Virágvasárnap. Ma ünnepli Egyházunk Jézus

10. évf. 3. szám. 2013. márc. 24.

Virágvasárnap Ma ünnepli Egyházunk Jézus Krisztus diadalmas bevonulását Jeruzsálembe, és ezzel megkezdõdik a nagyhét, amikor Urunk szenvedésére, halálára és feltámadására emlékezünk. Virágvasárnap a város nagy örömmel fogadja õt. Sokan a ruhájukat terítették eléje az útra, mások pálmaágakkal fogadták a Messiást, aki megszabadítja népét a rabságból. Úgy tûnt, minden rendben van. A tanítványok is együtt örülnek a tömeggel, mi magunk is körmenettel veszünk részt az ünnepen. A mai vasárnapot az Egyház mégis a szenvedés vasárnapjának nevezi. Az ünnepélyes bevonulás után az Evangéliumban már Jézus Krisztus szenvedés- történetét hallhatjuk. A tömeg lelkesedése ugyanis gyorsan elmúlt. Legközelebb már másfajta tömeggel találkozunk. Olyannal, amely Pilátustól a halálát kéri ugyanannak a Jézusnak, akit néhány nappal korábban még messiásként ünnepelt. Bizony, kevesen tartottak ki Jézus mellett. Még a tanítványai közül is sokan elhagyták, elmenekültek. Kevesen álltak ott a keresztje alatt. Mégsem a tömeg hangulatának változása vagy a tanítványok viselkedése a legfontosabb, amire a mai nap tanít minket. Szemünket Jézusra emeljük, aki talán a jelenlévõk közül egyedüliként van

tisztában azzal, hogy mi is van az emberek szívében, hogy mi is következik. Jézus igent mond. Igent arra a küldetésre, amire az Atya küldte, amit Õ önként, szeretetbõl vállalt, ami a mi üdvösségünkre szolgál. Messiásként vezeti, oltalmazza Isten akarata szerint a népet, megvalósítja Isten akaratát ebben a világban. A szabadulás ugyanis, amire a tömeg vágyott, és amit nem volt képes felismerni, elérkezett. Nem úgy, ahogy elképzelték, hanem Isten akarata szerint. Nem evilági értelemben a Római Birodalomból, hanem a bûn és a halál hatalmából. Ebbõl az örömhírbõl pedig senki sincs kizárva. Megtapasztalhatja Jézus Krisztus minden tanítványa. Nem csak azok, akik az Evangélium tanúsága szerint találkoztak a feltámadt Úrral, hanem mindenki, aki Jézussal akarja járni élete útját. Mert mi kitarthatunk mellette az élet minden körülményei között is. Örömben, bánatban, sikerben és kudarcban is. Lélekben odaállhatunk keresztje alá és megvallhatjuk a pogány századossal: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt” (Mk 15,39). Abban biztosak lehetünk, hogy Õ mindvégig kitart mellettünk! Péter atya

1

Nagyböjti lelkigyakorlat Március 11 – 13. között háromnapos lelkigyakorlaton vehettünk részt az etyeki Sarlós Boldogasszony-templomban. Mészáros Péter atya meghívására a három nap esti szentmiséin Gájer László atya, a budapesti Szent István-bazilika káplánja, szentszéki bíró lelkigyakorlatos elmélkedéseit hallgathattuk meg. László atya a napok témájának a hitet, a kinyilatkoztatást és az eredendõ bûnt választotta. Az elsõ nap hitrõl szóló elmélkedésében az aznapi evangélium kapcsán a kafarnaumi százados példáját hozta elénk az atya. A százados már akkor hitt, amikor nem is látta a csodát. A Dei verbum kezdetû enciklikában is ezt a hozzáállást tárják elénk: „Tartozunk Istennek a hit engedelmességével!” A hit tárgya Isten, aki bár az öt érzékszervvel fel nem ismerhetõ, mégis megtapasztalható az érzékszerveinken felül: akkor, amikor beléfektetjük bizalmunkat. A homíliában két szentírási példát állított elénk Gájer atya: Az egyik az ószövetségi Ábrahám, aki Isten hívására (ami nyilvánvalóan nem egy mennydörgõ szózat, hanem a szíve mélyén felismert igazság volt) otthagyta a helyet, ahol lakott, és a több ezer kilométerrel arrébb fekvõ Kánaánban telepedett le. A hite szavára Isten válaszolt, megszületett fia, Izsák, és az Ábrahámban kifejlõdõ hit akkor érte el csúcspontját, amikor Isten parancsának engedelmeskedve kételkedés nélküli hittel feláldozta volna szeretett fiát. Ábrahám a hit példaképe számunkra. Tehát a hit találkozás, amire válaszolnunk kell. A másik példa Szent Péter apostolé, aki Jézus szavára a Genezáreti-tavon kilépett a csónakból, és a vízen járt. A vízen járás a hit képe: a hit lehetõvé teszi számunkra a természetfölötti életet, a hittel Jézushoz leszünk hasonlók. Amikor Péter kilépett a vízre, nem tudta, mi lesz, de hitt Jézus szavának, és meglépte a lehetetlent. A hitünk nem egyfajta filozófiai rend-

2

szer gyûjteménye, hanem elsõsorban találkozás Krisztussal. Mi nem valamiben, hanem valakiben hiszünk. A kedd esti prédikációban a hit tárgyáról, a kinyilatkoztatásról volt szó. A kinyilatkoztatás Isten önfeltárása, amelyben Isten az ember segítségére siet, utánamegy a bûnben elveszett embernek. A kinyilatkoztatás a történelemben zajlik, Isten és az ember közös története, amelyben Isten fokozatosan tárja fel magát az emberek elõtt. Az Ószövetségben is kezdetben hatalmas, harcos, félelmetes Úr, majd az Újszövetségben a közöttünk lévõ Istent megismerhettük Jézus Krisztusban. Ez a kinyilatkoztatás csúcsa. Jézusban Istenrõl minden feltárult. A kinyilatkoztatás megértése, Isten igazsága azonban fokozatosan tárul fel elõttünk az idõ végezetéig. Szent Ágoston írta: „Nem mi vesszük birtokba az igazságot, hanem az igazság keres, és õ vesz birtokába minket”. Amikor tehát felismerünk Istenbõl valamit, akkor valójában nem a mi bölcsességünk nyilvánult meg, hanem Isten önmagát feltáró szeretete. Isten a közösségnek tárja fel magát, tehát a kinyilatkoztatásban megjelenõ Istent az Egyház közvetítésével ismerhetjük fel a lehetõ legteljesebb módon. Az Isten igazságát személyesen is meg kell tapasztalnunk: mindennapi imánkban, gondosan végzett munkánkban, a családunkkal való törõdésben is ezt az igazságot találjuk meg. És ezt az igazságot kell keresnünk. Az esti evangéliummal kapcsolatban a Bethesda partján történt csodáról szólva beszélt az atya az élet felszínes és a teljes dimenziójáról. Jézus az ember teljességét, a testi-lelki mivoltát látja. Mi se legyünk felszínesek, Isten szeretetét igyekezzünk nagylelkûen megélni! Isten igazsága és szeretete nemcsak kiváló, ritka pillanatokban mutatkozik meg, hanem végigkísér bennünket egész életünkben.

A harmadik nap elmélkedésében abból indult ki az atya, hogy: „Istenrõl beszélni mindig könnyebb, mint Istennel beszélni”. Amikor Istennel beszélünk, akkor tulajdonképpen találkozunk vele. Azonban a tér és az idõ kereti között nem adatik meg nekünk a teljes találkozás. Csak foszlányaiban ismerhetjük meg, az igazság egy-egy oldala tárul fel csupán elõttünk. Nem volt ez mindig így: a teremtés pillanatában az Istennel való teljes egységre teremttettünk. A bûnbeeséssel ez az egység megbomlott: mindenki láthatja saját életét szemlélve, hogy valami hiányzik, valami nem teljes. Az emberi életben valami megroppant. Elveszítettük az Istennel való közösséget, valami elszakít tõle. Ez a bûnbeesés, az áteredõ bûn. Tehát az az áteredõ bûn, hogy bár Isten nyitott a találkozásra, mi képtelenek vagyunk a teljességre eljutni. El vagyunk szakítva Istentõl. Ezt mondja Szent Pál is: „a jóra törekszem, de a rosszat csinálom”. Ahogy megjelenik a bûn, az ember összetûzésbe kerül a másik emberrel, Istennel és a természettel is. A keresztség ugyan eltörli az Istentõl való elszakítottságot, de a bûn hatását nem tudjuk lerázni. Ezért mindig úgy érezzük, hogy töredékes az életünk, és ezzel a tudattal együtt kell élnünk. Eszmékhez menekülünk, de ezek az eszmék is csorbát szenvednek, nem juttathatják az embert a teljes boldogságra. Emiatt az ember úgy érzi, hogy talán nincs is értelme ennek a keresésnek, belefáradtunk a teljesség utáni vágyba. Azonban nem szabad csüggednünk. Az igazságot nem lehet elrejteni, feltárul, és ha kitartóan keressük, megmutatkozik nekünk. Pilátus kérdése: „Mi az igazság?” – az ember kérdése. És ott áll Pilátus elõtt az igazság, Jézus Krisztus, de nem ismeri fel. Mi is így vagyunk ezzel: Isten megmutatta magát nekünk, és mi sem ismerjük föl. De amikor fel tudunk emelkedni földi természetünkön, feltárul elõttünk az Isten, és megerõsít minket. Kérjünk Istentõl erõt, hogy bûnünk homályát legyõzve be tudjuk õt fogadni, ki tudjunk lépni a vízre, mint Péter apostol, és tudjunk a hit emberei lenni! G. Á.

Katekézis Február 18-án dr. Kerkovits Gábor bevezetõjével folytatódott a plébániai katekézis. Ezen az estén a betegek kenetérõl és a bûnbánat szentségérõl volt szó. A doktor úr számos példán keresztül szemléltette az orvos és a betegek kapcsolatát. Elõször Iuvenalistól idézett: „Imádkozzatok azért, hogy ép lelketek legyen!” Az orvosnak, akinek a kudarcot is át kell élnie, feladata, hogy reményt adjon a gyógyulásra, ezért a lélekkel is foglalkoznia kell. A gyógyító is akkor lesz igazán empatikus, ha maga is átéli a betegséget, elesettséget. Beszélt az orvos felelõsségérõl, akinek a gyógyítás és a szenvedés enyhítése mellett az is feladata, hogy a félelmet és az egyedüllét fájdalmát elûzze. Elmondta, milyen nehéz szóba hozni, megkérdezni azt, hogy a betegnek szüksége van-e papra, és hallhattunk a szentség-kiszolgáltatás különleges példáiról. Ezt követõen Péter atya arról beszélt, hogy a betegben Jézust láthatjuk, mert a beteg mellett mindig ott van Jézus is. Amikor fájdalom, betegség gyötri az embert, közel van Jézushoz. A betegek kenete a hit szentsége. Gyógyulást hozhat, megerõsíti az embert a hitében, a gonosz ellen, a halálfélelemmel szemben és tökéletessé teszi a bûnbánatot. Ezen az alkalmon a bûnbánat szentségérõl is beszélt Péter atya. Elmondta, hogy ennek a szentségnek az elõzõvel szemben azzal van kapcsolata, amirõl tehet az ember, a bûnnel. Keresztelõ Szent János felhívása a megtérésre eredeti jelentésében egy állandó, élethosszig tartó folyamat: az Istenhez való közeledés az ember állandó feladata. Ebben segít minket a szentgyónás szentsége. -pádi

3

Családjaink – A Koleszár család Felszállt a fehér füst. Errõl útközben, a Koleszár családhoz menet értesültem, így – miközben családjukról beszélgettünk a Bodnár család javaslatára – izgatottan vártuk azt is, vajon ki jelenik meg új pápánkként a Szent Péter-bazilika erkélyén. – Azoktól, akiket nem gyermekkorom óta ismerek, azt szoktam kérdezni bevezetõként, hogy honnan érkeztek, hogyan jutottak Biatorbágyra. – Kázmér: Budaörsön laktunk egy lakótelepi lakásban, amikor megszületett harmadik gyermekünk. A lakás szûk lett, és szerettünk volna kertes házba költözni, különösen azért, mert nagyobbik fiunk, Balázs kis gyermekként is rendkívül természetszeretõ volt. – Edit: Amikor aztán ide költöztünk, Balázs már hajnalban fent volt, és hallgatta a madarakat. – Kázmér: Budapest környékén nézelõdtünk, így jutottunk el Biatorbágyra. – Edit: Én rögtön beleszerettem, a szülõfalumra emlékeztetett. Tetszettek a rendezett házak, az emberek nyílt tekintete. Találkoztunk nagycsaládosokkal, akik nagyon barátságosak voltak, õk is hívtak, költözzünk ide. Elõször telket akartunk venni, de aztán az ingatlanos hölgy mutatott nekünk egy parasztházat, aminek óriási kertje volt, így kerültünk ide, a Munkás utcába. – Kázmér: Egy kicsi ház volt, rossz elrendezéssel, de aztán elkezdtünk építkezni, és ideköltözésünk után öt évvel átköltözhettünk az új házba. – Amit saját magatok építettetek... – Edit: Itt mindent négy kézzel építettünk: amihez segítséget kértünk, csupán a kémény utolsó két métere, az ácsmunka, meg a víz- és fûtésszerelés. Az építkezés hatalmas élmény volt. Amit nem tudtunk, azt Kazi fellapozta egy könyvben, és aztán meg tudtuk csinálni. – Budaörsiek voltatok eredetileg? – Edit: Nem, Kazi zalaegerszegi, én pedig szolnoki vagyok. Félúton találkoztunk.

4

– Kázmér: Budapesten kezdtük közös életünket, de nem tudtuk elviselni, hogy házrengetegben élünk. – Edit: És azt sem, hogy olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akiknek részvéttelen, üres a tekintete. Én nyolcéves koromtól Budapesten éltem, semmiképp sem szerettem volna ott lakni. Amikor azonban megláttam Biatorbágyot, megdobbant a szívem, hiszen gyermekkorom nyarai jutottak eszembe, Tiszabõ, ahol dédszüleim éltek. Ezért költöztünk ide. – Kázmér: Én emeleti gyerek vagyok, engem rá kellett beszélni, hogy idejöjjek. – Városi létedre, mégis fel tudtál építeni egy házat. – Kázmér: Ez nagyrészt Edit érdeme, amiért nagyon hálás vagyok. – Edit: Jól összekovácsolt bennünket ez az építkezés. Sokat megtanultunk a házasságról, hogyan kell elviselni azt, hogy valamit az asszony tud jobban. Nekem olyan apukám volt, akivel együtt dolgoztunk a ház körül, és mivel én voltam a legidõsebb, én segítettem akkor, amikor betonozni kellett, vagy amikor éppen fûrészelni. Kazinak ilyen gyakorlata nem volt, így nekem kellett megmutatni, hogyan kell ezt csinálni. Neki pedig meg kellett tanulni, hogy hogyan viselje el azt, hogy az asszony mondja meg, hogyan fogja a fûrészt. Akkoriban estéket beszélgettünk gyertyafény mellett arról, hogy „egy test, egy lélek...”, és végig kellett gondolnunk, hogyan tegyük ezt rendbe. – Sokszor lehet hallani arról, hogy az építkezésekbe házasságok roppannak meg. – Edit: Minket is óvtak ettõl, de mi inkább megerõsödtünk. – Nyilván nagy bátorság kellett ehhez a nagy munkához, hiszen egyikõtöknek sincs szakmai kapcsolata az építészettel. – Kázmér: Én fizikus vagyok, bár évek óta számítástechnikával foglalkozom. A Tungsramnál dolgoztam, de a nagyhírû vállalat megszûnésével más helyet kellett

találnom. Így kerültem ahhoz a számítástechnikai céghez, ahol most is dolgozom. Itt statisztikai célszoftvereket csinálunk, illetve a MagyarOffice-t készítjük, és próbáljuk népszerûsíteni, bár nem olyan könnyû világcégekkel versenyezni. – Edit, te mivel foglalkozol? – Edit: Kémia szakos tanár vagyok. Az egyetemen azonban sok mindent kipróbáltam: az újságírást, az egyetemek közötti kapcsolatépítésben is munkálkodtam. A romániai forradalom idején egyike voltam azoknak a diákoknak, akik felvették a kapcsolatot a Babes-Bolyai Egyetemmel. Ez a kapcsolat azóta is megvan. Tanárként nem tevékenykedtem, mert az egyetem elvégzése után összeházasodtunk, és egy évre Amerikába mentünk, ahová Kazit kiküldte a Tungsram egy tanulmányútra. Aztán megszületett Balázs, és azóta itthon vagyok a gyerekekkel. – Tervezed, hogy visszatérsz a tanári pályára, hiszen a te szakodra manapság nagy igény van. – Edit: Igen, szeretnék tanítani, de mivel egy szak kémiával nagyon nehezen jön össze a kötelezõ óraszám, szeretném megszerezni a biológia szakos tanári képesítést is. Azért is érdekel ez a szak, mert nagyon sok olyan gyerek van, aki lelki problémákkal küzd. Biológia szakosként egy szakkör keretében egy-egy kirándulás alkalmával a beszélgetések szólhatnak a lélekrõl is: közvetlen helyzetben jobban megnyílnak talán a gyerekek, elmondják problémáikat, és én talán a meghallgatásukkal, tanácsadással tudok segíteni nekik. – Az egyetemen ismerkedtetek meg? – Kázmér: Igen, de egy ungvári kirándulás alkalmával. Közös ismerõsünk szervezett egy kárpátaljai utat, és ott találkoztunk. Edit azt hitte, hogy odavalósi

vagyok. Ez még a Szovjetunió idõszakában volt. Egy hosszú sorban állás alatt kiderült, hogy mindkettõnk kedvence a húsleves. – És aki a húslevest szereti, rossz ember nem lehet! – Edit: Igen, de a legelsõ egy szemösszevillanás volt. A szeme barna színe megmaradt bennem. Aztán kétévi mély barátság következett, amibõl szerelem és házasság lett. – Öt gyermeketek van, beszéljetek róluk is! – Edit: Elsõ gyermekünk Balázs, 1995-ben született. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanul, 11.-es. Írogatja az OKTV-ket, közben szenvedélyesen madarászik, állatorvos szeretne lenni. – Kázmér: Most fogott és gyûrûzött meg egy olyan madarat, amit az országban évente csak egyszer-kétszer sikerül fogni, egy vörös farkú egerészölyvet. Utánaolvasott, hogy milyen eljárással lehet ilyet ejteni, és megcsinálta. – Edit: Csenge tizenöt éves. Õ is szeretett volna bencés diák lenni, mivel Gyõrben már van lehetõség arra, hogy lányok is a bencéseknél tanuljanak. Nagyon jó hatással van rá is a kollégium. Megtanulja az önállóságot, neki kell megszerveznie az életét, a különóráit. Az orsolyiták kollégiumában lakik, hetente jár haza. Nagyon szeret táncolni, jó érzéke van az emberekhez, pillanatok alatt észreveszi, hogyha valami nincs rendben az emberek között.

5

Boróka hetedikes, ide jár a Biatorbágyi Általános Iskolába öccseivel együtt. Az õ nagy talentuma az éneklés. Elõbb énekelt, minthogy megtanult beszélni. Népi hegedûn is játszik, de mindene az éneklés. Magdó Ildikó tanítványa már kicsi korától. Ez is a célja, énekes szeretne lenni. – Kázmér: Csoma negyedikes, õ a mûszaki ember a családban. Meglátszik rajta, hogy építkezésen nõtt gyerek. Pici korában már együtt betonoztunk. Most legutóbb a kerékcserénél ámultam-bámultam, hogy milyen gyorsan, pillanatok alatt átlátja, mi következik, milyen szerszámra van szükség. Mindemellett szépen énekel is. – Edit: Álmos elsõ osztályos, a gyerekek között õ a csibész. Igazán életrevaló kölyök. Volt úgy, hogy a tengerparti nyaralásunkkor elvitte a tenger, és õ visszaúszott. Vele mindig történik valami, de minden csávából kimászik. Az õ õrangyalának rendszeresen van munkája... – Mindig közel voltatok az egyházhoz? – Edit: Én felnõtt megtérõ vagyok, Kazival mentem elõször templomba. – Kázmér: Pannonhalmán érettségiztem, de a gimnáziumi évek alatt nagyon távol kerültem Istentõl. Kamasz koromban történt, hogy meghalt a kishúgom, és ezt nem tudtam feldolgozni, teljesen hitetlen lettem. A templomba el-eljártam, de nem gyóntam, nem áldoztam. Edit volt az, aki érdeklõdött a kereszténység iránt, és az õ érdeklõdése engem is visszavonzott az egyházhoz. A Rózsák terére jártunk hittanra, majd jegyesoktatásra. Spányi Antal atya volt a plébános. Nagy hatása volt mindkettõnkre. Egy nagyszombati szertartáson lettem újra elsõáldozó. Sokat beszélgettünk errõl, hogy milyen érdekes, hogy Edit miattam kezdett templomba járni, és engem pedig az õ következetessége vezetett vissza a hitemhez. – És itt, a biai közösségbe könnyen bekapcsolódtatok? – Edit: Amikor ide költöztünk, akkor már gyakorló keresztények voltunk. Hamar elfogadtak minket, szeretünk ide járni. A legújabb számunkra az, hogy bekapcso-

6

lódtunk a MÉCS családi közösségbe, ami nagyon sokat jelent nekünk. Most voltunk MÉCS-hétvégén, ami óriási élmény volt, igazi lelki megújulás. Emellett apaimára jár Kazi, anyaimára én, és egy felnõtt hittanon is részt veszünk Bohn István atyánál, Torbágyon. – A közéleti szereplésetek is jelentõs... – Kázmér: A legutóbbi választások óta tagja vagyok az önkormányzat képviselõ-testületének. A közéleti szereplésem 2002-ben kezdõdött, amikor úgy éreztem, nem lehet tétlenül nézni, mi történik az országban. Bekapcsolódtam a helyi Fidesz-csoportba, és az érdeklõdésem fokozatosan a helyi közélet felé fordult. Nagyon sok idõt elvesz, kicsit féltem is tõle, de Edit bíztatott, támogatott. – Edit te pedig aktív focista voltál. – Edit: Ez a diákéveimben volt. A szüleim nem örültek neki, de aztán kialkudtam, hogy elmehessek a Fradi edzéseire, ahol aztán beválogattak a felnõtt csapatba is. A nõi válogatott jobb szélsõje voltam. Aztán a diákságommal ez hátra maradt egy sérülés miatt, de itt a Viaduktnál egy ideig a nõi csapat edzõje voltam. – Beszélgetésünk közben sokszor elõjöttek a népi hagyományok, és amerre nézek, sok ilyen jellegû tárgyat is látok. – Edit: Szeretjük a népi hagyományokat, amelyek élhetõk, amelyeket az õseink hagytak ránk. Az étkezéssel, a növénytermesztéssel. Meg lehet nézni, egy-egy viselet mennyit szépít a lányon, mennyire megváltoztatja tartását, amit a farmer, a póló összehúz. Felvesz a lány egy viseletet, és a görnyedt tartása pillanatok alatt szálegyenessé válik. Ami tõlünk idõben csak egy karnyújtásnyira van, amit nagyanyáink hagyományoztak ránk minden sallang nélkül, azok nagyon bölcs dolgok. Kár lenne ezeket elveszíteni. – Közben megtudhattuk, hogy az új pápánk, I. Ferenc. Mi kivel folytassuk a sorozatunkat? – Szebeni Angyalkáékra gondoltunk. – Köszönöm a beszélgetést! Géczy Árpád

Aki szépen énekel... A szent három napra készülvén fontosnak tartottam, hogy közelebbrõl is megismerkedjünk Jeremiás próféta siralmaival, ugyanis az ünnepi elõkészületnek lényeges része annak felidézése. Más néven lamentációnak is szoktuk hívni, mely szó siralmat, jajgatást jelent. Maga a lamentáció a szent zsolozsma vigília-hórájának, éjszakai virrasztásának rövidített formája, melyet ezen ünnepnapok alatt az Egyház különös buzgósággal végzett, s ebbe a hívek is bekapcsolódtak. A zsolozsmát a nap elõéjszakáján vagy hajnalán kell végezni: nagycsütörtök elõtt a szenvedésre való elõkészületként, nagypénteken az Olajfák hegyén imádkozó Krisztus társaként, szombatra virradóan pedig az Úr koporsója melletti halotti virrasztást tartván. Szokás szerint a lamentáció végezhetõ úgy is, hogy egy gyertyatartón 15 gyertya ég, melyekbõl egyet-egyet jobbról és balról folyamatosan oltanak el a ministránsok, s végül csak egy gyertya marad: Krisztust szimbolizálván, akit elhagytak tanítványai. A lamentáció már a nagycsütörtöki szertartásban elkezdõdik, hiszen az oltárfosztás alatt énekeljük az elsõ antifónát: „Elosztották maguk között ruháimat, s köntösömre sorsot vetettek.” Az antifónát többször ismételgetjük a 21. zsoltár szakaszai között, mely a Messiás elhagyatottságáról, a Krisztust gyalázó tömegekrõl, ill. dicsõséget szerzõ haláláról szól. A további szakaszokban megjelenik elõttünk az elpusztult szent város képe (vagyis az eredeti bûnben levõ, megváltásra váró emberiség jelképe), a választott nép bûnei, és a szenvedõ Krisztus szava is. Az eddigi zsoltárszakaszok között többször hallhattuk a felszólítást: „Jeru-

zsálem, Jeruzsálem, térj meg a te Uradhoz, Istenedhez!”, mely minden emberhez szól... A záró könyörgések elõtt pedig elimádkozzuk az 50. zsoltárt: „Könyörülj rajtam, Isten, a te nagy irgalmasságod szerint...”, s ez a bûneit már felismerõ, megbánó és Krisztushoz megtérni vágyó ember imádsága. Krisztus egyedül gyötrõdött az Olajfák hegyén elfogatása elõtti utolsó percekben. „Szomorú az én lelkem mindhalálig... Maradjatok itt együtt, és virrasszatok vélem!” Mi ne hagyjuk õt magára! Szalai Péter

Bibliai rejtvény Passió Az alábbi idézetek a Lukács evangéliumából valók. Milyen sorrendben követik egymást Jézus szenvedéstörténetében? A, „Mi szükségünk van még tanúságtételre?” B, „Mert ha a zöldellõ fával ezt teszitek, mi lesz a termõvel?” C, „Asszony, nem ismerem õt.” D, „Magatokat és gyermekeiteket sirassátok!” E, „Nem félsz Istentõl?” A megfejtést névvel ellátva a sekrestyében adják le április 14-ig! A helyes megfejtõk között értékes könyvet sorsolunk ki a Szent Anna Alapítvány támogatásával. Az elõzõ szám helyes megfejtése: A tékozló fiú, Zákeus, A négy jaj, A tíz leprás, A két testvér

7

Gyûjtés

NAPTÁR

Kedves Testvérek! Az orgonával kapcsolatos munkálatok egy része befejezõdött. Ám azért, hogy a hangszer teljes egészében használható legyen, s ezáltal a templomunkban felcsendülõ szent zene méltó módon szolgálhassa a szent liturgiát, még további feladatokat kell rajta elvégezni. Ezért kérjük továbbra is a jószándékú hívek segítõ adományait!

– A szentmise minden vasárnap 8-kor és fél 10-kor kezdõdik, hétköznap kedden és pénteken este 6-kor.

Köszönettel: a Biai Szent Anna Karitatív Alapítvány

– A gyerekkórus próbái péntekenként 17 órakor kezdõdnek a plébánián

A Római Katolikus Egyház kódszáma: 0011 A Biai Szent Anna Karitatív Alapítvány száma: 18688973-1-13

– Kedden este szentségimádás van a templomban egyházközségünkért és hazánkért. – A templomi énekkar csütörtökönként 18 órakor próbál a plébánián.

– Fogadóórák idõpontjai: hétfõ:15–18.30; kedd: 16–17.30; péntek: 16–17.30 – Április 3. 19.00: Képviselõ-testületi gyûlés – Április 12-én 20.00: Katekézis–elõadássorozat a plébánián Nagyhét és húsvét liturgikus rendje:

Készüljünk a szentmisére! A szentmisék olvasmányai Olvasmány

Szentlecke

Evangélium

Márc. 24.

Iz 50,4-7

Fil 2,6-11

Lk 22,14– 23,56

Márc. 31.

ApCsel 10,34a.37-43

Kol 3,1-4

Jn 20,1-9

Ápr. 7.

ApCsel 5,12-16

Jel 1,9-13.17-19

Jn 20,19-31

Ápr.14.

ApCsel 5,27b-32.40b -41; Zs 29

Jel 5,11-14

Jn 21,1-19

– nagycsütörtök: olajszentelés a székesfehérvári székesegyházban: 10.00 szentmise: 18.00 szentmise után virrasztás – nagypéntek: keresztúti ájtatosság a temetõben 15.00 „csonkamise”: 18.00 – nagyszombat: a szentsír látogatása: 9 órától feltámadási szentmise, körmenet: 19.00 – húsvét vasárnap: ünnepi szentmisék a vasárnapi miserend szerint

Felelõs kiadó: a Biai Egyházközség Képviselõ-testülete Szerkesztõbizottság: Géczy Árpád, dr. Kerkovits Gábor, Nánási Tamás, Szalai Péter www.biaikatolikus.hu • E-mail: [email protected] Tördelés: Horváth Árpád • Sokszorosítás: Krónikás Bt. Következõ lapzárta: április 15.

8