Mary Silver
Húsz év múlva
A MEGSZEGETT ÍGÉRET
Gina fáradtan hanyatlott le a kanapéra. Fejében folyamatosan zsongtak a furcsábbnál furcsább, és szégyentelennél szégyentelenebb gondolatok. Két hete nem járt már Zsuzsannánál, azt sem tudja, mi van vele. Rá sem mert nézni az asszonyra. Az Ég szerelmére, hiszen szerelmes a férjébe! Legszívesebben a fejét verte volna a falba minden egyes alkalommal, ahányszor Kalmár Péter az eszébe jutott, hátha így könnyebben elfelejti, de aztán rá kellett jönnie, hogy a részleges emlékezetkiesés sem oldaná meg a problémáját, ezért inkább a munkájába temetkezett. Hosszú hónapok után visszatért dolgozni, szabadidejében pedig a gyermekeivel foglalkozott, akik nagyon nehezen viselték, hogy nem játszhatnak a Kalmár-gyerekekkel, de valahányszor rákérdeztek anyjuknál, hogy mikor mennek már el végre Eszterhez és Zolihoz, Gina mindig csak azt mondta, holnap. A dolgok egészen odáig fajultak, hogy Zsolti, mikor nagyon nem bírt már magával, rákérdezett, hogy most már elmennek-e végre játszani egy jót. A nı mindig elmosolyodott, valahányszor visszaemlékezett erre a beszélgetésre. Megjelent elıtte kisfia kedves arca, és hallotta, ahogy komolyan felteszi a kérdést. - Ma már elmegyünk játszani Zoliékhoz? - Nem, kincsem - válaszolta Gina gyorsan. - De azt mondtad, holnap. - Úgy van, holnap. - De ma már holnap van. - Nem, ma még ma van. Holnap lesz holnap – vágta rá a nı, és figyelte, ahogyan kisfia elgondolkodik a hallottakon, majd mosolyra szalad a szája, és eltőnik a szobájában. Ennek már lassan egy hete, azóta Zsolti nem kereste meg ezzel a kérdéssel, pedig egészen biztosan hiányzott neki a két kis barátja. Fıleg Eszter, akivel különleges barátság alakult ki köztük. Ginának néha az volt az érzése, a kislány jobban hallgat Zsoltira, mint a saját szüleire. Tény és való, hogy Eszter elég önfejő gyermek volt, és Gina számára egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ezt a tulajdonságát az apjától örökölte. Na, tessék… Már megint Péternél lyukadt ki. Valami különös oknál fogva a gondolatai tesznek egy cirkalmas kört, de végül mindig visszatérnek oda, ahonnan kiindultak, Kalmár Péterhez. 130
Mary Silver
Húsz év múlva
Alattomos dolog ez az egész, akár egy járvány. Akkor támad, amikor senki nem számít rá – gondolta a nı, és hátradılt, hogy élvezze a csendet, amíg a gyerekek haza nem érnek az iskolából. Odakint melegen tőzött a májusi nap, és a madarak hangosan és boldogan csicseregtek az ablak alatt. Akár a nyugalom szigete is lehetne, ha végre sikerülne úgy eltöltenie negyed órát, hogy egyszer sem jön elı emlékeibıl Péter arca, barátságos mosolya, égszínkék tekintete… Két hét ide vagy oda, ez sem segít – pattant fel Gina a kanapéról olyan hirtelen, mintha bogár csípte volna meg, és úgy döntött, valami hasznos dolog után néz, így hát nekilátott a reggeli edények elmosásának. Már éppen belemerült volna a tevékenységbe, mikor odakintrıl csengetés hallatszott. Nem emlékezett, hogy bárkit is várt volna ma. Vagy lehet, hogy csak elfelejtette? Mostanság olyan feledékeny. Kíváncsian lépett a bejárati ajtóhoz, és kis híján hívatlan látogatója orrára is csapta meglepetésében, mikor meglátta, hogy ki az. Kalmár Péterre számított a legkevésbé, és mi tagadás, igen csak rosszul érintette ez a váratlan látogatás. Talán még bele is sápadt a férfi látványába, ám úgy tőnt, Péter ebbıl mit sem észlelt, csak kedvesen elmosolyodott, elnézést kért a hívatlan látogatásért, de úgy döntött maga jön el hozzá megnézni, hogy minden rendben van-e. - Igen, köszönöm – válaszolta Gina, és gondosan került a férfi kék szemeinek kutató pillantását. Nyilván ı is furcsállta a dolgot, ám, ha így is volt, azt nem mondta ki. Egyetlen jele lehetett csupán mindennek, az alig egy pillanatra összehúzott szemöldök. - Két hete nem hallottunk magáról semmit – folytatta Péter. – Valami gond van? - Nem, minden rendben, csak sok volt a dolgom. - Egyik pillanatról a másikra tőnt el. Aggódtunk magáért. Aggódtak? – kapta fel a fejét a nı, és legyızte magában a kényszert, hogy megkérdezze a férfitól, vajon ı is aggódott-e, vagy ez az udvarias többes szám csak Zsuzsannát jelöli. - De jól van, ugye? – pillantott rá a férfi, és Ginának megint csak el kellett kapnia róla a tekintetét, mert úgy érezte, komolyan fenyegeti az a veszély, hogy egyszer csak belevész az égszínkék szempárba, és mindent bevall Péternek. - Jól vagyok. - Ezt örömmel hallom. Tudok esetleg valamiben segíteni? – nézett el a nı feje felett Kalmár a konyha irányába. – Csöpögı csap, életveszélyes villanyvezeték? - Nincs semmi, köszönöm. Péter ugyan furcsállta a rövid, tımondatokban adott válaszokat, mégsem firtatta az okát. Meggyızıdött arról, hogy Gina és a gyerekek is jól vannak, lényegében ezért jött, hát akkor ı 131
Mary Silver
Húsz év múlva
most menne is, nem tartaná fel tovább a nıt. Ha bármire szüksége van, szóljon nyugodtan, és ha van egy kis ideje, látogassa meg ıket. Ennyi. Gina elérte a célját, és sikerült rövid idın belül megszabadulnia a férfitól. De vajon tényleg ezt akarta? Most megint egyedül maradt… - Hogy az ördög vinne el, Kalmár Péter! Minek kell neked olyan átkozottul figyelmesnek lenned? – vágta magát hanyatt a kanapén ismét. Ha Péter nem jön ide, most nem érezné magát ilyen pocsékul, és nem kéne folyton szembesülnie azzal a tudattal, hogy mennyire kedveli ıt. Átkozott lelkiismeret furdalás! Még hogy látogassa meg ıket… hát hogyne! Majd szépen elbeszélgetnek Zsuzsannával, elvégre most már eggyel több közös témájuk van. Biztosan nagyon örülne a nı, ha elárulná neki, hogy van egy új férfi az életében, aki mostanság minden gondolatát kitölti, és az bizony az ı férje. Jaj, édes Istenem, segíts! – húzta az egyik díszpárnát a fejére elkeseredetten. András alig halt meg fél éve, ı pedig mit tesz? Beleszeret a legjobb barátjába. Ideje lenne, hogy valaki végre jó erısen megrángassa a vállnál fogva, hogy egy kicsit észhez térjen.
Péter érezte, ahogyan orrát csiklandozzák a kora reggeli nap sugarai, és kissé csalódottan vette tudomásul, hogy megint túl korán jött el a reggel. Igaz, ami igaz, rég nem aludt ilyen jól. Ijesztıen nyugodt éjszakája volt, és szinte biztos volt benne, hogy úgy ébredt fel, ahogyan este lefeküdt, és egész éjjel meg sem mozdult. Oldalra pillantott, hogy vajon Zsuzsanna még alszik-e, ám a látványtól minden álom kiszállt a szemébıl, és rémülten ugrott ki az ágyból. Felesége halálsápadtan, verejtékezve feküdt mellette, és erısen markolta a lepedı szélét. Barna szemei óriási fájdalomtól tanúskodtak, és Péter hallotta, ahogyan szaggatottan vesz a levegıt. - Mi történt? Rosszul vagy? – kérdezte a férfi ijedten, ám pontosan tudta, hogy teljesen felesleges volt a kérdés, hiszen a vak is láthatja, hogy Zsuzsanna nem puszta jókedvébıl szorongatja a lepedı sarkát. - Eléggé – zihálta a nı. - A baba? - Nem. Péter tekintete találkozott a feleségével. Mindkettejük szemében ugyanaz a különös fény csillant meg: a félelem. Kalmár gyorsan magára kapta a ruháját, és lerohant a sarkon lévı telefonfülkéhez. Remegı kézzel tárcsázta az orvos számát, és magában azért rimánkodott, hogy még ne legyen késı. A doktor még idıben érjen ki, és ne legyen semmi komoly baj!
132
Mary Silver
Húsz év múlva
Amint visszaért, visszatessékelte a nem rég ébredı, és mit sem sejtı gyerekeket a szobájukba, ı pedig el sem mozdult Zsuzsanna mellıl. A kezét fogta, és az arcát simogatta egészen addig, míg az orvos meg nem érkezett. Akkor aztán már neki sem volt keresni valója a hálóban, idegesen járkált fel-alá az elıszobában, ki tudja, hányszor ért el a lakás egyik végébıl a másikba, mire végre kinyílt az ajtó, Kalmárt pedig csak a jól neveltsége tartotta vissza attól, hogy rá ne rontson az orvosra, és ne követeljen azonnal információkat Zsuzsanna állapotáról. De erre nem is volt szükség. A doktor magától kezdett beszélni. - A szíve. De már jobban van. Nagyon nagy butaságot csinált a felesége – pillantott szemüvege mögül a sápadt Kalmárra. – Nem szedte be a gyógyszereit. - Micsoda? - Azt mondja, a kicsi miatt. Félt, hogy esetleg a sok gyógyszer kárt tesz a kisbabában. - És most… - Most egyelıre minden rendben. Beadtam neki egy kis erısítıt, de nagyon kérem, ezentúl Ön adagolja majd a felesége orvosságát. - De mégis, mi volt ez? Olyan volt, mintha… - Nem infarktus – nyugtatta meg a doktor a férfit, akinek arcán tisztán látszottak a megkönnyebbültség jelei. Kemény vonásai ellágyultak, és fáradtan vetette hátát a hideg falnak. – Csak a gyógyszerhiány éreztette a hatását. A szervezete jelzett. - Nagyon szépen köszönöm, doktor úr! – sóhajtott fel hálásan Kalmár. Nagyon közel járt hozzá, hogy a megkönnyebbültségtıl könnyekben törjön ki, pedig ez nem volt rá jellemzı. Folyamatosan az orvos szavai jártak a fejében, még akkor is, mikor már a gyerekeknek készítette a reggelit. İk nagyon hálás közönség. Pontosan tudták, hogy apjuk mikor van rossz hangulatban, és nem követeltek rajta semmi különleges reggelit. Megelégedtek az egyszerő vajas kenyérrel is, csak végre lássák az apjukon, hogy nincs komoly baj, édesanyjuk jól van. - Alszik – válaszolta Kalmár, amikor Zoli rákérdezett Zsuzsanna hollétére. Úgy tőnt, a gyerekek meg is elégedtek ennyi magyarázattal, mert többet nem kérdeztek. Az, hogy az anyjuk alszik, az ı titkos nyelvükön annyit tett, nincs jól, de nem sokára kijön és játszik majd velük.
Ez azonban nem történt meg. A gyerekek aznap hiába várták Zsuzsannát, mert
Zsuzsanna nem jött. Sıt, egy idı után azon vették észre magukat, hogy apjuk is eltőnt. De hát az imént itt volt, bevitt egy tálcán ételt az anyunak. Hát akkor most hová tőnt? Péter némán figyelte, ahogy felesége erıtlenül neki lát az ebédjének. Figyelte a sápadt kezeket, a vékony ujjakat, ahogyan azok az evıeszközre fonódtak. A nı nem engedte neki, hogy segítsen.
133
Mary Silver
Húsz év múlva
- Mérges vagy? – kérdezte halkan Zsuzsanna, és bőnbánóan felpillantott férjére, aki megrázta a fejét, hogy nem. – De hiszen nem is szólsz hozzám. - Nem vagyok mérges – válaszolta szőkszavúan a férfi, és közel egy kerek percig bírta a némaságot, ám akkor minden, az elmúlt hónapokban felgyülemlett feszültsége elıtört, akár a forró láva a szunnyadó vulkán belsejébıl, alaposan rácáfolva az iménti kijelentésére, mi szerint egyáltalán nem érez semmi féle haragot, vagy dühöt. – Hogy tehetted? Hogy jutott ilyen ostobaság az eszedbe? Mért nem vetted be azt a rohadt gyógyszert?! - Mert féltem, hogy azzal ártok a kicsinek – válaszolta döbbenten az asszony. - Ezért inkább megölöd magad, teljesen világos. - Ne gúnyolódj! - Van neked arról bármi, akár a leghalványabb fogalmad is, hogy min mentem keresztül az elmúlt órákban? Az, amitıl egész idáig rettegtem, kis híján valóra vált, és te csak annyit mondasz, hogy ne gúnyolódjak? Nem lehetsz ilyen buta, az Istenért! – fakadt ki Péter elkeseredetten. – Szerinted az orvos engedte volna, hogy szedd a gyógyszert, ha az ártana neked vagy a babának? - Igazad van, hibáztam, de… - Nincs de. Hogy az ördög vinné el, azt hittem elveszítelek. Hogy meghalsz, mielıtt még jönne a segítség! Áruld el nekem, miért nem kelltettél fel, amikor érezted, hogy nem vagy jól? - Annyira fáradt voltál elızı este… - Nem hiszem el – rázta meg a fejét a férfi értetlenül. Zsuzsanna valóban nem akarta felébreszteni, amikor kis híján meghalt, csak azért, mert ı álmos volt? Ez olyan komikus, hogy ilyen már nincs is. Nem létezik! – Soha nem bocsájtottam volna meg magamnak, ha elveszítelek. Így is együtt kell élnem nap, mint nap azzal a szörnyő érzéssel, hogy én okozom a halálod, hát miért tetézed még ezzel is?! Zsuzsanna tehetetlenül figyelte, ahogyan férje leroskad az ágy szélére, és tenyerébe temeti az arcát. Sírt. Eddig mindössze egyetlen egyszer látta sírni Pétert; pár hónappal ezelıtt, amikor egy kisfiú az ı, és András karjai közt lelte halálát a Kossuth téri mészárlásban, ám mégis, ez most teljesen más volt. Zsuzsanna most értette csak meg igazán, min megy keresztül a férje. Amíg ı a betegségével, addig Kalmár a lelkiismeretével vívott állandó harcot nap, mint nap, és nem tudta eldönteni, hogy melyikük háborúja a pusztítóbb, de nem hagyhatja, hogy Péter tönkre tegye magát. Még mielıtt bármit is mondhatott volna, a férfi hirtelen felemelte a fejét, letörölte könnyeit, és esdeklın nézett rá. - Bocsáss meg! Bocsáss meg, hogy kiabáltam veled, nem akartam, én csak… 134
Mary Silver
Húsz év múlva
- Nem Péter, ne szabadkozz! Ha valaki hibázott, az én vagyok. Fogalmam sem volt róla, hogy így érzel, hogy ekkora fájdalmat okozok neked. Ostoba voltam. Meg tudsz nekem bocsájtani? - Neked bármikor – mosolyodott el a férfi, és odafeküdt felesége felé. Finoman átölelte, és gyengéden megsimogatta a hasát. - Szeretném, ha magadnak is megbocsájtanál végre. Ígérd meg, kérlek, hogy többé nem hibáztatod magad azért, ami történt. Olyan kevés idınk van hátra együtt, ne töltsük veszekedéssel. Szükségem van rád, Péter. Sokkal jobban, mint eddig bármikor. - Én pedig itt leszek, amikor csak akarod. Nem csak most, mindig.
Gina, a maga saját kis világában nem értesülhetett arról, hogy mi történt Kalmáréknál, tekintve, hogy a férfi utolsó látogatása óta már több nap is eltelt, ı pedig még mindig nem merészkedett Zsuzsanna közelébe. Folyton az motoszkált a fejében, hogy ha elmenne hozzájuk, egészen biztosan leleplezné magát a nı elıtt, és akkor azok után hogy nézne a szemébe. Miért pont vele történik mindez? Miért olyan szerencsétlen ı, hogy éppen Kalmár Péterbe szeret bele? Ha nem Zsuzsanna lenne a felesége, akkor is szégyellné magát amiatt, hogy egy nıs férfin akadt meg a tekintete, de így csak még jobban megnehezíti a dolgokat. Két napig bírta otthon, a harmadik nap délutánján felkerekedett, és Zsuzsannáéknál kötött ki. Győlölte magát, amiért ilyen gyenge, és nem képes uralkodni az érzésein, de annak a lehetısége, hogy újra láthatja Pétert, minden más épesző gondolatot kiőzött az elméjébıl. Talán éppen ezért, képtelen volt elrejteni csalódottságát, mikor a férfit nem találta otthon, csak az ágyban fekvı Zsuzsanna köszöntötte ıt kedvesen. Sıt, még szabadkozásba is kezdett, hogy nem tud felkelni hozzá, és illı módon fogadni, de már csak alig két hete van hátra a szülésig, és lassan már az is kimeríti, ha ennie kell. Gina háborgó lelkének ez a kijelentés nem jelentett gyógyírt. Éppen ellenkezıleg. Az a szörnyő, mardosó érzés a lelkében ismét támadásba lendült: hát ki ı, hogy beleszeressen Zsuzsanna férjébe? Annak a nınek a házastársába, akinek talán már csak hetei vannak hátra? Vitay Georgina, nagyon komoly bajban vagy. Gina még hallotta, ahogyan Zsuzsanna kedvesen beszél hozzá, teljesen hétköznapi dolgokról. Pedig, ha csak kicsit jobban odafigyelt volna, másként látta volna a történeteket, de erre csak sokkal késıbb jött rá. İ azonban saját gondolataiba merülve próbált túllendülni ezen a kínos társalgáson, és szinte percenként pillantott az órára, hogy vajon még mennyi idı van Péter érkezéséig.
135
Mary Silver
Húsz év múlva
Nem kellett nagyon sokáig várnia, mert alig fél óra elteltével fordult a kulcsa bejárati ajtóban, és az elıszoba felıl vidám csacsogás hallatszott. Péter megérkezett a gyerekekkel. Gina szeme egy pillanatra felcsillant, és alig tudta leplezni örömét, mikor meghallotta a férfi kellemesen simogató hangját odakintrıl. Csak remélni merte, hogy Zsuzsanna nem veszi észre rajta a hirtelen változást, amit férje érkezése okozott. A gyerekek jókedvően szaladtak be az anyjukhoz, és boldogan üdvözölték Ginát is, aki kedvesen elcsevegett velük, de a szeme sarkából folyton azt leste, mikor jelenik meg végre Kalmár Péter arca az ajtóban. Az az arc, ami mostanában kísérti, és amit képtelen kiverni a fejébıl. Mintha valaki, egy álnok kis szobrász az éj leple belevéste volna a férfi vonásait szívének és elméjének egyik rejtett zugába. İ pedig nem tudta, és nem is akarta kitörölni onnan. Péter igen csak meglepıdött, amikor látta, hogy vendégük van, ám épp oly’ kedélyesen köszöntötte ıt, mintha számítottak volna a jöttére. A nı halvány, kissé szomorú mosollyal az arcán figyelte, ahogyan a férfi feleségéhez lép, és egy csókkal üdvözli, de próbálta leplezni azt a fájdalmat, amit a sok apró tőszúrás okozott a szíve környékén. - Gyerekek, menjetek szépen a szobátokba, és hagyjátok beszélgetni Gina nénit és édesanyátokat! – szólalt meg Péter ellentmondást nem tőrı hangon, de Zsuzsanna megsimogatta a hozzá bújó gyerekek szıke fejét, és csendesen, mégis valami rejtett határozottsággal a hangjában kérte a férjét, hogy maradjanak vele még egy kicsit. Kalmár némán bólintott, és felajánlotta Ginának, hogy fız egy kávét, azzal el is tőnt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Péternek most a legkevésbé sem volt kedve semmilyen vendég fogadáshoz. Ginához pedig most különösen nem volt hangulata. Szórakozottan rakta össze a kávéfızıt, és pakolta bele a kávét, mikor a nı megjelent a konyhaajtóban és felajánlotta a segítségét. - Köszönöm, de boldogulok egyedül is – válaszolta Kalmár halványan mosolyogva, és felette a kávét a tőzhelyre, majd csészéket vett elı a szekrénybıl, ám mindvégig magán érezte Gina figyelı tekintetét. Kissé zavarban is volt, de ezt sikerült úgy leküzdenie, hogy minden figyelmét az immáron kész, és illatozó kávé felé fordította. - Egyre jobban boldogul a konyhában – jegyezte meg a nı, és látta, ahogy Péter még egy csészét levesz a polcról, majd feltesz egy kis adag vizet forrni. - Nem árt, ha beletanulok – válaszolta Péter némi keserőséggel a hangjában, majd a forró vízbe teafüvet kevert, és beízesítette. – Ez Zsuzsannáé. - Beviszem neki. 136
Mary Silver
Húsz év múlva
- Inkább én, ha nem gond. Ön ma itt vendég, menjen csak – intett a férfi fejével a szoba irányába, és Gina, ha némileg vonakodva is, de szót fogadott. Akárcsak diákkorában. Diákkorában… Fegyelmezetten ülte végig a délutánt, hallgatta a semmit mondó beszélgetéseket, és csak akkor derült fel az arca kissé, amikor Zsuzsanna a gyerekekrıl kérdezte. Róluk mindig szívesen mesélt bárkinek, bármikor, és ez volt az egyetlen téma, ami képes volt előzni a bánatát. Távoztában, mikor Péter kikísérte, még felé fordult, és nem is figyelt arra, mit mond, csak kicsúsztak a száján a dolgok, mielıtt, végiggondolta volna, hogy mit tesz. - Restellem, hogy megint segítségért kell fordulnom Önhöz, de azt hiszem, ügyetlen voltam, és nem figyelmeztettem a gyerekeimet, hogy a polc nem arra való, hogy az ember belekapaszkodjon, és hintázzon rajta. - Leszakadt? – kérdezte a férfi. - Le – válaszolta szemlesütve Gina, és csak akkor jutott el a tudatáig, mit tett, mikor Kalmár már megígérte neki, hogy holnap átmegy, és felfúrja a makacs bútordarabot. Legszívesebben visszaforgatta volna az idıt, és kétszer a szájára vert volna, mielıtt újra kinyitja a férfi közelében. Hogy lehetett ilyen buta? Úgy viselkedik, mint egy szerelmes kamasz. Mindenféle látszat indokokkal hívja el magához Pétert. Hát milyen ember ı? Mégis, mi a fene ütött belé? Azonban, ha az ember egyszer rákap valamire, igen nehéz eltávolodni tıle, így volt ez az ı esetében is. Olyan kritikus szemmel járta be a lakást, hogy szinte mindig talált valami hibát, ami azonnali kijavításra szorult, és természetesen nem más szakszerő kezét igényelték ezek a mőveletek, mint Kalmár Péterét. A férfi majdnem minden délutánt Ginánál töltött, még ha nem is önszántából tette mindezt. Zsuzsanna folyton azzal nyüstölte, hogy a nınek szüksége van segítségre, és Péter András barátja volt, fordított helyzetben ı is megtetette volna. Kalmárt ugyan ezzel nem gyızte meg, fıleg, hogy Zsuzsannának már csak egy hete volt hátra a szülésig. Hát olyan nagy kérés, hogy azt a kis idıt vele tölthesse? Azonban mégis megtette, amit Zsuzsanna kért, és szinte minden délutánt Gina aprócseprı dolgainak javításával töltött. Ma éppen a konyhai vízvezeték javítása volt soron. Péternek csak a lába látszott ki, és semmi egyéb hangot nem hallatott, csak kopácsolást. Teljes figyelmével az eldugult vezeték problémájára összpontosított, így azt sem vehette észre, hogy pár méterrel odébb Gina milyen áhítattal adózik ennek a tevékenységének. Alig félórával késıbb Péter kimászott a mosogató alól, és megnyitotta a csapot, hogy vajon sikerült-e elhárítania a problémát. Vidám mosollyal konstatálta, hogy igen, a nı pedig kedvesen megköszönte. 137
Mary Silver
Húsz év múlva
- Nagyon sajnálom, hogy megint el kellett ráncigálnom Zsuzsanna mellıl – szabadkozott Gina, és átnyújtott egy törölközıt a férfinak, hogy az megszárítsa vizes kezét. Péter rá sem nézett, zavartan kapta el pillantását a nırıl, és feltőnıen került vele minden érintkezést. – Hogy vannak a gyerekek? - Köszönöm, jól – válaszolta hideg hangon a férfi, és visszaadta a nınek a törölközıt. - És Zsuzsanna? - İ is – érkezett az újabb megfontolt válasz, de a férfi még mindig nem nézett rá. – Nagyon szeretem ıt, Gina – pillantott hirtelen felé, és a nı úgy érezte, egy pillanatra még a szíve is kihagyott egy ütemet. Péter tudta. De mióta? Talán a kezdetektıl, vagy csak most vált számára világossá, hogyan érez iránta? Ezer és ezer gondolat cikázott át egyszerre a fején, és csak a férfi kellemes hangja tudta kizökkenteni ıt abból, hogy hozzon egy ásót, és menten elássa magát ott, ahol van. - Ha lehet, legközelebb csak akkor hívjon, ha komoly a baj. - Én… - Amit maga érez, Gina, az nem több puszta hálánál – lépett az ajtóhoz Péter, és mielıtt távozott volna, ismét felé fordult. – Kérem, ha van egy kis ideje, látogassa meg Zsuzsannát. Hiányzik neki a társaság. Én nem leszek otthon, amikor érkezik – azzal fogta magát, és elhagyta a lakást. Ginának hosszú órákba telt, mire feldolgozta azt a rengeteg információt, amit az imént Pétertıl kapott. Csak ült, és meredten bámult maga elé. Nem lehet, ez egyszerően lehetetlen… Képtelenség. Pedig annyira vigyázott… De nyilván a férfinak is feltőnt, hogy csak mindenféle látszat dolgok miatt hívja el… Jaj, Gina, miért nem tudsz a józan eszedre hallgatni? És ha Zsuzsanna is tudja? – gondolta hirtelen. – Nem, az lehetetlen. Zsuzsanna túl jószívő, talán nem vette észre. Képtelen hinni bárki becstelenségében, akit szeret. Mit szólna hozzá, ha kiderülne, hogy Gina, akit annyi éven át féltett, óvott és támogatott, beleszeretett a férjébe, és orvul kijátszotta ıt, hogy minél több idıt tölthessen a férfi társaságában. Nem, Zsuzsanna ezt soha nem tudhatja meg. Neki azonban minden egyes nap szembe kell néznie majd a lelkiismeret furdalással, ami mindannyiszor kínozni fogja, valahányszor Zsuzsanna gyengéden ránéz, vagy éppen eszébe jutnak a közös pillanataik. A nı nem tudja. Egészen biztosan, fogalma sincs arról, hogy ı hogyan érez a férje iránt. Errıl azonban csak egyféleképpen gyızıdhet meg. Ha már egyszer Kalmár azt kérte, hogy látogassa meg a feleségét, akkor szót fogad. Ezt az egy kötelességét még teljesíti, aztán fogja a gyerekeit, és egy idıre eltőnik a városból. 138
Mary Silver
Húsz év múlva
Zsuzsanna, mint a legtöbb minden órás asszony, készen állt arra, hogy bármikor jöhet a baba, és próbálta elhessegetni magától azt a groteszk, és kissé giccsbe hajló érzést, hogy az ı élete végével, mégis egy új élet kezdıdik. Tudta, ha elmerül az önsajnálatban, akkor azzal egyáltalán nem könnyíti meg sem a saját, sem pedig a férje helyzetét, így aztán örömmel vette, amikor egyik délután Gina beállított hozzá a gyerekekkel. Legalább egy kicsit eltereli a figyelmét a gondjairól. Együtt figyelték, ahogyan a kicsik gondtalanul játszanak mellettük, és Zsuzsanna szíve egy pillanatra összeszorult a gondolatra, hogy talán most látja utoljára ilyen boldognak a gyermekeit. És Péter... Istenem, Péter! De jó lenne tudni, hogy a férje biztonságban, hogy lesz valaki, aki majd vigyáz rá! Zsuzsanna kiöntötte a szívét Ginának is, aki türelmesen végighallgatta ıt, de az nem szólt egy szót sem. Helyette a saját lelkiismeretével küzdött. Tudta, hogy nehéz lesz, de azt nem hitte volna, hogy ennyire. Minden egyes alaklommal, amikor a nı kedvesen rámosolygott, vagy gyengéd mozdulatot tett irányába, neki le kellett gyıznie magában a vágyat, hogy felkiáltson: Ne légy olyan kedves! Ne törıdj velem! Nem vagyok érdemes a szeretetedre! - Kérhetnék egy szívességet, Gina? – szólalt meg hirtelen Zsuzsanna, és mikor látta, hogy a fiatalasszony csak rá figyel, így hát folytatta. – Kérlek, vigyázz Péterre! Gina meglepetten pillantott Zsuzsannára, és döbbenete nyilván kiülhetett az arcára, mert egykori nevelıje kedvesen elmosolyodott. - Tudom, hogy érzel iránta. Az elsı pillanattól fogva láttam a szemedben azt a különös csillogást, ami minden szerelmes nı szemében megjelenik, ha a szeretett a férfi a közelben van. Nem, Gina - rázta meg a fejét halványan Zsuzsanna, - nem haragszom. Éppen ellenkezıleg, szeretnélek megkérni arra, hogyha én már nem leszek, gondoskodj a férjemrıl és a gyermekeimrıl. İk még kicsik, szükségük van egy anyára, aki segíti és szereti ıket, Péternek pedig szüksége van valakire, aki megérti és szereti. Senki sem tudna rájuk úgy vigyázni, mint te, hiszen ugyanúgy szereted ıket, ahogyan én. Gina riadtan pillantott a nıre. Úgy érezte, talán a szíve is megállt egy pillanatra. Mintha egy hatalmas szikla lett volna a mellében. Zsuzsanna tudta hát, a kezdetek kezdetétıl tudta. Talán éppen ı volt az, aki így irányította a dolgokat? İ küldte hozzá állandóan Pétert, és Gina még azt hitte, fogalma sincs semmirıl. Legszívesebben elsírta volna magát, de képtelen volt. Olyan volt, mintha valami fojtogatta volna a torkát, de egyetlen könnycsepp nem sok, annyi sem hagyta el a szemeit. Nem tudott szégyenkezni sem, amiért leleplezıdött a titka, csak mélységes lelkiismeret furdalást érzett, hogy azt hitte, Zsuzsanna olyan együgyő, hogy nem vette észre azt, ami olyan nyilvánvaló, és amit talán már mindenki más észrevett rajta kívül. 139
Mary Silver
Húsz év múlva
- Megígéred, hogy vigyázol rájuk? – hallotta meg ismét a nı hangját, ı pedig egy pillanatra lehunyta a szemét, és alig láthatóan bólintott. Gina alig várta, hogy hazaérjen. A kín és fájdalom, ami a szívét feszítette azonban nem akart szőnni, úgy érezte, megfullad. Kezdeti elhatározása, ami arra irányult, hogy eltőnjön a fıvárosból, egyre valóságosabbá vált. Két nappal késıbb, szinte elmenekült Pestrıl a gyerekekkel, hogy felejtsen, és hogy minél távolabb kerüljön Pétertıl. Alig pár óra múlva pedig, valami ismeretlen okból kifolyólag már Árkodon egyenesen Horn Mici háza felé tartott Zsoltival és Zsófival. Ha valaki, hát ı egészen biztosan tud segíteni. El kell felejtenie Pétert mihamarabb, és ha ennek az az ára, hogy felfedje a titkát az asszony elıtt, akkor megteszi, csak jusson már túl ezen az egészen. Az nem állapot, hogy folyton Péteren jár az esze… El kell felejtenie. Örökre.
Zsuzsanna próbált minél mélyebbeket lélegezni, hogy elnyomja a hirtelen erıvel beléhasító görcsös fájdalmakat, ám nem járt sikerrel. Csak azzal nyugtatta magát, hogy Péter hamarosan hazatér a gyerekkel. - Édes Istenem! – kiáltott fel fojtott hangon, és erısen megmarkolta az ágynemő szélét. Nem emlékezett, hogy akármelyik szülése során átélt volna ilyen fájdalmat. Valami nincsen rendben, és ezt ı is tudta. Nem, nem csak vele, vagy a szívével, a babával sem. Nem veszítheti el, nem lehet. Abba Péter egészen biztosan belehalna. Hogy a fene esne beléd, Kalmár Péter, merre jársz már? Még valahonnan nagyon távolról hallotta, ahogyan valaki a nevén szólítja, és két erıs kéz felkapja, de a fájdalom annyira eltompította az érzékeit, hogy képtelen volt felmérni, mi a valóság, és mi a képzelgés. De ha képzelıdik, akkor is csodás, mert Péter arcát látta maga elıtt. Azt a katonás arcélet, és azokat az égszínkék szemeket, amik úgy néztek rá, mint még soha senkire. De most miért sír? Nincs baj – mondta, de egy hang nem sok, annyi sem jött ki a torkán. Szerette volna megszorítani a férfi kezét, hogy megnyugtassa; minden rendben lesz, de képtelen volt felemelni a karját. Aztán Péter egyszer csak eltőnt mellıle, ı pedig legszívesebben ordított volna, hogy adják vissza a férjét. Szüksége van rá, szereti… csak ı tud rajta segíteni. Nem veszítheti el, nem lehet, nem szabad. Érezte, ahogyan egy könnycsepp végigszalad az arcán, és érezte az újonnan belé hasító görcsös fájdalmat is. Ez volt az utolsó emléke, aztán minden elsötétült elıtte.
140
Mary Silver
Húsz év múlva
Gina Horn Mici mellett ücsörgött a kanapén, és figyelmesen hallgatta az asszony aznapi beszámolóját a nıegyleti eseményekrıl. Hálás volt neki, hogy próbálja elterelni a figyelmét Péterrıl, ám ez koránt sem bizonyult elégnek. Hiába mesélte el a történetét tövirıl hegyire Micikének, az nem mutatott semmi ellenségeskedést, helyette viszont sokkal több megértést. Azonban egyet értett vele abban, hogy mihamarabb el kell felejtenie a férfit. Nem csak azért, mert nıs ember, hanem azért is, mert Péter maga mondta, még ha a maga kitekert, furcsa módján is, hogy az ı szívében nincsen hely más nınek, csakis Zsuzsannának. Gina pedig magát kímélné meg a bánattól, és a fájdalomtól, ha végre kiveri a fejébıl Kalmár Pétert. Horn Mici éppen egy igencsak érdekfeszítı résznél tartott a pletykák sorában, mikor vidáman csivitelı hangját megzavarta a bejárati ajtó hangos csengıje. Gina pedig már ugrott is, hogy lássa, ki a hívatlan látogatójuk. A postás volt. Ginának hozott táviratot. Horn Mici egy lépéssel mellette termett, és érdeklıdön figyelte, a fiatal nı mozdulatait. - Péter küldte – csillant fel Gina szeme boldogan, és érezte, ahogyan keze remegni kezd az izgalomtól. Vajon miért ír neki a férfi? Mit akarhat? Szemei szinte falták a sorokat, de mire az alig pár mondatos üzenet végére ért, arca elsápadt, lábai elgyengültek, és szinte megszőnt körülötte a világ. Mici kikapta a kezébıl a táviratot, hogy lássa, mi rázta meg ennyire Ginát, és hangosan felolvasta az üzenetet. - Kedves Gina! Zsuzsannánál tegnap megindult a szülés. Kalmár Péter - Oda kell mennem – suttogta maga elé Gina elhőlve a szavakat, és már rohant volna az emeletre, hogy összeszedje a holmiját, ha az asszony meg nem ragadja a karjánál fogva, és finoman vissza nem tartja. - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. - Dehogynem, hiszen hallotta. Szüksége van rám. - Kislányom, az üzenet mindössze egy egyszerő tényközlés. Semmi egyéb nincsen benne, csak, hogy Zsuzsanna tegnap életet adott a gyermekének, sıt, még az sem. A megszólítás Kedves Gina, az aláírás pedig egyszerően Kalmár Péter – Mici látta, hogy a fiatal nı végre megértette, mit akar közölni. Semmi szükség rád ott, gyermekem. És Péter nem hívott téged, csupán közölte a tényeket. - Zsuzsanna miatt muszáj odamennem. Tartozom neki ennyivel. Ígéretet tettem neki – lehelte a szavakat erıtlenül Gina, majd kérdın Micire pillantott, aki bólintott, és gondterhelten nézett vissza rá. Szegény Zsuzsanna…
141
Mary Silver
Húsz év múlva
Alig pár órával késıbb már Pesten voltak, ám Pétert nem találták otthon. A szomszédok sem tudtak róluk semmit, csak annyit, hogy a fiatalasszonyt kórházba kellett vinni, mert szegény már nagyon a vége felé járt, de nem juthattak messzire, talán csak a Honvédig. Mici és Gina a így gyerekekkel arra felé vette az irányt. Beléptek a hatalmas épületbe, és azt sem tudták merre mennek, csak loholtak Gina után, akit a szíve folyamatosan egy irányba húzott. Alig értek fel a harmadik emeletre, a hosszú folyosó legvégén megpillantottak egy magas, szomorú alakot, aki hátát a falnak vetve, mellette két türelmesen ülı kisgyermekkel, egyedül volt az egész folyosón. Gina megtorpant, Péter pedig egyenesen rápillantott és lassan megindult feléje, hogy aztán alig pár lépés távolságra megálljanak egymástól. - Kislány lett – suttogta szomorúan Kalmár, és látszott, hogy komoly erıfeszítésébe telik, hogy visszanyelje könnyeit. – Egészséges, és gyönyörő… - És Zsuzsanna? Gina látta, hogy a férfi szemében kihunyt még az a kevés ragyogás is, ami eddig benne volt, és keserően, mereven néz maga elé. - Nagyon rosszul van, Gina. Zsuzsanna haldoklik. Meg fog halni… Péter most elıször mondta ki ezt a szót, és olyan fájdalmasan hasított a tudatába, mintha ezer kés egyszerre hatolt volna a szívébe. A könnyei, amit eddig sikeresen visszatartott, most végleg szabad utat kaptak, és csak azért érezte, hogy két puha kar átöleli, és ringatja, akár egy kisbabát, ı pedig csak sírt és sírt, míg minden könnyét el nem sírta.
142
