XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred 2014.Szeptember 11-14. Dr. Kováts Attila alelnök
Új korszak elé nézünk? Az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján úgy gondoljuk: igen Elérte a döntéshozás ingerküszöbét az egészségügy helyzetefogadta a miniszterelnök többek között az orvosi kamara elnökét, és egyik alelnökét Nem mentünk üres kézzel, átadtuk az egészségügy helyzetét értékelő rövid összefoglalónkat és megfogalmaztuk javaslatainkat Államtitkár Úr a beiktatását követő napon a kamara elnöksége vendége volt, ahol kinyilvánította, hogy számít a szakmai szervezetek véleményére, segítségére Államtitkár Úr még egy részletes összefoglalót is kapott a megyei egészségügyek jelenlegi súlyos gondjairól
Néhány megállapítás a helyzetértékelésből Magyarországon az egészségügyi ellátórendszer átalakítását kormányzati ciklusonként változó koncepciók szerint próbálták megvalósítani, melyek szinte mindegyikét elsősorban a gazdasági szűkösség, nem pedig az emberi szükséglet határozta meg, ám a jelenlegi állapottal – a tények ismeretében – a rendszer egyik szereplője sem elégedett. Elismertük és fontosnak valamint folytatandónak tartjuk a bérhelyzet javítására tett intézkedéseket ( rezidens ösztöndíj, kétlépcsős béremelés, stb.) bár többször kértük a diszkriminációs elemek orvoslását (Pl. magánműködtetők alkalmazottai nem részesültek béremelésben, egyáltalán a nem közvetlenül beteggel kapcsolatban levők kimaradtak az emelésből, stb.
Néhány megállapítás a helyzetértékelésből 2. Az orvosok kifejezetten negatív diszkriminációként élik meg, hogy az ügyeleti, túlmunkájuk díjazását továbbra sem a munka törvénykönyve szerint biztosított munkavállalói jogok szerint, hanem egy lényegesen alacsonyabb szinten befagyasztott bérből számítják, ami havi szinten több tízezer forintos nettó keresetveszteséget jelent; ……általános jelenségként szembesülünk a deprimáltsággal, apátiával, a kiégettséggel. Reprezentatív felmérésünk szerint a fekvőbeteg-ellátásban dolgozók, a fiatalok és az orvosnők a legveszélyeztetebbek. A munkakörülmények, a túlterhelés a jövedelmi differenciák mellett, sőt lassan azt meghaladva járulnak hozzá az egyes orvosok pályaelhagyási, illetve emigrációs szándékához.
Néhány megállapítás a helyzetértékelésből 3. ….a jól képzett szakorvosi középgenerációt érő veszteségek, illetve az átgondolatlan nyugdíjrendelet okozta bizonytalanság következtében a gyógyító és oktató munkával felhagyó nagytapasztalatú, idősebb orvosok nélkülözése komoly minőségromlással fenyeget az orvos-, és különösen a szakorvosképzés területén. a sürgősségi szakorvosok száma még messziről sem közelíti meg az elvárható minimumot;….. A sürgős ellátásra szorulók időfaktorának veszélyes mértékű növekedése figyelhető meg.
Néhány megállapítás a helyzetértékelésből 4. …. a ( háziorvosi) praxisok gazdasági szempontból egyértelműen veszteségesek,… A szakellátásban sajnálatos módon mára megváltoztathatatlan tényként elkönyvelt várólisták nemcsak a kellő időben történő diagnosztizálás és gyógyítás lehetőségét veszélyeztetik, de következményes módon „visszatorlódást” okozva tovább növelik az alapellátásra háruló terhet. .A mintegy 1500-ra tehető nyugdíj koron túl dolgozó háziorvos utánpótlását az évi 80 rezidens még akkor is képtelen lenne megoldani, ha az egyéb feltételek maradéktalanul vonzóvá tennék e pályát.
Néhány terápiás javaslat 1. Az egészségügy nem pénztemető, hanem gazdaságilag is - korábban szakértői szinten kimutatott mértékű - hasznot hozó, nemzetstratégia jelentőségű ágazat. Haladéktalan döntéshozói, politikai és következményes gazdasági paradigmaváltásra van szükség ennek elismerése érdekében. 2. E paradigmaváltás jegyében be kell látni és vezérgondolattá kell tenni, hogy a gyógyítás alapvetően és elsősorban emberközpontú, szükségletalapú, nem pedig gazdasági érdekektől vezérelt megközelítést és döntéshozatalt igényel.
Néhány terápiás javaslat 2. 3. Magyarország közismerten nem magas nemzeti össztermékének (GDP) alig több mint 4%-a – melyet jelenleg az egészségügyi közfinanszírozásra fordítanak – eleve lehetetlenné teszi a jelen írásban megfogalmazott gondok orvoslását, stabil, biztonságos és korszerű gyógyító rendszer működtetését. 4. A közelmúlt ágazati nagyberuházásai számos helyen az országban 21. századi színvonalú műszaki-orvostechnikai feltételeket eredményeznek, ami úgy a dolgozók, mint az ellátott betegek számára a korábbiaknál sokkalta jobb körülmények biztosítását teszi lehetővé. Nem szabad megfeledkezni azonban arról sem, hogy e korszerű ellátórendszer korszerű működtetés nélkül hamar tönkremegy. Az ehhez szükséges működési költségeket folyamatosan és megfelelő szinten kell biztosítani. 5. Sürgősen véget kell vetni annak a hibás szemléletnek és gyakorlatnak, amely az egészségügyben nem számol az amortizáció ellentételezésével
Néhány terápiás javaslat 3. Állami, közfeladatot ellátó intézmény fizetős ellátást csak társadalmiszakmai konszenzussal kialakított, átlátható és általánosan kötelező szabályozás betartásával, térben és személyi feltételeiben jól elkülönítetten nyújthasson! 7. A népegészségügyi szemlélet erősítése szükséges. Ezt akkor is a sokszor megígért, ám máig halogatott felmenő rendszerű, tantervbe illesztett egészségtan oktatással kell kezdeni, ha ennek pozitív hatása csak hosszabb idő elteltével lesz mérhető. 8. A betegségmegelőzés és felderítés folyamatába a megerősített foglalkozás egészségügyet be kell vonni. . A foglalkozás-egészségügyet egyértelműen az egészségügyi ellátórendszer szerves és elválaszthatatlan részeként kell kezelni, javadalmazását garantálni, egységes szakmai-ágazati felügyeletét biztosítani.
Néhány terápiás javaslat 4. …töröljék el végre a közfinanszírozott közellátást végzők iparűzési adóját 11. A járóbeteg-ellátás területén törekedni kell a minél egyenletesebb és teljesebb körű területi lefedettség biztosítására, hogy az alapellátásból érkező betegek kivizsgálása és gyógykezelése biztosított legyen. Ezzel a fekvőbeteg ellátás további tehermentesítése válna lehetővé. A megfelelő munkaerő biztosítása viszont a finanszírozás javítása nélkül nem lehetséges. A jelenleg érvényes pont/Ft érték alapján az orvosi vizsgálatra juttatott bevétel még a vizsgálat idejére jutó orvosbért is alig fedezi
Néhány terápiás javaslat 5. ….a már 11 éve kidolgozott, orvosi életpálya bevezetése is halaszthatatlan! 15. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarába történő évenkénti kötelező regisztrációs díj megfizetése alól mentesüljön mindaz, aki kötelezően tagja köztestületünknek.
Néhány plusz gondolat Egy ilyen nagy létszámú kerekasztal nem teszi lehetővé, hogy az egészségügy megszámlálhatatlan problémáját felvesse, vagy valamely általános problémát alaposan kivesézzen
Egynapos sebészetek Szervesen illeszkedik a járóbeteg szakellátáshoz, mintegy kapocs a fekvőbeteg szakellátás és a járóbeteg szakellátás között Egynapos sebészetek megerősítése, az egészségügy rendszerébe illesztése törvényi szinten is; a jelenlegi szabályrendszer korszerűsítése; a beavatkozások körének minőségi emelése; a társszervezetek közreműködésének lehetővé tétele ( pl. otthonápolási szolgálat)– javasolom a 2010. évi ÁSZ vizsgálat megállapításainak, javaslatainak figyelembevételét
Végezetül néhány alapelv A szolidaritás elvét nem szabad feladni Szükséglet alapú ellátásszervezés Jelentős állami forrásbevonás, hogy legalább a visegrádi országok szintjét érjük el- 4-500 Milliárd Ft Orvosi életpályamodell- paraszolvencia megszüntetése Erőteljes korrupció elleni harc- ne globálisan mindenkit büntessenek, hanem azt, aki azt kiérdemli Külső források bevonásának lehetővé tétele A magánellátás rendeleti szintű elkülönítése a közfinanszírozástól- a jelenlegi összekeveredés a korrupció egyik melegágya Rezidensi rendszer korszerűsítése, az elméleti és főleg a gyakorlati képzés teljes átgondolása- a felelősségi viszonyok tisztázása Nem utolsó sorban a szakmai kamarák megerősítése, hogy a polgári demokráciában szokásos szerepüket be tudják tölteni (pl. működési nyilvántartás, praxisnyilvántartás, praxisprogram, szakmai kollégiumok- minden olyan önigazgatás jellegű feladat, melyeknek helye a szakmai kamaráknál lenne) A tisztiorvosi szolgálatok megerősítése A szakmai kollégiumok rendszerének újragondolása Az OEP valódi biztosítói feladatot lásson el, a finanszírozást ne a pénzügy döntse el Adminisztráció ésszerű csökkentése És a sor végtelen…………………..
Köszönöm megtisztelő figyelmüket