ZOLTAI LAJOS: VIDÉKIEK BEKÖLTÖZÉSE DEBRECENBE KÖZÖTT

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX.

289

ZOLTAI LAJOS: VIDÉKIEK BEKÖLTÖZÉSE DEBRECENBE 1564-1640 KÖZÖTT

KÖZLI: RADICS KÁLMÁN

S

zulejman szultán Budavára csalárdságos elfoglalását követő békekötés után is meghagyta Biharvárrnegyét, Debreczennel együtt a királyfi, János Zsigmond kezében. Debreczen már akkor is egyike a felső tiszántúli vidék legnépesebb és legvagyonosabb városainak, bár határterülete egy ötödét is aligha tette a mainak. Biharvármegyének 1552-ben összeírott 10,830 portája közül 1216 magára Debreczenre esett. Ugyanekkor a még tekintélyesebb és fontosabb jelentőséggel dicsekvő V á r a d , a Körös jobb és bal partján fekvő Vadkert, Velencze, Bécs-utcza, Szombathely, Szent-Péteri, Új-utcza és Olaszi nevű városrészeivel együtt sem számlált többet 536 portánál. V á r a d o t gazdag püspöksége, káptalana és hatalmas várfalai nagyobb kulturálistekintélyre, közjogi jelentőségre és hadászati fontosságra emelték. Ámde Debreezen ipari és kereskedelmi tevékenységével túlszárnyalta Váradot. Az egész város olyan, mint az eleven zsongó méhkas. Számtalan műhely dolgozott ama kor fogyasztása számára. A kézműipar csaknem minden ágát képviselve látjuk a debreczeni czéhek hosszú sorában. Tímárok, gubacsapók, posztószabók, posztómetők, csizmadiák, szűcsök mellett ott találjuk a kovácsokat, portörőket, szappanosokat, mészárosokat, henteseket, kocsigyártókat, ötvösöket és egyéb mives embereket. A magasabb műízlést igénylő ötvös ipar fejlettségére enged következtetni az is, hogy a kecskeméti ötvösök, akik 1551-ben Szegedről költöztek át, a török elől menekülve, a debreczeni ötvösök czéh-szabályai után készítették a magukét. Valamint később a kecskeméti és kőrösi szappanosok czéhe is a debreczeniek ártikulusai szerint szervezkedett.1 Napkeleti fé1nyűzést, csillogó pompát kedvelő szerdárok, pasák, bégek, kájmakámok, kiaják s más magas rangú török urakra ritkán tévesztette hatását el az ajándékba vitt remekmívű debreczeni szablya, aranyos pallos, hímzett virágos ágyterítő. Még Budáról is a méltóságos, nagyságos mozlim urak Debreczenbe küldözgették pénzükre is díszités, javítás végett fegyvereiket, órájokat 2. A minden évben változó budai vezér-pasák rendes adó fejében követeltek Debreczentől itt készülő

1

Hornyik János. Kecskemét város története. II. k. 166. l. Többek között ilyen esetről emlékezik Huszajn szolnoki bég 1604. augusztus 6. kelt levele a debreczeni bíróhoz.

2

290

Zoltai Lajos: Vidékiek beköltözése Debrecenbe…

három lovas kocsit, hámostúl, szerszámostúl. Huszain szolnoki szandsák-bég is, hogy a begler-pasa és a többi fő-fő urak elejébe állhasson, akik Szolnok látására készülének, valami költségen kivül, kocsiért is sürgette a debreczenieket „Mert – így íratá magyar deákjával – tudjátok, Döbröczönnek nagy hire-neve vagyon, mely hire-neve engömet telyességösen megfoszta. Ihon most is az ti hirötük, nevetök miá kocsit kérnek, aranyos szablyákat kérnek tüllem.”3 Ám Debreczenben az ipari tevékenységnek, a virágzó kézműiparnak nem maradt megette a kereskedelmi vállalkozás tevékenysége, az üzleti élénkség sem. A gazdasági élet e két magasabb rendű ága úgyszólván ok és okozati összefüggésben állott egymással. A kézműves sokkal inkább, mint ma, maga foglalkozott készítményeinek eladásával. Bár a közlekedés nem csak nehézkes, lassú és fáradságos volt, hanem sokféle veszedelmekkel is fenyegetett, mégis a.debreczeniek igen messze földeket bejártak sokadalmak kedviért. Nagy Lajos óta valamennyi királyunk, a város minden földes ura egymást erősítő, az előzőket kiegészítő kegyleveleikkel biztatgatták, támogatták a debreczeni polgárokat, hogy árúikkal országszerte minden felé szabadon járhassanakkelhessenek. Vám és harminczad fizetése alól felmentették őket. Ide haza pedig a városnők hiteles mázsa felállítását engedélyezte Szilágyi Erzsébet; Hunyadi Mátyás Várad helyett Debreczent jelölte ki a budai, pesti, pozsonyi, kassai, másfelől a brassói, szebeni, beszterczei, segesvári, kolozsvári kereskedők portékái lerakó helyéül; az ország keleti, északi és nyugati részének kalmárai a debreczeni piaczon cserélték ki árúikat. II. Uhlászló pedig országos vásárainak számát hétre emelte.4 Sőt Debreczen polgárainak vámmentességi jogait a hódoltság korában a török is többször elismerte; fermanokkal biztosította; bár az önkénykedésre mindig kész török urak, kiket, kevés végrehajtó erő lévén a szultánok kormányzatában, senki sem ellenőrizett, török szokás szerint számtalan esetben nem tartották tiszteletben a hatalmas Császár eme parancsait sem. Igaz, hogy a török efféle kedvezéseket sohasem a hitetlen jobbágyok boldogulásáért adott. A császári kincstár jólrosszul védett érdekei lebegtek a hódítók előtt, mikor egyes városok, khaszok (közvetlenül a császárnak adózó birtokok) lakosságát némi jóindulattal az elszéledéstől megóvni, adófizető képességét ha nem is emelni, legalább régi fokán megtartani igyekeztek.5 Ez késztette Musztafa budai pasát ama tiltó parancs kiadására, hogy a törökök senkit senki adósságáért meg ne tartsanak, a harminczadosok pedig a meg nem fizetett vámot ne követeljék a debreczeni bírókon.6 Valamint később Szinan budai pasa és Szilán defterdar (a budai pasák pénzügyigazgatója) ezért adják ki a debreczeniek panaszára azt az írást, melyben meghagyják, hogy a debreczeni vásár idején (mely vásártól harminczad, vám, hely és egyéb illeték czímén a császár javára évente mintegy 300 tallér szedetik) a török vitézek se tömegesen, se egyenként a 3

Ugyanezen levél a városi levéltárban. Szűcs István: Debreczen sz. kir. Város történelme. II. k. 5 Husszein bégnek, a császár íródeákjának, 1571. (márczius 16-26. között) Pesten költ levele is azt tartalmazza, hogy a császári javakhoz tartozó, Debreczen városában lakó kereskedőkön sem vásárokon, sem városokban, a törvény ellenére – ahogy ez mostanában Túron és Fegyverneken történt – vám ne szedessék. Mert különben a kincstár kárára Debreczen el fog pusztulni. Városi levéltár. Török levelek gyűjteménye 6 Musztafa levele 1570. április 27. – május 6. 4


291

szultán jobbágyait ne háborgassák; a zavargók megbüntetése után ha mi kára van kinek-kinek, azt visszaszerezzék; bármit vesznek, annak árát érvényes pénzzel fizessék.7 Ismétlem, hogy ezek a czifra kézjegyes, pöcsétes fermánok, temesszük gyakran írott malaszt maradtak, – mégis többször jó hasznát vették kisebb-nagyobb zsarnokokkal szemben a kalmárkodó debreczeniek, a kikbe sok keserves csalódás után is legalább új bátorságot öntöttek hosszú útra keléshez. Már pedig őket kísérő elöljárók zsebében pergamen temesszükkel, szekereiken puskás védőkkel lejártak a debreczeniek Temesvárig, Szegedig, azontúl Nándorfehérvárig; Dunántúl Tolnába. Baranyába, honnan bort szoktak vásárolni és nagy üggyel bajjal errefelé szállítani.8 Bizony pedig némely debreczeni kalmár nagyértékű portékát hordozott magával abban a zavaros, vagyon-és személybiztonság nélkül szűkölködő világban. A XVI. század végén Szép Péter, Tamás diák és Mező Mihály debreczeni kereskedőket a gyulai bég tömlöczbe vettette} s árúczikkeiket lefoglalta, amiért Ahmed agának a tőle vásárolt portékáik árát, amelyeken veszítettek nem tudták mindjárt megfizetni. A három kalmártól lefoglalt czikkek értékét h á r o m e z e r t a l l é r r a ( 5 2 0 0 – 5 4 0 0 magyar forintra) becsülték, ami óriási pénz volt akkor.9 Hogy pedig olyik debreczéni polgár mily nagyban űzte a kereskedést, és mily nagy mértékben vette igénybe a hitelt is, arra nézve hivatkozom a Makón 1569ben elhunyt Hüszein kereskedő hagyatékáról Ahmet pesti Kádi által fölvett defterre, mely szerint a megdicsőült Hüszein úrnők két debreczeni kalmár ellen több mint 120,000 akcse (3600 magyar frt) követelése volt. Nevezetesen V e r e s Máté 125 mázsa réz árával 3250 a. vám levonása után 93750 akcsével, F e h é r Péter pedig 30,000 akcse készpénzzel tartozott a töröknek.10 Azt már említettem, mindjárt e dolgozat elején, hogy Debreczen a Szamos– Körös közi terület legnagyobb néptartó helyei közé tartozott. A város lakossága már jóval elébb is annál az időnél, amellyel foglalkozom, nem csupán természetes szaporodás által növekedett, - hanem úgyszólván állandó volt a vidékiek hol sűrűbb, hol ritkább betelepülése. Mi értelmé volt volna más különben Zsigmond király (1435), Hunyadi Mátyás (1459), Szilágyi Erzsébet (1479), Corvin János (1500 és 1503), Frangepán Beatrix, - Corvin János özvegye - (1506) és II. Uhlászló (1500) olyan tartalmú okiratainak, amely szerint: megengedik. A vidéki jobbágyoknak, hogy ha földesuraiknak tartozásaikat leszolgálták, Debreczenbe költözhessenek; avagy bizonyos vármegyék földesurait tiltják attól, hogy Debreczenben megtelepedett jobbágyaikat visszaköveteljék; sőt az új települőknek adó- és census fizetését rövidebb-hosszabb időre elengedik.11 7

Török levél a városi levéltárban 1692. január 6-16. közti időből Kitűnik ez Mohamet szolnoki molla hiteles leveléből, amelyet Debreczenben a borból való jövedelmet bérlő Jehszia nevű zsidó törvénytelen követelései ellen panaszolkodó debreczeni elöljárók kérése folytán állított ki 1589. október 11-21. között. 9 Egy kelet nélküli levélben Mohamed nevű török tiltakozik – hihetőleg a debreczeni elöljárók közbejárására – ezen jogtalanság ellen és kívánja a lefoglalt áruk visszaadását – a kincstár érdekéből. 10 Dr. Velics Antal: „Magyarországi török kincstári defterek” II. k. 11 Corvin János például az elhagyott házakba települőknek hat évi, egészen újonnan épült 8

292


Debreczen ugyan egészen 1618-ig földesúri hatalom alatt állott; azonban Debreczen és a debreczeni nép viszonya földesuraihoz mégis különbözött a jobbágy községektől. Noha közjogi értelemben Debreczen lakosai ugyancsak jobbágyoknak neveztetének, mindazonáltal helyzetük sok és lényeges tekintetben elütött az elnyomott, szolgaságra kárhoztatott parasztságétól; különösen pedig sokkal jobb, kedvezőbb volt emezénél. Királyoktól nyert számos kiváltságaik, földesuraiktól reájuk ruházott szabadalmak és kedvezések magasra kiemelték őket abból a nyomorúságos, csaknem a háziállat szerepére süllyesztett állapotból, amelyben a nemzet jogtalan része, különösen Dózsa Györgyék leveretése óta fetrengett. Nem csoda, ha igyekezett vállairól lerázni a szolgaság sorvasztó igáját, aki csak tehette és - a mi vidékünkről beszélvén -menekült Debreczenbe. Mert Debreczen robottal nem szolgált földesurának, helyesebben mondva, hűbér-urának. A polgárság jobbágyi szolgálatait évi 1500–2000 frt taxával váltotta meg. Ezzel lerótta összes jobbágyi tartozásait. A szorgalomnak a boldogulásra, a munkának a gyümölcsözésre, az egyéni hajlamoknak az érvényesülésre szabad és elég tág tere nyílott Debreczen sorompóin belül. A politikai jogokból ugyan a polgári elem is k i volt zárva, de számos kiváltságot élvezve, az emberi jogok jelentékeny részét gyakorolhatta. Az élet örömeiből több jutott neki, már csak azért is, mert a körülkerített városban a személynek és vagyonnak biztonsága kevésbé volt úgy állandóan fenyegetve, mint a teljesen védtelen falvakon. Mikor pedig az ozman uralom megvetette lábát Magyarországon, Debreczen is behódolni volt kénytelen a töröknek,12 megszaporodtak az okok, amelyek a város lakosságának kívülről való növekedését eredményezték.Eleinte az a körülmény csábított ide számos új települőt, kik a török elől menekültek, hogy Debreczen még kívül esett az ozman támadások szélső határvonalán. Szegedet például 1542-ben elfoglalván a török, több szegedi polgár Debreczenben keresett új otthont, ahol közülük Tóth Mihály és Kiss Pál nevűek egyszerre beválasztatának a tanácsba is. Mindketten részt vettek abban a négy tagú küldöttségben, amelynek kérése következtében Izabella királyné, úgy a maga, mint a fia János Zsigmond házakba települőknek pedig 12 évi mentességet ígér minden rendes és rendkívüli adó alól. Ugyan ő később mindazokat, akik Debreczenben a Szt. László-utczai templom körüli puszta helyeket megülik és beépítik, minden census és díj fizetése alól felmenti. Szűcs István. Debreczen sz. kir. vár. tört. II. k. Akik Szt. László-utczának a mai Szécsényi-, előbb Német-utczát vélik lenni, - tévednek, mert Szt. László-utcza, mely elnevezés még 1600 körül is előfordul néha a jegyzőkönyveinkben, észak-déli irányban haladó másod-harmad rendű utcza volt, amint ez a feljegyzésekből kitűnik. 12 Szűcs István Debreczen első behódolását, Bartha Boldizsárra hivatkozva, II. Szulejman 1543. évi hadjáratával egyidőre teszi. Azonban a különböző török fegyvernemek: janicsárok bülökjeivel, reiszek és azábok dzemaetjeivel, ulufedzsik és gönülük félelmetes szerodáival közvetlen-közelről még ekkor nem ismerkedett meg Debreczen lakossága. A behódolás valósággal valamivel később, 1552-ben, Temesvár, Szolnok és Eger ellen vezetett hadjáratok alkalmával történt meg, amikor Temesvár és Szolnok roppant területekkel együtt Szulejmán hatalmába kerültek. Debreczen vidékét ekkor árasztották először el a mozlim hadak. De Szulejmán mindjárt Buda eleste után azt hirdette, hogy kardjával egész Magyarországot meghódította; a közte és Ferdinánd közt 1547-ben kötött békeokiratában is Buda, Erdély s a hozzátartozó részek Padisahjának nevezte magát.


293

nevében, 1529. szept. 7-én Gyulafejérvárott Debreczen minden eddigi szabadalmait megerősítette.13 Szegediek beköltözése később újra ismétlődött. Az erősen kath. érzésű Tóth Mihály volt szegedi főbíró, most már hajdúvezér, 1552-ben merész rohammal elfoglalta Szegedet a töröktől s rövid tíz napi uralmát a protestáns lakosok elűzésére használta fel. Feltehető, hogy ezek ama szegediek, akikről az 1552-ik évi városi jegyzőkönyv, mint jövevényekről, új települőkről emlékezik.14 Egy időben a szegediekkel Lippáról, Makóról Csanádról és más Marosmelléki helységekből futó lakosoknak is adott menedéket Debreczen. Ezek az új jövevények, ha bérpénzt (census) fizettek a városnak, házat is vehettek, – vagy elhagyott házakat szállhattak meg s kötelesek voltak magukat alávetni a debreczeni bíró hatalmának.15 A drinápolyi békekötéssel (1568) végződött hosszú és borzalmas hadjáratok alatt, sőt azután is, a béke éveiben, mert nálunk a béke többnyire oly sanyargatásokkal járt, mint másutt a háború,16 ezer és ezer családot űzött el szülőföldjéről a török. Nagyobb részét, legszívesebben az ifjakat és erőseket, rabságra hajtotta. A kisebb rész, – ha csak tehette – menekült oda, ahol inkább remélt biztonságot. Mikor vitéz Kerecsényi László éhségtől kényszerítve feladta Pertaffa pasának Gyulavárát (1566), hét családfő kérte onnan felvételét Debreczen város lakosai közé. De így tömegesen egyszerre egy-egy helységből ritkán költözött Debreczenbe a szegény nép. Az egykorú feljegyzésekből azt látjuk, hogy inkább egyenként-kettenként szállingóztak ide, bár ugyanazon helységből bizonyos években, valamely kényszerítő ok, vagy kedvező alkalom miatt nagyobb arányt öltött a beköltözés. Mert ha behódolt is a jobbágyközség a töröknek, s tőle telhetőleg igyekezett pontosan fizetni a sokféle illetéket, tizedet és adót és teljesíteni a robotot – szakadatlan és hallatlan zaklatásoknak és zsarolásoknak volt azután is kitéve. A szultánok a meghódított terület egy részét hűbérül kiosztották lovas vitézeik, a szipahik között. A keresztyén lakosok aztán, úgy ahogy tudtak, megalkudtak a hűbérúrral a pénzben és terményekben fizetendő adókra és a robotra nézve. Csakhogy e szolgáltatásoknak minimuma minden községet illetőleg körülményesen meg volt határozva a defterekben, – a török birodalom kataszterében.17 A hűbér úr önkénykedéseinek mi sem szabott 13

Szücs Istv. Debr. tört. I. k. Négy szegedi származású debreczeni lakos nevét ismerem: Tóth Mihály, Kis Pál tanácsbeliek, akik még 1542-ben szakadtak. ide továbbá özv. Boros Simonné (de Nagy-Szeged) és özv. Cseperke Jánosné, Erzsébet asszony, akiknek nevét az 1574. évi jegyzőkönyv őrizte meg (512. lapon.) 15 Szűcs István Debreczen története I. k. 16 Salamon F. Magyarország a török hódítás korában. 17 Így például 1565-ben a császári khászhoz tartozó s a szolnoki nahiebe osztott Döbröczin évi jövedelme 100.000, (a régi defterben 50.000) Köteles falué 5500, Báránd falué 9000 (a régibb defter szerint 2259 a.) Nagy-Iváné 4000, (az előbbi felvétel szerint 2610 a.) akcsére volt becsülve. Szulejmán és Szelim szultánok idejében 40 db. akcse = 1 tallér, vagy 60. dr. akcse = 1 jó magyar arany. Tehát Debreczen minimális évi jövedelme 1866 arany volt.) Ugyanakkor az említett falvak (Debreczen nélkül) de néhány más Külső-Szolnokmegyei faluval együtt Abdi bin Haszán zsoldos vitéz kezén voltak 166,500 akcse bér mellett, 3 évre kiadva. Lássunk még néhány példát: 1583-1584-ben: Sáp jövedelme 1700, Mártonfalué 500, Bagosé 6000, Csegéé 7000, Balkányé 1700, Hosszú-Pályié 1700, Varjasé (Nánás és T . Polgár közt feküdt) 6000, 14

294


határt. A mikor neki tetszett, akkor emelte feljebb követeléseit. És a szegény keresztyén jobbágy, aki úgy is hasztalanul ment volna panaszra a timariotok és zaimok zsarolásai ellen a szandzsák béghez vagy a pasához; a ráják költözködését tiltó török törvény ellenére is inkább megszökött. Mert a szökés néha kedvezőbb alkut vont maga után. De számos helység nem népesedett be többé. Sőt némely szpáhi maga kényszeríté a szegénységet, hogy elszökjék. Mert az így elhagyott falu határáért más szomszédos községek legelő pénzt fizettek, vagy kivették haszonbérbe, maga pedig az ilyen pusztákból vett jövedelem arányában nem tartozott fegyverest állítani a padisah zászló alá.18 Az általános szerencsétlenségben még szerencsések voltak azok a töröktől nem lakott nyílt városok és népesebb helységek, amelyek a szultáni kincstárnak közvetlenül adóztak. Ezek nem valának egy földesúr személyes jobbágyai s csaknem kivétel nélkül átalányösszegben, summában fizették a 20–30 féle adót, amit együttesen Debreczenben szerződött adónak, a Duna-Tisza közén summaadónak neveztek.Az ilyen városok természetszerűleg erős vonzerőt gyakoroltak a kisebb falvak lakosságára s nem egy szomszédos helységet olvasztottak be, amint Kecskemét, Kőrös, Czegléd története mutatja s amint ezt Debreczen is tette különösen Parlaggal, Gúttal, Szepessel, Abával, Fileppel, Haláppal és Bódogfalvával. Így nőttek meg a khász városok a hűbéres faluk rovására, amelyeknek határait azután aránylag olcsón, kedvező feltételek mellett amazok bérbe vették az ozman kincstártól. A későbbi időkben, 1660–1690 között Ebes puszta évi summa adójában 70 tallért (vagy 35 aranyat, 5 tallért, 1 tábla szappant, 4 rőf rása posztót), Szepes pusztáért is 70 tallért, Szent-György pusztáért 20 tallért, Bódogfaluért pedig 40 ezüst tallért fizetett Debreczen a szolnoki emineknek.19 A bánki praedium évi bére pedig török részre 1679 és 1680-ban 44 frtot tett.20 Ugyanekkor magyar részre is fizette az adót a város; sőt a magyar földes uraktól is megváltotta a kezében lévő pusztákat. Bánkért például Csomaközynek évenként 12 frtot szállított a tanács. Az ebesi désmát Kállóban 9 frton két pár karmasin csizmán és 2 tábla szappanon váltották meg. A macsi dézma pedig, amely szintén Kállóba járt, 14 frt, ugyancsak 2 pár csizma és 2 tábla szappan volt. A két pár karmasin csizmát rendesen 3 frton, a két tábla szappant 1 frt 80 pénzen vette a város.21 De hát ez így volt országszerte. «A jobbágyok a hódoltság területén mindenütt osztoztak a közterhek viselésében; a nemesek pedig a szent korona tagjainak érezték magokat. „A magyar nemzet egységének érzetét a török foglalás sem ölte ki.» Erről írja Bethlen Gábor, mint választott magyar király: »A jobbágyok a mi tulajdonunk országostul, a töröknek csak behódol.» – Szalánczi István is 1636-ban azt felelte a budai pasának, hogy «soha csak egy falu sincs, kit a török egyedül éppen bírna, hanem minden falunak vagyon magyar ura is."22 Minél inkább elviselhetetlenebbül nehezedett a roppant nyomorúság a falKötelesé már csak 1700 akcse volt s valamennyi község lovasvitézek hűbérbirtokát alkotta, akiknek neveit is ismerjük. (Dr. Velics Antal: „Magyarországi török kincstári defterek II. köt.) 18 Salamon F. „Magyarország a török hódítás korában.” 19 Török levelek a városi levéltárban. Szolnoki eminek nyugtái. 20 Városi számadások. 21 Városi számadások 1676—1683. évekről. 22 Szilágyi S. „A magyar nemzet története.” V I . k.


295

vak lakosságára; minél sűrűbben ismétlődtek a várak és palánkok őrségeinek rabló kitörései; minél többször bebarangolták a folyton szaporodó hontalan hajdúk a kifosztogatható hódolt területeket; minél félelmetesebbé vált a 1 0 - 1 5 , sőt kevesebb számú lakott házra, leolvadt falukban való lakozás; - annál jobban vágyott a vidék népessége a bátorságosabb élettel kecsegtető Debreczen felé; annyival is inkább, «mert a törökök nem nézik a falvak pusztulását, akiben ezelőtt ötven hatvan ház volt, most alig van tíz is, ugyanannyi summát kívánnak rajtok.» Ezt ugyan 1620 körül írta Eszterházy nádor a török bánásmódról. De hasonló eljárást követtek ötven évvel elébb is. Legelőször 1567-ben veszített sokat emberben Debreczen vidékének népessége, amikor a János Zsigmond segítségére rendelt tatárok 40,000 rabot szedtek össze a Tisza vidékén. A. királyfi maga is annyira felháborodott embertelenségeiken, hogy épen török részről jött figyelmeztetésre a tokaji táborból kimozdulva, a böszörményi gátnál rajtuk ütött s egy részüket levágta.23 1573-ban pedig a gyulai bég csapatai ÉrMihályfalváig elkalandoztak, rabolva, fosztogatva. Vidékünk ekkori pusztulása jellemzésére néhány példát idézek; egymás mellé állítva Biharvármegye 1552. évi dikalis összeírásából és a szolnoki szandzsák 1572. évi fejadó defteréből az alábbi adatokat:24 Nagy-Léta Mike-Pércs Derecske Szovát Ebes Heczhida Bánk Diószeg Hosszúpáli Egyed (Diószeg mell.) Bagamér M.-Páli Vértes Semjén Szepes Álmosd Sz. Kozma Sárfő (ma puszta) Piskolt Keserü Székelyhíd Vasad

23

Porták száma 1552-ben 88 31 189 94 61 39 23 ½ 124 43 34 64 30 26 28 71 23 471/2 151/2 82 44 33 56

Házak száma 1572-ben 67 21 153 57 39 28 13 49 33 13 29 19 17 19 32 15 27 6 20 4 4 5

Szilágyi S. „A magyar nemzet története.” V. Borovszky S. „Biharvármegye és Nagy-Várad leírása" és dr. Velics A. „Magyarországi török kincstári defterek." I. k. 24


296

Teljes pusztulás érhette a ma T.-Polgárhoz tartozó Sz.-Margitát, melyben 1572-ben még 100 házat írtak össze az eminek (török adótisztek) és már 1582-ben a szolnoki szandsák ruznamcséje (hűbér napló) szerint mint Hüszein bin dur Ali zametjéhez (20,000 akcsénál többet jövedelmező hűbéri birtok) beosztott helység csak 500 akcse parányi évi jövedelemmel szerepel.25 Viszont némely velünk szomszédos község több házat számlált 1572-ben, mint ahány portát ugyanott 1552-ben összeírtak; vagy pedig a magyar conscriptioban és a 20 évvel későbbi török defter kimutatásában előforduló számok majdnem tökéletesen fedik egymást. Az első esetre vonatkoznak: Porták száma Házak száma 1552-ben 1572-ben Sámson 54 72 Köteles 30 56 Rét Sz. Miklós (Puszta Rábé határában) 10 18 Nagy (Ér) Mihály (falv.) 141/2 23 Vámos-Pércs 121/2 18 Haláp 14 39 Újfalu 20 35 Ábrán falu 14 24 Buzita (ma puszta) 10 17 A második esetre például felhozom ezeket: Kovácsi (ma puszta) Tépe Konyár Bagos Andaháza (ma puszta) Sz.-Péterszeg Szerep Kis Rábé (ma puszta) Nagy Rábé Bódogfalva (ma puszta)

17 46 36 36 21 25 31 14 16 281/2

20 46 35 33 20 25 36 14 16 30

Szinte végzetes csapásként nehezedett, valamint az egész ország nagy részére, úgy Debreczen vidékére is az 1591-ben III. Murat által megindított új háború. Debreczen környékén a legtöbb község, mely még úgy-ahogy tengődött, a 15 éves háború szörnyű dúlásai között pusztult el annyira, hogy azóta sem épülhetett újra fel. A Huszt felől betört tatárok iszonyú garázdálkodással vonultak keresztül Szabolcs és Biharmegyén. Tűz és vér támadt nyomukban. Elhamvadt falvak; százával legyilkoltak holttestei jelezték útjukat. Hihetőleg épen ez a tatárjárás, de kétségtelenül a 15 éves hadjárat pusztítot25

Magyarországi török kincstári defterek. I. és II. k.


297

ta el Ebest, Szepest, Hegyest, Macsot, Ohatot, Zámot, Fancsikát, Paczt, Bánkot, amelyek ma Debreczen határának kiegészítő részei; nem-különben a hosszú ideig ugyancsak Debreczen által zálogba tartott Bodóházát, Szent-Györgyöt és több más községet. Monostor 1631-ben már mint praedium említtetik. Ellenben Bódogfalva, Haláp, Pallag, mint látni fogjuk, kevés ideig még túlélték e rettenetes dúlást. A ma Debreczenhez tartozó puszták közül Máta már 1440 előtt, E l e p pedig 1573-ban26 nem voltak néptartó helyek. A királyi Magyarországhoz csatolt Szabolcsmegyében az 1596. évi adóösszeírás szerint 1594-1595-ben 106 község pusztult el; némelyik teljesen, másokból a lakosság szétfutott; nagy része meg tatár fogságba került. A szovátiakat, nádudvariakat pedig levágták. 1598-tól 1604-ig ugyancsak Szabolcsban az adózó házak száma 3998-ról 161-re esett le. Hasonló romlás sújtotta az Erdélyhez tartozott Biharvármegyét.27 Szörnyű elemi csapások, aszály, drágaság, éhség, sáskajárás, tűzvész, döghalálon kívül, e hosszú háború minden nyomorúsága Debreczenre is reá nehezedett. Már az új háború kitörése előtt a sűrű beköltözés mellett is, gyors pusztulásnak, elnéptelenedésnek indult a város 1589-ben Ferhát budai pasa már erre való tekintetből szállítja le 6000 tallérra 7000-ről a debreczeniek adóját. Ugyanezen év végén ismét elenged 200 tallért, mert „már 200 ház elpusztult s jövő Szt.-György napig annyi tehetős lakos szándékozik elköltözni, hogy ezután a város 3000 tallér adót sem tud fizetni.” A siralmas állapotot bizonyára csöppet sem túlzott színben festi a szolnoki kádiának a budai divánhoz 1590. elején írott következő levele: „Buda tartományához tartozó császári javak közül Debreczen a határszélen esvén, mindkét részről szorongatásnak van kitéve. Azon kívül, hogy a török részre adót fizet, a keresztyének is minden adójukat követelik tőlük, mely terhet a város lakói nem lévén képesek hordozni, már idáig több mint ötszáz h á z u k p u s z t u l t el, s azon a ponton állanak, hogy ha csak 5800 tallérnyi adójukból 800 t a l l é r el nem engedtetik, bizonyosan oda hagyják városukat. Az elköltözést titkolni fogják. A kutatás végett kiküldött csapatfőnökök, bérlők és hűbértelkesek (ezek mind mozlimek voltak) csakugyan nem is találtak ott többet egy igen szegény állapotban lévő csoportnál. Ennélfogva ezeknek mindenképen oltalomra van szükségük." – Így tett tanúbizonyságot a szolnoki Mollah a szegény debreczeni ráják végtelen nyomorúságáról, melynek híre 1592-ben mar a fényes portához is eljutott. Ugyanis III. Murát 1592. nov. 15-én felszólítja a budai pasát, hogy a debreczeniek kérését, mely szerint. adójuk 5000 tallérról 4000-re szállíttassék le - mert így az elfutottak is vissza fognak térni, - megvizsgálja és intézkedjék. Csakugyan „az erdélyi vajda közbenjárására a debreczeniek „szakasztott summája” négy ezer tallérra engedtetett, hogy az elfutott szegénység helyre jöhessen és a város megépülhessen, bár ez a leengedés a császári tárháznak ártalmára vagyon.”28 Ilyen viszonyok közt érte Debreczent az 1594. évi tatárjárás. Ekkor lőn a város népének általános futása, csakhogy legalább nyomarult életét megmenthesse.29 26

Városi jkv. 1573., 394. 1. Jul. 25. A városi tanács Fényes Mihály debreczeni polgár és Farkas János debreczeni nótárius között az Elepi területen való vitás szénakaszáltatási jog felől ítélkezik. 27 Szilágyi Sándor: „A magyar nemzet története” V. k. 28 Török levelek Debreczen város levéltárában. 29 Városi jkv. 1594., 76. 1. Jul. 18.

298


A város az itthon maradt elöljárók rimánkodása és ajándékai által kerülte el a felprédálást és a felperzselést. Olykor vallási okok is hozzájárultak a vidékiek beköltözéséhez. A katholikus földesurak erőszakoskodásai református vallású jobbágyaikon, föltehetőleg Szabolcsban, Szatmárban is számosokat kényszerített szülő falujuk elhagyására, akik aztán Debreczenbe bujdostak el, hogy hitüket szabadon követhessék, Debreczenben, mely Méliusz Péter korában is már „a mennyei tudományban mint egész Magyarországnak és Erdélynek világosító lámpása ragyogott.” Azok, akik az 1620-as években. Károlyból, Fényből költözének be s azelőtt Károlyi Mihály jobbágyai valának, - hihetőleg az akkortájban katholizált földesurak kényszerítése miatt inkább otthont cseréltek, semmint hitet kelljen cserélniük: Míg a török áradat a felső tiszántúli vidéket is el nem borította, - a földes úri kúrián kívül alig volt más nemesi birtok Debreczen városában. Talán nem is tudnánk többre rámutatni a Kardos család nemesi udvartelkén kívül, amelyet elébb Hunyadi Mátyás (1484), később Zápolyai János (1527) minden közadózás terhétől mentesített.30 De már 1550 után mindegyre többen kezdettek letelepedni Debreczenbe a nemesek közül is. Őket is, mint a szegény jobbágyokat, a török szorította ide.31 Politikai és társadalmi tekintetben nagy jelentőségű fordulat volt a nemességnek a városokban való letelepedése, bár általánosságban szólva, tulajdonképpeni hatása csak évtizedek multával jelentkezett, amikor a hosszú ideig szigorúan elzárkózott városok is felismerték, hogy érdekeik számos ponton találkoznak a nemesség érdekével s ezeket közös erővel könnyebben megvédhetik. Debrecenben ez a kedvező hatás mindjárt kezdetben mutatkozott; - azért, mert a letelepedő nemeseket sem nyelvi, sem vallási különbség nem választotta el a régi polgárságtól; részint azért, mert a debreczeni tanács sohasem mutatott ellenszenvet a nemesség beköltözése ellen. Legalább ennek nyomát nem találjuk. Sőt tárt karokkal fogadta őket. A város története igazolja, hogy nagyon hasznos elemet nyert Debreczen a nemes családokban, melyek hamar és könnyen beolvadtak az ősi polgár-társadalomba. Feltehető, hogy néhány debreczeni törzsökös polgár család is szerzett nemességet, ami után a városiak ép ez időtájban kezdtek törekedni. Miksa és Rudolf csakugyan sok ármálist kiosztogattak. A város nem megvetendő előnyöket kínált a falusi kúriákról kizaklatott nemeseknek. Mindenek felett nyugalmat, kényelmet és nagyabb bátorságot. De megosztotta velük minden kiváltságait, előjogát és szabadalmát is. Viszont a nemesség a reá kiterjesztett előnyökért magára vállalta mindazon terheket és adózásokat, amelyekből egyetlen polgár sem lehet üres és alávetette magát a polgárbíró ítélkezéseinek. A viszonyok alakulása, a megélhetés ösztöne osztályok forradalma nélkül így valósította meg a debreczeni respublicaban 350 évvel ezelőtt az egyenlő teherviselés elvét, amelyért 200 év múlva másutt töméntelen vérnek kellett folynia. 30 A Kardos-ház a nemrég elbontott Varga-szín; a Símonffy-utczai 1., 2. számú városi bérházak helyén állott s a telke legalább is 300 év óta van a város birtokában. 31 I. Ferdinánd 1552. szentesítette a XLV. törvényczikket, mely legalább elvben megnyitotta a nemesség előtt a német elem által konokul őrizett városokat.


299

Már a XVI. század utolsó évtizedeiben többször ül nemes ember a debreczeni főbírói székben; míg 1600 után több a nemes, mint a nem nemes származású főbíró. A hadi életet békés polgári foglalkozással cserélik fel a Debreczenbe költözött nemesek. És szorgalmas, ügyes, vagyongyűjtő kalmárok válnak belőlük; vagy a mesterek céheiben visznek vezető szerepet. Befelé és kifelé (kivéve a törököt) bizonyosan egyformán emelte az új elem a debreczeni polgárság erkölcsi becsét és tekintélyét. Tagadhatatlan, hogy némely új nemes lakó nem szívesen és nem is önként vette vállaira az adózás terhét, s hogy a közszolgálatoktól is húzódozott. Ámde az erdélyi fejedelmek, sőt mikor a Bátoriak a Habsburgok kezére alkudták el Erdélyt Rudolf király is, újra meg újra ráparancsoltak a nemesekre, hogy ha jól esik nekik részesülniük a városban lakhatás előnyeiben: tehát a város terheiben is osztozzanak, hivatalt vállaljanak, a városi tanács bíráskodásának magokat a l á j a vessék.32 Különösen meggyűlt a baja a debreceni tanácsnak a hajdúkkal, ezek rakoncátlankodásai miatt. A bujdosó hajdú vitézek ama kor általános elvadulása közepette kevéssé tisztelték a jogrendet, megnemesíttetésük után pedig vonakodtak Debrecen kiváltságaihoz alkalmazkodni. A debreceniek tehát Báthory Zsigmond előtt panaszt emeltek a zsold nélkül nyomorgó hajdúk ellen, hogy ezek családjaikkal együtt bevették magukat Debrecenbe s ott nem csak a közterheket viselni s ezekben részt venni vonakodnak, hanem a polgárság igavonó jószágainak eltolvajlása, a város határában időző vidéki nép jószágainak elrablása mellett hallatlan zsarolásokat is követnek el, mi által a város ellen zúdítják az ozman hadak haragját. E panasz következtében a fejedelem 1598. január 21-én utasította Király György váradi kapitányt, h o g y a .hajdúkat tiltsa el az ilynemű zsarolásoktól, az engedetleneket pedig szigorúan büntesse.33 A városi tanács még 1610-ben is egyakarattal ezt a határozatot hozta a szabadosságra hajló hajdúk ellen, akik közül számosan fészkelték meg magukat Debrecenben: »Hogy mivel az hajdúk közöttünk laknak és elvégeztük, hogy az adót megvegyük rajta; privilégiumunk azt is tartja, hogy minden nemes ember, vagy akármely lakos egy terhet visellyen az Várossal, tanuvallomásban is elő jöjjön biró Uram eleiben, azért ha a hajdu elő nem jönne tanunak, biró Uram nyúljon hozzá s fogja meg.« 34 Fentebb láttunk kegyleveleket királyoktól s a város földesuraitól, amelyekben a jobbágyoknak Debrecenbe való szabad költözködését igyekeznek előmozdítani. De ezek az 1515. évi t.-c. hozatala előtt keletkeztek. A-magyar országgyűlés a király folytonos sürgetésére 1556-ban ismét megengedte a jobbágyság szabad költözködését. Debrecen ugyan Erdélyhez tartozott, de ez az emberséges törvény Debrecent is érintette, amennyiben Debrecen a királyi és erdély részi Magyarországnak épen a határán, még pedig a legélénkebb érintkezési ponton feküdt. Más oldalról utat nyitott a jobbágyság bevándorlásának s ezt védelmébe vette János Zsigmond is, 32

Ilyenek János Zsigmond 1561-1568., Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 1583-1584., Miksa főherczeg 1598., Rudolf király 1599—1601., Rákóczi Zsigmond 1607. és Bethlen Gábor 1625. évi okiratai a városi magánlevéltárban. (Szűcs István „Debreczen sz. kir. város történelme” II.k.) 33 Szűcs I. „Debreczen sz. kir. város tört.” I. k. 34 Városi jkv. 1610., 525. 1.

300


Debrecen uralkodója. Mert 1561-ben kelt szabadságlevele által megparancsolja, hogy a Debrecenbe beköltözött jobbágyokat, kik a városi polgárokkal már egyenlő jogokban részesülnek, volt földesuraik semmi követeléssel ne terheljék, annál kevésbé ne vihessék vissza.3536 Csakhogy az ilyen szabadalom a földesurak legfontosabb érdekeit sértette s jobbágyaikat mindenképen akadályozták az elköltözésben. Ha pedig az agyon gyötört, kegyetlenül sanyargatott4 szegény jobbágy mégis elszökött s Debrecenbe húzta meg magát, az ekként károsult földesúr a debreceni polgárokat és a debreceni tanácsot zaklatta, törvénysértésért panaszolta. Azonban a debreceni elöljárók sem vajának restek s többször a fejedelem elé vitték az ügyet. Még hatalmas Szulejman szultántól is kieszközöltek 1566-ban olyan fényes rendeletet, mely szerint akár régi, rája lett légyen közülük valaki, akár az ellenséges várakból, falvakból menekült közéjük, azok személye, családja, birtoka, vagyona, jószága sérthetetlennek nyilváníttatott.37 Hasonló módon megtiltotta Bocsky István (1605) Rákóczi Zsigmond (1607.) Báthory Gábor (1609) és Bethlen Gábor (1625) a beköltözött jobbágyok kivitelét; ugyancsak Báthori Gábor a debreceni polgárok háborgatását olyan jobbágyok megtelepedéséért, akik volt földesuraikkal szemben tartozásaikat le nem rótták. Végre az erdélyi országgyűlés is beleavatkozott a jobbágyok tömeges beköltözésébe. Mert a partiumbeli földesurak sok jobbágyot veszítettek ez által. Így jött aztán létre az Approbatae Constitutiones III. Rész LXVIII. címének első cikke, mely szerint Debrecen az 1625 előtt odamenekült jobbágyokat nem tartozik kiadni. De a törvénycikk szavaiból önként következett az 1625 után beköltözött jobbágyok kiadásának kényszerűsége. Nagy veszély fenyegette ezáltal Debrecent, mely ép ez időtájban temérdek embert veszített dögvészek miatt, úgy hogy tíz akkora bevándorlás ha pótolhatta volna a népesség kétségbeejtő megfogyatkozását. 1621-végén négy hónap alatt 2000 ember halt meg pestisben. 1624-ben majd 1633-ban ismét sok áldozatot követelt a félelmetes döghalál. Ezenkívül vízáradások, éhség, drágaság és tűziromlás is súlytották a lakosságot ugyanezen években. A városi tanács Rákóczi Györgyhöz folyamodótt az idézett Approbata Constitutio, valamint több biharmegyei földesúr követelései ellen orvoslásért. És a fejedelemtől 1635-ben azt a választ hozá a küldöttség, hogy a visszakövetelt jobbágyoknak Debrecenből kivitele a jövő ország- gyűlésig elhalasztassék. Csakugyan, nem elébb, mint 1648-ban teljesedhetett Kőrösi István, Nadányi Mihály és Bódvai Márton nemes urak kívánsága. Ez igénytelen monográfia keretében – azt hiszem – helyet foglalhat azok névsora, származási helye is, akik ezekben a szenvedésekkel, hallatlan nyomorúságokkal teljes időszakokban, elhagyva ősi hajlékukat, a földet, amelyen bölcsőjük 35

Szűcs I. „Debreczen sz. kir. város tört.” I. k. Némely magyar földesúr gonoszabbul bánt jobbágyaival, mint a török szpáhi s akárhányszor megesett, hogy egész falvak a törökhöz fordultak pártfogásért, magyar uraik erőszakoskodásai ellen; az is gyakori eset volt, hogy a jobbágy királyi területről hódolt területre menekült. (Szilágyi S. „A magyar nemzet története” VI. k.) 37 Török levelek a városi levéltárban. 36


301

ringott s amelyben őseik porladoztak. – Debrecenbe menekültek, Debrecenben telepedének meg. Sokan puszta életüknél és hitüknél egyebet sem menthetének meg. Talán feleségüket, gyermekeiket reménytelen rabságba hurcolta el a török, a tatár. Ők magok Debrecen szabadságának, még a töröktől is megbecsült ősi intézményeinek védő szárnyai alatt az általános nagy nemzeti szerencsétlenséghez képest tűrhető viszonyok között élhettek tovább. Érdemes részük van abban, hogy Debrecen annyi vihar és vész között is megmaradt; sőt, míg körülötte sok, hajdan virágzó helység elpusztult, csodálatos módon nőtt, gyarapodott és tovább fejlődött ez a város. A régi notariusok az újonnan letelepülő lakókat 1564-től fogva rendszerint bevezették a protocolumokba. 1600 után többnyire följegyezték azt is, honnan költözének be és azelőtt kiknek a jobbágyai valának. E följegyzések néha csak egyegy sorból állanak; máskor körülményesebben szólva, igazolják az új lakó, jövevény vagy polgár szabad és minden földesúri tartozásoktól mentes voltát is. Feltűnt nekem, de okát fel nem deríthetém, hogy a beköltöző nemeseket csak elvétve írták be a protocolumokba; noha ezeknek száma is időről-időre mindjobban szaporodott. – Nagyobb részük armalisos, egy telkes szegény nemes; de akadt köztük vagyonos földesúr is. Megnevezhetem: Csukat Lénartot, ki birtokos volt Sámsonban, Szoboszlón, Püspök-Ladányon, Nádudvaron s a kinek háza a piacutcai ódon Szikszay-ház volt. A szoboszlai Keczelyeket: Sámuelt és Miklóst, ugyancsak sámsoni földesurakat, akik a mai városháza északi szárnya helyén állott emeletes kőházukban laktak. Dobozy Sebestyént, Nyüved urát, aki Várad-utczán, valószínűleg ugyanott lakott, hol most a vármegyeháza v a n . Fekete Istvánt, a kitűnő főbírót, Biharban több helység és portio birtokosát, aki Czegléd-utcán szerzett házat. Bornemisza Jánost, ugyancsak biharvármegyei nemest. Övé volt Czegléd-utcán. a pénzügyigazgatóság telke; később Piacz–Német-utcza sarkán a mai Podmaniczky-ház. Mindnyájan a XVII. évszázad első harmadában éltek. A Debrecenben 1564-1640 között élt nemesek teljes névsorát lehetetlen összeállítani; de még hézagos alakban i s kultúr- és szociáltörténeti szempontból előttünk, ma élő debreceniek előtt értékes és érdekes lehet a régi jegyzőkönyvek különböző tartalmú feljegyzéseiből készült következő kimutatás: Debrecenben lakott nemesek: Ábrán András 1636. Ábrán Lőrincz 1636. Beedi András de Debreczen 1586. Bornemissza István 1627. Bachio János főbíró 1628. Bika Bálint házvevő Hatvan –és Új u. sarkán 1628. Balogh Judit, Szabó, alias Balogh István leánya, Balogh Miklós (de Almanszegh) felesége, mint házeladó Czegléd-utcza 1629. Bessenyei János, Szűcs, alias Bessenyei Péter fia házeladó Piacz u. 1632. Bornemissza János szárazmalom vevő 1634.; házvevő Piacz-Német u. sarkán 1638. Babos Andrásné Bolyák Zsuzsánna házbirtokos Piacz u. 1638. Csorba László de Buda, főbíró 1586. Csorba János jegyző 1608. Csikay István 1627.

302

Zoltai Lajos: Vidékiek beköltözése Debrecenbe… Csongrády János esküdt bíró 1629. Csanády János de Várad mint új lakos 1631. Cseke György de Nádudvar, házvevő 1634. Chifut, alias Szabó, alias Zolthay Ferencz házbirtokos Hatvan utcza 1635. Chukat Lénárth házbirtokos Piacz u. 1638. Házát nem sokkal ezután a város vette meg. Duskas Ferencz főbíró 1567. Duskas István főbíró 1594. Dobai Literatus Mihály 1609. Dobozi Sebestyén házbirtokos Várad u. senator 1627. Duskás Ferencz 1629. Demsedy István házbirtokos Piacz u. 1632. Fejérváry István de Debreczen 1686., mint házbirtokos Fekete István főbíró 1620-1630. közt. Győri Balázs senator 1627. Garázda György 1607. Gáspár György országgyűlési követ 1630; házeladó és házvevő Czegléd u. 1633. Gálfy Judit, Keczeli Miklósné házbirtokos Piacz u. 1634. Gyursa János házvevő Csapó utcza 1637. Hodászi és Hodászi András péterfiai házbirtokosok, Hodászi Lukács püspök fiai 1629. Juhos János, mint házeladó Piaczban 1693. Juhos Ferencz főbíró 1627. Kovács György és neje Szabó Sára, mint kőháznak birtokosai Czeglédben 1586., 1591. Kádas István 1608. Kovács István 1628. Kalmár Mihály 1629. Kubak Bendek 1630. Kun Ferencz házvevő Csapó u. 1632. Kósa, alias Kecskeméti Máté, házvevő Csegléd u. 1635. Kalmár Mihály özvegye házbirtokos Várad u. 1635. Kecskeméti, alias Szabó György és vérrokonai : Kecskeméti Erzsébet Gáspár Györgyné, Kecskeméti Mihály özvegye, házbirtokosok Piac u. 1637. Keczeli Sámuel és Keczeli Miklós (de Szoboszló) házbirtokosok Piac u. 1638. Literatus István de Bessenyő, házvevő Czegléd u. 1627. Literatus Péter de Szent Péter házvevő Piac u. 1633. Mészáros György főbíró 1606. Mészáros Benedek főbíró 1610. Mike Pál főbíró 1629. Mike János 1629. Mészáros János 1629. Mike István 1629.

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. Makai Máté nótárius 1627. Mike András 1636. Micskey Ferencz 1637. Nagy Gál István főbíró 1588-1600-1610. közt. Nagy István 1628. Nagy András 1628. Ormánközy Ferencz országgyűlési követ 1627. Olasz Benedek házvevő Piacz utcza 1632. Pöstényi István házvevő Piacz utcza 1586. Polik István 1610. Peleskei, alias Szígyártó János 1630. Somogyi Péter 1629. Simándi (de Váradino) Istvánné Vitalius Kata, házvevő Piacz u. 1630. Szígyártó Andrásné 1572. Szabó János de Bessenyő, a debreczeni nemesek bírája 1573. Szőke Sebestyén de Tokaj, házeladó Piaczban 1586. Szígyártó Vincze de Debreczen, házeladó Piaczban 1586. Szentpétery János prókátor 1606. Szőcs Literatus Pál 1609. Székely Orsolya Fekete Istvánné, Székely Gáspár leánya 1609. Szőcs György főbíró 1627. Szabó Ambrus juratus primarius 1627. Szígyártó István 1627. Szabó Pál 1627. Szűcs István 1627. Szígyártó János 1627. Szabó Ambrus házbirtokos 1629. Szűcs Ferencz, Szűcs György főbíró fia 1628. Szabó Margit, Mészáros Benedek neje 1628. Szűcs, alias Túri Máté és fia Szűcs Mihály házvevők 1629. Szűcs Mátyás osztályos atyafi 1633. Szűcs Tamás de Sárospatak, házeladó Czegléd u. 1633. Szűcs Pálné Hána Katalin és fia Szűcs János házeladók Hatvan u. Szűcs István mint házvevő 1636. Szőke István és Szőke János házvevők Péterfiában 1638. Törösdy Ferencz házvevő Piaczban 1571. Tar István házbirtokos Piaczban 1586. Thúry György házbirtokos Czeglédben, főbíró 1587-1591. Thibay András nótárius 1697. Thót Mihály főbíró 1607. Tolnai Literatus Imre főbíró 1609. Törösdy Mihály 1627. Thótfalussy Mihály 1627. Thótfalussy Miklós házbirtokos Péterfia u. 1629.

303

304


Thót Mihály 1629. Törösdy MIhályné Csorba Erzsébet házeladó Piacz utcza 1630. Tolnai Imréné Illésy Judit és unokái: Tolnai István, János, Gáspár házeladók 1632. és házbirtokosok PiaczCzegléd utcza sarkán, a mai városháza helyén. Varga Benedek házbirtokos Piacz u. 1586. Vígkedvű Márton de Várad, senator 1586. Vida Miklós 1627.; házvevő Német u. 1632. Varga Pál házvevő Péterfiában 1628. Veres Mátyás házeladó Csapó utcza 1628. Varga János 1628. Vitalius Katalin, Simándi (de Váradino) István felesége, házvevő Piacz u. 1630. Vígkedvű Mihály házbirtokos Csapó u. 1638. Zongó Ferencz gyermekei házeladók 1633. Zolthay, alias Chifut, alias Szabó Ferencz, házbirtokos Hatvan u.; özvegye, Vida Borbála, később 1640. megvette Keserűi Dayka János erdélyi püspök özvegyétől és gyermekeitől Piacz u., az 1840. előtti régi városháza középső részét. Mint már említém, a jobbágyi rendhez tartozott lakosok bejegyzése állandó szokás volt. Ezért a jelentkezők 33 denár díjat tartoztak fizetni, miként a telek vagy szőlő vásárlásáról tett bevallás beiratásáért. Ez mintegy jelképes kifejezése volt annak a készségnek és kötelességnek, hogy az új lakos, az új polgár a város minden terheiben osztozni fog, kell, hogy részt vegyen.38 De látjuk, hogy némely szegény novus hospes, incola, advena még ezt a csekély illetéket sem bírta megfizetni; hanem egészben vagy részben adós maradt; vagy pedig a hiányzó néhány dénárt elengedte néki a jószívű nótárius. A fölvételhez mindenekfelett ezt a feltételt kötötte a tanács, hogy az illető a közterhek viseléséhez erejéhez képest hozzájáruljon;39 azután – ezt az 1625 után tett 38

A számtalan közül ilyen esetek: „Uj-utczán Kádas Ambrus házánál lakó Beles Ambrus a szokásos díjat (signum=jel) lefizetvén, adta magát ezen Debreczen város (civitas) jobbágyául, vagy közpolgárául (in jobbagionatum seu concivem), és lett lakossá (colonus.) Jkv. 1597. 309 I. „Karló András, Derecskéről való, adta magát Debreczen város (civitas) jobbágyául, ugyanazért a többi igaz megtelepedettek (incolae) és közpolgárok számába, mint valóságos tag, a város (oppidum) régi szokása szerint a 33 dr. díjat (signum) megfizetvén, bevétetik és beíratik. Jkv. 1598. 467 1. „Budai Benedek és Márk István, azelőtt nagys. Károlyi Mihály jobbágyai, Fény községben tartózkodók, mai napon ezen város (civitas) igaz megtelepedettei számába magokat beíratni kérték, egyenként letevén 33 dertart.” Jkv. 1619. 129 „Kalmár János, diószegi, a mi városunkba (oppidum) jövén lakozás végett, a város (civitas) lakosául és letelepedettjéúl kérte magát beíratni és bevétetett. A 33 denárt megadta.” Jkv. 1620. 248 1. 2.. Például: Borbás Benedek a város társaságába (in coftsortium oppidi) adta magát és késznek ajánlotta magát minden terhek viselésére." Jkv. 1570. 28 1. „Knopp András, orvosló (medicus) a város társaságába ajánlotta magát, velünk együtt való lakásra és erejéhez képest minden közterhek viselésére.” Jkv. 1574. 445 1.


305

bejegyzések igazolják– hogy a volt földesuraikat illető kötelezettségeiknek eleget tettek légyen. Erre nézve a jelentkezőknek vagy elbocsátó levelet kellett felmutatni; vagy ha ilyen nem volt a kezükben, – hit és fenntartás mellett fogadtattak be. Arra is volt eset, hogy csak kezességre írattak be; máskor a földesúr személyesen jelent meg a tanács előtt és bocsátotta szabadon debreceni névvel élni akaró jobbágyait.40 A török földesúr, mint tudjuk – szintén nem engedte meg jobbágyainak a szabad költözködést; – az elszökött rájákat mindenkor vissza vihette. Valószínű, hogy a debreceni tanács, a különben reá zúdulható háborgatások elkerülése végett tiszteletben tartotta eme török-jogot is. Azonban én csak egyetlenegy esetet találtam arra nézve, mikor a letelepedő jobbágynak török földesura is meg van nevezve, s ez iránt való kötelezettségeinek lerovása követeltetett tőle a tanács által. Ez eset szereplője, Karczagujszállásra való Kis Miklós, egyfelől Memhet Iszpahi török-, másfelől Gyáni István magyar földesúr jobbágya, ki Debrecen lakosai közé úgy vétetett fel, ha először török földesurának a tartozását, 75 forintot, megfizeti. Kis Miklós e föltételnek hamarosan eleget is tett; mire Memhet Iszpája 74 görög tallérért, vagyis 100 magyar frtért szabadon bocsátotta, Ambrus György és Csontos Gergely karczag-újszállási lakosok kezessége mellett, akiknek aztán a 74 tallért Kiss Miklós a debreceni tanács előtt fizette meg.41 Szűcs István42 a fölvett és oklevéllel ellátott (illetőleg a város jegyzőköny40

Erre nézve idézem a következő eseteket: „Szeőke László, azelőtt nagys. Károlyi Mihály jobbágya, Károly városából való, mindenféle kötelezéstől és tartozástól mentes, amint vallja - a város letelepedett lakosainak társaságába befogadtátott. A 33 denárt megfizette.” Jkv. 1626. 640 1. „Markus István, Károlyból való, földes ura iránti kötelezettségtől mentes - beíratik.” Jkv. 1626. 652 1. „Voin György, Konyárd melletti Fejértóra való, ezelőtt nagys. Rákóczi György és Kapronczay György jobbágya, esküvésnek vagy kezességnek kötelékétől szabad, a polgárság (civitas) tagjául befogadtatott. A 33 denárral tartózik. Jkv. 1626. 687 I. „Vizali Mihály, Pocsajból való, ezelőtt vitézlő Korlatovich Pál jobbágya, ezen városba (in hant urbem) bejövén, földes ura iránti minden esküszerű kötelezettségtől szabad, — mai napon a lakosok tagjául beíratott” Jkv. 1627. 13 I. „Mikó Demeter, szováti jobbágy, a város (civitas) szabadsága szerint beíratik a közönség tagjául (in membrum communitatis) azon feltétel mellett, hogyha földesurai közül valamelyik őt visszakövetelné, a törvénynek magát aláveti.” Jkv. 1624. 527 1. TPapp György, Károlyi, ezelőtt nagys. Károlyi Mihály úr jobbágya és ácsa, a város tagjául befogadtatott, azon feltétellel, ha bármikor észrevétetnék, hogy földesurához esküvel, vagy bármi módon hittel tett kötelék fiai, — ki fog adatni” Jkv. 1626. 627. 1. „Veres Pál, nyir-bagosi jobbágy, Chernel György uram jobbágya, sem hites, sem kezes, sem számadó az urának, ma beíratta magát a város közé. Solvit dr. 33.” Jkv. 1629. 289 1. „Szekeres Máté, Pályiba való, ez idő szerint Edenffy László úr jobbágya, - 100 frt kezesség alatt, ma beíratott, hasonlóképpen fiai : István és Tamás.” Jkv. 1634. 780 I. Nemes Éles Anna asszony, azelőtt Fekete Péterné, Edes György nevű ladányi jobbágyának szabadon bocsátásáról fassiot tesz. Jkv. 1636. 9931. Ugyanígy Balikó Anna elébb Török Jánosné, most Hoszman Mihályné és fia, Török Ferencz személyesen jelennek meg a debreczeni tanács előtt, hogy Debreczenbe költöző igari jobbágyaik: özv. Garai Andrásné és gyermekei szabadon bocsátását bevallják. Jkv. 1636. 1001 1. 41 Városi jkv. 1629. 296 és 300 1. 42 Debreczen sz. kir. város történelme II. k. 507-509 1.

306


vébe beírott) polgár jogait a következőkben számlálja elő: „Ingatlanoknak a város területén tulajdonjoggal akadálytalanul szerezhetése; a kebelbeli céhtársulatok egyikébe vagy másikába tagul, – ha arra képesítve voltak – beléphetés; nemcsak a 15 napi időközre nyúló sokadalmak (orsz. vásárok) tartama alatt, hanem egyébkor is az árúcikkeknek szabadon árúlhatása;43 portékáiknak az ország bármely vidékére, a polgárok részére királyok és fejedelmek által engedélyezett kiváltságok élvezése mellett szállíthatása és elárusíthatása stb. Ugyancsak Szűcs István szerint, a lakók (incolae) ilyen joggal nem bírtak. Ezek mint jobbágyai a városnak, a határterületen használati címen bírt földekért dézsmát és censust fizettek a város részére. Ezt az érdemes történetíró az 1586. évi jegyzőkönyv 7. 8. lapján olvasható ama tanácsi határozattal támogatja, hogy a minemű jobbágyai vannak a városnak, azok a szegények hasznára és táplására fordíttassanak, mind földével, mind dézsmájával. És pedig minden jobbágy tartozik esztendőnként egy forinttal, egy hold árpával, két napi takarással, a letakart gabnaneműek beszállításával s fahordással. És ezen szolgálat az ispotály hasznát nézi. Ámde én úgy látom, hogy a fölvétel bejegyzésének a joghatályára nézve nem, csak a bejegyzés kifejezésére, külalakjára nézve forgott fenn különbség, ami a nótárisok ízléséből és önkényéből eredett. Azelőtt, aki állandóan Debrecenben való lakozás szándékával jött ide és íratta be magát a jegyzőkönyvbe, – már megnyílt az út az összes polgári jogok gyakorlásához. Csak az ő magán körülményeitől függött, hogy ezen jogokból, melyek terhekkel és kötelességekkel jártak, mennyit tud és akar gyakorolni. Valamint minden nemes ember, gazdag és szegény, Verbőczi szerint a szent korona tagja volt (membrum sacrae coronae), - bár az ezzel járó jogokban nem egyformán vették és vehették ki ténylegesen a részöket, - azonképpen Debrecen rendes és állandó lakosait is a debreceni tanács a város tagjául: membrum oppidi seu Civitatis tekintette; ilyenként vette fel a város lakosai közé az új települőket is. Kétségtelenül polgár név és polgári jogok illették ezeket még akkor is, mikor világosan azt mondja róluk a bejegyzés, hogy a város jobbágyságába vétettek be, - vagy a város jobbágyai lettek; mert épen oly világosan fejezi ki a bejegyzés azt is, hogy a többi igaz polgárok közé léptek, - a város valóságos tagjaivá (membra oppidi) lettek. Efféle szövegű bejegyzések 1610-ig fordulnak elő. 1618. után már ez a kifejezés a város jobbágyául adta magát, - csak nem teljesen elmarad, - mintegy jeléül annak, hogy Debrecen felszabadult á földesúri nyűg alul; - de mind ritkábban fordul elő az oppidum szó is, melyet később Civitás, olykor urbs szóval cserélnek fel a notáriusok. Most már a város közönsége, a polgárság tagjául, a többi lakosok, polgárok számába, a város társaságába (in societatem incolarum Givitatis, in Communitatem, in Collegium Civitatis, in membrum Rei publicae) fogadják be a letelepedőket s a Civitas tagja (membruma) lesz az ú j polgár (novus cívis); az új idegen (novus advena); az ú j l a k ó (novus incola) ; az ú j s z á l l ó (novus hospes) egyformán,44 – akár f é r f i , akar nő személy 43

Ezt azonban számos statutum szabályozta, sőt korlátozta. E statutumok jegyzőkönyveinkben elszórtan vannak beírva. 44 E következtetés támogatásául idézem a következő jegyzőkönyvi bejegyzéseket:


307

„Nagy Antal özvegye, Nádudvarról, ezen város tagjául és közé kérte magát beíratni és számláltatni és beíratott jobbágyul.” Jkv. 1564. 5. 1. „Portörő Mátyás a polgárok közé (in medium Civium) és ezen város tagjául (in membrum huius oppidi) jobbágyul (pro jobbagione) kérte magát számláltatni és beíratni, annak rendje szerint számláltatott is.” Jkv. 1564. 6. 1. „Nagy György, Szovátról Debreczen város lakosai száma és társasága közé adta magát.” Jkv. 1574. 456 1. „Toldi Máthé adta be magát Kabárul ide be lakni jobbágyul.” Jkv. 1591. 270 1. „Szabó alias Fodor Orbán, Herpalyról, a mi közpolgárunk lett.” Jkv. 1592. 322 1. „Mocskos János, Zámról, a mi közpolgárunk lett.” Jkv. 1592. 324 1. „Bócsi Bálint adta magát Debreczen város (oppidum) lakossága közé; tehát a többi közpolgárok és jobbágyok tagjául beíratik és számláltatik.” Jkv. 1598. 497 l. „Győry Márton Hatházról adta magát Debrecen jobbágyságába; tehát a többi igaz debreczeni tagok, lakosok és polgárok közé beíratik és bozá számláltatik.” Jkv. 1598. 516. 1. „Tiszteletre méltó Orsolya asszony, néhai Rácz Orbán özvegye, adta magát debreczeni lakozásra; tehát a többi tagok és közpolgárok számába (in numerum reliquorum membrorum et concivium) beíratik. Jkv. 1598. 535 1. „Tiszteletre méltó Anna asszony, néhai előrelátó Horvát György özvegye, adta magát Debreczen város jobbágyságába. Tehát már a többi debreczeni polgárok és lakosok közé beíratik. Jkv. 1599. 736. 1. „Előrelátó Kathy Gáspár, Szovátról, a többi polgárok számába beíratott és befogadtatott és lett debreczeni jobbágy.” Jkv. 1606. 84. 1. „Előre Kerékgyártó Balás, Konyárról adta magát debreczeni jobbágyságra; tehát a többi polgárok közé bevétetett” Jkv. 1606. 184 1. „Veres Lukács és Dank János, vitézlő Csapy Ferencz jobbágyai, a polgárság (civitatis) számába és tagjául magukat beíratni kérték, letevén 33 donárt.” Jkv. 1619. 129. 1. „Előrelátó Kerékgyártó, másként Ittas Demeter, úgyszintén Oláh György, vitézlő Csukath Lénárt jobbágyai, egyező értelemmel ezen városba (oppidum) jövén lakozás végett és velünk akarván álhatatosan maradni, a város (civitas) régi szabadsága és privilégumai szerint köztagunkul (in conmembum nostrum) beíratnak.” Jkv. 1621. 313. 1. „Nyeste András nyír-bagosi, az öccsével egyetemben, Kállay Lőrincz jobbágyai voltak, a városra bejöttek lakni és magukat beíratták, lettek város tagjává e város szabadsága szerint.” Jkv. 1622. 385. 1. „Major János, Rhedey Ferencz özvegyének piskolti jobbágya, ezen városba (civitas) jövén, szabadság szerint a köztársaság tagjává (in membrum Rei-publiczae) kérte magát beíratni.” Jkv. 1622. 403. 1. „Jakab Anna, nemes Gebey Tamás elmaradott özvegye, Nagy-Guth helységből, elhagyván előbbi lakásának helyét, fiaival egyetemben, a városba való lakás végett bejövén, magát a polgárság tagjául (in membrum civitatis) kérte beíratni” Jkv. 1624. 503. 1. „Nemes Bessenyey György, bujdosó jövevény, Léta községből ide jövén, ezen város (civitas) tagjává fogadott. A 33 drt. Megfizette.” Jkv. 1626. 655. 1. „Kenyeres Máté, vasadi, beíratott Debreczen város egyetemébe, (collegio civitatis Debreczen) minden kötelezettségtől szabad lévén. A 33 dnr. Megfizette.” Jkv. 1627. 85. 1. Erdelyi Gergely, Tetétlenről való, ezelőtt néhai vitézlő Petneházy István zsellérje, a debreczeni közpolgárok közé a tanács által befogadtatott.” Jkv. 1629. 304. 1. „Dechy Deák Miklós és Kopachy János, mindketten Pécsről valók, befogadtattak Debreczen város lakosainak számába és igaz tagjául, - szabad személyek, - akik ugyan azt vallották be, hogy egy kenyéren és són fognak élni.” Jkv. 1631. 466. 1. „Novus civis. Hatuju Gáspár, Jármy András balkányi jobbágya, minden kötelezettségtől mentes lévén, a város tagjává fogadtatott be.” Jkv. 1631. 483. 1.

308


lett légyen az. Ha pedig már az állandóan beköltöző jövevény a város tagjául beíratott, ha módjában állott, joga volt ahoz is, hogy házat vehessen. Amint például Szántó Gergely a város számába és tagjává (in numerum et membrum Civitatis) beíratván magát, egyidőben ezzel Antal Ferenczné házát is megvásárolta.45 Ám azért sem Szántó Gergelyt, sem más membrumát a civitásnak, még ha házbirtokos volt is, nem mentett fel a tanács attól a kötelezettségtől, hogy a praediumokon kiosztott földek használatáért dezmát és censust fizessenek a város részére. Más alkalommal már kimutattam, hogy az 1650-től 1720-ig terjedő időközben a puszták és erdők a polgárok között a körülményekhez és szükséghez képest időről-időre hol ingyen, hol több-kevesebb bér (census) mellett osztattak ki; a dezmaszedést pedig rajtok rendszerint gyakorolta a város.46 Így határozta elébb is a tanács: »Az szepesi czikkel (sic) földet külön áron kell eladni, de nem kivül valóknak, hanem az városiaknak. Az város jobbágyi marhái is ott járhatnak, ha fizetnek közikben.47 A mi már a beköltözők származási helyét illeti, – arra nézve különösen két fő jelenséget vehetünk észre. Az egyik, a mi természetes folyománya volt a földrajzi fekvésnek az, hogy a legközelebb eső helységekre nagyobb a város felszívó ereje. A másik pedig az, hogy ugyan-ezen szomszédos községek egyik részéből előbb, másik részéből pedig 1–2 nemzedékkel később indult meg Debrecenbe a lakosok betelepedése. A beköltözők feljegyzése 1564-ben kezdődik s 1640-ig tart. Ezentúl csak elvétve találkozunk ilyen feljegyzéssel. Valószínű, hogy később anyakönyvet nyitottak e célra, hanem a viharok között a levéltár temérdek más anyagával együtt elveszett. Csak 1709-től kezdve van meg a polgárok matriculája. Sőt az 1581-1585; 1600-1605, és 1611-1617 évi jegyzőkönyvek is hiányzanak. Úgyhogy 78 helyett csak 57 évről számolhatok be a bevett új debrezeni lakosokról és polgárokról. Ez idő alatt 485 beköltözést ismerünk. Némely évben (1587, 1595, 1596, 1609, 1610) senkit sem vettek be a lakosok közé. Más években 1-2-3-5 egyén telepedett le. De vannak esztendők, mikor az új lakosok száma a tizenötöt is meghaladja, sőt majd negyvenig emelkedik. Legtermékenyebb évek voltak: 1564-től 1568-ig, Novus advena. Szabó István, özv. Petneházyné asszony zsellérje, ma a város tagjává fogadtatott be.” Jkv. 1631. 494. 1. „Novus incola. Oláh Lakács, nagy-rábéi, özv. Petneházyné jobbágya, mai napon a város tagjává fogadtatott be.” Jkv. 1631. 501. 1. „Novus hospes. Kis János, Bojtra való, Ugray György jobbágya, ma befogadtatott a város tagjává (membrum civitatis).” Jkv. 1631. 514. 1. „Szigeti János, Bódogfalváról, ezelőtt is a mi városunk (civitas nostra) jobbágya, adta magát ezen város lakossága közé és beíratott. A 33 drt. Megfizette. Jkv. 1634. 790. 1. „Nemes Álmosdy László, ugyanonnan való személy, magát beíratni kérte Debreczen város lakosai közé é lett közpolgár (concivis)” Jkv. 1636. 1022. 1. „Szunnyay Mátyás, Püspök-Ladányról adta magát Debreczen lakossága közé és a város tagjává bevétetett.” Jkv. 1638. 93. 1. 45 Városi jkv. 1625. 564 1. 46 „Debreczen 200 év előtt. Gazdaságtörténelmi adatok” czímű füzetem. 1902. 47 Városi jkv. 1629. ápr. 288 1. Kívül valók alatt a szomszédos falvak lakosait értették. Máskor például a szepesi földre. beeresztették a mikepércsieket is.


309

1598, 1599, 1622, 1624, 1626-1636-ig. Ezentúl hirtelen hanyatlás állott be. T. i. 1637-ben, hihetőleg a III. R. LXVIII. Approbata Constitutio hatása alatt. Ha a választóvonalul a 15 éves háborút befejező zsitvatoroki békekötés évét, 1606-ot fogadjuk el, akkor a betelepedésekről a következő részletes kimutatást állíthatjuk össze: Aba helységből Ábrány Acsád Adon Álmosd Apáthi Ártánháza Bagamér Bagos (Nyír) Bagos (Mike) Balkán Balsa Báránd Báthor Bekecs Béltök Beszermény (Rácz) Beregszász Bódogfalva Bolcs v. Bolcsa Bojt (Böszörmény Deres) Buzita Csaba Csüd Csákóhegyes Csatár Csege Cséfa Csokaj Derecske Keserű Kisér (Jász) Kolozsvár Kocsord Konyár Sz.-Kozma Ködszállás Köteles Körösszeg Kügy Közkő Gálos Petri

Beköltözött 1564-1605 1606-1640 4 9 4 1 1 2 3 1 1 1 1 7 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 10 1 3 3 1

Diósad Diószeg Egyed Egyek Esztár Fény Fejértó48 Filep Földes Füred Gorozló (Erdély) Guth Gyanda Gyapoly Gyula Haláp Hatház Herpály (Ér-páli) Henczida Igar Jára (Erdély) Jéke

Beköltözött 1564-1604 1606-1640 1 1 5 1 1 1 3 1 13 6 2 1 1 14 1 1 7 4 1 2 4 2 8 2 1

1 1 1 2 1 6 2 1 1 -

Kaba Kálló Károly Karczagújszállás Kémör Kenderös Kerekegyház Keresztút Püspök-Ladány Rábé (Nagy) Sámson Sáránd Selind Semjén Szakoly Szalacs Szalók (Tisza) Szalonta Sz. Miklós (Mező)

2 2 4 1 2 1

1 1 5 1 1 1 1 1 2 2 1 3 2

2 2 8 5 1 1 1 5 5 1 8 1 1 5 1 1 1 -

48 A beköltözések Rácz v. Új-Fejértóról és a Konyár mellett feküdt, elpusztult Fejértóról történtek.


310 Léta Lugos (Nyír) Madaras Makó Mártonfalva Megyer (Mező) Mihálydi Morvaország Nádudvar Nagy Iván Nagy-Marja Nyíregyháza Olaszi Oltomány Örvend Pályi (Hosszú) Pályi (Monostoros) Pap Pap-Megyer Parlag Pázmán Pércs (Vámos) Pécs Péterszeg Petri (Mező) Piskolt Pocsaj

1 1 1 10 2 2 3 1 1 1 -

5 2 1 1 1 4 7 1 1 1 1 8 2 1 17 1 1 2 1 2 4

Szent-Mihály Szent-Jobb Szepes Szoboszló Szovát Szőllős (Tisza) Tamási Tarczal Tarcsa Tedej Téglás Terem (Mező) Tetétlen Tépe Tóttelek Tur Turkevi Udvari Újlak Újváros Várad Várda Váncsod Vasad Vértes Zám Zsáka

1 10 8 3 4 1 1 1 5 3 1 1 1 1

1 1 5 4 2 1 1 1 1 2 2 1 1 1 1 1 5 3 1 3 -

Tehát a 485 bejegyzett új lakos közül 418-ről tudjuk, hogy honnan jött. 119 esik az 1605 előtt betelepültekre. A többi a nagy háború elmúlása után költözött Debrecenbe. Feltűnő, hogy néhány olyan község, amelyeknek határa ma Debrecenhez tartozik, egyetlenegy sem gyarapította városunk lakosságát. Ezek lakói vagy másfelé széledtek el a népirtó esztendőkben vagy leölettek, rabságra hurcoltattak vagy pedig olyan években költöztek be, amelyekről jegyzőkönyveink hiányoznak. Ilyen falvak: Ebes, Macs, Hegyes, Ohat, Bánk, Pac és Fancsika. Macs 1608 előtt, úgy látszik, már teljesen elpusztult. De kétségtelen, hogy már ekkor Debrecen városa bírta.49 Egy ideig még fenn állott a külön Macsi bíróság (Judicatus Macsiensis). De a városi tanács 1639. február 26-án eltörölte azzal a tisztével együtt, hogy törvényt hirdessen (legem pronunciare) és büntessen (exsecutionem facere). Henem közönséges csősszé, mezőőrré szállította le.50 Hegyes község elöljáróival: Nagy Márton bíróval, Nagy Jánossal, Dörgő Ambrussal, Dörgő Balázzsal, Király Illyéssel, Dob Istvánnal, Márton Pállal és Szaniszló Lukáccsal a debreceni tanács 1567-ben a Hegyes község és Debrecen város között lévő „köz elő föld”-re nézve akként egyezett meg, hogy ezt sem a debreceniek, sem a hegyesiek soha fel ne szánthassák.51 Hegyes, már mint puszta, 1657-ben Debrecen város birtokában van. De elpusztulása jóval elébb, hihetőleg 1592-1605. között történt. 49 Macsi föld a szántás alul felszabadulván, a marhajáratás szabadon engedtetik. Jkv. 1608. 171. I. 50 Városi jkv. 1639. 230. 1. 51 Városi jkv. 1567. 181. 1.


311

Ohat 1630-1640. körül talán még fennállott. 1628. márciusban a városi jegyzőkönyv szűkszavú feljegyzése szerint Ohat és Debrecen határai között az .Árkusnak nevezett föld körül határjelek állíttattak. Később említés van téve Ohati Cseppentő Gáspárról (Gáspár Cseppentő ex Ohat, Ohatiensis), aki 1640-ben két debreceni polgár, Kádas Pál és Csepregi György minden javait letiltja, amazét 300, emezét 425 forint tartozásért.52 Pacon és Fancsikán 1609-ben már két részt a Tarkányiaktól bírtunk zálog címén, nemkülönben Ebesen, Szepesen és Bodóházán is. Ekkor már mindezek puszta helyek voltak.53 Bánk jóval később, 1671-ben került a város közönsége kezébe. Addig néhány debreceni lakos bírta zálogképen.54 A XVII. évszáz derekára esik Bódogfalva, Haláp, Parlag, Köteles, Nyir(Kutya-) Bagos Filep, Gúth, Szennyes szomszédos falvak elpusztulása. Bódogfalván már a század legelején megvetette lábát a város s 1620-1640 között az egész falut zálogban tartja. Mikor az erdélyi fejedelmi fiskus 1639. július 25-én Debrecen városát beigtatja a hűtlensége miatt nótázott nemes Keczeli Sámuel piacz-utczai háza birtokába, a káptalan képviselőjén Bonczhiday Jánoson kívül mint szomszédok: Szénási János m i k e - p é r c s i , Gyöngyösi Miklós és Nagy Máté nyirbagosi, Kovács Gergely és Szilvási Mihály halápi, Barát István és Kis Gáspár sámsoni, Kádár Miklós és Ormós Mihály parlagi lakosok.55 Parlag a sűrű kivándorlás mellett is 1640ben még lelkipásztort tartó ref. egyházközség.56 Ugyancsak az 1639. évi városi jegyzőkönyvben olvassuk Demjén Mihály csere-bagosi, alperes, Pápái János, Major Pál, Baksai István g ú t h i felperesek és Vadai Márton szennyesi felperes nevét. Ugyanott találjuk azt is, hogy Kötelesi Literatus Mihály (De Köteles) Török Márton debreceni lakost 300 forint tartozásáért megidézteti. Bizonyos családok és falvak múltjára nézve nem érdekesség nélkül való, ha kimutatom azt is, mely földes uraktól; ezeknek mely birtokairól szívta fel Debrecen a vidéki lakosságot. A monográfiák természetével különben is megegyezik efféle részletezés. Ugyanazért sajnálni lehet, hogy nem minden jegyzőkönyvi bejegyzés ad e kérdésre feleletet. Íme a földesurakról és ideköltözött jobbágyaikról 1619-1640. közt eső időt illetőleg összeállítható kimutatás: Apathy Zsigmond, Olaszi 1 jobbágy. Balogh Mihály Jéke 1. Bánffy család (?) 1, Bodogfalva 1. Benedek Péter, Léta 1. Ifj. Bethlen István, Nyíregyháza 1. Id. Bogdáni György, Szepes 6. Boldovai Györgyné, M.-Pályi 1. Özv. Bornemissza Zsigmondné (de Henczida) Acsád 2. 52

Városi jkv. 1640. 381. 1. Városi jkv. 1609. 313. I. 54 Városi jkv. 1671. 18. 1. 55 Városi jkv. 1639. 283. 1. 56 Városi jkv. 1640. 505. 1. Pap alias Debreczeni Miklós a parlaghi ekklesia pásztora és Fodorik Menyhért typographus fassiója, melyben elismerik, hogy néhai Szabó Miklós attyokfiának, Kerekes Mihálynál letett javaiból a reájok néző részt kivették. 53

312

Zoltai Lajos: Vidékiek beköltözése Debrecenbe… Csáky László, Deres (ma Berek) Böszörmény 1. Csapy Ferencz 2 jobbágy. Csathó Péter, Filep 3. Cseley András, Parlag 1. Chernel György, Nyír-Bagos 1, Keresztút 1. Csomaközyné, Nádudvar 1. Csukat Lénárt, Szoboszló 3, Sámson 3, Ladány 1. Daróczy István, Parlag 1. Daróczy Ferencz Balkán 1. Dengeleghy Miklósné, Parlag 1. Dengeleghy Bernátné, Parlag 1. Edenfy László, Pályi 1. Edenffy Zsigmond, H.-Pályi 3, Fejértó 3, Pocsaj 1, Kocsord 1. Erős Sándor, Filep 1. Farkas István, Lugos 1. Farkas Pál, Igar 2. Guthy Zsigmond Guth 7, Aba 2. Guthy János 2. Gyáni István és Memhet Iszpája, Karczag, Újszállás 1. Hagymási György (?) 1. Ibrányi László, Bagos 3. Keresztút 3, Nádudvar 1. Illadiai Palatics János, Pap 1. Illésházy Gáspár, Tóttelek 1. Imreffy Mihály, Diószeg 1. Jármy András, Balkán 1. Kállay Lőrincz, Ny.-Bagos 2. Kállay Miklós, Bagos 1, Kálló 1, Béltek 1. Kapronczay György, Fejértó (Konyár mellett) 1. Károlyi Mihály, Károly 8, Fény 3. Keczely Miklós, Sámson 1. Kollatovith Pál, Pocsaj 3. Komáromy György, Bojt 1. Kemecsey Ferencz, Parlag 1. Kun László, (Rozsályi) Parlag 6, Acsád 2. Kun István, (Rozsályi) Parlag 1, Ácsi 2. Kürthy Bóldisárné, Köteles 1. Ladányi Zsigmond, Karczag-Újszállás 1, Vértes 2, Pázmán 1. Lónyai Zsigmond, Tamási 1. Macskási Menyhért, H.-Pályi 1. Melit Péter, Haláp 2. Monoki Miklós, Bekecs 1. Nagy István, Fejértó 1. Parlaghy László, Mező-Sz.-Miklós 1. Petneházy István, Ér-páli 1, Tetétlen 1, Derecske 1. (?) 1. Petneházy Istvánné Király Anna, Derecske 3, N.-Rábé 1, (?) 1. Pethő István, Ny-Lugos 1.


313

Peley Gáspár, Mihálydi 1. Rákóczi György, Fejértó (Konyár mellett) 1, H.-Pályi 1, Tedej (Nánás mellett) 1. Rákóczi Pál, Új-Fejértó 1. Rácz Mihály, Bojt 1. Rácz István, (?) 2. Ravazdy István, Apáti 4. Rhédey Ferencz Sz.-Péterszeg 1. Rhédey Ferenczné, Piskolt 2. Sári Márton (de Szerencs) Igar 1. Soldos Albert, Ér-Pály 1. Somlyai János, Álmosd 1. Szakolyi György, Szakoly 2. Szakolyi István, Szakoly 2. Székely Péter, Filep 1. Szunyogh János, Fejértó 1. Tatay Ferencz, Keresztút 1. Toldy György, Henzhida 1, Ábrány 3, Nagy-Mária 4. Török Jánosné Balikó57 Anna, Igar 4. Török Ferencz, Igar 1. Ugray György, Bojt 1. Vay család, N.-Léta 1. Végh Márton, Diósad 1. Vetéssy István, Kocsord 1, M.-Terem 1. Vetéssy László, Egyed 1. Virágh Péter, Kügy 3. Vér Mihály, György és Gáspár, Tarcsa 1, Téglás 1. Zólyomi Dávid, Diószeg 2, Léta 1. Azok, akik ama viszonttagságos időkben Debrecent választották otthonokul, megérdemlik hogy név szerint is felsoroljuk őket s nevüket az ő emlékezetökre írott füzet lapjaira a nagy nyilvánosság előtt feljegyzem. Betűrendbe szedve 485 nevet, különkülön sorolom elő az 1608 előtt és 1608 után szabály szerint város tagjaiul fölvett letelepedőket; amint következnek: 1564–1608 között beköltözöttek: Aranyas Balázs Disznós Gáspár, Dér László, Bonthom Ferencz, Dokos Antal, Beleszi Lőrincz, Deák János, Borzán András,

1607. Nagy Ivánból 1564. Csegéről 1565. Mező-Petriből 1564. Ladányból 1568. Gyuláról 1566. Szovátról 1592. Gyuláról 1566.

57 A nemes Balikó család egyik ága a XVIII. Évszázad derekán Debrecenbe szakadt. Itt polgárjogot szerzett és a váradi Baranyi család idősebb ágába házasodott.

314


Do v. Da Ferencz, Búza Mihály Dobos Máté, Búza János Dali Bálint, Bak András, Borbás Benedek Eszenyi Vincze, Berecki Márton, Berecki Balázs, Feyér Péter, Bona Gergely, Farkas Bálint, Bacho Ferencz, Szent-Kozmáról 1590. Barak János, Szent-Kozmáról 1590. Bagics Jakab, Tedejről 1592. 1593. Balog Mihály, Vámos-Pércsről 1593. Bánházy Ferencz, Mihálydi 1594. Bojtha Tamás, Cséfáról 1595. Bőcsi Bálint 1598. Bórdé György, Derecske 1598. Bónis Máté, Szoboszló 1599. Balogh András 1606. Balogh János, Csokaly 1606. Bakóczy, alias Ebesi István, Bódogfalva 1606. Bakoczky András 1606. Csekehídy N. 1564. Csijeh Bálint, Pap-Megyerről 1565. Csapó András, Kálló 1566. Csarkó Kelemen, Szent-Mihályról 1567. Cserghy Fábián, Nádudvar, 1568. Csíszár Mihály, Szepes 1590-1600 közt. Csere Demeter, Szepes 1590-1600 körül. Csere Gáspár, Szepes 1590-1600 körül, id. Bogdányi György jobbágyai

Kovács Gáspár 1566. 1. Kalmár György, Várdáról 1567. Kalmár István, Tarczalról 1567. Kalácssütő Ambrus 1567. Kozma Dienes 1568. 2. Kalmár György, Kis-Várda 1568. Kovács Jakab 1568. Knopp András medicus 1574. Kerekes Antal, Szoboszlóról 1586. Kamonczi Lukács, Szepesről 1590.

Újlakról 1593. 1568. Thamásiból 1599. 1568. Kaba 1606. Szent-Miklósról 1568. 1570. Ködszállás 1565. Szoboszlóról 1570. Szoboszlóról 1586. Adonyból 1564. Szoboszlóról 1586. Pispek-Ladányból 1564. Fordult Ambrus, Szoboszló, 1586. Faggyas János, Szovát 1592. Fodor Benedek, Monostoros-Pályiból Fuka György, Újlakról 1593. Fias Mihály, Köteles 1606. Geszterédy György 1568. Göwny Márton, Hatházról 1598. Gorsás Gáspár 1599. Haygató István, Ladányból 1568. Horváth György özvegye, Anna 1599. Ispán Gergely 1599. Iklódy Gáspár 1608. Jakó Pál, Thamásiból 1564. Jó György, Biszerményből 1566. Jetth Balázs, Balkányból 1568. Kántor Benedek, Arthánházáról 1564. Kovács András, ezelőtt Juhosné aszszony szolgája 1565. Kovács Pál, Szalacsról 1565. Kis Miklós 1566. Kinyeres Gáspár 1566. Nagy György Pál, Nádudvarról 1564. Nagy Balázs, Nagy-Ivánról 1568. Nagy István, Nagy Gál fia, Bolcsról (később főbíró) 1568. Nagy György, Szovátról 1574. Nagy Máté, Pályiból 1588. Nagy Gáspár, Szepesről 1591. Nagy Bertalan, Ladányról 1593. Nagy Gergely, Újlakról 1593. Nyeste György, Monostoros-Pályiból


315 1592.

Kocsis Mihály 1598. Karló András, Derecskéről 1598. Kis Gergely 1598. Kathy Gáspár, Szovát 1606. 1. Kis László, Szovát 1606. Kerékgyártó Balás, Konyár 1606. 2. Kis László, Szovát 1606. Kornis András, Szepes 1590-1600 körül, Id. Bogdányi György jobbágya Lakatgyártó János, Báthorból 1564. Literatus (Deák) Mihály, ezelőtt Juhos Ferencz úr özvegyének a szolgája 1565. Lukachi Pál, Gyuláról 1566. Literatus Újcsehy v. Viczey Gáspár 1566. Literatus Mihály, Balog Péter veje 1566. Lugassy Máté 1597. Mészáros László 1564. Molnos Bálint özvegye, Erzsébet asszony Újvárosról 1564. Makray András, Gorozlóról 1568. Mészáros János, Balsáról 1590. Mészáros Péter, Sámsonból 1592. Mocskos János, Zámról 1592. Mészáros László, Mártonfalváról 1598. Nagy Antal özvegye, Nádudvarról 1564. Nagy Máté, Szepesről 1564. Nemes András, Diószegről 1564.

Szegény Máté, 1567. Szabó György, Nádudvarról 1568. Szűcs Gáspár, 1568. Szűcs Pál, Nádudvarról 1586. Szabó Bertalan, Derecskéről 1586. Szepesy Mihály, Pályiból 1588. Szűcs Máté, Bagosról 1589. Szűcs István, Turról 1590. Szabó Albert, Szepesről 1591. Szabó Gáspár, Szepesről 1591. Szőrös György, Szepesről 1592. Szabó alias Fodor Urbán, Herpályból 1592. Szeles Ambrus 1597.

Olasz Balázs, 1567. Osvald Bertalan, Újvárosról 1567. Őze Demeter, 1568. Olajos Mátyás, Derecskéről 1586. Orvos Tamás, Buzitáról 1590. Osvald Péter, Herpályról 1595. Portörő Máté, 1564. Pente Mihály, Nádudvarról 1565. Péchy György, Makóról 1567. Paksi Benedek, Szepesről 1574. Péchy Benedek, Kabáról 1599. Rózsás Demeter, Gyuláról 1566. Radonai Pál, 1570. Rácz László, Fejértóról 1586. Rácz Urbán özvegye Orsolya, Konyár 1598 Rácz N., 1599. Somogyi Mátyás 1565. Sápi Imre 1567. Sánta Péter, Csegéről 1568. Sápy László, Földesről 1586. Simon Gáspár, Szepesről 1591. Simon János, Szepesről 1591. Szabó Balázs, Szoboszlóról 1564. Szabó András, Nádudvarról 1564. Szabó Lőrincz özvegye, Orsolya aszszony, Kálló 1565. Szabó Ferencz, Derecske 1566. Szűcs Péter, Ványáról 1566. Szűcs István, Újvárosról 1566. Tiszay Ambrus, Sárándról 1586. Toldi Máté, Kabáról 1591. Tiszai Ambrus Sárándról 1591. Takaró István, Tamásiból 1595. Thót Gergely, 1598. Thót János, Bagamérből 1598. Thót Sebestyén, Thamásiból 1599. Thót János, alias Thybocz, Zsákáról 1599. Thót Péter, Derecskéről 1599. Törösdy János, 1599. Thót Gergely, Udvariból 1608. Teötő Márton, Szepesről, 1590-1600. körül

316


Szántó Mihály Csaba-Csüdről 1598.

Tokai Antal, Szepesről, 1590-1600. körül

Szőke Miklósné Heléna asszony, Konyárról Szabó Ezsaiás, Mező-Megyer 1607. Szabó János, Szepesről 1590-1600. körül Szép Péter, Szepesről 1590-1600. körül Thót Ferenc, Csákó-Hegyesről 1564. Tatár Imre, 1564. Takaró Tamás, Nádudvarról 1464. Takaró Mátyás, Nádudvarról 1564. Tury Vitaliusné veje, Miklós 1566. Thót János, Gyuláról 1566. Thibay (vagy Chibay) János, Szepesről 1566. Tar Benedek, Szoboszlóról 1586.

II. 1610-1640 között költöztek be. Adorján Tamás, Filepről. Csató Péter j. 1622. Adorján Bálint, Filepről. Csató Péter j. 1622. Ács János, Károlyból 1620. Ács Pál, Károlyból való. 1626. Ádám István, Pocsaj. Edenffy Zsigmond j. Bonnár Tamás, Újváros 1622. Nem. Almosdy László Álmosd 1636.

Balog János, Sámson. Csukat Lénárt j. 1624. Bakó András, Mike-Bagos. 1624. Balasko István özvegye, Közkő Petri-Gálos. Csongrády László j. 1626. Nemes Bessenyei György. Léta. 1626. Bissaly Péter, Hosszu-Pályi. Rákóczi György és Macskási Menyhért j. 1626. Boros Mátyás, Apáti. Ravazdy István j. 1627. Basa Barabás, Tarcsa. Vér Mihály, György Balási Mihály, Parlag. Rosályi Kun László j. Nemes Csanády János, váradi előnévvel Kolozsvár. 1631.

Udvar György, 1568. Úy Mihály, Bárándról 1593. Zsoldos János, Gyuláról 1566. Vég Gergely özvegye Ilona asszony, Nádudvarról 1565. Vigh Jakab 1566. Vöres Bertalan, Gyandáról 1566. Vajó János Nádudvarról 1566. Varró Máté Újlakról 1593. Vida Tamás, Újlakról 1593. Végh János, 1598. Varjú Ambrus, Földes 1599. Végh Gáspár, 1599. Veres Gáspár, 1606.

Abócs Mihály, Bagamér 1637. Budai Benedek, Fényről. Mihály jobbágya. 1619.

Károlyi

Biró Péter, Isztár. 1620. Buzás Pál, Haláp. Melit Péter j. 1622. Basa György, Keresztút. Tatay Ferencz j. 1624. Bagosi Mihály, N.-Léta. Vay j. 1635. Bánki István, Bódogfalva. 1635. Boldisár György, kovács. 1636. Csonbócy Lukácsné özv. Ér-Páli. 1622. Csányi Mátyás Filepről. 1622. Csősz Gergely, Kocsord. Edenffy Zs. 1626. Csita János, Téglás.Vér testvérek j. 1630. Csáki János özvegye Petneházy Istvánné és Gáspár j. 1627. Király Anna j. 1631 Cser Tamás, Kügy. Virág Péter j. 1631.

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. Balási Gáspár, Parlag. R. Kun L. j. 1628. Bakó András, Gyapoj. 1628. Borbély Dániel, Diószeg. Zolyomi D. j.1628. Bogdán István, Karczag-Újszállás. Ladányi Zsigmond j. Botos Gáspár, Mihálydi. Peley Gáspár j. 1629. Barnóczi Mihály, Szakoly. Szakolyi György j. Dank János, Csapy Ferencz j. 1619. Bajomi Margit, nemes diószegi Szabó István özvegye 1631. Bökönyi Demeter, Parlagh 1631. Bodó Lukács, Derecske. 1631. Báthori István, Piskolt, Rhedey j. 1632. Batha István, Karczag-Újszállás. 1632. Bancsi (v. Bánki-Banchy) János, hentes. Bódogfalva. 1632. Bancsi (v. Bánki-Banchy) István, az előbbinek testvére, Bódogfalva, 1632. Barkai Antal, Parlag. Daróczy István j. 1632. Bene György, Hosszu-Pali. 1633. Baktai Mihály, Aba. Guthy Zsigmond j. 1634. Bak Mátyás, Aba. 1634. Bak Péter, Aba. 1634. Deák Pál, Ábrány, Toldy György j. 1633. Deák János, Ábrány és ennek fiai: Deák Gergely, Deák István, Deák Tamás, stb. Gyulai Miklós, Nyír-Bagos. 1634. Erdelyi Gergely, Tetétlen, Petneházy István j. 1629. Egyed István, Léta. 1629. Elek Gergely, Fejértó, Edenffy Zs. J. 1631. Eke Lukács, Turkevi. 1634. Ecseri Bálint, Bódogfalva. 1635. Edes György, Ladány, Fekete Péterné j. 1636. Foris Balázs, Újváros. 1622. Foris Tamás, Újváros 1622. Fazekas István, Nagy-Tur. 1624. Fekecs Márton, Beregszász, 1624. 1631

317 Cser Boldizsár, Kügy. Virág Péter j. 1633. Cser János, Tamási Lónyai Zs. J. 1633. Csapos Péter, Tépe. 1634. Csuklyás Ferencz, T.-Szalók. 1634. Cseke Mátyás, Nádudvar. 1635. Cselei Tamás, Ladány. Csukat Lénárt j 1636 Dávid Péter, Károlyból 1620. Dorog István, Diószeg, Imreffy Mihály j. 1622. Dely János, Nyír-Lugos. Pethő István j. 1624. Dósa Márton, Álmosd, Somlyai Dobony Mihály, Sámson, Csukat Lénárt j. 1624. Domokos András, H.-Páli, Edenffy Zsigmond j. 1627. Deák János, Ábrány, Toldy György j. 1627. Deák Mátyás, Ábrány, Toldy Gy. J. 1627. Deső Gergely, Henczhida, Toldy György j. 1628. Dósa Mihály, Vajda Kaba. 1629. Dechy Literatus Miklós, Pécs. 1631. Dari István, N. Mária, Toldy Gy. j. 1631. Gebei Mátyás ifjabb, Guth, Rácz István j. 1632. Garai Péter, Igar. 1633. Gothart János, Tetétlen. 1634. Garai András özvegye, Igar. 1636. Garai Márton Garai Mátyás, G. Andrásné fiai Garai Agatha, Igar, Török Jánosné Balikó Anna jobbágyai. 1636. Háló Pál, Monostor-Páli. 1627. Hodosi Mihály, Fejértó, Edenffy Zs. j. 1627. Hatszögi Péter, Erdélyi. 1628. Hajnal Balázs, Guth, Guthy János j. 1629. Hatuju Gáspár, Balkány, Jármy András

318


Fodor István, 1626. Heöse Tamás, Szőlős, Szerencsi Márton Fejér András, Fejértó 1627. j. 1633. Fekete János, Guth, Guthy Zsigmondné j. 1629. Hagymási Miklós, Deres Böszörmény, Fekete András, elébbinek fia 1629. Csáky László j. 1633. Fodor Demeter, Újfehértó 1630. Jó Lovu István, Sámson, Keczely Miklós j. Filke Mihály, Olaszi, Apáthy Zs. j. 1631. 1620. Fekete Pál, Igar, Szerencsi Sári Márton j. 1636. Janik (v. Danik) Mihály, Jéke, Balogh Nemes Fényes János, Szalacs 1642. Mihály zsellére. Nemes Goda Benedek, ezelőtt Hagymássy Jakó Pál, Léta, Zólyomi Dávid j. 1632. György jobbágya, azután Báthor város lakosa, Kalmár János, Diószeg 1620. kit Mátyás király megnemesített. 1622. Kis Boldizsár, Érpáli. Petneházy István Nemes Gebey Tamás, özv. Jakab Anna, j. 1620. N.-Gut. 1624. Kecskés Márton, Parlag. Dengelegi Nemes Gebey N. és testvérei, Gebey Miklósné j. 1620. Tamás fiai, Gut. 1624. Kerékjártó alias Ittas Demeter, Szoboszló Gardó András, M. Terem, Vetéssy István 1621. j. 1631. Kis Mihály, Szalonta. Toldy György j. 1621. Gebei Márton, Guth, Rácz István j. 1632. Kovács Balázs, Szoboszló. Csukat L. j. 1621. Gebei Mátyás idősb., Guth, Rácz István j. 1632. Kovács András, Szoboszló 1622. Kovács Miklós, Adon. Csongrády László j. 1624. Kalmár Péter, Pocsaj. Kollatovith Pál j. 1625. Kerekes Pál, Keresztút. Ibrányi László j. 1626. Kis Boldizsár özvegye, Katalin. N.Maria Kis Gáspár, Keresztút. Ibrányi László j. 1626. 1632. Kónya Antal, Keresztút. Ibrányi László j. 1626. Kis István, N.-Maria 1632. Kerekes Péter, Nádudvar, Csomaközi j. 1626. Kis Mihály, N.-Maria 1632. Kis László, Bagos. Ibrányi László j. 1627. Kalmár Gergely, Bódogfalva. Özv. Bánffy Kerekes Miklós, Ibrányi L. j. 1627. Péterné j. 1633. Kovács András, Fejértó. Szunyogh János j. 1627. Kovács Mihály, Ábrány 1633. Kenyeres Máté, Vasad 1627. Kakuria Bálint, Guth. Guthi M. j. 1634. Kis Miklós, Karczag. Újszállási, egyfelől Kun Miklós, Aba. Guthy Miklós j. 1634. Török Memhet Iszpaia, másfelől Gyáni István Kicsi Balázs, Egyek 1634. jobbágya 1629. Kis Mihály, Nagy-Maria 1634. Kis István, Derecske. Petneházy István j. 1629. Kovács Tamás, Váncsod 1634. Kovács Mihály, Acsád. R. Kun László j. 1629. Kis Lukács, Nádudvar 1635. Kovács András, Szakoly. Szakolyi István j. 1629. Ködszállási ember, 1636. Kovács Mihály, elébbinek fia 1629. Kis Szilágyi György, Balkán. Daróczy Király János, Szakoly 1629. Ferencz j. 1636. Kopáchy János, Pécs. Kis István, Bolcsa (Kunság) 1636. Korotnai Mihály, Mező-Sz.-Miklós Kis István, Vámos-Pércs 1636. Parlaghy László j. 1631. Lukács Mátyás, Sámson 1624.

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. Kaszás Mihály, Bojt. Rácz Mihály j. 1631. Kozma György, Kügy. Virág Péter j. 1631. Kis János, Bojt. Ugray György j. 1631. Kovács Gáspár, Kálló. Kállay M. j. 1631. Kis Ferencz, Nyíregyháza ifj. Bethlen István j. 1631. Ferenczné j. Kis Mihály, Parlag. Rosályi Kun László j. 1631. Kis Mátyás, Parlagh Kun István j. 1631. Kelemen András, N.-Maria 1631. Kerekes János, Jára (Erdély) 1632. Kerekes Péter, 1632. Kassai István, Karczag-Újszállás 1632. Nagy István, Haláp. Melyt Péter j. 1620. Neste András, Nyír-Bagos. Kállay Lőrincz j. 1622. Neste ? (előbbinek öccse, ugyanonnan) 1622. Nagy János, Újfehértó. 1624. Nagy Benedek felesége, Madaras. 1625. Neste Mihály, Monostoros-Páli. Boldovay Gergelyné j. 1626. Neste Mihály, Bagos. Kállay Miklós j. 1629. Nagy Mihály, 1630. Nagy János, Báránd. 1630. Nagy Mihály, Kálló. 1631. Nagy András, Beltök. Kállay Miklós j. 1633. Nagy György, Ködszállás. 1634. Niák János, 1635. Nagy Mihály, Bolcsa (Kunság). 1637. Nagy György, Kolosvár 1639. Oláh János, Haláp 1620. Oláh György, Szoboszló. Csukat Lénárt j. 1621. Oláh Farkasné, Ér-Páli. 1622. Oláh Balázs, Apáti (Székelyhíd közelében) Ravazdy j. 1623. Oláh Péter, előbbinek fia. 1623. Oláh Bálint, Ravazdy István j. 1626. Ormós István, Parlagh. Kun L. j. 1630.

319 Lukács István, Sámson 1624. Lukács Benedek, Sámson 1624. Landó Demeter, Derecske. Petneházyék j. 1631. Márk István, Károlyi M. j. Fény. 1619. Major János, Piskolt. Rhedey 1622. Mártha Lukács, Hosszú-Páli, Edenffy Zs. j. 1624. Mikó Demeter, Szovát. 1624. Mester János, Fejértó. Nagy István j. 1626. Márkus István, Károlyból 1626. Molnár János, Guth. Guthy János j. 1636. Márki István, Füred. 1636. Mészáros Tamás, hentes 1636. Polik János, Acsád. Rocsályi Kun László j. 1630. Polik Gáspár, Acsád. Özv. Bornemisszáné j. 1631. Pálfi Demeter, T.-Szőlős, 1634. Rácz László, Fejértó. 1624. Rómay Antal, Egyed. Vetéssy László j. 1629. Regheni András, Körösszeg. 1630. Rano István, Keresztút. Csernel György j. 1631. Rézműves László. 1632. Somogyi János, Semjén. Zolyomi Dávid j. 1626. Somogyi János H-Páli. Edenffi Zs. j. 1627. Sós András, Kötelesi. Kürty Boldisárné j. 1628. Silye Pál, Fejértó 1631. Sólyom István, Igar. Fileppesi Farkas Pál j. 1631. Somogyi Márton, Filöp. Erős Sándor j. 1632. Sós Mihály hentes, Bódogfalva 1633.

320


Ormós Gergely, Acsád. Henczidai Bornemisza Seteli Péter, Ácsi. Kun László j. 1633. Istvánné j. 1631. Seteli Gáspár, az elebbinek testvére 1633. Oláh Lukács, N.-Rábé. Özv. Petneházyné j. Simon János, Parlagh. Chiklei András j. 1636 Sós István hentes, Szoboszló 1637. Ötvös Simon, Tedej. Rákóczi György fejedelem j. 1631. Szilágyi János, Fény. Károlyi Mihály j. 1620. Orbán János, Szakoly. Szakolyi György j. 1633. Szűcs Gáspár, Újváros 1622. Oltományi ember 1635. Szűcs Lőrincz, Szent-Mihály 1622. Oláh Balázs, Pap (Szabolcsmegye). Szűcs Pál, Szent-Mihály 1622. Illadiai Palatics János j. 1636. Szántó Gergely, 1625. Oláh Demeter, Bolcsa. (Kunság) 1636. Szőke János özv., Nádudvar. Ibrányi László j. 1626. Poczok Mihály, Nagy-Gut. Guthy Zs. j. 1622. Szekeres György, (antea Beseniensis nobilis) Peszeri István, Fejértó 1624. 1626. Pöczkő (Peöczkeó) Miklós. 1626. Szőke László, Károly. Károlyi Mihály Pap György, ácsmester, Károly. 1626. Károlyi Mihály j. 1626. Szécsi Mihály, Henczhida 1628. Patók Balázs, Tóthtelek. Illésházy Gáspár j. a kereki vár mellett. 1629. Szénási Mihály, Karczag-Újszállás 1628. Thót András, Filepről való. Székely Péter Szabó Márton, Várad. Bánffy-család j. 1629.j. 1626. Szűcs János. Mező-Terem. Vetéssy István j. Tőkés István, Parlag. Kemechey Ferencz j. 1629.1627. Szabó János, Gálos Petri. 1629. Thót Ambrus, Léta. Petry Benedek j. 1629. Szabó, alias Borsos Miklós, Csatár 1629. Túri János, Vértes. Ladányi Zsigmond Szűcs Albert, Lugos. Farkas István j. 1630. 1629. Szilágyi Balázs, Újfehértó. Rákóczi Pál j. 1630. Takaró Miklós, Parlag. Kun László j. 1629. Szabó István, Derecske. Petneházyné j. 1631. Takaró János, az elebbinek testvére 1629. Szántó László özvegye, Várad 1633. Törő Gergely, Petneházi István j. 1630. Szekeres Máté, Páli. Edenffy László j. 1634. Tasi Márton, Vértes. Ladányi Zsigmond j. Szekeres István, 1631. Szekeres Tamás, az elebbinek fiai 1634. Túri Gergely, Bojt. Komáromi György Szigeti János, Bódogfalva. A város jobbágya 1631. 1634. Tamási István, Diószeg, Zolyomi Dávid j. Szél Péter, Pázmán. Ladányi Miklós j. 1634. 1632. Szűcs István hentes, 1634. Tőkés András, Haláp 1632. Szűcs János, Hunyad 1635. Törjekes Bálint, Jászkisér 1634. Szabó István, Igar. Török Ferencz j. 1636. Tomboló György, Pispek-Ladány 1634. Szent-baráti, alias Nagy Mihály, Keserű 1636. Thót János, Igar. Farkas Pál j. 1635.

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. Szunnyay Mátyás, P.-Ladányi 1638. Toronyi János, (antea ultra Tibiseum in pago Gohi (?) 1622. Tőke Mihályné, Nagy-Gút. Gúthy Zs. j. 1622. Tőke Benedek, Nagy-Gút. Gúthy Zs. j. 1622. Thót András, Filepről. Csató Péter j. 1622. Tóbiás Benedek, Újváros 1622. Tar Erzsébet özvegy, 1624. Takaró Boldizsár, Parlag 1624. Takaró Ferencz, előbbinek öccse, Parlag 1624.

321 Tompa Péter, Tárkány. Tárkányi Péter j. 1638. Vajda Bálint, Bihari Ferenczy Albert jobbágya. 1619. Veres Lukács, Csapy Ferencz j. 1619. Varga Péter. Sz. Péterszeg. Rhedei Pál j. 1619. Varga János özv. Anna, Ér-Páli, Soldos Albert j. 1619. Vasváry Mihály, Parlag, Dengelegi Bernátné j. 1620.

Tamássy István, Sámson. Csukat Lénárt j. Virág Demeter, Sámson, 1620. Vajda Menyhért, Örvend. 1622. Váradi László, Álmosd, Somlyai János Veres Mihály, Vértes. 1625. 1624. Voin György, fejértói, Konyárd mellett, Vizali Mihály, Pocsaj, Korlatovith Pál Rákóczi György és Kapronczay György j. 1626. 1627. Veres János, Tépe. 1628. Vizali János, Pocsaj, Kollatovith Pál j. 1631. Vas András, Téglás. 1628. Vida János, Parlagh, Daróczi István j. 1632. Végh Jakab, Diósad. Végh Márton j. 1628. Végh Mátyás, Parlagh. 1632. Veres Pál, Nyír-Bagos, Chernel György j. 1629. Varga Gergely, N.-Mária, Toldy György j. Veres Mihály, előbbinek fia 1629. 1634. Végh János, Selénd, - molnár. 1629. Vagyon Mihály, Külső Bódogfalva. 1635. Víd István, Ábrány, Praepostváry j. 1629. Veres Gáspár, Monostor-Páli. 1650. Virágos Máté, Derecske, özv. Petneházyné j. 1631. Zilner alias Moravay György, Varga Demeter, Bekecs, Monoki Miklós j.1631. Morvaországból való. 1631. Zsidó János, hentes, Kémör. 1634.

Helyén való még hogy szóljak a város kötelékéből kilépettekről is. Néhány eset ide vonatkozólag is be vagyon jegyezve a régi protokulomokba. Az efféle bejegyzések kevés számából azt következtethetjük, hogy az állandó lakosok ritkán és csak valamely erős ok miatt mondottak le a debreceni név viseléséről. Így cselekedtek: Nagy Péter 1568., Literatus Bertalan 1587.,58 Kis Gergely 1598. Néhányan volt földesuraik kényszerítése folytán költöztek vissza előbbeni lakó helyükre; az ilyeneket, ha kiderült róluk, hogy nem voltak szabad állapotban, hogy kötelezettségeiknek földesuraik irányában nem tettek volt eleget, - a városi tanács ki is adta. Így járt Csurka Istvánné két gyermekével, akit a törvény kezébe adott a vitézlő Csengeri Fintai (Nagy) Istvánnak, mert megbizonyosodott, hogy az Ura hites és számadó jobbágya volt az (földes) Urának.59 Ugyancsak kiadta a tanács Silye Benedek özve58

Bartholomeus Literatus ex membro et jobbagionalitate huius opidi nostri se excepit et exscribi curavit. 59 Városi jkv. 1629. 316. és 320. 1.


322 60

gyét Barkóczy Lászlónak. Nemkülönben Tompa Pétert Tárkányi Istvánnak, mivel érette tárkányi Paci Márton és Paci István kezesek voltanak.61 Arra is találunk esetet, hogy a tanács rovott életű, veszedelmes természetű egyéneket eleve kizárt a fölvételből. Történt ugyanis, hogy a tiszteletes Tanács Mike Pál főbíró javaslatára elhatározta, miszerint Kopó István, mint város fenyegető lator, soha ide be ne fogadtassék és be ne írattassék.62 Azt hiszem, hogy e munkácskámmal hozzájárultam ama még keveseket foglalkoztató kérdés tisztázásához, miképpen pusztultak el a török világban az egykor Debrecent sűrűn környező népes falvak és miképpen jutottak a lakatlanná vált szomszédos területek Debrecen birtokába. Az olvasó előtt szertefoszlik az a felületes vád is, mit én már sokszor, sokaktól hallottam, mintha Debrecen kapzsisággal és jogtalan eszközökkel gyűjtötte volna össze mai nagy határterületét. Ki más vette volna művelés alá az országos katasztrófákban elpusztult falvak földjeit, melyekről magyar földesuraikat is kiszorította a fegyver jogára támaszkodó ozman hatalom, ha nem a szerencse kedvezései által megmaradt és polgárainak soha meg nem bénítható kitartása, szorgalma által folyton gyarapodó Debrecen? Ez a város, mint láttuk, inkább kétfelé is, török és magyar részre megfizette a dézsmát, a magas bért; a biztosabb helyekre vonult magyar uraknak a két oldalú egyességben megállapított zálogsummát, - még sem hagyta teljesen sivataggá válni, használatlanul heverni a praediumokat. Hogy a puszták később, a békésebb időkben újra be nem népesedtek, hogy különösen Debrecen nem bocsátott ki rajokat azok megülésére: az sem állhat meg komoly vádként. Debrecen a háboúuk dúlásai, a gyakran ismétlődő nagy elemi csapások és lakosságát tizedelő, felező pestisek miatt sokkal többet szenvedett, veszített népanyagban, semhogy még arra is maradhatott volna ereje, hogy új kolóniákat alkosson. Hiszen sem az 1564-1640. évek közé eső időszakban beköltözöttek, sem a későbbi betelepedések nem voltak képesek soha teljesen pótolni egy-egy borzalmas döghalál által okozott veszteségeket. Tudjuk, hogy az ország számos vidéke csakis idegen fajok megszállásával népesedhetett újra be. Ki tudja, ha vajon nem Debrecen veszi kezébe a körülötte fekvő pusztákat, XVIII. századbeli földesuraik nem oláhokat, svábokat telepítenek-é le közvetlenül Debrecen szomszédságában is? De így az oláhság előre nyomulása a debreceni határ vonalain megtörött. Látjuk, délkelet felé, Bánkon és Halápon túl, Hosszú-Pályiban, Létán, északkelet felé Acsádon, Bökönyben már oláh templomok emelkednek. De a mire gyönge és erőtelen volt eddig Debrecen, - azt ezután könnyebben megoldhatja. A jövő feladata, hogy a népességnek előreláthatólag mind erősebben szaporodó fölöslegei e pusztákon leljenek új tűzhelyet; újra virágzó földművelő falvak keletkezzenek a 250-300 évvel ezelőtt feldúltak helyein, amely falvaknak a lakossága, Vid s részben Dorog kivételével63 egykor a mi édes magyar nyelvünket beszélte; egészen a mi vérünkből való vér volt. Debrecen némely pusztáin nagy jelentőségű gazdasági átalakulás jelenségeit észlelhetjük. A kis tanyák száma roha60

Városi jkv. 1636. 1035. 1. Városi jkv. 1637. 62 Városi jkv. 1632. 621. 1. 63 Dr. Velics. Magyarországi török kincstári defterek. I. kötet: A szolnoki szandzsák fejadó deftere 1572-ből igazolja ezt. 61


323

mosam szaporodik. Ezekben pedig nem csupán gazdasági cselédek, majorosok, béresek, dohánykertészek ütnek állandó lakóhelyet. Örvendetesen gyarapszik a pusztákon a kisbérlők és önálló kis gazdák szorgalmas, takarékos, munkás erős osztálya is, amely kerülve a várost, állandóan a maga tanyáján lakik. Számos példa esik előttünk, mikor az igyekvő kisbérlő holnap már tulajdonosává lesz az általa bérelt 1-2 nyilas (5-10 kat. hold) földnek. A névtélen apró embereknek ez a dolgos raja, az élet ösztönétől sarkaltatva, úgy Debrecenből, mint a szomszédos községekből, különösen Újvárosról már már ellepte Czuczát, Ondódot, Elepet, Hegyest, az új földeket, azután Halápot, Bánkot és a Cserét. Természetes fejlődése, vissza nem szorítható alakulása ez a viszonyoknak.64 A legújabb népszámlálás már tizenhárom ezer lakost talált a debreceni pusztákon. Olyiknak annyi a lakosa, hogy egy-egy bokorba költözve, jókora népességű falu kitelnék belőle. Ondódon 1557, Macson 982, a Cserén 935, Ohaton 900, Halápon 855, Bánkon 671, Elepen 668 ember él. Iskola pedig csak Macson és Ohaton. Egyebütt se tanító, se pap. Holott a török defterdárok 1573-ban mindenütt templomot is találtak. Még a 30-40 házat számláló faluban is. Első kötelessége tehát a városnak, hogy e 2 - 3 ezer magyar család számára megfelelő helyeken kultur központokat teremtsen. Hogy tankötelesek iskolahiánya miatt ne szaporítsák száz számra az analfabéták amúgy is szörnyű nagy tömegét. Hogy ez a jóravaló szegény nép legalább legfontosabb intézményeit a közegészségügynek közelben megtalálhassa. Hogy olykor-olykor legyen módja Isten igéje hallgatásához is! Ez utóbbi óhajtás már inkább a szent ekklesiára néz.

Lajos Zoltai: Settlement of country folk into Debrecen 1564-1640 Issued by: Kálmán Radics In his paper the author writes about the country folk settling in Debrecen in the period between 1564 and 1640. He not only analyses the reasons and process of the moving in, but also examines the city’s trade, economic life, increase in capital and the actual political events. The notaries regularly entered the settling serfs in the registers, but the nobility only infrequently, while the number of these also increased more and more. Zoltai informs us of the conditions for entry of the settlers, writes about the civil laws, about Debrecen’s inhabitants and serfs, and about defence of the city in the disastrous Turkish era.

64

Zoltai: Birtok megoszlás Debrecenben. A magyar Gazdaszövetség kiadása. 1900.

ZOLTAI LAJOS: VIDÉKIEK BEKÖLTÖZÉSE DEBRECENBE KÖZÖTT

Recommend Documents