OPPONENSI VÉLEMÉNY Brazsil Dávid: „Külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések hatása a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésére” c. doktori (PhD) disszertációjának nyilvános vitára készült változatáról Az opponens abban a szerencsés helyzetben van, hogy ismerhette, sőt, opponálhatta Brazsil Dávid PhD disszertációjának munkahelyi vitára készített változatát. Már akkor – 2011. tavaszán – a disszertációról készített véleményemben azt írtam, hogy „Brazsil Dávid munkahelyi vitára benyújtott disszertációjával az opponenset arról győzte meg, hogy a Jelölt alkalmas és képes önálló tudományos munka végzésére és elért eredményeinek egzakt formába öntésére.” Ilyen „előzmények” után az egyik fő kérdés az, hogy az azóta eltelt két és fél év alatt hogyan sikerült a Jelöltnek a disszertáció végleges változatában érvényre juttatni azokat a véleményeket, javaslatokat, amelyeket az opponensek bírálatukban figyelmébe ajánlottak? Az első észrevétel az, hogy az értekezés témájának időszerűsége és jelentősége mit sem változott a munkahelyi vita óta. A magyar (vagy inkább: a hazai) szőlő-bor ágazat fejlődésének továbbra is meghatározó tényezője maradt az a paradigmaváltás, ami külföldön és itthon is évek óta zajlik, nevezetesen az, hogy a borkínálat erőteljes koncentrálódása a külföldi tőkének egyre növekvő bevonásával valósul(t) meg. A Jelölt ennek a folyamatnak ökonómiai vonatkozásait vizsgálja, két magyar borvidék (Villány, Tokaj) példáján keresztül. Már az elején felteszi a kérdést: „Vajon ez lenne a magyar szőlő-bor ágazat jövője?” (15. o. 2. bek.) A Bevezetés c. fejezetben (14-15. o.) – miután megállapítja, hogy „...egyre nagyobb teret hódítanak azok a pincészetek, amelyeket külső tőkeforrásokból alapítottak” – röviden így határozza meg a doktori értekezés célját: „A doktori értekezésben ezt a paradigmaváltást kívánom vizsgálni és részletesen elemezni azok hatását, két magyar borvidék példáján keresztül, a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésének bemutatása érdekében.” (15. o. 2. bek.) Az eddig leírtakból kiindulva több kérdés is önként kívánja magát: 1. Ismerve a külföldi tőkének az ágazaton belüli magas arányát, szakmailag indokot-e „magyar” szőlő-bor ágazatról beszélni? 2. A 14. oldal 6. bekezdésében a szőlő-bor ágazat kínálati oldalának erőteljes koncentrációjáról ír. A Jelölt szerint mi tartozik bele ebbe a „kínálati oldalba”?
3. Azzal a kérdésével kapcsolatban, hogy „Vajon ez lenne a magyar szőlő-bor ágazat jövője”?, az opponens azt kérdezi: ha nem ez, akkor a Jelölt szerint milyen más út(ak) állhatnának a hazai szőlő-bor ágazat fejlődése előtt? Egy rövid fejezetben, „Problematika” cím alatt foglalja össze a magyar szőlő-bor ágazat második világháború utáni állapotváltozását, felhívva a figyelmet a hazai fejlődés speciális voltára, a rendszerváltásnak és a privatizációnak ebben játszott szerepére. E fejezet végén (16-17. o.) három hipotézist fogalmaz meg, melyeknek az igazolását vagy cáfolatát várja a témával kapcsolatos kutatásaitól, illetve magától a disszertációtól. Az opponensnek nyilatkoznia kell a felhasznált szakirodalom feldolgozásának színvonaláról, ami azért ütközik némi nehézségbe, mert az igen szépszámú és jól válogatott irodalmi forrásanyagok feldolgozása nem a megszokott módon – egy Irodalmi források fejezetben – történik, hanem az egyes fejezetekben „szétszórtan”. Ez alól még a „VII. Kutatási eredmények, következtetések és javaslatok” c. fejezet (155-159. o.) sem kivétel (ld. 155. o.). Az irodalmi hivatkozások azonban korrektek, minden esetben jól kapcsolódnak az adott fejezet témájához, mintegy „előkészítve” és „alátámasztva” azok mondanivalóját. A különböző szerzők véleményének ütköztetése mellett, ahol csak lehetséges, mindenütt hozzáfűzi a saját véleményét, többnyire a témában megjelent publikációira hivatkozva. Ezzel a megoldással sikerült elemző módon, kritikailag feldolgozni a téma irodalmát s egyben bemutatni azokat a már korábban napvilágot látott tudományos eredményeket, amelyek alapul szolgálhattak a Jelölt tudományos kutatásaihoz. A disszertáció megírását szolgáló tudományos vizsgálatokat, illetve azok részletes bemutatását hat nagyobb fejezetben foglalta össze. A „II. A kutatás elméleti háttere és módszertana” c. fejezet (18-55. o.) részben az előzményekről, részben a vizsgálatok anyagáról és módszeréről szól. Ez utóbbiban (30-55. o.) már az elején megfogalmazza a módszertani alapvetés lényegét: „Az ágazat, mint vizsgálatom tárgya, annak fogalom-meghatározását követően arra keresem a választ, hogy e összetett gazdasági halmaz vizsgálatát milyen elvek és módszerek alkalmazásával lehet eredményesen és hatékonyan elvégezni.” (30. o. 1. bek.) Ezeknek az elveknek és módszereknek a bemutatásához számos (főleg külföldi) szerzőnek a munkáját hívja segítségül. Éppen édesapja egyik munkájára is hivatkozva (Brazsil, 2000) tisztázza az ágazat és a vertikum fogalmak közti különbséget, ami azért is fontos, mert éppen a szőlő-bor tipikus példája annak a látszólagos ellentmondásnak, ami e két fogalom esetében gyakran megjelenik. Jól mutatja ezt a következő mondata: „Dolgozatomban az ágazaton, a szőlő-bor vertikumnak termelési (szőlészet és borászat) oldalát értem.” (35. o. 5. bek.) A PhD kutatásai során – ahogyan ezt a 36-37. oldalakon részletesen leírja – a klasszikus megoldást választotta: első lépésben az irodalmi forrásanyagokat gyűjtötte össze és
2
dolgozta fel, majd pedig interjúkat készített több szakmai szervezet képviselőivel. Az így nyert információk összevetése jelentette a kutatás harmadik szakaszát. A primer vizsgálatainak egy jelentős szegmense volt a különböző borvidékeken lefolytatott, irányított interjúk készítése, ahol kiemelt szerepe volt a működő tőkebefektetések részletes feltárásának. Ezt az összetett kutatási folyamatot, annak összefüggés-rendszerét a 3. táblázatban mutatja be. (38. o.) E fejezet végén arra a megállapításra jut, hogy „Egy beruházás megvalósulását, fennmaradását, szakmai sikerét a gazdasági és technológiai faktorokon túl számos szociológiai tényező is befolyásolja. Figyelembe véve, hogy a szőlő-bor ágazatba befektető vállalkozások rurális területeken valósítják meg beruházásukat, annak társadalmi megítélése és elfogadottsága nélkülözhetetlen sikeres működésükhöz.” (53. o. u. bek.) Olyan megállapítás ez, amelynek hazai vonatkozásban is érdemes fokozott figyelmet szentelni. A Jelölt külön fejezetet (III. fejezet) szentel a borpiac nemzetközi és hazai trendjeinek (56-88. o.). Ebben a részben több, összefoglaló táblázatban foglalja össze a világ-, és hazánk szőlőterületének, illetve bortermelésének és –fogyasztásának alakulását. Ebben a részben található az EU borpiaci szabályozásának leírása (63-68. o.). A disszertáció témájának szempontjából lényeges megállapítás, hogy „A világ legnagyobb bortermelője, és egyben első számú exportőre az Európai Unió, melynek borpiaci szabályozása a vizsgálatom tárgyát jelentő borvidékek termelési struktúráját is meghatározza.” (63. o. 1. bek.) A magyarországi szőlő-bor ágazat helyzetének történelmi áttekintésében (68-88. o.) részletesen foglalkozik a különböző történelmi koroknak az ágazat szerepére és megítélésére gyakorolt befolyásával. A rendszerváltás (1990) utáni időszakkal kapcsolatos megállapítása ugyancsak lényeges a téma szempontjából: „Általános az a nézet, hogy Magyarország szőlészeti-borászati átalakulásában vezető szerepet játszanak azok a külföldi vállalkozások, amelyek a rendszerváltozás pillanatában jelentek meg hazánkban.” (79. o. u. bek.) Ettől eltérően ítélik meg a helyzetet Hajdúné és Lakner (2002), akik szerint a működő tőke aránya messze alulmarad az agrárélelmiszeripar átlagától (80. o. 2. bek.). Hasonlóan vélekedik Radóczné és Györe (2006) is, akik a külföldi tőke arányát rendkívül alacsonynak tartják az ágazatban. A Jelölt szerint mi lehet az oka ennek az eltérő megítélésnek és véleménye szerint mi a „valós” helyzet? Nagyon meglepő, hogy a jelentős tőkebeáramlás ellenére a hazai szőlőterület 1989 óta a felére csökkent, amit a Jelölt a „szignifikáns visszaesésnek” tart (81. o. 3. bek.). Hogyan értendő itt a „szignifikancia”? A VI. fejezetben (89-100. o.) egy külföldi (spanyol) borvidéknek a külső tőkeforrásokból létrejött pincészeteit mutatja be a Jelölt. Ezek egyik jellemzőjeként azt jelöli meg, hogy „Saját szőlőterületükről származó szőlőn túl a helyi termelők termelését integrálva biztosítják alapanyag-ellátásukat.” (90. o. u. bek.) Ez a fajta együttműködés mennyire jellemző a hazai szőlő-bor ágazatra és egyáltalán: a spanyol példa mennyire releváns hazai
3
viszonyaink között? Ebből a szempontból talán még érdekesebb az új-zélandi Marlborough-i borvidék példája, hiszen az ottani viszonyok alig hasonlíthatók akár az európai, akár a magyarországi viszonyokhoz. Ennek a fejezetnek talán az egyedüli lényeges üzenete: „...a nagy pincészetek sikeréből miként profitálhatnak a kis családi pincészetek.” (99. o. u. bek.) A Jelölt szerint nálunk miként profitál(hatná)nak? A téma hazai vonatkozásairól az V. és VI. fejezetekben részletes leírás található, ahol a villányi (100-125. o.) és a tokaji (126-154. o.) szőlészeti-borászati befektetések bemutatására kerül sor. Ez az a rész, ahol ténylegesen a disszertáció címében megfogalmazott kérdésről, nevezetesen a „borászati befektetéseknek a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésére gyakorolt hatásáról” van szó. A két bemutatott borvidék közti különbségeket egy-egy „szerkezeti” ábrán (111. és 141. o.) szemlélteti a dolgozat. Lényeges különbség, hogy az egyik helyen (Villány) sem szövetkezetek, sem pedig koordinátorok sincsenek, míg Tokajvidéken két koordinátor is tevékenykedik. A borvidékeken készült interjúkból jól látható, hogy a befektetők motivációi eltérőek voltak, de azért arra nem adnak egyértelmű választ, hogy miért Villány lehetett a „rendszerváltozás győztese”, miután „A privatizációhoz kötődő befektetők számára Villány egy volt a többi borvidék közül...” (117. o. 4. bek.) Mi változott azóta? A névhasználat körüli viták hogyan érintették a Tokaji borvidék, illetve borok megítélését és a tőkebefektetési kedvet? A legjelentősebb két hazai borvidék helyzetének vizsgálatára és ennek alapján történő összehasonlítására kidolgozott metodika alkalmasnak bizonyult a disszertáció elején megfogalmazott célok (hipotézisek) vizsgálatára. Maga az interjú-módszer ugyan nem új keletű, de annak az ágazati sajátosságokra történő adaptálása a Jelölt érdeme. Az összefoglaló táblázatok adataiból levont szöveges következtetések, értékelések helytállóak, jó alapot szolgáltathatnak a disszertáció VII. fejezetében (155-161. o.) található kutatási eredmények (tézisek), illetve következtetések és javaslatok megfogalmazásához. Nem szokványos, hogy egy disszertáció végén nem új tudományos eredmények, hanem un. tézisek szerepelnek (160-161. o.). Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezek a kutatási eredmények nem „önálló”-, hanem „új, illetve újszerű” kutatási eredmények. Ennek előrebocsájtása után változatlan formában elfogadom az 1. pontban (Tézisben) leírt eredményt. A 2. pont (Tézis) első mondata „Magyarországon a koncentrációs....”, valamint „A külső tőkeforrásból...” kezdetű mondatok elhagyhatók, mivel ezek nem képezték a kutatás tárgyát. A 3. pont (Tézis) „A szakmai megítéléssel szemben...” kezdetű mondatrész elhagyásával a mondat így kezdődne: „A szőlő-bor ágazatba befektető magánszemélyek
4
beruházásaikat...” (kimaradna a „borászati” szó). A „pincészeti vállalkozás” „új fogalom” a disszertációban. A kérdés az, hogy ez különbözik a „borászati vállalkozástól”? Mivel a disszertáció elején „csak” három hipotézis található, így meglepő a 4. pont (Tézis). Mivel ebben is szerepel új (újszerű) megállapítás, a szöveg rövidítése (tömörítése) után ez is elfogadható új eredménynek (a lényeg valójában a „presztízs-beruházás” kifejezéssel jól definiálható). A 161. oldalon található „Fenti önálló és újszerű...” kezdetű rész nem tartozik ide, inkább az Összefoglalás (és nem Összefoglaló) c. fejezetbe illene. Ugyancsak nem megszokott, hogy egy PhD disszertációban „A kutatás további irányelvei” fejezet helyet kapjon. Amivel a Jelölt nem foglalkozott, az ugyan fontos lehet, de csakis egy másik dolgozat tárgyát képez(het)i. Összességében
megállapítható,
hogy
a
kutatások
eredményeiből
levont
következtetések helytállóak, számos új információval gazdagították a témával kapcsolatos ismereteinket. A Jelölt jó szintézisét adja az irodalomból származó információknak és a saját vizsgálatokból származó eredményeknek. A kutatásokból származó eredmények Jelölt általi publikálása, annak terjedelme és köre jóval átlag feletti, amiről a disszertáció Irodalomjegyzékében és a Publikációs jegyzékben feltüntetett cikkek listája tanúskodik. A disszertáció szerkezeti felépítése arányos. A 172 számozott oldalt tartalmazó főrész VII. nagyobb fejezetre tagolódik, amit 22 oldalnyi Mellékletek rész tesz teljesebbé. A disszertációban 17 táblázat és 22 ábra található, megfelelő táblázat-, és ábrajegyzékkel. A dolgozat kivitelezése igényes, stílusa gördülékeny, olvasmányos. Az irodalmi hivatkozások szabályosak. Összegezve: Brazsil Dávid „Külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések hatása a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésére” c. disszertációját alkalmasnak ítélem arra, hogy nyilvános vitára bocsássák és a vitában nyújtott teljesítményét is figyelembe véve a Jelölt részére a PhD doktori cím odaítélését támogatom. Mosonmagyaróvár, 2013. augusztus 1.
/Dr. Tenk Antal/ professor emeritus a mezőgazdasági tudomány kandidátusa
5
