Az ifjú pár Esküvő lesz ma délelőtt az utcában, a sarki házban. A cukrász emberei már vagy fél tucatszor jártak ott – tegnap egész nap nagy volt a sürgés-forgás, és ma reggel, ahogy a nap felkelt, már mindenki talpon volt. Emma Fielding kisasszony megy nőül a fiatal Harvey úrhoz. Csak az ég a megmondhatója, milyen élénk színekkel jelenik meg ez az esemény a hatos számú házban lakó kis szobalány elméjében, ki alig aludt egy szemhunyásnyit, mivel egész éjjel az esküvőn járt az esze, és most ott áll a poros bejárati lépcsőn seprűjére támaszkodva, és vágyakozással tekint az elvarázsolt ház irányába. Nincs oly mindent tudó hatalom, mely sejthetné, milyen képek cikáznak át a lány fejében a pékkel, a zöldségessel vagy az okos, behízelgő modorú tejessel kapcsolatban. Elmerengett, milyen ruhát viselne ilyen alkalomból, ha úrinő lenne, vagy például hogyan öltözne, ha ő lenne a menyasszony, és vajon mit venne fel a szakácsnő, aki a fulhami barátnőjével egyetemben a koszorúslánya lenne. Mennyire alázatosan és tiszteletteljesen viselkedne velük a plébános úr tudván, milyen nagyra becsült úri hölgyek is ők. Micsoda álmok voltak ezek a reményről és a boldogságról, arról, bárcsak az élet egy véget nem érő ünnepnap lenne, melyet egyetlen úr vagy úrnő hatalmában sem állna kiadni vagy megvonni, bár minden vasárnap kimenőnapnak számítana, és bárcsak
9
elérkezne a hajtincsek és loknik igazi szabadsága, amikor senki a világon nem kötelezhetné őket arra, hogy hajkoronájukat kalapjaik alá rejtsék. És a hatalmas, hihetetlen boldogságnak eme képeit – mert számára csakugyan azok voltak, még ha számunkra teljesen nevetségesnek tűnnek is, melyek megzavarták a hatos szám alatt lakó kis szobalány fejét – a sarki házban megrendezett esküvő hívta életre. Mi csak mosolygunk az efféle vágyakon, és ez nem is baj, bár talán nem azért kellene mosolyognunk, amiért más, hasonló esetben tesszük. Jó érzéssel kellene, hogy eltöltsön minket az a tudat, hogy a boldogság ilyen kicsiny és szerény formában is létezhet, és azoknak, akik ezt így látják, az öröm és a gondtalanság oly könnyen megadatik. De a kis szobalány felriad az álmodozásból, mivel a varázslatos sarki ház ajtajából csinos, új ruhában és szalagözönben lebegve barátnője, Jane Adams fut felé. A lány teljesen kifulladva ér oda, hogy beváltsa Annenek tett ünnepélyes ígéretét. Jane a zűrzavar leple alatt behívja a kis szobalányt, hogy ő is megnézhesse, ahogy a reggelizőasztal teljes díszben tündöklik, és hogy ő is megcsodálhassa a mindennél pompásabb látványt – fiatal úrnőjét teljes esküvői díszben! És csakugyan, amikor lábujjhegyen fellopakodnak a lépcsőn, majd becsusszannak a szoba ajtaján, ott találják Emma kisasszonyt, aki olyan gyönyörű, mint a festett kép a narancsszínű virágokkal díszített fehér szalmaka-
10
lapjában, nem is beszélve a menyasszonyi öltözék többi elegáns tartozékáról (amelyek kidolgozását, formáját és minőségét az ember lánya egy pillanat alatt felméri, és halála napjáig el nem felejti). Ott áll pityeregve Emma kisasszony édesanyja is, mellette a kisasszony édesapja, aki a feleségét vigasztalja, és azt magyarázza neki, hogy természetesen nagyon régóta várta már ezt a napot, és hogy mennyire boldognak kellene lennie. Emma kisas�szony nővére is jelen van, karját testvére nyaka köré fonja, és ott a másik nyoszolyólány is mosolyok és könnyek között, a kicsiket nyugtatja, kik még jobban sírnának, ha nem lennének ilyen csinosan felöltöztetve, de még így is zokognak félelmükben, hogy Emma nővérüket elviszik. Ez az egész oly megható, hogy a két szolgálólány sír a legjobban, és miután elosontak, Jane Adams a lépcsőn ülve bevallja, hogy a lába annyira remeg, hogy azt sem tudja, mit csináljon, és ha kell, meg is esküszik rá, hogy Emma kisasszonynak soha egy rossz szava nem volt hozzá, és szívből reméli, és imádkozik azért, hogy a kisasszony boldog legyen. De Jane nemsokára újra benéz, és annyi bizonyos, hogy soha nem létezett semmi az étkezőasztalhoz fogható, mely ezüstneműtől és porcelántól csillog, és virágokkal, édességekkel, hosszú nyakú üvegekkel fényűzően és káprázatosan van elrendezve. Az asztal közepén pedig ott tündöklik a hatalmas varázslat, a torta, mit csillogó cukormázzal gyönyörűen feldíszítettek. A lányok egyetértettek abban, hogy nem ártott volna még
11
egy kis Cupido az egyik árpacukor templom boltíve alá, vagy legalább két szív és egy nyíl, de ezt a dolgot leszámítva az asztal nem hagyott kívánnivalót maga után, és nem is lehetett volna szebb. Mire eljutnak erre a következtetésre, ki más lépne be, mint maga Mr. John! Jane sietősen magyarázkodni kezd, hogy ez itt mindössze Anne, a hatos számú házból, de John leinti, mondván, tudja ő nagyon is jól, hogy Anne kicsoda, mivel gyakran oda-odapillant a hatos számú ház felé, mire Anne elpirul és zavarba jön. Ő már amúgy is menni készült, mondja, mire Mr. John azt feleli, hogy erről szó sem lehet, amíg Anne meg nem ivott egy pohár bort, és igaz, hogy még korán reggel van, de azért nem fog megártani neki. Így aztán bezárják az ajtót, kitöltik a bort, és Anne iszik Jane egészségére, aztán hozzáteszi: „Ezt pedig az Önére, Mr. John!”, majd rendesen belekortyol az italba, miközben Mr. John az alkalomhoz illő tréfákkal szórakoztatja őket. Végül Mr. John, aki egyre merészebb, az esküvőkre vonatkozó szokásokra hivatkozva követeli, hogy Anne engedélyezzen neki egy csókot, amit egy kis dulakodás árán meg is kap, de mivel lépteket hallanak közeledni a lépcső felől, sietve távoznak. Ekkorra a kocsi már előállt, hogy elvigye a menyasszonyt a templomba, és Anne-nek, a hatos számú házból, aki a cél érdekében hosszasan elnyújtja a „bejárati ajtó tisztogatásának” szertartását, megvan az az elégtétele, hogy végignézheti, amint a menyasszony és koszorúslányai, valamint az örömapa és az örömanya
12
beszállnak a kocsiba, és gyorsan elhajtanak. De ez nem minden. Hamarosan újabb fogatok érkeznek egy újabb baráti társasággal, gyönyörűen felöltözött férfiakkal és nőkkel, kiket a lány élete végéig el tudna nézni, de mivel más dolga is van, be kell érnie egy hosszú pillantással, majd bezárja maga mögött az ajtót. És ekkor a vendégek lejönnek reggelizni, a kön�nyek helyét mosolyok váltják fel, mivel az összes dugó kikerült a hosszú nyakú üvegekből, és azok tartalma rohamosan fogy. Emma kisasszony édesapja az asztalfőn ül, a kisasszony anyja az asztal másik végén, mellette pedig maga Emma kisasszony és férje, és mindenki elismeri, hogy életében nem látott náluk szebb és érdekesebb párt. Az asztal mindkét oldalát végig fiatal hölgyek sora foglalja el, kik gyönyörűen festenek, és ezt ugyanígy gondolják azok a fiatalemberek is, akik szintén itt kapnak helyet. És ott, a főhelyen Emma kisasszony hajadon nagynénje ül, akiről az a hír járja, hogy óriási vagyonnak van birtokában, és hogy kifejezte azon szándékát, mely szerint kedvenc unokahúga és újdonsült unokaöccse a végrendeletében jelentős szerepet fog kapni. Ez a hölgy már eddig is igen nagyvonalúnak és bőkezűnek bizonyult, amit a menyasszony ékszerei bőségesen igazolnak, de ez az ajándék semmi ahhoz képest, amit a néni tenni szándékozik, illetve amit már meg is tett, mivel három hónappal ezelőtt kapcsolatba lépett az unokahúga varrónőjével, és olyan ruhatárat készíttetett a kisas�szonynak (néhány ruhadarabot a saját kezével), amely
13
méltó lenne egy hercegnőhöz is. Az emberek nevezhetik őt vénlánynak, ami talán igaz is, de ő nem mérges és mogorva emiatt, ellenkezőleg. Nagyon vidám és kellemes megjelenésű, emellett nagyon kedves és szerető szívű, ami egyáltalán nem meglepő, csupán azok számára, akik gondolkodás nélkül magukévá teszik a népszerű előítéleteket, és soha nem járnak személyesen utána a dolgoknak, így aztán sohasem lesznek bölcsebbek, és sohasem fogják jobban megismerni a világot. Viszont az egész társaságban senki nem nyújt oly kellemes látványt, és senki sem olyan elégedett önmagával, mint az a két kisgyermek, aki a nap tiszteletére a vendégek között kap helyet. Egyikőjük egy hat- vagy nyolcéves kislegény, a menyasszony öccse, a másik pedig egy hasonló korú kislány, talán valamivel fiatalabb, akit a fiúcska „a feleségének” szólít. A valódi menyasszony és vőlegény nem ragaszkodik jobban egymáshoz, mint ezek ketten. A kicsi fiú csupa szerelem és előzékenység, a leány csupa pír és gyöngédség, ahogy egy kicsiny csokorral játszadozik, melyet ma reggel kapott a lovagjától, és természetes kacérsággal a mellére tűzi a lehullott rózsaszirmokat. Ezek a gyermekek csendes álmaikban egymásról álmodoztak, és kicsiny szívük majd’ meghasad, amikor a felnőttek azzal ugratják őket, hogy gonosz dolgokat mondanak a másikról, amikor az éppen nincs jelen. Vajon amikor felnőnek, képesek lesznek-e még ilyen őszinte, nagylelkű és igaz szenvedélyre, mint most, és vajon a felnőttek szerelmének legszelídebb, leggyön-
14
gédebb formájában is van-e annyi báj és igézet, ami most ezeket a tündéri szeretőket lengi körül? De ekkorra már az ünnepi boldogság és vidámság a tetőfokára hágott, a koszorúslányok sokatmondó pillantásokat váltanak egymással, és a vendégek arról suttognak, hogy a kocsi, mely vidékre viszi a fiatal párt már megérkezett. A társaság azon tagjai viszont, akik még elnyújtanák a lakoma élvezeteit, erősködnek, hogy ez biztosan téves értesülés, de kiderül, mégis igaz, és ezt ékesen bizonyítja egyrészt az, hogy az ara távozik néhány kiválasztott, bizalmas barátnőjével, kik felkészítik őt az utazásra, másrészt pedig az, hogy a többi hölgy szintén visszavonul. Ezeknek az eseményeknek következtében kellemetlen szünet áll be a társalgásban, olyan, amikor minden, a folytatására irányuló kísérlet kudarcot vall, és senkinek sem sikerül a beszélgetést újraindítania. Végül a vőlegény is rejtélyes módon eltűnik egy hasonló rejtélyes jelzésnek engedelmeskedve, majd az asztal elnéptelenedik. Bár azt, hogy a fiatal pár titokban távozik, már legalább hat hete komolyan tervezik és szervezik, mégis, alighogy kilépnek az ajtón, a társalgó ablakai megtelnek kíváncsi hölgyekkel, kik zsebkendőjüket lengetik és csókot dobnak a pár felé, az ebédlőablakból pedig az urak sugárzó arca igyekszik a legkülönfélébb fura grimaszokkal kifejezni, hogy szerencsés utat kívánnak az ifjú párnak. Az előteret és a lépcsőt fehér ünneplős szolgák hada tölti be, néhány családtag és barát is kiszalad, hogy elkö-
15
szönjenek a friss házasoktól, és köztük az első sorban ott állnak a kis szerelmesek is, kart karba öltve, és remegő szívvel arra gondolnak, milyen boldogság lenne elrobogni egy ilyen pompás kocsival úgy, hogy aztán soha nem válnának el többé. Az arának már csak annyi ideje maradt, hogy egy gyors pillantást vessen arra a házra, ahol felnőtt, mielőtt léptek koppannak, ajtók csapódnak, a lovak patája végigcsattog a kövezeten, és ezt a régi otthont messze maguk mögött hagyják. A szolgálók egy csoportja még ott gyülekezik az előtérben, egymás közt sugdolóznak, és ott van természetesen Anne is a hatos számú házból, aki valamilyen ürüggyel megint kiszaladt, hogy az indulás bámuló szemtanúja lehessen. Két dolog volt, amiről Anne ezután sosem unt meg áradozni, és amiről a végletekig tudott volna mesélni. Az egyik az volt, hogy ő még soha az életben nem látott „Ó, ilyen angyali szépségű úriembert, mint Mr. Harvey”. A másik pedig, hogy igazán nem tudja megmagyarázni „hogy is van ez, de ez az egész nap egyáltalán nem hasonlított egy munkanaphoz, de még egy vasárnaphoz sem, annyira keszekusza volt és annyira rendhagyó”.
16
