11. évfolyam 3. szám
VÍZMINŐSÉGI TÁJÉKOZTATÓ 2004 július
A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség belső információs kiadványa
A Vásárhelyi-terv tegnap és ma
A Tisza folyó szabályozása (1845-1907)
A Tisza vízgyűjtő területének jellegzetessége, hogy a hatalmas síkságot helyenként lefolyástalan süllyedések szegélyezik, - pl. a Jászság- amelyeket a Tisza árvízi kiöntései következtében, évszázadokon át lápok és mocsarak borítottak. A síkságra érkező mellékfolyók egy részének esés hiányában nem volt határozott lefolyása, ezért bizonytalanul kanyargó, helyenként mocsarakba vesző erekké váltak és szélesen szétterült hordalékkúpokon gyakran változtatták pályájukat. Ez a szinte lefolyástalan síkság az egyik oka, hogy alkalmanként annak idején igen sekély víz csordogált a Tisza széles völgyében, mederről is alig lehetett beszélni. A lomhán folyó vizet, a legkisebb akadály is ki tudta téríteni útjából. Innen a Tisza kanyargóssága és a meder szinte szakadatlan ide-oda vándorlása. Áradás idején a víz kilépett a tekergő medréből, szétterült és az árvízi növényzet között lerakta iszapját. Így a partokon –mint valami természetalkotta töltéseklapos elnyúló emelkedések, úgynevezett „övzátonyok” alakultak ki, miközben az A Tisza vízgyűjtője a Vásárhelyi terv ártér távolabbi részének felszíni magassága változatlan előtt… maradt. Ennek következtében az ott lehullott csapadék nem tudott a folyómederbe folyni, megrekedt és a völgyfenék elvizesedett. Az itt élők ezeket a területeket másra nem tudták hasznosítani, mint „…tavasszal halásztak, nyáron kaszáltak, ősszel legeltettek, télen pedig tüzelőjüket szedték…”. Ebben az időben az emberek szívesebben foglalkoztak állattartással, mivel az igavonásra is használt állat könnyebben volt menekíthető, míg a vetés jórészt az árvízzel odaveszett. Ezért sem sajnálták, ha az árvizek a legelőket hizlalták, a mocsarakat táplálták. A vizek mellett élő ember a századok során megtanulta hasznosítani a több-kevesebb rendszerességgel jelentkező árvizeket, s sajátos gazdálkodási kultúrát alakított ki. Az egyre jobban benépesülő Tisza-vidék magasabban fekvő területein megindult a szántóföldek és szőlőskertek térhódítása, megerősödött az árutermelés, mely már nem nélkülözhette az árvízzel szembeni védelmet. A Tisza-völgy első ismertebb árvízi periódusa 1750 körüli években volt, melynek hatására kisebb töltés-szakaszok építésére (pl. Mirhó-gát, mely az egész Nagykunságot védte az elöntéstől) került sor. Később egy ismételten előforduló árhullám-sorozat (1770-80) hatására az ármentesítési és folyószabályozási törekvések ismét fellendültek. Ebben az időben a magyar mérnökök már felvetették a Tisza átvágásokkal és gátakkal történő szabályozásának gondolatát, de csak 1833-ban kezdődtek el a rendszeres szabályozást előkészítő felmérési
1
munkálatok. A tiszai mérnökök által végzett felmérés során megdöbbentő kép tárult a Helytartótanács vezetői elé. Ekkor derült ki először, hogy a tiszai árvizek az érintett 18 vármegyében 854 települést veszélyeztethetnek. Vásárhelyi Pál nagyszerű művével elhárultak az ármentesítések műszaki akadályai. Az 1838-as katasztrofális árvizek hatására meghozott, „A Duna és egyéb folyók szabályozásáról” szóló törvény alapján került sor a Tisza szabályozására. Hosszas harcok után Széchenyi István kezdeményezésére megalakult a Tiszavölgyi Társulat, amely előtt Vásárhelyi Pál bemutatta a Tisza szabályozására vonatkozó terveit: 101 átvágással kívánta a folyó futását megrövidíteni és esését meggyorsítani, keskeny ártereket és magas gátrendszert tervezett, de az erre vonatkozó részletek kidolgozását korai halála megakadályozta. Tervei további kidolgozásával -a Pó folyó szabályozásával is megbízott- Paleocapat kérték fel, aki Vásárhelyivel szemben kevesebb átvágást, széles ártereket és alacsony gátrendszert tervezett A munkálatok 1845 nyarának végén kezdődtek el az ünnepélyes tiszadobi kapavágással. Az 1855-ös árvíz tekinthető utolsó szabályozás előtti árvíznek, amikor a töltések árvíz tározótér csökkentő hatása még nem érvényesült. A Vásárhelyi- és a Paleocapa-féle terveket egyesítve 1867-ig 105, 1878-ig újabb 6, összesen tehát 111 átvágás készült el. Hosszú időben telt azonban, amíg a több mint száz átvágás elkészülte után a nem egészen kétharmadára csökkent-, gátak közé szorított Tisza-meder megfelelően kifejlődött, s a folyó elfogadta új mederviszonyait. Az átvágások után elkezdett töltésépítések hosszú és megpróbáltatásokkal tele időszak volt. Az ármentesítések kezdeti időszakában A Tisza hossz-szelvénye a szabályozás előtt és után alapvető hibákat követtek el: a rendezésnek a Tisza alsó folyásától felfelé, a mellékfolyóktól a főfolyás felé kellett volna haladnia s éppen fordítva történt, ráadásul a gátemelés is legtöbb helyen megelőzte a mederrendezést. A Tisza felső folyásán ásott új medreket a nagyobb esésű víztömeg anyamederré tudta bővíteni, de az alsó folyás keskeny árkaival már nem tudott megbirkózni. Mivel nem volt kisajátítási jog, az árterek szélességét nem a műszaki kívánalmak, hanem a parti birtokosok érdekei szabták meg. A központi irányítás hiányosságai miatt a védőgátak sem épültek ki egységes rendszerré: a kis helyi társulatok többnyire csak saját területük védelmével törődtek, egymással szinte versengve építették az öblözeteket, elzáró töltéseket és a körgátakat, amelyek műszakilag eléggé gyenge építmények voltak. Mindezt a Tisza mellékfolyóinak rendezésével is elkövették. A Közép-Tisza vidék rendkívüli kanyargossága miatt egymást váltották a kanyarulatok ívét követő hullámtéri kiszélesedések és a szűkületek. Ez utóbbit a közúti és vasúti hidak száma is növelte, mint a Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza-szabályozási Társulat töltésének legvégén épült szolnoki vasúti híd 380 m-es nyílása. Az 1870-es évek derekán kezdődő, csaknem két évtizedes árvizes periódus aggasztó helyzetbe juttatta a társulatokat, „mert nemcsak biztosítottnak vélt sok területet öntött el, hanem az eddig sok költséggel felemelt védgátak általában mind annyira megrongáltattak, hogy ezek nagy része a legcsekélyebb fokú áradásoknak ellenállni nem képes. Százezrek birtoka és élete is veszélyeztetve van..”- állapította meg a Tiszavölgyi Társulat 1877-ben kelt jelentése. Ez az időszak a különösen emlékezetessé vált 1897. évi szegedi nagy árvízzel ért véget, amely döntő lökést adott az egész ármentesítés újraszervezésének. A szabályozási munkálatok a töltés építés a folyó ősi árterületének csaknem 90 %-át rekesztette ki az árvíz tárózásból, és alig több mint 10%-át hagyta meg hullámtérnek. Ez teljesen felborította a folyó életének ősi természetes egyensúlyát és megzavarta az árvizek levonulását. Az új körülmények rendkívül kedvezőtlen találkozása következménye lett az addig ismeretlen méretű árhullámok, rendkívüli árvizek okozta károk. Még évtizedekre volt szükség, amíg körvonalazódtak a jelenlegi védvonalak, és azok biztonságos védelmet jelentettek. A szabályozási munkák a magyar Alföld képét visszavonhatatlanul megváltoztatták. A hajdani vízi világból élő, kenyerüket vesztett emberek nagy része beállt kubikosnak, s munkájuk nyomán a Tisza völgyében csaknem 16.000 km2–nyi árterület mentesül majd az árvizek Kvassay Jenő elöntésétől.
2
Az 1879. évi XXXIV. tc. a társulati munkákat a közmunka- és a közlekedésügyi miniszter jóváhagyásától tette függővé. 1884-től kötelező volt a központosított Tiszavölgyi Társulatba való belépés, és a tiszai törvény néven ismert 1884. évi XIV. tc. a Tisza és mellékfolyói szabályozására nézve kimondja: „…műszaki tekintetben egységes egész, mely a közmunka- és közlekedésügyi miniszter vezetése alatt hajtatik végre”. Az egységes műszaki tervezést és irányítást Kvassay Jenő dolgozta ki, s elgondolásait három évtized alatt sikerült valóra váltani. Az első időszak hibáiból levonták a tanulságokat: meggyorsították a mellékfolyók árhullámainak levonulását; a Tisza alsó folyásánál kiszélesítették a szűkre méretezett átvágásokat és a folyó egész vonalán erős, egységes gátrendszert építettek ki a várható árvízi szint feletti magasságban. Ez utóbbi gátmunkák tartottak legtovább: az 1888-i nagy árvíz után a tiszai gátakat mindenütt az egységesen megadott mértékre egészítették ki, az 1895-i árhullám levonulása után, pedig Tiszafüredtől lefelé kellett újabb gátmagasításokat végrehajtani. A Tisza mellékfolyóinak rendezését 1907-re lénygében befejezték, utána csak kisebb időszaki munkák adódtak, mint például az 1919. évi részleges gátmagasítás, az 1930-as esztendőkben a tiszacsegei gátfejelés és a többi. Az ármentesítések számadatai lenyűgözők. Ha csak az összes töltéshosszat nézzük, a Tisza, Duna és mellékfolyók mentén 6300 km hosszú töltés épült, az egyenlítő hosszának egy hatoda. Nem hiába annak idején a kínai nagyfallal egyenértékű műnek tekintették. És mindezt gépesítés nélkül, emberi erővel, ásónyomról ásónyomra haladva végezték. Kvassay Jenő jogos büszkeséggel mutatott rá, hogy „Magyarország ármentesítési munkálatainak párja, terjedelemre és fontosságra nem található. De csupán az képezheti büszkeségét a magyar közgazdaságnak, hogy ilyen nagy munkálatokat…aránylag alig 50 év alatt, sőt ha szorosan vesszük, alig 30 év alatt végre tudott hajtani, hanem még inkább az a körülmény, hogy mindezt jóformán saját erejéből végezte”. Az árvízvédelmi töltések megépítése azonban új, korábban nem ismert sajátos feladatot is hozott magával. Az ártereken összegyűlt felszíni vizek a gátak által elzárva nem tudtak közvetlenül a befogadóba ömleni. Szükségessé váltak a lecsapolások és belvízrendezések… A Tisza vízgyűjtője a Vásárhelyi terv után… (Összeállítva: Fejér László: Vadvíz országától az elfogyó Dunáig című cikk és Katona Imre: A magyar kubikosok élete című kiadvány nyomán)
Az eltelt közel 100 évben bekövetkezett jelentősebb változások A tiszai árvízvédelmi rendszer kiépítésének elsődleges szempontja volt a mezőgazdasági területek ármentesítése, minél intenzívebb mezőgazdasági tevékenység folytatása feltételeinek megteremtése. Talán ez is lett a veszte a rendszernek. De lássuk az eltelt időszak (kb 100 év) fejleményeit. A hullámtéren, nagy mértékű műtrágya-felhasználással intenzív mezőgazdasági tevékenység indult meg, mely egyik oka annak, hogy a hullámtéren olyan intenzív vegetációs fejlődés indult be, hogy az elburjánzott, a korábbitól eltérő összetételű aljnövényzet és az erdők komoly lefolyási akadályokat képeznek. A hullámterek intenzív feltöltődése oda vezethet, hogy mára az övzátonyok feliszapolódása helyenként már akár többméteres nagyságot is elér. Nem a teljes hullámtér szintje emelkedett ilyen mértékben, csak a folyó főmedrét kísérő övzátonyok, de ez azokon a helyeken fordulnak elő, ahol a Tisza éles kanyarokat vesz és a kisvízi és nagyvízi sodorvonal nem esik egybe, hanem mint egy nyárigát, lefolyási akadályokat képez. Az idők folyamán a hullámtér használata megváltozott, és az ott dolgozó emberek újabb területeket próbáltak -ha nem is állandó jelleggel-, elvenni a folyótól. Nyárigátakat emeltek, melyek bizonyos vízállásoknál összeszűkítették a hullámteret, ill. lefolyási akadályokat képeztek. A hullámtéren építmények jelentek meg, tovább szűkítve az árvizek számára rendelkezésre álló átfolyási szelvényt. Az utóbbi időben megváltozott a hullámtér használatának
3
A Tisza folyó vízállásának alakulása 1879-2001 közötti árvízes években mért értékek alapján 1200 1000 884 894 880
853
909 897
974
1041
jellege. A legeltetés gyakorlatilag megszűnt, az elhanyagolt legelőkön, az erdőkben átjárhatatlan aljnövényzet jelent meg, tovább csökkentve a hullámtér vízszállítását.
836
A Tisza vízgyűjtő területén az utóbbi két évszázadban változó, 633 600 de igen intenzív erdőkitermelés folyt, melynek „haszonélvezői” 400 többek között a Tisza-menti 200 települések voltak, a leúsztatott fa feldolgozása, értékesítése 0 1879 1881 1888 1895 1912 1919 1932 1940 1947 1948 1964 1970 1998 1999 2000 2001 során. Különösen igaz ez Szolnok és Szeged esetében, max Polinom. (max) ahol a fa feldolgozására egész iparág fejlődött ki. Ennek a negatívuma a vízgyűjtő vízvisszatartó képességének jelentős csökkenése, ugyanis köztudott, hogy a felső szakaszok csapadékosabb területek és az egyes időszakok vízfeleslege az erdők talajában, az avarban, magában a növényzetben, és a növényzettel borított légrétegekben esik csapdába. A víztározás tulajdonképpen az erdők, ill. a nagyrészt erdővel borított kis tájak vízkörforgásában marad fogva. A fenti változások együttes negatív hatásai hatványozottan jelentkeznek a vízgyűjtő vízháztartása vonatkozásában, nevezetesen az árhullámok kialakulásában és mindez egyre magasabb árvízszinteket eredményezett. Az utóbbi 130 év jelentősebb árhullámainak szolnoki szelvényében mért értékének grafikus ábrázolásából mindez nyomon követhető. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy töltéseink egy része nem felel meg a mai biztonsági előírásoknak, nem képesek a 100 évente egyszer előforduló árvizek biztonságos kivédésére. 800
745 746
818 827
713
784
A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) (Összeállítva Hajós Béla: A 21. SZÁZAD ÁRVÍZVÉDELME MAGYARORSZÁGON - A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének koncepciója előadás szerkesztett változatából illetve az ÖKO Rt. tervei alapján)
A fentiekben ismertetett változások, az egyre növekvő árvízszintek és a vele járó igen költséges és kiterjedt védekezési feladatok hatására a vízügyi szakmai műhelyekben beindult egy közös munka, együttgondolkodás, melynek során kikristályosodott a gondolat: vissza kell nyúlnunk a Tisza szabályozásának kezdetéig, végig kell gondolni az azóta bekövetkezett változásokat mind a természeti környezetben, mind a társadalom elvárásai terén, és erre építve kell meghatározni teendőinket. Ez a gondolatsor vezetett el a „Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztéséhez” (VTT), melynek alapkocepcióját az alábbi öt pontban foglalták össze: A jelenlegi töltéseket nem akarjuk elbontani. A szűkületeket viszont meg kívánjuk szüntetni. A vonal menti védekezésről át kívánunk térni a területi védekezésre. Ezt a célt szolgálják a tervezett árvízcsúcs-csökkentő tározók. A fejlesztéseket differenciáltan kívánjuk megvalósítani. Csak azt és csak ott fejlesztünk, ahol érdemes. Máshol hagyjuk, hogy a víz legyen az úr, úgy, hogy közben segítsen minket az árvizek elleni védekezésben. Nemcsak a vizek többlete, hanem a hiánya ellen is védekezünk. Az árvízvédelmi fejlesztéseknek meg kell férniük más érdekekkel is. A természetvédelem, a környezetvédelem, a turizmus, a mezőgazdaság stb. elvárásait messzemenően figyelembe kell venni.
A VTT vízgyűjtő szemléletű megközelítése A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése az árvízi probléma komplex megközelítését jelenti, ezért elsősorban a vízgyűjtő határainkon kívül történő lefolyás-szabályozás kérdésével is kell foglalkozni. Nem lehet elvárni, hogy Kárpátok területére lehulló csapadékot, az onnan lezúduló árhullámot azon a néhány vékony, sérülékeny folyón vezessük le, amelyek a Nagy-Alföldet átszelik. Az időelőny csak néhány óra. Ennyi marad a felkészülésre. Ugyanakkor egyre növekvő árhullámokkal kell szembenéznünk. Ez a probléma csak nemzetközi összefogással
4
oldható meg. A Kárpát-medence legmélyebb pontján fekvő országunk nem tud mindent felvállalni, az árvizek elhárításában, a felvízi országoknak is szerepet kell vállalniuk. Azt kellene elérni, hogy a felvízi országok a határszelvényekben vállaljanak és garantáljanak egy mértékadó árvízszintet és megtegyenek a területükön mindent azért, hogy ezt a szintet ne lépjék túl az árvizek. A koncepció
A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztésének (VTT) koncepcióját a Kormány 2003-ban fogadta el, de a tervezési munkálatok már két évvel azelőtt elkezdődtek. A Kormányhatározat megteremtette az anyagi feltételeit a VTT I. ütemének megvalósításához a 2004-2007. közötti periódusban, és így elkezdődhetett a konkrét kivitelezési munkák tervezése. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének koncepciójáról szóló kormányhatározat, a Tisza völgy árvízi biztonságának növelésére vonatkozó koncepcióterv három legfontosabb alapelvét a következőképpen fogalmazza meg: 2. a) a Tisza folyó árvizeit elsősorban a mértékadó védképességűre kiépülő árvízvédelmi töltések közötti nagyvízi mederben kell levezetni, és ezért – az ökológiai szempontokra figyelemmel is – javítani kell az áramlási, vízszállítási feltételeket; b) a védképességet meghaladó, gátszakadással és kiöntéssel veszélyeztető, statisztikailag igen ritkán előforduló árhullámokat a meder vízszállításának mértékéig hazai területen árapasztással csökkenteni kell; c) az árvíz szabályozott kivezetését és a folyóba történő szükség szerinti visszavezetését (vagy vízhiányos területre történő átvezetését) szolgáló, műtárgyakból és tározókból álló árapasztó-rendszert úgy kell kialakítani és működtetni, hogy – az árvízvédelmi funkció teljesítésének megtartása mellett – az hasznosítható legyen a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi és a Tisza-völgy fejlesztésével kapcsolatos programokban előirányzott célok megvalósításában, valamint a természetes élőhelyek gyarapításában” 1. Az elfogadott koncepcióterv az árvízi kockázatok csökkentését a cselekvési irányokat a nagyvízi meder rendezésében és az árapasztó tározók kialakításában határozta meg. Az eredeti koncepcióban vizsgált 31 tározóból a tervek szerint az I. ütemben nyolc lehetséges tározó megvalósításának vizsgálatát irányozták elő, amely időközben újabb három tározóval (Tiszakarádi, Dél-Borsodi, Nagykörűi) bővült, az érintett területeken élők társadalmi és gazdasági motivációja miatt. A döntéshozók úgy döntöttek, hogy amennyiben műszakilag a tározók megfelelnek az eredeti célkitűzések elérésének, ott érdemes megkezdeni a beruházásokat, ahol a társadalmi elfogadottság kedvező. Ennek megfelelően a kiindulás az volt, hogy az első ütem keretében 2004. és 2007. között 5-6 tározó megvalósítására nyílik lehetőség, és e mellett 3 folyószakasz hullámtéri rendezése történik meg. Az árvízi tározás alapvető céljai, hogy a tározók elegendő térfogattal rendelkezzenek, hogy akár a mértékadó árvízszint 1,0 m-es meghaladását is kompenzálni tudják; a vízfolyás mentén az árapasztandó víztömeggel lehetőleg arányosan, közel egyenletesen álljanak rendelkezésre; a síkvidéki árvíztározók lehatárolásához szükséges töltésekkel védjék a lakott területeket és település vízzel körbezártan ne maradjon; a vízbeeresztést és leeresztést szabályozni képes műtárgyakkal rendelkezzenek; vizet vonjanak el, azaz ürítésük csak az árhullám levonulását követően történjen meg. A koncepció kidolgozása során meghatározásra került, hogy a Tisza teljes hossza mentén mintegy 1,5 milliárd m3 víztömeg rendelkezik mintegy 1 m-es vízszintcsökkentési hatással. A tervező munka során vizsgált 31 tározási helyet közül kiválasztott 10-14 tározó, teljesítheti ezt a vízvisszatartási igényt. 1
1022/2003. (III.27.) Korm. határozat a Duna és a Tisza árvízvédelmi műveinek felülvizsgált fejlesztési feladatairól, valamint a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelésére vonatkozó koncepcióról (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése), 2. pont, c) bek.
5
Az újabb tervezések eredményeként alapvető cél, hogy az árapasztó rendszert úgy kell kialakítani, hogy az lehetőség szerint már a kezdetektől javítson a környezeti, természeti állapoton, mind a tározótéren belül, mind azon kívül. Ugyanakkor illeszkedjen a területfejlesztési elképzelésekhez, az EU irányelvekhez és a későbbiekben tegye lehetővé a hullámtéren a fenntartható földhasználat, művelési ág váltást, a tározókban az ártéri gazdálkodás fokozatos kialakulását, kialakítását, a tiszamenti sajátos tájfejlesztést. A becslések szerint a tározók árvízi elárasztásának valószínűsége csak 30-40 évenkénti egyszeri elárasztás 2, ennek ellenére a tározó terület helyének megválasztása társadalmi, gazdasági és környezeti érdekből is átgondolandó feladat. A nagyvízi meder vízszállító-képessége és az árvízszint összefüggése – főképpen a tetőzés – igen bonyolult a Tisza esetében. Ezért a tervezett beavatkozásokat alapos hidraulikai, áramlástechnikai vizsgálatok előzik meg, amelyek egyben alapját képezik az I. ütemben megvalósítandó, legsürgősebb és leghatékonyabb beavatkozások kiválasztásának. A beavatkozásokat a vízszállítás szempontjából nyilvánvaló akadályt képező tényezők kiiktatásával kell kezdeni; így a Tivadari híd környezetében, valamint a Kisköre - Déli országhatár közötti szakaszon. A további beavatkozások, valamint a Tokaj feletti helyi anomáliák (a Tivadari híd környezetének a kivételével, mely sürgős beavatkozást igényel) megszüntetése a II. ütemben történhet meg. Az első ütemben tehát azokat a beavatkozások kerülnek kiválasztásra, melyek a vízszintsüllyesztés szempontjából a leghatékonyabbak. A vizsgálatokra alapozottan megjelent a 2004. évi LXVII. törvény, mely pontosítja az I. ütemben megvalósítandó feladatokat: A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyiterv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény 2.§ (2) szerint 2007. december hó 31éig, a VTT I. ütemében a következő fejlesztéseket (beavatkozásokat és vízi létesítményeket) kell megvalósítani: a) a Tisza Tivadar környéki, valamint a Szolnok-déli országhatár közötti szakaszán a nagyvízi meder vízszállító képességének növelését és a folyó hullámterének táj- és földhasználat váltását, valamint a lefolyás elősegítését szolgáló beavatkozásokat; b) a Tisza mentén az ártér reaktiválását szabályozott vízkivezetéssel biztosító Cigánd-Tiszakarádi, SzamosKraszna közi, Nagykunsági, Hanyi-Tiszasülyi, Tiszaroffi árvízi tározókat, valamint a Nagykörűi tározó I. ütemét, a rendszeres tarozást lehetővé tévő feltételek kialakításával, a belső vízkormányzást és a víz továbbvezetését szolgáló létesítményekkel, beleértve a Jászsági főcsatornához és az előkészítés alatt lévő Jászsági többcélú vízgazdálkodási rendszerhez, valamint a holtágakhoz való kapcsolódásokat; c) az árvízi tározók vízi létesítményeinek megvalósításával összehangolt ütemezésben a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseket, az integrált terület- és vidékfejlesztési program szerint. (3) Az EU következő tervezési időszakához (2007-2013) igazodva - a VTT I. ütem utolsó évére, valamint a II. ütemére - integrált vízgazdálkodást, terület- és vidékfejlesztést szolgáló egyedi programot kell kidolgozni a célra orientált EU-támogatások és nemzeti források bevonása, valamint hatékony felhasználása érdekében. A jogszabály III. Fejezet 11.§ (1) értelmében „a VTT létesítményeinek építése során a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény szerinti környezetvédelmi engedélyezési eljárásokban (előzetes vizsgálati szakasz, részletes vizsgálati szakasz), valamint a vízjogi engedélyezési eljárásokban első fokon a) a környezetvédelmi engedélyezési eljárásokban (előzetes vizsgálati szakasz, részletes vizsgálati szakasz) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által kijelölt egy, a Tisza-völgyben működő Környezetvédelmi Felügyelőség (a továbbiakban: környezetvédelmi hatóság) rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel, az azonos illetékességű vízügyi felügyelettel együttműködve. Erre a megtisztelő feladatra a Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség került kijelölésre.
A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség belső információs kiadványa Szerkesztőség: Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (56) 423-422 7363 mell. Felelős szerkesztő: Petráss András Felelős kiadó: Dr. Háfra István 2 Ez a szakemberek által vitatott, felmerült a Közép-Tisza vidékén lévő tározók esetében a gyakoribb 2004. július 29.elöntés kényszere.
6
