Vitaanyag a hazai kis- és közepes vállalkozások konszolidálásának szükségességéről Bevezetés A magyar kis- és közepes vállalkozások - még a jelenlegi katasztrofális munkanélküliségi helyzetben is – a hazai munkahelyek 72%-át tartják fent. Mindezt teszik úgy, hogy elszenvedték az elmúlt nyolc év gazdasági ámokfutását, a lánctartozás következményeképpen felélték vagyonukat, sokan már a magánvagyonuk terhére is súlyosan eladósodtak. A legnagyobb veszteséget azok a mikró- és kisvállalkozások szenvedték el, amelyek az alvállalkozói lánc alján helyezkednek el, az értékteremtő, kétkezi munkát elvégzik, bejelentett dolgozókat foglalkoztatnak és igyekeznek becsületesen vállalkozni. Ezek mára oda jutottak, hogy minden napjuk a túlélésről szól, és már a legelemibb működési feltételek biztosítása is nehézséget jelent számukra. Ezek azok a vállalkozások, amelyekről a politikai elit, de egyes „érdekképviseletek” vezetői is úgy nyilatkoznak, hogy létük nem kívánatos, életképtelenek, és a vállalkozói társadalom tisztulását jelentené, ha gyorsan és problémamentesen felszámolnák őket. „Érdekképviseleti” vezetők osztrák példákra hivatkozva vágnának rendet a hazai mikró- és kisvállalkozások között, felszámolásba küldve válogatás nélkül azokat, amelyek valóban éretlenek, felkészületlenek egy vállalkozás működtetésére, de azokat is, akik mögött évtizedes múlt, komoly referenciák, korrekt foglalkoztatás és adófizetés áll, csak szerencsétlenségükre egy, vagy több megrendelőjük elfelejtette kifizetni a járandóságukat. Közben óvatos becslések szerint is közel másfél millió álláshely hiányzik hazánkban, ezért kérdés, hogy milyen perspektívát nyújthatnának a gyorsított felszámolások után utcára kerülő iparosoknak, akik, - ha önfoglalkoztatóként is, de eddig fizették maguk után az adót és járulékokat. Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetében téves vizekre visz, ha az osztrák vállalkozói helyzettel példálózunk, hiszen az ottani vállalkozói környezet, bérviszonyok egészen más gazdasági struktúrákat alakítottak ki. Volt idejük és lehetőségük kialakulni a tradicionális vállalkozásoknak, a vállalkozói vagyont és tapasztalatokat generációkon keresztül örökíthették. Ezzel szemben nálunk a rendszerváltáskor tömegével álltak a startvonalon azok a kényszervállalkozók, aki tőke nélkül, a munkanélküliség elől menekülve választották a vállalkozói létet. Ellentmondásos és méltánytalan most felróni nekik, hogy nem tudtak versenyképessé lenni, hiszen az elmúlt években szinte minden rendelkezés, jogszabály azt szolgálta, hogy gúzsba kössék azokat is, akik egyébként fejlődésnek indultak és bennük volt a lehetőség arra, hogy stabil piaci szereplővé váljanak. Tragédiának tartjuk, hogy tömegesen szűnnek meg olyan kis cégek, ahol már a gyerekek is belenőttek a feladatokba és néhány éven belül a második generáció vehetné át a stafétabotot. Ha kizárólag a pénzügyi szemlélet alapján vizsgáljuk a hazai vállalkozásokat, 1
tiszta lapja lehet azoknak, amelyek ügyeskednek, a munkát mással végeztetik el, majd nem fizetik ki, megfelelő kapcsolati tőkével rendelkeznek, míg az a vállalkozó, aki áldozatául esett a regnáló hatalom által a gazdaságban gerjesztett züllésnek, a más munkáján való szemérmetlen, erkölcstelen gazdagodásnak, az lelkiismeret furdalás nélkül az útszélre dobható. A választások közeledtével a magyar kis- és közepes vállalkozások ügyét ismét zászlójukra tűzik a pártok. Társadalmi egyetértés kezd körvonalazódni arról, hogy a magyar gazdaságot csak a magyar vállalkozások állíthatják növekvő pályára, tőlük várható a foglalkoztatottság gyors növelése. Közeledve az igazság pillanatához, az ellehetetlenített hazai kisvállalkozók szorongva teszik fel maguknak a kérdést, - vajon az ő áldozatuk ér-e annyit, hogy esélyt kapjanak a talpra állásra, hiszen az elszenvedett veszteségek miatt sokan a teljes egzisztenciájukat, családjukat, egészségüket is elvesztették már? Lehet, hogy megint hiába várják a gyökeres fordulatot, hiszen gazdasági erejüknél fogva újból azok kerülhetnek helyzetbe, akik a Meggyesi - Gyurcsány - Bajnai éra alatt is jól helyezkedtek, így nem volt nehéz túlélniük a válságos hét plusz egy szűk esztendőt, vagy kellőképpen „ügyesek” voltak ahhoz, hogy mások munkáján gazdagodva, stabil lábakon álló vállalkozást építsenek fel. A Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért azoknak az önhibájukon kívül ellehetetlenült, becsületes, érdemi munkát végző és foglalkoztató magyar mikró- és kisvállalkozásoknak az érdekében emeli fel a szavát, amelyek a konszolidáltabb évek alatt bebizonyították, hogy van helyük a gazdaságban, komoly referenciákat hoztak létre, és munkahelyteremtéssel sok családnak nyújtottak biztos megélhetést. Erkölcsi és anyagi elégtételt! A Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért alapító tagjai több mint két éve kísérik figyelemmel a velük kapcsolatba került hazai vállalkozások sorsát. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy ezek a kis cégek ugyanannak az útnak a stációit járják végig, és sok esetben csak a vak szerencse dönti el, hogy mikor kerülnek olyan helyzetbe, ahonnan segítség nélkül már nincs kiút. Kivétel nélkül elmondható, hogy olyan magyar vállalkozásokról van szó, amelyek kézzelfogható értékeket állítottak elő, beruházások építőipari, vagy szakipari munkáit végezték el, vagy mezőgazdasági vállalkozóként beszállítói voltak egy multi cégnek, amelyik aztán elfelejtette kifizetni az elvégzett munka, a beépített anyagok, illetve a leadott termékek árát. Az MMV munkáját segítő gazdasági tanácsadó csoport az elmúlt hónapokban közel nyolcvan cég gazdasági állapotát térképezte fel. A végeredmény megdöbbentő; a teljes ellehetetlenülés szélén egyensúlyozó vállalkozások kintlévősége meghaladja a két milliárd forintot. Az értékteremtő, becsületes magyar mikró-, kis- és közepes vállalkozások erkölcsi és anyagi rehabilitációja alapvetően szükséges ahhoz, hogy az új kormány – ígéretéhez híven – vállalkozóbarát környezetet tudjon kialakítani. Ez a legelső lépés, hiszen egzisztenciálisan, lelkileg padlóra került, de eddigi teljesítményük alapján többre képes vállalkozók nem tudnak csodát tenni. Akik a konszolidáltabb évek alatt bizonyítani tudták teljesítményükkel a rátermettségüket – folyamatosan fejlődtek, növelték a foglalkoztatott létszámot és komoly referenciákat gyűjtöttek össze - értékei és egyben lehetőségei a magyar nemzetnek. Ha eddigi munkájuk semmivé lesz, ha elvész az a tudás, vállalkozói vagyon, ami biztosítéka lehet a magyar gazdaság újraindulásának, az nemcsak az ő veszteségük lesz, hanem az egész nemzeté. 2
Hazai mikró-, kis-, és közepes vállalkozások konszolidálása – de milyen eszközökkel? Egy közismert érdekképviseleti vezető, amikor felmerült a kkv szektor konszolidálásának a kérdése, emelt hangon jelentette ki; vissza nem térítendő támogatásról szó sem lehet, mert azt a kisvállalkozó „elherdálja”. Ő kizárólag a hitelt tartja alkalmas eszköznek. Egy másik érdekképviselet elnöke szerint, a lánctartozás miatt tönkrement vállalkozók nyugodjanak bele, hogy kintlévőségeik behajtására nincs mód, a füstté vált milliók másokat gazdagítottak. Nyilvánvaló, hogy ők a gazdasági életnek nem azon a fertályán forgolódnak, ahol az ellehetetlenített, többszörösen kifosztott vállalkozók, így valószínűleg nem értik, hogy elszenvedett veszteségeik miatt ezek a vállalkozók nem alamizsnára várnak, hanem jogos követeléseiket fogalmazzák meg a mindenkori hatalom felé. Ezt a jogot az állami szervezetek évek, évtizedek óta folytatott kritikán aluli, vállalkozóellenes, bűnözői köröket bátorító gyakorlata alapozta meg, mellyel súlyos károkat okoztak nemcsak a kiszolgáltatott hazai vállalkozásoknak, de az egész magyar gazdaságnak és társadalomnak is. A normális jogérzékkel, a morállal, de az európai uniós gyakorlattal is teljesen szembemegy az a magyar adóhatósági eljárás, hogy a kiállított számlabizonylat képezi az adóztatás alapját, függetlenül attól, hogy a számlát kiállító hozzájutott-e a pénzéhez, míg költség oldalon csak a kiegyenlített számlák vehetők figyelembe adócsökkentő tényezőként. (Ami viszont teljesen természetes és normális) Egy olyan vállalkozói klímában, ahol nem kérdéses az, hogy az elvégzett munkáért fizetni kell, a deviáns megrendelőkkel szemben, pedig a törvényhozói és végrehajtói hatalom teljes szigorral fellép, soha nem alakulhat ki ilyen nagyságrendű lánctartozás. A kint ragadt járandóság ráadásul nem a munka haszna, jelentős része tartozás a gazdasági partnerek, munkavállalók és az állam felé. Az MMV álláspontja szerint az adóztatás alapja csak a pénzügyi teljesítés lehet. Mivel az igazságtalan adóhatósági gyakorlat jelentős károkat okozott a vállalkozásoknak, így a konszolidáció egyik elemeként javasoljuk, hogy a behajthatatlan követelések után megfizettetett adókat kamattal együtt visszaigényelhessék a cégek. Az adóhatóságtól a lánctartozás miatt ellehetetlenült vállalkozások toleranciát várnak, hiszen sok esetben olyan tisztességes, normális viszonyok között határidőre fizető cégeket hoznak fizetésképtelen helyzetbe az azonnali inkasszókkal, amelyek éppen egy állami beruházáson dolgozva várják, hogy az állam kifizesse végre az elvégzett munkájukat. (A panel-hőszigetelési programoknál, de más állami beruházásoknál is országszerte jellemző, hogy a kivitelező cégek hónapokon keresztül várnak az államtól a járandóságukra, azonban számlájukat csak akkor egyenlítik ki, ha 0-s APEH igazolást tudnak produkálni. Bevétel nélkül elég nehéz megfelelni az adóhatósági elvárásoknak! Szeretnénk leszögezni, hogy a likviditási gondokkal küzdő vállalkozások megsegítésére a hitelt semmiképpen nem tartjuk alkalmas eszköznek, de sok esetben már nincsenek is olyan helyzetben, hogy adósságaikat még egy hitelfelvétellel toldják meg. Mivel ezeket a cégeket különböző súlyosságú állapotban éri a kormányváltás, így nem is lehet azonos a segítségnyújtás módja. Véleményünk szerint nagyon sok olyan azonnali intézkedést lehet a hatalom átvételt követő első napokban bevezetni, melyek nem igényelnek pénzügyi ráfordítást, de azonnal érezhetően könnyítik a vállalkozások munkáját. Például jelentősen lehetne csökkenteni az adminisztratív terheket, és utasítani lehetne a különböző hatóságokat arra, hogy ellenőrzéseik során különösen ügyeljenek a vállalkozóbarát magatartásra, felejtsék el, hogy az előző kormány kizárólag pénzbehajtásra használta fel őket. Legyenek együttműködők, hogy az ellenőrzés alá vont vállalkozások ne vegzálásként 3
éljék meg a procedúrát. Ellenőrzéseik során vizsgálják meg azt is, hogy a megrendelő biztosítja-e a munkavégzés körülményeit, a vállalkozói szerződésben rögzített vállalási ár nem irreálisan alacsony-e, a fővállalkozó kifizette-e az elvégzett munkát a számlán rögzített határidőig? Ha úgy tapasztalják, hogy a megrendelő visszaél erőfölényével, akkor adjanak segítséget a teljesíthetetlen szerződéses feltételekbe szorított alvállalkozónak, illetve járjanak el a fővállalkozóval szemben. Konkrét javaslataink: Az MMV alapító tagjai közül többen az építőiparban tevékenykednek. Tapasztalataik alapján, a következő legfontosabb teendők segíthetnék az ágazatban dolgozó mikró-, kis- és közepes cégek talpra állását. Meggyőződésünk, hogy a többi ágazat – mezőgazdaság, kereskedelem, vendéglátás – területén dolgozókat is hasonló gondok gyötrik, így az általunk javasolt megoldások az számukra is kiutat jelenthetnek: 1. Egyeztetés: A vállalkozások sorsát érintő politikai, gazdasági döntéseket a legalsóbb szinten is egyeztetni kell, azaz, a döntési folyamatokba be kell vonni azokat az érdekképviseleteket is, amelyek az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került vállalkozások sorsát kívánják pozitív irányba terelni. Tapasztalataink szerint a politikai döntéseket megalapozó tárgyalásokon a lobbi erővel kevésbé rendelkező, az elmúlt évek gazdasági ámokfutását leginkább megszenvedő vállalkozói rétegek nem tudták képviseltetni magukat, így születhetett meg például az építőipar válságát kezelni hivatott építőipari gazdasági csúcson több olyan intézkedés, amely nemhogy javítaná, de még tovább nehezíti a vállalkozások helyzetét. Az eddigi egyeztetéseink alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a bármely oldali politikai elit képviselői, illetve a közepes és nagyobb cégek érdekképviseleti szervezetei nincsenek teljesen tisztában a mikró-, és kisvállalkozásokat sújtó körülményekkel
2. El kell választani az ocsút a búzától! A jelenlegi helyzetben, egyébként többre-jobbra hivatott cégek tömegével kerültek önhibájukon kívül csődhelyzetbe. Ez szinte kivétel nélkül a teljes vállalkozói, sok esetben magánvagyon elvesztését is jelenti. Az a vállalkozó, aki az abnormális körülmények között is lehetőség szerint a legbecsületesebben igyekezett fennmaradni, óriási hátrányban van azokkal szemben, akik újabb és újabb cégeket hozva létre kimentik a vagyont, nem adóznak, de tetemes adósságot, közterheket hagynak maguk után, vagy feketén foglalkoztatnak. Az, hogy a megalakuló új kormánynak fontos lesz-e segítő kezet nyújtani a bajba jutott, értékteremtő cégeknek, egyfajta érték választás is lesz. Hiszen ha száraz pénzügyi szemlélettel nézzük a helyzetet, az életképtelenné tett vállalkozások nem hajtanak már hasznot, jobb minél előbb megszabadulni tőlük. Ha azonban az emberi oldal felől közelítjük meg a kérdést, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy konszolidálni kell azokat a cégeket, amelyek bizonyíthatóan képesek munkahelyeket teremteni és értéket előállítani. Sok esetben a család több tagja is a vállalkozásban dolgozik, így a csőd földönfutóvá teheti 4
azokat, akik egyébként saját magukon kívül 5-10 munkavállalónak nyújthatnának megélhetést. Segítségnyújtás híján, aki eddig adó- és járulékfizető volt, az az egzisztenciális ellehetetlenülés miatt megjelenhet a szociálisan rászorulók között. Az anyagi veszteségen kívül lelkileg is padlóra kerülhet a tönkretett vállalkozó, hiszen érthetően képtelen feldolgozni, hogy önhibáján kívül, egyik napról a másikra, kiszolgáltatott, másoktól függő helyzetbe kerül. Ezért, a Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért indítványozza olyan „konszolidációs hivatal” létrehozását, melynek feladata, hogy a hozzá forduló, krízishelyzetben lévő vállalkozásoknak segítséget nyújtson. Véleményünk szerint bizonyos feltételeknek meg kell felelniük a segítségért folyamodó vállalkozásoknak, hiszen éppen az a cél, hogy azok kapjanak kapaszkodót, amelyeknek a lába alól önhibájukon kívül csúszott ki a talaj és bizonyítani tudják, hogy konszolidált körülmények között képesek becsületesen, tisztességesen vállalkozni és értékes munkahelyeket teremteni. Fontosnak tartjuk, hogy a hivatal jogosult legyen eljárni a hozzá forduló és megsegítésre érdemes cég érdekében a hatóságoknál, illetve a hitelezőknél. Mérlegelni kell majd, hogy az adott vállalkozásnak milyen konkrét segítségre van szüksége, és a szerint kell a ”személyre szabott” megoldást megtalálni. Véleményünk szerint annak a korrekt előéletű vállalkozónak is támogatást kell adni, akinek most menthetetlennek látszik a cége, viszont esélyt szeretne kapni az újra kezdéshez. Az Európai Unió Kisvállalkozási Törvényének egyik pontja kimondja, hogy azokat a vállalkozókat, akiknek tapasztalatlanság, vagy rajtuk kívül álló események miatt került csődbe vállalkozásuk, megilleti a második esély. Kívánatos, hogy a kudarcból tanulva ne fordítsanak hátat az üzleti életnek, hiszen másodszorra biztosan körültekintőbben vezetnék a cégüket. E törvénypont, illetve az Európai Unió kisvállalkozások helyzetbe hozását szorgalmazó irányelvei miatt méltányosnak tartanánk, ha az önhibájukon kívül csődbe jutott cégek vezetői esélyt kapnának arra, hogy újra építsék vállalkozásukat. A konszolidáció nyújtotta esély azokat illetné meg, akik – eltekintve az elmúlt évek vállalkozásokat tönkretevő körülményeitől, - legalább 5-10 éves makulátlan vállalkozói tevékenységet tudnak maguk mögött, komoly referenciákat tudnak felmutatni, a konszolidáltabb évek időszakából rendelkeznek legalább három olyan üzleti évvel, amikor növekvő árbevétel, foglalkoztatás és korrekt adó- és járulékfizetési tevékenység jellemezte a működésüket. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy ezek a „hivatalok” egyfajta civil, és érdekképviseleti kontroll alatt legyenek, hiszen nem az a cél, hogy azok a vállalkozások kapjanak új esélyt, melyek közel vannak bármely párthoz, hanem kizárólag a felmutatott teljesítmény, illetve gazdasági, szociális, társadalmi érdekek dominálhatnak. Mivel nagyon fontos szempont, hogy kormányváltás után azonnal megkezdődjön a kármentés, a „hivatalok” dolgozhatnának a már működő érdekképviseleti irodák, vagy helyi önkormányzatok égisze alatt is, civil kontroll bevonásával. Azért, hogy a konszolidációs programra jelentkező vállalkozások azonos eséllyel pályázhassanak az ország egész területén, egységes elbírálási rendszert kell kialakítani. Emellett jó megoldásnak tartanánk a „kisvállalkozói ombudsman” hivatalának felállítását, amely segítséget nyújthatna a kisvállalkozásokkal szemben elkövetett visszaélések visszaszorításában. 3. Az építőipar talpra állítása. Ahhoz, hogy a vállalkozások ki tudják nőni adósságaikat és növekvő pályára tudjanak állni, szükséges, hogy olyan megrendelésekhez jussanak, melyeket a munka elvégzése után, 5
elviselhető időtartamon belül ki is fizetnek. A vállalkozások konszolidálásához talán ez a legfontosabb feltétel, hiszen a folyamatos megrendelés és biztos árbevétel, - még ha a haszonkulcs egyelőre nem is olyan magas, - biztonságosan tervezhetővé teszi a működést. Tekintettel a gazdasági életet átszövő immorális és erkölcstelen viszonyokra, a helyzet normalizálása nem történhet meg az állam cselekvő részvétele nélkül. Az építőipar különösen nagy veszteségeket könyvelhet el az abnormális vállalkozói környezet miatt. Az építőipar az a speciális iparág, mely nincs egy meghatározott területhez kötve, éppúgy adhat munkát az elmaradottabb régiókban, mint a gazdagabb településeken. Maga a szerkezetépítés is nagyon sok, részben képzetlen munkaerőt szív fel, de húzó hatást gyakorol az építőanyag gyártásra és a szakipari munkák megrendeléseinek mennyiségére is. Az építőipar állapota jelzi a gazdasági folyamatokat; a szektor élénkítésének hatása végiggyűrűzik a teljes gazdaságon. Ha normalizálni szeretnénk az ágazatot, akkor ezt leggyorsabban állami beruházások elindításával tudjuk megtenni. Az állami megrendelések esetén különösen fontos figyelni arra, hogy a vállalási ár reális legyen a munkát ténylegesen elvégző vállalkozás számára is, tehát kitermelhető legyen belőle az alkalmazottak bére és járulékai, fedezze az egyéb költségeket és tisztességes haszon is maradjon a vállalkozónál. Elengedhetetlen, hogy a kifogástalanul elvégzett munka határidőre ki legyen fizetve, így ez a működés a későbbiekben a magánmegrendelések esetében mintául szolgálhat és hozzájárulhat a lánctartozás felszámolásához is. Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy a rezsióradíjak a munkát ténylegesen elvégző vállalkozásoknál legyenek azon a szinten rögzítve, mely a normális működést lehetővé teszi, így az alvállalkozói láncok is csökkenni fognak, hiszen lényegesen kevesebb hasznot tudnak lefölözni azok cégek, amelyek eddig háboríthatatlanul gazdagodhattak az irreálisan alacsonyan tartott alvállalkozói díjakon. Fontos megérteni, hogy nem megalomániás nagyberuházásokra van szükség, hanem olyan megrendelések tömegére, melyek kis volumenük miatt közvetlenül munkát biztosíthatnak a túlélésért küzdő kisvállalkozásoknak és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy megerősödve egyre több munkavállalónak adjanak biztos megélhetést. Programot kell indítani a vidéki településeken, de a nagyvárosokban is az elhanyagolt középületek felújítására. Számba kell venni a funkció nélkül álló ipari épületeket, laktanyákat és alkalmassá kell tenni őket arra, hogy a hitelbedőlések miatt fedél nélkül maradt családoknak, vagy más rászorulóknak átmeneti otthonává válhassanak. Elkerülhetetlennek tartjuk, hogy állami bérlakás építési program induljon az országban, hiszen lakhatáshoz kell juttatni mindazokat, akik nem tudják vállalni a hitelfelvétel terheit, vagy munkájukból, életvitelükből adódóan nem szeretnének véglegesen letelepedni egy helyen. Nálunk a bérlakásépítéssel kapcsolatban gyökeres szemléletváltásra van szükség. Ehhez a programhoz indokolt jelentős állami és uniós forrásokat biztosítani, mert így a lakbér megfizethető lesz a legszerényebb körülmények között élőknek is. A lakáshitelek sok tízezer családot tettek tönkre, akiknek valahol lakniuk kell, hiszen nem lehet perspektíva, hogy a családok szétszakadjanak, a gyerekeket elvegyék a szülőktől, mert nincs, hol neveljék őket. Úgy gondoljuk, hogy elsősorban a kisebb települések éreznék jótékony hatását ennek a programnak, mert a betelepülések hatására újra fenntarthatóvá válna a költségvetésük, a bezárt iskolák, óvodák a gyermekszám növekedésével újra megnyílhatnának. Fontos lenne vidéki letelepüléshez segíteni azokat a családokat, amelyek nem ragaszkodnak a stresszel terhelt nagyvárosi élethez, hiszen itt nyugodt, egészséges körülmények között, kisebb anyagi teherrel tudnák élni az életüket. Nem új gondolat ez, hiszen egy Győr közeli község önkormányzata az iskola megmentése céljából több nagycsaládot telepített le a falu tulajdonába került, a családok fogadása előtt felújított lakásokba. Később, - mivel óriási volt az érdeklődés – bérlakásépítésbe fogtak. Miért ne lehetne ezt megtenni Baranyában, Borsodban, vagy Csongrád megyében is? 6
Fontos, hogy ezeknél a beruházásoknál a helyi vállalkozások előnyt élvezzenek. Ösztönző hatású lenne az elmaradottabb régiókban jelentős járulékfizetési könnyítést adni annak a vállalkozónak, aki helyi munkavállalókat alkalmaz, illetve egészen biztosan élénkítő hatása lenne, ha az építőiparban használatos ÁFÁ-t a legkedvezményesebb 5%-os kulcs alá sorolnák. Lényeges, hogy minden település kialakíthassa saját koncepcióját, olyat, ami a leginkább illeszkedik az ott lakók igényeihez. Mások a lehetőségek és a körülmények egy ormánsági, vagy zalai kisfaluban, mint egy dunántúli, vagy Balaton felvidéki városban. A lényeg, hogy a legkisebb településen is elinduljon a munka. - Navigare necesse est! – mondták a rómaiak, mi pedig azt mondjuk, hogy építkezni kell, hogy a nyolc éves rombolásból végre talpra álljon az ország, és az elhanyagolt, lepusztult települések végre szebbik arcukat mutassák felénk! Magyarországon kívül minden uniós állam komoly forrásokat szabadít fel energiatakarékos épületek építésére. Fel kell ismernünk nekünk is, hogy a legolcsóbb energia, amit fel sem használunk, így a következő kormánynak a prioritások között kell számon tartania az energiatudatos építési módok ösztönzését, illetve a meglévő épületállomány energetikai korszerűsítését. Követendő példa Ausztria, ahol öt év alatt megfelezték ország energia szükségletét. Németországban vannak olyan tartományok, ahol közösségi épületeket már csak passzívház technológiával lehet építeni. Mivel ezekre a programokra a regnáló hatalom egyetlen pályázatot sem írt ki, így a jövő iránt felelősséget vállaló következő kormány hatalmas forrásokat szabadíthat fel az ország jövőjét pozitívan befolyásoló célokra és ezáltal munkát adhat az építőiparban dolgozóknak. Persze, az építőipar önmagában nem lesz képes talpra állítani a letérdeltetett magyar gazdaságot. Ahhoz, hogy jobb napok virradjanak az országra, olyan, a nemzetért tenni akaró kormányra lesz szükség, amelynek határozott elképzelése van a jövőről, összefüggésében látja a magyar gazdaság különböző nagyságú és helyzetű vállalkozásainak feladatát, szerepét, látja, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a fékek végre kiengedjenek, és megtaláljuk az előre vezető utat. Az építőipar sorsa, mint lakmuszpapír jelzi az ország gazdasági folyamatait, így minden energia, ami ennek a sokat szenvedett iparágnak a felemelését szolgálja, sokszorosan megtérül. A túlélésért küzdő, ellehetetlenített kisvállalkozók reménnyel, de egyben félelemmel is várják a közelgő választásokat. Reménnyel, hiszen biztosan vége szakad ennek a nyíltan vállalkozóellenes, szabadrablásra épülő korszaknak, ugyanakkor félelemmel, hiszen nem tudják, hogy túlélik-e az előttük álló hónapokat? Biztosak vagyunk abban, hogy a lefojtott energiákat, tetterőt csak akkor tudja a következő kormány felszabadítani, ha gyökeresen szakít az eddigi gyakorlattal és morális, erkölcsi alapokra helyezi az ország működését. Ha elkötelezett ez iránt, akkor nem léphet át a tönkretett magyar mikró-, kis- és közepes vállalkozások tragédiái fölött, tehát elkerülhetetlen és a magyar gazdaság és társadalom számára is kívánatos a konszolidáció.
Mészárosné Győrvári Bella, MMV
7
