a díjazott igehirdetéseket. Az „Év igehirdetése-díj” keretében évente három igehirdetést (1., 2., és 3. helyezett) díjazunk, összesen bruttó 300 000, azaz háromszázezer forint összegben.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
62
2011.08.04.
21:28
Oldal 62
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
ésZaki EVangéLikus EgyháZkErüLEt püspöki jelentés Egyházkerületi közgyűlés, Gyöngyös, 2011. május 6. A 2010-es évre visszatekintő püspöki jelentésem középpontjába a bizalom kérdését kívánom állítani. Bizalom a lelkészek iránt és a lelkészek között A GfK csoport rendszeresen felméri, hogy a különböző hivatásokban dolgozóknak milyen a bizalmi indexe a lakosság körében. Az idei év elején napvilágra került húszas lista élén – talán nem meglepő – a tűzoltók állnak, akiket a postások és a tanárok követnek. Az abszolút sereghajtók pedig a politikusok, akiket csak az újságírók és a reklámszakemberek előznek meg. A felmérés a papokkal kapcsolatos bizalmi indexre is rákérdezett. Nos, az eredmény nem éppen lelkesítő: ötven ponttal a 14. helyen végeztünk. Ha nem is kieső helyen, de az alsó középmezőnyben. Az előző évhez képest két hellyel csúsztunk vissza. Az okokon és a kitörési pontokon gondolkozom, hiszen ezekkel az adatokkal mindannyiunknak szembesülnie kell. Lehet persze mondani, hogy ezek az adatok nem általában az egyházra, hanem „csak” annak vezetőire vonatkozik. Áltathatjuk magunkat azzal is, hogy mindez nem feltétlenül az evangélikus lelkészeket értékeli, továbbá korholhatjuk a bulvár médiát, hogy milyen differenciálatlanul minősít akkor, amikor egyházi emberek vélt vagy valós szennyes ügyeit teregeti ki. Ám ne dugjuk homokba a fejünket. Egyrészt számos külföldi országban sokkal nagyobb papi botrányok derültek ki, a lelkészek iránti bizalom nemzetközi mértéke mégis lényegesen magasabb (58%), mint nálunk. Másrészt az evangélikusság egyik gyengeségére jól rávilágított az a szociológiai felmérés, amit a stratégiai munka keretében végeztettünk el. Az adatok szerint döbbenetesen kevesen fordulnak lelkészükhöz személyes gondjaikkal. Más szóval, saját vizsgálataink is megerősítik azt a tényt, hogy a lelkészek esetében nem annyira bizalmi, mint inkább bizalmatlansági indexről beszélhetünk. Belső egyházi felmérésünk nyomán először annak okait kellene megvizsgálnunk, hogy miért nem dörömbölnek a parókiák és lelkészi hivatalok ajtaján saját híveink. Miért akarják „maguk megoldani” (sajnos gyakran depresszióba csúszva, alkoholt segítségül híva) életük megannyi gondját? Lehet, hogy a horoszkópokra jobban figyelnek, mint lelkészeik útmutatására? Egyáltalán, jelen vannak-e közöttük a papjaik? Mit igényelnek evangélikus híveink a lelkészek szolgálatából, és miként fogadják azt? Milyen hatásfoka van a lelkészi munkának, legalábbis a mérhető mutatók tükrében? Ezek a valóságos kérdések is érlelték meg az egyházkerület vezetésében azt a szándékot, hogy 2011-től be-
2011. július 20.
vezetjük az úgynevezett Digitális szolgálati naplót. Ennek mindenek előtt az önellenőrző és az adatokat öszszesítő funkcióját emelem ki, de kétségkívül lehetőség van arra is, hogy – előzetes jelzés nyomán – az esperes és a püspök is megtekintheti a nyilvános adatokat. Az átállás persze nem könnyű, mint ahogy – emlékezzünk vissza – nem mindenki szokta meg az írógép helyett a számítógép használatát. Az egyik gyülekezet részéről adatvédelmi aggályok is felmerültek, s az egyházkerület által is megismerhető levélváltásból kitűnhet, hogy e kifogások nagyobb része félreértésen alapul, kisebbik része viszont könnyen orvosolható. Így továbbra is kérem a lelkésztestvéreket ezen új eszköz használatára. Mindennél lényegesen jelentősebb az a munka, amelyet a lelkészcsaládok védelmében indítottunk el, megvizsgálva, hogy a fájdalmasan sok válásnak, kiégésnek, lelki válságnak milyen okai lehetnek. Bizottságunk az első munkaanyagot már letette a zsinat, az egyházkerületek és az Evangélikus Hittudományi Egyetem asztalára, jelenleg a „társadalmi vita” folyik, amelynek eredményeit is felhasználva egyfajta segítő csomagot szeretnénk összeállítani. Itt csak utalok annak elemeire: a leendő lelkészek tudatosabb felkészítése a házasságra; a lelkészek rendszeres egészségügyi szűrése, mentálhigiénés és orvos szakemberek bevonása a prevencióba és a segítésbe; kapcsolódás a református Gyökössy Intézet és más családsegítők munkájához; a Házas Hétvége mozgalom támogatása; lelkészi hivatásgondozás szervezett elindítása rendszeres programokkal, felkínált rekreációs lehetőséggel; a szupervíziós rendszer kiépítése és támogatása, lelkészcsaládok nyaralási támogatása. Ezzel a „csomaggal” 2012-ben, a ciklusváltás évében szeretnénk egyházunk közvéleménye elé lépni, és ugyanekkor szeretnénk elindítani a lelkészek kreditrendszerű továbbképzésének gyakorlatát is. Bizalom a különféle hivatásokban élők iránt Az egyház természetesen nem azonos a lelkészekkel. Az ökumené jegyében is idézhetjük a II. vatikáni zsinat definícióját: „a laikusok az egyház reprezentánsai a világban”. A fent említett 14. hely mindannyiunk számára hordoz tanulságot. A kérdés ugyan a lelkészekre vonatkozott, ám a protestáns hagyományban vallott egyetemes papság elve talán itt is érvényes lehet, és minden hívőnek, minden evangélikusnak megvan a maga felelőssége e téren is. Ebben az összefüggésben örömmel említem meg az országos felügyelői konferenciák, az egyik-másik egyházmegyében működő regionális felügyelői találkozók rendszerét, az örvendetes érdeklődéssel kísért gyülekezeti munkatárs-, valamint presbiterképzést, továbbá az egyházkerületi székházban megrendezett szakmai találkozók gyakorlatát. Ennek keretében 2010ben az evangélikus jogászokkal, 2011-ben pedig az egyházunkhoz kötődő polgármesterekkel találkoztunk.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 63
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
A bizalomra épülő és bizalmat építő püspöki szolgálat három köre A GfK csoport listáján elfoglalt 14. hely engem személyesen is önvizsgálatra késztet. Püspökként megtettem-e mindent a bizalom erősítéséért a társadalomban, és főképpen híveink, lelkészeink körében? E kérdések jegyében tekintem át 2010-es püspöki szolgálatomat, koncentrikus körök szerint haladva. 1) Gyülekezetek (és intézmények) látogatása A jelentés mellékleteként is olvasható részletes programból kiderül, hogy mely közösségekbe tudtam ellátogatni. Törekedtem arra, hogy ne csak nagyünnepeken, protokolláris keretek között szolgáljak, hanem az egyházi élet realitását jobban bemutató alkalmakon is, továbbá, hogy a lelkészeket otthonukban, hétköznap is felkeressem, adott esetben családi körben, feleségemmel együtt. A személyes találkozások során – elnöktársammal együtt – igyekszünk reális képet kapni az adott közösségek nehézségeiről is. Ezeknek jelentős – de nem kizárólagos – része az anyagi megerőtlenedéssel függ össze. Az egyházkerületi szolidaritás jegyében kell közösen keresni a megoldást. Ennek jegyében kerül mai közgyűlésünk asztalára annak a vizsgálatnak az eredménye, amelyet – az őszi közgyűlés határozata alapján – két testvérünk az ózdi gyülekezetben elvégzett. Ezen a helyen jegyzem meg, hogy az elnökségen belüli – immár megszokott – szereposztás jegyében a gyülekezeteket és intézményeket érintő gazdasági, továbbá a pályázatokkal kapcsolatos kérdéseket Benczúr László felügyelő jelentése taglalja. 2) Társadalmi jelenlét A belső egyházi összefüggések után a külső körülményeket is meg kell vizsgálnunk. A szekularizáció mind nagyobb térnyerésével folyamatosan csökken a lelkészek és az egyház társadalmi jelenléte. Ám észre kell venni, hogy a még nálunk is elvilágiasodott nyugaton lényegesen nagyobb a lelkészek bizalmi indexe. A nemzetközi átlag a mi 50%-unkkal szemben 58%. Ennek csak részben lehet oka kommunista múlt, hiszen a rendszerváltozás idején kiemelkedően magas volt az egyházakkal és a lelkészekkel kapcsolatos pozitív várakozás. Tartok tőle, hogy az elmúlt húsz évben nem igen találtuk meg a releváns társadalmi jelenlét formáit. Vagy visszahúzódtunk a magánélet biztonságosnak vélt falai közé, vagy annál nagyobb vehemenciával követeltük jogainkat a nyilvánosság előtt. E felismerés jegyében arra törekedtem, hogy közszerepléseimmel – és a mellékletben ugyancsak feltüntetett publikációimmal – úgy képviseljem egyházunk érdekeit, hogy közben az egész társadalom javát is szolgálni tudjam. Mindez értelemszerűen túlnyúlt egyházkerületünk határain. Országos feladatként kaptam meg – mivel más nem vállalta – egyházunk 2010-es 1%-os kampá-
63
nyának irányítását (ebben nagy segítségemre volt Horváth-Hegyi Áron püspöki titkár), valamint általában az egyházunkkal kapcsolatos külső kommunikációt. Örömömre szolgált, hogy – meglevő orgánumaink mellett – tavaly megerősödött az Evangélikus Hírlevél és annak német kiadása. Ezek segítségével a világi, sőt a nemzetközi közvéleményt is meg tudtuk szólítani. Értelemszerűen sokat kérdeztek a választások idején, valamint olyan vitatott kérdésekről, mint a magyar médiatörvény, az új alaptörvény vagy éppen a szélsőségek szerepe. Igyekeztem minden megszólalásomban őszinte, tisztességes, kritikus és önkritikus lenni. Egyházkerületünket különösen is sújtotta a 2010-es árvíz. Több személyes látogatásom során megismerhettem nemcsak a félelmetes pusztítást, de még inkább a csodálatos öszszefogást is. Egyházunknak meg kell találnia saját arcát a közéleti kérdések képviseletében is. Ez olykor a fősodorral szemben úszást is kell hogy jelentse. Legfrissebb példaként említem azt – az egyébként KDNP-s – javaslatot, hogy augusztus 15-ét, az ún. Nagyboldogasszony napját az országgyűlés nyilvánítsa munkaszüneti nappá. A „regnum Marianum” gondolatának ilyen hivatalossá tételéhez nem asszisztálhatunk, sőt ellene kell szólnunk. Miért ne lehetne inkább – egy ugyancsak katolikus többségű ország, Szlovénia mintájára – akkor már október 31-e munkaszüneti nap? Vagy – hogy ne tűnjön kérésünk felekezetieskedésnek – a minden keresztény számára elfogadható nagypéntek? Az ilyen kérdésekre való tekintettel is meg kell találnunk szövetségeseinket a közélet szereplői körében. A „társadalmi jelenlét” téma zárásaként azt hangsúlyozom, hogy a jelentésem vezérmotívumának választott bizalom építésének itt különösen nagy szerepe van. Egyetlen, jelen társadalmunk egyik legégetőbb kérdését emelem ki, a cigány és a magyar lakosság közötti kiengesztelődést, békés egymás mellett élését. Keresztyénként még ennél is tovább mehetünk, és nem csak koegzisztenciáról, hanem pro-egzisztenciáról is beszélhetünk. 3) Külkapcsolatok Mint egyházunk külügyi munkáért felelős püspöke számos nemzetközi tanácskozáson vettem részt. Öszszesen tíz hivatalos külföldi utam volt 2010-ben. Az év nyarán alelnökévé választott a 74 millió evangélikust tömörítő Lutheránus Világszövetség. E tisztségemnél fogva látogattam el küldöttséggel a Vatikánba is, ahol egyebek mellett XVI. Benedek pápával is találkoztam. A meglevő bilaterális kapcsolatok közül változatlanul kiemelkedik a bajor egyházzal ápolt testvéregyházi viszony, de 2010-ben hivatalos partnerszerződést kötöttünk a kis Olaszországi Evangélikus Egyházzal, kerületi szinten pedig továbbra is ápoljuk a norvég kapcsolatot, legújabban pedig erőfeszítéseket tettünk egy
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
64
2011.08.04.
21:28
Oldal 64
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
amerikai testvérkapcsolat kiépítésére. Dolgozunk egy szerződéstervezeten, amelyet a szlovákokkal írnánk alá. Ennek keretében talán még intenzívebbé válhatna a kapcsolattartás a szlovákiai magyarokkal. Legújabb próbálkozásunk egy felvidéki missziói központ létesítése. Az erdélyi magyar evangélikusokkal való kapcsolattartást nem is sorolom a külügyek közé. Jó lenne oda eljutni, hogy a testvérgyülekezeti együttműködés megelevenedése mellett intenzívebbé váljanak kapcsolataink a diakónia, teológiai és a médiamunka, valamint az oktatás terén. Ez utóbbira jó példa, hogy az egyházkerület pedagógusainak őszi találkozóján – amelynek a váci gyülekezet és óvoda adott otthont – ott voltak a nagyváradi óvoda munkatársai is. Mondanom sem kell, hogy a határon átívelő kapcsolatokban is milyen nagy szerepe van a bizalomnak. A bizalom két helyi projektje Jóllehet első számú feladatom a 2010-es esztendőről való számadás, szeretnék szólni néhány, a jövőben elvégzendő feladatról is. Az egyik a budai egyházmegyében kialakítandó Menedékház. Mind a megye, mind a kerület támogatja anyagilag is azt a projektet, amelynek keretében a Tartsay Vilmos utcai lakásban – amelyet az országos egyház bocsátott rendelkezésünkre – mentálhigiénés tanácsadás induljon. Látjuk, hogy milyen sok olyan sérült és kallódó ember él a fővárosban (egyháztagjaink körében is), akiket hagyományos egyházi eszközökkel nem érünk el, ám ilyen, szakmailag is ellenőrzött formában igen. Kérjük az egyházkerület támogató szeretetét és imádságát ezzel kapcsolatban is. A másik a Nyíregyházán induló roma szakkollégium, amely intézmény jól ötvözheti azt a három területet, amely egyházunkra mindig is jellemző volt: az oktatást, a diakóniát és a lelkiséget. Mondanom sem kell, hogy mind a Menedékház, mind a roma szakkollégium eminensen a bizalom projektjének tekinthető. A bizalom két országos projektje A lutheri reformáció egyik kulcsszava a fiducia, a bizodalmas hit. Egyházunk 2017-es előkészületeit is ennek jegyében kezdtük meg 2010 elején. Az akkor megalapított reformációi emlékbizottság elnökeként máris beszámolhatok néhány eredményről. A „reformáció és nyilvánosság” 2010-es tematikus évében iskolaújságok számára kiírt pályázat keretében számos oktatási intézményünket mozdítottuk meg, valamint útra kelt egy nagysikerű Melanchthon-vándorkiállítás. A nagyszabású digitalizálási program fő haszonélvezői is a mostani diákok, fiatalok lesznek. Nem túlzás azt állítani, hogy teológiai és egyéb művek mai elektronikus megjelentetése ugyanazt jelentheti, mint a könyvnyomtatás a
2011. július 20.
reformáció korában. A jövendő tervei között meg kell említenem a 12 kötetes sorozatot, amely Luther Márton életművének legjavát fogná össze igényes magyar fordításban, a vallási turizmushoz kapcsolódó elképzeléseket, a megvalósítandó kiállításokat, irodalmi és zenei pályázatokat, a szoborterveket, vagy azt a nemzetközi érdeklődésre is számot tartó, Lutherről szóló rajzfilmet, amelyet kitűnő művészek készítenek majd. Örömmel tapasztaljuk, hogy az idei „reformáció és szabadság” tematikus évhez kötődően is milyen sok program zajlik. Nem ünnephez, hanem a munkás hétköznapokhoz kapcsolódik az a feladat, amelyről jelentésem végén szólok. A már említett szociológiai felmérés új lendületet adott az egyházunkban négy éve folyó stratégiai munkának. A ciklus végéig meg kell alkotnunk a 2017ig terjedő rövid távú, valamint a kb. 2040-ig terjedő hosszú távú stratégiát. Ebben a zsinat által is tárgyalt statisztikai adatokra, valamint az éves gazdasági és népmozgalmi mutatókra is tekintettel kell egy olyan egyház képét megrajzolnunk, amely valóban „élő kövek háza”. Ebben a folyamatban első helyen olyan tartalmi kérdések kell hogy álljanak, mint a misszió, a tiszta tanítás, a családok védelme, az evangélikus identitás, következményként azonban megkerülhetetlenek lesznek a strukturális kérdések is. Ebben olyan témák is felszínre kerülnek majd, mint gyülekezetek fenntarthatósága, a lelkészek központi fizetése, a gyülekezetek és az intézmények viszonya, a „hatalmi” (helyesebben: szolgálati) ágak viszonyának rendezése, a zsinat közgyűlési és törvényhozói feladatainak szétválasztása stb. Felvetem továbbá annak szükségességét, hogy számos, eddig lényegében korlátlan időre szóló egyházi megbízás (pl. a missziói lelkész, a rádióban és a TV-ben dolgozó szerkesztők esetében) ciklikushoz kötötté váljon. A gyakorlati tapasztalatok alapján a magam részéről megfontolnám annak a törvényi rendelkezésnek az eltörlését, hogy oktatási intézményeink igazgatói csakis az evangélikus egyháztagok közül kerülhetnek ki. Egyházkerületünk egy 2009-es közgyűlési döntésével elhatároztuk a szükségesnek tartott strukturális javaslatok összegyűjtését. Időközben a püspöki tanács, az országos és a zsinati elnökség is foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Jó lenne – ugyancsak a bizalom jegyében – összekötni a szálakat, és közös javaslatot tenni ősszel a zsinat asztalára. Két dolgot saját hatáskörünkben is el tudunk dönteni. Az egyik: sok bosszúságot okoz a jelentések, statisztikák és zárszámadások késedelmes beküldése. Ezzel kapcsolatban szükségesnek látszik a – reális és végrehajtható – szankcionálás bevezetése. Javaslom, hogy a közgyűlés hozzon ezzel kapcsolatban határozatot. A másik: logikusnak tűnik annak a korábbi gyakorlatnak a visszaállítása, hogy az adott év első hónapjaiban egymásra épülnek az egyházközségi, az egyházmegyei és az egyházkerületi közgyűlések. Vagyis a 2012-es tava-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 65
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
szi közgyűlésünk időpontját majd úgy kel kitűzni, hogy azok előtt valamennyi egyházmegye közgyűlése is megtartható legyen.
13.
Jelentésem középpontjába a bizalom fogalmát helyeztem. Érdemes a GfK csoport adataira figyelnünk, de tudatosítanunk kell: mi elsősorban Urunknak tartozunk számadással. A változásoknak belül kell elkezdődniük. Akkor fognak bennünk jobban bízni, ha bennünk is megerősödik a bizalom. Mind a másik ember, mind Isten iránt. Beszédes a magyar nyelv: valakibe vetjük bizalmunkat, ahogy a magvető szórja a magot. A jézusi példázatból tudjuk: útfélre, sziklás helyre, tövisek közé is (Mt 13,3–9). A csalódások utáni bőséges termés mindenért kárpótolja a megvetőt! Jelentésem végén megköszönöm munkatársaim hűséges szolgálatát. Egy személyi változásról kell számot adnom: 2010 szeptemberében dr. László Virgil, az EHE doktorandusza váltotta – ugyancsak félállásban – Dávid Adélt a teológiai referens munkakörében, mert utóbbi testvérünk a bajor testvéregyház támogatásával a bécsi GEKE-irodában vállalt munkát. Urunk áldása legyen a jelentésem tárgyát képező 2010-es esztendőn, és ő adjon erőt újabb feladataink elvégzéséhez. Erős vár a mi Istenünk! Dr. Fabiny Tamás püspök
14. 17.
18.
19.
20. 21. 22.
24. 25.
26.
Dr. Fabiny Tamás püpsök programja – 2010
27.
Január 4. Munkatársi megbeszélés – Budavár Munkatársi megbeszélés – Püspöki Hivatal Nyíregyháza: Megbeszélés Sztankó Gyöngyi és Kovács László Attila helyi lelkészekkel, majd A Példázat erejével című kötet előkészítése az Éghajlat Kiadónál 5. Varsó – Részvétel püspökiktatáson (2 nap) 7. Üllői út – Újévi köszöntés munkatársaknak Fogadónap: Selmeczi Pálma (Evangélikus Levéltár) 8. Fogadónap: Molnár Lilla lelkészjelölt, Kertész Botond múzeumi munkatárs, Szebik Imre ny. püspök Mátraháza – MEVISZ családos hétvége (3 nap) 10. Igehirdetői szolgálat Mátraházán 12. Külügyi megbeszélés Cselovszkyné dr. Tarr Klárával, a Külügyi Osztály vezetőjével Televíziós forgatás, interjú Nagy László szerkesztőnek Fogadónap: Bozorády Zoltán lelkész és Bogár Ágnes (szakmai vezető, Élim Szeretetotthon, Nyíregyháza) Dr. Mézes Zsolt lelkészjelölt A Keresztény-Zsidó Társaság ülése – Deák tér
28. 29.
30.
65
A Budai LMK ülése egyházkerületünk székházában Megbeszélés a budakeszi missziói gyülekezet képviselőivel Előadás az Üllői úton az EBBE felkérésére Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén és Budavárban, majd az Ökumenikus imahét nyitó szolgálata a Deák téren Munkatársi megbeszélés Krámer György püspök-helyettessel Nyíregyháza – imaheti szolgálat Megbeszélés Dr. Szabó Tamással, a Mária Rádió munkatársával Gazdasági megbeszélésen részvétel Imaheti igehirdetői szolgálat a Margit körúti ferences templomban EHE – konzultáció PRÚSZ ülés Fogadónap: Richly Zsolt filmrendező, HorváthHegyi Olivér lelkész, Zászkaliczky Pál ny. lelkész és Srna Zoltán (Szlovákia), Tarr Zoltán református főtanácsos Igehirdetői szolgálat Miskolcon, az ökumenikus imahét záró alkalmán A 2010-es rádiós és televíziós istentiszteleteken szolgáló lelkészek felkészítése Püspöki Tanács ülése székházunkban Liturgiai Bizottság ülése Gödöllő – látogatás Albert Gábor lelkésznél A Reformációi Emlékbizottság ülése Fogadónap: Weisz Jenő ny. lelkész, Hamburg Fogadónap: Kondor Péter esperes, OLMK elnök – a lelkészkonferencia előkészítése Vasárnapi Újság – Lélektől lélekig rádiófelvétel a Kossuth Rádióban Fogadónap: Káposzta Lajos lelkész, Gáncs Tamás lelkész Szolgálat a Kőbányai Evangélikus Egyházközségben
Február 1. Fogadónap: Ittzés András, a kelenföldi gyülekezet felügyelője 2. Fogadónap: Győri Tamás lelkész Egyeztető megbeszélés az Éghajlat Kiadó vezetőjével 3. Megbeszélés Krámer György püspök-helyettessel Egyeztető tárgyalás a Lidl vezetőivel Fogadónap: Buday Barnabás lelkész 4. Munkatársi megbeszélés a püspöki hivatalban Országos Presbiteri ülés 5. Fogadónap: Soproni Gyula, gazdasági bizottsági tag Dr. Kocziszky György, a miskolci egyetem dékánja
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
66 7. 8. 9.
10. 11.
12. 13. 14. 15. 16.
17. 19. 22. 23.
24. 25.
26. 27.
28.
2011.08.04.
21:28
Oldal 66
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám Igehirdetői szolgálat Nyíregyházán Látogatás Tokajban Fogadónap: Regősné Zászkaliczky Zsuzsanna múzeumi munkatárs Miskolc – LMK ülésen igehirdetői szolgálat Gönc – ökumenikus imaheti istentiszteleten szolgálat Interjú: Hír TV Fogadónap: Abod Anett, Sterczer Rita teológus hallgatók Interjú: RTL Klub Látogatás Salgótarjánban. Találkozás a polgármesterrel. Missziói nap előkészítése Esketési szolgálat Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén és Budavárban Fogadónap: Weltler Gábor, Sághy Katalin, Szolárik Vilmos (Rozsnyó) Fogadónap: Bolba Márta lelkészjelölt, Richly Zsolt filmrendező, Melich Mihály diakónus lelkész, Fellegvári Zoltán igazgató (Miskolc) Fogadónap: Sallai Gábor másodfelügyelő, Nyíregyháza Házas hétvégén részvétel (3 nap) Fogadónap: Zsugyel Kornél lelkész MET ülés Részvétel Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő temetésén Püspöki Tanács Fogadónap: Nagy László szerkesztő, Pintér Mihály lelkész Külügyi megbeszélés Cselovszkyné dr. Tarr Klárával és dr. László Virgillel Találkozó Mangashi Shihombing indonéz nagykövettel Zsinat Igehirdetői szolgálat a Deák téri templomban, a Csoóri Sándor 80. születésnapjának tiszteletére rendezett ünnepi hangversenyen (Szokolay Sándor zeneszerző darabjának ősbemutatója) Igehirdetői szolgálat Aszódon
Március 2. Megbeszélés Tar Jánosné igazgatónővel (Nyíregyháza) Püspöki Tanács 3. Esperesi Tanács 4. Megbeszélés a Rákóczi Szövetség vezetőségével 5. Fogadónap: dr. Mekis Viktória, Tihanyi Zsolt Révfülöp: Igehirdetői szolgálat A Luther rózsa színei című MAEK konferencián 7. Igehirdetői szolgálat Erdélyben, Székelyhídon 8. Munkatársi megbeszélés a püspöki hivatalban Fogadónap: Kosina László szobrász, Kertész Imre író és felesége
9. 10.
11.
12. 16.
17.
18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.
25. 26.
27. 28.
30.
31.
2011. július 20.
Fogadónap: Lampért Gábor lelkész I. egyházkerületi jogász találkozó Könyvbemutató: A Miért hiszek? című könyvsorozat Csermely Péterről szóló darabjának bemutatása a Pilinszky kávéházban, a szerző meghívására Külügyi megbeszélés Megbeszélés a protestáns tábori püspökség ügyében Lackner Pál tábori püspökkel Dr. Csepregi András lelkész ügyében egyeztető tárgyalás az EHE-vel Országos presbiteri ülés az Üllői úton Fogadónap: Baranyay Csaba Megbeszélés a Luther-rajzfilm ügyében Richly Zsolttal, a KGB képviselőivel és dr. Benkő Ingriddel Fogadónap: Zsugyel Kornél Vacsora az indonéz nagykövettel Fogadónap: Bozorády András Megbeszélés Benczúr László felügyelővel és Ficzere Ilonával EHE – Media szeminárium Fogadónap: Tóth Katalin iskolalelkész Fogadónap: Horváth Lóránd Nagyecsed – Protestáns Pátens-megemlékezés Előadás a Pesthidegkúti Református Egyházközségben Keken András lelkész életéről Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén és Budavárban Parókusi alkalmassági vizsga Megbeszélés Roszík Gáborral A Márvány terem megnyitása a Deák téren Megbeszélés Richly Zsolttal a készülő Lutherfilmmel kapcsolatban A Reformációi Emlékbizottság ülése Kerületi nyugdíjas lelkésztalálkozó Előadás az Albert Schweitzer emlék ünnepségen Székesfehérváron Albert Schweitzer mint teológus és igehirdető címmel Johannita találkozó, Leányvár Igehirdetői szolgálat Gödöllőn A Példázat erejével című kötet bemutatója a budavári templomban Fogadónap: Adámi Mária teol. hallgató, Pekka Huokuna finnországi egyháztanácsos Külügyi és ökumenikus megbeszélés Bölcskei Gusztáv református püspökkel, Tarr Zoltánnal és Cselovszkyné dr. Tarr Klárával Fogadónap: Legéndi Csaba és dr. Vass Mária, Bácskai Károly teológiai tanár, Barthel-Rúzsa Zsolt egyetemi lelkész
Április 1. Nagycsütörtöki istentisztelet az Üllői úton 2. Nagypénteki istentisztelet Budagyöngyén
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20. 4. 6. 7. 8. 9.
11. 12. 13. 14.
15. 19. 20.
21.
22.
23.
24. 25. 26. 27.
28.
29. 30.
2011.08.04.
21:28
Oldal 67
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén és Budavárban Képviselőtestületi ülés, Budavár Fogadónap: Lénárt Viktor Sajtóbizottsági ülés Kossuth Rádióban a Vasárnapi Újság Lélektől lélekig felvétele A Luther Kiadó ülése Igehirdetői szolgálat Lucfalván, utána szeretetvendégség MEÖT elnökségi ülés A Budai Egyházmegye közgyűlése EHE – Média szeminárium Előadás a budapesti jezsuitáknál A papság éve címmel Budai LMK Egyetemi lelkészekkel megbeszélés A Károli Gáspár Református Egyetemen szemináriumi előadás egyházunkról Balatonszárszó: az oktatási intézményvezetők konferenciáján Melanchthon szubjektív címmel előadás Megbeszélés a Katolikus Rádió munkatársaival Megbeszélés a kerületi építési és gazdasági bizottság tagjaival Látogatás Albert Gábornál Gödöllőn Megbeszélés Arden Haug Pozsonyban élő amerikai lelkésszel Látogatás Aszódon, egyeztető tárgyalás a kastély eladásával kapcsolatban Egyházkerületi közgyűlés A Példázat erejével című kötet bemutatója Nyíregyházán Igehirdetői szolgálat a 90. évfordulóját ünneplő Élim szeretetotthonban Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén és Budavárban A Püspöki Tanács ülése Külügyi megbeszélés dr. László Virgillel és az indonéz nagykövettel Fogadónap: Laborczi Géza és Kozma Anett lelkészek, Nyíregyháza – Molnár Lilla, Kovács Viktor, Sterczer Rita teol. hallgatók Fogadónap. dr. Mekis Viktória országos irodaigazgató-helyettes Missziói nap előkészítő megbeszélése EHE – Média szeminárium Országos presbiteri ülés Külügyi szolgálati út Veronába (3 nap)
Május 3. Interjú Nagy Lászlónak 4. Fogadónap: Grendorf-Balogh Melinda lelkész; Ari Kuskus finn befektető
5. 7. 8. 9. 10.
11. 12. 15. 16. 17. 18. 19.
20.
21.
23. 25. 26. 27. 28.
30. 31.
67
Balatonszárszó: országos lelkészkonferencián előadás: Startvonalon a döntő évtized előtt Mezey Gábor gyül. munkatárs temetése Nyíregyházán Budavár – konfirmációi vizsga Konfirmáció Budavárban Fogadónap. Török Anett, Chikán Katalin teol. hallgatók; Rusznyák Dezső (Sajógömör); Thuránszky István (Bér) Egyeztető megbeszélés az Abonyi utcában a Billy Graham konferenciával kapcsolatban München: Kirchentag (3 nap) Egyházkerületi missziói nap Salgótarjánban – igehirdetés, kerekasztal beszélgetés Keresztelői szolgálat Balatonbogláron Novotny Zoltán születésnapi köszöntése a Magyar Rádióban EHE – Média szeminárium LMK, Nyíregyháza Bodrog Miklós-emléktáblaavatás Látogatás Tokajban Fogadónap: Mézes Zsolt Szlovák megbeszélés Finn diakóniai csoporttal közös ebéd EHE – év végi kerti grill party a tantestülettel Fogadónap: Roszík Gábor Szolgálat a nyíregyházi börtönben pünkösdi ökumenikus istentisztelet keretében Megbeszélés nyíregyháza-mandabokri presbiterekkel és Zsarnai Krisztián lelkésszel Látogatás Tokajban és szórvány gyülekezeteiben Az Indonéz Nagykövetséggel szervezett közös konferencia Gödöllőn Igehirdetői szolgálat a metodista egyházban Püspöki Tanács Országos presbiteri ülés Megbeszélés a Magyar Televízióban Látogatás Gödöllőn és Erdőkertesen Aszód – Sportnap Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén és Budavárban Fogadónap: Klenóczkyné Sulyok Anna lelkész; Krámer György esperes és Óvári Péter lelkész; Garádi Péter felügyelő; Zászkaliczky Pál ny. lelkész (MAEK)
Június 1. Fogadónap: Kőháti Dóra, Ecsedi Zsuzsanna MET ülés Jegyesoktatás: Kecskés Tamás és Lengyel Melinda 2. Az országos iroda munkatársainak látogatása székházunkban 3. Fogadónap: Tomcsányi Pál PRÚSZ-ülés 5. Domony – Ifjúsági napon igehirdetői szolgálat
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
68 5. 6.
7.
8. 9. 10. 11. 13. 14. 15. 16. 17.
18. 26. 27.
28.
2011.08.04.
21:28
Oldal 68
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám Esketési szolgálat Budavárban Részvétel Asztalos Richárd vizsga-istentiszteletén Debrecenben, majd Malik Péter vizsga-istentiszteletén Nyírtelken A Somogy-Zalai és a Nógrádi Egyházmegyék közös LMK-ja székházunkban Fogadónap: Kovács Lászlóné Esperesi Tanács A Reformációi Emlékbizottság ülése Fogadónap: Boros Károly Ökumenikus püspöki találkozó a református testvéreknél Ordinációt előkészítő megbeszélés a hatodéves hallgatókkal Részvétel Chikán Katalin vizsga-istentiszteletén Vanyarcon A szügyi gyülekezet elnökségének látogatása hivatalunkban Fogadónap: ifj. Hafenscher Károly Látogatás Piliscsabán Fogadónap: Kőháti Dóra EHE – Előadás Tíz éves a hatodéves képzés címmel Sajtóbizottsági ülés Fogadónap: Dobó György Erdélyi körút június 25-ig 20 éves a siófoki templom – igehirdetői szolgálat Siófokon Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén és Budavárban Igehirdetés Malik Péter ordinációján Monoron Etikai Bizottság ülése Előkészítő megbeszélés az LVSZ nagygyűlés magyar küldötteivel
Július 1. Megbeszélés a Lelkészakadémia vezetőivel az Üllői úton Országos presbiteri ülés 2. Munkatársi megbeszélés a püspöki hivatalban Külügyi megbeszélés Ulrich Zenker bajor egyháztanácsossal és Cselovszkyné dr. Tarr Klárával 3. A 400 éves zsolnai zsinat emlékére szervezett rendezvénysorozat (3 nap) 6. Fogadónap: Kosina László és Dr. Kőváriné dr. Benkő Ingrid; Simon Attila 8. Fogadónap: Liedemann Ákos 9. Fogadónap. Kovács Lászlóné; Kőháti Dóra 10. Igehirdetői szolgálat Török Anett és Chikán Katalin ordinációján Szügyben 11. Igehirdetői szolgálat Nyíregyházán, Asztalos Richárd ordinációján Igehirdetői szolgálat Mandabokorban 12. Igehirdetői szolgálat Rudabányán, majd látogatás Sajókazán
14.
15. 16. 20. 25. 30.
2011. július 20.
Szélrózsa találkozó Szarvason (5 nap). Szolgálatok: reggeli áhítat, bibliatanulmány, fórumbeszélgetés MAEK megbeszélés Kovács Imre temetésén igehirdetői szolgálat Kemenesmagasiban LVSZ Nagygyűlés, Stutttgart (10 nap) Igehirdetői szolgálat Stuttgartban Megbeszélés a Sarepta gyermekotthonban
Augusztus 1. Áhítat a Magyar Rádióban – Vasárnapi Újság 5. Budavár – Úti áldás az ifjúság finnországi útja előtt 6. Fogadónap: László Attila 8. Igehirdetés Budagyöngyén és Budavárban A Melanchthon-vándorkiállítás megnyitója a Deák téren Imaház szentelése Gyöngyösön 17. Tárgyalás a Martin Luther Bund képviselőivel 18. Megbeszélés Kákay István országosiroda-igazgatóval Fogadónap: Hajdó Ákos oktatási osztályvezető, Roncz Béla igazgató 19. Fogadónap: Révész Rita külügyi munkatárs Megbeszélés Gáncs Péter püspökkel MEÖT – Ökumenikus istentisztelet 27. Egyházkerületi munkaévkezdő lelkészkonferencia Mátraházán (2 nap) – igehirdetés, előadás 29. Megemlékezés Joób Olivér lelkészről Nyíregyházán, majd áhítat Igehirdetői szolgálat Benkő bokorban 31. Előadás az Óbudai Egyetemen – Az államlapítástól az egyetemalapításig címmel Szeptember 1. Fogadónap: Horváth-Hegyi Olivér lelkész; Pátkai Róbert londoni ny. lelkész 2. Püspöki Tanács 3. Fogadónap: Szederkényi Károly; Kollár Zsolt lelkész; ifj. Harmati Béla múzeumigazgató; anglikán püspök 4. Előadás Száron, a X. romhányi orvos találkozón: Fehér és fekete – a keresztény bibliai orvoslás gyökerei címmel 6. Dávid Adél búcsúztatása 7. Oktatási intézményvezetők találkozója – Üllői út Budavár – Presbiteri ülés 8. Interjú a HVG-vel 9. Országos presbiteri ülés 10. Megbeszélés teológiai hallgatókkal Szeged – Teológiai konferencián részvétel 12. Igehirdetés Túri Krisztina iktatásán Albertiben 13. Megbeszélés a budapesti Finn Nagykövetségen Imaközösség 14. Fogadónap: Pőcze Márta piliscsabai felügyelő;
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
15.
16.
17. 18. 19. 20. 22.
23.
24. 25.
26. 27. 28. 29.
30.
2011.08.04.
21:28
Oldal 69
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Angelika Ilic (szerbiai ösztöndíjas); Hesz Erzsébet, tanulmányi osztály; Varsányi Ferenc lelkész; Záborszky Csaba ny. lelkész Munkareggeli Arden Hauggal és a külügyi munkatársakkal Fogadónap: Szolárik Vilmos (Rozsnyó); német ösztöndíjasok Találkozó a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium pedagógusaival Megbeszélés Márföldi Istvánnal, a borsod-hevesi egyházmegye felügyelőjével Igehirdetői szolgálat az EHE tanévnyitó istentiszteletén Előadás Piliscsabán, az EHE tanévkezdő csendesnapján Az LVSZ múltja és jelene címmel 5 éves az Emmaus szeretetotthon – igehirdetői szolgálat Nyíregyházán Fogadónap: Jánosi Zsuzsa hévízgyörki lelkész Esperesi Tanács Balatonszárszón (3 nap) Megemlékezés Faludy György költőről születésének 100. évfordulója alkalmából – ünnepség a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében, kerekasztal-beszélgetés Alexander Faludyval Fogadónap: Téglássy Ferenc MTV; Alexander Faludy Pannonhalma – Kék Szalon: előadás Hogyan segíthetik a felekezetek és az értelmiségiek a határon túli magyar közösségeket? címmel Megbeszélés a gazdasági osztály dolgozóival – Üllői út Budahegyvidék – Igehirdetés a MEVÉT találkozón Keresztelői szolgálat Budagyöngyén Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén és Budavárban, majd közösségi kávézás, beszélgetés Találkozó Jukka Latva Hakennivel, az LVSZ média munkatársával Fogadónap: Bak Péter; Kosina László EHE – Média szeminárium Reformációi Emlékbizottság ülése Fogadónap: Aradi György és Pelikán András; Németh Katalin Látogatás a piliscsabai Silóban
6. 7. 8. 9.
10.
11. 13. 14. 15.
16. 17. 18. 19. 20. 22. 24. 25. 26.
27. 28.
29. Október 1. Zsinati ülés 2. Látogatás Sajógömörön, felvidéki szolgálatok, igehirdetések 3. Igehirdetői szolgálat Felvidéken 4. Liturgiai Bizottság ülése EHE – Szenátusi ülés 5. Tiszavasvári református egyházmegyei lelkésztalálkozó – előadás Az exegetikai munka mint hitépítő és hitmélyítő folyamat címmel Nyíregyháza – 10 éves az Oltalom szeretetotthon
31.
69
Külügyi megbeszélés Cselovszkyné dr. Tarr Klárával Fogadónap: Laborczi Dóra teol. hallgató Révfülöp – MAEK-konferencia, előadás 100 éves az újcsanálosi templom – igehirdetői szolgálat Ócsa – imaházszentelés Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén és Budavárban Az LVSZ múltja és jelene címmel kerekasztalbeszélgetés a Deák téren A bajor testvéregyház látogatása, Magyarország és egyházunk bemutatása. 3 napos program Megbeszélés az Országos Presbitérium tagjaival EHE – Média szeminárium Fogadónap: Sághy Balázs és Sághy Katalin lelkészek, Mekis Ádám esperes A 72 óra kompromisszumok nélkül című rendezvény megnyitója a Szent István Bazilikában Egyházkerületi pedagógus találkozó Vácon – igehirdetés és előadás 100 éves a terényi templom: igehirdetői szolgálat Pályázati ügyekben megbeszélés dr. Zsugyel Jánossal Fogadónap: Szabó András esperes Interjú Faggyas Sándornak, Magyar Hírlap LVSZ-megbeszélés Wittenbergben (2 nap) Fogadónap: Klenóczkyné Sulyok Anna lelkész és Buda Annamária diakóniai munkatárs Angol nyelvű igehirdetői szolgálat a Fasorban, találkozó az anglikán vendégekkel Püspöki Tanács a Puskin utcában, utána országos presbitériumi ülés előkészítése Fogadónap: A nyáregyházi gyülekezet elnöksége; Veres Pál Munkaebéd Paavo Kettunen finn teológussal, egyetemi tanárral EHE – Média szeminárium Szendrő – Hálaadó ökumenikus istentisztelet az árvízkárosultak megsegítésére Előadás A dialógus sodrában című zsidó–keresztény párbeszéd konferencián A zsidó Júdás címmel Fogadónap: Cecilia Ernst, Amerikában élő magyar teológus; Szabó B. András lelkész Részvétel a Sztehlo Gábor-ösztöndíj ünnepélyes átadásán Temetőszentelés Aszódón
November 2. Fogadónap: Gryllus Dániel zenész 3. Interjú a Gyöngy magazinnak 4. Fogadónap: Fellegvári Zoltán igazgató, Miskolc 6. Előadás Testvéreink vagytok címmel az országos cigánymissziói konferencián (Rózsák tere)
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
70 6. 7. 8.
9.
10.
11. 12. 13. 16. 18. 19.
20. 21. 22.
23. 24. 27. 28. 29. 30.
2011.08.04.
21:28
Oldal 70
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám Révfülöp – Áhítat az országos felügyelői konferencián Igehirdetői szolgálat Budafokon Varsányi Ferenc iktatása Dunaharasztiban Fogadónap: Lengyel Balázs, Körmendi Petra, Torgyán Attila, Richly Zsolt EHE – Ösztöndíj Tanács ülése Megbeszélés Krámer György esperessel LVSZ telefonkonferencia EHE – média szeminárium Fogadónap: Molnár Erzsébet nyíregyházi kollégiumi lelkész Róma – külügyi szolgálati út (2 nap) Igehirdetés a novoszaratovkai teológiai szeminárium 10 éves jubileumán MET-ülés és kerületi közgyűlés Budahegyvidéken VELKD ülés, Bielefeld (3 nap) Az Esperesi Tanács ülése székházunkban Fogadónap: Harsányi László Fogadónap: Hanvay Enikő lelkész Interjú az Echo Televíziónak Interjú a Magyar Televíziónak Megnyitó beszéd az evangélikus néprajzi konferencián Védnökség és részvétel az evangélikus Katalin napi bálon 100 éve született Schád Ottó lelkész – igehirdetői szolgálat Siófokon Munkatársi megbeszélés a Budavárban és a püspöki hivatalban Fogadónap: Ördög Endre lelkész EHE – média szeminárium Utazás Genfbe az LVSZ alelnökség kapcsán (3 nap) Igehirdetői szolgálat Legénden, Seben István lelkész temetésén Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén és Budavárban EHE – OLMK megbeszélés Aszód – Előadás Melanchthonról a gyülekezetben Fogadónap: Dr. Pőcze Tibor ügyvéd; Aklan Béla lelkész, Eger; Tóth Melinda Anna lelkész, Ózd; Bence Imre esperes; Balicza Gábor; Bölcskei Gusztáv ref. püspök A Keresztény–Zsidó Társaság ülése székházunkban
December 1. A Reformációi Emlékbizottság ülése Püspöki Tanács 2. EHE – Média szeminárium és szenátusi ülés Kék Szalon értelmiségi fórum székházunkban 3. Rózsák tere – országos nyugdíjas lelkésztalálkozó Előadás a Protestáns Szakkollégiumban Fogadás a Finn Nagykövetségen
5. 6. 7. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 17. 21. 22. 24. 25. 26. 31.
2011. július 20.
180 éves a penci templom – igehirdetői szolgálat MEÖT Közgyűlés ‘ Fogadónap: Kulcsár Márton teológiai hallgató EHE – Média szeminárium Az Országos Presbitérium ülése Az egyházak megbeszélése Martonyi János külügyminiszterrel 3 napos szolgálat a berlini magyar protestáns gyülekezetben Igehirdetői szolgálat Vecsésen Megbeszélés a felvidéki missziói központ ügyében Fogadónap: Kosina László; dr. Cserháti Péter Fogadónap: Bolla Zsuzsa Róma – Az LVSZ delegáció tagjaként audiencián XVI. Benedek pápánál (2 nap) Megbeszélés Beer Miklós katolikus püspök hivatalában Munkatársi karácsony a püspöki hivatalban Interjú a Magyar Televíziónak Igehirdetői szolgálat Budagyöngyén Televíziós igehirdetői szolgálat Ikladon Igehirdetői szolgálat Budavárban Kiskőrös – részvétel a hagyományos Petőfi szilveszter ünnepségén Ünnepi beszéd Petőfi Sándor evangélikus költő szülőházának felújítása alkalmából Áhítat az éjféli istentiszteleten Dr. Fabiny Tamás 2010. évi publikációi
Evangélikus Élet Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő. 2010. január 3. (75. évf./1.) Új vezető püspökük van a lengyel evangélikusoknak. 2010. január 17. (75. évf./3.) Csali. 2010. január 31. (75. évf./5.) Sorsod Borsod? 2010. február 28. (75. évf./9.) Haldoklik az országunk, vagy csupán részeg? 2010. március 7. (75. évf./10.) Virágok és vasárnapok. 2010. március 28. (75. évf./13.) Melanchthon szubjektív. 2010. április 25. (75. évf./17.) 826 kilométer hosszú szivárvány. 2010. május 23. (75. évf./21.) Emese álma és egy püspök álmatlansága. 2010. június 13. (75. évf./24.) Gömbölyű reménység. 2010. június 20. (75. évf./25.) Meddig bírják a homokzsákok? Meddig bírják az emberek? 2010. június 27. (75. évf./26.) Evangélikus napok Zsolnán. 2010. július 11. (75. évf./28.) „Felhatalmazlak és kötelezlek”. 2010. július 18. (75. évf./29.) Imádkozó nagygyűlés. 2010. augusztus 8. (75. évf./32.) A fűtőrendszer átmosása. 2010. augusztus 15. (75. évf./33.) „Merre jártál püspök testvér?” 2010. október 10. (75. évf./41.)
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 71
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
„Feneketlen iszapba süllyedtem”. 2010. október 17. (75. évf./42.) Milyen lesz a negyedik korszak? 2010. november 14. (75. évf./46.) Titkosszolgálat és titkos szolgálat. 2010. december 12. (75. évf./50.) Az Ige megtörte Isten hallgatását. 2010. december 19–26. (75. évf./51.) Reformátusok Lapja Protestor, pratestari, protestatus sum. 2010. október 31. (64. évf./44.) Vigília Ellenségből testvér. 2010. december (74. évf. /12.) Lelkipásztor Prófétai felelősségünk: mit tehetünk hazánkért és politikusainkért? 2010/2. (85. évf./ 2.) 54–55. o. Magyar Nemzet Felértékelődő egyházi társadalomszolgálat – Interjú. Látó-Tér rovat. 2010. március 30. (73. évf./87.) Magyar Hírlap Életre szóló harcot jelent a megtérés. 2010. október 27. HVG Portré: Fabiny Tamás. 2010. december 21. (32. évf. /51–52.) Demokrata Fabiny Tamás (Arckép rovat) – Interjú. 2010. június 16. (14. évf./124.) Gyöngy magazin „Ünneplőbe öltöztetem a szívemet” – Interjú. 2010. december – 2011. január (2010/12.) Dunántúli Napló Háromféle készülődés az ünnepre. 2010. december 18. Keresztyén Igazság A szeretet kalandja (Lk 15,25–32). 2010. tél. 88. szám. Egyéb Áradj ki, Szentlélek! In: Csorba István: Testvéreimért áldlak. Luther Kiadó, Budapest, 2010. 35. o. „A teremtett világ sóvárogva várja...” In: Csorba István: Testvéreimért áldlak. Luther Kiadó, Budapest, 2010. 45. o. Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő. In: A Kaláka (első) negyven éve. Cartaphilus Kiadó, 2010. Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő. In: Ózdi Körkép. 2010. január 15. A pályakezdő lelkész. In: Szabó Lajos (szerk.): A közös-
71
ségépítő lelkész. Gyakorlati teológiai kézikönyv lelkészeknek és nem lelkészeknek. Luther Kiadó, Budapest, 2010. 43–50. o. Vasárnap délután. In: Novotny Zoltán 70. születésnapja alkalmából készült ünnepi kötet. PRÚSZ, Budapest, 2010. Sem magasság, sem mélység – Könyv a száz éve született Keken Andrásról. In: Budaörsi Evangélikus Hírlevél, 2010. Húsvét Trost statt Unruhe. In: Lutherische Kirche in der Welt. Jahrbuch des Martin-Luther-Bundes. Folge 57, 2010. 13–16. o. Püspöki jelentés az egyházkerületi közgyűlésen. In: Evangélikus Közlöny. 2010. december 31. (12. évf./3.) 55–57. o. Felügyelői jelentés Gyöngyös, 2011. május 6. Tisztelt Közgyűlés, kedves Testvéreim! Hálatelt szívvel és örvendezve vagyok itt, Gyöngyösön a közgyűlésen. Már az is jelzés értékű, hogy egy ilyen kis gyülekezet vendégszeretetét élvezheti egyházkerületünk legfőbb döntéshozó testülete. Ennél még többet fejez ki ez a gyülekezeti központ, hiszen a hatvani anyagyülekezet és a gyöngyösi evangélikusság, valamint a lelkésznő és az országos ügyészünk közös összefogása kellett ahhoz, hogy mindaz megvalósulhasson, amit itt látunk. De kellett mindehhez annak a másik kis gyülekezetnek – a tokajiaknak – az áldozatos szeretete, amivel az ingatlanrendezési-kárpótlási javadalmukból az ingatlanvásárlást lehetővé tették. De önzetlen szeretetéről tanúskodott a Borsod-Hevesi Egyházmegye is, amikor elengedve a hatvani-gyöngyösi gyülekezetek kezét, mégis támogatta a tokajiak gesztusát. Külön öröm a számomra, hogy az átalakítási tervek elkészítését társaimmal végezhettem. Az előző, 2010 novemberében tartott közgyűlési beszámolómban több beruházást említettem. Szükségesnek tartom, hogy ezeknek a munkálatoknak a jelenlegi állásáról most is számot adjak: A tokaji gyülekezeti ház – A múlt év során a gyülekezet hosszú keresgélés után megtalálta és megvásárolta a számára legmegfelelőbbnek tartott lakóházat, amit természetesen át kell alakítani. Sándor Frigyes esperes úr tájékoztatása szerint a munkák hamarosan befejeződnek, méltó környezetet biztosítva az istentiszteletek, a lelkészi hivatal és lakás számára. A szécsényi templom felújítása – A munka a városközpont rehabilitációs pályázatának részeként valósulhat meg. Természetesen ez sok szervezési és jogi problémát vet fel, ami nehezítette a gyülekezet és a lelkész úr eligazodását. Azonban a már elkészült gombamentesítési, szerkezeterősítési, tetőfedő, bádogos és kőműves munkákat megtekintve reménységünk lehet abban,
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
72
2011.08.04.
21:28
Oldal 72
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
hogy augusztusban a templom ismét az istentiszteletek hajléka lesz. A szügyi parókia építése – Az országos egyházi költségvetésünk tartalmazza a parókia építésének támogatását. A régi épület bontási munkálatai megkezdődtek, így bizakodhatunk abban, hogy a bontás után jön az építés és a lelkészcsalád hamarosan beköltözhet az új otthonába. Arnót templomának felújítása – Az árvíztől sérült templom felújítására a pályázatkiíró kevesebb összeget fogadott el. A megvalósíthatóság érdekében kiegészítő támogatási kérelmet terjesztettünk az Országos Presbitérium elé. A kiegészítés egy részét az OP elfogadta. Az elvégzendő feladatokat újra átgondolva a munkák szépen haladnak. Erről számolt be Arnót polgármestere az evangélikus polgármesterek találkozóján. Aszód templomának felújítása – A felújításhoz szükséges támogatási összeg elkülönítetten szerepel az országos egyházi költségvetésben. Ezt az összeget esetleg csökkenteni lehet műemlék templomok felújítási pályázati lehetőségével. Lelkész úr és a presbitérium felkészülten várja az indítást. Erdőkertes temploma – Az öt éves fennállását ünneplő templom használatbavételi engedélye a gödöllői anyagyülekezettel való viták miatt a mai napig nincs meg. A holtpontról való kimozdulást talán az jelenti, hogy Erdőkertes átkerült a domonyi egyházközség szervezetébe. Külön köszönet a domonyi egyházközségnek és a lelkész házaspárnak, akik ezt a szolgálatot felvállalták. Vecsés templomának bővítése – A bővítés gondolatát nem vetette el az építési bizottság, sőt szükségesnek tartja, azonban a tetőtér-beépítést és a homlokzat-átalakítást indokolatlannak véli. A jövő évre áthúzódó beruházásról püspök úrral közösen tárgyaltunk a presbitériummal. A szentendrei óvoda – Az átadás-átvétel két éve húzódó nehézségei elhárultak. A legutóbbi ülésén az Országos Presbitérium az átvételt és az óvoda elindulását jóváhagyta. Ezek után megkezdhető az átvétel és az ütemekre bontott átalakítás, hogy az óvoda a mai előírásoknak jórészt eleget tegyen. Sarepta szeretetotthon, a fogyatékosok gondozási épületének beruházása – A korszerűtlen épületet el kell bontani, helyette egy új – a mai előírásoknak megfelelő – épületet kell építeni. A megvalósításra beruházási bizottságot hoztunk létre. Hat tervező felkérésével meghívásos tervpályázatot írtunk ki, hogy a legalkalmasabb tervezőt tudjuk kiválasztani. A pályázat beadása 2011. május 30. A pályázat kiírásában és a bíráló bizottság munkájában veszek részt. A szárszói konferencia- és missziói otthon „komplex fenntarthatósági mintaprojektje” – Terveink alapján a munka teljesen elkészült. A nap és alternatív energiák felhasználásával, a csapadékvíz hasznosításával, a szelektív hulladék kezelés rendszerével valóban egy bemutatható mintaprojekt készült, amit mindenkinek a figyelmébe ajánlok.
2011. július 20.
A dömösi erdei iskola – Az aszódi Petőfi Sándor gimnázium beruházásában a Dunakanyar egyik legszebb részén tervezzük a mintegy 50 diák és 6 pedagógus elhelyezését adó erdei iskolát. A kivitelezési előkészítési munkák elkezdődtek. A fasori gimnázium természettudományos laboratóriuma – A gimnázium TÁMOP pályázaton nyerte meg a beruházási összeget. A pályázat építészeti előkészítésében és az építészeti tervezésben veszek részt. Elnyert beruházási pályázatok – Örömmel számolhatok be arról, hogy a nyíregyházi gyülekezet megnyerte az új óvoda építési pályázatát – közel 100 millió forintot. A nyírtelki Filadelfia gyülekezet mintegy 45 millió forintot nyert, és hasonló nagyságrendben nyert a nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet, valamint az Oltalom Szeretetszolgálat. A nyíregyházi általános iskola 6 millió forinttal kevesebbet kapott, mint ami szükséges volna a nedvesedés felszámolásához és a felújítási munkákhoz. Galgagyörk templomának felújításához lényegesen kevesebb pályázati pénzt kap, ami nagy valószínűséggel lehetetlenné teszi a megvalósíthatóságot. Gondot jelent ebben az esetben az is, hogy a pályázat intézését a gyülekezet az országos iroda nélkül végezte, így a pályázati szabályrendelet szerint kiegészítő támogatásban nem részesülhet. Azonban végig kell, hogy gondoljuk, hogy a megszavazott 26 millió forintot hogyan ne veszítsük el. A fentiekben felsorolt beruházások ismertetéséből kitűnik, hogy az egyházon belüli szolgálatomnak jelentős részét a szakmai kapcsolódásaim teszik ki. Ez természetesen nemcsak tervezési munkát jelent, hanem beruházás-előkészítést vagy szakmai felügyeletet és tanácsadást. Mindemellett különböző irányítási szinteken kaptam megbízatást az egyházi szervezeteink munkájában, így az igazgatótanács tagja és elnöke vagyok az Aszódi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumnak és a Sarepta szeretetotthonnak, igazgatótanácsi tagja vagyok a Balatonszárszói Konferencia- és Missziói Otthonnak. Tagja vagyok a Luther Kollégium kuratóriumának és az építési bizottságnak. Az országos presbiteri ülésekre – ha tehetjük – püspök úrral közösen készülünk fel. Szükségesnek tartjuk, hogy a különböző kérdésekben a véleményünk azonos legyen, ez különösen is érvényes a kerületünket érintő ügyek esetében. Gondjainkat megosztjuk a hivatali munkatársakkal, és ők is bizalommal vannak irányunkban. Ezért szívesen veszek részt a püspöki hivatal munkatársi értekezletein, mert a munkamegbeszélésen kívül ezek az alkalmak lelki tartalommal is töltöttek. Így imádkozunk közösen Kecskés Anita mielőbbi felépüléséért a súlyos műtéte után, és kérem a közgyűlés tagjait is, hogy imádságos szeretettel gondoljanak rá. Amikor csak lehetséges, örömmel kísérem püspök
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 73
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
urat gyülekezeti ünnepi alkalmak során, vagy egy vasárnapi gyülekezeti látogatásra. Ilyenkor mindig megállapítom, hogy az Úristen engem a tenyerén hordoz, hiszen püspökünk hiteles igehirdetéseit hallgathatom, és a gyülekezeti tagokkal folytatott őszinte beszélgetéseken vehetek részt. Amennyire számomra is lelki töltekezést jelentenek az említett találkozások, annyira szomorúsággal tölt el, amikor az aggodalmat látom az egyházunkért felelősséget érzők tekintetében egyháztagjaink számának jelentős csökkenése láttán. Ennek a mindenki számára érzékelhető jelenségnek a megállítása miatt szorgalmazom a lelkészi látogatások gyakoriságának a növelését, valamint az identitástudatunk erősítését növelő egyházmegyei, kerületi és országos szintű közös missziós, evangelizációs vagy ifjúsági alkalmainknak, rendezvényeinknek a komolyan vételét. Így kérem a közgyűlés minden tagját, hogy az előttünk álló kerületi missziói napra minél több testvérünket győzzenek meg a nagy számban összegyűlt közösség csodálatos voltáról. Két főből álló elnökségünk megbeszélésein sokszor ütközünk a megoldhatatlanságok falába, amikor csak az Úristenhez fordulhatunk imádságban segítségért. Mert a gyülekezetek csökkenése mellett aggasztó jelenség a lelkészeink megfáradása vagy az emberi gyengeségeik felerősödése. Vizsgáljuk, de eredményre nem jutottunk, hogy miként lehetne terheik csökkentését elérni. Talán mi, nem lelkészek is jelentősen hozzájárulunk ehhez. Sajnos egyre kevesebb, aki tényleges szolgálatot tud, vagy szándékozik vállalni közösségeinkben. Nem térhetünk ki az elől, hogy ne beszéljünk azokról a kérdésekről, amelyek csak az odafigyelésünkön és a közös együttes gondolkodásunk komolyan vételén alapulnak. Az elmúlt országos presbiteri ülésen szomorúan szembesültünk azzal, hogy az egyházmegyék közül kilencen késedelmesen küldték be a zárszámadásaikat és költségvetésüket (ezek között szerepelt: Borsod-Heves, Hajdú-Szabolcs, Dél-Pest, és Észak-Pest). Az OP a jövőben szankcionálni szándékozik a késedelmet. A gyülekezet építésénél nagy ajándékot jelent, ha a területén iskola működik. Talán Aszódon ennek felismerése már megtörtént, és a templom és iskola között erősödik a kapcsolat. Nem látjuk ugyanezt Miskolcon, pedig ott most nyílik a lehetőség az általános iskola átvételére. A gimnáziummal összekapcsolva az egyik legnagyobb intézményünk lesz. Ahhoz, hogy a gyülekezet számára is hozadéka legyen, meg kell teremteni az iskolalelkészi szolgálat feltételeit. Ezért nyomatékosan kérem a gyülekezet vezetését és presbitériumát, hogy a lehetőségeinek felhasználásával gondoskodjék az iskolalelkészi lakás biztosításáról. A pályázatokra már a korábbiakban is utaltam. Felhívom a figyelmet, hogy azok a gyülekezetek ne számítsanak az Országos Iroda, illetve az OP támogatásá-
73
ra vagy segítségére, akik önállóan és nem a szabályrendelet szerint intézik a pályázatuk ügyét. Általános megállapításom, hogy a beruházási szabályrendelet bevezetése óta az előkészítési munkák nagyobb rendben folynak. Az Országos Presbitériumhoz nagyszámú pályázati önrész kiegészítési és támogatási igény érkezett. Sajnos a pályázat kiíróhatóságok sok esetben kevesebb összeget ítélnek meg, mint a benyújtott kérelem. Ennek egy részét a nem szakszerű pályázati kérelem okozza. A kerületünkben sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Nógrádi és Borsod-Hevesi Egyházmegyékben a fogyatkozás olyan mértékű, hogy az elerőtlenedett gyülekezetek összevonásának szükségessége elengedhetetlenné válik hamarosan. Emberi erőfeszítéseink: hatalmi ágak szétválasztása, zsinat, Országos Presbitérium, bíróságok, Országos Elnökség intézménye, Püspöki Tanács, Országos Iroda, bizottságok, konferenciák és találkozók – mindez úgy tűnik, hogy nem hozza meg a remélt megújulást és növekedést. Az Országos Presbitérium és a Zsinat vezetése is napirendre tűzte a változtatások kérdését. Világosan kell látnunk, hogy nemcsak azért kellene ismételten végiggondolni egyházi szervezeteink megnövekedését és esetleges csökkentését, hogy az anyagi terheinket jobban elviseljük, hanem azért is, hogy több időnk és energiánk maradjon a hitéletünk gyakorlására, egymásra és a lelki közösségek építésére. A novemberi közgyűlési beszámolómban már elmondtam, de most a jelentésemben is megismétlem: 2011-ben el kell kezdenünk a választási előkészületeket. A Budavári Egyházközség vezetésének kezdeményezésére már ebben az évben megkezdődött a közös gondolkodás a megfelelő személyek kiválasztására és felkészítésére. Javaslom, hogy minden gyülekezetünkben kezdődjön el ez a közös gondolkodás, kezdve a gyülekezet jelenlegi állapotának felmérésével, a gyülekezetre jellemző erősségek és gyengeségek feltárásával, a jövőt építő jobbító szándékok és a tisztségviselőkkel kapcsolatos elvárások megfogalmazásával. Őszintén kell beszélnünk a Szolidaritási Törvényről, hiszen 2008-ban tartott közgyűlésünket ennek a megvitatására szerveztük. Az akkor nagy visszhangot keltett törvénytervezet a mai napig nem vezethető be, és várhatóan a zsinat által elhatározott 2011. évi bevezetés is tolódik. Az egymás terhének hordozása mint alapelv és keresztyéni kötelességünk meghatározó kell legyen. A nyugdíjba vonuló lelkésztestvéreink, a betegségben szenvedők, a gyermekgondozást vállaló anyák, az árván maradott lelkészek és családtagjaik életkörülményeinek hosszú távú biztosítása közös felelősségünk. Amennyiben indulatok nélkül tudjuk kezelni és megvalósítani a szándékainkat, úgy ezen a téren is hozzájárulhatunk az egyházunk megújulásához. Mint ahogy az már mindenki előtt ismert, Ittzés János püspök úr nyugdíjba vonul. Ezen a helyen is megkö-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:28
Oldal 74
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
74
szönjük püspöki, elnök-püspöki szolgálatát, és Isten áldását kérjük életére. Az elnök-püspöki szolgálatra Gáncs Péter püspök urat választotta meg a Zsinat. A Nyugati Egyházkerület püspökének a kerület gyülekezetei többséggel Szemerei Jánost választották. Kísérje Isten áldása az ő szolgálatukat is. Megköszönve kerületünk püspökének is a kerület irányítását és a sok segítséget, amit munkatársaitól is kapunk, kérem a jó Istent, hogy ölelje át szerető karjával egyházunkat és benne egyházkerületünket. Mindannyiunk szívére Pál apostol Galatákhoz írt leveléből egy igét, és édesapám ahhoz kapcsolódó imádságát helyezem: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6,2) Mennyei Atyánk! Eletünkben oly sok a zűrzavar: mutasd meg nekünk a te rendedet, amelyet adtál, és újra meg akarsz adni nekünk. Gondolataink szétszóródnak: gyűjtsd őket igazságod fénye köré. Életünk útja gyakran a homályba vész: járj előttünk világosságoddal, amint megígérted. Vádol lelkiismeretünk: láttasd meg velünk, hogy elesettségünkből felkelhetünk, szolgálatodra állhatunk, és embertársainknak is jó szolgálatokat tehetünk. Nyugtalan a mi szívünk önmagában: Urunk, add nekünk a te békességedet. Ámen. Benczúr László személyi változások az északi Egyházkerületben – 2010 Egyházközségek Dunaharaszti – 2010. június 30-án Gáncs Tamás lemond állásáról, és egy éves ösztöndíjra az Egyesült Államokba megy. 2010. július 1-től Varsányi Ferenc a gyülekezet új, megválasztott lelkésze. Ünnepélyes beiktatása a gyülekezetbe 2010. november 7-én volt. Nyáregyháza – 2010. június 30-án Török Anett gyülekezeti munkatárs helyettesítési megbízásának vége. Dunakeszi – 2010. Kovács László állásáról lemond július 1-től (a nyugati egyházkerületbe megy át szolgálni). 2010. augusztus 1-től Chikán Katalin beosztott lelkészként szolgál a gyülekezetben. Tállya-Abaújszántói – Tokaj – Sátoraljaújhelyi Miszsziói Evangélikus Egyházközség – 2010. július 1-től Asztalos Richárd mint gyülekezeti munkatárs, majd ordinációját követően 2010. július 12-től mint beosztott lelkész szolgál a gyülekezetben. Pilis – 2010. július 1-től Török Anett mint gyülekezeti munkatárs, majd 2010. július 11-től mint beosztott lelkész szolgál a gyülekezetben. Lucfalva – Megyasszai László nyugdíjba vonulása után, 2010. augusztus 1-től Malik Péter Károly beosztott lelkészként szolgál a gyülekezetben. Mende-Gyömrő – 2010. július 31-én beosztott lelkészi
2011. július 20.
állásáról lemondott Óvári Péter, és a Déli Egyházkerületben szolgál tovább. 2010. augusztus 1-től Rezessy Miklós ny. lelkész helyettesít a gyülekezetekben. Legénd – Seben István 2010. november 21-én bekövetkezett váratlan halála miatt Eszlényi Ákos lett e gyülekezet helyettes lelkésze. Beosztott lelkészi megbízások Török Anett beosztott lelkészt 2010. július 11-től a Pilisi Evangélikus Egyházközségbe, Asztalos Richárd beosztott lelkészt 2010. július 12-től a Tállya-Abaújszántói – Tokaj – Sátoraljaújhelyi Miszsziói Evangélikus Egyházközségbe, Chikán Katalin beosztott lelkészt 2010. augusztus 1től a Dunakeszi Evangélikus Egyházközségbe, Malik Péter Károly beosztott lelkészt 2010. augusztus 1-től a Lucfalvi Evangélikus Egyházközségbe küldte ki a püspök. Lelkészavatás Malik Péter Károly végzett teológust 2010. június 27én Monoron, Chikán Katalin végzett teológust 2010. július 10-én Patvarcon, Török Anett végzett teológust 2010. július 10-én Szügyön, Asztalos Richárd végzett teológust 2010. július 11-én Nyíregyházán avatta lelkésszé dr. Fabiny Tamás püspök. Lelkészvizsgát tett (2010. március 22.) Zsarnai Krisztián nyíregyházi beosztott lelkész, Óvári Péter János mende-gyömrői beosztott lelkész, Horváthné Csoszánszky Márta nyáregyházi lelkész, Kovács Áron doktorandusz. Gyermekszületés Gazsóné Verasztó Teodóra beosztott lelkésznőnek 2010. január 28-án Péter nevű első gyermeke született. Kézdy Péter piliscsabai lelkésznek és feleségének, Brózik Veronikának 2010. január 23-án Sára Zsófia nevű első gyermekük született. Barthel-Rúzsa Zsolt lelkésznek és feleségének, Mészáros Barbarának 2010. január 12-én Berta nevű harmadik gyermekük született. Endreffy Géza budaörsi lelkésznek és feleségének, Gáspár Angélának 2010. február 28-án Villő nevű harmadik gyermekük született. Balog Eszter lelkésznőnek és férjének, Botta Dénesnek
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:28
Oldal 75
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
2010. április 7-én Miklós András nevű harmadik gyermekük született. Keczkó Pál budahegyvidéki lelkésznek és feleségének, Keczkó Szilviának 2010. május 5-én Emília nevű harmadik gyermekük született. Horváth-Hegyi Áron püspöki titkárnak és feleségének, Adámi Johannának 2010. június 3-án Ruben nevű első gyermekük született. Buday Barnabás arnóti lelkésznek és feleségének, Malik Adriennnek 2010. június 16-án Benedek Tamás nevű második gyermekük született. Horváth-Hegyi Olivér szentendrei lelkésznek és feleségének, Váraljai Jankának 2010. július 27-én Villő nevű első gyermekük született Bartos Zoltán egyházasdengelegi lelkésznek és feleségének, Orosz Mónikának 2010. július 23-án Zoltán nevű harmadik gyerekük született. Malik Péter Károly lucfalvi lelkésznek és feleségének, Győrfi Eszternek 2010. szeptember 26-án Debóra Hanga nevű első gyermekük született. Hokker Zsolt óbudai lelkésznek és feleségének, Nagy Nikolettának 2010. október 17-én Dániel nevű első gyermekük született. Laborczi Géza nyíregyházi lelkésznek és feleségének, Vadnay Zsófiának 2010. október 18-án Eszter Katalin nevű harmadik gyermekük született. Blatniczky János szügyi lelkésznek és feleségének, Hammersberg-Ganczstuckh Júliának 2010. október 23-án Mátyás Sámuel nevű negyedik gyerekük született. Halálozás Dr. Frenkl Róbert professzor, ny. országos felügyelő 2010. február 5-én, Mezey Gábor gyülekezeti munkatárs 2010. április 30-án, id. Magassy Sándorné ny. lelkésznő 2010. szeptember 17-én, Seben István lelkész 2010. november 21-én elhunyt. Emlékük legyen áldott! Egyéb Dávid Adél 2010. szeptember 1-től egyházunkban fizetés nélküli szabadságon van, ezzel egy időben, Bécsben a GEKE-nél dolgozik tovább. Dr. László Virgil 2010. szeptember 1-től az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában külügyi referensként dolgozik félállásban.
75
nyugati (DunántúLi) EVangéLikus EgyháZkErüLEt Mi lesz veled, egyház? – az életképes egyház, a jövő egyháza püspöki jelentés a nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület celldömölkön 2011. április 16-án tartott közgyűlése elé Bevezetés Amikor aktív szolgálatom végéhez közeledve utolsó püspöki jelentésemet egyházkerületünk közgyűlése elé terjesztem, első mondatommal utalok a jelentés három, a meghívóval együtt kiküldött mellékletére: szolgálati naplómra (amely a helyzetből fakadóan nem a jelentés tárgyát képező esztendő, 2010 decemberével, hanem a mai nappal zárul), a szolgálati és személyi változások felsorolására és a múlt évi kerületi különkeret terhére kiutalt támogatások listájára. A mellékletekben felsorolt eseményekre, adatokra nem térek ki jelentésem szöveges részében, de az esetleges észrevételekre, felvetésekre és kérdésekre szívesen válaszolok majd. Itt teszek említést még arról is, hogy jó döntésnek bizonyult annak idején az a – korábbi kerületi elnökség javaslata alapján hozott – közgyűlési határozat, hogy az állandó győri helyszínhez kötött őszi közgyűléseink és az egyébként is változó helyszínű kerületi rendezvényeink (kerületi nap, kórustalálkozó és missziói nap) mellett a jelentések és éves beszámolók elhangzása miatt „fajsúlyosabb” tavaszi közgyűléseinket is változó helyszíneken, évente más-más egyházmegyében tartjuk meg. Hét év után így vagyunk együtt ismét a Vasi Egyházmegyében, Celldömölkön. (Így zárójelben javaslom, hogy a közgyűlési helyszínek közül eddig egyelőre még kimaradt Soproni Egyházmegyénk is kapcsolódjék majd be ebbe „vetésforgóba”.) E kedvező tapasztalatra történő utalás mellett egy hiányérzetemről is szeretném tájékoztatni az egyházkerületi közgyűlést. Mégpedig arról, hogy egy ponton nem igazolódott várakozásunk. Amikor dr. Weltler János testvérünkkel a változó helyszínekre vonatkozó javaslatunkat megfogalmaztuk, azt reméltük, hogy a házigazda gyülekezetek és egyházmegyék részéről nagyobb érdeklődés kíséri majd testületünk munkáját. És bár minden meghívónkat azzal a kiegészítéssel tettük közzé, hogy a közgyűlés nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk, ne szépítsük, ennek a biztatásnak nem volt átütő ereje. Ebben az összefüggésben egyáltalán nem vigasztal, hogy túlnyomó többségben a gyülekezeti közgyűlések sem váltanak ki pezsgő, a jelenlévők nagy létszámában is megmutatkozó érdeklődést. Még a gyülekezetek életét leginkább érintő kérdések tárgyalása esetén sem, mint amilyen péládul a költségvetéseket eldöntő, a lelkészi jelentéseket (már ahol egyáltalán elhangzanak ilyenek!)
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
76
2011.08.04.
21:28
Oldal 76
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
meghallgató közgyűlés. Fájdalommal még a lelkész-, esperes- és püspökválasztó egyházközségi közgyűléseket is említhetem. Jelentésem címét, központi témáját elsősorban nem ezek a tapasztalatok befolyásolták, de akár ezekkel kapcsolatban is feltehető a kérdés: mi lesz azzal a közösséggel, amelynek tagjai érdektelenek a saját életükre leginkább hatással lévő kérdésekben; vagy „érdekeltségüket” nem ritkán csak a távolmaradásuk miatt nélkülük meghozott döntések kritizálásával mutatják meg. Ebben azonban meglehetősen serénynek mutatkoznak. Ezekkel a kérdésekkel, ha formailag még a bevezető gondolatoknál tartok is, valójában már a jelentésem címében jelzett mondanivaló felé haladunk. A legnagyobb veszély az érdektelenség Magam is beszéltem már több ízben – például a Biblia évében tartott előadásaimban és gyülekezeti ünnepek alkalmával – arról, hogy az elnyomatásnál, a kritikus, sőt olykor kifejezetten rosszindulatú kérdéseknél is nagyobb veszélyt jelent ránk, egyházunkra és gyülekezeteinkre, az érdektelenség. Az az állapot, amikor már nem is kérdezünk, amikor már nem is foglalkoztat a téma, amikor nem lehet semmivel sem kimozdítani a hűvös távolságtartásból, semmi nem hoz ki a sodrunkból (legfeljebb az esetleg szóba hozott egyházfenntartásemelés vagy a liturgia kérdése, amelynek – bizony elkerülhetetlen, hogy kimondjam – országos átlagban egyházközségeink nyilvántartott tagjainak 3 %-a a gyakorlója). Egyébként „Nekünk így is jó”. Remélem, tudják Testvéreim, hogy ez a Nekünk így is jó kifejezés idézet. Annak az elemző cikknek a címe, amelyet az elmúlt évben végzett egyházszociológiai felmérés vezetője írt a Credo-ban.1Sokan és sokféleképpen utaltak a mögöttünk lévő hónapokban erre a felmérésre, sokan többnyire egy irányba mutató következtetést vontak le belőle, de a lényegre, véleményem szerint, kevesen tapintották rá olyan világosan, mint Fábri György. Nem a püspöki jelentés a helye és alkalma annak, hogy a hivatkozott diagnózisírást elemezzük, tegyék meg ezt az egyházmegyék, az egyházközségek vezető testületei és a zsinat; de a Fábri-írás keserű címére és az azt indukáló gondolatmenetre mégis utalnom kell. Bizony szomorú, hogy az önpusztító érdektelenség keserű diagnózisa a végső következtetés! Szerintem nem az a legnagyobb baj (persze távol álljon tőlem, hogy megnyugtatónak nevezzem), ami a felmérés adathalmazának feldolgozásakor diagrammokban, táblázatokban elénk kerül, hanem az a nekünk így is jó-letargia, amellyel szembesülve csak egy bibliai hely juthatott az eszembe: „Tudok
cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.”2 Ha egyáltalán lehet fokozni, még idekívánkozik a következő ige is: „Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.”3 Van-e jövője gyülekezeteinknek? Nem lehet elégszer, egymás és önmagunk vigasztalására, idéznünk Jézus Krisztus Urunk szavát: „…én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta”4; és emlegetnünk az atyák hitvallását: „Tanítják továbbá, hogy az egy szent egyház minden időben megmarad.”5 De semmiképpen nem ringathatjuk magunkat az idézett mondatokra hivatkozva illúziókban! Éppen a kisázsiai gyülekezetek sorsa, s nemcsak az ítélet idézett üzenetét kapó laodiceaié, de a többi haté is, mutatja, hogy Jézus Krisztus globális ígérete nem biztosít feltétlenül lokális biztonságot, sérthetetlenséget. Hová lettek az egykori kisázsiai gyülekezetek? Vigyázzunk tehát, hogy ne csak helyesen tudjunk kérdezni – Mi lesz veled, egyház? –, de a helyes válaszok is megszülethessenek, és azok szerint cselekedjünk is! Milyen az életképes gyülekezet? Öt tételben foglalom össze a választ erre a kérdésre. Nem gondolom, hogy olyan újdonságokat fogok mondani, amelyekről még ne hallottunk volna, de sajnos mégis sok újdonság lesz ezekben, ha a válaszokat egyházunk, gyülekezeteink életének általános jelenségeivel vetjük egybe. Az életképes gyülekezet: – Az Isten igéjére figyelő, az oltár szentségével élő és azt megbecsülő közösség. Ezzel egyértelműen megvallom azt a meggyőződésemet, hogy a gyülekezet az ige és az úrvacsora által létrehozott és általuk karban tartott közösség. Nem becsülöm le, sőt sokra tartom a rétegalkalmakat, a különféle gyülekezeti aktivitásokat, de hogy az adott közösség egyház-e, az az igéhez és a szentséghez való viszonyán mérhető le. Senkit sem akarok dicsérni, sem pellengérre állítani, ezért elkerülöm a népmozgalmi adatok párhuzamos idézését. Azt azonban nem hallgathatom el, hogy ige/istentisztelet és úrvacsora nélkül lehet eleven egyesületi élet, lehet mozgalmas közösségi aktivitás, de az még nem egyházi élet! Hitem és meggyőződésem szerint itt nincs al-
2
Jel 3,15–16 Jel 3,1 4 Mt 16,18 5 CA VII., A MEE hitvallási iratai II. Luther Kiadó, Budapest, 2008. 24. 3
1 Fábri György: Nekünk így is jó? Egyházszociológiai felmérés tükrében a magyarországi evangélikusság. Credo, XVI. évf., 2010/3–4. 101–114.
2011. július 20.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 77
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
ternatíva, ezért a lét és nemlét kérdése mindig tartalmi, pontosabban teológiai kérdés. – A praxis pietatist a hétköznapokban is megélő közösség. Újra és újra szomorú tapasztalatokba ütközöm. Nemcsak az evangélikus iskoláknak nevezett tanintézmények kapuján kitóduló tanulóifjúság trágár beszédére gondolok, hanem az egyébként többé-kevésbé egyházunkhoz hű családok életgyakorlatára, ahol például magától értődővé vált a fiatalok házasságkötés nélküli együttélése, ahol legkönnyebb arra mentséget találni, miért nem tartja be valaki Isten értékrendjét a hétköznapokban, és ahol a heti 167 óra szemben 1 órával versenyében majdnem mindig az előbbi győz. Bizony „miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között”. (Róm 2,24) – Missziói és befogadó közösség. Ez bizony közhely. Elméletben. Mert a gyakorlat általában mást mutat. Időnként még a kis gyülekezeteink magja is olyan exkluzív társaság, amelyik nehezen nyílik meg a tartósan vagy éppen rövid látogatásra érkezők előtt. Persze nem a különféle ünnepségek alkalmával megterített asztalok vendégseregére gondolok (oda tradicionális magyaros vendégszeretettel tágasra nyitott ajtókon lehet bejutni), hanem arra a belső testvéri közösségre, ahol valóban lelki otthonra lelhetnek azok, akik eddig anélkül szűkölködtek, vagy ami még nehezebb: újra hazatalálhatnak azok, akik életük korábbi vargabetűi miatt eltávolodtak a gyülekezet közösségétől. Hogy pesszimista lenne ez a diagnózis? Akkor miért hallok néhány (igen, csak néhány!) esetben évek múlva is hálálkodást azoktól, akiket egyik-másik gyülekezetünkben váratlan szeretettel fogadtak be, vagy fogadtak vissza? Vagy azoktól, akik valahova istentiszteletre „betévedve”, érdeklődéssel, kedves invitáló hívogatással találkoztak? Tudom, nehéz lecke ez, de hát nem vagyunk-e a saját templomunkban és a saját életünkben is tulajdonképpen vendégek mi magunk is? Ez sem etikett, hanem teológiai kérdés! – Nem kiszolgálást igénylő, hanem tagjaiban élő és szolgáló közösség. Kézenfekvőnek és magától értődőnek tűnhet sokaknak, hogy itt a 2011 az önkéntesség éve fontos programjára gondolok. Bizonyos értelemben igen, de mégis sokkal többre is. Ugyanis amire én most a hangsúlyt helyezni szeretném, nem az egyébként maximális tiszteletre és megbecsülésre méltó tematikus évek kérdése, hanem egész magatartásunkat, mentalitásunkat érinti, illetve kérdőjelezi meg. Azzal általában nincs gond, hogy ha rövid, intenzív akciókban van szükség ránk, de az aprómunkában, a hosszú távú hűséget igénylő és rövid távon látványos sikereket és publicitást nem ígérő feladatokban kell helytállni, gyakran már más a helyzet. Pedig Jézus Krisztus földön küzdő egyháza életében főleg ilyenekre van, ilyenekre lenne szükség. A kevésen is hűségesekre, a hosszú távon is kitartókra, a nemcsak nyilatkozatokban, hanem
77
valóságosan áldozatkészekre. Azokra, akiknek a Mester ígérete szól: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál.”6 Egy alkalommal már egész jelentést szenteltem e témának7, most csak nem szűnő aktualitása miatt utalok rá ismét. Lehet, hogy ebből a szempontból is fontos és érdemes lenne az egyetemes papság reformátori elvének divatos (olykor félre-)értelmezéséről külön is szólni. Példaértékű felfedezéseket tehetnénk, hogy első – reformációkorabeli – megfogalmazásukkor még egyértelmű üzenetek és állásfoglalások könnyen áldozatául eshetnek a közvélemény érzelmektől fűtött, szak- és tárgyszerűtlen elvárásainak. Pedig a pásztori felelősséggel együtt járó felelős szeretet nem tehetne engedményeket! – Áldozatkész közösség. Igen, az anyagiak! Utoljára hagytam, mert az utolsó hely illeti meg, bár sajnos egyre több jel mutatja, hogy nem kevesen szeretnék az első, de ha nem is az első, legalább a második helyre tenni. Pedig a kérdés az, hogyan nézne ki a ház fejtetőre állítva, és az már nem is kérdés, lehetne-e benne így lakni. Szomorú, hogy ami napi életünk összefüggésében triviálisan magától értődő, az közel sem az egyházunk, gyülekezeteink életében. Áldozatkészség a lehetőség és az egyházszeretet mértéke szerint? Hamis egyenlősdi? Hogy a pénztárca tér meg utoljára? Hogy sok lelkész sem fizet egyházfenntartási járulékot, és a mozgó perselyezésnél valahogy sohasem érnek el a papi padhoz? Ezek olyan kérdések, amelyek egészséges (igen, egészséges!) egyházi közéletben fel sem vetődnének. Hogy egyáltalán közöttünk szóba jönnek, mutatja, hogy ezen a téren sem vagyunk egészségesek. Amíg el nem jutunk – lelkészek, gyülekezeti tisztségviselők és egyháztagok – arra a felismerésre, hogy csak és egyedül vertikális tájékozódásban születnek meg egészséges horizontális aktivitásaink, mondhatunk bármit, elvétettük a dolgot.8 Remélem, értjük: ha egészséges, kereszt formájú még az etika, az anyagiakhoz, az egyházunk, gyülekezetünk pénzügyeihez való viszonyunk is! A minőség forradalma Amikor Németh László az 1930-as években „bedobta” ezt a fogalmat a magyar közélet köztudatába, ki gon-
6
Mt 25,21 Hűséges sáfárok kerestetnek. Püspöki jelentés a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Gyenesdiáson 2007. április 28-án tartott közgyűlése elé. 8 Megrökönyödve hallottam egy beszélgetésben a közelmúltban, hogy az egyházfenntartás sávjainak elméleti megállapításánál az 50 ezer Ft/fő/év összegnél nem mertek feljebb menni a beszélgetés résztvevői (egyházunk legfőbb testületének képviselői). Mintha ez már az abszolút álomhatár lenne! És hol van a bibliai tized, és hol vannak azok, akiktől illetményük, jövedelmük alapján gyülekezetük és egész egyházunk jóval többet is elvárhatna? 7
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
78
2011.08.04.
21:28
Oldal 78
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
2011. július 20.
dolta volna, hogy mai egyházi közéletünk egyik alapfogalmát is megalkotta. Oly sokszor hivatkozunk az ételt élvezhetővé tévő csipetnyi só példázatára.9 Ne felejtsük, Jézus Urunk példázata nem a kicsiny voltunkra hivatkozó mentegetőzésre szabadít fel bennünket, hanem a kevés voltunk ellenére is nélkülözhetetlen szolgálatra kötelez. Nem a mennyiség, a minőség a fontos! Ezt a sokaknak örömöt és az élet „élvezhetőségét” jelentő ízt, minőséget nem mi állítjuk elő, de nélkülünk nem lesz jelen a világban. Hiszem, hogy ha kisebb-nagyobb gyülekezeteink ezzel a lelkülettel vannak jelen környezetükben, és így töltik be elhívatásukat, akkor nem kell kétségbe esnünk egyházunk, gyülekezeteink jövője felől. E nélkül azonban, tegyünk bármit, produkáljuk akár a látszatélet számos divatos jelenségét, nincs ígéretünk a megmaradásra. Ezért, Testvéreim, vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket!10
Györgyné házgondnokunknak és Tar Ilona házmesterünknek – és egyházkerületünk tisztségviselőinek (nevük felsorolása nélkül) is köszönetet mondok munkájukért. Emlékezetem szerint az elmúlt években nem tartottunk egyházkerületi közgyűlést a nagyhét kapujában. Most azonban ez a helyzet. Holnap, virágvasárnap ünnepén belépünk azon az ajtón, amely után ismét feltárul előttünk Jézus Krisztus halálig tartó engedelmességének, megváltásunknak misztériuma. Kívánom minden Testvéremnek, hogy nagypéntek és húsvét üzenete alapozza meg és tartsa karban hitét, és Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívét és gondolatait a Jézus Krisztusban! Köszönöm a figyelmet, és kérem jelentésem elfogadását. Ittzés János
Dokumentumok ígérete
Szolgálati napló, 2010 (2011.04.16-ig)
Az a tervem, hogy püspöki szolgálatom közel tizenegy esztendejét összefoglaló táblázatos összesítését június közepére elkészítem, és azt közgyűlésünk minden tagja, valamint minden lelkészi hivatalunk megkapja. Ezen felül arra is készülök, hogy a zsinat 2011. május 13–14-i ülésszakán benyújtandó, a 2010. januártól novemberig tartó időszakról beszámoló elnök-püspöki jelentésemhez kapcsolódóan egyházunk életének utolsó két évtizedéről szóló értékelést is előterjesztek. Ha ezt nem is küldöm majd szét egyházkerületünkben, remélem, minden hittestvérem számára hozzáférhetővé válik majd a zsinati anyagot közlő Evangélikus Közlönyben. Kérem, kísérjék figyelemmel.
Az elnök-püspöki beszámolóhoz tartozó adatok dőlttel szedve Rövidítések: OI=Országos Iroda / FN (1)=1 beszélgetés a hivatalban
A köszönet szava és áldáskívánás Őszintén szólva, ha a privát élet összefüggéseiben már szakadnak is a szálak, bizonyos értelemben még nem vagyok ráhangolódva a búcsúzásra, ezért itt csak a szokásos, évente ismétlődő köszönet szava hangzik el. Köszönöm Szabó György egyházkerületi felügyelőnknek segítő, szolgálatomat támogató munkáját. A püspöki hivatal munkatársainak – Bedecs Márta irodavezetőnek, Menyes Gyula püspöki titkárnak, Czulák László, illetve a 2010 őszétől helyére lépő Szabó 9
Mt 5,13: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” Mk 9,50: „Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással.” Lk 14,34: „Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni?” 10 Ef 5,6: „Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait.” 1Jn 3,7: „Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz.”
Január 01. de.: Győr ÖT / istentiszt. szolg. 03. de.: Győr ÚT / 2 istentiszt. szolg. 05. du.: Sopron / presb. ülés 06. du.: Győr ÚT / istentiszt. szolg. 07. Bpest / orsz. iroda, újévi köszöntés 11. Bpest / diakóniai intézményvezetők értekezlete 12. Győr / FN (1) 14. Győr / FN (1) 15. Győr / temetési szolg. (V.J.) 17. de.: Győr ÖT / 2 istentiszt. szolg. du., este: Pesterzsébet / szeretetvendégségi szolgálat: előadás, áhítat 18. Győr / FN (2) 19. Bpest / de.: diakóniai biz., du.: költségvetési megbeszélés 20. de.: Győr / Ker. Igazság szerkesztőség Esztergom / ökumenikus imaheti alk. (=ÖIH) 21. Fehérvár / ÖIH 22. Sopron / előadás a városi KÉSZ kultúra napi rendezvényén 23. Veszprém / ÖIH 24. Uraiújfalu / ÖIH (regionális) 25. Bpest, Északi / de.: média-istentiszt. megbeszélés, du.: püspöki tanács 26. Bpest / liturgiai bizottság 27. reggel: Győr / szolgálatmegbeszélés de.: Bpest / reformációi emlékbizottság 29. Győr / temetési szolg. (N.Lné) 29–30. Révfülöp / Luther-konferencia, istentiszt. szolg.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 79
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Február 01. Győr / de.: FN (2) / este: győri képviselőtestületi ülés 02. Győr / FN (1) 04. Bpest / országos presbitérium (=OP) 05. Győr / FN (1) 06. Veszprém / Marian Cozma emlékművének avatásán 07. istentisztelet-látogatás 08. Győr / tárgyalás a Magyarok Szövetsége vezetőjével 09. Látogatások Nagykanizsán és Balatonbogláron 14. de.: 2 istentiszteleti szolgálat (Gönyű, Győrújfalu) 15. Győr / megbeszélés pályázati ügyekről (esperesek, pályázati referens) 16. Győr / FN (1) 17. Sopron / de.: Líceum IT , du.: Eötvös IT 18. Győr / előkészítő megbeszélés ker. és ehm. miszsziói előadókkal 22. Győr / reggel: iskolai áhítat megbeszélés Rátóti Zoltán magyarföldi polgármesterrel 23. Bpest / Frenkl Róbert temetésén Deák tér / megbeszélés az EOMúzeum helyzetéről 24. Győr / a FÉSZEK-Klub összejövetelén, tájékoztató előadás 25. Bpest / megbeszélés Albert Gáborral (Evangélium Színház) du.: diakóniai bizottság 26. Bpest / zsinat 27. Bakonycsernye / egyházkerületi nap 28. istentisztelet-látogatás Március 02. Bpest / de.: ONOB ülése, du.: püspöki tanács 03. Bpest / de.: esperesi tanács du.: Túróczy-hagyaték Alapítvány kuratóriumi ülése 05. de.: Győr / megbeszélés RP győri felügyelővel Révfülöp / MAEK konferencián 07. Sopron / ev. gimnáziumok kórustalálkozója, istentiszt. szolg. 08. de.: Győr / FN (1) este: Pétfürdő / presbiteri gyűlés 11. Bpest / megbeszélés a honvédség vezérkari főnökével (Tömböl L.) megbeszélés Csepregi Andrással OP ülése 12. de.: Veszprém / tárgyalás az önkormányzatnál (óvoda) du.: Győr / megbeszélés a KOMISZ (integrált színházi) alapítvány vezetőivel 16. Révfülöp / diakóniai munkatársak konf., az indonéz nagykövet látogatása 18. böjti szolgálatok (Győrújfalu, Győr ÚT) 20. Sopron / látogatás a ker. konfirmandustalálkozón 21. istentisztelet-látogatás 23–25. Weiden/Bay. / a bajor zsinaton
79
26. Sopron / Eötvös IT 27. Ménfőcsanak / Győr-Mosoni Ehm. közgyűlésén 29. Győr / de.: bakonycsernyei konf. csoport látogatása du.: lapinterjú 31. Bpest / Protestáns Szakkollégium – ökum. böjti istentisztelet Április 01. Kőszeg / pedagógus-csendesnapon szolgálat 02. Győr / 2 istentiszt. szolg.: de.: ÚT, du.: Szabadhegy 03. du.: Győr ÖT / istentiszt. szolg. 04. de.: Győr ÖT / 2 istentiszt. szolg. 05. de.: Győrújfalu / istentiszt. szolg. 06. a káptalan ülése 08. de.: Bpest OKM / ingatlanegyeztető-bizottság du.: Győr / fegyelmi tárgyalás 11. istentisztelet-látogatás 12. Bpest / MEÖT-elnökség ülése 13. Győr / FN (1) 14. Bpest / de.: EHE, Dies Academicus du.: OI, diakóniai bizottság 15. este: Bpest, Szt. István-bazilika / gyászistentisztelet a lengyel elnöki gép katasztrófája áldozatainak emlékére 17. Veszprém / egyházkerületi közgyűlés 19. Bpest EHE / a hatodévesek konzultációján, előadás, megbeszélés 20. de.: Balatonszárszó / okt. intézményvezetők konf., előadás este: Bpest / az Evang. Színház kuratóriuma 21. Győr / megbeszélés az egyházközségi SZMSZ témáiról 24. Bpest, Prot. Szakkoll. / szakkollégiumi konferencia, áhítat 25. Zalaegerszeg / templomfelújítás utáni hálaadás 26. Bpest / püspöki tanács 27. Győr / FN (2) 29. Bpest / OP ülése Május 02. Pápa / egyházkerületi kórustalálkozó, istentiszt. szolg. 03. Győr / FN (1) 04. Miskolc / egyetemi lelkészek ökumenikus konferenciáján 05. Vác, BV-intézet / 10 éves a börtönlelkészi szolgálat 06. Bpest / előadás az EBBE alkalmán 06–07. Bpest / az „Egyházüldözők” konferenciáján, kiállítás megnyitása 08. Külsővat / renovált templom szentelése 09. de.: Szombathely / Weltler Gábor vizsga-istentiszteletén du.: Ostffyasszonyfa / templomfelújítás utáni hálaadás 10. Győr / megbeszélés a nemescsói gyül. elnökséggel
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
80
2011.08.04.
21:28
Oldal 80
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
11. de.: Bpest, Ref. Zsinati Iroda / tárgyalás a Grahamlátogatásról Vizitáció a Budavári Egyházközségben 12. Győr / Békés Tamás pesthidegkúti flő. látogatása megbeszélések a malomsoki és a nagyalásonyi gyül. vezetőkkel 13. Budavár / Jorsits Attila vizsga-istentiszteletén Bpest / 1 látogatás 14. Bpest / zsinat 15. Kissomlyó / egyházkerületi missziói nap 16. Bakonytamási / Tatai Sándor-centenárium 17. Balatonszárszó / a finn-magyar diakóniai szemináriumon, előadás 19. Győr / megbeszélés az őszi ped. konferenciáról, FN (2) 20. Győr / FN (1) 20–23. Győr ÚT / négyrészes evangélizáció, pünkösdvasárnap 2 istentiszt. szolg. 24. Kaposvár / Pongrácz Máté vizsga-istentiszteletén 25. Győr / megbeszélés Kákay István orsz. irodaigazgatóval 26. de.: Győr / Megbeszélés Veress István lelkésszel (Művészetek Völgye) este: Nemescsó / presbiteri ülés 27. Bpest / de.: püspöki tanács, du.: OP ülése 28. Győr / a veszprémi gyülekezet bajor vendégeinek látogatása Győr / tárgyalás a Napfény Otthon Alapítvány vezetőivel 29. Farád / Gombor Krisztián iktatása, 225 éves a templom, igehirdetés 30. 09.00: Kőszeg / Papp Judit vizsga-istentiszteletén 11.00: Csempeszkopács, falunap / ökumenikus istentisztelet, igehirdetés du.: Sárvár / Györgyi Zsolt vizsga-istentiszteletén Június 01. Győr / de.: FN (1), du.: megbeszélés Gabnai S. esperessel és a soproni számvevőszéki elnökkel 02. Győr / tárgyalás a Győr könyéki gyülekezetek helyzetéről 05–07. Turku / K. Mäkinen új finn érsek beiktatásán 08. Pápa / esperesi értekezlet 09. Bpest / reformációi emlékbizottság 10. Győr / parókusi alkalmassági vizsgálat (öt beosztott lelkész) 11. de.: első megbeszélés az évkezdő lelkészkonferencia ügyében du.: a káptalan ülése 12. Győr / kerületi nyugdíjaslelkész-találkozó 13. de.: Súr / Nagy Gábor vizsga-istentiszteletén du.: Ménfőcsanak / hálaadó istentisztelet (50 éves a templom) 14–16. Gyenesdiás / ehker. lelkészevangélizáció
2011. július 20.
17. Győr / de.: tárgyalás Szászfalvi L. államtitkárral du.: FN (1) 18. Pétfürdő / látogatás a Kolping-iskolában, megbeszélés Fodor T. igazgatóval 19. Magyarföld / ökumenikus templomszentelés (a Rátóti Z-féle fatemplom) 20. Győr / de.: ÚT, 2 istentiszt. szolg., du.: igehirdetés a Péterfy tedeumán 21. Bpest / de.: diakóniai bizottság du.: tárgyalás az Evangélikus Gerontológiai Társaság vezetőivel 22. stábmegbeszélés az évkezdő kerületi lelkészkonferencia előkészítésére 23. Győr / temetési szolgálat (MZ) 24. de.: megbeszélés Ráskai P. győri gyül. felügyelővel 25. Bpest / részvétel az EHE tanévzáróján 25. Tárnokréti / hálaadó nap (önkormányzat és gyül.), 800 éves a község 26. Győr / de.: ÖT 2 istentiszt. szolg, du.: Szabadhegy, istentiszt. szolg. 28–29. Révfülöp / ordinációs lelkigyakorlat (négy lelkészjelölt) 29–30. Bonyhád / orsz. pedagóguskonferencia, záró istentiszt. szolg. püspöki tanács Július 01. Bpest / egyeztető megbeszélés a Lelkészakadémia ügyében az OP ülése 02. Győr / FN (2) 03. Szombathely / Papp Judit ordinációja 04. Kőszeg / hálaadó istentisztelet (viharkár, a templom teljes felújítása) 05. Győr / FN (2) 06. Győr / de.: megbeszélés a zalaistvándi templom pályázati ügyéről du.: ordinációs megbeszélés 09. du.: Bpest / rendkívüli OP-ülés 10. de.: Győrság / Pongrácz Máté ordinációja du.: Sopron /Weltler Gábor ordinációja 11. orgonaszentelések / de.: Boba, du.: Kemenespálfa 12. Szombathely / temetési szolgálat (Szerdahelyi Pálné lelkészözvegy) 14–17. Szarvas / Szélrózsa (pénteken: püspökök órája) 17. Szarvas / MAEK küldöttgyűlés 19. Győr / FN (1) 21. Győr / megbeszélés Győrújbarát helyzetéről (esperes, gyül. flő) 22. Győr / megbeszélés dr. Harmati B.L. EOM igazgatóval 24. Tordas / Nagy Gábor ordinációja 25. istentiszteleti szolgálatok / de.: Gönyű és Győrújfalu, du.: Szabadhegy 07.26–08.02. szabadságon
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 81
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Augusztus 04. FN (1) 08. Győr ÖT / 2 istentiszt. szolg. 10. Bpest / megbeszélések az orsz. irodában 11. Veszprém / a Fraternitás közgyűlésén 12. Győr / családlátogatás (SGy-ék) 15. de.: Győr ÚT / 2 istentiszt. szolg. 16. Győr / Ev. diakónia módszertan ünnepe, 100 éves a győri Szeretetház 17. Győr / megbeszélés a nemescsói szeretetszolgálat ügyében 18. Bpest / OI: megbeszélés irodaigazgatóval és az okt. ov-vel intézményvezetői konferencia 19. Sopron, Szt. István-templom / GyMS-megyei Önkormányzat ünnepén este: Bpest / a MEÖT ünnepi alkalma 22. de.: 2 istentiszteleti szolgálat: Gönyű, Győrújfalu 24–26. Kőszeg / kerületi munkaévkezdő lelkészkonferencia, bibliatanulmányok 25. Bpest / ötoldalú megbeszélés Szászfalvi L. államtitkárnál 28. Alsóság / Kerekes Csaba iktatása, igehirdetés 29. Győr ÖT / 2 istentiszt. szolg. 30. Marcaltő / Kmetty-iskolai venisancte, igehirdetés 31. de.: Bpest / diakóniai bizottság du.: Sopron / Eötvösben venisancte, igehirdetés, igazgató megerősítése Szeptember 01. du.: Sopron / óvodabővítés utáni hálaadás, igehirdetés, megáldás 05. istentisztelet-látogatás 06. Győr / de.: Heinrichs M. honosító lelkészvizsgája du. a káptalan ülése 07. Balatonszárszó / okt. intézményvezetők konf., áhítat Bpest / OLMK választmány 08. de.: Győr / FN (1) du.: Bpest / Túróczy-hagyaték Alapítvány kuratóriumi ülés 09. Bpest / de.: zenei bizottság, du.: OP ülése 11. de.: Gyékényes / renovált templom szentelése du.: Szőkedencs / renovált templom szentelése 13. Győr / Keresztyén Igazság szerkesztőség 14. Kaposszekcső / diakóniai szakmai konf., előadás 16. Mályi (Borsod m.) / ökum. diakóniai konf., áhítat 16. Győr / megbeszélés a téti gyül. elnökségével 17–18. Révfülöp / ker. gyülekezeti elnökségek és munkatársak konf. 19. de.: helyettesítések / Tárnokréti, Rábcakapi du.: Börcs / hálaadó ist., templom 50 éves 20–22. Balatonszárszó / esperesi értekezlet 23. Győr / egyházkerületi bizottság mint bíráló biz. 24. de.: Győr / FN (1) du.: Sopron / id. Magassy Sándorné temetésén
81
25. Bpest, Deák tér / az Evangélikus Diakónia Napja, igehirdetés 26. Ágfalva / Kirchweihfest, templom 225 éves 27. Bpest / Evangélium Színház kuratórium 29. de.: Bpest / reformációi emlékbizottság du.: Győr / fegyelmi tárgyalás 30. Bpest / az OLBK (önfeloszlató) közgyűlése, áhítat Október 01. Bpest / zsinat (a nov.26-i hatállyal történő lemondás bejelentése) 03. de.: Győr ÚT / 2 istentiszt. szolg. 04. de.: Bpest / liturgiai bizottság du.: Győr / egyházközségi presb. gyűlés 05. Nyíregyháza / 10 éves az Oltalom, konferencia, hálaadás 06. Pápa / megbeszélések: iskolai ügyek, tábori lelkészi szolg. 07. Győr / megbeszélés a soproni Eötvös igazgatójával és iskolalelkészével 08–09. Sopron / egyházkerületi pedagógus-csendesnap 10. de.: Győr ÖT / 2 istentiszt. szolg. du.: Győrújfalu / templomfelújítás utáni hálaadás 11. Balatonszárszó / diakóniai konf., előadás, áhítat 11–13. Budapest / bajor–magyar ünnep – igehirdetés; szerződés aláírása 13. Pilisszentkereszt/ ünnepi konf., 10 éves a börtönlelkészi szolg. 16. de.: Gyenesdiás, Kapernaum / hálaadó ist., du.: Pogány / Baldauf Szeretetotthon szentelése 17. Várpalota / de.: hálaadó ist., du.: 20 éves az óvoda igehirdetések 19. Bpest / az Ordass- és Prónay-díj kuratóriumának ülése 20. Bpest, Sándor-palota / közt. elnök és egyházi vezetők az alkotmányról 21. Győr / FN (1) 24. Hévízgyörk / emlékező ist., + Dóka Z. 10, igehirdetés 25. Bpest / püspöki tanács és OP-megbeszélés Győr / megbeszélés egyházközségi SZMSZ ügyében 26. Győr / kórházi látogatás 29. Bpest, Deák téri isk. / a Sztehlo-ösztöndíj első kiosztása, áhítat 30. Bpest, Deák tér / a Luther Szövetség Háló konferenciája, áhítat 31. Bpest, Deák tér / de.: igehirdetés a tévés istentiszteleten este: előadás a MEÖT ünnepi alkalmán November 03. de.: látogatás Bakonyszentlászlón 04. Bpest / az OP ülése 05–07. Révfülöp / felügyelők orsz. konferenciája – esti áhítat és úrv. ist.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
82
2011.08.04.
21:28
Oldal 82
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
06. Tés / hálaadó istentisztelet, templom 09. Győr / FN (1) 11. Kőszeg / vasi LMK, előadás 12. Pannonhalma / Szt. Márton-nap ünnep, fogadás 13. Győr / egyházkerületi közgyűlés 14. Veszprém / hálaadó ist., 100 éves a torony 15. Győr / megbeszélés egyházközségi SZMSZ ügyében 16. Bpest, Északi Ppk. Hiv. / esperesi értekezlet 17–20. szabadságon 21. de.: Győr ÖT/ 2 istentiszt. szolg. du.: Pápa / jótékonysági zenés áhítat (vörösiszap), igehirdetés 22. Bpest / diakóniai bizottság; Csepregi Z. MTA-doktor védésén 23. Bpest / MEÖT elnökségi ülés megbeszélés orsz. irodán (igazgatói minősítés) 24. Győr / FN (1) 26. Bpest / zsinat – elnök-püspöki szolg. vége (lemondás hatálya) 28. Győr ÖT / ádventesti szolg. 29. Révfülöp / okt. intézményvez. konf., esti áhítat 30. de.: Győr / gyül. vezetőség, lakásbérleti szerződés ügye este: Bpest / MTV, Záróra-interjú felv. December 01. Bpest, Északi Ppk. Hiv./ reformációi emlékbizottság, utána püspöki tanács 02. de.: Győr / FN (1) este: Fehérvárcsurgó / ádventi gyül. este, szolgálat 03. de.: Győr / megbeszélés gyül. támogatások ügyében (gazd. ov. és esperesek) Győr / temetési szolg. (FLné) 05. Győr / gyertyagyújtás a város ádventi koszorúján 06. Bpest / MEÖT-közgyűlés 07. Győr / Ev. Élet-interjú este: Marcaltő / Kmetty-isk., pedagógusértekezlet 09. Bpest / megbeszélés orsz. irodaigazgatóval és gazd. ov-vel OP ülése 10. a káptalan ülése 12. de.: 2 istentiszt. szolg. (Gönyű, Győrújfalu) du.: Győrság / szeretetvendégség, előadás 13. Győr / munkaebéd Patai M. bankigazgatóval este: győri SZMSZ 14. Szombathely / látogatás a Reményik-iskolában 16. Győr / de.: megbeszélés Csóka G. OSB-vel ÖT: ádventi zenés áhítat, igehirdetés 17. Győr / lapinterjú 19. istentisztelet-látogatás 20. Győr / FN (2) 22. Bpest orsz. iroda / karácsonyi istentisztelet 25. de.: Győr ÖT / 2 istentiszt. szolg. 26. de.: Győrújfalu/ istentiszt. szolg.
2011. július 20.
27. Kistarcsa, szeretetotthon / id. Kendeh György emléktáblájának megáldása 30. Sopron / Alpár G. temetésén 2011. január 01. Győr ÚT / istentiszt. szolg. 03. Bpest, orsz. iroda / újévi köszöntés 05. Bpest, Északi Ppk. Hiv. / médiaistentiszt. megbeszélés 06. Győr / 2 istentiszt. szolg., – de.: ÖT, du.: ÚT 08. Révfülöp / rendkívüli ehker. közgyűlés 09. istentisztelet-látogatás 11. Bpest / diakóniai intézményvez. konf. 13–15. Győr / magyar–bajor konzultáció 16. Bpest, Fasori ref. templom / ÖIH nyitó alkalmán 17. Kaposvár, Jézus Szíve rk. templom / ÖIH, igehirdetés 18. de.: Győr / FN (1) este: Székesfehérvár / ÖIH, igehirdetés 19. de.: Bpest / püspöki tanács, költségvetési ügyek zsinati elnökséggel: szolidaritási alappal kapcs. kérdések este. Esztergom, bazilika / ÖIH, igehirdetés 20. Győr / megbeszélés a Széchenyi-egyetem rektoránál este: ref. templom / ÖIH, igehirdetés 21. de.: Győr / FN (1) este: Ménfőcsanak, bencés plébánia / ÖIH, igehirdetés 22. Veszprém, Szt. Mihály rk. templom / ÖIH, igehirdetés 23. Répcelak, ev. templom / ÖIH, igehirdetés (regionális alkalom) 24. Győr / megbeszélés soproni egyházmegyei kérdésekről temetési szolg. (BEné) 25. Bpest, orsz. iroda / esperesi értekezlet (szol. alap) 28. Győr / egyet. lelkész bemutatása az egyetem rektoránál 28–29. Révfülöp, Luther-konferencia / úrv . istentiszt. szolg., új épület megáldása 30. de.: Győr ÖT / 2 istentiszt. szolg. 31. Győr / Ker. Igazság szerkesztőség; egyházközségi presbiteri gyűlés Február 03. de.: Győr / FN (1) du.: Bpest / OP ülése 04. de.: Bpest, Déli Ppk. Hiv. / ökumenikus püspökkari találkozó utána: zsinati elnökökkel megbeszélés strukturális kérdésekről 06. 3 istentiszt. szolg. / 2 Győr ÚT, 1 Bácsa 11. Győr / FN (1) 13. istentisztelet-látogatás 16. Győr / Sopronban hospitáló bajor teológusok látogatása
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 83
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
17. de.: Győr / megbeszélés missziói előadáókkal du.: Veszprém / Wass Albert-szobor avatása 18. Bpest / zsinat 20. Győr / Bencze A. püspökjelölt bemutatkozó szolgálatán 21. de.: Bpest / diakóniai bizottság este: Győr / egyházközségi presb. gyűlés 23. Győr / FN (1) 24. Bpest, EHE / Dies academicus 25. Kapuvár / megújított, bővített kórház ökum. megáldása 26. Pápa / egyházkerületi nap, igehirdetés 27. Győr / Szemerei J. püspökjelölt bemutatkozó szolgálatán Március 01. Sárvár / esperesi értekezlet 03. Győr / tárgyalás a megyei kórház igazgató főorvosával 05. Győr / ehm. presb. csendesnap, úrv. ist. szolgálat – fórum püspökjelöltekkel 07. Győr ÖT / iskolai áhítat 10. Bpest, Déli Ppk. Hiv. / püspöki tanács 12. Balatongyörök / a Sóvár hálaadó alkalmán 13. istentisztelet-látogatás 14. Bpest, Nemzeti Színház / ünnepi díszelőadás 16. Bpest / Túróczy-hagyaték Al. kuratóriumának ülése Prot. Szakkollégium / előadás 17. Bpest OI / megbeszélés a vezsprémi óvoda ügyében OP ülése 18. a káptalan ülése 20. Nemeskolta / felújított orgona szentelése 21. Győr / egyházközs. presb. gyűlés 23. Győr / Péterfy Okt. Kp. IT-ülése 24. Győr / „digitális emlékezet”-interjú 25. Mór / Városi Könyvtár, előadás 26. Szilsárkány / renovált templom szentelése 27. 3 istentiszt. szolg. / 2 Győr ÖT, 1 Szabadhegy 28. Győr / du.: országos munkatervkészítő csoport tanácskozása este: egyházközs. presb. ülés 29. de.: Győr / négyoldalú megbeszélés a bobai diakóniai szolg. ügyében du.: Brachna-hagyaték szállítása az EOL-ba 30. Bpest, Déli Ppk. Hiv. / püspöki tanács, utána megbeszélés zsinati elnökökkel 31. de.: Sopron / Líceum IT ülése du.: 2 böjti szolgálat / Győrújfalu, Győr ÚT Április 01. Győr / megbeszélés ehm. elnökségekkel (ehm. keretek elosztása) 02. Sopron / látogatás a ker. konfirmandustalálkozón 03. Kőszeg / hálaadó istentisztelet, 10 éves a szeretetotthon
83
04. Ostffyasszonyfa / presbiteri gyűlésen 05. Győr / látogatás Cseh S. dékánnál (egyetemi lelkész bemutatása) 07. Győr / FN (1) 08. Győr / az OI munkatársainak testületi látogatása 10. de.: Győr ÚT / 2 istentiszt. szolg. 11–14. Wittenberg / a reformációi emlékbizottság „kihelyezett” ülése 15. Győr / bakonycsernyei konfirmanduscsoport látogatása 16. Celldömölk / egyházkerületi közgyűlés 2010-ben szolgálati utakon a szolgálati gépkocsival 39 815 km-t tettem meg. Ebből privát utakon a szolgálati gk-t 2 426 km-t használtam. A megfelelő összeget hivatalos elszámolás szerint havonta befizettem az országos pénztárba. Szolgálati változások Percze Sándor győr-ménfőcsanaki lelkésznek a győri egyházközség börcsi, öttevényi filiáiba és a Győrtől nyugatra lévő szórványok gondozására korábban adott helyettes lelkészi megbízása február 6-i hatállyal visszavonva Takács Eszter helyettes lelkészi megbízása február 6-tól a győri egyházközség börcsi, öttevényi filiáinak valamint a Győrtől nyugatra lévő szórványainak gondozására Véghelyi Antal esztergomi helyettes lelkészi megbízásának meghosszabbítása 2010. 08. 31-ig Klimentné Ferenczy Andrea esztergomi lelkész 2010. 03. 01-jétől GYES-en Kovácsné Tóth Márta vönöcki lelkész helyettes lelkészi megbízása a Kemenesmagasi és Kemenesmihályfai Egyházközségekbe, a 2010. 03. 15-től 2011. 08. 31-ig terjedő időre Weltler Sándor malomsoki helyettes lelkész 2010. 04. 1-jétől nyugdíjas, további helyettes lelkészi megbízása a 2010. 04. 01-jétől 2011. 07. 30-ig terjedő időre Kendeh K. László felmentése csurgói lelkészi szolgálatából, 2010. 04. 08-tól rendelkezési állományban Gombor Krisztián beiktatása Farádon 2010. 05 29-én Jankovits Béla kajárpéci lelkész 2010. 06. 30-án nyugdíjba vonult, helyettes lelkészi megbízást kap a 2010. 07. 01-jétől 2010. 07. 31-ig terjedő időre Győr Sándor pétfürdő-berhidai helyettes lelkész 2010. 06. 30-án nyugdíjba vonult Papp Judit most ordinált beosztott lelkész 2010. 08. 15től iskolalelkész Kőszegen Pongrácz Máté most ordinált beosztott lelkész helyettes lelkészi kiküldése 2010. 08. 15-től a Nagyalásony–Dabrony–Nemesszalóki Társgyülekezetbe Weltler Gábor most ordinált beosztott lelkész engedélyt kap németországi ösztöndíjas tanulmányok végzéséhez
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
84
2011.08.04.
21:28
Oldal 84
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Deméné Smidéliusz Katalin sandi lelkész 2010. 08. 01jétől rokkantnyugdíjas Verasztóné Magyar Melinda (Répcelak) helyettes lelkészi kiküldése az Uraiújfalui Egyházközségbe 2010. 07. 01-jétől Kendeh K. László rendelkezési állományban lévő lelkész beosztott lelkészi kiküldése a Bobai Egyházközségbe 2010. 08. 01-jétől Nagy Gábor most ordinált beosztott lelkész helyettes lelkészi kiküldése a Súri Egyházközségbe 2010. 08. 15-től Smidéliusz András 2010. 08. 01-jétől megválasztott lelkész Kajárpécen; helyettes lelkészi megbízást kap a Felpéci Egyházközségbe a 2010. 08. 01-jétől 2013. 07. 31-ig Kovács László volt dunakeszi lelkész helyettes lelkészi kiküldése a Sandi Egyházközségbe a 2010. 08. 01jétől 2013.07.31-ig Zügn Tamás helyettes lelkészi kiküldésének meghoszszabbítása a Csikvándi és Gecsei Egyházközségekbe 2010. 07. 31-től 2011. 07. 31-ig Csonkáné Szabó Magda helyettes lelkészi kiküldésének meghosszabbítása a Szákszendi Egyházközségbe 2010. 07. 31-től 2011. 07. 31-ig Selmeczi Géza Tamás helyettes lelkészi kiküldésének meghosszabbítása a Rábaszent-andrási Egyházközségbe 2010. 07. 31-től 2011. 07. 31-ig Tóth Attila várpalotai lelkész helyettes lelkészi kiküldésének meghosszabbítása a Tési Egyházközségbe 2010. 07. 31-től 2011. 07. 31-ig Szakos Csaba bakonytamási lelkész helyettes lelkészi kiküldésének meghosszabbítása a Homokbödögei Egyházközség tapolcafői és nagygyimóti filiáiba 2010. 07. 31-től 2011. 07. 31-ig Rostáné Piri Magda esperes, bobai lelkész helyettes lelkészi kiküldésének meghosszabbítása a Csöglei Egyházközségbe 2010. 07. 31-től 2011. 07. 31-ig Jorsits Attila végzett teol. hallgató gyülekezeti munkatársi kiküldése a Vadosfai Egyházközségbe 2010. 08. 15-től 2011. 07. 31-ig Györgyi Zsolt végzett teol. hallgató gyülekezeti munkatársi kiküldése a Csurgói Egyházközségbe 2010. 08. 15-től 2011. 07. 31-ig Menyes Gyula püspöki titkár helyettes lelkészi kiküldésének meghosszabbítása a Győrsági Egyházközségbe 2010. 12. 31-ig Farkas Sándor 2010. 08. 31-ig hatállyal lemondott őrimagyarósdi lelkészi állásáról Manke-Lackner Eszter nagyalásonyi helyettes lelkész 2010. 09. 01-től két és fél éves fizetés nélküli tartós szabadságra ment, férjével Németországban teljesít szolgálatot Hanvay László 2010. 09. 01-jei hatállyal lemondott győrújbarát-tényői lelkészi állásáról
2011. július 20.
Karsay Lajos helyettes lelkészi kiküldésének meghoszszabbítása a Győrszemerei és Győrújbaráti Egyházközségekbe 2011. 08. 31-ig Klimentné Ferenczy Andrea esztergomi lelkész 2010. 09. 01-jétől visszatér a GYES-ről. Loós Csaba ny. lelkész helyettes lelkészi kiküldése az Őrimagyarósdi Egyházközségbe 2010. 09. 01-jétől 2011. 07. 31-ig Heinrichs Eszter és Heinrichs Michael beiktatása az Ágfalva–Sopronbánfalvai Társult Egyházközség lelkészi állásaiba 2010. 09. 25-én Smidéliusz András beiktatása Kajárpécen 2010. 09. 25én Kalincsák Balázsné Varga Katalin szülési szabadság után 2010. 10. 01-jétől szolgálatban a Nemescsó–Meszlen–Acsád–Kőszegdoroszlói Társult Egyházközségben Ordináció Papp Judit – Szombathely, 2010. július 3. Pongrácz Máté – Győrság, 2010. július 10. Weltler Gábor – Sopron, 2010. július 10. Nagy Gábor – Tordas, 2010. július 24. Parókusi alkalmassági vizsgálat 2010. június 10-én volt egyházkerületi székházunkban. A vizsgálatot eredményesen megállották: Bittner Abigél, Győri Veronika Ágnes, Hasza Mónika, Manke-Lackner Eszter, Pethő Attila beosztott lelkészek. Heinrichs Michael (Ágfalva–Sopronbánfalva) 2010. szeptember 6-án sikeres különbözeti vizsgát tett. Házasságkötés Jorsits Attila vadosfai gyülekezeti munkatárs Horváth Éva róm. kat. egyetemi hallgatóval január 30-án, Honthegyi Zsolt keszthelyi lelkész Csordás Viktória ev. gyógytornásszal augusztus 4-én, Varga Tamás V. évf. teol. hallgató Patocskai Judit róm. kat. egyetemi hallgatóval augusztus 6-án házasságot kötött. Gyermekek születése Czöndör István balatonboglári gyül. munkatárséknak január 18-án Kristóf nevű második gyermekük, Szakos Csaba bakonytamási lelkészéknek április 17-én Márk nevű második gyermekük, Kósa Gergely bokodi beosztott lelkészéknek július 17én Johanna nevű első gyermekük, Zsóri-Ments Orsolya kőszegi iskolalelkészéknek augusztus 13-án Julianna nevű első gyermekük, Tóth Károly István takácsi beosztott lelkészéknek október 23-án Abigél Borbála nevű első gyermekük, Szabó Ferenc kemeneshőgyészi lelkészéknek december 2-án Dániel nevű második gyermekük született.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 85
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Halottaink Kovács Imre kemenesmagasi lelkész július 12-én 56 éves korában, Magassy Sándorné ny. diakónus lelkész szeptember 17én 74 éves korában, Alpár Geyza ny. lelkész december 22-én 87 éves korában, Szolga-Tőkés Sándor körmendi lelkész december 30-án 52 éves korában, Foltin Brunóné lelkészözvegy február 13-án 95 éves korában, Szerdahelyi Pálné lelkészözvegy június 27-én 85 éves korában elhunyt. Urunk kegyelme és áldása nyugodjék meg minden változáson! A 2010. évi egyházkerületi különkeret terhére kiutalt támogatások Dátum Támogatandó cél Összeg 2010.01.12. Malomsoki gyül. –rendkívüli tám. 185 000 2010.01.12. Vadosfai gyül. – pályázati előkészület 400 000 2010.01.10. Who’s Who-enciklopédia megjelenés 99 000 2010.01.18. Zsóri-Ments Orsolya – tanulmányi tám. 18 000 2010.01.28. Nemescsó – Sartoris Szeretetszolgálat 400 000 2010.02.01. Sárbogárd–Sárszentlőrinc – úrvacsorai készl. 200 000 2010.02.03. Bakonyszentlászló egyszeri rendkivüli tám. 200 000 2010.02.05. Somlószőlős – gk. javítás 100 000 2010.02.19. Pethő-Udvardi Andrea – tanulmányi tám. 55 000 2010.02.19. Pőcze István – tanulmányi tám. 55 000 2010.02.23. Kovácsné Tóth Márta – tanulmányi tám. 55 000 2010.02.24. Zsóri-Ments Orsolya – tanulmányi tám. 55 000 2010.02.24. Balatonszárszó – népzenei találkozó 75 000 2010.02.24. Balatonboglár – rendkívüli tám. 400 000 2010.03.01. Magyarföld Faluért Alapítvány 200 000 2010.03.01. Luther-pályázat 180 590 2010.03.09. Kerületi nap – Bakonycsernye 268 330 2010.03.10. Konfirmandus biblia 1 443 815 2010.03.16. Zalaistvándi gyül. – riasztórendszer 400 000 2010.03.26. 7/2008 sz. hat.: szilsárkányi toronyfelújítás 1 000 000
85
2010.03.31. Egyházkerületi konfirmandustalálk. Sopron 326 290 2010.04.13. Érettségizők ajándékkönyve 259 000 2010.04.13. Fejér-K. Egyházm. – rendkívüli beruh.tám. 400 000 2010.04.15. Nemeskoltai gyül. – parókiafelújítás 400 000 2010.04.13. Kerületi közgyűlés – Veszprém 49 600 2010.04.21. Csákvár – énekkari támogatás 150 000 2010.04.22. Kőszegi gyülekezet – templomfelújítás 400 000 2010.05.04. Ker. kórustalálkozó, Pápa 403 875 2010.05.10. Komédiás Magyar Integrált Színházért Alapítv. 200 000 2010.05.17. Kerületi missziói nap, Kissomlyó 1 001 578 2010.05.18. 6/2010.Közgy. hat.: Boba – házi segítségny. 1 000 000 2010.05.20. Gyékényesi gyül. – oltárkép restaurálása 400 000 2010.06.03. Takács Eszter tanulmányi tám. 32 000 2010.06.17. Zsóri-Ments Orsolya – tanulmányi tám. 18 000 2010.06.17. Luther Kiadó: liturgikus könyv 17 940 2010.06.22. Kissomlyó – Szélrózsa utazási tám. 200 000 2010.06.24. Börcsi filia – templomfelújítás 150 000 2010.06.28. Kőszegi gyülekezet – templomszentelés 250 000 2010.06.30. Lelkészordinációk – stóla 240 000 2010.07.01. Győri gyülekezet – rendkívüli támogatás 400 000 2010.07.07. VI. éves lelkigyakorlat – Ev. Okt. Közp. 46 000 2010.07.13. Kővágóőrs–Révfülöp–Kapolcs – Műv. Völgye 200 000 2010.07.14. Tárnokréti gyül. – templomfelúj. tervezői kts. 250 000 2010.07.21. Veszprémi Egyházm. – pétfürdői gk.jav. 250 000 2010.07.21. Somlószőlősi gyül. – templomfelúj. 400 000 2010.07.21. Nagykanizsai gyül. – rendkívüli tám. 200 000 2010.07.21. Csurgói gyül. – parókia felújítása 300 000 2010.08.03. Győrújfalu – templomrenoválás 400 000 2010.08.03. Keszthely – gépkocsijavítás 200 000 2010.08.23. Mesterházy Balázs – tanulmányi támogatás 60 000 2010.09.01. Soproni Egyh. – óvodai eszközvás. tám. 100 000 2010.09.01. Munkaévkezdő csendesnap, Kőszeg 352 965 2010.09.03. Nagyalásony – parókiafestés 200 000 2010.09.10. Lelkészevangelizáció, Gyenesdiás 303 650
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:28
Oldal 86
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
86
2010.09.17. Bobai gyül. – ker. lakbértámogatás 2010.09.27. Zsóri-Ments Orsolya – tanulmányi tám. 2010.10.04. Takács Eszter tanulmányi tám. 2010.10.04. Takács Eszter tanulmányi tám. 2010.10.04. Hamza Kinga Dalma –tanulmányi tám. 2010.10.14. Czente Miklós – lektorálás 2010.10.14. Dr. Kertész Botond – lektorálás 2010.10.08. Várpalotai Óvoda – eszközbeszerzés 2010.11.02. Kőrösi Krisztina tanulmányi tám. 2010.11.22. Pongrácz Máté tanulmányi tám. összesen: maradvány:
100 000 55 000 50 000 18 000 60 000 146 158 100 000 100 000 60 000 90 000
15 949 201 50 799
Felügyelői jelentés – 2010. januártól 2011. áprilisig 2011. április 16. Ismét csak Isten kegyelméről számolhatok be az elmúlt évben megtett tevékenységeimmel és törekvéseimmel kapcsolatban. Az előző évhez hasonlóan a népességfogyásra, ezen belül az evangélikusok fogyására kell az első hangsúlyt helyeznem. Igaz, hogy egy a népesedéssel kapcsolatos alapítvány – melynek magam is alapító tagja vagyok – kezdeményezésének köszönhetően egy vitanapra is sor sikerült a parlamentben, ezzel kapcsolatban tényleges eredményt, társadalmi elfogadottságot, tevőleges akaratot nem sikerült elérni. Hogy a probléma érzékelésétől a társadalom nagy része milyen messze áll, azt a gyermekek után járó szavazatokkal kapcsolatos javaslatra vonatkozó hozzászólásokból lehet lemérni. Ennek érzékeltetésére jelzem, hogy milyen jövő várható ott, ahol az előző kor egoista nevelésének köszönhetően többségre jutnak a nyugdíjas szavazók az aktívakkal szemben. Az igazi jövőt, a gyermekek leendő érdekeit a szavazásokon nagyon csekély réteg képviselheti? Az előző évben ezzel kapcsolatban írt – mindannyiunkra vonatkozó – felelősségünket továbbra is fenntartom. Az eltelt időben – a korábbi szokásoknak megfelelően – elkísértem Ittzés János püspök urat a kerületben lezajlott eseményekre, rendezvényekre, tárgyalásokra, melyek többsége hétvégeken volt. Ahol püspök úr prédikált és az istentiszteletet közgyűlés követte, ott az elmúlt időben is köszönthettem a jelenlévőket, és áldozatos munkájukért hálánkat, köszönetünket fejeztem ki, további bátorítást, biztatást mondtam, és Isten áldását kívántam. Az ismétlődések elkerülése érdekében ezekre a helyszínekre külön nem térek ki, de felmerülő kérdésekre szívesen válaszolok. Az éves munkatervet a 2010. évben is végre tudtuk
2011. július 20.
hajtani. A kerület szervezésével és a helyi egyházközségek áldozatos munkájával sikeres volt minden rendezvényünk. A kerületen belüli kapcsolataink megerősödtek, újak alakultak, a tapasztalatok hasznosak voltak. Az együttléteinken a megjelent létszám megfelelő volt. A területi egyenlőtlenség kisebb mértékben, mint az előző évben, de továbbra is fennáll. Változatlanul állítom, hogy jövőben még nagyobb szeretettel kell kifejeznünk a távolmaradókkal kapcsolatos hiányt. A rendszeres testületi üléseken egy kivételével mindegyiken részt tudtam venni. Egy OP ülésről továbbképzés miatt hiányoztam. Mint a korábbi beszámolóban is említettem, az Oktatási és Nevelési Bizottság ülésein Lengyel Anna felügyelő asszony segített ki az OP jóváhagyása alapján, áldozatos tevékenységét ezúton is köszönöm. Részt vettem a Luther Kollégium Alapítvány kuratóriumi ülésein. Eddigi reménytelennek tűnő új területen való kollégium építésnek halvány körvonalai előttem már kirajzolódnak. Megtörtént a Sztehlo-bizottság megszervezése és az első pályáztatás lebonyolítása. Ennek tapasztalatai már nagy segítséget jelentenek a következő, még ez évben sorra kerülő pályázat kiírására, eredményhirdetésre, a nyertes diákok támogatására. Az eddigi tapasztalatok rendkívül nehéz sorsok és emellett szorgalmas életutak egy részébe engedett betekintést és erősítették meg, hogy az alapítvány nemes célt, jó ügyet szolgál. Meghívást kaptam feleségemmel együtt a Lébényben megtartott megyei presbiteri csendesnapra, a győrszemerei gyülekezeti napra. Filmvetítéssel egybekötött beszélgetést vezettünk Kapolcson a Művészetek völgyében és egy veszprémi gyülekezeti napon. Az elmúlt évben mintegy 60 fővel nyári családos tábort szerveztünk, nagy sikerrel. Sok gyermekkel végiggyalogoltuk a Tarna-patak völgyét, ott, ahol a vörösiszap tragédia történt. Megrázó volt számunkra a táborzárást követő másfél hónappal később erre visszaemlékezni. Minden évben, így ebben az évben is örömmel számolok be az immár hetedik alkalommal – evangélikus házaspárok részére megszervezett – Házas Hétvégéről. Az itt részvett házaspárok egy „emmausi utat” jártak be, hitük és szeretetük egymás és az egyház felé elkötelezettebb lett. Erről maguk vallottak a rendezvényt záró istentisztelet után. A bibliai házassággondozó csoportvezetői képzésén sikeres vizsgával végeztünk. Működik az a vállalásunk, hogy az országos egyház honlapján a „Kihez fordulhatok?” rovatban vállaljuk a hozzánk érkező levelekre a válasz megadását. Ahogy az előző beszámolóban is jeleztem, valljuk, hogy ha Isten kegyelmében és szeretetében bízva a családban élő szülők az Isten törvényeit és az evangéliumot szem előtt tartva hozzák meg a döntéseiket, valamint az egy-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 87
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
másra figyelésnél legalább akkora erőfeszítést, áldozatot hoznak, mint például a gépkocsijuk karbantartásánál, akkor kis hazánkban nem következik be annyi válás és kényszerű együttélés, mint napjainkban. Azokban a házasságokban, ahol az abban élést a pokolhoz hasonlítják, ott biztos, hogy nem biblikus alapokon gyakorolják a házasságot. A „Kihez fordulhatok?” tapasztalata szerint 90%-ban a nehéz anyagi helyzetben lévők keresnek meg bennünket anyagi segítséget remélve, annak ellenére, hogy a honlapon ennek elkerülésére felhívják a figyelmüket. Az elmúlt egy évben nem változott a helyzet az ország gazdasági helyzetére, a munkanélküliségre, az egészségügy, az oktatás, a szociális ügyek helyzetére, a demográfiára, a mezőgazdaságra, az emberek általában feszült állapotára, egyházunk irányába való elköteleződésre vonatkozóan. Változatlanul egyre többekkel állítom, hogy különböző és hangzatos reformok, ígéretek helyett az embereknek belülről kellene megreformálni magukat, célszerű lenne visszatérniük a hitük közösségben történő megéléséhez. A maguk módján történő vallásosság értéke a nullával egyenértékű. Szerintem az emberek nagy többsége nem tudja, mi a közös ima. Azt gondolják, az ima arról szól, hogy Istent körbefuttatjuk az életünkben, hajtsa végre az akaratukat. Isten nem erre szánta az imádságot. Miért, hát Jézus nem azt mondja, hogy „Kérjetek bármit az én nevemben, és én megteszem, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiában.” – Igen ezt mondta, de kinek ígérte ezt, hogy kérjetek és adatik? A tömegnek? Nem, a saját tanítványainak! Azoknak, akik a parancsait is megtartják! Azoknak, akik a bűnvallás után tiszta szívvel az Istennek tetsző cselekedetek szerint élnek. Hol vagyunk mi a 21. században a tanítványokhoz képest? Hol vagyunk hozzájuk képest, amikor anyagi ügyeinkben, családi vagy munkakapcsolatban vagy az utcán döntünk stresszes, kritikus helyzetekben (mert akkor, a kritikus helyzetben mutatjuk meg valódi énünket)? Jézus azt mondta tanítványainak: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.” Kinek mondja tehát Jézus, hogy bármit kérhet? Annak, aki először is megtagadta önmagát, így nem magára gondol, nem magáról akar gondoskodni, és nem is kér saját részére, mert megtagadta magát. Annak mondja mindezt, aki teljes mértékben őt követi – nem az én, hanem a te akaratod legyen meg. Ez tehát nem azt jelenti, hogy minden kedvteléseink, kívánságaink, hobbynk kielégítését kérhetjük, hogy luxus életet élhessünk. Hanem azt jelenti, hogy annyira el vagyunk kötelezve Istennek, hogy már nem a saját dolgaink érdekelnek bennünket, hanem az ő királyságában való munkálkodás. A körülöttünk lévő elveszett lelkekért kérünk, azért, hogy Isten munkálkodjon ezekben az életekben is, abban a közösségben, amelyben élünk. Milyen dicsőséges látni Isten munkáját ebben a szüksé-
87
get szenvedő világban, megtapasztalni az imában Isten dimenziójába történő belépést, találkozni vele, tőle nyerni erőt, bölcsességet és alkalmazni az ő igazságát! Sokan megharagszanak Istenre, és nem értik őt, mikor az imakérés nem teljesül. Ők gyakran össze vannak törve, mert nem válaszolja meg az imáikat, annak ellenére, hogy nagyon hittek a munkálkodásában. Sokan mondják, hisz megtettem, ami az én részem volt, ami tőlem telt. Isten célja nem az egyéni akarat teljesítése, és ez nem lehet az ima célja sem. Mennyire vagyunk cselekvő birtokában tanítványságunknak és az abban ajándékozott ima lehetőségnek? Mai világunkra nagyon jellemző, hogy mikrohullámon vagy ha lehet, még gyorsabban akarunk eredményt elérni, információt megtudni és a vajúdással járó keserveket, kereszthordozást elkerülni, a vetés-aratás elvét nem, csak a sikert akarjuk elérni. Ez számos alkalommal sikerül is, de csak földi értékeléssel mérve. Ez év első részének egyik fő eseménye kerületünkben a püspökválasztási eljárás volt. Ezúton fejezem ki köszönetemet a jelölő- és szavazatszámláló bizottság elnökének, Kissné Kárász Rózsának és a bizottság minden tagjának. Különösen nagy élményben volt részem azzal, hogy – a jelöltek és a kevés közvetlen hozzátartozóik mellett –tanúja lehettem az összes bemutatkozó előadásaiknak és végighallgattam a hozzájuk érkezett összes kérdést és válaszaikat. Tanulságos volt. Két évvel ezelőtti beszámolóm végén negatívumokról is írtam, ezek jelentős része napjainkban változatlanul fennáll. Akit érdekel, és tenni, segíteni kíván benne, kérem, ismét olvassa el azt a beszámolót (Evangélikus Közlöny, 11 évfolyam 2. szám, 73–74. oldal). Összefoglalva a legutóbbi beszámoló óta eltelt egy évet, köszönettel tartozom mindenkinek, aki segítette a munkámat, hibáimra, gyengeségeimre rávilágított, ezzel további munkára és a kihívás teljesítésére sarkallt. Külön köszönettel tartozom püspök úrnak, a kerületi és az Üllői úti székházban dolgozó munkatársaknak, feleségemnek, családomnak és főleg a jó Istennek. Kérem jelentésem elfogadását. Szabó György igehirdetés búcsú-istentiszteleten Győr – Öregtemplom, 2011. június 18. „A keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. Úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.” (1Kor 1,18;2,2–5)
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
88
2011.08.04.
21:28
Oldal 88
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Hát hogyne félne az ember? Hát hogyne szorítaná össze szívét az aggodalom? Hát hogyne töltené el lelkét a rettegés, amikor Isten azt a kockázatot vállalta s vállalja, hogy kiválasztott embereken, az apostoli szolgálat gyönyörűséges igáját cipelőkön keresztül keresi az elveszetteket? Hát hogyne borzongana bele a lelkünk, amikor azt kell hallanunk, hogy nem egy jó hangulatú óra esetleges kisebb sikere vagy kudarca múlik rajtunk, hanem a reánk bízottak üdvössége? Hát hogyne félne az ember? Nemcsak Pál, nemcsak a régi egyház nagy tanítói, nemcsak a reformátorok és a mártírok, hanem azok is, akiket Jézus Lelke ma ragad nyakon és szíven, és erre a szolgálatra elhív, ugyanezt élik át. Korinthusban vagy másfelé a földkerekségen – vagy éppen Takácsiban, Gecsén, Szerecsenyben, Nemesgörzsönyben, Kőszegen vagy Győrött. Vagy szerte a dunántúli egyházkerület gyülekezeteiben. Amikor Jézus Lelke beleégeti elhívó szavát a szívünkbe, és azt mondja: menjetek! Ti vagytok a tanúk, ti vagytok a hírvivők. Tőletek hallják, ha hallják – s ha nem szóltok, nem hallják. Ugye érthető, hogy összeszorul a szív és a lélek? De hála legyen a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, hogy ő vállalta értünk a kockázatot, a küzdelmet, a harcot, és mi azért tanúskodhatunk az ő hatalmának, szeretetének erejéről, mert ő megragadta a szívünket. Nem feltételezésekbe bocsátkozunk, nem elképzeléseket vázolunk, hanem megragadott szívvel arról tanúskodunk, hogy az Isten Fia, Jézus Krisztus, Urunk és Megváltónk meghalt értünk a kereszten. Hogy tele volt az akkori világ keresztfákkal? Hogy alig volt olyan település a Római Birodalomban, amelynek határában ne állt volna egy-két, vagy éppen ezerszámra kereszt, ez a szörnyűséges kivégzőeszköz? Ez igaz. S mégis, az az egy, ott a Golgotán, páratlan! Hiszen azon maga Isten halt meg érted! És azt az egyet állította bele Isten a világtörténelem és életünk közepébe! Némelyek pedig, igaz, akkor is, vihogtak rajta. Szégyennek, kudarcnak tartották És azóta újra és újra – akár egy római padozat kövébe karcolják bele a szamárfejű kereszten függő figurát, akár fejtetőre állítják budapesti főtereken a karácsonyfát – mindig ugyanaz a cinizmus, ugyanaz a gúny. Bolondság az egész! Ti ebben bíztok? Ti erre tettétek fel az életeteket? Testvéreim! Nem ítélkezünk. Egy pillanatig se jusson ez az eszünkbe! Bár nem tagadjuk, fáj, hogy Urunkat újra és újra megvetik, fáj, hogy újra és újra hallani kell, évezredek mélyéből vagy friss indulatokból támadóan, mai torkokból is a kacajt. De mi eközben, amikor a Lélek meghajlítja derekunkat, és megroskasztja térdünket, együtt énekeljük Pál apostollal a Krisztus-himnuszt; együtt énekeljük, hogy előtted, Urunk, meghajol minden térd. Mi tudhatjuk a titkot, mert abban a ke-
2011. július 20.
gyelemben és kiváltságban részesültünk, hogy előttünk immár nem rejtett a misztérium lényege. Megfejteni ugyan agyunkkal nem tudjuk, titkait filozófiánkkal fel nem göngyölítjük, logarléceinken és számítógépeinkkel az egységeit és különbségeit ki nem számolhatjuk – de mégis a szív mélyén megszületett, újra és újra megszületik a bizonyosság. Sokak szemében szégyen, kudarc, nevetség tárgya; számunkra az élet beszéde ez: az üdvösség forrása Jézus Krisztus Urunk kereszthalála. Ebben a kettőségben él, és olykor őrlődik, az ember. Mert a miénk az üdvösség bizonyosságában a hit által ébresztett öröm – és olykor erőt vesz rajtunk mégis a félelem és nyugtalanság. És amikor most hivatalosan elköszönök Testvéreimtől, a dunántúli egyházkerület népétől és szolgatársaimtól, engedjék meg nekem, hogy újra elmondjam: Testvéreim, Szeretteim, nem az az igazi veszély, hogy mások milyen módon firkálnak gúnyrajzokat falakra vagy újságokba. Nem az az igazi veszély, hogy ki hogyan bánik odakint a szenttel, az igazsággal és az örökkévalóval. Hanem az a veszély, amikor a mi szívünkben, igen, a mi szívünkben támad a kétség, és a mi szívünkből kúszik elő a kísértő kígyó, és vonja kétségbe az evangélium igazságát! Jézus Krisztus Urunk ezért harcol értünk, és hirdetteti nekünk az evangélium igazságát pásztorain keresztül mentő szeretettel, a saját szívünk kételkedését, hitetlenségét, keményszívűségét legyőzni akaró irgalommal, hogy megnyíljék a szemünk, és feltáruljon újra és újra előttünk a bizonyosság. Nekünk, akik üdvözülünk, ez az Istennek ereje, és nincs más! Nincs más, és jaj annak az egyháznak, amelyik más értékekre kacsintgat. Akár politikai alkukra, akár a szánk íze szerint való kormányok szándékára, az adófizetők 1%-ára, mert azt hiszi, hogy ezek jövőjének biztosítékai. Jaj azoknak, akik azt gondolják, hogy ezen az egyen, a Krisztus keresztjén és a róla szóló tanúságtételen kívül van más reménység! Jaj azoknak, akik azt hiszik, hogy ezen az egyen kívül van más bizonyosság! Hadd intselek benneteket, Szolgatársaim, Püspök testvérek, Lelkipásztorok, gyülekezeti Vezetők, Hittestvérek, higgyétek el, ez az egyetlen fundamentuma az egyháznak, mert az egyház, ahogy a régeik mondták creatura verbi, az Ige teremtése, az Ige által létrehozott valóság. Ezt hirdessétek, ebben bízzatok, és azért imádkozzatok, hogy ilyen pásztorokat adjon egyházunknak Jézus Krisztus! És ilyen tanúságtévők szava legyen hatékony a mi életünkben, és formáljon élő tanítványokká bennünket! Pál apostol pontosan tudta, hogy az egészen hétköznapinak tűnő konkrét kérdések megoldásának útja is innen indul. Talán joggal feltételezhetem, hogy Testvéreim tudják, milyen is volt az a korinthusi gyülekezet, ahova remegéssel, félelemmel, nyugtalansággal és belső erőtlenségét érezve és ezért önmagát Jézus Lelkére bízva érkezett meg a népek apostola, Pál. Pártoskodó gyülekezet. Különféle szekértáborokba szerveződtek.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 89
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
És Pál mégsem tart nekik konfliktusmegoldó tréningeket, nem mondja azt, hogy majd egyikkel is, másikkal is begyakoroljuk a megoldási lehetőségeket. Nem ezt teszi, hanem belekiáltja szívükbe, ezeknek a pártoskodó korinthusiaknak a szívébe: a keresztről szóló beszédre figyeljetek! Mert ha nem a kereszt alatt találtok egymásra, akkor semmi nem ment meg benneteket a pártoskodástól. A mögöttünk lévő évszázad folyamán ezt fedezhettük fel mi is az ökumenikus mozgalomban. Ahogy Nathan Söderblom, a hírneves svéd érsek, a szemléletes példával elénk rajzolta a küllős kerék egyszerű geometriáját: minél közelebb vannak a küllők pontjai a kerékagyhoz, a középponthoz, annál közelebb vannak egymáshoz is. Ezért vagyok hálás testvéregyházaink vezetőinek is, hogy eljöttek erre az alkalomra. És biztos vagyok abban, hogy nem egyszerűen testvéri gesztusból vannak itt, hanem ebből a meggyőződésből. Mert rítus, viselet és sok minden más elválaszthat, de Krisztus összeköt, mert a kereszt által üdvözül lutheránus, református, római katolikus, ortodox és a közeli meg a távol élő – bárki, aki ezen a világon az üdvösség reménységét őrzi a szívében. Nincs más, Testvéreim. És most ezen az órán ezért irányítja gondolatainkat, és figyelmeztet bennünket Jézus Krisztus Urunk, hogy most se gondoljunk mást, mert ha számadásra hív, és lelkiismeret-vizsgálatra indít, erről kell számot adnunk. Nem vezettem-e félre a rám bízottakat hamis tanítással? Nem álltam-e elő emberi ötletekkel az egyetlen igaz tanítás helyett? Nem javasoltam-e olyan megoldásokat gyülekezet és pásztora, gyülekezet és gyülekezet közötti konfliktusok rendezésére, amelyeknek eredője nem Jézus Krisztus kegyelme, amely kiábrázolódott a kereszten? Nem szólítottam-e más módon, elvtelen engedékenységgel, nem evangéliumi szeretettel, hanem a mai kor ízléséhez idomulva az egyházon kívülieket, ahelyett, hogy türelmes szeretettel erről az egyről, erről az egy kincsről tanúskodtam volna? Az Isten irgalmazzon nekem, ha erre csak egyszer is sor került! Ezt kérem tőletek is, Testvéreim, végezzétek így a szolgálatot, ezzel a szent „egy ügyűséggel”, mindent egy lapra feltéve, amint Isten is erre az egy lapra, Krisztus keresztjére tett fel mindent. Mert ide futnak a történelem szálai, és innen indul a jövendő útja mindig. Ide térünk vissza, itt nyerünk békességet, itt kapunk új erőre, itt nyílnak ki az egyébként sorvadt szárnyak. És tudjuk, hogy akik ezzel az erővel szárnyalnak, bár meg-megtorpanhatnak, időnként bizonytalanok is lehetnek, de halálos fáradtság nem vehet erőt rajtuk. S ebben a keresztben, a győzelem jelében tartja meg örökkön-örökké egyházát a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus. Kérlek benneteket, Testvéreim, Jézus keresztjére tekintve, testvéri, pásztori szeretettel kérlek, így emlékezzetek szolgálatomra, hogy ezt az egyet tartsátok fontosnak benne; mert minden más mellékes, felesleges, sőt leginkább
89
kártékony. Ha használhatott engem életetekben, hitetek növelésének segítésében, a bűnök terhének letételében, az üdvösség reménységében való megerősödésetekben Jézus Urunk, akkor ezért adjunk közösen hálát. „A keresztről szóló beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” S ha tudták volna Testvéreim, hogy egészen a magaménak éreztem s érzem Pál apostol vallomását félelemről, erőtlenségről, rettegésről, nyugtalanságról, akkor még inkább imádkoznának értem és szolgatársaimért, mert hallatlan nagy méltóság és csodálatos felelősség, hogy erre a szolgálatra elhívott bennünket Jézus Krisztus Urunk. Pásztor és gyülekezet, püspök és egyházkerület így talál újra és újra egymásra a csoda fájánál, a győzelem fájánál, Jézus Krisztus keresztjénél. Talán többen ismerik, Testvéreim, azt a történetet, amikor Pál apostol Milétoszba a kikötőbe hívja az efezusi presbitereket (ApCsel 20,17). Igaz ugyan, hogy ő arra gondol és arra számít, hogy többé nem találkozhat velük, és ezért szavait különösképpen is súlyosnak érzik a gyülekezet vezetői. Az Isten titka, hogy mi hányszor, hol és mikor találkozunk ezután, de jó szívvel idézem Pál apostol szavát hivatalos szolgálatom utolsó igehirdetésének végén: Szeretteim, „Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között” (ApCsel 20,32), és megőrizhet benneteket, a földön küzdő egyház közösségében az ő eljövendő országa számára. Ámen. Imádkozzunk! Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus, borítsd ránk irgalmad palástját, fedezd el és bocsásd meg bűneinket, mulasztásainkat. Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus, add kezünkbe és szánkba igéd fegyverét, hogy vele harcolhassunk a bűn és az ördög hatalma ellen, és reménységgel tanúskodhassunk rólad. Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus, tarts meg és őrizz meg bennünket egyházad közösségében most és életünk minden napján, hogy majd egykor az angyalokkal és az üdvözültek seregével együtt dicsérhessünk és magasztalhassunk téged, aki meghaltál, de feltámadtál, élsz és uralkodsz mindörökkön-örökké. Ámen. Ittzés János püspökiktatási igehirdetés Győr – Öregtemplom, 2011. június 25. „Nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16) Kedves Ünneplő Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Pál apostol, aki ezt a mondatot kétezer éve leírta, nem volt egy bizonytalan, akaratgyenge ember. A futást nem tartotta hiábavalónak, élete maga is egy nagy futás volt.
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
90
2011.08.04.
21:28
Oldal 90
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
Határozott elképzelése volt a világról, Istenről és hitről a damaszkuszi út előtt a sauli időszakban éppúgy, mint később Pál apostolként. A feltámadott Jézus irgalma áthangolta őt, de nem abban az értelemben, hogy céljaiért ezután ne küzdött volna legalább ugyanolyan elszántan. Maga írja: „Úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág. Megsanyargatom és szolgálatra alkalmassá teszem a testemet...” (1 Kor 9,26–27a) Életének új szakaszát futással kellett kezdenie. Damaszkuszból menekülnie kellett az őt üldözők elől. Aztán futott, hogy elvigye a felismert jó hírt a föld végső határáig és a birodalom fővárosáig. Küzdelmes életéről számot vetve így ír: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem Úr, az igaz bíró ama napon…” (2Tim 4,7–8a) Pál nem az emberi akarat és igyekezet fontosságát vonja kétségbe, hanem annak határára, korlátjára mutat rá. A mi generációnkban szinte senki sincs, aki ne ismerné a répás mesét… Apóka kertjében hatalmas répa nőtt, amit ki akart húzni, de meghaladta az erejét. Elment, és szólt a felségének. Nekifeszültek ketten, de még úgy sem ment. Szólt a kis unokájának, de még mindig nem volt elég az erő. Mozgósították a kutyát, majd a cicát is, de még mindig nem koronázta siker a próbálkozásukat. A végén elfutottak egérkéért is, mire a végén kifordult a répa. – A mese az erő koncentrálását, az összefogás fontosságát mondja el. Fanyar iróniájával még azt is felveti, hogy az erősek a leggyengébbre is rászorulhatnak! Igénk persze a répahúzásnál sokkal fontosabb kérdés felé irányítja a figyelmet. Mert itt már nem a földi megélhetéshez szükséges répa kihúzásáról, hanem az örök élet kapujának kinyílásáról, az Istennel való kapcsolat rendbejöveteléről van szó. Ehhez önmagában nem elégséges az összefogás. A bábeli toronyról szóló bibliai elbeszélés elmondja, hogy az ősi korban volt egy ilyen célra létrehívott terv – ma úgy mondanák: projekt –, de nem volt sikeres. Az ember és Isten világa közötti ajtót sem te, sem én, sem semelyikünk nem tudja kinyitni. Ha mi mindannyian, akik itt vagyunk, erőinket egyesítve feszülnénk is neki, az ajtó kinyitásához az is kevés volna. Egész egyházkerületünk valamennyi tagjának közös erejével, sőt valamennyi magyarországi evangélikus testvérünkkel együtt sem tudnánk kifeszíteni az ajtót. Az ökumenikus összefogás fontos és nemes ügye az ajtó kinyitásához kevés. Ha a földön élő valamennyi Krisztus-követő képes lenne összefogni, az ajtót ezzel a nagy összefogással sem tudnánk kinyitni. Ebben a problémában még az sem segítene, ha az összes földlakó vallások és politikák, földrészek és gazdasági érdekek fölött egy irányban volna képes erőfeszítéseket tenni – ez sem volna elég. Az ember akarata és futása ehhez kevés!
2011. július 20.
A gazdag ifjúnak azt mondta Jézus: „ami lehetetlen az embernek, az Istennek lehetséges” (Lk 18,27). Pál is erről tanúskodik. Az emberi akaratnak, erőnek és futásnak korlátai vannak. A könyörülő Isten szeretetének azonban nincsen határa. Ő képes és hajlandó volt Isteni méltóságáról lemondani, és emberré lenni Jézus Krisztusban. Ő képes és hajlandó volt gyengévé lenni, és elmenni egészen a keresztig. Az a gyenge, meggyötört, keresztre szegezett, erőtlennek látszó Krisztus a mi erőnk és reményünk! Ő maga mondja, nincsen senkiben nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja a barátaiért. Ti a barátaim vagytok. Téged is a barátjának nevez, téged is a barátjának tart! Amikor Jézus meghalt a kereszten, meghasadt a kárpit – vagyis kinyílt az ember és az Isten világát elválasztó ajtó. Ami emberi erővel nem, az az emberré lett Isten által kinyílt! Mert azt az ajtót Isten szeretetének ereje tudta csak kinyitni. A reményt az ő akarata és az ő értünk való futása jelenti. Jézus az Atyát úgy mutatja be nekünk, mint aki a tékozló fiú elé fut, aki nem szemrehányással, hanem ölelő karokkal, nyitott ajtóval és szívvel vár. „Nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” – Lássátok és ízleljétek a csodát. A mai alkalommal is megtapasztalhatjuk Urunk megterített asztalánál. Ámen. Szemerei János püspöki székfoglaló Győr – Öregtemplom, 2011. június 25. Főtisztelendő Püspök Urak! Kedves Esperes és Lelkész Testévek! Tisztelt külföldi és testvéregyházi vendégeink! Tisztelt Államtitkár, Polgármester és Közgyűlési Elnök Úr! Szeretett Gyülekezet, kedves Testvérek! Az ötvenes évek végén, a vasfüggönyön innen, a Dunántúl közepén, egy kis Veszprém megyei falucskában, Homokbödögén sakkozott két ember. A tábla két oldalán két olyan ember ült, akik nem csak a táblának, de az akkori rendszernek is a két szélén helyezkedtek el. Egyikük egy kommunista párttitkár volt, a másikuk egy Budapestről politikai nyomásra eltávolított evangélikus teológiai professzor. A sakktábla fölött a párttitkár egy kérdést tett fel: „Lelkész úr (de az is lehet, hogy »pap-elvtársat« mondott)! Maga olyan okos ember, hogyan tud a mai világban még az Istenben hinni?” A lelkész így válaszolt: „Abban az istenben, akiben maga nem hisz, én sem hiszek… Azt az Istent viszont, akiben én hiszek, maga nem ismeri…” A történetet nem csak azért mesélem el, mert az az egykori homokbödögei lelkész abban a körzetben élte utolsó éveit, ahol én lelkészi szolgálatomat kezdtem. Dr. Ferdinánd István professzor úr ad hoc teológiai fakultásának öt évig az egyedüli hallgatója voltam a gyú-
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 91
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
rói parókián. A történetet tőle hallottam, és stafétabotként adom tovább. Mert ez a több mint fél évszázados történet egyszerre beszél arról, hogy mennyire változik a világ, de arról is, hogy lényegét tekintve mennyire nem. A vasfüggönyt lebontották, hazánk már hét éve az Európai Unió tagja. A történet eredeti szereplői meghaltak, az egykori állampárt is megszűnt. A világ ma nem fekete-fehér. Sakk- és más játszmák persze vannak. Vannak találkozások és beszélgetések is a bennünket értő és értetlenül szemlélő emberekkel. Amiben nincs változás: az a kérdés, amit azóta is sokszor és sokféleképpen feltesznek. Hogyan lehet a mai világban Istenben hinni? Az egyház, a Krisztus-követők feladata ma ugyanaz, mint ötven éve, meg évszázadok óta. El kell mondanunk tapasztalatunkat, és tanúskodnunk kell az élő Jézus Krisztusról, akit sokan nem ismernek. Péter apostol szavaival: „legyetek készek mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet” (1Pt 3,15). Nagy megtiszteltetésként élem meg a gyülekezetek felém forduló bizalmát, amit ezúton is köszönök. Az új szolgálatomról úgy gondolkodom, hogy a püspökké választással nem lettem sem több, sem kevesebb, de több lesz a munkám; nem lettem sem nagyobb, sem kisebb, de nagyobb lesz a felelősségem. Nehéz világban, bizalmi, morális, ökológiai, demográfiai, gazdasági és sok más területen is súlyos problémákkal küszködő korban lépek szolgálatba. Ezek a gondok nem csupán a kinti társadalom gondjai, hanem a társadalmat részben alkotó egyház belső problémái is. Érzem a vállamra nehezedő feladatok terhét, a megalapozott és a megalapozatlan elvárások nyomasztó súlyát. Ezért is kérem, még mielőtt bármit mondanék, hogy imádságaitokban hordozzátok szolgálatomat, hogy Isten adjon erőt és bölcsességet szolgálatom hűséges betöltéséhez! Püspöki szolgálatomat a bizalomépítés jegyében kívánom végezni! Az evangélikus teológia centrumában a megigazulás kérdése áll. Azt valljuk, hogy hit által, egészen pontosan Jézus Krisztusnak a golgotai kereszten elszenvedett kínhaláláért nyílt ki számunkra az üdvösség kapuja. Ezek a mély tartalmú szavak azt mondják ki, hogy amit mi emberek saját erővel ledolgozni nem tudunk, azt Isten Jézus Krisztus által mégis elérhetővé tette számunkra. „Nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16) A golgotai kereszt az ember reménytelenségét és esélyét egyszerre mutatja meg. Valaki ezt így fogalmazta meg, „Jézust nem a szegek tartották a kereszten, hanem a szeretet…” Ő leszállhatott volna. Sokan erre a csodára vártak, mások ezzel kísértették. Ott akkor még nem értették, hogy sokkal nagyobb dolog történt azzal, hogy nem szállt le. Jézus Pál apostol szerint „a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1,15), aki azért jött, hogy
91
kereszthalála által is megláttassa a bizalmatlan emberrel, hogy bizalmatlansága teljesen alaptalan! A golgotai dráma rámutat arra, hogy a bizalmatlan emberben tombolt az erőszak és nem Istenben. Isten bizalmat szavazott nekünk! A bizalomépítést nem saját kútfőből merítve végezhetjük, hanem Istentől kell megtanulnunk. „A bizalom erőt adna nektek!” (Ézs 30,15) – mondja Ézsaiás. A bizalom erőt ad. Még egy kamasz is másként viselkedik, és máshogy fejlődik, ha a szülei bizalmát érzi, mintha ott állnak a sarkában, folyamatosan figyelik, ellenőrzik, retorziókkal fenyegetik. A bizalom az egyházban is erőforrás. Erőt ad vezetőknek és vezetetteknek, gyülekezeteknek és lelkészeknek is. Lelkészi és esperesi tapasztalataim megerősítettek abban, hogy a mindennapi egyházi élet alakulása mennyire bizalomfüggő. Ahol a bizalmi viszonyban él lelkész és gyülekezet, ott nem csak jó légkör van, de épülés, erősödés növekedés is. Ahol viszont a bizalmi viszony megbomlik, ott feltartóztathatatlan a leépülés. Nem mindenki tudja, hogy a bizalmi viszony feltétele nem a tökéletesség, hanem a hitelesség. Lehet, hogy ehhez hibáink fel- és beismerése szükséges, nem pedig hibátlanságunk látszatának fenntartása! Meghatottan emlékszem egy családi jelenetre. Konfliktusba kerültem az akkor még alsós fiammal. Valamit félreértettem, és igazságtalan voltam vele. Amikor bocsánatot kértem tőle, kicsi kezeivel átölelt, könnyes szemekkel mondta: „nem haragszom, apa”. Soha nem felejtem el! Mert nem eltávolodtunk, hanem közelebb kerültünk egymáshoz… Sokszor gondolok arra, hogy mekkora kincs hordozója az egyház! A bűnbocsánat evangéliumát hirdethetjük és élhetjük. A bizalom vágya bele van kódolva az emberbe. Csodák mehetnek és mennek végbe, ha valaki megérzi az igazi bizalmat! Victor Hugo egy ilyen történetet mesél el a Nyomorultak című regényében. Jean Valjean, a szökött fegyenc életét teljesen átalakítja az általa meglopott püspök jóindulatú bizalma. Amikor a csendőrök az ellopott kegytárgyakkal együtt szembesítésre visszaviszik a püspök elé, a püspök nem adja ki, hanem azt mondja, hogy ő ajándékozta neki azokat… Bizalom nélkül sem az egyház, de a vallástól független emberi közösségek sem tudnak működni. Bizalomhiányban szétesnek a barátságok, a házasságok és a családok is. A bizalomhiány tönkretehet gazdasági vállalkozásokat vagy akár országokat is. Halljuk eleget a hírekben, hogy bizonyos politikai események miként alakítják egyes országokkal kapcsolatosan a befektetői bizalmi indexet… Bizalomépítés a gyakorlatban a) Bizalomépítés a pásztori szolgálatban A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület újraindítása mellett a legerősebb érv a lelkészek és gyülekezetek jobb
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
92
2011.08.04.
21:28
Oldal 92
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
pásztorolása volt. Szolgálatomban erre a jogos igényre kiemelt figyelmet kívánok fordítani! A lelkészek közötti bizalom erősítését a személyes kapcsolatok közvetlenné tételével kívánom megalapozni. Ahogy ígértem, egy éven belül el szeretnék jutni valamennyi kerületünkben szolgáló lelkész otthonába, ahol eddig még nem jártam. Szeretném látni élet- és szolgálati körülményeiket, szeretném megismerni gondjaikat és örömeiket, hogy segíthessek abban, amiben lehet. Alapvetően gyülekezet-centrikusan gondolkodom. Püspöki szolgálatomban ezért a nehezedő körülmények között kiemelt feladatnak tekintem a felügyeletemre bízott gyülekezetek élet- és működési feltételeinek segítését. Bibliai képpel a „füves legelőkre és a csendes vizekhez” terelés pásztori szolgálatát (Zsolt 23,2). b) Bizalomépítés a sokszínűség őrzésében A püspöki szolgálat nevesített feladatai között kiemelt helyen szerepel az egyház egységének őrzése. Ezt a fontos feladatot nem egyformásítással, nem a magam elképzelésének másokra erőltetésével, hanem a sokszínűség őrzésével szeretném elérni. Az evangélikusság jellegzetessége a színgazdagság. Sokféle gondolkodás, kegyesség, teológiai és liturgiai elképzelés megférhet békében egymás mellett. Ennek magyarázatát az Ágostai hitvallásban találhatjuk meg, ami évszázadokon át Magyarországi Evangélikus Egyházunknak is névadó hitvallása volt. Jelzés értékűnek tartom, hogy éppen ma, június 25-én az Ágostai hitvallás felolvasásának 481. évfordulóján indulhatok új szolgálatomba. Az Ágostai hitvallás VII. cikke az egyházról a következőt írja. „Az egyház egységéhez elegendő, hogy egyetértés legyen az evangélium tanításában, és a szentségek kiszolgáltatásában. De nem szükséges, hogy az emberi hagyományok, vagyis az emberi eredetű egyházi szokások és szertartások mindenütt egyformák legyenek…” A középkori reformáció szellemi újdonsága éppen abban állt, hogy a szentírási üzenet magját, lényegét kereste. Ezzel a síkban való gondolkodástól átléptek a térben való gondolkodásra. A reformátorok gyakorlata nem csak példa, nem csak örökség, hanem mai egyházi életünk számára útmutató tanács is! Ha az igazán lényeges felől, ha tényleg Krisztus felől nézzük egyházi életünket, a kevésbé fontos területeken lévő nézetkülönbségink el fognak törpülni. Benne és általa felfedezhetjük a más kegyességűben, a másként látóban is a testvért. A püspökjelölti fórumok alkalmával egyik megyei felügyelő testvérünk mondta: kár, hogy nem lehet két püspököt választani… Bencze András püspökjelölt testvéremmel eléggé különböző szemléletet képviseltünk. Ugyanakkor testvéri módon, egymást tisztelve és elismerve álltunk egymás mellett. Mindent meg fogok tenni, hogy ez ezután is így legyen. Bencze András jelölt testvéremet én is egy becsületes, jó lelkű, nagyon értékes lelkésznek tartom. Tudatosan fogok törekedni
2011. július 20.
arra, hogy az ő értékei és mások, enyémtől eltérő, de építő szemlélete is gazdagíthassa egyházkerületünk életét. A püspök-helyettesi posztot részben ezért is kívánom megerősíteni. Nincs kétségem, hogy az általam képviselt szín egyszerűsége mellett is fontos is és szép is, de a többi színnel együtt, harmóniában még szebb. „Mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek…” (Zsolt 133,1) c) Bizalomépítés a problémakezelésben A püspöki szolgálatnak az egyik legnehezebb, ugyanakkor az egyik legfontosabb területe a problémakezelés. Valljuk, hogy az egyház a szentek gyülekezete. Sajnos nem abban az értelemben, hogy az egyházban élők vagy az egyházban szolgálók hibátlanok lennének. Az egyház kizárólag bűnös, megváltásra szoruló emberekből áll. Ezért is áll tanításunk centrumában a megváltástan. S bár tanításunkban az Isten irgalmára és a megváltásra szorultságunk evidens, mégis megdöbbenünk, amikor az egyházi életben is szembesülünk konfliktusokkal, vagy akár lelkészek életében a bűn sokféle megnyilvánulásával. A bűn romboló hatalma ellen az egyházban is küzdenünk kell. Mégpedig magunkon kezdve. Krisztus segítségét és gyógyító hatalmát kérve. Az egyház arról tanúskodhat, hogy az ember bűne miatt megromló kapcsolatok, beteg gyülekezeti helyzetek is gyógyulhatnak. Püspökként a gyülekezetek életét terhelő nehéz ügyekben igyekszem időben, tapintatosan és körültekintően eljárni, hogy az elmérgesedett ügyek ne rontsák az egyház – és ami még szomorúbb lenne – Krisztus ügyének hitelét, hanem éppen a Krisztusnál átélt gyógyulás tapasztalata erősítse hitünket. A problémák kezelése a legtöbb esetben a bizalom helyreállásának az alapja. d) Bizalomépítés a külső kapcsolatainkban Erősítenünk kell az egyházunkon belüli személyes és gyülekezeti kapcsolatok mellett a kinyílt országhatárokon átívelő, határokon túli magyar evangélikusokkal tartott testvéri kapcsolatokat. Itt szólok az evangélikus testvéregyházakkal épített kapcsolatokról. Bár én magam nyelvi nehézségeim miatt ezen a területen segítségre szorulok, de a kapcsolatápolást nagyon fontosnak tartom. Nemzetközi evangélikus kapcsolataink ápolására kiemelt figyelmet szeretnék fordítani. Ökumené – A hazai testvéregyházakkal bizalmi alapon működő, őszinte, testvéri viszonyra törekszem. Kaposváron ebben éltünk. Belső igényből és örömmel jártunk össze havonta lelkész és pap testvérekkel bibliatanulmányokra. Később együttléteinket kinyitottunk a gyülekezetek felé is. Gazdagodtunk abból, hogy különböző nézőpontokból figyeltünk és láttunk bizonyos igéket. Nagy öröm számomra, hogy a kaposvári testvéregyházak lelkészei közül is eljöttek velünk örülni és
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011. július 20.
2011.08.04.
21:28
Oldal 93
Evangélikus Közlöny – 2011. évi 2. szám
imádkozni! Közös tanúságtételünk hitelessége múlik azon, hogy a különböző felekezetekhez tartozó tanítványok tudunk-e tisztelettel és szeretettel tekinteni egymásra, mint akik valóban testvérek vagyunk a közös Úrban, Jézus Krisztusban. Jézus mondja: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást…” (Jn 13,35). Ebben a csokorban utolsóként szólok társadalmi közszolgálatunkról. Nekem meggyőződésem, hogy az egyház legfontosabb közszolgálata a hitéleti tevékenység. Akik közösségeinkben a szerető Istennel kapcsolatba kerülnek, azok bizonyosan értékesebb életet élnek. Azok jobb apákká és anyákká, jobb munkát végző munkásokká, szorgalmasabb diákokká, segítőkészebb embertársakká válnak. Társadalmi oldalról persze az egyház közszolgálati tevékenysége többnyire az egyház intézményes szolgálataiban válik tapinthatóvá. Ezért is van fontos szerepe az oktatás-nevelés, illetve a diakóniai szolgálat területén végzett intézményes szolgálatunknak. Ha jól végezzük – és jól kell végeznünk –, akkor talán lesz, aki a forrást is keresni fogja, és talán meg is leli! Sokan teszik fel vagy gondolják: „Hogyan lehet ma Istenben hinni?” A kérdés azonban nem csak értetlen-
93
séget, de vágyat is jelez. „A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19) Kedves Testvérek! A Dunántúli Egyházkerület püspöki keresztjét, ami a nyakamba került, korábban Kapi Béla, Ottlik Ernő, majd az újra indított egyházkerületünk első püspöke, közvetlen elődöm, Ittzés János hordta szolgálati jelvényként. Ez a kereszt azonban rajtuk kívül azokkal az elődökkel is összeköt, akik fizikailag ugyan nem hordták, de püspökként ugyanebben a szolgálatban álltak. Különböző habitusú és személyiségű emberek különböző történelmi helyzetekben végezték szolgálatukat. Szolgálatunk egymás szolgálatára épül. Valahogy úgy, ahogy Pál apostol fogalmazta: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta…” (1Kor 3,6). Az előttem jártak szolgálatát tiszteletben tartva és megbecsülve abban a reményben veszem át a stafétabotot, és kezdem meg püspöki szolgálatomat, hogy a növekedést adó Isten áldása kíséri ezután is kerületünk népét! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Erős vár a mi Istenünk! Szemerei János
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:28
Oldal 94
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:28
Oldal 95
Kozlony 2011 2:Kozlony 2007 1.qxd
2011.08.04.
21:28
Oldal 96
Szerkeszti A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ELNÖKSÉGE
Felelős szerkesztő PRŐHLE GERGELY ORSZÁGOS FELÜGYELŐ
Kiadja A MAGYAROSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ LUTHER KIADÓJA
Felelős kiadó KENDEH-KIRCHKNOPF PÉTER
Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478 • 486-1228 • 20/824-5518 Fax: 486-1229 • e-mail:
[email protected] Nyomdai kivitelezés MONDAT KFT. Felelős vezető: NAGY LÁSZLÓ
ISSN 1419-7103