„Íme, bizonyság…” 92-ben még fényes szelek fújtak. Az akkori nagydiákok még nagyon is érezték a különbséget. Mély lélegzetet vettek…és kezdeményeztek. Nem tudom, mennyi ideig beszéltek róla egymás között, nem tudom, egyáltalán végiggondolták-e mindazt, amit akartak, de engem valamikor 92 február elején „kapott el” a XII.-es Gáti Szilvi, hogy hajlandó volnék-e melléjük állni egy szavalóverseny megszervezésében. Gondolkodás nélkül mondtam igent, azzal a feltétellel, hogy az akkori húsz magyar osztályunk közül azokat a diákokat, akiket nem tanítok, ők mozgósítsák. Mintha áramütés érte volna őket: nyüzsögtek, szervezetek, szponzor után jártak, jobbnál jobb ötletekkel álltak elő. Ennyi idő után visszatekintve úgy tűnik, alig néhány napba tellett a rendezvény tető alá hozása. Már nem emlékszem, hány szavaló gyűlt össze, de sokan voltak s még a versenyen kívüli műsorról is gondoskodtak. Erre készültek volna a 90 előtti, egyre komorodó években?! A produkcióik alapján minden bizonnyal. Ünnep volt az az első szavalóverseny, ennek ellenére folytatásról akkor még nem gondolkodtunk. A főszervezők leérettségiztek, de a következő tanévben ismét felmerült: lehetne-e még egyszer. Lehetett. És anélkül, hogy bármelyikünk tételesen is kimondta volna, a harmadik-negyedik verseny után már biztosan tudtuk: nem lehet, nem szabad abbahagyni. Nem hagytuk abba: az idei a TIZENÖTÖDIK.
x Természetes, hogy mindenkinek a saját emlékei a legkedvesebbek és természetese, hogy felidézésükkor senki nem gondol arra, hogy idegenek, kívülállók számára mennyire közhelyes mindaz, ami az ő számára egyedülálló. Ezért nem beszélek most én sem a lelkesedésről, az elfásulásról-elidegenedésről szóló közhiedelem cáfolatáról, a szép szó mindennapi szükségességéről és hasonlókról, amiket az évek során már oly annyiszor elmondtunk, s amit ez a tizenötödjére megismétlődő alkalom olyan ékesszólóan bizonyít. De tűnjék bár szerénytelenségnek, a büszkeségemet mégsem rejthetem el: önerőből, sokszor széllel szemben, egyetlen alkalmat ki nem hagyva tizenötször megrendezni az iskolai szavalóversenyt nem kis teljesítmény. Illesse érte hódolat a tizenöt alkalommal versszeretetét megmutatni óhajtó diákokat! És illesse köszönet az évek során minket támogatókat, hisz nekik köszönhető, hogy soha, egyetlen versmondó sem távozott azzal a tüskével a szívében, hogy ő is szavalt úgy, mint a másik, mégis üres a keze: MINDIG MINDENKI KAPOTT KÖNYVJUTALMAT. Köszönjük a TITUSZ, a TREMON Alapítvány, a Nagyváradi Ady Társaság, a Literátor Könyvkiadó, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és iskolánk szülőbizottságának a segítségét. x Ha csak a minden tavasszal sorra kerülő szavalóversenyen vettek volna részt diákjaink, már az is nagy dolog lett volna. De 2002 januárjában egy olyan sorozat elindítására nyílt lehetőségünk, aminek mai „állását” senki nem látta előre: a Kiss Stúdió Színház vezetőjének, Kiss Törék Ildikó színművésznek a
kezdeményezésére leginkább olvasókörre hasonlító rendezvény indult az akkori Ady-évforduló tiszteletére Olvassuk együtt Adyt! címen. Tizenhárom-tizennégy diák olvasott fel az első alkalommal s a művésznővel úgy gondoltuk, jó, ha futja még kéthárom alkalomra a lelkesedés. Ehhez képest most már az ötödik „évadunkat” tapossuk, a csapatnak pedig huszonöt tagja van. Ady után együtt olvasták Babitsot, Balassit, Petőfit, Örkényt, József Attilát, Kosztolányit. És most már bizton állíthatjuk: az együtt olvasni óhajtó diákokon nem fog múlni, hogy még hosszan tartson ez a szintén egyedülálló kezdeményezés. X A másfél évtized és a sajnálatosan romló emlékezet miatt biztosan kifelejtenék egy-egy nevet, most ezért köszönöm meg – a KÖLTÉSZET nevében is – csak „így, névtelenül” minden versmondó diáknak, zsűriző színművésznek, költőnek és tanárkollégának, valamint a zsűri munkájában résztvevő tanulónak a hozzájárulását, illetve a Bihari Napló folyamatos törődő figyelmét. Mindnyájuknak köszönhető, hogy most, 2006 márciusában megrendezhetjük a 15.szavalóversenyünket. Molnár Judit
Líceumi versünnep Amikor két évvel ezelőtt hagyományteremtőnek hirdették meg a Mihai Eminescu Líceumban az Arany János Szavalóversenyt, senki sem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt olyannyira azzá is válik, hogy a költészet kedvelő diákok nemcsak igénylik-kérik, de az idén mondhatni kikövetelték a vers ünnepét. Dicséretes ez annál is inkább, mert a már rutinosnak mondható szavalócsapatból a XII.-esek csak kevesen jelentkeztek, a közelgő érettségi miatt. A szavalóversenyt ugyan Arany János neve fémjelzi, de ez sem költőhöz, sem vershez kötöttséget nem jelent: minden szavaló a saját egyéniségéhez legközelebb álló költeményt adhatta elő. És épp ezáltal vált a rendezvény vált valóban a vers ünnepévé, mert a XIX. És XX. század magyar klasszikusai mellett jelen volt a reneszánszát élő Reményik Sándor, sőt a mindig divatos és modern XVIII. századi skót Robert Burns is. Az Ács Tibor színművész vezette szűrinek nehéz dolga volt, mer a kiemelkedő teljesítményt nyújtó XI.-es Szabó Enikőn kivül Gál Krisztina, Szoboszlai Andrea, Boros Erzsébet, Kincses melinda, Kuncz Andrea, Lukács kinga, Nagy Gréta, Glatz Enikő, Varga Katalin és PutnokiZoltán Annamária szavalata majdnem hasonlóan magas színvonalú volt. Amíg a zsűri döntött – első ízben az idén -, versenyen kívül rövid műsort muattak be a Lorántffy Zsuzsanna, illetve a Szent László gimnázium diákjai. Köszönjük a Tolnay Eszter tanárnő irányitotta Szalai
lenkének és Simon Zsoltnak, valamint a Tuduka Oszkár által felkészitett Oltyán Andreának és Papp Kingának, hogy még teljesebbé tették a versünnepi pillanatokat. A versenyzőket a líceum a szülőbizottságának pénzalapjából vásárolt könyvekkel jutalmazták, a zsűri tagjait, a meghívott diákokat és irányító tanáraikat pedig a Tremon Alapitvány könyvadományaival ajándekoztak meg.
Molnár Judit 1994. Április 20.
A versmondás hagyománya „Ahány anyanyelvi szóra váró gyermek, jövőnknek megannyi lámpása a meglódult időben” – írja Sütő András. De nem mindegy, hogyan kapja meg nagy ajándékát, az anyanyelvet, a jövőt jelentő gyermek. Botladozó néhány szavas mondatokkal vagy választékos nyelvezettel vágnak majd neki az életnek, hogy valóban lámpások legyenek. Ezt pedig csak a nyelv mélyebb ismeretével nyerhetik el. A legmélyebb ismeretre pedig csak költőink és íróink taníthatnak meg. Akik tehát nem pipálják ki gépiesen a kötelező olvasmányokat, akik veszik a fáradságot és a világhálóról letölthető kész irományok helyett beleolvasnak az eredeti művekbe, azok magukba szívják a szép szavakat, a míves gondolatokat, az anyanyelv rejtett csodáit. És anélkül, hogy észrevennék, gondolatban és kiejtett szóban egyre gazdagabbak lesznek. A nagyváradi Eminescu Főgimnázium immáron tizenöt esztendeje minden évben megrendezi a márciusi versmondó-versenyt. Évről évre gyarapodik a jelentkezők száma, évről évre egyre szebben ejtik a szót, egyre hitelesebben nyújtják át a költők üzenetét. A nyelvi megmaradás nagy esélye válik itt és most kézzelfogható valósággá. Mert akik vállalkoznak a megmérettetésre, eleve többet foglalkoznak a versekkel, a nyertesek pedig már közvetíteni is tudják a hallgatóságnak a versben rejlő gondolatokat. A tavaszi versmondás ezúttal nem egy fecske, amely a mondás szerint nem csinál tavaszt. E versenyek nemcsak nyarat, de gyümölcsökben gazdag őszt is ígérnek. A diákok
nyelvezete pallérozottabb lesz, a ma divatos egyszavas nyikkanások helyett gondosan formált mondatokban szólalnak meg. A versekkel való együttlét pedig érzékenyebbé teszi őket a múló pillanatok helyett a mélyebb igazságok felfedezésére, s egyre fogékonyabbak lesznek az árnyalatok, a körülöttük lévő bonyolult világ megértésére. Így hát szép szavak sorjáznak ajkukon nemcsak a versmondás alatt, hanem remélhetőleg azután is. S ha esetleg néhányan közülük elkerülnek a világ távolabbi pontjaira, egyetlen támaszuk éppen az anyanyelv lesz. Hiszen Márai is vallja a kényszerű emigrációban, hogy számára nincs más haza, csak a magyar nyelv… Ezért köszöntöm az immáron tizenöt esztendeje működő versmondó versenyt. Illesse dícséret az Eminescu Főgimnázium vezetőségét, és mindenekelőtt Molnár Judit tanárnőt, aki szívós kitartással évről évre megszervezi a diákok számára a megmutatkozás eme lehetőségét. Kívánom, hogy folytassák még sokáig, gyönyörű hagyományt teremtve, amely méltó e régi nagyváradi gimnáziumhoz. Az anyanyelvi szóra váró gyermekekből így lesznek majd fényt-hordozó felnőttek. Kiss Törék Ildikó színművész
"Kedves olvaso! Ha megengeded e sorokban szeretnek koszonetet mondani azert , hogy kozom lehet e kotethez. koszonet tehat Molonar Juditnak , ifjukorom Ariadne fonalanak, ki a versen keresztul elvezetett engem a szinhaz Labirintusaig.Ezerkilencszazkilencvenvalahanyban ket szavalovesrseny gyoztesekent ilyesfeleket kepzeltem a szabadsagrol." Szabó Enikő
Névsorolvasás helyett Tizenöt év elteltével csak arcok, helyzetek, hangulatok sejlenek fel. Például az, hogy Gáti Szilvi berobban az osztályunkba, a XII. O-ba, és hadarni kezdi: versmondóversenyt szervezünk. Jösztök? Ennek a pöttöm lánynak a fejéből pattant ki annak a rendezvénynek az ötlete, melynek első alkalommal még neve sem volt. Később talán Arany János-versmondóverseny lett... Biztosan vannak, akik jobban emlékeznek. És megmozdult szinte az összes magyar osztály. A matekfizikások, azok, akik biokémiára jártak, a filósok és a mechanikások is. Rengeteg szak rengeteg diákja. Többek között az S-esek, az R-esek, a T-sek meg a mi osztályunkból, az O-ból néhányan. Szervezni kezdtük a mostani Versmaraton első „kiadását”, amelyen ott volt a szerény-szelíd Tóth Erna, Gitye Csaba, aki akkor színészi babérokra áhítozott, Szabó Csilla, a laza és különc csaj (mindenki Pubiként ismerte), Kiss Attila, aki azóta egyetemistákat oktat. A zsűriben tanár, színész ítélte meg, ki hogyan adja elő a szabadon választott versét. Néhányan izgatottan, aligbátorsággal, mások harsányan, magabiztosan fújták a tizenvalahány éves fejjel talán még igazából meg sem értett Ady Endre vagy József Attila költeményeit. Az első helyen ketten osztoztak, hogy kik voltak, talán már nem lényeges. Annál fontosabb viszont, hogy a tizenöt éve szárba szökkent ötlet megfogant, jöttek utánunk olyanok, akiknek esztendőről esztendőre eszükbe jutott: újra meg kéne szervezni a vetélkedőt.
Azóta túl vagyunk az érettségi találkozón és azon az ünnepségen is, amit a Versmaraton tizedik évfordulóján szervezett Molnár Judit tanárnő. Ahogy ismerem, ha rajta múlik, megszervezi a sokadik jubileumi találkozót is. Kriszta Andrea 1992-ben a Mihai Eminescu Főgimnázium XII. O. osztályos diákja
A középiskolában eltöltött évek nagyon meghatározóak voltak számomra. Szerencsére egy nagyon jó osztályközösség alakult ki, mely annak köszönhető, hogy nem csak órákra jártunk, hanem szívesen mentünk színházba és más rendezvényekre. A szavalóversenyen való részvétel mindig nagy izgalmakkal járt, az osztály a szavalataimtól csengett, mindenkinek meg kellett hallgatnia mielőtt kiállok a zsűri elé. Épp ezért nem az eredmény volt számomra a legfontosabb, hanem a tudat, hogy egy közösség áll mellettem, aki szorít nekem. Az ’’Olvassuk együtt… ’’ sorozatban nagyon szívesen vettem részt és észrevétlenül nagyon közel kerültem a versekhez. Erre csak később jöttem rá és vannak pillanatok, amikor már a nézők között ülve nagyon visszavágyok a felolvasók sorába. A felolvasások közelebb vezettek az irodalomhoz, új gondolatokat ébresztettek bennem. A szavalóverseny és felolvasások által magabiztosabb lettem és most már kicsit bátrabban állok ki és meg merek szólalni nagyobb közönség ellőtt. Mindig nagy szeretettel gondolok vissza a próbákra, az együtt töltött délutánokra és örülök, hogy életem négy felejthetetlen évét azokkal az emberekkel tölthettem, akik most is nagyon sokat jelentenek nekem. Tóth Anikó
Sokaknak nehezére esik közönség ellőtt beszélni. Sokat gondolkodtam merjek-e részt venni a szavalóversenyen. X. osztályban épp a X. jubileumi szavalóversenyen vettünk részt a verskedvelő osztálytársaimmal. A mi osztályunk volt mindig az, ahonnan a legtöbben jelentkeztek. Sokat álltam a tükör előtt a verseket gyakorolva. Az Olvassuk együtt Adyt és Babitsot nagyon sokat jelentett számomra. Ma is hálával gondolok vissza Molnár Judit tanárnőre, aki megtanította az irodalom szeretetét, majdnem belehalva a cipekedésbe annyi regényt és verseskötetet hozott nekünk. Igazán XII. osztályban éreztem azt, hogy rengeteget fejlődtem, sokkal magabiztosabb lettem és nagy átéléssel tudtam szavalni a verseket. Kiss Törék Ildikó is sokat segített mindenkinek a vers értelmezésében és a kiejtésben. Nagyon sok gyönyörű verssel ismerkedtünk meg. Az utolsó szavalóversenyemen Wass Albert: Mikor a bujdosó az Istennel beszél, című költeményét szavaltam, amelyik vers most is nagyon sokat jelent nekem. Ma is nagyon szívesen gondolok vissza a középiskolai évekre. A felolvasások után a mi osztályunk mindig elment a törzshelyünkre, ahol tovább folytattuk a beszélgetést. Ilyenkor váltak a felületes osztálytársi kapcsolatok igazi mély gyökerű barátságokká. A négy év alatt rengeteget tanultunk és az volt a legjobb mikor már viccelődni és szórakozni kezdtünk, idézetekkel és parafrázisokkal bosszantottuk egymást. Ma már nem esik nehezemre közönség előtt beszélni.
Tóth Beáta
Nagyon örülünk, hogy az utánunk levő generáció is folytatja ezt a szép hagyományt. Reméljük teszik ezt ugyanazzal a szeretettel és odaadással amellyel mi is tettünk: Bagoly Andrea, Borsi Zoltán, Burca Anita, Tóth Anikó és Tóth Beáta.
Érdemes volt! Nem találkoztam még olyan emberrel, aki soha ne lett volna még késésben. Időnk véges, ezért jól be kell osztanunk. Gondosam mérlegelnünk kell, mi a fontos és mi az, amit mellőzni lehet. Az idő pénz, azt szokás mondani, de ha nem is pénz, mindenképpen olyan érték, amit hasznosan kell befektetni. Engem is foglalkoztatott a kérdés: hogyan használhatnám fel hasznosan az időmet ? Az egyik válasz a Mihai Eminescu Főgimnázium felolvasó estjei alatt fogalmazódott meg bennem. De kezdjük a legelején. Már kisgyermekként megszoktam, hogy verset mondok a templomban, ez tehát természetesnek tűnt. Negyedikes koromban vettem részt először szavalóversenyen, azután hosszú szünet következett. Nem emlékszem, hogy nyolcadikos koromig részt vettem volna, ilyen jellegű rendezvényeken. A változás ezután kezdődött. Kilencedikes diákként azzal a meggyőződéssel mentem a Főgimnáziumba, hogy az élet sok mindenre megtanított. Tapasztalnom kellett, hogy a valóság merőben eltér az elképzeléseimtől. A négy év olyan nyomot hagyott az életemben, amely meghatározó volt abban a folyamatban, amelyet felnőtté válásnak szoktunk mondani. Ettől ( is )vagyok az, aki vagyok, egyedi, mint minden más teremtmény. Kellemes emlékek ezek, mik egy életen keresztül kísérni fognak. Oldalakat írhatnék még a változásokról, amik végbe mentek bennem, de most egyet szeretnék kiemelni. Osztályfőnöknőm és egyben magyar tanárnőm irányítása alatt bekapcsolódtam az úgynevezett felolvasó
körbe. Pontosan nem tudtam, mivel jár majd a felolvasás, de elmentem. Számos próba és egyeztetés után izgulva, remegő szívvel álltam ki társaimmal együtt, először felolvasni. Nagyon izgultam, de úgy gondoltam, hogy ha tapasztaltabb leszek, ez majd megszűnik. A felolvasás befejeződött és én azzal a gondolattal mentem haza, hogy érdemes volt ebbe belefogni és szeretném folytatni. Az idő viszont telt és ugyanúgy izgultam, mint amikor az első felolvasáskor átléptem a Madách terem küszöbét. Rájöttem, hogy ezt a tulajdonságot - melyből úgy gondolom, soha nem fogok „kinőni” – sikerrel fel tudom használni. Ilyenkor maximálisan arra koncentrálok, amit tennem kell, adott esetben a vers elszavalására. Így át tudom élni azt, amit mondok. Olyan ez, mint a lőszerrel teli puska, mely kész arra, hogy meghúzzák a ravaszt és örülök neki , hogy volt alkalmam meghúzni ezt a ravaszt. A kedvenc felolvasásaim - ha szabad őket osztályozni – a Babits-felolvasások voltak. Babits Mihály, írásaiban a minőségre törekedett. Joggal mondhatjuk, hogy a műgond egyik mestere. Talán ez váltotta ki, hogy akaratlanul is megszerettem. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy Adyt, Petőfit, vagy más költők verseit nem szívesen szavaltam. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a sok között, volt egy aki közelebb állt az én személyiségemhez. A felolvasások megkezdése után nem sokkal szavalóversenyekre is elkezdtem járni. Először a iskolai szavalóversenyre mentem el. Nagy reményeket fűztem ehhez az eseményhez, de tapasztalatlan versenyzőként nem tanultam meg a verset kívülről. Persze nem ez volt a legfőbb ok, amiért nem nyertem, de egy apró lecke volt amit örökre megtanultam. A lelkesedésem szerencsére nem
csökkent. A kesőbbi években is elmentem erre a szavalóversenyre és nem bántam meg. Kedvet kapva jelentkeztem más városkban, vagy a határon túl rendezett versenyekre. Bátran merem állítani, hogy az idő, amit a szavalásba fektettem, nem ment kárba. Mikor felolvasásra vagy versenyre készültem, valósággal kikapcsolódást jelentett “tanulni” a verset. Egy másik világ volt ez, ahol felszabadulhattam. Sokat köszönhetek Kiss Törék Ildikó művésznőnek is, aki nem sajnálta idejét ránk. Molnár Judit magyar tanárnővel együtt formálták, csiszolták a bennünk rejlő értékeket. Nem azt látták bennünk, akik voltunk, hanem azt, amivé válhattunk. Az ő segítségük nélkül nem boldogultunk volna. Most, hogy kikerültem a líceum padjaiból, vágyakozva gondolok vissza azokra a szép időkre, amiket a felolvasások alatt megéltem. Soha nem jutott eszembe, hogy valaha hiányozni fognak. Nem értékeltem őket annyira, mint most, amikor számomra már nincsenek. Mint volt diák, bátran ajánlom társaimnak is, hogy tegyék próbára tehetségüket. Jól kamatozó „tőkebefektetés” a versszeretet! Szűcs Attila
Végzősök véleménye versekről Érettségi előtt álló diákjaink – Bodó Edina, Hunyadi István és Nyíri Lídia, az olvasókör tagjai, valamint Vetési Nándor, a Közgazdasági Gimnázium XIIes tanulója, aki a 2005/2006-os tanév elején csatlakozott a versolvasó csapathoz – leírták a szavalóversennyel és a felolvasásokkal kapcsolatos gondolataikat. Hogy mit jelent számomra a felolvasás?! Egyszerű a válasz: nagyon sokat. Örülök, hogy csatlakozhattam a felolvasókhoz, hisz gyermekkorom óta szeretem a verseket. Nemcsak hogy megnyugtatnak, de minden érzésem, örömöm, bánatom kifejezésére találok egy-egy költeményt. Gyakran olvasunk olyasmiről, amire magunktól talán rá sem jöttünk volna. Az, hogy minden hónapban egyszer elmehetek a felolvasásra, ahol kíváncsian figyelnek rám, a végén pedig mindenki nekünk tapsol, mindez számomra a legszebb érzés. Büszke vagyok a felolvasók teljesítményére és önmagamra is, mivel én valójában rettentően lámpalázas vagyok, de újra meg újra mégis ki merek állni a közönség elé. Mindemellett fontos számomra, hogy nemcsak a versszöveggel ismerkedünk, de az alkotókról is nagyon sokat megtudunk, ami természetesen „jól jön” így, érettségi előtt. Számomra tehát a felolvasás több, mint hobbi vagy egyszerű időtöltés, számomra kihívás és öröm. Meggyőződésem, hogy ha valaki bekapcsolódik ebbe a munkába, az egy életre megszereti a verseket. Sajnos már XII-es vagyok, úgyhogy már csak pár hónapot tölthetek az iskolában, de szeretném, ha ez alatt az idő alatt minden felolvasásom részt vehetnék
és továbbra is megoszthatnám a költészet szépségét mindazokkal, akik eljönnek meghallgatni minket. Bodó Edina Tizedikes voltam, amikor csatlakoztam az iskola felolvasóköréhez. Először Petőfi János vitézében „léptem fel”, több szerepet is kaptam: gazda, francia király, vén halász. Nagyon jól esett az előadás utáni hosszantartó taps. Az év tavaszán jelentkeztem iskolánk tizenharmadik szavalóversenyére. Sokat jelentett, hisz ez volt az első verseny, amin részt vettem. Örültem, hogy nem volt semmiféle megkötés, olyan verset választhattam, ami közel állt hozzám. Petőfi Szívem című költeményét választottam…csakhogy a nagy izgalomban elfelejtettem az utolsó négy sort. Ennek ellenére biztató kritikát kaptam a zsűritől, ami arra ösztönzött, hogy ne hagyjam abba a szavalást. Megérte! Azóta minden felolvasáson közreműködöm. A próbák során nagyon jól megismertem Örkény, József Attila és Balassi műveit. Talán ez utóbbi költőben „csalódtam” a legkellemesebben: rájöttem, milyen nagyszerű versei vannak. S hogy röviden összefoglalva mit jelentett nekem mindez?! Mindent: mostanra már a színészetet mondom hivatásomnak, érettségi után erre a pályára szeretnék lépni. Hunyadi István Amikor az Eminescu Főgimnáziumba jöttem, tudtam, hogy egy elitiskolát választok. Mégis meglepett kilencedikben, hogy a szavalóverseny akkor már
tizenkettedik éve „futott”. Jelentkeztem, mivel nem szorították ízlésünket egyetlen költő életművének keretei vagy egyetlen irányzat korlátjai közé. Szavalhattunk magyar vagy világirodalmat, klasszikust vagy modernet, mondhattunk verset vagy prózát. Úgy gondolom, hogy ez a szabadság is sokban hozzájárul ennek a versenynek igényessé és rangossá válásához. Háromszor vettem részt az iskola szavalóversenyén és bárhogyan is teljesítettem, mindig úgy éreztem, hogy amit előadok, az minden ízében én vagyok. Sohasem határolta be senki a választásomat. Ez a versenysorozat nevelt minket, minden részvevőt jó ízlésre és a költészet szeretetére. Most, hogy már-már felnőtt fejjel, éretten nézek vissza az elmúlt majdnem négy évre, minden iskolában töltött órát megtiszteltetésnek érzek, amiért én is jelen lehettem. Az pedig, hogy a szavalóversenyeken én is érdekes színfoltja lehettem ennek az intézménynek, mindig büszkeséggel fog eltölteni. Nyíri Lídia Bár nem vagyok a Mihai Eminescu Főgimnázium diákja, de mivel csatlakozhattam az itt működő felolvasókörhöz, második iskolámnak érzem. Sajnos csak az utolsó évben vehettem részt a Molnár Judit és Kiss Törék Ildikó irányította munkában, de számomra ez az aránylag kevés idő is nagyon sokat jelentett. Önnön szellemi-lelki örömünkön kívül a felolvasások célja az igazi értékek megismertetése és megszerettetése. Számomra mindemellett jelentett még valamit: a társaktól és az irányítóktól megtanulhattam-átvehettem olyan „fogásokat”, amit eddig csak nagy előadóművészektől
várhattam, a színművészetire való felkészülés közben. Mi elhagyjuk az iskolát, de kívánom, hogy ez a felolvasás sorozat még nagyon sokáig tartson, hogy minél több diák gazdagodjék általa ugyanúgy, mint mi. Igaza van Kassák Lajosnak, amikor azt mondja, hogy „a művészet átformál bennünket és mi képessé válunk környezetünk átformálására.” Vetési Nándor
[Cím nélkül] Kilencedik osztály: új iskola, új arcok, új barátok. Nem sokkal az iskolakezdés után a magyar tanárnőtől meghívást kaptunk egy felolvasó estre, melyen a felolvasók az iskolánk diákjai.Az első felolvasás nem igazán fogott meg bennünket, eszünkbe sem jutott hogy esetleg mi is felolvasók lehetnénk, ennek több oka is volt az eggyik lévén az, hogy elég lámpalázosok voltunk a másik pedig,hogy öszintén szolva egy kicsit “cikinek” tartottuk az ilyesmit, ami már nem foglalkoztatja a mai fiatalokat! Következő felolvasásra jelentkezőket keresett a tanárnő. Úgy, mint minden kilencedikben, a mi osztályunkban is bejelentette. Mikor meghallottuk meg sem fordult bennünk, hogy jelentkezzünk, hogy mi a többiek előtt olvassunk fel verseket. De kaptunk néhány napot, hogy gondolkodjunk. Ez a pár nap elég volt arra, hogy érveket és ellenérveket halmozzunk fel magunkban, végül mindkettőnk válasza pozitív lett- jelentkeztünk, hisz csak javunkra válhat?!. Igazunk is lett, az első pár alkalom után csökkent a lámpalázunk, ha közönség előtt kellett megszólalnunk. Közelgett az iskolai szavalóveseny napja, ahol már, minden kétség nélkül, részt akartunk venni. Kedvenc verseinkkel és egyéni felkészüléssel álltunk ki a közönség elé. A zsűri nem csak meghallgatta szavalatainkat, hanem ki is értékelte azt: tanácsokat adott, buzdított minket a további részvételben.
Most 2006-ot írunk és mi immár a harmadik iskolai szavalóversnyünkre készülünk, miközben a felolvasásokon is rendszeresen részt veszünk. Nagyon örülünk, hogy lehetőségünk adódott ezeken a tevékenységeken részt venni, most már nem félünk ismeretlen szöveget felolvasni -akár közönség előtt-, vagy verset szavalni. Sok tapaszatalatot gyűjtöttünk, új embereket ismertünk meg, és megtanultuk értékelni a versek, könyvek fontosságát. Erdei Anita és Gherman Mónika
Szavalóverseny Szeretik a verset… Hányszor dúsítjuk mondtainkat közhelyekkel, hányszor veregetjük meg leereszkedően mások vállat örökigazságokkal? Hányszor mondjuk, nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel? Gyakran anélkül, hogy meglátnánk e közhelyek tartalmát, mélységét. Pedig ez a mélység adja meg olykor igazságukat. Ahogy megadta múlt szombaton az Eminescu Líceum szavalóversenyén. Meglepően nagy volt a részvétel: sokan akartak verset mondani, sokan akartak verset hallgatni. Nem kötelező házifeladatként, nem pirospontos kultúrtevékenységből. Nem is unalomból, hiszen a dolgozatok az évharmadzárás, a közel került érettségi satuba fogja a diákokat. Mégis szavalni akartak.Szeretik a verset. Rácz Mari színművésznő, aki kollégájával, Kovács Leventével együtt megtisztelte a rendezvényt, találóan foglalta össze a látottakat: “Azért gyültek össze ennyien ezen a szombat délutánon, hogy megmutassák magukat – egymásnak. Hogy látva lássák a hétköznapok örömeiben oly sokszor leplezett lényüket. Ezért volt a részvétel a fontos…”.
Hogy mégis kialakult egy helyezési sorrend, az épp annyira természetes, ahogy a végzősök fölényét sem vitatta senki. Szabó Csilla és Gitye Csaba közös Szilágyi Domokosprodukciója osztatlan sikert aratott. Méltán érdemelték ki az első díjat, a TITUSZ 2500-2500 lejes utazási utalványát. Egyetlen ponttal lemaradva követte őket Tóth Erna, egy ritkán hallott Horváth István költemény (Tornyot raktam) előadásával. Ő a 2000 lejes utalvány mellé egy Zalder András festményt kapott. Holtversenyben lett harmadik Debreceni Éva és Újlaki Emőke, s rajtuk kívül még többen kaptak pénzutalványt ugyancsak a TITUSZ-tól, valamint a Bunyitai könyvtár által felajánlott lemez- és könyvajándékokat. Külön dicséret illeti Gáti Szilviát a jó szervezésért, s a műsorvezetésért. Neki is része volt abban, hogy a szavalók és a hallgatóság annyi más helyszín után az Eminescu Líceumban is “győzelemre vitte” a verset… M. J. (Bihari Napló, 1992.03.27)
“A lélek nemesítésére mindig szükség van” -mondta Hajdu Géza, a “Mihai Eminescu” Líceum diákjainak idén már negyedszer megrendezett Arany János szavalóversenyén. A közelgő József Attila évforduló miatt sokan választották századunk kiváló költőjének verseit, de nem maradtak el az Arany János- és Petőfi Sándor- versek
sem. A zsűrinek, Hajdu Géza színművésznek, Oláh János magyartanárnak és Glatz Enikő tanulónak, idén sem volt könnyű dolga: az I.díjat idén is Szabó Enikő nyerte, de Kincses Melinda, Szabó Emőke, Lukács Kinga, Kiss Judith, Gáll Krisztina, Szilágyi Beáta, Nagy Kinga és Halasi Anna hasonlóan jól szerepeltek. A szervezők köszönetet szeretnének mondani a verseny, egyedüli támogatójának, a Tremon Alapítványnak azokért a sok szép könyvekért, melyeket a versenyzőknek és a zsűrinek adományozott. (Bihari Napló, 1995.03.22)
Arany-versek az Eminescuban Tegnap délután a Mihai Eminescu Lìceumban ismét megtartották a ’92 óta hagyományosnak mondható Arany János-szavalóversenyt.Az ideinek ayonban különleges aktualitást adott a költő születésének 180.évfordulója. A megmérettetés rangját emelte, hogy a négytagú zsűribe szakértőket is meghìvtak: Rácz Mari és F.Bathó Ida szìnművésznőket. A magyar szaktantermet nagyrészt az iskola tanáraiból és diákjaiból álló közönség töltötte meg. Molnár Judit magyartanárnő volt a főszervező, s 15 fiatal válalta a megmérettetést. Többnyire Arany-verseket mondtak, de volt, aki Karinthy-karcolatokkal jelentkezett. A szìnésznők részletesen és kritikusan elemezték a versmondók teljesìtményét, és jó tanácsokkal látták el a
fiatalokat. Ezalatt a közönség is véleményt nyilvánìthatott: a kiosztott cédulákra ìrták, ki tetszett legjobban. A negyedik helyezett Misuka Andrea lett, a harmadik Szekrényes László, a második Oláh Anna (mindhárman kilencedikesek). Az első dìjat megosztva kapta Finta Lilla a Koldusénekkel és Mikó Izabella az Ágnes asszony című balladával. A közönség véleménye egybevágott a szakzsűri döntésével: a többségnek Izabella előadása tetszett a legjobban. A középiskola egykori tanulói azaz a Premontrei Gimnázium öregdiákjai nevében Pásztai Ottó felajánlott 400 ezer lejt, hogy a szavaló diákok külföldi versenyeken is részt vehessenek. (Bihari Napló, 1997.03.07)
Szavalóverseny az ünnep előtt Tegnap délután az Eminescu Középiskola magyar ajkú diákjai a hete- dik alkalommal megrendezett Arany János szavalóverseny keretében ünnepelték meg az 1848-as forradalom idei kerek évfordulóját. A verseny előtt az iskola diákjainak kis csapata ünnepi műsorral lepte meg a közönséget. Táncsics Mihály és Petőfi Sándor naplójának részle-teivel és a Nemzeti dal elszavalásával idézték a meg a márciusi ifjak szellemét. A versenyben hat kilencedikes, három tizedikes és négy tizenegyedi-kes tanuló vállalta a megmérettetést. A végzősök közül senki sem jelent-kezett. A szavaló diákokat a magyartanárok készítették fel Molnár Judit tanárnő
vezetésével. A zsűrielnöki tisztet Fábián Enikő, a Szigligeti Társulat színművésze töltötte be. Bár kevesebben vettek részt, mint tavaly, a színvonalra most se lehe-tett panasz. A túlzott lendület és az egyébként érthető lámpaláz ritkán zavarta meg a hallgatóságot, élvezetes szavalatokat hallhattunk. A zsűri döntése alapján harmadik helyezett lett Mátza Aliz, a második díjon pedig Ágoston Palkó Erna és Szekrényes László osztozott. Az első helyet A szerelem átka című Petőfi-vers elszavalásáért Misuka Annamária érdemelte ki. Különdíjat kapott Majoros Anikó a Halotti beszéd című Márai Sándorköltemény előadásáért. Az eredményhírdetés után Fábián Enikő szakmai tanácsokkal szolgált a diákok okulására. A verseny hangulatát jól érzékelteti, hogy nemcsak a díjazottak és a közreműködők, de a zsűritagok is kaptak ajándékokat. Pásztai András (Bihari Napló, 1998.03.13.)
Versbarátok A magyar irodalom kincsestárának méltó őrzőiként mutatkoztak be tegnap délután a Mihai Eminescu Középiskola diákjai. Nyolcadjára rendezték meg az Arany János Szavalóversenyt, Molnár Judit és Tripkovics Annamária tanárnők szervezésében. A verseket szabadon választhatták a diákok. Arany, Petőfi, Faludy, Reményik költeményeiből állították össze repertoárjukat.
A Féder Enikő tanárnő, Szabó Enikő színinövendék és Kovács Tímea diák alkotta zsűrinek nem, volt könnyű dolga. Hosszas tanakodás után az első helyet Majoros Anikónak, a másodikat Gál Kingának, a harmadikat Bódis Tímeának ítélte oda. Mind a diákok, mind a tanárok úgy vélik, a szavalóverseny hagyományát folytatni kell, hiszen már a részvétel is győzelemnek számít a magyar irodalom ápolásában. Sz. M. (Bihari Napló, 1999.03.26.)
Jubileumi szavalóverseny A Mihai Eminescu Országos Kollégium magyar tagozata tizedik alkalommal tartotta meg az iskola versmondó diákjainak vetélkedőjét. A diáktársak és a tanárok mellet az intézet végzettjei, Premontrei Öreg diákok is jelen voltak a rendezvényen. A jubileumi alkalmat Molnár Judit tanárnő nyitotta meg, s bemutatta a zsűrit is, melynek munkájában a hagyományok szerint – a felnőttek (pedagógusok, színészek és újságírók) melett – a kollégium 1-1 diákja is részt vett. A versenyben 15 szavaló mondott verset, legtöbben a tizedikesek közül jelentkeztek a megmérettetésre. Amíg megszületett a bírálóbizottság döntése, az iskola két végzettje, Kelemen Mónika és Szekrényi László gyönyörködtette szavalatával a
közönséget, majd két diákpoéta, Boér Péter és Vásárhelyi Réka mondta el a saját verseit. A számos hasonló szintű produkcióknak köszönhetően, a zsűri végül megosztva ítélte oda a díjakat. Minden résztvevő jutalomban részesült, a harmadik helyre Ferenczi Tímea és Tóth Annamária, a másodikra Farkas Bíborka és Bódis Melinda került. Az első díjon Ábrahám Miklós és Bódis Tímea osztozott. F. Márton Erzsébet és Kiss Törék Ildikó színművészek „útravalóval” -tanácsokkal is ellátták a versmondás ifjú művelőit. Sz.A (Bihari Napló, 2001.03.24-25.)
Diákversmondók seregszemléje Az Eminescu lìceum magyar tagozatán Molnár Judit irodalom-tanárnő irányìtásával immár tizenegyedik ìzben tartották meg az iskolai szavalóversenyt. Ez alkalommal tizenkilencen (fiúk csupán hárman!) álltak ki a Madách terem jelképes pódiumára. A háromtagú zsűri (Kiss Törék Ildikó szìnművész, elnök, Nagy István informatika tanár és Nagy Boglárka tizenegyedikes diák) bőkezű volt a dìjak odaìtélése terén. Miután a zsűri elnöke minden teljesìtményt elemzett - néhány szavalónál a kevésbé szerencsés választás, a költemény üzenetének megértése terén, másoknál a bizonytalan szövegtudás miatt emelt kifogást - közölte, hogy a részvételért mindenkinek
dicséret járt. Különdìjat a kilencedikes Szabó Annamária, harmadik dìjat a tizedikes Farkas Bìborka kapott. Második helyezett kettő is volt: két tizenegyedikes, Hodisán Melinda és Ferenczi Tìmea személyében. Az első dìjat évfolyamtársuk, Tóth Annamária kapta. Befejezésül a liceum diákpoétái saját alkotásaiból olvastak fel, majd Kelemen Mónika egyetemi hallgató szavalata zárta a rendezvényt. (Bihari Napló, 2002)
Szavalóverseny az Eminescuban A volt Premontrei Gimnáziumban immár 12. alkalommal hirdették meg a középiskolás diákok hagyományos márciusi szavalóversenyét. Idén egy híján húsz IX.-XII-es résztvevője volt. Színvonals szavalatokkal kápráztatták el a Madách termet zsúfolásig megtöltő közönséget. A zsűri tagjai Kiss Törék Ildikó színművész, Horváth Simon Erika tanárnő és a tavalyi győztes Tóth Annamária voltak. Örvendetes, hogy a versmondóknak szinte a fele a kilencedik osztályosok közül került ki. A nemes vetélkedés színvonalát mi sem jelzi beszédesebben, mint hogy hárman részesültek dicséretben (Nyíri Lídia, Szabó Annamária, Ábrahám Mikós), négyen harmadik díjban (Mészáros Edina, Tóth Beáta, Ferenczi Tímea, Pascalau Anita). A zsűri nehezen megszületett döntése alapján második díjat is hárman kaptak: Farkas Bíborka, Kálmán Ilona Katalin és Hodisan Melinda. Az első díjat Arany János Fiamnak című költeményét éretten, a költői szöveget minden ízében
kidolgozottan előadó tizedikes diák, Szűcs Attila nyerte. Pásztai Ottó a Premontrei Öregdiákok Egyesülete nevében jutalmazott meg hét versmondót. Öröm volt néhány ritkán előadott verscsemegét hallani. (Bihari Napló, 2003)
Eredmények Tóth Árpád-szavalóverseny Aradon (...) Ferenczi Tímea (Nagyvárad, Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium) pedig a Csiky Gergely Iskolacsoport különdíját nyerte el. Hodisán Melinda (Nagyvárad, Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium) a Kölcsey Egyesület különdíját nyerte el, illetve a három dévai részvevővel eggyütt meghívást kapott a Kölcsey Szinpad nyári táborába, Lippára. (...) (Szövétnek, Arad, 2002. június)
Nagyváradi diákok sikere Nagyon eredményesen szerepeltek a váradi diákok az Arad-Debrecen Tóth Árpád vándorversenyen.A IX-X.-esek kategóriájában az első díjat Szűcs Attila nyerte a váradi Mihai Eminescu Főgimnáziumból,a kiemelt első díjat pedig Nagy Keszy-Harmath András az Adyból.A XI-XII.-
esek korcsoportjában a debreceni Jaross Judit végzett az első helyen,kiemelt első díjat pedig a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákja,Sajó Norbert kapott.Egyegy Tóth Árpád-költeményt kellett előadniuk,és vagy egy erdélyi költő versét,vagy egy Tóth Árpád fodította világirodalmi művet.A versenyt április 15-én rendezték a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban. (Bihari Napló, 2003.04.18.)
Zárkózottabb típus de... Egy nem régiben megrenezett felolvasóesten tehetségével tűnt ki a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium egyik tizenegyedikes diákja, Szűcs Attila. A számos szavalóversenyt nyert diák mégsem akar előadói pályát választani. - Informatika osztályba jársz és irodalmi esteken szerepelsz. Hogyan egyezteted össze a két „irányzatot”? - Sokan kérdezték már, hogyan kerültem informatika osztályba. Erre azt tudom mondani, hogy szeretem az informatikát, és szeretem a matematikát is. Az irodalom, a versek szintén nagyon közel állnak hozzám. Mellesleg gitározni is tanulok már három éve. - Ha jól tudom, több szavalóversenyen is indultál, és sorra nyerted a díjakat.
- Igen, részt vettem néhányon. Negyedikes koromban volt az első versenyem. Akkori tanárnőm Borus Katalin küldött a Bihar megyei RMDSZ által rendezet szavalóversenyre. Utána négyéves szünet következett. Kilencedikes koromban kezdtem el újra érdeklődni az irodalom iránt. Kilencedikben és tizedikben megnyertem az iskolai szavalóversenyt. Szintén tizedikben második lettem egy Szalontán megrendezett szavalóversenyen. Aztán két osztálytársammal voltam Debrecenben és nyertem ott is. Molnár Judit magyartanárnő irányítása alatt fejlődtem és fejlődök. - Van-e kedvenc költőd, versed? - Az egyik kedvencem Babits Mihály. Kilencedikben kezdtem megismerni és megérteni verseit. Babits melankólikus típus volt, és én is az vagyok. Tudom, hogy kezdetben ő is magánakvaló volt, de később rájött arra, hogy a világgal foglalkozni kell és az ember nem élhet bezárkózva. Ezzel a tipussal tudok azonosulni, versei közel állnak hozzám. Szertem a műveít, különösen A lírikus epilógját és a Jónás könyvét, amit egy felolvasó esten is előadtunk. - Gondolom, a szüleid és a barátaid büszkék rád? - Mindenben támogatnak és segítenek. Sokat köszönhetek nekik. Váradi szereplésimre eljönnek, és együtt izgulunk. - Egy év múlva befejezed a középiskolát. Örülsz, hogy nemsokára vége? - Én igazán szeretek iskolába járni. Az osztálytársaimmal jól érzem magam, jó hangulatban telnek el a napok. Ezenkívül pedig fontos számomra
a rendszerezett élet. Tudom, hogy minden nap felkelek, suliba megyek, és mindennek meg van a maga ideje. Szeretem okosan és hasznosan eltölteni az időt. - Jővőbeli terveid? - Még nem tudom biztosan de színire nem akarok menni. Az irodalommal csak hobbi szinten szeretnék foglalkozni. Valószínű, hogy informatikai vonalon fogok tovább menni, de hogy melyik egyetemre jelentkezem majd, azt még nem tudom. (Bihari Napló, 2004.03.19.)
Szép eredmények A debreceni Tóth Árpád Gimnázium a névadó költő születésének 120. évfordulója alkalmából szervezte meg idén az immár hagyományos nemzetközi szavalóversenyt.Váradról több fiatal is részt vett, az Ady Endre Középiskola és a Mihai Eminescu Főgimnázium képviseletében.Utóbbi XII.G osztályának diákja, Hunyadi István második helyezést ért el. A XI.G-s Meleg Réka a legjobb határon túli szavazó díjával térhetett haza. Istvántól megtudtuk:rendszeresen jár a felkészítő tanára, Molnár Judit által szervezett iskolai felolvasó körbe, s korábban több versnyen vett már részt, legutóbb tavasszal egy kolozsvári rangos megmérettetésen a különdíjat kapta meg. Hobbija természetesen az olvasás,versmondás,de nagyon szereti a sportot is.Színakadémiára készül, Kolozsvárra. (Bihari Napló, 2005.10.25.)
Felolvasások Legyetek emlékezéssel hozzám Ady Endre Születésének 125. évfordulójára Műsorrend: 1. Góg és Magor fia vagyok én – Szűcs Attila 2. Az Értől az Óceánig – Szabó Annamária 3. Levél az apámhoz – Farkas Biborka 4. A Hortobágy poétája – Teleki Zsolt 5. Menekülj, menekülj innen – Bródi Emőke 6. Csokonai Vitéz Mihály – Hodisan Melinda 7. A téli Magyarország –Bagoly Andrea 8. Sípja régi babonának – Fereczi Tímea 9. Hazamegyek a falumba – Szilágyi Kinga 10.A hosszú hársfasor Burca Anita 11.Üzenet egykori iskolámba – Tóth Annamária 12.Zsóka búcsúzója – Szűcs Attila 13.A könnyek asszonya – Teleki Zsolt 14.Az én tragédiám – Borsi Zoltán 15.Színésznők az utcasarkon – Tóth Boglárka 16.Mihályi Rozália csókja – Fereaczi Tímea
17.Szent Margit legendája – Pascalau Anita 18.Kató a misén – Tóth Beáta 19.Őrizem a szemed – Teleki Zsolt 20.De ha mégis – Bródi Emőke 21.A fekete macska – Tóth Boglárka 22.Mózesné a múzsa – Pasclau Anita, Szűcs Attila 23.Az én mennyasszonyom – Borsi Zoltán 24.A Tűz csiholója – Bagoly Andrea 25.Óda a betűkről – Hodisan Melinda 26.A toll diadala – Farkas Biborka 27.Magyar jakobinus dala – Ferenczi Tímea 28.Az Illés Szekerén – Burca Anita 29.Imádság háború után – Tóth Beáta 30.A vén csavargó – Szilágyi Kinga 31.Az örök gyermekség – Szabó Annamária 32.Az Éj zsoltára – Hodisan Melinda 33.Álmom: az Isten Burca Anita 34.Az Úr érkezése – Pascalau Anita 35.Köszönöm, köszönöm, köszönöm – Tóth Annamária 36.Párizsban járt az Ősz – Borsi Zoltán 37.Legyetek emlékezéssel hozzam – Tóth Annamária 38.Ifjú szívekben élek – Varga Vilmos Szerkesztő: Kiss Törék Ildikó és Molnár Juditt Rendezte: Kiss Törék Ildikó
Egy sorozat története Véget ért hát az Olvassuk együtt Adyt! Sorozata. 2001 januárja óta olvassuk, értelmezzük, keressük az Adyműveket. Egy többnyelvű váradi gimnázium, jelesül az
Eminescu Főgimnázium magyar nyelven tanuló diákjai és Molnár Judit magyar szakos tanárnő segédletével kezdődött az előadás-sorozat. Kicsit félve indítottam újra, nem hittem, hogy a fiatalok kitartanak a sorozat befejezéséig. De ha netán három-négy marad a végére, akkor is megéri – gondoltam magamban akkor. És íme, hatszor találkoztunk már, míg elérkezett a bűvös szám, a hetedik. Mi tagadás, már évek óta nem olvastam annyi Ady művet, mint ezekben a hónapokba. És számomra is volt új felfedezés, volt vers, amire most csodálkoztam rá igazán. És a publicisztika, a maga örök időszerűségével, és a novellák, remek zamatos magyar szavak, pontosan felrajzolt figurák és humor, és mennyi humor… Egy zseni, aki éles szemmel figyelte, nemcsak a Váradon kiadott kötetében, de élete végéig, folyamatosan… Hatszor harminc, ez bizony 180. Ennyi Ady-mű vagy Adyval kapcsolatos írás hangzott el az elmúlt tíz hónap folyamán. S ez azt jelenti, sokszor harminc verset, prózát kellett olvasni a válogatáshoz. És nem lényegtelen az sem, hogy a felolvasott művek mindig telt házat vonzottak az iskola Madách-termébe. Jöttek az osztálytársak, a tanárok, még a városból is gyakran. Legyetek emlékezéssel hozzam - szol a vers, és én úgy érzem, hogy a tizenötök, akik a mai labdatéren fölmutatják a Költő üzenetét, életük végéig hordozzak majd ezt az emléket s talán az őket hallgatókban is nyoma marad a tolmácsolt gondolatoknak és akkor valóban ifjú szívekben él és mindig tovább a költő, Ady Endre aki 125 évvel ezelőtt született… Kiss Törék Ildikó.
125 éve született Ady Endre. Tizenévesnek még a negyedszázad is óriási idő, az ötször 25 esztendő már örökkévalóság. Igen, az. Csakhogy az Ady életművének fényében ezek a „fényévek” nem mennyiséget jelentenek. Közhely, hogy Ady él, hogy ifjú szívekben él. De ahogy a mindenkori középiskolás átéli ezt az örök életet, az mindig egyszeri csoda. Nincsen ebben semmi ellentmondás, hisz a jelenlevő versmondó csapattal jómagam is újra és újra megkaptam azt az élményt, azt a leírhatatlan örömöt, évtizedekkel ezelőtt, diákként Ady felfedezése jelentett. Pedig kicsit félve, aggodalommal vettem fel a Ki Stúdió Színház, jelesül Kiss Törék Ildikó művésznő kínálta lehetőséget. Az olvassuk együtt Adyt! sorozat ötletét. Nem attól tartottam, hogy a gázsit hiányolják majd, hogy netán az erkölcsi pénzbeli paritását emlegetik, hanem hogy túlzsúfolt iskolai programra, az amúgy is kevés szabadidőre fognak hivatkozni, felelésre, dolgozatokra. De már az első felolvasásra készülve lépést kellett váltanom. Mert nem volt itt szó tipegésről, cammogásról, ám mintha hétmérföldes csizmát öltöttek volna, úgy indultak neki a sok-sok vers, publicisztika, elbeszélés rengetegének. És győzték a maguk diktálta iramot, nem fogyott a kedv, nem lankadt az érdeklődés, az öles léptek máig is kitartottak. Magasságokba hágtak, mélységekbe szálltak alá, már nem csak érezték, de értették is Adyt, s amire addig eszükkel csodálkoztak rá, annak már érzelmi töltete is felfénylett. Ady Endre nevében nem szólhatok, megköszönöm hát ezt a sorozatot az irodalom, a SZÉP SZÓ nevében. Köszönöm Kiss Törék Ildikónak, hogy volt hozzá türelme,
hogy idejét mindig tudta a mi időnkhöz igazítani, hogy olyan komoly utasításokat adott, mintha hivatalos színészeket rendezne, s tette ezt olyan derűvel és vidámsággal, hogy a munkát játéknak is vehettük volna. Köszönöm a játékkedvet, a komolyságot és mindenekelőtt azt, hogy első perctől megérezték: Ady Endre (sem) alkuszik. Hogy nem évfordulóért, nem kampányszerű ünneplésért tették, amit tettek de a szavak erejéért, szépségért, teljességéért. Hogy megtették ezt a nagyon nagy munkát azért a csodáért, amiért 125 éve megszületett az Ady Endre nevű örökkévalóság. Molnár Judit
,,Legyetek emlékezéssel hozzám” Ady Endre születésének 125. évfordulója alkalmából tartottak e cìmen emlékestet csütörtökön a Lorántffy Zsuzsanna Református Központ múzeumtermében.A diákok által előadott 38 költemény egyben az Olvassuk együtt Adyt! sorozat záróaktusát is jelentette.Ahogyan az előadás rendezője, Kiss Törék Ildikó fogalmazott, 2001 januárja óta együtt olvasták, értelmezték, keresték az Adyműveket.Ha a számadatokat vesszük alapul – bár igazából nem ez a reveláns -, az tűnik fel, hogy 10 hónap során 180 Ady-mű vagy vele kapcsolatos ìrás hangzott el a közösségben.Ennél azonban fontosabb, hogy a felolvasások mindìg telt ház előtt zajlottak az Eminescu főgimnázium Madách termében.
A csütörtöki előadásra tizenöt diák készült – lelkesedéssel, szìvvel–lélekkel, mint az produkciójukon látszott-,s rendezőjük ìgy fordult hozzájuk: ,, Úgy érzem, hogy (…) akik a mai labdatéren felmutatják a költő üzenetét, életük végéig hordozzák majd ezt az emléket, s talán az őket hallgatókban is nyoma marad a tolmácsolt gondolatoknak (...).” A műsor társszerkeztője Molnár Judit volt. (Bihari Napló, 2002.11.23.)
„Să citim împreună Ady!” Acesta a fost mesajul pe care au vrut să-l transmită cei 15 elevi de la Colegiul Naţional „Mihai Eminescu”, care au aniversat 125 de ani de la naşterea scriitorului Ady Endre, recitînd poezii şi citind proză, dorind ca opera scriitorului să fie simţită de către întreg publicul. Aniversare a 125 de ani de la naşterea poetului maghiar Ady Endre a început încă de joi seara, cănd în salal de muzeu a Centrului Bisericesc “Lorántffy” a avut loc o spectaculoasă manifesare organizată în cinstea şi în amintirea poetului revoliţionar. Spectacolul a fost organizată de către doamna Kiss Törék Ildikó, director la Teatrului particular „STÚDIO KISS”, şi de către doamna Molnár Judit, profesoară de literatură maghiară la Colegiul Naţional „Mihai Eminescu”. Cei care au dat viaţă poezillor şi prozei lui Ady Endre au fost 15 elevi din clasele liceale ale Colegiul Naţional „Mihai Eminescu”, care au fost
îndrumaţi de către organizatoarele spectacolului. Manifestarea de joi sarea, „Să citim împreună Ady!”, a încununat cu succes cele şase întîlniri anterioare, desfăşurate de la începutul lunii ianuarie 2002, în sala „Madách” a Colegiului. Pregătite cu multe dăruire, întîlnirile s-au bucurat şi de participarea profesorilor, colegilor şi a altor cetăţeni care iubesc opera lui Ady Endre. Scopul înîlnirilor s-a concretizat într-o adevărată gală, în care elevii au transpus pe scenă, cu o mare expresivitate, multe lucrări ale lui Ady Endre. Startul manifestării a fost dat de gongul care a anunţat, de fapt, un adevărat spectacol de teatru, în care 38 de poezii şi proză au fost ascultate cu mare interes de către spectatorii care au umplut sala. Opera autorului a fost trăită atît de participanţi, cît şi de public, care a fost profund impresionat de expresivitatea elevilor, în ochii multora apărînd lacrimi.
O activitate artistică ce a durat 10 luni Propunerea, care suna “Să citim împreună Ady!”, a fost acceptată cu o oarecare teamă de doamna profesoară Molnár Judit:”Nu îmi era teamă că această frumoasă idee nu s-ar putea realiza din motive financiare, ci – mai degrabă – din alte cauze, cum ar fi programul şcolar destul de îcărcat al copiilor şi chiar posibilitatea de a nu exista un mare interes din partea elevilor. Dar, copiii au răspuns cu o promptitudine nemaipomenită, mulţi dorind să se înscrie la spectacol şi mai tîrziu. Mulţumesc artistei Kiss Törék Ildikó pentru răbdarea avută şi preţioasele indicaţii. A făcut acest lucru cu o mare dăruire, pe care a transmis-o şi
copiilor, efectiv, parcă a coordonat nişte artişti. Doresc să mulţumesc şi copiilor pentru că au participat la această comemorare, nu din obligaţie, ci pentru puterea, frumuseţea şi împlinarea cuvîntului. Au depus această muncă pemtru acea minune născut acum 125 de ani, şi care este eternul Ady Endre”. Pe tot parcursul manifestărilor, îtereseul copiilor nu a scăzut, cele şase întîlniri fiind necesare pentru cunoaşterea cît mai bine a operei autorului, care este destul de complicată: “toate întîlnirile la care am participat, sînt sigură că pentru toţi colegii mei, constituie o adevărată experienţă. Simţim cum este pe scenă şi chiar prin aceste manifestări îl putem cunoaşte mai bine pe poetul Ady Endre”, a declarat eleva Bagoly Andrea..
Proiecte de viitor Directorul Teatrului perticular „Stúdió Kiss” a dorit să pregătească acest program pentru tinerii care iubesc cultura şi, într-adevăr receptivitatean a fost mare, pe vittor continuînd colaborările: „Prin toate întîlnirile,, copiii au învăţat cum să recite, cum să se comporte devenind mici actori. După părerea mea, ţelul l-am atins toşi împreună, înţelegînd mesajul operelor lui Ady Endre. Oricum, pot spune că înaintea nu am citit atîtea lucrări de-ale lui Ady Endre, dar în aceste şapte întîlniri s-au recitat şi s-au citit peste 200 de lucrări, alese împreună cu copiii”, a declarat doamna Kiss Törék Ildikó. Astfel de manifestări culturale
se vor mai organiza, chiar în luna februarie a anului 2003 se are în vedere organizarea unui serial despre istoria teatrului, începîmd cu referiri la teatrul lumii greceşti, tragediea şi comedia, apoi continuînd cun un ciclu despre operele lui Shakespeare şi Moliére. Ramona Jurj
Irodalmi délután Olvassuk együtt Babitsot! címmel tartottak irodalmi délutánt diákoknak a Mihai Eminescu Főgimnázium Madách termébem a tavaly elindult mozgalom irányítói, Molnár Judit magyartanár és Kiss Törék Ildikó színművész. A Babits-évforduló jegyében megtartott rendezvényen a színművésznő szavalata és a tanárnő rövid tanulmánynak beillő bevezetője után 11 leányzó és 3 legény olvasta fel érzelmekre-értelemre hatóan a költő 33 versét. A termet megtöltő közönség zömébem kilencedikesekből-tizedikesekből toborzódott. A most felolvasók reménybeli utódaiként kellő fogékonysággal hallgatták a produkciót, mely több volt, sokkal több, mint felolvasás. A versdélutánnak lesz folytatása, a Babitsciklus áprilisban zárul, mielőtt a végzős diákok végleg kilépnek az alma mater kapuján. (Bihari Napló, 2003.02.28.)
Él az irodalom szeretete Az Olvassuk együtt! cìmű irodalmi több szempontból is rendhagyó “kiadásra” került sor a napokban a Lorántffy Református Egyházi Központban. A diákok felkarolták a kezdeményezést. A Mihai Eminescu Főgimnázium diákjai Ady- és Petőfiverseket, illetve Örkény- egyperceseket olvastak fel. A megjelenteknek Kiss Törék Ildikó szìnművész mondta el, hogy a találkozó rendhagyó: egyszerre három szerző művei is elhangzottak az eseményen. A sorozatot három éve indìtották Molnár Judit tanárnővel Olvassuk eggyütt Adyt! cìmmel, a költő születésének 125-ik évfordulója alkalmából, és igazából csak néhány alkalomra számìtottak. Azonban a kezdeményezésnek olyan sikere lett a diákok körében, hogy máig is tart: az Ady-felolvasás hét alkalmat élt meg, azóta pedig sorra került Petőfi, Babits és Balassi is. A következő szerző, születésének 100-ik évfordulója okán, József Attila lesz. Tanárként sikernek érzékelte Molnár Judit a kezdeményezés életképességét. Az immár 4 tanéven átìvelő sorozat, a többszöri “generációváltás” bizonyìtja, a diákokban él az érdeklődés, a tudásuk gyarapìtásának vágya, hiszen semmilyen “kényszer” nem hat rájuk a részvétel ösztönzésére. Három szerző műveit hallgathattuk meg: Ady és Petőfi versei között Őrkény néhány egyperces novelájja hangzott el. A felolvasásoknak hagyományosan az Eminescu Főgimnázium a helyszìne, most azonban nagyobb térre volt szükség, hiszen a Bihar es Hajdú-Bihar megyék közti eurorégiós kapcsolat keretében
berettyóújfalui tanárok és diákok is részt vettek az eseményen, tapasztalatszerzési céllal. (Bihari Napló, 2004.12.16)
