XI. 11. 201 2011. november
www.forraskut.hu 20 éves a Juharfa
„Házunk tája” Testületi tájékoztató Hűségjutalmasok 2011
2. oldal Suli hírek
3. oldal MűvHáz programok
4. oldal
Agrárfórum Falugazdász hírei
5. oldal
Saláta (apró-ságok és miegymás) Egyházközségi hírek Mozgáskorlátozottak élménybeszámolója
6. oldal
Úgy kezdődött 1991- ben, hogy Ézsiás Gáborné (Mariska néni) és Szalai István (Pista bácsi) segítségével a gyerekek megpendítették a citerákat. Segítőik az egykori Pávakör tagjai voltak. A folytatás az lett, hogy Hunyadvári István, Pista bácsi vezetésével évről-évre több és több gyermek kapcsolódott be a népzenei és hagyományápoló tevékenységbe. Önálló műsoros estjük 3 év alatt kinőtte az iskola falait és a művelődési házba került át a Juharfa est. A hagyományőrző csoportot folyamatosan támogatta községünk Képviselőtestülete valamint az akkori Üllés és Vidéke ÁFÉSZ, a Haladás Szövetkezet Forráskút-Üllés, a Takarékszövetkezet, a CBA Élelmiszerbolt Forráskút valamint NAGYON SOKAN egyénileg. Az eltelt húsz esztendő sikereit felsorolni is nehéz. Pista bácsi vezetésével volt egy megyei KI MIT TUD? I. helyezés, fesztiválokon, népzenei találkozókon szerzett sok oklevél, elismerés. Jó emberi kapcsolatok alakultak, barátságok szövődtek. Hagyomány lett a citerások nyári táborjellegű foglalkozása is, ezeken már oktatóként Januj Blanka is részt vett.
Az önálló műsoros estek látogatottsága bizonyította, hogy a lakosság is érdeklődéssel fordult felénk. Több, mint 100 új citera került Forráskútra, egyik szebben szól, mint a másik. „Sajnos, de igaz, hogy az emberi teljesítőképességnek vannak határai és korlátai. Ezt a formát, így már nem tudom vállalni, de a Juharfa együttes tovább él, és ápoljuk népzenei hagyományainkat”- mondta Pista bácsi 2004-ben nyugdíjba vonulásakor, s a stafétabotot, a pengetőt Januj Blanka vette át. Új, fiatalos lendülettel folytatódott a Juharfa története, melyet olyan sikerek fémjeleztek a sok oklevél mellett, mint a 2008-ban kiérdemelt Aranypáva díj. A hagyomány folytatódik… A Juharfa 2011-ben 20 esztendős! Meghívónk a jubileumi Juharfa Estre a 3. oldalon
Anyakönyvi hírek „Nyugdíjhelyzet”
7. oldal MOZIMŰSOR Vásárnaptár Orvosi ügyelet Állatorvosi ügyelet Közérdekű telefonszámok
8 oldal
A Juharfa egykor – Hunyadvári István vezetésével
A Juharfa Citerazenekar napjainkban Januj Blanka vezetésével
(2002-ben)
(2011-ben)
Önkormányzati hírek Testületi tájékoztató
Hűségjutalmasok köszöntése
A Képviselő-testület október 27-én tartotta soron következő ülését. Első napirendi pontban a horgásztót április 1-től bérlő, Tapodi Sándor számolt be az eddigi tapasztalatairól. Elhangzott, hogy a környező településekről, valamint Kiskunfélegyházáról is vannak tagjai a horgász egyesületnek. Nagy sikert aratott a már két alkalommal megrendezett 24 órás horgászverseny, többen kérték, hogy legyen folytatása is. A bérlő kérte a képviselők támogatását, hogy a földmérők által pontosan kijelölt határvonalak mentén a tó körül kerítést építhessen. A képviselő-testület személyesen is megtekintette a tervezett beruházást és egyhangúlag hozzájárult, hogy Tapodi Sándor vadhálóval körbe kerítse a horgásztavat, ezzel biztonságosabbá téve az ott lévő értékeket. Második napirendi pontban az Env-Info Kft által készített Homokháti Kistérség Többcélú Társulása közös hulladékgazdálkodási tervét és Forráskút Környezetvédelmi Programját vizsgálták felül és fogadták el a testület tagjai. Következő napirendben a kéményseprő-ipari közszolgáltatások 2012. évi díját tárgyalták. A Szegedi Kéményseprőipari Szolgáltató Kft által beterjesztett 5 %-os emelést elfogadták a képviselők, mivel 2011-ben nem történt változás az előző évhez képest az infláció emelkedés ellenére. A szolgáltatás biztonságos ellátásához indokolt lett ez a mértékű díj növekedés. Zárt ülés keretében egy kérelmet és egy szociális tárgyú fellebbezést tárgyaltak a képviselők. A testületi ülésen Vass Erzsébet óvodavezető átadta a képviselőknek a november 12-én megrendezésre kerülő jótékonysági rendezvényük meghívóit. Dudásné Gábor Tünde
Forráskút Község Önkormányzatának jutalmát önkormányzatunk jubiláló munkatársai idén is ünnepség keretében vehették át. Október 28-án szerény fogadás keretében, a Borostyán étteremben Fodor Imre polgármester úr adta át az idei hűségjutalmakat. Elismerésben részesültek: Polgármesteri Hivatalból: Sárközi Tiborné 10 év Huszár Antal 15 év
Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje Hétfő: 8 – 16.30 Szerda: 8 – 16.30 Csütörtök: 8-16.30 Péntek: 8-12 óráig Kedden az ügyfélfogadás szünetel! Telefon: 06 62/287-222. E-mail:
[email protected]
Klacsák Tamás KMB Te.: 06 20/209 53 03 Fogadóórái Forráskúton: Hétfőn 18-20 óráig (KMB Iroda – Polgármesteri Hivatalban).
Figyelem! Vízdíj befizetés következő határideje: 2011. november 21-től 30-ig, a helyi Vízmű telepen, naponta 700-1000 óráig, csütörtökön délután is 1500-1700 óráig. 2. oldal
Az Általános Iskola dolgozói közül: Szilassi Éva Rácz Posztós Helga Marázné Séllei Erzsébet Sápi Zoltán Vass Gézáné Gyukity Kornélia Kocsispéterné Hunyadvári Éva Varga Katalin Pálinkó Istvánné Kocsipéterné Krizsán Ilona
5 év 5 év 10 év 10 év 15 év 15 év 20 év 20 év 25 év 35 év
Óvoda munkatársai közül: Kecskeméti Miklósné Polonyiné Szilágyi Zsuzsanna Kálmán Istvánné
5 év 25 év 35 év
Hulladékszállítási ügyintézés Laczi és Fiai Kft. elérhetőségei: Telefon: 62/573-514. 6758 Röszke, József A. u. 60. Email:
[email protected] Ügyfélfogadás Forráskúton: minden hónap első szerdáján 8-12 óráig a Művelődési Házban. Következő időpontok: nov. 2. dec. 7.
Dr. Török Viktória ügyvéd tart fogadóórát a Polgármesteri Hivatal falugazdászi irodájában hétfőnként 15 és 16 óra között. Előzetes bejelentkezés és időpontkérés: 06 30/445-93 52 –es telefonszámon.
OKMÁNYIRODA ÜLLÉS Cím: 6794 Üllés, Felszabadulás u. 40. Telefon: 62/282-314; Fax: 62/582-050 e-mail:
[email protected] Ügyfélfogadás rendje: hétfő: 8.00-12.00 kedd: ügyfélfogadás szünetel szerda: 8.00-12.00 és 12.30-16.30 csütörtök: 8.00-12.00 és 12.30-15.30 péntek: 8.00-12.00.
Házunk tája Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan ahonnan elmentél. (Victor Hugo)
2011. októberében az iskola két dolgozója is megkezdheti a megérdemelt nyugdíjas éveit. Kocsispéterné Krizsán Ilona 1976. szeptember 1. óta dolgozott pedagógusként Forráskúton. A matematika oktatása során generációk tanulták meg tőle a feladatmegoldás logikus lépéseit, sok éven át fizikát is tanított. Fiatal kora óta elkötelezett sportbarát, az iskola tanulóinak napjainkig közvetíti a foci szeretetét! Forráskút oktatását 35 évig szolgálta, amit Községünk Önkormányzata hűségjutaKocsispéterné Krizsán Ilona lommal ismert el. Pálinkó Istvánné kisebb megszakítással 1985 óta volt az intézmény dolgozója. Munkája az iskola mindennapjaiban ugyanúgy fontos volt, hiszen az iskola tisztasága, korábban a tízóraik, uzsonnák elkészítése, kiosztása során, a gyerekek és minden iskolahasználó életét tette Pálinkó Istvánné észrevétlenül komfortosabbá! Mindkettőjük számára kívánunk boldog nyugdíjas éveket! Iskolánk minden munkatársa
Aki fát ültet, bízik a jövőben A faültetés réges-régi szimbóluma annak, hogy hiszünk egy közös jövőben. A fa gyökere mélyen a földbe kapaszkodik, az ágai pedig az ég felé nyúlnak. Mindennek jegyében az iskolában tanuló gyerekek szülei az iskola alapítványa által vásárolt és a szülők által felajánlott fákat, virágokat, örökzöldeket ültettek el október 7-én az iskola egykori tankertjének helyén. Az iskola épületének tavaly befejeződött felújítását a hátsó udvari rész és a kerékpártároló rendezésével folytattuk. A kertben kialakításra került kis tó partján 13
Meghívó a XX. JUHARFA EST-re 2011. november 18-án (pénteken) 17.00 órától a Jerney János Művelődési Házban iskolánk tanulói Műsoros estet adnak a népművészet jegyében. A hagyományokhoz híven fellép a Juharfa citerazenekar, valamint iskolánk apraja nagyja. Lesz: citeramuzsika, furulyaszó, népdal... A műsor végeztével Batyusbálra* hívjuk a táncolni, beszélgetni vágyókat. Az est jelmondata: „Ha jöttök lesztek, ha hoztok, esztek!” Asztalfoglalás az iskolában Rácz Posztós Helga tanárnőnél! A Batyusbálra a helyszínen MÁR NEM lehet asztalt foglalni !!! KÉRJÜK RÉSZVÉTELÉVEL, s ha teheti anyagilag is TÁMOGASSA A RENDEZVÉNYT!
Szeretettel várjuk!!! az SZMK és az iskola tanulói, dolgozói *Batyusbál = kisebb táncmulatság, ahová a vendégek visznek ételt, italt. (Értelmező kéziszótár) Mi is erre gondoltunk! Ne feledjék: a teli gyomor a jókedv megalapozója!
különböző fafajta (díszszilva, ámbrafa, végzetfa, páfrányfenyő, szelídgesztenye, vérjuhar, magnóliafa, mocsári ciprus, virágos kőris, aranyszil, vérnyír) került a szülők ásóinak köszönhetően a talajba. A szorgos munkát követően az apukáknak köszönhetően bográcsos paprikás krumpli elfogyasztásával ünnepeltük az összefogást! Köszönjük minden résztvevő munkáját és a felajánlott növényeket is!
Iskolavezetés 3. oldal
Házunk tája Művelődési Ház programajánlója Tanfolyamainkhoz, szakköreinkhez folyamatosan lehet csatlakozni! Szeretettel várunk mindenkit!
Minden héten: Nyugdíjasklub hétfőnként 16.30-tól. Őszirózsa népdalkör próbái hétfőnként 18 órától.
JÓGA keddenként 18 órától. Polifoamot, esetleg plédet hozzanak magukkal! További részletekről érdeklődjenek a helyszínen.
Mindenkit szeretettel vár Csehné Inge, jógaoktató
Véradás 2011. november 23-án, (szerda) 1000 – 1300 óráig a Művelődési Házban. Személyigazolványát, lakcímkártyáját és TAJ kártyáját hozza magával! Kérünk mindenkit, aki csak teheti, jöjjön el, hisz életeket menthet meg! „Az kis szúrás, ami ér semmi ahhoz képest, mint amekkora segítséget nyújt másoknak…”
Tűzzománc szakkör: Keddenként 18 órától. Részvételi díj: 200 Ft.
képzett Zumba instruktor vezetésével
minden szerdán és pénteken 19 órától! További részletekről érdeklődjenek a helyszínen. (nov. 11.-én és 18-án elmarad a foglalkozás)
Zumba oktató: Simon Renáta.
Olvasói levél Köszönetet szeretnénk mondani minden barátnak, ismerősnek és az Önkormányzatnak, akik szorult helyzetünkben munkájukkal, támogatásukkal segítségünkre voltak. Péter Erzsébet és gyermekei
Baba-Mama Klub szerdánként 15 órától 17 óráig. Matek tanulószoba Középiskolásoknak szerdánként 19 órától Osztényi József és felesége Éva vezetésével.
FIKUSZ péntekenként 18 órától.
Amatőr SzínKör A színjátszó csoport minden héten pénteken 17 órától tartja próbáit Kálmán Dánielné Mónika tanár néni vezetésével. Továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt! Korhatár nincs!
Kéthetente: Egészségklub Godáné Ádám Mária egészségfejlesztőterapeuta vezetésével. Hasznos tanácsok, érdekes előadások a keleti és nyugati gyógyászati és egészségmegőrző módszerekről, tibeti jóga és chi-kung oktatás. Páratlan heteken kedden 14 órától.
Református istentisztelet: páratlan heteken szerdán 18.30-tól. (Nov. 23-án, Dec. 7-én) Kézműves játszóház: dec.2-án pénteken 15 - 18 óráig.
Havonta: Mozgáskorlátozottak csoportjának összejövetele: Minden hónap második keddjén 14 órától. (Dec. 13-án.)
Nagycsaládos gyűlés: Dec. 6-án, kedden 16 órától. SZÁMÍTÓGÉPES SZOBA: Hétfőtől – péntekig, 13 – 18 óráig tart nyitva. Szolgáltatásaink: számítógép-, Internet használat, fénymásolás (A3-as méretben is!), scannelés, fax küldés-, fogadás, nyomtatványok letöltése, Földhivatali ügyintézés…
KÖNYVTÁR Kedden és csütörtökön 9-18 óráig várja az olvasókat.
Szeretettel várjuk a Művelődési Házba és a Könyvtárba! Kovács Mónika, intézményvezető
4. oldal
MEGHÍVÓ A Hétköznapi pénzügyek közérthetően című előadásra Kinek jár nyugdíj? Mennyi nyugdíjra számíthat 2013. január 1-jétől 40 év munkaviszony után? Miből lesz nyugdíja (lesz?), ha Ön Őstermelő? Kijönne havi 30 000 Ft-ból? – mire számíthat, ha minimálbéren vagy részmunkaidőben foglalkoztatják? Kaphatok-e agrártevékenységhez folyószámlahitelt? Ki és mire veheti igénybe 2011. szeptember 1-jétől az Agrár Széchenyi Kártyát? Hogyan szabadulhatok a devizahitel csapdájából? Kinek érdemes élni a devizahitel végtörlesztési lehetőségével? Hogyan döntsek? Személyre szabott megoldási javaslatok!
Ha Ön bármely területen érintett és szeretne többet megtudni, jöjjön el az előadásra: 2011. november 21-én (hétfőn) 18 órakor a forráskúti Művelődési Házba. A rendezvény előadói a téma szakértői lesznek.
Szeretettel várom! Maróti Dávid független pénzügyi tanácsadó www.moneyandmore.hu +36 30 947 1194
Agrárfórum Falugazdász tájékoztatója Tisztelt Termelők! 2011. novemberében a következőkre hívnám fel a figyelmüket: 1. Az Őstermelői igazolványok érvényesítése, valamint az új igazolványok kiváltása továbbra is lehetséges az aktuális dátumtól, a feltételek az előző számokban szerepelnek. Az igazolványok érvényesítése betétlaponként ezer forintba, az új igazolvány kiváltása 2000 forintba kerül, melyet postai úton csekken kell befizetni. A csekk nálam beszerezhető. 2. A 2010. évi gázolaj jövedéki adó visszaigénylése: A feltételek nem változtak, szükséges hozzá a 30 napnál nem régebbi földhasználati lap-szemle, adószám, adóazonosító jel stb. Művelési áganként egységesen 97 l/ha gázolaj után lehet a jövedéki adóból visszaigényelni 68 illetve 72,4 Ft – ot. A 2011. évi gázolaj jövedéki adójának visszaigénylése majd 2011. január 15. után lesz lehetséges, a feltételek az idei évihez hasonlóak. A földhasználati-lap beszerzésével még várjanak, elképzelhető, hogy a következő évtől lehetőség lesz a névre szóló földhasználati lap-szemle hivatalból történő beszerzésére. Erről a következő számban részletesen írni fogok. 3. A 2010 – es Területalapú támogatási kérelmek ellenőrzési munkálatai befejeződtek, az ellenőrzés tényéről az érintett személyek helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyvet fognak kapni. Bármiféle kifogás, észrevétel esetén a megadott határidőn belül válaszolni kell az MVH-nak. 4. Az Agrárkörnyezetgazdálkodási célprogramokban részt vevő termelőknek 2011. november 30-ig elektronikusan ügyfél-kapun keresztül be kell nyújtani a Gazdálkodási napló bizo-nyos adatait. Kérem az érintett termelőket, hogy keressék fel a szaktanácsadójukat, vagy a részletekről és a benyújtás egyéb feltételeiről érdeklődjenek. 5. Az 59/2008–as Nitrátrendelet alapján azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik nitrátérzékeny területeken gazdálkodnak (Zsombó és Forráskút területei általában nem nitrátérzékeny területek!), illetve akik a saját szükségleten felüli mennyiségben állítanak elő gazdasági haszonállatot (baromfifélékből három, egyéb állatokból öt nagyállat - egység / NE /), a területileg illetékes MgSzH Növény és Talajvédelmi Igazgatóságához 2011. december 31–ig el kell juttatni a keletkezett és felhasznált trágyáról szóló nyomtatványt papír alapon, vagy ügyfélkapun keresztül. Ahhoz, hogy ezt teljesíteni tudjuk, szükséges az illetékes Környezetvédelmi hatóságtól a KÜJ szám, valamint az állattartó telep környezetvédelmi azonosító számának és a GPS koordinátáinak a beszerzése. A részletekről kérem, érdeklődjenek (a nagy létszámú szarvasmarha, baromfi és egyéb állatokat előállító termelők az érintettek! 6. A támogatási jogosultság feltételeként megemlített kölcsönös megfeleltetés részét képező vetésforgó a burgonyatermesztők szempontjából a jogszabályi értelmezés során a következőképpen módosul: a burgonya után ismételten burgonyát nem ültethetünk, de ha a két burgonya között más kultúrát termesztünk, a támogatás szempontjából a követelményeknek eleget tettünk. A növényvédelemmel kapcsolatos jogi szabályozás ettől ugyanúgy előírja a négy éves vetésforgót. A következő évi vetésszerkezetet tehát ezek szerint lehet tervezni.
7. Az aktuális információk, pályázati lehetőségek a www.fvm.hu , a www.mvh.gov.hu , a www.emva.gov.hu honlapokon olvashatók, kérem figyeljék ezeket az oldalakat is. Az aktuális lehetőségek közül meg kell említeni a „Fiatal gazdálkodók induló támogatása” jogcímen igényelhető támogatást. Lapzártáig nem jelent meg a rendelet, a tervezet szerint november 28. és december 15. között lehet majd benyújtani a pályázatot. Az érintett gazdálkodók kérem, figyeljék az előbb említett oldalakat.
Gyuris Ferenc Falugazdász ügyfélfogadási rendje: Hétfő Kedd Szerda
Forráskút – 800 - 1600 800 - 1600
Zsombó 800 - 1600
Csütörtök Péntek
– 800 - 1200
1300 - 1600 –
– –
Tisztelettel : Gyuris Ferenc, Falugazdász Telefonszám : 06-30/337-2520
Támogatott 80 órás Növényvédelmi Tanfolyam (és egyéb mezőgazdasági képzések) Mórahalmon A mórahalmi Móra Ferenc Általános Művelődési Központ az FVM Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében 100%-ban támogatott képzéseket indít Mórahalmon, az MVH-nál regisztrációs számmal rendelkező cégek, egyéni vállalkozók és magánszemélyek számára. A képzés költségét a képzésre jelentkezőnek be kell fizetnie az ÚMVP Képző Szervezet számlájára, de a sikeres vizsga letétele után az MVH-tól 100%-ban visszaigényelhető a 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet értelmében. A képzésben résztvevő meghatalmazást adhat a képző intézménynek, így a visszaigényléssel kapcsolatos minden egyéb teendőtől mentesül. A 80 órás Növényvédelmi Tanfolyam tervezett kezdése: 2011. 12. 06. A vizsga tervezett ideje: 2012. 02. A képzés költsége 100%-ban visszaigényelhető. Jelentkezés végső hatásideje: 2011. 11. 24. OKJ-s képzés: Aranykalászos gazda, Választható képzések: Aktuális növényvédelmi ismeretek, Alkalmazott számítástechnikai ismeretek, Kölcsönös megfeleltetés és a Helyes Mg-i és Környezeti állapot követelményei, Közvetlen kifizetések az SPS rendszerben, aktuális földügyi és birtokrendezési kérdések, Agrárvállalkozói ismeretek, Vadgazdálkodási ismeretek, stb. Kötelező képzések: A fiatal mezőgazdasági termelők elindítása Beruházás a szántóföldi növénytermesztésben és a kertészetben Erdő-környezetvédelmi kifizetések, Beruházás az állattenyésztésben, stb. További információ és jelentkezés: www.morahalom.sulinet.hu Móra Ferenc ÁMK Mórahalom, Barmos György tér. 2. Makra István E-mail:
[email protected] Tel.: 06-62/281-059, 06-70/3321-182 /Nytsz.: 06-0005-02, Akkr. sz.: AL-0511/
5. oldal
Saláta Egyházközségi hírek HIREK November 20-án Krisztus Király ünnepe, a 2011-es egyházi év utolsó napja. November 27. Advent első vasárnapja. Ezen a misén lesz (immár hagyományosan) az ADVENTI KOSZORÚK MEGÁLDÁSA. Kérnénk mindenkit, hogy hozza el otthoni adventi koszorúját a templomba, hogy megáldott és megszentelt koszorú mellett imádkozva készülhessünk Karácsony szent ünnepére! December 2-án szombaton 14 órától lesz Üllésen A FIATALOK IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓJA (ahol 4 falu fiataljai találkoznak és töltenek együtt egy vetélkedővel egybekötött vidám délutánt az adventi készület jegyébe.) Forráskúton, ekkor az esti mise du. 4 órakor lesz! A SZENTEK NEM HARAGVÓ EMBEREK!!! Azt szokták mondani, hogy azzal, aki haragszik, nem szabad vitatkozni. Általában akkor szoktunk haragvó dühösek lenni, ha akarunk valamit és az nem sikerül. Nem az én akaratom jut érvényre, hanem másé. Ez történhet tudáshiány miatt, ha nem ismerünk valamit kellőképpen, ezért nem sikerül azt a valamit úgy alakítanunk, ahogyan elterveztük. A harag felléphet amiatt is, hogy egy dologban túlzottan erőltetjük a magunk akaratát. A haragban tehát megmutatkozik az áteredő bűn két következménye: az elhomályosult értelem, és a helytelenül működő akarat. A szentek nem haragvó emberek, mert a szeretet parancsát komolyan veszik, ezért nem erőltetnek olyasmit, amit nem lehet elérni, másrészt kellő ismeretet szereznek arról, amiben elkötelezik magukat. VEDD KOMOLYAN A SZERETET PARANCSÁT!!!
Élménybeszámoló Sok szeretettel köszöntök minden kedves Olvasót. Büszkén mondom, hogy a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesület Forráskúti Csoportja október 22.-én megtartotta V. Jótékonysági Bálját. Nagy örömmel számolhatok be, hogy idén is színes programok vártuk a kedves vendégeinket. Idén 100 fő vett részt ezen az eseményen. Az estét Kálmán Dánielné Mónika tanárnő növendékei a színjátszó kör tagja nyitották meg. Három jelenetet láthattunk előadásukban. A két fellépés közben a Zumbás lányok táncaikkal, majd Fődi Kornél szintetizátoros előadását hallgatunk. Hagyomány, hogy évek óta a helyi csoport aktív szereplői is megmutatják tehetségüket. Elsőként csoportunk legfiatalabb tagja Zombori Timi és testvérei léptek fel vidám műsorukkal. Őket követte az örök versmondónk Zádori Józsefné Pannika néni, aki Köszöntő című verset szavalta el. Majd a két éve alakult énekkar dalcsokrát hallhattuk Bálint Ferencné Margitka vezetésével. Ezt követte a beöltözött sztár vendégünk a csoport Máriója. Az est további részében elfogyasztottuk a Borostyán Étterem által készítet vacsorát, majd hajnalig tartó tánccal fejeződött be az idei Jótékonysági Bálunk.
6. oldal
Egészen más oldala a haragnak, amikor a Szentírás Isten haragját emlegeti, vagy arról olvasunk, hogy Jézus a kereskedőket kiűzi a templomból. Alapjában véve Isten soha nem dühös, mert Isten nem tehetetlen. Ő mindenható. Mindezen túl amikor Isten úgymond haragszik, az azért van, mert aggódik értünk, és a megtérésünket akarja. Isten a keresztre feszítéskor sem haragszik az emberiségre, minél rosszabbat teszünk, annál inkább jelét adja, hogy VÁLTOZTATNI AKAR BENNÜNKET! (Sánta János )
KI VAN JELÖLVE A HELYED TESTVÉR: Valahol ki van jelölve helyed… Azért van síró, hogy vigasztald, az éhező, hogy teríts neki asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed, vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat nyerjen karjaid között. Azért roskadnak mások lábai, hogy terhüket te segíts hordani. Az irgalmat kínok fakasztják. Mélység felett van csak magasság. Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van, hogy te befogadd szívedbe boldogan. Megmutattad néha legalább, hogy lelked által enyhült, szépült a világ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt ott is, ahol eddig minden tiszta volt? (Bódás János) Isten kijelölte A MI helyünket IS, meghívott az örök életre, de MI döntünk tetteinkkel!!! Atyai szeretettel és üdvözlettel: Soós János esperes
Itt szeretném köszönetemet kifejezni a fellépőinknek, támogatóinak, csoporttársaimnak, vendégeinek, hogy meg tudtuk szervezni az V. Jótékonysági Bálunkat. Szeretném külön köszönetet mondani a: Polgármester Hivatalnak, Fodor Imre Polgármester Úrnak, Képviselő Testület tagjainak, Borostyán Étterem vezetőjének és dolgozóinak, Kovács Mónika a Művelődési Házunk Igazgatójának, Partiscum XI. Takarékszövetkezetnek, Balogh Mónikának, ifj. Bálint Ferencnek, CBA Élelmiszer Bolt vezetőjének és dolgozóinak, Galzó Károly és családjának, Kiss Zsoltnak, Kökény Ferencnének, László Jánosnak, Péter Gábornénak, Pintér Eleknek /Iparcikk bolt/, Szűcs Ibolyának /ÁFÉSZ-kisbolt/, Tóthné Halász Évának, Vass Józsefnénak, Zádori Antal és családjának, Zádori Erzsébetnek /Mezőgazdasági Bolt/. Több más településről is kaptunk támogatás, valamint szegedi üzletek is segítették a bálunk szervezését és lebonyolítását. Ezúton is, még egyszer köszönöm mindannyiuk támogatását, segítségét! Faragó Tamás Mozgáskorlátozottak Forráskúti csoportjának titkára
minden, ami belefér Önnek mennyi lenne 2013-ban a nyugdíja 40 év munkaviszony után?
Anyakönyvi hírek
Nyugdíjhelyzet Magyarországon Az átlagjövedelem alapján 2013. január elseje után nyugdíjba menők legfeljebb 56. 000.- Ft állami nyugdíjra számíthatnak. Önnek mennyi lenne a nyugdíja utolsó jövedelme alapján, ha a jogszabály szerint az alábbi százalékokkal számolna? 0 Ft állami nyugdíj - be nem jelentett jövedelmek, illetve 20 évnél rövidebb igazolt munkaviszony esetén 0%. 56.000.- Ft állami nyugdíj - az átlag körüli jövedelem (140.000.Ft) 40%-a. 84.000.- Ft állami nyugdíj – az átlagjövedelem duplájának (280.000.- Ft) 30%-a. 105.000.- Ft állami nyugdíj – az átlagjövedelem háromszorosának (420.000.- Ft) 25%-a. A fenti százalékok 40 év munkaviszonyt feltételezve értendők. Ha valaki 20 évet dolgozott, akkor csak a felére jogosult. A 2013. évi változások nem új keletűek, erre a jogszabályt 14 éve megalkották! "Megkerülhetetlen, hogy a hazai lakosság gondolkodásába, pénzügyi döntéseibe is bekerüljön a nyugdíj-előtakarékosság fogalma. Éppen ezért szükséges, hogy mindenki rendelkezzen személyre szabott öngondoskodási programmal, ha nem szeretné, hogy kellemetlen meglepetések érjék a jövőben. Az öngondoskodás hiányának súlyos következményei lehetnek az elkövetkező évtizedekben." (Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára) Az Eurostat előrejelzése szerint Magyarország lakossága 2050-re 9 millióra apad. Hazánkban a 65 éven felüliek aránya a gazdaságilag aktív népességhez képest jelenleg 24%, de 2050-re 51%-ra nő. Miután a születések száma csökken, az aktív dolgozók és a nyugdíjasok aránya a század közepére 1:2 lesz, aminek következtében az átlag nyugdíj az átlagbér 34 százalékára esik vissza - változatlan járulékterheket feltételezve. Az állam a helyzetre a nyugdíjkorhatár felemelésével, a járulék emelésével, kevesebb nyugdíjjal válaszolhat. Az egyén pedig az aktív kor kitolásával - további munkavégzéssel - és előtakarékossággal reagálhat. Az állami nyugdíjrendszert 1882-ben vezette be Németországban Otto von Bismarck kancellár. Minden dolgozótól járulékot szedtek, ebből fizették a nyugdíjkorhatáron felüliek (72 év) nyugdíját. Akkoriban az átlagéletkor 45 év volt, 12 dolgozó tartott el egy nyugdíjast. A német módszert sok ország átvette, köztük mi is. Viszont az elmúlt közel 130 évben nagyot változott a világ. Az átlagéletkor 45 évről több, mint 70 év lett, a családonkénti 10-12 gyerek helyett kevesebb, mint kettő születik. Az a jogszabály, amely a nyugdíjas korba érők életét 2013. január egytől alapvetően meghatározza: „A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény.” Sajnos nem sokat hallottunk róla az elmúlt években.
Gólyahírek Pölös Annamáriának és Szűcs Bélának
Vivien Gyuris Anett Veronikának és Varga Norbert Imrének
Bálint nevű gyermeke született.
Kisalbert Roland érkezett forráskúti szülőkhöz. Mindnyájuknak gratulálunk! __________________________________________________________________________
Házasságkötés Péter-Szabó László Krisztián és Varró Andrea valamint
Csúcs Zsolt Miklós és Kapás Nóra fogadott örök hűséget. Sok boldogságot! __________________________________________________________________________
Halálozás Domokos Emese (élt 9 hónapot) Rácz Márkné Nagy Ilona (élt 85 évet) Monostori Gergely (élt 51 évet) Szabó György (élt 57 évet) Kocsis Sándorné Farkas Rozália (élt 56 évet) Hozzátartozóik fogadják részvétünket!
Maróti Dávid független pénzügyi tanácsadó
7. oldal
apró-ságok Vásártartások Mórahalom November 20. állat és kirakodó vásár, Ruzsa November 27. állat és kirakodó vásár, Kistelek December 4. állat és kirakodó vásár, Kiskundorozsma December 10. kirakodó vásár. KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK, EMAIL CÍMEK: Polgármesteri Hivatal 287-222, fax 287-323 email:
[email protected] Fodor Imre polgármester 06 70/38 28 031 email:
[email protected] Általános Iskola 587-141 vagy 287-012 email:
[email protected] Margarét Óvoda 287-123 Művelődési Ház 287-023 (tel. és fax is) email:
[email protected] Orvosi Rendelő 287-034 Tanácsadó 287-066 Fogorvosi Rendelő 287-112 Gyógyszertár 287-682 Borostyán Étterem 287-118 Mórahalmi Rendőrőrs 581-040, fax:581-041
Településőr 06 70/51 35 848 Klacsák Tamás KMB 06 20/209 53 03
ORVOSI KÖZPONTI ÜGYELETEK: Ruzsai ügyelet (Rózsa u. 2.) 62/285-076 Mórahalmi ügyelet (Kölcsey u. 2.) 62/280-592 Szegedi ügyelet (Kossuth L. sgt. 15-17.) 62/474-374
ORVOSI ÜGYELET Üllés és Forráskút A RENDELÉSI IDŐN KÍVÜL HÉTFŐTŐL – CSÜTÖRTÖKIG 16-17 ÓRÁIG, PÉNTEKEN 12-17 ÓRÁIG LÁT EL SÜRGÖSSÉGI KÉSZENLÉTET.
EZEKEN KÍVÜLI IDŐPONTOKBAN A KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELETET KERESSÉK! HÉTKÖZNAP REGGEL 7 – 8 ÓRÁIG DR. VERECZKEY CSABA ÜGYEL FORRÁSKÚTON! Sürgősségi készenléti ügyelet, hétfőtől – csütörtökig 16-17 óráig és pénteken 12-13 óráig az alábbi rend szerint érhető el: Dr. Vereczkey Csaba (tel: 287-034, 06 30/99-52-023) Nov. 11, 16, 17, 22, 24. Dec. 1, 6, 8, 16. Dr. Joó András (tel: 62/282-007, 06 30/9282-007) Nov. 10, 14, 15, 21, 25, 29. Dec. 2, 5, 7, 12, 13. Dr. Csonka Erika (tel: 62/582-417, 06 30/362-8459) Nov. 18, 23, 28, 30. Dec. 9, 14, 15, 20. Az esetleges változások miatt az ügyeleti rendet keressék az Orvosi Rendelő ajtaján is!
MOZIMŰSOR Belépőjegy: 300 Ft November 14. hétfő 19 óra
VERDÁK 2. Szinkronizált, amerikai animációs vígjáték. (106 perc).
Borostyán étterem www.borostyanetterem.net Telefon: 287-118 Ebédajánlatunk: Menüétkeztetés 630 Ft/adag, előfizetve 600 Ft/adag. Valamint egyéb menü lehetőségek!
Vállaljuk továbbá családi rendezvények lebonyolítását előjegyzés alapján, 120 főig! Pizza elvitelre és helyben fogyasztásra Várjuk megrendelését telefonon is: 287-118, Nyitva tartás: hétfőtől – vasárnapig: 11-21 óráig.
November 28. hétfő 19 óra
BARÁTSÁG EXTRÁKKAL Szinkronizált, amerikai vígjáték. (109 perc) Szereplők: Mila Kunis, Justin Timberlake A forráskúti mozi műsora az Interneten:
http://forraskutimozi.hupont.hu
Várjuk kedves vendégeinket! Üdülési csekket is elfogadunk! Hétvégi állatorvosi ügyelet Nov. 11-én 16 órától 14-én 6 óráig Dr. Papp Sándor Pusztamérges. Tel.: 06 30/487 98 05 Nov. 18-án 16 órától 21-én 6 Dr. Szőke Csaba Ásotthalom. Tel. 06 30/324 50 32 és 30/324 5032 Nov. 25-én 16 órától 28-án 6 óráig Dr. Papp Zalán Üllés Tel. 06 30/429 44 24 és 20/97 39 149
8. oldal
hír – Forrás Forráskút község lapja Felelős Kiadó: Forráskút Község Önkormányzata Szerkesztőség: Jerney János Művelődési Ház Levél: 6793 Forráskút, Petőfi S. u. 3. Telefon/fax: 62/287-023 és 287-222/157 vagy110 E-mail:
[email protected] Megjelent: 2011. 11. 10. 1000 példányban Készült: Alfa-Center Nyomda, Szeged Terjesztés (belterületen): FIKUSZ Egyesület önkéntesei
Lapzárta: nov. 24. Az újság minden háztartás számára ingyenes.