VOLUNTAS. 2. oldal. 4. oldal. Ki van a paróka alatt? 20. oldal. Gondolatok a tanévről

VOLUNTAS A K A P O s vá R I tá n C s I C s m I H á l y gI m n á z I U m l A P j A 7 X l I I . É v f Ol y A m , 2 . s z á m 7 2 0 1 0 . májUs

2. oldal

„Búcsúcetli”

3. oldal „A Lovagi torna”

Francia kapcsolat 11. oldal Röplabda siker

3. oldal Ki van a paróka alatt? 4. oldal

18. oldal

Gondolatok a tanévről... 20. oldal

„Most búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt…”

Május 1-jén került sor idei végzőseink ballagására. A tizenegyedikeseknek ismét sikerült színpompás, illatos virágdíszbe öltöztetniük a tantermeket, folyosókat, kapukat és lépcsőházakat. S miután szűkebb körben elbúcsúztatták ballagó társaikat, a pontban tízkor megkonduló harangszóra elindultak a végzős osztályok. 2

A hét osztály előbb az iskola épületét járta körbe, majd a régi főbejárat felé indultak, ahol sorfallal vártuk őket alsóbb éves társaimmal. Az elhunyt tanárok és diákok emlékhelyénél, illetve a haranglábnál is egy-egy szál virággal tisztelegtek elődeink előtt. Ezalatt a családtagok és ismerősök próbáltak beépül-

ni a sorfalba, hogy odaadhassák szebbnél-szebb virágcsokraikat, és egy-egy képet csinálhassanak a felnőtté váló családtagjaikról. A szokásos dalok sem maradhattak el (Gaudeamus igitur, Ballag már a vén diák) és miután a tornacsarnokban tettek két kört már kezdődhetett is a műsor. A Himnuszt most még egyszer, utoljára elénekeltük a ballagókkal. A tizenegyedikesek nevében Rátky Tímea köszönt el, és a zászlóátadás is megtörtént. Kovács Boglárka könnyeivel küszködve köszönt el attól az iskolától, ahol négy, emlékekben gazdag évet töltött. Az Aranygeneráció Táncegyüttes (Kurucz Ádám, Perger Lilla, Szemesi László 12.B; Wolf Tamás 9.A; Szántó Kitti 9.F és Fejes

Rebeka) sokak szemébe könnyet csalt táncával, hiszen sok szép emlék fűződik a Csík zenekar: Most múlik pontosan című számához, amit már a Táncsics esten is hallhattunk, láthattunk. Dr. Ádám Ildikó (iskolánk volt tanulója) a 12. évfolyamosok szülei nevében szólt. Reőthy Ferenc igazgató úr adott át nem kevés oklevelet illetve arany tollal díszített emlékérmet a kiemelkedően teljesítő diákoknak és gratulált eredményeikhez. Igazgató urat idézve: „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” Valóban iskolánk megadta a gyökereket 4-5-6 éven keresztül ballagó társaimnak is, és ez úton szeretnék sok sikert kívánni nekik szárnyaik kibontásához és a sikeres érettségihez. Fördős Fanni VOLUNTAS 7 2010. május

M

B

ohay ori – „Figyeljetek, kellene írni a diáknapról/ballagásról valamit…” „Mikorra kell…?” „Tanárnő, mi lenne, ha készítenénk interjút az új tanárokkal?” „…Hm. Ki csinálja meg?” „Majd én Borsival…” Négy éven keresztül szerkesztettem a Voluntast, eleinte Nagy Diána tanárnő, Várnai tanár úr, majd Tóth Ildikó tanárnő segítségével, koordinálásával. Néha nyűg volt az „ezer más dolgom” mellett, de legtöbbször nagy kedvvel álltam neki. Legjobban az interjúkat szerettem: ezek egyfajta ürügyként szolgáltak, hogy új arcokat ismerhessek meg, s hogy különleges dolgokat tudjak meg és közvetítsek a többé-kevésbé érdeklődő olvasóközönség felé. Sokat adott emberileg, nagyon élveztem!

Märcz Samu – Az

első cikkemet a Voluntasba tizedikes koromban írtam a Yes Please! együttesről. Azóta eltelt két és fél év. Készítettem megannyi interjút, riportot és tudósítást. Nagyon örülök, hogy a Voluntas szerkesztője lehettem, mert ezáltal sok embert ismertem meg. Mindig örömmel fogok az újságra visszagondolni. Köszönettel tartozom Várnai Károly tanár úrnak és Tóth Ildikó tanárnőnek.

D

Lőrincz

„Búcsúcetli”

B

ori – A Voluntas szerkesztőjének lenni jó dolog volt. Egyrészt tapasztalatokat szereztem: a többi szerkesztővel beleláthatunk egy kicsit abba, hogy hogyan születik meg egy újság. Másrészt érdekes, tehetséges emberekkel találkozhattam. Emellett nagyon jó volt, hogy a barátaimmal közösen csinálhattuk az egészet. Bár négyünknek véget értek a Táncsicsos évek, biztosan emlékezni fogunk a közös szerkesztésre. Az utódainknak pedig sok sikert kívánok a folytatáshoz.

Á

iseri gnes – Ha a Vountasra gondolok, elsőre mindig beugrik, mikor három éve egy rajzórán Várnai tanár úr kihívott a táblához. Először azt hittem, felelni fogok, de ő csak annyit kérdezett, szerintem mi a feladata egy iskolaújságnak. Akkor nem voltam biztos benne, és talán most sincs igazam, de úgy gondolom a közösséggé formálás az. Hisz ebből az újságból értesültünk sporteredményekről, versenyekről, fellépésekről, kirándulásokról, mindenről, ami az iskolával kapcsolatos. Nekem ez az újság négy éven át ezt jelentette, és ha nem is mindig sikerült olyanra, amilyenre szerettük volna, jó volt összehozni valamit, ami a miénk, ami az egész iskoláé. Köszönöm, hogy négy éven át részt vehettem ebben!

Ez alatt a cím alatt futott a kilencedikesek szívatása. A diáknap reggel nyolckor kezdődött. Mikor beértünk az iskolába már hallhattuk is, hogy a 4Now zenekar hangol és megnézhettük, ahogy a sportversenyek és a teaház előkészületei folytak. Rengeteg dolog várt minket. A sportversenyektől, a tanári vetélkedőn át, a 4Now zenekar koncertjéig minden megtalálható volt a programok között. A klubban berendezett teaházban finomabbnál finomabb sütiket és teákat kínáltak. Néhány tizenegyedikes fiú még cowboynak is beöltözött és kóstolókat oszto-

VOLUNTAS 7 2010. május

A ,,lovagi torna” gatott, hogy így csalogassa a többieket a teaházba. A mindenkinek szóló programok után 11 órakor kezdődött a ,,lovagi torna”. Ezt a 11. A-sok szervezték. Az első feladat éneklés volt, ami nem volt nehéz, mert előre felkészülhettünk. Egy ismert és átírt dalt kellett elénekelni. Közben a torta-készítő brigádok leadták a házi készítésű tortákat. Szerintem a tizenegyedikesek nagy élvezettel adták az alattomos feladatokat. Például azt, amikor

valakinek ki kellett mennie az utcára és behoznia a legmagasabb embert, akit talál és persze, aki hajlandó vele bejönni a suliba. Vagy, amikor minden osztályból egy-egy embernek táncolnia kellett adott eszközzel, adott zenére. Mondjuk, ez a feladat nagyon jól sikerült...Miután valaki végigcsinált egy feladatot, a hatás kedvéért még egy szívecskét is rárajzoltak a szenvedő alanyok arcára. A ,,torna” kb. 1 óráig tartott. A 9. D-sek nyertek. Szinte minden kilencedikes szívesen emlékezik vissza erre a napra, de talán egyikünk se vágyik több ilyen ,,tornára”! Csonka Mária

3

Meglepő és érdekes dolgokat láthattunk április 8-án tanárainktól. 1984 óta hagyománnyá vált, hogy 4 évente egyszer megrendezik a tanárok műsoros estjét, hogy minden diák részesülhessen iskolai évei alatt ebben az élményben és láthassa tanárai „valódi” arcát. Sokan nem is gondolnánk, hogy ők is el tudják magukat engedni, de most bizonyítékot kaptunk arra, hogy tudnak tükröt tartani maguk elé. A diáknapot megelőző napon tanáraink bemutatkozása fergetegesre sikerült. Énekkel, tánccal és vidám jelenetekkel szórakoztatták a megjelenteket. A fellépés előtti napokat saját bevallásuk szerint sem a legintenzívebb próba előzte meg, több idő telt el inkább a paróka és ruha keresésével. „Szeretjük a tanárokat ilyenkor kinevetni” hangzott el egy iskolatársam szájából és valóban így van. Az órákon mindig a komoly arcukat látjuk, de mi van a gyerekkori énjükkel? Hiszen ők is voltak valamikor diákok ...! Igazán kielégítő választ kaptam kérdésemre. A háromórás műsort a kórus kezdte. Először csak a paraván mögött láttunk magas sarkúban valakit topogni, de egy perccel később már elő is bújt a kórusvezető „hölgy”, s miután a hangvillája is előkerült igazgató úrnak, már kezdték is az éneklést. A tantestület nagy része, ha másban nem is, de ebben részt vett. Persze a

Ki van a paróka alatt?

legtöbbjüknek ez még csak a bemelegítés volt. Ahogy írtam az imént: vidám jelenetekkel szórakoztattak minket. Erre talán jó példa volt Kubatov Antal tanár úr órája, amin híres tanítási módszereiről tudhattunk meg egy-két jellegzetességet. Néhány merészebb oktatónk megpróbálkozott a country tánccal, és kétség kívül ők sem okoztak csalódást. Horváth László tanár úr felejthetetlen pillanatokat szerzett többek között a helytelen életmód bemutatásával, míg a helyes életmódra ösztökéltek a néhány évtizeddel ezelőtti testnevelés órák megelevenítésével. Nem lehetett túl egyszerű az már biztos, de mint láthattuk még Herzsenyák László tanár úrnak is maradt titkos „fegyvere”, hiszen nem mindenki ismeri szertornás

4

múltját. És jelenét. Azon pedig csodálkozni sem csodálkoztunk, hogy testnevelőink ilyen jó kondícióban vannak és persze, azon sem, hogy, mint a legtöbb fiatal ők is megpróbálkoztak a lógással; kisebb-nagyobb sikerekkel. Az informatika óra nagyon élethűen sikerült. Bár nem tanít Kincses László tanár úr, de beszólásai, „apró” megjegyzései közismertek mindan�VOLUNTAS 7 2010. május

nyiunk számára. Az angoltanárok egyik műsorát láthattuk már az angol esten, de most kicsit feltupírozva is megnézhettük, illetve több új zenés produkcióval is készültek. Az est fénypontjává vált a Lady Gaga-t alakító Manduk Gabriella tanárnő és háttértáncosainak fellépése, akiknek felállva tapsolt a rajongó tömeg. Lévai Iván tanár úr és Kertész Róbert tanár úr rappelése is megmosolyogtatott mindenkit, aki elmondhatta magáról, „Táncsicsos vagyok…”. Az estét színesítette több divatbemutató régi korok „legszebb” ruháival, hastánc, duett, részeg tengerészek éneke, illetve még egy chippendale show is a lányok legnagyobb örömére. A felejthetetlen műsor vége felé közeledve 7 igazán csinos „lány” jelent meg a színpadon és egy-egy nézőt felkérve keringőztek. Zárásként újra az énekkart hallhattuk, csak már kevésbé fegyelmezetten. Hozzá tenném, hogy hála istennek a színpad sem esett össze és nevelőinknek sem ártott meg a „sok” próba, így a tanárok estje hatalmas buliként ért véget. Bátran mondhatom, hogy az iskolában eltöltött 4 évem alatt most nevettem a legtöbbet azokon az embereken, akiknek amúgy nagyon sok fontos és komoly dolgot köszönhetek. Gratulálok minden fellépőnek! Fördős Fanni VOLUNTAS 7 2010. május

5

Chuck Norris is minket választana… A cikk címe is árulkodó arra nézve, mi volt a 11. D osztály mottója a diáknapon berendezett teaházban. Igen, a 2010-es diáknapi teaházat a 11. D osztály hozta össze. Már tavaly is vállalkoztak volna, de akkor a mostani 12. D osztály kapta meg e megtisztelő feladatot. Évek óta a diáknap része a teaház, ami persze nemcsak azt rejti magában, hogy teákat ihatnak az emberek, hanem rengeteg más mindent is, amit leginkább az adott osztály talál ki, hogy milyen stílusban, mennyi energiával készíti elő „vendégeinek” (vagyis diákjainknak, tanárainknak) a kínálatot, a nyugodt pillanatok élvezetét. Ez alkalommal is hosszú szervezésnek láthattuk az eredményét, melynek központi gondolata, stílusa a „country”, a ’western” volt. Az osztály próbálta ennek a stílusnak a jegyeit minden részletben átadni... Ezt láthattuk az öltözetükön: kockás ing, farmer nadrág és kézzel készített jelvények, mint a régi időkben a seriffeknek. Még az étlapon/ itallapon is fel lehetett ismerni a country sajátosságait, nem

6

beszélve a díszletről. Ahogy már említettem, nem kis munkával, és nem egyszerű szervezéssel érték ezt el az osztály diákjai; számos osztályfőnöki óra, órák közti és utáni pakolás előzte meg a rendezvényt. Az étlap is számos változatosságot rejtett: reggeliket (melegszendvicsek, szendvicsek – gondolva a vegákra és a fogyókúrázókra) és rengeteg féle süteményt. Ugyanígy változatosságot kínált az itallap is, például különböző kávékülönlegességeket, legalább 20-féle teát, üdítőket, rostos leveket, meleg-hideg italokat. Nagyon sok diák látogatta meg aznap a klubot, tehát a diák napi teaház sikerrel zárult. Megkérdeztem pár diákot az osztályból, hogyan összegeznék tapasztalataikat: „A hangulatos zene, számos kreatív kellék sokat számítottak. Tökéletes helynek bizonyult a KLUB.” (Pohn Lilla) „A kezdeti nehézségek, kavarodások, no meg viták ellenére szépen összehoztuk! Igazi csapatmunka volt, azt hiszem…” (Horváth Rebeka)

„Nagyon jó volt; szép élmény marad!” (Miklián Flóra) „Végre együtt volt az osztály, munkamegosztás az meg VOLT :D” (Varga Ramóna) „Az osztály jól összekovácsolódva hozta létre a

teaházat! Mindenki kivette a részét a munkából! Az egyik legemlékezetesebb nap. :D” (Nyers Alexandra) Nem tudjuk, mit rejt a jövő év, de a 11. D osztály vállalkozott, hogy megos�szon pár jó tanácsot, a jövő teaházaira vonatkozóan: – Nagyon alapos szervezést kíván az ételek, italok, süteményekre vonatkozó ötletek átbeszélése és kiválasztása! – Ne az utolsó héten kezdjetek el szervezkedni, gondolkodjatok előre, utolsó pillanatra már csak a berendezkedés maradjon! – Fontos a munkamegosztás, mindenki vegye ki valamiből a részét! – A legfontosabb pedig, hogy ne kötelességnek tekintsétek a teaház megszervezését, hanem inkább egy kellemes feladatnak, melyet mindenki szívesen vállal! Hikádi Evelin VOLUNTAS 7 2010. május

Bűvös szoba a diáknapon Idén is megrendezésre került iskolánkban a Diáknap. Minden tanulót változatos programok vártak a különböző tantermekben és az aulában. A 28-as terem idén is a Szigeti Tamás tanár úr által szervezett Bűvös Szobának adott otthont. A Szoba ez évben is széles skáláját vonultatta fel az agyfacsaróbbnál agyfacsaróbb logikai és türelmi játékoknak. A legegyszerűbbek közé a két hasonló darabból álló ördöglakatok tartoztak, amelyeket a gyakorlottabbak pár egyszerű mozdulattal szétszedhettek. Ezek nagytestvérei képviselték a

középnehéz mezőnyt, náluk már több gondolkodás szükségeltetett, vagy valamilyen trükk, mint például a tengely körüli megpörgetés. Némelyiküket könnyen szét lehetett szedni, ha megtaláltuk a kulcselemet, a nehézségüket az ezek utáni összerakásuk adta. Körülbelül ilyen bonyolultak voltak a rubikkockák, de ezekhez kellett egy kevés gyakorlat is, csak próbálgatással nagyon nehéz volt a megoldásuk, és még így sem volt garantált a siker. Ha a „kocka” nem is kocka, hanem tizenkét oldallapja van, vagy ha minden fordítással változik az alakja, ott

már könnyű belekeveredni a dolgokba. A két legnehezebben megoldható játékszer azonban a Hegedűs József tanár úr készletéből származó fa ördöglakat, amit rajta kívül csak egy lánynak sikerült megoldania (igaz, ő úgy szétszedte, hogy az egész ördöglakat szétesett – és nem erő-


vel csinálta!), illetve a csak „Piros Csacsi”-nak nevezett játék, ahol egy csacsit kellett volna eljuttatni a kapuig a különböző elemek eltologatásával, azonban a legtöbb kísérletet megakadályozta a „sátáni” talicska játékelem, amely nagyon lehetetlen módon foglalt el két mezőt a játéktéren. És legvégül, ott volt a szarvasos ördöglakat, ami már tavaly sem talált megoldóra, és sajnálatos módon idén sem volt legyőzője. Minden próbálkozás ahelyett, hogy közelebb vitt volna a megoldáshoz, csak még jobban összegubancolta a dolgokat. Aki elfáradt a próbálkozásban, Szigeti tanár úr útmutatásával bepillanthatott az origami rejtelmeibe. A nap végére az egyik asztalt ellepték a különböző, papírból készített állatkák. A sok fejtöréssel gyorsan eltelt a Diáknap. Aki türelmes és szeret gondolkodni, az jövőre feltétlenül keresse meg a Bűvös Szobát. Györki Gergely 7

„Pro talento” A 2009/2010-es tanévben 10 éves az Arany János Tehetséggondozó Program. Ez alkalomból jubileumi megemlékezést tartottak. 23 iskola-kollégium vesz részt a programban országosan, a megyéből a mi iskolánk. Minden megyéből egy főt jutalmaztak, aki a legtöbbet tette a programért. Iskolánk igazgatója a „Pro Talento” (A tehetségért) kitüntetést vehette át. 2000-2005-ig Reőthy Ferenc volt intézményünkben az AJTP programfelelőse, és mai napig mindent megtesz ennek sikerességéért. – Először is: szeretnénk gratulálni a kitüntetéshez. Lenne szíves elmesélni, pontosan miről is szól ez a díj? – Köszönöm szépen! 2010. február 12-13-án tartották meg az AJTP 10 éves jubileumát a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A program indulásakor gimnáziumunknak még nem volt ilyen osztálya, de részt vettünk a programtervek kidolgozásában, segítettük ennek előrehaladását. – Mit tart személyes sikerének a programmal kapcsolatban? – Elsősorban azt, hogy elindult a program, mert kezdetben kevésbé volt ismert. Somogy megyében gyakorlatilag minden általános iskolát felkerestem, beszéltem a vezetőséggel a programról, a lehetőségekről, és kértem, hogy tájékoztassák erről a diákokat és családjukat. Nagy sikernek

tartom, hogy létezik egy ilyen program, amely segíti azokat a tanulókat, akik valamilyen szempontból hátrányos helyzetben vannak, és tanulni akarnak. Hatalmas lehetőségnek tartom, hogy az állam finanszírozza ezeket a képzéseket. – Ön szerint az AJTP betölti a feladatát, vagy számítanunk kell nagyobb változásokra? – A program folyamatosan kisebb változásokon megy keresztül. A tapasztalatok alapján alakul. Nagy újdonságokra nem kell számítani, esetleg arra, hogy csökken a finanszírozása, s ennek lehet olyan hatása, hogy sok mindent nem tudunk megtenni, mert nem jut annyi pénz. Betölti-e a feladatát? Sok tekintetben igen, mivel vannak olyan tehetséges tanulók, akikben fel sem merülhet a gimnázium és a továbbtanulás lehetősége 8. év végén. Pedig ott a helyük. Itt a diákok kemény munkával megállják a helyüket, és nagyon nagy hányadban bekerülnek a felsőoktatásba. – Hogyan lehetne ezt továbbfejleszteni? – A programot már az általános iskolában el kellett volna indítani, és a felsőoktatásba is tovább kellene vinni, hisz aki a középiskolát nehezen finanszírozná, hogyan boldogulna egy főiskola kiadásaival?! Nagyon sokat segít az előkészítő év a diákoknak, de ez a 10

Reőthy Ferenc az AJTP országos infoversenyének díjátadásán (2009. április)

8

hónap a teljes felzárkóztatáshoz kevés. – Igazgató úr milyen kapcsolatban van a mostani vagy már végzett AJTP-s diákokkal? – Érettségi találkozó még nem volt, mivel 2006-ban végzett az első osztályunk. 75%-uk bekerült a felsőoktatásba. Természetesen mindenkiről tudunk. Visszajönnek, elmondják a tapasztalataikat, az élményeiket, de személyesen csak ritkán találkozunk. – Ön rendszeresen jár velünk az AJTP-s programokra. Hogy érzi magát velünk? – Nagyon sok helyre rendszeresen járok, nyílván azért, mert jól érzem magam veletek. Az ilyen programok mindig családias hangulatban telnek, és elismerésre méltó, ahogy az „aranyos” diákok viselkednek. – Igazgató úr találkozott már munkája során hasonló programmal? – Azt lehet mondani, hogy európai viszonylatban sincs ehhez hasonló. Ez egy rendkívül jó kezdeményezés. Még a nemzetközi konferenciákon is felkapják a fejüket , hogy Magyarországon ilyen szervezett és finanszírozott munka folyik. Ez egy igazi érték. Természetesen sok „útravaló” ösztöndíj van, de ezek nem ennyire komplexek. – Mit gondol, Ön szerint sikerült az „aranyos” diákoknak integrálódniuk az iskola életébe? – Látok ellentmondásokat. Ha valaki valamit kap, legyen az „Útravaló ösztöndíj”, kisebbségi támogatások, pénzbeli juttatások vagy jutalom utak, ez a másik emberben egy természetes irigységet vált ki. Már a program tervezésekor felmerült, hogy ez esetlegesen milyen konfliktusokat fog szülni a diáktársadalomban. Mindenki kap támogatást. Sokan otthonról, de akiknél ez nem lehetséges, azok tőlünk kapják meg ezeket a segítségeket. Az „aranyosok” nem előnyöket kapnak, hanem a hátránykompenzációt. Most a társadalom segít, és ebből majd a társadalomnak lesz haszna! – Nagyon szépen köszönjük a beszélgetést, hogy időt szakított ránk. További eredményes munkát, és hasonló sikereket kívánunk! Tóth Kitti és Boros Lilla VOLUNTAS 7 2010. május

33 év munkájának elismerése Iskolánk igazgatója, Reőthy Ferenc 2010. március 15-én a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át a Szépművészeti Múzeumban Hiller István oktatási minisztertől. Ez alkalomból kérdeztem őt. – Hogyan értesült erről a díjról, Igazgató úr? – Még tanév elején kaptam egy adminisztratív feladatot, hogy töltsek ki az adataimmal egy olyan papírt, amire az volt írva, hogy kitüntetési javaslat. Abból gondoltam, hogy valamilyen díjra felterjesztenek, de mivel a kettő között fél év eltelt, egyáltalán nem kapcsoltam össze a kettőt. Márciusban kaptam a minisztériumtól egy levelet, ami arra vonatkozott, hogy elfogadom-e a kitüntetést és átveszem-e. Ekkor tudtam meg, hogy állami kitüntetést kapok, de hogy milyen fokozatút, az csak az átvételkor derült ki. – Egy tanárnak az életében ez a legmagasabb elismerés, amit kaphat. Milyen érzés volt ebben a díjban részesülni? – Nagyon nagy boldogsággal töltött el, és azt is mondhatom, hogy büszkeséggel is. Az már az én bajom, hogy kitüntetésekkor átfut a fejemen, hogy egyrészt meg kell érni, tehát egy kor kell, másrészt szerencse kell hoz-

– Tudom, hogy visszajárnak Igazgató úrhoz a volt diákjai. Milyen érzéssel tölti el Önt ez? – Olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy pályám során kaptam hivatalos elismeréseket. Ezt, ahogy az előbb fogalmaztam mindig mértéktartóan fogadtam, tehát mindig bennem volt, hogy más talán jobban megérdemelné. Mégis úgy érzem, én nagyobb elismerést nem is kaptam soha, mint, hogy a diákjaim nagyon jelentős része elfogadott engem. Ez a legnagyobb kitüntetés. Mégpedig olyan formában fogadott, el hogy elismertek és ez a kapcsolat az évtizedekkel ezelőtt érettségizett diákjaimmal barátai kapcsolattá alakult. Tehát mivel tíz, tizenöt, húsz éves érettségi találkozókra meghívnak, azt gondolom, úgy maradtam. meg az emlékezetükben, hogy jó szívvel fogadnak el. zá. Nem vagyok álszerény, tehát úgy gondolom, hogy a 33 éves pályámon bizonyosan sok mindent jól csináltam, hogy kiválasztottak. Mindezek mellett abban is biztos vagyok, hogy ha nem a Táncsics Gimnáziumba kerülök, és nem leszek igazgató helyettes, illetve igazgató, vagy valahol igazgató leszek, de nem a Táncsics Gimnáziumban, akkor nem hiszem, hogy megkaptam volna ezt a kitüntetést. Annak ellenére, hogy ez személyre szóló, biztos vagyok benne, hogy ebben szerepe van az iskolának, hogy én itt dolgozhatok. Ezt úgy értem, hogy ebben benne van a kollegák és a diákok teljesítménye is.

Diákokkal Monacoban (2007. március)


– Igazgató úrnak régebben szerepet játszott az életében a foci. Mennyire marad ideje a munkája mellett erre a hobbira? – Talán tudnék rá szakítani, de most már egészségügyi problémák is közrejátszanak. Ötvennégy évesen a futball már megterhelő. Most már ritkábban focizok, inkább egészségmegőrző sportokat végzek, például kocogok. De a foci és a sport meghatározó szerepet játszik most is az életemben. – Köszönöm szépen a válaszait és gratulálok a kitüntetéshez! Märcz Samu

Reőthy Ferenc az angol munkaközösség estjén (2009. május)

9

Ezüstösek és aranyosok lettünk a Helikonon Közel nyolcvanan utaztunk április 22-én a Balaton fővárosába, Keszthelyre. Igazán hangulatosan és nem utolsó sorban eredményesen sikerült az idei Helikoni Ünnepséget zárnunk. A rendezvénysorozat Gróf Festetics György udvarában került először megrendezésre. Halálával e jeles esemény több mint másfél évszázadra eltűnt. 1992-ben a magyar kultúra fennmaradásáért ismét életre keltették és immár 10. alkalommal rendezték meg. Iskolánk is meghívást kapott, hogy neves zsűri előtt, számos művészeti kategóriában mérettesse meg tehetséges tanulóit. Csütörtökön reggel 8 órakor indultunk el Keszthelyre, hogy részt vegyünk a minden 2. évben megrendezett versenyen, amire egész évben készültünk a kórussal. Már odafelé menet nagyon jó hangulat kerekedett a buszon. Bizonyítja ezt, hogy elég sűrűn hallottuk Sárközy Andrea tanárnőtől, hogy ne ordibáljunk annyira… kíméljük a hangunkat, meg az övét is, hiszen még aznap este színpadra kellett állnunk. A regisztráció után egyből siettünk az első helyszínre. Hegedűs Réka hegedűn és Lukács Hedvig gordonkán játszották Jean Baptiste Bréval D-dúr duettjét. A zeneiskola épületében gyönyörű hangszereket próbálhattunk ki, majd egy kevés szabadidő után a szállásra siettünk, Gyenesdiásra. A kedvünket kissé lehangolta, hogy eléggé hideg volt a szobákban és bár próbáltuk belehelni, nem igazán sikerült felmelegednünk … 4 óra körül már a VSZK épületében voltunk, ahol beénekeltünk és siettünk át a Balaton Múzeumhoz. Műsorunk igazán jól sikerült, majd beülhettünk más kórusokat hallgatni. A városból rajtunk kívül toldisok, munkácsysok és lorántffysok is indultak vegyeskari kategóriában. Az estét a Balaton-parton töltöttük kicsit elszórtabban, de a legtöbben az Irie Maffia koncertre voltak kíváncsiak. Fél 11-kor indultunk vissza a szállásra és szembesültünk azzal is, hogy pechünkre nincsen meleg víz sem, de a hideg ellenére is jól éreztük magunkat.

10

Péntek reggel szinte mindenki úgy kelt, ahogyan elaludt, Krisztián éneklésére feküdtünk le és arra is ébredeztünk. 10 órára pedig már mentünk Kurucz Ádámnak és Wolf Tominak szurkolni, akik györgyfalvi legényest táncoltak. Ebéd után körülnéztünk Keszthelyen és bekukkanthattunk a viszonylag kis várost ellepő 4000 diák különböző kategóriájú produkcióiba. A Színházban színielőadások voltak illetve egy kiállítás, ahová Hegedűs Réka egy képét is beválogatták. Nekem mégis a Sétáló utcán rendezett kis spontán buli tetszett a legjobban. Tóth Ildikó és Sárközy Andrea tanárnőkkel és még kb.10 emberrel egy pécsi és egy celldömölki iskola műsorát néztük meg és velük „tomboltuk” végig a Mamma mia slágereket. A 10.F osztályos tanulók a délután folyamán érkeztek meg és adták elő Ádám és Éva történetet. Mivel velük egy időben a város másik felében könnyűzene kategóriában a Yes Please is zenélt, ezért kettéváltunk és később a menzán találkoztunk. 21 órakor kezdődött az, amit igazán vártunk, a Kiscsillag Zenekar koncertje lent, a Balaton parton. Egy nagy körben buliztuk át a 2 órát. Nagy örömünkre, mire visszaértünk a szállásra, volt meleg víz! Bár a szálláshely nem volt sokkal melegebb, mint az előző éjszaka, most már lazábban öltözve gitároztunk és énekeltünk. Tomi még fél 4-kor is furulyázott, Gergő pedig a dobot verte. Nagyon örülhetett ennek az-az egy-két ember, aki aludni próbált. Másnap reggelre nem sokunknak maradt hangja, de a célkitűzést teljesítettük és nem is akárhogyan... Az értékelésre szombaton került sor. Komolyzene kategóriában közel 50 kamarazenei produkció hangzott el, itt Réka és Hedvig ezüstminősítést kapott, ahogyan az 55 énekkar közül a mi kórusunk a Dunántúl legjobb 22 vegyeskarával versenyezve szintén ezüstminősítést érdemelt ki. A zsűriktől leginkább dicséreteket zsebelhettünk be, és a nagyon erős mezőny miatt az ezüstminősítésre nagyon büszkék lehetünk. Folklór kate-

góriában néptáncos fiaink mondhatják el, hogy ők aranyosok, s ezt most nem a viselkedésükre értem, hiszen a teljesítményükkel emelkedtek ki a Helikoni Ünnepségek produkciói közül. Hazafelé kevesebben is voltunk és fáradtabbak is; nem túl sok alvás fért bele ezekbe a napokba. De így is hatalmas üdvrivalgásokat hallhattunk, nagyon jól éreztük magunkat. „Mennyünk” vis�sza még egy napra... vagy egy hétre... – hangzott el többünk szájából. Ha néhány szóval szeretném ös�szefoglalni ezt a pár napot? Talán a barátsággal, az összetartással tudnám legjobban kifejezni magamat. És a kitartással, hiszen mindenkinek a teljesítménye mögött ott van az a rengeteg munka. Ez úton is szeretném megköszönni mindannyiunk nevében Tóth Ildikó tanárnőnek a kísérést, az énekkarosok nevében pedig Sárközy Andrea tanárnőnek, hogy felkészített minket, illetve, hogy megszervezte nekünk, hogy eljuthassunk ide is. 2 év múlva, reméljük, újra átélhetjük az izgalmakat és visszamehetünk a Helikonra! Fördős Fanni VOLUNTAS 7 2010. május

Ők itt, mi pedig ott voltunk (a francia kapcsolat) Iskolánknak hosszú évekre visszanyúló kapcsolata van egy francia városban lévő iskolával, a castresi Jean Monnet Collège-zsal. Ebben az évben is tápláltuk a baráti szálakat, és a tanév elején egy magyar csapat indult Franciaországba. Szerintem mindenki nevében beszélek, ha azt mondom, hogy nagyon jól éreztük magunkat az úton is, - Verona Milano, Monaco, Nizza, Marseille érintésével, ahol még éjszakai fürdőzésre is sort kerítettünk - de főleg az ott létünkkor. Az iskola remek programokat állított nekünk össze, eljutottunk Albiba, ahol megnéztük a várost és a katedrálist, ahol még egy rögtönzött koncertet is adtunk, kisebb-nagyobb sikerrel. Meglátogattunk egy az űrkutatás történetét bemutató múzeumot és szórakoztató központot is, sok új dolgot láttunk, és persze tanultunk is… Vendéglátóink megmutatták nekünk városukat és a Goya múzeumot, ami a városházának is otthont ad. Elvittek minket túrázni is Sidrobe-ba, ahol az évek alatt átformálódott köveket mutattak nekünk, amikből még azt is megjósolhattuk, hogy ki mikor fog megházasodni. Eljutottunk egy tipikus középkori kisvárosba (Cordes) is, ahonnan gyönyörű panorámát láttunk, illetve minden délután külön programokat csináltak nekünk. Voltunk korizni, uszodában, és még bowlingozni is. Utolsó este pedig búcsúműsorral köszöntünk el vendéglátóinktól. Irány haza, avignoni és Garda-tavi pihenéssel és genovai tranzitszállással. Újdonsült barátainktól nehéz volt elválni, de tudtunk, hogy fél év múlva újra találkozunk. És hát mit ne mondjak gyorsan eltelt ez a 6 hónap, és március elején azon kaptam magam, hogy újra megbeszélésekre járok, és mindenkivel a franciák érkezéséről beszélgetek. A castres-i busz március 25-én este 6 óra körül gördült be a Szent Imre utcába, a TMG elé. A járókelők nem érthettek sokat a történtekből, hiszen csak


rengeteg csomagot láthattak és sok-sok ölelkező embert. Kezdetben mindenki meg volt szeppenve, de aztán feloldódtunk, ott folytattunk mindent, ahol Franciaországban abbahagytuk. Megpróbáltuk minél színesebb programokkal szórakoztatni vendégeinket, remélem sikerült is. Másnap reggel megmutattuk nekik az iskolát és megnézték Kaposvárt, amiben segítségünkre voltak a 12. évfolyam franciául tanuló diákjai. Ezután következett a hétvége, amitől mindenki tartott, mert ezt a két napot a családoknak kellett programmal kitölteniük. De minket persze nem kell félteni, feltaláltuk magunkat és megoldottuk a helyzetet. Voltak, akik csoportokba szerveződtek és voltak, akik egyénileg „vészelték át” a hétvégét. A legtöbben a Balatonra vittük vendégeinket, illetve szombaton csoportos korcsolyázásra. De volt olyan is, aki kosármeccsre, vagy éppen élményfürdőzni ment. Hétfőn aztán francia szótól zengett az aula, a diákok mosolyogva mesélték egymásnak élményeiket. Anapi program Pécs és Szigetvár volt, ahol sokan még fürdőztek is. Másnap budapesti kirándulás, ahova több diáktársammal egyetemben én is elkísértem őket. Megnéztük a Halászbástyát, a Gellért hegyet és a Váci utcában lehetőségük/ünk volt vásárolgatni is. Szerda, Kaposmérő. Itt kipróbálhatták a lovaglást és az íjászkodást. Ettől még a rossz idő sem tántorította el őket, pedig eléggé saras volt a terep is. Majd elkövetkezett az utolsó este, amit nagyon nem vártunk. Rossz volt nézni új barátaink búcsú-műsorát, hiszen tudtuk, hogy másnap elutaznak, és lehet, hogy soha többé nem találkozunk velük. Csütörtök reggel eljött az elköszönés ideje. Újra csomagolás, ölelkezés, és hát be kell, hogy valljam, volt egy kis sírás is. Az összeszokott csapat felbomlott, de a modern kornak köszönhetően telefonon, interneten keresztül tudjuk tartani a kapcsolatot.

A minap is kaptam egy üzenetet Armelletől, amiben képeket küldött és mindenkit sok szeretettel üdvözöl. Én pedig az egész csapat nevében szeretnék köszönetet mondani tanárainknak, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre, és remélem, hogy még lesz alkalmam ilyen programokban részt venni. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom!!! Torma Sára

11

Bemutatkozunk... A Táncsics Mihály Gimnázium 9. C osztályának tanulójaként bátran álltam neki a feladatnak, hogy bemutassam közösségünket. Nyelvi szakosok lévén az angol és a német nem áll messze a szívünktől. Tanáraink már megismertek minket, rengeteg sokszínű arc ékesíti a társaságot. Sok sportágban jeleskednek osztályunk tanulói, van itt röpis, kosaras, focista, szinkronúszó, táncos, lovas, lövész, teniszjátékos, rg-s, sőt judós is! Rendkívül meglepődtem szeptemberben, amikor megismertem társaimat, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar meg fogom szeretni őket. A társaság a zenében is érdekelt, büszkén adtuk elő az osztályindulónkat a szecska alkalmával. Még csak alig több, mint fél éve vagyunk együtt, de már elképesztő kalandokat éltünk át. A szecskaműsor összeállítása volt az első igazi, nagy feladat, melyet közös erővel kellett megoldanunk. Karácsonykor Bányára látogattuk, ahol friss hóban csatázott az osztály, és mondhatom, mi lányok nem úsztuk meg szárazon. Ezt követte az ajándékozás, vicces leírásokat adtunk társainkról. Osztályunk fiú tagjai rendkívül kreatívak, összehoztak április 1-jén egy locsolással egybekötött tréfát: az iskola kapujában vártak ránk, s követve a hagyományokat, szódával öntöztek meg minket, nehogy elhervadjunk. Ezt a hírt még a Somogyi Hírlap egyik rovata is közölte. Osztályfőnökünkkel már lázasan szervezzük az első osztálykirándulást, mely egy Kaposvár környéki erdőnél lesz, ahol túrázni fogunk. Kíváncsian várom, hogy mit tartogat ez a három nap számunkra. Egyet leszögezhetek: humorban nincs hiány. Az órák többsége jó hangulatban telik, mindig van, aki mosolyt csal az arcunkra. Ezért is éri meg ennyire itt lenni, mindenki számára fontosak ezek a pillanatok. E pár sor írása közben osztályképemre vetek egy pillantást, s tudatosul bennem,

12

Íme egy részlet az osztályindulóból …: C-sek vagyunk mi a fenegyerekek Angol és német nyelvi specesek Szeretjük a föcit, matekot, törit Tanár úrnál a sok ”izgi” röpit. // Sokszor már nagyon unjuk a banánt itt, s pár órán szórakoznánk. Szeretjük egymást, The Bossra hallgatunk, s szecskán is együtt szívunk.// S legjobb órai aranyköpéseinkből...: - „3 nagyobb-egyenlő 0”. – Valentin, a nagy matekos :) - „...És Caesar Egyiptomban Kleopátrával huncutkodott..” - Szabó Bence aranyköpése történelem felelet közben. - „Ezek után Pompeius közeledett a szenátushoz... Már nem úgy!!” – Ezt pedig osztályfőnökünk sütötte el, szintén töriórán.

Mráz Rebeka képei

hogy milyen jó is a 9. C osztály tagjának lenni. Talán pár év múlva, amikor fellapozzuk a régi idők Voluntas kiadványait, akkor felleljük az osztályunkról szóló cikket, s büszkén emlékezünk a vidám pillanatokra. Igyekszünk követ-

ni táncsicsos elődeinket, s helytállni minden területen az elkövetkezendő esztendőkben. Ambrusics Anna


A 9. f Miután a zánkai gólyatáborban megismertük egymást és mindenki kialakította a maga baráti körét, 10 nap múlva egy teljesen új közeg várt ránk. Nehéz volt beleszoknunk, a koleszos életbe, a szülőktől távol mindent egyedül megoldani. Nehéz volt két intézmény szabályait egyszerre betartani és a programjaihoz alkalmazkodni. Néhányunk már az első hónapban belefáradt a folyamatos ingázásba és abba, hogy egy héten csak egy hétvégét tölthet otthon. Aztán lassan összeszokott az osztály. Akinek rossz kedve volt azt a többiek felvidították, akinek segítségre volt szüksége, az mindig számíthatott valakire. A közös programok még jobban növelték az osztály

összetartását. A bennmaradós hétvégéken sokat viccelődtünk és gondos csapatmunkával hamar végeztünk a kötelező feladatainkkal. Januárban Olaszországban táboroztunk. A közös síelés sok nem várt örömmel járt. Az elején az esések adtak vicces helyzeteket,

amiken együtt nevettünk, de azért mindig segítettünk egymásnak. A tábor végén pedig a közös síelés (már biztos talpakon) volt a jókedv forrása. Az út hazafelé nagyon jól telt. Ezután újra belevágtunk az iskolai életbe. Jött a félév, aztán lassan a tél vége és mindenki izgatottan várta

a tavaszt. Jöttek a húsvéti ünnepek és mikor visszajöttünk, akkor vettük észre, hogy hamarosan itt az év vége. Sokunk kötött ismeretséget felsőbb évesekkel és ezért először a közelgő ballagás adott okot a búsulásra. Aztán belegondoltunk, hogy a ballagás után szinte elszalad az idő az évzáróig

és egy teljes nyáron keresztül nem lakunk egy helyen, nem találkozunk minden nap, és nem töltünk annyi időt együtt. Miután ezekre rádöbbentünk, szerintem az elkövetkező kis időt még hasznosabban fogjuk eltölteni. Az osztályból ketten érezték úgy, hogy nekik jobb lesz egy másik iskolában, de remélem több ember nem gondolkodik ezen a megoldáson. Ez az osztály pont így jó, ahogy van! Balázs Mónika és Csonka Mária VOLUNTAS 7 2010. május

13

A rajzszakkörösök legutóbbi eredményei A „Bella Italia” országos rajzpályázatra 6 db rajzzal pályáztunk a Táncsicsból. Száz rajz került a budapesti kiállításra, 2 tanulónk különdíjas lett: RUSZÓ NÓRA 12/f és MONORY RÁHEL 9/b. Ruszó Nóra képviselte a Táncsicsot a budapesti díjátadáson a pályázat kiírójánál az Olasz Kultúrintézetben. Nóra képeket készített a kiállításról és a díjátadásról, ahol Gianni adta át a díjakat a gyerekeknek. Nyerteseink díja póló és olasz útikönyv, illetve két-nyelvű olasz-magyar regény volt. A „Kincsünk a Föld” városi plakátpályázaton 2. díjat kapott HORVÁTH REBEKA 11/d osztályos szakkörösünk és különdíjat kapott BICZÓ MARIANNA 9/d-s szakkörösünk. Marianna képviselte a Táncsicsot a díjátadáson és nyilatkozott a KaposTV-nek is. Nyerteseink díjai könyvutalványok voltak. Hegedűs Réka és Szöllősi Dániel szakköröseink kiállítása volt márciusban a Táncsics Galériában, az iskola aulájában. A média is kijött a megnyitóra, riportot készítettek a kiállítókkal. Több beküldött országos rajzpályá-

Monory Ráhel 9.B

14

A „Bella Italia” rajzpályázat eredményhirdetése, díjazottjai és pályamunkáik

Ruszó Nóra 12. f

„Kincsünk a Föld”

zat van folyamatban, várjuk hogy milyen eredménnyel szerepeltünk rajtuk. Ezek közül kettő érdekes: 1. Lovas Rajzpályázat – országos szintű (kiíró Szedresi Lovasudvarház). 2. Mongol Rajzpályázat – országos szintű (kiíró: Mongol Nagykövetség, Budapest.) VOLUNTAS 7 2010. május

Bevettük a „bevehetetlent” Hosszú hétvége székelymódra

A Rákóczi Szövetség által immár hetedik alkalommal megrendezett Felvidéki Sétára iskolánk is meghívást kapott. A csapatot Farkas Klára tanárnő, Mohai Borbála, Rácz Ádám, Hunka Balázs, Sárközy Kristóf, Makai Botond és jómagam alkottuk. Április 23-án pénteken reggel hétkor indultunk az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola előtti parkolóból. Győrben csatlakoztak hozzánk további magyarországi iskolákból érkezett csapatok, Révkomáromban pedig a felvidéki iskolákból jövőket köszöntöttük. Itt eltöltöttünk egy kis időt, megtekintettük a Klapka szobrot, az Európa udvart és a Tiszti Pavilont. Ebéd után elindultunk Nyitrára, ahol megnéztük a vártemplomot, majd átbandukoltunk a gimeskosztolányi tájházba. Végül korgó hassal érkeztünk meg Alsóbodokra, ahol fejedelmi étkezésekben volt részünk. Az estéket a nyitrai Trans Motelben töltöttük. Miután szombat reggel kinyitottuk a szemünket, célba vettük a bányavárosokat. Selmecbányával kezdtük, ahol a várfalakon még mókusok is szaladgáltak. Többek közt a selmeci líceum tanulója volt Petőfi Sándor is. Besztercén ebédeltünk, és körbejártuk a várost. A következő állomás Bajmóc volt, ahol megnéztük a „kacsalábon forgó kastélyt”, a bajmóci várat. A várkastély bejáratának közelében áll Szlovákia legöregebb, több mint 700 éves fája, melyet Mátyás király hársfájának neveznek. A várba sajnos nem tudtunk bemenni, de amikor nyitva van, színvonalas reneszánsz rendezvények várják az odalátogatókat. Vasárnap reggeli után felkerekedtünk Trencsénbe, hogy bevegyük Csák Máté várát. (Se tatár,se török nem vette be, de mi igen.) A várban megtekintettük a képtárat és a feltárt leleteket. E sok látnivalóval tűzdelt program után elindultunk hazafelé. Mosolyokban gazdag, élményekkel teli kirándulás volt ez, amit egyikőnk sem fog hamar elfelejteni. Teglovics Lúcia A bajmóci vár


Iskolánk újabb, sikeres testvérosztály-kapcsolatot tudhat a magáénak. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium10.B osztálya látogatott el hozzánk. Közel egy éve vetette fel Miklósné tanárnő ezt az ötletet, és mi, mint barátkozó és társasági lények egyből rábólintottunk. És kijelenthetem, nem bántuk meg. De lássuk csak mi fért bele ebbe a pár napba. Az április 16-án, reggel érkező, utazástól megfáradt társainkat köszöntésképp finom kakaós csigával és gyümölcslével vártuk. Kaptak egy ajándékcsomagot is: pólót a két iskola közötti kapcsolat jelképeként, osztályfotót, Kaposvár-térképet, tollat. Ezután órarend szerint beültünk Vajay tanárnő rendhagyó órájára, aki külön készült a székely diákoknak egy verssel (Szilágyi Domonkos: Héjasfalva felé). Köszönet ezért neki, és Ipolyi-Gáts Hunornak is az előadásért. Ezután következett a menza, a kötelező két lángos után pedig a várost vettük a nyakunkba. A sok szobor, park, na meg a főtér mellett megmutattuk, hol van a Tesco, a plaza, a Corso, sőt az állomásra is elkalauzoltuk őket, biztos ami biztos. Ezután következett volna a sportprogram, de mivel egész este utaztak, tollasnál többet nem sokan vállaltak. A pihentető alvás minden vendégünknek biztosítva volt egy-egy osztálytársamnál, és a kimerültség miatt ezt ki is használták. Kellett is az energia, mert a szombatot a Badacsony meghódításával töltöttük. De mielőtt felszálltunk volna a hajóra Fonyódon, Somogyváron történelmi pihenőt tartottunk, ugyanis nem hagyhattuk ki a bencés apátság megtekintését. Az idegenvezető nénitől megtudtuk, hogy egykor Koppány vezérünk élt e vidéken. Érdekes volt belegondolni, hogy ezer évvel ezelőtt lehet, hogy pont a helyemen állt Koppány, s az ősi magyar kultúra fontosságáról tartott beszédet. Persze a lustábbak inkább fényképezőgéppel örökítették meg az újonnan szövődött barátságokat a kilátóban. Míg a hajó tetején fagyoskodtak a tájképre éhezők, addig a többiek a kellemesebb hőmérsékletű, szélmentes részben elfogyasztották szendvicseiket. Az élelmiszer-tankolás után meg is érkeztünk, és nekivágtunk a hatalmas hegynek, ami az erdélyiek szemében a Hargita után nem volt valami nagy magaslat. Mire felértünk a kilátóhoz, a nap is megerőltette magát, így Berta Bálint ünnepélyes pohárköszöntője után a napsugárban megcsillantva koccinthattunk borospoharainkkal (50 köbcenti badacsonyi szürkebarát) az új kapcsolatokra, a határon túli magyarokra, a közös múltunkra és a közös jövőnkre. Ezután kitűnő ebéd várt minket a kikötőnél, természetesen gulyáslevessel, hallal . A buszon majdnem mindenki alfában volt már a fáradtságtól, úgyhogy aznap sem kellett senkit álomba ringatni. A vasárnap, vagyis a búcsúnap délben kezdődött, mert ennél korábban nem hinném, hogy akárki is fel tudott volna kelni. Ez volt a családi nap, de volt, aki csak elment egy filmre a moziba. A merészebbek pécsi boltnéző túrát rendeztek, vagy elvitték a cserediákjukat egy túralovaglásra. Este minden osztálytársunk kapott egy naptárat és egy pólót, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium címerével ellátva. Nehéz volt a hétfő reggeli indulás. Nem egy szempár telt meg könnyel az érzelmes búcsú miatt, de a mosollyal integetők tudták, hogy a „gyertek nyáron a Balatonra” invitálás nem üres meghívás volt, hanem azt jelentette, hogy hamarosan újra találkozunk. Ha nem idén, hát jövőre, ráadásul pünkösdkor, ugyanis a csíksomlyói búcsú minden magyar ember számára kötelező életében legalább egyszer, ahogy a Hargita és a gyimesi ezer éves határ megtekintése is. Én azt kívánom: bárcsak lennénk már ott! Balogh Noémi

15

Színművészet a Táncsics falai között A tavalyi tanév őszén kezdett újjászerveződni a színjátszó szakkör Tóth Ildikó tanárnő vezetésével, és azóta is minden péntek délután 14:00 órakor gyűlik össze a színjátszós csapat a klubban. Az első darabunkat, a múlt század elejét megidéző „A pesti nő” című Karinthy darab szabadon átírt változatát, a tavalyi Táncsics esten adtuk elő, nagy sikerrel. Azóta négy tagot is búcsúztattunk: Almási Dánielt, Fokvári Dórát, Mohácsi Borit és Nagy Esztert (ideiglenesen Ipolyi-Gáts Leventét is), de az idén csatlakoztak hozzánk új, színészethez kedvet kapó diákok is. Az idei színjátszós tagok: Ádám Ágnes (9.F), Balogh Ráhel (11.C), Balogh Noémi (10.A), Bencze Gábor (12.G), Diseri Ágnes (12.B), Fokvári Dalma (10.C), IpolyiGáts Hunor (10.A), Károlyi Krisztián (12.E), Märcz Samu (12.C), Paróczi Gergő (10.D), Rátky Tímea (11.B) és Torma Sára(11.D). A tavalyi sikeren felbuzdulva az idén két darabban is megcsillogtattuk

16

tehetségünket: karácsonykor Dickens: Karácsonyi ének című művének adtuk elő egy rövidített változatát, ami szintén nagyon jól sikerült, ezért a téli szünet után megismételtük az előadást. A második darabot tavasszal mutattuk be, ami azért is volt érdekes, mert nem egy komplett darab volt szöveggel és díszletekkel, hanem a „színjátszó szakkört” adtuk elő: a közönség segítségével improvizációs játékokat játszottunk a Beugró című műsorhoz hasonlóan. Ez az előadás is osztatlan sikert aratott, sokat nevettünk, és mi magunk is jól éreztük magunkat. Az idén sajnos négy tagot ismét el kellett búcsúztatnunk, persze ez nem azt jelenti, hogy végleg megszakítjuk velük a kapcsolatot. Az idén ősszel is kimentünk Patcára, hogy egy beöltözős színjátszós bulit tartsunk a régi tagokkal. A jövő évre nézve is vannak terveink, és szeretettel várjuk azokat, akik csatlakozni szeretnének hozzánk, az elmenőknek pedig sok sikert kívánunk! Balogh Ráhel


OIDIPUS Május 11-én különleges előadást láttunk a Csikyben. Ma már ritkán mutatnak be színházakban ilyen drámákat, főleg nem stúdió előadásban. A nézők szinte a történet résztvevőivé válnak. Ebben a darabban nem a klasszikus Babits-fordítást használták, hanem a sokkal maibb Fosse átdolgozást. A történet talán egy kicsit borzolja a kedélyeket. A színház honlapján például így írnak róla: ,,Az „Oidipusz király” egy szörnyűséges bűn tettesének kiderítéséért folytatott nyomozás feszült izgalmú története, a legelső „krimi” a világirodalomban. Thébában járvány dúl, és ez a kétségbeejtő jelen a múltból fakad. Miért küldték az istenek a városra a halálos vészt? A Kar újra a város egykori megmentőjeként tisztelt királyától, Oidipusztól reméli a megoldást. Kreón, a király sógora azt a jóslatot kapja, hogy a romlást a városra Laiosz király gyilkosának jelenléte hozta. Oidipusz átokkal sújtja a gyilkost, és parancsot ad az elfogatására. A meg nem alkuvó, keményen igazságért küzdő király nem hőköl vissza, bármilyen ijesztő lesz az eredmény. És az derül ki, hogy – bár nem tudott róla – ő maga volt annak idején a tettes: ő ölte meg apját, és ő vette feleségül saját anyját. A vérfertőzés büntetése pedig megvakíttatás. Oidipusz itt se hátrál: maga hajtja végre az ítéletet, megvakítja magát és elhagyja királyi székét.[...] Teirésziász, a jós hiába lát mindent előre. Senki se hallgat rá, nem tudja ő se megállítani a saját tragédiája felé siető hőst.” Iskolánkból több tanárunk érdeklődését is felkeltette a darab. Sülle tanárnő is kíváncsian ült be a stúdióba. – Miért döntött úgy, hogy megnézi az előadást? – Ritkán látni ókori alkotást színházban és sok jót hallottam róla. Kíváncsi voltam, hogy a stúdió előadás keretein belül hogyan tudják színpadra vinni. – Mint magyar tanár mit gondol az műről? – Klasszikus darab, nehéz olvasmány. Érdeklődésfelkeltő a thébai mondakör. Érdekesnek tartom, de ízlésvilágomtól távol áll a kissé nyomasztó téma miatt. – Mit gondol az előadásról? – Nagyon tetszett a címszereplő: Kocsis Pál és Csapó Virág remek színészi produkciója. A darab egyik érdekessége, hogy egyszerre hatottak több érzékszervünkre (látás, hallás) és, hogy a színészek a nézők között ültek így a nézők ,,résztvevőkké” váltak a darabban. – Hogy tetszett Önnek az előadás utáni közönségtalálkozó? – Érdekes volt. Beavattak bennünket a darab mondanivalójának aktualitásába, a technikai részletekbe és szereplők felkészülésének menetébe. – Milyen élményekkel gazdagodott? – Várakozással tekintettem az előadás elé, és nagyon pozitív élmény volt. Az idei színházi élményeim közül a legjobb! A darab minden korosztályt képes valahogy megfogni. Nagyon emlékezetes élményt nyújthat mindenki számára. Feltétlenül nézzétek meg! Csonka Mária


17

A LÁNYCSAPAT SIKERE AZ AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIÁN Csütörtökön fél 4-kor kezdtük meg utazásunkat az országos döntő helyszíne, Debrecen felé, ami nem sikerült zökkenőmentesen, de odaértünk időben és mindenki nagyon jól szórakozott a különböző sztorikon és a bőröndhúzó versenyünkön :) Izgalommal néztük a többi csapatot, latolgatva, hogy vajon nekünk mennyi esélyünk lesz. Az első napot sikeresen zártuk az estét pedig kellemesen töltötte a lány és fiú csapat a kísérőkkel együtt. A szombati nap volt számunkra a legmeghatározóbb, ekkor dőlt el, hogy kik lesznek a 8 között majd a 4 között és

18

ki, melyik helyezésért fog játszani vasárnap. Miután a csapat bekerült a 8 délutánra pedig már a 4 közé, a döntőbe kerülésért játszottunk. Eleinte zavartan álltunk a pályán, de a fiúk szurkolásának és Csilla néni taktikai javaslatainak köszönhetően a csapat összeszedte magát, és megnyertük a meccset. Együtt sírtunk és nevettünk a győzelem hevében. Vasárnap már bőröndökkel érkeztünk vissza a pályára, hiszen onnan egyből indultunk a vasútállomásra. A döntőt szoros küzdelemben sajnos elveszítettük de a csapat nagy büszkeséggel fogadta a hírt, hogy egyik társunk, mint legeredményesebb játékos

díjat kapott(Schrauff Rebeka 11/F). A vonaton persze kihagyhatatlan alkalomnak tűnt a serlegből pezsgőt inni, így hát a köszöntő sem maradt el. A köszöntő nagyban dicsérte a tanárnő és a csapattagok egész éves munkáját és megköszöntük a fiúk szurkolását, amely hatalmas lendületet adott nekünk. A csapatra várakozó családtagok és barátok pedig győztesként köszöntöttek minket a kaposvári pályaudvaron. Csapattagok: Hegedüs Ágnes, Végh Noémi 12.E,

Korompay Rebeka 12.G, Schrauff Rebeka 11.F, Huszár Evelyn, Nagy Katalin, Polgár Zita 11.C, Kozics Noémi, Varga Alexandra 10.C, Teglovics Lúcia 10.A, Rádli Nikolett 10.D,Horváth Klaudia 9.C. Felkészítő tanár: Gaál Csilla. Szurkoló táborunk: Bartha Nikoletta, Karagity Márk, Beke András, Illés Richárd, Gyurákovics Martin, Strider Ádám, Kató Dániel, Mihalics Gábor, Mihalics Gergely, Kis-Király Barna, Sándor Gergely. A fiúk 14. helyezést értek el az országos döntőn. Hegedüs Ágnes


Képrejtvények Horváth László tanár úrtól 3. 1.

4.

2.

5. A képrejtvények megfejtéseit a tanév végéig ezen a szelvényen dobjátok be az aulában található dobozba. A jó megfejtést beadók között nyereményeket sorsolunk ki. A nyertesek neveit a Voluntas következő számában olvashatjátok.

megfejtések: 1. ....................................................................................................... 2. ...................................................................................................... 3. ...................................................................................................... 4. ...................................................................................................... 5......................................................................................................... A megfejtő neve:............................................. Osztálya: ....

Ezúton szeretnénk elnézést kérni a YES PLEASE együttes tagjaitól, amiért a múltkori számunkban elírtuk a nevüket. Nem szándékos volt. További sikereket kívánunk nekik!

voluntas l A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium lapja l Szerkesztőségi tagok: Balogh Noémi, Csonka Mária, Diseri Ágnes, Fördős Fanni, Hikádi Evelin, Horváth Rebeka, Kocsis Zsófia, Lőrincz Borbála, Märcz Samu, Mohay Borbála, Szabó Dorottya l Felelős szerkesztő: Tóth Ildikó l Nyomdai előkészítés: Várnai Károly l Felelős kiadó: Reőthy Ferenc igazgató l 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 17. l Telefon: 82 512 128 l E-mail: [email protected]

Gondolatok a tanévről, a suliról

Interjú Reőthy Ferenc igazgató úrral, Kelemenné Gerbovits Szilvia tanárnővel, Hegedüs Ágnessel (12.e) és Wolf Tamással (9.a) – Milyen volt az idei tanév? Mit emelnének/emelnétek ki legjobb, legrosszabb, legkülönlegesebb eseményként? Gica: …Rossz élmény nem volt. Talán az, hogy vége ennek a 6 évnek, sok minden hiányozni fog. Igaz, néhányan úgy állnak hozzá, hogy „jajj, de jó, hogy elmegyünk”, de valójában szívesen fognak visszajönni. Legjobb élmény: egyértelműen Debrecen, ahol országos másodikak lettünk az amatőr röplabda-bajnokságon. Nagyon jó volt a hangulat végig, ott voltak a fiúk is, ment a szurkolás, felejthetetlen volt! Voltak még jó élmények: a szalagavató a szép ruhákkal, a tánccal, meg a hullámozás a nagy iskolai eseményeken – ez egyféle közösséget teremtett. Az összes edzést is idesorolhatom, és a musical-es előadásokat, a karácsonyi műsort… ezekben az utolsó napokban döbbenünk rá, hogy mennyi minden történt a tanévben. Tomi: Huh. Sok élményben volt részem. A legemlékezetesebb talán a szalagavató volt, mikor Ádámmal bemutathattuk a táncot. A musical és az énekkar is jó volt, a közös próbák, a szereplések, a Helikon. De leginkább a néptánc az, ami kibontott, ez nyújtotta a legtöbb élményt. Ádámmal és Lacival nagyon jóban lettem… ehhez kapcsolódik a „rossz” dolog: hogy elmennek a mostani negyedikesek. Szoros kapcsolatom volt velük, és mire jönne a nyár, beindulna az élet, vége. Az új osztály… először nagyon furcsa volt. Mikor reggelenként bejöttem a Táncsicsba, nagyon sokan voltunk, sokáig úgy tűnt, mintha mindenkit először látnék. (Ezt nem szoktam meg, hisz a lengyeltóti suliban mindenki ismert mindenkit.) A kollégium? Nagyon jó, ott is kialakult egyfajta közösség, de más: együtt élünk, néha nehéz alkalmazkodni, főleg, hogy folyamatosan változunk. Tanárnő: A legrosszabb ez a mai nap volt. Azzal kezdődött, hogy reggel leszakadt a hűtő polca, egy csomó minden ripityára tört, takarítani kellett, a lányom elkésett a suliból, az autót véletlenül meghúztam, az első óra bemutató óra… Totál kész. Amúgy konkrétan az iskolához, a gyerekekhez kötődő rossz élményem nincs. A baj mindig a felnőttekkel van, akik kiforgatják az ember szavait. Legjobbként a tizedikes speceseimet említhetném. Három éve ismerem őket (az előkészítő miatt), ez idő alatt jól összerázódtunk, nagyon ügyesek, tehetségesek. A legjobb napom meg pont a tegnapi volt: rengeteg szeretetet, figyelmet kaptam… akkor volt a szülinapom. Egyesek (tizenkettedikesek) kinyomozták, s a tanórán énekkel, köszöntéssel vártak. A specesektől hatalmas csokor virágot kaptam. Sőt, már éjfél után jött az első sms az egyik tanítványomtól: „…to my best teacher”. Nagyon elérzékenyültem. Ilyenkor gondolja az ember, - ha érzi a szeretetet - hogy megéri tanítani. Igazgató úr: Most még nehéz évértékelőt mondani, hisz még nem látjuk a pontos adatokat, majd év végén. Bízom bennem, hogy ugyanolyan, sőt még jobb lesz az eredmény, mint a tavalyi évben. Ilyenkor érettségi, iskolai átlagokat, tanulmányi versenyeredményeket szoktunk nézni. Elképesztően magas 4,35-ös iskolai átlag volt félévkor. Az érettségi átlagok remélem a szokásosan, 4,5 körül alakulnak. Tanulmányi versenyeken pedig kb. 120 tanuló jutott országos döntőbe. Ilyen szempontból nagyon eredményes évre számítok. Személyesen: elment a kedvenc osztályom, tavaly leérettségizett és most van egy új osztályom, akikkel nagyon nagy mértékben meg vagyok elégedve. Lassan az év végéhez közelítve nyugodtan mondhatom, hogy az előző osztályomhoz hasonló eredményeket fognak elérni. – Melyik a kedvenc helye/helyed az iskolában? Hol van/vagy legszívesebben? Gica: A sportcsarnok, a tesi és a röpi miatt. Sokat számítanak nekem az emberek, akikkel itt ismerkedtem meg, nincs olyan, akiben csalódtam volna, nincs ehhez a helyhez kapcsolódó negatív élményem. Azt hiszem, egyértelmű, miért kötődök hozzá ennyire… Tomi: Énekterem. Itt töltöttem a legtöbb időt ebben az évben, támaszt és rengeteg ismeretséget nyújtott. (Idén 18-an végeznek az énekkarosok közül, elég rossz lesz így.) Meg alapvetően muzikális alkat vagyok.

Tanárnő: Mondhatom azt, hogy a székes? A nyelvszakos tanárok „kedvenc” helye, régen székraktár volt. A hozzá fűződő legviccesebb élmény 4 éve történt az akkori 9. a-b-vel: Hideg tél, bemegyek a terembe, s az egyik kislány nagyban öleli a vastag csövet, mert „olyan jó meleg”. Egyszer csak fent lehúzzák a wc-t, s megy benne az anyag… ezek után el lehet gondolkodni, mi folyik az órán, ha épp a székesben vagyunk… A kedvenc helyem amúgy a 9-es terem. Nem tudom, miért, talán, mert jó a tábla és sok órám van itt a specesekkel. Igazgató úr: Mivel 28 éve vagyok itt, ebből következően sok kedvenc helyem van. Kezdő tanár koromban az óráim többsége a 35-ös teremben volt. Akkoriban a B-épület volt a történelem-tanszék, a történelem tanárok a tanyán tanítottak. Így hívtuk a külső épületet ahol, Pellion tanár úrral, Miklós Endre tanár úrral dolgoztunk együtt. Így tehát a 44-es teremben volt a legtöbb történelem órám. Ahol most a gazdasági igazgató helyettes dolgozik, ott 15 éven keresztül laktam. Az volt az igazgatóhelyettesi irodám. Délutánonként, mikor még kisiskolás volt a fiam, akkor ő is ott volt bent. Ilyenkor vagy tanult, vagy számítógépezett. Abban a tizenöt évben az alváson kívül többet töltöttem ott, mint a saját házamban. – Ha egy dolgot megváltoztathatnának/megváltoztathatnátok az iskolában, az épületben vagy a tanítás rendszerében, mi lenne az? Gica: Legyen rendes szekrény! Ahová be lehet pakolni, és zárható. Nagyon hiányzik, hogy egyszerűen nem lehet tárolni a cuccunkat egy állandó helyen. Az első szinten lehetne például, vagy az aulában, ahol mindenki könnyen hozzáférhet. Tomi: Annyira régóta nem vagyok itt, tehát nem nagyon jut eszembe ilyen. De azt például simán el tudnám képzelni, hogy egy saját néptánccsoportja legyen az iskolának, akikre felügyelnének, hetente lenne próba, rendszerbe foglalva, mint az énekkar. Így mindenki komolyan venné. Olyanok is jöhetnének, akik még soha nem néptáncoltak. Azt hiszem, sokat dobna a kulturális rendezvényeken egy-egy táncprodukció. Tanárnő: A feltételrendszerek: az osztálytermeket, a tanárit lehetne modernizálni, nagyobb komfortot teremteni. Egyébként teljesen jól érzem magam. Igazgató úr: Itt alapvetően helyén vannak a dolgok. Tehát jó felkészültségű, jó tanári kar van. Jó előképzettségű, jó motiváltságú, céltudatos, intelligens, tanulni akaró a diákság. Jók is az eredményei az iskolának, tehát úgy gondolom, hogy az alapvető dolgok azok a helyükön vannak. Ugyanakkor ha belemennénk abba, hogy mit kellene javítani, mit kellene változtatni, akkor órákig kellene beszélgetni róla. Rengeteg részterületen kéne javítani: tanárok munkakörülményein, elismertségén, a tantestület hangulatán és nagyobb összetartásán, oktatási feltételeken. Itt elsődlegesen informatikai eszközrendszerre gondolok, hisz a mai fiataloknak alapvető, hogy minden interaktív formában jelenjen meg. Sajnos azt mondhatom, hogy a mi oktatási feltételeinkre a 19. századi formák a jellemzőek. A korszerű formák, amik élvezetesebbé tennék a diákok számára a tanítást, azok nagyon hiányoznak. Mohay Borbála és Märcz Samu

VOLUNTAS. 2. oldal. 4. oldal. Ki van a paróka alatt? 20. oldal. Gondolatok a tanévről

Recommend Documents