5
VHM Program és az előadások absztraktjai
Az Erasmus Kollégium Vallás – Hagyomány – Modernitás, kutatócsoportjának tanévzáró konferenciája 1088 Budapest, ELTE BTK, Múzeum krt. 6-8., „i” épület, 208. terem 2012. június 23., szombat, 10.00 – 17.00
2012. június 23.
Erasmus Kollégium, 5. VHM-konferencia
Program Az Erasmus Kollégium Vallás – Hagyomány – Modernitás kutatócsoportjának 5. tanévzáró konferenciája 10.00-10.10: Erdélyi Ágnes megnyitója az Erasmus Kollégium képviseletében I. Szekció: Barbárok Elnököl: Geréby György 10:10-10:50: Vér Ádám: Prófétanők és női extatikusok az Újasszír Birodalomban – vitaindító: Esztári Réka 10:50-11:30: Pajor Sándor: A njája iskola érvelési rendszerének fejlődése Gautamától Vátszjájanáig – vitaindító: Máté András 11:30-11:50: Kávészünet II. Szekció: Pogányok Elnököl: Bodnár István 11:50-12:30: Vonnák Diána: Az orvos, a törvényhozó és a zsarnok - variációk egy témára? – vitaindító: Betegh Gábor 12:30-13:10: Benedek Zsolt: "És mindez Zeusz keze műve" avagy isteni jelenlét Szophoklész Trakhiszi nők c. darabjában – vitaindító: Bárány István 13:10-14:40: Ebéd (Kék Rózsa étterem, 1077 Budapest, Wesselényi utca 9.) III. Szekció: Együgyűek Elnököl: Bárány István 14:40-15:20: Kelenhegyi Andor: „És láták az Istennek fiai az emberek leányait” Az angyal és a nő, akinek nem szabadna szülnie. – vitaindító: Koltai Kornélia 15:20-16:00: Ribáry Márton: Identitás- és határváltozások a korai rabbinikus irodalomban – vitaindító: Sturovics Andrea 16:00-16:40: Parlagi Gáspár: - Ember az asszonytalanságban – Vágy, kísértés, elkerülés a korai szerzetesi irodalomban – vitaindító: Geréby György 3
Erasmus Kollégium, 5. VHM-konferencia
2012. június 23.
I. Szekció: Barbárok Pajor Sándor: A nyāya iskola érvelési rendszerének fejlődése Gautamától Vātsyāyanáig A nyāya iskola az ind filozófiatörténet azon iskolája, amely leginkább érveléselmélettel, és tágabb értelemben logikával foglalkozik. Ezen túl tanításának tárgyát képezi az episztemológia és a metafizika is. Az előadás folyamán szeretném bemutatni azt az érvelési rendszert, amelyet a legkorábbi szöveg, Gautama Nyāya-sūtrája ismertet. Az első ismert kommentár Vātsyāyana Nyāyabhāṣyája. A kommentátor nem óhajt messzire rugaszkodni az eredeti tanítástól, inkább magyarázattal és példákkal szolgál az eredeti sūtrához. Az érvelés témakörén belül szeretném bemutatni a klasszikus öttagú érvelést (pañcavayavākya), amely induktív következtetést tesz lehetővé. Vātsyāyana említést tesz további öt tagról, melyeket nem tart szükségesnek az érvényes érveléshez. Mi szükség akkor erre a további öt tagra? Bemutatnám továbbá a következtetést (anumāna), amelynek három fajtáját különbözteti meg a Nyāya-sūtra. Vātsyāyana láthatóan zavarban van a három fajta következtetés kommentálása és magyarázata során, ugyanis a korábban lefektetett terminológiát összekeveri. Lehetséges, hogy szövegromlással állunk szemben? Miért volt szükség következtetésre és érvelésre is? Látni fogjuk, hogy mind az öttagú érvelés, mind a következtetések típusai csak induktív következtetést tesznek lehetővé. John Taber felvetette az ind logika nem monotón voltának kérdését. Miért nevezhető az ind logika ezen szakasza nem monotónikusnak? Egyáltalán mit értünk nem monotón logika alatt?
4
2012. június 23.
Erasmus Kollégium, 5. VHM-konferencia
II. Szekció: Pogányok Vonnák Diána: Az orvos, a törvényhozó és a zsarnok - variációk egy témára? A platóni dialógusokban gyakran találunk orvoslással kapcsolatos hasonlatokat politikai, retorikai kontextusban, a filozófiai tevékenység bemutatásakor, vagy akár kozmológiai leírások során. Közelebbről megvizsgálva az elszórt szöveghelyeket úgy tűnik, hogy a példák alkalmazása mögött az orvostudománynak egy olyan kimunkált és a platóni filozófia központi fogalmaiban megfogalmazott képe rejlik, amelynek rekonstrukciója segíthet megérteni az egészen különböző filozófiai témák közötti szerkezeti azonosság okát és mibenlétét. Az előadás során rekonstruálom Platón egészségről és betegségről, az orvoslásról mint tudományról és az orvosról mint szakértőről alkotott képét, majd arra próbálok választ találni, hogy mi teszi az orvoslást alkalmassá arra, hogy ennyire különböző témákat illetően egyaránt érvényes modellként szolgálhasson. Végül az orvosi modell alkalmazásainak etikai következményeit veszem számba azt vizsgálva, hogy a modell keretein belül hogyan fogalmazható meg az orvosi, a törvényhozói és a zsarnoki szerep különbsége. Benedek Zsolt: „És mindez Zeusz keze műve” avagy isteni jelenlét Szophoklész Trakhiszi nők című darabjában A Trakhiszi nőkkel kapcsolatos filológiai viták jelentős része a darab egységességének problémájával foglalkozik, s ebből fakadóan azzal, hogy ki is a tragédia valódi főszereplője. Azok az értelmezések, amelyek a drámát kizárólag Déianeira vagy Héraklész szempontjai alapján vizsgálják, nem tudnak elszámolni vagy a mű végével vagy pedig az elejével (lévén hogy a két szereplő soha nincs egyszerre a színpadon). Éppen ezért az utóbbi évtizedek értelmezői azt a megoldást választották, hogy itt két szélsőséges pont (hol a gondoskodás és az egoizmus, hol pedig a férfi és nő) ellentétéről van szó. Ezekben az értelmezésekben tehát az egység a különbségből jön létre. Előadásomban az előbbi álláspontokkal részben vitatkozva, részben pedig éppen rájuk támaszkodva, amellett szeretnék érvelni, hogy a darab egységességének forrása nem magától értetődően Déianeira és Héraklész személyében keresendő, hanem két, kevéssé hangsúlyozott, de épp hiányuk által jelenlévő szereplő megnyilvánulásaiban. Zeuszról és Hülloszról van szó. Azt persze mégsem állítanám, hogy a tragédia egységes értelmezésének egyedül Zeusz lenne a kulcsa, sem pedig hogy a főszereplő Hüllosz lenne, hanem sokkal inkább azt szeretném bebizonyítani, hogy a dráma nem kizárólag Déianeira vagy Héraklész sorsának, s még csak nem is a nemek problémájának a tragédiája, hanem egy egész családé, amelyben legalább három generáció képviselteti magát. 5
Erasmus Kollégium, 5. VHM-konferencia
2012. június 23.
III. Szekció: Együgyűek Kelenhegyi Andor: „És láták az Istennek fiai az emberek leányait” Az angyal és a nő, akinek nem szabadna szülnie A Genezis özönvíz előtti történelemről szóló hagyományának egyik töredékes részlete (Gen. 6:1-4) arról számol be, hogy az égi szféra bizonyos lakói a földi nőkkel nászba vegyülve csodálatos erejű és vadságú utódokat nemzettek. A bibliai hagyományban e természetétől fogva botrányos elképzelés nem jelenhetett meg teljes valójában. A Genezisben leírt történet ugyanakkor széles körben ismert és ismételt toposza mind az ókori keleti, mind a görög, de az apokrif zsidó és keresztény irodalomnak is. Népszerűsége, és a koncepció által felvetett kultúrtörténeti és teológiai kérdések olyan jelentősek voltak, hogy a kanonizált bibliai hagyományba, ha töredékes és finomított formában is, de több helyütt utat találtak. Az ószövetségi és újszövetségi irodalom közismert toposza az angyali üdvözlet, amelynek során egy szülni nem tudó asszonyt látogat meg egy mennyei lény, hogy látogatása révén az asszonyt Isten kegyelméről biztosítsa, és a majdan születendő különleges gyermek, a kultúrhérosz eljövetelét beharangozza, véleményem szerint szorosan kötődik a genezisből ismert égi-földi nászhoz. Előadásomban négy ószövetségi és két újszövetségi történetet elemzek filológiailag és motívumait illetően. Érvelésemmel arra kívánok rávilágítani, hogy az angyalok közbenjárása a meddő és szűz nők teherbe ejtésében alkalmasint nem is volt annyira plátói, mint azt az angyali üdvözlet zsidó-keresztény toposza köré kiépített másfélezer éves hagyománya sejtetni engedné. Ribáry Márton: Identitás- és határváltozások a korai rabbinikus Az i.sz. 3-4. századból származó rabbinikus források keveset árulnak el szerzőik önképéről, melyre így csak közvetett módon, a zsidó közösség határain és azon túl található viszonyok leírása alapján lehet következtetni. Jelen előadás alapja a MisnaToszefta traktátusainak záróbekezdéseit feldolgozó doktori dolgozatom egyik fejezete, mely a rabbinikus közösség önképét Izrael Földjének és Izrael Népének határváltozásaival igyekszik rekonstruálni az Oholot traktátus zárópasszusának tematikus rendjét követve. Az előadás amellett érvel, hogy míg “mi” és “ők” között a traktátusok szigorúbban szerkesztett szöveggerince digitálisan, éles határvonallal, a jogrendszer szigorú logikája szerint tesz különbséget elvonatkoztatva a történeti valóságtól és az átmeneti esetektől, addig a szövegváltozásnak és szerkesztői beavatkozásnak jobban kitett záróbekezdések érzékenyebbek a határesetekre, és a “másik” történetileg is hitelesebb képét nyújtják.
6
2012. június 23.
Erasmus Kollégium, 5. VHM-konferencia
A “másik” e két kezelésmódja a Misna-Toszeftában állításom szerint a rabbinikus jogfejlődés két állomásához köthető: az i.sz. 2. század derekán élt generációk tökéletes és végtelenül logikus jogrendszer megalkotásán fáradoztak, melybe a “másik” elméleti konstrukciója tökéletesen illeszkedik - az i.sz. 3. század derekán viszont a Misna-Toszefta szerkesztői, Rabbi Júda ha-Naszi és köre, a halakha jogérvényének kiszélesítését tűzték ki célul, és így az átmeneti esetekre való tekintettel engedményeikkel fellazították a halakha szigorú, kivételeket nem ismerő rendszerét. Parlagi Gáspár: „Ember az asszonytalanságban” – Vágy, kísértés, elkerülés a korai szerzetesi irodalomban A korai szerzetességgel kapcsolatos legfontosabb irodalmi forrásunk, a Vita Antonii szerint a IV. század folyamán „a sivatag szinte városként népesült be szerzetesekkel, akik… életmódjukkal beiratkoztak a mennyei város lakói közé.” Ez volt szerzetesi élet igazán ideális helyszíne, lévén az egyetlen hely, ahol – legalábbis a Sziszoész abbának tulajdonított apophthegma szerint – „nincs asszony.” A valóság azonban némiképp összetettebb volt annál, ahogy az e nagyformátumú abbának a nők elkerülésére tett igyekezetéből elsőre tűnhet. A gyakorlatban lehetetlennek bizonyult figyelmen kívül hagyni őket. Időről időre megjelentek nők is a sivatagban – akár mint látogatók, vagy maguk is az aszketikus élet iránt elkötelezett személyek, – találkoztak velük a városokkal folytatott kereskedelmi kapcsolatok során, és nem utolsó sorban ott voltak a nőkkel kapcsolatos emlékek is, amiket a szerzetesek magukkal vitték a pusztaságba is (s amik azután gyakran szexuális kísértések formájában aktivizálódtak). Szükséges volt tehát e gyakorlati helyzetekkel, s valamiképp a nő általában vett szerepével kapcsolatban is kialakítani egy többé-kevésbé konzekvens álláspontot a maguk számára. Előadásomban a korai szerzetességnek a nőkhöz való viszonyával kapcsolatos legfontosabb forrásait tekintem át, és e szövegek vizsgálatán keresztül megpróbálom bemutatni a szerzetesi élet első képviselőinek hozzáállását a nőkhöz (mint emberi személyekhez), és a női testhez (ami paradox módon leginkább szellemi kísértések eszközeként jelenik meg). Érdekes módon a sivatagi atyák – gyakran prekoncepciózusnak és előítéletekkel telinek tekintett – hozzáállása valójában jóval gyakorlatiasabb, és meglepő módon sokkal toleránsabb volt a hús-vér nőkkel szemben, mint egynémely világban élő teológus valóban elítélő nézőpontja.
7
ERASMUS KOLLÉGIUM http://www.erasmuskollegium.hu
