VOLUNTAS. ...kövek vagyunk oldal. 5. oldal. Az énekkar Olaszországban. Egy hét Erdélyben. 8. oldal. 2. oldal Őseink útján. 9

VOLUNTAS

A KAPOSVÁRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM LAPJA 7 XLII. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM 7 2010. november

„...kövek vagyunk...” 3. oldal

Az énekkar Olaszországban 5. oldal

2. oldal

Angol megszállás 16. oldal

Bálint Amerikában 18. oldal

Egy hét Erdélyben

8. oldal

Őseink útján

9. oldal

Tizenketten egy csapatban 13. oldal

A minap egyik ismerősömmel azon vitatkoztunk, hogy a szó, hogy „manapság” egy közhely, hiszen – véleménye szerint – nincs olyan dolog, amit régen ne tettek volna az emberek. Akkor is szerettek, utáltak, ítélkeztek, barátkoztak. Be kellett látnom, hogy valóban igaza van. De akaratlanul is elgondolkodtam, hogy mégis miért érezzük úgy, hogy teljesen más világban élünk, mint, amit a hősregényekben megismerhettünk? Azt gondolom, az érzéseink ugyan maradhattak a régiek, azonban az ezek kifejezésére való

eszközök gyökeresen megváltoztak, és manapság nem mehetünk el az internet, azon belül a közösségi hálózatok nyújtotta gondolat – és érzelemkifejezési lehetőségek mellett. Az egyik legnépszerűbb közösségi oldal, a Facebook, remek lehetőséget nyújt arra, hogy személyes gondolatainkat kikürtöljük a nagyvilágnak. És itt a probléma: a publikusság. Míg régen személyes gondolatainkat, véleményünket egymással osztottuk meg, cinkosan megbízva a másikban, addig manapság az internet és az otthoni, kényelmes fotelünk okozta biztonság illúziója miatt könnyen – és meggondolatlanul - olyan személyes véleményeket, információkat szivárogtathatunk ki az egész világ számára, amelyek nemcsak mások érzéseit, sőt jogait sérthetik, hanem amelyekkel önmagunknak is kárt okozhatunk. Ezt közvetlen közelünkből tapasztalhattuk. Több felelőtlen diák nyilvánosság előtt tett megjegyzéseket tanáraikra és csinált viccet belőlük. Ezek után, azt hiszem, nem lepődhetnének meg, ha a tanáraik a visszalevő idejükben,

amit az iskola tanulójaként fognak még eltölteni pikkelnének rájuk. Azonban míg a tanároknak kötelességük függetlennek és objektívnek lenniük, addig munkáltatóink a jövőben könnyedén kirúghatnak egy-egy ilyen eset miatt. Egyre több hírt hallunk, hogy embereket azért függesztenek fel, mert munkaidőben használták a facebookot, vagy azért rúgnak ki, mert ócsárolják a munkahelyüket a közösségi portálon. Az egyik legutóbbi ilyen eset egy amerikai rendőrtiszttel történt. Munkaidőben szidta feletteseit a portálon, valamint panaszkodott, hogy köteles a golyóálló mellényét hordani munkaideje alatt. Amint ezt megtudták felettesei, meg is szabadították ezen problémáitól: kirúgták. Nem ítélkezni akarok ezen emberek fölött, hiszen mindenkinek szíve joga, hogy kiről, miről, mit gondol. És ugyan szólásszabadság van, azért felelősséget kell vállalnunk azért, amit kimondunk, méginkább azért amit leírunk. Főleg manapság, amikor a személyes adatainkat az interneten keresztül lopják, és a (leendő)munkaadóink figyelik bejegyzéseinket a közösségi portálokon, hiszen egy megbízható munkavállalóval szemben alap feltétel az erkölcs Úgy hiszem végig kéne gondolni, hogy ezek a mai kifejezőeszközök milyen szinten alkalmasak a személyes gondolatok kifejezésére? A „szeretni, utálni, ítélkezni, barátkozni” mégis mennyire publikus? Gosztonyi Ákos 11.C

A tavalyi 13.F osztály és megkönnyebbült tanárai a sikeres érettségi vizsga után

2

VOLUNTAS 7 2010. november

„...kövek vagyunk...”

„... kövek vagyunk: az örvénylő, zuhatagos idő által simára koptatott, vagy az úttestből felszaggatott, érdes kockakövek, de ha akad is kéz, mely felragad bennünket, nem bizonyos, hogy nyomot hagyunk a jövendő üvegén – korunk nagy hozzáértéssel készíti a golyóálló üveget; ...” Nyár elején, a tanévbúcsúztató rendezvényen láttam utoljára. Beszélgettünk. Ez jobbára abból állt, hogy hallgattam. Sajnos – most már rájöttem – nem elég figyelmesen. Akartam Vele beszélgetni a nagyapámról, szerettem volna megkérni, mondjon véleményt az írásairól. Úgy gondoltam, majd legközelebb. Szerettem volna megköszönni Neki, hogy mindig volt ideje ránk. De nem volt legközelebb. Szerettem volna megköszönni, hogy annyi mindent tanultam Tőle, pedig sosem voltam tanítványa, és csak öt éven át ismerhettem. Ötvenhárom évvel ezelőtt írógépébe végtelenített gyászszalagot fűzött, hogy emlékezzen halottaira, költészetét pedig szíve fölé dugdosva átmentette minden országos házkutatáson és motozáson. Nekünk már nincsen írógépünk, mely minden sor végén csilingelve figyelmeztetne, mint egy lélekharang, veszteségünkre. Szalag sincsen. Csak a hír: Nyár végén elhunyt Papp Árpád költő, műfordító, magyar-latin szakos tanár, a Táncsics Mihály Gimnázium archív könyvtárának őre, a Magyar Írószövetség, a P. E. N. Club, az Európai Írók és Művészek Szövetségének tagja, VOLUNTAS 7 2010. november

magyar konzulense a görög Parlament által 1992-ben létesített „Görög Kultúráért” Alapítványnak, az irodalomtudományok kandidátusa, az ELTE, Eötvös Collegium, Balaton Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia Ókortudományi Kutatócsoportjának egykori tanára. Élt 73 évet. 1937-2010. Az Ő kötőjele nem „félbemaradt híd az élet és halál közt”, ahogyan Metszéspontok című versében fogalmaz. Hivatását betöltötte a rendelkezésére álló idő

alatt. Inkább erről beszél az a kötőjel. Az idő más értelmet kap, ha életünk misztériuma az örökkévalóságba lényegül. Papp Árpi bácsitól tanultam azt az evangéliumi igazságot életének példáján, hogy „ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz.” (Jn. 12, 24.) Másokért élt, feláldozta magát a szeretet oltárán nap mint nap, és bőséges termést hozott. Tavaly ősszel a Klebelsberg Pedagógiai Napok előadássorozata a pedagógia és az erkölcs témája köré csoportosult. Papp Árpád előadása antik példákra épített víziót tárt elénk, szemünkbe mondta, egy kilátástalan évben, az ország pusztájába kiáltotta, hogy gyökerek nélkül nincs jövő. Az Ő gyökerei egy somogyaszalói, mestergerendás apai házból nőnek mélyre, olyan mélyre, hogy elbírják a láncokat, amelyekkel a hetvenes évek irodalompolitikája kötözte meg ágait, ezek a gyökerek táplálták lombkoronáját, ami nekünk, körülötte felnövekvőknek tiszta levegőt adott írásain és beszélgetésein keresztül. Milyen kevés időnk volt nekünk Őrá, sokszor elkerültük, amikor siettünk, tudva, hogy Vele nem lehet röviden beszélni. Most pedig hálát adunk Istennek, hogy volt alkalmunk Vele találkozni és sokat beszélgetni. Ebben a csupa zaj, rohanó korban hitt a csönd gyógyító- s vallomás-erejében, azt akarta, hogy szavai kőtömbök legyenek, melyekből mi építhetünk menedéket, reményt vagy barikádot. Szavaiból montázsok születtek, ezeket azonban nem a francia avantgárd ihlette, a montázstechnikát édesanyjától tanulta. Széchenyi nyomdokain vallotta: „Az anyanyelvet csak édesanyától lehet igazán megtanulni, hiszen sokkal több, mint a puszta szavak, és nem csak élhet, meg is halhat nyelvében a nemzet.” A Táncsics Breviáriumban hitvallásához szerényen csak annyit íratott: „A közönséges ún. apostoli.” Szigeti Tamás 3

Morapitiye Sunil sikere a komplex természettudományi versenyen 2010. október 8-9-én 19. alkalommal rendezték meg a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban (Tóth Ildikó tanárnő egykori iskolája!…) az Izsák Imre Gyula Komplex Természettudományi Versenyt. Egyedüliként az országban a diákoknak 3 tantárgyból: matematikából, fizikából és informatikából kell számot adniuk tudásukról mindössze 2-2 óra alatt (az OKTV-n 5 óra áll rendelkezésre a hasonló színvonalú problémák kidolgozására!). A feladatokat az ELTE neves tanárai állítják össze, és ők alkotják a zsűrit is. A szabályok mindenben azonosak az OKTV szabályaival. Az egyéb országos versenyeredmények alapján hosszú évek óta a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium jogosult a meghívásos rendezvényen való részvételre az ország neves gimnáziumai között. Minden iskolát – lehetőség szerint végzős diákokból álló – kétfős csapat képvisel. A Táncsicsból Jezeri András és Morapitiye Sunil vettek részt, mindketten a 12. A speciális matematikai osztály tanulói. Morapitiye Sunil a teljesen hibátlan, 100 %-os teljesítményével magasan verte matematikából a mezőnyt, de az összesített versenyben is a rangos harmadik helyet szerezte meg, maga mögé utasítva például a neves budapesti gimnáziumok tanulóit.

Morapitiye Sunil

Jezeri András a színvonalas versenyen a középmezőnyben végzett. A tanulók tanárai: Kovács Ágnes (informatika), Terlaky Edit (matematika) és Drankovics József (matematika és fizika). Drankovics József

„...vándormadár lennék...” Ács Nikolett 11. A osztályos tanulóval beszélgettem a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyen elért harmadik helyezéséről. A több fordulóból álló megmérettetés utolsó fordulójára október első hétvégéjén került sor Mosonmagyaróváron. – Mondanál pár szót erről a versenyről? – Ezt a versenyt a kilencedik és a tízedik évfolyamosok számára rendezik meg minden év áprilisában, idén viszont anyagi okok miatt elhalasztották, így most került sor a döntőre. Az iskolai fordulóra bárki jelentkezhetett, itt elsőként jutottam tovább, majd a megyein másodikként én is lehetőséget kaptam a továbbjutásra. – Úgy tudom ez már nem az első alkalom, hogy szép eredményt érsz el. – Másodszorra indultam ez igaz, kilencedikben viszont a döntőben „csak” 11. lettem. Már akkor elhatároztam, hogy legközelebb is indulok és lehetőség szerint javítok az eredményen. – Gondolom, rengeteg szabadidőt elvesz egy ilyen felkészülés. Mennyit készültél rá? – Nem sok szabadidőmet vette el, de készültem rá sokat. A Természetbúvár és Élet és tudomány kijelölt cikkeit kellett elolvasnunk, így ez adott volt. A latin nyelvvel viszont akadtak nehézségeim, ugyanis kétszáz-kétszáz növény- és állatfaj nevét kellett megtanulnom, és tudnom képről felismerni. Ami még plusz feladat volt a döntősöknek, hogy készítsenek egy „vizsgálatot”, amire a

4

Jezeri András

halasztás miatt akadt a nyáron elég időm. – Kiselőadás témának mit választottál? – Már a tavalyi verseny után tudtam, hogy a pillangókról fogok beszélni. Amikor Kaszóban jártunk egy bicikli túrán, megfigyeltem, hogy mennyi lepkét gázolnak el az aszfalton áthaladó járművek. Ezt nagyon különösnek gondoltam, elkezdtem vizsgálódni és így alakult ki a téma. – Milyen vizsgálati eredményre jutottál? – Rájöttem, hogy a meleg aszfalt számukra az ingerforrás, ami miatt tömegesen szállnak rá azok a fajok, amelyeknek tápnövénye Kaszó közelében található. Persze egyértelmű feltétele ennek még a nyári meleg. – Mi vonzott a biológia fele? – Mindig is nagyon szerettem a természetet és érdekelt a környezetünk és annak

problémái. Miklós Endréné, a felkészítő tanárom mindig hangsúlyozza, hogy mennyire tág a biológia fogalma. Nagyon szeretem a növénytant és most álltunk neki az embertannak is, ami most még inkább érdekel. – Milyen terveid vannak a közeli és a távoli jövőben? – Decemberben lesz a biológia OKTV, most arra kezdtem el készülni. A továbbtanulás pedig mindjárt itt van, de nehéz a választás. Mindenképp orvosi egyetemre szeretnék menni. Tavaly voltam egyszer kórházban, amikor volt szerencsém megismerni a szakmát, kicsit beleláthattam az orvosok munkájába, nagyon érdekes volt. – Ha választhatnál, melyik állat bőrébe bújnál bele szívesen? – Fogós kérdés! Ezen még nem gondolkodtam, de mindenképen valamilyen vándormadár lennék, hiszen ők a szabadság szimbólumai számomra. – Mit tartasz a biológia legizgalmasabb problémájának? – Az energiapazarlást! Nem foglalkoznak az emberek kellően a környezeti problémákkal. Mindennek ura akar lenni az ember, és uralkodni akar minden felett; pedig a természet felettünk áll és ez mindig is így lesz! – Találkozásunk engem meggyőzött róla, hogy érdekes ember vagy, fogékony a természet, az emberek problémáira, tanultam tőled máris. Kívánom, hogy maradj ilyen érdeklődő nyitott akár orvos, akár biológus leszel vagy bármerre is sodor Téged az élet! Biztos megállod a helyed és nem mész el a dolgok mellett érdektelenül, hanem elhivatott maradsz. Fördős Fanni 11.d


Mire gondolsz, ha valaki azt mondja, hogy Olaszország? A legtöbben pizzára, tengerpartra, és csinos barna bőrű giggolokra. Természetesen ez mind igaz, de nekünk, énekkarosoknak Olaszország már sokkal többet jelent. Június 26-án hajnali 5 órakor közel negyvenen izgatottan indultunk útnak. A 8 órás utat alvással, énekléssel, beszélgetessél, zenehallgatással, filmnézéssel töltöttük. Megnéztük a méltán nagy sikerű francia „Pofa be” című filmet. Mikor megérkeztünk tettünk egy rövid sétát, de a kultúra senkit nem érdekelt, alig vártuk, hogy „belefojthassuk” egymást a hűs tengervízbe. Első este nagy kalandunk volt. Páran elvesztünk. Kétszemélyes kis biciklivel az autópálya-felhajtó alá keveredtünk. Egy nagyon kedves ember megmentett minket, aki nem mellesleg még tekert is egyikünk helyett. Ha ez még nem lett volna elég, még egy pénztárca is elveszett, de aznap este meg is lett. Sőt felárat sem kellett fizetnünk azért, hogy fél órával később vittük vissza a járműveket. Igen, ez Olaszország! A másnap délelőtt próbával telt, mert este Caorle templomában, az esti misén szerepeltünk. Az étkezést tekintve önellátóak voltunk. Valaki egy egész bőröndnyi ennivalóval érkezett, mások szerényebb csomaggal. Jó barátok lévén, mindent megosztottunk. A főzések során készültek ismeretlen eredetű, érdekes kinézetű kaják, ám mi mindent megettünk. Az örökös vita abból származott, hogy ki mosogasson. Azt hiszem, itt nem volt igazságos munkamegosztás. Az alatt az egy hét alatt, amit ott töltöttünk rengeteg olasz nevezetességet láttunk. Jártunk Velencében, Padovában, a Gardatónál, Veronában, ahol egy ókori amfiteátrumban nézhettük meg Puccini: Turandot című operáját. Velencébe vonattal utaztunk. Mondanom sem kell, az olasz vonatok sokban különböznek a magyaroktól, például a gyorsaságukban is. Kincses Tanár úr nagyszerű kis kütyüje segítségével mindig tájékoztatott minket a vonat aktuális sebességéről. Velencében az összes lány legeltethette a szemét. Hiszen ennyi matróz fiút egy helyen, máshol nem találhatunk. Vaporettóval utaztunk mindenfele, és éppen egy ilyen hajókázás közben láttunk egy roppant mókás dolgot: Velence közepén egy kombájn állt. Természetesen nagyon sok nevezetes helyet is megtekintettünk, de egyegy „őrültség” vagy poén könnyen elterelte a figyelmünket. Padovában hatalmas élmény volt az, hogy énekelhettünk a bazilikában. Hatalmas teret töltött be a hangunk, az akusztika meg egyszerűen mesés volt. Úgy gondolom, hogy aki esetleg nem szereti az egyházi műveket, még annak is tetszett volna. A Garda-tó partvidéke a vízi sportok fellegvára. Mi Sirmionéba látogattunk el, ahol megnéztük a várat és környékét. Az idő szűkére és a Tanárnőre való tekintettel semmilyen extrém vízi játékot nem próbáltunk ki. Veronában láttuk Júlia erkélyét, a Júlia szobrot, Rómeó házát… Szinte mindenki készített fotót, ahogy éppen Júlia jobb mellét fogja; csupán azért, mert az olaszok azt tartják, hogy szerencsét hoz. Este az opera után kedves, szerencsés, minden nyelven beszélő


Az énekkar Olaszországban

diáktársunk abban a szerencsében részesült, hogy átszállt a Spanyolországba tartó Táncsicsosok buszára. Mikor éppen nem volt semmi program, mindenki máshogy töltötte szabadidejét. Volt, aki fürdött, vásárolt, a várost járta. Természetesen Olaszországban kihagyhatatlan volt egy jó pizza vagy fagyi. Esténként kezdődött csak igazán az élet az utcákon. Ilyenkor nagyon hangulatosak voltak a pizzériák. Mindenhol volt egy nagy TV, amin éppen az aktuális VB meccs ment. Volt, amikor a tengerparton ültünk és énekeltünk egy gitár és egy konga kíséretében. Csütörtök este pedig a városban

a misétől eltérő műfajú „műveket” énekeltünk. Az utcazenélés a konkurencia ellenére is nagyon jól sikerült, sőt még magyarokkal is találkoztunk. Szombat reggel indultunk haza. Útközben megálltunk ajándékot venni, és az isonzói emlékműnél, ahol egy olasz férfikórussal is találkoztunk. Szlovéniában is megpihentünk a hegyekben egy olyan helyen, ahol hatalmas nagy fánkokat vehettünk. Ez volt a mi „utolsó uzsonnánk”. Végül este értünk haza. Azt hiszem mindenki nagyon jól érezte magát, és ez az egy hét mindenki számára felejthetetlen marad. Kispál Katalin 11.d

5

Jöttek, láttak, jó kedvvel énekeltek Idén negyedik alkalommal került megrendezésre augusztus 23-28 között Kaposváron a Pannonia Cantat. A Kodály iskolában közel 20 kórus ismerkedett és vett részt a nemzetközi ifjúsági fesztivál műhelymunkájában. A résztvevők egy egész héten át tanulták a közös műveket, majd egy fellépés keretein belül adták elő az elsajátított darabokat. A verseny az éneklés örömén keresztül lehetőséget adott a Táncsicsos diákoknak arra is, hogy egy igazán színvonalas rendezvényen sok élménnyel gazdagodjanak. A hazaiakon kívül Észtországból és Felvidékről is két-két csapat, míg Németországból és Horvátországból egy-egy kórus érkezett, hogy négy illetve öt napon át kövessék a karnagyok utasításait. Iskolánk tanulói Mindszenty Zsuzsánna (az ELTE karvezető tanára és egyben Liszt-díjas karnagy) műhelyvezető karjai alatt bontogatták ki szárnyaikat és énektudásukat két észt fiúkórussal együtt. Utóbbit pedig főleg a lányok vették szívesen. Az iskolánkból átlagosan 10-12 fő látogatott el naponta a műhelymunkákra, amik reggel kilenctől este ötig tartottak, közöttük kisebb-nagyobb szünetekkel. Néhány jelenlevőt meg is kérdeztem élményeikről. Az interjú alatt folyamatosan egymás szavába vágva próbálták elmesélni mennyi minden történt.

6

Fogel Anna, 11. D osztályos tanuló szerint a legjobbak a próbák voltak. Iskolánk tanulói (annak ellenére, hogy nagyon kevesen voltak) értek oda először és hagyták el utoljára a termeket. Ezen kívül saját szerzeménnyel is szórakoztattuk egymást – tette hozzá Torma Sára a 12. D-ből. Kedd este volt a magyar kórusok bemutatkozása, míg

szerdán a verseny után a külföldi kórusok dalai töltötték be a Református templomot. A csütörtöki nagy próbát követően péntek este került sor a záróműsorra, ahol a legjobb kórusok adtak elő egy-egy szerzeményt. A Tóth Péter által, kifejezetten erre az alkalomra komponált, közösen előadott művet is ekkor hallhatta a közönség. A

pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla leánykara és a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola Kórusa (amiben több Táncsicsos is énekelt) kapott különdíjat munkájukért, míg a közönség-díjat az észt fiúkórus zsebelhette be. Az értékelések után a Kossuth téren táncház kezdődött, amit sajnos elmosott az eső. Az este viszont még emlékezetesebb maradt a MÁV Kollégiumban elszállásolt kórusok hangzavara miatt, hiszen még a rendőröket is kihívták miattuk. Károlyi Krisztián, az iskola elballagott diákjaként tért vis�sza, hogy barátaival legyen. „Maradandó élmény volt ez a hét” – meséli. Volt egyáltalán valami rossz ez alatt a pár nap alatt? – érdeklődtem viccesen. Mire Major Sára (12. D-ből) annyit mondott, hogy – „Csak az, hogy rövid volt és kevesen voltunk, ami miatt nem tudtunk fellépni! Bánhatják azok, akik nem jöttek el, nagyon jó kis csapattá rázódtunk össze!” Fördős Fanni 11.d.


Villáminterjú Csordásné Patak Gyöngyvér és Embersics Erika tanárnőkkel

– Mikor kezdett tanítani a gimnáziumban? Patakné Csordás Gyöngyvér tanárnő: – 2000-ben kezdtem. Embersics Erika tanárnő: – 1999től. – Hány évet hagyott ki? P. Cs. Gy.: – Hét évig voltam távol. Még egy évig otthon akartam maradni, de jött ez a lehetőség, hogy részmunkaidőben és csak testnevelés… Ezt úgy gondoltam, hogy a kisgyerekek mellett is be tudom vállalni. E. E.: – 2007 augusztusában szültem, és három évet voltam otthon.

– Milyen volt újra munkába állni? Mik a tapasztalatai a diákságról? P. Cs. Gy.: – Kikapcsolódást jelent a 7 év otthonlét után, de a reggeleimet elég nehéz megszervezni. Kellemesen csalódtam, sokkal rosszabbat vártam, mindenki azzal riogatott, hogy a mostani generáció szörnyű, s ehhez képest az alap dolgok nem sokat változtak. Kicsivel több lett a műköröm, meg kicsit lustábbak vagytok. E. E.: – Furcsa volt újra munkába állni. Túl sok tapasztalatom még nincs most. Ugyanaz, mint régen. Aranyosak, kedvesek és lusták a diákok.

Koncert

Ami különlegessé tette az eseményt az volt, hogy a művek eredetéről és tartalmáról láthattunk projektoros vetítést, miközben a művész játszott. Hallhattuk többek között Ravel Boleróját, Strauss Kék Duna keringőjét, hogy csak a fontosabbakat említsem. A körülbelül másfél órás koncert után úgy gondoltuk, hogy tényleg érdemes volt eljönni; nemcsak azért mert megúszhattunk egy felelést, hanem azért, mert igazán szép műveket halhattunk, ismerhettünk meg. Úgy gondolom nincs is páratlanabb annál, mint egy templomban orgona műveket hallgatni. Mindenkinek ajánlanám, hiszen ez olyan, mint a „Győri édes”: Duplajó; megúszhatod a felelést és még jól is szórakozhatsz.

Sárközy Andrea tanárnő megállított minket a folyósón és megkérdezett bennünket, hogy nincs-e kedvünk a következő hétfőn elmenni egy orgonakoncertre, amit Rákász Gergely ad. Azt gondoltuk, hogy egy orgonakoncert biztos „nagyon izgalmas” lenne. A Tanárnő folytatta a mondandóját, és miután kiderült, hogy eljöhetnénk a hetedik óráról, rögtön átértékelődött bennünk a koncert ötlete. Megígértük, hogy elmegyünk. A koncertre október 11-én délután került sor az evangélikus templomban. Barátságos hangulatban telt, hiszen csak diákok voltunk egymás között. VOLUNTAS 7 2010. november

– Hogy élte meg a család a visszatérést? P. Cs. Gy.: – A legkisebbik gyerekem is nagyon várta, hogy óvodás lehessen, bár reggel kicsit morog, hogy miért kell időben elindulni. A férjem pedig örül, mert így párszor együtt ebédelhetünk. E. E.: – A pici lányomnak volt szokatlan, hogy oviba kell menni. Ezt kompenzálom azzal, hogy délután négy óra után csak vele foglalkozok, és nincsen semmi munka. – Mondana pár szót a gyerekekről? P. Cs. Gy.: – Három fiam van, Palkó, Misi és Marci. A legnagyobb hét éves, iskolás, a középső öt éves, a legkisebb pedig kettő és fél éves. E.E.: – Egy lányom van. Eszternek hívják. Imádom, nem tudok róla ros�szat mondani. – Köszönjük szépen az interjút a tanárnőknek! Tancsik Kitti 11. B Rákász Gergely

7

2010. augusztus 23-án ismét az osztályunktól volt hangos a kollégium, mivel ez volt a tanév első közös kirándulásának a kezdő napja. Délben már a buszon voltunk, s kezdődhetett az utazás. Mindenki a nyári élményeiről, a munkájáról, a bulikról, az új, de maradandó emlékekről mesélt. Az aznapi program csak az utazásról szólt. Este 8-ra értünk a nagyváradi Katolikus Kollégiumba, ahol már várt minket a vacsora. Másnap reggel Nagyváradon sétálgattunk (pénzváltás, Kanonok-sor, Szt. László székesegyház, Sas palota, Állami Színház). Még a délelőtti órákban továbbutaztunk az ország szíve felé. Legfőbb célunk Kolozsvár volt, de az idegenvezetőnk Csongor, útközben is rengeteg látnivalóra hívta fel a figyelmünket. Ebéd után megnéztük a Mátyás szoborcsoportot, a Szt. Mihály templomot, Mátyás szülőházát, és a BabesBolyai egyetemet. Ezután Marosvásárhelyen meglátogattuk a Kultúrpalotát, és sétálgattunk a történelmi városközpontban. Az esti órákban érkeztünk meg Szentegyházára, ahol vacsora utál elfoglaltuk a szobáinkat, majd a tanárainkkal együtt ki-

Egy hét Erdélyben ültünk az udvarra beszélgetni. Az eddigi bentmaradós hétvégék történetében talán ez volt az első olyan éjjel, mikor mindenki jól szórakozott együtt. Az ébredés elég nehézkesen sikerült, de újult erővel indultunk Székelyudvarhelyre. Parajdon megnéztük a sóbányát, majd Szovátán körbesétáltuk a Medve-tavat. Itt a csoport egy része fürdött a meleg, sós vizű tóban, míg a többiek a faluban sétálgattak. Korondon megnéztük a vásárt, majd Farkaslakán meglátogattuk Tamási Áron sírját, végül Szejkén felballagtunk a 12 székelykapuval díszített úton Orbán Balázs sírjához. Hazafelé Máréfalván keresztül mentünk, hogy a buszról megnézhessük a régi, faragott kapukat. Másnap átkeltünk a Bucsin-tetőn, majd Szárhegyre buszoztunk, ahol a felújított Lázár kastélyt tekintettük meg. Innen a Gyilkostóhoz utaztunk, majd a „Pokol tornácáról” vezető meredek szerpentinen a Békás-szorosba ereszkedtünk le. Hazafelé kis pihenőt tartottunk Madéfalván

a székelyöldöklés emlékművénél. Este a csapat már korábban elcsendesedett, hogy kipihenje magát a másnapi túrához. Az ötödik nap első állomása a Szt. Anna-tó volt. Csíksomlyón meglátogattuk a kegytemplomot, majd Csíkszeredán rövid városnézés után megtekintettük a Mikó várában lévő múzeumot. Délután Szentegyházán traktorra szálltunk, s így mentünk fel a Hargitára. Az út nagy részét gyalog tettük meg, hogy a magasban jelét hagyjuk látogatásunknak. Mikor visszaértünk a csodajárgányunkhoz, a tűz már égett, és az ebéd alapanyagai is ki voltak készítve. A tűz köré gyűlve szalonnát sütöttünk, míg Dávid a telefonját kereste. A lefelé út mindenkinek nagyon tetszett (száguldás lefelé, traktorral, maximum 25-tel, Forma1 Hargita nagydíj) . Vacsora után a főszerep a pakolásé volt, mivel ez volt az utolsó éjszaka Szentegyházán. Reggel az új ismerősöktől való búcsúzás után Fehéregyházára utaztunk, hogy meglátogassuk a

segesvári csatatéren elesett 48as hősök, és Petőfi emlékművét. Segesváron felmentünk a vár Óratornyába, ahol megnéztük a helytörténeti kiállítást. Ezután meglátogattuk a gyulafehérvári székesegyházat. (Itt találhatóak a Hunyadiak kőkoporsói.) Végigjártuk Vajdahunyad várát, és messziről láthattuk Dévát is. A délutáni órákban indultunk vis�sza Magyarországra. A határnál a felgyűlt sor miatt csak nehezen haladtunk előre. Mindenki alig várta, hogy a családnak elmesélhesse a látottakat, így a határátlépés után a busz megint az élménybeszámolóktól volt hangos. Éjszaka Szegeden egy Pizzériában vacsoráztunk, majd álmosan zuhantunk ágyba egy közeli kollégiumban. A 7. nap reggelén gyorsan felpakoltunk a buszra, hogy minél hamarabb hazaérjünk. Rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak a sokszínű hét folyamán. Volt sírás, nevetés, összeveszés, kibékülés, bánat, felhőtlen boldogság, könnyek, és mosolygás, de abban egyet értünk, hogy ez volt az a hét, az a kirándulás, ami rádöbbentett bennünket arra, hogy összetartozunk!  Tóth Kitti 12.f

Az AJTP-s tanulók az első év előtt „összeszoktató” táborban vesznek részt Zánkán. Így volt ez az idei „friss TP”-sekkel is. A tanulók és tanáraik is jól érezték magukat az ott töltött egy hét során.

8


A szeptemberi télben jutott el hozzánk a jó hír, hogy a program keretében kirándulást szerveznek ,,őseink útján” Kárpátaljára. Végiggondoltuk, hogy keletebbre milyen az időjárás; ez az út 1 hónappal később lesz - a tavalyi diákok például hógolyóztak. Ez azonban nem tántorított el bennünket! Következő probléma: útlevél szükséges. Némi utánjárás és plusz pénz bevetése után egyeseknek elkészült; a többieknek pedig beszámoltunk élményeinkről.

Őseink útján A pénteki órák után aztán elindult a ,,magyarok hadjárata”. Az első megpróbáltatás: hosszú út Kisvárdáig. A jó vacsora és a testvér-iskola kényelmes kollégiuma feledtetett mindent. Másnap kora reggel elértünk az ukrán határhoz, ahol szúrós szemű ukrán ,,határőrhölgyek” szigorú ellenőrzésén estünk át. Átérve megkezdődött ,,időutazásunk”. Csak néhány érdekesség: szó szerint kb. 800 méterenként az

út mindkét oldalán benzinkút (bevásárló-turizmus). Ami még szembetűnőbb volt: percenként három Lada előttünk, mellettünk, mögöttünk. Átutaztunk a gyönyörű beregszászi belvároson, láttuk Fedák Sári (régi híres színésznőnk) kúriáját is. A gyönyörű napsütéses délre megérkeztünk a munkácsi vár alá, felmásztunk a macskaköves úton, s elénk tárult a város gyönyörű panorámája. A turulma-

dárra felkötöttük a kis nemzeti szalagunkat, majd érdeklődve figyeltünk egy fényképezkedő menyasszonyt és vőlegényt. Az a szokás, hogy felugrik együtt a menyasszony és a vőlegény – jelezve, a föld felett lebegnek a boldogságtól. A várban megtekintettük a múzeumot, az ikonokat, Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi Ferenc képét. Ebéd - kis csalódás (ukrán nemzeti specialitások); a leves finom volt, a többiről nem nyilatkozunk. Késő délután volt, mire buszunk felkaptatott a kanyargós kárpáti úton a Vereckei-hágóra. A hideg szél ellenére felemelő érzés volt: megkoszorúztuk az emlékművet. Hazafelé jövet még útba ejtettük Szojvát; itt emlékpark készült néhány éve az 50-es években elhurcolt és kivégzett magyar lakosok emlékére. Hátborzongató érzés volt olvasni a végeláthatatlan névsort! A határon szerencsére gyorsan átjutottunk; egy finom vacsora ismét, egy kellemes pihenés, másnap reggel pedig indulás hazafelé. Az úton emlegettük azokat, akik sajnos kimaradtak ezekből az élményekből, magunkat pedig azért ,,sajnáltuk”, hogy nem tudtunk hógolyózni! Héjjas Orsolya, Papp István, Udvari Balázs 11.F

Horvátországi várak Október 9-én reggel indultunk, s a korai kelés miatt csak a határon döbbentünk rá, hogy már Horvátországban vagyunk. Első állomásunk a varasdi vár volt, ahol elgyönyörködhettünk a vár és vár-múzeumban megőrzött tárgyak, bútorok festmények kitűnő állapotán, és mennyiségén. Sok helyen találkoztunk magyar vonatkozásokkal (címer, magyar szavak stb.). Sétát tettünk a környéken, majd elindultunk ebédelni. Egy nagyon aranyos kis éttermet találtunk, ami pici volt ugyan, de egy kis rendezkedéssel megoldottuk, hogy együtt ebédelhessünk Ezután újfent útra keltünk, kis buszozással eljutottunk Csáktornyára, ahol az ottani várat is megnéztük, igaz, ezt csak kívülről. Majd a városközpontban bóklásztunk, végül beültünk egy cukrászdába sütizni, fagyizni. Nagyon szép helyeken jártunk, mindenki jól érezte magát. Pálfi Éva 13. f


9

Felvidéken keresztből-hosszába 2010. július 5-én reggel 6 órakor kis csoportunk elindult egy hosszú, zötyögős útra, azzal a szándékkal, hogy bejárja a Felvidéket. A Rákóczi Szövetség segítségével iskolánknak idén is lehetősége nyílt öt napos történelem tábort rendezni, szögligeti szállással. A táborban 19 diák vett részt, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Csapatunk a hosszú út során ellátogatott Zólyomra, voltunk aggteleki barlangtúrán (bevallom, oda szeretnék még egyszer eljutni), megnéztük Krasznahorka híres várát, illetve eljutottunk Betlérre, Kassára – ahol tiszteletünket tettük II. Rákóczi Ferenc sírjánál, Eperjesre és Bártfára. Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy remek élményekkel lettünk gazdagabbak, tanáraink kitettek magukért, sok új történetet, információt tudtunk meg. De nehogy azt higgyétek, hogy csak a tanulásé volt a főszerep! Mindennap kaptunk egy kis szabadidőt, amikor magunk fedezhettük fel a városokat, boltokat. Esténként pedig

Csoportkép Betléren az Andrássy kastély előtt

játszottunk, sorversenyeztünk, rajzolgattunk – nem csak lapra -, délután túráztunk, és ha éppen nem focimeccs ment a TV-ben, akkor még főztünk is. Illetve a hazavezető utunkba beillesztettünk egy miskolctapolcai fürdőzést is, a barlangfürdőben. Az idő igaz néha megtréfált minket,

de nem hagytuk magunkat; ha esett, mi akkor is meneteltünk előre rendületlenül. Sajnos a dobsinai jégbarlangbeli túránk nem sikerült, de a Magyarországra visszavezető, göröngyös utat végig daloltuk. (Remélem a konyhás nénik nem haragudtak ránk túlságosan.) (Folytatás a 11. oldalon)

Az első bennmaradós hétvége Érdekes érzés, talán honvágy fogott el, amikor pénteken iskola után nem az állomásra siettem, hanem a kollégiumba sétáltam vissza a társaimmal. Ez volt az első bennmaradós hétvégénk. A délutáni program mozi volt. A varázslótanoncot néztük meg, ami mindannyiunk tetszését elnyerte. Szombat reggel Szennára utaztunk; a buszunk defektet kapott, de szerencsére hamar megérkezett a mentesítő járat. Megnéztük a régi parasztházakat, és tanultunk a régi kultúrákról. Gyalogtúrát is szerveztünk, ahonnan a rossz idő miatt mindenki nyakig sárosan jött vissza a koleszba. A kirándulás végére jól elfáradtunk, megéheztünk. Jólesett mindenkinek a finom paprikás krumpli, amit Sanyi bácsi készített nekünk. Ebéd után pedig édes volt a pihenés. A vasárnapot főzéssel és kikapcsolódással töltöttük. Jókat beszélgettünk, 10

szórakoztunk. Délután a csendes, családias hangulatnak véget vetett a visszautazó kollégisták zsibongása. Jó volt ez

a hétvége, mert – bár távol a családtól – mi mégis jól éreztük magunkat. Tóth Krisztina 9.f VOLUNTAS 7 2010. november

Kassa. A város legnagyobb műemléke az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt Szent Erzsébet-székesegyház

Az eperjesi Szent Miklós-székesegyház

Útban a Szádvár felé


A kassai dóm, teljes nevén a Szent Erzsébet székesegyház a közép-európai gótikus építészet legszebb alkotásai közé tartozik. Helyén már a 13. században is templom állott, amely azonban 1378-ban leégett. A mai dómot ezután kezdték építeni. Az építkezés több emberöltőn át tartott, Zsigmond király, majd Mátyás idejében is volt egy-egy nagyszabású építészeti korszaka. A dóm legszebb részletei ekkor készültek. Később ismét tűzvész pusztította a templomot, többször módosítottak rajta, míg végül Steindl Imre áttervezte és 1877-96 között átépítették, öthajóssá alakították. II. Rákóczi Ferenc földi maradványai 1906 óta pihennek a kassai dóm sírboltjában - az ország ekkor hozatta haza a hamvakat Rodostóból. A kriptában 4 kőkoporsó található. Az egyikben a fejedelem, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc egyik fia, József nyugszik, a másikban gróf Esterházy Antal, a harmadikban Sibrik Miklós, a negyedikben pedig gróf Bercsényi Miklós és felesége, Csáky Krisztina. A fejedelem sírjára illik virágot vinni.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a diákok nevében Dr. Csukáné Dr. Sós Andrea, Szverle Ilona, Ferencz Attiláné és Berend Judit tanárnőknek valamint Kovács István tanár úrnak a jó kis napokért, amiket együtt tölthettünk. Minap, amikor Andi nénivel beszélgettem (épp a cikket sürgette ), megkérdezte tőlem, hogy a jövő évben is számíthat-e rám, mint táborozóra. A programról érdeklődve megtudtam, hogy a tervben szerepel bécsi, pozsonyi, Fertő-tavi kirándulás és győri városnézés is, amelyek remélhetőleg ugyanolyan érdekesek, viccesek és vidámak lesznek, mint a mostani programok voltak. Ha eljöttök, azt is megtudhatjátok, hogy honnan jött az ötletem a cikk címéhez… Torma Sára 12/D 11

Június 27-e és július 2-a között rendezték Szekszárd Sötétvölgyben a Természetjáró Diákok Országos Találkozóját (TEDOT). A csapat tagjai (a képen balról-jobbra) Husi Luca 10.d, Tálos Andrea 11.b, Borsós Ábel 12.b és Békefi Balázs 10.b. Eredményeik: elméleti verseny 6. hely, városismereti verseny 7. hely, nappali túraverseny 12. hely, éjszakai túraverseny 16. hely, és így az összetettben 12.helyezettek lettek.

Szeptember 4-én rendezték a „Csiszta 20, vagy 30” km-es teljesítménytúrát a balatonfenyvesi kisvasút útvonalán. Néhány lelkes túrázó a kellemes, kisvasutazással egybekötött kirándulásról.

Technika szakkörös siker Pécsen Sikeresen szerepeltek a Pécsi Diákfesztiválon technika szakkörös diákjaink. A Vizuális kategóriában a festmények és grafikák között különlegességnek számítottak a fa és márvány, égetett és vésett technikával készített alkotásaink. Az egyetlen különdíjat Ádám Ágnes (10.F) kapta, mert alkotása tükrözte legjobban, miért Pécs Európa Kulturális Fővárosa. Tudományos – technikai kreativitás kategóriában működő napelemes járművel pályáztak diákjaink. Mind az öt „építő” – Berend Bálint, Jakucs Péter, Papp Bálint, Péterfi Zsolt, Varga Gergő (valamennyien a 10.f osztályba járnak ) – egy-egy tiszteletkört tett a népes közönség előtt. Egy pécsi elöljáró meghatódva gratulált és büszkén mondta, hajdanán ő is Táncsicsos volt. Köszönjük a támogatást Torma János tanár úrnak! Ádám Ildikó 12. b 12


Tizenketten egy csapatban Fiatalok lepték el szombat reggel Kaposvár főterét. Idén már sokadszorra rendezték meg a Rókaűzők egyetemi-főiskolás váltófutóversenyt. A 2009ben újjáélesztett erőpróbán az ország minden részéről vártak olyan elszánt csapatokat, akik részt szerettek volna venni egy igazán jó hangulatban zajló versenyen Kaposvár és Pécs között. Ez évben egy kategóriával bővült is a lehetőség, hiszen már középiskolások is jelentkezhettek az egyetemi és a vegyes csapatokon kívül. Az újítás előnyeit élvezve indultak a Táncsicsos diákok is a hetvenkettő kilométeres megmérettetésre. A kicsit sem egyszerű távon tizenkettő futó vett részt minden csapatból, akik között profi futók is szép számmal akadtak. A Kossuth téren már nyolc órától kezdve nagy volt a sürgölődés. Még egy utolsó bevásárlás, néhány energiaital és testzsír mérés után irány a bemelegítés. Míg az első szakaszon futók készültek az indulásra, a többiek a Team Kaposvár táncosait láthatták a színpadon. Sokak az előző versenyekről rég nem látott ismerősként köszöntötték egymást. Sorban szólították a futókat buszaikhoz, olyan is volt, aki majdnem lekéste, de fél tízre mégis kiürült a tér. A TMG VadÁszai, vagyis a

Táncsics csapata külön busszal vágott neki a napnak. A rajtolónk idén Nagy Katalin (12. C) volt. Mint utólag kiderült betegen futotta le a több mint öt kilométeres kaposvári részt, a


csapatot nem cserbenhagyva. A város szélén Kis Király Barna (11. C) váltotta őt, aki már egy kicsit hosszabb szakaszon mutatta meg erejét, és kezdte felhozni a csapatot. Szentbalázsra érve ismét váltás következett, Paróczi Gergő (11. D) indult el a táv egyik legnehezebb szakaszán. Az idén csapatunk rengeteg új kilencedikesnek adott esélyt. Ezzel együtt mondhatni „főnökünk”, Kertész Róbert Tanár úr a mély vízbe is dobta őket, de véleményem szerint nem lehetett panasza egyikükre sem. Mind az öten nehézségek nélkül űzték a képzeletbeli rókát. Az első újraindításban Vida Kristóf (9. A) képviselt minket, mialatt igazi sportolóként próbáltuk versenytársainkat és csapattársainkat bíztatni. Kristóf után Horváth Dávid (9. A) jött, majd Ittzés Borbála (9. D) vágott neki a tormási emelkedőnek. Az összes megállásnál felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. A verseny előtti nap több versenyzőnk nem volt még meg, így Nemes Márké (10. B) lett a „megtiszteltetés”, hogy utolsó pillanatban beállhatott a leghosszabb 12 km-s szakaszra. Bátorfi Carmen (9. A) egy újabb sikeres váltás után Hetvehelynél indult. A célba érkezését illetve Albrecht Barbara (9. B) rajtolását nem sikerült megnézni, mert

a busz nem mehetett arra a szakaszra. Barbi beérését viszont már nyomon követhettük újra, aminek külön örültünk, hiszen az egyetlen olyan lány volt, aki egy hosszabb fiú szakaszt vállalt be. A következő Vidák Ábris (12. A) volt. Miután elindult azon tanakodtunk, hogy milyen szakasz vár rá. Kérdésemre néhány kanyar után hamar választ kaptam. Nem szívesen lettem volna a helyében, de még csak ekkor kezdődött a Mecsek dombos része. Ezt Péter Ágoston (11. C) rutinos futó mászta meg. Mászta? Kicsit gyenge kifejezés… szinte az összes kép elmosódott róla, amiket készítettünk. A hangulat ekkor már nagyon emelkedett volt, igazi csapatként értünk az utolsó szakasz elé. Az utóbbi állításomat igazolta, hogy három csapattársam vállalta, hogy lefutják velem az utolsó lejtős távot. Az egésznapi izgulás után egy igazi sprint várt rám. Az akadályokat leküzdve kategóriánkban másodikként értünk be a pécsi célba. Az eredményhirdetésről is majdnem lekéstünk néhányan, de a vacsorára már közösen érkeztünk meg. A menü nem volt túl nyerő, de annál jobb hangulatban telt az idő hazafele. Hétfőn pedig az iskolába érve mind tanáraink, mind diáktársaink örömmel gratuláltak eredményünkhöz. Ezúton szeretnék még egyszer mindegyik csapattársamnak gratulálni! Fördős Fanni (11. D)

13

Olasz cserekapcsolat 10. alkalommal A Nicolo’ Tron Reálgimnázium és iskolánk közötti cserekapcsolat keretében 2010. október 9-15. között került megszervezésre immáron 10. alkalommal az olaszországi látogatás, mely iskolaszinten működik, és minden alkalommal nagy sikert arat a diákság körében. Nem szeretnék pátosszal élni, mikor az olaszországi utazásunkról tájékoztatom kedves Olvasóinkat. Nem illene a kirándulás hangulatához, ezért kicsit szabadabban szeretnék beszámolni élményeinkről. Október 9-én, szombaton a reggeli (bár sokunk számára inkább hajnali) órákban indultunk útnak a kb. 40.000 lakosú olasz kisvárosba, Schioba Oláh tanárnő és Herzsenyák tanár úr vezetésével. Este 6 órára érkeztünk meg, a vártnál kicsit korábban, így mi vártunk az olasz családokra, és nem fordítva. A program szerint a vasárnapot a családokkal töltöttük. Többen, kis csoportokban együtt voltunk ezen a napon is. Némelyek Vicenzában, páran Valdagnoban. Ekkor kezdtük el jobban megismerni az olasz diákokat, és valljuk be: egymást is, hiszen nem ismertünk mindenkit annyira jól az utazás előtt. Az osztályfőnök és diákjai, amikor lehetett, elkísértek minket. Velencében az egész osztály - mert ők mindan�nyian egy osztályba járnak - csatlakozott hozzánk, a további napokon egymást váltva jöttek velünk, hiszen nekik is tanítás volt közben. 14

A nevezetes helyeken nem volt szükségünk idegenvezetőre, ugyanis mindig akadt az olaszok közül valaki, aki felkészült az adott helyről, és angolul, hatalmas igyekezettel ismertették meg velünk a környéket. Utazásunk elején megálltunk Miramaréban, hogy megnézzük Miksa nagyherceg kastélyát. Majd a hét folyamán jártunk Velencében, felmásztunk Marostica várához, sétáltunk a grappájáról, és Palladio tervezte hídjáról híres Bassanoban, és Veronában természetesen megnéztük (többek között) Júlia erkélyét is. Utolsó előtti napunkon Schio történetével ismerkedtünk, a városka legmeghatározóbb helyszínei mellett a városháza dísztermében a polgármester úr is fogadott, és szeretettel üdvözölt minket. Élményekkel teli utazásunk sajnos pénteken véget ért. Könnyes szemmel vettünk búcsút huszonhárom igazán tüneményes, és életvidám diáktól, akiket már nagyon várunk vissza. Rendkívül jó viszony alakult ki közöttünk, és bátran merem állítani, hogy barátokra leltünk bennük, nem csak egy „fogadócsapatra”. De nem kell sokat várnunk, tavasszal érkeznek! Mindenkinek felhívom a figyelmét a cserekapcsolatok kínálta lehetőségekre, mert szerintem leírhatatlan élményt nyújt! Aki teheti, ne mulassza el ezeket az alkalmakat! Nagyon sajnálom, hogy ilyen „későn” (tizenkettedikben) sikerült először részt vennem ebben a programban, de bátran merem ajánlani mindazoknak, akik szeretnek utazni, új embereket, és új kultúrákat megismerni. Ádám Ildikó 12. B VOLUNTAS 7 2010. november

Százhalombattai kirándulás A MOL ajándékaként, amit a tavalyi Irinyi János kémiaversenyen nyertünk el 20 Táncsicsos, kémia iránt érdeklődő diák ellátogathatott a százhalombattai olajfinomítóba. Szívélyesen fogadtak minket, még pogácsát és üdítőt is kaptunk. Megnéztük a gyár makettjét és egy kb. fél órás prezentációt a finomító működéséről és a MOL-ról. Mivel a gyár biztonsági szabályzata rendkívül szigorú, ezért sajnos csak a buszból figyelhet-

tük meg a végtelenül hosszú csöveket és a hatalmas tartá-


lyokat. Szerintem érdekesebb lett volna, ha a lepárlás folya-

matát vagy a labort nézhettük volna meg. Még fényképezni sem volt szabad. A látottakkal, a gyárral kapcsolatos kérdéseinkre az idegenvezetőnk igyekezett választ adni. A rövid látogatás alatt betekintést nyertünk az olajfinomító stratégiai fontosságába. Megtudtuk például, hogy ha megszűnne az összes olajimport hazánkban, akkor a finomítóban lévő olajmennyiség 9 hónapra lenne elegendő, amit 3 darab 80 000 m3-es tartályban tárolnak. Zakariás Fanni 10.D

15

Angol megszállás Biztosan sokan észrevettétek, hogy az október 12-ei kedden és 13-ai szerdán pár idegen srác és két ismeretlen felnőtt volt a suliban, akiket még soha nem láttatok, és mintha nem is magyarul beszéltek volna. Jól láttátok, ugyanis egy kis csoporttal angol cserediákok érkeztek két napra iskolánkba. Három srác: Luke,John és James jöttek hozzánk két tanárral Nancyvel és Gavynnel. Ez az egész történet még talán a tavalyi tanév márciusában kezdődött. Akkor tett fel angoltanárnőnk, Dr. Csukáné Dr. Sós Andrea egy olyan kérdést az akkori 10. évfolyam 2. angolcsoportjának, hogy ki szeretne részt venni egy Bath-i iskolával való rádiókapcsolatban. Barátnőmmel, Karival azonnal jelentkeztünk, hiszen ha új emberek megismeréséről, angol kommunikációról és az együtt munkálkodás lehetőségéről van szó, mi azonnal kaphatóak vagyunk. Ehhez a csapathoz

16

csatlakozott még Imre Krisztina tanárnő és Bank Balázs, mint szakértő stúdiós. Először csak írtunk pár sort magunkról, kik vagyunk, mit szeretünk csinálni, stb. Aztán jött a válasz róluk. Ők is bemutatkoztak és innen következett minden magától értetődően. A második e-mai-

lünkben csatolva küldtünk kérésükre egy ún. „podcast”-et, amiről még igazából most sem tudtuk kideríteni, hogy mi az. Mindegy volt, mert meg tudtuk oldani: készítettünk nekik egy PowerPointos kis dokumentumot Kaposvárról és a Táncsicsról. Ekkor már a tanárnő meg-

megemlítette, hogy nagyon finoman, de mindegyik e-mailjükben leírják, hogy mennyire szívesen meglátogatnának minket. Végül egyértelmű volt, hogy elhívjuk őket és felcsillant a lehetőség egy újabb testvérkapcsolat kialakítására Kaposvár egyik testvérvárosának, Bath-nak egyik iskolájával. A 2009/2010-es tanév végén megegyeztünk, hogy meghívjuk őket október környékén és újabb hasznos kapcsolatokat építünk ki iskolánk számára. Az új tanév elején megejtett néhány megbeszélés után 2010. október tizedikén megérkeztek repülővel Budapestre. Lévai Iván tanár úr és Reőthy Ferenc igazgató úr felmentek értük kisbusszal és megmutatták nekik fővárosunkat. Valószínűleg sikerült csak a legszebb részeket és a pozitív oldalait megmutatni, hiszen később a fiúk csak úgy áradoztak Budapestről, és azt mondták ez tetszett nekik eddig a fővárosok közül leg-


jobban. Hát köszönjük szépen a bókot fiúk. ;) Városnézés után elindultak Kaposvárra, közben megnézték a Balatont, amit pont naplementekor láttak, így ez is lenyűgözte őket. Ez volt a hétfői napjuk, de este még várt rájuk és ránk is a valódi bemutatkozás, megismerkedés. Magyar részről négyen voltunk a fogadó diákok: Ádám Ágnes (10.f), Járfás Karola (11.b), Bank Balázs (11.d) és jómagam, Koltai Kinga (11.b). Nagyon féltünk és egyben kíváncsiak is voltunk már rájuk, hogy kik és milyenek is lehetnek, akikkel már fél éve levelezgetünk. De aggodalmunk alaptalan volt. A szokásos első kérdések utáni pár kínos perc

elteltével belelendültünk a beszélgetésbe és már jól éreztük magunkat. Kedden aztán megmutattuk nekik a suli minden részét. Tetszett nekik a stílusa, nagysága és a tornacsarnok, de kevésbé nyerte el tetszésüket a sok lépcső. Ebédre aztán átvittük őket a menzára, ahol kicsit furcsán néztek a lila öntettel meglocsolt rizsfelfújtra, de elfogyasztották és egy szavuk nem volt. Délután következett a számukra igazán testhezálló program. Mivel médiaszakosok, próbáltunk ennek megfelelő programot kitalálni nekik, ami azt hiszem végül sikerült is. Ugyanis fél háromra mentünk a Somogyi Hírlap szerkesztőségébe, ahol


csatlakozott hozzánk segítségként Fördős Fanni(11.d). Körbevezettek minket, megmutatták az újságírás folyamatát, és szuvenírként vihettek pár magyar lapot. Onnan a Kapos Tv-be tartottunk, hogy megmutassuk a helyi médiánk ezen részét is. Megnézhettük a riporterek munkahelyét, a híradó stúdiót és a vágótermeket. Ezek után az Enjoy rádióba mentünk, ahol szintén minden részletet megtudhattunk a rádiózásról. Az esti program a kaposvári éjszaka bemutatása volt, ami elég nehéz feladatnak bizonyult kedden. Azonban sikeresen oldottuk meg: elvittük őket a Mozivilágba vacsorára, majd átsétáltunk a Memphisbe biliárdozni egyet. A szerdai nap egészen más jellegű programokkal várta őket. Délelőtt elbuszoztunk velük a Szennai Falumúzeumba, ahol megismerkedhettek a régi, magyar parasztélettel. Ebéd után bemutattuk nekik a várost, majd egy kis szabadidő után indultunk az utolsó közös programra Kardosfára. Másfél órás wellnesezés után jól tele ettük magunkat a magyaros, háromfogásos vacsorával, majd hazamentünk. Csütörtökön már csak az elbúcsúzásra maradt idő és elindultak Budapestre, hogy onnan aztán visszarepüljenek Angliába. De a kapcsolatot tudjuk tartani a mindenki által ismert közösségi portálon, ahol megkértem Luke-ot, hogy írja le pár mondatban élményeit: ”On arrival in Budapest, we were taken to our hotel, where we stayed for the night. The following morning we met the head teacher Reöthy Ferenc, and Ivan, a history teacher at Táncsics Mihály Secondary School, and they showed us the amazing capital city. However, meeting the pupils at the school was a personal highlight. They were kind, well mannered and are now very good friends of ours. The staff at the school were brilliant and catered for our every need, giving us the opportunity to visit the local newspaper, television and radio stations, taking us to a wonderful spa, and making our stay in Kaposvar very special. It is a trip that will remain with me forever!” Az biztos, hogy a baráti kapcsolat megmarad. Az pedig, hogy a testvériskolai kapcsolat is kiépül-e, csak rajtunk múlik, ugyanis meghívást kaptunk a tavaszi szünetre. Remélem, hogy sikerül eljutnunk és hasonló élményekkel térhetünk majd haza. Koltai Kinga 11.B

English Schoolboys Visit Kaposvar Last month the town of Kaposvar played host to a group of schoolboys and teachers from our twin town in England, the historic and beautiful town of Bath. The group were guests of Tancsics Mihaly Gymnasium School, and it was all part of a courtesy visit by the twinning association in both cities. “We had the most amazing time in Kaposvar,” said one of the pupils, Luke Taylor (18). “I never expected it to be as nice as this, and I could not believe how generous and hospitable the people of Kaposvar are. We have made some really good friends, and we hope to keep in touch. “ The three boys: Luke, James and John and teachers Nancy Connolly and Gavyn Upham were taken on a tour of the town hall; the school, and they enjoyed highlights like a Wellness Spa in the forest, Lake Balaton and a trip back in memory to discover how life used to be in a typical farming village in Hungary. “It was such an educational visit for us,” said James (17). “We would never normally get the opportunity to visit a place like this, it is beautiful and the people from Kaposvar are so friendly. I want to go back one day.” The visit was the first of a new link between the two towns; a group from the school in Kaposvar will travel to Bath in the Spring. Bath is a World Heritage city, and it is famous for its spectacular Georgian architecture and it is a Roman Spa city. It is 21 years since the twinning between Kaposvar and Bath, and it is hoped that interest in the twinning will be rejuvenated as a result of the link between the Kaposvar school and the school in Bath, Culverhay School. The visit was a huge success, and the people of Bath are looking forward to welcoming friends from Kaposvar to England. Luke, John and James

17

Kubik Bálint Amerika ölében Bálint, új osztálytársam, tavaly cserediákként ment ki az Egyesült Államokba. Az itt eltöltött 1 évről, élményeiről és az amerikai életről kérdeztem. Mi az első szó, ami eszedbe jut Amerikáról? – Tolerancia. – Pontosan hol is voltál? – Ohio állam székhelyének, Columbusnak egy kertvárosi részén éltem. – Milyen volt a hangulat az új családodban, hogyan fogadtak? – A fogadtatás a családom részéről remek volt! Rögtön teljes jogú családtaggá avattak, támogattak, bármikor és bármiben is kellett. A családom kiegészült egy amerikai ággal! – Ért kultúrsokk? Milyen téren nyilvánult ez meg? – Kultúrsokk elég erőteljesen ért, hisz az amerikaiak sokkal inkább kifejezik az érzelmeiket, mint mi, magyarok. Elképesztő mértékben tudnak örülni, lelkesedni, stb. Eleinte ez a fajta viselkedés megjátszottnak tűnik, de később rájön az ember, hogy teljesen őszinte. – Mi volt a legkínosabb helyzet, amiben kerültél? – Nem is egy helyzet, hanem számtalan eszembe jut. Az első három hónapban, amikor a nyelvtudásom mondhatni nem is létezett, gyakran előfordult, hogy beszéd közben nem tudtam folytatni a mondókámat, mivel hiányzott a keresett szó vagy kifejezés a szókincsemből, és egész egyszerűen félbeszakadt a monológom. Ez főként akkor volt kínos, amikor ez egy egész osztály előtt történt. – Hogyan vélekedsz az ottani iskoládról, diákokról, tanárokról, oktatási rendszerről? – Imádtam az amerikai oktatást! A diák szabadon alakíthatta az órarendjét az érdeklődése alapján. A színjátszástól egészen a nemzetközi üzletig mindenféle óra nyitva állt az érdeklődőknek. A sulinak volt legalább 10 sportcsapata, így mindenki megtalálhatta a neki való sportot. Én úsztam és kajakoztam. Órákon általam azelőtt sohasem tapasztalt fegyelem volt: sosem kellett rászólnia senkire a tanárnak, hiszen olyan érdekesen volt képes átadni a tananyagot, hogy az lekötötte mindenki érdeklődését. Példának okáért kémián radioaktív sugárzással végeztünk kísérleteket és folyékony nitrogénnel fagyasztottunk virágokat és

18

labdákat, illetve töri órára egy második világháborús híradó forgatása volt a házi feladat. – Milyenek voltak a bulik az új barátaiddal? – Mások, mint az itthoniak, de nem rosszabbak. Nagy különbség, hogy az alkoholfogyasztás teljesen hiányzott. Beszélgettünk, hülyéskedtünk, Guitar Hero-ztunk, és rengeteget ettünk. – Milyen ott az éjszakai élet?

– Ezt nem tudom, mivel én kiskorú voltam és nem mehettem be szórakozóhelyekre. – Mi a véleményed az amerikai alvilági bűnözésről? – Szerencsére én nem találkoztam vele. A felső középosztály körzetében laktam, és ott nem volt ilyesmi. Az utcák direkt úgy vannak megépítve, hogy akadályozzák a bűnözők menekülését, illetve rengeteg rendőr járőrözött. A bűnözés inkább az alsóbb rétegek lakó-

körzeteire jellemző. Ott sajnos előfordulhat olyan, hogy kirabolnak az utcán. Ilyen helyeken viszont nem voltam, legfeljebb úgy, hogy autóval, nagy sebességgel mentünk rajta végig. – Féltél a terrorizmustól? – Kissé. A kintlétem alatt két merényletet is megkíséreltek elkövetni az Egyesült Államokban, amelyek közül az egyik majdnem azt a gépet semmisítette meg, amivel én magam utaztam az USA-ba pár hónappal azelőtt. Ez azért elég rémisztő volt! – A környezetedben észleltél bárminemű erőszakot? – Nem. Mint mondtam, elég jó volt a közbiztonság. Az iskola napközben le volt zárva, csak a recepción keresztül juthat valaki be és ki. A bejáratnál ki volt írva, hogy nem lehet behozni fegyvert. Volt olyan órám, ahol megtanultuk, hogy mit tegyünk, ha lövöldözni kezd egy ember a folyosón, vagy ha tornádó csap le. Amerika híres az iskolai lövöldözésekről, de itt szerencsére soha nem történt ilyen. – Mi a véleményed a politikai életről? – Az embereket ott annyira nem foglalkoztatja a politika, nincs benne a mindennapokban, mint itt. Ugyan léteznek olyan televíziócsatornák, amik ontják a politikai propagandát nap mint nap, de ott ahol én éltem, nem volt jellemző, hogy akárki is komolyan vegye azokat a médiumokat. – Ott milyen a kisebbségek helyzete (bevándorlók, feketék)? – Az illegális bevándorló-ellenesség hatalmas méreteket ölt, de egy törvényes immigránst örömmel befogadnak. A rasszizmust mélyen elítélik. Az iskolámban sok ázsiai és afrikai származású amerikai tanult, akiket semmilyen támadás nem ért. – Milyen az amerikai gondolkodásmód? – Azt vallják, hogy tegyél meg mindent egy cél elérésének érdekében, és az sem baj, ha nem sikerül, hisz te minden tőled telhetőt megtettél. Elismerik és jutalmazzák az erőfeszítéseidet, még akkor is, ha végül nem te leszel a legelső, például egy úszóversenyen. – Mi a véleményed a társadalomról? – Bevásárló társadalom. Egész negyedek épültek, ahol óriási bevásárlóközpontok sorakoznak. Akkorák, vagy akár nagyobbak, mint egy egész lakónegyed. A barátokkal való szórakozás is sokszor plázák és éttermek látogatásából áll.


Képrejtvények Horváth László tanár úrtól

1. – Érdekli az ottaniakat az európai kultúra, történelem, Magyarország? – Érdeklődtek Európa iránt! Ismerték dióhéjban az európai történelmet és kultúrát, és tudták az országok fővárosait. Meglepő módon még Magyarországét is! – Szerinted Magyarország milyen mértékben van elmaradva az Egyesült Államoktól? – Lényegesen. Mind politikailag, gazdaságilag, és mentálisan. Egyedül a tömegközlekedésben nem: Amerikában ez jóformán nem is létezik. Egy saját autó megléte szükséges, hogy A-ból eljuthasson valaki B-be. – Milyen helyeken jártál, melyik tetszett a legjobban? – Ohiot keresztül-kasul bejártam és voltam Pennsylvaniában, Arizonában, Washington D.C.-ben, láttam a Niagara vízesést, a Grand Canyon-t, stb. A kedvenc helyem vitathatatlanul Arizona fővárosa, Phoenix volt. A sivatag, aminek közepén a város épült, gazdag növényés állatvilággal van megáldva, akármilyen hihetetlenül is hangzik. Ennek a tájnak a szimbóluma az a többméteres magasságot is elérő kaktusz, a saguaro kaktusz, amit a vadnyugati filmekből ismerünk. Milyen ételkülönlegességeket kóstoltál meg? – A legkülönlegesebb étel talán az amerikai bölény-hamburger volt. Íze hasonló, mint a marhahús, de sokkal laktatóbb. Illetve Arizonában, a Navajo indián rezervátumban ettem egy lángos-hamburgert, ami annyit takar, hogy a hamburger szokásos tartalma két hatalmas lángos közé volt berakva zsemle helyett. Az ételekről általánosságban annyit, hogy nagyon nagy a választék, a menzán is, és az adagok óriásiak. A bőség zavarában nehéz dönteni, mit is akar az ember kipróbálni. Nem híznak ott el nagyon az emberek? – Az a sztereotípia, hogy Amerikában mindenki kövér, messze van a valóságtól. Ugyan

találkoztam számos túlsúlyos emberrel, de ez távolról sem a többség. – Találkoztál valamilyen hírességgel? – Arizonában megismerkedtem egy hollywoodi filmsztárral az 50-es évekből, Dick Curtissel. – Mennyire javult az angol tudásod? – Az angoltudásom hihetetlen módon fejlődött, hiszen a nyelvtudásom kezdetben elhanyagolható volt. Úgy szálltam fel az Amerikába tartó repülőgépre, hogy képtelen voltam kifejezni például a jövő időt vagy a feltételes módot. Ez természetesen rengeteg küszködéssel járt az első hónapokban, de utána belejöttem. – Szeretnél a jövőben ott tanulni, élni? Hogyan valósítanád ezt meg? – Minden nyáron szeretném meglátogatni a családot és a barátaimat, illetve egy egyetemi tanévet is szeretnék odakint elvégezni, de ahhoz előbb ös�sze kell spórolnom több millió forintot, amennyibe kerül, vagy ösztöndíjat kell kapnom. Természetesen a második alternatívában reménykedek, de ez majd egyetemi éveim alatt lesz aktuális. – Hogyan változott meg a Magyarországon kialakult képed Amerikáról? Ért csalódás? – Pozitív csalódás ért. A rengeteg amerikai filmből valahogy nem alakult ki reális kép bennem arról az országról. Látni kell valamit a saját szemeddel, hogy megismerhesd. Nincs tele értelmetlen erőszakkal és gengszterekkel, mint amit a legtöbb film sejtet. – Hogyan értékelnéd röviden az ott eltöltött időt? – A kezdeti nehézségek ellenére teljes mértékben megérte részt venni a cserediák programban. Rengeteg élménnyel és tudással gazdagodtam, sok barátot szereztem, és a családom is bővült egy amerikai ággal. – Köszönöm a beszélgetést! – Balogh Ráhel 12.c


2. 3. 4. 5.

A képrejtvények megfejtéseit a tanév végéig ezen a szelvényen dobjátok be az aulában található dobozba. A jó megfejtést beadók között nyereményeket sorsolunk ki. A nyertesek neveit a Voluntas következő számában olvashatjátok.

megfejtések: 1. ............................................................................................. 2. ............................................................................................ 3. ............................................................................................ 4. ............................................................................................ 5...............................................................................................

A megfejtő neve, Osztálya ......................................................... Az előző számban megjelent képrejtvény nyertesei: Ács Enikő 10.b, Makai Botond 11.a voluntas l A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium lapja l Szerkesztőségi tagok: Balogh Noémi, Fördős Fanni, Gosztonyi Ákos, Györky Gergely, Hikádi Evelin, Horváth Hanga, Szabó Dorottya, Tancsik Kitti, Weininger Fatima l Felelős szerkesztő: Tóth Ildikó l Nyomdai előkészítés: Várnai Károly l Felelős kiadó: Reőthy Ferenc igazgató l 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 17. l Telefon: 82 512 128 l E-mail: tmg. [email protected]

19

Simonfai Halloween A tavalyi szép emlékek arra ösztönöztek minket, Táncsicsos színjátszósokat, hogy idén is megrendezzük a halloweeni színjátszós kiruccanást. Mivel nálunk nem a távolság volt fontos, hanem a társaság, ezért egy közeli településre, Simonfára utaztunk. Ehhez a sztorihoz azonban tudni kell, hogy halloweenhez hűen mindenkinek kreálnia kellett egy jelmezt, és mondanom sem kell, hogy természetesen titokban kellett tartanunk, hogy minek fogunk beöltözni. Ez többékevésbé sikerült is. Az időpont megválasztása is elég körülményes volt, mivel az elballagott, de még lélekben a közösségünkhöz tartozó egyetemisták őszi szünete sehogy sem akart passzolni a miénkkel. A legmegfelelőbb végül is október 22-23. lett. Mivel több új tagot is köszönthettünk idén, elég nagy volt a létszám, annak ellenére, hogy több társunk nem tudott részt venni az eseményen. Én már nagyon kíváncsi voltam a jelmezekre, és még az újoncokat sem ismertük annyira, így ez nagyon jó lehetőség volt arra, hogy kicsit legyen időnk beszélgetni, közelebbről ismerkedni. Én csak később tudtam csatlakozni a társasághoz, így az arc- és hajfestékek egy része már lekopott vagy leolvadt a vaskályha melegében, de így is eszméletlen megoldásokkal találkoztam. Gondolt már valaki arra, hogy szárnyas egészségügyi betétnek öltözik be? Vagy esetleg „spenót tükörtojással” jelmezt ölt magára? Még el-

März Samu és Rátky Tímea

Fokvári Dalma

képzelni is nehéz, nem hogy egy térben lenni velük! De voltak még jó megoldások, például a Jokernek beöltözött Samu fogsora kétszer olyan hosszú lett, bár fogalmam sincs, hogy csinálta. Azt est egyik fénypontja a díjak átadása volt. Szavazni lehetett a jelmezekre: kié a legötletesebb, legeredetibb kreálmány illetve kié a legjobb kivitelezés. Előbbit megosztva kapta a szárnyas betét (Rátky Tímea 12.b) és a spenót (Fokvári Dalma 11.c), a legbravúrosabb kivitelezés kétség kívül Joker (Märcz Samu) jelmeze volt. Az eredményhirdetés izgalmai után megéheztünk, így pizzát rendeltünk vacsorára az egyszerűség kedvéért, de ezen kívül még volt rengeteg süti, keksz, üdítő is, semmiben nem szenvedtünk hiányt. Persze nem maradhatott el a színjátszás sem, a már lassacskán hozzánk növő improvizatív játékkal nevettettük meg egymást, majd körbe ültünk és egy jót beszélgettünk az élet nagy dolgairól és arról, ami épp az eszünkbe jutott. Jó volt újra találkozni a „nagyokkal”, akik rengeteg tanácsot adtak nekünk az egyetemi élettel kapcsolatban. A tanulság csak annyi, hogy a következő kis színjátszós összejövetelt szombat-vasárnap kell megtartani, mert pénteken mindenki nagyon fáradt volt, így elég korán gazdára találtak az ágyak. Ennek ellenére is egy kellemes hétvégi kaland részese lehettem, és remélem, hogy jövőre kivétel nélkül mindenki el tud majd jönni, hiszen egy újabb év, s a kicsikből nagyok lesznek, és jön a következő újonc generáció, akiknek meg kell mutatni a színjátszás örömeit. Balogh Noémi 11.a

VOLUNTAS. ...kövek vagyunk oldal. 5. oldal. Az énekkar Olaszországban. Egy hét Erdélyben. 8. oldal. 2. oldal Őseink útján. 9

Recommend Documents