VASVÁRI EMESE. színes kulturális havilap INGYENFREE KULTÚRGARZON. DAJKA MARGIT éve született HÁZVÁLTOZÁS - bezárják az Almássyt!

EZ INGYEN VAN!

FREE

színes kulturális havilap

KULTÚRGARZON

2007/2. október

VASVÁRI EMESE DAJKA MARGIT - 100 éve született HÁZVÁLTOZÁS - bezárják az Almássyt! ÁGOSTON BÉLA - egy dudás pokoljárása MICHAEL MOORE - beteg biztosítók

TARTALOM

2007/2

NINCS BÉRMUNKA! 6 Interjú Iványi Marcell fimrendezôvel BETEG BIZTOSÍTÓK Michael Moore: Sicko

9

GYÔZTES KERESTETIK Bántó egyszerûség az ARC-on

10

ÉG VELED, ALMÁSSY! Megint a kultúra marad alul

12

KREATÍV KÖZKINCS 14 A „megengedô” jogkezelô rendszer ELMARADT ÖLELÉS 100 éve született Dajka Margit

16

SZOMORÚ BOHÓC 18 Bozsik Yvette új darabja a Katonában POKOLJÁRÁS Ágoston Béla zeneszerzôvel

26

UTÁNPÓTLÁS Könnyû zene Budapestországból

30

KÉNYELMES HAZUGSÁGAINK 40 Michel Houellebecq: Elemi részecskék RETRO SCI-FI Pirx kapitány kalandjai

43

ÉJFÉL KAPITÁNY Szuperhôsök a világhálón

47

Önmagáért Állíthatom, sikert sikerre halmozunk. Mármint ami a Kultusz megjelenését és fogadtatását illeti. Annak ellenére, hogy komolyabb sajtókampányban nem is gondolkodtunk, néhány napig élénk médiaérdeklôdést tapasztaltunk. Mert azon ugye alapban nem lepôdtünk meg, hogy a mûvészeti szféra üdvözli a kezdeményezést. Egy színvonalas kulturális kiadványt melyik színész, színigazgató, zenész, filmes vagy táncmûvész ne ölelne szívesen a keblére, még akkor is, ha közben „two in one” intézmény igazgatói vagy ilyen-olyan vezetôi állást is betölt. Ez esetben még az is mindegy – mármint ha melléáll hasonló kezdeményezéseknek –, hogy érdemes-e a székére, vagy sem. Az ingyenes kiadványok – és kiadóik – gyakorlatától eltérve, egyúttal deklarálva kultúrmissziónkat, a hirdetési felületek arányát 25%-ban maximáltuk. Elsôsorban azért, mert nevezett küldetésünket egy hirdetési újsággal nemigen tudnánk megvalósítani, másrészt mert olyan lapot szerettünk volna csinálni, amit mi is szívesen olvasnánk. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ez a momentum fogja a legnagyobb figyelmet és érdeklôdést kiváltani. Nem kell hozzá Patakynak lenni, hogy bárki rájöjjön, fôleg ha sajtómunkás, hogy ebbôl így nem lesz nagy Merci, de még Audi sem. Az óvatos, puhatolódzó érdeklôdés természetesen azonnal a forrás irányába fordult. Ki a tôkés, a kiadó, ki áll a lap mögött, ki a fôszerkesztô? Hátha végre felbukkan egy ismert név, akibôl hírt lehet gyártani! Majd komolyan alábbhagyott, mikor kiderült, hogy nincs ilyen. Olyan gyorsan zárták rövidre a beszélgetést egyesek, ami már feltûnt. És hogy miért írom mindezt? Hát azért, mert elôször tapasztaltam meg a saját bôrömön, hogy az, ha néhány fiatal újságíró és elkötelezett mûvész – még csak nem is ismeretlenek, de kétségkívül nem celebek – létrehoz valami újat, érdekeset, talán értékeset is, az nem lépi át a magyar média ingerküszöbét. Hogy pusztán azért csinálunk valamit, mert szeretjük. Hogy szépnek, értékesnek gondoljuk, ezért érdek nélkül közelítjük. Önmagáért és nem önmagunkért foglalkozunk vele, és nem akarunk nagyobb autót, mint amilyen van. Lehetne, ha akarnánk, de nem akarjuk. Mi inkább újságot akarunk, és ingyen adni. Na, ezt sokan már nem is értették. Itt tartunk… Lukács Gábor fôszerkesztô

IMPRESSZUM KULTUSZ színes, kulturális havilap

Kiadja a KULTUSZ KIADÓ Kft. Felelôs kiadó: Perjési Péter Fôszerkesztô: Lukács Gábor Munkatársak: Bencze Áron, Beke Dániel, Hományi Péter, Pál Zsombor, Szemán Béla, Toldi Miklós, Udvardi Balázs Fotók: Bátky-Valentin Szilvia Olvasószerkesztô: Kaisinger Gabi Design: KULTUSZ Nyomdai elôkészítés: Tánczos Zsuzsa, Vaska Gergely Nyomdai munkák: AduPrint Kiadó és Nyomda Kft. Ügyvezetô: Tóth Béláné Lapmenedzser: Gáspár Balázs (06-70) 942-72-76, [email protected], Sekoulopoulu Márta (06-70) 9-427-299 [email protected] Szerkesztôség: 1036 Bp., Pacsirtamezô u. 41. Tel.: (06-1) 4-300-200, fax: (06-1) 4-300-199, e-mail: [email protected] Honlap: www.kultuszkiado.hu ISSN 1789-1795

ELÔJEGYZÉS

KULTÚRGARZON 2 Vasvári Emese az önmegvalósításról

KULTMOGUL 2

Lélekjárás

Vasvári Emese színész-rendezôvel

2007/2

KULTÚRGARZON Kultusz: Lapunk egyik célja, hogy szélesebb körben mutassa K: Nyomós indok… be azokat az alkotókat, akikre úgy látjuk, kevesebb figyelem VE: A másik ok, amit az elején is említettem, hogy irányul, mint azt megérdemelnék. már a Pókká vált lány bemutatója után kezdett kikíVasvári Emese: Akkor szerintem rossz helyen csönvánkozni belôlem egy történet. Anyai ági nagyanyámgettél. Amióta a saját elôadásaimat csinálom – most ról és nagyapámról tudtam meg, mi történt velük anvagyok éppen az ötödikben –, figyelnek rám. Életemnak idején. Nem hagyott nyugodni a dolog. Ráadásul ben ennyi visszajelzést nem kaptam. A lakásszínházban, amit megtudtam róluk, az valahogy összerakott benamit létrehoztam, nem egészen két évad alatt készült nem harmincöt évnyi cserepet. Mint mikor összeáll egy négy elôadás. Az ötödiken jelenleg dolgozom, de az vapuzzle. Igazából ez fakasztotta ki a kelést... A dolog lami egészen más. Nem itt lesz bemutatva, a természetébôl adódóan a lakás kizárt mint lakásomban. Részben ez az oka, hogy nem helyszín. Ez is megerôsített abban, hogy itt folytatom. A lakásszínház mint forma kell lépnem. Egyébként is pont A színház arra jó, tovább megszûnik. Összesen kilencvenhat elôazt nem akarom, hogy bármikor az élehogy megmutasson adás volt, és több mint kétezer ember temben olyan helyzetbe kerüljek, hogy járt nálam. Számtalan cikk, kritika és azt lássam, valamibôl „program” lesz. téged magadnak méltatás kísérte. Egyiket felvette a Duna K: Valami hasonló miatt szálltál ki a Televízió, Iványi Marcell filmrendezô irástrukturális színházból is? nyításával, másikból Kamarás Iván készített VE: Nem mondanám, hogy kiszálltam. egy különös filmet a mobiltelefonjával, melyet nemrég Inkább az történt, hogy amit éreztem és kezdett benmutattak be Sóhajok címmel. Úgy érzem, elértem vele nem érlelôdni, és a helyzet, amiben mint színésznô mindent. De az elôbb említett figyelem és elismerés csak akkor éppen voltam, kezdtek egymásra hatni. Nem az egyik ok, amiért a „lakásszínházasdi” lezárul. volt ebben semmi dac vagy hasonló. Egyszerûen ami K: Furcsa. Más talán éppen a sikerek miatt folytatná… történt, kivetett engem valami másba. Egyébként a viVE: Eredetileg nem lakásszínházat mint formációt lágon semmi nem történt, csak ültünk egy haveromakartam, hanem önálló, szabad, független munkát. Csunál, és én csak annyit mondtam, magamban – de ki is pán darabokat akartam létrehozni. A cél egyszerûen enyjött a számon ez a mondat, és nem is illett az asztalnyi volt. Most, hogy ez nimbusszá kezd válni, úgy érzem, beszélgetéshez –, hogy „csinálok egy elôadást a lakátovább kell lépnem, mivel nem akarok „kövesíteni”. Sem somban”. Ebben a mondatban nem volt semmi dafke. színházat, sem semmit, amit éppen teszek. Nem szeretném, ha félreértenéd ezt te vagy bárki más. K: Viszont ez módot adott neked arra, hogy ne kelljen Egyszerûen csak megszületett. Azt, hogy miért történt kompromisszumot kötnöd. velem mindez, ma már pontosan tudom, és ma már VE: Csak itt lehet úgy teremteni, hogy ne kelljen olyan értem is. érdekeket figyelembe venni, amelyek nem feltétlenül a K: A döntéseid általában emocionálisak? mûvet, az elôadást szolgálják. Tudtam, hogy csak akkor VE: Ezek egyáltalán nem emocionális döntések. születhet meg, amit szeretnék, ha ilyen helyzetbe hozom Éppen hogy fordítva történik. Egy adott pillanatban magam. Vállalnom kellett a felelôsséget. Ezért történt kivilágosodik valami. A lelki részed és a tudatod egy minden a lakásomban. Remélem, érthetô, amit ezzel pillanatra találkozik egy pontban. Ekkor világosan mondani akartam. Nem szeretném tovább cizellálni… meglátsz valamit.

KULTMOGUL

Színészete zavarbaejtôen ôszinte. Alakításai nem tûrik a hazugságot, a megalkuvást, a „mintha” érzést. Szétfeszíti a kereteket, megfoghatatlan, izgalmas és kiismerhetetlen. Ha színen van, lehetetlen nem reagálni rá. A hazai színház-berendezkedés viszont nem tudott vele mit kezdeni. Nem volt olyan skatulya, amibe bele tudták volna gyömöszölni. Ô pedig kiszállt, hogy ne sérüljön. Úgy tûnik, végre megtalálta önmagát és azt a néhány embert, akikkel saját lakásában hozta létre megalkuvások nélküli elôadásait. De ismét felfedezésre indul. Többek között errôl is beszélgetünk egy esôre hajló, szürke estén.

3

KULTMOGUL

K: A te színházadba nem fér bele semmiféle hazugság. Iszonyúan nehéz lehet. Olyan színészi vagy inkább emberi létet követel, amellyel pályám során ritkán találkoztam, bár nagyon vágytam rá. Amelybe nem fér bele semmi álság. VE: Értem, hogy mire mondod azt, hogy mit követel, és hogy ez nehéz. Pedig ez is fordítva van. Való igaz, hogy például az Iphigeneia-elôadásban spártai módszereket alkalmaztam. A jelrendszere minden fogódzót kihúz a színész alól, hiszen még csak egymás szemébôl sem merítkezhettünk. Semmiféle segítséget, kelléket, kapaszkodót nem kapunk önmagunkon kívül. Egyedül kell végigjárni a kálváriánkat. De valójában pont ezzel lett helyzetbe hozva a színész. Nem szeretem sem színpadon, sem filmen például az aláfestô zenéket, mert akkor mindig azt érzem, hogy hülyének vagyok nézve. Miért akarnak engem valamire rásegíteni? Értem én, érzem. Miért akarnak egy ilyen olcsó és ócska trükkel

4

befolyásolni? Ráadásul nekem, a színésznek ilyenkor kivesznek valamit a kezembôl, mintha nem bíznának abban, hogy azt az érzést én elô tudom idézni. Spórolásra késztetnek, óhatatlanul, hiszen majd a zene megoldja. Pedig akkor vagy a legjobb színészi helyzetben, ha ezt te teremtheted meg. Ha a te kezedben van. Persze csak úgy mûködik, ha a szerepeddel kapcsolatban pontosan fel van építve benned minden. Ha a fonalat, amely kísér téged a darabon belül, nagyon erôsen megfogtad. K: Tehát a színész agyában dôl el minden, de a teste hajtja végre… VE: Várj! Így olyan volt, mint egy szentencia. Hogy érts, én nem vallok semmit. Nem gondolom, hogy úgy kell színházat játszani, ahogy én. Vagy ahogy más, mit tudom én, ki. Nem vallok. De semmit, komolyan. Semmivel kapcsolatban. Azt tudom, hogy én akkor érzem jól magam, ha a legkisebbre zárom a lelkiismeret-furdalásom lehetôségét. Te, én már annyit hazudtam… többet nem bírok. És meg is kell valahogy halni. Az mindenképpen el fog jönni. És akkor mit mondok? Ugyanúgy én leszek ott, mint most itt. Komolyan, csak ezért. Én nem gondolom semmirôl, hogy így vagy úgy kéne. Azért élek így, mert így tudok. Nem látom értelmét másnak, mint hogy színházat csináljak. Az életben minden egy játék. Az ember folyamatosan szerepjátékokban van. Mindenki. Ilyen értelemben a színház lehet az egyetlen valóság. A színház arra jó, hogy megmutasson téged magadnak. K: Jópár filmszereppel a hátad mögött úgy véled, a film képes mindezt megteremteni? Az embert igazán megmutatni? VE: Fején találtad a szöget, csukott szemmel. Ez az ötödik önálló munkám, amirôl már ejtettünk szót, filmre készül. Egészen pontosan egy film lesz. Mivel én színházcsináló ember vagyok, eredetileg nem is gondolkoztam másban. Ahogy mélyültek a dolgok, egyszer csak – nincs rá jobb szó – észrevettem, hogy amit most szeretnék, az nem feltétlenül színház, inkább film. Egy kilencvenperces nagyjátékfilmre készülök. Itt a lakásszínházban, az elôadásokban összesen nyolc színész és egy zenész játszott. Erre a nyolc emberre írom a történetet, ôk lesznek a vásznon. A munkacíme: Aliz és a hét farkas. Egy adott óra percében belépünk a szereplôk életébe, és kilencven perc múltán kilépünk. Tehát a film egyetlen, megszakítatlan másfél óra, az ideje pedig azonos a valós idôvel. Ezalatt kell kiderülnie mindenkirôl mindennek. Nem tudok errôl most többet mondani. Bocsánatot kérek, de éppen szülök! Szülés közben pedig nem lehet az anyaságról mesélni, hisz a szüléssel vagy elfoglalva. Egy év múlva kész lesz.

2007/2

Filmográfia Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten Rendezô: Jancsó Miklós (1999) Anyád! A szúnyogok Rendezô: Jancsó Miklós (2000) Az utolsó vacsora az Arabs Szürkénél Rendezô: Jancsó Miklós (2000) Valami Amerika Rendezô: Herendi Gábor (2001) Kelj fel komám, ne aludjál Rendezô: Jancsó Miklós (2002) Egy hét Pesten és Budán Rendezô: Makk Károly (2003) A mohácsi vész Rendezô: Jancsó Miklós (2004) Sóhajok Rendezô: Kamarás Iván (2005) RECYCled/ Pro-Reo-Neo Rendezô: Peter Sparrow (2005) Premier Rendezô: Dömötör Tamás (2005) Iphigeneia Auliszban /TV Rendezô: Iványi Marcell (2006)

KULTMOGUL

Akkor tudunk róla beszélgetni. De azért kérdezz, ha gondolod. K: Nem szeretnék a szülôszobában alkalmatlankodni. Térjünk vi ssza a színházhoz. Hagyományos kôszínházi elôadásban vállalnál szerepet? VE: Nyitott vagyok. Semmiféle prekoncepció nincs bennem. Itt nem arról van szó, hogy ha bárki felkérne, akkor én nem vállalnám. Valaki ugyebár valamire kér fel. Nálam a hangsúly inkább a valamin van, és nem a valakin. Nincsenek elôítéleteim senkivel szemben. Felteszek három kérdést. Ha a válaszok életszerûek, mehet. Persze ehhez el kell hinned a saját kérdéseidet, és azt is, amit a válaszok okoznak benned. Aztán dönthetsz. És azt is hinned kell. K: Azért tartottam fontosnak ezt, mert ha valakiben meg is fogalmazódna a gondolat, hogy veled dolgozzon, nyomban el is hessegetné. Mondván: úgysem vállalod el… VE: Látod, milyen hülye dolog?! Tíz emberbôl kilencen így vannak ezzel. Én csak azt tudom mondani, ôk gondolják így, hogy ne vállaljam. Nekem eszembe se jut. Ezért sem lehet, hogy érzelmi alapon dönts, csapda. Ha tudod, hogy mit akarsz, és tiszta a lelkiismereted, a többi úgysem a te dolgod. Szemán Béla

5

NINCS BÉRMUNKA! Beszélgetés Iványi Marcell filmrendezôvel Korosztályának egyik legjobb indulásával büszkélkedhet. 1996-ban Szél címû munkájáért Cannes-ban elnyerte az Aranypálma-díjat. Ballada címû moziját tavaly beválogatták a Velencei Filmfesztivál versenyébe. Legújabb alkotását, az Egy nô igaz történetét hamarosan láthatjuk a képernyôn, majd késôbb a mozikban is. Egy szeptemberi nyugodt szombat reggel találkoztunk.

K: Mikor találkozhat a közönség a filmmel? IM: Október 13-án szombaton este fômûsoridôben az RTL Klubon vetítik elôször. K.: Volt ezelôtt olyan munkád, amit muszájból kellett elkészítened? IM: Nem sokszor, de volt. Mert azért kell, hogy érezd, milyen az. De igazából majdnem mindegyikben sikerült megtalálnom magam, és közben már nem kötelességnek éltem meg. Egy meghatározó élményem volt, amikor nem sikerült a dolog. Kétezer márciusában dolgoztam egy munkán, borzalmas volt. Utána határoztam el, hogy elmegyek az országból. Egyszer csak ott találtam magam Párizsban, majd Amszterdamban, ahol nem mellékesen meg kellett élnem valahogy. Így belevetettem magam más szakmákba. Világosító lettem egy amszterdami stúdióban. Iszonyú jó érzés volt. Senki nem kérte rajtam számon azt, hogy filmrendezô vagyok. Az lehettem, mint a többiek. Erre sokszor vágyom itthon is. És nagyon örülök, hogy megtanulhatok más szakmákat is.

fotók: Végvári Zsófia

6

Iványi Marcell: Engedd meg, hogy mielôtt bármit is kérdeznél, Jirí Menzeltôl idézzek. „Ezen a világon mindent emberek végeznek. A mûvészet csak egy végtermék, mint például egy süteménykompozíció, amit az imént megettem. A mûvészet azért születik, mert az embereknek szükségük van rá, nem pedig azért, mert az alkotó mûvész szeretne lenni. Az orvos például azért gyógyít, hogy a betegek meggyógyuljanak, nem pusztán azért, hogy ô gyógyíthasson. Én azért rendezek filmet, mert úgy érzem, hogy az embereknek szükségük van arra, amit létrehozok, és a moziból kijôve nagyobb lesz az életkedvük.” (Részlet a Pesti Estben megjelent Menzel-interjúból – A szerk.) Ennél komolyabb ars poeticát nem olvastam mostanában. Azt hiszem, benne van lényegében, amit gondolok az életemrôl, hiszen minden ember mûvészi fokon él, ha száz százalékkal éli az életét. Az, hogy „mûvészet”, annyi mindent jelent. Nem szabadna beskatulyázni ezt a kifejezést. Kultusz: Akkor beszéljünk konkrétan a te „mûvészetedrôl”. Ha jól tudom, épp egy film befejezô fázisánál tartasz. IM: Valóban. A Republic Reklámügynökség kért fel erre a munkára. Tévéfilm moziverzióval együtt, tisztességes költségvetéssel. Komoly és kemény elvárásokkal. Mégsem úgy kezdtem el, mint egy „bérmunkát”, hogy ezt most akkor meg kell csinálnom. Megkerestem a feladatban azt, hogy mi is izgat belôle engem igazán. Most, hogy már látták páran – hiszen amíg nem látta senki, nehéz megítélni –, úgy tûnik, jól sikerült. Az ügynökségnek és a producernek, Sándor Pálnak is tetszett. Az az izgalmas érzés ebben, hogy egy megrendelt munkát sikerült a magamévá tennem. Sôt igazából úgy érzem, hogy az egyik legjobb filmem lett. Ez számomra azt jelenti, hogy tudok megrendelésre dolgozni. Hogy jóléreztem magam benne.

2007/2

K: Dolgoztál többek között Gárdos Péterrel a Porcelánbaba címû filmjében. IM: Igen, a munkatársa voltam. Elsôdlegesen a szereplôk megtalálása, kiválasztása volt a feladatom. Olyan amatôr szereplôkre kellett rátalálnom, akik a leginkább megfeleltek Lázár Ervin és Gárdos Péter megálmodott világának. Négy hónapig jártuk a vidéket, a forgatási helyszínek közelében, hogy megtaláljuk ôket. Fantasztikus iskola volt. Amúgy is szeretem a castingdirektori munkát. Nemrég Ferenczi Gábornak lehettem a munkatársa a Bodor Ádám novelláiból készült A barátkozás lehetôségei címû filmjében. Mindkét filmet a magaménak érzem, mert beleadtam magamból mindent, nem bérmunkaként fogtam fel. K: Nincsenek jó tapasztalataim a castingokról. Egy pillanat alatt kell megmutatnod egy nagyon összetett színészi karaktert anélkül, hogy igazából tudnád a szerep összes lényeges elemét. Sokszor késôbb érzed, hogy na most már menne, meg tudnád mutatni igazából. De akkor már nincs rá mód. IM: Én a szereplôválogatást máshogy képzelem. Legutóbbi filmem elôkészítésekor is minden általam behívott színésszel egy órán keresztül dolgoztam. Nem az adott szereppel, hanem gyakorlatokkal, hangulatokkal. Ismerkedtünk egymással. Próbáltam kutatni, feloldani ôket, hogy milyenek igazából, bennük van-e az, amit majd a munka és én megkívánok tôlük. Nagyon izgalmas órák voltak. A Ballada címû filmem esetében fél évvel a forgatás elôtt a színészcsapattal egy workshopnapot együtt dolgozhattunk. Elvileg arról szólt, hogy itt véglegesedik a szereposztás. Persze én már eleve azokat hívtam, akikkel szerettem volna megcsinálni. Mégis benne volt az a nyitottság, hogy ha valaki úgy érzi egy ilyen nap után, hogy ez nem az ô világa, akkor kiléphet. Vagy ha én érzem úgy, hogy valaki mégsem az, amit én gondoltam róla, akkor még van lehetôségem változtatni. Szerencsére mindenki bent maradt. Fél évvel késôbb a forgatáson már szinte családtagokként tudtuk, tudták köszönteni egymást. Hihetetlen módon megtérült annak a napnak a befektetett energiája. Én így képzelem a castingot. K: Milyen terveket dédelgetsz a közeljövôre? IM: Egyre többet gyakorlom a produceri feladatokat. Szeretnék a filmkészítés egészével foglalkozni. Azt szeretném adni más alkotóknak, amit magam is szeretnék megkapni. Mint egy jól mûködô kapcsolatban. Emellett szívesen tartok szakmai mûhelyeket,

kurzusokat itthon és külföldön. Nagy kihívás indirekt módszerekkel vezetni egy 10-15 fôs csapatot, melynek tagjai farkaséhesek a szakmára. Óvatosan kell megérinteni ôket, hogy maguktól találják meg a saját eszközeiket. A tanítás aztán visszaépül a rendezésbe. Amit ott látok, azt a munkámban is hasznosítom. És foglalkoztat a színházcsinálás gondolata is. K: A színházszereteted bizonyítéka a Vasvári Emese lakásszínházában bemutatott egyik kiváló elôadás televíziós feldolgozása, melyet nemrég láthattunk a Duna TV-ben. IM: Euripidész: Iphigeneia Auliszban címû elôadása volt. Lenyûgözô, igazi színház, amit Emese létrehozott. Úgy éreztem, amikor láttam a darabot, hogy ezt az élményt meg kell osztanom másokkal is. De Bozsik Yvette színháza is közel áll hozzám. Nagyon várom az új bemutatóját, a Playgroundot a Katonában, amiben gyerekkori barátom, Elek Feri a fôszereplô. Drukkolok nekik. Szemán Béla

7

ÜNNEPELT A MOZI Négy nap erejéig kissé megbolydult a hazai mozivilág szeptember elsô hosszú hétvégéjén. Elégedett jegyvásárlók és még boldogabb filmforgalmazók jellemezték a negyedik Moziünnepet.

8

Látszólag mindenki elégedetten dörzsölte össze a tenyerét, mindössze a társadalom egy piciny szegmense nem lelkesedett maximálisan a fiesztáért. A jegypénztárosok tudniillik ugyanannyi pénzért nagyjából ötszörös munkát végeztek el napi sok órában, de folyamatos és ôszinte vigyor keretében kívántak jó szórakozást a Moziünnep résztvevôinek. Még a gombamód megszaporodott Jirí Menzel-rajongóknak is – a cseh rendezô volt a díszvendég, és részt vett a Bohumil Hrabal regénye alapján készült filmje, az Ôfelsége pincére voltam premier elôtti bemutatóján –, akik kifejezetten nehezen hitték el, hogy már baromi régen elfogytak a jegyek, s még a lépcsôkre sem férnek oda. Egyperces néma szomorkodás után azért ejtsünk néhány szót a nézettségrôl is. Összesen 6076 vetítés futott országosan, és csak Budapesten 308 000-en váltottak jegyet, míg országosan megdôlt a félmilliós álomhatár, 554 580 nézôvel zárt az idei dzsembori – tájékoztatta lapunkat Tamás Dorka, a rendezvény sajtófônöke. A remek látogatottsági adatokat a 44 hazai település 86 mozijára jutó 200 alkotás, több premier vagy premier elôtti vetítés mellett a 360 forintos jegyár garantálta. Nem szabad azonban szó nélkül hagyni a rendezvény fôváros-központúságát. A forgalmazók – ki tudja, miért – vidéken szinte kizárólag a már ,,befutott” filmeket erôltették, s még a megyeszékhelyeken is mindössze tucatnyi mozi közül választhattak az érdeklôdôk. A leglátogatottabb filmnek a L’ecsó bizonyult, ezt követte a Vigyázz, kész, szörf! címû családi mozi. Az Evan, A minden6ó, a Törés és a Hajlakk szerepelnek még a top5-ös listán. A sajtófônök elmondása szerint a magyar filmek közönségtalálkozói is telt házzal futottak, de külön kiemelte a mozigépterem-látogatás sikerét. A ,,sztárjegyszedôk” személyétôl szívesen eltekintettünk volna – a média támogatásához azonban elengedhetetlen csatolt áru –, ugyanakkor dicséretesnek nevezhetô, hogy idén négy magyar produkciót tûztek mûsorra. Közöttük található Kamondi Zoltán sok fesztivált megjárt új filmje, a Dolina, valamint Tóth Tamás alkotása, a Farkas is, de

láthattuk Fliegauf Benedek pszichedelikus Tejútját is, és egy krimit, a Zuhanórepülést, Nagy Zsolttal a fôszerepben. A Moziünnep hibái ellenére egyértelmûen megmutatta az emberek igényét a mozizásra. Ez a szabadidôs tevékenység azonban jelenleg inkább számít luxusnak Magyarországon, mint egyszerû szórakozásnak. Az üzemeltetôknek ennek ellenére láthatólag szándékukban sincs ezen változtatni. Emlékezetes, a Gazdasági Versenyhivatal még 2002-ben indított eljárást a Budapest Film, az Intercom, a Ster Century és a UCICE ellen, mert a cégek egymással összebeszélve, egyszerre és egységes mértékben emeltek árat a fôvárosi mozik nagy részében. Ennek tükrében nem meglepô, ha 2003 óta minden esztendôben egyre többen élnek a Moziünnep kínálta lehetôséggel: az eddigi rendezvények ideje alatt összesen több mint másfél millió nézô váltott jegyet. -bencze-

2007/2

Feszültségmentes akció Török Ferenc: Overnight (Bemutató: 2007. október 4.) A fiatal hazai rendezôgeneráció élvonalába tartozó Török Ferenc legújabb játékfilmjét a korábbiaknál nagyobb költségvetéssel, magyar–német koprodukcióban készíthette el. A befektetés meg is látszik a vásznon: Török állandó munkatársa, Garas Dániel operatôr ezúttal is lenyûgözô képeket komponált, a színészek pedig a lehetô legjobb formájukat hozzák. De hiába csillog-villog minden, a felszín alatt az egész valahogy mégsem áll össze. Az Overnight a harmincas évei közepén járó Vas Péter bróker (Bodó Viktor) szemével igyekszik bemutatni a tôzsde nonstop teljes fordulatszámon pörgô világát: Péternek mindössze egy nap áll rendelkezésére, hogy a legbecsesebb ügyfelének bankszámlájáról „elpárolgott” jelentôs összeget visszaszerezze. Egyetlen esélye, hogy kihasználja az idôeltolódást: amikor a tôzsde kinyit a Távol-Keleten, nálunk még javában éjszaka van. Péter sorsának alakulását eközben magánéleti problémák is bonyolítják.

Olvasva bármennyire is izgalmas, a valóság sajnos épp az ellenkezôje: a filmbôl nem egyszerûen kihal, hanem teljes egészében hiányzik a feszültség, pedig az Overnight több elvetélt kísérletet is tesz ennek felépítésére. Ha az új évezred yuppie-jainak világában szeretnénk elmélyedni, akkor Török Ferenc rendezése minden bizonnyal jó választás, ellenkezô esetben azonban helyezzük be inkább újra a DVD-lejátszónkba a Moszkva teret. Az legalább friss, fiatalos, és nem utolsósorban ôszinte. Legfôképpen pedig tele élettel, ami az Overnightból nagyon hiányzik. Szalóky Bálint

Beteg biztosítók Michael Moore: Sicko (Bemutató: 2007. október 11.) Michael Moore, az egyik legfelkapottabb dokumentumfilmes hírnevét elsôsorban a Fahrenheit 9/11 és a Kóla, puska, sültkrumpli címû filmeknek köszönheti, bár azt kevesen tudják, hogy játékfilmet is készített, mégpedig a nálunk is bemutatott 1995-ös Pajzs a résen címû alkotást. Legújabb dokumentumfilmje, a Sicko az amerikai egészségügyi rendszert veszi górcsô alá. Abszolút elmondható, hogy Moore az egyik legnagyobb fába vágta a fejszéjét. Ez ugyanis olyan téma, amit minden amerikai a saját bôrén tapasztal meg, és nemcsak a médiában olvas-hall róla. A film elôször kronológiai sorrendben tárja elénk a

rendszer perifériájára szorult emberek sorsát, majd a biztosítók kegyetlen módszereit, és végül (szokás szerint) mindezek általa vélt politikai hátterét. Ezt követôen átlép az országhatáron, és a francia, a kanadai, valamint az angol egészségügy bemutatásával az amerikai rendszer teljes ellentétét prezentálja számunkra – sajnos elfogultságtól és csúsztatásoktól nem mentesen. Nagyon szívesen írnám, hogy a rendezô kiválóan oldotta meg feladatát, de ez nem teljesen fedné a valóságot. Ha valaki ismeri az említett országok társadalombiztosítását, akkor tudja, hogy a film messze nem a teljes igazságról rántja le a leplet, ennek ellenére ez még nem menti fel az amerikai változatot. Hiszen abban teljesen reális Moore, hogy az Amerikában kialakult rendszer beteg. Nagyon beteg. Azt gondolom, hibái ellenére mindenkinek érdemes megnézni a produkciót, mert tökéletesen bemutatja, milyen az az üzemszerûen mûködô több-biztosítós egészségügyi rendszer, amelyet hamarosan itthon is közelebbrôl megismerhetünk... Lunczer G.

9

GYÔZTES KERESTETIK Bántó egyszerûség az @®©-on

TÖMEGMOZGÁS

„Depresszióra hajlamosok kerüljenek!” feliratú tábláért kiáltott három hétig az egykori Felvonulási tér. Mi azért bemerészkedtünk, hogy helyzetjelentést készíthessünk a nyolcadik nekifutással próbálkozó ARC plakátkiállításról.

10

A kiállítás mottója – Élni és túlélni Magyarországon – megadta azt a fojtogató alaphangulatot, melytôl nehezen képes elszakadni a plakátok között lépkedô esetleg instabilabb személyiség. Kicsiben sokkal lehangolóbbak voltak – próbált valami biztatóval elôrukkolni Bakos Gábor. A kiállítás fôszervezôje sajnálatát fejezte ki, hogy a két fogalmat lokálisan és globálisan nem elég érzékenyen fogták meg az alkotók. Ám ami véleményem szerint igazán fájó, hogy csekély kreativitással, klisékbe szoruló ötletekkel dolgoztak, néhány kivételtôl eltekintve. A kifáradás jeleit elsôsorban a politikai munkákban érhetjük tetten. A túlélésrôl a legtöbben a napi politikai közhelyekre asszociáltak, és Gyurcsány–Orbán, meg Árpádsáv–rendôrcsizma ellentétekre vetítették a kérdést. Bakos Gábor ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: ôt magát is zavarja az állandó feszülés, a mesterségesen fenntartott, leegyszerûsített jobb-bal ellentétpár. És bár valóban nem ennyire egyszerû a képlet, idehaza mégis sikerült erre a szintre leküzdeni magunkat. Az ôszi zajos események is több alkotó agytekervényeit serkentették, a Szoboszlay–Szuhay duó által készített Tesz-Vesz várost idézô plakát kellemes élménynyel gazdagított, ahogy Kovács Bálint „Magyar Közöny” szójátéka is.

Bántóan leegyszerûsített képekben sincs hiány. A dohányellenes lobbi szinte kizárólag demagóg darabokkal operál: Krakkó Zoltán például azt próbálja belénk verni, hogy évente 182 500 HUF-ot költünk önkárosításra. Míg mások kreativitásából sajnos még ennyire sem futja. A nyári hôhullám is többször sújt le a nézelôdôre óriásposzterek képében, de az átütô erô valahogy hiányzik mindegyikbôl. Cseh Klimaj Évának köszönhetôen az egészségügyi reform is letette névjegyét az ARC-on, sajnálatos, hogy az alapmotívumnak felhasznált, „Legyen Ön is milliomos”

játék már korábban is szerepelt a repertoárban. Sokan kritizálták – joggal – a szaporodó reklámokat is, ám a tér közepén terpeszkedô oszlop a plakátokkal szemben végre valami izgalommal szolgált. Atom Santi valóban megmozgatta a fantáziánkat – elevenítette fel a kapcsolatfelvétel pillanatát Bakos, aki elmondása szerint egy pillanatig sem tartotta lehetetlennek a projekt megvalósítását, ami nem állt másból, mint három héten át tartó magaslati gubbasztásból. És bár eredetileg indiai hagyományról beszélhetünk, azért hogy finnyás

@®©

2007/2

európai gyomrunk is bevegye az élményt, némi internetezéssel és zenéléssel egészítette ki mozdulatsorait a képzômûvész, aki blogján keresztül próbált interakcióba kerülni a világgal. Vagy ahogy ô fogalmazott, így akart felülemelkedni a mindennapok szennyén. „Még van mit fejlôdnie ebben” – ismerte el a fôszervezô, akitôl azt is megtudtuk, hogy az önjelölt oszloplakó azt tervezi, hogy a kiállítás után is marad a helyén. A grandiózus elképzelés megvalósítását a további területfoglalási engedély hiánya teszi kétségessé. Jövôre azért még próbálkozhat.

Folytatásért kiált azonban a telefonfülke-projekt, melynek keretében az alkotók kiselejtezett utcai fülkék felturbózásával hoztak létre maradandót. Így ha unjuk a plakátokat, egy határozott ajtófeltépés után néhány perc erejéig minidiszkóban, ûrhajóban vagy éppen udvari klozetben találhatjuk magunkat. Minden kabin más-más ötlettel készteti gondolkodásra az embert, az egyik alkotásban pedig kis cetliken kommunikálhatunk a világgal. Ahogy egy reklámügynökség által mûködtetett úgynevezett „ötletpont” esetében is. Itt az általunk felvetett kérdésekre 24 óra

elteltével kapunk választ. Legtöbbször persze nem használhatót, de a próbálkozás legalább mosolyt csalt az arcunkra. Az egész forgatag leginkább csodálkozásra késztet, ugyanis annak ellenére, hogy eredetileg plakátkiállításra érkezünk, élményt és emléket nem az óriásposzterektôl kaptunk, hanem a „kiegészítôktôl”. És ez azért valahol súlyos csalódás. A kiállítást a nyár folyamán „Gyôztem” felirattal maguk a pályázók hirdették, de az igazi gyôztest mi csak kerestük. Bencze Áron

ÖSSZECSATORNÁZVA Médiafesztivál a Millenárison

Miután már fél napja a médiacsinálók és -fogyasztók „kreatív találkozójának” kikiáltott fesztiválon voltam, az jutott eszembe, amikor valamilyen pillanatnyi szerkesztôi elmebaj folytán 14 éves koromban kezembe kaptam egy Hamvas Béla-kötetet, hogy írjak már róla valamit. Körülbelül az állítmányokat ha megértettem belôle, a gondolatokra már esélyem sem volt. A Csatornát elhelyezni a világban pont ennyire bizonyult hiábavaló próbálkozásnak: hogy a vizuális világ (a szervezô alapítvány neve) és a fesztivál filozófiájában fejtegetett „párkapcsolatokat tönkre-

tevô szegregáció” hogyan jöttek össze Mérô László mém-elôadásaival, bevallom, akkor sem értem, ha agyonlônek. Aztán lehet, nem is ez volt a cél, mármint az összhang. Abból ítélve, amit láttam, a fesztivál szervesen éppen nem illeszkedô részeinek többsége remekül elmûködött önmagában. Nekünk kimaradt, de az összes jelentôs hazai tényezôt felvonultatta a Csatornába ágyazott digitálismédia-szeminárium. Pénteken hemzsegtek a csoportokban érkezô médiatagozatos diákok, míg szombaton vagy száz embert kötött le két órára Kepes

András Mit tanultam Gyôzikétôl? névre keresztelt elôadása. Számos más programmal együtt ígéretesen hangzott például a Karinthy Márton (Ördöggörcs) vs Nagy Gergely (Angst) közt zajló nyilvános beszélgetés is. Azt viszont, hogy a Pilates-mûhely vagy a jógaóra mit keresett az egész szélén, már megint csak bajosan tudnám értelmezni, de aztán: ki tudja? Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, és ehhez is csak fel kell nôni, mint Hamvashoz. Pál Zsombor

TÖMEGMOZGÁS

Az idén a Jövô Házában rendezett Csatorna Média Fesztiválnak ugyanaz a legnagyobb hibája, mint ami feltehetôen a legnagyobb erénye is: egyszerûen lehetetlen egy mondatban összefoglalni, hogy mi is az egész.

11

ÉG VELED, ALMÁSSY! Modellváltás: megint a kultúra marad alul

TÖMEGMOZGÁS

Szomorúan vettük tudomásul a szabadidôközpont bezárásáról érkezô híreket. Egy kicsit mindenki magánügye is lett a szerkesztôségben, hisz sokan közülünk már a 80-as évek végén itt hallgatták az éppen kivirágzó hazai underground késôbb meghatározó alakjainak elsô akkordjait. De nemcsak ezért jártunk utána a történetnek. Mielôtt azonban az aktuális helyzettel foglalkoznánk, kissé nosztalgiázzunk azon, hogy mit is jelentett az Almássy közel huszonöt éve.

12

A szabadidôközpont a VI. Ötéves Terv egyik legnagyobb beruházása volt, építését 1976. július 1-jén hagyták jóvá. Amikor az alapozás megkezdôdött, még úttörôházról volt szó. Egészen 1982 közepéig, egy évvel az átadás elôtt ugyanis a kerületi tanács úgy döntött: szabadidôközpont lesz belôle. Az intézmény 90-ben kapta mai nevét, addig Almássy Téri Úttörô és Ifjúsági Ház, Szabadidôközpont megnevezéssel bírt. A modern épület (akkoriban progresszívnek számító) tervezôje Straub Éva és Jakab Zoltán, a belsô terek építésze Somogyi Pál volt. Az ötemeletes épület hasznos területe 5200 m², amelyben egy kiváló akusztikájú koncertterem, egy 120 személyes kamaraterem, ezeken kívül táncterem, kisebb elôadótermek, klub- és szakköri helyiségek találhatók. Ja, és az alagsorban egy 25 méteres uszoda. A tanfolyamok, szabadidôprogramok, sportoktatás, képzômûvészeti kiállítások, zenei és színházi elôadások, filmvetítések, táncházak mellett az elmúlt tíz évben

rengeteg könnyûzenei rendezvénynek is helyet adott az intézmény, az 1983-as Ki mit tud? nívódíjas televíziós selejtezôit és döntôjét is itt tartották. A hely rövid idôn belül a nyolcvanas évek underground (akkor elsôsorban punk és újhullám) zenekari kultúrájának befogadó terévé vált. 84-ben itt rendezték meg a Plánum Fesztivált. Az Almássyn tekerte szét magát a legendás Pajor Tamás (Neurotic), a Sex-E-Pil és az Európa Kiadó. Néhány évvel késôbb, 87-ben elindult a Club2000, amely a rendszerváltást megelôzô évben befogadta a Bonanza Banzai rajongóit is. (Itt jött létre az elsô Bonanza Fun Club, amikor a nagy mintaadó, a Depeche Mode, a 79-es alakulását követôen 81 óta tarolt Európában.) A kilencvenes évek elején itt adott teltházas (ez mai szemmel nézve elég nagy dolog) koncerteket a Pál Utcai Fiúk vagy a Kispál és a Borz. Felsorolni is lehetetlen, hány zenekar,

elôadó- és képzômûvész tette le ide a névjegyét. Furcsa érzés, amikor valami, ami részünkké vált, megszûnik létezni, és onnantól már „csak” emlék, szerencsés esetben legenda. Mint amikor elmaradtak a Körúton az ütött-kopott, zötyögô sárga villamosok, és jöttek helyébe ezek a szokatlan hernyók. Elmondhatom, hogy bezzeg én még utaztam rajta. Állítólag vége van a Kultiplexnek is, lebontják. Ahhoz is hozzá tudom majd fûzni, hogy bezzeg én még jókat múlattam az idôm ott egy fontos idôszakban, csak akkor még BlueBoxnak hívták. Amikor valami elkezdett kibontakozni, megváltozni Magyarországon. Aztán rövid idôn belül ezekbôl is csak amolyan öreges felvágós história kerekedik, az Almássy helyén meg lesz egy szép szálloda vagy irodaház, amibe valószínûleg soha nem lépek be. T.M.

2007/2

ABSZOLÚT HÁZVÁLTOZÁS Kultusz: Végleg eldôlt a dolog, és ha igen, mi a pontos dátum, amikor az Almássyt mint kultúrközpontot kivonják a forgalomból? Fabinyi András: A tulajdonos, egyben bérbeadó kezdeményezte az üzemeltetôvel kötött megállapodás kétoldalú felbontását azért, hogy az épületet eladhassa egy építész-tervezô irodának. K: Személy szerint kötôdik különös vagy fontos fiatalkori élményed a helyhez? FA: Rengeteg. Itt váltam igazi koncertélvezôvé, és itt szólított meg elôször a népzene is. Olyan barátságokra tettem szert e helyt, amelyek alapja a közös ízlés- és gondolatvilág volt, és nem a kapcsolati tôke bôvítésének praktikuma. K: A polgármester szerint képtelenség fenntartani az épületet. 650 millió forintért egy építészeti kft. lesz a vevô. A kht. tíz évre szerzôdött (2005ben) úgy, hogy a fenntartási költségeket a bevételbôl fedezi. Ezt hogy lehetett megoldani eddig, és miért nem lehet ezután? Senki nem hajlandó beszállni a finanszírozásba?

FA: A polgármester téved, amikor azt állítja, hogy nem lehet fenntartani az üzemet, hiszen 2005 óta a ház remekül mûködik önerôbôl. A kerület felé a kártérítési igényünket természetesen benyújtjuk. Mellesleg az általuk ajánlott vételár és a kártérítés nagyjából akkora összeg, mint amennyiért eladták az ingatlant. K: Nekünk nem tûnt fel, hogy ekkora a baj. Az atmoszféra kicsit a nyolcvanas évek közepe, a technika sincs a csúcson, mégis aktív élet zajlik. Az alagsorban zenekarok próbálnak, a füvesített tetôteraszon, szerdánként élôzene volt egész nyáron. Aztán itt volt a Házváltozás, amikor fenekestül felforgattátok az intézmény belsô arculatát. Éppen úgy tûnt, mintha kezdene felébredni a hely... FA: Egyáltalán nincs baj, a ház gépészete ugyan teljes felújításra szorul, de senki nem aranyozza be az albérletében a WC kilincsét. Meg akartuk venni az épületet, hogy elvégezzük a korszerûsítését, és tovább mûködtessük. A mi pro-

jektünk szerint kulturális intézmény maradt volna, ezért is szerveztük meg az említett Házváltozást. K: A „mûvház” mennyire életképes, illetve mivel nyújthat többet vagy mást, mint mondjuk a jelenkor szórakozóhelyei, a romkocsmák, a foglaltházszerû intézmények, kávézók vagy a high-tech szórakozóhelyek? FA: Az Almássy életképes volt, és szemben az említett helyekkel egy csomó olyan programot is felvállalt, amelyek nem pusztán a fizetôképes, fogyasztó közönség becsalogatásáról, hanem egyéb alternatív kulturális értékek megjelenítésérôl és támogatásáról is szóltak. K: Mi a kht. további célja, folytatjátok? FA: Megpróbáljuk menteni a menthetôt. Ha valakinek van ötlete, vagy ismer egy helyszínt, ami alkalmas lehet olyan célok és programok megvalósítására, amikkel az Almássy foglalkozott, ezúton is kérjük, keressen bennünket! Toldi Miklós

TÖMEGMOZGÁS

Saját élményeinket és emlékeinket átlépve, a tisztánlátás kedvéért Fabinyi Andrást, az Almássyt üzemeltetô Nyitott Tér Kulturális Szolgáltató Kht. vezetôjét is megkérdeztük a bezárás okairól, körülményeirôl.

13

KREATÍV KÖZKINCS A „megengedô” jogkezelô rendszer Ígéretünkhöz híven ebben a lapszámban a Creative Commons (Kreatív Közkincs) megengedô jogkezelô rendszerrel foglalkozunk, ami az alkotók részére biztosít olyan licenclehetôséget, melynek segítségével mûveiket szabályozott keretek között bocsáthatják közkézre.

KULTBIZ

Fontosnak tartom rögtön az elején behatárolni, hogy milyen fogalmi rendszerben mozgunk, hiszen bármilyen alkotótevékenység eredményére vonatkozik a készítôjét megilletô szerzôi jog, de általában a digitálisan tárolható és közvetíthetô mûveket lehet a leginkább közkincsé tenni. Itt elsôsorban olyan szellemi termékekre gondolok, melyek manifesztálhatók írás, hangzó, kép vagy film formájában. Bár hasonló tulajdonságokkal bírhat egy programkód is, a Creative Commons licenceiben nem szerepel a forráskód fogalma – így azokra továbbra is a korábbi GPL (General Public Licenc – azaz általános nyilvános licenc) alkalmazható.

14

Adott tehát a minden alkotót megilletô szerzôi jog, amely irodalmi, tudományos és mûvészeti alkotások oltalmára hivatott. Ez egyfajta kizárólagos tulajdonjog, mely a mû elkészítésekor keletkezik, és a szerzônek lehetôséget biztosít az adott mû másolására, terjesztésére. Ezenkívül a szerzônek lehetôsége van másokat felhatalmazni a mû reprodukciójára, terjesztésére, elôadására, nyilvános bemutatására. Az Egyesült Államokban a szerzôk jellemzôen egy kiadónak adják el az elôbb említett jogaikat, míg Európában tipikusan csak megbízzák az érintetteket. Egy alkotó embernek ma Magyarországon két lehetôsége van a szerzôi jogaival

kapcsolatban: igénybe veheti egy közös jogkezelô szervezet szolgáltatását (pl. Artisjus), ebben az esetben minden szerzôi jogát ôk kezelik, vagy önmaga rendelkezik a mûveivel, ilyenkor viszont nem részesül a szerzôi jogdíjátalányból. Ezt ma minden adathordozóra kivetik, feltételezvén, hogy azokra jogvédett tartalmak kerülnek rögzítésre (CD 44 Ft, DVD 110 Ft, 1Gás memóriakártya 800 Ft). Amennyiben az alkotó úgy dönt, hogy egymaga birkózik meg szerzôi jogainak kezelésével, úgy lehetôsége van egyes mûveit a Kreatív Közkincs valamely licence alatt publikálni. A Creative Commons (továbbiakban CC) egy, a mû mellé adott jognyilatkozat, melyben a szerzô bizonyos dolgokat megtilthat, másokra pedig engedélyt adhat. A CC alatt kiadott mû felhasználásával egyfajta szerzôdés jön létre az alkotó és a felhasználó között. A licencek mögött lévô jogi szövegeket 32 országban 32 nyelvre fordítva adaptálták a helyi jogi környezetbe, így szinte teljesen azonos feltételekkel publikálhatók a mûvek az egyes országokban. A licencekben alapvetôen kétfajta engedély-tilalom létezik: a szerzô rendelkezhet a mûvének nem kereskedelmi célú felhasználásáról, illetve származékos mûvek létrehozásáról. Elôbbinél a felhasználónak lehetôsége van a mûvet szabadon felhasználni, amennyiben nem keletkezik ezen tevékenységébôl

anyagi haszna, míg utóbbinál a fogyasztónak alkalma van az adott mû átdolgozására (zenei remix, szövegfordítás, képmanipuláció, filmrészlet-felhasználás).

Az internetpenetráció növekedésével egyre szélesebb tömegek mozognak a különbözô közösségi oldalakon, és egyre aktívabb részesei az egymással történô interakciónak. Ezt a trendet lovagolták meg a web2.0 elnevezésû paradigmaváltást emlegetôk, mely szerint a tartalmak nagy részét már a fogyasztók készítik. Ebben az aktivitásban valóban nagy potenciál van, elég csak az olyan futótûzként terjedô közösségi alkotáshullámokra gondolni, mint a választási plakátvariációk, a 300 címû film egy-egy mozzanatának kifigurázása vagy az „internetes sztárokat” (Szalacsi, Matisz nagypapa, Nefürgyéle) övezô kultusz jegyében készült mûvek. A CC ezeknek a kreatív feldolgozásoknak teremti meg a jogalapját, feltéve persze, hogy a származékos mûveket létrehozók jogkövetôként járnak el, és csak olyan elemeket használnak fel, amelyek nem engedélykötelesek. Udvardi Balázs

2007/2

A Creative Commons hivatalosan 2001-ben indult. A kezdeményezés elindítója és a projekt jelenlegi vezetôje Lawrence Lessig, a Stanford Jogi Egyetem jogászprofesszora, aki a szervezetet azért indította, hogy ezzel is segítse azon célok elérését, melyeket a híres Eldred kontra Ashcroft perben képviselt. Az eredeti Creative Commons-licenckészletet a szervezet 2002. december 16-án tette közzé. A projekt megnyerte a Golden Nica-díjat a 2004-es Prix Ars Electronicán a „Hálózati jövôkép” kategóriában. Jelenleg érvényben lévô licencek Nevezd meg! 2.5 Nevezd meg! – Ne változtasd! 2.5 Nevezd meg! – Így add tovább! 2.5 Nevezd meg! – Ne add el! 2.5 Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 2.5 Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5

A CC-t adoptált országok Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Japán, Kanada, Magyarország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Tajvan

KULTBIZ

Lawrence Lessig, a Creative Commons szülôatyja 1961. június 3-án született, jelenleg a Stanford Egyetem jogászprofesszora, az Internet és Társadalom Központjának (Center for Internet and Society) alapítója. Elôbb gazdasági tanulmányokat (BA) folytatott a Pennsylvaniai Egyetemen (Wharton School of Business), majd a cambridge-i Trinity College-ben szerzett filozófiai diplomát (MA), végül a Yale jogi karát végezte el (JD). A Stanford elôtt a Harvard Egyetemen tanított, ahol a Berkman Center for Internet & Society vezetôje volt, valamint a Chicagói Egyetem jogi karán. ô maga cambridge-i tanulmányait tartja meghatározónak nézetei kialakulásában. Korábban konzervatív politikai elveket vallott (két konzervatív bíró, Richard Posner és Antonin Scalia mellett is dolgozott), üzleti és politikai karriert akart befutni (tagja volt a Fiatal Republikánusoknak). A Cambridge-ben töltött elsô év után beiratkozott a filozófia szakra, ahol szemléletmódja egyre liberálisabbá vált. Több kelet-európai utat tett, a térség politikája a mai napig érdekli. 2002-ben szerepelt a Scientific American „50 leghíresebb innovátor” listáján. Ugyanebben az évben megkapta a Free Software Foundation (FSF, Szabad Szoftver Alapítvány) díját (FSF Award for the Advancement of Free Software). 2004. március 28-án beválasztották az FSF igazgatótanácsába, ahol többek között a szabad szoftverek elleni jogi támadások semlegesítésével foglalkozik. Alapítója és jelenlegi vezetôje a Creative Commonsnak. (forrás: hu.wikipedia.org)

15

ELMARADT ÖLELÉS Száz éve született Dajka Margit A fiatalabbak leginkább Palásthy György 1976-ban készült óriási sikert aratott tévéfilmjébôl, az Égigérô fû címû ifjúsági moziból emlékezhetnek jóságos nagymama tekintetére. Mûvészete, munkássága azonban sokkal több ennél. Szinte a 20. századi magyar színház történetét látjuk kibontakozni Dajka Margit pályaképét felrajzolva.

TAKARÁS

Dajka Margit 1907–1986

A nyolcvanas évek elején láttam ôt színházban, a Bors néniben. Már nem voltam gyerek, inkább fiatal felnôtt, így kicsit furán is éreztem magam a közönség többségét alkotó zsibongó csemeték között. Az elôadás közben Dajkát nézve mégis megszûnt közöttünk a különbség. Gyermekké tudott tenni az a hihetetlen szeretet, ami áradt belôle. Mosolyogva sírtam, ahogy csak akkor sír az ember, ha már nem tudja a jót, a szépet elviselni. Nekem, akinek nem volt szerencsém ahhoz, hogy a valóságban átéljem, milyen az, amikor a szeretô nagymama megsimogat, babusgat, magához ölel, nos, ott a színházban akkor, felnôtt fejjel, könnyes szemmel végre megadatott. Igen, nekem is lett nagymamám, aki szeret, megdorgál, és játszik velem, akinek én vagyok a legfontosabb. Színész nem adhat többet annál, mint amit akkor én kaptam tôle. Az elôadás végén, kitántorodva az utca forgatagába, nem tudtam magammal mit kezdeni. A színészbejáróhoz

oldalogtam, és vártam. Szerettem volna megköszönni, szerettem volna kezet csókolni neki. Kilépett a kiskapun, egy pillanatra rám nézett, ahogy álldogáltam a Pesti Barnabás utca túloldalán, tétován és zavartan. Rám mosolygott, mintha értené, mit akarok, és biztatna. Aztán, néhány kedves ember társaságában elindult, kezében virágcsokrokkal, nevetgélve, jókedvûen. Én meg csak álltam ott, tekintetemmel követtem egészen a Váci utca sarkáig, ahol eltûnt. Újra sírni kezdtem. De most nem az örömtôl, hanem a gyávaságomtól. Keserûség öntött el. A mai napig bánt, hogy akkor nem volt bátorságom odamenni hozzá. Nem sokkal késôbb, talán egy-két év múlva elment. Végérvényessé téve nemtelenségem. Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem leszek gyáva. Azóta mindig megölelem azt, aki fontos nekem. Még itt a földön, igazából és szorosan. És ha egyszer majd eltávozom én is, odafönt bepótolom a mulasztásom. Szemán Béla

munkára emlékezve, egy pohár bor és egy morzsa szeretet társaságában. A megemlékezést Horváth Károly színmûvész, a Karinthy Szalon és a Bartók Galéria igazgatója, a Dajka Margit emlékére létrehozott alapítvány elnöke szervezi.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban (1061 Budapest, Jókai tér 10.) október 13-án 15 órakor kezdôdik a születésnapi megemlékezés. Novák János, a színház igazgatója, a Bors néni rendezôje és zeneszerzôje szeretettel vár minden emlékezni vágyót.

16 Születésnapja elôestéjén a Bartók 32 Galéria (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.) meghitt kisszínházzá alakul át, a falakat Dajka-fotók díszítik, Margitka lemezrôl és a filmvászonról fog énekelni. Barátai és tisztelôi a színész alkotásának mulandóságáról beszélgetnek, Maj-

Dajka Margit 1907. október 13-án Nagyváradon látta meg a napvilágot, 1918ban szerepelt elôször színpadon. Alig 15 évesen már a Nagyváradi Színház tagja lett. Kisebb szerepeket játszott, és tanulta a mesterséget Hetényi Dömény Elemér rendezô színiiskolájában. 1924-ben kapta elsô felnôttszerzôdését Kolozsvárott. Magyarországi karrierje 1927 nyarán, Hódmezôvásárhelyen kezdôdött, ahová Horváth Árpád hívta vendégszereplésre. Egy-egy sikeres miskolci, majd szegedi évad után a Vígszínházhoz szegôdött, 1929-ben. 1930–32-ben a Belvárosi Színházban, 1932–33-ban ismét a Vígben játszott. 1933-tól nem tartozott állandó társulathoz, szerepekre szerzôdött. Játszott a Kamaraszínházban, a Magyar, az Andrássy úti, a Mûvész és a Vígszínházban, Pünkösti Andor Madách Színházában, az Új Magyar, az Erzsébetvárosi és a Vidám Színházban. A háború utáni években a Víg, a Medgyaszay, a Mûvész és az Operett Színházban lépett fel rendszeresen. 1948-ban lett a Madách Színház tagja. 1957-ben átszerzôdött a Petôfi, illetve Jókai Színházba. 1960-tól az önállóvá váló Jókai, 1963-tól 1968-ig, nyugdíjba vonulásáig a jogutód Thália volt az anyaszínháza. 1970–71-ben Szegeden vendégszerepelt. A hetvenes években a Madách Színházban játszott, és sokat filmezett. 1983-ban az Operett Színház Szerdán tavasz lesz címû produkciójában vállalt szerepet. Élete utolsó éveiben Nemes Nagy Ágnes népszerû Bors nénijeként a gyerekek közt hódított. A csibészes bájú, friss humorú, üde, ösztönösen okos naiva az évek során az életrôl mindent tudó, groteszk-ironikus, mégis derûsen bölcs clownná érett. A magyar színházmûvészet legnagyobb alakjai közé tartozott érzékeny, izgalmas, soha meg nem alkuvó egyéniségével. 1951-ben Érdemes Mûvész lett, 1952-ben Kossuth-díjjal, 1953-ban Kiváló Mûvész díjjal ismerték el tehetségét. A színházigazgatók mellett a filmrendezôk is elôszeretettel foglalkoztatták. Ki ne emlékezne Makk Károly Liliomfi címû filmjében nyújtott kiváló alakítására a nevelônô szerepében?! Makk Károly mellett dolgozott egyebek között Ranódy László, Herskó János, Kovács András, Keleti Márton, Fábri Zoltán, Sándor Pál filmjeiben. Legnagyobb filmsikerét mégis Huszárik Zoltán mozijában, az 1971ben készült Szindbádban nyújtott alakításával aratta, Latinovits Zoltán partnereként. Felejthetetlen kettôsük a magyar filmmûvészet legszebb pillanatai közé tartozik azóta is. A Macskajáték címû Örkény István-mû filmváltozatában Bulla Elmával olyan színészi jelenlétrôl és szakmai nagyságról tett tanúbizonyságot, amelyre csak az igazán nagy komédiások képesek: világsikerré tették Makk Károly filmjét és Örkény darabját. A fiatalabbak Palásthy György 1976-os Égigérô fû címû ifjúsági filmjébôl emlékezhetnek rá. 1986. május 25-én tett pontot a halál e csodálatos életmû végére. -szb-

TAKARÁS

2007/2

17

SZOMORÚ BOHÓC A JÁTSZÓTÉREN Beszélgetés Bozsik Yvette táncmûvész-koreográfussal

RÜSZT

A hazai kortárs táncmûvészet meghatározó alakja. Együttesével évrôl évre sikeresen hozza el a nagy nemzetközi fesztiválok díjait. Új bemutatója elôtt néhány nappal, egy próba után ültünk le beszélgetni.

18

Kultusz: Playground (Játszótér) címmel mutatják be a Katona József Színházban legújabb elôadásod. Zeneszerzôje egy igazi nemzetközi sztár, Fogarasi László, alias Yonderboi. Hogy találtatok egymásra, milyen vele a munka? Bozsik Yvette: Már elég régóta ismerjük egymást. Körülbelül egy éve megkeresett, hogy egy klipjéhez készítsek koreográfiát. Ekkor kezdôdött el a közös munkánk. Sokkal többrôl van szó, mint csupán arról, hogy a zenéjét használom. Igazi alkotótárs. Nagyon jó barátok lettünk, és rengeteget segít a próbákon is. Inspiráljuk egymást. Sokat ad azzal, hogy friss szemléletet hoz a jelenlétével ebbe a zárt, belterjes színházi világba. Azokat a „beépített”, rögzült félelmeket, amik bennem vannak, amikhez a színházi világban hozzászoktunk, hogy ezt vagy azt nem lehet, nos, ezeket ô nem is érti. Nem ismeri ezt a világot, ezért nincsenek félelmei. Sokszor, amikor valamit nem merek megtenni – pedig belül pontosan érzem, hogy kellene –, akkor ô azt mondja: de igen, nagyon jó! Bátorít, és arra késztet, hogy mégis megtegyem. Erôt, energiát, fiatalos lendületet ad, amire szükségem is van. Nem mellékesen kiváló a zenéje. K: Miért van az, hogy a színházi világban szinte észrevétlenül alkalmazkodnak az alkotók, elveszítik merészségüket, és anélkül, hogy tudnák, megpróbálnak megfelelni?

BY: Az egész egy aknamezô. Az ember legtöbbször nem látja magát kívülrôl, nem értelmezi a helyzetét, csak érzi, hogy aknamezôn lépeget, és nagyon oda kell figyelnie, mikor robban fel. K: Magyarországon 2007-ben egy Kossuth-díjas mûvésznek arra kell figyelnie, hogy hol vannak aknák…? BY: Egy Kossuth-díj után még inkább. Némely szempontból ez a díj még rosszul is hangzik. Bizonyos körökben. Én egy kortárs táncmûvész vagyok, aki nem feltétlenül akarja magát valaminek nevezni. A szakmában borzalmasan nagy a vágy arra, hogy mindenkit berakjanak valami fiókba vagy dobozba, felcímkézve. Ez en-

gem mindig is zavart. Amikor még nem volt divat a kortárs vagy akkori szóhasználattal az avantgárd, én akkor is azt mûveltem. Nem szeretem az éppen aktuális divatokat. Mindig azt csinálom, ami aktuálisan vagyok, ami érdekel, közben folyamatosan változom. Miként a világom is változik velem. Nem tudok másról ôszintén beszélni, csak azokról a dolgokról, amik éppen akkor foglalkoztatnak. K: Úgy érzed, hogy ez a díj ebben gátol? Múzeumi tárggyá akar téged tenni? BY: Ahhoz még fiatal vagyok, azt hiszem. Viszonylag fiatalon kaptam meg, de biztos, hogy néhány embert zavarba ejt. Azokat, akik azt gondolják, hogy a kortárs táncmûvésznek folyamatosan lázadónak, ôrjöngônek és érthetetlennek kell lennie a színpadon. Én egyáltalán nem akarok érthetetlen lenni. Nem errôl szól a mûvészetem.

Sôt néha azzal szembesülök, hogy mások sokkal jobban értelmezik az elôadásaimat, mint én magam. Én nem is nagyon értelmezem. Mert az életet szeretném ábrázolni, amit nem igazán lehet értelmezni, csak beleveszni. De ezt az életet nagyon színesen akarom megmutatni. Mint a valóságban, ahol nemcsak szenvedünk, de vágyunk arra, hogy boldogok legyünk, és néha nevetünk is. Én nem szégyellem, hogy szeretem a humort, és ezt a világot humorral is ki akarom fejezni. Ezzel sem nagyon tudnak mit kezdeni, mert ez sem olyan kortárs dolog. K: A humort nem tartják kortársnak? BY: Nem tartják elég mélynek itthon. Pedig a példaképem, Pina Bausch elôadásai is tele vannak humorral és drámával. Egy idôben, egyszerre. Az élet sokkal színesebb annál, hogy folyamatosan azon keseregjünk, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk. Meg kell próbálni, még a legrosszabb pillanatokban is mosollyal tekinteni a dolgainkra. Felülrôl, alulról, oldalról. K: A Playground-elôadásban mi foglalkoztat leginkább? BY: Egy Kenneth MacMillenkoreográfia inspirálta az elôadást. Gyerekruhába öltözött felnôttek játszanak egy udvaron, aztán kiderül, hogy elmegyógyintézetben vannak. Egy mondatban ennyi a történet. Az elôbb említett felülnézet, alulnézet, oldalnézet érdekel ebben is. És a gyerekkor, ami sokkal jobban foglalkoztat, mióta van gyermekem. Minél idôsebb vagyok, annál inkább emlékszem a gyermekkoromra. Miközben nagyon szerettem, visszatekintve úgy érzem, sok szenvedésen mentem keresztül. Rájöttem, hogy milyen pici dolgokkal el lehet rontani egy életet. És nagy felelôsség, hogy a

RÜSZT

2007/2

19

2007/2

RÜSZT

saját gyerekednek hogyan mutatsz példát. Vagy egyáltalán nem mutatsz, és akkor azzal mutatsz példát. Sokat gondolkozom ezen. Az egész darab errôl fog szólni tulajdonképpen. Hogy mennyi mindent nem tehetünk már meg felnôtt fejjel, amit gyerekként igen. Mert azt mondanák, ôrültek vagyunk. K: Talán az ôszinteségünket veszítjük el? A gyerek nem mérlegel, mindig kimondja, amit gondol. BY: Kegyelmi pillanatok, amikor elôadásokat hozhatok létre. Azokban megtehetek olyan dolgokat, amilyeneket az életben már nem. Védelem és egyben terápia is a színpad. Ott kiderül, mi mindent fojtok el magamban valójában. Mégis többnek kell lennie egy terápiánál. Az elôadásban nekem nagyon fontos a nézô is. Nem szeretem „magasról” nézni ôket. Azért dolgozom dramaturggal, hogy ez a terápia valójában a nézôk számára is érezhetô, érthetô elôadás lehessen.

20

fotók: Nagy Balázs, Sulyok László

K: Biztonságot ad neked a Katona József Színház? BY: Biztonságot nyújt, persze, de ez nem életbiztosítás. Ahogy egyre idôsebb az ember, egyre többet veszíthet. Bármelyik pillanatban kerülhetek olyan helyzetbe, hogy megszûnik vagy bizonytalanná válik a támogatása az együttesemnek. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy elbízhassam magam. Bár rengeteget dolgozom, sok a felkérésem, de társulati értelemben hiába vagyunk kiemeltek, mégis bizonytalan a létünk. A rendszer sürgôs változtatásra szorul. Lehetetlen dolog, hogy egyéves támogatások vannak. Tervezhetetlen így a jövô. Évrôl évre izgulnunk kell érte, és ráadásul év közepe, amire megkapjuk az odaítélt pénzt. K: Térjünk vissza a Playgroundra. A szinte csak rád jellemzô módon színészekkel is dolgozol a táncosaid mellett. BY: Nagyon sok színésszel dogozhattam eddig együtt a Katonában. Remek dolgokat lehet belôlük kihozni, ha az ember megfosztja a sablonoktól ôket, számít és épít rájuk. A Playground nagy felfedezése Elek Ferenc színmûvész. Biztos vagyok benne, hogy igazi nagy meglepetést fog okozni. Szerintem zseniális lesz. Rá épül az elôadás. Hihetetlenül tehetséges. Bebizonyítja, hogy az ô testalkatával – ami nem éppen táncos, mondhatni kövérkés – is lehet táncolni. K: Miért van, hogy miközben boldognak látlak, valami furcsa szomorúság bujkál a szemedben? BY: Mert szomorú bohóc vagyok. Mindig is az voltam. Túl sok emlék van bennem a gyermekkoromból, és túl sok félelem a felnôttkoromtól. Sz. B.

RÜSZT

2007/2

21

Beke Dániel

PUB

MINDJÁRTORSZÁG FELLÉLEGEZHET Emlékszem, amikor kisgyerekként Fehérvárra költöztünk, imádtam focizni a körülbelül négy négyzetméteres szobámban. Rugdostam a labdát, és közben kiabáltam: ,,Nyilasi lô, góóól!” Vagy ha nem Nyilasi, akkor Détári. Ötéves koromban már kívülrôl tudtam a focistáink nevét. Egy éve, ha valaki ilyet kérdezett volna tôlem, nagy gondban lettem volna. Már nem volt hajáról megjegyezhetô Illés Béla, bár játszott még a rettentô mackóalsós Király… nagyjából ennyi. Várhidi Péter válogatottjának viszont sikerült elérnie valamit, amiért nagyon sokáig hálás leszek: megint emlékszem focistanevekre. Vártam, hogy Dzsudzsák elfusson a balszélen, hogy Gera beadja a labdát, hogy Vass Ádám megint nagyot mentsen. Ültem a török meccs alatt, néztem a kolikocsmában összegyûlt embereket, ahogy kiabálnak, reménykednek, tapsolnak, bólogatnak, esélyt latolgatnak, és akkor hirtelen leesett: megvan a megoldás! Kormány, de akár ellenzék is milliárdokat költ arra, hogy azt a képet fesse, miszerint nemsokára jól élünk (persze csak ha benne,

22

online könyvesbolt

és neki adunk hatalmat), és hogy most aztán itten rendbe lesznek rakva a dolgok egy-két éven belül. Most még szar, húzzuk össze, csikorgassuk, de olyan paradicsom lesz itt nemsokára, hogy ihaj. Hatalmas táblák hirdethetik: Mindjártország itt épül! 2010-ben le is rakjuk az alapkövét, majd, egyszer, talán. De hál’ istennek valami megint elromlott, hiba csúszott a halogatás rendszerébe, válogatottunk elôreszaladt. Én meg több mint 20, magyar foci nélkül töltött év után végre azt vettem észre: tetszik, ahogy a magyar csapat játszik. Nem érdekelnek, akik azt mondják, három napig tartó csoda, vagy hogy még mindig nem elég a tétmeccseken nyújtott védekezés, blablabla. Az országnak kenyér és foci kell, és van rá esély, hogy az egyiket hamarosan meg is kapja. Ha látnak egy jó meccset, munkások ezrei mennek másnap elégedetten dolgozni. Megvitatják a tizenegyest, örvendeznek, hogy X.Y. mekkora gólt lôtt, aztán este egy sör mellett megnézik a következôt. Sôt legközelebb, ha itthon játszunk, kiviszik a családot, a barátokat, mert hát mégiscsak úgy az

igazi, ha negyvenezren kiabálják, hogy hajrámagyarok. És ha sportolóknak, nem pedig politikusoknak szól. Nekik amúgy sem kell biztatás, elég elbizakodottak. Nem kaptunk EB-t, biztos nem érdemeltük meg. Most megmutathatjuk, azt megérdemeljük, hogy számoljanak velünk. És amikor Varsóban a lengyel válogatott legyôzése után magyar-horvát döntô lesz 2012-ben, azt sem fogom bánni, hogy ultrákkal ülök egy szektorban – addig sem tüntetnek, hazaérve pedig remélem, elmennek még egy meccsre ahelyett, hogy lezárnák a villamos elôl a Nagykörút háromnegyedét, és ott kiabálnák, hogy hajrámagyarok. Mindjártország fellélegezhet, mert valaki elrontotta a taktikát, és valami végre mûködni kezdett. Ôszintén szeretném, ha a gyerekem egy napon azt kiabálná a szobájában: Gera lô, góóól! Ha ez a csoda nem három napig tartana, és ha nem is lenne csoda. Legyen magától értetôdô, legyen szép, és ha ki is kapunk, akkor is tudni fogjuk: Mindjártországnak valami végre sikerült.

2007/2

A MI MACINK Nekem tizennégy éves koromban nem volt mobilom, laptopom, discmenem. Jó keresztény módjára minden vasárnap jártunk templomba, néha ministráltam is, de azt nem szerettem. Bevallom, az egészet untam. Télen még nagykabátban is reszkettem, és csak az izgága elmém mentett meg attól, hogy ne unatkozzam halálra magam. Volt a falon egy Munkácsykópia, azzal szimpatizáltam, vagyis a rajta lévô Jézussal. Nem gurigattam galacsint az orromból kiszedett masszából, a padot sem rugdaltam, mint a többi gyerek. Na jó, akkor igen, ha a többiek nem figyeltek. Békát tényleg nem bon-

coltam, de bunkit építettem, amit persze leromboltak az idôsebb srácok. Szerettem, ha szánkózásból hazajövet eláztam, ezért leszidtak, viszont kaptam meleg kakaót, és a kályha elôtt ültem, vártam a lusta fagott mormogását, amely mindig belsô mosolyra késztetett. Tévémaci és társa, barátja, testvére (máig nem sikerült megfejtenem) fogat mos, leül a fotelbe mesét nézni, majd a végén ágyba bújik Paprika Jancsival. Az avítt szocializmus esetlen Tévémacija, e bájos kis teremtmény minden magyar gyerek szívét melengette és melengeti. Mondhatom, lokális popikon ez a maci és a bábfilmje. Mert hogy

rendszerváltás ide-oda, ô most is kitartóan végzi a dolgát, mossa a fogát, nézi a tévéjét, betakarja Jancsikát. Generációk nôttek és nônek fel rajta. Példát mutatva az otthon melegérôl, a felebaráti szeretetrôl, így alapozva meg egészséges felnôtté válásuk csíráit. A Tévémaci 1964. október 23-án született, Köber Tibor ,,gyermekeként”. A nyolcvanas években átment egy kis változáson, melyet Koch Aurél követett el. Sohasem volt viszont egyedül, elôször Valérka volt a társa, késôbb szegôdött mellé Paprika Jancsi, hogy minden hétköznap gondosan betakarja ôt. A dallam szerzôje Pécsi József, címe Dörmögô Dömötör Istók gazda udvarán. Csoda, hogy a magyar reklámszakemberek még nem használják brandként. Persze nem akarunk ötletet adni, csupán megemlékezni egy kedves születésnapról.

PUB

Toldi Miklós

23

2007/2

A bánatos brit konyha

MÁSVILÁG

Amióta az óvatlan britek három éve megnyitották a határt, több tízezer magyar vágott neki az Újvilágnak, jelentéseket azonban egyikük sem küld haza. Pedig az országról, ahol vöröshagymának hívják a lilahagymát, csak tûzforró vagy jéghideg csapvíz létezik, és a feltûnô rendezettségben is teljes a multikultikáosz, bôven volna mit mesélni. Szerzônk tavaly ilyenkor elment Londonig, hogy megtegye...

24

Hogy már az elején lelôjem a poént: nem, nem véletlen, hogy a világban nem terjedtek el a brit konyhát vivô éttermek. Én mondjuk az elsô angliai vizitem elsô napja óta hûvösen viszonyulok az ottani gasztronómiához: akkor egy autentikus külvárosi étkezdében sikerült rendelni a pincér által tradicionálisként beharangozott kolbászokból, majd egy egész délutánon át zöld fejjel rohangáltam Nyugat-London nyilvános vécéi között, mire az összes bánatomat a lefolyókba kiáltva sikerült viszszanyernem a nyugati civilizációba vetett hitemet. Miután kiköltöztem, tiszta lappal indult az ország, de hiába: Jamie Oliver ide vagy oda, a tradicionális brit konyhát leginkább a mérhetetlen unalom jellemzi. Nem véletlen, hogy az olasz ételeket például kritikátlanul imádják, hiszen azokban minden van, ami innen hagyományosan hiányzik – többek között változatos fûszerek és friss zöldségek. Az, hogy a szigetország népe megérte a 21. századot, feltehetôen csak a világháború után érkezett nagyszámú bevándorlónak és az általuk behozott épkézláb ételeknek köszönhetô. (Az egyhangúságot azelôtt többnyi-

re egyetlen fûszer túladagolásával vagy az ételek módszeres szénné égetésével próbálták ellensúlyozni – a már említett kolbász mindkettôre fájdalmasan remek példa volt.) A belvárost ellepô ristoranték mellett még az indiai konyha jelenléte erôs, de az elszórt, valóban autentikus éttermeket leszámítva ez nagyjából a budapesti kínai gyorsbüfékhez mérhetôen gazdag kínálatot jelent – négy-ötféle curryt, ami hiába izgalmasabb, mint az ananászos csirke a Keletinél, pont olyan gyorsan meg lehet unni. A külvárosi utcákat meg inkább a közel-keletiek falodái uralják, amelyekben a kötelezô fish&chipstôl a burgereken át a pizzákig többnyire mindenfélét osztanak – ezekre viszont mindig érvényes, hogy csak az egyik ételt csinálják ehetôen, és elsôre sosem tudni, melyiket. A tény, hogy történelmük nagy részében nem nagyon volt mit, mára odáig vezetett, hogy a britek igazából nem is szeretnek enni. A Centrál Kávéházban például egyetlen reggel több tojásos-sültparadicsomos-baconös angol reggeli fogy, mint ahány brit még ôrzi a lángot, és délre sem javul a helyzet. Nem tudom eldönteni, hogy a

háromperces ebédszünet intézménye volt-e elôbb, vagy az a szokás, hogy menthetetlenül jellegtelen háromszögszendvicsekkel pipálják ki a második étkezést is, mindenesetre az átlag angol dolgozó ebédje simán képes elkezdôdni és véget is érni, miközben egy pillanatra elfordítjuk a fejünket. Estére meg, mire megtelnek a pubok, a gyomruk már rég feladja, hogy izgalmas ingerekért kiabáljon, így hiába lennének a kocsmák az itthoni kertvendéglôk (olcsó, gyors, házias és helyi érzékszervekkel nézve finom kaja) körülbelüli megfelelôi, olyankor inkább a korsók fogynak. Aki a pubok helyett vagy után hazatalál, tapasztalataim szerint fôleg a nagy élelmiszerláncok, mint a Sainsbury’s vagy a Tesco mikrózható-süthetô félkész ételeire indul rá, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek egészen, egészen rendben vannak: a kínálat és a minôség is lazán veri a VI. kerület teljes éttermi felhozatalát. És van még valami, amirôl csak a megilletôdött tisztelet hangján tudok szólni: a gasztronómiai érzék teljes hiányával dacolva az országban valahogy mindenhol hibátlan a fánk. pzs

I N G Y E N E S színes kulturális havilap A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik. A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, melyek az emberi közösség össze-

A kultúra egy adott társadalom azon ismereteinek összessége, ” melyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását lehetôvé teszik.”

KEVESEBB LAP – TÖBB kevesebb lap – több kultúra minden hónap 5-én

POKOLJÁRÁS

„Béla bácsi, a dudás régen volt más óvodás” Ágoston Béla olyan jellem, akibôl több is elférne ebben az országban. Nem kizárólag zenei teljesítménye miatt, elsôsorban inkább mint alkotó ember. Alázatos, optimista, nyitott az újra – amolyan befogadó-kívülálló típus, ha van ilyen.

MUZSIK

Kultusz: Hogyan találkoztál elôször a zene világával? Milyen volt az út a barlang szájától a pokoljárásig? Ágoston Béla: Szüleim kisiskolás koromban zongorára írattak be, de mivel otthon nem futotta zongorára, elég kényelmetlenül éreztem magam. A szarvasi fôiskola lépcsôházában egy félretolt pianínón gyakorolgattam. Nem volt egy percnyi nyugalom, jöttek-mentek az emberek. Ez annyira zavart, hogy elment a kedvem az egésztôl. Két évvel késôbb, negyedikes koromban elkezdtem fuvolázni, ami tulajdonképpen azóta kíséri az életemet. Általában a zeneiskolai félévi vizsgáim kudarcélmények voltak, nem tudtam nekik megfelelni. A technikáról és magáról a zenérôl

26

is egészen sajátos módon alkottam véleményt. Sokszor nem is értettem, hogy mit akarnak tôlem. Nyolcadikba jártam, amikor egy négy évvel idôsebb srác családibaráti körben elkezdett diszkózni. Nem tudom, hogy vagánykodni akart-e, vagy csak megmutatni magát, bedugott a hangfalcsatlakozóba egy izzót, ami elkezdett a zenére villogni. Megrázó élmény volt, de komolyan felkeltette az érdeklôdésemet a zene iránt. Mikor gimnazista lettem, összekerültem régi óvodás társakkal, ôk anno tesiszakra mentek, én énekre. Kajakoztak, hozták a keményebb zenéket. Elmentem én is kajakozni és blacksabathos meg AC/DC-s lettem. Mindig jött valaki, aki mu-

tatott egy-egy újabb szeletet a világból. Kerestem az újdonságot, és hozzápakoltam a saját dolgaimhoz. A gimnáziumi években megtanultam autodidakta módon gitározni. Amikor Pécsre felvételiztem, már volt egy kis zongora- és klarinéttudásom is. Megtanultam kecskedudán játszani, tájékozottabb lettem a népzenében is. A pécsi négy év mozgalmas volt, a klasszikus zenei ismereteimet fôként akkor szereztem. Az elsô komolyabb próbálkozások idôszaka volt ez Hárságyi Péterrel, a Mecseki freevel, a Kispál és a Borzzal. Az elsô performance-ok, multimédiás elôadások is itt születtek. Az underground zenei érdeklôdés azonban már a kajak-kenus

években megnyilvánult. Fölfigyeltem az akkori punkzenekarokra, a Rolling Stones erôsebben vonzott, mint a Beatles. Amiben erô van, a mai napig jobban inspirál. Ezért volt olyan éles váltás az alternatív rockzenétôl a népzene felé, mert megéreztem benne azt az elementáris erôt, ami ráadásul jó pillanatban fogott meg. Ám ez a gyakorlatban annyira munkás éveket jelentett, annyira lekötött és teljes volt, hogy nem tudtam még azzal is foglalkozni, hogyan ötvözzem valami mással. K: Az autentikus szövegkörnyezet néha nagyobb mélységgel, többszintû képi világgal bír, mint gondolnánk. Az aki dudás akar lenni… kezdetû népdalt ezért választottad? ÁB: Számomra a pokoljárást jelenti, hogy nem lehetsz máshol, csak ott. Nem tudsz az idôbôl kibújni, menekülni sehová. Vannak ilyen ír népmesék. A fickó bement a barlangba, s ott találkozott egy manóval. Az mondott neki egy-két mondatot, majd kijött a barlangból, de közben eltelt több mint száz év. Amíg bent voltam a népzene barlangjában, bugyraiban, addig a Kispál kirukkolt négy lemezzel, amirôl nem is tudtam, hogy megjelent, mert annyira lekötött, sôt elvarázsolt az egész. 92-ben végeztem a tanulmányaimmal Pécsett, ekkor inkább még a népzene és a jazz foglalkoztatott. Aztán a Kampec Doloresnek köszönhetôen megismertem a hazai underground életformát, budapesti klubokat, vidéki és külföldi turnékat, nagyon jó évek voltak. Közben kerestem a saját helyemet. 97-ben játszottam a Kispál és a Borz tízéves jubileumi koncertjén. Ez volt az az idôszak, mikor kijöttem a barlangból. Felvértezve a pokoljárás után készen álltam arra, hogy az elsô önálló le-

mezemet megjelentessük, de ehhez kellett Kôvári Zsolt, aki a jubileumi koncertnek köszönhetôen figyelt fel rám. Egyrészt szereti a jazzt, és szaxofonozni tanult, másrészt volt annyi tôkéje, hogy azt merte mondani: Béla, csináljunk két lemezt. Egy olyat, amilyet te szeretnél, és egy olyat, amilyet én! Elsôként a Lakni, lakni készült el, a számokat már játszottuk két éve, még írtam hozzá párat, és három nap alatt felvettük. A Meles, meles címû második dupla lemez a Kispál és a Borzfeldolgozásokból jött létre. Három évig tartott, amire elkészült. K: Tanítasz a Fóti Gyermekvárosban, saját zenekaraiddal koncertezel, vendégzenészként szerepelsz, zenéket írsz színházi, bábszínházi darabokhoz, hogy éled ettôl nehezen különválasztható mindennapjaid? ÁB: Ôrbottyánban élünk egy parasztházban. Két kislányom van: Lili és Rebeka. Szeretek úszni, általában ezt a veresegyházi uszodában teszem. Miért éppen Alaszka?filmsorozatgyûjtô vagyok, megvan majdnem az összes, igaz, még nem láttam teljesen. Most éppen a kutyák házát építem szabadidôs tevékenységként. K: Úgy tudom, szôlészkedsz is a birtokon… ÁB: Két éve még megmetszettem, idén gyakorlatilag nem foglalkoztam vele, de szuper a termés... K: Több országban is megmutattad azt a „erôt”, ami akarva-akaratlanul ott van minden hangszeredben, leginkább magyar folkkutalásokkal, amikbôl látszik, honnan jöttél. Kaptál visszajelzést az ottani koncerteken? ÁB: Nem kell messzire menni, hogy az ember ezt fel tudja mérni. Vasárnap Budapesten játszott a Black Eyed Peas. A teltházas Aréna-koncert után volt egy fogadás,

ahová néptáncot és népzenét „rendeltek”. Nagy élmény volt, lecsekkolni a sznob közönség reakcióit, illetve a zenekar rajongását is jó volt látni. Végig izgatottan figyelték, hogy mi történik. Autentikus magyar népzene szólt, mint kecskedudás és klarinétos voltam jelen a Hegedûs együttessel és az Állami Népi Együttes táncosaival. K: Ha jól tudom, Amerikában is játszottál… ÁB: Az egy népzenei turné volt, körülbelül egy hónap alatt jártuk be a 66-os út környékén az USA-t. A szokásos rettentô sok utazás, kevés pihenés, sok látnivaló, kevés pénz. Washingtontól Los Angelesig számtalan izgalmas pillanat, szituáció belefért ebbe az egy hónapba. Mindenütt nagy sikerrel fogadták a magyar népzenét. K: Könnyedén mozogsz a hangszerek között, ezek eszközök a zenei kommunikációra, vagy van kifejezett hangszered, amihez kötôdsz?

MUZSIK

2007/2

27

2007/2

MUZSIK

ÁB: Soha nem voltam kitéve olyan kényszernek, mint egy komolyzenész, népzenész vagy akár popzenész. Mindig belekóstoltam valamibe, és ha szimpatikus volt, elindultam az úton, amibôl saját lényeket hoztam létre. Inkább olyan hangszobrászféle vagyok. A szobraim a kezem alatt jelennek meg, és ha ott egy szaxofon van, akkor azzal kezdek dolgozni. K: Mi a helyzet az Autodudakta címû dudalemezeddel, a Zubollyal és az Ágostones-albummal? ÁB: Az anyag már létezik. Senki nem ad ki szólódudalemezt ma Magyarországon, ezért inkább egy spéci lemeznek képzelem el, lehet, hogy bakelitet készítünk belôle, minimális példányban, és aki CD-t akar, annak majd lemásolom. A legutolsó albumcímverzió a „Béla bácsi, a dudás régen volt már óvodás” volt. Komolyabban szeretném venni a Zubolyt zeneileg, de tar-

28

tok tôle, hogy akkor kihal belôle a spontaneitás. Pedig az attól érdekes, hogy egy alkalomra összeállt produkció ott tart, ahol. Szeretnénk a koncerteken már hallható új dalokat is lemezre vinni, és a Vízöntô sikeres népdalfeldolgozásait is eljátszani, illetve felvenni. A Dudapest cirkusz lesz az Agostones új albuma. Népzenei elemek, néhány mûzenei utalás, de alapvetôen beates, rockos hangzású anyag készül. K: A menetelôs banda, amit láthattunk a nyári fesztiválokon, hosszabb távra jött létre? ÁB: Klubkoncertre nem nagyon jönnek be az emberek, ezért találtam ki, hogy akkor mi megyünk hozzájuk. Ez egy új irány, amivel tovább szeretném folytatni az Agostones életét. Ilyen vonulós, cirkuszos, menetelôs bandát képzelek: tuba, duda, harmonika, pergô, nagydob és egy gitáros, aki az

oldalán viszi a kis erôsítôt. Ez sokkal izgalmasabb hangulatot adhat a produkciónak, amire kíváncsiak lesznek az emberek. K: Kevesen tudják rólad, hogy nemcsak zenekarban gondolkozol. ÁB: Nem tudom, idén játszszák-e, de a tavalyi évadban ment a Budapest Bábszínházban a Péter Pán címû darab, egy bábszínházi adaptáció. Kovács Géza rendezte, vele több darabon is dolgoztunk már együtt. A zenét vonószenekarra kellett komponálni, ami nagy kihívás volt számomra. Külföldi fesztiválokon többször nyertem legjobb zeneszerzô díjat mint bábszínházi zeneszerzô, illetve kôszínházaknak és szabadtéri játékokhoz is közel ötven darabot írtam. Rajzfilmzenéket is komponáltam Richly Zsoltnak, aki a Kockásfülû nyulat rendezte, neki készítettem két rövid kisfilmjéhez is zenét. Most a legutóbb Prakter Mariannal csináltunk egy ifjúsági filmet, a Galaxyt. Illetve egy mûvészfilm kategóriába tartozó rövidfilmet, a Hajnali részecskéket. A táncszínházi produkciókban inkább mint közremûködô szoktam jelen lenni, de volt már egy saját táncszínházi produkcióm is Oldás és kötés címmel. Ebben a magyar hiedelemvilág jellegzetes karaktereit táncolja el négy nagyszerû táncos: Dombi Kati, Ónodi Béla, Várszegi Tibor és Berger Gyula. K: Legközelebb…? ÁB: Legközelebb Szelevényi Ákos által írt zenét játszunk a Dél-alföldi Szaxofonegyüttessel a Trafóban október másodikán, és egy báboperán is dolgozom, amit jövô tavasszal mutatnak be. Persze ezenkívül is rengeteg tervem van. Toldi Miklós

29

MUZSIK

UTÁNPÓTLÁS Könnyû zenei körkép Budapestországból

MUZSIK

Szerencsésebb kulturális fejlôdéssel megáldott országokban természetes, mint az idôjárás a folyamatos megújulás. Ha feltûnik a zenei palettán egy jó banda, övé az a bizonyos szônyeg, két év és a nagyszínpad. Nálunk persze ez is másképp megy.

30

Itthon még idôben bizottságot kell alakítani, hogy húsz év elteltével majd kimondjuk végre: vannak új zenekarok, akikben ott ordít a nyers erô, ebben a kormiliôben nôttek fel, adjunk hát esélyt a hitelességüknek. A hazai masszív hallgatóságot azonban nehéz meggyôzni, óvatosan, gyanakvó füllel szereti meg zenekarát, aztán ha már magabiztos a birtoklás, nehezen fogadja el az utána jövôt. Persze ebben nagy szerepük van a médiumoknak is. Érdekes év (évek) elé nézünk, rés nyílhat, amelyben zenekarok pillanatok alatt tûnnek el és bukkannak elô, változhatnak át. Félô, hogy ez a szituáció pánikra ad okot, zenekarok és hallgatók részérôl egyaránt. Pedig be kell látni, hogy a rendszerváltás után nagyra nôtt együttesek lassan finisbe érnek, ez nem azt jelenti, hogy tûnjenek el, mindenesetre lássák be, hogy teret kell nyitni az új generáció számára, mert új fórumhoz új hozzászólás kell. Jelentôsebb szórakozóhelyeken, mikor a koncert után jönnek a „még maradj” ráadáskörök, és amikor megfelelôen okosra itta magát a társaság nagyobb része, indul a megfejtés. A lappangó információk elindulnak szájról szájra. Abbahagyják, átalakulnak, helyet cserélnek, új album, új zenekar, blablabla. Ez részben betudható a tavalyi Szigeten elhangzott Lovasi-kijelentésnek („Öreg, dagadt

köcsög vagyok”), amely kicsit megbolygatta a médiát, hogy valami tényleg nincs itt rendben. Pár nagyobb médium is megjegyezte, aztán maradt minden a régiben. Jó ideje halljuk, hogy haldoklik a Kispál, temetik már lassan egy éve. Ha a labdát feldobják, elôbb-utóbb leüti valaki. Mindenesetre láttam pár koncertjüket a nyáron, tisztességesen tolták, de az a szikra, ami a Föld kaland ilyesmi, vagy az Ágy asztal tévé albumon érezhetô és annak a továbbvitt esszenciája megtört. Ha igaz a hír, idén vagy jövô év elején megjelenik egy dupla lemezes best of, két új számmal, amibôl a konklúziót, amolyan házi feladatként mindenki önmagában értékelje. Ha vége lesz is, a Lovasientitás átmenekül a Kiscsillagba, a szintén rutinos Lecsoval. Tehát egy olyan „szabadidôs” zenekarrá válik, aminek azért mindig lesz bázisa. Aztán itt a Hiperkarma, ami anynyira közel volt, hogy ugyanannyira távol is legyen. Lassan öt éve, hogy nincs semmi új produktum, csoda, hogy eddig koncerteztek, s ez csak annak köszönhetô, hogy a meglévô két albumban rejlô zsenialitások idáig kihúzták. Mert a közönség elvárja, hogy dolgozzanak érte. Tavaly kaptam egy információt, hogy állítólag már kész az új lemez, és nagyon ott van, azóta nem hallottam róla, még bootleg formában sem, élôben is csak a meglévô dalokat játsszák. Bérczesi Robi nagy alkut kötött, sajnos úgy néz

ki, maga sem bírja el, túl sokat vállalt azért, hogy elôttünk és értünk haljon bele. Az idei Sziget-fellépés volt az utolsó Hiperkarma-koncert. Legalábbis ebben a formában. Mostanában a Gödörben láthatjuk Bérczesit (néha a Bródyval), egy szál gitárral, ahogy két vagy három órára egy idôsíkban, de más térben dimenzionál a színpadon, de úgy, hogy az már nekünk kellemetlen. A Heaven Street Seven valahogy van is, meg nem is. Idén végignyomtak egy európai turnét, aztán szép csöndben lekerültek a magyar fesztiválok nagyszínpadairól. Tisztességes csapat, tisztességesen öszszerakott lemezek. Mégis lebegnek. Döntetlen. A Tankcsapda és a Quimby még tartja magát. A Csapda keményen dolgozik, a tavalyi lemez sem mondható rossznak, sôt hallható a törôdés és az akarás, inkább az arculat, ami fáradtnak, ötlettelennek tûnik. A Quimbyrôl elmondható, hogy most van a csúcson. Kiss Tibi összeszedte magát, és a Kilégzés címû hanghordozó is elég komplex, letisztult, jól hangszerelt darab. Élôben nagyon profik, csak kár, hogy idôrôl idôre ugyanaz a színpadi történet. Most, hogy végigfutottunk a hazai fesztiválmezôny helyzetén, jöhet a kínos csönd. Ki? Kik? Akik majd megtöltik a Pecsát, az A38-at, a debreceni Lovardát, vagy megkapják a nagyszínpadokat.

2007/2

idén megszûnik létezni. Eltûnnek a mélyebb barázdák, ugarolják a területet a profit mezején. Az eset szomorúságát nem lehet egyhamar kompenzálni, de jó hír, remélem, hosszú távra, hogy végre van egy normális rádiónk, a Petôfi MR2, ami látható és hallható esélyt ad az igényes zenei projekteknek, és indul a magyar Music Television is. Szóval itt vannak ezek ,,a mi” zenekarjaink (Pál Utcai Fiúk, Kispál és a Borz, Tankcsapda), akik végigvitték a magyar rockzene utolsó nagy forradalmát, két-három album után nagyjából arról a két-három albumról szólt minden. Aztán jött még egy hullám a kilencvenes évek közepén (Quimby, Kimnowak, Heaven Street Seven, Emilrulez, Anima Sound System), ami még hordozott némi lázadó

attitûdöt, de inkább a határok szabadsága miatt beszivárgó új zenék adták az intuíciót. És a kétezres évbôl a Belga, a Hiperkarma és a Yonderboi. Ki jön most? Kik jönnek? Nem kívánok váteszként tündökölni, pedig van pár tippem. Persze a zenehallgatás/szeretés szubjektív alapon mûködik, és nem akarnék diktatórikus irányvonalat szabni. De azért, itt egy másik házi feladat: 30Y – Kaukázus – Brains Zuboly – Takács Eszter – Vad Fruttik Magashegyi Underground – Ambersmith – Monchichi Potenciál Mantra Porno – Peet – Csá! Misi Zagastic – Envoy – Toybox. (A teljesség igénye nélkül – A szerk.) oldy

MUZSIK

A társasági megfejtés itt csuklik meg. Eltereljük, lovaglunk a nyolcvanas évek legendává vált underground történetein, amit az öregebbek meséltek: a Dixy, Pajor, Vigh Misi, Müller, Bárdos Ági, Menyhárt. Zuhanás a Halászbástyáról betrinyózva, szétreccsent esték koszos albérletekben, menekülés rendôrök elôl, ôrületek, ôrültségek… Az idô múltával patinásodnak bizonyos korszakok. Legendákká szobrosodnak azok, akik annak a miliônek vitték a korszellemzászlaját. Néhányan, akik ott voltak abban az idôben, és sokan szerettek volna, akik abban az idôben és abban a térben egyszerre léteznek. Szomorú, de az egyik ilyen kultikus hely, az egy év híján huszonöt éves Almássy Téri Szabadidôközpont

31

2007/2

A NÉGYFEJÛ SÁRKÁNY A zene nem valami megfoghatatlan, égi szentség

MUZSIK

A szeptember közepén megrendezett MOL Jazz Fesztivál a széles nemzetközi palettán kívül azt is megmutatta: ez a zene nem csak egy szûk rétegé. A fesztivál második napján a holland The Ploctones zenekar tagjait kaptuk el egy gyorsinterjúra, Anton Goudsmit gitárossal és Efraim Trujillo szaxofonossal beszélgettünk.

32

Kultusz: Ragaszkodtál hozzá, hogy az egész zenekar itt legyen az interjún. Ilyen fontos a csapat? Anton Goudsmit: Szeretem azt a hasonlatot, hogy olyanok vagyunk, mint egy négyfejû sárkány – négy egyforma fejünk van. A nevünkbôl is látszik, hogy senki sem szólista, mi sosem leszünk Valaki kvartett. Csapatjátékosok vagyunk, egyenlô tehetségek, én például sohasem éreztem magam akkora hiperszupersztárnak, hogy csak rólam legyen elnevezve egy zenekar. K: Jártatok már Magyarországon? Hogy tetszik az itteni jazzélet? AG: Tavaly voltam ezen a fesztiválon, és fantasztikusan éreztem magam. Játszottunk a Szigeten is – máig emlékszem, a koncert után egy óránk volt, hogy elérjük a repülôt, a többiek még csajozni akartak, én meg ott álltam a reptéren, a ruhám csupa sár, és piszkáltam ôket, hogy menjünk már. (nevet) Efraim Trujillo: Imádom az itteni színteret, otthon Hollandiában csak néhány kisebb klub van, ahol jazzt hallgathatsz, ezen a környéken pedig nagyon élô a zenei kultúra, láthatóan nagy rá az igény. K: Ekkorák volnának a különbségek? AG: Igen, megdöbbentôen más. Az én felfogásomban a zene nem csupán mûvészet, hanem egyfajta szociális hajtóerô. Összehozza az embereket, fôleg a fiatalokat, a mindennapi élet része, és nem

valami megfoghatatlan, égi szentség. Otthon a dolgok túlságosan intézményesítve vannak, konzervatóriumokba járnak az emberek. Ez persze itt is megvan, de valahogy sokkal több örömbôl zenélô embert látok, ráadásul itt nagyon fontos hangszer a hegedû, sokan játszanak rajta, és ez változatosságot hoz a mûfajba. K: Klasszikus a felállásotok, következik ebbôl az, hogy klubokban szerettek jobban játszani? Vagy a fesztiválos Nagyszínpad ugyanúgy vonz titeket? ET: Igazából mindkettô. A jazzhez nagyon jó hangosítócsapat kell, és ha az nincs meg, elvesznek olyan apróságok, amiktôl sokkal jobb lehet a zene. Amit mi csinálunk, az törékeny dolog, könnyen elromolhat, ha nem az jön át a közönségnek, amit mi szeretnénk. Egy szabadtéri fesztiválon nagyobb hangerô kell, de azt hiszem, a zenénk meg tudja ôrizni az intimitását nagyszínpadon is. K: Bár nem tûntök önfényezôs típusnak, szoktátok a saját zenéteket hallgatni? ET: Neeem, sohaaa… Az olyan, mintha a tükörben néznéd magad: napi egyszer pont elég, de ha túl sokszor csinálod, rájössz, hogy igazából hülyén nézel ki. (nevet) Amint egy lemez elkészül, már elôre kell tekinteni. AG: Én néha visszanézem a koncertjeinket, amikor új lemezen

dolgozunk, kielemzem, hogy hol és mit kéne és hogyan. Meg persze ott van a lemez elkészítése, de olyankor már annyit hallod a saját zenédet, hogy az pont elég. K: Mit terveztek az ôsz után? AG: Ugyanezt. Szeretnénk sok hasonló fesztiválon részt venni, meg klubokban is játszani. Koncertezni akarunk, sokat, eljuttatni a zenénket olyan emberekhez, akik érdeklôdnek a jazz iránt. Januárban fellépünk Indiában, majd egy brazil turnéra megyünk, az izgalmasnak ígérkezik. Jön egy új CD is, de hogy mikor, azt még pontosan nem tudom. Az ilyen sosem úgy mûködik nálunk, hogy egy ember megírja egy szobában ülve, aztán eljátsszuk. Koncertezünk, közben eszünkbe jutnak új dolgok, és ha összejött, akkor gyerünk albumozni! ET: És nagyon szeretnénk viszszajönni hozzátok, Magyarországra, ha máskor nem, jövô ilyenkor. Beke Dániel

(További információk, hanganyagok és videók: www.bmc.hu/jazzfesztival)

2007/2

PROGRESSZÍV-ÛR-DISZKÓ Stílusteremtés, hajmeresztô ízléssel Sokan úgy tartják: a meghatározó zenekarokban elég, ha hárman zenélnek. A Muse (ejtsd: mjúz) esetében sincs ez másképp, hiába tartanak még csak a negyedik stúdiólemeznél, gyakorlatilag pár év leforgása alatt átformálták az európai és lassan már a tengerentúli alternatív és rockzenei világot.

MUZSIK

Klasszikus sikertörténetként a formáció eddigi útja. Egy Teignmouth nevû angliai kisvárosban három unatkozó srác: Matthew Bellamy (ének, gitár), Chris Wolstenholme (basszusgitár), Dominic Howard (dob), 1997-ben zenekart alapított, amire hamar felfigyelt az angol zenei ítélôszék, a New Mu-

34

sical Express. Innen egyenes út vezetett az elsô lemez (Showbiz, 1999) felvételéhez, amire persze a szaksajtó csípôbôl rásütötte a Radiohead nevét. Nem szerencsés, de vállalható, és a világsiker ettôl kezdve elkerülhetetlen volt. A második album (Origin of Symmetry, 2001) már jóval kiforrottabb, itt fejlesztik tökélyre a „miképp fulladozzunk hangosan minden sorkezdetnél” típusú énektechnikát. A zene tökéletes keveréke az alternatív/pop/rock/space mûfajoknak. A 2003-as Absolution már legalább 4-5 potenciális slágert hordoz. A zenei irány tovább finomodott: több ûrös és rockos téma mellett visszanyúltak a gyökerekhez: King Crimson, Pink Floyd, U2. Átemeltek hangulati elemeket, és profitalapon kissé amerikanizálták is magukat. A Black Holes And Revelations 2006-ban az addigi legeklektikusabb alkotásuk. Muzsikájukba beolvasztották több kultúra zenei világát, és jóval populárisabb vizeket fodroztak, mint korábban (helyenként Prince- és Depeche Mode-hatásokkal), ráadásul egy laza mozdulattal megalkották a „progresszív-ûrdiszkózenét”. Azóta bármihez hozzányúlnak, azt tökéletesen museosra tudják formálni. Azt, hogy tényleg mennyire széles réteget képesek megérinteni páratlan muzsikájukkal, mi sem példázza jobban, mint hogy olyan csapatok dolgoznak fel Muse-szer-

zeményeket, mint a divatos finn kölyökcsapat, a The Rasmus, vagy a The String Quartet Tribute, akik vonósnégyesre hangszerelnek át kedvükre való dalokat. Mindemellett a progresszív metál nagyágyúja, a Dream Theater konkrétan évek óta az angol trióból (is) él. Utóbbi két lemezük némelyik nótája akár Muse-szerzemény is lehetne. Az egykori botrányhôs/heroinista, Nikki Sixx új csapata, a Sixx AM is arról árulkodik, hogy figyelemmel kísérik az angol slágerlisták élbolyát. A Muse azonban töretlenül járja saját útját, és annak ellenére, hogy hajmeresztô ízléssel képesek összeválogatni ruhatárukat, 2000 óta borítékolhatóan zsebelik be a különféle zenei díjakat a szigetországban. Munkásságuk eddigi koronája a 2007-es dupla Wembleystadionkoncert volt, ami nem várt sikert hozott. A készülô új lemezrôl azt nyilatkozták, több elektronikát rejt majd, mindemellett a szimfonikus világból is kicsípnek, s mindehez segítségül egy nagyzenekart szerzôdtettek. A 2002-es Szigetkoncerten még jóval kevesebben skandálták a nevüket, mint vélhetôen október 10-én az Arénában fogják. Az azonban nem kétséges, hogy az év legizgalmasabb pillanatai között fogjuk számon tartani a banda budapesti koncertjét. Bátky-Valentin Szilvia

Yeah Yeah Yeahs Is Is

(INTERSCOPE RECORDS 2007)

A'LA CULT

New York-i art-punk trió, a gitáros Nick Zinner, a dobos Brian Chase és az énekes Karen O 2001-ben dobta piacra debüt albumát (ami szintén egy EP volt), és megdöbbentő kritikai sikert aratott. „Az igazi ösztökélés ahhoz, hogy zenekarosdit játsszunk, mindössze annyi volt, hogy őrületet akartunk

36

gerjeszteni”, nyilatkozta a történtek után Karen O. Tavaly megjelenő Show Your Bones című második nagylemezüket nagy ováció fogadta, a rajongótábor is szép számmal gyarapodott, és úgy tűnik, exponenciálisan növekszik. Mi is valójában a YYY-s? Nincs basszusgitár, cizellált gitártéma, pozőrködés, brutalizált discoütemek, vagány ötletes tamos grove-ok, garázsrockkéjelgés, punkos attitűd, de van egyedi hang, szuggesztív színpadi elevenség, macskatermészetű jelenlét, divathoz viszonyuló egyedülálló felfogás és maga O mint jelenség. Mert ahogy a Hole Courtney Love, a Blondie Debbie Harry vagy a No Doubt Gwen Stefani, úgy a Yeah Yeah Yeahs Karen O. Persze a két zenész is baromi izgalmas zenei jelenség, de gyanítom, hogy a férfiak többsége nem csak ezért szereti a három ipszilont. A zenekar jó érzékkel választja ki, hogy melyik dalból legyen klip, melyek az első hallásra érezhető slágerek, aztán sorra be is igazolódnak: Maps, Pin, Turn into, Date with the night, Y-control,

Gold Lion, Cehated Hearts és itt az Is Is epről a Down Boy, amely az album leghúzósabb trackje. Aztán a dögös Kiss Kiss, a melankolikus bevezetővel kezdődő menetelős 10x10, de igazából mind az öt szám tartalmaz elegendő lendületet, ötletes riffeket. Az orgazmusközeli sikoly és a frusztrált ordibálás letisztultabb, sőt klasszikus dalolás is előfordul. A lemez hangzása nem sokban különbözik az előzőtől, karcossága és soundjának entitása megmaradt. Magam nem is tudnék másmilyen hangzású, atmoszférájú YYY-s albumot elképzelni. Bármennyire különleges a felállás élőben, azért a stúdióalbumokon több gitársáv hallható, néhol orgonaeffektek, ám ez valójában nem róható fel, mert élőben is nagyon ott vannak a számok. Az Is Is egy képességeinek teljes tudatában lévő zenekart igazol, akár az a lehetőség is adott, hogy évtizedek múlva monolittá váljanak, és unokáink úgy nézzenek Karen O-ra, mint ahogy mi Joan Jettre vagy Siouxie Sioux-ra. Jöhet a harmadik nagylemez. -tm-

Takács Eszter Rövidtáv

(SZERZŐI KIADÁS 2007)

A Drága idő folyamatos rádiós játszása közben kíváncsi lettem, ki is az a Takács Eszter, így hát elmentem egy szabadtéri fűbenülős koncertjére. Gondoltam, úgyis régóta igény van már a hazai popszcénában egy Suzanne Vegára vagy Alanis Morissette-re. Törékeny lány, ölében egy akusztikus gitár, úgy tűnik, mintha zavarban lenne, a dalok között huncutul nevet. Ez volt az első benyomásom, meg hogy széplelkű szerető lény, aki nem megy egész testtel a haragos világnak, hogy megküzdjön vele, és a hangjában is valami ilyesmi tükröződik. Aztán később kiderült, hogy van ars poeticája: csömörből gyönyörbe. A lemezt hallgatva a kedves, aranyos kisugárzás megmaradt, de a zenekari környezet ezt sajnos nem mindig támasztja alá. Az indító Hotel című dal a kilencvenes évek zenéjét idézi. Tovább fülelek, hogy hova tűnt az a gitáros csajszi, aki lágyan énekelget a szobában vagy a puha fűben. Sajnos azt kell jegyeznem, hogy nagyon

kevésszer hallottam azt a csajszit a lemezen. A hangszerelésben a szintén pécsi illetőségű GumiZsuzsi tagjai és a baráti Singas Project működött közre. A zenekari kíséret steril standard paneljei (smooth jazz, jazzrock, latin) a fiatal konzis felállásokat juttatják eszembe. Amitől középszerű kellemes produkció lesz, mert nem idézőjelbe kell tenni, hanem újat kell alkotni, hogy az a szikra inspirálja tovább a zenekari attitűdöt. Valahogy nagyobb tűz volt abban, ahogy egy szál gitárral élőben előadta dalait. (A Punanny Massif hiphop formáció néhány számában szerepel Takács Eszter, érdemes meghallgatni, mennyire másképp működik a másfajta zenei közegben.) A manu chaos kísérettel kacérkodó Idegen már közelebb visz ahhoz az érzéshez, amit adni akar, vagy aki valójában. Aztán még ott vannak az urbán-folkos Cirkusz, Sanzon és a bohém etnos fűszerezésű Drága idő, melyek még közelebb merészkednek ahhoz a takács esztis alkoholgőzös rapszódiához, melyet ő maga is megfogalmaz az albumfüzetben található gondolataiban. A Hazug lepedő című dal két verzióban került fel a lemezre (zenekari és egy gitáros), amit feleslegesnek érzek, mert a gitáros verzió jobban megáll a lábán. Nem kellene annyira ragaszkodni a megszokott és biztonságosnak tűnő zenekari megszólaláshoz. Olyannyira nem, hogy például a Lady and Bird és a Cocorosie hangulatát összevegyítve Eszter dalolásával akár megszülethetne egy izgalmasabb, magyar csajos popkulturális szeglet. Bízom benne, hogy a második lemez sokkal merészebb, kísérletezőbb produkció lesz. Így a Rövidtáv lehet egy jó befektetés egy hosszú távú pozícióra. -tm-

A'LA CULT

MUZSIK

2007/2

37

A'LA CULT

Ari Behn ROHADT SZOMORÚ Nagyvilág Kiadó

38

A fiatal író elsô kötete az 1999es év irodalmi szenzációja volt Norvégiában. A pehelykönnyû, látszólag egymás mellé dobált mondatok pár oldalas novellákká állnak össze, és amikor az egyik végére érsz, várod a következôt. Nem állítom, hogy minden egyes mondat, ami a könyvbe került, tökéletes, de a két-három oldalas szövegek minimalizmusa, sûrûsége és hallgatása lenyûgözô, egy nagy formátumú szerzôt sejtet. A cselekmény egy szálon fut, mindegyik novella egy helyzet leírása, metaforák, hátsó gondolatok nélküli, egyszerû nyelvhasználattal. A hétköznapinak induló történetek váratlan, nemegyszer meghökkentô fordulatot vesznek, az érzelmi konfliktusok a nagyon cselekményszegény környezetben drámaivá fokozódnak. Az egész kötet egy óra alatt elolvasható, ám a novellák minden rétege csak többszöri olvasásra fejthetô fel. Ari Behn nem válogat, ha alkalmasnak találja, éppúgy témájává tesz egy családi konfliktust, mint egy furcsa karaktert vagy helyzetet. Nem moralizál, nem próbál társadalomrajzot adni, a mondatok mögött mégis felsejlik egy város, egy ország, a felvillantott arcokból pedig egy teljes világ a maga sajátos problémáival és hangulataival.

Samuel Beckett HOGY IS VAN EZ Holnap Kiadó

Paul Auster UTAZÁSOK A SZKRIPTÓRIUMBAN Európa Kiadó

Beckett regényei méltatlanul ismeretlenek és olvasatlanok hazánkban, pedig a szerzô magát elsôsorban prózaírónak tekintette, és szövegei könnyen elérhetôk itthon is. Számos regénye jelent meg magyar nyelven az utóbbi években: Meglehetôsen jó nôkrôl álmodom; Murphy; Watt; Trilógia: Molloy, Malone meghal, A megnevezhetetlen. A Hogy is van ez Beckett érett alkotói korszakában született. Tömör, sűrű, szinte az olvasás ellenében haladnak a szavak, és ez hasonlatossá teszi a szavakkal birkózó olvasót a regény főhőséhez, aki maga is tudatának egy-egy darabját tárja elénk. A könyv lapjait öt-hat soros bekezdések tagolják, ezekben a központozás teljesen hiányzik, az olvasónak kell eldöntenie, hol és hogyan választja szét a mondatokat. A fôszereplô a történet során végig a sárban fekszik, kúszik, ahol hangok, emlékek és saját gondolatai gyötrik. Csomagja mindössze egy zsák, amiben elemózsiáját: konzerveit cipeli. Már önmagában ez az alaphelyzet számos asszociációra, allegorikus, parabolikus értelmezésre ad lehetôséget, de Beckett ezeket csak felvillantja, a szöveg nyelve sokkal erôsebb e szimbólumoknál. A regény három nagy egységbôl áll, amit a fôhôs a Pim elôtti, a Pimmel együtt töltött és a Pim utáni idôként nevez meg. Ez akár értelmezhető egy szerelem történeteként is, de mindezt olyannyira sajátos módon beszéli el Beckett, hogy az egy hagyományos love storyn messze túlmutat. A kihagyás és az elhallgatás teszi naggyá, mesterművé az alkotást.

Lelkesen fogtam kezembe Paul Auster új regényét. Már a cím felcsigázta érdeklôdésemet, mert ez korábbi kötetében, az Illúziók könyvében szereplô, Hector Mann egyik soha le nem vetített filmjének címe. Csalódnom kellett. A régi regények varázslatának még árnyéka sem vetül a mûre, pedig a szerzô mindent bevet a siker érdekében, felsorakoztatja szereplôit, és mindehhez még fûszerként megpróbál az írás felelôsségérôl, mikéntjérôl beszélni. Sajnos sikertelenül. A kitartó olvasó, aki nem teszi le dühösen a kötetet az elsô ötven oldal után, mindössze olcsó közhelyeket kap. A történetet egy szobába zárt öregember, Mr. Blank egy napjának eseményei adják, ébredéstôl elalvásig. Nem emlékszik, miért került oda, mit keres ott, mi a feladata, fogoly-e, vagy ápolt. Napközben többen felkeresik, mindegyiküket valami rejtélyes kapocs fûzi személyéhez. Kamera rögzíti minden mozdulatát, mikrofonnal vesznek fel minden pisszenést, ami ott elhangzik. Az öregúr „vendégeitôl” egyetlen információt tud kicsikarni, hogy egy rég elkövetett bûnéért kell itt raboskodnia. A szöveg eszköztelenségével bár az elôzô alkotásokra emlékeztet, míg azok az olvasást erôsítették, itt ez a meztelenség csak még inkább kiemeli a mondatok ürességét. Nem ez a könyv fogja Austert halhatatlanná tenni.

A rovat szakmai támogatója az Írók Boltja

Anthony Burgess GÉPNARANCS Európa Kiadó

Háy János A GYEREK Palatinus Kiadó

W.G. Sebald AUSTERLITZ Európa Kiadó

A huszadik századi negatív utópiák – Orwell: 1984, Huxley: Szép új világ – rokona Burgess könyve, bár az elôbbieknél kevésbé ismert, ám azokhoz hasonlóan fontos. A cselekmény a pontosan meg nem határozott jövôben játszódik, egy kegyetlen, agresszív világban, ahol nemkülönben kegyetlen és agresszív fiatalok szabadidejükben bandákba tömörülve garázdálkodnak a városban. Alex, a regény fôhôse és elbeszélôje, ahogy magát nevezi: „Alázatos Narrátora” egy ilyen banda vezetôje. Különleges fiú, már tizenöt évesen elkövet egy gyilkosságot, ugyanakkor bolondul a komolyzenéért. Kiemeli társai közül intelligenciája, s talán pont ebbôl a szellemi fölényébôl fakadó gátlástalansága. Burgess nyelvészprofesszor volt, ezért nem meglepô, hogy Alex egy sajátos, orosz szavakkal teletûzdelt szlengben beszéli el történetét. Ez a furcsa nyelv egyfajta durvaságot ad, ezáltal erôsítvén a cselekmény brutalitását. Burgess regényében a hatalom és a társadalom viszonyát vizsgálja. A peremhelyzetben élôk jövôjét kutatja. Válaszai pesszimisták és ijesztôek, ugyanakkor idôszerûek, és egy lehetséges jövôt vázolnak fel. A Gépnarancs vitathatatlanul kultuszkönyv, nem véletlen, hogy Stanley Kubrick filmet készített belôle Mechanikus narancs címmel.

Háy János legújabb regényében a tôle megszokott könnyedségével beszéli el „a gyerek” történetét, de korábbi köteteivel ellentétben az olvasónak nem görbül mosolyra a szája. A gyerek egy végletesen pesszimista beszámoló a falusi Magyarország utolsó három nemzedékérôl, és keserű rajza egy alkoholban fuldokló, agonizáló országnak. Az elbeszélés módja, sablonossága a népmesékhez közeli. A regény „gyereke” a népmesei szegény ember legkisebb fiával rokon, csak míg a legkisebb fiúk és királyfik sikerrel végzik küldetésüket: legyôzik a sárkányt, és elnyerik a királylány kezét, addig a gyerek élete egymást követô tragédiák sorozata. A szöveg folyamatos kitérôi, melyek során a szerzô újabb és újabb szerencsétlen, sikertelen sorsokat ír le, dagasztják a történetet egy nemzet kudarctörténetévé. Ezt segíti a névtelenség, a meg nem nevezettség, a nagy ritkán elôforduló tulajdonnevek esetlegességét és jelentésnélküliségét hangsúlyozza a szerzô. A gyerekben nincsenek feloldozások, a szöveg belsô világa szigorú logikai rend szerint taszít mindenkit pusztulásba, mint Madách tragédiájában a londoni szín szereplôi, itt is úgy hullanak a hôsök a mélybe. A történet olvasásra kényszerít, és amikor a betûörvény végére jutsz, fellélegzel.

Sebald utolsó regényében egy újabb, gyökereit vesztett, sorstalan figura történetét meséli el, saját sorsába ágyazva. Az elbeszélô az antwerpeni pályaudvaron ismerkedik össze Jacques Austerlitzcel, akivel órákon keresztül beszélget építészetrôl. Éveknek kell eltelnie, és egy újabb véletlen találkozásra van szüksége ennek a zárkózott férfinak, hogy megnyíljon, és beavassa életébe újdonsült barátját. Elvezeti rideg gyermekkora Walesébe, ahol egy lelkész házaspár nevelte, mesél az internátus éveirôl, egyetlen barátjáról, majd utolsó találkozásaik alkalmával beszámol valódi eredetérôl. A Nobel-díjra is jelölt Sebald a hagyományos elbeszélôi hangot megôrzi, barokkos, hosszú mondatokat ír, de azokba képeket, fotókat, rajzokat illeszt bizonyítékként. Így ad egyszerre dokumentum jelleget szövegeinek, és fûszerezi azokat egy különleges ízzel. Hogy valóban megtörtént esetet dolgoz fel, vagy „csak” a szerzô fikciója, teljesen mindegy, az mindössze az író egyik eszköze. A szöveg lassú hullámzása jól illeszkedik a történet hangulatához, mintha az olvasó maga is könyvtárban ülve bogarászna régi fotók, könyvek között, hogy fényt derítsen végre Jacques Austerlitz hányatott sorsára, meglelje azokat a pontokat, melyek lehetetlenné tették számára az igazi életet.

szerkesztette: Hományi Péter

A'LA CULT

2007/2

39

KÉNYELMES HAZUGSÁGAINK MICHEL HOUELLEBECQ: ELEMI RÉSZECSKÉK

A'LA CULT

(MAGVETŐ KIADÓ)

40

A magyar nyelven megjelent kortárs francia szerzôk közül számomra Houellebecq munkássága a legérdekesebb. Három eddigi regénye közül – Elemi részecskék, A csúcson, Egy sziget lehetôsége – a legfontosabb talán az elsô, melybôl már filmadaptáció is készült. Amit az eredeti szöveg felôl közelítve komolyan kritizálnék, de most nem teszem. Jelentôs és fontos író, akit nem lehet kikerülni. A kortárs irodalom olyan alakja, aki valós társadalmi jelenségekkel és problémákkal foglalkozik a maga sajátos módján. Méltó utóda az európai irodalom e téren legnagyobbjainak, mint Tolsztoj vagy Camus. Nem fél, hogy irodalmi státusát veszti, hiszen A csúcson számtalanszor a lektûrök hangján szól, az Elemi részecskék pedig számos tudományos-fantasztikus elemet tartalmaz. Sôt az Egy sziget lehetôsége címû regény teljes keretét egy sci-fi adja. Houellebecq írásait nem a formai újítások teszik naggyá. A regények szerkezete lineáris, nem bontja meg a tér és idô rendjét, követi a hagyományos elbeszélés technikáit. Nyelvezete, szóhasználata egyszerû, könnyen befogadható, mellékzöngéje a keserûség, ami miatt olykor ironikus, máskor szélsôségesen durva. Hôsei átlagos, negyven év körüli, egyedülálló férfiak, akik számára az öregedés férfiasságuk elvesztésének rémével is fenyeget. Megkeseredett, dühös emberek egytôl egyig, korosztályuk életét képte-

lenek élni, a „fiatalok világában” viszont esetlenül mozognak. Az utódnemzés, a családalapítás gondolatától egyértelmûen távol tartják magukat. Megkeseredettségük miatt már nem hisznek semmiben, dühösek, mégis ezeket a szürke, valójában jelentéktelen embereket ez a düh képessé teszi arra, hogy a társadalom visszásságát felismerjék, pellengérre állítsák. A test-, az egészség- és az ebbôl fakadó fiatalságkultusz, a szexista reklámok erôs bírálata ebbôl a kiszolgáltatott, szexuális értelemben periferikus nézôpontból sokkal jobban mutatja e kultuszok és a velük élô társadalom beteg, torz oldalát. Ezzel magyarázható e férfiak hímsovinizmusa is, ami azonnal elpárolog, mihelyt állandó partnert, igazi szeretôt találnak. Rémisztô, apokaliptikus világot fest, amiben a boldogság lehetetlen. Lehetetlenné teszik a gyermekkori traumák, a kamaszkori megaláztatások, felnôttkorban a teljes elidegenedés, és ha végül mégis a birtokába jutnának valamiképp – mint az Elemi részecskék egyik fôhôse, Bruno –, akkor a társat, akit képesek vagyunk szeretni, aki képes bennünket szeretni, vágyainkat kielégíteni, elviszi a rák, vagy ami még rosszabb, fiatalabb, életerôs hímek. Hôseinek tragédiájában közrejátszik, hogy bár jól látják világuk visszásságait, mégis olyan mércével mérik magukat és környezetüket, amit maguk is elítélnek. (Az Egy sziget lehetôségében szereplô

szekta vezetôi például megölnek egy vonzó fiatal lányt. Amikor a fôhôs dühödten támadna rájuk, egyikük felteszi a kérdést: vajon ha az áldozat öreg és csúf lett volna, akkor is ennyire sajnálná a halálát? Amire a hôs csak hallgatással tud felelni.) Az Elemi részecskékben egy olyan testvérpár életét beszéli el, akik egy anyától, de különbözô apától származnak. A más-más világban felnôtt fiúk számára a közös pont, hogy anya nélkül nevelkedtek. Michel a nagyszüleinél nô fel, gondoskodnak róla, szeretik, ám az anya hiánya szinte lehetetlenné teszi számára még a legtisztább szerelmet is, hisz képtelen kimondani az érzéseit, magányos felnôttkorában a tudományba temetkezik. Féltestvére, Bruno internátusba kerül, ahol iskolatársai ke-

KRITIKA gyetlenkedéseinek lesz áldozata, és ez oly mértékben deformálja személyiségét, hogy végül képtelenné válik valódi kapcsolatokra. Egyetlen vágya a szexuális kielégülés, ám ennek gátlásossága folyamatos akadálya. Anyjuk talán egyetlen jótette a fiúkkal, hogy egymásnak bemutatja ôket, és így, ha nem is igazi testvéri kapcsolat, de valamiféle szövetség alakul ki köztük. E két ellenpólus két egészen más nézôponton keresztül láttatja a világot. Az író késôbbi hôsei érdekes módon Brunóhoz hasonlóak, és a finom, halk szavú, szelíd Michel eltûnik könyveibôl. A testvérpár kettôs boldogtalansága szinte sokkoló. Regényében Houellebecq ír

2007/2

a nyugati kultúra dekadenciájáról, vallásainak kudarcáról, rejtett raszszizmusáról, a szépek és fiatalok világának kegyetlenségérôl. Nem kímél senkit, tabukat nem ismer, jövôképe provokatív. Michel, aki genetikus, terveket készít egy új fajról, és a regény megjósolja ennek megvalósulását, ezzel együtt az emberi faj pusztulását. Houellebecq írásaiban nem a kimondott, megfogalmazott állításai a lenyûgözôk, hanem az éles, mindent kétségbe vonó, mindent kritizáló szemléletébôl eredô kérdései. Regényei szélsôségesek. Bosszantó a hiúságuk és önteltségük, ugyanakkor pont ez a hang képes kikényszeríteni a bírálatot. Folyamatosan

provokál, ám eközben gondolkodásra, mérlegelésre kényszerít. Nem rág semmit az olvasó szájába, rábízza a döntést. Így képesek ezek az olykor cseppet sem szimpatikus hôsök arra, hogy lerántsák a leplet jól bejáratott, kényelmes hazugságainkról. Keserû hangvételû mûvei kilátástalanságot sugallnak, kérdésfeltevéseikkel mégis egyfajta keresésre, lázadásra ösztönöznek, segítenek, hogy a szemünkbe szórt homok ne vakítson meg mindanynyiunkat teljesen. Hományi Péter Lombhullató

10.01. (hétfô) EURÓRA FILMKLUB Kezdés 17 óra! Képzelt forradalom – avagy Osztrák-Magyar Románia A vetítés után Stefano Bottoni történészszakértôvel és Zágoni Balázs rendezôvel beszélgetünk 10.03. (szerda) NÉPSZABADSÁG KÖNYVEK Pünkösti Árpád: Alsó fiók - családtörténet A szerzõvel beszélget: Ördögh Csilla 10.04. (csütörtök) BARRUS KIADÓ Eugéne Ionesco: A magányos, fordította: Romhányi Török Gábor Mika Waltrari: Isten elôl menekülve fordította: Mészáros Veronika és Marsall Dávid A fordítókkal beszélget: dr. Cserhalmi Zsuzsa irodalomtörténész 10.09. (kedd) ÚJ PARADIGMA KIADÓ Bóna László: A formától az erôkig – a sors homeopátiás felfedezése Bemutatja: Pályi András 10.10. (szerda) ÉPÍTÉSZET HÓNAPJA 2007 Vadas József elôadása a konstruktivizmus témájában a Kassák-jubileum alkalmából (Az elôadó azt a folyamatot tekinti át, amely a képarchitektúrák új világrendet vizionáló absztrakt kompozícióitól a közösség gyakorlati szolgálatát felvállaló valódi architektúráig vezetett)

10.15. (hétfô) EURÓRA FILMKLUB Kezdés 17 óra! Budapesti vadon – rendezte: Tóth Zsolt Marcell A vetítés után Sípos Júlia beszélget a rendezôvel, valamint Herdlicska Péterrel, Molnár Attila Dáviddal és Stodukla Gáborral 10.16. (kedd) MAGVETÔ KIADÓ Bertók László: Hangyák vonulnak Bemutatja: Parti Nagy Lajos 10.17. (szerda) ORPHEUSZ KIADÓ Tatár Sándor: Bejáró mûvész Bemutatja: Margócsy István 10.18–19 (csütörtök-péntek) MÛHELY (GYÔR) A Bicikli tematikus szám bemutatója 18-án Elsô kerék – 19-én Hátsó kerék Bevezeti: Villányi László, vendégeink a tematikus szám szerzôi 10.25 (csütörtök) KALLIGRAM KIADÓ Hammer Ferenc: Fekete&fehér gyûjtemény Bevezeti: Mészáros Sándor 10.29. (hétfô) EURÓRA FILMKLUB Kezdés 17 óra! 10.30. (kedd) MAGYAR LETTRE – 2007 ÔSZ Bevezeti: Karádi Éva Vendégeink: Balázs Attila, Márton László és Tatár Sándor 10.31. (szerda) JAFFA KIADÓ Szomjas oázis – antológia a nôi testrôl Vendégeink a kötet szerzôi, bevezeti: Forgács Zsuzsa Bruria

A bemutatók 16 órakor kezdôdnek, a programváltozás jogát fenntartják.

A'LA CULT

AZ ÍRÓK BOLTJA 2007. OKTÓBERI KÖNYVBEMUTATÓI

41

SYLVIA

KURT ÉS COURTNEY

A SÓGUN ORGYILKOSA

Sylvia Plath (1932–1963) író-költő leghíresebb műve önéletrajzi ihletésű: Az üvegbura központi témája saját depressziója, illetve elleni küzdelme. Plath a modern nők legnagyobb problémáival küszködött. Várta a nagy szerelmet, de ugyanakkor független is szeretett volna maradni. Családot akart, de ugyanennyire fontos volt neki írói karrierje. Márpedig ezeket együtt nem tudta megvalósítani. Ez megmérgezte életének boldog pillanatait is, ami óhatatlanul tragédiához vezetett. A film leginkább Sylvia Plath életének utolsó szakaszára, azon belül is a Ted Hughesszal közös életére koncentrál, egy se veled, se nélküled kapcsolatra. Láthatjuk, hogyan hullik szét Sylvia élete, mint nem képes megfelelni saját elvárásainak, s ezért sokszor környezetét, főként férjét okolja. A két főszereplő (az Oscar-díjas Gwyneth Paltrow és a legújabb James Bond, Daniel Craig) játéka meggyőző, a végeredmény így egy tisztességes biopic, ami csak azért nem lett sikeresebb, mert főhőse egyrészt kevésbé ismert az átlagnézők előtt, másfelől a Sylvia nem egy tipikus, könnyen emészthető amerikai történet. A DVD igényes menüje jól adja vissza a film melankolikus hangulatát, miként a képre és az 5.1-es magyar szinkronra, illetve az eredeti hangra sem lehet panasz. Az extramenüben pedig a rövid werkfilm mellett az alkotók életrajzát, valamint filmográfiáját is megtaláljuk.

A film Kurt Cobain és Courtney Love különleges kapcsolatát próbálja nekünk kendőzetlenül bemutatni. Broomfield tökéletes módszerekkel tárja elénk az igazán bizarr viszony minden részletét. Az alkotás először Cobain gyermekkorát, illetve szülővárosát és rokonait mutatja be, majd eljutunk életének ahhoz a részéhez, amelybe belépnek a drogok és Courtney Love. A téma ettől a ponttól kezdődően teljesen ki van hegyezve kettejükre. Többször hallhatjuk archív felvételekről Cobaint a feleségéről beszélni, Courtney pedig soha nem is rejtette véka alá saját véleményét. Rengeteg dolgot tudhatunk meg a Nirvana frontembere halálának körülményeiről, és arról, hogy ezek miként kapcsolódnak Courtneyhoz. Amikor már minden Nirvana-rajongó nyugodtan úgy érezheti, hogy saját kezével meg tudná fojtani az özvegyet, a film egy tökéletes húzással hangulatot vált, és szemlélteti a másik oldalt is. A Leon Film által kiadott DVD dokumentumfilmektől megszokott minőségben mutatja be a „valóságot”, eredeti és magyar hanggal is. Külön pozitívumnak számítanak az extrák, melyek egyikében a rendező hosszasan mesél a mű elkészítésének körülményeiről, nehézségeiről. Nirvanarajongóknak kötelező néznivaló!

Minden idők legismertebb és legsikeresebb videotékása, Quentin Tarantino szinte mindig felhívja a figyelmünket egy-egy méltatlanul elfeledett, vagy kevéssé ismert remekműre. A Kill Bill második részében például esti meseként idézte meg a Sógun orgyilkosa című alap-szamurájmozit. Tudni kell azonban, hogy a Shogun Assassin nem egy önálló film, hanem egy hat részt megélt japán szamurájfilm, a Magányos farkas és farkaskölyök első két részéből összevágott alkotás, amelyhez Robert Houston új dialógusokat írt, és a filmzenét is megváltoztatta. A történet a Sógun egyik leghűbb szamurájáról, Ogami Ittóról szól, akit ura, mivel betegesen félti hatalmát, meg akar öletni. A merénylők azonban csak a szamuráj feleségével tudnak végezni, Ogami pedig ezután kisfiával, Daigoróval az oldalán „természetesen” véres bosszúhadjáratot indít a Sógun és csatlósai ellen. A hazai DVD-kiadás több szempontból is különleges. Egyrészt az amerikai verzió mellett a második lemezen megtalálható a két eredeti japán mozi is, vágatlanul. Ráadásul mindkét változat képe jelentős felújításon esett át. Hasonló kiadványokkal összevetve a világ bármelyik részén megjelenhetne. Az első lemezen található még két érdekes szöveges extra is, amelyek a történelmi háttérrel és az amerikai, illetve a japán változat összehasonlításával foglalkoznak.

A'LA CULT

Rendezõ: Cristine Jeffs 2003

42

Rendezõ: Nick Broomfield 1998

Schwetz Ferenc

Lunczer Gábor

Rendezõ: Robert Houston 1980

S. F

A rovat szakmai támogatója a Navigátor Film

KULTFILM

2007/2

Retro sci-fi

Úgy tartják, hogy az idô sok mindent megszépít, ám azoknak, akik még évtizedekkel korábbról emlékeznek Pirx kalandjaira, minden bizonnyal nem fog eszükbe jutni e mondás. Hogyan is juthatna, hiszen már a televíziós sorozat 1972-es bemutatásakor sem érezhették sokan úgy, hogy ami a szemük elôtt megelevenedik, az filmtörténelmi mérföldkônek számítana. Inkább Bacsó Péter A tanú címû klasszikusának „magyar narancsos” jelenete ugrik be, azaz kicsi is, savanyú is, de legalább a miénk. Kazán István és Rajnai András rendezôk produkciója a mindent elborító retrohullám jegyében jelenhetett meg nemrégiben DVD-n, s nem vitás, ezzel óriási ûrt (hogy stílusos maradjak) töltve be. Az öt darab, egyenként közel egyórás epizódban szemtanúi lehetünk Pirx ûrpilóta-növendék vizsgájának, majd

a ranglistán történô gyors felemelkedésének, miközben hol egy meghibásodott robotot kell ártalmatlanítania, hol pedig titokzatos halálesetek után nyomozhat. Pirx szerepében a folyamatosan sértôdött kisfiúként viselkedô Papp János látható, akinek újságírónô szerelmét Sunyovszky Szilvia játssza, míg a további szerepekben a korszak legnevesebb színészei – többek között: Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc, Márkus László, Básti Lajos – bukkannak fel, gondterhelt arccal nézelôdve. Kétségtelen, hogy a 2006-ban elhunyt világhírû sci-fi-író, Stanislaw Lem novelláiból vadabb és elrugaszkodottabb adaptáció született meg annál, mint amire a szerzô gondolt volna. A már akkori mércével mérve is kezdetleges háttérvetítés-technikát (és a Pink Floyd zenéjét is) bátran alkalmazó sorozat mai népszerûsége a megdöbbentô „trükkök” révén alakulhatott ki. A fáma szólt ûrhajónak álcázott kávéfôzôkrôl, robotot alakító csaptelepekrôl, és arról, hogy a harsány színekbôl összeállított jelmezek láttán még talán maga Austin Powers is sírva fakadna, sôt a díszletek is mindennek nevezhetôk, csak impozánsnak nem. E jellemzôkrôl aztán mindenki a saját szemével akart

meggyôzôdni, így végül a széria szépen lassan kultstátusba került. A szélesebb kereskedelmi forgalomba nem hozott kiadványt a Sprinter kiadói csoport jelentette meg, azonban az epizódok egyenként nem, csakis egy közös díszdobozban vásárolhatók meg. Ez abból a szempontból érthetô, hogy a nem kis számú rajongósereg vélhetôen úgyis a teljes sorozatot szeretné birtokolni, viszont így feltûnôvé válik a piac hasonló kategóriájú szereplôihez képest magasnak tekinthetô ár. Sajnos a lehetôségekhez képest is csalódást keltô kivitelezést (például az egyes részek hátsó borítóján érthetetlenül nem az adott történet tartalma, hanem ugyanaz a reklámszöveg olvasható) semmiféle extra nem feledteti, hacsak a jelenetválasztást nem tekintjük annak. Pedig érdekes lett volna meghallgatni a közremûködôk visszaemlékezését, vagy betekinteni a korabeli trükkmágusok kulisszái mögé. A hang természetesen mono, és persze a képminôséggel sem illik túlzottan foglalkozni, elvégre jelen esetben a hangyányival is tökéletesebb kvalitás már-már illúziórombolással érne fel. Ha mindezeken túltesszük magunkat, az öt korongon olyan, a maguk esetlenségében is bájos filmeket találunk, amelyek azon túl, hogy kordokumentumként remekül funkcionálnak, sokak számára nosztalgikus hatással is bírnak. És még a Csillagok háborúját is megelôztük öt évvel. (Kapható a Zenebarlangban, 1067 Bp., Teréz krt. 19.) Bíró Zsolt

A'LA CULT

PIRX KAPITÁNY KALANDJAI

43

UTAZÁS ÖNMAGUNKBA Chilf Mária, Kôszeghy Csilla és Kovács Ivó kiállítása Dorottya Galéria, 2007. október 12.–november 24. Az elmúlt években a kortárs mûvészet egyik meghatározója volt az emberi test ábrázolása s ezáltal az identitás kérdésének körbejárása. Ennek okán egyre többször találkozunk a személyességet, sôt akár a teljes intimitást is bemutató munkákkal. Az Utazás önmagunkba címû kiállítás három olyan kortárs mûvészt mutat be, akik a személyiséget nem a megszokott külsô jegyek alapján tárják elénk, hanem inkább a nem láthatót teszik láthatóvá, fogalmazzák meg a maguk sajátos nyelvén.

Chilf Mária esetén a címben említett utazás metaforikus, mivel

A'LA CULT

részben önvizsgálatot jelent. Korábbi fotóin a magára maradottságát jeleníti meg vizuálisan, míg legújabb, több elembôl álló akvarelljei szellemi-lelki élményeinek kivetülései. Ugyan több képet láttat, mégis az összes egységet, azaz egy mûvet alkot.

44

A cím – Utazás önmagunkba – egyaránt utal fizikai és spirituális utazásra, a fizikai és lelki-szellemi önismeret útjára. A három lehetséges út annak a megmutatása, mi rejlik – szó szerint és átvitt értelemben – a felszín alatt. A mûvek szokatlan, néha már megható, bár olykor mégis humoros aspektusból közelítenek az emberhez. Baglyas Erika

GALERI

2007/2

Kôszeghy Csilla

munkáiban a test orvosi és társadalmi reprezentációját kritizálja a nôi mell különbözô szituációkban történô bemutatásán keresztül. Mûvei három különbözô módon közelítik a témát. Az elsôben három litográfián orvosi könyvek ábráit imitáló mellrészlet/metszet látható, ám a szokásos latin nyelvû orvosi magyarázatok helyett a ,,nômûvészet klasszikusaitól”: Frida Kahlótól, Georgia O’Keffeetôl és Virginia Wolftól származó idézetek olvashatók. A következô blokkban nagyméretû fotókra hímezte a nôi mell nyirokés érhálózatát vagy épp stilizált belsô szerveit. A harmadik csoportot azok a vicces kis alakú fotók képezik, amelyeken a mûanyag mellimplantátumok különbözô váratlan szituációkban jelennek meg, például egy autó lámpáján, egy graffitin vagy akár egy redônyön.

deoanimációt mutat be Re:vízió címmel. Az egyik alapelembôl, mely különbözô formában közel 80%-át alkotja, a vízbôl építi fel a testet. Kovács Ivó elôzô, Átkelés címû filmjében szó szerint az emberi belsôben tesz vizuális utazást, s míg az a mozi a halállal végzôdik, a mostani a születéssel. A mû arra is jó példa, hogyan lehet technikai médium segítségével lírai vagy akár transzcendentális gondolatokat megjeleníteni.

A'LA CULT

Kovács Ivó, a kiállítás harmadik résztvevôje 3D-s vi-

45

SZÁNALMAS

WEB &

A'LA CULT

ne érdekeljen…

46

A már négy éve üzemelô közösségi oldalra napról napra tucatnyi érdekes, elgondolkoztató, vicces, divatos vagy épp szánalmas dolog felkerül (posztolás) az olvasótábort alkotó tagok (kommuna) által. A legkülönfélébb kategóriákban jelölt tartalmak megjelenéséhez az oldal szülôatyjának engedélye szükséges. Ez biztosít egyfajta önkorlátozási lehetôséget a tartalmi struktúrát illetôen. Három éve figyelem napi rendszerességgel a különbözô posztokhoz írt hozzászólásokat (kommenteket). Ez idô alatt számos értékes gondolattal lettem gazdagabb, láttam zseniális marketinghadjáratokat (Bamboocha), közösségi alkotáshullámokat

(konteszteket) – melyek során egy adott pillanatban éppen népszerû témára megannyi kreatív variációt sikerült kidolgozni –, ezeken kívül szemtanúja voltam néhány „örökre befejezésnek”, illetve ezek után mégis visszatérésnek, aztán tényleg befejezésnek. A szanalmas.hu varázsát a köré szervezôdött olvasó-szerkesztô közösség adja, akik lehetôvé teszik, hogy mindennap legyen 10-20 új beküldés, amibôl szinte biztosan talál magának mindenki kedvére való humoros, megbotránkoztató, ismeretterjesztô vagy éppen kulturális tartalmat. A majd 12 ezer

felhasználóból néhányan a kezdetektôl nemcsak alkotják, hanem formálják is ezt a közösséget. Az elmúlt évek alatt közülük páran lemorzsolódtak, de az „ôslakosok” szerencsére még mindig bôven képviseltetik magukat. Az ô tevékenységüknek köszönhetôen az eddig megjelent 49 ezer beküldés között találunk kommentvadász posztokat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat éppúgy, mint igényes és tartalmas elmélkedéseket, vagy olyan örök érvényû mondatokat, mint például a „mit tenne az adott szituációban Steve Jobs”. Magam soha nem írtam kommentet, nem küldtem be linket, még csak nem is regisztráltam, de három éve folyamatosan olvasom napi rendszerességgel bateman, diab, kislany es gergo vagy éppen zseblampa, shitlord, stevejobs, hanyatthomlok és hologramember meg persze még sokan mások jobbnál jobb hozzászólásait. Tényleg kiszínezik a mindennapjaimat. -volker-

BSZUPERHÔSÖK LOG

2007/2 2007/1

megmondóblog, nem kisfiúknak

„Kellene már valaki… egy igazi hôs, aki nem adja fel, hogy megváltoztassa a világot, aki hitelesen mutatja az utat az arra érdemeseknek”, tavaly még ezzel a mondattal fogadott a kilenc éve üzemelô ejfelkapitany.hu. Változhat a kezdôlap vagy a logo, de az alapvetés ugyanaz marad. Éjfél Kapitány egy virtuális szuperhôs, akinek mindenrôl megvan a véleménye, folyton állást foglal, és még személyes problémáink megoldásához is igyekszik utat mutatni. Az utóbbi idôben a Kapitány már nemcsak a világ folyásáról elmélkedik, nemcsak szerelmi ügyekben ad tanácsot (bár kétségtelenül ez a kategória a legfelkapottabb), hanem

idôrôl idôre beszámol különféle kulturális eseményekrôl, filmekrôl, zenékrôl, kiállításokról, játékokról és úgy általában amirôl érdemes. Éjfél Kapitány misztikus figura, nem lehet tudni, kicsoda, ahogy azt sem, egyedül készíti-e az oldalait, vagy egy egész szerkesztôség dolgozik a sokszínû tematikával rendelkezô értékes tartalmakon. Vajon ha álruhától mentesen készítené ezt a személyes megmondóblogot, akkor is ilyen népszerû lenne? Vagy az olvasóknak direkt szükségük van az effajta misztikus atmoszférára? Ezek a kérdések ez esetben talán nem is fontosak, hi-

Az itt megfogalmazott – néhány esetben jócskán sarkított – teóriákkal természetesen nem kell szigorúan egyetérteni vagy azonosulni ahhoz, hogy az oldal jelentôs részében megjelenô hozzáadott értéket magadévá tehesd. Éjfél Kapitánnyal kapcsolatos érzéseid pozitív, vagy éppen negatív mivoltának kiderítéséhez mindenképpen az oldal tüzetesebb átböngészését javaslom. -javes-

A'LA CULT

szen minden írásban tükrözôdik az a magabiztos, letisztult értékrend, ami világmegváltó szándékkal próbálja egy kicsit jobb irányba terelni az olvasókat. Az oldalon található több mint 600 cikk remek olvasmány az útmutatásra vágyóknak éppúgy, mint a – Kapitányhoz hasonlóan – markánsan gondolkodók számára, akik szeretik nyitottan szemlélni a világot zenei, irodalmi, mûvészeti szempontból, befogadni új értékeket a kultúra igen széles spektrumából.

47

2007/2

WWW.INGYENKULTUSZ.HOL

Trafó – Kortárs Művészetek Háza 1094 Bp., Liliom u. 41.

Bárka Színház 1082 Bp., Üllői út 82.

Liget Galéria 1146 Bp., Ajtósi Dürer sor 5.

Gödör Pinceklub 1051 Bp., Erzsébet tér 1.

MU Színház 1117 Bp., Körösy J. u. 17.

Magyar Nemzeti Galéria 1014 Bp., Szent György tér 2.

Kultiplex 1092 Bp., Kinizsi u. 28.

RS9 Színház 1075 Bp., Rumbach S. u. 9.

Dorottya Galéria 1051 Bp., Dorottya u. 8.

Fonó Budai Zeneház 1116 Bp., Sztreagova u. 3.

Pinceszínház 1093 Bp., Török Pál u. 3.

Karinthy Szalon 1111 Bp., Karinthy Frigyes út 22.

Almássy Téri Szabadidőközpont 1077 Bp., Almássy tér 6.

Krétakör Színház 1081 Bp., Népszínház u. 11.

Bartók 32 Galéria 1111 Bp., Bartók Béla út 32.

Ferencvárosi Mûvelõdési Központ 1093 Bp., Haller u. 27.

Mûvész mozi 1063 Bp., Teréz krt. 30.

Zenebarlang 1067 Bp., Teréz krt. 19.

HM Stefánia Palota 1043 Bp., Stefánia út 34–36.

Örökmozgó 1073 Bp., Erzsébet krt. 39.

Deep Distribution Hanglemezbolt 1062 Bp., Aradi u. 22.

Csili Mûvelõdési Központ 1201 Bp., Nagy Győry István u. 4–6.

Cirkó-gejzír 1055 Bp., Balassi B. u. 15–17.

BushDoctor 1066 Bp., Jókai u. 8.

Mûvészetek Palotája 1095 Bp., Komor Marcell u. 1.

Spinoza Ház 1074 Bp., Dob u. 15.

Írók Boltja 1060 Bp., Andrássy út 45.

MINDEN HÓNAP 5-ÉN!

48