Evangélikus Közlöny
1
Zsinati hatÁroZatok Budapest, 2009. május 15–16.
ÁldÁssÁ lenni! elnök-püspöki beszámoló a Mee Zsinatának Budapesten, 2009. május 15-én tartott ülése elé Bevezető megjegyzés: beszámolóm mellékletében olvashatók szolgálati naplómnak azok az adatai, amelyek elnök-püspöki feladataimról tájékoztatnak. Beszámolómban két kérdésről kívánok szólni. Azzal a reménységgel teszem ezt, hogy ezzel hozzájárulhatok ahhoz, hogy mai – sok aggodalomra okot adó – helyzetünk diagnózisa árnyaltabb legyen, és ennek következtében tennivalóinkat is pontosabban megfogalmazhassuk. 1. A XX. század nagy svéd evangélikus érseke, Nathan Söderblom mondta: „Szent az az ember, akinek élete lehetetlenné teszi embertársai számára, hogy kétségbe vonják Isten létezését.” Gondolom, kedves Testvéreim, abban mindnyájan egyetértünk, hogy égetően szüksége lenne a mai világnak, a mi korunknak is ezekre a mai szentekre. Azokra, akik – ahogy Söderblom érsek mondta – elmondják, és egész életük tanúságtételével meg is mutatják kortársaiknak, hogy a mindenható és irgalmas Isten nem hagyta magára az emberiséget, a teremtett világot. Vagyis a másik oldalról megközelítve a kérdést: a teremtett világ reménységéről szeretnék szólni. Ez a kifejezés a Szentírás felé tereli gondolatainkat. De nem úgy, ahogyan a szekularizáció hatására kialakult, és sajnos nem ritkán egyházunk tagjai által is vallott gondolatmenet diktálná. Ez – mint ahogy közismert – a személyes életünkkel és szűkebb-tágabb közösségeinkkel minket is magába foglaló világ eseményei és jelenségei felől közelít a Szentíráshoz, az emberi élet alapvető, egzisztenciális kérdéseihez, sőt magához az Isten-kérdéshez is. Isten hatalmát csak ott feltételezi, ahol az emberi képességek, tudomány és technika véget ér: a világmindenség fehér foltjaira száműzi Istent. És ahogy természettudományos ismereteink gyarapodnak, úgy zsugorodnak a fehér foltok, és úgy lesz egyre kisebbé a felvilágosult, autonóm ember „istenkéje”. Ezzel szemben a biblikus teológiai gondolatmenet, a keresztyén hit mindig a kinyilatkoztatás, a Szentírás üzenete felől közelít a létező világ és benne az emberi lét minden kérdéséhez. Isten mindenhatósága ebben a koordinátarendszerben azt jelenti, hogy neki mindenhez köze van, és ő mindenben hat. Akarata és legalább
tudta nélkül, ha nem is mindig szándékával egyezően, semmi nem történik a világban. Pál apostol írja a rómaiaknak címzett levelében: „A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá…” (Róm 8,19–20a) Ez a Pál apostol által rögzített diagnózis – ehhez kétség sem fér – sajátos feszültségben van a Teremtőről és a teremtésről szóló bibliai hitvallással, amelyet Mózes első könyvének első fejezetében olvashatunk. Hiszen a világ teremtésének történetében a Teremtő munkájának fontos szakaszait mindig ugyanaz a jól ismert mondat zárja: „És látta Isten, hogy ez jó.” Sőt később, az egész teremtés összegző minősítéseként, még nyomatékosabb a megállapítás: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” (1Móz 1,10b; 1,25b és 1,31a) Ezek után magától adódik a kérdés: Mi ennek a feszültségnek az oka? Mi az oka annak, hogy a bibliai teremtéstörténet megállapítása sokszor nem illik a megismert természeti folyamatokra, az emberiség kultúrtörténetéből ismert állapotokra pedig még kevésbé jellemző? Úgy foglalhatjuk össze a Szentíráson tájékozódó keresztyén hit válaszát, hogy az Isten ellen lázadó ember bűne és annak – az egész teremtettségre kiható halálosan komoly – következménye okozta a nagy törést. Tehát csak ebben a dialektikus feszültségű tételben foglalható össze a teremtett világgal kapcsolatos hitvallásunk: A létező, a látható és a láthatatlan valóság a Szentháromság egy igaz Isten teremtménye, de az ember bűnének következményeként elvesztette teremtéskori tökéletességét. Világunk tehát jelenlegi állapotában nem olyan, mint amilyennek a Teremtő megalkotta. S ez a megállapítás még nem is írja le tényleges helyzetünket. Mert nemcsak hogy nem olyan, hanem naponkénti tapasztalataink alapján azt kell mondanunk, a helyzet napról napra feszültebb, és egyre súlyosabb problémákat vet fel. Az ún. kultúrparancs (1Móz 1,28) rendelkezése ellenére a bűn által megrontott teremtettségben az ember nemhogy nem Isten akarata szerinti sáfára a reá bízott értékeknek, hanem egyre gyorsabb tempóban hágunk nyakára az – elődeinktől még megörökölt, és a jól ismert mondás szerint: utódainktól kölcsönkapott – értékeknek, természeti kincseknek. Környezetünkön, a Teremtőtől az emberi gondnokság alá adott világon egyre súlyosabb, és félő, immár be nem gyógyítható, helyre nem hozható sebeket ejtünk. Helyenként szinte már apokaliptikus jelleget öltenek ezek a folyamatok…
2
Evangélikus Közlöny
Az előbb azt mondtuk, és joggal, hogy az ember Isten elleni lázadása minden bajunk gyökere, és ez okozta a nagy törést a Teremtő és teremtett világ harmonikus viszonyában. S tudjuk, hogy a felvázolt kép nem túloz. A helyzet minden próbálkozás és jó szándékú javítani akarás ellenére egyre súlyosabb. És ezen a ponton el kell mondanunk, hogy mi nemcsak a nagy törésről tudunk, hanem tudunk a nagy áttörésről is. Ez az áttörés azonban nem a teremtés koronájaként regnáló ember műve, hanem a mindenható és mégis irgalmas Isten ajándéka. Ez az alapja annak, hogy mégis tudunk és szabad szólnunk a reménység távlatairól is. A keresztyén reménység szakadékokon, egyébként megválaszolhatatlan sorskérdések mélységein átívelő hídja az isteni ígéreteket beteljesítő Krisztus-történés – az Isten Fia testté lételének, kereszthalálának és feltámadásának – hármas pillérén nyugszik. „Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.” (1Móz 3,14a–15) „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) „És láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt; és a tenger sincs többé. … és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónuson ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent.” ( Jel 21,1.3b.4–5) Így már nyilván nem tűnik túlzásnak, ha levonjuk a következtetést: a keresztyén ember – életének, hivatásának, küldetésének bármelyik összefüggésében – a megváltás művén és az ígéreteken tájékozódó reménység embere. A megváltás valóságában, a beteljesedés ígéretének szembe-fényében ismeri fel feladatait, és őrzi meg reménységét. Így egész egzisztenciájával sub specie aeternitatis (= az örökkévalóság bizonyosságára tekintettel) él. Ezt a látásmódot, meggyőződést azonban nem saját szenvedései fejlesztik igazgyönggyé benne, hanem a Krisztus-hit gyümölcseként, Isten ajándékaként fogadhatja el. Így, ebben az Isten-adta felismerésben születnek meg, születnek újjá Isten fiai, akiknek megjelenésére vágyódik az egész teremtett világ. Ők azok, akik tudják, hogy amijük van, minden a Teremtő ajándéka, és mindezért – nemcsak a történelem ítélőszéke előtt, nemcsak az utódoknak, hanem főként és elsősorban magának az Ajándékozónak – felelősséggel is tartoznak. Mert bár igaz, a teljes gyógyulásban a tér és idő rabságában nem lehet részünk, azt majd csak az új teremtésben adja meg a mindenható és irgalmas Isten, de amit elkötelezetten elvégezhetünk, azt meg is tesszük, csak azért, mert erre indít bennünket Isten szeretete.
Tartok tőle, hogy adósságunk napról napra nő. A rövid távon és bármi áron a lehető legnagyobb profitot elérni akaró és a fogyasztóvá idomított ember és közösségei átokká lettek, lesznek a környezet, a teremtett világ számára. Ezt az ördögi kört lehetetlen meg- és áttörni – még ha meg is lenne erre az akarat, de hát tudjuk, legtöbbször nincs is meg. Ezért így teszünk bizonyságot a bennünk élő reménységről (vö. 1Pt 3,15): csak Isten kinyilatkoztatott – Istent és embert, menynyet és földet, embert és embert, embert és teremtett világot egymással megbékítő – jóakarata (vö. Lk 2,14 – „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”) ad reménységet a megmaradásra, a túlélésre. Nekünk és utódainknak is – és így közvetve az Isten fiai, a mai szentek megjelenését sóvárogva váró teremtett világnak is – szól az ígéret: „Megáldalak, és áldás leszel.” (vö. 1Móz 12,2) 2. A másik téma bevezetéséhez fel kell idéznem egy beszélgetést. Ahogy szolgálati naplómban is látható, 2008 tavaszán részt vettem Palermóban az olaszországi evangélikus egyház zsinatán. (Az külön öröm mindnyájunk számára, hogy az akkori kapcsolatfelvételnek folytatása lett. Egyházunk külügyekért felelős püspöke, dr. Fabiny Tamás két héttel ezelőtt Rómában volt olasz testvéreink zsinatán, most pedig közöttünk köszönthetjük az ELKI/CELI vezetőjét Holger Milkau dékán urat. Isten hozta!) A zsinati ülésteremben a MartinLuther-Bund főtitkára, dr. Rainer Stahl mellett ültem. Ennélfogva többször is alkalmunk volt beszélgetni. Ő hívta fel akkor a figyelmemet egy tanulmányra, amely a Martin-Luther-Bund 2007-es évkönyvében jelent meg, és amelyben, nem tagadom, számomra egészen meglepő információ olvasható. Talán nem alaptalan a feltételezésem, hogy mások számára is újdonságot jelent. Az említett tanulmány szerzője, Gerhard Müller ezzel a mondattal kezdi A lutheri reformáció egyházértelmezése1 című írását: „A lutheri reformátorok nem úgy vélekedtek, hogy mindent újra kell csinálni, ahogy azt manapság gyakran megfontolatlanul gondolják, ha a reform fogalma szóba jön. Ezért nem is foglalkoztak a „semper refomanda ecclesiá”-val, ahogy azt manapság sokan gondolják – egyébként is ez a fogalom csak a 17. század második felében tűnt fel. A reformátorok – a reformátusok is! – a visszaéléseket akarták megszüntetni. Hogy az egyháznak úgyszólván állandóan a vizs1 Müller, Gerhard: Das Lirchenverständnis der lutherischen Reformation, in: Lutherische Kirche in der Welt, Jahrbuch des Martin-Luther-Bundes 2007, Folge 54, p. 198. A tanulmány szerzője hivatkozik Erwin Mülhaupt Immerwährende Reformation? c. írására. (In: ua., Luther a 20. században, Göttingen 1982, pp. 267–275.)
Evangélikus Közlöny gálópadon kellene állnia, és hogy egészen elölről kellene kezdeni, ez nem volt a 16. század jelszava.” Jó, ha helyükre kerülnek a dolgok. Például ez a sokszor – talán túlságosan is sokszor – emlegetett ecclesia semper reformanda is. Többnyire úgy emlegettük, hogy a lutheri reformáció sajátos és megfellebbezhetetlen parancsának gondoltuk. Ha a magam tévedését alaptalanul általánosítanám és vetíteném másokra is, akkor elnézést kérek. De tapasztalataim és emlékeim alapján azért mégis kénytelen vagyok feltételezni, hogy nem csak én voltam tévedésben. Korrekciós észrevételünk tehát így hangzik: a folyamatosan reformációra szoruló egyházról szóló tétel nem a reformátorok ekklézilógiájának része volt. Későbbi találmány. Mi következik ebből? Úgy gondolom, legalább két állítást kell ezután megfogalmaznunk. Először is azt, hogy a magát a lutheri reformáció örökösének való egyházunkban fő feladatunk nem a reformáció örökségének sokszor önkényes kritikája, felülírása, hanem sokkal inkább ennek az örökségnek megismerése, komolyan vétele, megbecsülése. Második megállapításom pedig arra vonatkozik, hogy a lutheri reformáció sajátos örökségének sokkal jobban be kellene épülnie teológiánkba, életünket meghatározó gondolkodásunkba. Megfontolásra javaslom, hogy a reformáció közelgő félévezredes évfordulójára készülve minden szinten – gyülekezetektől az országos egyházig – tudatosan törekedjünk arra, hogy a lutheri reformáció örökségét mi magunk és egyházunk népe is végre megismerje, értékeit megbecsülje, belőle erőt és vigasztalást merítsen. Ebben a közelgő nagy évforduló jegyében mindannyiunknak van, lesz bőven tennivalónk.
3
is kísérte. Az különösen is örvendetes volt, hogy sok gyülekezetünk szervezett helyi alkalmakat a Biblia éve jegyében. (A Bibliatársulattól vásárolt nyugati kerületi kiállítási anyagunk az egész év folyamán úton volt, s a kiállításmegnyitókhoz sokfelé ünnepi alkalmakat is kapcsoltak. A kiállítás talán legkülönlegesebb helyszíne a győri Büntetés-végrehajtási Intézet volt.) Azt remélem, hogy a sajátos kampányt is jelentő esztendő hatása maradandó lesz, és olyan honfitársaink figyelmét is a Szentírásra irányította, akik eddig nem kerültek közelebbi kapcsolatba vele. Végül nem maradhat el a köszönet sem. Köszönöm Prőhle Gergely országos felügyelő úr szolgálatát, segítségét. Különösen is azt, hogy egyházunkat az országos közéleti nyilvánosság előtt karakteresen és általános szimpátiát keltő módon képviseli. Gáncs Péter és dr. Fabiny Tamás püspök uraknak megköszönöm, hogy továbbra is egyetértésben, testvéri közösségben végezhettük munkánkat. Amikor Országos Irodánk igazgatójának és igazgatóhelyettesének – Kákay István Dezső és dr. Mekis Viktória testvéreinknek – is megköszönöm munkájukat, kifejezem azt a reményemet, hogy kettejük harmonikus munkakapcsolata hozzájárul majd ahhoz, hogy Országos Irodánk a sokszor emlegetett és igényelt szolgáltató feladatát gyülekezeteink és egész egyházunk javára egyre jobban elvégezhesse. Nevük felsorolása nélkül is köszönöm az Országos Irodában a titkárságon, a különféle osztályokon és a gyűjteményekben dolgozó minden munkatársunk munkáját is. Kérem beszámolóm elfogadását. Ittzés János
3. A mellékletben található, az elnök-püspöki munkához tartozó feladatokat felsoroló szolgálati napló tájékoztatást ad a múlt év eseményeiről is. Készségesen válaszolok a kérdésekre, amelyek bővebb tájékoztatást igényelnek az ott csak jelzésszerű információt adó bejegyzésekkel kapcsolatban. Kicsit bővebben szeretném megemlíteni a Biblia éve eseményeit. 2008-at a magyarországi történelmi keresztyén egyházak a Biblia évének nyilvánították, amelynek hivatalos megnyitása a budapesti Pozsonyi úti református templomban, az ökumenikus imahét kezdő alkalmán, záró eseménye pedig az ez évi imahét Szent István bazilikában tartott alkalmán történt. Az esztendő vezérigéje Jel 1,3a volt: Boldog, aki olvassa (Károli-fordítás). A kiemelkedő országos eseményeket – az esztergomi ökumenikus biblikus konferenciát, a Művészetek Palotájában tartott koncertet és az Országos Széchényi Könyvtárban rendezett Biblia-kiállítást – a közvélemény széles érdeklődésén túl jelentős médiavisszhang
Melléklet Szolgálati napló, 2008 Megjegyzés: Ez a napló csak a kifejezetten elnök-püspöki feladatokról ad tájékoztatást, a teljes szolgálati naplóm a kerületi közgyűlésünkön elhangzott jelentésem mellékleteként olvasható. Január 3. – Bpest / de.: újévi köszöntés az OI-ban 7. – Győr de.: johannita delegáció látogatása 8. – Bpest OI / megbeszélés PG orsz. flővel és HK irodaigazgatóval 14. – Bpest / de.: Ref. Zsinati Iroda – találkozás Rudi Zoltán MTV-elnökkel – sajtótájékoztató a Biblia Éve megnyitása alk. – este: Evangélium Színház kuratóriuma 16. – Győr / Kákay I. bemutatkozó látogatása 20. – este: Bpest, Pozsonyi u. / az ÖIH megnyitó alkalmán 25. – du: Bpest OI / szakértői bizottság
4
Evangélikus Közlöny
27. – Bécs / M. Bünker püspök beiktatásán Február 8–11. – Ingolstadt / hivatalos látogatás (igehirdetés a Fastenopfer megnyitó istentiszteletén) 12. – Bpest / Pázmány P. KE – könyvbemutató (J. Ratzinger Jézus-könyve) 15– 16. – Bpest / zsinat 18. – Bpest OI / megbeszélés az OTP vezető tisztviselőivel 21. – Bpest Ref. Zsinati Iroda / könyvbemutató (J. Rau) 26. – de.: Győr / tévés interjú 28. – Bpest / a MKPK titkárságán – megbeszélés a közmédiumok kuratóriumi képv. ügyében Március 1. – Bpest / Sapientia Főiskola – Biblia-konferencia 7. – megbeszélés Bogdányi Gábor pályázati referenssel 12. – Révfülöp / pályázatírók konferenciája 18. – Bpest / de.: OI – oktatási és nevelési biz. ülése – interjú az Infó Rádióban – interjú, Magyar Nemzet 27. – Bpest OI / az orsz. elnökség megbeszélése NA-val Április 7. – Bszárszó / intézményvez. konf. (úrv. istentiszt. + fórum) 11. – Bpest / Luther M. Szakkollégium – előadás 17. – Bpest / megbeszélés Adorjáni D. Z. erdélyi püspökkel – este: Angyalfa alapítvány gálaestjén – Bpest MKPK titkárság / megbeszélés 1%-os reklám ügyében 22. – Bpest OKM / egyházi vezetők Hiller miniszternél 23. – Bpest / orsz. elnökség és tényfeltáró bizottság konzultációja 24. – de.: Piliscsaba / börtönmissziói szolg. konferenciáján – du.: Bpest / országos presbitérium – Kákay I. D. irodaigazgató beiktatása 29. – Bpest / külügyi megbeszélés Május ápr. 30 – máj. 3. – Palermo / az olasz ev. egyház (ELKI) zsinatán 6–9. – München / bajor-magyar konzultáció 13. – du.: Bpest / Evangélium Színház kuratóriuma 14. – Bpest OKM / ingatlanegyeztető bizottság – megbeszélés dr. Bodnár Á-sal a PMTI „felszámolása” ügyében 16. – Bpest / zsinat 22. – Piliscsaba / KÉMELM 24. – Pogány / a BG Szeretetotthon alapkő-letétele 27. – Bpest / egyeztetés finnugor konf. ügyében
28. – Gyenesdiás / diakóniai konf. (úrv. istentiszteleti szolg.) 29. – Bpest / megbeszélés Széll B. lelkésszel Június 9. – de.: Marcaltő / megbeszélés az ált. iskola átvétele ügyében – du.: Bpest, Parlament / bibliaajándékozás képviselőknek (ökum.) 10. – Bpest / megbeszélés: OLMK - Lelkészakadémia 11–14. – Révfülöp / magyar-finn-észt lelkészkonferencia 20. – Bpest / az EHE tanévzáróján 21. – Gyenesdiás / Kapernaum 75 éves, hálaadó istentisztelet 22. – Bpest-Rákospalota / a szeretetotthon új szárnyának szentelése 23. – este: Esztergom / biblikus konferencia megnyitásán 25. – Bpest / megbeszélés a Batthyány-alapítványnál 27–29. – Pozsony / keresztyének találkozója, vasárnap: istentiszteleti szolg. 30. – júl. 1. – Orosháza / orsz. pedagógus konferencia Július 3. – Bpest / de.: megbeszélés a gyűjtemények vezetőivel / du.: orsz. presb. 16–20. – Kőszeg / Szélrózsa 18. – Kőszeg / MAEK küldöttgyűlés 30. – Révfülöp / diakóniai konferencia ( úrvacsorai istentisztelet. szolg.) Augusztus 13. – Bpest / Orsz. Iroda 16. – de.: Szombathely / istentiszteleti szolgálat a johanniták közgyűlése alk. 17. – du.: Bpest-Farkasrét / megemlékezés Ordass L. sírjánál (igehirdetés) 21. – de.: Bpest / intézményvezetői értekezlet (áhítat) 25. – Bpest, Művészetek palotája / orsz. pedagógiai konferencia 29. – de.: Bpest, MEÖT-székház / megbeszélés (Brandes, Deneken) – du.: OI / megbeszélés diakónia ügyben Szeptember 3. – Bpest,Sapientia Főiskola / konferencia az egyh. iskolák államosításáról 11. – Győr / megbeszélés a norvég Izráel-misszió vezetőjével (Heitmann) 16. – de.: Bpest OI / „2017 felé”-megbeszélés – este: Révfülöp / finn-magyar-észt tábori lelkészi szolg.- fogadás 17. – du.: Bpest/ az OE protokoll-ebéden Szekeres Imre honv. min-nél
Evangélikus Közlöny 19. – Bpest / EHE veni sancte (igehirdetés) 24. – de.: Bpest / MEÖT elnökségi ülés 25. – Bpest / de.: négyoldalú megbeszélés a MKPK titkárságán – du.: Hiller OKM-miniszternél – du.: OI / diakóniai bizottság ülése 26. – Győr / bajor diakóniai küldöttség látogatása 29. – de.: megbeszélés orgonaügyekről (Wagner Sz., Kormos Gy.) 30. – Bpest, MűPa / koncert a B. éve jegyében (ünnepi köszöntő) Október 1. – de.: Győr / megbeszélés Borkai Zs. polgámesternél (Ök. Segélyszerv.) – du. Bpest / MEÖT ünnepi alkalom 65. évf. alk., emléktábla megáldása 2. – Kaposszekcső / látogatás, szolgálat a diakóniai otthonban 3. – Bpest / zsinat 9. – du.: Győr, székház, a Teol. Szemle szerkesztőbiznak „kihelyezett” ülése (áhítat) 10. – du.: Bpest, jezsuita szakkoll. / kerekasztal a B. szimpóziumon 12. – Dunaszerdahely (Sk) / szolgálat a 125. éves templomjubileumon 13–14. – Bszárszó / diak. intézményvezetői konf. (áhítat és úrv. istentiszt.) 17. – Győr / megbeszélés Helfrich P. ov-vel 18. – de.: Várpalota / látogatás az Ev. Óvodák Napján 19. – de.: Alsószeli (Sk) / szolgálat a 130 éves templomjubileumon – este: Bpest / OPN kulturális esten 20. – Bpest / tévé-interjú 21. – Bpest OKM / ingatlanegyeztető bizottság 26. – Pécs, baptista imaház / közös ökum. reformációi ünn. (igehirdetés) 27. – Győr / MH-interjú 29. – de.: Sopron / megbeszélés Fodor T. polgármesternél – du.: Bpest OKM / egyházi vezetők Hiller miniszternél – Bécs / az osztrák ev. egyház reformációi fogadásán November 3. – Bpest OI / az OE és a tényfeltáró biz. konzultációja 4. – de.: Bpest, északi ppk. hiv. / háromold. püspökkari találkozó – du.: OI / Maléter-emléktábla megáldása 7–9. – Révfülöp / felügyelők orsz. konferenciája 09. – Révfülöp / a konf. záró istentisztelete – Duna TV felvétele 10–11. – Révfülöp / intézményvezetők konferenciája (úrv. istentisztelet)
5
12. – Győr BV intézet / bibliakiállítás megnyitása 13. – de.: Piliscsaba / megbeszélés Gadó P-ékkal – du.: Bpest OI / orsz. presb. + gazd. biz. + ép. biz. együttes ülése 18. – Bpest OI / a KDNP delegációjának látogatása 21. – Bpest OSzK / bibliakiállítás megnyitásán 27. – Bpest / elnökségi megbeszélés 28. – Bpest / zsinat December 2. – ebéd a köztárs. elnöknél, utána Szili K. házelnök fogadásán (OE) 2–4. – Bpest / bajor delegáció látogatása 10. – de.: OI megbeszélések – du.: Luther Szöv. kiadói tanács 14. – du.: Győr / Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök látogatása 15. – de.: Bpest OI / megbeszélés Aszód ügyében – du.: EHE / szenátus ülése
Zsinati BesZÁMoló Prőhle Gergely országos felügyelő Bevezető Immáron harmadik zsinati beszámolóm kerül zsinatunk nyilvánossága elé. Ez a tény alkalmassá teszi mind a kortárs szemlélő, mind későbbi korok egyháztörténészei számára, hogy hat éves mandátumom közel felénél nyomon követhessen bizonyos folyamatokat, értékelje a felügyelői program megvalósulásának állását. Beszámolóm ennek megfelelően a korábbi évek logikáját, tartalmi beosztását követi, figyelemmel persze az adott év sajátosságaira. A beszámolási időszakban a mindnyájunk helyzetét meghatározó külső körülmények jelentősen megváltoztak. A némi leegyszerűsítéssel csak világgazdasági válságként emlegetett jelenség tovább nehezítette az amúgy is egyre súlyosabb gazdasági, szociális állapotban lévő országunk helyzetét. Ilyen körülmények között szükségképpen csorbát szenvednek még a legalaposabban előkészített tervek is, ugyanakkor az is világossá válik, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van evangélikus közösségünk tagjainak, tagszervezeteinek, gyülekezeteinek, intézményeinek egymás iránti szolidaritására. A válságos állapotban lévő, szociális és bizalmi válságtól sújtott magyar társadalomban csak akkor tudjuk világossá tenni, hitelesen képviselni az evangélium ügyét, ha közösségünk működőképessége, egymás iránti figyelme jobb, mint az átlag. Ha az egyik országos napilapunkban a közelmúltban megjelent közvélemény-kutatásra tekintünk, mely szerint az ország lakóinak jó része az egyházfinanszírozáson kezdené a megszorításokat, akkor elég elszomorító képet
Evangélikus Közlöny
6
kaphatunk arról, hogy szavunk mennyire és/vagy mennyire hitelesen hangzik a külvilágban. Még ha esetleg jogosan is sejtünk politikai manipulációt a háttérben, azt mindenképp megállapíthatjuk: van hová fejlődnünk. Az alábbiakban ennek jegyében számolok be az egyes részterületekről. az egyház anyagi és intézményi helyzete, az országos Presbitérium tevékenysége 1. Anyagi helyzetünk Noha különböző tárgyalásokon sok szó esett az egyházfinanszírozás módjának megváltoztatásáról, minden maradt a régiben. Továbbra is viszonylag csekély az egyház stratégiai céljait közvetlenül szolgálni képes szabad felhasználású forrás, híveink adakozási kedve pedig az általános gazdasági hanyatlással párhuzamosan csökken. Ilyen körülmények között különösen nagy felelősség számos intézmény fenntartójaként arról dönteni, hogy az intézményfinanszírozásban hol is húzódjon az intézményi autonómia és a fenntartói felelősség közötti határ. Az oktatási és a diakóniai normatívakiegészítés bizonyos százalékának visszatartásáról a költségvetési törvény rendelkezett, ugyanakkor elkészült a központilag visszatartott oktatási keret felhasználásának módjáról szóló szabályrendelet. S noha e dokumentum számos ponton módosításra szorul, örömmel állapítom meg, hogy ezáltal lehetőség nyílik a reánk bízott tanulóifjúság evangélikus tudatának, az intézmények evangélikus jellegének erősítésére – amint ezt még nagyobb örömmel tapasztalom – a korábban ellentétes álláspontot képviselő intézményvezetőink megelégedésére is. E helyen nyomatékkal szeretném megköszönni – mások mellett – a zsinati tagsággal is bíró intézményvezetőink támogatását. Az 1%-os kampányunk során az elmúlt évben megkezdett együttműködést a saatchi&saatchi nemzetközi reklámügynökséggel a vártnál is nagyobb siker koronázta. A modernebb képi világ nagyobb motiváló hatást gyakorolt az adózókra, mint ahogy az a korábbi években tapasztalható volt. A felajánlott összeg 11 százalékkal, a felajánlók száma 10 százalékkal, az egy főre eső felajánlás 1,5 százalékkal emelkedett. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az állami szabályzók megváltoztatása miatt mindösszesen kevesebb bevételünk származott az 1%-os nyilatkozatok alapján. Az Országos Elnökség fontos eredményként tartja számon, hogy kezdeményezésünkre lehetővé vált a nyilatkozók regionális megoszlásának megismerése, ami idei kampányunk stratégiai tervezését lényegesen könnyebbé tette. Az elmúlt években egyre inkább akadozó állami finanszírozást – olykor igen cinikus módon – a pályázati lehetőségekre való hivatkozás váltotta fel. Számos
gyülekezetünk, intézményünk esetében a pályázati folyamat pozitív eredménnyel zárult, az országos egyházi ún. „nagy projekt” ügyében az ígéreteken kívül eddig mást nem kaptunk. Fontos fejlemény, hogy a 2009-re szóló költségvetési törvényünk lényegesen alaposabb előkészületek után került elfogadásra, ami az elmúlt évinél is fegyelmezettebb gazdálkodást tesz lehetővé. Az egyes gyülekezetek, intézmények, alapítványok beruházásainak tervezésekor ugyanakkor sokkal inkább tekintettel kellene lenni az egyházi közérdek szempontjaira, akár egyházmegyei, -kerületi vagy országos szinten. 2. Intézményi helyzetünk Intézményi helyzetünket a beszámolási időszakban a fokozatos konszolidáció jellemezte, melynek eredményeként egyre inkább számíthatunk arra, hogy működésünk az egyházi és a világi törvényeknek megfelelően, nagyobb konfliktusoktól mentesen folyik. Nem változott azonban az a benyomásom, mely szerint egy lényegesen nagyobb intézményrendszert akarunk működtetni annál, mint ahány kvalifikált, időt, energiát az ügyre áldozni képes tisztségviselőt választani tudunk, illetve amennyi valóban szükséges lenne összességében csak ritkán valóban nagy horderejű ügyeink intézéséhez. Nem ritkán hallani felügyelői, presbiteri körből azt a panaszt, hogy az egyházi közéletben forgolódó lelkész kevés időt tud szánni a klasszikus gyülekezeti munkára, hogy a lelkipásztort felváltja a multifunkciós gyülekezeti menedzser. A megindult presbiterképzések, a felügyelői hálózat megerősödése nyomán van remény arra, hogy lelkészeink ez irányú tehermentesítésével több energia, idő jut majd a gyülekezetépítésre, amit népmozgalmi adataink kétséget kizáróan szükségessé tesznek. Az elmúlt időszak legnagyobb horderejű kérdése az egyházi közéletben minden bizonnyal a szolidaritási törvény sorsa volt. A hosszú előkészítést követően, egyhangú szavazással elfogadott joganyag váratlanul nagy hullámokat vert olyan gyülekezetek és egyházmegyék körében, melyek küldöttei a törvényt egyébként megszavazták. Utólag nehéz kideríteni, hogy a sokszor emlegetett információhiány ezúttal kinek a mulasztásából eredt, az ellentmondásos helyzet kialakulása elkerülhetetlennek bizonyult. Az ilyen jellegű intézményalapítások esetében illetékes PSZÁF-fel folytatott tárgyalásokon hamar sikerült eloszlatni a félreértéseket, ami a törvény további sorsa szempontjából döntő. Az a tény, hogy a gyülekezetek szembesültek önfelelősségük mértékével, igen fontos fejlemény, melynek törvénybe iktatása helyes és mindenképp támogatandó. Az a másik tény ugyanakkor, hogy az országos egyháznak így vagy úgy támogatnia kell a szükséges anyagi erővel nem rendelkező közösségeket, és végső soron a
Evangélikus Közlöny szolidaritási kasszában felmerülő hiányért minden esetben jótáll, kérdésessé teszi számomra, hogy valóban érdemes-e egy összetett önkormányzati struktúrát létrehozni. Az új országos ügyész és a számvevőszék új elnökének megválasztása fontos lépés volt a jogszerű és gazdaságilag is transzparens működésünk irányába. Ugyanakkor sajnos személyük és az országos iroda örvendetesen növekvő szigora sem elegendő ahhoz, hogy intézményeink, gyülekezeteink adatszolgáltatási kötelezettségüknek időben tegyenek eleget. A több hetes, hónapos késések olyan esetekben, ahol a felelős személy egyházi alkalmazott, egyszerűen nem férnek össze a felelős munkavállalói magatartással. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenlegi helyzetben szinte nincs még egy olyan biztos, megbízható munkaadó, mint az egyház. Ennek tudatában kellene a munkaköri kötelezettségekre tekinteni. Az intézményvezetők esetében a fenntartót törvény kötelezi a munkavállalók munkájának az anyagi juttatásokban is megnyilvánuló minősítésére. Érdemes lenne mérlegelni, hogy ezt a rendszert hogy lehetne az egyházi szolgálat más területeire is kiterjeszteni. Oktatási intézményeink működését nagyobb horderejű incidensek nem befolyásolták. Intézményvezetőink ambícióját dicséri a sok fejlesztési terv, melynek megítélését jelentősen megnehezíti a gazdasági válságból eredő általános bizonytalanság. Számos pozitív gyülekezeti kezdeményezés mellett sajnos akad olyan eset is (Szarvas-Újtemplom), ahol az egyházi felsőbbség minden igyekezete ellenére sem sikerül belátásra bírni az érintetteket. Továbbra sem sikerült végleges és megnyugtató megoldást találni felsőoktatási kollégiumunk elhelyezésére. A tárgyalások továbbra is folynak, de itt is igaz az, ami fentebb a beruházásokkal kapcsolatban már elhangzott. Diakóniai intézményeink igen különböző állapotban szembesültek a növekvő szociális problémákból adódó kihívásokkal. Az a kezdeményezésünk, mely a Sarepta otthont tette az idei országos gyűjtés tárgyává, az intézményről szóló bemutató film közeljövőben várható elkészülte után válhat igazán hatékonnyá. A kezdeményezést egyébként felvállalta a Bajor Evangélikus Egyház is, így adományok onnan is várhatók. Reménység szerint az épületcsoport fejlesztési tervei ezek után elkészülhetnek. A nehéz indulás után lassan befejeződik a nyíregyházi Élim szeretetotthon építése, bővítése, jelentősen javítva ezzel a bentlakók életkörülményeit. A pécsi/pogányi Baldauf szeretetotthon építése is a befejezéséhez közeledik, s bár nem zajlott minden olyan simán, mint ahogy erről a múlt évben értesülhettünk, azt reméljük, hogy hamarosan a Baldauf is diakóniai szolgálatunk egyik büszkesége lesz. Ez egyébként elmondható a a csillaghegy-békásmegyeri Gaudiopolis otthonról is, melybe az első lakók már be is költöztek. A sajá-
7
tosan jó finanszírozási helyzetben lévő otthon egyházi támogatása – minden polémia ellenére – azért is volt fontos, mert így bezárandó intézményünk lakói méltó körülmények között tapasztalhatják meg az egyház odafordulását. Gyűjteményeink továbbra sincsenek olyan helyzetben, amilyet hagyományaik, munkatársaik kiválósága alapján megérdemelnének. A könyvtár és a levéltár ügye az Üllői úti székház átépítésével oldódhat meg, a múzeum (EOM) bővítésének tervezése azonban már ebben az évben elindulhat. Némi könnyebbséget jelenthet az, hogy az oktatási normatívakiegészítésből iskoláink számára lehetőség nyílik a múzeum által szervezett közművelődési programok látogatására, ami persze feltételezi, hogy a múzeumpedagógia a jelenleginél inkább az EOM érdeklődésének homlokterébe kerül. 3. Országos Presbitérium Az Országos Presbitérium működésében is észlelhetőek azok a jelenségek, melyek egyházunk más grémiumaiban is rendszeresen tapasztalhatóak. A beszámolási időszak során kialakult néhány olyan konfliktus, melynek gyökere az a régi beidegződés, mely szerint az Országos Elnökségnek biztosan nem kíván megosztani minden olyan információt a szélesebb nyilvánossággal, még ha azok az OP döntési körébe tartoznának is. A testület „immunrendszerének” működését jelzi, hogy esetenként nyílt konfliktus felvállalásával, az olykor kétségtelenül előforduló hibák, tévedések elismerésével sikerül a konstruktív együttműködést helyre állítani. Sikerült véglegesíteni és többé-kevésbé következetesen alkalmazni azt a munkamódszert, mely a döntéselőkészítésben támaszkodik a szakbizottságok álláspontjára. A határozattervezetek alapos előkészítésével mind az elnökség, mind az országos iroda jelentősen hozzájárul az üléseknek a korábbinál gördülékenyebb lebonyolításához. Sajnos ugyanakkor az a szándék, hogy hosszabb távú egyházkormányzási kérdések is érdemben szóba kerülhessenek, egyelőre csak rendkívüli esetekben látszik megvalósulni, mint amilyen az OP múlt év szeptemberi balatonszárszói ülése volt. Ez a jelenség sajnos egyenes következménye a testület méretének, az intézendő napi ügyek mennyiségének. Ebből következően fontos, stratégiai kérdések olyan grémiumok fórumain vetődnek fel először, melyek nem vagy csak részben rendelkeznek egyházkormányzati illetékességgel. További problémát okoz az, hogy a meghozott határozatok nyomon követése nem mindig történik meg, a végrehajtás olykor esetlegessé válik. Reménység szerint ebben az ügyben jelentős javulás várható a közeljövőben azáltal, hogy a határozatokban szerepel a végrehajtás határideje és az azért felelős személy.
Evangélikus Közlöny
8 ii. az országos iroda működése
Nincs könnyű dolga annak, aki egy olyan eklektikus szervezet, mint az Országos Iroda vezetésére vállalkozik, vagy az OI munkájának általános felügyeletét látja el. Kákay István országosiroda-igazgató komoly eredményeket ért el az adminisztratív szervezet állapotának javításában, ami azonban – e nézetben igazgató úrral örvendetes módon osztozunk – még így is meszsze van az ideálistól. Az az egyházi közvéleményben élő tévhit, mely szerint az OI egy „vízfej”, szükségképpen deffenzívába kergeti azokat, akik egy, a világi környezet által is elvárt professzionális szervezetben gondolkodnak. Az eklektika abból is adódik, hogy folyamatosan változó, ki-ki számára éppen kedvezőbb hangsúllyal tekintünk a munkatársi gárdára, mint „testvéri közösségre”, vagy mint diszciplináris függésben dolgozó munkavállalókra. A két szempont nem mehet egymás kárára, a tiszta profizmus mit sem ér, ha nem társul az egész közösség iránti felelősséggel, ugyanakkor a „testvéri jó szóval” sem lehet tartósan elkendőzni a szakmai hiányosságokat. Az utóbbi időben biztató folyamatok indultak meg, ami reménység szerint a vezetőket is arra indítja, hogy egymás képességeit elismerjék és a közös ügy érdekében kamatoztassák. Kákay István óriási érdeme, hogy az OI feladatát, jelentőségét nagy empátiával, odafordulással világossá teszi az egyházi közvélemény előtt. Dr. Mekis Viktória igazgató-helyettes aszszony jogász-közgazdász háttere ugyanakkor nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a külső és belső jogszabályoknak megfelelő működés biztosítva legyen, az egyház gazdasági érdekei a legoptimálisabban érvényre jussanak. A kettejük harmonikus együttműködése az egyházi adminisztráció sikerének kulcsa. Az OI új struktúrájával foglalkozó bizottság munkájának eredményessége abban mutatkozhat meg, hogy a szervezeti ábra belső logikáját miképpen lesz képes a fent jelzett személyi konstelláció által megszabott adottságokkal összeegyeztetni. Az egyes osztályok működésének megítélésében messzemenően egyetértek Kákay igazgató úrral, ugyanakkor fontosnak tartom külön is kiemelni, hogy a nyár folyamán nyugdíjba vonuló oktatási osztályvezető, Mihályi Zoltánné korszakos tevékenysége minden elismerésünket kivívta. Fontos fejleménye a beszámolási időszaknak, hogy a Diakóniai Osztály élére Buda Annamária személyében olyan vezető került, aki a szakmai kiválóságot megfelelő beleérzéssel és pedagógiai érzékkel párosítva tudja érvényre juttatni. A Gazdasági Osztályon megkísérelt vezetőváltás kudarca jól mutatta, hogy milyen szerteágazó képességekkel kell rendelkeznie annak, aki az egyház gazdasági ügyeinek menedzselésére vállalkozik. A normatíva-finanszírozástól az alapvető könyvelési képességeken keresztül a vagyongazdálkodásig terjedő tevékenység vagy olyan
embert kíván, aki gazdag intézményi és gazdasági vezetői tapasztalatával feltehetőleg messze „kilógna” az OI bérstruktúrájából, ugyanakkor az egyházi közeget még így is alaposan meg kellene ismernie. Csorba Gábor osztályvezető fáradozását nem lehet túlbecsülni, ugyanakkor nem ő hivatott arra a nagyívű áttekintésre, ami az egyház vagyongazdálkodását és mindennapos gazdasági ügyeit egységben képes kezelni. Az elmúlt néhány hónap során bevált az az OP által javasolt munkamegosztás, mely a Gazdasági Osztály működését Dr. Mekis Viktória felügyelete alá vonta. Fontos fejlemény, hogy az általam kezdeményezett elektronikus ügyviteli rendszer bevezetése megindult. Köszönet illeti mindazokat, akik odaadással vállalták a betanulás fáradalmait. Külön is kiemelendő Bartha Miklósné és Bogdányi Gábor tevékenysége, mely az oktatási intézményeinkben való időbeni bevezetést jelentősen megkönnyítette. Remélhető, hogy a működés zökkenőmentessé válásával valóban nagyobb lesz a transzparencia az országos egyház intézményeinek és az önként csatlakozó egyéb egyházi szervezetek működésében. Jelentős változást hoz majd az Országos Iroda életében, ha a zsinat által is elfogadott átépítési terv megvalósul. Az átmeneti állapothoz való alkalmazkodás komoly feladat elé állítja a munkatársakat, ugyanakkor annak próbájára is alkalmas lesz, hogy mely szervezeti egységekre van valóban szükség az Országos Iroda kebelében. Az átépítés levezénylésének pontos időkerete egyelőre nem világos. Egyházunk érdekeinek érvényre juttatásában kiváló munkamegosztás alakult ki az egyházvezetés és az OI munkatársai között, mely a szélesebb közvélemény folyamatos tájékoztatását is gördülékenyebbé teszi. iii. egyház és közélet Az elmúlt időszakban elcsendesedni látszottak az egyházakat érintő nyílt támadások, ami azonban korántsem jelenti azt, hogy minden szempontból nyugodtak lehetnénk. Ha visszatekintünk a rendszerváltozást követő két évtized választási kampányainak időszakára, akkor megfigyelhetjük, hogy a kampányok során – általában baloldali indíttatásból – a jobboldali pártokkal helyezik látványos érdekközösségbe az egyházakat, minek következtében az egyházakat érintő támadások a politikai ellenfélnek szóló üzenetté válnak. Ennek tudatában is érdemes értékelni az elmúlt hónapok borzalmas és semmivel nem indokolható cigányellenes bűntetteinek utóhatását, az erőszak eszkalálódásának következményeit. Igen pozitív visszhangja volt az erőszak ellen csendes együttlétre hívó Deák téri alkalmunknak, az ennek kapcsán kiadott nyilatkozatunknak. A roma jogvédők tevékenységének intenzívebbé válása a fejlemények láttán érthető, ugyanakkor szo-
Evangélikus Közlöny morú és felelőtlen kísérőjelenségként megjelentek a politikai motivációjú vagy egyszerűen csak tisztességtelen, esetleg egyszerűen buta kezdeményezések is, mint amilyen a szarvasi Benka Gyula általános iskola elleni rejtett kamerás akció is volt. A kialakult helyzet aggasztó volta ellenére is öröm volt megtapasztalni, hogy milyen gördülékenyen tudott együttműködni e „vészhelyzetben” minden egyházi szereplő, ki-ki a maga helyén, sajátos kapcsolatrendszerével a háttérben. Nem megengedhető, hogy ilyen nemtelen támadásokkal próbálják meg hiteltelenné tenni egyházunk szolgálatát! Ugyanakkor az eset mindnyájunk számára figyelmeztetés is: a jelenlegi helyzetben nincs helye a kettős beszédnek, a józan, közösségeink nyíltságát, toleranciáját, ugyanakkor hatékony működését előtérbe helyező érvelést nem helyettesítheti semmi. A felfokozott politikai villongások időszakának másik állandó témája az egyházi tényfeltárás kérdése. Tényfeltáró Bizottságunk működésének dilemmáiról, hiányosságairól a múlt évi jelentésemben már szóltam, jelentős változásról nem tudok beszámolni. A jelenlegi helyzetben általam érzékelt egyházon belüli polémia lényegét abban látom, hogy a zsinat által megismert anyagok milyen formában kerüljenek a világi nyilvánosság elé. Ennek megvitatása során minimumként fogom fel a bizottság működési rendjében megfogalmazott és a zsinat által is elfogadott szabályokat, amelyeket azonban lehetőség szerint össze kell egyeztetni a megjelentetendő írások tárgyát képező élő személyek és az elhunytak hozzátartozóinak személyes véleményével. Fontosnak tartom egyértelművé tenni: nem gondolom, hogy a nyilvánosság kérdésében egy kicsit is visszakozni lehetne. A kérdés az időzítés és persze annak folyamatos hangsúlyozása mind írásban, mind szóban, hogy az egyházi érintettek is áldozatai voltak egy embertelen rendszernek, melynek egykori működtetői ma is aktív résztvevői a hazai közéletnek. Egyházunk közéleti megjelenésének fontos eszköze az egyházi média. A színessé vált Evangélikus Élet, az egyre látogatottabb honlapunk és az új koncepcióval készülő Credo című folyóiratunk komoly elismerést kapott, vagy arra számíthat a tágabb olvasóközönség körében is. A Credo kapcsán kell megemlítenem, hogy az „Élő kövek egyháza” címet viselő evangélikus stratégia első, tavaly nyáron megjelent vitaanyaga számos belső fórumon megvitatásra került már. Némi hiányérzettel állapítom meg, hogy az egyházi közvélemény nem töri magát a gondolatok kommentálásában, ugyanakkor folyóiratunk dupla számban jelenteti meg a közeljövőben egyházon belüli és kívüli szakértők, érdeklődők írásait a dokumentumról. S ami nem a lényege, de fontos velejárója a stratégiaalkotásnak: értelmiségi közéletünkben igen nagy elismerés övezi az egyházi stratégiaalkotásnak már az ötletét is.
9 iV. kitekintés, javaslatok
A stratégiakészítés folyamatában, az eddig definiált szempontok mentén a közeljövőben reprezentatív felmérés készül egyházunk belső állapotáról és külső megítéléséről. A zsinat statisztikai munkabizottságának és természetesen minden megkérdezendő testvérünknek fontos szerepe lesz abban, hogy a lehető legreálisabb képet kapjuk a XXI. század elejének Magyarországi Evangélikus Egyházáról. Kérem ebben Mindnyájatok aktív közreműködését! Az Országos Presbitérium által a közelmúltban alapított Sztehlo-ösztöndíj csak az első jele annak, hogy egyházunknak fokozottabban kell reagálni szociálisan elesett honfitársaink helyzetére. Mind gyülekezeti, mind felsőbb szinten elő kell teremteni azokat a forrásokat, melyek épp az ily nehéz időkben tehetik világossá egyházunknak az elesettek iránt érzett felelősségét. Ez a szemlélet – amint ezt már most számos kiváló gyülekezeti példa igazolja – kovászként hathat közösségeink életében, ugyanakkor egyházunk közéleti felelősségvállalását is ékesen példázza. Végezetül Isten iránti hálával köszönöm meg mindenkinek érdemei szerint az együttműködést, felügyelői tevékenységem támogatását. Különösen hálás vagyok azért, hogy elnöktársammal és vezetőtársaimmal harmonikus lehet a közösen végzett szolgálat. Munkám, más irányú feladataim és a népes családom által kijutó örömteli feladatok mellett nem mindig sikerül fölösleges indulatoktól és emberi gyarlóságoktól mentesen végezni a felügyelői szolgálatot. Akiket e megnyilvánulásaim sértettek, azoktól bocsánatot kérek. Nehéz időkben fontos, hogy őszinte szóval, nyílt vitában beszéljünk közös ügyeinkről. A fentiekben erre tettem kísérletet és erre hívlak most Benneteket is.
Zsinati hatÁroZatok 8/2009. (V. 15.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (5) bekezdés b) pontja alapján az elnök-püspöki jelentést a 2008. évben végzett tevékenységről elfogadja. 9/2009. (V. 15.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (5) bekezdés b) pontja alapján az országos
Evangélikus Közlöny
10
felügyelői jelentést a 2008. évben végzett tevékenységről elfogadja.
15/2009. (V. 15.) zsinati határozat ingatlan értékesítéséről
10/2009. (V. 15.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (6) bekezdés a) pontja alapján hozzájárul az Aszód 183 hrsz és az Aszód 180 hrsz. alatt nyilvántartott, un. Podmaniczky Kastély ingatlanok bruttó 530.000.000.- (Ötszázharmincmillió) Ft összegen, Dr. Hellag Anna, illetőleg az általa megjelölt vevő részére történő értékesítéséhez. A zsinat a 2009. augusztus 31. napjáig tartó időszakra vonatkozóan felhatalmazza az országos elnökséget további tárgyalások lefolytatására és a szükséges okiratok aláírására.
A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata a Magyar Honvédségnél végzendő lelkészi szolgálatról szóló 2007. évi VI. törvény 3.§ (7) bekezdése alapján Lackner Pál tábori püspök 2008. évben folytatott tevékenységéről szóló jelentését elfogadja. 11/2009. (V. 15.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (5) bekezdés b) pontja alapján országos irodaigazgatói jelentést a 2008. évben végzett tevékenységről elfogadja. 12/2009. (V. 15.) zsinati határozat jelentés meghallgatásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (5) bekezdés b) pontja alapján az egyházi bíróság 2008. évben folytatott tevékenységéről szóló jelentést meghallgatta. 13/2009. (V. 15.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (5) bekezdés b) pontja alapján – utalva a 140.§ (2) bekezdésére – a zsinat nemlelkészi elnökének Muntag András országos tisztségviselőnek 2008. évben folytatott tevékenységéről szóló jelentést elfogadja. 14/2009. (V. 15.) zsinati határozat egyházi intézmény megszüntetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. IV. törvény 104.§ (6) bekezdés d) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 9.§-ra – a Kakas Lídia Szeretetotthon jogutód nélküli megszüntetését kezdeményezi. Felhatalmazza az országos irodaigazgatót a működési megszüntetéséhez szükséges, az intézmény működtetésének felhagyására vonatkozó nyilatkozatok, közlések megtételére azzal, hogy a megszüntetést kezdeményező végső határozatot e határozat meghozatalától számított legfeljebb 6 hónapon belül a zsinat elé kell terjeszteni.
16/2009. (V. 15.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (5) bekezdés b) pontja alapján – utalva a 140.§ (2) bekezdésére – Gregersen Labossa György országos diakóniai bizottsági elnök, országos tisztségviselő 2008. évben folytatott tevékenységéről szóló jelentést elfogadja. 17/2009. (V. 15.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (5) bekezdés b) pontja alapján – utalva a 140.§ (2) bekezdésére – Szeverényi János országos evangélizációs és missziói bizottsági elnök, országos tisztségviselő 2008. évben folytatott tevékenységéről szóló jelentést elfogadja. 18/2009. (V. 16.) zsinati határozat a zsinat ügyrendjének módosításáról 1.§ Az ügyrend 13/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A zsinatot meghívóval kell összehívni. A meghívó elektronikus úton, igény szerint postai úton küldhető ki. 2.§ Az ügyrend 20. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A zsinati ülésre a meghívottak az elnöke kérése alapján, a tárgyalt anyaggal kapcsolatban felvilágosítást adhatnak és jogosultak legfeljebb két percben a tárgyalt napirendi ponthoz hozzászólni.” 3.§ Az ügyrend 34. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Az Igtv. 104. § (5) bekezdés c) pontjában és a 141.
Evangélikus Közlöny §-ban meghatározott tisztségviselők munkájukról minden évben jelentést tesznek a zsinatnak.” 4.§ Az ügyrend 48. § (2) bekezdés második mondata helyébe a következő rendelkezés lép: „A zsinat az ügyrendi bizottság állásfoglalása után dönt a javaslatról.” 19/2009. (V. 16.) zsinati határozat jelentés elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (5) bekezdés b) pontja alapján – utalva a 140.§ (2) bekezdésére – Kendeh Gusztáv országos egyházzenei bizottsági elnök, országos tisztségviselő 2008. évben folytatott tevékenységéről szóló jelentést elfogadja. 20/2009. (V. 16.) zsinati határozat a Magyarországi evangélikus egyház 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (6) bekezdés c) pontja alapján – utalva az
11
egyház háztartásáról szóló 2000. évi I. törvény 4.§ (1) bekezdésére – a Magyarországi Evangélikus Egyház 2008. évi beszámolóját 17.910.832 ezer forint mérlegfőösszeggel és 67.264 ezer forint mérleg szerinti eredménnyel elfogadja. 21/2009. (V. 16.) zsinati határozat jelentésének elfogadásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 104.§ (5) bekezdés b) pontja alapján a tényfeltáró bizottság 2008. évi jelentését elfogadja, támogatja – bizottság által megfelelőnek tartott módon – a publikáció mielőbbi megindítását, melynek a menetrendjét a zsinat a következő ülésén tárgyalja. Támogatja továbbá, hogy a bizottság külső szakértő lektorokat kérjen fel. Budapest, 2009. május 15-16. Korányi András s.k. lelkészi elnök
Muntag András s.k. nemlelkészi elnök
Isó Dorottya s.k. lelkészi jegyző
Nagybocskai Tamás s.k. nemlelkészi jegyző
Az Evangélikus Közlöny 11. évfolyamának 1. számában megjelent a 2009. évi II. törvény melléklete, a Magyarországi Evangélikus Egyház 2009. évi költségvetése. Technikai hiba miatt a táblázatból lemaradt az első oszlop, az adott költségvetési sor száma. A következő oldalakon a javított táblázatot közöljük.
12
Evangélikus Közlöny A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE*
1100 1110 1120 1130 1140 1150 1160 1161 1170 1171 1200 1210 1211 1212 1213 1214 1220 1230 1240 1300 1330 1350 1360 1380 1400 1410 1411 1412 1413 1420 1421 1422 1423 1430 1431 1432 1440 1443 1449 1450 1500 1530 1531 1533 1600 1610 1620 1630 1640 1000
BeVÉtelek Állami támogatások Járadék + kiegészítés SZJA részesedés (felajánlás+kiegészítés) Hitoktatás Közgyűjtemény Kistelepülési illetmény pótlék Oktatási intézmények (normatíva) Oktatási intézmények (kiegészítő) Diakóniai intézmények (normatíva) Diakóniai intézmények (kiegészítő) Egyházközségi befizetések Nyugdíjas offertórium Ifjúsági offertórium Missziói offertórium Oktatási intézmények offertórium Biblia offertórium Gusztáv Adolf Segélyszolgálat (GAS) adomány, offertórium Országos járulék Egyházi személyek nyugdíjjárulék befizetései Pályázatok Budapesti gimnáziumok (Budavári Önkormányzat céltámogatás) Szélrózsa találkozó Evangélikus Országos Könyvtár Evangélikus Országos Múzeum Saját bevételek Kiadott ingatlanok bérleti díja Déli Egyházkerület püspöki hivatal területén Északi Egyházkerület püspöki hivatal területén Egyéb Hitéleti rendezvények bevételei Diakóniai bizottság programjai Evangélizációs és missziói bizottság programjai Ifjúsági bizottság programjai Pályázati önrész befizetések Egyházközségi gyűjtemények működtetésére pályázat Egyházközségi anyakönyvek restaurálása Értékesítések, szolgáltatások Belépőjegyek Egyéb Továbbszámlázott szolgáltatások Támogatások, adományok, segélyek Külföldi Gustav Adolf Werk (GAW) Bajor Egyház Kamat, árfolyamnyereség Szabad felhasználású Oktatási intézmények alap Diakóniai intézmények alap Nyugdíj alap BeVÉtelek ÖssZesen
ezer Ft
8 139 100 1 292 900 587 300 146 600 50 800 55 500 2 000 000 2 557 000 855 000 594 000 118 700 2 000 2 000 2 000 2 000 2 000 4 600 22 500 81 600 3 700 1 000 1 000 700 1 000 39 200 2 800 4 600 1 500 1 000 2 400 3 500 900 300 2 000 200 20 000 49 600 8 000 41 600 218 000 110 000 90 000 6 000 12 000 8 568 300
Evangélikus Közlöny ezer Ft kiadÁsok 210000 testületek 203 800 211000 Zsinat 5 000 212000 Presbitérium 212110 Sztehlo Gábor szoborállítás 5 000 212111 Sztehlo Gábor év 2 000 212200 Működés 1 000 213000 Elnökség 213200 1 %-ot gyűjtő kampány, egyházi kommunikáció 25 000 213400 Különkeret 5 000 214000 Püspöki tanács 214200 Támogatások, segélyek 214210 Szociális 15 000 215000 Számvevőszék 300 216000 Bíróság 300 217000 Bizottságok 217100 Diakóniai bizottság 217110 Diakóniai munka 18 000 217120 Önkéntes Diakóniai Év 4 000 217200 Egyházzenei bizottság 217210 Egyházzenei munka 6 000 217220 Orgonaprogram 8 000 217250 Gyűjteményi tanács 217260 Egyházközségi gyűjtemények működtetésére pályázat 9 000 217300 Evangélizációs és missziói bizottság 217310 Missziói bizottság és munkaágai 12 000 217320 Kórházi szolgálat 700 217330 Börtönlelkészi szolgálat 800 217340 Missziói pályázat (missziói offertórium + kiegészítés) 4 000 217360 Evangélikus Országos Presbiteri Találkozó - Budapest 2 000 217400 Oktatási bizottság 217420 Oktatási programok 217421 Pedagógus találkozó 2 500 217423 Evangélikus Gimnáziumok Országos Találkozója - EGOT 2 500 217430 Oktatási intézmények offertórium terhére 2 000 217450 Budapesti gimnáziumoknak eszközfejlesztésre (céltámogatásból) 1 000 217470 Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) - működési költség 6 000 217480 Eljárási díjak 2 000 217500 Sajtó bizottság 8 000 217600 Tényfeltáró bizottság 3 500 217700 Ifjúsági bizottság 217710 Gyermek és ifjúsági munka 16 000 217720 Egyetemi Gyülekezetek 3 700 217730 Gyermek és ifjúsági pályázat (ifjúsági offertórium + kiegészítés) 6 000 217740 Szélrózsa találkozó 3 500 217800 Külügyi kapcsolatok 217810 Tagdíjak 4 000 217820 Utazási és programköltségek 9 000 217830 Határon túli magyarok 6 000 217900 Bizottságok működési költségei 5 000 220000 Önkormányzatok 1 315 700 221000 Országos Egyház 221110 Illetmények 175 000
13 végrehajtási eljárás
a zsinat egyik elnöke
az országos elnökség egyik tagja az országos elnökség egyik tagja az országos irodaigazgató
az országos elnökség egyik tagja az országos elnökség egyik tagja
a kerületi elnökség egyik tagja, az orsz. irodaig.
a számvevőszék elnöke a bíróság elnöke
a diakóniai osztály vezetője a diakóniai osztály vezetője
az egyházzenei bizottság elnöke az egyházzenei bizottság elnöke
a gyűjteményi tanács elnöke
az evangélizációs és missziói bizottság elnöke
az OP által kijelölt személy az OP által kijelölt személy az evangélizációs és missziói bizottság elnöke
az országos felügyelő
az OP által kijelölt személy az OP által kijelölt személy az oktatási és nevelési bizottság elnöke
az oktatási osztály vezetője az oktatási osztály vezetője az oktatási osztály vezetője a sajtóbizottság elnöke az OP által kijelölt személy
a gyermek és ifjúsági bizottság elnöke az egyetemi gyülekezetekért felelős püspök
a gyermek és ifjúsági bizottság elnöke
a Szélrózsa találkozó vezetője
a külügyekért felelős püspök a külügyekért felelős püspök az OP által kijelölt személy az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató
14
221120 221130 221140 221150 221160 221170 221180 221190 221200 221210 221220 221230 221240 221300 221400 221410 221420 221430 221500 221510 221520 221530 222000 222100 222110 222120 222130 222140 222200 222210 222220 222230 222300 222310 222320 222330 223000 223100 224000 224110 224120 224140 224150 224160 224170 224180 224190 224200 224210 224220 224230 224231
Evangélikus Közlöny kiadÁsok Természetbeni juttatások Megbízási díjak Törvényes terhek Képzési támogatások Biztosítás Irodai kiadások Posta, telefon, banki költségek Útiköltség, napidíjak Gépkocsi fenntartás Közüzemi díjak Reprezentáció Felszerelések Számítástechnika Lelkész-, egyéb konferenciák, gyülekezeti munkatársképzés Ingatlanfenntartási kiadások Üllői úti székház beruházási alap Aszódi kastély (állagmegőrzés, őrzés) Egyéb országos ingatlanok Központi beruházási támogatások Pályázat előkészítés, önrész Gépkocsi vásárlás Egységes ügyviteli rendszer kiépítése Egyházkerületek Déli Egyházkerület Személyi + járulék Működési költségek Különkeret Fűtéskorszerűsítés Északi Egyházkerület Személyi + járulék Működési költségek Különkeret Nyugati Egyházkerület Személyi + járulék Működési költségek Különkeret Egyházmegyék Működési támogatás Egyházközségek Járadékfizetés Működési támogatás Központi illetménypótlék Hitoktatói díjak Felújítási támogatás (egyházmegyék döntése alapján) Szabályrendelet szerinti felújítási támogatások, vásárlás Belső egyházi kártalanítás Számítógép pályázat, szoftvare fejlesztés, tanfolyamok Gyülekezeti anyakönyvek restaurálása Egyházközségek biztosítása (továbbszámlázandó) Gusztáv Adolf Segélyszolgálat (GAS) adomány, offertórium terhére Céltámogatások továbbutalása Gustav Adolf Werk (GAW) segélyek
ezer Ft
végrehajtási eljárás
19 000 45 000 49 000 1 500 700 5 000 11 500 2 500 9 000 12 000 2 000 4 000 10 000 4 000
az országos irodaigazgató
6 500 12 000 11 000
az országos irodaigazgató
50 000 40 000 57 000
a kerületi elnökség egyik tagja, az orsz. irodaig.
21 500 13 400 20 000 10 000
a kerületi elnökség egyik tagja
25 500 14 300 20 000
a kerületi elnökség egyik tagja
22 500 12 000 20 000
a kerületi elnökség egyik tagja
41 000
az országos irodaigazgató
83 300 39 000 51 000 146 600 90 000 70 000 25 000 4 000 1 300 20 000 4 600 8 000
az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató
az országos irodaigazgató az országos irodaigazgató
a kerületi elnökség egyik tagja a kerületi elnökség egyik tagja a kerületi elnökség egyik tagja
a kerületi elnökség egyik tagja a kerületi elnökség egyik tagja
a kerületi elnökség egyik tagja a kerületi elnökség egyik tagja
az országos irodaigazgató a kerületi elnökség egyik tagja a kerületi elnökség egyik tagja az országos irodaigazgató az egyházmegyei elnökség egyik tagja
az országos presbitérium az országos presbitérium az országos irodaigazgató az országos levéltár igazgatója az országos irodaigazgató az országos GAS-lelkész
támogatás
Evangélikus Közlöny ezer Ft kiadÁsok 224232 Bajor Egyházi támogatások 26 000 230000 intézmények 6 492 500 231000 Oktatási 231100 Oktatási intézmények (normatíva) 2 000 000 231200 Oktatási intézmények (kiegészítő) 2 513 000 231300 Oktatási intézmények alap 113 000 231400 Evangélikus Pedagógiai Központ (EPK) (normatíva) 21 000 231500 Működési támogatás 231510 Evangélikus Hittudományi Egyetem - működési támogatás 50 000 231520 Luther Otthon - működési támogatás 14 000 231530 Magyar Protestáns Kollégium - működési támogatás 3 100 231540 Lelkészakadémia 3 700 231600 Beruházásra, felújításra 231610 Békéscsabai Kollégiumvásárlás IV. részlet 80 000 232000 Diakóniai 232100 Diakóniai intézmények (normatíva) 855 000 232200 Diakóniai intézmények (kiegészítő) 534 600 232300 Diakóniai intézmények alap 65 400 232400 Diakóniai Módszertani Központ 3 000 232500 Beruházásra, felújításra 232520 Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség - szeretetotthon építés II. 25 000 233000 Gyűjteményi 233100 Evangélikus Országos Könyvtár - működési költségek 17 100 233200 Evangélikus Országos Levéltár - működési költségek 20 400 233300 Evangélikus Országos Múzeum - működési költségek 29 900 233310 Kiállító helységek bérleti díja 5 800 233320 Bővítési tervek elkészítése 9 000 233400 Vidéki szakgyűjtemények - működési támogatás 8 000 233500 Közgyűjtemények - közös működési költségek 800 234000 Kiadói 234100 Luther Kiadó 234110 Kiadványok ártámogatása 234111 Evangélikus Élet 23 500 234112 Lelkipásztor 3 900 234113 Credo 2 200 234114 Evangélikus Közlöny 1 700 234120 Honlap 4 600 234300 Könyvek, kiadványok kiadásának támogatása 234310 XX. századi magyar teológusok 1 300 234320 Egyéb 5 000 234400 Luther Kiadói kiadványok előfizetési díjai 6 900 235000 egyéb 235100 Működési támogatások 235110 Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ, Révfülöp 12 000 235120 Evangélikus Konferencia és Missziói Központ, Balatonszárszó 12 000 235130 Béthel Missziói Otthon, Piliscsaba 12 000 235140 Kántorképző Intézet, Fót 12 000 235150 Kapernaum, Gyenesdiás 7 000 235160 Evangélikus Missziói Központ, Cinkota 5 000 235170 Telekgerendás 1 000 235200 Felújítási, beruházási támogatások 235210 Ordass Lajos Ev. Okt. Központ, Révfülöp - állagmegóvás, bővítés 4 000
15 szakmai ellenjegyzők
támogatás
az oktatási osztály vezetője az országos presbitérium az országos presbitérium az oktatási osztály vezetője
támogatás támogatás támogatás az OP által kijelölt személy
támogatás
a diakóniai osztály vezetője az országos presbitérium az országos presbitérium a diakóniai osztály vezetője
támogatás
az országos könyvtár igazgatója az országos levéltár igazgatója az országos múzeum igazgatója az országos elnökség egyik tagja az országos múzeum igazgatója a gyűjteményi tanács vezetője a gyűjteményi tanács vezetője
támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás
az országos elnökség egyik tagja az országos elnökség egyik tagja az országos elnökség egyik tagja
támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás
az országos elnökség egyik tagja
Evangélikus Közlöny
16
kiadÁsok 235240 Kántorképző Intézet, Fót - telekvásárlás, bővítés terveztetése 240000 egyesületek, alapítványok támogatása 240100 Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) 240200 Evangélium Színház 240300 FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület 240400 Lutheránia Egyházzenei Alapítvány 240500 Magyar Evangélikus Konferencia (MAEK) 240600 Magyar Ökumenikus Segélyszervezet - tagdíj 240700 Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 240800 Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ) 240900 Sárszentlőrinci Népfőiskola 241000 Szőlőtő Alapítvány (Györköny) 241100 Magyar Bibliatársulat Alapítvány 241200 Protestáns Újságírók Szövetsége (PRUSZ) 241300 Ökumenikus Tanulmányi Központ 248000 Belső egyházi kártalanítás 249000 Egyéb 250000 egyházi személyek 251100 Nyugdíjosztály 251110 Nyugdíjkifizetések 251150 Posta- és bankköltségek, Szolidaritási alap előkészítése, egyéb 251160 Nyugdíj alap 251200 Egyéb 251210 Egyházi személyek egészség és nyugdíjbiztosítási járulékai 251220 Kistelepülési illetmény pótlék 251230 Nyugdíjba vonuló lelkészek lakás vásárlási támogatása 251240
Lelkészek, világi tisztségviselők, országos irodai alkalmazottak egészségi állapotfelmérése
260000 tartalékok 261000 Általános tartalék 262000 Vis Major/katasztrófa alap 270000 egyebek 271000 Hitel 271100 Hiteltörlesztés 271200 Hitelkamat 271300 Hosszútávú befektetés 200000 kiadÁsok ÖssZesen
ezer Ft
szakmai ellenjegyzők
6 600 57 200 1 200 2 000 1 200 2 000 1 500 1 500 8 500 1 600 4 400 5 000 1 400 400 300 22 000 4 200 341 100
az országos elnökség egyik tagja
122 000 6 500 27 100
a nyugdíjosztály ügyvivője
115 000 55 500 10 000 5 000
a kerületi elnökség egyik tagja
45 000 20 000 25 000 113 000 50 000 8 000 55 000 8 568 300
támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás az országos presbitérium az országos elnökség egyik tagja
a nyugdíjosztály ügyvivője a nyugdíjosztály ügyvivője
a kerületi elnökség egyik tagja a kerületi elnökség egyik tagja az országos elnökség egyik tagja
a 2.§ szerint a 2.§ szerint
szerződés szerint szerződés szerint az országos presbitérium
Evangélikus Közlöny
17
ORSZÁGOS PRESBITÉRIUM Budapest, 2009. április 23., 2009. május 28.
a MaGyarorsZÁGi eVanGÉlikus eGyhÁZ orsZÁGos PresBitÉriuMa 2009. ÁPrilis 23. naPjÁn És 2009. MÁjus 28. naPjÁn MeGhoZott hatÁroZatai
35/2009. (iV. 23.) országos presbitériumi határozat az evangélikus hittudományi egyetem jelentéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja alapján az Evangélikus Hittudományi Egyetem jelentését a 2008 áprilisa és 2009 márciusa között végzett tevékenységéről elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. május 23. 36/1/2009. (iV. 23.) országos presbitériumi határozat révfülöpi intézmény intézményvezetője választásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17.§ (1) bekezdése alapján – a révfülöpi Ordass Lajos Oktatás Központ intézmény intézményvezetőjének 2009. május 1-től 2015. március 31-ig Hafenscher Károlyt megválasztja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. április 30. 40/2009. (iV. 23.) országos presbitériumi határozat országos szabályrendelet módosításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (5) bekezdése alapján – utalva az egyházi jogszabályokról szóló 2005 évi VI. törvény 4.§ (3) bekezdésére – az egyházi kiegészítő támogatás, valamint az egyházi kiegészítő támogatás korrekciós összegének felhasználásáról szóló 5/2008. (XII. 22.) országos szabályrendelet módosítását elfogadja. Felelős: Mihályi Zoltánné Határidő: 2009. április 23.
45/2009. (iV. 23.) országos presbitériumi határozat a Magyarországi evangélikus egyház 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés a) pontja alapján a Magyarországi Evangélikus Egyház 2008. évi beszámolóját 17.910.832 ezer forint mérlegfőösszeggel és 67.264 ezer forint mérleg szerinti eredménnyel zsinati elfogadásra javasolja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. május 1. 54/2009. (iV. 23.) országos presbitériumi határozat a deák téri evangélikus Gimnázium iskola alapítvány alapító okiratáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma alapító az egyház igazgatásáról és szervezetéről szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (5) bekezdése alapján - a Fővárosi Bíróság 12. Pk. 60.118/2000/9-I. végzésében foglaltaknak eleget téve, az abban foglalt törvényes határidőben és a 2009. március 3. napján kelt kérelem módosításával, az Deák Téri Evangélikus Gimnázium Alapítvány új kuratóriumi tagjának: Lengyel Annát, Szőkéné Mezősi Tímeát, Inámi-Bolgár Lászlónét, Urbán Ágnest és Vereckei Szilviát jelöli ki; és ezzel egyidejűleg az Deák Téri Evangélikus Gimnázium Alapítvány 2009. április 23. napján módosított és egységes szerkezetű alapító okiratát elfogadja. Felelős: Dr. Benkő Ingrid Határidő: 2009. április 30. 56/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat országos irodai osztályvezető jogviszonyáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 144.§ (3) bekezdése alapján Kalina Katalinnal az országos iroda oktatási osztályának 2009. július 1. napjával történő osztályvezetői jogviszony létesítést jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 30.
18
Evangélikus Közlöny
57/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat munkacsoport létrehozásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (5) bekezdése alapján – utalva a Szolidaritási Alappal kapcsolatos munkatervről szóló 43/2008. (XI. 28.) zsinati határozatra – a nyugdíj- és egészségbiztosítás, a gyülekezetek támogatása, a központi segélyalap, a központi offertóriumok rendszerének áttekintését követően az egyházközségek működési támogatása új rendszerének kidolgozására, ezzel kapcsolatos országos szabályrendelet előkészítésére munkacsoportot hoz létre, melynek tagjai: Abaffy Zoltán, Csorba Gábor, Muntag András, Szemerei János, Szentpéteri Kálmán, Dr. Székács György és Zászkaliczky Pál, valamint esperesi tanács 1 képviselője. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. július 8. 58/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat rózsák tere oktatási intézmény intézményvezetője választásáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17.§ (1) bekezdés e) pontára – a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiuma oktatási intézmény intézményvezetőjének Károlyfalvi Zsoltot megválasztja. Az intézményvezetői megbízás 6 tanévre szól. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 60/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat országos szabályrendelet módosításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyházi jogszabályokról szóló 2005. évi VI. törvény 4.§ (1) bekezdése alapján – utalva az egyházi jogszabályokról szóló 2005 évi VI. törvény 4.§ (3) bekezdésére – a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonában álló lakások és helyiségek használatáról és hasznosításáról szóló 2/2007. (VII.17.) országos szabályrendelet módosítását elfogadja. Az országos presbitérium kéri az országos irodát, hogy a szabályrendelet és annak módosítása egységes szerkezetben jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. július 10.
62/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat országos szabályrendelet módosításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (5) bekezdése alapján – utalva az egyházi jogszabályokról szóló 2005 évi VI. törvény 4.§ (3) bekezdésére – a Magyarországi Evangélikus Egyház uniós pályázati rendszeréről szóló 1/2008. (V. 29.) országos szabályrendelet módosítását elfogadja. Az országos presbitérium kéri az országos irodát, hogy a szabályrendelet és annak módosítása egységes szerkezetben jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. július 10. 63/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat országos szabályrendelet módosításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (5) bekezdése alapján – utalva az egyházi jogszabályokról szóló 2005 évi VI. törvény 4.§ (3) bekezdésére – az egyházi kiegészítő támogatás, valamint az egyházi kiegészítő támogatás korrekciós összegének felhasználásáról szóló 5/2008. (XII. 22.) országos szabályrendelet módosítását elfogadja. Az országos presbitérium kéri az országos irodát, hogy a szabályrendelet és annak módosítása egységes szerkezetben jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. július 10. 67/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat agape diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Agape Evangélikus Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 112.530,- eFt bevételi főösszeggel és 103.976,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/2/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat Baldauf diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 301.964,- eFt
Evangélikus Közlöny
19
bevételi főösszeggel és 345.991,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
eFt bevételi főösszeggel és 67.374,- eFt kiadási főöszszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
67/3/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat ÉliM diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról
67/7/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat balassagyarmati diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az ÉLIM Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 149.545,- eFt bevételi főösszeggel és 89.892,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Szeretetház (Balassagyarmat) diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 33.435,- eFt bevételi főösszeggel és 32.617,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
67/4/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat eMMaus diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az EMMAUS Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 251.960,- eFt bevételi főösszeggel és 212.589,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/5/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kaposszekcsői diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Diakóniai Otthon intézmény 2008. évi beszámolóját 159.532,- eFt bevételi főösszeggel és 162.703,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/6/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kistarcsai diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Papnék, Johannita Szeretetotthon diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 65.254,-
67/8/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat békéscsabai diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Szeretetotthon (Békéscsaba) diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 107.709,- eFt bevételi főösszeggel és 100.211,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/9/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat „kakas lídia” diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a „Kakas Lídia” Nyugdíjas Egyházi Alkalmazottak Otthona diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 50.214,- eFt bevételi főösszeggel és 44.266,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/10/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat FÉBÉ diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alap-
20
Evangélikus Közlöny
ján a FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 29.901,- eFt bevételi főösszeggel és 29.352,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/11/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kőszegi diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Kőszegi Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 77.792,- eFt bevételi főösszeggel és 77.582,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/12/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kondorosi diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Kondorosi Nyugdíjasház – Evangélikus Egyház diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 74.544,eFt bevételi főösszeggel és 76.709,- eFt kiadási főöszszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/13/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat johanneum diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 353.638,- eFt bevételi főösszeggel és 327.986,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
67/14/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat oltalom diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Oltalom Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 375.074,- eFt bevételi főösszeggel és 332.202,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/15/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat szarvasi diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Ótemplomi Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 203.764,- eFt bevételi főösszeggel és 181.375,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/16/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat sarepta diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 415.486,- eFt forint bevételi főösszeggel és 339.339,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/17/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat szombathelyi diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Túróczy Zoltán Szombathelyi Evangélikus Idősek Szeretetotthona diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 58.631,- eFt forint bevételi főösszeggel és 55.839,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
Evangélikus Közlöny 67/18/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat rákospalotai diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Rákospalotai Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 93.936,- eFt bevételi főösszeggel és 81.052,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 67/19/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kapernaum diakóniai intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a „Kapernaum” Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2008. évi beszámolóját 117.301,- eFt bevételi főösszeggel és 136.889,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat agape diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Agape Evangélikus Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 103.850,- eFt forint bevételi főösszeggel és 146.410,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/2/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat Baldauf diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 108.129,- eFt bevételi főösszeggel és 143.687,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 23.
21
68/3/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat ÉliM diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az ÉLIM Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 90.650,- eFt bevételi főösszeggel és 90.650,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/4/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat eMMaus diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az EMMAUS Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 228.000,- eFt bevételi főösszeggel és 228.000,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/5/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kaposszekcsői diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Diakóniai Otthon diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 150.212,- eFt bevételi főöszszeggel és 143.835,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/6/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kistarcsai diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Papnék, Johannita Szeretetotthon diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 68.089,eFt bevételi főösszeggel és 68.089,- eFt kiadási főöszszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
22
Evangélikus Közlöny
68/7/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat balassagyarmati diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Szeretetház (Balassagyarmat) diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 34.473,- eFt bevételi főösszeggel és 35.849,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
68/11/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kőszegi diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Kőszegi Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 57.090,- eFt bevételi főösszeggel és 57.090,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
68/8/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat békéscsabai diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről
68/12/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kondorosi diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Szeretetotthon (Békéscsaba) diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 113.417,- eFt bevételi főösszeggel és 115.746,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/9/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat „kakas lídia” diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a „Kakas Lídia” Nyugdíjas Egyházi Alkalmazottak Otthona diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 52.040,- eFt bevételi főösszeggel és 53.000,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/10/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat FÉBÉ diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 26.197,- eFt bevételi főösszeggel és 26.800,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Kondorosi Nyugdíjasház – Evangélikus Egyház diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 73.424,eFt bevételi főösszeggel és 65.697,- eFt kiadási főöszszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/13/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat johanneum diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 333.198,- eFt bevételi főösszeggel és 333.198,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/14/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat oltalom diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Oltalom Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 315.303,- eFt bevételi főöszszeggel és 315.303,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
Evangélikus Közlöny 68/15/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat szarvasi diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Ótemplomi Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 191.041,- eFt bevételi főösszeggel és 191.041,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/16/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat sarepta diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 400.000,- eFt bevételi főösszeggel és 400.000,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/17/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat szombathelyi diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Túróczy Zoltán Szombathelyi Evangélikus Idősek Szeretetotthona diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 66.487,- eFt bevételi főösszeggel és 71.761,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/18/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat rákospalotai diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Rákospalotai Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 72.104,- eFt bevételi főösszeggel és 71.172,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja.
23
Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 68/19/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kapernaum diakóniai intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a „Kapernaum” Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 2009. évi költségvetését 112.710,- eFt bevételi főösszeggel és 112.710,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 69/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat diakóniai intézmények 2009. évi pótköltségvetés készítési kötelezettségéről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján – utalva az adójogi változásokra – a diakóniai intézményekre vonatkozóan pótköltségvetés készítési kötelezettséget ír elő, melynek határideje 2009. július 1. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. május 29. 70/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat aszódi oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma oktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 381.120,- eFt bevételi főösszeggel és 387.595,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 70/2/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat békéscsabai oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény oktatási intézmény 2008. évi beszá-
24
Evangélikus Közlöny
molóját 548.216,- eFt bevételi főösszeggel és 732.236,eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
282.885,- eFt bevételi főösszeggel és 262.126,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
70/3/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat bonyhádi oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról
70/7/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Bonyhádi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium oktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 601.471,- eFt bevételi főösszeggel és 602.961,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Luther Márton Kollégium oktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 125.560,- eFt bevételi főösszeggel és 127.410,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
70/4/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat deák téri oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról
70/8/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat líceum oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Deák Téri Evangélikus Gimnázium oktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 189.902,- eFt bevételi főösszeggel és 198.014,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium oktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 414.134,- eFt bevételi főösszeggel és 410.811,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
70/5/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat miskolci oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról
70/9/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat soproni oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola oktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 374.151,- eFt bevételi főösszeggel és 365.736,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola oktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 160.980,- eFt bevételi főösszeggel és 165.620,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
70/6/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról
70/10/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat rózsák tere oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium oktatási intézmény 2008. évi beszámolóját
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti
Evangélikus Közlöny Kollégiuma oktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 95.448,- eFt bevételi főösszeggel és 105.517,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 70/11/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kőszegi oktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium oktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 370.020,- eFt bevételi főösszeggel és 380.466,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 71/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat aszódi oktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma oktatási intézmény 2009. évi költségvetését 423.477,- eFt bevételi főösszeggel és 459.808,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 71/2/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat békéscsabai oktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről
25
ján a Bonyhádi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium oktatási intézmény 2009. évi költségvetését 652.053,- eFt forint bevételi főösszeggel és 665.430,eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 71/4/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat deák téri oktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Deák Téri Evangélikus Gimnázium oktatási intézmény 2009. évi költségvetését 215.556,- eFt bevételi főösszeggel és 225.954,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 71/5/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat miskolci oktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola oktatási intézmény 2009. évi költségvetését 384.523,- eFt bevételi főösszeggel és 449.986,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 71/6/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény oktatási intézmény 2009. évi költségvetését 753.902,- eFt bevételi főösszeggel és 775.318,eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium oktatási intézmény 2009. évi költségvetését 313.830,eFt bevételi főösszeggel és 264.139,- eFt kiadási főöszszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
71/3/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat bonyhádi oktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről
71/7/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi oktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alap-
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alap-
26
Evangélikus Közlöny
ján a Luther Márton Kollégium oktatási intézmény 2009. évi költségvetését 125.940,- eFt bevételi főöszszeggel és 125.940,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 71/8/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat líceum oktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium oktatási intézmény 2009. évi költségvetését 458.592,- eFt bevételi főöszszeggel és 419.703,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 71/9/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat soproni oktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola oktatási intézmény 2009. évi költségvetését 178.506,- eFt bevételi főösszeggel és 199.755,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 71/10/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat rózsák tere oktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiumai 2009. évi költségvetését 75.547,- eFt bevételi főösszeggel és 79.562,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium oktatási intézmény 2009. évi költségvetését 353.214,- eFt bevételi főösszeggel és 364.417,- eFt kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 72/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat oktatási intézmények 2009. évi pótköltségvetés készítési kötelezettségéről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján – utalva az adójogi változásokra – az oktatási intézményekre vonatkozóan pótköltségvetés készítési kötelezettséget ír elő, melynek határideje 2009. július 1. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. május 29. 73/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat balatonszárszói konferencia- és üdülőközpont 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Konferencia és Missziói Otthon intézmény 2008. évi beszámolóját 54.519.939,- Ft bevételi főösszeggel és 56.924.731,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 73/2/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat Béthel konferencia- és üdülőközpont 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Béthel Missziói Otthon intézmény 2008. évi beszámolóját 34.579.139,- Ft bevételi főösszeggel és 31.444.168,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
71/11/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kőszegi oktatási intézmény 009. évi költségvetéséről
73/3/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat révfülöpi konferencia- és üdülőközpont 2008. évi beszámolójáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló
Evangélikus Közlöny 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ intézmény 2008. évi beszámolóját 47.925.764,- Ft bevételi főösszeggel és 42.713.436,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 74/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat luther otthon felsőoktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján Luther Otthon Szakkollégium felsőoktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 19.389.851,- Ft bevételi főösszeggel és 15.205.400,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 74/2/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat ehe felsőoktatási intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Hittudományi Egyetem felsőoktatási intézmény 2008. évi beszámolóját 296.540.738,- Ft bevételi főösszeggel és 308.870.840,- Ft kiadási főöszszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 75/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat luther kiadó tájékoztatási intézmény 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Luther Kiadó tájékoztatási intézmény 2008. évi beszámolóját 189.507.000,- Ft bevételi főösszeggel és 186.819.000,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 76/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kántorképző intézet 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alap-
27
ján a Kántorképző Intézet intézmény 2008. évi beszámolóját 19.627.017,- Ft bevételi főösszeggel és 19.102.075,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 77/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat balatonszárszói konferencia- és üdülőközpont 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Konferencia és Missziói Otthon intézmény 2009. évi költségvetését 58.550.000,- Ft bevételi főösszeggel és 58.550.000,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 77/2/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat Béthel konferencia- és üdülőközpont 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Béthel Missziói Otthon intézmény 2009. évi költségvetését 32.435.000,- Ft bevételi főösszeggel és 32.435.000,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 77/3/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat révfülöpi konferencia- és üdülőközpont 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ intézmény 2009. évi költségvetését 63.150.000,- Ft bevételi főösszeggel és 69.020.000,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 78/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat luther otthon felsőoktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján Luther Otthon Szakkollégium felsőoktatási intéz-
28
Evangélikus Közlöny
mény 2009. évi költségvetését 47.496.000,- Ft bevételi főösszeggel és 46.542.000,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 78/2/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat ehe felsőoktatási intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján az Evangélikus Hittudományi Egyetem felsőoktatási intézmény 2009. évi költségvetését 238.500.000,- Ft bevételi főösszeggel és 234.500.000,- Ft kiadási főöszszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 79/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat luther kiadó tájékoztatási intézmény 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Luther Kiadó tájékoztatási intézmény 2009. évi költségvetését 171.331.000,- Ft bevételi főösszeggel és 173.473.000,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 80/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kántorképző intézet 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján a Kántorképző Intézet intézmény 2009. évi költségvetését 17.904.000,- Ft bevételi főösszeggel és 17.904.000,Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 81/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat egyéb intézmények 2009. évi pótköltségvetés készítési kötelezettségéről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés e) pontja alapján – utalva az adójogi változásokra – az országos egyház által fenntartott egyéb intézményekre vonatkozóan
pótköltségvetés készítési kötelezettséget ír elő, melynek határideje 2009. július 1. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. május 29. 82/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat bács-kiskuni egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Bács-Kiskuni Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 7.256.393,- Ft bevételi főösszeggel és 6.827.217,- Ft főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/2/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kelet-békési egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 8.896.662,- Ft forint bevételi főösszeggel és 7.247.618,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/3/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat nyugat-békési egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 8.082.000,- Ft bevételi főösszeggel és 15.065.078,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/4/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat pesti egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Pesti Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 7.372.309,- Ft bevételi főösszeggel és 6.482.279,Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
Evangélikus Közlöny 82/5/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat tolna-baranyai egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 6.053.098,- Ft bevételi főösszeggel és 4.939.229,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/6/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat borsod-hevesi egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 6.194.543,- Ft bevételi főösszeggel és 5.766.255,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/7/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat budai egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Budai Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 7.930.728,- Ft bevételi főösszeggel és 6.433.356,Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/8/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat dél-pesti egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Dél-Pesti Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 6.038.841,- Ft bevételi főösszeggel és 5.792.817,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/9/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat északi-pesti egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alap-
29
ján az Észak-Pesti Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 7.948.948,- Ft bevételi főösszeggel és 7.710.297,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/10/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat hajdú-szabolcsi egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 4.412.897,- Ft bevételi főösszeggel és 4.179.868,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/11/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat nógrádi egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 8.694.009,- Ft bevételi főösszeggel és 8.741.403,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/12/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat fejér-komáromi egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 6.334.682,- Ft bevételi főösszeggel és 6.028.682,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/13/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat győr-mosoni egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye 2008. évi
30
Evangélikus Közlöny
beszámolóját 10.452.193,- Ft bevételi főösszeggel és 8.938.639,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/14/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat somogy-zalai egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 9.844.048,- Ft bevételi főösszeggel és 9.319.004,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/15/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat soproni egyházmegye 2008 évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Soproni Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 5.818.825,- Ft bevételi főösszeggel és 5.556.354,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/16/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat vasi egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Vasi Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 7.803.177,- Ft bevételi főösszeggel és 8.298.792,Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 82/17/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat veszprémi egyházmegye 2008. évi beszámolójáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye 2008. évi beszámolóját 6.457.528,- Ft bevételi főösszeggel és 6.496.192,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja.
Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat bács-kiskuni egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Bács-Kiskuni Evangélikus Egyházmegye 2009. évi beszámolóját 7.426.350,- Ft bevételi főösszeggel és 7.426.350,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/2/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat kelet-békési egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 7.995.200,- Ft bevételi főösszeggel és 7.995.200,- Ft kiadási főösszeggel elfogadja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/3/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat nyugat-békési egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 6.744.000,- Ft bevételi főösszeggel és 6.964.000,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/4/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat pesti egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Pesti Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését. 7.675.000,- Ft bevételi főösszeggel és 7.675.000,Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
Evangélikus Közlöny
31
83/5/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat tolna-baranyai egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 6.148.975,- Ft bevételi főösszeggel és 5.717.975,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján az Észak-Pesti Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 4.812.000,- Ft bevételi főösszeggel és 4.812.000,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
83/6/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat borsod-hevesi egyházmegye 2009. évi költségvetéséről
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 5.192.000,- Ft .bevételi főösszeggel és 5.192.000,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 6.162.250,- bevételi főösszeggel és 6.612.250,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/7/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat budai egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Budai Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 6.177.000,- Ft bevételi főösszeggel és 6.220.200,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/8/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat dél-pesti egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Dél-Pesti Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 5.973.280,- Ft bevételi főösszeggel és 5.776.000,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/9/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat északi-pesti egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló
83/10/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat hajdú-szabolcsi egyházmegye 2009. évi költségvetéséről
83/11/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat nógrádi egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 5.092.110,- Ft bevételi főösszeggel és 5.392.800,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/12/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat fejér-komáromi egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 6.937.051,- Ft bevételi főösszeggel és 6.306.675,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/13/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat győr-mosoni egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbi-
32
Evangélikus Közlöny
tériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 5.522.000,- Ft bevételi főösszeggel és 5.522.000,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/14/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat somogy-zalai egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 5.683.560,- Ft bevételi főösszeggel és 5.865.110,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 83/15/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat soproni egyházmegye 2009. évi költségvetéséről
ján a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 6.574.900,- Ft bevételi főösszeggel és 6.574.900,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28. 84/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat a Magyarországi evangélikus egyház könyveléséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés b) pontja alapján elrendeli, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház könyvelése az egységes ügyviteli rendszer részeként 2010. január 1. napjától kezdődően az országos irodában történjen. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2010. január 1. 86/1/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat evangélikus országos Múzeum intézményvezetője választásáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Soproni Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 5.561.000,- Ft bevételi főösszeggel és 5.561.000,- Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17.§ (1) bekezdése alapján – az Evangélikus Országos Múzeum intézmény intézményvezetőjének 2009. június 1-től 2015. május 31-ig Harmati Béla Lászlót megválasztja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. május 31.
83/16/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat vasi egyházmegye 2009. évi költségvetéséről
87/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat békéscsabai oktatási intézmény intézményvezetője választásáról
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a Vasi Evangélikus Egyházmegye 2009. évi költségvetését 6.931.505,- Ft bevételi főösszeggel és 7.596.000,Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (3) bekezdés c) pontja alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17.§ (1) bekezdés e) pontára – a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény oktatási intézmény intézményvezetőjének Kolarovszki Zoltánt megválasztja. Az intézményvezetői megbízás 6 tanévre szól. Felelős: Kákay István Dezső Határidő: 2009. június 28.
83/17/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat veszprémi egyházmegye 2009. évi költségvetéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés d) pontja alap-
Evangélikus Közlöny 97/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat bonyhádi ingatlanvásárlásról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján – utalva a 104.§ (6) bekezdés a) pontjára – felhatalmazza az országos elnökséget a Bonyhád 1237 hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanra vonatkozó befektetési, illetve multifunkciós célú adásvételi szerződés megkötésére legfeljebb 50.000.000.- Ft összegű értékhatárig (2009. évben 5.000.000.- Ft vételárrésznek az általános tartalékalap keret terhére), amennyiben az ingatlan tulajdoni lapjára feljegyzett 465/1979.01.17 sz. építési és telekalakítási tilalom teher törlésre kerül. Felelős: országos elnökség Határidő: 2009. december 31.
5/2008. (Xii. 22.) orsZÁGos sZaBÁlyrendelet aZ eGyhÁZi kieGÉsZítő tÁMoGatÁs, ValaMint aZ eGyhÁZi kieGÉsZítő tÁMoGatÁs korrekciós ÖssZeGÉnek FelhasZnÁlÁsÁról A Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: MEE) országos presbitériuma (a továbbiakban: OP) az MEE 2008. évi I. törvényének 10.§ (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az MEE közoktatási intézményei után az MEE-nek járó egyházi kiegészítő támogatás, valamint az MEE közoktatási intézményei után az MEE-nek járó egyházi kiegészítő támogatás korrekciós összegének felhasználásáról a következő szabályrendeletet alkotja. i. fejezet Általános rendelkezések 1.§ (1) E szabályrendelet hatálya kiterjed az egyházi kiegészítő támogatás és az egyházi kiegészítő támogatás korrekciós összegének felhasználásra. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott összeget az MEE – az e szabályrendeletben meghatározottak szerint – az MEE közoktatási intézményei, valamint az általuk nyújtott szolgáltatások támogatására fordítja. ii. fejezet Értelmező rendelkezések 2.§ E szabályrendelet alkalmazásában: 1. egyházi kiegészítő támogatás: a közoktatási intézményt működtető egyházaknak, az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. állami törvény (a továbbiakban: Ehtv.) 6.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerint az
33
egyháznak járó – a mindenkori állami költségvetési törvényben számszerűen meghatározott – támogatás. 2. az egyházi kiegészítő támogatás korrekciós összege: a közoktatási intézményt működtető egyházaknak, az Ehtv. 6.§ (5) bekezdésében meghatározottak szerint járó – a mindenkori állami költségvetési törvény végrehajtásáról szóló törvényben számszerűen meghatározott – támogatás. 3. MEE közoktatási intézménye: az MEE 2005. évi VIII. törvénye alapján alapított és fenntartott olyan közoktatási intézmény, amelynek működése alapján az MEE kiegészítő támogatás igénylésére jogosult, és amely intézmény után az MEE ténylegesen támogatásban részesül (a továbbiakban: intézmény). 4. Minőségirányítási Program: az OP 34/2007. (III.29.) számú határozatával jóváhagyott, az MEE közoktatási intézményeire kiterjedő hatályú Minőségirányítási Program. 5. egyházi díj: az OP által az 1/2007. (V.10.) országos szabályrendelettel alapított Prónay Sándor-díj. 6. egységes integrált ügyviteli rendszer: a 126/2008 (VII. 3.) országos presbitérium határozatának megfelelően 2009. január 1-től az MEE oktatási intézményeiben bevezetendő ügyviteli rendszer. 7. pályázati referensek: a tervezett projekt megvalósításának helye szerint illetékes egyházkerületi pályázati referens és az országos pályázati referens. iii. fejezet az oktatási tartalék képzése 3.§ (1) Az OP a mindenkori állami költségvetési törvény kihirdetést követően, valamint a mindenkori állami költségvetési törvény végrehajtásáról szóló törvény kihirdetését követően határozatban dönt arról, hogy a kiegészítő támogatás, illetve a kiegészítő támogatás korrekciós összegének mely részét nyújtja az intézményeknek a valós ellátott gyermek- és tanulólétszám alapján. Az OP a fennmaradó összeget az oktatási tartalékba (a továbbiakban: tartalék) helyezi. (2) A tartalék jogi sorsát osztja az adott költségvetési évre a tartalékból kiadásként előirányzott, de fel nem használt összeg, az intézmények által a tartalékba viszszafizetett összeg, valamint a tartalék lekötött része után járó kamat. A tartalék felhasználható mértékének meghatározása 4.§ (1) Az OP évente, legkésőbb a tárgyév márciusi OP ülésén határozatban dönt a tartalék terhére felhasználható összeg mértékéről, valamint arról, hogy az összeget az e szabályrendelet 5.§-ában meghatározott célok közül az adott költségvetési évben mely célokra lehet fordítani. Az OP meghatározza az egyes célokra fordítható összeg mértékét is. Az OP a támogatott célok ki-
Evangélikus Közlöny
34
választásánál figyelembe veszi a mindenkori állami költségvetési törvénynek az egyházi kiegészítő támogatás felhasználására vonatkozó előírásait, valamint az MEE stratégiájában kiemelt célokat. Az OP erre vonatkozó külön döntése nélkül minden évben támogatottak az 5.§ d), valamint e) pontjában meghatározott célok. A támogatásról szóló előzetes döntés nélkül jogosult továbbá az OP az 5.§ l) pontjára hivatkozással a tartalék terhére támogatás kifizetésére, amennyiben arra állami vagy egyházi jogszabály kötelezi. (2) A tartalékból az adott költségvetési évre – az (1) bekezdés szerint – felhasználásra előirányzott összeg mértékét az OP akkor lépheti túl a) ha előre nem tervezhető, de a tartalék terhére kötelezően kifizetendő támogatást kell nyújtania, vagy b) ha a támogatási körbe bevont célhoz felhasználásra előirányzott összegből, a körülmények előre nem tervezhető változása miatt az intézmények támogatása az egyenlő elbánás elvének sérelme nélkül nem lehetséges. (3) Az OP az adott költségvetési évben valamely célhoz felhasználásra előirányzott, de fel nem használt összeget – az adott cél támogatásáról a 7.§ (2) bekezdésének megfelelően hozott OP döntést követően – átcsoportosíthatja az adott költségvetési évben az (1) bekezdés szerint támogatott további célokhoz felhasználásra előirányzott összeghez. (4) Az OP az országos nevelési-oktatási bizottság (a továbbiakban: ONOB), valamint a gazdasági bizottság (a továbbiakban: GB) ajánlásának ismeretében dönt. A tartalék terhére támogatható célok 5.§ Az OP a tartalékból – a 4.§ (1) bekezdése szerint meghatározott, – az adott költségvetési évben felhasználható összeget a) az intézmények és az oktatási és iskolai osztály (a továbbiakban: oktatási osztály) által évente egy alkalommal szervezett tehetséggondozó tábor támogatására, b) az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (a továbbiakban: OKTV), az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (a továbbiakban: OSZTV), valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium által az adott tanévre az Oktatási Közlönyben meghirdetett és anyagilag támogatott országos kiírású általános iskolai évfolyamokat érintő versenyek (a továbbiakban: OÁTV) 1–10. helyezett diákjainak jutalmazására, c) az OKTV, az OSZTV, valamint az OÁTV 1–10. helyezést elért diákok felkészítő tanárainak, valamint a „tanév legjobb tanítója” és a „tanév legjobb óvodapedagógusa” jutalmazására, d) a forráshiányos intézmények támogatására, e) az Evangélikus Pedagógiai Központ (a továbbiakban: EPK) működésének támogatására,
f ) az intézményvezetők jutalmazására az MEE Minőségirányítási Programja alapján, g) közművelődési programok támogatására, h) az intézményi munkavállalók adómentes juttatásaira, i) az intézmények alaptevékenységének fejlesztéséből adódó, vagy az alaptevékenységek bővítéséből adódó költségek támogatásra, j) az egységes ügyviteli rendszer technikai feltételeinek megteremtésére, k) pályázatírás költségeinek fedezésére, l) egyéb eseti célok, feladatok támogatására jogosult fordítani. 6.§ Az országos iroda az OP 4.§ (1) bekezdésében meghatározott döntéseiről haladéktalanul tájékoztatja az intézményeket és megjelenteti az egyház hivatalos lapjában. A támogatás odaítélése, elszámolás a támogatásfelhasználásáról 7.§ (1) Az intézmények – amennyiben e szabályrendelet másképp nem rendelkezik – az OP-nek címzett, de az országos irodához benyújtott kérelemmel (a továbbiakban: támogatási kérelem) igényelhetnek támogatást a 6.§ szerint kiértesített és közzétett célok megvalósításának fedezésére. (2)1 Az OP – amennyiben e szabályrendelet másként nem rendelkezik – egy, vagy több, az egyes céloknál megjelölt bizottság/ok ajánlásának ismeretében, támogatási célonként külön-külön, évente egy-egy alkalommal határozatban dönt az intézmények által benyújtott támogatási kérelmekről, illetve a fizetendő támogatások összegéről. 8.§ (1) Aki a kérelem benyújtására – a célonként különkülön – megadott határnapot vagy határidőt elmulasztja, igazolási kérelmet terjeszthet elő. A támogatási kérelmet az igazolási kérelemmel egyidejűleg kell benyújtani. (2) Ha e szabályrendelet másképp nem rendelkezik, az igazolási kérelmet előterjeszteni az elmulasztott határnaptól, vagy az elmulasztott határidő utolsó napjától, vagy a mulasztás tudomásra jutásától számított nyolc napon belül lehet. Kétség esetén a kérelem határidőn belül történő benyújtását a kérelmező intézménynek kell bizonyítania. (3) Az OP az igazolási kérelmekről a támogatási kérelemmel egyidejűleg dönt. 9.§ (1) A támogatást kizárólag arra a célra lehet felhasználni, amely célra azt az OP megítélte. (2) Valamennyi támogatásban részesülő intézmény elszámolási kötelezettséggel tartozik az OP felé. Az in1 Módosította a 63/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 1.§-a. Hatályos: 2009. május 28-tól.
Evangélikus Közlöny tézmények beszámolót küldenek a támogatás felhasználásáról – a támogatás felhasználását követő 10 munkanapon belül – az országos irodának. A beszámoló tartalmazza a felhasználás tételes kimutatását, valamint annak rövid szöveges bemutatását. Jutalmak esetében a jutalom a jutalmazott részére történő kifizetését kell igazolni. (3) Az intézmények a fel nem használt összeg vonatkozásában visszafizetési kötelezettséggel tartoznak az MEE felé. A visszafizetést az elszámolással egyidejűleg kell teljesíteni. 10.§ (1) Az elszámolási kötelezettség határidejétől számított egy évig nem nyújthat be támogatási kérelmet az az intézmény, amely a támogatást nem arra a célra használta föl, amelyre az OP megítélte, továbbá, ha az elszámolási kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tett eleget. (2) Az (1) bekezdés szerinti tilalom nem vonatkozik az 5.§ b), illetve c) pontjaiban meghatározott támogatási célokra. iV. fejezet az egyes támogatási célok Tehetséggondozó tábor 11.§ (1) Az intézmények legkésőbb tárgyév április 30áig megküldik az oktatási osztályra javaslatukat arra vonatkozóan, hogy mely tanulókat javasolják az évente egyszer megrendezésre kerülő tehetséggondozó táborban való részvételre. Az intézményvezetők két tanuló részvételére tehetnek javaslatot. A javaslatok tartalmazzák az intézményvezetők választását meghatározó szempontokat. (2) Az e § vonatkozásában támogatási kérelemnek kell tekinteni az (1) bekezdésben meghatározott intézményvezetői javaslatokat. (3) Az oktatási osztály a támogatás megítéléséről és annak összegéről javaslatot fogalmaz meg, amelyet az ONOB és a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszt. Az OKTV, az OSZTV, valamint az OÁTV 1–10. helyezett diákjainak jutalmazása 12.§ (1) Az intézményvezetők az oktatási osztály felé bejelentési kötelezettséggel tartoznak, ha intézményük diákja az OKTV-n, az OSZTV-n, illetve az OÁTV-n 1–10. helyezést ért el. A bejelentést a 1. számú mellékleten kell megtenni. (2) A bejelentést az OKTV és az OSZTV esetében legkésőbb a helyezett diákok névsorának az Oktatási Közlönyben való közzétételt követő 20. napig, az OÁTV esetében a versenyeredmények hivatalos közzétételét követő 20. napig kell megküldeni.
35
(3) Amennyiben valamely helyezett diák kimarad a jutalmazotti körből, mert a helyezéséről az OP az intézmény hiányos, vagy megtenni elmulasztott bejelentése miatt nem értesül, s arról hivatalból sincs tudomása, úgy az intézmény, vagy az érintett személy a jutalmazotti körről és a jutalmak mértékéről hozott OP döntést követő 30 napon belül igazolási kérelmet terjeszthet be az OP-nek címezve az országos irodához. Az igazolási kérelemről, valamint a diák jutalmazásáról az OP a következő ülésén határoz. (4) A diákok az OP döntése alapján pénz- és/vagy tárgyjutalomban részesülnek. (5) A jutalmazás minden érintett diákra kiterjedően, az elért helyezéstől függően differenciáltan történik. (6) Az oktatási osztály a támogatás megítéléséről és annak összegéről javaslatot fogalmaz meg, amelyet az ONOB és a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszt. Az OKTV, az OSZTV, valamint az OÁTV 1–10. helyezett diákokat felkészítő tanárok, valamint a „tanév legjobb tanítója” és a „tanév legjobb óvodapedagógusa” jutalmazása 13.§ (1) Az intézményvezetők bejelentik az oktatási osztálynak, hogy az OKTV-n, az OSZTV-n, valamint az OÁTV-n 1–10. helyezést elért diákjainak felkészítésében mely, az intézmény alkalmazásában álló pedagógus/ok vettek részt. A bejelentést a 1. számú mellékleten, a 12.§ (2) bekezdésében meghatározott határidőig kell megtenni. (2) Amennyiben valamely, az e § szerint jutalomra jogosult pedagógus kimarad a jutalmazotti körből, mert jogosultságáról az OP az intézmény hiányos, vagy megtenni elmulasztott bejelentése miatt nem értesül, s arról hivatalból sincs tudomása, úgy az intézmény, vagy az érintett személy a jutalmazotti körről és a jutalmak mértékéről hozott OP döntést követő 30 napon belül igazolási kérelmet terjeszthet be az OP-nek címezve az országos irodához. Az igazolási kérelemről, valamint a pedagógus jutalmazásáról az OP a következő ülésén határoz. (3) A jutalmazás valamennyi pályázott pedagógusra kiterjedően, a felkészített diákok helyezésétől függően differenciáltan történik. (4) Az oktatási osztály a jutalom megítéléséről és annak összegéről javaslatot fogalmaz meg, amelyet az ONOB és a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszt. (5) Az MEE közoktatási intézményei közül az általános iskolák, valamint az óvodák vezetői legkésőbb tárgyév március 30-ig egy, az intézmény alkalmazásában álló óvodapedagógust, illetve tanítót a „tanév legjobb óvodapedagógusa”, illetve a „tanév legjobb tanítója” jutalmazással járó címre felterjesztenek az ONOB elé. Az
36
Evangélikus Közlöny
intézményvezetők a felterjesztést indokolni kötelesek a pedagógus munkájának, a tanév során elért szakmai eredményeinek bemutatásával. A többcélú intézmények a feladatellátás szerint egy óvodapedagógus és egy tanító felterjesztésére jogosultak. (6) Az ONOB határozatban dönt arról, hogy kit javasol az (5) bekezdésben meghatározott cím elnyerésére. Az ONOB a határozatban foglalt döntését indokolja. (7) Az oktatási osztály az (5) bekezdésben meghatározott jutalom megítéléséről és annak összegéről, az ONOB határozatának figyelembevételével javaslatot fogalmaz meg, amelyet a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszt. (8) Az e § vonatkozásában támogatási kérelemnek kell tekinteni az intézményvezetők írásban megküldött indokolással ellátott „tanév legjobb tanítója” és a „tanév legjobb óvodapedagógusa” címre történő felterjesztő levelét. Forráshiányos intézmények támogatása 14.§ (1) Az intézmények a költségvetésük országos irodára történő benyújtásával egyidejűleg támogatási kérelmet nyújthatnak be az országos irodához. A költségvetés benyújtásának határideje tárgyév február 28-a. Az intézmények e § alapján támogatási kérelem benyújtására jogosultak költségvetési év közben akkor is, ha valamely előre nem tervezhető esemény, vagy a működést jelentősen befolyásoló körülmény változása miatt az intézmény forráshiányossá válik. A támogatási kérelmet minden esetben a forráshiány okának és a hiány összegének pontos meghatározásával lehet benyújtani. (2) Az országos iroda által felkért szakértő – az intézmények éves részletes költségvetésének megküldését és az intézményben lefolytatott helyszíni pénzügyi vizsgálatot követően – szakvéleményt készít az intézmények gazdálkodásáról. (3) A gazdasági osztály, valamint az oktatási osztály a szakvélemények alapján együttesen megállapítja, hogy mely intézmények forráshiányosak. Ennek során vizsgálja azt is, hogy mely intézmények nem képesek a célszerű és szükségszerű gazdálkodás mellett alapfeladatuk ellátására. A forráshiány vizsgálatakor, a célszerűség és szükségszerűség megállapításánál vizsgálni kell különösen a kiadások szükségszerűségét, azt, hogy az intézmény minden elvárhatót megtett-e kiadásai csökkentésére, valamint, hogy bevételét valamennyi lehetséges bevételi forrás feltárásával határozta-e meg. A forráshiány megállapításakor az azonos feladatot ellátó intézmények költségvetésének és gazdálkodásának összehasonlító értékelését el kell végezni. Az összehasonlítás során az azonos feladatot ellátó intézmények létszámát arányosan kell tekintetbe venni. (4) Az előre nem tervezhető esemény miatt év közben forráshiányossá vált intézmény vizsgálatakor a szak-
értő a forráshiány okát valamint azt vizsgálja, hogy az intézmény költségvetésében van-e a támogatáson kívül más forrás a hiány fedezésére. (5) Az gazdasági osztály, valamint az oktatási osztály a szakvélemények alapján, valamennyi szakvélemény beérkezését követő 30 munkanapon belül tesz együttes javaslatot az intézmények támogatására és a támogatás összegére, amelyet az ONOB, valamint a GB – indokolással ellátott –ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjesztenek. (6) A gazdasági osztály, valamint az oktatási osztály a javaslattétel megfogalmazása során figyelembe veszi, hogy az intézmények az előző években lefolytatott szakértői vizsgálatok, továbbá az intézményben az MEE Számvevőszéke által, vagy valamely állami hatóság, így különösen a Magyar Államkincstár, az Állami Számvevőszék által lefolytatott vizsgálatok, vagy egyéb szakmai ellenőrzések megállapításait működésük kialakításánál tekintetbe vették-e. (7) Az MEE a támogatást elnyert intézmények gazdálkodását a támogatás átutalását követő fél éven belül független könyvvizsgáló kirendelésével ellenőrzi. Az Evangélikus Pedagógiai Központ működésének támogatása 15.§ (1) Az EPK a működéséhez, a működését biztosító összeg meghatározásával legkésőbb tárgyév március 14-ig támogatási kérelmet nyújthat be az országos irodára. A támogatási kérelemhez csatolni kell az EPK tárgyévi részletes költségvetését. (2) A kérelmet a gazdasági osztály véleményezi és tesz javaslatot a támogatás megítélésére, illetve annak öszszegére vonatkozóan. A gazdasági osztály a javaslatát az ONOB, valamint a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszti. (3) A támogatás megítélésének és összegének meghatározásakor tekintettel kell lenni az EPK céljára és feladatvállalásaira. Ennek kapcsán figyelembe kell venni, hogy az EPK a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. állami törvény 36.§-a alapján alapított és működtetett pedagógiai-szakmai szolgáltató intézmény, amelynek alapvető feladata az evangélikus közoktatási intézmények pedagógiai munkájának segítése és ellenőrzése. Figyelembe kell venni valamint azt is, hogy az MEE az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvénye 57.§-a értelmében az EPK ellátja az MEE közoktatási intézményeinek szakmai felügyeletét is. Az intézményvezetők jutalmazása 16.§ (1) Az 5.§ f ) pontjában meghatározott támogatási célhoz rendelt összeget az intézményvezetők évenként egyszeri jutalmazására kell fordítani. (2) Az e §-ban meghatározott jutalmazás vonatkozásá-
Evangélikus Közlöny ban kérelemnek kell tekinteni a 2. számú melléklet szerinti vezetői önértékelést. (3) A jutalmazás az MEE Minőségirányítási Programja alapján elvégzett önértékelés, valamint a fenntartói értékelés (a továbbiakban: értékelések) alapján, differenciáltan történik. (4) Az értékeléseket az erre a célra készített értékelő lapon (2. számú; illetve 3. számú melléklet) kell benyújtani tárgyév július 1-ig az országos irodára. A fenntartói értékelések határidőben történő benyújtásáért az egyházközségi fenntartású intézmények esetében a fenntartó képviselője, az országos fenntartású intézmények esetében az oktatási osztály vezetője felel. (5) Az országos irodaigazgató által kijelölt 3 fős bizottság az önértékelések és a fenntartói értékelések együttes eredménye alapján fogalmazza meg javaslatát a jutalmazottak személyéről, a jutalmak személyenkénti mértékéről, amely javaslatát az ONOB és a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszti. A 3 fős bizottság javaslatát intézményvezetőnként külön-külön indokolja. (6) Függetlenül az értékelésektől, s az értékelések alapján kiosztott jutalmaktól jutalmazásra jogosult annak az intézménynek a vezetője, amelyik intézmény az adott évben egyházi díjban részesült. A jutalom összege tekintetében az oktatási osztály megfogalmazza javaslatát, amelyet az ONOB és a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszt. (7) A jelen §-ban meghatározott jutalmak minden évben a Reformáció ünnepén kerülnek átadásra. (8) Nem jogosult az e § szerinti jutalomra az az intézményvezető, aki a) a jutalmazást megelőző tanév során fegyelmi büntetésben részesült; b) olyan intézmény vezetője, amelyik intézmény önhibájából adódóan forráshiányos. Közművelődési programok támogatása 17.§ (1) Az intézmények a tanévre tervezett közművelődési programok, kiemelten az evangélikus nevelést erősítő programok szervezéséhez és lebonyolításához, (így például az evangélikus testvérkapcsolatok ápolásával járó költségek fedezésére) támogatási kérelmet nyújthatnak be. (2) Az intézményvezetők az éves munkaterv benyújtásakor, de legkésőbb tárgyév október 25-ig kérelmezhetik valamely tervezett program támogatását. (3) A támogatási kérelmet a program részletes leírásával és tervezett költségkimutatással együtt kell benyújtani. (4) Az oktatási osztály a támogatás megítéléséről és annak összegéről javaslatot fogalmaz meg, amelyet az ONOB és a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszt.
37
17/A.§2 A közművelődési programok támogatása keret terhére egy évben egyszer az oktatási osztály felmérése alapján, az OP döntése értelmében kizárólag a Luther Kiadó könyveiből a ballagó diákok és ballagtató tanáraik számára könyvjutalom adható. Az intézményi munkavállalók adómentes juttatásai 18.§ (1) Az OP által az 5.§ h) pontjában meghatározott célhoz rendelt összeg az intézményi munkavállalók között a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. állami törvényben (a továbbiakban: Szja. tv.) meghatározott adómentesen nyújtható jövedelmek formájában egységesen, differenciálatlanul kerül felosztásra. A részmunkaidőben foglalkoztatottak után a teljes munkaidőben foglalkoztatottakhoz képest időarányosan megállapított részt kell számításba venni. (2)3Az intézmények tárgyév március 31-ig benyújtják a 4. számú melléklet szerinti adatszolgáltatást az országos irodához. (3) E § vonatkozásában támogatási kérelemnek a 4. számú melléklet szerinti adatszolgáltatást kell tekinteni. (4)4Az adatokat az oktatási osztály összesíti, amely alapján intézményenkénti bontásban meghatározza a támogatás tárgyévi mértékét, s javaslat formájában az OP elé terjeszti. (5)5A tartalék e célhoz rendelt részének intézmények közötti felosztásáról – az intézményi adatszolgáltatás alapján – az OP dönt. Az OP határozatában az egy főre jutó összeget meghatározza, és ez alapján kell a létszámok alapján kiszámított összeget az intézmények számlájára átutalni. (6) Az intézményvezetők kötelesek az átutalt összeget az (1) bekezdésben meghatározottak szerint az átutalást követő 90 napon belül az intézményi munkavállalók számára juttatni. A juttatás formájáról az intézményvezető az Szja. tv-ben meghatározott keretek között saját hatáskörben jogosult dönteni. Az intézmények alaptevékenységének végzését biztosító feltételek, a feladatvégzését segítő eszközök fejlesztéséből, vagy az alaptevékenységek bővítéséből adódó költségek támogatása 19.§ (1) Az intézmények az alaptevékenységi körükbe tartozó konkrét közoktatási feladatok ellátását biztosító feltételek fejlesztésének, vagy az alaptevékenységi 2
Beiktatta a 40/2009. (IV. 23.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2009. április 23-tól. 3 Módosította a 15/2009. (III. 12.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2009. március 12-től. 4 Módosította a 40/2009. (IV. 23.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2009. április 23-tól. 5 Módosította a 40/2009. (IV. 23.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2009. április 23-tól.
Evangélikus Közlöny
38
kör, a fenntartó és az OP által jóváhagyott bővítésből adódó, az új közoktatási feladat ellátásának feltételeit megteremtő költségek támogatására nettó 5 millió forint értékhatárig támogatási kérelmet nyújthatnak be. A támogatási kérelmet tárgyév április 30-ig az 5. számú melléklet szerinti űrlapon kell benyújtani. (2) Az e §-ban meghatározott működési támogatást igényelni a konkrét feladat, a pedagógiai módszer, illetve eszköztár fejlesztésének leírása mellett, a tervezett fejlesztés indokának és költségigényének meghatározásával lehet. (3) Az oktatási osztály a támogatás megítéléséről és annak összegéről javaslatot fogalmaz meg, amelyet az ONOB és a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszt. Amennyiben a beruházás építmény, építményrész megépítésével, felújításával, korszerűsítésével, átalakításával, bővítésével, helyreállításával, lebontásával, elmozdításával, vagy rendeltetésének megváltoztatásával jár, az oktatási osztály beszerzi az építési és műemléki osztály javaslatát, valamint az építésiés ingatlanügyi bizottság ajánlását is. Az egységes ügyviteli rendszer technikai feltételeinek megteremtése 20.§ (1) Az intézmények az egységes integrált ügyviteli rendszer működéséhez szükséges eszközök beszerzéséhez, a működés technikai feltételeinek megteremtéséhez támogatási kérelmet nyújthatnak be. (2) A támogatási kérelmet az eszközigény indokának meghatározásával, a tervezett beruházás részletes leírásával és a tervezett költségkimutatással együtt kell benyújtani. (3) A támogatás megítéléséről és annak összegéről a gazdasági osztály javaslatot fogalmaz meg, amelyet az ONOB és a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszt. Pályázatírás költségeinek fedezése 21.§ (1) Intézményi projektek támogatására benyújtott pályázatok megírása költségeinek, valamint az ehhez kapcsolódó szakértői költségek fedezésére, a pályázat benyújtására jogosult jogi személy támogatást igényelhet. Az országos fenntartású intézmények esetében a támogatás igénylésére, amennyiben a pályázat benyújtására a fenntartó jogosult, az 1/2008. (V. 29.) országos szabályrendelet (a továbbiakban: pályázati szabályrendelet) szerinti pályázati felelős javaslata alapján az országos iroda pályázatért felelős vezetője jogosult. (2)6 Támogatásra a pályázati szabályrendelet hatálya alá 6
Módosította a 63/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 2.§ (1) bekezdése. Hatályos: 2009. május 28-tól. E rendelkezések alapján a 2009. évben pályázatot benyújtó intézmények jogosultak utólag kérni a támogatást. Az utólag igényelt támoga-
tartozó pályázatok esetében az a pályázó jogosult, akinek pályázati szándékát az illetékes pályázati felelős megvalósíthatóság és fenntarthatóság szempontjából támogathatónak ítéli. Egyéb pályázatok esetében e szabályrendelet nem határoz meg előminősítési kötelezettséget, a támogatás megítélhetőségéről a döntésre kijelölt dönt. Támogatást mindkét esetben csak a pályázatírás költségeinek legfeljebb 80 %-ának fedezésére lehet igényelni. (3)7 A támogatási kérelmet 6. számú melléklet szerinti űrlapon lehet benyújtani a pályázati kiírás megjelenését követően. Az űrlapot a pályázati szabályrendelet hatálya alá tartozó pályázatok esetében a területileg illetékes pályázati felelősnek, egyéb pályázatok esetében közvetlenül az országos irodának kell eljuttatni. A pályázati felelős javaslatát öt munkanapon belül juttatja el az országos irodának. (4)8 Az országos iroda a támogatás megítéléséről és annak összegéről javaslatot fogalmaz meg, amelyet az OP által kijelölt keretgazda elé terjeszt. A javaslat alapján a keretgazda dönt a támogatás odaítéléséről. (5)9 Az OP a „Pályázatírás költségeinek fedezése” cél esetében keretgazdának az országos irodaigazgatót jelöli ki. (6)10 Nyertes pályázat esetén a pályázó a támogatást, a pályázatkészítés – a pályázati kiírás szerinti – elszámolható mértékéig visszafizetni köteles. (7)11 Amennyiben a támogatást elnyert intézmény a pályázatot önhibájából nem nyújtja be, a támogatásra kifizetett összeget köteles a mindenkori jegybanki alapkamattal növelve visszafizetni. Annak bizonyítására, hogy a pályázat beadása nem a támogatást elnyert hibájából maradt el, a pályázati határidő lezárultát követő nyolc napon belül a keretgazdához címzett, de az országos irodának benyújtott igazolási kérelmet terjeszthet elő. A kérelem elfogadásáról az országos iroda javaslatára a keretgazda dönt. Döntése alapján a támogatás összegének visszafizetésétől részben vagy egészben eltekinthet. (8)12 A támogatás összegével az azt elnyert pályázó köteles elszámolni. Az elszámolást a) a pályázati szabályrendelet hatálya alá tartozó pályázatok esetében a garanciavállalás iránti kérelemmel egyidejűleg, tási kérelem mellé be kell nyújtani a felmerült költségek igazolásául szolgáló számlákat. 7 Módosította a 63/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 2.§ (2) bekezdése. Hatályos: 2009. május 28-tól. 8 Módosította a 63/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 2.§ (3) bekezdése. Hatályos: 2009. május 28-tól. 9 Beiktatta a 63/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 2.§ (4) bekezdése. Hatályos: 2009. május 28-tól. 10 Számozását módosította a 63/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 2.§ (5) bekezdése. Hatályos: 2009. május 28-tól. 11 Beiktatta a 63/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 2.§ (6) bekezdése. Hatályos: 2009. május 28-tól. 12 Beiktatta a 63/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 2.§ (7) bekezdése. Hatályos: 2009. május 28-tól.
Evangélikus Közlöny b) egyéb pályázatok esetében a pályázati határidő lejártát követő 5 munkanapon belül a felmerült költségekről szóló számlák bemutatásával kell elvégezni. Eseti célok, feladatok támogatása 22.§ (1) Az 5.§ l) pontjára hivatkozással az OP támogatás kifizetésére jogosult, amennyiben állami, vagy egyházi jogszabály a közoktatási szférában nyújtandó támogatás, vagy juttatás kifizetésére kötelezi és az állam arra fedezetet, vagy az MEE arra más forrást nem biztosít. A kifizetés módja és mértéke vonatkozásában a fizetési kötelezettséget meghatározó jogszabály az irányadó. (2) A támogatás, vagy juttatás megítéléséhez szükséges adatszolgáltatásról, valamint annak határidejéről az országos iroda értesíti az intézményeket. (3) Az 5.§ l) pontjára hivatkozással jogosult az OP támogatást megítélni egyéb eseti célok és feladatok ellátásához. (4) Az eseti célok és feladatok támogatására – valamennyi intézmény támogatási igényének felmérését követően – az oktatási osztály fogalmazza meg javaslatát, amelyet az ONOB és a GB ajánlásának beszerzését követően az OP elé terjeszt. Az oktatási osztály a javaslatában a támogatandó feladatot, annak várható költségigényének kimutatásával együtt részletesen ismerteti. 23. § E szabályrendelet az elfogadása napján lép hatályba.
3/2007 (iX.6.) orsZÁGos sZaBÁlyrendelet a MaGyarorsZÁGi eVanGÉlikus eGyhÁZ tulajdonÁBan Álló lakÁsok És helyisÉGek hasZnÁlatÁról És hasZnosítÁsÁról A szabályrendelet alapvető célja, hogy meghatározza a Magyarországi Evangélikus Egyház szolgálatában álló egyházi személyek lakhatási igényében az egyházi közreműködés szabályait, ezen személyek lakáshasználatának, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek hasznosításának elveit, módját és feltételeit.
ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK i. fejezet alapelvek 1.§ (1) A Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonában álló lakás ingatlanokat elsődlegesen az országos egyház (a továbbiakban: egyház) szolgálatában álló
39
egyházi személyek – erre irányuló igénye esetén – lakhatási gondjának megoldására kell felhasználni. (2) Az egyház e szabályrendelet 1. sz. mellékletében meghatározott országos tisztségviselők, intézményvezetők és egyéb egyházi személyek, valamint az egyház és egyes intézmények zavartalan működését biztosító püspöki titkárok és gondnokok részére hivatalból biztosítja az ott megjelölt ingatlanokat. (3) A nyugdíjas egyházi személyek, akik nyugdíjba vonulásukat közvetlenül megelőzően országos egyházi alkalmazásban álltak, valamint túlélő házastársaik az (1) bekezdéssel egyezően jogosultak lakáshasználatra. 2.§ Az országos presbitérium (a továbbiakban: presbitérium) által megjelölt, az egyház fenntartásában működő egyházi intézményekkel megállapodás köthető a 2. sz. mellékletben meghatározott lakásokra vonatkozóan, mely szerint e lakásokkal kapcsolatos birtoklási-, használati-, hasznok szedési tulajdonosi rendelkezési jogok és felelősségvállalás az intézményt illeti meg és terheli. 3.§ (1) Az egyház tulajdonában álló és az 1–2.§ szerinti hasznosításra nem került lakás és nem lakás céljára szolgáló ingatlanok a presbitérium határozata alapján üzleti alapon, hasonló állagú és felszereltségű ingatlanok helyben szokásos bérleti díjának figyelembe vételével bérbe adhatók. (2) A presbitérium a bérlési lehetőségét köteles legalább az Evangélikus Élet újságban meghirdetni azzal, hogy a bérbeadás során előnybe kell részesíteni az egyház által ellátandó feladatokat végzők és segítők bérleti szándékát. ii. fejezet Értelmező rendelkezések 4.§ E szabályrendelet alkalmazásában: 1. ingatlan: lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség 2. egyházi személy: az egyházi szolgálatról és az egyházi szolgálatot végzőkről szóló 2005. évi III. törvény 11.§-ban meghatározott felavatott lelkész, aki szolgálati jogviszonyban áll 3. jogviszony: bérlő és bérbeadó között használati vagy bérleti szerződés, illetve megállapodás létrehozására irányuló kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítás 4. szerződés: egyházi személlyel lakás ingatlanra írásban megkötött használati szerződés, valamint természetes személlyel, jogi személlyel és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel írásban megkötött bérleti szerződés. Ugyancsak szerződésnek minősül az egyház és az egyház által fenntartott egyházi intézménnyel (a továbbiakban: intézmény) megkötött megállapodás 5. bérlő: használati szerződés esetén egyházi személy használó, bérleti szerződés esetén természetes személy,
Evangélikus Közlöny
40
jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, illetve megállapodás esetén az intézmény 6. bérbeadó: a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonos. A tulajdonosi jogokat a presbitérium gyakorolja azzal, hogy egyes jogosítványait írásban az országos irodaigazgatóra ruházhatja át. 7. bérleti díj: használati szerződés esetén fizetendő használati díj, bérleti szerződés esetén a bérleti díj, illetve megállapodás esetén intézményi díj
MÁSODIK RÉSZ BÉRLETI SZERZŐDÉSRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK iii. fejezet jogviszony létrejötte 5.§ (1) Jogviszony írásbeli szerződéssel, a presbitérium határozata alapján határozott vagy határozatlan időtartamra hozható létre. (2) Amennyiben a bérleti szerződés a jogviszony időtartamáról nem rendelkezik, azt határozatlan idejű szerződésnek kell tekinteni. 6.§ (1) A szerződésnek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia: a) az ingatlan azonosító adatai: címe, alapterülete, komfort fokozata, felszereltsége stb. b) a bérlő személyi azonosító adatai, c) a szerződés időtartamát d) a bérleti díj és a külön szolgáltatások díjának összegét és fizetése módját, e) birtokba adás időpontját, f ) nem lakás céljára szolgáló helyiség esetén annak a tevékenységnek az igazolt megjelölését, amelyet az ingatlanban a bérlő folytatni kíván. (2) A szerződésnek az e szabályrendelet ismeretére és rendelkezéseinek elfogadására történő utalást tartalmaznia kell.
letileg illetékes önkormányzat rendeletében meghatározott, a szociális bérlakásokra irányadó szabályokat kell figyelembe venni. (2) A presbitérium jogosult indokolt határozatában a bérleti díjat ettől eltérően megállapítva korlátlanul mérsékelni, illetve elengedni. (3) A bérleti díjat minden évben – legalább a KSH által az előző évre vonatkozóan megállapított inflációs mértékben – kell emelni. 9.§ (1) A bérlő a bérleti díjon felül köteles megtéríteni az ingatlan használatával kapcsolatos valamennyi közüzemi és egyéb külön szolgáltatások (a továbbiakban: külön szolgáltatás) díját. (2) A külön szolgáltatás különösen is: a) hideg és melegvíz-ellátás és csatornahasználat, b) központi fűtés, c) világítás és áramellátás, d) telefon- és internet használat, e) háztartási hulladék gyűjtése és elszállítása, f ) közös használatra szolgáló helyiségek, területek fűtése, világítása g) rádió- és televízióadók vételének biztosítása, h) kéményseprés és egyéb hatósági ellenőrzés díja, i) rovar és rágcsálóirtás, j) garázshasználat és gépkocsi beállási lehetőség, k) kertek, kerthelyiségek ápolása, rendben tartása. (3)1A külön szolgáltatások díja a ténylegesen felmerült költségek alapján havi költségátalány formájában évenkénti elszámolással, az időközi változások figyelembevételével kerül megállapításra. Egyedi mérhetőség hiányában a bérleti szerződésben megállapított alapterület arányában, költségfelosztással kerül megállapításra, ennek hiányában egyösszegű vagy alapterület nagyságára vonatkoztatott – évenként meghatározott – m2/Ft/hó összegű külön szolgáltatások díját kell megállapítani. (4) A presbitérium jogosult indokolt határozatában a külön szolgáltatások díját ettől eltérően megállapítva korlátlanul mérsékelni, illetve elengedni. iV. fejezet a felek jogai és kötelezettségei
7.§ (1) A szerződést minden bérlővel önállóan kell megkötni. (2) Ingatlan csak annak adható bérbe, aki a szerződésben vállalja, hogy a bérleti jogviszony megszűnése esetén a lakásból a vele együtt lakókkal, befogadottakkal együtt 60 napon belül kiköltözik, és tudomásul veszi, hogy sem a maga, sem a vele együtt lakók, befogadottak részére a bérbeadó másik lakást, egyéb elhelyezést, illetve pénzbeli térítést nem biztosít, és kötelezettséget vállal arra, hogy a vele együtt lakók, befogadottak jogos elhelyezési igényének kielégítéséről maga gondoskodik.
10.§ (1) A bérbeadó kötelezettsége a bérleti jogviszony megkezdésekor az ingatlant tiszta és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban átadni. Az ingatlan tiszta állapotúnak minősül, hogy a helyiségek frissen festettek, a nyílászárók, burkolatok, beépített bútorok és berendezések üzemképesek, épek és tiszták. (2) A bérleti jog fennállása idején bérbeadó köteles gondoskodni az ingatlan állandó üzemképes állapotáról, az ezt akadályozó hibák megszüntetéséről.
8.§ (1) Az ingatlan bérleti díját a presbitérium határozatában állapítja meg azzal, hogy a lakás esetén a terü-
1 Módosította a 60/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2009. május 28-tól.
Evangélikus Közlöny (3) A bérbeadó e kötelezettségét az életveszélyt okozó, az ingatlan állagát, valamint az ingatlan rendeltetésszerű használatát ténylegesen akadályozó hibák esetében haladéktalanul; azonnali beavatkozást nem igénylő hibák esetében pedig általában az épület karbantartásával vagy felújításával összefüggésben köteles teljesíteni. (4) Az ingatlan burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és az ingatlan berendezéseinek és felszereléseinek karbantartásával, felújításával, tisztán tartásával, illetőleg azok pótlásával, cseréjével kapcsolatos költségek a bérlőt terhelik. 11.§ (1) A bérlő köteles az ingatlant rendeltetésszerűen és jó gazda gondosságával használni, illetve a keletkezett hibákat köteles a bérbeadónak bejelenteni. Amennyiben bérlő kötelezettségének megszegése miatt az ingatlanban kár keletkezik, a bérbeadó a bérlőtől – választás szerint - a hiba kijavítását vagy a kár megtérítését követelheti. (2) A bérlő köteles az ingatlanban életvitelszerűen lakni, azt rendszeresen használni. (3) A bérbeadó a rendeltetésszerű használatot, illetőleg a szerződésben foglaltak teljesítését évente legalább két alkalommal ellenőrzi, a bérlő köteles biztosítani az ingatlanba történő bejutást, illetve tűrni az ellenőrzést. (4) A szerődés megszűnésekor a bérlő köteles az ingatlant és annak berendezéseit tiszta és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak visszaadni. Ennek elmulasztása esetén a bérlő köteles ennek költségét a bérbeadó felszólítására megfizetni. 12.§ A bérbeadó és a bérlő írásban megállapodhatnak, hogy a bérlő az ingatlant korszerűsíti. A megállapodásnak tartalmaznia kell azt is, hogy a munkák elvégzésének költségei melyik felet terhelik. 13.§ (1) A bérbeadó, illetőleg a bérlő az őt terhelő munkát úgy köteles elvégezni, hogy a bérlemény, illetve más ingatlanok rendeltetésszerű használatát ne akadályozza. A munka megkezdéséről és várható időtartamáról a bérlőt előzetesen értesíteni kell. Az életveszély elhárításához szükséges munka a másik fél felszólítása nélkül is elvégezhető. (2) A bérlő köteles tűrni az ingatlan karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével és korszerűsítésével kapcsolatos, valamint a bérbeadót terhelő egyéb munkák elvégzését. 14.§ Ha az ingatlan karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével kapcsolatos munkák csak a bérlő átmeneti kiköltöztetése esetén végezhetők el, a bérleti jogviszony a munkák elvégzésének időtartamára szünetel. A szünetelést és annak időtartamát a bérbeadó és a bérlő megállapodása állapítja meg. A bérbeadó az átmenetileg kiköltöztetett
41
bérlő részére köteles másik ingatlant felajánlani, illetve bérlő ingóságai elhelyezése és költözése költségei a bérbeadót terhelik. 15.§ (1) Az ingatlanokba a bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, gyermekét (örökbe fogadott, mostoha- és nevelt gyermeke), befogadott gyermekétől született unokáját, illetve szülőjét (örökbe fogadó, mostoha- és nevelőszülője). Más személyt csak a bérbeadó előzetes, írásbeli engedélyével fogadhat be. (2) A bérlő bérleti jogát nem adhatja el, nem cserélheti el, albérletbe, használatba nem adhatja, illetve azt semmilyen módon nem terhelheti meg. E kötelezettség megszegése miatt a bérleti szerződés azonnali hatállyal felmondható. V. fejezet a jogviszony megszűnése 16.§ (1) A bérleti szerződés megszűnik, ha a) a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntetik, b) az ingatlan megsemmisül, c) az arra jogosult felmond, d) a bérlő meghal, e) a jogi személy, illetőleg a nem jogi személyiségi formában működő jogi személy bérlő jogutód nélkül megszűnik, illetve g) e szabályrendeletben meghatározott esetekben. (2) A határozott időre szóló, illetőleg valamely feltétel bekövetkezéséig tartó bérleti jog, a szerződésben meghatározott idő elteltével, illetőleg a feltétel bekövetkezésekor szűnik meg. (3) A jogviszony a jogosult halálát vagy megszűnését követően nem folytatható, nem ruházható át. 17.§ (1) A bérbeadó a szerződést írásban felmondhatja, ha a bérlő a) a bérleti díj és az igénybe vett külön szolgáltatások díjának elszámolására vonatkozó fizetésre megállapított időpontot követően nem fizeti meg, b) a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt egyéb lényeges kötelezettségét nem teljesíti, c) az ingatlant rongálja vagy a rendeltetésével ellentétesen használja. (2) Ha a bérlő a fizetésre megállapított időpontot követő 30 napon belül a bármely díjat nem fizeti meg, a bérbeadó írásban felmondással élhet. A felmondás az elmulasztott határnapot követő hónap utolsó napjára szólhat. (3) Ha a bérlő a szerződésben vállalt, vagy jogszabályban előírt kötelezettségét a bérbeadó által írásban megjelölt határidőben nem teljesíti, a bérbeadó a határidőt követő tizenöt napon belül írásban felmondással élhet. A felmondás a hónap utolsó napjára szólhat.
Evangélikus Közlöny
42
(4) A határozatlan idejű bérleti szerződés az a–c) pontokban meghatározott okok fennállása nélkül is felmondható, a felmondási idő hat hónapnál rövidebb nem lehet.
HARMADIK RÉSZ HASZNÁLATI SZERZŐDÉSRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Vi. fejezet használati jogviszony létrejötte 18.§ (1) E szabályrendelet 1.§ (2) bekezdésében meghatározottak kivételével, az egyházi személy lakásigénylési bejelentésével egyidejűleg nyilatkozni köteles arról, hogy szolgálati helyén ő vagy házastársa saját tulajdonú ingatlannal nem rendelkezik. A valótlan tartalmú nyilatkozat fegyelmi vétségnek minősül. (2) Az egyházi személyekkel határozott időtartamú használati szerződést kell kötni, legfeljebb szolgálati jogviszonyuk betöltéséig terjedő határozott időtartamra. Amennyiben a használati szerződés a jogviszony időtartamáról nem rendelkezik, azt a szolgálat idejéig tartó határozott idejű szerződésnek kell tekinteni. (3) A nyugdíjas egyházi személyek használati szerződése életük végéig tarthat. (4) A lakáshasználat ellenértékét az egyházi szolgálat díjazásának megállapítása során figyelembe kell venni. 19.§ (1) A szabályrendelet 1.§ (2) bekezdésében meghatározottak használati díj fizetés alól mentesülnek. (2) Az 1.§ (2) bekezdésben meghatározottakon kívüli egyházi személyek esetén a használati díj nem haladhatja meg a szolgálatuk ellátása díjazása nettó összegének 30%-át, a nyugdíjas egyházi személyek esetén, nyugdíjuk és egyéb járandóságuk nettó összegének 20%-át. 20.§ (1) Az egyházi személy által fizetendő külön szolgáltatások díjaként, a szolgálat ellátásáért járó díjazás nettó összegének legfeljebb 20%-ig terjedő átalánydíjat kell meghatározni. (2) Az átalánydíj %-nál figyelembe kell venni az egyházi személy saját és velük együtt lakók, befogadottak által ténylegesen igénybe vett alapterületet. Vii. fejezet a felek jogai és kötelezettségek 21.§ A 10.§ (4) bekezdés rendelkezéseit az 1.§ (2) bekezdésében meghatározottakra nem kell alkalmazni. Viii. fejezet a használati szerződés megszűnése 22.§ (1) A használati szerződés a 16.§-ban meghatáro-
zottakon túlmenően megszűnik az egyházi személy szolgálati jogviszonya megszűnésekor. (2) Amennyiben egyházi személy a szerződés megszűnését követően a lakást nem hagyja el, az fegyelmi vétségnek minősül.
NEGYEDIK RÉSZ MEGÁLLAPODÁSRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK iX. fejezet a megállapodás létrejötte 23.§ (1) A megállapodás legfeljebb 5 évig tartó határozott időtartamra köthető, mely határidő lejártát követően folytatott tárgyalások eredményeképpen új megállapodás köthető. (2) A megállapodás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre nem kerül. Xi. fejezet a megállapodás megszűnése 24.§ (1) A megállapodásban rögzíthető, hogy az intézmény a használatába adott lakásokkal kapcsolatos külön szolgáltatások díjának teljesítés érdekében jogosult a mérőórák átíratására is. (2) Az intézmény köteles minden év december 31. napjáig megtéríteni azokat a terheket és kiadásokat, amely az intézmény előzetes, írásbeli hozzájárulását követően az egyház részéről kerül teljesítésére. E határidőt követő késedelme esetén a Ptk. szerinti késedelmi kamat fizetésére köteles. 25.§ A lakás kizárólag az intézménnyel munkaviszonyban vagy szolgálati viszonyban álló személynek adható át – írásbeli szerződéssel – arra az időtartamra, amíg az intézménnyel jogviszonyban áll. (2) A szerződésben az intézmény köteles legalább e szabályrendelet rendelkezéseit alkalmazni.
ÖTÖDIK RÉSZ ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 26.§ (1) E szabályrendelet 2008. január 1. napján lép hatályba. (2) Amennyiben az e szabályrendelet hatálya alá tartozó bérlő nem rendelkezik írásbeli bérleti szerződéssel, akkor annak, e szabályrendelet szabályai szerinti megkötéséről a presbitériumnak gondoskodni kell. (3)2 Amennyiben az e szabályrendelet hatálya alá tarto2 Módosította a 60/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2009. május 28-tól.
Evangélikus Közlöny zó egyházi intézmény írásbeli szerződése e szabályrendelet 23.§ (1) bekezdésében írtakkal ellenkező rendelkezést tartalmaz, a presbitérium jogosult indokolt határozatában a szerződés időtartamát e szabályrendelet rendelkezéseitől eltérően megállapítani. (4)3 Amennyiben az e szabályrendelet hatálya alá tartozó bérlő írásbeli bérleti szerződése nem tartalmazza e szabályrendelet 6.§-ban írtakat vagy a szabályrendelet rendelkezéseitől eltérő tartalommal szabályozza, a presbitérium köteles a szerződést e szabályrendelet szerint módosítani vagy a bérleti szerződés rendelkezései szerint, annak következményei alkalmazásával megszüntetni. (5)4 Az 1985. január 1. napja előtt létrejött bérleti és használati szerződések esetén a szerződést nem kell módosítani, megszüntetni. Budapest, 2007. szeptember 6. 3
Módosította a 60/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2009. május 28-tól. 4 Számozását módosította a 60/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2009. május 28-tól.
1/2008. (V. 29.) orsZÁGos sZaBÁlyrendelet a MaGyarorsZÁGi eVanGÉlikus eGyhÁZ uniós PÁlyÁZati rendsZerÉről A szabályrendelet célja az egyház gyülekezeteinek, szervezeteinek segítése a különböző pályázati források megszerzésében, a pályázati folyamat egyházon belüli szabályozása. i. fejezet Általános rendelkezések 1.§ (1) E szabályrendelet hatálya kiterjed az országos egyház, az egyházkerületek, egyházmegyék és gyülekezetek, továbbá a Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: MEE) szervezetébe tartozó egyéb szervezetek, valamint az általuk fenntartott intézmények pályázataira. (2)1 E szabályrendelet hatálya kiterjed az Új Magyarország Fejlesztési Terv, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, valamint az Európai Területi Együttműködés programjaiból származó támogatások, továbbá az EGT Finanszírozási Mechanizmus pályázatainak igénylésére, függetlenül attól, hogy azokra vonatkoznak-e a 281/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 57.§ (1) bekezdés cb) pontjában foglalt rendelkezések. 2Ugyancsak e sza1
Módosította a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2009. január 1-től. 2 A második mondatot módosította a 62/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 1.§-a. Hatályos: 2009. május 28-tól.
43
bályrendelet rendelkezései érvényesek a pályázati felkészülés támogatását, önrészkiegészítést, illetve előfinanszírozást igénylő egyéb pályázatok esetében. (3) Fentiekkel is összefüggésben e szabályrendelet hatálya a Magyar Köztársaság és/vagy az Európai Unió tagállamainak területén megvalósuló pályázati projektekre terjed ki. ii. fejezet Értelmező rendelkezések 2.§ E szabályrendelet alkalmazásában: 1. Pályázati felelős: az a természetes személy, vagy szervezet, akivel a Magyarországi Evangélikus Egyház a pályázati rendszer segítésére, irányítására és ellenőrzésére szerződést köt. 2. Pályázati Munkacsoport: a pályázati felelősökből álló, a pályázati rendszer során döntés-előkészítő feladatokat is ellátó csoport. 3. Garanciavállalás: a 281/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 57.§ (1) bekezdés cb) pontjában meghatározott írásbeli nyilatkozat. 4. Egyéb egyházi szervezet: a MEE szervezetébe tartozó olyan szervezet, amely nem tartozik egyházkerületek, egyházmegyék és egyházközségek, illetve az általuk fenntartott intézmények körébe. 5. Minősített pályázatíró: az egyházkerületek, vagy az országos egyház által saját eljárásukban kiválasztott vállalkozások, amelyek jogosultak evangélikus szervezetek megbízásából a pályázati eljárásban részt venni. iii. fejezet Pályázati eljárás 3.§ (1) Garanciavállalás kiadására kizárólag az országos elnökség egyik tagja és az országos irodaigazgató együttesen jogosult. (2) A pályázati rendszerben garanciavállalás iránt kérelem benyújtására jogosult: a) egyházkerület, b) egyházmegye, c) egyházközség, d) egyéb egyházi szervezet. (3) Garanciavállalás iránti kérelem benyújtására nem jogosult, akivel szemben az egyház törvényes rendjének, és békéjének megőrzéséről szóló 2005. évi IX. törvény 86.§ (1) bekezdés a–c) pontjában meghatározott kényszerintézkedést, valamint e szabályrendelet 11.§ (1) bekezdésében foglalt kényszerintézkedések bármelyikét jogerősen alkalmazta az arra jogosult, a jogkövetkezmény kiszabásától számított 3 éven belül. Ugyancsak nem igényelheti a garanciavállalást az az egyházközség, amely a központi ingatlanfelmérésben vagy a népmozgalmi évenkénti adatszolgáltatás során nem szolgáltatott adatot, továbbá az az egyházközség, amelynek le-
44
Evangélikus Közlöny
járt határidejű tartozása van az országos egyházzal, vagy bármely más egyházi intézménnyel szemben. (4) A garanciavállalás iránti kérelem benyújtásához szükséges a területileg illetékes egyházmegye elnökségének támogató nyilatkozata, intézmény esetében pedig az igazgatótanács írásbeli jóváhagyása. (5)3 Amennyiben egyházi szervezet valamely más szervezettel konzorciumban pályázik, csak olyan együttműködésben vehet részt, amelynek során a döntési folyamatban egyetértési joga van. Egyházi garanciavállalás csak olyan konzorciumi részvételhez adható ki, ahol a konzorciumban részt vevő egyházi szervezet jogi garanciát kap arra, hogy nyertes pályázat estén az őt illető támogatáshoz maradéktalanul hozzájut. 4.§ (1) A garanciavállalás kiadását projekt-kiválasztási folyamat előzi meg. Ennek keretében a pályázati felelősök bármikor kérhetik, de évente legalább egy alkalommal kötelesek kérni a gyülekezeteket, hogy elektronikus úton jelentsék be tervezett pályázati forrásból finanszírozandó projektjeiket. (2) Az előzetes projektgyűjtésen túl, felszólítás nélkül kötelesek bejelenteni az illetékes egyházkerületi pályázati felelősnek a a) 25 millió forintnál nagyobb támogatási igényű projekteket már a tervezési folyamat során, b) a konzorciumban megvalósítandó projekteket a konzorciumi megállapodást megelőzően. (3) Építési beruházásra, illetve felújításra vonatkozó pályázati eljárást megelőzően be kell szerezni az országos iroda építési osztályának véleményét a beruházásról. 5.§ (1) Az egyházi garanciavállalás kiadása iránti kérelmet elektronikus úton, az egyház pályázati portálján erre kialakított felületen kell benyújtani. 4Az illetékes egyházkerület pályázati felelőse a feltöltést megelőzően jelszóval védett felületet alakít ki, illetve erre feltölti a szükséges nyomtatványokat. Az így létrejött felülethez a pályázónak, valamint az e szabályrendelet szerinti adott eljárás elbírálásában résztvevőknek lehet csak hozzáférésük. (2) A kérelemhez mellékelni kell: a)5 a pályázati útmutató szerint benyújtani rendelt dokumentumot, b) az önrész meglétét igazoló dokumentumot, c)6 amennyiben az önrész csak részben áll a pályázó 3 Beiktatta a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól. 4 A második és harmadik mondatot beiktatta a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól. 5 Módosította a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól. 6 Módosította a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól.
rendelkezésére, úgy a feltöltésre szolgáló felületen ki kell tölteni az önrésztámogatást igénylő űrlapot, és csatolnia kell az előző év beszámolóját, d) a „Minősített pályázatíróval” megkötött szerződést, e) amennyiben a pályázatot a gyülekezet munkatársa készítette, úgy a szakmai felkészültségét igazoló okiratot és/vagy az általa korábban sikeresen bonyolított pályázat(ok) leírását, f )7 az egyházmegyei elnökség támogató nyilatkozatát, intézmény esetében az igazgatótanács jóváhagyásáról szóló igazgatótanácsi határozatot, g) építési, illetve felújítási pályázat esetében az országos iroda építési osztályának véleményét, h) amennyiben más egyházi jogszabály úgy rendeli, a pályázat szempontjából illetékes egyházi szervezet véleményét vagy állásfoglalását, i) konzorciumi pályázat esetén a konzorciumi megállapodást. (3)8A beérkezett pályázati dokumentációt a pályázati útmutató szerinti formai szempontból a pályázati felelős vizsgálja, illetve annak megvalósíthatóságát és fenntarthatóságát véleményezi. A pályázat vizsgálatára hét munkanap áll rendelkezésére, melybe beletartozik a pályázóval történő esetleges egyeztetés ideje és a hiánypótlás ideje is. (4) Amennyiben a pályázati felelős a projektet minden szempontból támogatandónak ítéli, a dokumentációt írásos véleményével együtt haladéktalanul továbbítja az országos irodának. (5)9Az országos iroda a megküldött dokumentáció megvalósíthatóságát és fenntarthatóságát pénzügyi szempontból vizsgálja. Amennyiben azt támogatandónak ítéli, az országos irodaigazgató kiadja a garanciavállalást igazoló okiratot. Az országos irodának a pályázat vizsgálatára hét munkanap áll rendelkezésére, melybe beletartozik a pályázóval történő esetleges egyeztetés ideje is. (6) Ha a pályázati felelős, vagy az országos iroda a pályázati dokumentáció szakmai, illetve pénzügyi vizsgálata eredményeként a pályázatot nem javasolja támogatásra, – a 3.§ (1) bekezdés a) és d) pontjai szerinti pályázó jogosult az országos elnökséggel, – a 3.§ (1) bekezdés b) és c) pontjai szerinti pályázó jogosult az illetékes egyházkerület elnökségével konzultációt kezdeményezni. Ezen a pályázati felelős jelenlétében az elnökség dönt a pályázat támogatásáról. Döntésük ellen további jogorvoslatnak nincs helye. 7 Az f–i) pontokat beiktatta a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól. 8 Az első mondatot módosította a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól. 9 Az első mondatot módosította a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól.
Evangélikus Közlöny 6.§ Amennyiben a pályázati kiírás kétfordulós rendszerben történik, a garanciavállalási igény csak a második fordulóban szükséges. Ugyanakkor a pályázó szervezet már az első forduló előtt köteles pályázati szándékát bejelenteni az 5.§ (1) és (2) bekezdései szerinti módon. A pályázat elbírálása ilyen esetben csak az 5.§ (3) bekezdése szerinti módon történik. Ha az így támogatott pályázatot az irányító hatóság kiválasztja a második fordulóra, úgy a továbbiakban a rendes eljárás érvényes rá. 7.§ (1) A pályázatot benyújtó szervezet sikeres pályázat esetén még a támogatási szerződés aláírása előtt köteles – az 3.§ (1) bekezdés a) és d) pontja szerinti pályázó az országos irodát, – az 3.§ (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti pályázó az illetékes egyházkerület püspöki hivatalát tájékoztatni. (2) A pályázati forrást elnyert szervezet az irányító hatósággal történő szerződéskötés előtt szerződést köt az országos irodával. A szerződésben vállalja, hogy az országos irodának a pályázat megvalósítása, illetve fenntartása idején rendszeres tájékoztatást nyújt, betekintést enged a keletkezett iratokba, biztosítja, hogy az országos iroda által kirendelt szakértő a megvalósítást ellenőrizze. Amennyiben az országos iroda a megvalósítás, illetve a fenntartás során a támogatási szerződéstől való eltérést észlel, jogosult arra felhívni a figyelmet, valamint intézkedni a szerződéses feltételek közé történő visszatérés iránt. iV. fejezet Finanszírozás 8.§ (1) A Magyarországi Evangélikus Egyház lehetőségeihez mérten segít az egyház szervezeteit pályázati céljaik pénzügyi megvalósításában. (2) Ennek során az e szabályrendeletben meghatározott keretek között önrésztámogatást nyújt, valamint részt vesz a pályázatok előfinanszírozási folyamatában. 9.§ (1) A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az egyház éves költségvetésében alapot hoz létre, amelyből az egyház szervezetei pályázataikhoz önrészt igényelhetnek. (2)10 Önrésztámogatást a pályázó csak akkor igényelhet, ha rendelkezik a pályázati kiírásban előírt önrész legalább 20%-ával. 11Az önrésztámogatás iránti igény nem lehet több, mint a projektköltségvetés 35%-a, de legalább 500.000.- forint.” (3) Az önrészalap felhasználásáról az országos presbi10
Az első mondatot beiktatta a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól. 11 A második mondatot módosította a 62/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 2.§-a. Hatályos: 2009. május 28-tól.
45
térium eseti jelleggel dönt. Döntése során figyelembe veszi a) a felhasználható keretösszeg nagyságát, b) a pályázati munkacsoport javaslatait, c) az önrészt igénylő szervezet általános anyagi helyzetét, d) a pályázati projekt jelentőségét. (4) Az önrész kiegészítést a gyülekezetek a garanciavállalás igénylésével egyidejűleg kérhetik elektronikus úton, az egyház pályázati honlapján elérhető űrlapon keresztül. 12Az önrésztámogatás iránti igényt legalább 21 nappal a pályázat beadásának határideje előtt be kell nyújtani. (5) Az országos presbitérium az önrész kiegészítésről a pályázat benyújtását megelőzően dönt. 13Az önrész odaítéléséről szóló okmányt az országos elnökség egyik tagja és az országos irodaigazgató írja alá. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. (6) Az országos presbitérium saját eseti döntésével az egyház stratégiájával megegyező pályázati célokra automatikusan rendelkezésre álló önrészt is megállapíthat. Ilyen esetekben a meghatározott céllal pályázatot benyújtó szervezet az önrészre külön döntés nélkül jogosult. (7) Amennyiben a pályázónak az országos presbitérium önrész hozzájárulást szavazott meg, az elnyert pályázathoz kapcsolódó szerződések (országos iroda és illetékes irányító hatóság) aláírását követően az önrész összegét az országos iroda haladéktalanul átutalja. (8) Az önrésztámogatást kapott pályázó az önrész felhasználásával köteles a pályázat lezárását követően elszámolni. 9/A.§14 (1) Ezen szabályrendelet rendelkezései alapján az 1. § (1) bekezdésében felsorolt szervezetek jogosultak az erre a célra létrehozott pénzügyi alapból pályázati felkészülésre támogatást kérni. (2) Támogatásra az a pályázó jogosult, akinek pályázati szándékát az illetékes pályázati felelős megvalósíthatóság és fenntarthatóság szempontjából támogatandónak ítéli. Támogatást a pályázatírás költségeinek legfeljebb 80%-ának fedezésére lehet igényelni. (3) A támogatási kérelmet az 1. számú melléklet szerinti űrlapon lehet benyújtani a pályázati kiírás megjelenését követően. Az űrlapot a területileg illetékes pályázati felelősnek kell eljuttatni. A pályázati felelős javaslatát öt munkanapon belül juttatja el az országos irodának. (4) Az országos iroda a támogatás megítéléséről és an12 A második mondatot módosította a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól. 13 A második mondatot beiktatta a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól. 14 Beiktatta a 62/2009. (V. 28.) országos presbitériumi határozat 3.§-a. Hatályos: 2009. május 28-tól.
46
Evangélikus Közlöny
nak összegéről javaslatot fogalmaz meg, amelyet az országos presbitérium által kijelölt keretgazda elé terjeszt. A javaslat alapján a keretgazda dönt a támogatás odaítéléséről. (5) Az országos presbitérium a keretgazdának az országos irodaigazgatót jelöli ki. (6) Nyertes pályázat esetén a pályázó a támogatást, a pályázatkészítés – a pályázati kiírás szerinti – elszámolható mértékéig visszafizetni köteles a vele kötött támogatási szerződés alapján. (7) Amennyiben a támogatást elnyert szervezet a pályázatot önhibájából nem nyújtja be, a támogatásra kifizetett összeget köteles a mindenkori jegybanki alapkamattal növelve visszafizetni. Annak bizonyítására, hogy a pályázat beadása nem a támogatást elnyert hibájából maradt el, a pályázati határidő lezárultát követő nyolc napon belül a keretgazdához címzett, de az országos irodának benyújtott igazolási kérelmet terjeszthet elő. A kérelem elfogadásáról az országos iroda javaslatára a keretgazda dönt. Döntése alapján a támogatás összegének visszafizetésétől részben vagy egészben eltekinthet. (8) A támogatás összegével az azt elnyert pályázó köteles elszámolni. Az elszámolást a garanciavállalás iránti kérelemmel egyidejűleg a felmerült költségekről szóló számlák bemutatásával kell elvégezni. 10.§ (1) Tekintettel arra, hogy az Európai Unió pályázati rendszere utófinanszírozásra épül, a zsinat rendelkezik előfinanszírozási alap létrehozásáról. Ennek célja, hogy az ütemezett feladatok elvégzéséhez szükséges, az önrészt meghaladó anyagi erőforrások a pályázók rendelkezésére álljanak. (2) Az előfinanszírozási alap megteremtése az országos iroda feladata, amellyel mind az előkészítés, mind az alap felhasználásának során együttműködik a pályázati munkacsoport. Az alap létrehozásánál tekintettel kell lenni az egyház éves költségvetésének kereteire. (3) Az előfinanszírozási alap forrásai lehetnek különösen: a) egyházi tartalék, b) banki hitelkonstrukció. V. fejezet országos fenntartású intézményekre vonatkozó szabályok 11.§ (1) A pályázatok beadásában és a sikeres pályázatok végrehajtásában külön esetet képviselnek a Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: országos egyház) által fenntartott intézmények. Ilyen intézmények lehetnek: a) oktatási intézmények, b) diakóniai intézmények,
c) egyéb intézmények, melyek fenntartója az országos egyház. (2) Az országos fenntartású intézmények esetében a 3–10.§ szabályai a következőkkel egészülnek ki: a) a pályázatra benyújtott teljes anyag annak beadását megelőzően benyújtandó az országos iroda szakmailag illetékes (a fenntartó szakmai képviseletét ellátó) osztálya számára. Az adott osztály a pályázati anyagot írásban véleményezi, b) az országos iroda szakmailag illetékes osztályának írásos véleménye alapján az országos irodaigazgató előterjesztése alapján az országos elnökség, mint a fenntartó képviselője dönt a pályázat beadásáról és előre egyeztetett időpontban cégszerű aláírásával látja el az anyagot. c) A pályázat beadásával egy időben az országos egyház az adott fejlesztési projektre vonatkozó alszámlát hoz létre. A fejlesztési projekttel kapcsolatos költségek csak erről az alszámláról teljesíthetők. Az intézmény saját kezelésében lévő önrész összegét és az esetleges (8–10.§ szabályai szerint igényelt) finanszírozási támogatás is ezen az alszámlán kerül elhelyezésre. Az alszámla kezelésére megbízást kap az intézményvezető és az intézmény által megbízott projektmenedzser, akik együttesen rendelkezhetnek a számlán lévő összeg felhasználásáról a pályázati program során. d) Sikeres pályázat esetén az országos presbitérium rendelkezhet arról, hogy az intézményvezető a pályázati program végrehajtásában (csak erre a programra vonatkozóan) az országos egyház képviselőjeként lépjen fel, vagyis az országos egyház nevében, a pályázati program végrehajtására vonatkozóan szerződéseket köthet és megbízásokat adhat, melyeket havonta köteles benyújtani az országos egyház szakmailag illetékes osztályának. Vi. fejezet jogkövetkezmények 12.§ (1) Amennyiben az egyházi szervezet nem alkalmazza a jelen szabályrendeletben foglalt rendelkezéseket, a) még benyújtás előtt álló pályázat esetében a pályázati felelős a garanciavállalási kérelmet elutasítja, b) a pályázati felelős által elbírált pályázat esetében az országos presbitérium az önrésztámogatás iránti kérelmet elutasítja, c) pályázati forrást elnyert pályázat esetében az országos iroda az előfinanszírozásból a pályázatot kizárja. (2) Az (1) bekezdésben leírt jogkövetkezmények ellen a határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül az egyházi bírósághoz lehet jogorvoslati kérelmet benyújtani. (3) Amennyiben az egyházi szervezet a megítélt pályázati forrást nem, vagy nem úgy használja fel, ahogyan
Evangélikus Közlöny az az irányító hatósággal kötött támogatási szerződésben szerepel és emiatt az irányító hatóság elmarasztalja, az egyházi szervezet öt évig nem részesülhet a jelen szabályrendelet által szabályozott garanciavállalásban, önrész támogatásban és előfinanszírozási rendszerben. Különlegesen indokolt esetben e jogkövetkezmény alól az országos presbitérium egyedi döntésével felmentést adhat az illetékes pályázati felelős előterjesztése alapján. Vi/a. fejezet15 a pályázati rendszer felügyelete 12/A.§ (1) A pályázati rendszert az országos presbitérium az országos gazdasági bizottság útján felügyeli. Ennek keretében félévente átnézi a szabályrendelet végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokat, vizsgálja annak eredményességét. (2) A Gazdasági Bizottság vizsgálata során 15 A fejezetet beiktatta a 163/2008. (X. 16.) országos presbitériumi határozat. Hatályos: 2008 október 16-tól.
47
a) bekérheti az aktuális időszak pályázati dokumentációit, b) meghallgathatja az országos és az egyházkerületi pályázati felelősöket, c) utasíthatja a pályázati felelősöket kimutatások elkészítésére, d) megvizsgálja az önrészkiegészítések odaítélésének gyakorlatát, valamint az előfinanszírozási rendszer pénzügyi folyamatát, e) megállapításai alapján szükség esetén javasolja a szabályrendelet módosítását. Vii. fejezet Záró rendelkezések 13.§ (1) E szabályrendelet az elfogadása napján lép hatályba, a hatálybalépést követően induló eljárások esetében kell alkalmazni. (2) Az 5.§ (2) bekezdés d) pontja 2008. június 1-el lép hatályba. Budapest, 2008. május 29.
Evangélikus Közlöny
48
EGYHÁZKERÜLETEK KÖZLEMÉNYEI
dÉli eVanGÉlikus eGyhÁZkerület Püspöki jelentés a déli egyházkerület közgyűlésén Tótkomlós, 2009. április 24. Alaphang: a hála Aki beletekintett a püspöki jelentés mellékleteként megküldött kivonatos szolgálati naplómba, annak feltűnhetett, hogy milyen sok hálaadó alkalom volt egyházkerületünk életében az elmúlt tizenkét hónapban. „Válságneurózisban szenvedő társadalmunkban” (Hankiss Elemér diagnózisa) szokatlan, idegen, mármár gyanús a hálaadás hangja. De az Isten előtti hálaadás nem tévesztendő össze a sikerpropagandával. Valós eseményekért, eredményekért, jubileumokért, renovált vagy vadonatúj épületekért, valamint nem utolsó sorban emberekért, előttünk járt vagy velünk együtt járó szolgatársakért adtunk és adunk hálát Istennek. Külön öröm, hogy kezd kialakulni egyházkerületünkben a nyugdíjba vonuló lelkészek méltó visszavonulásának kultúrája, liturgiája, jó rendje. Ezzel együtt őszintén kell szólni arról is, hogy egy-egy lelkészváltás – különben teljesen természetes folyamata – néha földrengésszerűen rázza meg a gyülekezeteket, illetve a nyugdíjba vonuló szolgatársakat. Pedig mindez nem kiszámíthatatlan természeti csapás, hanem az emberi élet, az egyházi szolgálat jó rendje. Ideje van a munkának, és ideje van a pihenésnek is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a nyugdíjba vonuló kolléga élete már céltalanná és feleslegessé válna. Terveink közt szerepel, hogy a jövőben tudatosabban és szervezettebben törődjünk egyházkerületünk nyugdíjas lelkészeivel is. Nemcsak a múltban, de a jelenben és a jövőben is számolunk velük, számítunk rájuk. Nem azért adunk hálát, hogy kilépnek az aktív szolgálatból, hanem azért, amit Isten rajtuk keresztül elvégzett gyülekezeteinkben. Szeretnénk segíteni, hogy megtaláljuk életük, szolgálatuk értelmét az úgy nevezett „ezüst években” is. Megvan az ideje a munkának Az elmúlt évben a hálaünnepek mellett szolgálatomban igazán a gyülekezetek életének hétköznapjai kaptak prioritást. Ennek érdekében a csupán reprezentatív ünneplések háttérbe szorultak. Így például az elmúlt ősztől lelkésziktatásokon nem vállalok igehirdetői szol-
gálatot. Egyrészt ezzel is szeretném hangsúlyozni, hogy egy lelkésziktatáson az új lelkész beköszöntő igehirdetése a fontos, másrészt az iktatás amúgy is esperesi jogkör, így nem indokolt a püspöki szolgálat. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy bizonyos esetekben, ha módomban áll, együtt örülő, áldást mondó lelkészként nem veszek részt egy-egy iktatási ünnepen. Hírértékű eseménynek, egyfajta minőségi előrelépésnek látom, hogy az elmúlt évben sikerült feléleszteni a canonica visitatio nemes hagyományát egyházkerületünkben. Ezt az alapos, szükség esetén két napos gyülekezetlátogatást, püspöki vizsgálatot szakértői munkacsoport segíti. Az erről készült jegyzőkönyv nemcsak rögzíti a gyülekezet általunk észlelt állapotát (pozitívumokat éppúgy, mint az esetleges hiányosságokat), hanem konkrét észrevételekkel, ötletekkel, elvárásokkal próbálja serkenteni és segíteni a további gyülekezetépítést. Igyekszünk nyomon követni és számon tartani, illetve kérni, hogy mindezekből mi valósul meg. Az öt esperesi gyülekezet vizitációja után az egyházmegyei elnökségekkel konzultálva újabb öt gyülekezet látogatását tervezzük ebben az évben. Ezzel semmiképpen sem akarunk elvenni, átvenni esperesi jogköröket. Továbbra is az ő feladatuk, hogy minimum háromévente elvégezzék az esperesi vizsgálatot az egyes gyülekezetekben. De reménységünk szerint bizonyos helyzetekben segíthet az esperesekkel összehangolt canonica visitatio. Fontos, hogy lelkészeink és az egyházközségek világi vezetői mindebben ne valamiféle bizalmatlanságot, túlzott ellenőrzési kényszert érezzenek, hanem sokkal inkább a fokozott, empatikus, szolidáris felelősséget. Éppen a lelkészi munka megbecsülése, hogy szeretnénk a mindennapos szolgálat gondjait és örömeit jobban megismerni. Reméljük, hogy ilyen módon hatékonyabban tudjuk segíteni gyülekezeteink tudatos építését. Ennek érdekében kértük be a lelkészi jelentéseket, amelyeket helyettesem fog elemezni és értékelni a közgyűlésen. Ma, amikor a válság következtében jól képzett munkaerők egyik napról a másikra állás nélkül maradnak, fokozottan meg kell becsülni azt a biztos munkahelyet, amit a gyülekezeti lelkészi állás jelent egyházunkban. Szent szolgálat ez, de egyben munkahely, munkakör is, amelynek kell, hogy világos és jó rendje legyen. Tudom, a lelkész teljesítménye nehezebben mérhető, mint egy irodai dolgozó, egy orvos vagy egy tanár munkája, de a jó rend itt is elengedhetetlen. Ezt kell
Evangélikus Közlöny tükröznie a lelkészi munkanaplónak, jelentésnek és munkatervnek. Tarthatatlan, hogy egyes gyülekezetek minden koncepció nélkül, egyik napról a másikra tengődve, vegetálva sodródjanak. Együtt tanultuk a békéscsabai felügyelői konferencián, hogy milyen fontos három lépés tudatos megtétele: a világos prognózis, a cél és a terv megfogalmazása (Ev. Élet 2009. március 22.). Mindezek nélkül nem működhetnek hatékonyan egyházközségeink. Öröm, hogy ebben a közös tanulási és fejlődési folyamatban lelkészeink egyre kevésbé vannak magukra hagyva. Hála elnöktársamnak immár harmadik éve tudatos felügyelőképzés folyik egyházkerületünkben. Ennek gyümölcsei sokhelyütt már beérőben vannak. Ugyanez elmondható, remélhető a lelkészeink számára biztosított továbbképzési lehetőségekről is. A jól elvégzett munka után méltó a munkás a pihenésre is. Egyházkerületünk évről évre igyekszik lehetőséget biztosítani anyagilag támogatott rekreációra lelkészek és családtagjaik, valamint nem lelkészi munkatársak számára. Mindezt jól segíthetné egy kerületi pihenőház kialakítása mátraszentistváni telkünkön. Ennek lehetséges terveiről hallhatunk majd a közgyűlésen. Amire reménységgel készülünk Májustól októberig igen gazdag az egyházkerületi rendezvények színskálája. Május 16-án Szarvasra várjuk az egyházkerület diakóniai munkásait. A következő szombaton, 23-án pedig Kondoros lesz a házigazdája a kerületi missziói napnak. Júniusban a lelkészcsaládokat és a konfirmált fiatalokat várja Bonyhád. Augusztus végén a lelkészek együtt készülhetnek az induló munkaévre Balatonszárszón. Készülünk szeptember elején az immár harmadik svéd–magyar teológiai lelkészkonferenciára. Sokat remélünk az első Országos Evangélikus Presbiteri Találkozótól Pestszentimrén, szeptember 12-én, valamint az első egyházzenei fesztiváltól, Kiskőrösön, október 17-én. Mindezek előkészítésébe új munkatársat köszönthetünk Jóné Jutasi Angelika személyében, akik április 15től vette át a püspöki iroda vezetését Hajnal Helenától, akinek kétéves munkaszerződése lejárt. Hűséges szolgálatát ezúton is köszönjük, új munkahelyén is kísérje tovább Isten áldása. Megköszönve többi munkatársam odaadó segítségét is kérem jelentésem elfogadását. Gáncs Péter
49
Gáncs Péter püspök szolgálati naplójának kivonata Fontosabb események 2008 áprilisától 2009 áprilisáig 2008. Április 18. Egyházkerületi közgyűlés – Szeged 19. Hálaadás templomfelújításért – Medgyesegyháza 20–21. Canonica visitatio – Kiskőrös 27. Nepp Éva lelkész beiktatása – Baja Május 4. Hajdú Erzsébet vizsga-istentisztelete – Kondoros 6–8. Bajor–magyar konzultáció – München 12. Szávay László vizsga-istentisztelete – Bp.-Kelenföld 12. Reformációi emlékpark avatás – Fasor 14. LMK-előadás – Soltvadkert 17. Egyházkerületi missziói nap – Harta 31. Előadás a Reménység Szigetén – Budapest Június 1. Csitári Boglárka vizsga-istentisztelete – Kőszeg 3. Esperesi Tanács – Sopron 13. Igeszolgálat Fejtő Ferenc temetésén – Bp., Kerepesi temető 14. Tanévzáró istentisztelet – Szarvas-Ótemplom 14. Deák László, Laczki János lelkészek beiktatása – Orosháza 15. Tanévzáró istentisztelet – Ambrózfalva-Csanádalberti-Pitvaros 19–21. Egyházkerületi lelkészcsaládok találkozója – Békéscsaba 24. – július 2. LVSZ Tanácsülés, Arusha, Tanzánia Július 9. Igeszolgálat missziói konferenciákon – Piliscsaba 16–20. Igeszolgálat Szélrózsa találkozón – Kőszeg Augusztus 16. Missziói konferencia – Balatonfüred 23. Aradi András lelkész iktatása – Bonyhád 24. Cigánymissziós konferencia, igeszolgálat – Nyírtelek 25–27. Munkaévkezdő lelkészkonferencia – Balatonszárszó 30. Hajdú Erzsébet ordinációja – Nagyszénás 31. Hálaadó istentisztelet (Aradi András Péter) – Békéscsaba 31. Tanévnyitó istentisztelet – Telekgerendás Szeptember 7. Hálaadó istentisztelet Sántha Károly emlékére – Sárszentlőrinc 8–9. Canonica visitatio – Orosháza 13. Hálaadó istentisztelet – Nagyszokoly
50
Evangélikus Közlöny
14. Hálaadó istentisztelet (Kósa László) és Szeker Éva beiktatása – Rákoskeresztúr 14. Hálaadó istentisztelet (Gaál Jánosné) – Bp.-Fasor 18. Parókusi alkalmassági vizsga 20. Regionális felügyelői konferencia – Szarvas-Ótemplom 20. Hálaadó istentisztelet Égbőlpottyant Evangélikus Óvoda – Hódmezővásárhely 21. Hálaadó istentisztelet – Pesterzsébeten és Soroksáron 25. A Sztehlo Gábor utca avatása a XII. kerületben 27. Igeszolgálat a Kisdeák Evangélikus Óvoda 10 éves fennállásának ünnepi istentiszteletén 28. Igeszolgálat Terézvárosi missziói hétvégén 30. Előadás LMK ülésen – Békéscsaba Október 4. Kerületi pedagógusok csendesnapja – Orosháza 5. Hálaadó istentisztelet, felújított gyülekezeti ház felszentelése – Kölesd 6–7. Esperesi Tanács – Balatonszárszó 11. Országos Evangelizáció – Bp.-Deák tér 12. Hálaadó istentisztelet Magyarbólyban és Mohácson 17. A Déli Egyházkerület területén dolgozó polgármesterek találkozója – püspöki hivatal 19. Hálaadó istentisztelet keretében Kertész Géza búcsúztatása – Bp.-Józsefváros 20. Canonica visitatio – Paks 21. Áhítat a Fébében 31. Reformációi emlékpark, szabadtéri istentisztelet a MEÖT szervezésében – Bp.-Fasor November 3. Előadás LMK-n – Pécs 3. Országos lelkészkonferencia – Balatonszárszó 8. Igeszolgálat országos felügyelői konferencián – Révfülöp 9. Nyugdíjasház új épületszárnyának felszentelése – Kondoros 9. Megbeszélés a gyülekezet vezetőségével – Békéscsaba 13. Egyházmegyei elnökségek megbeszélése – Déli Püspöki Hivatal 14. Egyházkerületi közgyűlés – Bp.-Pestszentlőrinc 16. Hálaadó istentisztelet – Bp.-Angyalföld 16. Igeszolgálat jubileumi zenés áhítaton (Bencze István) – Bp.-Pesterzsébet 18. Hálaadó istentisztelet – Mezőmegyer 23. Igeszolgálat – Kiskunhalas 23. Gyülekezetlátogatás – Tázlár 24. Canonica visitatio – Pestszentlőrinc 25. Kerekasztal-beszélgetés a Biblia évéről – Szeged 30. Igeszolgálat – Dombóváron
December 1. Előadás MEÖT közgyűlésen – Bp. 2. Esperesi Tanács – Bp. 3. Bajor–magyar konzultáció – Bp. 6. Hálaadó istentisztelet – Szekszárd 7. Igeszolgálat – Gyoma–Mezőtúr 20. Előadása a miskolci színházban „Megszületett a szeretet” címmel 21. Igeszolgálat – Pestszentimre 2009. Január 13. „Asztali beszélgetés” – Pilinszky János Irodalmi Kávéház 14. Előadás Pesti LMK ülésen 18. Ökumenikus istentisztelet dr. Kiss-Rigó László püspökkel – Bp.-Deák tér 21. Látogatás LMK ülésen – Kecskemét 21. Imaheti igehirdetői szolgálat – Orosháza 25. Imaheti igehirdetői szolgálat – Bécsi Magyar Evangélikus Gyülekezet. 27. A MEE Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoportjának ülése – Déli Püspöki Hivatal 27. Előadás a Páratlan Klubban – Bp. 28. Szlovák nyelven szolgáló lelkészek találkozója – Bp. Szlovák Ajkú Egyházközség 30–31. Luther-konferencia – Révfülöp Február 1. Gyülekezeti fórum – Cinkota 8. 200 éve született dr. Székács József: ünnepi televíziós istentisztelet – Deák tér 11–12. Magyar–szlovák püspöki találkozó – Déli Püspöki Hivatal 15. Új épületrészét felszentelése – Szarvas-Ótemplom 21. Áhítat EKME közgyűlésen – Deák tér 24. Látogatás Pécsen és Pogányban 26. Előadás metodista lelkészkonferencián – Piliscsaba 27. Előadás a presbiteri konferencián – Révfülöp 28. Szélrózsa utótalálkozó – Budapest Március 3. Esperesi Tanács – Székesfehérvár 6–7. Egyházkerületi felügyelői konferencia – Békéscsaba 8. Canonica visitatio Medgyesegyházán 11. Előadás az erőszakmentes kommunikációról – Bp. Erzsébetligeti Színház 13. Óvodalátogatás – Soltvadkert 14. Szabó Bertalan Péter lelkész beiktatása – Bp.-Józsefváros 18. Missziói Bizottság konzultáció – Piliscsaba 26. Kerekasztal-beszélgetés – EHE Dies Academicus 29. Canonica visitatio Rákospalotán
Evangélikus Közlöny
51
30. Teremtésvédelmi konferencia – Magyar Tudományos Akadémia
30. – július 5. Orosháza, országos evangélikus pedagógus konferencia
Április 2. Áhítat a Németek a Kárpát-medencében konferencián – Bonyhád 4. Hálaadó istentisztelet a gyülekezeti terem felújítása alkalmából – Bp.-Fasor 4. Gyülekezeti ház felszentelése – Bp.-Cinkota 7. Csendesnap a Deák téri konfirmandusokkal – Csákvár 15. Előadás LMK ülésen – Harta 19. Vendégszolgálat a finn testvérgyülekezettel – Nagytarcsa 24. Egyházkerületi közgyűlés – Tótkomlós
Július 5. Tolnanémedi, gyülekezetlátogatás 16–17. Kőszeg, Szélrózsa Találkozó, kerekasztal-beszélgetés
radosné lengyel anna, a déli evangélikus egyházkerületi felügyelője, a Pitvarosi evangélikus egyházközség tagjának jelentése Az alábbi helyeken jártam 2008. március 8. és 2009. április 24. között 2008. Március 8. Bonyhád, gyülekezetvezetői konferencia Április 7. Balatonszárszó, Oktatási intézmények vezetőinek konferenciája 10. Révfülöp, igazgatótanácsi ülés 19. Medgyesegyháza, gyülekezetlátogatás 19. Csanádapáca, gyülekezetlátogatás 20–21. Kiskőrös, canonica visitatio 27. Baja, Nepp Éva beiktatása Május 3. Aszód, ballagás az evangélikus gimnáziumban 12. Bp.-Fasor, Reformációi Emlékpark avatása 14. Soltvadkert, LMK és kápolnaszentelés 17. Harta, egyházkerületi missziói nap 18. Rákospalota, gyülekezetlátogatás 23. Révfülöp, előadás az asszonyhétvégén Június 14. Szarvas Ótemplom, tanévzáró istentisztelet 14. Orosháza, Deák László és Laczki János beiktatása 15. Ambrózfalva-Pitvaros-Csanádalberti, gyülekezetlátogatás 19–21. Békéscsaba, egyházkerületi lelkészcsaládok találkozója 24–25. Esztergom, Ökumenikus Biblikus Szimpózium
Augusztus 9. Balatonszárszó, megbeszélés Csorba Gábor gazdasági vezetővel és Göndör Éva jogásszal (GYES és GYED az egyházban) 23. Bonyhád, Aradi András iktatása 25–27. Balatonszárszó munkaév kezdő lelkészkonferencia 30. Nagyszénás, Hajdú Erzsébet ordinációja 30. Tótkomlós, szeretetház-látogatás 30. Békéscsaba-Jamina, lelkészbúcsúztatás megbeszélése 30. Kondoros, a következő missziói nap helyszínének megtekintése 31. Békéscsaba, Aradi András Péter búcsúztatása 31. Telekgerendás, tanévnyitó istentisztelet Szeptember 8–9. Orosháza, canonica visitatio 20. Szarvas Ótemplom, regionális felügyelői konferencia (Kelet-, Nyugat Békési és Bács-Kiskun Egyházmegyék) 20. Hódmezővásárhely, hálaadó istentisztelet az Égből Pottyant Evangélikus Óvodában 21. Bp.-Pestszenterzsébet, hálaadó istentisztelet, gyülekezetlátogatás 27. Szekszárd, regionális felügyelői konferencia (TolnaBaranyai- és Pesti Egyházmegyék) 28. Bp.-Deák tér, teremtésünnep 30. Békéscsaba, LMK Október 4. Orosháza, egyházkerületi pedagógus csendesnap 4. Békéscsaba, id. Kutyej Pál búcsúztatása 5. Kölesd, felújított gyülekezeti ház szentelése 11. Bp.-Deák tér, országos evangelizáció 12. Magyarbóly, hálaadó istentisztelet a 150 éves templomért 12. Mohács, gyülekezetlátogatás, hálaadó istentisztelettel egybekötve 19. Bp.-Józsefváros, Kertész Géza búcsúztatása 19. Bp., Uránia Filmszínház, országos reformációi emlékhónap megnyitása 20. Paks, canonica visitatio 25. Pitvaros, gyülekezetlátogatás 31. Bp.-Fasor, reformációi emlék-istentisztelet
52
Evangélikus Közlöny
November 3. Pécs, LMK, 3. Pogány, épülő szeretetotthon megtekintése 3. Balatonszárszó, országos lelkészkonferencia 7–8. Révfülöp, országos felügyelői konferencia 9. Kondoros, új épületszárny felszentelése az idősek otthonában 9. Békéscsaba, békéltető megbeszélés 13. Bp., Déli Püspöki Hivatal, egyházmegyei elnökségek megbeszélése 14. Bp.-Pestszentlőrinc, egyházkerületi közgyűlés 16. Bp.-Angyalföld, hálaadó istentisztelet, gyülekezetlátogatás 18. Mezőmegyer, hálaadó istentisztelet, gyülekezetlátogatás 23. Kiskunhalas, gyülekezetlátogatás 23. Tázlár, gyülekezetlátogatás 24. Pestszentlőrinc, canonica visitatio 25. Balatonszárszó, igazgatótanácsi ülés 30. Dombóvár, gyülekezetlátogatás December 2. Bp., Déli Püspöki Hivatal, esperesi tanács értekezlete 7. Gyoma, gyülekezetlátogatás 7. Mezőtúr, gyülekezetlátogatás 7. Orosháza, gyülekezetlátogatás, szeretetvendégség 12. Bp.-Deák tér, diákszínjátszók versenye a Biblia éve alkalmából, zsűrizés 2009. január 11. Bp.-Budafok, szolgálat a szeretetvendégségen 28. Bp. Szlovák Ajkú Egyházközség, szlovák gyülekezetek lelkészeinek tanácskozása Február 1. Bp.-Cinkota, gyülekezetlátogatás 11. Bp.-Deák tér, fogadás a szlovák püspökök részére 18. Bp.-Cinkota, igazgatótanács ülése az evangélikus missziói központban 25. Balatonszárszó, igazgatótanács ülése 26. Bp.-Budahegyvidék, Új templomok-könyvbemutató Március 6–7. Békéscsaba, kerületi felügyelői konferencia 8. Medgyesegyháza, canonica visitatio 11. Bp.-Erzsébetligeti Színház, konferencia az erőszakmentes kommunikációról 22. Bp.-Budavár, szolgálat a szeretetvendégségen 26. Bp., EHE, Felelősségünk a jövőért – konferencia 29. Bp.-Rákospalota, canonica visitatio 30. Bp., MTA – természetvédelmi konferencia Április 2. Bonyhád, Németek a Kárpát-medencében – konferencia
3–4. Nyíregyháza, Rákos Sándor szavalóverseny az evangélikus gimnáziumban, zsűrizés 4. Bp.- Cinkota, gyülekezeti ház szentelése 15. Harta, LMK 24. Tótkomlós, egyházkerületi közgyűlés Canonica visitatio Helyszínei: Orosháza, Kiskőrös, Paks, Pestszentlőrinc, Medgyesegyháza, Rákospalota A kerületi egyházvezetés folytatta az egyházmegyék, gyülekezetek hagyományos ellenőrzését, látogatásait. A püspök és a felügyelő mellett továbbra is jogász, gazdasági szakember volt és van velünk, a látogatást jegyzőkönyv zárja. – Ellenőrzés fontossága – Tapasztalatok megbeszélése – Új szempontok kijelölése Regionális felügyelői összejövetelek Résztvevők: Kelet-, Nyugat Békési és Bács Kiskun Egyházmegyék, 2008. szeptember 20. Tolna-Baranyai és Pesti Egyházmegyék, 2008. szeptember 27. – Részvétel – Szervezés – Aktivitás – Fő témák: szolidaritási alap, világiak helye, szerepe Képviselet A Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelőjeként, országos felügyelő helyettesként: – Országos Presbitériumban – Más felekezeteknél – Kulturális eseményeken – Gyülekezetekben Fogadóórák Továbbra is minden hónap első hétfőjén az Evangélikus Életben is meghirdetve fogadtam a Déli Egyházkerület és természetesen a másik két egyházkerület bármely tagját. – Szociális gondok – Személyi problémák Gondok – GYES, GYED – Nyugdíj – Segédlelkészek helyzete – Ferencváros – Takarékosság – tartalékolás
Evangélikus Közlöny – Öregek, gyerekek – Családlátogatás – Egyes lelkészek helyzete Örömök – Iskolák – Óvodák – Aktivitás – Feltámadó gyülekezetek
ÉsZaki eVanGÉlikus eGyhÁZkerület dr. Fabiny tamás püspöki jelentése Budapest, 2009. április 17. Évente négyszer-ötször ülésezik és igen hatékony munkát végez az a csapat, amelyet az egyházmegyei elnökségek, az egyházkerületi elnökség és a missziói lelkész alkot. Itt elsősorban döntés-előkészítésre kerül sor, de van lehetőség távlatos, stratégiai célok meghatározására és megtárgyalására is. Legutóbbi együttlétünk egyik témája a minőségellenőrzés jegyében a lelkészi munka mérhetősége volt. Két esperes testvérünk kapott feladatot a részletek kidolgozására, amelyből némi ízelítőt talán mai ülésünkön is kapunk majd. Természetesnek tartom, hogy a minőség-ellenőrzést és a mérhetőséget a püspök szolgálatával kapcsolatban is felvessük. Ennek jegyében a többnyire a püspöki jelentés függelékét képző „szolgálati naplót” most tematikus bontásban és bizonyos kommentárokkal tárom a Közgyűlés elé. Gyülekezeti látogatások, igehirdetések, előadások Az egyház a gyülekezetekben él. Elsősorban az egyházközségek alkotnak gyülekezeteket, bár törekednünk kell arra, hogy oktatási és diakóniai intézményeink is egyre inkább gyülekezeti jellegűek legyenek. Legfontosabb és legtöbb örömet jelentő szolgálati területem a gyülekezetek látogatása volt. A budavári közösségben végzett rendszeres szolgálatok mellett szinte minden hétvégén – olykor szombaton is és vasárnap is – jártam a gyülekezeteket. Ezen szolgálatok egy része óhatatlanul ünnepi alkalom (például évfordulós megemlékezés) volt, de mindig szívesen fogadok el meghívást (vagy jelentkezem be magam) különösebb külső indok nélkül is. A liturgikus keret mellett nagy hangsúlyt fektetek a presbitériummal folytatott hivatalos, illetve a hívekkel való kötetlen beszélgetésekre. Ősszel szeretném megkezdeni a canonoca visitatio-k sorát az esperesi gyülekezetekben. Különleges varázsa van az ordinációknak. Az én esetemben talán nemcsak azért, mert a vizitáció mellett az
53
ordináció a püspöki szolgálat speciális jogköre, hanem azért is, mert olyan testvéreket szentelhettem fel, akiket egykor személyesen taníthattam is a teológián. Az ordinációt minden esetben rövid lelkigyakorlatszerű személyes felkészítés előzi meg. Az iktatás törvényeink szerint az esperes feladata, ám lehetőségeim szerint magam is részt veszek ezeken az alkalmakon. – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Budagyöngyén és a Bécsikapu téren 5-5 alkalom Debrecen – Orgonaszentelési ünnepi istentisztelet Hálaadó istentisztelet Diósgyőrött Zagyvapálfalvai templom szentelési ünnepe Nyáregyháza gyülekezet látogatás, igehirdetési szolgálat Rudabányán tárgyalás az evangélikus templom sorsáról, igehirdetés A csepeli gyülekezetben látogatás Csepelen igehirdetői szolgálat és a gyülekezeti közgyűlésen részvétel Piliscsabán a gyülekezet csendesnapján szolgálat (igehirdetés és előadás) Budakeszin a missziói gyülekezet részére vásárolt épület bejárása A tokaji gyülekezetben látogatás, találkozás a hívekkel Szentendre – Tárgyalás a szentendrei evangélikus óvoda ügyében Alberti – igehirdetés, emléktábla avatása Aszód – gyülekezetlátogatás, Biblia évi előadás az Evangéliumok színgazdagsága címmel Vanyarc – Torzsa Tamás vizsga istentiszteletén részvétel Bodrogkeresztúr – Betlehem Evangélikus Pihenőház szentelése Nyíregyháza-Vargabokor – pünkösdi szolgálat Csömör – egész napos szolgálat igehirdetéssel és előadással Tokajban látogatás német befektetőkkel Erdőkürt – Mekis Ádám esperes jubileumi istentiszteletén igehirdetői szolgálat Igehirdetés és Biblia évi előadás Nyíregyháza-Rozsréten Terény – templomszentelési ünnep Budafokon igehirdetői szolgálat és előadás Óbuda – Karácsonyi rádiós istentisztelet Ordinációk
– Vanyarc – Torzsa Tamás július 6-án – Miskolc – Balázs Viktória július 13-án – Ősagárd – Tóth Katalin augusztus 23-án Iktatások: – Fancsal – Gerlai Pál iktatása május 31-én
54
Evangélikus Közlöny
– Alberti – Túri Krisztina iktatása június 1-jén – László Milán és Valentinyi Erzsébet iktatása augusztus 24-én – Barthel-Rúzsa Zsolt egyetemi lelkész iktatása október 10-én – Labossa Péter és Labossáné Kővágó Anita iktatása Érden október 22-én – Nyíregyháza – dr. Kovács László Attila és Kovács Erzsébet iktatása november 8-án Kerületünk ügyeivel kapcsolatos ülések, tárgyalások A szolgálati szempontból sokkal kevésbé színes, ám szükségszerű tárgyalások sokaságából csak a legfontosabbakat tüntetem fel az alábbiakban. Itt jegyzem meg, hogy munkámat óriási mértékben segítette és segíti elnöktársam és helyettesem, de mindig számíthatok az esperesek, az országos központ szakértőinek és természetesen a püspöki hivatal munkatársainak a segítségére is. Köszönet érte. – Egyházmegyei elnökségek ülései (4 alkalom) – Kerületi közgyűlés előkészítése – Kerületi missziói nap előkészítése pilisi gyülekezeti látogatással – Tokaji ingatlannal kapcsolatos tárgyalások (2) – Kerületi közgyűlések (2) – Kerületi missziói nap előkészítése – Kerületi missziói nap – Munkatársi megbeszélések (áhítattal) kétheti rendszerességgel – Kerületünk nyugdíjas lelkészeinek találkozója – A Nyírszőlősi Egyházközség delegációjának tagjaival beszélgetés – Kerületi művész- és tudós találkozó – Az Egri Evangélikus Egyházközség küldöttségével tárgyalás – Kerületi parókusi alkalmassági vizsga – Özvegy papnék adventi találkozója – Boncsér-ügyben tárgyalás Kerületi gazdasági és pályázati ügyeivel kapcsolatos tárgyalások Jóllehet a korábbi évek változásai az egyházkerületet elsősorban spirituális egységgé próbálták tenni, igen sokszor kell foglalkozni gazdasági kérdésekkel. A döntéseket általában az elnökségek találkozóján készítettük elő, az operatív munkában pedig nagy segítséget kaptam Csorba Gábor osztályvezetőtől, valamint azoktól a testvérektől, akik a pályázatokkal kapcsolatos ügyeket viszik, kerületi vagy országos szinten. Ezen a ponton csak érintem egyházkerületünk néhány nagyobb beruházásának ügyét: a Nyíregyházi Élim Szeretetotthon bővítése, a Nyíregyházi Óvoda létesítése, a
tokaji ingatlan rendezése, a miskolci belvárosi templom tatarozása, a budakeszi imaház és a budafoki parókia megépítése, illetve az erdőkertesi templom és parókia ügye. Változatlanul mondom azonban, hogy óvakodnunk kell az „állványimádás”-tól. Ennek jegyében is tervezzük az egyházkerület gazdasági életét, ahol – mint látni fogjuk – korántsem csak épületekre, hanem sokkal inkább a humán erőforrás megerősítésére szeretnénk áldozni. Példaként most csak a szupervízió, a szellemi munka vagy éppen a regenerálódást szolgáló nyaralások támogatását említem. De szólok arról is, hogy készek vagyunk egy-egy lelkész vagy lelkészházaspár válságkezeléséül szolgáló terápia anyagi támogatására is. – – – –
Végh Szabolccsal pályázati ügyekben (4 alkalom) Csorba Gáborral gazdasági ügyekben (3) Végh Szabolccsal gazdasági ügyekben (4) Bogdányi Gáborral és dr. Zsugyel Jánossal pályázati ügyekben – Dr. Zsugyel Jánossal pályázati ügyekben (2) LMK ülések
Sajnos nem tudtam megvalósítani azt a tervemet, hogy évente minden LMK-ba ellátogatok. E mulasztást a jövőben szeretném pótolni. – Budai egyházmegye (3 alkalommal) – Borsod-Hevesi egyházmegye – Nógrádi egyházmegye Igehirdetési szolgálatok, előadások egyházunkban Számos alkalommal kértek az egyházkerületi határokon átnyúló szolgálatra. – EBBE ülésen előadás – Nyugdíjas papné találkozón igehirdetés – Mevisz bonyhádi és mátraházi családi találkozóin igehirdetések és egyéb szolgálatok – Üllői úti munkatársaknak áhítat, megbeszélés (3 alkalom) – Piliscsabán a gyülekezeti munkatársképzőn előadás, áhítat – Beszélgetés a dr. Fabiny Tibor teológiai professzor munkásságáról készült film kapcsán a pesterzsébeti gyülekezetben – Piliscsabán börtönmissziói konferencián előadás – Dr. Cserháti Sándor professzor könyvének bemutatása a Luther Kiadóban – A kőszegi Szélrózsa találkozón reggeli áhítat, illetve fórum egyházunk stratégiájáról
Evangélikus Közlöny
55
Oktatással kapcsolatos ügyek Egyházkerületünk szinte valamennyi oktatási intézményével szoros kapcsolatot tudtam ápolni. Az ott dolgozókat munkatársaimnak tekintem. A vezetőkkel hatékonyan együtt tudtam működni. Változatlanul kérdésesnek tartom ugyanakkor, hogy miként lehet az egyházi jelenlétet megerősíteni. Nem mindenhol tudtunk teljes állású iskolalelkészeket szolgálatba állítani. Mihályi Zoltáné osztályvezetőtől és munkatársaitól sok segítséget kaptam.
zunk stratégiájának kimunkálására kapott megbízatást. Az elmúlt évben kaptam feladatul az egyházunkban folyó különféle képzések püspöki felügyeletét. Részt vehettem egyházunk 1%-os kampányának előkészítésében, valamint ötletgazdája voltam az „apróval az aprókért” című igen sikeres akciónak, amelynek keretében a bevonásra került 1 és 2 forintosokat gyűjtöttük össze. A gyűjtés eredményeként összejött közel 2 millió forintot evangélikus óvodáink között osztottuk újra, pályázat keretében.
– Bonyhádon az Evangélikus Gimnáziumban Tehetséggondozó Konferencián előadás – Aszódon Pedagógus Csendesnapon szolgálat – A Luther Márton szakkollégiumban Egyház és média címmel előadás – Balatonszárszón a MEE oktatási intézményvezetőinek találkozóján előadás – A Miskolci Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskolában igehirdetés, előadás – Aszód – kerületi pedagógus csendesnapon áhítat, előadás – Káptalanfüred – Előadás középiskolás tehetséggondozó táborban – Evangélikus oktatási intézményekben tanító magyar tanárok konferenciáján előadás és áhítat – Középiskolásoknak és tanáraiknak előadás a Fasori Gimnáziumban – Előadás a Nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium tanárainak reformáció témában
– – – – – –
Diakóniával kapcsolatos ügyek Egyházi szolgálatunk egyik leghitelesebb területe a diakónia. Az év közben szolgálatba állt osztályvezető, Buda Annamária rendkívül nagy szakértelemmel és jó lelkülettel végzi munkáját. Külön köszönet a konfliktuskezelésben tanúsított tevékenységéért. Vele együtt hangsúlyozom, hogy az intézményhálózat megbecsülése mellett erősíteni kell a gyülekezeti diakóniát. – – – – – –
Élimmel kapcsolatos megbeszélés (2 alkalom) Tárgyalás az Oltalomról (2) A békásmegyeri Gaudipolis Szeretetotthon bejárása Tárgyalás az alberti szeretetotthon ügyében Febével kapcsolatos tárgyalások, konferenciák (4) Kapu programmal kapcsolatos megbeszélés Közegyházi tárgyalások
A számos vállalás közül csak néhányat emelek ki: vezetője vagyok annak a munkaközösségnek, amely a lelkészek magánéleti és hivatásbeli válságainak kérdéseivel foglalkozik. Prőhle Gergely felügyelő úrral közösen fogjuk össze azt a munkaközösséget, amely egyhá-
– – – – – – – – – – – – – –
Zsinat (3 alkalom) Esperesi Kollégium (3) Liturgiai ülés (6) Püspöki Tanács (9) Országos presbitériumi ülések (9) Egyházunk egyszázalékos kampányával kapcsolatos megbeszélés (3) Apróval az aprókért kampány Etikai Bizottság ülései (3) Stratégiai Bizottság ülései (6) Biblia évével kapcsolatos megbeszélések (1) Lidl vezetőivel tárgyalások (2) Országos Lelkészi Munkaközösség (szervezés, részvétel, előadás, ellenőrzés) Tárgyalások a lelkészakadémiáról Találkozás Szeverényi Jánossal és beszélgetés egyházunk missziói helyzetéről Múzeumok éjszakáján felolvasás a Bibliából Reformációi Emlékbizottság ülése Az Üllői úton egyház finanszírozási megbeszélés egyházunk vezetőivel Oktatási és Kulturális Minisztérium – Ingatlan tárgyalás Országos Felügyelői konferencián áhítat és előadás Evangélikus Katalin napi bálon védnökség és részvétel
Az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel kapcsolatos szolgálatok Oktatóként immár nem veszek rendszeresen részt az EHE életében, és jelenleg nem is én vagyok az intézmény felügyelő püspöke. Egyházi életünk jövője szempontjából azonban meghatározónak tartom az ott folyó tudományos és lelki munka figyelemmel kísérését. Látásom szerint a MEE koncepciózusabban kellene, hogy gyakorolja fenntartói jogait. – – – – – –
Részvétel szigorlatokon és diplomavédéseken Fórumokon részvétel Media szeminárium (blokkosítva) Áhítat és előadás hatodéves konzultáción Konzultáció doktorikkal kapcsolatban Konzultáció szakdolgozatokkal kapcsolatban
Evangélikus Közlöny
56 – – – – – – –
Ösztöndíj Bizottsági ülések (3 alkalom) Előadás az EHE rendezvényein (1) Szenátus ülés (1) Negyedéves hallgatókkal beszélgetés EHE tanévzáró istentiszteletén szolgálat Ordinációs megbeszélés hatodévesekkel EHE – Karácsonyi ünnepsége Ökumenikus tevékenység
Szolgálatunkat csak ökumenikus keretben tudjuk végezni. Erre bátorítom gyülekezeteinket is. – Imareggeli a reformátusoknál. A Tékozló fiúról előadás. – Igehirdetői szolgálat az ökumenikus imahét megnyitóján a pozsonyi úti református templomban – Ökumenikus imaheti szolgálat a Mátyás templomban – Előadás az Újszövetségről a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen – Ökumenikus imaheti szolgálat a győri bencés gimnáziumban – Előadás XIV. Benedek pápa könyvének bemutatóján a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen – Előadás Szentírás és nyelv címmel a győri szent László katolikus Kollégiumban – Ökumenikus Tanács ülések (3 alkalom) – Bibliamúzeumban előadás a Nők szerepe Jézus példázataiban címmel – Pannonhalma – Várszegi Asztrik védnöksége alatt keresztény értelmiségi kerekasztal beszélgetés – Esztergom – Biblia évével kapcsolatban előadás – Vizsoly – Doktorok Konferenciáján előadás – A történelmi egyházak püspökeinek és vezetőinek tanácskozása a székházunkban – A Magyarországi Református Egyház diaszpóra-konferenciáján előadás – A Budapest Terézvárosi Plébánián rendezett biblikus konferencián előadás – A Keresztény–Zsidó Társaság ülésén ügyvezető elnökként részvétel Egyházi médiamunka A püspökök közötti feladatmegosztás jegyében felügyelem egyházunk médiamunkáját. Az elmúlt évben elsősorban az országos honlap elindításával értünk el jelentős sikert. Örülök, hogy Bolla Zsuzsa személyében megtaláltuk a megfelelő szerkesztőt, aki teológiai és újságírói ismereteit egyaránt jól tudja kamatoztatni. (Kerületi honlapunk Czöndör István püspöki titkár gondozásában már korábban is jól működött.) A Luther Kiadó működését, talán sikerült transzparenssé és hatékonyabbá tenni. Felelős kiadóként jegyzem a Kőháti
Dóra által jól szerkesztett Evangélikus Hírlevelet, amelynek segítségével az egyházunk életéről szóló híreket, közleményeket világi és egyházi partnereinkhez el tudjuk juttatni, újabban német nyelven is. Új szerkesztőt választottunk a Credo – Evangélikus Műhely című folyóirat élére Zászkaliczky Zsuzsanna személyében. – – – –
Sajtóbizottsági ülések (3 alkalom) Evangélikus élet Szerkesztőségi ülés (2) Luther Kiadó ülései (3) Egyházunk rádiós, TV-s istentiszteleteinek előkészítése – Honlappal kapcsolatos tárgyalások Külügyi szolgálatok
Ugyancsak a püspökök közötti feladatmegosztás jegyében felügyelem egyházunk külügyi munkáját. Szolgálatomat nagy mértékben megkönnyíti a külügyi osztály két munkatársának, Tarr Klárának és László Virgilnek a szakértelme. Az elmúlt évben elsősorban a szlovák egyházzal való együttműködés, a kapcsolatok javítása kapott súlyponti szerepet. Ennek jegyében összesen hétszer jártam Szlovákiában. Hangsúlyozni szeretném, hogy a külügyi munkának közvetlen hatása lehet a gyülekezetekre és intézményeinkre, hiszen számos partneri együttműködésre ismerünk példát. Sok lelkészünk, valamint teológiai oktatónk és hallgatónk továbbképzésére nyílik lehetőség külföldi konferencián vagy ösztöndíj keretében. Több lelkészcsalád vehet részt bajor, cseh és norvégiai nyaraláson, nyelvtanfolyamon vagy az ún. „Urlauberseelsorge”munkájában. Továbbra is szívügyem a határon túli magyarok ügye. Úgy érzem azonban, hogy erről lényegében nem a külügyi beszámoló keretében kell szólnom. Arra törekszem ugyanis, hogy szolgálatunk minden területén természetes legyen az elszakított országrészek evangélikusaival való együttműködés (egyebek mellett gyülekezeti és intézményi területen, továbbá a lelkészképzésben, a médiában vagy akár a pályázatok területén.) – Finnugor lelkészkonferencia előkészítése (3 alkalom) – Sabol szlovák püspök iktatásán részvétel Eperjesen – Cselovszkyné dr. Tarr Klárával, a MEE külügyi osztályának vezetőjével megbeszélés, egyeztetés havonta – Budai egyházmegye LMK-ja után az indonéz nagykövettel beszélgetés – Németországi szolgálat a W. Löhe ünnepségen (2 nap) – Tárgyalás Büncker püspökkel – Bécsi nagykövetség fogadásán részvétel – Svédországi szolgálati út – Alexander Faludyval találkozó, esteleges angliai ösztöndíjak szervezése 2 alkalommal
Evangélikus Közlöny – Erdélyi lelkészek szolgálati ügyében megbeszélés, egyezmény aláírása Adorjáni Dezső püspökkel – Jordáki Béla svéd vendég látogatása (2 alkalom) – Finn középiskolás csoport látogatása a székházban – A Finn Nagykövetségen látogatás, tárgyalás – Szlovák nagykövettel tárgyalás – Bajor tárgyalás egyházvezetőkkel Münchenben (3 nap) – Sabol püspökkel megbeszélés – Oltárképavatás a budapesti szlovák gyülekezetben – Tárgyalás Hudik Jánossal az országos szlovák önkormányzat vezetőjével – Ostravában cseh országi lelkészeknek előadás (május 25–26) – Megbeszélés Arden Hauggal, az ELCA európai miszsziói felelősével – Kassán a szlovák zsinaton részvétel – Ljubjanai vendéglátogatás – Finnugor lelkészkonferencia, Révfülöp – Annika Larst észt vendég látogatása – Schmotz német diakóniai vezető látogatása – Közép-Kelet Európai Evangélikusok Találkozója Pozsonyban szolgálatokkal – Maek megbeszélés – Greiswald – Evangélikus egyházvezetők találkozója (szeptember 10–14) – Megbeszélés Rolf Gunnar Heitman főtikárral – Molde – norvégiai látogatás, vendégszolgálat, kerületeink közötti szerződés meghosszabbítása (szeptember 18–22) – Piliscsaba – Kalme konferencia – Karen Achtelstetter LVSZ médiavezetővel megbeszélés – Reformáció témájú előadás Eperjesen, igehirdetői szolgálat (3 nap) – 4 napos Szentpéterváron tervezett teológiai konferencián részvétel (december 12–15) – Tárgyalás Pentti Toivanen finn lelkésszel – Amerikai ösztöndíjasok találkozója – Finn Nagykövetség fogadásán részvétel – Szolgálati út Cieszynbe (3 nap, december 6–8) – Svéd Nagykövetség fogadásán részvétel – 3 napos szolgálati út a berlini magyar gyülekezetben (december 12–14) – Angol nyelvű istentisztelet a Fasorban Sajtó, tv, rádió, interjúk Szolgálatom természetes velejárója a médiában való megjelenés. Tisztában vagyok az ezzel kapcsolatos felelősséggel. – Televíziós felvétel egyházunk dolgairól – Televíziós felvétel az apróval aprókért címmel (2 alkalom)
57
– Biblia évével kapcsolatos televíziós forgatás – A Hír Televízióban interjú a pápa könyvével kapcsolatban – MTI-nek interjú egyházunk külügyi szolgálatáról – Vasárnapi újság rádiós felvétele (3) – Interjú az ATV-nek – Sajtótájékoztató – Egyházunk új honlapjának bemutatása – Interjú a Budai Hírlappal – Tárgyalás Dobos Menyhérttel az MTV igazgatójával – Az Infó Rádióban interjú – Felvétel a Hegyvidék Televízióval – Rádiós felvétel a Magánhangzó című műsorban Publikációk nyomtatásban – Jézus példázatainak szociológiai elemzése. In: Theologiai Szemle 30 (1988), 198–202. – Néz föl! Budapest, 1989 (Tekusné Szabó Izával közösen). – „Hogy néki szent házat építs”. Józsa Márton és a siófoki templom. Budapest, 1990. – Sem magasság, sem mélység. Keken András életregénye. Budapest, 1992. – Elveszett és megtaláltatott? Jézus személye és tanítása – a zsidóság tükrében. In: Lelkipásztor 69 (1994), 82–85; 123–126; 163–167; 206–211. – Tanítványok. Tanítványai köszöntik a 85 éves Prőhle Károly professzort, aki – velük együtt – maga is tanítvány. Budapest, 1996. (Szerk.) – Jézus aforizmái. In: Tanítványok, Budapest, 1996., 86–97. – A názáreti testvér keresése. Zsidó szerzők Jézuskönyvei. In: Credo – Evangélikus Műhely 2 (1996/1–2), 40–45. – Kétirányú forgalom az emmausi úton. In: Szabó Lajos (szerk.), Keresztmetszet. Budapest, 1997. – Az Isten szerelme. In: Szabó Lajos (szerk.), Tükörkép. Evangélikus lelkészek igehirdetéseinek gyűjteménye. Budapest, 1998., 83–86 – Der verschwenderische Samariter. Epische und dramatische Merkmale im Dienst der Pointe in Lk 10,30–36. In: Tibor Fabiny (ed.), Interpretation of Texts Sacred and Secular. Zürich – Budapest, 1999., 178–196. – The Judaic Background of Jesus’ Parables. In: Tibor Fabiny (ed.), The Bible in Literarture and Literature in Bible. Zürich – Budapest, 1999. – Tamás evangéliumának példázatai. In: Lelkipásztor 74 (1999), 162–165. – Fabulák és példázatok. A hellenista, a rabbinikus és az újszövetségi irodalom néhány összefüggése. In: Lelkipásztor 74 (1999), 365–369. – Erzählte Dramen. Dramaturgische und kommunikative Strukturen in den Gleichnissen Jesu unter beson-
Evangélikus Közlöny
58
derer Berücksichtigung rabbinischer Paralellen. Budapest, 2000. – Ajtórésnyi zsoltár. Budapest, 2001. – Egyház és nyilvánosság. In: Szabó Lajos (szerk.), Biztos, védett kikötő. Budapest, 2001. – Két testamentum. In: Szabó Lajos (szerk.): Hullámhossz. Evangélikus lelkészek igehirdetései az egyházi esztendő ünnepeire 2003/2004. Budapest, 2003., 170–174. Nyilvános előadásaim címei: – Konventionelle und unkonventionelle Metaphern bei Jesus – Rabbinic Parallels of Mt 20,1–16 – Parrészia. A nyilvánosság bibliai fogalma – Szempontok a Jelenések könyvének hatástörténetéhez Egyházon kívüli szolgálatok, előadások Az egyház a társadalomban él, ezért – bizonyságtevő módon, mások építésére – részt kell vállalnunk a közéletből. Gyülekezetlátogatásaim során igyekszem a települések polgármestereivel is kapcsolatba lépni, és természetesen ápolom ezeket a társadalmi kapcsolatokat egyházkerületi, országos, illetve nemzetközi szinten is. – Budakeszin áldásosztás a Wass Albert szoboravatón Johannita alkalmak (11) – XV. kerületi önkormányzat szervezésben előadás – Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Bizottsággal tárgyalás – Tokaji polgármesterrel tárgyalás (2) – Budakeszi polgármesterrel tárgyalás – Soproni Luther Szövetség meghívására Júdás címmel előadás – Tárgyalás Budakeszin a polgármesterrel – A Kosciusko Tádé utcai Általános Iskola épületének bejárása, egy esetleges evangélikus iskoláról tárgyalás az első kerületi oktatási osztállyal – Kaláka Fesztiválon igehirdetés, Miskolc – Kötcsei napokon igehirdetői szolgálat – A XII. kerületi Sztehlo Gábor nevéről elnevezett utca névtábla avatásán részvétel – Látogatás a XII. kerületi Polgármesteri Hivatalban, beszélgetés Pokorni Zoltán polgármesterrel – A Hegyvidéki Önkormányzat delegációjának és alpolgármesterének látogatása székházunkban – A Nyíregyházi Bessenyei György Társaság meghívására előadás – Keve Társaság reggelijén áhítat és előadás – Piliscsabán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánjával találkozó – A Miért hiszel című könyv bemutatója a Pilinszky Kávéházban
Kazuális szolgálatok – Keresztelő (1) – Esketés (3) (előtte mindig jegyesoktatás) – Temetés (3) Személyes beszélgetések Három éve elmondott püspöki székfoglalóm egyik központi gondolata az ecclesia colloqens, a beszélgető egyház volt. Igyekeztem ehhez hű maradni. Munkatársam összesítése szerint a 63 fogadónapon összesen 124 embert fogadtam személyes beszélgetésre a püspöki hivatalban. Ezek között volt lelkigondozói beszélgetés lelkészekkel és más egyházi munkatársakkal, és természetesen sok egyéb tárgyalás, egyeztetés. Jelentésem végén arra emlékeztem hallgatóimat, hogy a teljes lutheri idézet „mutuum colloquium et consolatio fratrum”-ról, vagyis a testvérek kölcsönös beszélgetéséről és vigasztalódásáról szól. Vagyis – 2009 tavaszán ezt különösen tudatosítanunk kell – vigasztaló egyházként kell szolgálnunk. Püspöki jelentésem utolsó előtti szava a prófétai ige: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” (Ézs 40,1) Az utolsó szó azonban a köszöneté. Itt is megköszönöm családom támogató szeretetét, valamint munkatársaim – Kecsés Anita, Völgyessy-Szomor Fanni, majd Balogné Vincze Katalin, Czöndör István, valamint Kovács István és Viola – szakszerű, és áldozatkész munkáját. Felügyelői jelentés az Északi egyházkerület közgyűlésén Krisztus feltámadt! – A húsvét hajnalán ismét megszólaló harang még ott zúg a fülünkben. Igen, Krisztus valóban feltámadt! Ezzel a köszöntéssel biztosítják egymást majd kétezer éve a feltámadást ünneplő keresztények. A mindent felülíró reménység üzenetét hivatott az egyház és hivatottak vagyunk mi is továbbadni nemzedékről nemzedékre. Erre szerveződnek emberi közösségeink, hogy megéljük egymással és Istennel való találkozásainkat, hogy a Krisztus áldozata árán kapott reménységükbe vetett hitünk erősődjék. Vajon szerveződéseink nem váltak az idők során öncélú szervezetekké, ahol az általunk megfogalmazott faladatok a ránk bízottaktól eltérő pályát írnak le? Sokan teszik fel ezt a kérdést különböző megfogalmazásban és különböző indulatokkal. Bízom abban, hogy híveink számának csökkenése ellenére egyházunk népe változatlanul szükségesnek tartja az egyes szolgálati ágak, intézményes keretek közötti működését a miszsziói, oktatási, diakóniai szolgálaton át a külügy és a média szolgálatáig. Annak ellenére, hogy az Országos Presbitérium
Evangélikus Közlöny erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a közérdeklődést kiváltó határozatai időben megjelenjenek az országos egyházi közlönyünkben, a testület működéséről igen kevés információ jut el a híveinkhez. Ezért a felügyelői jelentésemben az elmúlt egy esztendő Országos Presbitériumi üléseiről kívánok számot adni. A testületben a kerület részéről hivatalból a kerület elnöksége és két választott tag (Bencze Imre és Abaffy Zoltán) vesznek részt. Természetesen feladatunk az egyházunk egészéről gondolkodni és nem kerületi érdekek érvényesítésén fáradozni. A presbitérium tagjai a feladatokat egymás között megosztva részt vesznek a bizottságok munkájában és a fenntartó képviseletében az intézmények igazgató tanácsaiban, a püspökök a püspöki tanácsban. 2008. április 24. óta tíz presbiteri ülést tartottunk. Ez időszakról az alábbiakról számolhatok be. 1. Személyi ügyek – Az Országos Egyházi Iroda új igazgatója Kákay István megkezdte működését. – Dr. Hidas János országos ügyész lemondott, ideiglenes megbízott dr. Tölli Zoltán lett, zsinati választás után dr. Székács György a megválasztott ügyész. – A gazdasági osztály vezetője rövid ideig Hunyadi László volt. – Az építési osztály vezetője, Mekota Ervin elment, helyette Ficzene Ilona végzi a feladatot. – A diakóniai osztály élére Buda Annamária került (pályázat útján). 2. Egyházunk egészét és az intézményeinket érintő anyagi ügyek az alábbiak voltak: – A 2007-ről a mérlegbeszámolók akadozva érkeztek. – Beszámoló jelentések és költségvetések: oktatási intézmények, diakóniai intézmények, egyházmegyék – Fasori Gimnázium külön beszámolója 2006/2007 évről és a 2008. évi költségvetés. – Szabályrendelet az oktatási és diakóniai intézmények tartalékalapjának felhasználásáról. – Magyarországi Vidékfejlesztési Program pályázat finanszírozása a költségvetésből: 21.000.000 Ft – Utófinanszírozott pályázatok kölcsönszerződésének átütemezése – Költségvetésből kiemelt beruházásra: 10.000.000 Ft – Oktatási intézmények egyházi kiegészülő támogatása 2009. évre iskolák 232.500 Ft/tanuló kollégiumok 50% Arany János tehetséggondozó 20% 2007. évről 33.000 Ft/tanuló A fennmaradó részek tartalékkeretbe kerülnek.
59
– Oktatási intézmények vezetői pótlék minimum: 300% – Oktatási alkalmazottak bérpótléka az intézmény költségkeretén belül kerül megállapításra. – Diakóniai intézmények 2007. évről származó egyházi kiegészítő támogatásának 20%-át tartalékba helyezzük. A 2009. évről származó egyházi kiegészítő támogatásának 10%-át tartalékba helyezzük. – Nyugdíjjárulék 2009-ben 2%-kal, 2010-ben 3%-kal emelkedik. – Az OP a 2009. évi költségvetést 8.568.300.000 Ft bevételi és kiadási főösszeggel elfogadta. – A 2009. évi járadék és kiegészítés bevételéből 40.330.000 Ft-ot tartalékalapba helyezi a székházberuházás előkészítésére. – Az intézmények kiegészítő támogatásáról a szabályrendelet egységes szerkezetben jelenjen meg. – Az oktatási osztály alkalmazottainak bérfinanszírozása 2009-ben a tartalékalapból lesz. – Kunczius Ida Pilisszentléleken lévő ingatlant ajándékoz az egyháznak. 3. Gyülekezeti és intézményei anyagi támogatások 2008. évi támogatások (Ft): – Bénye, gyülekezeti ház – Vanyarc, felújítás – Miskolc, templomtető – Celdömölk – Uraiújfalu – Győr, Konvent – Baja – Pestújhely – Hidas – Pécs – Fasori Egyházközség
16.000.000 7.500.000 20.000.000 3.000.000 5.000.000 25.000.000 7.000.000 6.000.000 12.000.000 6.000.000 8.500.000
Egyéb támogatások: – Hódmezővásárhely, belső kártalanítás 5.498.000 – Cinkota, gyülekezeti ház ép. kölcsön: 15.000.000 (2009. júl.30-ig) – Protestáns Missziói Alapítvány kölcsön: 1.200.000 – Bakonyszentlászló, felújítási kölcsön: 2.700.000 (2010. dec.30-ig) – Projekt csatorna pályázathoz 1.200.000 – Prőhle Ágenda elektronikus megjelenése 1.000.000 – Evangélikus hittankönyv támogatás 820.000 – Konfirmandusok kézikönyve támogatás 2.000.000 – Maléter Pál emléktábla 500.000 – Sztehlo Gábor szoborállítás 5.000.000 – Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 1.000.000 (szociális támogatás ev. családoknak) – Somlószőlős, felújítási kölcsön 760.000 (2009. dec. 31-ig)
60
Evangélikus Közlöny
– Bonyhád, 2009. évi járadék 7.315.000 – Szarvas-Ótemplom, pályázati önrész 4.500.000 – Kőszegi Ev. Mezőgazdasági és Kereskedelmi Iskola és Kollégium 8.361.500 (oktatási tartalék keretből) – Fóti Kántorképző, ingatlanfejl. 5.000.000 – TISZK pályázati önrész kölcsön 5.406.500 – Evangélikus Diákotthon Alapítvány 500.000 – Luther Otthon támogatása 2.100.000 (tartalékalapból) – Zalaistvánd, belső kártalanítás 7.700.000 – Súrd, belső kártalanítás 9.000.000 – Szombathely, ált. iskola (tulajdoni jog) 24.000.000 – Balatonakali, felújítási támogatás 5.000.000 – Bakonycsernye, pályázati önrész 6.676.668 – Luther Kiadó, könyvtámogatás 1.808.720 – Baldauf Gusztáv Szeretetotthon, 73.000.000 hitelnyújtás (2009. máj. 31-ig) – Sztehló Gábor ösztöndíj 700.000 – Országos Tudományos diákköri konferencia 100.000 2009. évi költségvetési támogatások: – Miskolc, templomtető: – Sárbogárd, parókiaépítés 1. ütem – Csabacsűd, templomtető – Majos, templomfelújítás – Erdőkertes, parókiavétel
20.000.000 15.000.000 7.500.000 5.000.000 22.500.000
4. Intézményekkel kapcsolatos Fenntartói határozatok – Révfülöp Ordass Lajos Oktatási központ ideiglenes intézményvezetője Hafenscher Károly. – Megválasztott intézményvezetők: Sopron Tölli Balázs Miskolc Fellegvári Zoltán Rózsák tere Károlyfalvi Zsolt (ideiglenesen) Luther Otthon Barthel-Rúzsa Zsolt Baldauf Gusztáv Szeretetotthon Tencz Károly Balassagyarmat Szeretetotthon Keskenyné Szabó Zita Kistarcsa Papnék Johannita Otthona Juhász Eszter Emmanus Szeretetotthon Bozorády Krisztina Evangélikus Múzeum Harmati Béla László (ideiglenesen) Kaposszekcső, intézményvezető Fricker Andrea Diakóniai lelkész Szabó Szilárd – Intézmények beszámolói és költségvetése – Intézmények alapító okiratainak aktualizálása – Fenntartói képviselők választása az igazgató tanácsokba
– Egységes könyvelési rendszer bevezetése az oktatási intézményeknél – Baldauf Gusztáv Szeretetotthon átköltöztetése Pogányba – Hittudományi Egyetem jelentése és költségvetése – Luther Kiadó igazgatói szerződésének elfogadása – Oktatási intézmények épületeinek állapotfelmérése – FÉBÉ és az egyházunk viszonyának rendezése, államosítás előtti ingatlanok kérdése – Szarvas-Újtemplom intézményeinek kivizsgálása – FÉBÉ kártalanítás – esetlegesen Kiskőrösön óvodaindítás – Iskoláink csoportlétszámának meghatározása – Fasori Gimnázium könyvvizsgálatának elhatározása – Gyűjtemények nem lesznek önálló gazdálkodási egységek – Határozat az oktatási, diakóniai, gyűjteményi közalkalmazottak egyszeri juttatásáról. – Minőségbiztosítási program elfogadása, intézményvezetők értékelése 5. Bizottságok felállítása a törvény által előírtakon felül – – – – – – – – – –
Tényfeltáró bizottság Lelkészi válásokat vizsgáló bizottság Sztehlo Gábor emlékbizottság Gépkocsi stratégiai bizottság Liturgikus bizottság a Prőhle Agendával kapcsolatosan Integrált ügyviteli rendszerrel kapcsolatban felállított bizottság Teremtésvédelmi-ökológiai munkacsoport Országos Iroda átszervezésére létrejött zsinati bizottság Szolidaritási alap felelősei Egyházunk stratégiai bizottsága 6. Egyéb határozatok, szabályrendeletek
– Beruházások rendjét az OP elfogadta. – Könyvelés házon belüli rendszerének elvi elfogadása a gazdasági osztály átszervezésének igényével. – Bizottságok működésének szabályrendeletét az OP elfogadta. – Integrált ügyviteli rendszer kidolgozójának az OP a LIBRA Softwer Zrt-t javasolja. – Ordass Lajos-díjat az OP Terray Lászlónak szavazta meg. – A MEE uniós pályázati rendszeréről szóló szabályrendeletet az OP elfogadta. – A hitoktatói közlekedési költségtérítést az OP 25 Ft/km összegben határozta meg. – A 2008. év Péterfy-díját az OP Mihályi Zoltánnénak szavazta meg.
Evangélikus Közlöny – Az egyházi ingatlanok biztosításával foglalkozott az OP. – A 2009. évi Országos Evangélikus Találkozó helyett Országos Presbiteri Találkozóról döntött az OP. Helyszíne: Pestszentimrei tornacsarnok. – A gazdasági és építési bizottsággal együtt tartott OP-ülésen javaslat született az Üllői úti székház ügyében. A zsinat az előterjesztés alapján hozta meg a végső döntését. – Az OP felhatalmazta az érintetteket, hogy Bonyhádon esetleg létesítendő sportcsarnok ügyében tárgyaljanak. – Az OP elhatározta a törvény alá nem tartozó államosított ingatlanok felmérését. – Az OP felhatalmazta az illetékeseket, hogy az SOS Gyermekfalu esetleges átvételével kapcsolatban tárgyaljanak. Az Országos Presbitériumban hozott döntésekről rendszeresen tájékoztatjuk a kerületi egyházmegyei elnökségeinket. Tekintettel arra, hogy a zsinati törvényeink megszűntették a kerületi presbitériumokat, fontosnak tartottuk ennek a testületnek a létrehozását. Az egyházmegyei elnökségek fóruma informálisan tájékoztatást ad kerületünk ügyeiről és feladatairól, megvitatja az országos egyházi szinten született határozatokat és állásfoglalásokat, segíti a kerület elnökségét az országos presbiteri ülésekre való felkészülésben. Segíti az egyházkerületi közgyűlés előkészítését. Jelen közgyűlésünkre javaslatot tett a kerületi keretösszeg felosztására és felhasználására, a lebonyolítandó választásokra, megvitatta a Szolidaritási Alap kérdéseit, a gépkocsi stratégiai program alternatíváit és az egyházi stratégiai bizottság munkáját. Lehetséges, hogy igaza van azoknak, akik a szerteágazó erőfeszítéseinket nem látják arányosnak az egyre fogyatkozó egyházunk méreteivel. Azonban látnunk kell, hogy mekkora tartalékaink vannak abban a kétharmadnyi evangélikusságban, akik közénk valónak vallják magukat, de mégsem vesznek részt gyülekezeteink életében. Missziói szolgálat mindenek előtt. Igyekezetünket minden területen ennek kell alávetni. Közösségünk szervezése során – lássuk be – sokszor megfeledkezünk küldetésünkről. Buzgón imádkozzunk hát, hogy a Szentlélek munkálkodhasson közöttünk. Benczúr László
61
nyuGati (dunÁntúli) eVanGÉlikus eGyhÁZkerület a hitre nevelés lehetőségei és nehézségei – a család mint az egyház jövőjének páratlanul fontos műhelye – Püspöki jelentés a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Nagykanizsán 2009. április 18-án tartott közgyűlésén A püspöki jelentés elsődleges feladatának tartom, hogy a szükséges adatközléseken túl rávilágítson egyházkerületünk, egész egyházunk életének fontos, időszerű kérdéseire. Ennek alapján kézenfekvőnek tűnt volna, hogy ismét a nemzetünket különösen is sújtó morális és gazdasági válság okozta jelenségekkel foglalkozzunk, és felsoroljuk az aggasztó tüneteket, amelyek jelzik, hogy közénk is begyűrűznek a válság hatásai – jelentésemben mégsem ezekről kívánok szólni. Legalábbis nem a megszokott módon. Ennek egyszerűen az az oka, hogy szeretném megosztani kedves Testvéreimmel – és itt nemcsak egyházkerületi közgyűlésünk tagjaira gondolok, hanem egyházunk tagjaira általában – a szívemre nehezedő aggodalmat. Azt a köztudott, de mégsem eléggé hangsúlyozott felismerést, hogy gyülekezeteink, egyházunk jövője a családokban dől el. És itt elsősorban most nem azokra a tragikus statisztikai adatokra gondolok, amelyek a válások számáról, széthulló családokról, a házasságon kívül született gyermekek számának növekedéséről, vagy általában a család válságáról szólnak. Az a kérdés nehezedik a szívemre, hogy a magukat gyülekezeteink tagjaként meghatározó családok hogyan töltik be a gyermekekért, fiatalokért viselt, Istentől kapott küldetésüket. Ezzel természetesen nem akarjuk áthárítani lelkipásztori és gyülekezeti felelősségünket, de azt sem szeretnénk, hogy evangélikus vagy magukat evangélikusnak nevező családjaink tudatlanok maradnának abban, hogy az új nemzedék keresztyén nevelése dolgában átháríthatatlan feladataik vannak. Istentől kapott mandátumuk, hogy mindent megtegyenek gyermekeik keresztyén hitre való nevelése érdekében… Máris fel kell tennünk az első kérdést: Nincs-e valami tévedés abban, hogy jelentésem A hitre nevelés lehetőségei és nehézségei címet viseli? Természetesen nem a lehetőségek és nehézségek számbavételének szándéka okozhat gondot, hanem a hitre nevelés kifejezés. Az alapkérdés az, hogy mit értünk hit alatt. Ha a hiten a Szentírással, az egyházzal, annak történetével és a vallásos élettel kapcsolatos ismeretek összességét értjük, akkor természetesen érthető, hogy a nevelés szóval írjuk le tevékenységünket, sőt ebben az esetben a tanítás szó is nyugodtan használható. Ha azonban a hit számunkra nem vagy elsősorban nem ezt jelenti, akkor fennáll a lehetősége, hogy a hagyományos és hétközna-
62
Evangélikus Közlöny
pi értelemben vett nevelés tevékenységével sem tudjuk összekapcsolni. Miközben magam is használom a hittan, a hitoktatás és a vallásos nevelés fogalmakat, fontosnak látom hangsúlyozni, hogy keresztyén hit alatt – reformátorunk nyomán – elsősorban azt a bizalmat értjük, amellyel a bűnbocsánatot nyert bűnös ember Isten kegyelmére válaszol. A magam és a rám bízottak életében számtalan tapasztalatot gyűjthettem arra nézve, hogy ezt az Isten iránti bizalmat azonban sem önmagunkban, sem másokban mi nem ébreszthetjük fel, ezt egymásnak nem parancsolhatjuk, de nem is ajándékozhatjuk. Ez a hit a Szentlélek Úristen munkájának az eredménye minden hívő életében; Isten ajándéka, amelyet ő az evangélium és a Krisztustól rendelt szentségek (keresztség és az úrvacsora) által ajándékoz, tart karban és újít meg bennünk – ubi et quando visum est Deo (= ahol és amikor Istennek tetszik).1 Ez a meggyőződés motivált a címválasztásban is, amelyből az is kiderül, hogy Isten ebben a munkájában felhasználja a Krisztus-hívők közösségét, az egyházat és azokat, akiken keresztül életet adott, és akik által gondot visel rólunk, vagyis a szülőket, a szűkebb és tágabb értelemben vett családot is. A továbbiak megalapozására három bibliai helyet idézek: „Ezek azok a parancsolatok, rendelkezések és döntések, amelyekről azt parancsolta Istenetek, az ÚR, hogy tanítsam meg nektek; ezeket teljesítsétek azon a földön, ahová átkeltek, hogy birtokba vegyétek. Féld Istenedet, az URat, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsolatát, amelyeket én parancsolok neked, te magad, a fiad és unokád, életed minden napján, hogy hosszú ideig élhess. Hallgasd meg, Izráel, tartsd meg és teljesítsd ezeket, hogy jó dolgod legyen, és igen megsokasodj a tejjel és mézzel folyó földön, ahogyan megígérte neked atyáid Istene, az ÚR. Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!... Ha majd a jövőben megkérdezi a fiad, hogy miféle intelmek, rendelkezések és döntések ezek, amelyeket megparancsolt nektek Istenetek, az ÚR, akkor így felelj fiadnak: A fáraó szolgái voltunk Egyiptomban, de kihozott bennünket az ÚR Egyiptomból erős kézzel. Az ÚR nagy és veszedelmes jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és egész háza népén a szemünk láttára. Minket pedig kihozott onnan, hogy bevigyen arra a földre, és nekünk adja azt, amelyet esküvel ígért atyáinknak. Az ÚR megparancsolta nekünk, hogy teljesítsük mindezeket a rendelkezéseket, és féljük az URat, 1
CA V. cikk, Az egyházi szolgálat
a mi Istenünket, akkor jó dolgunk lesz mindenkor, és éltet bennünket az ÚR, ahogyan van ez ma is. És igazak leszünk Istenünk, az ÚR előtt, ha megtartjuk és teljesítjük mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ő parancsolt nekünk.” (5Móz 6,1–7.20–25) „Figyelj, népem, tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek! Mert példázatra nyitom számat, ősrégi titkokat akarok hirdetni. Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az ÚR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt. Intelmeket írt Jákób elé, tanítást adott Izráelnek, és megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább utódaiknak. Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat; ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.” (Zsolt 78,1–7) „Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. »Tiszteld apádat és anyádat«: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: »hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.« Ti, apák, pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.” (Ef 6,1–4) 1. E bibliai kijelentések komolyan vétele nélkül talán még azt gondolni is hajlamosak lennénk (számtalan példa bizonyítja: vagyunk is!), hogy a keresztyén nevelés abból áll, hogy a családok elküldik gyermekeiket a keresztyén oktatásra – azzal a sokszor nem is titkolt szándékkal, hogy később, ha majd felnőnek, maguk dönthessenek arról, hogy keresztyénként akarnak-e élni, vagy sem. Sok-sok szülő nyilatkozik manapság is így, vagy még így se, mert úgy véli, hogy az esetleg még csak 10-12 éves gyermekére kell bíznia a kérdés eldöntését. Azt gondolom, aligha van olyan lelkész ma Magyarországon, aki tapasztalatai közül ne tudna felidézni ilyen esetet. Valóban csak példaként említek egyet a magam példatárából. Akkori gyülekezetünkben – ahol egyébként általában az országos átlagnál erősebb egyházi kötődés volt tapasztalható – történt a 90-es évek elején. A konfirmációi oktatás előkészítése idején a szokásos módon felkerestem a családokat, és személyesen hívogattam a gyerekeket. Az egyik családnál történt, hogy jelenlétemben az apa megkérdezte a 12 éves fiát: Akarsz-e konfirmációi órára járni? A fiú – a kiskamaszok önérzetével – vágta ki a választ: Dehogyis akarok! Mire az apa hozzám fordult: Látja, tisztelendő úr, nem akar – köszönjük a látogatást. Ha ezt a – bizonyos értelemben tipikusnak is nevezhető – szülői magatartást az idézett szentírási helyek fényében vizsgáljuk, a legkevesebb, amit megállapíthatunk, hogy ez távol áll attól, amit Isten igéje a szülők, a család feladatának tart.
Evangélikus Közlöny 2. A Szentírás szerint a gyermek Isten ajándéka („java”), akiket az Úr a szülőkre bízott.2 Értük nem a korszellem ítélete, nem a közvélemény, nem az aktuális politikai hatalom, de még nem is a történelem ítélőszéke előtt tartoznak felelősséggel, hanem az élő Isten előtt, akitől őket kapták. Ezért a szülők feladatát is ő jelöli ki: Ti, apák, pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.3 A keresztyén nevelés értelme és lényege tehát az, hogy gyermekeinket Istenben, mennyei Atyjukban való hitre vezessük, és tudatosítsuk bennük, amit a keresztség szentségében kaptak. Úgy emelem most fel ezt a gondolatot, mint egy gyónótükröt, amelybe mindannyiunknak bele kell néznünk. Vajon nem elsősorban az idősebb generációk mulasztása – Istentől kapott gyönyörűséges kötelességünk megszegése – az oka annak, hogy ott tartunk, ahol tartunk? Itt hangsúlyoznunk kell a szülők felelőssége mellett a keresztszülőkét is, hiszen ők is ígéretet tettek arra, hogy a gyermekért imádkoznak, és őt – amennyire rajtuk áll – segítik abban, hogy a hitben növekedjenek, és belenőjenek a Krisztus-hívők közösségébe. Sőt gyülekezeteink sem menthetők fel, hiszen az egész közösségnek kell/ene felelősséget hordoznia minden egyes tagjáért, különösképpen is a kicsinyekért. Ennek a felelősségnek a tudatosítása érdekében nem kellene-e még inkább arra törekednünk, hogy minden keresztelés gyülekezeti istentisztelet keretében történjék (ismerek gyülekezetet, ahol legalább 90%-ban nem így történik…), és nem kellene-e nálunk is meghonosítani azt a rendet, amelyben a keresztelési kérdéseket nemcsak a szülőknek és keresztszülőknek teszik fel, hanem a gyülekezetnek is?! 3. De a kérdés továbbra ez: hogyan történhet meg, hogy a gyermekek belenőnek a gyülekezet közösségébe? Hiszen joggal hangsúlyoztuk az elején, hogy hitet senki nem adhat gyermekének, keresztgyermekének, unokájának. Azt nem lehet örökölni sem. Annak, akit valóban nyugtalanít a kérdés, és aki nem a ma divatos „majd eldönti a gyerek” szöveggel rázza le magáról Istentől kapott mandátumának felelősségét, ezt mondhatjuk: A Szentírás üzenete röviden úgy foglalható össze, hogy a személyes tanúságtételt és a pél2
Vö. Zsolt 127,3: Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. Zsolt 128,3b–4: gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az URat. 3 Ef 6,4 – vö. Ézs 45,11: Ezt mondja az ÚR, Izráel Szentje és alkotója: Kérdőre akartok vonni fiaimat illetően? Parancsolni akartok kezem munkájában?
63
daadást várja el Isten a szülőktől, akiket megajándékozott gyermekeikkel. Tehát nem a küldés, az intés az első. Egyébként is a „lelki fröccsök”, az „erkölcsi prédikációk” a legtöbb esetben kontraproduktívak, éppen az ellenkező hatást váltják ki, mint amit – állítólag – el akarunk érni velük. Persze ahhoz, hogy vonzó és hiteles legyen a szülői példa, személyes meggyőződés kell. E nélkül csak színjáték, hiteltelen mutatvány az egész. Ezért nem azt mondja Biblia, hogy zavarjátok, küldjétek oda a gyerekeiteket, aztán majd hagyjátok őket dönteni, hanem azt mondja: gyermekeitek előtt tanúsítsátok saját hiteteket, azután – ha az Úristen is úgy akarja – ők is meggyőzöttek lesznek. Az a csoda, amely az egyház legújabb kori történetében is meg-megtörténik, hogy hitetlen szülők gyermekei is – rendszerint valamilyen befogadó közösség melegében – hitre juthatnak, nem mentség a kötelességüket mulasztó szülők, gyülekezetek számára. Nagyon hangsúlyossá szeretném tenni következő mondatomat. Sokkal komolyabban kellene foglalkoznunk a szülők – és a fiatalabb nagyszülők – generációjával, keresnünk kellene annak lehetőségét, hogy megszólítsuk őket, hiszen leginkább ez a korosztály sínylette meg a mögöttünk lévő diktatúra évtizedeit és a tomboló szekularizáció hatásait. 4. Keresztyén család nincs az Isten igéjére való figyelés nélkül! Vagyis akik magukat keresztyén emberekként határozzák meg, és így szeretnék gyermekeiket is nevelni, azok nem mondhatják, hogy Isten igéje nélkül lehetséges ez. Amikor azt mondjuk, hogy Isten igéje nélkül nem élhet a keresztyén család, akkor ezzel azt is mondjuk, hogy a keresztyén családban soha nem hangozhatna el ez a mondat: menj a templomba. Keresztyén családban csak az hangzik el, hogy gyere, menjünk a templomba! Amikor azt mondjuk, hogy Isten igéje nélkül nem élhet a keresztyén család, akkor nem csak azt mondjuk, hogy édes fiam, imádkozzál! Hanem elhangzik az is, hogy imádkozzunk! A keresztyén család életében soha nem történik meg, hogy ügyes-bajos dolgaink intézése közben kitesszük a gyereket a templomba az istentisztelet idejére, aztán majd jövünk érte, hogy hazaszállítsuk. A keresztyén családban soha nem hangzik el az a mondat, hogy miért nem tanítja móresre ezt a gyereket a tanár vagy az iskola? Mert mindig tudják, hogy a család az Úristen fő műhelye, ahol az emberpalántából terhet hordani kész fa növekedik. A keresztyén családban soha nem hangzik el a mondat, hogy nyomorúságainkért mások a felelősek. Mert mindig tudják, hogy a magunk terhét hordozzuk. Az Isten igéjéből élő és Isten igéjével
Evangélikus Közlöny
64
élő családban kitapinthatóan jelen van az Isten előtti felelősségben megélt élet tisztasága, a bűnbocsánatból élő emberek öröme, türelme, békessége. 5. Ha Izráelben egy fiatal megkérdezte az apját, miért kell az embernek Istent tisztelnie, és parancsolatait megtartania, akkor az apa elbeszélte gyermekének Istennek azokat a hatalmas tetteit, amelyeket a közösség kollektív emlékezete hűségesen megőrzött, és nemzedékről nemzedékre továbbadott. Az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás eseményeire aztán szinte „magától” jött válaszul a hívő szív belső elkötelezése: Ezt az Istent lehet szeretni, és neki engedelmeskedni kell. Tulajdonképpen a keresztyén nevelés lényege is ez. Az lesz döntő a gyermek számára, amit szülein lát, és ahogy a szülők élik életüket. Áldott hűségű nagyanyák fáradozását és a hittanórák hatását bizony könnyen leronthatja a szülők egy romboló – még olyan ártatlannak is tűnő – megjegyzése vagy rossz példája. Egy alkalommal a konfirmáció után ezzel utasította vissza az unokáját templomba hívó nagyanyát egyik volt tanítványom: Ugyan, nagyi, hagyj békén, az apuék sem mennek… Nem hinném, hogy külön kommentár kellene ehhez. De fordítva is igaz! A családok életét hétköznapokon is meghatározó keresztyén lelkület, a közös imádság, a hit dolgairól való nyílt beszélgetés több erősítést és megőrző impulzust adhat a gyermekeknek és fiataloknak, mint sok hittanóra. A legjobb – és a hatásában legreményteljesebbnek tartható – keresztyén nevelés titka valójában csak az, ha az édesapa és az édesanya együtt tanúskodnak hitükről gyermekeik előtt. 6. Így érthető, hogy a Szentírás sosem lát egy-egy generációt önmagában, hanem a szülőket mindig felelőssé teszi az utódokért, magatartásukért, hitükért.4 A tanúskodás hat és visszahat. A meg nem vallott, titkolt, szégyellt hit különösképpen is veszélyben van. A hithez elválaszthatatlanul hozzátartozik a bizonyságtétel. És hát kinek is tartoznánk elsősorban hitünk tanúságtételével, ha nem gyermekeinknek, családunk tagjainak és a közvetlenül körülöttünk élő felebarátainknak?
7. A hiteles tanúságtételhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a példaadás. Nincs semmi olyan taszító, romboló, mint a kegyeskedő beszéd, amely mögött nincs a „tettek aranyfedezete”. Hát még amikor a tettek egyértelműen meghazudtolják a száj beszédét, vagy a szó lesz romboló fegyverré! Egy – életének nem könnyű szakaszát élt – volt kamasz tanítványom így fakadt ki egyszer: Ha hallaná egyszer, tisztelendő bácsi, nagyanyámat és szüleimet, amikor templomból hazafelé menet kitárgyalják azokat, akikkel együtt ültek a templompadban?! Vagy esetleg éppen a hallott prédikációt minősítik minősíthetetlen szavakkal! Azt kell mondanom, emberileg teljesen érthető, hogy ennek az időközben felnőtté vált férfinak elment a kedve a templomtól, az egyháztól… A felnőtteknek komolyan kellene azzal számolniuk, hogy gyermekeik kritikusan és röntgenszemmel figyelnek, élesen és pontosan mérik fel a körülöttük élők magatartását, és nem késlekednek a tanulságok levonásával sem. Pál apostolra kell figyelnünk, aki nemcsak a gyermekeket tanítja a szülők iránti engedelmességre, hanem a szülőket is inti, amikor így ír (ismételgessük csak!): Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.5 Csak az igaz meggyőződéssel párosuló példa lesz erős és hatékony. Nagy vigasztalás lehet a szülők számára, hogy saját kudarcaik ellenére is rábízhatják gyermekeiket a mennyei Atyára. És soha nem lenne szabad elfelejtenünk, hogy van bűnbocsánat! Jézus Urunk gyógyító és elkötelező szava – az Eredj el, és többet ne vétkezzél (Mt 7,11) – azoknak is szól, akik felismerték, hogy adósaik maradtak gyermekeiknek. Akik pedig ezt felismerték, megtették az első lépést a gyógyulás felé vezető úton… *** Befejezésül néhány rövid bekezdés: Melléklet: szolgálati napló, változások A 2008-ra visszatekintő adatok jelentésem mellékleteiben olvashatók. Az egész nagyhetet is magába foglaló németországi utam miatt jelentésem, mellékleteivel együtt a szokásosnál később készült el. Ezért nem tudtam – legjobb szándékom ellenére sem – előre elküldeni közgyűlésünk tagjainak. Testvéreim megértését kérem ezért. A mellékletek – szokás szerint – szolgálati naplóm kivonatát, a szolgálati változásokat és családi eseményeket, valamint a kerületi támogatások listáját tartalmazzák. A szolgálati napló adatai tájékoztatnak egyházmegyéink, gyülekezeteink életéről is. Ha ezekről
4
Vö. Zsolt 22,31–32: Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek. Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.
5
Ef 6,4
Evangélikus Közlöny külön nem is szólok, szívesen válaszolok az esetleg felmerülő kérdésekre. (Még mindig) hiányos adatszolgáltatás Egy évvel ezelőtt jelentésemben jeleztem, hogy kerületszerte összesen 31 gyülekezet adós volt az elektronikus adatközléssel. Akkor egyházmegyékre bontva közöltem az adatokat is. Most a tavalyinál jobb a helyzet, de – a tegnap (04.16.) délutáni állapot szerint – még mindig 11 gyülekezet adatai hiányoznak. Egyedül a Győr-Mosoni Egyházmegye gyülekezetei adatai teljesek. Ismételten kérem az egyházmegyék elnökségeit, tegyenek meg mindent azért, hogy ezen a téren is az elvárható rend szerint történjenek a dolgok. Egyházkerületi összehasonlító táblázatokat csak hiánytalan adatokkal lehet készíteni. A köszönet szava Köszönöm Szabó György egyházkerületi felügyelőnknek segítő, szolgálatomat támogató munkáját. A püspöki hivatal munkatársainak – Bedecs Márta irodavezetőnek, Menyes Gyula püspöki titkárnak, Czulák László házgondnokunknak és Tar Ilona házmesterünknek – is köszönetet mondok munkájukért. Amikor zárómondatként mostani évünk igéjét idézem, az a szándék vezérel, hogy jelentésem – gondjainkkal, mulasztásainkkal, feladatainkkal szembesítő – derekas részére mintegy válaszul, figyelmeztetésül és vigasztalásul ígéretet kapjunk benne: Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges. (Lk 18,27) Köszönöm a figyelmet, és kérem jelentésem elfogadását. Ittzés János 1. sz. melléklet Szolgálati napló, 2008 (Az elnök-püspöki beszámolóhoz tartozó adatok dőlt betűvel szedve) Rövidítések: OI=Országos Iroda / OE = országos elnökség / FN (1)=1 beszélgetés a hivatalban Január 1. – de.: Győr ÖT / istentiszteleti szolg. 3. – Bpest / de.: újévi köszöntés az OI-ban – du.: a Liturgikus könyv és a GyLK hivatalos bemutatása 4. – FN (1) 6. – de.: Győr ÖT / 2 istentiszteleti szolgálat 7. – Győr de.: johannita delegáció látogatása – du.: Ker. Igazság szerkesztőség 8. – Bpest OI / megbeszélés PG orsz. felővel és HK irodaigazgatóval 9. – FN (1)
65
– du.: Veszprém / a Brusznyai-emlékmű avatásán 10. – FN (2) – du: Dörgicse / presbiteri gyűlés 13. – istentisztelet-látogatás 14. – Bpest / de.: Ref. Zsinati Iroda – találkozás Rudi Zoltán MTV-elnökkel – sajtótájékoztató a Biblia Éve megnyitása alk. – du.: OI / diakóniai bizottság ülése + megbeszélések 15. – Bpest / de. és du.: EHE / megbeszélés a Szélrózsastábbal, püspöki tanács, ösztöndíj-bizottság – este: Evangélium Színház kuratóriuma 16. – Győr / Kákay I. D. bemutatkozó látogatása 18. – FN (1) 20. – de.: GyőrÚT / 2 istentiszteleti szolg. – este: Bpest, Pozsonyi u. / az ÖIH megnyitó alkalmán 21. – Győr, bazilika / ÖIH (igehirdetés) 22. – de.: Bpest / liturgiai bizottság – este: Székesfehérvár /rk. templom ÖIH (igehirdetés) 23. – Esztergom / ÖIH (igehirdetés) 24. – Veszprém / rk. templom ÖIH (igehirdetés) 25. – de.: Győr, Szeretetház / a 100 éves Zsohár L. nővér köszöntése – du: Bpest OI / szakértői bizottság 27. – Bécs / M. Bünker püspök beiktatásán 29. – Bpest EHE / hatodéves konzultáció (előadás) – Találkozás Terray Lászlóval 30. – családlátogatás, keresztelő kapcsán 31. – Bpest OI / orsz. presbitérium Február 1–2. – Révfülöp / Luther-konferencia ( úrv. istentiszteleti szolg.) 3. – GyőrÚT / 2 istentiszteleti szolg. + keresztelés 4. – a Vas M. Közgyűlés küldöttségének látogatása (szombathelyi diak. intézmény) 5. – de.: Győr / Szeretetház – úrv. istentiszteleti szolg. – du.: FN (2) 8–11. – Ingolstadt / hivatalos látogatás (igehirdetés a Fastenopfer megnyitó istentiszteletén) 12. – Bpest / Pázmány P. KE – könyvbemutató (J. Ratzinger Jézus-könyve) – du.: előkészítő megbeszélés a médiaistentiszteletekről (északi ppk. hiv.) 14. – FN (1) 15–16. – Bpest / zsinat 17. – Győrújfalu, Győrszabadhegy / 1-1 istentiszteleti szolg. 18. – Bpest OI / megbeszélés az OTP vezető tisztviselőivel 20. – FN (1) 21. – Bpest Ref. Zsinati Iroda / könyvbemutató (J. Rau) 22. – de.: FN (1) – du.: látogatás Bakonyszentlászlón
66
Evangélikus Közlöny
23. – Celldömölk / egyházkerületi nap 24. – istentisztelet-látogatás 25. – Bpest OI / finnugor lelkészkonf. előkészítő megbeszélés, püspöki tanács – rendkívüli OP-ülés 26. – de.: Győr / tévés interjú – du.: Veszprém / egyházvezetők és a megyei közgy. vezetőinek konzultációja 27. – Sopron / a líceumi IT ülésén 28. – Bpest / a MKPK titkárságán – megbeszélés a közmédiumok kuratóriumi képv. ügyében – du.: Budavár / megbeszélés BI esperessel és BA hatodévessel 29. – Balatonszárszó / a kerületi ehtört-i munkacsoport ülésén Március 1. – Bpest / Sapientia Főiskola – Biblia-konferencia 2. – részvétel a győri teológusnap alkalmain 3. – Győr / megbeszélések (győri Szeretetház / a Soproni Ehm. elnöksége / MME győri másodfelügyelő) – a Győri Egyhk. presbitériumának és képviselőtestületének együttes ülésén 4. – Kiskőrös / esperesi kollégium 5. – Öskü / Veszprém megyei LMK (előadás) 6. – FN (1) – megbeszélés a székesfehérvári elnökséggel és a fcsurgói gyül. képviselőivel 7. – megbeszélés Bogdányi Gábor pályázati referenssel 8. – de.: a dunántúli káptalan ülése – du.: a Túróczy-hagyaték Alapítvány kuratóriumának ülése 9. – Győr ÖT / 2 istentiszteleti szolg. 10. – Bpest / de.: OI – du.: liturgiai biz. ülése , majd püspöki tanács (északi ppk. hiv.) 12. – Révfülöp / pályázatírók konferenciája 13. – Bpest / orsz. presbitérium 14. – FN (1) 16. – Vadosfán / részvétel a Böröcz S-ra emlékező istentiszteleten 17. – bakonycsernyei koonfirmandus csoport látogatása a székházban 18. – Bpest / de.: OI – oktatási és nevelési biz. ülése – interjú az Infó Rádióban – interjú, Magyar Nemzet 19. – Győr / hajléktalanszálló, az ökum. gyűjtés adományának átadása 20. – (nagycsütörtök) GyőrÖT / istentiszteleti szolg. 21. – GyőrÖT / istentiszteleti szolg. 23. – GyőrÖT / istentiszteleti szolg. 24. – GyőrÚT / 2 istentiszteleti szolg. 27. – Bpest OI / az orsz. elnökség megbeszélése NA-val – országos presbitérium
28. – FN (1) 30. – istentisztelet-látogatás – látogatás a téti lelkészcsaládnál 31. – a Győri Egyhk. presbitériumának és képviselőtestületének együttes ülésén Április 1. – de.: Sopron / Líceum IT-ülésén – du.: Győr / FN (2) 2. – de.: Bpest / MEÖT elnökségének ülése – du.: Győr / Ker. Igazság szerkesztőség 4. – megbeszélés a Győri Rádió stúdióvezetőjével 6. – du.: Győrszabadhegy és GyőrÚT / 1-1 istentiszteleti szolg. 7. – Bszárszó / intézményvez. konf. (úrv. istentiszt. + fórum) 8. – FN (3) 9. – megbeszélés hévízi (ref.) projekt ügyében 11. – Bpest / Luther M. Szakkollégium – előadás 12. – Bőny / Győr-Mosoni Ehm. közgyűlésén 14. – Pusztaszentlászló / de.: Somogy-Zalai Ehm. LMK, előadás du.: templomfelújítás utáni hálaadó istentisztelet 15. – FN (1) – du.: Bpest / liturgiai bizottság, püspöki tanács 16. – FN (1) 17. – Bpest / megbeszélés Adorjáni D. Z. erdélyi püspökkel – este: Angyalfa alapítvány gálaestjén 18. – Bpest MKPK titkárság / megbeszélés 1%-os reklám ügyében 19. – Mosonmagyaróvár / egyházkerületi közgyűlés 20. – Répcelak / egyházkerületi kórustalálkozó – istentiszteleti szolgálat 21. – Bpest OI / diakóniai bizottság 22. – Bpest OKM / egyházi vezetők Hiller miniszternél – este: Bakonyszentlászló / presb. gyűlésen 23. – Bpest / orsz. elnökség és tényfeltáró bizottság konzultációja 24. – de.: Piliscsaba / börtönmissziói szolg. konferenciáján – du.: Bpest / országos presbitérium – K.I.D. irodaigazgató beiktatása 27. – Szombathely / Hasza M. vizsgaistentisztelet és vizsgatanítás 29. – Bpest / külügyi megbeszélés Május Április 30. – 3. – Palermo / az olasz ev. egyház (ELKI) zsinatán 4. – de.: Somlószőlős / hálaadó ist. (templombelső és orgona felújítása) – du.: Harka / felújított parókia megáldása 5. – FN (3) 6–9. – München / bajor-magyar konzultáció
Evangélikus Közlöny 11. – GyőrÚT (pünkösd) / 2 istentiszteleti szolg. 12. – Sárvár / Udvardi A. vizsgaistentisztelet 13. – de.: Győr / megbeszélés (Jancsóné H., Jankovits B.) ker. pedagógus csendesnapról – du.: Bpest / Evangélium Színház kuratóriuma 14. – Bpest OKM / ingatlanegyeztető bizottság – megbeszélés dr. Bodnár Á-sal a PMTI „felszámolása” ügyében 16. – Bpest / zsinat 17. – Siófok / egyházkerületi missziói nap 18. – de.: Debrecen / Lackner E. vizsgaistentisztelet – du.: Budavár / Bittner A. vizsgaistentisztelet 19. – de.: FN (1) – du.: dunántúli káptalan 20. – Bpest / liturgiai bizottság + püspöki tanács 21. – FN (1) – du.: látogatás Bakonyszentlászlón 22. – Piliscsaba / KÉMELM 23. – jegyesoktatás – Szákszend / presb. ülés 24. – Pogány / a BG Szeretetotthon alapkő-letétele 25. – de.: Somlóvecse / hálaadó ist. gyülekezeti ház felújítása alk. – du.: GyőrÚT / istentiszteleti szolg. 26. – FN (1) – Győri Egyházközség presb. ülés 27. – Bpest / egyeztetés finnugor konf. ügyében 28. – Gyenesdiás / diakóniai konf. ( úrv. istentiszteleti szolg.) 29. – Bpest / megbeszélés Széll B. lelkésszel – országos presb. 31. – székesfehérvári gyül. csoport látogatása Június 1. – de.: Bpest-Zugló / Győri V. vizsgaistentisztelet – du.: GyőrÚT / istentiszteleti szolg. 3. – Sopron / esperesi kollégium 4–6. – Révfülöp / ordinációs lelkigyakorlat 5. – megbeszélés a Veszprémi Ehm. elnökségével 6. – Répcelak / bibliakiállítás megnyitása 7. – Győr / ker. nyugdíjas lelkészek és papnék találkozója 8. – Érd / Kósa G. vizsgaistentisztelet 9. – de.: Marcaltő / megbeszélés az ált. iskola átvétele ügyében – du.: Bpest, Parlament / bibliaajándékozás képviselőknek (ökum.) 10. – Bpest / megbeszélés: OLMK - Lelkészakadémia 11–14. – Révfülöp / magyar-finn-észt lelkészkonferencia 15. – GyőrÖT / finn vendégek az istentiszteleten 16. – Megbeszélés a várpalotai óvoda ügyében 16–19. – Gyenesdiás / ehker. lelkészevangélizáció 18. – keszthelyi megbeszélés 20. – Bpest / az EHE tanévzáróján
67
21. – Gyenesdiás / Kapernaum 75 éves, hálaadó istentisztelet 22. – Bpest-Rákospalota / a szeretetotthon új szárnyának szentelése – du.: GyőrÚT / istentiszteleti szolg. 23. – Bpest / de.: püspöki tanács – liturgiai bizottság, du.: OLMK-választmány – este: Esztergom / biblikus konferencia megnyitásán 25. – Bpest / megbeszélés a Batthyány-alapítványnál 26. – de.: FN(1) – du.: megbeszélés az egyházmegyei felügyelőkkel 27. – szolgálat 25. házassági évfordulón (Molnár-Niederland) 27–29. – Pozsony / keresztyének találkozója, vasárnap: istentiszteleti szolg. 30.– július 1. – Orosháza / orsz. pedagógus konferencia Július 2. – FN (2) 3. – Bpest / de.: megbeszélés a gyűjtemények vezetőivel / du.: orsz. presb. 4. – megbeszélés a pápai gyülekezet képviselőivel 5. – de.: Alsóság / Győri V. Á. ordinációja – du.: Kemenesmagasi / Udvardi A. ordinációja 6. – Boba / istentisztelet, emléktábla megáldása – Garam Zoltán 100 9. – FN (1) 10. – de.: megbeszélés a takácsi gyülekezet vezetőivel – du.: Marcaltő / tárgyalás iskolaügyben 12. – de.: Szakony / Hasza M. ordinációja – du.: Kőszeg / Lackner E. ordinációja 13. – Pápa / istentisztelet – Varga Gy. ny. esp. 80 éves 14. – FN (1) 16–20. – Kőszeg / Szélrózsa 18. – Kőszeg / MAEK küldöttgyűlés 22. – Győr / temetési szolgálat (Petőcz M.) 26. – Körmend / hálaadó istentisztelet – a templom 120 éves 27. – de.: GyőrÖT / 2 istentiszteleti szolgálat – du.: Esztergom /Bittner A. ordinációja 29. – de.: FN (1) – du.: Kapolcs / istentiszteleti szolg. (Bűvészetek Völgye) 30. – Révfülöp / diakóniai konferencia ( úrvacsorai istentisztelet. szolg.) Augusztus 2. – Alsóság / gyülekezetépítő nap, igehirdetési szolgálat 3. – Csorna / istentisztelet, emléktábla megáldása – Rác Ernő 100 3–10. – szabadságon 12. – az éves munkaprogram szerkesztő bizottságának ülése 13. – Bpest / Orsz. Iroda
68
Evangélikus Közlöny
14. – de.: megbeszélés a győri szeretetház vezetőivel – du.: Győr / bibliaórai szolgálat 16. – de.: Szombathely / istentiszteleti szolgálat a johanniták közgyűlése alk. – du.: Szthely / megbeszélés a zalaegerszegi gyülekezet vezetőségével 17. – de.: GyőrÚT/ 2 istentiszteleti szolgálat – du.: Bpest-Farkasrét / megemlékezés Ordass L. sírjánál (igehirdetés) 18. – jegyesoktatás 19. – Nemeskér, ev. templom / Győr-Moson-Sopron Megye ünnepi közgyűlésén 21. – de.: Bpest / intézményvezetői értekezlet (áhítat) – du.: Győr / bibliaórai szolgálat 22. – FN (2) 23. – GyőrÖT / esketési szolgálat (Pintér-Váray) 24. – de.: 2 istentiszteleti szolgálat (Gönyü, Győrújfalu) – du.: GyőrÚT / istentiszteleti szolgálat 25. – Bpest, Művészetek palotája / orsz. pedagógiai konferencia 26. – de.: Győr, Apáczai Cs. J. Ped. Főiskola / előadás (a B. éve alkalmával) – du.: ehker. bizottsági megbeszélés: pályázó gyülekezet besorolása 27. – FN (1) 28. – Bpest / püspöki tanács + az Ordass- és Prónaydíj kuratóriumának ülése – du.: Győr / bibliaórai szolgálat 29. – de.: Bpest, MEÖT-székház / megbeszélés (Brandes, Deneken) – du.: OI / megbeszélés diakónia ügyben 30. – du.: Sopron / szolgálat a Hunyadi isk. tanévnyitó istentiszteletén 31. – de.: GyőrÖT / 2 istentiszteleti szolgálat – du.: tanévnyitói szolgálatok: 14.00: Marcaltőn / 18.00: soproni Líceumban Szeptember 1. – FN (1) 3. – Bpest, Sapientia Főiskola / konferencia az egyh. iskolák államosításáról 3–4. – Balatonszárszó / az orsz. presb. „kihelyezett” ülése 6. – Kisbabot / templomfelújítás utáni hálaadás 7. – Győr ÖT / 2 istentiszteleti szolgálat 8. – FN (1) – dunántúli káptalan (Bp.) – este: találkozás Jeszenszky Z-val 11. – Győr / megbeszélés a norvég Izráel-misszió vezetőjével (Heitmann) 12–13. – Révfülöp / egyházkerületi konferencia ( gyül. elnökségek, munkatársak) 15. – Egyházkerületi parókusi alkalmassági vizsgálat (4 beosztott lelkész) 16. – de.: Bpest OI / „2017 felé”-megbeszélés
17.
19. 20. 21.
22. 24. 25.
26. 27. 28.
29.
30.
– este: Révfülöp / finn-magyar-észt tábori lelkészi szolg., fogadás – de.: M.A. győri BVI-parancsnok bemutatkozó látogatása – du.: Bpest/ az OE protokoll-ebéden Szekeres Imre honv. min-nél – Bpest / EHE veni sancte (igehirdetés) – Bakonytamási / Ihász Lajos egykori ker. flő emléktáblájának megáldása – de.: Sand / hálaadó istentisztelet (140 éve anyagyül.) – du.: Pat / hálaadó istentisztelet (templombelső megújítása) – Győr, ref. templom / Öttemplom fesztivál, közreműk. Gryllus-esten – de.: Bpest / MEÖT elnökségi ülés – Bpest / de.: négyoldalú megbeszélés a MKPK titkárságán – du.: Hiller OKM-miniszternél – du.: OI / diakóniai bizottság ülése – Győr / bajor diakóniai küldöttség látogatása – Pápa / Polgárdi Sándor lelkész, esperes beiktatása (igehirdetés) – de.: GyőrÖT / 2 istentiszteletei szolgálat – du.: GyőrÚT / zenés áhítat (igehirdetés / IG halála 1. évf.) – de.: megbeszélés orgonaügyekről ( Wagner Sz., Kormos Gy.) – kerületi bizottság tárgyalása támogatási kérelmek ügyében – este: Győri Egyhk. presb. ülésén – Bpest, MűPa / koncert a B. éve jegyében (ünnepi köszöntő)
Október 1. – de.: Győr / megbeszélés Borkai Zs. polgámesternél (Ök. Segélyszerv.) – du. Bpest / MEÖT ünnepi alkalom 65. évf. alk., emléktábla megáldása 2. – Kaposszekcső / látogatás, szolgálat a diakóniai otthonban 3. – Bpest / zsinat 4. – de.: Sopron / részvétel az Urbán E. emlékére rendezett alkalmon – du.: Uraiújfalu / hálaadó istentisztelet (225 éves a templom) 5. – de.: GyőrÚT/ 2 istentiszteleti szolgálat – du.: Keszthely / Honthegyi Zs. iktatása (igehirdetés) 6–7. – Bszárszó / esperesi kollégium 9. – de.: Bpest / püspöki tanács – du.: Győr, székház a Teol. Szemle szerkesztőbiz. „kihelyezett” ülése (áhítat) – este: Sárvár / városi alkalmon előadás a B. éve alkalmából
Evangélikus Közlöny 10. – FN (1) – du.: Bpest, jezsuita szakkoll. / kerekasztal a B. szimpóziumon 11. – Pápa / ehker. pedagógus csendesnap ( úrv. istentiszt. szolg.) 12. – Dunaszerdahely (Sk) / szolgálat a 125. éves templomjubileumon 13–14. – Bszárszó / diak. intézményvezetői konf. (áhítat és úrv. istentiszt.) 15. – du.: Pápa / az Insula lutherana-tervpályázat zsűrije 16. – Bpest / országos presbitérium 17. – Győr / megbeszélés Helfrich P. ov-vel 18. – de.: Várpalota / látogatás az Ev. Óvodák Napján 19. – de.: Alsószeli (Sk) / szolgálat a 130 éves templomjubileumon – este: Bpest / OPN kulturális esten 20. – Bpest EHE / ösztöndíj biz. ülése – utána TV-interjú 21. – Bpest OKM / ingatlanegyeztető bizottság 25. – Kőszegdoroszló / templom-, orgona-, gyülelekezetiház-szentelés 26. – Pécs, baptista imaház / közös ökum. reformációi ünn. (igehirdetés) 27. – Győr / MH-interjú 29. – de.: Sopron / megbeszélés Fodor T. polgármesternél – du.: Bpest OKM / egyházi vezetők Hiller miniszternél 30. – Bécs / az osztrák ev. egyház reformációi fogadásán 31. – GyőrÖT / 1 istentiszteleti szolg. November 2. – de.: Győrság / hálaadó istentisztelet (150 éves a harang) 3. – Bpest OI / az OE és a tényfeltáró biz. konzultációja 4. – de.: Bpest, északi ppk. hiv. / háromold. püspökkari találkozó – du.: OI / Maléter-emléktábla megáldása 6. – de.: Bpest / új hiv. gk. átvétele – du.: FN (1) 7–9. – Révfülöp / felügyelők orsz. konferenciája 9. – Révfülöp / a konf. záró istentisztelete – Duna TV felvétele 10–11. – Révfülöp / intézményvezetők konferenciája ( úrv. istentisztelet) 12. – FN (1) – du.: Győr BV intézet / bibliakiállítás megnyitása 13. – de.: Piliscsaba / megbeszélés Gadó P-ékkal – du.: Bpest OI / orsz. presb. + gazd. biz. + ép. biz. együttes ülése 14. – FN (1) – du.: Pannonhalma / Szt. Márton-ünnepség 15. – de.: Győr / egyházkerületi közgyűlés – du.: Bpest-Rákospalota / Aranyalkony nyugd. ház (áhítat)
69
16. – du.: Kemenesmagasi / renovált templom szentelése 17. – de.: Győr városi ünnepség / partnerkapcsolat Ingolstadt-tal – du.: megbeszélés a komáromi gyül. felügyelőjével 18. – Bpest OI / a KDNP delegációjának látogatása 19. – megbeszélés az egyházkerületi esperesi karral 20. – de.: Bpest / liturgiai bizottság – du.: Győr / Tekus O. ny. lelkész temetésén 21. – Bpest OSzK / bibliakiállítás megnyitásán – Bpesten (1) látogatás 22. – Fonyód / esketési szolgálat (Ferenczy A. – Kliment M.) 23. – de.: GyőrÚT / 2 istentiszteleti szolgálat – du.: Gönyü / istentiszteleti szolgálat 24. – Bpest / dunántúli káptalan + a Turóczy-hagyaték Alapítvány kuratóriuma 27. – Bpest EHE / püspöki tanács + elnökségi megbeszélés 28. – Bpest / zsinat 29. – du.: Szák / orgonaszentelés + Magyar G. emléktáblájának megáldása 30. – GyőrÖT / ádventesti ünnepi alkalom December 1. – Bpest / MEÖT közgyűlés 2. – de.: Bpest / esperesi kollégium – ebéd a köztárs. elnöknél, utána a házelnök fogadásán (OE) 2–4. – Bpest / bajor delegáció látogatása 4. – Bpest / országos presbitérium 5. – Győr / temetési szolg. (Dombi Lné lelkészözvegy) 5–7. – Nádasd és Őrimagyarósd / gyülekezetlátogatás, szolgálatok 8. – FN(1) 10. – de.: OI megbeszélések – du.: Luther Szöv. kiadói tanács 11. – FN (1) – látogatás Bakonyszentlászlón – 2 ádventi istentiszt. szolg. (Győrújfalu, GyőrÖT) 12. – FN (1) – az építési bizottság győri „kihelyezett” ülésén 14. – de.: Mosonmagyaróvár / hálaadó istentisztelet (50 éves az orgona) – du.: Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök látogatása – GyőrÚT / istentiszteleti szolgálat 15. – de.: Bpest OI / megbeszélés Aszód ügyében – du.: EHE / ösztöndíj bizottság + szenátus ülése 16. – de.: látogatás a marcaltői ev. iskolában – du.: GyőrÖT / „polgári karácsony” (áhítat) 19. – látogatás Vönöckön 20. – házi (munkatársi) karácsony 21. – de.: Győrújfalu / istentiszteleti szolgálat – du.: Keszthely / városi ádventi gyertyagyújtás ( B. éve program)
Evangélikus Közlöny
70
24. – Börcs, Öttevény / 2 szentesti istentiszteleti szolgálat 25. – de.: GyőrÖT / ünnepi istentisztelet, tévé-közveítés 26. – de.: Győrújfalu / istentiszteleti szolgálat 2008-ban szolgálati utakon gk-val 42 790 km-t tettem meg. Ezen felül privát utakon a szolgálati gk-t 3 950 km-t használtam. A megfelelő összeget havonta befizettem. 2. sz. melléklet Szolgálati változások Varga György ny. esperes-lelkész pápai helyettes lelkészi megbízása meghosszabbítva 2008. július 31-ig Zsíros Lilla gyülekezeti munkatársi megbízásának rendezése a Balatonboglár-Hács-Somogyvámosi Társult Egyházközségben Kőszeghy Miklós gyülekezeti munkatársi megbízásának rendezése az Ecseny és Környéke Egyházközségben Percze Sándor győr-ménfőcsanak lelkészi helyettes lelkészi megbízása a Téti Egyházközségben, 2008. február 1-jétől július 31-ig Farkas Ervin bezi-enesei lelkész helyettes lelkészi megbízása a kisbaboti Egyházközségben, 2008. február 1-jétől július 31-ig Magassy Zoltán bőnyi h. lelkész helyettes lelkészi megbízása a felpéci gyülekezethez tartozó gyömörei filiában 2008. február 1-jétől július 31-ig Ördög Endre 2008. április 30-ával lemondott bakonyszentlászlói lelkészi állásáról és a Veszprémi Egyházmegyében betöltött esperesi tisztségéről, és távozott egyházkerületünk kötelékéből Ördögné Hanvay Enikő – 1992. augusztus 15-től hatályos – bakonyszentlászlói lelkészi munkatársi megbízása határozatlan időre meghosszabbítva Görög Zoltán homokbödögei lelkész szolgálati viszonya 2010. június 19-ig meghosszabbítva, gecsei helyettes lelkészi megbízása 2009. július 31-ig meghosszabbítva Karsay Lajos győrszemerei h. lelkész megbízása 2009. augusztus 31-ig meghosszabbítva, emellett – határozott időre szóló megbízással – heti 20 órás munkaidőben a győri szeretetház helyettes intézményi lelkésze 2008. június 16-tól Farkas Sándor őrimagyarósdi lelkész nádasdi helyettes lelkészi megbízatása 2008. június 30-án véget ért Farkasné Kőrösi Krisztina nádasdi lelkész szülési szabadság után újra szolgálatban 2008. július 1-jétől Menyes Gyula püspöki titikár helyettes lelkészi megbízása a Győrsági Egyházközségben, 2008. július 1-jétől Polgárdi Sándor lelkész 2008. július 31-i hatállyal lemondott somlószőlősi lelkészi állásáról, mert koráb-
ban a pápai gyülekezet megválasztotta lelkészéül, pápai lelkészi állását augusztus 1-jétől tölti be Gabnai Sándor esperes ágfalvai, sopronbánfalvai helyettes lelkészi megbízatásának meghosszabbítása 2008. szeptember 30-ig Az itt felsorolt megbízások meghosszabbítása 2009. július 31-ig: Sztruhár András bokodi nemlelkészi egyházi munkás, Csonkáné Szabó Magda szákszendi helyettes lelkész, Rostáné Piri Magda bobai esperes-lelkész csöglei helyettes lelkész, Harcsár Sándor gércei helyettes lelkész, Vető István alsósági lelkész zalameggyesi helyettes lelkész, Magassy Zoltán bőnyi h. lelkész gyömörei helyettes lelkész, Jankovits Béla kajárpéci lelkész felpéci helyettes lelkész, Selmeczi Géza Tamás rábaszentandrási helyettes lelkész, Weltler Sándor malomsoki, csikvándi h. lelkész takácsi helyettes lelkész, Magassy Sándor sikátori helyettes lelkész. Szakos Csaba bakonytamási h. lelkész megbízásának meghosszabbítása a tervezett lelkészválasztás lezárásáig Nagyé Szeker Éva 2008. június 30-i hatállyal lemondott keszthelyi lelkészi állásáról, a Rákoskeresztúri Egyházközségbe távozott Deák Ágota szülési szabadság után 2008. augusztus 1jétől állt szolgálatba Győri Veronika Ágnes beosztott lelkész kiküldése 2008. augusztus 1-jétől határozatlan időre a Bobai Egyházközségbe Hasza Mónika beosztott lelkész kiküldése 2008. augusztus 1-jétől határozatlan időre a Szombathelyi Egyházközségbe Lackner Eszter beosztott lelkész helyettes lelkészi kiküldése 2008. augusztus 1-jétől határozatlan időre a Nagyalásony-Dabrony-Nemesszalóki Társult Egyházközségbe Bittner Abigél beosztott lelkész helyettes lelkészi kiküldése 2008. augusztus 1-jétől határozatlan időre a Somlószőlősi Egyházközségbe, emellett h. lelkészi megbízása 2008. szeptember 1-jétől határozatlan időre a Kertai Egyházközségben Udvardi Andrea beosztott lelkész 2008. szeptember 1jei hatállyal az EHE doktori iskolájának hallgatója Nagy Zoltán, a Nagyalásony-Dabrony-Nemesszalóki Társult Egyházközség lelkésze 2008. szeptember 1jei hatállyal lemondott lelkészi állásáról, a Békéscsabai Egyházközségbe távozott Honthegyi Zsolt korábban tamási lelkészt a keszthelyi gyülekezet megválasztotta, beiktatása 2008. október 5-én volt
Evangélikus Közlöny Heinrichs Eszter lelkész helyettes lelkészi megbízása 2008. október 7-től az Ágfalva-Bánfalvai Társult Egyházközségben Szabó Bertalan Péter mosonmagyaróvári beosztott lelkész távozott egyházkerületünkből, mert a Budapest-Józsefvárosi Egyházközség lelkészéül megválasztotta, ahol 2008. november 2-án beiktatták Percze Sándor – szülés előtt álló felesége helyettesítésére – helyettes lelkészi megbízást kapott 2008. október 1-jétől a győri gyülekezet börcsi és öttevényi filiájába Wagner Szilárd harkai h. lelkész, iskolalelkész megbízásainak meghosszabbítása 2009. augusztus 31-ig Ordináció Győri Veronika Ágnes – Celldömölk-Alsóság, 2008. július 5. Udvardi Andrea – Kemenesmagasi, 2008. július 5. Hasza Mónika – Szakony, 2008. július 12. Lackner Eszter – Kőszeg, 2008. július 12. Bittner Abigél – Esztergom, 2008. július 27. Parókusi alkalmassági vizsgálat 2008. szeptember 15-én volt egyházkerületi székházunkban. A vizsgálatot eredményesen megállották Csorbáné Farkas Zsófia, Gombor Krisztián, Szabó Bertalan Péter, Wagner Szilárd beosztott lelkészek. Házasságkötés Tóth Szilvia V. évf. teol. hallgató június 25-én Lázár Viktor ev. informatikussal, Ments Orsolya iskolalelkész augusztus 23-án Zsóri Zoltán róm. kat. műhelyvezetővel, Lackner Eszter beosztott lelkész szeptember 19-én Manke, Holger ev. teol. hallgatóval, Pethő Attila doktorandusz hallgató november 8-án Udvardi Andrea doktorandusz hallgatóval, Ferenczy Andrea lelkész november 19-én Kliment Mihály ev. mérnökkel házasságot kötött.
71
Heinrichs Eszter (akkor még Berlinben élő) lelkészéknek augusztus 6-án Ármin nevű második gyermekük, Menyes Gyula püspök titkáréknak augusztus 11-én Péter nevű negyedik gyermekük, Vancsai József bakonyszombathelyi lelkészéknek augusztus 18-án Júlia Zselyke nevű harmadik gyermekük, Wagner Szilárd harkai helyettes lelkészéknek november 8-án Bertalan nevű első gyermekük született. Halottaink Puskás János ny. lelkész március 8-án 75 éves korában, Tekus Ottó ny. lelkész november 11-én 89 éves korában, Bokkon Lajos ny. lelkész november 12-én 88 éves korában, Zoltán László ny. lelkész december 28-án 94 éves korában, Németh Gézáné lelkészözvegy március 12-én 89 éves korában, Schmidéliusz Ernőné lelkészözvegy március 20-án 87 éves korában, Tekusné Paveszka Ida lelkészfeleség október 13-án 87 éves korában, Dombi Lászlóné lelkészözvegy november 28-án 85 éves korában elhunyt. 3. sz. melléklet A 2008. évi egyházkerületi különkeret terhére kiutalt támogatások Dátum
Támogatandó cél
75 000
2008.01.11 Sikátori egyházközség M.S. költözés
35 000
2008.01.18
Tordas-Gyúró Ehk. Kölcsön tartozás rendezése Balatonszárszó népzenei találkozó rende-
2008.01.18 zése
2008.01.18 Celldömölki ehk. átmeneti segítség 2008.01.24 Kertai parókia felújítás 2008.02.04 Konfirmandus biblia
Gyermekek születése Deák Ágota téti lelkészéknek február 7-én Boróka Liza nevű első gyermekük, Hegedűs Attila soproni lelkészéknek február 17-én Levente Lukács nevű negyedik gyermekük, Vető István celldömölk-alsósági lelkészéknek március 8-án Dávid Barnabás nevű negyedik gyermekük, Böjtös Attila sárbogárdi nemlelkészi egyházi munkáséknak április 23-án Boldizsár Pál nevű második gyermekük, Süller Zsolt tordasi lelkészéknek május 26-án Lídia nevű harmadik gyermekük, Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna ecsenyi lelkészéknek július 7-én András nevű harmadik gyermekük,
Összeg
2008.01.11 Szilas Anna szociális támogatás
2008.02.14
Bakonyszentlászló közp.fűtés javítás
2008.02.26 Csikvándi templom renoválás
400 000 50 000 3 000 000 400 000 1 400 388 400 000 400 000
2008.03.03 „Kerületi könyv” megbeszélés B.szárszó
83 100
Teológiai pályázat: Szimon J. Csonkáné Szabó M.
121 951
2008.03.03
2008.03.13 Csurgói egyházközség - kazáncsere 2008.03.14 Soproni Eötvös Gimn. - könyvtárbővítés 2008.03.19 Győr-nádorvárosi gyülekezeti terem felújítás 2008.03.25
Pályázatíró konferencia - Révfülöp
2008.03.28
9/2007. határozat: B.tamási - templom belső felúj. 10/2007. határozat: Szilsárkány - templom
200 000 50 000 200 000 25 000 1 000 000
2008.03.29 felúj.
1 000 000
2008.03.31 Vasi Egyházmegye- kerületi keret
5 000 000
Evangélikus Közlöny
72 Dátum
Támogatandó cél
Összeg
2008.04.28
4/2008.ker.hat. Nemeskér - gk.támogatás
1 000 000
2008.04.28
4/2008.ker.hat. Zalaegerszeg-Pusztasz.lászló - gk. tám.
1 000 000
3/2008 ker.hat. Marcalgergelyi - parókai
2008.04.28 nyílászáró
1 000 000
2008.04.28 Esztergom - kerítés építés
400 000
2008.05.05 Kórustalálkozó Répcelak, 2008.04.20.
305 479
2008.05.26 Bakonyszentlászló- pénzügyi kötelezettség
400 000
2008.06.04 Kerületi missziói nap, Siófok
110 274
2008.06.04 Nagyalásonyi parókia fűtéskorszerűsítése
400 000
2008.06.09 Nyugdíjas találkozó
92 425
2008.06.24 Evangéliumi szinház - kiadvány
50 000
2008.06.24
Kővágóőrs-Révfülöp-Kapolcs - nyári miszsziós programok
200 000
2008.06.24 Somlószőlős - parókia festés
150 000
2008.06.24 Kissomlyó - templomtető javítás
400 000
Celldömölki ehk. átmeneti segítség visszautalása
-3 000 000
2008.07.08 Kerületi lelkészevangélizáció – Gyenesdiás
516 830
Uraiújfalui gyülekezet - templomtető felújítás
400 000
2008.06.25
2008.07.28
Bakonytamási gyülekezet - templom felújí-
2008.07.28 tás
400 000
2008.08.27 B.szentlászlói egyh. - kazáncsere
150 000
2008.09.12 Alsósági gyülekezet - templom hangosító jav.
50 000
2008.09.15 Kerületi CD előleg
175 680
2008.09.15 Révfülöpi munkatársképző 2008.09.12-13
288 455
2008.10.08 Keszthelyi gyülekezet - új lelkész költöztetés
50 000
2008.10.10 Somlószőlősi gyülekezet - gk. javítás 2008.11.05 Szakonyi oltárkép restaurálás 2008.11.12 Sárbogárd-Sárszentmiklósi gyül. - projektor ÖSSZESEN:
60 000 160 000 145 000 18 744 582
Felügyelői beszámoló 2008. április – 2009. április A legutóbbi, Mosonmagyaróváron megrendeztt kerületi közgyűlés óta az alábbi főbb tevékenységekről, történtekről számolok be, melynek első része többnyire helyszínekhez kötött közös sikerek, másik része a problémáim: A közgyűlést követő napon, Celldömölkön találkoztunk a kerületi kórustalálkozó résztvevőivel, hallgatóival, és megajándékozottnak érezhettük magunkat. A győri iskolák diákjai szintén rendszeresen találkoznak hasonló rendezvényeken. Ha a hozzáértők, a szervezők támogatásával találkozik a javaslatom, akkor felvetem a rendezvény környékén lévő 1-2 evangélikus iskola diákjai részére a szereplés lehetőségét. Feltételezem, hogy színesíthetné a programot és a mi gyermekeink „belenőhetnének” ezekbe a hagyományos találkozók-
ba. Celldömölkre sikerült még egyszer a parókia felújítása után a megszentelésére eljutnom. A nyár a hagyományossá vált nyugdíjas találkozóval kezdődött, itt még köszönthettük Tekus Ottó nagytiszteletű urat és feleségét, akik sajnos az óta eltávoztak közülünk. Júliustól nagy változás következett be a hétköznapjaimba. Az építési piac változásait megérezve kerestem megoldást, hogy az elég bizonytalan jövőjű vállalkozásom mellé egy alkalmazotti, biztosabb jövedelmű megoldást találjak. Ez a Győri Kommunális Szolgáltató Kft.-nél sikerült, ahol minden nap 4,40-kor történő ébresztővel indítom a szolgálatom. Szerencsés megállapodást köthettem, hogy minden egyházi rendezvényre a munkáltató a szabadságot megadja. Nyáron a frissen végzett lelkészek felszentelése igen megható, lelkesítő sorozat volt. Az ünnepségekkel járó szervezés, izgalom testvérileg is összehozta a fiatal lelkésznőket. Jó volt látni, hogy segítettek és szervezkedtek egymás sikeréért Celldömölkön, Kemenesmagasin, Szakonyban, Kőszegen és kicsit távolabb, Esztergomban. Köszönetemet szeretném kifejezni Varga György esperes úrnak, akinek 80 éves születésnapján az általa tartott istentiszteleten részt vehettem és köszönthettem. Természetesen ott voltam Polgárdi Sándor esperes úr és Steinbach József református püspök úr pápai beiktatásain is. Nagy reményeink vannak a veszprémi egyházmegyére vonatkozóan, kiváló szervező készségű esperest választott a megye, ha minden az ő tervei szerint alakul – amit szívből kívánunk –, akkor mostantól felfelé indul az egyházmegye sorsa. Kedves alkalom volt az Uraiújfalun és Keszthelyen történt látogatásunk, az előbbi templomfelújítás, az utóbbin beiktatás történt. Nagyon jó érzés volt a gyülekezetek lelkesedését látni. A november 7–9. között megrendezett, hagyományos felügyelői konferencia sok új információt, barátságok alakítását és megerősítését hozta. A mi kerületünkből még elférnének felügyelők ezen alkalmakon, kérem a testvérek segítségét, hogy a környezetükből küldjék a felügyelőket. Az itt szerzett tapasztalatok az egyházközségek számára hasznosíthatók. Mivel ez az alkalom a mi területünkön van, így sokkal könnyebben érhetjük el, mint az ország túlsó végéből érkezők. Mosonmagyaróváron részt vettem az orgona építésének és felszentelésének 50 éves évfordulóján. Akkor még köszönthettük Zámolyi Gyula lelkész testvérünket, akitől aztán a tél végén búcsút kellett vennünk, Istennek hálát kell adnunk munkásságáért, példamutatásaiért, életéért. Bakonytamásiban nagyon kedves beiktatáson vehettem részt. Szakos Csaba prédikációjában beszélt arról is, hogy van egy álma, miszerint minden istentiszteleten tele van a templom. Történelmünk során ez sok-
Evangélikus Közlöny szor megvolt, különösen akkor, amikor nagy bajok, háborúk voltak. Ezeket senki, én sem kívánom vissza, de lelki nyomorúságunkat tekintve rosszabbul állunk, mint háborúk idején. A február hozta meg számomra az eddigi egyik legnagyobb lelki töltekezést, élményt azon a Házas Hétvégén, ahol feleségemmel mi is előadóként ott lehettünk Balatonszárszón a 13 házaspár részére szervezett lelki két napon. A részvevőkben látni lehetett az egymás és az Isten iránti szeretetre való feltétel nélküli elkötelezést, ráhagyatkozást – olyan érzés volt, mint mikor a Szentlélek útrabocsátásának lehetek a tanúja. Nagy feladat, hogy a bennük ébredt lángot életben lehessen tartani. Különös hangulat fogadott Várpalotán, ahol le fog járni a helyi lelkész határozott idejű szerződése. Püspök úrnak köszönhetően a legkritikusabb hangokat, téves gondolkodásokat leállította. Én a fórum lehetőségét kihasználva arra irányítottam a figyelmet, hogy mindenkinek a szeretete annyit ér, amennyit tovább tud adni belőle. Ha valaki a tárgyalópartneréből hiányol valamit, akkor célszerű megvizsgálni azt is, hogy a saját felvetésekben, kérdésben, munkában azt nyújtotta-e, ami segítette a másik felet vagy nem. Az Országos Presbitérium választása alapján lettem kuratóriumi tag a Luther Otthon Alapítványban. Ennek ülésein mindig részt tudtam venni, mivel kérésemre mindig délután tartották, így munka után még felértem Budapestre. Jelenleg az épület jövője a legnagyobb kérdés. Mivel korábban ez egy munkásőr laktanya volt, ezért bőven lenne mit javítani ezen a helyszínen is. Most egy nagy befektető ezt meg akarja vásárolni. Vele szemben előny, hogy ez az ingatlan áll csak a környéken projektje indításának útjában, s csak megállapodáson keresztül vezet az út. Nehezíti az ingatlancserét az áfatörvény, ami alapján az eddig áfa körön kívüli alapítvány az ingatlan értékének áfáját elveszítené. Korábbi önkormányzati munkáimnak köszönhetően sikerült megfelelő tanácsokkal ellátni a kollégium, illetve az alapítvány vezetését. A Luther Olvasó Kör rajzpályázatot hirdetet, amelyre nyolcvannál több gyermek adta be munkáját. Ez a kerületi székházban ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult. Jó érzés volt a sok lelkes kis résztvevőt látni és gyönyörködni igényes alkotásaikban. A jövő nemzedékébe vetett hit ad sokunknak erőt a munkánk folytatásához. A most aktív gyermekek lelkesedését meg kell őriznünk, vagy még növelnünk kell, hogy egyházunk talpon tudjon maradni. Jó reménységet adott a győri Péterfy iskolai napon az iskolalelkész beiktatása. A gyermekek fegyelmezetten hallgatták végig a két prédikációt, és a köszöntések után a kivonuláskor spontán, szívből megtapsolták a beiktatott lelkésznőt. Ebből mértem le, hogy dolgozik az ige és a szeretet az iskolában.
73
Az eddig elmondottakat dicséretnek szántam – mivel nemrégen hallottam, hogy az elmaradt dicséret gyengíti az erőset. Sajnos azt is halottam, hogy az elmaradt építő jellegű kritika is gyengít. Erről beszélni nehezebb, ha belegondolok, hogy ki parancsol nekem, ki mer kritizálni – még ha jó szándékkal is teszi, még elfogadás esetén sem esik jól. Magamon kezdve, a sok sikerélmény mellett nagyon nehéz szívvel, szomorúan fogadom a jó szándékú kezdeményezéseim elutasítását. Például, amikor a szívet, lelket felpezsdítő és Krisztus kézzel fogható közelségébe vezető Házas Hétvégére invitálok számomra kedves ismerősöket. Az elutasításkor mondani nem merem, de úgy érzem magam, mikor Jézus érezte magát a gazdag ifjú elzárkózásakor. Ettől az élménytől értettem meg a lelkész testvérek hihetetlen nehéz feladatát, hogy istentiszteletre, közösségi alkalmakra milyen kevés sikerélménnyel hívogatnak. Bízom bennük, hogy elkötelezettségük van akkora, hogy a számtalan kudarcélmény nem töri le őket sem. A szomorú ebben az, hogy nem tudják a visszautasítók, miről mondanak le. Nem sikerült előrelépést tennem az általam legnagyobb hazai és egyházi veszélyben, a népesedéscsökkenés megállításában és ennek megértetésében. Hasonlóan kudarcnak élem meg sokakkal együtt a konfirmandusok utókezeletlenségét, a gyülekezettől való gyors elszakadásukat, az esküjük be nem tartását. Van-e számukra megfelelő megoldás, tudják-e ők és szüleik, hogy mekkora lelki nyomorúságba, lelki rokkantságba esnek? Úgy járnak, mint azok, akik szerint majd 18 éves nagykorúságukra dönthetik el maguk, járjanak-e templomba, tartozzanak-e gyülekezethez aktívan vagy sem? Hogyan lehet elfogadtatni, meggyőzni őket arról, hogy a hit meggyengülése már az is, ha semleges álláspontból indulva a világban jelenlévő rengeteg megtévesztett lelkiismeretre (lelkiismeretlenségre) hagyják a döntést? Nehezen emésztem meg azt is, hogy napjaink hírei, hétköznapi gondjaink a gazdasági válsággal vannak tele. Ez nem teljesen igaz, nem a gazdasággal van a legnagyobb baj, hanem a lelkekkel és mindannyiunkkal. Akik ezt tudjuk, nincs elég eszközünk, erőnk megértetni a félretájékozottakkal a hitre épített szeretet, bizalom, erkölcs, tisztességes munka, közösségi érdekek, az elkötelezett felelősség, a gyermeknevelés stb. fontosságát. Senki nem volt vagy nem kapott olyan médiatámogatást, aki megálljt parancsolt volna a pénzügy, a technika, a vegyipar, a gyógyszeripar stb., ipar világában elindult mohóságnak, önzésnek. A technikai fejlesztés során tudatosan kezdték megtervezni az újonnan fejlesztett termékek mennyi hónapig legyenek működőképesek, marketingmunkával pedig a még újabb termékek megvásárlására ösztönözték az embereket. Innét kezdve egy szűk rövid oldalon összefoglalom dr. Varga Gábor barátom hamarosan megjelenő köny-
74
Evangélikus Közlöny
vének lényegét, amivel a problémámat is meg tudom magyarázni. A megalapozatlan hitelkihelyezéseket összecsomagolták banki termékekké, amit aztán továbbadtak, s ezek a konstrukciók elindultak világ körüli útjukra. A végén már senki nem látta át a valós és valótlan fedezeteket, ám a piacokon éppen a reményteli várakozások miatt mégis értékesíthetőek voltak. Ezzel kezdődött a válság. A lufik kipukkantak, s a veszteségtől való félelem piaci türelmetlenséget, az pedig bizonytalanságot gerjesztett. A történtek is jól mutatják, hogy mi a korábbi generációkhoz képest sokkal bizonytalanabb környezetben élünk, és elérkeztünk a bizonytalanságtűrő képességünk határára. Ilyen helyzetben szinte természetes, hogy elveszítjük normális kontrolljainkat, miközben folyamatosan idegesítő körülmények, veszélyhelyzetek állnak elő. A szorongás stresszt eredményez, stresszhelyzetben pedig az ember gyakran nem hoz épeszű döntéseket. Végleg bebizonyosodott, hogy a piac szabályozó mechanizmusai korlátozottak, a piaci magatartás szinte minden esetben felülírja azt. Megtapasztalhatták szerte a világban, hogy az ember lélektani krízisének modellje, kommunikációja, döntésképtelensége, jövőtlensége, reménytelensége miként intézményesül, s miként működik mindez csoport-, nemzet-, európai- vagy világszinten. Még érvényesülnek ugyan bizonyos törvényszerűségek, de csak szélsőséges eseteket szabályoznak, egyébként az események kiszámíthatatlanok: nincs következmény, nincs prognózis, a történések nem hozhatók oksági viszonyba a következő eseménnyel. Ha a minimális szabályszerűségek is eltűnnek, akkor köszönt be az igazi káosz. A tartós bizonytalanság lebontja a szabályokat, bomlanak az alapvető társadalmi megállapodások. Például, hogy az öregek eltartására, a gyerekek oktatására, az egészségügyre biztosított forrásokat is megváltoztatják. Már azokat a megállapodásokat is bizonytalanítjuk, amelyeket egyébként törvény, morál, etika írna elő. Ennek a legvége a káoszállapot. Csak a személyiségzavarosok tűrik jól a káoszt. Arányuk minden társadalomban tizenhét-húsz százaléknyi. Az egyik legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy nincs empátiakészségük, nem ismerik azt az érzést, hogy milyen lehet a másiknak nyomorban élni, munkanélküliségtől szenvedni, éhezni vagy betegnek lenni. Nem tanulnak a saját tetteikből, tehát számtalanszor megismétlik ugyanazt. Úgy szegnek szabályt, hogy közben abból építenek tőkét, kovácsolnak fölényt maguknak. A szabályszegések halmaza viszont egy kritikus ponton túl a szabálytalanságok halmazát szüli. Így bomlik aztán szét a társadalom normális szövete, morálja, etikája. Sajnos azzal, hogy globalizált és átpolitizált a társadalom, és megszűntek a helyi érdekközösségek, tulajdonképpen mindenki rövidtávfutóvá vált. Ma folyamatosan változásokat élünk át, és mindennapi életünkké,
életformánkká vált a rögtönzések színháza. Lassan nincs állandóság, nincs ritmus, tartósság az életünkben. A létezésünket meghatározó kérdések megoldására a szokásos módszerek már nem elegendőek, s ha nem jön lélektani külső segítség, akkor a válság tovább mélyül. Azt pedig nem tudni, hogy mi jelenti majd a fordítópontot. Hozhatják kultúremberek vagy terroristák, idegen nemzetek. Átrendeződik a társadalom teljes struktúrája, de ennek is szabályozottan kellene végbemennie. Újra kell fogalmazni az életünk szinte minden területét. Ez egy fortyogó katlan, amiben sok érték megéghet, elpusztulhat, de azért ezek általában tisztítófolyamatokká is tudnak válni, ha a válságot még a káosz bekövetkezte előtt, időben megkezdik szabályozni. Ezért nem mindegy, hogy mi mikor ébredünk fel. Magánemberként, csoportonként, intézményenként, egyházként, társadalomként. Tanulunk-e a hibáinkból? Bízom abban, hogy a többségünk igen. Tanuljunk, és legyünk képesek a megküzdési stratégiánkat feleleveníteni, erőt adni másoknak, ha látjuk, hogy ők gyengék. Ez az a szövet, amit a társadalom nem szőtt újjá a rendszerváltozás óta. Meg kell tanulnunk újra használni saját iránytűinket, bízni hitünkben, Istenben és az ő szeretetének általunk történő továbbadási képességben. A legutóbbi közgyűlésen a felügyelők és presbiterek részére ajánlottam egy félkész önkéntes kérdőívet azzal, hogy szívesen veszek kiegészítő javaslatokat a teljesebbé tétel érdekében. Néhány kitöltött kérdőívet visszakaptam, ezeket köszönöm. Egy kiegészítéssel a korábban kiadott lapot megtoldottam és jó szívvel ajánlom, hogy tükörként ezt is használják időnként a testvérek. Összefoglalva a legutóbbi beszámoló óta eltelt egy évet, köszönettel tartozom mindenkinek, aki segítette a munkámat, püspök úrnak, a kerületi és az Üllői úti székházban dolgozó munkatársaknak, feleségemnek, családomnak, Lengyel Annának, aki az ONOB-üléseken többször helyettesített, Kissné Kárász Rózsának és férjének, akik önzetlenül átadták a balatonszárszói előadói helyet az ottani rendezvényen és ez nagyon sokat jelentett feleségemmel együtt számunkra, Isó Dorotytyának, aki az „Isten háza népe” anyag készítésében munkatársnak elfogadott. Szabó György Felügyelői napló 2008. április 20. – Répcelak, kerületi kórustalálkozó Május 4. – Somlószőlős 13. – ONOB 16. – Zsinat
Evangélikus Közlöny 17. 18. 25. 29.
– Siófok, missziói nap – Répcelak – Somlóvecse – OP ülés, Bp.
75
Március 1. – Várpalota 12. – OP ülés, Bp. 23. – Székesfehérvár, HH-vezetőképző
Június 7. – Kerületi nyugdíjas találkozó, Győr
(Az „Önkéntes felmérés felügyelők, presbiterek részére” a 76. oldalon található).
Július 5. – Celldömölk – Győry Veronika – Kemenesmagasi – Udvardi Andrea 6. – Boba 12. – Szakony – Hasza Mónika – Kőszeg - Lackner Eszeter. 13. – Pápa – Varga György 18–19. – Szélrózsa, Kőszeg
a 2009. május 18-án nagykanizsán megtartott kerületi közgyűlés határozatai
Augusztus 4–8. – Wittenberg 24. – Sopron Szeptember 4. – OP ülés, Bp. 12–13. – Kerületi munkatársképző Révfülöp 30. – ONOB ülés, Bp. Október 3. – Zsinat, Bp. 4. – Uraiújfalu 5. – Keszthely 15. – Pápa, tervzsűri 16. – OP ülés, Bp. November 2. – Győrság 8–9. – Révfülöp, felügyelői konferencia 13. – OP ülés, Bp. 15. – Győr, kerületi közgyűlés 28. – Zsinat, Bp. December 4. – OP ülés, Bp. 14. – Mosonmagyaróvár, 50 éves orgona 2009. január 26. – Székesfehérvár, HH-vezetőképző Február 13–15. – Balatonszárszó, Házas hétvége 28. – Ajka, kerületi nap
1/2009. sz. határozat A püspöki és felügyelői jelentést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. 2/2009. sz. határozat A jelentéseket a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. 3/2009. sz. határozat A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület közgyűlése az Országos Ifjúsági- és Gyermekbizottságba Mesterházy Balázs iskolalelkészt és Zsédely Dóra óvónőt delegálta. 4/2009. sz. határozat A Közgyűlés egyhangúlag 1 millió Ft támogatást szavazott meg az Esztergomi Evangélikus Egyházközség parókiája fűtésrendszerének korszerűsítési munkálataira. 5/2009. sz. határozat A Közgyűlés egyhangúlag 1 millió Ft támogatást szavazott meg a Nemeskoltai Evangélikus Egyházközség parókiájának belső felújítási munkálataira. 6/2009. sz. határozat A Közgyűlés egyhangúlag támogatja a NemescsóMeszlen-Acsád-Kőszegdoroszlói Társult Evangélikus Egyházközség intézményalapítási kérelmét. az egyházkerület 2009. évi (hátralévő) eseménynaptára Június 15–18. – lelkészevangelizáció, Gyenesdiás Július 3–5. – 20 éve történt a határnyitás – ünnepségsorozat (nemzetközi) istentisztelettel, Sopron Szeptember 12. – országos presbiteri találkozó, Pestszentlőrinc Szeptember 18–19. – gyülekezeti elnökségek konferenciája és munkatársképző nap, Révfülöp Október 9–10. – pedagógus csendesnap, Szombathely November 14. – egyházkerületi közgyűlés, Győr
Evangélikus Közlöny
76
(ÖnkÉntes) FelMÉrÉs FelüGyelők, PresBiterek rÉsZÉre A saját munkájával kapcsolatban elégedett-e az alábbi témakörökben? igehirdetéseken, vasár- és ünnepnapi istentiszteleteken részvétel közepes gyenge igen, elégedett
tartózkodom
Van célom a gyülekezet fejlesztésére, jövőjének erősítésére közepes igen, elégedett
gyenge
tartózkodom
Missziói munkában részt veszek igen, elégedett
közepes
gyenge
tartózkodom
látogatásokba bekapcsolódom igen, elégedett
közepes
gyenge
tartózkodom
rendszeres munkát (szellemi, fizikai, missziói stb.) vállalok a gyülekezetben közepes gyenge igen, elégedett
tartózkodom
egyházfenntartási járulék beszedésében közreműködöm közepes igen, elégedett
gyenge
tartózkodom
adakozási kézségemmel kapcsolatban igen, elégedett közepes
gyenge
tartózkodom
adakozásom jövedelmem 5-10%-a
1% alatt
tartózkodom
gyenge
tartózkodom
istentiszteleten kívüli egyházközségi rendezvények szervezésében részt veszek igen, elégedett közepes gyenge
tartózkodom
egyházmegyei, kerületi, országos egyházi rendezvényeken részt veszek igen, elégedett közepes gyenge
tartózkodom
közéleti szerepvállalásom a településen igen, elégedett közepes
gyenge
tartózkodom
Ökumenében részt veszek igen, elégedett
közepes
gyenge
tartózkodom
ifjúsági munkát segítem igen, elégedett
közepes
gyenge
tartózkodom
otthonomban rendszeresen olvassuk a családdal közösen a bibliát igen, elégedett közepes gyenge
tartózkodom
egyházmegyei, egyházkerületi, országos szerepvállalást vállalok igen talán nem
tartózkodom
Publicisztikákat szívesen vállalok igen
talán
nem
tartózkodom
Pályázatírásban részt veszek igen, elégedett
közepes
gyenge
tartózkodom
tudom, hogy az én szeretetem annyit ér, amennyit tovább tudok adni belőle. igen, tudtam ez nem biztos nem tudtam
tartózkodom
1-5%-a
családtagjaimmal együtt járok az egyházközségi alkalmakra igen, elégedett közepes
Szerkeszti A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ELNÖKSÉGE
Felelős szerkesztő PRŐHLE GERGELY ORSZÁGOS FELÜGYELŐ
Kiadja A MAGYAROSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ LUTHER KIADÓJA
Felelős kiadó KENDEH-KIRCHKNOPF PÉTER
Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478 • 486-1228 • 20/824-5518 Fax: 486-1229 • e-mail:
[email protected] Nyomdai kivitelezés ETO-PRINT NYOMDAIPARI KFT. Felelős vezető: MAGYAR ÁRPÁDNÉ
ISSN 1419-7103