A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM HÍRLAPJA – MEGJELENIK KÉTHETENTE
wi Engli th sh pa ge
XIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM – 2012. február 27.
10. oldal
20. oldal
7. oldal
téma
Egyik csomag praktika A legfontosabb az anyagi lehetõségek tudatos számbavétele, és az „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” közmondás szellemében egy kiadási terv készítése az elõttünk álló hónapra vonatkozóan. A kiadások tervezésénél kapjanak prioritást a kötelezõ költségek (pl. albérleti díj, rezsiszámlák, étkezés, ajándékvásárlás), és az opcionális dolgokra (ruhanemû, édesség, élvezeti szerek stb.) csak annyit költsünk, amennyi jut. Érdemes takarékoskodni a fûtéssel (1 fokkal melegebb a lakásban 5%-kal magasabb fûtésszámlát jelent!), a villannyal (ha nem vagyunk a helyiségben, kapcsoljuk le a villanyt), és a vízzel is (gyors tusolás, takarékos mosogatás, fogmosás közben elzárni a vizet). Étterem, menza helyett fõzni, sõt: többen is összefoghatnak. Ajándékot érdemes saját kezûleg készíteni, ma már ez egyre menõbb. Érdemes megválasztani, hol vásárol be az ember, a diszkontok, hipermarketek olcsóbbak, mint a lakásközeli kisboltok vagy a szupermarketek. Azonban a nagyon olcsó termékektõl – fõleg élelmiszerek esetében – érdemes távol tartani magunkat, mert ez gyakran párosul gyatra minõséggel és egészségtelen összetevõkkel. Összességében véve pedig érdemes önmérsékletet tanúsítani, nem kell mindent megvenni, ami megtetszik, vagy amit megkívánunk! Dudás Katalin
Egyik csomag praktika Érdemes havi és éves szinten összegezni a bevételeket és kiadásokat egy excell-táblázatban: bevételi oldalon például külön soronként jó gyûjteni, hogy pl. ösztöndíjról, szülõi pénzjuttatásról, diákmunkáról, egyéb munkavállalásról, kamat- és tõkejövedelemrõl van-e szó. Kiadások között pedig hasznos külön-külön részletezni a rezsitételeket, étkezési, ruházkodási, utazási, szórakozási költségeket, banki díjakat... Havi szinten, de különösen évesen összesítve elég árulkodó tud lenni az egyenleg elemzése, rögtön kitûnik, hogy hol van túlköltésrõl szó, hol lenne érdemes faragni. Jó taktika tud lenni, ha eltesszük a vásárláskor kapott blokkokat, ezekre még rávezetjük naponta azokat a tételeket, amikrõl nincs számla, majd a hó végén összesítjük. Lehet spórolni fûtéssel (alacsonyabb hõmérsékletet tartunk a kevésbé használt szobákban), tömegközlekedéssel (egyvonalas bérlet összvonalas helyett, amennyiben az életmód ezt alátámasztja), telekommunikációs díjakkal (a szolgáltatói tarifák összevetése, a számunkra legelõnyösebb kiválasztása), banki költségekkel (a sok apró banki tranzakciós költség összesítése és évesítése után több bank ajánlatának áttekintése elvezethet bankváltáshoz), de akár napi fogyasztási szokások megváltoztatásával is. Kuti Mónika
Amit birtokolsz, az birtokba vesz Schafferné dr. Dudás Katalint, a Pécsi Tudományegyetem Köz gazdaságtudományi Karának adjunktusát kérdeztük a spórolásról. Az Ön kutatási területe a tudatos vásárlói magatartás, hogyan hozható kapcsolatba a takarékoskodással? A spórolás nagyon is összehozható a tudatosság több területével is! Mindenekelõtt a pénzügyi tudatosságot emelném ki, vagyis a kiadások megtervezését és az igények-lehetõségek összevetését. A céltudatosság jegyében a fogyasztó csak olyan termékeket vásárol meg, melyekre valóban szüksége van, és nem enged a reklámok és egyéb promóciós eszközök csábításának. Minél kevesebbet vásárolunk, annál kevesebb káros hatással vagyunk a környezetre, tehát az önmérséklet környezettudatos magatartás is. Ha ügyesek vagyunk, akkor a minõségtudatos fogyasztói magatartás is spóroláshoz vezet. Ekkor az egyén inkább vesz jó minõségû, tartós holmikat, melyek több éven keresztül is betöltik funkciójukat, mint olcsó, de rövid életû termékeket. Amennyiben felkutatjuk azokat a helyeket, ahol jó minõségû cikkekhez juthatunk hozzá alacsonyabb áron (pl. egyes webáruházak, outletek, second hand üzletek, szezonvégi kiárusítások), máris takarékoskodunk. ILLUSZTRÁCIÓ: CSORTOS SZABOLCS
Pénzügyi praktikák
Mi lehet az oka annak, hogy nagyon nehezen tudjuk rávenni magunkat a spórolásra? Nem vagyok pszichológus, de fogyasztói magatartással foglalkozó kutatóként az a véle-
Impresszum
ményem, hogy a spórolás azért olyan nehéz dolog, mert egy korábban megszokott életszínvonalat kell többé-kevésbé feladnia az embernek. Márpedig ha egyszer már elértünk egy szintet (bármiben!), nem szeretünk onnan viszszalépni – ez komoly belsõ konfliktusokat okoz. Mai világunkban pedig különösen nehéz anyagias vágyainkból engedni, hiszen a körülöttünk lévõ világ fogyasztásra sarkall. Ott vannak a roskadásig feltöltött polcok az üzletben, az új és állandóan megújuló termékek, a vonzó reklámok, a csábító akciók, az ismerõs és ismeretlen emberek példája. A nálunk gazdagabb országok fogyasztási szintjére is jó rálátásunk van már, és még sorolni lehetne azokat az impulzusokat, melyek azt éreztetik az emberrel, hogy valamibõl kimarad, valamirõl lemarad, valamiben kevesebb, mint mások, ha nem veszi meg ezt vagy azt az árucikket. Nem szeretünk tehát lemondani, visszalépni, lemaradni és kimaradni…
UnivPécs – A Pécsi Tudományegyetem hírlapja
Alapító: Pécsi Tudományegyetem, felelôs kiadó: dr. Bódis József rektor, kiadó: Pécsi Tudományegyetem, 7622 Pécs, Vasvári Pál u. 4., fõszerkesztô: Harka Éva, lapszerkesztõ: Balogh Robert, lapterv, tördelõszerkesztõ: Wéber Tamás, olvasószerkesztôk: Gödör Csenge, Vilmos Eszter, képszerkesztõ: Csortos Szabolcs, hirdetési tanácsadó: Csizmadia Eszter, 20/667-0404, terjesztés: Filákovity Dusán, fotóriporterek: Márk Mirkó, Molnár Attila, Villányi Máté, állandó munkatársak: Esses Judit, Gerse Debóra, Háhner Petra, Hack Tamás, Horváth Judit, Janáky Zita, Kiss Martina, Kónya Mónika, Lugosi „scham” Tamás, Papp Veronika, Andy C. Rouse, Rédei Viktória, Soós Alexandra, Suha Kata
A Magyar Egyetemi és Fõiskolai Sajtó Egyesület tagja A SPINE (Student Press in Europe) tagja
Szerkesztôség: 7622 Pécs, Vasvári P. u. 4. 1. em. 123, telefon: 72/ 501-500/12140, 12122, e-mail:
[email protected], www.univpecs.pte.hu Nyomda: PAUKER-Holding Nyomdaipari Kft., Budapest, felelôs vezetô: Vértes Gábor, ügyvezetõ igazgató HU ISSN 1586-1767, Megjelenik 8.000 példányban
2
UnivPécs 2012. február 27.
Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje az OBSERVER Budapest Médiafigyelõ Kft. 1084 Bp. Auróra u. 11. Tel.: (+36-1) 303-47-38, Fax: (+36-1) 303-47-44
[email protected]
téma
Filléres gondok ellen Mi az, ami a pénzzel való bánásmódot befolyásolja? Vannak példák, amiket követünk? A család pénzügyi potenciálja gyakran meghatározza a költési nívót. A pénzügyi problémákkal való küszködés bárhol üti fel a fejét, az érintettek megtapasztalják, hogy a pénznek mentálhigiéniás szerepe is van. A szülõi minták mellett a kortárs csoportok szokásai is hatnak a pénzügyi gondolkodásra, de a média fogyasztási diktátumai is torzítják a mérlegelés józanságát. A vágyak és a pénzügyi lehetõségek közötti feszültség végigkíséri az ember életét. Kérdés az, hogy a körülöttünk lévõ vagyontárgyak szolgálnak minket, vagy mi válunk ezek rabszolgáivá? Az egyén belsõ értékrendje és világképe alapján próbál orientálódni ebben a kérdésben, gyakorta kényszerhelyzetek kereszttüzében.
Dr. Kuti Mónikával, a PTE Közgazdaságtudományi Kar adjunktusával pénzügyekrõl beszélgettünk. HORVÁTH Judit írása
Önnek milyen tapasztalatai vannak: ki mennyire van képben a saját pénzügyeivel? Mennyire fogékonyak arra az emberek, hogy ezeket rendezzék? A személyes pénzügyek kurzusomon meg szoktam kérdezni a diákoktól, hogy hányan vezetik excelben a bevételeiket és kiadásaikat. Tavaly talán ketten, idén egy fõ tette fel a kezét a kurzusonkénti kb. 60 diák közül. A reakció mögött lehet olyan motívum is, hogy nem akarják mások elõtt felvállalni a helyzetet, de az is lehet, hogy a szülõi háttér még nagyon sokat segít, így nem annyira égetõ a pénzügyekkel való szembesülés. A személyes pénzügyek tudatos átgondolását és vezetését még nem látom a hallgatók között, de ez az életkor elõrehaladásával, az egyre több felelõsség vállalásával és a vagyonakkumulációval természetesen változik.
Van általános szabály, ami a kis- és nagypénzügyekre egyaránt érvényes lehet? Amerikában léteznek szoftvercsomagok (pl. Quicken Financial Planner), amelyek a háztartás pénzügyeit komplexen kezelik, letölthetõk velük a folyószámlák, betét-, hitelkártya-, befektetési, nyugdíj-elõtakarékossági számlák tranzakciói, melyekkel havi és éves szinten összesítve követhetõk a személyes portfolió értékének alakulása, továbbá elemezhetõk a kiadások is. Megfelelõ nyilvántartási rendszerekkel lehet igazán megfigyelni, hogy a napi költés elõl megmenekített kisebb megtakarítások hogyan válnak nagyobb pénzekké, vagyonelemekké. Szóval a nagy pénzügyek a kis pénzügyeknél kezdõdnek. Nagy pénzügyeknél ügyelni kell arra, hogy a háztartás eszközeit (készpénzét, banki számlaegyenlegeit, megtakarításait, befektetéseit, ingóságait és ingatlanait) és finanszírozási forrásait portfolió-szemléletben közelítsük. Tisztában kell lenni a különféle pénzügyi szolgáltatások megtérüléseivel és kockázataival, továbbá az egyén életciklusának finanszírozási döntéseit kellõ megfontoltsággal kell meghozni. A legnagyobb tudatosság mellett meghozott döntések ellenére is a mai világban a legnagyobb veszélyt a háztartások számára a világgazdasági és nemzetgazdasági pénzügyi kockázatok követhetetlenségében és felfoghatatlanságában látom.
Körkérdés
Kijössz a pénzedbõl? FORRAI MARIANN BTK MA II. ÉVF.
Fõként a tanulmányi ösztöndíjból és a rendszeres szociális ösztöndíjból élek, emellett a szüleim segítségére is bármikor számíthatok. Nyaranta diákmunkát vállalok, ami az ösztöndíjjal együtt már biztonságos megélhetést jelent számomra. Néha egy-két kulturális program is belefér, a szociális ösztöndíj pedig havi egy hazautamat fedezi. Az ételen nem spórolok, inkább a jó minõségû alapanyagokat veszem meg. Gyakran fõzök magamra, így jobban kijövök a pénzembõl. KOVÁCS ANDRÁS PMMIK BSC III. ÉVF.
Elsõsorban a szüleim támogatnak, valamint kapok rendszeres szociális ösztöndíjat. Fõzni nincs idõm, általában otthonról hozok ennivalót egész hétre. Jelenleg nem dolgozom, sokat kell tanulnom, ezért a szüleim támogatnak az egyetemi évek alatt. Persze próbálok mindenen spórolni, inkább az olcsóbb élelmiszereket vásárolom. Néha elmegyek moziba, s ha összehúzom magam, egy-egy buli is belefér. Emellett szívesen járok az engem érdeklõ ingyenes kulturális programokra. BÓTA EDIT FEEK, FSZ KÉPZÉS II. ÉVF.
A február minden egyetemistának nehéz, most én is éppenhogy kijövök a pénzembõl. A szüleim támogatnak, és kapok tanulmányi ösztöndíjat. Nyáron dolgoztam, az akkor félretett pénz egy darabig jól kiegészítette mindezt. Számomra az étkezés a legfontosabb, törekszem arra, hogy minõségi alapanyagokat vásároljak, fõleg magyar termékeket. Inkább a ruházkodáson spórolok. Idõ hiányában általában menüt ebédelek, ritkán fõzök. Szerencsére azért jut egy kis pénz szórakozásra is.
S.O.S. ÉLET Telefonszolgálat este héttõl reggel hétig ingyenesen, anonim módon hívható. Telefonszám: 06-80/505-390
„ Jó volna jegyet szerezi és elutazni önmagunkhoz.” József Attila
Önismereti csoport! www.bizalom.net 06-30-449-42-19 Lux Károly – pszichológus Kárpáti Tamás - pszichológus
UnivPécs 2012. február 27.
3
egyetemi élet Baranya és az egyetem
hírek IMMIGROPOLY Az IDResearch Kft. és a PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszéke Immigropoly néven migrációs-integrációs vetélkedõt szervez felsõoktatásban tanuló hallgatóknak az Európai Integrációs Alap és a Belügyminisztérium támogatásával. A vetélkedõ az Európai Unióban élõ harmadik országbeli állampolgárokat, az Európai Unió bevándorlási politikáját és a migrációt járja körül. Jelentkezni március 23-ig lehet, 3 fõs csapatokkal. További info: http://immigropoly.ittvagyunk.eu/.
A Baranya Megyei Önkormányzat frissen megválasztott elnökét, Tiffán Zsoltot fogadta hivatalában Bódis József, a PTE rektora február 24-én. A két vezetõ az együttmûködési lehetõségekrõl tárgyalt.
RAJTAD MÚLIK! A Rajtad múlik! magyar egyetemisták számára, egy uniós tárgyalási szimulációs versenyen keresztül segít megérteni az Európai Unió intézményi és döntéshozatali mûködését. Az idei téma az EU 2014-2020 közötti pénzügyi kerete, melyrõl jelenleg is egyeztetnek az uniós tagállamok. A legjobbak értékes tárgynyereményeket nyerhetnek. Jelentkezési határidõ: március 1. További info: http://rajtadmulik.eu/Kezdolap
RÉGI-ÚJ DÉKÁN A BTK-N Dékánválasztó Összoktatói értekezletet tartottak február 15-én a Bölcsészettudományi Karon. A dékáni pályázaton egyetlen jelölt, Fischer Ferenc profeszszor indult, a 176 szavazati joggal rendelkezõ oktatóból 164-en, s a PTE BTK Dékánválasztó Kari Tanács tagjai is támogatták.
GYAKORNOKI LEHETÕSÉG A nemzetközi Europe Direct Információs Hálózat Baranya Megyei Európai Információs Pontja (BMEIP) egyetemi és fõiskolai hallgatókat fogad gyakornokként. A teljes vagy részmunkaidõs, nem fizetett gyakorlat idõtartama minimum 4 hét, maximum 3 hónap lehet. Pályázni fényképes önéletrajzzal lehet az
[email protected] mailen. További info: http://facebook.com/bmeip
És ha Napóleont lelövik? A forradalom mindig erõszakkal párosul, ezért meglehetõsen veszélyes – mondja dr. Hahner Péter a Bölcsészettudományi Kar Újkortörténeti tanszékének tanszékvezetõ egyetemi docense. Majd idézte Edmund Burke-öt:. A forradalom… a legeslegutolsó mentsvár. Ezért csak nagy alkalmakkor szabad segítségül hívni. Játszunk a tûzzel?! WEINTRAUT Mária írása
A forradalom nem általános megoldás, és a francia forradalom sem egyetemes érvényû modell. Sokan példának állítják, mert ezt a felfogást örököltük az elõzõ korból. A történelem forradalmai közül a francia hasonlít leginkább a szovjet forradalomra ezért abban a rendszerben ez szolgált példának. Így próbálták legitimizálni az 1917-es forradalmat és eredményeit, szükségszerûnek tüntetve fel a terrort és a diktatúrát. A középiskolákban még mindig túlságosan nagy teret szentelnek e tananyagrésznek. Holott jelentõs társadalmi, gazdasági fejlõdésre olyan országokban is sor
került, amelyekben nem törtek ki forradalmak – mondja a Nyitott egyetem következõ elõadója, akinek a francia forradalom a kutatási területe. Az elõadás egy összefoglaló lesz a francia forradalomról, melynek Hahner Péter az összetett jellegét szeretné hangsúlyozni. Aligha lehet egyszerre elfogadni sokrétû örökségének valamennyi elemét, az emberi jogok kinyilvánítását és vele együtt a terrort is. Fény derül majd a fõ okokra, menetére, következményeire és megismerkedhetünk a francia történelemtudomány újabb eredményeivel. A saját hallgatóinak pedig azt üzeni a tanár úr, hogy bocsánatos bûn, ha nem jönnek el az elõadásra, hisz' õk már valószínûleg hallották. De azért természetesen szívesen látja õket.
Nyitott egyetem dr. Hahner Péter: A francia forradalom mai szemmel március 6. 18 óra Vargha Damján konferenciaterem (BTK–TTK)
2012. FEBRUÁR 27 – MÁRCIUS 2. HELYSZÍN: PTE Dr. Halasy-Nagy József Aula (Pécs, Rákóczi út 80.)
www.mandula.pte.hu 4
UnivPécs 2012. február 27.
egyetemi élet
A jogállam esszenciája
hírek TÉLTEMETÕ – TAVASZVÁRÓ A PTE Botanikus Kertje (Pécs, Ifjúság útja 6.) március minden szombatján, 14–18 óra között várja a látogatókat. Az ünnepi hosszú hétvégén március 16–17-én tart nyitva a kert, 14 órától 18 óráig. Munkanapokon a nyitva tartás változatlan: 7–15 óráig. Érdeklõdni és bejelentkezni a
[email protected] mailen vagy az 503-600-as telefonon a 24277, 24135-ös mellékeken lehet.
PTE A SPORTSZÖVETSÉGBEN Február 11-én Budapesten a Magyar Egyetemi-Fõiskolai Sportszövetség alapszabályt módosító és tisztújító közgyûlést tartott. A régi 15 fõs elnökség helyébe egy 8 fõs elnökség lépett, akik az operatív munkára négy évre kapnak megbízatást. Az elnökségbe ketten is bekerültek a Pécsi Tudományegyetem oktatói közül: Dr. Ács Pongrác és Dr. Kovács Antal.
FOTÓ: VILLÁNYI MÁTÉ
Lehet-e teljes értékû egy jogállam a fennálló értékválság esetén? Mi a helyzet kis hazánkkal? Megvalósul-e itt az állam és a társadalom felelõsségvállalásának megosztása? Mik jelentik a fejlett jogállam alapjait? Ezekre, s még számos kérdésre kaphattak választ azok, akik február 15-én részt vettek a PTE Állam- és Jogtudományi Karának Jogi Szabadegyetemén. Kiss László alkotmánybíró A jogállamról az alkotmánybíró szemével címmel tartott elõadást. Szabad hely alig maradt az elõadóteremben. A jogi témák mellett a média felelõsségnek és szerepének a problémaköre is terítékre került, például a haza fogalma és annak bemutatása kapcsán. Az érdeklõdõk kérdései az aktuálpolitikát is érintették, egyebek mellett az új alaptörvényrõl is szó esett.
TANULMÁNYÚT BRÜSSZELBE
A Jogi Szabadegyetem következõ elõadására március 28-án 18 órától kerül sor az ÁJK Molnár Kálmán elõadóteremben. Dr. Tóth Mihály egyetemi tanár tart
majd elõadást a halálbüntetésrõl és az életfogytig tartó szabadságvesztésrõl.
Egészség–Akadémia A nagy érdeklõdésnek örvendõ EgészségAkadémia programját 2012-ben is folytatja a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara, idén is 6 alkalommal szerveznek elõadásokat, ahol a hazai és nemzetközi szinten ismert és elismert orvosprofesszoroktól kérdezni is lehet majd. Az elõadásokat egyrészt interaktív formában zajló beszélgetés követi a jelenlévõk közremûködésével,
melyet a PTE rektora, az Egészségtudományi Doktori Iskola vezetõje, Bódis József professzor vezet. A következõ Egészség–Akadémia március 7-én 18 órakor lesz. Prof. Dr. Kollár Lajos, elõadásának címe: Paradigmaváltás az érsebészetben PAB Székház 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete tematikus tanulmányutat szervez Brüsszelbe az Európai Unió gazdaságpolitikája iránt érdeklõdõ, BA és MA képzésben részt vevõ diákok számára. A pályázat alapfeltétele egy mini projekt megtervezése, mely megvalósításához az Európai Bizottság 50 euró támogatást nyújt. A tanulmányút idõpontja: április 10–12. Jelentkezési határidõ: március 5. További info: http://ec.europa.eu/magyarorszag/calls/20120210_ palyazati_felhivas_np2011_hu.htm
POLLACKOSOK A VELENCEI BIENNÁLÉN A MODELL címû pályamunka nyerte a 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Kiállítás magyar pavilonjának rendezésére kiírt pályázatot. A döntés alapján a PTE Pollack Mihály Mûszaki és Informatikai Kara és Breuer Marcell Doktori Iskolája valamint a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara a felelõs azért, hogy sikeres magyar kiállítás valósulhasson meg a Biennálén, 2012 õszén.
PROGRAM: Február 27. A siker produktuma – a produktum sikere
Március 1. Pszichoanalízis és a humán/társadalom tudományok
Témavezetõ: Dr. Bajner Mária
Témavezetõ: Prof. Dr. Bókay Antal
Február 28. Hasznos növényi molekulák az emberiség szolgálatában: a szõlõnövénytõl a borospohárig
Március 2., délelõtt Az élet és az építészet Témavezetõ: Prof. Dr. Bachman Zoltán
Témavezetõ: Prof. Dr. Jakab Gábor Február 29. Cigány hallgatók a felsõoktatásban. Esélyek és korlátok
Március 2., délután Káresetek a megértésen át a megoldásokig Témavezetõ: Prof. Dr. Mecsi József
Témavezetõ: Prof. Dr. Forray R. Katalin
UnivPécs 2012. február 27.
5
egyetemi élet
Versenyben a diplomáért „Start a diplomáért” címmel meghirdetett konzultációs elõadássorozatra látogathattak el az érdeklõdõk február 16-án: szó volt az állami támogatások változásáról, a hallgatói szerzõdésrõl, az új felvételi keretszámokról és a Diákhitel II-rõl. A roadshowt a Nemzeti Erõforrás Minisztérium szervezte; Gyõr után Pécs, konkrétan a Pécsi Tudományegyetem Dr. Romhányi György Aulája volt a második állomás.
Dr. Zeller Gyula, a PTE gazdasági rektorhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, örül, hogy az elõadássorozat a Pécsi Tudományegyetemre is ellátogat, akár tradíció is lehetne, hogy minden évben autentikus forrásból tájékozódhatnak a felvételizõk az aktuális év felvételi menetérõl. A Nemzeti Erõforrás Minisztérium képviseletében Dr. Kis Norbert felsõoktatásért és tudománypolitikáért felelõs államtitkár elmondta: az állam célja, hogy növeljék a diplomások számát, ezért mindenkit arra ösztönöznek, hogy „induljon el a diplomáért folytatott versenyben, mert a diploma szükséges és jó dolog”. Szeretnék a korábban elindult negatív trendeket (lemorzsolódás, hallgatószám csökkenés) kiküszöbölni az új rendszerrel, ám régi, felhalmozódott problémákat kell orvosolni a felsõoktatásban, ami most már csak radikális változásokkal és strukturális átalakításokkal lehetséges. A hallgatói szerzõdések kapcsán Dr. Princzinger Péter hangsúlyozta, hogy a szerzõdés Európa más országaiban bevett gyakorlat, a magyar dokumentum azonban újításokat is tartalmaz: például a szerzõdés nem a hallgató és az egyetem, hanem a hallgató és az állam között jön létre. A roadshow elõtti sajtótájékoztatón Kis Norbert államtitkár azt is elmondta, hogy megjelenik a Campus Hungary, ami az Erasmushoz hasonló módon a külföldi tanulást hivatott népszerûsíteni, mert nagyon fontos hogy a tanulók nemzetközileg elismert, minõségi oktatásban vegyenek részt, és eljussanak külföldi képzésekre is. Az elõadás végén a kihelyezett információs pultoknál az érdeklõdõk választ kaptak a felmerült kérdésekre is.
FOTÓ: CSORTOS SZABOLCS
RÉDEI Viktória írása
„Nem irigyellek benneteket”
KÖRZÕ Nóra PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium 12. B
publicisztikája
6
Azon szerencsétlenek közé tartozom, akiknek a felvételi lap kitöltése bizony nehéz szülés volt. Nem az átláthatatlan betûdzsungel okozott fennakadást, hanem az ötlet- és motivációhiány, ami a jövõképemet jellemezte. Nyugtatgattak, hogy nem én vagyok az egyedüli last-minute tanácstalan, majd a sok nyílt nap és tájékoztató után okosabb leszek. Végül persze bekerült a három intézménykód a helyére. Viszont azon szerencsések közé tartozom, akiknek ez a lista a valódi elképzeléseiket tükrözi, nem pedig az elmúlt 24 nap kétségbeesett újratervezgetését és feldúlt lelkiállapotát.
Valóban, többségben vannak most azok, akik gyerekkoruk óta tudják, õk törvényeket szeretnének magolni vagy függvényeket integrálni, de pár nappal a papírok leadási határideje elõtt, és másfél hónappal a felvételi eljárás megkezdése után meg kellett változtatni azon terveiket, amelyeket fakultáción ülve, az elmúlt években szövögettek oly buzgón. Hiszen például azok, akik január végéig hittek a tandíjmentes vidéki jogászképzésben most vagy küzdenek az irreálisan lecsökkentett fõvárosi helyekért, vagy a Szerencsejáték Zrt.-nél próbálkoznak. Az állam azért felkészültebb alternatívák terén, hiszen ott van a részösztöndíj, ott van a diákhitel… de a legkifi-
UnivPécs 2012. február 27.
zetõdõbb módszer talán az éjszakába nyúló tanulás lesz. És akkor most mi lesz? Kérdezik az alsóbb évesek is, akik már nem is gondolkoznak egyetemekben. A kilátástalan jövõ gondterhelt felhõje nyomja rá bélyegét napjainkra. Töprengéssel és a ponthatár-húzásra való várakozással telnek az órák az iskolában is, de a tanácsok ezúttal elmaradnak segítõkész tanárainktól. „Õszintén, gyerekek: nem irigyellek benneteket.” Õk csak egy valamire tudnak buzdítani minket: még ilyen stresszes helyzetben is próbáljunk meg a százalékokra koncentrálni, hiszen talán sohasem volt ilyen nehéz és jelentõségteljes az álmainkért való küzdelem.
egyetemi élet
FOTÓ: CSORTOS SZABOLCS
Kolbászolás
A PTE BTK és TTK hallgatói önkormányzatai idén is megszervezték hagyományos tavaszváró rendezvényüket, a kolbásztöltõ versenyt, ezúttal február 20-án. Ahogy azt Nagy Zoltán rendezvényszervezõtõl megtudtuk, az idei megmérettetésen összesen 24 csapat, vagyis 200 versenyzõ indult. A hallgatók csapatain kívül idén is nevezett oktatói csapat, a TTK Tanulmányi Osztályának dolgozói, s a Földrajzi Intézet doktorandusz hallgatói közül is többen versenyeztek. Nézelõdés és szurkolás mellett kolbászkóstolásra is volt lehetõség. A szigorú zsûri kétféleképpen értékelte az elkészült finomságokat. A szépségversenyt a Kobra 11 nevû csapat nyerte, az ízversenyt viszont a – csapat után – Nájsznak keresztelt csípõs „disznóság”, amibe alkotói chiptole fûszert is kevertek.
A „Magyar Nyelv és Kultúra Téli Egyetem” és az ECL Idén 12. alkalommal szervezte meg a „Magyar Nyelv és Kultúra Téli Egyetemet” a PTE ÁOK Nemzetközi Oktatási Központja. Akárcsak tavaly, ebben az évben is taníthattam két héten keresztül a különbözõ országokból ideérkezõ diákok egy részét. Az összesen 29 diák négy csoportot alkotott: két teljesen kezdõt, egy álkezdõt és egy alapfokút. A diákok lelkesen vetették bele magukat a munkába, és kíváncsian ismerkedtek a magyar nyelvvel. Az órákat számos kulturális program egészítette ki, melyeket nagyon élveztek. Így megismerkedtek Magyarország történelmével; mézeskalácsot festettek; bepillantást nyerhettek a nemezelés fortélyaiba; magyar filmeket néztek; látogatást tettek a Kodály Központba, ahol egy koncertet is meghallgattak; túráztak a Mecsekben; Villányban finomabbnál finomabb borokat kóstoltak; a különbözõ nemzetiségek egy fõzõverseny keretében mérték össze tudásukat; a program zárásaként pedig megnézték a Pécsi Pezsgõgyárat. A tanórák is nagyon jó hangulatban teltek. A PTE Idegen Nyelvi Titkárságán mûködik az ECL Nyelvvizsga Központ. Az ECL vizsgarendszerben megtalálható összes vizsganyelvbõl, és így magyar mint idegen nyelvbõl is lehet
vizsgát tenni, nem csak Magyarországon, hanem külföldön is. A két haladó csoport diákjai megismerkedhettek az ECL nyelvvizsga követelményeivel. Részletes leírást kaptak mind a szóbeli, mind pedig az írásbeli nyelvvizsgák menetérõl. Két diák ki is próbálhatta a vizsga szóbeli részét. A2-es (álkezdõ) szinten mérettethették meg magukat és magyar nyelvtudásukat. A vizsga elsõ részében a házimunka témakörérõl folytattak egymással párbeszédet. Majd ezt követõen a vizsga második felében a vásárlás téma köré csoportosuló néhány kép közül kellett egy-két képet kiválasztaniuk,
UnivPécs 2012. február 27.
és ezeket monológ formájában leírniuk néhány mondattal. Mindkét vizsgázó nagyon jól teljesített. Ha igazi éles vizsgán vettek volna részt, akkor megfeleltek volna a szintkövetelményeknek, és sikeres vizsgával a zsebükben távoztak volna. A két diák visszajelzése alapján ez egy kitûnõ alkalom volt számukra, hogy vizsgahelyzetben is teszteljék nyelvtudásukat. A Téli Egyetem összes diákja sikeresen és megannyi jó élménnyel zárta a Pécsen eltöltött két hetet. ROFRICS Brigitta, tesztíró PTE INYT
7
egyetemi élet
Erasmusszal Európában kell kezdenem. Van egy csomó film, amirõl listát fogok készíteni. Guy megnyugtatott, hogy ennél nagyobb kihívások is várnak rám, de most ezzel segítek a legtöbbet. Hát legyen!
Közhely, hogy erasmusosnak lenni jó. A programra még lehet jelentkezni, de hogy inspiráljuk is a pályázókat, vessünk egy pillantást blogjaikon és beszámolóikon kersztül arra, hogy ki hol, hogyan érzi jól magát – s közben miket, kiktõl, hogyan tanul.
Hahner Petra BTK Erasmus gyakornoki program, 2012 tavasz, New Castle, Nagy Britannia http://ncllife.blog.hu/
Tubás Portóban A portugál ovikban és sulikban (gondolom, alsóbb osztályokban) van egy olyan szokás, hogy a gyerekeknek párt választanak és Valentin nap alkalmából meg kell ajándékozniuk egymást valami kis aprósággal. Elég korán kezdik! De úgy látom, a gyerekek élvezik. Ma az egész nap a tubázásról szólt. 11 körül bementem a suliba, de mivel nincs még passwordom a teremfoglaláshoz (ugyanis itt az a rendszer, hogy interneten kell termet foglalni ahhoz, hogy gyakorolhass) így nem tudtam befújni rögtön. Kicsit késõbb megjött Sergio is, a tubatanárom, így együtt kezdtünk hozzá. Egyelõre túl sokat nem fújtam, de nagyon hasznos dolgokat mutat és mond. Az ember egy kicsit hiperaktív. Pörög és ezerfelé képes egyszerre figyelni. Nagyon precíz! Elég közvetlen. Szeret káromkodni, ja, és mindenki „man”! Sokat kell etûdöznöm és az intonációra figyelni. Amint szabad bejutásom lesz a terembe, neki is állok mindennek.
Ma odajött hozzám az Erasmus koordinátor, hogy nem tudnék e neki adni pár forintot, mert gyûjti a külföldi pénzeket. Azt mondta, hogy beváltaná euróra is. Kb. 30 forint van nálam, gondolkozom, hogy elkéreme érte azt a pár centet. Tizenkilencedikén, vasárnap, karnevál volt Gaiaban, a városban, ahol élek. Felvonulás, több száz fõs tömeg, jelmezes gyerekek és felnõttek, ütõs zenekarok. Beöltöztem én is, tündér voltam. Már írtam, de itt tényleg szeretnek bulizni. Kovács Csaba MK Erasmus Program, Porto, Portugália http://portubalia.blogspot.com/
8
Medikaként Innsbruckban Kommunikációsként New Castle-ben Az intézmény, ahol dolgozom: Research Centre for Film and Digital Media / Newcastle University [Film és Digitális Média Kutatócsoport]. A kutatócsoport körülbelül fél éve jött létre, tehát még eléggé új. Elsõsorban nyelvészek, irodalomkutatók, szociológusok, filmes szakemberek és informatikusok vesznek részt a csoport munkájában. Az én asztalom a Culture Lab nevû épületben van, ami minden féle elektronikus kütyükkel van tele. Ezeknek egy részét (remélhetõleg) megtanulom majd használni a következõ öt hónap során. Az elsõ dolog, ami feltûnt, hogy milyen soknemzetiségû az intézmény. A briteken kívül a világ minden tájáról érkeztek ide diákok, tanárok és kutatók, például ázsiai országokból, Németországból, Csehországból, Lengyelországból és – mint kiderült – Magyarországról sem én vagyok az egyetlen. A fõnökömet Guynak hívják. Õ a kutatócsoport vezetõje és egyben a francia tanszék vezetõje (meg is beszéltem vele, hogy 1–2 francia nyelvû elõadására beülök néha, hátha megértek valamit…) Nagyon segítõkész ember. A hétre még nem kaptam semmi komolyabb feladatot, azt mondta, hogy csak ismerkedjek a hellyel és az emberekkel. Jövõ héten viszont már „be leszek fogva”. Ráadásul egy elég monoton munkával
Erasmus Tanulmányi hallgatói és szakmai gyakorlat pályázati felhívás a 2012–2013-as tanévre A Pécsi Tudományegyetemnek 25 Európai Uniós tagállamban, illetve Horvátországban és Törökországban 320 partner intézménnyel van bilaterális szerzõdése az LLP/Erasmus hallgatói tanulmányi programban. Az ösztöndíj program keretében a hallgatónak 3–12 hónap idõtartamban van lehetõsége tanulmányait külföldi partner intézményben vagy szakmai gyakorlatát külföldi vállalatnál folytatnia. A 2012–2013-as tanévre meghirdetésre kerülõ Erasmus ösztöndíj lehetõségek és a pályázati feltételek elérhetõek a karok honlapján valamint az http://erasmus.pte.hu oldalon.
UnivPécs 2012. február 27.
Innsbruckban a klinikák az egyetem közelében, tulajdonképpen pár utcás tömbben találhatóak. A klinika most is bõvítés alatt áll, de a legtöbb részét már korábban felújították, így a kórházba belépve egy európai színvonalú centrumban találhatjuk magunkat.
A hathetes sebészet gyakorlat alatt több sebészeti osztályra is bemehettem, rengeteg mûtéten részt vettem, sokszor asszisztálhattam is. A reggel fél 8-kor kezdõdõ referáló után az osztályos munkába vontak be, s ezután mehettem mûtõbe. Itt volt olyan orvos, aki nagyon sokat magyarázott, azonban ehhez tényleg fontos volt a jó nyelvtudás. A csak angolul tudó Erasmusos hallgatókkal is foglalkoztak, mivel minden orvos jó szinten beszélt angolul, azonban volt olyan nehéz mûtét, amikor külön kiemelték, hogy csak németül magyaráznak, mert koncentrálniuk kell. A munkaidõ hivatalosan 4-ig tartott, azonban általában 5–6-ig is bent voltak az orvosok, a mûtétek is gyakran átnyúltak az ügyeleti idõbe. A neurológia gyakorlatomat már az osztrák diákokkal együtt töltöttem. Napi 10–15 beteggel is találkoztam, az anamnézisfelvételt, dokumentációt, fizikális vizsgálatot és a legtöbb esetben a diagnózis felállítását is rám bízták. Minden betegrõl be kellett számolni a fõorvosnak, aki utána megkérdezte, hogy milyen terápiát ajánlanék, mit tennék, s amikor azt helyesnek ítélte, engedélyezte is, így tulajdonképpen a teljes orvosi ellátásba bevontak. Vida Mariann ÁOK Erasmus gyakornoki program, 2011 õsz, Innsbruck, Ausztria
egyetemi élet
A nemzetközi helyzet fokozódik
FOTÓ: TÓTH MARIANN
Európai idegsebészek Pécsett
Több, az itt tanuló külföldiek számára is nyitott program, az angolt jobban beszélõ tanárok, olyan szolgáltatók (pl. szerelõk) címei, akik beszélnek idegen nyelven – egyebek mellett ezekkel az ötletekkel álltak elõ a Pécsett tanuló külföldi hallgatókat tömörítõ szervezetek képviselõi azon a fórumon, melyet február 13-án rendeztek a Rektori Hivatalban. A találkozó célja az volt, hogy felmérjék, milyen problémákkal szembesülnek az itt tanuló külföldiek. Az orvoskarról, a Bölcsészettudományi Karról és a Közgazdaságtudományi Karról érkeztek hallgatók, akiket a PTE részérõl Komlósi László Imre külügyi rektorhelyettes, Pozsgai Gyöngyi, az NKO vezetõje, és a pécsi EHÖK részérõl Gaál Márton fogadott. A külföldiek megítélésének javítását és a magyar hallgatókkal való szorosabb kapcsolatukat is a korán, akár a gólyatábor alatt, szervezett programokkal lehetne elõsegíteni – mondta a találkozón Dr. Martin Triphan, orvoskari hallgató.
Február végén – lapzártánk után – Pécs ad otthont az Európai Idegsebészeti Társaságok Szövetsége (EANS) 2012-es tréningkurzusának. A február 26. és március 1. közt zajló eseményen 50 vezetõ európai idegsebész tart elõadásokat 250 idegsebész PhD-hallgatónak a Kodály Központban. A tréning magyar résztvevõi újfajta oktatási módszerrel találkozhatnak a kurzus során, amely a magyar egyetemi képzésben is hasznosítható lehet. A presztízsértékû nemzetközi szakmai eseményt magyar részrõl az EANS-ban több tisztet is ellátó dr. Büki András, pécsi idegsebész-szakorvos bonyolítja le. Az EANS, az Európai Idegsebészeti Társaságok Szövetsége a kontinens idegsebészettel foglalkozó szakmai szervezeteit fogja össze. Az elmúlt három évben már az amerikai idegsebész-szakképzést végzõ hivatalos intézményekkel is felvette a
kapcsolatot: hallgatók és oktatók cseréje zajlik. Hazánk az EANS-ban kiemelt szerepet játszik, hisz Dr. Vajda János és dr. Dóczi Tamás a Szövetség korábbi alelnökei voltak, valamint az EANS elsõ vasfüggönyön túl zajló szakorvos-kurzusa is Pécsett volt, 1976-ban. A február végi találkozó lesz a harmadik magyarországi tréningkurzus a szervezet történetében. Az EANS a szakorvosképzésben, a szakorvosi rendszer feltételeinek kidolgozásában játszik szerepet. Meghatározza a szakorvosképzés feltételeit Európában, és biztosítja annak fórumát, nevesül a Tréninget. A Tréning négy éves ciklusban zajlik, és a legfõbb idegsebészeti témaköröket járja körül. Pécsett fõként az onkológiai témák kerülnek terítékre. A kurzust kora tavasszal és késõ õsszel szervezik meg, ezeken kb. 240 hallgató vesz részt. Pécsrõl két fiatal kolléga nyert felvételt, akik a szakorvosi képzés utolsó két évében tartanak.
„Pécsett a TTK-n alkohológiát meg szexológiát tanítanak” Az „Alkohológia – Felsõ fokon” címû elõadássorozat után ismét érdekes kurzusra csábítja a Szentágothai Szakkollégium a hallgatókat. A „Szexpiaci körséta” némiképp provokatív, de tudományos igényességre törekvõ elõadássorozat. Célja, hogy bemutassa a hallgatóknak a szexualitás különbözõ területeit, a hangsúlyt a pornóiparra és a prostitúcióra helyezve. Persze nem kollektív pornófilm-nézésre kell gondolni, a kurzus komoly társadalmi kérdéseket vet fel, például a gyermekprostitúció blokkolása, a szexipar jogi szabályozása – tudtuk meg Pauler Gábortól, a PTE-TTK Alkalmazott Informatika Tanszék docensétõl. Az elõadók között szerepel igazságügyi orvosszakértõ, jogász, pszichológus és rendõr is. Külön érdekesség, hogy Bódis József, az egyetem rektora is támogatja a kezdeményezést, s elõadóként is részt vállal belõle. Elõadásában a nemi úton terjedõ betegségek veszélyeire hívja fel a figyelmet.
A sorozat célja persze az is, hogy felkeltse az érdeklõdést a szakkollégium iránt, s késõbb más, szakmába vágó kurzusokon is részt vegyenek a hallgatók. Pauler Gábor azt is hozzátette, hogy a „Szexpiaci körséta” nagy felháborodást kellett mind az oktatók, mind a hallgatók körében, mégis nagyobb sikere van, mint az elõzõ elõadássorozatnak: 80-an vették fel a tárgyat. A kurzust 3 kreditért minden TTK-s hallgató felveheti, más karok hallgatói kettõ vagy három Campus Kreditért. Minden szakkollégiumi kurzushoz tartozik természetesen számonkérés is. A gyakorlati vizsga ötletét ugyan elvetették, végül az elõadóktól kapott tesztkérdésekre kell majd válaszolni. Dr. Hatvani Zsolt dékáni hivatalvezetõ hozzátette, hogy fontosak az elõadások után adott feedbackek is, melyeket tudományosan elemeznek, s várhatóan egykét éven belül ezekbõl szakdolgozatok is születnek majd. SOÓS Alexandra
UnivPécs 2012. február 27.
9
egyetemi élet
ZEN 01 A válladon pihen sok régi álmod, és onnan figyel, hogyan csinálod…
SUHA Kata írása
Bódis József rektor köszöntõjében elmondta: a ZEN Pécs városának és az egyetemnek közös zenei gyökerein alapul. Az elsõ elõadó, s egyben a program ötletgazdája Beck Zoli volt. S persze ha Beck Zoli, akkor rajongók – volt ott lopva készített mobilos kép projektorszerelés közben, zavart nevetgélések és csillogó szemek. Indulásként máris kaptunk egy-két olyan gyakorlati jó tanácsot a 30y frontemberétõl a késõbbiekre
nézve, mint hogy „soha ne hagyd otthon a saját hangfalaidat”, „legyenek barátaid”, és „ha lehet, Wartburggal ne indulj útnak – ha mégis, legalább egyél egy jó hamburgert”. A diákok megismerhették a leendõ tutori teamet és az oktatóik egy részét is, akik röviden, különféle illusztrációk segítségével debütáltak. Szó esett a kreatív írásról és hangszerelésrõl, zeneelméletrõl és a reményrõl, és hogy akkor sem vagy elveszett, ha minden délután fiktív metálzenekarok betûtípusát rajzolgatod. És ez még csak a kezdet! Az igazi elméleti és gyakorlati oktatás csak ezután indul útjára, és remélhetõleg egy új generációnak biztosít hátteret ahhoz, hogy igazi zenei gurukká váljanak. Ja, és persze ne feledd: hogyha az életben boldog akarsz lenni, csinálj zenekart. Ennyi.
Optika, ahol jó diáknak lenni A szemüveg ma már nem csupán látásjavító eszköz, hanem divatcikk: arcvonásainkat, egyéniségünket kiemeli vagy éppen tompítja elõnytelen arcformánkat. Nem mindegy, hogy milyen keretet választunk, illetve, hogy az adott keretbe milyen típusú lencse kerül. Szaküzletünkben szakképzett eladók segítenek a megfelelõ keret és lencse kiválasztásában. Nem sokan tudják, hogy a látásvizsgálatot szaküzletünkben diplomás optometrista végzi, aki a nekünk tetszõ kerethez segít megtalálni a megfelelõ lencsét is. Néhányan inkább a kontaktlencsét preferálják. Sportoláshoz, szórakozáshoz, éjszakai tanuláshoz is megtalálja mindenki a számára legmegfelelõbb kontaktlencsét. Egyszerûen csak szemeidet szeretnéd átszínezni? Barnából kék vagy zöld szemeket csinálni kontaktlencsével ma már lehetséges. Szaküzletünk népszerû a pécsi diákság körében. INGYENES LÁTÁSVIZSGÁLATOT és kontaktlencse-vizsgálatot biztosítunk az üzletünkbe ellátogató diákok részére. A látásvizsgálat kb. 20 percet vesz igénybe, érdemes a vizsgálatra elõzetesen telefonon idõpontot egyeztetni.
10
Törekszünk arra, hogy széles szemüvegkeret-választékunkból a huszonévesek találjanak maguknak megfelelõ terméket. Érdemes ellátogatni az optikába azoknak is, akiknek nincs szükségük szemüvegre, csupán egy trendi napszemüvegre, buliszemüvegre vágynak. Szaküzletünkben több száz márkás – UV szûrõs és polarizált – napszemüveg széles választéka érhetõ el, biztosan megtalálod Te is kedvenc modelledet. (Avanglion, Ozzie, Guess, Fila, Converse, stb). Optikánk árszínvonalát tekintve is igyekszik alkalmazkodni a diákok pénztárcájához, ezért a pécsi optikai üzletek között talán az egyik legolcsóbb üzlet. Gyere, és látogass el Te is az Optika Plus szaküzletbe, és válassz magadnak, barátodnak, barátnõdnek egy márkás napszemüveget vagy keretet.
Optika Plus Pécs–Tesco, Makay István út 5. Telefon:(72) 214-365, (30) 471-4011 Nyitva: H–SZ: 9.00–20.00, V: 9.00–19.00
FOTÓ: CSORTOS SZABOLCS
Láttatok már zsúfolt elõadótermet? Mert igencsak teltházzal indult útjára február 23-án a Zenélõ Egyetem (ZEN) elsõ kurzusa, „a nagyszerû kaland”, amely a populáris kultúra szegmenseibe enged majd betekintést, és amitõl komoly sikert várnak elhivatott szülõatyjai.
Szuperszámítógép a kutatók szolgálatában ,,Új lehetõségek a kutatói hálózatban" címmel rendeztek konferenciát február 23-án a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) és a PTE Informatikai Igazgatóság munkatársai. Az eseményen a csúcstechnológiás szuperszámítógépekrõl is szó volt, melyekrõl Dr. Máray Tamás közremûködésével mindent megtudhattunk. A PTE is rendelkezik egy szuperszámítógéppel, melyhez ötszáz terrabájt külsõ tár kapcsolódik. A NIIF az ország legnagyobb komplex optikai hálózatát építette fel az elmúlt évek során. Ebbõl a hálózatból kialakított részhálózat köti össze a szupermasinákat a tárhellyel, és biztosítja az adatmozgást. A pécsi szuperszámítógép hálójának sebessége kétszer tíz gigabit/sec. A jelenlegi infrastruktúra ötven százalékos kihasználtság felett van, annak ellenére, hogy a kapacitás két nagyságrenddel nõtt az elõzõ évihez képest. Ezt a kihasználtságot fél év alatt sikerült elérni, és a fokozódó igényeknek köszönhetõen ez a szám is egyre magasabb lesz. A PTE kompjúterével kapcsolatban felmerülõ problémák helyi jellegûek, te-
UnivPécs 2012. február 27.
hát a hibák magában a szuperszámítógépben keresendõk. Elõfordult már, hogy az üzembe helyezés során a konfigurálás nem sikerült tökéletesen, de voltak processzor-, disk-, memória-, illetve csatlakozó-meghibásodások is. Mivel a gépben lévõ alkatrészek menynyisége eléri a százezret, mindez nem meglepõ. Ezek általában még üzemszünetet sem okoznak, mivel a részegységek probléma esetén átveszik a meghibásodott elem szerepét. Tovább árnyalja a képet, hogy az egyetemi gép a lehetõ legmodernebb technológia használatának köszönhetõen kevésbé stabil, mint egy már kipróbált modell. A hálózat számtalan új lehetõséget biztosít a PTE számára, amelyek korábban nem voltak elérhetõk. Adott esetben egy kutatáshoz nagy mennyiségû adat mozgatása válik lehetõvé, a világ különbözõ részein lévõ egyetemi kampuszok között. Ez konfigurálással megoldható, tehát nincs szükség komplett kábelrengetegre. BALATINCZ Miklós
egyetemi élet
FOTÓ: VILLÁNYI MÁTÉ
Karrierdélután
A karrier fogalma helyett gyakorlati oldalról közelítették meg a szervezõk a rendezvény témáját. A Tudásközpont nagytermét szinte teljesen megtöltõ érdeklõdõket Lengvárszky Attila oktatási igazgató üdvözölte, majd az EHÖK részérõl Pintér Mihály mutatta be az egyetem által kínált tudományos karrierlehetõségeket. A Központi Hallgatói Szolgáltató Iroda (KÖSZI) vezetõje, Buzgó Éva az általuk kínált tanácsadásokról és a karrierhez szorosabban kötõdõ szolgáltatásaikról tartott ismertetõt. Dr. Kuráth Gabriella, a Marketing
Osztály vezetõje a Diplomás Pályakövetési Rendszer kutatási eredményeirõl adott elõ – így a hallgatók azt is megtudhatták, milyen lehetõségekhez jutott a korábban végzett generáció. A délután Pintér Zsolt karrierszakértõ elõadásával zárult, aki azokat a trükköket és praktikákat mutatta be, melyek a szakmai felkészültségen túl a vágyott álláshoz segíthetik az álláskeresõt. A karrierszakértõnek (interjú az UnivPécs elõzõ lapszámának 6. oldalán) kurzusa is indult a Campus Kredit keretein belül, melyre az egyetem különbözõ
UnivPécs 2012. február 27.
karairól több mint ötven hallgató regisztrálta magát. Ha az érdeklõdés a következõ szemeszterben is töretlen marad, várhatóan 2012 õszén is fel lehet venni Pintér Zsolt kurzusát.
További info: www.pecsiehok.hu www.koszikarrier.hu http://alumni.pte.hu/palyakovetes-dpr
11
interjú
Kódfejtõ Benjamin Button olyan ritka genetikai betegségben szenvedett, amiben rajta kívül senki más – persze, csak a mozivásznon. A valóságban csak hasonló kór létezik, Huchinson–Gilford szindrómának hívják, és az ezzel élõk élete korántsem olyan különös. De ez csak egy ritka betegség a sok közül. Dr. Kosztolányi Györggyel, a Ritka Betegségek Nemzeti Program koordinátorával beszélgettem (aki történetesen a PTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet professzora) a ritka betegségek világnapjának apropóján, amire eredetileg február 29. lett kijelölve, de hogy a köztes évek se maradjanak ki, február utolsó napja a megemlékezés dátuma.
Talán a ritka betegségek valóban olyan ritkák, hogy az olvasók többsége még nem is hallotta ezt a kifejezést. Mit jelent pontosan? A fogalom nem régi, Európában talán csak 15 éves, Amerikában valamivel régebbi. Definíció szerint azok a betegségek sorolhatók ide, amik ritkábban fordulnak elõ, mint kétezerbõl egy páciens. Jelen ismereteink szerint 6–8000 ritka betegséget jegyeznek. S bár igaz, hogy egy-egy kór csak kevés embert érint, de a betegségek nagy száma miatt a populáció 7–8%-a szenved valamilyen ritka betegségben. Magyarországon ez 7–800 000 embert jelent. Egyébként ezeknek a betegségeknek 80%-a genetikai eredetû. Hogyan tudnak segíteni ezeknek a beteg embereknek? Magyarország vállalta az Európai Unió felé, hogy 2013-ra elkészíti Ritka Betegségek Nemzeti Programját. Ennek koordinálására kaptam minisztériumi megbízatást. A program elkészítésén orvosok, kutatók, különféle terület szakemberei, egészségpolitikusok, illetve civil betegcsoportok vezetõi dolgoznak. A cél, hogy minél korábban, minél pontosabb diagnózis szülessen, a betegván-
12
dorlás lerövidüljön, a téves diagnózisok számát csökkentsük. Továbbá meg kell szervezni, hogy a ritka betegségben szenvedõk is hozzájuthassanak a szükséges, sokszor igen drága kezeléshez. Léteznek önsegítõ csoportok, ami azért nagyon jó, mert a betegek meg tudják egymással osztani tapasztalataikat. Mi a helyzet a genetikai betegségekkel? Ha a génjeinkbe van kódolva egy adott kór, tényleg determinált a lefolyása, vagy esetleg még ezek ellen is tehetünk valamit? Ez napjaink egyik legizgalmasabb kérdése. Valóban léteznek olyan genetikai betegségek, amelyek környezettõl függetlenül jelennek meg az egyén élete során. Ezek ritkák, és nagy áthatoló képességûek. Vannak viszont olyan betegségek, amelyekben a genetikai háttér csak abból állapítható meg, hogy bizonyos családokban gyakrabban fordulnak elõ, a genetikai ok ezekben az esetekben nem jelent igazi determinációt. Ezek az úgynevezett multifaktoriális betegségek: van egy genetikai hajlam, de a betegséget egy bizonyos környezeti tényezõ váltja ki. Ide tartoznak a leggyakoribb megbetegedések: daganatok, diabétesz, pszichózisok, asztma… A tudomány az utóbbi idõben mind a két faktorról sokat megtudott. Egyre több genetikai hajlamosító gént ismerünk, és akiben ezt ki-
FOTÓ: CSORTOS SZABOLCS
WEINTRAUT Rita interjúja
mutatják, arra azt lehet mondani, hogy az átlagnál nagyobb esélye van egy adott betegségre. Viszont egyre többet megtudunk a környezet provokáló tényezõirõl is. Tehát szó sincs arról, hogy a génjeinkben van minden, és nem tehetünk semmit! A környezetnek egyre nagyobb jelentõséget tulajdonítunk.
UnivPécs 2012. február 27.
Tehát ha jól értelmezem, és egyre több betegségre hajlamosító gént leírnak, és egyre több információnk lesz a környezeti kiváltó tényezõkrõl, akkor a genetikai betegségek száma csökkenni fog? Vagy esetleg csökkent is az elmúlt években?
jedése sem változtatott a gyakoriságon. Igaz, hogy a nagy erõfeszítésekkel folytatott szûréseknek és megelõzési programoknak köszönhetõen egyes genetikai betegségekben, mint például a Down-szindrómában szenvedõk száma valamelyest csökkent. De úgy tûnik, számuk stabil. A genetikai betegségek velünk élnek. Az Ön érdeklõdése a genetika iránt veleszületett vagy szerzett? A családomban senki nem volt genetikus, ami nem csoda, mert akkoriban még nem is volt ez önálló tudományág, csak egy-két kiemelkedõ tudós foglalkozott vele. Például én már 14 éves voltam, amikor egyáltalán kiderült, hogy az embernek 46 kromoszómája van, azelõtt még ezt sem lehetett tudni. Az embert a környezetében érik olyan motivációk, melyek hatására elkezd foglalkozni a témával, illetve ösztönözhetik tanítómesterek is. Édesapám orvos volt, de én úgy fordultam a genetika felé, hogy Méhes Károly professzor a pécsi Gyermekklinikán foglalkozott vele. Hozzá csatlakoztam, így lettem genetikus.
Nem, nincs lényeges változás a genetikai betegségek elõfordulásában. Nem csökken a számuk, viszont a tévhittel ellentétben még a hirosimai atombomba után sem nõtt, ugyanúgy, ahogy néhány alaptalanul meggyanúsított környezeti tényezõ, pl. mobiltelefonok használatának elter-
Mit értünk ez alatt pontosan? Mivel foglalkozik a genetika? A genetika elsõ megközelítésben és a legáltalánosabb értelemben az örökléstant, a generációkon át való öröklõdést és a fajspecifitást jelenti. Azonban van egy ettõl különbözõ fogalma is a genetikának, ami azzal a tevékenységgel jellemezhetõ, ami az egyed életét irányító adathalmaz kibontakozásával foglalkozik. Amikor összeáll egy apai hímivarsejtbõl és egy anyai petesejtbõl egy új egyed elsõ sejtje, ebben benne van minden információ, ami ahhoz kell, hogy va-
laki egy egész életet leéljen, de ennek az információhalmaznak szigorú menetrend szerint kell realizálódnia. Ez az egyik legcsodálatosabb dolog az élõvilágban! Ahhoz képest, hogy milyen bonyolultak vagyunk mi emberek, meglehetõsen kevés génünk van. Igaz, hogy ez a szám huszonegynéhányezer, de ez csak kétszer több, mint a muslicáé, ami valljuk be, azért kicsit megalázó. Az emberi szervezet kialakulása egy bonyolult rendszer elemei bonyolult összerendezõdésének az eredménye. Akkor ezek szerint az sem csak egy közkedvelt tévhit, hogy az ember és az emberszabásúak genetikai állománya 98%-ban megegyezik? Valóban alig van különbség. Bár azért hozzá kell tenni, hogy ez az 1–2% is, az örökítõ anyagon belül 100 millió elem eltérését jelenti. De ez már elég arra, hogy a külöbség megnyilvánuljon. Mi ma a genetika fõ kutatási területe? Nagyon fontos kutatási terület az, hogy a genetikai kódban lévõ információhalmazból milyen következmények vonhatók le. Rengeteg mindenre van már lehetõség, Amerikában például nem egész ezer dollárért az egyének teljes génállományának kémiai felépítését részleteiben feltárják, csupán pár sejtet kell adnia magából. Az persze, hogy ebbõl milyen információkat tudnak levonni, már egy másik dolog. A genetikusok ezért nem is támogatják az ilyen jellegû szolgáltatásokat, ezek mind profitorientált tevékenységek. A kutatók jelenleg intenzíven foglalkoznak azzal, hogy mit jelent egy-egy eltérés a genetikai állományban.
UnivPécs 2012. február 27.
És mi a helyzet Magyarországon? Talán a legaktuálisabb a bevezetõben említett ritka betegségek komplex ellátásának megszervezése, továbbá a genetikai törvény idõszakos revíziója. Tudniillik 2008-ban, hosszas elõkészítés után megszületett az elsõ genetikai törvény. Ez szabályozza a genetikai leletek adatkezelését is. Ugyanis ez az egyén különös személyi adatát képezi. Egy ilyen teszt eredménye nem olyan, mint a vércukorszint, ami változik; ebbõl az egyed egyrészt azonosítható, másrészt bizonyos dolgok elõre bejósolhatók a birtokában. Milyen információkhoz juthatunk egy ilyen genetikai lelet birtokában? Például vannak olyan ritka betegségek, amik biztos, hogy manifesztálódnak. Képzeljék csak el azt a helyzetet, hogy egy betegség génjét hordozó egyén 40–50 éves koráig tünetmentes, de utána nagyon súlyosan megbetegszik. Viszont a gén már ott van a magzatban is, sõt, öröklõdik: az ilyen családokban a gyermeknek 50 százalék esélye van arra, hogy olyan súlyos beteg lesz, mint szegény apuka vagy anyuka. Ha ez kiderül, akkor esetleg az iskola, a munkáltató, a biztosító, a bank diszkriminálhatja. Ezért a törvény két fõ célja, hogy maximálisan bizalmas adatkezelést biztosítson, és hogy az egyén autonómiáját tiszteletben tartsa. Minden genetikai vizsgálatot csak az egyén megfontolt döntése, írásban rögzített beleegyezése után lehet elvégezni. Ha a betegség nem kezelhetõ, a tünetmentes egyén csak 18 éves kora fölött kérheti a vizsgálatot, azaz csak saját maga dönthet errõl, az aggódó szülõk nem kérhetik gyermekük genetkai tesztvizsgálatát.
13
(ex)diákportré
Szeretek a szövegekben elmerülni BALOGH Robert interjúja
Használod azt a tudást, amit az egyetemen szereztél? A kommunikáció szakon alapvetõen elméletet tanultunk, nem sok praktikumot, nem sajátítottam el annyi gyakorlati tudást, hogy a rádióban, tévében dolgozni tudtam volna. A jelenlegi munkámhoz – felelõs szerkesztõ vagyok a Noran Könyvesháznál – az irodalomszaknak több hasznát veszem. Érettebb fejjel választottam a magyar szakot, az ottani tanárok közül több meghatározó volt abban, hogy érdeklõdjek a kortárs irodalom után is. Hetesi István az orosz klasszikus irodalmat szeretette meg velem, V. Gilbert Edit Ulickáját, de rengeteget beszélgettünk a kortárs magyar irodalomról is. Mi kell ahhoz, hogy valaki szerkesztõ legyen? Az olvasás szeretete és nagyon nagy elszántság. Hatalmas szeretet, hogy teljesen mindegy legyen, honorálják-e a munkám vagy sem. Õrült imádat kell a szöveg iránt. Gyerekkoromban ki nem állhattam az olvasást, csak a kötelezõket, muszájból. Anyai nagyapámnak hatalmas könyvtára volt, pedig földbõl éltek, és nála 14 évesen megláttam a Száz év magány egy jelentéktelen küllemû kiadását. Valamiért odanyúltam érte, egész éjjel olvastam, befaltam a könyvet, hajnali öt felé fejeztem be… Valami ott és akkor történt. Régen használtam a katarzis szót, de ez az volt… Ezután hihetetlen mennyi-
14
ségû könyvet olvastam. Az egyetem legvégéig nem tudtam, mit csináljak. Tanítani nem szerettem volna, dolgoztam pár hónapig hírszerkesztõként, de nem esett jól. A Jelenkor Könyvkiadóba jelentkeztem, épp szerkesztõt kerestek, felvettek gyakornoknak és ott megtanulhattam a szakmát. Csordás Gábor nem a hagyományos értelemben vett szerkesztõi munkát várt el, megtanultam a tördelést, a korrektúrát, azt, hogy készül a borító… Intenzív és meghatározó idõszak volt ez nagyon. Öt hónapot dolgoztam csak ott, aztán Budapestre költöztünk, mert a férjem ott kapott állást. A Noran Kiadónál épp megüresedett a szerkesztõi hely; Kõrössi P. József, az akkori kiadóvezetõ engem választott. Mások mellett Konrád György könyveit is szerkesztetted. Hosszú út vezetett idáig? Kõrössi P. József is olyan, mint Csordás Gábor, egybõl bedobott a mélyvízbe. Az elsõ könyv, amit szerkesztettem Makk Károly – Egy Filmrendezõ világa címet viselte, melybe Konrád György készített interjúkat Makk Károly barátaival, kortársaival. Én senkit nem ismertem közülük személyesen. Vidékrõl kerültem Pestre, mint a klasszikus novellákban: a lányok Pestre költöznek és rájuk zuhan minden. Hirtelen sok híres emberrel ismerkedtem meg, akiket korábban meg sem mertem volna szólítani. Makk Károly, Psota Irén, Jancsó Miklós… Jelenleg is sok kortárs író köteteit szerkesztem: Nyerges András, Vörös István, DrMáriás...
FOTÓ: CSORTOS SZABOLCS
Balikó Helga szerkesztõ 2005-ben fejezte be a PTE kommunikáció–magyar szakát. Az egyetem befejezése után elõbb Budapesten élt, majd Abu Dhabiba költözött.
Mennyire kerültél távol most ettõl a világtól? A kiadói élettõl való eltávolodásban elõször egy „kis” lépést tettem meg, utána egy nagyobbat. Megszületett a kisfiam. A szülés elõtti éjjel még dolgoztam, s nem azért, mert kellett, hanem mert szeretek a szövegekben elmerülni. Éjjel befejeztem a Móricz-napló gondozását, reggel elfolyt a magzatvizem. Három és fél hónapos volt a kisfiam, amikor újra elkezdtem dolgozni. Vettünk egy babahordozót, beletettem Kristófot, õ nyugodtan aludt a hasamon, én meg úgy mászkáltam fel-alá és közben mögötte tartottam a kéziratot. Az eltávolodás miatt nem kellett már a kiadói szakma bürokratikus terheivel foglalkoznom… Ehelyett maradt az igazi szerkesztõi feladat. A nagyobb lépést Abu Dhabi jelentette. A férjem ott kapott munkát, mi meg vele költöztünk. A fizikai távolság miatt ott csak a szövegre és a szerzõre figyelek. Hogy lehet Abu Dhabiban kortárs magyar irodalmat szerkeszteni?
UnivPécs 2012. február 27.
Nagyon különös ez. Kilépek az utcára, belépek egy indiai boltba, ahol már ismernek, nagyon kedvesek, beszélgetni csak kézzel-lábbal lehet, mert a boltos nem tud jól angolul, aztán kilépek az utcára, hazamegyek és belépek egy Vörös István szövegbe… Varázslatos! Ebben a vadidegen kultúrában sokkal jobban lehet figyelni a szövegre. Szoktam azon gondolkodni, hogy egy-egy írónak milyen jót tenne a sivatag! Csak kiköltözne télen egy sivatagi sátorba, ilyenkor 20–22 fok van, és csodálatos a csend, ideális hely az alkotáshoz. Mi maradt meg Magyarországból ekkora távolságból? A család és a barátok szeretete. Ha valami hiányzik, azok a gyerekkorom emlékei: hogy elveszek az erdõben, a nagyanyámnál a nyulakat babrálom, vagy ráülök a fehér tyúkokra és lovagolok rajtuk – sajnos utána le kellett vágni õket, a vasárnapi húslevesben végezték. Nem az ország hiányzik, hanem a szeretteim.
English Letter from the Village
International programmes
Greatcoats and Grandpas by Andy ROUSE
Sometimes – like now – it is difficult not to be sceptical about global warming. Around you, people grumble about extremes of weather when it hits -9 (Celsius, not Fahrenheit). And these are older people, mind you, people with a few Hungarian winters under their belts, or up their boots. As if Hungary was not a continental country, with hot summers and cold winters, born to extremes. As I, too, can count more than three Hungarian decades behind me, let me give you a little personal nostalgia. Between 1979 and 1982 I was employed by the Ministry of Education as a native speaking lecturer in the (then) colleges of Pécs and Eger, swapping cities in the winters of 1979–80 and 1980–81. I started my Hungarian teaching life in Pécs. The first sign of winter approaching and the needle dropping came as I got off the Kertváros bus at Konzum. I had come to Hungary from humble quarters in a rather posh part of London, and I was used to seeing well-dressed ladies of a certain age walking dogs of a certain elegance. Yet I was not prepared for the mothball gentility of the Hungarian Winter Woman, enfolded in what used to be someone else's external covering. It can be no coincidence that one of the "survivor" shops throughout political changes and recessions is the furrier in Jókai Street. No need to dream of a white Christmas – that came as it should. By the time I was transported up to Eger in January snow covered the entire country and the sun was shining it in the eyes of the driver of the Pécs college minibus commissioned to take me up to my new place of employment. Most importantly, it covered Pécs, from the Sunday marketplace to the TV Tower. I know, because I walked the distance with some enthusiastic students. Buses were difficult to use after the early rush hour. Not that there weren't enough of them – Hungarian public transport has always been generous in its regularity, and squashed buses are more a sign of a bus-going population than a defective service. No, the difficulty in mounting and alighting from a bus
28th of February 19.00 Concert: BaRaKa (Style: Hungarian and Global) and the Hypernomad (Style: GlobalEthnoUrbanTribe) ZSOLNAY CULTURAL QUARTER É78
29th of February 22.00 Concert: Bëlga (Style: hip hop and rap-rock) and Movits! (Swedish Band, Style: swing mixed with hip hop) ZSOLNAY CULTURAL QUARTER É78
22.00 Party: Carnival of Psychologists SZENES CLUB (IFJÚSÁG ST 6.)
1st of March 20.30 Concert: Bulcsú & Cimbik (Bulcsú Babarci and his Friends, Style: special pop) ZSOLNAY CULTURAL QUARTER – BÓBITA PUPPET THEATRE, (FELSÕVÁMHÁZ ST 50.)
2nd of March 19.00 Concert: Miegymás (Style: cross-over, fusion jazz) ZSOLNAY CULTURAL QUARTER É78
3rd of March 19.00 Ball of the Pharmacists DR. ROMHÁNYI GYÖRGY AULA
18.00 Concert: Maestro Przytocki KODÁLY CENTRE
9.00 Solo Dance Festival SZIVÁRVÁNY GYERMEKHÁZ (DR. VERESS E. ST 6)
4th of March 9.00 The 1st Sale of Seeds (for gardeners) NAPPALI BAR (KIRÁLY ST 23–25.)
emanated from the fact that they were full of grandfathers accompanied by preschool grandchildren. This in itself would not have been a problem, but for the objective of these bobbly-hatted toddlers and their great-coated, hoary minders. In the late seventies and the eighties winter meant snow, and snow meant toboggans, and toboggans – hard wood, cold metal, damp reins, that knocked against your shinbones and flicked drips on your trouser legs – toboggans took up room designed for travellers. What a nuisance toboggans were! Until, of course, you caught the toboggan bug yourself and, having begged one from a friend, took yourself by bus up to the TV Tower and began the multiphase descent. This comprised a variety of planned and unplanned halts. First of all you had to learn the Hungarian word, "Pálya!", which (contravening rules as to the lengthiness of Hungarian expression) means, "Get out of the bloody way because I am utterly out of control and
unable to stop the damned thing!" Often the only reliable brakes were to deliberately capsize, but there were plenty of occasions when you managed this manoeuvre unpremeditatedly. Most fun of all were the deliberate pauses – the "Start" at the TV Tower, the bus terminus at the entrance to the amusement park, the emergence from the trees at Tettye, each punctuated with a mug of mulled wine, steaming, sugared and spiced. Noone considered extremes in those winters of yesteryear. The cars stopped – diesel froze at minus 18 degrees – the streets turned into pedestrian thoroughfares, toboggan and even ski runs. On one occasion we used the toboggan all the way from the top of Misina right down to István Pince. In the days before bread machines we laughed as the TV showed the empty bread shelves in the capital, victims of panic shopping. Life was cold, it was fun, and students either succeeded in attending courses or went skiing on utterly unofficial holidays.
UnivPécs 2012. február 27.
8th of March 19.00 Concert: Blues Taxi Saxophone Band (Saxophone quintet) ZSOLNAY CULTURAL QUARTER – LISZT FERENC CONCERT HALL
19.30 Concert: Symphonic jazz Ferenc Snétberger and Markus Stockhausen KODÁLY CENTRE
9th of March 20.00 Country Dance House ZSOLNAY CULTURAL QUARTER É78
20.00 Concert: Keepers of Rock Dirty Dawn, Pigs Might Fly, Eosin Ghetto, Broken Smile ZION (ZSOLNAY VILMOS ST 109.)
21.00 Concert: Veronika Harcsa and Bálint Gyémánt (jazz) PÉCSI EST CAFÉ (RÁKÓCZI ST 46.)
10th of March 9.00 Start Youth Musical Talent Spotter ZSOLNAY CULTURAL QUARTER É78
21.00 Concert: Pál Utcai Fiúk (rock) ZSOLNAY CULTURAL QUARTER É78
For the films in their original language check page 23!
15
programajánló MANDULAVIRÁGZÁSI TUDOMÁNYOS NAPOK február 27-tõl március 2-ig.
KONCERT 20.00 Bëlga és Movits! (SWE) A svéd hiphop/swing és a magyar „nem hiphop zenekar” egy este a színpadon. ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED– E78
A fõ témák: A siker produktuma – a produktum sikere Hasznos növényi molekulák az emberiség szolgálatában: a szõlõnövénytõl a borospohárig Cigány hallgatók a felsõoktatásban. Esélyek és korlátok Pszichoanalízis és a humán tudományok
EGYÉB 18.00 Csoszó Gabriella: Élõ adás Kiállításmegnyitó és beszélgetés a Szabad Európa Rádióról, a sajtószabadságról, a médiatörvényrõl. VASVÁRY HÁZ
BULI 22.00 Egyetemi buli – Közgazdász PÉCSI EST CAFÉ
22.00 Pszichofarsang, zene: dj. Venom SZENES KLUB
Az élet és az építészet; Káresetek a megértésen át a megoldásokig Részletes program: http://www.mandula.pte.hu/menu/25
MÁRCIUS 1. (csütörtök) KONCERT 20.30 Bulcsú & Cimbik
KONCERT 18.00h Maestro Przytocki Hacsaturján: D-dúr fuvolaverseny; Berlioz: Fantasztikus szimfónia, vezényel: Pawel Przytocki Közremûködik: Michael Martin Kofler – fuvola
SZÍNHÁZ 17.00 „Riss der Zeit geht durch mein Herz (Hertha Pauli) Hertha Pauli történetét meséli el Irene Colin színésznõ, Richard Graf gitárvirtuóz kíséretében.
KODÁLY KÖZPONT
LENAU HÁZ
19.00 Ismerõs Arcok ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED – É78
ANK MÛVELÕDÉSI HÁZ
21.00 RANDOM TRIP feat. Busa Pista, Fábián Juli, Wolfie PÉCSI EST CAFÉ
TÁNC 9.00 I. Baranyai Szólótáncfesztivál A gyermek-, ifjúsági- és felnõtt korosztályban bemutatkozó táncosok a baranyai magyar tánchagyomány és a Kárpát-medencei magyar táncfolklór sokszínûségérõl adnak számot, a legkiválóbb elõadók pedig az esti gálán, a hagyományõrzõkkel együtt is színpadra lépnek. SZIVÁRVÁNY GYERMEKHÁZ
ZSOLNAY NEGYED – BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ
BULI 22.00 Egyetemi buli FEBRUÁR 27. (hétfõ) EGYETEMI 14.30 Háború és béke nyelvek és kultúrák között Ter-Minaszova Szvetlana, a Moszkvai Lomonoszov Állami Egyetem professzorának orosz nyelvû elõadása
MÁRCIUS 4. (vasárnap) PÉCSI EST CAFÉ
SZÍNHÁZ 19.00 Kárpáti Péter: A pitbull cselekedetei Fõszereplõk: Nagy Zsolt és Stefanovics Angéla; rendezte: Kulcsár Viktória
EGYÉB 9.00–13.00 I. Pécsi Magbörze Vetõmagok csereberéje (bio)gazdálkodók, hobbikertészek és érdeklõdõk számára. NAPPALI BÁR
KONCERT 19.00 Karády-est
17.00 Játék és tehetség – Grastyán emlékest
SZIVÁRVÁNY GYERMEKHÁZ
MINERVA KÖNYVTÁR
MÁRCIUS 6. (kedd) FEBRUÁR 28. kedd
PTE MÛVÉSZETI KAR E2 ÉPÜLET 0003-AS ELÕADÓ
EGYÉB 18.00 „Szabadon választott kötelezõ irodalom” Rendhagyó irodalomóra Ady Endrérõl DOMINIKÁNUS HÁZ
KONCERT 19.00 A BaRaKa együttes és a Hypernomad világzenei koncertje ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED – E78
BULI 22.00 Egyetemi buli – Jogász Party PÉCSI EST CAFÉ
FEBRUÁR 29. (szerda)
16
MÁRCIUS 10.( szombat)
KONCERT 19.00 Blues Taxi Saxophone Band
EGYETEMI 9–15.00 Futsal bemutató nap Futsal bemutató mérkõzés, büntetõ rúgó verseny, ingyenes borkóstoló, futsal kipróbálási lehetõség
ZSOLNAY NEGYED – LISZT FERENC HANGVERSENYTEREM
19.30 Szimfonikus jazz Közremûködik: Snétberger Ferenc – gitár, Markus Stockhausen – trombita, vezényel: Kovács László
MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA
EGYETEM 18.00 Nyitott Egyetem
MÁRCIUS 2. (péntek) EGYÉB 10.00–18.00 Pollack Expo Villamos, informatika, gépész és építõ szakterület újdonságok
Dr. Hahner Péter: A francia forradalom mai szemmel BTK–TTK VARGHA DAMJÁN KONFERENCIATEREM
EXPO CENTER
KONCERT 19.00 Miegymás lemezbemutató ZSOLNAY NEGYED – E78
MÁRCIUS 3. (szombat )
MÁRCIUS 7. (szerda) EGYETEMI 14.00 Futsal MEFOB PTE Egyetemi Válogatott – Kaposvári Egyetem Futsal University Championship IFJÚSÁG ÚTI CSARNOK
EGYETEMI 19.00 Gyógyszerész Alumni találkozó – Pécsi Egyetemi Gyógyszerészbál
18.00 Prof. Dr. Kollár Lajos: Paradigmaváltás az érsebészetben Egészség–Akadémia programsorozat
PTE ÁOK ROMHÁNYI GYÖRGY AULA
PAB SZÉKHÁZ
IFJÚSÁG ÚTI CSARNOK
EGYÉB 17.00 Mazsola és Tádé
KODÁLY KÖZPONT
Március 8., 10.00–18.00 "Megjártam a hadak útját, sikerek, kudarcok a sportban"
EGYÉB 18.00 Paksi atom: csak tényszerûen! Varga József elõadása a „Velünk élõ kémia” sorozatban DOMINIKÁNUS HÁZ
GYÖRFI János – Vallástörténet tanár, kézilabda szakedzõ, a Magyar Sporttudományi Tanács Sportinnovációs Bizottságának elnöke KATICS László – A PTE tanára, torna és aerobik szakedzõ, számos világbajnok nevelõ edzõje, jelenleg a junior vízilabda válogatott erõnléti edzõje PÁSZTORY Dóra – Paralimpiai bajnok úszó, az Eurosport szakkomentátora
Az Ametist Bábszínház bábjátéka MÁRCIUS 9. (péntek)
MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA
KONCERT 20.00 Keepers of Rock Dirty Dawn, Pigs Might Fly, Eosin Ghetto, Broken Smile ZION
21.00 Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint duó
TAKÁCS Rita – A SportTV szerkesztõ-riportere, a harmadik Félidõ mûsorvezetõje KAMMERER Zoltán – Háromszoros olimpiai bajnok kajakos, aki ötödik olimpiájára készül. Pekingben õ vitte a magyar zászlót PRUKNER László – A PTE-n végzett testnevelõ tanár, UEFA pro-licenszes labdarúgó edzõ, az MLSZ edzõképzésének korábbi vezetõje, volt a Kaposvári Rákóczi, a Ferencvárosi TC edzõje, jelenleg a Zalaegerszegi TE edzõje
PTE KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
UnivPécs 2012. február 27.
KODÁLY KÖZPONT
PÉCSI EST CAFÉ
21.00 Pál Utcai Fiúk
A duó repertoárján többnyire a Harcsa Veronika Quartet dalai szerepelnek újragondolva. PÉCSI EST CAFÉ
EGYETEMI 10.00–17.00 Mesterek és tanítványok 10 éves a Politikatudományi Doktori Program c. jubileumi konferencia Délelõtt neves szakértõk (Fischer Ferenc, Stumpf István, Hargitai János, Kiss László) expozéit hallgathatja meg a nagyközönség, délután pedig a programban végzett egykori és közvetlenül védés elõtt álló jelenlegi hallgatóink tartanak elõadásokat. Részletek: http://politologia.btk.pte.hu
10.00 Interdiszciplináris tudomá nyos doktorandusz konferencia PTE ÁJK HALASY-NAGY JÓZSEF AULA
JÁRAI Róbert – A PTE oktatója, sportpszichológus
18.00 Segítség komolyzene! Francia saláta ínyenceknek
21.00 Odett
PTE FEEK TÖRÖK Olivér– A Magyar Olimpiai Bizottság sajtófõnöke, korábban a Telesport szerkesztõ-riportere
ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED – É78
ZION
HARSÁNYI Gergõ – A Sportos Elmék alapító tagja, a Magyar Kézilabda Válogatott jobbszélsõje MARCZINKA Zoltán – A PTE-n végzett testnevelõ, kézilabda szakedzõ, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség 4 tagú edzõi testületének tagja, korábban pl. az ausztrál kézilabda válogatott szövetségi kapitánya
KONCERT 09.00 Start Ifjúsági Könnyûzenei Tehetségkutató Verseny
20.00 Ossian vendég: Tûzvihar
TÖRÖK László – A Magyar Rádió korábbi sportriportere, sportosztályának vezetõje, jégkorong szakújságíró
MÁRCIUS 5. (hétfõ)
PÉCSI OROSZ KÖZPONT
EGYETEM 13.30 Bali János doktori koncertje A doktori értekezés címe: A barokk furulya Magyarországon
19:00 Marc Camoletti: Négy férfi gatyában
MÁRCIUS 8. (csütörtök)
EGYÉB 20.00 Country táncház ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED – É78
ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED – É78
MÁRCIUS 11. (vasárnap) KONCERT 11.00 „Desszert” – Lakner Tamással vendég a Bartók Béla férfikar 17.00 Bach: János passió Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus KODÁLY KÖZPONT
Programokat várunk az
[email protected] címen!
sport Körkérdés
Te is bajnok lehetsz! Pánki Bettinával, a FEEK másodéves ifjúságsegítõ hallgatójával beszélgettem, aki tavaly megnyerte az Amatõr Asztalitenisz-bajnokságot. A versenyt idén is megrendezik, ennek apropóján felidéztük a tavalyi eseményeket. ESSES Judit interjúja
Mikor kezdtél el pingpongozni? Több mint tíz éve, általános iskola alsó tagozatában kezdtem el asztaliteniszezni. Mohácson kifejezetten népszerû ez a sportág, és én is hamar megszerettem. Korábban igazolt játékos is voltam a Mohácsi Tornaegyesületnél, de egy sajnálatos sérülés közbeszólt, és a középiskola derekán le kellett mondanom a profi szintrõl. Akkoriban NB II-ben is játszottam, valamint országos versenyeken vettem részt a csapatunk többi tagjával. Évek óta nem voltál igazolt játékos, mégis megnyerted tavaly az amatõrbajnokságot. Elõször nem szerettem volna részt venni a versenyen, de végül rábeszéltek, és örömmel képviseltem a karunkat. Az amatõrök között indul-
tam, mivel nincsen igazolásom, így a profik között nem is nevezhettem volna, ahol egyébként sok korábbi csapattársam, ellenfelem is versenyzett. Sokkal kevesebb nõi versenyzõ jelentkezett, mint férfi, ezért az a különös helyzet állt elõ, hogy összevonták a két nem párharcát és egymás ellen is játszottunk. A probléma egyébként az volt, hogy sokan neveztek, de nem jöttek el. A szervezést azonban csak dicsérni tudom, annak ellenére, hogy ott helyben kellett intézkedni, kiválóan megoldották. A fiúknál az elõdöntõben vereséget szenvedtem, de a bronzmérkõzést már megnyertem, így ott harmadik lettem. A lányok között is lejátszottuk egymás ellen a párharcokat, ahol sikerült gyõznöm és megszereznem az aranyérmet. Mindkét helyezésnek nagyon örülök, hiszen fiúk ellen azért nehezebb játszani, így ott a bronzérem is fényesen csillog.
Szurkolsz?
Korábbi versenyeidhez képest érzel különbséget az egyetemi mezõnyben? Igen, egyértelmûen. Itt azért érezhetõ, hogy sokaknak nincsen annyi idejük az edzésre, gyakorlásra. Van, aki csak azért jön a versenyre, mert hobbiszinten szeret pingpongozni, ami nagyon szimpatikus, hiszen egy amatõr bajnokság errõl is szól. Korábban, igazolt versenyzõként, napi szinten több órát edzettem, benne voltam a versenyek forgatagában. Akkoriban nehezebbnek tûnt a versenyzés, és sosem voltam benne biztos, hogy megverem-e az ellenfelet. Itt, amatõr szinten már csak ésszel játszom, a tudás egy része persze megmaradt a kezemben. Emiatt dilemmáztam azon, hogy induljak-e a profi játékos múltammal, de egyrészt annak már rég vége, másrészt nem csak én vagyok így ezzel ezen az amatõr versenyen sem. Az edzés- és meccskihagyások miatt pedig már rég le vagyok maradva az igazolt játékosoktól. Érdekesség, hogy a tavalyi elõdöntõben egy hozzám hasonló helyzetû fiútól kaptam ki, aki korábban – csakúgy, mint én – egyesület tagja volt.
FOTÓ: MÁRK MIRKÓ
Milyen terveid vannak az idei versenyt illetõen? Természetesen szeretném megvédeni a címemet, de nem tudhatom elõre, milyen lesz az idei mezõny. Minden tõlem telhetõt meg fogok tenni. Az igazság az, hogy ebben a tanévben nem tudtam túl sok idõt fordítani az asztaliteniszre, így a verseny elõtt jó lenne ismét formába lendülnöm. Fõleg így, hogy megint hazai környezetben, Pécsen lesz a bajnokság. Az biztos, hogy többet kell edzenem, és remélem a legjobbakat. Asztalitenisz MEFOB-ot és Amatõr Bajnokságot rendeznek március 7-én 10 órától a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti Sportcsarnokában. Nevezni március 5-én 12 óráig lehet az
[email protected] címen. Igazolt játékosok férfi és nõi csapatban; fel nõtt férfi, nõi egyéniben; valamint férfi, nõi párosban nevezhetnek; amatõrök esetében férfi, nõi egyéni ben lehet jelentkezni. A nevezés és a részvétel díjmentes!
UnivPécs 2012. február 27.
GRESITS DOMONKOS ÁOK, II. ÉVF.
Meg kell mondjam, nem nagyon járok versenyekre, leginkább azért, mert nem hallok róluk, nem jut el hozzám az információ. Nagyon kevés rendezvényrõl értesülök, azokról is leginkább akkor, ha az ÁOK HÖK szervezi. Többször kaptam emailt squash versenyekrõl, de nem ûzöm ezt a sportot, így nem is megyek el rá. Közeli ismerõseim körében sem jellemzõ, hogy versenyekre járnának, így tulajdonképpen nem tudok kinek szurkolni.
KISS ERIKA BTK, MA I. ÉVF.
Igen, sporteseményeken gyakran részt veszek barátaimmal, szaktársaimmal együtt. Röplabdázom és squasholok is, mindkét sportágból versenyekre is megyünk. Squasholni csak hobbiszinten szoktam, de röplabdaedzésekre rendszeresen járok. Tavaly sajnos egy sérülés miatt ki kellett hagynom a röplabda MEFOB-ot, de idén remélem, el tudok menni rá. A versenyzésen kívül fiú ismerõseim futball körmérkõzésire járunk szurkolni.
BUZSIK KRISZTINA TTK, MA I. ÉVF.
Sajnos nem találkoztam se plakáttal, se hirdetéssel, és elektronikus formában sem értesültem az eddigi versenyekrõl. Úgy gondolom, az egyetemisták többsége szintén nem hallott még a MEFOBról, talán jobb marketinggel többen jelentkeznének. Vannak bizonyos sportok, amelyek érdekelnek, de azokban nem rendeznek megmérettetéseket. Ha az ismerõseim neveznének, én is biztos szívesebben látogatnám az ilyen bajnokságokat.
17
interjú
Sok hûhó semmiért – ACTA közelkép
KISS Martina inerjúja
Mi is az ACTA, és milyen céllal jött létre? Az ACTA az Anti-Counterfeiting Trade Agreement, tehát a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezmény kódneve. Az egyezmény elõkészítése – melyrõl igazán én sem tudok többet, mint egy átlag internet-felhasználó –, információim szerint 2007 körül indult, kezdeményezõi pedig az audiovizuális ipar nagy cégei, akik ilyen módon is a kereskedelmi érdekeik védelmére törekszenek. Ez az iparág leginkább az Egyesült Államokban, illetve az angolszász országokban koncentrálódik, de Japán is részese ennek az iparnak, illetve kezdeményezõje, elsõ aláírója is az egyezménynek. Sok egyeztetési fordulatot követõen állt össze az a tervezet, amivel végül a világ megismerkedett. Mindeddig olyan országok írták alá a megállapodást, mint az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, a Koreai Köztársaság, Szingapúr, valamint az Európai Unió 22 tagországa, köztük Franciaország, Lengyelország, illetve Magyarország. Annak pedig, hogy a többi tagország, például Németország, mindeddig nem csatlakozott az ACTA-hoz, mindössze belsõ eljárásjogi okai vannak. Mi lehet az oka annak, hogy ilyen sok ország csatlakozott az ACTA-hoz? Az ACTA a nemzetközi bûnügyi jogsegély elõl próbálja meg elhárítani az akadályokat, hogy ily módon a jogsértõ személyek nemzetközi bûnöldözése egyszerûbbé válhasson. Ezen a szinten egyébként zajlik egy elég érdekes adokkapok harc is. Ugyanis, ha a számítógépes bûnüldözés egyfajta szegmensének tekinthetjük ezeket a szerzõi jogokkal kapcsolatos jogsértõ magatartásokat, akkor a probléma abszolút nemzetközi,
18
ha pedig a bûnözés nemzetközi, akkor a bûnüldözés is csak akkor lehet hatékony, ha az szintén nemzetközi. Egyébként a bûnügyi együttmûködés a nemzteközi együttmûködések leggyengébb láncszeme, hiszen ez a belügyi, igazságügyi, bûnüldözési stb. kompetencia minden ország állami szuveneritásának legféltékenyebben õrzött területe, melyet minden állam igyekszik szorosan a saját kezében tartani, s vonakodva enged teret egy másik országnak. Az ACTA nemzetközi fellépést tesz lehetõvé a bûnelkövetõkkel szemben, de véleményem szerint a kis halaknak továbbra sincs félnivalójuk, hiszen így leginkább a nagy site-ok üzemeltetõi kerülnek nehezebb helyzetbe. Amirõl tehát itt szó van, az egy meggyorsított, megkönnyített nemzetközi bûnügyi információcsere, melynek az egyezmény elsõsorban a csatornáit próbálja meg kialakítgatni. Konkrétan melyek azok a tárgykörök, melyeket az ACTA érint? A termékkörök, melyeket az ACTA érint az anti-counterfieting fogalom kapcsán – bár itt zárójelben megjegyezném, hogy az egyezmény elég tágan kezeli a hamisítás fogalmát –, a szellemi alkotás jogának minden tárgyköre, vagyis a szerzõi jog, a szabadalmi oltalom, illetve a védjegy jog. Ami egyébként a legtöbb internetfelhasználót érinti, az a szerzõi jogi jogsértések kérdése. Az ebben érintett javak az audiovizuális anyagok, tehát hangfelvételek, filmek, videofelvételek, valamint a játékprogramok, de természetesen más szoftverek is érintettek. Kétségtelen, hogy van egy iszonyatosan durva iparszerû visszaélés ezekkel a termékekkel, az ACTA célja pedig pontosan az, hogy visszaszorítsa ezeket a fajta jogsértéseket. Az ACTA-nak egyébként van egy erõs propaganda értéke is, hiszen nem ez az
elsõ látványos akció, mellyel megpróbálják felhívni a figyelmet a szerzõi jogok megsértésének problémájára, gondolok itt például a Business Software Alliance (BSA) néhány évvel ezelõtti plakátkampányára. De szerencsére azt mondhatom, hogy ma már kulturáltabb, jogtisztább a hazai közszférában a szoftverkörnyezet, ahhoz képest, amilyen az internetforradalom idején volt.
FOTÓ: CSORTOS SZABOLCS
Január végén sok más uniós tagországgal együtt hazánk is aláírta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást, melyet követõen sorozatos tüntetések kezdõdtek országszerte azzal a céllal, hogy rávegyék a jelenlegi vezetõséget, hátráljanak ki az egyezménybõl. De vajon mennyire valós az ACTÁról alkotott eddigi képünk? Erre kerestem a választ Dr. Balogh Zsolt György, a PTE ÁJK dékán-helyettesének, az Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék vezetõjének segítségével.
UnivPécs 2012. február 27.
Mi a helyzet a PTE-en is használatos Tiszta Szoftver Programmal? Ezt a programot most, március elsejével fújja le a kormány, tehát pillanatok alatt gond lesz a campus-licencekkel. A kormány egyszerûen nem hajlandó a továbbiakban finanszírozni ezt az egyébként nagyon radikális és nagyon drága megoldást. A gond ezzel az, hogy a Tiszta Szoftver Program határozottan
egy irányba – gondolok itt a Microsoftra és társaira – terelte a magyar szoftver-felhasználási kultúrát, vagyis eddig nem adott bíztatást az open source kultúrának. Most a nyílt forráskódú rendszerekre kell az intézményeknek átállniuk két hónap alatt, ami számukra elég nagy válságot jelent. Ez az átállási idõ szörnyen rövid! Mennyiben tér el az ACTA jelenlegi jogszabályainktól? A szerzõi jogok kérdésében azt mondanám, hogy az ACTA nem nagyon
vezet be olyan elveket, amelyek már ne volnának ismertek akár a magyar jogban is, vagyis nem állnak ellentétben a magyar szerzõi joggal, és nem is igazán mond többet, mint a jelenlegi jogszabályok. Ami igazi újdonság benne, az néhány eljárási könynyítés, ami a már meglévõ szerzõi jogi érvényesítést tenné egyszerûbbé. Ugyanakkor az ACTA akkor lesz magyarországi joganyag, ha azt a köztársaság megfelelõ formában kihirdeti, ehhez viszont törvényt kell hozni, vagyis a megállapodást az Országgyû-
lésnek ratifikálnia kell, be kell iktatnia az ország jogszabályai közé. Nem lepõdnék meg, ha erre rövid idõn belül sor kerülne. A magyar szerzõi jog egyébként egyáltalán nem elnézõ a civilisztikai részen, mint ahogy a hozzá köthetõ büntetõjogi szankciók sem azok az illegális felhasználással kapcsolatban, így azt mondhatjuk, a magyar szerzõi jogalkotás kifejezetten szigorú. A magam részérõl az ACTA ratifikációja után sem nagyon várnék drasztikus változásokat, hiszen a mostani
jogszabályok alapján is az volt a bevett gyakorlat, hogy a bûnüldözõ szervek elsõsorban az üzletszerû felhasználási területekre koncentráltak, nem pedig az egyéni felhasználókra. Ez az üzleti modell egyébként mára már nagyjából kifújt, hiszen ezt ma már a torrentezés helyettesíti, vagyis egy generációs technikai változás ment végbe. Egy egyéni felhasználónak ezután sem kell jobban félnie ezektõl az eljárásoktól, mint eddig, hiszen a magyar jogszabályok szerint ma is ott lebeg a bárd mindenki feje felett, aki valaha egyetlen filmet, játékot is letorrentezett. Hogyan képesek kiszûrni a bûnüldözési szervek egy szerzõi jogsértõt? Az igazság az, hogy nagyon sokan torrenteznek, ami azt jelenti, hogy a letöltõk olyanok, mint egy nagy csoportban úszó halraj, ahonnan képtelenség kiszúrni egyetlen egyet. S habár ezt a jogszabályok lehetõvé teszik, a nagy tömeg miatt a hatóságok nem szoktak fellépni, inkább a nagy halakat kutatják. És ahogy a mondás is tartja: nem lehet minden felhasználó mellé rendõrt állítani. Ezentúl a szolgáltatók valóban monitorozhatják majd az adatainkat? Az igazság az, hogy magával a képességgel már ma is rendelkeznek a hozzáférési szolgáltatók, vagyis az internetszolgáltatók. Az, hogy valóban ellenõrzik-e az adatokat, már más kérdés. Ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy az európai elektronikus kereskedelem irányelve alapján a hatóságok figyelmeztethetik a tárhelyet biztosító szolgáltatót, vagyis a közvetítõ szolgáltatót, ha kirívó jelenségekre lesznek figyelmesek egy felhasználónál. Azonban a közvetítõ szervnek nem kötelezõ monitoroznia a tartalmat, és nem köteles azt jelenteni, csakis akkor kell lépnie, ha a hatóság erre felszólítja. Vagyis személyiségi jogaink, a szólásszabadsághoz való jogunk, illetve az információ szabad áramlásának elve továbbra sem fog jobban sérülni, mint ezidáig. Az már más kérdés, hogy az ACTA ratifikálása után valószínûleg keményebb szankcióra kell számítaniuk a jogsértõknek.
UnivPécs 2012. február 27.
19
kultúra
Viszlát, múzeum?!
Ösztönzõ pigmentum
Nem ettõl visszhangos a sajtó, de február 12-én megírta a BAMA.hu után több lap is, hogy a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozó (2012. jan. 1-tõl állami tulajdonban levõ) hét pécsi múzeum és egy mohácsi múzeum bezárásra kényszerül március végén, ha nem érkezik sürgõsen 100 millió forint állami támogatás. DEMÉNY Enikõ írása
Pécs esetében még bonyolultabb a helyzet, ugyanis a bezárás több olyan múzeumot is érinthet, amely az EKF év alatt újult meg 1,2 milliárd forint visszatérítendõ uniós forrásból. A múzeumok jelenlegi válsága a kultúrpolitikai és pénzügyi megfontolásokon túl alkalmat nyújt néhány közösséget érintõ kérdés megfogalmazásra: milyen helyet foglalnak el a múzeumok a helyiek életében? Mennyire képesek megszólítani bennünket? Mi vonz be és mi tart távol tõlük? A pécsi múzeumi gyakorlatban erõteljesek az innovatív múzeumpedagógiai kezdeményezések. Az iskolások és óvodások az élményközpontú tanulás helyszíneiként használják õket. Azonban kevés az olyan kezdeményezés, amely a felnõttekhez, az idõsebb generációkhoz és az egyetemistákhoz szól. Izgalmas összmûvészeti programokra, közönségtalálkozókra, tárlatvezetési alkalmakra, önkéntességi lehetõségekre lenne szükség, hogy ezek a helyek a város nyilvános tereivé alakuljanak. Egy széles társadalmi részvételt, illetve a múzeumi tér mûködésének az átláthatóságát célzó tudatos program igényt teremthet a múzeumok jelenlétére a városlakók kulturális és szociális életében. Vasarely, Csontváry, Zsolnay, Nemes Endre, Amerigo Tot, Martyn Ferenc a magyar kultúra olyan kaliberû tekintélyei, akik együttesen egyfajta lényegi pécsiséget fejeznek ki. Kultikus jelenlétük másodlagossá teszi azt, hogy a pécsi múzeumok miként értelmezik életmûveiket napjaink társadalmi-kulturális kontextusában. Nem érzékelhetõ az a fajta kiállítási gyakorlat, amely a múzeumpedagógián túl a szélesebb közönség (egyetemisták, idõsek, dolgozók) érdeklõdésének felcsigázását célozná. A laikus érdeklõdõk helyett inkább a múzeumban és a mûvészeti alkotások befogadásában szocializált közönséget célozzák a tárlatok. A múzeumi látogatás szorgalmazása nem kell, hogy feltétlenül a múzeumi térben kezdõdjön. A múzeum falain belül történõ értékõrzésnek lehetnek/vannak alternatív terei is. Hatásos vizuális marketinggel népszerûsíteni lehet a falakon belül õrzött alkotásokat, vizuális nevelési projektekkel pedig segíteni a mûvészeti élmény megtapasztalását. Mi lenne, ha ezek a múzeumok március végén bezárnának? Sajnos, nem lehet azt válaszolni, hogy a pécsiek többségének mindennapjaiban hiányérzet keletkezne. Az viszont biztos, hogy a gyûjtemények képviselte szellemiség törlõdési folyamata kezdõdne el a pécsi és a magyar kulturális emlékezetben, és komikussá válna a „Pécs a kultúra városa” szlogen. Mielõtt erre sor kerülne (remélhetõleg nem fog) csak egy hónap maradt, hogy felkerekedjetek ezekre a helyekre. Ráadásul minden hónap elsõ szombatján diákoknak ingyenes a belépõ!
Ernõ, amikor dékán lettem, többször arra kért, hogy „Colin, adjál nekem egy kis pénzt, mert pigmentumot és vásznat kell venni a hallgatóknak.” Szerintem ennél szebben nem emlékezhetünk rá, mint hogy az õ nevében adunk egy kis ösztöndíjat a festõknek – foglalta össze Colin Foster, a Mûvészeti Kar dékánja a Tolvaly-díj célját. A Tolvaly Ernõ nevével fémjelezett kulturális esemény másik momentuma az, hogy a '60-as évek egyik vezetõ festõjének neve fennmaradjon. Foster szerint fontos, hogy a hallgatók megtudják, ki az, akinek a kiállítás a nevét köszönheti, és aki személyesen nem ismerte, az is érdeklõdni kezdjen iránta. A díjra minden mester ajánl egy vagy két hallgatót, aztán a tanárok közösen döntenek arról, kik emelkednek ki a mezõnybõl.
20
UnivPécs 2012. február 27.
Harmadik alkalommal adták át a Tolvaly Ernõ-díjat, amelyre a PTE mûvészeti karának festõhallgatói pályázhattak. A nyertes mûvek a Mûvészetek és Irodalom Háza tetõtéri galériájában tekinthetõek meg február 22. és március 19-e között.
A harmadik helyet megosztottan Görözdi Lilla (másodéves, mester: Valkó László) és Csikász Annamária (harmadéves, mester: Nemes Csaba) kapták. Görözdi vegyes technikával készült képeire a lírai absztrakció, az erõteljes, harmonikus színek és benyomások rögzítése jellemzõ, míg Csikász tojástemperával ábrázol belsõ tereket és architektúrákat egységes, letisztult felületekkel, tiszta színekkel. A második helyezett Góré Szabina (negyedéves, mester: Hegyi Csaba DLA), enkausztikával, viasz és pigment keverékével festett képein fülledt, okkeres színekkel és rusztikus, helyenként visszakapart felületekkel régi, családi fényképeket értelmezett újra bensõséges hangulatot teremtve. Az elsõ helyet Törteli Lilla másodéves hallgató (képünkön) – mestere: Losonczy István – nyerte el, minimalista, gyerekrajzokat idézõ, kevés eszközt és finom felületeket felmutató kiforrott sorozatával. BALATINCZ Miklós, RÉDEI Viktória
Zenei világpolgár Snétberger Ferenc gitármûvész és zeneszerzõ, repertoárját hazájának roma hagyományai, a brazil zene és a flamenco éppúgy inspirálja, mint a klaszszikus gitár és a jazz. Végigkoncertezte Európát, fellépett Japánban, Koreában, Indiában és az USÁ-ban. Március 8-án Markus Stockhausennel lép fel Pécsett a Kodály Központ színpadán.
mentet, kommunikációt, és néhány szerintünk fontos nem zenei tárgyat is tanítunk. A célunk, hogy a 12 hét alatt „sínre állítsuk” a gyerekeket, olyan impulzust adjunk nekik, ami közép-hosszú távon meghatározza a pályájukat, és a zenei karrier irányába kormányozza õket.
Ön mégsem Berlinben, hanem Magyarországon hozta létre a Snétberger Zenei Tehetség Központot. Az interjúiból, koncertjein is láttam, mennyire szerény. Erre azért mer büszke lenni? Milyen munka folyik az iskolában? Igen, erre büszke merek lenni. A Magyarországon élõ roma családok komoly zenei hagyományokkal rendelkeznek, ami egyre inkább elhalódni látszik. Rengeteg fiatallal találkoztam, akik nem, vagy csak gyatra zenei oktatáshoz jutnak, családtagjaik – legyenek jól képzettek, vagy épp mûvészek –, nem jutnak munkalehetõséghez. Nálunk jellemzõen 12–18 év közötti, nehéz sorsú roma fiatalok tanulnak. Neves pályatársakkal õket karoljuk fel, és szeretnénk a zenei pályán elindítani õket, vagy mindazokat az utakat megmutatni számukra, amihez zenei képzettség, a zene szeretete szükséges. A 12 hetes szakkollégiumi képzésünk évi 60 fiatal számára teljesen ingyenes, reggeltõl éjszakáig a zenélésrõl szól a tábori élet Felsõörsön, a képzési központunkban, ami egy csodálatos helyen található, patak partján, az erdõ közepén, európai szinten felszerelve. A zenei tárgyak teszik ki az idõ 70%-át, de mellette angolt, informatikát, menedzs-
Az improvizáció mekkora része egyegy koncertjének? Szólóban vagy egy formációban lép fel szívesebben? Az improvizáció meghatározó eleme a pályámnak. Szóló koncertjeim 80%-a ott és akkor születik meg, ezért nincs két egyforma koncert, nincs két egyforma szóló sem. A jazz alapja az improvizáció, a szabadság, a spontán zene. Ez a roma zenére is jellemzõ, nyilván ez is megjelenik a zenémben. Ha összejön egy szólókoncert, annak különös a varázsa. Szeretem a duót, a triót is, amikor másra, másokra vagyok utalva. Akikkel különbözõ formációkban játszom, azokkal szoros a kapcsolatom, mert az improvizáció összeköt minket. Az improvizáció által hallani, mi rejlik egy-egy emberben. A klasszikus zenészeknél az egyéniség sosem üthet át erõteljesen az elõadáson, mert a megszólalásuk szinte minden eleme kötött. Ugyanakkor szimfonikus zenekarral is szívesen játszom, itt nekem is alkalmazkodnom kell. Hogy 60–70 ember együtt tudjon mûködni, mindenkinek pontosan azt kell játszania, ami le van írva. Én akkor tudok jól játszani, ha megvan a szabadságom és szárnyalhatok. Amit Pécsett fogok játszani, az annyiban tér el egy „hagyomá-
BALOGH Robert interjúja
A Die Welt Önt „zenei világpolgár”ként határozta meg. Hogy hangzana a saját definíciója önmagáról? Zenei értelemben világpolgár vagyok, sokféle nemzetiségû – norvég, német, arab, roma, afrikai, indiai, skandináv, dél-amerikai, mediterrán, magyar stb. – zenészekkel játszottam és játszom együtt a mai napig. Mûvészi értelemben gyorsan megtaláljuk egymással a hangot, függetlenül attól, hogy sokszor különbözõ a kultúránk. Éppen emiatt azt, hogy világpolgár, még sok zenész elmondhatja magáról. Ugyanakkor nem zenei értelemben is igaz rám mindez, nem véletlen, hogy Berlinben telepedtem le, és itt érzem magam otthon Magyarország mellett. Berlin szerintem az egyik legvilágpolgáribb város; kulturálisan, szellemileg, közérzetileg is az egyik legnyitottabb hely, elképesztõ menynyiségû, a legkülönbözõbb nációból érkezõ mûvésszel. Kreatív, alkotó légkör jellemezi. Van „levegõje”, bizonyos értelemben...
nyos” klasszikus mûtõl, hogy a partitúrába a gitár szólamához az van írva: „improvizáció”. Szeretek így játszani. Egy szabad lélek korlátok között, mondjuk… Marcus Stockhausennel lép fel Pécsett. Önök a zene két egészen különbözõ területérõl érkeztek, hogyan inspirálják egymást? Régóta ismerem õt, neki is éppolyan fontos az improvizáció, mint nekem. A darabban az õ része is úgy van megírva, hogy szabadon improvizálhasson. Tiszteljük egymást a zenében is. Marcussal jó együtt játszani, mert más karakterû ember, mint én. A zene mégis nagyon jól mûködik köztünk, de azért nyaralni nem járunk együtt. Jól tudja, hogy mit szeretek és mit nem. Vannak hónapok, amikor nem is találkozunk, csak ha a koncert közeledik, akkor hívjuk egymást, és a soundchecknél (hangpróba) összerakjuk a számot, és mûködik. Rengeteget játszottunk együtt, bejártuk a fél világot, de Marcussal mégis minden este kihívás.
Válaszolj a kérdésre és nyerj jegyet Snétberger Ferenc március 8-i pécsi koncertjére! Hogy hívják, azt a ma már legendás hírû jazz zenekart, amely 1987 és 1993 között mûködött, amelyben Dés László (szaxofon), Horváth Kornél (ütõs hangszerek) és Snétberger Ferenc (klasszikus gitár) közösen zenéltek? A megfejtéseket március 5-én, 12 óráig várjuk az
[email protected] e-mail címre.
UnivPécs 2012. február 27.
21
magazin
Zöld08 – Csak természetesen! 2009 õszén két régi osztálytárs összeállt, hogy a maguk szórakoztatására zenéléssel töltsék a szabadidejüket. A poénból azonban egy komoly együttes született: a Zöld08. Eredetileg Kispál vonalon szerettünk volna indulni, de nagyon bennünk volt a zúzás, a középiskolai punk korszak – mesélte Szentesi Gergely, aki Szabó Andrással karöltve hozta létre a Zöld08-t. A dalszövegekért és dobpergésért felelõs Bandi és az énekhangjával és gitártechnikájával babérokat arató Geri mellé idõközben Dabis Ádám is csatlakozott, aki basszusgitáron szólaltatja meg az akkordokat. A zenekarban mindhárman más-más stílust képviselünk. Ádinak abszolút funky reggea témái vannak, Bandi képviseli az alteros és post rockos vonalat, míg én a Red Hot Chili Peppers-féle zúzás és punk közé tudnám sorolni a saját stílusomat.
A fiúk hosszabb-rövidebb ideig a PTE hallgatóinak sorát gyarapították. Geri és Bandi is végzett már a mûszaki karon, Ádám pedig szobrásznak tanul. S hogy mitõl különlegesebbek õk a többi pécsi zenekarnál? Nem tartjuk magunkat jobbnak. Képviselünk egy stílust, és kész. Mi jól érezzük magunkat zenélés közben, és ahogy halljuk, többségében pozitív a viszszajelzés is. Egy budapesti tehetségkutatón így értékeltek minket: Srácok, tetszik ez a Red Hot-os, Nirvanás, '80-as, '90-es évek zene, nagyon hülyék vagytok – pozitív értelemben. A Zöld08 nem csak Pécsen, de már Szegeden és Budapesten is koncertezett – ahová hívják õket, mennek. Ha Te se akarsz lemaradni a tombolásról, kövesd õket a legnépszerûbb közösségi oldalon! HORVÁTH Judit
Báblegény lányregényben könyvjelzõ Gyermeklelkû olvasóink és (gyermekeik) számára különösen ajánlott, hogy megfejtsék ezt a sudokut, mert a Zsolnay Negyed legkakaóillatúbb épületébe nyerhetnek bérlet. A megfejtéseket az
[email protected] e-mail címre várjuk március 7-ig!
Az elfeledett szimbólum Pedro Almodóvar: Patty Diphusa, egy pornósztár vallomásai Cartaphilus Könyvkiadó, 2011 „Patty, elfelejtetted, hogy te egy szimbólum vagy. Tíz évvel ezelõtt a Nyolcvanas Évek õrületét szimbolizáltad, most pedig a Kilencvenes Évek Mélydepresszióját” – emlékezteti Pedro Almodóvar saját alteregóját. Amint kézbe vesszük a könyvet, rögtön feldereng egy – az újságírás csomagolópapírjával beburkolt – „memoár”: minimalista stílusban íródott életképek tudatos montázsa. A középpontban a naiv, nárcisztikus Patty Diphusa áll, Almodóvar ,,kézi irányítású” prostituáltja. Patty a felszínen a magánytól való félelemmel, az egyediség kontra tucatlét kettõsségével, a népszerûséggel és a hétköznapok egyéb konfliktusaival küszködik. Személyisége azonban sokkal többet jelent ezeknél, túlmutat önmagán: egy jól megformált korrajz. A La Luna hasábjain (ahol a pornósztár vallomásait publikálja) egy sor kortünetnek
Játszottatok – nyertetek! Könyvjelzõ játékunkkal a Rumnapló címû könyv nyertese: Tóth Edina. Az Apolló moziba nyert jegyet a 8mm rovat kérdésének helyes megválaszolásával Varga Péter. Zsöllye rovatunk nyertese Molnár Anna. Sudoku rovatunk nyertesei és a Movits! és Bëlga koncertjére a kétszemélyes belépõket nyerték: Jakab Gergely, Rózsa Dávid és Benked Anett. A nyerteseket e-mailben is értesítettük!
22
lehetünk a szemtanúi. Megelevenedik elõttünk a madridi alternatív (movida) és New York-i avantgarde mûvészet találkozása, a ‘80-as – ‘90-es évek „yuppie-kokainporszívója”, és a liberalizálódó Spanyolország ellentmondásai. Egyszóval a 20. század végének az a szelete, melyrõl a szerzõ csak úgy nyilatkozik: „Továbbra is az én szemszögembõl nézve a nyolcvanas évek igen elvetemült idõszak volt.” A kavargó sokszínûséget egy szórakoztató filmmûveltséggel és szexuális humorral felruházott nõ „ömlengései” teszik élvezhetõvé. Mindenki találhat valami „szemrevalót” a híressé vált rendezõ agyzsibbasztó száguldásában. A kérdés csupán annyi, hogy melyik olvasó mire gerjed ebben a „rózsaszín-mûremekben”. BALATINCZ Miklós
Nyerd meg a könyvet! Kérdés: Hogy hívják az Almodóvart befolyásoló híres amerikai avantgarde festõt és filmkészítõt, a pop art irányzat jelentõs alakját? Beküldési határidõ: március 7. Cím:
[email protected]
A helyes megfejtõk között a Patty Diphusa... címû könyvet sorsoljuk ki. A rovat támogatója az Alexandra Kiadó és Könyváruházak.
UnivPécs 2012. február 27.
zsöllye
8 mm
Beavatás
Az élet, a világmindenség, meg minden Euripidész Íphigeneia Auliszban rendezte: Rácz Attila Janus Egyetemi Színház
Rendezõ: Terrence Malick Fõszereplõk: Brad Pitt, Sean Penn, Jessica Chastain Apolló mozi
Terrence Malick alkotását sokféleképpen jellemezhetnénk, de semmiképpen sem nevezhetnénk mindennapinak. A film egy háromgyermekes család elsõszülött fiának, Jack O'Briennek (Sean Penn) az életútját követi végig, aki öcscse korai halálának évfordulóján egy percre megáll a rohanó világban, és fejtegetni kezdi az õ, illetve az emberiség létét, helyét az univerzumban. Ami elõször sokkolja a nézõt, az a csend, melyet idõnkét csupán a természet hangjai, vagy egy-egy templo-
mi ének töri meg, aztán az egymást követõ feldúlt, vagy éppen lecsillapodott természeti jelenségek, melyek festõi képek módjára kerültek beillesztésre az egyébként nagy, üveges, fehér terekbe. A némaság olyannyira jellemzõ az alkotásra, hogy vajmi kevés párbeszéd van, a legtöbb esetben pedig, ha valaki megszólal, csak egy imát hallunk, vagy lassú elmélkedést az élet értelmérõl, jelentõségérõl és múlandóságáról. A létezés kérdése Jack segítségével eljuttat minket a Föld legmélyebb bugyraitól kezdve egészen az égig, sõt tovább, egészen a világûrig. Azoknak pedig, akik úgy döntenek, hogy végiggyönyörködik és elmélkedik a több mint két órás filmet, azt ajánlom, hogy a moziba vezetõ úton lelkileg is készüljenek fel a filmre, mert azzal, hogy az alkotás nem szokványos, még közel sem mondtam el mindent. KISS Martina
Nyerj jegyet az Apolló moziba! Ha meg szeretnéd nyerni a két személyre szóló mozijegyet az Apollóba, nem kell mást tenned, mint helyesen válaszolni az alábbi kérdésre, és a megfejtést elküldened az
[email protected] email címre. Beküldési határidõ: március 7. Kérdés: Hány gyerekes család O'Brienéké?
Az Apolló mozi mûsora február 27 – március 11. között Kedves szomszéd Smukke mennesker* február 27–29. 16.00 Van pápánk (Habemus Papam)* február 27–29. 16.00, 28. 20.00 Egy jobb világ (Haevnen)* február 27–28. 18.00 Egy nap (One Day)* február 27–29. 18.00 Retro szerelem (Westwind)* február 27. 20.00, 29. 18.00 Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris)* r: Woody Allen március 1–4. 16.00 március 1. 20.15 március 2–3., 5–7., 9–11. 18.00 március 4. 20.15, 8. 20.00
A Torinói Ló r: Tarr Béla február 28. 19.30 Ördögsziget (Kongen av Bastoy)* r: Marius Holst március 1–4. 16.00 március 1. 20.00 március 2–3. 18.15 március 5–8. 17.30 Pénzcsináló (Moneyball)* r: Bennet Miller március 1. 18.00 március 2–3., 20.00 március 4. 18.00 Melankólia (Melancholia)* r: Lars von Trier március 4., 6., 11. 19.45
SOÓS Alexandra, JANÁKY Zita
Szûz vonalban (Somewhere Tonight)* r: Michael Di Jiacomo március 1. 18.15 március 2–3. 20.30 március 4. 18.15 március 5–6. 20.00 Submarine * r: Richars Ayoade március 5–7. 16.00 Az élet fája (The Tree of Life)* r: Terrence Malick március 9–10. 19.45 Táncoló talpak 2. r: George Miller március 8–11. 16.00 Az ajtó r: Szabó István március 8–11. 16.00, 18.00 20.00
FOTÓ: MOLNÁR ATTILA
Az élet fája (The Tree of Life) amerikai dráma, 2011.
Kicsi, sötét terem, szétszóródott, merev tekintetû mezítlábas színészek és egy csapat tétova gimnazista. Nagyjából így nézett ki a JESZ február 21-én, amikor is az úgynevezett beavató színház keretében próbálták közelebb hozni a fiatalságot a görög tragédiaköltõ, Euripidész Íphigeneia Auliszban címû mûvéhez. De miért is beavató? A cél a diákok beavatása a színházi világba, a színház nyelvének megismertetése. A rendezõ, Rácz Attila, igyekezett megmutatni, hogyan olvassa a nézõ az apró jeleket, hogyan mozognak a színészek egymáshoz viszonyítva, s néhány kulisszatitkot is elárult az elõadás közben.
Mivel csak kiragadott jeleneteket láttunk, sokakban nem igazán állt össze, hogy mirõl is szól a darab, helyette soksok háttérinformációval gazdagodtak a diákok, ami ebben a formában biztos izgalmasabb volt, mint egy történelem óra az iskolában. A tanító szándék miatt elkerülhetetlen volt, hogy az esemény elhúzódjon, amikor a moderátor magyaráz, a színészek pedig helyezkednek a következõ jelenethez. A hangsúly nem a látványelemeken, hanem a színészi mozgáson és a narráción volt, a fõszerepben leginkább a rendezõ állt. Az Íphigeneiát játszó színésznõ a kezdeti bizonytalanság után belejött a szerepébe, és a végén már egészen jól hozta az önmagát feláldozó lányt egy bizarr, szalagos agancs-fejdíszben. Akinek nem volt teljesen világos, hogy egy-egy kellék, mozdulat vagy effektus mire szolgál, a darab végén feltehette kérdéseit. Bátor középiskolás azonban csak egy akadt.
Színházmûsor február 27–március 11. Janus Egyetemi Színház Íphigeneia Auliszban február 27–28. 18.00 Holdbéli csónakos március 1., 5. 19.00, március 3. 16.00 Egy fõ az egy fõ március 7–8. 20.00 Fösvény március 12. 20.00 Harmadik Színház Ibusár megállóhely feburár 29. 19.00 Tóték március 1. 19.00 WINDOWS 2011 Március 5. 19.00
TÁNCOS TÖRTÉNETEK Március 7. 18.00
Pécsi Nemzeti Színház Rudolf február 28., március 11. 19.00 Nagyszínház
Jelenetek egy házasságból március 2–3., 9. 19.00 N. Szabó Sándor terem A kétarcú boszorkány március 6. 10.00, 11. 11.00 N. Szabó Sándor terem Hófehérke és a hét törpe március 8–9. 15.00 Kamaraszínház
Hajmeresztõ február 28. 19.00 , március 3. 20.00 Kamaraszínház
A doktor úr március 9–10. 19.00 Nagyszínház
Lúdas Matyi március 1–2. 15.00 Kamaraszínház
A jó pálinka itassa magát március 11. 17.00 Kamaraszínház
Films marked with an asterisk (*) are presented in their original language with Hungarian subtitles. A *-gal jelzett filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.
UnivPécs 2012. február 27.
23